Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |
1141. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-02-16 21:05:00
Üzenet elküldve: 2026-02-16 21:05:00
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Járt utak//
*A kapitány különös egy figura. Olybá tűnik, hogy kedveli ezt a gyermekrajzot, másfelől viszont a saját emberei is összerezzennek ha morcosan ébred, pedig könnyűszerrel a fejét szeghetnék bármelyik pillanatban. Valamiért azonban mégsem teszik. Hogy a kegyetlenségével, vagy éppen az emberségességével, netán varázslótudományával érte el ezt a tiszteletet ezt Dayaneer aligha tudhatja meg. A káromkodására csak finoman mosolyog, mielőtt egy valódi térképet mutatna neki, ami láthatóan elnyeri a wegtoreni tetszését.*
-Tudod az anyám mindig azt mondta, hogy ami a de előtt van az lófaszt sem ér. Ha nem akarsz tolakodónak tűnni, akkor ne tolakodj.
*Felhorkan, akár egy részeg matróz. De azért látszik rajta, hogy nem igazán veszi rossz néven a kérdést.*
-Az ördögvigyor kevés lesz. Ezek a lányok, nos van aki önszántából akar jönni, és van aki kevésbé. Mindkettőnek jól jön, ha gyorsnak és kényelmesnek érzik az utazást. Ami persze ritkán az.
*Megvakarja fejét, látszik rajta, hogy ennél többet aligha mondana szívesen. A csilingelő aranyak azonban mindenféle rossz érzést kiölnek a kapitányból, és széles vigyorral néz a kreolbőrű kereskedőre. Így majd jól meg tudja hívni a lányait valami egy-egy csődörre mielőtt elindulnak a hosszú útra. Ha pedig megkapja a hodarilokat is, úgy Dayaneer gazdagabb lehet a térképével.*
*A kapitány különös egy figura. Olybá tűnik, hogy kedveli ezt a gyermekrajzot, másfelől viszont a saját emberei is összerezzennek ha morcosan ébred, pedig könnyűszerrel a fejét szeghetnék bármelyik pillanatban. Valamiért azonban mégsem teszik. Hogy a kegyetlenségével, vagy éppen az emberségességével, netán varázslótudományával érte el ezt a tiszteletet ezt Dayaneer aligha tudhatja meg. A káromkodására csak finoman mosolyog, mielőtt egy valódi térképet mutatna neki, ami láthatóan elnyeri a wegtoreni tetszését.*
-Tudod az anyám mindig azt mondta, hogy ami a de előtt van az lófaszt sem ér. Ha nem akarsz tolakodónak tűnni, akkor ne tolakodj.
*Felhorkan, akár egy részeg matróz. De azért látszik rajta, hogy nem igazán veszi rossz néven a kérdést.*
-Az ördögvigyor kevés lesz. Ezek a lányok, nos van aki önszántából akar jönni, és van aki kevésbé. Mindkettőnek jól jön, ha gyorsnak és kényelmesnek érzik az utazást. Ami persze ritkán az.
*Megvakarja fejét, látszik rajta, hogy ennél többet aligha mondana szívesen. A csilingelő aranyak azonban mindenféle rossz érzést kiölnek a kapitányból, és széles vigyorral néz a kreolbőrű kereskedőre. Így majd jól meg tudja hívni a lányait valami egy-egy csődörre mielőtt elindulnak a hosszú útra. Ha pedig megkapja a hodarilokat is, úgy Dayaneer gazdagabb lehet a térképével.*
1140. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-02-16 18:42:25
Üzenet elküldve: 2026-02-16 18:42:25
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Járt utak//
*A szinte a semmiből érkező nevetés, nos, a legkevésbé sem nyugtatja meg a wegtorenit. Nem tudja pontosan, mi lehet a röhögés tárgya, de akaratlanul is megfordul a fejében, hogy ő a nevetéses, ez a gondolat pedig egyáltalán nem tetszik neki. Még úgyis dühíti, hogy bőven benne volt a pakliban a pofára esés lehetősége - elvégre ittas matrózok nagyotmondásainak jobb, ha nem tulajdonít túl nagy jelentőséget az ember.
Az aprócska kapitány egy darabig az asztalán kutat, majd hamarosan egy papírossal tér vissza, melynek tartalmát rögvest a kreol elé tárja. Alaposan megszemlélve a gyerekrajzot más körülmények között talán maga is felkacagna, most azonban egy hatalmas, fájdalmasan lemondó sóhaj szakad fel belőle mindössze.*
- Al'ellayk! *dörmögi az orra alatt a nyugati káromkodást, s mérgesen gondol vissza arra a nyomorultra, aki idáig kísérte. Vajon szándékosan verte át, vagy ténylegesen ennyire ostoba volt? Úgy sejti erre már nem fog fény derülni, de mindenesetre megfogadja magában, hogy leveri rajta azt a száz aranyat, ha újra meglátja.
Ettől függetlenül esze ágában sincs sarkon fordulni és annyiban hagyni az egészet, ennél azért keményebb fából faragták. Kincses térkép ide vagy oda, egyértelmű, hogy akad még a nőnél egy s más, látszik, hogy egészen komoly térképgyűjteménnyel rendelkezik.
Szerencsére nem is kell előadnia magát, készségesen alkut ajánlanak neki enélkül is, méghozzá olyat kérnek tőle, amivel gyorsan elő fog tudni rukkolni. Ez pedig végre kedélyes mosolyt csal az arcára.*
- Ördögvigyorom és hodarilom is akad *bök fejével az erszénye felé* - Nem akarok tolakodónak tűnni, de talán a válasz segíthet eldönteni, melyikkel járnátok jobban. Hova visztek lányokat? *valóban fontos lehet tudni, hogy milyen távra kell kiütni őket, de valószínűleg mindenképpen az erősebb nyugtatót ajánlaná. A kíváncsiság sokkalta inkább furdalja, Dayaneertól nem áll oly távol a rabszolgakereskedés világa, wegtoreni kupeckörökben azért nem ismeretlen az ilyesmi - a kis kellemetlen személyes tapasztalatairól nem is beszélve. Nem nagyon találkozott viszont eddig olyannal, aki ládákba tuszkolta volna az élő rakományt, ez talán valamiféle újfajta csempészmódszer lehet?
A térképet alaposan megnézi magának. Annyit azért hajózott a környéken, hogy néhány útvonalat felismerjen, ez pedig meggyőzze őt a pergamen hitelességéről.*
- Megegyeztünk, Kapitány! *veszi elő az erszényét és számol le 300 aranyat
, aztán kutatja is tengerészkabátja zsebében korábbi szerzeményeit* - Melyik növénnyel szolgálhatok?
*A szinte a semmiből érkező nevetés, nos, a legkevésbé sem nyugtatja meg a wegtorenit. Nem tudja pontosan, mi lehet a röhögés tárgya, de akaratlanul is megfordul a fejében, hogy ő a nevetéses, ez a gondolat pedig egyáltalán nem tetszik neki. Még úgyis dühíti, hogy bőven benne volt a pakliban a pofára esés lehetősége - elvégre ittas matrózok nagyotmondásainak jobb, ha nem tulajdonít túl nagy jelentőséget az ember.
Az aprócska kapitány egy darabig az asztalán kutat, majd hamarosan egy papírossal tér vissza, melynek tartalmát rögvest a kreol elé tárja. Alaposan megszemlélve a gyerekrajzot más körülmények között talán maga is felkacagna, most azonban egy hatalmas, fájdalmasan lemondó sóhaj szakad fel belőle mindössze.*
- Al'ellayk! *dörmögi az orra alatt a nyugati káromkodást, s mérgesen gondol vissza arra a nyomorultra, aki idáig kísérte. Vajon szándékosan verte át, vagy ténylegesen ennyire ostoba volt? Úgy sejti erre már nem fog fény derülni, de mindenesetre megfogadja magában, hogy leveri rajta azt a száz aranyat, ha újra meglátja.
Ettől függetlenül esze ágában sincs sarkon fordulni és annyiban hagyni az egészet, ennél azért keményebb fából faragták. Kincses térkép ide vagy oda, egyértelmű, hogy akad még a nőnél egy s más, látszik, hogy egészen komoly térképgyűjteménnyel rendelkezik.
Szerencsére nem is kell előadnia magát, készségesen alkut ajánlanak neki enélkül is, méghozzá olyat kérnek tőle, amivel gyorsan elő fog tudni rukkolni. Ez pedig végre kedélyes mosolyt csal az arcára.*
- Ördögvigyorom és hodarilom is akad *bök fejével az erszénye felé* - Nem akarok tolakodónak tűnni, de talán a válasz segíthet eldönteni, melyikkel járnátok jobban. Hova visztek lányokat? *valóban fontos lehet tudni, hogy milyen távra kell kiütni őket, de valószínűleg mindenképpen az erősebb nyugtatót ajánlaná. A kíváncsiság sokkalta inkább furdalja, Dayaneertól nem áll oly távol a rabszolgakereskedés világa, wegtoreni kupeckörökben azért nem ismeretlen az ilyesmi - a kis kellemetlen személyes tapasztalatairól nem is beszélve. Nem nagyon találkozott viszont eddig olyannal, aki ládákba tuszkolta volna az élő rakományt, ez talán valamiféle újfajta csempészmódszer lehet?
A térképet alaposan megnézi magának. Annyit azért hajózott a környéken, hogy néhány útvonalat felismerjen, ez pedig meggyőzze őt a pergamen hitelességéről.*
- Megegyeztünk, Kapitány! *veszi elő az erszényét és számol le 300 aranyat
, aztán kutatja is tengerészkabátja zsebében korábbi szerzeményeit* - Melyik növénnyel szolgálhatok?
1139. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-02-11 20:28:20
Üzenet elküldve: 2026-02-11 20:28:20
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Járt utak//
-Hát persze hogy nem.
*Feleli sunyi vigyorral az orra alatt. Közben pedig amíg a nőt hallgatja maga mellől egy aprócska bicskát ragad, amivel egy almát kezd szeletelni, hogy azt rágcsálhassa. A térkép hallatán felhúzza a szemöldökét, szemei pedig igencsak tágra nyílnak.*
-A Rumosban? Tudnak azok olvasni egyáltalán? Térkép...?
*Kérdi hitetlenkedve, aztán gyorsan próbálja összerakni fejében a képet. Az asztalára néz, majd néhány másodpercnyi gondolkodás után hangosan felröhög. Lehuppan a hordóról, és az asztalához lép, ahol némi kutakodás után előránt egy papírdarabot, és még mindig kuncogva mutatja meg Dayaneernek. Láthatja rajta, hogy igencsak ügyetlen gyermekrajzocska, egy jó nagy piros X-el egy szigetecske közepén.*
-Egy kölyök adta ajándékba nemrég, az unokaöcsém.
*Megrázza a fejét, és a nevetés szépen lassan mosollyá válik.*
-Barmok.
*Teszi hozzá, a rajzolt "térképet" pedig még elnézi egy darabig, mielőtt a helyére rakná. Természetesen a kapitány sem ostoba, ellentétben azokkal, akik a Rumosban róla pletykálnak, s egy jó üzlettől aligha állna el. Sokáig nem is válaszol, csak nézi a másikat és idegesítő módon rágcsálja tovább az almadarabkákat.*
-Hát.
*Kezd bele, mielőtt nyelne egy nagyobb falatot.*
-Talán akadhat itt valami.
*Az egyik polchoz lép az alacsony asszonyság, kezeit pedig lassan húzza végig a tekercsek és pergamenek szélein. Az egyiknél megáll és a wegtorenire néz, majd tovább csúsztatja kezét és végül egy másik tekercset húz elő.*
-A wegtoreniek is olyanok mint az összes többi, de nekem senki aranya nem büdös.
*Megrántja vállait, ő a tengernek él, ott pedig csak a szél és az istenek parancsolhatnak neki.*
-Habár, ha tényleg ritkaságokkal kereskedsz... Jó lenne valami erős nyugtató, ami kiüti a lányokat a ládákban utazás közben. Most ötöt kell szállítanom.
*A tekercset szétnyitja Dayaneernek, hogy megnézhesse magának, azt láthatja rajta, hogy a közismertebb, főbb kereskedelmi útvonalakat tartalmazza, meg a környékbéli feltérképezett szigeteket. Ha évekig hajózna ezeket valószínűleg fejből tudná, de éppen ez a térképek szépsége.*
-Ha tudsz szerezni valami jóféle bódítót, és megfejeled mondjuk háromszáz arannyal megegyeztünk.
-Hát persze hogy nem.
*Feleli sunyi vigyorral az orra alatt. Közben pedig amíg a nőt hallgatja maga mellől egy aprócska bicskát ragad, amivel egy almát kezd szeletelni, hogy azt rágcsálhassa. A térkép hallatán felhúzza a szemöldökét, szemei pedig igencsak tágra nyílnak.*
-A Rumosban? Tudnak azok olvasni egyáltalán? Térkép...?
*Kérdi hitetlenkedve, aztán gyorsan próbálja összerakni fejében a képet. Az asztalára néz, majd néhány másodpercnyi gondolkodás után hangosan felröhög. Lehuppan a hordóról, és az asztalához lép, ahol némi kutakodás után előránt egy papírdarabot, és még mindig kuncogva mutatja meg Dayaneernek. Láthatja rajta, hogy igencsak ügyetlen gyermekrajzocska, egy jó nagy piros X-el egy szigetecske közepén.*
-Egy kölyök adta ajándékba nemrég, az unokaöcsém.
*Megrázza a fejét, és a nevetés szépen lassan mosollyá válik.*
-Barmok.
*Teszi hozzá, a rajzolt "térképet" pedig még elnézi egy darabig, mielőtt a helyére rakná. Természetesen a kapitány sem ostoba, ellentétben azokkal, akik a Rumosban róla pletykálnak, s egy jó üzlettől aligha állna el. Sokáig nem is válaszol, csak nézi a másikat és idegesítő módon rágcsálja tovább az almadarabkákat.*
-Hát.
*Kezd bele, mielőtt nyelne egy nagyobb falatot.*
-Talán akadhat itt valami.
*Az egyik polchoz lép az alacsony asszonyság, kezeit pedig lassan húzza végig a tekercsek és pergamenek szélein. Az egyiknél megáll és a wegtorenire néz, majd tovább csúsztatja kezét és végül egy másik tekercset húz elő.*
-A wegtoreniek is olyanok mint az összes többi, de nekem senki aranya nem büdös.
*Megrántja vállait, ő a tengernek él, ott pedig csak a szél és az istenek parancsolhatnak neki.*
-Habár, ha tényleg ritkaságokkal kereskedsz... Jó lenne valami erős nyugtató, ami kiüti a lányokat a ládákban utazás közben. Most ötöt kell szállítanom.
*A tekercset szétnyitja Dayaneernek, hogy megnézhesse magának, azt láthatja rajta, hogy a közismertebb, főbb kereskedelmi útvonalakat tartalmazza, meg a környékbéli feltérképezett szigeteket. Ha évekig hajózna ezeket valószínűleg fejből tudná, de éppen ez a térképek szépsége.*
-Ha tudsz szerezni valami jóféle bódítót, és megfejeled mondjuk háromszáz arannyal megegyeztünk.
