Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 39 (761. - 769. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
769. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-19 22:23:51
Üzenet elküldve: 2020-09-19 22:23:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 113
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Kitérő//
*Bár sietős léptekkel érkezik, nem kell kapkodnia. Pusztán már ez is lehiggadását szolgálja, s egyébként némileg segít is. Valamint vérkeringése is kicsit felélénkül. Jó ideje már ott ácsorog a barikádnál. Csak bízni tud abban, hogy távollétében nem történik rendbontás. Orrában erősen érzi a tenger jellegzetes sós illatát, amihez még mindig nem sikerült hozzászoknia. Pont emiatt csak távolabbról nézi a ködbe burkolózó, hullámzó vizet. Mélyeket lélegzik, s erre az időre félreteszi utálatát az illat iránt. Ez a pár pillanat elég is neki, hogy lecsillapodjon teljesen, és fel tudja dolgozni az elmúlt percek eseményeit, kezdve a lopástól. Másrészt meg ugye a kellemetlen körülmények miatt is elég ennyi itt eltöltött idő neki.*
*Bár sietős léptekkel érkezik, nem kell kapkodnia. Pusztán már ez is lehiggadását szolgálja, s egyébként némileg segít is. Valamint vérkeringése is kicsit felélénkül. Jó ideje már ott ácsorog a barikádnál. Csak bízni tud abban, hogy távollétében nem történik rendbontás. Orrában erősen érzi a tenger jellegzetes sós illatát, amihez még mindig nem sikerült hozzászoknia. Pont emiatt csak távolabbról nézi a ködbe burkolózó, hullámzó vizet. Mélyeket lélegzik, s erre az időre félreteszi utálatát az illat iránt. Ez a pár pillanat elég is neki, hogy lecsillapodjon teljesen, és fel tudja dolgozni az elmúlt percek eseményeit, kezdve a lopástól. Másrészt meg ugye a kellemetlen körülmények miatt is elég ennyi itt eltöltött idő neki.*
768. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:28:24
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:28:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
* Isqhea inkább marad még egy kicsit a vízparton, hogy azt a növényt hajtsa. Az öreg vállat von és aztán felmászik a toronyba. Fent később csatlakozik hozzá az másik férfi, amikor éppen a Vérkertet nézi.*
- Az bizony. Borzasztó. A hely szellemei bizonyosan szenvednek, már amelyik még létezik. Olyan, mint egy nagy seb a földben. Átkozott egy hely, aminek nem is lenne szabad léteznie.* Az apóka rosszkedvűen fordul el, hogy aztán néhány pillanat múlva lefelé battyogjon a földszintre. Ott aztán a másikhoz fordul.*
- Nem kérlek rá, hogy gyere velem, mert én a most oda fogok menni. Egyszerűen muszáj saját szememmel látnom azt a helyet. Talán meggondolatlan dolog ez egy bolond vénembertől, de menni akarok.* Végig csordul pár könnycsepp is ráncos orcáján. Aztán el is köszön Isqheától.*
- Azt hiszem ideje lesz búcsúzkodni. Nem szeretnélek bajba sodorni. Az istenek és a szellemek óvjanak téged!* Azzal szép öregesen elfordul és lassan a kikötő felé veszi az irányt. Eszébe se jutna, hogy talán Isq is vele tartana oda, hiszen Eeyr hívője biztosan nem akarna oda menni.*
* Isqhea inkább marad még egy kicsit a vízparton, hogy azt a növényt hajtsa. Az öreg vállat von és aztán felmászik a toronyba. Fent később csatlakozik hozzá az másik férfi, amikor éppen a Vérkertet nézi.*
- Az bizony. Borzasztó. A hely szellemei bizonyosan szenvednek, már amelyik még létezik. Olyan, mint egy nagy seb a földben. Átkozott egy hely, aminek nem is lenne szabad léteznie.* Az apóka rosszkedvűen fordul el, hogy aztán néhány pillanat múlva lefelé battyogjon a földszintre. Ott aztán a másikhoz fordul.*
- Nem kérlek rá, hogy gyere velem, mert én a most oda fogok menni. Egyszerűen muszáj saját szememmel látnom azt a helyet. Talán meggondolatlan dolog ez egy bolond vénembertől, de menni akarok.* Végig csordul pár könnycsepp is ráncos orcáján. Aztán el is köszön Isqheától.*
- Azt hiszem ideje lesz búcsúzkodni. Nem szeretnélek bajba sodorni. Az istenek és a szellemek óvjanak téged!* Azzal szép öregesen elfordul és lassan a kikötő felé veszi az irányt. Eszébe se jutna, hogy talán Isq is vele tartana oda, hiszen Eeyr hívője biztosan nem akarna oda menni.*
767. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:13:19
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:13:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 459
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 459
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
- Menj csak! Én még egyszer megpróbálom ott, a barna szikláknál! *int Isqeha az apónak, mert nem akarja elengedni sehogy sem a lehetőséget.
Egészen derékig begázol, odakint hagyva a zsákját, benne a 200 aranyával. Xungjao Yarhasi addig kedvére mászhat felfelé a Toronyban. .
Ilyenkor megszállottként próbálja kiszimatolni a keresett növény lelőhelyét, se lát, se hall.
De ezúttal sem jár sikerrel. Úgyhogy kissé kedveszegetten elindul ő is az apó után, felszedve a zsákot, a Toronyba. Ott találja meg az öreget, ahogy messzire néz, el a Kikötő felett.*
- Az a régi Tündérkert? *kérdezi maga is elámulva, szomorúan.*
- Kimmeri sokat mesélt róla. Borzasztó, hogy mi lett belőle.
- Menj csak! Én még egyszer megpróbálom ott, a barna szikláknál! *int Isqeha az apónak, mert nem akarja elengedni sehogy sem a lehetőséget.
Egészen derékig begázol, odakint hagyva a zsákját, benne a 200 aranyával. Xungjao Yarhasi addig kedvére mászhat felfelé a Toronyban. .
Ilyenkor megszállottként próbálja kiszimatolni a keresett növény lelőhelyét, se lát, se hall.
De ezúttal sem jár sikerrel. Úgyhogy kissé kedveszegetten elindul ő is az apó után, felszedve a zsákot, a Toronyba. Ott találja meg az öreget, ahogy messzire néz, el a Kikötő felett.*
- Az a régi Tündérkert? *kérdezi maga is elámulva, szomorúan.*
- Kimmeri sokat mesélt róla. Borzasztó, hogy mi lett belőle.
766. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:52:39
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:52:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
* Egy kis séta következik, de ez csekélység a város és a kikötő közötti távolsághoz képest. A világítótorony közelében már nincs annyi ember, de ettől függetlenül nincsenek egyedül. Sokan keresik fel ezt a helyet valamilyen céllal. Az öreg most csak gyönyörködni akar, majd a kilátásban fentről.*
- Meglepően tiszta és rendezett ez a hely. Nem is csodálom, hiszen fontos szerepet lát el a kikötő életében ez az épület.* Magyaráz az öreg, miközben megközelítik a karcsú épületet. Isqhea még most is azt a növényt kutatja. A szerzetes inkább az éppen gyakorlatozókat figyeli. Aztán már nem csak figyeli, hanem csatlakozik is hozzájuk egy kicsit. Legalább elüti az időt, amíg a másik füvészkedik. Isq vissza is tér, de csalódott nagyon. Az apóka abba is hagyja az edzést és vigasztalni kezdi.*
- Ha nincs most rá égetően szükséged, akkor nem is baj az, hogy nem találtad meg. Gyere inkább menjünk fel és nézzünk széjjel a tetejéről ennek a toronynak. A kikötő látványa lenyűgöző lehet onnan fentről.* Remélhetőleg a másik vele fog tartani a magasba. Egy kis lépcsőzés, de annyira nem vészes. Fent a tűz helye éppen csak parázslik, de hát most nem is kell, hogy égjen. Majd este lesz az fontos, hogy minden látszódjék.*
- Lenyűgöző!* Mondja elámulva az öreg, amikor a tenger végtelen kékje elé tárul. Percekig némán figyeli a kékséget. Mintha utoljára látná életében. Innen fentről egészen másként látszik minden.*
- A kikötőt is nézzem már meg ne csak a tengert.* Noszogatja magát, hogy aztán azt is megnézze magának. A hajók apró kis játékszereknek tűnnek innen fentről.*
- Az ember el se hinné, hogy azok valódiak. Olyanok innen, mint egy játékszer.* Arrébb a lakó épületek sorakoznak és a környék kocsmája a Rumos Rókalyuk. A maga módján ez is lenyűgöző, csakhogy van ott valami, ami az ember szemét bántja.*
- A Tündérkert.* Motyogja szomorúan, mert bizony a lila ködben úszó hajdani kert is idelátszik. Sejtelmesen gomolyog a köd most is, eltakarva mindent a szem elől, de egyben hívogatja is a figyelőt.*
- Menjünk innen! Nem akarom tovább nézni ezt az ocsmány ködöt!* Érződik, hogy szegény öreget nagyon felzaklatta a látvány. Egy pár pillanatig még visszatekint a tengerre, de aztán megindul lefelé. A köd meg tovább gomolyog a Vérkertben.*
* Egy kis séta következik, de ez csekélység a város és a kikötő közötti távolsághoz képest. A világítótorony közelében már nincs annyi ember, de ettől függetlenül nincsenek egyedül. Sokan keresik fel ezt a helyet valamilyen céllal. Az öreg most csak gyönyörködni akar, majd a kilátásban fentről.*
- Meglepően tiszta és rendezett ez a hely. Nem is csodálom, hiszen fontos szerepet lát el a kikötő életében ez az épület.* Magyaráz az öreg, miközben megközelítik a karcsú épületet. Isqhea még most is azt a növényt kutatja. A szerzetes inkább az éppen gyakorlatozókat figyeli. Aztán már nem csak figyeli, hanem csatlakozik is hozzájuk egy kicsit. Legalább elüti az időt, amíg a másik füvészkedik. Isq vissza is tér, de csalódott nagyon. Az apóka abba is hagyja az edzést és vigasztalni kezdi.*
- Ha nincs most rá égetően szükséged, akkor nem is baj az, hogy nem találtad meg. Gyere inkább menjünk fel és nézzünk széjjel a tetejéről ennek a toronynak. A kikötő látványa lenyűgöző lehet onnan fentről.* Remélhetőleg a másik vele fog tartani a magasba. Egy kis lépcsőzés, de annyira nem vészes. Fent a tűz helye éppen csak parázslik, de hát most nem is kell, hogy égjen. Majd este lesz az fontos, hogy minden látszódjék.*
- Lenyűgöző!* Mondja elámulva az öreg, amikor a tenger végtelen kékje elé tárul. Percekig némán figyeli a kékséget. Mintha utoljára látná életében. Innen fentről egészen másként látszik minden.*
- A kikötőt is nézzem már meg ne csak a tengert.* Noszogatja magát, hogy aztán azt is megnézze magának. A hajók apró kis játékszereknek tűnnek innen fentről.*
- Az ember el se hinné, hogy azok valódiak. Olyanok innen, mint egy játékszer.* Arrébb a lakó épületek sorakoznak és a környék kocsmája a Rumos Rókalyuk. A maga módján ez is lenyűgöző, csakhogy van ott valami, ami az ember szemét bántja.*
- A Tündérkert.* Motyogja szomorúan, mert bizony a lila ködben úszó hajdani kert is idelátszik. Sejtelmesen gomolyog a köd most is, eltakarva mindent a szem elől, de egyben hívogatja is a figyelőt.*
- Menjünk innen! Nem akarom tovább nézni ezt az ocsmány ködöt!* Érződik, hogy szegény öreget nagyon felzaklatta a látvány. Egy pár pillanatig még visszatekint a tengerre, de aztán megindul lefelé. A köd meg tovább gomolyog a Vérkertben.*
765. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:27:55
Üzenet elküldve: 2020-09-06 16:27:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 459
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 459
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
*A Torony egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk, ahogy egyre inkább maguk mögött hagyják a Kikötő zsivaját. Egyre kisebbek az épületek, egyre hangosabb a hullámverés zaja a sziklákon, egyre több az elhagyatott, korhadófélben lévő bárka vagy csónak, s egyre kevesebb élővel találkoznak.
Végül már csak a kopár sziklaplatón haladnak, amíg el nem érnek egészen az égnek nyúló, magányosan álló toronyig.
Odafenn még most is látszódnak az őrlángok, amik éjjelente az utat mutatják tengeren járóknak.
Néhány alak, a félvér meglepetésére, éppen edz vagy fegyverekkel gyakorlatozik a part menti vízbe nyúló sziklákon. ~Talán a parti őrséghez tartoznak.~ gondolja, de aztán rájön, hogy sokan járhatnak ide mások is, hogy háborítatlanul fejleszthessék a tudásukat.
De Isq nem ezért jött. Ha igaza volt a férfinak, a part menti sekélyebb részeken találhat dellion telepeket.*
- Körülnézek! *mondja az apónak, leereszkedve. Még jó, hogy tudja, körülbelül mit keressen, még ha szárított formában látta is a hatalmas leveleket.
De csalódnia kell. Elég hatalmas területet bejár, több helyütt is leereszkedik, és belegázol a vízbe, vagy a sziklák közé merészkedik, de még csak hasonlót sem lát, mint ami a piaci árusnál volt.*
- Hát, úgy néz ki, hazudott. *mondja az apónak, ahogy leül az egyik sziklára, de azért még nem adja fel. Persze nincsen meglepődve. Talán a férfi csak el akarta titkolni a lelőhelyet.*
*A Torony egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk, ahogy egyre inkább maguk mögött hagyják a Kikötő zsivaját. Egyre kisebbek az épületek, egyre hangosabb a hullámverés zaja a sziklákon, egyre több az elhagyatott, korhadófélben lévő bárka vagy csónak, s egyre kevesebb élővel találkoznak.
