Kikötő - Dokkok és kikötő
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Tenger és szigetek (új) Kikötői erdőség (új) Csatornarendszer (új) | Dokkok és kikötő | Lakónegyed (új) Vámház (új) Világítótorony (új) |  |
5402. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-13 16:38:10
Üzenet elküldve: 2025-02-13 16:38:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
*Végre, csak megérkezett. Kirajzolódik előtte a kikötő szürkés házai. Mögötte pedig a szépen hullámzó tenger. Egészen idilli lenne a kép, ha nem éppen azzal kéne foglalkoznia, hogy meg fagy benne a vér. Jobban is felkészülhetett volna az útra. Több élelemmel és melegebb ruházattal. De persze mindig is konok volt és meggondolatlan. Most pedig ihatja a levét annak amit főzött. Abban reménykedik csupán, hogy orvosra nem kell költenie abból az aranymennyiségből amit magával hozott. Bár ha taknyosodik az orra, eléggé nehéz észrevétlenül elcsenni bárkitől is egy erszényt, ha folyamatosan szipákol az ember. Jobb is ha siet, minél hamarabb ér oda céljához annál jobb.*
5401. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-12 19:43:18
Üzenet elküldve: 2025-02-12 19:43:18
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
* Szapora mozdulatokkal és megkönnyebbült tekintettel lép a hajónak az orrához. Ezer éve nem látta már a szárazföldet! Na, jó, talán pár hete köthettek ki, de mindig is szívesebben töltötte a napjait a biztonságos talajon, mintsem a fékezhetetlen vizeken. És mit ad isten? A mai fizetéssel együtt végre letudta az eddig soha véget nem érő tartozását, amit szerető szülei hagytak rá. Ezúttal végre szabad lesz, mint a madár, vagy mi.
A kapitány is már alig várja, hogy megszabadulhasson a mihaszna embereitől, bár lehet, hogy csak feszült, és az első hely, amit meglátogat, az nem lesz más, mintsem a sellőház. Leadja kicsit a gőzt, majd irány ki a tengerre még egy hónapot. Még ha könyörögnének az ifjú törpének, akkor sem vállalna el még egyszer. Szalad is a vitorlákhoz. Rámarkol a kötélre, ami a fő vitorlának az állását állítja. Kicsavarja a csomót, majd elkezdi húzni, a másik oldalt is ugyan ez a helyzet, csak ott ketten kellenek, hogy ugyanannyit produkáljanak, mint ő egyedül. Mi tagadás volt ideje kiedződni az évek alatt, talán birkózóversenyt nem nyerne, de megállná a helyét egy darabig. Amint a vitorla fent van, szépen lassan besimulnak az egyik dokkba, horgonyt leeresztik, majd mikor már érzik, hogy ennél lassabbak már nemigen lesznek, ketten már ki is ugranak, hogy kiköthessék a hajót.
A szárazföld édes illata csakúgy vonzza a törpét. Neki több nem is kell, lemegy a hajótestbe és felkarolja tulajdon jogait. Sok dolga nincs, csak egy nagy zsák arany, meg a viseletes pengéi. Megfájdul a szíve, ha belegondol, hogy a zsák teljes tartalmát le kell adnia, de nincs mit tenni, ha szabad akar lenni.
Kijön a testből, majd le is lép a hajóról. A móló végén már látja is szakállas fogvatartóját, aki csak egy nagy mosollyal várja a vörös szakállast. Nem vár sokat ettől a beszélgetéstől és nem is tervezi elhúzni. *
- Ne is erőlködj! Végeztem! Fogd az aranyad, vegyél magadnak egy sellőt és imádkozz, hogy ne kereszteződjön az utunk! Több is van benne, mint amit kértél, nehogy még egyszer elkezdj nekem a kamatokról beszélni, mert kibelezlek.
* Förmed rá a vén szarházira, bár meg kell hagynia, ha ő nincs, akkor ő biztos valamelyik sikátorban éri utol a halál. Kezét nyújtja a másik felé egyetlen köszönetképpen, majd otthagyja őt. *
~ Végre vége! Végre a magam ura vagyok! ~
A kapitány is már alig várja, hogy megszabadulhasson a mihaszna embereitől, bár lehet, hogy csak feszült, és az első hely, amit meglátogat, az nem lesz más, mintsem a sellőház. Leadja kicsit a gőzt, majd irány ki a tengerre még egy hónapot. Még ha könyörögnének az ifjú törpének, akkor sem vállalna el még egyszer. Szalad is a vitorlákhoz. Rámarkol a kötélre, ami a fő vitorlának az állását állítja. Kicsavarja a csomót, majd elkezdi húzni, a másik oldalt is ugyan ez a helyzet, csak ott ketten kellenek, hogy ugyanannyit produkáljanak, mint ő egyedül. Mi tagadás volt ideje kiedződni az évek alatt, talán birkózóversenyt nem nyerne, de megállná a helyét egy darabig. Amint a vitorla fent van, szépen lassan besimulnak az egyik dokkba, horgonyt leeresztik, majd mikor már érzik, hogy ennél lassabbak már nemigen lesznek, ketten már ki is ugranak, hogy kiköthessék a hajót.
A szárazföld édes illata csakúgy vonzza a törpét. Neki több nem is kell, lemegy a hajótestbe és felkarolja tulajdon jogait. Sok dolga nincs, csak egy nagy zsák arany, meg a viseletes pengéi. Megfájdul a szíve, ha belegondol, hogy a zsák teljes tartalmát le kell adnia, de nincs mit tenni, ha szabad akar lenni.
Kijön a testből, majd le is lép a hajóról. A móló végén már látja is szakállas fogvatartóját, aki csak egy nagy mosollyal várja a vörös szakállast. Nem vár sokat ettől a beszélgetéstől és nem is tervezi elhúzni. *
- Ne is erőlködj! Végeztem! Fogd az aranyad, vegyél magadnak egy sellőt és imádkozz, hogy ne kereszteződjön az utunk! Több is van benne, mint amit kértél, nehogy még egyszer elkezdj nekem a kamatokról beszélni, mert kibelezlek.
* Förmed rá a vén szarházira, bár meg kell hagynia, ha ő nincs, akkor ő biztos valamelyik sikátorban éri utol a halál. Kezét nyújtja a másik felé egyetlen köszönetképpen, majd otthagyja őt. *
~ Végre vége! Végre a magam ura vagyok! ~
5400. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-11 09:47:42
Üzenet elküldve: 2025-02-11 09:47:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Nehezebben tölti meg a tüdejét a levegő, ahogy a kérges tenyeret megérzi az álla ívén, ahogy a sosem ismert óvást most is mellőző ujjak görcsösen feszülnek bele az arcának puha bőrébe. Nem ér sebet, nem a fájdalomtól kényelmetlen a mozdulat, pusztán gyűlöli, ha hozzáérnek. Lustán lüktetve jelez az ökle, ami orrot talált éppen ezért, habár nem ugyanaz az indíték, mégis szívesen lendülne. Akarja érezni a markában a tűt, ami bejuttatja a véget hozó válaszát. Bámul a fátyolosan csillanó, sokat megélt szemekbe, olyan könnyű rágondolni, hogy teljesen fénytelenné válik a következő éjjelre… Gondolni könnyű, hányszor tette sorrendbe a lépéseket, mégsem mártotta méregbe a tűhegyet, semmi oka nem volt valójában kivárni. Csak mered a lélektükrökbe és nem tudja, hogy az, ami rá olyan sokszor pillantott segítség volt-e valaha, vagy csak túl hasznos eszközként mérte végig. Soha nem is érdekelte.
Hangot akart, többet, mint mástól. A fél-elf csendje okozta hiányérzet, a folytonos meg nem értés… harcolni akart a beszédért, mégis, mikor megszólalt, akaratlan ébresztett. Tartozik? Hálátlan?
Túl közel van Venshar, nem tudja nem érezni a dohánybűzös leheletét, ahogy beszél, mégsem hozzá, csak őt tartva a markában. Ez mindig így volt? Összeszűkül a szeme a hirtelen jött gondolatra, mégis a fekete, földön heverő tollak képe az, ami tovaűzi. Nem jut idő az értelmezésre, hirtelen érzi meg a közéjük lépő félvér csatakos kabátjának anyagát, szinte elsodorja, mégis más, nem tud érte újra lobbanni, értetlenül nézi a sötét hajból a kabát gallérja alá gördülő apró cseppeket. Hátrál, elkapja az aranyakat, egyenesen a kapitány irányába. Gyűlöli, annyira gyűlöli, hogy félt, miközben mintha őt védenék a mozdulattal, mi végre? Nincs értelme, el fogja intézni, el, csak nem most, nem Kyr előtt, miért nem tudja csak azt tenni, amit kértek tőle, csak egyszer... És ő miért nem tudta időben megtenni, amit saját magától kért?
Venshar tekintetén sem játszik meglepődés fénye, inkább elismerés az, ahogy végignéz a Ril helyett előtte állón, még bólint is párat, ő nem hátrál, nem ijed meg. Koros bár, de nem abból a fából faragták, aki megrémülne egy dühödt morranástól. Tovább bólogatva lép végül oldalvást az asztalhoz, végig simít a dobozon, amit a félvérnek szán. Elmélyülve a saját terveiben dobol végül a fatetőn az ujjaival, még nem nyitja fel.*
- Az ilyenre nagy szükség van. *A hosszúéletű már sejti mit szeretne, hangos sóhajjal jelzi is előre, de nem tesz egyebet, ha máshogy ellenáll a még ki nem mondottaknak, az egyértelművé teheti az ismeretségüket, ha az nem volt elég, hogy nem azonnal tértek ide vissza.*
- Másnak ezért betörte volna az orrát. *Nevet fel ismét, miközben arra utal, hogy így a hegyesfülű elé vágott. Hogy számára gyanús-e, nem derül ki, de okosabb annál, mint látszik.*
- Néhány aranytól el tudok tekinteni. *Nyitja fel végül a tetőt.* - Vagy talán még én adok neked, fiú, ha ugyanilyen készséges vagy legközelebb is, mint most.
*Ril minden erejét felemészti, hogy ne üljön ki vonásaira a további nemtetszés. Muszáj megvárnia Kyr válaszát, azt már tudja jól, hogy a két férfi közül egyik sem arról híres, hogy arra fognak hallgatni, amit ő kér. Csak szítaná a tüzet, ami még épp nem éget fel senkit. A pillantása a szajhára téved, annyira észrevétlen, hogy a legkönnyebb így információhoz jutni, még ha ilyen „apróság” is, hogy ki dolgozik kinek. Felé lép, kikerülve a kettőst, majd fölé magasodva néz rá.*
- A bordélyotokban melegebb van. *Mutat a kinti szakadó eső felé, hogy ideje lesz távoznia. Venshar-t nem különösebben érdekli, hogy elsétál a foltos kezű, a félvérre mered, de Ril így, hogy nem őt figyeli, csak ingatja a fejét Kyr-nek célozva, hogy mi lenne a megfelelő lépés… újra csak hangtalan ismétli meg a kérését...*
*Nehezebben tölti meg a tüdejét a levegő, ahogy a kérges tenyeret megérzi az álla ívén, ahogy a sosem ismert óvást most is mellőző ujjak görcsösen feszülnek bele az arcának puha bőrébe. Nem ér sebet, nem a fájdalomtól kényelmetlen a mozdulat, pusztán gyűlöli, ha hozzáérnek. Lustán lüktetve jelez az ökle, ami orrot talált éppen ezért, habár nem ugyanaz az indíték, mégis szívesen lendülne. Akarja érezni a markában a tűt, ami bejuttatja a véget hozó válaszát. Bámul a fátyolosan csillanó, sokat megélt szemekbe, olyan könnyű rágondolni, hogy teljesen fénytelenné válik a következő éjjelre… Gondolni könnyű, hányszor tette sorrendbe a lépéseket, mégsem mártotta méregbe a tűhegyet, semmi oka nem volt valójában kivárni. Csak mered a lélektükrökbe és nem tudja, hogy az, ami rá olyan sokszor pillantott segítség volt-e valaha, vagy csak túl hasznos eszközként mérte végig. Soha nem is érdekelte.
Hangot akart, többet, mint mástól. A fél-elf csendje okozta hiányérzet, a folytonos meg nem értés… harcolni akart a beszédért, mégis, mikor megszólalt, akaratlan ébresztett. Tartozik? Hálátlan?
Túl közel van Venshar, nem tudja nem érezni a dohánybűzös leheletét, ahogy beszél, mégsem hozzá, csak őt tartva a markában. Ez mindig így volt? Összeszűkül a szeme a hirtelen jött gondolatra, mégis a fekete, földön heverő tollak képe az, ami tovaűzi. Nem jut idő az értelmezésre, hirtelen érzi meg a közéjük lépő félvér csatakos kabátjának anyagát, szinte elsodorja, mégis más, nem tud érte újra lobbanni, értetlenül nézi a sötét hajból a kabát gallérja alá gördülő apró cseppeket. Hátrál, elkapja az aranyakat, egyenesen a kapitány irányába. Gyűlöli, annyira gyűlöli, hogy félt, miközben mintha őt védenék a mozdulattal, mi végre? Nincs értelme, el fogja intézni, el, csak nem most, nem Kyr előtt, miért nem tudja csak azt tenni, amit kértek tőle, csak egyszer... És ő miért nem tudta időben megtenni, amit saját magától kért?
Venshar tekintetén sem játszik meglepődés fénye, inkább elismerés az, ahogy végignéz a Ril helyett előtte állón, még bólint is párat, ő nem hátrál, nem ijed meg. Koros bár, de nem abból a fából faragták, aki megrémülne egy dühödt morranástól. Tovább bólogatva lép végül oldalvást az asztalhoz, végig simít a dobozon, amit a félvérnek szán. Elmélyülve a saját terveiben dobol végül a fatetőn az ujjaival, még nem nyitja fel.*
- Az ilyenre nagy szükség van. *A hosszúéletű már sejti mit szeretne, hangos sóhajjal jelzi is előre, de nem tesz egyebet, ha máshogy ellenáll a még ki nem mondottaknak, az egyértelművé teheti az ismeretségüket, ha az nem volt elég, hogy nem azonnal tértek ide vissza.*
- Másnak ezért betörte volna az orrát. *Nevet fel ismét, miközben arra utal, hogy így a hegyesfülű elé vágott. Hogy számára gyanús-e, nem derül ki, de okosabb annál, mint látszik.*
- Néhány aranytól el tudok tekinteni. *Nyitja fel végül a tetőt.* - Vagy talán még én adok neked, fiú, ha ugyanilyen készséges vagy legközelebb is, mint most.
