Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |
1199. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-06-01 06:55:29
Üzenet elküldve: 2026-06-01 06:55:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
*Követi a dinamikát, mely teret enged a beszélőnek. Nem vág közbe, pedig torlódik a nyelvén a mondandó bőven, amit még kicsit fűt is a kezdésként odavetett lekezelés, mintha csak valami városi ficsúr lenne, aki idegen terepen mellényeskedik. De ha minden ilyenen felfortyanna, valószínűleg nem vitte volna sokra a szakmában.
Elengedi a füle mellett, és nem mutatja jelét, hogy bármiképp is magára venné. Inkább a többire koncentrál. Nehéz megállnia, hogy ne kérdezzen közbe, de úgy érzi, azzal csak megakasztaná a másikat az önkéntelen, indulat piszkálta kitálalásban.
A rendhagyó tubáktartón nem rökönyödik meg. A Magnur-féléktől sosem állt távol a kegyetlenség. Ami azt illeti, bizonyos körökben az ilyesmi már-már kötelező "díszlet" a kapitánykodáshoz. Bár a Kardhal csempészhajó, nem fekete zászló alatt fosztogató kalózok, akiknél a sötét hírnév megkönnyíti a zsákmányszerzést. Ez valószínűleg inkább személyes dolog, no meg talán zálog is arra, hogy többé ne próbálkozzanak kicsavarni a kezéből a kapitányságot.
A felé kínált dohányra csak diszkrét nemet int, s karba font kézzel nekitámaszkodik az ajtófélfának. Továbbra is hallgat, s erre megvan a maga oka.*
- Kereskedő vagyok *bólint egyszerűen, s felfelé fordított tenyerű intéssel adja vissza a szót a másiknak, hogy kifejthesse, milyen üzlettel állna elő.*
//Kimondatlan Szabályok//
*Követi a dinamikát, mely teret enged a beszélőnek. Nem vág közbe, pedig torlódik a nyelvén a mondandó bőven, amit még kicsit fűt is a kezdésként odavetett lekezelés, mintha csak valami városi ficsúr lenne, aki idegen terepen mellényeskedik. De ha minden ilyenen felfortyanna, valószínűleg nem vitte volna sokra a szakmában.
Elengedi a füle mellett, és nem mutatja jelét, hogy bármiképp is magára venné. Inkább a többire koncentrál. Nehéz megállnia, hogy ne kérdezzen közbe, de úgy érzi, azzal csak megakasztaná a másikat az önkéntelen, indulat piszkálta kitálalásban.
A rendhagyó tubáktartón nem rökönyödik meg. A Magnur-féléktől sosem állt távol a kegyetlenség. Ami azt illeti, bizonyos körökben az ilyesmi már-már kötelező "díszlet" a kapitánykodáshoz. Bár a Kardhal csempészhajó, nem fekete zászló alatt fosztogató kalózok, akiknél a sötét hírnév megkönnyíti a zsákmányszerzést. Ez valószínűleg inkább személyes dolog, no meg talán zálog is arra, hogy többé ne próbálkozzanak kicsavarni a kezéből a kapitányságot.
A felé kínált dohányra csak diszkrét nemet int, s karba font kézzel nekitámaszkodik az ajtófélfának. Továbbra is hallgat, s erre megvan a maga oka.*
- Kereskedő vagyok *bólint egyszerűen, s felfelé fordított tenyerű intéssel adja vissza a szót a másiknak, hogy kifejthesse, milyen üzlettel állna elő.*
1198. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-30 12:33:22
Üzenet elküldve: 2026-05-30 12:33:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
*A kapitány nem szól közbe. Visszafogott érdeklődéssel hallgatja a férfit, mindeközben pedig folytatja addigi tevékenységét a diókkal.*
-Hogy abból ne az itteniek húzzák a rövidebbet... Mindenkinek jobb... *Ismétli merengve Nolenar szavait, majd szárazon felkacag.*
-A Kikötőben vagy, fiam! *Előredől ültében, a kezében összemorzsolt diódarabok koppanva hullanak az asztalra.*
-Élőholtak, pallost lóbáló fénylovagyok, kalózok és patkányok! Úgy is mondhatnám, hogy most békeidőket élünk. *Felgöcög.*
-Mikor volt ez jobb?! Szerinted. Megkérdezném, kinek dolgozol, de úgy hiszem... *Felkászálódik ültéből, és Nolenar csak most szúrhatja ki, hogy bal lába térdből hibádzik. Helyette egy faláb tartja egyenesben a kapitányt.*
-Leginkább magadnak. Mit hiányolsz, mondd csak?! Most épp a Viharfiak húzták a rövidebbet, a rágcsálók pedig a hosszabbat, ha érted, miről beszélek. Persze mondják, hathatós segítséggel. Alakulhatott volna másképp is, egészen másképp... Ma a Kardhal horgonyzik itt. Holnap a széljárás másnak kedvez, és egy fél tucat másik hajó köt ki. *Körbefordul a szobában, hogy kibámuljon az ablakon. Odakinn csak a végtelen tengert látni.*
-Azok "odakinn"... *Fejével biccent csak, Nolenar pedig sejtheti, hogy a fellógatottakra gondol.*
-Változást akartak. Régi rendet, mint mondják. Nem keveset fellázítottak a rágcsálók ellen. Segítettünk nekik... Ismered a viccet, hogy a tizenkét férfi és a varjú betér a fogadóba, de csak a varjú jön ki? Hát én sem. Egy dolgot tudok. Tettek róla, hogy ne maradjon szemtanú. *Láthatóan roppant mód felpaprikázott kapitány bicegve ismét az asztal, na meg vendége felé fordul. Mellzsebéből egy megdöbbentően nagy, faragott pipát kotor elő.*
-Két esztendőmbe telt visszaszerezni ezt a hajót... *Heves mozdulattal rántja ki íróasztalának egy fiókját, hogy egy koponyát halásszon ki belőle. A koponya szépen kivájva, csiszolva immáron egy pipadohány tartó edényként funkcionál. A kapitány az asztalra helyezi, majd megtömi annak tartalmával a pipafejet.*
-Ez itt a megboldogult Pattnatt kapitány. Két esztendő erejéig bitorolta a hajóm. Halott, akár csak Bjuval mester. *Oly könnyeden cseveg, mintha csak a széljárásról diskurálnának. Az asztal szélén árválkodó gyertya segítségével megtömi pipáját, a koponyát pedig Nolenar elé tolja. Hadd szolgálja ki magát amaz, ha akarja.*
-A Kikötőben olyan nincs, hogy mindenkinek jobb. *Alaposan megnyomja az utolsó két szót.*
-Magnur kapitány a megmondója. *Szavait alátámasztandó, a pipaszárral alaposan mellbe böki magát.*
-Az embereimnek azt mondtad, kereskedő vagy. Kereskedjünk. *Megtámaszkodik az asztalon, majd kifújva a füstöt sötét tekintetét Nolenarra függeszti.*
//Kimondatlan Szabályok//
*A kapitány nem szól közbe. Visszafogott érdeklődéssel hallgatja a férfit, mindeközben pedig folytatja addigi tevékenységét a diókkal.*
-Hogy abból ne az itteniek húzzák a rövidebbet... Mindenkinek jobb... *Ismétli merengve Nolenar szavait, majd szárazon felkacag.*
-A Kikötőben vagy, fiam! *Előredől ültében, a kezében összemorzsolt diódarabok koppanva hullanak az asztalra.*
-Élőholtak, pallost lóbáló fénylovagyok, kalózok és patkányok! Úgy is mondhatnám, hogy most békeidőket élünk. *Felgöcög.*
-Mikor volt ez jobb?! Szerinted. Megkérdezném, kinek dolgozol, de úgy hiszem... *Felkászálódik ültéből, és Nolenar csak most szúrhatja ki, hogy bal lába térdből hibádzik. Helyette egy faláb tartja egyenesben a kapitányt.*
-Leginkább magadnak. Mit hiányolsz, mondd csak?! Most épp a Viharfiak húzták a rövidebbet, a rágcsálók pedig a hosszabbat, ha érted, miről beszélek. Persze mondják, hathatós segítséggel. Alakulhatott volna másképp is, egészen másképp... Ma a Kardhal horgonyzik itt. Holnap a széljárás másnak kedvez, és egy fél tucat másik hajó köt ki. *Körbefordul a szobában, hogy kibámuljon az ablakon. Odakinn csak a végtelen tengert látni.*
-Azok "odakinn"... *Fejével biccent csak, Nolenar pedig sejtheti, hogy a fellógatottakra gondol.*
-Változást akartak. Régi rendet, mint mondják. Nem keveset fellázítottak a rágcsálók ellen. Segítettünk nekik... Ismered a viccet, hogy a tizenkét férfi és a varjú betér a fogadóba, de csak a varjú jön ki? Hát én sem. Egy dolgot tudok. Tettek róla, hogy ne maradjon szemtanú. *Láthatóan roppant mód felpaprikázott kapitány bicegve ismét az asztal, na meg vendége felé fordul. Mellzsebéből egy megdöbbentően nagy, faragott pipát kotor elő.*
-Két esztendőmbe telt visszaszerezni ezt a hajót... *Heves mozdulattal rántja ki íróasztalának egy fiókját, hogy egy koponyát halásszon ki belőle. A koponya szépen kivájva, csiszolva immáron egy pipadohány tartó edényként funkcionál. A kapitány az asztalra helyezi, majd megtömi annak tartalmával a pipafejet.*
-Ez itt a megboldogult Pattnatt kapitány. Két esztendő erejéig bitorolta a hajóm. Halott, akár csak Bjuval mester. *Oly könnyeden cseveg, mintha csak a széljárásról diskurálnának. Az asztal szélén árválkodó gyertya segítségével megtömi pipáját, a koponyát pedig Nolenar elé tolja. Hadd szolgálja ki magát amaz, ha akarja.*
-A Kikötőben olyan nincs, hogy mindenkinek jobb. *Alaposan megnyomja az utolsó két szót.*
-Magnur kapitány a megmondója. *Szavait alátámasztandó, a pipaszárral alaposan mellbe böki magát.*
-Az embereimnek azt mondtad, kereskedő vagy. Kereskedjünk. *Megtámaszkodik az asztalon, majd kifújva a füstöt sötét tekintetét Nolenarra függeszti.*
1197. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-29 07:16:24
Üzenet elküldve: 2026-05-29 07:16:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
*Lehet, hogy az idegenek, meg a városi népek inkább (és igen bölcsen) közvetítőt keresnek az ilyen dolgokhoz, de Nolenar nem idegen. Egész életében ezt csinálta. Sok hajót ismer, sok kapitányt. Bár a Kardhal úgy váltogatja a legénységét, mint a nemes kisasszonyok a kedvenc cipellőiket, s ez alól a kapitány se feltétlenül kivétel.
Ahogy a matróz int neki, biccent, s már indul is a fedélzetre. Tengerészszemmel néz körül. Nem bámészkodik, de a szeme tudja, mit keressen, hogy felmérje, mennyire viselik gondját a hajónak. Szívós jószágok ezek, de azért bőven kell nekik a figyelem. A kötélzetnek, a vitorláknak, és magának a hajótestnek is.
A fedélzeten lekötözött rakomány arra utal, hogy rendesen meg lehet pakolva a hajó. A tengerészek általában jobb szeretik, ha az áru a raktérben van és nem kell kerülgetni. De a költségek és a jó nyereség sok dolgot felülír. Főleg, ha veszélyes vizeken hajózik az ember, és minden út kockázatos.
A marcona ábrázatok nem szeppentik meg. Aki a Kikötőben cseperedett, az megtanulja a helyén kezelni az ilyesmit. Nolen pedig (a bátyjával ellentétben) nem keresi a bajt. Határozottan lépked a fickó mögött, a pillantása pedig nem gabalyodik a mustráló tekintetek villanásába. Nem veszi fel a méricskélést; célirányosan halad, látszólag olyan természetességgel, mint aki már nem először jár itt.
A lépcsőkön nem hezitál, tudja hogy kapaszkodjon, hogy lépjen, mint a legtöbben, akik kölyökkoruk óta sürgölődnek hajókon. A hajótestbe ereszkedve kell egy kis idő, míg a szeme megszokja a félhomályt. A függőágyakon is átfut a szeme. Ahhoz talán elég, hogy hozzávetőleg tippelni tudjon, mekkora legénységgel van a Kardhal. Nem túl nagy hajó, de kifejezetten hosszúkás alakja miatt nem is a legkönnyebben kezelhető. A marcona, fegyferes fickók pedig, akikkel eddig találkozott, azt sejtetik, azért nincs teljes bizalom itt, a dokkoknál kipányvázva sem.
Kopog párat a rend kedvéért, de mivel már várják, inkább csak gesztusként jelzi az érkezését, mielőtt belép.*
- Inkább atyámat a Kikötőtől *biccent kedélyes mosollyal válaszolva a másiknak.* - Bár a bátyám nem az a kormányos, akit a szél csak úgy sodorgat *teszi hozzá, mielőtt Antorac meg a hajója távollétét bárhogy máshogy értékelnék.*
- Ide bizony. Minthogy a Kardhal egyedüliként trónol a dokksoron, és mert nem igazán hiszek a véletlenekben.
*Leveszi háromszögletű tengerészkalapját és hátrasimítja a haját.*
- Bevált az új csigasor a kormányköteleknél? Bjuval mesélt róla, hogy gyakran megszorult a dob az erős hullámzásnál. Jó kis hajó ez. Jól rakodható, de ennek is megvannak a maga háklijai. *A gnóm hajóács az egyik legügyesebb mesterember, akit Nolen valaha ismert. De a jelen helyzet valószínűleg őt is rosszul érinti, ahogy sokakat még a Kikötőben, akik az itt forgó hajókból és az áthaladó árukból, meg az utazókból éltek.*
- Egy ideig északon voltam. A tónál intéztem az ügyeimet. Most pedig... erre értem vissza. *Széttárja a karjait.* - A kikötői élet sosem volt egy vígkedélyű virágkarnevál, de ez... *Nagyot sóhajt, és megcsóválja a fejét.* - Nem egészen világos, merre áll a kormányrúd. Követhetetlen, többszörösen szedett vámok mindkét irányban, üres dokkok, halászokra fanyalodó szajhák, cölöpökre lógatott... Kik is? *ráncolja össze értetlenül a homlokát.* - Már hallottam olyan pletykát is, hogy Wegtoren szívesen rátenné a kezét az itteni kikötőre. A Viharfiak pedig szívesen osztoznának rajta. Jó lenne kisimítani a tényállást, hogy abból ne az itteniek húzzák a rövidebbet. Az üzlet meg a pénz mindig megtalálja az útját. Ez most, úgy tűnik, a Kardhalon át vezet. De egy ilyen szűk keresztmetszet a piacot is lefojtja. Ami kevesebb pénzt jelent, ha jól sejtem. Hajlok rá, hogy lehetne ennél a mostani helyzetnél üdvösebb feltételeket is teremteni, ami mindenkinek jobb. De ehhez jó volna jobban átlátnom a fennálló viszonyokat.
//Kimondatlan Szabályok//
*Lehet, hogy az idegenek, meg a városi népek inkább (és igen bölcsen) közvetítőt keresnek az ilyen dolgokhoz, de Nolenar nem idegen. Egész életében ezt csinálta. Sok hajót ismer, sok kapitányt. Bár a Kardhal úgy váltogatja a legénységét, mint a nemes kisasszonyok a kedvenc cipellőiket, s ez alól a kapitány se feltétlenül kivétel.
Ahogy a matróz int neki, biccent, s már indul is a fedélzetre. Tengerészszemmel néz körül. Nem bámészkodik, de a szeme tudja, mit keressen, hogy felmérje, mennyire viselik gondját a hajónak. Szívós jószágok ezek, de azért bőven kell nekik a figyelem. A kötélzetnek, a vitorláknak, és magának a hajótestnek is.
A fedélzeten lekötözött rakomány arra utal, hogy rendesen meg lehet pakolva a hajó. A tengerészek általában jobb szeretik, ha az áru a raktérben van és nem kell kerülgetni. De a költségek és a jó nyereség sok dolgot felülír. Főleg, ha veszélyes vizeken hajózik az ember, és minden út kockázatos.
A marcona ábrázatok nem szeppentik meg. Aki a Kikötőben cseperedett, az megtanulja a helyén kezelni az ilyesmit. Nolen pedig (a bátyjával ellentétben) nem keresi a bajt. Határozottan lépked a fickó mögött, a pillantása pedig nem gabalyodik a mustráló tekintetek villanásába. Nem veszi fel a méricskélést; célirányosan halad, látszólag olyan természetességgel, mint aki már nem először jár itt.
A lépcsőkön nem hezitál, tudja hogy kapaszkodjon, hogy lépjen, mint a legtöbben, akik kölyökkoruk óta sürgölődnek hajókon. A hajótestbe ereszkedve kell egy kis idő, míg a szeme megszokja a félhomályt. A függőágyakon is átfut a szeme. Ahhoz talán elég, hogy hozzávetőleg tippelni tudjon, mekkora legénységgel van a Kardhal. Nem túl nagy hajó, de kifejezetten hosszúkás alakja miatt nem is a legkönnyebben kezelhető. A marcona, fegyferes fickók pedig, akikkel eddig találkozott, azt sejtetik, azért nincs teljes bizalom itt, a dokkoknál kipányvázva sem.
Kopog párat a rend kedvéért, de mivel már várják, inkább csak gesztusként jelzi az érkezését, mielőtt belép.*
- Inkább atyámat a Kikötőtől *biccent kedélyes mosollyal válaszolva a másiknak.* - Bár a bátyám nem az a kormányos, akit a szél csak úgy sodorgat *teszi hozzá, mielőtt Antorac meg a hajója távollétét bárhogy máshogy értékelnék.*
- Ide bizony. Minthogy a Kardhal egyedüliként trónol a dokksoron, és mert nem igazán hiszek a véletlenekben.
*Leveszi háromszögletű tengerészkalapját és hátrasimítja a haját.*
- Bevált az új csigasor a kormányköteleknél? Bjuval mesélt róla, hogy gyakran megszorult a dob az erős hullámzásnál. Jó kis hajó ez. Jól rakodható, de ennek is megvannak a maga háklijai. *A gnóm hajóács az egyik legügyesebb mesterember, akit Nolen valaha ismert. De a jelen helyzet valószínűleg őt is rosszul érinti, ahogy sokakat még a Kikötőben, akik az itt forgó hajókból és az áthaladó árukból, meg az utazókból éltek.*
- Egy ideig északon voltam. A tónál intéztem az ügyeimet. Most pedig... erre értem vissza. *Széttárja a karjait.* - A kikötői élet sosem volt egy vígkedélyű virágkarnevál, de ez... *Nagyot sóhajt, és megcsóválja a fejét.* - Nem egészen világos, merre áll a kormányrúd. Követhetetlen, többszörösen szedett vámok mindkét irányban, üres dokkok, halászokra fanyalodó szajhák, cölöpökre lógatott... Kik is? *ráncolja össze értetlenül a homlokát.* - Már hallottam olyan pletykát is, hogy Wegtoren szívesen rátenné a kezét az itteni kikötőre. A Viharfiak pedig szívesen osztoznának rajta. Jó lenne kisimítani a tényállást, hogy abból ne az itteniek húzzák a rövidebbet. Az üzlet meg a pénz mindig megtalálja az útját. Ez most, úgy tűnik, a Kardhalon át vezet. De egy ilyen szűk keresztmetszet a piacot is lefojtja. Ami kevesebb pénzt jelent, ha jól sejtem. Hajlok rá, hogy lehetne ennél a mostani helyzetnél üdvösebb feltételeket is teremteni, ami mindenkinek jobb. De ehhez jó volna jobban átlátnom a fennálló viszonyokat.
1196. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-25 20:38:15
Üzenet elküldve: 2026-05-25 20:38:15
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
-Olvasni megtanított a babám, a tenger nyugosztalja... Írni azt nem. *Feleli a vénember. Az ég felé pillant, mintha keresne vagy várna valamit onnan, de a furcsa habitusnak talán csak habókossága az oka.*
-Jobb híján a halász sem büdös. A matrózok meg majd visszajönnek. Derengő Daarához mindig visszajönnek. *Duruzsolja a kurtizán a tengerészeket firtató kérdésre. A trió nagy szemeket mereszt az előkerülő arany láttán, és hálálkodva adják Nolenar tudtára, hogy ha esik, ha fúj, ők várni fognak rá a mutatott raktárépület mellett. A matrózok homlokráncolva figyelik a tranzakciót, de nem szólnak hozzá. Megtanulták helyén kezelni az efféle látványosságokat.*
-Rakodni, hmm? Ki is, be is. *Feleli sokat sejtetően a tengerész, a félmosolyból pedig kiolvasható, hogy roppant elégedett elmés válaszával.*
-A kapitánnyal? *A két matróz meglepett pillantást vált. Nemigen akadnak idegenek, kik üzletelni óhajtanának a Kardhal hírhedt és rejtélyes elöljárójával. A szószóló végigméri Nolenart, ki számításból, vagy vakmerőségből, de nem rejtette véka alá, hogy valóban akad nála elég arany, hogy üzletet bonyolítson.*
-Itt várj.
*Nem telik el három perc, a tengerész már a hajó korlátja mellől int Nolenar irányába. Amennyiben a férfi átkel a pallón, úgy immáron Kardhal nem túl előkelő, de annál jobban megrakott fedélzetéről szemrevételezheti a hajót. Jelöletlen hordók, ládák, szépen sorjában lekötve. Tengerész nem sok akad a hajón, minden bizonnyal kimenőjük töltik. Néhányan lézengenek csak, és egyik sem olyan alak, akivel szívesen ül le kártyázni az ember. Ők most mindenfajta diszkréció nélkül méregetik a vendéget. Szablyákkal, késekkel felszerelt férfiak között vezet az útjuk, de egyik sem áll Nolenar elébe, még csak meg sem motozzák a férfit.
