Kikötő - Világítótorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 48 (941. - 954. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
954. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-16 19:49:20
Üzenet elküldve: 2024-04-16 19:49:20
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 202
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 202
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Mert a szenvedést könnyebb így elviselni//
*A sózott hal illata már azelőtt csiklandozni kezdi az orrát, hogy léptei átvezetnének a halászok rozoga kis bódéi előtt. Az omladozó falak között tekergő kis utcák alig változtak. Mintha az idő megfáradt volna, és egyszerűen itt a Kikötőben állt volna meg, hogy egy kicsit kifújja magát. Ez a kósza gondolat otrombán fejbe vágja, hogy aztán mégis óvón magához ölelje. Hisz ambíciói, hogy egyszer s mindenkorra megváltoztassa ezt a helyet már a múlt homályába vesznek. Talán senki nem emlékszik már a Kárhozottakra, arra a csapatnyi kitaszítottra, akik összefogtak, és egy furcsa menedékre leltek egymás társaságában. Mégis ez a férgek által rágott kupac szar egykor az ő otthona is volt. S most hogy újra a nyelve hegyén érzi a bűzét, magának is be kell vallania, hogy hiányzott neki.
Csizmájának minden lomha koppanása egy-egy emléket szakít fel kifacsart lelkéből. Ezerszer bejárta már az utat a világítótoronyig, ahova oly sok szállal kötődik. Norival többször találkoztak itt, s a társának hívott idióta sötételfet is itt tanította móresre. Ezen felül akkor is szívesen járt ide, amikor a magány magához szólította. De most más céllal érkezik a piszkosfehér kőóriás takarásába.
Mintha két világ határán egyensúlyozna, a végtelennek tűnő vizet a szárazföldtől elválasztó sziklafal peremén állapodik meg, vállán a harmadik szemeként funkcionáló fekete vészmadárral. A tenger hátán érkező csontig hatoló szél ellen megviselt rongyait maga köré tekerve védekezik. Csak némán bámulja a horizont mögül felbukkanó hajnal első sugarait, amelyek lassan megvilágítják gondviselt arcát. Norival való sorsszerű találkozásuk óta megvált szakállától, de még mindig sokkal inkább hasonlít egy lecsúszott koldusra, mint egy magabiztos vezetőre, aki képes lenne más irányba kormányozni a Kikötő eltévelyedett hajóit. De ez most egy cseppet sem aggasztja. Vár valakit, s a várakozás minden idegőrlő percében felteszi magának a kérdést: nem-e hiába!?*
*A sózott hal illata már azelőtt csiklandozni kezdi az orrát, hogy léptei átvezetnének a halászok rozoga kis bódéi előtt. Az omladozó falak között tekergő kis utcák alig változtak. Mintha az idő megfáradt volna, és egyszerűen itt a Kikötőben állt volna meg, hogy egy kicsit kifújja magát. Ez a kósza gondolat otrombán fejbe vágja, hogy aztán mégis óvón magához ölelje. Hisz ambíciói, hogy egyszer s mindenkorra megváltoztassa ezt a helyet már a múlt homályába vesznek. Talán senki nem emlékszik már a Kárhozottakra, arra a csapatnyi kitaszítottra, akik összefogtak, és egy furcsa menedékre leltek egymás társaságában. Mégis ez a férgek által rágott kupac szar egykor az ő otthona is volt. S most hogy újra a nyelve hegyén érzi a bűzét, magának is be kell vallania, hogy hiányzott neki.
Csizmájának minden lomha koppanása egy-egy emléket szakít fel kifacsart lelkéből. Ezerszer bejárta már az utat a világítótoronyig, ahova oly sok szállal kötődik. Norival többször találkoztak itt, s a társának hívott idióta sötételfet is itt tanította móresre. Ezen felül akkor is szívesen járt ide, amikor a magány magához szólította. De most más céllal érkezik a piszkosfehér kőóriás takarásába.
Mintha két világ határán egyensúlyozna, a végtelennek tűnő vizet a szárazföldtől elválasztó sziklafal peremén állapodik meg, vállán a harmadik szemeként funkcionáló fekete vészmadárral. A tenger hátán érkező csontig hatoló szél ellen megviselt rongyait maga köré tekerve védekezik. Csak némán bámulja a horizont mögül felbukkanó hajnal első sugarait, amelyek lassan megvilágítják gondviselt arcát. Norival való sorsszerű találkozásuk óta megvált szakállától, de még mindig sokkal inkább hasonlít egy lecsúszott koldusra, mint egy magabiztos vezetőre, aki képes lenne más irányba kormányozni a Kikötő eltévelyedett hajóit. De ez most egy cseppet sem aggasztja. Vár valakit, s a várakozás minden idegőrlő percében felteszi magának a kérdést: nem-e hiába!?*
953. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-04-14 23:31:12
Üzenet elküldve: 2024-04-14 23:31:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 353
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 353
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
*Egész hamar átverekszi magát a kellemetlen pofájú embereken, és a gondolataiba merülve lép egyik lába a másik után, míg végül arra eszmél hogy valahogy a tetején van az építménynek. Miután kizárta azt a lehetőséget, hogy éjszaka varázsereje lett, csak jót mosolyog a dolgon hogy így elmélázott. ~El tudnám viselni most azt az óriás nőt.~ Megdörzsöli szája szélét, majd vigyorog a nagy semmibe. Nagyot sóhajt és megpróbál átszellemülni, elmerülni belső énjében és abba az állapotba kerülni, amiben az ősei szavát véli hallani. De az ősei helyett valami mást hall meg, egy ismerős de mégis idegen hangot. Némán kiált hozzá, és ha az érzékei nem csalnak akkor Durogaar szelleme az! No persze vagy csak a saját elméje játszik vele, de ezt ő sosem fogja megtudni. Arra ösztökéli, hogy szedje össze magát és emlékeztesse az ellenségeit rá, hogy miért is vérgőzös a klánja neve. Sokatmondóan bólint Rorkir a végtelen horizontra tekintve, mintha csak elfogadná az útmutatást.*
952. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-03-05 11:58:19
Üzenet elküldve: 2024-03-05 11:58:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 433
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 433
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Bár a fél-elf némasági fogadalma nem ingott meg, a szerzetesre tekintő arckifejezéséből és mosolyából a vak is láthatja, hogy rendkívül értékeli Nawanthiri szeretetét. Neki is, Ukromnak is, valamint Armakhturnak biccentve nem sokáig tart ezután, míg elindul; az ork tekintete addig marad a fiatal lányon, míg a rizikós bércet megmászva, nem látja őt eltűnni a csúcson, ahol már követni sem tudja. A szerzetes kicsivel előbb tér vissza az útjukhoz, mint ő, ami még bölcs is, ha nem akarják hogy elsodródjon az új csónakjuk. Kétli, hogy a manó egyedül egy helyen tudná tartani azt örökké. De legalább ő megőrizte gondatlanságát.
Ezután ugrik egyet az idő, és mielőtt melankóliája elébe kerülne, a nagy kenu közepén találja magát, több hellyel, mint amire kívül számított. Hátra tekint, és magabiztosan bólint a mögötte ülő Nawanthirinek; már nincsenek messze... reméli.
Ugyan mielőtt kezeibe fogta volna az evezőket, végre elkezdeni próbálgatni őket, hogyan tudná egyik sziklatömbtől a másikig vinniük magukat a végtelen vízen, a sziklák elkezdenek mozogni körülöttük: Mögéjük úsznak, mintha elengednék őket. Ukrom zavarodottan és enyhe aggodalommal néz előre, egy pánikoló manóra számítva, de amaz olyan nyugodalommal csücsül elől, mint aki észre sem venné, ami körülötte történik. A szürkebőrű látja, hogy csapnak át a vízen, tehát minden bizonnyal előre mennek. Csakhogy se az ork, se a mögötte ülő óriásnevelt nem használja az evezőket, ami minden bizonnyal csak egyet jelenthet: ez Armakhtur tette. Amint ez eljut a mágiát sosem szerető ork agyáig, rámered ismét a falapátokra, elárultan.* ~ Akkor ezeket miért hoztuk?! ~ *Megtréfálva érzi magát, hogy jelenleg ilyen egyszerű a vízi vándorlásuk kezdete, ezért kezét állára, könyökét combjára téve, durcás csendben mered a kis mágikus teremtmény közepére, csak el-ellankadó figyelmet fordítva az egyre végtelennek tűnő tengerre. Reméli, ezt Nawanthiri jobban élvezi. De legalább megint van ideje tűnődni.*
- ...Nem fejeztem be a mesét. *Mondja ki magából a hirtelen felismerést. Most, hogy Lilly nincs közöttük, ez főleg oldalát fúrja. Csak későn. Köpni tudna a frusztrációtól.*
*Bár a fél-elf némasági fogadalma nem ingott meg, a szerzetesre tekintő arckifejezéséből és mosolyából a vak is láthatja, hogy rendkívül értékeli Nawanthiri szeretetét. Neki is, Ukromnak is, valamint Armakhturnak biccentve nem sokáig tart ezután, míg elindul; az ork tekintete addig marad a fiatal lányon, míg a rizikós bércet megmászva, nem látja őt eltűnni a csúcson, ahol már követni sem tudja. A szerzetes kicsivel előbb tér vissza az útjukhoz, mint ő, ami még bölcs is, ha nem akarják hogy elsodródjon az új csónakjuk. Kétli, hogy a manó egyedül egy helyen tudná tartani azt örökké. De legalább ő megőrizte gondatlanságát.
Ezután ugrik egyet az idő, és mielőtt melankóliája elébe kerülne, a nagy kenu közepén találja magát, több hellyel, mint amire kívül számított. Hátra tekint, és magabiztosan bólint a mögötte ülő Nawanthirinek; már nincsenek messze... reméli.
Ugyan mielőtt kezeibe fogta volna az evezőket, végre elkezdeni próbálgatni őket, hogyan tudná egyik sziklatömbtől a másikig vinniük magukat a végtelen vízen, a sziklák elkezdenek mozogni körülöttük: Mögéjük úsznak, mintha elengednék őket. Ukrom zavarodottan és enyhe aggodalommal néz előre, egy pánikoló manóra számítva, de amaz olyan nyugodalommal csücsül elől, mint aki észre sem venné, ami körülötte történik. A szürkebőrű látja, hogy csapnak át a vízen, tehát minden bizonnyal előre mennek. Csakhogy se az ork, se a mögötte ülő óriásnevelt nem használja az evezőket, ami minden bizonnyal csak egyet jelenthet: ez Armakhtur tette. Amint ez eljut a mágiát sosem szerető ork agyáig, rámered ismét a falapátokra, elárultan.* ~ Akkor ezeket miért hoztuk?! ~ *Megtréfálva érzi magát, hogy jelenleg ilyen egyszerű a vízi vándorlásuk kezdete, ezért kezét állára, könyökét combjára téve, durcás csendben mered a kis mágikus teremtmény közepére, csak el-ellankadó figyelmet fordítva az egyre végtelennek tűnő tengerre. Reméli, ezt Nawanthiri jobban élvezi. De legalább megint van ideje tűnődni.*
- ...Nem fejeztem be a mesét. *Mondja ki magából a hirtelen felismerést. Most, hogy Lilly nincs közöttük, ez főleg oldalát fúrja. Csak későn. Köpni tudna a frusztrációtól.*
951. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-03-04 14:27:04
Üzenet elküldve: 2024-03-04 14:27:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Bizony, nehéz indulás ez! Miután a hajó vízre kerül, Lily félrehívja Ukromot. A szerzetes már a nézéséből sejti, hogy gond van, és ezt a gondot a lányka nem feltétlen az ő fülének szánja. Amíg a két barátja félrevonul, Nawanthirinek van ideje a zord sziklákban gyönyörködni, meg ahogy a hullámok habot vetnek. A szurdok fölerősíti a tenger zúgását. A szerzetes lehunyja a szemét, és együtt lélegzik vele. Armarkhtur ugyan időnként méltatlankodik, hogy mi tart ilyen soká, de a vékony kis hangja beleveszik a morajba.
Amikor végül a félelf meg a szürkebőrű előkerül, Lily meg sem szólal. A magyarázat hallatán Nawanthiri megértően elmosolyodik, odabuccantja a homlokát a tolvajlányéhoz, és megsimogatja fejét. Nincs semmi baj. Ki tudja, meddig lesznek úton, és mi vár rájuk a Csontvetőnél! Jobb is, ha Lily egyelőre vigyáz magára.*
- Köszönöm, hogy elkísértél idáig. *mondja szerzetes* Ha gondolod, keresd meg a Kereskedőházat, hátha tudnak neked munkát adni!
*A búcsúzkodás ezután már hamar megy. Lily nem fogad el segítséget, a cókmókjával egyedül mássza meg a sziklafalat. A szurdok pereméről még integet nekik, majd elindul, bizonyára a Kikötő felé. Mandulaszem Ukromra pillant.*
- Gyere, rakodjunk be a kenuba…
*Ez sem tart sokáig, még úgy sem, hogy a manó ragaszkodik a piknikkosarához, meg az összes csetrecéhez.*
- Jó lesz az még, meglátjátok! Az ecetes nadályt ki se bontottátok!