Végül már csak a kopár sziklaplatón haladnak, amíg el nem érnek egészen az égnek nyúló, magányosan álló toronyig.
Odafenn még most is látszódnak az őrlángok, amik éjjelente az utat mutatják tengeren járóknak.
Néhány alak, a félvér meglepetésére, éppen edz vagy fegyverekkel gyakorlatozik a part menti vízbe nyúló sziklákon. ~Talán a parti őrséghez tartoznak.~ gondolja, de aztán rájön, hogy sokan járhatnak ide mások is, hogy háborítatlanul fejleszthessék a tudásukat.
De Isq nem ezért jött. Ha igaza volt a férfinak, a part menti sekélyebb részeken találhat dellion telepeket.*
- Körülnézek! *mondja az apónak, leereszkedve. Még jó, hogy tudja, körülbelül mit keressen, még ha szárított formában látta is a hatalmas leveleket.
De csalódnia kell. Elég hatalmas területet bejár, több helyütt is leereszkedik, és belegázol a vízbe, vagy a sziklák közé merészkedik, de még csak hasonlót sem lát, mint ami a piaci árusnál volt.*
- Hát, úgy néz ki, hazudott. *mondja az apónak, ahogy leül az egyik sziklára, de azért még nem adja fel. Persze nincsen meglepődve. Talán a férfi csak el akarta titkolni a lelőhelyet.*
764. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-02 20:07:15
Üzenet elküldve: 2020-09-02 20:07:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus hibázik. Bár egy harcban van, hogy érdemes a miérteken gondolkozni, ha nem hoz döntést pillanatok alatt valaki, akkor az könnyen megfordíthatja az ütközés menetét. Nem gondolhatja meg magát a harcos, tehát nem is hezitálhat. Ha úgy dönt, nem kockáztat, és védekezik, akkor rögtön elkezdi figyelni a másikat, hogy hogyan, honnan fog támadni, és ha tervez támadni, akkor azonnal bele kell lendülnie.
Az meg sem fordul a fejében, hogy az elf a hiúsága miatt hezitál. És amaznak szerencséje is ez, ugyanis ha nem így lenne, esélyesen meggondolná, hogy meg akarja-e könnyíteni a másik dolgát.
Így már támad is, lendül a fegyver, és tanítványa megfelelő döntést hoz. Bár lehetséges az ilyesfajta támadások elől is kitérni, jelentősen nehezebb, mint egyszerűen kivédeni őket. Így fa fán csattan, és bár beleremeg mindkettő fegyver, illetve a védő karja is, de kárt senkiben nem okoz.
És már érkezik is a következő a másik irányból, továbbra is horizontálisan. Frandr továbbra is halad ellenfele felé, és nem hagyja, hogy az fellélegezzen. Ez a támadás sem más, mint az előző, így a kivédése sem valószínű, hogy bonyolultabb lesz.
Ám ha ezt is ugyanúgy védi ki a másik, mint az előzőt, vagy esetleg nem is védené ki, észreveheti az újabb problémát. Frandr kezd belelendülni a dologba, és ezt a csapását is rögtön egy újabb hasonló követi. Az elf lassan valószínűleg hátrálni is kényszerülhet, ugyanis vészesen csökken a távolság kettejük között.
Csak rajta múlik, hogy felismeri-e, amit a harcos csinál. Látván, hogy szinte veszélytelenül támadhat, védekezésre igyekszik kényszeríteni Aldomeust, és egyelőre nem is mond semmit, amivel megkönnyíthetné a másik dolgát. Viszont sokat mond a terveiről az, hogy újra emeli fegyverét, és még mindig az elf felé halad.*
~Nézzük, rájössz-e magadtól is.~
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.09.02 20:10:31
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus hibázik. Bár egy harcban van, hogy érdemes a miérteken gondolkozni, ha nem hoz döntést pillanatok alatt valaki, akkor az könnyen megfordíthatja az ütközés menetét. Nem gondolhatja meg magát a harcos, tehát nem is hezitálhat. Ha úgy dönt, nem kockáztat, és védekezik, akkor rögtön elkezdi figyelni a másikat, hogy hogyan, honnan fog támadni, és ha tervez támadni, akkor azonnal bele kell lendülnie.
Az meg sem fordul a fejében, hogy az elf a hiúsága miatt hezitál. És amaznak szerencséje is ez, ugyanis ha nem így lenne, esélyesen meggondolná, hogy meg akarja-e könnyíteni a másik dolgát.
Így már támad is, lendül a fegyver, és tanítványa megfelelő döntést hoz. Bár lehetséges az ilyesfajta támadások elől is kitérni, jelentősen nehezebb, mint egyszerűen kivédeni őket. Így fa fán csattan, és bár beleremeg mindkettő fegyver, illetve a védő karja is, de kárt senkiben nem okoz.
És már érkezik is a következő a másik irányból, továbbra is horizontálisan. Frandr továbbra is halad ellenfele felé, és nem hagyja, hogy az fellélegezzen. Ez a támadás sem más, mint az előző, így a kivédése sem valószínű, hogy bonyolultabb lesz.
Ám ha ezt is ugyanúgy védi ki a másik, mint az előzőt, vagy esetleg nem is védené ki, észreveheti az újabb problémát. Frandr kezd belelendülni a dologba, és ezt a csapását is rögtön egy újabb hasonló követi. Az elf lassan valószínűleg hátrálni is kényszerülhet, ugyanis vészesen csökken a távolság kettejük között.
Csak rajta múlik, hogy felismeri-e, amit a harcos csinál. Látván, hogy szinte veszélytelenül támadhat, védekezésre igyekszik kényszeríteni Aldomeust, és egyelőre nem is mond semmit, amivel megkönnyíthetné a másik dolgát. Viszont sokat mond a terveiről az, hogy újra emeli fegyverét, és még mindig az elf felé halad.*
~Nézzük, rájössz-e magadtól is.~
A hozzászólás írója (Frandr'd Gruad) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.09.02 20:10:31
763. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-02 17:47:42
Üzenet elküldve: 2020-09-02 17:47:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*A szemfüles elf persze észreveszi a tettetett hezitálást, érti is miértjét, de azért némiképp sérti büszkeségét, hogy a másik ennyire megjátssza magát. Persze eddig is tudta, hogy Frandr jócskán visszavesz saját képességeiből, ép eszével érti is ennek okát, hiszen mégis csak kezdő. De nem tehet róla, kissé elviselhetetlen személyiségének része ez a fajta gőg, és túlzott versenyszellem, hogy mindennél és mindenkinél jobb legyen. S ez a pár pillanatnyi sértődött fortyogás elég is arra, hogy tálcán kínált előnye elússzon, s ellenfele már támad is. Aldoban csak ekkor tudatosul, mennyire elbaltázta a lehetőségét, saját gyerekessége miatt. Észrevette, igen, ezúttal nem azzal volt a baj, hogy ne látta volna át a helyzetet. De tett helyett inkább utat engedett büszke, csökönyös énjének, s tudja nagyon jól, hogy egy csatatéren valószínű ezek lettek volna az utolsó gondolatai.*
~Na, ezt jól megcsináltam.~
*Hamar visszanyeri viszont az imént elvesztett hidegvérét, s bár az előbbi vizsgán csúfosan megbukhatott, a mostaniból megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni. Ez a támadás viszont gyorsabbnak és erősebbnek hat, mint az előző gyakorlatok, nem beszélve arról, hogy Frandr vészjóslóan közelít felé mindeközben. Így Aldo, mivel nem igazán lát utat a kitérésre, a kezdők módszerét választja a védekezésre, stabilan rámarkol botjára, s a támadó fegyver útjába helyezi, hogy azok nagy csattanással találkozzanak. Érzi az ütés erejét, bizony fájt volna, ha testét éri, mert még így is beleremegnek karjai a hárításba.
Miután efféle nem túl elegáns módon kivédte a harcos támadását, kérdően tekint rá, várva a további észrevételeket, kritikákat, tanácsokat.*
//Frandr//
*A szemfüles elf persze észreveszi a tettetett hezitálást, érti is miértjét, de azért némiképp sérti büszkeségét, hogy a másik ennyire megjátssza magát. Persze eddig is tudta, hogy Frandr jócskán visszavesz saját képességeiből, ép eszével érti is ennek okát, hiszen mégis csak kezdő. De nem tehet róla, kissé elviselhetetlen személyiségének része ez a fajta gőg, és túlzott versenyszellem, hogy mindennél és mindenkinél jobb legyen. S ez a pár pillanatnyi sértődött fortyogás elég is arra, hogy tálcán kínált előnye elússzon, s ellenfele már támad is. Aldoban csak ekkor tudatosul, mennyire elbaltázta a lehetőségét, saját gyerekessége miatt. Észrevette, igen, ezúttal nem azzal volt a baj, hogy ne látta volna át a helyzetet. De tett helyett inkább utat engedett büszke, csökönyös énjének, s tudja nagyon jól, hogy egy csatatéren valószínű ezek lettek volna az utolsó gondolatai.*
~Na, ezt jól megcsináltam.~
*Hamar visszanyeri viszont az imént elvesztett hidegvérét, s bár az előbbi vizsgán csúfosan megbukhatott, a mostaniból megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni. Ez a támadás viszont gyorsabbnak és erősebbnek hat, mint az előző gyakorlatok, nem beszélve arról, hogy Frandr vészjóslóan közelít felé mindeközben. Így Aldo, mivel nem igazán lát utat a kitérésre, a kezdők módszerét választja a védekezésre, stabilan rámarkol botjára, s a támadó fegyver útjába helyezi, hogy azok nagy csattanással találkozzanak. Érzi az ütés erejét, bizony fájt volna, ha testét éri, mert még így is beleremegnek karjai a hárításba.
Miután efféle nem túl elegáns módon kivédte a harcos támadását, kérdően tekint rá, várva a további észrevételeket, kritikákat, tanácsokat.*
762. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:38:17
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:38:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 510
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Vég és kezdet - zárás//
*Különös érzés itt állnia ismét a szirtek fölött, mint egykoron azon az estén, mikor névtelenül, ismeretlenül rótta a kikötő kopott utcáit, s Érméjével döntötte el, hol gyűjtsön aznap új barátokat. Sosem gondolta, hogy ennyire élménydús, hatalommal vegyülő élet elébe néz, s hogy ennyire hirtelen ér aztán véget az egész. No persze csak ezen a vidéken.
A Sellőházat elhagyva még tett egy kitérőt kis titkos viskója felé, hol az egykori "szabónő" készletei porosodtak, s átöltözött. Pontosabban vissza. Maga mögött hagyta az úrias öltözetet, a drága kelmét, s magát is meglepte vele, mennyire kényelmesnek találta a régi ruhákat. Sokkal egyszerűbb volt akkor minden, gyakran áhította a névtelenség békéjét azóta, s most furcsa csend költözik lelkébe, hogy végre itt van, fülében elnémult a mulató zsivaja. Felelősségeit leadta másnak, legalábbis azokat, melyeket itt vett a vállára. A küldetés tulajdonképpen jobban sikerült, mint azt gondolták volna, annál inkább furcsa most itt hagyni mindent, s a régi hazában szembeszállni a riválisokkal, kik elől új fészket építeni érkeztek.
Itt senki nem fogja főnökasszonynak hívni többé. Itt senki nem vár tőle fontos döntéseket, csak cselekvést és engedelmességet. Lénye körül elhalványul a félelemszínezetű tisztelet burka, itt már egyszerűen csak egy végrehajtó lesz, ki mindent megtesz, amit mondanak neki. Lova, mire időközben szert tett, ugyan vele tart, de már csak eszközök lesznek mindketten. Bársonyéj neve elhalványul, egy lesz a hátasok közül, melyen történetesen pont ő fog utazni egyelőre, de könnyen feláldozzák, ha úgy hozza a szükség. Ebben a világban nem szabad ragaszkodni semmihez. Mintha csak megérezne valamit, a hátas horkant egyet, s Zammiria puhán megsimogatja a fejét. Az arcán viszont nem tükröződik lágyság, semleges vonások mögött zárja el lelkét a mások iránti ragaszkodástól. Szeme a csuklya alól a sötétben mozgó ismerős alakok felé villan, száját összeszorítja. Nosztalgikus gondolatai tovatűnnek, vállai megereszkednek, a veszélyérzet végigzubog ereiben, s élénkebbé teszi. Sejtelmes mosoly mögé bújik, teste lágy vonalban hajlik, ahogy mozdul feléjük, a lovat kantáron vezetve. A régi, titokzatos Zammiria simulékonysága újjáéled, hiszen ez túlélésének záloga is. Tulajdonképpen egy része mindig hiányolta ezt az életet. Gyorsan építi vissza a régi szerepet, s míg a hajó felé igyekeznek, zsebében érintve az Érmét találgatja, vajon ki lesz az első célpontja Pirtianesben, s milyen feladattal. Vajon édes nektárjával bódít majd a Liliom? Vagy színre lép a Vadász...*
*Különös érzés itt állnia ismét a szirtek fölött, mint egykoron azon az estén, mikor névtelenül, ismeretlenül rótta a kikötő kopott utcáit, s Érméjével döntötte el, hol gyűjtsön aznap új barátokat. Sosem gondolta, hogy ennyire élménydús, hatalommal vegyülő élet elébe néz, s hogy ennyire hirtelen ér aztán véget az egész. No persze csak ezen a vidéken.