*Ril minden erejét felemészti, hogy ne üljön ki vonásaira a további nemtetszés. Muszáj megvárnia Kyr válaszát, azt már tudja jól, hogy a két férfi közül egyik sem arról híres, hogy arra fognak hallgatni, amit ő kér. Csak szítaná a tüzet, ami még épp nem éget fel senkit. A pillantása a szajhára téved, annyira észrevétlen, hogy a legkönnyebb így információhoz jutni, még ha ilyen „apróság” is, hogy ki dolgozik kinek. Felé lép, kikerülve a kettőst, majd fölé magasodva néz rá.*
- A bordélyotokban melegebb van. *Mutat a kinti szakadó eső felé, hogy ideje lesz távoznia. Venshar-t nem különösebben érdekli, hogy elsétál a foltos kezű, a félvérre mered, de Ril így, hogy nem őt figyeli, csak ingatja a fejét Kyr-nek célozva, hogy mi lenne a megfelelő lépés… újra csak hangtalan ismétli meg a kérését...*
5399. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-07 20:13:50
Üzenet elküldve: 2025-02-07 20:13:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Emlékként hal el a kérdése a térben. Nem érkezik rá válasz, se azonnal, se megkésve, a felületekre telepedő csend mégis többet mond bármilyen szónál a homályos lakásban. Némán igazít egy utolsót a tegezen, a szíján, dühösen rántva rajta egyet, bár már régen a helyére került. Eleget hallott, ha nem is hallott semmit. Aki gyűlöli a szavakat, annak éppen a csönd mondja a legtöbbet. Tartozik, valamivel, az agyába beömlő képek sötétek, mint az éjszakai tenger, feketén verik a hullámok a mellkasát, nincs világítótorony, csak sziklák, amik szétzúzzák bármi is kerül közéjük. Hajót, kapitányt, láthatatlan örvény a felszín alatt tartott haragja. Nem vár választ, ha az nem érkezik, maga elé meredve áll fel végül a földről, és pillant vissza a nőre, mielőtt utána lépne az utcára. Hogy tenni fogja-e, amit kértek, még maga sem tudja. Közönyösek a vonások, halkan csukódik az ajtó, hűvösek a léptek, de ott van ahol mindig a másik mögött, nem messzebb, mint máskor, csak ugyanúgy figyelve a környezetet, ahogy bármikor. Hogy tenni fogja-e, vagy sem, eldöntetlenül inog a gondolatai között. Esik. Szürkén takarja a házakat a köd, a víz, a nyirkos hideg, csillogva folynak szét a kövezeten a sűrű cseppek. Élesnek hat a világos derengés az égen, a felgyűlt pocsolyák vibrálása, ha az eső tompítja is a világot, a szél ugyanúgy a kabátjába kap, mint hajnalban, a felállított gallér mögött érzi végig futni a bőrén a hűvösét. Hunyorogva húzza össze a szemét.
Szótlanul követi a nőt visszafele a dokkokhoz, maga sem nézve felé többször, mint az elf teszi. Arra az egyetlen felé vetett pillantásra is csak futólag fordul a hosszúéletű felé, mielőtt maga is meglátná a mólók között a vitorlás sötét árnyékát felderengeni. Kér, de hogy tenni fogja-e.. Némán fordítja el a szemét a nőről a kibontakozó hajó felé. A bőrén érzi az aranyak fényét - lejjebb engedi az állát. Hogy tenni fogja-e…
A pirkadat mint a patkányokat űzte a deszkák alá az éjjel még részegen dülöngélő matrózok zömét a fedélzetről. Nincs őr se, vagy talán a taton eldőlve alszik valahol, de látni egyet sem lát odafent. A szemébe folyik a víz, ahogy a kormányt fürkészi. Az apállyal alászállt hullámok alig mozdítják a súlyos hajótestet a lába alatt. A válla felett borzolja a nyilak tollazatát a nyílt tenger felől érkező szél.
Csendben lép a kabin ajtajába a hosszúéletű csuklyás alakja után. Hogy újra bemenjen a koszos kis lyukba nem fűlik hozzá a foga, a küszöbön túl áll meg, megszokásból pillantva körbe a helyiségben, s a kapitány első szavai már az ágyon gubbasztó kurtizán felé fordulva érik. A hajából csorog a jeges víz a tarkójára. Tudja. Mozdulatlanná lassul az idő. Hogy hol lakik, hogy hol voltak, hogy mi másért nem jöttek korábban. Maga mellett lógatva a karjait kötnek kővé az izmok a hátán az ázott lány láttán. Tudja. Kopogva veri az eső a deszkákat a feje felett. Mereven fordul vissza Dyrak felé a tekintete, de az ismerős, követelődző mozdulatra fehéren izzik fel újra a torkába a leszorított indulat. Hogy teszi-e.. Két lépés sem kellene a szűk helyen, hogy letépje a férfiról azokat az ocsmány karokat, az ujjakat, amikkel újra sebes arcot ér.. - felmordulva lép ki az elf mögül, mint egy fal állva be elé, odébb söpörve közben a kapitány felemelt kezét is a vállával, ha az az útjában felejti. Forrón szökik a levegő a tüdejéből.*
- Az enyémek bent vannak..
*A türtőztetett harag szorítja a torkát, fojtja a szavakat, remeg meg a bőrén, a határán annak, hogy az asztal alá nyúlva borítsa az egészet a mocskos tengerészre. Hogy az minek veszi, elégedetlen türelmetlenségnek a feladat miatt, nem érdekli. Dühödten állja a ráemelt tekintetet, a teste mellett feszítve meg a kezét. Lenne mit válaszolnia, hogy miért a nőn vannak a sebek, mert csökönyös, és sosem hallgat, hogy egyedül is elintézte volna, hogy mi volt a dobozban, hogy ki küldte, de ha még egy szóval többre nyitja a száját, akkor nem fogja tudni tenni, amit kértek tőle. Még egy szóval több, és a hátat fordító férfi tarkójára szegezett pillantását az ökle váltja.*
*Emlékként hal el a kérdése a térben. Nem érkezik rá válasz, se azonnal, se megkésve, a felületekre telepedő csend mégis többet mond bármilyen szónál a homályos lakásban. Némán igazít egy utolsót a tegezen, a szíján, dühösen rántva rajta egyet, bár már régen a helyére került. Eleget hallott, ha nem is hallott semmit. Aki gyűlöli a szavakat, annak éppen a csönd mondja a legtöbbet. Tartozik, valamivel, az agyába beömlő képek sötétek, mint az éjszakai tenger, feketén verik a hullámok a mellkasát, nincs világítótorony, csak sziklák, amik szétzúzzák bármi is kerül közéjük. Hajót, kapitányt, láthatatlan örvény a felszín alatt tartott haragja. Nem vár választ, ha az nem érkezik, maga elé meredve áll fel végül a földről, és pillant vissza a nőre, mielőtt utána lépne az utcára. Hogy tenni fogja-e, amit kértek, még maga sem tudja. Közönyösek a vonások, halkan csukódik az ajtó, hűvösek a léptek, de ott van ahol mindig a másik mögött, nem messzebb, mint máskor, csak ugyanúgy figyelve a környezetet, ahogy bármikor. Hogy tenni fogja-e, vagy sem, eldöntetlenül inog a gondolatai között. Esik. Szürkén takarja a házakat a köd, a víz, a nyirkos hideg, csillogva folynak szét a kövezeten a sűrű cseppek. Élesnek hat a világos derengés az égen, a felgyűlt pocsolyák vibrálása, ha az eső tompítja is a világot, a szél ugyanúgy a kabátjába kap, mint hajnalban, a felállított gallér mögött érzi végig futni a bőrén a hűvösét. Hunyorogva húzza össze a szemét.
Szótlanul követi a nőt visszafele a dokkokhoz, maga sem nézve felé többször, mint az elf teszi. Arra az egyetlen felé vetett pillantásra is csak futólag fordul a hosszúéletű felé, mielőtt maga is meglátná a mólók között a vitorlás sötét árnyékát felderengeni. Kér, de hogy tenni fogja-e.. Némán fordítja el a szemét a nőről a kibontakozó hajó felé. A bőrén érzi az aranyak fényét - lejjebb engedi az állát. Hogy tenni fogja-e…
A pirkadat mint a patkányokat űzte a deszkák alá az éjjel még részegen dülöngélő matrózok zömét a fedélzetről. Nincs őr se, vagy talán a taton eldőlve alszik valahol, de látni egyet sem lát odafent. A szemébe folyik a víz, ahogy a kormányt fürkészi. Az apállyal alászállt hullámok alig mozdítják a súlyos hajótestet a lába alatt. A válla felett borzolja a nyilak tollazatát a nyílt tenger felől érkező szél.
Csendben lép a kabin ajtajába a hosszúéletű csuklyás alakja után. Hogy újra bemenjen a koszos kis lyukba nem fűlik hozzá a foga, a küszöbön túl áll meg, megszokásból pillantva körbe a helyiségben, s a kapitány első szavai már az ágyon gubbasztó kurtizán felé fordulva érik. A hajából csorog a jeges víz a tarkójára. Tudja. Mozdulatlanná lassul az idő. Hogy hol lakik, hogy hol voltak, hogy mi másért nem jöttek korábban. Maga mellett lógatva a karjait kötnek kővé az izmok a hátán az ázott lány láttán. Tudja. Kopogva veri az eső a deszkákat a feje felett. Mereven fordul vissza Dyrak felé a tekintete, de az ismerős, követelődző mozdulatra fehéren izzik fel újra a torkába a leszorított indulat. Hogy teszi-e.. Két lépés sem kellene a szűk helyen, hogy letépje a férfiról azokat az ocsmány karokat, az ujjakat, amikkel újra sebes arcot ér.. - felmordulva lép ki az elf mögül, mint egy fal állva be elé, odébb söpörve közben a kapitány felemelt kezét is a vállával, ha az az útjában felejti. Forrón szökik a levegő a tüdejéből.*
- Az enyémek bent vannak..
*A türtőztetett harag szorítja a torkát, fojtja a szavakat, remeg meg a bőrén, a határán annak, hogy az asztal alá nyúlva borítsa az egészet a mocskos tengerészre. Hogy az minek veszi, elégedetlen türelmetlenségnek a feladat miatt, nem érdekli. Dühödten állja a ráemelt tekintetet, a teste mellett feszítve meg a kezét. Lenne mit válaszolnia, hogy miért a nőn vannak a sebek, mert csökönyös, és sosem hallgat, hogy egyedül is elintézte volna, hogy mi volt a dobozban, hogy ki küldte, de ha még egy szóval többre nyitja a száját, akkor nem fogja tudni tenni, amit kértek tőle. Még egy szóval több, és a hátat fordító férfi tarkójára szegezett pillantását az ökle váltja.*
5398. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-06 21:43:42
Üzenet elküldve: 2025-02-06 21:43:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Szavakat akart, mégis, amikor áttöri a vihar beszűrődő hangját a férfié, jobb volna, ha inkább eltűnne benne, ha elmosná azt is az eső. Erővel próbálja rendes mederbe terelni a gondolatait. Ha ő kérdez, nincs válasz. Ha amaz kérdez, van. Mi értelme? Nem vezet sehová, soha, egyetlen mondat sem. Zavaró, zsong tőle minden. Nem találkoznak a szemek az újabb kérdés után, mégis mintha ki akarná ejteni azonnal, hogy „nem”, de megakad a levegő. Nem képződik egyetlen hang sem, nehezen nyel, kiszárad a torka, szinte fáj ahogy betörnek az emlékek.
A másik tartozik neki. Munkáért arannyal. A másik tartozik neki, mert lehetetlen helyzetbe hozta őt, a félvért, még azt az átkozott sipítozó nőt is. Talán kihunyt egy élet is, vagy több, talán ég a lebuj, mégsem azok érdeklik. Nehéz a levegő a szobában, mintha nyomná bele a padlóba, de meg kell emelnie a lábát, menni kell. A másik tartozik neki, mégis miatta nem veszett oda. A másik tartozik neki, mert mindent elvégzett, amit kért. A másik tartozik neki, mégis úgy hat, mintha ő tenné. A sekélyes, hosszú, mégis csendes évekért cserébe.
Nem néz Kyr felé, nem szól végül semmit. Minek erőltesse, újabb gondot szül csak, újabb ébresztőt, vagy ostoba érzést. Az ajtót nyitja inkább, hátra sem tekint, tudja, hogy elkapta a fát a férfi, majd bezárja mögötte, ha akarja.
Egy pillanatra pillant csak a szürke égboltra, azonnal be kell hunyja a szemét, érzi, ahogy az arcát éri a szakadó eső. Lemossa a maradék vért is róla, kellemetlen az érzés, ahogy a sebeket éri, mégis minden jobb most, mint azt hallgatni, ami benne ordít. A ki nem ejtett választ. Szaporák a léptek, nem vár, de nem is fut. Hamar nehezedik rá a kabát, ahogy nyeli el a nedvességet, nem számít, a lejtőn hamar leérni, gyalogtávra pedig nincs messze a kikötő. Ha messze lenne sem tartaná vissza.
Üresek az utcák, ítéletidőben nem bolyong kint senki, elmossa a látóteret a lezúduló víz, ők mégis abban haladnak, ki tudja, hogy mi felé…
Egyetlen egyszer pillant csupán a másikra, amikor alig élesen válik láthatóvá a hajó, utoljára kér, csapzottan, de átvilágítja az arany a teret, csak most nézzen bele, csak most hallgasson rá. Csak most vegye komolyan. Nem kellenek szavak, hiába olyan vágyott időnként, elront mindent, ha nem jól használják.
Alig hallani, ahogy a bakancs újra a Vészmadár deszkázatán kopog, nem hezitál a koszlott kis kabinig, úgy lép be rajta, mint bármikor máskor; lendületesen, mégis árnyként. Nem lát a hajából csorgó víztől, lustán simítja félre tincseit a csuklyájával együtt, ahogy keresi Venshar már vádlón villanó lélektükreit. Nem kell sok, hogy az ágyán dideregve ülő szajhát is meglássa, aki végignézte a bordély falai között történteket. Meglepődik, de nem árulja el egyetlen vonása sem. Nem néz hátra, rosszat sejt, de nem teheti. A kapitány lassú mozdulattal közelíti meg az elfet a most még szűkösebbnek érzett helyen.*
- Visszataláltatok? Még ez is gyorsabb volt nálatok. *Bök a korosodó férfi a lány felé majd sejtelmes vigyorra húzódik a szája.*- Tőled vártam volna Selissthra válaszát, erre ő jött meg vele.