*Nawanthiri el nem tudja képzelni, mi fán terem az a nadály, de ha ecetes, akkor nem lesz rágós. Remélhetőleg.
Akárhogyan is, kora délutánra minden készen áll. Armarkhtur kapitány Ukromot ülteti a hajó közepére tőkesúlynak, a szerzetest pedig hátra. Pár szót suttog, mire a jármű siklani kezd kifelé a szurdokból. Az útba eső sziklákat magától kikerüli, jóval azelőtt, hogy hőseink egyáltalán észrevennék őket. Amikor pedig kiérnek a nyílt vízre, hol a zúgó szél szabadon nyargal, a kenu is fürgébbre fogja az iramot: kisvártatva már egy ügető ló sebességével szeli a hullámokat. A horizont végtelenné tágul. Alul a tenger, felül az égbolt, közöttük fellegek. Nawanthiri a válla fölött Ukromra mosolyog. A szemei úgy csillognak, mint aki hazaért. A partból már szinte csak a Világítótorony látszik…*
*Bizony, nehéz indulás ez! Miután a hajó vízre kerül, Lily félrehívja Ukromot. A szerzetes már a nézéséből sejti, hogy gond van, és ezt a gondot a lányka nem feltétlen az ő fülének szánja. Amíg a két barátja félrevonul, Nawanthirinek van ideje a zord sziklákban gyönyörködni, meg ahogy a hullámok habot vetnek. A szurdok fölerősíti a tenger zúgását. A szerzetes lehunyja a szemét, és együtt lélegzik vele. Armarkhtur ugyan időnként méltatlankodik, hogy mi tart ilyen soká, de a vékony kis hangja beleveszik a morajba.
Amikor végül a félelf meg a szürkebőrű előkerül, Lily meg sem szólal. A magyarázat hallatán Nawanthiri megértően elmosolyodik, odabuccantja a homlokát a tolvajlányéhoz, és megsimogatja fejét. Nincs semmi baj. Ki tudja, meddig lesznek úton, és mi vár rájuk a Csontvetőnél! Jobb is, ha Lily egyelőre vigyáz magára.*
- Köszönöm, hogy elkísértél idáig. *mondja szerzetes* Ha gondolod, keresd meg a Kereskedőházat, hátha tudnak neked munkát adni!
*A búcsúzkodás ezután már hamar megy. Lily nem fogad el segítséget, a cókmókjával egyedül mássza meg a sziklafalat. A szurdok pereméről még integet nekik, majd elindul, bizonyára a Kikötő felé. Mandulaszem Ukromra pillant.*
- Gyere, rakodjunk be a kenuba…
*Ez sem tart sokáig, még úgy sem, hogy a manó ragaszkodik a piknikkosarához, meg az összes csetrecéhez.*
- Jó lesz az még, meglátjátok! Az ecetes nadályt ki se bontottátok!
*Nawanthiri el nem tudja képzelni, mi fán terem az a nadály, de ha ecetes, akkor nem lesz rágós. Remélhetőleg.
Akárhogyan is, kora délutánra minden készen áll. Armarkhtur kapitány Ukromot ülteti a hajó közepére tőkesúlynak, a szerzetest pedig hátra. Pár szót suttog, mire a jármű siklani kezd kifelé a szurdokból. Az útba eső sziklákat magától kikerüli, jóval azelőtt, hogy hőseink egyáltalán észrevennék őket. Amikor pedig kiérnek a nyílt vízre, hol a zúgó szél szabadon nyargal, a kenu is fürgébbre fogja az iramot: kisvártatva már egy ügető ló sebességével szeli a hullámokat. A horizont végtelenné tágul. Alul a tenger, felül az égbolt, közöttük fellegek. Nawanthiri a válla fölött Ukromra mosolyog. A szemei úgy csillognak, mint aki hazaért. A partból már szinte csak a Világítótorony látszik…*
950. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-03-03 10:21:16
Üzenet elküldve: 2024-03-03 10:21:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 433
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 433
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Nem hiszi, hogy valaha is megnyugszik annak a remetének a hollétével kapcsolatban, addig biztos nem, míg saját figyelőivel nem fogja amazt látni. És bár még nem volt lehetősége ezelőtt életében vízre szállni, van annyi földrajzi fogalma, hogy tudja, ez még kerülhet egy kis időbe. De jobb később, mint soha.
Úgy néz ki, végre valahára valóban elérkezett az idő, bár nem kevés szőrszálhasogató percekbe került. Az egytucatnyi gnómot belegyömöszölve is valószínűleg hajóképes kenut Ukromnak és Nawanthirirnek egy jó kis erőnlétpróba lesz a kijáratig elvinniük, főleg ha még útra kész kondícióban is kéne tartaniuk; a szürkebőrű a faragott fadarabnak szembefordulva markolja és tartja meg azt mellmagasságában, és kezd el hátrafelé csoszogni vele, miután morgást kísérő gesztusokkal tudatja szerzetes barátjával, hogy megvan az ő súlyával. Nem kísérletezik előre fordulva áttenni a súlyt vállaira, mert azokra még szüksége lesz a mai napon. Lassan de biztosan haladnak előre, és egy pár lelassulás után, mikor a szűkebb tágaknál fogást kellett váltaniuk, és a hajótestet megdöntve kipréselniük magukat a boszorkánytanyából, ismét a szűretlen tengeri levegőt szagolhatták, és a végtelen vizet kémlelhették megfáradt tekintetükkel.
De mielőtt bármi másra rászánhatta magát az ork, nevét hallja háta mögött.* - Ukrom..? *Lilyenn áll a barlang szájában, aki egész idáig némán követte őket kifelé menet. Lefelé gördülő ajkai nem árulkodnak valami jóról.* - Beszélnünk kell. Bemehetünk? *Nem kifejezetten csak a szürkebőrű füleinek teszi fel kérését, de szokatlanul kicsi hangerejéből ki lehet hármójuknak venni, hogy inkább csak egyikük felé irányulna az. Bólint az ork, és ketten ismét eltűnnek a barlangban.
Öt perc telik el. Majd tíz. És végre, tizenöt perc után ismét előkerülnek. Ukromon mostohába burkolt, de búbánatos arckifejezés látszódik, Lilyenn pedig megsemmisülten mered a földre, szégyenben. Nem restek az óriásnevelt és a manó felé baktatni.*
- Lilyenn nem fog tudni velünk jönni. *Jelenti ki színtelenül, mintegy tolmácsolva a fél-elf döntését és magyarázatát.* - A sebe alkotta fájdalma felerősödött, és fél, hogy csak az útunkban lesz; ha pedig vízbe borulunk, akkor a varratok fölszakadhatnak. A Kikötőben próbál megpihenni addig, míg nem talál orvost, vagy visszamegy Artheniorba... és nagyon sajnálja, hogy nem tud elkísérni. *Egész végig az árva nem emeli fel a fejét, sem toldja meg az ork szavait bármi extrával. Szinte sugárzik belőle a megbánás. Ukrom ráteszi nagy kezét a vállára, hogy biztosítsa támogatásáról. Az ő megértését már megszerezte a fél-elf, már csak a szerzetesére lesz szüksége, amiben a szürkebőrű nem kételkedik.*
*Nem hiszi, hogy valaha is megnyugszik annak a remetének a hollétével kapcsolatban, addig biztos nem, míg saját figyelőivel nem fogja amazt látni. És bár még nem volt lehetősége ezelőtt életében vízre szállni, van annyi földrajzi fogalma, hogy tudja, ez még kerülhet egy kis időbe. De jobb később, mint soha.
Úgy néz ki, végre valahára valóban elérkezett az idő, bár nem kevés szőrszálhasogató percekbe került. Az egytucatnyi gnómot belegyömöszölve is valószínűleg hajóképes kenut Ukromnak és Nawanthirirnek egy jó kis erőnlétpróba lesz a kijáratig elvinniük, főleg ha még útra kész kondícióban is kéne tartaniuk; a szürkebőrű a faragott fadarabnak szembefordulva markolja és tartja meg azt mellmagasságában, és kezd el hátrafelé csoszogni vele, miután morgást kísérő gesztusokkal tudatja szerzetes barátjával, hogy megvan az ő súlyával. Nem kísérletezik előre fordulva áttenni a súlyt vállaira, mert azokra még szüksége lesz a mai napon. Lassan de biztosan haladnak előre, és egy pár lelassulás után, mikor a szűkebb tágaknál fogást kellett váltaniuk, és a hajótestet megdöntve kipréselniük magukat a boszorkánytanyából, ismét a szűretlen tengeri levegőt szagolhatták, és a végtelen vizet kémlelhették megfáradt tekintetükkel.
De mielőtt bármi másra rászánhatta magát az ork, nevét hallja háta mögött.* - Ukrom..? *Lilyenn áll a barlang szájában, aki egész idáig némán követte őket kifelé menet. Lefelé gördülő ajkai nem árulkodnak valami jóról.* - Beszélnünk kell. Bemehetünk? *Nem kifejezetten csak a szürkebőrű füleinek teszi fel kérését, de szokatlanul kicsi hangerejéből ki lehet hármójuknak venni, hogy inkább csak egyikük felé irányulna az. Bólint az ork, és ketten ismét eltűnnek a barlangban.
Öt perc telik el. Majd tíz. És végre, tizenöt perc után ismét előkerülnek. Ukromon mostohába burkolt, de búbánatos arckifejezés látszódik, Lilyenn pedig megsemmisülten mered a földre, szégyenben. Nem restek az óriásnevelt és a manó felé baktatni.*
- Lilyenn nem fog tudni velünk jönni. *Jelenti ki színtelenül, mintegy tolmácsolva a fél-elf döntését és magyarázatát.* - A sebe alkotta fájdalma felerősödött, és fél, hogy csak az útunkban lesz; ha pedig vízbe borulunk, akkor a varratok fölszakadhatnak. A Kikötőben próbál megpihenni addig, míg nem talál orvost, vagy visszamegy Artheniorba... és nagyon sajnálja, hogy nem tud elkísérni. *Egész végig az árva nem emeli fel a fejét, sem toldja meg az ork szavait bármi extrával. Szinte sugárzik belőle a megbánás. Ukrom ráteszi nagy kezét a vállára, hogy biztosítsa támogatásáról. Az ő megértését már megszerezte a fél-elf, már csak a szerzetesére lesz szüksége, amiben a szürkebőrű nem kételkedik.*
949. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-26 10:30:12
Üzenet elküldve: 2024-02-26 10:30:12
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
- Egy szigetet, igen. *helyesel Ukromnak* A tenger szívében, távol mindentől.
*Hogy aztán le kell-e merülniük a hullámok alá, nem tudja, de nem is hinné. Mit csinálna egy nomád Csontvető a víz alatt?
A három evezőt egy fehér viaszosvászon ponyva követi. Jóval kisebb annál, mint amivel a hajó eredetileg le volt terítve, éppen csak túlnyúlik a jármű peremén. A közepén négy kerek, betakarható lyuk van, a peremén pedig kis gyűrűk sorakoznak.*
- Esővédő! *magyarázza el a manó, mi is ez, majd odapakoltatja az evezők mellé. Megszemléli a stabilizáló rudakat, meg is rángatja őket, amennyire az erejéből telik. Minden szorosan tart. Leporolja a kezecskéit, mint aki ismét kitűnő munkát végzett.*
- Akkor most tegyétek vízre!
*Ez egy kétszemélyes feladat, mert jelen állapotában a szurdokba vezető folyosón a kenu is alig fér el, nemhogy még mellette valaki. A szerzetes megfogja a hátulját, Ukromnak hagyva a megtisztelő feladatot, hogy a nehezebbik végét vigye, aztán nekiindulnak. A padló még mindig csúszik, de inkább az jelenti a kihívást, hogy a hajót néha meg kell dönteni, mert a szűkebb részeken máshogy nem fér át.
Armarkhtur azonnal beleugrik, mihelyt vizet ér, és fel is veszi az orrban a kapitányi pozíciót. Először úgy tűnik, az erős hullámverés mindjárt elsodorja a hajót, de a manó dünnyög valamit az orra alatt, kicsit megcirógatja a fekete fát, mire a kenu magától visszaúszik a barlang bejárata elé.*
- Hozhatjátok az úti holmit!
- Egy szigetet, igen. *helyesel Ukromnak* A tenger szívében, távol mindentől.
*Hogy aztán le kell-e merülniük a hullámok alá, nem tudja, de nem is hinné. Mit csinálna egy nomád Csontvető a víz alatt?
A három evezőt egy fehér viaszosvászon ponyva követi. Jóval kisebb annál, mint amivel a hajó eredetileg le volt terítve, éppen csak túlnyúlik a jármű peremén. A közepén négy kerek, betakarható lyuk van, a peremén pedig kis gyűrűk sorakoznak.*
- Esővédő! *magyarázza el a manó, mi is ez, majd odapakoltatja az evezők mellé. Megszemléli a stabilizáló rudakat, meg is rángatja őket, amennyire az erejéből telik. Minden szorosan tart. Leporolja a kezecskéit, mint aki ismét kitűnő munkát végzett.*
- Akkor most tegyétek vízre!