1138. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-02-10 20:58:00
Üzenet elküldve: 2026-02-10 20:58:00
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Járt utak//
*A valóság az, hogy igazi ritkaságokkal Dayaneer eddig azért nem igazán kereskedett, az valahogy mindig is inkább Cressys asztala volt. Bizonyos köröknek szinte bármit képes volt megszerezni, s ha az ember rákérdezett hogyan csinálta, mindig csak egy rátarti mosoly ült az arcán. Az a fajta, amiben talál valami furcsán aggasztót az ember, olyan, ami után nincs is kedve tovább kérdezősködni, mert ráébred, hogy az a legjobb, ha nem tudja. Ezekből az ügyletekből mindig kihagyta Dayát, rá mindig is csak a jól bejáratott wegtoreni árucikkek kivitele maradt, de ezt sohasem bánta különösebben. Ettől függetlenül úgy sejti, egy egyszerű térkép megszerzésével még elbánik, akad azért annyi ismerete a közeli szigetekről és tengeri útvonalakról véleménye szerint, hogy ne tudják olyan könnyen csőbe húzni vele.
Archev Salen kapitány kérdésére ugyan nyitná a száját, alkalma már nem akad felelni. A nő érthető okokból nem a kikötőben szándékszik vele tárgyalni, s hamarosan követi is őt a hajójára. Borzasztó milyen régen nem járt már hajón. Még ha nem is emlékeztet a hazai puccosabb karavellákra, kedélyesen issza magába a látványt, szívja magába a deszkák között megülő tengervíz illatát. Mit nem adna most, ha tengerre szállhatna velük, akár csak néhány órácskára... Akkurátusan tereli vissza gondolatait a megfelelő mederbe egy halk torokköszörüléssel, s hamarosan zárja is maga után a kapitányi kabin ajtaját. Vet egy gyors pillantást a berendezésre: a kötetekre, a pergamenre, az asztrolábiumokra, kvadránsokra, a feltekert térképekre. Elsőre egészen úgy tűnik olyan helyen jár, ahol talán nem akarnak majd valami hamis térképet rásózni. A kapitány olyannak tűnik, aki meg tudná állapítani egyről, ha nem volna valódi, ebből persze nem következik egyenesen, hogy készségesen áll majd a rendelkezésére.*
- Nem tudom a nevüket *válaszol végül zöldjeit az asszonykára emelve, bár túl sok oka nincs annak a nagyszájú matróznak védeni a hátsófelét. Valahogy most mégis így érzi helyesnek, na meg a nevére sem emlékszik már.* - Csak a Rumosban hallottam, hogy beszélnek magáról meg egy térképről.
*Mivel hellyel nem kínálták még, egyelőre csak álldogál, aztán hamarosan hátát egy tartóoszlopnak veti a nővel szemben.*
- Én pedig egészen véletlenül épp térképek után kajtatok. Tudod Kapitány, rettentően nehéz manapság kartográfusra lelni *fájdalmasan felsóhajt* - Kénytelen az ember innen-onnan összehalászni az ilyesmit.
*Épp csak egy mosoly halovány árnya suhan át arcán a kérdésre*
- Mert megfizetem *érkezik először a kézenfekvő felelet, hogy aztán sokkalta nyájasabban húzza el a mézesmadzagot* - És biztos tudod, egy wegtoreni kupeccel mindig érdemes jó barátságot ápolni. *itt már elenged egy szélesebb mosolyt*
*A valóság az, hogy igazi ritkaságokkal Dayaneer eddig azért nem igazán kereskedett, az valahogy mindig is inkább Cressys asztala volt. Bizonyos köröknek szinte bármit képes volt megszerezni, s ha az ember rákérdezett hogyan csinálta, mindig csak egy rátarti mosoly ült az arcán. Az a fajta, amiben talál valami furcsán aggasztót az ember, olyan, ami után nincs is kedve tovább kérdezősködni, mert ráébred, hogy az a legjobb, ha nem tudja. Ezekből az ügyletekből mindig kihagyta Dayát, rá mindig is csak a jól bejáratott wegtoreni árucikkek kivitele maradt, de ezt sohasem bánta különösebben. Ettől függetlenül úgy sejti, egy egyszerű térkép megszerzésével még elbánik, akad azért annyi ismerete a közeli szigetekről és tengeri útvonalakról véleménye szerint, hogy ne tudják olyan könnyen csőbe húzni vele.
Archev Salen kapitány kérdésére ugyan nyitná a száját, alkalma már nem akad felelni. A nő érthető okokból nem a kikötőben szándékszik vele tárgyalni, s hamarosan követi is őt a hajójára. Borzasztó milyen régen nem járt már hajón. Még ha nem is emlékeztet a hazai puccosabb karavellákra, kedélyesen issza magába a látványt, szívja magába a deszkák között megülő tengervíz illatát. Mit nem adna most, ha tengerre szállhatna velük, akár csak néhány órácskára... Akkurátusan tereli vissza gondolatait a megfelelő mederbe egy halk torokköszörüléssel, s hamarosan zárja is maga után a kapitányi kabin ajtaját. Vet egy gyors pillantást a berendezésre: a kötetekre, a pergamenre, az asztrolábiumokra, kvadránsokra, a feltekert térképekre. Elsőre egészen úgy tűnik olyan helyen jár, ahol talán nem akarnak majd valami hamis térképet rásózni. A kapitány olyannak tűnik, aki meg tudná állapítani egyről, ha nem volna valódi, ebből persze nem következik egyenesen, hogy készségesen áll majd a rendelkezésére.*
- Nem tudom a nevüket *válaszol végül zöldjeit az asszonykára emelve, bár túl sok oka nincs annak a nagyszájú matróznak védeni a hátsófelét. Valahogy most mégis így érzi helyesnek, na meg a nevére sem emlékszik már.* - Csak a Rumosban hallottam, hogy beszélnek magáról meg egy térképről.
*Mivel hellyel nem kínálták még, egyelőre csak álldogál, aztán hamarosan hátát egy tartóoszlopnak veti a nővel szemben.*
- Én pedig egészen véletlenül épp térképek után kajtatok. Tudod Kapitány, rettentően nehéz manapság kartográfusra lelni *fájdalmasan felsóhajt* - Kénytelen az ember innen-onnan összehalászni az ilyesmit.
*Épp csak egy mosoly halovány árnya suhan át arcán a kérdésre*
- Mert megfizetem *érkezik először a kézenfekvő felelet, hogy aztán sokkalta nyájasabban húzza el a mézesmadzagot* - És biztos tudod, egy wegtoreni kupeccel mindig érdemes jó barátságot ápolni. *itt már elenged egy szélesebb mosolyt*
1137. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-02-08 20:27:12
Üzenet elküldve: 2026-02-08 20:27:12
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Járt utak//
-Úgy van.
*Feleli kurtán az alacsony, őszeshajú kapitány asszony, kinek a tartása nem is lehetne katonásabb. Karjait mellkasa előtt fonja össze, és úgy méricskéli a másikat.*
-Dayaneer, aki ritka holmikkal kereskedik, mi? Micsoda véletlen.
*Jobb kezével megdörzsöli az állát, egy régi vágás apró hege virít ott, bizonyára néha még mindig viszket.*
-És miféle ritka holmikkal?
*Teszi fel rögtön a kérdést, kicsit figyelmen kívül hagyva azt, hogy akár nála is lehet valami. De rögtön folytatja is.*
-Várj. Ne itt. Gyere.
*Int kezével, és visszaindul a fedélzet felé.*
-Sok itt a kíváncsi fül.
*Szemével csak egy-egy gyors pillantást vált a két másik nővel, akik bólintanak, és visszatérnek a környék pásztázásához.*
-Ne bajlódj a fegyvereiddel, maradhatnak, ha bajt akarnál keverni, nos legfeljebb együtt halunk meg.
*Mondja vigyorogva, meglepően tiszta és jó állapotú fogait megvillantva. Amennyiben Dayaneer követi a kapitányt, úgy hamar bent találhatja magát a kabinban. Ott aztán minden akad, amit csak az ember lánya el tud képzelni egy rendszerető kalózról. Furcsa mérőeszközök, naplók hada katonásan egymásra pakolva, térképek, mindenféle rajzok, s egy igencsak impozáns, aranyozott markolatú hosszútőr az asztalon.*
-Mielőtt bármiről is beszélnénk... Ki volt az a madárka, akinek dalolni támadt kedve?
*Kérdezi egykedvűen, közben pedig lehuppan egy hordó tetejére. Így is nagyjából szemmagasságban lehet legfeljebb Dayaneerrel.*
-És miért adnék én neked bármit is?
-Úgy van.
*Feleli kurtán az alacsony, őszeshajú kapitány asszony, kinek a tartása nem is lehetne katonásabb. Karjait mellkasa előtt fonja össze, és úgy méricskéli a másikat.*
-Dayaneer, aki ritka holmikkal kereskedik, mi? Micsoda véletlen.
*Jobb kezével megdörzsöli az állát, egy régi vágás apró hege virít ott, bizonyára néha még mindig viszket.*
-És miféle ritka holmikkal?
*Teszi fel rögtön a kérdést, kicsit figyelmen kívül hagyva azt, hogy akár nála is lehet valami. De rögtön folytatja is.*
-Várj. Ne itt. Gyere.
*Int kezével, és visszaindul a fedélzet felé.*
-Sok itt a kíváncsi fül.
*Szemével csak egy-egy gyors pillantást vált a két másik nővel, akik bólintanak, és visszatérnek a környék pásztázásához.*
-Ne bajlódj a fegyvereiddel, maradhatnak, ha bajt akarnál keverni, nos legfeljebb együtt halunk meg.
*Mondja vigyorogva, meglepően tiszta és jó állapotú fogait megvillantva. Amennyiben Dayaneer követi a kapitányt, úgy hamar bent találhatja magát a kabinban. Ott aztán minden akad, amit csak az ember lánya el tud képzelni egy rendszerető kalózról. Furcsa mérőeszközök, naplók hada katonásan egymásra pakolva, térképek, mindenféle rajzok, s egy igencsak impozáns, aranyozott markolatú hosszútőr az asztalon.*
-Mielőtt bármiről is beszélnénk... Ki volt az a madárka, akinek dalolni támadt kedve?
*Kérdezi egykedvűen, közben pedig lehuppan egy hordó tetejére. Így is nagyjából szemmagasságban lehet legfeljebb Dayaneerrel.*
-És miért adnék én neked bármit is?
1136. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-02-05 04:51:08
Üzenet elküldve: 2026-02-05 04:51:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 190
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Egy ilyen út után még a Kikötő, fényesnek és patinásnak a legnagyobb jó szándékkal sem nevezhető látképe is igazán felderíti az ember szívét. Igénytelen kalyibák, arrébb igénytelen vályog- és kőépületek, meg az egészből nagy hodályként feszítő Vámház, ami szintúgy nem az építészeti esztétika csúcsa. Pont illik ide, ahogy Doras is. Nem túl bizalomgerjesztő, de magabíró tömeg, ami a funkcióját tökéletesen ellátja.
A zsoldos csak egy pillanatra áll meg, míg végigfuttatja tekintetét a dokkok mentén fellógatottak nem is rövid során.*
- Mi a hét pokol? *Grimaszba húzódik a képe. Ilyesmit nem nagyon látni a hegy innenső oldalán. Azokból a kecskebaszó thargokból sok mindent kinéz, de azok minek húznának ilyen rohadványos szélharangsort másnak az udvarába? Az az érzése, sok dologról maradt le, míg odavolt.
Megböki a lova oldalát a csizmájával, és elindul a bentebbi kis utcácskák felé. Egyszer-egyszer elbizonytalanodik az irányban, de azért viszonylagos bizonyossággal veszi az irányt a Rumos felé. Egy ideje nem járt itt, és ezek a lepukkant sikátorok mind ugyanolyan. Amennyi gazdagságot itt megforgatnak a hajók, abból egy büdös peták nem marad itt. Legalábbis a külcsín, némi kivételtől eltekintve ezt mutatja. Az egész hely nyomorúságtól, halbelsőségtől és húgytól bűzlik. Még jó, hogy az eső most javarészt maga alá nyomja ezt a jellegzetes, kétes bukét.
Nem sokan járnak az utcákon, de ahogy közelít a kocsma felé, már hallani a részeg gajdolás és a hőbörgés szívet melengető hangjait. Igazi "hazaértem" hangulat csiklandozza Dorast, de ennek nincs tulajdonképpeni kötődése magához a helyhez. Úgy általában szól minden kricsminek, ami szesszel, száraz fekhellyel és jó esetben valamirevaló ribancokkal szolgálhat egy ilyen tetves nap végén.*
A zsoldos csak egy pillanatra áll meg, míg végigfuttatja tekintetét a dokkok mentén fellógatottak nem is rövid során.*
- Mi a hét pokol? *Grimaszba húzódik a képe. Ilyesmit nem nagyon látni a hegy innenső oldalán. Azokból a kecskebaszó thargokból sok mindent kinéz, de azok minek húznának ilyen rohadványos szélharangsort másnak az udvarába? Az az érzése, sok dologról maradt le, míg odavolt.
Megböki a lova oldalát a csizmájával, és elindul a bentebbi kis utcácskák felé. Egyszer-egyszer elbizonytalanodik az irányban, de azért viszonylagos bizonyossággal veszi az irányt a Rumos felé. Egy ideje nem járt itt, és ezek a lepukkant sikátorok mind ugyanolyan. Amennyi gazdagságot itt megforgatnak a hajók, abból egy büdös peták nem marad itt. Legalábbis a külcsín, némi kivételtől eltekintve ezt mutatja. Az egész hely nyomorúságtól, halbelsőségtől és húgytól bűzlik. Még jó, hogy az eső most javarészt maga alá nyomja ezt a jellegzetes, kétes bukét.
Nem sokan járnak az utcákon, de ahogy közelít a kocsma felé, már hallani a részeg gajdolás és a hőbörgés szívet melengető hangjait. Igazi "hazaértem" hangulat csiklandozza Dorast, de ennek nincs tulajdonképpeni kötődése magához a helyhez. Úgy általában szól minden kricsminek, ami szesszel, száraz fekhellyel és jó esetben valamirevaló ribancokkal szolgálhat egy ilyen tetves nap végén.*
1135. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-02-04 19:30:54
Üzenet elküldve: 2026-02-04 19:30:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 23
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A sziget szellemei//
*Érez valamiféle halványan megbúvó fricskát abban a kérdésben. Mintha a hosszúfülű ezzel kívánná aláásni az Akadémia tekintélyét, s ezzel pozicionálná magát annál feljebb a tudás képzeletbeli kis tölgyfáján. Fel is horkanna némi sértettséggel ezen talán, ha sikerülne tisztán látnia a szándékot. Most azonban nem tudja eldönteni, hogy az elfekre oly jellemző gőg beszél a férfiból vagy csupán valami ártatlan bohókásság - utóbbi a korábbi viselkedése fényében sokkal valószínűbbnek tűnik. Nem akad hát fenn így a dolgon, a mosolygó megjegyzést elengedi a füle mellett, a tényt azonban már kevésbé, hogy nem szolgálnak számára magyarázattal.*
- Miért hívják tündérmágiának? *érdeklődik finoman, belül azonban kissé bosszantja, hogy külön rá kell erre kérdeznie. Valamiért ezen hiányosságától most egy pillanat erejéig egészen tudatlan kis csitrinek érzi magát.
