Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
5357. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-10-01 20:31:45
Üzenet elküldve: 2024-10-01 20:31:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Már napok óta úton van, de talán egy hat is eltelt azóta, hogy elindult az ingoványból. Hosszú utat tett meg, amíg elért idáig. Greksar orrlyukaiba erőszakosan tolakszik be a sós tengeri levegő. Előtte a végtelen kék tenger terül el, egészen a horizontig. Ez nem az ő világa már. Mégis, valami ismeretlen erő vonzza lefelé a kikötő felé, ahol hatalmas hajók sorakoznak, mint úszó erődök. Félelmetes látvány ez számára, olyasmi, amit még sosem látott ezidáig. Az ősi fenyvesek gyantás törzsei lassan ritkulnak mögötte, a lusta homály is lemarad valahol. Most a tenger végtelen birodalma veszi körül, amely bár félelmet kelt benne, egyre közelebb húzza magához. A dokkok felé haladva magasan jár a nap, a fény bevilágítja az alant elterülő kikötőt, Greksar pont ezért vonakodik leereszkedni ebbe a zsúfolt világba. Jobban kedveli az éjszaka jótékony sötétjét, ami betakarja hatalmas testét. Az elméjében suttogó hang azonban nem tűr többé tétovázást. Bár a kezével már fegyvere felé nyúlna, a hang visszatartja ettől. Ez számára hatalmas kihívás, hiszen ösztönei mást diktálnak. Lábai tétován, mégis egyre biztosabban viszik a dokkok felé, ahol kalózok, csempészek és haramiák élik mindennapjaikat. Az emberek alig vetnek rá egy pillantást, hiszen a kikötő forgatagában egy bűzlő ork látványa már nem okoz meglepetést. Greksar jelenléte legfeljebb egy pár kíváncsi tekintetet vonz, de ez is inkább a külsejének szól, mintsem fajának. Olyan, mintha most mászott volna ki egy bűzös mocsárból, és valójában ez részben igaz is. Orrát betöltik a kikötő jellegzetes illatai a nyers tengeri halak fanyar szaga, a hajók nedves fájának aromája, és a különféle ételek fura illata. Kerüli a tömeget, de rendületlenül halad előre a lakónegyed sötét, zsúfolt házai felé. Bár még mindig nem érti teljesen, mi vonzza ide, érzi, hogy útja a végéhez közeledik, vagy talán épp egy új kezdődik el.*
A hozzászólás írója (Greksar Drogestrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.01 21:19:18
A hozzászólás írója (Greksar Drogestrom) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.01 21:19:18
5356. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-28 18:32:14
Üzenet elküldve: 2024-09-28 18:32:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 64
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Lassú ügetésben halad lovával a dokkok kaotikus forgatagában. Az aranybarna szemei figyelmesen pásztázzák a környezetet, miközben Lenxyn, a hűséges hiúz hangtalanul követi a macskaköves utcák árnyékában. A tenger sós illata és a hajókról érkező zajok keverednek a kikötő jellegzetes szagával, melyben a hal és a szurok aromája uralkodik. A szűk sikátorok között matrózok és kereskedők sürgölődnek, részeg tengerészek dalolnak hamisan, míg a vámtisztek orrukat fennhordva ellenőrzik a rakományokat. Wynpeiros ügyesen kerülgeti a rakodásra váró ládákat és hordókat, lova patái alatt néha megcsikordul a kövezet. Sötét bőrruházata és bőrvértje szinte eggyé válik a környezettel, míg visszacsapó íja és elf nyilai csendesen pihennek a hátán. Egy pillanatra megáll a hullámtörő közelében, és tekintete a távolban horgonyzó vitorlásokra téved. Gondolatai az ismeretlen vizek és távoli partok felé kalandoznak, de hamar visszatér a jelenbe. Tudja, hogy az ő útja most az erdőség felé vezet, távol a kikötő zajától és nyüzsgésétől. A házak lassan ritkulnak, a levegő frissebbé válik, ahogy a Lakónegyed szélét elhagyja. A kikötő határában megáll egy pillanatra, mélyet lélegezve a természet illatából. Az erdő hívogatóan terül el előtte, a fák lombjai között átszűrődő fény nyugalmat áraszt. Wynpeiros elmosolyodik, és megsimítja Lenxyn fejét.*
- Induljunk, barátom. *Mondja halkan, majd lovával belép az erdőség ösvényeire, maga mögött hagyva a kikötő nyüzsgő világát.*
- Induljunk, barátom. *Mondja halkan, majd lovával belép az erdőség ösvényeire, maga mögött hagyva a kikötő nyüzsgő világát.*
5355. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-28 15:01:59
Üzenet elküldve: 2024-09-28 15:01:59
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 340
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 340
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
* Elég sok időt töltött el a kikötőben. Nem éppen egy lovagnak való hely, de hát nem is nagyon dicsekedett vele. Ideje nagy részét pihenéssel töltötte. A kósza hírek a városból, viszont felkeltették az érdeklődését. Úgy osztják most arra a nemesi rangot, mint a cukrot, és ő világ életében arra vágyott, hogy nemesi rangra emelkedhessen, így hát nem is időzik tovább a kelleténél. Egy kora reggeli hajnalon felölti lovagi vértezetét és a csacsit a csatamén után kötve kilovagol a kikötőből. Ebben a korai órában nem számít nagy figyelemre.*
5354. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-17 07:57:07
Üzenet elküldve: 2024-09-17 07:57:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 25
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Szekéren//
//Zárás//
*Utasai közül a férfi tűnik beszédesebbnek. Ahogy látja vigyáz az elfre. Haldrian tartja szóval őt az útjuk során.*
-Én magam is hasonlóan hallottam. A Rókalyukat én is messziről kerülöm. Ha jó kis verekedést akar az ember akkor oda lehet menni.
*Mondjuk talán ez az egész Kikötőre igaz lehet. Lassan bedöcögnek a Kikötőbe. A tenger hangja és illata is egyre intenzívebb. A meleg időre kellemes hűvös szelet hoz a tenger. A bejáratnál megáll és hagyja, hogy a két utasa leszálljon.*
-Sok szerencsét a dolgotokhoz. Kompenzációra meg nincs szükség. Szívesen segítettem.
*Kacsint feléjük, majd elindul az egyik dokkhoz, ahol egy jól öltözött férfi áll, két testőrrel és egy másik szekérrel. Úgy tűnik lesz még egy útja Artheniorba.*
//Zárás//
*Utasai közül a férfi tűnik beszédesebbnek. Ahogy látja vigyáz az elfre. Haldrian tartja szóval őt az útjuk során.*
-Én magam is hasonlóan hallottam. A Rókalyukat én is messziről kerülöm. Ha jó kis verekedést akar az ember akkor oda lehet menni.
*Mondjuk talán ez az egész Kikötőre igaz lehet. Lassan bedöcögnek a Kikötőbe. A tenger hangja és illata is egyre intenzívebb. A meleg időre kellemes hűvös szelet hoz a tenger. A bejáratnál megáll és hagyja, hogy a két utasa leszálljon.*
-Sok szerencsét a dolgotokhoz. Kompenzációra meg nincs szükség. Szívesen segítettem.
*Kacsint feléjük, majd elindul az egyik dokkhoz, ahol egy jól öltözött férfi áll, két testőrrel és egy másik szekérrel. Úgy tűnik lesz még egy útja Artheniorba.*
5353. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-16 16:42:02
Üzenet elküldve: 2024-09-16 16:42:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 313
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Szekéren//
-Ha kiismered, onnantól már nincs mitől tartani. Javarészt. Azért mindig meglephetik az embert. *Válaszolja Alissäna helyett. A leány elpilledni látszik; ő pedig nem kárhoztatja érte. Hagyja, hadd pihenjen, ő pedig szívesen diskurál fuvarosukkal.*
-Hja! Egyszer megjártam magam is. *Nem ereszti bő lére a dolgot, de kis híján kellemetlen vége szakadt a sellőházi kiruccanásának.*
-Ha nem elég vaskos a... Az erszényed, akkor kár a gőzért. Zabosak, ha arany nélkül maradnak. *Feleli nagy bölcsen, miközben előrébb mászik a bak irányába.*
-Alissäna nem sellő. De... Hasonló mesterségben utazik. *Vigyorog. Nem úgy tűnik, hogy a fickó felóhajtja bérelni, úgyhogy nincs miért titkolnia a dolgot.*
-Ha rám hallgatsz, keresel egy fogadót, mielőtt lemegy a nap. Csak kerüld a Rumos Rókalyukat. Ott nem csak a kemény ágy nyomja az ember hátát. Minden második nap van valami ramazuri... *Ecseteli tovább a Kikötő mikéntjét. Van néhány biztonságos fogadó... Példának okáért a Sellőház - ha az ember meg tudja fizetni - vagy a Hét Varjú Taverna. Bár utóbbi igen teli mostanság.*
-Ha itt kiteszel minket, azt megköszönöm! *Szól a férfihoz, ahogy immár kőházak között kacskaringóznak. Talán lesz olyan szívélyes és nem kér majd semmit cserébe. Ritka madár az ilyen, de találkozott már hasonlóval.*
-Ha kiismered, onnantól már nincs mitől tartani. Javarészt. Azért mindig meglephetik az embert. *Válaszolja Alissäna helyett. A leány elpilledni látszik; ő pedig nem kárhoztatja érte. Hagyja, hadd pihenjen, ő pedig szívesen diskurál fuvarosukkal.*
-Hja! Egyszer megjártam magam is. *Nem ereszti bő lére a dolgot, de kis híján kellemetlen vége szakadt a sellőházi kiruccanásának.*
-Ha nem elég vaskos a... Az erszényed, akkor kár a gőzért. Zabosak, ha arany nélkül maradnak. *Feleli nagy bölcsen, miközben előrébb mászik a bak irányába.*
-Alissäna nem sellő. De... Hasonló mesterségben utazik. *Vigyorog. Nem úgy tűnik, hogy a fickó felóhajtja bérelni, úgyhogy nincs miért titkolnia a dolgot.*
-Ha rám hallgatsz, keresel egy fogadót, mielőtt lemegy a nap. Csak kerüld a Rumos Rókalyukat. Ott nem csak a kemény ágy nyomja az ember hátát. Minden második nap van valami ramazuri... *Ecseteli tovább a Kikötő mikéntjét. Van néhány biztonságos fogadó... Példának okáért a Sellőház - ha az ember meg tudja fizetni - vagy a Hét Varjú Taverna. Bár utóbbi igen teli mostanság.*
-Ha itt kiteszel minket, azt megköszönöm! *Szól a férfihoz, ahogy immár kőházak között kacskaringóznak. Talán lesz olyan szívélyes és nem kér majd semmit cserébe. Ritka madár az ilyen, de találkozott már hasonlóval.*
5352. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-08 19:12:23
Üzenet elküldve: 2024-09-08 19:12:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem ez volt a célja. Egyáltalán nem azért jött ide, hogy a legjobb megoldás, amit egy szorult helyzetből való szabadulásra ki tud találni, az az legyen, hogy hazudik. Ambíciókkal, határozott célokkal kereste fel ezt a nőt, megtalálta, de amit elért, az csupán annyi, hogy minden elszántságát darabokra zúzatta vele, veszélybe sodorta egy barátja életét, és most már egy idegenét is azzal, hogy a Pegazus tulajdonosának nevét nyögte be valódi pártfogójának elárulása helyett.
Badarság volt egyáltalán idejönni. Így is örülhet, hogy amit meg lehetett menteni, azt úgy látszik, sikerült is megvédeni.*
- Nincs minek kiderülnie. Még egyszer mondom, nem ártottam neked, és nem is akarok.
