Arthenior - Arthenior főtere
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 97 (1921. - 1939. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1939. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-03-13 13:47:58
Üzenet elküldve: 2026-03-13 13:47:58
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Aznaposan//
*Na ugye, tudja, hogy igaza van. Mindig igaza van. Ennek örömére keze kicsúszik, és arca oldalával belefejel a szökőkút hideg vizébe, miközben hülyén bámul a fiúra.
Nagy ímmel-ámmal rántja ki magát a hűsítő vízből -minő irónia, hogy nemrég énekelte meg!-, és ijedten mereszti szemeit újdonsült ivótársára.*
- Hát basszameg, most már én is kijózanodtam!
*Ebben a jegyben hát megindul a másikkal a Pegazus felé, de hirtelen megáll.*
- Várj!
*Azzal sarkon fordul, és egy különösen sok folyékony komponenst tartalmazó rókát fektet az útra. Talán nem is evett már semmit egy ideje, és ez csak sör meg égetett ital, de ez rejtély marad.*
- Mehetünk.
*S máris felzárkózik Yvonhoz. A fogadó ajtajánál a nyújtott jobbot egy darabig egy helyben tántorogva bámulja, látszódik, hogy igyekszik feldolgozni amit lát, aztán egy borgőzös bamba mosollyal szénfekete keze máris összefonódik új cimborájával.*
- Ivó! Jó név! Én Aynrad vagyok. Wegtorenből jöttem, meg a kikötőből, a nők jók, de a kocsmákban bármikor...
*Mondatát nem fejezi be teljesen, láthatóan arca is egy kicsit elkomorodik.
~ Bármikor leszúrhatnak... ~
Egy darabig még lesütött szemmel áll az ajtóban, ahogy gondolatai vadul cikáznak az elmúlt hatok történésein, de hamar visszarázódik a jelenbe.*
- No, föl a garatra, és elfeledjük azt a Mézit, vagy kit!
*Azzal már rá is könyököl az ajtó kilincsére, és medencéjével löki azt befelé, hogy ott folytassa a duhajkodást, ahol abbahagyta.*
*Na ugye, tudja, hogy igaza van. Mindig igaza van. Ennek örömére keze kicsúszik, és arca oldalával belefejel a szökőkút hideg vizébe, miközben hülyén bámul a fiúra.
Nagy ímmel-ámmal rántja ki magát a hűsítő vízből -minő irónia, hogy nemrég énekelte meg!-, és ijedten mereszti szemeit újdonsült ivótársára.*
- Hát basszameg, most már én is kijózanodtam!
*Ebben a jegyben hát megindul a másikkal a Pegazus felé, de hirtelen megáll.*
- Várj!
*Azzal sarkon fordul, és egy különösen sok folyékony komponenst tartalmazó rókát fektet az útra. Talán nem is evett már semmit egy ideje, és ez csak sör meg égetett ital, de ez rejtély marad.*
- Mehetünk.
*S máris felzárkózik Yvonhoz. A fogadó ajtajánál a nyújtott jobbot egy darabig egy helyben tántorogva bámulja, látszódik, hogy igyekszik feldolgozni amit lát, aztán egy borgőzös bamba mosollyal szénfekete keze máris összefonódik új cimborájával.*
- Ivó! Jó név! Én Aynrad vagyok. Wegtorenből jöttem, meg a kikötőből, a nők jók, de a kocsmákban bármikor...
*Mondatát nem fejezi be teljesen, láthatóan arca is egy kicsit elkomorodik.
~ Bármikor leszúrhatnak... ~
Egy darabig még lesütött szemmel áll az ajtóban, ahogy gondolatai vadul cikáznak az elmúlt hatok történésein, de hamar visszarázódik a jelenbe.*
- No, föl a garatra, és elfeledjük azt a Mézit, vagy kit!
*Azzal már rá is könyököl az ajtó kilincsére, és medencéjével löki azt befelé, hogy ott folytassa a duhajkodást, ahol abbahagyta.*
1938. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-03-13 13:16:26
Üzenet elküldve: 2026-03-13 13:16:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Aznaposan//
* Yvonnak már nem olyan jó a kedve, mint fél vagy egy órája. Valahogy a (majdnem) lovaglásról újra eszébe jutott Maavie, és bár azt elhatározta, hogy nem fog szomorkodni a lány miatt, valahogy mégsem érzi magát olyan jól – iszogatás ide vagy oda. Mintha a világ hirtelen olyan szürkévé vált volna. És nem csak amiatt, hogy lement a nap.
Eleinte nem sokat foglalkozik a dalolászó részeg matrózzal, de amikor az odamegy hozzá, már nem tudja figyelmen kívül hagyni. Odafordul felé, elsőre semmi különöset nem lát rajta. Aztán észreveszi, hogy a keze fekete, de a rossz megvilágítás miatt akár azt is gondolhatná, hogy kesztyűt hord. Viszont nem gondolja ezt, mert ez a magyarázat nem sokkal logikusabb, mint az, hogy a teljes keze fekete. Miért hordana kesztyűt? Ráadásul miért csak az egyik kezén? Meg egyébként is, kit érdekel, hogy milyen színű a keze? *
– Az. * Válaszol kurtán. Őszintén szólva a vízfolyás monotonitása jobban érdekli most, mint az idegen, így szeretné hamar letudni a beszélgetést. Ám aztán elhangzik egy kérdés, majd egy invitálás, ami láthatóan beüt Yvonnál. Felkapja fejét, mintha megfeledkezett volna valami fontosról. *
– Igazad van! Már majdnem kijózanodtam, az az én bajom! * Azzal feláll, és a Pegazus felé indul. Nem kezdi el mesélni a szomorú történetet arról, hogy őt hogy átvágta az a kis csitri, mert még annyit sem érdemel, hogy szót pazaroljon rá. El sem tudná mondani, hogy mennyire nem érdekli, se az, hogy talál-e munkát, se az, hogy él-e vagy hal. Már nem is emlékszik a gyönyörű kék szemeire és a kedves hangjára, se arra, hogy még akkor is milyen aranyas volt, amikor mérges volt rá, és arca vörös volt a dühtől! Ő aztán nem, ugyan!
Megy, illetve mennek hát a Pegazus felé, útközben hozzászól újdonsült barátjához, akinek még a nevét se tudja. *
– De az igazi élet a kikötőben zajlik! Meg Wegtorenben! Ott vannak ám igazán jó nők! Itt csak ilyen… ilyen… Maaviek vannak! Hálátlanok mind! Ezért is megyek vissza holnap reggel a Kikötőbe! Egyébként Yvon vagyok. * Közben elér a fogadó ajtajáig, így aztán döntenie kell, hogy az idegennek nyújtsa kezét vagy a kilincset fogja meg. Előbbit választja, aztán be is lép az ajtón. Az ismerkedés várhat, az alkohol nem. *
* Yvonnak már nem olyan jó a kedve, mint fél vagy egy órája. Valahogy a (majdnem) lovaglásról újra eszébe jutott Maavie, és bár azt elhatározta, hogy nem fog szomorkodni a lány miatt, valahogy mégsem érzi magát olyan jól – iszogatás ide vagy oda. Mintha a világ hirtelen olyan szürkévé vált volna. És nem csak amiatt, hogy lement a nap.
Eleinte nem sokat foglalkozik a dalolászó részeg matrózzal, de amikor az odamegy hozzá, már nem tudja figyelmen kívül hagyni. Odafordul felé, elsőre semmi különöset nem lát rajta. Aztán észreveszi, hogy a keze fekete, de a rossz megvilágítás miatt akár azt is gondolhatná, hogy kesztyűt hord. Viszont nem gondolja ezt, mert ez a magyarázat nem sokkal logikusabb, mint az, hogy a teljes keze fekete. Miért hordana kesztyűt? Ráadásul miért csak az egyik kezén? Meg egyébként is, kit érdekel, hogy milyen színű a keze? *
– Az. * Válaszol kurtán. Őszintén szólva a vízfolyás monotonitása jobban érdekli most, mint az idegen, így szeretné hamar letudni a beszélgetést. Ám aztán elhangzik egy kérdés, majd egy invitálás, ami láthatóan beüt Yvonnál. Felkapja fejét, mintha megfeledkezett volna valami fontosról. *
– Igazad van! Már majdnem kijózanodtam, az az én bajom! * Azzal feláll, és a Pegazus felé indul. Nem kezdi el mesélni a szomorú történetet arról, hogy őt hogy átvágta az a kis csitri, mert még annyit sem érdemel, hogy szót pazaroljon rá. El sem tudná mondani, hogy mennyire nem érdekli, se az, hogy talál-e munkát, se az, hogy él-e vagy hal. Már nem is emlékszik a gyönyörű kék szemeire és a kedves hangjára, se arra, hogy még akkor is milyen aranyas volt, amikor mérges volt rá, és arca vörös volt a dühtől! Ő aztán nem, ugyan!
Megy, illetve mennek hát a Pegazus felé, útközben hozzászól újdonsült barátjához, akinek még a nevét se tudja. *
– De az igazi élet a kikötőben zajlik! Meg Wegtorenben! Ott vannak ám igazán jó nők! Itt csak ilyen… ilyen… Maaviek vannak! Hálátlanok mind! Ezért is megyek vissza holnap reggel a Kikötőbe! Egyébként Yvon vagyok. * Közben elér a fogadó ajtajáig, így aztán döntenie kell, hogy az idegennek nyújtsa kezét vagy a kilincset fogja meg. Előbbit választja, aztán be is lép az ajtón. Az ismerkedés várhat, az alkohol nem. *
1937. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-03-13 12:23:09
Üzenet elküldve: 2026-03-13 12:23:09
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Aznaposan//
*A Pegazus ajtaja a szokásos lustaságát most mellőzi, kifejezetten hevesen csapódik ki, s engedi ki magán a fiatal wegtorenit. Annak járása bizonytalan, néhol össze is görnyed, hajlondozik összevissza.*
Perzselő a homook,
Hűsítő a vííz,
Az én rózsámnak aaa
Csöcse egy nagy dííísz!
Ha csöcsét én megfogom,
Az eszemet eldobom,
Köpenyemet ledobom,
Ha csöcsét én megfogooom!
*Az istálló felé támolyog, lépteit konokul kísérik csuklások, morgások, meg egy-egy tompa puffanás, mikor térdre rogy. Hiába, hatalmas buli volt a fogadóban, a lelkét is kiitta, és a fél kocsma táncra perdült. Ez a város sokkal érdekesebb, mint azt először hitte.*
- Ha csöcsét én me... hic! *Csuklik egy nagyot, ahogy a sör odalent távozik belőle hangos csorgás kíséretében. Ahogy vállai felrepülnek rekeszizma összehúzódásától, az istálló egyik oszlopára sötét függőleges csíkot rajzol.* - Aztaaakurva.
*Rezzen össze, ahogy hallja, hogy odabent valaki gyalog akar menni.
~ Lehugyoztam a lovát, vagy mi van ezzel? ~
Végül saját közepesen lélegzetelállító lószerszám is visszakerül helyére, és úgy őgyelegne vissza a fogadóba, bár leginkább a négykézláb haladás felé hajlik, mikor meglátja, hogy valaki a vizet bámulja kicsit odébb.*
- Ez a város!
*Kurjant egy artikulálatlant a férfi felé, ahogy megtámogatja magát a szökőkút szélén.*
- Ez a város barátom, valami fenséges!
*Két kézzel fogja a szökőkút peremét, és hol Yvonra, hol pedig a vízre bámul. Szeme sarkából követi az éppen elmenetelő őröket, sunyi mosollyal szája sarkában, mintha bármi rosszat akarna csinálni, bár jelenleg egy nyúlnak is nehezen tudna ártani.
