Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 370 (7381. - 7400. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
7400. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-05-05 21:48:39
Üzenet elküldve: 2026-05-05 21:48:39
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Bármennyire is szigorú szavak csendülnek a félvér szájából, már a nem túl erélyes előadás is sejteti, hogy Nolenar bizony nem fog túl nagy ellenállásba ütközni, mikor megpróbálja őt közelebb vonni. Engedékenyen simul a férfi karjaiba, kicsit mocorogva helyezi magát kényelembe és ráncigálja magukra a takarót, már amennyire ez ebből a pózból lehetséges, s leginkább persze magára. Nem igazán van hozzászokva az ilyesmihez, nem szokása bensőségesen ölelkezni egy ilyen heves bujálkodás után, de a kielégülés ráveszi épp annyi lovagias előzékenységre, hogy ennek jelét ne mutassa. Igyekszik kiélvezni a hozzá simuló test melegét, hagyni, hogy ez a különös közelség álomba ringassa. Nagyjából az első kettő hangosabb szusszanásig, elkallódott tincsek csiklandozásáig, elzsibbadó oldalig, aztán már leheletnyit húzódik is arrébb, hogy legalább egy kevéske időre elszenderedhessen. Valóban olyan kevéske volna? Fogalma sincs mennyi idő telik el, mire a halk suttogás vallatóra fogná. Épp csak lustán pillant fel sötét pillái alól, fél szemmel sandít csak az ablak felé, s még csak a nap sugarainak halvány derengését sem látva, egy finoman durcás grimasz szalad át a képén. Addigra már a sok forgolódás közepette épp szembe került a kikötőivel, szürkéi a nyúzott arcot fürkészik, akaratlanul is az jut az eszébe, mennyire rutinos lehet az ilyesmiben. Nem marja ettől irigység, inkább csak mezei kíváncsiság, de tudja, hogy nem kérdezhet rá anélkül, hogy ne égne rá a féltékenység alávaló vádja.*
- Az asztalon akad még egy kis bor *nyúlik el egy gonosz kis mosoly a képén* - Azt beszélik nagyon jól oltja a szomjat.
*A világ összes pénzéért sem inna bele még egyszer, inkább veszne szomjan, de ki tudja. Talán a tengerész nem retten meg annyira a kellemetlen mellékhatásaitól. Annak a lehetősége már sokkal kevésbé mulattatja, hogy kitárulkozzon a szó sokkalta átvittebb értelmében, de megvannak a bevált módszerei ennek az elkerülésére. Közelebb húzódik, hogy apró csókocskát leheljen az ajkakra majd közelebb férkőzve a nyakra, hogy a bőrére suttoghassa a furfangos női praktikát.*
- Egy jóképű tengerész élete bizonyára sokkal érdekesebb *duruzsol egy újabb csók elé* - Tele lehet kalanddal, harcokkal, kinccsel *kiseper egy kósza tincset a férfi arcából egy pajkos kis mosoly kíséretében* - szerelemmel... *játékosan meg is emelgeti a szemöldökét, bár akad egy sejtése, hogy ebből kevés ízelítőt kínál majd számára a kikötői. Talán tartana attól, hogy netán a félvér zokon venné, pedig a kíváncsisága most sokkalta erősebb az önérzetnél.*
//A vadászat szabályai//
*Bármennyire is szigorú szavak csendülnek a félvér szájából, már a nem túl erélyes előadás is sejteti, hogy Nolenar bizony nem fog túl nagy ellenállásba ütközni, mikor megpróbálja őt közelebb vonni. Engedékenyen simul a férfi karjaiba, kicsit mocorogva helyezi magát kényelembe és ráncigálja magukra a takarót, már amennyire ez ebből a pózból lehetséges, s leginkább persze magára. Nem igazán van hozzászokva az ilyesmihez, nem szokása bensőségesen ölelkezni egy ilyen heves bujálkodás után, de a kielégülés ráveszi épp annyi lovagias előzékenységre, hogy ennek jelét ne mutassa. Igyekszik kiélvezni a hozzá simuló test melegét, hagyni, hogy ez a különös közelség álomba ringassa. Nagyjából az első kettő hangosabb szusszanásig, elkallódott tincsek csiklandozásáig, elzsibbadó oldalig, aztán már leheletnyit húzódik is arrébb, hogy legalább egy kevéske időre elszenderedhessen. Valóban olyan kevéske volna? Fogalma sincs mennyi idő telik el, mire a halk suttogás vallatóra fogná. Épp csak lustán pillant fel sötét pillái alól, fél szemmel sandít csak az ablak felé, s még csak a nap sugarainak halvány derengését sem látva, egy finoman durcás grimasz szalad át a képén. Addigra már a sok forgolódás közepette épp szembe került a kikötőivel, szürkéi a nyúzott arcot fürkészik, akaratlanul is az jut az eszébe, mennyire rutinos lehet az ilyesmiben. Nem marja ettől irigység, inkább csak mezei kíváncsiság, de tudja, hogy nem kérdezhet rá anélkül, hogy ne égne rá a féltékenység alávaló vádja.*
- Az asztalon akad még egy kis bor *nyúlik el egy gonosz kis mosoly a képén* - Azt beszélik nagyon jól oltja a szomjat.
*A világ összes pénzéért sem inna bele még egyszer, inkább veszne szomjan, de ki tudja. Talán a tengerész nem retten meg annyira a kellemetlen mellékhatásaitól. Annak a lehetősége már sokkal kevésbé mulattatja, hogy kitárulkozzon a szó sokkalta átvittebb értelmében, de megvannak a bevált módszerei ennek az elkerülésére. Közelebb húzódik, hogy apró csókocskát leheljen az ajkakra majd közelebb férkőzve a nyakra, hogy a bőrére suttoghassa a furfangos női praktikát.*
- Egy jóképű tengerész élete bizonyára sokkal érdekesebb *duruzsol egy újabb csók elé* - Tele lehet kalanddal, harcokkal, kinccsel *kiseper egy kósza tincset a férfi arcából egy pajkos kis mosoly kíséretében* - szerelemmel... *játékosan meg is emelgeti a szemöldökét, bár akad egy sejtése, hogy ebből kevés ízelítőt kínál majd számára a kikötői. Talán tartana attól, hogy netán a félvér zokon venné, pedig a kíváncsisága most sokkalta erősebb az önérzetnél.*
7399. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-28 06:14:31
Üzenet elküldve: 2026-04-28 06:14:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Távoli visszhangként úszik a tudatába Alymeidha hangja. A zsigereiben érzi, hogy az lány tekintete őt fürkészi, de még nem bírná kinyitni a szemét, hogy viszonozza a pillantást. Kihallja a pökhendinek szánt kis mondatból a mosolygást. Csukott szemei mögött is feldereng a gyönyörtől pirult, nemesi metszésű arc, s ez az ő ajkára is derűt csal.*
- Kizárt *sóhajtja. Az oldalára fordul, és úgy húzza magához a félvért, mint egy alvós mackót, s ha az ilyesmi megszokott dinamikái működnek, akkor remélhetőleg Hercegnője is fordul, hogy háttal az ölelésbe simulhasson.
Sem szándéka, sem ereje nincs, hogy átfáradjon a saját szobájába. Kizárt. Az azért megmosolyogtató, hogy a félvér első mondata hozzá, újfent nem szól másról, mint csipkelődésről. A gondolatok viszont csak ólomnehéz lábakon vánszorognak a fejében. Valahol félálom határán van, mire a végére ér csak ennek az egynek. Ha Hercegnője nem folyamodik durvább eszközökhöz, bizony elragadja az álom. Legalább néhány órácskára. A fogdán töltött éj után Alymeidha ágya olyan, mintha egy pihe-puha felhőn heverne. Nem is beszélve róla, hogy a lány illata tölti meg. Az a lihanechi parfüm most már mindig az orrában marad, az biztos.
Nem bírja elképzelni, hogy szeretőjének ne lenne épp ilyen hajlandósága e pár órányi szendergésre. Még ha esetleg mégis lenne valami igazság a jegyes létezésében, talán még akkor is megkockáztatná. Így, ha csak nem válik határozottabbá (s nem utolsósorban hitelesebbé) a távozásra való noszogatás, ő pontosan ennyi hajlandósággal fog rá reagálni.
Szóval hát... jó esetben egy üdítő ejtőzés után nyithatják újra a vitát ebben a kérdésben.*
- Ezúttal azért mesélhetnél magadról egy kicsit *súgja, de ezúttal sem sietteti a felkelést. Az az átkozott szer kihajszolt a testéből minden szikrányi erőt. A torka pedig száraz, mint a sivatag.* - ...Mielőtt szomjan veszek néhány pillanat múlva *göcög álmos öniróniával, de csak Alymeidha vállához dönti a homlokát egy hatalmas sóhajra, mint aki épp beletörődik szomorú sorsába.*
//A vadászat szabályai//
*Távoli visszhangként úszik a tudatába Alymeidha hangja. A zsigereiben érzi, hogy az lány tekintete őt fürkészi, de még nem bírná kinyitni a szemét, hogy viszonozza a pillantást. Kihallja a pökhendinek szánt kis mondatból a mosolygást. Csukott szemei mögött is feldereng a gyönyörtől pirult, nemesi metszésű arc, s ez az ő ajkára is derűt csal.*
- Kizárt *sóhajtja. Az oldalára fordul, és úgy húzza magához a félvért, mint egy alvós mackót, s ha az ilyesmi megszokott dinamikái működnek, akkor remélhetőleg Hercegnője is fordul, hogy háttal az ölelésbe simulhasson.
Sem szándéka, sem ereje nincs, hogy átfáradjon a saját szobájába. Kizárt. Az azért megmosolyogtató, hogy a félvér első mondata hozzá, újfent nem szól másról, mint csipkelődésről. A gondolatok viszont csak ólomnehéz lábakon vánszorognak a fejében. Valahol félálom határán van, mire a végére ér csak ennek az egynek. Ha Hercegnője nem folyamodik durvább eszközökhöz, bizony elragadja az álom. Legalább néhány órácskára. A fogdán töltött éj után Alymeidha ágya olyan, mintha egy pihe-puha felhőn heverne. Nem is beszélve róla, hogy a lány illata tölti meg. Az a lihanechi parfüm most már mindig az orrában marad, az biztos.
Nem bírja elképzelni, hogy szeretőjének ne lenne épp ilyen hajlandósága e pár órányi szendergésre. Még ha esetleg mégis lenne valami igazság a jegyes létezésében, talán még akkor is megkockáztatná. Így, ha csak nem válik határozottabbá (s nem utolsósorban hitelesebbé) a távozásra való noszogatás, ő pontosan ennyi hajlandósággal fog rá reagálni.
Szóval hát... jó esetben egy üdítő ejtőzés után nyithatják újra a vitát ebben a kérdésben.*
- Ezúttal azért mesélhetnél magadról egy kicsit *súgja, de ezúttal sem sietteti a felkelést. Az az átkozott szer kihajszolt a testéből minden szikrányi erőt. A torka pedig száraz, mint a sivatag.* - ...Mielőtt szomjan veszek néhány pillanat múlva *göcög álmos öniróniával, de csak Alymeidha vállához dönti a homlokát egy hatalmas sóhajra, mint aki épp beletörődik szomorú sorsába.*
7398. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-27 13:56:47
Üzenet elküldve: 2026-04-27 13:56:47
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 946
OOC üzenetek: 287
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Varjúlakoma//
*Édesapja mindig arra tanította, hogy nyerő helyzetben se legyen hívalkodó és kárörvendő, de ezen tanítás igazán ellentmond Relael természetének. Ennek okán nem állhatja meg, hogy szája szeglete egy leheletnyit feljebb kanyarodjon. Hátrébb dől ültében, hiszen kényelmesen szeretné szemrevételezni a történetmesélő arcát, miközben fel kell tárnia titkait előtte. Természetesen jól tudja, hogy Shorenai hazudhat neki, ugyanakkor Relael elég magabiztos saját képességeit illetően, s úgy véli ha nem is tudja a füllentésen tetten érni a férfit, de megsejteni képes volna a hamisságot.
Shorenai széles vigyora nem ismeretlen számára. Fiatal leányként bizonyosan visszataszítónak, valamint rémisztőnek találta volna. Elégedettség telepedik orcájára, de csupán azért, mert helyére kerülnek a kirakós darabjai. Ahogy megjelenik előtte a férfi valós énje úgy érzi, hogy a korábban megtapasztalt disszonanciát követően végre a megfelelő hangok csendülnek fel közös melódiájukban. Ez az önazonosság sokkal inkább a hosszúéletű kedvére való.*
- Valóban az. Megrendítő.
*A szavak teljes közönnyel esnek ki szép ajkain. Talán még némi elismerést is vélhet benne felfedezni Shorenai, ha nagyon kutakodni kezdene. Az erőszakos elbeszélés láthatóan cseppet sem kavarja fel a kisasszonyt, kinek már élete igen korai szakaszában is volt bőven része benne. Természetesen elképzelni és látni valamit egészen más, de a szende leány szerepét aligha hazudhatná be magának azután, hogy az ő kezeihez is vér tapad. Szegény ifjú kivégzése sem volt túl kíméletes, pedig nem követett el semmi bűnt, csupán azt a hibát, hogy éppen a törtető Relael terveinek útjába került.
A folytatásra már az elf zöldjeiben is kegyetlen fény csillan, mint a macskának a préda megpillantását követően.*
- Ó igen, nagy kár. Ezt bizonyosan sokáig bánni fogom.
*Válasza a szakavatatlan fül számára jókedvűnek tűnhet, Shorenai viszont vélhetően kiérezheti az elf feleletéből a csöpögő gúnyt, és a metsző gyűlöletet.*
- Ahogy azt is bánni fogom, hogy túl elnéző voltam a szolgálókkal. Akkor kellett volna beletörölnöm a lábamat a hátukba, amikor még volt rá lehetőségem.
*Italáért nyúl, hogy benedvesítse ajkait, valamint lenyelje feltörni vágyó sértéseit. Nem óhajt reagálni Shorenai felvetésére, helyette törekszik elhessenteni a lázadás emlékeit, mely lavinaként indította el a változást Relaelben, s ami most is ólmos súlyként nehezedik vállaira.
Most rajta a sor, hogy következő játszmájuknak tétet adjon. Nem töri sokat a fejét a válaszon, láthatóan nem óhajt erőfeszítést tenni azért, hogy egy frappáns ötlettel lenyűgözze Shorenait.*
- Egy szívesség mindig jól jöhet, ezt tudom esetleg felajánlani.