- Nem az volt a feladat. *Szólal meg a hosszúéletű színtelen hangon, mire Venshar felé kap, ugyanúgy, ahogy akkor, amikor hajnalban az akaratát kívánta érvényesíteni. A sebeken néz végig, miközben a kérges ujjak az arc bőrébe süppednek, lassan fordul le róla a tekintete a félvér felé.*
- Hálátlan dög… *Ingatja meg a fejét* - Fiú, most haragszik rám az asszony, mert felgyulladt a függönye. *Nevet fel dohánytól érces hangján.* - De tetszik, most már szóba áll velem, még ha csak így is. *Elereszti végül Ril-t hogy a szajha felé mutasson, aztán tesz két lépést az asztala felé.* - Gyere, megkapod a tollaid. Csak azt meséld el, miért Ely-n vannak a sebek és nem rajtad.
*Szavakat akart, mégis, amikor áttöri a vihar beszűrődő hangját a férfié, jobb volna, ha inkább eltűnne benne, ha elmosná azt is az eső. Erővel próbálja rendes mederbe terelni a gondolatait. Ha ő kérdez, nincs válasz. Ha amaz kérdez, van. Mi értelme? Nem vezet sehová, soha, egyetlen mondat sem. Zavaró, zsong tőle minden. Nem találkoznak a szemek az újabb kérdés után, mégis mintha ki akarná ejteni azonnal, hogy „nem”, de megakad a levegő. Nem képződik egyetlen hang sem, nehezen nyel, kiszárad a torka, szinte fáj ahogy betörnek az emlékek.
A másik tartozik neki. Munkáért arannyal. A másik tartozik neki, mert lehetetlen helyzetbe hozta őt, a félvért, még azt az átkozott sipítozó nőt is. Talán kihunyt egy élet is, vagy több, talán ég a lebuj, mégsem azok érdeklik. Nehéz a levegő a szobában, mintha nyomná bele a padlóba, de meg kell emelnie a lábát, menni kell. A másik tartozik neki, mégis miatta nem veszett oda. A másik tartozik neki, mert mindent elvégzett, amit kért. A másik tartozik neki, mégis úgy hat, mintha ő tenné. A sekélyes, hosszú, mégis csendes évekért cserébe.
Nem néz Kyr felé, nem szól végül semmit. Minek erőltesse, újabb gondot szül csak, újabb ébresztőt, vagy ostoba érzést. Az ajtót nyitja inkább, hátra sem tekint, tudja, hogy elkapta a fát a férfi, majd bezárja mögötte, ha akarja.
Egy pillanatra pillant csak a szürke égboltra, azonnal be kell hunyja a szemét, érzi, ahogy az arcát éri a szakadó eső. Lemossa a maradék vért is róla, kellemetlen az érzés, ahogy a sebeket éri, mégis minden jobb most, mint azt hallgatni, ami benne ordít. A ki nem ejtett választ. Szaporák a léptek, nem vár, de nem is fut. Hamar nehezedik rá a kabát, ahogy nyeli el a nedvességet, nem számít, a lejtőn hamar leérni, gyalogtávra pedig nincs messze a kikötő. Ha messze lenne sem tartaná vissza.
Üresek az utcák, ítéletidőben nem bolyong kint senki, elmossa a látóteret a lezúduló víz, ők mégis abban haladnak, ki tudja, hogy mi felé…
Egyetlen egyszer pillant csupán a másikra, amikor alig élesen válik láthatóvá a hajó, utoljára kér, csapzottan, de átvilágítja az arany a teret, csak most nézzen bele, csak most hallgasson rá. Csak most vegye komolyan. Nem kellenek szavak, hiába olyan vágyott időnként, elront mindent, ha nem jól használják.
Alig hallani, ahogy a bakancs újra a Vészmadár deszkázatán kopog, nem hezitál a koszlott kis kabinig, úgy lép be rajta, mint bármikor máskor; lendületesen, mégis árnyként. Nem lát a hajából csorgó víztől, lustán simítja félre tincseit a csuklyájával együtt, ahogy keresi Venshar már vádlón villanó lélektükreit. Nem kell sok, hogy az ágyán dideregve ülő szajhát is meglássa, aki végignézte a bordély falai között történteket. Meglepődik, de nem árulja el egyetlen vonása sem. Nem néz hátra, rosszat sejt, de nem teheti. A kapitány lassú mozdulattal közelíti meg az elfet a most még szűkösebbnek érzett helyen.*
- Visszataláltatok? Még ez is gyorsabb volt nálatok. *Bök a korosodó férfi a lány felé majd sejtelmes vigyorra húzódik a szája.*- Tőled vártam volna Selissthra válaszát, erre ő jött meg vele.
- Nem az volt a feladat. *Szólal meg a hosszúéletű színtelen hangon, mire Venshar felé kap, ugyanúgy, ahogy akkor, amikor hajnalban az akaratát kívánta érvényesíteni. A sebeken néz végig, miközben a kérges ujjak az arc bőrébe süppednek, lassan fordul le róla a tekintete a félvér felé.*
- Hálátlan dög… *Ingatja meg a fejét* - Fiú, most haragszik rám az asszony, mert felgyulladt a függönye. *Nevet fel dohánytól érces hangján.* - De tetszik, most már szóba áll velem, még ha csak így is. *Elereszti végül Ril-t hogy a szajha felé mutasson, aztán tesz két lépést az asztala felé.* - Gyere, megkapod a tollaid. Csak azt meséld el, miért Ely-n vannak a sebek és nem rajtad.
5397. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-01 00:40:53
Üzenet elküldve: 2025-02-01 00:40:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 354
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Utazás Artheniorba//
*Ismerős a környezet. Úgy ismeri a Kikötőt, mint a saját tenyerét. Talán még annál is jobban. Ettől függetlenül reflexszerű éberség lesz úrrá rajta. Elvégre a Kikötőben vannak, őt pedig még ismerik is páran.*
-Mármint... *Szürkéit merengve emeli fel a lóháton utazó Relaelre. Vajon mire célozhatott a nemes azzal, hogy neki jobban fog hiányozni a Alissäna, mint fordítva? Csak nem tudja valahonnan, hogy az utóbbi két hétben nem volt szerencséje a lány melegéhez? De honnan tudhatná? Talán gyanúsan is sok ideig viszi el gondolatait az amúgy könnyed szúrás.*
-Igen, hiányozni fog. Kellemes a társasága. *Feleli végül megjátszott könnyedséggel, de hegyes füleire szokatlan pír költözik. Vet még lopva egy pillantást a zöld tekintetre, hátha kiolvashat valamit belőle.
Feltételezi, hogy nem csupán valami egyszerű műveletről van szó, hisz akkor elküldött volna azokért a bájitalokért valakit Relael. Nem forszírozza a dolgot. Megtanulta, hogy az elf nemes úgyis csak annyit közöl, amennyit óhajt.*
-Igen. Dél felé többet, északra kevesebbet. De nagyjából ismerem a szántókat és Artheniorban is megfordultam egyszer... *Elhallgat. Végül is... Ennél jobb alkalma nem lesz, hogy szóba hozza a dolgot.*
-Ha lehet, a nevemet jó lesz arra kerülni. Jó másfél esztendeje kölcsönvettem egy kardot egy óvatlan fickótól... Egy Artheniorból jött leány pedig azt mondta, hogy keresnek emiatt. *Kipillant, mintha valami nagyon érdekeset vett volna észre a mohos kőfalon, mi útjuk szegélyezi épp, s így folytatja.*
-De valószínűleg ennyi idő után már senkit sem érdekel. Meg amúgy is, csak egy kardról van szó, nem ártottam senkinek. *Nem kívánja a megrovó pillantást, amit esetleg ezért kap. Még azt is kinézi, hogy Relael talán visszafordítja ezért. De inkább ez, minthogy elhallgassa a nemes elől, mert abból könnyen galiba lehet.*
-De azért jobb óvatosnak lenni.
A hozzászólás írója (Haldrian Rhuuv) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.01 00:43:52
*Ismerős a környezet. Úgy ismeri a Kikötőt, mint a saját tenyerét. Talán még annál is jobban. Ettől függetlenül reflexszerű éberség lesz úrrá rajta. Elvégre a Kikötőben vannak, őt pedig még ismerik is páran.*
-Mármint... *Szürkéit merengve emeli fel a lóháton utazó Relaelre. Vajon mire célozhatott a nemes azzal, hogy neki jobban fog hiányozni a Alissäna, mint fordítva? Csak nem tudja valahonnan, hogy az utóbbi két hétben nem volt szerencséje a lány melegéhez? De honnan tudhatná? Talán gyanúsan is sok ideig viszi el gondolatait az amúgy könnyed szúrás.*
-Igen, hiányozni fog. Kellemes a társasága. *Feleli végül megjátszott könnyedséggel, de hegyes füleire szokatlan pír költözik. Vet még lopva egy pillantást a zöld tekintetre, hátha kiolvashat valamit belőle.
Feltételezi, hogy nem csupán valami egyszerű műveletről van szó, hisz akkor elküldött volna azokért a bájitalokért valakit Relael. Nem forszírozza a dolgot. Megtanulta, hogy az elf nemes úgyis csak annyit közöl, amennyit óhajt.*
-Igen. Dél felé többet, északra kevesebbet. De nagyjából ismerem a szántókat és Artheniorban is megfordultam egyszer... *Elhallgat. Végül is... Ennél jobb alkalma nem lesz, hogy szóba hozza a dolgot.*
-Ha lehet, a nevemet jó lesz arra kerülni. Jó másfél esztendeje kölcsönvettem egy kardot egy óvatlan fickótól... Egy Artheniorból jött leány pedig azt mondta, hogy keresnek emiatt. *Kipillant, mintha valami nagyon érdekeset vett volna észre a mohos kőfalon, mi útjuk szegélyezi épp, s így folytatja.*
-De valószínűleg ennyi idő után már senkit sem érdekel. Meg amúgy is, csak egy kardról van szó, nem ártottam senkinek. *Nem kívánja a megrovó pillantást, amit esetleg ezért kap. Még azt is kinézi, hogy Relael talán visszafordítja ezért. De inkább ez, minthogy elhallgassa a nemes elől, mert abból könnyen galiba lehet.*
-De azért jobb óvatosnak lenni.
A hozzászólás írója (Haldrian Rhuuv) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.02.01 00:43:52
5396. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-02-01 00:10:08
Üzenet elküldve: 2025-02-01 00:10:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 854
OOC üzenetek: 279
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 854
OOC üzenetek: 279
Játékstílus: Vakmerő
//Utazás Artheniorba//
- Nem mindnek.
*A biztonság kedvéért mindent leelnőriz mielőtt felkapaszkodik a nyeregbe. Igazít magán, amíg megtalálja kényelmét, majd szép lassú tempóban elindulnak. Annyi figyelmesség még belé is szorult, hogy kényelmes séta tempóban vágjanak neki útjuknak.*
- Nemes és nemes között is akad különbség. Vannak akik éppen megütik a mércét, mások pedig egészen döbbenetes magasságokba képesek kapaszkodni.
*Azt nem teszi hozzá, hogy saját családja is inkább előbbi kategóriába tatozott. Mindent megengedhettek maguknak, de sem a családnevük, sem vagyonuk nem volt annyira kimagasló. Tervei között szerepel az, hogy változtat ezen és igazán felvirágoztatja családnevét, melyet egyedül ő és nővére visel.
Haldrian nagyon ügyel arra, hogy hanglejtése kifogástalan legyen, s Relael ezen próbálkozást értékeli is azzal, hogy nem kekeckedik tovább. Persze az is segít ezen, hogy jól tudja senkinek sem kell magyarázkodnia miért döntött úgy ahogy.*
- Igen, ő.
*Ahogy a taverna emelkedőjét elhagyják, és a Lakónegyed házai is sűrűsödni kezdenek körülöttük Relael is éberebbé válik környezetére, így a fattyú reakcióit is kevésbé fürkészi.*
- Vagy úgy.
*Biccent.*
- Biztos hiányozni fogsz neki, bár gondolom nem annyira, mint neked ő.
*Élcelődik tovább, s egyúttal ezzel Haldrian tudtára is adja - ha eddig kérdéses lett volna számára -, hogy feltűnt neki az, hogy sülve-főve együtt vannak a kurtizánnal. Ezzel nem mellesleg nem lát kivetnivalót, de Agin esetében is örömmel kapaszkodott ebbe a ténybe amikor észlelte rajta.*
- Elintézünk egy beszerzést, amit korábban már megalapoztam.
*Majdnem ennyiben hagyja a feleletet, de ennyire rejtélyeskedni nem óhajt Haldrian előtt.*
- Bájitalokat hozunk el.
*Teszi még hozzá gyorsan. Egy darabig csendben haladnak tovább, majd megtöri ezt a némaságot.*
- Jártál te már a Kikötőn kívül?
*Ártatlan kérdésére úgy sejti nemleges választ kap majd, hiszen tapasztalatai szerint aki a Kiötőben nőtt fel, nagyon kevés esetben járnak annak határain kívül.*
- Nem mindnek.
*A biztonság kedvéért mindent leelnőriz mielőtt felkapaszkodik a nyeregbe. Igazít magán, amíg megtalálja kényelmét, majd szép lassú tempóban elindulnak. Annyi figyelmesség még belé is szorult, hogy kényelmes séta tempóban vágjanak neki útjuknak.*
- Nemes és nemes között is akad különbség. Vannak akik éppen megütik a mércét, mások pedig egészen döbbenetes magasságokba képesek kapaszkodni.
*Azt nem teszi hozzá, hogy saját családja is inkább előbbi kategóriába tatozott. Mindent megengedhettek maguknak, de sem a családnevük, sem vagyonuk nem volt annyira kimagasló. Tervei között szerepel az, hogy változtat ezen és igazán felvirágoztatja családnevét, melyet egyedül ő és nővére visel.
Haldrian nagyon ügyel arra, hogy hanglejtése kifogástalan legyen, s Relael ezen próbálkozást értékeli is azzal, hogy nem kekeckedik tovább. Persze az is segít ezen, hogy jól tudja senkinek sem kell magyarázkodnia miért döntött úgy ahogy.*
- Igen, ő.
