//Szarvaslélek//
*Valóban nem számít lopásnak az, ha valamire saját tulajdonunkként gondolunk és azt vesszük magunkhoz. Vagy mégis? Mert az a ház másnak lett ígérve, mégis Alenia ment el a tanácshoz elkérni, ahelyett, hogy ezt a csekélységet a tanácsnok elé tárta volna. Vagy netán bejegyeztette volna maga mellé. Azért azt megérti, hogy nem szerette volna, hogy kicsússzon a kezéből, de meg lehetett volna oldani jól is; ha gondol rá.
A válaszra majdnem megremeg a dús ajkának széle. Elemi erő kell visszafognia magát, s bár lenne rá rengeteg megfelelő szava, visszanyeli, mert van az a helyzet, hogy nem tud jót mondani. Fel szokta ismerni, ennyi a szerencséje mindkettőjüknek. Tökéletes időzítés ez az indulásra, így a lépteibe tudja fojtani indulatát. De a kérdés valószínűleg dolgozott a lányban, mert az út közben csakhamar újra felveti azt, amit amúgy sem hagyott volna elveszni Mai, mindössze kissé jegelte.*
- A politikai színtéren? Nos az nem összeegyeztethető a nehéz döntésekkel teli élettel, vagy nyugalommal. *Elmosolyodik, mert már maga sem érti, hogy mi ez az abszurditás, amiben van. Ha ezek igaz szavak és Nia jól látja, hogy mit akar a lány, azzal szemben pedig mi a másik vágyálom, akkor vagy mind a kettőnek van némi gond az elméjével, vagy ehhez ő kevés. Az elsőre tippel, persze ki nem mondaná. A lány szeret úgy látni dolgokat, ahogyan az neki kényelmes. Ez is ilyesmi lehet inkább. Luni pedig szeret megfeleli a szőkeségnek… az is egy megfejtése a furcsaságoknak.*
- Nézd, nem gondolom, hogy neki kellene adnod a házat. *Szögezi le, mert természetesen, ha valakit megillet, ennyi munka után, az Mai. Na de ő nem az, aki hirtelen akar mindent, szeret megdolgozni mindenért, még ha ez talán nem a legjobb szándék vezérelte cselekedet is. Bár ha szükséges, ő is tudja úgy fordítani ezt, ahogy a másik; ahogy neki kényelmes. Na és az árváknak. Mert ő tényleg néz másokat.* - Viszont neked sokkal nagyobb ráhatásod van arra, hogy besegíts neki egy általa vágyott élet létrejöttében. Tudom, hogy ő nem az, aki elvár. De ha nem ~Édes~ Int szavai visszhangoznak a fejedben, hanem a saját szereteted, akkor talán tehetsz érte valamit tényleg. Nem más kedvéért, hanem azért, mert elismered, hogy mekkora segítségedre volt. Ebben én látok értelmet. Bár ismersz, számomra mindig is fontos volt adni.
*Lehet Mai élete egy része jó példa is, a rosszat pedig fedje csak el a homály, mert azt nem terítené ki a nőnek.
Elkalandoznak végül abba az irányba is, ami szintén rettentően fontos.*
- Egy kedves ismerősöm beszélt róla nekem. Fiatal kora óta neveli a kistestvéreit, egyedül látta el őket, ha hihetek a történeteinek, akkor igen erőskezű és sokat tapasztalt lélek. Ilyenre van szükség, a napokban meglátogat minket, én pedig el sem engedem, ha úgy látom, hogy a gyerekeknek tényleg megfelelő. *Mosolyog a másikra. Ez legalább őszinte mosoly, tényleg várja a hölgyet.* - Rendben, természetesen aláírom, kíváncsian várom a soraid.
*A templomhoz érve eszébe jut Nori. Mennyire utálná a tudatot, hogy ide lép be, de nem kell mindenről tudnia.*
- Menjünk, túl régen voltam már a könyvek között. Már, ami nem mesekönyv. *Beljebb jutva halkan, megelégedve sóhajt fel. Nem bánja, hogy betértek ide.* - De hiányzott az illata. *Igen, a dohos, párás levegőjű könyvtárnak is megvan a bája. Már akkor érzi, amikor még el sem indultak lefelé. Hiszen az sem biztos, hogy a másik oda igyekszik. Az imája kevésbé érdekelné.*