*Visszatér italához, és átengedi a lapokat a férfi számára, de zöldjei ha lopva is figyelemmel kísérik annak kézmozdulatait. Szélhámosként jól ismeri az apró fortélyokat, melyeknek nem szeretne maga is áldozatául esni.*
- Nem ismerem, nem is hallottam még róla. Valami ocsmányság, amit a kormosok fogyasztanak?
//Varjúlakoma//
*Édesapja mindig arra tanította, hogy nyerő helyzetben se legyen hívalkodó és kárörvendő, de ezen tanítás igazán ellentmond Relael természetének. Ennek okán nem állhatja meg, hogy szája szeglete egy leheletnyit feljebb kanyarodjon. Hátrébb dől ültében, hiszen kényelmesen szeretné szemrevételezni a történetmesélő arcát, miközben fel kell tárnia titkait előtte. Természetesen jól tudja, hogy Shorenai hazudhat neki, ugyanakkor Relael elég magabiztos saját képességeit illetően, s úgy véli ha nem is tudja a füllentésen tetten érni a férfit, de megsejteni képes volna a hamisságot.
Shorenai széles vigyora nem ismeretlen számára. Fiatal leányként bizonyosan visszataszítónak, valamint rémisztőnek találta volna. Elégedettség telepedik orcájára, de csupán azért, mert helyére kerülnek a kirakós darabjai. Ahogy megjelenik előtte a férfi valós énje úgy érzi, hogy a korábban megtapasztalt disszonanciát követően végre a megfelelő hangok csendülnek fel közös melódiájukban. Ez az önazonosság sokkal inkább a hosszúéletű kedvére való.*
- Valóban az. Megrendítő.
*A szavak teljes közönnyel esnek ki szép ajkain. Talán még némi elismerést is vélhet benne felfedezni Shorenai, ha nagyon kutakodni kezdene. Az erőszakos elbeszélés láthatóan cseppet sem kavarja fel a kisasszonyt, kinek már élete igen korai szakaszában is volt bőven része benne. Természetesen elképzelni és látni valamit egészen más, de a szende leány szerepét aligha hazudhatná be magának azután, hogy az ő kezeihez is vér tapad. Szegény ifjú kivégzése sem volt túl kíméletes, pedig nem követett el semmi bűnt, csupán azt a hibát, hogy éppen a törtető Relael terveinek útjába került.
A folytatásra már az elf zöldjeiben is kegyetlen fény csillan, mint a macskának a préda megpillantását követően.*
- Ó igen, nagy kár. Ezt bizonyosan sokáig bánni fogom.
*Válasza a szakavatatlan fül számára jókedvűnek tűnhet, Shorenai viszont vélhetően kiérezheti az elf feleletéből a csöpögő gúnyt, és a metsző gyűlöletet.*
- Ahogy azt is bánni fogom, hogy túl elnéző voltam a szolgálókkal. Akkor kellett volna beletörölnöm a lábamat a hátukba, amikor még volt rá lehetőségem.
*Italáért nyúl, hogy benedvesítse ajkait, valamint lenyelje feltörni vágyó sértéseit. Nem óhajt reagálni Shorenai felvetésére, helyette törekszik elhessenteni a lázadás emlékeit, mely lavinaként indította el a változást Relaelben, s ami most is ólmos súlyként nehezedik vállaira.
Most rajta a sor, hogy következő játszmájuknak tétet adjon. Nem töri sokat a fejét a válaszon, láthatóan nem óhajt erőfeszítést tenni azért, hogy egy frappáns ötlettel lenyűgözze Shorenait.*
- Egy szívesség mindig jól jöhet, ezt tudom esetleg felajánlani.
*Visszatér italához, és átengedi a lapokat a férfi számára, de zöldjei ha lopva is figyelemmel kísérik annak kézmozdulatait. Szélhámosként jól ismeri az apró fortélyokat, melyeknek nem szeretne maga is áldozatául esni.*
- Nem ismerem, nem is hallottam még róla. Valami ocsmányság, amit a kormosok fogyasztanak?
7397. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-24 17:56:48
Üzenet elküldve: 2026-04-24 17:56:48
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Alymeidha maga sem tudja már, hol végződik a saját akarta és hol kezdődik az italába csempészett, alattomosan dolgozó szer hatása. A vágy úgy korbácsol végig rajta, mint a zabolátlan tavaszi szél a kopár fák ágai között. Könyörtelenül, egyre erősebben, kiszámíthatatlanul. A bőre szinte izzik minden érintés alatt, teste minden porcikája közelséget éhezve nyújtózkodik a férfi után. Valahol mélyen pontosan tudja, hogy a fránya lötty nélkül sem történt volna mindez másképp.
Különös, szinte sorsszerű véletlen, hogy évekkel ezelőtt azon az átborozott éjszakán, a Rumos félhomályában is ugyanilyen természetes összhanggal találtak egymásra. Már akkor is volt valami veszélyesen könnyed sodrás közöttük, s a mai napig nem sikerült kibogarásznia mi lehet ennek az oka. Most olyan, mintha egyetlen perc sem telt volna el azóta. Mintha csak néhány órára hagyta volna magára, hogy aztán ugyanonnan folytassák, amit elkezdtek. Ugyanaz a fülledt közelség, ugyanaz a szemtelen, éhes pillantás, ugyanaz a nyugtalanítóan ismerős érzés, hogy a másik pontosan tudja, hol kell hozzáérnie, hogyan kell magához húznia, miként kell lassan feloldania benne az utolsó csepp ellenállást is. A szer éppen csak ráerősít minderre, csupán néhány csepp olaj a már lobogó lángokon.
Sóhajai olykor elnyúlnak, lágyan rebbennek a tengerésze vállára, máskor élesebben szakad fel belőle, miközben szorosan markol a tincsek közé, az őt körülfonó karokra, a lepedőbe. Telhetetlenül mozdul együtt a türelmetlen csípővel a végletekig hajszolva a feloldozást, addig amíg a mindeddig könyörtelenül dúló vihar végül el nem csitul ködös elméjében. Legalább egy időre.
Nagyokat kortyolva a levegőből figyeli a gyertyák lángját, aranyló fényük puha árnyékokat fest a szobára. A félvér félig a paplanba burkolózva fekszik, hosszú, szőke haja szétterül a párnán és a vállán, tincsei kissé ziláltan tapadnak a bőréhez. A szíve még mindig vadul dübörög a mellkasában, kell egy kis idő, csakis ezután képes az oldalára fordulni. Egy hosszú pillanatig csak nézi Nolent. A férfi arcán ott ül a kimerültség és valami szokatlan, védtelen nyugalom, amelyet nem gyakran lát rajta. Akaratlanul is halovány mosolyt csal Aly ajkaira ez a látvány.*
- Nos akkor úgy tűnik távozhatsz is *szól halkan valamivel később, de bármennyire is igyekszik, nem sikerül olyan erős pökhendiséget csempészni a szavakba, mint korábban. Csak az a megszokott pimasz fény játszik a tekintetében, ahogy pillantásaival a szürkéket keresi.*
//A vadászat szabályai//
*Alymeidha maga sem tudja már, hol végződik a saját akarta és hol kezdődik az italába csempészett, alattomosan dolgozó szer hatása. A vágy úgy korbácsol végig rajta, mint a zabolátlan tavaszi szél a kopár fák ágai között. Könyörtelenül, egyre erősebben, kiszámíthatatlanul. A bőre szinte izzik minden érintés alatt, teste minden porcikája közelséget éhezve nyújtózkodik a férfi után. Valahol mélyen pontosan tudja, hogy a fránya lötty nélkül sem történt volna mindez másképp.
Különös, szinte sorsszerű véletlen, hogy évekkel ezelőtt azon az átborozott éjszakán, a Rumos félhomályában is ugyanilyen természetes összhanggal találtak egymásra. Már akkor is volt valami veszélyesen könnyed sodrás közöttük, s a mai napig nem sikerült kibogarásznia mi lehet ennek az oka. Most olyan, mintha egyetlen perc sem telt volna el azóta. Mintha csak néhány órára hagyta volna magára, hogy aztán ugyanonnan folytassák, amit elkezdtek. Ugyanaz a fülledt közelség, ugyanaz a szemtelen, éhes pillantás, ugyanaz a nyugtalanítóan ismerős érzés, hogy a másik pontosan tudja, hol kell hozzáérnie, hogyan kell magához húznia, miként kell lassan feloldania benne az utolsó csepp ellenállást is. A szer éppen csak ráerősít minderre, csupán néhány csepp olaj a már lobogó lángokon.
Sóhajai olykor elnyúlnak, lágyan rebbennek a tengerésze vállára, máskor élesebben szakad fel belőle, miközben szorosan markol a tincsek közé, az őt körülfonó karokra, a lepedőbe. Telhetetlenül mozdul együtt a türelmetlen csípővel a végletekig hajszolva a feloldozást, addig amíg a mindeddig könyörtelenül dúló vihar végül el nem csitul ködös elméjében. Legalább egy időre.
Nagyokat kortyolva a levegőből figyeli a gyertyák lángját, aranyló fényük puha árnyékokat fest a szobára. A félvér félig a paplanba burkolózva fekszik, hosszú, szőke haja szétterül a párnán és a vállán, tincsei kissé ziláltan tapadnak a bőréhez. A szíve még mindig vadul dübörög a mellkasában, kell egy kis idő, csakis ezután képes az oldalára fordulni. Egy hosszú pillanatig csak nézi Nolent. A férfi arcán ott ül a kimerültség és valami szokatlan, védtelen nyugalom, amelyet nem gyakran lát rajta. Akaratlanul is halovány mosolyt csal Aly ajkaira ez a látvány.*
- Nos akkor úgy tűnik távozhatsz is *szól halkan valamivel később, de bármennyire is igyekszik, nem sikerül olyan erős pökhendiséget csempészni a szavakba, mint korábban. Csak az a megszokott pimasz fény játszik a tekintetében, ahogy pillantásaival a szürkéket keresi.*
7396. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-21 10:53:43
Üzenet elküldve: 2026-04-21 10:53:43
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Bal lábáról a jobb lábára helyezi testsúlyát, majd jobb lábáról a balra, és ezt ismétli újra és újra, észre sem véve a dolgot. A kályha mellé húzódva áll, karjai összefonva maga előtt, és a fogadóba betérő, ott beszélgető embereket hallgatja. Szerencsére senki sem foglalkozik vele -a szürke kisegérrel?!-, így sok szájból sok szót hall, amelyekkel sokféleképpen mondják el mégis mind ugyanazt.
A Szántóföldek kálváriáját.
Fázósan borzong meg a gondolattól is, hogy mi szerencse vagy égi gondviselés közbenjárásával került a történések előtt még a városba, és hogy mi minden történhetett volna vele, ha nem dönt úgy, hogy hátra hagyja a házat, amelyben született. Szemei arcról arcra ugranak ahogy épp valakinek a mondandójára koncentrál, maga nem szól hozzá egyikhez sem, nem tudna mit hozzátenni.
Csak hallgat. A történeteket arról a Légióról vagy miről, a máglyákról amiket nem kidöntött fákból raktak, a földekről, melyek felszaggatott hátából ezen a nyáron nem fog zab vagy árpa sarjadni. A torkát láthatatlan kéz szorítja össze ahogy bordái között szíve egyre gyorsabb tempót ver, s a félelem és aggódás olyan módjait éli meg, amelyeket még sosem.
Jobbjának ujjai megtalálják a bal vállán előreomló hajfonatát, és úgy szorítja meg azt, mintha ki akarná tépni azt a helyéből. Mély levegőt vesz és ismét megrázkódik. Hiszen nem állhat itt, mint valami csirke a kés alatt! Hát nem úgy lett nevelve, hogy ezt tegye..! Valamit csak csinálhat, nem? Persze, nem fog kardot ragadni vagy furkót, az ilyesmi a férfiemberek dolga. De az ő kezének való feladat is terem ilyenkor, nemde? És valahol biztos szükség is van azokra a kezekre.
Felszegi az állát és hátrarázza homlokába lógó kósza tincseit. Nem fog félni! Vagy.. legalábbis nem annyira. Jó, talán mégiscsak fog félni. De akkor se csirke! Úgy biccent maga elé, röviden és keményen, mintha valakivel szemben épp vitát nyert volna. Ellép a kályha mellől.*
A Szántóföldek kálváriáját.
Fázósan borzong meg a gondolattól is, hogy mi szerencse vagy égi gondviselés közbenjárásával került a történések előtt még a városba, és hogy mi minden történhetett volna vele, ha nem dönt úgy, hogy hátra hagyja a házat, amelyben született. Szemei arcról arcra ugranak ahogy épp valakinek a mondandójára koncentrál, maga nem szól hozzá egyikhez sem, nem tudna mit hozzátenni.
Csak hallgat. A történeteket arról a Légióról vagy miről, a máglyákról amiket nem kidöntött fákból raktak, a földekről, melyek felszaggatott hátából ezen a nyáron nem fog zab vagy árpa sarjadni. A torkát láthatatlan kéz szorítja össze ahogy bordái között szíve egyre gyorsabb tempót ver, s a félelem és aggódás olyan módjait éli meg, amelyeket még sosem.
Jobbjának ujjai megtalálják a bal vállán előreomló hajfonatát, és úgy szorítja meg azt, mintha ki akarná tépni azt a helyéből. Mély levegőt vesz és ismét megrázkódik. Hiszen nem állhat itt, mint valami csirke a kés alatt! Hát nem úgy lett nevelve, hogy ezt tegye..! Valamit csak csinálhat, nem? Persze, nem fog kardot ragadni vagy furkót, az ilyesmi a férfiemberek dolga. De az ő kezének való feladat is terem ilyenkor, nemde? És valahol biztos szükség is van azokra a kezekre.
Felszegi az állát és hátrarázza homlokába lógó kósza tincseit. Nem fog félni! Vagy.. legalábbis nem annyira. Jó, talán mégiscsak fog félni. De akkor se csirke! Úgy biccent maga elé, röviden és keményen, mintha valakivel szemben épp vitát nyert volna. Ellép a kályha mellől.*
7395. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-21 05:47:59
Üzenet elküldve: 2026-04-21 05:47:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
// A vadászat szabályai //
*Az esze, meg az ép gondolatai küzdenek, hogy egyáltalán a felszínen maradjanak az ösztönök hullámai között, melyek úgy játszanak vele, mint egy védtelen kis lélekvesztővel a déltengeri viharok. Biztosan tudja, hogy nemsokára elmállik a gyeplő a kezében, s immár késő megrettenni a könnyelműségén.