Némi megnyugvással tölti el, hogy a pipát végül mágia segítségével sikerül meggyújtania a másiknak, így legalább bebizonyosodik, hogy nem sült bolond. Legalább is, nem teljesen! Képzelt varázslás ide vagy oda, azért a fickó meglehetősen furcsa, s akármennyire is tűnjön ez elsőre ártalmatlannak, jobbnak látja elővigyázatosnak lenni kicsit vele. Egy flepnisnél már csak egy olyan flepnis veszélyesebb, amelyik varázsolni is tud.
Fokozott éberségén mondhatni nem sokat csillapít a hajón összeverődött társaság, polgári körökben nevelkedett privilegizált kisasszonyok még a mezei matrózoktól is képesek tartani. Avatatlan pillantások nem igazán tudnak különbséget tenni az átlagosan morcos és a valóban elkerülendő tengerészek között.*
- Megint? *pislant némi illetődöttséggel hangjában a másikra* - Hát maga harcolni is szokott? *érződik benne némi hitetlenkedés. Lehetne ezért hibáztatni? Aligha. Akármilyen magas is és gyújtja meg ügyesen a pipáját, azért még nem tűnik annak a csatamágus alkatnak. Igaz, Mylael nem igazán találkozott még csatamágussal eddigi élete során, de valahogy nem ilyen szelídképű különcök képzelni őket.*
- A lepkékre gondol? *a félvér úgy tűnik szigorúan tartja magát a formaságokhoz, s egykönnyen nem is ereszti. Több kell ahhoz egy baráti csevejnél, hogy bizalmasan szólítson meg valakit* - Bevallom számolok azzal, hogy nem lelek rájuk. *sóhajtja, de nem túl keserűen, inkább csak az esélyeket jól ismerő kutató realizmusával* - Tudja, az sem kizárt, hogy már le is késtük a rajzásukat.
*Miközben beszélgetnek, a hajó lassacskán indulni látszik. A sokat emlegetett Jorvan Drayke kapitány nem nagyon mutatja magát, épp csak néha-néha feltűnik a fedélzeten cikázva, fél füllel azonban hallhatják, ahogy az első tiszt ad egy kurta tájékoztatást az utazásról.*
*Érez valamiféle halványan megbúvó fricskát abban a kérdésben. Mintha a hosszúfülű ezzel kívánná aláásni az Akadémia tekintélyét, s ezzel pozicionálná magát annál feljebb a tudás képzeletbeli kis tölgyfáján. Fel is horkanna némi sértettséggel ezen talán, ha sikerülne tisztán látnia a szándékot. Most azonban nem tudja eldönteni, hogy az elfekre oly jellemző gőg beszél a férfiból vagy csupán valami ártatlan bohókásság - utóbbi a korábbi viselkedése fényében sokkal valószínűbbnek tűnik. Nem akad hát fenn így a dolgon, a mosolygó megjegyzést elengedi a füle mellett, a tényt azonban már kevésbé, hogy nem szolgálnak számára magyarázattal.*
- Miért hívják tündérmágiának? *érdeklődik finoman, belül azonban kissé bosszantja, hogy külön rá kell erre kérdeznie. Valamiért ezen hiányosságától most egy pillanat erejéig egészen tudatlan kis csitrinek érzi magát.
Némi megnyugvással tölti el, hogy a pipát végül mágia segítségével sikerül meggyújtania a másiknak, így legalább bebizonyosodik, hogy nem sült bolond. Legalább is, nem teljesen! Képzelt varázslás ide vagy oda, azért a fickó meglehetősen furcsa, s akármennyire is tűnjön ez elsőre ártalmatlannak, jobbnak látja elővigyázatosnak lenni kicsit vele. Egy flepnisnél már csak egy olyan flepnis veszélyesebb, amelyik varázsolni is tud.
Fokozott éberségén mondhatni nem sokat csillapít a hajón összeverődött társaság, polgári körökben nevelkedett privilegizált kisasszonyok még a mezei matrózoktól is képesek tartani. Avatatlan pillantások nem igazán tudnak különbséget tenni az átlagosan morcos és a valóban elkerülendő tengerészek között.*
- Megint? *pislant némi illetődöttséggel hangjában a másikra* - Hát maga harcolni is szokott? *érződik benne némi hitetlenkedés. Lehetne ezért hibáztatni? Aligha. Akármilyen magas is és gyújtja meg ügyesen a pipáját, azért még nem tűnik annak a csatamágus alkatnak. Igaz, Mylael nem igazán találkozott még csatamágussal eddigi élete során, de valahogy nem ilyen szelídképű különcök képzelni őket.*
- A lepkékre gondol? *a félvér úgy tűnik szigorúan tartja magát a formaságokhoz, s egykönnyen nem is ereszti. Több kell ahhoz egy baráti csevejnél, hogy bizalmasan szólítson meg valakit* - Bevallom számolok azzal, hogy nem lelek rájuk. *sóhajtja, de nem túl keserűen, inkább csak az esélyeket jól ismerő kutató realizmusával* - Tudja, az sem kizárt, hogy már le is késtük a rajzásukat.
*Miközben beszélgetnek, a hajó lassacskán indulni látszik. A sokat emlegetett Jorvan Drayke kapitány nem nagyon mutatja magát, épp csak néha-néha feltűnik a fedélzeten cikázva, fél füllel azonban hallhatják, ahogy az első tiszt ad egy kurta tájékoztatást az utazásról.*
1134. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-02-04 18:12:36
Üzenet elküldve: 2026-02-04 18:12:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Járt utak//
*Archev Salen - akárhogy is kutatja a nevet az elméjében, nem talál hozzá arcot, de még csak az sem rémlik, hogy bárki valaha felemlegette volna neki. Egy rátarti kis hang rögvest aljas módon sutyorogja, hogy akkor bizonyára nem lehet valami nagy kapitány. Szereti azt képzelni, hogy minden olyan alak nevét ismeri errefelé, aki számít.
A két nőt elnézve megfordult a fejében, hogy ez a hölgyeim megnevezés talán nem fog osztatlan sikert aratni tengerészi körökben, de a kupec betanult, nyájas udvariassága sokszor felülkerekedik a megérzésen. Azért a tapasztalat azt mondatja, hogy inkább preferálják a leányok, hogy így nevezzék őket, minthogy vérig sértődjenek rajta. A hahota nos, egy egyelőre ártalmatlannak tűnő középút.
Alkalma sincs egyáltalán belekezdeni valamiféle puhatoló kérdésbe, hamarosan öblös hang morran a hajó felől, a mindeddig számára haszontalan tengerészek arcáról egy pillanat alatt fagy le a mosoly, jóízű nevetésnek immáron nyoma sincsen. Dayaneer különösebben nem rendül meg egy korosodó kapitány láttán, akadt már persze olyan, akitől az ő ereiben is megfagyott a vér, de első pillantásra a fickó nem erősíti ezeknek a táborát. Ha netán személyesen ismerné, vagy egyáltalán hallott volna róla, talán más lenne a helyzet. Könnyen lehet, hogy bőszen van oka félni.
A méricskélő pillantásokat higgadtan tűri, sőt, maga is megszemléli az őszülő szemöldököt, közben épp csak egy értetlen pillantás felel arra a feltett kérdésre. Már nyitná a száját, mikor a kis komédia lejátszódik előtte, az illetődés csaknem előcsal belőle egy kuncogást. De tartja magát, igaz, nehézkesen.*
- Archev Salen kapitányhoz volna szerencsém? *kérdez, miután úgy ítéli, a váratlan közjáték véget ért, s veszi a bátorságot, hogy egy lépéssel közeledjen. Megigazítja a korábban hajába aggatott azúr kendőt, mintha ezzel próbálna jobb benyomást kelteni, majd széles, kedélyes mosolyra húzza bordó ajkait.*
- A nevem Dayaneer *kicsit még fejet is hajt tisztelettudóan, de azért nem ripacs módjára* - Ritka holmikkal kereskedem itt a környéken. *mutat maga köré finom túlzása közben, ennyi füllentés persze bőven belefér a dologba. A lényeg mindössze annyi, hogy a másik értésére adja, valamiféle kupec.* - Azt csicseregték a madarak van valamije, ami érdekes lehet a számomra.
*Archev Salen - akárhogy is kutatja a nevet az elméjében, nem talál hozzá arcot, de még csak az sem rémlik, hogy bárki valaha felemlegette volna neki. Egy rátarti kis hang rögvest aljas módon sutyorogja, hogy akkor bizonyára nem lehet valami nagy kapitány. Szereti azt képzelni, hogy minden olyan alak nevét ismeri errefelé, aki számít.
A két nőt elnézve megfordult a fejében, hogy ez a hölgyeim megnevezés talán nem fog osztatlan sikert aratni tengerészi körökben, de a kupec betanult, nyájas udvariassága sokszor felülkerekedik a megérzésen. Azért a tapasztalat azt mondatja, hogy inkább preferálják a leányok, hogy így nevezzék őket, minthogy vérig sértődjenek rajta. A hahota nos, egy egyelőre ártalmatlannak tűnő középút.
Alkalma sincs egyáltalán belekezdeni valamiféle puhatoló kérdésbe, hamarosan öblös hang morran a hajó felől, a mindeddig számára haszontalan tengerészek arcáról egy pillanat alatt fagy le a mosoly, jóízű nevetésnek immáron nyoma sincsen. Dayaneer különösebben nem rendül meg egy korosodó kapitány láttán, akadt már persze olyan, akitől az ő ereiben is megfagyott a vér, de első pillantásra a fickó nem erősíti ezeknek a táborát. Ha netán személyesen ismerné, vagy egyáltalán hallott volna róla, talán más lenne a helyzet. Könnyen lehet, hogy bőszen van oka félni.
A méricskélő pillantásokat higgadtan tűri, sőt, maga is megszemléli az őszülő szemöldököt, közben épp csak egy értetlen pillantás felel arra a feltett kérdésre. Már nyitná a száját, mikor a kis komédia lejátszódik előtte, az illetődés csaknem előcsal belőle egy kuncogást. De tartja magát, igaz, nehézkesen.*
- Archev Salen kapitányhoz volna szerencsém? *kérdez, miután úgy ítéli, a váratlan közjáték véget ért, s veszi a bátorságot, hogy egy lépéssel közeledjen. Megigazítja a korábban hajába aggatott azúr kendőt, mintha ezzel próbálna jobb benyomást kelteni, majd széles, kedélyes mosolyra húzza bordó ajkait.*
- A nevem Dayaneer *kicsit még fejet is hajt tisztelettudóan, de azért nem ripacs módjára* - Ritka holmikkal kereskedem itt a környéken. *mutat maga köré finom túlzása közben, ennyi füllentés persze bőven belefér a dologba. A lényeg mindössze annyi, hogy a másik értésére adja, valamiféle kupec.* - Azt csicseregték a madarak van valamije, ami érdekes lehet a számomra.
1133. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-31 20:17:49
Üzenet elküldve: 2026-01-31 20:17:49
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Járt utak//
-Salen. Archev Salen.
*Mondja szinte suttogva, mintha félne tőle, hogy mások is meghallják hogy kimondta, majd felmarkolja az aranyat és széles vigyorral a képén el is tűnik a szemek elől, mintha sosem lett volna ott. Dayaneer aztán megközelíti a két őrt, akik a köszöntést hallva először a kreol bőrű nőre néznek, majd szinte tűpontosan egyszerre egymásra, majd vissza az érkezőre, és ismét egymásra mielőtt hangosan röhögni kezdenének. Az alacsony, vékonyabb nő néha még bele is röfög a nevetésbe.*
-HÖLGYEIM!
*Mondja a másik és talán még egy kósza könnycsepp is megszalad az egyik szeméből. Rég hívta őket bárki is hölgynek, ha egyáltalán valaha, ők pedig meglehetősen meg is dolgoztak a hírnevükért.*
-Mi a fasz van patkány banda?
*Borzongató hang dörren a fedélzetből a dokkokra, a két nő pedig szemlátomást rögtön lefagy. Arcukon halálos mozdulatlanság, szemeik kikerekednek, a bőrük pedig az eddiginél is fehérebbre változik, ahogy kiszalad belőlük a vér. Vigyázzba vágják magukat ahogy a recsegő padlón egyre közelebbről hallani egy csizma lassú koppanását. A kapitány az, ki hamar ki is lép a dokkokra, az őszes szemöldöke ráncolásából is tudják már, hogy igencsak morcosan kelt fel. Mielőtt azonban tovább piszkálhatná a legénységet, meglátja Dayaneert, aki ismeretlen számára. Alaposan felméri őt, karjait a mellkasa előtt fonja össze.*
-Hát te? Te is egy vagy a csomagok közül?
*Majd a nagydarabhoz fordul.*
-Mondtam már, hogy itt ne mutogassátok őket.
*Odasétál hozzá, alaposan felnéz rá, majd néhány lépést tesz hogy egy aprócska dobozt hozzon a hóna alatt. Leteszi a földre, nagyot sóhajtva feláll rá, kinyújtja karját és jól homlokon csapja néhányszor a másikat.*
-Do-boz-ba. Do-boz-ba. Hm?
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.31 20:19:37
-Salen. Archev Salen.
*Mondja szinte suttogva, mintha félne tőle, hogy mások is meghallják hogy kimondta, majd felmarkolja az aranyat és széles vigyorral a képén el is tűnik a szemek elől, mintha sosem lett volna ott. Dayaneer aztán megközelíti a két őrt, akik a köszöntést hallva először a kreol bőrű nőre néznek, majd szinte tűpontosan egyszerre egymásra, majd vissza az érkezőre, és ismét egymásra mielőtt hangosan röhögni kezdenének. Az alacsony, vékonyabb nő néha még bele is röfög a nevetésbe.*
-HÖLGYEIM!
*Mondja a másik és talán még egy kósza könnycsepp is megszalad az egyik szeméből. Rég hívta őket bárki is hölgynek, ha egyáltalán valaha, ők pedig meglehetősen meg is dolgoztak a hírnevükért.*
-Mi a fasz van patkány banda?
*Borzongató hang dörren a fedélzetből a dokkokra, a két nő pedig szemlátomást rögtön lefagy. Arcukon halálos mozdulatlanság, szemeik kikerekednek, a bőrük pedig az eddiginél is fehérebbre változik, ahogy kiszalad belőlük a vér. Vigyázzba vágják magukat ahogy a recsegő padlón egyre közelebbről hallani egy csizma lassú koppanását. A kapitány az, ki hamar ki is lép a dokkokra, az őszes szemöldöke ráncolásából is tudják már, hogy igencsak morcosan kelt fel. Mielőtt azonban tovább piszkálhatná a legénységet, meglátja Dayaneert, aki ismeretlen számára. Alaposan felméri őt, karjait a mellkasa előtt fonja össze.*
-Hát te? Te is egy vagy a csomagok közül?
*Majd a nagydarabhoz fordul.*
-Mondtam már, hogy itt ne mutogassátok őket.
*Odasétál hozzá, alaposan felnéz rá, majd néhány lépést tesz hogy egy aprócska dobozt hozzon a hóna alatt. Leteszi a földre, nagyot sóhajtva feláll rá, kinyújtja karját és jól homlokon csapja néhányszor a másikat.*
-Do-boz-ba. Do-boz-ba. Hm?
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.31 20:19:37
1132. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-29 13:12:56
Üzenet elküldve: 2026-01-29 13:12:56
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tengerre valók//
*Pontosan érzi, hogy a kabátja iránt érdeklődő kérdés épp annyira őszinte és természetes, mint az, hogy ő maga pont a kabátot említette.*
- Meleg. *-válaszolja, szeme sarkából a lányra sandítva. Az előbb is ilyen távolságban volt, vagy azóta közelebb került hozzá..?-* És az enyém. Csak most épp nem nálam van.
