Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 300 (5981. - 6000. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
6000. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 22:57:20
Üzenet elküldve: 2025-06-23 22:57:20
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Az nevet aki utoljára nevet, tartja a mondás. Most tényleg Lazziar érzi magát a nyeregben. De pontosan tudja, hogy a ló amin ül, annak bizony túros a háta. Attól a sok embertől aki ül rajta. Előbb utóbb úgy is lekerül róla. De ez csupán az élet rendje, és velejárója.
Mint kuncsaft elveszítette Lazziart. Na nem mintha sokáig sírna érte. Ezt ő is tudja. Elvégre Merlanáért sokan állnának sorba, ehhez kétség sem fér.
Ha helyére is teszi a lányt, sokkalta kegyesebben tesz azt. Mint az a félszemű haramia aki majdnem kampós kezével kapta ki a szemét.*
- Végül is, nem kell nekem sem borravalót adni, hisz hol abban a móka?
*Hanglejtése gúnyos, ahogy azt már megszokhatta a nő, mégis enyhén fenyegető. Nyúl lassan az erszényért amit az asztalra tett le, ugratva a másikat. Majd egy halk gonosz kacajjal hagyja végül érintetlenül. Pusztán egy emlékeztető, hogy félmunkát ne végezzen vele. Mert azért bizony harapni fog.*
- Szóval? Ki az illető?
*Kérdezi szigorúbb hangnemben, hátha hat Merlanára. Kár lenne, ha csúnyábban emlékeztetné arra súlyos összegre amit adott neki, ezért a néhány rohadt névért.*
-Lehet, majd megnézem mi a kínálat.
*Zárja rövidre, a ruha témát. A vicceket nem érdemes sokáig boncolgatni, mert csak elvész az értékük. Ekkor viszont megüti fülét, hogy bizony elszólta magát. Tekintete hirtelen villan a másik szemébe. Menteni próbálja a menthetőt. Ezért egy "mit törődőm" módon megvonja a vállát, arcán is egy fanyar grimasz jelenik meg ami csak erre erősít rá.*
- Már ha megmarad, tudod, hogy működnek ezek a dolgok. Ha minden jól menne a nőkkel, te is munka nélkül maradnál.
*Reméli elég lesz ez neki kibúvónak, még mielőtt a lány túl sokat látna bele a dolgokba.*
- Oh bizony, hogy van. Hallottam Selyemrév rá lett építve a régi söpredék tanyájára. Azok a mocskok hova tűntek? Kikötőbe menekültek vagy valahol itt eszi őket a fene?
*Teszi fel kérdését elbillentve fejét gondolkodva.*
- Illetve, új nemesek. Most, hogy az új nemesek megfizették a címet. Élnek mint maci a málnásban? Vagy mi pénzeli őket?
*Ez már fontosabb, mert kifizetni ennyi mindent, nem kis munka. Valamiből megtették. Sejti, hogy abból amiből erre futotta még csurranhat cseppenhet.*
*Az nevet aki utoljára nevet, tartja a mondás. Most tényleg Lazziar érzi magát a nyeregben. De pontosan tudja, hogy a ló amin ül, annak bizony túros a háta. Attól a sok embertől aki ül rajta. Előbb utóbb úgy is lekerül róla. De ez csupán az élet rendje, és velejárója.
Mint kuncsaft elveszítette Lazziart. Na nem mintha sokáig sírna érte. Ezt ő is tudja. Elvégre Merlanáért sokan állnának sorba, ehhez kétség sem fér.
Ha helyére is teszi a lányt, sokkalta kegyesebben tesz azt. Mint az a félszemű haramia aki majdnem kampós kezével kapta ki a szemét.*
- Végül is, nem kell nekem sem borravalót adni, hisz hol abban a móka?
*Hanglejtése gúnyos, ahogy azt már megszokhatta a nő, mégis enyhén fenyegető. Nyúl lassan az erszényért amit az asztalra tett le, ugratva a másikat. Majd egy halk gonosz kacajjal hagyja végül érintetlenül. Pusztán egy emlékeztető, hogy félmunkát ne végezzen vele. Mert azért bizony harapni fog.*
- Szóval? Ki az illető?
*Kérdezi szigorúbb hangnemben, hátha hat Merlanára. Kár lenne, ha csúnyábban emlékeztetné arra súlyos összegre amit adott neki, ezért a néhány rohadt névért.*
-Lehet, majd megnézem mi a kínálat.
*Zárja rövidre, a ruha témát. A vicceket nem érdemes sokáig boncolgatni, mert csak elvész az értékük. Ekkor viszont megüti fülét, hogy bizony elszólta magát. Tekintete hirtelen villan a másik szemébe. Menteni próbálja a menthetőt. Ezért egy "mit törődőm" módon megvonja a vállát, arcán is egy fanyar grimasz jelenik meg ami csak erre erősít rá.*
- Már ha megmarad, tudod, hogy működnek ezek a dolgok. Ha minden jól menne a nőkkel, te is munka nélkül maradnál.
*Reméli elég lesz ez neki kibúvónak, még mielőtt a lány túl sokat látna bele a dolgokba.*
- Oh bizony, hogy van. Hallottam Selyemrév rá lett építve a régi söpredék tanyájára. Azok a mocskok hova tűntek? Kikötőbe menekültek vagy valahol itt eszi őket a fene?
*Teszi fel kérdését elbillentve fejét gondolkodva.*
- Illetve, új nemesek. Most, hogy az új nemesek megfizették a címet. Élnek mint maci a málnásban? Vagy mi pénzeli őket?
*Ez már fontosabb, mert kifizetni ennyi mindent, nem kis munka. Valamiből megtették. Sejti, hogy abból amiből erre futotta még csurranhat cseppenhet.*
5999. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 22:26:19
Üzenet elküldve: 2025-06-23 22:26:19
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Legyen csak elégedett addig, amíg az a gúnyos mosoly le nem fagy az arcáról. Ezt gondolja most Merlana Lazziarról, míg saját magát azzal nyugtatja, hogy nem számít, ha elveszíti őt, mint az egyik legjobban fizető vendégét. Az élet megy tovább, és jön majd más, aki értékeli a szolgáltatásait.*
- Vagy úgy. *Elmosolyodik, mikor az ő közbeszúrt kérdésére válasz helyett csak egy valahol talán még jogosnak is mondható kioktatást kap. Nem is erősködik tovább, hadd higgye azt az elf, hogy ő van a nyeregben. Majd kérdezősködik a másik oldalon, ha érdekét látja benne.
Minden kérdésre ő sem ismeri a választ, de a bájitalok terén megbízható ajánlatot tud tenni, ráadásul úgy, hogy nem kell hozzá felfednie a kártyáit. Bólint, de csak azért, hogy a továbbiakra már rögtön csóválhassa is.*
- Én nem keverek semmit, de megvannak hozzá a megfelelő kapcsolataim. Ha nem haragszol, minden titkomat nem fedem fel előtted, hát hol abban a móka? *kuncog lágyan. Van, ami arannyal nem fizethető meg, vagy csak épp nem éri meg egyszeri fizetségért cserébe elárulnia a lényeget, ha cserébe minden egyes vásárlás alkalmával beszedheti a maga részét, mikor Lazziarnak szüksége lesz majd valamiféle varázslöttyre.