*Ahogy a taverna emelkedőjét elhagyják, és a Lakónegyed házai is sűrűsödni kezdenek körülöttük Relael is éberebbé válik környezetére, így a fattyú reakcióit is kevésbé fürkészi.*
- Vagy úgy.
*Biccent.*
- Biztos hiányozni fogsz neki, bár gondolom nem annyira, mint neked ő.
*Élcelődik tovább, s egyúttal ezzel Haldrian tudtára is adja - ha eddig kérdéses lett volna számára -, hogy feltűnt neki az, hogy sülve-főve együtt vannak a kurtizánnal. Ezzel nem mellesleg nem lát kivetnivalót, de Agin esetében is örömmel kapaszkodott ebbe a ténybe amikor észlelte rajta.*
- Elintézünk egy beszerzést, amit korábban már megalapoztam.
*Majdnem ennyiben hagyja a feleletet, de ennyire rejtélyeskedni nem óhajt Haldrian előtt.*
- Bájitalokat hozunk el.
*Teszi még hozzá gyorsan. Egy darabig csendben haladnak tovább, majd megtöri ezt a némaságot.*
- Jártál te már a Kikötőn kívül?
*Ártatlan kérdésére úgy sejti nemleges választ kap majd, hiszen tapasztalatai szerint aki a Kiötőben nőtt fel, nagyon kevés esetben járnak annak határain kívül.*
5395. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2025-01-04 12:51:29
Üzenet elküldve: 2025-01-04 12:51:29
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 344
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 344
OOC üzenetek: 13
Játékstílus: Megfontolt
*Hosszú idő után tér vissza a Kikötőbe. Dacára annak, hogy az évszaknak megfelelően hideg időnek kellene lennie, itt mégis kellemesebb az időjárás. Talán a hatalmas víztömeg közelsége okozza, de az artheniori fagy itt nem érződik annyira.
Mykael csendes mosollyal baktat a dokkok környékén. Attól nem tart, hogy nagyon kötekedni akarna vele bárki is. A martózok zöme most még kint van a tengeren, aki mégis itt van, annak dolga is van: árut rakodik ki-be, horgászik, kereskedik. Meg aztán Mykael olyan külsejű fickó, akivel nem éri meg kikezdeni. Két okból is: egyrészt láthatóan edzett katona, fegyverrel az oldalán, vérttel és páncéllapokkal a testén. Másrészt viszont eléggé ágrólszakadt, csóró fickó lehet ránézésre, mivel mindene kopott és viseltes. Szóval se nem nagy, se nem könnyű préda. Meg aztán, nem is árt senkinek, csak bóklászik.
Egészen addig, amíg meg nem lát egy vén matrózt, aki éppen az egyik hajót hagyja el. Úgy néz ki, valami hosszabb kereskedőútról ért vissza, mert minden motyója ott van nála. Köztük, a hóna alá csapva egy hegedűtok. Kopott, karcolt, napszítta tok, a sós víz fehér kicsapódása tarkítja mindenfelé.
Na, ezt a matrózt viszont megszólítja a zsoldos, és a hangszer felől érdeklődik. Hogy az van-e egyáltalán a tokban. És mint kiderül, igen. Miután elmondja, hogy esetleg vevő lenne rá, a matróz kezdeti bizalmatlansága alábbhagy annyira, hogy hajlandó legyen egy közeli ládára letenni, és ott kinyitni a tokot. Egy háromhúros hegedűt rejt a doboz. Nagyon is hasonlót ahhoz, mint amilyet Mykael a bezárt Wegtoreni kalmárban volt kénytelen hagyni. Csak ezen a kor is máshogy mutatkozik meg: napszítta, sómarta ez is, mint a tokja. Láthatóan a hajóutakon használták. Kár titkolni, láthatóan kedvére való Mykaelnek, aki meg is kéri a matrózt, hogy hadd próbálja ki. A jó üzlet reményében ebben is enged a tengerész, így Mykaelnek lehetősége van kicsit játszani a hangszeren. Érzi rajta, hogy rendben karban volt tartva a hosszú évek során. Nem valami mestermunka, de a hangokat még tisztán és erősen adja ki. Mi több kell ennél?
Alkudozás veszi hát kezdetét a matróz és a zsoldos között. Mykaelnek ez nem erőssége, a pénz meg nem olyan fontos neki, ezért meglehet, hogy kettejük közül a matróz az, aki jobban jár. De Roharkot ez kevéssé zavarja, így végül 250 aranyat
csenget ki a szerencsés tengerjárónak. De ő maga csöppet se érzi úgy, hogy rossz üzletet kötött volna, s végső soron csak ez számít. Így végre újra van egy hangszere, talán már ma éjjel kipróbálhatja a Hét Varjú Tavernában.
Bár nem számol utána, de ezzel gyakorlatilag elúszott a maradéka is annak a pénznek, amit a tretil vadászatért fizettek neki a Wegtoreni kalmárban. Ha az anyagi részét nézzük, teljesen feleslegesen kockáztatta az életét a vadonban, hogy elejtse a szárnyas bestiát. De az élmény mégis az övé, ahogy mementóul a friss tetoválás is a sárkánygyíkról.*
Mykael csendes mosollyal baktat a dokkok környékén. Attól nem tart, hogy nagyon kötekedni akarna vele bárki is. A martózok zöme most még kint van a tengeren, aki mégis itt van, annak dolga is van: árut rakodik ki-be, horgászik, kereskedik. Meg aztán Mykael olyan külsejű fickó, akivel nem éri meg kikezdeni. Két okból is: egyrészt láthatóan edzett katona, fegyverrel az oldalán, vérttel és páncéllapokkal a testén. Másrészt viszont eléggé ágrólszakadt, csóró fickó lehet ránézésre, mivel mindene kopott és viseltes. Szóval se nem nagy, se nem könnyű préda. Meg aztán, nem is árt senkinek, csak bóklászik.
Egészen addig, amíg meg nem lát egy vén matrózt, aki éppen az egyik hajót hagyja el. Úgy néz ki, valami hosszabb kereskedőútról ért vissza, mert minden motyója ott van nála. Köztük, a hóna alá csapva egy hegedűtok. Kopott, karcolt, napszítta tok, a sós víz fehér kicsapódása tarkítja mindenfelé.
Na, ezt a matrózt viszont megszólítja a zsoldos, és a hangszer felől érdeklődik. Hogy az van-e egyáltalán a tokban. És mint kiderül, igen. Miután elmondja, hogy esetleg vevő lenne rá, a matróz kezdeti bizalmatlansága alábbhagy annyira, hogy hajlandó legyen egy közeli ládára letenni, és ott kinyitni a tokot. Egy háromhúros hegedűt rejt a doboz. Nagyon is hasonlót ahhoz, mint amilyet Mykael a bezárt Wegtoreni kalmárban volt kénytelen hagyni. Csak ezen a kor is máshogy mutatkozik meg: napszítta, sómarta ez is, mint a tokja. Láthatóan a hajóutakon használták. Kár titkolni, láthatóan kedvére való Mykaelnek, aki meg is kéri a matrózt, hogy hadd próbálja ki. A jó üzlet reményében ebben is enged a tengerész, így Mykaelnek lehetősége van kicsit játszani a hangszeren. Érzi rajta, hogy rendben karban volt tartva a hosszú évek során. Nem valami mestermunka, de a hangokat még tisztán és erősen adja ki. Mi több kell ennél?
Alkudozás veszi hát kezdetét a matróz és a zsoldos között. Mykaelnek ez nem erőssége, a pénz meg nem olyan fontos neki, ezért meglehet, hogy kettejük közül a matróz az, aki jobban jár. De Roharkot ez kevéssé zavarja, így végül 250 aranyat
csenget ki a szerencsés tengerjárónak. De ő maga csöppet se érzi úgy, hogy rossz üzletet kötött volna, s végső soron csak ez számít. Így végre újra van egy hangszere, talán már ma éjjel kipróbálhatja a Hét Varjú Tavernában.Bár nem számol utána, de ezzel gyakorlatilag elúszott a maradéka is annak a pénznek, amit a tretil vadászatért fizettek neki a Wegtoreni kalmárban. Ha az anyagi részét nézzük, teljesen feleslegesen kockáztatta az életét a vadonban, hogy elejtse a szárnyas bestiát. De az élmény mégis az övé, ahogy mementóul a friss tetoválás is a sárkánygyíkról.*
5394. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-12-17 16:09:22
Üzenet elküldve: 2024-12-17 16:09:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Beszorult a falak közé, mint ahogyan a kérdésére érkezett kérdés is, amire nem tudna úgy válaszolni, ha azonnal nyitnia kellene a száját, ahogyan az ildomos lenne. Fogai között préseli ki a levegőt, végtelen lassúsággal, hogy elnyomja a feléledő dühöt, amiért még egy normális kérdésre sem tud válaszolni a félelf. Hogyan tudna így rájönni, hogy mégis mit keres itt? Erővel nyomja össze pilláit, merevek az arcizmai, s jelen helyzetben jobb is, hogy nem tudja tőle megformálni a szavakat, amik felbukhatnának belőle. Néhány másodpercnyi szünet után, lenyelve a mérge nagyját, szólal csak meg.*
- Az egészről!
*Nem maradéktalanul hunyt ki belőle a harag, a színe még megfesti a kimondottakat, de aztán fejét rázva engedi el az egészet. Egy utolsó ajánlatot tesz csupán; ha nem akar vele élni, innentől nem veheti magára, ha baja esik. Kétoldalról duruzsol a füleibe a láthatatlan; nem jut dűlőre, hogy félnie kellene, vagy féltenie.
A lépteinek minden nesze könnyen veszik el, most mégis, mintha vékony üvegtörmelékeken sétálna át, miközben elhalad a félvér mellett. Nem tudja elrejteni magát, nem elég a sikátor, nem elég a sötétbe burkolt teste, a félhomály, mert ott vannak a szürkék, amik mintha fáklyaként világítanának rá, hogy jól látható legyen. Pedig semmi nem változott meg a tartásában, vagy abban, ahogy egyik lába követi a másikat. Nem változott meg a férfi sem, ugyanaz áll ott, ugyanúgy fordítja felé a tekintetét, és ugyanúgy körbe van barikádozva azzal a sötét ködszerű fallal, ami nem engedi az elfet közelebb, ami nem engedi, hogy tényleg tudja, ki is a másik.
Érzésre hangyák ezrei költöztek a csuklyája alá, és bizsereg a fejbőre a gondolattól, hogy a jóérzés, amit a másik jelenléte valaha adott, csak illúzió volt, és pusztán ráaggatta, amit hinni akart róla, mert valójában az égadta világon semmit nem tud Kyr-ről. Ő maga mégis, mintha most pakolta volna elé akaratlanul azt, ami elől a Kikötőig menekült. Érzi a közelséget, nem maradt le, nem hallgat a józan észre, kísérti a sorsot.
Nem számít nehéz feladatra, mégsem tud koncentrálni kellőképpen, még az arcán a vonásokat sem rendezi, mint máskor. Ráér, ha a közelben vannak. A csuklya mindenki elől elrejti őt, csak a sarkában lévőtől nem, és ha lehetne még ennél is frusztráltabb, akkor a másik túl közeli léptei kezdik tényleg kiborítani. Pedig a válla mögött érezni a piacon, az egyetlen biztos pontja volt a nyugalma megőrzésének, még nem is olyan régen.*
*Beszorult a falak közé, mint ahogyan a kérdésére érkezett kérdés is, amire nem tudna úgy válaszolni, ha azonnal nyitnia kellene a száját, ahogyan az ildomos lenne. Fogai között préseli ki a levegőt, végtelen lassúsággal, hogy elnyomja a feléledő dühöt, amiért még egy normális kérdésre sem tud válaszolni a félelf. Hogyan tudna így rájönni, hogy mégis mit keres itt? Erővel nyomja össze pilláit, merevek az arcizmai, s jelen helyzetben jobb is, hogy nem tudja tőle megformálni a szavakat, amik felbukhatnának belőle. Néhány másodpercnyi szünet után, lenyelve a mérge nagyját, szólal csak meg.*
- Az egészről!
*Nem maradéktalanul hunyt ki belőle a harag, a színe még megfesti a kimondottakat, de aztán fejét rázva engedi el az egészet. Egy utolsó ajánlatot tesz csupán; ha nem akar vele élni, innentől nem veheti magára, ha baja esik. Kétoldalról duruzsol a füleibe a láthatatlan; nem jut dűlőre, hogy félnie kellene, vagy féltenie.
A lépteinek minden nesze könnyen veszik el, most mégis, mintha vékony üvegtörmelékeken sétálna át, miközben elhalad a félvér mellett. Nem tudja elrejteni magát, nem elég a sikátor, nem elég a sötétbe burkolt teste, a félhomály, mert ott vannak a szürkék, amik mintha fáklyaként világítanának rá, hogy jól látható legyen. Pedig semmi nem változott meg a tartásában, vagy abban, ahogy egyik lába követi a másikat. Nem változott meg a férfi sem, ugyanaz áll ott, ugyanúgy fordítja felé a tekintetét, és ugyanúgy körbe van barikádozva azzal a sötét ködszerű fallal, ami nem engedi az elfet közelebb, ami nem engedi, hogy tényleg tudja, ki is a másik.
Érzésre hangyák ezrei költöztek a csuklyája alá, és bizsereg a fejbőre a gondolattól, hogy a jóérzés, amit a másik jelenléte valaha adott, csak illúzió volt, és pusztán ráaggatta, amit hinni akart róla, mert valójában az égadta világon semmit nem tud Kyr-ről. Ő maga mégis, mintha most pakolta volna elé akaratlanul azt, ami elől a Kikötőig menekült. Érzi a közelséget, nem maradt le, nem hallgat a józan észre, kísérti a sorsot.