A Sellőházat elhagyva még tett egy kitérőt kis titkos viskója felé, hol az egykori "szabónő" készletei porosodtak, s átöltözött. Pontosabban vissza. Maga mögött hagyta az úrias öltözetet, a drága kelmét, s magát is meglepte vele, mennyire kényelmesnek találta a régi ruhákat. Sokkal egyszerűbb volt akkor minden, gyakran áhította a névtelenség békéjét azóta, s most furcsa csend költözik lelkébe, hogy végre itt van, fülében elnémult a mulató zsivaja. Felelősségeit leadta másnak, legalábbis azokat, melyeket itt vett a vállára. A küldetés tulajdonképpen jobban sikerült, mint azt gondolták volna, annál inkább furcsa most itt hagyni mindent, s a régi hazában szembeszállni a riválisokkal, kik elől új fészket építeni érkeztek.
Itt senki nem fogja főnökasszonynak hívni többé. Itt senki nem vár tőle fontos döntéseket, csak cselekvést és engedelmességet. Lénye körül elhalványul a félelemszínezetű tisztelet burka, itt már egyszerűen csak egy végrehajtó lesz, ki mindent megtesz, amit mondanak neki. Lova, mire időközben szert tett, ugyan vele tart, de már csak eszközök lesznek mindketten. Bársonyéj neve elhalványul, egy lesz a hátasok közül, melyen történetesen pont ő fog utazni egyelőre, de könnyen feláldozzák, ha úgy hozza a szükség. Ebben a világban nem szabad ragaszkodni semmihez. Mintha csak megérezne valamit, a hátas horkant egyet, s Zammiria puhán megsimogatja a fejét. Az arcán viszont nem tükröződik lágyság, semleges vonások mögött zárja el lelkét a mások iránti ragaszkodástól. Szeme a csuklya alól a sötétben mozgó ismerős alakok felé villan, száját összeszorítja. Nosztalgikus gondolatai tovatűnnek, vállai megereszkednek, a veszélyérzet végigzubog ereiben, s élénkebbé teszi. Sejtelmes mosoly mögé bújik, teste lágy vonalban hajlik, ahogy mozdul feléjük, a lovat kantáron vezetve. A régi, titokzatos Zammiria simulékonysága újjáéled, hiszen ez túlélésének záloga is. Tulajdonképpen egy része mindig hiányolta ezt az életet. Gyorsan építi vissza a régi szerepet, s míg a hajó felé igyekeznek, zsebében érintve az Érmét találgatja, vajon ki lesz az első célpontja Pirtianesben, s milyen feladattal. Vajon édes nektárjával bódít majd a Liliom? Vagy színre lép a Vadász...*
761. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:10:32
Üzenet elküldve: 2020-08-25 17:10:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Ahogy étkeznek, Frandr észreveszi, hogy a vele szemben ülő férfi a haját nézi, és mintha arra készülne, hogy feltegyen egy kérdést. Nem hibáztatná, ha így tenne, kevesen tudják megállni a kíváncsiskodást, ha pár percnél több időt töltenek a társaságában. Ám végül végig csöndben ebédelnek, amiért valamilyen szinten hálás is a harcos.
Úgy tűnik, hasznos volt a pihenő, legalábbis bár csak evett egy keveset és pár percig egy helyben ült, már ettől is sokkal frissebbnek tűnik tanítványa. Már elsőre helyes állásba kerül, amit Frandr egy biccentéssel jutalmaz.
Ezt szorosan követi egy csapás, ám Aldomeus fel van készülve, és Frandrnek úgy tűnik, hogy ezúttal tökéletesen akarja végrehajtani a mozdulatot. Bár ez természetesen nem sikerül, még egy darabig nem is fog, a célt remekül eléri. Bár titkolja, nem számított volna arra, hogy ilyen gyorsan eljutnak idáig.*
~Biztos az a híres elf ügyesség.~
*Gondolja magában. Feltűnően, talán picit el is túlozva hezitál annak hatására, hogy az elf ütése betalált. Közben magában reménykedik, hogy amaznak lesz elég esze kihasználni ezt a lehetőséget.
Ám ez a hezitáció bár egy valódi csatamezőn egy örökkévalóságnak számíthatna, itt valójában könnyen lehet annak látni, ami: egy fél másodpercnyi tettetett összezavartság, amit egy újabb támadás követ, ha Aldomeus nem elég magabiztos, hogy kihasználja az előnyét.
Frandr viszont a maga részéről teljesen csöndben van, egy hang nem hagyja el az ajkát. Ha az elf magától nem jön rá, hogy mikor kell támadnia, és mikor nem biztonságos már, most már nem fogja kisegíteni tanácsokkal.
Letelt az a fél másodperc, és érkezik az újabb megpróbáltatás, ha amaz nem próbálta meg a saját kezéhez ragadni a kezdeményezést. Egy széles ívű, balról jobbra irányuló csapást indít a botjával, miközben gyorsan halad Aldomeus felé. Ebben is van erő rendesen, és csökkentette tanítványa mozgásterét is, így a kivédéséhez vagy kreatívnak kell lennie, vagy muszáj lesz visszatérnie az alapokhoz.*
~Eddig még nem adtál okot panaszra, kölyök, szóval ne most baszd el!~
*Attól függetlenül, hogy sikeres-e a támadása, már rögtön emeli is a fegyverét, hogy folytassa az offenzívát.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Ahogy étkeznek, Frandr észreveszi, hogy a vele szemben ülő férfi a haját nézi, és mintha arra készülne, hogy feltegyen egy kérdést. Nem hibáztatná, ha így tenne, kevesen tudják megállni a kíváncsiskodást, ha pár percnél több időt töltenek a társaságában. Ám végül végig csöndben ebédelnek, amiért valamilyen szinten hálás is a harcos.
Úgy tűnik, hasznos volt a pihenő, legalábbis bár csak evett egy keveset és pár percig egy helyben ült, már ettől is sokkal frissebbnek tűnik tanítványa. Már elsőre helyes állásba kerül, amit Frandr egy biccentéssel jutalmaz.
Ezt szorosan követi egy csapás, ám Aldomeus fel van készülve, és Frandrnek úgy tűnik, hogy ezúttal tökéletesen akarja végrehajtani a mozdulatot. Bár ez természetesen nem sikerül, még egy darabig nem is fog, a célt remekül eléri. Bár titkolja, nem számított volna arra, hogy ilyen gyorsan eljutnak idáig.*
~Biztos az a híres elf ügyesség.~
*Gondolja magában. Feltűnően, talán picit el is túlozva hezitál annak hatására, hogy az elf ütése betalált. Közben magában reménykedik, hogy amaznak lesz elég esze kihasználni ezt a lehetőséget.
Ám ez a hezitáció bár egy valódi csatamezőn egy örökkévalóságnak számíthatna, itt valójában könnyen lehet annak látni, ami: egy fél másodpercnyi tettetett összezavartság, amit egy újabb támadás követ, ha Aldomeus nem elég magabiztos, hogy kihasználja az előnyét.
Frandr viszont a maga részéről teljesen csöndben van, egy hang nem hagyja el az ajkát. Ha az elf magától nem jön rá, hogy mikor kell támadnia, és mikor nem biztonságos már, most már nem fogja kisegíteni tanácsokkal.
Letelt az a fél másodperc, és érkezik az újabb megpróbáltatás, ha amaz nem próbálta meg a saját kezéhez ragadni a kezdeményezést. Egy széles ívű, balról jobbra irányuló csapást indít a botjával, miközben gyorsan halad Aldomeus felé. Ebben is van erő rendesen, és csökkentette tanítványa mozgásterét is, így a kivédéséhez vagy kreatívnak kell lennie, vagy muszáj lesz visszatérnie az alapokhoz.*
~Eddig még nem adtál okot panaszra, kölyök, szóval ne most baszd el!~
*Attól függetlenül, hogy sikeres-e a támadása, már rögtön emeli is a fegyverét, hogy folytassa az offenzívát.*
760. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-24 01:07:49
Üzenet elküldve: 2020-08-24 01:07:49
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Sok mindent lehet mondani az elfre, de azt nem, hogy hamar feladna bármit is, amiben egykor ő döntött. Ezt nem engedné a túlzott büszkesége, ami ilyenkor még hasznára is válik. Márpedig ez a rövid edzés az ő döntése volt, s akármennyire is elege van az unalomig ismételt mozdulatokból, valahol mélyen mégis csak érzi, hogy ez az új tudás még bizony hasznára lesz. Ezért nem is panaszkodik, nem nyafog, nem fájlalja hangosan enyhén sajgó tagjait. Kicsit úgy érzi, magának okozta mindezt, s ha már így történt, csendben meg kell ennie a saját levesét.
Miközben elfogyasztja az utolsó szelet kenyeret is, feltűnik neki, hogy Frandr haja már megint egészen más színekben pompázik. Nem tagadhatja, furdalja a kíváncsiság az oldalát rendesen, s a falat lenyelése után szóra is nyitja a száját, hogy kérdezzen valamit, de végül csak egy mély levegőt vesz, s be is csukja ajkait. Amikor először kérdezte a hajáról a harcost, tömör és lényegre törő válaszaival mintha arra akart volna utalni, hogy meglehetősen unja ezt a témát. Bizonyára sokan zaklatták hasonló kérdésekkel, s csakugyan kimerítő lehet a századik kíváncsiskodónak is elszajkózni ugyanazt a választ. Aldo így hát ezúttal néma marad, nem kíván beállni az idegesítő kérdezgetők sorjába. Inkább összepakol, s ahogy látja, hogy Frandr végzett, ő is felpattan, látszólag készen állva a folytatásra.*
- Rendben.
*Csupán ezzel az egyszerű szóval tudatja, hogy megértette a feladatot, s két kezével meg is ragadja a gyakorlóbotot. Készen áll, frissen, pihentebben, s igyekszik felvenni a megfelelő állást. Amint úgy érzi, egész jól sikerült elhelyezkednie, már érkezik is a hirtelen, némiképp váratlan támadás. Az elf pedig, habár azért összeszorul a gyomra, s a szíve is jobban megdobban, ezúttal időben reagál, méghozzá az oly nagyon begyakorolt mozdulatsorral. Mintha lábai ösztönösen mozdulnának, enyhén jobbra lép, fegyverével pedig eltéríti az érkező csapást. S bár valószínű a harcoshoz képest még mindig túl lassan, de saját magához képest elég jó sebességgel vissza is támad, szintén a tanult módon. S ütése akár betalál, akár nem, mindenképp elönti valami gyenge diadalmámor, hiszen most valóban azt érzi, eljutott valahová. S egyszeriben meg is érti Frandr ki nem mondott érveit az edzés menete mellett, talán még egy fokkal jobban is tiszteli. Ez az ember valóban tudja, mit csinál, hiszen Aldo először hiszi el, hogy tényleg nem reménytelen eset fegyverforgatás terén, csak hát az edző személyisége legalább olyan fontos a tanuláshoz, mint maga a diák.*
//Frandr//
*Sok mindent lehet mondani az elfre, de azt nem, hogy hamar feladna bármit is, amiben egykor ő döntött. Ezt nem engedné a túlzott büszkesége, ami ilyenkor még hasznára is válik. Márpedig ez a rövid edzés az ő döntése volt, s akármennyire is elege van az unalomig ismételt mozdulatokból, valahol mélyen mégis csak érzi, hogy ez az új tudás még bizony hasznára lesz. Ezért nem is panaszkodik, nem nyafog, nem fájlalja hangosan enyhén sajgó tagjait. Kicsit úgy érzi, magának okozta mindezt, s ha már így történt, csendben meg kell ennie a saját levesét.
Miközben elfogyasztja az utolsó szelet kenyeret is, feltűnik neki, hogy Frandr haja már megint egészen más színekben pompázik. Nem tagadhatja, furdalja a kíváncsiság az oldalát rendesen, s a falat lenyelése után szóra is nyitja a száját, hogy kérdezzen valamit, de végül csak egy mély levegőt vesz, s be is csukja ajkait. Amikor először kérdezte a hajáról a harcost, tömör és lényegre törő válaszaival mintha arra akart volna utalni, hogy meglehetősen unja ezt a témát. Bizonyára sokan zaklatták hasonló kérdésekkel, s csakugyan kimerítő lehet a századik kíváncsiskodónak is elszajkózni ugyanazt a választ. Aldo így hát ezúttal néma marad, nem kíván beállni az idegesítő kérdezgetők sorjába. Inkább összepakol, s ahogy látja, hogy Frandr végzett, ő is felpattan, látszólag készen állva a folytatásra.*
- Rendben.
*Csupán ezzel az egyszerű szóval tudatja, hogy megértette a feladatot, s két kezével meg is ragadja a gyakorlóbotot. Készen áll, frissen, pihentebben, s igyekszik felvenni a megfelelő állást. Amint úgy érzi, egész jól sikerült elhelyezkednie, már érkezik is a hirtelen, némiképp váratlan támadás. Az elf pedig, habár azért összeszorul a gyomra, s a szíve is jobban megdobban, ezúttal időben reagál, méghozzá az oly nagyon begyakorolt mozdulatsorral. Mintha lábai ösztönösen mozdulnának, enyhén jobbra lép, fegyverével pedig eltéríti az érkező csapást. S bár valószínű a harcoshoz képest még mindig túl lassan, de saját magához képest elég jó sebességgel vissza is támad, szintén a tanult módon. S ütése akár betalál, akár nem, mindenképp elönti valami gyenge diadalmámor, hiszen most valóban azt érzi, eljutott valahová. S egyszeriben meg is érti Frandr ki nem mondott érveit az edzés menete mellett, talán még egy fokkal jobban is tiszteli. Ez az ember valóban tudja, mit csinál, hiszen Aldo először hiszi el, hogy tényleg nem reménytelen eset fegyverforgatás terén, csak hát az edző személyisége legalább olyan fontos a tanuláshoz, mint maga a diák.*
759. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-17 21:46:12
Üzenet elküldve: 2020-08-17 21:46:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Érdemes lehet tudni Frandrről, hogy meglehetősen praktikus ember. Rengetegszer, rengeteg különféle tanítvánnyal megcsinálta már azt, amit most Aldomeussal tesz. És egy idő után eljutott arra a következtetésre, hogy ha egy újonc túl gyorsan túl hosszúra akarja növeszteni a szarvát, akkor az magától is letörik. Ilyenkor nincs szükség arra, hogy ő külön tegyen valamit.
