Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 40 (781. - 786. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
786. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-26 05:20:46
Üzenet elküldve: 2020-11-26 05:20:46
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*Nolenar szemöldöke kissé felszökik a nagy svunggal kerekedő tiltakozásra, ami azt a bizonyos pincearénát illeti. Wegtoren említése is meglepi némileg. Nem nézte volna ki a lányból, hogy járt már arra. Igaz, lehet, hogy nem is járt, csak meséltek neki róla. Egyelőre nem firtatja.*
- Ahamm *bólint értőn a további információáradatra, de további kommentárt nem fűz hozzá, csak rövidre nyírt szakállát simogatja a hallottak felett töprengve.*
- Mondhatjuk. Itt nőttem fel *válaszolja.* - De jó ideig távol voltam. Sok minden változott *sóhajt kelletlen beletörődéssel, de a sóhaj végére mosoly kúszik a szája szegletébe, amiből sejthető, hogy a változás nem olyasmi, ami a számára bármiben akadályt jelentene. Sőt! Az újdonság sokszor üdítő meglepetéseket és lehetőségeket hozhat.
Jóízűen pipázgat, miközben a lányt figyeli a gyakorlatok közben. Csak akkor hallatja a hangját, mikor látja, hogy lassulnak a mozdulatok. Olyankor a korábbihoz hasonló ütemet diktál, míg a tanítvány újra fel nem veszi az egyre kényelmetlenebbé váló kezdeti ritmust. Látja rajta, hogy fárad, hogy a gyakorlókard egyre nehezedik a kezében, de becsületére szóljon, a kölyök nem adja fel.*
- Szóval *biccenti oldalra a fejét a sziklánál megpihenő lányt mustrálva* - Szürke Arja, a Kereskedőház szolgálatából. *Ízlelgeti az összefüggéseket, melyek egyelőre a távolléte alatt kibontakozott új fejlemények a levegő városában.* - Mégis mire jó fenntartani egy pincearénát a Wegtoreni Kalmár fogadóban viadalok és fogadások nélkül, hm? *kérdi elgondolkodva.*
- Ez a Mik *hunyorít a lányra az újabb kérdés előszobájában.* - A Rumosban hallottam emlegetni egy fickót. *Nem jegyezte meg pontosan, csak a rendhagyóan alliteráló név dallama ragadt meg benne. ~Mikk-makk... Kár... Már... Akár... Mikár?~ valami ilyesmi.* - Akinek a hírneve közszájon forog a kikötőben pusztakezes fenegyerekként, arra érdemes odafigyelni. A bátyád? A vőlegényed? *kérdi. Hagy némi időt a válaszra, aztán grimaszt szisszen.*
- O-óó! *csóválja meg a fejét, majd a gyakorlóbábu felé bök a pipájával.* - Martalóc balról! *Sürgetően integet Arja felé, mintha a szolgálatban kissé lébecolásba merült véderő lenne.* - Támad, támad, támad! *Tapsol párat a helyzet komolyságát és "fenyegető jellegét" hangsúlyozva.* - És alapállás, és szúr, és hátrál, és keresztvágás, és kitér...
*Nolenar szemöldöke kissé felszökik a nagy svunggal kerekedő tiltakozásra, ami azt a bizonyos pincearénát illeti. Wegtoren említése is meglepi némileg. Nem nézte volna ki a lányból, hogy járt már arra. Igaz, lehet, hogy nem is járt, csak meséltek neki róla. Egyelőre nem firtatja.*
- Ahamm *bólint értőn a további információáradatra, de további kommentárt nem fűz hozzá, csak rövidre nyírt szakállát simogatja a hallottak felett töprengve.*
- Mondhatjuk. Itt nőttem fel *válaszolja.* - De jó ideig távol voltam. Sok minden változott *sóhajt kelletlen beletörődéssel, de a sóhaj végére mosoly kúszik a szája szegletébe, amiből sejthető, hogy a változás nem olyasmi, ami a számára bármiben akadályt jelentene. Sőt! Az újdonság sokszor üdítő meglepetéseket és lehetőségeket hozhat.
Jóízűen pipázgat, miközben a lányt figyeli a gyakorlatok közben. Csak akkor hallatja a hangját, mikor látja, hogy lassulnak a mozdulatok. Olyankor a korábbihoz hasonló ütemet diktál, míg a tanítvány újra fel nem veszi az egyre kényelmetlenebbé váló kezdeti ritmust. Látja rajta, hogy fárad, hogy a gyakorlókard egyre nehezedik a kezében, de becsületére szóljon, a kölyök nem adja fel.*
- Szóval *biccenti oldalra a fejét a sziklánál megpihenő lányt mustrálva* - Szürke Arja, a Kereskedőház szolgálatából. *Ízlelgeti az összefüggéseket, melyek egyelőre a távolléte alatt kibontakozott új fejlemények a levegő városában.* - Mégis mire jó fenntartani egy pincearénát a Wegtoreni Kalmár fogadóban viadalok és fogadások nélkül, hm? *kérdi elgondolkodva.*
- Ez a Mik *hunyorít a lányra az újabb kérdés előszobájában.* - A Rumosban hallottam emlegetni egy fickót. *Nem jegyezte meg pontosan, csak a rendhagyóan alliteráló név dallama ragadt meg benne. ~Mikk-makk... Kár... Már... Akár... Mikár?~ valami ilyesmi.* - Akinek a hírneve közszájon forog a kikötőben pusztakezes fenegyerekként, arra érdemes odafigyelni. A bátyád? A vőlegényed? *kérdi. Hagy némi időt a válaszra, aztán grimaszt szisszen.*
- O-óó! *csóválja meg a fejét, majd a gyakorlóbábu felé bök a pipájával.* - Martalóc balról! *Sürgetően integet Arja felé, mintha a szolgálatban kissé lébecolásba merült véderő lenne.* - Támad, támad, támad! *Tapsol párat a helyzet komolyságát és "fenyegető jellegét" hangsúlyozva.* - És alapállás, és szúr, és hátrál, és keresztvágás, és kitér...
785. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-24 16:51:45
Üzenet elküldve: 2020-11-24 16:51:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
*Arja csak bólint felszegett fejjel, mint legalábbis egy nagyhercegnő, anélkül hogy bármi az arcára lenne írva, a hevenyészett meghajlásra, amikor a nemesinek hangzó név elhangzik.*
- Az ifjabb. *ismétli hangsúllyal, bólintva, tulajdonképpen csak jelzendő, hogy értette: van hát idősebb is a Velascorrákból ~valószínűsíthetően több is. Ha azt hiszi, hogy majd ettől meghatódom, hát nagyon téved!~ vihog magában. Az árvaházban betanított pukedlit egy ideje már nem szokta produkálni. Nem kislány már! Így marad a jóváhagyólagos, némiképp leereszkedőnek tűnő, bár valójában csupán csak óvatosan tartózkodó bólintás. Különben is, akármennyire is csavargó és kalandor ő, Arja sokkal világjártabbnak és emiatt különbnek gondolja magát a legtöbb lanawininál. A parasztoknál meg mindenféle alvilági söpredéknépnél, akikből eleget látott túlságosan is közelről, legalábbis mindenképpen. Bár Nolenar Arja véleménye szerint nem tartozik ez utóbbiak közé. ~No persze ki tudja?~ vélekedik óvatosan, nemesinek hangzó név ide vagy oda. Meg aztán ez a két kategória, a nemes meg az alvilági söpredék, nem minden esetben válik el élesen egymástól: Arját nem ejtették a fejére. Nem beszélve arról, hogy Artheniorban a lázadás óta nem célszerű fitogtatni az arisztokrata származást.*
- Nem, dehogy! *válaszol fejét rázva a Pincearénára.*
- Bár biztos van itt is olyan. A Kikötőben. *von vállat. ~Itt a Kikötőben ne lenne?~*
- Mondjuk akkora biztos nincs, mint a Nagy Aréna Wegtorenben. *teszi még hozzá.*
- Artheniorban. A Kalmárban.
- A Wegtoreni Kalmár fogadóban. *teszi hozzá, még tovább magyarázva, de csak ha értetlenséget lát Nolenar szemében, vagy ha az a fejét rázza, azt jelezve esetleg, hogy nem járatos Artheniorban.*
- Még néhány nap, és vissza kell mennem. A Kereskedőház szolgálatában állok.
- Az övék a Kalmár. *pillant az ifjabb Velascorrára.*
- Csak eljöttem ide, a Toronyhoz, le délre. Tanulni.
*magyarázza.*
- Te idevalósi vagy? *kérdezi meg még, kíváncsian a válaszra, ha már ő ennyit elfecsegett magáról. Bár az, hogy Nolenar tengerészféle (~kalózgróf~, ahogy Arja sajátosan meghatározta magában), kétségtelenül már messziről lerí róla.
Még meghallgatja a válaszokat, ha kap ilyesmit, de aztán a kivonszolt bábu és annak a tanulmányaiban való lehetséges haszna felé fordul a figyelme.
Eleget vívott a jégkékszemű őrrel, aki vég nélkül gyakoroltatta vele mindenféle alsó és oldalsó vágás, szúrás, kitérés és hárítás különböző fajtáit, meg ezek kombinációit, különös tekintettel az állandóan ismételgetett térdrogyasztásra, testsúlyáthelyezésre, hátralépésre, nem beszélve a helyes markolatfogásról és könyéktartásról.
De a fickó a reggeli és késő esti egy, másfél óránál többet sohasem szánt rá, a maradék időben Arjának egyedül kellett gyakorolnia. ~Na jó, a tohonya néha, ha utasította, beállt velem gyakorolni. Persze nem a sziklákon.
A végnélküli formagyakorlatoknál meg a levegőnél végül is jobb ez a bábu.~ méri fel magának a nála valamicskével magasabb bőr alkalmatosságot kíváncsian, két kézre fogva könnyedén a gyakorlókardot, ahogy kicsit hátrébb lép. Kezdi komolyan venni a dolgot.
Amikor Nolenar letelepedik, felé pillant, de csak éppen. Már a bábu meg a kihívás köti le a figyelmét.
Először az alapállásból való kitörést kezdi, engedelmesen belesimulva a Nolenar indította ritmusba, és valóban: sokkal lelkesítőbb így, hogy érzi: _igazi_ a vágás! Csattan, érzi a tompán ellenálló bőrt, és a saját ütését, meg az erőt, amivel beviszi, újra meg újra. Jobbról, és hátralép és kitör, és balról, és alsó vágás, és csel, nem néz oda, nem, csak akarja, a kard az, ami cselekszik, nem ő, HA! És hátralép, és még egyszer! HA!
~Hát ez nem is hülyeség!!~ gondolja, egyre jobban élvezve a dolgot, már a harmadik vágás kombinációnál tart, és nem néz oda, és improvizál. Hah!! És még egyszer!! Alsó vágás! Hátralép! Na?! És HA!
~Levegő! Levegő!~ hasít bele, és már tudatosan figyel a lélegzésre, amikor belevág az ötödik gyakorlatba. Hárítás és kitörés, és végig csinálja ezt is, és még egyszer, és még egyszer, HAH!!
És improvizál. ~_Meglepetés_. Nem felejted el?~ Nem, Arja nem felejti el. De azért, bármennyire is odafigyel a légzésére, és bármennyire is beosztja az erejét a kezdeti lelkesedés után, hogy kitartson végig, az összes gyakorlatsorig, ameddig csak eljutott vele a jégkékszemű: fárad. De végig akarja csinálni mindet!
Így csak emel, és lép, és hárít, és csattan, és hátralép, és oldalsó vágás, és a következő, és ismétlés, már összeszorítja a száját, és HAH!! úgy próbál akarattal erőt venni a lába remegésén.
Minden igyekezetével próbál megmaradni a lassabb kivitelezés-kevesebb erőkifejtés, de mégis pontos és erős végrehajtás közti keskeny határmezsgyén.
Amikor még kívülről nem látszik a fáradtság, és hogy már csak az akarat, és semmi más, csak az akarat az, ami a kardot tartó kezet mozgatja.
De végig csinálja. Mindet.
Még leengedi, és lassan, ahogy kell, a karját, amikor végez az utolsó gyakorlattal is. Felemelni lehet már nem tudná.
Áll egy ideig, amíg bár biztos benne, hogy nem árulja el a lába remegése. Aztán hátralép, és Nolenar felé pillant. Hogy egyáltalán ott van-e még.
Kinéz magának egy sziklát, és komótosan (hogy véletlenül se lehessen vánszorgásnak titulálni a járását!) még eljut odáig. Aztán már csak egyet akar: pihentetni minden tagját! A gyakorlókardot letámasztja a szürkés, alul félig algával borított kőnek.*
- Jó volt! *közli még tömören a véleményét a dologról, jelezve, hogy igazán nem olyan rossz a bábuval való gyakorlás ideája. Főként azért is tetszik neki, hogy rájött: így odahaza, a Kalmárban is tud majd gyakorolni!*
*Arja csak bólint felszegett fejjel, mint legalábbis egy nagyhercegnő, anélkül hogy bármi az arcára lenne írva, a hevenyészett meghajlásra, amikor a nemesinek hangzó név elhangzik.*
- Az ifjabb. *ismétli hangsúllyal, bólintva, tulajdonképpen csak jelzendő, hogy értette: van hát idősebb is a Velascorrákból ~valószínűsíthetően több is. Ha azt hiszi, hogy majd ettől meghatódom, hát nagyon téved!~ vihog magában. Az árvaházban betanított pukedlit egy ideje már nem szokta produkálni. Nem kislány már! Így marad a jóváhagyólagos, némiképp leereszkedőnek tűnő, bár valójában csupán csak óvatosan tartózkodó bólintás. Különben is, akármennyire is csavargó és kalandor ő, Arja sokkal világjártabbnak és emiatt különbnek gondolja magát a legtöbb lanawininál. A parasztoknál meg mindenféle alvilági söpredéknépnél, akikből eleget látott túlságosan is közelről, legalábbis mindenképpen. Bár Nolenar Arja véleménye szerint nem tartozik ez utóbbiak közé. ~No persze ki tudja?~ vélekedik óvatosan, nemesinek hangzó név ide vagy oda. Meg aztán ez a két kategória, a nemes meg az alvilági söpredék, nem minden esetben válik el élesen egymástól: Arját nem ejtették a fejére. Nem beszélve arról, hogy Artheniorban a lázadás óta nem célszerű fitogtatni az arisztokrata származást.*
- Nem, dehogy! *válaszol fejét rázva a Pincearénára.*
- Bár biztos van itt is olyan. A Kikötőben. *von vállat. ~Itt a Kikötőben ne lenne?~*
- Mondjuk akkora biztos nincs, mint a Nagy Aréna Wegtorenben. *teszi még hozzá.*
- Artheniorban. A Kalmárban.
- A Wegtoreni Kalmár fogadóban. *teszi hozzá, még tovább magyarázva, de csak ha értetlenséget lát Nolenar szemében, vagy ha az a fejét rázza, azt jelezve esetleg, hogy nem járatos Artheniorban.*
- Még néhány nap, és vissza kell mennem. A Kereskedőház szolgálatában állok.
- Az övék a Kalmár. *pillant az ifjabb Velascorrára.*
- Csak eljöttem ide, a Toronyhoz, le délre. Tanulni.
