Arthenior - Temető
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 101 (2001. - 2004. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 1985-2004
2004. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-06-02 20:27:55
Üzenet elküldve: 2024-06-02 20:27:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír - Zárás//
*Mindketten szeretnék egymást még egyszer, de a körülmények, az elhangzottak, a változás szele és minden egyéb apró befolyásoló tényező úgy akarja, hogy mindez ne következhessen most be.
Az ölelés, ami végül nem torkollik kényeztetésbe ennek ellenére nagyon kellemes érzés. Nem is akar belőle szabadulni, de kénytelen, mikor a lány egy váratlan mozdulattal kiszabadítja magát a karjai közül. Nem feltétlenül tudja ezt mire vélni, de hamar megérti, mikor partnere néhány vágykeltő, de különös mondat után egyszer csak sarkon fordul és távozik. Nem tud neki már válaszolni, annyira letaglózza a hirtelen elválás, csak egy-két perccel később tud elkezdeni gondolkozni a hallottakon, és megbeszélni magával mindent, amit meg kell.*
- Két nap múlva… A Kalmárban. Miért pont ott? Még jó, hogy ott van a szobám És csinosan? Nem is biztos, hogy tudok olyat…
*A hercegnős ruhát nem veheti fel, az túlzás lenne, és egyébként sem tud egyedül belebújni. Ahogy gondolatai alábbhagynak, és tudatosul benne, hogy mi is történt az elmúlt egy órában vele, úgy érzi, hogy muszáj leülnie. Rátelepszik hát a hozzá legközelebb eső sírkőre, arcát a kezeibe temeti, és úgy próbálja felfogni, hogy mit is tett nemrég.*
- Most komolyan? Mi vagyok én? Szörnyeteg vagy áldozat? És ki vagy te? Még a nevedet sem kérdeztem meg…
*Ekkor jön rá, hogy míg ő egy csomó mindent elárult magáról, a szőkeségről nem tudott meg szinte semmit. Ez is egy indok a sok másik mellett, hogy ott legyen a Kalmárban két nap múlva, sötétedéskor. Miután elhatározta, hogy meg fog jelenni a találkozón, ő is elhagyja a temetőt és elindul egyébként pont a Kalmárba, hogy pontot tegyen ennek a különös napnak a végére.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír - Zárás//
*Mindketten szeretnék egymást még egyszer, de a körülmények, az elhangzottak, a változás szele és minden egyéb apró befolyásoló tényező úgy akarja, hogy mindez ne következhessen most be.
Az ölelés, ami végül nem torkollik kényeztetésbe ennek ellenére nagyon kellemes érzés. Nem is akar belőle szabadulni, de kénytelen, mikor a lány egy váratlan mozdulattal kiszabadítja magát a karjai közül. Nem feltétlenül tudja ezt mire vélni, de hamar megérti, mikor partnere néhány vágykeltő, de különös mondat után egyszer csak sarkon fordul és távozik. Nem tud neki már válaszolni, annyira letaglózza a hirtelen elválás, csak egy-két perccel később tud elkezdeni gondolkozni a hallottakon, és megbeszélni magával mindent, amit meg kell.*
- Két nap múlva… A Kalmárban. Miért pont ott? Még jó, hogy ott van a szobám És csinosan? Nem is biztos, hogy tudok olyat…
*A hercegnős ruhát nem veheti fel, az túlzás lenne, és egyébként sem tud egyedül belebújni. Ahogy gondolatai alábbhagynak, és tudatosul benne, hogy mi is történt az elmúlt egy órában vele, úgy érzi, hogy muszáj leülnie. Rátelepszik hát a hozzá legközelebb eső sírkőre, arcát a kezeibe temeti, és úgy próbálja felfogni, hogy mit is tett nemrég.*
- Most komolyan? Mi vagyok én? Szörnyeteg vagy áldozat? És ki vagy te? Még a nevedet sem kérdeztem meg…
*Ekkor jön rá, hogy míg ő egy csomó mindent elárult magáról, a szőkeségről nem tudott meg szinte semmit. Ez is egy indok a sok másik mellett, hogy ott legyen a Kalmárban két nap múlva, sötétedéskor. Miután elhatározta, hogy meg fog jelenni a találkozón, ő is elhagyja a temetőt és elindul egyébként pont a Kalmárba, hogy pontot tegyen ennek a különös napnak a végére.*
2003. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-06-02 12:23:59
Üzenet elküldve: 2024-06-02 12:23:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*Szerette volna ismét érezni a lányt, de nagyon. Vagy az ő kezeit magán. Most tombol benne minden, amit eddig el kellett nyomnia, hiszen Tiantól nem kapta meg, amit várt, mástól meg nem vehette el, mert hűséges szeretett volna maradni, ami egyébként nem is tudta, hogy jellemző rá. Mégis, annyira betegesen tud ragaszkodni, hogy abba más nem fér bele. Most pedig talált egy nőt, aki még csak nem is egyedül lakik abban a csinos testben, s már a gondolattól elfárad, hogy mindegyikkel más lesz majd az élet. Persze fel is villanyozza ez a varázs, ilyenje másnak nincsen.
Kezei ahelyett, hogy újra nadrágot bonthattak volna, csak visszasimul egy öleléssé, de a hiány dolgozik benne. Olyan erősen, hogy le kell hűtenie magát, de ez a nő mellett nem fog menni. Ő most nem az az őrült perszóna, mint ami Lil, akire igazából szüksége lenne most. Jó érzés, de ha valaki túl simulékony, ha valami túl jó, az megijeszti. És ijeszti a testvérekkel kapcsolatos beszélgetés is, mert egyáltalán nem akarja tudni, hogy másnak van olyanja, amije neki nincs már. Még ha nem is egy vér csörgedez bennük. Ismét lángol fel benne a nemtetszés, de most úrrá tud lenni ezen. Megígérte magának, hogy megpróbál jól viseltetni az összes személy irányában, akit a feketeség rejt. Így nem marad más hátra, mint, hogy végighallgatja a beszédet, majd, hogy ne tudja tovább fűzni, megragadja a hajzuhatagot és erősen rántja maga felé egy csókra. Ő már tudja, hogy ez a búcsú. Nem akar lelki életet élni. Még nem készült fel más nyafogására, bár ez ezzel jár az ilyesfajta kapcsolatokban. Hosszan nem engedi, s mikor újraéled benne a tűz, hogy újra elvegye azt, ami az övé, inkább kitépi magát a helyzetből. Ha még egyszer lelombozzák, biztosan a kis szaporán dobogó szívbe mártja a pengéjét csalódottságában.*
- Két nap múlva szerelmem. *Bár most nem őszinte a szóval kapcsolatban, de fel akarja lobbantani a lángot Nori iránt is, ne csak Lil kelljen neki olyan eszeveszett módon, így hát bután, de próbálkozik.* - A Kalmárban. Sötétedéskor. Csinos legyél.
*Azzal amolyan Nelirásan sarkon fordul és otthagyja a lányt. Ki kell pihenni a gondolatait és reggel rá kell törnie az ajtót Merlanára is, hogy kiadja magából az addig született gondolatait.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*Szerette volna ismét érezni a lányt, de nagyon. Vagy az ő kezeit magán. Most tombol benne minden, amit eddig el kellett nyomnia, hiszen Tiantól nem kapta meg, amit várt, mástól meg nem vehette el, mert hűséges szeretett volna maradni, ami egyébként nem is tudta, hogy jellemző rá. Mégis, annyira betegesen tud ragaszkodni, hogy abba más nem fér bele. Most pedig talált egy nőt, aki még csak nem is egyedül lakik abban a csinos testben, s már a gondolattól elfárad, hogy mindegyikkel más lesz majd az élet. Persze fel is villanyozza ez a varázs, ilyenje másnak nincsen.
Kezei ahelyett, hogy újra nadrágot bonthattak volna, csak visszasimul egy öleléssé, de a hiány dolgozik benne. Olyan erősen, hogy le kell hűtenie magát, de ez a nő mellett nem fog menni. Ő most nem az az őrült perszóna, mint ami Lil, akire igazából szüksége lenne most. Jó érzés, de ha valaki túl simulékony, ha valami túl jó, az megijeszti. És ijeszti a testvérekkel kapcsolatos beszélgetés is, mert egyáltalán nem akarja tudni, hogy másnak van olyanja, amije neki nincs már. Még ha nem is egy vér csörgedez bennük. Ismét lángol fel benne a nemtetszés, de most úrrá tud lenni ezen. Megígérte magának, hogy megpróbál jól viseltetni az összes személy irányában, akit a feketeség rejt. Így nem marad más hátra, mint, hogy végighallgatja a beszédet, majd, hogy ne tudja tovább fűzni, megragadja a hajzuhatagot és erősen rántja maga felé egy csókra. Ő már tudja, hogy ez a búcsú. Nem akar lelki életet élni. Még nem készült fel más nyafogására, bár ez ezzel jár az ilyesfajta kapcsolatokban. Hosszan nem engedi, s mikor újraéled benne a tűz, hogy újra elvegye azt, ami az övé, inkább kitépi magát a helyzetből. Ha még egyszer lelombozzák, biztosan a kis szaporán dobogó szívbe mártja a pengéjét csalódottságában.*
- Két nap múlva szerelmem. *Bár most nem őszinte a szóval kapcsolatban, de fel akarja lobbantani a lángot Nori iránt is, ne csak Lil kelljen neki olyan eszeveszett módon, így hát bután, de próbálkozik.* - A Kalmárban. Sötétedéskor. Csinos legyél.
*Azzal amolyan Nelirásan sarkon fordul és otthagyja a lányt. Ki kell pihenni a gondolatait és reggel rá kell törnie az ajtót Merlanára is, hogy kiadja magából az addig született gondolatait.*
2002. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-06-02 11:22:49
Üzenet elküldve: 2024-06-02 11:22:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*A lány szavai nyugtatóan hatnak rá. Sokan menekülnének mellőle, ha megtudnák, hogy a viselkedése, a személyisége, az egész lénye bármelyik pillanatban a feje tetejére állhat, és lehet, hogy egy teljesen más ember áll majd előttük, mint korábban.
A világ körülöttük újra elsötétül, de jó értelemben, mikor pár percre újra elvesznek a másik testének kiismeréséül szolgáló kellemes kalandban. Nori ezúttal valóban teljesen máshogy viselkedik. Kicsit sem erőszakos, hanem gyengéd, nőies és törődő. Most figyel arra, hogy partnerének is finom érzés legyen minden mozdulat. Kár, hogy ezúttal sikerül elrontania az idilli pillanatot azzal, hogy túl sokat beszél, amire Nelira fel is hívja a figyelmét.*
- Öhm… jó… *Nem is tud mást reagálni, annyira határozott a lány, így hát visszatér ahhoz, amit elkezdtek, és tovább kényeztetgeti a szőkeséget, amikor is még nagyobbat hibázik, mint az előbb. Úgy tűnik, hogy most még csak meg sem kell erőltetnie magát ahhoz, hogy hibát hibára halmozzon.
A válaszra egy nagyon kicsikét várni kell, de végül röviden és egyértelműen elhangzik. Ezt egy valamivel hosszabb szünet, majd egy kérdés követi.*
- Olyan, hogy nincs köztünk vérkötelék, de mégis olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek. Egy férfiről van szó. Ő nevelt fel a szüleim helyett. Tudod, mintha a bátyám lenne.
*Válaszolja halványan mosolyogva. Azt a kérdést viszont egyáltalán nem firtatja tovább, hogy Nelirának miért nincs testvére. A sötétben nem látta a sírköveken figyelő feliratokat, így fogalma sincs arról, hogy a lány ikertestvére az apja sírjához közel, ugyanebben a temetőben nyugszik.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*A lány szavai nyugtatóan hatnak rá. Sokan menekülnének mellőle, ha megtudnák, hogy a viselkedése, a személyisége, az egész lénye bármelyik pillanatban a feje tetejére állhat, és lehet, hogy egy teljesen más ember áll majd előttük, mint korábban.
A világ körülöttük újra elsötétül, de jó értelemben, mikor pár percre újra elvesznek a másik testének kiismeréséül szolgáló kellemes kalandban. Nori ezúttal valóban teljesen máshogy viselkedik. Kicsit sem erőszakos, hanem gyengéd, nőies és törődő. Most figyel arra, hogy partnerének is finom érzés legyen minden mozdulat. Kár, hogy ezúttal sikerül elrontania az idilli pillanatot azzal, hogy túl sokat beszél, amire Nelira fel is hívja a figyelmét.*
- Öhm… jó… *Nem is tud mást reagálni, annyira határozott a lány, így hát visszatér ahhoz, amit elkezdtek, és tovább kényeztetgeti a szőkeséget, amikor is még nagyobbat hibázik, mint az előbb. Úgy tűnik, hogy most még csak meg sem kell erőltetnie magát ahhoz, hogy hibát hibára halmozzon.
A válaszra egy nagyon kicsikét várni kell, de végül röviden és egyértelműen elhangzik. Ezt egy valamivel hosszabb szünet, majd egy kérdés követi.*
- Olyan, hogy nincs köztünk vérkötelék, de mégis olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek. Egy férfiről van szó. Ő nevelt fel a szüleim helyett. Tudod, mintha a bátyám lenne.
*Válaszolja halványan mosolyogva. Azt a kérdést viszont egyáltalán nem firtatja tovább, hogy Nelirának miért nincs testvére. A sötétben nem látta a sírköveken figyelő feliratokat, így fogalma sincs arról, hogy a lány ikertestvére az apja sírjához közel, ugyanebben a temetőben nyugszik.*
2001. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-06-01 19:37:57
Üzenet elküldve: 2024-06-01 19:37:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Néha semmit nem ért a nőből, néha úgy érzi, hogy ilyen rövid idő alatt mindent megértett. De ez a mondat, amit a világ tetejéről hablatyol, azok közé tartozik, amit nem tud hová tenni. Csak kérdően tekint rá, de már annyi furcsaságot hallott a mai napon, hogy nem üti meg nála a mércét, így azon túl nem megy bele, ha a tekintete után nem kapna választ.*
- A bonyolult jó. Az sosem unalmas. *Öleli magához, simítva végig az arcot, hogy aztán elveszhessen az ében tincsek között. Néha ő is másképpen gondolkodik, mint fél perccel korábban, így nem áll távol tőle befogadni a hallottakat. De nem túl mélyen teszi ezt, mert az nem tesz jót neki. Különös érzés egy másik lelket karjaiban tartani, ugyan abban a testben. Még a csók is más, de ezt is éppúgy igyekszik élvezni. Elveszik benne, kutakodik, hogy kiismerje ezt az ízt is. Már elkapná újra a hév, hogy többet akarjon belőle, mikor andalogni kezd füleibe a másik, de neki ez nem könnyű. A hasonló szavak sosem jöttek igazán a szájára, ha nem épp egy hisztiroham közepette volt, vagy fogta el valami nyomán a rettegés. Idilli nyugodtság övezi most, így pedig bármily jól is esik, nem tud hasonlókat mondani.*
- Ne beszélj annyit, csak érezz... Abból érteni fogod.
