//Kontrasztos nyomorultak//
//Zárás//
//Glynmaris lak//
*Valóban kissé elengedte magát a mostani időben, mintha ismét kamasz lázadó éveit élné. Csak most még több alkohollal és egyéb egészséget károsító szokásokkal. Nem büszke rá egyáltalán, hogy szobáját így kell mutatni mostohája számára. De ezt a képet mindenképpen megakarta neki mutatni. Emlékszik arra, hogy édesanyjával milyen meghitt és szoros kapcsolata volt mindig is a lánynak. Amit ő oly rettenetes módon irigyelt, amit annyira megakart kaparintani magának, és amit talán meg is kaphatott volna a nőtől, ha ő maga nem lett volna annyira csökönyös szamár, hogy édesapja bajszát húzogassa állandóan. De ez már régi történet, és csak az fájó emlékek, és a poros családi portrék maradtak.
Kivéve ezt, ez nem poros, hanem egy megbecsült és tiszteletben tartott emlék. Egyfajta menedék is Lazziar számára, midőn önmaga sosem érezhette milyen az amikor valakinek törődő édesanyja van, és gondoskodik róla, öleli, csitítja. Neki mindig csak a dorgálás jutott. Azonban, ahogy a képre néz, valamiért érzi, hogy a nő talán azokkal a szomorkás kék szemekkel, vigasztalni próbálja őt, sőt ki tudja, azokon az alkoholtól fűtött magányos estéken pedig igyekszik helyesebb útra terelni őt a puszta képre festett tekintetével is.
Száján egy enyhe büszke mosoly látszik, mikor meglátja a meglepődöttséget Rine arcán. Ahogy amaz közelebb lép lassan, és megakarná érinteni a képet. Viszont a riadt kezei Rinének, amik visszahúzódnak mellkasához, aggodalom tölti el Lazziart. Fürkészi a lányt, látja a egyre gyorsuló vállak mozgását, a felgyorsult légzést, és a szipogást. Riadtan cikáznak szemei, de le fagy megdermed, fogalma sincs hirtelen mi rosszat tett, és arról pláne, miképp tegye jóvá. Rine közeledtére, egy pillanatra meghőköl.*
- De... Még csak most indul...
*Mondatát befejezni sem képes, a lány apró, és cél tévesztett csókja, ami ajkai szélét éri megdermeszti végleg. A hideg végigszalad a gerincén, mint egy villámcsapás. Nem a rosszabbik fajtából. Mint egy végső szög a koporsóban. Ezzel végleg megpecsételve azokat a helytelen érzéseket amiket most már nem hajlandó elengedni. Azonban tennie kellene valamit, de a hirtelen szomorúsága a lánynak, a keserűség. Fogalma sincs mi tévő legyen. És mire bármi is eszébe jutna, a lány már sarkon fordulva távozik a házból.*
- Amikor neked jó.
*Motyogja halkan, mintha csak sokkosan ismételni a lány szavát, elképzelni se tudja mit tehetett. Csak tétován nézi, ahogy a lány könnybe lábadt, vörösen izzó szemekkel hagyja faképnél. Büszke lehetsz magadra Lazziar, szép munka volt. Gondolhatná magában. Hiába szerette volna a lány, elhitetni vele, hogy ő nem tett semmi rosszat. Képtelen elengedi azt a gondolatot, hogy ha kártyáit amit most az élet adott neki, máshogy játssza ki, akkor akár a Pegazusban kibérelt apró szobában ölelhetné önfeledt boldogsággal a lányt a karjai között. Ehelyett. Ismét ez a szoba, ez a sötét, magányos és csendes szoba. Amiben az alsó szinten lakó kis lurkók hangos zsivaja hallatszódik be csupán enyhén a padló szerkezetén keresztül.
Ki tudja meddig áll ott megdermedve, másodpercek? Percek? Órák teltek már el a lány távozása óta? Fogalma sincs. Mire képes megmozdulni, csupán hitetlenkedve cikáznak szemei a szobát kutatva. Reménykedve talán a lány vissza jön, vissza kell, hogy jöjjön. Végül csak hátrál, kezei remegnek, a keserűségtől, a dühtől? Fogalma sincs. Végül csak addig hátrál amíg a székbe botolva abba esik az asztal mellett. Rámarkol az azon ácsorgó magányos borosüvegre. Kezei közt szorongatja azt, mintha megakarná fojtani. Végül egy gyors, és hirtelen mozdulattal felpattanva az asztaltól, nagy lendülettel vágja neki az ajtónak. Ami egy hatalmas csattanással és csörömpöléssel hever el végül a padlón.
Néma csönd, egy másodpercnyi tán, a gyerek zsivaj is megáll az alsó szinten. Hangosan fújtatva, dühtől és talán könnyektől izzó szemekkel nézi az ajtót. Majd kiengedve magából azt a haragot amit most felgyülemlett benne. Torka szakadtából, ordítva kezdi el felborítani az asztalt, bele rúg a székbe, egy újabb üveget nekivágva a falnak. Végül, rámarkol a kilincsre, kitépi az ajtót, becsapja maga mögött, bezárja. Majd ő maga is sietős dühös léptekkel tűnik el a város utcáin. Ki tudja mit tervezve elborult agyában.*