Arthenior - Templom
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 70 (5503. - 5520. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
5520. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-10-08 17:46:24
Üzenet elküldve: 2026-10-08 17:46:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Egy frissen hantolt sír//
*Kevesen állták körbe a közel két méter mély gödröt. Négy temetőszolga engedte le lassan a koporsót. Majd kihúzták az erős köteleket, és lapátot ragadtak. A földrögök bántóan hangosan koppantak a fa láda tetején.
Ez volt az a pillanat, amelyben nem bírt már megállni a lábán. Eddig ott remegett a jobb oldalánál, alig két lépésnyire a szélétől, és nézte kitágult szemekkel, míg agya alig fogta fel mi történik, ahogy számára idegenek engedik le a koporsót a sírhely mélyére. De most megbicsaklott a lába, és térdre rogyott. Nem igazán foglalkoztatta, hogy fekete szoknyája földes lesz. Előre görnyedt, arcát a két tenyerébe rejtette, és hangosan felzokogott. Olyan keservesen, hogy még az égiek szíve is belesajdult, és Eeyr apró könnyeket hullatott a temetőben állók fejére.
Eleredt az eső, a föld nedvessé vált, ráragadt a lapátokra. Valaki előre lépett, és egy vékony kabátot terített a lány vállaira. Shallee mit sem törődött vele. A szíve majd kiszakadt a mellkasából és gondolatai őrült sebességgel, szinte már tébolyodottan száguldottak.*
*Végtelen boldogsággal a lelkében lépett ki a Pegazus ajtaján négy nappal korábban, a hajnal első sugarainál. Esküdni mert volna, hogy a férfi már délelőtt keresni fogja őt a piacon, és így is tervezte. Úgy gondolta, haza megy, reggelit ad beteg apjának, és utána kimegy a piacra, kinyitja a kis standot, és Normund... jönni fog.
De nem így történt.
Amikor belépett a házukba, furcsa érzés kerítette hatalmába. Soha nem volt különösen nagy zaj a parányi szövő műhelyben, de most olyan mély csend volt, amitől egy pillanatra földbe gyökerezett a lába. Érezte a gyomrában, valami... valami nincs rendben.*
- Apa!
*Szólt a megszokott hangon, és várta, hogy a beteg ember a műhely melletti szobából válaszol. De nem jött válasz.*
- Apa!
*Ismételte el most már kicsit hangosabban, hangjában aggodalommal, de már indult is a csöppnyi szoba irányába. Az ajtót becsukta maga mögött természetesen. Aztán belépett, és rémülten meredt az ágyra, ahol apja mozdulatlanul feküdt. Szemei nyitva, tekintete a mennyezet felé fordult, ajkán különös, éteri mosoly, mint aki mindennel megbékélt.*
- Apa!!!
*Szinte hisztérikusan sikított fel, miközben megtette a két-három lépésnyi távot az ágyig. Ujjai megragadták a lecsüngő kart. Nem volt szükség arra, hogy tapogassa a vénát, hogy lüktet-e még a vér. A szív már nem pumpált régóta, a bőr kihült.*
*Önmagát vádolja azóta. Lehet,hogy épp a legboldogabb gyönyör pillanatait töltötte a férfi karjaiban, amikor apja átlépett a mezsgyén, hátrahagyva ezt a létsíkot. A négy nap úgy telt el, hogy benne fogalma nem volt, mikor éppen mit csinált. Tette, amit ilyenkor tenni kell. Halottat mosdatot, ravatalozott, intézte a temetést, ruhát varrt. Féltébolyodottan kóválygott a kis házban, zokogva borult a félkész vásznat tartó szövőszékre, és majd beleőrült a gondolataiba, amelyek apja halála és Normund hiánya között csapongott.
Most pedig a környezetéről mit sem tudva hallgatja a legördülő föld kopogását a fán. S minden egyes göröngy hangja saját szívverését dobolja vissza: "Megölted! Megölted! Megölted!"
Kétségbeesetten szorítja tenyereit halántékára, újra és újra feltör belőle a zokogás, ahogy térdre rogyva, összegörnyed a sír mellett, mely lassan elnyeri megszokott formáját.
Még néhány lapát ütés, és minden készen is van, aztán az a tíz-tizenkét ember, aki eddig jelen volt, lassan elszéled. Csak a szomszédasszony, ki azon a napon is vigyázott a betegre, és a férje áll még néhány lépésre Shallee háta mögött, és várnak. Megrendülten, könnyezve.
Shallee fülében pedig harangként zúg a vád: Megölted! Megölted!*
*Kevesen állták körbe a közel két méter mély gödröt. Négy temetőszolga engedte le lassan a koporsót. Majd kihúzták az erős köteleket, és lapátot ragadtak. A földrögök bántóan hangosan koppantak a fa láda tetején.
Ez volt az a pillanat, amelyben nem bírt már megállni a lábán. Eddig ott remegett a jobb oldalánál, alig két lépésnyire a szélétől, és nézte kitágult szemekkel, míg agya alig fogta fel mi történik, ahogy számára idegenek engedik le a koporsót a sírhely mélyére. De most megbicsaklott a lába, és térdre rogyott. Nem igazán foglalkoztatta, hogy fekete szoknyája földes lesz. Előre görnyedt, arcát a két tenyerébe rejtette, és hangosan felzokogott. Olyan keservesen, hogy még az égiek szíve is belesajdult, és Eeyr apró könnyeket hullatott a temetőben állók fejére.
Eleredt az eső, a föld nedvessé vált, ráragadt a lapátokra. Valaki előre lépett, és egy vékony kabátot terített a lány vállaira. Shallee mit sem törődött vele. A szíve majd kiszakadt a mellkasából és gondolatai őrült sebességgel, szinte már tébolyodottan száguldottak.*
*Végtelen boldogsággal a lelkében lépett ki a Pegazus ajtaján négy nappal korábban, a hajnal első sugarainál. Esküdni mert volna, hogy a férfi már délelőtt keresni fogja őt a piacon, és így is tervezte. Úgy gondolta, haza megy, reggelit ad beteg apjának, és utána kimegy a piacra, kinyitja a kis standot, és Normund... jönni fog.
De nem így történt.
Amikor belépett a házukba, furcsa érzés kerítette hatalmába. Soha nem volt különösen nagy zaj a parányi szövő műhelyben, de most olyan mély csend volt, amitől egy pillanatra földbe gyökerezett a lába. Érezte a gyomrában, valami... valami nincs rendben.*
- Apa!
*Szólt a megszokott hangon, és várta, hogy a beteg ember a műhely melletti szobából válaszol. De nem jött válasz.*
- Apa!
*Ismételte el most már kicsit hangosabban, hangjában aggodalommal, de már indult is a csöppnyi szoba irányába. Az ajtót becsukta maga mögött természetesen. Aztán belépett, és rémülten meredt az ágyra, ahol apja mozdulatlanul feküdt. Szemei nyitva, tekintete a mennyezet felé fordult, ajkán különös, éteri mosoly, mint aki mindennel megbékélt.*
- Apa!!!
*Szinte hisztérikusan sikított fel, miközben megtette a két-három lépésnyi távot az ágyig. Ujjai megragadták a lecsüngő kart. Nem volt szükség arra, hogy tapogassa a vénát, hogy lüktet-e még a vér. A szív már nem pumpált régóta, a bőr kihült.*
*Önmagát vádolja azóta. Lehet,hogy épp a legboldogabb gyönyör pillanatait töltötte a férfi karjaiban, amikor apja átlépett a mezsgyén, hátrahagyva ezt a létsíkot. A négy nap úgy telt el, hogy benne fogalma nem volt, mikor éppen mit csinált. Tette, amit ilyenkor tenni kell. Halottat mosdatot, ravatalozott, intézte a temetést, ruhát varrt. Féltébolyodottan kóválygott a kis házban, zokogva borult a félkész vásznat tartó szövőszékre, és majd beleőrült a gondolataiba, amelyek apja halála és Normund hiánya között csapongott.
Most pedig a környezetéről mit sem tudva hallgatja a legördülő föld kopogását a fán. S minden egyes göröngy hangja saját szívverését dobolja vissza: "Megölted! Megölted! Megölted!"
Kétségbeesetten szorítja tenyereit halántékára, újra és újra feltör belőle a zokogás, ahogy térdre rogyva, összegörnyed a sír mellett, mely lassan elnyeri megszokott formáját.
Még néhány lapát ütés, és minden készen is van, aztán az a tíz-tizenkét ember, aki eddig jelen volt, lassan elszéled. Csak a szomszédasszony, ki azon a napon is vigyázott a betegre, és a férje áll még néhány lépésre Shallee háta mögött, és várnak. Megrendülten, könnyezve.
Shallee fülében pedig harangként zúg a vád: Megölted! Megölted!*
5519. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-10-08 13:55:36
Üzenet elküldve: 2026-10-08 13:55:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 682
OOC üzenetek: 76
Játékstílus: Vakmerő
*Kora reggel érkezik a templomhoz. Apjától kapott felszerelésében érkezik és a hadnagytól kapott öreges és most már alaposan megtömött oldaltáskával. Úgy gondolta a legjobbnak, hogy elmormol istennőjének egy apró imát. Kísérje el őt ezen az új és rögös úton amire elterelte őt. Adjon neki erőt, hogy képes legyen megbirkózni a rá váró akadályokkal. Viszont imája legnagyobb részét szeretteinek védelmezésének szenteli. Amiben kéri az istennőt arra, hogy óvó tekintetét mindig tartsa rajtuk. Ő pedig majd igyekszik, hogy mindent tőle telhetőt megtegyen azokért, akiket a sors elé sodor.
Sok időt azonban kevés itt tölteni. Pedig kedveli a templom csendjét. Ezek után sietősen távozik a kaszárnyába.*
Sok időt azonban kevés itt tölteni. Pedig kedveli a templom csendjét. Ezek után sietősen távozik a kaszárnyába.*
5518. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-10-07 22:04:52
Üzenet elküldve: 2026-10-07 22:04:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Míg a halál…//
* Örömködve figyeli, ahogy a leendő kedvese örömét leli az ajándékban, és ezt igazán örömtelinek tartja az örülő nemes. Maga is megnézi azért a dobozt, amennyire Myra engedi, és nem bánja meg az ajándék megvásárlását. A faragás tényleg szép, a lakkozásba sem tud belekötni, és az iránytű is felvette a számára megszabott szerepet, úgy mutat Drameiloten irányába, mintha csak... mágnes húzná arrafelé. *
- Valóban szép munka. Köszönöm, hogy időt fordított rá. * Hálálkodik ő is a férfinak, de több szót nem szán neki. A jussát megkapta, a munkát átadta, és tudhatja, hogy örömét leli a mesterségében egy nemes, ez elég fizetség kell legyen. Viszont az arcát megjegyzi magának, mert ha a jövőben újra hasonló ötlete támadna, akkor tudja, hogy kit keressen, amennyiben fafaragóra van szüksége. *
- Örülök, hogy örömét leli benne, kedvesem. * Mosolyog joviálisan a nőre, az ajándék átadásával kissé átlépve a szociális határokat, és olyan jelzővel illeti az úrhölgyet, ami a házasság előtt nem lenne teljesen helyén való, viszont a pillanat hevében nem tud megálljt parancsolni a nyelvének. Gyorsan el is fordítja a fejét, hogy ne lássa a röstellő tekintetet, ha van ilyen. Szerencsétlenségére a gardedám felé fordul, úgyhogy ott viszont osztályrésze van elég megbotránkozó arcban. Mosolyogva néz el felettük, nem hagyja, hogy elrontsák a kedvét.
A templomhoz érve észreveszi a lihanechi nemesen a kifáradás jeleit, eszébe is jut, hogy milyen tapintatlan volt, amiért nem ajánlotta fel, hogy üldögéljenek és pihenjenek kicsit. Ő hozzá van szokva, hogy szinte mindenhova gyalog jár, és így nem olyan megterhelő számára a dolog, de akit mindig hintókon visznek, az aligha tartja könnyen a lépést a hosszú lábaival. Ő is szánakozva nézi a koldusokat és menekülteket, viszont azt is tudja, hogy nem lehet mindenkin segíteni. Vannak olyanok, akik mint egy feneketlen kút, bármennyi adományt képesek elnyelni, és sosem állnak fel a nyomorból, ahova kerültek. Ettől függetlenül az ilyen alakok is elszomorítják, és ha tehetné, segítene mindenkin, de Teysus tanainak hála tudja, hogy csak akkor tud segíteni, ha ő maga olyan helyzetben marad, amiben ezt képes megadni nekik. Ezért csak módjával osztogat, mert ha ő maga is elszegényedne benne, akkor olyanoknak, akik valóban tudják mire felhasználni az aranyat, már nem maradna. *
- Erősítse meg a szívét, mert attól tartok, hogy ennél csak rosszabb, ami következni fog. * Sóhajt szomorúan, mert tudja, hogy ha elkezdődik az ostrom, akkor az utcák tele lesznek sérültekkel, akár még halottakkal is. Bár sosem vett részt háborúban és harcban, eleget olvasott róla, hogy tudja, milyen szörnyűségeket tartogatnak számukra a következő hatok. *
- Ha elhúzódik az ostrom, akkor nem csak a sérültek, de az éhezők is elözönlik majd az utcákat. Mindenhol veszély leselkedik majd, ezért is kértem alázattal, hogy maradjon majd Selyemrévben, ahol az aranyköpenyes őrök védenek minket. * Folytatja a beszédet, és megáll a szélesre tárt templomajtó előtt, hogy előre engedje leendő asszonyát. Odabent aztán biccent a papoknak, akik már ismerik őt, és hagyja, hogy kedvese, na meg az őket követő kíséret kigyönyörködje magát a templomban. Ő is gyertyát gyújt, és helyet foglal, hogy gondolataiba mélyedhessen. Az, hogy miről gondolkodik, és min töpreng, pedig csak rá, és a Hetedikre tartozik. Néma imádkozásából a halk hang zökkenti ki, ahogy Myranelle megszólítja. *
- Köszönöm, hogy így gondolja. Magam is úgy gondolom, hogy kegyedben megtaláltam mindent, amit kerestem. * Súgja vissza, és lázasan jár az agya. Hiszen ez a szépség épp azt kéri, hogy vegye el, és aztán pecsételjék meg a házasságukat. Erre nem mondhat nemet. *
- Kívánja megejteni az esküvőt most? Hívhatok egy papot... felnőttek vagyunk, és ez a mi döntésünk. Bizonyára apja is megérti, hogy a háborús helyzetben gyorsan kellett cselekednünk. * Nem gondolja, hogy a férfi túlzottan ellenezné azt, hogy esetleges halála esetén lánya örökölje az idősebb Sayqueves teljes vagyonát. Persze ha túléli az ostromot, akkor lehet, hogy lesz néhány keresetlen szava hozzá. *
* Örömködve figyeli, ahogy a leendő kedvese örömét leli az ajándékban, és ezt igazán örömtelinek tartja az örülő nemes. Maga is megnézi azért a dobozt, amennyire Myra engedi, és nem bánja meg az ajándék megvásárlását. A faragás tényleg szép, a lakkozásba sem tud belekötni, és az iránytű is felvette a számára megszabott szerepet, úgy mutat Drameiloten irányába, mintha csak... mágnes húzná arrafelé. *
- Valóban szép munka. Köszönöm, hogy időt fordított rá. * Hálálkodik ő is a férfinak, de több szót nem szán neki. A jussát megkapta, a munkát átadta, és tudhatja, hogy örömét leli a mesterségében egy nemes, ez elég fizetség kell legyen. Viszont az arcát megjegyzi magának, mert ha a jövőben újra hasonló ötlete támadna, akkor tudja, hogy kit keressen, amennyiben fafaragóra van szüksége. *
- Örülök, hogy örömét leli benne, kedvesem. * Mosolyog joviálisan a nőre, az ajándék átadásával kissé átlépve a szociális határokat, és olyan jelzővel illeti az úrhölgyet, ami a házasság előtt nem lenne teljesen helyén való, viszont a pillanat hevében nem tud megálljt parancsolni a nyelvének. Gyorsan el is fordítja a fejét, hogy ne lássa a röstellő tekintetet, ha van ilyen. Szerencsétlenségére a gardedám felé fordul, úgyhogy ott viszont osztályrésze van elég megbotránkozó arcban. Mosolyogva néz el felettük, nem hagyja, hogy elrontsák a kedvét.