*Mondja végül, hogy ne hagyja meg a másikban hiányként a választalanságot. Kezei elindulnak, lefelé haladva Lil derekán, mert a közelségtől ismét rettentően megkívánta, s már törne is utat kettejük közé, de a csípőjénél tartva elveszik minden varázs, ahogy hirtelen a legnagyobb hibát véti el a kérdésével. Nagyot sóhajt és, mintha mi sem történt volna rendezi vissza karjait az ölelésbe. *
- Nincs, *Nyel egy nagyot, ezzel nem hazudik, mert valóban nincs már. Az élők között biztosan. De hogy mi kell ahhoz, hogy a történetét elmesélje bárkinek is, azt nem tudhatja senki. Egy biztos: a szerelem vajmi kevés hozzá. Kapóra jön viszont a kérdés utáni mondat, amire lecsaphat, hogy fel se merülhessen, hogy nem mond el valamit.*
- Milyen az a nem igazi? *Bár kissé izgatja a kérdés, annyira nem érdekli, minthogy elterelje a szót magáról.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Néha semmit nem ért a nőből, néha úgy érzi, hogy ilyen rövid idő alatt mindent megértett. De ez a mondat, amit a világ tetejéről hablatyol, azok közé tartozik, amit nem tud hová tenni. Csak kérdően tekint rá, de már annyi furcsaságot hallott a mai napon, hogy nem üti meg nála a mércét, így azon túl nem megy bele, ha a tekintete után nem kapna választ.*
- A bonyolult jó. Az sosem unalmas. *Öleli magához, simítva végig az arcot, hogy aztán elveszhessen az ében tincsek között. Néha ő is másképpen gondolkodik, mint fél perccel korábban, így nem áll távol tőle befogadni a hallottakat. De nem túl mélyen teszi ezt, mert az nem tesz jót neki. Különös érzés egy másik lelket karjaiban tartani, ugyan abban a testben. Még a csók is más, de ezt is éppúgy igyekszik élvezni. Elveszik benne, kutakodik, hogy kiismerje ezt az ízt is. Már elkapná újra a hév, hogy többet akarjon belőle, mikor andalogni kezd füleibe a másik, de neki ez nem könnyű. A hasonló szavak sosem jöttek igazán a szájára, ha nem épp egy hisztiroham közepette volt, vagy fogta el valami nyomán a rettegés. Idilli nyugodtság övezi most, így pedig bármily jól is esik, nem tud hasonlókat mondani.*
- Ne beszélj annyit, csak érezz... Abból érteni fogod.
*Mondja végül, hogy ne hagyja meg a másikban hiányként a választalanságot. Kezei elindulnak, lefelé haladva Lil derekán, mert a közelségtől ismét rettentően megkívánta, s már törne is utat kettejük közé, de a csípőjénél tartva elveszik minden varázs, ahogy hirtelen a legnagyobb hibát véti el a kérdésével. Nagyot sóhajt és, mintha mi sem történt volna rendezi vissza karjait az ölelésbe. *
- Nincs, *Nyel egy nagyot, ezzel nem hazudik, mert valóban nincs már. Az élők között biztosan. De hogy mi kell ahhoz, hogy a történetét elmesélje bárkinek is, azt nem tudhatja senki. Egy biztos: a szerelem vajmi kevés hozzá. Kapóra jön viszont a kérdés utáni mondat, amire lecsaphat, hogy fel se merülhessen, hogy nem mond el valamit.*
- Milyen az a nem igazi? *Bár kissé izgatja a kérdés, annyira nem érdekli, minthogy elterelje a szót magáról.*
2000. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-06-01 17:21:31
Üzenet elküldve: 2024-06-01 17:21:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igyekszik a lehető legérthetőbben elmagyarázni azt, amit tud a saját állapotáról. Azon kívül persze, hogy nap, mint nap szenved tőle, még akkor is, mikor látszólag teljesen rendben van vele minden.
A rövidke válasz hallatán barna szemei rendszertelenül pislognak, nem tudja eldönteni, hogy Nelira most nem értette, amit mondott vagy pont az a baj, hogy értette, és nemtetszését fejezi ki az érdektelenséget sugalló szavacskával. A lánnyal egyszerre néz fel ő is az égre, és megpillantja azt a csillagot, amit Cliontól kapott. Boldogan el is mosolyodik miatta.*
- Mindig onnan figyel… a világ tetejéről, ahova egyszer majd eljuthatunk…
*Elkalandoznak a gondolatai, így talán megint valahol félreérthető dolgokat sikerül kimondania, de ezt nem veszi észre. A kapott kérdésre mosolyodik csak el játékosan.*
- Valahogy úgy, de nem csak három. Legalább négy… illetve nem tudom, sok az átfedés is. Van, amelyiküket ismerem, míg másokat nem. Bonyolult ez…
*Kuncog, majd jólesően bújik bele az ölelésbe, a csókot pedig ugyanolyan szenvedélyesen, mint eddig, de agresszivitástól teljesen mentesen viszonozza. Játszadozik a lány ajkaival, élvezi, ahogy azok egymáshoz tapadnak, nyelve pedig hosszú másodpercekre elveszik a másik szájában.*
- Ne bántsuk egymást, csak szeressük. *Szólal meg, mikor végre egy kicsit el tud húzódni tőle, de az ölelésből nem mászik ki.*
- Arra van szükségem, hogy ne ítélkezzenek felettem, hanem szeressenek. Ezt még soha senkitől nem kaptam meg. Szeress kérlek, és cserébe én is szeretni foglak, ha hagyod!
*Kezei kissé idegesen mászkálnak a lány hátán, próbálja egyre jobban és jobban belegyömöszölni őt a saját ölelésébe, mert szerinte Nelirának most ott van a helye.
Ismét az égre pillant, ahol a csillagról eszébe jut megint az a testvéri kötelék, ami vér szerint nincs jelen, de mégis bátyjaként szereti Cliont. Állát a lány vállain pihenteti, úgy szólal meg újra, halkan, szinte a fülébe suttogva.*
- Neked van testvéred? Nekem nincs… igazi nincsen… *Kérdezi látszólag teljesen váratlanul.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igyekszik a lehető legérthetőbben elmagyarázni azt, amit tud a saját állapotáról. Azon kívül persze, hogy nap, mint nap szenved tőle, még akkor is, mikor látszólag teljesen rendben van vele minden.
A rövidke válasz hallatán barna szemei rendszertelenül pislognak, nem tudja eldönteni, hogy Nelira most nem értette, amit mondott vagy pont az a baj, hogy értette, és nemtetszését fejezi ki az érdektelenséget sugalló szavacskával. A lánnyal egyszerre néz fel ő is az égre, és megpillantja azt a csillagot, amit Cliontól kapott. Boldogan el is mosolyodik miatta.*
- Mindig onnan figyel… a világ tetejéről, ahova egyszer majd eljuthatunk…
*Elkalandoznak a gondolatai, így talán megint valahol félreérthető dolgokat sikerül kimondania, de ezt nem veszi észre. A kapott kérdésre mosolyodik csak el játékosan.*
- Valahogy úgy, de nem csak három. Legalább négy… illetve nem tudom, sok az átfedés is. Van, amelyiküket ismerem, míg másokat nem. Bonyolult ez…
*Kuncog, majd jólesően bújik bele az ölelésbe, a csókot pedig ugyanolyan szenvedélyesen, mint eddig, de agresszivitástól teljesen mentesen viszonozza. Játszadozik a lány ajkaival, élvezi, ahogy azok egymáshoz tapadnak, nyelve pedig hosszú másodpercekre elveszik a másik szájában.*
- Ne bántsuk egymást, csak szeressük. *Szólal meg, mikor végre egy kicsit el tud húzódni tőle, de az ölelésből nem mászik ki.*
- Arra van szükségem, hogy ne ítélkezzenek felettem, hanem szeressenek. Ezt még soha senkitől nem kaptam meg. Szeress kérlek, és cserébe én is szeretni foglak, ha hagyod!
*Kezei kissé idegesen mászkálnak a lány hátán, próbálja egyre jobban és jobban belegyömöszölni őt a saját ölelésébe, mert szerinte Nelirának most ott van a helye.
Ismét az égre pillant, ahol a csillagról eszébe jut megint az a testvéri kötelék, ami vér szerint nincs jelen, de mégis bátyjaként szereti Cliont. Állát a lány vállain pihenteti, úgy szólal meg újra, halkan, szinte a fülébe suttogva.*
- Neked van testvéred? Nekem nincs… igazi nincsen… *Kérdezi látszólag teljesen váratlanul.*
1999. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-06-01 14:22:09
Üzenet elküldve: 2024-06-01 14:22:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*Általában akkor sem fogja vissza magát, ha tudja jól, hogy a gondolatmenete másban esetleg fájó emléket hoz fel. Most nem tudja, de talán jobb is így, minthogy olyasmivel szembesüljön, hogy a másik egy nőért ácsingózik. Mindegy a miért, most nem tesz neki jót. Na meg máskor sem. Viszont tényleg tisztulásnak indult az elméje, ami nagyban megkönnyíti a megértést. Nem az elején, mert először a neveket nem érti, s ez a nő szerint így is fog maradni. Hisz ő ezt nem értheti.
Annak ezért örül, hogy elvetette azt a halva született ötletet, hogy segíteni akar neki azon, amin teljes bizonyossággal állíthatja, hogy lehetetlen. Az a része már nem hatja meg, hogy magán sem tud. Az nem az ő problémája. Nehezen vonatkoztat el saját magától, s fortyogó gondolataitól. Ritka pillanat, hogy a mások lelke érdekessé válik számára.
Figyelmesen hallgatja a feketeség történetét. Némileg hasonlítanak, de mégis különbözik ez a két állapot. Nelira teljesen egyedül van a saját testében, s egy lélekkel kell megküzdenie azzal, ami ott bent van. Neki nincs segítségére másik három, vagy négy. Egyedül vív meg a pokollal úgy, hogy néha elveszíti az irányítást.
Amíg próbálja befogadni a hallottakat, kifejezetten csöndben van és értően bólogat helyenként. Csak, mikor befejezte a mondandóját szólal meg, akkor sem azonnal. *
- Aha.
*Mondja végül összegző gondolatait, majd a sötét ég felé tekint. Sok minden zúdul most rá, s egyikkel sem tudja, hogy mit kezdjen. Tudja, hogy stabilitásra nem lelhet, azt is tudja, hogy valószínűleg, csak néha kapja majd azt, akit úgy kíván. Ha mérlegre tenné mindezt, vajon mi nyerne? Nem tudhatja, de olyan szélesen mosolyodik a másikra, hogy még maga is beleszédül.*
- Akkor ez most azt jelenti, hogy egyszerre lehet vagy három szeretőm?
*Hogy mi vezérli ismét, az talány. Majd rájön. Mindenesetre magához öleli Lilt, vagy Norit, vagy... akárkit és jobbjával annak hajéba túr, hogy maga felé húzva annak arcát egy csókot lehelhessen az ismerős ismeretlen ajakra.
Mindennek ellenére ő is csak arra vágyna, hogy szeressék és szerethessen. Egyszerű sosem lesz, hisz torz körülötte mindent, de ha az esélyt ellöki magától, akkor azt mindig bánni fogja.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*Általában akkor sem fogja vissza magát, ha tudja jól, hogy a gondolatmenete másban esetleg fájó emléket hoz fel. Most nem tudja, de talán jobb is így, minthogy olyasmivel szembesüljön, hogy a másik egy nőért ácsingózik. Mindegy a miért, most nem tesz neki jót. Na meg máskor sem. Viszont tényleg tisztulásnak indult az elméje, ami nagyban megkönnyíti a megértést. Nem az elején, mert először a neveket nem érti, s ez a nő szerint így is fog maradni. Hisz ő ezt nem értheti.
Annak ezért örül, hogy elvetette azt a halva született ötletet, hogy segíteni akar neki azon, amin teljes bizonyossággal állíthatja, hogy lehetetlen. Az a része már nem hatja meg, hogy magán sem tud. Az nem az ő problémája. Nehezen vonatkoztat el saját magától, s fortyogó gondolataitól. Ritka pillanat, hogy a mások lelke érdekessé válik számára.
Figyelmesen hallgatja a feketeség történetét. Némileg hasonlítanak, de mégis különbözik ez a két állapot. Nelira teljesen egyedül van a saját testében, s egy lélekkel kell megküzdenie azzal, ami ott bent van. Neki nincs segítségére másik három, vagy négy. Egyedül vív meg a pokollal úgy, hogy néha elveszíti az irányítást.
Amíg próbálja befogadni a hallottakat, kifejezetten csöndben van és értően bólogat helyenként. Csak, mikor befejezte a mondandóját szólal meg, akkor sem azonnal. *
- Aha.
*Mondja végül összegző gondolatait, majd a sötét ég felé tekint. Sok minden zúdul most rá, s egyikkel sem tudja, hogy mit kezdjen. Tudja, hogy stabilitásra nem lelhet, azt is tudja, hogy valószínűleg, csak néha kapja majd azt, akit úgy kíván. Ha mérlegre tenné mindezt, vajon mi nyerne? Nem tudhatja, de olyan szélesen mosolyodik a másikra, hogy még maga is beleszédül.*
- Akkor ez most azt jelenti, hogy egyszerre lehet vagy három szeretőm?
*Hogy mi vezérli ismét, az talány. Majd rájön. Mindenesetre magához öleli Lilt, vagy Norit, vagy... akárkit és jobbjával annak hajéba túr, hogy maga felé húzva annak arcát egy csókot lehelhessen az ismerős ismeretlen ajakra.
Mindennek ellenére ő is csak arra vágyna, hogy szeressék és szerethessen. Egyszerű sosem lesz, hisz torz körülötte mindent, de ha az esélyt ellöki magától, akkor azt mindig bánni fogja.*
1998. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-31 22:03:15
Üzenet elküldve: 2024-05-31 22:03:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyetlen egy részletet ragad ki Nelira mondandójából: „Csak egy valaki, aki már nincs…” Hosszú másodpercekig kattog az agya ezen. Az már nem is érdekli, hogy most akkor úrnő vagy sem, csupán az a felismerés dobog fájdalmas, szívdobogáshoz hasonlítható lüktetéssel a fejében, hogy Mai már nincs többé. Elveszítette őt örökre. Ismét remegni kezdenek a kezei és az ajkai is, de igyekszik összeszedni magát, így nagy késéssel, de végül a feltett kérdésre is tud válaszolni.*
- Nem, nincsen. Illetve sok nevem van, mind én vagyok, de nem egyszerre. Lil, Nori, Rien… de mindegy, te ezt nem értheted. *Csóválja meg a fejét. A nevéről nem kezdi el faggatni a másikat, valahogy ez most számára is másodlagos csupán, inkább győzködni kezdi a lányt, hogy segítsenek egymásnak legyőzni a szörnyetegeiket, de ezúttal süket fülekre talál, és az ölelésből is úgy szakítja ki magát a másik, hogy számára is hamar egyértelművé válik a kudarc.*
- Talán igazad van. Nincs mindenre megoldás. Saját magamon sem tudok segíteni, mégis hogy képzelem, hogy akkor rajtad igen?