Ám azzal is tisztában van, hogy jelenleg sokkal kevesebb idővel dolgozhat, mint általában. Most nem teheti meg azt, hogy kivárja, amíg saját kárán, magától rájön az elf, hogy mit és miért csinál rosszul, hanem nemes egyszerűséggel el kell mondania, hogy a helyes technika elsajátítása se maradjon el.
A hirtelen jövő csapása tehát egy meglehetősen hatékony kompromisszum, és az elf reakciójából ítélve úgy néz ki, hogy bár Frandr távolról sem a szavak és a viták mestere, egy jól elhelyezett botütéssel mégis retorikai sikert ért el.
Ezután már sokkal éberebben védekezik amaz, és sokkal nagyobb sikerrel is teszi, mintha kimaradt volna az a pár percnyi lassú gyakorlás.
Bár nem említi meg, de tisztelni tudja a másikban azt, hogy az egész edzést egyetlen panaszos szó nélkül végigcsinálja. Túlzás lenne azt állítani, hogy Frandr nem kíméli a fájdalomtól, és valamennyire folyamatosan számít arra, hogy az elf egy erősebb ütés után feladja a gyakorlást, viszont ez egyáltalán nem történik meg.
Ezen kívül fejlődik is. Egyre gyakoriabbak a sikeres védések, és a visszatámadásokat is egyre ritkábban rontja el. Megenged magának egy félmosolyt, hiszen ez is egy élmény, valamennyi nosztalgiával vegyítve, ahogy látja a javulást a másik mozdulataiban.
A megkönnyebbülést könnyű észrevenni a másik arcán, amikor pihenőre kerül a sor. Egy mosollyal nyugtázza a dolgot, majd hozzálát az ebédjéhez. Észre lehet venni, hogy a fejszőrzete a szokásos barna helyett most már szép lassan elért egy szalmaszőke színt. Úgy tűnik, meghozta a harcos hangulatát a gyakorlás.
Miután mindketten befejezték az ebédjüket, még pár percig nem tér vissza az edzéshez. Ha a másik nem töri meg a csöndet, akkor ő sem szólal meg, azt nézi egy darabig, ahogy a hullámok ostromolják a partot. Majd szép lassan feltápászkodik, a botját használva támasztéknak.*
-Mielőtt áttérünk a többi fegyverre, tartani fogunk egy gyakorlóharcot. Hasznosítsd, amit megtanultál, nincsenek elvárások. Megtámadtak az erdő közepén, és életben akarsz maradni, ártalmatlanítani akarod a támadót.
*Már harcállásban van, mire befejezi a mondatot, és a testbeszédéből és a hangsúlyából érezni lehet, hogy nem fogja kímélni a tanítványát. Bár nem úgy fog harcolni, mint ahogy akkor tenné, ha tényleges tétje is lenne a dolognak (hiszen akkor Aldomeusnak esélye sem lenne), de ha amaz fel akar tudni lélegezni a harc közben, akkor azért mindenképp meg kell majd dolgoznia.
Ezeket az elveket követve körülbelül másfél másodpercet hagy az elfnek, hogy felfogja, Frandr mit mondott, majd akcióba is lendül.
Hirtelen megindul az elf felé, mintha csak bokrok közül ugrana elő meglepetésszerű támadást indítani, ütésre emelve a botját, majd ha elég közel ért a másikhoz, le is sújt. Ez az ütés már talán ki is ugraszthatja az elf bal vállát, ha amaz nem vigyáz.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Érdemes lehet tudni Frandrről, hogy meglehetősen praktikus ember. Rengetegszer, rengeteg különféle tanítvánnyal megcsinálta már azt, amit most Aldomeussal tesz. És egy idő után eljutott arra a következtetésre, hogy ha egy újonc túl gyorsan túl hosszúra akarja növeszteni a szarvát, akkor az magától is letörik. Ilyenkor nincs szükség arra, hogy ő külön tegyen valamit.
Ám azzal is tisztában van, hogy jelenleg sokkal kevesebb idővel dolgozhat, mint általában. Most nem teheti meg azt, hogy kivárja, amíg saját kárán, magától rájön az elf, hogy mit és miért csinál rosszul, hanem nemes egyszerűséggel el kell mondania, hogy a helyes technika elsajátítása se maradjon el.
A hirtelen jövő csapása tehát egy meglehetősen hatékony kompromisszum, és az elf reakciójából ítélve úgy néz ki, hogy bár Frandr távolról sem a szavak és a viták mestere, egy jól elhelyezett botütéssel mégis retorikai sikert ért el.
Ezután már sokkal éberebben védekezik amaz, és sokkal nagyobb sikerrel is teszi, mintha kimaradt volna az a pár percnyi lassú gyakorlás.
Bár nem említi meg, de tisztelni tudja a másikban azt, hogy az egész edzést egyetlen panaszos szó nélkül végigcsinálja. Túlzás lenne azt állítani, hogy Frandr nem kíméli a fájdalomtól, és valamennyire folyamatosan számít arra, hogy az elf egy erősebb ütés után feladja a gyakorlást, viszont ez egyáltalán nem történik meg.
Ezen kívül fejlődik is. Egyre gyakoriabbak a sikeres védések, és a visszatámadásokat is egyre ritkábban rontja el. Megenged magának egy félmosolyt, hiszen ez is egy élmény, valamennyi nosztalgiával vegyítve, ahogy látja a javulást a másik mozdulataiban.
A megkönnyebbülést könnyű észrevenni a másik arcán, amikor pihenőre kerül a sor. Egy mosollyal nyugtázza a dolgot, majd hozzálát az ebédjéhez. Észre lehet venni, hogy a fejszőrzete a szokásos barna helyett most már szép lassan elért egy szalmaszőke színt. Úgy tűnik, meghozta a harcos hangulatát a gyakorlás.
Miután mindketten befejezték az ebédjüket, még pár percig nem tér vissza az edzéshez. Ha a másik nem töri meg a csöndet, akkor ő sem szólal meg, azt nézi egy darabig, ahogy a hullámok ostromolják a partot. Majd szép lassan feltápászkodik, a botját használva támasztéknak.*
-Mielőtt áttérünk a többi fegyverre, tartani fogunk egy gyakorlóharcot. Hasznosítsd, amit megtanultál, nincsenek elvárások. Megtámadtak az erdő közepén, és életben akarsz maradni, ártalmatlanítani akarod a támadót.
*Már harcállásban van, mire befejezi a mondatot, és a testbeszédéből és a hangsúlyából érezni lehet, hogy nem fogja kímélni a tanítványát. Bár nem úgy fog harcolni, mint ahogy akkor tenné, ha tényleges tétje is lenne a dolognak (hiszen akkor Aldomeusnak esélye sem lenne), de ha amaz fel akar tudni lélegezni a harc közben, akkor azért mindenképp meg kell majd dolgoznia.
Ezeket az elveket követve körülbelül másfél másodpercet hagy az elfnek, hogy felfogja, Frandr mit mondott, majd akcióba is lendül.
Hirtelen megindul az elf felé, mintha csak bokrok közül ugrana elő meglepetésszerű támadást indítani, ütésre emelve a botját, majd ha elég közel ért a másikhoz, le is sújt. Ez az ütés már talán ki is ugraszthatja az elf bal vállát, ha amaz nem vigyáz.*
758. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-16 15:54:03
Üzenet elküldve: 2020-08-16 15:54:03
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Nem veszi figyelembe Frandr enyhe rosszallását, amivel az elf türelmetlenségét nyugtázza. Úgy érzi, teljesen jogosan mondta, amit, s tényleg készen áll tovább lépni. S bár valószínű, hogy a tapasztaltabb harcosnak van igaza ebben a szituációban, ezt Aldo a világért sem ismerné be, s halk, unott sóhajjal reagál a további lassú ismétlésre. Miközben pedig egyre gépiesebben véd és támad, gondolatai már rég máshol járnak, sokkal érdekesebb tájakon. Észre sem veszi, hogy egyre kevésbé kell koncentrálnia, nem tűnik fel neki, hogy pont azt csinálja, amit a harcos várt tőle. Csak fortyog magában, sajnálja a szerinte feleslegesen elvesztegetett időt.
Csendes sértődöttségéből Frandr meglepetésszerű csapása rázza vissza a valóságba, ami bár nagyon hasonlít módjában az eddig gyakoroltakhoz, mégis váratlan, és gyors. Az elf pedig félig tudattalan hárít, bár mozdulata kevésbé hasonlít a gyakorlott technikához. S meglepetését demonstrálja továbbá, hogy a visszatámadás is elmarad, s pár másodpercig földbe gyökerezett lábbal, csodálkozva mered a másikra.*
~Gyakorlás nélkül nincs siker...~
*Fejezi be magában a mondatot, kissé gúnyos és keserű szájízzel. Ha csak félig is, de ismét kudarcot vallott, s egója nagyobbnak bizonyult tehetségénél. Mestere pedig alighanem észrevette ezt, s ki is használta a lehetőséget, hogy letörje a nyugtalan tanítvány szarvát.
Sok ideje viszont nem marad a búslakodásra, mert folytatódik a kemény edzés, s már záporoznak is az ütések, sok különböző irányból. Aldo pedig eleinte azt sem tudja, hova, merre figyeljen, s gyenge próbálkozásai céltalan hadonászásnak hatnak. Szerencsére az ütések nem annyira fájdalmasak, hogy ne tudná összeszedni magát a hosszúéletű, s a következőekben igyekszik minél jobban hárítani a beérkező csapásokat. Mindet még így sem sikerül, de határozottan jobban teljesít, a tanult technikákkal igyekszik védeni magát. Bár így is becsúszik néhány találat, ügyel arra, hogy ez ne szegje kedvét, s ne essen ki a lendületből, így a következő pár ütést egész jól ki tudja védeni. Kezdi közben érteni, miért is annyira jó motiváció a fájdalom.
A pihenő hallatán viszont hálásan pillant Frandrra. Alighanem megérezte a másik, hogy Aldo, bár igyekszik nem kimutatni, rendesen elfáradt, de természetesen ő nem kért volna szünetet. Büszkesége nem engedi.
Botját maga mellé dobva követi Frandr példáját, s ő maga is iszik pár kortyot. Majd éhesen korgó gyomrára felfigyelve kis táskájához nyúl, amelyben a szállított áru mellett akad pár szelet kenyér, és egy darab sajt. Reggel nem volt kedve megenni, mert még hadban állt a gyomrával. Most viszont jó ízűen lát neki.*
- Jó étvágyat.
*Kimerültségét jelzi továbbá szokatlan fukarsága a szavak terén. Máskor egyből beszédbe elegyedik mindenféle idegennel, most viszont a legnagyobb csendben eszik és iszik.*
//Frandr//
*Nem veszi figyelembe Frandr enyhe rosszallását, amivel az elf türelmetlenségét nyugtázza. Úgy érzi, teljesen jogosan mondta, amit, s tényleg készen áll tovább lépni. S bár valószínű, hogy a tapasztaltabb harcosnak van igaza ebben a szituációban, ezt Aldo a világért sem ismerné be, s halk, unott sóhajjal reagál a további lassú ismétlésre. Miközben pedig egyre gépiesebben véd és támad, gondolatai már rég máshol járnak, sokkal érdekesebb tájakon. Észre sem veszi, hogy egyre kevésbé kell koncentrálnia, nem tűnik fel neki, hogy pont azt csinálja, amit a harcos várt tőle. Csak fortyog magában, sajnálja a szerinte feleslegesen elvesztegetett időt.
Csendes sértődöttségéből Frandr meglepetésszerű csapása rázza vissza a valóságba, ami bár nagyon hasonlít módjában az eddig gyakoroltakhoz, mégis váratlan, és gyors. Az elf pedig félig tudattalan hárít, bár mozdulata kevésbé hasonlít a gyakorlott technikához. S meglepetését demonstrálja továbbá, hogy a visszatámadás is elmarad, s pár másodpercig földbe gyökerezett lábbal, csodálkozva mered a másikra.*
~Gyakorlás nélkül nincs siker...~
*Fejezi be magában a mondatot, kissé gúnyos és keserű szájízzel. Ha csak félig is, de ismét kudarcot vallott, s egója nagyobbnak bizonyult tehetségénél. Mestere pedig alighanem észrevette ezt, s ki is használta a lehetőséget, hogy letörje a nyugtalan tanítvány szarvát.
Sok ideje viszont nem marad a búslakodásra, mert folytatódik a kemény edzés, s már záporoznak is az ütések, sok különböző irányból. Aldo pedig eleinte azt sem tudja, hova, merre figyeljen, s gyenge próbálkozásai céltalan hadonászásnak hatnak. Szerencsére az ütések nem annyira fájdalmasak, hogy ne tudná összeszedni magát a hosszúéletű, s a következőekben igyekszik minél jobban hárítani a beérkező csapásokat. Mindet még így sem sikerül, de határozottan jobban teljesít, a tanult technikákkal igyekszik védeni magát. Bár így is becsúszik néhány találat, ügyel arra, hogy ez ne szegje kedvét, s ne essen ki a lendületből, így a következő pár ütést egész jól ki tudja védeni. Kezdi közben érteni, miért is annyira jó motiváció a fájdalom.
A pihenő hallatán viszont hálásan pillant Frandrra. Alighanem megérezte a másik, hogy Aldo, bár igyekszik nem kimutatni, rendesen elfáradt, de természetesen ő nem kért volna szünetet. Büszkesége nem engedi.