A templomhoz érve észreveszi a lihanechi nemesen a kifáradás jeleit, eszébe is jut, hogy milyen tapintatlan volt, amiért nem ajánlotta fel, hogy üldögéljenek és pihenjenek kicsit. Ő hozzá van szokva, hogy szinte mindenhova gyalog jár, és így nem olyan megterhelő számára a dolog, de akit mindig hintókon visznek, az aligha tartja könnyen a lépést a hosszú lábaival. Ő is szánakozva nézi a koldusokat és menekülteket, viszont azt is tudja, hogy nem lehet mindenkin segíteni. Vannak olyanok, akik mint egy feneketlen kút, bármennyi adományt képesek elnyelni, és sosem állnak fel a nyomorból, ahova kerültek. Ettől függetlenül az ilyen alakok is elszomorítják, és ha tehetné, segítene mindenkin, de Teysus tanainak hála tudja, hogy csak akkor tud segíteni, ha ő maga olyan helyzetben marad, amiben ezt képes megadni nekik. Ezért csak módjával osztogat, mert ha ő maga is elszegényedne benne, akkor olyanoknak, akik valóban tudják mire felhasználni az aranyat, már nem maradna. *
- Erősítse meg a szívét, mert attól tartok, hogy ennél csak rosszabb, ami következni fog. * Sóhajt szomorúan, mert tudja, hogy ha elkezdődik az ostrom, akkor az utcák tele lesznek sérültekkel, akár még halottakkal is. Bár sosem vett részt háborúban és harcban, eleget olvasott róla, hogy tudja, milyen szörnyűségeket tartogatnak számukra a következő hatok. *
- Ha elhúzódik az ostrom, akkor nem csak a sérültek, de az éhezők is elözönlik majd az utcákat. Mindenhol veszély leselkedik majd, ezért is kértem alázattal, hogy maradjon majd Selyemrévben, ahol az aranyköpenyes őrök védenek minket. * Folytatja a beszédet, és megáll a szélesre tárt templomajtó előtt, hogy előre engedje leendő asszonyát. Odabent aztán biccent a papoknak, akik már ismerik őt, és hagyja, hogy kedvese, na meg az őket követő kíséret kigyönyörködje magát a templomban. Ő is gyertyát gyújt, és helyet foglal, hogy gondolataiba mélyedhessen. Az, hogy miről gondolkodik, és min töpreng, pedig csak rá, és a Hetedikre tartozik. Néma imádkozásából a halk hang zökkenti ki, ahogy Myranelle megszólítja. *
- Köszönöm, hogy így gondolja. Magam is úgy gondolom, hogy kegyedben megtaláltam mindent, amit kerestem. * Súgja vissza, és lázasan jár az agya. Hiszen ez a szépség épp azt kéri, hogy vegye el, és aztán pecsételjék meg a házasságukat. Erre nem mondhat nemet. *
- Kívánja megejteni az esküvőt most? Hívhatok egy papot... felnőttek vagyunk, és ez a mi döntésünk. Bizonyára apja is megérti, hogy a háborús helyzetben gyorsan kellett cselekednünk. * Nem gondolja, hogy a férfi túlzottan ellenezné azt, hogy esetleges halála esetén lánya örökölje az idősebb Sayqueves teljes vagyonát. Persze ha túléli az ostromot, akkor lehet, hogy lesz néhány keresetlen szava hozzá. *
5517. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-10-07 00:00:42
Üzenet elküldve: 2026-10-07 00:00:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 15
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Míg a halál…//
*Álmában sem gondolná, mennyire egyrugóra jár az agyuk. Az ajándékot a kezébe kapva arcára széles, szerfeledt mosoly ül ki, vidáman biccent arra gondolva, magasságuktól függetlenül is megtalálhatja Drameilotent ettől a pillanattól a tömegben.
Hüvelykjével finoman simít végig a dobozka lakkozásán, ujjbegyét féltő gondossággal futtatja a címereken. A múltja és jövője egymás mellett. Ajkai megrándulnak a gondolatra, egy pillanatra erősen egymáshoz préselődnek. Jóformán ki sem tette még a lábát Lihanecből, máris honvágya van. Az eddig Sayqueves címert becéző ujj most áttér az oldalra cizellált hullámokra, finom mozdulattal fordítja félre őket, hogy tüzetesebben megvizsgálhassa. Csak aztán fordít rajta, hogy megtekinthesse a szelet is.*
-Gyönyörű munkát végzett mester, nem gondolom, hogy valaha birtokomban volt bármi, ami ennyire…különleges.
*A hangja kimért, avatott fül hallhatja, keresi a megfelelő szavakat. A beszédéből kihallani a víz városára jellemző dallamot, hanglejtést, hanghordozást, az arca őszinte érzelmekről tanúskodik, így nem érezheti a vallomást hamisnak egyik férfi sem.
Szemérmesen harap alsóajkába, állát lentebb szegi, úgy sandít fel vőlegényére, nyitott tenyerén óvatosan nyújtja a másik felé, így mutatva neki is az ajándékot, hátha amaz ismételten, jobban szemügyre szeretné venni. Gyermeki, büszke dicsekvés ez, a jele annak, mennyire elnyerte az ajándék a tetszését.*
-Csodaszép. Kívánom, hogy sose legyen szükségem arra, hogy használjam. A látványa is gyönyörködtető, igazán tetszik!
*Ezt már a férfinek mondja, ahogy útjukat folytatják a polgárnegyeden át a templom irányába. Az iránytűt a szabad kezében tartott erszényből előkerülő drága anyagú, hímzett kendőjébe hajtja, így teszi vissza a gazdagon díszített zsákocskába, annak fehérbőr szíját többször is a csuklójára tekeri, így biztosítva magukat, nem éri egyiküket sem meglepetés. Felguna asszony felkészítette, elég rosszat hallott már erről a városról és annak minden tolvajáról, koldusáról. A polgárnegyed házai, s utcái között elidőzik tekintete, de különösebben nem köti le semmi sem érdeklődését, egészen addig csöndesen sétál Drameiloten oldalán, míg meg nem látják a távolban a templom sziluettjét.
Hosszú a séta, a nő pedig fárad. Érezhetően jóval lassabbak lesznek a léptei, talán még a lélegzete is nehezebb valamivel, de megállni nem kíván egyelőre. Aki jó emberismerő láthatja, az elfet feszélyezi az egyre sűrűsödő toprongyos embertömeg, a koldusok, árvák és fedélnélküliek látványa. Ennek hangot nem ad, az emberek között semmiképp. Hithű Eeyr hívőként szégyelli a távolságtartást és undort amit a megviselt, utcától koszos testek és gyötrődés látványa vált ki belőle. Fejét elfordítja tőlük, tekintetét a templomra szegezi, arca maszkká fagy, arckifejezése csak akkor enyhül, mikor a templomlépcsőkön kopognak már lépteik. *
-Gyűlölöm ezt a helyzetet. Zsigerből undorodom attól, ami fenyeget minket és…ami ránk vár.
*Többesszámban beszél, ám ez nem tűnik fel neki. A férfi mellett, valamivel mögötte halad, így megvárja, hogy ő nyissa ki a templom nehéz ajtaját és először belépjen, csak aztán követi maga is, ha amaz így tesz.
A kőépület hűvöse szinte arcon csapja, vállára terített köpenyét reflexszerűen húzza összébb magán. Meghajtva fejét az oltár felé adja meg tiszteletét az istennőnek, a gyertyákhoz lép, hogy maga is gyújtson egyet, csak aztán sétál hátrébb, a sűrű, vastagon faragott puritán padsorok közé.
Végtelennek tűnő ideig ül csöndben, az őket körülvevő szobrokat figyeli, majd az oszlopokat. Serelith két sorral lentebb tesz hasonlóképp, ujjait összekulcsolva hajtja le a fejét, erős imádkozásba kezd. Nem úgy, mint úrnője. Az elf kihasználja a félhomályt, ahogy azt is, hogy egyedül vannak. Ujjait maga is összefonja, mintha csak imádkozna, fejét lehajtja, úgy sandít jegyese felé, ha leült mellé. Lopott pillantás ez, egyszerűen csak igyekszik magába inni a látványt, mintha igyekezne minden apró vonását megjegyezni. Talán így is van. Ha rajtakapják fejét valamivel előrébb fordítja, talán még a zavar is rátelepszik, ám ezt remekül tudja palástolni – legalább is szerinte-.
Alig hallhatóan suttog, szinte csak az ajkai mozognak, mondandóját kizárólag a férfinak szánja.*
-Féltem magunkat…
*Hogy pontosan az orkoktól, vagy az emberektől odakint, azt nehéz lenne megmondani. Valószínűleg mindkettőtől. A vékonyan ívelő finom szemöldököt összehúzza a ború, ismét az oltár felé pillant.*
-Úgy hiszem mielőbb megkéne tartani a menyegzőt, ha úgy szükséges, akár egyetlen pap és Eeyr színe előtt. Aggódom, hogy…azelőtt magához szólít bennünket, -*céloz itt az istennőre*-mielőtt ígéretet tehetnénk egymásnak. Nem kívánok más jegyest keresni, Ön minden, amit egy leány kívánhat.
*Álmában sem gondolná, mennyire egyrugóra jár az agyuk. Az ajándékot a kezébe kapva arcára széles, szerfeledt mosoly ül ki, vidáman biccent arra gondolva, magasságuktól függetlenül is megtalálhatja Drameilotent ettől a pillanattól a tömegben.
Hüvelykjével finoman simít végig a dobozka lakkozásán, ujjbegyét féltő gondossággal futtatja a címereken. A múltja és jövője egymás mellett. Ajkai megrándulnak a gondolatra, egy pillanatra erősen egymáshoz préselődnek. Jóformán ki sem tette még a lábát Lihanecből, máris honvágya van. Az eddig Sayqueves címert becéző ujj most áttér az oldalra cizellált hullámokra, finom mozdulattal fordítja félre őket, hogy tüzetesebben megvizsgálhassa. Csak aztán fordít rajta, hogy megtekinthesse a szelet is.*
-Gyönyörű munkát végzett mester, nem gondolom, hogy valaha birtokomban volt bármi, ami ennyire…különleges.
*A hangja kimért, avatott fül hallhatja, keresi a megfelelő szavakat. A beszédéből kihallani a víz városára jellemző dallamot, hanglejtést, hanghordozást, az arca őszinte érzelmekről tanúskodik, így nem érezheti a vallomást hamisnak egyik férfi sem.
Szemérmesen harap alsóajkába, állát lentebb szegi, úgy sandít fel vőlegényére, nyitott tenyerén óvatosan nyújtja a másik felé, így mutatva neki is az ajándékot, hátha amaz ismételten, jobban szemügyre szeretné venni. Gyermeki, büszke dicsekvés ez, a jele annak, mennyire elnyerte az ajándék a tetszését.*
-Csodaszép. Kívánom, hogy sose legyen szükségem arra, hogy használjam. A látványa is gyönyörködtető, igazán tetszik!
*Ezt már a férfinek mondja, ahogy útjukat folytatják a polgárnegyeden át a templom irányába. Az iránytűt a szabad kezében tartott erszényből előkerülő drága anyagú, hímzett kendőjébe hajtja, így teszi vissza a gazdagon díszített zsákocskába, annak fehérbőr szíját többször is a csuklójára tekeri, így biztosítva magukat, nem éri egyiküket sem meglepetés. Felguna asszony felkészítette, elég rosszat hallott már erről a városról és annak minden tolvajáról, koldusáról. A polgárnegyed házai, s utcái között elidőzik tekintete, de különösebben nem köti le semmi sem érdeklődését, egészen addig csöndesen sétál Drameiloten oldalán, míg meg nem látják a távolban a templom sziluettjét.
Hosszú a séta, a nő pedig fárad. Érezhetően jóval lassabbak lesznek a léptei, talán még a lélegzete is nehezebb valamivel, de megállni nem kíván egyelőre. Aki jó emberismerő láthatja, az elfet feszélyezi az egyre sűrűsödő toprongyos embertömeg, a koldusok, árvák és fedélnélküliek látványa. Ennek hangot nem ad, az emberek között semmiképp. Hithű Eeyr hívőként szégyelli a távolságtartást és undort amit a megviselt, utcától koszos testek és gyötrődés látványa vált ki belőle. Fejét elfordítja tőlük, tekintetét a templomra szegezi, arca maszkká fagy, arckifejezése csak akkor enyhül, mikor a templomlépcsőkön kopognak már lépteik. *
-Gyűlölöm ezt a helyzetet. Zsigerből undorodom attól, ami fenyeget minket és…ami ránk vár.
*Többesszámban beszél, ám ez nem tűnik fel neki. A férfi mellett, valamivel mögötte halad, így megvárja, hogy ő nyissa ki a templom nehéz ajtaját és először belépjen, csak aztán követi maga is, ha amaz így tesz.
A kőépület hűvöse szinte arcon csapja, vállára terített köpenyét reflexszerűen húzza összébb magán. Meghajtva fejét az oltár felé adja meg tiszteletét az istennőnek, a gyertyákhoz lép, hogy maga is gyújtson egyet, csak aztán sétál hátrébb, a sűrű, vastagon faragott puritán padsorok közé.