*magyarázza.*
- Te idevalósi vagy? *kérdezi meg még, kíváncsian a válaszra, ha már ő ennyit elfecsegett magáról. Bár az, hogy Nolenar tengerészféle (~kalózgróf~, ahogy Arja sajátosan meghatározta magában), kétségtelenül már messziről lerí róla.
Még meghallgatja a válaszokat, ha kap ilyesmit, de aztán a kivonszolt bábu és annak a tanulmányaiban való lehetséges haszna felé fordul a figyelme.
Eleget vívott a jégkékszemű őrrel, aki vég nélkül gyakoroltatta vele mindenféle alsó és oldalsó vágás, szúrás, kitérés és hárítás különböző fajtáit, meg ezek kombinációit, különös tekintettel az állandóan ismételgetett térdrogyasztásra, testsúlyáthelyezésre, hátralépésre, nem beszélve a helyes markolatfogásról és könyéktartásról.
De a fickó a reggeli és késő esti egy, másfél óránál többet sohasem szánt rá, a maradék időben Arjának egyedül kellett gyakorolnia. ~Na jó, a tohonya néha, ha utasította, beállt velem gyakorolni. Persze nem a sziklákon.
A végnélküli formagyakorlatoknál meg a levegőnél végül is jobb ez a bábu.~ méri fel magának a nála valamicskével magasabb bőr alkalmatosságot kíváncsian, két kézre fogva könnyedén a gyakorlókardot, ahogy kicsit hátrébb lép. Kezdi komolyan venni a dolgot.
Amikor Nolenar letelepedik, felé pillant, de csak éppen. Már a bábu meg a kihívás köti le a figyelmét.
Először az alapállásból való kitörést kezdi, engedelmesen belesimulva a Nolenar indította ritmusba, és valóban: sokkal lelkesítőbb így, hogy érzi: _igazi_ a vágás! Csattan, érzi a tompán ellenálló bőrt, és a saját ütését, meg az erőt, amivel beviszi, újra meg újra. Jobbról, és hátralép és kitör, és balról, és alsó vágás, és csel, nem néz oda, nem, csak akarja, a kard az, ami cselekszik, nem ő, HA! És hátralép, és még egyszer! HA!
~Hát ez nem is hülyeség!!~ gondolja, egyre jobban élvezve a dolgot, már a harmadik vágás kombinációnál tart, és nem néz oda, és improvizál. Hah!! És még egyszer!! Alsó vágás! Hátralép! Na?! És HA!
~Levegő! Levegő!~ hasít bele, és már tudatosan figyel a lélegzésre, amikor belevág az ötödik gyakorlatba. Hárítás és kitörés, és végig csinálja ezt is, és még egyszer, és még egyszer, HAH!!
És improvizál. ~_Meglepetés_. Nem felejted el?~ Nem, Arja nem felejti el. De azért, bármennyire is odafigyel a légzésére, és bármennyire is beosztja az erejét a kezdeti lelkesedés után, hogy kitartson végig, az összes gyakorlatsorig, ameddig csak eljutott vele a jégkékszemű: fárad. De végig akarja csinálni mindet!
Így csak emel, és lép, és hárít, és csattan, és hátralép, és oldalsó vágás, és a következő, és ismétlés, már összeszorítja a száját, és HAH!! úgy próbál akarattal erőt venni a lába remegésén.
Minden igyekezetével próbál megmaradni a lassabb kivitelezés-kevesebb erőkifejtés, de mégis pontos és erős végrehajtás közti keskeny határmezsgyén.
Amikor még kívülről nem látszik a fáradtság, és hogy már csak az akarat, és semmi más, csak az akarat az, ami a kardot tartó kezet mozgatja.
De végig csinálja. Mindet.
Még leengedi, és lassan, ahogy kell, a karját, amikor végez az utolsó gyakorlattal is. Felemelni lehet már nem tudná.
Áll egy ideig, amíg bár biztos benne, hogy nem árulja el a lába remegése. Aztán hátralép, és Nolenar felé pillant. Hogy egyáltalán ott van-e még.
Kinéz magának egy sziklát, és komótosan (hogy véletlenül se lehessen vánszorgásnak titulálni a járását!) még eljut odáig. Aztán már csak egyet akar: pihentetni minden tagját! A gyakorlókardot letámasztja a szürkés, alul félig algával borított kőnek.*
- Jó volt! *közli még tömören a véleményét a dologról, jelezve, hogy igazán nem olyan rossz a bábuval való gyakorlás ideája. Főként azért is tetszik neki, hogy rájött: így odahaza, a Kalmárban is tud majd gyakorolni!*
784. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-23 20:26:54
Üzenet elküldve: 2020-11-23 20:26:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*Ha eddig nem lett volna egyértelmű, most már teljesen világos, hogy az Arja néven bemutatkozó lány nem nemesi vagy feltörekvő polgárcsalád sarja. Nolenar nem teszi szóvá a fogalmazást, ami egy magára valamit adó pedellus ujjait biztos menten rászorítaná a nádpálcára. Ő csak elmosolyodik rajta, aztán egy hevenyészett meghajlást produkálva, a maga részéről is kiegészíti a bemutatkozást.*
- Nolenar Kweld Velasco'rra. Az ifjabb *teszi hozzá.* - Igazán örvendek.
*Nem egészen így tervezte a napját, de amíg Fell visszaér időtöltésnek tökéletes.*
- Pincearéna? *fordul a lány felé.* - Viadalokkal, fogadásokkal? Itt a kikötőben? *Annak idején is rendeztek erre ilyesmit. A legtöbbször az öreg Rulpert halbelezője alatti alagsorban vagy a raktáraknál. A kikötői népekben mindig erős volt a késztetés, hogy gyorsan elveszítsék a gyorsan szerzett aranyakat. Persze ez ugyanúgy igaz a nehezen megkeresett garasokra is.
Az ököllel való püfölés említésére Nolen csak a fejét ingatva mosolyog. ~Lám csak, a kis finnyás!~ A kikötői lányok közül meglepően sokan vannak, akik nem riadnak vissza az ilyesmitől. A helyiek szerint egy itteni fruska parasztlengője úgy terít le egy átlag lihanechit, hogy két hatig sirályokat lát a feje körül körözni.
Miután a bábu a helyére kerül és jól meg is lesz támogatva kövekkel, Nolenar ellenőrzi a stabilitását és kis hümmögéssel bár, de végül megfelelőnek találja. Mire idáig jutnak, a névválasztás is kezd körvonalazódni a lányban, ami egyértelmű jele annak, hogy a Velasco'rra jól végzi a dolgát.*
- Hát ez igazán megtisztelő *vigyorodik el.*
- Most bemutathatod a korábbiakat a barátunkon *mondja, aztán kényelmesen letelepszik egy alkalmas sziklára. Hátrahajtja a csuklyát a fejéről, hiszen idefent úgyis csak idegesítően cibálja a szél. Előbányássza a zsebéből a tengerészkendőjét és pár ügyes mozdulattal megköti a fején, hogy így zabolázza meg a hosszúra hagyott tincseket.*
- Ne kíméld! Csattanjon az a kard! És ereszd ki a hangod nyugodtan. HÁ! *imitál egy szúrást, bár csak az övéből előhúzott pipa szárával.* - Hidd el, ef így egéf máf élzéf, mint a levegőf kafavolni *magyarázza, de már javában a szájában lógó pipa megfelelő szelelésével foglalatoskodik. Kicsit megütögeti, megfújkodja, mielőtt nekilátna dohánnyal megtömni.*
- Gyerünk, gyerünk. Alapállás és szúr és hátrál és balról, kettő, három és... *vezényli az ütemet hangosan, aztán pipát tömköd, aztán rágyújtva pöfékel, de újból és újból diktálni kezd. Ha Arja követi az instrukciókat, valószínűleg hamarosan szaporázni kezdi a lélegzete, akármennyire próbál koncentrálni. Ha rendesen oda is kell csapni, az jóval nagyobb erőkifejtés, mint csupán a mozdulatok koreográfiáját ismételni. Nolen kíváncsi rá, mennyi kitartás szorult a lányba.*
*Ha eddig nem lett volna egyértelmű, most már teljesen világos, hogy az Arja néven bemutatkozó lány nem nemesi vagy feltörekvő polgárcsalád sarja. Nolenar nem teszi szóvá a fogalmazást, ami egy magára valamit adó pedellus ujjait biztos menten rászorítaná a nádpálcára. Ő csak elmosolyodik rajta, aztán egy hevenyészett meghajlást produkálva, a maga részéről is kiegészíti a bemutatkozást.*
- Nolenar Kweld Velasco'rra. Az ifjabb *teszi hozzá.* - Igazán örvendek.
*Nem egészen így tervezte a napját, de amíg Fell visszaér időtöltésnek tökéletes.*
- Pincearéna? *fordul a lány felé.* - Viadalokkal, fogadásokkal? Itt a kikötőben? *Annak idején is rendeztek erre ilyesmit. A legtöbbször az öreg Rulpert halbelezője alatti alagsorban vagy a raktáraknál. A kikötői népekben mindig erős volt a késztetés, hogy gyorsan elveszítsék a gyorsan szerzett aranyakat. Persze ez ugyanúgy igaz a nehezen megkeresett garasokra is.
Az ököllel való püfölés említésére Nolen csak a fejét ingatva mosolyog. ~Lám csak, a kis finnyás!~ A kikötői lányok közül meglepően sokan vannak, akik nem riadnak vissza az ilyesmitől. A helyiek szerint egy itteni fruska parasztlengője úgy terít le egy átlag lihanechit, hogy két hatig sirályokat lát a feje körül körözni.
Miután a bábu a helyére kerül és jól meg is lesz támogatva kövekkel, Nolenar ellenőrzi a stabilitását és kis hümmögéssel bár, de végül megfelelőnek találja. Mire idáig jutnak, a névválasztás is kezd körvonalazódni a lányban, ami egyértelmű jele annak, hogy a Velasco'rra jól végzi a dolgát.*
- Hát ez igazán megtisztelő *vigyorodik el.*
- Most bemutathatod a korábbiakat a barátunkon *mondja, aztán kényelmesen letelepszik egy alkalmas sziklára. Hátrahajtja a csuklyát a fejéről, hiszen idefent úgyis csak idegesítően cibálja a szél. Előbányássza a zsebéből a tengerészkendőjét és pár ügyes mozdulattal megköti a fején, hogy így zabolázza meg a hosszúra hagyott tincseket.*
- Ne kíméld! Csattanjon az a kard! És ereszd ki a hangod nyugodtan. HÁ! *imitál egy szúrást, bár csak az övéből előhúzott pipa szárával.* - Hidd el, ef így egéf máf élzéf, mint a levegőf kafavolni *magyarázza, de már javában a szájában lógó pipa megfelelő szelelésével foglalatoskodik. Kicsit megütögeti, megfújkodja, mielőtt nekilátna dohánnyal megtömni.*
- Gyerünk, gyerünk. Alapállás és szúr és hátrál és balról, kettő, három és... *vezényli az ütemet hangosan, aztán pipát tömköd, aztán rágyújtva pöfékel, de újból és újból diktálni kezd. Ha Arja követi az instrukciókat, valószínűleg hamarosan szaporázni kezdi a lélegzete, akármennyire próbál koncentrálni. Ha rendesen oda is kell csapni, az jóval nagyobb erőkifejtés, mint csupán a mozdulatok koreográfiáját ismételni. Nolen kíváncsi rá, mennyi kitartás szorult a lányba.*
783. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-21 19:34:41
Üzenet elküldve: 2020-11-21 19:34:41
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
*Arját csak a Kalmárban eltöltött hónapok és az ez idő alatt beléépült kulturáltabb társalgási viselkedési szabályok tartják vissza attól, hogy kiöltse a nyelvét a nyilvánvaló tréfára! Tudja, hogy a másik tudja, hogy ő úgyis tudja, hogy csak megjátssza az értetlenkedőt. De valahogyan mégis csak válaszolnia kell!*
- _Engemet_ *hangsúlyozza ki a szemét forgatva, helyettesítendő valamivel a nyelvöltést, de a kiejtés pillanatában már bánja az engemet-et ~azt hiszi, valami parasztlány vagyok~*
- Arjának hívnak! *közli határozottan a helyesbítést.*
- Szürke Arjának. *egészíti ki valamivel halkabban, elárulva a teljes nevet.
~De nem lenge ruhában mutattam be.~ gondolja aztán a következő mondatra picit mérgesen. De igazából nem lesz dühös. A fickó olyan... ~ismerős, és nem idegen~ ami meglepő, és ritkán érzett dolog Arja esetében.
Csak egy halvány, de a méregtől gyorsan tovatűnő pír költözik az arcára. Még mindig nem szokta meg, bármilyen kellemes és furcsán bizsergető, hogy ugyanazok a "nagyerős" férfitekintetek, amik két-három éve még türelmetlen közönnyel siklottak át felette (akkoriban Arja csupán egy vézna, koszos utcagyerek benyomását keltette, talán az átlagosnál nagyobb és csillagtüzűbb szemekkel), mostanában néha zavaróan hosszú ideig időznek rajta. Még csak kóstolgatja ezt a dolgot.
Már éppen helyeslően válaszolna a "másik útra", amikor a zavarba ejtő fickó a türelmét kéri. Megengedően bólint, várakozó pillantással.
A bemutatás pedig aztán igazán izgalmasan hangzik!
De amikor a lomos, pókhálós raktárhelyiség kitárul, hirtelen gyanakodni kezd, hogy a fickó igazán csak a bolondját járatja vele! Követi, persze, a félhomályba, bosszús várakozással összehúzva a szemöldökét, hogy mi fog ebből kisülni. Amikor aztán előhámozza a bábut a raktárban, és még nagylelkűséget mímelve meg is engedi, hogy nevet adjon neki, cseppnyi értetlen tanácstalansággal igazán nem tudja, mire akar ezzel kilyukadni.
Egy dolog, hogy kicipeli (ekkor még nem tudja, hogy mit kell vele küzdenie ehhez, alig találva valami hülye fogást rajta) meg a többi ~de aztán?~*
- Kicipelem *mondja dacosan, de a bizalmatlanság kiül az arcára, bármennyire is érzi, hogy Nolenar komolyan gondolja ezt a dolgot.*
- De minek? *kérdezi némi ellenszegülést mutatva, bár a kérdésben őszinte kíváncsiság is rejlik. Nolenarnak nem ártana meggyőznie valamivel őt a dolog hasznáról!*
- Mik használta a gyakorló bábukat odalenn a Pincearénában. Kicipelem... De nem fogom az ökleimmel püfölni! *~Vagy kellene?~ bizonytalanodik el.
~Talán a gyakorlókarddal akarja?~ tűnődik, hogy látta-e Grarilt vagy Yezát valaha is bábun gyakorolni.
Odáig azért eljut, bármilyen választ kap, hogy ilyet is csak a férfiak csinálnak. ~Egy bábunak nevet adni, hogy aztán naphosszat rajta töltsék ki a haragjukat!~ forgatja a szemét magában, ahogy küszködik a széles, otromba bőralakzat átkarolásával és kifelé juttatásával. Ha férfi lenne, valószínű káromkodna, így csak a düh, és az elszánt csakazértis fel-felcsapó élességét igyekszik letompítani a türelem erejével. Azt már régen megtanulta, hogy nem jó, ha hagyja, hogy az érzései sodorják, és ne ő irányítsa az elméjét.
