//Úton-útfélen//
//Este//
*"Kedvesnek" és "drágának" még sohasem szólította senki, így már ennek és a láthatóan kissé fáradt mosolynak is örül. Nyugodtabban tudja előadni saját mondandóját, amire nagy szüksége is van, hiszen tudja, hogy mindaz, amit mond, elég gyenge lábakon áll, legalábbis neki biztosan sokkal nagyobb szüksége van igazi pénzre, mint amennyire egy fogadósnak még két üveg borra, legyenek azok bármilyen öregek, vagy különlegesek is.
Ezen kívül pedig valóban fogalma sincs, hogy mennyit érhet mindaz a néhány palack ital, amit eddig ide-oda hurcolt város és vidék, majd pedig vidék és a város között magával, és csak reméli, hogy korábbi okoskodása nem volt téves.
Természetesen oda is adja mindkét palackot, hogy a férfi megvizsgálhassa egy szakértő szemeivel, és közben bár igyekszik nem mutatni izgatottan és feszülten figyel. A fogadós már korábban elérte nála, hogy ne csak bízzon benne, hanem egyben szimpatikus is legyen számára, ezért egy pillanatra sem vetődik fel benne, hogy át akarná verni, inkább fél attól, hogy vagy ő tévedett korábban, vagy pedig egyszerűen jelen körülmények között a férfinak is másra kell a pénz.*
- Sajnos nem. *vallja be aztán őszintén, amikor a fel lesz neki téve a kérdés, ami valószínűleg inkább csak költői. Az összevont szemöldök, és a mosoly ugyan kicsit furcsán hat neki együtt, de azt biztosan sikerül elérni vele, hogy akkor sem tudna hazudni, ha akarna. De persze nem akar.*
- Nem túl sokszor boroztam eddig. *teszi hozzá az igazságnak megfelelően.
~ Meg amikor igen, akkor sem éppen az íz kedvéért. ~ igyekszik magába fojtani jó néhány kellemetlen emléket, de köszönhetően annak, hogy most is van épp elég dolog, ami miatt aggódhat, vagy ami miatt izgatott lehet, tulajdonképpen sikerül is.
Ugyanakkor ezúttal úgy tűnik, hogy a dolgok a lehető legjobban alakulnak.
A fogadós első mondatai után már-már azt hiszi, hogy hiába próbálkozott, aztán a férfi mégis kijelenti, hogy a borok jónak tűnnek, és segíteni szeretne nekik. Elé is csúsztat egy zacskónyi aranyat, amit aztán ő olyan óvatosan bont ki, mintha attól félne, hogyha nem vigyáz rájuk eléggé, akkor összetörnek és használhatatlanná válnak.
Gyorsan számol, mindezek közben és után pedig nem tudja, hogy sápadt arcára mennyi ül ki mindebből, de valószínűleg elég furán festhet, miközben egyszerre érzi magát mélységesen meghatottnak, hálásnak, boldognak és megkönnyebbültnek is.
Azon ritka pillanatok egyike ez, amikor szavai szó szerint elakadnak, és jó pár nagyon hosszúnak érzett pillanatig nem is találja meg őket.*
- Nagyon köszönöm! *mondja végül hálás és boldog mosollyal.*
- Persze, hogy elég lesz. *rakja is el az aranyakat a táskájába.*
- Mindent köszönök! *hajtja meg fejét mosolyogva arra, hogy nem elég, hogy pénzt kapott, még őszintén szerencsét is kívántak neki, és ez által a többieknek is.*
- Nagyon kedves és ezt sohasem fogom elfelejteni! *ígéri meg búcsúzóul.* Őszintén remélem, hogy lesz alkalmam majd egyszer meghálálni is.