Botját maga mellé dobva követi Frandr példáját, s ő maga is iszik pár kortyot. Majd éhesen korgó gyomrára felfigyelve kis táskájához nyúl, amelyben a szállított áru mellett akad pár szelet kenyér, és egy darab sajt. Reggel nem volt kedve megenni, mert még hadban állt a gyomrával. Most viszont jó ízűen lát neki.*
- Jó étvágyat.
*Kimerültségét jelzi továbbá szokatlan fukarsága a szavak terén. Máskor egyből beszédbe elegyedik mindenféle idegennel, most viszont a legnagyobb csendben eszik és iszik.*
757. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-11 21:53:20
Üzenet elküldve: 2020-08-11 21:53:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus azzal a teljesen természetes szituációval néz szembe, ami szinte mindenkit érint, aki korábbi tapasztalat nélkül kezd el fegyveres harcot gyakorolni. Bár elméletben már egy teljesen alap szinten talán érti is a dolgot, gyakorlatba átvinni teljesen más kérdés. És bár az elvitathatatlan, hogy viszonylag gyors tanuló, a türelmetlenségétől mégis felsóhajt Frandr.*
-Még párszor átismételjük lassítva, ha most gyorsan kipróbálnánk, kirepülne a kezedből a bot.
*Bár az elf már úgy érezheti, hogy valamennyire elsajátította a mozdulatot, még mindig van pár apró, ám fontos hibája, és túlságosan koncentrálnia kell a mozdulatra. És bár a harcos megfontolta magában, hogy beleegyezik az elf javaslatába, pusztán, hogy demonstrálja, miért is kell még gyakorlás neki, inkább a hatékonyabb utat választja.
Addig ismételteti az elffel a mozdulatot, amíg észre nem veszi rajta, hogy unni kezdi a repetitív gyakorlást, és már különösebb odafigyelés nélkül tudja teljesíteni a feladatot. Ezután, félig-meddig meglepetésszerű módon egy viszonylag gyors csapást indít az elf bal csípője felé.
Az előző két csapás is oda irányult, Aldomeus sikeresen hárította is őket, és ez is beleillik a gyakorlás ritmusába, csak a sebesség az, ami változik. Bár nem olyan gyors a támadás, mint lehetne, jelentős problémákat okozhat a tanítványának kivédeni. Ám a mozdulatsor, amit valószínűleg már unalomig ismételtek, lényegében ugyanaz. Nagyobb erővel és gyorsabban kell foglalkozni, illetve természetesen jobban fáj, ha betalál az ütés, de kivédeni semmiképp sem lehetetlen.
Az eredménytől csak az ezt követő mondat hangsúlyozása és az azt kísérő arckifejezés függ.*
-Így, hogy tudod, mit kell csinálnod, foglalkozhatsz a sebességgel. Sebesség nélkül nincs siker, gyakorlás nélkül nincs sebesség. Tehát...
*Befejezetlenül hagyja a mondatot, amaz testbeszédéből értheti, hogy mi fog következni. Frandr tartja a harcállást, fegyvere nem árulja el, hogy merre fog indulni a támadás. Kezdődhet ismét a gyakorlás.
Az ezt követő néhány perc kellemetlen lehet az elf számára. Frandr csak akkor hagyja fellélegezni egy pár másodpercre, ha sikeresen hárít egy támadást, egyébként záporozhatnak az ütések az elfre. És bár egyenként még véraláfutást sem okoznak, hiszen nem az a cél, hogy kékre-zöldre verje a tanítványt, azért érezhető, mikor bőrt ér a fabot.
Mindenesetre pár percnél tovább semmiképp sem tart a dolog, attól függetlenül, hogy az elf reakciói lassulni kezdenek a fájdalomtól, vagy a szükség pont motiválja őt, hogy minél gyorsabban elsajátítsa a technikát, mindenképpen hamar leáll.*
-Kapsz egy rövid pihenőt, aztán megnézzük, ért-e valamit, amit tanítottam neked.
*Miközben ezt mondja, a lerakja a saját botját maga mellé a homokba, majd előveszi a kulacsát és az élelmét. Kérdő tekintettel néz az elfre, aki esélyesen megéhezett a gyakorlás közben, és megosztja vele ebédjét, ha amaz szeretné, majd a maga részéről csendben falatozik.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Aldomeus azzal a teljesen természetes szituációval néz szembe, ami szinte mindenkit érint, aki korábbi tapasztalat nélkül kezd el fegyveres harcot gyakorolni. Bár elméletben már egy teljesen alap szinten talán érti is a dolgot, gyakorlatba átvinni teljesen más kérdés. És bár az elvitathatatlan, hogy viszonylag gyors tanuló, a türelmetlenségétől mégis felsóhajt Frandr.*
-Még párszor átismételjük lassítva, ha most gyorsan kipróbálnánk, kirepülne a kezedből a bot.
*Bár az elf már úgy érezheti, hogy valamennyire elsajátította a mozdulatot, még mindig van pár apró, ám fontos hibája, és túlságosan koncentrálnia kell a mozdulatra. És bár a harcos megfontolta magában, hogy beleegyezik az elf javaslatába, pusztán, hogy demonstrálja, miért is kell még gyakorlás neki, inkább a hatékonyabb utat választja.
Addig ismételteti az elffel a mozdulatot, amíg észre nem veszi rajta, hogy unni kezdi a repetitív gyakorlást, és már különösebb odafigyelés nélkül tudja teljesíteni a feladatot. Ezután, félig-meddig meglepetésszerű módon egy viszonylag gyors csapást indít az elf bal csípője felé.
Az előző két csapás is oda irányult, Aldomeus sikeresen hárította is őket, és ez is beleillik a gyakorlás ritmusába, csak a sebesség az, ami változik. Bár nem olyan gyors a támadás, mint lehetne, jelentős problémákat okozhat a tanítványának kivédeni. Ám a mozdulatsor, amit valószínűleg már unalomig ismételtek, lényegében ugyanaz. Nagyobb erővel és gyorsabban kell foglalkozni, illetve természetesen jobban fáj, ha betalál az ütés, de kivédeni semmiképp sem lehetetlen.
Az eredménytől csak az ezt követő mondat hangsúlyozása és az azt kísérő arckifejezés függ.*
-Így, hogy tudod, mit kell csinálnod, foglalkozhatsz a sebességgel. Sebesség nélkül nincs siker, gyakorlás nélkül nincs sebesség. Tehát...
*Befejezetlenül hagyja a mondatot, amaz testbeszédéből értheti, hogy mi fog következni. Frandr tartja a harcállást, fegyvere nem árulja el, hogy merre fog indulni a támadás. Kezdődhet ismét a gyakorlás.
Az ezt követő néhány perc kellemetlen lehet az elf számára. Frandr csak akkor hagyja fellélegezni egy pár másodpercre, ha sikeresen hárít egy támadást, egyébként záporozhatnak az ütések az elfre. És bár egyenként még véraláfutást sem okoznak, hiszen nem az a cél, hogy kékre-zöldre verje a tanítványt, azért érezhető, mikor bőrt ér a fabot.
Mindenesetre pár percnél tovább semmiképp sem tart a dolog, attól függetlenül, hogy az elf reakciói lassulni kezdenek a fájdalomtól, vagy a szükség pont motiválja őt, hogy minél gyorsabban elsajátítsa a technikát, mindenképpen hamar leáll.*
-Kapsz egy rövid pihenőt, aztán megnézzük, ért-e valamit, amit tanítottam neked.
*Miközben ezt mondja, a lerakja a saját botját maga mellé a homokba, majd előveszi a kulacsát és az élelmét. Kérdő tekintettel néz az elfre, aki esélyesen megéhezett a gyakorlás közben, és megosztja vele ebédjét, ha amaz szeretné, majd a maga részéről csendben falatozik.*
756. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-10 00:59:51
Üzenet elküldve: 2020-08-10 00:59:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Aldonak volt ideje megtanulnia elviselni a fájdalmas ütéseket, de fájdalmasan visszaütni már kevésbé tud. Talán ezért is döntött hirtelen úgy, hogy elfogadja időleges mesterének a harcost. S bár az edzés folyamán számtalanszor érzi úgy, hogy szívesebben tartózkodna jelenleg szeretett Artheniorjában, az ismerős illatú pergamenek között, mint hogy enyhén másnaposan a kikötőben gyakorlatozzon és izzadjon, azért mégis csak marad, s igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából.
Igyekszik koncentrálni Frandr szándékosan lelassított, de még mindig túl összetettnek ható mozdulataira, s miközben a harcos odébb táncol, ő maga már fejében pontosan el is képzeli, hogy fogja kivitelezni a mutatványt. De hamar rá kell jönnie, hogy elméletben minden sokkal egyszerűbb, mint valóságban, mert akármennyire is tudja, hogy kéne állnia kezében a fegyvernek, vagy mekkorát kéne oldalra lépnie, a valóságban valahogy nem akar ez összejönni. Legalábbis az első pár alkalomkor. Először túl nagyot lép, majd túl kicsit, majd a botját tartja túl ügyetlenül, hadonászva, mint egy kisgyerek. Végül harmadszorra, negyedszerre csak sikerül nagyjából elsajátítania a folyamatot, legalábbis ebben a lassított tempóban.*
- Azt hiszem, kezdek ráérezni. Próbáljuk meg gyorsabb csapással, kiderül, jól érzem-e.
*Veszi át most ő a kezdeményezést, remélve, hogy Frandr büszkeségét nem sérti, ha a "tanítvány" dirigál. Az elf pedig már igen csak szeretne tovább lépni, s a kezdők lelkesedésével bemutatni, hogy rendes tempóban is sikerülhet a mozdulat. Aminek persze kevesebb az esélye, de fájdalmas úton előbb-utóbb csak megtanulja alkalmazni a helyes technikát.*
//Frandr//
*Aldonak volt ideje megtanulnia elviselni a fájdalmas ütéseket, de fájdalmasan visszaütni már kevésbé tud. Talán ezért is döntött hirtelen úgy, hogy elfogadja időleges mesterének a harcost. S bár az edzés folyamán számtalanszor érzi úgy, hogy szívesebben tartózkodna jelenleg szeretett Artheniorjában, az ismerős illatú pergamenek között, mint hogy enyhén másnaposan a kikötőben gyakorlatozzon és izzadjon, azért mégis csak marad, s igyekszik a lehető legtöbbet kihozni magából.
Igyekszik koncentrálni Frandr szándékosan lelassított, de még mindig túl összetettnek ható mozdulataira, s miközben a harcos odébb táncol, ő maga már fejében pontosan el is képzeli, hogy fogja kivitelezni a mutatványt. De hamar rá kell jönnie, hogy elméletben minden sokkal egyszerűbb, mint valóságban, mert akármennyire is tudja, hogy kéne állnia kezében a fegyvernek, vagy mekkorát kéne oldalra lépnie, a valóságban valahogy nem akar ez összejönni. Legalábbis az első pár alkalomkor. Először túl nagyot lép, majd túl kicsit, majd a botját tartja túl ügyetlenül, hadonászva, mint egy kisgyerek. Végül harmadszorra, negyedszerre csak sikerül nagyjából elsajátítania a folyamatot, legalábbis ebben a lassított tempóban.*
- Azt hiszem, kezdek ráérezni. Próbáljuk meg gyorsabb csapással, kiderül, jól érzem-e.
*Veszi át most ő a kezdeményezést, remélve, hogy Frandr büszkeségét nem sérti, ha a "tanítvány" dirigál. Az elf pedig már igen csak szeretne tovább lépni, s a kezdők lelkesedésével bemutatni, hogy rendes tempóban is sikerülhet a mozdulat. Aminek persze kevesebb az esélye, de fájdalmas úton előbb-utóbb csak megtanulja alkalmazni a helyes technikát.*
755. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-04 18:28:02
Üzenet elküldve: 2020-08-04 18:28:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nagydarab ember, és bár ért a harchoz, és ezt nem is titkolja, sokak szerint ez puszta erőt és kevesebb ügyességet, harci tudást jelent. Így könnyen meglepheti a másikat az, hogy táncszerű könnyedséggel, ügyességgel és sebességgel mozog, és a fizikai ereje csak akkor számít valamennyit, amikor a bot vége az elf mellkasába csapódik.
Tanítványa meglepően jól bírja a gyűrődést, kiáltás, szisszenés és szem sarkába szökő könnyek nélkül. Bár egy kardvágás biztos benne, hogy látványosabb reakciót váltana ki Aldomeusból, az éles harc mindig nehezebb, mint a gyakorlás.
És egyébként is, itt azt tanítja a hosszúéletűnek, hogy szükség esetén hogyan kerülje el a kardvágásokat, a fájdalomtűrés sokkal kisebb részt képvisel abban, hogy valóban sok évet élhessen meg az elf.
Bólint a kijelentésre, valószínűleg keménykedésnek ítélte volna meg, ha a másik azt állítja, hogy meg sem érezte a csapást. Sok éve volt megtanulni, hogy erre a legjobb válasz általában az, hogy addig teszteli az állítás valóságtartalmát, amíg a keménykedő újonc elbírja a saját gyakorlófegyverét.*
-Figyelj jól, mert meg kell majd ismételned.
*Szól az elfnek, mielőtt az megindítja a támadását. Sokkal könnyebb most követni a mozdulatait, mint mikor az egész mozdulatsor körülbelül fél másodpercet vett igénybe.
Látni lehet, hogy apró, kontrollált lépéssel tér ki a támadás alól, nem mozogva többet, mint ami szükséges. Érezni, ahogy eközben a harcos botja nem állja útját a másiknak, csak félreirányítja, Frandr jobb oldala mellé vezetve a fegyvert, ám még a visszatámadásnál sem válik el a két fadarab. A saját botjával a másikét is irányítja, egyfajta tengelyként használva a támadó fegyvert, egy ütést indít az elf mellkasa felé.
Természetesen igazi erő nincs a támadásban, gyakorlatilag csak hozzáér Aldomeus törzséhez, ám korábbi tapasztalatai alapján már lehet képe arról, hogy mennyire fájdalmas is lehetne valójában ez a visszatámadás.*
-Most te jössz.