A matróz fejével biccent egy lépcsősor felé, mely a hajótestbe vezet. Itt lenn a levegő némileg áporodott, hozzá pedig enyhe halszag terjeng. A félhomályban a férfi kiveheti a megannyi függőágyat, ám túl sok ideje nincs bámészkodni, mert a matróz határozottan egy deszkaajtóra mutat. Amennyiben Nolenar belép rajta, úgy egy szűk, de annál kényelmesebb szobában találhatja magát. Faragott ágy, széles faasztal, sőt, egy aprócska ablak is helyet kapott itt. Még egy könyvespolc is adatott a kapitánynak, melyen nem csak aranyozott gerincű olvasmányok találhatóak, de egy rubin díszes, aranymarkolatú tőr is, szépen megtámasztva. A fényt a szobácskában egy megdöbbentően vastag gyertya szolgáltatja az asztal sarkában. Nolenar figyelmét azonban jó eséllyel nem a helyiség kellemes külcsínje vonja magára, hanem az asztal mögött ücsörgő, szép termetű férfi. Szénfekete, sűrű arcszőrzete legalább úgy burjánzik, ahogy szakálla. Széles karimájú, fekete kapitányi kalapot visel, mellé szebb időket látott, aranyozott vállú, fekete tiszti egyenruhát. Alatta közönséges, piszkosfehér ing látszik, már amennyi kivehető belőle terjedelmes szakálla és mellszőre takarásában.
Ahogy fülében, úgy széles ujjain is megannyi aranyékszer csillog. Nem az az ütött-kopott fajta, vélhetően ezek egy kisebb vagyont megérnek. Nem pillant fel azonnal. Elfoglaltsága tárgya az a néhány dió, melyeket egy közönséges tőr markolatával igyekszik feltörni épp.*
-Velasco'rra. *Morogja öblös hangján. Nolenar rögtön sejtheti hanglejtéséből, hogy korábbi bemutatkozása jó eséllyel megkönnyítette feljutását a Kardhal fedélzetére. Egy jól számított mozdulat, egy hangos roppanás, az aktuális diódarab pedig annak rendje és módja szerint szétnyílik a kapitány előtt. A férfi csak eztán pillant sötét tekintetével vendégére.*
-Jó messzire sodort a szél atyádtól. *Mormogja, majd elvigyorodik. Nolenar legalább fél tucat aranyfogat megszámolhat.*
-Egészen ide. *Ezúttal nem bajlódik a kés nyelével, helyette markába kap két diót, és a székében hátradőlve ropogtatja össze azokat tenyerében. A Velasco'rra érezheti, hogy most van itt az ideje, hogy megindokolja jöttét.*
//Kimondatlan Szabályok//
-Olvasni megtanított a babám, a tenger nyugosztalja... Írni azt nem. *Feleli a vénember. Az ég felé pillant, mintha keresne vagy várna valamit onnan, de a furcsa habitusnak talán csak habókossága az oka.*
-Jobb híján a halász sem büdös. A matrózok meg majd visszajönnek. Derengő Daarához mindig visszajönnek. *Duruzsolja a kurtizán a tengerészeket firtató kérdésre. A trió nagy szemeket mereszt az előkerülő arany láttán, és hálálkodva adják Nolenar tudtára, hogy ha esik, ha fúj, ők várni fognak rá a mutatott raktárépület mellett. A matrózok homlokráncolva figyelik a tranzakciót, de nem szólnak hozzá. Megtanulták helyén kezelni az efféle látványosságokat.*
-Rakodni, hmm? Ki is, be is. *Feleli sokat sejtetően a tengerész, a félmosolyból pedig kiolvasható, hogy roppant elégedett elmés válaszával.*
-A kapitánnyal? *A két matróz meglepett pillantást vált. Nemigen akadnak idegenek, kik üzletelni óhajtanának a Kardhal hírhedt és rejtélyes elöljárójával. A szószóló végigméri Nolenart, ki számításból, vagy vakmerőségből, de nem rejtette véka alá, hogy valóban akad nála elég arany, hogy üzletet bonyolítson.*
-Itt várj.
*Nem telik el három perc, a tengerész már a hajó korlátja mellől int Nolenar irányába. Amennyiben a férfi átkel a pallón, úgy immáron Kardhal nem túl előkelő, de annál jobban megrakott fedélzetéről szemrevételezheti a hajót. Jelöletlen hordók, ládák, szépen sorjában lekötve. Tengerész nem sok akad a hajón, minden bizonnyal kimenőjük töltik. Néhányan lézengenek csak, és egyik sem olyan alak, akivel szívesen ül le kártyázni az ember. Ők most mindenfajta diszkréció nélkül méregetik a vendéget. Szablyákkal, késekkel felszerelt férfiak között vezet az útjuk, de egyik sem áll Nolenar elébe, még csak meg sem motozzák a férfit.
A matróz fejével biccent egy lépcsősor felé, mely a hajótestbe vezet. Itt lenn a levegő némileg áporodott, hozzá pedig enyhe halszag terjeng. A félhomályban a férfi kiveheti a megannyi függőágyat, ám túl sok ideje nincs bámészkodni, mert a matróz határozottan egy deszkaajtóra mutat. Amennyiben Nolenar belép rajta, úgy egy szűk, de annál kényelmesebb szobában találhatja magát. Faragott ágy, széles faasztal, sőt, egy aprócska ablak is helyet kapott itt. Még egy könyvespolc is adatott a kapitánynak, melyen nem csak aranyozott gerincű olvasmányok találhatóak, de egy rubin díszes, aranymarkolatú tőr is, szépen megtámasztva. A fényt a szobácskában egy megdöbbentően vastag gyertya szolgáltatja az asztal sarkában. Nolenar figyelmét azonban jó eséllyel nem a helyiség kellemes külcsínje vonja magára, hanem az asztal mögött ücsörgő, szép termetű férfi. Szénfekete, sűrű arcszőrzete legalább úgy burjánzik, ahogy szakálla. Széles karimájú, fekete kapitányi kalapot visel, mellé szebb időket látott, aranyozott vállú, fekete tiszti egyenruhát. Alatta közönséges, piszkosfehér ing látszik, már amennyi kivehető belőle terjedelmes szakálla és mellszőre takarásában.
Ahogy fülében, úgy széles ujjain is megannyi aranyékszer csillog. Nem az az ütött-kopott fajta, vélhetően ezek egy kisebb vagyont megérnek. Nem pillant fel azonnal. Elfoglaltsága tárgya az a néhány dió, melyeket egy közönséges tőr markolatával igyekszik feltörni épp.*
-Velasco'rra. *Morogja öblös hangján. Nolenar rögtön sejtheti hanglejtéséből, hogy korábbi bemutatkozása jó eséllyel megkönnyítette feljutását a Kardhal fedélzetére. Egy jól számított mozdulat, egy hangos roppanás, az aktuális diódarab pedig annak rendje és módja szerint szétnyílik a kapitány előtt. A férfi csak eztán pillant sötét tekintetével vendégére.*
-Jó messzire sodort a szél atyádtól. *Mormogja, majd elvigyorodik. Nolenar legalább fél tucat aranyfogat megszámolhat.*
-Egészen ide. *Ezúttal nem bajlódik a kés nyelével, helyette markába kap két diót, és a székében hátradőlve ropogtatja össze azokat tenyerében. A Velasco'rra érezheti, hogy most van itt az ideje, hogy megindokolja jöttét.*
1195. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-18 21:57:42
Üzenet elküldve: 2026-05-18 21:57:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 195
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Sós levegő és halszag. Jól ismeri már, unja és undorítja, most mégis megkönnyebbül amikor megérzi. Azon ritka alkalmak egyike, amikor örömmel tölti el a távoli vitorlák, és rozoga viskók sziluettje. Egy kezén meg tudná számolni hányszor érzett hasonlóan, s minden alkalommal vagy ez kilátástalannak tűnő hajóútról tért "haza", vagy éppen egy hasonlóképpen kilátástalan helyzetből szabadult ki. Mint amikor súlyokhoz akarták kötni és a tenger fenekére küldeni, de nem számoltak Daesys ügyességével és rendkívül vékony csuklóival.
Utolsó erejével löki magát előre. Már érzi a tűz melegét bőrén, csak kicsit kell kitartania, ezzel igyekszik motiválni magát további lépések megtételére.*
Utolsó erejével löki magát előre. Már érzi a tűz melegét bőrén, csak kicsit kell kitartania, ezzel igyekszik motiválni magát további lépések megtételére.*
1194. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-18 07:06:31
Üzenet elküldve: 2026-05-18 07:06:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
*Az azért eléggé meglepi, hogy egyetlen ismerőst se lát a köré gyűltek között, akivel esetleg nem kellene ráadás köröket futnia. Meglepő. De talán jobb szó rá az ijesztő.
A kiválasztási szempontok hallatán a markos legények még csak a móka kedvéért se szállnak be a licitbe, pedig a kikötőiekre két dolog jellemző igazán: a mogorva szúrósság, meg az éles nyelv. Ez a gyakorlati megfigyelések alapján, alkohol hatására billen egyik vagy másik irányába.
Még kölyköket se lát, akik itt sertepertélnének, és minden lyukas garasnyi zsebpénzért egymást tipornák. Amikor ő cseperedett, tele volt a dokksor árva vagy csak elhanyagolt purdéval. Amit a helyi bandák nagyban csináltak, azt ők kicsiben.*
- Jól van, bátyám, jól van *szorítja meg biztatóan a féllábú-félkezű ősz matróz vállát.* - És írni-olvasni tudsz-e? Nem feltétel, csak kérdezem *teszi hozzá hamar.*
- Mert halászok, drága *biccenti félre a fejét a kurtizán felé.* - Mit értenek azok a fehérnéphez? De miért velük bajlódsz? Hová lettek a matrózok? *A Kardhalat leszámítva üresen tátongó dokksor felé pillant, s értetlenkedve tárja szét a karjait.
Együttérzőn ingatja a fejét. Nem könnyű sors a kurtizánoké. Talán fiatal leányként a Sellőházban kezdte ő is. Vagy remélte, hogy úgy lesz. Talán épp az a foghíj pecsételte meg az életét, vagy teherbe esett, és odalett az alakja... vagy mindkettő... vagy... annyi sors van itt, ami hasonlóan nyomorult. A szomszédaik, az ivócimboráik, a Kikötő mindennapjait tartó helyiek, akiken csak átcsorgott az artheniori nemesség jóléte. Rakodták a wegtoreni kasmírszőnyegeket, egyezkedtek a raktárbérletre, hogy ne ázzon a gabona, míg befutnak a hajók... A lihanechi ezüsttel sarokpántolt elszámolási könyveikbe olyan lesajnáló viszolygással írtak be minden költséget a városi kereskedők, mintha minden itt kifizetett peták latrinába ejtett érme lenne. A Kikötő mindig a város balkézről született fattya volt. Vagy inkább láncon tartott kivert kutyája. De akkor se tud rá másképp tekintetni, mint az otthonára.
A gnóm talán a legígéretesebb a hármasfogatból. Nem idevalósi. Legalábbis pár dologból elsőre így sejti. A mondandója így Nolenar számára a legkevésbé sem érdektelen. Sajnos azonban a nekihevült hadarás meg az éles orgánum miatt elsőre nem igazán érti, mit magyaráz, aztán meg átveszi a szólamot a matróz.*
- Ugyan. Kit vet fel a pénz manapság? *sercinti meg a szakállát egy vállvonással.* - De távol áll tőlem a hitegetés. Egy pillanat.
*Elfordul, és ötven-ötven-ötven aranyat nyom a jelentkezői kezébe. A 150 arany
előleg remélhetőleg meggyőzi őket, hogy tényleg nem csak hitegetésről van szó.*
- Várjatok meg ott a raktár mellett *biccent nekik, aztán visszalép a matrózhoz.*
- Azt mondod, sötétben rakodtok. És ki vagy be? *Mindjárt kanyarít is egy félmosolyt a képére.* - Nem kíváncsiskodok. Kereskedő vagyok. A portéka pedig mostanság mintha... más utakon járna. *Lehalkítja a hangját.* - Váltanék néhány szót a kapitányoddal, ha lenne rám ideje.
*A családban Morn a forrófejű. Szerencsére, ha a kikötői vérmérséklet olykor őt is elragadja, de a hirtelen felindulás benne viszonylag hamar józanabb elgondolások felé nyújtózik.*
- Nolenar Kweld Velasco'rra *nyújtja a kezét egy tengerészes kézfogásra.*
//Kimondatlan Szabályok//
*Az azért eléggé meglepi, hogy egyetlen ismerőst se lát a köré gyűltek között, akivel esetleg nem kellene ráadás köröket futnia. Meglepő. De talán jobb szó rá az ijesztő.
A kiválasztási szempontok hallatán a markos legények még csak a móka kedvéért se szállnak be a licitbe, pedig a kikötőiekre két dolog jellemző igazán: a mogorva szúrósság, meg az éles nyelv. Ez a gyakorlati megfigyelések alapján, alkohol hatására billen egyik vagy másik irányába.
Még kölyköket se lát, akik itt sertepertélnének, és minden lyukas garasnyi zsebpénzért egymást tipornák. Amikor ő cseperedett, tele volt a dokksor árva vagy csak elhanyagolt purdéval. Amit a helyi bandák nagyban csináltak, azt ők kicsiben.*
- Jól van, bátyám, jól van *szorítja meg biztatóan a féllábú-félkezű ősz matróz vállát.* - És írni-olvasni tudsz-e? Nem feltétel, csak kérdezem *teszi hozzá hamar.*
- Mert halászok, drága *biccenti félre a fejét a kurtizán felé.* - Mit értenek azok a fehérnéphez? De miért velük bajlódsz? Hová lettek a matrózok? *A Kardhalat leszámítva üresen tátongó dokksor felé pillant, s értetlenkedve tárja szét a karjait.
Együttérzőn ingatja a fejét. Nem könnyű sors a kurtizánoké. Talán fiatal leányként a Sellőházban kezdte ő is. Vagy remélte, hogy úgy lesz. Talán épp az a foghíj pecsételte meg az életét, vagy teherbe esett, és odalett az alakja... vagy mindkettő... vagy... annyi sors van itt, ami hasonlóan nyomorult. A szomszédaik, az ivócimboráik, a Kikötő mindennapjait tartó helyiek, akiken csak átcsorgott az artheniori nemesség jóléte. Rakodták a wegtoreni kasmírszőnyegeket, egyezkedtek a raktárbérletre, hogy ne ázzon a gabona, míg befutnak a hajók... A lihanechi ezüsttel sarokpántolt elszámolási könyveikbe olyan lesajnáló viszolygással írtak be minden költséget a városi kereskedők, mintha minden itt kifizetett peták latrinába ejtett érme lenne. A Kikötő mindig a város balkézről született fattya volt. Vagy inkább láncon tartott kivert kutyája. De akkor se tud rá másképp tekintetni, mint az otthonára.
A gnóm talán a legígéretesebb a hármasfogatból. Nem idevalósi. Legalábbis pár dologból elsőre így sejti. A mondandója így Nolenar számára a legkevésbé sem érdektelen. Sajnos azonban a nekihevült hadarás meg az éles orgánum miatt elsőre nem igazán érti, mit magyaráz, aztán meg átveszi a szólamot a matróz.*
- Ugyan. Kit vet fel a pénz manapság? *sercinti meg a szakállát egy vállvonással.* - De távol áll tőlem a hitegetés. Egy pillanat.
*Elfordul, és ötven-ötven-ötven aranyat nyom a jelentkezői kezébe. A 150 arany
előleg remélhetőleg meggyőzi őket, hogy tényleg nem csak hitegetésről van szó.*- Várjatok meg ott a raktár mellett *biccent nekik, aztán visszalép a matrózhoz.*
- Azt mondod, sötétben rakodtok. És ki vagy be? *Mindjárt kanyarít is egy félmosolyt a képére.* - Nem kíváncsiskodok. Kereskedő vagyok. A portéka pedig mostanság mintha... más utakon járna. *Lehalkítja a hangját.* - Váltanék néhány szót a kapitányoddal, ha lenne rám ideje.
*A családban Morn a forrófejű. Szerencsére, ha a kikötői vérmérséklet olykor őt is elragadja, de a hirtelen felindulás benne viszonylag hamar józanabb elgondolások felé nyújtózik.*
- Nolenar Kweld Velasco'rra *nyújtja a kezét egy tengerészes kézfogásra.*
1193. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-14 22:34:55
Üzenet elküldve: 2026-05-14 22:34:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Thalyssa megváltozott viselkedését észleli, s magában úgy értelmezi, hogy a lány... elégedetlen a válaszával.
Helyes.
Nem is visszakozik, hagyja, hogy a kis pukkancs rendezze a gondolatait, meg a külsejét, ő meg közben a munkával foglalja le magát. Amíg Thalyssa felé nem nyújtja a markát...
Egy pillanat kell, hogy eszébe jusson, mit is kér a lány, aztán még egy másik, hogy oda is adja, mert nem érti, mit akar ezzel Thalyssa.
De végül rövid kotorászás után előkeríti a zsebéből a szelencét és odaadja a lánynak. És most már figyeli...
Kicsit meglepődik, mikor a kis boszorkány elkezdi magára kenni az ő ajándékát, de első gondolatai között nem a bosszúság van, hanem az, hogy ezek szerint mégsem volt mérgezett a kence.
Majd mikor a lány végez, és a saját zsebében tünteti el a tégelyt ahelyett, hogy visszaadná... Nevetősen felszusszan és ajkait összeszorítva elnyom egy mosolyt, nem épp tökéletesen álcázva.
Veszi a lapot, legalábbis úgy véli: ajándék azoknak jár, akik a lány kedvére tesznek.*
- Azt hittem, ezzel te fizettél nekem... - *Jegyzi meg, s bár bizonytalanul hangzik, valójában utalni próbál rá, hogy ez a munka a kötelekkel véleménye szerint szívesség volt a szívességért. Ő segített a kagylókkal, a másik meg itt, az ő dolgával.
Ezt a véleményét pedig az sem változtatja meg, mikor Thalyssa közli, hogy itt hagyja neki a kagylókat. Viszont értetlenül néz a lányra, mert akkor meg nem látja, mi értelme is volt ennek az egésznek?
Nagyon sértődékeny lehet a "főnökasszony", ha ilyen visszafogott ellenkezésre ez a válasza!
Ám valóban nem jut ideje ellenkezésre, mert a búcsúszó ugyan nem fojtaná belé a kérdését, a hozzá lépő lány és az érintése már igen.
Mivel épp az összetekert köteleket rendezgette, így féltérden állva éri a közeledés és... a röpke ölelés.
Mintha megfagyna körülöttük az idő, miközben Thalyssa a fülébe suttogja búcsúját, s vele együtt ő maga is megkövül.
Majd a lány föláll, s az idő kereke továbblendül, csak ő marad ott térdepelve, tágra nyílt szemekkel, rémülten nézve a távozó alak után.
Majd mikor végre eszmél, megrögzötten dobja félre a kezében lévő kötelcsomót és pattan föl, majd ered a vöröske után... De legyen bármily magas ő, s bármily feltűnő a lány, mire a járókelők közé ér, már sehol sem látja őt. Talán elteleportált a kis boszorkány!
Kétségbeesetten kapkodja a fejét, majd pedig minden korábbi tervével szemben nincs itt maradása. Futva indul el haza, szörnyű balsejtelmekkel a szívében, s elméjében.*
*Thalyssa megváltozott viselkedését észleli, s magában úgy értelmezi, hogy a lány... elégedetlen a válaszával.
Helyes.
Nem is visszakozik, hagyja, hogy a kis pukkancs rendezze a gondolatait, meg a külsejét, ő meg közben a munkával foglalja le magát. Amíg Thalyssa felé nem nyújtja a markát...
Egy pillanat kell, hogy eszébe jusson, mit is kér a lány, aztán még egy másik, hogy oda is adja, mert nem érti, mit akar ezzel Thalyssa.
De végül rövid kotorászás után előkeríti a zsebéből a szelencét és odaadja a lánynak. És most már figyeli...
Kicsit meglepődik, mikor a kis boszorkány elkezdi magára kenni az ő ajándékát, de első gondolatai között nem a bosszúság van, hanem az, hogy ezek szerint mégsem volt mérgezett a kence.
Majd mikor a lány végez, és a saját zsebében tünteti el a tégelyt ahelyett, hogy visszaadná... Nevetősen felszusszan és ajkait összeszorítva elnyom egy mosolyt, nem épp tökéletesen álcázva.
Veszi a lapot, legalábbis úgy véli: ajándék azoknak jár, akik a lány kedvére tesznek.*
- Azt hittem, ezzel te fizettél nekem... - *Jegyzi meg, s bár bizonytalanul hangzik, valójában utalni próbál rá, hogy ez a munka a kötelekkel véleménye szerint szívesség volt a szívességért. Ő segített a kagylókkal, a másik meg itt, az ő dolgával.
Ezt a véleményét pedig az sem változtatja meg, mikor Thalyssa közli, hogy itt hagyja neki a kagylókat. Viszont értetlenül néz a lányra, mert akkor meg nem látja, mi értelme is volt ennek az egésznek?
Nagyon sértődékeny lehet a "főnökasszony", ha ilyen visszafogott ellenkezésre ez a válasza!
Ám valóban nem jut ideje ellenkezésre, mert a búcsúszó ugyan nem fojtaná belé a kérdését, a hozzá lépő lány és az érintése már igen.
Mivel épp az összetekert köteleket rendezgette, így féltérden állva éri a közeledés és... a röpke ölelés.
Mintha megfagyna körülöttük az idő, miközben Thalyssa a fülébe suttogja búcsúját, s vele együtt ő maga is megkövül.
Majd a lány föláll, s az idő kereke továbblendül, csak ő marad ott térdepelve, tágra nyílt szemekkel, rémülten nézve a távozó alak után.
Majd mikor végre eszmél, megrögzötten dobja félre a kezében lévő kötelcsomót és pattan föl, majd ered a vöröske után... De legyen bármily magas ő, s bármily feltűnő a lány, mire a járókelők közé ér, már sehol sem látja őt. Talán elteleportált a kis boszorkány!
Kétségbeesetten kapkodja a fejét, majd pedig minden korábbi tervével szemben nincs itt maradása. Futva indul el haza, szörnyű balsejtelmekkel a szívében, s elméjében.*
1192. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-14 01:36:08
Üzenet elküldve: 2026-05-14 01:36:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A vörös úgy áll a barna mellett, mintha a világ összes ideje az övék lenne, egyre csak hallgatja a beszédét, az arca azonban minden egyes szóval, reakcióval szelídül egyre inkább kiolvashatatlan, érzelem mentes, üres maszkká.