Nem számít nehéz feladatra, mégsem tud koncentrálni kellőképpen, még az arcán a vonásokat sem rendezi, mint máskor. Ráér, ha a közelben vannak. A csuklya mindenki elől elrejti őt, csak a sarkában lévőtől nem, és ha lehetne még ennél is frusztráltabb, akkor a másik túl közeli léptei kezdik tényleg kiborítani. Pedig a válla mögött érezni a piacon, az egyetlen biztos pontja volt a nyugalma megőrzésének, még nem is olyan régen.*
5393. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-12-17 10:10:59
Üzenet elküldve: 2024-12-17 10:10:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Tompán szorít a halántéka, mintha nem lenne elég helye mindannak, ami máskor kényelmesen el szokott férni mögötte. Utálja a szelet, ha a hideg és a szél között kell választania, a hideget még elviseli, de a kabátja szélébe bele-belekapó éles huzat hunyorgásra készteti a sikátor elején állva. Nem törődik vele, hogy beljebb húzódjon a falak közé, szélárnyékba, a lassan világosodásnak induló ég alatt figyeli a környéken mozgolódó alakokat. A sötét otthonos, a félhomály kényelmes, a felderengő hajnal fényében azonban hamar kezdi érezni a felszín alá szorított nyugtalanságát. Eddig sem volt jókedvű, a történtek körül járnak a gondolatai, összeegyeztethetetlen részletek, képek, benyomások, korábbi emlékek, bizonytalan megérzések; tökéletes táptalaja az évek alatt szerves részévé lett bizalmatlanságának. Rendet keres, de rendre nem áll össze semmi.
A hajó felé figyel, ha nem is látja onnan, ahol áll. Az első néhány csepp eső elveszik a sós párában, egyedül a nő kérdése jut el hozzá a külvilágból. Összébb vonja a szemöldökét. Ha az ő ujjai nem is fáznak a kesztyűben, reflexszerűen mozgatja meg őket néhányszor maga mellett.*
- Miről?
*Csupán az állát fordítja vissza a válla felett, hogy amaz hallja a hangját. Mennyit - miről? Egyre kevesebb dolgot ért, és ezen nem segít sem a fejfájás, sem a szűnni nem akaró cúgos szél. Az arcába hullik a következő néhány csepp hideg eső.
A hosszúéletű mellé lép, így van alkalma vetni egy pillantást annak alakjára, de a kétféle végletes érzelem közül, amit a nő jelenléte szokott szülni, ezúttal nem tudja megmondani, melyiket érzi. Nem reagál a szavakra sem, sokadjára állítanák félre, de feladatot kapott, ha nem is ínyére valót. Ha nem az elfről lenne szó, akkor sem biztos, hogy élne a megismételt felajánlással. A saját makacsságát azonban csendben hagyja, a néhány lépést távolodó alakot is némán követi csak a szemével. Az előbb maradt volna, most meg menne, de nem kérdőjelezi meg, szótlanul lép a nyomába. Hogy lemaradjon, nem olyasmi, ami rá vallana, egyértelmű lehet a másiknak is, ahogy a szokásos módján felzárkózik a válla mögé. Látja ugyan a gondterheltségét, de azt sem tudja pontosan mihez kötni. Mintha kirángatták volna alóla a talajt. Túl sok az ismeretlen. A doboz tartalma őt magát kevéssé érdekli, de hosszan várakozni ő sem tervez. Kíséret kell a kapitány lányának, azt ad. Nem többet, nem kevesebbet. A szavakkal sosem volt jóban, a bizalmatlan érzést, ami súlyként ülte meg a gondolatait sem tudja megfogalmazni. Egyszerűbb a bőre alá rejteni. Egyszerűbb beleveszni a külvilág kifejezéstelen fürkészésébe, mint gondolkodni. S még az sem biztos, hogy igaza van, de az sem, hogy nincs.. Egyre inkább kéne az a forró ital. Rosszkedvűen húzza össze a szemöldökét. Segítene koncentrálni..*
*Tompán szorít a halántéka, mintha nem lenne elég helye mindannak, ami máskor kényelmesen el szokott férni mögötte. Utálja a szelet, ha a hideg és a szél között kell választania, a hideget még elviseli, de a kabátja szélébe bele-belekapó éles huzat hunyorgásra készteti a sikátor elején állva. Nem törődik vele, hogy beljebb húzódjon a falak közé, szélárnyékba, a lassan világosodásnak induló ég alatt figyeli a környéken mozgolódó alakokat. A sötét otthonos, a félhomály kényelmes, a felderengő hajnal fényében azonban hamar kezdi érezni a felszín alá szorított nyugtalanságát. Eddig sem volt jókedvű, a történtek körül járnak a gondolatai, összeegyeztethetetlen részletek, képek, benyomások, korábbi emlékek, bizonytalan megérzések; tökéletes táptalaja az évek alatt szerves részévé lett bizalmatlanságának. Rendet keres, de rendre nem áll össze semmi.
A hajó felé figyel, ha nem is látja onnan, ahol áll. Az első néhány csepp eső elveszik a sós párában, egyedül a nő kérdése jut el hozzá a külvilágból. Összébb vonja a szemöldökét. Ha az ő ujjai nem is fáznak a kesztyűben, reflexszerűen mozgatja meg őket néhányszor maga mellett.*
- Miről?
*Csupán az állát fordítja vissza a válla felett, hogy amaz hallja a hangját. Mennyit - miről? Egyre kevesebb dolgot ért, és ezen nem segít sem a fejfájás, sem a szűnni nem akaró cúgos szél. Az arcába hullik a következő néhány csepp hideg eső.
A hosszúéletű mellé lép, így van alkalma vetni egy pillantást annak alakjára, de a kétféle végletes érzelem közül, amit a nő jelenléte szokott szülni, ezúttal nem tudja megmondani, melyiket érzi. Nem reagál a szavakra sem, sokadjára állítanák félre, de feladatot kapott, ha nem is ínyére valót. Ha nem az elfről lenne szó, akkor sem biztos, hogy élne a megismételt felajánlással. A saját makacsságát azonban csendben hagyja, a néhány lépést távolodó alakot is némán követi csak a szemével. Az előbb maradt volna, most meg menne, de nem kérdőjelezi meg, szótlanul lép a nyomába. Hogy lemaradjon, nem olyasmi, ami rá vallana, egyértelmű lehet a másiknak is, ahogy a szokásos módján felzárkózik a válla mögé. Látja ugyan a gondterheltségét, de azt sem tudja pontosan mihez kötni. Mintha kirángatták volna alóla a talajt. Túl sok az ismeretlen. A doboz tartalma őt magát kevéssé érdekli, de hosszan várakozni ő sem tervez. Kíséret kell a kapitány lányának, azt ad. Nem többet, nem kevesebbet. A szavakkal sosem volt jóban, a bizalmatlan érzést, ami súlyként ülte meg a gondolatait sem tudja megfogalmazni. Egyszerűbb a bőre alá rejteni. Egyszerűbb beleveszni a külvilág kifejezéstelen fürkészésébe, mint gondolkodni. S még az sem biztos, hogy igaza van, de az sem, hogy nincs.. Egyre inkább kéne az a forró ital. Rosszkedvűen húzza össze a szemöldökét. Segítene koncentrálni..*
5392. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-12-12 16:59:39
Üzenet elküldve: 2024-12-12 16:59:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Végre kezd újra lassabb ritmusban verni a szíve. Nehéz eltűntetni a régen meg sem szólaló hangokat a fejéből. Az ujjai merevek a hidegtől, már nem fűti a zaklatottság, ami beleköltözött a lépteibe is, hogy egy sikátor óvó falai között találjon lélegzetvételnyi menedéket minél előbb. A kő lassan hűti le a testétől meleg kabátját, s végigfut hátán a libabőr. Nem látja a nyílt teret a férfitől, nem látja tőle az utat, amit helyesen kellene megtennie, minden hibát mellőzve. Hangtalan sóhajt fel, arca előtt veszik el a semmibe a leheletpára, ami kiszökött az ajkain. Nem fogja kideríteni mi az, amit le kell szállítania. *
- Neked mennyit mondott el?
*Kissé ráncolja a homlokát, mikor meglátja a ládán az első csepp esőt. Hamar követi a második, majd a harmadik. Az égre tekint, majd vissza, hogy lássa a fa barázdái között szétfolyó vizet. Nem jut idő, hogy átgondoljon bármit. Nem teszi próbára a másik türelmét sem, bár most a leghátrébb kellene sorolnia annak a lehetséges igényeit, akiről azt sem tudhatja, hogy igazából mit keres itt. Amaz nem kérdez, s szeretné maga is visszaszorítani azt, ami feltörni készül belőle. Sosem járt sikerrel, ha a félvérről van szó, miért most történne másképpen? De a tét más. Nem félti az életét, nem tőle, de a nyugalmát igen, pedig vele sincs már jó ideje. Feláll, tudja jól, hogy menni kell. Sosem akart a jeleknek túl nagy figyelmet szentelni. Nem hitt bennük, míg meg nem mutatták egyszer magukat igazán. Az eső arra int, hogy indulniuk kell, s bár fordulhatna a másik irányba is, hogy a lakásába menjenek, megvárni, míg biztosan elérhető a bordély feje, mégsem így tesz. Be akarja ezt fejezni, már az ár is mindegy. Gyűlöli, hogy nem jut elég ideje tisztázni a gondolatait. Gyűlöli, hogy a sarkában van a másik, hogy elronthat mindent, hogy megláthatja őt igazán. Mert bár ez csak egy egyszerű feladat, túl sok sejlett fel abból, amit sosem akart neki megmutatni. Ha minden úgyis romlásnak indul, lehet, hogy az is egy jel, hogy számára nincs tisztaság. Behunyja a szemeit a gondolatra, s csalódott vonások bukkannak fel arcán. A másik mellé lép, jelezve, hogy indulhatnak. *
- Ha nem akarsz belekeveredni, maradj le és ne gyere be velem.
*Tesz még néhány lépést előre, majd visszanéz és az aranyakkal végigméri a másikat. Nem érdekeli, hogy mit lát már rajta, amíg csak ők vannak, nem tünteti el a rátelepedett gondterhelt árnyat. Eddig sem védte meg semmitől ezen az átokverte helyen. Utoljára ajánlja fel, hogy nem kötelessége belevonódni. *
- Nem tudom, hogy mi van ebben, de nem tervezem megvárni, amíg kinyitja.
*Végre kezd újra lassabb ritmusban verni a szíve. Nehéz eltűntetni a régen meg sem szólaló hangokat a fejéből. Az ujjai merevek a hidegtől, már nem fűti a zaklatottság, ami beleköltözött a lépteibe is, hogy egy sikátor óvó falai között találjon lélegzetvételnyi menedéket minél előbb. A kő lassan hűti le a testétől meleg kabátját, s végigfut hátán a libabőr. Nem látja a nyílt teret a férfitől, nem látja tőle az utat, amit helyesen kellene megtennie, minden hibát mellőzve. Hangtalan sóhajt fel, arca előtt veszik el a semmibe a leheletpára, ami kiszökött az ajkain. Nem fogja kideríteni mi az, amit le kell szállítania. *
- Neked mennyit mondott el?
*Kissé ráncolja a homlokát, mikor meglátja a ládán az első csepp esőt. Hamar követi a második, majd a harmadik. Az égre tekint, majd vissza, hogy lássa a fa barázdái között szétfolyó vizet. Nem jut idő, hogy átgondoljon bármit. Nem teszi próbára a másik türelmét sem, bár most a leghátrébb kellene sorolnia annak a lehetséges igényeit, akiről azt sem tudhatja, hogy igazából mit keres itt. Amaz nem kérdez, s szeretné maga is visszaszorítani azt, ami feltörni készül belőle. Sosem járt sikerrel, ha a félvérről van szó, miért most történne másképpen? De a tét más. Nem félti az életét, nem tőle, de a nyugalmát igen, pedig vele sincs már jó ideje. Feláll, tudja jól, hogy menni kell. Sosem akart a jeleknek túl nagy figyelmet szentelni. Nem hitt bennük, míg meg nem mutatták egyszer magukat igazán. Az eső arra int, hogy indulniuk kell, s bár fordulhatna a másik irányba is, hogy a lakásába menjenek, megvárni, míg biztosan elérhető a bordély feje, mégsem így tesz. Be akarja ezt fejezni, már az ár is mindegy. Gyűlöli, hogy nem jut elég ideje tisztázni a gondolatait. Gyűlöli, hogy a sarkában van a másik, hogy elronthat mindent, hogy megláthatja őt igazán. Mert bár ez csak egy egyszerű feladat, túl sok sejlett fel abból, amit sosem akart neki megmutatni. Ha minden úgyis romlásnak indul, lehet, hogy az is egy jel, hogy számára nincs tisztaság. Behunyja a szemeit a gondolatra, s csalódott vonások bukkannak fel arcán. A másik mellé lép, jelezve, hogy indulhatnak. *
- Ha nem akarsz belekeveredni, maradj le és ne gyere be velem.
*Tesz még néhány lépést előre, majd visszanéz és az aranyakkal végigméri a másikat. Nem érdekeli, hogy mit lát már rajta, amíg csak ők vannak, nem tünteti el a rátelepedett gondterhelt árnyat. Eddig sem védte meg semmitől ezen az átokverte helyen. Utoljára ajánlja fel, hogy nem kötelessége belevonódni. *
- Nem tudom, hogy mi van ebben, de nem tervezem megvárni, amíg kinyitja.
5391. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-12-10 21:13:01
Üzenet elküldve: 2024-12-10 21:13:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*A szokásos nyugalmával állja a végül felé forduló arany szemek fényét. A szavakat hallgatja, bár számára nem annyira egyértelmű, hogy miért aludnának egy kikötői bordélyban bármikor is. Valaki biztosan van ébren, s nem azért jött, hogy a kelleténél többet időzzön itt. Ha alszik, majd felkel, legyen ez a legnagyobb gond. A nő azonban nem mozdul, nem indul tovább, csupán leguggol a fal mellett. Hogy nem akart a hajón maradni, ezt az egyet nem kétli, mert ő maga sem kívánt volna több időt a fedélzeten tölteni, de hogy melyiküknek mi az oka, megtartja mindkettő magának.
Elégedetlenül húzza össze a szemét a beállt csendben. Sürgetne, nem ér rá erre, meddig akar itt ülni a nő tétlenül, miből gondolja, hogy dél előtt bárki felkel, ha alszik egyáltalán, tényleg addig akarja itt támasztani a falat..? Kell egy, két másodperc, amíg elengedi végül a tekintete a ládával foglalkozó hosszúéletűt; szótlanul fordul el tőle, visszalépve a sarok felé, a hátát fordítva a másiknak.