*Belül persze forr benne a düh, a bosszúvágy, és a saját maga ellen érzett gyűlölet, amit továbbra is amiatt érez, hogy egyáltalán visszajött a kikötőbe. Maga mögött hagyta ezt a koszfészket, a büdös halszagot, a csatornaszagot, az éhezést. Helyette tető van a feje fölött, kényelmes ágyban alszik, szép ruhákban jár, megbecsülik, erre neki mégis ide kellett tolnia a képét, hogy hősködjön. Azért, hogy valami nagyot mutasson. ~Gratulálhatsz magadnak, Merlana Naerice! Ügyes vagy, mondhatom…~ Ostorozza magát tovább, de már nem néz vissza az aranyló szemekbe. Menekülni akar innen, minél hamarabb.*
- Nem mondom, hogy örülök, hogy megismertelek…
*Ennyit mond csak csupán, majd léptein gyorsítva eltűnik a másik szeme elől, de ahogy halad az utcákon, a félelem végig vele marad. Minden második lépés után hátranéz, hogy követik-e. Borzalmas érzés. Mint egy béklyó. Úgy érzi, minden sötét lyukból az a szempár bámul rá. Többször megrázza a fejét, próbálja kitisztítani a gondolatait, de egyelőre hiába, nem megy. Hosszú lesz, mire sikerül majd meggyőznie magát arról, hogy nincs mitől tartania. Már, ha valóban nincs…
A következő egy-két napot még biztosan itt tölti, mielőtt visszamenne Arthenior-ba, de a szükségesnél nem akar tovább maradni. El akar innen menni, és soha vissza sem nézni kudarca helyszínére.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem ez volt a célja. Egyáltalán nem azért jött ide, hogy a legjobb megoldás, amit egy szorult helyzetből való szabadulásra ki tud találni, az az legyen, hogy hazudik. Ambíciókkal, határozott célokkal kereste fel ezt a nőt, megtalálta, de amit elért, az csupán annyi, hogy minden elszántságát darabokra zúzatta vele, veszélybe sodorta egy barátja életét, és most már egy idegenét is azzal, hogy a Pegazus tulajdonosának nevét nyögte be valódi pártfogójának elárulása helyett.
Badarság volt egyáltalán idejönni. Így is örülhet, hogy amit meg lehetett menteni, azt úgy látszik, sikerült is megvédeni.*
- Nincs minek kiderülnie. Még egyszer mondom, nem ártottam neked, és nem is akarok.
*Belül persze forr benne a düh, a bosszúvágy, és a saját maga ellen érzett gyűlölet, amit továbbra is amiatt érez, hogy egyáltalán visszajött a kikötőbe. Maga mögött hagyta ezt a koszfészket, a büdös halszagot, a csatornaszagot, az éhezést. Helyette tető van a feje fölött, kényelmes ágyban alszik, szép ruhákban jár, megbecsülik, erre neki mégis ide kellett tolnia a képét, hogy hősködjön. Azért, hogy valami nagyot mutasson. ~Gratulálhatsz magadnak, Merlana Naerice! Ügyes vagy, mondhatom…~ Ostorozza magát tovább, de már nem néz vissza az aranyló szemekbe. Menekülni akar innen, minél hamarabb.*
- Nem mondom, hogy örülök, hogy megismertelek…
*Ennyit mond csak csupán, majd léptein gyorsítva eltűnik a másik szeme elől, de ahogy halad az utcákon, a félelem végig vele marad. Minden második lépés után hátranéz, hogy követik-e. Borzalmas érzés. Mint egy béklyó. Úgy érzi, minden sötét lyukból az a szempár bámul rá. Többször megrázza a fejét, próbálja kitisztítani a gondolatait, de egyelőre hiába, nem megy. Hosszú lesz, mire sikerül majd meggyőznie magát arról, hogy nincs mitől tartania. Már, ha valóban nincs…
A következő egy-két napot még biztosan itt tölti, mielőtt visszamenne Arthenior-ba, de a szükségesnél nem akar tovább maradni. El akar innen menni, és soha vissza sem nézni kudarca helyszínére.*
5351. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-07 09:25:02
Üzenet elküldve: 2024-09-07 09:25:02
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Megkapta, amit akart. Máskor nem így intézte volna, vagy nem az lenne a vége, hogy a nevek után a másik elmehet. De most más cél van, nem akar ettől nagyobb feltűnést. Nem mondott semmit. Még csak az sem derülhetett ki igazán a nő számára, hogy ki ő és mire képes. Kapott hozzá egy irányt, de nem derülhetett ki belőle a világon semmi. Követte, csak annyit láthatott belőle, hogy igen ügyesen mászik sziklát. Azon túl, pedig hogy megtörhetetlen.
Ő irányít és ez bőven elég. Néhány szóval, fenyegetés nélkül is sikeresen. Csak meg kell látni a módját, mi az, amivel sakkban tud tartani. Remélhetőleg nem fogja akarni a nő őt, el akarja majd felejteni, mert nem hagyta érvényesülni. Nem vár bosszúra, de sosem lehet tudni, szeszélyesek tudnak lenni azok, akik nem kapták meg, amit akarnak. Akikben tombol a nagyravágyás, akik utálnak veszíteni. Nem felejtheti el az arcot, de ha ennyivel most be tudja fejezni, akkor legyen. Nem hisz neki maradéktalanul, de mivel nem ismeri az artheniori viszonyokat, mert sejtései szerint onnan jöhetett, így nem lett volna árulkodó semmi.*
- Mh. Kiderül.
*Ennyit enged csak meg, hogy azért azt ne gondolja, hogy ostoba. De nincs értelme többnek, nincs értelme fenyegetni, nincs értelme itt hagyni egy tetemet. Akkor el kéne mennie. Vagy újrakezdenie mindent ezen a szeméttelepen... és abba van aki, ami nem fér bele. Ez egy súlyos kockázat, de talán megéri. Miérteken nem lovagol. *
- Elmehetsz.
*Zárja rövidre. Nem a másik dönt. Ő dönt. És nem egészen elégedett, mert nyitott ajtót is hagyott, de talán épp elég. A kikötő amúgy sem ennek a lánynak való, akárhogy nézi. Menjen vissza oda, ahonnan jött és keressen olyat, akit meg tud venni, aki van olyan bolond, hogy nem látja át. Ha nem bírja nyugton hagyni a tudat, majd utána megy. Elég lesz Merlaná-nak a hír is, hogy a két névből egy miatta kerül egy fejfára, ha bárki egyáltalán megtalálja a testet és akar neki emléket. Neki is elég tán a tudat, hogy lesz valaki, akit ő irányíthat, ha szüksége lesz valamire. Mert ezt azért fontolgatja.
Nem mozdul még. Ha akar valamit, majd mondja. De nem fogja visszatartani. Még csak a hátába sem fúrja az aranyakat, hogy nézze az útját.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Megkapta, amit akart. Máskor nem így intézte volna, vagy nem az lenne a vége, hogy a nevek után a másik elmehet. De most más cél van, nem akar ettől nagyobb feltűnést. Nem mondott semmit. Még csak az sem derülhetett ki igazán a nő számára, hogy ki ő és mire képes. Kapott hozzá egy irányt, de nem derülhetett ki belőle a világon semmi. Követte, csak annyit láthatott belőle, hogy igen ügyesen mászik sziklát. Azon túl, pedig hogy megtörhetetlen.
Ő irányít és ez bőven elég. Néhány szóval, fenyegetés nélkül is sikeresen. Csak meg kell látni a módját, mi az, amivel sakkban tud tartani. Remélhetőleg nem fogja akarni a nő őt, el akarja majd felejteni, mert nem hagyta érvényesülni. Nem vár bosszúra, de sosem lehet tudni, szeszélyesek tudnak lenni azok, akik nem kapták meg, amit akarnak. Akikben tombol a nagyravágyás, akik utálnak veszíteni. Nem felejtheti el az arcot, de ha ennyivel most be tudja fejezni, akkor legyen. Nem hisz neki maradéktalanul, de mivel nem ismeri az artheniori viszonyokat, mert sejtései szerint onnan jöhetett, így nem lett volna árulkodó semmi.*
- Mh. Kiderül.
*Ennyit enged csak meg, hogy azért azt ne gondolja, hogy ostoba. De nincs értelme többnek, nincs értelme fenyegetni, nincs értelme itt hagyni egy tetemet. Akkor el kéne mennie. Vagy újrakezdenie mindent ezen a szeméttelepen... és abba van aki, ami nem fér bele. Ez egy súlyos kockázat, de talán megéri. Miérteken nem lovagol. *
- Elmehetsz.
*Zárja rövidre. Nem a másik dönt. Ő dönt. És nem egészen elégedett, mert nyitott ajtót is hagyott, de talán épp elég. A kikötő amúgy sem ennek a lánynak való, akárhogy nézi. Menjen vissza oda, ahonnan jött és keressen olyat, akit meg tud venni, aki van olyan bolond, hogy nem látja át. Ha nem bírja nyugton hagyni a tudat, majd utána megy. Elég lesz Merlaná-nak a hír is, hogy a két névből egy miatta kerül egy fejfára, ha bárki egyáltalán megtalálja a testet és akar neki emléket. Neki is elég tán a tudat, hogy lesz valaki, akit ő irányíthat, ha szüksége lesz valamire. Mert ezt azért fontolgatja.
Nem mozdul még. Ha akar valamit, majd mondja. De nem fogja visszatartani. Még csak a hátába sem fúrja az aranyakat, hogy nézze az útját.*
5350. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-06 15:21:43
Üzenet elküldve: 2024-09-06 15:21:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igen, azt hitte. Azt hitte, hogy megtalálta, hol van a lakat azon a láthatatlan láncon, és hosszú percekig úgy érezte, hogy azt is megtalálta, hogyan nyithatja azt ki, hogy szabadulhasson a fogságból. Azt hitte, hogy végre az arany szemek mögé lát, és a végtelen sötétségen átverekedve magát fogást találhat a nőn, ha lesz elég mersze ahhoz, hogy ártalmatlan, bolyhos nyusziként remegés helyett fejest ugorjon abba a sötétségbe. Meg is próbálta, beleugrott, de a lánc hangos csörrenéssel megfeszülve jelezte, hogy eddig és ne tovább. A másik vége az elfnél, ő pedig egy rakás szerencsétlenségként lóg rajta a feneketlen semmi fölött.
Valóban nyeregben kezdte magát érezni attól, hogy a saját játéka révén még magával is elhitette, hogy oroszlánok között is lehet egy gazellából királynő, de az újabb pofon, amit igazából meg sem kap józanítóbban hat, mintha egy vödör jeges vízbe nyomták volna bele a fejét, miután túl sok rumot ivott. Hiába minden. Hiába minden próbálkozás, az a sötét maszlagból épített pajzs egyszerűen áttörhetetlen. Ahogy erre ráeszmél, úgy tér vissza a rövid ideig tartó magabiztosságból a tanácstalanság, a kilátástalanság felé, ami most még jobban fáj, hisz magasról lehet a legnagyobbat esni.
Tekintete üressé válik, és ismét ugyanúgy kezdi bámulni a földet, mint az első név elhangzása előtt, de a könnyek ezúttal nem jönnek. Az igazi fájdalom olyan erős, hogy még a könnyeket is fogva tartja. Nem. Azt a nevet nem árulhatja el, semmiképp sem. Kizárt. Egy valamit azonban még megtehet, hogy egy utolsó, erőtlen próbálkozással menteni próbálja a menthetőt. Egy apró esélye még van arra, hogy mindent a feje tetejére állítva hasznot húzhasson a saját nyomorultságából.*
- Gatoriel Bogozus. Ő vigyáz rám. *Többet nem mond. Nem fejti ki, mi fán terem az illető, hogy kicsoda vagy micsoda ő, mert minden egyes szó csak esélyt adna a gyanakvásra, hogy hazudik. Merthogy hazudik, ráadásul duplán vállal kockázatot, hisz valódi pártfogoltja megmondta neki, hogy ne üsse bele az orrát abba az ügybe, de most muszáj. Valahogy meg kell oldania a helyzetet.*
- És most elmegyek. *Újra felpattan ültéből, és sietősen távozna. Menekülne, de most leginkább azért, hogy véletlenül se látszódjon rajta, hogy minden fájdalom csupán színészet, kivéve a reszketést, mert a gombócok a torkában valódiak. Retteg attól, hogy ez az ördögtől szalajtott szajha ismét keresztüllát majd rajta.