A szoknyarengetegből maroknyi, ovális tükröcske kerül elő, szabad balját sosevolt jegyese elé nyújtja.*
-A balzsamot. -*adja ki az utasítást, ujjbegyeit összedörzsölgeti, mintha csettintene, ám azok csak susogó hangot adnak ki, így sürgetve a tevékenységet. Ha megkapja a tégelyt, fürge mozdulattal nyitja ki, gyűrűsujjának ujjbegyére vesz egy keveset, hogy aztán a tükröcskében nézegetve magát kenhesse fel ajkaira és széles mosolyt követően arcának almácskáira is a színt. Rutinosan, gyors mozdulatokkal dolgozik, az arcra vitt anyagot halántékig masszírozza, a maradékból még orrhegyére is dörzsöl egy keveset, végül az álla alá. Elégedetten hümment a kész munkára, biccent is egyet, így nyugtázva felfrissített szépségét, a pipere készlet aztán hamar eltűnik a zsebrengeteg egyikében.
Volt ajándék, nincs ajándék.*
- Felesleges megköszönnöd, majd megfizeted nekem, mikor eljön az ideje. -*int az iménti, szépítkező kezével a kötelek irányába az elvégzett munkára célozva. A hangjában nincs sértettség, ahogy él sem. Olyan, mintha tényeket közölne.*
*A tincseket újra csavarja, a szépen munkált, faragott csonttűkkel ismét magasan rögzíti őket, míg a horizont felé pillant. Az egész cselekménysorozat ámulatbaejtő, megmosolyogtató, groteszk és valahol mélyen roppant felkavaró a kettősség tükrében. A tanult viselkedés, mozdulatok nőiesek, ám a kivitelezője szemtelenül fiatalnak tűnik, első ránézésre talán még gyereknek is. Thalyssa korát csak becsülni lehet, megmondani nem.*
- Várd meg akkor a hajódat, aztán menj utadra. Vidd a kagylóidat is, főzz belőlük levest, attól bizonyosan erőre kap majd az anyácskád. Tartsd meg a héját, vagy add el, nem bánom. -*jobbját Garsin felé emeli, így előzve meg az esetleges tiltakozást, vagy belé fojtva a szót.*-Most búcsúzom.
* Egész közel lép, úgy igyekszik a lányra fogni fél kézzel, mintha régi barátok lennének. Ha Garsin hagyja, a felkarra fonódó rövid ujjak tapintása lepkeszerű, nincs súllya, vagy érzete. Thalyssa egészen közel hajol, így akaratlanul is az ember orrába kúszik az erdő. Bőrén zúzott fenyőtű, nedves moha, diólevél és földes gyökerek könnyű aromája ül, ám az illat egyáltalán nem tolakodó, inkább olyan, mint egy napsütötte erdei tisztás eső után. A nyers, földes illatok mögött megbújt valami édesebb is: vadbogyók leve, méz és szárított virágszirmok halvány nyoma. A nőiesség küszöbén történő szárnypróbálgatások ezek a jegyek.
Ha nem húzódnak el tőle, a gesztus mindössze egyetlen lélegzetvételnyi ideig tart. Az ölelés rövid, finom, egyáltalán nem kellemetlen. Pontosabban, talán...az ölelés az egyetlen, ami a gesztusban nem kellemetlen.
Ajkait a másik füléhez viszi, szabad kezével eltakarja száját. Mintha csak titkot súgna, úgy gyónja búcsúját Garsin fülébe.*
- Vigyázz magadra, Zolga gyermeke, Luuthar. A legközelebbig.
*Elhúzódik, szép fejét tisztelettel biccenti. Csak egy pillanatra időzik el tekintete a másikén, a következő szívdobbanásnál már sarkon is fordul, hogy gyors léptei nyomán eltűnjön alakja a kikötői forgatagba, így hagyva magára a "sós legénykét", annak minden cikázó, értetlen gondolatával. Hiszen, ha másra nem is, egyvalamire már rájöhetett Garsin Elthur: találkozásuk során, sosem a kagylók voltak a lényeg.*
*A vörös úgy áll a barna mellett, mintha a világ összes ideje az övék lenne, egyre csak hallgatja a beszédét, az arca azonban minden egyes szóval, reakcióval szelídül egyre inkább kiolvashatatlan, érzelem mentes, üres maszkká.
A szoknyarengetegből maroknyi, ovális tükröcske kerül elő, szabad balját sosevolt jegyese elé nyújtja.*
-A balzsamot. -*adja ki az utasítást, ujjbegyeit összedörzsölgeti, mintha csettintene, ám azok csak susogó hangot adnak ki, így sürgetve a tevékenységet. Ha megkapja a tégelyt, fürge mozdulattal nyitja ki, gyűrűsujjának ujjbegyére vesz egy keveset, hogy aztán a tükröcskében nézegetve magát kenhesse fel ajkaira és széles mosolyt követően arcának almácskáira is a színt. Rutinosan, gyors mozdulatokkal dolgozik, az arcra vitt anyagot halántékig masszírozza, a maradékból még orrhegyére is dörzsöl egy keveset, végül az álla alá. Elégedetten hümment a kész munkára, biccent is egyet, így nyugtázva felfrissített szépségét, a pipere készlet aztán hamar eltűnik a zsebrengeteg egyikében.
Volt ajándék, nincs ajándék.*
- Felesleges megköszönnöd, majd megfizeted nekem, mikor eljön az ideje. -*int az iménti, szépítkező kezével a kötelek irányába az elvégzett munkára célozva. A hangjában nincs sértettség, ahogy él sem. Olyan, mintha tényeket közölne.*
*A tincseket újra csavarja, a szépen munkált, faragott csonttűkkel ismét magasan rögzíti őket, míg a horizont felé pillant. Az egész cselekménysorozat ámulatbaejtő, megmosolyogtató, groteszk és valahol mélyen roppant felkavaró a kettősség tükrében. A tanult viselkedés, mozdulatok nőiesek, ám a kivitelezője szemtelenül fiatalnak tűnik, első ránézésre talán még gyereknek is. Thalyssa korát csak becsülni lehet, megmondani nem.*
- Várd meg akkor a hajódat, aztán menj utadra. Vidd a kagylóidat is, főzz belőlük levest, attól bizonyosan erőre kap majd az anyácskád. Tartsd meg a héját, vagy add el, nem bánom. -*jobbját Garsin felé emeli, így előzve meg az esetleges tiltakozást, vagy belé fojtva a szót.*-Most búcsúzom.
* Egész közel lép, úgy igyekszik a lányra fogni fél kézzel, mintha régi barátok lennének. Ha Garsin hagyja, a felkarra fonódó rövid ujjak tapintása lepkeszerű, nincs súllya, vagy érzete. Thalyssa egészen közel hajol, így akaratlanul is az ember orrába kúszik az erdő. Bőrén zúzott fenyőtű, nedves moha, diólevél és földes gyökerek könnyű aromája ül, ám az illat egyáltalán nem tolakodó, inkább olyan, mint egy napsütötte erdei tisztás eső után. A nyers, földes illatok mögött megbújt valami édesebb is: vadbogyók leve, méz és szárított virágszirmok halvány nyoma. A nőiesség küszöbén történő szárnypróbálgatások ezek a jegyek.
Ha nem húzódnak el tőle, a gesztus mindössze egyetlen lélegzetvételnyi ideig tart. Az ölelés rövid, finom, egyáltalán nem kellemetlen. Pontosabban, talán...az ölelés az egyetlen, ami a gesztusban nem kellemetlen.
Ajkait a másik füléhez viszi, szabad kezével eltakarja száját. Mintha csak titkot súgna, úgy gyónja búcsúját Garsin fülébe.*
- Vigyázz magadra, Zolga gyermeke, Luuthar. A legközelebbig.
*Elhúzódik, szép fejét tisztelettel biccenti. Csak egy pillanatra időzik el tekintete a másikén, a következő szívdobbanásnál már sarkon is fordul, hogy gyors léptei nyomán eltűnjön alakja a kikötői forgatagba, így hagyva magára a "sós legénykét", annak minden cikázó, értetlen gondolatával. Hiszen, ha másra nem is, egyvalamire már rájöhetett Garsin Elthur: találkozásuk során, sosem a kagylók voltak a lényeg.*
1191. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-12 23:12:57
Üzenet elküldve: 2026-05-12 23:12:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A nagy szemforgatást látva már-már elkezd reménykedni, hogy mégis valamit félreértett, s arra fel ez a nagy bosszankodás, hogy mégis hogyan tud ilyen ostobaságot kérdezni?!
Ami a másik szemszögéből talán igaz is, ám az övéből nézve nincs itt semmi félreértés.*
- Mhm. - *Hümmög csak, mert miért is vitatkozna, hogy szerinte az említett két dolog ugyanaz? Kötve hiszi, hogy ebben meg tudnának egyezni.*
- Kívülálló? - *Javasolja halkan a fordítást az idegen szóra, amit a szövegkörnyezetben helyesnek vél, de Thalyssával egyszerre szólal meg, így végül csak biccent, hogy értette, s nagyjából egyre gondoltak.
Nem is feszegeti hát a témát, bármennyire is érdekelné. Van egy gyenge elképzelése arról, hogy talán valamilyen mérget isznak, ami nem mindenkit öl meg, csak a tetszhalál állapotába juttat, és aki túléli, az végül fölébred. De innen nézve igazából az sem tűnik teljesen hihetetlennek, hogy tényleg valami nagy hatalmú entitás hozza vissza őket az életbe.
Ám gyerekek életét így kockára tenni az ő szemében helytelen, még ha maga a nagy jónak kikiáltott Eeyr megtestesülése is támasztja fel őket és látja el utána ajándékaival a bátrakat.
Thalyssa nemiségbe való "beavatottságát", vagy inkább annak mértékét nehéz megítélnie. Egyszer úgy beszél, mint aki mindent tud mindenről, máskor meg, mint például most, egészen ártatlannak tűnik.*
- Ahogy mondod. - *Bólint lassan a vöröske levezetésére, hogy ugyan miért is mutogatná magát, meg annak milyen következményei lehetnének, ha egy legény ülne előtte... Hiszen voltaképpen pontosan leírja a helyzetet.
És ezúttal ő ajándékozza meg Thalyssát egy hosszabb, sokat mondó pillantással, azt várva, hogy leessen neki, hogy ő maga mondta ki a miérteket.*
- És ahogy mondod. - *Teszi aztán hozzá egyetértőn, vigyorogva, mikor a lány a fiúkat "méltatja".
Aztán a közös jövőjükről szóló magabiztos kijelentés valahol megrémíti, mert Thalyssában látja a veszély lehetőségét, vagy inkább az őrületét és az ebből fakadó veszélyét. De közben meg bosszantja is, mert mégiscsak...*
- Vagy nem. - *Mormogja, s igyekszik nem teljesen komolyan venni ezt a kislányt. Igazából lehet most már jobb volna szabadulni tőle, mielőtt még túlságosan hozzánő, és annyira beleéli magát ebbe a rémálomba, hogy hazáig követi.
Épp erre gondol, mikor a lány, mintha csak meghallotta volna a gondolatait, hirtelen fölpattan a kötelek mellől.
Érdeklődve pillant rá, majd hallgatja végig a szóáradatot, amiben kérdés ugyan nincs, csak utasító határozottság a vöröske saját terveiről.
Garsin néhány pillanatig nem is tudja, mit szóljon, de aztán megtalálja a hangját.*
- A hajó jön. Nekik kell átadnom ezeket, úgyhogy én itt várok. És ha végeztem itt a munkával, akkor haza kell mennem. - *Jelenti a saját terveit viszonzásul, mert jobb fegyvert nem tud a kis főnök ellen.*
- De ha szeretnéd, elmondom, mihez kezdj a kagylókkal. - *Javasolja megenyhülten.
Azt azért meg kell hagyni, gyorsan halad "szíve hölgye". Még meg sem ismerkedtek, de már az "Apácskája" elé vinné.
Gondolatban megrázza a fejét ezen a tébolyon. De meg kell hagyni, igazából valahol érdekelné az az "Apácska", meg a lány is. Mondjuk egy történetben, amit egy izgalmas könyvben olvas.
De a valóságban belekeveredni az életükbe? Megvan a maga baja.*
- Egyébként szép munka. Köszönöm. - *Biccent oda a lánynak, miután végignézett a kötélkupacokon. Majd nekilát szakszerűen föltekerni őket, hogy a munkának ez a része most már teljesen be legyen fejezve.*
*A nagy szemforgatást látva már-már elkezd reménykedni, hogy mégis valamit félreértett, s arra fel ez a nagy bosszankodás, hogy mégis hogyan tud ilyen ostobaságot kérdezni?!
Ami a másik szemszögéből talán igaz is, ám az övéből nézve nincs itt semmi félreértés.*
- Mhm. - *Hümmög csak, mert miért is vitatkozna, hogy szerinte az említett két dolog ugyanaz? Kötve hiszi, hogy ebben meg tudnának egyezni.*
- Kívülálló? - *Javasolja halkan a fordítást az idegen szóra, amit a szövegkörnyezetben helyesnek vél, de Thalyssával egyszerre szólal meg, így végül csak biccent, hogy értette, s nagyjából egyre gondoltak.
Nem is feszegeti hát a témát, bármennyire is érdekelné. Van egy gyenge elképzelése arról, hogy talán valamilyen mérget isznak, ami nem mindenkit öl meg, csak a tetszhalál állapotába juttat, és aki túléli, az végül fölébred. De innen nézve igazából az sem tűnik teljesen hihetetlennek, hogy tényleg valami nagy hatalmú entitás hozza vissza őket az életbe.
Ám gyerekek életét így kockára tenni az ő szemében helytelen, még ha maga a nagy jónak kikiáltott Eeyr megtestesülése is támasztja fel őket és látja el utána ajándékaival a bátrakat.
Thalyssa nemiségbe való "beavatottságát", vagy inkább annak mértékét nehéz megítélnie. Egyszer úgy beszél, mint aki mindent tud mindenről, máskor meg, mint például most, egészen ártatlannak tűnik.*
- Ahogy mondod. - *Bólint lassan a vöröske levezetésére, hogy ugyan miért is mutogatná magát, meg annak milyen következményei lehetnének, ha egy legény ülne előtte... Hiszen voltaképpen pontosan leírja a helyzetet.
És ezúttal ő ajándékozza meg Thalyssát egy hosszabb, sokat mondó pillantással, azt várva, hogy leessen neki, hogy ő maga mondta ki a miérteket.*
- És ahogy mondod. - *Teszi aztán hozzá egyetértőn, vigyorogva, mikor a lány a fiúkat "méltatja".
Aztán a közös jövőjükről szóló magabiztos kijelentés valahol megrémíti, mert Thalyssában látja a veszély lehetőségét, vagy inkább az őrületét és az ebből fakadó veszélyét. De közben meg bosszantja is, mert mégiscsak...*
- Vagy nem. - *Mormogja, s igyekszik nem teljesen komolyan venni ezt a kislányt. Igazából lehet most már jobb volna szabadulni tőle, mielőtt még túlságosan hozzánő, és annyira beleéli magát ebbe a rémálomba, hogy hazáig követi.
Épp erre gondol, mikor a lány, mintha csak meghallotta volna a gondolatait, hirtelen fölpattan a kötelek mellől.
Érdeklődve pillant rá, majd hallgatja végig a szóáradatot, amiben kérdés ugyan nincs, csak utasító határozottság a vöröske saját terveiről.
Garsin néhány pillanatig nem is tudja, mit szóljon, de aztán megtalálja a hangját.*
- A hajó jön. Nekik kell átadnom ezeket, úgyhogy én itt várok. És ha végeztem itt a munkával, akkor haza kell mennem. - *Jelenti a saját terveit viszonzásul, mert jobb fegyvert nem tud a kis főnök ellen.*
- De ha szeretnéd, elmondom, mihez kezdj a kagylókkal. - *Javasolja megenyhülten.
Azt azért meg kell hagyni, gyorsan halad "szíve hölgye". Még meg sem ismerkedtek, de már az "Apácskája" elé vinné.
Gondolatban megrázza a fejét ezen a tébolyon. De meg kell hagyni, igazából valahol érdekelné az az "Apácska", meg a lány is. Mondjuk egy történetben, amit egy izgalmas könyvben olvas.
De a valóságban belekeveredni az életükbe? Megvan a maga baja.*
- Egyébként szép munka. Köszönöm. - *Biccent oda a lánynak, miután végignézett a kötélkupacokon. Majd nekilát szakszerűen föltekerni őket, hogy a munkának ez a része most már teljesen be legyen fejezve.*
1190. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-12 17:20:14
Üzenet elküldve: 2026-05-12 17:20:14
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
*Hitetlenkedő pillantások, néhány lemondó sóhaj és elmormogott káromlás után sajátos licitálás veszi kezdetét. Némelyek ugyan hátat fordítanak a sajátos követelményeknek, de maradnak épp elegen.*
-Hibádzik egy lábam, a fiamat pedig levágták a tengeren! Nézze a lábam, ide gyógyító nem kell, a tények magukért beszélnek!* Szól egy félkezű matrózféle, kinek rongyos ruházata elárulja, hogy nemigen akad már számára hely a hajókon. Őszbe hajló sörénye a szélkakas minden irányába néz, furcsa mód széljárástól független.*
-Egy hata nem akadt kuncsaft... Válogatósak lettek ezek a halászok. De ha egy kevéskével megdobna az úrfi, hát bizony... *Ragadja magához a szót egy szebb időket megélt kurtizán, ki jobb híján a dokkok mentén ténfereg. Kifakult, vörös ruháját alaposan kihízta már, fakó, göndör fürtjeinek tisztaságára azonban látszólag ügyel. Ő széles, ám foghíjas mosoly kíséretében igyekszik közelebb férkőzni a jó vágású, és még jobb pénzt kínáló férfihez. Akad ott egy zöld utazóruhát viselő gnóm, kit nagy eséllyel a véletlen sodort erre, vagy nemrégiben hajították le valamelyik hajóról. Sipítva igyekszik ismertetni érdektelen történetét Nolenarral, de a megszólított matróz öblös orgánuma hamar elnyomja.*
-Amíg be nem áll az éj. *Vigyorog a matróz.*
-Áru akad épp elég. De a kapitány szeme jobb a setétben. Akkor rakodunk. *Természetesen Nolenar fantáziájára bízza, hogy a kapitánynak valóban a szemével van baj, vagy csupán a kíváncsi tekinteteket nem kedveli.*
-Hanem ha téged így felvet a pénz, akkor ahelyett, hogy ezeket a szerencsétleneket hitegeted, tarts velünk egy-két pohárkára. Biztos kitalálhatunk valami jobb célt is annál, hogy itt gerjeszd a feltűnést. *Fejével a Kardhal felé int. Noha sem a hajó, sem a legénysége nem túl bizalomgerjesztő, ott van Nolenarnak a legnagyobb esélye választ kapni a kérdéseire.*
//Kimondatlan Szabályok//
*Hitetlenkedő pillantások, néhány lemondó sóhaj és elmormogott káromlás után sajátos licitálás veszi kezdetét. Némelyek ugyan hátat fordítanak a sajátos követelményeknek, de maradnak épp elegen.*
-Hibádzik egy lábam, a fiamat pedig levágták a tengeren! Nézze a lábam, ide gyógyító nem kell, a tények magukért beszélnek!* Szól egy félkezű matrózféle, kinek rongyos ruházata elárulja, hogy nemigen akad már számára hely a hajókon. Őszbe hajló sörénye a szélkakas minden irányába néz, furcsa mód széljárástól független.*
-Egy hata nem akadt kuncsaft... Válogatósak lettek ezek a halászok. De ha egy kevéskével megdobna az úrfi, hát bizony... *Ragadja magához a szót egy szebb időket megélt kurtizán, ki jobb híján a dokkok mentén ténfereg. Kifakult, vörös ruháját alaposan kihízta már, fakó, göndör fürtjeinek tisztaságára azonban látszólag ügyel. Ő széles, ám foghíjas mosoly kíséretében igyekszik közelebb férkőzni a jó vágású, és még jobb pénzt kínáló férfihez. Akad ott egy zöld utazóruhát viselő gnóm, kit nagy eséllyel a véletlen sodort erre, vagy nemrégiben hajították le valamelyik hajóról. Sipítva igyekszik ismertetni érdektelen történetét Nolenarral, de a megszólított matróz öblös orgánuma hamar elnyomja.*
-Amíg be nem áll az éj. *Vigyorog a matróz.*
-Áru akad épp elég. De a kapitány szeme jobb a setétben. Akkor rakodunk. *Természetesen Nolenar fantáziájára bízza, hogy a kapitánynak valóban a szemével van baj, vagy csupán a kíváncsi tekinteteket nem kedveli.*
-Hanem ha téged így felvet a pénz, akkor ahelyett, hogy ezeket a szerencsétleneket hitegeted, tarts velünk egy-két pohárkára. Biztos kitalálhatunk valami jobb célt is annál, hogy itt gerjeszd a feltűnést. *Fejével a Kardhal felé int. Noha sem a hajó, sem a legénysége nem túl bizalomgerjesztő, ott van Nolenarnak a legnagyobb esélye választ kapni a kérdéseire.*
1189. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-11 13:51:07
Üzenet elküldve: 2026-05-11 13:51:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Az értetlenkedő arckifejezésre felhorkant, rosszallóan ingatja meg a fejét, majd ingerülten a köldöke felé vakargat, mint ahogy általában teszi, ha valami bosszantja. Garsin pontosan úgy fest, mint egy fiú, úgy viselkedik mint egy fiú és úgy tűnik pontosan olyan képességei is vannak, mint a legénykéknek. Legalább is Thalyssa így véli az adott pillanatban.
A felemás szemek szemek szinte beleakadnak a festett, rebbenő szempillákba a nagy forgolódásban. Egy pillanatra csak a szemfehérjék látszanak, innen következtethet a társalkodó partner a kérdés megítélt természetére. *
-Nem öljük meg magunkat, az gyilkosság lenne. Áldozatot mutatunk be. A legnagyobbat, amit egy halandó egy istennek bemutathat. Odaadjuk neki azt, ami minden ember számára a legdrágább.
*A további kérdésekre elhúzza a száját, aztán össze is préseli. Az ajkai egészen belefehérednek a mimikába, mintha az arcából is kiszökne a vér.
Két nyárral ezelőtt esett át a Végső Áldozáson. Nene szerint emlékezete óta Thalyssa volt a leghosszabb ideig földnek adott gyermek, majd hat napot feküdt a kézzel kotort sekélyes sírban, mire az Agancsos úgy döntött, megajándékozza. A hatodik nap éjszakáján kotort ki az erdei avarból, mocskosan, meztelen, sírva, pontosan úgy születve másodjára is a földre, mint ahogy először is megtette.