Ha ki kell cipelje, hát kicipeli ezt a bábut, meg odacipeli a köveket, akárhogy is.
No meg, gondolkodik közben, ahogy taszigálja, forgatja a legnagyobb követ, a kardforgatók legtöbbje férfi. Lehet nem árt, ha megtanul ugyanúgy gondolkodni, mint a legtöbbjük. Vagy legalábbis megtanulja, hogy _ők_ hogyan gondolkodnak.
Az elnevezés azért végképp várhat szerinte. ~Ha nagyon felbosszant, legfeljebb elnevezem Nolenarnak.~ gondolja vihogva.
Mire elkészül, már rég lihegne, ha nem figyelt volna rá közben, hogy beossza az erejét, és hogy helyesen lélegezzen. Ahogyan a jégkékszemű tanította.*
- Itt van. Jó lesz? *kérdi némiképp mogorva szemtelenséggel, ahogy minden készen van, úgy, ahogyan Hosszúhaj kérte. Tekintettel arra, hogy egyáltalán, de egyáltalán _semmit_ nem segített a dologban. ~Legfeljebb ha a mutogatást annak lehet nevezni!~ morog magában. De valahogy mégis azt érzi, hogy nincs ezzel olyan nagy baj.*
- Lehet, hogy Nolenarnak fogom nevezni. Még nem tudom. *csillan fel a szemében az incselkedés szikrája. A lényét jellemző alapvető kíváncsiság sokkal erősebb benne bármiféle hosszantartó mogorvaságnál.*
- Most akkor mi legyen? *teszi azért fel a kérdést.*
*Arját csak a Kalmárban eltöltött hónapok és az ez idő alatt beléépült kulturáltabb társalgási viselkedési szabályok tartják vissza attól, hogy kiöltse a nyelvét a nyilvánvaló tréfára! Tudja, hogy a másik tudja, hogy ő úgyis tudja, hogy csak megjátssza az értetlenkedőt. De valahogyan mégis csak válaszolnia kell!*
- _Engemet_ *hangsúlyozza ki a szemét forgatva, helyettesítendő valamivel a nyelvöltést, de a kiejtés pillanatában már bánja az engemet-et ~azt hiszi, valami parasztlány vagyok~*
- Arjának hívnak! *közli határozottan a helyesbítést.*
- Szürke Arjának. *egészíti ki valamivel halkabban, elárulva a teljes nevet.
~De nem lenge ruhában mutattam be.~ gondolja aztán a következő mondatra picit mérgesen. De igazából nem lesz dühös. A fickó olyan... ~ismerős, és nem idegen~ ami meglepő, és ritkán érzett dolog Arja esetében.
Csak egy halvány, de a méregtől gyorsan tovatűnő pír költözik az arcára. Még mindig nem szokta meg, bármilyen kellemes és furcsán bizsergető, hogy ugyanazok a "nagyerős" férfitekintetek, amik két-három éve még türelmetlen közönnyel siklottak át felette (akkoriban Arja csupán egy vézna, koszos utcagyerek benyomását keltette, talán az átlagosnál nagyobb és csillagtüzűbb szemekkel), mostanában néha zavaróan hosszú ideig időznek rajta. Még csak kóstolgatja ezt a dolgot.
Már éppen helyeslően válaszolna a "másik útra", amikor a zavarba ejtő fickó a türelmét kéri. Megengedően bólint, várakozó pillantással.
A bemutatás pedig aztán igazán izgalmasan hangzik!
De amikor a lomos, pókhálós raktárhelyiség kitárul, hirtelen gyanakodni kezd, hogy a fickó igazán csak a bolondját járatja vele! Követi, persze, a félhomályba, bosszús várakozással összehúzva a szemöldökét, hogy mi fog ebből kisülni. Amikor aztán előhámozza a bábut a raktárban, és még nagylelkűséget mímelve meg is engedi, hogy nevet adjon neki, cseppnyi értetlen tanácstalansággal igazán nem tudja, mire akar ezzel kilyukadni.
Egy dolog, hogy kicipeli (ekkor még nem tudja, hogy mit kell vele küzdenie ehhez, alig találva valami hülye fogást rajta) meg a többi ~de aztán?~*
- Kicipelem *mondja dacosan, de a bizalmatlanság kiül az arcára, bármennyire is érzi, hogy Nolenar komolyan gondolja ezt a dolgot.*
- De minek? *kérdezi némi ellenszegülést mutatva, bár a kérdésben őszinte kíváncsiság is rejlik. Nolenarnak nem ártana meggyőznie valamivel őt a dolog hasznáról!*
- Mik használta a gyakorló bábukat odalenn a Pincearénában. Kicipelem... De nem fogom az ökleimmel püfölni! *~Vagy kellene?~ bizonytalanodik el.
~Talán a gyakorlókarddal akarja?~ tűnődik, hogy látta-e Grarilt vagy Yezát valaha is bábun gyakorolni.
Odáig azért eljut, bármilyen választ kap, hogy ilyet is csak a férfiak csinálnak. ~Egy bábunak nevet adni, hogy aztán naphosszat rajta töltsék ki a haragjukat!~ forgatja a szemét magában, ahogy küszködik a széles, otromba bőralakzat átkarolásával és kifelé juttatásával. Ha férfi lenne, valószínű káromkodna, így csak a düh, és az elszánt csakazértis fel-felcsapó élességét igyekszik letompítani a türelem erejével. Azt már régen megtanulta, hogy nem jó, ha hagyja, hogy az érzései sodorják, és ne ő irányítsa az elméjét.
Ha ki kell cipelje, hát kicipeli ezt a bábut, meg odacipeli a köveket, akárhogy is.
No meg, gondolkodik közben, ahogy taszigálja, forgatja a legnagyobb követ, a kardforgatók legtöbbje férfi. Lehet nem árt, ha megtanul ugyanúgy gondolkodni, mint a legtöbbjük. Vagy legalábbis megtanulja, hogy _ők_ hogyan gondolkodnak.
Az elnevezés azért végképp várhat szerinte. ~Ha nagyon felbosszant, legfeljebb elnevezem Nolenarnak.~ gondolja vihogva.
Mire elkészül, már rég lihegne, ha nem figyelt volna rá közben, hogy beossza az erejét, és hogy helyesen lélegezzen. Ahogyan a jégkékszemű tanította.*
- Itt van. Jó lesz? *kérdi némiképp mogorva szemtelenséggel, ahogy minden készen van, úgy, ahogyan Hosszúhaj kérte. Tekintettel arra, hogy egyáltalán, de egyáltalán _semmit_ nem segített a dologban. ~Legfeljebb ha a mutogatást annak lehet nevezni!~ morog magában. De valahogy mégis azt érzi, hogy nincs ezzel olyan nagy baj.*
- Lehet, hogy Nolenarnak fogom nevezni. Még nem tudom. *csillan fel a szemében az incselkedés szikrája. A lényét jellemző alapvető kíváncsiság sokkal erősebb benne bármiféle hosszantartó mogorvaságnál.*
- Most akkor mi legyen? *teszi azért fel a kérdést.*
782. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-20 07:03:45
Üzenet elküldve: 2020-11-20 07:03:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*Ahogy elnézi, nem tétlenkedett a vén lókötő. A klasszikus artheniori iskola alaptételei mind felsorakoznak a bemutatóban, a sziklákon való gyakorlás pedig meghozta a gyümölcsét. A lány tartása és egyensúlya is egész jónak tűnik. Pontos mozdulatok, figyelmes végrehajtás, de valami egyelőre hiányzik.*
- Szép *bólint elismerőn a bemutató végeztével. Ahhoz nem férhet kétség, hogy a lány valóban elkötelezett a tanulásban.*
- Nála sosem lehet tudni *füllenti egy vállvonással ahogy az ösvény irányába néz, amerre Fell távozott. De amire felcsillan a figyelme, az a neve. ~Szemfüles kis bakfis.~ Most már kezdi sejteni, hogy Malleo miért szánta rá az idejét.*
- Nolenarnak? Ez elképesztő. Engem is *mondja megjátszva a döbbent derűt. Értette, persze, hogy értette. A fricska inkább csak célzás, hogy ha már nevek, akkor a lány még adós eggyel. Remélhetőleg megkapja azt a bemutatkozást, de ha nem, kitelik tőle, hogy a továbbiakban valóban Nolenarnak hívja az újdonsült tanítványt.*
- A gyakorlat *tér vissza a korábbi témára egy intéssel, ha már oktatói minőségbe lett emelve.* - Ha lenge ruhában mutatnád be, szavamra, bárki férfiembert lefegyverzel vele. *Széttárja a karjait egy mosollyal. A középső Velasco'rra fivér mosolygása csibész, de nem annyira csípős, hogy haragudni lehessen rá.* - De azt hiszem, te inkább egy másik út felé kacsingatsz. *Feltartott mutatóujjal kér egy kis türelmet a lánytól, míg ő odalép a kissé tohonya, nagydarab bajszos-szakállas őrhöz néhány szóra. Bólintás, bólintás, baráti vállveregetés és már fordul is vissza.*
- Na gyere! Bemutatlak valakinek *int és elindul a világítótorony felé. Egy oldalsó ajtónál megtapogat pár követ, aztán az egyike kihúzza és kivesz mögüle egy kulcsot, amivel bejuthatnak. A helyiség amolyan raktár, tele limlommal.*
- Meg is van! *Néhány ládát még arrébb tesz, leszakít pár pókhálót, hogy beljebb jusson.* - Ő itt *könyököl a bábu vállára, de aztán végül csak a lány felé biccent.* - Nevezd el magadban kedved szerint. *A legtöbbeknek van legalább egy név a tarsolyába, ami pontosan illik egy arctalan gyakorlóbábura, amit álló nap is jólesik gyepálni.* - Hogy megalapozzuk az ismeretségeteket, te fogod kicipelni. Egyedül. Nem könnyű eset *mondja, ezúttal a szó szoros értelmében. Ő annyit segít, hogy tartja az ajtót és odakint keres egy alkalmas helyet az újdonsült társaságnak. Néhány kőre is készségesen rámutat, amivel le lehet súlyozni a talpazatát, hogy biztosan álljon.*
*Ahogy elnézi, nem tétlenkedett a vén lókötő. A klasszikus artheniori iskola alaptételei mind felsorakoznak a bemutatóban, a sziklákon való gyakorlás pedig meghozta a gyümölcsét. A lány tartása és egyensúlya is egész jónak tűnik. Pontos mozdulatok, figyelmes végrehajtás, de valami egyelőre hiányzik.*
- Szép *bólint elismerőn a bemutató végeztével. Ahhoz nem férhet kétség, hogy a lány valóban elkötelezett a tanulásban.*
- Nála sosem lehet tudni *füllenti egy vállvonással ahogy az ösvény irányába néz, amerre Fell távozott. De amire felcsillan a figyelme, az a neve. ~Szemfüles kis bakfis.~ Most már kezdi sejteni, hogy Malleo miért szánta rá az idejét.*
- Nolenarnak? Ez elképesztő. Engem is *mondja megjátszva a döbbent derűt. Értette, persze, hogy értette. A fricska inkább csak célzás, hogy ha már nevek, akkor a lány még adós eggyel. Remélhetőleg megkapja azt a bemutatkozást, de ha nem, kitelik tőle, hogy a továbbiakban valóban Nolenarnak hívja az újdonsült tanítványt.*
- A gyakorlat *tér vissza a korábbi témára egy intéssel, ha már oktatói minőségbe lett emelve.* - Ha lenge ruhában mutatnád be, szavamra, bárki férfiembert lefegyverzel vele. *Széttárja a karjait egy mosollyal. A középső Velasco'rra fivér mosolygása csibész, de nem annyira csípős, hogy haragudni lehessen rá.* - De azt hiszem, te inkább egy másik út felé kacsingatsz. *Feltartott mutatóujjal kér egy kis türelmet a lánytól, míg ő odalép a kissé tohonya, nagydarab bajszos-szakállas őrhöz néhány szóra. Bólintás, bólintás, baráti vállveregetés és már fordul is vissza.*
- Na gyere! Bemutatlak valakinek *int és elindul a világítótorony felé. Egy oldalsó ajtónál megtapogat pár követ, aztán az egyike kihúzza és kivesz mögüle egy kulcsot, amivel bejuthatnak. A helyiség amolyan raktár, tele limlommal.*
- Meg is van! *Néhány ládát még arrébb tesz, leszakít pár pókhálót, hogy beljebb jusson.* - Ő itt *könyököl a bábu vállára, de aztán végül csak a lány felé biccent.* - Nevezd el magadban kedved szerint. *A legtöbbeknek van legalább egy név a tarsolyába, ami pontosan illik egy arctalan gyakorlóbábura, amit álló nap is jólesik gyepálni.* - Hogy megalapozzuk az ismeretségeteket, te fogod kicipelni. Egyedül. Nem könnyű eset *mondja, ezúttal a szó szoros értelmében. Ő annyit segít, hogy tartja az ajtót és odakint keres egy alkalmas helyet az újdonsült társaságnak. Néhány kőre is készségesen rámutat, amivel le lehet súlyozni a talpazatát, hogy biztosan álljon.*
781. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-19 10:11:24
Üzenet elküldve: 2020-11-19 10:11:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
*Arja hasonló kíváncsisággal és nemtörődömséggel tűri a méricskélést: sosem volt az a fajta, aki ilyesmitől megrezzent volna. Korán megtanulta, hogy ne mutatkozzon semmiféle reakció az arcán bármi ilyesfajta tekintetre. Fecsegni, kedvesnek lenni, elterelni, semlegesnek lenni, tovább menni. Irányítani.
De most egyiket sem akarja tenni.
Igazán kíváncsi erre a fickóra. Főleg hogy igennel válaszol!
A kérésen való meglepődésről csak szája rövid lebiggyedése árulkodik egy pillanatra, aztán felszegi a fejét. ~Még hogy kontár!~ bizonytalanodik el azért egy pillanatra. ~Tán mégis csak ért hozzá?~ vág vissza a pillantása laposan, szemtelenül, kíváncsi méregetéssel, amolyan teakartad üzenetet küldve.
Majd ő megmutatja!
No persze, nem rég óta gyakorolja. A harmadik napon kezdte vele a jégkékszemű a sziklákon. De nem megy vissza. ~Jó lesz itt, a parton is.~ néz körbe, mielőtt nekivág az ezerszer gyakoroltatott, végigtanított mozdulatsornak.
Először utálta, hogy két kézre kell fognia a fa gyakorlókardot. De a jégkékszemű nem igazán hagyott helyet bármi vitának. Aztán már nem bánta. Megszerette a mozdulatokat, a teste hajlását, az összefüggő, egymásba olvadó kecsességet és gyorsaságot.
Ahogy az egyik fordulat belesiklik a másikba. Ahogy a karja eggyé válik a fakarddal. Hamar élvezni kezdte.
