//Második szál//
//Viszontlátások//
*Nawanthiri tekintetében igazán semmi vészjósló nincs - mindössze egy rész huncutság és két rész elszántság. Nagyon jól emlékszik még, hogyan nyitogatott a szürkebőrű mindenféle ajtókat ott fenn az ingoványban. Nem számít könnyű mérkőzésre, és ami erőt a kakaóból merített, mind beleadja. Valahol a tudata hátuljában meg is lepődik, mennyi kraft van egy bögre kakaóban, mert hamar fölénybe kerül Ukrommal szemben. A meccs azonban addig tart, míg nem nyer valamelyikük, szóval nem áll le ábrándozni. Kicsit igazít a tartásán, hogy a karja mellett az egész válla és a háta is részt vegyen a feladatban. Az ajkai összepréselődnek, és a fél szeme összeszűkül az erőfeszítéstől, a halántékán lüktet egy ér, de más nem nagyon látszik az arcán, többé-kevésbé a légzése is egyenletes.
A zsoldos egy darabig még kitart, de a kezdeti nyomasztó helyzetből végül nem tudja visszaküzdeni magát. Koppan az ökle az asztalon, Nawanthiri pedig megkönnyebbülten mordul föl, majd a székén hátradőlve sóhajt egy hatalmasat:*
- Ffúúúú... *két kezével a tarkójára simítja a sörényét, aztán az ölébe ejti őket* ...hát mi volt ez, te bajnok? *néz az illetőre a szemöldöke alól, de amúgy vigyorog, mint a vadalma* Hagytad nyerni a lányt? Én nem olyan lány vagyok ám... *ha nem volna akkora darab, mint amilyen, és a jobbjában nem dagadnának ki az izmok a szkandertól, egy kicsit talán még aranyosnak is tűnne. Így viszont csak a harci láz sugárzik róla, és nem feltétlenül segít, ahogy mosolyog hozzá.* Visszavágót, bal kézzel, és te indítasz?