*Mondja, egy lentről fölfelé irányuló csapást indítva ugyanolyan sebességgel, mint ahogy tanítványa tette az előbb. Közben folyamatosan mondja az utasításokat, mindenre odafigyelve, többször egymás után is megismételve a gyakorlatot, amíg elfogadhatóra nem sikeredik a dolog.*
-Figyelj a tartásodra, ne olyan nagyot lépj, ügyelj a fegyveremre, miközben visszatámadsz, igen, úgy...
*Így és hasonlóképpen listázza a hibákat, amiket vét az elf, mindent rögtön mondva. Ez a mozdulat már nehezebb, így minden bizonnyal eltart egy jó darabig, amíg eljutnak arra a szintre, amivel már megelégszik.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Nagydarab ember, és bár ért a harchoz, és ezt nem is titkolja, sokak szerint ez puszta erőt és kevesebb ügyességet, harci tudást jelent. Így könnyen meglepheti a másikat az, hogy táncszerű könnyedséggel, ügyességgel és sebességgel mozog, és a fizikai ereje csak akkor számít valamennyit, amikor a bot vége az elf mellkasába csapódik.
Tanítványa meglepően jól bírja a gyűrődést, kiáltás, szisszenés és szem sarkába szökő könnyek nélkül. Bár egy kardvágás biztos benne, hogy látványosabb reakciót váltana ki Aldomeusból, az éles harc mindig nehezebb, mint a gyakorlás.
És egyébként is, itt azt tanítja a hosszúéletűnek, hogy szükség esetén hogyan kerülje el a kardvágásokat, a fájdalomtűrés sokkal kisebb részt képvisel abban, hogy valóban sok évet élhessen meg az elf.
Bólint a kijelentésre, valószínűleg keménykedésnek ítélte volna meg, ha a másik azt állítja, hogy meg sem érezte a csapást. Sok éve volt megtanulni, hogy erre a legjobb válasz általában az, hogy addig teszteli az állítás valóságtartalmát, amíg a keménykedő újonc elbírja a saját gyakorlófegyverét.*
-Figyelj jól, mert meg kell majd ismételned.
*Szól az elfnek, mielőtt az megindítja a támadását. Sokkal könnyebb most követni a mozdulatait, mint mikor az egész mozdulatsor körülbelül fél másodpercet vett igénybe.
Látni lehet, hogy apró, kontrollált lépéssel tér ki a támadás alól, nem mozogva többet, mint ami szükséges. Érezni, ahogy eközben a harcos botja nem állja útját a másiknak, csak félreirányítja, Frandr jobb oldala mellé vezetve a fegyvert, ám még a visszatámadásnál sem válik el a két fadarab. A saját botjával a másikét is irányítja, egyfajta tengelyként használva a támadó fegyvert, egy ütést indít az elf mellkasa felé.
Természetesen igazi erő nincs a támadásban, gyakorlatilag csak hozzáér Aldomeus törzséhez, ám korábbi tapasztalatai alapján már lehet képe arról, hogy mennyire fájdalmas is lehetne valójában ez a visszatámadás.*
-Most te jössz.
*Mondja, egy lentről fölfelé irányuló csapást indítva ugyanolyan sebességgel, mint ahogy tanítványa tette az előbb. Közben folyamatosan mondja az utasításokat, mindenre odafigyelve, többször egymás után is megismételve a gyakorlatot, amíg elfogadhatóra nem sikeredik a dolog.*
-Figyelj a tartásodra, ne olyan nagyot lépj, ügyelj a fegyveremre, miközben visszatámadsz, igen, úgy...
*Így és hasonlóképpen listázza a hibákat, amiket vét az elf, mindent rögtön mondva. Ez a mozdulat már nehezebb, így minden bizonnyal eltart egy jó darabig, amíg eljutnak arra a szintre, amivel már megelégszik.*
754. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-08-03 22:26:36
Üzenet elküldve: 2020-08-03 22:26:36
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Bár a legjobb tudása szerint támad, nem lepődik meg, hogy a másik nevetséges könnyedséggel hárítja az ütését. A védekezés módja is egészen érdekes, mielőtt még Frandr megszólalhatna, Aldo megfigyeli a technikát, s már koppan is neki, hol rontotta el az előző védekezését, habár az a csapás sem talált be. Egészen lenyűgözi ez az egyszerű mozdulat, s az a könnyedség ahogy a harcos mindenféle megtorpanás és lendületkiesés nélkül szinte azonnal visszatámad. Az viszont már kevésbé tetszik neki, amikor megérzi a mellkasába csapódó botot, s pár pillanatra még a lélegzete is elakad. De mint ezelőtt, most is igyekszik figyelmen kívül hagyni a fizikai fájdalmat, s arcának apró rándulásán kívül más jelét nem is mutatja a becsapódó ütésnek.
Miközben hallgatja a további okítást, körvonalazódik benne egy szilárd elhatározás, hogy ezentúl bizony több időt fog szánni a kardforgatás gyakorlására. Csak kibírja valahogy, hogy olvasás helyett inkább bottal hadonásszon kicsit a kertjében. Ha pedig valóban kitart az edzésterv mellett, a végén még talán saját kardot is kovácsoltat magának. Igazán jól mutatna az oldalán, s biztos a másik nemnek is tetszene a látvány.*
- Hát igen, azt éreztem.
*Bólint helyeslően, hiszen még frissen és ropogósan ott él benne a "kivédett" ütésének emléke, az éles csattanás, s az erő, ami kis híján elsodorta a nyurga elfet, igen csak meg kellett támasztania magát, hogy ne billenjen ki a tartásból. Ehhez képest Frandr elegáns védése, majd lendületes csapása kecses tánc volt.
A tanácsokat, amelyekkel ellátja mestere, rendkívül hasznosnak érzi, főleg, hogy tényleg nem egy ereje teljében lévő, nagydarab, marcona harcos. Ha csak a testi erőn múlna egy harc végkimenetele, talán a tündérekkel szemben lenne némi esélye, de másnál aligha.
Engedelmeskedik, s egy lassabb, előzőhöz hasonló támadást indít a másik jobb válla felé. S nem is saját mozdulatára, inkább a harcosra koncentrál, hiszen el akar raktározni minden apró információt ellenfele mozgását illetően.*
//Frandr//
*Bár a legjobb tudása szerint támad, nem lepődik meg, hogy a másik nevetséges könnyedséggel hárítja az ütését. A védekezés módja is egészen érdekes, mielőtt még Frandr megszólalhatna, Aldo megfigyeli a technikát, s már koppan is neki, hol rontotta el az előző védekezését, habár az a csapás sem talált be. Egészen lenyűgözi ez az egyszerű mozdulat, s az a könnyedség ahogy a harcos mindenféle megtorpanás és lendületkiesés nélkül szinte azonnal visszatámad. Az viszont már kevésbé tetszik neki, amikor megérzi a mellkasába csapódó botot, s pár pillanatra még a lélegzete is elakad. De mint ezelőtt, most is igyekszik figyelmen kívül hagyni a fizikai fájdalmat, s arcának apró rándulásán kívül más jelét nem is mutatja a becsapódó ütésnek.
Miközben hallgatja a további okítást, körvonalazódik benne egy szilárd elhatározás, hogy ezentúl bizony több időt fog szánni a kardforgatás gyakorlására. Csak kibírja valahogy, hogy olvasás helyett inkább bottal hadonásszon kicsit a kertjében. Ha pedig valóban kitart az edzésterv mellett, a végén még talán saját kardot is kovácsoltat magának. Igazán jól mutatna az oldalán, s biztos a másik nemnek is tetszene a látvány.*
- Hát igen, azt éreztem.
*Bólint helyeslően, hiszen még frissen és ropogósan ott él benne a "kivédett" ütésének emléke, az éles csattanás, s az erő, ami kis híján elsodorta a nyurga elfet, igen csak meg kellett támasztania magát, hogy ne billenjen ki a tartásból. Ehhez képest Frandr elegáns védése, majd lendületes csapása kecses tánc volt.
A tanácsokat, amelyekkel ellátja mestere, rendkívül hasznosnak érzi, főleg, hogy tényleg nem egy ereje teljében lévő, nagydarab, marcona harcos. Ha csak a testi erőn múlna egy harc végkimenetele, talán a tündérekkel szemben lenne némi esélye, de másnál aligha.
Engedelmeskedik, s egy lassabb, előzőhöz hasonló támadást indít a másik jobb válla felé. S nem is saját mozdulatára, inkább a harcosra koncentrál, hiszen el akar raktározni minden apró információt ellenfele mozgását illetően.*
753. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-30 17:46:02
Üzenet elküldve: 2020-07-30 17:46:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Frandr úgy véli, hogy férfiból, nőből, emberből, elfből, úgy általában bárkiből alig van, aki ne tudna valamilyen szinten harcolni, katonának ő se feltétlenül vette volna fel az elfet, ha nincs nagy szükség bárkire, aki fel tudja emelni a fegyvert.
A másik válaszára picit felhúzott szemöldökkel reagál csak, a -számára- hivatalosnak tűnő hangnem zavarja, ám ennek nem ad hangot, inkább áttér az elf támadási technikáira.
Bizony egy rendes ütést bevinni még egy bottal is sokkal bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnhet, és gyakorlást igényel. Ám tisztában van vele, hogy idejük hosszas mozdulatismétlésekre nincs, ezt az elf vagy magától csinálni fogja, miután szétválnak útjaik, vagy esélyesen elfelejti, amit ma tanult/tanulni fog.
Ahogy a rendes technikát bemutatja, látja, hogy valamennyire javult az elf technikája, már nem pánikol be, ám még mindig sikertelen a próbálkozása.*
~Ezen is javítani kell.~
*A másik támadást már kivédi az elf, bár ezen a legkevésbé sem lepődik meg. A módszer, amit az elf alkalmazott, meglehetősen tökéletlen, és nem csak a sebességével van baj. Az ütés lehet, hogy nem érte el az elf vállát, ám az ereje jelentős része igen, és ezt amaz érezheti is. Bár szerencséjére nem rándul meg a válla, azért nem is kellemes érzés.
Ahogy érkezik az elf ütése, Frandr érzékeli a fejlődést, ám nyilván Aldomeus sem számít arra, hogy ha akarja, ne tudná kivédeni. Így már most áttérne a következő részére a kiképzésnek.
Kivédi a támadást, ám nem lehet hallani azt a csattanást, amit az elf védekezése okozott, inkább csak egy halkabb koppanás hallatszik, hiszen igazi ütközés nem is történik. Nem tartja ki egy helyben a botját, ahogy a tanítványa tette, hanem egy kis lépéssel kiáll a csapás útjából, miközben a saját fegyverével a másikét irányítva félrevezeti a támadást a másik irányba.
Ennek a technikának több előnye is van. Az ellenfél esélyes, hogy ellenállásra számítva több erőt visz a támadásba a kelleténél, és mikor hirtelen olyan helyen találja a fegyverét, amire nem számított, a felesleges erő, ami más helyzetben a védekező fegyverbe csapódott volna, most viszi tovább a botot, és kis szerencsével kibillenti kicsit az egyensúlyából a támadót is.
Ezen kívül a védekezőnek lehetőséget ad a visszatámadásra a lendület megtörése nélkül. Frandr ezt nem rest demonstrálni, folyékonyan visszaforgatva a saját botját, majd egy bökést indítva az elf mellkasa felé.*
-Lassú volt a támadásod, és továbbra is valamennyire kiszámítható. De ezen csak a gyakorlás segíthet. Térjünk vissza a védekezésre.
*A botja egyik vége a földbe van szúrva, jobb kezével tartja, és az elf észreveheti, hogy dobolnak a fán az ujjai.*
-Mikor kivédted a támadásomat, te is biztos érezted az erejét. A legtöbb támadást nem úgy kell kivédeni, ahogy te csináltad, legalábbis ha nem akarod, hogy a puszta erő döntse el a harcot.
~És mindketten tudjuk, hogy azt nem akarod.~
*Ezt a ki nem mondott kritikát a tekintetében is könnyen lehet látni.*
-Ha egyszerűen csak állsz, és a botodat az ellenfeled és magad közé helyezed, akkor teljesen biztonságos dolog támadni téged. Az ellenség csapásokat fog rád záporoztatni, és előbb-utóbb hibázni fogsz. De ha kitérsz a támadás elől, elhárítod azt, és visszatámadsz, akkor máris jobbak az esélyeid.
*Lassan, egyáltalán nem sietősen visszahelyezkedik harci pózba, miközben újabb instrukciókat ad.*
-Először újra be fogom mutatni. Indíts egy lassú támadást, én is lassan fogom csinálni, hogy követhető legyen.
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Bár Frandr úgy véli, hogy férfiból, nőből, emberből, elfből, úgy általában bárkiből alig van, aki ne tudna valamilyen szinten harcolni, katonának ő se feltétlenül vette volna fel az elfet, ha nincs nagy szükség bárkire, aki fel tudja emelni a fegyvert.
A másik válaszára picit felhúzott szemöldökkel reagál csak, a -számára- hivatalosnak tűnő hangnem zavarja, ám ennek nem ad hangot, inkább áttér az elf támadási technikáira.
Bizony egy rendes ütést bevinni még egy bottal is sokkal bonyolultabb, mint amilyennek első látásra tűnhet, és gyakorlást igényel. Ám tisztában van vele, hogy idejük hosszas mozdulatismétlésekre nincs, ezt az elf vagy magától csinálni fogja, miután szétválnak útjaik, vagy esélyesen elfelejti, amit ma tanult/tanulni fog.