*Tűnődik el hangosan a nagy igazságokon, majd egy újabb megdöbbenés követi a korábbit. Nem csak a segítsége nem kell a szőkeségnek, de ő sem. Nem akarja őt, hanem Lil-t akarja. Ilyet se hallott még soha senkitől. Mai folyamatosan azt szajkózta neki, hogy minden állapotában meg akarja ismerni, erre most itt áll, és egy olyan helyzetben találja magát, hogy valaki nem akarja minden egyes apró, pici darabkáját, csak az egyiket. Le is kell nyelnie a torkában képződő gombócot, amit a ritka szar érzés okoz neki.*
- Ő most… ő nincs itt. Elment. Alszik. *Szinte csak habogja a szavakat, miközben a szürkés színű port bámulja a földön, és képtelen ránézni a másikra. Csak akkor sikerül felemelnie a fejét, mikor a másik megnyugtatja arról, hogy nem akarja bántani, de ennek feltételei vannak.*
- Én nem játszom. *Ő is a karjára pillant. A sebek nem számítanak, azok elmúlnak, de ő maga soha nem fog megjavulni, hisz nincs mindenre orvosság.*
- Az elmém játszadozik velem. Én sosem vagyok ugyanolyan. Sokszor… azt sem tudom, mi történt velem az elmúlt pár percben. Nem emlékszem percekre, órákra vagy akár napokra. A fejemben állandó hangokat hallok, amik összevesznek azon, hogy mit hogyan kellene csinálnom. Szinte állandóan fáj miatta a fejem. Van, mikor rémeket látok és… ennek köszönhető a szörnyeteg is. Néha képtelen vagyok megállni, hogy ne öljek, mert… egyszerűen jól esik, de az nem én vagyok.
*Lehet, hogy nem sikerül érthetően elmagyaráznia azt, ami vele történik, de most csak sorban kimond mindent, ami eszébe jut. Őszinte akar lenni.*
- Azt mondták, hogy szétesett a lelkem. Én nem csak egy valaki vagyok, hanem több. Sok… nem tudom elmagyarázni neked, mert én sem értem… Sajnálom… *Ismét csak szomorúan sóhajt, mert ha a lány tényleg nem bírja a változást, ahogy mondja, akkor valószínű, hogy tényleg nem fogja őt akarni. Ő sem…*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Egyetlen egy részletet ragad ki Nelira mondandójából: „Csak egy valaki, aki már nincs…” Hosszú másodpercekig kattog az agya ezen. Az már nem is érdekli, hogy most akkor úrnő vagy sem, csupán az a felismerés dobog fájdalmas, szívdobogáshoz hasonlítható lüktetéssel a fejében, hogy Mai már nincs többé. Elveszítette őt örökre. Ismét remegni kezdenek a kezei és az ajkai is, de igyekszik összeszedni magát, így nagy késéssel, de végül a feltett kérdésre is tud válaszolni.*
- Nem, nincsen. Illetve sok nevem van, mind én vagyok, de nem egyszerre. Lil, Nori, Rien… de mindegy, te ezt nem értheted. *Csóválja meg a fejét. A nevéről nem kezdi el faggatni a másikat, valahogy ez most számára is másodlagos csupán, inkább győzködni kezdi a lányt, hogy segítsenek egymásnak legyőzni a szörnyetegeiket, de ezúttal süket fülekre talál, és az ölelésből is úgy szakítja ki magát a másik, hogy számára is hamar egyértelművé válik a kudarc.*
- Talán igazad van. Nincs mindenre megoldás. Saját magamon sem tudok segíteni, mégis hogy képzelem, hogy akkor rajtad igen?
*Tűnődik el hangosan a nagy igazságokon, majd egy újabb megdöbbenés követi a korábbit. Nem csak a segítsége nem kell a szőkeségnek, de ő sem. Nem akarja őt, hanem Lil-t akarja. Ilyet se hallott még soha senkitől. Mai folyamatosan azt szajkózta neki, hogy minden állapotában meg akarja ismerni, erre most itt áll, és egy olyan helyzetben találja magát, hogy valaki nem akarja minden egyes apró, pici darabkáját, csak az egyiket. Le is kell nyelnie a torkában képződő gombócot, amit a ritka szar érzés okoz neki.*
- Ő most… ő nincs itt. Elment. Alszik. *Szinte csak habogja a szavakat, miközben a szürkés színű port bámulja a földön, és képtelen ránézni a másikra. Csak akkor sikerül felemelnie a fejét, mikor a másik megnyugtatja arról, hogy nem akarja bántani, de ennek feltételei vannak.*
- Én nem játszom. *Ő is a karjára pillant. A sebek nem számítanak, azok elmúlnak, de ő maga soha nem fog megjavulni, hisz nincs mindenre orvosság.*
- Az elmém játszadozik velem. Én sosem vagyok ugyanolyan. Sokszor… azt sem tudom, mi történt velem az elmúlt pár percben. Nem emlékszem percekre, órákra vagy akár napokra. A fejemben állandó hangokat hallok, amik összevesznek azon, hogy mit hogyan kellene csinálnom. Szinte állandóan fáj miatta a fejem. Van, mikor rémeket látok és… ennek köszönhető a szörnyeteg is. Néha képtelen vagyok megállni, hogy ne öljek, mert… egyszerűen jól esik, de az nem én vagyok.
*Lehet, hogy nem sikerül érthetően elmagyaráznia azt, ami vele történik, de most csak sorban kimond mindent, ami eszébe jut. Őszinte akar lenni.*
- Azt mondták, hogy szétesett a lelkem. Én nem csak egy valaki vagyok, hanem több. Sok… nem tudom elmagyarázni neked, mert én sem értem… Sajnálom… *Ismét csak szomorúan sóhajt, mert ha a lány tényleg nem bírja a változást, ahogy mondja, akkor valószínű, hogy tényleg nem fogja őt akarni. Ő sem…*
1997. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-30 20:50:34
Üzenet elküldve: 2024-05-30 20:50:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*Ő már elkönyvelte, hogyha olyan számot mondana, ami nemhogy három, hanem sokszor három, akkor majd otthagyja a másik, mert az mégiscsak sok. De egyáltalán nem érdekli. Akkor őt vajon miért ijesztette meg az, hogy három? Ami egyébként öt, mint kiderült. Még fortyogna magában, de valahogy nincs rá elég tere. A feje úgy fáj a sok kacifántos gondolattól, hogy félő lehet, hogy kettéhasad, s akkor már tényleg nem fog tudni számolni sem többé. Nem túl jó dolog Nelirának lenni. De ezzel meg kell birkózni valahogy.*
- Az nem úrnő, aki nincs. Az csak egy valaki, aki már nincs... de miért Nori? Neked is van olyan harmadik neved a rendes, meg a családodén kívül?
*Ő még el sem mondta neki a sajátját, de ez még mindig hidegen hagyja. Valószínű csak azért, mert nem is sejlik fel benne, hogy még nem mutatkozott be neki. Túl sokat kell gondolkodnia, ami alapesetben nagyon jól is tud menni neki, lévén a tanulmányaiban, ha épp összeszedett, akkor jól teljesít. De amikor érzelmeket kell szétválogatni, megérteni, vagy a helyére tenni, akkor minden benne rejlő intelligencia szertefoszlik. Nem tud mindennel megküzdeni, s ez soha nem is lesz másként. Az érzés viszont nyugtatja, amit a keze nyoma hagy az arcán. Mintha múlófélben lenne a fájdalma is. Ártatlanul néz a smaragdokkal a lányra, de csak addig, amíg végig nem hallgatja őt.*
- Ebben nem tud segíteni senki.
*Válik a hangja hideggé és tárgyilagossá. Az élete java része azzal telt, hogy kuruzslókat hívattak hozzá, esetleg gyógyítókat, vagy papnőket. Mindenki eltűnt idővel, hiszen tudták, hogy a gyógyír nem létezik. Nem hisz abban, amit a másik mond neki. Már nem is szeretne, mert olyan hamis reményeket keltene benne, mint Tian, aki ugyan úgy vált köddé, mint mindenki más, aki ígéretet tett arra, hogy kiűzi belőle azt, ami időnként romba dönti saját, na meg más életét is. A szülei is feladták a harcot, nincsenek is már a környezetében. Valószínű messzebb utaztak, minthogy utolérhesse őket a bűntudat, hogy elhagyták azt, akinek ők adtak életet.
Az ölelés hirtelen éri, most ugyan úgy tesz, mint amikor Merlana próbálkozik ezzel. Szoborként áll, s nem moccan, mígnem nehézkesen bele tud olvadni a karokba. De ezek most nem szerelmes érintések, s ezt érzi is. Ebben semmi szenvedély nincs, ez egy barátság. Ki is szakítja magát végül belőle, majd ugyan azzal a merevséggel szól.*
- Nem kell a segítséged, mert ha megpróbálod, te is eltűnsz. Nincs mindenre orvosság Lil. Én ilyen vagyok és máris csak sajnálsz, mint valami kóbor macskát, de én ebből nem kérek. Nekem az kell, aki nemrég voltál. Ő hol van? Mintha nem is az lennél.
*Lám rátapintott a lényegre, de ehhez nem kellett tekervényes elme, csak a bőrén végigfutó éles csikaró érzés, ami jelzi neki mindig, ha valaki nem az, mint mondja magát. Így érzi meg, ha át akarják verni, s így érzi azt is, ha valami nem stimmel. De a nő mégis ölelni akarja, így megint csak összezavarodik, már ha lehet ennél is jobban.*
- Nem akarlak bántani. *Tisztább most, mint ezelőtt, minden sajgó porcikája mellett is. Elmúlt a fekete köd, most ő van ott, aki alapesetben nem egy szörnyeteg.* - Tényleg nem. De ha játszadozol velem, akkor foglak, mert nem tudom megállítani, nézd a karod. *Mutat a vörös foltokra, amiket az ujjai hagytak rajta.* - Érezted te is. Tisztán kell lássak veled kapcsolatban, mert minden percben más vagy. *Mondja ezt ő, na de hát neki van rá magyarázata: Ő Nelira.* - Nem bírom a... változást.
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
*Ő már elkönyvelte, hogyha olyan számot mondana, ami nemhogy három, hanem sokszor három, akkor majd otthagyja a másik, mert az mégiscsak sok. De egyáltalán nem érdekli. Akkor őt vajon miért ijesztette meg az, hogy három? Ami egyébként öt, mint kiderült. Még fortyogna magában, de valahogy nincs rá elég tere. A feje úgy fáj a sok kacifántos gondolattól, hogy félő lehet, hogy kettéhasad, s akkor már tényleg nem fog tudni számolni sem többé. Nem túl jó dolog Nelirának lenni. De ezzel meg kell birkózni valahogy.*
- Az nem úrnő, aki nincs. Az csak egy valaki, aki már nincs... de miért Nori? Neked is van olyan harmadik neved a rendes, meg a családodén kívül?
*Ő még el sem mondta neki a sajátját, de ez még mindig hidegen hagyja. Valószínű csak azért, mert nem is sejlik fel benne, hogy még nem mutatkozott be neki. Túl sokat kell gondolkodnia, ami alapesetben nagyon jól is tud menni neki, lévén a tanulmányaiban, ha épp összeszedett, akkor jól teljesít. De amikor érzelmeket kell szétválogatni, megérteni, vagy a helyére tenni, akkor minden benne rejlő intelligencia szertefoszlik. Nem tud mindennel megküzdeni, s ez soha nem is lesz másként. Az érzés viszont nyugtatja, amit a keze nyoma hagy az arcán. Mintha múlófélben lenne a fájdalma is. Ártatlanul néz a smaragdokkal a lányra, de csak addig, amíg végig nem hallgatja őt.*
- Ebben nem tud segíteni senki.
*Válik a hangja hideggé és tárgyilagossá. Az élete java része azzal telt, hogy kuruzslókat hívattak hozzá, esetleg gyógyítókat, vagy papnőket. Mindenki eltűnt idővel, hiszen tudták, hogy a gyógyír nem létezik. Nem hisz abban, amit a másik mond neki. Már nem is szeretne, mert olyan hamis reményeket keltene benne, mint Tian, aki ugyan úgy vált köddé, mint mindenki más, aki ígéretet tett arra, hogy kiűzi belőle azt, ami időnként romba dönti saját, na meg más életét is. A szülei is feladták a harcot, nincsenek is már a környezetében. Valószínű messzebb utaztak, minthogy utolérhesse őket a bűntudat, hogy elhagyták azt, akinek ők adtak életet.
Az ölelés hirtelen éri, most ugyan úgy tesz, mint amikor Merlana próbálkozik ezzel. Szoborként áll, s nem moccan, mígnem nehézkesen bele tud olvadni a karokba. De ezek most nem szerelmes érintések, s ezt érzi is. Ebben semmi szenvedély nincs, ez egy barátság. Ki is szakítja magát végül belőle, majd ugyan azzal a merevséggel szól.*
- Nem kell a segítséged, mert ha megpróbálod, te is eltűnsz. Nincs mindenre orvosság Lil. Én ilyen vagyok és máris csak sajnálsz, mint valami kóbor macskát, de én ebből nem kérek. Nekem az kell, aki nemrég voltál. Ő hol van? Mintha nem is az lennél.
*Lám rátapintott a lényegre, de ehhez nem kellett tekervényes elme, csak a bőrén végigfutó éles csikaró érzés, ami jelzi neki mindig, ha valaki nem az, mint mondja magát. Így érzi meg, ha át akarják verni, s így érzi azt is, ha valami nem stimmel. De a nő mégis ölelni akarja, így megint csak összezavarodik, már ha lehet ennél is jobban.*
- Nem akarlak bántani. *Tisztább most, mint ezelőtt, minden sajgó porcikája mellett is. Elmúlt a fekete köd, most ő van ott, aki alapesetben nem egy szörnyeteg.* - Tényleg nem. De ha játszadozol velem, akkor foglak, mert nem tudom megállítani, nézd a karod. *Mutat a vörös foltokra, amiket az ujjai hagytak rajta.* - Érezted te is. Tisztán kell lássak veled kapcsolatban, mert minden percben más vagy. *Mondja ezt ő, na de hát neki van rá magyarázata: Ő Nelira.* - Nem bírom a... változást.
1996. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-30 20:20:47
Üzenet elküldve: 2024-05-30 20:20:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lil imád játszadozni akár mások érzéseivel is mindaddig, amíg nyeregben érzi magát. Annál viszont semmit nem gyűlöl jobban, mint mikor neki kell számot adnia valamiről, nem is teszi soha. Most is olyan gyorsan tűnik el a színpadról, mikor Nelira faggatni kezdi, hogy úgy tűnik, soha nem is létezett. Az összes rá jellemző vonás eltűnik a lányból, helyét pedig egy szende, érzékeny lány veszi át, aki végül mindent bevall a szőkeségnek a múltbeli kalandjairól.
