//Baljós kezdetek//
*Kissé bűntudatosan pillant a törpe után. Nem tudja levakarni az érzést magáról, hogy most egy jó nyálasat köpött a két férfi levesébe. Pedig aztán ez egyáltalán nem volt sem szándéka, sem pedig terve. Persze nem bánja, hogy ennyi idő után ismét fivére mellett lehet, de bizony neki ráér akkor is, ha Lazziar időben kicsit szabadabb. Mert most úgy tűnik, hogy van bőven dolga a kettősnek, amit nem szeretne, hogy miatta késlekedjen. De most lenyeli a békát és megküzd a lelkiismeretével is, addig amíg valóban jó ötlet, hogy bátyja elszakadjon egy rövid időre a törpe társaságától. Úgy is tervben van, hogy hamarosan szabadjára ereszti. Persze nem könnyű szívvel, mert egyáltalán nem tetszik neki, hogy valami igencsak rosszban sántikálnak, de ahogy már annyiszor, most is csak azzal tudja magát nyugtatni, hogy Lazziar ilyen és bizony neki feltett szándéka, hogy így is fogadja el őt.
Kissé megszeppenten pislog fel fivérére a dolgok megbeszélése miatt. Hiába a csábos mosoly, valahogy érzi a veséjében, hogy ott bujkál még a fejmosás amiatt, hogy legutóbb is távozóra fogta.*
- Nem akartam belerondítani a dolgotokba.
*Dünnyögi az orra alatt, miközben a törpe távozását figyeli. Amikor amaz pedig eltűnik a szemei elől fivéréhez fordul.*
- Tényleg nem.
*Húzza el kicsit a száját. A bűnbánó pofit viszont hamarosan felváltja a durcás arc, amikor Lazziar a füleire pöckölve piszkálódik. Noha ajkai mosolykezdeménybe rezdülnek, mégis tartja magát, hogy eljátssza a vérig sértettséget.*
- Nem vagyok kislány Lazziar. Akkor fekszem le, amikor akarok.
*És azzal ki is ölti rá a nyelvét, ami valljuk be őszintén nem éppen a felnőtt nők szokása. A kérdésig viszont elárasztja némi jókedv.*
- Persze, hogy jól.
*Vágja rá azonnal és határozottan, majd egy hosszú sóhajjal ismét abba az irányba pillant, amerre Wrojth távozott.*
- Nagyjából. Nem akartam belerondítani a dolgotokba. Tényleg nem kell kíséret a ruhák miatt.
*Hagyja, hogy irányba fordítsák, majd lassan meg is indul, hogy maga mögött hagyja a romos házakat. A piac látványa és illatai sokkal derítőbb képét festik a városnak, mint ez a romos negyed.*
- És mielőtt belekezdenél, hogy nincs így, valamennyire így van. De, ha már így alakult, akkor igyekszem gyors lenni, megengedem, hogy hazakísérj, azután pedig mehetsz is a barátod után.
*Erőltet magára egy komisznak szánt vigyort, ami apránként mosolyba vált át, amint elé tárul a piac boltíves bejárata. Az orrába már be is kúszik a különféle áruk illata és a nyüzsgésnek indult tömeg zsivaja pedig a füleibe. Szívesen nézelődne, de nem szegi meg az ígéretét, így indul is, hogy a ruhák felé vegye az irányt. De közben azért ott motoszkál benne, hogy amúgy is el akart látogatni a piacra, méghozzá céllal. Egy ideig alsó ajkát rágcsálja, míg érik benne a mersz, hogy a kérdést feltegye, de végül hirtelen megfékezi a lépteit és sűrű szempillarebegtetések közepette sandít fel mostohájára.*
- Ha pónim nem is, kutyám lehet?
*Az az egy plusz dolog már nem akkora kitérő. Feltéve, ha egyáltalán beteheti a négy mancsát egy kis barát a Glynmaris-lakba.*
- Figyelek rá. Etetem és itatom. Feltakarítok utána sűrűn, ha bepiszkít vagy nagyon hullana a szőre. De rászoktatom, hogy bírja ki, amíg elviszem egy sétára.
*Azzal pedig nem rest bepróbálkozni azzal, hogy tud ő úgy csinálni, mintha olyan aranyos lenne. Mindkét kezével mostohája karjára ölel, arcát pedig annak felsőjének ujjába fúrja, amíg a nagy kék szemeivel nem pillant fel újból a férfira.*
- Ha nem is most. De majd egyszer.