A wegtoreni tűzmágusok sokkal ijesztőbb őrök mint ezek a vasba bugyolált parasztok. Itt tényleg jól fogja magát érezni.*
- Mit lógatod az orrod? Gyere inni!
*A Pegazus ajtaja a szokásos lustaságát most mellőzi, kifejezetten hevesen csapódik ki, s engedi ki magán a fiatal wegtorenit. Annak járása bizonytalan, néhol össze is görnyed, hajlondozik összevissza.*
Perzselő a homook,
Hűsítő a vííz,
Az én rózsámnak aaa
Csöcse egy nagy dííísz!
Ha csöcsét én megfogom,
Az eszemet eldobom,
Köpenyemet ledobom,
Ha csöcsét én megfogooom!
*Az istálló felé támolyog, lépteit konokul kísérik csuklások, morgások, meg egy-egy tompa puffanás, mikor térdre rogy. Hiába, hatalmas buli volt a fogadóban, a lelkét is kiitta, és a fél kocsma táncra perdült. Ez a város sokkal érdekesebb, mint azt először hitte.*
- Ha csöcsét én me... hic! *Csuklik egy nagyot, ahogy a sör odalent távozik belőle hangos csorgás kíséretében. Ahogy vállai felrepülnek rekeszizma összehúzódásától, az istálló egyik oszlopára sötét függőleges csíkot rajzol.* - Aztaaakurva.
*Rezzen össze, ahogy hallja, hogy odabent valaki gyalog akar menni.
~ Lehugyoztam a lovát, vagy mi van ezzel? ~
Végül saját közepesen lélegzetelállító lószerszám is visszakerül helyére, és úgy őgyelegne vissza a fogadóba, bár leginkább a négykézláb haladás felé hajlik, mikor meglátja, hogy valaki a vizet bámulja kicsit odébb.*
- Ez a város!
*Kurjant egy artikulálatlant a férfi felé, ahogy megtámogatja magát a szökőkút szélén.*
- Ez a város barátom, valami fenséges!
*Két kézzel fogja a szökőkút peremét, és hol Yvonra, hol pedig a vízre bámul. Szeme sarkából követi az éppen elmenetelő őröket, sunyi mosollyal szája sarkában, mintha bármi rosszat akarna csinálni, bár jelenleg egy nyúlnak is nehezen tudna ártani.
A wegtoreni tűzmágusok sokkal ijesztőbb őrök mint ezek a vasba bugyolált parasztok. Itt tényleg jól fogja magát érezni.*
- Mit lógatod az orrod? Gyere inni!
1936. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-03-13 11:39:10
Üzenet elküldve: 2026-03-13 11:39:10
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 127
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
* Kitámolyog az istállóba, ott aztán felül arra a gyönyörű szép lovára, mint valami százados. Egy részeg százados. Fontos dolga akadt, ezt Maavienek is megüzente. Ugyan tudja jól, hogy nem javallott inni és lovagolni is, de úgy érzi, ura a helyzetnek. Nem is ivott annyit, és amúgy is, a nagyját kihányta az előbb. Sárkány engedelmesen hagyja, hogy a részeg fiatal felszálljon rá. Yvon azonban nem ül, inkább fekszik a lovon, aztán fél perc után meg is gondolja magát. Leszáll – nem esik! –, csak aztán pont rosszul lép, és elhasal a földön. *
– Az anyját! * Szitkozódik egyet, aztán felkászálódik a földről, és inkább kisétál az istálló épületéből. Jól összekoszolta a ruháit, és megtanulta, hogy nem véletlenül nem ajánlott részegen lovagolni. *
– Leszarom, akkor megyek gyalog! * Mondja maga elé félhangosan, és elkezd sétálni a főtér közepe felé, ahol aztán kis pihenőt tart. Leül az egyik padra a szökőkút közelében, és bambán néz maga elé, ahogy csordogál a víz. A közelben néhány városőr sétál el, megnézik maguknak Yvont, de mivel ő csak magában üldögél, nem foglalkoznak vele különösebben. *
– Az anyját! * Szitkozódik egyet, aztán felkászálódik a földről, és inkább kisétál az istálló épületéből. Jól összekoszolta a ruháit, és megtanulta, hogy nem véletlenül nem ajánlott részegen lovagolni. *
– Leszarom, akkor megyek gyalog! * Mondja maga elé félhangosan, és elkezd sétálni a főtér közepe felé, ahol aztán kis pihenőt tart. Leül az egyik padra a szökőkút közelében, és bambán néz maga elé, ahogy csordogál a víz. A közelben néhány városőr sétál el, megnézik maguknak Yvont, de mivel ő csak magában üldögél, nem foglalkoznak vele különösebben. *
1935. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-23 14:45:06
Üzenet elküldve: 2026-02-23 14:45:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 493
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 493
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Már kevéssé bódult állapotában indul vissza újdonsült otthonába, hogy maga mögött hagyhassa a piactéri nyüzsgést és a várost. Hogy valaha egy efféle út után elégedettség jellemezte volna, az olyasmi, amit legmerészebb álmaiban sem gondolt volna, most mégis ott honol lelkében valamiféle nyugalom. Biztos benne, hogy csak időleges.
Szürkét, az újdonsült telivérét még csupán cipekedésre használja, szárán vezeti át a főtéren. Idegen számára, hogy megülje, s talán jelen helyzetben azt sem tudja, minek vásárolta meg egyáltalán. Nem úgy, mint a névtelen ebet, kit szíve szerint karjaiban tartana… momentán ő maga a lovas, ki Szürke hátára erősített dobozában pihenget és élvezi a lemenő nap gyenge, langyos sugarait.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkát, mikor végre közelíteni látszik a hajdanvolt Vadmag borászathoz, dacára annak, hogy az eltelt időszakot tekintve ez végtére is egy eredményes napnak számít.*
Szürkét, az újdonsült telivérét még csupán cipekedésre használja, szárán vezeti át a főtéren. Idegen számára, hogy megülje, s talán jelen helyzetben azt sem tudja, minek vásárolta meg egyáltalán. Nem úgy, mint a névtelen ebet, kit szíve szerint karjaiban tartana… momentán ő maga a lovas, ki Szürke hátára erősített dobozában pihenget és élvezi a lemenő nap gyenge, langyos sugarait.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el ajkát, mikor végre közelíteni látszik a hajdanvolt Vadmag borászathoz, dacára annak, hogy az eltelt időszakot tekintve ez végtére is egy eredményes napnak számít.*
1934. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-22 12:32:49
Üzenet elküldve: 2026-02-22 12:32:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Az ismerős idegen//
- Nem *felel dühítő egyszerűséggel, ellenben bicskanyitogató mosolygással a kérdésre. Valóban. Eszébe se jutott, hogy a félvérnek bármi hasznos információja lenne az őt érdeklő kérdésekben. Nem gondolja, hogy azóta járatosabb lett a Kikötő dolgaiban, mint legutóbbi találkozásukkor. De tény, ami tény, azért nem lehetetlen, hogy épp tőle tudjon meg valami hasznosat. Ezt egyelőre felülírja a késztetés, hogy elsüsse ezt az alávaló fricskát.*
- Biztosíthat? *vonja fel a szemöldökét, s szinte rámarkolva a felelőtlenül kiejtett kis szócskára, nagy komolysággal tekint a világos szemekbe.* - Nos, hát... rendben van. *Bólint, mint aki kegyesen belemegy a felkínált alkuba, de már sétál is tovább az apró megtorpanás után.
Bár átadhatná magát ennek a felhőtlen érzésnek, bár közelebb vonhatná a lányt, hogy végre megnézze magának jobban, ki is ez a teremtés, aki mosolygást von a lelkére. Nem tud róla semmit. Pár apróságot kivéve persze, amelyek merőben elütnek egy átlagos ismeretségben szerzett információk illő sorrendiségétől. Még a neve sem jut az eszébe, pedig nagyon erőlteti az emlékezést. De csak annyi rémlik, hogy már akkor is túl sok egyéb körülmény vonta el a figyelmét holmi névről.*
- Biztos ebben, hercegnő? Bár az én úriemberségem felől nem merülhet fel kérdés (elvégre mindketten tökéletesen tisztában vannak a tényekkel). De, ha az emlékeim nem csalnak, ha a kisasszony iszik, egy kissé... hogy is mondjam... *aljasan élveteg mosolygást rejteget a bajsza alatt, méghozzá kicsit sem hatékonyan.* - De! Óhaja számomra mindenek előtt való. Ha italt kíván, hát meghívom egy italra. *Nagy komolyan bólint, mint egy délceg, elkötelezett elsőtiszt, aki a kapitánya parancsára belekormányozza a hajót a legsötétebb viharba is.
A Pegazus ajtajában azonban ráfog a finom kis kacsókra, s szembe fordul a félvérrel.*
- Pihenjen kicsit. Melegedjen át. Frissítse fel magát. Igyekszem hamar az ügyeim végére érni.
*Előveszi a kabátja alól a parfümös üvegcsét, s az egyik finom kis harisnyával együtt a kisasszony kezébe nyomja.*
- Ugye megvár, Hercegnő? Lennének... kérdéseim *villant egy Velasco'rra mosolyt, s már fordul is ki a leány mellől, hogy pár szívdobbanás múlva már el is tűnjön a főtérről nyíló kis utcácskák egyikében.*
- Nem *felel dühítő egyszerűséggel, ellenben bicskanyitogató mosolygással a kérdésre. Valóban. Eszébe se jutott, hogy a félvérnek bármi hasznos információja lenne az őt érdeklő kérdésekben. Nem gondolja, hogy azóta járatosabb lett a Kikötő dolgaiban, mint legutóbbi találkozásukkor. De tény, ami tény, azért nem lehetetlen, hogy épp tőle tudjon meg valami hasznosat. Ezt egyelőre felülírja a késztetés, hogy elsüsse ezt az alávaló fricskát.*
- Biztosíthat? *vonja fel a szemöldökét, s szinte rámarkolva a felelőtlenül kiejtett kis szócskára, nagy komolysággal tekint a világos szemekbe.* - Nos, hát... rendben van. *Bólint, mint aki kegyesen belemegy a felkínált alkuba, de már sétál is tovább az apró megtorpanás után.
Bár átadhatná magát ennek a felhőtlen érzésnek, bár közelebb vonhatná a lányt, hogy végre megnézze magának jobban, ki is ez a teremtés, aki mosolygást von a lelkére. Nem tud róla semmit. Pár apróságot kivéve persze, amelyek merőben elütnek egy átlagos ismeretségben szerzett információk illő sorrendiségétől. Még a neve sem jut az eszébe, pedig nagyon erőlteti az emlékezést. De csak annyi rémlik, hogy már akkor is túl sok egyéb körülmény vonta el a figyelmét holmi névről.*
- Biztos ebben, hercegnő? Bár az én úriemberségem felől nem merülhet fel kérdés (elvégre mindketten tökéletesen tisztában vannak a tényekkel). De, ha az emlékeim nem csalnak, ha a kisasszony iszik, egy kissé... hogy is mondjam... *aljasan élveteg mosolygást rejteget a bajsza alatt, méghozzá kicsit sem hatékonyan.* - De! Óhaja számomra mindenek előtt való. Ha italt kíván, hát meghívom egy italra. *Nagy komolyan bólint, mint egy délceg, elkötelezett elsőtiszt, aki a kapitánya parancsára belekormányozza a hajót a legsötétebb viharba is.
A Pegazus ajtajában azonban ráfog a finom kis kacsókra, s szembe fordul a félvérrel.*
- Pihenjen kicsit. Melegedjen át. Frissítse fel magát. Igyekszem hamar az ügyeim végére érni.