Hercegnője tovább járja a pimasz táncot: gúny, egy, kettő, kacérság, három, négy, és vissza az érzéki végzethez, öt, hat... Ő viszont csak bukdácsol, illetve tulajdonképpen úgy érzi, hogy ő az a nagyon részeg fazon, aki igyekszik méltósággal, imbolygás nélkül megállni a párkányra támaszkodva. A replikák elmorzsolódnak az elméjében, mielőtt egyáltalán megfogalmazódnának. Úgy érzi, Alymeidha illata az, ami ilyen letaglózóan elbódítja, nem is az a szer, amit az imént oly felelőtlenül legurított. A teste minden porcikája külön-külön megkönnyezendő művészet a természet csodáinak műhelyéből. Az ajka mozdulása, a leírhatatlanul érzéki ív, mely pírját szegélyezi... A lélegzete, a keble fenséges vonulata, a nyaka, a hangja igéző duruzsolása...
Az ujjak érintését lejjebb gyűri az övéről, hogy érezze a felemelő kívánalmat azalatt a néhány pillanat alatt is, míg ő a csattal hadakozik. Míg Hercegnőjében az kelt bizsergető gerjedelmet, hogy ő az önuralmával hadakozik, addig a tengerésznek szinte eszét veszi ahogy az arisztokratikus piedesztálon kivirágzik a kéjvágy. Nem ismeretlen ínyencség ez. Már az első találkozásukkor is magával ragadta a kikötőit a pikáns fűszer, amit ez a kettősség hozzáad a gyönyörökhöz.
Kapkodó sietséggel szabadítja ki magát. Nem bajlódik a nadrággal jobban a feltétlenül szükségesnél. Pár szívdobbanással később már el is merül a tejfehér bőrbe és érzéki idomokba burkolt test kéjeiben. A szőke fürtök közé markol, baljával pedig a derekára kényszeríti Alymeidha combját.
Majd szétrobban a szíve, úgy dübörgi az ősi tánc ritmusát. A szer pedig csak éhét korbácsolja, de nem engedi a feloldozás felé. Egyelőre legalábbis csak a kéjvágy ostromló hullámai vannak, melyek maguk alá temetik, örvényükbe húzzák. Nem tud betelni velük. Üvölteni tudna az elragadtatástól minden újabb és újabb pillanatban. Mozdul az édes test, rá szorít, felsóhajt, nyögés bukik a levegőért kapkodó ajkak közé... Ő pedig egészen birtokba akarja venni, eggyé olvadni vele ebben a kéjes, érzékeket nyúzó vesszőfutásban.
A szíve dobolása, a vére forró lüktetése, a hús édes gyötrelme, a hajsza, amiben a felfoghatatlan kéjekkel birkózik, teljes delíriumba húzzák.
Ólomnehéz minden porcikája, mikor kezd magához térni. Az izzadság már megszáradt a bőrén, de a torka még mindig karcos a zihálástól. Szemhéjainak még nem akaródzik kinyílni. Nem is erőlteti egyelőre, csak próbálja megtalálni a gondolatait a zavaros masszában, ami emlékként kavarog a fejében.*
// A vadászat szabályai //
*Az esze, meg az ép gondolatai küzdenek, hogy egyáltalán a felszínen maradjanak az ösztönök hullámai között, melyek úgy játszanak vele, mint egy védtelen kis lélekvesztővel a déltengeri viharok. Biztosan tudja, hogy nemsokára elmállik a gyeplő a kezében, s immár késő megrettenni a könnyelműségén.
Hercegnője tovább járja a pimasz táncot: gúny, egy, kettő, kacérság, három, négy, és vissza az érzéki végzethez, öt, hat... Ő viszont csak bukdácsol, illetve tulajdonképpen úgy érzi, hogy ő az a nagyon részeg fazon, aki igyekszik méltósággal, imbolygás nélkül megállni a párkányra támaszkodva. A replikák elmorzsolódnak az elméjében, mielőtt egyáltalán megfogalmazódnának. Úgy érzi, Alymeidha illata az, ami ilyen letaglózóan elbódítja, nem is az a szer, amit az imént oly felelőtlenül legurított. A teste minden porcikája külön-külön megkönnyezendő művészet a természet csodáinak műhelyéből. Az ajka mozdulása, a leírhatatlanul érzéki ív, mely pírját szegélyezi... A lélegzete, a keble fenséges vonulata, a nyaka, a hangja igéző duruzsolása...
Az ujjak érintését lejjebb gyűri az övéről, hogy érezze a felemelő kívánalmat azalatt a néhány pillanat alatt is, míg ő a csattal hadakozik. Míg Hercegnőjében az kelt bizsergető gerjedelmet, hogy ő az önuralmával hadakozik, addig a tengerésznek szinte eszét veszi ahogy az arisztokratikus piedesztálon kivirágzik a kéjvágy. Nem ismeretlen ínyencség ez. Már az első találkozásukkor is magával ragadta a kikötőit a pikáns fűszer, amit ez a kettősség hozzáad a gyönyörökhöz.
Kapkodó sietséggel szabadítja ki magát. Nem bajlódik a nadrággal jobban a feltétlenül szükségesnél. Pár szívdobbanással később már el is merül a tejfehér bőrbe és érzéki idomokba burkolt test kéjeiben. A szőke fürtök közé markol, baljával pedig a derekára kényszeríti Alymeidha combját.
Majd szétrobban a szíve, úgy dübörgi az ősi tánc ritmusát. A szer pedig csak éhét korbácsolja, de nem engedi a feloldozás felé. Egyelőre legalábbis csak a kéjvágy ostromló hullámai vannak, melyek maguk alá temetik, örvényükbe húzzák. Nem tud betelni velük. Üvölteni tudna az elragadtatástól minden újabb és újabb pillanatban. Mozdul az édes test, rá szorít, felsóhajt, nyögés bukik a levegőért kapkodó ajkak közé... Ő pedig egészen birtokba akarja venni, eggyé olvadni vele ebben a kéjes, érzékeket nyúzó vesszőfutásban.
A szíve dobolása, a vére forró lüktetése, a hús édes gyötrelme, a hajsza, amiben a felfoghatatlan kéjekkel birkózik, teljes delíriumba húzzák.
Ólomnehéz minden porcikája, mikor kezd magához térni. Az izzadság már megszáradt a bőrén, de a torka még mindig karcos a zihálástól. Szemhéjainak még nem akaródzik kinyílni. Nem is erőlteti egyelőre, csak próbálja megtalálni a gondolatait a zavaros masszában, ami emlékként kavarog a fejében.*
7394. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-18 23:37:13
Üzenet elküldve: 2026-04-18 23:37:13
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
// A vadászat szabályai //
*Annyira szívesen piszkálná tovább. Túlságosan is örömét leli a férfi hergelésében, jó volna még élezni a nyelvét a tényen, hogy már képtelen feleletekkel szolgálni, tenni még pár szúrós megjegyzést a tegnapi ostoba kalamajkájára, eljátszani, hogy bármikor gond nélkül ki tudná penderíteni őt a szobából, ha úrhölgyi kedve úgy tartaná. Még talán a derekára és fenekére simuló meleg tenyerek ostromát képes volna némi higgadtságot erőltetve magára elhárítani. Elillanhatna ismét az ölelésből, kárörvendő kuncogással hátrálhatna, jogosan kiélvezhetné a tegnapi felültetése után a kikötői kéjes kínlódását. Az éhesen méregető, óhajtól ködös tekintet látványa azonban kíméletlenül rángatja felszínre az eddig is nehézkesen elfojtott vágyódást, s itt már tudja is, ezt a játékot most elvesztette. Feladva harmatgyenge lábakon támaszkodó állásait minden ellenállás nélkül simul egy pillanattal később háta a hűvös paplanra, visszafojtott sóhajára pedig forró csók felel. Ajkai engedelmesen adják magukat táncra, a korábbi rátarti dacnak mintha már nyoma se lenne, de sohasem ismerné be, hogy már talán egy napja erre vágyott. Hűvös ujjai kedvtelve túrnak a szőkésbarna tincsek közé, olyannyira elragadja a hév, meg sem hallja az anyag méltatlankodó reccsenését. Elméjében túlságosan határozottan követeli türelmetlenül a folytatást egy elcsitíthatatlannak tűnő hang, s még akkor is hangosan veri kísérő taktusát, mikor némi fegyelmet erőltetve magára emelkedik a másik. A félvér pillantásai az ólomszürke tengert idézik a vihar előtt, mikor az első heves széllökés felborzolja a vízfelszínt, ebből már a tapasztalt tengerészek tudják is: itt bizony vihar készül. Hamarosan azonban látva azt a rosszalló fejcsóválást a huncut derű villámai cikáznak végig a szemeiben. Mély levegővel csillapít halk zihálásán, ajkai sarkában halvány, elégedett mosoly rebben, végigsimít hüvelykjével a meleg ajkakon és az arcon. Van valami vonzó abban, ahogy Nolenar küzd az önuralmával, forró elégedettséget kelt benne, hogy éppen ő az oka ennek a kínlódó egyensúlyozásnak.*
- Új ing, új alsóruha... *duruzsolja hívogatóan az ajkakra, de csókkal nem szolgál. Cserébe korábban megkezdett munkáját az eltervezetteknél valamivel gyorsabban folytatja - a férfi ingét még mindig a kívánalmaknál lassabban gombolja, de most biztosan be is fejezi.* - A tartozásai egyre csak nőnek Velasco'rra úr. *élvezettel simít végig a kiszabadult felsőtesten*
- Nem fél, hogy tönkremegy miattam? *az ujjacskák hamarosan ártatlan kacérsággal simítanak végig a bőrből készült övön. Könyörögni bizonyosan nem fog, de a szürkékbe pillantó vágyakozó tekintet meg is teszi ezt helyette.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.18 23:45:16
// A vadászat szabályai //
*Annyira szívesen piszkálná tovább. Túlságosan is örömét leli a férfi hergelésében, jó volna még élezni a nyelvét a tényen, hogy már képtelen feleletekkel szolgálni, tenni még pár szúrós megjegyzést a tegnapi ostoba kalamajkájára, eljátszani, hogy bármikor gond nélkül ki tudná penderíteni őt a szobából, ha úrhölgyi kedve úgy tartaná. Még talán a derekára és fenekére simuló meleg tenyerek ostromát képes volna némi higgadtságot erőltetve magára elhárítani. Elillanhatna ismét az ölelésből, kárörvendő kuncogással hátrálhatna, jogosan kiélvezhetné a tegnapi felültetése után a kikötői kéjes kínlódását. Az éhesen méregető, óhajtól ködös tekintet látványa azonban kíméletlenül rángatja felszínre az eddig is nehézkesen elfojtott vágyódást, s itt már tudja is, ezt a játékot most elvesztette. Feladva harmatgyenge lábakon támaszkodó állásait minden ellenállás nélkül simul egy pillanattal később háta a hűvös paplanra, visszafojtott sóhajára pedig forró csók felel. Ajkai engedelmesen adják magukat táncra, a korábbi rátarti dacnak mintha már nyoma se lenne, de sohasem ismerné be, hogy már talán egy napja erre vágyott. Hűvös ujjai kedvtelve túrnak a szőkésbarna tincsek közé, olyannyira elragadja a hév, meg sem hallja az anyag méltatlankodó reccsenését. Elméjében túlságosan határozottan követeli türelmetlenül a folytatást egy elcsitíthatatlannak tűnő hang, s még akkor is hangosan veri kísérő taktusát, mikor némi fegyelmet erőltetve magára emelkedik a másik. A félvér pillantásai az ólomszürke tengert idézik a vihar előtt, mikor az első heves széllökés felborzolja a vízfelszínt, ebből már a tapasztalt tengerészek tudják is: itt bizony vihar készül. Hamarosan azonban látva azt a rosszalló fejcsóválást a huncut derű villámai cikáznak végig a szemeiben. Mély levegővel csillapít halk zihálásán, ajkai sarkában halvány, elégedett mosoly rebben, végigsimít hüvelykjével a meleg ajkakon és az arcon. Van valami vonzó abban, ahogy Nolenar küzd az önuralmával, forró elégedettséget kelt benne, hogy éppen ő az oka ennek a kínlódó egyensúlyozásnak.*
- Új ing, új alsóruha... *duruzsolja hívogatóan az ajkakra, de csókkal nem szolgál. Cserébe korábban megkezdett munkáját az eltervezetteknél valamivel gyorsabban folytatja - a férfi ingét még mindig a kívánalmaknál lassabban gombolja, de most biztosan be is fejezi.* - A tartozásai egyre csak nőnek Velasco'rra úr. *élvezettel simít végig a kiszabadult felsőtesten*
- Nem fél, hogy tönkremegy miattam? *az ujjacskák hamarosan ártatlan kacérsággal simítanak végig a bőrből készült övön. Könyörögni bizonyosan nem fog, de a szürkékbe pillantó vágyakozó tekintet meg is teszi ezt helyette.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.18 23:45:16
7393. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-14 21:42:41
Üzenet elküldve: 2026-04-14 21:42:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Az ajtó halkan zárul Merlana mögött. A kilincs egy pillanatra még rezdül, aztán mozdulatlanná válik. Norennar az ágyon marad, pőrén ülve, tekintete egy darabig az ajtón időzik. Nem marad más, csak a magány és az emlék. Na meg a szagok… Merlana utolsó szavai viszont nem hagyják nyugodni a mélységit. Azok folyamatosan visszhangoznak a fejében. Végül fájdalmasan felnyög, és egyik kezével az arcába dörzsöl.*
- Egy újabb ígéret, aminek nem fogsz tudni eleget tenni... Remek.
*Dünnyögi az orra alatt, majd végül újból ajkaihoz emeli kupáját, hogy aztán néhány mohó kortyot követően ismét a pohár aljával találja magát szembe. A bor már nem az a telt, kellemes íz, mint korábban. Kissé savanykásabbnak hat, a végén mar egyet a nyelvén, ahogy lecsúszik a torkán. A gyomrában szétterülő meleg viszont ugyanaz.*
- Hmm...
*Jegyzi meg halkan, miközben a pohár alját vizslatja, mintha attól várna választ egy olyan kérdésre, amit még fel sem tett. Ám ahogy a kérdés, úgy a válasz sem hangzik el.
Lassan feláll az ágyról. A padló hidege végigfut a talpán, ahogy az asztalhoz sétál. Kitölti magának a maradék bort, és ott helyben fel is hajtja. Az ital már közel sem esik olyan jól, mint a korábbi adagok, de a mélységi nem is zavartatja magát emiatt, hiába köszönt be nemsokára a szervezetében lévő alkohol, hogy megvámolja józanságát.
Visszapillant az ágy felé. Előbb a gyűrött rendezetlen lepedőre s a félrecsúszott párnákra, s a szétdobált ruhákra majd végül megtalálja azt, amit keres. A földön ott hever a nadrágja. Benne pedig a pipája.
