Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 66 (1301. - 1311. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1311. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-06-04 21:29:54
Üzenet elküldve: 2026-06-04 21:29:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Mire Thalyssa eléri a templomkertet, a hold már jócskán magasan jár, a pirkadat talán közelebb is van, mint az alkonyat.
A kert sem nyugodtabb, mint a város többi része. Menekültek megszámlálhatatlan tömegei húzzák meg magukat a fák alatt, a kavicsos utak mentén és a bokrok takarásában. Pokrócok, batyuk, összetolt holmik és álmatlan tekintetek töltik meg a gondosan ápolt kertet. A templom ajtajai továbbra is nyitva állnak, a gyertyafény melegen szűrődik ki a félhomályba.
Thalyssa felemás tekintete végigjárja a táborozókat. Megtalálja az aznapi menedékét. Egy asszony, gyermekekkel. Nem véletlenül választja azt a középkorú nőt, aki körül legalább fél tucat gyermek alszik különböző pózokban. Némelyik bizonyára a sajátja, mások talán rokonok vagy árvák, akiket magához vett az út során. Az asszony fáradtnak tűnik, de amikor a vörös hajú lány a közelbe telepszik, csak végigméri őt, majd egy rövid bólintással tudomásul veszi jelenlétét. Mintha egy újabb elkóborolt gyerek érkezett volna a kupacba.
A lány pontosan így tervezte. A fa alatt húzza meg magát, ugyanott, ahol legutóbb is elnyomta az álom. Hátát a törzsnek veti, felhúzza térdeit, egy ideig az ágak között ragyogó csillagokat figyeli. Aztán lehunyja a szemét.
Gondolatai csendesen fordulnak istene felé. Nem kér sokat, csak egy álmot. Bár nem szereti őket, most azt sem bánná, ha éber lenne az az álom! Egy jelet, egy újabb útmutatást, valamit, ami értelmet ad az előtte álló útnak.
Hosszú percek telnek el, óráknak tűnnek, az álom azonban ezúttal nem érkezik, Se éber, se másmilyen. Nem hall suttogó hangokat. Nem nyílnak meg előtte titkok, minden sötét marad. Így hát nem marad neki más, csak az, ami elnyomja. Mély, zavartalan, álom nélküli alvás.
Reggel kipihenten ébred, már amennyirea a környezete és abban lévő tényezők ezt lehetővé teszik. A nap első sugarai már aranyszínűre festik a templom köveit, mire kinyitja a szemét. A kertben lassan megindul az élet. Emberek nyújtózkodnak, gyerekek sírnak, valahol edények csörömpölnek. Az ételosztásnál hamarosan hosszú sor alakul ki, Thalyssa is beáll közéjük.
Türelmesen kivárja a sorát, majd átveszi a neki járó egyszerű reggelit: egy darab kenyeret és egy kupa vizet. Nem sok, de elegendő. Egy árnyékos helyen elfogyasztja, morzsát sem hagyva maga után. A nap további részében nem vágyik a tömegre és társaságra, így a templomkert hátsó részén át a temető felé veszi az irányt. Oda már jóval kevesebben merészkednek, az emberek félnek a halottaktól…vagy talán csak attól, amire emlékeztetik őket.
A temető csendes.
A sírkövek között csak a szél jár. Néhol moha borítja a köveket, másutt virágok nyílnak a repedésekből. A folyó tompa morajlása egészen idáig hallatszik, a kortalan sírok környékén pedig olyan nyugalom uralkodik, amelyet a menekültekkel zsúfolt városrészben lehetetlen megtalálni. A lány hosszú órákat tölt itt. Hol a sírkövek között sétál, hol egy árnyékos helyen üldögél, máskor a magnóliafa alatt telepszik le, megengedve magának némi ábrándozást, szundítást. Valamikor előkerül a boros butykos és a hashajtót tartalmazó fiola is. A temető végtelen nyugalmában ismert precizitással csöpögtetheti az enyhe mérget a vörös nedűbe. Gondosan számol, még gondosabban mér, hisz nem akar ő mást, csak ártani. De nem súlyosan. Csak kellemetlenül. Roppant, rettentő kellemetlenül!
A nap lassan halad át az égen, a délután hamarosan estébe fordul. A sírkövek árnyékai megnyúlnak. Innen tudja a lány, itt az idő. Amikor a napkorong már a látóhatár felé ereszkedik, Thalyssa összeszedi a holmiját, leporolja ruháját, és utoljára végigpillant a csendes temetőn, majd még napnyugta előtt útnak indul.*
A kert sem nyugodtabb, mint a város többi része. Menekültek megszámlálhatatlan tömegei húzzák meg magukat a fák alatt, a kavicsos utak mentén és a bokrok takarásában. Pokrócok, batyuk, összetolt holmik és álmatlan tekintetek töltik meg a gondosan ápolt kertet. A templom ajtajai továbbra is nyitva állnak, a gyertyafény melegen szűrődik ki a félhomályba.
Thalyssa felemás tekintete végigjárja a táborozókat. Megtalálja az aznapi menedékét. Egy asszony, gyermekekkel. Nem véletlenül választja azt a középkorú nőt, aki körül legalább fél tucat gyermek alszik különböző pózokban. Némelyik bizonyára a sajátja, mások talán rokonok vagy árvák, akiket magához vett az út során. Az asszony fáradtnak tűnik, de amikor a vörös hajú lány a közelbe telepszik, csak végigméri őt, majd egy rövid bólintással tudomásul veszi jelenlétét. Mintha egy újabb elkóborolt gyerek érkezett volna a kupacba.
A lány pontosan így tervezte. A fa alatt húzza meg magát, ugyanott, ahol legutóbb is elnyomta az álom. Hátát a törzsnek veti, felhúzza térdeit, egy ideig az ágak között ragyogó csillagokat figyeli. Aztán lehunyja a szemét.
Gondolatai csendesen fordulnak istene felé. Nem kér sokat, csak egy álmot. Bár nem szereti őket, most azt sem bánná, ha éber lenne az az álom! Egy jelet, egy újabb útmutatást, valamit, ami értelmet ad az előtte álló útnak.
Hosszú percek telnek el, óráknak tűnnek, az álom azonban ezúttal nem érkezik, Se éber, se másmilyen. Nem hall suttogó hangokat. Nem nyílnak meg előtte titkok, minden sötét marad. Így hát nem marad neki más, csak az, ami elnyomja. Mély, zavartalan, álom nélküli alvás.
Reggel kipihenten ébred, már amennyirea a környezete és abban lévő tényezők ezt lehetővé teszik. A nap első sugarai már aranyszínűre festik a templom köveit, mire kinyitja a szemét. A kertben lassan megindul az élet. Emberek nyújtózkodnak, gyerekek sírnak, valahol edények csörömpölnek. Az ételosztásnál hamarosan hosszú sor alakul ki, Thalyssa is beáll közéjük.
Türelmesen kivárja a sorát, majd átveszi a neki járó egyszerű reggelit: egy darab kenyeret és egy kupa vizet. Nem sok, de elegendő. Egy árnyékos helyen elfogyasztja, morzsát sem hagyva maga után. A nap további részében nem vágyik a tömegre és társaságra, így a templomkert hátsó részén át a temető felé veszi az irányt. Oda már jóval kevesebben merészkednek, az emberek félnek a halottaktól…vagy talán csak attól, amire emlékeztetik őket.
A temető csendes.
A sírkövek között csak a szél jár. Néhol moha borítja a köveket, másutt virágok nyílnak a repedésekből. A folyó tompa morajlása egészen idáig hallatszik, a kortalan sírok környékén pedig olyan nyugalom uralkodik, amelyet a menekültekkel zsúfolt városrészben lehetetlen megtalálni. A lány hosszú órákat tölt itt. Hol a sírkövek között sétál, hol egy árnyékos helyen üldögél, máskor a magnóliafa alatt telepszik le, megengedve magának némi ábrándozást, szundítást. Valamikor előkerül a boros butykos és a hashajtót tartalmazó fiola is. A temető végtelen nyugalmában ismert precizitással csöpögtetheti az enyhe mérget a vörös nedűbe. Gondosan számol, még gondosabban mér, hisz nem akar ő mást, csak ártani. De nem súlyosan. Csak kellemetlenül. Roppant, rettentő kellemetlenül!
A nap lassan halad át az égen, a délután hamarosan estébe fordul. A sírkövek árnyékai megnyúlnak. Innen tudja a lány, itt az idő. Amikor a napkorong már a látóhatár felé ereszkedik, Thalyssa összeszedi a holmiját, leporolja ruháját, és utoljára végigpillant a csendes temetőn, majd még napnyugta előtt útnak indul.*
1310. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-06-02 10:26:07
Üzenet elküldve: 2026-06-02 10:26:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Seraphel Damarque//
* Az eléjük gördülő hintó ajtaját maga nyitja ki a páros előtt. Míg Seraphel a bárónő felsegítésével van elfoglalva, addig Derk a körülöttük nézelődő menekülteket figyeli. Eddig is csak feltűnésnek örvendtek a kitűnően megmunkált ruháikkal, a drágának tűnő ékszereikkel, és erre tesz még egy lapáttal a hintó is. Már azt várja, ki fog először rájuk ugrani, hogy egy kis gazdagság reményében kockáztassa a saját, de főleg az ő épségüket. Szerencsére ilyen nem lesz, és a végül számára is jut hely. Nem fog ellenkezni, főleg nem ilyen tömegben, amint látja az invitáló biccentést, maga is felkapaszkodik, majd a párossal szemben foglal helyet. *
- Ez aztán tényleg egy tágas hintó. És kényelmes is.
* Jegyzi meg mikor a feneke hozzásimul a bársonyüléshez. Kezével még külön meg is simítja. Még nem ült ilyen minőségű hintóban, vagy legalábbis nem emlékszik ilyenre.
Eleinte Derk tekintete is az ablak túloldalán lévőket nézi, de Seraphel kijelentésére gyorsan felkapja a fejét. Eleinte meglepődve, de nem sokkal később aprót kuncog, majd kezét a szája elé helyezi. *
- Ugyan. Mindennapra hirdetnek világvégét. Most csupán annyi különbség van a dologban, hogy most húsvér fenyeget minket. Azt meg gondolom nem kell külön ecsetelnem, hogy ami hús és vér, azt eltávolítható.
* Mondja, és még folytatná is a kifinomult témát, de itt átpillant a madámra. Egy aprót köhint a öklébe. Ennyiben is hagyja a mondandóját. *
* Az eléjük gördülő hintó ajtaját maga nyitja ki a páros előtt. Míg Seraphel a bárónő felsegítésével van elfoglalva, addig Derk a körülöttük nézelődő menekülteket figyeli. Eddig is csak feltűnésnek örvendtek a kitűnően megmunkált ruháikkal, a drágának tűnő ékszereikkel, és erre tesz még egy lapáttal a hintó is. Már azt várja, ki fog először rájuk ugrani, hogy egy kis gazdagság reményében kockáztassa a saját, de főleg az ő épségüket. Szerencsére ilyen nem lesz, és a végül számára is jut hely. Nem fog ellenkezni, főleg nem ilyen tömegben, amint látja az invitáló biccentést, maga is felkapaszkodik, majd a párossal szemben foglal helyet. *
- Ez aztán tényleg egy tágas hintó. És kényelmes is.
* Jegyzi meg mikor a feneke hozzásimul a bársonyüléshez. Kezével még külön meg is simítja. Még nem ült ilyen minőségű hintóban, vagy legalábbis nem emlékszik ilyenre.
Eleinte Derk tekintete is az ablak túloldalán lévőket nézi, de Seraphel kijelentésére gyorsan felkapja a fejét. Eleinte meglepődve, de nem sokkal később aprót kuncog, majd kezét a szája elé helyezi. *
- Ugyan. Mindennapra hirdetnek világvégét. Most csupán annyi különbség van a dologban, hogy most húsvér fenyeget minket. Azt meg gondolom nem kell külön ecsetelnem, hogy ami hús és vér, azt eltávolítható.
* Mondja, és még folytatná is a kifinomult témát, de itt átpillant a madámra. Egy aprót köhint a öklébe. Ennyiben is hagyja a mondandóját. *
1309. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-31 21:11:39
Üzenet elküldve: 2026-05-31 21:11:39
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Derk Derrallo//
*Az egylovas fogat végül kiszabadul a templom körüli emberáradatból. A kerekek tompán zötyögnek végig az óváros kövezetén, miközben a hajtó időnként ingerülten kiált rá az útból félre nem húzódó menekültekre. A délutáni nap fakó fénnyel vonja be Arthenior utcáit; mindenütt idegen, elnyűtt arcok, összekapkodott holmik, kifeszített ponyvák és bizonytalanság.
A mágus szórakozott nyugalommal szemléli a szikrákat, a kék tekintet vidám hunyorítással dicséri a mutatványos trükköt. Míg Derk ujjai között a varázslat szikrázik, addig Seraphael szemeiben a tompa elismerés.
Aztán végül is csak beverekszi magát a fogat hozzájuk, egészen a templom elé. A mágus fejével a hintócska felé int, jelezve a másik férfinak, útjuk arra visz, majd az idős nő derekára fog, levezeti azt a lépcsősoron, végül felsegíti a fogatba. Philoménát ő követi, ám szorít helyet Derknek is maguk mellett. Az apró külső ellenére meglepően tágas odabent az aranyozott, vörös bársonnyal bevont, íves fogat.
Seraphael az ülés háttámlájának dőlve figyeli a várost. Egyik lábát lazán a másik fölé helyezi, miközben kesztyűs ujjaival türelmetlen ritmust dobol térdén. A körülöttük hömpölygő nyomor látványosan nincs ínyére.*
- Nos... ez sokkal rosszabbul fest, mint amikor megérkeztünk. *Jegyzi meg szárazon, miközben egy család mellett haladnak el, akik egy összedőlt árusbódé árnyékában próbálnak helyet találni maguknak az éjszakára.* - Kezdem azt hinni, hogy az emberek ezúttal talán nem túlozták el a világvégét.
*Philoméa halk, rosszalló pillantást vet rá, mire a mágus ártatlan arckifejezést ölt, kezeit valamivel magasabbra emeli, védekezően.*
- Mi? Én is képes vagyok együttérzésre. *Elméletben.*
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.05.31 21:39:18, a következő indokkal:
A beszéd után nem teszünk kötőjelet.
*Az egylovas fogat végül kiszabadul a templom körüli emberáradatból. A kerekek tompán zötyögnek végig az óváros kövezetén, miközben a hajtó időnként ingerülten kiált rá az útból félre nem húzódó menekültekre. A délutáni nap fakó fénnyel vonja be Arthenior utcáit; mindenütt idegen, elnyűtt arcok, összekapkodott holmik, kifeszített ponyvák és bizonytalanság.
A mágus szórakozott nyugalommal szemléli a szikrákat, a kék tekintet vidám hunyorítással dicséri a mutatványos trükköt. Míg Derk ujjai között a varázslat szikrázik, addig Seraphael szemeiben a tompa elismerés.
Aztán végül is csak beverekszi magát a fogat hozzájuk, egészen a templom elé. A mágus fejével a hintócska felé int, jelezve a másik férfinak, útjuk arra visz, majd az idős nő derekára fog, levezeti azt a lépcsősoron, végül felsegíti a fogatba. Philoménát ő követi, ám szorít helyet Derknek is maguk mellett. Az apró külső ellenére meglepően tágas odabent az aranyozott, vörös bársonnyal bevont, íves fogat.