Végtelennek tűnő ideig ül csöndben, az őket körülvevő szobrokat figyeli, majd az oszlopokat. Serelith két sorral lentebb tesz hasonlóképp, ujjait összekulcsolva hajtja le a fejét, erős imádkozásba kezd. Nem úgy, mint úrnője. Az elf kihasználja a félhomályt, ahogy azt is, hogy egyedül vannak. Ujjait maga is összefonja, mintha csak imádkozna, fejét lehajtja, úgy sandít jegyese felé, ha leült mellé. Lopott pillantás ez, egyszerűen csak igyekszik magába inni a látványt, mintha igyekezne minden apró vonását megjegyezni. Talán így is van. Ha rajtakapják fejét valamivel előrébb fordítja, talán még a zavar is rátelepszik, ám ezt remekül tudja palástolni – legalább is szerinte-.
Alig hallhatóan suttog, szinte csak az ajkai mozognak, mondandóját kizárólag a férfinak szánja.*
-Féltem magunkat…
*Hogy pontosan az orkoktól, vagy az emberektől odakint, azt nehéz lenne megmondani. Valószínűleg mindkettőtől. A vékonyan ívelő finom szemöldököt összehúzza a ború, ismét az oltár felé pillant.*
-Úgy hiszem mielőbb megkéne tartani a menyegzőt, ha úgy szükséges, akár egyetlen pap és Eeyr színe előtt. Aggódom, hogy…azelőtt magához szólít bennünket, -*céloz itt az istennőre*-mielőtt ígéretet tehetnénk egymásnak. Nem kívánok más jegyest keresni, Ön minden, amit egy leány kívánhat.
5516. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-19 22:26:27
Üzenet elküldve: 2026-09-19 22:26:27
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kavicsos út//
*A hangja halk, karcos, tekintetét egyre csak a munkától kérges tenyeren tartja, ám amazt már sajátja közé fogja. A rúnázott ujjak már-már fájón mélyednek a finom húsba, baljával vasmarokkal tartja, míg jobbjának mutatóujjával a tenyérben mélyen húzódó vonalakat olvassa.*
-Azért nézlek téged, mert érdekesnek talállak. Szépnek és különlegesnek. Töröttnek hiszlek, mérhetetlen dühvel magadban. Ugyan ezért néztél te is engem? Nem hiszem…
*Elengedi a fiú kezét, a tégelyt könnyed mozdulattal zárja vissza, amazt köténye zsebeinek egyikébe rejti. Nem fordul a sírkő felé, egyre csak Narent nézi. Felemás tekintete olvassa a sápadt bőrt, a csontos alakot, a kopottas ruhákat, a nyúzott arcot.*
-Hogyan utasíthat téged bármi, aminek vére van? Aminek vére van, az meghalhat, ami pedig meghalhat, nem rendelkezhet élő felett. Hogyan is tehetné. Azt egyedül az istenek privilégiuma. Egyetlen entitást szolgálhatsz és az a te istened, legyen az a csillagcsecsű szentnő a kőházban -*int a templom irányába*- a kikötői Arctalan, az arcváltó Vándor, Caerun, vagy a te Pókanyád. Bárki más, akit szolgálsz hamis és sértés a te istened felé.
*A mondanó ellenére sem számonkérő, vagy bántó a hang, mellyel beszél. A hordozása szelíd, már-már anyáskodó. A felemás tekintet lassan a vésetre téved. Nem mozdul, továbbra is a fiú mellett térdel, még mindig természetellenesen egyenes háttal, feszes testtartással.*
-Pirtianes városából vagy tehát.
*A megállapítást hosszú csönd követi. Egészen hosszú, már-már kínos. Feje valamivel előrébb billent, tekintete a sírkőről tisztított, tépett mohán réved, a kavicsokon, melyek körbe ölelik a sírt, melynél térdelnek.*
-Kavicsos…
*A megállapítás önkéntelen, síron túlinak hat, de motyogásnál nem több. Inkább szól magának, mintsem a mellette térdelő ismeretlennek. Meg kell állapítania, nem szereti a kavicsokat. Nyomnak. Kényelmetlenek. Aprók, jelentéktelenek, mégis diszkomfortot, mondhatni fájdalmat okoznak. A felemás szemek a révedésből kiszakadva találnak a szolgára.*
-A nevem Thalyssa Lwyd, Yazelina d'Argeny leánya vagyok, a Ryeni Boszorkányfióka. Tanítvány.
*Kicsi tenyerét a lapos, csontos mellkasra fekteti, fejét és törzsét mélyen hajtja meg, tisztelettel a másik irányába. Háta ettől függetlenül egyenes marad. A gesztus kultúrából fakadó, már-már rituális, szent.*
-Ki vagy te, pirtianesi?
*Fejével a sírkő felé bök.*
-Mesélj nekem a Pókanyádról kérlek. Ki ő…mit adsz neki és hogyan adod? Ő pedig mit ad neked cserébe, hogy szolgálod?
//Kavicsos út//
*A hangja halk, karcos, tekintetét egyre csak a munkától kérges tenyeren tartja, ám amazt már sajátja közé fogja. A rúnázott ujjak már-már fájón mélyednek a finom húsba, baljával vasmarokkal tartja, míg jobbjának mutatóujjával a tenyérben mélyen húzódó vonalakat olvassa.*
-Azért nézlek téged, mert érdekesnek talállak. Szépnek és különlegesnek. Töröttnek hiszlek, mérhetetlen dühvel magadban. Ugyan ezért néztél te is engem? Nem hiszem…
*Elengedi a fiú kezét, a tégelyt könnyed mozdulattal zárja vissza, amazt köténye zsebeinek egyikébe rejti. Nem fordul a sírkő felé, egyre csak Narent nézi. Felemás tekintete olvassa a sápadt bőrt, a csontos alakot, a kopottas ruhákat, a nyúzott arcot.*
-Hogyan utasíthat téged bármi, aminek vére van? Aminek vére van, az meghalhat, ami pedig meghalhat, nem rendelkezhet élő felett. Hogyan is tehetné. Azt egyedül az istenek privilégiuma. Egyetlen entitást szolgálhatsz és az a te istened, legyen az a csillagcsecsű szentnő a kőházban -*int a templom irányába*- a kikötői Arctalan, az arcváltó Vándor, Caerun, vagy a te Pókanyád. Bárki más, akit szolgálsz hamis és sértés a te istened felé.
*A mondanó ellenére sem számonkérő, vagy bántó a hang, mellyel beszél. A hordozása szelíd, már-már anyáskodó. A felemás tekintet lassan a vésetre téved. Nem mozdul, továbbra is a fiú mellett térdel, még mindig természetellenesen egyenes háttal, feszes testtartással.*
-Pirtianes városából vagy tehát.
*A megállapítást hosszú csönd követi. Egészen hosszú, már-már kínos. Feje valamivel előrébb billent, tekintete a sírkőről tisztított, tépett mohán réved, a kavicsokon, melyek körbe ölelik a sírt, melynél térdelnek.*
-Kavicsos…
*A megállapítás önkéntelen, síron túlinak hat, de motyogásnál nem több. Inkább szól magának, mintsem a mellette térdelő ismeretlennek. Meg kell állapítania, nem szereti a kavicsokat. Nyomnak. Kényelmetlenek. Aprók, jelentéktelenek, mégis diszkomfortot, mondhatni fájdalmat okoznak. A felemás szemek a révedésből kiszakadva találnak a szolgára.*
-A nevem Thalyssa Lwyd, Yazelina d'Argeny leánya vagyok, a Ryeni Boszorkányfióka. Tanítvány.
*Kicsi tenyerét a lapos, csontos mellkasra fekteti, fejét és törzsét mélyen hajtja meg, tisztelettel a másik irányába. Háta ettől függetlenül egyenes marad. A gesztus kultúrából fakadó, már-már rituális, szent.*
-Ki vagy te, pirtianesi?
*Fejével a sírkő felé bök.*
-Mesélj nekem a Pókanyádról kérlek. Ki ő…mit adsz neki és hogyan adod? Ő pedig mit ad neked cserébe, hogy szolgálod?
5515. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-15 05:22:06
Üzenet elküldve: 2026-09-15 05:22:06
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kavicsos út//
*Nem szólal meg a kérdések hallatán, csupán szemöldökei árulják el, hogy mi jár fejében. Azok ugyanis előbb felfelé húzódnak, majd egymás irányába. “Fiú”. Mintha a felszíni idősebbnek akarna látszódni nála. Vagy így akarja kifejezni azt, hogy nálánál feljebb helyezi magát? Lehet. Fogalma sincs arról, hogy a felszíniek hogyan teszik ezt. Pirtianes-ben nem fiúnak neveznék, hanem egyszerűen csak annak, ami: szolgának.*
- Ugyanazért néztelek, amiért te nézel engem. *-szavai különös dallamúak, érződik rajta, hogy nem Arthenior -nem létező- falai között nőtt fel.-* A dolgom pedig az, amire utasítanak. Nem több, és nem kevesebb.
*Egy pillanatra különös kifejezés suhan át arcán: mintha büszkeség keveredne szégyennel és szomorúsággal, hogy csakhamar újra a semlegesség maszkja terüljön el vonásain. Szüksége is van erre, ahogy a felszíni lány szavai egy kalapács súlyával vernek végig rajta, megértetve vele, hogy saját, gondtalannak tűnő válaszai helytelenek voltak s illetlenek. Egy pillanatra meghajtja a fejét, mintha csak a Kúriában lenne Úrnője előtt térdelve.
Mikor észreveszi magán, hogy mit művel, egy pillanatra a düh szikrái pattannak meg a mellkasában - nem a felszíni, de saját maga irányába. Mennyire szánalmas ez! Azonnal behódolni bárkinek, aki csak erősebben szól hozzá..!
Figyelmét azonban megragadja valami, amit a felszíni mond. Agancsos isten? Arról még nem hallott. Abban viszont egészen biztos, hogy a Caerun nevet nem használják Eeyr-el kapcsolatban. Legalábbis.. ha jól tudja. Kisujja hegyét beleszorítja az egyik vájatba, hogy kipiszkáljon onnan egy ottmaradt mohadarabkát.*
- Ismerem magamat! Tudom, mi az értékem! *-szemei a leány felé villannak, majd tekintete ráfordul annak tenyerére, az abba írt jelre, amit nem ismer fel. Az elhangzó utasítás szinte úgy rántja meg, mint egy kötél, de ellenáll neki. A leány nem az Úrnője, nem tartozik neki engedelmességgel! De az csak utasítja, újra, és a szavak úgy kúsznak be gondolatai közé, mintha a saját akarata lenne.
Szusszanva fújja ki a levegőt orrán át.
Tenyereit nadrágja combjába dörgöli, amitől azok nem lesznek sokkal tisztábbak. A leány felé nyújtja ezután őket, felfelé fordítva azokat; bőrének munkáról árulkodó keményedései tisztán kivehetőek bennük.
Idegennek érzi a leány érintését ahogy az megfogja a kezét, idegennek, de nem bántónak és ellenségesnek. Hagyja, hogy az megvizsgálja amit akar, és magában enyhe fenntartással, de azért kíváncsian figyeli, ahogy az saját ujjaira vesz a kenőcséből, majd az ő tenyereibe keni azt.*
- Hah..! *-a csalán által vörösre csókolt bőrének zsibogása szinte azonnal múlni kezd a krém hatására. Fogalma sincs róla, hogy miféle gyógynövény lehet abban a kencében, de rögtön kíváncsi lesz, hogy a bőr másféle fájdalmát is képes-e enyhíteni. Míg ezen tűnődik, a leány újra megszólal, kérdéseket sorol és válaszokat követel. Legyűri a késztetést, hogy elhúzza a száját. Ez a legkevesebb, amit a kenőcsért cserébe megtehet: válaszol.*
- Mi.. szolgálók. *-oldalra biccenti a fejét kissé, úgy néz a leány arcába, annak különös szemeit fürkészi, mintha azt próbálná kitalálni, hogy az mire gondolhat.-* Pirtianes városából érkezők. Nem azok a szolgálók, akik itt.. díszlenek.
*Szinte köpi az utolsó szót. Még emlékszik a Prefektus házában látott szolgálókra, azok szép ruházatára, jóllakottságról és elégedettségről árulkodó kerek arcukra.*
- Ez nekünk van itt. Hogy ne csak az Úrnők és az Urak tudják tisztelni Őt. Hogy ne csak ők tudjanak imádkozni Hozzá. A Sötét Anyához. Bár ez a véset.. még csak nem is fogható ahhoz, ahogy Őt ábrázolják odahaza. De gondolom azért csinálták meg így, hogy az itteni népek méltatlanul ne gyönyörködhessenek benne.
*Vállat von. A Sötét Anyát általában tényleg nem “csak” egy pókként ábrázolják, bár az, aki tudja, hogy mit keressen, így is megtalálja a neki szentelt helyet.*
//Kavicsos út//
*Nem szólal meg a kérdések hallatán, csupán szemöldökei árulják el, hogy mi jár fejében. Azok ugyanis előbb felfelé húzódnak, majd egymás irányába. “Fiú”. Mintha a felszíni idősebbnek akarna látszódni nála. Vagy így akarja kifejezni azt, hogy nálánál feljebb helyezi magát? Lehet. Fogalma sincs arról, hogy a felszíniek hogyan teszik ezt. Pirtianes-ben nem fiúnak neveznék, hanem egyszerűen csak annak, ami: szolgának.*
- Ugyanazért néztelek, amiért te nézel engem. *-szavai különös dallamúak, érződik rajta, hogy nem Arthenior -nem létező- falai között nőtt fel.-* A dolgom pedig az, amire utasítanak. Nem több, és nem kevesebb.
*Egy pillanatra különös kifejezés suhan át arcán: mintha büszkeség keveredne szégyennel és szomorúsággal, hogy csakhamar újra a semlegesség maszkja terüljön el vonásain. Szüksége is van erre, ahogy a felszíni lány szavai egy kalapács súlyával vernek végig rajta, megértetve vele, hogy saját, gondtalannak tűnő válaszai helytelenek voltak s illetlenek. Egy pillanatra meghajtja a fejét, mintha csak a Kúriában lenne Úrnője előtt térdelve.
Mikor észreveszi magán, hogy mit művel, egy pillanatra a düh szikrái pattannak meg a mellkasában - nem a felszíni, de saját maga irányába. Mennyire szánalmas ez! Azonnal behódolni bárkinek, aki csak erősebben szól hozzá..!
Figyelmét azonban megragadja valami, amit a felszíni mond. Agancsos isten? Arról még nem hallott. Abban viszont egészen biztos, hogy a Caerun nevet nem használják Eeyr-el kapcsolatban. Legalábbis.. ha jól tudja. Kisujja hegyét beleszorítja az egyik vájatba, hogy kipiszkáljon onnan egy ottmaradt mohadarabkát.*
- Ismerem magamat! Tudom, mi az értékem! *-szemei a leány felé villannak, majd tekintete ráfordul annak tenyerére, az abba írt jelre, amit nem ismer fel. Az elhangzó utasítás szinte úgy rántja meg, mint egy kötél, de ellenáll neki. A leány nem az Úrnője, nem tartozik neki engedelmességgel! De az csak utasítja, újra, és a szavak úgy kúsznak be gondolatai közé, mintha a saját akarata lenne.