A feladatát elvégezte. Mondott egy nevet. Az üzlet pedig üzlet, még akkor is, ha csak az egyiknek származik belőle haszna. Szóval tesz néhány határozott lépést előre, és nagyon reméli, hogy most már tényleg hagyják elmenni.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Igen, azt hitte. Azt hitte, hogy megtalálta, hol van a lakat azon a láthatatlan láncon, és hosszú percekig úgy érezte, hogy azt is megtalálta, hogyan nyithatja azt ki, hogy szabadulhasson a fogságból. Azt hitte, hogy végre az arany szemek mögé lát, és a végtelen sötétségen átverekedve magát fogást találhat a nőn, ha lesz elég mersze ahhoz, hogy ártalmatlan, bolyhos nyusziként remegés helyett fejest ugorjon abba a sötétségbe. Meg is próbálta, beleugrott, de a lánc hangos csörrenéssel megfeszülve jelezte, hogy eddig és ne tovább. A másik vége az elfnél, ő pedig egy rakás szerencsétlenségként lóg rajta a feneketlen semmi fölött.
Valóban nyeregben kezdte magát érezni attól, hogy a saját játéka révén még magával is elhitette, hogy oroszlánok között is lehet egy gazellából királynő, de az újabb pofon, amit igazából meg sem kap józanítóbban hat, mintha egy vödör jeges vízbe nyomták volna bele a fejét, miután túl sok rumot ivott. Hiába minden. Hiába minden próbálkozás, az a sötét maszlagból épített pajzs egyszerűen áttörhetetlen. Ahogy erre ráeszmél, úgy tér vissza a rövid ideig tartó magabiztosságból a tanácstalanság, a kilátástalanság felé, ami most még jobban fáj, hisz magasról lehet a legnagyobbat esni.
Tekintete üressé válik, és ismét ugyanúgy kezdi bámulni a földet, mint az első név elhangzása előtt, de a könnyek ezúttal nem jönnek. Az igazi fájdalom olyan erős, hogy még a könnyeket is fogva tartja. Nem. Azt a nevet nem árulhatja el, semmiképp sem. Kizárt. Egy valamit azonban még megtehet, hogy egy utolsó, erőtlen próbálkozással menteni próbálja a menthetőt. Egy apró esélye még van arra, hogy mindent a feje tetejére állítva hasznot húzhasson a saját nyomorultságából.*
- Gatoriel Bogozus. Ő vigyáz rám. *Többet nem mond. Nem fejti ki, mi fán terem az illető, hogy kicsoda vagy micsoda ő, mert minden egyes szó csak esélyt adna a gyanakvásra, hogy hazudik. Merthogy hazudik, ráadásul duplán vállal kockázatot, hisz valódi pártfogoltja megmondta neki, hogy ne üsse bele az orrát abba az ügybe, de most muszáj. Valahogy meg kell oldania a helyzetet.*
- És most elmegyek. *Újra felpattan ültéből, és sietősen távozna. Menekülne, de most leginkább azért, hogy véletlenül se látszódjon rajta, hogy minden fájdalom csupán színészet, kivéve a reszketést, mert a gombócok a torkában valódiak. Retteg attól, hogy ez az ördögtől szalajtott szajha ismét keresztüllát majd rajta.
A feladatát elvégezte. Mondott egy nevet. Az üzlet pedig üzlet, még akkor is, ha csak az egyiknek származik belőle haszna. Szóval tesz néhány határozott lépést előre, és nagyon reméli, hogy most már tényleg hagyják elmenni.*
5349. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-03 18:22:36
Üzenet elküldve: 2024-09-03 18:22:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Látványos, ahogy múlik az igazi kétségbeesés, amikor már nem húzódik meg kettejük között. Ő pajzsot tart, rajta nem jut keresztül az sem, ha a másik megfeszül, de az sem, ha teljesen elenged. Nem érdekli. Egy dolog érdekli, hogy az amit meg tudott teremteni magának, az megmaradhasson. Nem mintha igazán fontos lenne. Bármikor tudna menni tovább. Csakhogy nem akar. Nem veszteget időt gondolatokra, hogy mégis mi bírja erre. Tiszta a tudat, a kép, hogy itt kell lennie. Mindegy a mocsok, a dögszag. Mindegy, hogyha utálja is a négy falát a házának. Valamiért emellett döntött.
A nő kezd máshogy viselkedni. Ez annyit jelent az ő olvasatában, hogy neki is meg kell változtatnia az eddigi hozzáállását. Minden szót hall és jól, tisztán ért. Túl közel van hozzá a másik, nem is lehetne másként. Ő tartja ott, láthatatlan láncon. El sem tudná szakítani, még ha azt is hiszi, hogy a vasszemek nincsenek is ott, olyan átlátszóak. Ott vannak. És ő diktál, ő húzza közelebb, vagy ereszti távol. Ha a kikötőből kijutna is nála lesz a vége. Beszéljen csak. Hergelni nem tudja. Lustán néz végig azon, aki kezdi magát nyeregben érezni. Nem ő az, aki bármiféle érzelmet tud előhozni. Félelmet? Ugyan.*
- Üzletet akarsz kötni?
*Mintha csak meg sem hallotta volna a kis fejtegetést, amivel lámpást próbált gyújtani abban a sötétben, ami megeszi a fényt. Ha reagálna rá, nem vinne előre semmit. Eszébe sem jut nemhogy helyeselni, megcáfolni sem. Mert nincs mit.*
- Elmondod a nevet és te elmehetsz.
*Utolsó mondatok egyike cselekedet nélkül. Ugyan az, mint eddig, csak más a szórend. A türelem ugyan végtelennek hat, de ha nem vezet célra, akkor mozdulni fog a kéz. A kikötő nem az a hely, ahol ne lehetne megtenni. Talán hozzá kéne tenni mást. De tudja feszíteni a húrt. Játszani az egérrel, míg ki nem fárad teljesen. Nem azért, mert örömet okoz, hanem mert tudja, hogy használ. És ha nem? Még mindig ott vannak a fogai, amivel leharapja a fejet. Csak azok a fogak hideg acélok és az övén helyezkednek el. Vagy éppen a hátán. Majd eldönti. Nem akarja használni. A másikon múlik. Üzletet akar? Kap. Csak meg kell köttessen. Ha nyerni akar vele, akkor meg is fog.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Látványos, ahogy múlik az igazi kétségbeesés, amikor már nem húzódik meg kettejük között. Ő pajzsot tart, rajta nem jut keresztül az sem, ha a másik megfeszül, de az sem, ha teljesen elenged. Nem érdekli. Egy dolog érdekli, hogy az amit meg tudott teremteni magának, az megmaradhasson. Nem mintha igazán fontos lenne. Bármikor tudna menni tovább. Csakhogy nem akar. Nem veszteget időt gondolatokra, hogy mégis mi bírja erre. Tiszta a tudat, a kép, hogy itt kell lennie. Mindegy a mocsok, a dögszag. Mindegy, hogyha utálja is a négy falát a házának. Valamiért emellett döntött.
A nő kezd máshogy viselkedni. Ez annyit jelent az ő olvasatában, hogy neki is meg kell változtatnia az eddigi hozzáállását. Minden szót hall és jól, tisztán ért. Túl közel van hozzá a másik, nem is lehetne másként. Ő tartja ott, láthatatlan láncon. El sem tudná szakítani, még ha azt is hiszi, hogy a vasszemek nincsenek is ott, olyan átlátszóak. Ott vannak. És ő diktál, ő húzza közelebb, vagy ereszti távol. Ha a kikötőből kijutna is nála lesz a vége. Beszéljen csak. Hergelni nem tudja. Lustán néz végig azon, aki kezdi magát nyeregben érezni. Nem ő az, aki bármiféle érzelmet tud előhozni. Félelmet? Ugyan.*
- Üzletet akarsz kötni?
*Mintha csak meg sem hallotta volna a kis fejtegetést, amivel lámpást próbált gyújtani abban a sötétben, ami megeszi a fényt. Ha reagálna rá, nem vinne előre semmit. Eszébe sem jut nemhogy helyeselni, megcáfolni sem. Mert nincs mit.*
- Elmondod a nevet és te elmehetsz.
*Utolsó mondatok egyike cselekedet nélkül. Ugyan az, mint eddig, csak más a szórend. A türelem ugyan végtelennek hat, de ha nem vezet célra, akkor mozdulni fog a kéz. A kikötő nem az a hely, ahol ne lehetne megtenni. Talán hozzá kéne tenni mást. De tudja feszíteni a húrt. Játszani az egérrel, míg ki nem fárad teljesen. Nem azért, mert örömet okoz, hanem mert tudja, hogy használ. És ha nem? Még mindig ott vannak a fogai, amivel leharapja a fejet. Csak azok a fogak hideg acélok és az övén helyezkednek el. Vagy éppen a hátán. Majd eldönti. Nem akarja használni. A másikon múlik. Üzletet akar? Kap. Csak meg kell köttessen. Ha nyerni akar vele, akkor meg is fog.*
5348. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-01 09:38:09
Üzenet elküldve: 2024-09-01 09:38:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*A felhőket bámulni olyan jó. Ahogy lassan, magasztosan vonulnak át a kék égen, valahogy megnyugtatják az ember lelkét. Pont arra van most szüksége, hogy az ugyan szürke, de még bárányfelhőnek nevezhető képződmények segítsenek lenyugtatni a lelkében tomboló vihart. Azt a vihart, ami mindezidáig teljesen vakon tartotta őt.
Eddig nem vette észre, hogy valójában még egy igazi fenyegetés sem érkezett a nő részéről azon kívül, hogy megmutatta, van nála fegyver, ahogy az sem tűnt fel neki, hogy az a bizonyos név valamiért számára is legalább olyan fontos, mint neki. Nem jött rá arra sem, hogy minden, ami az elmúlt percekben darabokra zúzta a magabiztosságát, sárba tiporta az önbecsülését és megbénította az elméjét, az legfeljebb csak közvetetten az elf műve, de leginkább magának okozta azzal, hogy gyakorlatilag felhasználható információ nélkül gyártott magának olyan félelmeket, melyektől talán nem is kéne tartania, mert nem is léteznek.
Ő nem akar sokáig a csend mögé rejtőzni. Csupán addig van rá szüksége, míg időt nyer vele magának, hogy rájöhessen, talán mégsem annyira a sötét semmiben tapogatózik, mint azt eddig gondolta, csak rendesen ki kell nyitnia a szemét.*
- Ha azt szeretnéd… Akkor legalább bőven lesz időnk üzletet kötni. *Végül a felhőkről újra a hosszúfülűre emeli a tekintetét. Bár, jobban érezte magát, amíg nem látta, így most újra visszaszöknek a pillangók a gyomrába. Továbbra is fél, de nem hagyhatja, hogy újra eluralkodjon rajta.*
- Arra hamar rájöttél, hogy nekem fontos ez a név, de neked is az. Kíváncsi vagyok, hogy vajon miért? Te is félsz valamitől, ahogy én. Más magyarázat nem lehet rá, ugyanis akkor nem tartanál itt. Én nem vagyok veszélyes, sem rád nézve, sem senki másra, de mégis annak tartasz. Miért?