Hosszasan nézi, maga sem tudva mit mérlegelve, aztán pedig odalép, lehajol, és kihalássza belőle a kívánt eszközt és a hozzá tartozó kovát. Ujjai megszokott mozdulatokkal tapogatják végig a szerszámot, mintha ellenőrizné, hogy minden a helyén van-e. Egy bólintással konstatálja, hogy bizony igen, majd az ablakhoz sétál és szélesre tárja azt. Az éjszaka hideg levegője azonnal beáramlik a szobába, végig simítva a bőrén.
Megáll az ablak előtt, csípőjét a párkánynak döntve, aztán nekilát annak, hogy a jól megszokott rutinos mozdulatokkal megtömje a pipáját. Nem sieti el. A dohány lassan kerül a helyére, ujjai közben finom mozdulatokkal igazítják. A kovát megcsiholja, a szikra egy pillanatra felvillan, majd életre kelti a parazsat.
Az első slukk mély. A füst sűrűn tölti meg a tüdejét, aztán lassan, egyenletesen engedi ki. A szürke csíkok elnyúlnak az éjszakában. Ki tudja meddig áll ott. A város zaja tompán szűrődik fel az utcáról, a hideg egyre jobban belekap a bőrébe. A bor tompasága és a dohány kesernyés íze lassan összemosódik benne. Végül egy újabb pillantást vet a parázsra. Már csak alig pislákol. Felsóhajt, aztán kirázza a pipát az ablakon, nem törődve az esetleges járókelőkkel. A szerszámot az asztalra teszi, aztán becsukja az ablakot.
A szoba ismét elcsendesedik. Norennar, nekiáll, hogy összeszedje szétdobált gönceit, majd egyesével elkezdi magára ölteni őket. Amikor elkészül, végignéz még egyszer a szobán. Az ágyon, az asztalon, a kiürült kupán, majd az ajtóhoz lép, kinyitja azt, kilép rajta, végül pedig bezárja maga mögött.*
*Az ajtó halkan zárul Merlana mögött. A kilincs egy pillanatra még rezdül, aztán mozdulatlanná válik. Norennar az ágyon marad, pőrén ülve, tekintete egy darabig az ajtón időzik. Nem marad más, csak a magány és az emlék. Na meg a szagok… Merlana utolsó szavai viszont nem hagyják nyugodni a mélységit. Azok folyamatosan visszhangoznak a fejében. Végül fájdalmasan felnyög, és egyik kezével az arcába dörzsöl.*
- Egy újabb ígéret, aminek nem fogsz tudni eleget tenni... Remek.
*Dünnyögi az orra alatt, majd végül újból ajkaihoz emeli kupáját, hogy aztán néhány mohó kortyot követően ismét a pohár aljával találja magát szembe. A bor már nem az a telt, kellemes íz, mint korábban. Kissé savanykásabbnak hat, a végén mar egyet a nyelvén, ahogy lecsúszik a torkán. A gyomrában szétterülő meleg viszont ugyanaz.*
- Hmm...
*Jegyzi meg halkan, miközben a pohár alját vizslatja, mintha attól várna választ egy olyan kérdésre, amit még fel sem tett. Ám ahogy a kérdés, úgy a válasz sem hangzik el.
Lassan feláll az ágyról. A padló hidege végigfut a talpán, ahogy az asztalhoz sétál. Kitölti magának a maradék bort, és ott helyben fel is hajtja. Az ital már közel sem esik olyan jól, mint a korábbi adagok, de a mélységi nem is zavartatja magát emiatt, hiába köszönt be nemsokára a szervezetében lévő alkohol, hogy megvámolja józanságát.
Visszapillant az ágy felé. Előbb a gyűrött rendezetlen lepedőre s a félrecsúszott párnákra, s a szétdobált ruhákra majd végül megtalálja azt, amit keres. A földön ott hever a nadrágja. Benne pedig a pipája.
Hosszasan nézi, maga sem tudva mit mérlegelve, aztán pedig odalép, lehajol, és kihalássza belőle a kívánt eszközt és a hozzá tartozó kovát. Ujjai megszokott mozdulatokkal tapogatják végig a szerszámot, mintha ellenőrizné, hogy minden a helyén van-e. Egy bólintással konstatálja, hogy bizony igen, majd az ablakhoz sétál és szélesre tárja azt. Az éjszaka hideg levegője azonnal beáramlik a szobába, végig simítva a bőrén.
Megáll az ablak előtt, csípőjét a párkánynak döntve, aztán nekilát annak, hogy a jól megszokott rutinos mozdulatokkal megtömje a pipáját. Nem sieti el. A dohány lassan kerül a helyére, ujjai közben finom mozdulatokkal igazítják. A kovát megcsiholja, a szikra egy pillanatra felvillan, majd életre kelti a parazsat.
Az első slukk mély. A füst sűrűn tölti meg a tüdejét, aztán lassan, egyenletesen engedi ki. A szürke csíkok elnyúlnak az éjszakában. Ki tudja meddig áll ott. A város zaja tompán szűrődik fel az utcáról, a hideg egyre jobban belekap a bőrébe. A bor tompasága és a dohány kesernyés íze lassan összemosódik benne. Végül egy újabb pillantást vet a parázsra. Már csak alig pislákol. Felsóhajt, aztán kirázza a pipát az ablakon, nem törődve az esetleges járókelőkkel. A szerszámot az asztalra teszi, aztán becsukja az ablakot.
A szoba ismét elcsendesedik. Norennar, nekiáll, hogy összeszedje szétdobált gönceit, majd egyesével elkezdi magára ölteni őket. Amikor elkészül, végignéz még egyszer a szobán. Az ágyon, az asztalon, a kiürült kupán, majd az ajtóhoz lép, kinyitja azt, kilép rajta, végül pedig bezárja maga mögött.*
7392. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-14 18:42:53
Üzenet elküldve: 2026-04-14 18:42:53
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
//Zárás//
*Az alkoholtól és minden más tényezőtől mámoros állapotban képtelen komolyan venni a saját szavait is, éppen ezért húzza nem tetszően félre kifestett ajkait, mikor Norennar rászól, hogy a háborúval talán mégsem kellene viccelődni.*
- Nyehh, azt a mélabús formádat… *Fejét csóválja, és ezzel a lendülettel penderül ki az ágyból, hogy az asztalhoz lépve kiszolgálja magukat borral. Titkolni már nem óhajtja önmagát, amúgy sem szokása, miután az áldozata már a hálójába került, hisz ahhoz, hogy fizetséget kapjon, muszáj kiterítenie a lapjait. A mélységitől azonban nem vár aranyat, ami azt illeti, a vele való jó kapcsolatot sokkal többre értékeli néhány csillogó érménél. A múlt tanulságai és a bizonytalan jövő rémképe könnyedén vezetik őt abba az irányba, hogy akarjon maga mellé valakit, aki megvédi őt, ha szükséges. Az első kiszemeltje erre a feladatra Pashthra volt, de hamar rá kellett döbbennie, hogy a szerelemnek nincs akkora ereje, amit ne tudna megtörni egy másik nő bája, az üzlet azonban más. Azt már megtanulta, hogy az alkut még a legmocskosabb bűnözők is szentnek és sérthetetlennek tartják a legtöbb esetben, de nem is kell ilyen mélységekig ásnia magát. Elég csak szegény Svornt Strintonra gondolnia, aki pont egy vele kötött üzlet miatt jött el Artheniorba azért, hogy aztán egy szerencsétlen véletlen miatt megismerje a végzetét.*
~Vajon mi lett a papagájával?~ *Tűnődik, majd Norennar szavaira játékoan mosolyodik el.*
- Egy egyszerű mélységi nem üti bele az orrát ork hordák által keresett, gyémántba zárt, mágikus szívek dolgába. *Ennyit mond, miközben szemeivel már a szobát pásztázza, míg meg nem találja a mosdótálat. Szerencséje van, mert odalépve hozzá talál benne vizet is, amivel meg tud mosakodni egy kicsit, ügyelve arra, hogy a festékeket azért ne mossa le teljesen az arcáról.*
- Azt nem lehet. Tudod, hisz meséltem, rossz élményeim vannak velük és a zárt ajtóikkal kapcsolatban. *Gondol a börtönben töltött évekre, miközben továbbra is mosolyogva beszél, majd magára ölti a vörös ruháját, melynek fűző részét gyors és hozzáértő mozdulatokkal fűzi be és köti meg magának, végezetül pedig a cipőit és kabátját is magára ölti.*
- Az utolsó mondatodra ígéretként tekintek. Ha szükségem van egy erős kézre, keresni foglak. Ha pedig neked volna rám szükséged, tudod, hol találsz. *Harap huncut módon az ajkaiba, majd játékosan integet, aztán ha nem történik semmi váratlan, kilibben a szoba ajtaján, amit be is csuk maga után. Norennar magára marad.*
//Zárás//
*Az alkoholtól és minden más tényezőtől mámoros állapotban képtelen komolyan venni a saját szavait is, éppen ezért húzza nem tetszően félre kifestett ajkait, mikor Norennar rászól, hogy a háborúval talán mégsem kellene viccelődni.*
- Nyehh, azt a mélabús formádat… *Fejét csóválja, és ezzel a lendülettel penderül ki az ágyból, hogy az asztalhoz lépve kiszolgálja magukat borral. Titkolni már nem óhajtja önmagát, amúgy sem szokása, miután az áldozata már a hálójába került, hisz ahhoz, hogy fizetséget kapjon, muszáj kiterítenie a lapjait. A mélységitől azonban nem vár aranyat, ami azt illeti, a vele való jó kapcsolatot sokkal többre értékeli néhány csillogó érménél. A múlt tanulságai és a bizonytalan jövő rémképe könnyedén vezetik őt abba az irányba, hogy akarjon maga mellé valakit, aki megvédi őt, ha szükséges. Az első kiszemeltje erre a feladatra Pashthra volt, de hamar rá kellett döbbennie, hogy a szerelemnek nincs akkora ereje, amit ne tudna megtörni egy másik nő bája, az üzlet azonban más. Azt már megtanulta, hogy az alkut még a legmocskosabb bűnözők is szentnek és sérthetetlennek tartják a legtöbb esetben, de nem is kell ilyen mélységekig ásnia magát. Elég csak szegény Svornt Strintonra gondolnia, aki pont egy vele kötött üzlet miatt jött el Artheniorba azért, hogy aztán egy szerencsétlen véletlen miatt megismerje a végzetét.*
~Vajon mi lett a papagájával?~ *Tűnődik, majd Norennar szavaira játékoan mosolyodik el.*
- Egy egyszerű mélységi nem üti bele az orrát ork hordák által keresett, gyémántba zárt, mágikus szívek dolgába. *Ennyit mond, miközben szemeivel már a szobát pásztázza, míg meg nem találja a mosdótálat. Szerencséje van, mert odalépve hozzá talál benne vizet is, amivel meg tud mosakodni egy kicsit, ügyelve arra, hogy a festékeket azért ne mossa le teljesen az arcáról.*
- Azt nem lehet. Tudod, hisz meséltem, rossz élményeim vannak velük és a zárt ajtóikkal kapcsolatban. *Gondol a börtönben töltött évekre, miközben továbbra is mosolyogva beszél, majd magára ölti a vörös ruháját, melynek fűző részét gyors és hozzáértő mozdulatokkal fűzi be és köti meg magának, végezetül pedig a cipőit és kabátját is magára ölti.*
- Az utolsó mondatodra ígéretként tekintek. Ha szükségem van egy erős kézre, keresni foglak. Ha pedig neked volna rám szükséged, tudod, hol találsz. *Harap huncut módon az ajkaiba, majd játékosan integet, aztán ha nem történik semmi váratlan, kilibben a szoba ajtaján, amit be is csuk maga után. Norennar magára marad.*
7391. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-13 16:32:15
Üzenet elküldve: 2026-04-13 16:32:15
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Amikor Merlana csókjaival lassan lefelé halad, Norennar teste önkéntelenül reagál a kényeztetésre. A mélységi ujjaival ösztönösen is a nő barna tincsei közé túr, miközben tekintete egy pillanatra a mennyezetre siklik, mintha ott keresne kapaszkodót a hirtelen ránehezedő érzések között.
A mélységi sóhajokkal és elfojtott nyögésekkel adja a nő tudtára, hogy az mennyire jól csinálja, amit. Végül pedig teljesen átadják magukat a vágyak kényszerítő erejének s, érzéki csókok kíséretében hullanak egymásba az éjszaka felajzott tüzes feszültségének csapdájába esve.
Az idő ezután elveszíti jelentőségét. A szoba csendjét csak időnként töri meg egy-egy elcsukló lélegzet vagy a lepedő halk zizegése. Amikor végül a szenvedély hulláma elcsitul, mindketten kimerülten hevernek az ágyon, izzadtsággal és egyéb más testnedvekkel borítva, egymás mellett, a plafont bámulva.*
- Inkább ne is viccelj ezzel...
*Morogja Norennar az orra alatt, arcán halovány félmosollyal Merlana humoros vagy tán csak annak szánt megjegyzésére.
Ahogy a nő nem zavartatja magát amiatt, hogy még mindig pőrén jár-kel a szobában, úgy Norennar sem zavartatja magát, annak kapcsán, hogy diszkrétnek nem nevezhető módon bámulja a nő idomait. Bár ezen a ponton ez már felettébb indokolatlan is lenne.*
- Természetesen.
*Figyelemmel kíséri ahogy a nő visszalibeg az ágyhoz, majd mikor odaér, felül és átveszi a neki szánt borral teli kupát s ő maga is belekortyol annak tartalmába.
Merlana kijelentésre, miszerint a nő senkinek sem adja magát ingyen, Norennar szemöldökei ezúttal is látványosan asszimetrikus pozíciót vesznek fel. Hogy ezt a nő tényleges szakmájával való szembesülés, vagy a fizetség alternatíváinak felvázolása váltja-e ki, azt a nő fantáziájára bízza. Akárhogy is, a rácsodálkozás elmúlik, s a helyét keserédes mosoly veszi át.*
- Nem tudom mi mindent gondolsz rólam, de én csak egy egyszerű mélységi vagyok.
*Norennar felsóhajt.*
- Ha veszélyben érzed magad inkább fordulj a városi őrséghez... De igyekszem majd tenni azt, ami egy egyszerű mélységitől telik.
*Amikor Merlana csókjaival lassan lefelé halad, Norennar teste önkéntelenül reagál a kényeztetésre. A mélységi ujjaival ösztönösen is a nő barna tincsei közé túr, miközben tekintete egy pillanatra a mennyezetre siklik, mintha ott keresne kapaszkodót a hirtelen ránehezedő érzések között.
