//Szívélyes fogadtatás - Ukrom//
* Nem akar ellenkezni az orkkal, így kortyol egyet aztán még egyet. Ó, de ennyi és nem tovább, érzi, hogy gyomortartalma a nyelőcsövét mardossa már. Fontolóra veszi, míg az ork félrenéz egyszerűen az asztal alá löttyinti a maradék teát. Áh, de nem bírna el a lelke ekkora pazarlást.*
- Nem kéred?* csúsztatja lassan az asztal szemközti oldalára maradékát. Nem akarja, hogy kárba vesszen, de már így is többet vett magához a kelleténél.*
- Jó helynek tűnik.* mormogja. Nem akarja tovább kerülgetni a forró kását, így kerek perec megkérdezi mibe fog fájni neki ez a kiadós lakoma. Nem etetik meg idegenek rendszeresen, de már többször előfordult, hogy egy-egy adományért cserébe tennie kellett ezt-azt. Így működik a világ, ezt még a kicsi mezítlábas is tudja.*
- Na várjá'!* idő kell míg összeszedi a gondolatait. Természetesen egész nap a várost járva hall ezt-azt. Többet, mint egyesek gondolnák. A polgárok szeretnek nem tudomást venni az utca söpredékeiről. Jelenlétükről tudomást sem véve pedig olykor elszólják magukat.*
- Van ez a kereskedő ház, a Wegtoreni Kalmár. Na, ott úgy tudom, mindig vesznek fel őröket a karavánjaik mellé, hogy óvják az árút. Aztán.* kocogtatja mutató ujjával állát.* A városőrség is egy lehetőség. Gondolom ott is örülnek az olyan nagydaraboknak, mint Te.* mondja, szavait nem sértésnek szánva.* Persze, ha én ilyen megtermett lennék akkor biztos a Kikötőbe keresnék magamnak valami munkát.* vigyorodik el, láthatóan kedvére való a gondolat.* Nem tom', más nem jut eszembe.* vonja meg törékeny vállait.*