*Előveszi a kabátja alól a parfümös üvegcsét, s az egyik finom kis harisnyával együtt a kisasszony kezébe nyomja.*
- Ugye megvár, Hercegnő? Lennének... kérdéseim *villant egy Velasco'rra mosolyt, s már fordul is ki a leány mellől, hogy pár szívdobbanás múlva már el is tűnjön a főtérről nyíló kis utcácskák egyikében.*
1933. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-21 19:03:13
Üzenet elküldve: 2026-02-21 19:03:13
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az ismerős idegen//
*Ráérősen lépdelnek a latyakos utcán a főtér felé, Alymeidhát látszólag egyáltalán nem feszélyezi a karöltve andalgás. Felmerülhetne a vád, hogy gyakorta csinál ilyesmit a várost járva valami nemesi ficsúr oldalán, pedig az igazság az, hogy évek óta nem fordult már elő. Utoljára Drameiloten úrral talán - egek, pedig mintha csak pár napja lett volna, hogy elkísérte őt a kúriába. Mi lehet vajon vele?
A kikötőiről könnyedén pattan le az újabb kíváncsiskodó kérdés, nem számol be arról, mit is keres pontosan, de ezen csak magában bosszankodik egy keveset. Talán néhány kupica után megeredne az az ékesszóló nyelve...*
- Arra nem is gondolt, hogy esetleg engem kérdezzen? *tesz egy utolsó kísérletet a puhatolózásra. Tény, hogy akár ő is tudhatna ezt-azt, ha amolyan kotnyeles dologtalan kisasszonyka volna, de a kufárral történt beszélgetés alapján Nolenart egészen más dolgok érdeklik, mint amivel szolgálni tudna. Egy próbát azért megér, nem igaz?
Az a rátartin hergelő kérdés egy kicsit sem tetszik neki, erről mindössze egy bosszús kis ajakrágcsálás árulkodik, mintha valami sokkal mélyebbre döfő visszavágást fogna vissza annál, mint amit végül előad.*
- Miért is próbáltam volna? Biztosíthatom arról, hogy nincs szükségem ilyen közönséges szerekre *újra ott az a kis undor a hangjában, de valójában még így is rájátszik. Több kell ahhoz azért, hogy megbotránkozzon, egyszerűen csak a férfit kívánja rossz színben feltüntetni a saját szórakoztatására.
A meghűlés emlegetése, a kis udvarias kézcsókkal tálalva, felidéz benne egy aprócska jelenetet, ami megmosolyogtatja. Akkor is szemtelenül álságosan előadta, mennyire aggódik a félvér egészségéért, amikor azok a kimondhatatlanul fülledt dolgok történtek a Rumosban. Ezzel magyarázta, miért is nem hagyta magára a szobában és mászott ki az ablakon, ahogy az egy valódi úriemberhez illett volna. Kétségtelen, hogy ez a jó modornak álcázott orcátlanság elindított benne valamit akkor, s a fenébe is, mintha most sem volna teljesen hatástalan. Aprócska torokköszörüléssel tereli vissza gondolatait az éppen elhangzó felvetések medrébe.*
- Akkor hát a Pegazus. Ha továbbra is jól viselkedik, megengedem, hogy meghívjon egy italra. *pillant fel a férfira egy pimasz kis mosoly kíséretében, hogy aztán a fogadó felé vehessék az irányt.*
*Ráérősen lépdelnek a latyakos utcán a főtér felé, Alymeidhát látszólag egyáltalán nem feszélyezi a karöltve andalgás. Felmerülhetne a vád, hogy gyakorta csinál ilyesmit a várost járva valami nemesi ficsúr oldalán, pedig az igazság az, hogy évek óta nem fordult már elő. Utoljára Drameiloten úrral talán - egek, pedig mintha csak pár napja lett volna, hogy elkísérte őt a kúriába. Mi lehet vajon vele?
A kikötőiről könnyedén pattan le az újabb kíváncsiskodó kérdés, nem számol be arról, mit is keres pontosan, de ezen csak magában bosszankodik egy keveset. Talán néhány kupica után megeredne az az ékesszóló nyelve...*
- Arra nem is gondolt, hogy esetleg engem kérdezzen? *tesz egy utolsó kísérletet a puhatolózásra. Tény, hogy akár ő is tudhatna ezt-azt, ha amolyan kotnyeles dologtalan kisasszonyka volna, de a kufárral történt beszélgetés alapján Nolenart egészen más dolgok érdeklik, mint amivel szolgálni tudna. Egy próbát azért megér, nem igaz?
Az a rátartin hergelő kérdés egy kicsit sem tetszik neki, erről mindössze egy bosszús kis ajakrágcsálás árulkodik, mintha valami sokkal mélyebbre döfő visszavágást fogna vissza annál, mint amit végül előad.*
- Miért is próbáltam volna? Biztosíthatom arról, hogy nincs szükségem ilyen közönséges szerekre *újra ott az a kis undor a hangjában, de valójában még így is rájátszik. Több kell ahhoz azért, hogy megbotránkozzon, egyszerűen csak a férfit kívánja rossz színben feltüntetni a saját szórakoztatására.
A meghűlés emlegetése, a kis udvarias kézcsókkal tálalva, felidéz benne egy aprócska jelenetet, ami megmosolyogtatja. Akkor is szemtelenül álságosan előadta, mennyire aggódik a félvér egészségéért, amikor azok a kimondhatatlanul fülledt dolgok történtek a Rumosban. Ezzel magyarázta, miért is nem hagyta magára a szobában és mászott ki az ablakon, ahogy az egy valódi úriemberhez illett volna. Kétségtelen, hogy ez a jó modornak álcázott orcátlanság elindított benne valamit akkor, s a fenébe is, mintha most sem volna teljesen hatástalan. Aprócska torokköszörüléssel tereli vissza gondolatait az éppen elhangzó felvetések medrébe.*
- Akkor hát a Pegazus. Ha továbbra is jól viselkedik, megengedem, hogy meghívjon egy italra. *pillant fel a férfira egy pimasz kis mosoly kíséretében, hogy aztán a fogadó felé vehessék az irányt.*
1932. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-11 12:47:16
Üzenet elküldve: 2026-02-11 12:47:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 69
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Szelíd
// Sorsok, lapok //
* A jóslat után Markondenten meghívja a jósnőt egy ebédre. Ezzel az a célja, hogy talán több iránymutatást kap. Ha pedig nem, akkor legalább társaságban eszik és nem érzi magát egyedül ebben a nagy, de idegen városban. *
- Remek, akkor biztosan nem tévedek el. És nem kell idegeneket leszólítanom, hogy mi merre is van. * Mondja a fiú kissé nyugodtabb hangon. Hiszen, mégiscsak jobb, ha elkísérik, mint hogy eltévedjen az úton.
A fogadóig vezető úton nézelődik és próbálja megjegyezni az épületeket, miközben figyeli az útba igazítást is.
Elérnek végül egy nagyobb térhez. Ahol a sötételf megmutat pár fontos épületet. A fontosabbakat megjegyzi. De a Tanácsháza olyan épület, amihez nem igazán tud mit mondani. Hiszen, nem tudja elképzelni milyen hivatalos ügye lehet. Bűnözni nem akar vagyona meg még nincs és befolyása sem. Az ilyen helyek gyanítja a tehetőseknek és a gazdagoknak van fenntartva. *
- A kaszárnyába majd idővel el akarok menni. De kezdjünk csak a fogadóban. * Mondja végül.
Majd jósnő a kút felé veszi az irányt. *
- Még nem hallottam. Mi a kút története? * Rázza meg a fejét a vidéki zsoldos. Majd elgondolkodik és amíg a nő iszik ő kérdez. *
- Még nem is tudom a nevedet! Engem Markondenten-nek hívnak, de elég, ha csak úgy szólítanak, hogy Mark. Téged hogyan szólíthatlak? * Teszi fel óvatosan a kérdést. És amikor a másik válaszol akkor ő lép a kúthoz, hogy hasonlóan öblöt formálva a tenyeréből, ő is tudjon vizet merni a kút vizéből, amit meg is kóstol, majd kiissza és újabbat mer a hűvös vízből. *
* A jóslat után Markondenten meghívja a jósnőt egy ebédre. Ezzel az a célja, hogy talán több iránymutatást kap. Ha pedig nem, akkor legalább társaságban eszik és nem érzi magát egyedül ebben a nagy, de idegen városban. *
- Remek, akkor biztosan nem tévedek el. És nem kell idegeneket leszólítanom, hogy mi merre is van. * Mondja a fiú kissé nyugodtabb hangon. Hiszen, mégiscsak jobb, ha elkísérik, mint hogy eltévedjen az úton.
A fogadóig vezető úton nézelődik és próbálja megjegyezni az épületeket, miközben figyeli az útba igazítást is.
Elérnek végül egy nagyobb térhez. Ahol a sötételf megmutat pár fontos épületet. A fontosabbakat megjegyzi. De a Tanácsháza olyan épület, amihez nem igazán tud mit mondani. Hiszen, nem tudja elképzelni milyen hivatalos ügye lehet. Bűnözni nem akar vagyona meg még nincs és befolyása sem. Az ilyen helyek gyanítja a tehetőseknek és a gazdagoknak van fenntartva. *
- A kaszárnyába majd idővel el akarok menni. De kezdjünk csak a fogadóban. * Mondja végül.
Majd jósnő a kút felé veszi az irányt. *
- Még nem hallottam. Mi a kút története? * Rázza meg a fejét a vidéki zsoldos. Majd elgondolkodik és amíg a nő iszik ő kérdez. *
- Még nem is tudom a nevedet! Engem Markondenten-nek hívnak, de elég, ha csak úgy szólítanak, hogy Mark. Téged hogyan szólíthatlak? * Teszi fel óvatosan a kérdést. És amikor a másik válaszol akkor ő lép a kúthoz, hogy hasonlóan öblöt formálva a tenyeréből, ő is tudjon vizet merni a kút vizéből, amit meg is kóstol, majd kiissza és újabbat mer a hűvös vízből. *
1931. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-11 08:20:23
Üzenet elküldve: 2026-02-11 08:20:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
// Sorsok, lapok //
* Zrammi nem szól semmit az útonállós megjegyzésre. A fiú dolga, hogy eldöntse, hogy mit akar az élettől. Többféle út létezik, van amit jónak és rossznak neveznek, de a lány szerint ez nem ilyen egyszerű. Mindenki a saját útját tartja az igaznak és ki ő, hogy ítélkezzen mások felett?*
- Komolyan.* Ad inkább tömör választ a házasságára kapott válaszra.*
- Akkor menjünk a Pegazusba, egy úttal legalább megmutathatom, hogy található a hely.* Int az egyik kijáróra, ami a lakónegyedbe vezet. Kis gyaloglás következik a lakóházak között. Zrammi ugyan nem beszédes, de azért igyekszik tömör összefoglalókat adni a helyről. Melyik utcán, merre érdemes fordulni, vagy merre nem. Végül a kövezet főtéren kötnek ki.*
- A fogadó ott van.* Mutat a hatalmas épületre.*
- Arra meg Tanácsháza, ahol a hivatali ügyeket lehet intézni. Amott meg a városi őrségnek a kaszárnyája. Talán még számodra is fontos helyként fog szolgálni.* Mutat az említett épületek irányába.*
- A méltán híres kút meg itt van előttünk, talán már hallottál is róla. A vize kifogástalan, érdemes megkóstolni. Igazán frissítő a hatása.* Lassan el is indul a szökőkút irányába. Tenyeréből öblöt formálva vizet merít az ajkaihoz, hogy maga is felfrissüljön a hűs vízből. Ez számára is kellemes hely, mert az energiák itt láthatatlan gócpontban gyűlnek össze. A fogadó néhány lépés távolságra van, ha itt végeztek, akkor könnyedén elérhetik majd azt a helyet, ahol megebédelhetnek végre.*
* Zrammi nem szól semmit az útonállós megjegyzésre. A fiú dolga, hogy eldöntse, hogy mit akar az élettől. Többféle út létezik, van amit jónak és rossznak neveznek, de a lány szerint ez nem ilyen egyszerű. Mindenki a saját útját tartja az igaznak és ki ő, hogy ítélkezzen mások felett?*
- Komolyan.* Ad inkább tömör választ a házasságára kapott válaszra.*
- Akkor menjünk a Pegazusba, egy úttal legalább megmutathatom, hogy található a hely.* Int az egyik kijáróra, ami a lakónegyedbe vezet. Kis gyaloglás következik a lakóházak között. Zrammi ugyan nem beszédes, de azért igyekszik tömör összefoglalókat adni a helyről. Melyik utcán, merre érdemes fordulni, vagy merre nem. Végül a kövezet főtéren kötnek ki.*
- A fogadó ott van.* Mutat a hatalmas épületre.*
- Arra meg Tanácsháza, ahol a hivatali ügyeket lehet intézni. Amott meg a városi őrségnek a kaszárnyája. Talán még számodra is fontos helyként fog szolgálni.* Mutat az említett épületek irányába.*
- A méltán híres kút meg itt van előttünk, talán már hallottál is róla. A vize kifogástalan, érdemes megkóstolni. Igazán frissítő a hatása.* Lassan el is indul a szökőkút irányába. Tenyeréből öblöt formálva vizet merít az ajkaihoz, hogy maga is felfrissüljön a hűs vízből. Ez számára is kellemes hely, mert az energiák itt láthatatlan gócpontban gyűlnek össze. A fogadó néhány lépés távolságra van, ha itt végeztek, akkor könnyedén elérhetik majd azt a helyet, ahol megebédelhetnek végre.*
1930. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:44:09
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:44:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
- Igen azt is.
