//Galdrian Gwilitram//
*Valahol jól esik Galdrian szavai, de valahol bosszantóak is számára. Szerencsére végtelen türelemmel áldotta meg a sors, s édesanyja tanítása, így megérti a férfi elveit, s tiszteletben is tarjta azt. Csak épp szónélkül nem tudja hagyni.*
- Valóban, te már tudod. Remek neveltetésben lehetett részed, ha ennyire ragaszkodsz az erényekhez. Köszönöm, hogy tiszteletben tartod kilétemet, s szívesen is venném próbálkozásod. Esetleg viszonozhatnám feléd ezt valahogy?
*Kérdése minden hátsó szándékot nélkülöz, anélkül, hogy tudná min is jár a férfi kusza agytekervényei.
A fogadó ajtaja nyílik, s akaratlanul is odavonza barna tekintetét. Hihetetlen, hogy nem vette észre, de az ég már leszállt, a Pegazusba is kezdik meggyújtani a gyertyákat.*
- Valahogy melletted, oly gyorsan tellik az idő. *Mosolyog barátságosan Galdrianra. Természetesen nem kerüli el figyelmét a lovag tartózkodó hozzáállása. Eleinte furcsállja viselkedésést, de hamar rájön, hogy vannak, akik a nőket a végletekig tisztelik. Szokatlan ez számára, de igyekszik megérteni, s visszafognia magát, nehogy ezentúl bármivel is megsértse. Lassan kortyolgatja a vérvoros bort, mely édesen marja végig torkát. Néhány korty után, rájön, hogy nem evett még ma, s érzi, hogy lassan kezd fejébe szállni a bor. De ez csak az arcára ül ki, némi piros pír kíséretében.*
- Túlzott aggodalmad meglehet, de társaságod kellemes volt, azokban a vészterhes percekben. *Mosolyodik továbbra is barátságosan, miközbe ujjával a pohár peremén játszik A megnedvesített pohárszélen köröz ujjával lassan, egyenletesen.*
- Igen, ez volt a történet lényege. De részleteket nem tudok, nem olvastam. Argus mesélt róla még régebben. De szerintem inkább a mondanivalója miatt ajánlotta neked. Meglehet, hogy nem látszik, de a kis köpcös mágus remek emberismerő. *Mosolyog barátságosan továbbra is.* - Meglehet, hogy felismerte benned a becsületességed. A szimbólumok, amiket viselünk árulkodnak rólunk. Lehet, hogy a szarvasfüggődnek is köze van hozzá. De a szarvas nem vezette el a vadászt az élet vízéhez, ami megmentette volna életét. Hanem inkább választotta a halált, megtartva ezzel szavát. Vagy talán rosszul gondolta, hogy ez illene rád?
*Hajtja oldalra a fejét. Meglehet, hogy teljesen rossz úton jár, s Argus is csak véletlen ajánlotta neki pont ezt a könyvet, s lehet nem is ilyen erényekkel rendelkezik a lovag. Lehet, hogy csak megjátsza magát. A mai világban oly sok minen lehetséges.
Fejét továbbra is félrehajtva hallgatja Galdrian szavait.*
- Tartasz? Megkérdezhetem, hogy miért? *De szinte rögtön meg is kapja rá a választ. A férfi is utal saját múltjára, hogy honnan is származik. Egy meleg mosoly húzódik cseresznyeszínű ajkai szegletébe.*
- S mikorra várod az ismerősödet, ha nem vagyok tolakodó? Csak mert, ha nem tartod tapintatlannak, olyan jó idő van most kint, s úgy tudom, hogy éjsszaka a Holdudvar gyönyörű. Nem lenne kedved kimenni levegőzni?
*Teszi fel a kérdést, s őszinte tekintettel néz Galdrianra. Bárhogy is alakul társalgásuk menete, vagy ülve, vagy épp az udvar felé sétálva válaszol a kérdésre.*
- Mifelénk ez a szokás. Az elsőszülött gyerek az, aki örökli a kúria, s a földek feletti irányítást. A többi fiút zsoldosnak képzik ki, s ha betöltöttek egy adott évet, akkor tíz évre elvándorolnak otthonról. Minden vagyonuk, csak a ruha, s a fegyvereik, s boldogulniuk kell a világban, úgy ahogy tud. Nincs ez máshogy a lányoknál sem. *Hangjában egy csepp harag, vagy ellenérzés sincs, főleg, hogy maga jött el, anélkül, hogy bárkinek is szólt volna otthon. De Galdrian hamar rájöhet, hogy a lány számára, ez egy természetes szokás.*