Az emlékre erősen, zavartan dörgöl a homlokára kézfejével, arca egészen megfeszül.*
-Megmondtam neked, nem beszélhetek a rituáléinkról. Nem vagy se magonc, se tanonc, ahogy növendék vagy társ sem. Kaelorin vagy. -*Frusztráltan hajtja csuklóból a képzeletbeli malmot, így keresve a lány nyelvén a szót, végül bizonytalanul billenti meg a fejét oldalra, nyitott tenyérrel bök Garsin irányába, így próbálva megadni az idegen szó magyarázatát.*-Nem avatott.
*Tekintete ismét a matrózok irányába vándorol, de azok már eltűntek, így már csak a vizet tudja bámulni. A hangja naiv, az arckifejezése tiszta, kissé zavart. Innen is látszhat, bár sokat ért, a világ egyes, "felnőttesebb dolgaihoz" talán egyelőre annyit mégsem.*
-Dehát én nem ajánlkoztam neked, csak megmutattam a tetoválásom! A combom, meg az ölem között még vagy egy arasznyi távolság van! Meg...minek mutogatnám neked magam, ha legényke lennél, hát semmi értelme! Még a végén megbokrosodnáll, vagy tudom is én! -*A "bokrosodásra" obszcén, kikötői mód emeli meg az alkarját, be is lengeti kicsit, kézfejéz ökölbe szorítva. Pislog párat, csak aztán ingatja meg a fejét.*-A fiúk buták.
*Figyeli Garsin arcát, de még ha fel is tűnik neki a mágia gondolatából fakadó elkalandozás, nem ad neki hangot. A válaszát megkapja fejét fentebb szegi, a vállára lógó göndör tincseket erélyesen, lendülettel csapja hátra.*
-Majd meglátjuk.
*A válasz egészen kurta, már-már pökhendi, nagyobb magabiztosságról tanúskodik, mint amivel egy egész flottányi tengerész rendelkezhet, együttesen. Jelentőségteljes tekintettel pillant a lányra, határozottan, egész kihívóan biccenti meg a fejét felé, arcára féloldalas mosoly ül ki. Akár zavarba ejtő is lehet annak, aki nem elég harcedzett.
Tudniillik, Thalyssa amellett, hogy Végső Áldozása óta egészen vallásos, fura "betegséggel" küzd. Amit a szeme meglát, azt a keze nem ereszti, a lelke pedig egészen addig nyughatatlan, míg magáénak nem tudja azt, amit szeretne. Garsint kétszer látta meg. Egyszer álmában egyszer pedig a valóságban, ez pedig bőven elég számára ahhoz, hogy rátegye a kezét. Nem most. Majd egyszer, nyarakkal később. De az övé lesz, ebben biztos -még ha obszessziójának tárgya nem is.
Szoknyáit hirtelen kapott, gyors mozdulattal csapja át egyoldalra, így segítve magát a felállásban. A rétegzett anyag jellegzetes susogással adja meg magát, nehezen omlik a térd másik oldalára. A lány felnyomja magát állásba, rutinos határozott mozdulatokkal porolja le magát, majd a ruhájának rendezgetésébe, haja csinosítgatásába kezd.*
-Készen vannak a köteleid! -*bök bőrszalaggal átkötött lábujjaival a csigává görgetett kötelek felé.*-Nem jön az a hajó, fejezd be amit csinálsz, kérd el az árát, aztán menjünk. Adunk pár kagylót a kikötői a macskáknak, a többit meg megfőzöd nálunk. Apácska úgyis rászorul a levesre, meg ..te is. Aztán utadra mégy. De először a macskázás! Te szereted őket?
*Vékony karjait keresztbefonja lapos mellkasa előtt, türelmesen várja, hogy Garsin befejezze a hálóval való bíbelődést.*
-A kagylós zsákot oda kötöttem ni, el ne felejtsük levágni mielőtt indulunk
*Az értetlenkedő arckifejezésre felhorkant, rosszallóan ingatja meg a fejét, majd ingerülten a köldöke felé vakargat, mint ahogy általában teszi, ha valami bosszantja. Garsin pontosan úgy fest, mint egy fiú, úgy viselkedik mint egy fiú és úgy tűnik pontosan olyan képességei is vannak, mint a legénykéknek. Legalább is Thalyssa így véli az adott pillanatban.
A felemás szemek szemek szinte beleakadnak a festett, rebbenő szempillákba a nagy forgolódásban. Egy pillanatra csak a szemfehérjék látszanak, innen következtethet a társalkodó partner a kérdés megítélt természetére. *
-Nem öljük meg magunkat, az gyilkosság lenne. Áldozatot mutatunk be. A legnagyobbat, amit egy halandó egy istennek bemutathat. Odaadjuk neki azt, ami minden ember számára a legdrágább.
*A további kérdésekre elhúzza a száját, aztán össze is préseli. Az ajkai egészen belefehérednek a mimikába, mintha az arcából is kiszökne a vér.
Két nyárral ezelőtt esett át a Végső Áldozáson. Nene szerint emlékezete óta Thalyssa volt a leghosszabb ideig földnek adott gyermek, majd hat napot feküdt a kézzel kotort sekélyes sírban, mire az Agancsos úgy döntött, megajándékozza. A hatodik nap éjszakáján kotort ki az erdei avarból, mocskosan, meztelen, sírva, pontosan úgy születve másodjára is a földre, mint ahogy először is megtette.
Az emlékre erősen, zavartan dörgöl a homlokára kézfejével, arca egészen megfeszül.*
-Megmondtam neked, nem beszélhetek a rituáléinkról. Nem vagy se magonc, se tanonc, ahogy növendék vagy társ sem. Kaelorin vagy. -*Frusztráltan hajtja csuklóból a képzeletbeli malmot, így keresve a lány nyelvén a szót, végül bizonytalanul billenti meg a fejét oldalra, nyitott tenyérrel bök Garsin irányába, így próbálva megadni az idegen szó magyarázatát.*-Nem avatott.
*Tekintete ismét a matrózok irányába vándorol, de azok már eltűntek, így már csak a vizet tudja bámulni. A hangja naiv, az arckifejezése tiszta, kissé zavart. Innen is látszhat, bár sokat ért, a világ egyes, "felnőttesebb dolgaihoz" talán egyelőre annyit mégsem.*
-Dehát én nem ajánlkoztam neked, csak megmutattam a tetoválásom! A combom, meg az ölem között még vagy egy arasznyi távolság van! Meg...minek mutogatnám neked magam, ha legényke lennél, hát semmi értelme! Még a végén megbokrosodnáll, vagy tudom is én! -*A "bokrosodásra" obszcén, kikötői mód emeli meg az alkarját, be is lengeti kicsit, kézfejéz ökölbe szorítva. Pislog párat, csak aztán ingatja meg a fejét.*-A fiúk buták.
*Figyeli Garsin arcát, de még ha fel is tűnik neki a mágia gondolatából fakadó elkalandozás, nem ad neki hangot. A válaszát megkapja fejét fentebb szegi, a vállára lógó göndör tincseket erélyesen, lendülettel csapja hátra.*
-Majd meglátjuk.
*A válasz egészen kurta, már-már pökhendi, nagyobb magabiztosságról tanúskodik, mint amivel egy egész flottányi tengerész rendelkezhet, együttesen. Jelentőségteljes tekintettel pillant a lányra, határozottan, egész kihívóan biccenti meg a fejét felé, arcára féloldalas mosoly ül ki. Akár zavarba ejtő is lehet annak, aki nem elég harcedzett.
Tudniillik, Thalyssa amellett, hogy Végső Áldozása óta egészen vallásos, fura "betegséggel" küzd. Amit a szeme meglát, azt a keze nem ereszti, a lelke pedig egészen addig nyughatatlan, míg magáénak nem tudja azt, amit szeretne. Garsint kétszer látta meg. Egyszer álmában egyszer pedig a valóságban, ez pedig bőven elég számára ahhoz, hogy rátegye a kezét. Nem most. Majd egyszer, nyarakkal később. De az övé lesz, ebben biztos -még ha obszessziójának tárgya nem is.
Szoknyáit hirtelen kapott, gyors mozdulattal csapja át egyoldalra, így segítve magát a felállásban. A rétegzett anyag jellegzetes susogással adja meg magát, nehezen omlik a térd másik oldalára. A lány felnyomja magát állásba, rutinos határozott mozdulatokkal porolja le magát, majd a ruhájának rendezgetésébe, haja csinosítgatásába kezd.*
-Készen vannak a köteleid! -*bök bőrszalaggal átkötött lábujjaival a csigává görgetett kötelek felé.*-Nem jön az a hajó, fejezd be amit csinálsz, kérd el az árát, aztán menjünk. Adunk pár kagylót a kikötői a macskáknak, a többit meg megfőzöd nálunk. Apácska úgyis rászorul a levesre, meg ..te is. Aztán utadra mégy. De először a macskázás! Te szereted őket?
*Vékony karjait keresztbefonja lapos mellkasa előtt, türelmesen várja, hogy Garsin befejezze a hálóval való bíbelődést.*
-A kagylós zsákot oda kötöttem ni, el ne felejtsük levágni mielőtt indulunk
1188. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-07 05:46:08
Üzenet elküldve: 2026-05-07 05:46:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
*Nolen sok helyit ismer. Matrózt meg rakodót kiváltképp sokat. A suhancokat már kevésbé, de az idősebbek, meg a saját korosztálya közül biztos akadnak páran, akik néhány pillanattal később felismerik a fizimiskáját.*
- Három ember kell! *mondja.* - A viszonyokra való tekintettel *vakarja meg egy fintorral a tarkóját* - a legnyomorultabb helyzetben lévőket választanám, hogy pénzből kihúzhassák magukat kicsit a gödörből.
*Ha bedobná, hogy a holtak levágására keres segítséget, valószínűleg hamar elszállingóznának a jelentkezők, úgyhogy egy kicsit fordít a dolgon, hogy kipuhatolja, mégis mi a büdös rosseb történt itt, hogy így átfordult minden a Patkányok fennhatóságába.
Nem fukarkodott a számokkal, úgyhogy nagyon reméli, megkezdődik az egymásra licitálás a három posztért.
Egyetlen hajó. Ilyen csúfondárosan kopasznak még nem igazán látta a dokkokat.*
- Meddig szárítjátok itt a kikötői napon ezt a széles ladikot, komám? *kérdi a Kardhal egyik matrózától.* - Forog még erre valami áru, vagy csak a kagylókat utaztatjátok a fenéken? Mert abból nem sok pénz gurul a legénységnek, igaz-e?
//Kimondatlan Szabályok//
*Nolen sok helyit ismer. Matrózt meg rakodót kiváltképp sokat. A suhancokat már kevésbé, de az idősebbek, meg a saját korosztálya közül biztos akadnak páran, akik néhány pillanattal később felismerik a fizimiskáját.*
- Három ember kell! *mondja.* - A viszonyokra való tekintettel *vakarja meg egy fintorral a tarkóját* - a legnyomorultabb helyzetben lévőket választanám, hogy pénzből kihúzhassák magukat kicsit a gödörből.
*Ha bedobná, hogy a holtak levágására keres segítséget, valószínűleg hamar elszállingóznának a jelentkezők, úgyhogy egy kicsit fordít a dolgon, hogy kipuhatolja, mégis mi a büdös rosseb történt itt, hogy így átfordult minden a Patkányok fennhatóságába.
Nem fukarkodott a számokkal, úgyhogy nagyon reméli, megkezdődik az egymásra licitálás a három posztért.
Egyetlen hajó. Ilyen csúfondárosan kopasznak még nem igazán látta a dokkokat.*
- Meddig szárítjátok itt a kikötői napon ezt a széles ladikot, komám? *kérdi a Kardhal egyik matrózától.* - Forog még erre valami áru, vagy csak a kagylókat utaztatjátok a fenéken? Mert abból nem sok pénz gurul a legénységnek, igaz-e?
1187. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-04 23:59:34
Üzenet elküldve: 2026-05-04 23:59:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Választ nem kap, csak egy beszédes, hosszú pillantást. Amiből érzi, hogy a lány sugallani szeretne valamit, de ő ezzel nem elégszik meg, mert ez túl felkavaró ahhoz, hogy bizonytalan maradjon benne, hogy jól olvassa-e a jelzést.
Úgyhogy visszabámul, de miután szóbeli felelet nem érkezik, kicsit megrázza a fejét.*
- Komolyan? - *Kérdez vissza előbb kétkedőn.*
- Megölitek magatokat? - *Mondja is ki, hogy az ő fejében hogyan állt ez össze, s bízik ugyan benne, hogy félreérti, de nem sok esélyt lát rá. Úgyhogy ha nem javítják ki esetleges tévedésében, folytatja.*
- Hogyan? És aztán? Még ott helyben föltámadtok? Vagy nem mindenki? - *Döbbenete könnyen olvasható, ahogy viszolygása is. De mindenekelőtt nem tud nem gondolni rá, hogy ezek szerint Thalyssa is átesett már ezen. Pedig gyerek még, így nyilván a többi gyereket is gondolkodás nélkül belehajtják egy ilyen tettbe.
Bármennyire is igyekszik nyitott lenni, Thalyssa törzséről nem a legkedvezőbb a véleménye, de azt is látja, hogyan maradhat fenn egy ilyen kultúra. Amellett, hogy kicsi kortól, akár testi fenyítéssel "nevelik" a gyerekekbe a szokásaikat, ott van a csoda összetevő is és a jutalmak: a feltámadás és a mágikus képességek. Nem nehéz elképzelni, hogy miért olyan erős a hitük és az elkötelezettségük, hogy önként adják még az életüket is.
Nehezen kerülhetné el figyelmét a lány feszült készültsége, amivel a két férfi közeledésére és beszólására válaszol. Tőrért nyúló kezét és harciasságát látva elidőzik rajta kicsit a pillantása, mely egyszerre büszke és szánakozó. Tetszik neki, hogy Thalyssa nem megszeppen a fickóktól, hanem támadásra kész, ugyanakkor sajnálja, hogy nem érezheti biztonságban magát, s hogy ez a készültség valahol jogos. Bár úgy sejti, a józan ész mellett a lány családtagjainak története is külön óvatosságra készteti Thalyssát, ami szintén szomorú, hogy ennyire tartania kell a férfiaktól.*
- Nyugalom, már elmentek. Ez a többnyire ártalmatlan fajta. - *Igyekszik csillapítani a harci kedvet, s talán kicsit a biztonságérzetet is visszahozni.*
- Nem mintha védeni akarnám őket, de miattuk nem aggódnék. Hogy is mondjam... Szerintem ők inkább engem biztattak, meg élcelődtek rajtam, semmint tényleg tőled akartak volna valamit. Én meg fiatalnak látszom... az előbbi helyzet meg... Hát érted. A beszólás nekem szólt... - *Vonja vállát, utalva rá, hogy úgy nézhettek ki, mint két, a testiségben szárnyait próbálgató ifjonc. Ő meg, mint ki bátortalanul csak bámulni mer a szoknya alá, ahelyett, hogy a tettek mezejére lépne, miközben a lányka önként kínálja magát.
Talán túlságosan is magáévá tette már a legény szerepét, hogy itt a férfiakról és a viselkedésükről magyaráz, de valójában volt is alkalma magára szedni ezt-azt, miközben nem teljesen szándékosan elvegyült közöttük. Akár itt, akár a kaszárnyában.
Visszatérnek aztán a lány testén hagyott jelekhez, s hogy azok mivel járnak. A válasz nem teljesen tiszta a számára, de annyit érteni vél, hogy valószínű a képességek sem jönnek csak úgy maguktól a rúnák felhelyezése után, vagy legalábbis azok hatékonysága függ a tapasztalattól és az előzetes tudástól.
Az eltalált szóra - affinitás - és a lány örömködésére egy pillanatra mosolyra rándul az egyik szájsarka válaszul. De közben meg vágyódó sajgás ül a mellkasába az ismerős szó említésére, mert innen szinte már csak emléknek érzi, egy másik világnak azt, ahol a mágiával foglalkozhatott. És nem is igazán lát rá kilátást, hogy életében még valaha is kiteljesedhessen ez a vonzalma és... affinitása. De úgy tűnik, az élet már csak ilyen. Nem is gyötri most magát ilyen megbánásokkal, jobban lefoglalja a túlélés és az övéi életben tartása. Az meg mostanában az ilyen-olyan parti munkákat jelenti... és ebbe nagyjából belenyugodott. Már így is volt az életének egy boldog, szép kilátásokkal teli időszaka, amit magában őrizgethet és ami erősebbé, magabiztosabbá tette. A jelen helyzet pedig végtére saját döntése.
Hallgatja Thalyssát, aki csak nem mutat hajlandóságot rá, hogy egy álomból született tervéről letegyen. A kérdésre, hogy milyen más rituáléról is álmodhatott, nem válaszol. Nem akar sem ötleteket adni, sem biztatni őt, hogy ő ezt tényként fogadja el és együttműködne.
Így is kész csoda, hogy nagy kegyesen egyáltalán fontolóra veszi a lány, hogy ebbe a képzelt frigybe neki is beleszólása lehet. "Talán."*
- Nincs senkim, és nem is lesz. - *Feleli egyszerűen, meggyőződéssel, egy célzott pillantást vetve Thalyssára, hogy ebbe ő is beletartozik.
Majd folytatja a háló javítását, de lassan végez az egésszel.*
- Remélem, nem. - *Feleli, bár azért ő is elnéz a horizont felé.*
- Nem hiszem. - *Teszi hozzá, mert ő még nem aggódik. Csak egy kis halászhajóról van szó, nem megy ki messzire, a víz nyugodt és az ilyet feltartóztatni vagy kirabolni sem éri meg igazán.
Odanéz, Thalyssa hogy áll a kötelekkel, de meg van vele elégedve.*
- Legalább mindennel végzünk, mire befut.
*Választ nem kap, csak egy beszédes, hosszú pillantást. Amiből érzi, hogy a lány sugallani szeretne valamit, de ő ezzel nem elégszik meg, mert ez túl felkavaró ahhoz, hogy bizonytalan maradjon benne, hogy jól olvassa-e a jelzést.
Úgyhogy visszabámul, de miután szóbeli felelet nem érkezik, kicsit megrázza a fejét.*
- Komolyan? - *Kérdez vissza előbb kétkedőn.*
- Megölitek magatokat? - *Mondja is ki, hogy az ő fejében hogyan állt ez össze, s bízik ugyan benne, hogy félreérti, de nem sok esélyt lát rá. Úgyhogy ha nem javítják ki esetleges tévedésében, folytatja.*
- Hogyan? És aztán? Még ott helyben föltámadtok? Vagy nem mindenki? - *Döbbenete könnyen olvasható, ahogy viszolygása is. De mindenekelőtt nem tud nem gondolni rá, hogy ezek szerint Thalyssa is átesett már ezen. Pedig gyerek még, így nyilván a többi gyereket is gondolkodás nélkül belehajtják egy ilyen tettbe.
Bármennyire is igyekszik nyitott lenni, Thalyssa törzséről nem a legkedvezőbb a véleménye, de azt is látja, hogyan maradhat fenn egy ilyen kultúra. Amellett, hogy kicsi kortól, akár testi fenyítéssel "nevelik" a gyerekekbe a szokásaikat, ott van a csoda összetevő is és a jutalmak: a feltámadás és a mágikus képességek. Nem nehéz elképzelni, hogy miért olyan erős a hitük és az elkötelezettségük, hogy önként adják még az életüket is.
Nehezen kerülhetné el figyelmét a lány feszült készültsége, amivel a két férfi közeledésére és beszólására válaszol. Tőrért nyúló kezét és harciasságát látva elidőzik rajta kicsit a pillantása, mely egyszerre büszke és szánakozó. Tetszik neki, hogy Thalyssa nem megszeppen a fickóktól, hanem támadásra kész, ugyanakkor sajnálja, hogy nem érezheti biztonságban magát, s hogy ez a készültség valahol jogos. Bár úgy sejti, a józan ész mellett a lány családtagjainak története is külön óvatosságra készteti Thalyssát, ami szintén szomorú, hogy ennyire tartania kell a férfiaktól.*
- Nyugalom, már elmentek. Ez a többnyire ártalmatlan fajta. - *Igyekszik csillapítani a harci kedvet, s talán kicsit a biztonságérzetet is visszahozni.*
- Nem mintha védeni akarnám őket, de miattuk nem aggódnék. Hogy is mondjam... Szerintem ők inkább engem biztattak, meg élcelődtek rajtam, semmint tényleg tőled akartak volna valamit. Én meg fiatalnak látszom... az előbbi helyzet meg... Hát érted. A beszólás nekem szólt... - *Vonja vállát, utalva rá, hogy úgy nézhettek ki, mint két, a testiségben szárnyait próbálgató ifjonc. Ő meg, mint ki bátortalanul csak bámulni mer a szoknya alá, ahelyett, hogy a tettek mezejére lépne, miközben a lányka önként kínálja magát.
Talán túlságosan is magáévá tette már a legény szerepét, hogy itt a férfiakról és a viselkedésükről magyaráz, de valójában volt is alkalma magára szedni ezt-azt, miközben nem teljesen szándékosan elvegyült közöttük. Akár itt, akár a kaszárnyában.
Visszatérnek aztán a lány testén hagyott jelekhez, s hogy azok mivel járnak. A válasz nem teljesen tiszta a számára, de annyit érteni vél, hogy valószínű a képességek sem jönnek csak úgy maguktól a rúnák felhelyezése után, vagy legalábbis azok hatékonysága függ a tapasztalattól és az előzetes tudástól.
Az eltalált szóra - affinitás - és a lány örömködésére egy pillanatra mosolyra rándul az egyik szájsarka válaszul. De közben meg vágyódó sajgás ül a mellkasába az ismerős szó említésére, mert innen szinte már csak emléknek érzi, egy másik világnak azt, ahol a mágiával foglalkozhatott. És nem is igazán lát rá kilátást, hogy életében még valaha is kiteljesedhessen ez a vonzalma és... affinitása. De úgy tűnik, az élet már csak ilyen. Nem is gyötri most magát ilyen megbánásokkal, jobban lefoglalja a túlélés és az övéi életben tartása. Az meg mostanában az ilyen-olyan parti munkákat jelenti... és ebbe nagyjából belenyugodott. Már így is volt az életének egy boldog, szép kilátásokkal teli időszaka, amit magában őrizgethet és ami erősebbé, magabiztosabbá tette. A jelen helyzet pedig végtére saját döntése.
