Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 65 (1281. - 1296. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1296. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-20 09:54:03
Üzenet elküldve: 2026-04-20 09:54:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
* Eddig még sosem kellett neki ennyi időt foglalkoznia egy gyerekkel. Talán ezért is érzi magát ennyi fáradtan. Bár az elején jól elvoltak. Nem ehhez van szokva, így annyira nem is bánja, hogy közös útjuk végéhez értek. Talán a jövőben új erővel nekifuthatnak ennek, de a jelenlegi szituációk eléggé megnehezítik a dolgokat. *
- A halálban nincs dicsőség. Ha van is, a túlvilágon nem mész vele sokra. Nem azért ragadnak fegyvert a felnőttek, mert a dicsőség a mindenük, hanem mert valakinek muszáj.
* Feleli a lánynak, bár hangja magabiztosság hiányában aligha fogja a szívére venni. Nem hisz teljesen a város győzelmében, ám nincs mit tenni. Vagy cselekedni kell, vagy menekülni. Cagon pedig nem menekül többet. Az ork tekintete valamivel elsötétedik, mikor tartozásról kezd beszélni a lány. Egy pillanatra megbánja, hogy egyáltalán adott neki valamit, elvégre ezzel is csak egyetlen egy dolog bizonyít az ork szemében. Az emberek kapzsik. Visszavenni már nem veszi vissza az italok. Nyugodtan tartsa csak meg az 1 db Világoszöld varázsitalt Thalyssa Lwyd, valamint
az 1 db Sötétzöld varázsitalt is, ami szintén Thalyssa Lwyd birtokába kerül, Végül, de nem utolsósorban 1 Halványlila varázsital is átkerül Thalyssa Lwyd tulajdonába. *
- Mielőtt adósságról tárgyalunk, előbb bizonyosodj meg arról, hogy mit tartasz a kezedben.
* Igaz, nem valami sorsfordító ital került hozzá, de a semminél mindig is jobb lesz. Ajándék lónak a fogát nem szokás nézni, ám jelen esetben az ajándék rossz nem lehet. Nem kíván többet mondani. Az ezt követő némaságban csak a lány mászása hallható. Egy darabig még követi a tekintete, pusztán azért, hogy lássa tényleg bemegy. Bár akkor sem tudna mit csinálni, ha hirtelen elrohanna. Végül egy megkönnyebbült, mégis szomorú sóhajjal fordul vissza. Megmarkolja a gyeplőt, majd egy erős ütést követve folytatja bizonytalan útját. *
* Eddig még sosem kellett neki ennyi időt foglalkoznia egy gyerekkel. Talán ezért is érzi magát ennyi fáradtan. Bár az elején jól elvoltak. Nem ehhez van szokva, így annyira nem is bánja, hogy közös útjuk végéhez értek. Talán a jövőben új erővel nekifuthatnak ennek, de a jelenlegi szituációk eléggé megnehezítik a dolgokat. *
- A halálban nincs dicsőség. Ha van is, a túlvilágon nem mész vele sokra. Nem azért ragadnak fegyvert a felnőttek, mert a dicsőség a mindenük, hanem mert valakinek muszáj.
* Feleli a lánynak, bár hangja magabiztosság hiányában aligha fogja a szívére venni. Nem hisz teljesen a város győzelmében, ám nincs mit tenni. Vagy cselekedni kell, vagy menekülni. Cagon pedig nem menekül többet. Az ork tekintete valamivel elsötétedik, mikor tartozásról kezd beszélni a lány. Egy pillanatra megbánja, hogy egyáltalán adott neki valamit, elvégre ezzel is csak egyetlen egy dolog bizonyít az ork szemében. Az emberek kapzsik. Visszavenni már nem veszi vissza az italok. Nyugodtan tartsa csak meg az 1 db Világoszöld varázsitalt Thalyssa Lwyd, valamint
az 1 db Sötétzöld varázsitalt is, ami szintén Thalyssa Lwyd birtokába kerül, Végül, de nem utolsósorban 1 Halványlila varázsital is átkerül Thalyssa Lwyd tulajdonába. *- Mielőtt adósságról tárgyalunk, előbb bizonyosodj meg arról, hogy mit tartasz a kezedben.
* Igaz, nem valami sorsfordító ital került hozzá, de a semminél mindig is jobb lesz. Ajándék lónak a fogát nem szokás nézni, ám jelen esetben az ajándék rossz nem lehet. Nem kíván többet mondani. Az ezt követő némaságban csak a lány mászása hallható. Egy darabig még követi a tekintete, pusztán azért, hogy lássa tényleg bemegy. Bár akkor sem tudna mit csinálni, ha hirtelen elrohanna. Végül egy megkönnyebbült, mégis szomorú sóhajjal fordul vissza. Megmarkolja a gyeplőt, majd egy erős ütést követve folytatja bizonytalan útját. *
1295. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-19 20:16:21
Üzenet elküldve: 2026-04-19 20:16:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 41
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
*Olyan képet vág az ork nevetését hallva, mint aki citromba harapott. Még hogy őt kinevesse ez a nagy zöldség?! Hát mit képzel magáról? Megfogja még bánni ezt a nagy vidámságot!
Már nem is bánja annyira, hogy Cagont harcba hívják, meg is érdemli, egyedül is hagyja őt, ki is neveti, meg buta tanácsokat is ad. Mi értelme felnőttnek lenni, ha még csak nem is tud hasznosként viselkedni. Kérdeznek tőle, erre meg csak nevet, aztán nem segít. Ráadásul mindent meg is tilt, ami móka.
Azt hiszi a kalandjuk tovább tart, hogy legalább még enni kapni fog, ám a szekér megáll a templom előtt. Thalyssa bizalmatlanul nézi a hatalmas épületet, annak kőfalait és aprónak tűnő kertjét, majd ismét az orkra sandít.*
- Ez a te nagy terved? Lelencházba adsz? Ott kéne nekem biztonságban lennem, míg te meghalsz a fene nagy dicsőségedben? Szép.
*A hangja leplezetlen csalódottsággal teli, fejét rosszallóan ingatja meg. Egyre csak az ork ujjára húzott karkötőjét figyeli, melyet az adott pillanatban úgy ítél meg, nem érdemelt meg a férfi. A legrosszabb helyekre vezető út is jószándékkal van kikövezve, így nem veti Cagon szemére annak döntését, ahogy saját véleményét sem. Úgy dönt, elhiszi, hogy az ork a javát akarja, még ha nem is azt szolgálja – szerinte-.*
-Bolondok mindig lesznek Targhed Cagon. Lesznek aki háborús időben lehetetlen helyekre mennek, meg olyanok is, akik egy olyan városért igyekeznek a mészárszékre, ami köp rájuk. Neked kéne a legjobban tudnod, elvégre te vagy a felnőtt, nem igaz?
*Amilyen kicsi, olyan szúrós. Igyekszik leplezni megbántottságát, ám nem elég idős hozzá, hogy ezt tökéletesen tudja maszkolni. Indulatosan marja el a felé nyújtott bőrtokot, saját testével védve fordul el az orktól, mintha attól félne, amaz igyekszik visszavenni tőle, úgy nézi meg, miket talál benne. Három, parafával lezárt ital, a színüket nem tudja megmondani. A tok tetejét sebesen hajtja vissza, alsószoknyájának rejtett zsebei egyikébe tuszkolja. A csörgés-zörgés alapján megállapítható, van tucatnyi más kincs és kacat is még.*
-Kettővel még az adósom vagy. El fogok jönni mikor mindennek vége és behajtom rajtad. Akkor pedig a karkötőm is visszaveszem. De míg nem találkozunk, addig vigyázz a kincsemre és az életedre is. Másod sincs, Cifra.
*Azzal pókokat megszégyenítő ügyességgel mászik le a szekérről, hogy aztán távolodó alakja elvesszen a templomi miliőben. Nem néz vissza, nem akarja látni, ahogy az ork alakját elnyeli a városi forgatag.*
*Olyan képet vág az ork nevetését hallva, mint aki citromba harapott. Még hogy őt kinevesse ez a nagy zöldség?! Hát mit képzel magáról? Megfogja még bánni ezt a nagy vidámságot!
Már nem is bánja annyira, hogy Cagont harcba hívják, meg is érdemli, egyedül is hagyja őt, ki is neveti, meg buta tanácsokat is ad. Mi értelme felnőttnek lenni, ha még csak nem is tud hasznosként viselkedni. Kérdeznek tőle, erre meg csak nevet, aztán nem segít. Ráadásul mindent meg is tilt, ami móka.
Azt hiszi a kalandjuk tovább tart, hogy legalább még enni kapni fog, ám a szekér megáll a templom előtt. Thalyssa bizalmatlanul nézi a hatalmas épületet, annak kőfalait és aprónak tűnő kertjét, majd ismét az orkra sandít.*
- Ez a te nagy terved? Lelencházba adsz? Ott kéne nekem biztonságban lennem, míg te meghalsz a fene nagy dicsőségedben? Szép.
*A hangja leplezetlen csalódottsággal teli, fejét rosszallóan ingatja meg. Egyre csak az ork ujjára húzott karkötőjét figyeli, melyet az adott pillanatban úgy ítél meg, nem érdemelt meg a férfi. A legrosszabb helyekre vezető út is jószándékkal van kikövezve, így nem veti Cagon szemére annak döntését, ahogy saját véleményét sem. Úgy dönt, elhiszi, hogy az ork a javát akarja, még ha nem is azt szolgálja – szerinte-.*
-Bolondok mindig lesznek Targhed Cagon. Lesznek aki háborús időben lehetetlen helyekre mennek, meg olyanok is, akik egy olyan városért igyekeznek a mészárszékre, ami köp rájuk. Neked kéne a legjobban tudnod, elvégre te vagy a felnőtt, nem igaz?
*Amilyen kicsi, olyan szúrós. Igyekszik leplezni megbántottságát, ám nem elég idős hozzá, hogy ezt tökéletesen tudja maszkolni. Indulatosan marja el a felé nyújtott bőrtokot, saját testével védve fordul el az orktól, mintha attól félne, amaz igyekszik visszavenni tőle, úgy nézi meg, miket talál benne. Három, parafával lezárt ital, a színüket nem tudja megmondani. A tok tetejét sebesen hajtja vissza, alsószoknyájának rejtett zsebei egyikébe tuszkolja. A csörgés-zörgés alapján megállapítható, van tucatnyi más kincs és kacat is még.*
-Kettővel még az adósom vagy. El fogok jönni mikor mindennek vége és behajtom rajtad. Akkor pedig a karkötőm is visszaveszem. De míg nem találkozunk, addig vigyázz a kincsemre és az életedre is. Másod sincs, Cifra.
*Azzal pókokat megszégyenítő ügyességgel mászik le a szekérről, hogy aztán távolodó alakja elvesszen a templomi miliőben. Nem néz vissza, nem akarja látni, ahogy az ork alakját elnyeli a városi forgatag.*
1294. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-19 19:53:07
Üzenet elküldve: 2026-04-19 19:53:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 402
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Megrendelés//
* Már felhagyott azzal, hogy rávegye bármire is a lányt. Még az a szerencséje, hogy abbahagyta a panaszkodást az inaskodásról. Ennek örömére inkább elengedi a továbbiakat a füle mellett, holott szívesen hozzátenné a saját véleményét. Ahogy mondani szokták, az okos enged, és most Cagonra kerül a sor, hogy némán hallgassa az út hátralévő részében a lány terveit. Nem sok idő telik el, mire megpillantja a templom falait. Ekkor hallja csak meg a lány újonnan jött ötletét. Eleinte csak pislogni tud a felvetésre, de utána mintha egy jámbor viccet meséltek volna neki kezd el kacagni. Hogy hogyan akar odamenni, azt nem tudja, és láthatólag a lány sem, legalábbis ez esik le neki a kérdéseiből. *
- Ez igazán egyszerű.
* Megköszörüli torkát, mintha valami óriási tanácsot követné. *
- Sehogy.
* Aztán hamar is kettétöri az iménti lelkesedését. *
- Semmi dolgod a kikötőben. Az nem gyerekeknek való hely. És még ha tényleg útnak is kelnél, ha azt sem tudod merre van észak, úgy elég nehéz dolgod lenne. Olyan balekokat, akik épp arra tartanak, na, olyanokat nem fogsz találni. Elképesztő hülyének kell ahhoz lenni, hogy valaki most tervezzen arra egy utat. Hallgass rám, és húzd meg magad a csata végéig.
* Mondja, majd meg is állítja a szekeret a templom lépcsői előtt. *
- A templomban mond, hogy árva vagy. Azt fogják hinni, hogy a szüleid elhagytak az orkok miatt és elvisznek az árvaházba.
* Mondja, majd belenyúl táskájába és elővesz egy kis bőrtokot, amit át is nyújt. Benne három bájital a saját készletéből. Megváltani nem fogja vele a világot, de a semminél kicsivel nagyobb esélyt ad a túlélésre a bajban.
- Fogd ezeket, és vigyázz magadra.
A hozzászólás írója (Targhed Cagon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.19 19:55:33
* Már felhagyott azzal, hogy rávegye bármire is a lányt. Még az a szerencséje, hogy abbahagyta a panaszkodást az inaskodásról. Ennek örömére inkább elengedi a továbbiakat a füle mellett, holott szívesen hozzátenné a saját véleményét. Ahogy mondani szokták, az okos enged, és most Cagonra kerül a sor, hogy némán hallgassa az út hátralévő részében a lány terveit. Nem sok idő telik el, mire megpillantja a templom falait. Ekkor hallja csak meg a lány újonnan jött ötletét. Eleinte csak pislogni tud a felvetésre, de utána mintha egy jámbor viccet meséltek volna neki kezd el kacagni. Hogy hogyan akar odamenni, azt nem tudja, és láthatólag a lány sem, legalábbis ez esik le neki a kérdéseiből. *
- Ez igazán egyszerű.
* Megköszörüli torkát, mintha valami óriási tanácsot követné. *
- Sehogy.
