//Zhorack//
- Biztosan kellemes lehet. *Valóban kirázza a hideg a gondolattól, otthon, barátok, család, iszogatás. Na meg a fényűző élet. Nem az a dolog, az az életstílus, amit Vortiä átélne. Jó neki így. A sört szívesen fogadja, hamar meg is kezdi, biccentéssel pedig megköszöni.*
- Nem ismerem őket. De jó név, lerí róla, hogy sötételf vagy. *Összeráncolt szemöldökkel réved maga elé.* Már, nem azért, félre ne értse, valószínű azért nem, mert nem az én hatásköröm. *Köpenyének belsőzsebéből elővesz két ördögvigyort, papírba tekerve, elején kis, csiga alakú kemény papírral. Utolsó darabok közé tartozik ez a kettő. Zhorack felé tartja az egyik, közben sajátját gyújtja meg. Ha a nemes nem kér, hát elteszi magának, de ha kell, nem sajnálja tőle.*
- Vortiä vagyok. Árvaház. *Mondja, pimasz mosollyal az arcán.* Egyébként legtöbben Kószának hívnak. *Beleszív a vigyorba és újabb kortyot enged le magának.*
- Tehát, a történet. Nem tudom, hallott
l-e róla, de a pegazus egy ideig zárva állt, ahogy a fürdőház is. Micsoda idő volt az! *Azt már nem teszi hozzá, hogy más városba kellett kijárnia, ha fürdeni akart, vagy nem piaci ételt enni, ráadásul nem biztosítanak mindenhol fürdésre lehetőséget.* Probléma volt a csatornáknál, állítólag mágus állt a dolog mögött. Egy Ullamar nevű... Ork ~Ha erre jól emlékszem~ kezdte el az egészet, ő állított maga mellé társakat. Egy selyemfiút, aki folyton zenélt és művelt volt, egy okoskodó, de szórakoztató törpét és valami leányzót... Ő, azt hiszem bárdként tengette napjait. A lényeg, hogy még a templomot is bejárták az ügy érdekében, a fürdőházban a csatornákat is bejárták, de végül csak Ullamar jutott el a végére. *Itt szünetet tart, noha nem direkt, csak újra szív és újra kortyol.* Na nem mintha meghalt volna a többi. Csak feladták. A lényeg, hogy kapott vagy 500 aranyat, ha nem többet és külön sört neveztek el róla. *A Kósza is csak onnan tudja a történetet, hogy a leányzó a csapat tagja volt. Nem ismerte túlzottan, a nevére sem emlékszik, csak hosszú fekete hajára, szemeire és a szegényes ruhákra, amikben mindig járt, kelt. Ő mesélte a történetet neki és persze a többieknek.*
- Egyébként, minek köszönhetjük eme megtiszteltetést, mi, az alja nép, hogy megjelensz itt? *Zéró gúny és rosszindulat, sőt, inkább erőteljes túlzófok, de önnön szándékából, remélve, a másik érti a lényeget, ha van humora. A kérdés lényege, hogy mi járatban errefelé?*