Hallgatja Thalyssát, aki csak nem mutat hajlandóságot rá, hogy egy álomból született tervéről letegyen. A kérdésre, hogy milyen más rituáléról is álmodhatott, nem válaszol. Nem akar sem ötleteket adni, sem biztatni őt, hogy ő ezt tényként fogadja el és együttműködne.
Így is kész csoda, hogy nagy kegyesen egyáltalán fontolóra veszi a lány, hogy ebbe a képzelt frigybe neki is beleszólása lehet. "Talán."*
- Nincs senkim, és nem is lesz. - *Feleli egyszerűen, meggyőződéssel, egy célzott pillantást vetve Thalyssára, hogy ebbe ő is beletartozik.
Majd folytatja a háló javítását, de lassan végez az egésszel.*
- Remélem, nem. - *Feleli, bár azért ő is elnéz a horizont felé.*
- Nem hiszem. - *Teszi hozzá, mert ő még nem aggódik. Csak egy kis halászhajóról van szó, nem megy ki messzire, a víz nyugodt és az ilyet feltartóztatni vagy kirabolni sem éri meg igazán.
Odanéz, Thalyssa hogy áll a kötelekkel, de meg van vele elégedve.*
- Legalább mindennel végzünk, mire befut.
1186. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-05-03 21:14:23
Üzenet elküldve: 2026-05-03 21:14:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*A kérdésre, miszerint mit kell ahhoz tenni, hogy a legnagyobb kincset feláldozza valaki az istene oltárán a lány szavak nélkül is képes megadni a választ. Szerencsés szerencsétlenségére beszédes arccal és tekintettel áldotta meg a sors, így Garsin anélkül is megkapja, amit akar, hogy Thalyssának akár egy nyikkanásnyi hang elhagyná a száját.
És ugyan ez a helyzet a feléjük vakkantó matrózokkal is. Törzsének első szabályai közé tartozik, nem vehetnek el életeket. Azonban minden szabály mögött ott van a „de”, ez az ő erdei népénél sem volt sosem máshogy, s ő túl sokat tud ahhoz, hogy cselekedeteiben és gondolataiban megrettentsék, vagy visszafogják a tanok.
Ahogy a szoknyaráncok titkait firtatják a kaján kujonok, a lány keze önkéntelenül is az oldalán lógó csonttőr felé vándorol, lábfejét úgy húzva maga alá, hogy lábujjaival megtámaszkodjon a mocskos macskakövön. Avatott, harcot ismerő és ahhoz szokó szem láthatja, a kölyök is arra készül. Minden apró izma ugrásnak feszül, akárcsak tekintete, mellyel rezzenéstelenül, mereven mered a két jómadárra. Olyan, mintha igyekezne megjegyezni az arcukat. Alaposan az emlékezetébe vésni. Talán úgy is van.
A testtartása mindössze akkor lazul, enyhül,mikor Garsin maga hessegeti el a két jómadarat. Hagyja, hogy a szoknyát visszahajtsák, ám kezét továbbra is a tőrön tartja, ujjaival lomhán simít végig a rúna véseteken.*
-Kislány vagyok, a legkevesebb dolog, amit a szoknyámnak fel kell keltenie, az a figyelem. Ha az én szoknyám érdekli őket, más kislányoké is fogja. Az ilyenért nem kár.
*A hangja fojtott, halkan beszél, arra már nem tér ki, hogy miért -és kiért- is nem kár, vagy ezzel pontosan mit érthet. Van egy olyan kósza sejtése, a fiúcskalány pontosan tudja, hogy mire gondol. Mozdulatlanul ül, mered a távolodó alakok felé. Talán még találkozni fog velük. Nem mostanában, de egyszer biztosan. Megfogadja magában.
A feltett kérdésre elgondolkodva hümment, ám tekintete még mindig az egyre távolodó matrózok alaján nyugszik.*
-Nem tudom pontosan. Úgy hiszem attól függ, ki szült téged, ki nemzett. Kik voltak a felmenőid. És hány évesen kezdted el az áldozásokat. A Rigó anyja vízitündér volt, úgyhogy ő a mágiára is fogékonyabb volt mindig. És egészen korán kezdte a tanulást, az apja miatt. Én más voltam, az első áldozásomat a törzshöz képest későn csináltam. Mármint, az igazit… azt, ami számít. Tehát -*kezével finoman int a levegőbe maga elé, mintha csak kereket hajtana.*- Míg mondjuk a Rigó érti azt, amit az állatok mondanak a mi varázs erdőnkben és szót is ért velük, nekem inkább csak érzésem van hozzájuk. Hogy mondjam neked, hogy mondják ezek a ti toronymestereitek...Affinitásom! -*csettintget párat, majd az "affinitás” szónál Garsin felé bök, így lelkendezve, hogy eszébe jutott a szó.*
*Okos képpel bólogat, ahogy hallgatja, majd megingatja a fejét, végül megvonja a vállait és ismét bólogat. Ember legyen a talpán, aki megfejti helyesel-e, vagy pont, hogy ellenzi az elhangzottakat.*
- Mi nálunk a törzsben nincs házasság. Mindenki mindenkié és mindenki egyé. Mi mind az agancsos istenségé vagyunk. De mi sokszor játszottunk a lányokkal esküvőset, olyat, amilyet a falusiak játszottak mindig! Úgyhogy veled is olyat fogok. Az erdőben voltam veled, rituálén voltunk, nyilvánvaló, hogy házasságosat játszottunk. Hisz mi mást játszhattunk volna? -*vonja össze a szemöldökét értetlenül.*- Nem lesz gyermekünk nyilvánvalóan. Semmilyen mágia nem képes arra, hogy két magtalannak fiókát adjon.
*A magyarázatnak oktató éle van, mintha csak neki kéne elmagyaráznia a másiknak, hogyan is működnek a világ dolgai. Hiába van Garsinnak nagyobb tapasztalata a témában, Thalyssában ez fel sem merül.
A felvetésre, miszerint a lánynak önálló akarata is gondolatai is vannak, az erdei elgondolkodva ütögeti meg alsó ajkát. Szép fejét félrebillenti, hümmög is párat hozzá.*
- Talán. Tiltakozol tán ellene, hogy innen számolva -*egy pillanatra elhallgat, mintha csak számolna*- az ötödik nyáron magaménak vegyelek az erdőben? Tán legénykéd van? -*a felemás szemek keskenyre húzódnak, végig járatja tekintetét a másikon.*- vagy leányod?
*Elgondolkodva vakargat az állára, mintha csak azt fontolgatná a válasz függvényében, Garsin esetleges valakijét is adoptálja-e a jövőbeli kitalált életükbe.*
-Azt mondtad, jön a hajód. Hol késlekedik? Elsüllyedt tán?
*A kérdésre, miszerint mit kell ahhoz tenni, hogy a legnagyobb kincset feláldozza valaki az istene oltárán a lány szavak nélkül is képes megadni a választ. Szerencsés szerencsétlenségére beszédes arccal és tekintettel áldotta meg a sors, így Garsin anélkül is megkapja, amit akar, hogy Thalyssának akár egy nyikkanásnyi hang elhagyná a száját.
És ugyan ez a helyzet a feléjük vakkantó matrózokkal is. Törzsének első szabályai közé tartozik, nem vehetnek el életeket. Azonban minden szabály mögött ott van a „de”, ez az ő erdei népénél sem volt sosem máshogy, s ő túl sokat tud ahhoz, hogy cselekedeteiben és gondolataiban megrettentsék, vagy visszafogják a tanok.
Ahogy a szoknyaráncok titkait firtatják a kaján kujonok, a lány keze önkéntelenül is az oldalán lógó csonttőr felé vándorol, lábfejét úgy húzva maga alá, hogy lábujjaival megtámaszkodjon a mocskos macskakövön. Avatott, harcot ismerő és ahhoz szokó szem láthatja, a kölyök is arra készül. Minden apró izma ugrásnak feszül, akárcsak tekintete, mellyel rezzenéstelenül, mereven mered a két jómadárra. Olyan, mintha igyekezne megjegyezni az arcukat. Alaposan az emlékezetébe vésni. Talán úgy is van.
A testtartása mindössze akkor lazul, enyhül,mikor Garsin maga hessegeti el a két jómadarat. Hagyja, hogy a szoknyát visszahajtsák, ám kezét továbbra is a tőrön tartja, ujjaival lomhán simít végig a rúna véseteken.*
-Kislány vagyok, a legkevesebb dolog, amit a szoknyámnak fel kell keltenie, az a figyelem. Ha az én szoknyám érdekli őket, más kislányoké is fogja. Az ilyenért nem kár.
*A hangja fojtott, halkan beszél, arra már nem tér ki, hogy miért -és kiért- is nem kár, vagy ezzel pontosan mit érthet. Van egy olyan kósza sejtése, a fiúcskalány pontosan tudja, hogy mire gondol. Mozdulatlanul ül, mered a távolodó alakok felé. Talán még találkozni fog velük. Nem mostanában, de egyszer biztosan. Megfogadja magában.
A feltett kérdésre elgondolkodva hümment, ám tekintete még mindig az egyre távolodó matrózok alaján nyugszik.*
-Nem tudom pontosan. Úgy hiszem attól függ, ki szült téged, ki nemzett. Kik voltak a felmenőid. És hány évesen kezdted el az áldozásokat. A Rigó anyja vízitündér volt, úgyhogy ő a mágiára is fogékonyabb volt mindig. És egészen korán kezdte a tanulást, az apja miatt. Én más voltam, az első áldozásomat a törzshöz képest későn csináltam. Mármint, az igazit… azt, ami számít. Tehát -*kezével finoman int a levegőbe maga elé, mintha csak kereket hajtana.*- Míg mondjuk a Rigó érti azt, amit az állatok mondanak a mi varázs erdőnkben és szót is ért velük, nekem inkább csak érzésem van hozzájuk. Hogy mondjam neked, hogy mondják ezek a ti toronymestereitek...Affinitásom! -*csettintget párat, majd az "affinitás” szónál Garsin felé bök, így lelkendezve, hogy eszébe jutott a szó.*
*Okos képpel bólogat, ahogy hallgatja, majd megingatja a fejét, végül megvonja a vállait és ismét bólogat. Ember legyen a talpán, aki megfejti helyesel-e, vagy pont, hogy ellenzi az elhangzottakat.*
- Mi nálunk a törzsben nincs házasság. Mindenki mindenkié és mindenki egyé. Mi mind az agancsos istenségé vagyunk. De mi sokszor játszottunk a lányokkal esküvőset, olyat, amilyet a falusiak játszottak mindig! Úgyhogy veled is olyat fogok. Az erdőben voltam veled, rituálén voltunk, nyilvánvaló, hogy házasságosat játszottunk. Hisz mi mást játszhattunk volna? -*vonja össze a szemöldökét értetlenül.*- Nem lesz gyermekünk nyilvánvalóan. Semmilyen mágia nem képes arra, hogy két magtalannak fiókát adjon.
*A magyarázatnak oktató éle van, mintha csak neki kéne elmagyaráznia a másiknak, hogyan is működnek a világ dolgai. Hiába van Garsinnak nagyobb tapasztalata a témában, Thalyssában ez fel sem merül.
A felvetésre, miszerint a lánynak önálló akarata is gondolatai is vannak, az erdei elgondolkodva ütögeti meg alsó ajkát. Szép fejét félrebillenti, hümmög is párat hozzá.*
- Talán. Tiltakozol tán ellene, hogy innen számolva -*egy pillanatra elhallgat, mintha csak számolna*- az ötödik nyáron magaménak vegyelek az erdőben? Tán legénykéd van? -*a felemás szemek keskenyre húzódnak, végig járatja tekintetét a másikon.*- vagy leányod?
*Elgondolkodva vakargat az állára, mintha csak azt fontolgatná a válasz függvényében, Garsin esetleges valakijét is adoptálja-e a jövőbeli kitalált életükbe.*
-Azt mondtad, jön a hajód. Hol késlekedik? Elsüllyedt tán?
1185. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-30 23:02:08
Üzenet elküldve: 2026-04-30 23:02:08
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 632
OOC üzenetek: 90
Játékstílus: Szelíd
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
*Nolenar nem várja meg a választ, helyette háta mögött hagyja a meghökkent kikötőmestert és kifordul a hevenyészett kis kunyhóból. Nem habozik sokat, helyette elfüttyenti magát és egy olyan ajánlattal rukkol elő, ami bizony jó néhány, a környéken várakozó kikötői figyelmét felkelti.*
-Ha! Mi lenne a feladat, bátyám?
-Hova pakoljak, főnök? Na meg mit?
-HÚSZ? Azt mondta, HÚSZ?!
*A nap ezen szakaszán kevés a munka, így hamar jó egy tucatnyi alak tülekedik körülötte, jó eséllyel alaposan felhívva rá a figyelmet. Akad a csoportosulásban öreg aggastyántól át suhancig, vaskos dokkmunkástól halászig mindenféle és fajta szerzet. Még a Kardhal mellett, két, lábát lógató matróz is csatlakozik a tülekedéshez. Már csak az a kérdés, vajon Nolenar mit óhajt kezdeni e helyzettel.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.30 23:03:22
//Kimondatlan Szabályok//
*Nolenar nem várja meg a választ, helyette háta mögött hagyja a meghökkent kikötőmestert és kifordul a hevenyészett kis kunyhóból. Nem habozik sokat, helyette elfüttyenti magát és egy olyan ajánlattal rukkol elő, ami bizony jó néhány, a környéken várakozó kikötői figyelmét felkelti.*
-Ha! Mi lenne a feladat, bátyám?
-Hova pakoljak, főnök? Na meg mit?
-HÚSZ? Azt mondta, HÚSZ?!
*A nap ezen szakaszán kevés a munka, így hamar jó egy tucatnyi alak tülekedik körülötte, jó eséllyel alaposan felhívva rá a figyelmet. Akad a csoportosulásban öreg aggastyántól át suhancig, vaskos dokkmunkástól halászig mindenféle és fajta szerzet. Még a Kardhal mellett, két, lábát lógató matróz is csatlakozik a tülekedéshez. Már csak az a kérdés, vajon Nolenar mit óhajt kezdeni e helyzettel.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.30 23:03:22
1184. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-24 22:57:04
Üzenet elküldve: 2026-04-24 22:57:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Alig kap valami választ, ám a lány hallgatása számára beszédes.
Szó sincs róla, hogy Garsin teljes mértékben megvetné a testi fenyítés eszközét, hisz nem olyan közegben nevelkedett. Annak elfogadható mértékéről azonban már megvannak a maga elképzelései. A Thalyssa testén hagyott nyomok pedig egyértelműen átlépik ezt a határt.
Mégsem mond semmit. Nem kezdi elhinteni a lányban, hogy a bánásmód, amit elszenvedett, nem volt rendben, mert nem gondolja, hogy jelenleg biztonságos volna számára ez a szembesülés.
Kétségkívül szorosan kötődik a törzséhez és más utat vélhetően nem is ismer. Ő pedig jelenleg igazán nem tudja vállalni érte a felelősséget és támogatni őt. Főleg, hogy jól tudja, az ilyen "nevelést" nehéz is visszacsinálni, hisz az ember már a saját védelme érdekében is belsővé teszi az elveket, amiket belé próbáltak verni.
Tekintetén azért látszódhat a nyugtalanság és a harag, de szidni nem kezdi Thalyssa nevelőit.
A később említésre kerülő fellógatottakról egyébként már nem sokat lehet megállapítani, túl régóta aszalódnak már ott, hogy nemük vagy fajuk felismerhető legyen.
A rúnák kapcsán előbb bólint, de mikor a vöröske megint fenyegetőzik, már bosszúsan húzza a száját és sóhajt. Azért amikor a lány közelebb jön, az érdeklődést megadja, s nem kell megjátszania sem.
Igazából kedve volna rajzolni és jegyzetelni, mert mindez akár még értékes ismereteket is rejthet egy "ködön túli" kultúráról, s úgy véli, helye volna a könyvtárban ennek a találkozásnak. De azt sejti, a lány ehhez nem járulna hozzá. Thalyssa pedig olyasvalaki, akivel nem vágyik konfliktusra, úgyhogy inkább föl sem hozza.
Figyelni azért figyel, pusztán a saját kíváncsisága kedvéért.*
- Mi ez a legnagyobb kincs? Az életetek, de... Mit kell csinálnotok? - *Hunyorog értetlenül. Tán csak nem megölniük kell magukat, s az istenük meg föltámasztja őket, ha érdemesnek találja az áldozatukat? A lány szavai alapján így hangzik, de ez túl szélsőségesnek tűnik, hogy igaz legyen, tehát biztosan félreérti.
Mikor Thalyssa fölhúzza a szoknyáját, elkerekedik a szeme a meglepetéstől, mert váratlanul éri a dolog. Odanéz azért arra, amit a lány mutat, meg figyel is a szavaira, ám ahogy észleli, hogy két matróz közelít feléjük - vagyis nem feléjük, csak néhány lépésre előttük haladnának el -, a figyelme már megoszlik.
És érkezik is, amire számít: az elismerő füttyögés, meg...*
- Eeez igen! Ha te nem bújsz a szoknyája alá, szívesen átveszem! - *Szól oda a másik fickó is, majd öblösen rötyögnek egymás között, de egyébként haladnak tovább.
Garsin meg még az egész előtt igyekszik visszahajtani Thalyssa szoknyáját, ha amaz hagyja.*
- Ezt itt inkább ne, túl nagy feltűnést keltesz! - *Közli halkan, s erre föl már érkezik is az említett kis közjáték.
Garsin nem legénykedik, csak mogorva ábrázattal, hessegetőn integet az elhaladóknak. Ez az ártalmatlan fajta volt, szót sem érnek.
Igyekszik is hamar visszazökkenni és Thalyssa magyarázatára összpontosítani. Érdekes dolgok hangzanak el. A rúnák leírása mellett mondjuk arról a bizonyos "Apácskáról". Akiről eddig úgy gondolta, az egyik hosszú éltű fajhoz tartozik, de ezek szerint az is lehet, hogy csak mágia hosszabbítja az életét. Hallott már ilyesmiről. Úgy olvasta, maga a torony nagy mágusmestere is sokkal-sokkal öregebb, mint amennyit általában élni szokás.*
- És mikor ezeket megkapod, ezek a képességgel is rögtön felruháznak, amiket mondtál? Mondjuk ez utóbbi mit jelent esetedben? Mit jelent, hogy érted az erdő élőlényeit? - *Kérdez vissza, s tűnhet úgy, hogy már hisz a lánynak, mert kíváncsisága őszinte.
Aztán hallgatja tovább a válaszokat. És egyfajta megkönnyebbülést érez a kihangsúlyozott szavak nyomán, miszerint a törzsbéliek áldozata mindig önkéntes, és a saját vérüket ajánlják hozzá. Bár érdekelné, mi a sorsa annak, aki közben meggondolja magát. Vajon mekkora a nyomás a törzs többi tagja felől, ők büntetik-e a "megfutamodást"?
De erre most nem kérdez rá, s úgy tűnik, az is okos döntés volt, hogy e beszélgetés megörökítésére nem kért engedélyt, mert a lány szerint a rituáléik szent és titkos dolgok, úgy pedig bizonyára az elhangzottakat és a testén lévő jeleket sem szeretné ennyire "közszemlére" tenni.
Elérkeznek aztán az ő vallomásához, ami véleménye szerint már időszerű volt, mert mégsem hagyhatta tovább tiszta lelkiismerettel, hogy a vöröske ennyire belelovalja magát ebbe az álombéli frigybe.
De nem megy olyan simán a tény megértetése, úgyhogy mielőtt azt hinné, már túl van rajta, még egyszer át kell esnie a vallomáson.*
- Hát lány. Nő... - *Vonja a vállát zavartan, most már olyan pontosan fogalmazva, ahogyan csak lehetséges.*
- Vagy ahogy errefelé mondják: nem tengeri uborka, hanem kagyló van a lábaim között. - *Teszi hozzá halkan, majd beharapja ajkait és bocsánatkérő kis fintorral várja a lány esetleges dühét.
Viszont nem úgy alakulnak az események, ahogy várta.
Thalyssa első derűjét még betudja annak, hogy talán a tengeri népek hasonlata szórakoztatja ennyire. Ám mikor a lány megszólal, szájából dőlnek a meglepőbbnél meglepőbb... vallomások.
És olyan hosszan, hogy előbb hinné ugyan, hogy a bolondját járatják vele, de Thalyssa túl meggyőzően adja magát elő.
Garsin nyitott szemmel jár a világban, tudja, hogy nem példa nélküli, hogy azonos neműek vonzódjanak egymáshoz, de ettől a kislánytól hallani ilyesmit gyermeteg butaságnak hangzik.*
- Nem tudom, felétek hogy van ez, de errefelé férfi és nő között van házasság, minthogy gyermek is csak abból lehet. - *Világosítja föl a lányt, bár utóbbit bízik benne, hogy már tudja. Noha főként nők között nevelkedett, de aki ennyire benne van az élet körforgásában és egy bába az "Apácskája", annak tudnia kell.*
- Na meg gondolom azért ebbe a tervbe nekem is van beleszólásom. - *Veti föl, de ezt nem kérdésnek szánja, inkább humornak.*
*Alig kap valami választ, ám a lány hallgatása számára beszédes.
Szó sincs róla, hogy Garsin teljes mértékben megvetné a testi fenyítés eszközét, hisz nem olyan közegben nevelkedett. Annak elfogadható mértékéről azonban már megvannak a maga elképzelései. A Thalyssa testén hagyott nyomok pedig egyértelműen átlépik ezt a határt.
Mégsem mond semmit. Nem kezdi elhinteni a lányban, hogy a bánásmód, amit elszenvedett, nem volt rendben, mert nem gondolja, hogy jelenleg biztonságos volna számára ez a szembesülés.
Kétségkívül szorosan kötődik a törzséhez és más utat vélhetően nem is ismer. Ő pedig jelenleg igazán nem tudja vállalni érte a felelősséget és támogatni őt. Főleg, hogy jól tudja, az ilyen "nevelést" nehéz is visszacsinálni, hisz az ember már a saját védelme érdekében is belsővé teszi az elveket, amiket belé próbáltak verni.