Ami a szabómestert illeti, a tehetségével nem viccel, ahogy azt a rajta lévő ruhaköltemény is bizonyítja, azzal azonban, hogy miképp mutatna az elfen a szoknyás gönc, már annál inkább. Elsőre úgy tűnik, hogy ő is benne van a játékban, de az őszintén meglepi, mikor a férfi végül kijelenti, hogy mégis be kellene szereznie egyet.*
- Ilyet? *hangzik hirtelen a meglepett kérdés, majd nem sokkal később már le is esik a tantusz a lánynak.*
- Nos, remélem, hogy majd mosolyt csalsz vele a hölgy arcára. Már, ha tényleg nem magadnak akarod… *Adja ezzel Lazziar tudtára, hogy kiszúrta az elszólást. Talán pont annak a nőszemélynek akar ruhát venni ajándékba, akire őt cseréli le. Milyen ironikus, hogy pont ő ajánlott hozzá szabót. Na mindegy, a féltékenység vele nem babrálhat ki, nem is fogja hagyni.*
- Van még kérdésed? *Teszi fel végül a sajátját, mert ha nincs, és az érintéseire sem tart igényt a másik, akkor hát… odakint tágasabb.*
*Legyen csak elégedett addig, amíg az a gúnyos mosoly le nem fagy az arcáról. Ezt gondolja most Merlana Lazziarról, míg saját magát azzal nyugtatja, hogy nem számít, ha elveszíti őt, mint az egyik legjobban fizető vendégét. Az élet megy tovább, és jön majd más, aki értékeli a szolgáltatásait.*
- Vagy úgy. *Elmosolyodik, mikor az ő közbeszúrt kérdésére válasz helyett csak egy valahol talán még jogosnak is mondható kioktatást kap. Nem is erősködik tovább, hadd higgye azt az elf, hogy ő van a nyeregben. Majd kérdezősködik a másik oldalon, ha érdekét látja benne.
Minden kérdésre ő sem ismeri a választ, de a bájitalok terén megbízható ajánlatot tud tenni, ráadásul úgy, hogy nem kell hozzá felfednie a kártyáit. Bólint, de csak azért, hogy a továbbiakra már rögtön csóválhassa is.*
- Én nem keverek semmit, de megvannak hozzá a megfelelő kapcsolataim. Ha nem haragszol, minden titkomat nem fedem fel előtted, hát hol abban a móka? *kuncog lágyan. Van, ami arannyal nem fizethető meg, vagy csak épp nem éri meg egyszeri fizetségért cserébe elárulnia a lényeget, ha cserébe minden egyes vásárlás alkalmával beszedheti a maga részét, mikor Lazziarnak szüksége lesz majd valamiféle varázslöttyre.
Ami a szabómestert illeti, a tehetségével nem viccel, ahogy azt a rajta lévő ruhaköltemény is bizonyítja, azzal azonban, hogy miképp mutatna az elfen a szoknyás gönc, már annál inkább. Elsőre úgy tűnik, hogy ő is benne van a játékban, de az őszintén meglepi, mikor a férfi végül kijelenti, hogy mégis be kellene szereznie egyet.*
- Ilyet? *hangzik hirtelen a meglepett kérdés, majd nem sokkal később már le is esik a tantusz a lánynak.*
- Nos, remélem, hogy majd mosolyt csalsz vele a hölgy arcára. Már, ha tényleg nem magadnak akarod… *Adja ezzel Lazziar tudtára, hogy kiszúrta az elszólást. Talán pont annak a nőszemélynek akar ruhát venni ajándékba, akire őt cseréli le. Milyen ironikus, hogy pont ő ajánlott hozzá szabót. Na mindegy, a féltékenység vele nem babrálhat ki, nem is fogja hagyni.*
- Van még kérdésed? *Teszi fel végül a sajátját, mert ha nincs, és az érintéseire sem tart igényt a másik, akkor hát… odakint tágasabb.*
5998. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 22:14:00
Üzenet elküldve: 2025-06-23 22:14:00
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Még mindig nem mozdul. A csípője feszülten pihen a nő csípőjének ívén, de nem követi még a test ösztönös, ősi hívását. Ehelyett csókokkal írja tovább azt a hallgatag vallomást, amit már rég kimondott minden más módon, csak épp szavakkal nem. Ajkai a nyakán időznek, ott, ahol a bőr különösen érzékeny, ahol egyetlen sóhaj is képes megrezgetni a vágy húrját. Időnként nyelve is megérinti, alig, csak éppen annyira, hogy nyomot hagyjon, majd újra puhán csókol. Nem sürget, inkább kóstol, mint aki tudja, hogy minden pillanatot meg kell őrizni, mert túl könnyen illan el, mint füst az ablak résein át.
Minden apró rezdülés, minden kiszökő sóhaj, az a halk, megremegő nyögés, amit a nő ajkai szórnak a levegőbe, úgy ér Norennarhoz, mint szikra a kiszáradt avarhoz. A tarkóján végigfut a forróság, mintha a bőrén keresztül is beszivárogna az a gyönyör, amit most nemcsak okoz, hanem visszhangként magába is szív. És amikor a nő ujjai az ezüstfehér tincsek közé siklanak, finoman, mégis birtoklóan, abban van valami végzetes. Valami, ami közel tolja őt a peremhez, ahonnan már nincs visszaút. Ezek a mozdulatok nem parancsolnak, de éppen ezért veszélyesek. Mert nem akarják, hogy engedelmeskedjen. Csak azt, hogy elveszítse az irányítást. És Norennar érzi, hogy már nem sok kell hozzá. A világ peremén táncol, ahol az ösztön már nem kér engedélyt, csak beveszi a helyét.
Már benne lüktet valami más is. Egy erő, amit nem lehet sokáig kordában tartani. Egy ösztön, amely a selymes játékot lassan karmokká formálja, ha nem ad utat magának. A férfi ujjai végül megmozdulnak. Finoman, mégis határozottan markolnak a nő csípőjébe, mintha most akarná először igazán birtokba venni. Egyik keze végig siklik a gerinc vonalán, felfelé, a lapockán át egészen a vállig, majd egy mozdulattal előre dönti a nőt. Nem durván, inkább olyan mozdulattal, mint egy táncos, aki tudja, hogyan kell vezetni a partnerét – erővel, de bizalommal. Most ő határoz, de még mindig nem erőszakkal, csak a saját vágya egyre élesedő kontúrjai szerint.
A ritmus, amit eddig visszatartott, most végre utat talál. A testek egymásnak feszülnek, újra és újra, egyre mélyebben, egyre gyorsabban. Már nincs köztük semmi, amit el lehetne rejteni. Sem szó, sem gesztus, sem remegés. A levegő megtelik a bőrök illatával, a szaggatott légzéssel, az elharapott sóhajokkal. Az ablakon át beáradó hideg levegő már rég elvesztette minden hatását: a szoba izzik, akár egy bezárt kemence, ahol csak az a kérdés, mikor nyílik ki végleg a láng.
A férfi tekintete időről időre végig siklik a nőn. Látja a haját, ahogy a vállain szétterül, hallja minden apró hangot, amit előcsal belőle és egyre nehezebb nem elvesznie ebben az érzéki zenében. A keze, amely eddig a nő vállán pihent, lassan felfelé kúszik, majd hirtelen a nyakához ér. Nem durván, de már nem is egészen gyöngéden. Ujjai rásimulnak a puha ívre, s egyetlen határozott mozdulattal magához húzza őt – úgy, mintha a távolság bármiféle tréfája már nem lenne elfogadható. A testek újra egészen összeérnek, és ebben az új közelségben már ott vibrál valami vadabb. A férfi mozdulataiban még mindig ott lapul a figyelem, de már nem kér, inkább vesz.
A tenyere végig siklik a nyak ívén, mintha újra felmérné a birtokát, majd a kulcscsonton át halad tovább, lefelé, biztosan, céltudatosan. Végül az egyik mellére talál, ahová ujjai lassan simulnak, majd szinte éhesen zárulnak rá, gyengéden, mégis birtokló erővel. Mintha nem is volna kérdés, hogy kihez tartozik most ez a test, amely úgy remeg előtte, mint nyári viharban a nádszál, és mintha a válasz nem is szavakban rejlene, hanem ebben a néma, mégis mindent elmondó összeolvadásban.
