//Lissbeth Manraecas//
*Nagyon szeret fürdeni. Sok csalódás érte már Nomacot élete során, épp ezért próbálja inkább azokat a dolgokat erőltetni, amikben nem csalódik. Azonban egy kezén megtudná számolni, mik azok a dolgok amik mindig jól esnek. Ezek közé tartozik a fürdés. Mindig imádja ahogyan a meleg hullámok összecsapnak hóna alatt, s lemossák mind azt a szennyet, mocskot, mely ráragad ennek a sötét és sivár világnak, minden egyes napján. Szinte megtisztulásnak érzi, ha megfürödhet. De sajnos azt is tudja, hogy bármi, bármilyen hibát, melyet valaha elkövetett, ami beszennyezte családja jó hírét, azt sajnos már le nem tudja magáról mosni. Esetleg tanulhat a hibáiból, levonhat a megtörtént hibákból következtetéseket, de el már nem tüntetheti azokat. Ilyen ez a világ. Mindenki hibázik, nemtől és fajtól függetlenül. Ugyanúgy az ember, az ork, a fél - elf, mindegyik. Ez sosem volt kérdés. Viszont az, hogy megtanuljuk elfogadni egymás hibáit, és együtt tudunk élni azokkal, na az az egyetlen közös az összes teremtményben ezen a világon, hiszen megbocsátani mindenki tud. Még Nomac is, sőt, sokszor inkább neki van szüksége megbocsátásra. Most is örömmel veszi tudomásul, hogy a fogadós teljesíti a kérését, úgyhogy elégedetten dől hátra, és Liss-re néz mosolyogva.*
-Nem vagy valami szégyenlős..
*Mondja a lánynak, s közben annak tekintetét keresi, hogy belenézhessen Liss szép ártatlan szemeibe.*
-Akkor menjünk..
*Majd feláll a helyéről, és biccent a fogadósnak, jelezve hogy befejezték a vacsorát, és elvonulnak. Még az utolsó kortyot kiissza korsójából, majd kezét nyújtja a lánynak, s bízik benne, keze nem marad magányos túl soká. Ha a lány csatlakozik, Nomac már indulna is a szálláshelyek felé, de még nem tudja merre menjen, most van itt először.*
-Elnézést, merre is...
*De már hál istennek a fogadós mutat is a szálláshelyek irányába, így nem kell befejeznie a mondatot. Mosolyogva biccent újra a fogadósnak, majd ha a lány is úgy gondolja, kézen fogva elindulnak a szálláshelyek felé*