*Ez egy kétszemélyes feladat, mert jelen állapotában a szurdokba vezető folyosón a kenu is alig fér el, nemhogy még mellette valaki. A szerzetes megfogja a hátulját, Ukromnak hagyva a megtisztelő feladatot, hogy a nehezebbik végét vigye, aztán nekiindulnak. A padló még mindig csúszik, de inkább az jelenti a kihívást, hogy a hajót néha meg kell dönteni, mert a szűkebb részeken máshogy nem fér át.
Armarkhtur azonnal beleugrik, mihelyt vizet ér, és fel is veszi az orrban a kapitányi pozíciót. Először úgy tűnik, az erős hullámverés mindjárt elsodorja a hajót, de a manó dünnyög valamit az orra alatt, kicsit megcirógatja a fekete fát, mire a kenu magától visszaúszik a barlang bejárata elé.*
- Hozhatjátok az úti holmit!
948. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-16 16:42:47
Üzenet elküldve: 2024-02-16 16:42:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 433
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 433
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Armakhtur válaszának nagyjából mindössze a felét tudja saját észjárásával felfogható formába átfordítani, és még annak a tartalma sem jelent pusztán jót. Talán nem kéne előre felizgatnia magát egy olyan találkozásra, aminek még csak a körülményeit sem tudja előre látni. Talán jobb, ha helyette most halad az árral, történjen, ami történni fog. Nem fog a lányok hasznára sem lenni, ha szellemeket próbál kilesni minden sarkon. Leereszti fejét a várakozás közben, és egy sóhajjal megpróbálja magát egy optimistább gondolkodásmódba lökni, több-kevesebb sikerrel.*
~ Upsz. ~ *Kicsit előreugrott, mikor a kenu állapotáról kérdezett, most hogy ő is látja a rudakat; még kicsit el is pirul emiatt. Jóravalóan segédkezik továbbra is a manó keze alatt, s ezúttal nem csak egyedül. Arrébb csúszik a kenu oldalától hogy társai is elhelyezkedjenek, ahova kell, s miközben a manó ezúttal nem mágikus módon válik köddé, aminek időtartalma egy örökkévalóságnak érződik, Ukrom nem rest szavakat váltani velük:*
- Ja jól emlékszem, azt mondtad hogy ez a remete valahol a tenger fenekén van. *Jelentsen az akármit ebben a szövegkörnyezetben.* - Bízok a manóban, de szeretném hallani, hogy mire gondoltok, mit keresnénk a vízen. Szigetet?
*Mikor újra előbukkan a kis mágikus lény, Ukrom megy is elsőnek elvenni a méretes, megformált lapátot. Sejti, nem ez lesz az egyetlen ami érkezni fog, ha egy ekkora behemótot izmukkal akarnak megmozgatni.*
*Armakhtur válaszának nagyjából mindössze a felét tudja saját észjárásával felfogható formába átfordítani, és még annak a tartalma sem jelent pusztán jót. Talán nem kéne előre felizgatnia magát egy olyan találkozásra, aminek még csak a körülményeit sem tudja előre látni. Talán jobb, ha helyette most halad az árral, történjen, ami történni fog. Nem fog a lányok hasznára sem lenni, ha szellemeket próbál kilesni minden sarkon. Leereszti fejét a várakozás közben, és egy sóhajjal megpróbálja magát egy optimistább gondolkodásmódba lökni, több-kevesebb sikerrel.*
~ Upsz. ~ *Kicsit előreugrott, mikor a kenu állapotáról kérdezett, most hogy ő is látja a rudakat; még kicsit el is pirul emiatt. Jóravalóan segédkezik továbbra is a manó keze alatt, s ezúttal nem csak egyedül. Arrébb csúszik a kenu oldalától hogy társai is elhelyezkedjenek, ahova kell, s miközben a manó ezúttal nem mágikus módon válik köddé, aminek időtartalma egy örökkévalóságnak érződik, Ukrom nem rest szavakat váltani velük:*
- Ja jól emlékszem, azt mondtad hogy ez a remete valahol a tenger fenekén van. *Jelentsen az akármit ebben a szövegkörnyezetben.* - Bízok a manóban, de szeretném hallani, hogy mire gondoltok, mit keresnénk a vízen. Szigetet?
*Mikor újra előbukkan a kis mágikus lény, Ukrom megy is elsőnek elvenni a méretes, megformált lapátot. Sejti, nem ez lesz az egyetlen ami érkezni fog, ha egy ekkora behemótot izmukkal akarnak megmozgatni.*
947. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-15 11:44:10
Üzenet elküldve: 2024-02-15 11:44:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ez az arccal-a-járdára történet elmondva is fáj. Együttérzőn beharapja az ajkát.*
- Még jó, hogy megúsztad ennyivel… otthon a küzdőveremnek legalább puha az alja.
*Persze amikor az ember lányát egy óriás felrúgja a levegőbe, majd vízszintesre fordítva földhöz vágja, már nem érződik olyan puhának, de nem kell mindenen rinyálni. Artheniorban közben éheznek az árvák.
A frissen átkötözött, helyi árvát meg Nawanthiri jól visszaöleli, vigyázva, hogy ne szorongassa meg nagyon. Szegénynek a ruháján keresztül is érzi a csontjait, és az ilyen sudár teremtéseknél mindig fél, hogy véletlenül összetöri őket.*
- Csak a nagyobbakat. *válaszolja Armarkhtur a szürkebőrűnek* Amikor egy egész helyet áthat a mágia, vagy amikor egy tárgyat századokig használnak ugyanarra, és varázsereje lesz tőle. A kis trükköket, mint a feltámasztás meg a napkitörés, csak a szememmel látom, mint bárki más.
*A kenu sajnos még nem menetkész: előbb tengerállóvá kell tenni. A két íves rudat, amit a szerzetes talált tegnap este, fel kell szögelni merőlegesen a hajótestre. Egyiket az orrtól, másikat a fartól két lábnyira. A manó - ragasztó gyanánt - itt is használ egy kis szurkot. A rudak messze túlnyúlnak mindkét oldalra. A végükre kell felszögelni-kötözni azokat a fákat, amiket meg Armarkhtur talált, hogy a hullámverésben stabilizálják a méretéhez képest könnyűnek számító járművet.
A manó mindhárom nyurgát bevonja a munkába, ám ő maga egy időre eltűnik a hasadékban, amit Lily fedezett fel korábban. Hamarosan ennek az oka is kiderül: bő fertály óra múlva egy evező rúdja bukkan ki a résen. Ugyanabból a fekete fából van, mint a hajó.*
- Ezt vegye el tőlem valaki! Van még másik kettő!
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.02.15 12:13:34
*Ez az arccal-a-járdára történet elmondva is fáj. Együttérzőn beharapja az ajkát.*
- Még jó, hogy megúsztad ennyivel… otthon a küzdőveremnek legalább puha az alja.
*Persze amikor az ember lányát egy óriás felrúgja a levegőbe, majd vízszintesre fordítva földhöz vágja, már nem érződik olyan puhának, de nem kell mindenen rinyálni. Artheniorban közben éheznek az árvák.
A frissen átkötözött, helyi árvát meg Nawanthiri jól visszaöleli, vigyázva, hogy ne szorongassa meg nagyon. Szegénynek a ruháján keresztül is érzi a csontjait, és az ilyen sudár teremtéseknél mindig fél, hogy véletlenül összetöri őket.*
- Csak a nagyobbakat. *válaszolja Armarkhtur a szürkebőrűnek* Amikor egy egész helyet áthat a mágia, vagy amikor egy tárgyat századokig használnak ugyanarra, és varázsereje lesz tőle. A kis trükköket, mint a feltámasztás meg a napkitörés, csak a szememmel látom, mint bárki más.
*A kenu sajnos még nem menetkész: előbb tengerállóvá kell tenni. A két íves rudat, amit a szerzetes talált tegnap este, fel kell szögelni merőlegesen a hajótestre. Egyiket az orrtól, másikat a fartól két lábnyira. A manó - ragasztó gyanánt - itt is használ egy kis szurkot. A rudak messze túlnyúlnak mindkét oldalra. A végükre kell felszögelni-kötözni azokat a fákat, amiket meg Armarkhtur talált, hogy a hullámverésben stabilizálják a méretéhez képest könnyűnek számító járművet.
A manó mindhárom nyurgát bevonja a munkába, ám ő maga egy időre eltűnik a hasadékban, amit Lily fedezett fel korábban. Hamarosan ennek az oka is kiderül: bő fertály óra múlva egy evező rúdja bukkan ki a résen. Ugyanabból a fekete fából van, mint a hajó.*
- Ezt vegye el tőlem valaki! Van még másik kettő!
A hozzászólás írója (Nawanthiri Shardipandra) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.02.15 12:13:34
946. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-14 17:22:07
Üzenet elküldve: 2024-02-14 17:22:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Armarkhtur nem értékeli a viccet. Mi több, talán meg is sértődik rajta. Árvánk azonban nem kerít nagy fenekét dolognak. Majd a tengeren lesz idejük kibékülni. Ha kell még főz is neki valamit kiengesztelésül. Most inkább a szerzetest követi, ő hátha tud kezdeni valamit a sebeivel. Amíg csak vizsgálgatják, Lily egész jól tűri a dolgokat. Ám mikor az alkoholos üvegcse előkerül, nyomban inába száll a bátorsága. Ezt bőbeszédűséggel igyekszik leplezni.*
- Örülöj neki! Nem olyan kellemes ám.
*Böki oda a "Kit szúrtak már hátba?" témához.*
- Mondjuk én sem sokra emlékszem belőle. Belenyilalt a hátamba a fájdalom... Áucs!
*Nyög fel, amint a sebtisztítás kezdetét veszi.*
- Ennél jóval erősebb volt. Aztán elsötéltült minden.
*Valójában a sikátorban már előtte is éppen elég sötét volt. Így alakulhatott, hogy Illidary a kis tolvajt találta el a kiszemelt célpont helyett.*
- De ne aggódj! Tőlem senki sem tudja meg.
*Ígér még egyet a dolgok végére. Majd a szerzetes felé fordul arccal, hogy a hasi vágást is elláthassa.*
- Ó! Esni én is szoktam nagyokat. Látod ezt?
*Mutat a jobb szeme alatt lévő, alig észrevehető pirinyó hegecskére.*
- Egyszer átmásztam egy kerítésen. Nos... inget akartam csenni a szárítókötélről.
*Kissé megpironkodja az utolsó szavakat. De legalább őszintén mesél.*
- Szóval beugrottam. Csak későn vettem észre azt a tehén nagyságú kutyát. Az meg rögtön rohanni kezdett felém. Én olyan gyorsan akartam visszamászni, hogy az egyik lábam a kerítésbe akadt. Aztán a képemmel lefelé érkeztem a járdára.
*Felkacag, pedig nem egy kellemes emlék. Mikor minden sebe ismét fásli alá került, árvánk újra felöltözik. Néhány pillanatig csak bámulja a szerzetest, majd hatalmas mosollyal az ajkain szorosan megöleli.*
- Nagyon szépen köszönöm!
*Motyogja.*
- Szerintem, nézzük meg a fiúkat! Hátha tudunk valamit segíteni.
*Armarkhtur nem értékeli a viccet. Mi több, talán meg is sértődik rajta. Árvánk azonban nem kerít nagy fenekét dolognak. Majd a tengeren lesz idejük kibékülni. Ha kell még főz is neki valamit kiengesztelésül. Most inkább a szerzetest követi, ő hátha tud kezdeni valamit a sebeivel. Amíg csak vizsgálgatják, Lily egész jól tűri a dolgokat. Ám mikor az alkoholos üvegcse előkerül, nyomban inába száll a bátorsága. Ezt bőbeszédűséggel igyekszik leplezni.*
- Örülöj neki! Nem olyan kellemes ám.
*Böki oda a "Kit szúrtak már hátba?" témához.*
- Mondjuk én sem sokra emlékszem belőle. Belenyilalt a hátamba a fájdalom... Áucs!
*Nyög fel, amint a sebtisztítás kezdetét veszi.*
- Ennél jóval erősebb volt. Aztán elsötéltült minden.
*Valójában a sikátorban már előtte is éppen elég sötét volt. Így alakulhatott, hogy Illidary a kis tolvajt találta el a kiszemelt célpont helyett.*
- De ne aggódj! Tőlem senki sem tudja meg.
*Ígér még egyet a dolgok végére. Majd a szerzetes felé fordul arccal, hogy a hasi vágást is elláthassa.*
- Ó! Esni én is szoktam nagyokat. Látod ezt?
*Mutat a jobb szeme alatt lévő, alig észrevehető pirinyó hegecskére.*
- Egyszer átmásztam egy kerítésen. Nos... inget akartam csenni a szárítókötélről.