A mozdulatok egyre sűrűsödnek, az ütem szaporábbá válik. Már nem figyel arra, milyen szögből érint, milyen finoman simít, most már ösztön irányítja, nem szándék. Az egész olyan, mint egy vadászat utolsó percei, ahol már nincs szükség csendes osonásra. A zsákmány nem menekül. Sőt: hívja, kívánja, válaszol minden lökésre, minden érintésre. Norennar pedig adja, amit csak adhat, míg teste meg nem feszül újra, mint egy íj, amelynek húrját végre elengedik.
És végül minden elszakad. A türelem, a játék, az utolsó visszatartott mozdulat. Ami addig csak izzott, most lángolni kezd, és Norennar már nem tart vissza semmit. Csípője keményen feszül a nőnek, újra és újra, megállíthatatlanul, mintha minden elvesztegetett év, minden kínzó emlék most akarna kiégni belőle ebben a mozdulatsorban. Ujjai a nő bőrét markolják, nem kíméletlenül, de már nem is gyengéden, ahogy az ég kérlelhetetlenül omlik össze a vihar előtt. A lehelete most már a nő hátára csapódik, forrón, kapkodva, a hangja mély, érdes morgássá válik, ahogy a nyögésekbe keveredik. Már nem fogja vissza magát. A testük vad ritmust vesz fel, gyorsuló, lüktető ütemet, mintha nem lenne több idő, csak ez a perc, csak ez az egyetlen egyesülés. A világ beszűkül a sóhajokra, a hús találkozására, a meztelen bőr ütközésére. És amikor végül elérik azt a pontot, ahol már nincs külön lélegzet, külön gondolat, csak az együtt pulzáló szenvedély, akkor nem marad semmi más, csak a tűz. És az, ahogy egymásban, egymás által, végre elégnek.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Még mindig nem mozdul. A csípője feszülten pihen a nő csípőjének ívén, de nem követi még a test ösztönös, ősi hívását. Ehelyett csókokkal írja tovább azt a hallgatag vallomást, amit már rég kimondott minden más módon, csak épp szavakkal nem. Ajkai a nyakán időznek, ott, ahol a bőr különösen érzékeny, ahol egyetlen sóhaj is képes megrezgetni a vágy húrját. Időnként nyelve is megérinti, alig, csak éppen annyira, hogy nyomot hagyjon, majd újra puhán csókol. Nem sürget, inkább kóstol, mint aki tudja, hogy minden pillanatot meg kell őrizni, mert túl könnyen illan el, mint füst az ablak résein át.
Minden apró rezdülés, minden kiszökő sóhaj, az a halk, megremegő nyögés, amit a nő ajkai szórnak a levegőbe, úgy ér Norennarhoz, mint szikra a kiszáradt avarhoz. A tarkóján végigfut a forróság, mintha a bőrén keresztül is beszivárogna az a gyönyör, amit most nemcsak okoz, hanem visszhangként magába is szív. És amikor a nő ujjai az ezüstfehér tincsek közé siklanak, finoman, mégis birtoklóan, abban van valami végzetes. Valami, ami közel tolja őt a peremhez, ahonnan már nincs visszaút. Ezek a mozdulatok nem parancsolnak, de éppen ezért veszélyesek. Mert nem akarják, hogy engedelmeskedjen. Csak azt, hogy elveszítse az irányítást. És Norennar érzi, hogy már nem sok kell hozzá. A világ peremén táncol, ahol az ösztön már nem kér engedélyt, csak beveszi a helyét.
Már benne lüktet valami más is. Egy erő, amit nem lehet sokáig kordában tartani. Egy ösztön, amely a selymes játékot lassan karmokká formálja, ha nem ad utat magának. A férfi ujjai végül megmozdulnak. Finoman, mégis határozottan markolnak a nő csípőjébe, mintha most akarná először igazán birtokba venni. Egyik keze végig siklik a gerinc vonalán, felfelé, a lapockán át egészen a vállig, majd egy mozdulattal előre dönti a nőt. Nem durván, inkább olyan mozdulattal, mint egy táncos, aki tudja, hogyan kell vezetni a partnerét – erővel, de bizalommal. Most ő határoz, de még mindig nem erőszakkal, csak a saját vágya egyre élesedő kontúrjai szerint.
A ritmus, amit eddig visszatartott, most végre utat talál. A testek egymásnak feszülnek, újra és újra, egyre mélyebben, egyre gyorsabban. Már nincs köztük semmi, amit el lehetne rejteni. Sem szó, sem gesztus, sem remegés. A levegő megtelik a bőrök illatával, a szaggatott légzéssel, az elharapott sóhajokkal. Az ablakon át beáradó hideg levegő már rég elvesztette minden hatását: a szoba izzik, akár egy bezárt kemence, ahol csak az a kérdés, mikor nyílik ki végleg a láng.
A férfi tekintete időről időre végig siklik a nőn. Látja a haját, ahogy a vállain szétterül, hallja minden apró hangot, amit előcsal belőle és egyre nehezebb nem elvesznie ebben az érzéki zenében. A keze, amely eddig a nő vállán pihent, lassan felfelé kúszik, majd hirtelen a nyakához ér. Nem durván, de már nem is egészen gyöngéden. Ujjai rásimulnak a puha ívre, s egyetlen határozott mozdulattal magához húzza őt – úgy, mintha a távolság bármiféle tréfája már nem lenne elfogadható. A testek újra egészen összeérnek, és ebben az új közelségben már ott vibrál valami vadabb. A férfi mozdulataiban még mindig ott lapul a figyelem, de már nem kér, inkább vesz.
A tenyere végig siklik a nyak ívén, mintha újra felmérné a birtokát, majd a kulcscsonton át halad tovább, lefelé, biztosan, céltudatosan. Végül az egyik mellére talál, ahová ujjai lassan simulnak, majd szinte éhesen zárulnak rá, gyengéden, mégis birtokló erővel. Mintha nem is volna kérdés, hogy kihez tartozik most ez a test, amely úgy remeg előtte, mint nyári viharban a nádszál, és mintha a válasz nem is szavakban rejlene, hanem ebben a néma, mégis mindent elmondó összeolvadásban.
A mozdulatok egyre sűrűsödnek, az ütem szaporábbá válik. Már nem figyel arra, milyen szögből érint, milyen finoman simít, most már ösztön irányítja, nem szándék. Az egész olyan, mint egy vadászat utolsó percei, ahol már nincs szükség csendes osonásra. A zsákmány nem menekül. Sőt: hívja, kívánja, válaszol minden lökésre, minden érintésre. Norennar pedig adja, amit csak adhat, míg teste meg nem feszül újra, mint egy íj, amelynek húrját végre elengedik.