A mélységi sóhajokkal és elfojtott nyögésekkel adja a nő tudtára, hogy az mennyire jól csinálja, amit. Végül pedig teljesen átadják magukat a vágyak kényszerítő erejének s, érzéki csókok kíséretében hullanak egymásba az éjszaka felajzott tüzes feszültségének csapdájába esve.
Az idő ezután elveszíti jelentőségét. A szoba csendjét csak időnként töri meg egy-egy elcsukló lélegzet vagy a lepedő halk zizegése. Amikor végül a szenvedély hulláma elcsitul, mindketten kimerülten hevernek az ágyon, izzadtsággal és egyéb más testnedvekkel borítva, egymás mellett, a plafont bámulva.*
- Inkább ne is viccelj ezzel...
*Morogja Norennar az orra alatt, arcán halovány félmosollyal Merlana humoros vagy tán csak annak szánt megjegyzésére.
Ahogy a nő nem zavartatja magát amiatt, hogy még mindig pőrén jár-kel a szobában, úgy Norennar sem zavartatja magát, annak kapcsán, hogy diszkrétnek nem nevezhető módon bámulja a nő idomait. Bár ezen a ponton ez már felettébb indokolatlan is lenne.*
- Természetesen.
*Figyelemmel kíséri ahogy a nő visszalibeg az ágyhoz, majd mikor odaér, felül és átveszi a neki szánt borral teli kupát s ő maga is belekortyol annak tartalmába.
Merlana kijelentésre, miszerint a nő senkinek sem adja magát ingyen, Norennar szemöldökei ezúttal is látványosan asszimetrikus pozíciót vesznek fel. Hogy ezt a nő tényleges szakmájával való szembesülés, vagy a fizetség alternatíváinak felvázolása váltja-e ki, azt a nő fantáziájára bízza. Akárhogy is, a rácsodálkozás elmúlik, s a helyét keserédes mosoly veszi át.*
- Nem tudom mi mindent gondolsz rólam, de én csak egy egyszerű mélységi vagyok.
*Norennar felsóhajt.*
- Ha veszélyben érzed magad inkább fordulj a városi őrséghez... De igyekszem majd tenni azt, ami egy egyszerű mélységitől telik.
7390. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-13 06:51:42
Üzenet elküldve: 2026-04-13 06:51:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*A pillanatok ólomlábakon úsznak. Úsznak, kéjesen nyújtóztatják kínzón érzéki testüket. Nolen pedig tűr. Tűri az utolsó kűröket, melyeket ez az éteri boszorkány lejt, mielőtt összekapaszkodva belezuhannának a gyönyörök szakadékába.
Minden szépelgő mozdulat tépi és karmolja, minden pillantás durván túr az önuralma pattanásig feszült szálai közé. Észre se veszi, milyen mély lélegzetekkel szívja tele a tüdejét, milyen keményen préseli össze a fogait, hogy kivárja ennek a komisz játéknak a fináléját.*
- Majd most kiderül *mondja a kérdésre kótyagos fejjel. A tekintete már Hercegnője idomait falja, mint akit megbabonáztak valami szégyentelen mágiával.
Ahogy a félvér hozzá lép, még szinte elhiszi, hogy ura magának, de amint a kezei a karcsú derékra, a formás hátsóra simulnak, már egyértelműen zuhan az ösztönök ősi királysága felé.
Mondana valamit, hogy visszaadja a kölcsönt. A frappáns szavakhoz viszont már túl összeszedetlen. Pedig nagyon szívesen forgatná meg a nyelvét a félvér féltékenységének mételyében. De most csak egy alávaló mosolyra telik tőle. Valószínűleg épp elég hozzá, hogy a Radomir leányról szőtt gondolatok még bosszantóbban gabalyodjanak Alymeidha rátarti önérzetére.
Ezen a ponton viszont már aligha tudja tovább türtőztetni magát. A finoman bontogató ujjacskák munkáját úgy söpri el az útjából a tettek mezején, mint a hegyekből lezúduló ár az összeakadt gallyakat. Maga alá fordítja a félvért, s csókot mar. A combjai közé furakszik, s tenyerei mohó hévvel markolják a Hercegnő fenséges idomait. Dereka meg-megfeszül a vágy diktálta ritmusra, de kapaszkodik még annyira a józan eszébe, hogy megállja a késztetést, ami az öve sietős csatolására hívná. Majd' szétszaggatja a hév, de türelmet parancsol magára. Zihálva emelkedik fel annyira, hogy Alymeidha szemébe nézhessen. Fátyolos a szeme a gerjedelemtől, remegnek az izmai, a tudat ellentartásában, de erre a korty józanságra még most fel kell rúgnia magát a felszínre. Nem akar olyat tenni, ami ráégne. Bár kétséges, hogy vissza tudna-e fordulni az ösvényen melyre az a nyavalyás fiola sodorta, s melyen az ajzószer, harci fogata után kötve, szántja fel vele az önuralom szépen gondozott mezejét.
Már most elrepesztette annak az alsóruhának az esendő anyagát, hogy a fehér keblek édes bársonyát haraphassa. Nem is rémlik neki, mikor reccsentette halálba a pikáns kis ruhadarab sorsát.
Megnedvesíti az ajkát, s nagyot nyel. Hogy kérdés vagy vád dereng a szemében, azt nehéz lenne megállapítani, de egy apró, rosszalló fejcsóválás azért jár az alávaló némbernek. Kivár egy végtelennek tűnő pillanatig, hogy a Hercegnő a fejére helyezhesse koronáját.*
//A vadászat szabályai//
*A pillanatok ólomlábakon úsznak. Úsznak, kéjesen nyújtóztatják kínzón érzéki testüket. Nolen pedig tűr. Tűri az utolsó kűröket, melyeket ez az éteri boszorkány lejt, mielőtt összekapaszkodva belezuhannának a gyönyörök szakadékába.
Minden szépelgő mozdulat tépi és karmolja, minden pillantás durván túr az önuralma pattanásig feszült szálai közé. Észre se veszi, milyen mély lélegzetekkel szívja tele a tüdejét, milyen keményen préseli össze a fogait, hogy kivárja ennek a komisz játéknak a fináléját.*
- Majd most kiderül *mondja a kérdésre kótyagos fejjel. A tekintete már Hercegnője idomait falja, mint akit megbabonáztak valami szégyentelen mágiával.
Ahogy a félvér hozzá lép, még szinte elhiszi, hogy ura magának, de amint a kezei a karcsú derékra, a formás hátsóra simulnak, már egyértelműen zuhan az ösztönök ősi királysága felé.
Mondana valamit, hogy visszaadja a kölcsönt. A frappáns szavakhoz viszont már túl összeszedetlen. Pedig nagyon szívesen forgatná meg a nyelvét a félvér féltékenységének mételyében. De most csak egy alávaló mosolyra telik tőle. Valószínűleg épp elég hozzá, hogy a Radomir leányról szőtt gondolatok még bosszantóbban gabalyodjanak Alymeidha rátarti önérzetére.
Ezen a ponton viszont már aligha tudja tovább türtőztetni magát. A finoman bontogató ujjacskák munkáját úgy söpri el az útjából a tettek mezején, mint a hegyekből lezúduló ár az összeakadt gallyakat. Maga alá fordítja a félvért, s csókot mar. A combjai közé furakszik, s tenyerei mohó hévvel markolják a Hercegnő fenséges idomait. Dereka meg-megfeszül a vágy diktálta ritmusra, de kapaszkodik még annyira a józan eszébe, hogy megállja a késztetést, ami az öve sietős csatolására hívná. Majd' szétszaggatja a hév, de türelmet parancsol magára. Zihálva emelkedik fel annyira, hogy Alymeidha szemébe nézhessen. Fátyolos a szeme a gerjedelemtől, remegnek az izmai, a tudat ellentartásában, de erre a korty józanságra még most fel kell rúgnia magát a felszínre. Nem akar olyat tenni, ami ráégne. Bár kétséges, hogy vissza tudna-e fordulni az ösvényen melyre az a nyavalyás fiola sodorta, s melyen az ajzószer, harci fogata után kötve, szántja fel vele az önuralom szépen gondozott mezejét.
Már most elrepesztette annak az alsóruhának az esendő anyagát, hogy a fehér keblek édes bársonyát haraphassa. Nem is rémlik neki, mikor reccsentette halálba a pikáns kis ruhadarab sorsát.
Megnedvesíti az ajkát, s nagyot nyel. Hogy kérdés vagy vád dereng a szemében, azt nehéz lenne megállapítani, de egy apró, rosszalló fejcsóválás azért jár az alávaló némbernek. Kivár egy végtelennek tűnő pillanatig, hogy a Hercegnő a fejére helyezhesse koronáját.*
7389. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-12 09:20:01
Üzenet elküldve: 2026-04-12 09:20:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Ösztönösen múlik el minden feszültsége, miután már biztos lehet abban, hogy mostantól nem számít már semmi más, csak ők ketten. Boldogan veszik el a csókokban, miközben hozzáértő módon, minden praktikáját bevetve segít Norennarnak is elengedni magát.
Az első „dicséretre” csupán játékos elégedettséggel mosolyog, mialatt kezei szüntelenül, kecses mozdulatokkal dolgoznak, hogy megszabadítsák a férfit a felesleges ruhától.*
- Talán túl korán is kezdtem… de nem számít, te csak élvezd, hogy így alakult! *Harap lágyan alsó ajkaiba, majd egy gyengéd, mégis határozott mozdulattal veszi le az inget a sötételfről, és simít végig azon nyomban, könnyedén izmos mellkasán, megejtve egy kedves mosolyt.*
- Mmm… *Véleményét nem önti szavakba, arra nincs is szükség. Bár kifejezetten elégedett lehet azzal, amit kapott, most mégsem az ő igényei számítanak, hanem az, hogy Norennar jól érezze magát a társaságában.
Kékjei aztán elveszítik a férfit, ahogy a következő pillanatban már a tarkóján érezheti a leheletét, amint a nyakát már nem takarják hosszú, barna, hullámos tincsei. Ebbe egészen bele is borzong, miközben már érzi, hogy a korábban meglazított fűző lassan teljesen szabadon engedi. A legjobb érzés viszont mégis a közben kapott, gyengéd kényeztetés. Jólesően sóhajt fel, miközben gondolatai mindenfelé cikáznak, de fel már nem fogja őket.*
- Honnan tudtad, hogy ezt imádom…? *suttogja. Kétség sem férhet hozzá, hogy a nyaka az egyik legérzékenyebb pontja, ahol szereti, ha szeretik.
Ruhájától ugyan lassan szabadul meg végül, de hamarosan már mindketten teljesen pőrén, újra egymásra nézve kényeztethetik egymást. Egy ideig hagyja, hogy a mélységi vezesse, és adja meg neki azt, ami a hölgyeknek jár, de aztán egy laza, kecses mozdulattal dönti az ágyra Norennart, hogy viszonozza a kedvességet. Csókjaival lassan, kimérten halad lefelé, míg el nem éri a férfiasságát. A gombokhoz talán szüksége volt a kezeire, de most már nem kellenek ahhoz, hogy még jobban feltüzelje a másikat, mielőtt teljesen elvesznének egymásban. Talán egy óra is eltelik, mire beteljesedett vágytól elégedetten, pihegve fekszik az ágyon a plafont bámulva. Egyszer csak halkan felkuncog.*
- Ha a háborúk ígérete ilyen estéket szül, talán több kellene belőlük… *Viccelődik játékosan, majd felül, beletúr mostanra kissé kócos hajkoronájába, hogy valamelyest eligazítsa, feláll az ágyról, és nem zavartatva magát amiatt, hogy még mindig meztelen, az asztalhoz lépked, hogy bort töltsön magának.*
- Kérsz? *Kérdezi társát is, és ha helyeslő választ kap, akkor két teli kupával lép vissza az ágyhoz, és az egyiket Norennar kezébe adja, a másikból pedig kortyol egy keveset.*
- Lassan jobb lesz, ha megyek… *sóhajtja.* Tudod, senkinek nem szoktam ingyen adni magam, de tőled ezúttal csak egy ígéretet kérek. Ígérd meg, hogy számíthatok rád, ha a szükség úgy hozza, hogy bármiféle veszélyben érzem magam! *Emeli kékjeit határozottan, mögöttük mégis kérlelő csillanással a sötételfre.*
*Ösztönösen múlik el minden feszültsége, miután már biztos lehet abban, hogy mostantól nem számít már semmi más, csak ők ketten. Boldogan veszik el a csókokban, miközben hozzáértő módon, minden praktikáját bevetve segít Norennarnak is elengedni magát.
Az első „dicséretre” csupán játékos elégedettséggel mosolyog, mialatt kezei szüntelenül, kecses mozdulatokkal dolgoznak, hogy megszabadítsák a férfit a felesleges ruhától.*
- Talán túl korán is kezdtem… de nem számít, te csak élvezd, hogy így alakult! *Harap lágyan alsó ajkaiba, majd egy gyengéd, mégis határozott mozdulattal veszi le az inget a sötételfről, és simít végig azon nyomban, könnyedén izmos mellkasán, megejtve egy kedves mosolyt.*
- Mmm… *Véleményét nem önti szavakba, arra nincs is szükség. Bár kifejezetten elégedett lehet azzal, amit kapott, most mégsem az ő igényei számítanak, hanem az, hogy Norennar jól érezze magát a társaságában.
Kékjei aztán elveszítik a férfit, ahogy a következő pillanatban már a tarkóján érezheti a leheletét, amint a nyakát már nem takarják hosszú, barna, hullámos tincsei. Ebbe egészen bele is borzong, miközben már érzi, hogy a korábban meglazított fűző lassan teljesen szabadon engedi. A legjobb érzés viszont mégis a közben kapott, gyengéd kényeztetés. Jólesően sóhajt fel, miközben gondolatai mindenfelé cikáznak, de fel már nem fogja őket.*
- Honnan tudtad, hogy ezt imádom…? *suttogja. Kétség sem férhet hozzá, hogy a nyaka az egyik legérzékenyebb pontja, ahol szereti, ha szeretik.