*Kissé megpironkodja az utolsó szavakat. De legalább őszintén mesél.*
- Szóval beugrottam. Csak későn vettem észre azt a tehén nagyságú kutyát. Az meg rögtön rohanni kezdett felém. Én olyan gyorsan akartam visszamászni, hogy az egyik lábam a kerítésbe akadt. Aztán a képemmel lefelé érkeztem a járdára.
*Felkacag, pedig nem egy kellemes emlék. Mikor minden sebe ismét fásli alá került, árvánk újra felöltözik. Néhány pillanatig csak bámulja a szerzetest, majd hatalmas mosollyal az ajkain szorosan megöleli.*
- Nagyon szépen köszönöm!
*Motyogja.*
- Szerintem, nézzük meg a fiúkat! Hátha tudunk valamit segíteni.
945. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-13 20:17:58
Üzenet elküldve: 2024-02-13 20:17:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 433
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 433
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Megfontolt
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Sajnos Ukrom azok közé a munkások közé tartozik, akik rosszabbul teljesítenek, minél tovább érkeznek az utasítások. Az oly' lényegtelennek és játékszerűnek kinéző, de mégis létfontosságú parafa dugó lélekgyötrő kivagdosása alatt nem gorombálkodik, de összeszorított ajkai felett fokozatosan halmozódik a feszültség. Végül forraló vereségben nyújtja át a félkész faragványt kérésre, nem hajítva a barlang másik végébe azt, vagy annak következő faragóját. Csak nem elég finomak nagy kezei még ehhez. De legalább végül kiélheti benső gondolatait, és a szurkot festéknek használja; még szerencse, hogy ő nem a kézrázós fajta ork, no nem mintha talált eddig valaha olyasvalakit. Miközben várnak a kátrányra, Ukrom csak megszólal, agya még a korábban hallottakon ragadva:*
- Képes vagy mágiát észlelni? *Az egy másik elismerés, hogy Lilyenn kitalálta előtte, hogy valami nem normális ezzel az üreggel, de az legalább megmagyarázza, miért nem akadtak eddig hívatlan látogatóik.* - Ha egy sámánhoz megyünk, jobb lenne ha felderítenél nekünk. Tudod, miért. *Nekik sem kéne úgy végezniük, mint a manó, és neki sem kéne újra élnie azt a szerencsétlen alkalmat. No persze bízik annyira Nawanthiriban hogy elhiggye, nem vezetné a szerzetes őket szándékosan csapdába, viszont annál kevésbé reménykedik egy remete puszta vendégszeretetében. Első benyomást pedig nem tudnak kelteni úgy, ha behatolóknak hiszik őket.
Amint végül megkeményedik a szurok, a szürkebőrű előszeretettel alkalmazza magabiztosabb kiváltságát, hogy véglegesen összeácsolja a rudat és a dugót. Szinte nem is kell többször ütnie. Szinte. A szerény munka végeztével hátranéz, aranykezű barátja látszólag már végzett fiatalabb társuk újrakötözésével. Ha elkapja Nawanthiri tekintetét, egyét-két arasznyira a levegőbe dobja a kalapácsot, amivel a csapásokat végezte, mert még ő sem képes puszta ökleivel vasat fán átütni. ha úgy látja, a fél-elf is stabi állapotban van, visszafordul a manóhoz elégedetten.* - Ez azt jelenti, indulásra készen vagyunk?
*Sajnos Ukrom azok közé a munkások közé tartozik, akik rosszabbul teljesítenek, minél tovább érkeznek az utasítások. Az oly' lényegtelennek és játékszerűnek kinéző, de mégis létfontosságú parafa dugó lélekgyötrő kivagdosása alatt nem gorombálkodik, de összeszorított ajkai felett fokozatosan halmozódik a feszültség. Végül forraló vereségben nyújtja át a félkész faragványt kérésre, nem hajítva a barlang másik végébe azt, vagy annak következő faragóját. Csak nem elég finomak nagy kezei még ehhez. De legalább végül kiélheti benső gondolatait, és a szurkot festéknek használja; még szerencse, hogy ő nem a kézrázós fajta ork, no nem mintha talált eddig valaha olyasvalakit. Miközben várnak a kátrányra, Ukrom csak megszólal, agya még a korábban hallottakon ragadva:*
- Képes vagy mágiát észlelni? *Az egy másik elismerés, hogy Lilyenn kitalálta előtte, hogy valami nem normális ezzel az üreggel, de az legalább megmagyarázza, miért nem akadtak eddig hívatlan látogatóik.* - Ha egy sámánhoz megyünk, jobb lenne ha felderítenél nekünk. Tudod, miért. *Nekik sem kéne úgy végezniük, mint a manó, és neki sem kéne újra élnie azt a szerencsétlen alkalmat. No persze bízik annyira Nawanthiriban hogy elhiggye, nem vezetné a szerzetes őket szándékosan csapdába, viszont annál kevésbé reménykedik egy remete puszta vendégszeretetében. Első benyomást pedig nem tudnak kelteni úgy, ha behatolóknak hiszik őket.
Amint végül megkeményedik a szurok, a szürkebőrű előszeretettel alkalmazza magabiztosabb kiváltságát, hogy véglegesen összeácsolja a rudat és a dugót. Szinte nem is kell többször ütnie. Szinte. A szerény munka végeztével hátranéz, aranykezű barátja látszólag már végzett fiatalabb társuk újrakötözésével. Ha elkapja Nawanthiri tekintetét, egyét-két arasznyira a levegőbe dobja a kalapácsot, amivel a csapásokat végezte, mert még ő sem képes puszta ökleivel vasat fán átütni. ha úgy látja, a fél-elf is stabi állapotban van, visszafordul a manóhoz elégedetten.* - Ez azt jelenti, indulásra készen vagyunk?
944. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-13 17:46:25
Üzenet elküldve: 2024-02-13 17:46:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Mondhatni megdöbben, mikor Nori nem folytatja tovább a hisztit, hanem megérti, hogy mit is akart neki mondani. Azt képzelte, hogy erre majd még élesebb lesz a nyelve, de tévedett. Nos, néha be szabad látni, ha valaki nem úgy viselkedik, ahogyan az ildomos lenne. Ebben nincs is több, nem is akar ezzel tovább foglalkozni.*
- Semmi baj! Menünk persze...
*A gyanakvás azonban nem múlik el a jégkék íriszekből, valami akkor sem tetszik neki. Megpróbál rárezonálni a másik minden rezdülésére, de nem jön rá mi lehet hirtelen a baj. Nori tud produkálni mindenféle szélsőséges kedvet és hangulatot, de itt most látványosan dolgozik benne valami, amit nem bök ki. Mintha nem is igazán lenne jelen.*
- Azért vagyok itt, hogy is ne lenne közös jövőnk?!
*Érzi, hogy feleslegesen beszél.
A feketeség ködösen szól, de tényleg fontosnak tűnik, az ami a fejében forog. Mait kezdi teljesen összezavarni, de próbál nem elveszni a gondolatok között. Még nem ijed meg, de nem nyugodt a helyzetet illetően. Ismét nem magát félti, hanem a feketeség elmeállapotát. Amikor a véráldozat ismét szóba kerül, na akkor már azért egy cseppnyi félelem csírázni kezd benne, Nori tud kiszámíthatatlan lenni.*
- Nyugodj már meg kérlek, betartom a szavam. Tényleg.
*Tekintete bátorítóvá válik, de a lány valószínű ezt nem is figyeli, mert szinte futva közlekedik. Mai igyekszik tartani a tempót, ez többé-kevésbé megy is, de azért nem tud úgy iszkolni. Hosszú köpenyét igyekszik felfogni, hogy ne lépjen rá és essen egy nagyot. De lehet az lenne a legjobb, mert gurulva gyorsabban leérnének, aminek a barátnője biztos örülne, ha ilyen tempót diktál.*
- És szívesen futok a kedvedért, de addig egy keveset beszélhetnél arról, hogy miért lett ez hirtelen olyan fontos. Ennyire még sosem rohantam azért, hogy a véremet adjam.
*Soha nem is kellett adni a vérté, de attól még igaz. Nem tudja pontosan, hogy a sietségtől, vagy a kezdődő aggodalomtól kezd el elég hevesen zakatolni a szíve, de a feketeség nincs túl nagy segítségére. Nem fog letérni az útról, és amit megígért azt be akarja tartani, de sok fejtörést okoz neki a másik viselkedése. Kissé tart tőle, hogy milyen érzés lesz belépni abba a bizonyos Vérkertbe, ha a lány ennyire érdekesen viselkedik amióta Mai igent mondott a kérésére. Lehet nagyon rosszul döntött?*
*Mondhatni megdöbben, mikor Nori nem folytatja tovább a hisztit, hanem megérti, hogy mit is akart neki mondani. Azt képzelte, hogy erre majd még élesebb lesz a nyelve, de tévedett. Nos, néha be szabad látni, ha valaki nem úgy viselkedik, ahogyan az ildomos lenne. Ebben nincs is több, nem is akar ezzel tovább foglalkozni.*
- Semmi baj! Menünk persze...
*A gyanakvás azonban nem múlik el a jégkék íriszekből, valami akkor sem tetszik neki. Megpróbál rárezonálni a másik minden rezdülésére, de nem jön rá mi lehet hirtelen a baj. Nori tud produkálni mindenféle szélsőséges kedvet és hangulatot, de itt most látványosan dolgozik benne valami, amit nem bök ki. Mintha nem is igazán lenne jelen.*
- Azért vagyok itt, hogy is ne lenne közös jövőnk?!
*Érzi, hogy feleslegesen beszél.
A feketeség ködösen szól, de tényleg fontosnak tűnik, az ami a fejében forog. Mait kezdi teljesen összezavarni, de próbál nem elveszni a gondolatok között. Még nem ijed meg, de nem nyugodt a helyzetet illetően. Ismét nem magát félti, hanem a feketeség elmeállapotát. Amikor a véráldozat ismét szóba kerül, na akkor már azért egy cseppnyi félelem csírázni kezd benne, Nori tud kiszámíthatatlan lenni.*
- Nyugodj már meg kérlek, betartom a szavam. Tényleg.
*Tekintete bátorítóvá válik, de a lány valószínű ezt nem is figyeli, mert szinte futva közlekedik. Mai igyekszik tartani a tempót, ez többé-kevésbé megy is, de azért nem tud úgy iszkolni. Hosszú köpenyét igyekszik felfogni, hogy ne lépjen rá és essen egy nagyot. De lehet az lenne a legjobb, mert gurulva gyorsabban leérnének, aminek a barátnője biztos örülne, ha ilyen tempót diktál.*
- És szívesen futok a kedvedért, de addig egy keveset beszélhetnél arról, hogy miért lett ez hirtelen olyan fontos. Ennyire még sosem rohantam azért, hogy a véremet adjam.
*Soha nem is kellett adni a vérté, de attól még igaz. Nem tudja pontosan, hogy a sietségtől, vagy a kezdődő aggodalomtól kezd el elég hevesen zakatolni a szíve, de a feketeség nincs túl nagy segítségére. Nem fog letérni az útról, és amit megígért azt be akarja tartani, de sok fejtörést okoz neki a másik viselkedése. Kissé tart tőle, hogy milyen érzés lesz belépni abba a bizonyos Vérkertbe, ha a lány ennyire érdekesen viselkedik amióta Mai igent mondott a kérésére. Lehet nagyon rosszul döntött?*
943. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-13 17:07:15
Üzenet elküldve: 2024-02-13 17:07:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Hirtelen kapja fel a fejét a váratlan megszólításra, ami olyan hatásos, hogy rögtön minden figyelmét Mai érdemli ki a hisztis feketeségnek. A kérdés jogos, és felettébb kijózanító hatással bír Nori számára, mert rájön, hogy tényleg most egyezett bele a neki valószínűleg igen csak kellemetlen feltételbe, ő mégis szinte bántja miatta.*
- Nem tudom! *Csattan a válasz hirtelen, mielőtt bármit is átgondolna, aztán próbálja kicsit lenyugtatni magát, mert eszébe jut, hogy ez a szegény kis lány csak érte gyalogolt napokig, mert annyira hiányzott neki. Nem bánhat így vele.*
- Ne haragudj rám, nem érdemelted ezt meg. Köszönöm, hogy elfogadod a feltételemet.
*Azt nem tudja, hogy milyen reakciót váltana ki Maiból, ha az agresszív állapotának igazi okát mondaná el. Félti a saját életét, de cserébe nem akarja elengedni ezt a barátságot, ezért az egyetlen út még mindig az, ha egyre távolabb tereli őt Eeyrtől, és egyre közelebb vonzza Sa'Terethhez. A halálfélelemmel vegyülő ragaszkodás pedig sajnos ilyen hisztérikus állapotba taszítja Norit, amikor Main akár csak egy apró pici ellenkezést is lát valami olyan dolog miatt, ami az előbbi cél erésében segítene.*
- Menjünk, induljunk! *Sietősen veszi magához a maradék holmiját.* A Vérkertben valami nagyon fontos fog történni. Valami, ami meghatározza majd a közös jövőnket, merthogy lesz közös jövőnk, én nem fogom veszni hagyni.