Szusszanva fújja ki a levegőt orrán át.
Tenyereit nadrágja combjába dörgöli, amitől azok nem lesznek sokkal tisztábbak. A leány felé nyújtja ezután őket, felfelé fordítva azokat; bőrének munkáról árulkodó keményedései tisztán kivehetőek bennük.
Idegennek érzi a leány érintését ahogy az megfogja a kezét, idegennek, de nem bántónak és ellenségesnek. Hagyja, hogy az megvizsgálja amit akar, és magában enyhe fenntartással, de azért kíváncsian figyeli, ahogy az saját ujjaira vesz a kenőcséből, majd az ő tenyereibe keni azt.*
- Hah..! *-a csalán által vörösre csókolt bőrének zsibogása szinte azonnal múlni kezd a krém hatására. Fogalma sincs róla, hogy miféle gyógynövény lehet abban a kencében, de rögtön kíváncsi lesz, hogy a bőr másféle fájdalmát is képes-e enyhíteni. Míg ezen tűnődik, a leány újra megszólal, kérdéseket sorol és válaszokat követel. Legyűri a késztetést, hogy elhúzza a száját. Ez a legkevesebb, amit a kenőcsért cserébe megtehet: válaszol.*
- Mi.. szolgálók. *-oldalra biccenti a fejét kissé, úgy néz a leány arcába, annak különös szemeit fürkészi, mintha azt próbálná kitalálni, hogy az mire gondolhat.-* Pirtianes városából érkezők. Nem azok a szolgálók, akik itt.. díszlenek.
*Szinte köpi az utolsó szót. Még emlékszik a Prefektus házában látott szolgálókra, azok szép ruházatára, jóllakottságról és elégedettségről árulkodó kerek arcukra.*
- Ez nekünk van itt. Hogy ne csak az Úrnők és az Urak tudják tisztelni Őt. Hogy ne csak ők tudjanak imádkozni Hozzá. A Sötét Anyához. Bár ez a véset.. még csak nem is fogható ahhoz, ahogy Őt ábrázolják odahaza. De gondolom azért csinálták meg így, hogy az itteni népek méltatlanul ne gyönyörködhessenek benne.
*Vállat von. A Sötét Anyát általában tényleg nem “csak” egy pókként ábrázolják, bár az, aki tudja, hogy mit keressen, így is megtalálja a neki szentelt helyet.*
5514. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-10 23:16:58
Üzenet elküldve: 2026-09-10 23:16:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kavicsos út//
-Bámulsz engem, fiú. Miért bámulsz?
*Csöndesen figyeli a munkálatait, ahogy egyre csak elszántan kaparja a véseteket. A tartását figyeli, a légzését, a hanghordozását, a gőgös szavakat. Azt, ahogy büszkeséget, elégedettséget talál a munkában.*
-Miért…mi a te dolgod, Fiú?
*A kérdések karcosan hangoznak el, éretten, sokkal érettebben, sokkal mélyebben, maróbban, mint ahogy azt a fiatal arc, nyurga test, bakfis külső indokolná. A felemás szemek keselyűmód figyelik a munkálkodót, éles karmokkal igyekeznek belekapaszkodni minden részletbe, az ismeretlen elevenjébe.¬*
-Honnan tudhatnád, hogy az én kezemnek mire van szüksége? Ki vagy te, hogy az én kezemnek parancsolj? Ha úgy tetszik segít neked, ha pedig úgy kívánja, hátráltatni fog. Az én húsomnak és véremnek egyetlen entitás parancsolhat, az pedig Caerun, az agancsos szarvasisten.
*Súlyát a sarkaira ereszti, így térdel a fiú mellett. A háta egyenes, ülése szabályos, kezében nyugodtan tartja az immáron kinyitott tégelyt. A pillanatban, mikor felé fordul a másik, ő nem viszonozza a gesztust, a felszabadított sírkövet szemléli. Végigkísérte a söprő mozdulatot is, ahogy a tisztogatás minden más momentumát. *
-Nem tudhatod, hogy számít-e nekem. Nem ismersz engem. Magadat sem ismered.
*A tekintet hirtelen siklik a másikra, ám a testtartás ugyanolyan merev, mozdulatlan marad. Egyedül a felemás tekintet fürkészi a másikat, megállapodik annak szemein, mintha csak a lelkébe igyekezné belefúrni magát. Talán úgy is van. Talán abba akar belelátni.
Rúnával csipkézet kezét a másik irányába nyújtja, tenyerét felfelé tartja, így amannak tiszta rálátása van a sötét tintával, mélyen vésett rúnára, mely annak közepében feszül. A halál jele. A rókakép olvashatatlan, a tekintete azonban szelíd.*
-A kezed.
*Nem csak a tekintete jámbor, immáron a hangja is. Jól kivehető mozdulataiból, mire is vár pontosan. Arra, hogy a fiú az övét a sajátjába tegye. A hanghordozás kedvesnek hathat, már-már gondoskodónak, talán anyainak is, ugyanakkor megvan benne a vészjósló utócsengés, mely előre megjósolja, következményeket hordozhat magában az, ha nem kapja meg amit kér.*
-A kezed, Gyermek. Nem fogom megismételni magam.
*Ha megkapja, maguk közé helyezi az eddig tartott tégelyt, hogy felszabadult kezével könnyű mozdulatokkal söpörhesse le a piszkot a fiú tenyeréről, ujjairól. Elmélyülten figyeli meg annak minden apró részletét, vonalait, csak aztán lát neki a finom olajozásnak. A kence valóban hűsítő, bódítja a sajgó, bizsergő bőrt. Ha nem kapja meg a kezet, igyekszik erőszakkal elvenni azt, magához tépni, így próbálva meg bekenni. Ha ez sem sikerül, valószínűleg egyelőre nem próbálkozik, de ez nem azt jelenti, hogy később sem fog.
Akárhogy is, a mozdulatai tapasztalatról árulkodnak, nagy figyelmet szentel az ismeretlennek.*
-Kik azok a ti…? Kik vagytok ti, akik nem vagytok sokan ebben a városban? Mi ez a szimbólum? Miért kérsz bocsánatot azért, mert beszélsz? Ha untatnál elmennék, vagy megkérnélek, hogy hallgass. Itt vagyok, és kérdezlek. Beszélj hát, hallani akarlak, azért teszem fel hozzád a kérdéseim, azért ülök veled. Figyelek rád. Csak rád.
//Kavicsos út//
-Bámulsz engem, fiú. Miért bámulsz?
*Csöndesen figyeli a munkálatait, ahogy egyre csak elszántan kaparja a véseteket. A tartását figyeli, a légzését, a hanghordozását, a gőgös szavakat. Azt, ahogy büszkeséget, elégedettséget talál a munkában.*
-Miért…mi a te dolgod, Fiú?
*A kérdések karcosan hangoznak el, éretten, sokkal érettebben, sokkal mélyebben, maróbban, mint ahogy azt a fiatal arc, nyurga test, bakfis külső indokolná. A felemás szemek keselyűmód figyelik a munkálkodót, éles karmokkal igyekeznek belekapaszkodni minden részletbe, az ismeretlen elevenjébe.¬*
-Honnan tudhatnád, hogy az én kezemnek mire van szüksége? Ki vagy te, hogy az én kezemnek parancsolj? Ha úgy tetszik segít neked, ha pedig úgy kívánja, hátráltatni fog. Az én húsomnak és véremnek egyetlen entitás parancsolhat, az pedig Caerun, az agancsos szarvasisten.
*Súlyát a sarkaira ereszti, így térdel a fiú mellett. A háta egyenes, ülése szabályos, kezében nyugodtan tartja az immáron kinyitott tégelyt. A pillanatban, mikor felé fordul a másik, ő nem viszonozza a gesztust, a felszabadított sírkövet szemléli. Végigkísérte a söprő mozdulatot is, ahogy a tisztogatás minden más momentumát. *
-Nem tudhatod, hogy számít-e nekem. Nem ismersz engem. Magadat sem ismered.
*A tekintet hirtelen siklik a másikra, ám a testtartás ugyanolyan merev, mozdulatlan marad. Egyedül a felemás tekintet fürkészi a másikat, megállapodik annak szemein, mintha csak a lelkébe igyekezné belefúrni magát. Talán úgy is van. Talán abba akar belelátni.
Rúnával csipkézet kezét a másik irányába nyújtja, tenyerét felfelé tartja, így amannak tiszta rálátása van a sötét tintával, mélyen vésett rúnára, mely annak közepében feszül. A halál jele. A rókakép olvashatatlan, a tekintete azonban szelíd.*
-A kezed.
*Nem csak a tekintete jámbor, immáron a hangja is. Jól kivehető mozdulataiból, mire is vár pontosan. Arra, hogy a fiú az övét a sajátjába tegye. A hanghordozás kedvesnek hathat, már-már gondoskodónak, talán anyainak is, ugyanakkor megvan benne a vészjósló utócsengés, mely előre megjósolja, következményeket hordozhat magában az, ha nem kapja meg amit kér.*
-A kezed, Gyermek. Nem fogom megismételni magam.
*Ha megkapja, maguk közé helyezi az eddig tartott tégelyt, hogy felszabadult kezével könnyű mozdulatokkal söpörhesse le a piszkot a fiú tenyeréről, ujjairól. Elmélyülten figyeli meg annak minden apró részletét, vonalait, csak aztán lát neki a finom olajozásnak. A kence valóban hűsítő, bódítja a sajgó, bizsergő bőrt. Ha nem kapja meg a kezet, igyekszik erőszakkal elvenni azt, magához tépni, így próbálva meg bekenni. Ha ez sem sikerül, valószínűleg egyelőre nem próbálkozik, de ez nem azt jelenti, hogy később sem fog.
Akárhogy is, a mozdulatai tapasztalatról árulkodnak, nagy figyelmet szentel az ismeretlennek.*
-Kik azok a ti…? Kik vagytok ti, akik nem vagytok sokan ebben a városban? Mi ez a szimbólum? Miért kérsz bocsánatot azért, mert beszélsz? Ha untatnál elmennék, vagy megkérnélek, hogy hallgass. Itt vagyok, és kérdezlek. Beszélj hát, hallani akarlak, azért teszem fel hozzád a kérdéseim, azért ülök veled. Figyelek rád. Csak rád.
5513. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-10 01:52:02
Üzenet elküldve: 2026-09-10 01:52:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1293
OOC üzenetek: 119
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1293
OOC üzenetek: 119
Játékstílus: Megfontolt
//Gömböc Sajtúr//
*A viszontajándékot el is fogadja, bár arra nem tesz ígéretet, hogy ezt később vissza is szolgáltatja Drameiloten számára. Nem kizárt, hogy valamit majd kigondol a mágus számára cserébe.*
- Hálásan köszönöm.
*Nem kell mélyen emlékezetében kotorjon, hogy miféle italok ezek, ám azt sajnálja, hogy a komponensek, amik katalizálták a továbbkeverésük, már nem elérhetőek. Azonban mesterkélni megpróbál belőle valamit, aminek kifejezetten hasznát veszi.*
- További békés napot és sok szerencsét a város védelméhez.
*Ő nem tud annyira válogatott szavakkal beszélni, de talán az irányából furcsa is lenne. Ellenben, így egy kicsivel fontosabb feladata lett, mint szegény Quantallt zargatni, ezzel pedig neki is indul. De előtte még tesz egy kerülőt.*
*A viszontajándékot el is fogadja, bár arra nem tesz ígéretet, hogy ezt később vissza is szolgáltatja Drameiloten számára. Nem kizárt, hogy valamit majd kigondol a mágus számára cserébe.*
- Hálásan köszönöm.
*Nem kell mélyen emlékezetében kotorjon, hogy miféle italok ezek, ám azt sajnálja, hogy a komponensek, amik katalizálták a továbbkeverésük, már nem elérhetőek. Azonban mesterkélni megpróbál belőle valamit, aminek kifejezetten hasznát veszi.*
- További békés napot és sok szerencsét a város védelméhez.
*Ő nem tud annyira válogatott szavakkal beszélni, de talán az irányából furcsa is lenne. Ellenben, így egy kicsivel fontosabb feladata lett, mint szegény Quantallt zargatni, ezzel pedig neki is indul. De előtte még tesz egy kerülőt.*
5512. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-09 18:30:32
Üzenet elküldve: 2026-09-09 18:30:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Gömböc Sajtúr//
* Drameiloten egy biccentéssel nyugtázza, hogy segítő szándéka nem talál süket fülekre. A felvetését viszont annál inkább elutasítja a fél-elf, mit egy lemondó sóhajjal vesz tudomásul. Sajnos nehéz vitatkozzon az elhangzottakkal, és kénytelen ismét egy főhajtás keretében tisztázni, hogy legyőzték. Lassan beáll a nyaka a sok tornától, de ez nem szegi kedvét. *
- Legyen hát. Ha úgy alakul a helyzet, akkor utólagosan felkeressük egymást a víz városában. Sajnálatos módon a mágustoronyban nem vagyok szívesen látott vendég, az istenekhez fűződő viszonyom miatt. * Söpri el a két felajánlott alternatívából az egyiket, de fogadja el a másikat. Ettől függetlenül viszont még mindig tud mit adni. *
- Ha az iránytűt nem is, ezt kérem mindenképp fogadja el. * Nyújt át 3 Sötétbarna varázsitalt Nestar Erefiznek
. *
- Szívesen lemondok róla, ha ezzel segíthetem a csapatuk sikerét. Nem tudom, hogy mire vállalkoznak, de ha ilyen borúsan látja a jövőt, akkor minden segítség jól jöhet. Remélem, hogy szerencsével járnak ott, ahova tartanak. * Búcsúzik a nemes a nemestől, és ezúttal, ha tényleg nem tartóztatják fel, akkor elindul kifelé a templomból. Mivel úgy gondolja, hogy mindketten erre tartanak, még azért szóba elegyedik az alkimistával. *
- Imádkozni fogok magáért, és az istenek, ha nem is ért egyet a tanaikkal, talán megsegítik. * Búcsúzik végül a templom kijáratánál, és ha nem tartóztatják tovább, akkor ezúttal tényleg távozik. Számos teendő várja még, és így is tovább időzött itt, mint tervezett, bár nem panaszkodhat. Gömböc, ha nem is örökre, de egy időre a birtokába kerül, és ez örömmel tölti el. *
* Drameiloten egy biccentéssel nyugtázza, hogy segítő szándéka nem talál süket fülekre. A felvetését viszont annál inkább elutasítja a fél-elf, mit egy lemondó sóhajjal vesz tudomásul. Sajnos nehéz vitatkozzon az elhangzottakkal, és kénytelen ismét egy főhajtás keretében tisztázni, hogy legyőzték. Lassan beáll a nyaka a sok tornától, de ez nem szegi kedvét. *
- Legyen hát. Ha úgy alakul a helyzet, akkor utólagosan felkeressük egymást a víz városában. Sajnálatos módon a mágustoronyban nem vagyok szívesen látott vendég, az istenekhez fűződő viszonyom miatt. * Söpri el a két felajánlott alternatívából az egyiket, de fogadja el a másikat. Ettől függetlenül viszont még mindig tud mit adni. *
- Ha az iránytűt nem is, ezt kérem mindenképp fogadja el. * Nyújt át 3 Sötétbarna varázsitalt Nestar Erefiznek
. *- Szívesen lemondok róla, ha ezzel segíthetem a csapatuk sikerét. Nem tudom, hogy mire vállalkoznak, de ha ilyen borúsan látja a jövőt, akkor minden segítség jól jöhet. Remélem, hogy szerencsével járnak ott, ahova tartanak. * Búcsúzik a nemes a nemestől, és ezúttal, ha tényleg nem tartóztatják fel, akkor elindul kifelé a templomból. Mivel úgy gondolja, hogy mindketten erre tartanak, még azért szóba elegyedik az alkimistával. *
- Imádkozni fogok magáért, és az istenek, ha nem is ért egyet a tanaikkal, talán megsegítik. * Búcsúzik végül a templom kijáratánál, és ha nem tartóztatják tovább, akkor ezúttal tényleg távozik. Számos teendő várja még, és így is tovább időzött itt, mint tervezett, bár nem panaszkodhat. Gömböc, ha nem is örökre, de egy időre a birtokába kerül, és ez örömmel tölti el. *
5511. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-09 17:12:20
Üzenet elküldve: 2026-09-09 17:12:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1293
OOC üzenetek: 119
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1293
OOC üzenetek: 119
Játékstílus: Megfontolt
//Gömböc Sajtúr//
- Köszönöm az ajánlatát, remélhetőleg nem kell élni vele, de ha igen, fogok.