Tekintetén azért látszódhat a nyugtalanság és a harag, de szidni nem kezdi Thalyssa nevelőit.
A később említésre kerülő fellógatottakról egyébként már nem sokat lehet megállapítani, túl régóta aszalódnak már ott, hogy nemük vagy fajuk felismerhető legyen.
A rúnák kapcsán előbb bólint, de mikor a vöröske megint fenyegetőzik, már bosszúsan húzza a száját és sóhajt. Azért amikor a lány közelebb jön, az érdeklődést megadja, s nem kell megjátszania sem.
Igazából kedve volna rajzolni és jegyzetelni, mert mindez akár még értékes ismereteket is rejthet egy "ködön túli" kultúráról, s úgy véli, helye volna a könyvtárban ennek a találkozásnak. De azt sejti, a lány ehhez nem járulna hozzá. Thalyssa pedig olyasvalaki, akivel nem vágyik konfliktusra, úgyhogy inkább föl sem hozza.
Figyelni azért figyel, pusztán a saját kíváncsisága kedvéért.*
- Mi ez a legnagyobb kincs? Az életetek, de... Mit kell csinálnotok? - *Hunyorog értetlenül. Tán csak nem megölniük kell magukat, s az istenük meg föltámasztja őket, ha érdemesnek találja az áldozatukat? A lány szavai alapján így hangzik, de ez túl szélsőségesnek tűnik, hogy igaz legyen, tehát biztosan félreérti.
Mikor Thalyssa fölhúzza a szoknyáját, elkerekedik a szeme a meglepetéstől, mert váratlanul éri a dolog. Odanéz azért arra, amit a lány mutat, meg figyel is a szavaira, ám ahogy észleli, hogy két matróz közelít feléjük - vagyis nem feléjük, csak néhány lépésre előttük haladnának el -, a figyelme már megoszlik.
És érkezik is, amire számít: az elismerő füttyögés, meg...*
- Eeez igen! Ha te nem bújsz a szoknyája alá, szívesen átveszem! - *Szól oda a másik fickó is, majd öblösen rötyögnek egymás között, de egyébként haladnak tovább.
Garsin meg még az egész előtt igyekszik visszahajtani Thalyssa szoknyáját, ha amaz hagyja.*
- Ezt itt inkább ne, túl nagy feltűnést keltesz! - *Közli halkan, s erre föl már érkezik is az említett kis közjáték.
Garsin nem legénykedik, csak mogorva ábrázattal, hessegetőn integet az elhaladóknak. Ez az ártalmatlan fajta volt, szót sem érnek.
Igyekszik is hamar visszazökkenni és Thalyssa magyarázatára összpontosítani. Érdekes dolgok hangzanak el. A rúnák leírása mellett mondjuk arról a bizonyos "Apácskáról". Akiről eddig úgy gondolta, az egyik hosszú éltű fajhoz tartozik, de ezek szerint az is lehet, hogy csak mágia hosszabbítja az életét. Hallott már ilyesmiről. Úgy olvasta, maga a torony nagy mágusmestere is sokkal-sokkal öregebb, mint amennyit általában élni szokás.*
- És mikor ezeket megkapod, ezek a képességgel is rögtön felruháznak, amiket mondtál? Mondjuk ez utóbbi mit jelent esetedben? Mit jelent, hogy érted az erdő élőlényeit? - *Kérdez vissza, s tűnhet úgy, hogy már hisz a lánynak, mert kíváncsisága őszinte.
Aztán hallgatja tovább a válaszokat. És egyfajta megkönnyebbülést érez a kihangsúlyozott szavak nyomán, miszerint a törzsbéliek áldozata mindig önkéntes, és a saját vérüket ajánlják hozzá. Bár érdekelné, mi a sorsa annak, aki közben meggondolja magát. Vajon mekkora a nyomás a törzs többi tagja felől, ők büntetik-e a "megfutamodást"?
De erre most nem kérdez rá, s úgy tűnik, az is okos döntés volt, hogy e beszélgetés megörökítésére nem kért engedélyt, mert a lány szerint a rituáléik szent és titkos dolgok, úgy pedig bizonyára az elhangzottakat és a testén lévő jeleket sem szeretné ennyire "közszemlére" tenni.
Elérkeznek aztán az ő vallomásához, ami véleménye szerint már időszerű volt, mert mégsem hagyhatta tovább tiszta lelkiismerettel, hogy a vöröske ennyire belelovalja magát ebbe az álombéli frigybe.
De nem megy olyan simán a tény megértetése, úgyhogy mielőtt azt hinné, már túl van rajta, még egyszer át kell esnie a vallomáson.*
- Hát lány. Nő... - *Vonja a vállát zavartan, most már olyan pontosan fogalmazva, ahogyan csak lehetséges.*
- Vagy ahogy errefelé mondják: nem tengeri uborka, hanem kagyló van a lábaim között. - *Teszi hozzá halkan, majd beharapja ajkait és bocsánatkérő kis fintorral várja a lány esetleges dühét.
Viszont nem úgy alakulnak az események, ahogy várta.
Thalyssa első derűjét még betudja annak, hogy talán a tengeri népek hasonlata szórakoztatja ennyire. Ám mikor a lány megszólal, szájából dőlnek a meglepőbbnél meglepőbb... vallomások.
És olyan hosszan, hogy előbb hinné ugyan, hogy a bolondját járatják vele, de Thalyssa túl meggyőzően adja magát elő.
Garsin nyitott szemmel jár a világban, tudja, hogy nem példa nélküli, hogy azonos neműek vonzódjanak egymáshoz, de ettől a kislánytól hallani ilyesmit gyermeteg butaságnak hangzik.*
- Nem tudom, felétek hogy van ez, de errefelé férfi és nő között van házasság, minthogy gyermek is csak abból lehet. - *Világosítja föl a lányt, bár utóbbit bízik benne, hogy már tudja. Noha főként nők között nevelkedett, de aki ennyire benne van az élet körforgásában és egy bába az "Apácskája", annak tudnia kell.*
- Na meg gondolom azért ebbe a tervbe nekem is van beleszólásom. - *Veti föl, de ezt nem kérdésnek szánja, inkább humornak.*
1183. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-24 06:11:48
Üzenet elküldve: 2026-04-24 06:11:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 196
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötő Törvényei//
//Kimondatlan Szabályok//
*A fogadtatás, ami odabent várja, még inkább letaglózza. Nem tudja, ki ez az alak, de kétség kívül nem az, akire számított.
A Kikötőben a hitvány beszéd és a grogszagú lehelet olyasmi, amin senki nem lepődik meg. Matrózok és hordárok, gürcölésben megsavanyodott halászok... Ki róná fel az ilyesmit? De a kikötőmester, a kapitányok, meg a vámtisztek köre, ha nem is volt gáncstalan, és józan, önmegtartóztató életvitellel se lehetett volna őket vádolni soha, de azért a maga maszatos határvonalával, de elvált az átlag aljanéptől.
Úgy tűnik, a helyzet tényleg nagyon mélyre bukott itt az utóbbi időben. Talán még sosem látta ilyen kihaltnak a dokkokat. Egyetlen hajó. Igaz, ha tippelnie kellett volna, akkor most megveregethetné a vállát. A Kardhal. Mi más? A szürke-fekete kétárbócos a már-már védjegynek számító kopottas festésével. Az a kompánia mindig ügyesen lavírozott a "mindenkivel és senkivel se" zátonyai között.
"Nincs szélsebesebb hajó e tengeren a Kardhalnál." A közszájon forgó mondást ki így értelmezi, ki úgy. Van, aki arra felelteti meg, hogy széles e világon a kurtizánoknak van a legnagyobb szíve, mert bizony szeretnek mindenkit, aki megfizeti. De Morn például mindig kötötte az ebet a karóhoz, hogy a mondás onnan ered, hogy a Kardhal egyik kormányosa leszálkázta a Csíkos-Dajna két átellenes cölöpét is kikötéskor. A Csíkos-Dajna pedig a Kikötő legszélesebb dokkja, ami jellegzetes, csíkosra festett cölöpeiről kapta a nevét.
Hogy mi lett a korábbi kikötőmesterrel, arra nem kérdez rá. Még az is lehet, hogy ott lóg ő is a sorban. Ez az alak meg inkább tűnik egy a posztot megnyert dokkmunkásnak. Régen itt halomban álltak rakományjegyzékek meg a kikötési engedélyek, hogy minden gördülékenyen menjen, és ne legyen fennakadás a dokkoknál a legforgalmasabb időszakokban se. Most papírok helyett hányadék teríti be a szebb időket látott asztalt. A hajdan volt kereskedelem kísértetvárosa ez, de az elmondás alapján valami megtört a korábbi rendben is. A Viharfiak és a Patkányok, ha vicsorogtak is egymásra, megosztoztak a Kikötőn. Most pedig itt lógnak ezek a szerencsétlenek, önnön torzójukba száradt figyelmeztetésként, és mindenki csak félrefordítja a fejét.*
- A Patkányok... itt... *ráncolja a homlokát, ahogy hallgatja a köpcös férfit.* - De ha a Patkányok is húzták fel őket, ez *biccent undorral a kinti torzók irányába* - ez sehogy nem járja, felügyelő uram! Hát mivé lettek a keménytökű tengerészek? Még a Kampós Frunnt is elkaparták a dögkút mellett, pedig nála hitványabb férget nemigen hordott a hátán Lanawin!
*Nolen megcsóválja a fejét, s kifordul a szebb napokat is látott kikötőmesteri portáról. Hangosat füttyent a dokksoron, ahogy a fedélzetmesterek szoktak, mikor rakodókat keresnek az áru kipakolására.*
- A napi bér hússzorosát fizetem az első három jelentkezőnek!
//Kimondatlan Szabályok//
*A fogadtatás, ami odabent várja, még inkább letaglózza. Nem tudja, ki ez az alak, de kétség kívül nem az, akire számított.
A Kikötőben a hitvány beszéd és a grogszagú lehelet olyasmi, amin senki nem lepődik meg. Matrózok és hordárok, gürcölésben megsavanyodott halászok... Ki róná fel az ilyesmit? De a kikötőmester, a kapitányok, meg a vámtisztek köre, ha nem is volt gáncstalan, és józan, önmegtartóztató életvitellel se lehetett volna őket vádolni soha, de azért a maga maszatos határvonalával, de elvált az átlag aljanéptől.
Úgy tűnik, a helyzet tényleg nagyon mélyre bukott itt az utóbbi időben. Talán még sosem látta ilyen kihaltnak a dokkokat. Egyetlen hajó. Igaz, ha tippelnie kellett volna, akkor most megveregethetné a vállát. A Kardhal. Mi más? A szürke-fekete kétárbócos a már-már védjegynek számító kopottas festésével. Az a kompánia mindig ügyesen lavírozott a "mindenkivel és senkivel se" zátonyai között.
"Nincs szélsebesebb hajó e tengeren a Kardhalnál." A közszájon forgó mondást ki így értelmezi, ki úgy. Van, aki arra felelteti meg, hogy széles e világon a kurtizánoknak van a legnagyobb szíve, mert bizony szeretnek mindenkit, aki megfizeti. De Morn például mindig kötötte az ebet a karóhoz, hogy a mondás onnan ered, hogy a Kardhal egyik kormányosa leszálkázta a Csíkos-Dajna két átellenes cölöpét is kikötéskor. A Csíkos-Dajna pedig a Kikötő legszélesebb dokkja, ami jellegzetes, csíkosra festett cölöpeiről kapta a nevét.
Hogy mi lett a korábbi kikötőmesterrel, arra nem kérdez rá. Még az is lehet, hogy ott lóg ő is a sorban. Ez az alak meg inkább tűnik egy a posztot megnyert dokkmunkásnak. Régen itt halomban álltak rakományjegyzékek meg a kikötési engedélyek, hogy minden gördülékenyen menjen, és ne legyen fennakadás a dokkoknál a legforgalmasabb időszakokban se. Most papírok helyett hányadék teríti be a szebb időket látott asztalt. A hajdan volt kereskedelem kísértetvárosa ez, de az elmondás alapján valami megtört a korábbi rendben is. A Viharfiak és a Patkányok, ha vicsorogtak is egymásra, megosztoztak a Kikötőn. Most pedig itt lógnak ezek a szerencsétlenek, önnön torzójukba száradt figyelmeztetésként, és mindenki csak félrefordítja a fejét.*
- A Patkányok... itt... *ráncolja a homlokát, ahogy hallgatja a köpcös férfit.* - De ha a Patkányok is húzták fel őket, ez *biccent undorral a kinti torzók irányába* - ez sehogy nem járja, felügyelő uram! Hát mivé lettek a keménytökű tengerészek? Még a Kampós Frunnt is elkaparták a dögkút mellett, pedig nála hitványabb férget nemigen hordott a hátán Lanawin!
*Nolen megcsóválja a fejét, s kifordul a szebb napokat is látott kikötőmesteri portáról. Hangosat füttyent a dokksoron, ahogy a fedélzetmesterek szoktak, mikor rakodókat keresnek az áru kipakolására.*
- A napi bér hússzorosát fizetem az első három jelentkezőnek!
1182. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-23 00:31:32
Üzenet elküldve: 2026-04-23 00:31:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Nevelni, vagy engedelmeskedni… a kettő ugyan azt jelenti a lány szemében. Nevelés nélkül nincs engedelmesség, engedelmesség nélkül nincs fegyelem, fegyelem nélkül pedig nincs siker. Talán ez volt az egyetlen, amit ténylegesen megtanult, hiszen ezeket a princípiumokat vallotta Nene, Rigó és Rigó férje is.
Az első kérdésre nem felel, a másodikra is csak kurta biccentéssel. Megérdemelte az összes verést, amit Nene rámért? Talán. Bár ez nem változtat a tényen, megesküdött, idős mestere lesz az első, akit erdei oltáraik egyikére fektet, hogy pengéjét a szívébe mártsa és gyalázatos tettét az asszony vérével pecsételje meg. Thalyssa érti, mit miért csinált, vagy csinál a mestere, ám nem felejt és nem bocsát meg. Nem olyan természet. A sérelmeit pedig minden esetben megtorolja. Háromszorosan, irgalmatlanul.
Talán ezért akarta magának annak idején a Rigó is. Gyermeknek sem volt más, hiába volt kisebb, mint társai, féktelen, örökké haragos természete jóval nagyobbnak és veszélyesebbnek mutatta. Tőle nem vehettek el semmit és a tulajdonát nem bánthatták, legyen szó ételről, játékról, ruhákról, vagy emberekről, akiket kedvel. Valószínűleg a nő magát látta a boglyasban. Szó se róla, sok bennük a hasonlóság, bár ez csak akkor fog kiderülni, ha Thalyssa egészen kinövi a hátulgombolós éveit.
Garsin egyre csak beszél, s bár közhelyeknek hangzanak szájából a szavak, a lány látja bennük az értelmet. Be kell látnia, a legényke korához -és neméhez- képest egészen bölcs. Látja már értelmét, miért vezette hozzá az álom. Ha most ilyen bölcs, milyen okos lesz, mikor eljön az ő idejük! Csak szakállat ne növesszen, Thalyssa halála az arcszőr, legyen kicsi, vagy nagy. Apácskájéba is gyakran beleragad minden, amit eszik. A leves általában a legrosszabb. Azon is hogy tud szürcsögni, nyammogni.
A gondolatra a lány megrázkódik, önkéntelenül is elfintorodik, erőszakosan dörzsölget a libabőrösödő alkarjaira. Körbepillant, így Garsin hiheti azt, hogy a reakciót a békésen himbálózó, varjú csípte testeknek szólnak. Talán még inkább elborzadna, ha tudná, az erdeit kifejezetten hidegen hagyja a lógatottak látványa. Amennyiben az áldozatok – vagy inkább bűnösök- férfiak, semmiféle együttérzést nem lehet belőle kicsikarni. Nene múltjából fakadó férfigyűlölete mélyebb gyökeret vert a kislányban, mint bármelyik fenyő az erdőben.*
-Szóval tetszik? Szerintem nagyon jók, olyan…erősnek tűnök tőlük. Több is van, és nem is sírtam, mikor megcsinálták őket. Dicsőség ez, minden rúna, mert kiérdemeljük. Na várjál! Megmutatom neked őket, de ha látom, hogy csalárdul nézel rájuk, kinyomom a szemed! Vakon is lehetsz a mátkám! -*emeli meg mutatóujját a legényke irányába, így biztosítva róla, a beszéd és a fenyegetés is komoly.*
*Mellé kúszik, úgy fordul, hogy más ne láthassa. Finom mozdulatokkal fedi fel először a már korábban mutatott bal tenyerét, felé tartja, hagyva, végigfuttathassa rajta mutatóujját, ha szeretné.. Bal kezében a rúna formája egy bimbózó virághoz hasonlít, melyből hosszú, indaszerű vonalak ágaznak szét. A rúna középpontjában egy spirál áll, amely a növekedés és megújulás végtelen ciklusát jelképezi. A spirál körül apró cseppek vagy szirmok láthatók, mintha az élet esszenciája szivárogna belőle. Használatkor a rúna enyhe, zöldes fényben ragyogna, melegséget sugározna. Az Élet rúnája a sérülések gyógyítását vagy az életerő megosztását szolgálná. Ezzel szemben a jobbjába vésett jel a végső nyugalmat és az élet kioltásának hatalmát képviseli. Alakja egy karcsú, lefelé fordított háromszögből indul, amely egy csontvázszerű kéz formájába torkollik. A vonalak élesek és szögletesek, mintha törött csontokból állnának össze. A rúnát vékony, pókhálószerű mintázat övezi, amely az élet törékenységét és az elkerülhetetlen halált idézi. Használatakor a rúna hideg, sötétkék vagy lilás fényben derenghetne, és a bőr hűvös tapintásúvá válik. Persze ezek nem többek itt, mint üres rúnák. Otthonában azonban mindnek jelentése és mágiastabilizáló hatalma van.*
-Ez itt az élet rúnája, ez meg itt a társa, a halálé. -*emeli mellé a jobbját is. Egymás mellé rakja a tenyereket, hogy a másik kényelmesen megnézhesse, tanulmányozhassa.*-Ezek a legfrissebbek. Ezt kapod a Végső Áldozással. Az a legnagyobb dolog, ami a törzsben veled történhet. Innentől leszel teljes tagja a Nemzetünknek. A Végső Áldozás az első áldozás, amit teljesen egyedül csinálnak a tanoncok, a legnagyobb kincsüket ajánlják az agancsos erdei istennek, az pedig, ha elfogadja, visszaadja az ő ajándékát. Életet ad, életért. Ha így történik, megkapod ezt.
*Finom mozdulattal emeli meg a jobb kezét, jelezve, érdemes arra a rúnára fókuszálni. *
-Ez itt a halált jelenti. Élet, és halál. -*előbb bal, majd jobb kezét emeli magasabbra, mintha csak a mérleg két serpenyőjét illusztrálná.*- Egyik nincs a másik nélkül, mindkettőt az agancsos erdei isten uralja az erdőnkben. Fontos az egyensúly. Hiszen te is tudod, ami él, az meghal, hogy aztán egyszer majd ismét éljen, és megint meghaljon. Ez az élet rendje. Körforgunk!
*Közelebb csusszan, rutinos mozdulattal húzza fel a sokrétegű szoknyát térdelésben, a térde felé. A sarkaira ül, úgy tartja a szoknyát, hogy rálátást nyújtson a feltáruló szeplős, halvány bőrfelületre. A lány combközépig érő alsónadrágot visel, így az rálátást enged a Bal comb, belső-középső részére. Garsin vágott hegtetoválást láthat, három rúnával.
Az első egy háromszög, amelynek csúcsa lefelé mutat, és közepén egy vízszintes vonal húzódik. Az áldozatot és a vér erejének megidézését szimbolizálja, ahol a mágus saját vagy mások életenergiáját áldozhatja fel hatalomért. A második spirál formában tekeredő rúna, ami a vér önregeneráló erejét hivatott szimbolizálja. A célja, hogy viselője gyorsan gyógyulhasson, vagy sebeket zárjon be, ha megfelelő módon használja fel az életenergiát. A harmadik rúna egymásba fonódó vonalakkal van ábrázolva, amely a mágia és a vér közötti kapcsolatot jelképezi. A viselője saját vagy mások vérét használva képes lehet olyan varázslatokat megidézni, amelyek élőlényeket kötnek össze. *
-Ez itt az „áldozat” rúnája. Ez volt a legelső, amit kaptam. Ez azért van, hogy az istenünk megtaláljon minket. Ez egy ígéret, tőlünk neki, hogy az övéi vagyunk és mindig azok is leszünk. És egy ígéret tőle, hogy… nos… mindig az övéi leszünk és a miénk lesz. -*bök az első rúnára, majd mutatóujját átcsúsztatja a másodikra*-Ez itt a „megújulás” rúnája. Ez segít gyorsabban és hamarabb gyógyulnunk. Nem is öregszünk olyan gyorsan ezért. Látnod kéne Apácskát, talán látni is fogod! Ez meg itt -*zárja végül a mutogatást az utolsóval*-Ez itt a „kötelék” rúnája, ez köt össze minket mindennel, ami az erdőnkben született és meghalt. Ezért érthetjük meg őket. A tehetségesebb druidák még irányítani is tudják őket! Mármint…mondjuk az állatokat! Sosem hinnéd el!
*Talán nem is hiszi, ám ez nem merül fel benne. Csillogó szemekkel mesél a kultúrájáról és a vallásról, amiben nevelték. Jómodoráról egészen megfeledkezik, valamivel később hajtja csak vissza a szoknyát, de messzebbre már nem húzódik Garsintól.
Mikor amaz isteni mivoltját firtatja, Thalyssa csak sztoikus horkantással ingatja meg a fejét, de nem tűnik úgy, mint aki neheztel.*
-Vérrel áldozunk. Az a legdrágább dolog, amit felajánlhatsz egy istenségnek. Minden ember azt félti a legjobban, gondold csak el. A saját életét. Az élet pedig a vérben van. Ha kifolyna belőled, meghalnál! De fontos, hogy mindig csak a sajátunkkal tesszük és az áldozat MINDIG ÖNKÉNTES! -*utóbbit hangosan, erősen hangsúlyozza ki, ahogy annak idején neki is tanították. Ha lát is megrökönyödést, vagy elzárkózst a másik irányából, egyelőre nem fogja tudni összekötni, hogy miért, vagy honnan jön.*- A rituáléinkról nem szívesen beszélnék neked. Ezek…szentek. És egészen titkosak. Majd ha megházasodunk, láthatod őket és magad is megtudod. De mi nem táncolunk meztelenül az erdőben, azok csak a parasztlánykák, akik boszorkányosat játszanak, meg a részeg legénykék, akik ilyesmiket terjesztenek, mert erre vágynak! -*teszi hozzá még gyorsan.*- Az fériak fantáziája mindig meglódul, mikor asszonyokról, meg leányokról van szó!
