//Várt váratlan//
*Tahó hát. Nagyon helyesen teszi a férfi, hogy inkább csak csendben ül a fenekén és nem bosszantja tovább, mert a nagy őszinteségben valóban elképzelhető volna, hogy Merlana kizavarja őket a szobából, vagy rájuk hívja a városőrséget, ha úgy érzi, hogy bántani akarják. A lány legalább folyamatosan győzködi róla, hogy nem akarják, ami akár gyanús is lehetne Merlaná-nak, de most nem az. A hirtelen rosszullét után teljesen elengedte az egyébként soha nem lankadó figyelmét.
Egyre jobban érzi magát, és valóban elkezd beszélni még arról is, amit nem is kérdeztek tőle, de aztán eljut egy pontig, amikor úgy érzi, inkább pihenne ahelyett, hogy tovább beszélgessenek, hisz az üzlet már így is veszett fejsze nyele. Vagy talán mégsem? Mikor a kisasszony újra érdeklődését fejezi ki, akkor őszintén csillannak fel a szemei. Lehet, hogy mégis lesz lehetősége már ma a bizonyításra?*
- A párodra aggatott ékszerek egy vagyont érnek, a ruhád szintén. Van pénzetek, szóval egy próbát megért. A felszolgálós történet meg csak azért kellett, mert marhára idegesített, hogy azt a kalácsképű cafkát bámuljátok helyettem. *Kissé sértődötten fordítja el a fejét. Mire nem jó az őszinteség… Tudja magáról, hogy gyönyörű, és vele egyúttal dolgozik benne a hiúság is. Ahogy egyre többen érdeklődnek iránta, mint nő, énekesnő vagy színésznő, azóta egyre jobban zavarja az is, ha nem ő van a középpontban. Muszáj volt eltakarítania az útból azt a lányt, csak hát nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Egyáltalán nem sikerült eltakarítani.*
- Kaptam őket *mondja, s újra a kékekre néz.* Illetve nem kaptam, hanem kifizettem a felét előre, és megígértem, hogy eladom őket. Mindkét italt Nestar Erefiz Úr bízta rám. Közös üzletet tervezünk, hogy többek között Arthenior-t is elláthassuk bájitalokkal és egyéb portékákkal, de ezt már korábban is elmondtam nektek. *Mondja el újra a két különlegesség történetét, de ezúttal kicsit részletesebben, például egy ismert névvel kiegészítve, amit ha valamelyikük is hallott, mindjárt hitelességet adhat az italok eredetének, de Merlana folytatja.*
- Egyébként egyszerű. Ha tényleg érdekelnek az italok, akkor tedd le az árát ide az asztalomra, és idd meg őket! Úgy gondolom, azonnal éreznetek kell a hatását. Ha az történik, amire számítotok, a pénz marad, ha nem, akkor vihettek a városőrök elé csalás miatt. Adok mellé egy lilát is ajándékba, ha féltek attól, hogy méreg.
*Ha meg neki lesz igaza, márpedig ő tudja, hogy valódiak az italok, akkor a férfi válik büntethetővé rágalmazás miatt, de miután segítettek rajta a rosszulléte után, eszében sincs keresztbe tenni a párosnak, így azt a kis udvariatlanságot, ami még odalent érte, ő már legbelül el is engedte. Na meg azért is, mert azt is tudja, hogy ő egyébként jogosan kerülhetne napokra kalodába, amiért felszolgálónak adta ki magát. Jobb nem túlfeszíteni a húrt.*