*Persze, hogy nem. A kockák nem voltak jók hozzá, így a kabátja, amit tétként rakott fel két zacskónyi különösen aromás dohány ellenében, most annál a kopasz fickónál van. Legalábbis reméli, hogy még nála van, és nem játszotta már el azóta ő is. A gondolattól szemöldökei között két halvány, függőleges árok jelenik meg.
Ezek az árkok akkor is ott maradnak, amikor a lány szinte rátartin válaszol a neki feltett kérdésre, amellyel saját bosszúságát próbálta elmaszatolni. Ahogy a vörös nekiáll elsorolni hogy mi mindenről tud, látszólag oda sem figyel, valójában pedig igencsak hegyezi a fülét. Sosem árt, ha az ember tisztában van ezzel-azzal; és úgy tűnik a hangsúly alapján, hogy eléggé felpiszkálta a büszkeséget a lányban ahhoz, hogy az akár olyat is elmondjon neki, amit nem épp most talált ki.*
- A Kardhal? *-kérdez vissza, hangjából most egyértelműen kitűnik a meglepettség. Arcát a lány felé fordítja, léptei is lelassulnak kissé.-* Úgy? Pedig Pattnatt mindig miattuk vergődik.
*Ez újdonság. Ezek szerint a Kardhal kapitánya megtanult odasimulni a Patkányokhoz.*
- Szóval tudsz egy-s-mást. Ez jó. *-aprót biccent. Ha az ember tud dolgokat a Kikötőben, az sokszor nagyon hasznos tud lenni. Ő maga például olykor van, hogy nem tud ezt-azt, például most azt, hogy igazából miért is kapott kísérőt. Ahogy a Lakónegyed felé vezető utolsó pár méterre érnek, újra a lány felé sandít, aki most mintha még közelebb lenne, mint az előbb. A felismerés hirtelen éri, és legszívesebben felnevetne. Váratlanul áll meg, teljes testével a lány felé fordul, és most ezúttal maga lép közelebb, hogy egészen lefaragja a kettejük közötti távolságot. Innen, talán ebből a fél karnyújtásnyi távolságból néz bele a lány barna szemeibe. Nem szól semmit, ám tekintete mintha azt mondaná: „tudom, mit csinálsz”. Mikor mégis megszólal, ennek a felismerésnek nyoma sincs hangjában.*
- Ha ennyire kíváncsi vagy, hát elárulom. A Sárga Csukán szolgáltam pár nappal ezelőttig. *-ezzel az információval amúgy sem sokat tudna kezdeni a vörös, ebben egyébként sincs titok. Hirtelen eszébe ötlik, hogy volt kapitánya szívélyességét akár viszonozhatná is valamiképp. Előrébb hajol kissé.-* Joren azért küldött el, mert nem tetszett, hogy a legénység jussából csipeget. Tudod, hogy megy ez?! Pár aranyat csúsztatott ebbe a zsebbe, párat amabba. Mindenkiébe. Kár lenne, ha ezek a bizonyos felek megtudnák, hogy a jó kapitány egyikükben sem bízik eléggé, és a másikat is lefizeti, nem igaz?
*Tőle szokatlan, csúnyább-féle vigyor villan fel arcán egy szívdobbanás erejéig, majd kihúzza magát.*
- De elég a pletykából. Inkább azt mondd el, hogy kockázni tudsz-e? A Három Koronát játszani? *-fejével a Lakónegyed felé int-* Csak mert ahová megyek, ez lesz terítéken. Felőlem jöhetsz, ha..
*Jobb szemöldöke megemelkedik, és egyértelmű módon méri végig a lányt. Nem a fűző által karcsúbbá varázsolt derekát és feljebb tolt melleit nézi, tekintete sokkal inkább így fejezi be a megkezdett mondatot: „ha nem próbálkozol hülyeségekkel”.*
- ..de mikor odaérünk, nem foglak pátyolgatni.
*Pontosan érzi, hogy a kabátja iránt érdeklődő kérdés épp annyira őszinte és természetes, mint az, hogy ő maga pont a kabátot említette.*
- Meleg. *-válaszolja, szeme sarkából a lányra sandítva. Az előbb is ilyen távolságban volt, vagy azóta közelebb került hozzá..?-* És az enyém. Csak most épp nem nálam van.
*Persze, hogy nem. A kockák nem voltak jók hozzá, így a kabátja, amit tétként rakott fel két zacskónyi különösen aromás dohány ellenében, most annál a kopasz fickónál van. Legalábbis reméli, hogy még nála van, és nem játszotta már el azóta ő is. A gondolattól szemöldökei között két halvány, függőleges árok jelenik meg.
Ezek az árkok akkor is ott maradnak, amikor a lány szinte rátartin válaszol a neki feltett kérdésre, amellyel saját bosszúságát próbálta elmaszatolni. Ahogy a vörös nekiáll elsorolni hogy mi mindenről tud, látszólag oda sem figyel, valójában pedig igencsak hegyezi a fülét. Sosem árt, ha az ember tisztában van ezzel-azzal; és úgy tűnik a hangsúly alapján, hogy eléggé felpiszkálta a büszkeséget a lányban ahhoz, hogy az akár olyat is elmondjon neki, amit nem épp most talált ki.*
- A Kardhal? *-kérdez vissza, hangjából most egyértelműen kitűnik a meglepettség. Arcát a lány felé fordítja, léptei is lelassulnak kissé.-* Úgy? Pedig Pattnatt mindig miattuk vergődik.
*Ez újdonság. Ezek szerint a Kardhal kapitánya megtanult odasimulni a Patkányokhoz.*
- Szóval tudsz egy-s-mást. Ez jó. *-aprót biccent. Ha az ember tud dolgokat a Kikötőben, az sokszor nagyon hasznos tud lenni. Ő maga például olykor van, hogy nem tud ezt-azt, például most azt, hogy igazából miért is kapott kísérőt. Ahogy a Lakónegyed felé vezető utolsó pár méterre érnek, újra a lány felé sandít, aki most mintha még közelebb lenne, mint az előbb. A felismerés hirtelen éri, és legszívesebben felnevetne. Váratlanul áll meg, teljes testével a lány felé fordul, és most ezúttal maga lép közelebb, hogy egészen lefaragja a kettejük közötti távolságot. Innen, talán ebből a fél karnyújtásnyi távolságból néz bele a lány barna szemeibe. Nem szól semmit, ám tekintete mintha azt mondaná: „tudom, mit csinálsz”. Mikor mégis megszólal, ennek a felismerésnek nyoma sincs hangjában.*
- Ha ennyire kíváncsi vagy, hát elárulom. A Sárga Csukán szolgáltam pár nappal ezelőttig. *-ezzel az információval amúgy sem sokat tudna kezdeni a vörös, ebben egyébként sincs titok. Hirtelen eszébe ötlik, hogy volt kapitánya szívélyességét akár viszonozhatná is valamiképp. Előrébb hajol kissé.-* Joren azért küldött el, mert nem tetszett, hogy a legénység jussából csipeget. Tudod, hogy megy ez?! Pár aranyat csúsztatott ebbe a zsebbe, párat amabba. Mindenkiébe. Kár lenne, ha ezek a bizonyos felek megtudnák, hogy a jó kapitány egyikükben sem bízik eléggé, és a másikat is lefizeti, nem igaz?
*Tőle szokatlan, csúnyább-féle vigyor villan fel arcán egy szívdobbanás erejéig, majd kihúzza magát.*
- De elég a pletykából. Inkább azt mondd el, hogy kockázni tudsz-e? A Három Koronát játszani? *-fejével a Lakónegyed felé int-* Csak mert ahová megyek, ez lesz terítéken. Felőlem jöhetsz, ha..
*Jobb szemöldöke megemelkedik, és egyértelmű módon méri végig a lányt. Nem a fűző által karcsúbbá varázsolt derekát és feljebb tolt melleit nézi, tekintete sokkal inkább így fejezi be a megkezdett mondatot: „ha nem próbálkozol hülyeségekkel”.*
- ..de mikor odaérünk, nem foglak pátyolgatni.
1131. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-29 11:44:06
Üzenet elküldve: 2026-01-29 11:44:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tengerre valók//
*Ahogy felveszi a tempót a nagy léptű matróz mellett, meghagyja neki a lehetőséget, hogy felmérje újdonsült kompániáját. Nem ostoba. Tisztában van vele, mit vált ki a férfiagyból az érdeklődő társaság, vagy a laza ing alatt a sietségtől meg-megrezzenő keblek látványa. Még csak rá sem kell játszani. Ahogy azonban a tengerész tekintete az oldalán lógó kardra siklik, ő is ráeszmél, hogy önkéntelen ráaggatott maszkja kérészéletűnek bizonyul. Annyi baj legyen.*
-Egy kabát. *Visszhangozza.*
-Miféle kabát az, hogy ilyen fontos? *Nem igazán érdekli a válasz. Szeme sarkából megméri a férfi öltözékét. Kíváncsi, vajon mi rejlik azokban a zsebekben. Nem úgy fest, hogy Niallnak ellenére lenne a társasága, legalábbis vélhetően nem fogja megcsapni, így valamivel közelebb húzódik.
Biztosan büszke lenne magára, ha tudná, mennyire ráhibázott kérdésével. Nem gondolná, hogy a Kikötőbe érkezésük ily hasonló körülmények között történt, de azt látja, hogy bosszantja a tengerészt.*
-Hogy mit tudok? Sokat. *Feleli határozott daccal hangjában.*
-Tudom, hogy Villard kapitány gyűlöli a Félszemű Partellet, és a Viharfiak inkább a halálhírük keltik, semmint hogy valamelyikük megtudja, hogy a másik él. *Szórakozottan csavargat egy kósza, vörös tincset, miközben a matrózt lesi.*
-Vagy hogy a Kardhal titokban bizonyos rágcsálóknak is hoz-visz ládákat. Az éj leple alatt pakolnak, s jó sok felé csúsztatják érte az aranyat. *Sokat sejtetően ráncolja homlokát.*
-Szóval tudok egy s mást. Talán a kabátod dolgában is segíthetek. Cserébe pedig elcsicseregheted, melyik hajóról jössz. Vagy melyikről dobtak le. *Pörög a nyelve, de megvan ennek az oka. Ha Niall vissza óhajtja nyerni a kabátját, biztosan nem üres zsebekkel indul neki a folyamatnak. Ő pedig roppant kíváncsi, vajon mi rejlik azokban a zsebekben...*
*Ahogy felveszi a tempót a nagy léptű matróz mellett, meghagyja neki a lehetőséget, hogy felmérje újdonsült kompániáját. Nem ostoba. Tisztában van vele, mit vált ki a férfiagyból az érdeklődő társaság, vagy a laza ing alatt a sietségtől meg-megrezzenő keblek látványa. Még csak rá sem kell játszani. Ahogy azonban a tengerész tekintete az oldalán lógó kardra siklik, ő is ráeszmél, hogy önkéntelen ráaggatott maszkja kérészéletűnek bizonyul. Annyi baj legyen.*
-Egy kabát. *Visszhangozza.*
-Miféle kabát az, hogy ilyen fontos? *Nem igazán érdekli a válasz. Szeme sarkából megméri a férfi öltözékét. Kíváncsi, vajon mi rejlik azokban a zsebekben. Nem úgy fest, hogy Niallnak ellenére lenne a társasága, legalábbis vélhetően nem fogja megcsapni, így valamivel közelebb húzódik.
Biztosan büszke lenne magára, ha tudná, mennyire ráhibázott kérdésével. Nem gondolná, hogy a Kikötőbe érkezésük ily hasonló körülmények között történt, de azt látja, hogy bosszantja a tengerészt.*
-Hogy mit tudok? Sokat. *Feleli határozott daccal hangjában.*
-Tudom, hogy Villard kapitány gyűlöli a Félszemű Partellet, és a Viharfiak inkább a halálhírük keltik, semmint hogy valamelyikük megtudja, hogy a másik él. *Szórakozottan csavargat egy kósza, vörös tincset, miközben a matrózt lesi.*
-Vagy hogy a Kardhal titokban bizonyos rágcsálóknak is hoz-visz ládákat. Az éj leple alatt pakolnak, s jó sok felé csúsztatják érte az aranyat. *Sokat sejtetően ráncolja homlokát.*
-Szóval tudok egy s mást. Talán a kabátod dolgában is segíthetek. Cserébe pedig elcsicseregheted, melyik hajóról jössz. Vagy melyikről dobtak le. *Pörög a nyelve, de megvan ennek az oka. Ha Niall vissza óhajtja nyerni a kabátját, biztosan nem üres zsebekkel indul neki a folyamatnak. Ő pedig roppant kíváncsi, vajon mi rejlik azokban a zsebekben...*
1130. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-28 22:06:40
Üzenet elküldve: 2026-01-28 22:06:40
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 276
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Járt utak//
*A wegtoreni őszintén egy kicsit talán arra számít, hogy a nagyot mondó matróz az első adandó alkalommal meglép az ötven aranyával. Bizonyosan bosszantaná a dolog a kereskedőt, de nem először esne ilyen a történelemben, valószínűleg hamar túltenné magát a dolgon. Meglepetésére azonban a kopasz teljesíti kis egyezségük ráeső részét, s egészen a kikötőig kíséri, ettől függetlenül azért a kreol nem rest néha-néha gyanakodva megszemlélni.
Sok hajót ismer a környéken, főleg a régebbiek közül, leginkább koggokat, karavellákat, karrakokat, de bizony éppen az, melyre nemsokára a piszkos matrózkéz mutat, nem rémlik neki. Pillantása elidőzik a rakodó legénységen, leginkább a kezeik között forgó zsákokon, a méretéből próbálja kitalálni, miket is pakolászhatnak a fedélzetre, de egyelőre nem sok sikerrel. Hamar tovább is siklik tekintete a különös párosra, őket alaposan megszemléli, míg a kísérője eligazítja.*
- Szóval Barrakuda *ízlelgeti nyelvén a ladik nevét, de hiába kutat emlékei között, nem igazán rémlik neki*
- Mondd Nagyfiú, aztán hogy hívják a kapitányod? *fordul a férfi felé, aztán ha választ kap, átadja neki azt a maradék 50 aranyat. Ezek után nem is tartja fel kísérőjét, búcsúzóul még int egyet, de aztán már lépdel is magabiztosan előre. A lehetőség persze még mindig ott lebeg a levegőben, hogy felültették, de azért bízik benne, hogy nem küldik el kérdés nélkül a fenébe. Errefelé azért mondhatni bevett szokás.*
- Szép napot Hölgyeim! *köszönti bűbájos, bordóra mázolt mosollyal a két nőt, ahogy közel hozzájuk, de a tisztes távolságot azért megtartva megáll* - Tudnának nekem segíteni?
*A wegtoreni őszintén egy kicsit talán arra számít, hogy a nagyot mondó matróz az első adandó alkalommal meglép az ötven aranyával. Bizonyosan bosszantaná a dolog a kereskedőt, de nem először esne ilyen a történelemben, valószínűleg hamar túltenné magát a dolgon. Meglepetésére azonban a kopasz teljesíti kis egyezségük ráeső részét, s egészen a kikötőig kíséri, ettől függetlenül azért a kreol nem rest néha-néha gyanakodva megszemlélni.