* Mondja halkan Leina észrevételére azzal kapcsolatban, hogy a törpe kedveli az idegesítését. De bizony nem tehet róla. Egyrészt szívesebben beszélget komoly dolgokról, mint mondjuk az időjárásról, vagy arról, hogy mi újság a világban. Másrészt meg, ha valaki fokozottabb érzelmi állapotban van hajlamosabb igazat mondani. Márpedig a törpe ezt kedveli, az igazmondást. *
- Honnét tudod, hogy, ha élt volna nem-e lett volna ott veled. Mármint, hogy meghalt arról talán nem ő tehet, így viszont sosem tudhatod meg mi lett volna, ha. Miért mi lettél? Én úgy látom talpraesett vagy és a hangjaidat leszámítva vág az eszed.
* Mikor a lány hirtelen megáll a törpe majdnem neki megy. De szerencséjére sikerül elkerülnie. Mármint a lány szerencséjére, mert azt bizony nem köszönte volna meg, ha egy törpe elgázolja.*
- Nálad ez a két sebesség van? Az állás meg a rohanás? Talán találhatnánk valamit a kettő között. Igen, így sorban, ahogy mondod. Nem vagyok fiatal, köztudomású, hogy a törpe lábak nem futóversenyre termettek, meg hát különben is van mit cipelniük.
* Kissé kihúzza magát az öreg, mikor a lány azt mondja, hogy mindezek ellenére azért nem olyan rossz társaság ő.*
- Na ugye. Tudtam én, hogy kedvelsz. Az elejétől fogva tudtam!
//A törpe legyen velünk//
- Igen azt is.
* Mondja halkan Leina észrevételére azzal kapcsolatban, hogy a törpe kedveli az idegesítését. De bizony nem tehet róla. Egyrészt szívesebben beszélget komoly dolgokról, mint mondjuk az időjárásról, vagy arról, hogy mi újság a világban. Másrészt meg, ha valaki fokozottabb érzelmi állapotban van hajlamosabb igazat mondani. Márpedig a törpe ezt kedveli, az igazmondást. *
- Honnét tudod, hogy, ha élt volna nem-e lett volna ott veled. Mármint, hogy meghalt arról talán nem ő tehet, így viszont sosem tudhatod meg mi lett volna, ha. Miért mi lettél? Én úgy látom talpraesett vagy és a hangjaidat leszámítva vág az eszed.
* Mikor a lány hirtelen megáll a törpe majdnem neki megy. De szerencséjére sikerül elkerülnie. Mármint a lány szerencséjére, mert azt bizony nem köszönte volna meg, ha egy törpe elgázolja.*
- Nálad ez a két sebesség van? Az állás meg a rohanás? Talán találhatnánk valamit a kettő között. Igen, így sorban, ahogy mondod. Nem vagyok fiatal, köztudomású, hogy a törpe lábak nem futóversenyre termettek, meg hát különben is van mit cipelniük.
* Kissé kihúzza magát az öreg, mikor a lány azt mondja, hogy mindezek ellenére azért nem olyan rossz társaság ő.*
- Na ugye. Tudtam én, hogy kedvelsz. Az elejétől fogva tudtam!
1929. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:04:00
Üzenet elküldve: 2026-02-07 14:04:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*Hogy miért nem fogta magát és lépett le szó nélkül, az egy nagyon jó kérdés. Már csak azért is, mert ő nagyon nincs meggyőződve arról, hogy bármilyen isten azt akarta volna, hogy ők ketten találkozzanak. Wertus szavaiban érzi a sértést, ami még akkor is ott bújik a mondandójában, amikor épp úgy tűnik, mintha valami kedveset akarna mondani azzal, hogy kedveli a társaságát vagy legalábbis azt, hogy szórakozhat vele.*
- Persze, kedveled, hogy idegesíthetsz. *Jegyzi meg szemrehányóan, miközben gyorsít a léptein, szóra sem méltatva a magyarázkodást a törpe igazáról. Nincs igaza, vele kapcsolatban egészen biztosan nincs igaza.
Azt viszont meg kell hagyni, hogy a tapasztalat (vagy a szakáll) magáért beszél, mert Wertus következtetése, bár egyelőre még csak sejtheti, igaznak bizonyul. Azt tervezi, hogy az apja sírjához viszi őt el, de a kérdésre, mi elhangzik, felröhög, csoda, hogy nem köp egyet a földre.*
- Nem. Nem érdemli meg. Nem érdemli meg, mert nem volt ott nekem soha. Meg mert halni még akkor, amikor egészen kicsi voltam. Senki nem vigyázott rám, és ezért lettem egy… az, aki. *Hadarva mondja el az egyáltalán nem kedves véleményét a drága édesapjáról, akit nemrégiben még valóban ki akart ásni a föld alól, hogy kifaggassa, de erről az ötletről egy ideje már letett.*
- Ő nem egy képzelt barát… *Tagadja a vádakat, miközben tovább nyargal előre egészen addig, míg rá nem szólnak, hogy lassítson. Ekkor hirtelen áll meg, és ha Wertus nem figyel, még akár bele is ütközhet az előtte ácsorgó lány hátába.*
- Mert? Nem bírják a csontjaid, öreg? Vagy a törpe lábaid rövidek, hogy tartsd az iramot? Ó, nem! Tudom már. Az agyad túl nehéz a rengeteg bölcsesség miatt, ami belé szorult. *A fejét csóválja lemondóan sóhajtva. Egy ideig bámul a távolba, majd megkeresi az öreg tekintetét.*
- Nem mondtam, hogy kopj le, mert még mindig jobb veled, mint egyedül… *Vallja be ezt ezúttal őszintén.*
//A törpe legyen velünk//
*Hogy miért nem fogta magát és lépett le szó nélkül, az egy nagyon jó kérdés. Már csak azért is, mert ő nagyon nincs meggyőződve arról, hogy bármilyen isten azt akarta volna, hogy ők ketten találkozzanak. Wertus szavaiban érzi a sértést, ami még akkor is ott bújik a mondandójában, amikor épp úgy tűnik, mintha valami kedveset akarna mondani azzal, hogy kedveli a társaságát vagy legalábbis azt, hogy szórakozhat vele.*
- Persze, kedveled, hogy idegesíthetsz. *Jegyzi meg szemrehányóan, miközben gyorsít a léptein, szóra sem méltatva a magyarázkodást a törpe igazáról. Nincs igaza, vele kapcsolatban egészen biztosan nincs igaza.
Azt viszont meg kell hagyni, hogy a tapasztalat (vagy a szakáll) magáért beszél, mert Wertus következtetése, bár egyelőre még csak sejtheti, igaznak bizonyul. Azt tervezi, hogy az apja sírjához viszi őt el, de a kérdésre, mi elhangzik, felröhög, csoda, hogy nem köp egyet a földre.*
- Nem. Nem érdemli meg. Nem érdemli meg, mert nem volt ott nekem soha. Meg mert halni még akkor, amikor egészen kicsi voltam. Senki nem vigyázott rám, és ezért lettem egy… az, aki. *Hadarva mondja el az egyáltalán nem kedves véleményét a drága édesapjáról, akit nemrégiben még valóban ki akart ásni a föld alól, hogy kifaggassa, de erről az ötletről egy ideje már letett.*
- Ő nem egy képzelt barát… *Tagadja a vádakat, miközben tovább nyargal előre egészen addig, míg rá nem szólnak, hogy lassítson. Ekkor hirtelen áll meg, és ha Wertus nem figyel, még akár bele is ütközhet az előtte ácsorgó lány hátába.*
- Mert? Nem bírják a csontjaid, öreg? Vagy a törpe lábaid rövidek, hogy tartsd az iramot? Ó, nem! Tudom már. Az agyad túl nehéz a rengeteg bölcsesség miatt, ami belé szorult. *A fejét csóválja lemondóan sóhajtva. Egy ideig bámul a távolba, majd megkeresi az öreg tekintetét.*
- Nem mondtam, hogy kopj le, mert még mindig jobb veled, mint egyedül… *Vallja be ezt ezúttal őszintén.*
1928. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-07 13:17:37
Üzenet elküldve: 2026-02-07 13:17:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 129
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
* A leány megtehette volna azt is, hogy szó nélkül ott hagyja a törpét, de nem így tesz. Ezt a törpe sem érti teljesen, mert hiszen, ha valóban annyira felbosszantotta, mint amennyire látszik, akkor magyarázkodás nélkül leléphetett volna.
Alig hagyják el a fogadót Leina megáll, hogy szemrehányást tehessen a törpének. Wertus már majdnem el is mosolyodik, mert egyre jobban élvezi a feketeség társaságát, pláne most, hogy a leányzó ennyire paprikás hangulatban van. De még mielőtt mosolyra szaladna a szája, kezével oda kap, mint ha a szakállát akarná megvakarni, hogy így leplezze jókedvét a lány előtt. Aztán mikor sikerül komolyabb arcot erőltetnie magára gyorsan megjegyzi.*
- Én viszont kimondottan kedvem lelem ebben a beszélgetésben. Sőt egyre jobban kedvellek. Én mondom neked, Wylnurana istennő akarta, hogy találkozzak ma veled, ő sodort engem az utadba! Nem zavar, hogy azt hiszed nincs igazam, elég, ha én tudom, hogy igazam van. Te majd idővel rájössz. Na jó, neked talán hosszabb idő fog kelleni, de rájössz.
* Kicsit meglepődik, hogy épp a temetőbe tartanak, de talán mintha említette volna, hogy az apja ott nyugszik valahol. Lehet, hogy a sírját akarja megmutatni.*
- És virágot nem viszünk?