És végül minden elszakad. A türelem, a játék, az utolsó visszatartott mozdulat. Ami addig csak izzott, most lángolni kezd, és Norennar már nem tart vissza semmit. Csípője keményen feszül a nőnek, újra és újra, megállíthatatlanul, mintha minden elvesztegetett év, minden kínzó emlék most akarna kiégni belőle ebben a mozdulatsorban. Ujjai a nő bőrét markolják, nem kíméletlenül, de már nem is gyengéden, ahogy az ég kérlelhetetlenül omlik össze a vihar előtt. A lehelete most már a nő hátára csapódik, forrón, kapkodva, a hangja mély, érdes morgássá válik, ahogy a nyögésekbe keveredik. Már nem fogja vissza magát. A testük vad ritmust vesz fel, gyorsuló, lüktető ütemet, mintha nem lenne több idő, csak ez a perc, csak ez az egyetlen egyesülés. A világ beszűkül a sóhajokra, a hús találkozására, a meztelen bőr ütközésére. És amikor végül elérik azt a pontot, ahol már nincs külön lélegzet, külön gondolat, csak az együtt pulzáló szenvedély, akkor nem marad semmi más, csak a tűz. És az, ahogy egymásban, egymás által, végre elégnek.*
5997. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 21:28:20
Üzenet elküldve: 2025-06-23 21:28:20
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden idegszála egy irányba húz. Minden érintése alatt felforr a bőre, mégis libabőrös. A kettősség szinte szétfeszíti, egyszerre vágyik a folytatásra, és szeretne még egyetlen percig ebben az őrjítő függésben lebegni. Minden apró érintésre válaszol, akkor is, ha az érintés még csak egy lehelet, egy szándék, egy visszatartott mozdulat. A feszültség benne olyan, mint egy kifeszített húr, egy lecsapni vágyó erő. Minden sejtje vágyik és sóvárog, de mégsem siettet. Nem mozdul követelőzőn, még akkor sem, ha a teste sürgetésére hallgatva egyszerűen csak megfordulna, hogy az irányítást átvegye. Hogy megfordítsa a szerepeket és prédából azzá váljon, aki most a másikat marcangolja szét. Nem, helyette élvezi a lassan gerjedő vágyat, hogy az utolsó utáni pillanatig tartja magát és beleveszik a pillanatba. Szinte egybe olvad a mögé simuló test izzásával. A harapást követve keze tovább siklik, hogy célba érjenek az ezüstfehér szálak között. Az ujjak gyengéden markolnak bele. Ha akarná sem tudná már megjátszani azt, hogy lassan újra a határára sodródik annak, ahol még meg tudja tartani a józaneszét, ahol még befolyással bír a saját teste felett. Az izmok feszülése, forró ölének lüktetése, a szapora légvételek mind biztos jelei annak, hogy rég nincs a kezében a kontroll, csupán csak igyekszik. Egy kicsit. Még egy rövid ideig. Az arca ég, talán már az sem lenne képes lehűteni bőrét, ha egy dézsa jeges vízben találnának újra egymásra. Túl tapasztalt, túl hozzáértő a játék, amit Norennar űz vele. Minden pontos, minden épp jókor jön vagy időben marad abba. Már csak az ereiben felforrt vér, a szív heves dobogása és kettejük légvételei jutnak el a füleibe. A külvilág legapróbb nesze is most csak elfojtott zajjá tompul, amire nem érdemes odafigyelni.
A nyakán lévő csókok nyomán minden idegvégződése fellángol. Mintha a bőr emlékezne, nemcsak rá, hanem arra, amikor először ért hozzá így. Ugyanazzal az óvatos szenvedéllyel, mintha törékeny lenne, és ő óvni akarná, nem csak birtokolni.
Ahogy az ujjak visszatérnek a csípőjére, a valóság finoman kúszik vissza elméjébe. Nem az egész, csupán egy apró darabkája, ami arra szolgál, hogy testének legapróbb részével is érzékelni tudja, ez a szenvedély nem csak benne lángol ilyen kiolthatatlanul. Mintha most találtak volna egymásra először, mintha most küzdenének meg azzal az évek alatt felhalmozott vágyódással, ami alól pedig nem olyan rég feloldozták egymást. Mégis érzi a férfi feszülését, a bőrét égető, forró légvételeket, azt, ahogy végül újra egészen betölti. Nem hirtelen és nem akaratos. Kínzóan és őrjítően gyengéd, ami nem bosszúságot okoz, hanem tovább szítja a lehetetlent. A combjai megfeszülnek, csípője ösztönösen igazodik hozzá, ahogy a testük újra egy ritmusba simul. Egy halkan elhaló nyögés szakad fel a torkából. Nem kérték, nem irányították. A teste mondta ki. Az izmok reszketése, az a már-már fájdalmasan gyönyörteli sóvárgás, ami csak egyre sűrűbbé válik benne. Érzi, ahogy a mögé simuló test izmai is megfeszülnek, a férfi sem rejtheti el a sóvárgást, de talán mégis jobban tartja magát, mint ahogy azt a nő teszi. Az izmai feszülten hívják, másik kezével is hátra nyúl, keresve, kapaszkodva. Az ujjak a combjába marnak, nem fájón, inkább kétségbeesett gyöngédséggel. Mint aki már nem akarja, hogy a másik akár egy lélegzetvételnyire is eltávolodjon. A teste a férfi köré feszül, egyre nehezebben tartja meg a csendet. Hisz a csókokkal hintett ígéretnek, ezért igyekszik türelmet gyakorolni, még akkor is, ha az érzelmek, a vágy úgy csapnak át a feje fölött, akár a hullámok. Még nem sodorja el az ár, de hallani már a morajlását, érezni, ahogy feszül a levegő. A teste olyan akár a túlfeszített húr, aminek elég egy utolsó pendítés, hogy elpattanjon. A férfi illata, a meleg bőr, a csókok pedig csak olaj a tűzre.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Minden idegszála egy irányba húz. Minden érintése alatt felforr a bőre, mégis libabőrös. A kettősség szinte szétfeszíti, egyszerre vágyik a folytatásra, és szeretne még egyetlen percig ebben az őrjítő függésben lebegni. Minden apró érintésre válaszol, akkor is, ha az érintés még csak egy lehelet, egy szándék, egy visszatartott mozdulat. A feszültség benne olyan, mint egy kifeszített húr, egy lecsapni vágyó erő. Minden sejtje vágyik és sóvárog, de mégsem siettet. Nem mozdul követelőzőn, még akkor sem, ha a teste sürgetésére hallgatva egyszerűen csak megfordulna, hogy az irányítást átvegye. Hogy megfordítsa a szerepeket és prédából azzá váljon, aki most a másikat marcangolja szét. Nem, helyette élvezi a lassan gerjedő vágyat, hogy az utolsó utáni pillanatig tartja magát és beleveszik a pillanatba. Szinte egybe olvad a mögé simuló test izzásával. A harapást követve keze tovább siklik, hogy célba érjenek az ezüstfehér szálak között. Az ujjak gyengéden markolnak bele. Ha akarná sem tudná már megjátszani azt, hogy lassan újra a határára sodródik annak, ahol még meg tudja tartani a józaneszét, ahol még befolyással bír a saját teste felett. Az izmok feszülése, forró ölének lüktetése, a szapora légvételek mind biztos jelei annak, hogy rég nincs a kezében a kontroll, csupán csak igyekszik. Egy kicsit. Még egy rövid ideig. Az arca ég, talán már az sem lenne képes lehűteni bőrét, ha egy dézsa jeges vízben találnának újra egymásra. Túl tapasztalt, túl hozzáértő a játék, amit Norennar űz vele. Minden pontos, minden épp jókor jön vagy időben marad abba. Már csak az ereiben felforrt vér, a szív heves dobogása és kettejük légvételei jutnak el a füleibe. A külvilág legapróbb nesze is most csak elfojtott zajjá tompul, amire nem érdemes odafigyelni.
A nyakán lévő csókok nyomán minden idegvégződése fellángol. Mintha a bőr emlékezne, nemcsak rá, hanem arra, amikor először ért hozzá így. Ugyanazzal az óvatos szenvedéllyel, mintha törékeny lenne, és ő óvni akarná, nem csak birtokolni.