* Aztán hamar is kettétöri az iménti lelkesedését. *
- Semmi dolgod a kikötőben. Az nem gyerekeknek való hely. És még ha tényleg útnak is kelnél, ha azt sem tudod merre van észak, úgy elég nehéz dolgod lenne. Olyan balekokat, akik épp arra tartanak, na, olyanokat nem fogsz találni. Elképesztő hülyének kell ahhoz lenni, hogy valaki most tervezzen arra egy utat. Hallgass rám, és húzd meg magad a csata végéig.
* Mondja, majd meg is állítja a szekeret a templom lépcsői előtt. *
- A templomban mond, hogy árva vagy. Azt fogják hinni, hogy a szüleid elhagytak az orkok miatt és elvisznek az árvaházba.
* Mondja, majd belenyúl táskájába és elővesz egy kis bőrtokot, amit át is nyújt. Benne három bájital a saját készletéből. Megváltani nem fogja vele a világot, de a semminél kicsivel nagyobb esélyt ad a túlélésre a bajban.
- Fogd ezeket, és vigyázz magadra.
A hozzászólás írója (Targhed Cagon) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.19 19:55:33
1293. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-17 00:13:37
Üzenet elküldve: 2026-04-17 00:13:37
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Dänkijinkilinkilinkilinkij//
*A bárónő a templomban, a „szőke herceg“ a kosnál, a patkányképű pedig a lovacskát csitítja, mikor a tündér odalép hozzá.
A patkányképű a kérdést megnyúlt arccal hallgatja, sárga fogai hetykén villannak, ahogy egyre szélesedű vigyorba szalad a széles száj.*
-Há‘ hogyne lehetne, babám! -*obszcén kézmozdulattal int saját ágyéka irányába, laza csípőmozdulattal lökve előre magát, így kíánlva fel a portékát.*- De csak öt arany van nálam, úgyhogy nagy vígaszságra ne számolj!
*Látszik a férfin, valószínűleg valahol ez napjának a fénypontja, ahogy az is pontosan kivehető, valószínűleg összetéveszti valakivel – vagy inkább valamivel- a leányt.
Seraphel mérhetetlen türelemmel hallgatja a beszélgetést, de egyenes háta még mindig a kos irányába görnyed. A kék tekintet lassan vándorol a tragikomédia irányába, így tartása is megváltozik. Kényelmes mozdulatokkal igazítja meg felöltőjét és köpenyét, majd haját is, csak ezt követően lép a hintó és a fura páros mellé.*
-Úgy hiszem, a ló felől érdeklődött a leány. Simogassa meg bátran, kisasszony, de csak a nyakát. Szeszélyes jószág, pont mint a hajtója, még harap is.
Az inas fintorog, mondd valamit számukra ismeretlen nyelven, de csak a bajsza alatt. Arra elég, hogy még hallják, de arra már nem, hogy meg is értsék. Damarque rá sem hederít, eddig sem tette. Tekintete elidőzik a szépen, örömét leli benne. Márhogy a lány bámulásában, mert őt a ló annyira nem köti le. A kos, az nyilván más tészta.
- Úgy láttam, be akart menni a templomba, hölgyem? Talán velem tarthatna. Magam is oda tartok, de előtte áruljon el nekem valamit. Kegyed sokat ült itt a lépcsőn, úgy hiszem. Kinek a fia-borja ez a csodálatos lény? -*nem rest, a kos felé bök hüvelykujjával.*
*A bárónő a templomban, a „szőke herceg“ a kosnál, a patkányképű pedig a lovacskát csitítja, mikor a tündér odalép hozzá.
A patkányképű a kérdést megnyúlt arccal hallgatja, sárga fogai hetykén villannak, ahogy egyre szélesedű vigyorba szalad a széles száj.*
-Há‘ hogyne lehetne, babám! -*obszcén kézmozdulattal int saját ágyéka irányába, laza csípőmozdulattal lökve előre magát, így kíánlva fel a portékát.*- De csak öt arany van nálam, úgyhogy nagy vígaszságra ne számolj!
*Látszik a férfin, valószínűleg valahol ez napjának a fénypontja, ahogy az is pontosan kivehető, valószínűleg összetéveszti valakivel – vagy inkább valamivel- a leányt.
Seraphel mérhetetlen türelemmel hallgatja a beszélgetést, de egyenes háta még mindig a kos irányába görnyed. A kék tekintet lassan vándorol a tragikomédia irányába, így tartása is megváltozik. Kényelmes mozdulatokkal igazítja meg felöltőjét és köpenyét, majd haját is, csak ezt követően lép a hintó és a fura páros mellé.*
-Úgy hiszem, a ló felől érdeklődött a leány. Simogassa meg bátran, kisasszony, de csak a nyakát. Szeszélyes jószág, pont mint a hajtója, még harap is.
Az inas fintorog, mondd valamit számukra ismeretlen nyelven, de csak a bajsza alatt. Arra elég, hogy még hallják, de arra már nem, hogy meg is értsék. Damarque rá sem hederít, eddig sem tette. Tekintete elidőzik a szépen, örömét leli benne. Márhogy a lány bámulásában, mert őt a ló annyira nem köti le. A kos, az nyilván más tészta.
- Úgy láttam, be akart menni a templomba, hölgyem? Talán velem tarthatna. Magam is oda tartok, de előtte áruljon el nekem valamit. Kegyed sokat ült itt a lépcsőn, úgy hiszem. Kinek a fia-borja ez a csodálatos lény? -*nem rest, a kos felé bök hüvelykujjával.*
1292. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-14 08:21:23
Üzenet elküldve: 2026-04-14 08:21:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* A mélységi bocsánatkérését egy biccentéssel nyugtázza és sértődötten, mellkasán összefont karjait is kibontja. Majd mikor ő következik a sorban a válasszal megszólal.*
- Nos. Szóval népünket nem az istennő tette naggyá? Mégis ki volt az aki megteremtett minket? Márpedig, ha megteremtett és nélküle nem léteznénk, akkor kinek köszönhetjük mindazt amink volt? Saját magunknak talán? Önerőből még arra az alapvető dologra sem lettünk volna képesek, hogy létezzünk! Jól mondja, hogy nagy dolgokat vitt véghez a mi népünk. De miért? Mert követtük a teremtőnk útmutatását! Nézze most meg a népemet, hogy mivé lett anélkül! Célja vesztett, züllött népség, kikkel leginkább kocsmák mélyén találkozni manapság. Hogy miért? Mert letértünk a kijelölt útról. És nem, ezért nem az istennő büntetett meg, bűnhődésünk a szabályok megszegésének következménye! Magunk választottuk ezt az utat, mert választhattunk. Az istennő nem jött le az égből és nem ölte meg azokat, akik akarata ellen cselekedtek, mert szerette az ő népét. Inkább hagyta, hogy a saját kárunkon tanuljunk és térjünk vissza a helyes útra, amit mindmáig nem tettünk meg. Maga szerint mit kellett volna tennie? Lejönni és felpofozni mindenkit, aki szabályt szeg? Az igazi hit az nem így működik! Ő azt akarja, hogy belülről fakadjon az a lelkület, mi az egész nép javára szolgál és neki tetsző, nem pedig kényszer hatására! Az igaz isten ilyen! Nem kényszerít, csak mutatja az utat törvényei által és rajtunk áll követjük-e. Belülről akar átformálni, hogy önerőből képesek legyünk segíteni magunkon. Nem jön oda, hogy na, majd én megoldom helyetted, dőlj csak hátra, mert szépen imádkoztál! Az ima csupán arra való, hogy beszéljünk vele és megtudjuk, hogy mi is az ő akarata, mit kell tennünk, nem pedig puszta könyörgés a segítségért. Ezt rosszul tudja! Érthetően mondtam, vagy tán valami példával jobban megértené?
* Néz ekkor kérdőn a másikra. Remélhetőleg Quantallnak nincs ellenére, hogy ismét visszaterelődött a szó az istennőre. De Wertus nagyon ritkán találkozik olyannal, kit érdekel ez a téma, így ha ez megtörténik, akkor nagyon lelkesen száll vitába bárkivel.*
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* A mélységi bocsánatkérését egy biccentéssel nyugtázza és sértődötten, mellkasán összefont karjait is kibontja. Majd mikor ő következik a sorban a válasszal megszólal.*
- Nos. Szóval népünket nem az istennő tette naggyá? Mégis ki volt az aki megteremtett minket? Márpedig, ha megteremtett és nélküle nem léteznénk, akkor kinek köszönhetjük mindazt amink volt? Saját magunknak talán? Önerőből még arra az alapvető dologra sem lettünk volna képesek, hogy létezzünk! Jól mondja, hogy nagy dolgokat vitt véghez a mi népünk. De miért? Mert követtük a teremtőnk útmutatását! Nézze most meg a népemet, hogy mivé lett anélkül! Célja vesztett, züllött népség, kikkel leginkább kocsmák mélyén találkozni manapság. Hogy miért? Mert letértünk a kijelölt útról. És nem, ezért nem az istennő büntetett meg, bűnhődésünk a szabályok megszegésének következménye! Magunk választottuk ezt az utat, mert választhattunk. Az istennő nem jött le az égből és nem ölte meg azokat, akik akarata ellen cselekedtek, mert szerette az ő népét. Inkább hagyta, hogy a saját kárunkon tanuljunk és térjünk vissza a helyes útra, amit mindmáig nem tettünk meg. Maga szerint mit kellett volna tennie? Lejönni és felpofozni mindenkit, aki szabályt szeg? Az igazi hit az nem így működik! Ő azt akarja, hogy belülről fakadjon az a lelkület, mi az egész nép javára szolgál és neki tetsző, nem pedig kényszer hatására! Az igaz isten ilyen! Nem kényszerít, csak mutatja az utat törvényei által és rajtunk áll követjük-e. Belülről akar átformálni, hogy önerőből képesek legyünk segíteni magunkon. Nem jön oda, hogy na, majd én megoldom helyetted, dőlj csak hátra, mert szépen imádkoztál! Az ima csupán arra való, hogy beszéljünk vele és megtudjuk, hogy mi is az ő akarata, mit kell tennünk, nem pedig puszta könyörgés a segítségért. Ezt rosszul tudja! Érthetően mondtam, vagy tán valami példával jobban megértené?
* Néz ekkor kérdőn a másikra. Remélhetőleg Quantallnak nincs ellenére, hogy ismét visszaterelődött a szó az istennőre. De Wertus nagyon ritkán találkozik olyannal, kit érdekel ez a téma, így ha ez megtörténik, akkor nagyon lelkesen száll vitába bárkivel.*
1291. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-13 18:07:04
Üzenet elküldve: 2026-04-13 18:07:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ő nem a szavak mélységije. Ritkán van lehetősége másokkal társalogni és mióta ha teheti kerül mindenkit azóta kicsit el is szokott ettől. Így észre se veszi, hogy megsértette a másikat. Annak érvelését úgy hallgatja ahogy egy vitapartnert illik. Figyelmesen. Bizonyos dolgok kapcsán jól eltalálta a másik miről is van szó csakhogy egy dologban téved. Az utolsó mondat hallatán Quantall-on lesz a meglepettség sora.*
-Nem kívántam kigúnyolni az ön hitét. Bocsásson meg ha így jöttek át a szavaim.*Hajt fejet.*Az érvei kapcsán van amivel egyet tudok érteni. Van amit bár már nem érzek magamban, de tudom, hogy így van és van amiben téved. Engem nem a hitem hajt. Már nagyon régen nem a hitem hajt. Amennyiben ön a hitéből erőt merít és ha mások is így tesznek akkor, azt támogatom, mert valóban életbevágóan fontos tud lenni. Engem csupán az hajt, hogy ha nem teszek semmit akkor nem marad más csak kilátástalanság. Nem látok semmit, ami reményt keltene bennem. Napról, napra érnek a csalódások és ha nem abba ölném minden energiám, hogy tegyek valamit ezért a széteső világunkért akkor kénytelen lennék szembenézni a kérdéssel, hogy mi van akkor ha nem tehetek semmit és amit eddig tettem az is haszontalan volt. Mi van akkor ha az eddig ismert világ már elveszett. Volt-e egyáltalán értelme a létnek, ha a biztos halál vár mindenkire. Ez az én motivációm arra, hogy szinte minden ébren töltött időm ilyesmire, talán csak pazarolom. Viszont a rest hit továbbra se egy elfogadható dolog számomra. Az ön népét nem az istennőjük emelte arra a kulturális színvonalra ahol vannak. Kétszer jelent meg önöknek. Ami, idő alatt városokat emeltek, kitanulták a fémművességet, jogokat alkottak, rendet teremtettek és egy fejlett civilizációt hoztak létre bármilyen felsőbb entitás közvetlen beleavatkozása nélkül. Amennyiben egy vágásra szánt jószág nem szökik meg, mert reménykedik, hogy megússza a sorsát úgy nem fog a helyzete javulni. A remény cselekvőképesség nélkül én úgy gondolom, hogy nem ér semmit.
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ő nem a szavak mélységije. Ritkán van lehetősége másokkal társalogni és mióta ha teheti kerül mindenkit azóta kicsit el is szokott ettől. Így észre se veszi, hogy megsértette a másikat. Annak érvelését úgy hallgatja ahogy egy vitapartnert illik. Figyelmesen. Bizonyos dolgok kapcsán jól eltalálta a másik miről is van szó csakhogy egy dologban téved. Az utolsó mondat hallatán Quantall-on lesz a meglepettség sora.*
-Nem kívántam kigúnyolni az ön hitét. Bocsásson meg ha így jöttek át a szavaim.*Hajt fejet.*Az érvei kapcsán van amivel egyet tudok érteni. Van amit bár már nem érzek magamban, de tudom, hogy így van és van amiben téved. Engem nem a hitem hajt. Már nagyon régen nem a hitem hajt. Amennyiben ön a hitéből erőt merít és ha mások is így tesznek akkor, azt támogatom, mert valóban életbevágóan fontos tud lenni. Engem csupán az hajt, hogy ha nem teszek semmit akkor nem marad más csak kilátástalanság. Nem látok semmit, ami reményt keltene bennem. Napról, napra érnek a csalódások és ha nem abba ölném minden energiám, hogy tegyek valamit ezért a széteső világunkért akkor kénytelen lennék szembenézni a kérdéssel, hogy mi van akkor ha nem tehetek semmit és amit eddig tettem az is haszontalan volt. Mi van akkor ha az eddig ismert világ már elveszett. Volt-e egyáltalán értelme a létnek, ha a biztos halál vár mindenkire. Ez az én motivációm arra, hogy szinte minden ébren töltött időm ilyesmire, talán csak pazarolom. Viszont a rest hit továbbra se egy elfogadható dolog számomra. Az ön népét nem az istennőjük emelte arra a kulturális színvonalra ahol vannak. Kétszer jelent meg önöknek. Ami, idő alatt városokat emeltek, kitanulták a fémművességet, jogokat alkottak, rendet teremtettek és egy fejlett civilizációt hoztak létre bármilyen felsőbb entitás közvetlen beleavatkozása nélkül. Amennyiben egy vágásra szánt jószág nem szökik meg, mert reménykedik, hogy megússza a sorsát úgy nem fog a helyzete javulni. A remény cselekvőképesség nélkül én úgy gondolom, hogy nem ér semmit.