*Aztán áttérnek az anyának tett ajánlatra. Talán olvasható a lány arcán az őszinte meglepetés. Nem hitte volna, hogy a másik elfogadja, vagy belemegy, hiszen minden másnak is annyira ellenére volt. De nem tör felette pálcát, aprót biccent, jelezve, tudomásul vette, s ha legközelebb útjuk összehozza, és még aktuális a téma, odaadja neki a szükséges mérget.
Aztán a legényke azt mondja neki, vallomással tartozik. A szép arc el is komorul, talán még le is sápad a fehér kence alatt. Fejében ezernyi lehetőség robog át, mi mindenről vallhat színt sosevolt jegyese, így hátrébb is húzódik törzsből, bár ültében ott marad. Aztán elhangzik az ominózus félvallomás.
Thalyssa ajkai elnyílnak, felsőajkát alig észrevehetően húzza fel, így villantva meg a fogait, képére teljes értetlenség ül ki.*
-Mi az, hogy nem vagy legényke? Hát mi vagy akkor? -*horkant értetlenül, méltatlankodva. Garsin hiheti, egyelőre, hogy a leányságát nehezményezi, azonban ebben a pillanatban a rőt gyerekboszorka számára még nem egyértelmű ez. Azt hiszi, a legény a bolondját járatja vele, majd azt mondja, hogy tengeri csikó, angolna, vagy csak az istenek tudják, hogy mi. Aztán lassan olvas a jelekből, ha elhangzik a kiegészítés, hát könnyebben meg is érti.
A megvilágosulás jól látható az arcán. Ahogy az is, felderül, talán még meg is könnyebbül. Mindenbizonnyal megkönnyebbül, mert hatalmasat tapsol, ahogy összecsapja tenyereit, majd rövid ujjait összekulcsolva emeli kezeit a magasba, mintha csak imádságot folytatna.*
-Az agancsos istennek hála, hogy nem vagy! Mégiscsak szeret engem! -*látszik rajta, örömében nem áll messze attól, hogy elsírja magát. A boldogságtól szinte egy hangszínt magasodik az orgánuma.*-Azt hittem, a bolondját járatja velem, hogy fiúhoz küldött! Bár… -*összevont szemöldökkel méregeti végig, fentebb is emelkedi fenekét a sarkáról, amin eddig ült, így remélve jobb rálátást.*-Leány létedre nem éppen görbülsz. Mármint…itt! -*saját lapos mellkasára paskolgat jelzés értékkel, bár a szomorú tényhez hozzátartozik, az adott területen ő is inkább homorú, mint domború. Bár…neki még lehetnek reményei. Talán.*-De mindegy, mert ha megígéred nekem, hogy nem növesztesz szakállat, így is rendben vagyok a látványoddal. Nem szeretem az arcszőrt, öklendezek, ha hozzám ér. -*ad magyarázatot fura félelmeire.*
-De ide figyeljál Garsin… De figyeljél. -*szólítja fel határozottan, egészen megkomolyítja az arcát, hogy a másik érezze, ennek bizony a fele sem tréfa.*-Ez nem változtat azon, hogy én megálmodtam, hogy magam mellé foglak venni. Nem most, mikor majd nagyobb leszek. És engem nem fog érdekelni, hogyha teneked a szőrösek tetszenek -*itt a legényekre gondol*- mert ez el van rendelve. Ez csak akkor lesz másként, ha addigra meghalsz, mire megnövök. De lehetőleg ne halj meg, nem akarok idő előtt özvegy lenni. De akkor… akkor biztos nem vagy legény?! Mert ha megtudom, hogy hazudsz, és igen, akkor…akkor viszont idő előtt leszek özvegy, csak mondom, itt a miheztartás végett!
*Nevelni, vagy engedelmeskedni… a kettő ugyan azt jelenti a lány szemében. Nevelés nélkül nincs engedelmesség, engedelmesség nélkül nincs fegyelem, fegyelem nélkül pedig nincs siker. Talán ez volt az egyetlen, amit ténylegesen megtanult, hiszen ezeket a princípiumokat vallotta Nene, Rigó és Rigó férje is.
Az első kérdésre nem felel, a másodikra is csak kurta biccentéssel. Megérdemelte az összes verést, amit Nene rámért? Talán. Bár ez nem változtat a tényen, megesküdött, idős mestere lesz az első, akit erdei oltáraik egyikére fektet, hogy pengéjét a szívébe mártsa és gyalázatos tettét az asszony vérével pecsételje meg. Thalyssa érti, mit miért csinált, vagy csinál a mestere, ám nem felejt és nem bocsát meg. Nem olyan természet. A sérelmeit pedig minden esetben megtorolja. Háromszorosan, irgalmatlanul.
Talán ezért akarta magának annak idején a Rigó is. Gyermeknek sem volt más, hiába volt kisebb, mint társai, féktelen, örökké haragos természete jóval nagyobbnak és veszélyesebbnek mutatta. Tőle nem vehettek el semmit és a tulajdonát nem bánthatták, legyen szó ételről, játékról, ruhákról, vagy emberekről, akiket kedvel. Valószínűleg a nő magát látta a boglyasban. Szó se róla, sok bennük a hasonlóság, bár ez csak akkor fog kiderülni, ha Thalyssa egészen kinövi a hátulgombolós éveit.
Garsin egyre csak beszél, s bár közhelyeknek hangzanak szájából a szavak, a lány látja bennük az értelmet. Be kell látnia, a legényke korához -és neméhez- képest egészen bölcs. Látja már értelmét, miért vezette hozzá az álom. Ha most ilyen bölcs, milyen okos lesz, mikor eljön az ő idejük! Csak szakállat ne növesszen, Thalyssa halála az arcszőr, legyen kicsi, vagy nagy. Apácskájéba is gyakran beleragad minden, amit eszik. A leves általában a legrosszabb. Azon is hogy tud szürcsögni, nyammogni.
A gondolatra a lány megrázkódik, önkéntelenül is elfintorodik, erőszakosan dörzsölget a libabőrösödő alkarjaira. Körbepillant, így Garsin hiheti azt, hogy a reakciót a békésen himbálózó, varjú csípte testeknek szólnak. Talán még inkább elborzadna, ha tudná, az erdeit kifejezetten hidegen hagyja a lógatottak látványa. Amennyiben az áldozatok – vagy inkább bűnösök- férfiak, semmiféle együttérzést nem lehet belőle kicsikarni. Nene múltjából fakadó férfigyűlölete mélyebb gyökeret vert a kislányban, mint bármelyik fenyő az erdőben.*
-Szóval tetszik? Szerintem nagyon jók, olyan…erősnek tűnök tőlük. Több is van, és nem is sírtam, mikor megcsinálták őket. Dicsőség ez, minden rúna, mert kiérdemeljük. Na várjál! Megmutatom neked őket, de ha látom, hogy csalárdul nézel rájuk, kinyomom a szemed! Vakon is lehetsz a mátkám! -*emeli meg mutatóujját a legényke irányába, így biztosítva róla, a beszéd és a fenyegetés is komoly.*
*Mellé kúszik, úgy fordul, hogy más ne láthassa. Finom mozdulatokkal fedi fel először a már korábban mutatott bal tenyerét, felé tartja, hagyva, végigfuttathassa rajta mutatóujját, ha szeretné.. Bal kezében a rúna formája egy bimbózó virághoz hasonlít, melyből hosszú, indaszerű vonalak ágaznak szét. A rúna középpontjában egy spirál áll, amely a növekedés és megújulás végtelen ciklusát jelképezi. A spirál körül apró cseppek vagy szirmok láthatók, mintha az élet esszenciája szivárogna belőle. Használatkor a rúna enyhe, zöldes fényben ragyogna, melegséget sugározna. Az Élet rúnája a sérülések gyógyítását vagy az életerő megosztását szolgálná. Ezzel szemben a jobbjába vésett jel a végső nyugalmat és az élet kioltásának hatalmát képviseli. Alakja egy karcsú, lefelé fordított háromszögből indul, amely egy csontvázszerű kéz formájába torkollik. A vonalak élesek és szögletesek, mintha törött csontokból állnának össze. A rúnát vékony, pókhálószerű mintázat övezi, amely az élet törékenységét és az elkerülhetetlen halált idézi. Használatakor a rúna hideg, sötétkék vagy lilás fényben derenghetne, és a bőr hűvös tapintásúvá válik. Persze ezek nem többek itt, mint üres rúnák. Otthonában azonban mindnek jelentése és mágiastabilizáló hatalma van.*
-Ez itt az élet rúnája, ez meg itt a társa, a halálé. -*emeli mellé a jobbját is. Egymás mellé rakja a tenyereket, hogy a másik kényelmesen megnézhesse, tanulmányozhassa.*-Ezek a legfrissebbek. Ezt kapod a Végső Áldozással. Az a legnagyobb dolog, ami a törzsben veled történhet. Innentől leszel teljes tagja a Nemzetünknek. A Végső Áldozás az első áldozás, amit teljesen egyedül csinálnak a tanoncok, a legnagyobb kincsüket ajánlják az agancsos erdei istennek, az pedig, ha elfogadja, visszaadja az ő ajándékát. Életet ad, életért. Ha így történik, megkapod ezt.
*Finom mozdulattal emeli meg a jobb kezét, jelezve, érdemes arra a rúnára fókuszálni. *
-Ez itt a halált jelenti. Élet, és halál. -*előbb bal, majd jobb kezét emeli magasabbra, mintha csak a mérleg két serpenyőjét illusztrálná.*- Egyik nincs a másik nélkül, mindkettőt az agancsos erdei isten uralja az erdőnkben. Fontos az egyensúly. Hiszen te is tudod, ami él, az meghal, hogy aztán egyszer majd ismét éljen, és megint meghaljon. Ez az élet rendje. Körforgunk!
*Közelebb csusszan, rutinos mozdulattal húzza fel a sokrétegű szoknyát térdelésben, a térde felé. A sarkaira ül, úgy tartja a szoknyát, hogy rálátást nyújtson a feltáruló szeplős, halvány bőrfelületre. A lány combközépig érő alsónadrágot visel, így az rálátást enged a Bal comb, belső-középső részére. Garsin vágott hegtetoválást láthat, három rúnával.
Az első egy háromszög, amelynek csúcsa lefelé mutat, és közepén egy vízszintes vonal húzódik. Az áldozatot és a vér erejének megidézését szimbolizálja, ahol a mágus saját vagy mások életenergiáját áldozhatja fel hatalomért. A második spirál formában tekeredő rúna, ami a vér önregeneráló erejét hivatott szimbolizálja. A célja, hogy viselője gyorsan gyógyulhasson, vagy sebeket zárjon be, ha megfelelő módon használja fel az életenergiát. A harmadik rúna egymásba fonódó vonalakkal van ábrázolva, amely a mágia és a vér közötti kapcsolatot jelképezi. A viselője saját vagy mások vérét használva képes lehet olyan varázslatokat megidézni, amelyek élőlényeket kötnek össze. *
-Ez itt az „áldozat” rúnája. Ez volt a legelső, amit kaptam. Ez azért van, hogy az istenünk megtaláljon minket. Ez egy ígéret, tőlünk neki, hogy az övéi vagyunk és mindig azok is leszünk. És egy ígéret tőle, hogy… nos… mindig az övéi leszünk és a miénk lesz. -*bök az első rúnára, majd mutatóujját átcsúsztatja a másodikra*-Ez itt a „megújulás” rúnája. Ez segít gyorsabban és hamarabb gyógyulnunk. Nem is öregszünk olyan gyorsan ezért. Látnod kéne Apácskát, talán látni is fogod! Ez meg itt -*zárja végül a mutogatást az utolsóval*-Ez itt a „kötelék” rúnája, ez köt össze minket mindennel, ami az erdőnkben született és meghalt. Ezért érthetjük meg őket. A tehetségesebb druidák még irányítani is tudják őket! Mármint…mondjuk az állatokat! Sosem hinnéd el!
*Talán nem is hiszi, ám ez nem merül fel benne. Csillogó szemekkel mesél a kultúrájáról és a vallásról, amiben nevelték. Jómodoráról egészen megfeledkezik, valamivel később hajtja csak vissza a szoknyát, de messzebbre már nem húzódik Garsintól.
Mikor amaz isteni mivoltját firtatja, Thalyssa csak sztoikus horkantással ingatja meg a fejét, de nem tűnik úgy, mint aki neheztel.*
-Vérrel áldozunk. Az a legdrágább dolog, amit felajánlhatsz egy istenségnek. Minden ember azt félti a legjobban, gondold csak el. A saját életét. Az élet pedig a vérben van. Ha kifolyna belőled, meghalnál! De fontos, hogy mindig csak a sajátunkkal tesszük és az áldozat MINDIG ÖNKÉNTES! -*utóbbit hangosan, erősen hangsúlyozza ki, ahogy annak idején neki is tanították. Ha lát is megrökönyödést, vagy elzárkózst a másik irányából, egyelőre nem fogja tudni összekötni, hogy miért, vagy honnan jön.*- A rituáléinkról nem szívesen beszélnék neked. Ezek…szentek. És egészen titkosak. Majd ha megházasodunk, láthatod őket és magad is megtudod. De mi nem táncolunk meztelenül az erdőben, azok csak a parasztlánykák, akik boszorkányosat játszanak, meg a részeg legénykék, akik ilyesmiket terjesztenek, mert erre vágynak! -*teszi hozzá még gyorsan.*- Az fériak fantáziája mindig meglódul, mikor asszonyokról, meg leányokról van szó!
*Aztán áttérnek az anyának tett ajánlatra. Talán olvasható a lány arcán az őszinte meglepetés. Nem hitte volna, hogy a másik elfogadja, vagy belemegy, hiszen minden másnak is annyira ellenére volt. De nem tör felette pálcát, aprót biccent, jelezve, tudomásul vette, s ha legközelebb útjuk összehozza, és még aktuális a téma, odaadja neki a szükséges mérget.
Aztán a legényke azt mondja neki, vallomással tartozik. A szép arc el is komorul, talán még le is sápad a fehér kence alatt. Fejében ezernyi lehetőség robog át, mi mindenről vallhat színt sosevolt jegyese, így hátrébb is húzódik törzsből, bár ültében ott marad. Aztán elhangzik az ominózus félvallomás.
Thalyssa ajkai elnyílnak, felsőajkát alig észrevehetően húzza fel, így villantva meg a fogait, képére teljes értetlenség ül ki.*
-Mi az, hogy nem vagy legényke? Hát mi vagy akkor? -*horkant értetlenül, méltatlankodva. Garsin hiheti, egyelőre, hogy a leányságát nehezményezi, azonban ebben a pillanatban a rőt gyerekboszorka számára még nem egyértelmű ez. Azt hiszi, a legény a bolondját járatja vele, majd azt mondja, hogy tengeri csikó, angolna, vagy csak az istenek tudják, hogy mi. Aztán lassan olvas a jelekből, ha elhangzik a kiegészítés, hát könnyebben meg is érti.
A megvilágosulás jól látható az arcán. Ahogy az is, felderül, talán még meg is könnyebbül. Mindenbizonnyal megkönnyebbül, mert hatalmasat tapsol, ahogy összecsapja tenyereit, majd rövid ujjait összekulcsolva emeli kezeit a magasba, mintha csak imádságot folytatna.*
-Az agancsos istennek hála, hogy nem vagy! Mégiscsak szeret engem! -*látszik rajta, örömében nem áll messze attól, hogy elsírja magát. A boldogságtól szinte egy hangszínt magasodik az orgánuma.*-Azt hittem, a bolondját járatja velem, hogy fiúhoz küldött! Bár… -*összevont szemöldökkel méregeti végig, fentebb is emelkedi fenekét a sarkáról, amin eddig ült, így remélve jobb rálátást.*-Leány létedre nem éppen görbülsz. Mármint…itt! -*saját lapos mellkasára paskolgat jelzés értékkel, bár a szomorú tényhez hozzátartozik, az adott területen ő is inkább homorú, mint domború. Bár…neki még lehetnek reményei. Talán.*-De mindegy, mert ha megígéred nekem, hogy nem növesztesz szakállat, így is rendben vagyok a látványoddal. Nem szeretem az arcszőrt, öklendezek, ha hozzám ér. -*ad magyarázatot fura félelmeire.*
-De ide figyeljál Garsin… De figyeljél. -*szólítja fel határozottan, egészen megkomolyítja az arcát, hogy a másik érezze, ennek bizony a fele sem tréfa.*-Ez nem változtat azon, hogy én megálmodtam, hogy magam mellé foglak venni. Nem most, mikor majd nagyobb leszek. És engem nem fog érdekelni, hogyha teneked a szőrösek tetszenek -*itt a legényekre gondol*- mert ez el van rendelve. Ez csak akkor lesz másként, ha addigra meghalsz, mire megnövök. De lehetőleg ne halj meg, nem akarok idő előtt özvegy lenni. De akkor… akkor biztos nem vagy legény?! Mert ha megtudom, hogy hazudsz, és igen, akkor…akkor viszont idő előtt leszek özvegy, csak mondom, itt a miheztartás végett!
1181. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-21 22:15:18
Üzenet elküldve: 2026-04-21 22:15:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 578
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
- Nevelni, vagy engedelmességre kényszeríteni? - *Kérdez vissza.*
- Az is tőlük van? - *Biccent fejével a lány sérült jobbja felé, amit még a kézfogásnál figyelt meg. A többi hegre csak most téved oda pillantása, hogy az említett kézre néz, de nem szól többet, csak enyhén összeszűkülő szemei mutatják, hogy felfigyelt rájuk, egyébként a választ várja.
Később, már Sa'Tereth tanairól, és az emberi önzőségről szólva kicsit megbillenti a fejét, ami egyszerre jelezhet egyetértést és egyet nem értést. És pontosan ezt is jelzi.*
- Ha így is van, ennél többre vagyunk képesek. Szerintem aki erre hivatkozik, az csak igazolni kívánja a saját aljas tetteit. Lehet önzőségből jót tenni is, de nem hiszem, hogy aki így tesz, az is szükségét érezné, hogy ilyen szavakkal igazolja magát.
Nézz csak körül! Itt vagyunk egy kikötőben. Akár a kereskedelem központja is lehetne, virágzó, gazdag város - egy önző célért: a jólétért dolgozva... Ehelyett bűnbandák tanyája, akik csak a saját önző céljaikat keresik. Az eredmény látható. - *Int körül, a Kikötő városának egészére célozva - s ha a lány körülnézett már a városban, úgy láthatta, milyen állapotok uralkodnak benne. A lakosok, a házak, az utcák - szinte minden nyomorról, lecsúszottságról árulkodik. S mindennek megkoronázásául Garsin tekintete végül a föllógatott szerencsétleneken akad meg, mert már ez magában megadja a kikötő bájos hangulatát.
Hallgatja aztán Thalyssát, amit a maga vallásáról beszél. Majd pedig a lány tenyerét és a belé metszett rúnát veszi szemügyre, még igyekszik is emlékezetébe vésni a jelet.*
- Mit jelent? - *Kérdi közben, de aztán tovább figyel.
Mikor Thalyssa azt mondja, az istene itt elhagyta őt, érdekesnek találja a dolgot. Valamennyire kezd ugyanis hinni neki. Ha itt megjelentek ezek a magukat istennek nevező entitások, miért is ne lehetne belőlük több? Úgy pedig a lány talán afféle szakrális mágus lehet? Bár még nem tudja, a vöröske esetén miféle képességekről van szó...
De nem is most kérdez rá, mert a lány folytatja, és ahogy szavait kísérve felé int, azt félre lehet érteni... Mintha rá mutatna a vöröske, hogy ő az a bizonyos isten, aki hívja, hogy megtalálja. Ő pedig él a félreértés lehetőségével.*
- Azért isteni magasságokba nem kell emelned! - *Jegyzi meg egy komisz alig-vigyorral, inkább a hálóhoz beszélve; de azért lopva fölsandít, kutatva, hogy fejét veszik, vagy értékelik a tréfáját.
Közben meg elgondolkodik, hogy lehet mégis ideje volna megosztania a lánnyal, hogy ő nem az, akinek hiszi: nem csak nem isten, de nem is legény, kivel egybekelhet majd, mint az álmában.*
- És mi az, amit adtok? Hogyan áldoztok?... Na meg... te milyen képességeket kaptál cserébe? - *Kíváncsiskodik még, kihasználva Thalyssa éppen közlékenyebb hangulatát, hacsak nem fordult azóta a szélirány.
A maga története után észleli a lány feszengését, úgyhogy föl is pillant rá. Majd mikor a másik végül megszólal, elsőre nem érti, mit is akar mondani, mert az ő és a családja élethelyzetéhez nem idomul a javaslat.
Ám ahogy a lány folytatja, már a mondandójának első részéből megérti, mire akart célozni. Persze közben elhangzanak érdekes részletek is Thalyssa "Apácskájáról", amiket szintén megjegyez, de inkább köti le most az ajánlat.
Nem mondhatni, hogy egyszer sem fordult meg még a fejében a gondolat, amit a lány elültetni igyekszik benne. Ez talán látszik is rajta, mert nem botránkozik meg. Helyette komolyan, elgondolkodottan néz a felemás tekintetbe, s végül bólint.*
- Köszönöm, ezt elfogadom. Bár a döntés az övé lesz. Most még maradni akar, látom rajta. De eljöhet még az ideje, hogy inkább menne, s békésebben... -
*Vannak napok, amikor már most azt hiszi, hogy nem él meg többet az asszony, de aztán mindig jön egy másik nap, s néha jobb, mint az előző. Garsin pedig sejti, hogy ennek fő oka a kicsi baba húga, hogy érte tart még ki az anyja. Azt pedig talán csak saját sérült kötődése miatt nem látja, hogy ehhez neki is köze lehet: hogy vele is szeretne még időt lopni az asszony ebben az életben. Meg a fogadott öccsével... Bár az ő jelenlétét aztán tényleg nem értette, mikor belépett egykorvolt otthonába. Azonban mára már kezdi elhinni, hogy nem csak érdekből tartja maga mellett az anyja azt a fiút, noha úgy sejti, úgy kezdődött.