Seraphael az ülés háttámlájának dőlve figyeli a várost. Egyik lábát lazán a másik fölé helyezi, miközben kesztyűs ujjaival türelmetlen ritmust dobol térdén. A körülöttük hömpölygő nyomor látványosan nincs ínyére.*
- Nos... ez sokkal rosszabbul fest, mint amikor megérkeztünk. *Jegyzi meg szárazon, miközben egy család mellett haladnak el, akik egy összedőlt árusbódé árnyékában próbálnak helyet találni maguknak az éjszakára.* - Kezdem azt hinni, hogy az emberek ezúttal talán nem túlozták el a világvégét.
*Philoméa halk, rosszalló pillantást vet rá, mire a mágus ártatlan arckifejezést ölt, kezeit valamivel magasabbra emeli, védekezően.*
- Mi? Én is képes vagyok együttérzésre. *Elméletben.*
A hozzászólást Elvtárs (Moderátor) módosította, ekkor: 2026.05.31 21:39:18, a következő indokkal:
A beszéd után nem teszünk kötőjelet.
1308. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-29 09:45:23
Üzenet elküldve: 2026-05-29 09:45:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Seraphel Damarque//
* Derk arcáról egy hangyányit sem tükröződik a helyzet utáni félelem. Hogy ez pont azét lenne, mert tisztában van a saját erejével, vagy éppen reménykedik abban, hogy az agyarasokat még azelőtt elvernék, hogy a város ajtaján kopognának, nem tudni. Talán csak nagyon jól színleli a helyzetet. Bármi is legyen az igazság, Derk itt van és ezt senki sem tudja megcáfolni.
Arca meglágyul a kijelentésre, halványan elmosolyodik és a tekintete valahol a tömegbe köt ki. *
- Valóban nem. Messze van a szülőhazám, de már egy ideje Artheniort hívom az otthonomnak.
* Elidőzik az istenükhöz fohászkodó parasztok között a tekintete. Egy kicsit szimpatizál a menekültekkel, de annyira azért mégsem sajnálja őket, hogy minden jöttmentnek segítőkezet nyújtson. Ahhoz nem eléggé lovagias.
Mikor nyugodtságára tesz megjegyzést, visszapillant a férfira. Mosolya sokkal szélesebb lesz, majd mintha valami vicceset mondott volna a másik, halvány nevetésbe kezd. *
- Bátorság? Ösztön? Talán van benne valami, bár talán van rá jobb megfogalmazás is. Maradjunk annyiban, hogy van néhány trükk a tarsolyomban.
* Mondja, majd színpadiasan csettint egyet. Ha minden terv szerint halad, úgy ujjai körül apró szikrák fognak táncot járni néhány pillanat erejéig, amik a földre való érkezést követve el is tűnnek. *
- Az én szakmámba a nyugalom kulcsfontosságú és sokszor élethalál kérdés.
* Feleli, majd kezeit leengedi. A bemutatkozást követve maga is felkészül, ám még mielőtt megtehetné, a mögötte lévő bárónő is bemutatásra kerül. Ezt hallva szemei kikerekednek és talán először mutat bármi más érzelmet az arcán. Bár tudni nem tudta, csak sejtette, de azért így kijelentve mégis máshogy érződik az egész. *
- Derk. Derk Derrallo, szolgálatotokra.
* Kezét ismét a mellkasára helyezi, amit egy apró meghajlás követ. *
- Akkor nem is teszem fel a kérdést. Azonban ha egy tanácsot megengednek, jobban teszik, ha nem kelnek útra egyhamar. Nem tudni a pontos számukat és sose lehet tudni, hogy merre fognak legközelebb felbukkanni.
* A kérdésére nem válaszol egyhamar. Körbenéz a körülöttük lévő csordán, mintha azok elég választ nyújthatnának a kérdésére. De ő mégse érzi a nyomást, amit a látvány mutat neki. Talán túl optimista, de az is lehet, hogy rendkívül hülye. Bármelyik is legyen, fejét aprón megrázza, mintha a kérdést is csak felesleges időpazarlásnak gondolná. *
- Ugyan. Nem ez lenne az első katasztrófa, amivel a városnak meg kell küzdenie. Sajnos a háború ezzel jár. Áldozatokkal és menekültekkel. Azonban a legrosszabbat még nem láttuk.
* Jelenti ki, kíváncsi tekintettel maga is abba az irányba fordul, amerre ők is néznek. Látván a begördülő kocsit, már előre megmondja, hogy az övéjük lesz. Már felkészül a búcsúzásra, mikor is meginvitálják egy hosszabb beszélgetésre. *
- Örömmel
* Mondja, és ha adnak neki helyet, akkor leül, ha nem, úgy a kocsi mellett sétál. *
- Az egész egy kürtszóval kezdődött. Olyan hangos volt, akár tízezrek csatakiáltása a szomszéd utcában, mégis olyan messziről jött, hogy senki nem volt szemtanúja a megfújásának. Jó néhányan elindultak felderíteni a titokzatos kürt rejtélyét, ám sokan nem tértek vissza. Csupán egyetlen csapatnak sikerül élve visszatérni, és úgy hallottam, azok sem veszteségek nélkül.
* Adja elő drámaian a története. Bár ő is csak hallotta valakitől, így kérdéses a történet felének a hitelessége, de a semminél még így is több. *
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
* Derk arcáról egy hangyányit sem tükröződik a helyzet utáni félelem. Hogy ez pont azét lenne, mert tisztában van a saját erejével, vagy éppen reménykedik abban, hogy az agyarasokat még azelőtt elvernék, hogy a város ajtaján kopognának, nem tudni. Talán csak nagyon jól színleli a helyzetet. Bármi is legyen az igazság, Derk itt van és ezt senki sem tudja megcáfolni.
Arca meglágyul a kijelentésre, halványan elmosolyodik és a tekintete valahol a tömegbe köt ki. *
- Valóban nem. Messze van a szülőhazám, de már egy ideje Artheniort hívom az otthonomnak.
* Elidőzik az istenükhöz fohászkodó parasztok között a tekintete. Egy kicsit szimpatizál a menekültekkel, de annyira azért mégsem sajnálja őket, hogy minden jöttmentnek segítőkezet nyújtson. Ahhoz nem eléggé lovagias.
Mikor nyugodtságára tesz megjegyzést, visszapillant a férfira. Mosolya sokkal szélesebb lesz, majd mintha valami vicceset mondott volna a másik, halvány nevetésbe kezd. *
- Bátorság? Ösztön? Talán van benne valami, bár talán van rá jobb megfogalmazás is. Maradjunk annyiban, hogy van néhány trükk a tarsolyomban.
* Mondja, majd színpadiasan csettint egyet. Ha minden terv szerint halad, úgy ujjai körül apró szikrák fognak táncot járni néhány pillanat erejéig, amik a földre való érkezést követve el is tűnnek. *
- Az én szakmámba a nyugalom kulcsfontosságú és sokszor élethalál kérdés.
* Feleli, majd kezeit leengedi. A bemutatkozást követve maga is felkészül, ám még mielőtt megtehetné, a mögötte lévő bárónő is bemutatásra kerül. Ezt hallva szemei kikerekednek és talán először mutat bármi más érzelmet az arcán. Bár tudni nem tudta, csak sejtette, de azért így kijelentve mégis máshogy érződik az egész. *
- Derk. Derk Derrallo, szolgálatotokra.
* Kezét ismét a mellkasára helyezi, amit egy apró meghajlás követ. *
- Akkor nem is teszem fel a kérdést. Azonban ha egy tanácsot megengednek, jobban teszik, ha nem kelnek útra egyhamar. Nem tudni a pontos számukat és sose lehet tudni, hogy merre fognak legközelebb felbukkanni.
* A kérdésére nem válaszol egyhamar. Körbenéz a körülöttük lévő csordán, mintha azok elég választ nyújthatnának a kérdésére. De ő mégse érzi a nyomást, amit a látvány mutat neki. Talán túl optimista, de az is lehet, hogy rendkívül hülye. Bármelyik is legyen, fejét aprón megrázza, mintha a kérdést is csak felesleges időpazarlásnak gondolná. *
- Ugyan. Nem ez lenne az első katasztrófa, amivel a városnak meg kell küzdenie. Sajnos a háború ezzel jár. Áldozatokkal és menekültekkel. Azonban a legrosszabbat még nem láttuk.
* Jelenti ki, kíváncsi tekintettel maga is abba az irányba fordul, amerre ők is néznek. Látván a begördülő kocsit, már előre megmondja, hogy az övéjük lesz. Már felkészül a búcsúzásra, mikor is meginvitálják egy hosszabb beszélgetésre. *
- Örömmel
* Mondja, és ha adnak neki helyet, akkor leül, ha nem, úgy a kocsi mellett sétál. *
- Az egész egy kürtszóval kezdődött. Olyan hangos volt, akár tízezrek csatakiáltása a szomszéd utcában, mégis olyan messziről jött, hogy senki nem volt szemtanúja a megfújásának. Jó néhányan elindultak felderíteni a titokzatos kürt rejtélyét, ám sokan nem tértek vissza. Csupán egyetlen csapatnak sikerül élve visszatérni, és úgy hallottam, azok sem veszteségek nélkül.
* Adja elő drámaian a története. Bár ő is csak hallotta valakitől, így kérdéses a történet felének a hitelessége, de a semminél még így is több. *
A varázsló csettint egyet, melynek hatására apró szikrák manifesztálódnak és hullnak egy meghatározott kis helyre. Gyúlékony anyagok lángra lobbantásához elegendő.
1307. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-28 20:53:46
Üzenet elküldve: 2026-05-28 20:53:46
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Derk Derrallo//
*Seraphael arcáról a kezdeti könnyed gúny lassanként halványul el, ahogy a férfi beszél. Nem tűnik meghatottnak -legalábbis első pillantásra semmiképp -, ám a figyelme érezhetően kiélesedik. Égkék szemei végigsiklanak a tömegen; most már nem csupán zavaró akadályt lát bennük, hanem felismeri a rettegés szagát is. A szétszakadt családokat. A poros ruhákra száradt vért. A kimerültséget.
Egy asszony éppen akkor roskad térdre nem messze tőlük, ujjai között görcsösen szorongatva valami apró faragott medált. Egy gyermek sír valahol a tömeg mélyén. A templom harangja tompán kondul meg odafent, mintha maga az épület is gyászba fulladna.
Seraphael lassan kifújja a levegőt.*
— Milyen elbűvölően apokaliptikus. - *Jegyzi meg halkan, bár ezúttal szokatlanul kevés éllel a hangjában. Tekintete visszatér Derkre, s a mágus néhány másodpercig csupán nézi őt. Az udvarias meghajlás, a választékos beszéd és a gyors helyzetfelismerés kellemes meglepetésként éri. Sokkal kellemesebbként, mint a körülöttük hömpölygő tömeg. *
— Maga nem innen való parasztnak hangzik.
*A mondat nyers lehetne más szájából, Seraphael azonban úgy ejti ki, mintha bók volna. Finom érdeklődéssel biccenti oldalra a fejét, hosszú aranyszőke tincsei végigcsúsznak vállán.*
— És túl nyugodtnak tűnik ahhoz képest, hogy állítólag ork hordák készülnek lerohanni a várost. Ez vagy figyelemre méltó bátorságra vall... vagy kiváló önfenntartó ösztönre.
*A mágus ajkai sarkában újra megjelenik az a halvány, nehezen kiismerhető mosoly. Mögötte Philoméa bárónő csöndesen szemléli a beszélgetést; kesztyűs keze elefántcsontszín sétapálcáján pihen, miközben a tömeg nyugtalanságától láthatóan egyre fáradtabbnak tűnik. Seraphael ezt természetesen azonnal észreveszi. Mindig mindent észrevesz, ami az övé. *
— Seraphael Damarque. - *Mutatkozik be végül könnyed eleganciával, mintha nem egy menekülőkkel zsúfolt templomlépcsőn állnának, hanem egy nemesi bál aranyfényes termében. Ujjai finoman mellkasára simulnak egy rövid, színpadias mozdulat erejéig. *
— Ő pedig Philoméa de Rochevelle bárónő. És mielőtt megkérdezné: igen, tragikusan rossz időpontban érkezünk Artheniorba.
*Tekintete végigfut ismét a tömegen, majd visszatér Derkre. Ezúttal már nyíltabban méri fel a férfit. A kardot az oldalán. A tartását. Azt, ahogy a káosz közepén sem veszíti el teljesen a hidegvérét. *
— Maga pedig úgy fest, mint aki vagy nagyon jól tud vigyázni magára… vagy rendszeresen kerül olyan helyzetbe, ahol muszáj.
*Egy pillanatra elhallgat, majd finom undorral pillant oldalra, mikor két menekült ismét meglöki egymást a lépcső alján. *
— És mivel jelenleg úgy érzem magam, mintha egy feldühödött marhacsorda közepén álldogálnék, kénytelen vagyok feltenni a kérdést... valóban ennyire reménytelen odakint a helyzet? Vagy az emberek szokás szerint eltúlozzák a világvégét?
*Eközben a távolból egylovas fogat gördül -már amennyire betud gördülni- az utcán, megcélozva a templomot. A mágus fejével a cickányképű hajtó felé biccent, jelezve a bárónőnek, a kocsi hamarosan előáll.*-Visszaviszem a bárónőt a szállására. Tartson velünk, meséljen még nekünk.
*Seraphael arcáról a kezdeti könnyed gúny lassanként halványul el, ahogy a férfi beszél. Nem tűnik meghatottnak -legalábbis első pillantásra semmiképp -, ám a figyelme érezhetően kiélesedik. Égkék szemei végigsiklanak a tömegen; most már nem csupán zavaró akadályt lát bennük, hanem felismeri a rettegés szagát is. A szétszakadt családokat. A poros ruhákra száradt vért. A kimerültséget.
Egy asszony éppen akkor roskad térdre nem messze tőlük, ujjai között görcsösen szorongatva valami apró faragott medált. Egy gyermek sír valahol a tömeg mélyén. A templom harangja tompán kondul meg odafent, mintha maga az épület is gyászba fulladna.
Seraphael lassan kifújja a levegőt.*
— Milyen elbűvölően apokaliptikus. - *Jegyzi meg halkan, bár ezúttal szokatlanul kevés éllel a hangjában. Tekintete visszatér Derkre, s a mágus néhány másodpercig csupán nézi őt. Az udvarias meghajlás, a választékos beszéd és a gyors helyzetfelismerés kellemes meglepetésként éri. Sokkal kellemesebbként, mint a körülöttük hömpölygő tömeg. *
— Maga nem innen való parasztnak hangzik.
*A mondat nyers lehetne más szájából, Seraphael azonban úgy ejti ki, mintha bók volna. Finom érdeklődéssel biccenti oldalra a fejét, hosszú aranyszőke tincsei végigcsúsznak vállán.*
— És túl nyugodtnak tűnik ahhoz képest, hogy állítólag ork hordák készülnek lerohanni a várost. Ez vagy figyelemre méltó bátorságra vall... vagy kiváló önfenntartó ösztönre.