Ruhájától ugyan lassan szabadul meg végül, de hamarosan már mindketten teljesen pőrén, újra egymásra nézve kényeztethetik egymást. Egy ideig hagyja, hogy a mélységi vezesse, és adja meg neki azt, ami a hölgyeknek jár, de aztán egy laza, kecses mozdulattal dönti az ágyra Norennart, hogy viszonozza a kedvességet. Csókjaival lassan, kimérten halad lefelé, míg el nem éri a férfiasságát. A gombokhoz talán szüksége volt a kezeire, de most már nem kellenek ahhoz, hogy még jobban feltüzelje a másikat, mielőtt teljesen elvesznének egymásban. Talán egy óra is eltelik, mire beteljesedett vágytól elégedetten, pihegve fekszik az ágyon a plafont bámulva. Egyszer csak halkan felkuncog.*
- Ha a háborúk ígérete ilyen estéket szül, talán több kellene belőlük… *Viccelődik játékosan, majd felül, beletúr mostanra kissé kócos hajkoronájába, hogy valamelyest eligazítsa, feláll az ágyról, és nem zavartatva magát amiatt, hogy még mindig meztelen, az asztalhoz lépked, hogy bort töltsön magának.*
- Kérsz? *Kérdezi társát is, és ha helyeslő választ kap, akkor két teli kupával lép vissza az ágyhoz, és az egyiket Norennar kezébe adja, a másikból pedig kortyol egy keveset.*
- Lassan jobb lesz, ha megyek… *sóhajtja.* Tudod, senkinek nem szoktam ingyen adni magam, de tőled ezúttal csak egy ígéretet kérek. Ígérd meg, hogy számíthatok rád, ha a szükség úgy hozza, hogy bármiféle veszélyben érzem magam! *Emeli kékjeit határozottan, mögöttük mégis kérlelő csillanással a sötételfre.*
7388. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-09 22:48:30
Üzenet elküldve: 2026-04-09 22:48:30
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 152
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Nem ismeri túl jól még a tengerészt, de annyit már sikerült megtanulnia róla, hogy nem igazán szeret alulmaradni - nem csak kizárólag a szó pitiáner hatalmi játszmára vonatkozó értelmében. Éppen ezért, már amennyire spicces, kissé tompuló elméje engedni, nagy erőkkel morfondírozik azon, hogyan is zsarolhatná bele az itóka megivásába a férfit, ugyanis szinte holtbiztos benne, hogy ellenállást fog tanúsítani. Talán, ha a kitessékeléssel fenyegetné? Őszintén tart attól, hogy puszta büszkeségből még valóban inkább magára hagyná, s igazából nagyon is azt akarja, hogy itt maradjon vele. Magának is épp elég bosszantó beismerni, szeretné elkerülni hát annak a lehetőségét, hogy ezt hangosan is ki kelljen mondania.
Legnagyobb meglepetésére azonban Nolenar nem túl nagy kedvvel ugyan, de felhörpinti annak a nyavalyás fiolának a tartalmát. Szemöldöke illetődötten kúszik homloka közepére, kell egy kis idő, mire rendezi vonásait. Az elhangzó szavak ebben egyáltalán nem könnyítik meg a dolgát, borzongás szalad végig rögvest a gerincén és kellemes forróság. Az a fajta, amely sietve ingerli, hogy szabaduljon meg a ruhájától, de azért a higgadtság utolsó szálaiban még sikerül megkapaszkodnia. Nem túl nagy fegyelemmel és érzi, hogy az a képzeletbeli gyeplő hamarosan sikamlós könnyedséggel csúszik majd ki a kezei közül, de igyekszik tartani magát. Mindezek után szerény véleménye szerint kijár neki az alávaló öröm, hogy a kikötői előbb veszítse el az önuralmát. Kiszáradt ajkaihoz emeli végül a palackot, hogy csillapítsa hirtelen jött szomjúságát, nem érdekli már különösebben a belecsempészett szer. Nem hajtja fel azért az egészet, a maradékkal az asztalkához lépdel, hogy ott helyezze hosszú nyugalomra, aztán már fordul is vissza a gazemberhez. Ismét a térdek között, veszélyesen közel állapodik meg*
- Mondja csak, ez be szokott válni a hölgyeknél? *kérdezi halkan a korábbi vallomásra utalva, miközben lepillantva már megenged magának annyit, hogy finoman a szakállas állra fogva emelje meg egy kicsit, kényszerítve ezzel, hogy a szemébe nézzen. Nem mintha a kalandozó figyelem regulázásra szorulna, nyilvánvalóan csak szemtelenül feszegeti a határokat, szándékosan fordítva Nolenar piszkáló stílusát épp ellene.*
- Radomir kisasszonynál biztosan működött *ujjacskái lejjebb haladnak, útjukon gyengéden cirógatva a nyak vékony bőrét, aztán a mellkas felé vándorolnak tovább. Mutatóujját az ing legfelső gombjába akasztja.*
- Különben nem került volna akkora bajba, nem igaz? *egy ügyes, gyors kis mozdulattal ki is szabadítja az első gombocskát, s a válaszra várva állapodik meg a következőnél.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.09 22:50:43
//A vadászat szabályai//
*Nem ismeri túl jól még a tengerészt, de annyit már sikerült megtanulnia róla, hogy nem igazán szeret alulmaradni - nem csak kizárólag a szó pitiáner hatalmi játszmára vonatkozó értelmében. Éppen ezért, már amennyire spicces, kissé tompuló elméje engedni, nagy erőkkel morfondírozik azon, hogyan is zsarolhatná bele az itóka megivásába a férfit, ugyanis szinte holtbiztos benne, hogy ellenállást fog tanúsítani. Talán, ha a kitessékeléssel fenyegetné? Őszintén tart attól, hogy puszta büszkeségből még valóban inkább magára hagyná, s igazából nagyon is azt akarja, hogy itt maradjon vele. Magának is épp elég bosszantó beismerni, szeretné elkerülni hát annak a lehetőségét, hogy ezt hangosan is ki kelljen mondania.
Legnagyobb meglepetésére azonban Nolenar nem túl nagy kedvvel ugyan, de felhörpinti annak a nyavalyás fiolának a tartalmát. Szemöldöke illetődötten kúszik homloka közepére, kell egy kis idő, mire rendezi vonásait. Az elhangzó szavak ebben egyáltalán nem könnyítik meg a dolgát, borzongás szalad végig rögvest a gerincén és kellemes forróság. Az a fajta, amely sietve ingerli, hogy szabaduljon meg a ruhájától, de azért a higgadtság utolsó szálaiban még sikerül megkapaszkodnia. Nem túl nagy fegyelemmel és érzi, hogy az a képzeletbeli gyeplő hamarosan sikamlós könnyedséggel csúszik majd ki a kezei közül, de igyekszik tartani magát. Mindezek után szerény véleménye szerint kijár neki az alávaló öröm, hogy a kikötői előbb veszítse el az önuralmát. Kiszáradt ajkaihoz emeli végül a palackot, hogy csillapítsa hirtelen jött szomjúságát, nem érdekli már különösebben a belecsempészett szer. Nem hajtja fel azért az egészet, a maradékkal az asztalkához lépdel, hogy ott helyezze hosszú nyugalomra, aztán már fordul is vissza a gazemberhez. Ismét a térdek között, veszélyesen közel állapodik meg*
- Mondja csak, ez be szokott válni a hölgyeknél? *kérdezi halkan a korábbi vallomásra utalva, miközben lepillantva már megenged magának annyit, hogy finoman a szakállas állra fogva emelje meg egy kicsit, kényszerítve ezzel, hogy a szemébe nézzen. Nem mintha a kalandozó figyelem regulázásra szorulna, nyilvánvalóan csak szemtelenül feszegeti a határokat, szándékosan fordítva Nolenar piszkáló stílusát épp ellene.*
- Radomir kisasszonynál biztosan működött *ujjacskái lejjebb haladnak, útjukon gyengéden cirógatva a nyak vékony bőrét, aztán a mellkas felé vándorolnak tovább. Mutatóujját az ing legfelső gombjába akasztja.*
- Különben nem került volna akkora bajba, nem igaz? *egy ügyes, gyors kis mozdulattal ki is szabadítja az első gombocskát, s a válaszra várva állapodik meg a következőnél.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.09 22:50:43
7387. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-09 20:11:41
Üzenet elküldve: 2026-04-09 20:11:41
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Amikor a nő ajkai rövid időre elszakadnak az övéitől, és a fülébe búgja ajánlatát, Norennar elvigyorodik a maga sajátos módján, alig láthatóan kivillantva még a fogsorát is.*
- Legyen így.
*Búgja vissza válaszul, és ezúttal már minden tétovázás nélkül hajol vissza a csókba. Ajkai határozottabban keresik meg Merlanáét, miközben szabad kezével gyengéden végigsimít a nő orcáján.
Amikor ismét elszakadnak egymástól, s egy ajánlat mellé egy csípős megjegyzés is érkezik a nőtől a férfi szórakozottan ciccen fel, majd így felel.*
- Neked aztán tényleg semmi sem kerüli el a figyelmed.
*Ezt követően lepillant a finom ujjak munkája nyomán magukat sorra megadó gombokra az ingén, majd vissza a nő kékjeibe és a mélységi felkuncog.*
- Te sem ma kezdted...
*Veti oda félmosollyal. Norennar türelmesen kivárja, míg a kopottas fekete ing lekerül róla – már ha ténylegesen lekerül és a nő nem áll meg a gomboknál – majd egy könnyed mozdulattal Merlana mögé kerül.
Mielőtt a korábbiakhoz hasonlóan gyakorlott mozdulatokkal látna hozzá a fűző teljes kioldásának, az egyik oldalon félre húzza a nő barna tincseit, láthatóvá téve így annak nyakát.
Miközben nekilát a fűzőnek ő sem néz oda mit csinál. Emiatt talán másfél másodperccel tovább tart a folyamat, mint várta, mindenesetre jó eséllyel ez Merlananak nem fog feltűnni elvégre okkal nem néz oda. Ahogy a mélységi ujjai a fűzővel bajlódnak, addig ajkai a nő nyakát csókolják. Akárhogy is, a fűző végül enged.
A mélységi azonban nem bajlódik a ruhadarabbal. Türelmetlenebbnek tűnik ennél. Inkább a vörös ruha anyagát húzza lejjebb a nő vállán, s minden újonnan szabaddá váló bőrfelületre gyengéd csókot lehel.
Ajkai lassan követik a váll ívét, miközben kezei határozottan rásimulnak a nő derekára.*
*Amikor a nő ajkai rövid időre elszakadnak az övéitől, és a fülébe búgja ajánlatát, Norennar elvigyorodik a maga sajátos módján, alig láthatóan kivillantva még a fogsorát is.*
- Legyen így.
*Búgja vissza válaszul, és ezúttal már minden tétovázás nélkül hajol vissza a csókba. Ajkai határozottabban keresik meg Merlanáét, miközben szabad kezével gyengéden végigsimít a nő orcáján.
Amikor ismét elszakadnak egymástól, s egy ajánlat mellé egy csípős megjegyzés is érkezik a nőtől a férfi szórakozottan ciccen fel, majd így felel.*
- Neked aztán tényleg semmi sem kerüli el a figyelmed.
*Ezt követően lepillant a finom ujjak munkája nyomán magukat sorra megadó gombokra az ingén, majd vissza a nő kékjeibe és a mélységi felkuncog.*
- Te sem ma kezdted...
*Veti oda félmosollyal. Norennar türelmesen kivárja, míg a kopottas fekete ing lekerül róla – már ha ténylegesen lekerül és a nő nem áll meg a gomboknál – majd egy könnyed mozdulattal Merlana mögé kerül.
Mielőtt a korábbiakhoz hasonlóan gyakorlott mozdulatokkal látna hozzá a fűző teljes kioldásának, az egyik oldalon félre húzza a nő barna tincseit, láthatóvá téve így annak nyakát.
Miközben nekilát a fűzőnek ő sem néz oda mit csinál. Emiatt talán másfél másodperccel tovább tart a folyamat, mint várta, mindenesetre jó eséllyel ez Merlananak nem fog feltűnni elvégre okkal nem néz oda. Ahogy a mélységi ujjai a fűzővel bajlódnak, addig ajkai a nő nyakát csókolják. Akárhogy is, a fűző végül enged.
A mélységi azonban nem bajlódik a ruhadarabbal. Türelmetlenebbnek tűnik ennél. Inkább a vörös ruha anyagát húzza lejjebb a nő vállán, s minden újonnan szabaddá váló bőrfelületre gyengéd csókot lehel.
Ajkai lassan követik a váll ívét, miközben kezei határozottan rásimulnak a nő derekára.*
7386. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-09 07:08:15
Üzenet elküldve: 2026-04-09 07:08:15
Rang: Játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*A kezére kúszó kacsó úgy irányítja a simítását, hogy az még őt is meglepi. Elégedettség árad szét az érzékein, elvégre a csodás idomok ismerős gyönyörökkel kecsegtetnek, melyekben méltán vágyna újból megmártózni. Épp csak pár pillanatra hiheti el, hogy nyert ügye van, s már nyújtózna az ezt megpecsételő csókért, amikor Hercegnője hirtelen hátrébb rebben.
A keze értetlenül áll meg a levegőben, s tekintete lemaradva szalad a másiké után. Kérdések, kérdések, kérdések. S a válasz mi lenne más, mint álnok, női csapda.
Nagyot nyel az ultimátumra. Nem fűlik hozzá a foga, ezt aligha tagadhatná el. Tűzvészre olajat locsolni... Aljas kívánság, s egy sejtés is ott motoszkál benne, hogy a dolog mögött valamiféle revans lapulhat. Ha felhajtja ezt a szert, s a gaz némber faképnél hagyja, hűtheti magát jeges vízben, hogy hoppon maradt vágya valahogy lelohadjon. De ugyanakkor... olyan kacér az a kihívás, s ha ezt most megtagadja, a játék megbicsaklik.
Már most tudja, hogy rossz ötlet, de az észt legyűri a büszkeség és a vágy. Összeszorítja az ajkát, fejét csóválja rosszallón a piszkos alkura, de csak felhajtja a fiola tartalmát. Felmutatja az üres üvegcsét. Olyan fintorral nyeli le az íztelen szert, mit a kölykök a csukamáj olajat, amit a gyógyító elrendelt.*
- Én Téged akarlak, Hercegnő *mondja, s önérzetesen szusszan, mert máris érzi, hogy mostantól bizony keményen meg kell küzdenie az önuralma megtartásáért. Az pedig nem igazán segít, hogy a palackot szorongató félvér minden porcikája csak még kívánatosabb minden újabb pillanattal.*
//A vadászat szabályai//
*A kezére kúszó kacsó úgy irányítja a simítását, hogy az még őt is meglepi. Elégedettség árad szét az érzékein, elvégre a csodás idomok ismerős gyönyörökkel kecsegtetnek, melyekben méltán vágyna újból megmártózni. Épp csak pár pillanatra hiheti el, hogy nyert ügye van, s már nyújtózna az ezt megpecsételő csókért, amikor Hercegnője hirtelen hátrébb rebben.