Ahogy az ujjak visszatérnek a csípőjére, a valóság finoman kúszik vissza elméjébe. Nem az egész, csupán egy apró darabkája, ami arra szolgál, hogy testének legapróbb részével is érzékelni tudja, ez a szenvedély nem csak benne lángol ilyen kiolthatatlanul. Mintha most találtak volna egymásra először, mintha most küzdenének meg azzal az évek alatt felhalmozott vágyódással, ami alól pedig nem olyan rég feloldozták egymást. Mégis érzi a férfi feszülését, a bőrét égető, forró légvételeket, azt, ahogy végül újra egészen betölti. Nem hirtelen és nem akaratos. Kínzóan és őrjítően gyengéd, ami nem bosszúságot okoz, hanem tovább szítja a lehetetlent. A combjai megfeszülnek, csípője ösztönösen igazodik hozzá, ahogy a testük újra egy ritmusba simul. Egy halkan elhaló nyögés szakad fel a torkából. Nem kérték, nem irányították. A teste mondta ki. Az izmok reszketése, az a már-már fájdalmasan gyönyörteli sóvárgás, ami csak egyre sűrűbbé válik benne. Érzi, ahogy a mögé simuló test izmai is megfeszülnek, a férfi sem rejtheti el a sóvárgást, de talán mégis jobban tartja magát, mint ahogy azt a nő teszi. Az izmai feszülten hívják, másik kezével is hátra nyúl, keresve, kapaszkodva. Az ujjak a combjába marnak, nem fájón, inkább kétségbeesett gyöngédséggel. Mint aki már nem akarja, hogy a másik akár egy lélegzetvételnyire is eltávolodjon. A teste a férfi köré feszül, egyre nehezebben tartja meg a csendet. Hisz a csókokkal hintett ígéretnek, ezért igyekszik türelmet gyakorolni, még akkor is, ha az érzelmek, a vágy úgy csapnak át a feje fölött, akár a hullámok. Még nem sodorja el az ár, de hallani már a morajlását, érezni, ahogy feszül a levegő. A teste olyan akár a túlfeszített húr, aminek elég egy utolsó pendítés, hogy elpattanjon. A férfi illata, a meleg bőr, a csókok pedig csak olaj a tűzre.*
5996. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 20:46:49
Üzenet elküldve: 2025-06-23 20:46:49
Rang: Játékos
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 263
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
//Wrojth Wenkroft//
- Az lesz az.
* Erősíti meg a törpöt a Hét Varjúról, elvégre elég pontos a leírása. A kikötői fogadóról sok mindent el lehet mondani. A biztonságos nem tartozik a jelzők közé. Épp nemrégiben szerveztek ott egy mészárlást, előtte pedig Agin is konfliktusba keveredett egy nagyszájúval. Mégis, jelenleg az az egyetlen olyan hely, amit az otthonának hívhat.
Finom levest kapott, az biztos. Na persze így még finomabb, ha egy aranykanállal eszi azt az ember. Épp egy húsdarabkát fal be, amikor belép a gyönyörű hölgyemény, hogy magához hívja a korábban megismert Lazziart. Agin szájából kiesik a húsdarabka. Ilyen szép nőt sem minden nap lát az ember. Mire észbe kap, a páros már fel is ment a lépcsőn. Akarva akaratlanul is előtör belőle az irigység az elf iránt. Lehajtott fejjel kavargatja a levesét. Már nem okoz az étel akkora örömöt számára. Gondolatai a lány körül forognak. *
- A nemjóját! Láttad őt? * Kérdezi a törptől. * Nem tudod véletlen, hogy hívják? * Elmélkedően hátra dől a székében. * Talán lenne esélyem nála, nem gondolod?
* Kis biztatást vár a másiktól. Mindenesetre elhatározza, hogy amint lejönnek – ki tudja mikor – ő bepróbálkozik a szépségnél. Ez az elképzelés némileg felvidítja őt, és visszatér az evéshez. Befal egy-két kanállal, és a söréből is iszik néhány kortyot.
Közben a törpe a Hét Varjúról érdeklődik. *
- Van ott minden, de többnyire kemény emberek vannak ott. * Válaszol teli szájjal. * Persze nem azt mondom, van ott egy-két nagyszájú balfasz is * itt főként az asszonyverő cimborájára gondol * de ezeket elég egyszer jól szájba vágni, és rögvest behúzzák a farkukat.
* Hangosan felnevet. Azt nem teszi hozzá, hogy az egyik ilyen „szájba vágásnál” a saját bordái bánták a dolgot. *
- De nagyrészük elég tökös. Nem érdemes velük szórakozni. * Elég egyértelmű, hogy itt főként magára utal. Lehúzza a maradék sörét. * Relael a főnök. Talán már hallottál róla. Ha valami gondod akad a kikötőben, akkor őt kell felkeresned.
* Büszkén terjeszti a fogadó és Rel hírét. Őszintén, már eléggé unja az árnyékokból való irányítást. Itt az ideje, hogy golyókat növesszenek, és mindenki megismerje őket. Na meg az sem hátrány, ha nagyobb lesz a forgalom a fogadóban. *
//Szemtől szemben… vagy majdnem//
//Svornt Strinton//
* Kiesik a kezéből a kanál. Nem lesz alkalma elfogyasztani a maradék levesét. Tekintetét egyetlen pontra szegezi: a félszemű férfira, aki most jött le az emeletről. Az illetőnek hosszú, fekete haja és szakálla van. Pont ahogy az emlékeiben. Azonban ezek korántsem olyan fontosak, mint az az egyetlen egy szem. A szem, amelytől gyerekkora óta rémálmai vannak. Aminek hála megtanult kardot forgatni, hogy majd kiolthassa a tulajdonosa életét, amiért az megerőszakolta és elvette az anyja életét. És könnyen lehet, hogy annak a szemnek a tulajdonosa most itt áll előtte a Pegazus fogadóban.
Teljesen lefagy. Fogalma sincs, mit kéne csinálnia. Teljesen másképp képzelte el ezt az egészet. A félszeművel való konfrontációt. A szembeállást. A harcot. A bosszút. Mindez olyan távolinak tűnt. Mindig azt gondolta, hogy majd egyszer találkozik vele, és akkor készen fog állni. Viszont most lehet, hogy itt a pillanat, és nem áll készen.
Remegni kezd a keze. Még csak egy árva hang sem jön ki a száján. A szemét egy pillanatra sem veszi le a férfiről. A nagyobb gond az, hogy egyáltalán nem biztos benne, hogy az előtte álló férfi az, akit keres. Elvégre még a nevét sem tudja az anyja gyilkosának. Az egyetlen, amije van tőle, az a magányos szem, amiről remélte, hogy majd fel fogja ismerni, ha eljön az ideje. Nem ez történik. Nem ismeri fel az arcot.
Ennek ellenére nem szeretne többet hezitálni. Kezét ökölbe szorítja, az asztalra csap, majd feláll. A visszatérő emlékeknek hála a kezdeti kétkedéseit lassan felváltja a vakító düh. Lassú léptekkel indul el a férfi irányába. Közben kezdi meggyőzni magát. *
~ Igaz, hogy nem ismerem fel az arcát, de lehet, hogy csak az emlékem csorbult. A kezét pedig biztosan azután vesztette el, hogy megölte az anyámat az a rohadék. ~
* Nem érdekli a fogadó népe, ahogy a helyi őrség sem. Ezek az apróságok most nem tudják foglalkoztatni. Jobb kezét az egyik kardja markolatán pihenteti, de még nem rántja ki azt a hüvelyéből. Még mindig nem tudta eldönteni, hogy ő lesz-e az a férfi, aki ellen bosszút fogadott. A nyakában lóg egy talizmán, aminek állítólag segítenie kéne az emberismerésben. Nem csinál az lószart se.
Megáll előtte. *
- Hé, félszemű! * Komor hanggal szólítja meg. * Erőszakoltál már nőt?
* Ennél jobb kérdés nem jutott eszébe. Mindenesetre elhatározza magát. Amennyiben a félszemű válasza megerősíti Agint, úgy mindenképp támadni fog, nem számolva a következményekkel. Mindenre felkészül. *
//Wrojth Wenkroft//
- Az lesz az.
* Erősíti meg a törpöt a Hét Varjúról, elvégre elég pontos a leírása. A kikötői fogadóról sok mindent el lehet mondani. A biztonságos nem tartozik a jelzők közé. Épp nemrégiben szerveztek ott egy mészárlást, előtte pedig Agin is konfliktusba keveredett egy nagyszájúval. Mégis, jelenleg az az egyetlen olyan hely, amit az otthonának hívhat.