Ébredező part menti rakodás, a hajók árbócai között már látja az ég alját megfestő halovány világot. A szél nem akar elülni, ha már nem is határtalan fekete, de nehéz felhőket kerget a víz felett. Most még csak a pára, a vízpermet szitál finoman, de az eső sem lehet messze. Szoborként sokszor veszik bele a külvilág zajába, a sikátor bejáratánál állva most mégis biztos benne, hogyha a mozdulatlansága bele is olvasztja, a hely, és a tétlenség majd kiemeli onnan. Nem érdekli. Maga mellett lógatva a karjait néz oldalra, néhány hordót görgető matróz sötétebb alakja felé feljebb a parton, a hajnali fogással megtért halászok kisebb méretű hajóinak némán kikötőbe sikló árnyai után. Szigorú a tekintet, amivel a környezetet figyeli. Beletörődött, hogy nem fog többet kiszedni a nőből, vagy nem is akar, beletörődött, hogy nem fognak elindulni, nem mondja. Talán csak az zavarja, hogy nem tudja, kinek címezné a szavait. Hogy szívességet kell végeznie egy egyszerű üzlet helyett. A hosszúéletű a legutóbb is csak több kérdést hagyott maga után, mint választ. A bizalmatlanság von borús árnyat a szürke szemekre: a hátrahagyott hajó felé fordul a többi között, bár nem látja innen már.*
*A szokásos nyugalmával állja a végül felé forduló arany szemek fényét. A szavakat hallgatja, bár számára nem annyira egyértelmű, hogy miért aludnának egy kikötői bordélyban bármikor is. Valaki biztosan van ébren, s nem azért jött, hogy a kelleténél többet időzzön itt. Ha alszik, majd felkel, legyen ez a legnagyobb gond. A nő azonban nem mozdul, nem indul tovább, csupán leguggol a fal mellett. Hogy nem akart a hajón maradni, ezt az egyet nem kétli, mert ő maga sem kívánt volna több időt a fedélzeten tölteni, de hogy melyiküknek mi az oka, megtartja mindkettő magának.
Elégedetlenül húzza össze a szemét a beállt csendben. Sürgetne, nem ér rá erre, meddig akar itt ülni a nő tétlenül, miből gondolja, hogy dél előtt bárki felkel, ha alszik egyáltalán, tényleg addig akarja itt támasztani a falat..? Kell egy, két másodperc, amíg elengedi végül a tekintete a ládával foglalkozó hosszúéletűt; szótlanul fordul el tőle, visszalépve a sarok felé, a hátát fordítva a másiknak.
Ébredező part menti rakodás, a hajók árbócai között már látja az ég alját megfestő halovány világot. A szél nem akar elülni, ha már nem is határtalan fekete, de nehéz felhőket kerget a víz felett. Most még csak a pára, a vízpermet szitál finoman, de az eső sem lehet messze. Szoborként sokszor veszik bele a külvilág zajába, a sikátor bejáratánál állva most mégis biztos benne, hogyha a mozdulatlansága bele is olvasztja, a hely, és a tétlenség majd kiemeli onnan. Nem érdekli. Maga mellett lógatva a karjait néz oldalra, néhány hordót görgető matróz sötétebb alakja felé feljebb a parton, a hajnali fogással megtért halászok kisebb méretű hajóinak némán kikötőbe sikló árnyai után. Szigorú a tekintet, amivel a környezetet figyeli. Beletörődött, hogy nem fog többet kiszedni a nőből, vagy nem is akar, beletörődött, hogy nem fognak elindulni, nem mondja. Talán csak az zavarja, hogy nem tudja, kinek címezné a szavait. Hogy szívességet kell végeznie egy egyszerű üzlet helyett. A hosszúéletű a legutóbb is csak több kérdést hagyott maga után, mint választ. A bizalmatlanság von borús árnyat a szürke szemekre: a hátrahagyott hajó felé fordul a többi között, bár nem látja innen már.*
5390. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-12-07 14:58:13
Üzenet elküldve: 2024-12-07 14:58:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Máskor szívesen fürkészné minden vonását, minden rezdülését a félvérnek, most mégsem teszi meg. Nem akarja látni, amit sejteni vél. Ha sokat nem is lehet az arcról leolvasni, tart a tudástól, amit mégis. Pedig jól tudja, hogy jobban járna az igazsággal. Csak feltételez, az sem állja meg a helyét. Mi értelme volna? Nem olyan értékes ő, hogy ellene szövetkezzenek. Nem a félelf. Mégsem tudja eltemetni magában a gondolatot, ami nehezebb súllyal ereszkedik rá, mint az, amit tenni készül. Volt már jel, amire nem hallgatott, de nem látja annak a most történteket. Csak erősödik a kényszer, hogy eltüntesse azokat, akik megbolygatják a képzelt nyugalmát.
Kifut a levegő az orrán, hogy a másik nem él a lehetőségével. Makacs, de nem most. Nem azért, mert egyedül is képes megoldani egy átkozott láda leszállítását. Minden benne háborgó bizonytalanság ellenére sem akarja kitenni ennek a férfit, pedig nem sejt nagy kalandot. De az eshetőség mindig fenn áll. Hiszen azt sem tudja, mi van a kezében. Kedve lenne kibontani. Ki tudná meg? Van ideje elrejteni a nyomokat róla. A Kikötő lassan ébred, de az alvilág most alszik el. Érzi magán a szemeket. Zavarja.*
- A dokkokon túl. Nincs messze. ~Itt semmi nincs elég messze.~ *Emeli végül ő is az aranyakat a másikra. Ha követni fogja, úgyis kiderül, felesleges játszadoznia visszatartott információkkal.* - Mert szerintem már alszanak. *Nem fejti ki jobban, hogy az éjszakai életből az következik, hogy virradatkor térnek nyugovóra. Egyértelműnek gondolja.* - De nem akartam a hajón maradni.
*Ennyi igazság belefér. Nyílna további szóra az ajka. Mondaná, hogy menjen addig, ahová akar, de tudja, hogy felesleges. Talán az is az, hogy nem azonnal töri rá az ajtót arra, aki várja a csomagot. Ha egyáltalán várja. Végtére is kit érdekelnek az alvási, vagy egyéb igényei. A falnak dőlve ereszkedik le, hogy leguggolva tegye az ölébe a ládikát. Méregeti a félhomályban, mintha csak keresné, hogy hogyan tudja sérülésmentesen felfeszíteni. Mégsem tesz bele igazi energiát, mindössze jobb mással foglalkozni. Egy pillanatra összezárja pilláit, amikor ráeszmél, miért is akarja mégis tudni a tartalmát.*
*Máskor szívesen fürkészné minden vonását, minden rezdülését a félvérnek, most mégsem teszi meg. Nem akarja látni, amit sejteni vél. Ha sokat nem is lehet az arcról leolvasni, tart a tudástól, amit mégis. Pedig jól tudja, hogy jobban járna az igazsággal. Csak feltételez, az sem állja meg a helyét. Mi értelme volna? Nem olyan értékes ő, hogy ellene szövetkezzenek. Nem a félelf. Mégsem tudja eltemetni magában a gondolatot, ami nehezebb súllyal ereszkedik rá, mint az, amit tenni készül. Volt már jel, amire nem hallgatott, de nem látja annak a most történteket. Csak erősödik a kényszer, hogy eltüntesse azokat, akik megbolygatják a képzelt nyugalmát.
Kifut a levegő az orrán, hogy a másik nem él a lehetőségével. Makacs, de nem most. Nem azért, mert egyedül is képes megoldani egy átkozott láda leszállítását. Minden benne háborgó bizonytalanság ellenére sem akarja kitenni ennek a férfit, pedig nem sejt nagy kalandot. De az eshetőség mindig fenn áll. Hiszen azt sem tudja, mi van a kezében. Kedve lenne kibontani. Ki tudná meg? Van ideje elrejteni a nyomokat róla. A Kikötő lassan ébred, de az alvilág most alszik el. Érzi magán a szemeket. Zavarja.*
- A dokkokon túl. Nincs messze. ~Itt semmi nincs elég messze.~ *Emeli végül ő is az aranyakat a másikra. Ha követni fogja, úgyis kiderül, felesleges játszadoznia visszatartott információkkal.* - Mert szerintem már alszanak. *Nem fejti ki jobban, hogy az éjszakai életből az következik, hogy virradatkor térnek nyugovóra. Egyértelműnek gondolja.* - De nem akartam a hajón maradni.
*Ennyi igazság belefér. Nyílna további szóra az ajka. Mondaná, hogy menjen addig, ahová akar, de tudja, hogy felesleges. Talán az is az, hogy nem azonnal töri rá az ajtót arra, aki várja a csomagot. Ha egyáltalán várja. Végtére is kit érdekelnek az alvási, vagy egyéb igényei. A falnak dőlve ereszkedik le, hogy leguggolva tegye az ölébe a ládikát. Méregeti a félhomályban, mintha csak keresné, hogy hogyan tudja sérülésmentesen felfeszíteni. Mégsem tesz bele igazi energiát, mindössze jobb mással foglalkozni. Egy pillanatra összezárja pilláit, amikor ráeszmél, miért is akarja mégis tudni a tartalmát.*
5389. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-12-05 20:34:44
Üzenet elküldve: 2024-12-05 20:34:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*A zsebébe gyűrt kesztyűiért nyúl a nő válaszát hallgatva. Bordély. A kedvetlenül összevont szemöldökén már meg sem látszik, hogy még összébb húzza őket a szóra. Maga elé figyel, ahogy szétbontja a sötét hasított bőr kesztyűket. Nem újak ezek sem, ahogy egyik ruhadarabja sem az már, finnyásabb öregasszonyok talán sírnának a láttukon, ám az mégis egyértelmű első pillantásra is, hogy minőségi munka, s nem egy útszéli, jöttment kódis portékája. Talán kiszolgált darabok, de ahogy a többi ingóságát, úgy ezeket is lelkiismeretesen gondozza, így amire kellenek, arra alkalmasak. Melegen tartani az ujjait ebben a cúgos, kémények felett süvítő, hideg szélben.. Lehajtva a fejét húzza fel őket, halkan mordulva csak közben a hosszúéletű szavaira.*
- Francokat nem kell..
*Morogja kategorikusan. Ismeri ezt a makacsságot. Nem szereti, ha a nő ennyire nyakas. S megint csak bolondságokat beszél.
Amíg a kesztyűket veszi, a kabát ujja alá, az alkarvédőkre csúszó száruk végét igazgatja, addig nem figyel a megfeszült állkapocsra, a másik tudatos légzésére. Ha felnézne, lehet észrevenné, de már csak akkor emeli vissza a fejét az elf felé, amikor az a dobozon ráz egyet. A ládáról emeli annak arcára a tekintetét. Mi van vagy mi nincs benne, nem kérdezi meg. A válla felett pillant csupán hátra újra, amennyit kilát a helyéről a nyíltabb terepre. Üres. A szél még elviszi a halászok reggeli fogásának bűzét.*
- Hol van ez a hely? *Fordul vissza aztán ismét a nő felé.* - Miért álltál meg?
*Nem nyújtanak barátságosabb képet az arcának vonásai, de a haragja is egykedvű közönybe fordul a kivilágított hajó után a sikátor homályában. Lenne még mit kérdeznie, de némák maradnak az ajkai a legszükségszerűbb szavaktól eltekintve. Hűvösen kutatja a falnak dőlt hosszúéletűt a szeme, mintha valóban most látná először. A helyzet elidegeníti. Józan a tudat, hogy mennyire nem tud valójában semmit a másikról. Ártó szándékot továbbra sem feltételez, de ezúttal még a nevét sem tudja. S hogy mégsem kísérné el, meg sem fordul a fejében.*
*A zsebébe gyűrt kesztyűiért nyúl a nő válaszát hallgatva. Bordély. A kedvetlenül összevont szemöldökén már meg sem látszik, hogy még összébb húzza őket a szóra. Maga elé figyel, ahogy szétbontja a sötét hasított bőr kesztyűket. Nem újak ezek sem, ahogy egyik ruhadarabja sem az már, finnyásabb öregasszonyok talán sírnának a láttukon, ám az mégis egyértelmű első pillantásra is, hogy minőségi munka, s nem egy útszéli, jöttment kódis portékája. Talán kiszolgált darabok, de ahogy a többi ingóságát, úgy ezeket is lelkiismeretesen gondozza, így amire kellenek, arra alkalmasak. Melegen tartani az ujjait ebben a cúgos, kémények felett süvítő, hideg szélben.. Lehajtva a fejét húzza fel őket, halkan mordulva csak közben a hosszúéletű szavaira.*
- Francokat nem kell..
*Morogja kategorikusan. Ismeri ezt a makacsságot. Nem szereti, ha a nő ennyire nyakas. S megint csak bolondságokat beszél.
Amíg a kesztyűket veszi, a kabát ujja alá, az alkarvédőkre csúszó száruk végét igazgatja, addig nem figyel a megfeszült állkapocsra, a másik tudatos légzésére. Ha felnézne, lehet észrevenné, de már csak akkor emeli vissza a fejét az elf felé, amikor az a dobozon ráz egyet. A ládáról emeli annak arcára a tekintetét. Mi van vagy mi nincs benne, nem kérdezi meg. A válla felett pillant csupán hátra újra, amennyit kilát a helyéről a nyíltabb terepre. Üres. A szél még elviszi a halászok reggeli fogásának bűzét.*
- Hol van ez a hely? *Fordul vissza aztán ismét a nő felé.* - Miért álltál meg?
*Nem nyújtanak barátságosabb képet az arcának vonásai, de a haragja is egykedvű közönybe fordul a kivilágított hajó után a sikátor homályában. Lenne még mit kérdeznie, de némák maradnak az ajkai a legszükségszerűbb szavaktól eltekintve. Hűvösen kutatja a falnak dőlt hosszúéletűt a szeme, mintha valóban most látná először. A helyzet elidegeníti. Józan a tudat, hogy mennyire nem tud valójában semmit a másikról. Ártó szándékot továbbra sem feltételez, de ezúttal még a nevét sem tudja. S hogy mégsem kísérné el, meg sem fordul a fejében.*
5388. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-12-02 17:04:24
Üzenet elküldve: 2024-12-02 17:04:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*A fedélzetre lépve, a dobozzal a kezében, sötétebbnek hat a világ. Nincs annyi pislákoló gyertyafény, de már a holdak sem segítik a tájékozódásban. Hogy jó a szeme, nem számít; nem azokkal figyel, akár csukva is lehetnének. Talán jobb is volna. Csak érzi a kabát nyakán beömlő hideget, a ládák közelségét, amik útban vannak, hiszen a legénység ügyet sem vet arra, hogy bárki közlekedne, vagy hogy bárki nekisodródhat a pakolás hevében. Hanyagul kikerüli, éppen csak nem éri a félvért, aki túl közel van a baljához, ahogy ellép mellette. Nem néz rá. Jön, ha akar; jön, ha dolga van vele, jön, ha tart attól, hogy mi történik, ha nem teszi...