Hát nem habozik. ~Úgyis gyakorolni kell.~
Ahogy kihúzza (a második nap kapta meg a felcsatolható kardtokot) már fordul, két kézzel sújt, és alulról felívelten vág. Egész testével követi a fakard útját. A hegy és a saját testsúlypontja közötti képzeletbeli ívbe önfeledten és boldogan simul bele.
Aztán újra sújtás. Majd balról jobbra vág. Közben táncmozdulatként kelti életre a jégkékszemű utasításait, meg az utálatos igazgatásait.
~Így igazán könnyű.~ vihog cseppet magában. Hogy nem kell attól tartania, hogy ha megcsúszik, jön a tenger.
~Sima tánc az egész.~ gondolja, ahogy ismétli, ki tudja hányadszor a jól begyakoroltatott mozdulatokat, félig szemét lehunyva.
Újra sújt. Nem, nem emelkedik lábujjhegyre. Csak azért is ott marad a lába, belesüppedve, hozzágyökerezve a földhez. Ahogy követelte a fickó.
Aztán balról jobbra vág. Közben térdet rogyaszt, testsúlyt helyez. Mindent ahogy kell.
Mindebből csak a fakard levegőben való úszása látszik, aminek a végén ott van Arja.
Fordul, megismétel.
Aztán vége.
Kecsesen hátralép.
Zár.
Felemeli, becsúsztatja, a tekintete furcsán távoli.
~Nem liheg.~ veszi csak lassan, nagyon lassan az éltető levegőt.
~Na?~ sandít azért végül kíváncsian a férfira. ~Jó volt!~ sóhajt picit magában. Igazán élvezi a tanulást.*
- Ezt tanította. Meg sok minden mást is. *áll egyik lábáról a másikra.*
- Nolenarnak hívnak. *mondja kíváncsian, kutatón. Nem kérdezi. Csak jelzi, hogy hallotta ám!*
- Visszajön még? *kérdezi azért meg. Csak a mihez tartás végett.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.11.19 10:18:48
*Arja hasonló kíváncsisággal és nemtörődömséggel tűri a méricskélést: sosem volt az a fajta, aki ilyesmitől megrezzent volna. Korán megtanulta, hogy ne mutatkozzon semmiféle reakció az arcán bármi ilyesfajta tekintetre. Fecsegni, kedvesnek lenni, elterelni, semlegesnek lenni, tovább menni. Irányítani.
De most egyiket sem akarja tenni.
Igazán kíváncsi erre a fickóra. Főleg hogy igennel válaszol!
A kérésen való meglepődésről csak szája rövid lebiggyedése árulkodik egy pillanatra, aztán felszegi a fejét. ~Még hogy kontár!~ bizonytalanodik el azért egy pillanatra. ~Tán mégis csak ért hozzá?~ vág vissza a pillantása laposan, szemtelenül, kíváncsi méregetéssel, amolyan teakartad üzenetet küldve.
Majd ő megmutatja!
No persze, nem rég óta gyakorolja. A harmadik napon kezdte vele a jégkékszemű a sziklákon. De nem megy vissza. ~Jó lesz itt, a parton is.~ néz körbe, mielőtt nekivág az ezerszer gyakoroltatott, végigtanított mozdulatsornak.
Először utálta, hogy két kézre kell fognia a fa gyakorlókardot. De a jégkékszemű nem igazán hagyott helyet bármi vitának. Aztán már nem bánta. Megszerette a mozdulatokat, a teste hajlását, az összefüggő, egymásba olvadó kecsességet és gyorsaságot.
Ahogy az egyik fordulat belesiklik a másikba. Ahogy a karja eggyé válik a fakarddal. Hamar élvezni kezdte.
Hát nem habozik. ~Úgyis gyakorolni kell.~
Ahogy kihúzza (a második nap kapta meg a felcsatolható kardtokot) már fordul, két kézzel sújt, és alulról felívelten vág. Egész testével követi a fakard útját. A hegy és a saját testsúlypontja közötti képzeletbeli ívbe önfeledten és boldogan simul bele.
Aztán újra sújtás. Majd balról jobbra vág. Közben táncmozdulatként kelti életre a jégkékszemű utasításait, meg az utálatos igazgatásait.
~Így igazán könnyű.~ vihog cseppet magában. Hogy nem kell attól tartania, hogy ha megcsúszik, jön a tenger.
~Sima tánc az egész.~ gondolja, ahogy ismétli, ki tudja hányadszor a jól begyakoroltatott mozdulatokat, félig szemét lehunyva.
Újra sújt. Nem, nem emelkedik lábujjhegyre. Csak azért is ott marad a lába, belesüppedve, hozzágyökerezve a földhez. Ahogy követelte a fickó.
Aztán balról jobbra vág. Közben térdet rogyaszt, testsúlyt helyez. Mindent ahogy kell.
Mindebből csak a fakard levegőben való úszása látszik, aminek a végén ott van Arja.
Fordul, megismétel.
Aztán vége.
Kecsesen hátralép.
Zár.
Felemeli, becsúsztatja, a tekintete furcsán távoli.
~Nem liheg.~ veszi csak lassan, nagyon lassan az éltető levegőt.
~Na?~ sandít azért végül kíváncsian a férfira. ~Jó volt!~ sóhajt picit magában. Igazán élvezi a tanulást.*
- Ezt tanította. Meg sok minden mást is. *áll egyik lábáról a másikra.*
- Nolenarnak hívnak. *mondja kíváncsian, kutatón. Nem kérdezi. Csak jelzi, hogy hallotta ám!*
- Visszajön még? *kérdezi azért meg. Csak a mihez tartás végett.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.11.19 10:18:48
780. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-17 20:32:54
Üzenet elküldve: 2020-11-17 20:32:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
// Edzésben //
*A Velasco'rra pillantása a távozó őrön marad, amíg annak alakja el nem tűnik az ösvény egy lefelé kanyargózó ívében.*
- Hm? *fordul a felé intézett kérdés irányába. Tekintete végigszalad a lányon a feje búbjától a csizmája orráig.* - Ja, igen, persze. Én *mondja szórakozottan. A szája szegletébe halvány kis mosolygás költözik a fruska elszánt kiállását látva. Sokféle szerzet fordul meg itt a fegyverforgatás csínját-bínját elsajátítani. Java részük inkább amolyan legendákon felbuzdult városi. Többnyire csak néhány napig tart ki a lelkesedésük. Aztán amikor feltöri a kezüket a gyakorlókard és húzza a tagjaikat az izomláz, már sokkal kevésbé eltökéltek. Valahogy azonban az az érzése, hogy a lány nem a második napon kereket oldó célközönség részét képezi. Fell már régebben is szeretett mazsolázni a jelentkezők közül. Csak azt vállalta, akiben látott valamit, vagy akiről tetemesebb mennyiségű aranyat remélt leakasztani. A pénz, mi tagadás, készségesen alátámogatja a türelmet, ha csetlő-botló nemes kisasszonyok passzióit kell kiszolgálni.*
- Nos *sóhajt karba font kézzel* - lássam, mivel tömte a fejed eddig ez a kontár! *Ha a lány tétovázna, Nolen megejt egy sürgető legyintést felé. Annak ellenére, hogy épp most avanzsált oktatóvá, nem mutatja jelét, hogy ő maga bármiféle szurkálódásba, vagdalkozásba beleállna az újdonsült tanítvánnyal. Ellenben figyel. Afelett már alapból nem siklik el, hogy a kölyök nem vizes. Fell módszereit ismerve ez máris figyelemreméltó haladási szintet feltételez. Az alkarvédők meg a vért is jól mutatja, hogy a lány komoly elhatározással futott neki a feladatnak. Az elhatározás fontos, de a fegyverforgatás azért ennél jóval összetettebb foglalatosság. Kíváncsi rá, mivel győzte meg Fellt a kislány, hogy ő maga okítsa.*
*A Velasco'rra pillantása a távozó őrön marad, amíg annak alakja el nem tűnik az ösvény egy lefelé kanyargózó ívében.*
- Hm? *fordul a felé intézett kérdés irányába. Tekintete végigszalad a lányon a feje búbjától a csizmája orráig.* - Ja, igen, persze. Én *mondja szórakozottan. A szája szegletébe halvány kis mosolygás költözik a fruska elszánt kiállását látva. Sokféle szerzet fordul meg itt a fegyverforgatás csínját-bínját elsajátítani. Java részük inkább amolyan legendákon felbuzdult városi. Többnyire csak néhány napig tart ki a lelkesedésük. Aztán amikor feltöri a kezüket a gyakorlókard és húzza a tagjaikat az izomláz, már sokkal kevésbé eltökéltek. Valahogy azonban az az érzése, hogy a lány nem a második napon kereket oldó célközönség részét képezi. Fell már régebben is szeretett mazsolázni a jelentkezők közül. Csak azt vállalta, akiben látott valamit, vagy akiről tetemesebb mennyiségű aranyat remélt leakasztani. A pénz, mi tagadás, készségesen alátámogatja a türelmet, ha csetlő-botló nemes kisasszonyok passzióit kell kiszolgálni.*
- Nos *sóhajt karba font kézzel* - lássam, mivel tömte a fejed eddig ez a kontár! *Ha a lány tétovázna, Nolen megejt egy sürgető legyintést felé. Annak ellenére, hogy épp most avanzsált oktatóvá, nem mutatja jelét, hogy ő maga bármiféle szurkálódásba, vagdalkozásba beleállna az újdonsült tanítvánnyal. Ellenben figyel. Afelett már alapból nem siklik el, hogy a kölyök nem vizes. Fell módszereit ismerve ez máris figyelemreméltó haladási szintet feltételez. Az alkarvédők meg a vért is jól mutatja, hogy a lány komoly elhatározással futott neki a feladatnak. Az elhatározás fontos, de a fegyverforgatás azért ennél jóval összetettebb foglalatosság. Kíváncsi rá, mivel győzte meg Fellt a kislány, hogy ő maga okítsa.*
779. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-16 21:15:27
Üzenet elküldve: 2020-11-16 21:15:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
// Edzésben //
- Hah!! *sikkant fel a lány, ahogy minden várakozása ellenére sikerül bevinnie a találatot! Talán ha a harmadik alkalommal, amióta a jégkék tekintetű őr vagy tíz nappal ezelőtt elvállalta a tanítását.
De nem sokáig örülhet: a jégkék szem az idegenről reá villan egyetlen figyelmeztető pillanat erejéig, Arja pedig kicsit dacos, de azért engedelmes sóhajjal engedi le, tanítóját követve, a gyakorlókardot. ~Akkor is ér!~ gondolja. De persze tisztában van vele, hogy ha nem zavarták volna meg őket, akkor újra csak a levegőt érte volna az ütése. ~Valószínűleg.~ tesz némi engedményt magának, ahogy lebiggyesztett ajkkal méregeti, egyik lábáról a másikra helyezve a testsúlyát, az érkezőt.
~Malleo Fell! Mik vannak!~ vihog magában, ahogy lám fény derül az őr nevére. No meg a hajósok szégyenének nevére is. ~Kalóz.~ hozza meg magában a gyors és igazán semleges ítéletet az idegent megszemlélve. ~Kalózkapitány!~ pontosít aztán, engedve a jobb fülben felvillanó arany fülbevaló értékítélet módosítást megkívánó látványának. ~Kalózgróf.~ vihog még jobban, mert a fickó Chayssra emlékezteti, de valahogyan mégis más: Arjában így aztán azonnal kézenfekvő a fenti megnevezés.
A semlegességet azonban hamar Arja ajkbiggyesztő, mérges nemtetszése váltja fel, amikor a fickó egész egyszerűen elrabolja tőle a tanárát!
Arra a lány hamar rájött, hogy mekkora szerencséje volt, amikor épp a jégkék szemű őrt fogta ki, keresve valakit a Toronynál, aki hajlandó őt kardforgatásra tanítani. Az egy dolog, hogy a jégkékszemű jó, nagyon jó. A legjobb az őrök közül. De jól is tanít!
A tohonya, nagydarab bajszos-szakállas, aki átveszi a helyét, amikor azok ketten eltűnnek odafent, nyomába sem érhet. Na persze, gyakorolni jó, igazán, főleg Arjának!
Főleg mert gyönyörűen igazolja a jégkékszemű folyton hajtogatott alaptételeit: erősebb? akkor te légy megfoghatatlan! ügyesebb? akkor te légy kiszámíthatatlan! gyorsabb? akkor te légy láthatatlan! mint a szél!
Neem, játszani még nem játszik vele Arja. Még nem tudja, mennyire gyors. De _tudja_, majdnem előre tudja, mikor mit fog csinálni a bajszos-szakállas. És amikor átbújva a fickó felső vágása alatt (a kardlap ott suhan el a homloka felett) a lány alul visszaparíroz egy döfésnek is beillő szúrást, egyenesen a szabadon hagyott has irányába, csiklandóan felnevet.*
- No nézd csak! Miből lesz a cserebogár! *dörmög az öreg (mármint Arja szemszögéből nézve öreg), letörölve némi verítéket a homlokáról, de aztán folytatja kíméletlenül az egzecíroztatást.
Igaz, kitereli a lányt a sziklákról a partra, hogy ott folytassák.
Arja azért örül, amikor Malleo Fell megjelenik bő fertályóra után. Csak akkor ráncolja össze a homlokát, amikor se szó, se beszéd (na jó, a többi őrnek mond valamit, amit a lány nem hall), fogja magát, és eltűnik néhány társával a Kikötő felé vezető sziklás ösvényen.
~Ez most csak úgy itt hagyott??~ hitetlenkedik Arja, mert nem így ismerte meg a fickót. ~Hiszen még ki se fizettem!~ néz gyanakodva a másikra. A kalózra.
Mert az meg itt maradt. ~Miért ette ide ezt a fene??~ gondolja éledő méreggel, attól tartva, kiképzésének ezzel vége szakadt.*
- Te fogsz tovább tanítani? *kérdezi aztán pimaszul, mérgesen a fickót bámulva, bár nem sok reményt fűz a dologhoz. A kalóz ránézésre Arja szerint sokkal inkább a késdobáláshoz ért kardforgatás helyett. Azt meg Arja eleget gyakorolta már életében, igazán. Ő kardforgatást tanulni jött ide!*
- Eddig ő tanított. *teszi hozzá szemrehányóan, belátva, és ízlelgetve a nem túl kellemes gondolatot, hogy éppen ott hagyták.*
- Hah!! *sikkant fel a lány, ahogy minden várakozása ellenére sikerül bevinnie a találatot! Talán ha a harmadik alkalommal, amióta a jégkék tekintetű őr vagy tíz nappal ezelőtt elvállalta a tanítását.
De nem sokáig örülhet: a jégkék szem az idegenről reá villan egyetlen figyelmeztető pillanat erejéig, Arja pedig kicsit dacos, de azért engedelmes sóhajjal engedi le, tanítóját követve, a gyakorlókardot. ~Akkor is ér!~ gondolja. De persze tisztában van vele, hogy ha nem zavarták volna meg őket, akkor újra csak a levegőt érte volna az ütése. ~Valószínűleg.~ tesz némi engedményt magának, ahogy lebiggyesztett ajkkal méregeti, egyik lábáról a másikra helyezve a testsúlyát, az érkezőt.
