//Kharasshi, Rilkälne - Zárás//
//a szobában, majd el//
//A hozzászólás 16+ jelentet tartalmaz//
- Túl sok párnával alszol *morogja. Húzódnak az izmai, nyilallnak a sebei, ahogy felkönyököl, hogy arrébb hajigálja a különféle nagyságú és díszítésű alkalmatosságokat.*
- Mindegyiknek megvan a maga szerepe *mosolyodik a nő. A füle mögé tűri gesztenyeszín fürtjeit és kaján csókot lehel Kharasshi meztelen oldalára.* - A fejem alá, az ölelésembe, a derekam mögé, a combjaim közé... *súgja. A hangsúlya finoman játszik az érzékekkel. A párnák fogalma könnyed, hús-vér áthallást kap. Csapdájában elveszett férfiak képzetét idézi. Életek fonalából szőtt, megnyúzott lelkekből varrt szobadíszek e süppedős, baldachinos oltáron.
Néhány párna kerül Kharasshi háta mögé is, ahogy kelletlenül szisszenve ülő helyzetbe tolja magát.*
- Legközelebb nem hagylak nyerni.
- De hiszen megöltél. *A hamiskás mosoly igéző az ajkak szegletén. A tény, amit kiejtett a száján nyilvánvalóan nem cáfolja a hím vereségét, ezt mindketten pontosan tudják.
Kharasshi a tudatában van, de nem emlékszik sem a harcra sem a szeretkezésükre utána. Csupán képek, ködös, álomszerű jelenetek derengenek. Ha erőlteti az emlékezést az elméje mélyéről kinyúl felé egy-egy közülük és intenzitásával végigszánt az érzékein, mintha magával akarná húzni és elvenni az ép eszét is.
Nem fogta vissza magát. Most sem. Erről beszédesen jelent sajgó, elgyötört és kifacsart teste. A boszorkány kreol bőrén ellenben úgy fénylik az izzadság, mintha maga lenne az életerő olajos tündöklése. Nomád metszésű vonásain megelégedettség ül, ahogy Kharasshi ölébe csúszva fölé kerekedik. A hím morózus sóhajára csak újra elmosolyodik. Tisztában van vele, hogy most még biztosan nem lenne képes rá a fehér hajú, és azzal is, hogy ez milyen bosszantó a hím számára. Az érdes tenyerek azért csak a combjára kúsznak, a fakó tekintet pedig szúrósan kutatja a szándékait, ahogy azt a harcostól már megszokta.*
- Mit csinálsz, Kharasshi? *kérdi a fejét ingatva.* - Vadvirágokat tépkedsz a mezőn? *A boszorkány hangja épp elég gúnyos hozzá, hogy Kharasshi értse, mire utal ez alatt. Az ellenállás azonnal hidegen borzolja a hím bőrét. Az ő élete! Ő dönt, hogyan éli!*
- Fel kell ébredned *mondja a nő, mielőtt Kharasshi megszólalhatna. Mondatában a _kell_ igazsága külön nyomatékot sem kíván magának. Szinte teljesen fekete íriszeiben se fodrozódik semmi. A változtathatatlan igazságok tiszta tükrében akad össze a hím tekintete saját magával.* - Ébredj. Kharasshi... Ébredj!
*Nyilallás kelti, mielőtt hajnalodna. Szaggató és ragaszkodó. Nincs mit tenni ellene. Meg kell várni, míg elmúlik. Mindenki tuja, akinek már görcsölt be valaha a vádlija az éjszaka közepén.
~Szuka!~ csikorogja magában a búcsúajándékra, de csendben marad. Nem akarja felébreszteni a mellette szuszogó lányt. Rilkäline mélyen alszik. A pillája se rebben. Nem is csoda, hiszen nem kímélte az éjszaka. Talán most még annyira se, mint eddig.
Ahogy a görcs lassan kiold Kharasshi lábában, óvatosan kifordul az ágy szélére és fehér fonataiba túrva ül fel. Az álmában érzett elcsigázottságnak csak az emléke ül a tagjain, a maga kellemetlen féligazságával. Egy kissé talán tényleg húzódnak a régi sebhelyei... meg valami az oldalán. Pont ott, ahol a boszorkány csókja érte. Hiába fordul hátra, hogy megnézze, a rúnát csak a szeme sarkából látja. Abban biztos, hogy ott van, csak abban nem, hogy létezik-e.
Ücsörög még egy hosszú percig, arcát a tenyereibe temetve, aztán óvatosan felkel és nadrágot húz.
Mikor beteszi maga mögött az ajtót, még sötét van. A holmija nagy részét csak odakint veszi fel. Szerencsére a nyeregtáskát már csak fel kellett nyalábolnia, hiszen egy ideje már gyakorlatilag útra készen telt nap nap után. Mintha Bitang se lepődne meg igazán, mikor megpillantja gazdáját az istálló ajtajában. A pirkadat már úton találja őket. Csupán egy darab papiros marad utána, ami magyarázatot nem, csak lezárást ad a fent szuszogó kis fakóvérűnek: Élj boldogul.*