*Beszél ismét rébuszokban, hogy még véletlenül se legyen legalább egy valami kristálytiszta a másiknak, és ne kelljen folyton aggódnia, hogy vajon mi fog történni a következő pillanatban. Mintha nem lenne elég, hogy Nori következő reakcióját sem lehet kikövetkeztetni, annyira csapongó a hangulata.*
- Bőgni fogok, ha nem érünk oda gyorsan, és nem látom a saját szememmel, hogy tényleg megcsinálod azt a véráldozatot.
*Panaszkodik, miközben sietős léptekkel gyalogol már lefelé a dombon, és reméli, hogy Mai tartja a tempót. Túl kell esniük azon, amit nem szabad halogatniuk, ha jót akarnak maguknak, mert különben barátságuk soha sem lehet olyan idilli, mint azt valószínűleg mindketten szeretnék.*
*Hirtelen kapja fel a fejét a váratlan megszólításra, ami olyan hatásos, hogy rögtön minden figyelmét Mai érdemli ki a hisztis feketeségnek. A kérdés jogos, és felettébb kijózanító hatással bír Nori számára, mert rájön, hogy tényleg most egyezett bele a neki valószínűleg igen csak kellemetlen feltételbe, ő mégis szinte bántja miatta.*
- Nem tudom! *Csattan a válasz hirtelen, mielőtt bármit is átgondolna, aztán próbálja kicsit lenyugtatni magát, mert eszébe jut, hogy ez a szegény kis lány csak érte gyalogolt napokig, mert annyira hiányzott neki. Nem bánhat így vele.*
- Ne haragudj rám, nem érdemelted ezt meg. Köszönöm, hogy elfogadod a feltételemet.
*Azt nem tudja, hogy milyen reakciót váltana ki Maiból, ha az agresszív állapotának igazi okát mondaná el. Félti a saját életét, de cserébe nem akarja elengedni ezt a barátságot, ezért az egyetlen út még mindig az, ha egyre távolabb tereli őt Eeyrtől, és egyre közelebb vonzza Sa'Terethhez. A halálfélelemmel vegyülő ragaszkodás pedig sajnos ilyen hisztérikus állapotba taszítja Norit, amikor Main akár csak egy apró pici ellenkezést is lát valami olyan dolog miatt, ami az előbbi cél erésében segítene.*
- Menjünk, induljunk! *Sietősen veszi magához a maradék holmiját.* A Vérkertben valami nagyon fontos fog történni. Valami, ami meghatározza majd a közös jövőnket, merthogy lesz közös jövőnk, én nem fogom veszni hagyni.
*Beszél ismét rébuszokban, hogy még véletlenül se legyen legalább egy valami kristálytiszta a másiknak, és ne kelljen folyton aggódnia, hogy vajon mi fog történni a következő pillanatban. Mintha nem lenne elég, hogy Nori következő reakcióját sem lehet kikövetkeztetni, annyira csapongó a hangulata.*
- Bőgni fogok, ha nem érünk oda gyorsan, és nem látom a saját szememmel, hogy tényleg megcsinálod azt a véráldozatot.
*Panaszkodik, miközben sietős léptekkel gyalogol már lefelé a dombon, és reméli, hogy Mai tartja a tempót. Túl kell esniük azon, amit nem szabad halogatniuk, ha jót akarnak maguknak, mert különben barátságuk soha sem lehet olyan idilli, mint azt valószínűleg mindketten szeretnék.*
942. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-13 11:31:19
Üzenet elküldve: 2024-02-13 11:31:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 499
OOC üzenetek: 74
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Ha Lily már-már érzi sértve magát, akkor Armarkhtur ténylegesen is. Elvégre sötételfet enni a számára nem kannibalizmus. Más faj, gonosz is, nem kár értük. Node manót? Mi több: konkrétan az ő daliás combiját?!*
- Tartsd meg magadnak a krumplidat a fokhagymákos mártásoddal együtt! *jelenti ki önérzetesen. A téma ezzel a részéről egyszer és mindenkorra lezáratott. Lily már attól kitüntetve érezheti magát, ha valaha szóba áll vele a következő három percben. Utána persze megbocsát neki, mert a haragtartástól minden rossz lesz, és még meg is éhezik.
Ukrommal ezután nekilátnak hajót javítani. A teamelegítő nem túl hatékony, de a manó azzal kezd, hogy ráteszi a szurkosbödönt. Amíg összerakják a fűrészt, meg a dugót farigcsálják, ha nem is tökéletes, de használható állagúra melegszik.
Armarkhtur hamar belátja, hogy az orkban nem veszett el semmiféle népi iparművész. Egy darabig próbálja szóban terelgetni, honnan-mennyi fát csípjen le a faragókéssel, aztán inkább átveszi tőle. A szurkozásnál viszont jól jönnek a zsoldos kérges mancsai, mert a fekete tömítőanyag nem elég folyós ahhoz, hogy ecsettel vigyék fel. Úgy kell beletömködni a dugó és a hajótest közötti résekbe. Maga a dugó tényleg két darabból áll: a külső készült a stabilizáló rúd végéből, a belső pedig a parafából. Amikor a szurok megdermedt, Armarkhtur megkéri az orkot, hogy üsse össze őket egy szeggel, és a foltozás ezzel készen van.*
*Nawanthiri közben lebontja a fáslit a tolvajlányról. Tényleg a hátán lévő seb tűnik vészesebbnek, de annyira az sem lehet komoly, ha Lily háromszor megmászta vele a sziklafalat. Jó, pár helyen felszakadt a varrat, meg kicsit vérzik is, a szerzetes azonban ezt a maga kicsinyke tudásával az "ebcsont beforr" kategóriába sorolná.*
- Engem még sosem szúrtak hátba, de ne mondd el senkinek… *próbálja enyhíteni a másik árva aggodalmát, aztán hozzáfog, hogy kitisztítsa a sebeket* …a legdurvább, ami történt velem, hogy edzésen kiugrott a vállam. Meg néha estem nagyokat, de az *elmosolyodik* olyan szerzetesdolog!
*Felmerül benne, hogy talán meg lehetne próbálni gyógyitallal összeforrasztani lányka sérüléseit. Egyedül abban nem biztos, mi történne a varratokkal. Ha belegyógyulnak a húsba, talán ki sem lehet őket szedni többet, aztán ki tudja mi lesz!*
~Jól begennyed az egész…~
*Vagy nem, de nem szeretné megkockáztatni. Ha Lily vitézül kibírja az alkoholtortúrát, a többi már könnyen megy. A szerzetes ugyan nem valami gyakorlott, de a keze ügyes, és rászánja az időt, hogy a kötések mindent fedjenek és jól tartsanak.*
- Így, ni! Nézzük meg, hogy áll a kenu!
*A szurok eddigre eléggé megdermed ahhoz, hogy el lehessen kezdeni föltenni a hajóra a stabilizáló rudakat. Ez kötözgetésből és szögelésből áll, Armarkhtur szakmai irányítása mellett. Ha mindhárom nyurga részt vesz a munkában, egy óra alatt megvannak vele.*
*Ha Lily már-már érzi sértve magát, akkor Armarkhtur ténylegesen is. Elvégre sötételfet enni a számára nem kannibalizmus. Más faj, gonosz is, nem kár értük. Node manót? Mi több: konkrétan az ő daliás combiját?!*
- Tartsd meg magadnak a krumplidat a fokhagymákos mártásoddal együtt! *jelenti ki önérzetesen. A téma ezzel a részéről egyszer és mindenkorra lezáratott. Lily már attól kitüntetve érezheti magát, ha valaha szóba áll vele a következő három percben. Utána persze megbocsát neki, mert a haragtartástól minden rossz lesz, és még meg is éhezik.
Ukrommal ezután nekilátnak hajót javítani. A teamelegítő nem túl hatékony, de a manó azzal kezd, hogy ráteszi a szurkosbödönt. Amíg összerakják a fűrészt, meg a dugót farigcsálják, ha nem is tökéletes, de használható állagúra melegszik.
Armarkhtur hamar belátja, hogy az orkban nem veszett el semmiféle népi iparművész. Egy darabig próbálja szóban terelgetni, honnan-mennyi fát csípjen le a faragókéssel, aztán inkább átveszi tőle. A szurkozásnál viszont jól jönnek a zsoldos kérges mancsai, mert a fekete tömítőanyag nem elég folyós ahhoz, hogy ecsettel vigyék fel. Úgy kell beletömködni a dugó és a hajótest közötti résekbe. Maga a dugó tényleg két darabból áll: a külső készült a stabilizáló rúd végéből, a belső pedig a parafából. Amikor a szurok megdermedt, Armarkhtur megkéri az orkot, hogy üsse össze őket egy szeggel, és a foltozás ezzel készen van.*
*Nawanthiri közben lebontja a fáslit a tolvajlányról. Tényleg a hátán lévő seb tűnik vészesebbnek, de annyira az sem lehet komoly, ha Lily háromszor megmászta vele a sziklafalat. Jó, pár helyen felszakadt a varrat, meg kicsit vérzik is, a szerzetes azonban ezt a maga kicsinyke tudásával az "ebcsont beforr" kategóriába sorolná.*
- Engem még sosem szúrtak hátba, de ne mondd el senkinek… *próbálja enyhíteni a másik árva aggodalmát, aztán hozzáfog, hogy kitisztítsa a sebeket* …a legdurvább, ami történt velem, hogy edzésen kiugrott a vállam. Meg néha estem nagyokat, de az *elmosolyodik* olyan szerzetesdolog!
*Felmerül benne, hogy talán meg lehetne próbálni gyógyitallal összeforrasztani lányka sérüléseit. Egyedül abban nem biztos, mi történne a varratokkal. Ha belegyógyulnak a húsba, talán ki sem lehet őket szedni többet, aztán ki tudja mi lesz!*
~Jól begennyed az egész…~
*Vagy nem, de nem szeretné megkockáztatni. Ha Lily vitézül kibírja az alkoholtortúrát, a többi már könnyen megy. A szerzetes ugyan nem valami gyakorlott, de a keze ügyes, és rászánja az időt, hogy a kötések mindent fedjenek és jól tartsanak.*
- Így, ni! Nézzük meg, hogy áll a kenu!
*A szurok eddigre eléggé megdermed ahhoz, hogy el lehessen kezdeni föltenni a hajóra a stabilizáló rudakat. Ez kötözgetésből és szögelésből áll, Armarkhtur szakmai irányítása mellett. Ha mindhárom nyurga részt vesz a munkában, egy óra alatt megvannak vele.*
941. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-13 10:48:45
Üzenet elküldve: 2024-02-13 10:48:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Akkor ezt megbeszélték. Vannak pillanatok, amikor nem tudja Norit hova tenni, de ez egy olyan dolog lesz, amit meg kell szoknia. Nem fog sem faggatózni, sem pedig ráerőltetni azt, hogy beszéljenek. Pedig az álmokból is mennyit lehet tanulni. Talán ha nem lett volna mindkettőben olyan momentum, amit szívesebben elhallgatnak, akkor már rég csámcsoghatnának a részleteken.*
- Fogok is.
*Zárja rövidre, ő már nagyon szeretné, ha végre egy olyan napot tölthetnének együtt, amiben a csinos ruhában parádézásé a főszerep. Nem tudja, mikor jöhet el ilyen végre, de megilletné már egy nap, amikor nem a sötét fellegei között kéne keresgélni és fejtegetni, vagy ráébredni. Egy nap, amikor nincsen sem félelem, sem vágyódás, de még véráldozat sem, mint arra a mai nap készül... csak szimpla önfeledtség.
Amikor a feketeség szavait hallgatja, már az ő feje is elkezd lüktetni. A zaklatott hangvételt nem tudja mire vélni, hiszen igazából most mondott igent, valami olyanra, ami neki egyáltalán nem lesz komfortos. Sőt, ellene megy annak, amit ő képvisel, s még fájni is fog minden bizonnyal, de ezért a kis elmosódott szemű démonért gondolkodás nélkül megtenné, és még így is mintha rosszat csinálna, vagy kérdezne. Talán kezd megint töltődni a kis pohárkája, ami reméli nem lesz nagyon tele, hiszen pont azért jött ide, mert hiányzott neki a másik. Most mégis, mintha kellemetlen lenne. Valami nincsen rendben, csak nem tudja pontosan, hogy micsoda.*
- Te, kedvenc barátnőm. *Mondja ezt így, mert pontosan tudja, hogy nincs neki másik. Kicsit sandán méregeti Norit, hogy rájöjjön, mégis mi baja van. Közben saját haját tekergeti, úgy nézi a lányt.* - Most készülök véráldozatot adni az istenednek, csak, hogy elkísérhesselek egy helyre, ami neked fontos. Mégis mi a franc bajod van?