Nem érzi biztosnak a talajt. Újra kell tervezni mindent, talán a nulláról. Lefoglalhatná gondolatait a mérlegelés, de villódzó fényként zavarja elmélyülését a tudat, hogy a szinte hallhatatlan lépteit követi egy másiké.
El akar tűnni a hajó közeléből, el akar tűnni a kikötőből is. Egyetlen mozdulattal leseperték a vágyát, hogy itt végre tiszta lapot kezdhet. Ha nem is egészen tisztát, nem hófehéret, de legalább ő írt volna rá. Egyetlen karc kellett volna csupán, hogy minden megoldódjon. Egyetlen órával kellett volna hamarabb végezzen, hogy elkerülje a szürkéket. De nem lehet biztos abban sem, hogy nem szánt szándékkal meredtek rá pont akkor és ott. A barna hajú nő villan be, megmagyarázhatatlanul ostoba lépéseivel. Járt a szája.
Hideg a kőfal, aminek dönti a hátát, mégis ég az arca. Túl hosszú a füle; egészén érzi a vér zubogását, szívének minden egyes dobbanásával együtt. Nem hoz enyhülést a szél, nem hoz enyhülést az azt lefojtó sikátor fala sem. Elállja a nem létező fényt a félelf... elveszi előle a levegőt, még ha nincs is közvetlen mellette. Szaporább lenne a légvétele, ha hagyná, de tudatosan nem engedi felszínre azt, ami úrrá készül rajta lenni. Újabb emlék tör elő, ahogy ő maga formálta a riadt férfinek a szavait: "Csak én vagyok." Ez meg csak Kyr. Lassan fordítja tekintetét felé.*
- Valami szakadt bordélyba.
* Megfeszül az állkapcsa, ahogy összeszorítja a fogait. Újabb, erőltetett lassú légvétel.*
- Nem kell velem jönnöd.
*Színtelen a hangja, de az aranyak kevésbé keményednek meg, mint szeretné. Nem utasít; lehetőséget ad. És talán felmér. Ez csak Kyr?*
- Csak addig ne vegyenek észre.
*Maga sem tudja, hogy miért ráz egyet a kis ládán. Nem akarja tudni, hogy mi van benne, de így sem tud semmit. Legalább egy valami lenne, amit ért... de nem jön rá a hangokból.*
*A fedélzetre lépve, a dobozzal a kezében, sötétebbnek hat a világ. Nincs annyi pislákoló gyertyafény, de már a holdak sem segítik a tájékozódásban. Hogy jó a szeme, nem számít; nem azokkal figyel, akár csukva is lehetnének. Talán jobb is volna. Csak érzi a kabát nyakán beömlő hideget, a ládák közelségét, amik útban vannak, hiszen a legénység ügyet sem vet arra, hogy bárki közlekedne, vagy hogy bárki nekisodródhat a pakolás hevében. Hanyagul kikerüli, éppen csak nem éri a félvért, aki túl közel van a baljához, ahogy ellép mellette. Nem néz rá. Jön, ha akar; jön, ha dolga van vele, jön, ha tart attól, hogy mi történik, ha nem teszi...
Nem érzi biztosnak a talajt. Újra kell tervezni mindent, talán a nulláról. Lefoglalhatná gondolatait a mérlegelés, de villódzó fényként zavarja elmélyülését a tudat, hogy a szinte hallhatatlan lépteit követi egy másiké.
El akar tűnni a hajó közeléből, el akar tűnni a kikötőből is. Egyetlen mozdulattal leseperték a vágyát, hogy itt végre tiszta lapot kezdhet. Ha nem is egészen tisztát, nem hófehéret, de legalább ő írt volna rá. Egyetlen karc kellett volna csupán, hogy minden megoldódjon. Egyetlen órával kellett volna hamarabb végezzen, hogy elkerülje a szürkéket. De nem lehet biztos abban sem, hogy nem szánt szándékkal meredtek rá pont akkor és ott. A barna hajú nő villan be, megmagyarázhatatlanul ostoba lépéseivel. Járt a szája.
Hideg a kőfal, aminek dönti a hátát, mégis ég az arca. Túl hosszú a füle; egészén érzi a vér zubogását, szívének minden egyes dobbanásával együtt. Nem hoz enyhülést a szél, nem hoz enyhülést az azt lefojtó sikátor fala sem. Elállja a nem létező fényt a félelf... elveszi előle a levegőt, még ha nincs is közvetlen mellette. Szaporább lenne a légvétele, ha hagyná, de tudatosan nem engedi felszínre azt, ami úrrá készül rajta lenni. Újabb emlék tör elő, ahogy ő maga formálta a riadt férfinek a szavait: "Csak én vagyok." Ez meg csak Kyr. Lassan fordítja tekintetét felé.*
- Valami szakadt bordélyba.
* Megfeszül az állkapcsa, ahogy összeszorítja a fogait. Újabb, erőltetett lassú légvétel.*
- Nem kell velem jönnöd.
*Színtelen a hangja, de az aranyak kevésbé keményednek meg, mint szeretné. Nem utasít; lehetőséget ad. És talán felmér. Ez csak Kyr?*
- Csak addig ne vegyenek észre.
*Maga sem tudja, hogy miért ráz egyet a kis ládán. Nem akarja tudni, hogy mi van benne, de így sem tud semmit. Legalább egy valami lenne, amit ért... de nem jön rá a hangokból.*
5387. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-12-02 09:04:00
Üzenet elküldve: 2024-12-02 09:04:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Ha a felhők mögött törik is a hajnal, elveszik a fénye a kinti sötétben. Ha nagyon akarná, talán meglátná a súlyos felhők alatti vöröses derengést, de nem akarja, nem keresi. A kabinból kilépve ismét a testének feszül a csípős szél. Utálja az itteni éghajlatot.. Az arcára kövül a haragja. Nem áll félre az útból, csak a fejét fordítja a fekete víz felé, nem megy messzebb azonban az ajtótól néhány lépéssel. Azt mondta kísér, azt fogja tenni. Hogy jókedvéből teszi vagy sem, azt senki sem kérheti számon rajta. Összehúzza a szemét a hideg huzatban. Hangosan csattan egy-egy hullám a hajó oldalán odalent. Vár. Az állkapcsa úgy szorul össze, hogy nyelni is elfelejt. Ha tehetné, levegőt sem venne; apró ködfátyol az arca előtt a bosszús lélegzet. Elviszi a szél. Marja az orrát a felcsapó sós pára.
A mellette elhaladó alakot ismét előbb látja a szeme sarkából, mint hallja. Utána fordítja a fejét; néhány másodperc, amíg mozdulatlan marad a helyén, mielőtt utána is lépne. A léptek lehet szaporábbak, de a sajátjai sem maradnak le mögülük. Nem az erdőben van, nem is úgy jár, a kikötő mocskának szólnak a megfeszült izmok. Felenged a palló a súlya alatt, ahogy lelép róla a parton, követve a hosszúéletűt a dokkokon át a házak közé. Nem zárkózik fel hozzá egészen, csak ahogy amaz egy sikátorba fordulva megáll áll meg maga is. Egyetlen pillantást vet a falnak dőlt nőre, mielőtt hátat fordítva neki visszalépne, hogy kinézzen maguk mögött az utcára. Üres.
Nem engednek az arcán a szigorú vonások. A tegezéért nyúl, hogy megoldja a szíját. Fél kézzel húzza át a vállán, nem veszi le egészen magáról, a kezében maradt tollakat csúsztatja csupán óvatosan a nyilak közé a szél és a hűvös pára elől. Hanyagul löki vissza aztán a tegezt a hátára, futólag húzva meg a csat felett a bőrszíjat.
Visszafordul a hosszúéletű felé, ám nem lép már vissza a közelébe a szűk falak közt. Legalább egyikük figyeljen valamelyest a hátukra.*
- Hova kell menned?
*Kérdezi szárazon, maga mellé engedve a karjait. Szállítmányról nem volt szó, így bár látja a másik kezében a dobozt, nem tudja, hogy amiatt küldte őt a kapitány. Nem az ő dolga, hogy mit és miért, az sem igazán, hogy hova, de mégsem árt tudnia. Már csak azért sem, mert a nő megállt. Erre pedig a legjobb napjain nincs ideje, nemhogy a main.*
*Ha a felhők mögött törik is a hajnal, elveszik a fénye a kinti sötétben. Ha nagyon akarná, talán meglátná a súlyos felhők alatti vöröses derengést, de nem akarja, nem keresi. A kabinból kilépve ismét a testének feszül a csípős szél. Utálja az itteni éghajlatot.. Az arcára kövül a haragja. Nem áll félre az útból, csak a fejét fordítja a fekete víz felé, nem megy messzebb azonban az ajtótól néhány lépéssel. Azt mondta kísér, azt fogja tenni. Hogy jókedvéből teszi vagy sem, azt senki sem kérheti számon rajta. Összehúzza a szemét a hideg huzatban. Hangosan csattan egy-egy hullám a hajó oldalán odalent. Vár. Az állkapcsa úgy szorul össze, hogy nyelni is elfelejt. Ha tehetné, levegőt sem venne; apró ködfátyol az arca előtt a bosszús lélegzet. Elviszi a szél. Marja az orrát a felcsapó sós pára.
A mellette elhaladó alakot ismét előbb látja a szeme sarkából, mint hallja. Utána fordítja a fejét; néhány másodperc, amíg mozdulatlan marad a helyén, mielőtt utána is lépne. A léptek lehet szaporábbak, de a sajátjai sem maradnak le mögülük. Nem az erdőben van, nem is úgy jár, a kikötő mocskának szólnak a megfeszült izmok. Felenged a palló a súlya alatt, ahogy lelép róla a parton, követve a hosszúéletűt a dokkokon át a házak közé. Nem zárkózik fel hozzá egészen, csak ahogy amaz egy sikátorba fordulva megáll áll meg maga is. Egyetlen pillantást vet a falnak dőlt nőre, mielőtt hátat fordítva neki visszalépne, hogy kinézzen maguk mögött az utcára. Üres.
Nem engednek az arcán a szigorú vonások. A tegezéért nyúl, hogy megoldja a szíját. Fél kézzel húzza át a vállán, nem veszi le egészen magáról, a kezében maradt tollakat csúsztatja csupán óvatosan a nyilak közé a szél és a hűvös pára elől. Hanyagul löki vissza aztán a tegezt a hátára, futólag húzva meg a csat felett a bőrszíjat.
Visszafordul a hosszúéletű felé, ám nem lép már vissza a közelébe a szűk falak közt. Legalább egyikük figyeljen valamelyest a hátukra.*
- Hova kell menned?
*Kérdezi szárazon, maga mellé engedve a karjait. Szállítmányról nem volt szó, így bár látja a másik kezében a dobozt, nem tudja, hogy amiatt küldte őt a kapitány. Nem az ő dolga, hogy mit és miért, az sem igazán, hogy hova, de mégsem árt tudnia. Már csak azért sem, mert a nő megállt. Erre pedig a legjobb napjain nincs ideje, nemhogy a main.*
5386. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-29 18:56:55
Üzenet elküldve: 2024-11-29 18:56:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 364
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Idegen tollak//
*Olvashatatlan. Olyan ráforrt álca lehet ez, ami a legnagyobb védelem számára is, ami nem segít senkit hozzá ahhoz, hogy kiismerjék, hogy fogást találjanak. Meginog, ha ott a másik; akiben épp úgy nem találja meg, amit keres. Nehézzé teszi még a légvételt is a hiánya az ismeretnek, mégis sokszor, mintha mindig is tudta volna, hogy ki van a szobor álarc mögött. Megingott ez a tudat is. Túl természetes volt ahhoz, hogy létezhessen. Megsérült a ráaggatott kép.
Nem jön fel a sóhaj, megakad a torkán. Érzi az arcán a kérges tenyeret, mintha még ott lenne, pedig már szabadon mozog, szabadon nézi a szürkét, ami a kapitányra mered. Nem lehet játék…
Egyedül biztonságosabb. Egyedül nem érheti meglepetés, vagy, ha mégis, akkor nem attól, akit minden távolság ellenére közel érez. Nincs szüksége társra, kíséretre, nincs szüksége olvashatatlan, kiismerhetetlen félvérre. Túl rideg, ahogy ránéz, megbolygatja a nyugalmát. Bár már vele sincs, amióta erre a földre lépett. Visszamehetne. A hajó minden bizonnyal visszaterelhetné oda, ahonnan el akart menekülni, ahol nem állt két tűz között, amik lehet, hogy egyek, csak a bolondját járatják vele. Éles a fájdalom, ami a fejébe hasít. Hallja Kyr szavait. Nem lehet játék…
Venshar nem tartja vissza. Hiszi, hogy a beleszorította a markába mindkét lelket és csak az ő szava érvényesülhet a végén.
Az elf visszalép az asztalhoz, majd egy kezével annak lapjára támaszkodva néz végig a kapitányon. Megfagy a levegő, azon pedig még a libabőr sem fut végig, pedig még mindig fedetlen a felsőtest, amin dolgozott. A mű nincs befejezve, még ha úgy is tűnik. Nem hiányol semmit, de a készen is képes volna addig dolgozni, amíg neki meg nem felel. Csak az az utolsó néhány karc kellett volna… Ha ide vissza kell térniük, ha a félvért is várják vissza és nem igazak a gondolatai, akkor nem teheti meg. Nem most. Ökölbe szorul szabadon hagyott keze.*
- Add oda a dobozt.
*Nem a tollakkal telire gondol, hanem arra, amit el kell vinniük a dokkokon túli bordélyba. *
- Utána befejezem.
*Nyúl végül a festékeiért, amit hanyag mozdulattal, hozzájuk nem méltó gondatlansággal dob a táskája mélyére, a becsomagolt bronztűvel együtt. Összébb húzza magán a sötét kabátot, majd nyújtja érte a kezét. Ő már tudja az instrukciókat, de azt, hogy mit rejt a kis láda, azt nem. Jobb ez így. Kilép a kabinból, nem keresve az ismeretlen ismerős alakját. Úgyis tudja, hogy mellette halad el nesztelen, mégis szokásosnál gyorsabb lépteivel. Jönni fog. Ha kellenek a tollai azért, ha mégis vele van dolga, akkor pedig azért. Nem imbolyog alatta már a hajó padlója, a szilárd talajra lépve mégsem áll le a mozgás. Befordulva az első sikátorba áll meg, hogy hátát a falnak döntse. Nincs hová sietni. A legtöbben még fel sem ébredtek… hosszú lesz a várakozás. Túl hosszú.*
*Olvashatatlan. Olyan ráforrt álca lehet ez, ami a legnagyobb védelem számára is, ami nem segít senkit hozzá ahhoz, hogy kiismerjék, hogy fogást találjanak. Meginog, ha ott a másik; akiben épp úgy nem találja meg, amit keres. Nehézzé teszi még a légvételt is a hiánya az ismeretnek, mégis sokszor, mintha mindig is tudta volna, hogy ki van a szobor álarc mögött. Megingott ez a tudat is. Túl természetes volt ahhoz, hogy létezhessen. Megsérült a ráaggatott kép.