Már teljesen elöntik szemeit a könnyek, mikor amaz hirtelen rászól, hogy fejezze be a bőgést, és valljuk be elég hatásosan, mert rögtön el is akadnak a könnyei.*
- Jó, befejezem… Tényleg nem haragszol? Amúgy igen, persze, voltak férfiak is, de nem sok, talán csak kettő… amire emlékszem.
*Aztán belé fojtják a szót is, most már mégsem olyan fontos, hogy számolgassák a partnereiket. Egyáltalán nem bánja, eddig sem értette, hogy miért ennyire fontos a múlt. Azt viszont látja, hogy szegény lány tényleg rosszul van valamiért, így hát újra közelebb lép hozzá egyet és felpillant rá.*
- Nem Lil, hanem Nori. Nincs már semmilyen úrnőm, mondtam, hogy kidobott. Nem vagyok senkié, így lehetek a tiéd.
*Még egyet lép közelebb, és úgy tűnik ismét fordul a kocka, mert aki a vigasztalást kapja, az végül nem Nori, hanem Nelira. Elhúzza a lány kezét a homlokáról, félresimítja hajtincseit az arcáról és gyengéden végigsimít a puha bőrén. Hideg ujjai gondoskodóan cirógatják, hogy megnyugodjon végre, és az idő közben rájuk telepedő csend talán a fejfájásán is segít egy kicsit.*
- Figyelj rám! Most tényleg figyelj! Segíteni szeretnék neked, de ahhoz meg kell hallgatnod. Van ez a szörnyeteg a fejünkben. Mindkettőnknek van, most már látom. Egyetlen feladatunk van csupán, betörni ezt a szörnyet, mert utána bármire képesek leszünk, akkor, amikor mi akarjuk, és nem kell többet félnünk saját magunktól. Bevallom, én még nem jöttem rá, hogy lehet irányítani a szörnyeteget, egyedül nem megy. Nem kell hozzá vérkötelék, de szeretnék ajánlani neked valamit. Segítek legyőzni a te szörnyetegedet, ha te is segítesz az enyémet. Akkor együtt léphetünk majd a világ tetejére. Mit szólsz?
*Hirtelen újra magához öleli a szőkeséget, de most nem erőszakosan, nem birtokolni akarja, mint korábban, hanem megvédeni őt a világtól. Mindketten egyedül vannak, számkivetettek, az egész világ ellenük fordult. Nori szerint igenis szükségük van egymásra. Mai mellett talán nem találta meg a boldogságot, de most úgy érzi, Nelira oldalán új fejezetet nyithat az életében, aminek talán már örömtelibb befejezés lesz a vége. Legalábbis ezt szeretné, de valamiért mégsem sikerül elengednie fél-elf barátnőjét… erről azonban most még nem beszél.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Lil imád játszadozni akár mások érzéseivel is mindaddig, amíg nyeregben érzi magát. Annál viszont semmit nem gyűlöl jobban, mint mikor neki kell számot adnia valamiről, nem is teszi soha. Most is olyan gyorsan tűnik el a színpadról, mikor Nelira faggatni kezdi, hogy úgy tűnik, soha nem is létezett. Az összes rá jellemző vonás eltűnik a lányból, helyét pedig egy szende, érzékeny lány veszi át, aki végül mindent bevall a szőkeségnek a múltbeli kalandjairól.
Már teljesen elöntik szemeit a könnyek, mikor amaz hirtelen rászól, hogy fejezze be a bőgést, és valljuk be elég hatásosan, mert rögtön el is akadnak a könnyei.*
- Jó, befejezem… Tényleg nem haragszol? Amúgy igen, persze, voltak férfiak is, de nem sok, talán csak kettő… amire emlékszem.
*Aztán belé fojtják a szót is, most már mégsem olyan fontos, hogy számolgassák a partnereiket. Egyáltalán nem bánja, eddig sem értette, hogy miért ennyire fontos a múlt. Azt viszont látja, hogy szegény lány tényleg rosszul van valamiért, így hát újra közelebb lép hozzá egyet és felpillant rá.*
- Nem Lil, hanem Nori. Nincs már semmilyen úrnőm, mondtam, hogy kidobott. Nem vagyok senkié, így lehetek a tiéd.
*Még egyet lép közelebb, és úgy tűnik ismét fordul a kocka, mert aki a vigasztalást kapja, az végül nem Nori, hanem Nelira. Elhúzza a lány kezét a homlokáról, félresimítja hajtincseit az arcáról és gyengéden végigsimít a puha bőrén. Hideg ujjai gondoskodóan cirógatják, hogy megnyugodjon végre, és az idő közben rájuk telepedő csend talán a fejfájásán is segít egy kicsit.*
- Figyelj rám! Most tényleg figyelj! Segíteni szeretnék neked, de ahhoz meg kell hallgatnod. Van ez a szörnyeteg a fejünkben. Mindkettőnknek van, most már látom. Egyetlen feladatunk van csupán, betörni ezt a szörnyet, mert utána bármire képesek leszünk, akkor, amikor mi akarjuk, és nem kell többet félnünk saját magunktól. Bevallom, én még nem jöttem rá, hogy lehet irányítani a szörnyeteget, egyedül nem megy. Nem kell hozzá vérkötelék, de szeretnék ajánlani neked valamit. Segítek legyőzni a te szörnyetegedet, ha te is segítesz az enyémet. Akkor együtt léphetünk majd a világ tetejére. Mit szólsz?
*Hirtelen újra magához öleli a szőkeséget, de most nem erőszakosan, nem birtokolni akarja, mint korábban, hanem megvédeni őt a világtól. Mindketten egyedül vannak, számkivetettek, az egész világ ellenük fordult. Nori szerint igenis szükségük van egymásra. Mai mellett talán nem találta meg a boldogságot, de most úgy érzi, Nelira oldalán új fejezetet nyithat az életében, aminek talán már örömtelibb befejezés lesz a vége. Legalábbis ezt szeretné, de valamiért mégsem sikerül elengednie fél-elf barátnőjét… erről azonban most még nem beszél.*
1995. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-30 17:06:15
Üzenet elküldve: 2024-05-30 17:06:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Eleinte nem kap válaszokat, így haragja csak úgy tombol, de megálljt parancsol neki annyira, amennyire csak tud. Amióta elvesztette azt, aki a legfontosabb volt eddig a világon, talán egy kicsit ő is megváltozott. Már nem engedi el annyira a gyeplőt, nem tombol úgy, mintha semminek nem lenne következménye, mert megtanulta, hogy van. Bár a változás nehéz és mint a mellékelt ábra mutatja, azért nem ment végbe maradéktalanul, de csak néhány karcolást és kék foltot hagyott a másik csuklóján. Az nála egészen nagy eredmény. De nem tesz jót neki a kezdeti visszavágás, most valami másra vágyott. Nem tudja pontosan, hogy mire, mert igazából semmi nem jó.
A bocsánatkérés előtt nem tud közbevágni, hiszen a nő arca változáson megy keresztül, sőt, még a hangja is ellágyul, a szemeiben pedig furcsa kis tócsa gyűlik meg, ami teljesen összezavarja. Nelirát éppen eléggé könnyű kibillenteni aktuális hangulatából, de egy ilyen labilitás, amit most tapasztal, az neki egy igazi útvesztő. Egy labirintus, amiből nincs kiút. Nem tud mire gondolni. A harag veszik vele össze a megbánással. Ez még nem lenne akkora impulzus, de az már bizonyos, hogy abban érzi magát elevennek, ha valaki fölé magasodik és elnyomja őt annyira, hogy csak hangja legyen, ellenben cselekedni ne merjen. Most pedig valaki igazán gyengét lát, akiket mindig eltiporna, ha tehetne, de még él az emlékeiben a másik ereje is. Ezzel mit tudna kezdeni? Csak áll és hallgatja a picsogó gyermekszerű nőt, s mintha belül folyamatosan újra akarna indulni az agya, de az minduntalan megáll egy ponton és kezdődik elölről.*
- Szóval három.
*Mintha figyelembe se venné azt, hogy Lil szinte esdekel. Odáig még nem tudott eljutni.*
- Az... az hárommal több, mint kéne, de mégis végtelenül kevés... *Pislog párat, ahogy próbálja számszerűsíteni az ő testét ért ingereket és azok okozóinak számát.* - Én, hát, nem is tudom, azt hiszem illendő lenne ezt elengednem. Nem haragszom. *Mintha kissé térne vissza a kép, talán gondolkodásra is képes immáron.* - Jaj fejezd be, megfájdul a fejem!
*Szorítja homlokára tenyerét, mintha végtelenül zavarná a másik siránkozása. Tényleg zavarja, hiszen nem tudja hová tenni, ezért inkább azt csinálja, amiben jó: magára gondol.*
- Férfiak is voltak? Mert ha... ha azokat is számoljuk... Lil, szerintem ne számoljunk inkább semmit. *Jut el idáig, amikor ráeszmél, hogy nem meri kimondani az egyenlőségjel utánit. Ekkor ér el igazán a hang hozzá.* -Milyen úrnőd van neked? Ha neked úrnőd van, akkor nem is lehetsz az enyém.
*Ijedten tekint hát a másikra, s nem, nem sikerült feldolgoznia a tényt, hogy vigasztalnia kéne.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Eleinte nem kap válaszokat, így haragja csak úgy tombol, de megálljt parancsol neki annyira, amennyire csak tud. Amióta elvesztette azt, aki a legfontosabb volt eddig a világon, talán egy kicsit ő is megváltozott. Már nem engedi el annyira a gyeplőt, nem tombol úgy, mintha semminek nem lenne következménye, mert megtanulta, hogy van. Bár a változás nehéz és mint a mellékelt ábra mutatja, azért nem ment végbe maradéktalanul, de csak néhány karcolást és kék foltot hagyott a másik csuklóján. Az nála egészen nagy eredmény. De nem tesz jót neki a kezdeti visszavágás, most valami másra vágyott. Nem tudja pontosan, hogy mire, mert igazából semmi nem jó.
A bocsánatkérés előtt nem tud közbevágni, hiszen a nő arca változáson megy keresztül, sőt, még a hangja is ellágyul, a szemeiben pedig furcsa kis tócsa gyűlik meg, ami teljesen összezavarja. Nelirát éppen eléggé könnyű kibillenteni aktuális hangulatából, de egy ilyen labilitás, amit most tapasztal, az neki egy igazi útvesztő. Egy labirintus, amiből nincs kiút. Nem tud mire gondolni. A harag veszik vele össze a megbánással. Ez még nem lenne akkora impulzus, de az már bizonyos, hogy abban érzi magát elevennek, ha valaki fölé magasodik és elnyomja őt annyira, hogy csak hangja legyen, ellenben cselekedni ne merjen. Most pedig valaki igazán gyengét lát, akiket mindig eltiporna, ha tehetne, de még él az emlékeiben a másik ereje is. Ezzel mit tudna kezdeni? Csak áll és hallgatja a picsogó gyermekszerű nőt, s mintha belül folyamatosan újra akarna indulni az agya, de az minduntalan megáll egy ponton és kezdődik elölről.*
- Szóval három.
*Mintha figyelembe se venné azt, hogy Lil szinte esdekel. Odáig még nem tudott eljutni.*
- Az... az hárommal több, mint kéne, de mégis végtelenül kevés... *Pislog párat, ahogy próbálja számszerűsíteni az ő testét ért ingereket és azok okozóinak számát.* - Én, hát, nem is tudom, azt hiszem illendő lenne ezt elengednem. Nem haragszom. *Mintha kissé térne vissza a kép, talán gondolkodásra is képes immáron.* - Jaj fejezd be, megfájdul a fejem!
*Szorítja homlokára tenyerét, mintha végtelenül zavarná a másik siránkozása. Tényleg zavarja, hiszen nem tudja hová tenni, ezért inkább azt csinálja, amiben jó: magára gondol.*
- Férfiak is voltak? Mert ha... ha azokat is számoljuk... Lil, szerintem ne számoljunk inkább semmit. *Jut el idáig, amikor ráeszmél, hogy nem meri kimondani az egyenlőségjel utánit. Ekkor ér el igazán a hang hozzá.* -Milyen úrnőd van neked? Ha neked úrnőd van, akkor nem is lehetsz az enyém.
*Ijedten tekint hát a másikra, s nem, nem sikerült feldolgoznia a tényt, hogy vigasztalnia kéne.*
1994. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-29 18:59:29
Üzenet elküldve: 2024-05-29 18:59:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A csuklóját szoros béklyóként körbefonó ujjak olyan fájdalmat okoznak, hogy még akkor is ösztönösen próbál belőlük szabadulni, mikor már egyértelmű, hogy az most nem fog sikerülni. Kikerekedett szemekkel figyeli hát, hogy mit mondanak neki a vörösre festett ajkak. Pislog párat, mintha még mindig halvány fogalma nem lenne semmiről, aztán kopp, mint egy a felfüggesztéséről leszakadó, a földön fülsiketítően hatalmasat kongó harang, úgy hasít elméjébe a felismerés.*
~Ez féltékeny baszd meg…~
*Szája tátva marad, közben végre megszűnik a fájdalom is, ahogy a keze szabadul. El is kezdi dörzsölgetni a csuklóját, amin a körmök vörös nyomokat hagytak.*
- Nem bántottalak. Csak képtelen vagy értékelni a dicséretet. *Nem is arra válaszol, amit kérdeztek tőle, de ez most egyáltalán nem zavarja.*
- Azt mondtam, hogy jobb vagy bárkinél. Mi ez, ha nem dicséret? Meg amúgy is, mit lovagolsz a múlton? Kit érdekel, hogy mi történt a múltban? Lehet, hogy kettő másik volt… vagy három… vagy öt, vagy tíz, vagy száz vagy EZER! Na és?! Ki a frászt érdekel ez, ha mind közül te vagy a legjobb? Bizonyítottad! *Kezdi felidegesíteni magát, de nem Nelira szavai miatt, hanem azért, mert érzi, hogy kezdi elveszíteni az irányítást, amit oly könnyedén megszerzett korábban. Idya is azért nyírta ki majdnem, mert nem volt hajlandó alárendelt szerepet játszani, most pedig az újdonsült játékszere azt hiszi magáról, hogy számonkérheti bármivel kapcsolatban.*
- Vagy te tényleg a múltban élsz? Mert, ha igen, akkor takarodj is vissza oda! Biztos szarabb volt, ha most én kellettem neked. Ez a hála azért, amit kaptál tőlem? Eljuttatlak a csúcsra, megdicsérlek és féltékenykedsz? Hálátlan, jajj, de nagyon hálátlan vagy… Nézz magadba, és gondolkodj el ezen! Ne legyél szánalmas!