1290. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-13 07:45:51
Üzenet elküldve: 2026-04-13 07:45:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Az öregnek elkerekednek a szemei, mikor beszélgetőtársa a sorok között azzal vádolja őt, hogy a hite miatt rest lenne cselekedni, mert csak az imáktól várná a segítséget. Ezen egy pillanatra meg is sértődik és átfut az agyán, hogy felpattan és szó nélkül faképnél hagyja a másikat. De aztán mégis csak vesz egy mély levegőt és megválaszolja a vádakat:*
- Vak hit? Restség? Ön is hisz! Ha nem másban, hát saját magában. Elhiszi, hogy talán képes lehet változtatni valamit a dolgok menetén. Ez nem vak hit? De bizony hit ez is! Hiszen az imént mondta, hogy maga sem tudja, hogy fog-e találni valamit és, ha talál is az vajon segíthet-e majd? Vagyis semmivel sincs többje mint nekem. Én bízok az istennőben, hogy megsegít, ha kell. Maga meg abban, hogy talán talál majd valamit, ami talán a segítségére lehet. Szóval bizonyosat addig nem tud mondani, míg meg nem leli és használni nem próbálja azt, amit keres. De addig maga is csak hívő. Hisz abban, hogy segíteni fog valami a helyzetén és ez erőt ad önnek. Nem adja fel és nem roskad magába. Tehát végső soron önnek is csak a hit ad erőt, mint nekem, még, ha ön nem is egészen abban hisz amiben én. Mert biztos tudás nélkül minden csak hit kérdése. És ez a hit bizony előre visz, nem hátra! A hite önt is cselekvésre ösztönzi, úgy ahogyan engemet. Nekem az imák olyanok, mint önnek az az elrejtett tárgy, amiben reménykedik, reményt adnak nekem is. Szóval csak ne becsülje alá őket! Én sem gúnyolódok önön, hogy egy olyan tárgyba helyezi bizalmát ebben a nehéz időkben, amit még meg sem talált!
* Ezen szavai után a törpe karjait mellkasán összefonva várja Quantall válaszát. Azért jött ide az öreg, hogy az istennőről kérdezzen egy benne hívőt. De mint kiderült, és amit Wertus előre sejtett, egy sötételf nem lehet Wylnurana híve. De mivel jobb dolga úgy sem akad éppen, szívesen elbeszélget a templom csendjében más dolgokról is, főként azért, mert törpénk igen kíváncsi természetű.*
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Az öregnek elkerekednek a szemei, mikor beszélgetőtársa a sorok között azzal vádolja őt, hogy a hite miatt rest lenne cselekedni, mert csak az imáktól várná a segítséget. Ezen egy pillanatra meg is sértődik és átfut az agyán, hogy felpattan és szó nélkül faképnél hagyja a másikat. De aztán mégis csak vesz egy mély levegőt és megválaszolja a vádakat:*
- Vak hit? Restség? Ön is hisz! Ha nem másban, hát saját magában. Elhiszi, hogy talán képes lehet változtatni valamit a dolgok menetén. Ez nem vak hit? De bizony hit ez is! Hiszen az imént mondta, hogy maga sem tudja, hogy fog-e találni valamit és, ha talál is az vajon segíthet-e majd? Vagyis semmivel sincs többje mint nekem. Én bízok az istennőben, hogy megsegít, ha kell. Maga meg abban, hogy talán talál majd valamit, ami talán a segítségére lehet. Szóval bizonyosat addig nem tud mondani, míg meg nem leli és használni nem próbálja azt, amit keres. De addig maga is csak hívő. Hisz abban, hogy segíteni fog valami a helyzetén és ez erőt ad önnek. Nem adja fel és nem roskad magába. Tehát végső soron önnek is csak a hit ad erőt, mint nekem, még, ha ön nem is egészen abban hisz amiben én. Mert biztos tudás nélkül minden csak hit kérdése. És ez a hit bizony előre visz, nem hátra! A hite önt is cselekvésre ösztönzi, úgy ahogyan engemet. Nekem az imák olyanok, mint önnek az az elrejtett tárgy, amiben reménykedik, reményt adnak nekem is. Szóval csak ne becsülje alá őket! Én sem gúnyolódok önön, hogy egy olyan tárgyba helyezi bizalmát ebben a nehéz időkben, amit még meg sem talált!
* Ezen szavai után a törpe karjait mellkasán összefonva várja Quantall válaszát. Azért jött ide az öreg, hogy az istennőről kérdezzen egy benne hívőt. De mint kiderült, és amit Wertus előre sejtett, egy sötételf nem lehet Wylnurana híve. De mivel jobb dolga úgy sem akad éppen, szívesen elbeszélget a templom csendjében más dolgokról is, főként azért, mert törpénk igen kíváncsi természetű.*
1289. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-12 21:35:27
Üzenet elküldve: 2026-04-12 21:35:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*A kapott kérdésre elkezd hevesen magyarázni.*
-Nos, ezt pontosan magam se tudom, de van egy megérzésem, hogy ha most igazam van és valóban megtaláltam, akkor a várost fenyegető veszélyt részben, de elhárítottuk. Mégiscsak botor dolog lenne egy tudósembertől, hogy egy a várost veszélybe sodró helyzet ellen nem tesz semmit csak félresöpri, mint mindenki más. Kellett, hogy tegyen valami óvintézkedéseket!
*Bár ez inkább csak reménykedés, mint mély meggyőződés. Mégis csak már koros volt az a mágusmester, aki ismerte a szív titkát. És ki tudja milyen források voltak elérhetőek számára vagy hogy nem voltak-e halaszthatatlan dolgai? Mégiscsak egy kaotikus időszakban élt. A törp ezt követő szavai viszont nem érik el a mélységit. Azok ugyanis egy hívő szavai. Quantall pedig sosem hitt azokban a dolgokban amik nem ész érvekkel vannak alátámasztva.*
-Nem egyszer volt lehetőségem megtapasztalni a halál közelségét. Nem csak a sajátomét hanem több ezer élet elpusztulását. Önfeláldozást és veszteségeket láttam akkor. Elveszett egy több száz éves entitás, aki több generáció óta óvta a karavánpihenőt. Emberek, thargok, orkok közösen küzdöttek, de a halál seregét így sem tudták feltartóztatni. Ártatlan lelkek, bajtársak, az utolsó legközelebbi barátom is odalett a harcokban. És mindez miért? Hogy a túlélők elárulva egymást sárba tapossák az emléküket a saját önző vágyaik érdekében. Ha a várost megtámadják az orkok vagy a halál serege, ami már kétszer is győzelmet aratott felettünk akkor újra megismétlődik minden. Kivéve persze az új gazdagnegyedben amit fontos volt vizesárokkal körbe venni. A templom szolgái ellenőrizhetnék ki érkezik ártó szándékkal, de valakinek lopnia kellett az oltár hatalmából, mert fontosabb voltak a saját önző céljai másoknál. Hirdettem, hogy fogjunk össze, mert ez az egyetlen remény a túlélésre, de ezt az ügyet is elárulták. Olyanok akikben megbíztam és akik reményt tudtak az én szívembe is önteni. Én meg csodálkozzak azon, hogy a városon belül se lehet összefogást látni? Azt, feltételezni, hogy pusztán imák meg fogják állítani, azt a hordát, ami nem a várost, nem fajokat hanem minden életet veszélyeztet botor dolog szerintem. A gondolat, hogy majd csak lesz valami vezetett ahhoz is, hogy az orkok most falvakat égetnek és rendezetten kiirtanak mindenkit akit ott találnak. A hit nem teszi semmissé az elszenvedett és jövőben érkező veszteségeket. Az ilyesfajta vak hitnek inkább a restség a hozománya amit a világunk most nem engedhet meg magának.
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*A kapott kérdésre elkezd hevesen magyarázni.*
-Nos, ezt pontosan magam se tudom, de van egy megérzésem, hogy ha most igazam van és valóban megtaláltam, akkor a várost fenyegető veszélyt részben, de elhárítottuk. Mégiscsak botor dolog lenne egy tudósembertől, hogy egy a várost veszélybe sodró helyzet ellen nem tesz semmit csak félresöpri, mint mindenki más. Kellett, hogy tegyen valami óvintézkedéseket!
*Bár ez inkább csak reménykedés, mint mély meggyőződés. Mégis csak már koros volt az a mágusmester, aki ismerte a szív titkát. És ki tudja milyen források voltak elérhetőek számára vagy hogy nem voltak-e halaszthatatlan dolgai? Mégiscsak egy kaotikus időszakban élt. A törp ezt követő szavai viszont nem érik el a mélységit. Azok ugyanis egy hívő szavai. Quantall pedig sosem hitt azokban a dolgokban amik nem ész érvekkel vannak alátámasztva.*
-Nem egyszer volt lehetőségem megtapasztalni a halál közelségét. Nem csak a sajátomét hanem több ezer élet elpusztulását. Önfeláldozást és veszteségeket láttam akkor. Elveszett egy több száz éves entitás, aki több generáció óta óvta a karavánpihenőt. Emberek, thargok, orkok közösen küzdöttek, de a halál seregét így sem tudták feltartóztatni. Ártatlan lelkek, bajtársak, az utolsó legközelebbi barátom is odalett a harcokban. És mindez miért? Hogy a túlélők elárulva egymást sárba tapossák az emléküket a saját önző vágyaik érdekében. Ha a várost megtámadják az orkok vagy a halál serege, ami már kétszer is győzelmet aratott felettünk akkor újra megismétlődik minden. Kivéve persze az új gazdagnegyedben amit fontos volt vizesárokkal körbe venni. A templom szolgái ellenőrizhetnék ki érkezik ártó szándékkal, de valakinek lopnia kellett az oltár hatalmából, mert fontosabb voltak a saját önző céljai másoknál. Hirdettem, hogy fogjunk össze, mert ez az egyetlen remény a túlélésre, de ezt az ügyet is elárulták. Olyanok akikben megbíztam és akik reményt tudtak az én szívembe is önteni. Én meg csodálkozzak azon, hogy a városon belül se lehet összefogást látni? Azt, feltételezni, hogy pusztán imák meg fogják állítani, azt a hordát, ami nem a várost, nem fajokat hanem minden életet veszélyeztet botor dolog szerintem. A gondolat, hogy majd csak lesz valami vezetett ahhoz is, hogy az orkok most falvakat égetnek és rendezetten kiirtanak mindenkit akit ott találnak. A hit nem teszi semmissé az elszenvedett és jövőben érkező veszteségeket. Az ilyesfajta vak hitnek inkább a restség a hozománya amit a világunk most nem engedhet meg magának.
1288. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-09 14:05:31
Üzenet elküldve: 2026-04-09 14:05:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* Az öreg figyelmesen hallgatja Quantall szavait és gondolatait az emlékművel kapcsolatban. Sokat hozzáfűzni egyelőre nem tud a hallottakhoz, így csak némán bólogat, miközben szakállát birizgálja. De kisvártatva mégis csak furdalni kezdi az oldalát a kíváncsiság, hogy mégis mi az amit beszélgetőtársa keres. *
- Pontosan mi az, amit keres és mit vár tőle, ha megleli?
* Az istenekkel kapcsolatban érdekes dolgokat hall a törpe, majd rövid töprengést követően így szól: *
- Ki hatalmasabb az istenek közül? Ezek, akiket most látunk és erejüket fitogtatják, vagy talán azok, kiket csak népeink legendáiból ismerhetünk? Vajon ezek, kik most a hatalmat bitorolják e földön nem lehet, hogy hatalmas szellemek csupán és csak nekünk tűnnek isteneknek, míg a valódi isten rejtve marad és titokban cselekszik? Wylnurana talán nem érzi szükségét a magamutogatásnak, talán így teszi próbára hűtlen népét, kik mikor megmutatta hatalmát és arcát elárulták. Talán most úgy kell hinnünk benne, hogy nem tapasztaljuk erejét és imáinkra csak néma hallgatás a válasz.
Még egyszer mondom önnek. Az hogy most mi itt vagyunk és élünk egy nagy csoda, főként a múlt eseményeinek tükrében. Hisz annyiszor már csak egy hajszálon függött a világ sorsa. Számtalanszor volt közel a végleges pusztulás. De mindig volt valamilyen erő ami egyensúlyt hozott és a mérleg nyelvét visszabillentette. És én hiszek benne, hogy ez az erő mely mindig megsegít minket a legszűkösebb időkben, ez az a néma válasz az imáinkra, mit Wylnuranától kapunk!
Nem jön nagy harsonák közepette, harci szekéren. Csak csendben, mosolyogva, a történelem mérlegének serpenyőjébe helyezi ujját és visszabillenti azt az egyensúly felé.
Túl komoran látja a helyzetet! Bíznunk kell és hinnünk, hogy ami saját erőből nem megy, arra kapunk felülről segítséget!