Sok hajót ismer a környéken, főleg a régebbiek közül, leginkább koggokat, karavellákat, karrakokat, de bizony éppen az, melyre nemsokára a piszkos matrózkéz mutat, nem rémlik neki. Pillantása elidőzik a rakodó legénységen, leginkább a kezeik között forgó zsákokon, a méretéből próbálja kitalálni, miket is pakolászhatnak a fedélzetre, de egyelőre nem sok sikerrel. Hamar tovább is siklik tekintete a különös párosra, őket alaposan megszemléli, míg a kísérője eligazítja.*
- Szóval Barrakuda *ízlelgeti nyelvén a ladik nevét, de hiába kutat emlékei között, nem igazán rémlik neki*
- Mondd Nagyfiú, aztán hogy hívják a kapitányod? *fordul a férfi felé, aztán ha választ kap, átadja neki azt a maradék 50 aranyat
. Ezek után nem is tartja fel kísérőjét, búcsúzóul még int egyet, de aztán már lépdel is magabiztosan előre. A lehetőség persze még mindig ott lebeg a levegőben, hogy felültették, de azért bízik benne, hogy nem küldik el kérdés nélkül a fenébe. Errefelé azért mondhatni bevett szokás.*- Szép napot Hölgyeim! *köszönti bűbájos, bordóra mázolt mosollyal a két nőt, ahogy közel hozzájuk, de a tisztes távolságot azért megtartva megáll* - Tudnának nekem segíteni?
1129. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-28 10:21:34
Üzenet elküldve: 2026-01-28 10:21:34
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tengerre valók//
*Ahogy elhalad az első épületek mellett, azok felfognak valamennyit a hullámok morajából és az emberek kurjantásaiból. Ilyen távolságból már nem érti a szavakat, csak a hangsúlyt. Megpróbál nem odafigyelni erre, de agya hátsó zugában megszokásból értelmezi ezeket. Olyan ez, mint mikor valaki zsigerből elkapja a felé hajított tárgyat, úgy, hogy valójában fel sem fogja hogy megmozdul a keze.*
- Na? *-jobb válla felett les hátra ahogy utána szólnak, de nem áll meg. A vörös lány az, felismeri alig fél perccel korábbról. Ugyan, mit akar tőle? Nem azért rázta meg jól a fejét, hogy az ne jól értse meg. Nem lassít, és léptei ütemén sem változtat, ahogy az idegen mellé szegődik. Hirtelen egy szemtelen kölyökkutyára emlékezteti ahogy mellette, de mégis tisztes távolságban halad.*
- Kell egy kabát. *-válaszolja a firtatásra. Már rég megtanulta, hogy a Kikötőben néha pont azok a válaszok a legjobbak, amik kissé semmitmondóak.-* Az enyém már nincs meg. De emlékszek még, hogy ki nyerte el, szóval most megyek, és visszanyerem tőle.
*Szájzugaiba egy pillanatra magabiztos, éhes mosoly ül, de ez a pillanat igen rövid ideig tart. Csupán a következő, pofátlanul kaján kérdésig. Szinte megbotlik lépés közben, és hogy elrejtse a rossz mozdulatot, megáll. A vöröshajú felé fordul, és összehúzott szemöldökei alól pár cikázó szemvillanással felméri őt. Nyűtt csizma a hasonló állapotú nadrággal, de aranyak csillannak tompán, és a kar bőrén megannyi tintával ütött jel. ~Nem kurva ez~, gondolja a szablyát vizslatva.*
- Ugyan, mit tudsz te? *-dünnyögi bosszúsan, majd visszafordulva a sáros utca felé folytatja útját. Kopott csizma. Aranyak. Szablya. Tényleg, mit tudhat a lány? Honnan a francból ismerhette fel úgy, hogy a maga részéről még sosem látta őt? Szeme sarkából felé sandít, a kar(d)távolság megtartása innentől a saját érdeke is. A szemtelen könyökkutyának, lám, fogacskái is vannak. Azon tűnődik, hogy a lány Patkány vagy Viharfi lehet-e; esetleg valami egészen más, olyasvalaki, akit például akár Joren is a nyakára küldhetett. Hirtelen bánni kezdi, hogy a rövid pengéjű tőrét leszámítva nem hord magánál más acélt. Mondjuk, nem mintha sokra menne vele.*
- Na és te? Eluntad az ácsorgást, hm? *-kérdez vissza. Hangja éppolyan unottnak tűnik, amilyennek szánta.*
A hozzászólás írója (Niall Harven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.28 10:22:45
*Ahogy elhalad az első épületek mellett, azok felfognak valamennyit a hullámok morajából és az emberek kurjantásaiból. Ilyen távolságból már nem érti a szavakat, csak a hangsúlyt. Megpróbál nem odafigyelni erre, de agya hátsó zugában megszokásból értelmezi ezeket. Olyan ez, mint mikor valaki zsigerből elkapja a felé hajított tárgyat, úgy, hogy valójában fel sem fogja hogy megmozdul a keze.*
- Na? *-jobb válla felett les hátra ahogy utána szólnak, de nem áll meg. A vörös lány az, felismeri alig fél perccel korábbról. Ugyan, mit akar tőle? Nem azért rázta meg jól a fejét, hogy az ne jól értse meg. Nem lassít, és léptei ütemén sem változtat, ahogy az idegen mellé szegődik. Hirtelen egy szemtelen kölyökkutyára emlékezteti ahogy mellette, de mégis tisztes távolságban halad.*
- Kell egy kabát. *-válaszolja a firtatásra. Már rég megtanulta, hogy a Kikötőben néha pont azok a válaszok a legjobbak, amik kissé semmitmondóak.-* Az enyém már nincs meg. De emlékszek még, hogy ki nyerte el, szóval most megyek, és visszanyerem tőle.
*Szájzugaiba egy pillanatra magabiztos, éhes mosoly ül, de ez a pillanat igen rövid ideig tart. Csupán a következő, pofátlanul kaján kérdésig. Szinte megbotlik lépés közben, és hogy elrejtse a rossz mozdulatot, megáll. A vöröshajú felé fordul, és összehúzott szemöldökei alól pár cikázó szemvillanással felméri őt. Nyűtt csizma a hasonló állapotú nadrággal, de aranyak csillannak tompán, és a kar bőrén megannyi tintával ütött jel. ~Nem kurva ez~, gondolja a szablyát vizslatva.*
- Ugyan, mit tudsz te? *-dünnyögi bosszúsan, majd visszafordulva a sáros utca felé folytatja útját. Kopott csizma. Aranyak. Szablya. Tényleg, mit tudhat a lány? Honnan a francból ismerhette fel úgy, hogy a maga részéről még sosem látta őt? Szeme sarkából felé sandít, a kar(d)távolság megtartása innentől a saját érdeke is. A szemtelen könyökkutyának, lám, fogacskái is vannak. Azon tűnődik, hogy a lány Patkány vagy Viharfi lehet-e; esetleg valami egészen más, olyasvalaki, akit például akár Joren is a nyakára küldhetett. Hirtelen bánni kezdi, hogy a rövid pengéjű tőrét leszámítva nem hord magánál más acélt. Mondjuk, nem mintha sokra menne vele.*
- Na és te? Eluntad az ácsorgást, hm? *-kérdez vissza. Hangja éppolyan unottnak tűnik, amilyennek szánta.*
A hozzászólás írója (Niall Harven) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.28 10:22:45
1128. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-27 21:32:35
Üzenet elküldve: 2026-01-27 21:32:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tengerre valók//
*A hullámok zöreje erősödik, miközben a napkorong narancsba festi a távoli horizontot. A sirályok heves vijjogás közepette igyekeznek maguknak vacsorát orozni a halászok munkájából, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kíváncsian járatja barna tekintetét a hazatérő halászok és tengerészek között. Az sem zavarja különösebben, ha viszonozzák pillantását. Egy magafajta nem sütheti le a szemét az első kihívó pillantásra, különben hamar rajtaveszít.
Néhányukat még névről is ismeri. Talán szóba is elegyedik valamelyikkel, hátha akad számára valami munka. Nem holmi teherhordás vagy hajópadló pucolás... Igazi munka.
Szórakozottan szemléli az előtte elhaladó tengerészt, aki nem rest viszonozni pillantását. Ha belelátna a sötétbarna üstökbe, bizonyosan orrba gyűrné tulajdonosát, míg az jó néhány lépésnyire van tőle. Csupán a miheztartás végett. Így viszont csak a már rongyosra szívott, kihunyt dohányt szopogatja ajkai között, miközben tekintetével követi a férfi lépteit. Azon morfondírozik, vajon amaz mire rázta a fejét. Kell néhány csekélyke pillanat, mire agyának fogaskerekei megőrlik a megoldást. Ekkor kiköpi a cigarettát és elrugaszkodik a verandától.*
-Hé!
*Mindenfajta kertelés nélkül siet a tengerész után. Még maga sem tudja, mi végből. Talán csak megérzése okán. Amolyan szerencsevadászként igyekszik olvasni a jeleket. A férfi nem a hajók felé tart, így nyilván szórakozni indul. Ha pedig szórakozni indul, akkor biztosan csörren néhány arany a zsebében.*
-Hová lesz a séta? *Nem kárhoztatja érte, amiért kardhüvelynek vélte. Nem ő az első, és van egy olyan sanda gyanúja, hogy nem is ő az utolsó. Nem óhajt dokkokmenti szajha szerepében tetszelegni, de míg nem tud többet, nem is rángatja ki a másikat a tévhitből. Legrosszabb esetben is faképnél hagyja.
Most viszont rátartian mellészegődik, mintha eleve együtt indultak volna útnak.*
-Ledobtak a hajóról, hogy ily magányosan mulatozol? *Lebiggyeszti ajkát, aztán megereszt egy vigyort. Persze azért kartávolságon kívül marad szemtelenkedése közepette. Sajnos magasságából fakadóan hosszú karral áldották meg újdonsült kompániáját, de majd csak megoldja. Nem, mintha félne a pofontól, de jobb szereti ő küldeni az elsőt, ha úgy hozza a sors.*
*A hullámok zöreje erősödik, miközben a napkorong narancsba festi a távoli horizontot. A sirályok heves vijjogás közepette igyekeznek maguknak vacsorát orozni a halászok munkájából, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Kíváncsian járatja barna tekintetét a hazatérő halászok és tengerészek között. Az sem zavarja különösebben, ha viszonozzák pillantását. Egy magafajta nem sütheti le a szemét az első kihívó pillantásra, különben hamar rajtaveszít.
Néhányukat még névről is ismeri. Talán szóba is elegyedik valamelyikkel, hátha akad számára valami munka. Nem holmi teherhordás vagy hajópadló pucolás... Igazi munka.
Szórakozottan szemléli az előtte elhaladó tengerészt, aki nem rest viszonozni pillantását. Ha belelátna a sötétbarna üstökbe, bizonyosan orrba gyűrné tulajdonosát, míg az jó néhány lépésnyire van tőle. Csupán a miheztartás végett. Így viszont csak a már rongyosra szívott, kihunyt dohányt szopogatja ajkai között, miközben tekintetével követi a férfi lépteit. Azon morfondírozik, vajon amaz mire rázta a fejét. Kell néhány csekélyke pillanat, mire agyának fogaskerekei megőrlik a megoldást. Ekkor kiköpi a cigarettát és elrugaszkodik a verandától.*
-Hé!
*Mindenfajta kertelés nélkül siet a tengerész után. Még maga sem tudja, mi végből. Talán csak megérzése okán. Amolyan szerencsevadászként igyekszik olvasni a jeleket. A férfi nem a hajók felé tart, így nyilván szórakozni indul. Ha pedig szórakozni indul, akkor biztosan csörren néhány arany a zsebében.*
-Hová lesz a séta? *Nem kárhoztatja érte, amiért kardhüvelynek vélte. Nem ő az első, és van egy olyan sanda gyanúja, hogy nem is ő az utolsó. Nem óhajt dokkokmenti szajha szerepében tetszelegni, de míg nem tud többet, nem is rángatja ki a másikat a tévhitből. Legrosszabb esetben is faképnél hagyja.
Most viszont rátartian mellészegődik, mintha eleve együtt indultak volna útnak.*
-Ledobtak a hajóról, hogy ily magányosan mulatozol? *Lebiggyeszti ajkát, aztán megereszt egy vigyort. Persze azért kartávolságon kívül marad szemtelenkedése közepette. Sajnos magasságából fakadóan hosszú karral áldották meg újdonsült kompániáját, de majd csak megoldja. Nem, mintha félne a pofontól, de jobb szereti ő küldeni az elsőt, ha úgy hozza a sors.*
1127. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-27 13:17:58
Üzenet elküldve: 2026-01-27 13:17:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tengerre valók//
*A Kikötő hideg levegője kíméletlen közönnyel fúrja magát egyre mélyebbre ingnyaka alá, ahogy a Sellőház ajtaján kilépve maga mögött hagyja az épületet. Míg odabent volt, nem is igen tűnt fel neki, hogy mennyire nagyot harapott ki a napból a kikapcsolódással töltött idő. Különös számára, hogy ezért most mégsem érez bosszankodást vagy hasonlót. Nem siet. Különösebben nincs hova. Ez jobban bosszantja.
Míg átvág a Lakónegyeden, az Intéző szavai járnak a fejében. Nem tud megszabadulni az érzéstől, hogy a férfinak volt valami célja mindazzal, amit a tudomására hozott -kimondva vagy kimondatlanul-, de egyszerűen nem tud rájönni, hogy mit akart valójában közölni. A fene egye meg! Nem ért a szavak csavarásához, az olyan játékokhoz, amelyeket nem kártyával vagy kockával űznek. Hagyja hogy orra vezesse át a lakóházak között, oda-sem-figyelve kerülgeti a gyanúsabb tócsákat, halmokat és foltokat. Ez a település sosem lesz olyan, mint egy nagyobb város, amit szépen karban tartanak és óvnak. Mint -például- Arthenior.
Nem, sosem lesz olyan.
De Arthenior nem rendelkezik azzal, amivel a Kikötő igen. Léptei végül a dokksor felé viszik, orrában a tenger felől beáramló hűvös, párás szél sószaga, halszag, szurokszag és még pár más egyéb mocsokság kipárolgása keveredik, és ettől a bukétól szinte elfacsarodik a szíve. Az otthon illata. Talán csak egy hajó fedélzetén, odakint a nyílt vízen szeret jobban lenni, mint itt. Kezeit nadrágzsebeibe süllyeszti, ujjai ráakadnak pipájára, szórakozottan szorít rá kissé. Ahogy a kikötőhöz ér, léptei lelassulnak. Hiszen nem siet..!? Tekintete lustán fürkészi a dokksort, az oda kikötött hajók árbocát, az árbocrúd tetején lengedező apró zászlókat, amik messziről elárulják az értő szem számára, hogy melyik hajót is nézi épp. Nem keresi a kis, háromszög-forma sárga zászlót a fehér hal szimbólumával. Nem is találja meg. Nem tudja, hogy hogyan érezzen: örüljön neki vagy sem, hogy a Csuka már ki is futott, hogy megtegye következő útját a parthoz közel húzódva a tél beálltával szeszélyessé váló vizeken.