*Félig-meddig blöfföl. Hiába a határozottnak tűnő kijelentés, egyelőre még fogalma sincs róla, hogy igaza van-e, de így lehet szépen lassan feltárni egy ennyire rejtőzködő lélek titkait. Próbálkozni kell, és ha jó helyre sikerül lőni, azzal még akár az egész játékot is megnyerheti. Ehhez viszont hidegvérre lesz szüksége.
Most már kezd rájönni, hogy amíg csak beszélnek, addig ő lehet előnyben, már ha magához is ragadja azt az előnyt, és nem bénázik úgy, mint az elmúlt percekben. Persze, ha azok a pengék megint főszerephez jutnának, már más lenne a felállás, de megint csak arra a következtetésre jut, mint korábban: kockáztatni kell.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*A felhőket bámulni olyan jó. Ahogy lassan, magasztosan vonulnak át a kék égen, valahogy megnyugtatják az ember lelkét. Pont arra van most szüksége, hogy az ugyan szürke, de még bárányfelhőnek nevezhető képződmények segítsenek lenyugtatni a lelkében tomboló vihart. Azt a vihart, ami mindezidáig teljesen vakon tartotta őt.
Eddig nem vette észre, hogy valójában még egy igazi fenyegetés sem érkezett a nő részéről azon kívül, hogy megmutatta, van nála fegyver, ahogy az sem tűnt fel neki, hogy az a bizonyos név valamiért számára is legalább olyan fontos, mint neki. Nem jött rá arra sem, hogy minden, ami az elmúlt percekben darabokra zúzta a magabiztosságát, sárba tiporta az önbecsülését és megbénította az elméjét, az legfeljebb csak közvetetten az elf műve, de leginkább magának okozta azzal, hogy gyakorlatilag felhasználható információ nélkül gyártott magának olyan félelmeket, melyektől talán nem is kéne tartania, mert nem is léteznek.
Ő nem akar sokáig a csend mögé rejtőzni. Csupán addig van rá szüksége, míg időt nyer vele magának, hogy rájöhessen, talán mégsem annyira a sötét semmiben tapogatózik, mint azt eddig gondolta, csak rendesen ki kell nyitnia a szemét.*
- Ha azt szeretnéd… Akkor legalább bőven lesz időnk üzletet kötni. *Végül a felhőkről újra a hosszúfülűre emeli a tekintetét. Bár, jobban érezte magát, amíg nem látta, így most újra visszaszöknek a pillangók a gyomrába. Továbbra is fél, de nem hagyhatja, hogy újra eluralkodjon rajta.*
- Arra hamar rájöttél, hogy nekem fontos ez a név, de neked is az. Kíváncsi vagyok, hogy vajon miért? Te is félsz valamitől, ahogy én. Más magyarázat nem lehet rá, ugyanis akkor nem tartanál itt. Én nem vagyok veszélyes, sem rád nézve, sem senki másra, de mégis annak tartasz. Miért?
*Félig-meddig blöfföl. Hiába a határozottnak tűnő kijelentés, egyelőre még fogalma sincs róla, hogy igaza van-e, de így lehet szépen lassan feltárni egy ennyire rejtőzködő lélek titkait. Próbálkozni kell, és ha jó helyre sikerül lőni, azzal még akár az egész játékot is megnyerheti. Ehhez viszont hidegvérre lesz szüksége.
Most már kezd rájönni, hogy amíg csak beszélnek, addig ő lehet előnyben, már ha magához is ragadja azt az előnyt, és nem bénázik úgy, mint az elmúlt percekben. Persze, ha azok a pengék megint főszerephez jutnának, már más lenne a felállás, de megint csak arra a következtetésre jut, mint korábban: kockáztatni kell.*
5347. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-09-01 08:36:09
Üzenet elküldve: 2024-09-01 08:36:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Figyel minden változást, észleli a lassan megváltozó vonásokat, aurát. A csend segítségét, ahogy jótékony hatását fejti ki. Merlana megpróbál tisztább lenni, összeszedni magát és ez látványos. Belerondíthatna, de nem teszi. Talán könnyebb úgy cselekedni, úgy irányítani, ha valaki éppen nem tiszta, ha valaki retteg mellette, mert akkor sűrűbben hoz rossz döntést, de neki igazán nem probléma, ha a saját dolga nem könnyű. Most legalábbis. Abban van mit megoldani, ott meg lehet erőltetni magát kissé, több képet felsorakoztatni és egybekötni, ami még jól is jön az elmúlt hatok semmibe nem vezető ürességében. Az meg tudja mutatni, hogy maradt még benne abból, ami az egyetlen erénye, amit bár nem kíván sűrűn hasznosítani, biztos pont és vele van. Vele is marad. Megvédi.
A lány keményebb dió, mint elsőre tűnt, de ezzel nincs baj. Látni, hogy legalább egy dologhoz lojális próbál lenni, még akkor is, ha ezzel önmagát veszélyezteti, igen jó kilátás. Két fontos dolga van hát, megvédeni magát és megvédeni azt, aki valamiféle jövővel kecsegteti. Az, hogy élhet is egy jövő. Neki támpont a későbbiekre, hogy mennyire egyszerű belőle kiszedni valamit. Ha nem akarja, hogy későbbiekben ő legyen az, aki elvesz tőle mindent, akkor az arany szemek tényét is ily nagy becsben köteles tartani. Nem dobálózhat csak úgy vele. De csak akkor nem fog, ha éppen úgy tart tőle, mint attól az ismeretlentől, vagy a tőle nyerhetőtől, ha nem jobban. Könnyedén el tudja intézni, de még nem tart ott, hogy megmutassa neki milyen a víz alatt megérezni a halál szelét, ez esetben hullámát.*
- Talán akkor velem élsz eztán?
*A másik terve nem szörnyű, de azért igen rossz. Nem Ril fog kikészülni a csendtől. Nagy barátja tud az lenni. Végig néz szavai közben rajta, arcára még mindig nem engedve változást. Mert ő aztán igen türelmes fajta, s ha a nő nem akar elmenni innen, akkor addig tartja maga mellett, amíg szükséges. Biztos lehet benne, hogy nála viszont nincs meg az, amit úgy keres. De abból, amit most, abból igencsak sokat kaphat. Lehet választani. Aztán Ril még meg is unhatja és valóban elvágja azt a csinos nyakat.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Figyel minden változást, észleli a lassan megváltozó vonásokat, aurát. A csend segítségét, ahogy jótékony hatását fejti ki. Merlana megpróbál tisztább lenni, összeszedni magát és ez látványos. Belerondíthatna, de nem teszi. Talán könnyebb úgy cselekedni, úgy irányítani, ha valaki éppen nem tiszta, ha valaki retteg mellette, mert akkor sűrűbben hoz rossz döntést, de neki igazán nem probléma, ha a saját dolga nem könnyű. Most legalábbis. Abban van mit megoldani, ott meg lehet erőltetni magát kissé, több képet felsorakoztatni és egybekötni, ami még jól is jön az elmúlt hatok semmibe nem vezető ürességében. Az meg tudja mutatni, hogy maradt még benne abból, ami az egyetlen erénye, amit bár nem kíván sűrűn hasznosítani, biztos pont és vele van. Vele is marad. Megvédi.
A lány keményebb dió, mint elsőre tűnt, de ezzel nincs baj. Látni, hogy legalább egy dologhoz lojális próbál lenni, még akkor is, ha ezzel önmagát veszélyezteti, igen jó kilátás. Két fontos dolga van hát, megvédeni magát és megvédeni azt, aki valamiféle jövővel kecsegteti. Az, hogy élhet is egy jövő. Neki támpont a későbbiekre, hogy mennyire egyszerű belőle kiszedni valamit. Ha nem akarja, hogy későbbiekben ő legyen az, aki elvesz tőle mindent, akkor az arany szemek tényét is ily nagy becsben köteles tartani. Nem dobálózhat csak úgy vele. De csak akkor nem fog, ha éppen úgy tart tőle, mint attól az ismeretlentől, vagy a tőle nyerhetőtől, ha nem jobban. Könnyedén el tudja intézni, de még nem tart ott, hogy megmutassa neki milyen a víz alatt megérezni a halál szelét, ez esetben hullámát.*
- Talán akkor velem élsz eztán?
*A másik terve nem szörnyű, de azért igen rossz. Nem Ril fog kikészülni a csendtől. Nagy barátja tud az lenni. Végig néz szavai közben rajta, arcára még mindig nem engedve változást. Mert ő aztán igen türelmes fajta, s ha a nő nem akar elmenni innen, akkor addig tartja maga mellett, amíg szükséges. Biztos lehet benne, hogy nála viszont nincs meg az, amit úgy keres. De abból, amit most, abból igencsak sokat kaphat. Lehet választani. Aztán Ril még meg is unhatja és valóban elvágja azt a csinos nyakat.*
5346. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-31 18:22:30
Üzenet elküldve: 2024-08-31 18:22:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Hogy miért volt a régi Merlana annyira jó? Nem csak azért, mert nem volt mit kockára tennie, hogy utána mindent elveszítsen, hanem azért, mert a saját sorsa sem érdekelte egy apró, rövidke pillanatra sem. Ha sikerült az ujjai köré csavarnia valakit, aki ételt, szállást adott neki, annak örült. Ha épp odakint fagyoskodott, mert nem sikerült elérnie a célját, elfogadta. Ha megölték volna, nos, hát akkor annyi volt. Nem számított semmi és senki azok után, hogy hirtelen kellett rádöbbennie, ő sem kell senkinek. Még a szüleinek sem. Végül ezzel a hozzáállással a börtönig jutott, de az sem volt olyan rossz, hogy megbánjon bármit, amit tett.
Jajj, annyira, de annyira szükség lenne most a régi Merlaná-ra, az ő érzelmektől és érzésektől mentes hideg fejére, aki még csak bele sem gondol abba, hogy mit áldoz fel egy-egy hibás döntéssel. Azonban ez most már nehéz úgy, hogy nem akar megválni attól, amit megszerzett magának. Talán erre mondta az a bizonyos valaki, hogy a jóhoz túl könnyű hozzászokni.*
~Gyerünk már, gondolkozz!~ *Miután újra és újra csak ugyanazt az egy utasítást hallja, és nem jutnak előrébb, rájön, hogy muszáj lesz valahogy összekaparnia magát a földről, mert ennek így nagyon rossz vége lesz. A csendet használja most ő is fegyveréül, hogy időt nyerjen ahhoz, hogy megtisztíthassa az elméjét a rajta eluralkodott őrülettől. Azt a csendet, amit a másik jobban tud használni, mint a legjobb harcosok a pengéjüket.
Hosszú ideig nem válaszol, csak kezeit a combjain pihentetve és ökölbe szorítva bámulja ismét a padlót, és próbál kicsikarni magából valami épkézláb gondolatmenetet.
Ha kimondja pártfogoltja nevét, azzal az ő életét és a saját jövőjét kockáztatja, de semmi garanciát nem ad arra, hogy a nő ezt követően nem fog az életére törni, hanem tényleg elengedi. Menekülni nem tud, azt már próbálta. De mi történik akkor, ha hallgat? Meghal. Lehet. Ha meghal, akkor viszont már nem számít egyáltalán, hogy mit kockáztatott volna azzal, ha kimondja a nevet.
Neki akar bizonyítani, igen, de vajon csak úgy lehet bizonyítani, ha minden játszmából győztesen tér haza? Vagy akkor is, ha esetleg haza sem tér a játék végén, de az élete árán is hűségesen megvédte annak a kilétét, aki a szenvedés után reményt, biztonságot, ambíciókat adott neki? Nem hagyhatja, hogy mindez a gyávasága miatt érjen véget. Igen, muszáj lesz a mellette ülő játékszabályai szerint játszania, de ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül hagynia kéne nyerni.