*A mágus ajkai sarkában újra megjelenik az a halvány, nehezen kiismerhető mosoly. Mögötte Philoméa bárónő csöndesen szemléli a beszélgetést; kesztyűs keze elefántcsontszín sétapálcáján pihen, miközben a tömeg nyugtalanságától láthatóan egyre fáradtabbnak tűnik. Seraphael ezt természetesen azonnal észreveszi. Mindig mindent észrevesz, ami az övé. *
— Seraphael Damarque. - *Mutatkozik be végül könnyed eleganciával, mintha nem egy menekülőkkel zsúfolt templomlépcsőn állnának, hanem egy nemesi bál aranyfényes termében. Ujjai finoman mellkasára simulnak egy rövid, színpadias mozdulat erejéig. *
— Ő pedig Philoméa de Rochevelle bárónő. És mielőtt megkérdezné: igen, tragikusan rossz időpontban érkezünk Artheniorba.
*Tekintete végigfut ismét a tömegen, majd visszatér Derkre. Ezúttal már nyíltabban méri fel a férfit. A kardot az oldalán. A tartását. Azt, ahogy a káosz közepén sem veszíti el teljesen a hidegvérét. *
— Maga pedig úgy fest, mint aki vagy nagyon jól tud vigyázni magára… vagy rendszeresen kerül olyan helyzetbe, ahol muszáj.
*Egy pillanatra elhallgat, majd finom undorral pillant oldalra, mikor két menekült ismét meglöki egymást a lépcső alján. *
— És mivel jelenleg úgy érzem magam, mintha egy feldühödött marhacsorda közepén álldogálnék, kénytelen vagyok feltenni a kérdést... valóban ennyire reménytelen odakint a helyzet? Vagy az emberek szokás szerint eltúlozzák a világvégét?
*Eközben a távolból egylovas fogat gördül -már amennyire betud gördülni- az utcán, megcélozva a templomot. A mágus fejével a cickányképű hajtó felé biccent, jelezve a bárónőnek, a kocsi hamarosan előáll.*-Visszaviszem a bárónőt a szállására. Tartson velünk, meséljen még nekünk.
1306. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-27 12:48:54
Üzenet elküldve: 2026-05-27 12:48:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Seraphel Damarque//
* Ha kérdeznék, szemrebbenés nélkül hazudna a kardforgatói tehetségéről. Talán a külleme megvan hozzá, hogy legalább az oda nem értők elhiggyék, hogy ellenfelük, a hosszú hajú férfi, igen. Persze miközben a hazugság leplével fedi le az egész asztalt, úgy közben a meneküléshez szükséges ötleteknél már csak a további hazugságokon gondolkodik gyorsabban. Nem mondható becsületes embernek, ha hazugságokról van szó. Nem köti eskü semmi és senki mellé, így nem is fél, hogy valamelyik mennyei istenség kínhalállal jutalmazná halandó sérelmeiért.
Miután megmutatta a kavicsnak, hogy ki a főnök a városban, megfordul. Nem kíván a tömeg közepén lenni, hogy aztán valamelyik halálra rémült menekült félrelökje, csak azért, mert néhány méterrel közelebb akart kerülni a templom oltalmat nyújtó falai mellé. Na, nem mintha hinne benne, hogy a város ostroma esetén a templom lenne a legjobb hely a várakozásra. Ez lesz az egyike azoknak a helynek, amiket először fognak a földel egyenlővé tenni.
Még csak egy lépésnél jár, mikor egy ismeretlen hang megszólítja. Legalábbis neki nem az az első benyomása, hogy hozzá intézné a szavakat, csak reflexből fordul felé, hátha. Persze jobban körülnézve, aki itt van, azoknak aligha intézhetnek többet egy: Menj már arrébb.-on kívül. Először csak a fejét fordítja a hang irányába, majd miután meglátja a díszes társaságot, utána teste is követi. Elidőzik az idegenek felmérésén, de talán pontosabb lehet azt állítani, hogy kell egy kis idő a férfinak, hogy felfogja a szituációt. *
~ Ezek biztos nem idevalósiak. ~
* Állapítja meg elég hamar az idegen kérdése után. Ruhájuk minősége sem arról árulkodik, hogy a menekültek táborát erősítenék, szóval nem vidéki nemesek lehetnek. Továbbá ha selyemrév lakói lennének, úgy bizonyára tudnák, mi folyik itt.
Derk kifejezetten jól tud olvasni a sorok között. Az, hogy még csak a szintjére se méltattak leereszkedni, még ha csak néhány lépcsőfokról van szó, eléggé egyértelművé teszi, hogy kikkel van dolga. Rövid mérlegelés után megköszörüli torkát, majd előveszi a legjobb énjét, amit jobb helyzetekre szokott tartogatni.
Lassan előrehajol a lépcső alján. Ujjai a mellkasán pihennek, miközben fejét mélyen lehajtja a kérdező, és a mögötte lévő kidekorált személy mögött. Ha tévedne, legalább udvariasnak nézik, másesetben az első benyomása eléggé varázslatos lesz. Abban a néhány másodpercben, míg összeszedi a gondolatait, hogy a feltett kérdésre válaszoljon, hosszú hajából néhány tincs előre omlik. *
- Kegyed fején találta a szöget.
* Mondja, majd azzal ki is egyenesedik. Tekintete megkomorodik, majd újult erővel folytatja, ám a sorok között érezni a bizonytalanságot. *
- Arthenior népét szörnyű járvány pusztítja. A környező falvak ork törzsei egyesültek és eddig szinte megállíthatatlan tempóban söpörnek végig a környező falvakon. Onnan jött ez a sok ember.
* Mutat körbe a jelenlévők között. *
- Van aki mindent feladva menekült el otthonából, de akad olyan is, akik falvuknak egyetlen túlélőjeként úszta meg a kegyetlenségeket.
* Ha kérdeznék, szemrebbenés nélkül hazudna a kardforgatói tehetségéről. Talán a külleme megvan hozzá, hogy legalább az oda nem értők elhiggyék, hogy ellenfelük, a hosszú hajú férfi, igen. Persze miközben a hazugság leplével fedi le az egész asztalt, úgy közben a meneküléshez szükséges ötleteknél már csak a további hazugságokon gondolkodik gyorsabban. Nem mondható becsületes embernek, ha hazugságokról van szó. Nem köti eskü semmi és senki mellé, így nem is fél, hogy valamelyik mennyei istenség kínhalállal jutalmazná halandó sérelmeiért.
Miután megmutatta a kavicsnak, hogy ki a főnök a városban, megfordul. Nem kíván a tömeg közepén lenni, hogy aztán valamelyik halálra rémült menekült félrelökje, csak azért, mert néhány méterrel közelebb akart kerülni a templom oltalmat nyújtó falai mellé. Na, nem mintha hinne benne, hogy a város ostroma esetén a templom lenne a legjobb hely a várakozásra. Ez lesz az egyike azoknak a helynek, amiket először fognak a földel egyenlővé tenni.
Még csak egy lépésnél jár, mikor egy ismeretlen hang megszólítja. Legalábbis neki nem az az első benyomása, hogy hozzá intézné a szavakat, csak reflexből fordul felé, hátha. Persze jobban körülnézve, aki itt van, azoknak aligha intézhetnek többet egy: Menj már arrébb.-on kívül. Először csak a fejét fordítja a hang irányába, majd miután meglátja a díszes társaságot, utána teste is követi. Elidőzik az idegenek felmérésén, de talán pontosabb lehet azt állítani, hogy kell egy kis idő a férfinak, hogy felfogja a szituációt. *
~ Ezek biztos nem idevalósiak. ~
* Állapítja meg elég hamar az idegen kérdése után. Ruhájuk minősége sem arról árulkodik, hogy a menekültek táborát erősítenék, szóval nem vidéki nemesek lehetnek. Továbbá ha selyemrév lakói lennének, úgy bizonyára tudnák, mi folyik itt.
Derk kifejezetten jól tud olvasni a sorok között. Az, hogy még csak a szintjére se méltattak leereszkedni, még ha csak néhány lépcsőfokról van szó, eléggé egyértelművé teszi, hogy kikkel van dolga. Rövid mérlegelés után megköszörüli torkát, majd előveszi a legjobb énjét, amit jobb helyzetekre szokott tartogatni.
Lassan előrehajol a lépcső alján. Ujjai a mellkasán pihennek, miközben fejét mélyen lehajtja a kérdező, és a mögötte lévő kidekorált személy mögött. Ha tévedne, legalább udvariasnak nézik, másesetben az első benyomása eléggé varázslatos lesz. Abban a néhány másodpercben, míg összeszedi a gondolatait, hogy a feltett kérdésre válaszoljon, hosszú hajából néhány tincs előre omlik. *
- Kegyed fején találta a szöget.
* Mondja, majd azzal ki is egyenesedik. Tekintete megkomorodik, majd újult erővel folytatja, ám a sorok között érezni a bizonytalanságot. *
- Arthenior népét szörnyű járvány pusztítja. A környező falvak ork törzsei egyesültek és eddig szinte megállíthatatlan tempóban söpörnek végig a környező falvakon. Onnan jött ez a sok ember.
* Mutat körbe a jelenlévők között. *
- Van aki mindent feladva menekült el otthonából, de akad olyan is, akik falvuknak egyetlen túlélőjeként úszta meg a kegyetlenségeket.
1305. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-25 20:18:07
Üzenet elküldve: 2026-05-25 20:18:07
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Derk Derrallo//
* A templom nehéz kapuján kilépve Seraphael elsőként természetesen nem az eget sújtó háborús feszültséget, nem az imára gyűlt nép rettegését, s még csak nem is az orkok közeledő árnyéka fenyegető szelét érzékeli… nem. Valaki vállal meglökte, ráadásul letaposta a lépcsőfokokon húzott hosszú köpeny szegélyét. *
— Óvatosabban, asszony, ez valódi aranyszál hímzett szőttes. Nem azért öltöttem fel, hogy megtiporják!
* Hangja bársonyos ugyan, mégis elég éles és felháborodott ahhoz, hogy a körülötte álldogálók közül néhányan sértetten hátrapillantsanak. A mágus azonban ügyet sem vet rájuk. Egyik kezével könnyed mozdulattal igazítja vállára omló bíbor köpönyegét, másikkal pedig elegáns türelmetlenséggel segíti lefelé a lépcsőkön Philoméa de Rochevelle bárónőt, akinek hófehér kesztyűs keze szinte elvész a férfi hosszú ujjai között.
A tömeg nyomasztó hullámként mozog a templom körül; izzadtság, gyertya, füst és csak az istenek tudják még milyen szag keveredik a levegőben. Seraphael látványosan végigméri a jelenlévőket, enyhe fintorral. Arcán az a fajta finom rosszallás ült, amit az ember akkor visel, mikor túl sok, számára nem tetsző dolgot kell egyszerre szemlélnie.*
— Eeyr kegyelmére... mintha ingyen bort osztanának odabent.
* Drámaian sóhajt fel, míg égkék tekintete meg nem akadt a lépcsősor alján álldogáló férfin. A hosszú barna haj, a nyitott ing, a kard oldalán és az a bosszús mozdulat, ahogy félrerúg egy kavicsot — Seraphael szemében mindez rögtön valami egészen színpadias melankóliát kölcsönöz az idegennek. Felkelti vele a férfi érdeklődését. A mágus szája sarka halványan mosolyra görbül. Szép kardforgató ember. Kedvére van a látvány. Jobb szívvel nézné az oldalukon ezt az ismeretlent, mint a bárónő jelenlegi testőrét, aki… hol is van? Kiváló kérdés. Talán még mindig odabent imádkozik. Merthát, miatta kell annyiszor eljárni ebbe a nyűves templomba, ő fertőzte meg a fanatizmusával a bárónőt is. *
— Ő legalább úgy néz ki, mint aki képes lenne megölni valamit, nem csak imádkozni hozzá.
* Lásztólag minden előzmény nélkül jegyzi meg, ám ez csak aktuális gondolatmenetének utolsó mondata, hangosan kiejtve. Könnyed léptekkel ereszkedik le, pár lépcsőfokkal fentebb megállva az impozáns ismeretlentől. Köpenye úgy söpört végig a köveken, akár valami királyi uszály. Philoméát természetesen nem hagyja magára; a bárónő mögötte áll, türelmes, fáradt méltósággal viselve a tumultust. *
— Mondja csak... —*folytatja Seraphael, fejét kissé oldalra biccentve, kíváncsi ragadozó módjára fürkészve Derket. *— ...mind ilyen kétségbeesetten próbálnak ma hívővé válni Artheniorban, vagy kizárólag én választottam tragikusan rossz időpontot egy egyszerű templomlátogatáshoz?
* Hangjában ott vibrál a gunyoros játékosság, ám tekintete éles maradt. Figyelmes. Olyan emberé, aki a káoszban is azonnal felméri, ki jelenthet hasznot, veszélyt... vagy puszta szórakozást. *
* A templom nehéz kapuján kilépve Seraphael elsőként természetesen nem az eget sújtó háborús feszültséget, nem az imára gyűlt nép rettegését, s még csak nem is az orkok közeledő árnyéka fenyegető szelét érzékeli… nem. Valaki vállal meglökte, ráadásul letaposta a lépcsőfokokon húzott hosszú köpeny szegélyét. *
— Óvatosabban, asszony, ez valódi aranyszál hímzett szőttes. Nem azért öltöttem fel, hogy megtiporják!
* Hangja bársonyos ugyan, mégis elég éles és felháborodott ahhoz, hogy a körülötte álldogálók közül néhányan sértetten hátrapillantsanak. A mágus azonban ügyet sem vet rájuk. Egyik kezével könnyed mozdulattal igazítja vállára omló bíbor köpönyegét, másikkal pedig elegáns türelmetlenséggel segíti lefelé a lépcsőkön Philoméa de Rochevelle bárónőt, akinek hófehér kesztyűs keze szinte elvész a férfi hosszú ujjai között.
A tömeg nyomasztó hullámként mozog a templom körül; izzadtság, gyertya, füst és csak az istenek tudják még milyen szag keveredik a levegőben. Seraphael látványosan végigméri a jelenlévőket, enyhe fintorral. Arcán az a fajta finom rosszallás ült, amit az ember akkor visel, mikor túl sok, számára nem tetsző dolgot kell egyszerre szemlélnie.*
— Eeyr kegyelmére... mintha ingyen bort osztanának odabent.
* Drámaian sóhajt fel, míg égkék tekintete meg nem akadt a lépcsősor alján álldogáló férfin. A hosszú barna haj, a nyitott ing, a kard oldalán és az a bosszús mozdulat, ahogy félrerúg egy kavicsot — Seraphael szemében mindez rögtön valami egészen színpadias melankóliát kölcsönöz az idegennek. Felkelti vele a férfi érdeklődését. A mágus szája sarka halványan mosolyra görbül. Szép kardforgató ember. Kedvére van a látvány. Jobb szívvel nézné az oldalukon ezt az ismeretlent, mint a bárónő jelenlegi testőrét, aki… hol is van? Kiváló kérdés. Talán még mindig odabent imádkozik. Merthát, miatta kell annyiszor eljárni ebbe a nyűves templomba, ő fertőzte meg a fanatizmusával a bárónőt is. *
— Ő legalább úgy néz ki, mint aki képes lenne megölni valamit, nem csak imádkozni hozzá.