Háta mögött az épületekkel, arccal a víz felé áll meg. Karjait összefonja mellkasa előtt, oda sem figyelve halkan dúdol egy dallamot amit nemrég hallott, és még a fülében motoszkál. A dokksort figyeli, az este közeledtével élénkülő mozgást. A hordókat és bálázott árut cipelő alakokat, a leürített hajók fedélzetét durva kefével sikáló matrózokat, a hálóikat száradni felakasztó halászokat. ~A kurva életbe~, gondolja, ~nekem is ott kéne lennem egy hajón.~ Mindegy, melyiken. Csak hajó legyen. Talán nem valamelyik toldozott-foldozott, zsebben elférőnek látszó halászladikon, hanem valamelyik nagyobbon, amelyik a tengerre is úgy tud kifutni, hogy két- vagy három hatig nem is kell visszafordítsa orrát. A dallam elhal torkán ahogy keserű nevetés tolakszik a helyére, de végül sikerül elnyomnia azt. Egyik hajóra sem szállhatna most fel. Talán, ha letelik a tél és elfelejtik kissé a nevét.. talán.
Sarkon fordul, hogy maga mögött hagyja mindazt, aminek az árnya-hiánya úgy mellkasára telepszik, és lusta, tengerészekre jellemzőn kacsázó járásával indul vissza, a Kikötő koszlott, mégis otthonos épületei felé. Tekintete már csak átsiklik az akasztottakon -meddig lóghatnak még itt, mielőtt a tengeri levegő, a sirályok és a patkányok végül csak ocsmány, gyomorforgató masszát nem képeznek belőlük?- és megakad a kidőlt-bedőlt, olcsó, matrózok igényeit kielégíteni kívánó bordély előtt támaszkodó nőn. Arra gondol, hogy az biztos azokat a most befutó hajókon szolgálókat várja, akik szeretnék legalább egy tagjukat valami melegben tudni pár perc erejéig. Nem hibáztat. Sem a lányt, sem a tengerészeket. Az egyiknek enni kell, a másiknak lazítani. Kereslet és kínálat. Üzletszerű monotonitás.
Szó nélkül csak a fejét rázza meg egy pillanatnyi szemkontaktust tartva, mintha valami ki nem mondott kérdésre vagy felajánlásra válaszolna, ahogy elhalad a vöröske mellett.*
*A Kikötő hideg levegője kíméletlen közönnyel fúrja magát egyre mélyebbre ingnyaka alá, ahogy a Sellőház ajtaján kilépve maga mögött hagyja az épületet. Míg odabent volt, nem is igen tűnt fel neki, hogy mennyire nagyot harapott ki a napból a kikapcsolódással töltött idő. Különös számára, hogy ezért most mégsem érez bosszankodást vagy hasonlót. Nem siet. Különösebben nincs hova. Ez jobban bosszantja.
Míg átvág a Lakónegyeden, az Intéző szavai járnak a fejében. Nem tud megszabadulni az érzéstől, hogy a férfinak volt valami célja mindazzal, amit a tudomására hozott -kimondva vagy kimondatlanul-, de egyszerűen nem tud rájönni, hogy mit akart valójában közölni. A fene egye meg! Nem ért a szavak csavarásához, az olyan játékokhoz, amelyeket nem kártyával vagy kockával űznek. Hagyja hogy orra vezesse át a lakóházak között, oda-sem-figyelve kerülgeti a gyanúsabb tócsákat, halmokat és foltokat. Ez a település sosem lesz olyan, mint egy nagyobb város, amit szépen karban tartanak és óvnak. Mint -például- Arthenior.
Nem, sosem lesz olyan.
De Arthenior nem rendelkezik azzal, amivel a Kikötő igen. Léptei végül a dokksor felé viszik, orrában a tenger felől beáramló hűvös, párás szél sószaga, halszag, szurokszag és még pár más egyéb mocsokság kipárolgása keveredik, és ettől a bukétól szinte elfacsarodik a szíve. Az otthon illata. Talán csak egy hajó fedélzetén, odakint a nyílt vízen szeret jobban lenni, mint itt. Kezeit nadrágzsebeibe süllyeszti, ujjai ráakadnak pipájára, szórakozottan szorít rá kissé. Ahogy a kikötőhöz ér, léptei lelassulnak. Hiszen nem siet..!? Tekintete lustán fürkészi a dokksort, az oda kikötött hajók árbocát, az árbocrúd tetején lengedező apró zászlókat, amik messziről elárulják az értő szem számára, hogy melyik hajót is nézi épp. Nem keresi a kis, háromszög-forma sárga zászlót a fehér hal szimbólumával. Nem is találja meg. Nem tudja, hogy hogyan érezzen: örüljön neki vagy sem, hogy a Csuka már ki is futott, hogy megtegye következő útját a parthoz közel húzódva a tél beálltával szeszélyessé váló vizeken.
Háta mögött az épületekkel, arccal a víz felé áll meg. Karjait összefonja mellkasa előtt, oda sem figyelve halkan dúdol egy dallamot amit nemrég hallott, és még a fülében motoszkál. A dokksort figyeli, az este közeledtével élénkülő mozgást. A hordókat és bálázott árut cipelő alakokat, a leürített hajók fedélzetét durva kefével sikáló matrózokat, a hálóikat száradni felakasztó halászokat. ~A kurva életbe~, gondolja, ~nekem is ott kéne lennem egy hajón.~ Mindegy, melyiken. Csak hajó legyen. Talán nem valamelyik toldozott-foldozott, zsebben elférőnek látszó halászladikon, hanem valamelyik nagyobbon, amelyik a tengerre is úgy tud kifutni, hogy két- vagy három hatig nem is kell visszafordítsa orrát. A dallam elhal torkán ahogy keserű nevetés tolakszik a helyére, de végül sikerül elnyomnia azt. Egyik hajóra sem szállhatna most fel. Talán, ha letelik a tél és elfelejtik kissé a nevét.. talán.
Sarkon fordul, hogy maga mögött hagyja mindazt, aminek az árnya-hiánya úgy mellkasára telepszik, és lusta, tengerészekre jellemzőn kacsázó járásával indul vissza, a Kikötő koszlott, mégis otthonos épületei felé. Tekintete már csak átsiklik az akasztottakon -meddig lóghatnak még itt, mielőtt a tengeri levegő, a sirályok és a patkányok végül csak ocsmány, gyomorforgató masszát nem képeznek belőlük?- és megakad a kidőlt-bedőlt, olcsó, matrózok igényeit kielégíteni kívánó bordély előtt támaszkodó nőn. Arra gondol, hogy az biztos azokat a most befutó hajókon szolgálókat várja, akik szeretnék legalább egy tagjukat valami melegben tudni pár perc erejéig. Nem hibáztat. Sem a lányt, sem a tengerészeket. Az egyiknek enni kell, a másiknak lazítani. Kereslet és kínálat. Üzletszerű monotonitás.
Szó nélkül csak a fejét rázza meg egy pillanatnyi szemkontaktust tartva, mintha valami ki nem mondott kérdésre vagy felajánlásra válaszolna, ahogy elhalad a vöröske mellett.*
1126. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-27 00:00:40
Üzenet elküldve: 2026-01-27 00:00:40
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Tengerre valók//
*Hamar háta mögött hagyja jöttment cimboráit. Olybá tűnik bakot lőtt, már ami a kínálkozó lehetőséget illeti. Pedig oly ígéretesen állt a lopott uniformis Draenon kapitányon...
A dokkok mentén megtorpan. Homlokráncolva pillant fel a fellógatott férfiemberekre. "Érkezésekor" valahogy elsiklott e dekoráció mellett. Nem szükséges sokat találgatnia, kiket árulhattak el a szép sorjában közszemlére tett alakok. A rothadás szerencsére már kerüli őket, a halszag már rég maga alá gyűrte. Ahogy végigpillant a hozzá legközelebb eső, szerencsétlenül járt zendülőn, nem kerüli el figyelmét a fellógatott rágcsáló teteme sem. Halkan felhorkan. Szemtelen mementója ez annak, hogy legyen bármekkora is a hatalma a Patkányoknak, nem bukik alá úgy nap a horizonton, hogy ne maradjon valahol mélyen még egy szemernyi ellenállás.
Nem mereng túl sokat a dolgon. Látott ő már épp elég fellógatott hullát, hogy ne keressen miérteket. Acélszem Merkart például azért lógatták árbócra alig három hónapja, mert csalni mert zsugában. Ez is egy főbenjáró bűn lehet e kárhozott vidéken. Már csak azért is kár érte, mert ő volt a legfőbb hodarilforrása.
Megkíméli hátsóját a sirályszaros pallóktól, és inkább egy közeli, olcsó bordély verandaoszlopát célozza hátával, miközben elpöfékeli az utolsókat a megmaradt dohányból. Elnézi, miként futnak be még a naplemente előtt a hazatérő halászbárkák. A súlyos hálók, zsákok arra engedik következtetni, hogy szerencsés napot fogtak. Hamar megjelenik egy sunyi, hajlott hátú alak. A vámszedő. Néhány pergő arany megilleti bizony a Viharfiakat is a gazdag zsákmányért cserébe.*
-Megint egy vörös... Ezek a dögszagra jönnek! *Csak fejét fordítja a támfa mellett a hang irányába. Egy szebb napokat látott pillangó fordul épp be a bordélyházba. Nem mozgatja meg a megjegyzés, még csak nem is orrol érte. Tudja, hogy kurtizán anyjuk jóvoltából tömérdek féltestvére járja a tengert, vagy tengődik épp a Kikötőben. Ha más nem is, rozsdás hajkoronájuk összeköti őket.
Kivár. Tudja, hogy a tennivaló úgyis megtalálja. Hogy egy legénységet kereső kapitány, vagy egy megvezethető félnótás képében, jóformán mindegy. Neki csak annyi a dolga, hogy éljen a lehetőséggel.*
*Hamar háta mögött hagyja jöttment cimboráit. Olybá tűnik bakot lőtt, már ami a kínálkozó lehetőséget illeti. Pedig oly ígéretesen állt a lopott uniformis Draenon kapitányon...
A dokkok mentén megtorpan. Homlokráncolva pillant fel a fellógatott férfiemberekre. "Érkezésekor" valahogy elsiklott e dekoráció mellett. Nem szükséges sokat találgatnia, kiket árulhattak el a szép sorjában közszemlére tett alakok. A rothadás szerencsére már kerüli őket, a halszag már rég maga alá gyűrte. Ahogy végigpillant a hozzá legközelebb eső, szerencsétlenül járt zendülőn, nem kerüli el figyelmét a fellógatott rágcsáló teteme sem. Halkan felhorkan. Szemtelen mementója ez annak, hogy legyen bármekkora is a hatalma a Patkányoknak, nem bukik alá úgy nap a horizonton, hogy ne maradjon valahol mélyen még egy szemernyi ellenállás.
Nem mereng túl sokat a dolgon. Látott ő már épp elég fellógatott hullát, hogy ne keressen miérteket. Acélszem Merkart például azért lógatták árbócra alig három hónapja, mert csalni mert zsugában. Ez is egy főbenjáró bűn lehet e kárhozott vidéken. Már csak azért is kár érte, mert ő volt a legfőbb hodarilforrása.
Megkíméli hátsóját a sirályszaros pallóktól, és inkább egy közeli, olcsó bordély verandaoszlopát célozza hátával, miközben elpöfékeli az utolsókat a megmaradt dohányból. Elnézi, miként futnak be még a naplemente előtt a hazatérő halászbárkák. A súlyos hálók, zsákok arra engedik következtetni, hogy szerencsés napot fogtak. Hamar megjelenik egy sunyi, hajlott hátú alak. A vámszedő. Néhány pergő arany megilleti bizony a Viharfiakat is a gazdag zsákmányért cserébe.*
-Megint egy vörös... Ezek a dögszagra jönnek! *Csak fejét fordítja a támfa mellett a hang irányába. Egy szebb napokat látott pillangó fordul épp be a bordélyházba. Nem mozgatja meg a megjegyzés, még csak nem is orrol érte. Tudja, hogy kurtizán anyjuk jóvoltából tömérdek féltestvére járja a tengert, vagy tengődik épp a Kikötőben. Ha más nem is, rozsdás hajkoronájuk összeköti őket.
Kivár. Tudja, hogy a tennivaló úgyis megtalálja. Hogy egy legénységet kereső kapitány, vagy egy megvezethető félnótás képében, jóformán mindegy. Neki csak annyi a dolga, hogy éljen a lehetőséggel.*
1125. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-26 20:51:14
Üzenet elküldve: 2026-01-26 20:51:14
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Járt utak//
*A kopasz matróz ugyan bosszankodik egy kicsit, hogy nem rögtön kapja meg a teljes summát, de ammint ötven aranyat kap a markába egy percig sem ellenkezik, hogy elinduljanak. A maradék italát ő is lehajtja akár a vizet a szomjas utazó, majd kacskaringós léptekkel kiindul a rumosból a dokkok felé. Ott aztán a szokásos életkép fogadhatja Dayaneert. Nyüzsgő munkások markolják a ládákat és fel-alá pakolják. Ki hordót gurít, mások halakat beleznek csalinak a nagyobb fogás reményében. Egy öreg, lábát vesztett fickó friss kagylókat árul, a hajók pedig lomhán járják táncukat a vízen. Az ember orrába szinte belevág a sós szag, keveredve a rummal és a halbelsőséggel, mellé az izzadság, vér és egyebek szaga. Ez a kényes egyveleg adja a jellegzetes kikötői levegőt, mi méltán híres hegyeken innen és vizeken túl.*
-Az lesz ott, ni.
*Bök az egyik kisebb hajóra, ami mellett bizony járnak a kezek. Kisebb méretű, de gondosan kötözött csomagokat és zsákokat visznek fel a fedélzetre. A munkásokat pedig ketten felügyelik. Az egyikük igencsak termetes nő. Karja legalább olyan vastag, mint egy átlagos ember combja, a a nyakáról nem is beszélve. Csoda, hogy talált magára való inget és mellényt.*
-Megfented már a kardod?
*Kérdezi társától.*
-Kétszer is, törpeolajjal. Te?
*Kérdez vissza a másik, mintha a tökéletes ellentéte lenne. Csinos, alacsony, szőkehajú, és szeme olyan éles akár egy lusta macskáé, aki éppen a hátán fekve várja, hogy mikor csapjon le a szánalmas kis egérre.*
-Én is. De a kapitány még mindig alszik.
*Lábával közben toporzékol a szőkeség, keze ide-oda jár, hol a kardja markolatát szorongatja, hol a gombjaival babrál. Mellettük aligha lehetne elsettenkedni.*
-Ez a Barrakuda.
*Mondta végül Zhaivren Dayaneernek.*
-Azok ketten a kapitány jobb és bal keze. Velük kell beszélned, ha nem akarsz belógni a hajóra.
*Azzal pedig a markát tartja, hogy megkapja a maradék aranyakat is, és már ott sincs.*
*A kopasz matróz ugyan bosszankodik egy kicsit, hogy nem rögtön kapja meg a teljes summát, de ammint ötven aranyat kap a markába egy percig sem ellenkezik, hogy elinduljanak. A maradék italát ő is lehajtja akár a vizet a szomjas utazó, majd kacskaringós léptekkel kiindul a rumosból a dokkok felé. Ott aztán a szokásos életkép fogadhatja Dayaneert. Nyüzsgő munkások markolják a ládákat és fel-alá pakolják. Ki hordót gurít, mások halakat beleznek csalinak a nagyobb fogás reményében. Egy öreg, lábát vesztett fickó friss kagylókat árul, a hajók pedig lomhán járják táncukat a vízen. Az ember orrába szinte belevág a sós szag, keveredve a rummal és a halbelsőséggel, mellé az izzadság, vér és egyebek szaga. Ez a kényes egyveleg adja a jellegzetes kikötői levegőt, mi méltán híres hegyeken innen és vizeken túl.*
-Az lesz ott, ni.