Finom levest kapott, az biztos. Na persze így még finomabb, ha egy aranykanállal eszi azt az ember. Épp egy húsdarabkát fal be, amikor belép a gyönyörű hölgyemény, hogy magához hívja a korábban megismert Lazziart. Agin szájából kiesik a húsdarabka. Ilyen szép nőt sem minden nap lát az ember. Mire észbe kap, a páros már fel is ment a lépcsőn. Akarva akaratlanul is előtör belőle az irigység az elf iránt. Lehajtott fejjel kavargatja a levesét. Már nem okoz az étel akkora örömöt számára. Gondolatai a lány körül forognak. *
- A nemjóját! Láttad őt? * Kérdezi a törptől. * Nem tudod véletlen, hogy hívják? * Elmélkedően hátra dől a székében. * Talán lenne esélyem nála, nem gondolod?
* Kis biztatást vár a másiktól. Mindenesetre elhatározza, hogy amint lejönnek – ki tudja mikor – ő bepróbálkozik a szépségnél. Ez az elképzelés némileg felvidítja őt, és visszatér az evéshez. Befal egy-két kanállal, és a söréből is iszik néhány kortyot.
Közben a törpe a Hét Varjúról érdeklődik. *
- Van ott minden, de többnyire kemény emberek vannak ott. * Válaszol teli szájjal. * Persze nem azt mondom, van ott egy-két nagyszájú balfasz is * itt főként az asszonyverő cimborájára gondol * de ezeket elég egyszer jól szájba vágni, és rögvest behúzzák a farkukat.
* Hangosan felnevet. Azt nem teszi hozzá, hogy az egyik ilyen „szájba vágásnál” a saját bordái bánták a dolgot. *
- De nagyrészük elég tökös. Nem érdemes velük szórakozni. * Elég egyértelmű, hogy itt főként magára utal. Lehúzza a maradék sörét. * Relael a főnök. Talán már hallottál róla. Ha valami gondod akad a kikötőben, akkor őt kell felkeresned.
* Büszkén terjeszti a fogadó és Rel hírét. Őszintén, már eléggé unja az árnyékokból való irányítást. Itt az ideje, hogy golyókat növesszenek, és mindenki megismerje őket. Na meg az sem hátrány, ha nagyobb lesz a forgalom a fogadóban. *
//Szemtől szemben… vagy majdnem//
//Svornt Strinton//
* Kiesik a kezéből a kanál. Nem lesz alkalma elfogyasztani a maradék levesét. Tekintetét egyetlen pontra szegezi: a félszemű férfira, aki most jött le az emeletről. Az illetőnek hosszú, fekete haja és szakálla van. Pont ahogy az emlékeiben. Azonban ezek korántsem olyan fontosak, mint az az egyetlen egy szem. A szem, amelytől gyerekkora óta rémálmai vannak. Aminek hála megtanult kardot forgatni, hogy majd kiolthassa a tulajdonosa életét, amiért az megerőszakolta és elvette az anyja életét. És könnyen lehet, hogy annak a szemnek a tulajdonosa most itt áll előtte a Pegazus fogadóban.
Teljesen lefagy. Fogalma sincs, mit kéne csinálnia. Teljesen másképp képzelte el ezt az egészet. A félszeművel való konfrontációt. A szembeállást. A harcot. A bosszút. Mindez olyan távolinak tűnt. Mindig azt gondolta, hogy majd egyszer találkozik vele, és akkor készen fog állni. Viszont most lehet, hogy itt a pillanat, és nem áll készen.
Remegni kezd a keze. Még csak egy árva hang sem jön ki a száján. A szemét egy pillanatra sem veszi le a férfiről. A nagyobb gond az, hogy egyáltalán nem biztos benne, hogy az előtte álló férfi az, akit keres. Elvégre még a nevét sem tudja az anyja gyilkosának. Az egyetlen, amije van tőle, az a magányos szem, amiről remélte, hogy majd fel fogja ismerni, ha eljön az ideje. Nem ez történik. Nem ismeri fel az arcot.
Ennek ellenére nem szeretne többet hezitálni. Kezét ökölbe szorítja, az asztalra csap, majd feláll. A visszatérő emlékeknek hála a kezdeti kétkedéseit lassan felváltja a vakító düh. Lassú léptekkel indul el a férfi irányába. Közben kezdi meggyőzni magát. *
~ Igaz, hogy nem ismerem fel az arcát, de lehet, hogy csak az emlékem csorbult. A kezét pedig biztosan azután vesztette el, hogy megölte az anyámat az a rohadék. ~
* Nem érdekli a fogadó népe, ahogy a helyi őrség sem. Ezek az apróságok most nem tudják foglalkoztatni. Jobb kezét az egyik kardja markolatán pihenteti, de még nem rántja ki azt a hüvelyéből. Még mindig nem tudta eldönteni, hogy ő lesz-e az a férfi, aki ellen bosszút fogadott. A nyakában lóg egy talizmán, aminek állítólag segítenie kéne az emberismerésben. Nem csinál az lószart se.
Megáll előtte. *
- Hé, félszemű! * Komor hanggal szólítja meg. * Erőszakoltál már nőt?
* Ennél jobb kérdés nem jutott eszébe. Mindenesetre elhatározza magát. Amennyiben a félszemű válasza megerősíti Agint, úgy mindenképp támadni fog, nem számolva a következményekkel. Mindenre felkészül. *
5995. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 19:55:52
Üzenet elküldve: 2025-06-23 19:55:52
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Akkor izgalmas ez a hatalmi játék, ha mind a két fél vét néha hibát. Ha túl tökéletes lenne, a két erő képtelen lenne egymás fölé kerekedni. Csak egymásnak szorulnának a végtelenségig. Viszont egyik vagy másik hibát vét, onnan kezdődik a móka.
Merlana sértettsége a veszteség tiszta jele. Az ő elégedett gúnyos mosoly pedig a tiszta győzelemé. Sebaj, lesz még Merlana felől, hogy más példával is éljen az elf. De most még az ő köre tart, hogy hallgassa a válaszokat.
A válaszokat! Nem kérdéseket. Mikor Merlana csillogó szemekkel mint egy kiskutya néz rá. Először szúrósan, majd szelídebb képpel válaszol. Egy aljas mosollyal az arcán.*
- Na na na! Tudtommal én vagyok az aki fizet a válaszokért, nem fordítva.
*Nem kötné egy pillanatra se hova tartozását Merlana orrára. Látta, hogy játszotta ki a kalózt is, ennyi előnye legalább van, hogy addig jó "szövetséges" a nő, amíg magáról nem mond neki semmit. Jobb is ha az eszébe vési, az ilyen elszólások akár halálosak is lehetnek.*
- Eh, egye fenét. Majd kiderül előbb vagy utóbb.
*Legyint egyet bosszankodva, a lány lebiggyesztett ajkait látva. Oh, hogy most, hogy beleharapna, azokba a telt ajkakba, hogy megleckéztesse a nőt. Játssza csak az eszét. Majd meglepi őt a közeljövőben.*
- Tőled? Nem is tudtam, hogy ilyeneket is keversz.
*Szólal fel őszinte meglepettséggel.Tudta, hogy a nő tudása meglehetősen széles, legalább is művészetek terén. Ám, hogy varázsitalokkal foglalkozzon, azt ki nem nézte volna belőle.*
- Biztosan, nekem kilógna valami térd tájon.
*Vágja rá egy pajkos tekintettel Merlana mókázására. Attól nem kell félni, hogy Lazziar nem tenne rá, egy lapáttal bármelyik sértésre. Az ilyenben mindig jó pajtás szokott lenni.*
- Mellesleg igen szép darab, lehet beszerzek egyet ha még maradt.