Miután ezt megbeszélték, egy darabig belemerül a munkába, ha kap rá lehetőséget. Nem csak azért, hogy haladjon, hanem mert kell egy kis idő, hogy rendezze a gondolatait.*
- Tartozom egy vallomással... - *Szólal meg aztán hirtelen, bár valójában nem ezen gondolkodott, de mikor visszakúszik elméjébe egy-egy részlete hosszú beszélgetésüknek, eszébe jut, hogy ezzel még adósa a lánynak.*
- Bár azt hiszem, kicsit sokáig húztam. De az elején még nem gondoltam, hogy számít, és komolyan beszélsz... Szóval... én igazából nem vagyok legény. - *Böki ki végre, és bocsánatkérőn húzza a száját.
Egy másik világban talán most még a kámzsát is lehúzná a fejéről, hogy láthatóvá tegye csodálatosan ragyogó, hosszú tincsekből álló hajkoronáját, amitől a lány szeme azonnal fölnyílna, hogy hogyan is nézhette ezt a gyönyörű teremtést fiúnak?! Ám ebben a világban minden marad a régi.*
- Nevelni, vagy engedelmességre kényszeríteni? - *Kérdez vissza.*
- Az is tőlük van? - *Biccent fejével a lány sérült jobbja felé, amit még a kézfogásnál figyelt meg. A többi hegre csak most téved oda pillantása, hogy az említett kézre néz, de nem szól többet, csak enyhén összeszűkülő szemei mutatják, hogy felfigyelt rájuk, egyébként a választ várja.
Később, már Sa'Tereth tanairól, és az emberi önzőségről szólva kicsit megbillenti a fejét, ami egyszerre jelezhet egyetértést és egyet nem értést. És pontosan ezt is jelzi.*
- Ha így is van, ennél többre vagyunk képesek. Szerintem aki erre hivatkozik, az csak igazolni kívánja a saját aljas tetteit. Lehet önzőségből jót tenni is, de nem hiszem, hogy aki így tesz, az is szükségét érezné, hogy ilyen szavakkal igazolja magát.
Nézz csak körül! Itt vagyunk egy kikötőben. Akár a kereskedelem központja is lehetne, virágzó, gazdag város - egy önző célért: a jólétért dolgozva... Ehelyett bűnbandák tanyája, akik csak a saját önző céljaikat keresik. Az eredmény látható. - *Int körül, a Kikötő városának egészére célozva - s ha a lány körülnézett már a városban, úgy láthatta, milyen állapotok uralkodnak benne. A lakosok, a házak, az utcák - szinte minden nyomorról, lecsúszottságról árulkodik. S mindennek megkoronázásául Garsin tekintete végül a föllógatott szerencsétleneken akad meg, mert már ez magában megadja a kikötő bájos hangulatát.
Hallgatja aztán Thalyssát, amit a maga vallásáról beszél. Majd pedig a lány tenyerét és a belé metszett rúnát veszi szemügyre, még igyekszik is emlékezetébe vésni a jelet.*
- Mit jelent? - *Kérdi közben, de aztán tovább figyel.
Mikor Thalyssa azt mondja, az istene itt elhagyta őt, érdekesnek találja a dolgot. Valamennyire kezd ugyanis hinni neki. Ha itt megjelentek ezek a magukat istennek nevező entitások, miért is ne lehetne belőlük több? Úgy pedig a lány talán afféle szakrális mágus lehet? Bár még nem tudja, a vöröske esetén miféle képességekről van szó...
De nem is most kérdez rá, mert a lány folytatja, és ahogy szavait kísérve felé int, azt félre lehet érteni... Mintha rá mutatna a vöröske, hogy ő az a bizonyos isten, aki hívja, hogy megtalálja. Ő pedig él a félreértés lehetőségével.*
- Azért isteni magasságokba nem kell emelned! - *Jegyzi meg egy komisz alig-vigyorral, inkább a hálóhoz beszélve; de azért lopva fölsandít, kutatva, hogy fejét veszik, vagy értékelik a tréfáját.
Közben meg elgondolkodik, hogy lehet mégis ideje volna megosztania a lánnyal, hogy ő nem az, akinek hiszi: nem csak nem isten, de nem is legény, kivel egybekelhet majd, mint az álmában.*
- És mi az, amit adtok? Hogyan áldoztok?... Na meg... te milyen képességeket kaptál cserébe? - *Kíváncsiskodik még, kihasználva Thalyssa éppen közlékenyebb hangulatát, hacsak nem fordult azóta a szélirány.
A maga története után észleli a lány feszengését, úgyhogy föl is pillant rá. Majd mikor a másik végül megszólal, elsőre nem érti, mit is akar mondani, mert az ő és a családja élethelyzetéhez nem idomul a javaslat.
Ám ahogy a lány folytatja, már a mondandójának első részéből megérti, mire akart célozni. Persze közben elhangzanak érdekes részletek is Thalyssa "Apácskájáról", amiket szintén megjegyez, de inkább köti le most az ajánlat.
Nem mondhatni, hogy egyszer sem fordult meg még a fejében a gondolat, amit a lány elültetni igyekszik benne. Ez talán látszik is rajta, mert nem botránkozik meg. Helyette komolyan, elgondolkodottan néz a felemás tekintetbe, s végül bólint.*
- Köszönöm, ezt elfogadom. Bár a döntés az övé lesz. Most még maradni akar, látom rajta. De eljöhet még az ideje, hogy inkább menne, s békésebben... -
*Vannak napok, amikor már most azt hiszi, hogy nem él meg többet az asszony, de aztán mindig jön egy másik nap, s néha jobb, mint az előző. Garsin pedig sejti, hogy ennek fő oka a kicsi baba húga, hogy érte tart még ki az anyja. Azt pedig talán csak saját sérült kötődése miatt nem látja, hogy ehhez neki is köze lehet: hogy vele is szeretne még időt lopni az asszony ebben az életben. Meg a fogadott öccsével... Bár az ő jelenlétét aztán tényleg nem értette, mikor belépett egykorvolt otthonába. Azonban mára már kezdi elhinni, hogy nem csak érdekből tartja maga mellett az anyja azt a fiút, noha úgy sejti, úgy kezdődött.
Miután ezt megbeszélték, egy darabig belemerül a munkába, ha kap rá lehetőséget. Nem csak azért, hogy haladjon, hanem mert kell egy kis idő, hogy rendezze a gondolatait.*
- Tartozom egy vallomással... - *Szólal meg aztán hirtelen, bár valójában nem ezen gondolkodott, de mikor visszakúszik elméjébe egy-egy részlete hosszú beszélgetésüknek, eszébe jut, hogy ezzel még adósa a lánynak.*
- Bár azt hiszem, kicsit sokáig húztam. De az elején még nem gondoltam, hogy számít, és komolyan beszélsz... Szóval... én igazából nem vagyok legény. - *Böki ki végre, és bocsánatkérőn húzza a száját.
Egy másik világban talán most még a kámzsát is lehúzná a fejéről, hogy láthatóvá tegye csodálatosan ragyogó, hosszú tincsekből álló hajkoronáját, amitől a lány szeme azonnal fölnyílna, hogy hogyan is nézhette ezt a gyönyörű teremtést fiúnak?! Ám ebben a világban minden marad a régi.*
1180. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-04-20 18:14:45
Üzenet elküldve: 2026-04-20 18:14:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 71
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
-Hogyan máshogy lehetne két tucat kisleányt nevelni, Garsin? -*fele kérdéssel a kérdésre. A szemfüles megfigyelőnek nem esik nehezére észrevenni a vörös jobbján húzódó széles, ezüstös vágást, azt meg, ha fentebb kúszik a szem, követik haloványan a társai, egészen a ruha ujjának takarásáig. Amennyiben firtató tekintetet vélne felfedezni, magyarázatnak csak annyit ad, igen eleven gyerek volt magoncként, de mire tanonccá léptették, kinőtte.*
*Merthogy Thalyssa már bizony tanonc. Elsajátította a rituáléikat, a vallási meggyőződéseket és a rúnák titkait, valamint az átesett a Végső Áldozás rituáléján is, így teljeskörű tagjává válva a törzsi körnek. Megkapta az istenétől a rászabott, neki szánt különleges képességet. Nem kellett volna kimozdulnia sem az erdőjükből, de Rigó erősködött, hogy lásson világot és tanuljon, azzal szolgálja majd a törzs javát is. És mi lett a vége? Se ereje, se családja, a kikötőben tekergeti a kötelet, valami sós legényke kedvéért egy olyan helyen, ahol még az istenek is lepotyognak a helyükről!
Kényelmetlen neki a helyzet, nem úgy, mint Garsinnak, aki magabiztosan, széles terpeszben javítja egyre csak a hálót. Thalyssának meg kell állapítania, a legényke ügyeskezű, gyorsan halad a munkájával.
Aztán mesélni kezd az isteneiről. Mikor azzal indokolja a borzalmas tettet, hogy "mert megtehette", beletörődően, egyetértően bólogat. Ez valóban istenes viselkedésnek hangzik! Nem érti, miért kell valakit elhallgattatni, ha sokat beszél. Talán nem az istenséget méltatta a szavaival? Vagy untatta? Nem az a dolga az isteneknek, hogy meghallgassa azt, aki imádja őket? Elvégre az isteneket a halandók táplálják a hitükkel! Buta istenség lehet ez a Sta…Sa…S'Tla...mindegy is.
Aztán tovább hallgatja Garsint, egyre inkább összeszűkülő szemekkel.*
-Hát, legalább nem képmutató. Úgy értem, minden ember olyan, csak a legtöbbje úgy csinál, mintha nem lenne olyan. -*jegyzi meg elméláza. Talán mégsem olyan buta istenség ez a Sa'Tereth, már belátja.*
*A kérdésre, miszerint mit vár el tőlük az agancsos erdei isten mélyet hümment. Nem hiszi, hogy többet várna a hívőitől, mint bármelyik másik.*
-Hűséget, és hogy megvédjük azt, ami az övé. Az erdőt és mindent, ami abban született, vagy abban halt meg. Ezért ajándékozza a híveinek a képességeket. Gyógyítás, természethívás, illúziók, vagy egyszerűen csak jó érzékkel lenni, megérteni a lényeket, amik az erdőben élnek, vannak. Te adsz neki valamit, ő pedig ad neked valamit. Te élteted őt, ő meg éltet téged, és minél többet adsz, annál többet ad ő is. Fontos viszont az, hogy amit adsz, annak mindig önkéntesnek kell lennie. Ha nem önként adod, nem fogadja el és megbüntet. Ne kérdezd, hogy hogyan -*siet leszögezni, megkerülve az esetlegesen felmerülő kérdést.*- Én mindig önként adtam. És minden áldozás után újabb jellel kötődünk hozzá. Mint például ezzel itt ni! -*készségesen csapja a tenyerét Garsin elé, hogy megmutassa neki az ezüstösen csillanó, kopottas, halvány rúnát, melyet annak idején mélyen a tenyerébe metszettek. Büszke rá, mint minden gyerek és férfi a „harci sérüléseire”, türelmesen várja ki, hogy a legényke megszemlélhesse a távoli ország holtnyelvét.*
-Én úgy hiszem, az én istenem jó azokkal, akik szolgálják őt. Csak most néma. Mióta eljöttem ide, leszálltunk a hajóról, azóta eltávolodott tőlem. Csak álmokat küld, úgy hiszem, hív, hogy megtaláljam. -*kezével hanyagul int Garsin felé, így jelezve, ő hozzá is az álma vezette el.*-Butának tartasz, látom a szemeden… nem hiszed el. De nem is kell elhinned, elég, ha én elhiszem!
*Visszatér a kötelek göngyölgetésére, de mivel csomókat nem ismer kötni, így csak csigába hajtja a hosszú darabokat, egyre csak maga mellé halmozva. Ha tudná a legényke, hogy milyen helyesen gondolja… Thalyssa előbb mérgezné meg, ha megmérgesítené, minthogy kiadja a titkát. Amit mondanak neki, azt neki mondják, és az igazság az, bár a gyilkosság ellen van, etikai kódexét erősen felülbírálja az igazságérzete, aki pedig az ő legénykéjén tesz erőszakot, az megérdemli, hogy elvesszen.
Figyelmesen hallgatja, nem szól közbe, ám tekintete jóval éberebb, figyelmesebb lesz a véres köhögést hallva. Apácska máshol talán meggyógyíthatná a nőt, elég lenne egyszerűen a mellkasára tenni a kezét, de úgy tűnik, itt tőle is elfordult az agancsos isten, az idős druida is csak a tanult praktikáira és szerteágazó tudására támaszkodhat.
No meg persze nem is biztos, hogy Garsin kérne a segítségükből, vagy egyáltalán megmutatná neki az anyját. Egy biztos, ha már vért köhög és nem is mozog, kevesebb van neki hátra, mint előre.
Szerencsére a legényke nem avatja be Thalyssát az aggályaiba a leánytestvérekkel kapcsolatban, mert a lány legalább annyira önzőnek tartaná sosevolt „vőlegénykéjét”, mint amilyen önzőnek az egykori karavánőr az erdei fruskát tartotta a nekromancia témakörei pedzegetésekor. Hiszen mi értelme van hátráltatni és visszafogni azt, aki menni akar. Garsin csak az időt húzza, hogy a nehéz döntést késleltesse, nem törődve azzal, mi lenne az anyjának a legjobb.
Thalyssa az alsóajkába harap, látszik rajta, mondana valamit, de nem az ő tisztje az ajánlat tevés, vagy a tanács adás. Végül csak kiböki, hosszas gyötrődés után.*
-Tudod Garsin… én nem hiszem, hogy marasztalnod kéne azt, aki menni akar. Talán az lenne a legjobb, ha…engednéd, had menjen.
*Zavartan fészkelődik kicsit ültében, talán a téma kényelmetlen, talán csak a kikötői macskakő.*
-Apácska közel másfél emberöltője bába. Sok férfi igyekezett visszatartani az asszonyát, mikor az menni akart, de ami már a holtak kapujának az árnyékában van, az… nem szokta már nyugalmát lelni az élők között. Apácska ilyenkor az asszonyoknak Saevorin Csókját adja. Ez egy ital, a törzsem receptúrája. Elalszanak tőle és nem kelnek fel. Nem fáj nekik semmi, nem éreznek semmit. Mosollyal alusznak el. Nem tudom mikor hoz minket ismét össze az utunk, de ha anyácskád még mindig szenved, és úgy kívánod…hozok neked egy fiolával.
*Az ajánlata igazából egy erős, kábító hatású méreg. De jó szándékkal ajánlja fel, és nem azonnal. Egészen halkan, mert tudja, istentelen dolgokról beszélnek. Ám hangjából kihallani, csupa jószándék vezérli. Mert mint korábban említve volt, a legrosszabb helyekre vezető út is azzal van kikövezve: merő jószándékkal.*
-Hogyan máshogy lehetne két tucat kisleányt nevelni, Garsin? -*fele kérdéssel a kérdésre. A szemfüles megfigyelőnek nem esik nehezére észrevenni a vörös jobbján húzódó széles, ezüstös vágást, azt meg, ha fentebb kúszik a szem, követik haloványan a társai, egészen a ruha ujjának takarásáig. Amennyiben firtató tekintetet vélne felfedezni, magyarázatnak csak annyit ad, igen eleven gyerek volt magoncként, de mire tanonccá léptették, kinőtte.*
*Merthogy Thalyssa már bizony tanonc. Elsajátította a rituáléikat, a vallási meggyőződéseket és a rúnák titkait, valamint az átesett a Végső Áldozás rituáléján is, így teljeskörű tagjává válva a törzsi körnek. Megkapta az istenétől a rászabott, neki szánt különleges képességet. Nem kellett volna kimozdulnia sem az erdőjükből, de Rigó erősködött, hogy lásson világot és tanuljon, azzal szolgálja majd a törzs javát is. És mi lett a vége? Se ereje, se családja, a kikötőben tekergeti a kötelet, valami sós legényke kedvéért egy olyan helyen, ahol még az istenek is lepotyognak a helyükről!
Kényelmetlen neki a helyzet, nem úgy, mint Garsinnak, aki magabiztosan, széles terpeszben javítja egyre csak a hálót. Thalyssának meg kell állapítania, a legényke ügyeskezű, gyorsan halad a munkájával.
Aztán mesélni kezd az isteneiről. Mikor azzal indokolja a borzalmas tettet, hogy "mert megtehette", beletörődően, egyetértően bólogat. Ez valóban istenes viselkedésnek hangzik! Nem érti, miért kell valakit elhallgattatni, ha sokat beszél. Talán nem az istenséget méltatta a szavaival? Vagy untatta? Nem az a dolga az isteneknek, hogy meghallgassa azt, aki imádja őket? Elvégre az isteneket a halandók táplálják a hitükkel! Buta istenség lehet ez a Sta…Sa…S'Tla...mindegy is.
Aztán tovább hallgatja Garsint, egyre inkább összeszűkülő szemekkel.*
-Hát, legalább nem képmutató. Úgy értem, minden ember olyan, csak a legtöbbje úgy csinál, mintha nem lenne olyan. -*jegyzi meg elméláza. Talán mégsem olyan buta istenség ez a Sa'Tereth, már belátja.*
*A kérdésre, miszerint mit vár el tőlük az agancsos erdei isten mélyet hümment. Nem hiszi, hogy többet várna a hívőitől, mint bármelyik másik.*
-Hűséget, és hogy megvédjük azt, ami az övé. Az erdőt és mindent, ami abban született, vagy abban halt meg. Ezért ajándékozza a híveinek a képességeket. Gyógyítás, természethívás, illúziók, vagy egyszerűen csak jó érzékkel lenni, megérteni a lényeket, amik az erdőben élnek, vannak. Te adsz neki valamit, ő pedig ad neked valamit. Te élteted őt, ő meg éltet téged, és minél többet adsz, annál többet ad ő is. Fontos viszont az, hogy amit adsz, annak mindig önkéntesnek kell lennie. Ha nem önként adod, nem fogadja el és megbüntet. Ne kérdezd, hogy hogyan -*siet leszögezni, megkerülve az esetlegesen felmerülő kérdést.*- Én mindig önként adtam. És minden áldozás után újabb jellel kötődünk hozzá. Mint például ezzel itt ni! -*készségesen csapja a tenyerét Garsin elé, hogy megmutassa neki az ezüstösen csillanó, kopottas, halvány rúnát, melyet annak idején mélyen a tenyerébe metszettek. Büszke rá, mint minden gyerek és férfi a „harci sérüléseire”, türelmesen várja ki, hogy a legényke megszemlélhesse a távoli ország holtnyelvét.*
-Én úgy hiszem, az én istenem jó azokkal, akik szolgálják őt. Csak most néma. Mióta eljöttem ide, leszálltunk a hajóról, azóta eltávolodott tőlem. Csak álmokat küld, úgy hiszem, hív, hogy megtaláljam. -*kezével hanyagul int Garsin felé, így jelezve, ő hozzá is az álma vezette el.*-Butának tartasz, látom a szemeden… nem hiszed el. De nem is kell elhinned, elég, ha én elhiszem!
*Visszatér a kötelek göngyölgetésére, de mivel csomókat nem ismer kötni, így csak csigába hajtja a hosszú darabokat, egyre csak maga mellé halmozva. Ha tudná a legényke, hogy milyen helyesen gondolja… Thalyssa előbb mérgezné meg, ha megmérgesítené, minthogy kiadja a titkát. Amit mondanak neki, azt neki mondják, és az igazság az, bár a gyilkosság ellen van, etikai kódexét erősen felülbírálja az igazságérzete, aki pedig az ő legénykéjén tesz erőszakot, az megérdemli, hogy elvesszen.
Figyelmesen hallgatja, nem szól közbe, ám tekintete jóval éberebb, figyelmesebb lesz a véres köhögést hallva. Apácska máshol talán meggyógyíthatná a nőt, elég lenne egyszerűen a mellkasára tenni a kezét, de úgy tűnik, itt tőle is elfordult az agancsos isten, az idős druida is csak a tanult praktikáira és szerteágazó tudására támaszkodhat.
No meg persze nem is biztos, hogy Garsin kérne a segítségükből, vagy egyáltalán megmutatná neki az anyját. Egy biztos, ha már vért köhög és nem is mozog, kevesebb van neki hátra, mint előre.
Szerencsére a legényke nem avatja be Thalyssát az aggályaiba a leánytestvérekkel kapcsolatban, mert a lány legalább annyira önzőnek tartaná sosevolt „vőlegénykéjét”, mint amilyen önzőnek az egykori karavánőr az erdei fruskát tartotta a nekromancia témakörei pedzegetésekor. Hiszen mi értelme van hátráltatni és visszafogni azt, aki menni akar. Garsin csak az időt húzza, hogy a nehéz döntést késleltesse, nem törődve azzal, mi lenne az anyjának a legjobb.
Thalyssa az alsóajkába harap, látszik rajta, mondana valamit, de nem az ő tisztje az ajánlat tevés, vagy a tanács adás. Végül csak kiböki, hosszas gyötrődés után.*
-Tudod Garsin… én nem hiszem, hogy marasztalnod kéne azt, aki menni akar. Talán az lenne a legjobb, ha…engednéd, had menjen.
*Zavartan fészkelődik kicsit ültében, talán a téma kényelmetlen, talán csak a kikötői macskakő.*
-Apácska közel másfél emberöltője bába. Sok férfi igyekezett visszatartani az asszonyát, mikor az menni akart, de ami már a holtak kapujának az árnyékában van, az… nem szokta már nyugalmát lelni az élők között. Apácska ilyenkor az asszonyoknak Saevorin Csókját adja. Ez egy ital, a törzsem receptúrája. Elalszanak tőle és nem kelnek fel. Nem fáj nekik semmi, nem éreznek semmit. Mosollyal alusznak el. Nem tudom mikor hoz minket ismét össze az utunk, de ha anyácskád még mindig szenved, és úgy kívánod…hozok neked egy fiolával.
*Az ajánlata igazából egy erős, kábító hatású méreg. De jó szándékkal ajánlja fel, és nem azonnal. Egészen halkan, mert tudja, istentelen dolgokról beszélnek. Ám hangjából kihallani, csupa jószándék vezérli. Mert mint korábban említve volt, a legrosszabb helyekre vezető út is azzal van kikövezve: merő jószándékkal.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1180-1199