*Aztán hirtelen valami minden megváltozik. Az eddigi hideg tekintetébe melegség költözik, arcvonásai kisimulnak, pislogása azt jelzi, mintha nem is tudná, hogy hol van hirtelen.*
- Mármint… bocsánat, ne haragudj rám! *Még a hangja is kellemesebbé változott, már nem olyan sértően magas, mint eddig.*
- Persze, elmondok mindent… három… három másik volt, de egyik sem olyan, mint te. Egy fekete tündér, aki kényszerített rá, egy másik tündér, egy fehér, aki csak túl aranyos volt… és az úrnőm, aki… aki nem is élvezte igazán. Elmenekült. A fehér tündér meghalt, a másik kettő kidobott engem. Nem kellek én már senkinek… *Még a könnyei is megerednek, hogy ismételten tönkretegyék a gyönyörű fekete sminkjét.*
- Ha te is eldobsz, akkor… akkor… nincs már értelme az életemnek. Én próbálok… mindig próbálok jól viselkedni, de soha nem sikerül. Mindig az a vége, hogy kidobnak, mert… bántom őket… téged is bántottalak, te mondtad, és most te is ki akarsz dobni… kérlek, ne! Szükségem van arra, hogy szeressenek, de mindig elszúrom. *Egyre jobban sír, és közben már könyörög. Nem, nem színjáték ez, hanem egyike azoknak az éles váltásoknak, amikor Lil, mint olyan, megszűnik létezni egy kis időre a fejében. Ha az elméjének legkarakánabb énje nem érzi már biztonságban magát, mindig olyannyira mélyre húzódik vissza, hogy lelkének legsérülékenyebb részeit veti ki a külvilág minden rá leselkedő veszélye elé.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A csuklóját szoros béklyóként körbefonó ujjak olyan fájdalmat okoznak, hogy még akkor is ösztönösen próbál belőlük szabadulni, mikor már egyértelmű, hogy az most nem fog sikerülni. Kikerekedett szemekkel figyeli hát, hogy mit mondanak neki a vörösre festett ajkak. Pislog párat, mintha még mindig halvány fogalma nem lenne semmiről, aztán kopp, mint egy a felfüggesztéséről leszakadó, a földön fülsiketítően hatalmasat kongó harang, úgy hasít elméjébe a felismerés.*
~Ez féltékeny baszd meg…~
*Szája tátva marad, közben végre megszűnik a fájdalom is, ahogy a keze szabadul. El is kezdi dörzsölgetni a csuklóját, amin a körmök vörös nyomokat hagytak.*
- Nem bántottalak. Csak képtelen vagy értékelni a dicséretet. *Nem is arra válaszol, amit kérdeztek tőle, de ez most egyáltalán nem zavarja.*
- Azt mondtam, hogy jobb vagy bárkinél. Mi ez, ha nem dicséret? Meg amúgy is, mit lovagolsz a múlton? Kit érdekel, hogy mi történt a múltban? Lehet, hogy kettő másik volt… vagy három… vagy öt, vagy tíz, vagy száz vagy EZER! Na és?! Ki a frászt érdekel ez, ha mind közül te vagy a legjobb? Bizonyítottad! *Kezdi felidegesíteni magát, de nem Nelira szavai miatt, hanem azért, mert érzi, hogy kezdi elveszíteni az irányítást, amit oly könnyedén megszerzett korábban. Idya is azért nyírta ki majdnem, mert nem volt hajlandó alárendelt szerepet játszani, most pedig az újdonsült játékszere azt hiszi magáról, hogy számonkérheti bármivel kapcsolatban.*
- Vagy te tényleg a múltban élsz? Mert, ha igen, akkor takarodj is vissza oda! Biztos szarabb volt, ha most én kellettem neked. Ez a hála azért, amit kaptál tőlem? Eljuttatlak a csúcsra, megdicsérlek és féltékenykedsz? Hálátlan, jajj, de nagyon hálátlan vagy… Nézz magadba, és gondolkodj el ezen! Ne legyél szánalmas!
*Aztán hirtelen valami minden megváltozik. Az eddigi hideg tekintetébe melegség költözik, arcvonásai kisimulnak, pislogása azt jelzi, mintha nem is tudná, hogy hol van hirtelen.*
- Mármint… bocsánat, ne haragudj rám! *Még a hangja is kellemesebbé változott, már nem olyan sértően magas, mint eddig.*
- Persze, elmondok mindent… három… három másik volt, de egyik sem olyan, mint te. Egy fekete tündér, aki kényszerített rá, egy másik tündér, egy fehér, aki csak túl aranyos volt… és az úrnőm, aki… aki nem is élvezte igazán. Elmenekült. A fehér tündér meghalt, a másik kettő kidobott engem. Nem kellek én már senkinek… *Még a könnyei is megerednek, hogy ismételten tönkretegyék a gyönyörű fekete sminkjét.*
- Ha te is eldobsz, akkor… akkor… nincs már értelme az életemnek. Én próbálok… mindig próbálok jól viselkedni, de soha nem sikerül. Mindig az a vége, hogy kidobnak, mert… bántom őket… téged is bántottalak, te mondtad, és most te is ki akarsz dobni… kérlek, ne! Szükségem van arra, hogy szeressenek, de mindig elszúrom. *Egyre jobban sír, és közben már könyörög. Nem, nem színjáték ez, hanem egyike azoknak az éles váltásoknak, amikor Lil, mint olyan, megszűnik létezni egy kis időre a fejében. Ha az elméjének legkarakánabb énje nem érzi már biztonságban magát, mindig olyannyira mélyre húzódik vissza, hogy lelkének legsérülékenyebb részeit veti ki a külvilág minden rá leselkedő veszélye elé.*
1993. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-29 18:03:51
Üzenet elküldve: 2024-05-29 18:03:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//Erő próba: sikeres//
*A felébredt féltékenysége szinte felemészti. Pontosan annyira erősen tombol benne, mint ahogy ellentart a másik húzásának, akkor is, ha látszólag nagyon szeretné, hogy vele tartson a folyópartra, ahová, ha egy kis esze van, most nem viszi el, mert bele találná fojtani. Ő ígéretet kapott. Az ígéret arról szólt, hogy nem fogja elhagyni a másik, s ott lesz neki örökre. Cseppet sem számít, hogy alig néhány fertályórára nyúlik vissza ismeretségük, mert nem ebben mérik a szerelmet. Hanem abban a mélységben, amit ő most megél, s ezt nem cáfolhatja meg senki. Ellenben meg tudják becsteleníteni az érzelmet, ha egy ilyen szenvedélyes időtöltés után azonnal másik nőt emleget.
Nem válaszol, amíg nem hall róla valamit. Keze olyan erővel mar Lil csuklójába, hogy beleroppannak vékony ujjai, de mit sem számít. Válaszokat akar, s ha nem kapja meg őket szomorú vége lesz a románcuknak. *
- Ó, hogy te az ilyen erős nőket szereted?
*Mosolyodik el sötéten a véráztatta vörös ajkával. Ám legyen, ha az ennyire kedveli a démonokat, hát kap belőle egyet, akkor megtudja, hogy nem légből kapott mondatok voltak a kis szájából, hogy megöli. Erőset ránt maga felé, hogy közelebb kerüljön a feketeség, s csókkal illeti annak ajkát, ha nem húzódik el, de ebben most nem játszik szerepet semmilyen szenvedély, csak mintha ezzel is meg akarná mutatni, hogy nyeregben tud lenni, ha akar.*
- Tudod, sosem okozott gondot bántani azt, aki engem bánt. És te most megtetted.
*Ereszti el egy hirtelen mozdulattal az alkarját, mintha csak eldobná azt a kezet magától. Úgy méri végig a smaragdokkal, mintha nem tudná eldönteni, hogy véget vessen-e az életének, vagy adjon még egy esélyt. Nem a nőnek, hanem magának. A boldogságra.*
- Hány volt még? Ha most elmeséled, akkor többé nem kell felhoznod és meglepned. Főleg nem azután, hogy... *Simít végig azzal az ujjaival a másik ajkán, amivel nemrégiben még benne járt. De a tekintete még mindig elszánt. Nem fog tágítani, s otthagyni őt sem lenne túl okos döntés. Őt aztán nem érdekli, hányszor kell elvenni egy életet, ha valaki halhatatlan. Lehet játszadozni bármeddig. Nagyon jó húzás volt, hogy nem árulta el ezt Nelirának, míg kihasználná elgyengült pillanatában.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//Erő próba: sikeres//
*A felébredt féltékenysége szinte felemészti. Pontosan annyira erősen tombol benne, mint ahogy ellentart a másik húzásának, akkor is, ha látszólag nagyon szeretné, hogy vele tartson a folyópartra, ahová, ha egy kis esze van, most nem viszi el, mert bele találná fojtani. Ő ígéretet kapott. Az ígéret arról szólt, hogy nem fogja elhagyni a másik, s ott lesz neki örökre. Cseppet sem számít, hogy alig néhány fertályórára nyúlik vissza ismeretségük, mert nem ebben mérik a szerelmet. Hanem abban a mélységben, amit ő most megél, s ezt nem cáfolhatja meg senki. Ellenben meg tudják becsteleníteni az érzelmet, ha egy ilyen szenvedélyes időtöltés után azonnal másik nőt emleget.
Nem válaszol, amíg nem hall róla valamit. Keze olyan erővel mar Lil csuklójába, hogy beleroppannak vékony ujjai, de mit sem számít. Válaszokat akar, s ha nem kapja meg őket szomorú vége lesz a románcuknak. *
- Ó, hogy te az ilyen erős nőket szereted?
*Mosolyodik el sötéten a véráztatta vörös ajkával. Ám legyen, ha az ennyire kedveli a démonokat, hát kap belőle egyet, akkor megtudja, hogy nem légből kapott mondatok voltak a kis szájából, hogy megöli. Erőset ránt maga felé, hogy közelebb kerüljön a feketeség, s csókkal illeti annak ajkát, ha nem húzódik el, de ebben most nem játszik szerepet semmilyen szenvedély, csak mintha ezzel is meg akarná mutatni, hogy nyeregben tud lenni, ha akar.*
- Tudod, sosem okozott gondot bántani azt, aki engem bánt. És te most megtetted.
*Ereszti el egy hirtelen mozdulattal az alkarját, mintha csak eldobná azt a kezet magától. Úgy méri végig a smaragdokkal, mintha nem tudná eldönteni, hogy véget vessen-e az életének, vagy adjon még egy esélyt. Nem a nőnek, hanem magának. A boldogságra.*
- Hány volt még? Ha most elmeséled, akkor többé nem kell felhoznod és meglepned. Főleg nem azután, hogy... *Simít végig azzal az ujjaival a másik ajkán, amivel nemrégiben még benne járt. De a tekintete még mindig elszánt. Nem fog tágítani, s otthagyni őt sem lenne túl okos döntés. Őt aztán nem érdekli, hányszor kell elvenni egy életet, ha valaki halhatatlan. Lehet játszadozni bármeddig. Nagyon jó húzás volt, hogy nem árulta el ezt Nelirának, míg kihasználná elgyengült pillanatában.*
1992. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-27 21:54:31
Üzenet elküldve: 2024-05-27 21:54:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//Erő próba: sikertelen//
*Húzná a lányt a folyópart irányába, de ahelyett, hogy együtt mozdulnának, a szőkeség ellentartása most őt is megállásra kényszeríti. Eddig nem tűnt úgy, hogy ekkora erő szorult volna a formás kis testébe. Nori mit sem sejt a benne fellobbanó féltékenységről, de azt érzi, hogy mintha valami földöntúli erő szállta volna most meg a másikat, és ezt kihasználva cövekelt a földbe, és egy tapodtat sem mozdul.*
- Hm? Most mi bajod? Gyere már! *Nem tulajdonít nagy jelentőséget a kérdésének, csak még egyet ránt rajta, hátha megindul, de nem. Ekkor elengedi őt, hogy magától induljon el, arra számítva, hogy akkor majd követi őt a lány, de ez sem sikerül, mert hirtelen a karján érzi a puha kezek kétségbeesett szorítását.*
- Jajj már! *Morcog dühösen, továbbra sem érezve a helyzet súlyát.* Te most komolyan bele akarod magad ásni a sötét történetekbe? *Sóhajt egyet, majd rájön, hogy itt fognak állni egészen addig, amíg nem számol be Yillith-ről. Továbbra sem fogja fel, hogy miért ilyen kíváncsi Nelira a démonra, de ha az, hát legyen.*
- Ereszd már el a karom! *Megrántja a karját, hogy megpróbáljon kiszabadulni a fájdalmas szorításból, de hiába. Meg is lepődik rajta, hogy fogságban marad, és kénytelen tovább tűrni a lüktető érzést, meg azt, ahogy a körmök lassan a húsába vájnak.*
- Ehh, na jó… Yillith Sa'Tereth démona. Egy nő, aki képes fél kézben tartani egy olyan hatalmas harci szekercét, amit tíz edzett férfi sem tudna felemelni. A Vérkertben találkoztam vele. Sa'Tereth maga küldte hozzánk, hogy rajta keresztül tolmácsolja az akaratát. Cserébe kaptam tőle egy ajándékot.
*Pillant le a bal csuklójára, amit épp szorongat a lány, és ujjai hozzá is érnek a kígyó mintázatú karkötőhöz, ami Nori számára jelen pillanatban a halhatatlanságot jelenti.*
- Nos, ennyi a történet, semmi több. Elégedett vagy? Most már eressz el! *Feszegeti tovább a csuklóját, próbálkozik még a szabadulással, de ezúttal csak is Nelirá-n múlik, hogy mikor engedi ki őt a rögtönzött bilincsből.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//Erő próba: sikertelen//
*Húzná a lányt a folyópart irányába, de ahelyett, hogy együtt mozdulnának, a szőkeség ellentartása most őt is megállásra kényszeríti. Eddig nem tűnt úgy, hogy ekkora erő szorult volna a formás kis testébe. Nori mit sem sejt a benne fellobbanó féltékenységről, de azt érzi, hogy mintha valami földöntúli erő szállta volna most meg a másikat, és ezt kihasználva cövekelt a földbe, és egy tapodtat sem mozdul.*
- Hm? Most mi bajod? Gyere már! *Nem tulajdonít nagy jelentőséget a kérdésének, csak még egyet ránt rajta, hátha megindul, de nem. Ekkor elengedi őt, hogy magától induljon el, arra számítva, hogy akkor majd követi őt a lány, de ez sem sikerül, mert hirtelen a karján érzi a puha kezek kétségbeesett szorítását.*
- Jajj már! *Morcog dühösen, továbbra sem érezve a helyzet súlyát.* Te most komolyan bele akarod magad ásni a sötét történetekbe? *Sóhajt egyet, majd rájön, hogy itt fognak állni egészen addig, amíg nem számol be Yillith-ről. Továbbra sem fogja fel, hogy miért ilyen kíváncsi Nelira a démonra, de ha az, hát legyen.*
- Ereszd már el a karom! *Megrántja a karját, hogy megpróbáljon kiszabadulni a fájdalmas szorításból, de hiába. Meg is lepődik rajta, hogy fogságban marad, és kénytelen tovább tűrni a lüktető érzést, meg azt, ahogy a körmök lassan a húsába vájnak.*
- Ehh, na jó… Yillith Sa'Tereth démona. Egy nő, aki képes fél kézben tartani egy olyan hatalmas harci szekercét, amit tíz edzett férfi sem tudna felemelni. A Vérkertben találkoztam vele. Sa'Tereth maga küldte hozzánk, hogy rajta keresztül tolmácsolja az akaratát. Cserébe kaptam tőle egy ajándékot.