*Csak viccesen számonkérő a hangsúly, nem célja vitába szállni, de azért jogos felvetés, hogy miért ilyen felfokozott az állapot, miközben tényleg csak miatta tenné, amit tesz. Jókor jön a sminkelős kis beszólás, mert az legalább old némi feszültséget és talán ahogy a fekete szemeket rendbe rakja, majd úgy kerül rendbe Nori is, aki láthatóan hisztis.*
*Akkor ezt megbeszélték. Vannak pillanatok, amikor nem tudja Norit hova tenni, de ez egy olyan dolog lesz, amit meg kell szoknia. Nem fog sem faggatózni, sem pedig ráerőltetni azt, hogy beszéljenek. Pedig az álmokból is mennyit lehet tanulni. Talán ha nem lett volna mindkettőben olyan momentum, amit szívesebben elhallgatnak, akkor már rég csámcsoghatnának a részleteken.*
- Fogok is.
*Zárja rövidre, ő már nagyon szeretné, ha végre egy olyan napot tölthetnének együtt, amiben a csinos ruhában parádézásé a főszerep. Nem tudja, mikor jöhet el ilyen végre, de megilletné már egy nap, amikor nem a sötét fellegei között kéne keresgélni és fejtegetni, vagy ráébredni. Egy nap, amikor nincsen sem félelem, sem vágyódás, de még véráldozat sem, mint arra a mai nap készül... csak szimpla önfeledtség.
Amikor a feketeség szavait hallgatja, már az ő feje is elkezd lüktetni. A zaklatott hangvételt nem tudja mire vélni, hiszen igazából most mondott igent, valami olyanra, ami neki egyáltalán nem lesz komfortos. Sőt, ellene megy annak, amit ő képvisel, s még fájni is fog minden bizonnyal, de ezért a kis elmosódott szemű démonért gondolkodás nélkül megtenné, és még így is mintha rosszat csinálna, vagy kérdezne. Talán kezd megint töltődni a kis pohárkája, ami reméli nem lesz nagyon tele, hiszen pont azért jött ide, mert hiányzott neki a másik. Most mégis, mintha kellemetlen lenne. Valami nincsen rendben, csak nem tudja pontosan, hogy micsoda.*
- Te, kedvenc barátnőm. *Mondja ezt így, mert pontosan tudja, hogy nincs neki másik. Kicsit sandán méregeti Norit, hogy rájöjjön, mégis mi baja van. Közben saját haját tekergeti, úgy nézi a lányt.* - Most készülök véráldozatot adni az istenednek, csak, hogy elkísérhesselek egy helyre, ami neked fontos. Mégis mi a franc bajod van?
*Csak viccesen számonkérő a hangsúly, nem célja vitába szállni, de azért jogos felvetés, hogy miért ilyen felfokozott az állapot, miközben tényleg csak miatta tenné, amit tesz. Jókor jön a sminkelős kis beszólás, mert az legalább old némi feszültséget és talán ahogy a fekete szemeket rendbe rakja, majd úgy kerül rendbe Nori is, aki láthatóan hisztis.*
940. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-12 22:31:31
Üzenet elküldve: 2024-02-12 22:31:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Aham. *Röviden, lényegretérően és egyszerre válaszol arra, hogy igen, meg akarta fojtani a vipera álmában, arra, hogy valószínűleg felébredtek volna, ha a másik lármázni kezd, és arra, hogy éhes az entitás. Nem akar erről diskurálni, mert annak megint rossz vége lenne. Főleg azért, mert a démonnőt még nem is említette, aki gyakorlatilag kikergette Mait a lány álmából. Valami olyasmi jelentése lehet, hogy a félvérnek semmi keresnivalója Nori életében.
A dicséret, bár leginkább a megszólítás miatt kicsit elneveti magát, de csak újabb emlékek miatt.*
- Hercegnőnek már hívott egy randa ork, de kisasszonynak még senki. Abban viszont biztos vagyok, hogy egy igazi fűzővel még mindig segítened kéne.
*Őszintén szólva, nem bízik abban, hogy valaha lesz olyanja, hiába ígérte meg Mai, hogy szerez majd neki. Tulajdonképp mit is csinálna Nori úgy kiöltözve? Fegyvereket nem is lehet hol hordani egy olyan göncöt viselve, és a mozgás sem lehet benne túl kényelmes, meg amúgy is, honnan szereznének olyasmit, ami még a gazdagoknak is drága? Mindenesetre ha valahonnan Mai mégis megszüli a cuccokat, akkor már csak viccből is fel fogja próbálni.
Az áldozattal kapcsolatos ajánlata látványosan nem tetszik Mainak, amitől Nori magában kicsit dühös is lesz. Ha tudná a lány, hogy semmilyen béna táncról nincs szó, sem imákról, csak tiszteletről, aminek a véráldozat az eszköze, talán nem így reagálna.*
- Nem mondtam, hogy bárkinek is a szolgájává kell válnod, csak arról van szó, hogy a Vérkert az Ő birodalma. Ha valakinek az otthonába lépsz, akkor az ő szabályai szerint viselkedsz, nem? Dehogynem, szóval ha látni akarod a Vérkertet, akkor úgy teszel, ahogy mondom.
*Zaklatottan utasítja a lányt, közel van egy újabb kifakadásra, ezúttal azért, mert végre megragadhat egy esélyt, hogy távolabb taszítsa a lányt Eeyrtől, nem fogja elszalasztani.*
- Annyi véred kell hozzá, amennyi kifolyik, ha felvágod a csuklódat, vagy a karodat. Ha nem megy, majd segítek. *Utóbbi mondata cinikus. Felvágni is segít neki az ereit, ha egyedül nem megy, és megvannak arra is a mágikus módszerei, hogy vérezzen az rendesen, ha magától valamilyen csoda folytán nem menne.*
- Nos, vállalod? *A válasz egy határozatlan igennek tűnik, de a következő kijelentésre amúgy is elmúlik a morcos hiszti, meglepetten pislog párat.*
- Miért, mi bajod a sminkemmel? *Meg is nézi magát egy véletlenszerű üvegtárgyban, ami a kezei közé akad.* Ohh, már értem… de kis hülyén nézek ki. *Kineveti magát, majd neki is áll korrigálni a fekete álarc hibáit.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Aham. *Röviden, lényegretérően és egyszerre válaszol arra, hogy igen, meg akarta fojtani a vipera álmában, arra, hogy valószínűleg felébredtek volna, ha a másik lármázni kezd, és arra, hogy éhes az entitás. Nem akar erről diskurálni, mert annak megint rossz vége lenne. Főleg azért, mert a démonnőt még nem is említette, aki gyakorlatilag kikergette Mait a lány álmából. Valami olyasmi jelentése lehet, hogy a félvérnek semmi keresnivalója Nori életében.
A dicséret, bár leginkább a megszólítás miatt kicsit elneveti magát, de csak újabb emlékek miatt.*
- Hercegnőnek már hívott egy randa ork, de kisasszonynak még senki. Abban viszont biztos vagyok, hogy egy igazi fűzővel még mindig segítened kéne.
*Őszintén szólva, nem bízik abban, hogy valaha lesz olyanja, hiába ígérte meg Mai, hogy szerez majd neki. Tulajdonképp mit is csinálna Nori úgy kiöltözve? Fegyvereket nem is lehet hol hordani egy olyan göncöt viselve, és a mozgás sem lehet benne túl kényelmes, meg amúgy is, honnan szereznének olyasmit, ami még a gazdagoknak is drága? Mindenesetre ha valahonnan Mai mégis megszüli a cuccokat, akkor már csak viccből is fel fogja próbálni.
Az áldozattal kapcsolatos ajánlata látványosan nem tetszik Mainak, amitől Nori magában kicsit dühös is lesz. Ha tudná a lány, hogy semmilyen béna táncról nincs szó, sem imákról, csak tiszteletről, aminek a véráldozat az eszköze, talán nem így reagálna.*
- Nem mondtam, hogy bárkinek is a szolgájává kell válnod, csak arról van szó, hogy a Vérkert az Ő birodalma. Ha valakinek az otthonába lépsz, akkor az ő szabályai szerint viselkedsz, nem? Dehogynem, szóval ha látni akarod a Vérkertet, akkor úgy teszel, ahogy mondom.
*Zaklatottan utasítja a lányt, közel van egy újabb kifakadásra, ezúttal azért, mert végre megragadhat egy esélyt, hogy távolabb taszítsa a lányt Eeyrtől, nem fogja elszalasztani.*
- Annyi véred kell hozzá, amennyi kifolyik, ha felvágod a csuklódat, vagy a karodat. Ha nem megy, majd segítek. *Utóbbi mondata cinikus. Felvágni is segít neki az ereit, ha egyedül nem megy, és megvannak arra is a mágikus módszerei, hogy vérezzen az rendesen, ha magától valamilyen csoda folytán nem menne.*
- Nos, vállalod? *A válasz egy határozatlan igennek tűnik, de a következő kijelentésre amúgy is elmúlik a morcos hiszti, meglepetten pislog párat.*
- Miért, mi bajod a sminkemmel? *Meg is nézi magát egy véletlenszerű üvegtárgyban, ami a kezei közé akad.* Ohh, már értem… de kis hülyén nézek ki. *Kineveti magát, majd neki is áll korrigálni a fekete álarc hibáit.*
939. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-12 21:51:41
Üzenet elküldve: 2024-02-12 21:51:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Tündérkert, az egy fokkal kedvesebben hangzik, de biztos megvan az oka a névváltásnak. Öhm, nem ölelgettem, csak nézegettem, miután felkeltem.
*Piszmog tovább, fél szemmel pedig nézi Norit, hogy készülődik. Néhányat fésül vékony ujjaival a haján, nem tud sok energiát beletenni, hogy csinosabb legyen, ahhoz egy fürdő kéne, és jó sok ruha. És illat. Ó, mennyire jól esne már neki.*
- Megfojtani? Olyan jól hangzik, mint az enyém. *Bólogat közben, arra vonatkozóan, hogy tényleg rossz álom volt. Jó megfigyelő Nori, meg kell hagyni, na nem mintha nagyon rejtegetni akarná, hogy mit élt meg, nem akarja ő már véka alá rejteni a gondolatait.* -Egy labirintus volt, minden pontján a halott családom egy tagjával. Kivágtam a szemeit mindnek, még Yvonnak is. Azzal a tőrrel, ami a plüssállatkám. *Bök az ágyra a fejével a tőr irányába, majd simítgatja tovább a ruháit. Kicsit rendbe mozdítja dekoltázsát, nem mintha bármi is látszódna belőle. Beletörődő a hangja, amikor mesél, már kezdi úgy érezni, hogy tényleg vele marad néhány sötét felleg. Nori jelenlétét nem említi meg még, talán nem is fogja.* -Nem kiabáltál álmodban, de szerintem én sem. Felkeltünk volna egymásra. Éhes a kígyód?
*Szegezi neki, mit sem változtatva a hangszínén. Annyit már összerakott, hogy ez értelmes kérdés lehessen, nem pedig faggatózás.*
- Hmm, nagyon szépen megtanultad, kisasszony!
* Dicséri meg, de egy kicsit magát is, hiszen mégis ő segítette hozzá ehhez a könnyed mozdulatsorhoz.
Ha végzett a lány, visszaveszi a kulacsot és üresen dobja vissza a táskájába, majd egy hirtelenebb mozdulattal néz a feketeségre szavai után, amivel meg is rándítja a saját nyakát, amin akaratlanul is felnevet, de el is hallgat hamar, hogy átgondolja a hallottakat.*
- Ha az neki jó... de nem leszek a szolgája, meg senkije. Neked segítek vele, ha az kell.
*Azért kérdően néz, egy kicsit talán bővebb információra lenne szüksége, de úgy le van kötve az elméje, hogy az is elég, ha a másik szimplán felfogja, hogy ettől nem lesz közös kis vallásuk, és mormol vele imákat esténként, béna táncokat járva, vagy a fene sem tudja, hogy ezek az istenek mit is akarnak pontosan.*
- Meg ugye a vérem, mennyi vérem? *Tudja, hogy nem fogja őt fejjel lefelé lógatni egy oltár felett, hogy az összes ráfolyhasson, de nem árt tisztázni. *
- Felőlem mehetünk, ha a sminked rendbe hoztad.
*Cseppet sem szurkálódik, csak vigyorog, tudja, hogy Norinak fontos az a fekete szem, akkor ezen ne múljon. Talán csak azért jutott ez eszébe, mert már kezd ábrándozni azokról a szép ruhákról és a nemrég vágyott fürdőről.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
- Tündérkert, az egy fokkal kedvesebben hangzik, de biztos megvan az oka a névváltásnak. Öhm, nem ölelgettem, csak nézegettem, miután felkeltem.
