// Beszerző körút – édes hármasban //
*Taran feladja a harcot, Gyssa pedig csak fejét kapkodja utánuk. Ő maga pedig elégedetten dől hátra a széken, mint egy győztes tábornok és széles vigyorral vonogatja a szemöldökét a mágus felé. Számára minden egyes ilyesmi győzelem, amit a lehető legmélyebben meg is él. Persze jobb lett volna, ha Taran fájdalmasan és nőiesen felsikít a lábát ért alattomos támadás után, de hát úgy is jó, ha csak elengedi a kulacsot. Annyira azért Dynti sem telhetetlen. Addig is csendben van és nem szívja a vérét, amit persze titokban élvez, de ennek nyomát nem mutatja, hiszen legalább annyira idegesíti, amennyire szereti az efféle civódást. Ki tud ezen kiigazodni?
A gnóm viszont ódzkodik attól, hogy elfogyassza a rumot. Erre csak megemeli bal szemöldökét és oldalról pillant rá, de nem mond semmit. Valahol örül is neki, hiszen neki jelenleg eszébe sem jut az a lehetőség, hogy ellopja tőle a fegyvert. Bár mindene a lopás, de ha egy ennél szebbet és jobbat is kaphat, akkor képes érte kifizetni a pénzt, maximum lealkudja kicsit az árat.
Gyanúsan méregeti a mágust, vajon miért akar annyi adni a rumból a gnómnak? Talán csak tényleg nem hisz a vöröske teóriájában, hogy a romlott ital miatt vakult meg a fél világra. Azért reméli, hogy Tarannak nem lesz semmi baja. Elég macerás lenne, ha mindketten ilyen tehetetlen állapotba kerülnének.
Az alkesz megcímzés persze hallja és sértetten emeli meg az állát.*
- Cöh… *Fonja keresztbe maga előtt kezeit, még akkor is ha tudja, hogy ez igaz, s nincs benne semmi. Ami viszont a rumos kancsós fegyvert illeti, hát be bevág egy grimaszt.*
- Vagy esetleg lehetne egy jelenet is. Mondjuk, hogy egy lány egy karddal levágja egy mágus fejét. *Mosolyog rendkívül elégedetten a visszavágása miatt.
Szerencsére Gyssa nem az a begyöpösödött kereskedő fajta, aki egy fél aranyat sem hajlandó elengedi az ajánlatából, így vidáman harapja be az ajkát és hevesen kihúzza magát, amint megtudja, hogy valóban lehet díszíteni is a fegyvert. Igaz, eddig nem úgy tervezte, hogy megtartja magának a fegyvert, de akkor már miért is ne?*
- Úúú, sárkány! *Kiált fel első gondolatra.* Nem, nem. Legyen inkább egy ló. Áh, nem azok meg tök hülyék. *Újabb merengés.* Egy... egy kígyó. *Csap az asztalra, majd megint csüggedten dől vissza. Így is fél tőlük, biztos, hogy azt akarná nézni mindig amikor meghúzza a ravaszt?* Pegazus! Ja, de az is ló. *Félrehúzza a száját és ujjaival dobolgatni kezd az asztal lapján. Ekkor akad meg a szeme a gyűrűjén. Másik kezével húzogatni kezdi gyűrűsujján a drága kőből pókká faragott ékességgel díszített karikát. Élénken él még emlékeiben amikor megcsináltatta, s arra is emlékszik mik mentek végig a fejében, amikor elhatározta, hogy pók legyen a szerinte rusnya kőből, mit még vénséges és brutális hitvese ajándékozott neki, hogy arája felvághasson mások előtt a drága kinccsel. Csak, szerinte se drága nem volt, se kincs. Csak egy kő, ami arra emlékezteti mit állt ki azért, hogy idáig elérjen.*
- Pók. *Mondja végül egész komolyan.* Pókot akarok rá. *Bólint is mellé, ezzel jelezve, hogy ezúttal már nem fog jönni újabb ötlet, hanem ennél marad.
Végignézi, ahogy Taran felhörpinti a rumot és érdeklődve figyeli a reakciót.*
- Csak óvatosan a piával matróz, valakinek rám is kell vigyáznia. *Figyelmezteti, hangsúlyával némileg emlékeztetve a másikat jelenlegi helyzetükre.* Ha valaki itt vedelhet, az az alkesz. *Mutat hüvelykujjával saját magára és nagyot kortyol a sörből.*
A hozzászólást Emphus (Adminisztrátor) módosította, ekkor: 2015.08.17 14:27:48, a következő indokkal:
A rendszer által is kijelzett helyesírási hibák javítása (kiállt helyett kiált).