//Árnyak és csillagok//
*A szokásos egykedvűséggel hallgatja Relael elégedetlen szavait az úriembereiről. A wegtoreniekkel kapcsolatos kéretlen tanácsra viszont mégis átsuhan egy váratlan mosoly az arcán, megenyhítve a vonásait egy pillanatra.*
- Észben tartom majd *feleli beleegyezően, félrepillantva, miközben a derű helyét egy búsabb árnyék váltja fel a szája sarkában. Nem kell azonban sok hozzá, hogy az arca visszavegye a mozdulatlanságát, és ahogy előre néz, már ismét csak a kifejezéstelenség tükröződik rajta.
A nő kétségkívül nem a kapott reakcióra számított az ajánlatára vonatkozóan. Nem reagál a feddő szavakra, nyugodtan várja, amíg Relael némi habozás után újra elindul előtte, s csak aztán engedi le a karját. Nem tehet róla, hogy a válasza nem volt kielégítő. Talán egy kicsit szórakoztatja a másik morgolódása, de valójában minden csak játék. Hiszen ugyanúgy zárkózik újra a jobbja mögé és követi őt, ahogy eddig is. Valójában Relael elérte, amit akart. Minden más csak tánc. Szavak.*
- Ez legyen a te döntésed, hölgyem. Hogy az út végén mennyire tartod a szolgálataimat.
*Természetesen nem siet az elf tudtára hozni, hogy egyébként is a városba vitte volna a dolga. Ha így is, úgy is odamegy, akkor az, hogy mindeközben keres-e még valamennyi aranyat csak egy lehetőség. Egyelőre van épp annyi a zsebében, hogy elboldoguljon vele egy darabig, ennél több pedig sosem érdekelte. Ha Relael nem fizetne semmit - akkor is elkísérné. Ezt az információt azonban nem átall elzárni előle. Pontosan tudja, milyen védtelenné tenné vele magát.*
- Az én kételyeimet az arany nem űzi el.
*Teszi még hozzá, bepillantva egy keresztutcába. Sőt, a pénz ilyen nyílt ígérete talán, ha lehet, csak rosszabbá teszi.
Szó nélkül hagyja, hogy vezessék a házak között. Nem ismerős a környéken, így nem tudja pontosan hol lehetnek, csak általánosságban tudja megmondani, például azt, hogy magához képest merre van a víz. Azon, hogy miért a főutcákon járnak nem gondolkozik sokat - természetesnek tűnik, hogy a hosszúéletű nem a sikátorokon vág keresztül.
A nevére vonatkozó kérdésre hallgat egy darabig, mintha nem hallotta volna. Nem különösebben zavarná, ha a másik úgy szólítaná, ahogy kedve tartja. A nevek nem jelentenek semmit. Formaságok. Különben is, honnan tudhatná, hogy vajon a nő az igazi nevén mutatkozott-e be? Használhatott volna bármilyen más szót arra, hogy jelezze vele a saját személyét. De ha a nevek nem jelentenek semmit, akkor minek fukarkodni velük?..*
- Kyr *egykedvűen tartja szemmel a közelükben elhaladó járókelőket.* A nevem Kyr.