*Piszmog tovább, fél szemmel pedig nézi Norit, hogy készülődik. Néhányat fésül vékony ujjaival a haján, nem tud sok energiát beletenni, hogy csinosabb legyen, ahhoz egy fürdő kéne, és jó sok ruha. És illat. Ó, mennyire jól esne már neki.*
- Megfojtani? Olyan jól hangzik, mint az enyém. *Bólogat közben, arra vonatkozóan, hogy tényleg rossz álom volt. Jó megfigyelő Nori, meg kell hagyni, na nem mintha nagyon rejtegetni akarná, hogy mit élt meg, nem akarja ő már véka alá rejteni a gondolatait.* -Egy labirintus volt, minden pontján a halott családom egy tagjával. Kivágtam a szemeit mindnek, még Yvonnak is. Azzal a tőrrel, ami a plüssállatkám. *Bök az ágyra a fejével a tőr irányába, majd simítgatja tovább a ruháit. Kicsit rendbe mozdítja dekoltázsát, nem mintha bármi is látszódna belőle. Beletörődő a hangja, amikor mesél, már kezdi úgy érezni, hogy tényleg vele marad néhány sötét felleg. Nori jelenlétét nem említi meg még, talán nem is fogja.* -Nem kiabáltál álmodban, de szerintem én sem. Felkeltünk volna egymásra. Éhes a kígyód?
*Szegezi neki, mit sem változtatva a hangszínén. Annyit már összerakott, hogy ez értelmes kérdés lehessen, nem pedig faggatózás.*
- Hmm, nagyon szépen megtanultad, kisasszony!
* Dicséri meg, de egy kicsit magát is, hiszen mégis ő segítette hozzá ehhez a könnyed mozdulatsorhoz.
Ha végzett a lány, visszaveszi a kulacsot és üresen dobja vissza a táskájába, majd egy hirtelenebb mozdulattal néz a feketeségre szavai után, amivel meg is rándítja a saját nyakát, amin akaratlanul is felnevet, de el is hallgat hamar, hogy átgondolja a hallottakat.*
- Ha az neki jó... de nem leszek a szolgája, meg senkije. Neked segítek vele, ha az kell.
*Azért kérdően néz, egy kicsit talán bővebb információra lenne szüksége, de úgy le van kötve az elméje, hogy az is elég, ha a másik szimplán felfogja, hogy ettől nem lesz közös kis vallásuk, és mormol vele imákat esténként, béna táncokat járva, vagy a fene sem tudja, hogy ezek az istenek mit is akarnak pontosan.*
- Meg ugye a vérem, mennyi vérem? *Tudja, hogy nem fogja őt fejjel lefelé lógatni egy oltár felett, hogy az összes ráfolyhasson, de nem árt tisztázni. *
- Felőlem mehetünk, ha a sminked rendbe hoztad.
*Cseppet sem szurkálódik, csak vigyorog, tudja, hogy Norinak fontos az a fekete szem, akkor ezen ne múljon. Talán csak azért jutott ez eszébe, mert már kezd ábrándozni azokról a szép ruhákról és a nemrég vágyott fürdőről.*
938. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-12 20:59:18
Üzenet elküldve: 2024-02-12 20:59:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Nori az ugyanúgy tekergőzés mellett ugyanolyan kócosan ül fel végül, ha nem kócosabban, mint ahogy a Kalmárban festett pár hattal ezelőtt. Most még a sminkjét sem mosta le, így az is ramaty állapotban van, de látszólag ezúttal nem különösebben érdekli, hogy jól nézzen ki.*
- Tündérkert volt a neve, de szerintem a Vérkert jobb. Nyilván. Te amúgy azt ölelgetted éjszaka plüssállat helyett?
*Figyeli gyanakodva Mait, mikor végül a díszes kis penge újra száműzve lesz az ágyba, azon pedig csak mosolyog, hogy a lány úgy pörög, mint aki megivott vagy három kávét egyszerre. A furcsa álom említése egyébként valamelyest magyarázatot ad arra, hogy miért kerülhetett alvás közben a lány kezei közé a tőr.*
- Rossz álom volt, igaz? *Vonja is le a következtetést a jelekből.* Én jól aludtam, de álmok terén nekem sem volt szerencsém. Meg akart fojtani a kígyóm. Mindig olyan korán ébredsz?
*Az is feltűnik neki, hogy ő sem egy hétalvó… annyira, de Mait mindkét alkalommal jóval előbb dobta ki az ágy, mikor együtt aludtak. Közben már ő is összeszedte magát annyira, hogy kimásszon az ágyból, és aprót bólintva, hálásan nyúl Mai vizes kulacsáért, ha ő odaadja neki.*
- Igazad van, csak szomjas lehetek én is… *Iszik pár kortyot, majd elkezdi felvenni a bőrvértet, ezúttal segítség nélkül, hogy barátnője lássa, milyen ügyes már ebben is. Pedig élvezné, hogy megint Mai kötözgesse meg rajta a fűzőt, de dicsekedni akkor is jobb érzés.
Mai egyébként úgy látszik elég bátor ahhoz, hogy fel akarja fedezni a környéket, Nori azonban kicsit elgondolkodva pillant rá, miközben már a bakancsát kötözgeti, amit jobb lett volna a fűző előtt csinálni, mert így azért elég nehézkes annyira lehajolni, hogy kényelmesen be tudja kötni a cipőt.*
- Egy feltétellel viszlek el a Vérkertbe. Te is áldozni fogsz Sa'Terethnek velem együtt. Nem kell félned, nem fog belehalni senki, csak a véredre lesz hozzá szükség.
*Már csak azért is szabja ezt a feltételt, mert egy a sötétség urának felajánlott áldozattal Mai egy lépéssel távolabb kerül Eeyrtől, ami továbbra is nagyon fontos a kis fekete démonnak. A bakancs közben már szorosan tartja a bokáit, lassan fegyvereit is magára aggatja, és közben várakozva néz Maira, hogy megtudja, hogyan dönt. Vérkert és áldozat, vagy nincs áldozat, de akkor nem láthatja a Vérkertet sem…*
*Nori az ugyanúgy tekergőzés mellett ugyanolyan kócosan ül fel végül, ha nem kócosabban, mint ahogy a Kalmárban festett pár hattal ezelőtt. Most még a sminkjét sem mosta le, így az is ramaty állapotban van, de látszólag ezúttal nem különösebben érdekli, hogy jól nézzen ki.*
- Tündérkert volt a neve, de szerintem a Vérkert jobb. Nyilván. Te amúgy azt ölelgetted éjszaka plüssállat helyett?
*Figyeli gyanakodva Mait, mikor végül a díszes kis penge újra száműzve lesz az ágyba, azon pedig csak mosolyog, hogy a lány úgy pörög, mint aki megivott vagy három kávét egyszerre. A furcsa álom említése egyébként valamelyest magyarázatot ad arra, hogy miért kerülhetett alvás közben a lány kezei közé a tőr.*
- Rossz álom volt, igaz? *Vonja is le a következtetést a jelekből.* Én jól aludtam, de álmok terén nekem sem volt szerencsém. Meg akart fojtani a kígyóm. Mindig olyan korán ébredsz?
*Az is feltűnik neki, hogy ő sem egy hétalvó… annyira, de Mait mindkét alkalommal jóval előbb dobta ki az ágy, mikor együtt aludtak. Közben már ő is összeszedte magát annyira, hogy kimásszon az ágyból, és aprót bólintva, hálásan nyúl Mai vizes kulacsáért, ha ő odaadja neki.*
- Igazad van, csak szomjas lehetek én is… *Iszik pár kortyot, majd elkezdi felvenni a bőrvértet, ezúttal segítség nélkül, hogy barátnője lássa, milyen ügyes már ebben is. Pedig élvezné, hogy megint Mai kötözgesse meg rajta a fűzőt, de dicsekedni akkor is jobb érzés.
Mai egyébként úgy látszik elég bátor ahhoz, hogy fel akarja fedezni a környéket, Nori azonban kicsit elgondolkodva pillant rá, miközben már a bakancsát kötözgeti, amit jobb lett volna a fűző előtt csinálni, mert így azért elég nehézkes annyira lehajolni, hogy kényelmesen be tudja kötni a cipőt.*
- Egy feltétellel viszlek el a Vérkertbe. Te is áldozni fogsz Sa'Terethnek velem együtt. Nem kell félned, nem fog belehalni senki, csak a véredre lesz hozzá szükség.
*Már csak azért is szabja ezt a feltételt, mert egy a sötétség urának felajánlott áldozattal Mai egy lépéssel távolabb kerül Eeyrtől, ami továbbra is nagyon fontos a kis fekete démonnak. A bakancs közben már szorosan tartja a bokáit, lassan fegyvereit is magára aggatja, és közben várakozva néz Maira, hogy megtudja, hogyan dönt. Vérkert és áldozat, vagy nincs áldozat, de akkor nem láthatja a Vérkertet sem…*
937. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-12 19:54:24
Üzenet elküldve: 2024-02-12 19:54:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 261
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
*Mit sem éreznek egymás álmaiból, de talán nem véletlenül tört rá mindkettejükre. Hogy ez a hely varázsa-e, vagy bennük dúl valami felemésztő, azt Mai nem tudná megmondani akkor sem, ha tudná mi történt Norival éjszaka. Minden éjjel küzd valamivel, de ez kicsit más volt, ez életszerűbb és most olyan érzés, mintha valaki a mellkasán keresztül benyúlt volna egyenesen a szívéig és a kezében tartaná azt, hogy bármikor összeroppanthassa. Ezért olyan rettentő furcsa érzés, hogy egyébként kipihente magát. Vagy éppen a felfokozott állapot az, ami annyira éberen tartja?
A feketeségre várni kell, míg felkel, de ez nem zavarja. Addig el tud mélázni, de nem jut sokkal többre annál, minthogy minden egyszerre tört be az álmaiba, ami vele történt. Mindennek tud jelentőséget tulajdonítani, főleg, ha nagyon akar, de most az önmaga megnyugtatása csak egy újabb szőnyegaláseprés.
Sokat nézte a lányt, de óvatosan, mintha puszta tekintettel is fel lehetne valakit kelteni, amit nem akar, de aztán végre ismét láthatja azt a tekergőző kis feketét, ahogy elűzi az álmot a szemeiből. Talán nem is baj, hogy nem kell sietni, akármennyire is ég a talpa, hogy hagyja végre itt az álmainak lenyomatát.*
- Vérkert, milyen szép elborzasztó neve van.
*Hallotta már ugyan, de most máshogy hat a név is. Felpattan az ágyról, túl sokat töltött el félig ülve- félig fekve, most úgy nyújtózik meg, hogy ne is legyen a közelében a fekhely.
Tőre valamiért a kezében maradt, felemeli, rátekint, s visszadobja a takarókra, majd a ruháit kezdi el rendezni magán, ami kicsit megviselődött a fekvésben.*
- Igen, de már ébren vagyok egy ideje. Furcsa álmom volt, nem volt kedvem visszaaludni. Te hogy aludtál a királyi lakosztályunkban?
*Mosolyodik el végül, de szemeiben nincs ott az a csillogás, ami akkor jellemzi, amikor épp tettre kész és sietne valami újat megismerni.*
- Szomjan halok. *Szerencséjére még kulacsában van egy kevés víz, amivel elindult. Nem itta meg az egészet, menet közben hiába volt fáradt, csak arra gondolt, hogy érjen ide.* -Te is kérsz, lehet jót tesz a fejednek. *Kérdően néz a lányra, hogy kér-e belőle. Látványosan nem tud magával mit kezdeni, de nem noszogatja Norit egyáltalán. Inkább csak nézelődik és piszkál valamit mindig, ami a keze ügyébe kerül.*
- Akármilyen veszélyesnek is mondod ezt a környéket, azért kíváncsi vagyok hol is tengeted a napjaid.
*Mit sem éreznek egymás álmaiból, de talán nem véletlenül tört rá mindkettejükre. Hogy ez a hely varázsa-e, vagy bennük dúl valami felemésztő, azt Mai nem tudná megmondani akkor sem, ha tudná mi történt Norival éjszaka. Minden éjjel küzd valamivel, de ez kicsit más volt, ez életszerűbb és most olyan érzés, mintha valaki a mellkasán keresztül benyúlt volna egyenesen a szívéig és a kezében tartaná azt, hogy bármikor összeroppanthassa. Ezért olyan rettentő furcsa érzés, hogy egyébként kipihente magát. Vagy éppen a felfokozott állapot az, ami annyira éberen tartja?
A feketeségre várni kell, míg felkel, de ez nem zavarja. Addig el tud mélázni, de nem jut sokkal többre annál, minthogy minden egyszerre tört be az álmaiba, ami vele történt. Mindennek tud jelentőséget tulajdonítani, főleg, ha nagyon akar, de most az önmaga megnyugtatása csak egy újabb szőnyegaláseprés.
Sokat nézte a lányt, de óvatosan, mintha puszta tekintettel is fel lehetne valakit kelteni, amit nem akar, de aztán végre ismét láthatja azt a tekergőző kis feketét, ahogy elűzi az álmot a szemeiből. Talán nem is baj, hogy nem kell sietni, akármennyire is ég a talpa, hogy hagyja végre itt az álmainak lenyomatát.*
- Vérkert, milyen szép elborzasztó neve van.
*Hallotta már ugyan, de most máshogy hat a név is. Felpattan az ágyról, túl sokat töltött el félig ülve- félig fekve, most úgy nyújtózik meg, hogy ne is legyen a közelében a fekhely.