*Persze, elvben csak üzletet kötöttek, ő azonban úgy veszi, hogy sokkal több történt ennél. Hiszen a fogadósnak igaza volt. Hasonló üzlet mindig zsákbamacska, és főleg ilyen zavaros időkben mint ez a mostani, egyáltalán nem biztos, hogy hamarosan erre vetődik majd valaki, aki pont ilyen drága italra szomjazik, vagy esetleg épp gazdagságával akarja magára felhívni a minden bizonnyal közelben ólálkodó és leskelődő rablók és tolvajok figyelmét. Így jó ideig talán biztosan nem fog megtérülni a befektetés.
Ugyanakkor azt is igaznak érzi, aminek köszönhetően egyáltalán vissza mert merészkedni a városba, még akkor is, ha gyakorlatilag csak a széléig jutott. Örökké nem tarthatnak a zavaros idők, főleg nem úgy, hogy meggyőződése szerint az itt élők nagy többségének igenis az az érdeke, hogy rend legyen és béke.
Mégis, a férfi segíteni szeretett volna rajtuk, és mindezt saját pillanatnyi érdekei elé helyezte, számára ez a legfontosabb.*
- Jó éjszakát! *köszön el végül, majd a fogadós távozása után egy darabig még bámulja a helyet, ahol eddig állt. Kell neki egy hosszú perc mire összeszedi magát, és kicsit lecsillapodnak a benne kavargó érzelmek.
Aztán elindul felfelé megkeresni Laut, feltételezve, hogy onnan fogja megismerni a szobájukat, hogy nyitva van hagyva neki az ajtaja.
Mire rátalál a szobára, látja, hogy a lány már alszik, és bár legszívesebben felkeltené, hogy elmesélhesse neki a nagy hírt, nem viszi rá a lélek, hogy megzavarja az álmát.
Inkább köpenyéből, ruháiból amilyen halkan és gondosan csak tud "ágyat" készít magának a földön, táskájából pedig párnát.
Ezek után régen várt pillanatok érkezhetnek el, magához ölelheti kis kedvenceit végre, akik szegények egész hosszú nap alatt, szinte végig egy táskában lapultak megint.
Éppen csak az ilyenkor szokásos kérdést kell megfontolnia magában, hogy milyen pózban aludjon.
Hanyatt fekve jobban szeret, könnyebben alszik el és kényelmesebb is számára, úgy viszont egyik játéknyulát egyik, másikat pedig a másik kezével kell magához ölelnie.
Jobban szeret úgy aludni, hogy egymás mellé fekteti őket, és feléjük fordulva, egyszerre öleli át mindkettőt, egy kézzel.
Ha azonban nem puha ágyon alszik, előbb-utóbb mindig arra ébred, hogy másik keze teljesen elzsibbadt, mert teste alá szorult, így végül belátja, hogy ezúttal okosabb háton fekve aludni.*
- Jó éjszakát! *suttogja a játéknyulaknak, majd ad egy-egy puszit puha homlokukra.* Ma este nincs altatódal, nehogy felébresszük Laut, de holnap mindenképpen, ígérem!
*Bár nagyon fáradt, és nagyon hosszú is volt ez a nap, jó ideig mégsem tud elaludni. A fogadós jár az eszében, azok, akiket ma ismert meg, és a velük folytatott beszélgetések, valamint persze nagyon izgatott a holnapi nap miatt is. Kicsit persze fél is, hogy nem fognak simán menni a dolgok, történik valami baj, de ezeket a gondolatokat próbálja elhessegetni magától, és betudni őket annak, hogy csak azért fél ettől, mert amióta Artheniorba érkezett, ahhoz szokott hozzá, hogy vagy vele, vagy a körülötte élőkkel előbb-utóbb mindig történik valami rossz, amire éppen nem számítottak, vagy igen, mégis a végsőkig reménykedtek benne, hogy elkerülhetik.
~ Hátha éppen a ma este volt a fordulópont, és pont mostantól minden teljesen más lesz. ~ nyugtatja magát végül ezzel a gondolattal, mielőtt Laut követve ő is álomba merül.*