*Addig nem hiszi, hogy fajul a helyzet, hogy egyelőre végtagjai miatt aggódjon. Másoké miatt lehet és könnyebben kér is másokat, hogy végtagjaik áldozzák érte, ha könnyedén ígérheti, hogy később visszakapják. Praktikus szempontokból ez csak azt könnyíti meg, hogy nem kell a tényleges végtagot kimenteni egy sárkány szájából. Mondjuk egy esetleges feltámasztással már lehet nem zargatná a papot, de azért nem zárja ki a lehetőségek közül. Főleg, amikor utólag már szabadabban beszélhet a küldetésük céljáról.*
- Kedvessége lekötelez.
*Bár sokkal későbbre tervezte a piacos látogatást, miután egy tapasztalt vándor kioktathatja belőle, mire lehet szüksége, de jelenleg nem utasítaná vissza a nemes segítségét. Úgy pár pillanattal az utánig, hogy megérti a nemes szándékát.*
- Elnézését kérem az akadékoskodásért, de ez lehet nem a legjobb ötlet. Ha minden jól megy, de a város elesik, akkor nem kételkedem, hogy Lihanechben megtalál. De a mágustoronyban is összefuthatunk. Viszont, ha a csapatunk elveszik, esetleg az orkok által, nem örülnék annak, ha egy mágikus iránytűhöz jutnak, ami ön felé mutat, amit már érdeklődés nyomán is lehet felkutatnak. De ha emiatt aggódik, akkor amint alkalmamban áll, felkeresem az ostrom után. Ha a város megszűnik jelen állapotában, akkor lehet egyszerűbb, ha ön keres meg.
- Köszönöm az ajánlatát, remélhetőleg nem kell élni vele, de ha igen, fogok.
*Addig nem hiszi, hogy fajul a helyzet, hogy egyelőre végtagjai miatt aggódjon. Másoké miatt lehet és könnyebben kér is másokat, hogy végtagjaik áldozzák érte, ha könnyedén ígérheti, hogy később visszakapják. Praktikus szempontokból ez csak azt könnyíti meg, hogy nem kell a tényleges végtagot kimenteni egy sárkány szájából. Mondjuk egy esetleges feltámasztással már lehet nem zargatná a papot, de azért nem zárja ki a lehetőségek közül. Főleg, amikor utólag már szabadabban beszélhet a küldetésük céljáról.*
- Kedvessége lekötelez.
*Bár sokkal későbbre tervezte a piacos látogatást, miután egy tapasztalt vándor kioktathatja belőle, mire lehet szüksége, de jelenleg nem utasítaná vissza a nemes segítségét. Úgy pár pillanattal az utánig, hogy megérti a nemes szándékát.*
- Elnézését kérem az akadékoskodásért, de ez lehet nem a legjobb ötlet. Ha minden jól megy, de a város elesik, akkor nem kételkedem, hogy Lihanechben megtalál. De a mágustoronyban is összefuthatunk. Viszont, ha a csapatunk elveszik, esetleg az orkok által, nem örülnék annak, ha egy mágikus iránytűhöz jutnak, ami ön felé mutat, amit már érdeklődés nyomán is lehet felkutatnak. De ha emiatt aggódik, akkor amint alkalmamban áll, felkeresem az ostrom után. Ha a város megszűnik jelen állapotában, akkor lehet egyszerűbb, ha ön keres meg.
5510. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-09 11:52:45
Üzenet elküldve: 2026-09-09 11:52:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Gömböc Sajtúr//
* Kitérő választ kap a kérdésére, és mivel jól nevelték, ennyiben is hagyná a történetet. Vannak nemesek, akik a szánalmas kis játszmáik érdekében képesek ott puhatolózni, ahol csak tudnak, hogy minél több mindenről tudjanak, és minél inkább benne legyenek a városi intrikák pókhálójában, de a hosszúéltű nem ilyen. Az ő ereiben nemesebb vér csordogál annál, hogy ilyen mélységekre süllyedjen. *
- Vigyázzon magára, kérem. Veszedelmes helyszínek azok, még vészterhesebb időkben. * Inti óva feleslegesen az alkimista mestert, hiszen a félelme nem valós, nem gondolja igazán, hogy a férfit komoly veszély fenyegetné, bízik annyira a képességeiben, hogy feltalálja magát bármilyen helyzetben. *
- Nemes döntés az önfeláldozás, de még nemesebb az, ha enélkül sikerül megmentenünk egymást. Ha váratlan veszély érné magukat, és visszatérésükkor szükségük lenne a Hetedik gyógyító erejére, kérem ne habozzanak felkeresni, szívesen állok rendelkezésükre. Felajánlanám azt is, hogy magukkal tartok, de kötelességeim a városhoz kötnek, most már többszörösen is. * Emeli meg a zafírkék varázsitalt rejtő fiolát, jelezve, hogy mire is gondol. *
- Megtisztel a bizalmával, Mester. * Mondja a mágus, majd eszébe jut valami. *
- Megtenné, hogy velem tart a piacra? Szeretnék adni valamit. * Kéri a férfit, majd rögtön, választ nem várva folytatja is. *
- Persze megértem, ha fontos teendői vannak, és nem tartanám fel. Megbeszélhetünk egy későbbi találkozót is, amikor ideje engedi. Kevesebb, mint egy harmad fertályórát rabolnám az idejét, megígérem.
* Teszi még hozzá, ahogy eszébe jut még egy biztosíték, hogy Gömböc mindenképpen visszakerülhessen a férfi tulajdonába a kaland után. Nem véletlenül tanulta meg a tévedhetetlen iránytű varázslatot, viszont nincs jelenleg a birtokában iránytű, amivel használhatná. Az is eszébe jut, hogy talán magyarázattal is tartozik, hogy mit tervez, ezért el is kezdi mondani. *
- Ismerek egy varázslatot, amivel képes vagyok egy iránytűt mágiával felvértezni. Mivel nem tudhatjuk, hogy a közelgő ork hordák milyen állapotban hagyják a várost, és elképzelhető, hogy menekülnünk kell majd egy másik városba, nem szeretném, hogy ne találjuk meg többet egymást. Gondoltam készítek önnek egy ilyet, amivel bármikor megtalálhat, bárhol is vagyok.
* Kitérő választ kap a kérdésére, és mivel jól nevelték, ennyiben is hagyná a történetet. Vannak nemesek, akik a szánalmas kis játszmáik érdekében képesek ott puhatolózni, ahol csak tudnak, hogy minél több mindenről tudjanak, és minél inkább benne legyenek a városi intrikák pókhálójában, de a hosszúéltű nem ilyen. Az ő ereiben nemesebb vér csordogál annál, hogy ilyen mélységekre süllyedjen. *
- Vigyázzon magára, kérem. Veszedelmes helyszínek azok, még vészterhesebb időkben. * Inti óva feleslegesen az alkimista mestert, hiszen a félelme nem valós, nem gondolja igazán, hogy a férfit komoly veszély fenyegetné, bízik annyira a képességeiben, hogy feltalálja magát bármilyen helyzetben. *
- Nemes döntés az önfeláldozás, de még nemesebb az, ha enélkül sikerül megmentenünk egymást. Ha váratlan veszély érné magukat, és visszatérésükkor szükségük lenne a Hetedik gyógyító erejére, kérem ne habozzanak felkeresni, szívesen állok rendelkezésükre. Felajánlanám azt is, hogy magukkal tartok, de kötelességeim a városhoz kötnek, most már többszörösen is. * Emeli meg a zafírkék varázsitalt rejtő fiolát, jelezve, hogy mire is gondol. *
- Megtisztel a bizalmával, Mester. * Mondja a mágus, majd eszébe jut valami. *
- Megtenné, hogy velem tart a piacra? Szeretnék adni valamit. * Kéri a férfit, majd rögtön, választ nem várva folytatja is. *
- Persze megértem, ha fontos teendői vannak, és nem tartanám fel. Megbeszélhetünk egy későbbi találkozót is, amikor ideje engedi. Kevesebb, mint egy harmad fertályórát rabolnám az idejét, megígérem.
* Teszi még hozzá, ahogy eszébe jut még egy biztosíték, hogy Gömböc mindenképpen visszakerülhessen a férfi tulajdonába a kaland után. Nem véletlenül tanulta meg a tévedhetetlen iránytű varázslatot, viszont nincs jelenleg a birtokában iránytű, amivel használhatná. Az is eszébe jut, hogy talán magyarázattal is tartozik, hogy mit tervez, ezért el is kezdi mondani. *
- Ismerek egy varázslatot, amivel képes vagyok egy iránytűt mágiával felvértezni. Mivel nem tudhatjuk, hogy a közelgő ork hordák milyen állapotban hagyják a várost, és elképzelhető, hogy menekülnünk kell majd egy másik városba, nem szeretném, hogy ne találjuk meg többet egymást. Gondoltam készítek önnek egy ilyet, amivel bármikor megtalálhat, bárhol is vagyok.
5509. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-09 11:06:26
Üzenet elküldve: 2026-09-09 11:06:26
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kavicsos út//
*Mielőtt visszafordulna a sírkőhöz, még elcsípi a felszíni arcán elterülő fintort. Úgy gondolja, hogy az valójában neki szólhat, neki, és annak amit csinál, és annak, amin dolgozik. A harag és a megvetés apró szikraként lobban a mellkasában, de nem hagyja elharapózni az érzést. Sajgó ujjheggyel marja-piszkálja a mohát a vékonyka vésetből. Mit meg nem adna most egy zsebkését, vagy bármi hasonlóért! De nincs ilyenje. Sőt, nem csak zsebkése sincs, de a ruháján kívül valójában jóformán mása sem, és az a ruha sem az övé igazán.
Szeme sarkából figyeli a felszíni leányt ahogy az továbbra is egy helyben állva őt figyeli. Nem különösebben zavarja a dolog, megszokta, hogy van aki csak nézi, ahogy dolgozik. A keze akkor áll meg egy pillanatra, amikor a felszíni megszólítja. Odafordul.*
- Nekem nem kell, hogy parancsoljon senki. *-egykedvű szavaiba valamiféle önérzet költözik, ahogy folytatja-* Én tudom, hogy mi a dolgom!
*Végig méri a felszínit. Még csak alig-alig látott ilyen vörös hajzatot, tekintete elidőzik rajta kissé; de legjobban a leány szemei nyűgözik le. Végül csak visszafordul a sírkőhöz, és folytatja munkáját. Az otthonosabbá vedlő leánnyal nem sokat törődik, noha nem tud tiszta szívből örülni annak, hogy az megzavarta itt töltött idejét, ami most a világon talán a legértékesebb dolgok egyike volt számára.
Zavartsága és meglepetése utat talál amúgy mindig maszk-szerűn egykedvű arcára, ahogy a leány ismét megszólítja, és segítséget ajánl neki. Újra felé néz; ujja megáll munkája közben (már a hetedik lábnál tart a nyolcból). Nincs szokva ahhoz, hogy bárki is segítséget ajánljon pont neki. Azonnal gyanús is lesz neki a dolog; zsigereibe mar az érzés, hogy szemek figyelik és fülek hallgatják, mintha csak vizsgáztatnák hűsége és megingathatatlansága felől. Végtére is: nem tudhatja, hogy nincs-e tényleg így.*
- Köszönöm a felajánlásod, *-hangja ismét üres udvariassággal duruzsol-* de nem kívánok élni vele. A kezeim arra vannak, hogy használjam őket, hát így teszek. A te kezeidnek nincs szükségük ugyanerre.
*Egy szolga soha nem szorulhat rá más valaki segítségére, kiváltképp nem olyanéra, aki maga nem szolga. Márpedig a farkasbőr és a köntös egyáltalán nem arra utal, hogy a leány szolga lenne.*
- Hogy ártott volna? *-egy pillanatra megint elővillan a meglepettség a maszk alól-* Dehogy is..!
*Tenyereivel végigsimít-söpör a kő felületén, hogy megszabadítsa azt a kóbor moha- és egyéb-darabkáktól.*
- Kiszabadítom, hogy újra látható legyen, és megtalálják azok, akik esetleg.. keresnék. Ahogy én is kerestem. *-a leány felé fordítja az arcát-* Bár ebben a városban nem sokan lehetünk, azt hiszem. Nem is számít, neked nem számít. Nem akartalak untatni! Bocsáss meg.
//Kavicsos út//
*Mielőtt visszafordulna a sírkőhöz, még elcsípi a felszíni arcán elterülő fintort. Úgy gondolja, hogy az valójában neki szólhat, neki, és annak amit csinál, és annak, amin dolgozik. A harag és a megvetés apró szikraként lobban a mellkasában, de nem hagyja elharapózni az érzést. Sajgó ujjheggyel marja-piszkálja a mohát a vékonyka vésetből. Mit meg nem adna most egy zsebkését, vagy bármi hasonlóért! De nincs ilyenje. Sőt, nem csak zsebkése sincs, de a ruháján kívül valójában jóformán mása sem, és az a ruha sem az övé igazán.