Ahogy a rendes technikát bemutatja, látja, hogy valamennyire javult az elf technikája, már nem pánikol be, ám még mindig sikertelen a próbálkozása.*
~Ezen is javítani kell.~
*A másik támadást már kivédi az elf, bár ezen a legkevésbé sem lepődik meg. A módszer, amit az elf alkalmazott, meglehetősen tökéletlen, és nem csak a sebességével van baj. Az ütés lehet, hogy nem érte el az elf vállát, ám az ereje jelentős része igen, és ezt amaz érezheti is. Bár szerencséjére nem rándul meg a válla, azért nem is kellemes érzés.
Ahogy érkezik az elf ütése, Frandr érzékeli a fejlődést, ám nyilván Aldomeus sem számít arra, hogy ha akarja, ne tudná kivédeni. Így már most áttérne a következő részére a kiképzésnek.
Kivédi a támadást, ám nem lehet hallani azt a csattanást, amit az elf védekezése okozott, inkább csak egy halkabb koppanás hallatszik, hiszen igazi ütközés nem is történik. Nem tartja ki egy helyben a botját, ahogy a tanítványa tette, hanem egy kis lépéssel kiáll a csapás útjából, miközben a saját fegyverével a másikét irányítva félrevezeti a támadást a másik irányba.
Ennek a technikának több előnye is van. Az ellenfél esélyes, hogy ellenállásra számítva több erőt visz a támadásba a kelleténél, és mikor hirtelen olyan helyen találja a fegyverét, amire nem számított, a felesleges erő, ami más helyzetben a védekező fegyverbe csapódott volna, most viszi tovább a botot, és kis szerencsével kibillenti kicsit az egyensúlyából a támadót is.
Ezen kívül a védekezőnek lehetőséget ad a visszatámadásra a lendület megtörése nélkül. Frandr ezt nem rest demonstrálni, folyékonyan visszaforgatva a saját botját, majd egy bökést indítva az elf mellkasa felé.*
-Lassú volt a támadásod, és továbbra is valamennyire kiszámítható. De ezen csak a gyakorlás segíthet. Térjünk vissza a védekezésre.
*A botja egyik vége a földbe van szúrva, jobb kezével tartja, és az elf észreveheti, hogy dobolnak a fán az ujjai.*
-Mikor kivédted a támadásomat, te is biztos érezted az erejét. A legtöbb támadást nem úgy kell kivédeni, ahogy te csináltad, legalábbis ha nem akarod, hogy a puszta erő döntse el a harcot.
~És mindketten tudjuk, hogy azt nem akarod.~
*Ezt a ki nem mondott kritikát a tekintetében is könnyen lehet látni.*
-Ha egyszerűen csak állsz, és a botodat az ellenfeled és magad közé helyezed, akkor teljesen biztonságos dolog támadni téged. Az ellenség csapásokat fog rád záporoztatni, és előbb-utóbb hibázni fogsz. De ha kitérsz a támadás elől, elhárítod azt, és visszatámadsz, akkor máris jobbak az esélyeid.
*Lassan, egyáltalán nem sietősen visszahelyezkedik harci pózba, miközben újabb instrukciókat ad.*
-Először újra be fogom mutatni. Indíts egy lassú támadást, én is lassan fogom csinálni, hogy követhető legyen.
752. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-30 16:01:02
Üzenet elküldve: 2020-07-30 16:01:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandr szavai némi reményt öntenek belé, ezek szerint mégsem annyira hülye a harchoz, mint ahogy azt sok múltbéli személy gondolta. Kapott ő már hideget-meleget, főleg kölyökkori tanárától, bár az a férfi lehet inkább azért szidta annyira, mert nem volt ínyére, amikor az ifjú elf olyan növényi porral hintette be ruháját, amelytől pár hétig viszkető kiütései keletkeztek. Persze ezt sosem tudta Aldora bizonyítani, ennek ellenére mindenki biztos volt benne, hogy a fiú a ludas.
Pirtianesben pedig a kiképző őrmester nézett rá végtelen megvetéssel, félvállról odavetve, hogy az ilyen nyeszlett, elkényeztetett hosszúéletűek már inkább nők, s nem való fegyver a kezükbe. Szóval ezek után nem csoda, hogy a férfi elfordult a csattogó kardok és fényes páncélok világától, s inkább olyan dolognak szentelte az életét, amiben mindig is tehetségesnek bizonyult.*
- Nem szokásom hamar feladni dolgokat. Csupán hallani akartam a véleményed, mert nem szeretem mások idejét feleslegesen húzni. De válaszod megerősített abban, hogy érdemes folytatnom, s talán még ezen a téren is elérhetek valamit.
*Magyarázkodik kimért, érzelmektől mentes hangon. A kritikát pedig nyílt érdeklődéssel fogadja, s értőn bólint. Senki sem várhatja el tőle, hogy szinte teljes kezdőként úgy suhogtassa azt a botot, mintha egész életében ezt csinálta volna. Ütései még valószínűleg nagyon sokáig kiszámíthatóak lesznek, csak gyenge próbálkozások Frandr támadásaihoz képest. De mindenki lentről indul, s valóban, Aldonak még hátravan számos éve, több, mint ami egy ember rendelkezésére áll, így tanulni is bőven ráér.
Közben újabb szintre lépnek edzés terén, s ismét Aldon lenne a sor, hogy védekezzen. Most sokkal jobban koncentrál a férfi mozdulataira, ezúttal nem görcsösen a fegyvert tartó kézre, hanem az egész testre figyel. Próbálja felmérni, merre, hogyan mozdulhat mestere, de megint csak lassúnak bizonyul. Olyan laza könnyedséggel és gyorsasággal mozgatja a másik a botot, hogy hamar elveszti a fonalat, s a következő pillanatban arra eszmél, hogy megint elvétette, s csak Frandr figyelmes kedvességének köszönheti, hogy nem sajog a combja.
De ideje sincs lereagálni az elhangzottakat, némán szívja magába az információt, mert már indul is a következő támadás. Aldo pedig mintha magára ismerne ebben a csapásban, valószínű nem véletlenül, s pont ezért nagyszerűen le tudja reagálni az ütést. Saját botját védekezően bal válla elé mozdítja, s így tompa, fájdalmas puffanás helyett hangosabb, élesebb csattanás hallatszik, ahogy a két kemény fa összetalálkozik. S bár tisztában van vele, hogy szándékosan támadott ilyen nyíltan és kiszámíthatóan a másik, azért mégis elönti egy kellemes, enyhe diadalérzet.
Mikor ő következik a támadással, igyekszik alkalmazni Frandr előbbi módszerét, visszaemlékezve az oktató jellegű szavakra. Ezúttal nem viszi bele teljes testét a csapásba, arra már rájött, hogy színtiszta erővel nem sokra megy. Inkább próbálja leutánozni a gyors, könnyed kézmozdulatokat, s úgy forgatni a botot, hogy ne lehessen rögtön tudni, honnan és mikor indul a csapás. Nagyon igyekszik, valamennyire a görcsös szorításán is enged, sokkal kényelmesebben markolja a fát. Persze tudja, hogy hiába a nagy buzgóság, így is csak halvány árnyéka lehet a harcosnak. Ez viszont kedvét nem szegi, ezúttal egy fokkal gyorsabb, lendületesebb támadást indít a másik bal oldala felé, az előzőnél érezhetően jobb próbálkozás, de még mindig nem az igazi.*
//Frandr//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Frandr szavai némi reményt öntenek belé, ezek szerint mégsem annyira hülye a harchoz, mint ahogy azt sok múltbéli személy gondolta. Kapott ő már hideget-meleget, főleg kölyökkori tanárától, bár az a férfi lehet inkább azért szidta annyira, mert nem volt ínyére, amikor az ifjú elf olyan növényi porral hintette be ruháját, amelytől pár hétig viszkető kiütései keletkeztek. Persze ezt sosem tudta Aldora bizonyítani, ennek ellenére mindenki biztos volt benne, hogy a fiú a ludas.
Pirtianesben pedig a kiképző őrmester nézett rá végtelen megvetéssel, félvállról odavetve, hogy az ilyen nyeszlett, elkényeztetett hosszúéletűek már inkább nők, s nem való fegyver a kezükbe. Szóval ezek után nem csoda, hogy a férfi elfordult a csattogó kardok és fényes páncélok világától, s inkább olyan dolognak szentelte az életét, amiben mindig is tehetségesnek bizonyult.*
- Nem szokásom hamar feladni dolgokat. Csupán hallani akartam a véleményed, mert nem szeretem mások idejét feleslegesen húzni. De válaszod megerősített abban, hogy érdemes folytatnom, s talán még ezen a téren is elérhetek valamit.
*Magyarázkodik kimért, érzelmektől mentes hangon. A kritikát pedig nyílt érdeklődéssel fogadja, s értőn bólint. Senki sem várhatja el tőle, hogy szinte teljes kezdőként úgy suhogtassa azt a botot, mintha egész életében ezt csinálta volna. Ütései még valószínűleg nagyon sokáig kiszámíthatóak lesznek, csak gyenge próbálkozások Frandr támadásaihoz képest. De mindenki lentről indul, s valóban, Aldonak még hátravan számos éve, több, mint ami egy ember rendelkezésére áll, így tanulni is bőven ráér.
Közben újabb szintre lépnek edzés terén, s ismét Aldon lenne a sor, hogy védekezzen. Most sokkal jobban koncentrál a férfi mozdulataira, ezúttal nem görcsösen a fegyvert tartó kézre, hanem az egész testre figyel. Próbálja felmérni, merre, hogyan mozdulhat mestere, de megint csak lassúnak bizonyul. Olyan laza könnyedséggel és gyorsasággal mozgatja a másik a botot, hogy hamar elveszti a fonalat, s a következő pillanatban arra eszmél, hogy megint elvétette, s csak Frandr figyelmes kedvességének köszönheti, hogy nem sajog a combja.
De ideje sincs lereagálni az elhangzottakat, némán szívja magába az információt, mert már indul is a következő támadás. Aldo pedig mintha magára ismerne ebben a csapásban, valószínű nem véletlenül, s pont ezért nagyszerűen le tudja reagálni az ütést. Saját botját védekezően bal válla elé mozdítja, s így tompa, fájdalmas puffanás helyett hangosabb, élesebb csattanás hallatszik, ahogy a két kemény fa összetalálkozik. S bár tisztában van vele, hogy szándékosan támadott ilyen nyíltan és kiszámíthatóan a másik, azért mégis elönti egy kellemes, enyhe diadalérzet.
Mikor ő következik a támadással, igyekszik alkalmazni Frandr előbbi módszerét, visszaemlékezve az oktató jellegű szavakra. Ezúttal nem viszi bele teljes testét a csapásba, arra már rájött, hogy színtiszta erővel nem sokra megy. Inkább próbálja leutánozni a gyors, könnyed kézmozdulatokat, s úgy forgatni a botot, hogy ne lehessen rögtön tudni, honnan és mikor indul a csapás. Nagyon igyekszik, valamennyire a görcsös szorításán is enged, sokkal kényelmesebben markolja a fát. Persze tudja, hogy hiába a nagy buzgóság, így is csak halvány árnyéka lehet a harcosnak. Ez viszont kedvét nem szegi, ezúttal egy fokkal gyorsabb, lendületesebb támadást indít a másik bal oldala felé, az előzőnél érezhetően jobb próbálkozás, de még mindig nem az igazi.*
751. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-26 23:32:54
Üzenet elküldve: 2020-07-26 23:32:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 252
OOC üzenetek: 28
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kritikus szemmel méri fel az elf tartását, a részletekre is odafigyelve. Arckifejezéséből, kissé merev tartásából, abból, ahogy szorítja a botot, könnyen tud következtetéseket levonni. Úgy viselkedik, mint a legtöbb újonc, igyekezve kifogásolhatatlanná tenni a tartása minden részét.
Ám ha a tapasztaltabb harcosra néz a másik, azt láthatja, hogy a tartása sokkal lazább, relaxáltabb, kevésbé görcsös. Ezt természetesen annak köszönheti, hogy nem kell tudatos energiát fektetnie már az alapmozdulatokba, hiszen sok évtizedes gyakorlata van. Magára a harcra, az ellenség mozdulataira koncentrálhat, és magabiztosan támadhat, védekezhet.
Ezt az állapotot valamilyen szinten pár év kiképzés alatt a leglassabb újonc is elsajátítja, és bár a legtöbben még fiatalon kezdik a kiképzést, vagy legalábbis keleten így volt, a Frandrrel szemben álló elf sem késett le semmiről.*
~Egyébként is, ahogy hallottam, kurva sokáig élnek, szóval ha akarja, akkor simán meg tudja tanulni.~
*Jegyzi meg magában. Tanáccsal így nem is látja el Aldomeust, hanem inkább rátér a gyakorlatibb részére a dolognak.
Számít a pánikra, teljesen normális reakció, ám ettől még nem üt kevésbé keményen. A fájdalomnál nem talált még jobb módszert arra, hogy kigyomlálja azokat a reakciókat, amik a csatatéren halálhoz vezetnének.
De látja azt is, hogy az elf döntést hoz, és látván, hogy a védekezéssel elkésett, inkább kihasználja a visszatámadás lehetőségét. Nem feltétlenül ügyes csapás, és ha akarná, Frandr ki is védhetné, ám nem teszi. Amaz nem túlságosan erős, Frandr hozzászokott az ütésekhez és páncélt is visel, így nem igazán érez fájdalmat a támadás nyomán. Aldomeusra nézve látja, hogy az igyekszik csendben tűrni a sikertelen védekezése következményeit.
A kérdés nyomán felhúzza a szemöldökét.*
-Mert már most fel akarod adni? Ha teljes újoncként elsőre nem tudod kivédeni egy tapasztalt harcos ütését, akkor már esélytelen, hogy ez valaha is megváltozzon?