*Kérdi élcelődve a törpe. Persze télen, ha akarnának sem nagyon tudnának virágot vinni. Ezután a lány tempót vált. Wertusnak van mit csinálnia, hogy követni tudja. Aztán Leina menet közben újabb érdekességeket árul el magáról. A törpe szuszogva szól utána.*
- Ez a Velar új, ezt még talán nem említetted. Mondjuk ahhoz nem kell képzelt barátok segítsége, hogy könnyebben el tudj viselni, azon én is segíthetek. Elég lett volna megkérned, hogy kopjak le. Persze, mint mondtam én kimondottan örülök neked, szóval inkább maradnék, ha lehet. Csak lassíts kicsit, mert ha nem is akartál elásni a temetőben, ha ilyen tempóban folytatod muszáj leszel!
* Reméli, hogy a feketeség kicsit visszább vesz a tempójából. De ha nem úgy is igyekszik tartani a lépést és követni őt.*
//A törpe legyen velünk//
* A leány megtehette volna azt is, hogy szó nélkül ott hagyja a törpét, de nem így tesz. Ezt a törpe sem érti teljesen, mert hiszen, ha valóban annyira felbosszantotta, mint amennyire látszik, akkor magyarázkodás nélkül leléphetett volna.
Alig hagyják el a fogadót Leina megáll, hogy szemrehányást tehessen a törpének. Wertus már majdnem el is mosolyodik, mert egyre jobban élvezi a feketeség társaságát, pláne most, hogy a leányzó ennyire paprikás hangulatban van. De még mielőtt mosolyra szaladna a szája, kezével oda kap, mint ha a szakállát akarná megvakarni, hogy így leplezze jókedvét a lány előtt. Aztán mikor sikerül komolyabb arcot erőltetnie magára gyorsan megjegyzi.*
- Én viszont kimondottan kedvem lelem ebben a beszélgetésben. Sőt egyre jobban kedvellek. Én mondom neked, Wylnurana istennő akarta, hogy találkozzak ma veled, ő sodort engem az utadba! Nem zavar, hogy azt hiszed nincs igazam, elég, ha én tudom, hogy igazam van. Te majd idővel rájössz. Na jó, neked talán hosszabb idő fog kelleni, de rájössz.
* Kicsit meglepődik, hogy épp a temetőbe tartanak, de talán mintha említette volna, hogy az apja ott nyugszik valahol. Lehet, hogy a sírját akarja megmutatni.*
- És virágot nem viszünk?
*Kérdi élcelődve a törpe. Persze télen, ha akarnának sem nagyon tudnának virágot vinni. Ezután a lány tempót vált. Wertusnak van mit csinálnia, hogy követni tudja. Aztán Leina menet közben újabb érdekességeket árul el magáról. A törpe szuszogva szól utána.*
- Ez a Velar új, ezt még talán nem említetted. Mondjuk ahhoz nem kell képzelt barátok segítsége, hogy könnyebben el tudj viselni, azon én is segíthetek. Elég lett volna megkérned, hogy kopjak le. Persze, mint mondtam én kimondottan örülök neked, szóval inkább maradnék, ha lehet. Csak lassíts kicsit, mert ha nem is akartál elásni a temetőben, ha ilyen tempóban folytatod muszáj leszel!
* Reméli, hogy a feketeség kicsit visszább vesz a tempójából. De ha nem úgy is igyekszik tartani a lépést és követni őt.*
1927. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-06 22:45:06
Üzenet elküldve: 2026-02-06 22:45:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1155
OOC üzenetek: 53
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A törpe legyen velünk//
*Furcsállóan húzza fel a szemöldökeit, mikor Wertus magyarázkodásba kezd. Olyan, mintha rájött volna, hogy mostanra már roppant idegesítővé vált, és próbálná menteni a menthetőt. Eközben persze sikerül szerencsétlennek is neveznie a feketeséget, de talán pont ez a szerencsétlenség a törpe szerencséje, mert a lány egyáltalán nem veszi rossz néven a jelzőt. Valójában nem veszi sehogy, mert már alig figyel rá. Nem válaszol a zajokkal kapcsolatos kérdésekre sem egyelőre, csupán feláll az asztaltól és távozni készül, ám az utolsó pillanatban magával invitálja Wertust is. Hogy hová, azt nem árulja még el. Félig az asztalnak háttal állva, válla felett visszapillantva várja meg, hogy amaz lerabolja a gyümölcstálat, majd kilép a szabadba, ahol aztán rögtön megtorpan. Reméli, hogy a törpe követi, és ha szeme sarkából megpillantja maga mellett, akkor végre megszólal.*
- Borzalmas a társaságod. Úgy beszélsz, mintha azért, mert szakállad van, ismernéd az élet igazságát. Folyamatos bölcselgések, ami miatt okosnak hiszed magad, de van, amit nem ismersz. Engem. Az életem. Rám nem lesznek igazak sem a legendáid, sem semmi más. *Sziszegi szinte hűvösen, majd tovább indul.*
- A temetőbe. *Válaszol meg végre egy kérdést a sok közül, és ha Wertus még mindig követi, akkor kissé gyorsít is a léptein. Kisvártatva, miután sikerült valamelyest lenyugtatnia magát, újra megszólal, ám ezúttal már nem áll meg, hacsak a másik nem teszi.*
- Saját magamat hallom legalább három különböző hangon. Sokszor hangosan, túl hangosan és mindig, mind mást mond. Mostanában kevesebbet hallom őket, igen, hála Yillithnek és… Velarnak. Van velem valaki, aki segít, hogy ne halljam őket. Most is itt van, és abban is segít, hogy el tudjalak viselni téged. Neki köszönheted, hogy téged nem akarlak elásni a temetőben. Csak mutatok ott valamit. *Valószínűleg ezzel nem nyugtatta meg a törpét, és nem is ezen megszólalásaival fog a szíve csücskévé válni, de talán mégis, most először érezhetőek a szavai természetesnek, ösztönöseknek, olyanoknak, melyek valóban belülről jönnek anélkül, hogy bárki szebbé formálná őket előtte.*
//A törpe legyen velünk//
*Furcsállóan húzza fel a szemöldökeit, mikor Wertus magyarázkodásba kezd. Olyan, mintha rájött volna, hogy mostanra már roppant idegesítővé vált, és próbálná menteni a menthetőt. Eközben persze sikerül szerencsétlennek is neveznie a feketeséget, de talán pont ez a szerencsétlenség a törpe szerencséje, mert a lány egyáltalán nem veszi rossz néven a jelzőt. Valójában nem veszi sehogy, mert már alig figyel rá. Nem válaszol a zajokkal kapcsolatos kérdésekre sem egyelőre, csupán feláll az asztaltól és távozni készül, ám az utolsó pillanatban magával invitálja Wertust is. Hogy hová, azt nem árulja még el. Félig az asztalnak háttal állva, válla felett visszapillantva várja meg, hogy amaz lerabolja a gyümölcstálat, majd kilép a szabadba, ahol aztán rögtön megtorpan. Reméli, hogy a törpe követi, és ha szeme sarkából megpillantja maga mellett, akkor végre megszólal.*
- Borzalmas a társaságod. Úgy beszélsz, mintha azért, mert szakállad van, ismernéd az élet igazságát. Folyamatos bölcselgések, ami miatt okosnak hiszed magad, de van, amit nem ismersz. Engem. Az életem. Rám nem lesznek igazak sem a legendáid, sem semmi más. *Sziszegi szinte hűvösen, majd tovább indul.*
- A temetőbe. *Válaszol meg végre egy kérdést a sok közül, és ha Wertus még mindig követi, akkor kissé gyorsít is a léptein. Kisvártatva, miután sikerült valamelyest lenyugtatnia magát, újra megszólal, ám ezúttal már nem áll meg, hacsak a másik nem teszi.*
- Saját magamat hallom legalább három különböző hangon. Sokszor hangosan, túl hangosan és mindig, mind mást mond. Mostanában kevesebbet hallom őket, igen, hála Yillithnek és… Velarnak. Van velem valaki, aki segít, hogy ne halljam őket. Most is itt van, és abban is segít, hogy el tudjalak viselni téged. Neki köszönheted, hogy téged nem akarlak elásni a temetőben. Csak mutatok ott valamit. *Valószínűleg ezzel nem nyugtatta meg a törpét, és nem is ezen megszólalásaival fog a szíve csücskévé válni, de talán mégis, most először érezhetőek a szavai természetesnek, ösztönöseknek, olyanoknak, melyek valóban belülről jönnek anélkül, hogy bárki szebbé formálná őket előtte.*
1926. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-03 09:09:28
Üzenet elküldve: 2026-02-03 09:09:28
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 19
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//A vér ára//
* A színjáték Vanrei-nek kedves. Nem szokott hozzá, hogy barátként kezelik, az pedig, hogy „kedves”, mint szó a múltja és a természete ellen való. Hiszen, egyetlen áldozata sem szólította így, aki meg nem áldozata volt és igen, annak előre fizetett. Viszont, itt szó sincsen ilyesmiről. Ezt csak úgy kapja. De vajon, mikor kell majd fizetnie érte és mennyit? Ébred fel benne a gyanú. Mivel az életében semmi, de semmi nem volt eddig neki ingyen. Kivéve, amiket erővel vett el. De, Hena felé semmilyen erőszakot nem kell alkalmaznia. Ez teljesen felborítja az eddigi élet tapasztalatit. Szinte megszédül a jelenlegi helyzetben és csak hagyja megtörténi a dolgokat. *
- Nekem is kezd szimpatikus lenni. Sokféle nép megfordul erre. Ebben pedig megvan a lehetőség. * Ért egyet a lánnyal miközben gondolatban máris hasonszőrűeket toboroz. Főleg, hogy látja a város védelme bizony foghíjas. Van helye a zsiványságnak itt. *
- Akkor menjünk is arra. * Biztatja a lányt, miközben esze ágában sincs elengedni annak a karját. Ha már ennyire összefonódtak, maradjanak is így. Főleg, mert igaztán jól esik neki a nő közelsége. Ilyet csak akkor tapasztalt, amikor közbe a másik kezében egy tőrt szorított a másik veséjéhez. Azonban, most nincs meg a tőre. Talán, elvették tőle, amikor fejbe kólintották. Pedig szép tőr volt, sok nosztalgikus, de véres emlék kötötte hozzá. Ideje lesz majd ezt pótolnia, egy másik tőrrel, ami még szűz és így újra megtaníthat egy acélt, hogy milyen is a vér szaga. *
- Felcsigáztál. * Mondja vigyorogva Vanrei. Hogy ezt a szívélyes fogadásra, vagy magára Hena-ra gondolja nem derül ki a szavaiból. *
- Menjünk édes. Már nagyon várom, hogy az étel és a bor mámorába merüljek veled. * Tesz egy talán pimasz megjegyzést a sötét bőrű és lelkű sötételf. *
* A színjáték Vanrei-nek kedves. Nem szokott hozzá, hogy barátként kezelik, az pedig, hogy „kedves”, mint szó a múltja és a természete ellen való. Hiszen, egyetlen áldozata sem szólította így, aki meg nem áldozata volt és igen, annak előre fizetett. Viszont, itt szó sincsen ilyesmiről. Ezt csak úgy kapja. De vajon, mikor kell majd fizetnie érte és mennyit? Ébred fel benne a gyanú. Mivel az életében semmi, de semmi nem volt eddig neki ingyen. Kivéve, amiket erővel vett el. De, Hena felé semmilyen erőszakot nem kell alkalmaznia. Ez teljesen felborítja az eddigi élet tapasztalatit. Szinte megszédül a jelenlegi helyzetben és csak hagyja megtörténi a dolgokat. *
- Nekem is kezd szimpatikus lenni. Sokféle nép megfordul erre. Ebben pedig megvan a lehetőség. * Ért egyet a lánnyal miközben gondolatban máris hasonszőrűeket toboroz. Főleg, hogy látja a város védelme bizony foghíjas. Van helye a zsiványságnak itt. *
- Akkor menjünk is arra. * Biztatja a lányt, miközben esze ágában sincs elengedni annak a karját. Ha már ennyire összefonódtak, maradjanak is így. Főleg, mert igaztán jól esik neki a nő közelsége. Ilyet csak akkor tapasztalt, amikor közbe a másik kezében egy tőrt szorított a másik veséjéhez. Azonban, most nincs meg a tőre. Talán, elvették tőle, amikor fejbe kólintották. Pedig szép tőr volt, sok nosztalgikus, de véres emlék kötötte hozzá. Ideje lesz majd ezt pótolnia, egy másik tőrrel, ami még szűz és így újra megtaníthat egy acélt, hogy milyen is a vér szaga. *
- Felcsigáztál. * Mondja vigyorogva Vanrei. Hogy ezt a szívélyes fogadásra, vagy magára Hena-ra gondolja nem derül ki a szavaiból. *
- Menjünk édes. Már nagyon várom, hogy az étel és a bor mámorába merüljek veled. * Tesz egy talán pimasz megjegyzést a sötét bőrű és lelkű sötételf. *
1925. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-02-02 18:12:01
Üzenet elküldve: 2026-02-02 18:12:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A vér ára//
*Hena nagy örömére Vanrei belemegy a színjátékba. Egy kis szórakozás nem árthat senkinek. Meg egy jó ebéd sem. A Templomtól a főtérig a férfi karjaiba kapaszkodva érkezik és még itt sem ereszti el. Hagy menjen tovább a színjáték. Hena a szökőkúthoz irányítja Vanreit.*
-Csodálatos kis város ez az Arthenior.