A keze értetlenül áll meg a levegőben, s tekintete lemaradva szalad a másiké után. Kérdések, kérdések, kérdések. S a válasz mi lenne más, mint álnok, női csapda.
Nagyot nyel az ultimátumra. Nem fűlik hozzá a foga, ezt aligha tagadhatná el. Tűzvészre olajat locsolni... Aljas kívánság, s egy sejtés is ott motoszkál benne, hogy a dolog mögött valamiféle revans lapulhat. Ha felhajtja ezt a szert, s a gaz némber faképnél hagyja, hűtheti magát jeges vízben, hogy hoppon maradt vágya valahogy lelohadjon. De ugyanakkor... olyan kacér az a kihívás, s ha ezt most megtagadja, a játék megbicsaklik.
Már most tudja, hogy rossz ötlet, de az észt legyűri a büszkeség és a vágy. Összeszorítja az ajkát, fejét csóválja rosszallón a piszkos alkura, de csak felhajtja a fiola tartalmát. Felmutatja az üres üvegcsét. Olyan fintorral nyeli le az íztelen szert, mit a kölykök a csukamáj olajat, amit a gyógyító elrendelt.*
- Én Téged akarlak, Hercegnő *mondja, s önérzetesen szusszan, mert máris érzi, hogy mostantól bizony keményen meg kell küzdenie az önuralma megtartásáért. Az pedig nem igazán segít, hogy a palackot szorongató félvér minden porcikája csak még kívánatosabb minden újabb pillanattal.*
7385. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-08 23:40:54
Üzenet elküldve: 2026-04-08 23:40:54
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Érzi a férfi minden porcikájának apró rezdülését, ahogy a rövid csók az arcára végre áttör egy gátat, aminek a lerombolásán egész este dolgozott, hol tudatosan, hol csupán az ösztönei által vezérelve. Ha Norennar az arcát fürkészi, egy elégedett mosolyt vélhet felfedezni rajta, de szót egyet sem szól.
Úgy tűnik, hogy nem volt szükség másra, csupán egy kis alkoholra, és egy közös sorsra, ami arra engedi következtetni a mélységit, hogy nem szabad elpazarolni a maradék időt, legyen bármennyi is hátra a számukra. A csend jóleső, megnyugtató védelemként zárja őket körül mindaddig, míg a férfi kellemesen mély orgánuma meg nem töri azt. Kékjei kíváncsian vizslatják az arcát, s a finom mozdulat hatására önként bújik még szorosabban Norennarhoz.*
- Ó, aki ezt mondta, az bizony tényleg nagyon bölcs lehet… De akkor is élveznünk kell minden napot, ha nem tudjuk, mennyi van még hátra, mert bármelyik lehet az utolsó. *Még maga is úgy véli, hogy borzasztó módja ez a vágyak felfűtésének, de hát a mélységiek már csak ilyen sötét alakok, náluk működhet, és Norennar még igazán pesszimistának is tűnik, rá biztosan hatni fognak e mondatok.
Szavak helyett azonban jobban szereti, mikor a tettek beszélnek. Erre akkor eszmél rá, mikor megérzi, hogy libabőrössé vált a karjait fedő, csipkés anyagon keresztül érzett lágy érintés okán. Ahogy ajkaik közelednek egymás felé, ő nem mozdul, csak akkor, mikor már magabiztosan tudja, hogy mi fog történni. Ő is előre hajol, és hozzájárul ahhoz, hogy ajkaik találkozzanak, majd el is vesszenek egymásban.*
- Nem kell, hogy tétovázz. *Suttogja, mikor megérzi azt az apró, alig észrevehető bizonytalanságot a férfi részéről.* Bármiről is szól az odakinti életed, az most nem számít. Ami köztünk történik, az a négy fal között is fog maradni, ha azt szeretnéd. *Búgja, megszakítva rövid időre a csókot, majd érzékien folytatva azt, míg végül elégedetten el nem távolodik Norennar ajkaitól.*
- Kiszabadíthatnál rendesen… Tudom, hogy nagyon is értesz hozzá… *Gondol a fűzőjére, miközben jobb keze már a férfi ingének gombjai körül tevékenykedik. Könnyed, kecses mozdulatokkal kezdi kigombolni azokat, miközben le sem néz rájuk, mindvégig a társa arcát figyeli.*
*Érzi a férfi minden porcikájának apró rezdülését, ahogy a rövid csók az arcára végre áttör egy gátat, aminek a lerombolásán egész este dolgozott, hol tudatosan, hol csupán az ösztönei által vezérelve. Ha Norennar az arcát fürkészi, egy elégedett mosolyt vélhet felfedezni rajta, de szót egyet sem szól.
Úgy tűnik, hogy nem volt szükség másra, csupán egy kis alkoholra, és egy közös sorsra, ami arra engedi következtetni a mélységit, hogy nem szabad elpazarolni a maradék időt, legyen bármennyi is hátra a számukra. A csend jóleső, megnyugtató védelemként zárja őket körül mindaddig, míg a férfi kellemesen mély orgánuma meg nem töri azt. Kékjei kíváncsian vizslatják az arcát, s a finom mozdulat hatására önként bújik még szorosabban Norennarhoz.*
- Ó, aki ezt mondta, az bizony tényleg nagyon bölcs lehet… De akkor is élveznünk kell minden napot, ha nem tudjuk, mennyi van még hátra, mert bármelyik lehet az utolsó. *Még maga is úgy véli, hogy borzasztó módja ez a vágyak felfűtésének, de hát a mélységiek már csak ilyen sötét alakok, náluk működhet, és Norennar még igazán pesszimistának is tűnik, rá biztosan hatni fognak e mondatok.
Szavak helyett azonban jobban szereti, mikor a tettek beszélnek. Erre akkor eszmél rá, mikor megérzi, hogy libabőrössé vált a karjait fedő, csipkés anyagon keresztül érzett lágy érintés okán. Ahogy ajkaik közelednek egymás felé, ő nem mozdul, csak akkor, mikor már magabiztosan tudja, hogy mi fog történni. Ő is előre hajol, és hozzájárul ahhoz, hogy ajkaik találkozzanak, majd el is vesszenek egymásban.*
- Nem kell, hogy tétovázz. *Suttogja, mikor megérzi azt az apró, alig észrevehető bizonytalanságot a férfi részéről.* Bármiről is szól az odakinti életed, az most nem számít. Ami köztünk történik, az a négy fal között is fog maradni, ha azt szeretnéd. *Búgja, megszakítva rövid időre a csókot, majd érzékien folytatva azt, míg végül elégedetten el nem távolodik Norennar ajkaitól.*
- Kiszabadíthatnál rendesen… Tudom, hogy nagyon is értesz hozzá… *Gondol a fűzőjére, miközben jobb keze már a férfi ingének gombjai körül tevékenykedik. Könnyed, kecses mozdulatokkal kezdi kigombolni azokat, miközben le sem néz rájuk, mindvégig a társa arcát figyeli.*
7384. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-08 19:40:13
Üzenet elküldve: 2026-04-08 19:40:13
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*A váratlan csókot követően a mélységi izmai egy pillanat erejéig megfeszülnek, amit rövid mozdulatlanság követ. Akárhogy is, nem húzódik el. Tekintetébőé bár rövid időre, de a meglepettség jelei tükröződnek vissza, ahogy a nőt vizslatja, mintha egyszerűen csak fel akarná mérni a helyzet komolyságát.
A szoba elcsendesedik körülöttük. A bor tompa melege pedig még mindig ott kering benne, lassan ellazítva megfeszült vállait. Tovább figyeli a nőt. Szürkéi lustán járnak fel alá, a csábos ajkak és az ékes szempár közt. Végül halkan felsóhajt. A szája sarka alig észrevehetően megrándul mielőtt megszólalna.*
- Nos...
*Karja továbbra is a nő körül marad. Most azonban kissé közelebb húzza magához. Nem sietős mozdulat, inkább csak annyi, amivel megszünteti a köztük maradt kis távolságot.*
- Valaki nagyon bölcsen azt javasolta pár perccel ez előtt, hogy ha meg fogunk halni, akkor legalább élvezzük a maradék napjainkat.
*Mondja a mélységi, és közben ajkai halovány mosollyá kerekednek. Arcán még mindig ott pihen a csók melege, s Norennar hüvelykujja ösztönösen végigsiklik Merlana karján, miközben kissé oldalra billenti a fejét. Nem tesz hozzá több szót. Inkább közelebb hajol. Ha a nő nem húzódik el, ajkai most már valóban megkeresik az övéit. A csók kissé bizonytalan, bár semmi olyan, amit még egy kupa bor ne oldana meg. Norennar egy pillanatig még mindig mintha mérlegelne, aztán a bizonytalanság lassan eltűnik a mozdulatából. A karja stabilabban zárul a nő körül.
A szoba csendje közben tovább sűrűsödik körülöttük. Az ablak mögül beszűrődő tompa utcazaj és a bor fanyar íze még mindig ott marad Norennar érzékeiben, de most egyik sem tűnik különösebben fontosnak.*
*A váratlan csókot követően a mélységi izmai egy pillanat erejéig megfeszülnek, amit rövid mozdulatlanság követ. Akárhogy is, nem húzódik el. Tekintetébőé bár rövid időre, de a meglepettség jelei tükröződnek vissza, ahogy a nőt vizslatja, mintha egyszerűen csak fel akarná mérni a helyzet komolyságát.
A szoba elcsendesedik körülöttük. A bor tompa melege pedig még mindig ott kering benne, lassan ellazítva megfeszült vállait. Tovább figyeli a nőt. Szürkéi lustán járnak fel alá, a csábos ajkak és az ékes szempár közt. Végül halkan felsóhajt. A szája sarka alig észrevehetően megrándul mielőtt megszólalna.*
- Nos...
*Karja továbbra is a nő körül marad. Most azonban kissé közelebb húzza magához. Nem sietős mozdulat, inkább csak annyi, amivel megszünteti a köztük maradt kis távolságot.*
- Valaki nagyon bölcsen azt javasolta pár perccel ez előtt, hogy ha meg fogunk halni, akkor legalább élvezzük a maradék napjainkat.
*Mondja a mélységi, és közben ajkai halovány mosollyá kerekednek. Arcán még mindig ott pihen a csók melege, s Norennar hüvelykujja ösztönösen végigsiklik Merlana karján, miközben kissé oldalra billenti a fejét. Nem tesz hozzá több szót. Inkább közelebb hajol. Ha a nő nem húzódik el, ajkai most már valóban megkeresik az övéit. A csók kissé bizonytalan, bár semmi olyan, amit még egy kupa bor ne oldana meg. Norennar egy pillanatig még mindig mintha mérlegelne, aztán a bizonytalanság lassan eltűnik a mozdulatából. A karja stabilabban zárul a nő körül.
A szoba csendje közben tovább sűrűsödik körülöttük. Az ablak mögül beszűrődő tompa utcazaj és a bor fanyar íze még mindig ott marad Norennar érzékeiben, de most egyik sem tűnik különösebben fontosnak.*
7383. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-08 14:31:53
Üzenet elküldve: 2026-04-08 14:31:53
Rang: Játékos
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 22
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Shorenai de Monteqieo//
*A Romváros említésére bólint, azt már tudja, hogy nagyjából merre található, még akkor is, ha bizony a részleteket illetően útbaigazításra szorul majd. Tekintete a férfi arcára vándorol, így egy rövid pillanatig minden bizonnyal egymás szemébe néznek az asztal két felén. A kuncogásra elvigyorodik és bólint. El kell fogadja, hogy most nem lesheti meg a levelet, ha a jövőben többet akar még Shorenai aranyából. Ha az előtte ülő férfinak nem akadály a pénz, ő bizony nem lesz rest kihasználni. Még akkor sem, ha levelekkel kell körbefutkossa egész Artheniort. Ha tényleg mindegyik után nyolcvan arannyal nehezebb lesz az erszénye, akkor addig csinálja, amíg nem talál valami érdekesebbet, ami jobban fizet. Vagy amíg bele nem hal az unalomba.
Karjaival nyújtózik egyet, majd lustán hátradől a fürdő emlegetésére.*
- Azért biztosan kár lenne. *Bólint is hozzá és figyeli, amint Shorenai egyértelműen a távozáshoz készülődik.*
- Hogy valóban megéri-e az időmet…? Nos, báró úr, ez majd elválik. *Pillant vigyorogva a másikra, hogy aztán tekintete az asztalra ejtett borítékra vándoroljon. A férfi szavaira ismét ránéz, és egy kurta biccentéssel viszonozza a köszönést. Fürkésző szürkéskék pillantása még el sem szakadt a távolodó alakjától, mikor az visszapenderül az asztalhoz. Yanaria meglepettsége kiül az arcára is és ez csak fokozódik ahogy az asztalra koppanó aranyakra vándorol a tekintete. De Shorenai nem időzik sokáig és már indul is tovább.*
- Előre fizet? Vagy bolond, vagy… *Megrázza a fejét. Magában morfondírozik csupán, ám elképzelhető, hogy a távozó férfi elkapja még a szavait, habár nem neki címezte őket. Az aranyakat gyorsan erszényébe söpri, és csak ekkor nyúl újra a levélhez, amit átvétel után az asztalra ejtett. Most alaposabban szemügyre veszi, megtapogatja, majd egy sóhajjal ezt is elrakja. Nem, egyelőre biztosan nem bontja fel. Nagyon úgy tűnik, hogy Shorenai hosszabb távú együttműködést tervez, mondhatni ezt a nyolcvan, kilencvenöt aranyat is befektetésként tekintheti. A kérdés csak az, hogy akar-e ő egy ilyen rókamosolyú alak befektetése lenni. Keze önkéntelenül is a korsóért nyúl, csak akkor döbben rá, hogy már üres, mikor megemeli. Valóban elmerült a gondolataiban. Ám vár rá a szoba és a fürdő, ami bizony talán az egész találkozás legkellemesebb hozadéka, így komótosan feltápászkodik, hogy megkeresse a szobát, ahol kényelem és pihenés várja. Reggel pedig… irány a Törött Korsó.*
*A Romváros említésére bólint, azt már tudja, hogy nagyjából merre található, még akkor is, ha bizony a részleteket illetően útbaigazításra szorul majd. Tekintete a férfi arcára vándorol, így egy rövid pillanatig minden bizonnyal egymás szemébe néznek az asztal két felén. A kuncogásra elvigyorodik és bólint. El kell fogadja, hogy most nem lesheti meg a levelet, ha a jövőben többet akar még Shorenai aranyából. Ha az előtte ülő férfinak nem akadály a pénz, ő bizony nem lesz rest kihasználni. Még akkor sem, ha levelekkel kell körbefutkossa egész Artheniort. Ha tényleg mindegyik után nyolcvan arannyal nehezebb lesz az erszénye, akkor addig csinálja, amíg nem talál valami érdekesebbet, ami jobban fizet. Vagy amíg bele nem hal az unalomba.