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
* Az öreg figyelmesen hallgatja Quantall szavait és gondolatait az emlékművel kapcsolatban. Sokat hozzáfűzni egyelőre nem tud a hallottakhoz, így csak némán bólogat, miközben szakállát birizgálja. De kisvártatva mégis csak furdalni kezdi az oldalát a kíváncsiság, hogy mégis mi az amit beszélgetőtársa keres. *
- Pontosan mi az, amit keres és mit vár tőle, ha megleli?
* Az istenekkel kapcsolatban érdekes dolgokat hall a törpe, majd rövid töprengést követően így szól: *
- Ki hatalmasabb az istenek közül? Ezek, akiket most látunk és erejüket fitogtatják, vagy talán azok, kiket csak népeink legendáiból ismerhetünk? Vajon ezek, kik most a hatalmat bitorolják e földön nem lehet, hogy hatalmas szellemek csupán és csak nekünk tűnnek isteneknek, míg a valódi isten rejtve marad és titokban cselekszik? Wylnurana talán nem érzi szükségét a magamutogatásnak, talán így teszi próbára hűtlen népét, kik mikor megmutatta hatalmát és arcát elárulták. Talán most úgy kell hinnünk benne, hogy nem tapasztaljuk erejét és imáinkra csak néma hallgatás a válasz.
Még egyszer mondom önnek. Az hogy most mi itt vagyunk és élünk egy nagy csoda, főként a múlt eseményeinek tükrében. Hisz annyiszor már csak egy hajszálon függött a világ sorsa. Számtalanszor volt közel a végleges pusztulás. De mindig volt valamilyen erő ami egyensúlyt hozott és a mérleg nyelvét visszabillentette. És én hiszek benne, hogy ez az erő mely mindig megsegít minket a legszűkösebb időkben, ez az a néma válasz az imáinkra, mit Wylnuranától kapunk!
Nem jön nagy harsonák közepette, harci szekéren. Csak csendben, mosolyogva, a történelem mérlegének serpenyőjébe helyezi ujját és visszabillenti azt az egyensúly felé.
Túl komoran látja a helyzetet! Bíznunk kell és hinnünk, hogy ami saját erőből nem megy, arra kapunk felülről segítséget!
1287. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-07 12:03:33
Üzenet elküldve: 2026-04-07 12:03:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Seraphel//
* Tündérünk úgy érzi, még soha senki nem volt elveszettebb ebben a világban, mint most ő. Ott ül a templom lépcsőjén, pontosan tudja, hogy hol van, és mégis. Nem akarja feladni vágyait, de nincs bátorsága lépni sem, így a két világ – a templom és a külvilág – között ragadt. Hosszú, magányos percek telnek el, és senki nem érkezik a megmentésére vagy megsegítésére. Miért is jönne, nem úgy néz ki, mint aki segítségre szorul. Erre gondosan ügyel; még a legnagyobb bajban is mosollyal az arcán nézi a járókelőket az utcán. Persze lehetséges, hogy mélyen belül ő is tudja, hogy a gond nem is akkora, mint amekkorának próbálja beállítani, mindenesetre kényelmesebb úgy csinálni, mintha a világ omlana össze, ha felkészületlenül lép be a templomba.
Ahogy ott várakozik, egyszerre élvezi a napsütést és az árnyékot, mígnem végre történik valami. A díszes hintó még csak hagyján, de a fenséges paripát látva nem tud megállj parancsolni magának. Mire kettőt pislog, már felkelt a lépcsőről, és lábai úgy sejlik, akarata ellenére elvezették a templomkert széléig, ahonnan is közelebbről veheti szemügyre az állatot.
Nagy levegőket vesz, és már indulna oda hozzá, hogy megsimogassa, amikor észreveszi előbb a szőke herceget, aztán a parókás dámát. Nyomban inába száll a bátorsága, és földbe gyökereznek a lábai. Természetesen nem tudja, kivel, illetve kikkel van dolga, de abban biztos, hogy egy ilyen rakat szerencsétlenség tündérnek még ránézni sem igen szabadna a tündöklő nemesekre vagy akár a lovukra.
~ Bárónő? ~ Le is süti a szemeit, sóhajt egyet, de azért nem tágít onnan. Sőt, aztán pár másodperc elteltével újra összeszedi a bátorságát, és lopva fel-felpillant a különös érkezőkre. A patkányképű inas tűnik a legzordabbnak, mégis tőle fél legkevésbé, így ha véletlenül összetalálkozik vele a tekintete, még egy apró mosolyt is megenged magának, mielőtt lesütné a szemét. A másik két ember esetében nem mosolyog, csak lesüti a szemeit, és próbálja minél kisebbre összehúzni magát, hogy ne keltsen nagy feltűnést.
Azonban így vagy úgy, néhány másodperc múlva, amikor már úgy dobog a pici szíve, mint a sámándob, egyszer csak újból bekattan valami nála, és előrelép. Ettől még ő is meglepődik, így rögtön tesz is egy fél lépést hátra, de ekkor már késő. Valószínűleg túl közel merészkedett a hintóhoz, és az azzal érkező trióhoz, hogy ne vegyék észre. A föld alá pedig akárhogy is szeretne, nem tud lesüllyedni. *
– Öhm…* Tördeli remegő kezeit, és úgy kérdezi meg a kocsist, hogy közben rá sem néz. *
– Bocsánat, meg szabad si-simogatni? * Természetesen a lóra gondol, de ezt már elfelejti hozzátenni. *
* Tündérünk úgy érzi, még soha senki nem volt elveszettebb ebben a világban, mint most ő. Ott ül a templom lépcsőjén, pontosan tudja, hogy hol van, és mégis. Nem akarja feladni vágyait, de nincs bátorsága lépni sem, így a két világ – a templom és a külvilág – között ragadt. Hosszú, magányos percek telnek el, és senki nem érkezik a megmentésére vagy megsegítésére. Miért is jönne, nem úgy néz ki, mint aki segítségre szorul. Erre gondosan ügyel; még a legnagyobb bajban is mosollyal az arcán nézi a járókelőket az utcán. Persze lehetséges, hogy mélyen belül ő is tudja, hogy a gond nem is akkora, mint amekkorának próbálja beállítani, mindenesetre kényelmesebb úgy csinálni, mintha a világ omlana össze, ha felkészületlenül lép be a templomba.
Ahogy ott várakozik, egyszerre élvezi a napsütést és az árnyékot, mígnem végre történik valami. A díszes hintó még csak hagyján, de a fenséges paripát látva nem tud megállj parancsolni magának. Mire kettőt pislog, már felkelt a lépcsőről, és lábai úgy sejlik, akarata ellenére elvezették a templomkert széléig, ahonnan is közelebbről veheti szemügyre az állatot.
Nagy levegőket vesz, és már indulna oda hozzá, hogy megsimogassa, amikor észreveszi előbb a szőke herceget, aztán a parókás dámát. Nyomban inába száll a bátorsága, és földbe gyökereznek a lábai. Természetesen nem tudja, kivel, illetve kikkel van dolga, de abban biztos, hogy egy ilyen rakat szerencsétlenség tündérnek még ránézni sem igen szabadna a tündöklő nemesekre vagy akár a lovukra.
~ Bárónő? ~ Le is süti a szemeit, sóhajt egyet, de azért nem tágít onnan. Sőt, aztán pár másodperc elteltével újra összeszedi a bátorságát, és lopva fel-felpillant a különös érkezőkre. A patkányképű inas tűnik a legzordabbnak, mégis tőle fél legkevésbé, így ha véletlenül összetalálkozik vele a tekintete, még egy apró mosolyt is megenged magának, mielőtt lesütné a szemét. A másik két ember esetében nem mosolyog, csak lesüti a szemeit, és próbálja minél kisebbre összehúzni magát, hogy ne keltsen nagy feltűnést.
Azonban így vagy úgy, néhány másodperc múlva, amikor már úgy dobog a pici szíve, mint a sámándob, egyszer csak újból bekattan valami nála, és előrelép. Ettől még ő is meglepődik, így rögtön tesz is egy fél lépést hátra, de ekkor már késő. Valószínűleg túl közel merészkedett a hintóhoz, és az azzal érkező trióhoz, hogy ne vegyék észre. A föld alá pedig akárhogy is szeretne, nem tud lesüllyedni. *
– Öhm…* Tördeli remegő kezeit, és úgy kérdezi meg a kocsist, hogy közben rá sem néz. *
– Bocsánat, meg szabad si-simogatni? * Természetesen a lóra gondol, de ezt már elfelejti hozzátenni. *
1286. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-07 11:11:10
Üzenet elküldve: 2026-04-07 11:11:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az istennő szolgálatában//
* Muzomgo küldetéstudata révén kénytelen olykor a hitélettől rendkívül távol eső, ahhoz a legkevésbé sem értő emberekkel vitát folytatni az istenekről. Gyakran olyanokkal, akik akár morálisan, akár értelmileg jóval alatta maradnak. Vagy csak olyannyira különbözik a véleményük Eeyről, hogy semmiféle közös pontot nem találnak. Ezek miatt a mai találkozása Corillettevel, ha nem is rendhagyó, de különleges, és élvezetes. Nem véletlen hát, hogy szívesen elkíséri a főtérre.
A sajnálkozásra nem reagál egy darabig. Úgy tűnik, Corilette szavai elgondolkodtatják. Nem különösebben tartja sajnálatra méltó eseménynek a halált, legalábbis a mestere szempontjából. Élt eleget, hátrahagyott majdnem mindent, amit ember hátrahagyhat, s érdemes is hátrahagyni. Muzomgo pedig továbbviszi az örökségét, így aztán hacsak ő nem bukik el, a halott békében nyugodhat. *
– Szomorú dolognak gondolod, hogy Eeyr magához szólította? * Kérdezi végül őszinte érdeklődéssel a hangjában.
A régi épületből kiérve a templomkerten sétálnak át. A fák már kezdenek rügyezni, némelyik egészen friss, zöld színűvé vált. Muzomgo mindig csodálattal figyeli a természet gyors felébredését a tél után. Talán azért, mert odahaza kevesebbszer látott ilyesmit. Nem mintha oly' sokáig lakott volna a sivatagban, mégis az első tizennégy év meghatározó az ember életében. *
– Ez igaz… Én sem különösebben szeretem. Mióta Artheniorba érkeztem, talán egyszer vagy kétszer kóstoltam bele az itteni italokba. Akkor is csak azért, mert rendkívül sok mindent meg lehet tudni egy népről az alapján, hogy mit isznak. * Kicsit elgondolkodik, majd hozzáteszi. *
– Illetve az egyes emberekről is, azt hiszem. * Szája szélén mintha alig észrevehetően egy apró mosoly jelent volna meg, de szinte azonnal fel is váltja a szokásos, semleges arckifejezés. *
* Muzomgo küldetéstudata révén kénytelen olykor a hitélettől rendkívül távol eső, ahhoz a legkevésbé sem értő emberekkel vitát folytatni az istenekről. Gyakran olyanokkal, akik akár morálisan, akár értelmileg jóval alatta maradnak. Vagy csak olyannyira különbözik a véleményük Eeyről, hogy semmiféle közös pontot nem találnak. Ezek miatt a mai találkozása Corillettevel, ha nem is rendhagyó, de különleges, és élvezetes. Nem véletlen hát, hogy szívesen elkíséri a főtérre.
A sajnálkozásra nem reagál egy darabig. Úgy tűnik, Corilette szavai elgondolkodtatják. Nem különösebben tartja sajnálatra méltó eseménynek a halált, legalábbis a mestere szempontjából. Élt eleget, hátrahagyott majdnem mindent, amit ember hátrahagyhat, s érdemes is hátrahagyni. Muzomgo pedig továbbviszi az örökségét, így aztán hacsak ő nem bukik el, a halott békében nyugodhat. *
– Szomorú dolognak gondolod, hogy Eeyr magához szólította? * Kérdezi végül őszinte érdeklődéssel a hangjában.
A régi épületből kiérve a templomkerten sétálnak át. A fák már kezdenek rügyezni, némelyik egészen friss, zöld színűvé vált. Muzomgo mindig csodálattal figyeli a természet gyors felébredését a tél után. Talán azért, mert odahaza kevesebbszer látott ilyesmit. Nem mintha oly' sokáig lakott volna a sivatagban, mégis az első tizennégy év meghatározó az ember életében. *
– Ez igaz… Én sem különösebben szeretem. Mióta Artheniorba érkeztem, talán egyszer vagy kétszer kóstoltam bele az itteni italokba. Akkor is csak azért, mert rendkívül sok mindent meg lehet tudni egy népről az alapján, hogy mit isznak. * Kicsit elgondolkodik, majd hozzáteszi. *
– Illetve az egyes emberekről is, azt hiszem. * Szája szélén mintha alig észrevehetően egy apró mosoly jelent volna meg, de szinte azonnal fel is váltja a szokásos, semleges arckifejezés. *
1285. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-04-01 14:57:23
Üzenet elküldve: 2026-04-01 14:57:23
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Dänkijinkilinkilinkilinkij//
*A macskaköves utca csendjét először csak a távolból hallatszó, kimért patadobogás töri meg, majd a zaj egyre közeledve visszhangot ver Arthenior Polgárnegyedének házai között. A templomkert bejárata előtt lassít a jármű: egy impozáns, gondosan faragott, mélybordóra festett egylovas hintó gördül a lépcsősor alatti sík részre. A ló – egy fényes szőrű feketés-pej paripa, melynek szügyén és homlokán apró rubintos díszek csillannak – gőgös prüszköléssel áll meg, mintha tökéletesen tisztában volna értékével. Mindenbizonnyal úgy is van.
A fogat bakján egy patkányképű, nyurga férfi mocorog, majd kelletlenül lemászik, hogy feladatainak maradéktalanul eleget tegyen.
Félhomályos tekintetében rosszindulat csillan, arcát himlő hagyta hegek, ajkai pengevékonnyá szorítva ingatja meg a fejét, miközben kurtán vet fáradt, már-már megvető pillantást a templom irányába. A mozdulatai gyorsak, idegesek és kelletlenek.
Láthatóan a pokolba kívánja az egész helyzetet.
