//Míg a halál…//
-Avasson akkor be a mágiába, tanuljon velem esténként abban a kertben, amit mondott. A holdfény alatt, ahogy említette. Biztosan Felguna asszony sem neheztelne miatta, hiszen nemes és hálás dolog lenne ez, amit ő is felügyelhet, ha csak el nem nyomja az álom!
*A felajánlás ártatlan, nem cseng ki belőle csalárdság, hátsószándék. A kék tekintetek őszintén, lelkesen csillannak, így mélyednek el a férfiéban. *
-Osztozom a véleményen! Később is ráérünk a lovas leckékre, elvégre ki akarna a mennyegzőjén törött lábbal táncolni, igaz-e?
*A nélkülözőkkel kapcsolatos kijelentésre tovább nem reagál, ahogy arra sem, a férfi jobb szeretné, ha biztonságban, hátra maradna, de mégis a városban. Fölöslegesnek tartja a diskurzust egyelőre a témáról, mert őszintén reméli, sohasem kell ezt megejteniük a jövőben. Hiába is ígérné meg, nem tartja vissza a férfit kötelességének teljesítésétől, nem tudhatja, a legsötétebb órákban hogyan fog reagálni arra, ha az édes élet helyett amaz a keserű halált választja. Séta közben az embertömeg is sűrűsödik, környezetük lassan megtelik hangokkal, élettel. Messzire holdja a szél a kofák hangják, az árusok sültmandulájának illatát, a tímár portékájának félreismerhetetlen nyersségét. Hamarosan a piactérre vezető szűk utcák egyikén járnak, üzlethelyiségek és hatalmas üvegjeik tömkelege mellett elhaladva.
Egyik-másik mellett megáll az elf, hiheti Drameiloten, hogy csak az árut nézni, ám erről többről van szó. Persze, a portékát is megtekinti, de a vízkék szemek sokkal tovább időznek saját tükörképükön. Myranelle keze alig érezhetően feszül meg a felöltő burkolta alkaron, mintha csak magát igyekezne meggyőzni, nem álmodik, ez a valóság. Ajkai büszke mosolyra húzódnak, ha megkérdeznék mire gondol, mit láthatott nem rejti véka alá. Szemérmesen hajtja lentebb a fejét, de tekintetét nem veszi le a tükörképükről.*
-Jól állunk egymásnak.
*Az állításban nincs semmi fals, vagy ferdített igazság. Már csak magasságukkal is kiemelkednek a tömegből, megjelenésükben, tartásukban van valami felsőbbrendű, időtlen, kecses. Szebb pár nem is lehetnének, legalább is megjelenésre. A szülők jól választottak, bár hogy ezzel mennyire vannak tisztában, azt csak Eeyr tudhatja.
Lassú, andalgó léptekkel sétál tovább, az irányítást átadja a férfinek. Amaz érezheti, valamivel nehezebb a kéz ami az övén pihen, lentebb is csúszik, hogy kevésbé formálisan tarthassa, annak inkább már könyékhajlatába, felkarjába kapaszkodik, így a két test is közelebb simulhat egymáshoz. Myranelle kihasználja a praktikus helyzetet, Óvatosan a férfi karjának nyomja oldalát, így találva biztos pontot. Tökéletes lehetősége nyílik hát nézelődni, elveszni a piaci forgatagban.*
-Tudja, azért nem bánom, hogy magasra nőttünk. Úgy hiszem, ha alacsonyabbak lennénk és szétszakítanának minket meggyűlne a bajunk azzal, hogy megtaláljuk egymást! Mondja csak, az Ön családjában mindenki ilyen sudárra nőt? Vannak testvérei?
*Ha a családja sokat is tud a kérőről, ő maga keveset. Mindig úgy hitte, lihanechi nemes felesége lesz, s ez egészen addig úgy is volt, míg első jegyese a vízbe nem fulladt egy ostoba fogadás nyomán, a másodikat pedig rajta nem kapták saját lovászfiújával. Szerencsétlen véletlenek, ám mind-mind befolyásolták az Eldorwen ház döntését a városukon kívüli család választásában.
Talán jobban is járnak, ha lányuk nem tér haza, máshol ver gyökeret, a rossz szájak így kevésbé köszörülik rajta nyelvüket. Köztudott volt, nem igazán vágyott férjhez menni, így egyik-másik azt pletykálta, hamis, fals istenekhez kezdett imádkozni az elf, kérői ezért koptak ki mellőle.
Boszorkányság – suttogták ők.
Ám A középső Eldorwen lány inkább élte meg a történéseket átokként, súlytásként. Úgy dönt hát, ezért az egy férfiért ha kell véresre horzsolja a térdét a templomban, annyit fog imádkozni, nehogy eltűnjék mellőle. Mert ezt itt…ellentétben a többi kérőjével egyelőre úgy tűnik számára, talán még kedvelni is fogja. A látványát biztosan!*