//Kitérő//
//Pycta//
*Megnyugtatásként érinti Pycta mellkasán a páncélt, s mellé lassan de határozottan bólint.*
- Úgy gondolom *azzal pedig, hogy választása mennyire lehet...*
- Umonról is eltűntek a stigmák. Egészen másmilyennek is hat, mint aki uralkodik, s nem őt uralják. Talán neked is sikerül egyszer hozzáedződnöd. Hogy ha érzed is a késztetést, már ne fájjon úgy, és a választásod a sajátod is lehessen *Emlékszik még, hogy Pycta elájult mikor hárman találkoztak éjjel. Akkor Lyz nagyon megijedt, hogy Pyctának komolyabb baja van, de Xauzur miatt nem volt olyan egyértelmű, vajon tud-e neki segíteni. Be kell vallania, hogy akkor azért megijedt ő is.
Míg a levesre várnak, kissé kínos téma üti fel a fejét, amin aztán Lyz nem tud javítani, noha ő piszkálta meg a felszínt.*
- Nem tudom. Remélem, hogy nem *kissé bűnbánó mosollyal az ajkán válaszol. Eddig még amolyan szerelmi ügyekről sosem volt szó köztük, s csak az addig is egyenes mivoltjából reméli Lyz, hogy nem használna ürügyet Pycta, ha menni szeretne bárhová is. Ahogy egyre előre halad a történet folyama, Lyz annál jobban sajnálja, hogy felhozta a dolgot, bár valahol mégis úgy érzi. Valahol nagyon mélyen, hogy talán jót tesz Pyctának, ha beszél róla.*
- Kérője van? *csendesen, csupán elf füleknek hallhatóan gördülnek a szavak a szájáról, ahogy a smaragdszín szempár visszanéz a szomorú lombszínűekre.*
- Ennyi idő alatt? *Elf mércével mérve, vagy csak számára ez oly kevésnek tűnik.* Bocsáss meg, csak... sajnálom. *Nem folytatja, hisz azt sem tudja pontosan mit gondoljon. Mikor a kapuban Éné indulni akart, azt gondolta apja miatt megy vissza, s ahogy mondta is, barátnője miatt. Olyan kevés időnek tűnik, s mégis ha jobban belegondol, egy gyermek megszülethet ennyi idő alatt. Mégsem olyan kevés, csak annyi minden történt, hogy Lyz időérzékét megcsalták a történések.*
- Megértelek. Nagyon is. *S bár Lyz feltételezése szerint a helyzet mégsem olyan egyforma, a csalódás fájdalmában hasonlóan osztoznak. * Tényleg sajnálom.
*Kezét immár támogatólag visszacsúsztatja Pyctáéra, ahogyan ő tette vele még találka elején. Finom szorítással adja tudtára, hogy mint eddig, most is mellette áll.*
- Akarsz róla beszélni? *kérdezi tovább fűzve a szót, de meghagyva a lehetőséget a visszakozásra.* Szívesen meghallgatlak.
*A hallgatás jó. Lyz tulajdonképpen jobban szeret hallgatni, ezáltal inkább hasznára van a másiknak, míg az kibeszélheti gondját. Másodlagos, bár kétségesen jótékony rá nézve, hogy addig sem gyötri saját nyűge. Néhány vigasztaló szót szeretne mondani. Olyasmit, hogy talán megvan az oka, hogy más fajhoz tartoznak. Talán ez is egy bizonyítéka, hogy nekik a rövid életű fajokhoz nem jó kötődniük. Ám mindennek éppen Lyz halovány afférja az ellenpélda, hogy csalódni ám nem faj függvénye. Egyetlen vigasz sem jön szájára, csupán az érintés, mely az asztal lapján melengetheti az erdőmélyi kezét, nem törődve az óriáslánnyal, aki minden bizonnyal félre értené, ha éppen ide nézne. *
- Ha nem látnak szívesen, talán tényleg nem jó ötlet oda menni. *Ha meg netán kelleni fog, hát azon a hídon, majd akkor mennek át.*