Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!

Ez a helyszín a vakmerő (PvP) zónába tartozik (ld. szabályzat / Játékstílusok / 6.)!
Ezen a helyszínen lehetőséged van edzeni! Kattints ide, hogy edzhess!


Ezen a helyszínen lehetőséged van meditálni! Kattints ide, hogy meditálhass!


<< Előző oldal - Mostani oldal: 49 (961. - 961. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:

961. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-05-16 18:08:52
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Hova tovább?//

*Csak egy újabb átlépett mozdulatlan test. Néhány hátrahagyott emlék. Kaotikus napok borzongató érintése. Üdítő a távolság. Máshoz nem is ért annyira, mint egyedül feltalálni magát, így hát útra kel, hogy hogy kiürítse tudatát, s átadja magát a természetnek, vagy annak viszontagságainak. A szél borzolja haját az útján, ezért hát befonja a séta közben, hogy ne lehessen az útjában. Senki és semmi nem akadályozhatja innentől.
Már régen kiszúrta a világítótorony égig érő csúcsát, de még nem próbált meg addig jutni. Eljött hát az idő.
A meredek sziklafal lesz az, amit mindenek előtt meg akar hódítani, s a lehető legnehezebb úton kíván feljutni a toronyhoz, hogy a végén minden tagja fájjon a megerőltetéstől. Attól érzi, hogy él, s van benne annyi erő, hogy mindent megvalósítson, amit csak maga elé tűz.
A pálya itt nehéz, de ha lenne benne mosoly, akkor megmutatná a rideg kőfalnak. Tudja csak meg, hogy bármily veszélyes is a vállalkozás, ő látszólag könnyedén ugorja meg.
Hosszú órákat szán rá, hogy újra érezhesse, hogy minden energiáját belefojtotta a saját testébe, ami később hálásan fogja megköszönni neki, mikor arra lesz szükség. Lelkének nyugalmát csak akkor tudja visszakapni, ha eleget tesz azért, hogy megérdemelje a csöndet.
Feljut hát, s onnan fentről szemléli a világot, ami csak rá vár. Nem hagy többé üres órákat, céltalan lézengést. Nem enged kíváncsi szemeknek. A létezés minden percét ki kívánja használni, s eljött az a csodálatos idő, hogy csak magára kelljen már gondolnia, nem feladatokra, nem munkára. Majd ha eleget töltekezett talán áldoz belőle arra is, hogy pénzt keressen. Addig testét edzi, művészetét éli ki, s ehhez gyűjt most szemével képeket, miután kellően elfáradt. *


960. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-30 23:32:14
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 226
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//Mert a szenvedést könnyebb így elviselni//

- A valaha volt legveszélyesebb helyzetbe! Soha nem néztünk még szembe ekkora hatalommal, drága. De azt hiszem egyelőre elmúlt a veszély. Ha egy darabig meghúzzuk magunkat, minden rendben lesz!
*Józan gondolatai körül még mindig ott pezseg az a fajta üldözési mánia, amit nem is olyan rég Nori a saját bőrén tapasztalhatott meg. Továbbra is minden sötét sarokban Sa'Tereth habzó szájú ölebeit véli felfedezni, akik csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy agyaraikkal összeroppantsák törékeny gégéjét.*
- Igazad van, Rové. Annyiszor mondtad nekem, hogy csak mi vagyunk már egymásnak… Én viszont annyira el voltam foglalva a saját kétségeimmel, hogy rátok nem is gondoltam! De ez meg fog változni, ígérem! Először az emlékeidet adom vissza neked, azután pedig együtt visszaveszünk mindent, ami minket illet!
*A lány szavai egyszerre hozzák lázba, s taszítják vissza a kétségbeesés sötét szakadékába. Igaza van, hogy egyikőjüknek sincs vesztenivalója. Ennek tükrében önkéntes száműzetése még nagyobb zsákutcának tűnik. De ez egyben azt is jelenti, hogy innen csak felfelé vezet az út. Mostantól mindketten azon lesznek, hogy megteremtsék maguknak azt a tökéletes világot, amiben nem ők, hanem mások szenvednek.
Kis pacsirtájának ölelését már Éjfél sem tudja tovább szótlanul tűrni. Csőrét kitátva, és a fejét takaró tollait felborzolva olyan nyikorgó hangot hallat, mint a Pegazus öreg ajtaja, mikor újabb vendég lépi át a küszöböt. Ő is vágyik a nő figyelmére, hisz neki is pont ugyanúgy hiányzott a személye, mint gazdájának. No meg persze a finom falatok, amivel mindig is sokkal bőkezűbben bánt a fukar férfinél.*
- Nézd már, milyen féltékeny lett!
*Ras most kivételesen nem haragszik meg a madárra, hisz meg tudja érteni a türelmetlenségét. Neki is idegnyugtatóként hatnak a nyaka köré fonódó pici kacsók. Így hát úgy dönt, hagyja, hogy a holló újra saját akarata szerint cselekedjen, és átszökkenjen párja vállára.*
- Nem ismerek senkit személyesen, de az ilyen bajokra jobb eséllyel találunk valakit a városban. Itt a Kikötőben legfeljebb sarlatánokba botlunk. Az a tervem, hogy a mai napot még itt töltjük, összeszedjük magunkat, és elmondok neked mindent, amit tudnod kell magadról. Aztán holnap indulunk útnak! Mit szólsz, hozzá, Virágszálam?
*Ujjaival óvatosan beletúr Rové hosszú barnai fürtjei közé, és mélyen a szemeibe nézve biztosítja arról, hogy többet nem hagyja magára.*
- Olyan lesz minden, mint régen!


959. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-28 20:19:00
 ÚJ
>Rovéna O'mera Phorwentar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Mert a szenvedést könnyebb így elviselni//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*A kételyek, amik eddig féreg módjára rágták a lelkét, minden pillanattal egyre inkább elhalványulnak. A férfi szavai nem csak egyszerűen megnyugtatják. Ahogy magára hivatkozik, attól megdobban Rovéna romlott kis szíve, és legszívesebben még százszor elismételtetné vele, újra és újra. Kezdi megérteni a papírlapokon kiütköző lelkesedés okát. Minden józan gondolatnak ellentmond, számára azonban csodásnak tűnik, hogy ez a csapzott halálmadárra emlékeztető alak tényleg az ő Rasdehere. A legtöbben bizonyára gyanakvó tekintettel, távolságtartóan méregetnék ezt az űzött vadnak tűnő figurát, s megkérdőjeleznék minden egyes szavát. A legrosszabbat feltételeznék róla, talán joggal. A lányban azonban egy egészen más érzés kezd formálódni. Az alvilági külsőben ő az üldözöttet látja, a bűnöző helyett a számkivetettet. Lassan kezdi úgy érezni, hogy nekik kölcsönösen szükségük van egymásra. Talán lehetnének az ő karjai a menedékek Rasti számára a világ végtelen viharaiban. Neki úgy tűnik, a férfinak pont erre lenne szüksége. Csillogó szemekkel figyeli, ahogy az ajkak a bőréhez érnek, s mindaddig el sem szakítja tekintetét a másikról, míg borzalmasan el nem szégyelli magát az állapota miatt. Magával ragadta a lelkesedés, de valójában mégis miféle huzatos menedékhely az, ahonnan még saját múltjának szilánkjai is megszöknek? Vajon melyikük szenved most jobban az elfeledett emlékek súlyától? Ő, aki elvesztette őket, vagy Rasdeher, aki tudja, mi minden veszett oda valójában? Lehet, hogy éppen Rovéna az, aki miatt a legtöbb kínban részesül.
Talán teljesen elmerülne saját kilátástalan gondolatainak ingoványában, ha a másik nem ragadná kézen, hogy kivezesse onnan. Némi töprengés után aggódva pillant fel a kékeszöld íriszekre.*
- Veszélyes helyzetbe kerültél? *Próbálja megérteni a másik szavait. Feljegyzéseiben meghagyta magának, hogy noha a legtöbb ember aljas és ártalmas, Rasti ellenben teljességgel megbízható, és szerinte nincs is oka ebben kételkedni.*
- Egyébként sem hiszem, hogy bármivel tudnál ártani nekünk. Túl sok vesztenivalónk nem volt, amíg meg nem érkeztél. *Vonja meg a vállát nyálkás útitársa nevében is, majd amikor jobban végiggondolja saját szavait, egy apró mosoly jelenik meg az arcán.*
- De most már itt vagy! Rovénának igaza volt, amikor azt írta, hogy nem fogsz minket cserben hagyni. *Csiripeli örömmel, míg rá nem ébred, hogy úgy beszél saját magáról, mintha egy másik személy lenne. Saját útmutatásait mindvégig olyannak érezte, mintha egy jószándékú idegentől származnának, és noha már rengetegszer átrágta őket, ettől még nem találta meg bennük önmagát. Kimondva azonban akaratlanul is egy újabb tőrt szúrhat vele a hollós szívébe. Nem akarja, hogy a másik kínnak érezzen minden pillanatot, amiből világosan látszik, hogy mennyire nem önmaga. Hirtelen mégsem találja azokat a szavakat, melyeket gyógyírként használhatna az esetlegesen általa okozott sebekre. Egy hosszú pillanatig bocsánatkérően néz a férfira, majd ahogy a szavak végképp cserbenhagyják, ráveti magát, hogy karjaival amilyen szorosan csak tudja, átkarolja a nyakát. Készségesen elhiszi neki, hogy képesek lesznek megtalálni elkóborolt emlékeit. Talán nem is akar mást hinni. Bármennyi értelmük is van, a fülei isszák Rasdeher mondatait. Amikor eltávolodik tőle annyira, hogy újra a szemeibe tudjon nézni, az elszánt tekintet tüze, amivel találkozik, minden más lehetőséget hamuvá éget.*
- Ismersz valakit, aki segíthet?
*Az erős kezek egyre szorosabban fonódnak az övére, és habár lassan zsibbadás áll az ujjaiba, egyáltalán nem bánja ezt az erős köteléket. Vissza akarja kapni az emlékeit erről a férfiról. Már nem zavarja a szüntelen fújó szél hidege sem. Végre kicsit úgy érzi, mintha hazatalált volna. Eszébe jut, hogy valaha talán pont ezt jelentették egymásnak. Az otthont. Biztos benne, hogy ez ismét boldoggá tenné, pedig fogalma sincs, hogy épp ez járt a fejében akkor is, amikor először látta Rast. Amikor úgy döntött, hogy megmenti az emberevőt a tömegek gyilkos haragjától. Amikor nem érdekelte, hogy mit követhet el még a jövőben. Mi több akarta, hogy szabadon elkövessen bármit, és aztán forrón magához ölelje őt. Édesen elmosolyodik, miközben felváltva pillant a madárra és a gazdájára.*
- Igazad van, Rasti! Most már itt vagytok. Ugye nem fogtok eltűnni újra? Így tényleg olyan lehet minden, mint régen.


958. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-27 17:58:54
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 226
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//Mert a szenvedést könnyebb így elviselni//

*Önkéntes száműzetésének egyetlen értelmét úgy zúzza össze Rovéna néhány elcsepegtetett szóval, mintha eddigi erőfeszítése csupán egy porcelánba zárt légüres tér lenne. Ahogy lesújt a kalapács, és a porcelán szétrobban, a világ, ahogy a benne létező üresség megismerte, egyszer csak megszűnik létezni.
A lány újra elfelejtette őt. Már ezerszer végiggondolta, hogy mi fog történni, ha újra találkoznak. Sok minden az eszébe jutott. Már-már az arca is bizseregni kezdett az elképzelt pofon után, amire úgy tűnik, hiába várt. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha kedvese rajta vezetné le az összes feszültséget, amit az eltűnése, és hirtelen felbukkanása okoz. Veszekednének, Ras belátná, hogy hibázott, majd végre hosszú idő után először, egymás karjaiba borulnának. De a kegyetlen valóság mindig tréfát űz Rasdeherrel.*
- Igen, én vagyok az. A te Rastid!
*Az arcához simuló kéz elől nem szökik el, sőt, sajátjával lágyan betemeti a kicsi kacsót, majd cserepes ajkaihoz húzza azt, hogy egy csókot hintsen a finom, jázmin illatú bőrre.
Tudta, hogy ez a találkozás mindent megváltoztat majd, csak azt nem, hogy miképpen. Rovénára emelve féltő tekintetét már érzi, hogy a kikötői terveit egy időre, ha nem örökre, félre kell raknia. Párja állapota aggasztó, és minél előbb találniuk kell valakit, aki képes segíteni rajta.*
- Szó sincs arról, hogy nem akartalak benneteket látni. Csak… azt hittem, hogy többet ártok, mint használok, ha melletted vagyok.
*Ahogy felszakadnak belőle a sajnálkozó szavak, addig kedvese másik kezét is a sajátjába zárja. Vajon a korábbi Rasti tudta volna, hogy most mit tegyen? Az amelyikre Nori is vágyik, képes lett volna ezt a helyzetet hidegvérrel, és kellő átgondoltsággal kezelni? Remélte, hogy nem kell rögtön visszatérnie a határozott, vezető szerepbe, de most nincs választása. Össze kell kaparnia magát, hogy kiutat mutathasson az elveszett emlékek labirintusából.*
- Most már látom, hogy mekkorát tévedtem… Nem gondoltam, hogy újra elfelejtesz mindent. Nem kellett volna magadra hagynom téged!
*A férfiben lakozó kegyetlen gyilkos furcsa kontrasztban áll az óvó szerelmessel, aki kész bármitől megvédeni madárkáját. Mintha két egészen különböző ember lenne, pedig az ambivalensnek tűnő cselekedetek furcsa mód ugyanarról a tőről, saját önzéséből fakadnak.*
- Ki kell találnunk valamit az emlékezetedre. Keresünk egy orvost, vajákost, vagy csodatévőt, bánom is én! A lényeg, hogy minden olyan lesz, mint régen!
*Nem mintha a lány tudná, hogy milyen is volt régen, vagy hogy egyáltalán ki a búbánat ő. De most mindent megtenne azért, hogy azok az őzike szemek ne a zord hullámokat, hanem az ő szánalmas, kétségbeesett pofáját kémleljék. Talán már a szorítása is túl erőssé válik, ahogy minden erejével próbálja meggyőzni mindkettőjüket arról, hogy minden rendben lesz.*
- Találunk valakit, ígérem!
*Így, a háttérben a fodrozódó zord hullámokkal, Rové kezeit szorongatva, s az arcára kiülő elszánt fanatizmussal már nem is különbözik annyira a benne lakozó kegyetlen szörnyetegtől.*


957. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-25 22:14:20
 ÚJ
>Rovéna O'mera Phorwentar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Mert a szenvedést könnyebb így elviselni//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Ábrándjai mindeddig olyanok voltak, mint a matróztörténetek távoli szigetei, melyek valahol a végtelen tengeren emelkednek ki a sós hullámok alól, olyan beláthatatlan távolságokra, ami a puszta létezésüket is bizonytalanná teszi. Rovéna képzelete már ezerszer átszelte ezt a nagy kékséget, amikor érdemtelenül múltak felette a percek vagy fertályórák, s egyetlen társasága Vitézen kívül a néma világítótorony volt. Lelki szemei előtt látta, hogy a befutó hajók valamelyikén ott van Rasdeher is. A hajó fölött aprócska fekete folt suhan a légáramlatokon, és neki izgalmában elakad a lélegzete, amikor felismeri a foltban Éjfél alakját. Minden szárnycsapás hangjára egy fekete madár sziluettje jelent meg a gondolataiban, hogy aztán odafordulva csak egy újabb sirályt lásson megtelepedni valamelyik közeli sziklán. Csalárd gondolatainak egyetlen táplálója eddig a puszta remény volt, és ettől nagyon ostobán érezte magát. Ezzel szemben a férfi köszöntő szavai olyanok számára, mintha általuk a valóság végre beszivárogna reményeinek foszladozó szövetein át. Megáll Rasdeher előtt, barna őzikeszemekkel pillantva fel rá, mintha arra számítana, hogy a látványa önmagában elég ahhoz, hogy eltévelyedett emlékei végre hazataláljanak. Persze nem így történik. Ha lenne bármi fogalma arról, hogy kicsodák ők valójában, és mi történt velük a múltban, talán tudna valami érdemlegeset válaszolni a másik engesztelő szavaira.*
- Rasti? Szóval tényleg te vagy az?! *Hebegi izgatottan, arcán ártatlan kifejezéssel. Mit is mondhatna, elvégre számára olyan, mintha először látnák egymást. Bár ez a szelídnek tűnő arcocska mindig is jellemző volt rá, tudatlansága ezúttal némi naiv jóhiszeműséggel is felruházza. Ha ott is lapul valahol tudatának egy sötét zugában a bármikor ölni kész, romlott Rovéna, mélyen alszik. Olyan mélyen, ahonnan egyelőre nem jutnak felszínre vérmocskos álmai. Bár emlékeinek hiánya nem törli el a múltban elkövetett vétkeit, jelenleg tökéletesen eltakarja azt a két elkárhozott lelket előle, akik egykor voltak. Ha tudná, hogy mennyi szennyfolt, sötétség és oszló hulla van a múltjuk vásznán, vajon akkor is látni akarná a képet?
Vele ellentétben Rasdehernek talán nem teljesen idegen ez a helyzet. Valószínűleg már rá is jött, hogy kedvese emlékezete újfent kivetette magából, minden mással együtt. Rové csak reménykedhet abban, hogy a férfi nem bánta meg máris, hogy eljött hozzá. Fürkészően figyeli a másik gondterhelt arcát, miközben idegesen tördeli az ujjait. Maga sem tudja, mégis miért ragaszkodik hozzá ennyire, de most, hogy itt van vele, nem akarja elengedni. Kinyújtja egyik kezét, hogy a férfi arcához emelje. Nem szalad el? Akkor ez már jó jel.*
- Megviseltnek tűnsz. Miattam van? *Kérdezi őszinte érdeklődéssel.* - Tudod, útközben pont arról beszéltünk Vitezzel, hogy talán azért nem jössz, mert nem akarsz látni. Talán ezért is mentél el. Ha emlékeznék… *Nem fejezi be a mondatot, helyette összepréseli az ajkait és elkapja tekintetét a hollósról. Zavarában inkább a partot mosó hullámokat bámulja, bár szeme sarkából újra és újra Rasra pillant, mintha attól félne, hogy ha nem figyel, ismét eltűnik.*


956. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-22 21:51:09
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 226
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//Mert a szenvedést könnyebb így elviselni//

*Tízből kilencszer már rég maga mögött hagyta volna a szélfútta szirteket. Tízből kilencszer gondolataival együtt már ő is rég messze járna. De a mai nap más. Nem tudja megmagyarázni, hogy mi, vagy miért változott. Talán csak ő az, aki más lett. Egy biztos, képtelen elengedni az arcát csiklandozó, ébredező fénysugarak túlvilági táncát. Még elszámol tízig, aztán végre örökre maga mögött hagyja a múltját.
Egy. Kettő. Ő megpróbálta, eljött ide, és várt rá. Mégis, be kell látnia, hogy hiú ábránd volt csupán, hogy itt újra egymásra találhatnak. Nori elültette benne a remény magjait, ő hülye pedig engedett a kísértésnek. Ismét bolond volt. Három. Négy. Öt. Mindenkinek jobb lesz, ha ő eltűnik innen. Talán vesz valahol egy rozoga pajtát, és állattenyésztésbe kezd. Messze a civilizált világtól. Távol a kísértéstől. Hat. Hét. Nyolc. Egyébként is, mire gondolt? Tényleg elhitte azt, hogy egy életen át tartó próbálkozás után majd most? Majd most megmutatja mindenkinek, hogy ő nem csak egy ostoba állat? Kilenc, és tíz. Itt az ismert világ peremén olyan könnyű kísértésbe esni. Olyan könnyű lenne levetni innen magát a mélybe, hogy a tisztító hullámok elmossák a bűneit. Úgy pillant rá a vállán tollászkodó hollóra, mintha neki pontosan tudnia kellene mi jár a fejében. ~Neked vajon hiányoznék, cimbora?~ Inkább újrakezdi a számolást.
Hosszú percek telnek el nyomasztó tétlenséggel, és magányos önmarcangolással, amikor is a tenger vad morajlásába egy pacsirta halk éneke vegyül. Az ismerős hang rögtön kibillenti a kényelmes tétlenségből. Szíve zakatolni kezd, tenyere utoljára gyerekként izzadt ennyire. Úgy érzi most magát, mint egy ostoba ficsúr, aki pontosan tudja mekkora butaságot művelt.
Épp csak megpillantja Rovéna sziluettjét, Éjfél már szökkenne is át legkedvesebb barátja vállára. De ez most nem a madárról szól. Nem szabad róla szólnia. Ras egy kézmozdulattal megállítja a csalódott jószág mozdulatait.*
- Szia, Rové! Visszajöttem.
*Hangját könnyen elmossák a környezet zajai. Nem igazán tudja mit mondjon. Pont úgy hagyta el a másikat, ahogy Nori-t hagyta magára sok-sok évvel ezelőtt, még tehetetlen gyerekként. Így szemtől-szemben állva gyenge kifogásnak tűnik az, hogy ezzel csak őt akarta megóvni.*
- Sajnálom, hogy magadra hagytalak!


955. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-20 22:14:03
 ÚJ
>Rovéna O'mera Phorwentar avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 40
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Mert a szenvedést könnyebb így elviselni//

*Egy szerencsétlen életben számos olyan pillanat akadhat, amikor úgy tűnik, hogy jó lenne mindent elfelejteni. De mi értelme egy olyan életnek, amire senki nem emlékszik? Még te magad sem. Elvégre ki vagy, és ki lehetsz az emlékeid nélkül? Talán bárki, de talán senki sem.
Már hónapok óta kísérő társai ezek a gondolatok, amikor egy reggeli ébredése után minden, amit magáról tudott, nem volt több néhány jegyzetnél, megviselt lapokon. Lévén, hogy ezek egész alapos jegyzetek voltak, mostanra egyértelmű számára, hogy nem először történik ez vele. Vajon hányadik alkalommal morfondírozik az elveszett életén, vagy épp azon, hogy sutba vágja az egészet, és valami újba kezdjen? Meglehet, hogy már bele is kezdett, csak ezt is ugyanúgy kimosta tudatából a feledés folyója, mint minden mást. Vagy talán minden egyes alkalommal úgy döntött, hogy követi a lapokon álló feljegyzéseket. Pont, mint ezúttal is. Elvégre nagyon úgy fest, hogy az egykori Rovénának jelentettek valamit ezek a szavak. Egyszer talán neki is fognak.
Épp ezért most is elindul szokásos útjára a tenger partján álló toronyhoz, hogy várjon valakire. Valakire, akit talán fel sem fog ismerni, ha egyszer megérkezik. Az elmúlt napok hiábavalóságát strigulák hosszú sora jelzi az egyik lapszélen. Minden vonal tanúja egy - egy olyan alkalomnak, amikor senki nem jött. Nem szívesen gondol arra, hogy végül ma is csak berajzol egy következőt. Ugyan lehetséges, hogy sosem fog rájönni, ki az a Rasdeher és miért tűnt el nyomtalanul az életéből, mégsem akarja feladni. Innen szép nyerni.
Ámbár elég elveszett, szerencséjére így sincs teljesen egyedül, hiszen ma is vele tart nyálkás kis útitársa.*
- Mi van akkor, ha azért nem jön, mert egyszerűen nem akar látni minket? Elvégre kinek lenne szüksége két olyan világtalanra, mint te meg én? *Veszi tenyerébe az apró puhatestűt. Választ ugyan hiába vár a csigától, de ez cseppet sem zavarja. Míg az állat úgy dönt, útnak indul a kezében, ő kelletlenül felsóhajt, és folytatja a rendhagyó párbeszédet.*
- Azért ne vedd magadra, szerintem jól kiegészítjük egymást. Mi több, igazad van, inkább szednünk kéne a lábunkat. Bár neked nincs olyanod, de tudod hogy értem.
*Biztonságba helyezi a lényecskét a számára kialakított kis utazótáskában, és meggyorsítja a lépteit. Noha az utcák ilyenkor még egészen kietlenek, mivel sokadjára keresi fel ugyanazt a helyet, különböző útvonalakat választ. Emiatt a mai enyhén kanyargósra sikerül, de nem sokkal pirkadat után így is odaér a magas építményhez. A nap még alacsonyan ül az ég alján, sugarai hosszú árnyékokat rajzolnak a tájra. Ujjaival kisöpör néhány tincset az arcából, amit az engesztelhetetlen tengeri szél azonnal újra belefúj. Hunyorogva pillant a reggeli fényben fürdő világítótoronyra, és eltelik néhány hosszú pillanat, mire észreveszi az óriás tövében ácsorgó alakot. Pislog néhányat, mintha attól tartana, hogy csak a képzelete játszik vele, és a sötétnek látszó jelenés egyszer csak eltűnik, hiszen ott sem volt soha. Mielőtt további kétségei felmerülhetnének észreveszi, hogy egy fekete madár kuporog az idegen vállán. Tollai fényesen csillognak, miként a szél borzolja őket.*
- Csak Ő lehet, igaz? *Teszi fel a kérdést, leginkább saját magának. Érzelmei kusza táncot járnak benne, miközben megközelíti a férfit. Végre megtalálta Rasdehert, még ha nem is tudja, hogy kicsoda valójában.*


954. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-16 19:49:20
 ÚJ
>Rasdeher Clion avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 226
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Vakmerő

//Mert a szenvedést könnyebb így elviselni//

*A sózott hal illata már azelőtt csiklandozni kezdi az orrát, hogy léptei átvezetnének a halászok rozoga kis bódéi előtt. Az omladozó falak között tekergő kis utcák alig változtak. Mintha az idő megfáradt volna, és egyszerűen itt a Kikötőben állt volna meg, hogy egy kicsit kifújja magát. Ez a kósza gondolat otrombán fejbe vágja, hogy aztán mégis óvón magához ölelje. Hisz ambíciói, hogy egyszer s mindenkorra megváltoztassa ezt a helyet már a múlt homályába vesznek. Talán senki nem emlékszik már a Kárhozottakra, arra a csapatnyi kitaszítottra, akik összefogtak, és egy furcsa menedékre leltek egymás társaságában. Mégis ez a férgek által rágott kupac szar egykor az ő otthona is volt. S most hogy újra a nyelve hegyén érzi a bűzét, magának is be kell vallania, hogy hiányzott neki.
Csizmájának minden lomha koppanása egy-egy emléket szakít fel kifacsart lelkéből. Ezerszer bejárta már az utat a világítótoronyig, ahova oly sok szállal kötődik. Norival többször találkoztak itt, s a társának hívott idióta sötételfet is itt tanította móresre. Ezen felül akkor is szívesen járt ide, amikor a magány magához szólította. De most más céllal érkezik a piszkosfehér kőóriás takarásába.
Mintha két világ határán egyensúlyozna, a végtelennek tűnő vizet a szárazföldtől elválasztó sziklafal peremén állapodik meg, vállán a harmadik szemeként funkcionáló fekete vészmadárral. A tenger hátán érkező csontig hatoló szél ellen megviselt rongyait maga köré tekerve védekezik. Csak némán bámulja a horizont mögül felbukkanó hajnal első sugarait, amelyek lassan megvilágítják gondviselt arcát. Norival való sorsszerű találkozásuk óta megvált szakállától, de még mindig sokkal inkább hasonlít egy lecsúszott koldusra, mint egy magabiztos vezetőre, aki képes lenne más irányba kormányozni a Kikötő eltévelyedett hajóit. De ez most egy cseppet sem aggasztja. Vár valakit, s a várakozás minden idegőrlő percében felteszi magának a kérdést: nem-e hiába!?*


953. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-14 23:31:12
 ÚJ
>Vérgőzös Rorkir avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 6

Játékstílus: Vakmerő

*Egész hamar átverekszi magát a kellemetlen pofájú embereken, és a gondolataiba merülve lép egyik lába a másik után, míg végül arra eszmél hogy valahogy a tetején van az építménynek. Miután kizárta azt a lehetőséget, hogy éjszaka varázsereje lett, csak jót mosolyog a dolgon hogy így elmélázott. ~El tudnám viselni most azt az óriás nőt.~ Megdörzsöli szája szélét, majd vigyorog a nagy semmibe. Nagyot sóhajt és megpróbál átszellemülni, elmerülni belső énjében és abba az állapotba kerülni, amiben az ősei szavát véli hallani. De az ősei helyett valami mást hall meg, egy ismerős de mégis idegen hangot. Némán kiált hozzá, és ha az érzékei nem csalnak akkor Durogaar szelleme az! No persze vagy csak a saját elméje játszik vele, de ezt ő sosem fogja megtudni. Arra ösztökéli, hogy szedje össze magát és emlékeztesse az ellenségeit rá, hogy miért is vérgőzös a klánja neve. Sokatmondóan bólint Rorkir a végtelen horizontra tekintve, mintha csak elfogadná az útmutatást.*


952. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-03-05 11:58:19
 ÚJ
>Savanyú Ukrom avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 446
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Megfontolt