Nem jön fel a sóhaj, megakad a torkán. Érzi az arcán a kérges tenyeret, mintha még ott lenne, pedig már szabadon mozog, szabadon nézi a szürkét, ami a kapitányra mered. Nem lehet játék…
Egyedül biztonságosabb. Egyedül nem érheti meglepetés, vagy, ha mégis, akkor nem attól, akit minden távolság ellenére közel érez. Nincs szüksége társra, kíséretre, nincs szüksége olvashatatlan, kiismerhetetlen félvérre. Túl rideg, ahogy ránéz, megbolygatja a nyugalmát. Bár már vele sincs, amióta erre a földre lépett. Visszamehetne. A hajó minden bizonnyal visszaterelhetné oda, ahonnan el akart menekülni, ahol nem állt két tűz között, amik lehet, hogy egyek, csak a bolondját járatják vele. Éles a fájdalom, ami a fejébe hasít. Hallja Kyr szavait. Nem lehet játék…
Venshar nem tartja vissza. Hiszi, hogy a beleszorította a markába mindkét lelket és csak az ő szava érvényesülhet a végén.
Az elf visszalép az asztalhoz, majd egy kezével annak lapjára támaszkodva néz végig a kapitányon. Megfagy a levegő, azon pedig még a libabőr sem fut végig, pedig még mindig fedetlen a felsőtest, amin dolgozott. A mű nincs befejezve, még ha úgy is tűnik. Nem hiányol semmit, de a készen is képes volna addig dolgozni, amíg neki meg nem felel. Csak az az utolsó néhány karc kellett volna… Ha ide vissza kell térniük, ha a félvért is várják vissza és nem igazak a gondolatai, akkor nem teheti meg. Nem most. Ökölbe szorul szabadon hagyott keze.*
- Add oda a dobozt.
*Nem a tollakkal telire gondol, hanem arra, amit el kell vinniük a dokkokon túli bordélyba. *
- Utána befejezem.
*Nyúl végül a festékeiért, amit hanyag mozdulattal, hozzájuk nem méltó gondatlansággal dob a táskája mélyére, a becsomagolt bronztűvel együtt. Összébb húzza magán a sötét kabátot, majd nyújtja érte a kezét. Ő már tudja az instrukciókat, de azt, hogy mit rejt a kis láda, azt nem. Jobb ez így. Kilép a kabinból, nem keresve az ismeretlen ismerős alakját. Úgyis tudja, hogy mellette halad el nesztelen, mégis szokásosnál gyorsabb lépteivel. Jönni fog. Ha kellenek a tollai azért, ha mégis vele van dolga, akkor pedig azért. Nem imbolyog alatta már a hajó padlója, a szilárd talajra lépve mégsem áll le a mozgás. Befordulva az első sikátorba áll meg, hogy hátát a falnak döntse. Nincs hová sietni. A legtöbben még fel sem ébredtek… hosszú lesz a várakozás. Túl hosszú.*
5385. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-29 16:11:12
Üzenet elküldve: 2024-11-29 16:11:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Idegen tollak//
*Feketén gyűlik a harag a torkába. Keserűvé válik tőle a szájában a nyál, legszívesebben kiköpné, ahogy odakint a tengerészek teszik, a korláton át a sötét vízbe, de nem odakint van. Bár odakint lenne. A kis kabinban sok a három test, az önmagában is kellemetlen üzletet csak tovább fokozza, amikor felismeri a tégelyek gazdáján az ismerős arany szemeket.
Szótlan marad, amíg a nő a kapitánnyal beszél. Minden töredéknyi idővel sűrűbb lesz a visszafojtott indulat, ha vesz is levegőt, egyre kevésbé érzi, belülről feszíti szét a tüdejét a düh. A szavakra, a helyzetre, a kapitányra, a kezére, a kérges, mocskos, durva tenyerére, a mozdulatra, amivel végigsimít vele az elf arcán.. Legszívesebben kiköpné az egészet..
Mozdulatlan marad a helyén, egyedül a szeme ég a gyertyák néha meglibbenő fényében. Nem veszi le a kopasz férfiról. Nehezednek a levegővételek, rossz irányba terelődnek a gondolatok. Ismeri ezt, mégsem fordítja el a tekintetét a kapitányról azonnal, amikor a nő végül felé fordul. Kapaszkodót jelenthetne a mozdulat a haragjában fuldoklónak, mégsem reagál rá egyből. Az idősödő arcot figyeli, az összes részletét. A hajóját már ismeri, és az asztalon hagyott méregdrága tollak sem jelentenének akadályt, hogy rágyújtsa az egész kócerájt a férfire az alkoholmámorban fürdő legénységével együtt.
Lassan fordul végül válaszul vissza a hosszúéletű felé, némán, futólag nézve csak végig rajta. Hogy ismerik egymást nem mondja, lehet, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban, de ennyi esze azért van. Nem enged azonban az arcán megkövült ridegség a vonások láttán. Mintha kőből faragták volna, úgy mozdulnak az izmok, hogy visszanézzen aztán még egyszer Dyrak felé.*
- Ezeket megtartom előlegnek.
*Hűvösek az egyszerű szavak, mégsem hagynak kétséget afelől, hogy a kezében tartott tollak maradékáért, és kamatostul mindenért visszajön még egyszer. Nem bólintott az alkura, mégis meg fogja tenni, amit kérnek tőle. Kíséretet, és aranyat, ha visszaért.
Visszapillant a nő felé, mielőtt szótlanul hátat fordítva kilépne a fedélzetre. Éles a kabátjába akaszkodó szél. Szögletesre feszülnek az izmok az állkapcsán. Ha köpne is, a padlóra tenné.*
*Feketén gyűlik a harag a torkába. Keserűvé válik tőle a szájában a nyál, legszívesebben kiköpné, ahogy odakint a tengerészek teszik, a korláton át a sötét vízbe, de nem odakint van. Bár odakint lenne. A kis kabinban sok a három test, az önmagában is kellemetlen üzletet csak tovább fokozza, amikor felismeri a tégelyek gazdáján az ismerős arany szemeket.
Szótlan marad, amíg a nő a kapitánnyal beszél. Minden töredéknyi idővel sűrűbb lesz a visszafojtott indulat, ha vesz is levegőt, egyre kevésbé érzi, belülről feszíti szét a tüdejét a düh. A szavakra, a helyzetre, a kapitányra, a kezére, a kérges, mocskos, durva tenyerére, a mozdulatra, amivel végigsimít vele az elf arcán.. Legszívesebben kiköpné az egészet..
Mozdulatlan marad a helyén, egyedül a szeme ég a gyertyák néha meglibbenő fényében. Nem veszi le a kopasz férfiról. Nehezednek a levegővételek, rossz irányba terelődnek a gondolatok. Ismeri ezt, mégsem fordítja el a tekintetét a kapitányról azonnal, amikor a nő végül felé fordul. Kapaszkodót jelenthetne a mozdulat a haragjában fuldoklónak, mégsem reagál rá egyből. Az idősödő arcot figyeli, az összes részletét. A hajóját már ismeri, és az asztalon hagyott méregdrága tollak sem jelentenének akadályt, hogy rágyújtsa az egész kócerájt a férfire az alkoholmámorban fürdő legénységével együtt.
Lassan fordul végül válaszul vissza a hosszúéletű felé, némán, futólag nézve csak végig rajta. Hogy ismerik egymást nem mondja, lehet, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban, de ennyi esze azért van. Nem enged azonban az arcán megkövült ridegség a vonások láttán. Mintha kőből faragták volna, úgy mozdulnak az izmok, hogy visszanézzen aztán még egyszer Dyrak felé.*
- Ezeket megtartom előlegnek.
*Hűvösek az egyszerű szavak, mégsem hagynak kétséget afelől, hogy a kezében tartott tollak maradékáért, és kamatostul mindenért visszajön még egyszer. Nem bólintott az alkura, mégis meg fogja tenni, amit kérnek tőle. Kíséretet, és aranyat, ha visszaért.
Visszapillant a nő felé, mielőtt szótlanul hátat fordítva kilépne a fedélzetre. Éles a kabátjába akaszkodó szél. Szögletesre feszülnek az izmok az állkapcsán. Ha köpne is, a padlóra tenné.*
5384. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-29 12:06:42
Üzenet elküldve: 2024-11-29 12:06:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
*Lakosokat és házakat egyaránt kerülgetve csak sikerül annyira eltájékozódnia a szebb napokat látott és a csoda által egyben tartott középületek és piacok között, hogy tudja, melyik irányba van a kifelé. Ez a kevés itt töltött idő is már sok volt neki, egy éjszakánál több mint tervezte, és barátja nélkül csak jobban fájnak az órák. Még mindig nagy nehezen nyomja le a gondolatot, hogy megkeresse a vöröshajú üzletembert a hálátlan feladat és elpazarolt idő miatt, de sem a még több felesleges mászkálás neki vagy artheniori munkája sorsának nem kedvez, sem a helység új urainak az arcát nem szeretné megismerni azáltal, hogy kelletlen bosszúhadjáratba kezd az utcákon. Nem, innen már csak kifelé az erdőbe, s utána az országútra. Vár rá a kötelesség.*
5383. hozzászólás ezen a helyszínen: Dokkok és kikötő
Üzenet elküldve: 2024-11-28 18:28:43
Üzenet elküldve: 2024-11-28 18:28:43
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 800
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 800
OOC üzenetek: 25
Játékstílus: Vakmerő
//Vér és magány//
*A helyet most is átjárja a halszag, ami annyira nem is kellemetlen, ha hozzászokik az ember orra. Nem is kell kényeskedni miatta, hisz nem kerülne sülten sem az asztalra, ha nem szállítanák a fogadókba, ahhoz pedig ki kell őket fogni a tengerből, majd elvinni a megfelelő helyre. Na de nem a halak most a legfontosabbak.
Azon jár az esze, amit a Vérkertben hallott. Mardrei asszony. Még mindig tudni akarja, hogy mit akarhat Sa'Tereth egy ilyen vénséggel. Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy boszorkány. Nem is biztos, hogy valójában öreg. Ha mondjuk nekromanta, akkor lehet, hogy csupán a teste öregedett meg a varázslat mellékhatása nyomán. Ha tényleg az, akkor meg is értené, miért van rá szükség. A holtakból bizony hűséges hadsereget lehet csinálni. Ez megmagyarázná a hűség kérdését is, de valamiért van egy olyan érzése, hogy Khunezk nem erre gondolt, mikor az erényt említette. Azt mondta neki, hogy szerezzen társat a feladathoz, de vajon kit? Elsőre egyértelműen Ril, és a hibátlan dobótechnikája jut az eszébe. Biztos benne, hogy vele járna a legjobban, ha harcra kerülne a sor. Ha az orránál fogva kell másokat vezetni, akkor Mai-ra szavazna, de egyelőre még abban sem biztos, hogy neki egyáltalán meg fogja említeni ezt az egészet.
Ahogy az erdő felé halad, eszébe jut még valaki. Az ork, Cagon vagy hogy a fenébe is hívták. Ő azon kevesek egyike, aki szintén az ő istenét követi, és emlékszik, ő fel is ajánlotta neki, hogy szóljon, ha segítségre van szüksége. Azonban ezzel az ötlettel is van egy probléma, fogalma sincs, hol van az ork.
Végül úgy dönt hát, hogy egyelőre nem gondolkozik tovább, ráér még. Ha az a sorsa, hogy bizonyítson a sötétség urának, akkor előbb-utóbb úgyis mellé szegődik a szerencse, és a megfelelő pillanatban pontosan tudni fogja, hogy mit kell tennie.*
*A helyet most is átjárja a halszag, ami annyira nem is kellemetlen, ha hozzászokik az ember orra. Nem is kell kényeskedni miatta, hisz nem kerülne sülten sem az asztalra, ha nem szállítanák a fogadókba, ahhoz pedig ki kell őket fogni a tengerből, majd elvinni a megfelelő helyre. Na de nem a halak most a legfontosabbak.
Azon jár az esze, amit a Vérkertben hallott. Mardrei asszony. Még mindig tudni akarja, hogy mit akarhat Sa'Tereth egy ilyen vénséggel. Az egyetlen logikus magyarázat az, hogy boszorkány. Nem is biztos, hogy valójában öreg. Ha mondjuk nekromanta, akkor lehet, hogy csupán a teste öregedett meg a varázslat mellékhatása nyomán. Ha tényleg az, akkor meg is értené, miért van rá szükség. A holtakból bizony hűséges hadsereget lehet csinálni. Ez megmagyarázná a hűség kérdését is, de valamiért van egy olyan érzése, hogy Khunezk nem erre gondolt, mikor az erényt említette. Azt mondta neki, hogy szerezzen társat a feladathoz, de vajon kit? Elsőre egyértelműen Ril, és a hibátlan dobótechnikája jut az eszébe. Biztos benne, hogy vele járna a legjobban, ha harcra kerülne a sor. Ha az orránál fogva kell másokat vezetni, akkor Mai-ra szavazna, de egyelőre még abban sem biztos, hogy neki egyáltalán meg fogja említeni ezt az egészet.
Ahogy az erdő felé halad, eszébe jut még valaki. Az ork, Cagon vagy hogy a fenébe is hívták. Ő azon kevesek egyike, aki szintén az ő istenét követi, és emlékszik, ő fel is ajánlotta neki, hogy szóljon, ha segítségre van szüksége. Azonban ezzel az ötlettel is van egy probléma, fogalma sincs, hol van az ork.
Végül úgy dönt hát, hogy egyelőre nem gondolkozik tovább, ráér még. Ha az a sorsa, hogy bizonyítson a sötétség urának, akkor előbb-utóbb úgyis mellé szegődik a szerencse, és a megfelelő pillanatban pontosan tudni fogja, hogy mit kell tennie.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5383-5402