*Teszi hozzá gondolkodva, ismét nem veszi észre, hogy elszólná magát. Sajnos Rine nincs ilyen téren jó hatással, mert ha rá gondol, hamar elszalad az ész. Mert most az ő kis drágaságát képzelte el ebben a vörös ruhában. Lehet neki is jól állna, ha nem jobban.*
*Akkor izgalmas ez a hatalmi játék, ha mind a két fél vét néha hibát. Ha túl tökéletes lenne, a két erő képtelen lenne egymás fölé kerekedni. Csak egymásnak szorulnának a végtelenségig. Viszont egyik vagy másik hibát vét, onnan kezdődik a móka.
Merlana sértettsége a veszteség tiszta jele. Az ő elégedett gúnyos mosoly pedig a tiszta győzelemé. Sebaj, lesz még Merlana felől, hogy más példával is éljen az elf. De most még az ő köre tart, hogy hallgassa a válaszokat.
A válaszokat! Nem kérdéseket. Mikor Merlana csillogó szemekkel mint egy kiskutya néz rá. Először szúrósan, majd szelídebb képpel válaszol. Egy aljas mosollyal az arcán.*
- Na na na! Tudtommal én vagyok az aki fizet a válaszokért, nem fordítva.
*Nem kötné egy pillanatra se hova tartozását Merlana orrára. Látta, hogy játszotta ki a kalózt is, ennyi előnye legalább van, hogy addig jó "szövetséges" a nő, amíg magáról nem mond neki semmit. Jobb is ha az eszébe vési, az ilyen elszólások akár halálosak is lehetnek.*
- Eh, egye fenét. Majd kiderül előbb vagy utóbb.
*Legyint egyet bosszankodva, a lány lebiggyesztett ajkait látva. Oh, hogy most, hogy beleharapna, azokba a telt ajkakba, hogy megleckéztesse a nőt. Játssza csak az eszét. Majd meglepi őt a közeljövőben.*
- Tőled? Nem is tudtam, hogy ilyeneket is keversz.
*Szólal fel őszinte meglepettséggel.Tudta, hogy a nő tudása meglehetősen széles, legalább is művészetek terén. Ám, hogy varázsitalokkal foglalkozzon, azt ki nem nézte volna belőle.*
- Biztosan, nekem kilógna valami térd tájon.
*Vágja rá egy pajkos tekintettel Merlana mókázására. Attól nem kell félni, hogy Lazziar nem tenne rá, egy lapáttal bármelyik sértésre. Az ilyenben mindig jó pajtás szokott lenni.*
- Mellesleg igen szép darab, lehet beszerzek egyet ha még maradt.
*Teszi hozzá gondolkodva, ismét nem veszi észre, hogy elszólná magát. Sajnos Rine nincs ilyen téren jó hatással, mert ha rá gondol, hamar elszalad az ész. Mert most az ő kis drágaságát képzelte el ebben a vörös ruhában. Lehet neki is jól állna, ha nem jobban.*
5994. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 19:32:39
Üzenet elküldve: 2025-06-23 19:32:39
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfi teste szorosan simul mögé, akár egy árnyék, ami nem csak követ, de óv is, követelés nélkül. A mellkasa lassan emelkedik és süllyed a nő hátának dőlve, mintha lélegzete csak az övéhez igazodna, csak akkor venne levegőt, ha ő is. Ujjai újra felfedező útra indulnak, nem tétován, nem is kutatva, hanem úgy, ahogyan az nyúl valami ismerős után, amit már szeretett érinteni. Minden mozdulatában ott van a figyelem és a megbecsülés, mintha most is először érintené, mégis tudná, hová érdemes visszatérni.
Tenyerének melegével előbb csak a has ívét követi, finom ívben hajlik rá a puha bőrre, mintha írásba fogná a pillanatot szavak nélkül. Az ujjak alig érnek hozzá, mégis ég a nyoma, ahogy tovább halad, egyre lejjebb, míg végül megtalálja azt a pontot, ahol a nő teste már nemcsak emlékezik, hanem hív. Ahol nem kérdés, mi a válasz, mert az izom remegése, a levegő utáni kapkodás, az apró, önkéntelen feszülések már előre kimondták, amit egyikük sem merne hangosan.
És míg egyik keze a nő legbensőbb melegségébe simul, ott, ahol a vágy sűrűsödik és lüktetni kezd alatta, a másik elindul felfelé, elhagyva a nő karcsú oldalát, hogy a domborulatok között időzzön el. Nem mohón, nem is sietve, csupán figyelmesen. Hüvelykujja lassú köröket rajzol a bőrre, néha kissé rászorít, majd megint elenged, mint aki játszani akar, de csak annyira, hogy ne törje meg a nő öntudatlan hullámait, csak meglovagolja őket, mint egy türelmes tengerjáró.
A nevetés és a kérdés mögött megbúvó forróság többet mond a szavaknál. Norennar nem felel. Nem szavakkal. Azok ismét feleslegessé váltak. Ajkai újra a nő nyakának ívét keresik. Nem csókol rögtön, előbb csak leheli a forró levegőt a bőrre, szinte ingerelve, majd egyetlen lassú, nedves csókot hint a fül alatti kis mélyedésbe. Ott időzik egy pillanatig, ahol a vér legközelebb lüktet a felszínhez. A nyelve épp csak súrolja a bőrt, mintha ízlelni akarná, amit már úgyis ismer, vagy csak emlékezni rá, hogy ez valóban most történik.
A nő teste reagál. Egyetlen remegés, egy mély sóhaj, egy enyhe hatra dőlés. Norennar tudja, mit jelent ez és a tekintet, amit a válla fölött vet felé, csak megerősíti benne. Így aztán keze, amely addig finoman simított a combok közé, most már biztosabban mozdul. Ujjai a lüktetés közé találnak, épp csak annyira, hogy érzékeltesse, tudja, mit csinál. A mozdulata lassú, mégis határozott, mint aki már nem először jár ezen az úton, de most új térképet kapott hozzá és az minden pontjában őszintébb, mélyebb, veszélyesebb.
A nő keblét simogató kéz közben szorosabbra zárul, mintha az ébredő forróságot akarná benne tartani. Az érintését azonban továbbra sem vezeti mohóság, inkább egyfajta figyelmes játékosság, amiben ott lapul valami mélyről jövő ragaszkodás. Egy vágy, ami nem pusztán testi. Ahogy a nő feje hatra billen, Norennar ismét a nyakába csókol, most már nem csupán ízlelve, hanem követelve. A csókok egyre mélyülnek, a nyelv időnként játékosan megpihen, mielőtt újra megindulna a bőrön. A férfi szinte beleiszik a nő illatába, és minden egyes csókjával úgy érzi, mintha valami elveszettet próbálna visszavenni, vagy valami törékenyet megtartani. Aztán egyszer csak, a sóhajok közé rejtve, gyengéden a nyakába harap, nem bántón, inkább birtokló játékossággal, mint aki emlékeztetni akarja magát: ez a pillanat valóban az övé.
Közben a keze tovább játszik a remegő lüktetéssel odalent. Néha lassít, máskor épp csak egy hajszálnyit gyorsít, de sosem téveszti szem elől, hogy hol kell időzni, mikor kell csak pihenni, és mikor kell egy újabb csepp izzást cseppenteni a tűzre. Minden mozdulatával azt súgja: nem sietnek.
A nő csípőjének apró mozdulatai, a bőr alatt futó izom finom feszülései, a vállán pihenő tenyér kapaszkodása mind arról beszélnek, hogy az este nem ért még véget. Sőt. Most kezd csak igazán újra. Norennar nem akar kérdezni, és nem is mond már többet. Csak mozdul, újra és újra, amíg a nő teste el nem árul mindent, amit a szavak már rég elfelejtettek.