*Mondja lenyűgözve, mintha először járna itt.*
-Arra van a fogadó.
*Mutat a Pegazus irányába.*
-Ott finom ebéd és szívélyes fogadtatásban részesítenek.
~Már ha nincsenek bajkeverők a vendégek között.~
*Jobb ha ezt a gondolatot inkább magában tartja. Ha őszinte alar lenni, még sohasem futott komolyabb csetepatéba a Pegazusban. De egy akkora város mint Arthenior, úgyis csak idő kérdése. Nem is résztvevő akarna lenni, hanem szemlélő. Viszont még a békét nagyobb becsben tartja, szóval ez csak olyan nagyon elrejtett kívánság.*
-Menjünk kedvesem. Már vár ránk az ebéd.
*Azzal a Pegazus iránya felé veszi az irányt, szorosan tartva maga mellett Vanreit.*
*Hena nagy örömére Vanrei belemegy a színjátékba. Egy kis szórakozás nem árthat senkinek. Meg egy jó ebéd sem. A Templomtól a főtérig a férfi karjaiba kapaszkodva érkezik és még itt sem ereszti el. Hagy menjen tovább a színjáték. Hena a szökőkúthoz irányítja Vanreit.*
-Csodálatos kis város ez az Arthenior.
*Mondja lenyűgözve, mintha először járna itt.*
-Arra van a fogadó.
*Mutat a Pegazus irányába.*
-Ott finom ebéd és szívélyes fogadtatásban részesítenek.
~Már ha nincsenek bajkeverők a vendégek között.~
*Jobb ha ezt a gondolatot inkább magában tartja. Ha őszinte alar lenni, még sohasem futott komolyabb csetepatéba a Pegazusban. De egy akkora város mint Arthenior, úgyis csak idő kérdése. Nem is résztvevő akarna lenni, hanem szemlélő. Viszont még a békét nagyobb becsben tartja, szóval ez csak olyan nagyon elrejtett kívánság.*
-Menjünk kedvesem. Már vár ránk az ebéd.
*Azzal a Pegazus iránya felé veszi az irányt, szorosan tartva maga mellett Vanreit.*
1924. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-01-31 22:01:34
Üzenet elküldve: 2026-01-31 22:01:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 98
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*A hideg idő ugyan átjárta már testét, de a bor kellemesen csalja meg érzékeit. A főtérre érve csak egy pillanatig pihen meg, hisz a napból ki tudja mennyi lehet hátra, s túl sokáig nem akarja a megnyúzott warg bőrét magával hordani, bizonyára elkezdene megbüdösödni, vagy akár túlságosan megromlana. Ő nem ért hozzá hogyan kell tisztességesen megdolgozni, ezért több kárt csinálni nem szeretne, mint hasznot, hogy egyedül próbálja meg. Felgyülemlett haragját és bánatát a kaszárnyában lévő gyakorlóbábúkon tervezi levezetni, hogy aztán meglátogathassa a kovácsműhelyet.*
1923. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-01-31 18:11:50
Üzenet elküldve: 2026-01-31 18:11:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 153
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 153
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Festői tájkép//
*A lábak és térdek erdeje vastagabb volt mint azt először képzelte. Kellett egy kis idő míg a gyerekek közül végre előre tud lépni. Hiába a kedves szó és a könyörgés. A gyermeki kíváncsiság csak erősebb, lábaik szinte földbe gyökereztek tőle. Mire a sor elejére ér, hogy maga is alaposan megszemlélje a dolgokat a festmény szinte már kész is van. Alig volt esélye megnézni a készítés pillanatait. A festő művész igazán gyakorolt lehet. Csupán lopott pillantásaival tudta megfigyelni amazt és a munkája gyümölcsét.
Ám az idilli pillanatot nem csak az elf saját múltjának kísértése rontja el. Hanem egy magáról sokkalta többet képzelő alak pöffeszkedése is alaposan rárondít. Füleit hegyezi csupán a kitörő vitára, és a hűvös szavakra ami a két illető között elhangzik.*
~ Hát ebbe meg mi ütött? ~
*Kérdezi száját húzva, ahogy a zsörtölődő alakot nézi. Ám amíg a vita folyik szeme csak az éppen elkészült képre húzódik inkább. Arthenior másabb színekben pompázik a képen mint sem az valójában. Az ég ami a tetők fölött húzódik, színpompásabb a képen mint valaha. Mintha csak naplementét ábrázolta volna a művész. Az árnyékok is oly elevenek mintha a rajta sétáló alakok ténylegesen mozdulnának rajta.*
~ Vaaoo, egy igazi tehetSÉGÉÉ! ~
*Kerekedik ki a szeme hirtelen ijedtségtől. Amikor is csak egy erős szorítást és taszajtást érez a testén. Szinte talpai alatt sem érzi a talajt akkorát lökött rajta a sértett illető. Aki utána hamar szedve lábait el is tűnik a tömegben. Mint aki csak jól végezte dolgát. Hogy a fene vinné el a jó dolgát.
Szegény Annimon pedig kezét széttárva próbál megkapaszkodni bármiben is. Ám tenyere csak a levegőt képes markolni. Tekintete ijedten cikázik ide oda keresve bármit ám mind hiába. Végül csak behunyva szemeit.*
~ Gyűlölöm a tömeget. ~
*Suhan végig a gondolat elméjében mielőtt még egy nagyot koppanna az utca kövezetén. Várja ám nem történt meg. Egy másabb érzet keríti hatalmába. Egy nagyobb erősebb kar fonódik a háta mögé, és tenyere alatt a férfi ingének az anyagát érzi csupán amibe erősen belemarkolt.
Idegesen szorított szemeit, lassan nyitja ki, bizonytalanul. Mint aki nem képes elhinni azt ami történt. Csak ezután éri el tudatát a férfi kedves szava amit hozzá intéz. Közben pedig már talpra is áll a férfi segítségével.*
- Köszönöm. Igazán.
*Hálálkodik és ruháját igazítgatja. Amin sok gyűrődés sem esett. Inkább csak megszokásból teszi ezt csupán.*
- Általában jobban figyelek.
*Kuncog fel kényelmetlenül elnézve a szétoszló tömegen, és abba az irányba amerre a zsörtölődő alak formája tűnt el. Ekkor fordul vissza a művészhez aki festő felszerelését kezdi elpakolni.*
- Igen, ez sajnos mindennapos velem. De te jól vagy?
*Kérdezi, majd kissé közelebb is lép, hogy újból a képet nézze végig. Aminek a szélén mintha másabb színvilágot vélne felfedezni. Azokat a sötét árnyakat talán amit a férfi látott. Ám oly szépen eltakarta azokat a pompásabb színekkel. Mintha csak közeledő viharfelhők lennének csupán a távolban.*
- Azok talán viharfelhők lennének?
*Kérdezi fejét enyhén oldalra döntve, szeme pedig meg is akad azokon a sötét vonásokon, amiket lehet csak az igazán élesszeműek vennének észre.*
*A lábak és térdek erdeje vastagabb volt mint azt először képzelte. Kellett egy kis idő míg a gyerekek közül végre előre tud lépni. Hiába a kedves szó és a könyörgés. A gyermeki kíváncsiság csak erősebb, lábaik szinte földbe gyökereztek tőle. Mire a sor elejére ér, hogy maga is alaposan megszemlélje a dolgokat a festmény szinte már kész is van. Alig volt esélye megnézni a készítés pillanatait. A festő művész igazán gyakorolt lehet. Csupán lopott pillantásaival tudta megfigyelni amazt és a munkája gyümölcsét.
Ám az idilli pillanatot nem csak az elf saját múltjának kísértése rontja el. Hanem egy magáról sokkalta többet képzelő alak pöffeszkedése is alaposan rárondít. Füleit hegyezi csupán a kitörő vitára, és a hűvös szavakra ami a két illető között elhangzik.*
~ Hát ebbe meg mi ütött? ~
*Kérdezi száját húzva, ahogy a zsörtölődő alakot nézi. Ám amíg a vita folyik szeme csak az éppen elkészült képre húzódik inkább. Arthenior másabb színekben pompázik a képen mint sem az valójában. Az ég ami a tetők fölött húzódik, színpompásabb a képen mint valaha. Mintha csak naplementét ábrázolta volna a művész. Az árnyékok is oly elevenek mintha a rajta sétáló alakok ténylegesen mozdulnának rajta.*
~ Vaaoo, egy igazi tehetSÉGÉÉ! ~
*Kerekedik ki a szeme hirtelen ijedtségtől. Amikor is csak egy erős szorítást és taszajtást érez a testén. Szinte talpai alatt sem érzi a talajt akkorát lökött rajta a sértett illető. Aki utána hamar szedve lábait el is tűnik a tömegben. Mint aki csak jól végezte dolgát. Hogy a fene vinné el a jó dolgát.
Szegény Annimon pedig kezét széttárva próbál megkapaszkodni bármiben is. Ám tenyere csak a levegőt képes markolni. Tekintete ijedten cikázik ide oda keresve bármit ám mind hiába. Végül csak behunyva szemeit.*
~ Gyűlölöm a tömeget. ~
*Suhan végig a gondolat elméjében mielőtt még egy nagyot koppanna az utca kövezetén. Várja ám nem történt meg. Egy másabb érzet keríti hatalmába. Egy nagyobb erősebb kar fonódik a háta mögé, és tenyere alatt a férfi ingének az anyagát érzi csupán amibe erősen belemarkolt.
Idegesen szorított szemeit, lassan nyitja ki, bizonytalanul. Mint aki nem képes elhinni azt ami történt. Csak ezután éri el tudatát a férfi kedves szava amit hozzá intéz. Közben pedig már talpra is áll a férfi segítségével.*
- Köszönöm. Igazán.
*Hálálkodik és ruháját igazítgatja. Amin sok gyűrődés sem esett. Inkább csak megszokásból teszi ezt csupán.*
- Általában jobban figyelek.