Fejét végül felemeli, de nem az aranyakat keresi ezúttal, hanem az égre pillant. Kicsit hátra dől, kezeivel a háta mögött megtámasztja magát, és úgy bámulja a felettük elvonuló felhőket, miközben lassan teljesen rájuk köszönt a szürkület.*
- Akkor nem megyek el. *Nem vagdalkozik tovább kétségbeesett szavakkal, nem keresi tovább vehemensen a kiutat, csak azt teszi, amit évekig is tett. Elfogadja a sorsát, és megvárja, hogy mi fog történni. Az idő őt igazolja, hisz rengetegszer csinálta már ezt, és még mindig itt van. Most is túl fogja élni. Nem tudja még, hogyan, de, ha a nő nem, majd a sors maga előbb-utóbb megsúgja a megoldást.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Hogy miért volt a régi Merlana annyira jó? Nem csak azért, mert nem volt mit kockára tennie, hogy utána mindent elveszítsen, hanem azért, mert a saját sorsa sem érdekelte egy apró, rövidke pillanatra sem. Ha sikerült az ujjai köré csavarnia valakit, aki ételt, szállást adott neki, annak örült. Ha épp odakint fagyoskodott, mert nem sikerült elérnie a célját, elfogadta. Ha megölték volna, nos, hát akkor annyi volt. Nem számított semmi és senki azok után, hogy hirtelen kellett rádöbbennie, ő sem kell senkinek. Még a szüleinek sem. Végül ezzel a hozzáállással a börtönig jutott, de az sem volt olyan rossz, hogy megbánjon bármit, amit tett.
Jajj, annyira, de annyira szükség lenne most a régi Merlaná-ra, az ő érzelmektől és érzésektől mentes hideg fejére, aki még csak bele sem gondol abba, hogy mit áldoz fel egy-egy hibás döntéssel. Azonban ez most már nehéz úgy, hogy nem akar megválni attól, amit megszerzett magának. Talán erre mondta az a bizonyos valaki, hogy a jóhoz túl könnyű hozzászokni.*
~Gyerünk már, gondolkozz!~ *Miután újra és újra csak ugyanazt az egy utasítást hallja, és nem jutnak előrébb, rájön, hogy muszáj lesz valahogy összekaparnia magát a földről, mert ennek így nagyon rossz vége lesz. A csendet használja most ő is fegyveréül, hogy időt nyerjen ahhoz, hogy megtisztíthassa az elméjét a rajta eluralkodott őrülettől. Azt a csendet, amit a másik jobban tud használni, mint a legjobb harcosok a pengéjüket.
Hosszú ideig nem válaszol, csak kezeit a combjain pihentetve és ökölbe szorítva bámulja ismét a padlót, és próbál kicsikarni magából valami épkézláb gondolatmenetet.
Ha kimondja pártfogoltja nevét, azzal az ő életét és a saját jövőjét kockáztatja, de semmi garanciát nem ad arra, hogy a nő ezt követően nem fog az életére törni, hanem tényleg elengedi. Menekülni nem tud, azt már próbálta. De mi történik akkor, ha hallgat? Meghal. Lehet. Ha meghal, akkor viszont már nem számít egyáltalán, hogy mit kockáztatott volna azzal, ha kimondja a nevet.
Neki akar bizonyítani, igen, de vajon csak úgy lehet bizonyítani, ha minden játszmából győztesen tér haza? Vagy akkor is, ha esetleg haza sem tér a játék végén, de az élete árán is hűségesen megvédte annak a kilétét, aki a szenvedés után reményt, biztonságot, ambíciókat adott neki? Nem hagyhatja, hogy mindez a gyávasága miatt érjen véget. Igen, muszáj lesz a mellette ülő játékszabályai szerint játszania, de ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül hagynia kéne nyerni.
Fejét végül felemeli, de nem az aranyakat keresi ezúttal, hanem az égre pillant. Kicsit hátra dől, kezeivel a háta mögött megtámasztja magát, és úgy bámulja a felettük elvonuló felhőket, miközben lassan teljesen rájuk köszönt a szürkület.*
- Akkor nem megyek el. *Nem vagdalkozik tovább kétségbeesett szavakkal, nem keresi tovább vehemensen a kiutat, csak azt teszi, amit évekig is tett. Elfogadja a sorsát, és megvárja, hogy mi fog történni. Az idő őt igazolja, hisz rengetegszer csinálta már ezt, és még mindig itt van. Most is túl fogja élni. Nem tudja még, hogyan, de, ha a nő nem, majd a sors maga előbb-utóbb megsúgja a megoldást.*
5345. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-31 09:48:32
Üzenet elküldve: 2024-08-31 09:48:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*A hideg, szinte szótlanság, a kérdések ismétlése éppen elég ahhoz, hogy a másik idővel, de számára jól reagáljon. Megtörik a súly alatt, sokan nem tudnak mit kezdeni a csenddel. Pedig ritka kincs. Éppen úgy, minthogy olvashatatlan az arc. Felismerte a jó utat a másik engedelmességéhez, ezt is viszi tovább addig, amíg nem érzi, hogy nem vezet további eredményre. Csak ebből tud építkezni. Következtetések a tanultak, majd tapasztalatok alapján. Mindenre van következő lépés, további verziók, ha az első nem juttatja célja eléréséhez. Az érzelmeket nem érti meg annak valódi mélységében, a felszínt érti és hogy ahhoz mi tud kapcsolódni. Ő pedig elhagyta saját magát, fél és olyasmi veszítenivalója van, amire Ril rátapintott. A hajós nem volt neki ennyire fontos, mint az, akiről nem árulkodna. Itt is érzi, hogy kapni fog egy nevet, de ha nem is az igazit, akkor is olyan támpontokat ad majd, amit tud követni, ha arra van szükség. Jobban kecsegteti az elfoglaltság ténye, mint itt kioltani egy fiatal életet. Össze kell hangolnia az eseményeket a saját akaratával, bármilyen nehéz is kissé eltérni a megszokottól. A működő mellé kötni az ismeretlent.*
- Mit gondolsz?
*Igen, félnie kell. Félnie, de nem rettegni minden pillanatban, hogy előlép valaki az árnyak közül és lecsap. Csupán annyira kell félnie a másiknak, hogy ne járjon el a szája. Bár igazán sokat nem tudhat, jobb megvédenie azt a bizonytalan talajt a lába alatt. Bármikor elmehetne innen is, de nem akar. Az ég tudja mi tartja itt... Ha nem így lenne a helyzetet az első saját gondolata mentén megoldotta volna. Akkor nem próbálkozna mással.
Figyeli az arcot, a testtartást, a jeleket tovább. Nem érti őt Merlana, de talán kellene. Túlságosan szét van esve ahhoz, hogy gondolkodni tudjon. Égjen csak az elméjébe, hogyan is érzi magát mellette. Akkor majd nem akar vele még egyszer találkozni. Akkor gondolni sem akar majd rá. Ő pedig maradhat.*
- Csak mond a nevet és mehetsz.
//Fű alatt, s álarc mögött//
*A hideg, szinte szótlanság, a kérdések ismétlése éppen elég ahhoz, hogy a másik idővel, de számára jól reagáljon. Megtörik a súly alatt, sokan nem tudnak mit kezdeni a csenddel. Pedig ritka kincs. Éppen úgy, minthogy olvashatatlan az arc. Felismerte a jó utat a másik engedelmességéhez, ezt is viszi tovább addig, amíg nem érzi, hogy nem vezet további eredményre. Csak ebből tud építkezni. Következtetések a tanultak, majd tapasztalatok alapján. Mindenre van következő lépés, további verziók, ha az első nem juttatja célja eléréséhez. Az érzelmeket nem érti meg annak valódi mélységében, a felszínt érti és hogy ahhoz mi tud kapcsolódni. Ő pedig elhagyta saját magát, fél és olyasmi veszítenivalója van, amire Ril rátapintott. A hajós nem volt neki ennyire fontos, mint az, akiről nem árulkodna. Itt is érzi, hogy kapni fog egy nevet, de ha nem is az igazit, akkor is olyan támpontokat ad majd, amit tud követni, ha arra van szükség. Jobban kecsegteti az elfoglaltság ténye, mint itt kioltani egy fiatal életet. Össze kell hangolnia az eseményeket a saját akaratával, bármilyen nehéz is kissé eltérni a megszokottól. A működő mellé kötni az ismeretlent.*
- Mit gondolsz?
*Igen, félnie kell. Félnie, de nem rettegni minden pillanatban, hogy előlép valaki az árnyak közül és lecsap. Csupán annyira kell félnie a másiknak, hogy ne járjon el a szája. Bár igazán sokat nem tudhat, jobb megvédenie azt a bizonytalan talajt a lába alatt. Bármikor elmehetne innen is, de nem akar. Az ég tudja mi tartja itt... Ha nem így lenne a helyzetet az első saját gondolata mentén megoldotta volna. Akkor nem próbálkozna mással.
Figyeli az arcot, a testtartást, a jeleket tovább. Nem érti őt Merlana, de talán kellene. Túlságosan szét van esve ahhoz, hogy gondolkodni tudjon. Égjen csak az elméjébe, hogyan is érzi magát mellette. Akkor majd nem akar vele még egyszer találkozni. Akkor gondolni sem akar majd rá. Ő pedig maradhat.*
- Csak mond a nevet és mehetsz.
5344. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-30 11:38:37
Üzenet elküldve: 2024-08-30 11:38:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Hová tűnt a vakmerőség? Hová tűnt az a Merlana, aki öt-hat évvel ezelőtt még képes volt egy szikrányi félelemérzet nélkül besétálni az oroszlán barlangjába, tolvajok, csalók, akár gyilkosok közé, és addig játszadozni velük, míg pusztán szavak segítségével el nem érte azt, amit ő akart?
Hová tűnt az a Merlana, aki szántszándékkal táncolt egy vékonyka kötélen elképesztő magasságokban, nem törődve azzal, hogy bármikor a biztos halálba zuhanhat, pusztán azért, hogy a végén ő nyerhessen még nagyobbat?
Hová tűnt az a Merlana, akinek az ég egy adta világon semmi sem számított, csak az, hogy minden harcból ő jöjjön ki győztesen?
Nos, ezt a Merlaná-t egyszerűen megölte az a tény, amit a mellette ülő már kristálytisztán lát: van mit veszítenie. Az ő élete továbbra is csupán egy játék, de már nem tét nélkül játszik. Ahogy egyre több és több jut ki neki a földi javakból, úgy emelkedik ez a tét is egyre magasabbra, ő pedig koránt sincs még felkészülve arra, hogy a gyermekkora óta űzött kockázatos játék minden egyes körében mindent egy lapra feltéve próbáljon meg újra és újra nyerni. Egyelőre még képtelen kezelni ezt a nyomást, és pont ez az oka annak, hogy szépen lassan, itt ülve hullik darabjaira egy olyan helyzetben, ahol valójában egyáltalán nem akkora a tét, mint ő azt gondolja.*
- Nem mondhatom el. Nem szabad. Ha elmondanám, azzal is túl sokat veszítenék.
*Nemhogy az egész téttel nem mer játszani, de őszintén szólva be sem mer szállni a játékba. Egyelőre úgy áll, hogy előbb könyveli el magát vesztesnek, mintsem megpróbálna győzni. Ennek talán nem csak a vereségtől való félelem az oka, hanem egy másik erényből fakadó hátrányé is, amit úgy hívnak, hűség. Nem akarja elárulni pártfogoltját, mert az olyan volna, mintha kést döfne a hátába. De ugyan mi mást tehetne?*
- Mit fogsz tenni, ha elmondom? *Tesz egy erőtlen próbát, hogy valami biztosítékot szerezzen arra, hogy nem fogják elvenni tőle sem az életét, sem pedig azt, aki ezt az életet biztosíthatja neki.