Felnyitja a fogat ajtaját, várakozóan elnéz a templom lépcsőjénél üldögélő, megilletődött Dänkijinkilinkilinkilinkij felé is. Mindössze egy pillantást enged meg magának, ám ezt olyan arckifejezéssel teszi, amely azt sugallja, ezzel -és mindennel- is csak baj van, amit az adott nap még hozhat, vagy tartogathat.
A hintó belsejéből a bárónő helyett hetyke kompániája száll ki először. Előbb csak egy ruganyos, kacér boka, majd hosszú, elegáns láb vonala bukkan elő a templomkert halvány árnyai közé. Ahogy teljes alakja a fényre ér, mintha hirtelen a nap is fényesebben tündökölne: ragyogó, indigókék köpenye aranyszálakkal átszőve, fodros gallérja és buggyos, szerfelett díszes ujjai lágyan mozdulnak a kora tavaszi szellőben, mintha mindent tökéletesen az ifjú szépségének magasztalásához rendeltek volna.
Amint földet ér, a mágus hatalmas, teátrális mozdulattal simítja hátra hullámos, vállig omló aranyszőke fürtjeit. Féloldalasan megemeli a fejét, ahogy kell, épp annyira, hogy egyértelmű legyen: abban a pillanatban Arthenior összes köve, fala az ő színpadává vált, a színjáték pedig elkezdődött. Ruhájának redőit aprólékosan eligazítja, ujjai finoman végigsiklanak a mellkasán húzódó hímzéseken, majd fél lépést tesz, mintha csak láthatatlan közönségének köszönné meg a ráadás tapsvihart.
A patkányképű inas képére látva a piperkőc színjátékot, leplezetlen undor ül ki.*
– A bárónőt, ha szabadna… – *sziszegi fogai között.*
– Ó, természetesen, kedves Reming, természetesen – *szólal meg Seraphael bársonyos hangján, s feléje sem nézve lendíti ki a karját a hintó nyitott ajtajának irányába.* – Hiszen én sem foglalkozhatnék mással, mint a hölgy érkezésének méltóságteljes előkészítésével!
*A következő pillanatban nehézkes, fájdalmas sóhaj kíséretében bukkan elő az idős bárónő. Gyakorlatilag több ékszer csilingel rajta, mint amennyi csontot az idős test képes lehet épségben hordozni. Parókája monumentális, akár egy madárfészek és egy feldíszített trónhuzat szerelemgyereke lenne; tele fűzött gyöngyökkel, kopott színű csillogó díszekkel, néhány helyen pedig üresen lifegő szalaggal, amely valószínűleg egy rosszul sikerült próba hátramaradt mementója.
Arca erősen túlpúderezett, a ráncok mély árkai alatt halvány rózsaszín festék próbálja elfedni az idő múlását – kevés sikerrel. Mozgása nehéz, botorkáló; térdei recsegnek minden lépésnél, mely ellen makacsul tiltakozik a köszvénye és reumája.*
– Óh, drága, ragyogó szépség – *duruzsolja mézes-mázosan, miközben kecsesen karját nyújtja.* – Arthenior legfényesebb csillaga is szégyenben hagyva bújik el, ha kegyed megjelenik. Engedd meg!
*A bárónő úszik a bókban; szemében messziről látszik az a csillogás, amely azt mutatja, Seraphael minden szava célt ért*
– Ó… maga… maga egy kis csibész – *kuncogja rekedten a nő, s két kézzel kapaszkodik a mágus felkarjába, hogy stabilan lépdelhessen mellette.*
*A templom lépcsőit együtt kezdik meg. Seraphael büszkén, egyenes háttal vezeti fel a díszes ruhába burkolt asszonyt, mintha legalább a királynőt vinné. Minden elhaladó tekintet rajtuk időzik… ami a férfinek tökéletesen megfelel, mi több, fürdőzik a figyelemben.
A lépcső tetején aztán előrelép, s míves mozdulattal feltárja a nehéz templomkaput a bárónő előtt. A templom félhomálya, a viasz és az áporodott könyvszag varázsa finoman árad kifelé.*
– Kérem, menjen csak előre – *hajol meg előtte makulátlan modorral.* – Egy apró ügyet még el kell intéznem odakint… s máris követem.
*A bárónő lassan, csoszogva tűnik el az épület homályában.
Seraphael csak ekkor kifújja a levegőt, művi mosolya mindössze egy pillanatra hagyja el… majd szinte azonnal újra megjelenik, mikor megpillantja a templomlépcső előtt üldögélő, kétségbeesetten hezitáló Dänkijinkilinkilinkilinkijt. Egyetlen pillanatra elidőzik a tekintete a fiatal tündérke kecses alakján – ha egészen specifikusak akarunk lenni a keblein –, aztán a varázslatos ragyogás helyett valami egészen földhözragadott dolog kapja el a figyelmét.
A kos. Bürkös.
Seraphael testtartása megmerevedik. A tekintete összeszűkül, majd lassan, nagyon lassan közelít a jámbor állat felé, mintha egy csapdát vagy egy ritka, veszélyes élőlényt vizsgálna.*
– Hohó… te meg miféle kis… öhm… különös teremtmény vagy? – *morogja halkan. Még véletlenül sem lép túl közel. A kezét kissé maga elé emeli, mintha bármelyik pillanatban hátra akarna ugrani, ha az állat netán felé rántaná a fejét.
Óvatosan körözget, minden egyes lépésével nagy mértékű gyanakvást sugároz, hisz egy kos, ami csak úgy… itt heverészik?! - A mágus szemében ez tökéletesen gyanús!
És bár akár a tündérke bája vonzhaná is… most valahogy a szarvak fenyegető íve nagyobb lázba hozza.*
*A macskaköves utca csendjét először csak a távolból hallatszó, kimért patadobogás töri meg, majd a zaj egyre közeledve visszhangot ver Arthenior Polgárnegyedének házai között. A templomkert bejárata előtt lassít a jármű: egy impozáns, gondosan faragott, mélybordóra festett egylovas hintó gördül a lépcsősor alatti sík részre. A ló – egy fényes szőrű feketés-pej paripa, melynek szügyén és homlokán apró rubintos díszek csillannak – gőgös prüszköléssel áll meg, mintha tökéletesen tisztában volna értékével. Mindenbizonnyal úgy is van.
A fogat bakján egy patkányképű, nyurga férfi mocorog, majd kelletlenül lemászik, hogy feladatainak maradéktalanul eleget tegyen.
Félhomályos tekintetében rosszindulat csillan, arcát himlő hagyta hegek, ajkai pengevékonnyá szorítva ingatja meg a fejét, miközben kurtán vet fáradt, már-már megvető pillantást a templom irányába. A mozdulatai gyorsak, idegesek és kelletlenek.
Láthatóan a pokolba kívánja az egész helyzetet.
Felnyitja a fogat ajtaját, várakozóan elnéz a templom lépcsőjénél üldögélő, megilletődött Dänkijinkilinkilinkilinkij felé is. Mindössze egy pillantást enged meg magának, ám ezt olyan arckifejezéssel teszi, amely azt sugallja, ezzel -és mindennel- is csak baj van, amit az adott nap még hozhat, vagy tartogathat.
A hintó belsejéből a bárónő helyett hetyke kompániája száll ki először. Előbb csak egy ruganyos, kacér boka, majd hosszú, elegáns láb vonala bukkan elő a templomkert halvány árnyai közé. Ahogy teljes alakja a fényre ér, mintha hirtelen a nap is fényesebben tündökölne: ragyogó, indigókék köpenye aranyszálakkal átszőve, fodros gallérja és buggyos, szerfelett díszes ujjai lágyan mozdulnak a kora tavaszi szellőben, mintha mindent tökéletesen az ifjú szépségének magasztalásához rendeltek volna.
Amint földet ér, a mágus hatalmas, teátrális mozdulattal simítja hátra hullámos, vállig omló aranyszőke fürtjeit. Féloldalasan megemeli a fejét, ahogy kell, épp annyira, hogy egyértelmű legyen: abban a pillanatban Arthenior összes köve, fala az ő színpadává vált, a színjáték pedig elkezdődött. Ruhájának redőit aprólékosan eligazítja, ujjai finoman végigsiklanak a mellkasán húzódó hímzéseken, majd fél lépést tesz, mintha csak láthatatlan közönségének köszönné meg a ráadás tapsvihart.
A patkányképű inas képére látva a piperkőc színjátékot, leplezetlen undor ül ki.*
– A bárónőt, ha szabadna… – *sziszegi fogai között.*
– Ó, természetesen, kedves Reming, természetesen – *szólal meg Seraphael bársonyos hangján, s feléje sem nézve lendíti ki a karját a hintó nyitott ajtajának irányába.* – Hiszen én sem foglalkozhatnék mással, mint a hölgy érkezésének méltóságteljes előkészítésével!
*A következő pillanatban nehézkes, fájdalmas sóhaj kíséretében bukkan elő az idős bárónő. Gyakorlatilag több ékszer csilingel rajta, mint amennyi csontot az idős test képes lehet épségben hordozni. Parókája monumentális, akár egy madárfészek és egy feldíszített trónhuzat szerelemgyereke lenne; tele fűzött gyöngyökkel, kopott színű csillogó díszekkel, néhány helyen pedig üresen lifegő szalaggal, amely valószínűleg egy rosszul sikerült próba hátramaradt mementója.
Arca erősen túlpúderezett, a ráncok mély árkai alatt halvány rózsaszín festék próbálja elfedni az idő múlását – kevés sikerrel. Mozgása nehéz, botorkáló; térdei recsegnek minden lépésnél, mely ellen makacsul tiltakozik a köszvénye és reumája.*
– Óh, drága, ragyogó szépség – *duruzsolja mézes-mázosan, miközben kecsesen karját nyújtja.* – Arthenior legfényesebb csillaga is szégyenben hagyva bújik el, ha kegyed megjelenik. Engedd meg!
*A bárónő úszik a bókban; szemében messziről látszik az a csillogás, amely azt mutatja, Seraphael minden szava célt ért*
– Ó… maga… maga egy kis csibész – *kuncogja rekedten a nő, s két kézzel kapaszkodik a mágus felkarjába, hogy stabilan lépdelhessen mellette.*
*A templom lépcsőit együtt kezdik meg. Seraphael büszkén, egyenes háttal vezeti fel a díszes ruhába burkolt asszonyt, mintha legalább a királynőt vinné. Minden elhaladó tekintet rajtuk időzik… ami a férfinek tökéletesen megfelel, mi több, fürdőzik a figyelemben.
A lépcső tetején aztán előrelép, s míves mozdulattal feltárja a nehéz templomkaput a bárónő előtt. A templom félhomálya, a viasz és az áporodott könyvszag varázsa finoman árad kifelé.*
– Kérem, menjen csak előre – *hajol meg előtte makulátlan modorral.* – Egy apró ügyet még el kell intéznem odakint… s máris követem.
*A bárónő lassan, csoszogva tűnik el az épület homályában.
Seraphael csak ekkor kifújja a levegőt, művi mosolya mindössze egy pillanatra hagyja el… majd szinte azonnal újra megjelenik, mikor megpillantja a templomlépcső előtt üldögélő, kétségbeesetten hezitáló Dänkijinkilinkilinkilinkijt. Egyetlen pillanatra elidőzik a tekintete a fiatal tündérke kecses alakján – ha egészen specifikusak akarunk lenni a keblein –, aztán a varázslatos ragyogás helyett valami egészen földhözragadott dolog kapja el a figyelmét.
A kos. Bürkös.
Seraphael testtartása megmerevedik. A tekintete összeszűkül, majd lassan, nagyon lassan közelít a jámbor állat felé, mintha egy csapdát vagy egy ritka, veszélyes élőlényt vizsgálna.*
– Hohó… te meg miféle kis… öhm… különös teremtmény vagy? – *morogja halkan. Még véletlenül sem lép túl közel. A kezét kissé maga elé emeli, mintha bármelyik pillanatban hátra akarna ugrani, ha az állat netán felé rántaná a fejét.
Óvatosan körözget, minden egyes lépésével nagy mértékű gyanakvást sugároz, hisz egy kos, ami csak úgy… itt heverészik?! - A mágus szemében ez tökéletesen gyanús!