*Kuncog fel kényelmetlenül elnézve a szétoszló tömegen, és abba az irányba amerre a zsörtölődő alak formája tűnt el. Ekkor fordul vissza a művészhez aki festő felszerelését kezdi elpakolni.*
- Igen, ez sajnos mindennapos velem. De te jól vagy?
*Kérdezi, majd kissé közelebb is lép, hogy újból a képet nézze végig. Aminek a szélén mintha másabb színvilágot vélne felfedezni. Azokat a sötét árnyakat talán amit a férfi látott. Ám oly szépen eltakarta azokat a pompásabb színekkel. Mintha csak közeledő viharfelhők lennének csupán a távolban.*
- Azok talán viharfelhők lennének?
*Kérdezi fejét enyhén oldalra döntve, szeme pedig meg is akad azokon a sötét vonásokon, amiket lehet csak az igazán élesszeműek vennének észre.*
1922. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-01-31 17:32:52
Üzenet elküldve: 2026-01-31 17:32:52
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
*Miután a festett arcú, elégedett gyermekek továbbálltak, a tér újra visszazökkent a maga nyüzsgő, ütemes lüktetésébe. Rheinar egy pillanatra megállt, ecsetét a levegőbe emelte miközben új otthonát figyelte. Arthenior élt és mozgott: léptek kopogtak a köveken, kereskedők hangja keveredett a nevetéssel, a szökőkút vize ritmusosan csobogott a háttérben. Rheinar ecsete újra megmozdult, mintha maga is felvette volna a város lüktetésének ütemét. A vásznon nemcsak formák, hanem mozgás jelent meg, elmosódó alakok, fénycsíkok az arcokon, egymásba futó árnyékok.
Ki valamicskét is konyított a művészethez, az teljesen másképp érzékelte maga körül a világot: Meglátta a szépséget a hétköznapok apróságaiban is és értékelte azokat. Minden színnek, árnyalatnak megvolt a maga jelentése, és tán a megszokottság vezette a kezét, amikor Arthenior égszínkék egét majdnem régi otthonának szürkeségévé varázsolta. Időbe telik majd, mire a múlt baljós fellegeit végleg elfelejtheti.
Rheinar felpillantott, összevetette a képet a látottakkal és rájött, hogy megint ugyanaz történt... Bárhová is menekül, bármily messzire is kerül régi otthonától, a képeiben mindig újra visszaköszönnek a nem kívánt emlékek. Elég csupán egy pillanatra megfeledkezni a környezetéről, elég csupán egy minutumra kikapcsolni a gondolatait és a vászonra festett, vidám Arthenior képe rémálommá alakult szemei előtt: A szökőkút vizét tinta feketének látta, akár egy kút mélye. Az emberek arca groteszk módon mosódott el sietős mozdulataikban, és az árnyékok megnyultak, mintha nem is testekhez tartoznának, hanem torz alakú lényekhez.
Rheinar kezében megremegett az ecset.
Már megint ugyanaz történt: Újra és újra kísérti őt a múltja, pedig azt hitte, hogy a távolság majd elfeledteti vele.
Pislogott egyet. Majd még egyet, és a rémalomszerű illúziókép, melyet a vászonra festve látott eltűnt. Arthenior újra ugyanazt a vidám arcát mutatta: a kövek szabálytalan mintázatát, az oszlop komor eleganciáját, a mozgások nyomait, melyeket az emberek hagytak maguk után, és a szökőkút vizét mely kristálytisztán csobogott medrében.*
- Hé te... elf! Mennyiért adod a képet? *Kérdezte egy potrohos, hímlőhelyes arcú férfi egyszer csak Színész háta mögül. A festőnek kellett pár másodperc, hogy visszazökkenjen az előbb illuzionált rémképekből és konstatálja, hogy éppen hozzá beszéltek.*
- Nem eladó... *Mondta, s a hangja most másképp csengett, mint amikor kedvesen a gyermekekhez szólt. Csak most vette észre, hogy az ecset nyelét markolta, oly erővel, hogy ujjai elfehéredtek.
Az árnyékok megnyúltak a tér kövein ahogy a nap lassan elindult nyugat felé. Ideje volt befejezni a művét. Rheinar felállt és csomagolni kezdett, de az előbbi fickó nem tágított.*
- Miért nem? Még nem láttalak errefelé. Azt hiszed te jobb vagy, mint a többi művész? Add nekem! *Kötötte az ebet a karóhoz az idegen, de Színész már ügyet sem vetett rá.* "Bocsánat. Szabad?" *Ekkortájt léphetett előre a tündér lány is. Közben Rheinar és a férfi rövid vitába elegyedett a művészetről, és a kortárs festészetben használt színekről, melyben az utóbbi csúnyán alulmaradt.
A sértődött alak aztán nagy lendülettel fordított hátat, és frusztrált gesztikulálása közben majdhogynem a festőnek lökte az ifjú tündérlányt. Mielőtt Annimon a földre pottyanhatott volna Rheinar ügyelve a törékeny szárnyakra megtartotta őt.*
- Vigyázz! Néha egyetlen lépés választ el az eséstől... *Mondta halkan, miközben hideg, viharszürke tekintete még egy pillanatig az egyre távolodó férfi alakján időzött.
A tér lassan megnyugodott. A bámészkodók, látva, hogy vége a jelenetnek, elszállingóztak, Arthenior nyüzsgése visszatért megszokott ritmusához.*
–... Vagy csupán egy türelmetlen, részeg alak. Úgy tűnik, Arthenior hamar belopta magát a szívembe.* Tette hozzá félhangosan, miközben kedvtelenül kezdte elpakolni cuccainak maradékát, majd átvetette jobb vállán a táskáját.*
- Jól vagy?
A hozzászólás írója (Rheinar a Színész) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.31 17:36:36
Ki valamicskét is konyított a művészethez, az teljesen másképp érzékelte maga körül a világot: Meglátta a szépséget a hétköznapok apróságaiban is és értékelte azokat. Minden színnek, árnyalatnak megvolt a maga jelentése, és tán a megszokottság vezette a kezét, amikor Arthenior égszínkék egét majdnem régi otthonának szürkeségévé varázsolta. Időbe telik majd, mire a múlt baljós fellegeit végleg elfelejtheti.
Rheinar felpillantott, összevetette a képet a látottakkal és rájött, hogy megint ugyanaz történt... Bárhová is menekül, bármily messzire is kerül régi otthonától, a képeiben mindig újra visszaköszönnek a nem kívánt emlékek. Elég csupán egy pillanatra megfeledkezni a környezetéről, elég csupán egy minutumra kikapcsolni a gondolatait és a vászonra festett, vidám Arthenior képe rémálommá alakult szemei előtt: A szökőkút vizét tinta feketének látta, akár egy kút mélye. Az emberek arca groteszk módon mosódott el sietős mozdulataikban, és az árnyékok megnyultak, mintha nem is testekhez tartoznának, hanem torz alakú lényekhez.
Rheinar kezében megremegett az ecset.
Már megint ugyanaz történt: Újra és újra kísérti őt a múltja, pedig azt hitte, hogy a távolság majd elfeledteti vele.
Pislogott egyet. Majd még egyet, és a rémalomszerű illúziókép, melyet a vászonra festve látott eltűnt. Arthenior újra ugyanazt a vidám arcát mutatta: a kövek szabálytalan mintázatát, az oszlop komor eleganciáját, a mozgások nyomait, melyeket az emberek hagytak maguk után, és a szökőkút vizét mely kristálytisztán csobogott medrében.*
- Hé te... elf! Mennyiért adod a képet? *Kérdezte egy potrohos, hímlőhelyes arcú férfi egyszer csak Színész háta mögül. A festőnek kellett pár másodperc, hogy visszazökkenjen az előbb illuzionált rémképekből és konstatálja, hogy éppen hozzá beszéltek.*
- Nem eladó... *Mondta, s a hangja most másképp csengett, mint amikor kedvesen a gyermekekhez szólt. Csak most vette észre, hogy az ecset nyelét markolta, oly erővel, hogy ujjai elfehéredtek.
Az árnyékok megnyúltak a tér kövein ahogy a nap lassan elindult nyugat felé. Ideje volt befejezni a művét. Rheinar felállt és csomagolni kezdett, de az előbbi fickó nem tágított.*
- Miért nem? Még nem láttalak errefelé. Azt hiszed te jobb vagy, mint a többi művész? Add nekem! *Kötötte az ebet a karóhoz az idegen, de Színész már ügyet sem vetett rá.* "Bocsánat. Szabad?" *Ekkortájt léphetett előre a tündér lány is. Közben Rheinar és a férfi rövid vitába elegyedett a művészetről, és a kortárs festészetben használt színekről, melyben az utóbbi csúnyán alulmaradt.
A sértődött alak aztán nagy lendülettel fordított hátat, és frusztrált gesztikulálása közben majdhogynem a festőnek lökte az ifjú tündérlányt. Mielőtt Annimon a földre pottyanhatott volna Rheinar ügyelve a törékeny szárnyakra megtartotta őt.*
- Vigyázz! Néha egyetlen lépés választ el az eséstől... *Mondta halkan, miközben hideg, viharszürke tekintete még egy pillanatig az egyre távolodó férfi alakján időzött.
A tér lassan megnyugodott. A bámészkodók, látva, hogy vége a jelenetnek, elszállingóztak, Arthenior nyüzsgése visszatért megszokott ritmusához.*
–... Vagy csupán egy türelmetlen, részeg alak. Úgy tűnik, Arthenior hamar belopta magát a szívembe.* Tette hozzá félhangosan, miközben kedvtelenül kezdte elpakolni cuccainak maradékát, majd átvetette jobb vállán a táskáját.*
- Jól vagy?
A hozzászólás írója (Rheinar a Színész) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.31 17:36:36
1921. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-01-31 11:04:31
Üzenet elküldve: 2026-01-31 11:04:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 153
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 153
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Festői tájkép//
*A szökőkút vizének csobogásának hangját elnyomja a körülötte nyüzsgő tömeg halk robaja. Ennek ellenére ő hallja. A szürke apró szemek mögött rejlő éles elme kizárja a tömeg zaját. A víz keltette csobogás így csak az ő fülében hallatszik erősen. A hullámok pedig csak hagyják elsodorni őt. Kis falujának emlékeihez.
Nem tagadhatja, mardossa őt a honvágy. Még ha egy kis jelentéktelen élet is volt az. Ám annál inkább volt az meghitt, komfortos és biztonságot jelentő. Még azok a borzasztó szüreti bálok is hiányoznak számára, ami elől akkoriban megannyiszor bujkált a padlásuk rejtekében. Csak ne kelljen táncolnia az őt felkérőkkel. Most már azonban kissé bánja.
Az arcára ki is ül egy szomorkás félmosoly a gondolatok hatására és nem is tűnik el. Szemei pedig lustán követik a csordogáló vizet. Csepp csepp után. Tekintete akkor szabadul el a fogságból és kezdi észre venni ismét a körülötte folyó eseményeket.
Egy kisebb tömeg gyülekezik pár lépésre tőle. Ami hol kisebb, hol nagyobb majd újra kisebbé alakul. Mintha csak levegőt vennének közösen egy időben.
Még ha tekintete kissé már szabadabb, elméje még csak most kezd igazán ébredezni a múlt álmából. Ám ekkor a festő által feltett kérdés mint egy villámcsapás hat rá.*
~ Szárny?! ~
*Ébred fel ijedten, és eddig lágyan tartott szárnyait rögvest háta mögé csuklya. Mintha valaki rányitott volna öltözködés közben. Hirtelen nem is érti, hogy lehetett ilyen felelőtlen. Sosem szereti kiengedi azokat amíg a városban sétál. Attól félve, hogy valaki egy rosszabb ütközetben még eltörné azokat.