Szeme sarkából figyeli a felszíni leányt ahogy az továbbra is egy helyben állva őt figyeli. Nem különösebben zavarja a dolog, megszokta, hogy van aki csak nézi, ahogy dolgozik. A keze akkor áll meg egy pillanatra, amikor a felszíni megszólítja. Odafordul.*
- Nekem nem kell, hogy parancsoljon senki. *-egykedvű szavaiba valamiféle önérzet költözik, ahogy folytatja-* Én tudom, hogy mi a dolgom!
*Végig méri a felszínit. Még csak alig-alig látott ilyen vörös hajzatot, tekintete elidőzik rajta kissé; de legjobban a leány szemei nyűgözik le. Végül csak visszafordul a sírkőhöz, és folytatja munkáját. Az otthonosabbá vedlő leánnyal nem sokat törődik, noha nem tud tiszta szívből örülni annak, hogy az megzavarta itt töltött idejét, ami most a világon talán a legértékesebb dolgok egyike volt számára.
Zavartsága és meglepetése utat talál amúgy mindig maszk-szerűn egykedvű arcára, ahogy a leány ismét megszólítja, és segítséget ajánl neki. Újra felé néz; ujja megáll munkája közben (már a hetedik lábnál tart a nyolcból). Nincs szokva ahhoz, hogy bárki is segítséget ajánljon pont neki. Azonnal gyanús is lesz neki a dolog; zsigereibe mar az érzés, hogy szemek figyelik és fülek hallgatják, mintha csak vizsgáztatnák hűsége és megingathatatlansága felől. Végtére is: nem tudhatja, hogy nincs-e tényleg így.*
- Köszönöm a felajánlásod, *-hangja ismét üres udvariassággal duruzsol-* de nem kívánok élni vele. A kezeim arra vannak, hogy használjam őket, hát így teszek. A te kezeidnek nincs szükségük ugyanerre.
*Egy szolga soha nem szorulhat rá más valaki segítségére, kiváltképp nem olyanéra, aki maga nem szolga. Márpedig a farkasbőr és a köntös egyáltalán nem arra utal, hogy a leány szolga lenne.*
- Hogy ártott volna? *-egy pillanatra megint elővillan a meglepettség a maszk alól-* Dehogy is..!
*Tenyereivel végigsimít-söpör a kő felületén, hogy megszabadítsa azt a kóbor moha- és egyéb-darabkáktól.*
- Kiszabadítom, hogy újra látható legyen, és megtalálják azok, akik esetleg.. keresnék. Ahogy én is kerestem. *-a leány felé fordítja az arcát-* Bár ebben a városban nem sokan lehetünk, azt hiszem. Nem is számít, neked nem számít. Nem akartalak untatni! Bocsáss meg.
5508. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-09 00:53:55
Üzenet elküldve: 2026-09-09 00:53:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1293
OOC üzenetek: 119
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1293
OOC üzenetek: 119
Játékstílus: Megfontolt
//Gömböc Sajtúr//
- Nos, igen.
*Ezzel nem segített sokat Drameiloten számára és erősen titkolózónak tűnhet. Részben, mert az is, csak nem megy jól neki és igazából fogalma sincs, hogy mennyire érdemes a szív sorsát érintő küldetés részeiről titkolóznia a nemes elől. Úgyhogy, mutatván, hogy az elzártság nem tesz jót a társadalmi érzékének, csak elkezd szavakat mondani, amikről nagyjából úgy érzi, hogy megoszthatóak, aztán reméli, hogy nem lesz baj belőle. A mágus úgy sem akarná a város vesztét, így egy elszólás akár bele is fér szerinte.*
- Egy hosszabb, városon kívüli utazásra készülök, sokad magammal, ami fűszál mentén érinti az Erdőmélyét és a Krenkataur mélyét. Hogy mennyire mélyen és mennyi időre, ezt nem tudom, viszont a felelősséget nem háríthatom másra, akkor se, ha szeretném.
*Ez így igaz és már rengetegszer átgondolta, hogy bármi módon megtehetné-e. De szüksége van arra, hogy ő ismerje a sárkány helyét és, hogy Tükörlovassal minél közelebb hozza létre a kapcsolati pontot a helyéhez. Azt a helyet viszont neki kell személyesen ismernie, ha valaha vissza akar térni oda. Így kénytelen önmaga odamennie.*
- Természetesen, amennyiben megoldható, megvannak az eszközeim a visszajutásra és tervezek is élni velük, ha tudok.
* Bár az egyik ilyen eszköztől most köszön el ahogy átadja az 1 Zafírkék varázsitalt Drameiloten Sayquevesnek. *
- Én nem osztom a csapattársaim önfeláldozásán, de ha mód van, akkor őket is megakadályoznám hősi tetteikben.
*Itt igazából egy darab sötételfre gondol, de tisztában van azzal, hogy csak véges alkalommal tudja a ellökni céljától, csekély befolyása van másokra.*
- Nem szükséges etetni, a mágikus energiát tartalmazó ital kényelmes lakja, de látszólag nem emésztett fel komoly mennyiséget belőle. Elsődlegesen azért tárolom benne, mert a szabad levegőn, főleg amíg nem szokja meg önt, mint táplálékának új forrása, könnyedén elcsatangolhat bármilyen erős és szabadon áramló energiaforrás irányába. Idővel ez viszont meg fog változni, amint beleszokik új helyzetébe.
*Ezzel persze nem zárja ki, hogy majd viszont kell szoktatni rá, ha évek múlva visszajut hozzá, de egyelőre rövidebb távú célok lebegnek a szeme előtt, mint például, hogy mit vigyen és mit hagyjon hátra, hogy a túlélésének esélyeit a legmagasabbra növelje. Vagy minél kevesebbet kelljen vesztenie, ha menekülésre kerül a sor.*
- Nos, igen.
*Ezzel nem segített sokat Drameiloten számára és erősen titkolózónak tűnhet. Részben, mert az is, csak nem megy jól neki és igazából fogalma sincs, hogy mennyire érdemes a szív sorsát érintő küldetés részeiről titkolóznia a nemes elől. Úgyhogy, mutatván, hogy az elzártság nem tesz jót a társadalmi érzékének, csak elkezd szavakat mondani, amikről nagyjából úgy érzi, hogy megoszthatóak, aztán reméli, hogy nem lesz baj belőle. A mágus úgy sem akarná a város vesztét, így egy elszólás akár bele is fér szerinte.*
- Egy hosszabb, városon kívüli utazásra készülök, sokad magammal, ami fűszál mentén érinti az Erdőmélyét és a Krenkataur mélyét. Hogy mennyire mélyen és mennyi időre, ezt nem tudom, viszont a felelősséget nem háríthatom másra, akkor se, ha szeretném.
*Ez így igaz és már rengetegszer átgondolta, hogy bármi módon megtehetné-e. De szüksége van arra, hogy ő ismerje a sárkány helyét és, hogy Tükörlovassal minél közelebb hozza létre a kapcsolati pontot a helyéhez. Azt a helyet viszont neki kell személyesen ismernie, ha valaha vissza akar térni oda. Így kénytelen önmaga odamennie.*
- Természetesen, amennyiben megoldható, megvannak az eszközeim a visszajutásra és tervezek is élni velük, ha tudok.
* Bár az egyik ilyen eszköztől most köszön el ahogy átadja az 1 Zafírkék varázsitalt Drameiloten Sayquevesnek.
*- Én nem osztom a csapattársaim önfeláldozásán, de ha mód van, akkor őket is megakadályoznám hősi tetteikben.
*Itt igazából egy darab sötételfre gondol, de tisztában van azzal, hogy csak véges alkalommal tudja a ellökni céljától, csekély befolyása van másokra.*
- Nem szükséges etetni, a mágikus energiát tartalmazó ital kényelmes lakja, de látszólag nem emésztett fel komoly mennyiséget belőle. Elsődlegesen azért tárolom benne, mert a szabad levegőn, főleg amíg nem szokja meg önt, mint táplálékának új forrása, könnyedén elcsatangolhat bármilyen erős és szabadon áramló energiaforrás irányába. Idővel ez viszont meg fog változni, amint beleszokik új helyzetébe.
*Ezzel persze nem zárja ki, hogy majd viszont kell szoktatni rá, ha évek múlva visszajut hozzá, de egyelőre rövidebb távú célok lebegnek a szeme előtt, mint például, hogy mit vigyen és mit hagyjon hátra, hogy a túlélésének esélyeit a legmagasabbra növelje. Vagy minél kevesebbet kelljen vesztenie, ha menekülésre kerül a sor.*
5507. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-09 00:17:57
Üzenet elküldve: 2026-09-09 00:17:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Gömböc Sajtúr//
* A Sayqueves ház feje mégse távozik, mert távozóban belefut egy régi ismerősbe. Meglepetten fordul az alkimista mester felé, mert nem gondolta, hogy hívő lenne, és a könyvtár is átköltözött már a templomból, de biztos okkal érkezett. *
- Szintúgy, Nestar mester. * Köszönti szívélyesen, és már lépne is ki az útjából, hogy ne tartsa fel, amikor a félvér elővesz valami, ami ismerősen cseng az elf emlékezetében. Emlékezete pedig úgy tűnik nem csal, hamar meg is tudja, hogy miért kerül elő a varázslény rejteke. *
- Ugyan kérem, ez nekem szívesség. * Hárít illendően, és nem is hazudik, hiszen a manalény felé komoly érdeklődést mutat a nemes, lenyűgöző teremtésnek tartja, amiről sokkal többet tudhat meg akkor, ha határozott időre hozzá kerül. *
- Bár őszintén remélem, hogy lesz alkalmam visszaadni. Veszélyes utazásra készül? * Érdeklődik óvatosan, hiszen nem kíván mások magánéletében vájkálni, de el kell ismerje, hogy kíváncsivá tette őt a a helyzet, és állandó nemesi maszkjából is lehull egy darab, ahogy izgatottan nyúl a fiola felé, hogy átvegye. *
- Jól emlékszem, hogy kék italokkal kell etetni? * Kérdez még, miközben ellenőrzi, hogy legyenek nála ilyen italok. Szerencsére mindig hord magánál néhányat, azonban a kutakodás közben kezébe kerülnek a korábbi szertartásból megmaradt világosbarna italok is. Ezeket majd tervezi átadni az alkimistának egy alkalmas időpontban, de nem akar mindent rögtön rázúdítani. *
* A Sayqueves ház feje mégse távozik, mert távozóban belefut egy régi ismerősbe. Meglepetten fordul az alkimista mester felé, mert nem gondolta, hogy hívő lenne, és a könyvtár is átköltözött már a templomból, de biztos okkal érkezett. *
- Szintúgy, Nestar mester. * Köszönti szívélyesen, és már lépne is ki az útjából, hogy ne tartsa fel, amikor a félvér elővesz valami, ami ismerősen cseng az elf emlékezetében. Emlékezete pedig úgy tűnik nem csal, hamar meg is tudja, hogy miért kerül elő a varázslény rejteke. *
- Ugyan kérem, ez nekem szívesség. * Hárít illendően, és nem is hazudik, hiszen a manalény felé komoly érdeklődést mutat a nemes, lenyűgöző teremtésnek tartja, amiről sokkal többet tudhat meg akkor, ha határozott időre hozzá kerül. *
- Bár őszintén remélem, hogy lesz alkalmam visszaadni. Veszélyes utazásra készül? * Érdeklődik óvatosan, hiszen nem kíván mások magánéletében vájkálni, de el kell ismerje, hogy kíváncsivá tette őt a a helyzet, és állandó nemesi maszkjából is lehull egy darab, ahogy izgatottan nyúl a fiola felé, hogy átvegye. *
- Jól emlékszem, hogy kék italokkal kell etetni? * Kérdez még, miközben ellenőrzi, hogy legyenek nála ilyen italok. Szerencsére mindig hord magánál néhányat, azonban a kutakodás közben kezébe kerülnek a korábbi szertartásból megmaradt világosbarna italok is. Ezeket majd tervezi átadni az alkimistának egy alkalmas időpontban, de nem akar mindent rögtön rázúdítani. *
5506. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-09 00:01:29
Üzenet elküldve: 2026-09-09 00:01:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1293
OOC üzenetek: 119
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1293
OOC üzenetek: 119
Játékstílus: Megfontolt
//Gömböc Sajtúr//
*Nem gyakran jár ide, főleg amióta Valuryennek is nyoma tűnt. Meglepően sok fénypapot ismer, bár ők bizonyára nem értékelnék ezt a kifejezést Eeyr szolgálóira. És nem is használná, de valamiért most így jutottak az eszébe. Talán azért, mert az istennővel való kapcsolatukon túl kevés hasonlóság van köztük. Quantallnál emlékszik, hogy magát nem is papként mutatta be, bár elmosódott a pontos tartalma a szavainak. Kicsit sok volt belőlük és a meggyes sütemény kellemes volt a hosszas utazás lecsalása után a mágiájukkal. Viszont most Quantallt keresi, mint szerénytelen érdeklődés a szalag esetleg már meglévő új gazdáiról. Mai most éppen házon kívül van, bár sejti, merre, Norileina nevűt nem is tudja, miként kereshetné meg, így marad Quantall. Útját viszont egy kellemes meglepetés szabja félbe, ugyanis Drameilotent látja meg a falakon belül. Oda is indul hozzá.*
- Békés napot!
*A formalitások és esetleges kérdés letudtával nem is haboz sokat, elég direkt tud lenni, ha valamit kérni akar. Egy kék fiolát vesz elő, a belső zsebéből, de nem a varázsitalos tokjából. Ez nem csak egy egyszerű manaital. Pontosabban, de, az, viszont benne fényes apró derengéssel megtalálható Gömböc. Még nem engedi ki és erre jó oka van.*
- Szeretnék egy szívességet kérni, pontosabban azt, hogy a távollétemben vigyázzon Gömböcre. Ha úgy hozza a sors, maradandóan.
*Elismerni, hogy ez további kérdésekkel fog járni, melyből egy párra az ötlet hirtelenségének okán lehet maga se tud válaszolni, azonban a mágiatudományt illetően kevés alkalmasabb személyt ismer és azoknak túléléséről sem hallott még. De még ha nem is vész el a Krenkataur mélyében, az alkímiai kutatások évekre el fogják havazni, így nem tud foglalkozni a lény vizsgálatával, ahogy szerette volna.*
*Nem gyakran jár ide, főleg amióta Valuryennek is nyoma tűnt. Meglepően sok fénypapot ismer, bár ők bizonyára nem értékelnék ezt a kifejezést Eeyr szolgálóira. És nem is használná, de valamiért most így jutottak az eszébe. Talán azért, mert az istennővel való kapcsolatukon túl kevés hasonlóság van köztük. Quantallnál emlékszik, hogy magát nem is papként mutatta be, bár elmosódott a pontos tartalma a szavainak. Kicsit sok volt belőlük és a meggyes sütemény kellemes volt a hosszas utazás lecsalása után a mágiájukkal. Viszont most Quantallt keresi, mint szerénytelen érdeklődés a szalag esetleg már meglévő új gazdáiról. Mai most éppen házon kívül van, bár sejti, merre, Norileina nevűt nem is tudja, miként kereshetné meg, így marad Quantall. Útját viszont egy kellemes meglepetés szabja félbe, ugyanis Drameilotent látja meg a falakon belül. Oda is indul hozzá.*
- Békés napot!