És bár akár a tündérke bája vonzhaná is… most valahogy a szarvak fenyegető íve nagyobb lázba hozza.*
1284. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-31 19:25:33
Üzenet elküldve: 2026-03-31 19:25:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az istennő szolgálatában//
*Az isteneknek legyen hála, amiért Muzomgo nem tartozik az átlagos papok közé. Ha az volna, bizonyára Corillette sem volna kíváncsi a társaságára, hisz semmi kedve még rövid időre sem újra a múltjába csöppenni, melyből nagy árat fizetve szabadulhatott ki. Így azonban, be kell vallania, hogy egészen kíváncsi a szerecsen férfire, pont azért, mert ő talán más, mint az a sok apáca meg magát papnak mondó szentfazék. ~Ó, Eeyr, bocsásd meg szavaim!~*
- Nagyon sajnálom. *Hangjában szomorú tónussal reagál a hírre, miszerint Muzomgo mestere már nincs az élők sorában. Mindeközben újra megborzong, ahogy a halál témája felsejlik gondolatai közt, de igyekszik nem kimutatni az érzéseit.*
- Nos, legalább a bátorságának tényét nem vehetem el tőle. *Mondja a démonvadász Venthellel kapcsolatban. Majdnem folytatja is a gondolatmenetet hangosan, de végül ajkaiba harapva akadályozza meg saját magát, hogy kitárulkozzon, ha vele így elbánt volna egy démon, minden bizonnyal a világ végéig menekült volna, hogy aztán ott egy sötét sarokban, amit vakon már úgysem látna, várná meg, míg eljön érte a halál. A halál… már megint. Kissé megrázza a fejét, hogy kiűzze a fejéből a negatív gondolatokat, majd Teysus témájába újult lelkesedéssel veti bele magát, ám úgy tűnik, ezúttal különbözik a véleményük.*
- Ó, nem! Dehogy, ez butaság. *El is mosolyodik a dolgon.* Mindig lesznek olyanok, akik olyannyira imádják az istenüket, hogy már eltúlozva mindent hozzá kapcsolnak. Én nem ilyen vagyok, de ettől függetlenül mindkét istent tisztelem és szükségem van rájuk, hogy vezessenek az utamon. Ezzel talán nincs baj, igaz? *Kilépve a szabadba újra lágy mosoly kúszik az arcára, ahogy visszanéz a férfire.*
- És egyébként sem szeretem a sört. *Teszi hozzá halk, játékos hangon.*
*Az isteneknek legyen hála, amiért Muzomgo nem tartozik az átlagos papok közé. Ha az volna, bizonyára Corillette sem volna kíváncsi a társaságára, hisz semmi kedve még rövid időre sem újra a múltjába csöppenni, melyből nagy árat fizetve szabadulhatott ki. Így azonban, be kell vallania, hogy egészen kíváncsi a szerecsen férfire, pont azért, mert ő talán más, mint az a sok apáca meg magát papnak mondó szentfazék. ~Ó, Eeyr, bocsásd meg szavaim!~*
- Nagyon sajnálom. *Hangjában szomorú tónussal reagál a hírre, miszerint Muzomgo mestere már nincs az élők sorában. Mindeközben újra megborzong, ahogy a halál témája felsejlik gondolatai közt, de igyekszik nem kimutatni az érzéseit.*
- Nos, legalább a bátorságának tényét nem vehetem el tőle. *Mondja a démonvadász Venthellel kapcsolatban. Majdnem folytatja is a gondolatmenetet hangosan, de végül ajkaiba harapva akadályozza meg saját magát, hogy kitárulkozzon, ha vele így elbánt volna egy démon, minden bizonnyal a világ végéig menekült volna, hogy aztán ott egy sötét sarokban, amit vakon már úgysem látna, várná meg, míg eljön érte a halál. A halál… már megint. Kissé megrázza a fejét, hogy kiűzze a fejéből a negatív gondolatokat, majd Teysus témájába újult lelkesedéssel veti bele magát, ám úgy tűnik, ezúttal különbözik a véleményük.*
- Ó, nem! Dehogy, ez butaság. *El is mosolyodik a dolgon.* Mindig lesznek olyanok, akik olyannyira imádják az istenüket, hogy már eltúlozva mindent hozzá kapcsolnak. Én nem ilyen vagyok, de ettől függetlenül mindkét istent tisztelem és szükségem van rájuk, hogy vezessenek az utamon. Ezzel talán nincs baj, igaz? *Kilépve a szabadba újra lágy mosoly kúszik az arcára, ahogy visszanéz a férfire.*
- És egyébként sem szeretem a sört. *Teszi hozzá halk, játékos hangon.*
1283. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-30 13:44:04
Üzenet elküldve: 2026-03-30 13:44:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 820
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ritka, hogy elragadja őt a lelkesedés. Ha mégis megteszi akkor olyan formában szokott ez megtörténni, hogy a saját életét kockáztatja másokért. Békeidőben nagyon rég nem történt vele ilyesmi, de most mégis. Csak a törpe szavai ébresztik rá, hogy kicsit sokat mondott. Vesz hát egy mély lélegzetet és kifújja, hogy egyrészt visszatérjen a higgadtsága, másrészt rendezze a gondolatait.*
-Én is úgy gondoltam, hogy az csupán egy emlékmű lehetett amiről az idő lekoptatta a nevét annak, akinek állíttatták. Ahogy kivégzéseket úgy temetéseket is szoktak úgy végrehajtani, hogy az illető, aki a kulcsszerepet játszaná az eseményen fizikailag nincs jelen. Az említett névtelen hős pedig egy ereklye megőrzése érdekében feláldozta az örök nyugalmát úgyhogy az ő teste nem nyugodhatott abban a sírban. Viszont az elrejtett nyomok alapján bizonyos vagyok, hogy az a bizonyos emlékmű mégsem csak egy emlékmű hanem valamit elrejthettek benne.
*Ezt követően az istennő jelenlétének témájára térnek át. Quantall itt is elejt egy mondatot amire a törp le is csap. Nem mintha szégyellné így ennek kapcsán nyíltan elmondja mi vezette akkor a tetteit.*
-Láttam, sőt saját bőrömön megtapasztaltam a hatalmukat. Azóta mindenki látta a hatalmukat. Egy hegyláncot úgy fogtak kézbe, mint egy fegyvert aztán mikor már nem kellett nekik csak úgy félrelökték. Ezzel jelentősen megváltoztatva a földrajzot és az eddig használt kereskedelmi útvonalakat is átírták. Felfoghatatlan dolog. A háború amit vívnak és a halál istenének céljai összeegyeztethetetlenek nekünk halandóknak az életben maradásával. Bele se tudok gondolni, hogy eddig hány ember halálát okozták, mennyi kárt okoztak, a tudománynak és a városok gazdaságára. Évtizedekre vagy talán évszázadokra is visszalökhették a fejlődésünket. Ha nem tudtam volna csak egyet elűzni a világunkból, akkor mindet megtettem volna ha hatalmamban állt volna. Így viszont kénytelen voltam megalkudni. Helyet vállalni a háborúban. Szövetségeseket keresni és Eeyr tökéletes választás ha a halál istenének hatalma ellen kíván valaki szembeszállni. Nem tudom, hogy az ő győzelme milyen hatással lenne a világunkra, de minden élet elpusztításánál jobb lehet. Reménykedek. Teysus egy számítóbb isten. Önző, de belőle is hiányzik a pusztítási vágy. A mágusok korábbi hatalmának jelentős részét kisajátította úgyhogy vele is szövetséget kötöttem. Magam se tudom, hogy ezek a szövetségek mennyire tartósak. És az igazat megvallva mint korábbi varázsló nem érzem komfortosnak, hogy olyan hatalmat birtoklok, ami nem az enyém és jó eséllyel elvehetik tőlem. De ebben a háborúban minden eszközt ki kell használni.
*Az ezt követő szavakon elgondolkozik. Egy kicsit bámul maga elé és csak utána szólal meg.*
-Az a felső hatalom nem mutatta meg magát. Elpusztult a karavánpihenő. A tündérkert a halál birodalmává vállt. Démonok és élőholtak seregei törtek be a világunkba, hogy az élőkre támadjanak. A kémeik már most itt vannak köztünk és egymásnak uszítanak minket. Belharcok és járványok törtek ki lehet szintén a halál istenének keze által. Wylnurana pedig hallgat. Eeyr hangosan szól az övéihez, a halál istene többször is megmutatta már hatalmát, Teysus is csendben, de egyértelműen növeli a befolyását, de Wylnurana hallgat. A hozzá szóló imák csak a reményért vannak, de tettek nem követik őket. Igazat adok annak, hogy felső hatalom nélkül nem tehetünk semmit. Én is csak tehetetlenül kapálódzok és pontosan tisztában vagyok vele, hogy amivel másokat hitegetek az hazugság. A hit és a remény nem fogja a nyakadról a kötelet levenni mikor a bitón állsz. De ha istenek tették a nyakadba akkor magadnak se tudod levenni. Semmi nem garantálja, hogy van bármi ráhatásunk az előre elrendeltetett sorsunkra. Lehet a halál istene már nyert és ma vagy holnap mind meghalunk a szolgái keze által. Ez az egész létezés pedig nem ért semmit. És már most sem ér. Tehetetlenül nézni ahogy mások gyanútlanul élik az életüket. Amit tőled már elvettek és tőlük is elfognak csak még nem tudják. Ez az igazi őrület.
//A fény hordozója//
//Wertus//
//Templom//
*Ritka, hogy elragadja őt a lelkesedés. Ha mégis megteszi akkor olyan formában szokott ez megtörténni, hogy a saját életét kockáztatja másokért. Békeidőben nagyon rég nem történt vele ilyesmi, de most mégis. Csak a törpe szavai ébresztik rá, hogy kicsit sokat mondott. Vesz hát egy mély lélegzetet és kifújja, hogy egyrészt visszatérjen a higgadtsága, másrészt rendezze a gondolatait.*
-Én is úgy gondoltam, hogy az csupán egy emlékmű lehetett amiről az idő lekoptatta a nevét annak, akinek állíttatták. Ahogy kivégzéseket úgy temetéseket is szoktak úgy végrehajtani, hogy az illető, aki a kulcsszerepet játszaná az eseményen fizikailag nincs jelen. Az említett névtelen hős pedig egy ereklye megőrzése érdekében feláldozta az örök nyugalmát úgyhogy az ő teste nem nyugodhatott abban a sírban. Viszont az elrejtett nyomok alapján bizonyos vagyok, hogy az a bizonyos emlékmű mégsem csak egy emlékmű hanem valamit elrejthettek benne.
*Ezt követően az istennő jelenlétének témájára térnek át. Quantall itt is elejt egy mondatot amire a törp le is csap. Nem mintha szégyellné így ennek kapcsán nyíltan elmondja mi vezette akkor a tetteit.*
-Láttam, sőt saját bőrömön megtapasztaltam a hatalmukat. Azóta mindenki látta a hatalmukat. Egy hegyláncot úgy fogtak kézbe, mint egy fegyvert aztán mikor már nem kellett nekik csak úgy félrelökték. Ezzel jelentősen megváltoztatva a földrajzot és az eddig használt kereskedelmi útvonalakat is átírták. Felfoghatatlan dolog. A háború amit vívnak és a halál istenének céljai összeegyeztethetetlenek nekünk halandóknak az életben maradásával. Bele se tudok gondolni, hogy eddig hány ember halálát okozták, mennyi kárt okoztak, a tudománynak és a városok gazdaságára. Évtizedekre vagy talán évszázadokra is visszalökhették a fejlődésünket. Ha nem tudtam volna csak egyet elűzni a világunkból, akkor mindet megtettem volna ha hatalmamban állt volna. Így viszont kénytelen voltam megalkudni. Helyet vállalni a háborúban. Szövetségeseket keresni és Eeyr tökéletes választás ha a halál istenének hatalma ellen kíván valaki szembeszállni. Nem tudom, hogy az ő győzelme milyen hatással lenne a világunkra, de minden élet elpusztításánál jobb lehet. Reménykedek. Teysus egy számítóbb isten. Önző, de belőle is hiányzik a pusztítási vágy. A mágusok korábbi hatalmának jelentős részét kisajátította úgyhogy vele is szövetséget kötöttem. Magam se tudom, hogy ezek a szövetségek mennyire tartósak. És az igazat megvallva mint korábbi varázsló nem érzem komfortosnak, hogy olyan hatalmat birtoklok, ami nem az enyém és jó eséllyel elvehetik tőlem. De ebben a háborúban minden eszközt ki kell használni.
*Az ezt követő szavakon elgondolkozik. Egy kicsit bámul maga elé és csak utána szólal meg.*
-Az a felső hatalom nem mutatta meg magát. Elpusztult a karavánpihenő. A tündérkert a halál birodalmává vállt. Démonok és élőholtak seregei törtek be a világunkba, hogy az élőkre támadjanak. A kémeik már most itt vannak köztünk és egymásnak uszítanak minket. Belharcok és járványok törtek ki lehet szintén a halál istenének keze által. Wylnurana pedig hallgat. Eeyr hangosan szól az övéihez, a halál istene többször is megmutatta már hatalmát, Teysus is csendben, de egyértelműen növeli a befolyását, de Wylnurana hallgat. A hozzá szóló imák csak a reményért vannak, de tettek nem követik őket. Igazat adok annak, hogy felső hatalom nélkül nem tehetünk semmit. Én is csak tehetetlenül kapálódzok és pontosan tisztában vagyok vele, hogy amivel másokat hitegetek az hazugság. A hit és a remény nem fogja a nyakadról a kötelet levenni mikor a bitón állsz. De ha istenek tették a nyakadba akkor magadnak se tudod levenni. Semmi nem garantálja, hogy van bármi ráhatásunk az előre elrendeltetett sorsunkra. Lehet a halál istene már nyert és ma vagy holnap mind meghalunk a szolgái keze által. Ez az egész létezés pedig nem ért semmit. És már most sem ér. Tehetetlenül nézni ahogy mások gyanútlanul élik az életüket. Amit tőled már elvettek és tőlük is elfognak csak még nem tudják. Ez az igazi őrület.
1282. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-30 11:27:35
Üzenet elküldve: 2026-03-30 11:27:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az istennő szolgálatában//
* Azt talán már észrevehette ez idő alatt a lány, hogy Muzomgo nem átlagos Eeyr-pap, így aztán többek közt a „bosszú” se egy olyan szó számára, amit tilos lenne kimondani. Az ő értékrendje szerint a legfőbb érték a „Fény” terjesztése, illetve megóvása, történjen ez akármilyen eszközökkel is. Egy démon meg aztán igazán messze áll a fénytől, így a legkevésbé se lenne ellenére, ha Venthel levadászná azt.
Különös szimpátiát kezd érezni Corillette iránt, amikor a lány röviden igazolja sejtését a templomi papsággal kapcsolatban. Ha nem is mondja ki, érzi rajta, hogy ő sincs teljesen megelégedve a városi papsággal. Remek. Ilyen egyetértésekből jönnek a szövetségesek. A kérdezésre nemlegesen megrázza a fejét. *
– Nem igazán. Vagyis… Alapszinten, a hagyományos módon. Sajnos a Mesterem előbb visszatért Eeyrhez, minthogy átadhatta volna a teljes tudását. Ez az én legnagyobb hiányosságom. * Magyarázza, de nem úgy tűnik, mint aki a „hiányosságot” gyengeségként értelmezné. Egyszerűen még nincs birtokában a szükséges tudás. Ha még őszintébb akarna lenni, bizonyos szinten el is utasítja a modern orvoslás legtöbb eszközét. Olykor hasznosak lehetnek a varázsitalok például, hiszen életet menthetnek – azonban azt vallja, hogy egy bizonyos fokú fájdalom kibírása szükséges, hogy értékelni tudjuk annak hiányát.