~Malleo Fell! Mik vannak!~ vihog magában, ahogy lám fény derül az őr nevére. No meg a hajósok szégyenének nevére is. ~Kalóz.~ hozza meg magában a gyors és igazán semleges ítéletet az idegent megszemlélve. ~Kalózkapitány!~ pontosít aztán, engedve a jobb fülben felvillanó arany fülbevaló értékítélet módosítást megkívánó látványának. ~Kalózgróf.~ vihog még jobban, mert a fickó Chayssra emlékezteti, de valahogyan mégis más: Arjában így aztán azonnal kézenfekvő a fenti megnevezés.
A semlegességet azonban hamar Arja ajkbiggyesztő, mérges nemtetszése váltja fel, amikor a fickó egész egyszerűen elrabolja tőle a tanárát!
Arra a lány hamar rájött, hogy mekkora szerencséje volt, amikor épp a jégkék szemű őrt fogta ki, keresve valakit a Toronynál, aki hajlandó őt kardforgatásra tanítani. Az egy dolog, hogy a jégkékszemű jó, nagyon jó. A legjobb az őrök közül. De jól is tanít!
A tohonya, nagydarab bajszos-szakállas, aki átveszi a helyét, amikor azok ketten eltűnnek odafent, nyomába sem érhet. Na persze, gyakorolni jó, igazán, főleg Arjának!
Főleg mert gyönyörűen igazolja a jégkékszemű folyton hajtogatott alaptételeit: erősebb? akkor te légy megfoghatatlan! ügyesebb? akkor te légy kiszámíthatatlan! gyorsabb? akkor te légy láthatatlan! mint a szél!
Neem, játszani még nem játszik vele Arja. Még nem tudja, mennyire gyors. De _tudja_, majdnem előre tudja, mikor mit fog csinálni a bajszos-szakállas. És amikor átbújva a fickó felső vágása alatt (a kardlap ott suhan el a homloka felett) a lány alul visszaparíroz egy döfésnek is beillő szúrást, egyenesen a szabadon hagyott has irányába, csiklandóan felnevet.*
- No nézd csak! Miből lesz a cserebogár! *dörmög az öreg (mármint Arja szemszögéből nézve öreg), letörölve némi verítéket a homlokáról, de aztán folytatja kíméletlenül az egzecíroztatást.
Igaz, kitereli a lányt a sziklákról a partra, hogy ott folytassák.
Arja azért örül, amikor Malleo Fell megjelenik bő fertályóra után. Csak akkor ráncolja össze a homlokát, amikor se szó, se beszéd (na jó, a többi őrnek mond valamit, amit a lány nem hall), fogja magát, és eltűnik néhány társával a Kikötő felé vezető sziklás ösvényen.
~Ez most csak úgy itt hagyott??~ hitetlenkedik Arja, mert nem így ismerte meg a fickót. ~Hiszen még ki se fizettem!~ néz gyanakodva a másikra. A kalózra.
Mert az meg itt maradt. ~Miért ette ide ezt a fene??~ gondolja éledő méreggel, attól tartva, kiképzésének ezzel vége szakadt.*
- Te fogsz tovább tanítani? *kérdezi aztán pimaszul, mérgesen a fickót bámulva, bár nem sok reményt fűz a dologhoz. A kalóz ránézésre Arja szerint sokkal inkább a késdobáláshoz ért kardforgatás helyett. Azt meg Arja eleget gyakorolta már életében, igazán. Ő kardforgatást tanulni jött ide!*
- Eddig ő tanított. *teszi hozzá szemrehányóan, belátva, és ízlelgetve a nem túl kellemes gondolatot, hogy éppen ott hagyták.*
778. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-16 18:08:21
Üzenet elküldve: 2020-11-16 18:08:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Nolen ismeri a járást erre. Kölyökkorában számtalanszor versenyeztek fivéreivel a dokkoktól a világítótoronyig. Sok időt töltöttek itt a gyakorlatozók nem kis bosszúságára. Mintha ezer éve lett volna. A torony akkoriban még valahogy jóval nagyobbnak tűnt. Az őrök pedig olyanok voltak egy magukfajta kikötői lurkónak, mint a mesék fényes páncélú lovagjai. Ezek a lovagok persze pont úgy vedeltek a szabadnapjaikon, mint bármelyik más itteni tengeri medve, de ez akkoriban valahogy mégsem tudott belerondítani az összképbe.*
- Malleo Fell, te vén kujon! Hát még mindig kardforgatóként próbálod eladni magad? *kurjantja el magát, amikor a körszakállas őr közelébe ér. Szavaira hamar felé fordul a jégkék szempár.*
- Odanézzenek, Nolenar! Te, hajósok szégyene. Megint a hínár közül húztak ki az uszadékfával? *Külső szemlélőnek úgy tűnhet a méricskélve szűkülő pillantásokból, hogy itt hamarosan pengék villannak, ám a két egymásnak feszülő, szúrós tekintet egyszer csak levedli a színjátékot, ahogy a két férfi nevetve üdvözli egymást.*
- A bátyád is itt van? *pillant a körszakállas a középső Velasco'rra fivér háta mögött az ösvény felé.* - És az öcséd?
- Ez egy hosszú történet *mondja Nolenar egy kurta fejrázás után.* - Mintha nem ismernéd őket *legyint.* - De ha már itt tartunk. Lenne itt valami. *Épp csak egy pillanatra villantja elő a kabátja takarásából a papírt, az őr már int is az egyik társának, hogy vegye át tőle a tanítványt egy kis időre.*
- Gyere *biccent Nolenarnak.* - Odafönt nyugodtan beszélhetünk.
*Egy bő fertályóra után kerülnek csak elő a világítótorony gyomrából. Kézfogással búcsúznak, de meglepő módon Nolenar marad, Malleo Fell pedig, miután váltott pár szót a társaival, távozik az ösvény felé.*
- Malleo Fell, te vén kujon! Hát még mindig kardforgatóként próbálod eladni magad? *kurjantja el magát, amikor a körszakállas őr közelébe ér. Szavaira hamar felé fordul a jégkék szempár.*
- Odanézzenek, Nolenar! Te, hajósok szégyene. Megint a hínár közül húztak ki az uszadékfával? *Külső szemlélőnek úgy tűnhet a méricskélve szűkülő pillantásokból, hogy itt hamarosan pengék villannak, ám a két egymásnak feszülő, szúrós tekintet egyszer csak levedli a színjátékot, ahogy a két férfi nevetve üdvözli egymást.*
- A bátyád is itt van? *pillant a körszakállas a középső Velasco'rra fivér háta mögött az ösvény felé.* - És az öcséd?
- Ez egy hosszú történet *mondja Nolenar egy kurta fejrázás után.* - Mintha nem ismernéd őket *legyint.* - De ha már itt tartunk. Lenne itt valami. *Épp csak egy pillanatra villantja elő a kabátja takarásából a papírt, az őr már int is az egyik társának, hogy vegye át tőle a tanítványt egy kis időre.*
- Gyere *biccent Nolenarnak.* - Odafönt nyugodtan beszélhetünk.
*Egy bő fertályóra után kerülnek csak elő a világítótorony gyomrából. Kézfogással búcsúznak, de meglepő módon Nolenar marad, Malleo Fell pedig, miután váltott pár szót a társaival, távozik az ösvény felé.*
777. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-11 15:11:30
Üzenet elküldve: 2020-11-11 15:11:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Megkötözve//
*Arja jól számított, a dicséret eljut a Patkányok vezetőjének füléhez, és az jóváhagyólag, büszkélkedve dicsekszik a Kikötő feletti uralmukkal. Ezzel hát nem bőszítette fel a lány még jobban. Meg még hozzá is fűz egy megjegyzést: Arja itt csupán vendég. Amit a lánynak esze ágában sincs vitatni. Abban bízik, hogy talán sikerül a fickó jó, vagy legalább az eddigiekhez képest jobb indulatát megnyerni. Sőt, igazság szerint, még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is: kíváncsi lenne a Patkányokra!
De amikor a férfi a váratlanul felbukkanó, és hozzáfutó kis utcagyerek fülébe súgott üzenetét meghallja, valami igazán meglepő és váratlan dolog történik. Ami Arjának úgy tűnik jó. De a fickónak biztosan rossz, mert mérgében dühösen kiköp egy nagyot.
Mert egyszer csak a férfi jól érthető parancsára elengedik a cipelői. A két drabális fickó! Csak úgy, minden magyarázat nélkül!
Aztán egyszerűen otthagyják a Világítótoronytól a Kikötőbe vezető út porában.
A megrugdalt gyereklány test nagyot puffanva ér földet. A lányt nem tartják meg a lábai. Megpróbál úgy tompítani az esésen, hogy a jobb vállával védi az arcát a földnek ütközéstől. Így azt üti meg a legjobban.
Aztán egy ideig csak fekszik. ~Mi fog történni? Tényleg elmentek?~ döbben meg, de bármilyen hihetetlennek tűnik a dolog, mégis igaznak látszik.
~Valahogy... vissza kell menjek a Toronyba.~ rakja össze magában. Fázik. Fáj. Rossz. Nagyon.
Fel kellene álljon. Ami nem is olyan egyszerű feladat összekötözve. Ezt kell először megoldania.
Szerencsére a Patkányok nem vették el semmijét. A tőre így nála van.
De a legtöbb holmija, az új vértje, a dobókései, a zsákja, no meg a lova - mind a Toronyban maradt!
A tőr az egyetlen esélye, úgy véli.
Addig ügyködik, tekereg, próbálkozik különböző testhelyzetekkel az éjszaka sötétjében, amíg a kezébe nem mesterkedi a tőrmarkolatot. Innentől kezdve már nyert ügye van.
Kihúzza valahogy két kézzel a tokjából, rácsúsztatja a gúzst az élére, óvatosan. De így is felsebzi a bal tenyerét. Ám a kötél végül megadja magát a többszöri fel-le mozgatásnak.
Utána a lábán lévő gúzst tapogatja ki, és vágja széjjel. Remeg minden ízében.
Visszacsúsztatja a kést a tokjába, ül még egy darabig maga elé bámulva a hűvös sötétségben, aztán rászánja magát és - feltápászkodva feláll. És nagyon igyekszik úgy is maradni.
Koszos, mocskos, véres. De visszavánszorog a Toronyhoz. Úgy-ahogy lemossa magát, és bebotorkál a fekhelyéhez.
Hajnalban pedig: ott áll a sziklánál.
A Világítótorony őre, aki elvállalta a tanítását, csak a szemöldökét húzza feljebb kérdő döbbenettel, amikor meglátja a lányt.
De Arja a néma kérdésre csak konokul a fejét rázza: nem akar mesélni.*
- A mai tanítás elmarad. *rövid habozás után a férfi ennyivel lerendezi a dolgot.*
- Holnap várlak. *teszi még hozzá. Arja meg bólint, megkönnyebbülten.
Aznap a sebeivel van elfoglalva. Szerencsére van gyógyító varázsitala. A gyerkőcöktől kapta, a Szegénynegyedben, Artheniorban.
Úgyhogy másnap reggel már egészen tűrhető testi, és konokul elszánt lelki állapotban vág neki a hajnali edzésnek.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
*Arja jól számított, a dicséret eljut a Patkányok vezetőjének füléhez, és az jóváhagyólag, büszkélkedve dicsekszik a Kikötő feletti uralmukkal. Ezzel hát nem bőszítette fel a lány még jobban. Meg még hozzá is fűz egy megjegyzést: Arja itt csupán vendég. Amit a lánynak esze ágában sincs vitatni. Abban bízik, hogy talán sikerül a fickó jó, vagy legalább az eddigiekhez képest jobb indulatát megnyerni. Sőt, igazság szerint, még ebben a kiszolgáltatott helyzetben is: kíváncsi lenne a Patkányokra!
De amikor a férfi a váratlanul felbukkanó, és hozzáfutó kis utcagyerek fülébe súgott üzenetét meghallja, valami igazán meglepő és váratlan dolog történik. Ami Arjának úgy tűnik jó. De a fickónak biztosan rossz, mert mérgében dühösen kiköp egy nagyot.
Mert egyszer csak a férfi jól érthető parancsára elengedik a cipelői. A két drabális fickó! Csak úgy, minden magyarázat nélkül!
Aztán egyszerűen otthagyják a Világítótoronytól a Kikötőbe vezető út porában.
A megrugdalt gyereklány test nagyot puffanva ér földet. A lányt nem tartják meg a lábai. Megpróbál úgy tompítani az esésen, hogy a jobb vállával védi az arcát a földnek ütközéstől. Így azt üti meg a legjobban.
Aztán egy ideig csak fekszik. ~Mi fog történni? Tényleg elmentek?~ döbben meg, de bármilyen hihetetlennek tűnik a dolog, mégis igaznak látszik.
~Valahogy... vissza kell menjek a Toronyba.~ rakja össze magában. Fázik. Fáj. Rossz. Nagyon.
Fel kellene álljon. Ami nem is olyan egyszerű feladat összekötözve. Ezt kell először megoldania.
Szerencsére a Patkányok nem vették el semmijét. A tőre így nála van.
De a legtöbb holmija, az új vértje, a dobókései, a zsákja, no meg a lova - mind a Toronyban maradt!
A tőr az egyetlen esélye, úgy véli.
Addig ügyködik, tekereg, próbálkozik különböző testhelyzetekkel az éjszaka sötétjében, amíg a kezébe nem mesterkedi a tőrmarkolatot. Innentől kezdve már nyert ügye van.
Kihúzza valahogy két kézzel a tokjából, rácsúsztatja a gúzst az élére, óvatosan. De így is felsebzi a bal tenyerét. Ám a kötél végül megadja magát a többszöri fel-le mozgatásnak.
Utána a lábán lévő gúzst tapogatja ki, és vágja széjjel. Remeg minden ízében.
Visszacsúsztatja a kést a tokjába, ül még egy darabig maga elé bámulva a hűvös sötétségben, aztán rászánja magát és - feltápászkodva feláll. És nagyon igyekszik úgy is maradni.
Koszos, mocskos, véres. De visszavánszorog a Toronyhoz. Úgy-ahogy lemossa magát, és bebotorkál a fekhelyéhez.
Hajnalban pedig: ott áll a sziklánál.
A Világítótorony őre, aki elvállalta a tanítását, csak a szemöldökét húzza feljebb kérdő döbbenettel, amikor meglátja a lányt.
De Arja a néma kérdésre csak konokul a fejét rázza: nem akar mesélni.*
- A mai tanítás elmarad. *rövid habozás után a férfi ennyivel lerendezi a dolgot.*
- Holnap várlak. *teszi még hozzá. Arja meg bólint, megkönnyebbülten.
Aznap a sebeivel van elfoglalva. Szerencsére van gyógyító varázsitala. A gyerkőcöktől kapta, a Szegénynegyedben, Artheniorban.
Úgyhogy másnap reggel már egészen tűrhető testi, és konokul elszánt lelki állapotban vág neki a hajnali edzésnek.*
Megivott egy varázsitalt, ami azonnal begyógyítja az első, második és harmadik fokozatú sebesüléseket.
776. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-11 10:54:04
Üzenet elküldve: 2020-11-11 10:54:04
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Megkötözve//
*Lassan de biztosan a kis kompánia elindul vissza a kikötő épületei irányába. Arja fájdalma kezd enyhülni és habár olyan sok idő nem telt el a verés óta, mégis a folyamatos fájó érzést felváltja egy szakaszosan lüktető fájó érzés. Mintha csak pulzálnának azok a sérülések.
Ahogy haladnak előre szép komótos tempóban úgy kezd az idő egyre felhősebbé válni. Csakhamar az eső is elered, amely nem igazán tetszik a patkányvezérnek. Pár halk morgással meg is jegyezi ez magának.*
- Igen azok vagyunk és a kikötő őrei és uralkodói! *Mondja büszkén majd nevetni kezd.*
- Te csak vendég vagy itt és ha jobban meggondolom kéretlen vendég. *Ezzel be is fejezi a gondolatmenetet és tovább gyalogol. Amint elhagyják a világítótorony területét csakhamar a kikötő látványa tárul eléjük, amely nem várt meglepetést tartogat a patkányvezérnek. Egy apró szakadt kislány rohan oda hozzájuk és egyenesen a főnöknek akar valamit átadni.*
- Szevasz kis szépségem. *Üdvözli a patkányvezér. Majd lehajol hozzá, hogy a lány a fülébe súghasson valamit. Hallgatja és hallgatja rezzenéstelen arccal, majd morogni kezd és láthatóan ideges. Amikor az apróság befejezi a mondatait szaladni kezd a város irányába. A patkányfőnök megfordul és az embereire néz.*
- Hogy az a nyomorult! *Kiált fel és mérgében a földre köp egyet.*
- Eresszétek el. *Az Arját hordó két megtermett martalóc először nem érti a parancsot, majd amikor a főnökük még határozottabban jelez nekik, akkor a földre dobják a szerencsétlent és az egész banda elindul vissza a kikötőbe. Arja ismét szabadnak érezheti magát, pusztán csak kellemetlen fájó érzés marad meg a számára és a megkötözött keze és lába.*
*Lassan de biztosan a kis kompánia elindul vissza a kikötő épületei irányába. Arja fájdalma kezd enyhülni és habár olyan sok idő nem telt el a verés óta, mégis a folyamatos fájó érzést felváltja egy szakaszosan lüktető fájó érzés. Mintha csak pulzálnának azok a sérülések.
Ahogy haladnak előre szép komótos tempóban úgy kezd az idő egyre felhősebbé válni. Csakhamar az eső is elered, amely nem igazán tetszik a patkányvezérnek. Pár halk morgással meg is jegyezi ez magának.*
- Igen azok vagyunk és a kikötő őrei és uralkodói! *Mondja büszkén majd nevetni kezd.*
- Te csak vendég vagy itt és ha jobban meggondolom kéretlen vendég. *Ezzel be is fejezi a gondolatmenetet és tovább gyalogol. Amint elhagyják a világítótorony területét csakhamar a kikötő látványa tárul eléjük, amely nem várt meglepetést tartogat a patkányvezérnek. Egy apró szakadt kislány rohan oda hozzájuk és egyenesen a főnöknek akar valamit átadni.*
- Szevasz kis szépségem. *Üdvözli a patkányvezér. Majd lehajol hozzá, hogy a lány a fülébe súghasson valamit. Hallgatja és hallgatja rezzenéstelen arccal, majd morogni kezd és láthatóan ideges. Amikor az apróság befejezi a mondatait szaladni kezd a város irányába. A patkányfőnök megfordul és az embereire néz.*
- Hogy az a nyomorult! *Kiált fel és mérgében a földre köp egyet.*
- Eresszétek el. *Az Arját hordó két megtermett martalóc először nem érti a parancsot, majd amikor a főnökük még határozottabban jelez nekik, akkor a földre dobják a szerencsétlent és az egész banda elindul vissza a kikötőbe. Arja ismét szabadnak érezheti magát, pusztán csak kellemetlen fájó érzés marad meg a számára és a megkötözött keze és lába.*
775. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-03 12:55:38
Üzenet elküldve: 2020-11-03 12:55:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Megkötözve//
//Arja//
*Arja nem tagadja. Mással van elfoglalva. Számol. Csillagokat. Na jó, nem számolja, csak látja őket. Néhány pillanatra elveszti a tudatát is a hirtelen fehér izzássá változott sötétségben.
De most már tudja, mire mondják a csillagokat.
Minden olyan gyorsan történik. Mire feleszmél, már a lábán ülnek, és éppen hurkává kötözik.
Túl sok a fájdalom. A gyomra még mindig emelkedik és süllyed. Nagyokat lélegzik, és próbálja erővel visszaszorítani a mélyből feltoluló könnyeket.
~Nem! Nem fogok sírni!~ gyűl benne a fehér fájdalommal együtt a dac és a düh is.
A kémség vádjára, ha tudná, eltátaná a száját. De nincs abban a helyzetben, így csak meglepődik.
~Ez hülye. A Kikötőben leledzők fele legalább kém akkor.~ hökken meg.
De legalább világossá kezd válni számára, hogy egy buzgó lokálpatrióta helyi idiótával van dolga. Mert mi után kémkedne ő? Meg a többi Kikötőbe érkező?
De ez nem jó. Hülyékkel sokkal nehezebb szót érteni. Így nem látja értelmét, hogy hangosan is kimondja: ő csak edzeni jött ide a Toronyhoz. Jól ismeri ezt a fajtát. A vége úgyis csak az eleje lenne, hogy szidta az anyját, meg ilyenek. ~Jobb hallgatni. Mi lesz vajon, ha reggel nem jelenek meg?~ fut át az agyán, ahogy a fájdalom első hulláma után az éles, szaggató lüktetésként ott maradó és állandósuló második hullámmal próbál megbirkózni anélkül, hogy kicsordulnának a könnyei. Hisz majd két hata minden reggel napkelte előtt ott volt a szikláknál.
Az is átfut rajta, hogy megpróbál kiáltani. A torony őrségéből talán lejön valaki a kiáltásra.
Hiszen az nekik sem jó, ha a Patkányok éjjelente elszállítmányozzák a kuncsaftjaikat, mielőtt azok fizetnének. De nem tudja magát rászánni. Még abban sem biztos, hogy egy nyögésnél többre telne tőle. Abban viszont teljesen biztos, hogy újra megütnék. Amit nem akar. Na meg, ki tudja, lejönne-e bárki.
Még úgy is, hogy a Világítótoronyhoz és az itteni őrséghez igazából nem ér el a Kikötő fennhatósága.
Még két szó jut el a tudatáig. Az egyik a vám.
A Patkány valami vámot emleget, amit Arja nem fizetett meg. De képtelen gondolkodni! Hogy miért és hol kellett volna vámot fizetnie. Fáj. Nagyon fáj! A fájdalom körülöleli és fogvatartja az elméjét. És fél!
Talán csak azért nem öklendezik újra, mert már igazán nincs mit.
Hiába próbál meg az utolsó kérdésre meggyőző és határozott lenni, a kísérlete kudarcba fullad.
Igazából nem tudja meg, mi a bajuk vele.
Csak hogy fel akarják akasztani. Ez a másik szó.
~Rohadj meg!~ bámul elkeseredett, hideg acsarkodással a vigyorgó Patkány képébe, ahogy felrántják a hónaljánál fogva. De rögtön utána a lelkiereje nagy része újra csak arra megy el, hogy ne kezdjen el hangosan bőgni.
Nem akar semmit mondani. Csak utálja, teste minden egyes porcikájával utálja ezt a fickót!
De nem látja értelmét az ellenállásnak. ~Gondolkodj!~ próbálja magát biztatni legbelül, kevés sikerrel, ahogy hagyja magát hurcolni.*
- A Patkányok vagytok. Hallottam Rólatok. *kezdeményez egy könnyed csevegést végül, feltárva műveltségének magasságait, még egy biztatóan elismerő mosolyféle arcrándulással is megpróbálkozik, bár egy bálteremben nehezen állná meg a helyét a felduzzadt szemhéjjal és a pirosan erezett egyik szemmel.*
- Ti uralkodtok a Kikötőben.
//Arja//
*Arja nem tagadja. Mással van elfoglalva. Számol. Csillagokat. Na jó, nem számolja, csak látja őket. Néhány pillanatra elveszti a tudatát is a hirtelen fehér izzássá változott sötétségben.
De most már tudja, mire mondják a csillagokat.
Minden olyan gyorsan történik. Mire feleszmél, már a lábán ülnek, és éppen hurkává kötözik.
Túl sok a fájdalom. A gyomra még mindig emelkedik és süllyed. Nagyokat lélegzik, és próbálja erővel visszaszorítani a mélyből feltoluló könnyeket.
~Nem! Nem fogok sírni!~ gyűl benne a fehér fájdalommal együtt a dac és a düh is.
A kémség vádjára, ha tudná, eltátaná a száját. De nincs abban a helyzetben, így csak meglepődik.
~Ez hülye. A Kikötőben leledzők fele legalább kém akkor.~ hökken meg.
De legalább világossá kezd válni számára, hogy egy buzgó lokálpatrióta helyi idiótával van dolga. Mert mi után kémkedne ő? Meg a többi Kikötőbe érkező?
De ez nem jó. Hülyékkel sokkal nehezebb szót érteni. Így nem látja értelmét, hogy hangosan is kimondja: ő csak edzeni jött ide a Toronyhoz. Jól ismeri ezt a fajtát. A vége úgyis csak az eleje lenne, hogy szidta az anyját, meg ilyenek. ~Jobb hallgatni. Mi lesz vajon, ha reggel nem jelenek meg?~ fut át az agyán, ahogy a fájdalom első hulláma után az éles, szaggató lüktetésként ott maradó és állandósuló második hullámmal próbál megbirkózni anélkül, hogy kicsordulnának a könnyei. Hisz majd két hata minden reggel napkelte előtt ott volt a szikláknál.
Az is átfut rajta, hogy megpróbál kiáltani. A torony őrségéből talán lejön valaki a kiáltásra.
Hiszen az nekik sem jó, ha a Patkányok éjjelente elszállítmányozzák a kuncsaftjaikat, mielőtt azok fizetnének. De nem tudja magát rászánni. Még abban sem biztos, hogy egy nyögésnél többre telne tőle. Abban viszont teljesen biztos, hogy újra megütnék. Amit nem akar. Na meg, ki tudja, lejönne-e bárki.
Még úgy is, hogy a Világítótoronyhoz és az itteni őrséghez igazából nem ér el a Kikötő fennhatósága.
Még két szó jut el a tudatáig. Az egyik a vám.
A Patkány valami vámot emleget, amit Arja nem fizetett meg. De képtelen gondolkodni! Hogy miért és hol kellett volna vámot fizetnie. Fáj. Nagyon fáj! A fájdalom körülöleli és fogvatartja az elméjét. És fél!
Talán csak azért nem öklendezik újra, mert már igazán nincs mit.
Hiába próbál meg az utolsó kérdésre meggyőző és határozott lenni, a kísérlete kudarcba fullad.
Igazából nem tudja meg, mi a bajuk vele.
Csak hogy fel akarják akasztani. Ez a másik szó.
~Rohadj meg!~ bámul elkeseredett, hideg acsarkodással a vigyorgó Patkány képébe, ahogy felrántják a hónaljánál fogva. De rögtön utána a lelkiereje nagy része újra csak arra megy el, hogy ne kezdjen el hangosan bőgni.
Nem akar semmit mondani. Csak utálja, teste minden egyes porcikájával utálja ezt a fickót!
De nem látja értelmét az ellenállásnak. ~Gondolkodj!~ próbálja magát biztatni legbelül, kevés sikerrel, ahogy hagyja magát hurcolni.*
- A Patkányok vagytok. Hallottam Rólatok. *kezdeményez egy könnyed csevegést végül, feltárva műveltségének magasságait, még egy biztatóan elismerő mosolyféle arcrándulással is megpróbálkozik, bár egy bálteremben nehezen állná meg a helyét a felduzzadt szemhéjjal és a pirosan erezett egyik szemmel.*
- Ti uralkodtok a Kikötőben.
774. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-11-02 15:39:07
Üzenet elküldve: 2020-11-02 15:39:07
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Megkötözve//
//Arja//
- Rossz válasz! *Azonnal jön is egy hatalmas ütés az arcába ököllel. Még pont akkora, hogy magánál maradjon, de egyre fájdalmasabb a gyomrost követően az újabb seb. Arca bepirosodik, majd véraláfutások jelennek meg, amely bizony kegyetlen hányingerrel is párosul.*
- Ide ne hányj a csizmámra! *Kiált rá a férfi, aki eddig mellette guggolt és csakhamar félre is ugrik, hogy el ne találja a lány béltartalma. Amint a tegnapi vacsora a padlón végzi ismét egy kicsit közelebb lép hozzá, de már nem guggol le.*
- Mocskos kém vagy. De még annak is utolsó! *Majd a férfi és közben a két társa folytatja a kötözést. Habár Arja próbál felülni, vagy elmozogni, hogy megússza a kötözést a két másik köteles fickó jóval előnyösebb helyzetben van, így az egyik leszorítja a földre a lányt, míg a másik a lábára ül és elkezdi megkötözni. Igen gyakorlottnak tűnnek egy ilyen ügy lebonyolításában, így hamar megkötözésre kerül a láb, majd csakhamar a keze is. Amint a lány teljesen mozgásképtelen lesz a végtagjai elvesztése miatt a vezetőnek tűnő férfi ismét le guggol hozzá, de most már tisztes távolságba, nehogy az lehányhassa egy rosszabb pillanatába.*
- Idejössz a városunkba! Besunnyogsz és elfelejtesz vámot fizetni. Majd tagadod, hogy kém vagy?! *Üvölti a lánnyal szemben. Habár némi logikátlanság felfedezhető az érvelésében, ez könnyen betudható annak, hogy nem egy kimondottan eszes valaki.*
- A kémeket felakasztjuk. *Vigyorodik el, majd hirtelen feláll és a kötöző embereire néz.*
- Na induljunk! Vigyük be a főnökhöz, ő majd kijelöli az akasztás idejét. *A két markánsabb alak megragadj Arját egy egy hónalja alatt és felemelve elindulnak vele az épületből. A számszeríjas alakok elteszik fegyvereiket és a lány után indulnak ki. Arja láthatja, hogy ha még akar valamit, vagy bármit mondani, akkor azt megteheti, habár egyik szemén a duzzanat lassan akkorára nő, hogy periférikus látásának hiányosságát kezdheti érezni, amely igencsak zavaró. A patkány banda főnöke Arja mellett sétál és fél szemét a lányon tartja.*
//Arja//
- Rossz válasz! *Azonnal jön is egy hatalmas ütés az arcába ököllel. Még pont akkora, hogy magánál maradjon, de egyre fájdalmasabb a gyomrost követően az újabb seb. Arca bepirosodik, majd véraláfutások jelennek meg, amely bizony kegyetlen hányingerrel is párosul.*
- Ide ne hányj a csizmámra! *Kiált rá a férfi, aki eddig mellette guggolt és csakhamar félre is ugrik, hogy el ne találja a lány béltartalma. Amint a tegnapi vacsora a padlón végzi ismét egy kicsit közelebb lép hozzá, de már nem guggol le.*
- Mocskos kém vagy. De még annak is utolsó! *Majd a férfi és közben a két társa folytatja a kötözést. Habár Arja próbál felülni, vagy elmozogni, hogy megússza a kötözést a két másik köteles fickó jóval előnyösebb helyzetben van, így az egyik leszorítja a földre a lányt, míg a másik a lábára ül és elkezdi megkötözni. Igen gyakorlottnak tűnnek egy ilyen ügy lebonyolításában, így hamar megkötözésre kerül a láb, majd csakhamar a keze is. Amint a lány teljesen mozgásképtelen lesz a végtagjai elvesztése miatt a vezetőnek tűnő férfi ismét le guggol hozzá, de most már tisztes távolságba, nehogy az lehányhassa egy rosszabb pillanatába.*
- Idejössz a városunkba! Besunnyogsz és elfelejtesz vámot fizetni. Majd tagadod, hogy kém vagy?! *Üvölti a lánnyal szemben. Habár némi logikátlanság felfedezhető az érvelésében, ez könnyen betudható annak, hogy nem egy kimondottan eszes valaki.*
- A kémeket felakasztjuk. *Vigyorodik el, majd hirtelen feláll és a kötöző embereire néz.*
- Na induljunk! Vigyük be a főnökhöz, ő majd kijelöli az akasztás idejét. *A két markánsabb alak megragadj Arját egy egy hónalja alatt és felemelve elindulnak vele az épületből. A számszeríjas alakok elteszik fegyvereiket és a lány után indulnak ki. Arja láthatja, hogy ha még akar valamit, vagy bármit mondani, akkor azt megteheti, habár egyik szemén a duzzanat lassan akkorára nő, hogy periférikus látásának hiányosságát kezdheti érezni, amely igencsak zavaró. A patkány banda főnöke Arja mellett sétál és fél szemét a lányon tartja.*
773. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-24 16:11:31
Üzenet elküldve: 2020-10-24 16:11:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Méreg//
*Arja alszik. Mélyen, pihentetően. De valami megzavarja az álmát. Megmoccan. A mély alvásba valahonnan a föld alól bekúszik egy alattomos álom. A légzése felületesebbé válik.
