// A múlt árnyai //
- Nem túlzás ez egy kicsit, kérem? *utal a lelkiismeret-furdalásos részre* Még ha véletlenül is lőtték volna le Kegyed, kétlem, hogy Ön lenne az, akinek bűntudatot kellene éreznie emiatt.. *ekkor elmosolyodik* Bár akkor már csak odafentről nézett volna le! A túlzott jóságnak is vannak határai! *lengeti meg az ujját a levegőben* Ha engem kérdez, én bűntudat nélkül repítenék nyilat annak a szívébe, aki Önre, vagy akár Önre *pillant Nolie felé* fegyvert fogna, s az én értékrendemnek ez a helyes, hiába veszem el más életét.
*E szavakat már rendíthetetlenül mondja, hiába tudja, hogy Iriana helytelennek vélné e felfogást, hiszen a Vörös felfogása azt diktálja, hogy a hölgyeket minden áron meg kell védenie, hiába kerül az más életébe. Egy támadás és veszély esetén pedig ez a férfi számára evidens. Miközben ezen töpreng, a tündér kíváncsiságát kielégítve kicsit fel is emeli a karmot, hogy jobban szemügyre vehesse, ám a fegyver úgy látszik nem szereti a "betolakodókat".*
- Tudja, ez is amolyan tiszteletadás a köreinkben. Hiába idősebb, vagy fiatalabb nálam a hölgy, akkor is megtisztelem azzal, hogy nem tegezem le egyből. *ekkor bólint egyet* De rendben, ahogy szeretnéd. *ekkor tekintete követi a távozó, majd közeledő hölgyet, s mikor visszaér, ingatni kezdi fejét* Pár napja lettek megélesítve, még a hajszálat is könnyedén átvágják! Az elején én is szereztem pár sérülést miatta, viszont már megszoktam a "társaságát", s a te finom bőröd pedig könnyű áldozat! Ami pedig ezt illeti *megkocogtatja ismét az asztalon* Mindegyiknek lelke van, melyet a viselője táplál - ha nincsenek összhangban a felek, akkor a penge nem fog engedelmeskedni. *mondja árnyaltan, filozofikusan* Persze a te számodra könnyen meg lehet, hogy egy gyilkos tárgyként lebeg a szemed előtt, ám a magamfajtáknak amolyan "őrangyal", egy társ.
*Ekkor jut eszébe, hogy a reggelikor rendelt magának egy pohár teát, melybe még bele se kóstolt, így indulás előtt azt gyorsan le is húzza.*
- Ez egy remek ötlet, de..
*A mondat végül abbamarad, amint a Holdudvari ajtó kitárul, és egy nagyon is ismerős arc jelenik meg a bejáratban. Mordach arca széles vigyorra húzódik, szemét le sem veszi a felé szaladó törpről, aki mellé egy kézfogás erejéig le is térdel a férfi, majd visszaül székére.*
- Hogy mi szél hozott? Hát azóta sem hagytam el a várost, pár fontosabb tekercset várok a templomba, amik a napokban fognak megérkezni! Viszont az jobban foglalkoztat, hogy az oldaladon mit keres két ilyen zöldség! *a választ hamar megkapja, de a szeme felcsillan a hír hallatán* Nocsak, csak nem egy tolvajjal van dolgunk? Akkor azt hiszem *domborítja ki mellkasát* újabb kaland vár ránk, cimbora!
*Pillant a hölgyek felé is közben, remélve, hogy ők is benne lennének ebben a kis hajszában. A megjelenő két orkon viszont félig felvont szemöldökkel végignéz, s gúnyosan odasúg Roetnek.*
- Azért egy kis intelligencia szorulhatott volna beléjük, ezt a kettőt még te is könnyűszerrel..
*A mondatot abbahagyja, s hallgatja tovább a törpét, azonban egy ponton elkerekednek szemei a felismeréstől, s lopva, feltűnésmentesen Nolie felé pillant.*
- Ó, hát bárhol bujkálhat, az sem biztos, hogy a városban van! Sőt.. Ha ennyien a nyomában vannak kétlem, hogy megjelenne a nyilvános helyeken, nem igaz, hölgyeim? *pillant rájuk feltűnően, majd fejéhez kap* Jaj, hát be sem mutattam a hölgyeket! Ő itt Nolie, a bájos emberlány - kár, hogy hozzáfogható természetes szépséggel nem bővelkedhet az én fajtám! Bezzeg a tiéd, Roet! *ekkor felkacag* Ő pedig Iriana, a bájos tündér! Nem sok tündérrel kerültem kontaktusba az utóbbi években, ő az első, aki félretéve a veszélyérzetet, kommunikálni kezdett velem! *bólint határozottan mindkét hölgy felé* A tisztásnál találkoztunk..
*A kis történetbe szerencsére nem kell belekezdenie, mert Roet hamarosan kapva az alkalmon, egy másik hölgyeményt el is kezd fűzni. Ekkor Mordach mosolyogva, csevegő arccal fordul a két tündér felé, lehetőleg úgy, hogy szájának mozgása takarva legyen, ezért is nyitja résnyire.*
- Ezt a beletörődő hangsúlyt nem szeretném hallani! *mondja határozottan, ellentmondást nem tűrően Nolienak* Nem lesz itt semmi baj! *suttogja határozottan* Te ember vagy, közöd sincs a tündérekhez *int az ébenhajú felé*, neked pedig talán célszerűbb lenne mutogatnod a szárnyaid, hiszen bár tündér vagy, ám nem egy kotyvalék változtathatja meg ideiglenesen a hajszínt és a szemeket.. A szárnyak látványa pedig rögtön eltereli rólad a figyelmet.. Hallgass rám, kérlek! A méretedből úgyis rá fognak jönni, hogy mi vagy, s meg kellene előzni a kellemetlen kutakodást a ruhádban a szárnyak után.. Nolie pedig elég magas ahhoz, hogy egy alacsonyabb embernőnek nézzék. Emellett - ne nézzetek oldalra, de az a két alak minket figyel már egy ideje.. Így azt javaslom, hogy feltűnésmentesen szépen távozzunk. Talán időt nyerhetünk, ha a szálláshelyen keresztül hagyjuk el a fogadót. Te le tudsz röppenni *néz Irianára*, neked pedig segítek lemászni. Így ha esetleg rájönnek a dolgokra, akkor is előbb a szobákat fogják feltúrni. *mondja a férfi teljes határozottsággal, mintha gyakorlott lenne az ilyenben, holott csak a "hölgyvédő" mechanizmusa kapcsolt fel maximumra* Nos, mit szóltok? Egyéb ötlet? *mondja sürgetően, majd az ébenhajúra pillant* Azt meg sem akarom hallani, hogy feladod magad, vagy csak úgy odaadod az ékszert.. Úgy érzem, hogy sokkal több van a múltadban, mint amit elmondtál, s azok nem éppen pozitívak. Így ha ez esetleg megfordulna a fejedben, akkor gyorsan verd ki, mert nem fogom hagyni! *hadarja még el gyorsan e pár mondatot, majd a hölgyek reakciójára várva az acélkarommal borított kezét feltűnően az asztalra csapja "csak úgy"*