Karjaival nyújtózik egyet, majd lustán hátradől a fürdő emlegetésére.*
- Azért biztosan kár lenne. *Bólint is hozzá és figyeli, amint Shorenai egyértelműen a távozáshoz készülődik.*
- Hogy valóban megéri-e az időmet…? Nos, báró úr, ez majd elválik. *Pillant vigyorogva a másikra, hogy aztán tekintete az asztalra ejtett borítékra vándoroljon. A férfi szavaira ismét ránéz, és egy kurta biccentéssel viszonozza a köszönést. Fürkésző szürkéskék pillantása még el sem szakadt a távolodó alakjától, mikor az visszapenderül az asztalhoz. Yanaria meglepettsége kiül az arcára is és ez csak fokozódik ahogy az asztalra koppanó aranyakra vándorol a tekintete. De Shorenai nem időzik sokáig és már indul is tovább.*
- Előre fizet? Vagy bolond, vagy… *Megrázza a fejét. Magában morfondírozik csupán, ám elképzelhető, hogy a távozó férfi elkapja még a szavait, habár nem neki címezte őket. Az aranyakat gyorsan erszényébe söpri, és csak ekkor nyúl újra a levélhez, amit átvétel után az asztalra ejtett. Most alaposabban szemügyre veszi, megtapogatja, majd egy sóhajjal ezt is elrakja. Nem, egyelőre biztosan nem bontja fel. Nagyon úgy tűnik, hogy Shorenai hosszabb távú együttműködést tervez, mondhatni ezt a nyolcvan, kilencvenöt aranyat is befektetésként tekintheti. A kérdés csak az, hogy akar-e ő egy ilyen rókamosolyú alak befektetése lenni. Keze önkéntelenül is a korsóért nyúl, csak akkor döbben rá, hogy már üres, mikor megemeli. Valóban elmerült a gondolataiban. Ám vár rá a szoba és a fürdő, ami bizony talán az egész találkozás legkellemesebb hozadéka, így komótosan feltápászkodik, hogy megkeresse a szobát, ahol kényelem és pihenés várja. Reggel pedig… irány a Törött Korsó.*
7382. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-07 22:54:20
Üzenet elküldve: 2026-04-07 22:54:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Varjúlakoma//
*Nem boldogítja a lapok járása. Persze, régi vágású trükk, hogy az elején hagyja nyerni ellenfelét, s amikor a tét igazán nagy, akkor kezd neki az ügyeskedésnek. Megesküdött volna rá, hogy "megfelelően" keverte el a kártyákat. Nem szeret veszíteni. A lapokat szemlélve egy szívdobbanásnyi ideig átfut agyán, hogy szívesen látná asztaltársaságát sétabotjával a seggében, de a felizzó gondolat hamar tovaröppen.
Nem izzad persze tőle, hogy látja az elf kiterített lapjait. Elvégre messziről jött ember azt mond, amit akar... Kötve hiszi, hogy a furcsa habitussal megáldott hosszúéletű majd a városőrséghez szalad a meséjével. Hátradől hát ültében, és egy rövid gondolkodás után sajátos, széles farkasvigyor jelenik meg arcán. Lám, önszántából ejti le tulajdon álarcát. Nem az ostoba játék végett. Nem áll távol tőle a hazugság, mívelhetné tovább, ha úgy tartaná kedve. Nagyon úgy fest azonban, a megkapó, de furcsa hegyesfülű másféle játékot igényel, ami pedig az ő érdeklődését kelti fel.*
-Úgy hiszem, a kisasszony tudja, melyik történet az igaz. *Közelebb hajol az asztal felett.*
-Az öreg Darignion betört koponyával sem volt kellemesebb fickó. Azután is csak azt hajtogatta, hogy rejtsük el az ékszereit... Amíg el nem vérzett a szőnyegén, persze. Hátborzongató történet, nemde? *Átható pillantását a méregzöld szempárba akasztja. Kíváncsi, vajon mit vált ki belőle. Szíves örömest vélne felfedezni benne meglepettséget, sőt, félelmet.*
-Kegyed itt volt? A lázadás alatt... Vagy szekérre pattant háza népével és kellemesebb városok felé vette az irányt? Nagy kár, hogy nem találkoztunk. *Egészen másfajta hangot üt meg most. Kiélvezi, hogy ha csak egy rövid ideig is, de háta mögött hagyhatja a mézesmázos, ragacsos jelmezt, a fennhéjazó szerepjátszást.*
-Mondják, egy kés a combok között a legnemesebb előkelőségből is kisstílű cafkát csinál. *Felkuncog, majd hátradől ültében. Immáron nem tompít hangján.*
-Persze, ha csak fele igaz a pletykákból, melyeket kegyed említett, az ilyesmit aligha kell ecsetelnem. *A kártyákért nyúl, hogy megfelelően elkeverhesse azokat.*
-Nos... A tétet én hívtam, most kegyeden a sor. *Fakó tekintete elárulja, hogy legyen bármi is az, nem riad meg tőle. Komótosan osztja a lapokat, csak lopva pillant fel, hogy megmérje magának az elfet. Lopva elidőzik a kellemes vonalakon, már ami az asztaltól felfelé kivehető a ruházatból.*
-Hallott már a mélyesszenciáriól? *Kérdi hirtelen ötlettől vezérelve. Most is a finom vonásokat szemlézi. Egyetlen aprócska rándulás is beszédes lehet számára.*
//Varjúlakoma//
*Nem boldogítja a lapok járása. Persze, régi vágású trükk, hogy az elején hagyja nyerni ellenfelét, s amikor a tét igazán nagy, akkor kezd neki az ügyeskedésnek. Megesküdött volna rá, hogy "megfelelően" keverte el a kártyákat. Nem szeret veszíteni. A lapokat szemlélve egy szívdobbanásnyi ideig átfut agyán, hogy szívesen látná asztaltársaságát sétabotjával a seggében, de a felizzó gondolat hamar tovaröppen.
Nem izzad persze tőle, hogy látja az elf kiterített lapjait. Elvégre messziről jött ember azt mond, amit akar... Kötve hiszi, hogy a furcsa habitussal megáldott hosszúéletű majd a városőrséghez szalad a meséjével. Hátradől hát ültében, és egy rövid gondolkodás után sajátos, széles farkasvigyor jelenik meg arcán. Lám, önszántából ejti le tulajdon álarcát. Nem az ostoba játék végett. Nem áll távol tőle a hazugság, mívelhetné tovább, ha úgy tartaná kedve. Nagyon úgy fest azonban, a megkapó, de furcsa hegyesfülű másféle játékot igényel, ami pedig az ő érdeklődését kelti fel.*
-Úgy hiszem, a kisasszony tudja, melyik történet az igaz. *Közelebb hajol az asztal felett.*
-Az öreg Darignion betört koponyával sem volt kellemesebb fickó. Azután is csak azt hajtogatta, hogy rejtsük el az ékszereit... Amíg el nem vérzett a szőnyegén, persze. Hátborzongató történet, nemde? *Átható pillantását a méregzöld szempárba akasztja. Kíváncsi, vajon mit vált ki belőle. Szíves örömest vélne felfedezni benne meglepettséget, sőt, félelmet.*
-Kegyed itt volt? A lázadás alatt... Vagy szekérre pattant háza népével és kellemesebb városok felé vette az irányt? Nagy kár, hogy nem találkoztunk. *Egészen másfajta hangot üt meg most. Kiélvezi, hogy ha csak egy rövid ideig is, de háta mögött hagyhatja a mézesmázos, ragacsos jelmezt, a fennhéjazó szerepjátszást.*
-Mondják, egy kés a combok között a legnemesebb előkelőségből is kisstílű cafkát csinál. *Felkuncog, majd hátradől ültében. Immáron nem tompít hangján.*
-Persze, ha csak fele igaz a pletykákból, melyeket kegyed említett, az ilyesmit aligha kell ecsetelnem. *A kártyákért nyúl, hogy megfelelően elkeverhesse azokat.*
-Nos... A tétet én hívtam, most kegyeden a sor. *Fakó tekintete elárulja, hogy legyen bármi is az, nem riad meg tőle. Komótosan osztja a lapokat, csak lopva pillant fel, hogy megmérje magának az elfet. Lopva elidőzik a kellemes vonalakon, már ami az asztaltól felfelé kivehető a ruházatból.*
-Hallott már a mélyesszenciáriól? *Kérdi hirtelen ötlettől vezérelve. Most is a finom vonásokat szemlézi. Egyetlen aprócska rándulás is beszédes lehet számára.*
7381. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-04-07 21:34:31
Üzenet elküldve: 2026-04-07 21:34:31
Rang: Játékos
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 45
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Yanaria//
-Nos, úgy hiszem, némi körbekérdezéssel nem esik majd nehezére megtalálni e becses intézményt. *Kissé közelebb hajol, kesztyűs kezével árnyékolva ajkai mozgását.*
-Én a Romvárosban keresném. *Megenged ismét egy rókamosolyt, majd hátradőlve leporolja kabátja ujját.*
-Maradjunk annyiban, hogy a pénz nem akadály. A levélnek pedig bontatlan kell eljutnia a címzetthez. *Átható pillantása egy röpke pillanatig elidőzik a fiatal arcon, mielőtt folytatná.*
-Kegyednek pedig bizonyosan elkél némi... Segítség. Úgy hadd legyek afféle mecénása itt, a városban. *Felkuncog. Még az ő humorát is csiklandozza e gondolat.*
-Nem sürgős. Kár lenne azért a fürdőért, nem igaz? *Az asztal szélére tolja a félbehagyott ételt, majd botjáért nyúl.*
-Ha nem találna a Pegazus fogadóban, várjon rám. Biztosíthatom róla kegyed, egy napnál tovább nem leszek távol. Higgyen nekem, megérem az idejét. *Felemelkedik ültéből, a kalapot fejébe kanyarítja, a sétapálcát pedig hóna alá kapja.*
-Ugyanakkor most várnak halaszthatatlan teendőim... De kisasszony... Ha jól teljesít, akkor onnan folytatjuk, ahol most abbahagytuk. A mielőbbi viszontlátásra! *A sokat ígérő ködösítés igen hathatós fegyvernem azokkal szemben, akik a sötétben tapogatóznak. Most sincs ez másképp. Nem, mintha ártani óhajtana az idegen terepen mozgó leánynak. Ez persze nem gátolja meg abban, hogy felhasználja céljaihoz. Sarkon fordul, ám hamar visszaperdül az asztal felé.*
-Majd elfelejtettem... *A 80 arannyal felérő érmemennyiség hamar Yanaria Calathe előtt koppan az asztalon.
*
-Ne okozzon csalódást, kisasszony. *Veti még oda, ezúttal a negédes szavak mögé csempészik egy csekélyke élt is. Amennyiben a rőthajú nem tartóztatja, úgy valóban a háta mögött hagyja a Pegazus fogadót, még ha csak egy rövid időre is. Biztos benne, hogy Yanaria kötélnek áll. Nyilvánvalóan nem óhajtotta közölni e csekélységet, de fogalma sincs, hogy mit talál majd a leány a Törött Korsóban. Valójában azt sem tudja, ki a céh tulajdonosa. Ezt már Yanariának kell kideríteni. A fullajtár ez esetben egyben fürkész is, ő pedig nem lesz rest alaposan kifaggatni a lányt. A kém feladatára azonban talán nem lett volna ily könnyen vevő a kalandor, így ezt jótékonyan elhallgatta előle. Hamarosan kiderül, mi sül ki belőle.*
-Nos, úgy hiszem, némi körbekérdezéssel nem esik majd nehezére megtalálni e becses intézményt. *Kissé közelebb hajol, kesztyűs kezével árnyékolva ajkai mozgását.*
-Én a Romvárosban keresném. *Megenged ismét egy rókamosolyt, majd hátradőlve leporolja kabátja ujját.*
-Maradjunk annyiban, hogy a pénz nem akadály. A levélnek pedig bontatlan kell eljutnia a címzetthez. *Átható pillantása egy röpke pillanatig elidőzik a fiatal arcon, mielőtt folytatná.*
-Kegyednek pedig bizonyosan elkél némi... Segítség. Úgy hadd legyek afféle mecénása itt, a városban. *Felkuncog. Még az ő humorát is csiklandozza e gondolat.*
-Nem sürgős. Kár lenne azért a fürdőért, nem igaz? *Az asztal szélére tolja a félbehagyott ételt, majd botjáért nyúl.*
-Ha nem találna a Pegazus fogadóban, várjon rám. Biztosíthatom róla kegyed, egy napnál tovább nem leszek távol. Higgyen nekem, megérem az idejét. *Felemelkedik ültéből, a kalapot fejébe kanyarítja, a sétapálcát pedig hóna alá kapja.*
-Ugyanakkor most várnak halaszthatatlan teendőim... De kisasszony... Ha jól teljesít, akkor onnan folytatjuk, ahol most abbahagytuk. A mielőbbi viszontlátásra! *A sokat ígérő ködösítés igen hathatós fegyvernem azokkal szemben, akik a sötétben tapogatóznak. Most sincs ez másképp. Nem, mintha ártani óhajtana az idegen terepen mozgó leánynak. Ez persze nem gátolja meg abban, hogy felhasználja céljaihoz. Sarkon fordul, ám hamar visszaperdül az asztal felé.*
-Majd elfelejtettem... *A 80 arannyal felérő érmemennyiség hamar Yanaria Calathe előtt koppan az asztalon.
*-Ne okozzon csalódást, kisasszony. *Veti még oda, ezúttal a negédes szavak mögé csempészik egy csekélyke élt is. Amennyiben a rőthajú nem tartóztatja, úgy valóban a háta mögött hagyja a Pegazus fogadót, még ha csak egy rövid időre is. Biztos benne, hogy Yanaria kötélnek áll. Nyilvánvalóan nem óhajtotta közölni e csekélységet, de fogalma sincs, hogy mit talál majd a leány a Törött Korsóban. Valójában azt sem tudja, ki a céh tulajdonosa. Ezt már Yanariának kell kideríteni. A fullajtár ez esetben egyben fürkész is, ő pedig nem lesz rest alaposan kifaggatni a lányt. A kém feladatára azonban talán nem lett volna ily könnyen vevő a kalandor, így ezt jótékonyan elhallgatta előle. Hamarosan kiderül, mi sül ki belőle.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436