Madarak. Madarak suhannak felette. Mindenütt csak sötétség. Nyugtalanná válik. De a madarak végül eltávolodnak, hatalmas szárnycsapásokkal, és Arja újra belezuhan a tenger messzi morajlásába.
Irtózatos fájdalomra riad fel. Lassan, nagyon lassan rakja össze a mi ezt, a hol vagyokot, a miérteket. És túl sok a miért.
Egyelőre a fájdalommal küzd. Próbálna mozdulni, hogy jobban lásson, de még az is nehezére esik. Levegő után kapkod, de közben próbálja megérteni, amit lát. De nem megy.
~Kik lehetnek ezek? Miért?? Mibe gyalogoltam bele?~ erőlteti az agyát, mert tisztában van vele: ha nem jön rá valahogy, ki ez a hat, és miért vannak itt, nem sok esélye van az életben maradásra.
A kislányon, aki eltűnik, ha tudna, fanyarul elmosolyodna. Így csak az villan be neki: ~Lám, ilyen a másik oldalon lenni.~
Tett ő is régen, utcagyerekként hasonló... szolgálatokat.
Egyvalami azért megüti a fülét, miközben megakad a szeme a patkányos kendőn. És eszébe jut, ahogy a kapitány kiköpött a hajón. ~Ők rendezik most a Kikötőt. De legalább van valamiféle rend.
- Na jó! De mit ártottam én nekik?!~ agyal.*
- Nem vagyok artheniori. *nyögi ki, és érezhető a mérgesség a hangjában, bár méltatlankodásra azért már nem telik. Elég nehezen beszél. Ő még mindig inkább csavargónak tartja magát, és nem artheniorinak. Mit akarnak ezek tőle??*
- Hányni fogok. *közli még, ahogy érzi emelkedni a gyomortartalmát, és rögtön utána ki is taccsol, a kezére támaszkodva. Azért nagyon igyekszik, hogy nehogy már telibe találja a mellé guggolót.
És gondolkodik. Na jó, nem lázasan, mert frissen ébresztve, egy gyomrossal a szegycsontja alatt, öklendezés közben azért lassan forognak azok a kerekek. De _próbál_ gondolkodni.
~Lehet, hogy Yeza ügye miatt?~ fut át rajta a lehetőség. ~Vagy a ló...? A ló, amit otthagyott a gazdája a Kalmárban? Miért azzal jöttem! A Kikötőből jött... Talán amiatt van az egész.~
A kérdésre rögtön rábólint, nagyot, miközben felül, feltéve ha hagyják. Megtörli a száját is, ha bírja.
Időt kell nyernie, amíg rájön, kik ezek, és mi a fészkes fenét akarnak tőle!!*
- Van! *mondja gyorsan a kérdésre, amennyire telik tőle határozottan. És meggyőzően.*
- De akkor áruld el előbb! *bámul a mellé guggoló szemébe, és az láthatja benne az őszinteséget. Arja nem simlis, ez látszik rajta.*
- Mi a bajotok velem? *néz körbe, és hát azért összeborzong, ahogy az a három közeledik.*
- A ló?? *próbál elhúzódni. Hát ne kötözzék már meg! ~Yezát aztán biztosan nem fogom megkérdezni. Az tuti.~ bámul körbe, és gondolkodik: hogyan tudna megegyezni itt ezekkel.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.24 16:17:08
*Arja alszik. Mélyen, pihentetően. De valami megzavarja az álmát. Megmoccan. A mély alvásba valahonnan a föld alól bekúszik egy alattomos álom. A légzése felületesebbé válik.
Madarak. Madarak suhannak felette. Mindenütt csak sötétség. Nyugtalanná válik. De a madarak végül eltávolodnak, hatalmas szárnycsapásokkal, és Arja újra belezuhan a tenger messzi morajlásába.
Irtózatos fájdalomra riad fel. Lassan, nagyon lassan rakja össze a mi ezt, a hol vagyokot, a miérteket. És túl sok a miért.
Egyelőre a fájdalommal küzd. Próbálna mozdulni, hogy jobban lásson, de még az is nehezére esik. Levegő után kapkod, de közben próbálja megérteni, amit lát. De nem megy.
~Kik lehetnek ezek? Miért?? Mibe gyalogoltam bele?~ erőlteti az agyát, mert tisztában van vele: ha nem jön rá valahogy, ki ez a hat, és miért vannak itt, nem sok esélye van az életben maradásra.
A kislányon, aki eltűnik, ha tudna, fanyarul elmosolyodna. Így csak az villan be neki: ~Lám, ilyen a másik oldalon lenni.~
Tett ő is régen, utcagyerekként hasonló... szolgálatokat.
Egyvalami azért megüti a fülét, miközben megakad a szeme a patkányos kendőn. És eszébe jut, ahogy a kapitány kiköpött a hajón. ~Ők rendezik most a Kikötőt. De legalább van valamiféle rend.
- Na jó! De mit ártottam én nekik?!~ agyal.*
- Nem vagyok artheniori. *nyögi ki, és érezhető a mérgesség a hangjában, bár méltatlankodásra azért már nem telik. Elég nehezen beszél. Ő még mindig inkább csavargónak tartja magát, és nem artheniorinak. Mit akarnak ezek tőle??*
- Hányni fogok. *közli még, ahogy érzi emelkedni a gyomortartalmát, és rögtön utána ki is taccsol, a kezére támaszkodva. Azért nagyon igyekszik, hogy nehogy már telibe találja a mellé guggolót.
És gondolkodik. Na jó, nem lázasan, mert frissen ébresztve, egy gyomrossal a szegycsontja alatt, öklendezés közben azért lassan forognak azok a kerekek. De _próbál_ gondolkodni.
~Lehet, hogy Yeza ügye miatt?~ fut át rajta a lehetőség. ~Vagy a ló...? A ló, amit otthagyott a gazdája a Kalmárban? Miért azzal jöttem! A Kikötőből jött... Talán amiatt van az egész.~
A kérdésre rögtön rábólint, nagyot, miközben felül, feltéve ha hagyják. Megtörli a száját is, ha bírja.
Időt kell nyernie, amíg rájön, kik ezek, és mi a fészkes fenét akarnak tőle!!*
- Van! *mondja gyorsan a kérdésre, amennyire telik tőle határozottan. És meggyőzően.*
- De akkor áruld el előbb! *bámul a mellé guggoló szemébe, és az láthatja benne az őszinteséget. Arja nem simlis, ez látszik rajta.*
- Mi a bajotok velem? *néz körbe, és hát azért összeborzong, ahogy az a három közeledik.*
- A ló?? *próbál elhúzódni. Hát ne kötözzék már meg! ~Yezát aztán biztosan nem fogom megkérdezni. Az tuti.~ bámul körbe, és gondolkodik: hogyan tudna megegyezni itt ezekkel.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.24 16:17:08
772. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-23 02:30:33
Üzenet elküldve: 2020-10-23 02:30:33
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Arja figyelmébe//
*Arja keményen edz és kíméletlenül hajtja magát, hogy jobb és még jobb lehessen. A kemény edzés azonban leterheli a szervezetet és megviseli az idegeket. Nem mellesleg egy kellemes velejárója a hosszú, mély és pihentető alvás. Arja is az igazak álmát alussza a toronyban amikor valami beárnyékolja ezt a kellemes pillanatot. Talán egy rossz álom? Vagy csak esni kezdett és az esőcseppek kopognak a torony oldalán, tetején? Esetleg a szél zörgeti a növényeket vagy a reteszeket az épületen. A furcsa zaj abbamarad így a lány nyugodtan alhat tovább.
Hirtelen egy hatalmas ütést érez a gyomrában és erre már a szervezete és az elméje is reagál. Az ütés amit érzett egy szép nagy férfi láb okozza és közel sem ütés mint inkább egy rúgás.*
-Na csak megtaláltuk a kis nyuszikát. *Hallatszik egy elégedett férfi hang a lány fölül és ha körbe tekint hat darab megtermett férfit pillanthat meg aki igen szúrós szemmel őt nézi. Öltözékük egyszerű, de rendezett. Nyakukban sárgás kendő patkány szimbólummal. Három kezében szögekkel kivert bunkó, egynél kard és kettőnél számszeríj, amely a lányra céloz. Egy nyolc év körüli kislány is van velük, aki a háttérből figyeli az eseményeket. A kardos férfi, aki vélhetően hasba rúgta Arját egy pillanatra hátra is tekint, hogy a kislányhoz szóljon.*
- Ügyes voltál! Most mar elmehetsz. *Majd int egyet neki és a lány elszalad.*
- kötözzetek meg a kis csótányt. *Adja ki az utasítást a három bunkósnak, aki meg is indul Arja irányába. Arja olyan erejű gyomrost kapott, hogy mozogni is alig bír és csak kapkodja a levegőt. Nem nagyon tud mit tenni a jelen helyzetbe, de ha tudna is akkor meg ott van a két számszeríjas, aki azonnal lelövi.*
- Ideje lesz példát mutatni a mocskos Arthenioriaknak, hogy ki vezeti ezt a várost! *Majd le guggol a lány mellé és szigorú tekintettel rátekint.*
- Van bármi amit fel tudsz hozni a mentségedre?
*Arja keményen edz és kíméletlenül hajtja magát, hogy jobb és még jobb lehessen. A kemény edzés azonban leterheli a szervezetet és megviseli az idegeket. Nem mellesleg egy kellemes velejárója a hosszú, mély és pihentető alvás. Arja is az igazak álmát alussza a toronyban amikor valami beárnyékolja ezt a kellemes pillanatot. Talán egy rossz álom? Vagy csak esni kezdett és az esőcseppek kopognak a torony oldalán, tetején? Esetleg a szél zörgeti a növényeket vagy a reteszeket az épületen. A furcsa zaj abbamarad így a lány nyugodtan alhat tovább.
Hirtelen egy hatalmas ütést érez a gyomrában és erre már a szervezete és az elméje is reagál. Az ütés amit érzett egy szép nagy férfi láb okozza és közel sem ütés mint inkább egy rúgás.*
-Na csak megtaláltuk a kis nyuszikát. *Hallatszik egy elégedett férfi hang a lány fölül és ha körbe tekint hat darab megtermett férfit pillanthat meg aki igen szúrós szemmel őt nézi. Öltözékük egyszerű, de rendezett. Nyakukban sárgás kendő patkány szimbólummal. Három kezében szögekkel kivert bunkó, egynél kard és kettőnél számszeríj, amely a lányra céloz. Egy nyolc év körüli kislány is van velük, aki a háttérből figyeli az eseményeket. A kardos férfi, aki vélhetően hasba rúgta Arját egy pillanatra hátra is tekint, hogy a kislányhoz szóljon.*
- Ügyes voltál! Most mar elmehetsz. *Majd int egyet neki és a lány elszalad.*
- kötözzetek meg a kis csótányt. *Adja ki az utasítást a három bunkósnak, aki meg is indul Arja irányába. Arja olyan erejű gyomrost kapott, hogy mozogni is alig bír és csak kapkodja a levegőt. Nem nagyon tud mit tenni a jelen helyzetbe, de ha tudna is akkor meg ott van a két számszeríjas, aki azonnal lelövi.*
- Ideje lesz példát mutatni a mocskos Arthenioriaknak, hogy ki vezeti ezt a várost! *Majd le guggol a lány mellé és szigorú tekintettel rátekint.*
- Van bármi amit fel tudsz hozni a mentségedre?
771. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-22 19:16:30
Üzenet elküldve: 2020-10-22 19:16:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 257
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
*A Világítótoronyhoz érve már messziről kiszúrja a víz menti sziklákon gyakorlókat. Főleg férfiak. És emberek. De lát két sötételfet is, akik igazán elegánsan forgatják a kardot. Majdhogynem a vízen járnak. Megkönnyebbülésére lát néhány nőt is. Az egyikük alig idősebb nála! Kecses, hosszú hajú teremtés. ~Talán elf, vagy félig elf lehet. Nagyon gyors a mozgása.~ állapítja meg Arja, kicsit irigyen, és azt is, hogy az ő nagyra tartott gyorsasága a lány nyomába sem érhet.
De összeszorítja a száját, és felszegi a fejét. Nem akar arra gondolni, hogy esetleg nem fogadják.
~A kapitány a hajón azt mondta, mindenkit fogadnak, aki megfizeti őket.~ néz fel egészen a torony tetejéig csak azért is nyugodtan, ahogy elfordítja a fejét az elf lányról, a gyakorlatozókról meg a vízből kiemelkedő sziklákról.
Aztán megindul felfelé a lépcsőn.
De nem is kell egészen felmennie a kanyargós, felfelé vezető lépcsőfokokon.
Egy fegyveres, körszakállas férfi érkezik lefelé éppen, és barátságosan megszólítja őt.*
- Igazán jó akarok lenni benne. Hogy bárhol, bármikor meg tudjam védeni magamat. *közli Arja, ahogy a kardforgatást firtató kérdéseire válaszol. A körszakállas hümmög.*
- Rendben van! Teszünk egy próbát.
- Ha elég gyors és ügyes vagy, magam foglak tanítani. Ha nem...