// Az én nevem Nawanthirishardipandra //

*Bár a fél-elf némasági fogadalma nem ingott meg, a szerzetesre tekintő arckifejezéséből és mosolyából a vak is láthatja, hogy rendkívül értékeli Nawanthiri szeretetét. Neki is, Ukromnak is, valamint Armakhturnak biccentve nem sokáig tart ezután, míg elindul; az ork tekintete addig marad a fiatal lányon, míg a rizikós bércet megmászva, nem látja őt eltűnni a csúcson, ahol már követni sem tudja. A szerzetes kicsivel előbb tér vissza az útjukhoz, mint ő, ami még bölcs is, ha nem akarják hogy elsodródjon az új csónakjuk. Kétli, hogy a manó egyedül egy helyen tudná tartani azt örökké. De legalább ő megőrizte gondatlanságát.
Ezután ugrik egyet az idő, és mielőtt melankóliája elébe kerülne, a nagy kenu közepén találja magát, több hellyel, mint amire kívül számított. Hátra tekint, és magabiztosan bólint a mögötte ülő Nawanthirinek; már nincsenek messze... reméli.
Ugyan mielőtt kezeibe fogta volna az evezőket, végre elkezdeni próbálgatni őket, hogyan tudná egyik sziklatömbtől a másikig vinniük magukat a végtelen vízen, a sziklák elkezdenek mozogni körülöttük: Mögéjük úsznak, mintha elengednék őket. Ukrom zavarodottan és enyhe aggodalommal néz előre, egy pánikoló manóra számítva, de amaz olyan nyugodalommal csücsül elől, mint aki észre sem venné, ami körülötte történik. A szürkebőrű látja, hogy csapnak át a vízen, tehát minden bizonnyal előre mennek. Csakhogy se az ork, se a mögötte ülő óriásnevelt nem használja az evezőket, ami minden bizonnyal csak egyet jelenthet: ez Armakhtur tette. Amint ez eljut a mágiát sosem szerető ork agyáig, rámered ismét a falapátokra, elárultan.* ~ Akkor ezeket miért hoztuk?! ~ *Megtréfálva érzi magát, hogy jelenleg ilyen egyszerű a vízi vándorlásuk kezdete, ezért kezét állára, könyökét combjára téve, durcás csendben mered a kis mágikus teremtmény közepére, csak el-ellankadó figyelmet fordítva az egyre végtelennek tűnő tengerre. Reméli, ezt Nawanthiri jobban élvezi. De legalább megint van ideje tűnődni.*
- ...Nem fejeztem be a mesét. *Mondja ki magából a hirtelen felismerést. Most, hogy Lilly nincs közöttük, ez főleg oldalát fúrja. Csak későn. Köpni tudna a frusztrációtól.*


951. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-03-04 14:27:04
 ÚJ
>Nawanthiri Shardipandra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 512
OOC üzenetek: 75

Játékstílus: Vakmerő

// Az én nevem Nawanthirishardipandra //

*Bizony, nehéz indulás ez! Miután a hajó vízre kerül, Lily félrehívja Ukromot. A szerzetes már a nézéséből sejti, hogy gond van, és ezt a gondot a lányka nem feltétlen az ő fülének szánja. Amíg a két barátja félrevonul, Nawanthirinek van ideje a zord sziklákban gyönyörködni, meg ahogy a hullámok habot vetnek. A szurdok fölerősíti a tenger zúgását. A szerzetes lehunyja a szemét, és együtt lélegzik vele. Armarkhtur ugyan időnként méltatlankodik, hogy mi tart ilyen soká, de a vékony kis hangja beleveszik a morajba.
Amikor végül a félelf meg a szürkebőrű előkerül, Lily meg sem szólal. A magyarázat hallatán Nawanthiri megértően elmosolyodik, odabuccantja a homlokát a tolvajlányéhoz, és megsimogatja fejét. Nincs semmi baj. Ki tudja, meddig lesznek úton, és mi vár rájuk a Csontvetőnél! Jobb is, ha Lily egyelőre vigyáz magára.*
- Köszönöm, hogy elkísértél idáig. *mondja szerzetes* Ha gondolod, keresd meg a Kereskedőházat, hátha tudnak neked munkát adni!
*A búcsúzkodás ezután már hamar megy. Lily nem fogad el segítséget, a cókmókjával egyedül mássza meg a sziklafalat. A szurdok pereméről még integet nekik, majd elindul, bizonyára a Kikötő felé. Mandulaszem Ukromra pillant.*
- Gyere, rakodjunk be a kenuba…
*Ez sem tart sokáig, még úgy sem, hogy a manó ragaszkodik a piknikkosarához, meg az összes csetrecéhez.*
- Jó lesz az még, meglátjátok! Az ecetes nadályt ki se bontottátok!
*Nawanthiri el nem tudja képzelni, mi fán terem az a nadály, de ha ecetes, akkor nem lesz rágós. Remélhetőleg.
Akárhogyan is, kora délutánra minden készen áll. Armarkhtur kapitány Ukromot ülteti a hajó közepére tőkesúlynak, a szerzetest pedig hátra. Pár szót suttog, mire a jármű siklani kezd kifelé a szurdokból. Az útba eső sziklákat magától kikerüli, jóval azelőtt, hogy hőseink egyáltalán észrevennék őket. Amikor pedig kiérnek a nyílt vízre, hol a zúgó szél szabadon nyargal, a kenu is fürgébbre fogja az iramot: kisvártatva már egy ügető ló sebességével szeli a hullámokat. A horizont végtelenné tágul. Alul a tenger, felül az égbolt, közöttük fellegek. Nawanthiri a válla fölött Ukromra mosolyog. A szemei úgy csillognak, mint aki hazaért. A partból már szinte csak a Világítótorony látszik…*


950. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-03-03 10:21:16
 ÚJ
>Savanyú Ukrom avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 446
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Megfontolt

// Az én nevem Nawanthirishardipandra //

*Nem hiszi, hogy valaha is megnyugszik annak a remetének a hollétével kapcsolatban, addig biztos nem, míg saját figyelőivel nem fogja amazt látni. És bár még nem volt lehetősége ezelőtt életében vízre szállni, van annyi földrajzi fogalma, hogy tudja, ez még kerülhet egy kis időbe. De jobb később, mint soha.
Úgy néz ki, végre valahára valóban elérkezett az idő, bár nem kevés szőrszálhasogató percekbe került. Az egytucatnyi gnómot belegyömöszölve is valószínűleg hajóképes kenut Ukromnak és Nawanthirirnek egy jó kis erőnlétpróba lesz a kijáratig elvinniük, főleg ha még útra kész kondícióban is kéne tartaniuk; a szürkebőrű a faragott fadarabnak szembefordulva markolja és tartja meg azt mellmagasságában, és kezd el hátrafelé csoszogni vele, miután morgást kísérő gesztusokkal tudatja szerzetes barátjával, hogy megvan az ő súlyával. Nem kísérletezik előre fordulva áttenni a súlyt vállaira, mert azokra még szüksége lesz a mai napon. Lassan de biztosan haladnak előre, és egy pár lelassulás után, mikor a szűkebb tágaknál fogást kellett váltaniuk, és a hajótestet megdöntve kipréselniük magukat a boszorkánytanyából, ismét a szűretlen tengeri levegőt szagolhatták, és a végtelen vizet kémlelhették megfáradt tekintetükkel.
De mielőtt bármi másra rászánhatta magát az ork, nevét hallja háta mögött.* - Ukrom..? *Lilyenn áll a barlang szájában, aki egész idáig némán követte őket kifelé menet. Lefelé gördülő ajkai nem árulkodnak valami jóról.* - Beszélnünk kell. Bemehetünk? *Nem kifejezetten csak a szürkebőrű füleinek teszi fel kérését, de szokatlanul kicsi hangerejéből ki lehet hármójuknak venni, hogy inkább csak egyikük felé irányulna az. Bólint az ork, és ketten ismét eltűnnek a barlangban.
Öt perc telik el. Majd tíz. És végre, tizenöt perc után ismét előkerülnek. Ukromon mostohába burkolt, de búbánatos arckifejezés látszódik, Lilyenn pedig megsemmisülten mered a földre, szégyenben. Nem restek az óriásnevelt és a manó felé baktatni.*
- Lilyenn nem fog tudni velünk jönni. *Jelenti ki színtelenül, mintegy tolmácsolva a fél-elf döntését és magyarázatát.* - A sebe alkotta fájdalma felerősödött, és fél, hogy csak az útunkban lesz; ha pedig vízbe borulunk, akkor a varratok fölszakadhatnak. A Kikötőben próbál megpihenni addig, míg nem talál orvost, vagy visszamegy Artheniorba... és nagyon sajnálja, hogy nem tud elkísérni. *Egész végig az árva nem emeli fel a fejét, sem toldja meg az ork szavait bármi extrával. Szinte sugárzik belőle a megbánás. Ukrom ráteszi nagy kezét a vállára, hogy biztosítsa támogatásáról. Az ő megértését már megszerezte a fél-elf, már csak a szerzetesére lesz szüksége, amiben a szürkebőrű nem kételkedik.*


949. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-26 10:30:12
 ÚJ
>Nawanthiri Shardipandra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 512
OOC üzenetek: 75

Játékstílus: Vakmerő

// Az én nevem Nawanthirishardipandra //

- Egy szigetet, igen. *helyesel Ukromnak* A tenger szívében, távol mindentől.
*Hogy aztán le kell-e merülniük a hullámok alá, nem tudja, de nem is hinné. Mit csinálna egy nomád Csontvető a víz alatt?
A három evezőt egy fehér viaszosvászon ponyva követi. Jóval kisebb annál, mint amivel a hajó eredetileg le volt terítve, éppen csak túlnyúlik a jármű peremén. A közepén négy kerek, betakarható lyuk van, a peremén pedig kis gyűrűk sorakoznak.*
- Esővédő! *magyarázza el a manó, mi is ez, majd odapakoltatja az evezők mellé. Megszemléli a stabilizáló rudakat, meg is rángatja őket, amennyire az erejéből telik. Minden szorosan tart. Leporolja a kezecskéit, mint aki ismét kitűnő munkát végzett.*
- Akkor most tegyétek vízre!
*Ez egy kétszemélyes feladat, mert jelen állapotában a szurdokba vezető folyosón a kenu is alig fér el, nemhogy még mellette valaki. A szerzetes megfogja a hátulját, Ukromnak hagyva a megtisztelő feladatot, hogy a nehezebbik végét vigye, aztán nekiindulnak. A padló még mindig csúszik, de inkább az jelenti a kihívást, hogy a hajót néha meg kell dönteni, mert a szűkebb részeken máshogy nem fér át.
Armarkhtur azonnal beleugrik, mihelyt vizet ér, és fel is veszi az orrban a kapitányi pozíciót. Először úgy tűnik, az erős hullámverés mindjárt elsodorja a hajót, de a manó dünnyög valamit az orra alatt, kicsit megcirógatja a fekete fát, mire a kenu magától visszaúszik a barlang bejárata elé.*
- Hozhatjátok az úti holmit!


948. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-16 16:42:47
 ÚJ
>Savanyú Ukrom avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 446
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Megfontolt

// Az én nevem Nawanthirishardipandra //

*Armakhtur válaszának nagyjából mindössze a felét tudja saját észjárásával felfogható formába átfordítani, és még annak a tartalma sem jelent pusztán jót. Talán nem kéne előre felizgatnia magát egy olyan találkozásra, aminek még csak a körülményeit sem tudja előre látni. Talán jobb, ha helyette most halad az árral, történjen, ami történni fog. Nem fog a lányok hasznára sem lenni, ha szellemeket próbál kilesni minden sarkon. Leereszti fejét a várakozás közben, és egy sóhajjal megpróbálja magát egy optimistább gondolkodásmódba lökni, több-kevesebb sikerrel.*
~ Upsz. ~ *Kicsit előreugrott, mikor a kenu állapotáról kérdezett, most hogy ő is látja a rudakat; még kicsit el is pirul emiatt. Jóravalóan segédkezik továbbra is a manó keze alatt, s ezúttal nem csak egyedül. Arrébb csúszik a kenu oldalától hogy társai is elhelyezkedjenek, ahova kell, s miközben a manó ezúttal nem mágikus módon válik köddé, aminek időtartalma egy örökkévalóságnak érződik, Ukrom nem rest szavakat váltani velük:*
- Ja jól emlékszem, azt mondtad hogy ez a remete valahol a tenger fenekén van. *Jelentsen az akármit ebben a szövegkörnyezetben.* - Bízok a manóban, de szeretném hallani, hogy mire gondoltok, mit keresnénk a vízen. Szigetet?
*Mikor újra előbukkan a kis mágikus lény, Ukrom megy is elsőnek elvenni a méretes, megformált lapátot. Sejti, nem ez lesz az egyetlen ami érkezni fog, ha egy ekkora behemótot izmukkal akarnak megmozgatni.*


947. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-15 11:44:10
 ÚJ
>Nawanthiri Shardipandra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 512
OOC üzenetek: 75

Játékstílus: Vakmerő

// Az én nevem Nawanthirishardipandra //

*Ez az arccal-a-járdára történet elmondva is fáj. Együttérzőn beharapja az ajkát.*
- Még jó, hogy megúsztad ennyivel… otthon a küzdőveremnek legalább puha az alja.
*Persze amikor az ember lányát egy óriás felrúgja a levegőbe, majd vízszintesre fordítva földhöz vágja, már nem érződik olyan puhának, de nem kell mindenen rinyálni. Artheniorban közben éheznek az árvák.
A frissen átkötözött, helyi árvát meg Nawanthiri jól visszaöleli, vigyázva, hogy ne szorongassa meg nagyon. Szegénynek a ruháján keresztül is érzi a csontjait, és az ilyen sudár teremtéseknél mindig fél, hogy véletlenül összetöri őket.*

- Csak a nagyobbakat. *válaszolja Armarkhtur a szürkebőrűnek* Amikor egy egész helyet áthat a mágia, vagy amikor egy tárgyat századokig használnak ugyanarra, és varázsereje lesz tőle. A kis trükköket, mint a feltámasztás meg a napkitörés, csak a szememmel látom, mint bárki más.
*A kenu sajnos még nem menetkész: előbb tengerállóvá kell tenni. A két íves rudat, amit a szerzetes talált tegnap este, fel kell szögelni merőlegesen a hajótestre. Egyiket az orrtól, másikat a fartól két lábnyira. A manó - ragasztó gyanánt - itt is használ egy kis szurkot. A rudak messze túlnyúlnak mindkét oldalra. A végükre kell felszögelni-kötözni azokat a fákat, amiket meg Armarkhtur talált, hogy a hullámverésben stabilizálják a méretéhez képest könnyűnek számító járművet.
A manó mindhárom nyurgát bevonja a munkába, ám ő maga egy időre eltűnik a hasadékban, amit Lily fedezett fel korábban. Hamarosan ennek az oka is kiderül: bő fertály óra múlva egy evező rúdja bukkan ki a résen. Ugyanabból a fekete fából van, mint a hajó.*
- Ezt vegye el tőlem valaki! Van még másik kettő!