*Pillant le a bal csuklójára, amit épp szorongat a lány, és ujjai hozzá is érnek a kígyó mintázatú karkötőhöz, ami Nori számára jelen pillanatban a halhatatlanságot jelenti.*
- Nos, ennyi a történet, semmi több. Elégedett vagy? Most már eressz el! *Feszegeti tovább a csuklóját, próbálkozik még a szabadulással, de ezúttal csak is Nelirá-n múlik, hogy mikor engedi ki őt a rögtönzött bilincsből.*
1991. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-27 19:24:01
Üzenet elküldve: 2024-05-27 19:24:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Csak bólogat, mert nem akar még egy másodpercet sem eltölteni a másik íze nélkül. Belefeledkezik teljesen, s hátrahagyja a világ összes baját, elszáll a teher és csak annak él, ami a jelen. Nem sokszor van hasonló helyzetben, de valakit ily módon szeretni ezt eredményezi. Márpedig most mindent megad a nőnek, s ő is ugyan ezt teszi vele. Még csak az is utólag sejlik fel benne, mikor már rendeződött a légzése, hogy bárcsak Tiannak is megmutathatta volna, hogy mire képes. Méltó elégtétel lenne a tudat is, hogy tudja mit nem kap meg többé. A romlott lelkét hátrahagyva, pontosan tudja magáról, hogy ő a legjobb szerető. De a fény kezdi elhagyni a szemeit, s ha nem kezdene kacagásba a másik, végleg kialudna. Csak nézi érdeklődve, de valahol belül most érzi, hogy ez annak köszönhető, amit tőle kapott. Ha így nevet, a végén repetát is ad.
A szavai nyomán pedig visszaszökik belé mégis az élet. Ha valamivel fel lehet őt dobni, az a dicséret. Mosolyogva lép a földbe szúródott pengéje felé és hajol le érte, hogy visszadugja a combjára erősített tartóba. Boldogan figyel közben, s bújik vissza a másikba. Saját magát egyszerűen imádja - jobb pillanataiban - s nem is kérdés, hogy egy főnyeremény. De csak az első mondatig tart ki ez az állapot. Halva született öröm volt. Gyorsabban múlt el, mint ahogy megérkezett. Megdermed. A név zakatol a fejében és megrándul ajkának széle. Még akkor is megkövült marad, amikor újabb vad csókot kap, s ismét vére serken. Most nem okoz önkívületi állapotot, nem hagy maga után gyönyört, hanem lép egyet hátra, s odakap kezével a sebhez, a másikat mérve. Úgy zúdul fel a lelke, hogy megremeg belülről. Egyre csak zakatol a név, s kitalált képek sokasága, ahogy mást csókol Lil és mást ölel ugyan így. Kezei ökölbe szorulnak, s nem tudja pontosan, hogyan szabaduljon ki a nő aurájából. Húzná ugyan, de olyan erőt fejt ki haragja nyomán, hogy igazán nehéz dolga lesz, ha csak nem akarja vele felszántani az alattuk lévő földet.*
- Yillith?
*Böki ki végül a kérdést és nyel is egyet. Mintha végleg eltűnt volna az előző Nelira, pedig ő az. Az, aki saját magára is féltékeny tud lenni, az mással szemben elemésztű dühöt táplál. Képzeletben az ismeretlen szívével a kezében ácsorog, ami abban dobban egy utolsót és dobja bele az éppen kiásott földbe, ami mellett éppen megálljt parancsol a hívogatásnak. Talán Lil-t is belelökné, hadd essen rá a kiszaggatott cafatra. Talán bele is fogja.*
- Ki az a Yillith?
*Pislog párat, majd hirtelen lép egyet, smaragdjaival marva a másikba. Keze indul, majd elkapja a másikét. Olyan erősen szorít, hogy neki fájna... ha érezne.* - Válaszolj, most!
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Csak bólogat, mert nem akar még egy másodpercet sem eltölteni a másik íze nélkül. Belefeledkezik teljesen, s hátrahagyja a világ összes baját, elszáll a teher és csak annak él, ami a jelen. Nem sokszor van hasonló helyzetben, de valakit ily módon szeretni ezt eredményezi. Márpedig most mindent megad a nőnek, s ő is ugyan ezt teszi vele. Még csak az is utólag sejlik fel benne, mikor már rendeződött a légzése, hogy bárcsak Tiannak is megmutathatta volna, hogy mire képes. Méltó elégtétel lenne a tudat is, hogy tudja mit nem kap meg többé. A romlott lelkét hátrahagyva, pontosan tudja magáról, hogy ő a legjobb szerető. De a fény kezdi elhagyni a szemeit, s ha nem kezdene kacagásba a másik, végleg kialudna. Csak nézi érdeklődve, de valahol belül most érzi, hogy ez annak köszönhető, amit tőle kapott. Ha így nevet, a végén repetát is ad.
A szavai nyomán pedig visszaszökik belé mégis az élet. Ha valamivel fel lehet őt dobni, az a dicséret. Mosolyogva lép a földbe szúródott pengéje felé és hajol le érte, hogy visszadugja a combjára erősített tartóba. Boldogan figyel közben, s bújik vissza a másikba. Saját magát egyszerűen imádja - jobb pillanataiban - s nem is kérdés, hogy egy főnyeremény. De csak az első mondatig tart ki ez az állapot. Halva született öröm volt. Gyorsabban múlt el, mint ahogy megérkezett. Megdermed. A név zakatol a fejében és megrándul ajkának széle. Még akkor is megkövült marad, amikor újabb vad csókot kap, s ismét vére serken. Most nem okoz önkívületi állapotot, nem hagy maga után gyönyört, hanem lép egyet hátra, s odakap kezével a sebhez, a másikat mérve. Úgy zúdul fel a lelke, hogy megremeg belülről. Egyre csak zakatol a név, s kitalált képek sokasága, ahogy mást csókol Lil és mást ölel ugyan így. Kezei ökölbe szorulnak, s nem tudja pontosan, hogyan szabaduljon ki a nő aurájából. Húzná ugyan, de olyan erőt fejt ki haragja nyomán, hogy igazán nehéz dolga lesz, ha csak nem akarja vele felszántani az alattuk lévő földet.*
- Yillith?
*Böki ki végül a kérdést és nyel is egyet. Mintha végleg eltűnt volna az előző Nelira, pedig ő az. Az, aki saját magára is féltékeny tud lenni, az mással szemben elemésztű dühöt táplál. Képzeletben az ismeretlen szívével a kezében ácsorog, ami abban dobban egy utolsót és dobja bele az éppen kiásott földbe, ami mellett éppen megálljt parancsol a hívogatásnak. Talán Lil-t is belelökné, hadd essen rá a kiszaggatott cafatra. Talán bele is fogja.*
- Ki az a Yillith?
*Pislog párat, majd hirtelen lép egyet, smaragdjaival marva a másikba. Keze indul, majd elkapja a másikét. Olyan erősen szorít, hogy neki fájna... ha érezne.* - Válaszolj, most!
1990. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-27 18:40:49
Üzenet elküldve: 2024-05-27 18:40:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Imádja a másik kezébe nyomni a felelősséget pusztán csak azért, hogy ne rajta nehezedjen a teher. Jó azt hinni, hogy ő nem ronthat el semmit, és bármi, ami balul sülhet el, az másnak a hibája. Ez is egyfajta védekezés, amivel saját magát és a többieket védi a világ megpróbáltatásai elől.
A büntetés és a parancsolgatás pedig a lényének egyik legerősebb része. Ha mindent ő irányíthat, és döntheti el, hogy egy cselekedet helyes-e, vagy megtorlást érdemel, az azt jelenti, hogy ő a vezér, és nincs, aki bánthassa. Felülkerekedni mindenkin és eltiporni őket. Ez az egyetlen megoldás az életben maradásra. Ma azonban ő is tanul. Mégpedig arról, hogy a sokszor emlegetett vágy bizony olyan dolgokra is képes, ami miatt sem a megtorlást, sem az elnyomást nem kell alkalmazni. A vágy önmagában elég erős ahhoz, hogy a segítségével bárkit betörhessen.*
- Örökre. Illetve addig, míg az egyikünk meg nem hal. Szóval fontos, hogy vigyázzunk egymás életére. Érted, ugye?
*Ekkor végre utat talál a lány lábai közé a szoknyáján kreatívan ejtett kivágáson keresztül. Mintha pont azért lenne ilyen, hogy könnyedén hozzáférhessen a legjobban őrzött területekhez.
Így játszanak hát egymással a vágyaikat teljesen szabadjára engedve, mígnem egy kicsit előbb a feketeség, majd a szőke kis párja el nem ér a csúcsra. Egy gyengéd lökést érez, aminek következtében ismét két lépésnyi távolság nyílik kettejük között.*
~Már megint az engedélyem nélkül szakítottad meg az ölelést… engedetlen kis fruska…~
*Nem dühösen mondja ezt most magának, hanem valamiért jót szórakozik az egész helyzeten. Először csak pislog párat, majd hirtelen felkacag, és olyan felszabadultan nevetgél legalább egy percig, hogy valószínűleg senki sem tudná abbahagyatni vele.*
- Ez ritka jó volt! *Szólal meg végre a nevetéstől könnyezve.* Yillith elbújhat a pokolban a formás valagával együtt. Anyád… te egy főnyeremény vagy, kiscica. *Vigyorog bele Nelira képébe teljesen önkívületi állapotban. Nem tudja, miért jut eszébe az egyetlen démon, akit hús-vér testben látott, de Nelira valamiért most rá emlékezteti. Aztán az az önelégült vigyor egyszer csak eltűnik az arcáról, és újra hideg tekintettel lép vissza a lány elé, vadul megcsókolja, és addig erőszakoskodik, míg nem sikerül fogaival még egy helyen felsérteni az ajkait.*
- Imádlak édesem! Hát, hogy a fenében is hagynálak el?! Egy ilyen értékes gyöngyszemet, mint te vagy? Neeem, eszem ágában sincs. Na de most gyere, megfürdünk a folyóban! *Megragadja a lány kezét, és ellentmondást nem tűrően húzza is őt a folyópart irányába.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Imádja a másik kezébe nyomni a felelősséget pusztán csak azért, hogy ne rajta nehezedjen a teher. Jó azt hinni, hogy ő nem ronthat el semmit, és bármi, ami balul sülhet el, az másnak a hibája. Ez is egyfajta védekezés, amivel saját magát és a többieket védi a világ megpróbáltatásai elől.
A büntetés és a parancsolgatás pedig a lényének egyik legerősebb része. Ha mindent ő irányíthat, és döntheti el, hogy egy cselekedet helyes-e, vagy megtorlást érdemel, az azt jelenti, hogy ő a vezér, és nincs, aki bánthassa. Felülkerekedni mindenkin és eltiporni őket. Ez az egyetlen megoldás az életben maradásra. Ma azonban ő is tanul. Mégpedig arról, hogy a sokszor emlegetett vágy bizony olyan dolgokra is képes, ami miatt sem a megtorlást, sem az elnyomást nem kell alkalmazni. A vágy önmagában elég erős ahhoz, hogy a segítségével bárkit betörhessen.*
- Örökre. Illetve addig, míg az egyikünk meg nem hal. Szóval fontos, hogy vigyázzunk egymás életére. Érted, ugye?
*Ekkor végre utat talál a lány lábai közé a szoknyáján kreatívan ejtett kivágáson keresztül. Mintha pont azért lenne ilyen, hogy könnyedén hozzáférhessen a legjobban őrzött területekhez.
Így játszanak hát egymással a vágyaikat teljesen szabadjára engedve, mígnem egy kicsit előbb a feketeség, majd a szőke kis párja el nem ér a csúcsra. Egy gyengéd lökést érez, aminek következtében ismét két lépésnyi távolság nyílik kettejük között.*
~Már megint az engedélyem nélkül szakítottad meg az ölelést… engedetlen kis fruska…~
*Nem dühösen mondja ezt most magának, hanem valamiért jót szórakozik az egész helyzeten. Először csak pislog párat, majd hirtelen felkacag, és olyan felszabadultan nevetgél legalább egy percig, hogy valószínűleg senki sem tudná abbahagyatni vele.*
- Ez ritka jó volt! *Szólal meg végre a nevetéstől könnyezve.* Yillith elbújhat a pokolban a formás valagával együtt. Anyád… te egy főnyeremény vagy, kiscica. *Vigyorog bele Nelira képébe teljesen önkívületi állapotban. Nem tudja, miért jut eszébe az egyetlen démon, akit hús-vér testben látott, de Nelira valamiért most rá emlékezteti. Aztán az az önelégült vigyor egyszer csak eltűnik az arcáról, és újra hideg tekintettel lép vissza a lány elé, vadul megcsókolja, és addig erőszakoskodik, míg nem sikerül fogaival még egy helyen felsérteni az ajkait.*
- Imádlak édesem! Hát, hogy a fenében is hagynálak el?! Egy ilyen értékes gyöngyszemet, mint te vagy? Neeem, eszem ágában sincs. Na de most gyere, megfürdünk a folyóban! *Megragadja a lány kezét, és ellentmondást nem tűrően húzza is őt a folyópart irányába.*
1989. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-27 09:39:34
Üzenet elküldve: 2024-05-27 09:39:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ha a rátelepedett ködön át tudna szűrődni igazán épelméjű gondolat, akkor most nagyon fájna, amit hallott. Mert igazából tényleg mindig ő rontja el a dolgokat és ezzel nap, mint nap szembesülni maga a pokol. Minden igyekezete ellenére sosem sikerül megfelelően döntenie, vagy viselkednie és erre még csak gyógyír sincsen. Ez egy levakarhatatlan átok. Talán az egyetlen segítség az, ha elfogadják és ha lehet önmaga, gyűlölhet, vagy szerethet szabadon, s őt is feltételek nélkül szeretik. Akkor nem lenne miért elborulnia, vagy pusztán kevesebbszer fordulna elő. De ez nem fog megtörténni, hisz már most feltételeket szab neki a feketeség, de mire erre rájön, az idő lesz, most másra koncentrál.
A büntetésre is csak vágyódóan mosolyog, most szerencsés helyzetben játszadoznak egymással, mert ő is épp oly esendő ebben az extázisban, hogy bármit elhisz, bármi jó és bármi fenntartható. De egyszer el fognak érni tudatáig a szavak. És ha azokat nem jól forgatva használja fel ellene, mint Tian, akkor szagot kap és pusztításba kezd. Bármilyen esendőnek is tűnt, miután majdnem otthagyta őt Lil, attól még nem teljesen hülye... mindössze sérült. Annyira nagyon sérült.