*Megenged magának egy félmosolyt, majd folytatja.*
-Körülbelül ott tartasz, mint egy pár hetes újonc. Ha érdekelne annyira a harc, hogy gyakorold egy pár hónapig, akkor valószínűleg az egyszerűbb csapásaimat különösebb nehézség nélkül ki tudnád védeni.
Valamennyi érzéked van a harchoz. Bár azt mondtam, védd magad, ahhoz lassú voltál, és inkább visszatámadtál. Persze azt a csapást csukott szemmel is ki tudtam volna védeni, annyira kiszámítható volt.
*Jegyzi meg, hiszen az elf is biztosan tudja, hogy nem sok esélye volt annak a támadásnak egy tapasztalt harcossal szemben.*
-De ez nem jelent semmit azon kívül, hogy senki sem tanította meg neked a jó módszert.
*A mondata végére érvén újra felveszi a harcállást, és megvárja, amíg a másik is követi a példáját.*
-Most megmutatom, mit rontottál el. Próbáld meg kivédeni a csapásaimat.
*Először egy normális csapással kezd. Gyorsan mozgatja a botot, nem fordul bele túlságosan a testével a mozdulatba, és a botot teljesen az irányítása alatt tartja. A célpont az elf jobb combja, ám ha amaz nem tudja kivédeni az ütést, akkor sem kell gazdagodik egy újabb kék folttal, ugyanis Frandr megállítja a fegyvert, mielőtt még célt érne.*
-Gyors, irányított támadás. Csak akkor látod meg, hogy hova indul, amikor már úton van a bot, és így nincs is sok időd reagálni. És még ha ki is térnél a támadás elől, rögtön meg tudom állítani a csapást, nem nyitom meg a védelmemet.
*Következő támadásával az elfet igyekszik imitálni, bár picit felerősíti bizonyos hibáit, és természetesen erőt is visz a csapásba rendesen. Belefordul, és röviden a csapás előtt még kicsit vissza is húzza a botot, majd lendületes ütést indít. Még az elfnek sem kéne, hogy nehézséget okozzon kivédeni a támadást, hiszen már a legelejétől kezdve láthatja, hogy a bal vállát célozza.
Ám ha valami nagy hiba folytán mégsem védené ki, ezt a támadást már nem fogja vissza Frandr, és bár a csontokat épen hagyja, ahogy ízületeket sem ugraszt ki a helyéről, a fájdalmat ezúttal nem valószínű, hogy Aldomeus figyelmen kívül fogja tudni hagyni.
Akárhogy is alakul a dolog, kevéssel a második támadás után végül felszólal.*
-Most rajtad a sor. Próbálj meg egy rendes ütést bevinni. Mondani fogom, hogy mit rontasz el.
*Mert abban biztos, hogy nem fogja a másik egy bemutató után rögtön jól csinálni.*
//Aldomeus//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kritikus szemmel méri fel az elf tartását, a részletekre is odafigyelve. Arckifejezéséből, kissé merev tartásából, abból, ahogy szorítja a botot, könnyen tud következtetéseket levonni. Úgy viselkedik, mint a legtöbb újonc, igyekezve kifogásolhatatlanná tenni a tartása minden részét.
Ám ha a tapasztaltabb harcosra néz a másik, azt láthatja, hogy a tartása sokkal lazább, relaxáltabb, kevésbé görcsös. Ezt természetesen annak köszönheti, hogy nem kell tudatos energiát fektetnie már az alapmozdulatokba, hiszen sok évtizedes gyakorlata van. Magára a harcra, az ellenség mozdulataira koncentrálhat, és magabiztosan támadhat, védekezhet.
Ezt az állapotot valamilyen szinten pár év kiképzés alatt a leglassabb újonc is elsajátítja, és bár a legtöbben még fiatalon kezdik a kiképzést, vagy legalábbis keleten így volt, a Frandrrel szemben álló elf sem késett le semmiről.*
~Egyébként is, ahogy hallottam, kurva sokáig élnek, szóval ha akarja, akkor simán meg tudja tanulni.~
*Jegyzi meg magában. Tanáccsal így nem is látja el Aldomeust, hanem inkább rátér a gyakorlatibb részére a dolognak.
Számít a pánikra, teljesen normális reakció, ám ettől még nem üt kevésbé keményen. A fájdalomnál nem talált még jobb módszert arra, hogy kigyomlálja azokat a reakciókat, amik a csatatéren halálhoz vezetnének.
De látja azt is, hogy az elf döntést hoz, és látván, hogy a védekezéssel elkésett, inkább kihasználja a visszatámadás lehetőségét. Nem feltétlenül ügyes csapás, és ha akarná, Frandr ki is védhetné, ám nem teszi. Amaz nem túlságosan erős, Frandr hozzászokott az ütésekhez és páncélt is visel, így nem igazán érez fájdalmat a támadás nyomán. Aldomeusra nézve látja, hogy az igyekszik csendben tűrni a sikertelen védekezése következményeit.
A kérdés nyomán felhúzza a szemöldökét.*
-Mert már most fel akarod adni? Ha teljes újoncként elsőre nem tudod kivédeni egy tapasztalt harcos ütését, akkor már esélytelen, hogy ez valaha is megváltozzon?
*Megenged magának egy félmosolyt, majd folytatja.*
-Körülbelül ott tartasz, mint egy pár hetes újonc. Ha érdekelne annyira a harc, hogy gyakorold egy pár hónapig, akkor valószínűleg az egyszerűbb csapásaimat különösebb nehézség nélkül ki tudnád védeni.
Valamennyi érzéked van a harchoz. Bár azt mondtam, védd magad, ahhoz lassú voltál, és inkább visszatámadtál. Persze azt a csapást csukott szemmel is ki tudtam volna védeni, annyira kiszámítható volt.
*Jegyzi meg, hiszen az elf is biztosan tudja, hogy nem sok esélye volt annak a támadásnak egy tapasztalt harcossal szemben.*
-De ez nem jelent semmit azon kívül, hogy senki sem tanította meg neked a jó módszert.
*A mondata végére érvén újra felveszi a harcállást, és megvárja, amíg a másik is követi a példáját.*
-Most megmutatom, mit rontottál el. Próbáld meg kivédeni a csapásaimat.
*Először egy normális csapással kezd. Gyorsan mozgatja a botot, nem fordul bele túlságosan a testével a mozdulatba, és a botot teljesen az irányítása alatt tartja. A célpont az elf jobb combja, ám ha amaz nem tudja kivédeni az ütést, akkor sem kell gazdagodik egy újabb kék folttal, ugyanis Frandr megállítja a fegyvert, mielőtt még célt érne.*
-Gyors, irányított támadás. Csak akkor látod meg, hogy hova indul, amikor már úton van a bot, és így nincs is sok időd reagálni. És még ha ki is térnél a támadás elől, rögtön meg tudom állítani a csapást, nem nyitom meg a védelmemet.
*Következő támadásával az elfet igyekszik imitálni, bár picit felerősíti bizonyos hibáit, és természetesen erőt is visz a csapásba rendesen. Belefordul, és röviden a csapás előtt még kicsit vissza is húzza a botot, majd lendületes ütést indít. Még az elfnek sem kéne, hogy nehézséget okozzon kivédeni a támadást, hiszen már a legelejétől kezdve láthatja, hogy a bal vállát célozza.
Ám ha valami nagy hiba folytán mégsem védené ki, ezt a támadást már nem fogja vissza Frandr, és bár a csontokat épen hagyja, ahogy ízületeket sem ugraszt ki a helyéről, a fájdalmat ezúttal nem valószínű, hogy Aldomeus figyelmen kívül fogja tudni hagyni.
Akárhogy is alakul a dolog, kevéssel a második támadás után végül felszólal.*
-Most rajtad a sor. Próbálj meg egy rendes ütést bevinni. Mondani fogom, hogy mit rontasz el.
*Mert abban biztos, hogy nem fogja a másik egy bemutató után rögtön jól csinálni.*
750. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-07-26 21:28:21
Üzenet elküldve: 2020-07-26 21:28:21
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Frandr//
*Igazi, engedelmes tanítványhoz méltóan követi a tapasztalt harcos utasításait, lábfejét a megfelelő irányba fordítja, s a terpesz szélességén is igyekszik a megfelelő mértékben változtatni. A botot két kézzel megragadja, de még ő maga is megérzi, hogy görcsösebben tartja a kelleténél. Nem tehet róla, hosszú ujjai máshoz vannak szokva, nem durva kardnyélhez, vagy fához. S bár a kardforgatás is nevezhető kifinomult műveletnek, mégis merőben különbözik a nagy pontosságot és biztos kezeket igénylő bájital keveréstől, vagy rajzolástól, esetleg írástól. Persze próbál lazítani a feszült szorításon, de akkor meg úgy kezdi érezni, túl gyengén fogja a fegyvert, s így könnyen kiüthetik a kezéből. Így nem tehet mást, inkább választja a görcsös szorítást, majdcsak megszokja, vagy észreveszi Frandr, és ellátja valami hasznos tanáccsal. Hideg szemeivel követi a harcos mozdulatait, látszik, hogy figyel, a koncentrációval nincs is problémája. Az elhangzottakra aprót, de határozottat bólint, jelezve, hogy felfogta, amit mondtak neki. S mikor elkezdődik a tényleges edzés, talán még a reflexeivel sem lenne gond, hiszen ahogy figyelmezteti Frandr, már ő is mozdulna, csak hát tapasztalat hiányában nem tudja megfelelő gyorsasággal felmérni a terepet, s cselekedni. Hirtelen azzal sincs tisztában, merre kéne mozdulnia, agya lázasan igyekszik feldolgozni a sok beérkezett ingert. A másik pedig észreveheti, hogy az alapvető problémát pont a túlzott gondolkodás okozza, hiszen Aldo minden, csak nem ösztönlény. Ő felmér, elemez, átgondol, ellenőriz, s csak aztán cselekszik. S bár eljut addig, hogy ő is észreveszi a védtelenül maradt bal oldalt, könnyen lehet, hogy már túl későn mozdul. De legalább mozdul, s bár kevés az esélye a sikeres találatnak, azért megpróbálkozik vele, miközben ő maga bekapja a tompa, de azért fájdalmas ütést. Nem szisszen fel, csak izmai reagálnak a kellemetlen érzésre, de arca igyekszik titkolni az őt ért sérelmet. Nem felvágni akar, vagy keménykedni. Csak megszokta, hogy soha, semmilyen körülmények közt ne mutassa ki sebezhetőségét, főleg az ellenfél előtt. Ha saját esetlen próbálkozása a másik "megsebzésére" sikerül, megkönnyebbült, halk sóhaj hagyja el száját. Ha elvéti, esetleg kivédi Frandr, akkor pedig átfut arcán egy keserű félmosoly.*
- Mennyire vagyok reménytelen?
*Teszi fel a kérdést, nem biztatást, vagy önbizalomnövelést várva, hanem őszinte, nyers véleményt. Feleslegesen nem szívesen húzná a harcos értékes idejét.*
//Frandr//
*Igazi, engedelmes tanítványhoz méltóan követi a tapasztalt harcos utasításait, lábfejét a megfelelő irányba fordítja, s a terpesz szélességén is igyekszik a megfelelő mértékben változtatni. A botot két kézzel megragadja, de még ő maga is megérzi, hogy görcsösebben tartja a kelleténél. Nem tehet róla, hosszú ujjai máshoz vannak szokva, nem durva kardnyélhez, vagy fához. S bár a kardforgatás is nevezhető kifinomult műveletnek, mégis merőben különbözik a nagy pontosságot és biztos kezeket igénylő bájital keveréstől, vagy rajzolástól, esetleg írástól. Persze próbál lazítani a feszült szorításon, de akkor meg úgy kezdi érezni, túl gyengén fogja a fegyvert, s így könnyen kiüthetik a kezéből. Így nem tehet mást, inkább választja a görcsös szorítást, majdcsak megszokja, vagy észreveszi Frandr, és ellátja valami hasznos tanáccsal. Hideg szemeivel követi a harcos mozdulatait, látszik, hogy figyel, a koncentrációval nincs is problémája. Az elhangzottakra aprót, de határozottat bólint, jelezve, hogy felfogta, amit mondtak neki. S mikor elkezdődik a tényleges edzés, talán még a reflexeivel sem lenne gond, hiszen ahogy figyelmezteti Frandr, már ő is mozdulna, csak hát tapasztalat hiányában nem tudja megfelelő gyorsasággal felmérni a terepet, s cselekedni. Hirtelen azzal sincs tisztában, merre kéne mozdulnia, agya lázasan igyekszik feldolgozni a sok beérkezett ingert. A másik pedig észreveheti, hogy az alapvető problémát pont a túlzott gondolkodás okozza, hiszen Aldo minden, csak nem ösztönlény. Ő felmér, elemez, átgondol, ellenőriz, s csak aztán cselekszik. S bár eljut addig, hogy ő is észreveszi a védtelenül maradt bal oldalt, könnyen lehet, hogy már túl későn mozdul. De legalább mozdul, s bár kevés az esélye a sikeres találatnak, azért megpróbálkozik vele, miközben ő maga bekapja a tompa, de azért fájdalmas ütést. Nem szisszen fel, csak izmai reagálnak a kellemetlen érzésre, de arca igyekszik titkolni az őt ért sérelmet. Nem felvágni akar, vagy keménykedni. Csak megszokta, hogy soha, semmilyen körülmények közt ne mutassa ki sebezhetőségét, főleg az ellenfél előtt. Ha saját esetlen próbálkozása a másik "megsebzésére" sikerül, megkönnyebbült, halk sóhaj hagyja el száját. Ha elvéti, esetleg kivédi Frandr, akkor pedig átfut arcán egy keserű félmosoly.*
- Mennyire vagyok reménytelen?
*Teszi fel a kérdést, nem biztatást, vagy önbizalomnövelést várva, hanem őszinte, nyers véleményt. Feleslegesen nem szívesen húzná a harcos értékes idejét.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 750-769