Bárcsak tudná, hogy mi jár a nő fejében! Bárcsak tudná, hogy nem kell mindent kockára tennie, mert nem is akarnak tőle mindent elvenni! De nem tudja. Semmit nem tud. Talán, ha valahogy sikerülne összekaparnia magát a földről, akkor láthatná, mi folyik a színfalak mögött, de erre egyelőre még nem képes, és nem is biztos, hogy az lesz.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Hová tűnt a vakmerőség? Hová tűnt az a Merlana, aki öt-hat évvel ezelőtt még képes volt egy szikrányi félelemérzet nélkül besétálni az oroszlán barlangjába, tolvajok, csalók, akár gyilkosok közé, és addig játszadozni velük, míg pusztán szavak segítségével el nem érte azt, amit ő akart?
Hová tűnt az a Merlana, aki szántszándékkal táncolt egy vékonyka kötélen elképesztő magasságokban, nem törődve azzal, hogy bármikor a biztos halálba zuhanhat, pusztán azért, hogy a végén ő nyerhessen még nagyobbat?
Hová tűnt az a Merlana, akinek az ég egy adta világon semmi sem számított, csak az, hogy minden harcból ő jöjjön ki győztesen?
Nos, ezt a Merlaná-t egyszerűen megölte az a tény, amit a mellette ülő már kristálytisztán lát: van mit veszítenie. Az ő élete továbbra is csupán egy játék, de már nem tét nélkül játszik. Ahogy egyre több és több jut ki neki a földi javakból, úgy emelkedik ez a tét is egyre magasabbra, ő pedig koránt sincs még felkészülve arra, hogy a gyermekkora óta űzött kockázatos játék minden egyes körében mindent egy lapra feltéve próbáljon meg újra és újra nyerni. Egyelőre még képtelen kezelni ezt a nyomást, és pont ez az oka annak, hogy szépen lassan, itt ülve hullik darabjaira egy olyan helyzetben, ahol valójában egyáltalán nem akkora a tét, mint ő azt gondolja.*
- Nem mondhatom el. Nem szabad. Ha elmondanám, azzal is túl sokat veszítenék.
*Nemhogy az egész téttel nem mer játszani, de őszintén szólva be sem mer szállni a játékba. Egyelőre úgy áll, hogy előbb könyveli el magát vesztesnek, mintsem megpróbálna győzni. Ennek talán nem csak a vereségtől való félelem az oka, hanem egy másik erényből fakadó hátrányé is, amit úgy hívnak, hűség. Nem akarja elárulni pártfogoltját, mert az olyan volna, mintha kést döfne a hátába. De ugyan mi mást tehetne?*
- Mit fogsz tenni, ha elmondom? *Tesz egy erőtlen próbát, hogy valami biztosítékot szerezzen arra, hogy nem fogják elvenni tőle sem az életét, sem pedig azt, aki ezt az életet biztosíthatja neki.
Bárcsak tudná, hogy mi jár a nő fejében! Bárcsak tudná, hogy nem kell mindent kockára tennie, mert nem is akarnak tőle mindent elvenni! De nem tudja. Semmit nem tud. Talán, ha valahogy sikerülne összekaparnia magát a földről, akkor láthatná, mi folyik a színfalak mögött, de erre egyelőre még nem képes, és nem is biztos, hogy az lesz.*
5343. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:48:57
Üzenet elküldve: 2024-08-29 16:48:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Sehová nem siet, nem sietős kilyukadni valahol, mert gondolatban már tudja, hogy mit akar elérni, mi az a cél, amit mindig annyira hajt. Beköltözött mellé más is, de elteszi későbbre. A jelen van éppen, a nő, aki mintha megállíthatatlanul bőgne, aki ott esik szét mellette, s hull darabjaira, miközben Ril a legegészebbként ül mellette, csak karját mozdítva, mikor utána kell nyúlni, hogy ne menjen el, vagy épp az ajkait, ha el kell ismételnie a saját kérdéseit. Nincs sok belőlük. Két név. Egy, akin megbosszul, a másik, aki csak egy puszta biztosíték. Az első már megválaszolva gördült abba a zugba, amit majd később előkeres, a másik pedig Merlana elzárt ajkai között honol. Hiába beszél, hiába csattan fel, ott van, csak még nem ejtette ki. Megtörténik majd az is. Ha nem is igazság képében, de irányítani fogja, irányítani oda, ahol megtalálja, akit keres. Pedig nem tervez hasonlót sem ahhoz, mint amit a másik gondolhat. Nem okoz érzéki örömöt, ha meg kell ölnie egy ismeretlent. Viszont azért jött idáig, hogy ne kelljen még egyszer megtennie. Ha nem muszáj. Ha hasonló terve lenne, akkor az a test már a tenger mélyén lenne, fel sem úszhatna onnan soha. Mégis inkább vár valamit tőle. Bárminek tűnik a helyzet, magától védi meg a mellette ülőt. De pusztán rajta múlik, hogy él e a lehetőséggel, ami talán nem tisztázott igazán annak fejében.
Az aranyak a másikra fordulnak, kissé oldalra dönti a fejét, de nyomot még mindig nem lelni rajta.
Képek. Kétségbeesés, kifakadás, menekülni vágyás. Van mit veszíteni. És nem csak az életet. Ezt már tudja. Ez volt a legelső, amit tudott.*
- Elmehetsz. Amint mondod a nevet.
*Fordul vissza a tenger irányába. Ha le akar nyugodni a nap, hát tegye. Nem akarja jobban hozzásegíteni a döntéshez, mert minden eltévedt, elfecsérelt szó iránymutató. Ránézve is. Ha tudná, hogy nem tervez mást azon túl, hogy biztosítva legyen a csöndről, akkor a csillagokat idehazudná a még kékellő égre. Neki tényleg nem kell más. Csak a következő név, ami lakattal zárhatja le a kilétét.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Sehová nem siet, nem sietős kilyukadni valahol, mert gondolatban már tudja, hogy mit akar elérni, mi az a cél, amit mindig annyira hajt. Beköltözött mellé más is, de elteszi későbbre. A jelen van éppen, a nő, aki mintha megállíthatatlanul bőgne, aki ott esik szét mellette, s hull darabjaira, miközben Ril a legegészebbként ül mellette, csak karját mozdítva, mikor utána kell nyúlni, hogy ne menjen el, vagy épp az ajkait, ha el kell ismételnie a saját kérdéseit. Nincs sok belőlük. Két név. Egy, akin megbosszul, a másik, aki csak egy puszta biztosíték. Az első már megválaszolva gördült abba a zugba, amit majd később előkeres, a másik pedig Merlana elzárt ajkai között honol. Hiába beszél, hiába csattan fel, ott van, csak még nem ejtette ki. Megtörténik majd az is. Ha nem is igazság képében, de irányítani fogja, irányítani oda, ahol megtalálja, akit keres. Pedig nem tervez hasonlót sem ahhoz, mint amit a másik gondolhat. Nem okoz érzéki örömöt, ha meg kell ölnie egy ismeretlent. Viszont azért jött idáig, hogy ne kelljen még egyszer megtennie. Ha nem muszáj. Ha hasonló terve lenne, akkor az a test már a tenger mélyén lenne, fel sem úszhatna onnan soha. Mégis inkább vár valamit tőle. Bárminek tűnik a helyzet, magától védi meg a mellette ülőt. De pusztán rajta múlik, hogy él e a lehetőséggel, ami talán nem tisztázott igazán annak fejében.
Az aranyak a másikra fordulnak, kissé oldalra dönti a fejét, de nyomot még mindig nem lelni rajta.
Képek. Kétségbeesés, kifakadás, menekülni vágyás. Van mit veszíteni. És nem csak az életet. Ezt már tudja. Ez volt a legelső, amit tudott.*
- Elmehetsz. Amint mondod a nevet.
*Fordul vissza a tenger irányába. Ha le akar nyugodni a nap, hát tegye. Nem akarja jobban hozzásegíteni a döntéshez, mert minden eltévedt, elfecsérelt szó iránymutató. Ránézve is. Ha tudná, hogy nem tervez mást azon túl, hogy biztosítva legyen a csöndről, akkor a csillagokat idehazudná a még kékellő égre. Neki tényleg nem kell más. Csak a következő név, ami lakattal zárhatja le a kilétét.*
5342. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-29 10:44:40
Üzenet elküldve: 2024-08-29 10:44:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Kimondta. Maga sem gondolta volna, hogy képes rá, de kimondta. Persze, abban a mesterségesen felállított játékban, amit maguk között társadalomnak neveznek, lelkiismeretfurdalás nélkül hajlandó eltaposni bárkit, aki az ő érdekeinek útjába áll, vagy ugyanilyen könnyen használ ki másokat azért, hogy a hátukon felmászva ő maga még magasabbra juthasson, de életekkel játszani teljesen más.
Bár, az is igaz, hogy Venshar még él, és megfordul a fejében, hogy a nő talán végig csak blöfföl, hisz még csak meg sem fenyegette meg úgy igazán. Bárcsak így lenne! Mégis, azok a rövid félmondatok úgy megrémisztették, hogy elhiszi, sőt, a zsigereiben érzi, hogy igenis van félnivalója tőle.
Gyűlöli magát, amiért eljött ide. Gyűlöli magát, amiért az elf nyomába eredt, és utálja fortunát is, amiért szerencsésen meg is találta.
A könnyek nem csak a bűntudatnak szólnak, hanem a tehetetlenségnek is. Annak, hogy milyen elegánsan vágta pofán az élet, és közölte, hogy talán mégsem olyan jó ő, mint azt hiszi magáról. A gyász könnyei ezek, a nem létező hatalmát gyászolja.
Most már mindegy. Kimondta a nevet, és ezzel véget is ér a lelki tortúra. Gondolja ő, de aztán mintha csak egy, a tengerből hirtelen feltörő hullám csapódna az arcába, úgy döbbenti meg a következő mondat. Felkapja a fejét, s most először teljesen őszinte rémületet tükröznek a kékjei.
~Nem. Nem, nem, azt biztos, hogy nem!~
A múltját hajlandó volt feláldozni a jövője érdekében, de a jövőjét nem fogja azért, hogy a jelenét mentse. Akkor már inkább tényleg meghal, hogy se jelene, se jövője ne legyen többé.*
- Miért csinálod ezt?! *Fakad ki újra, de a színjáték ezzel véget ért. Akit az elf most láthat, az az igazi, őszinte, álarc nélküli Merlana, mert most tényleg elszakadt az a bizonyos cérna, nem bírja tovább idegekkel, hogy képtelen megoldani ezt a helyzetet.*
- Nem ártottam neked. Nem csináltam semmi rosszat. Igen, elárulták, hogy találhatlak meg, én utánad jöttem annak reményében, hogy tudsz nekem segíteni, de neked nem ártottam. Miért akarsz teljesen tönkretenni? Én csak… Hagyj elmenni…!
*Nem próbálkozik meg újra felállni a dobozokról, csak ül és kétségbeesetten bámulja a másikat, és közben azon gondolkozik ismét, hogy miért is fél tőle ennyire? Amiatt, mert képtelen kiismerni, vagy az emberismerete mégsem csal annyira, és ez a nő valóban olyan veszélyes, mint amilyennek tűnik?*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Kimondta. Maga sem gondolta volna, hogy képes rá, de kimondta. Persze, abban a mesterségesen felállított játékban, amit maguk között társadalomnak neveznek, lelkiismeretfurdalás nélkül hajlandó eltaposni bárkit, aki az ő érdekeinek útjába áll, vagy ugyanilyen könnyen használ ki másokat azért, hogy a hátukon felmászva ő maga még magasabbra juthasson, de életekkel játszani teljesen más.