* Lásztólag minden előzmény nélkül jegyzi meg, ám ez csak aktuális gondolatmenetének utolsó mondata, hangosan kiejtve. Könnyed léptekkel ereszkedik le, pár lépcsőfokkal fentebb megállva az impozáns ismeretlentől. Köpenye úgy söpört végig a köveken, akár valami királyi uszály. Philoméát természetesen nem hagyja magára; a bárónő mögötte áll, türelmes, fáradt méltósággal viselve a tumultust. *
— Mondja csak... —*folytatja Seraphael, fejét kissé oldalra biccentve, kíváncsi ragadozó módjára fürkészve Derket. *— ...mind ilyen kétségbeesetten próbálnak ma hívővé válni Artheniorban, vagy kizárólag én választottam tragikusan rossz időpontot egy egyszerű templomlátogatáshoz?
* Hangjában ott vibrál a gunyoros játékosság, ám tekintete éles maradt. Figyelmes. Olyan emberé, aki a káoszban is azonnal felméri, ki jelenthet hasznot, veszélyt... vagy puszta szórakozást. *
1304. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-17 22:28:31
Üzenet elküldve: 2026-05-17 22:28:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
//Zárás//
*A másik szavaira nem reagál csak talán a mosolya válik kissé keserűbbé. Aki, szembe megy a szülei akaratával, a népe hagyományaival, aki rabszolgákat szabadít fel és aki mindenét feláldozta, hogy kiszakadjon abból a fertőből amit az otthonának nevezett. Persze nem erről volt szó, de sötét emlékek térnek vissza benne. A másik saját népéről alkotott véleményére finoman megrázza a fejét.*
-Ha ilyen egyszerű volna egy népet eltűntetni akkor nagyon sok faj már nem is létezne. Ahogy ez a város se így nézne ki. Nem lehetséges, hogy kissé egybemossa a fajt és a kultúrát az autonómiával? A gnóm piac kufárai vagy a tündérvásár vásárosai mennyivel kevésbé a fajuk képviselői a Lihanech-i elfeknél vagy a Piritanes-i fajtám tagjaitól? Egy Wegtoreni törpe mennyiben kevesebb attól, aki a régi királyságban élt? Esetleg utóbbi mennyiben több, mennyiben törpébb a másiknál? Pusztán a közösség maga nem jelképezhet értékeket. Egy magányos vándorban vagy egy lincselő tömegben van több faja értékeiből? Piritanes erős és egységes. A faj nálunk nem egy jellemző hanem egy státusz. Azt nevelik belénk és ezt hirdetjük mindenütt, hogy többek vagyunk, mint mások. Értékesebbek mint a szolgafajok. Az ön által felvázolt szigorú rend, ami a nép gyengülésének tekinti a másokkal való szimbiózist vagy szövetséget nem lehet, hogy nem is áll ettől olyan távol?
*Az ezt követő szavak hallatán szép lassan válik egyre komorabbá ahogy a másik a csendes példamutató életről beszél.*
-Kívánom, hogy sokáig meg tudja őrizni ezt a mentalitását. De a küzdelem a sötétség ellen mindig áldozatokkal jár. Ha valaki már túl sokat veszített az elbukik.
*A felé nyújtott kézre reflexből összerezzen, majd megszorítja azt.*
-Élveztem a beszélgetést. Egyáltalán nem volt terhemre. Sok sikert kívánok az útjához és remélem, hogy a jövőben is itt meg tud majd találni.
*Egy ideig még követi tekintetével a másikat míg, az-az ajtóhoz ér aztán sietős léptekkel tovább halad. Beszélnie kell a főpappal a sír megbontásáról.*
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
//Zárás//
*A másik szavaira nem reagál csak talán a mosolya válik kissé keserűbbé. Aki, szembe megy a szülei akaratával, a népe hagyományaival, aki rabszolgákat szabadít fel és aki mindenét feláldozta, hogy kiszakadjon abból a fertőből amit az otthonának nevezett. Persze nem erről volt szó, de sötét emlékek térnek vissza benne. A másik saját népéről alkotott véleményére finoman megrázza a fejét.*
-Ha ilyen egyszerű volna egy népet eltűntetni akkor nagyon sok faj már nem is létezne. Ahogy ez a város se így nézne ki. Nem lehetséges, hogy kissé egybemossa a fajt és a kultúrát az autonómiával? A gnóm piac kufárai vagy a tündérvásár vásárosai mennyivel kevésbé a fajuk képviselői a Lihanech-i elfeknél vagy a Piritanes-i fajtám tagjaitól? Egy Wegtoreni törpe mennyiben kevesebb attól, aki a régi királyságban élt? Esetleg utóbbi mennyiben több, mennyiben törpébb a másiknál? Pusztán a közösség maga nem jelképezhet értékeket. Egy magányos vándorban vagy egy lincselő tömegben van több faja értékeiből? Piritanes erős és egységes. A faj nálunk nem egy jellemző hanem egy státusz. Azt nevelik belénk és ezt hirdetjük mindenütt, hogy többek vagyunk, mint mások. Értékesebbek mint a szolgafajok. Az ön által felvázolt szigorú rend, ami a nép gyengülésének tekinti a másokkal való szimbiózist vagy szövetséget nem lehet, hogy nem is áll ettől olyan távol?
*Az ezt követő szavak hallatán szép lassan válik egyre komorabbá ahogy a másik a csendes példamutató életről beszél.*
-Kívánom, hogy sokáig meg tudja őrizni ezt a mentalitását. De a küzdelem a sötétség ellen mindig áldozatokkal jár. Ha valaki már túl sokat veszített az elbukik.
*A felé nyújtott kézre reflexből összerezzen, majd megszorítja azt.*
-Élveztem a beszélgetést. Egyáltalán nem volt terhemre. Sok sikert kívánok az útjához és remélem, hogy a jövőben is itt meg tud majd találni.
*Egy ideig még követi tekintetével a másikat míg, az-az ajtóhoz ér aztán sietős léptekkel tovább halad. Beszélnie kell a főpappal a sír megbontásáról.*
1303. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-17 14:44:36
Üzenet elküldve: 2026-05-17 14:44:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
//Zárás//
* A beszélgetésük kezdete óta először tűnik úgy az öregnek, hogy Quantall arcán valami érzelemszerűség jelenik meg. Többször is halványan elmosolyodik a mélységi. Wertus ugyan nem tudja, hogy ez az egyetértés jele-e, vagy csak valami olyat mondott, ami a másik számára nevetségesnek hat, mindenesetre kissé felbátorodik rajta, kihúzza magát és úgy nyitja a válaszra száját.*
- Az árvák igen is képesek hasznos részei lenni a társadalomnak, még, ha nehezebb is a helyzetük, amennyiben követik a normákat és a szabályokat. Akik viszont szánt szándékkal mennek szembe szüleikkel és a népük akaratával, nos, nos azok az arctalan követői, de legalábbis azt teszik, ami a sötétségnek tetszik. Bizony azokkal vigyázni kell és szemmel kell őket tartani, hogy lázadásuk ne fertőzze meg a többieket! Mert, ha egy romboló eszme terjedni kezd azt már nehéz megfékezni!
Ami a népemet illeti. Én éppen attól félek, hogy jól megállják a helyüket bárhol. Képesek részei lenni idegen társadalmaknak és erejüket, tudásukat más népek szolgálatába állítani, ahelyett, hogy a saját királyságunkat építenénk. Így népem jövője a beolvadás lesz. Beolvad majd azokba a társadalmakba, amik befogadják őket. Idővel majd átveszik azok szokásait és hitét, így veszik el lassan a törpe öntudat és a törpe nép. Pár évszázad múlva talán már csak a legendákban, vagy mesékben lehet majd hallani a törpékről és még azt is kétségbe vonják majd akkor, hogy léteztünk valaha.
* Ezek után komoran, összeszűkült szemekkel hallgatja Quantall szavait, melyekben szinte tapintható a megalkuvás és a lemondás. Mielőtt válaszolna az öreg, sóhajt egy nagyot, majd így szól: *
- Ha mentené a tudást, azt jól tenné. Kár lenne veszni hagyni azt, mit generációk keserű tapasztalata ránk hagyott, hogy nekünk már ne kelljen újra ugyan azt az utat bejárnunk érte. De míg van élet, addig nem győzött a halál! Az arctalan célja éppen az, hogy ki nem hódol meg előtte pusztuljon, vagy meneküljön. De meddig hátrálhatunk? Hol lesz az a pont ahol azt mondjuk, hogy eddig és ne tovább? Már nincs hová hátrálni! Nem a terület a lényeg, hanem a rajta élő lelkek. Azokért kell küzdenünk. Abban igaza van, hogy azt a harcot, mi a lelkekért folyik fegyverrel és arroganciával nem nyerhetjük meg. Csak csendes, példamutató élettel, ami mellett a legnagyobb szenvedések közepette is kitartunk. Hogy aki lát elgondolkodjon rajta. Ugyan miből merítette ez az erejét, ha még a sötétség sem tudta megtörni? És akkor bizony keresni kezdik majd a fényt. Nem azért mert azt mondtuk nekik, hanem azért, mert ők is akarják azt az erőt, amiből mi meríteni tudtunk!
* Miután befejezte mondandóját Wertus meghallgatja Quantall válaszát. Ezek után feláll és kezét nyújtva a mélységi felé így szól:*
- Igazán örülök, hogy megismerhettem! Remélem nem voltam terhére a kérdéseimmel! Most mennem kell, a holnapi indulás előtt még el kell intéznem néhány dolgot, de ha épségben visszatérek az útról, még keresni fogom és folytathatjuk az eszmecserénket, ha nincs ellenére!
* Amennyiben a mélységi viszonozza az elköszönését, úgy szívesen végighallgatja, majd jobbját ökölbe szorítva, a mellkasára helyezve meghajol. Ezután a templom kapuja felé veszi az irányt. Távolodva a léptei egyre halkulnak a köveken, majd mikor a kapuhoz ér szélesre tárja azt. Ekkor a nap beszűrődő fénye hasítja ketté a templom belsejét uraló árnyakat. A törpe még megáll egy pillanatra a kapuban, hogy szemei megszokják a kinti fényt, majd kilép, mögötte pedig nyikorogva csapódik be a templom kapuja elzárva a fény útját és visszaadva a templombelsőt a félhomálynak… *
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
//Zárás//
* A beszélgetésük kezdete óta először tűnik úgy az öregnek, hogy Quantall arcán valami érzelemszerűség jelenik meg. Többször is halványan elmosolyodik a mélységi. Wertus ugyan nem tudja, hogy ez az egyetértés jele-e, vagy csak valami olyat mondott, ami a másik számára nevetségesnek hat, mindenesetre kissé felbátorodik rajta, kihúzza magát és úgy nyitja a válaszra száját.*
- Az árvák igen is képesek hasznos részei lenni a társadalomnak, még, ha nehezebb is a helyzetük, amennyiben követik a normákat és a szabályokat. Akik viszont szánt szándékkal mennek szembe szüleikkel és a népük akaratával, nos, nos azok az arctalan követői, de legalábbis azt teszik, ami a sötétségnek tetszik. Bizony azokkal vigyázni kell és szemmel kell őket tartani, hogy lázadásuk ne fertőzze meg a többieket! Mert, ha egy romboló eszme terjedni kezd azt már nehéz megfékezni!
Ami a népemet illeti. Én éppen attól félek, hogy jól megállják a helyüket bárhol. Képesek részei lenni idegen társadalmaknak és erejüket, tudásukat más népek szolgálatába állítani, ahelyett, hogy a saját királyságunkat építenénk. Így népem jövője a beolvadás lesz. Beolvad majd azokba a társadalmakba, amik befogadják őket. Idővel majd átveszik azok szokásait és hitét, így veszik el lassan a törpe öntudat és a törpe nép. Pár évszázad múlva talán már csak a legendákban, vagy mesékben lehet majd hallani a törpékről és még azt is kétségbe vonják majd akkor, hogy léteztünk valaha.
* Ezek után komoran, összeszűkült szemekkel hallgatja Quantall szavait, melyekben szinte tapintható a megalkuvás és a lemondás. Mielőtt válaszolna az öreg, sóhajt egy nagyot, majd így szól: *
- Ha mentené a tudást, azt jól tenné. Kár lenne veszni hagyni azt, mit generációk keserű tapasztalata ránk hagyott, hogy nekünk már ne kelljen újra ugyan azt az utat bejárnunk érte. De míg van élet, addig nem győzött a halál! Az arctalan célja éppen az, hogy ki nem hódol meg előtte pusztuljon, vagy meneküljön. De meddig hátrálhatunk? Hol lesz az a pont ahol azt mondjuk, hogy eddig és ne tovább? Már nincs hová hátrálni! Nem a terület a lényeg, hanem a rajta élő lelkek. Azokért kell küzdenünk. Abban igaza van, hogy azt a harcot, mi a lelkekért folyik fegyverrel és arroganciával nem nyerhetjük meg. Csak csendes, példamutató élettel, ami mellett a legnagyobb szenvedések közepette is kitartunk. Hogy aki lát elgondolkodjon rajta. Ugyan miből merítette ez az erejét, ha még a sötétség sem tudta megtörni? És akkor bizony keresni kezdik majd a fényt. Nem azért mert azt mondtuk nekik, hanem azért, mert ők is akarják azt az erőt, amiből mi meríteni tudtunk!
* Miután befejezte mondandóját Wertus meghallgatja Quantall válaszát. Ezek után feláll és kezét nyújtva a mélységi felé így szól:*
- Igazán örülök, hogy megismerhettem! Remélem nem voltam terhére a kérdéseimmel! Most mennem kell, a holnapi indulás előtt még el kell intéznem néhány dolgot, de ha épségben visszatérek az útról, még keresni fogom és folytathatjuk az eszmecserénket, ha nincs ellenére!