*Bök az egyik kisebb hajóra, ami mellett bizony járnak a kezek. Kisebb méretű, de gondosan kötözött csomagokat és zsákokat visznek fel a fedélzetre. A munkásokat pedig ketten felügyelik. Az egyikük igencsak termetes nő. Karja legalább olyan vastag, mint egy átlagos ember combja, a a nyakáról nem is beszélve. Csoda, hogy talált magára való inget és mellényt.*
-Megfented már a kardod?
*Kérdezi társától.*
-Kétszer is, törpeolajjal. Te?
*Kérdez vissza a másik, mintha a tökéletes ellentéte lenne. Csinos, alacsony, szőkehajú, és szeme olyan éles akár egy lusta macskáé, aki éppen a hátán fekve várja, hogy mikor csapjon le a szánalmas kis egérre.*
-Én is. De a kapitány még mindig alszik.
*Lábával közben toporzékol a szőkeség, keze ide-oda jár, hol a kardja markolatát szorongatja, hol a gombjaival babrál. Mellettük aligha lehetne elsettenkedni.*
-Ez a Barrakuda.
*Mondta végül Zhaivren Dayaneernek.*
-Azok ketten a kapitány jobb és bal keze. Velük kell beszélned, ha nem akarsz belógni a hajóra.
*Azzal pedig a markát tartja, hogy megkapja a maradék aranyakat is, és már ott sincs.*
1124. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-24 18:09:02
Üzenet elküldve: 2026-01-24 18:09:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 82
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Kikötő törvényei//
*Szépen sütkéreznek. Mindig olyan szépen sütkéreznek ilyenkor a holdfényben. Cirógatja a hajukat a szél a csendes hullámverésben, aminek ilyenkor nem kell versenyeznie a nyüzsgés zajaival.
A dokksor mentén, magas cölöpökre akasztva, jó két tucat férfi holttestét kötötték fel pár hónapja. Azóta is katonás sorban szegélyezik a mindenki által ismert, láthatatlan birtokhatárt. Testükön rögtönzött táblák hirdetik: "Áruló" vagy "lázadó". Hogy pontosan kik ők, és mi történt velük, azt nem verték nagy dobra, de hogy így kitették őket, az biztosan üzenet.
Xurra tűnődve simogatja azt a két nagy patkányt maga mellett a raktár tetején. Jó patkányok. Nem ficánkolnak. A Pörkölt mindig olyat hoz neki, ami már nem ficánkol. Szépen kiteríti az ajándékot az ajtó elé. Sajnos Balarick nem engedi, hogy megkóstolja őket. Pedig pár nap után mindig jó puhák lesznek.
Xurra már sokszor nekiindult, hogy elkíséri a portyán, de a görbefarkú kandúr sokkal gyorsabb nála, és viszonylag hamar megelégeli, hogy a nyomában jár.
~Olyan szép kövérek vagytok.~ Fekete körmével kis örvényt rajzol a püffedt pocakocskákra, aztán kiegyenesíti a hosszú, kopasz farkincákat is. Szagot hoz a szél. Mostanában néha szagot hoz. Arról, amerre a szekérút eltűnik a fák között. Már gondolkodott rajta, hogy megnézi, mi lehet az, de Balarcick nem szereti, ha messze elcsatangol. Nem, nem, nem... Az alkimistának kétséget kizárólag ez a kedvenc szava. Xurra pedig, ahogy a legtöbb kölyök, mindent eltanul. És akárhányszor kimondja, amikor le akarják vetetni vele a sáros bakancsot vagy rászólnak, hogy adja végre oda a zokniját a mosásba, Xurra fekete kis szívét átjárja a kötődés émelyítően ragacsos érzése. A zoknija pedig nem vita tárgya. Ha a többiek is mind így csinálnák, ők se hagynák el soha a sajátjukat. Xurra, mint a vadászkopó, egy utcányi távolságból kiszagolja a maga pikánsan áporodott lábszagát, amit most már kifejezetten nagy hányadban tart a zoknijában. Ha rajta van, ha nem. Egy kicsit aggódik is emiatt. Mert mi van, ha nem termelődik örökké? Ha elfogy, ő meg nem is rakott el belőle? Ha úgy van, mint a fogakkal?
Egy darabig olyan természetesnek vette, hogy a szájában matatva egyszer-egyszer kimozgatja valamelyiket. Mindig megpróbált vele nyálkahalat fogni a hínárosban, míg szívta, cuppogtatta az ínyét, mert azt nagyon szerette olyankor. A csali viszont általában csak eltűnt a zsinórja végéről. A foga meg idővel kibújt megint. Aztán, na bumm. Egyszer csak nem nőtt vissza, ő meg sehogy nem bír visszaemlékezni rá, hogy csinálta korábban a visszanövesztést.
Az úszás is ilyen. Beleesel, aztán egyszer csak már kint okádod a vizet. Ha meg kérdezik, hogyan úsztál ki? Hát úgy! Úgy, ahogy a fogat növeszti mindenki. Balarick is mindig mondja, hogy figyeljen oda. Pedig Xurra figyel. Csak nap közben már nem megy úgy. Olyankor a figyelme egy doboz, amiben komótosan mászik egy fakó csontkukac. Éjszaka viszont egy marék rovar, bogár, féreg, aprószar meg hogyishívják nyüzsög abban a dobozban. Xurra pedig rázza, mint az őrült. Most is egy ilyen estén van túl. A kellemes fáradtság elnyújtózik a tagjaiban, ahogy hasra fordul a tetőn. Figyeli a cölöpembereket, ahogy néha meglöködi őket a szél. Szépek. Ahogy csendes méltóságukban arcukra feszül a kikötői szél kemény csókja. Nem is érti, miért dugják el őket máskor faládákba a föld alá.
Kijár már egy ideje. Gondolta, hátha egyszer majd már csak nem lesz szükségük rá, ő pedig kölcsön vehet egy szemfogat valamelyiküktől. Egy szép sárgát! Sokan vannak, az egyiküké biztos jó lesz. De ezek... egyre jobban mosolyognak. Nem lenne szép pont most... De ő türelmes. Kivárja, míg abbahagyják a mosolygást és ezt a közszolgálati lógást, amit csinálnak. Ha bebújtak a földbe, akkor majd tudja, hogy nem lesz rajta vita. Meg is nyalja a foghíjat. Igazából már eléggé megszokta. Lehet, hogy hiányozni fog, de ha úgy van, akkor majd beosztja, hogy melyik haton hordja a pótlékot, melyiken nem. De még az is lehet, hogy addig eszébe jut, hogyan kell visszanöveszteni a sajátját.
Lekushad. Csak a szeme sárgállik, ahogy kiles a tető peremén. Megint jött egy. Csak jönnek néha. Csendesen. Óvatosan. Aztán megállnak valamelyik cölöp előtt és... sírnak. Lehet, hogy ők is fogra várnak. De hát... ez ilyen.
Mielőtt elmennek, raknak egy kavicsot az oszlop lábához. Ez is hozott. Xurra pedig homlokráncolva húzza el a száját. Ő kezdte el a kavicsozást. Megjelölte, amelyik szemfog jó lehet. Aztán egyre több lett a kavics. Hoznak. Akik kijönnek. Nem mindenki. Kész agyrém lesz kiválogatni, ki melyikre jegyezte elő magát!
Sóhajt. Nem egyszerű az élet. Lehet, hogy reggel megkérdi Balarickot is, hátha neki is kellene a foglalni. Jó lesz sietni. Meg lehet, hogy elejét kéne venni a keveredésnek. Így is a legszebb kavicsait rakta oda, de már amikor a múltkor kereste őket, csak a fejét vakarta. Mert hát... mindegyik szép. Ő olyan közepesekre emlékszik, de van, aki akkorát tett ki, mint az ökle, meg vannak, akik csak egész kicsiket. Xurra úgy logikázta, hogy azzal lehet összefüggésben, hogy kicsi elülső fogra foglalnak vagy a hátsó nagyokra. A fene gondolta volna, hogy ekkora igény van az ilyesmire. De tulajdonképpen érthető. ~Gondolom, más se figyelt oda.~ Megrántja a vállát, mikor már elment a vastag kendőbe bugyolált érdeklődő, és ő újra szembesül a kavicsproblémával.
~Srácok, ezt muszáj lesz megoldanunk.~ Lepillant az övébe fűzött kis pocakosokra. Az egyikből kifolyott valami, amikor kicsit megnyomódott a lemászás közben. Sajnos Xurra zsebei, hogy úgy fogalmazzunk, elég terhelt életúttal büszkélkednek, szóval meglehetősen hamar, hát... elhasználódnak. A létezéshez elengedhetetlen szirszarok veszteségek nélkül történő szállítmányozása így mindig komoly kihívás. Annyi baj legyen.
Két kuvik felelget egymásnak a fasor két végéből. A hullámtörőkön megjuhászodott tenger dokkokat nyaldosó lötykölődése lassan elmarad Xurra mögött. Úgy döntött, most már nem veszi ilyen félvállról a dolgokat, úgyhogy a lábszaggal és a maradék pöttyös kavicsával kipárnázott zokniját hanyagul kezében lóbálva indul meg hazafelé. Igazán jó munkát végzett, s ennek megfelelően dagad is nyamvadt kis mellkasa. A boldogság koordinálatlan túlmozgásban, az meg egy éjszakába sikoltó ablakcsörömpölésben, valamint egy lábszármelegítővé repedt zokniban és szeretett, pettyes kavicsa (emléke örökké velünk marad) egy szebb helyre való eltávozásában csapódik le. Xurra úgy sprintel el a Vámház mellett, hogy azt még az öreg Pörkölt is elismerő prüsszentéssel értékelné. A Lakónegyed szűk utcácskáin pedig már csak az a reményteljes fohász karcol végig egy sötét kis árnyék nyomában, hogy talán a lábszag..., az nem veszett oda mind.
A két kis pocakos mihaszna hurcolásának terhét szerencsére már a dokkoknál felfüggesztette. Konkrétan egy-egy zsinegre a legszebb sárga szemfogakat őrizgető delikvensek... fene tudja... nevét? jelölő táblácskákra. Ott himbálóznak most már ők is, szép harmóniában a többi elkötelezett himbálózóval.
Nem volt egyszerű bennük helyet csinálni. Meg kellett masszírozni, átropogtatni őket. Befeszegetni a máshoz szokott külcsínbe Xurra becses kövecskéit, melyek immár ezekben az egyedi, farkincás tartókban díszelegnek. Ezt a foglalást nem teszi zsebre senki, ...ha esetleg jönnének olyanok akik a kavicsolásban előre sorolnák magukat a kupacnál. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a többségnek más viszonya van a döglött állatkákhoz, mint Xurrának.
A Kikötő nemsokára ébredezik. Halászok, rakodómunkások, ácsok, zugszeszdék pállott hányásba szunnyadt törzsvendégei. Vitorlát javítanak, hálót csomóznak, halat savanyítanak, mihaszna kölyköket csinálnak, és próbálják őket az élet rozoga kis ladikjában tartani. Ez a rumtól és kemény sorsoktól sűrű vér a Kikötő ereiben. Apák, fivérek, unokaöccsök, első szerelmek, cimborák a negyvenesasztal mellől, szomszédok a patinátlan utcák egyikéből. Csend ül rajtatok. A csendben pedig mindaz, ami csak gyűlik az ilyen csendekben, nap, nap után, szótlan, a Kikötő szarveretesen kemény mindennapjain csiszolódott fogak alá szorulva.*
*Szépen sütkéreznek. Mindig olyan szépen sütkéreznek ilyenkor a holdfényben. Cirógatja a hajukat a szél a csendes hullámverésben, aminek ilyenkor nem kell versenyeznie a nyüzsgés zajaival.
A dokksor mentén, magas cölöpökre akasztva, jó két tucat férfi holttestét kötötték fel pár hónapja. Azóta is katonás sorban szegélyezik a mindenki által ismert, láthatatlan birtokhatárt. Testükön rögtönzött táblák hirdetik: "Áruló" vagy "lázadó". Hogy pontosan kik ők, és mi történt velük, azt nem verték nagy dobra, de hogy így kitették őket, az biztosan üzenet.
Xurra tűnődve simogatja azt a két nagy patkányt maga mellett a raktár tetején. Jó patkányok. Nem ficánkolnak. A Pörkölt mindig olyat hoz neki, ami már nem ficánkol. Szépen kiteríti az ajándékot az ajtó elé. Sajnos Balarick nem engedi, hogy megkóstolja őket. Pedig pár nap után mindig jó puhák lesznek.
Xurra már sokszor nekiindult, hogy elkíséri a portyán, de a görbefarkú kandúr sokkal gyorsabb nála, és viszonylag hamar megelégeli, hogy a nyomában jár.
~Olyan szép kövérek vagytok.~ Fekete körmével kis örvényt rajzol a püffedt pocakocskákra, aztán kiegyenesíti a hosszú, kopasz farkincákat is. Szagot hoz a szél. Mostanában néha szagot hoz. Arról, amerre a szekérút eltűnik a fák között. Már gondolkodott rajta, hogy megnézi, mi lehet az, de Balarcick nem szereti, ha messze elcsatangol. Nem, nem, nem... Az alkimistának kétséget kizárólag ez a kedvenc szava. Xurra pedig, ahogy a legtöbb kölyök, mindent eltanul. És akárhányszor kimondja, amikor le akarják vetetni vele a sáros bakancsot vagy rászólnak, hogy adja végre oda a zokniját a mosásba, Xurra fekete kis szívét átjárja a kötődés émelyítően ragacsos érzése. A zoknija pedig nem vita tárgya. Ha a többiek is mind így csinálnák, ők se hagynák el soha a sajátjukat. Xurra, mint a vadászkopó, egy utcányi távolságból kiszagolja a maga pikánsan áporodott lábszagát, amit most már kifejezetten nagy hányadban tart a zoknijában. Ha rajta van, ha nem. Egy kicsit aggódik is emiatt. Mert mi van, ha nem termelődik örökké? Ha elfogy, ő meg nem is rakott el belőle? Ha úgy van, mint a fogakkal?
Egy darabig olyan természetesnek vette, hogy a szájában matatva egyszer-egyszer kimozgatja valamelyiket. Mindig megpróbált vele nyálkahalat fogni a hínárosban, míg szívta, cuppogtatta az ínyét, mert azt nagyon szerette olyankor. A csali viszont általában csak eltűnt a zsinórja végéről. A foga meg idővel kibújt megint. Aztán, na bumm. Egyszer csak nem nőtt vissza, ő meg sehogy nem bír visszaemlékezni rá, hogy csinálta korábban a visszanövesztést.