Tőre valamiért a kezében maradt, felemeli, rátekint, s visszadobja a takarókra, majd a ruháit kezdi el rendezni magán, ami kicsit megviselődött a fekvésben.*
- Igen, de már ébren vagyok egy ideje. Furcsa álmom volt, nem volt kedvem visszaaludni. Te hogy aludtál a királyi lakosztályunkban?
*Mosolyodik el végül, de szemeiben nincs ott az a csillogás, ami akkor jellemzi, amikor épp tettre kész és sietne valami újat megismerni.*
- Szomjan halok. *Szerencséjére még kulacsában van egy kevés víz, amivel elindult. Nem itta meg az egészet, menet közben hiába volt fáradt, csak arra gondolt, hogy érjen ide.* -Te is kérsz, lehet jót tesz a fejednek. *Kérdően néz a lányra, hogy kér-e belőle. Látványosan nem tud magával mit kezdeni, de nem noszogatja Norit egyáltalán. Inkább csak nézelődik és piszkál valamit mindig, ami a keze ügyébe kerül.*
- Akármilyen veszélyesnek is mondod ezt a környéket, azért kíváncsi vagyok hol is tengeted a napjaid.
936. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-12 19:14:13
Üzenet elküldve: 2024-02-12 19:14:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 484
OOC üzenetek: 16
Játékstílus: Vakmerő
//Az út feléd ugyan hová vezet?//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori éjszakája sem telik nyugodtan, furcsa, kellemetlen álmok nélkül. Először csak a testében tanyázó vipera ölt testet mellette, halk sziszegő hangjával fenyegetően jelzi, hogy ismét egyre éhesebb.*
- Még várnod kell egy kicsit…
*Csitítgatja Nori a hüllőt, de erre az nemhogy nem nyugszik meg, kifejezetten dühös lesz. Hatalmasra nő, és úgy körbe tekeredik a lány körül, hogy teljesen fogságba ejti őt, szorítása pedig egyre csak erősebb és erősebb. A feketeség csontjai halkan ropogni kezdenek, ahogy kezdik nem bírni a szorítást, ő pedig torkaszakadtából visít, míg a fájdalom hirtelen meg nem szűnik.
Ekkor az árnyakból egy felismerhetetlen alak lép elé, csak a földön maga mellett húzott, szikrázó, óriási szekerce emlékezteti Yillithre, a démonra, akitől a Drasszéra Gorrát kapta.*
- Hagyd! *Utasítja rendre a kígyót a démonnő.* Norileina be fogja nekünk bizonyítani, hogy hű a szerződéshez.
*Ekkor az egész tér egycsapásra egy hatalmas víztömeggé változik, melyben Mai sziluettjét látja megjelenni, de a démon a fegyverével a vízbe suhintva rögtön darabokra is töri az illúziót.
Nori nem tér magához, csak nyugtalanul forgolódik a takarója alatt, és ez sem akkor történik, mikor Mai hajnalban felébred, hanem jóval korábban. Hajnalban ő épp olyan aranyos kis gombócként alszik, mintha a világ legédesebb álmát aludná.
Nori órákkal később kezd csak mocorogni, ugyanazzal a sajtkukac nyújtózkodással, amit Mai egyszer már láthatott tőle, de most a fészkelődés után nem ül fel, ott marad kiterülve a takaró alatt.*
- Jó reggelt… ahh, fáj a fejem, és nyom ez a rohadt öv is…
*Nem a legjobb reggele a mai, ez tény, és talán bölcs dolog lett volna kirángatni azt az övet a nadrágjából, hogy kényelmesebben aludhasson, de csak addig jutott el este, hogy a vértjét levegye magáról, de azt legalább ezúttal könnyedén sikerült, hogy csak a kis masnit kellett hozzá kioldania a hátán.*
- Szarok rá az őrökre… *Nyöszörgi, miközben karját végre kiemeli a takaró alól és a kígyós karkötőjét nézegeti.* Majd megyünk, ha összeszedtük magunkat, ők meg majd megvárják. Nem tudom, mennyire volna bölcs dolog bevinni téged a Vérkertbe, de nekem lenne ott még egy kis dolgom.
*Természetesen tovább mélyíteni a kapcsolatot Sa'Tereth-tel, és magába szívni még egy kicsit abból a tudásból, amit az isten adhat neki.*
- Sikerült kipihenned magad? *Érdeklődik végül.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Nori éjszakája sem telik nyugodtan, furcsa, kellemetlen álmok nélkül. Először csak a testében tanyázó vipera ölt testet mellette, halk sziszegő hangjával fenyegetően jelzi, hogy ismét egyre éhesebb.*
- Még várnod kell egy kicsit…
*Csitítgatja Nori a hüllőt, de erre az nemhogy nem nyugszik meg, kifejezetten dühös lesz. Hatalmasra nő, és úgy körbe tekeredik a lány körül, hogy teljesen fogságba ejti őt, szorítása pedig egyre csak erősebb és erősebb. A feketeség csontjai halkan ropogni kezdenek, ahogy kezdik nem bírni a szorítást, ő pedig torkaszakadtából visít, míg a fájdalom hirtelen meg nem szűnik.
Ekkor az árnyakból egy felismerhetetlen alak lép elé, csak a földön maga mellett húzott, szikrázó, óriási szekerce emlékezteti Yillithre, a démonra, akitől a Drasszéra Gorrát kapta.*
- Hagyd! *Utasítja rendre a kígyót a démonnő.* Norileina be fogja nekünk bizonyítani, hogy hű a szerződéshez.
*Ekkor az egész tér egycsapásra egy hatalmas víztömeggé változik, melyben Mai sziluettjét látja megjelenni, de a démon a fegyverével a vízbe suhintva rögtön darabokra is töri az illúziót.
Nori nem tér magához, csak nyugtalanul forgolódik a takarója alatt, és ez sem akkor történik, mikor Mai hajnalban felébred, hanem jóval korábban. Hajnalban ő épp olyan aranyos kis gombócként alszik, mintha a világ legédesebb álmát aludná.
Nori órákkal később kezd csak mocorogni, ugyanazzal a sajtkukac nyújtózkodással, amit Mai egyszer már láthatott tőle, de most a fészkelődés után nem ül fel, ott marad kiterülve a takaró alatt.*
- Jó reggelt… ahh, fáj a fejem, és nyom ez a rohadt öv is…
*Nem a legjobb reggele a mai, ez tény, és talán bölcs dolog lett volna kirángatni azt az övet a nadrágjából, hogy kényelmesebben aludhasson, de csak addig jutott el este, hogy a vértjét levegye magáról, de azt legalább ezúttal könnyedén sikerült, hogy csak a kis masnit kellett hozzá kioldania a hátán.*
- Szarok rá az őrökre… *Nyöszörgi, miközben karját végre kiemeli a takaró alól és a kígyós karkötőjét nézegeti.* Majd megyünk, ha összeszedtük magunkat, ők meg majd megvárják. Nem tudom, mennyire volna bölcs dolog bevinni téged a Vérkertbe, de nekem lenne ott még egy kis dolgom.
*Természetesen tovább mélyíteni a kapcsolatot Sa'Tereth-tel, és magába szívni még egy kicsit abból a tudásból, amit az isten adhat neki.*
- Sikerült kipihenned magad? *Érdeklődik végül.*
935. hozzászólás ezen a helyszínen: Világítótorony
Üzenet elküldve: 2024-02-12 16:39:14
Üzenet elküldve: 2024-02-12 16:39:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 307
OOC üzenetek: 10
Játékstílus: Vakmerő
// Az én nevem Nawanthirishardipandra //
*Armarkhtur kérdésére árvánk kékjei elkerekednek. Picit még a gyomra is fordul egyet. De végül csak kiölti a nyelvét.*
- Bleee! Én nem eszem semmit, ami beszélni tud.
*Jelenti ki már-már sértve érezve magát.*
- Te mit szólnál egy roston sült manóhoz? Vagy nem is tudom. Ahhoz a combhoz jól illene a párolt krumpli fokhagymás mártással. Igencsak fehér húsod van.
*Kuncog fel, hiszen érti ő a viccet. Sőt képes folytatni is. Aztán hagyja az okost és az erős megművelni a kenut. A kemény fűrészelés, faragás és kalapálás helyett inkább magához veszi tatyójából az elsősegély csomagot, majd követi a szerzetest a barlang bejáratához. Gyorsan meggyőződik arról, hogy a fiúk nem-e kukkolnak, aztán már veszi is le az ingét. Jobbjában tartva baljával előhúzza a tőröcskéjét, amit a szerzetes felé nyújt.*
- Tessék. Ezzel talán könnyebben leszeded a kötést. De csak óvatosan! Annyi vágással szeretnék vissza menni, amennyivel jöttem.
*Kacsint a másikra egy mosoly kíséretében. Amennyiben Nawanthiri kicsomagolja a jól körbetekert lányt, két összevarrt sebet láthat. Egy nem túlzottan mély vágás a hasa bal oldalán és egy közepesen mély szúrást a jobb lapockája felett. A hasi sérülés elkezdett begyógyulni. Látszódik rajta a kezdeti hegesedés.*
- Ez itt egyre szebb.
*Bök baljának mutatóujjával a hasa felé.*
- Csak a varrás zavaró. Néhány mozdulatnál nagyon feszül. Főleg mikor azt a fránya falat kell megmásznom odakint.
*Panaszkodik egy kört. Hiszen nem is Lilyről lenne szó, ha nem így tenne. A háti szúrás már másik történet. Az nem igazán akart még gyógyulásnak indulni. Sőt. Látható rajta, hogy sikerült felszakadnia is. Mondjuk ez sejthető lehetett volna a véráztatta kötésből is.*
- Az ott egy neveletlen fajta.
*Mondja hátat fordítva az óriásnevetnek.*
- Fáj is, viszket is. Nem tudom, mi lehet vele. Vagy minden hátba szúrás ilyen?
*Igyekszik csvegésbe kezdeni. Hiszen tudja jól, mi célt szolgál az előkerült alkoholos üveg. No meg azt is, hogy nem lesz kellemes érzés mikor használatba kerül. Így aztán szeretne egy kis időt nyerni, hogy lélekben felkészüljön a következőkre. Végül csak sóhajt egy hatalmasat.*
- Tedd, amit tenned kell! Essünk túl rajta!
*Armarkhtur kérdésére árvánk kékjei elkerekednek. Picit még a gyomra is fordul egyet. De végül csak kiölti a nyelvét.*
- Bleee! Én nem eszem semmit, ami beszélni tud.
*Jelenti ki már-már sértve érezve magát.*
- Te mit szólnál egy roston sült manóhoz? Vagy nem is tudom. Ahhoz a combhoz jól illene a párolt krumpli fokhagymás mártással. Igencsak fehér húsod van.
*Kuncog fel, hiszen érti ő a viccet. Sőt képes folytatni is. Aztán hagyja az okost és az erős megművelni a kenut. A kemény fűrészelés, faragás és kalapálás helyett inkább magához veszi tatyójából az elsősegély csomagot, majd követi a szerzetest a barlang bejáratához. Gyorsan meggyőződik arról, hogy a fiúk nem-e kukkolnak, aztán már veszi is le az ingét. Jobbjában tartva baljával előhúzza a tőröcskéjét, amit a szerzetes felé nyújt.*
- Tessék. Ezzel talán könnyebben leszeded a kötést. De csak óvatosan! Annyi vágással szeretnék vissza menni, amennyivel jöttem.
*Kacsint a másikra egy mosoly kíséretében. Amennyiben Nawanthiri kicsomagolja a jól körbetekert lányt, két összevarrt sebet láthat. Egy nem túlzottan mély vágás a hasa bal oldalán és egy közepesen mély szúrást a jobb lapockája felett. A hasi sérülés elkezdett begyógyulni. Látszódik rajta a kezdeti hegesedés.*
- Ez itt egyre szebb.
*Bök baljának mutatóujjával a hasa felé.*
- Csak a varrás zavaró. Néhány mozdulatnál nagyon feszül. Főleg mikor azt a fránya falat kell megmásznom odakint.
*Panaszkodik egy kört. Hiszen nem is Lilyről lenne szó, ha nem így tenne. A háti szúrás már másik történet. Az nem igazán akart még gyógyulásnak indulni. Sőt. Látható rajta, hogy sikerült felszakadnia is. Mondjuk ez sejthető lehetett volna a véráztatta kötésből is.*
- Az ott egy neveletlen fajta.
*Mondja hátat fordítva az óriásnevetnek.*
- Fáj is, viszket is. Nem tudom, mi lehet vele. Vagy minden hátba szúrás ilyen?
*Igyekszik csvegésbe kezdeni. Hiszen tudja jól, mi célt szolgál az előkerült alkoholos üveg. No meg azt is, hogy nem lesz kellemes érzés mikor használatba kerül. Így aztán szeretne egy kis időt nyerni, hogy lélekben felkészüljön a következőkre. Végül csak sóhajt egy hatalmasat.*
- Tedd, amit tenned kell! Essünk túl rajta!
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 935-954