* Amennyiben a mélységi viszonozza az elköszönését, úgy szívesen végighallgatja, majd jobbját ökölbe szorítva, a mellkasára helyezve meghajol. Ezután a templom kapuja felé veszi az irányt. Távolodva a léptei egyre halkulnak a köveken, majd mikor a kapuhoz ér szélesre tárja azt. Ekkor a nap beszűrődő fénye hasítja ketté a templom belsejét uraló árnyakat. A törpe még megáll egy pillanatra a kapuban, hogy szemei megszokják a kinti fényt, majd kilép, mögötte pedig nyikorogva csapódik be a templom kapuja elzárva a fény útját és visszaadva a templombelsőt a félhomálynak… *
1302. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-14 21:00:32
Üzenet elküldve: 2026-05-14 21:00:32
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Szürke Légió - II. fejezet//
//Üzenet a Toronyból - Quantall//
*Mind a két hold magasan jár, az éjszaka a közepén járhat. Alszik a templom, s mindenki más is. Senkinek sem tűnik fel a hívatlan élőlény, mi keresztülkúszik a csarnokon. A feketéllő sikló sebesen vonaglik végig a hideg kőpadlón, s látszólag pontosan tudja, hová tart. Bekúszik az ajtó alatt, majd nyelvét sűrűn öltögetve tekeredik fel az asztalon. Ott aztán megtorpan, száját pedig nagyra tátja. Valami felcsúszik a torkán, a kígyó pedig felkrákog. Úgy köpi a bíbor szalaggal átkötött pergamentekercset Quantall asztalára, mintha mi sem lenne természetesebb. Körbefordítja még tekintetét a helyiségben, majd hangos pukkanás kíséretében válik köddé. Nem marad a helyén más, csak a gondosan az asztalra köpött tekercs, Quantallnak címezve.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.14 21:01:36
//Üzenet a Toronyból - Quantall//
*Mind a két hold magasan jár, az éjszaka a közepén járhat. Alszik a templom, s mindenki más is. Senkinek sem tűnik fel a hívatlan élőlény, mi keresztülkúszik a csarnokon. A feketéllő sikló sebesen vonaglik végig a hideg kőpadlón, s látszólag pontosan tudja, hová tart. Bekúszik az ajtó alatt, majd nyelvét sűrűn öltögetve tekeredik fel az asztalon. Ott aztán megtorpan, száját pedig nagyra tátja. Valami felcsúszik a torkán, a kígyó pedig felkrákog. Úgy köpi a bíbor szalaggal átkötött pergamentekercset Quantall asztalára, mintha mi sem lenne természetesebb. Körbefordítja még tekintetét a helyiségben, majd hangos pukkanás kíséretében válik köddé. Nem marad a helyén más, csak a gondosan az asztalra köpött tekercs, Quantallnak címezve.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.05.14 21:01:36
1301. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-05-13 11:47:19
Üzenet elküldve: 2026-05-13 11:47:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
* A kaszárnyában történő regisztrálást követően azt látja a legjobbnak, ha visszatérne a templom falai mögé és ott fényezze egy kicsit tudását az elkövetkezendő összecsapásokra. Mert hát abból lesz bőven, főleg, ha nem állítja meg valami nagyobb erő az egyre jobban előrenyomuló orkokat. Eddig azt hitte, hogy a kaszárnyában lesz a legnagyobb mozgolódás a sok helyszín közül, ám meglepetésére, pont a templom köré gyűl minden hívő és hitetlen egyaránt. Olybá tűnik, hogy mindenki az istenekhez szeretne intézni néhány sort, hátha az imáik fülekre találnak. Derk egy kis utcából lép ki, majd meglepődve tapasztalja a sok embert, ahogy a templom előtt, körül állnak. Mintha csak blokád alá lett volna véve a hely, olyannyira ellehetetlenítették a továbbjutást. A férfit azonban ez nem hatja meg, neki dolga van, méghozzá erősödni szeretne, hogy még véletlenül se kelljen másokhoz imádkoznia a saját élete érdekében. Nem is várja ki a sorát, sorra kap oda a többi ember vállához, hogy félrehúzhassa. Pont annyira mozgatja a népeket, hogy a kis rések között átpréselhesse magát. Nagyon nem zavartatja magát, mikor néhányan édesanyjáról tesznek megjegyzést. Nem alacsonyodik le a szintjükre. A templom lépcsősorához érve viszont meghátrál egy pillanatra. Nem lettek kevesebben itt sem. Ki hitte volna, hogy a lépcsőn is sor fogja várni. *
- Hát ilyen az én szerencsém.
* Jegyzi meg bosszúsan és még egy kavicsot is félrerúg, mint valami gyerek, aki nem kapta meg amit szeretne. Most aztán elgondolkodik a mágustoronyba való ellátogatásra. Azon kívül, hogy veszélyes úton kell átkelnie, nagyon nem tud más ellenérvet felvetni, de ahhoz több emberre lenne szüksége. *
- Hát ilyen az én szerencsém.
* Jegyzi meg bosszúsan és még egy kavicsot is félrerúg, mint valami gyerek, aki nem kapta meg amit szeretne. Most aztán elgondolkodik a mágustoronyba való ellátogatásra. Azon kívül, hogy veszélyes úton kell átkelnie, nagyon nem tud más ellenérvet felvetni, de ahhoz több emberre lenne szüksége. *
1300. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-27 21:26:08
Üzenet elküldve: 2026-04-27 21:26:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ritka alkalom nem csak az, hogy valakivel az istennőről beszélhet, de az is, hogy az-az adott illető vallásos személy létére ilyen okosan beszéljen. Nem ért egyet mindennel, ami elhagyja a másik száját, de érveket hall és következtetést. Amit, ő mint egy alapvetően tudományos ember tisztel. Egy kicsit meg is feledkezik magáról és halványan elmosolyodik.*
-Pedig a születés és a teremtés tényének, bár következményei a személyek vagy népek jövőbeli cselekedetei viszont azokra nem közvetlen van kihatásuk. Személyeknél elég az árvákra gondolni vagy azokra akik szembementek a szülei akaratával. A teremtés kapcsán pedig lehetne példálózni az emberekkel vagy akár saját népemmel is. A Föld Védőjének és a Fák Őrzőjének a nászából jöttek létre az elfekkel közös őseink. Mégis nem csak kulturális, de már alapvető fiziológiai különbségek is vannak köztünk és azok közt közt akikből kiváltunk. Az egyéni sikerek és egy nemzet összefogása közti különbségek kapcsán viszont igazat kell önnek adnom. Bár én nem látom továbbra se olyan vészesen a helyzetüket, mint maga. A törpe nép egyénileg vagy kisebb közösségeket alkotva is, de be tud illeszkedni más társadalmakba amiknek részét képezik. Legyen az szigorúbban tagozódó, mint ahonnan én is származom vagy egy lazább mint Wegtoren vagy Arthenior ahol akár nemesekké is vállhatnak nemcsak fajtól, de nemtől is függetlenül. Egy nép életben maradása pedig véleményem szerint az egyén és a közösség életben maradásától függ. Megannyi nép túlél úgy, hogy nincs egy nemzet, ami összefogná őket. Orkok, óriások, tündérek, gnómok és elfek. Ezek a fajok nem maguknak alkotnak hanem a közösségnek aminek a részei. Ez által ők is és általuk, a közösségük is gazdagabbá válik. A saját népemhez képest az önöké úgy hiszem ebből a szempontból életrevalóbb. Persze vannak nagyhangú és hirtelenharagú személyek önök közt is. De ha egy törpe egyedül marad akkor teremt magának a világban egy helyet. Ezzel szemben az én népem tagja a legtöbb esetben a világot kívánják a saját kívánalmaikra formálni.
*Meg kell hagyni valóban élvezi ezt a beszélgetést. Még arra is felmerül benne a vágy, hogy szívesen meginna valamit a másikkal bár tudja, hogy azt nem élvezné. A templom falain kívül túl sok a zaj. A másik kérdése hallatán egy féloldalas mosolyra húzódik a szája.*
-Ha jól sejtem ezen válaszom nem fog az ön megelégedésére lenni, de semmit nem tervezek. Ha tehetek a tudásommal valamit, hogy elkerüljem ezt a vérfürdőt akkor megteszem. Mint most is igyekszem. Viszont ha eljönnek a városunk nem létező falai alá akkor nem hiszem, hogy bármelyik fél a szavak erejével meggyőzhető lenne a fegyverek letételéről. Arról nem is beszélve, hogy az orkok céljait se értem. Amennyiben egyszerű területfoglalásról van szó, úgy nem is tartozik rám. Mint mondtam, véleményem szerint az isteneknek nincs joga a halandók éltébe beleszólva, rajtunk taposva hadakozni egymással. A történelem viszont bizonyítja, hogy háborúk voltak és lesznek halandó népek vagy fajok közt. A legnagyobb érték, ami ilyenkor elveszhet, az nem más, mint a tudás. Lehet, hogy könyveket mentek, lehet, hogy igyekszem szavakkal küzdeni a békéért, de az is előfordulhat, hogy itt se leszek már. Elmegyek valahova ahol érdemes még a halál ellen küzdeni ugyanis itt, lehet már vesztettem. Fegyvert nem fognék, mert ez nem az én harcom és egy ideje az is nehezemre esik, hogy a templomot elhagyjam nemhogy ilyesmit csináljak. Sa'Tereth ebből a szempontból győzelmet aratott felettem.
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ritka alkalom nem csak az, hogy valakivel az istennőről beszélhet, de az is, hogy az-az adott illető vallásos személy létére ilyen okosan beszéljen. Nem ért egyet mindennel, ami elhagyja a másik száját, de érveket hall és következtetést. Amit, ő mint egy alapvetően tudományos ember tisztel. Egy kicsit meg is feledkezik magáról és halványan elmosolyodik.*
-Pedig a születés és a teremtés tényének, bár következményei a személyek vagy népek jövőbeli cselekedetei viszont azokra nem közvetlen van kihatásuk. Személyeknél elég az árvákra gondolni vagy azokra akik szembementek a szülei akaratával. A teremtés kapcsán pedig lehetne példálózni az emberekkel vagy akár saját népemmel is. A Föld Védőjének és a Fák Őrzőjének a nászából jöttek létre az elfekkel közös őseink. Mégis nem csak kulturális, de már alapvető fiziológiai különbségek is vannak köztünk és azok közt közt akikből kiváltunk. Az egyéni sikerek és egy nemzet összefogása közti különbségek kapcsán viszont igazat kell önnek adnom. Bár én nem látom továbbra se olyan vészesen a helyzetüket, mint maga. A törpe nép egyénileg vagy kisebb közösségeket alkotva is, de be tud illeszkedni más társadalmakba amiknek részét képezik. Legyen az szigorúbban tagozódó, mint ahonnan én is származom vagy egy lazább mint Wegtoren vagy Arthenior ahol akár nemesekké is vállhatnak nemcsak fajtól, de nemtől is függetlenül. Egy nép életben maradása pedig véleményem szerint az egyén és a közösség életben maradásától függ. Megannyi nép túlél úgy, hogy nincs egy nemzet, ami összefogná őket. Orkok, óriások, tündérek, gnómok és elfek. Ezek a fajok nem maguknak alkotnak hanem a közösségnek aminek a részei. Ez által ők is és általuk, a közösségük is gazdagabbá válik. A saját népemhez képest az önöké úgy hiszem ebből a szempontból életrevalóbb. Persze vannak nagyhangú és hirtelenharagú személyek önök közt is. De ha egy törpe egyedül marad akkor teremt magának a világban egy helyet. Ezzel szemben az én népem tagja a legtöbb esetben a világot kívánják a saját kívánalmaikra formálni.
*Meg kell hagyni valóban élvezi ezt a beszélgetést. Még arra is felmerül benne a vágy, hogy szívesen meginna valamit a másikkal bár tudja, hogy azt nem élvezné. A templom falain kívül túl sok a zaj. A másik kérdése hallatán egy féloldalas mosolyra húzódik a szája.*
-Ha jól sejtem ezen válaszom nem fog az ön megelégedésére lenni, de semmit nem tervezek. Ha tehetek a tudásommal valamit, hogy elkerüljem ezt a vérfürdőt akkor megteszem. Mint most is igyekszem. Viszont ha eljönnek a városunk nem létező falai alá akkor nem hiszem, hogy bármelyik fél a szavak erejével meggyőzhető lenne a fegyverek letételéről. Arról nem is beszélve, hogy az orkok céljait se értem. Amennyiben egyszerű területfoglalásról van szó, úgy nem is tartozik rám. Mint mondtam, véleményem szerint az isteneknek nincs joga a halandók éltébe beleszólva, rajtunk taposva hadakozni egymással. A történelem viszont bizonyítja, hogy háborúk voltak és lesznek halandó népek vagy fajok közt. A legnagyobb érték, ami ilyenkor elveszhet, az nem más, mint a tudás. Lehet, hogy könyveket mentek, lehet, hogy igyekszem szavakkal küzdeni a békéért, de az is előfordulhat, hogy itt se leszek már. Elmegyek valahova ahol érdemes még a halál ellen küzdeni ugyanis itt, lehet már vesztettem. Fegyvert nem fognék, mert ez nem az én harcom és egy ideje az is nehezemre esik, hogy a templomot elhagyjam nemhogy ilyesmit csináljak. Sa'Tereth ebből a szempontból győzelmet aratott felettem.
1299. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-26 14:05:43
Üzenet elküldve: 2026-04-26 14:05:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* A törpe elgondolkodva hallgatja a mélységi szavait, miközben fél arcát a térdén könyöklő jobb tenyerébe temeti. Itt-ott hümmög valamit a szakálla alatt, majd mikor rá kerül a sor felegyenesedik és így szól: *
- Hogy én mit is gondolok erről? Azt, hogy ön erőnek erejével próbálja szétválasztani a dolgokat! A teremtést nem lehet elválasztani egy nép cselekedeteitől, úgy, ahogyan a születést és neveltetést sem hagyhatjuk ki az életünkből. Milyen lény lenne az, ki azt gondolná magáról, hogy semmi hálával nem tartozik szülei felé, hogy mindenre önerőből volt képes? Nem lett volna rá képes, ha nem szüli a világra az anyja az apja pedig nem tereli a jó útra és nem adja át neki az ősök tudását.
Igazi nemzetről pedig csak abban az esetben beszélhetünk, ha van egy közös cél, ami képessé teszi az egyéneket arra, hogy együtt dolgozzanak és félretegyék az önzésüket. Csak úgy képesek a nagy dolgokat véghez vinni. Mert egyénileg hiába lesznek képesek, még oly csodás dolgokat is létrehozni, mint a fegyverei. Ezek csupán az egyén ügyességét és erejét mutatják, a közösségét nem.
* Ekkor Wertus feláll és körbemutat.*
- Ha viszont ilyen épületeket képesek emelni és megvédeni, na az már valamit elmond egy nemzet erejéről az utókor számára! Ezért az én népem hiába áll helyt bárhol egyénileg, vagy akár kisebb közösségeket alkotva, ha nincs meg az a cél ami egybekovácsolná őket pusztulásra van ítélve! Mert erejüket és tudásukat nem a törpe nép felemelkedésének szolgálatába állítják, hanem áruba bocsátják és idegenek húznak hasznot belőle!
Én azon fáradozom, hogy felélesszem a népem szívében a vágyat, hogy újra egy közös célért mozduljon minden törpe összes izma!
* Ezután visszaül Quantall mellé és kérdőn bök felé jobb mutatóujjával. *
- És ön? Önnek mi a célja? Mit fog tenni, ha jönnek az orkok és védeni kell a várost?
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* A törpe elgondolkodva hallgatja a mélységi szavait, miközben fél arcát a térdén könyöklő jobb tenyerébe temeti. Itt-ott hümmög valamit a szakálla alatt, majd mikor rá kerül a sor felegyenesedik és így szól: *
- Hogy én mit is gondolok erről? Azt, hogy ön erőnek erejével próbálja szétválasztani a dolgokat! A teremtést nem lehet elválasztani egy nép cselekedeteitől, úgy, ahogyan a születést és neveltetést sem hagyhatjuk ki az életünkből. Milyen lény lenne az, ki azt gondolná magáról, hogy semmi hálával nem tartozik szülei felé, hogy mindenre önerőből volt képes? Nem lett volna rá képes, ha nem szüli a világra az anyja az apja pedig nem tereli a jó útra és nem adja át neki az ősök tudását.
Igazi nemzetről pedig csak abban az esetben beszélhetünk, ha van egy közös cél, ami képessé teszi az egyéneket arra, hogy együtt dolgozzanak és félretegyék az önzésüket. Csak úgy képesek a nagy dolgokat véghez vinni. Mert egyénileg hiába lesznek képesek, még oly csodás dolgokat is létrehozni, mint a fegyverei. Ezek csupán az egyén ügyességét és erejét mutatják, a közösségét nem.