A hangzatos ragadványnévhez valóban nem társulnak még nagy tettek, és ez Corillettének is feltűnik. Muzomgo, ha fel nem is nevet, de egy pillanatra az ő arca is meglágyul. Aztán magyarázatot ad a jókedvű nemesnek. *
– Azután vált csak démonvadásszá, hogy kivájták a szemét. Erről szól a bosszúja. * Az más kérdés, hogy azóta milyen munkát végzett. Amennyire Muzomgo tudja, mindössze végignézte, amíg a démon elsétál Selyemrévbe egy ismeretlen fiatalemberrel, majd vélhetőleg végzett vele. Ez szintén nem hangzik túl előnyösen, így inkább meg sem osztja a lánnyal. Nincs oka Venthelt ennél is rosszabb színben feltűntetni. Teszi a dolgát, még ha egyelőre nem is lett látható eredménye – leszámítva, hogy már tudják, hol lakik a sa'ni. De ami azt illeti, Muzomgo egyébként sem aktív résztvevője a nyomozásnak, inkább csak passzívan segíti barátját, ahol tudja, amikor tudja. Az ő küldetése elsősorban a hittérítés, nem Sa'Tereth fattyainak a levadászása. Könnyen lehet, hogy Venthel nem osztott meg vele minden részletet, ahogy még az sem teljesen kizárt, hogy nem bolond szegény, és rémeket lát csupán.
Áttérnek Teysusra. Ahogy Coriette szavait hallgatja, arca elkomorodik. Ha a lány ránéz, nem kell nagy emberismerőnek lennie, hogy kitalálja: Muzomgo nem ért egyet ezzel a nézettel. *
– Már hogy ne tudnának kiteljesedni? * Kérdezi, mint egy tanár, aki épp valami hatalmas badarságot hallott az egyik diákjától. *
– Teysus hívei el vannak tévedve. * Mondja határozottan, mintha valami létigazság lenne. *
– Nincs szükség egy hamis istenre ahhoz, hogy tiszteld magad, s ne csak másokat. Beszélgettem Teysus híveivel. Az egyikük azt állította, az ő papjuk a Kocsmáros, s az ő imájuk a sör. Ezzel is egyetértesz? * Nos, habár kicsit ki kellett forgatnia Alesian szavait, de lényegében tényleg ezt mondta a tündér, amikor az istenekről vitáztak. *
* Azt talán már észrevehette ez idő alatt a lány, hogy Muzomgo nem átlagos Eeyr-pap, így aztán többek közt a „bosszú” se egy olyan szó számára, amit tilos lenne kimondani. Az ő értékrendje szerint a legfőbb érték a „Fény” terjesztése, illetve megóvása, történjen ez akármilyen eszközökkel is. Egy démon meg aztán igazán messze áll a fénytől, így a legkevésbé se lenne ellenére, ha Venthel levadászná azt.
Különös szimpátiát kezd érezni Corillette iránt, amikor a lány röviden igazolja sejtését a templomi papsággal kapcsolatban. Ha nem is mondja ki, érzi rajta, hogy ő sincs teljesen megelégedve a városi papsággal. Remek. Ilyen egyetértésekből jönnek a szövetségesek. A kérdezésre nemlegesen megrázza a fejét. *
– Nem igazán. Vagyis… Alapszinten, a hagyományos módon. Sajnos a Mesterem előbb visszatért Eeyrhez, minthogy átadhatta volna a teljes tudását. Ez az én legnagyobb hiányosságom. * Magyarázza, de nem úgy tűnik, mint aki a „hiányosságot” gyengeségként értelmezné. Egyszerűen még nincs birtokában a szükséges tudás. Ha még őszintébb akarna lenni, bizonyos szinten el is utasítja a modern orvoslás legtöbb eszközét. Olykor hasznosak lehetnek a varázsitalok például, hiszen életet menthetnek – azonban azt vallja, hogy egy bizonyos fokú fájdalom kibírása szükséges, hogy értékelni tudjuk annak hiányát.
A hangzatos ragadványnévhez valóban nem társulnak még nagy tettek, és ez Corillettének is feltűnik. Muzomgo, ha fel nem is nevet, de egy pillanatra az ő arca is meglágyul. Aztán magyarázatot ad a jókedvű nemesnek. *
– Azután vált csak démonvadásszá, hogy kivájták a szemét. Erről szól a bosszúja. * Az más kérdés, hogy azóta milyen munkát végzett. Amennyire Muzomgo tudja, mindössze végignézte, amíg a démon elsétál Selyemrévbe egy ismeretlen fiatalemberrel, majd vélhetőleg végzett vele. Ez szintén nem hangzik túl előnyösen, így inkább meg sem osztja a lánnyal. Nincs oka Venthelt ennél is rosszabb színben feltűntetni. Teszi a dolgát, még ha egyelőre nem is lett látható eredménye – leszámítva, hogy már tudják, hol lakik a sa'ni. De ami azt illeti, Muzomgo egyébként sem aktív résztvevője a nyomozásnak, inkább csak passzívan segíti barátját, ahol tudja, amikor tudja. Az ő küldetése elsősorban a hittérítés, nem Sa'Tereth fattyainak a levadászása. Könnyen lehet, hogy Venthel nem osztott meg vele minden részletet, ahogy még az sem teljesen kizárt, hogy nem bolond szegény, és rémeket lát csupán.
Áttérnek Teysusra. Ahogy Coriette szavait hallgatja, arca elkomorodik. Ha a lány ránéz, nem kell nagy emberismerőnek lennie, hogy kitalálja: Muzomgo nem ért egyet ezzel a nézettel. *
– Már hogy ne tudnának kiteljesedni? * Kérdezi, mint egy tanár, aki épp valami hatalmas badarságot hallott az egyik diákjától. *
– Teysus hívei el vannak tévedve. * Mondja határozottan, mintha valami létigazság lenne. *
– Nincs szükség egy hamis istenre ahhoz, hogy tiszteld magad, s ne csak másokat. Beszélgettem Teysus híveivel. Az egyikük azt állította, az ő papjuk a Kocsmáros, s az ő imájuk a sör. Ezzel is egyetértesz? * Nos, habár kicsit ki kellett forgatnia Alesian szavait, de lényegében tényleg ezt mondta a tündér, amikor az istenekről vitáztak. *
1281. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-29 14:18:17
Üzenet elküldve: 2026-03-29 14:18:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 139
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Beszélgetésük témájának súlypontja szép lassan átsodródik a törpe által megfogalmazott gondolatokról a mélységit foglalkoztató dolgokra. Az öreg ezt egyáltalán nem bánja. Szívesen hall új dolgokról és ha tud szívesen hozzá is szól. Bár most igencsak tudatlan ez ügyben, ez kérdéseiben is tükröződik.*
- Miért van máshol az, kié a sír? Akkor a sír nem is az övé, mert a sír test nélkül nem is sír, legfeljebb emlékmű.
* Ezután figyelmesen hallgatja Quantall válaszait az istennővel kapcsolatban. Meglepetten hallja, hogy az el akarta űzni ezeket az isteneket a világból.*
- El akarta őket űzni? Miért? Aztán hogyan sikerült ennek az istennek a segítségét megszereznie, ha nem is híve?
Tudja Quantall, szerintem mi, kiket felemészt a tettvágy a világért, hajlamosak vagyunk túlértékelni a szerepünket, akár az istennő rovására is. Pedig felső hatalom segítsége nélkül vajmi keveset tehetünk önerőből. Bíznunk és remélnünk kell abban, hogy van aki meghallgatja imáinkat! Mert ha már ebben sem hiszünk mi marad nekünk? Csak az őrület barátom, semmi más.
//A fény hordozója//
//Quantall//
//Templom//
*Beszélgetésük témájának súlypontja szép lassan átsodródik a törpe által megfogalmazott gondolatokról a mélységit foglalkoztató dolgokra. Az öreg ezt egyáltalán nem bánja. Szívesen hall új dolgokról és ha tud szívesen hozzá is szól. Bár most igencsak tudatlan ez ügyben, ez kérdéseiben is tükröződik.*
- Miért van máshol az, kié a sír? Akkor a sír nem is az övé, mert a sír test nélkül nem is sír, legfeljebb emlékmű.
* Ezután figyelmesen hallgatja Quantall válaszait az istennővel kapcsolatban. Meglepetten hallja, hogy az el akarta űzni ezeket az isteneket a világból.*
- El akarta őket űzni? Miért? Aztán hogyan sikerült ennek az istennek a segítségét megszereznie, ha nem is híve?
Tudja Quantall, szerintem mi, kiket felemészt a tettvágy a világért, hajlamosak vagyunk túlértékelni a szerepünket, akár az istennő rovására is. Pedig felső hatalom segítsége nélkül vajmi keveset tehetünk önerőből. Bíznunk és remélnünk kell abban, hogy van aki meghallgatja imáinkat! Mert ha már ebben sem hiszünk mi marad nekünk? Csak az őrület barátom, semmi más.
1280. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-28 19:25:22
Üzenet elküldve: 2026-03-28 19:25:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az istennő szolgálatában//
*Hallgatja Muzomgo szavait, s azok közül is a bosszú szó az, mi leginkább megragadja a figyelmét. Úgy dönt azonban, hogy nem kezd bele semmiféle szentbeszédbe, ami a bosszúállás ellen szól, mert véleménye szerint csak feleslegesen jártatná a száját. A férfi Eeyr papja, amit hangoztat is, szinte biztos benne, hogy megpróbálta lebeszélni barátját a bosszúról, főleg egy állítólagos démonnal szemben.*
- Nem, nem mondták volna el. *Volt szerencséje megtapasztalni, hogy vélekedik egy átlagos pap bármiről, amire ellenségként tekinthetnek. Sa'Terethnek még a neve is tiltott volt. Ha véletlenül kimondta, megbüntették érte a kolostorban. Hasonló tabu lehet a démonokról is diskurálni, de valljuk be, valahol élvezi, hogy Muzomgo társaságában egy kicsit bűnözhet.*
- Tudsz gyógyítani is? Én sajnos úgy érzem, hogy semmiféle tehetségem nincs az áldásokhoz, pedig próbáltam már elégszer, elhiheted… Venthel, a démonvadász? *Akaratlanul is felkacag a hangzatos ragadványnév hallatán, miközben együtt indulnak meg a templom be- vagy esetükben kijárata felé.*
- Milyen démonvadász az, amelyiket a démon vadássza le, hm? *Gúnyos mosolyát most le sem lehet törölni az arcáról, előbújt belőle a nem is létező nemes. Témájuk közben Teysusra terelődik, mely egy újabb mosolyt csal a lány arcára, de másfélét, szeretetteljeset, mert róla is ikertestvére jut eszébe.*
- Lyssira benne bízik leginkább, de mindketten elfogadjuk az ő tanításait is Eeyr mellett. Úgy vélem, Teysusra szükség van, mert nélküle Eeyr tanai nem tudnának kiteljesedni. Teysus az egyénre és önmagunkra helyezi a hangsúlyt, az előbb pedig már említettem, hogy ha magunkkal nem törődünk eleget, akkor másokat képtelenek leszünk szeretni és támogatni. Úgyhogy a véleményem az, hogy a két istennek szüksége van egymásra. *Pillant fel kíváncsian Muzomgo arcára, hogy megpróbálja leolvasni róla a gondolatait, miközben megáll a nehéz ajtó előtt. Ezúttal is örülne, ha nem neki kellene megszenvedni a kinyitásával.*
*Hallgatja Muzomgo szavait, s azok közül is a bosszú szó az, mi leginkább megragadja a figyelmét. Úgy dönt azonban, hogy nem kezd bele semmiféle szentbeszédbe, ami a bosszúállás ellen szól, mert véleménye szerint csak feleslegesen jártatná a száját. A férfi Eeyr papja, amit hangoztat is, szinte biztos benne, hogy megpróbálta lebeszélni barátját a bosszúról, főleg egy állítólagos démonnal szemben.*
- Nem, nem mondták volna el. *Volt szerencséje megtapasztalni, hogy vélekedik egy átlagos pap bármiről, amire ellenségként tekinthetnek. Sa'Terethnek még a neve is tiltott volt. Ha véletlenül kimondta, megbüntették érte a kolostorban. Hasonló tabu lehet a démonokról is diskurálni, de valljuk be, valahol élvezi, hogy Muzomgo társaságában egy kicsit bűnözhet.*
- Tudsz gyógyítani is? Én sajnos úgy érzem, hogy semmiféle tehetségem nincs az áldásokhoz, pedig próbáltam már elégszer, elhiheted… Venthel, a démonvadász? *Akaratlanul is felkacag a hangzatos ragadványnév hallatán, miközben együtt indulnak meg a templom be- vagy esetükben kijárata felé.*
- Milyen démonvadász az, amelyiket a démon vadássza le, hm? *Gúnyos mosolyát most le sem lehet törölni az arcáról, előbújt belőle a nem is létező nemes. Témájuk közben Teysusra terelődik, mely egy újabb mosolyt csal a lány arcára, de másfélét, szeretetteljeset, mert róla is ikertestvére jut eszébe.*
- Lyssira benne bízik leginkább, de mindketten elfogadjuk az ő tanításait is Eeyr mellett. Úgy vélem, Teysusra szükség van, mert nélküle Eeyr tanai nem tudnának kiteljesedni. Teysus az egyénre és önmagunkra helyezi a hangsúlyt, az előbb pedig már említettem, hogy ha magunkkal nem törődünk eleget, akkor másokat képtelenek leszünk szeretni és támogatni. Úgyhogy a véleményem az, hogy a két istennek szüksége van egymásra. *Pillant fel kíváncsian Muzomgo arcára, hogy megpróbálja leolvasni róla a gondolatait, miközben megáll a nehéz ajtó előtt. Ezúttal is örülne, ha nem neki kellene megszenvedni a kinyitásával.*
1279. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-28 19:09:58
Üzenet elküldve: 2026-03-28 19:09:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az istennő szolgálatában//
* Nem akarja elmondani, hogy csaknem biztos benne, hogy Venthel valóban egy sa'nival találkozott össze, mert már így is elég rossz hírt közölt eddigi beszélgetésük során. Úgyhogy csak néma egyetértéssel hallgatja Corillette vélekedését.