- Nos, akkor kár pazarolnod az idődet, kislány. *fúrja belé a tekintetét kérlelhetetlenül az övébe a jégkék szempár.
~Nem vagyok kislány!~ gondolja Arja mérgesen, de hangosan nem mond semmit. Csak összeszorítja a száját, és felemeli a fejét.
A próba nem sikerül valami fényesen, legalábbis Arja szerint. Kétszer is beleesik a vízbe közben.
De nem adja fel. Pedig másodszorra már csuromvizesen kapaszkodik fel újra a szikla tetejére. Majdnem elhagyja a gyakorlókardot is, amit a férfi odadobott neki az elején.
De nem adja fel. Ott a kard a kezében! Újra vívó állásba helyezkedik. ~Úgy, ahogy az elején mutatta.~ És belenéz megint elszántan, mérgesen és víztől csöpögve azokba a kék szemekbe.
A próba végére csupa kék, meg zöld folt és véraláfutás a lány karja és a bal combja a ki nem védett ütésektől. De a férfi végül azt veti oda neki, mielőtt otthagyja:*
- Holnap reggel légy itt.
*Arja túl fáradt ahhoz, hogy látszódjon rajta az öröm. Csak lógatja a gyakorlókardot a jobbjában, már szinte felemelni sincs ereje. De belül ujjong, és végül azért halványan elmosolyodik. ~Jöhetek. Azt mondta, jöhetek.~*
- Még napkelte előtt.
- A tanítás napi 15 arany. Reggel, és este.
- A Toronyban megalhatsz. *vetik még oda neki. Arja csak bólint. Izzadt. Szomjas. Nagyon. Úgy érzi, a tengert ki tudná inni. Remegő lábakkal visszamegy Colonelhez, és leszíjazza a kulacsát. Az utolsó cseppig kiissza, ami benne van.
Aznap éjjel a lány úgy alszik, mint akit fejbevágtak.
De reggel, napfelkelte előtt, ott van újra a gyakorlóhelyen. És gyakorol. Esőben, napsütésben, vizesen, izzadtan, reggel, este. Sok napon keresztül.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.22 19:20:32
De összeszorítja a száját, és felszegi a fejét. Nem akar arra gondolni, hogy esetleg nem fogadják.
~A kapitány a hajón azt mondta, mindenkit fogadnak, aki megfizeti őket.~ néz fel egészen a torony tetejéig csak azért is nyugodtan, ahogy elfordítja a fejét az elf lányról, a gyakorlatozókról meg a vízből kiemelkedő sziklákról.
Aztán megindul felfelé a lépcsőn.
De nem is kell egészen felmennie a kanyargós, felfelé vezető lépcsőfokokon.
Egy fegyveres, körszakállas férfi érkezik lefelé éppen, és barátságosan megszólítja őt.*
- Igazán jó akarok lenni benne. Hogy bárhol, bármikor meg tudjam védeni magamat. *közli Arja, ahogy a kardforgatást firtató kérdéseire válaszol. A körszakállas hümmög.*
- Rendben van! Teszünk egy próbát.
- Ha elég gyors és ügyes vagy, magam foglak tanítani. Ha nem...
- Nos, akkor kár pazarolnod az idődet, kislány. *fúrja belé a tekintetét kérlelhetetlenül az övébe a jégkék szempár.
~Nem vagyok kislány!~ gondolja Arja mérgesen, de hangosan nem mond semmit. Csak összeszorítja a száját, és felemeli a fejét.
A próba nem sikerül valami fényesen, legalábbis Arja szerint. Kétszer is beleesik a vízbe közben.
De nem adja fel. Pedig másodszorra már csuromvizesen kapaszkodik fel újra a szikla tetejére. Majdnem elhagyja a gyakorlókardot is, amit a férfi odadobott neki az elején.
De nem adja fel. Ott a kard a kezében! Újra vívó állásba helyezkedik. ~Úgy, ahogy az elején mutatta.~ És belenéz megint elszántan, mérgesen és víztől csöpögve azokba a kék szemekbe.
A próba végére csupa kék, meg zöld folt és véraláfutás a lány karja és a bal combja a ki nem védett ütésektől. De a férfi végül azt veti oda neki, mielőtt otthagyja:*
- Holnap reggel légy itt.
*Arja túl fáradt ahhoz, hogy látszódjon rajta az öröm. Csak lógatja a gyakorlókardot a jobbjában, már szinte felemelni sincs ereje. De belül ujjong, és végül azért halványan elmosolyodik. ~Jöhetek. Azt mondta, jöhetek.~*
- Még napkelte előtt.
- A tanítás napi 15 arany. Reggel, és este.
- A Toronyban megalhatsz. *vetik még oda neki. Arja csak bólint. Izzadt. Szomjas. Nagyon. Úgy érzi, a tengert ki tudná inni. Remegő lábakkal visszamegy Colonelhez, és leszíjazza a kulacsát. Az utolsó cseppig kiissza, ami benne van.
Aznap éjjel a lány úgy alszik, mint akit fejbevágtak.
De reggel, napfelkelte előtt, ott van újra a gyakorlóhelyen. És gyakorol. Esőben, napsütésben, vizesen, izzadtan, reggel, este. Sok napon keresztül.*
A hozzászólás írója (Szürke Arja) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.22 19:20:32
770. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-10-05 22:17:26
Üzenet elküldve: 2020-10-05 22:17:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 14
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
* Végre nyugodt helyre ér. Bár a világítótorony még odébb van ő azért megáll. Az egyik kiálló szírt széléről tekint a távoli horizont felé.*
~ Gyönyörű!~* A végtelen nyugalom árad szét benne. A tenger lent a mélyben nyaldossa a csipkés sziklákat. Közben kellemes morajlása betölti a teret. Ezt csak a sirályok vijjogása és a gyenge szél susogása töri meg. Vagyis inkább egyé válik vele és már szinte fel sem tűnik a jelenlétük. A csillogó nyugodt víztükör látványában percekig gyönyörködik, holott már nem is egyszer látott ilyet a szigeten is. Most minden más, mint néhány napja. A szél a változást suttogja a fülébe, ahogyan a is. Sőt maga a tenger is mintha csak arra buzdítaná, hogy vesse bele magát ebbe a változásba. Azt még nem tudhatja, hogy ez jó lesz neki, de nagyon reméli. Végül aztán csak elindul a toronyhoz is. Csak néhányan vannak ott, de őket is gondosan elkerüli. Nem vágyik a társaságukra. Inkább csak megnézné magának közelebbről is a monumentális építményt. Megint csak kicsinek érzi magát, ami elszomorítja. Megérinti a hideg követ, de páncélkesztyűje miatt ezt aligha érzi. Egy darabig itt is elmélázik, de aztán megkorduló gyomra indulásra ösztönzi. Így hát újfent a kikötő felé fordul, hogy valami szállást találjon éjszakára, ahol remélhetőleg megtöltheti valami finomsággal a hasát is. Az idő is kezd későre járni. Azt sem szeretné, ha itt vagy az utcán érné az éjszaka. Nem gyáva, de nem is ostoba. Ráadásul feleslegesen vért sem ontana, meg a sajátját sem adná. Kicsi, de nem bolond.*
~ Gyönyörű!~* A végtelen nyugalom árad szét benne. A tenger lent a mélyben nyaldossa a csipkés sziklákat. Közben kellemes morajlása betölti a teret. Ezt csak a sirályok vijjogása és a gyenge szél susogása töri meg. Vagyis inkább egyé válik vele és már szinte fel sem tűnik a jelenlétük. A csillogó nyugodt víztükör látványában percekig gyönyörködik, holott már nem is egyszer látott ilyet a szigeten is. Most minden más, mint néhány napja. A szél a változást suttogja a fülébe, ahogyan a is. Sőt maga a tenger is mintha csak arra buzdítaná, hogy vesse bele magát ebbe a változásba. Azt még nem tudhatja, hogy ez jó lesz neki, de nagyon reméli. Végül aztán csak elindul a toronyhoz is. Csak néhányan vannak ott, de őket is gondosan elkerüli. Nem vágyik a társaságukra. Inkább csak megnézné magának közelebbről is a monumentális építményt. Megint csak kicsinek érzi magát, ami elszomorítja. Megérinti a hideg követ, de páncélkesztyűje miatt ezt aligha érzi. Egy darabig itt is elmélázik, de aztán megkorduló gyomra indulásra ösztönzi. Így hát újfent a kikötő felé fordul, hogy valami szállást találjon éjszakára, ahol remélhetőleg megtöltheti valami finomsággal a hasát is. Az idő is kezd későre járni. Azt sem szeretné, ha itt vagy az utcán érné az éjszaka. Nem gyáva, de nem is ostoba. Ráadásul feleslegesen vért sem ontana, meg a sajátját sem adná. Kicsi, de nem bolond.*
769. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-19 22:23:51
Üzenet elküldve: 2020-09-19 22:23:51
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 123
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Kitérő//
*Bár sietős léptekkel érkezik, nem kell kapkodnia. Pusztán már ez is lehiggadását szolgálja, s egyébként némileg segít is. Valamint vérkeringése is kicsit felélénkül. Jó ideje már ott ácsorog a barikádnál. Csak bízni tud abban, hogy távollétében nem történik rendbontás. Orrában erősen érzi a tenger jellegzetes sós illatát, amihez még mindig nem sikerült hozzászoknia. Pont emiatt csak távolabbról nézi a ködbe burkolózó, hullámzó vizet. Mélyeket lélegzik, s erre az időre félreteszi utálatát az illat iránt. Ez a pár pillanat elég is neki, hogy lecsillapodjon teljesen, és fel tudja dolgozni az elmúlt percek eseményeit, kezdve a lopástól. Másrészt meg ugye a kellemetlen körülmények miatt is elég ennyi itt eltöltött idő neki.*
*Bár sietős léptekkel érkezik, nem kell kapkodnia. Pusztán már ez is lehiggadását szolgálja, s egyébként némileg segít is. Valamint vérkeringése is kicsit felélénkül. Jó ideje már ott ácsorog a barikádnál. Csak bízni tud abban, hogy távollétében nem történik rendbontás. Orrában erősen érzi a tenger jellegzetes sós illatát, amihez még mindig nem sikerült hozzászoknia. Pont emiatt csak távolabbról nézi a ködbe burkolózó, hullámzó vizet. Mélyeket lélegzik, s erre az időre félreteszi utálatát az illat iránt. Ez a pár pillanat elég is neki, hogy lecsillapodjon teljesen, és fel tudja dolgozni az elmúlt percek eseményeit, kezdve a lopástól. Másrészt meg ugye a kellemetlen körülmények miatt is elég ennyi itt eltöltött idő neki.*
768. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:28:24
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:28:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 60
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
* Isqhea inkább marad még egy kicsit a vízparton, hogy azt a növényt hajtsa. Az öreg vállat von és aztán felmászik a toronyba. Fent később csatlakozik hozzá az másik férfi, amikor éppen a Vérkertet nézi.*
- Az bizony. Borzasztó. A hely szellemei bizonyosan szenvednek, már amelyik még létezik. Olyan, mint egy nagy seb a földben. Átkozott egy hely, aminek nem is lenne szabad léteznie.* Az apóka rosszkedvűen fordul el, hogy aztán néhány pillanat múlva lefelé battyogjon a földszintre. Ott aztán a másikhoz fordul.*
- Nem kérlek rá, hogy gyere velem, mert én a most oda fogok menni. Egyszerűen muszáj saját szememmel látnom azt a helyet. Talán meggondolatlan dolog ez egy bolond vénembertől, de menni akarok.* Végig csordul pár könnycsepp is ráncos orcáján. Aztán el is köszön Isqheától.*
- Azt hiszem ideje lesz búcsúzkodni. Nem szeretnélek bajba sodorni. Az istenek és a szellemek óvjanak téged!* Azzal szép öregesen elfordul és lassan a kikötő felé veszi az irányt. Eszébe se jutna, hogy talán Isq is vele tartana oda, hiszen Eeyr hívője biztosan nem akarna oda menni.*
* Isqhea inkább marad még egy kicsit a vízparton, hogy azt a növényt hajtsa. Az öreg vállat von és aztán felmászik a toronyba. Fent később csatlakozik hozzá az másik férfi, amikor éppen a Vérkertet nézi.*
- Az bizony. Borzasztó. A hely szellemei bizonyosan szenvednek, már amelyik még létezik. Olyan, mint egy nagy seb a földben. Átkozott egy hely, aminek nem is lenne szabad léteznie.* Az apóka rosszkedvűen fordul el, hogy aztán néhány pillanat múlva lefelé battyogjon a földszintre. Ott aztán a másikhoz fordul.*
- Nem kérlek rá, hogy gyere velem, mert én a most oda fogok menni. Egyszerűen muszáj saját szememmel látnom azt a helyet. Talán meggondolatlan dolog ez egy bolond vénembertől, de menni akarok.* Végig csordul pár könnycsepp is ráncos orcáján. Aztán el is köszön Isqheától.*
- Azt hiszem ideje lesz búcsúzkodni. Nem szeretnélek bajba sodorni. Az istenek és a szellemek óvjanak téged!* Azzal szép öregesen elfordul és lassan a kikötő felé veszi az irányt. Eszébe se jutna, hogy talán Isq is vele tartana oda, hiszen Eeyr hívője biztosan nem akarna oda menni.*
767. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:13:19
Üzenet elküldve: 2020-09-06 17:13:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 470
OOC üzenetek: 22
Játékstílus: Vakmerő
//Toronyiránt ismét//
- Menj csak! Én még egyszer megpróbálom ott, a barna szikláknál! *int Isqeha az apónak, mert nem akarja elengedni sehogy sem a lehetőséget.
Egészen derékig begázol, odakint hagyva a zsákját, benne a 200 aranyával. Xungjao Yarhasi addig kedvére mászhat felfelé a Toronyban. .
Ilyenkor megszállottként próbálja kiszimatolni a keresett növény lelőhelyét, se lát, se hall.
De ezúttal sem jár sikerrel. Úgyhogy kissé kedveszegetten elindul ő is az apó után, felszedve a zsákot, a Toronyba. Ott találja meg az öreget, ahogy messzire néz, el a Kikötő felett.*
- Az a régi Tündérkert? *kérdezi maga is elámulva, szomorúan.*
- Kimmeri sokat mesélt róla. Borzasztó, hogy mi lett belőle.
- Menj csak! Én még egyszer megpróbálom ott, a barna szikláknál! *int Isqeha az apónak, mert nem akarja elengedni sehogy sem a lehetőséget.
Egészen derékig begázol, odakint hagyva a zsákját, benne a 200 aranyával. Xungjao Yarhasi addig kedvére mászhat felfelé a Toronyban. .
Ilyenkor megszállottként próbálja kiszimatolni a keresett növény lelőhelyét, se lát, se hall.
De ezúttal sem jár sikerrel. Úgyhogy kissé kedveszegetten elindul ő is az apó után, felszedve a zsákot, a Toronyba. Ott találja meg az öreget, ahogy messzire néz, el a Kikötő felett.*
- Az a régi Tündérkert? *kérdezi maga is elámulva, szomorúan.*
- Kimmeri sokat mesélt róla. Borzasztó, hogy mi lett belőle.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 767-786