* Ekkor Wertus feláll és körbemutat.*
- Ha viszont ilyen épületeket képesek emelni és megvédeni, na az már valamit elmond egy nemzet erejéről az utókor számára! Ezért az én népem hiába áll helyt bárhol egyénileg, vagy akár kisebb közösségeket alkotva, ha nincs meg az a cél ami egybekovácsolná őket pusztulásra van ítélve! Mert erejüket és tudásukat nem a törpe nép felemelkedésének szolgálatába állítják, hanem áruba bocsátják és idegenek húznak hasznot belőle!
Én azon fáradozom, hogy felélesszem a népem szívében a vágyat, hogy újra egy közös célért mozduljon minden törpe összes izma!
* Ezután visszaül Quantall mellé és kérdőn bök felé jobb mutatóujjával. *
- És ön? Önnek mi a célja? Mit fog tenni, ha jönnek az orkok és védeni kell a várost?
1298. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-21 00:12:19
Üzenet elküldve: 2026-04-21 00:12:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Ingerült léptekkel trappol fel a templomfalak rejtekét választva, míg nem a takaros kis kertben találja magát. Ellenségesen néz a szigorúan, ég felé meredező kőépületre, illetve az ahhoz vezető lépcsőfokokra.
Mérges.
Mérges az orkra, mert magára hagyta, azt mondta, jobb lesz Thalyssának nélküle. Butaság. Az egyetlen személy, akinek jó a másik nélkül, az Cagon! És nem is az csípi a szemét piszkosul, hogy az ork magára hagyta - bár az igazsághoz hozzátartozik, azért ez embertelenül bántja, többségében a hiúságát sérti, hogy őt bárki el merte hagyni!-, hanem hogy nem volt vele őszinte. Ha kerek-perec megmondta volna, hogy nem akar inast, vagy nem akar vele lenni, akkor egészen más lenne a helyet.
Valóban más lenne? Sosem tudjuk meg. Valószínűleg egyébként semmin sem változtatott volna, mivel Thalyssa makacsabb, mint bármelyik öszvér és minden bizonnyal igyekezett volna meggyőzni a férfit az ellenkezőjéről. Kell neki az az inas, csak még nem tudja.
Meg aztán, mérges Apácskára is, mert minek hozta ebbe a nyomorúságos országba, mehettek volna annyi másik helyre is. De nekik ide kellett jönniük, ahol a saját istenük nem éri el őket, a többi meg az égből potyog lefelé. Még, hogy fáradtak…Részegek! Pont mint Apácska. Az is mindig „elfárad” a nagy ivásban, mióta rájött, hogy a szeretője már más szeretője, az övé meg nem lesz. Azóta ráfogja a tavaszra, aztán a város a piaca, a benne lévő könnyűvérűek meg a csemegéi, amiből kedvére válogat.
Aztán kire mérges még? Az őrre. Az őrre, aki csúnyán nézett Cagonra mindenképp mérges! Mit képzel magáról az a cickányképű, hogy az ő orkjára csúnyán néz? És ha még csak néz, de gondol is!
És ha már itt vagyunk, akkor mérges az orkokra is, mert egyfelől a kereskedő is az, másrészről meg mit képzelnek magukról, hogy ők csak itt riogatják az embereket, bekergetik mindet a városfalak mögé. Hát mit viaskodnak annyit, kinek van itt erre ideje, mikor Thalyssa az alkímia fortélyait igyekszik kitanulni?! Meg hát szépítkező kence se kell senkinek, ha ugyanazon a pénzen lisztet is vehetnek, háború esetére. Kapjon mindegyik hascsikarást, hát rontják nekik az üzletet!
Hirtelen több személy és népcsoport nem jut eszébe, akire haragudhat, de a lista így is elég terebélyes. Mérgében nagyot horgant, mélyről szívja fel a nyálát, hogy aztán jókorát tudjon köpni magaelé. Büszkén nézi a hosszú füven csillanó, nagyot csattanó nyáltócsát, talán ez volt az első alkalom, hogy nem köpte le saját magát „véleménynyilvánítás” közben. Aztán arra gondol, boszorkányok ilyesmit össze szoktak gyűjteni, aztán megdelejezik az embert vele. De utána meg arra gondol, amelyik boszorkány a nyálát kapargatja a fűről, az megérdemli, hogy megverje az átkával.
Eljátszik a gondolattal, hogy benéz a templomba, de az igazság az, fél tőle. Nagynak is tűnik, zordnak is, meg hát emlékszik még élénken Garsin történetére, mi van akkor, ha a lepotyogott istenek valamelyike odabent bujkál? Az kéne még csak, hogy szembejöjjön vele egy abban a kőborzalomban, aztán ő is belebolonduljon a látványba! Tartsák csak meg az istenkék maguknak a köházaikat, jó lesz neki itt a kertben.
Hatalmasat ásít. Apró, fehér fogait sorra mutatja, akkorára nyitja a száját, hogy a torka közepéig és képes lenne lelátni az, akinek jó a szeme. Végül az egyik terebélyes fát választja pihenő helyéül. Úgy dönt, innen fog tovább állni, kitalálja hogyan jut majd el a kikötőbe. Megálmodja, ahogy mindig is megszokta. Így aztán az általa kiválasztott, szimpatikus fa tövébe kuporodik, ahol hamar elnyomja az álom.
Ütemes kopogást hall, olyat, mint amikor éles tárgyat állítanak fába. Újra, és újra, és újra. Penge susogás, aztán tompa csapódás. Thalyssa lepillant a kezére, amely fura, szebb napokat is megélt tőr felé nyúl. Egy olyan tőr felé, aminek a pengéje nem látszik, csak a markolata meredezik a nagyvilág felé, hatalmas faajtóba fúródva.
A markolatra fog, ami hirtelen kígyóként tekeredik a csuklójára, a sötét ajtó hatalmas szájjá változik, feneketlen lyukká, abba rántja be a kígyó, ő pedig jókorát bukfencezik, végül a földön csattan. Fogalma sincs, hogy hol van, a közeg sötét, fekete…a torkát kaparja a füst, az orrát csavarja az erjedt szesz szag. Négykézláb nyomja magát, a feje fölül ismét ütemes kopogást hall. Mintha sátortetőt látna, vörös és fehér. Késeket dobnak fel, de azok nem esnek le. A plafonba sem fúródnak. Egyszerűen csak…eltűnnek.
Aztán lepillant. Egy hatalmas korsót lát, ami egyszerűen ketté nyílik. A korsó igazából egy tojás, a tojásban pedig két állat verekszik: egy róka és egy medve.
Thalyssa elképedve térdel a tojáslakók felett, elnyíló ajkakkal mered a liliputi miniatűrök harcára. Harc ez, vagy tánc?
Aztán meghallja az ismerős, kertet firtató álmából előtörő hangot.
„Ideje Indulni”.
A hang mély, olyan, mint Cagoné, ám mégsem az. Erős, dörgő, a holtakat is felébreszti, hát még Thalyssát! Erősen megrándulva riad fel, álmos szemekkel pislog körbe. Félhomály veszi körül, jól elszundíthatott a fa alatt.
Hitetlenkedve ingatja meg a fejét, szép arca torz, értetlen maszkká torzul, ahogy visszagondol az álmára. Korsótojásban verekvő medve és róka. Ember legyen a talpán, aki képes megfejteni ezt az álmot!
A belső hang utasításának eleget téve összeszedi magát, rövid tapogatódzás után ellenőrzi, hogy mindene megvan-e, majd elindul a kerten át a Romváros irányába. Hiszen Cagonnak igaza volt. Az istene szólítja, álmai a Vérkertbe vezetik az útját, ám odáig el is kell jutni. Ahhoz pedig kísérő kompánia kell. Talán pontosan arra van szüksége, amit látott: egy rókára és egy medvére, még ha azok „tojásból” is kelnek ki, hogy egymással táncoljanak.*
Mérges.
Mérges az orkra, mert magára hagyta, azt mondta, jobb lesz Thalyssának nélküle. Butaság. Az egyetlen személy, akinek jó a másik nélkül, az Cagon! És nem is az csípi a szemét piszkosul, hogy az ork magára hagyta - bár az igazsághoz hozzátartozik, azért ez embertelenül bántja, többségében a hiúságát sérti, hogy őt bárki el merte hagyni!-, hanem hogy nem volt vele őszinte. Ha kerek-perec megmondta volna, hogy nem akar inast, vagy nem akar vele lenni, akkor egészen más lenne a helyet.
Valóban más lenne? Sosem tudjuk meg. Valószínűleg egyébként semmin sem változtatott volna, mivel Thalyssa makacsabb, mint bármelyik öszvér és minden bizonnyal igyekezett volna meggyőzni a férfit az ellenkezőjéről. Kell neki az az inas, csak még nem tudja.
Meg aztán, mérges Apácskára is, mert minek hozta ebbe a nyomorúságos országba, mehettek volna annyi másik helyre is. De nekik ide kellett jönniük, ahol a saját istenük nem éri el őket, a többi meg az égből potyog lefelé. Még, hogy fáradtak…Részegek! Pont mint Apácska. Az is mindig „elfárad” a nagy ivásban, mióta rájött, hogy a szeretője már más szeretője, az övé meg nem lesz. Azóta ráfogja a tavaszra, aztán a város a piaca, a benne lévő könnyűvérűek meg a csemegéi, amiből kedvére válogat.
Aztán kire mérges még? Az őrre. Az őrre, aki csúnyán nézett Cagonra mindenképp mérges! Mit képzel magáról az a cickányképű, hogy az ő orkjára csúnyán néz? És ha még csak néz, de gondol is!
És ha már itt vagyunk, akkor mérges az orkokra is, mert egyfelől a kereskedő is az, másrészről meg mit képzelnek magukról, hogy ők csak itt riogatják az embereket, bekergetik mindet a városfalak mögé. Hát mit viaskodnak annyit, kinek van itt erre ideje, mikor Thalyssa az alkímia fortélyait igyekszik kitanulni?! Meg hát szépítkező kence se kell senkinek, ha ugyanazon a pénzen lisztet is vehetnek, háború esetére. Kapjon mindegyik hascsikarást, hát rontják nekik az üzletet!
Hirtelen több személy és népcsoport nem jut eszébe, akire haragudhat, de a lista így is elég terebélyes. Mérgében nagyot horgant, mélyről szívja fel a nyálát, hogy aztán jókorát tudjon köpni magaelé. Büszkén nézi a hosszú füven csillanó, nagyot csattanó nyáltócsát, talán ez volt az első alkalom, hogy nem köpte le saját magát „véleménynyilvánítás” közben. Aztán arra gondol, boszorkányok ilyesmit össze szoktak gyűjteni, aztán megdelejezik az embert vele. De utána meg arra gondol, amelyik boszorkány a nyálát kapargatja a fűről, az megérdemli, hogy megverje az átkával.
Eljátszik a gondolattal, hogy benéz a templomba, de az igazság az, fél tőle. Nagynak is tűnik, zordnak is, meg hát emlékszik még élénken Garsin történetére, mi van akkor, ha a lepotyogott istenek valamelyike odabent bujkál? Az kéne még csak, hogy szembejöjjön vele egy abban a kőborzalomban, aztán ő is belebolonduljon a látványba! Tartsák csak meg az istenkék maguknak a köházaikat, jó lesz neki itt a kertben.
Hatalmasat ásít. Apró, fehér fogait sorra mutatja, akkorára nyitja a száját, hogy a torka közepéig és képes lenne lelátni az, akinek jó a szeme. Végül az egyik terebélyes fát választja pihenő helyéül. Úgy dönt, innen fog tovább állni, kitalálja hogyan jut majd el a kikötőbe. Megálmodja, ahogy mindig is megszokta. Így aztán az általa kiválasztott, szimpatikus fa tövébe kuporodik, ahol hamar elnyomja az álom.
Ütemes kopogást hall, olyat, mint amikor éles tárgyat állítanak fába. Újra, és újra, és újra. Penge susogás, aztán tompa csapódás. Thalyssa lepillant a kezére, amely fura, szebb napokat is megélt tőr felé nyúl. Egy olyan tőr felé, aminek a pengéje nem látszik, csak a markolata meredezik a nagyvilág felé, hatalmas faajtóba fúródva.
A markolatra fog, ami hirtelen kígyóként tekeredik a csuklójára, a sötét ajtó hatalmas szájjá változik, feneketlen lyukká, abba rántja be a kígyó, ő pedig jókorát bukfencezik, végül a földön csattan. Fogalma sincs, hogy hol van, a közeg sötét, fekete…a torkát kaparja a füst, az orrát csavarja az erjedt szesz szag. Négykézláb nyomja magát, a feje fölül ismét ütemes kopogást hall. Mintha sátortetőt látna, vörös és fehér. Késeket dobnak fel, de azok nem esnek le. A plafonba sem fúródnak. Egyszerűen csak…eltűnnek.
Aztán lepillant. Egy hatalmas korsót lát, ami egyszerűen ketté nyílik. A korsó igazából egy tojás, a tojásban pedig két állat verekszik: egy róka és egy medve.
Thalyssa elképedve térdel a tojáslakók felett, elnyíló ajkakkal mered a liliputi miniatűrök harcára. Harc ez, vagy tánc?
Aztán meghallja az ismerős, kertet firtató álmából előtörő hangot.
„Ideje Indulni”.
A hang mély, olyan, mint Cagoné, ám mégsem az. Erős, dörgő, a holtakat is felébreszti, hát még Thalyssát! Erősen megrándulva riad fel, álmos szemekkel pislog körbe. Félhomály veszi körül, jól elszundíthatott a fa alatt.
Hitetlenkedve ingatja meg a fejét, szép arca torz, értetlen maszkká torzul, ahogy visszagondol az álmára. Korsótojásban verekvő medve és róka. Ember legyen a talpán, aki képes megfejteni ezt az álmot!