*A formalitások és esetleges kérdés letudtával nem is haboz sokat, elég direkt tud lenni, ha valamit kérni akar. Egy kék fiolát vesz elő, a belső zsebéből, de nem a varázsitalos tokjából. Ez nem csak egy egyszerű manaital. Pontosabban, de, az, viszont benne fényes apró derengéssel megtalálható Gömböc. Még nem engedi ki és erre jó oka van.*
- Szeretnék egy szívességet kérni, pontosabban azt, hogy a távollétemben vigyázzon Gömböcre. Ha úgy hozza a sors, maradandóan.
*Elismerni, hogy ez további kérdésekkel fog járni, melyből egy párra az ötlet hirtelenségének okán lehet maga se tud válaszolni, azonban a mágiatudományt illetően kevés alkalmasabb személyt ismer és azoknak túléléséről sem hallott még. De még ha nem is vész el a Krenkataur mélyében, az alkímiai kutatások évekre el fogják havazni, így nem tud foglalkozni a lény vizsgálatával, ahogy szerette volna.*
5505. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-06 02:37:37
Üzenet elküldve: 2026-09-06 02:37:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 176
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kavicsos út//
*Bár térdel az alak, így is a mellkasáig ér, talán az álláig is, ha kihúzza magát. Arca finomvonású, fülei enyhén ívelőek. Alkatából ítélve félvér lehet, a szebbik fajta. Férfi… fiatal férfi, bár Thalyssában nem idézi fel azt az elemi undort, vagy megvetést, melyek általánosságban megülik a gyomrát, valahányszor megpillant bárkit az ellenkező nemből, akit az útjába sodor az élet. Hiába a széles vállak, a csontos mellkas, erre itt nem tekint másként, mint bármelyik asszonyra vagy leányra, akiket egyszer talán még nővéreként vagy húgaként fog szólítani.
A szép arc fintorba szalad, melyet a boszorkányfióka önkéntelenül is tükröz. Fejét lentebb biccenti és hátrébb is húzza, míg szemöldöke magasra kúszik, telt ajkait egymáshoz préseli, szájzugai dacosan, már-már sértetten görbülnek egy pillanatra.
Még,hogy őt le merje valaki fintorogni? Undorral a tekintetében?! Keze ökölbe szorul, testtartása alig észrevehetően görnyed kissé. Pontosan ugyan az a düh lángol fel benne, melyet húgai ébresztettek benne, valahányszor csúfolódtak. Annak is mindig verekedés volt a vége!
A felismerés megdöbbenti. A kezdeti dühöt felváltja az értetlenség, felemás tekintete kíváncsian fürkészi végig a másikat. Otthonában azokat, akiknek felemás a szemük „boszorkányszeműnek” hívták. Azt állították, azok, akiket ezzel áld meg a természet, máshogy látják a világot. Belátnak a képzelt valóság mögé és felfedezik, meglátják az igazat. Talán így van, talán nem… soha sem fog kiderülni valószínűleg.*
-Mégis milyen élő parancsolhatna neked ott, ahol az élet sem teheti?
*A hangja jóval karcosabb, mint először volt, mélyebben, bölcsebben cseng. Korábbi dühös tekintete szelíddé válik, már-már kíváncsivá. A farkasbőrt az egyik, borostyánnal benőtt sírkőre ejti, hogy köntösében térdelhessen maga is a fél-elf mellé. Sarkára ereszkedik, egyre csak figyeli, milyen munkát végez, mit kapar.
A jel ismeretlen számára, így nem szól bele. Köntöszsebéből apró tégely kerül elő, azzal kezd babrálni, hogy megszabadítsa a tetejétől. Hamarosan sikerrel jár.*
-Összecsípett téged a csalán… pihenj meg, egészen felcsípte a kezed. Itt van, kend be vele magad, majd én befejezem neked, míg hagyod, hogy felszívja. Hűsíteni fogja, kevéséb bizsereg majd… Mondd el nekem, mit dolgozol most itt? Miért kaparászod ezt a jelet, hát ártott neked?
//Kavicsos út//
*Bár térdel az alak, így is a mellkasáig ér, talán az álláig is, ha kihúzza magát. Arca finomvonású, fülei enyhén ívelőek. Alkatából ítélve félvér lehet, a szebbik fajta. Férfi… fiatal férfi, bár Thalyssában nem idézi fel azt az elemi undort, vagy megvetést, melyek általánosságban megülik a gyomrát, valahányszor megpillant bárkit az ellenkező nemből, akit az útjába sodor az élet. Hiába a széles vállak, a csontos mellkas, erre itt nem tekint másként, mint bármelyik asszonyra vagy leányra, akiket egyszer talán még nővéreként vagy húgaként fog szólítani.
A szép arc fintorba szalad, melyet a boszorkányfióka önkéntelenül is tükröz. Fejét lentebb biccenti és hátrébb is húzza, míg szemöldöke magasra kúszik, telt ajkait egymáshoz préseli, szájzugai dacosan, már-már sértetten görbülnek egy pillanatra.
Még,hogy őt le merje valaki fintorogni? Undorral a tekintetében?! Keze ökölbe szorul, testtartása alig észrevehetően görnyed kissé. Pontosan ugyan az a düh lángol fel benne, melyet húgai ébresztettek benne, valahányszor csúfolódtak. Annak is mindig verekedés volt a vége!
A felismerés megdöbbenti. A kezdeti dühöt felváltja az értetlenség, felemás tekintete kíváncsian fürkészi végig a másikat. Otthonában azokat, akiknek felemás a szemük „boszorkányszeműnek” hívták. Azt állították, azok, akiket ezzel áld meg a természet, máshogy látják a világot. Belátnak a képzelt valóság mögé és felfedezik, meglátják az igazat. Talán így van, talán nem… soha sem fog kiderülni valószínűleg.*
-Mégis milyen élő parancsolhatna neked ott, ahol az élet sem teheti?
*A hangja jóval karcosabb, mint először volt, mélyebben, bölcsebben cseng. Korábbi dühös tekintete szelíddé válik, már-már kíváncsivá. A farkasbőrt az egyik, borostyánnal benőtt sírkőre ejti, hogy köntösében térdelhessen maga is a fél-elf mellé. Sarkára ereszkedik, egyre csak figyeli, milyen munkát végez, mit kapar.
A jel ismeretlen számára, így nem szól bele. Köntöszsebéből apró tégely kerül elő, azzal kezd babrálni, hogy megszabadítsa a tetejétől. Hamarosan sikerrel jár.*
-Összecsípett téged a csalán… pihenj meg, egészen felcsípte a kezed. Itt van, kend be vele magad, majd én befejezem neked, míg hagyod, hogy felszívja. Hűsíteni fogja, kevéséb bizsereg majd… Mondd el nekem, mit dolgozol most itt? Miért kaparászod ezt a jelet, hát ártott neked?
5504. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-06 00:28:13
Üzenet elküldve: 2026-09-06 00:28:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Ártalmatlan ima//
* Térdelve, csukott szemmel aligha tudhatja milyen fejet vág most a mágus, ám nem kell sokat várnia a kellő reakcióra. Térdelve veszi át az amulettet, közben pedig a vastag erszényt úgy adja át, mintha egy óriási kő esett volna le a szívéről. Jelenleg nincs szüksége aranyra, csupán erőre, amit arra használhat, amihez alapból is ért. Harchoz. A kezében lévő amulettre csak egy pillantást vesz. Nem tűnik sokkal különlegesebbnek, mégis érzi a belőle áradó erőt. Felköti a nyakába, és csak utána áll fel a helyéről. Miután végzett, gyorsan megfordul, hogy egy utolsó kérdést feltegyen a mágusnak. *
- Hol találhatlak meg?
* Teszi fel a nagy kérdést mihelyst megfordul. Ha megtudja az illető kilétét, biztos megtalálja a jövőben. Feltéve, ha túléli. Ám ha a megfordulását követve csak hűlt helyét találná a mágusnak, úgy csak egy önelégült mosolyt erőltet magára, majd ismét az oltár felé emeli a tekintetét. *
- Úgy tűnik, bajnok lettem. Remélem, nem okozok csalódást.
* Mondja az oltárnak, majd egy utolsó tisztelgést követően megfordul. Elég időt vesztegetett a templom falain belül. Eljött a tettek ideje.
Ahogy kilép a templomból, kell egy kis idő, hogy hozzászokjon a szeme a kinti világossághoz. Kezét ösztönösen a szeméhez emeli, amikor a feltámadó szél végigsöpör rajta, haját az arcába kavarva. A szemébe hulló tincsek miatt végül ugyanazzal a mozdulattal, amellyel árnyékolta tekintetét, hátrasöpri az egész haját. *
* Térdelve, csukott szemmel aligha tudhatja milyen fejet vág most a mágus, ám nem kell sokat várnia a kellő reakcióra. Térdelve veszi át az amulettet, közben pedig a vastag erszényt úgy adja át, mintha egy óriási kő esett volna le a szívéről. Jelenleg nincs szüksége aranyra, csupán erőre, amit arra használhat, amihez alapból is ért. Harchoz. A kezében lévő amulettre csak egy pillantást vesz. Nem tűnik sokkal különlegesebbnek, mégis érzi a belőle áradó erőt. Felköti a nyakába, és csak utána áll fel a helyéről. Miután végzett, gyorsan megfordul, hogy egy utolsó kérdést feltegyen a mágusnak. *
- Hol találhatlak meg?
* Teszi fel a nagy kérdést mihelyst megfordul. Ha megtudja az illető kilétét, biztos megtalálja a jövőben. Feltéve, ha túléli. Ám ha a megfordulását követve csak hűlt helyét találná a mágusnak, úgy csak egy önelégült mosolyt erőltet magára, majd ismét az oltár felé emeli a tekintetét. *
- Úgy tűnik, bajnok lettem. Remélem, nem okozok csalódást.
* Mondja az oltárnak, majd egy utolsó tisztelgést követően megfordul. Elég időt vesztegetett a templom falain belül. Eljött a tettek ideje.
Ahogy kilép a templomból, kell egy kis idő, hogy hozzászokjon a szeme a kinti világossághoz. Kezét ösztönösen a szeméhez emeli, amikor a feltámadó szél végigsöpör rajta, haját az arcába kavarva. A szemébe hulló tincsek miatt végül ugyanazzal a mozdulattal, amellyel árnyékolta tekintetét, hátrasöpri az egész haját. *
5503. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-05 23:39:27
Üzenet elküldve: 2026-09-05 23:39:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 400
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Ártalmatlan ima//
* A válasz, bár főleg ígéret, nem hordoz magában hazugságot. Drameiloten úgy érzi, hogy Ettvallder igazat mond, valóban komolyan gondolja az elhangzó kijelentéseket. És ez elég neki ahhoz, hogy a medált visszanyújtsa. *
- Használd akkor. Remélem, hogy ereje a segítségedre lesz, és így mindannyiunkat szolgálsz majd vele. A Hetedik fénye ebben él tovább, és azzal, hogy viseled, benned is. * Mondja, és ha a szőke harcos akarja, akkor átveheti az ezüstöt, innentől az ő tulajdonát képezi. *
- Remélem, hogy túléled az ostromot, és találkozunk még. Mindenképp el kell majd mesélned a kalandjaidat, Eeyr bajnoka. Számítunk rád. * Búcsúzik, miközben felveszi a számára átadott pénzes zsákot, és az oldalára erősíti, ahova az erszényét szokta. Továbbra sem számolja meg az összeget, és ebből a férfi tudhatja, hogy vagy jelképes az összeg, és sosem számított, vagy olyan kifinomult képességekkel rendelkezik a nemes, hogy a súlya alapján nagyjából megállapítja az értéket. Bárhogy is van, dolga végeztével int a másiknak. *
- A viszont látásra, fiam. * Köszön el tőle, és ott hagyja az oltárnál, hogy elmondhasson még magányosan néhány fohászt, ha szeretne, vagy pedig mehet dolgára. A Sayqueves ház feje viszont távozik. *
* A válasz, bár főleg ígéret, nem hordoz magában hazugságot. Drameiloten úgy érzi, hogy Ettvallder igazat mond, valóban komolyan gondolja az elhangzó kijelentéseket. És ez elég neki ahhoz, hogy a medált visszanyújtsa. *
- Használd akkor. Remélem, hogy ereje a segítségedre lesz, és így mindannyiunkat szolgálsz majd vele. A Hetedik fénye ebben él tovább, és azzal, hogy viseled, benned is. * Mondja, és ha a szőke harcos akarja, akkor átveheti az ezüstöt, innentől az ő tulajdonát képezi. *
- Remélem, hogy túléled az ostromot, és találkozunk még. Mindenképp el kell majd mesélned a kalandjaidat, Eeyr bajnoka. Számítunk rád. * Búcsúzik, miközben felveszi a számára átadott pénzes zsákot, és az oldalára erősíti, ahova az erszényét szokta. Továbbra sem számolja meg az összeget, és ebből a férfi tudhatja, hogy vagy jelképes az összeg, és sosem számított, vagy olyan kifinomult képességekkel rendelkezik a nemes, hogy a súlya alapján nagyjából megállapítja az értéket. Bárhogy is van, dolga végeztével int a másiknak. *
- A viszont látásra, fiam. * Köszön el tőle, és ott hagyja az oltárnál, hogy elmondhasson még magányosan néhány fohászt, ha szeretne, vagy pedig mehet dolgára. A Sayqueves ház feje viszont távozik. *
5502. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-05 21:03:01
Üzenet elküldve: 2026-09-05 21:03:01
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 105
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Kavicsos út//
*Hogy mekkora kegyet jelent a valóságban az, hogy engedélyt kapott a Kúria falainak elhagyására, azt soha, senki sem fogja megérteni, aki egy hatnál többet sosem élt Pirtianes városában. Mert valóban engedélyt kapott arra, hogy elhagyja az épületet és a városba térjen, nem pedig utasítás hatására, konkrétan kijelölt cél miatt tette ezt.
Mennyire érthető vajon a különbség?
Ha a piactérre küldik hogy kolompért hagymát és répát vegyen, akkor ott egyértelműen a legrövidebb úton s a legsietősebb módon jár majd; a piacon egyenesen az öreg Gennie standjához megy, sem jobbra sem balra nem néz, és kiváltképp nem szól máshoz, mint az öreg Gennie-hez, s hozzá is csak annyit, amennyit feltétlen szükséges. S ezután? Ami úton jött, azon rögvest tér is vissza a Kúria falai közé.