De most nem létezik a világ, amiben megannyi bántás érte, most nem létezik ikre hűlt helye és még a szomorúan végződött szerelmi drámája sincs porondon. Ma nem bántják, nem zárják sötét helyekre, hanem csak a másik karjaiba, amik édesebbek, mint bármi, amit kívánhatott volna. Annak minden szenvedélyesen erőszakosnak és birtoklónak tűnő mozdulatával együtt. Annyira szeretne valakihez tartozni, de őt kezelni nehéz vállalkozás, más kutatott annak érdekében, hogy hasznosíthassa a benne rejlő erőt a maga hasznára, de kudarcba fulladt az a vállalkozás is. Ide nem lesz elég, amit Lil tud, bár elég lenne.*
- Örökre, ugye tényleg örökre?
*Szoknyája rejtekébe, lévén fel van sliccelve mindkét oldalt, nem nehéz bejutni, de már nem is kívánna nehezített pályát. Mindent akar, mert tüzeli az, hogy ujjai finom bőrével még finomabbat tapint. Minden apró pulzálása őt tölti fel. Azt akarja, hogy tőle veszítse eszét a nő. Lételeme, hogy valakinek ő kelljen. Amikor Lil már nem tudja megzabolázni saját testét a mindent elsöprő érzéstől, azután éri őt is a vég. Neki ez volt az a hatalom, ami hozzásegítette ahhoz, hogy ő is pihegve, kipirult arccal dőljön a falnak, aminek kemény határát nem is érezte a játékuk hevében. Kissé eltaszítja a nőt magától, mikor ráeszmél arra, hogy újra a temetőben van és nem egy új világban, amit ketten építettek fel mentsvárként maguknak.
Elégedetten csillogó szemekkel nézi a másikat, s túr bele immáron finoman annak hajába szemből. Csak nézi és minden másodperccel egyre csak veszik el a tekintetéből az, ami eddig fűszerezte. Próbálja magáévá tenni úgy is a látványt, hogy már nem hajtja a kielégülés utáni vágy. Csak nézi és nem szól egyetlen árva szót sem. Csak összeterelni próbálja a gondolatait egy mederbe, amit soha nem sikerül. Most ez egy kezdet, vagy valaminek a vége? Vagy lehet egy vég kezdet is? Mégis hogyan engedhetné el Tiant? És hogyan fogadhatná be ezt a feketeséget itt, aki villámcsapásként csapott bele életébe? Kutatja a sötét íriszeket és egyszerűen nem tud megszólalni. A valóságban találni önmagát nem jó. Nem kap levegőt.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ha a rátelepedett ködön át tudna szűrődni igazán épelméjű gondolat, akkor most nagyon fájna, amit hallott. Mert igazából tényleg mindig ő rontja el a dolgokat és ezzel nap, mint nap szembesülni maga a pokol. Minden igyekezete ellenére sosem sikerül megfelelően döntenie, vagy viselkednie és erre még csak gyógyír sincsen. Ez egy levakarhatatlan átok. Talán az egyetlen segítség az, ha elfogadják és ha lehet önmaga, gyűlölhet, vagy szerethet szabadon, s őt is feltételek nélkül szeretik. Akkor nem lenne miért elborulnia, vagy pusztán kevesebbszer fordulna elő. De ez nem fog megtörténni, hisz már most feltételeket szab neki a feketeség, de mire erre rájön, az idő lesz, most másra koncentrál.
A büntetésre is csak vágyódóan mosolyog, most szerencsés helyzetben játszadoznak egymással, mert ő is épp oly esendő ebben az extázisban, hogy bármit elhisz, bármi jó és bármi fenntartható. De egyszer el fognak érni tudatáig a szavak. És ha azokat nem jól forgatva használja fel ellene, mint Tian, akkor szagot kap és pusztításba kezd. Bármilyen esendőnek is tűnt, miután majdnem otthagyta őt Lil, attól még nem teljesen hülye... mindössze sérült. Annyira nagyon sérült.
De most nem létezik a világ, amiben megannyi bántás érte, most nem létezik ikre hűlt helye és még a szomorúan végződött szerelmi drámája sincs porondon. Ma nem bántják, nem zárják sötét helyekre, hanem csak a másik karjaiba, amik édesebbek, mint bármi, amit kívánhatott volna. Annak minden szenvedélyesen erőszakosnak és birtoklónak tűnő mozdulatával együtt. Annyira szeretne valakihez tartozni, de őt kezelni nehéz vállalkozás, más kutatott annak érdekében, hogy hasznosíthassa a benne rejlő erőt a maga hasznára, de kudarcba fulladt az a vállalkozás is. Ide nem lesz elég, amit Lil tud, bár elég lenne.*
- Örökre, ugye tényleg örökre?
*Szoknyája rejtekébe, lévén fel van sliccelve mindkét oldalt, nem nehéz bejutni, de már nem is kívánna nehezített pályát. Mindent akar, mert tüzeli az, hogy ujjai finom bőrével még finomabbat tapint. Minden apró pulzálása őt tölti fel. Azt akarja, hogy tőle veszítse eszét a nő. Lételeme, hogy valakinek ő kelljen. Amikor Lil már nem tudja megzabolázni saját testét a mindent elsöprő érzéstől, azután éri őt is a vég. Neki ez volt az a hatalom, ami hozzásegítette ahhoz, hogy ő is pihegve, kipirult arccal dőljön a falnak, aminek kemény határát nem is érezte a játékuk hevében. Kissé eltaszítja a nőt magától, mikor ráeszmél arra, hogy újra a temetőben van és nem egy új világban, amit ketten építettek fel mentsvárként maguknak.
Elégedetten csillogó szemekkel nézi a másikat, s túr bele immáron finoman annak hajába szemből. Csak nézi és minden másodperccel egyre csak veszik el a tekintetéből az, ami eddig fűszerezte. Próbálja magáévá tenni úgy is a látványt, hogy már nem hajtja a kielégülés utáni vágy. Csak nézi és nem szól egyetlen árva szót sem. Csak összeterelni próbálja a gondolatait egy mederbe, amit soha nem sikerül. Most ez egy kezdet, vagy valaminek a vége? Vagy lehet egy vég kezdet is? Mégis hogyan engedhetné el Tiant? És hogyan fogadhatná be ezt a feketeséget itt, aki villámcsapásként csapott bele életébe? Kutatja a sötét íriszeket és egyszerűen nem tud megszólalni. A valóságban találni önmagát nem jó. Nem kap levegőt.*
1988. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-26 22:34:19
Üzenet elküldve: 2024-05-26 22:34:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Feszülten, mégis szórakozottan mosolyogva veszi tudomásul a szőkeség halva született próbálkozását az iránt, hogy a fenyegetésével megpróbálja elejét venni annak, hogy ne taszítsa el magától, ha esetleg mégsem felel meg az elvárásainak.*
- Nincs szükség arra, hogy fenyegess. Ha valaki el tudja ezt szúrni, az egyedül te vagy. Ne tedd, nem éri meg!
*Természetesen egy kicsit sem érzi úgy a kemény szavak után sem, hogy ne tehetne meg bármit szerencsétlen lánnyal. Ennek egyik oka nyilvánvalóan a vipera, ami miatt nem is olyan könnyű őt megölni, de ezt ezúttal nem tervezi a másik orrára kötni. A másik pedig a véreskü. Ha létrejön, olyan szavakat kell kimondatnia a lánnyal, amelyek értelmében egy ujjal sem tud majd hozzáérni akkor sem, ha épp a legelborultabb pillanataiban találja a benne élő szörnyeteget.
Ezt követően végre elégedetten zárja vissza a formás testet az ölelésbe, ahonnan ki sem szabadott volna bújnia már ezelőtt sem.*
- Ha még egyszer elhúzódsz az engedélyem nélkül, nagyon meg foglak büntetni. *Teszi hozzá halkan, majdnem suttogva, mielőtt újra elveszne a csókokban. Mi tagadás, meglepődik, mikor a finom kis kezet egyszer csak a nadrágjában érzi. Ekkor újra megfeszül a teste, szorítása erősödik, halkan felnyög, miközben rádől partnere vállára.*
- Gonosz kis ribanc vagy te… *Nyöszörgi jólesően. Teljesen egyértelmű, hogy őszintén akarja őt, talán még soha senkit nem akart ennyire, viszont nem hagyhatja, hogy akár a lány ilyen egyszerűen felülkerekedjen a vágyak tengerén. Nem ereszti el, hanem úgy, ahogy vannak, egymásba fonódva vezeti őt egészen addig, míg teljesen neki nem passzírozza a temetőt bekerítő kőfalnak. Ott minden porcikáját végigtapogatja, közben pedig további durva, de szenvedélyes csókokkal halmozza el őt. Keresi a ruháján azt a pontot, ahol ő is könnyedén alá tud nyúlni, hogy ha már tőle elveszik, amit elvehetnek, akkor cserébe ő is megszerzi magának a szőkeség vágyainak forrását.*
- Az enyém vagy… örökre az e-nyém… *Ismét felnyüszít, mikor a jóleső érzés az egész testét elöntve fejti ki erőteljes hatását, közben pedig az ő keze is tovább dolgozik odalent. Két igazi szörnyeteg ők most, akik mindent megtesznek azért, hogy egymás vágyát kielégítve oltsák ki a bennük feszülő, elfojtott agressziót, dühöt és megvetést, amit az undorító világ és lakói ellen éreznek. Kitaszítottak ők, de most itt vannak egymásnak, hogy kis időre mindketten megnyugodhassanak.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Feszülten, mégis szórakozottan mosolyogva veszi tudomásul a szőkeség halva született próbálkozását az iránt, hogy a fenyegetésével megpróbálja elejét venni annak, hogy ne taszítsa el magától, ha esetleg mégsem felel meg az elvárásainak.*
- Nincs szükség arra, hogy fenyegess. Ha valaki el tudja ezt szúrni, az egyedül te vagy. Ne tedd, nem éri meg!
*Természetesen egy kicsit sem érzi úgy a kemény szavak után sem, hogy ne tehetne meg bármit szerencsétlen lánnyal. Ennek egyik oka nyilvánvalóan a vipera, ami miatt nem is olyan könnyű őt megölni, de ezt ezúttal nem tervezi a másik orrára kötni. A másik pedig a véreskü. Ha létrejön, olyan szavakat kell kimondatnia a lánnyal, amelyek értelmében egy ujjal sem tud majd hozzáérni akkor sem, ha épp a legelborultabb pillanataiban találja a benne élő szörnyeteget.
Ezt követően végre elégedetten zárja vissza a formás testet az ölelésbe, ahonnan ki sem szabadott volna bújnia már ezelőtt sem.*
- Ha még egyszer elhúzódsz az engedélyem nélkül, nagyon meg foglak büntetni. *Teszi hozzá halkan, majdnem suttogva, mielőtt újra elveszne a csókokban. Mi tagadás, meglepődik, mikor a finom kis kezet egyszer csak a nadrágjában érzi. Ekkor újra megfeszül a teste, szorítása erősödik, halkan felnyög, miközben rádől partnere vállára.*
- Gonosz kis ribanc vagy te… *Nyöszörgi jólesően. Teljesen egyértelmű, hogy őszintén akarja őt, talán még soha senkit nem akart ennyire, viszont nem hagyhatja, hogy akár a lány ilyen egyszerűen felülkerekedjen a vágyak tengerén. Nem ereszti el, hanem úgy, ahogy vannak, egymásba fonódva vezeti őt egészen addig, míg teljesen neki nem passzírozza a temetőt bekerítő kőfalnak. Ott minden porcikáját végigtapogatja, közben pedig további durva, de szenvedélyes csókokkal halmozza el őt. Keresi a ruháján azt a pontot, ahol ő is könnyedén alá tud nyúlni, hogy ha már tőle elveszik, amit elvehetnek, akkor cserébe ő is megszerzi magának a szőkeség vágyainak forrását.*
- Az enyém vagy… örökre az e-nyém… *Ismét felnyüszít, mikor a jóleső érzés az egész testét elöntve fejti ki erőteljes hatását, közben pedig az ő keze is tovább dolgozik odalent. Két igazi szörnyeteg ők most, akik mindent megtesznek azért, hogy egymás vágyát kielégítve oltsák ki a bennük feszülő, elfojtott agressziót, dühöt és megvetést, amit az undorító világ és lakói ellen éreznek. Kitaszítottak ők, de most itt vannak egymásnak, hogy kis időre mindketten megnyugodhassanak.*
1987. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-26 18:34:37
Üzenet elküldve: 2024-05-26 18:34:37
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A tenyere alatt dobogó szív minden egyes ütemét szavaknak veszi, ami a végén egy ígéretté áll össze. Még mondania sem kell semmit, ámbár megnyugtatóak a sötét mondatok a szájból, amiket már a vérével vegyített rúzs színez olyan elképesztően gyönyörűvé, amilyet még soha nem látott. Ha vágya nem sürgetné annyira, na meg vágyainak tárgya, akkor elidőzne ezen a képen napkeltéig is akár, de amaz közelebb akarja vonni megint, amit megállít néhány szó erejéig. A sötét hajzuhataggal markában nincs nehéz dolga.
A nyakán még lüktet a csók helye, tagjai meg-megfeszülnek, de magát nem tudja meghazudtolni akkor sem, ha szolgasorsba taszította magát.*
- De ha átversz... *Villannak smaragdjai a másikra, s bár kéjjel telve csillognak, meglátható benne az őrület szikrája is, amit az a félelem okoz, ami mindig is benne tombol.* - ... akkor megöllek. Nem én irányítom, de meg fogom tenni.
*Pontosan tudja azt, hogyha elborul az elméje, nincs az az ígéret, ami megállítja. Most úgy érzi sosem szakadnak el többé egymástól, de amint kiszagolja ennek ellentétét, a belső démonja utat tör magának és elevenen égeti majd el a feketeséget, vagy épp vágja el a torkát álmában. Figyelmeztetés ez inkább, mint fenyegetés. Ajkai mosolyra húzódnak, ami talán semlegesíti a szavait, sőt még igaztalannak is hathatnak, de ha van esze a nőnek, akkor komolyan veszi. Már láthatta, hogy bármikor képes lenne ámokfutásba kezdeni, de kezesbárányként is képes működni, minden azon múlik, hogyan foglalkoznak vele... vagy azon, hogy milyen lábbal kelt fel..