A belső hang utasításának eleget téve összeszedi magát, rövid tapogatódzás után ellenőrzi, hogy mindene megvan-e, majd elindul a kerten át a Romváros irányába. Hiszen Cagonnak igaza volt. Az istene szólítja, álmai a Vérkertbe vezetik az útját, ám odáig el is kell jutni. Ahhoz pedig kísérő kompánia kell. Talán pontosan arra van szüksége, amit látott: egy rókára és egy medvére, még ha azok „tojásból” is kelnek ki, hogy egymással táncoljanak.*
1297. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-20 18:46:37
Üzenet elküldve: 2026-04-20 18:46:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 828
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Quantall kifejtette saját szkeptikus, szinte már nihilizmusba hajló létszemléletét, amit a törpe szó nélkül hagyva inkább a szavai istennőre és a törp népre vonatkozó részére reagál. A mélységi mágus arca nem árul el érzelmeket ezzel kapcsolatban. A feltett kérdésekre az eddigi hűvös, kimért stílusában válaszol.*
-Nem. Érteni véltem a szavait. Amiknek egy részével, mégpedig azzal, hogy az istennő miért is nem avatkozik bele jobban az életükbe egyet is értek. Viszont a jelenlegi helyzetleírással és a teremtésük fontosságának tényével nem. Először is, jelenlegi helyzetüket olyan vészesnek jómagam nem találom. Piritanesben és Wegtorenben egy erősebb közösséget alkotnak, de itt Artheniorban is a társadalom részét képezik mesteremberekként, katonákként vagy egyéb munkák művelőiként. Nem hiszem, hogy az züllöttség olyan mértékű volna mint leírta. Katonai és politikai befolyásuk elvesztését a természeti katasztrófának köszönhetik, ami miatt el kellett hagyniuk a városukat. Ami, az én népemet is a felszínre száműzte ahol a kulturális különbségek és a társadalom megbélyegzésének a kettőse miatt miatt szenvednek sokan. Legtöbbjük pontosan ezért valóban képtelen a beilleszkedésre. Lehetséges, hogy ön is tapasztalta már. Másodrészt, visszatérve a korábbi filozófiához, amennyiben a teremtésnek vagy a halálnak túl nagy értéket adunk akkor a kettő közti folyamat értékét csökkentjük. Mi a nagyobb érték? Az, hogy a világra hoztak valakit vagy az, hogy ezek után mit kezdett az életével? Tegyük fel az ön népének minden tagja egyik pillanatról a másikra eltűnik ebből világból. Mire emlékezzen az utókor? Arra, hogy valamikor volt egy olyan nép, hogy törpe, alacsonyak voltak, a hegyekben éltek és a férfiak körében dívott a szakáll viselete vagy az építészetükre és a kovácsművészetükre amelyek megismerésével más fajok gazdagodásához is hozzájárulhatnak a jövőben is? Az én népem is követ isteneket és mi is jelentős szerepet vállaltunk és vállalunk mai napig a világ hatalmai között. De ha egyik napról a másikra eltűnnénk nem hiszem, hogy ez volna, ami a legjobban jellemezne minket, mint fajt. Ha csak ezek a fegyverek*teszi a kezét az oldalán lévő kardokra.*maradnának fent és ezek alapján próbálnák megérteni a jövő fajai, hogy milyenek is voltak azok a mélységiek szerintem sokkal jobb és hasznosabb megítélésünk lenne. Ezek ugyanis egy odaadó, a szakmájához értő és szépérzékkel rendelkező mesterember kezéből kerültek ki. Művészileg és technológiailag is méltó mementók lehetnének. És, hogy kovácsolás során az istenek vagy a magas színvonalú munkájához kapcsolódó büszkeség, esetleg csak a busás fizetség vagy a félelem vezette a mester kezét az-az eredmény szempontjából mindegy is. Ne értsen félre. Úgy értettem, hogy amennyiben kulturális örökségként fennmaradó tárgyi bizonyítékként nézünk egy eszközt akkor nem számít az ilyesmi. Egy még létező nép kapcsán erkölcsileg számításba kell venni ezeket a szempontokat is. Ön mit gondol?
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Quantall kifejtette saját szkeptikus, szinte már nihilizmusba hajló létszemléletét, amit a törpe szó nélkül hagyva inkább a szavai istennőre és a törp népre vonatkozó részére reagál. A mélységi mágus arca nem árul el érzelmeket ezzel kapcsolatban. A feltett kérdésekre az eddigi hűvös, kimért stílusában válaszol.*
-Nem. Érteni véltem a szavait. Amiknek egy részével, mégpedig azzal, hogy az istennő miért is nem avatkozik bele jobban az életükbe egyet is értek. Viszont a jelenlegi helyzetleírással és a teremtésük fontosságának tényével nem. Először is, jelenlegi helyzetüket olyan vészesnek jómagam nem találom. Piritanesben és Wegtorenben egy erősebb közösséget alkotnak, de itt Artheniorban is a társadalom részét képezik mesteremberekként, katonákként vagy egyéb munkák művelőiként. Nem hiszem, hogy az züllöttség olyan mértékű volna mint leírta. Katonai és politikai befolyásuk elvesztését a természeti katasztrófának köszönhetik, ami miatt el kellett hagyniuk a városukat. Ami, az én népemet is a felszínre száműzte ahol a kulturális különbségek és a társadalom megbélyegzésének a kettőse miatt miatt szenvednek sokan. Legtöbbjük pontosan ezért valóban képtelen a beilleszkedésre. Lehetséges, hogy ön is tapasztalta már. Másodrészt, visszatérve a korábbi filozófiához, amennyiben a teremtésnek vagy a halálnak túl nagy értéket adunk akkor a kettő közti folyamat értékét csökkentjük. Mi a nagyobb érték? Az, hogy a világra hoztak valakit vagy az, hogy ezek után mit kezdett az életével? Tegyük fel az ön népének minden tagja egyik pillanatról a másikra eltűnik ebből világból. Mire emlékezzen az utókor? Arra, hogy valamikor volt egy olyan nép, hogy törpe, alacsonyak voltak, a hegyekben éltek és a férfiak körében dívott a szakáll viselete vagy az építészetükre és a kovácsművészetükre amelyek megismerésével más fajok gazdagodásához is hozzájárulhatnak a jövőben is? Az én népem is követ isteneket és mi is jelentős szerepet vállaltunk és vállalunk mai napig a világ hatalmai között. De ha egyik napról a másikra eltűnnénk nem hiszem, hogy ez volna, ami a legjobban jellemezne minket, mint fajt. Ha csak ezek a fegyverek*teszi a kezét az oldalán lévő kardokra.*maradnának fent és ezek alapján próbálnák megérteni a jövő fajai, hogy milyenek is voltak azok a mélységiek szerintem sokkal jobb és hasznosabb megítélésünk lenne. Ezek ugyanis egy odaadó, a szakmájához értő és szépérzékkel rendelkező mesterember kezéből kerültek ki. Művészileg és technológiailag is méltó mementók lehetnének. És, hogy kovácsolás során az istenek vagy a magas színvonalú munkájához kapcsolódó büszkeség, esetleg csak a busás fizetség vagy a félelem vezette a mester kezét az-az eredmény szempontjából mindegy is. Ne értsen félre. Úgy értettem, hogy amennyiben kulturális örökségként fennmaradó tárgyi bizonyítékként nézünk egy eszközt akkor nem számít az ilyesmi. Egy még létező nép kapcsán erkölcsileg számításba kell venni ezeket a szempontokat is. Ön mit gondol?
1296. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-20 09:54:03
Üzenet elküldve: 2026-04-20 09:54:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
* Eddig még sosem kellett neki ennyi időt foglalkoznia egy gyerekkel. Talán ezért is érzi magát ennyi fáradtan. Bár az elején jól elvoltak. Nem ehhez van szokva, így annyira nem is bánja, hogy közös útjuk végéhez értek. Talán a jövőben új erővel nekifuthatnak ennek, de a jelenlegi szituációk eléggé megnehezítik a dolgokat. *
- A halálban nincs dicsőség. Ha van is, a túlvilágon nem mész vele sokra. Nem azért ragadnak fegyvert a felnőttek, mert a dicsőség a mindenük, hanem mert valakinek muszáj.
* Feleli a lánynak, bár hangja magabiztosság hiányában aligha fogja a szívére venni. Nem hisz teljesen a város győzelmében, ám nincs mit tenni. Vagy cselekedni kell, vagy menekülni. Cagon pedig nem menekül többet. Az ork tekintete valamivel elsötétedik, mikor tartozásról kezd beszélni a lány. Egy pillanatra megbánja, hogy egyáltalán adott neki valamit, elvégre ezzel is csak egyetlen egy dolog bizonyít az ork szemében. Az emberek kapzsik. Visszavenni már nem veszi vissza az italok. Nyugodtan tartsa csak meg az 1 db Világoszöld varázsitalt Thalyssa Lwyd, valamint
az 1 db Sötétzöld varázsitalt is, ami szintén Thalyssa Lwyd birtokába kerül, Végül, de nem utolsósorban 1 Halványlila varázsital is átkerül Thalyssa Lwyd tulajdonába. *
- Mielőtt adósságról tárgyalunk, előbb bizonyosodj meg arról, hogy mit tartasz a kezedben.
* Igaz, nem valami sorsfordító ital került hozzá, de a semminél mindig is jobb lesz. Ajándék lónak a fogát nem szokás nézni, ám jelen esetben az ajándék rossz nem lehet. Nem kíván többet mondani. Az ezt követő némaságban csak a lány mászása hallható. Egy darabig még követi a tekintete, pusztán azért, hogy lássa tényleg bemegy. Bár akkor sem tudna mit csinálni, ha hirtelen elrohanna. Végül egy megkönnyebbült, mégis szomorú sóhajjal fordul vissza. Megmarkolja a gyeplőt, majd egy erős ütést követve folytatja bizonytalan útját. *
* Eddig még sosem kellett neki ennyi időt foglalkoznia egy gyerekkel. Talán ezért is érzi magát ennyi fáradtan. Bár az elején jól elvoltak. Nem ehhez van szokva, így annyira nem is bánja, hogy közös útjuk végéhez értek. Talán a jövőben új erővel nekifuthatnak ennek, de a jelenlegi szituációk eléggé megnehezítik a dolgokat. *
- A halálban nincs dicsőség. Ha van is, a túlvilágon nem mész vele sokra. Nem azért ragadnak fegyvert a felnőttek, mert a dicsőség a mindenük, hanem mert valakinek muszáj.
* Feleli a lánynak, bár hangja magabiztosság hiányában aligha fogja a szívére venni. Nem hisz teljesen a város győzelmében, ám nincs mit tenni. Vagy cselekedni kell, vagy menekülni. Cagon pedig nem menekül többet. Az ork tekintete valamivel elsötétedik, mikor tartozásról kezd beszélni a lány. Egy pillanatra megbánja, hogy egyáltalán adott neki valamit, elvégre ezzel is csak egyetlen egy dolog bizonyít az ork szemében. Az emberek kapzsik. Visszavenni már nem veszi vissza az italok. Nyugodtan tartsa csak meg az 1 db Világoszöld varázsitalt Thalyssa Lwyd, valamint
az 1 db Sötétzöld varázsitalt is, ami szintén Thalyssa Lwyd birtokába kerül, Végül, de nem utolsósorban 1 Halványlila varázsital is átkerül Thalyssa Lwyd tulajdonába. *- Mielőtt adósságról tárgyalunk, előbb bizonyosodj meg arról, hogy mit tartasz a kezedben.
* Igaz, nem valami sorsfordító ital került hozzá, de a semminél mindig is jobb lesz. Ajándék lónak a fogát nem szokás nézni, ám jelen esetben az ajándék rossz nem lehet. Nem kíván többet mondani. Az ezt követő némaságban csak a lány mászása hallható. Egy darabig még követi a tekintete, pusztán azért, hogy lássa tényleg bemegy. Bár akkor sem tudna mit csinálni, ha hirtelen elrohanna. Végül egy megkönnyebbült, mégis szomorú sóhajjal fordul vissza. Megmarkolja a gyeplőt, majd egy erős ütést követve folytatja bizonytalan útját. *
1295. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-19 20:16:21
Üzenet elküldve: 2026-04-19 20:16:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
*Olyan képet vág az ork nevetését hallva, mint aki citromba harapott. Még hogy őt kinevesse ez a nagy zöldség?! Hát mit képzel magáról? Megfogja még bánni ezt a nagy vidámságot!
Már nem is bánja annyira, hogy Cagont harcba hívják, meg is érdemli, egyedül is hagyja őt, ki is neveti, meg buta tanácsokat is ad. Mi értelme felnőttnek lenni, ha még csak nem is tud hasznosként viselkedni. Kérdeznek tőle, erre meg csak nevet, aztán nem segít. Ráadásul mindent meg is tilt, ami móka.
Azt hiszi a kalandjuk tovább tart, hogy legalább még enni kapni fog, ám a szekér megáll a templom előtt. Thalyssa bizalmatlanul nézi a hatalmas épületet, annak kőfalait és aprónak tűnő kertjét, majd ismét az orkra sandít.*
- Ez a te nagy terved? Lelencházba adsz? Ott kéne nekem biztonságban lennem, míg te meghalsz a fene nagy dicsőségedben? Szép.
*A hangja leplezetlen csalódottsággal teli, fejét rosszallóan ingatja meg. Egyre csak az ork ujjára húzott karkötőjét figyeli, melyet az adott pillanatban úgy ítél meg, nem érdemelt meg a férfi. A legrosszabb helyekre vezető út is jószándékkal van kikövezve, így nem veti Cagon szemére annak döntését, ahogy saját véleményét sem. Úgy dönt, elhiszi, hogy az ork a javát akarja, még ha nem is azt szolgálja – szerinte-.*
-Bolondok mindig lesznek Targhed Cagon. Lesznek aki háborús időben lehetetlen helyekre mennek, meg olyanok is, akik egy olyan városért igyekeznek a mészárszékre, ami köp rájuk. Neked kéne a legjobban tudnod, elvégre te vagy a felnőtt, nem igaz?
*Amilyen kicsi, olyan szúrós. Igyekszik leplezni megbántottságát, ám nem elég idős hozzá, hogy ezt tökéletesen tudja maszkolni. Indulatosan marja el a felé nyújtott bőrtokot, saját testével védve fordul el az orktól, mintha attól félne, amaz igyekszik visszavenni tőle, úgy nézi meg, miket talál benne. Három, parafával lezárt ital, a színüket nem tudja megmondani. A tok tetejét sebesen hajtja vissza, alsószoknyájának rejtett zsebei egyikébe tuszkolja. A csörgés-zörgés alapján megállapítható, van tucatnyi más kincs és kacat is még.*
-Kettővel még az adósom vagy. El fogok jönni mikor mindennek vége és behajtom rajtad. Akkor pedig a karkötőm is visszaveszem. De míg nem találkozunk, addig vigyázz a kincsemre és az életedre is. Másod sincs, Cifra.
*Azzal pókokat megszégyenítő ügyességgel mászik le a szekérről, hogy aztán távolodó alakja elvesszen a templomi miliőben. Nem néz vissza, nem akarja látni, ahogy az ork alakját elnyeli a városi forgatag.*
*Olyan képet vág az ork nevetését hallva, mint aki citromba harapott. Még hogy őt kinevesse ez a nagy zöldség?! Hát mit képzel magáról? Megfogja még bánni ezt a nagy vidámságot!
Már nem is bánja annyira, hogy Cagont harcba hívják, meg is érdemli, egyedül is hagyja őt, ki is neveti, meg buta tanácsokat is ad. Mi értelme felnőttnek lenni, ha még csak nem is tud hasznosként viselkedni. Kérdeznek tőle, erre meg csak nevet, aztán nem segít. Ráadásul mindent meg is tilt, ami móka.
Azt hiszi a kalandjuk tovább tart, hogy legalább még enni kapni fog, ám a szekér megáll a templom előtt. Thalyssa bizalmatlanul nézi a hatalmas épületet, annak kőfalait és aprónak tűnő kertjét, majd ismét az orkra sandít.*
- Ez a te nagy terved? Lelencházba adsz? Ott kéne nekem biztonságban lennem, míg te meghalsz a fene nagy dicsőségedben? Szép.