Bár, az is igaz, hogy Venshar még él, és megfordul a fejében, hogy a nő talán végig csak blöfföl, hisz még csak meg sem fenyegette meg úgy igazán. Bárcsak így lenne! Mégis, azok a rövid félmondatok úgy megrémisztették, hogy elhiszi, sőt, a zsigereiben érzi, hogy igenis van félnivalója tőle.
Gyűlöli magát, amiért eljött ide. Gyűlöli magát, amiért az elf nyomába eredt, és utálja fortunát is, amiért szerencsésen meg is találta.
A könnyek nem csak a bűntudatnak szólnak, hanem a tehetetlenségnek is. Annak, hogy milyen elegánsan vágta pofán az élet, és közölte, hogy talán mégsem olyan jó ő, mint azt hiszi magáról. A gyász könnyei ezek, a nem létező hatalmát gyászolja.
Most már mindegy. Kimondta a nevet, és ezzel véget is ér a lelki tortúra. Gondolja ő, de aztán mintha csak egy, a tengerből hirtelen feltörő hullám csapódna az arcába, úgy döbbenti meg a következő mondat. Felkapja a fejét, s most először teljesen őszinte rémületet tükröznek a kékjei.
~Nem. Nem, nem, azt biztos, hogy nem!~
A múltját hajlandó volt feláldozni a jövője érdekében, de a jövőjét nem fogja azért, hogy a jelenét mentse. Akkor már inkább tényleg meghal, hogy se jelene, se jövője ne legyen többé.*
- Miért csinálod ezt?! *Fakad ki újra, de a színjáték ezzel véget ért. Akit az elf most láthat, az az igazi, őszinte, álarc nélküli Merlana, mert most tényleg elszakadt az a bizonyos cérna, nem bírja tovább idegekkel, hogy képtelen megoldani ezt a helyzetet.*
- Nem ártottam neked. Nem csináltam semmi rosszat. Igen, elárulták, hogy találhatlak meg, én utánad jöttem annak reményében, hogy tudsz nekem segíteni, de neked nem ártottam. Miért akarsz teljesen tönkretenni? Én csak… Hagyj elmenni…!
*Nem próbálkozik meg újra felállni a dobozokról, csak ül és kétségbeesetten bámulja a másikat, és közben azon gondolkozik ismét, hogy miért is fél tőle ennyire? Amiatt, mert képtelen kiismerni, vagy az emberismerete mégsem csal annyira, és ez a nő valóban olyan veszélyes, mint amilyennek tűnik?*
5341. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-28 17:52:12
Üzenet elküldve: 2024-08-28 17:52:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tudja, hogy el fogja mondani. Nincs kétség. Kevesen vannak olyanok, akiknek fontosabb más élete, mint a sajátja és a nő sincsen ezzel másképpen. Csak rá kell nézni. Csinos arc, a kikötőhöz mérten túl jó állapotú ruha, tettvágy, ami nélkülözi az igazi szándékot, csak nagyot akart villantani valakinek valahol. Ez is egyfajta túlélés. Nem elég jó, de nem rossz. Ril-nek vajmi kevés lenne, de ha máshogy döntöttek volna a sorsa felett, ki tudja lenne-e másképpen? Ha ilyen mélységekig el tudna jutni, talán szívesen cserélne. A hosszú életbe hosszú kín is belefér. És még hosszabb, mélyebb űr. Nem tudja eltüntetni az emlékei maradékát. Azt is más vette el tőle, amire szüksége lenne ahhoz, hogy megtalálja a felelőst. A felelőst azért aki miatt hidegen gondol egy másik lényre mellette és nem rázza meg annak szenvedése. Ha megrázná, oda lenne minden. Így is többet engedett meg a világnak, mint kellene.
A név bár belül megdöbbenti, ugyanúgy nem csal élt az állára, amit szívesen feszítene össze, miközben a fogait szorítja. Ilyen helyzetben nem képes elengedni a vonásokat. Némán tölti meg elméjét a tudat, hogy nincs mit tenni. Aki egy formás seggnek elárulja őt, azt, aki hosszú éveken át volt biztos forrása, az nem érdemel kegyelmet. Féreg az összes, mind aki a vitorla alatt él. Tudhatta volna jól, sőt, talán tudta is, csak azt felejtette ki a képletből, hogy többet tanyázik itt, mint amennyiről sejtelme egyáltalán lehetett volna. Bár terveiről nem tudhatott igazán, sejthető volt, hogy a csend, az jelent valamit, hogy nem azért szel át egy tengert, mert utazni vágyik. Némán fordul a szeme a lecsorgó könnyekre, a szánalmas próbálkozásra, hogy a névért cserébe elmehet.*
- Most azt a nevet, akinek villantani akartál.
*Mert hogyha valaki van neki olyan fontos, hogy a kedvéért idejött, még ha nem is kifejezetten kérték, akkor az is lesz olyan fontos, hogy amaz túlélje. Mert szereti annyira, vagy kecsegtet valamivel, amire neki szüksége van. Mindegy az ok. Nem kell, hogy illúziói legyenek a nőnek, ha nem mondaná el is kiderítené. Elengedné, de azzal a tudattal, hogy figyelik. És legyen meg az a tudat is, hogy elvehet tőle bármit, mert látja őt. Talán nem a lelke vágyait, fájdalmait ismeri, hanem az összefüggéseket tettek között, de azt tényleg ismeri.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Tudja, hogy el fogja mondani. Nincs kétség. Kevesen vannak olyanok, akiknek fontosabb más élete, mint a sajátja és a nő sincsen ezzel másképpen. Csak rá kell nézni. Csinos arc, a kikötőhöz mérten túl jó állapotú ruha, tettvágy, ami nélkülözi az igazi szándékot, csak nagyot akart villantani valakinek valahol. Ez is egyfajta túlélés. Nem elég jó, de nem rossz. Ril-nek vajmi kevés lenne, de ha máshogy döntöttek volna a sorsa felett, ki tudja lenne-e másképpen? Ha ilyen mélységekig el tudna jutni, talán szívesen cserélne. A hosszú életbe hosszú kín is belefér. És még hosszabb, mélyebb űr. Nem tudja eltüntetni az emlékei maradékát. Azt is más vette el tőle, amire szüksége lenne ahhoz, hogy megtalálja a felelőst. A felelőst azért aki miatt hidegen gondol egy másik lényre mellette és nem rázza meg annak szenvedése. Ha megrázná, oda lenne minden. Így is többet engedett meg a világnak, mint kellene.
A név bár belül megdöbbenti, ugyanúgy nem csal élt az állára, amit szívesen feszítene össze, miközben a fogait szorítja. Ilyen helyzetben nem képes elengedni a vonásokat. Némán tölti meg elméjét a tudat, hogy nincs mit tenni. Aki egy formás seggnek elárulja őt, azt, aki hosszú éveken át volt biztos forrása, az nem érdemel kegyelmet. Féreg az összes, mind aki a vitorla alatt él. Tudhatta volna jól, sőt, talán tudta is, csak azt felejtette ki a képletből, hogy többet tanyázik itt, mint amennyiről sejtelme egyáltalán lehetett volna. Bár terveiről nem tudhatott igazán, sejthető volt, hogy a csend, az jelent valamit, hogy nem azért szel át egy tengert, mert utazni vágyik. Némán fordul a szeme a lecsorgó könnyekre, a szánalmas próbálkozásra, hogy a névért cserébe elmehet.*
- Most azt a nevet, akinek villantani akartál.
*Mert hogyha valaki van neki olyan fontos, hogy a kedvéért idejött, még ha nem is kifejezetten kérték, akkor az is lesz olyan fontos, hogy amaz túlélje. Mert szereti annyira, vagy kecsegtet valamivel, amire neki szüksége van. Mindegy az ok. Nem kell, hogy illúziói legyenek a nőnek, ha nem mondaná el is kiderítené. Elengedné, de azzal a tudattal, hogy figyelik. És legyen meg az a tudat is, hogy elvehet tőle bármit, mert látja őt. Talán nem a lelke vágyait, fájdalmait ismeri, hanem az összefüggéseket tettek között, de azt tényleg ismeri.*
5340. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-26 21:35:12
Üzenet elküldve: 2024-08-26 21:35:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A második próbálkozása a menekülésre is ugyanolyan szánalmasan csúfos kudarcba fullad, mint az első. Nagyobb lendülettel indult el, így nagyobb lendülettel is esik vissza a dobozokra. Olyannyira, hogy utána még szerencsétlen módon kapálóznia is kell majdnem úgy, mint egy hülye teknősbéka, hogy a félig hátradőlt pozícióból visszaküzdje magát stabil ülőhelyzetbe.
Most értette meg a nő előző mondatát. Az nem mosolyog, nem is bántja, de mégis úgy érzi, mintha azok az éles kis pengék máris a húsában forognának. Nincs szükség arra, hogy erőszakkal törjék meg. A bűntudattal, ami már most is olyan fájdalmasan feszíti a mellkasát, mintha épp a bordáit próbálnák szétnyitni ahhoz, hogy azt a léleknek nevezett valamit kiműtsék onnan, előbb-utóbb saját magát teszi tönkre. Az is lehet, hogy nem utóbb, hanem előbb, ugyanis egy reményekkel, ambíciókkal teli, gyönyörű jövőről álmodozó lányként ismétlődik egyre hangosabban a lemondást, a feladást és magát a végzetet hirdető mondat.*
~Ölj meg inkább engem…~
*Néhány pillanatban még azt is hiszi, hogy kimondta hangosan, ezért is fürkészi néha értetlenül az aranyakat, miközben síri csendben ül mellette, és még reszketni is elfelejt. Elfeledkezik az egész külvilágról, percekig csak két mondat visszhangzik egyre kínzóbban a fejében. Az egyik az előző, a másik pedig az, hogy „Mondj egy nevet!”. Egy név, ami megmentheti az életét. Hiába próbálja tagadni, tudja azt a nevet, és azt is tudja, hogy a múlt egy biztos pontjának lezárásával, egy másik ember jövőjének a sárba tiprásával megmentheti a sajátját. Kedvesnek mondható hangjával, mellyel esténként egész közönségeket kápráztat el, mondhat most végítéletet egy olyan ember felett, akinek azt köszönheti, hogy eddig volt jövője. Azonban, ha ő él, akkor nincs tovább. Vége a dalnak.
Ugyan sokszor fúrt már lyukat az agyába a sötétség istene, most mégis egy másik entitás intelme készteti döntésre. „Te vagy a legfontosabb, ne hagyd, hogy mások meggátoljanak a céljaid elérésében!”. *
- Venshar… Dyrak Venshar… *Nyögi ki. Ahogy kibukik a név a száján, úgy erednek meg a könnyei is, és folynak végig az arcán ugyanolyan tehetetlenül, mint amilyen tehetetlennek érzi magát most ő is, de nem csak tehetetlennek, hanem egy aljas féregnek is.*
- Most már engedj elmenni… megkaptad, amit akartál… *Nem néz többé a nőre, csak azt figyeli, ahogy a hulló könnyei sötétre színezik maga előtt a földet.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A második próbálkozása a menekülésre is ugyanolyan szánalmasan csúfos kudarcba fullad, mint az első. Nagyobb lendülettel indult el, így nagyobb lendülettel is esik vissza a dobozokra. Olyannyira, hogy utána még szerencsétlen módon kapálóznia is kell majdnem úgy, mint egy hülye teknősbéka, hogy a félig hátradőlt pozícióból visszaküzdje magát stabil ülőhelyzetbe.