Eztán már hagyja magukat ismét beburkolódni a masszába, amivé váltak ők ketten, s keze vándorútra indul, kioldozva annak nadrágját, éppen annyira, hogy keze beférhessen, megízlelve annak tapintásával, hogy hazug vágyat imitál Lil, vagy tényleg ugyanúgy akarják egymást. Felnevet, amint hozzáér a vágyott részéhez, s most már nem engedi el addig, amíg be nem teljesül. Erőszakos, mégis gyengéd, hiába adta magát neki, most ő fog elvenni mindent, amit akar. Éppoly kielégítő ez, mintha magán érezné a simogatást. Olyan ígéret ez, amit megszeghetetlenebbnek tart jelenleg, mint bármily esküt, de most vér helyett a lüktetés a bizonyosság, és a másik belefeledkezése az érintésekbe, amik mindenkit védtelennek tesznek néhány pillanatra.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A tenyere alatt dobogó szív minden egyes ütemét szavaknak veszi, ami a végén egy ígéretté áll össze. Még mondania sem kell semmit, ámbár megnyugtatóak a sötét mondatok a szájból, amiket már a vérével vegyített rúzs színez olyan elképesztően gyönyörűvé, amilyet még soha nem látott. Ha vágya nem sürgetné annyira, na meg vágyainak tárgya, akkor elidőzne ezen a képen napkeltéig is akár, de amaz közelebb akarja vonni megint, amit megállít néhány szó erejéig. A sötét hajzuhataggal markában nincs nehéz dolga.
A nyakán még lüktet a csók helye, tagjai meg-megfeszülnek, de magát nem tudja meghazudtolni akkor sem, ha szolgasorsba taszította magát.*
- De ha átversz... *Villannak smaragdjai a másikra, s bár kéjjel telve csillognak, meglátható benne az őrület szikrája is, amit az a félelem okoz, ami mindig is benne tombol.* - ... akkor megöllek. Nem én irányítom, de meg fogom tenni.
*Pontosan tudja azt, hogyha elborul az elméje, nincs az az ígéret, ami megállítja. Most úgy érzi sosem szakadnak el többé egymástól, de amint kiszagolja ennek ellentétét, a belső démonja utat tör magának és elevenen égeti majd el a feketeséget, vagy épp vágja el a torkát álmában. Figyelmeztetés ez inkább, mint fenyegetés. Ajkai mosolyra húzódnak, ami talán semlegesíti a szavait, sőt még igaztalannak is hathatnak, de ha van esze a nőnek, akkor komolyan veszi. Már láthatta, hogy bármikor képes lenne ámokfutásba kezdeni, de kezesbárányként is képes működni, minden azon múlik, hogyan foglalkoznak vele... vagy azon, hogy milyen lábbal kelt fel..
Eztán már hagyja magukat ismét beburkolódni a masszába, amivé váltak ők ketten, s keze vándorútra indul, kioldozva annak nadrágját, éppen annyira, hogy keze beférhessen, megízlelve annak tapintásával, hogy hazug vágyat imitál Lil, vagy tényleg ugyanúgy akarják egymást. Felnevet, amint hozzáér a vágyott részéhez, s most már nem engedi el addig, amíg be nem teljesül. Erőszakos, mégis gyengéd, hiába adta magát neki, most ő fog elvenni mindent, amit akar. Éppoly kielégítő ez, mintha magán érezné a simogatást. Olyan ígéret ez, amit megszeghetetlenebbnek tart jelenleg, mint bármily esküt, de most vér helyett a lüktetés a bizonyosság, és a másik belefeledkezése az érintésekbe, amik mindenkit védtelennek tesznek néhány pillanatra.*
1986. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-26 17:41:23
Üzenet elküldve: 2024-05-26 17:41:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 596
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ilyen könnyen soha nem sikerült még szolgát szereznie. Igazából egyáltalán nem volt még szolgája. Most viszont nem fog elkezdeni a miérteken gondolkozni, Lil-t amúgy sem érdeklik az okok, csak a következmények. A következmény pedig az, hogy ez a szőkeség már az övé, és ha minden jól megy hamarosan Sa'Tereth hatalmának segítségével pecsételhetik meg ezt a tényt.*
- Helyes válasz, drága. *Bár, most nem a lány adta a vért, hanem ő vette el magának. Még mindig érzi azt a finom, fémes ízt a szájában. Közben az ő teste is megfeszül, ahogy érzi az erős markolást a fenekén. Ficánkolna, de ő sem igazán képes már mozogni a spontán béklyóban, amivel egymást zárták ketrecbe.
A lány mozdulata őt is egyre inkább felcsigázza, így határozottan és gyorsan veszi célba a neki felkínált nyakat. Érezhető, ahogy hosszú lélegzetvételei során Nori teste megfeszül, mintha csak nem lenne elég hely a tüdeje számára tágulni a szorosa ölelésben. Csókolgatja a lány nyakát, simogatja a hátát, néha belé is mar, de a ruha védelme miatt ez talán nem okoz neki sérüléseket. Azonban nem élvezheti sokáig a mámort, mert partnere hirtelen kiszakítja magát a jóleső fogságból. Nori nem számított rá, ezért nem is tudja megakadályozni.*
- Hé! Mit csinálsz?! *Kérdezi morcosan, mert úgy érzi, hogy elvették a játékát. Lepillant a mellkasán pihenő tenyérre, amellyel Nelira egyértelműen érezheti a feketeség gyors, de egyenletes szívverését.
A kéz feljebb vándorol a nyakára, ő követi a szemével, a következő pillanatban pedig már csak az éles fájdalmat érzi, mikor a lány beletép a hajába. Így a fejét sem tudja mozgatni, mert csak még jobban fájna neki. Gyanakvó, de kíváncsi tekintettel bámulja helyette a vele szemben állót.*
- A szörnyek nem csinálnak ilyet. Másokat elhagyni azoknak az eszköze, akik félnek a saját érzelmeiktől. Ha azt mondom, hogy kellesz nekem, az egy életre szól. Nem hagylak el. ~Te pedig nem fogsz tudni, de az más kérdés…~ *Kicsit mozgatja a fejét, tűri a fájdalmat, de szabadulni akar a szorításból.*
- Most pedig gyere ide vissza! *Tartja a karjait ölelésre.* Neked itt a helyed, nem engedtem, hogy kibújj belőle. *Ez egy parancs a részéről, de még a kedvesebb fajtából. A vágy most olyannyira uralkodik felette, hogy nem bántani akarja a lányt, hanem szeretni. Nos, nem a szeretet magától értetődő értelme szerint, hanem birtokolni, elvenni tőle és egyszerre megadni neki azt, amire mindketten ugyanúgy vágynak.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ilyen könnyen soha nem sikerült még szolgát szereznie. Igazából egyáltalán nem volt még szolgája. Most viszont nem fog elkezdeni a miérteken gondolkozni, Lil-t amúgy sem érdeklik az okok, csak a következmények. A következmény pedig az, hogy ez a szőkeség már az övé, és ha minden jól megy hamarosan Sa'Tereth hatalmának segítségével pecsételhetik meg ezt a tényt.*
- Helyes válasz, drága. *Bár, most nem a lány adta a vért, hanem ő vette el magának. Még mindig érzi azt a finom, fémes ízt a szájában. Közben az ő teste is megfeszül, ahogy érzi az erős markolást a fenekén. Ficánkolna, de ő sem igazán képes már mozogni a spontán béklyóban, amivel egymást zárták ketrecbe.
A lány mozdulata őt is egyre inkább felcsigázza, így határozottan és gyorsan veszi célba a neki felkínált nyakat. Érezhető, ahogy hosszú lélegzetvételei során Nori teste megfeszül, mintha csak nem lenne elég hely a tüdeje számára tágulni a szorosa ölelésben. Csókolgatja a lány nyakát, simogatja a hátát, néha belé is mar, de a ruha védelme miatt ez talán nem okoz neki sérüléseket. Azonban nem élvezheti sokáig a mámort, mert partnere hirtelen kiszakítja magát a jóleső fogságból. Nori nem számított rá, ezért nem is tudja megakadályozni.*
- Hé! Mit csinálsz?! *Kérdezi morcosan, mert úgy érzi, hogy elvették a játékát. Lepillant a mellkasán pihenő tenyérre, amellyel Nelira egyértelműen érezheti a feketeség gyors, de egyenletes szívverését.
A kéz feljebb vándorol a nyakára, ő követi a szemével, a következő pillanatban pedig már csak az éles fájdalmat érzi, mikor a lány beletép a hajába. Így a fejét sem tudja mozgatni, mert csak még jobban fájna neki. Gyanakvó, de kíváncsi tekintettel bámulja helyette a vele szemben állót.*
- A szörnyek nem csinálnak ilyet. Másokat elhagyni azoknak az eszköze, akik félnek a saját érzelmeiktől. Ha azt mondom, hogy kellesz nekem, az egy életre szól. Nem hagylak el. ~Te pedig nem fogsz tudni, de az más kérdés…~ *Kicsit mozgatja a fejét, tűri a fájdalmat, de szabadulni akar a szorításból.*
- Most pedig gyere ide vissza! *Tartja a karjait ölelésre.* Neked itt a helyed, nem engedtem, hogy kibújj belőle. *Ez egy parancs a részéről, de még a kedvesebb fajtából. A vágy most olyannyira uralkodik felette, hogy nem bántani akarja a lányt, hanem szeretni. Nos, nem a szeretet magától értetődő értelme szerint, hanem birtokolni, elvenni tőle és egyszerre megadni neki azt, amire mindketten ugyanúgy vágynak.*
1985. hozzászólás ezen a helyszínen: Temető
Üzenet elküldve: 2024-05-26 12:15:58
Üzenet elküldve: 2024-05-26 12:15:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 156
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Túl ködös most az elméje, hogy olyasmin akadhasson meg, hogy "egyik név". Ezt egy másik helyzetben érdeklődéssel illetné, de valamilyen beteg módon még csak nem is akarja megismerni igazán a másikat, neki bőven elég az, amit ő érez róla, iránta jelen pillanatban. Nem is lenne most alkalmas arra, hogy cseverésszenek, hiszen az esze már rég elveszett, s ki tudja mikor tér hozzá újra vissza? Érzi a másik kezének játékát, mintha egyik sem kívánna elszakadni a másiktól és ez olyan űrt tölt be nála, amit Tian jelenlétében mindig érzett. A szavak ugyan fontosak, de a tettek is, és most közel érzi magát ahhoz, hogy végre megkaphasson egy testet.
A kiharcolt csók erőteljesebbé válik, a fogak nyoma tüzeli, majd amikor éles fájdalom nyilall belé, s nem múlik, mert nem engedi el őt a feketeség, akkor tör rá igazán a vágy. Neki a fájdalom most édes. Úgy megrészegíti, hogy ha az lehetséges, még jobban szorítja a nőt, s a hátáról a keze elindul lefelé, hogy a fekete bőrnadrág rabságában lévő kerek idomokat simíthassa végig, majd egy határozott mozdulattal markoljon bele, s közben vonja egyre-egyre közelebb magához a testet, míg már fizikai képtelenség lenne a tovább közelítenie. Hangos sóhaj szökik ki belőle a csodálatos kín nyomán.*
- Most adtam a vérem, szerinted nem adnám máskor is?
*Nem, nem fogja engedni még távolodni, az ajkaiba akar beszélni, s ha már kicsalta a karmazsin nedűt belőle, akkor érezze, amíg el nem áll.
Tudja mi az a vérkötelék, csak nem egészen mélyen. Egy ilyen esküről beszélgettek épp Merlaná-val is. Ironikus, hogy a lány vérét ő kérte ígérete jeléül, most pedig az övét akarják, mégis mennyire más a két helyzet. Lil után ő is felnevet, kiszakadva az ajkakból, arcát végighúzva a feketeségén, hogy nyakát kínálja fel neki, érezni akarja rajta a másik játékát. *
- Mondd előbb, hogy nem hagysz el. Te nem fogsz, ugye?
*Távolodik el hirtelen ötlettől vezérelten mégis, majd kezét annak mellkasára teszi, mintha csak a dobbanó szív érzete a tenyere alatt megmutatná, hogy hazudik-e neki, vagy nem. Több hazugságot nem fog eltűrni, abba belehalna. Ő is és más is. Finoman csúsztatja fel közben a nyakra puha kezét, majd megállapodik rajta, viszonylag erős szorítással, de nem időzik sokáig, s nem is áll meg míg a tarkójához nem ér, és tép bele a fekete hajzuhatagba, hogy ne mozduljon Lil, hadd mérje végig éhesen. Édes játék ez, de már majd bele pusztul, hogy többet kapjon belőle.*
//Fájdalomra bűn a gyógyír//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Túl ködös most az elméje, hogy olyasmin akadhasson meg, hogy "egyik név". Ezt egy másik helyzetben érdeklődéssel illetné, de valamilyen beteg módon még csak nem is akarja megismerni igazán a másikat, neki bőven elég az, amit ő érez róla, iránta jelen pillanatban. Nem is lenne most alkalmas arra, hogy cseverésszenek, hiszen az esze már rég elveszett, s ki tudja mikor tér hozzá újra vissza? Érzi a másik kezének játékát, mintha egyik sem kívánna elszakadni a másiktól és ez olyan űrt tölt be nála, amit Tian jelenlétében mindig érzett. A szavak ugyan fontosak, de a tettek is, és most közel érzi magát ahhoz, hogy végre megkaphasson egy testet.
A kiharcolt csók erőteljesebbé válik, a fogak nyoma tüzeli, majd amikor éles fájdalom nyilall belé, s nem múlik, mert nem engedi el őt a feketeség, akkor tör rá igazán a vágy. Neki a fájdalom most édes. Úgy megrészegíti, hogy ha az lehetséges, még jobban szorítja a nőt, s a hátáról a keze elindul lefelé, hogy a fekete bőrnadrág rabságában lévő kerek idomokat simíthassa végig, majd egy határozott mozdulattal markoljon bele, s közben vonja egyre-egyre közelebb magához a testet, míg már fizikai képtelenség lenne a tovább közelítenie. Hangos sóhaj szökik ki belőle a csodálatos kín nyomán.*
- Most adtam a vérem, szerinted nem adnám máskor is?
*Nem, nem fogja engedni még távolodni, az ajkaiba akar beszélni, s ha már kicsalta a karmazsin nedűt belőle, akkor érezze, amíg el nem áll.
Tudja mi az a vérkötelék, csak nem egészen mélyen. Egy ilyen esküről beszélgettek épp Merlaná-val is. Ironikus, hogy a lány vérét ő kérte ígérete jeléül, most pedig az övét akarják, mégis mennyire más a két helyzet. Lil után ő is felnevet, kiszakadva az ajkakból, arcát végighúzva a feketeségén, hogy nyakát kínálja fel neki, érezni akarja rajta a másik játékát. *
- Mondd előbb, hogy nem hagysz el. Te nem fogsz, ugye?
*Távolodik el hirtelen ötlettől vezérelten mégis, majd kezét annak mellkasára teszi, mintha csak a dobbanó szív érzete a tenyere alatt megmutatná, hogy hazudik-e neki, vagy nem. Több hazugságot nem fog eltűrni, abba belehalna. Ő is és más is. Finoman csúsztatja fel közben a nyakra puha kezét, majd megállapodik rajta, viszonylag erős szorítással, de nem időzik sokáig, s nem is áll meg míg a tarkójához nem ér, és tép bele a fekete hajzuhatagba, hogy ne mozduljon Lil, hadd mérje végig éhesen. Édes játék ez, de már majd bele pusztul, hogy többet kapjon belőle.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 1985-2004