*A hangja leplezetlen csalódottsággal teli, fejét rosszallóan ingatja meg. Egyre csak az ork ujjára húzott karkötőjét figyeli, melyet az adott pillanatban úgy ítél meg, nem érdemelt meg a férfi. A legrosszabb helyekre vezető út is jószándékkal van kikövezve, így nem veti Cagon szemére annak döntését, ahogy saját véleményét sem. Úgy dönt, elhiszi, hogy az ork a javát akarja, még ha nem is azt szolgálja – szerinte-.*
-Bolondok mindig lesznek Targhed Cagon. Lesznek aki háborús időben lehetetlen helyekre mennek, meg olyanok is, akik egy olyan városért igyekeznek a mészárszékre, ami köp rájuk. Neked kéne a legjobban tudnod, elvégre te vagy a felnőtt, nem igaz?
*Amilyen kicsi, olyan szúrós. Igyekszik leplezni megbántottságát, ám nem elég idős hozzá, hogy ezt tökéletesen tudja maszkolni. Indulatosan marja el a felé nyújtott bőrtokot, saját testével védve fordul el az orktól, mintha attól félne, amaz igyekszik visszavenni tőle, úgy nézi meg, miket talál benne. Három, parafával lezárt ital, a színüket nem tudja megmondani. A tok tetejét sebesen hajtja vissza, alsószoknyájának rejtett zsebei egyikébe tuszkolja. A csörgés-zörgés alapján megállapítható, van tucatnyi más kincs és kacat is még.*
-Kettővel még az adósom vagy. El fogok jönni mikor mindennek vége és behajtom rajtad. Akkor pedig a karkötőm is visszaveszem. De míg nem találkozunk, addig vigyázz a kincsemre és az életedre is. Másod sincs, Cifra.
*Azzal pókokat megszégyenítő ügyességgel mászik le a szekérről, hogy aztán távolodó alakja elvesszen a templomi miliőben. Nem néz vissza, nem akarja látni, ahogy az ork alakját elnyeli a városi forgatag.*
1294. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-19 19:53:07
Üzenet elküldve: 2026-04-19 19:53:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 413
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
* Már felhagyott azzal, hogy rávegye bármire is a lányt. Még az a szerencséje, hogy abbahagyta a panaszkodást az inaskodásról. Ennek örömére inkább elengedi a továbbiakat a füle mellett, holott szívesen hozzátenné a saját véleményét. Ahogy mondani szokták, az okos enged, és most Cagonra kerül a sor, hogy némán hallgassa az út hátralévő részében a lány terveit. Nem sok idő telik el, mire megpillantja a templom falait. Ekkor hallja csak meg a lány újonnan jött ötletét. Eleinte csak pislogni tud a felvetésre, de utána mintha egy jámbor viccet meséltek volna neki kezd el kacagni. Hogy hogyan akar odamenni, azt nem tudja, és láthatólag a lány sem, legalábbis ez esik le neki a kérdéseiből. *
- Ez igazán egyszerű.
* Megköszörüli torkát, mintha valami óriási tanácsot követné. *
- Sehogy.
* Aztán hamar is kettétöri az iménti lelkesedését. *
- Semmi dolgod a kikötőben. Az nem gyerekeknek való hely. És még ha tényleg útnak is kelnél, ha azt sem tudod merre van észak, úgy elég nehéz dolgod lenne. Olyan balekokat, akik épp arra tartanak, na, olyanokat nem fogsz találni. Elképesztő hülyének kell ahhoz lenni, hogy valaki most tervezzen arra egy utat. Hallgass rám, és húzd meg magad a csata végéig.
* Mondja, majd meg is állítja a szekeret a templom lépcsői előtt. *
- A templomban mond, hogy árva vagy. Azt fogják hinni, hogy a szüleid elhagytak az orkok miatt és elvisznek az árvaházba.
* Mondja, majd belenyúl táskájába és elővesz egy kis bőrtokot, amit át is nyújt. Benne három bájital a saját készletéből. Megváltani nem fogja vele a világot, de a semminél kicsivel nagyobb esélyt ad a túlélésre a bajban.
- Fogd ezeket, és vigyázz magadra.
A hozzászólás írója (Targhed Cagon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.19 19:55:33
* Már felhagyott azzal, hogy rávegye bármire is a lányt. Még az a szerencséje, hogy abbahagyta a panaszkodást az inaskodásról. Ennek örömére inkább elengedi a továbbiakat a füle mellett, holott szívesen hozzátenné a saját véleményét. Ahogy mondani szokták, az okos enged, és most Cagonra kerül a sor, hogy némán hallgassa az út hátralévő részében a lány terveit. Nem sok idő telik el, mire megpillantja a templom falait. Ekkor hallja csak meg a lány újonnan jött ötletét. Eleinte csak pislogni tud a felvetésre, de utána mintha egy jámbor viccet meséltek volna neki kezd el kacagni. Hogy hogyan akar odamenni, azt nem tudja, és láthatólag a lány sem, legalábbis ez esik le neki a kérdéseiből. *
- Ez igazán egyszerű.
* Megköszörüli torkát, mintha valami óriási tanácsot követné. *
- Sehogy.
* Aztán hamar is kettétöri az iménti lelkesedését. *
- Semmi dolgod a kikötőben. Az nem gyerekeknek való hely. És még ha tényleg útnak is kelnél, ha azt sem tudod merre van észak, úgy elég nehéz dolgod lenne. Olyan balekokat, akik épp arra tartanak, na, olyanokat nem fogsz találni. Elképesztő hülyének kell ahhoz lenni, hogy valaki most tervezzen arra egy utat. Hallgass rám, és húzd meg magad a csata végéig.
* Mondja, majd meg is állítja a szekeret a templom lépcsői előtt. *
- A templomban mond, hogy árva vagy. Azt fogják hinni, hogy a szüleid elhagytak az orkok miatt és elvisznek az árvaházba.
* Mondja, majd belenyúl táskájába és elővesz egy kis bőrtokot, amit át is nyújt. Benne három bájital a saját készletéből. Megváltani nem fogja vele a világot, de a semminél kicsivel nagyobb esélyt ad a túlélésre a bajban.
- Fogd ezeket, és vigyázz magadra.
A hozzászólás írója (Targhed Cagon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.19 19:55:33
1293. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-17 00:13:37
Üzenet elküldve: 2026-04-17 00:13:37
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Dänkijinkilinkilinkilinkij//
*A bárónő a templomban, a „szőke herceg“ a kosnál, a patkányképű pedig a lovacskát csitítja, mikor a tündér odalép hozzá.
A patkányképű a kérdést megnyúlt arccal hallgatja, sárga fogai hetykén villannak, ahogy egyre szélesedű vigyorba szalad a széles száj.*
-Há‘ hogyne lehetne, babám! -*obszcén kézmozdulattal int saját ágyéka irányába, laza csípőmozdulattal lökve előre magát, így kíánlva fel a portékát.*- De csak öt arany van nálam, úgyhogy nagy vígaszságra ne számolj!
*Látszik a férfin, valószínűleg valahol ez napjának a fénypontja, ahogy az is pontosan kivehető, valószínűleg összetéveszti valakivel – vagy inkább valamivel- a leányt.
Seraphel mérhetetlen türelemmel hallgatja a beszélgetést, de egyenes háta még mindig a kos irányába görnyed. A kék tekintet lassan vándorol a tragikomédia irányába, így tartása is megváltozik. Kényelmes mozdulatokkal igazítja meg felöltőjét és köpenyét, majd haját is, csak ezt követően lép a hintó és a fura páros mellé.*
-Úgy hiszem, a ló felől érdeklődött a leány. Simogassa meg bátran, kisasszony, de csak a nyakát. Szeszélyes jószág, pont mint a hajtója, még harap is.
Az inas fintorog, mondd valamit számukra ismeretlen nyelven, de csak a bajsza alatt. Arra elég, hogy még hallják, de arra már nem, hogy meg is értsék. Damarque rá sem hederít, eddig sem tette. Tekintete elidőzik a szépen, örömét leli benne. Márhogy a lány bámulásában, mert őt a ló annyira nem köti le. A kos, az nyilván más tészta.
- Úgy láttam, be akart menni a templomba, hölgyem? Talán velem tarthatna. Magam is oda tartok, de előtte áruljon el nekem valamit. Kegyed sokat ült itt a lépcsőn, úgy hiszem. Kinek a fia-borja ez a csodálatos lény? -*nem rest, a kos felé bök hüvelykujjával.*
*A bárónő a templomban, a „szőke herceg“ a kosnál, a patkányképű pedig a lovacskát csitítja, mikor a tündér odalép hozzá.
A patkányképű a kérdést megnyúlt arccal hallgatja, sárga fogai hetykén villannak, ahogy egyre szélesedű vigyorba szalad a széles száj.*
-Há‘ hogyne lehetne, babám! -*obszcén kézmozdulattal int saját ágyéka irányába, laza csípőmozdulattal lökve előre magát, így kíánlva fel a portékát.*- De csak öt arany van nálam, úgyhogy nagy vígaszságra ne számolj!
*Látszik a férfin, valószínűleg valahol ez napjának a fénypontja, ahogy az is pontosan kivehető, valószínűleg összetéveszti valakivel – vagy inkább valamivel- a leányt.
Seraphel mérhetetlen türelemmel hallgatja a beszélgetést, de egyenes háta még mindig a kos irányába görnyed. A kék tekintet lassan vándorol a tragikomédia irányába, így tartása is megváltozik. Kényelmes mozdulatokkal igazítja meg felöltőjét és köpenyét, majd haját is, csak ezt követően lép a hintó és a fura páros mellé.*
-Úgy hiszem, a ló felől érdeklődött a leány. Simogassa meg bátran, kisasszony, de csak a nyakát. Szeszélyes jószág, pont mint a hajtója, még harap is.
Az inas fintorog, mondd valamit számukra ismeretlen nyelven, de csak a bajsza alatt. Arra elég, hogy még hallják, de arra már nem, hogy meg is értsék. Damarque rá sem hederít, eddig sem tette. Tekintete elidőzik a szépen, örömét leli benne. Márhogy a lány bámulásában, mert őt a ló annyira nem köti le. A kos, az nyilván más tészta.
- Úgy láttam, be akart menni a templomba, hölgyem? Talán velem tarthatna. Magam is oda tartok, de előtte áruljon el nekem valamit. Kegyed sokat ült itt a lépcsőn, úgy hiszem. Kinek a fia-borja ez a csodálatos lény? -*nem rest, a kos felé bök hüvelykujjával.*
1292. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-14 08:21:23
Üzenet elküldve: 2026-04-14 08:21:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* A mélységi bocsánatkérését egy biccentéssel nyugtázza és sértődötten, mellkasán összefont karjait is kibontja. Majd mikor ő következik a sorban a válasszal megszólal.*
- Nos. Szóval népünket nem az istennő tette naggyá? Mégis ki volt az aki megteremtett minket? Márpedig, ha megteremtett és nélküle nem léteznénk, akkor kinek köszönhetjük mindazt amink volt? Saját magunknak talán? Önerőből még arra az alapvető dologra sem lettünk volna képesek, hogy létezzünk! Jól mondja, hogy nagy dolgokat vitt véghez a mi népünk. De miért? Mert követtük a teremtőnk útmutatását! Nézze most meg a népemet, hogy mivé lett anélkül! Célja vesztett, züllött népség, kikkel leginkább kocsmák mélyén találkozni manapság. Hogy miért? Mert letértünk a kijelölt útról. És nem, ezért nem az istennő büntetett meg, bűnhődésünk a szabályok megszegésének következménye! Magunk választottuk ezt az utat, mert választhattunk. Az istennő nem jött le az égből és nem ölte meg azokat, akik akarata ellen cselekedtek, mert szerette az ő népét. Inkább hagyta, hogy a saját kárunkon tanuljunk és térjünk vissza a helyes útra, amit mindmáig nem tettünk meg. Maga szerint mit kellett volna tennie? Lejönni és felpofozni mindenkit, aki szabályt szeg? Az igazi hit az nem így működik! Ő azt akarja, hogy belülről fakadjon az a lelkület, mi az egész nép javára szolgál és neki tetsző, nem pedig kényszer hatására! Az igaz isten ilyen! Nem kényszerít, csak mutatja az utat törvényei által és rajtunk áll követjük-e. Belülről akar átformálni, hogy önerőből képesek legyünk segíteni magunkon. Nem jön oda, hogy na, majd én megoldom helyetted, dőlj csak hátra, mert szépen imádkoztál! Az ima csupán arra való, hogy beszéljünk vele és megtudjuk, hogy mi is az ő akarata, mit kell tennünk, nem pedig puszta könyörgés a segítségért. Ezt rosszul tudja! Érthetően mondtam, vagy tán valami példával jobban megértené?
* Néz ekkor kérdőn a másikra. Remélhetőleg Quantallnak nincs ellenére, hogy ismét visszaterelődött a szó az istennőre. De Wertus nagyon ritkán találkozik olyannal, kit érdekel ez a téma, így ha ez megtörténik, akkor nagyon lelkesen száll vitába bárkivel.*
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* A mélységi bocsánatkérését egy biccentéssel nyugtázza és sértődötten, mellkasán összefont karjait is kibontja. Majd mikor ő következik a sorban a válasszal megszólal.*
- Nos. Szóval népünket nem az istennő tette naggyá? Mégis ki volt az aki megteremtett minket? Márpedig, ha megteremtett és nélküle nem léteznénk, akkor kinek köszönhetjük mindazt amink volt? Saját magunknak talán? Önerőből még arra az alapvető dologra sem lettünk volna képesek, hogy létezzünk! Jól mondja, hogy nagy dolgokat vitt véghez a mi népünk. De miért? Mert követtük a teremtőnk útmutatását! Nézze most meg a népemet, hogy mivé lett anélkül! Célja vesztett, züllött népség, kikkel leginkább kocsmák mélyén találkozni manapság. Hogy miért? Mert letértünk a kijelölt útról. És nem, ezért nem az istennő büntetett meg, bűnhődésünk a szabályok megszegésének következménye! Magunk választottuk ezt az utat, mert választhattunk. Az istennő nem jött le az égből és nem ölte meg azokat, akik akarata ellen cselekedtek, mert szerette az ő népét. Inkább hagyta, hogy a saját kárunkon tanuljunk és térjünk vissza a helyes útra, amit mindmáig nem tettünk meg. Maga szerint mit kellett volna tennie? Lejönni és felpofozni mindenkit, aki szabályt szeg? Az igazi hit az nem így működik! Ő azt akarja, hogy belülről fakadjon az a lelkület, mi az egész nép javára szolgál és neki tetsző, nem pedig kényszer hatására! Az igaz isten ilyen! Nem kényszerít, csak mutatja az utat törvényei által és rajtunk áll követjük-e. Belülről akar átformálni, hogy önerőből képesek legyünk segíteni magunkon. Nem jön oda, hogy na, majd én megoldom helyetted, dőlj csak hátra, mert szépen imádkoztál! Az ima csupán arra való, hogy beszéljünk vele és megtudjuk, hogy mi is az ő akarata, mit kell tennünk, nem pedig puszta könyörgés a segítségért. Ezt rosszul tudja! Érthetően mondtam, vagy tán valami példával jobban megértené?
* Néz ekkor kérdőn a másikra. Remélhetőleg Quantallnak nincs ellenére, hogy ismét visszaterelődött a szó az istennőre. De Wertus nagyon ritkán találkozik olyannal, kit érdekel ez a téma, így ha ez megtörténik, akkor nagyon lelkesen száll vitába bárkivel.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1292-1311