A másik kérdésre elgondolkodik. *
– Amennyire a szavaiból kivettem, már így is Eeyr erejének köszönheti, hogy egyáltalán élve megúszta. Amikor beszéltem vele, akkor inkább… a bosszú kitervelésén volt a hangsúly. * Vallja be őszintén. Tény és való, hogy segített Venthelnek, amiben tudott, még a száját is összevarrta, de azt leszámítva mostanra egész jó bőrben lett. *
– A lényeg, hogy már nem fog belehalni a sérüléseibe. * Egy kis szünetet tart, és ha nem is sértetten, de emlékeztetően hozzáteszi: *
– Illetve én is Eeyr papja vagyok, és engem megtalált. * Majd kicsit halkabban teszi hozzá. *
– Kétlem, hogy az itteni papok elmondták volna neki, hogy mivel áll szemben. * Érezhetően van némi ellenérzése a templomi papsággal, és a következő mondatában az is kiderül, hogy mi végett. *
– Amikor én kértem támogatást tőlük, nem segítettek. Ezért van szükség olyan bátor emberekre, mint Venthel, a démonvadász. * A pusztai fiú biztosan örülne, ha tudná, hogy ilyen szép szavakkal illeti őt a pap egy korabeli fiatal nemeskisasszony előtt. Azonban a dicséretekből elég is ennyi; valljuk be, démonvadászhoz képest elég jól elbánt vele a sa'ni. De legalább túlélte, és most is a bosszút forralja valahol a városban.
Visszatérve kettejükre, Corillette elfogadja a felajánlást, így Muzomgo a templom kijárata felé indul. Közben bólint a lány szavaira. Azt a részét fel sem veszi, hogy neki kéne vigyáznia. Természetesen vigyázni fog, ahogy mindig. Ő azért jobban meg tudja védeni magát, mint Corillette – úgy véli. *
– Legyen úgy. Elkísérlek a főtérre. * Semmi oka kételkedni abban, hogy a lány az igazat mondja. Valahol még talán örül is, hogy nem kell egészen Selyemrévig mennie, mivel a kíséreten kívül nincs ott semmi dolga. Ellenben a főtéren lévő fogadóban viszonylag olcsó szállást és ételt kaphat. Ám a nemeskisasszonnyal ott alighanem el is válnak majd útjaik, így próbálja az addig fennmaradó időt hasznosan kitölteni. *
– Nos, és… Mi a véleményed Teysus híveiről? Úgy vettem észre, őbelőlük is akad szép számmal Artheniorban. Nem egyszerű esetek…
* Nem akarja elmondani, hogy csaknem biztos benne, hogy Venthel valóban egy sa'nival találkozott össze, mert már így is elég rossz hírt közölt eddigi beszélgetésük során. Úgyhogy csak néma egyetértéssel hallgatja Corillette vélekedését.
A másik kérdésre elgondolkodik. *
– Amennyire a szavaiból kivettem, már így is Eeyr erejének köszönheti, hogy egyáltalán élve megúszta. Amikor beszéltem vele, akkor inkább… a bosszú kitervelésén volt a hangsúly. * Vallja be őszintén. Tény és való, hogy segített Venthelnek, amiben tudott, még a száját is összevarrta, de azt leszámítva mostanra egész jó bőrben lett. *
– A lényeg, hogy már nem fog belehalni a sérüléseibe. * Egy kis szünetet tart, és ha nem is sértetten, de emlékeztetően hozzáteszi: *
– Illetve én is Eeyr papja vagyok, és engem megtalált. * Majd kicsit halkabban teszi hozzá. *
– Kétlem, hogy az itteni papok elmondták volna neki, hogy mivel áll szemben. * Érezhetően van némi ellenérzése a templomi papsággal, és a következő mondatában az is kiderül, hogy mi végett. *
– Amikor én kértem támogatást tőlük, nem segítettek. Ezért van szükség olyan bátor emberekre, mint Venthel, a démonvadász. * A pusztai fiú biztosan örülne, ha tudná, hogy ilyen szép szavakkal illeti őt a pap egy korabeli fiatal nemeskisasszony előtt. Azonban a dicséretekből elég is ennyi; valljuk be, démonvadászhoz képest elég jól elbánt vele a sa'ni. De legalább túlélte, és most is a bosszút forralja valahol a városban.
Visszatérve kettejükre, Corillette elfogadja a felajánlást, így Muzomgo a templom kijárata felé indul. Közben bólint a lány szavaira. Azt a részét fel sem veszi, hogy neki kéne vigyáznia. Természetesen vigyázni fog, ahogy mindig. Ő azért jobban meg tudja védeni magát, mint Corillette – úgy véli. *
– Legyen úgy. Elkísérlek a főtérre. * Semmi oka kételkedni abban, hogy a lány az igazat mondja. Valahol még talán örül is, hogy nem kell egészen Selyemrévig mennie, mivel a kíséreten kívül nincs ott semmi dolga. Ellenben a főtéren lévő fogadóban viszonylag olcsó szállást és ételt kaphat. Ám a nemeskisasszonnyal ott alighanem el is válnak majd útjaik, így próbálja az addig fennmaradó időt hasznosan kitölteni. *
– Nos, és… Mi a véleményed Teysus híveiről? Úgy vettem észre, őbelőlük is akad szép számmal Artheniorban. Nem egyszerű esetek…
1278. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-28 18:17:35
Üzenet elküldve: 2026-03-28 18:17:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 74
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az istennő szolgálatában//
*Az ima végeztével, a kérdésére kapott válaszát követően furcsán hosszú ideig bámulja két hófehér tenyerét, melyeket ugyan ő nem lát annyira mocskosnak, amennyire Lyssira szokta a sajátjait, mégis tudja, hogy mit tett velük. Éppen ezért nem érti, miért zaklatják fel annyira, ahogy az elméje vicceli meg őt, lefestve neki a démon áldozatául vált férfi képét. Bár, nem ennyire brutálisat, de látott már hasonlót.*
- Én is… úgy gondolom, hogy a helyén kell kezelni, amit mondott neked. A tényekkel nem lehet vitatkozni, már azzal, hogy a barátod megsérült, de azzal már igen, hogy egy olyan… sa'ni tette. *Néz jelentőségteljesen Muzomgo szemeibe, megtanulta a szót, ami valahogy rejtélyesebbnek és ezáltal kevésbé borzasztónak hangzik, mint a démon.*
- Nem gondolt rá, hogy felkeresse az istennő papjait? Talán meg tudnák gyógyítani…
*Tűnődik, majd kékes-zöld íriszeivel kíváncsian pislog a másikra, várva, hogy megtudja, mit gondol „az eddigiek alapján”, s végül számára egészen kedvező információval lehet gazdagabb.*
- Akkor neked kell nagyon óvatosnak lenned! *Mondja elhaló, szigorú hangon, majd a következő felajánlásra rövid átgondolást követően válaszol is.*
- Köszönöm, elfogadom. Ezek után nem szívesen mennék egyedül. *Ebben biztos, de persze nem bolond ő sem, pontosan tudja, hogy a papírforma szerint Selyemrévbe kellene, hogy vezessen az útjuk, nem pedig egy sokat látott, nemesi szemmel lepukkant fogadóba a főtér közepén.*
- De… még nem haza indulok. A főtérre megyek, ott találkozom a húgommal. Neki a… piacon volt dolga, azt beszéltük meg, hogy ott találkozunk. Ha odáig elkísérnél, hálás volnék érte. *Megnyugodva fújja ki a levegőt, mikor túl van a hazugságon, mellyel reményei szerint sikerült megoldania a hirtelen jött problémát.*
*Az ima végeztével, a kérdésére kapott válaszát követően furcsán hosszú ideig bámulja két hófehér tenyerét, melyeket ugyan ő nem lát annyira mocskosnak, amennyire Lyssira szokta a sajátjait, mégis tudja, hogy mit tett velük. Éppen ezért nem érti, miért zaklatják fel annyira, ahogy az elméje vicceli meg őt, lefestve neki a démon áldozatául vált férfi képét. Bár, nem ennyire brutálisat, de látott már hasonlót.*
- Én is… úgy gondolom, hogy a helyén kell kezelni, amit mondott neked. A tényekkel nem lehet vitatkozni, már azzal, hogy a barátod megsérült, de azzal már igen, hogy egy olyan… sa'ni tette. *Néz jelentőségteljesen Muzomgo szemeibe, megtanulta a szót, ami valahogy rejtélyesebbnek és ezáltal kevésbé borzasztónak hangzik, mint a démon.*
- Nem gondolt rá, hogy felkeresse az istennő papjait? Talán meg tudnák gyógyítani…
*Tűnődik, majd kékes-zöld íriszeivel kíváncsian pislog a másikra, várva, hogy megtudja, mit gondol „az eddigiek alapján”, s végül számára egészen kedvező információval lehet gazdagabb.*
- Akkor neked kell nagyon óvatosnak lenned! *Mondja elhaló, szigorú hangon, majd a következő felajánlásra rövid átgondolást követően válaszol is.*
- Köszönöm, elfogadom. Ezek után nem szívesen mennék egyedül. *Ebben biztos, de persze nem bolond ő sem, pontosan tudja, hogy a papírforma szerint Selyemrévbe kellene, hogy vezessen az útjuk, nem pedig egy sokat látott, nemesi szemmel lepukkant fogadóba a főtér közepén.*
- De… még nem haza indulok. A főtérre megyek, ott találkozom a húgommal. Neki a… piacon volt dolga, azt beszéltük meg, hogy ott találkozunk. Ha odáig elkísérnél, hálás volnék érte. *Megnyugodva fújja ki a levegőt, mikor túl van a hazugságon, mellyel reményei szerint sikerült megoldania a hirtelen jött problémát.*
1277. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-03-28 17:38:51
Üzenet elküldve: 2026-03-28 17:38:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 48
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Az istennő szolgálatában//
* Corillette kérdésére nem érkezik válasz, mivel ki sem mondja azt hangosan. A férfi pedig magától nem megy bele ilyen részletekbe. Talán pont azért nem, mert a válasz igen.
A következő pár percben mindketten a maguk dolgával vannak elfoglalva, azaz Eeyr istennőhöz imádkoznak. Muzomgo a hangosan kimondott imát részesíti előnyben, de abba aztán semmi beleszólása nincs, hogy a másik hogyan csinálja.
Miután ezzel végeztek, feláll és felvonja szemöldökét a kérdésekre. Nem hitte volna, hogy a sa'ni ennyire felzaklatja a fiatal nőt, és bár örül, hogy nem veszi félvállról az intelmét, azért nem akarja, hogy miatta ne tudjon este aludni. Úgyhogy próbál megnyugtató, de azért igaz választ adni. A maga módján. *
– Ő mondta, igen. Vagyis elmesélte, mit látott, én meg láttam a sebesülését. Persze biztosak nem lehetünk benne… de miért hazudna ilyet valaki? Gyakran látnak az emberek rémeket, de ami nem valós, az nem tudja kivájni a szemedet. Khm… Bocsáss meg, ha felzaklattalak ezzel. Az igazat megvallva elég kevés az esély arra, hogy egy ekkora városban épp téged venne célba egy ilyen lény. Az eddigiek alapján… ~ Selyemrévben lakik. ~ Férfiak a célpontjai. * A ki nem mondott gondolaton persze elgondolkodik a férfi. A démonnak eddig két ismert áldozata volt, ebből csak az egyik incidens történt Selyemrévben, ráadásul az nem is biztos, hogy az volt, mint amire gyanakodnak Venthellel. Ilyen kevés információval nehéz bármit is biztosra mondani. *
– De, ha már így alakult, hogy összetalálkoztunk itt a templomban, szívesen elkísérnélek egy darabig, hogy biztonságban érezd magad. Ha nincs ellenedre… hölgyem. * Muzomgo vajmi keveset tud az illemről, de azért próbál illedelmesen beszélni a nemes hölggyel. Kihúzza magát, és várja, hogy mit válaszol Corillette. *
* Corillette kérdésére nem érkezik válasz, mivel ki sem mondja azt hangosan. A férfi pedig magától nem megy bele ilyen részletekbe. Talán pont azért nem, mert a válasz igen.
A következő pár percben mindketten a maguk dolgával vannak elfoglalva, azaz Eeyr istennőhöz imádkoznak. Muzomgo a hangosan kimondott imát részesíti előnyben, de abba aztán semmi beleszólása nincs, hogy a másik hogyan csinálja.
Miután ezzel végeztek, feláll és felvonja szemöldökét a kérdésekre. Nem hitte volna, hogy a sa'ni ennyire felzaklatja a fiatal nőt, és bár örül, hogy nem veszi félvállról az intelmét, azért nem akarja, hogy miatta ne tudjon este aludni. Úgyhogy próbál megnyugtató, de azért igaz választ adni. A maga módján. *
– Ő mondta, igen. Vagyis elmesélte, mit látott, én meg láttam a sebesülését. Persze biztosak nem lehetünk benne… de miért hazudna ilyet valaki? Gyakran látnak az emberek rémeket, de ami nem valós, az nem tudja kivájni a szemedet. Khm… Bocsáss meg, ha felzaklattalak ezzel. Az igazat megvallva elég kevés az esély arra, hogy egy ekkora városban épp téged venne célba egy ilyen lény. Az eddigiek alapján… ~ Selyemrévben lakik. ~ Férfiak a célpontjai. * A ki nem mondott gondolaton persze elgondolkodik a férfi. A démonnak eddig két ismert áldozata volt, ebből csak az egyik incidens történt Selyemrévben, ráadásul az nem is biztos, hogy az volt, mint amire gyanakodnak Venthellel. Ilyen kevés információval nehéz bármit is biztosra mondani. *
– De, ha már így alakult, hogy összetalálkoztunk itt a templomban, szívesen elkísérnélek egy darabig, hogy biztonságban érezd magad. Ha nincs ellenedre… hölgyem. * Muzomgo vajmi keveset tud az illemről, de azért próbál illedelmesen beszélni a nemes hölggyel. Kihúzza magát, és várja, hogy mit válaszol Corillette. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1277-1296