Az úszás is ilyen. Beleesel, aztán egyszer csak már kint okádod a vizet. Ha meg kérdezik, hogyan úsztál ki? Hát úgy! Úgy, ahogy a fogat növeszti mindenki. Balarick is mindig mondja, hogy figyeljen oda. Pedig Xurra figyel. Csak nap közben már nem megy úgy. Olyankor a figyelme egy doboz, amiben komótosan mászik egy fakó csontkukac. Éjszaka viszont egy marék rovar, bogár, féreg, aprószar meg hogyishívják nyüzsög abban a dobozban. Xurra pedig rázza, mint az őrült. Most is egy ilyen estén van túl. A kellemes fáradtság elnyújtózik a tagjaiban, ahogy hasra fordul a tetőn. Figyeli a cölöpembereket, ahogy néha meglöködi őket a szél. Szépek. Ahogy csendes méltóságukban arcukra feszül a kikötői szél kemény csókja. Nem is érti, miért dugják el őket máskor faládákba a föld alá.
Kijár már egy ideje. Gondolta, hátha egyszer majd már csak nem lesz szükségük rá, ő pedig kölcsön vehet egy szemfogat valamelyiküktől. Egy szép sárgát! Sokan vannak, az egyiküké biztos jó lesz. De ezek... egyre jobban mosolyognak. Nem lenne szép pont most... De ő türelmes. Kivárja, míg abbahagyják a mosolygást és ezt a közszolgálati lógást, amit csinálnak. Ha bebújtak a földbe, akkor majd tudja, hogy nem lesz rajta vita. Meg is nyalja a foghíjat. Igazából már eléggé megszokta. Lehet, hogy hiányozni fog, de ha úgy van, akkor majd beosztja, hogy melyik haton hordja a pótlékot, melyiken nem. De még az is lehet, hogy addig eszébe jut, hogyan kell visszanöveszteni a sajátját.
Lekushad. Csak a szeme sárgállik, ahogy kiles a tető peremén. Megint jött egy. Csak jönnek néha. Csendesen. Óvatosan. Aztán megállnak valamelyik cölöp előtt és... sírnak. Lehet, hogy ők is fogra várnak. De hát... ez ilyen.
Mielőtt elmennek, raknak egy kavicsot az oszlop lábához. Ez is hozott. Xurra pedig homlokráncolva húzza el a száját. Ő kezdte el a kavicsozást. Megjelölte, amelyik szemfog jó lehet. Aztán egyre több lett a kavics. Hoznak. Akik kijönnek. Nem mindenki. Kész agyrém lesz kiválogatni, ki melyikre jegyezte elő magát!
Sóhajt. Nem egyszerű az élet. Lehet, hogy reggel megkérdi Balarickot is, hátha neki is kellene a foglalni. Jó lesz sietni. Meg lehet, hogy elejét kéne venni a keveredésnek. Így is a legszebb kavicsait rakta oda, de már amikor a múltkor kereste őket, csak a fejét vakarta. Mert hát... mindegyik szép. Ő olyan közepesekre emlékszik, de van, aki akkorát tett ki, mint az ökle, meg vannak, akik csak egész kicsiket. Xurra úgy logikázta, hogy azzal lehet összefüggésben, hogy kicsi elülső fogra foglalnak vagy a hátsó nagyokra. A fene gondolta volna, hogy ekkora igény van az ilyesmire. De tulajdonképpen érthető. ~Gondolom, más se figyelt oda.~ Megrántja a vállát, mikor már elment a vastag kendőbe bugyolált érdeklődő, és ő újra szembesül a kavicsproblémával.
~Srácok, ezt muszáj lesz megoldanunk.~ Lepillant az övébe fűzött kis pocakosokra. Az egyikből kifolyott valami, amikor kicsit megnyomódott a lemászás közben. Sajnos Xurra zsebei, hogy úgy fogalmazzunk, elég terhelt életúttal büszkélkednek, szóval meglehetősen hamar, hát... elhasználódnak. A létezéshez elengedhetetlen szirszarok veszteségek nélkül történő szállítmányozása így mindig komoly kihívás. Annyi baj legyen.
Két kuvik felelget egymásnak a fasor két végéből. A hullámtörőkön megjuhászodott tenger dokkokat nyaldosó lötykölődése lassan elmarad Xurra mögött. Úgy döntött, most már nem veszi ilyen félvállról a dolgokat, úgyhogy a lábszaggal és a maradék pöttyös kavicsával kipárnázott zokniját hanyagul kezében lóbálva indul meg hazafelé. Igazán jó munkát végzett, s ennek megfelelően dagad is nyamvadt kis mellkasa. A boldogság koordinálatlan túlmozgásban, az meg egy éjszakába sikoltó ablakcsörömpölésben, valamint egy lábszármelegítővé repedt zokniban és szeretett, pettyes kavicsa (emléke örökké velünk marad) egy szebb helyre való eltávozásában csapódik le. Xurra úgy sprintel el a Vámház mellett, hogy azt még az öreg Pörkölt is elismerő prüsszentéssel értékelné. A Lakónegyed szűk utcácskáin pedig már csak az a reményteljes fohász karcol végig egy sötét kis árnyék nyomában, hogy talán a lábszag..., az nem veszett oda mind.
A két kis pocakos mihaszna hurcolásának terhét szerencsére már a dokkoknál felfüggesztette. Konkrétan egy-egy zsinegre a legszebb sárga szemfogakat őrizgető delikvensek... fene tudja... nevét? jelölő táblácskákra. Ott himbálóznak most már ők is, szép harmóniában a többi elkötelezett himbálózóval.
Nem volt egyszerű bennük helyet csinálni. Meg kellett masszírozni, átropogtatni őket. Befeszegetni a máshoz szokott külcsínbe Xurra becses kövecskéit, melyek immár ezekben az egyedi, farkincás tartókban díszelegnek. Ezt a foglalást nem teszi zsebre senki, ...ha esetleg jönnének olyanok akik a kavicsolásban előre sorolnák magukat a kupacnál. Mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a többségnek más viszonya van a döglött állatkákhoz, mint Xurrának.
A Kikötő nemsokára ébredezik. Halászok, rakodómunkások, ácsok, zugszeszdék pállott hányásba szunnyadt törzsvendégei. Vitorlát javítanak, hálót csomóznak, halat savanyítanak, mihaszna kölyköket csinálnak, és próbálják őket az élet rozoga kis ladikjában tartani. Ez a rumtól és kemény sorsoktól sűrű vér a Kikötő ereiben. Apák, fivérek, unokaöccsök, első szerelmek, cimborák a negyvenesasztal mellől, szomszédok a patinátlan utcák egyikéből. Csend ül rajtatok. A csendben pedig mindaz, ami csak gyűlik az ilyen csendekben, nap, nap után, szótlan, a Kikötő szarveretesen kemény mindennapjain csiszolódott fogak alá szorulva.*
1123. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-20 22:18:18
Üzenet elküldve: 2026-01-20 22:18:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 380
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//A sziget szellemei//
-Nahát, akkor az tényleg már valami lehet!
*Feleli, szikrányit sem foglalkozva vele, hogy ez Lanawinon mennyire közismert információ vagy sem. Hisz az ő világképe Lanawin közismeretein jóval túlmutat, vagy alul mutat ez persze nézőpont kérdése. Finom mosoly húzódik meg a szája szegletében, ahogy azt hallja, hogy a tündérmágia ismeretlen a másik számára.*
-Nos ne érezze rosszul magát, mindent ez a nagyon híres akadémia sem tudhat, nem igaz?
*Közben pedig azt is észreveszi, hogy valójában még mindig nem varázsolt semmit sem, és kezdi kicsit kényelmetlenül érezni magát. Úgy néz az ujjára, mintha valami áruló lenne, és kételkedni kezd benne, hogy tényleg ő irányítja-e, vagy végre megtalálta valami entitás és ellene dolgozik a kozmikus mindenség. Utoljára csak megpróbálja, hisz a pipa nem fog magától meggyulladni, aztán most már bízik benne, hogy harmadszorra csak nem játszik vele a saját keze. Akárhogy is, közben sikerül megtalálniuk a hajót, a híres-neves Csintalan Csukát, Valuryen pedig követi Mylaelt. Ahogy meglátja a hajón tartózkodókat rögtön jó hangosan és harsányan üdvözli őket.*
-No akkor uraim! Szeljük a habokat!
*Vagy mit szoktak ilyenkor mondani, fogalma sincs, sosem utazott még hajón, megrögzötten a saját lábát szereti használni az utazáshoz. Persze azért nem ostoba, úgyhogy ő maga is közelebb hajol az utitársához.*
-Remélem nem fognak bajt okozni, nincs kedvem megint harcolni.
*Egy darabig egyébként csak nézi a víztükröt, egészen megbabonázza ahogy a fény meg-meg csillan az aprócska hullámokon.*
-De biztos nem lesz semmi baj.
*Mondja végül Mylaelre nézve, meglehet nem ő a legjobb személy a megnyugtatására, de csak magával tud szolgálni.*
-És várod már, hogy megtaláljuk őket?
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
-Nahát, akkor az tényleg már valami lehet!
*Feleli, szikrányit sem foglalkozva vele, hogy ez Lanawinon mennyire közismert információ vagy sem. Hisz az ő világképe Lanawin közismeretein jóval túlmutat, vagy alul mutat ez persze nézőpont kérdése. Finom mosoly húzódik meg a szája szegletében, ahogy azt hallja, hogy a tündérmágia ismeretlen a másik számára.*
-Nos ne érezze rosszul magát, mindent ez a nagyon híres akadémia sem tudhat, nem igaz?
*Közben pedig azt is észreveszi, hogy valójában még mindig nem varázsolt semmit sem, és kezdi kicsit kényelmetlenül érezni magát. Úgy néz az ujjára, mintha valami áruló lenne, és kételkedni kezd benne, hogy tényleg ő irányítja-e, vagy végre megtalálta valami entitás és ellene dolgozik a kozmikus mindenség. Utoljára csak megpróbálja, hisz a pipa nem fog magától meggyulladni, aztán most már bízik benne, hogy harmadszorra csak nem játszik vele a saját keze. Akárhogy is, közben sikerül megtalálniuk a hajót, a híres-neves Csintalan Csukát, Valuryen pedig követi Mylaelt. Ahogy meglátja a hajón tartózkodókat rögtön jó hangosan és harsányan üdvözli őket.*
-No akkor uraim! Szeljük a habokat!
*Vagy mit szoktak ilyenkor mondani, fogalma sincs, sosem utazott még hajón, megrögzötten a saját lábát szereti használni az utazáshoz. Persze azért nem ostoba, úgyhogy ő maga is közelebb hajol az utitársához.*
-Remélem nem fognak bajt okozni, nincs kedvem megint harcolni.
*Egy darabig egyébként csak nézi a víztükröt, egészen megbabonázza ahogy a fény meg-meg csillan az aprócska hullámokon.*
-De biztos nem lesz semmi baj.
*Mondja végül Mylaelre nézve, meglehet nem ő a legjobb személy a megnyugtatására, de csak magával tud szolgálni.*
-És várod már, hogy megtaláljuk őket?
A varázsló feltartja mutatóujját, melynek hatására a varázsló ujjbegyén aprócska láng gyúl, majd egy körön belül belül kialszik. Ha a varázsló egy gyertyára mutat rá, akkor a gyertya gyullad meg, legyen bármilyen távolságra.
1122. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2026-01-19 00:30:18
Üzenet elküldve: 2026-01-19 00:30:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 207
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 207
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Vakmerő
*Alaposan nekiesik az üveg maradékának, hiszen ahogy maga mögött hagyja a fák óvó ölelését és közeledik a tengerhez, úgy kezdi egyre jobban érezni a csípős, hideg szeleket. Így hát az Elsőtisztnek nem marad más választása, mint belülről is jó alaposan felöltözni. Na nem mintha ellenére lenne a dolog, bármily' gyomorforgató is legyen az az undorító démonpisa, amit a helyiek pálinkának csúfolnak, Deronunk léptei valahogy mégis minden egyes korttyal fickósabbak.
Mire a kikötőbe ér, arcán már ott ül jól megszokott széles vigyora, az üveg aljában pedig alig-alig lötyög valami. Na nem lötyög már az sem sokáig, hősünk ugyanis mintegy megünneplendő, hogy épségben ideért erre a gyönyörűnek távolról, fél szemét behunyva sem nevezhető helyre, kiissza az utolsó pár kortyot, majd olyan mozdulattal dobja át az üveget a válla felett, mintha egész életében ezt gyakorolta volna. Így is van.
A csörömpölést hallva kimért léptekkel indul tovább, még mielőtt valakinek kedve támad utánajárni az eredetének, bár Deron egészen biztosra veszi, hogy minden fél órában történik valami hasonló errefelé. Menet közben újabb cigarettát sodor magának, és amíg az leég a kezében, kedélyesen füstölögve sétálja be a kikötőt, alaposan odafigyelve mindenre. Elsősorban persze a hajókat figyeli, illetve sokkal inkább a legénységet. Fejben feljegyzi magának, hogy melyik bárkán dolgoznak észrevehetően kevesen, hiszen ha esetleg valamelyikre elszegődhetne matróznak és maga mögött hagyhatná a világnak eme elátkozott sarkát, nem sokat teketóriázna. Persze a rosseb akar tisztes hajós lenni, így arra is odafigyel, hogy melyik legénységet alkotják kétesebbnél kétesebb alakok.
Még egyszer utoljára kifújja a füstöt, aztán eldobja a csonkot és úgy dönt, hogy ideje továbbállni. Elraktározza magában a látottakat, majd szélesen elvigyorodik. Természetesen tisztában van vele, hogy ha az ember fia legénységet keres ahová elszegődhet és nem fél egy kicsit bepiszkolni a kezeit, akkor nem csak a kikötőben érdemes körbenéznie. Hanem példának okáért a Rumos Rókában is.*
A hozzászólás írója (Deron Naharien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.19 00:32:58
Mire a kikötőbe ér, arcán már ott ül jól megszokott széles vigyora, az üveg aljában pedig alig-alig lötyög valami. Na nem lötyög már az sem sokáig, hősünk ugyanis mintegy megünneplendő, hogy épségben ideért erre a gyönyörűnek távolról, fél szemét behunyva sem nevezhető helyre, kiissza az utolsó pár kortyot, majd olyan mozdulattal dobja át az üveget a válla felett, mintha egész életében ezt gyakorolta volna. Így is van.
A csörömpölést hallva kimért léptekkel indul tovább, még mielőtt valakinek kedve támad utánajárni az eredetének, bár Deron egészen biztosra veszi, hogy minden fél órában történik valami hasonló errefelé. Menet közben újabb cigarettát sodor magának, és amíg az leég a kezében, kedélyesen füstölögve sétálja be a kikötőt, alaposan odafigyelve mindenre. Elsősorban persze a hajókat figyeli, illetve sokkal inkább a legénységet. Fejben feljegyzi magának, hogy melyik bárkán dolgoznak észrevehetően kevesen, hiszen ha esetleg valamelyikre elszegődhetne matróznak és maga mögött hagyhatná a világnak eme elátkozott sarkát, nem sokat teketóriázna. Persze a rosseb akar tisztes hajós lenni, így arra is odafigyel, hogy melyik legénységet alkotják kétesebbnél kétesebb alakok.
Még egyszer utoljára kifújja a füstöt, aztán eldobja a csonkot és úgy dönt, hogy ideje továbbállni. Elraktározza magában a látottakat, majd szélesen elvigyorodik. Természetesen tisztában van vele, hogy ha az ember fia legénységet keres ahová elszegődhet és nem fél egy kicsit bepiszkolni a kezeit, akkor nem csak a kikötőben érdemes körbenéznie. Hanem példának okáért a Rumos Rókában is.*
A hozzászólás írója (Deron Naharien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.01.19 00:32:58
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1122-1141