A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.02.15 12:13:34


946. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-14 17:22:07
 ÚJ
>Lilyenn Freggi avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10

Játékstílus: Vakmerő

// Az én nevem Nawanthirishardipandra //

*Armarkhtur nem értékeli a viccet. Mi több, talán meg is sértődik rajta. Árvánk azonban nem kerít nagy fenekét dolognak. Majd a tengeren lesz idejük kibékülni. Ha kell még főz is neki valamit kiengesztelésül. Most inkább a szerzetest követi, ő hátha tud kezdeni valamit a sebeivel. Amíg csak vizsgálgatják, Lily egész jól tűri a dolgokat. Ám mikor az alkoholos üvegcse előkerül, nyomban inába száll a bátorsága. Ezt bőbeszédűséggel igyekszik leplezni.*
- Örülöj neki! Nem olyan kellemes ám.
*Böki oda a "Kit szúrtak már hátba?" témához.*
- Mondjuk én sem sokra emlékszem belőle. Belenyilalt a hátamba a fájdalom... Áucs!
*Nyög fel, amint a sebtisztítás kezdetét veszi.*
- Ennél jóval erősebb volt. Aztán elsötéltült minden.
*Valójában a sikátorban már előtte is éppen elég sötét volt. Így alakulhatott, hogy Illidary a kis tolvajt találta el a kiszemelt célpont helyett.*
- De ne aggódj! Tőlem senki sem tudja meg.
*Ígér még egyet a dolgok végére. Majd a szerzetes felé fordul arccal, hogy a hasi vágást is elláthassa.*
- Ó! Esni én is szoktam nagyokat. Látod ezt?
*Mutat a jobb szeme alatt lévő, alig észrevehető pirinyó hegecskére.*
- Egyszer átmásztam egy kerítésen. Nos... inget akartam csenni a szárítókötélről.
*Kissé megpironkodja az utolsó szavakat. De legalább őszintén mesél.*
- Szóval beugrottam. Csak későn vettem észre azt a tehén nagyságú kutyát. Az meg rögtön rohanni kezdett felém. Én olyan gyorsan akartam visszamászni, hogy az egyik lábam a kerítésbe akadt. Aztán a képemmel lefelé érkeztem a járdára.
*Felkacag, pedig nem egy kellemes emlék. Mikor minden sebe ismét fásli alá került, árvánk újra felöltözik. Néhány pillanatig csak bámulja a szerzetest, majd hatalmas mosollyal az ajkain szorosan megöleli.*
- Nagyon szépen köszönöm!
*Motyogja.*
- Szerintem, nézzük meg a fiúkat! Hátha tudunk valamit segíteni.


945. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-13 20:17:58
 ÚJ
>Savanyú Ukrom avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 446
OOC üzenetek: 7

Játékstílus: Megfontolt

// Az én nevem Nawanthirishardipandra //

*Sajnos Ukrom azok közé a munkások közé tartozik, akik rosszabbul teljesítenek, minél tovább érkeznek az utasítások. Az oly' lényegtelennek és játékszerűnek kinéző, de mégis létfontosságú parafa dugó lélekgyötrő kivagdosása alatt nem gorombálkodik, de összeszorított ajkai felett fokozatosan halmozódik a feszültség. Végül forraló vereségben nyújtja át a félkész faragványt kérésre, nem hajítva a barlang másik végébe azt, vagy annak következő faragóját. Csak nem elég finomak nagy kezei még ehhez. De legalább végül kiélheti benső gondolatait, és a szurkot festéknek használja; még szerencse, hogy ő nem a kézrázós fajta ork, no nem mintha talált eddig valaha olyasvalakit. Miközben várnak a kátrányra, Ukrom csak megszólal, agya még a korábban hallottakon ragadva:*
- Képes vagy mágiát észlelni? *Az egy másik elismerés, hogy Lilyenn kitalálta előtte, hogy valami nem normális ezzel az üreggel, de az legalább megmagyarázza, miért nem akadtak eddig hívatlan látogatóik.* - Ha egy sámánhoz megyünk, jobb lenne ha felderítenél nekünk. Tudod, miért. *Nekik sem kéne úgy végezniük, mint a manó, és neki sem kéne újra élnie azt a szerencsétlen alkalmat. No persze bízik annyira Nawanthiriban hogy elhiggye, nem vezetné a szerzetes őket szándékosan csapdába, viszont annál kevésbé reménykedik egy remete puszta vendégszeretetében. Első benyomást pedig nem tudnak kelteni úgy, ha behatolóknak hiszik őket.
Amint végül megkeményedik a szurok, a szürkebőrű előszeretettel alkalmazza magabiztosabb kiváltságát, hogy véglegesen összeácsolja a rudat és a dugót. Szinte nem is kell többször ütnie. Szinte. A szerény munka végeztével hátranéz, aranykezű barátja látszólag már végzett fiatalabb társuk újrakötözésével. Ha elkapja Nawanthiri tekintetét, egyét-két arasznyira a levegőbe dobja a kalapácsot, amivel a csapásokat végezte, mert még ő sem képes puszta ökleivel vasat fán átütni. ha úgy látja, a fél-elf is stabi állapotban van, visszafordul a manóhoz elégedetten.* - Ez azt jelenti, indulásra készen vagyunk?


944. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-13 17:46:25
 ÚJ
>Mai Faensa avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 333
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Az út feléd ugyan hová vezet?//

*Mondhatni megdöbben, mikor Nori nem folytatja tovább a hisztit, hanem megérti, hogy mit is akart neki mondani. Azt képzelte, hogy erre majd még élesebb lesz a nyelve, de tévedett. Nos, néha be szabad látni, ha valaki nem úgy viselkedik, ahogyan az ildomos lenne. Ebben nincs is több, nem is akar ezzel tovább foglalkozni.*
- Semmi baj! Menünk persze...
*A gyanakvás azonban nem múlik el a jégkék íriszekből, valami akkor sem tetszik neki. Megpróbál rárezonálni a másik minden rezdülésére, de nem jön rá mi lehet hirtelen a baj. Nori tud produkálni mindenféle szélsőséges kedvet és hangulatot, de itt most látványosan dolgozik benne valami, amit nem bök ki. Mintha nem is igazán lenne jelen.*
- Azért vagyok itt, hogy is ne lenne közös jövőnk?!
*Érzi, hogy feleslegesen beszél.
A feketeség ködösen szól, de tényleg fontosnak tűnik, az ami a fejében forog. Mait kezdi teljesen összezavarni, de próbál nem elveszni a gondolatok között. Még nem ijed meg, de nem nyugodt a helyzetet illetően. Ismét nem magát félti, hanem a feketeség elmeállapotát. Amikor a véráldozat ismét szóba kerül, na akkor már azért egy cseppnyi félelem csírázni kezd benne, Nori tud kiszámíthatatlan lenni.*
- Nyugodj már meg kérlek, betartom a szavam. Tényleg.
*Tekintete bátorítóvá válik, de a lány valószínű ezt nem is figyeli, mert szinte futva közlekedik. Mai igyekszik tartani a tempót, ez többé-kevésbé megy is, de azért nem tud úgy iszkolni. Hosszú köpenyét igyekszik felfogni, hogy ne lépjen rá és essen egy nagyot. De lehet az lenne a legjobb, mert gurulva gyorsabban leérnének, aminek a barátnője biztos örülne, ha ilyen tempót diktál.*
- És szívesen futok a kedvedért, de addig egy keveset beszélhetnél arról, hogy miért lett ez hirtelen olyan fontos. Ennyire még sosem rohantam azért, hogy a véremet adjam.
*Soha nem is kellett adni a vérté, de attól még igaz. Nem tudja pontosan, hogy a sietségtől, vagy a kezdődő aggodalomtól kezd el elég hevesen zakatolni a szíve, de a feketeség nincs túl nagy segítségére. Nem fog letérni az útról, és amit megígért azt be akarja tartani, de sok fejtörést okoz neki a másik viselkedése. Kissé tart tőle, hogy milyen érzés lesz belépni abba a bizonyos Vérkertbe, ha a lány ennyire érdekesen viselkedik amióta Mai igent mondott a kérésére. Lehet nagyon rosszul döntött?*


943. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-13 17:07:15
 ÚJ
>Norileina Vylrien avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 532
OOC üzenetek: 16

Játékstílus: Vakmerő

//Az út feléd ugyan hová vezet?//

*Hirtelen kapja fel a fejét a váratlan megszólításra, ami olyan hatásos, hogy rögtön minden figyelmét Mai érdemli ki a hisztis feketeségnek. A kérdés jogos, és felettébb kijózanító hatással bír Nori számára, mert rájön, hogy tényleg most egyezett bele a neki valószínűleg igen csak kellemetlen feltételbe, ő mégis szinte bántja miatta.*
- Nem tudom! *Csattan a válasz hirtelen, mielőtt bármit is átgondolna, aztán próbálja kicsit lenyugtatni magát, mert eszébe jut, hogy ez a szegény kis lány csak érte gyalogolt napokig, mert annyira hiányzott neki. Nem bánhat így vele.*
- Ne haragudj rám, nem érdemelted ezt meg. Köszönöm, hogy elfogadod a feltételemet.
*Azt nem tudja, hogy milyen reakciót váltana ki Maiból, ha az agresszív állapotának igazi okát mondaná el. Félti a saját életét, de cserébe nem akarja elengedni ezt a barátságot, ezért az egyetlen út még mindig az, ha egyre távolabb tereli őt Eeyrtől, és egyre közelebb vonzza Sa'Terethhez. A halálfélelemmel vegyülő ragaszkodás pedig sajnos ilyen hisztérikus állapotba taszítja Norit, amikor Main akár csak egy apró pici ellenkezést is lát valami olyan dolog miatt, ami az előbbi cél erésében segítene.*
- Menjünk, induljunk! *Sietősen veszi magához a maradék holmiját.* A Vérkertben valami nagyon fontos fog történni. Valami, ami meghatározza majd a közös jövőnket, merthogy lesz közös jövőnk, én nem fogom veszni hagyni.
*Beszél ismét rébuszokban, hogy még véletlenül se legyen legalább egy valami kristálytiszta a másiknak, és ne kelljen folyton aggódnia, hogy vajon mi fog történni a következő pillanatban. Mintha nem lenne elég, hogy Nori következő reakcióját sem lehet kikövetkeztetni, annyira csapongó a hangulata.*
- Bőgni fogok, ha nem érünk oda gyorsan, és nem látom a saját szememmel, hogy tényleg megcsinálod azt a véráldozatot.
*Panaszkodik, miközben sietős léptekkel gyalogol már lefelé a dombon, és reméli, hogy Mai tartja a tempót. Túl kell esniük azon, amit nem szabad halogatniuk, ha jót akarnak maguknak, mert különben barátságuk soha sem lehet olyan idilli, mint azt valószínűleg mindketten szeretnék.*


942. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-13 11:31:19
 ÚJ
>Nawanthiri Shardipandra avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 512
OOC üzenetek: 75

Játékstílus: Vakmerő

// Az én nevem Nawanthirishardipandra //

*Ha Lily már-már érzi sértve magát, akkor Armarkhtur ténylegesen is. Elvégre sötételfet enni a számára nem kannibalizmus. Más faj, gonosz is, nem kár értük. Node manót? Mi több: konkrétan az ő daliás combiját?!*
- Tartsd meg magadnak a krumplidat a fokhagymákos mártásoddal együtt! *jelenti ki önérzetesen. A téma ezzel a részéről egyszer és mindenkorra lezáratott. Lily már attól kitüntetve érezheti magát, ha valaha szóba áll vele a következő három percben. Utána persze megbocsát neki, mert a haragtartástól minden rossz lesz, és még meg is éhezik.
Ukrommal ezután nekilátnak hajót javítani. A teamelegítő nem túl hatékony, de a manó azzal kezd, hogy ráteszi a szurkosbödönt. Amíg összerakják a fűrészt, meg a dugót farigcsálják, ha nem is tökéletes, de használható állagúra melegszik.
Armarkhtur hamar belátja, hogy az orkban nem veszett el semmiféle népi iparművész. Egy darabig próbálja szóban terelgetni, honnan-mennyi fát csípjen le a faragókéssel, aztán inkább átveszi tőle. A szurkozásnál viszont jól jönnek a zsoldos kérges mancsai, mert a fekete tömítőanyag nem elég folyós ahhoz, hogy ecsettel vigyék fel. Úgy kell beletömködni a dugó és a hajótest közötti résekbe. Maga a dugó tényleg két darabból áll: a külső készült a stabilizáló rúd végéből, a belső pedig a parafából. Amikor a szurok megdermedt, Armarkhtur megkéri az orkot, hogy üsse össze őket egy szeggel, és a foltozás ezzel készen van.*

*Nawanthiri közben lebontja a fáslit a tolvajlányról. Tényleg a hátán lévő seb tűnik vészesebbnek, de annyira az sem lehet komoly, ha Lily háromszor megmászta vele a sziklafalat. Jó, pár helyen felszakadt a varrat, meg kicsit vérzik is, a szerzetes azonban ezt a maga kicsinyke tudásával az "ebcsont beforr" kategóriába sorolná.*
- Engem még sosem szúrtak hátba, de ne mondd el senkinek… *próbálja enyhíteni a másik árva aggodalmát, aztán hozzáfog, hogy kitisztítsa a sebeket* …a legdurvább, ami történt velem, hogy edzésen kiugrott a vállam. Meg néha estem nagyokat, de az *elmosolyodik* olyan szerzetesdolog!
*Felmerül benne, hogy talán meg lehetne próbálni gyógyitallal összeforrasztani lányka sérüléseit. Egyedül abban nem biztos, mi történne a varratokkal. Ha belegyógyulnak a húsba, talán ki sem lehet őket szedni többet, aztán ki tudja mi lesz!*
~Jól begennyed az egész…~
*Vagy nem, de nem szeretné megkockáztatni. Ha Lily vitézül kibírja az alkoholtortúrát, a többi már könnyen megy. A szerzetes ugyan nem valami gyakorlott, de a keze ügyes, és rászánja az időt, hogy a kötések mindent fedjenek és jól tartsanak.*
- Így, ni! Nézzük meg, hogy áll a kenu!
*A szurok eddigre eléggé megdermed ahhoz, hogy el lehessen kezdeni föltenni a hajóra a stabilizáló rudakat. Ez kötözgetésből és szögelésből áll, Armarkhtur szakmai irányítása mellett. Ha mindhárom nyurga részt vesz a munkában, egy óra alatt megvannak vele.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 942-961