Most értette meg a nő előző mondatát. Az nem mosolyog, nem is bántja, de mégis úgy érzi, mintha azok az éles kis pengék máris a húsában forognának. Nincs szükség arra, hogy erőszakkal törjék meg. A bűntudattal, ami már most is olyan fájdalmasan feszíti a mellkasát, mintha épp a bordáit próbálnák szétnyitni ahhoz, hogy azt a léleknek nevezett valamit kiműtsék onnan, előbb-utóbb saját magát teszi tönkre. Az is lehet, hogy nem utóbb, hanem előbb, ugyanis egy reményekkel, ambíciókkal teli, gyönyörű jövőről álmodozó lányként ismétlődik egyre hangosabban a lemondást, a feladást és magát a végzetet hirdető mondat.*
~Ölj meg inkább engem…~
*Néhány pillanatban még azt is hiszi, hogy kimondta hangosan, ezért is fürkészi néha értetlenül az aranyakat, miközben síri csendben ül mellette, és még reszketni is elfelejt. Elfeledkezik az egész külvilágról, percekig csak két mondat visszhangzik egyre kínzóbban a fejében. Az egyik az előző, a másik pedig az, hogy „Mondj egy nevet!”. Egy név, ami megmentheti az életét. Hiába próbálja tagadni, tudja azt a nevet, és azt is tudja, hogy a múlt egy biztos pontjának lezárásával, egy másik ember jövőjének a sárba tiprásával megmentheti a sajátját. Kedvesnek mondható hangjával, mellyel esténként egész közönségeket kápráztat el, mondhat most végítéletet egy olyan ember felett, akinek azt köszönheti, hogy eddig volt jövője. Azonban, ha ő él, akkor nincs tovább. Vége a dalnak.
Ugyan sokszor fúrt már lyukat az agyába a sötétség istene, most mégis egy másik entitás intelme készteti döntésre. „Te vagy a legfontosabb, ne hagyd, hogy mások meggátoljanak a céljaid elérésében!”. *
- Venshar… Dyrak Venshar… *Nyögi ki. Ahogy kibukik a név a száján, úgy erednek meg a könnyei is, és folynak végig az arcán ugyanolyan tehetetlenül, mint amilyen tehetetlennek érzi magát most ő is, de nem csak tehetetlennek, hanem egy aljas féregnek is.*
- Most már engedj elmenni… megkaptad, amit akartál… *Nem néz többé a nőre, csak azt figyeli, ahogy a hulló könnyei sötétre színezik maga előtt a földet.*
5339. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-26 19:44:30
Üzenet elküldve: 2024-08-26 19:44:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Tudja, hogy nem megtörhetetlen. Annyi alakkal volt már dolga, akik sokkal nehezebben feltörhető diók voltak, mégis ripityára zúzta a házukat, hogy aztán kiszedje azt, ami bennük van. Pedig nekik nem volt olyan szerencséjük, hogy egyáltalán halovány remény is lehessen arra vonatkozóan, hogy elmehetnek. Nem jelent rá veszélyt a nő, legalábbis itt és most nem. Így sem fog félni nagyobb erőhöz folyamodni, ha nem nyögi ki azt a nevet. Pontosan tudja, hogy az árulkodással még inkább sakkban tarthatja, mert akkor már két névtől kell félnie, hogy bármikor megtalálhatja. De ha csak az övé ismeretes számára, még ha a legrohadtabb becenév is az, amit nem tudna lemosni, csak ha kiszúrná a saját szemeit, akkor is nagy bajban lenne a másik. Így is rezeg a léc, de nem akar teljességgel visszazuhanni. Nem most. Ismeretlen dolog hajtja, hogy ne. *
- Soha nem hallanál nevet a kikötőben senkitől csak azért, mert szépen rámosolyogsz.
*Talán a leghosszabb mondata eddig. De a játékból elég volt. Nem árul el magáról ezzel semmit, csak éppen leírja neki, hogy hol van. Nem a bálteremben. Itt nem öltöztetőnők pletykálnak egymás között, hanem életek mentik meg, vagy oltják ki egymást. Nézi a tehetetlen dühöt. Az ökölbe szorult kezeket az ölben. Mennyit kell kínozni valakit ahhoz, hogy ne mutassa ilyen helyzetben a kétségbeesést, a beletörődést, az arcon a játékot... ha tudna mesélni. De nem érez hasonlóra sem késztetést. A keze most sem tesz másként. Ha Merlana nagyobb energiát fektet abba, hogy elinduljon, akkor Ril azért fektet bele még nagyobbat, hogy itt tartsa. Ugyanúgy ülteti vissza, az övénél fogva, de már érezheti benne azt, hogy elég. Még ha nem is sugározzák a vonások.*
- Mondj egy nevet.
*Mar bele aranyaival a másik szemeibe, most már hagyva neki, hogy észrevegye benne azt is, hogy a következő kérdés helyett nem a szája fog mozogni.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Tudja, hogy nem megtörhetetlen. Annyi alakkal volt már dolga, akik sokkal nehezebben feltörhető diók voltak, mégis ripityára zúzta a házukat, hogy aztán kiszedje azt, ami bennük van. Pedig nekik nem volt olyan szerencséjük, hogy egyáltalán halovány remény is lehessen arra vonatkozóan, hogy elmehetnek. Nem jelent rá veszélyt a nő, legalábbis itt és most nem. Így sem fog félni nagyobb erőhöz folyamodni, ha nem nyögi ki azt a nevet. Pontosan tudja, hogy az árulkodással még inkább sakkban tarthatja, mert akkor már két névtől kell félnie, hogy bármikor megtalálhatja. De ha csak az övé ismeretes számára, még ha a legrohadtabb becenév is az, amit nem tudna lemosni, csak ha kiszúrná a saját szemeit, akkor is nagy bajban lenne a másik. Így is rezeg a léc, de nem akar teljességgel visszazuhanni. Nem most. Ismeretlen dolog hajtja, hogy ne. *
- Soha nem hallanál nevet a kikötőben senkitől csak azért, mert szépen rámosolyogsz.
*Talán a leghosszabb mondata eddig. De a játékból elég volt. Nem árul el magáról ezzel semmit, csak éppen leírja neki, hogy hol van. Nem a bálteremben. Itt nem öltöztetőnők pletykálnak egymás között, hanem életek mentik meg, vagy oltják ki egymást. Nézi a tehetetlen dühöt. Az ökölbe szorult kezeket az ölben. Mennyit kell kínozni valakit ahhoz, hogy ne mutassa ilyen helyzetben a kétségbeesést, a beletörődést, az arcon a játékot... ha tudna mesélni. De nem érez hasonlóra sem késztetést. A keze most sem tesz másként. Ha Merlana nagyobb energiát fektet abba, hogy elinduljon, akkor Ril azért fektet bele még nagyobbat, hogy itt tartsa. Ugyanúgy ülteti vissza, az övénél fogva, de már érezheti benne azt, hogy elég. Még ha nem is sugározzák a vonások.*
- Mondj egy nevet.
*Mar bele aranyaival a másik szemeibe, most már hagyva neki, hogy észrevegye benne azt is, hogy a következő kérdés helyett nem a szája fog mozogni.*
5338. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-08-25 20:17:42
Üzenet elküldve: 2024-08-25 20:17:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 291
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem merészség ez, vakmerőség. Vagy szimplán csak vakság. Igazából még gyerekként túl tudott élni pár évet ezek között a falak között, át tudott verni néhány félnótást azért, hogy pont annyi pénzt csaljon ki belőlük, amennyi elég volt annyi ételre, hogy ne haljon éhen, ma már ennél sokkal többre is képes, de miből gondolta, hogy mindez ide elég lesz? Olyan sötét alakok gyűrűjében, kinek nem a megélhetése, hanem az élete múlik minden nap hasonló játszmákon?
Nem elég. Minek is jött ide? Az egyetlen helyes döntés, ha most feláll, elhagyja a kikötőt és vissza sem néz többé. Ez a hely már nem az ő világa, az ő helye a báltermekben van, nem a halbűzben.
Feláll hát, és távozna, de a sikertelenség fájdalmát azonnal meg is érzi a fenekén, mikor egy határozott rántást követően újra azon ülve találja magát.
Egy amolyan „Mit akarsz még tőlem?” tekintettel néz a nőre, de kérdeznie nem kell, hisz ő is pontosan tudja, azt, ami el is hangzik: egy nevet. Azt a nevet, amit továbbra sem akar kiejteni a száján. Egyetlen lehetősége maradt csupán, hogy valahogy mentse a menthetőt, ha tovább játszik.*
- Nem tudok semmilyen nevet *fakad ki hirtelen arcán őszintének tűnő felháborodás jeleit mutatva, majd felemelt hangon folytatja.*
- Egy férfi mondta nekem, hogy keressem az arany szemeket, de nem tudom a nevét. Azt hiszed, hogy nekem mindent az orromra kötnek ebben a nyomorult kikötőben? Semmit sem tudok róla, csak azt, hogy férfi… legalábbis a hangja alapján…
*Teste megfeszül, kezeit tehetetlenséget színlelve tárja szét, majd ökölbe szorítva ejti őket a saját ölébe, és most először határozottan keresi az aranyakat, mintha tényleg elege lett volna abból, hogy olyasmiről faggatják, amihez semmi köze.*
- Sajnálom, de többet nem tudok segíteni. *Egy ideig még ül, majd úgy dönt, hogy ismét megpróbál elmenni. Ezúttal egy sokkal határozottabb mozdulattal áll fel a dobozokról, és próbálja sietősen elhagyni a helyszínt.*
//Fű alatt, s álarc mögött//
*Nem merészség ez, vakmerőség. Vagy szimplán csak vakság. Igazából még gyerekként túl tudott élni pár évet ezek között a falak között, át tudott verni néhány félnótást azért, hogy pont annyi pénzt csaljon ki belőlük, amennyi elég volt annyi ételre, hogy ne haljon éhen, ma már ennél sokkal többre is képes, de miből gondolta, hogy mindez ide elég lesz? Olyan sötét alakok gyűrűjében, kinek nem a megélhetése, hanem az élete múlik minden nap hasonló játszmákon?
Nem elég. Minek is jött ide? Az egyetlen helyes döntés, ha most feláll, elhagyja a kikötőt és vissza sem néz többé. Ez a hely már nem az ő világa, az ő helye a báltermekben van, nem a halbűzben.
Feláll hát, és távozna, de a sikertelenség fájdalmát azonnal meg is érzi a fenekén, mikor egy határozott rántást követően újra azon ülve találja magát.
Egy amolyan „Mit akarsz még tőlem?” tekintettel néz a nőre, de kérdeznie nem kell, hisz ő is pontosan tudja, azt, ami el is hangzik: egy nevet. Azt a nevet, amit továbbra sem akar kiejteni a száján. Egyetlen lehetősége maradt csupán, hogy valahogy mentse a menthetőt, ha tovább játszik.*
- Nem tudok semmilyen nevet *fakad ki hirtelen arcán őszintének tűnő felháborodás jeleit mutatva, majd felemelt hangon folytatja.*
- Egy férfi mondta nekem, hogy keressem az arany szemeket, de nem tudom a nevét. Azt hiszed, hogy nekem mindent az orromra kötnek ebben a nyomorult kikötőben? Semmit sem tudok róla, csak azt, hogy férfi… legalábbis a hangja alapján…
*Teste megfeszül, kezeit tehetetlenséget színlelve tárja szét, majd ökölbe szorítva ejti őket a saját ölébe, és most először határozottan keresi az aranyakat, mintha tényleg elege lett volna abból, hogy olyasmiről faggatják, amihez semmi köze.*
- Sajnálom, de többet nem tudok segíteni. *Egy ideig még ül, majd úgy dönt, hogy ismét megpróbál elmenni. Ezúttal egy sokkal határozottabb mozdulattal áll fel a dobozokról, és próbálja sietősen elhagyni a helyszínt.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5338-5357