Mint aki most riadt fel álmából, kezd el pislogni a tömeg felé. Lassan fogja csak fel mi is folyik amarra. Persze a szökőkút vizén kívül. Nehezen látja, méretének köszönhetően. De mintha egy vásznat vélne kirajzolódni az ott állok között. Ám ahogy egyre jobban morzsolódnak le végül a felnőttek ő maga is jobban látja az eseményeket.*
~ Egy festő? Hm. ~
*Szemében a kíváncsiság lángja apró nyelvekkel kezd életre kelni. És végül a lábai is abba az irányba viszik. Fejét hol balra, hol jobbra dönti érdeklődését kimutatva, ahogy a vásznon lévő vonalakat fürkészi. Amik szépen lassan egyre több és több formát öltenek.
Egyre-egyre közelebb merészel lépni. Ám a gyerek tömeg végén megáll.*
- Bocsánat. Szabad?
*Kérdezi lágy csilingelő hangján, és óvatosan a gyerekek közé furakodik. Míg végül a többi apróság között találja magát. Most már jobban látja a festőt, annak vásznát és éppen ülő apró szőke múzsáját, akinek úgy tűnik tényleg szárnyai lesznek majd a képen.
Most még nem szól, csak ő maga is eggyé válik a kíváncsi tekintetekkel. Figyelve a festőt és annak ecsetvonásait. Nixomia kúriáján rengeteg festményt látott már. De olyat, hogy éppen előtte fessenek még sosem volt alkalma látni. Az apró szürkéskék szemek hol a vásznat, hol az ecsetet tartó kezet, hol pedig a művész arcvonalait figyeli.*
*A szökőkút vizének csobogásának hangját elnyomja a körülötte nyüzsgő tömeg halk robaja. Ennek ellenére ő hallja. A szürke apró szemek mögött rejlő éles elme kizárja a tömeg zaját. A víz keltette csobogás így csak az ő fülében hallatszik erősen. A hullámok pedig csak hagyják elsodorni őt. Kis falujának emlékeihez.
Nem tagadhatja, mardossa őt a honvágy. Még ha egy kis jelentéktelen élet is volt az. Ám annál inkább volt az meghitt, komfortos és biztonságot jelentő. Még azok a borzasztó szüreti bálok is hiányoznak számára, ami elől akkoriban megannyiszor bujkált a padlásuk rejtekében. Csak ne kelljen táncolnia az őt felkérőkkel. Most már azonban kissé bánja.
Az arcára ki is ül egy szomorkás félmosoly a gondolatok hatására és nem is tűnik el. Szemei pedig lustán követik a csordogáló vizet. Csepp csepp után. Tekintete akkor szabadul el a fogságból és kezdi észre venni ismét a körülötte folyó eseményeket.
Egy kisebb tömeg gyülekezik pár lépésre tőle. Ami hol kisebb, hol nagyobb majd újra kisebbé alakul. Mintha csak levegőt vennének közösen egy időben.
Még ha tekintete kissé már szabadabb, elméje még csak most kezd igazán ébredezni a múlt álmából. Ám ekkor a festő által feltett kérdés mint egy villámcsapás hat rá.*
~ Szárny?! ~
*Ébred fel ijedten, és eddig lágyan tartott szárnyait rögvest háta mögé csuklya. Mintha valaki rányitott volna öltözködés közben. Hirtelen nem is érti, hogy lehetett ilyen felelőtlen. Sosem szereti kiengedi azokat amíg a városban sétál. Attól félve, hogy valaki egy rosszabb ütközetben még eltörné azokat.
Mint aki most riadt fel álmából, kezd el pislogni a tömeg felé. Lassan fogja csak fel mi is folyik amarra. Persze a szökőkút vizén kívül. Nehezen látja, méretének köszönhetően. De mintha egy vásznat vélne kirajzolódni az ott állok között. Ám ahogy egyre jobban morzsolódnak le végül a felnőttek ő maga is jobban látja az eseményeket.*
~ Egy festő? Hm. ~
*Szemében a kíváncsiság lángja apró nyelvekkel kezd életre kelni. És végül a lábai is abba az irányba viszik. Fejét hol balra, hol jobbra dönti érdeklődését kimutatva, ahogy a vásznon lévő vonalakat fürkészi. Amik szépen lassan egyre több és több formát öltenek.
Egyre-egyre közelebb merészel lépni. Ám a gyerek tömeg végén megáll.*
- Bocsánat. Szabad?
*Kérdezi lágy csilingelő hangján, és óvatosan a gyerekek közé furakodik. Míg végül a többi apróság között találja magát. Most már jobban látja a festőt, annak vásznát és éppen ülő apró szőke múzsáját, akinek úgy tűnik tényleg szárnyai lesznek majd a képen.
Most még nem szól, csak ő maga is eggyé válik a kíváncsi tekintetekkel. Figyelve a festőt és annak ecsetvonásait. Nixomia kúriáján rengeteg festményt látott már. De olyat, hogy éppen előtte fessenek még sosem volt alkalma látni. Az apró szürkéskék szemek hol a vásznat, hol az ecsetet tartó kezet, hol pedig a művész arcvonalait figyeli.*
1920. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior főtere
Üzenet elküldve: 2026-01-30 23:09:31
Üzenet elküldve: 2026-01-30 23:09:31
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Festői tájkép//
* Messziről érkezett. Olyan helyről, ahol mindig sötét volt az ég a viharfelhőktől, a földet pedig minduntalan eső áztatta. Puha bőrcsizmájának talpán még mindig ott volt a sár, a múlt nyoma, melyet magával cipelt ebbe az új városba egy új élet reményében. Arthenior más volt, mint az előző otthona, és hogy ezt megállapítsa, elég volt egyetlen pillantást vetnie a nyüzsgő főtérre: a napsütötte ég alatt kereskedők siettek dolgukra, gyerekek játszottak a szökőkút mellett, takaros épületek sorakoztak egymás mellett, és az emberek arcán nem félelmet, hanem nyugalmat látott.
Igen, tényleg más.
Rheinar mélyet szippantott Arthenior friss, kellemesen langy levegőjébe, és leakasztotta válláról a táskáját.*
~ Itt jó lesz. ~
*Leült a szökőkút közelében egy régi, faragott kőpadra, és kibontotta az ecsetekkel tűzdelt kis csomagot. Egy ideig csak figyelte az eleven várost, majd hosszú ujjai közé fogott egy ecsetet, és akár egy bűvész, megpörgette azt az ujjai között. Miután elég ihletet szívott magába, ölébe vette a vásznat, és lassan elkezdte megörökíteni a főteret. Egyre több apró részletet próbált vászonra vinni: a köveken pihenő padok árnyékát, a kereskedők színes ruháit, az oszlopot, melynek tetején egy acélkéz tartotta a pajzsot.
Nem telt sok időbe, míg köré nem gyűltek a járókelők. Nem zavarták őt, csupán csendesen figyelték egy darabon a férfi mozdulatait, a vonalakat, melyeket határozottan festett a tiszta vászonra, majd továbbhaladtak. Egyedül a gyerekek maradtak, akik kíváncsian követték a művész színkeverését. Rheinar-t nem zavarta a jelenlétük. Ajkaira apró mosoly ült, ahogy a piros festékbe mártotta ecsetének hegyét.
A szőke, göndör hajú kislány ekkor szólalt meg először.*
- De hiszen a főtéren nincs is olyan piros! * Bukott ki az apró teremtésből, mire Rheinar halovány mosolya csak még szélesebbre kunkorodott.*
- Aha! Tudtam én, hogy figyelsz! Valóban nincs ilyen piros. Vagyis inkább csak nem ebben az árnyalatban látod. * Magyarázta a művész úr, miközben tűnődve nézte Göndörke szép arcát.*
- De akkor miért olyat kevertél? * Kérdezte teljesen jogosan a meglepett kislány, mire Rheinar egészen közel az arcához emelte az ecsetet.*
- Hogy szeplőket fessek neked!
- AZT NE! * Göndörke most határozottan ijedtnek tűnt, de nem szaladt el, ahhoz még túlzottan kíváncsi volt.*
- Hát ha azt nem... akkor mit szólnál olyan szárnyakhoz, mint neki? * A tőlük nem messze álló tündérlányra mutatott, valószínűleg az ő figyelmét is felkeltve ezzel, ha hallótávolságon belül volt.*
- Olyat igen!
- Mindjárt gondoltam. Na, akkor ülj le ide. Úgy, és most ne mozogj!
* Messziről érkezett. Olyan helyről, ahol mindig sötét volt az ég a viharfelhőktől, a földet pedig minduntalan eső áztatta. Puha bőrcsizmájának talpán még mindig ott volt a sár, a múlt nyoma, melyet magával cipelt ebbe az új városba egy új élet reményében. Arthenior más volt, mint az előző otthona, és hogy ezt megállapítsa, elég volt egyetlen pillantást vetnie a nyüzsgő főtérre: a napsütötte ég alatt kereskedők siettek dolgukra, gyerekek játszottak a szökőkút mellett, takaros épületek sorakoztak egymás mellett, és az emberek arcán nem félelmet, hanem nyugalmat látott.
Igen, tényleg más.
Rheinar mélyet szippantott Arthenior friss, kellemesen langy levegőjébe, és leakasztotta válláról a táskáját.*
~ Itt jó lesz. ~
*Leült a szökőkút közelében egy régi, faragott kőpadra, és kibontotta az ecsetekkel tűzdelt kis csomagot. Egy ideig csak figyelte az eleven várost, majd hosszú ujjai közé fogott egy ecsetet, és akár egy bűvész, megpörgette azt az ujjai között. Miután elég ihletet szívott magába, ölébe vette a vásznat, és lassan elkezdte megörökíteni a főteret. Egyre több apró részletet próbált vászonra vinni: a köveken pihenő padok árnyékát, a kereskedők színes ruháit, az oszlopot, melynek tetején egy acélkéz tartotta a pajzsot.
Nem telt sok időbe, míg köré nem gyűltek a járókelők. Nem zavarták őt, csupán csendesen figyelték egy darabon a férfi mozdulatait, a vonalakat, melyeket határozottan festett a tiszta vászonra, majd továbbhaladtak. Egyedül a gyerekek maradtak, akik kíváncsian követték a művész színkeverését. Rheinar-t nem zavarta a jelenlétük. Ajkaira apró mosoly ült, ahogy a piros festékbe mártotta ecsetének hegyét.
A szőke, göndör hajú kislány ekkor szólalt meg először.*
- De hiszen a főtéren nincs is olyan piros! * Bukott ki az apró teremtésből, mire Rheinar halovány mosolya csak még szélesebbre kunkorodott.*
- Aha! Tudtam én, hogy figyelsz! Valóban nincs ilyen piros. Vagyis inkább csak nem ebben az árnyalatban látod. * Magyarázta a művész úr, miközben tűnődve nézte Göndörke szép arcát.*
- De akkor miért olyat kevertél? * Kérdezte teljesen jogosan a meglepett kislány, mire Rheinar egészen közel az arcához emelte az ecsetet.*
- Hogy szeplőket fessek neked!
- AZT NE! * Göndörke most határozottan ijedtnek tűnt, de nem szaladt el, ahhoz még túlzottan kíváncsi volt.*
- Hát ha azt nem... akkor mit szólnál olyan szárnyakhoz, mint neki? * A tőlük nem messze álló tündérlányra mutatott, valószínűleg az ő figyelmét is felkeltve ezzel, ha hallótávolságon belül volt.*
- Olyat igen!
- Mindjárt gondoltam. Na, akkor ülj le ide. Úgy, és most ne mozogj!
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1920-1939