Ám most elengedték. Az Úrnője azt mondta: menjen. Persze ez a szó sem csak ennyit jelentett; a sötételfek nyelve megannyi réteget és jelentést hordoz magában, melyek árnyalatait csupán a hangsúly festi meg, vagy akár csak a fejtartás, melyet a szó kiejtése közben mutatnak. “Elengedlek”, ez volt a szó. “Elengedlek, de tudd, hogy a szemem rajtad van, és lenyúzott bőrödbe csomagolom még dobogó szívedet, ha csalódást mersz okozni”, jelentette valójában. Természetesen tisztában van vele, hogy Vhorossi Úrnőnek eszébe sem jutna a városlakók közé ereszkednie csak hogy megbizonyosodjon arról hogy merre jár s mit tesz, ám nagyon is tisztában van azzal, hogy Kharasshit talán észre sem venné, ha az alig pár lépéssel mögötte is járna. Nem fél a férfitól! De ostoba lenne, ha nem tartana tőle.
Persze hirtelen jött, és korlátok közé szorított szabadsága nem csak úgy magától pottyant az ölébe.
Pirtianes városában a Sötét Anya tisztelete dívik. A sötételfek az Anyának szentelt oltárok elé járnak fohászkodni és imádkozni, s elvégezni saját rítusaikat, melyekkel áhítatos hűségüket fejezik ki. A szolgák és szolgálók éppen ezért természetesen ugyancsak az Anyát dicsőítik, ám számukra tilos a szentélyekbe lépés, hiszen jelenlétükkel csak bemocskolnák a helyet. Nekik saját imahelyek vannak kialakítva, ahol az Anya színe elé járulhatnak, noha az ő saját lelküknek az értéke elenyészőnek számít. Ilyen imahely a Kúria falai között - nincs. Ám az Úrnője kegyes volt és nagylelkű vele, mikor megengedte számára, hogy némi időt töltsön azzal, hogy megkeresse a magának megfelelő helyet ilyen természetű szükségleteinek elintézésére.
Óvatosan kellett intéznie a dolgot, hiszen ebben az amúgy is ocsmány felszíni városban szinte jóformán csak Eeyr-hívők nyüzsögnek, de azok olyan számmal, hogy az istennő bizonyára kipirulva sóhajtozik gyönyörében a dologtól. Némi tapintatos kérdezősködéssel és kutatómunkával kiderítette, hogy annak idején valóban volt a városban egy olyan imahely, ami a hozzá hasonlók számára készült, hiszen a lázadás előtt a Dwirinthalen-családnak több szolgája is volt, és nem csak ők voltak a városban. Ám az imahely elpusztult -hogy valakik keze által, vagy Eeyr omlaszotta össze, ki mondhatná meg?-, annak csak valahavolt helyéről tudott összeszedni morzsákat.
Morzsák.. amik egymás után a földre szóródva amolyan kijelölt útként vezették el oda, ahol most is térdel.
Mert térdel. Egy hosszú évekkel ezelőtt ledőlt és háromba repedt sírkő mellett, amire egy nevet sem vésett fel soha senki; viszont gondos kezek egy gyönyörű ábrát véstek bele, csodálatosat, hogy annak látványa is áhítattal tölti el.
Ujjaival finoman piszkálja ki a vésetből a belétapadt mohát, nem bánja ha az körme alá szorul, és azt sem bánja, ha körmei már sajognak a munkától. A kőtáblát a földre dőlve hagyta - nem is lett volna értelme hozzányúlnia, hiszen a darabokat nem tudná összeforrasztani egy egésszé. Viszont annyit megtehetett, hogy annak környékét megtisztította a csalántól, aminek burjánzása egyértelműen árulkodott arról, hogy a föld alatt testek bomlanak sötét és csöndes magányukban. Sajgó bőrű kezeivel ezután a sírkövet vette törődésbe, s most gondosan épp a hatodik pókláb-vésetet tisztogatja. Már csak kettő, ezen túl már csak kettő van, és a Sötét Anya jele újra szabadon és tisztán nevethet az égre, arcon köpve az önteltségében pöffeszkedő Eeyr-t.
Felkapja a fejét ahogy szót hall; bár a hang nem ismerős számára. Felméri a süldő felszínit, szájzugába apró fintor ül. Nincs kedve vele beszélgetni. Biztosan csak pitypangot keres, hogy abból koszorút fonhasson homlokára, vagy más efféle - gondolná.*
- Dolgozom. *-hangja halk és egykedvű, ahogy szinte mindig, ha megszólal-* Nem tilos itt lennem!
*Kissé elhúzza száját. Nem kellett volna magyarázkodnia..! Inkább visszafordul a hatodik póklábhoz.*
//Kavicsos út//
*Hogy mekkora kegyet jelent a valóságban az, hogy engedélyt kapott a Kúria falainak elhagyására, azt soha, senki sem fogja megérteni, aki egy hatnál többet sosem élt Pirtianes városában. Mert valóban engedélyt kapott arra, hogy elhagyja az épületet és a városba térjen, nem pedig utasítás hatására, konkrétan kijelölt cél miatt tette ezt.
Mennyire érthető vajon a különbség?
Ha a piactérre küldik hogy kolompért hagymát és répát vegyen, akkor ott egyértelműen a legrövidebb úton s a legsietősebb módon jár majd; a piacon egyenesen az öreg Gennie standjához megy, sem jobbra sem balra nem néz, és kiváltképp nem szól máshoz, mint az öreg Gennie-hez, s hozzá is csak annyit, amennyit feltétlen szükséges. S ezután? Ami úton jött, azon rögvest tér is vissza a Kúria falai közé.
Ám most elengedték. Az Úrnője azt mondta: menjen. Persze ez a szó sem csak ennyit jelentett; a sötételfek nyelve megannyi réteget és jelentést hordoz magában, melyek árnyalatait csupán a hangsúly festi meg, vagy akár csak a fejtartás, melyet a szó kiejtése közben mutatnak. “Elengedlek”, ez volt a szó. “Elengedlek, de tudd, hogy a szemem rajtad van, és lenyúzott bőrödbe csomagolom még dobogó szívedet, ha csalódást mersz okozni”, jelentette valójában. Természetesen tisztában van vele, hogy Vhorossi Úrnőnek eszébe sem jutna a városlakók közé ereszkednie csak hogy megbizonyosodjon arról hogy merre jár s mit tesz, ám nagyon is tisztában van azzal, hogy Kharasshit talán észre sem venné, ha az alig pár lépéssel mögötte is járna. Nem fél a férfitól! De ostoba lenne, ha nem tartana tőle.
Persze hirtelen jött, és korlátok közé szorított szabadsága nem csak úgy magától pottyant az ölébe.
Pirtianes városában a Sötét Anya tisztelete dívik. A sötételfek az Anyának szentelt oltárok elé járnak fohászkodni és imádkozni, s elvégezni saját rítusaikat, melyekkel áhítatos hűségüket fejezik ki. A szolgák és szolgálók éppen ezért természetesen ugyancsak az Anyát dicsőítik, ám számukra tilos a szentélyekbe lépés, hiszen jelenlétükkel csak bemocskolnák a helyet. Nekik saját imahelyek vannak kialakítva, ahol az Anya színe elé járulhatnak, noha az ő saját lelküknek az értéke elenyészőnek számít. Ilyen imahely a Kúria falai között - nincs. Ám az Úrnője kegyes volt és nagylelkű vele, mikor megengedte számára, hogy némi időt töltsön azzal, hogy megkeresse a magának megfelelő helyet ilyen természetű szükségleteinek elintézésére.
Óvatosan kellett intéznie a dolgot, hiszen ebben az amúgy is ocsmány felszíni városban szinte jóformán csak Eeyr-hívők nyüzsögnek, de azok olyan számmal, hogy az istennő bizonyára kipirulva sóhajtozik gyönyörében a dologtól. Némi tapintatos kérdezősködéssel és kutatómunkával kiderítette, hogy annak idején valóban volt a városban egy olyan imahely, ami a hozzá hasonlók számára készült, hiszen a lázadás előtt a Dwirinthalen-családnak több szolgája is volt, és nem csak ők voltak a városban. Ám az imahely elpusztult -hogy valakik keze által, vagy Eeyr omlaszotta össze, ki mondhatná meg?-, annak csak valahavolt helyéről tudott összeszedni morzsákat.
Morzsák.. amik egymás után a földre szóródva amolyan kijelölt útként vezették el oda, ahol most is térdel.
Mert térdel. Egy hosszú évekkel ezelőtt ledőlt és háromba repedt sírkő mellett, amire egy nevet sem vésett fel soha senki; viszont gondos kezek egy gyönyörű ábrát véstek bele, csodálatosat, hogy annak látványa is áhítattal tölti el.
Ujjaival finoman piszkálja ki a vésetből a belétapadt mohát, nem bánja ha az körme alá szorul, és azt sem bánja, ha körmei már sajognak a munkától. A kőtáblát a földre dőlve hagyta - nem is lett volna értelme hozzányúlnia, hiszen a darabokat nem tudná összeforrasztani egy egésszé. Viszont annyit megtehetett, hogy annak környékét megtisztította a csalántól, aminek burjánzása egyértelműen árulkodott arról, hogy a föld alatt testek bomlanak sötét és csöndes magányukban. Sajgó bőrű kezeivel ezután a sírkövet vette törődésbe, s most gondosan épp a hatodik pókláb-vésetet tisztogatja. Már csak kettő, ezen túl már csak kettő van, és a Sötét Anya jele újra szabadon és tisztán nevethet az égre, arcon köpve az önteltségében pöffeszkedő Eeyr-t.
Felkapja a fejét ahogy szót hall; bár a hang nem ismerős számára. Felméri a süldő felszínit, szájzugába apró fintor ül. Nincs kedve vele beszélgetni. Biztosan csak pitypangot keres, hogy abból koszorút fonhasson homlokára, vagy más efféle - gondolná.*
- Dolgozom. *-hangja halk és egykedvű, ahogy szinte mindig, ha megszólal-* Nem tilos itt lennem!
*Kissé elhúzza száját. Nem kellett volna magyarázkodnia..! Inkább visszafordul a hatodik póklábhoz.*
5501. hozzászólás ezen a helyszínen: Templom
Üzenet elküldve: 2026-09-05 16:17:58
Üzenet elküldve: 2026-09-05 16:17:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Ártalmatlan ima//
* A másik elé nyújtott pénzt nem veszi el egyhamar. Érdeklődve, kissé meglepve billenti meg a fejét, ám a meglepetésekkel még nem végzett a mágus. Nem tudja hova tenni a kapott kérést, bár tekintve, hogy a pénz még nála, illetve az amulett a másiknál, így aligha csóválhatja nemlegesen a fejét. Az amulettre sokkal nagyobb szüksége van, mint az aranyra. Míg az arany csak súlyában gátolja az orkok között, addig az áldott amulett segítségével villámként csaphat szét köztük. *
- Rendben.
* Feleli röviden, majd leereszti kezét az arannyal együtt. A kérdést hallva szemei kikerekednek, ám csak a nyers megfogalmazás, ami kicsit kibillenti a megszokott nyugalmából. Ahogy kérve lett tőle, nem válaszol egyből, kivárja a varázslat végét. Amint látja a jelzést, így szól. *
- Vállalom. Ameddig bírom erővel, addig azon leszek, hogy elhárítsam a város ellen érkező fenyegetést.
* Sok dolgot elért már a városban, így nem is szeretné azt veszni hagyni. Bár sokan felmarkolnák a szajrét és elmenekülnének jobb vizekre, a félvér nem ilyen. Bár nem egyedül fogja eldönteni a csata kimenetelét, mégis szeretné magáról elhinni, hogy képes változást hozni, de ahhoz erőre van szüksége. Ha ehhez végleg be kell hódolnia Eeyr istenség előtt, hát legyen.
Féltérdre ereszkedik a varázsló előtt, ám ez gesztus sokkal inkább a mögötte lévő oltár felé szól, mintsem felé. *
- Mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást.
* A másik elé nyújtott pénzt nem veszi el egyhamar. Érdeklődve, kissé meglepve billenti meg a fejét, ám a meglepetésekkel még nem végzett a mágus. Nem tudja hova tenni a kapott kérést, bár tekintve, hogy a pénz még nála, illetve az amulett a másiknál, így aligha csóválhatja nemlegesen a fejét. Az amulettre sokkal nagyobb szüksége van, mint az aranyra. Míg az arany csak súlyában gátolja az orkok között, addig az áldott amulett segítségével villámként csaphat szét köztük. *
- Rendben.
* Feleli röviden, majd leereszti kezét az arannyal együtt. A kérdést hallva szemei kikerekednek, ám csak a nyers megfogalmazás, ami kicsit kibillenti a megszokott nyugalmából. Ahogy kérve lett tőle, nem válaszol egyből, kivárja a varázslat végét. Amint látja a jelzést, így szól. *
- Vállalom. Ameddig bírom erővel, addig azon leszek, hogy elhárítsam a város ellen érkező fenyegetést.
* Sok dolgot elért már a városban, így nem is szeretné azt veszni hagyni. Bár sokan felmarkolnák a szajrét és elmenekülnének jobb vizekre, a félvér nem ilyen. Bár nem egyedül fogja eldönteni a csata kimenetelét, mégis szeretné magáról elhinni, hogy képes változást hozni, de ahhoz erőre van szüksége. Ha ehhez végleg be kell hódolnia Eeyr istenség előtt, hát legyen.
Féltérdre ereszkedik a varázsló előtt, ám ez gesztus sokkal inkább a mögötte lévő oltár felé szól, mintsem felé. *
- Mindent megteszek, hogy ne okozzak csalódást.
4123-4142 , 4143-4162 , 4163-4182 , 4183-4202 , 4203-4222 , 4223-4242 , 4243-4262 , 4263-4282 , 4283-4302 , 4303-4322 , 4323-4342 , 4343-4362 , 4363-4382 , 4383-4402 , 4403-4422 , 4423-4442 , 4443-4462 , 4463-4482 , 4483-4502 , 4503-4522 , 4523-4542 , 4543-4562 , 4563-4582 , 4583-4602 , 4603-4622 , 4623-4642 , 4643-4662 , 4663-4682 , 4683-4702 , 4703-4722 , 4723-4742 , 4743-4762 , 4763-4782 , 4783-4802 , 4803-4822 , 4823-4842 , 4843-4862 , 4863-4882 , 4883-4902 , 4903-4922 , 4923-4942 , 4943-4962 , 4963-4982 , 4983-5002 , 5003-5022 , 5023-5042 , 5043-5062 , 5063-5082 , 5083-5102 , 5103-5122 , 5123-5142 , 5143-5162 , 5163-5182 , 5183-5202 , 5203-5222 , 5223-5242 , 5243-5262 , 5263-5282 , 5283-5302 , 5303-5322 , 5323-5342 , 5343-5362 , 5363-5382 , 5383-5402 , 5403-5422 , 5423-5442 , 5443-5462 , 5463-5482 , 5483-5502 , 5501-5520