//Második szál//
//Tűz volna?//
- Lihanechi tündértáncost aligha látni ilyen markánsan izmolt porhüvelyben *böki oda a megjegyzésre. Csodálja, de ki nem állhatja őket. Pálca csattanása, szidás és sajgó fájdalom kötődik hozzájuk a Rőt elméjében. ~Gyorsabban! Kecsesebben! Pontosabban!~ Még mindig visszhangzik a fejében. Míg húgocskáinak leginkább csak a tánc fortélyát kellett kitanulni, addig tőle ugyanezt várták a kardjával. Szúrásokkal, vágásokkal, kitérésekkel. A nap végére úgy égtek az izmai, úgy sajogtak a porcikái, hogy csak bezuhant az ágyba, de másnap újból visszaállt a pástra, ha minden tagja tiltakozott is ellene, mert meg akarta tanulni. S ha egyszer a Rőt valamit a fejébe vesz...*
- A győzelem nem egy az öléssel *súgja. Simítása már-már eléri a pengét, hogy gyengéden visszakövetelje, amikor a férfi bicskanyitogató aljssággal átveszi azt a másik kezébe. A lány arcán átfutó fintort ugyan nem láthatja a gladiátor, de egy apró, a doromboló csevelybe nem illő szusszanás árulkodhat róla.* - Hát nem láttál még olyan szikrát, amit oly nagyon vágytál volna lobogva látni, hogy azt sem félnél kockáztatni, hogy megéget?
*A felé induló jobb elől szíve szerint kitérne. Fegyvertelenül, egy férfi markában, a saját pengéje által halni, az nagyon rút halál volna. A fogadósra pillant. A rosszalló arckifejezés, amivel az öreg törölget, nem segít túl sokat. Ha a Láng Fattya megöli egy wegtoreni felhívásra, talán cinkosa is lenne benne. Nemtetszéssel, az látszik rajta, de ki tudja, milyen szívességek mozogtak erre, mikor Denjaar még kapitány volt.
Késő bánat, hogy jobban kellett volna igyekeznie akkor is, mikor azokat a furmányos fogásokat és ízületroppantó csavarásokat oktatták. Ha ebben a pillanatban borzasztó kényelmetlen is, úgy dönt, marad a titokzatosság álcájában és nem hátrál ki az érintés elől.
A suttogástól elfutja a libabőr a karjait. Ki gondolta volna, hogy ez a nap ilyesmibe torkollik? Ha csupán cserfes játék volna egy karakán férfival... de ha annak a karakán férfinak egy megbízás lapul a zsebében... Nyel egyet.*
- Ki mondta, hogy az én térdem nem remeg? Talán vakmerő vagyok, de nem bolond.
*Amikor a férfi elengedi, ösztönösen igyekszik szusszanásnyi távolságot nyerni, de korábban tőrért nyújtózó simítást nem engedi csak el magáról a másik. Pár szívdobbanásnyi csend telepszik közéjük, miután elhangzanak a feltételek.*
- Az emberek legtöbbje nem mondja ki, amit szeretne *szólal meg végül.* - Inkább csak igyekszik elérni azt. *A vörös úgy játszik a mozdulatokkal, a hanghordozásával, mintha párhuzamosan külön párbeszédet írna velük. Finoman mutat rá Denjaar gondolataira, melyek morranó szavát bármikor felismeri egy férfiban.*
- Kérlek, Wegtoren Bajnoka *duruzsolja.* - Visszaadnád, amit elvettél?