// Lyron, Xwadyr //
*A bor megbontás után gyorsan kezd fogyni. Igazán remek nedű, Oriiza észre sem veszi, hogy úgy issza, mint a tiszta vizet. Jó pár napig nélkülöznie kellett a bódító italokat, részint mert nem volt olyan helyzetben, hogy igyon, na meg egyébként sem tudott hozzá jutni. Ennek a ténynek tudja be azt is, hogy míg ő könyökölve, mosolyogva nézegeti, a színpompás népeket a fogadóban a látvány egyre jobban mosódik el. Az éles formák először csak homályosak lesznek, majd szétfolynak, mint a vízfesték, aztán már semmit nem lát csak feketét.
…
Nem tudja mennyi idő telt el. Amikor végre megint érzékelni tudja a világot, úgy érzi, valami fogja, vagy valaki. El kell telnie pár pillanatnak, míg a látása is tisztul, de eljön ez az idő is. Ahogy felnéz először egy arcot lát, aztán kiélesedik a kép és rájön, hogy férfi az illető. A gondolatai is felzárkóznak a szeméhez és végre azt is eltudja dönteni, hogy nem is akármilyen férfi. Egy nemesen született.
Oriiza nem tudja, hogy eddig mosoly volt-e az ajkán, de most teljesen biztos benne, hogy nem vigyorog. Neki nem volt baja az elfekkel, akkoriban, de amikor mind az emberek, a sötételfek és a nemesen születettek is megrúgták, köpködték és megvetették, akkor ő is elkezdte megvetni a többi fajt. Most sincs másképp. Elfintorodik a férfi karjai között, majd fel tápászkodik, és egyik kezével eltolja magától azt.*
- Tudom, tudom, mocskos fattyú vagyok, a természet csúf tréfája.
*Mondja haragos hangon. Nem hallotta, hogy a férfi a hogyléte felől érdeklődött, sőt azt sem tudja, hogy ő mentette meg attól, hogy betörjön a feje a kocsma kemény padlóján. Ha tudná, nyílván nem így viselkedne.
Próbálna felállni, hogy elhagyja a helyet, de nem jut semerre. A fejébe belehasít a villám, a lábai remegnek és a karjaiból is kifut az erő. Vissza esik a székére és a háttámlának dől. Egyik kezével eltakarja a halántékát, amely szinte láthatóan lüktet. Kezén keresztül les a férfira, hogy ott van e még. Ha nem hagyta magára, akkor szól hozzá.*
- Hé, szépfiú… hozhatnál nekem egy kevés vizet, ha nem sértelek meg.
*Ekkor látja meg a feléjük tartó fiatal törpét. Oriizának átfut az agyán, hogy lehet, hogy az elf „barátja”, s hamarosan az utcán fogja találni magát, ahogy az egyik rugdossa a gyomrát a másik meg a fegyvereit próbálgatja rajta. Mi már juthatna az eszébe? Majd amaz megszólal, s a lány nem érti, hogy mit szeretne. Vacsorázni, de hol a vacsora? Felkönyököl az asztalra.*
- Ha ehhez van kedved barátom. *Érzi, hogy feltolul a gyomrából az ebédje egyenesen a torkáig, de onnan nem jut tovább, majd leliftezik vissza az emésztőbe. Egy kicsit elsápad a képe ettől a jelenettől.*