És miközben a vágy újra teljes erővel bont virágot köztük, az ablakon beszökő hideg már nem hűsíti le a szobát. Mert ami ott bent történik, az most nem a világnak szól. Csak nekik ebben a pillanatban, ebben a szobában, ebben az egyetlen, újra megtalált együttlétben.
A hűvös légáram talán végig simítja a bőrüket, de ott, ahol a testek összesimulnak, már semmi nem emlékeztet a hidegre. A nő csípőjéhez préselődő forróság most már nemcsak ígéret, súlya van, iránya, sodrása. Egyfajta mélyről jövő, ösztönös válasz, ami nem kér engedélyt, csak lassan, egyre határozottabban jelez: a vágy tetőzött. Norennar teste most már nem várakozik, nem mérlegel. Csak tudja, hogy mit akar. És hogy kihez tartozik.
Ujjai, amelyek eddig bolyongtak, visszatérnek a nő csípőjére, mintha meg akarnák jelölni azt a pontot, ahol a vágy megszületett, vagy talán azt, ahol végre célba érhet. A mozdulatai nem sürgetnek, mégis minden ívükben ott van az elhatározás. Lassan simul hozzá, először csak a bőréhez, majd mélyebbre. Mint víz, amely utat talál a legszűkebb repedésen át is. A testek most újra egybeforrnak hátulról, csendesen, mégis könyörtelen gyengédséggel. A mozdulat egyszerre gyengéd és határozott, mintha nemcsak a testét, hanem mindazt is magához akarná vonni, amit az évek elvettek tőlük.
De nem mozdul. Nem azonnal. Ott van benne, mélyen és egészen, mégis úgy tartja, mintha csak egy fogadalmat próbálna kiállni. A vágy benne is perzsel, izmaiban feszülten dobol a késztetés, de most nem adja meg magát neki. Inkább a nő füléhez hajol, nyakát csókokkal hinti be újra, mint aki azt suttogja: „tudom, mit teszek veled, de nem most… még nem.” A lehelete forró, a szája puha, és minden mozdulatával azt ígéri: lesz folytatás, csak előbb hadd húzza még tovább ezt a gyönyörű feszültséget, amiben már nem tudni, ki kér többet.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A férfi teste szorosan simul mögé, akár egy árnyék, ami nem csak követ, de óv is, követelés nélkül. A mellkasa lassan emelkedik és süllyed a nő hátának dőlve, mintha lélegzete csak az övéhez igazodna, csak akkor venne levegőt, ha ő is. Ujjai újra felfedező útra indulnak, nem tétován, nem is kutatva, hanem úgy, ahogyan az nyúl valami ismerős után, amit már szeretett érinteni. Minden mozdulatában ott van a figyelem és a megbecsülés, mintha most is először érintené, mégis tudná, hová érdemes visszatérni.
Tenyerének melegével előbb csak a has ívét követi, finom ívben hajlik rá a puha bőrre, mintha írásba fogná a pillanatot szavak nélkül. Az ujjak alig érnek hozzá, mégis ég a nyoma, ahogy tovább halad, egyre lejjebb, míg végül megtalálja azt a pontot, ahol a nő teste már nemcsak emlékezik, hanem hív. Ahol nem kérdés, mi a válasz, mert az izom remegése, a levegő utáni kapkodás, az apró, önkéntelen feszülések már előre kimondták, amit egyikük sem merne hangosan.
És míg egyik keze a nő legbensőbb melegségébe simul, ott, ahol a vágy sűrűsödik és lüktetni kezd alatta, a másik elindul felfelé, elhagyva a nő karcsú oldalát, hogy a domborulatok között időzzön el. Nem mohón, nem is sietve, csupán figyelmesen. Hüvelykujja lassú köröket rajzol a bőrre, néha kissé rászorít, majd megint elenged, mint aki játszani akar, de csak annyira, hogy ne törje meg a nő öntudatlan hullámait, csak meglovagolja őket, mint egy türelmes tengerjáró.
A nevetés és a kérdés mögött megbúvó forróság többet mond a szavaknál. Norennar nem felel. Nem szavakkal. Azok ismét feleslegessé váltak. Ajkai újra a nő nyakának ívét keresik. Nem csókol rögtön, előbb csak leheli a forró levegőt a bőrre, szinte ingerelve, majd egyetlen lassú, nedves csókot hint a fül alatti kis mélyedésbe. Ott időzik egy pillanatig, ahol a vér legközelebb lüktet a felszínhez. A nyelve épp csak súrolja a bőrt, mintha ízlelni akarná, amit már úgyis ismer, vagy csak emlékezni rá, hogy ez valóban most történik.
A nő teste reagál. Egyetlen remegés, egy mély sóhaj, egy enyhe hatra dőlés. Norennar tudja, mit jelent ez és a tekintet, amit a válla fölött vet felé, csak megerősíti benne. Így aztán keze, amely addig finoman simított a combok közé, most már biztosabban mozdul. Ujjai a lüktetés közé találnak, épp csak annyira, hogy érzékeltesse, tudja, mit csinál. A mozdulata lassú, mégis határozott, mint aki már nem először jár ezen az úton, de most új térképet kapott hozzá és az minden pontjában őszintébb, mélyebb, veszélyesebb.
A nő keblét simogató kéz közben szorosabbra zárul, mintha az ébredő forróságot akarná benne tartani. Az érintését azonban továbbra sem vezeti mohóság, inkább egyfajta figyelmes játékosság, amiben ott lapul valami mélyről jövő ragaszkodás. Egy vágy, ami nem pusztán testi. Ahogy a nő feje hatra billen, Norennar ismét a nyakába csókol, most már nem csupán ízlelve, hanem követelve. A csókok egyre mélyülnek, a nyelv időnként játékosan megpihen, mielőtt újra megindulna a bőrön. A férfi szinte beleiszik a nő illatába, és minden egyes csókjával úgy érzi, mintha valami elveszettet próbálna visszavenni, vagy valami törékenyet megtartani. Aztán egyszer csak, a sóhajok közé rejtve, gyengéden a nyakába harap, nem bántón, inkább birtokló játékossággal, mint aki emlékeztetni akarja magát: ez a pillanat valóban az övé.
Közben a keze tovább játszik a remegő lüktetéssel odalent. Néha lassít, máskor épp csak egy hajszálnyit gyorsít, de sosem téveszti szem elől, hogy hol kell időzni, mikor kell csak pihenni, és mikor kell egy újabb csepp izzást cseppenteni a tűzre. Minden mozdulatával azt súgja: nem sietnek.
A nő csípőjének apró mozdulatai, a bőr alatt futó izom finom feszülései, a vállán pihenő tenyér kapaszkodása mind arról beszélnek, hogy az este nem ért még véget. Sőt. Most kezd csak igazán újra. Norennar nem akar kérdezni, és nem is mond már többet. Csak mozdul, újra és újra, amíg a nő teste el nem árul mindent, amit a szavak már rég elfelejtettek.
És miközben a vágy újra teljes erővel bont virágot köztük, az ablakon beszökő hideg már nem hűsíti le a szobát. Mert ami ott bent történik, az most nem a világnak szól. Csak nekik ebben a pillanatban, ebben a szobában, ebben az egyetlen, újra megtalált együttlétben.
A hűvös légáram talán végig simítja a bőrüket, de ott, ahol a testek összesimulnak, már semmi nem emlékeztet a hidegre. A nő csípőjéhez préselődő forróság most már nemcsak ígéret, súlya van, iránya, sodrása. Egyfajta mélyről jövő, ösztönös válasz, ami nem kér engedélyt, csak lassan, egyre határozottabban jelez: a vágy tetőzött. Norennar teste most már nem várakozik, nem mérlegel. Csak tudja, hogy mit akar. És hogy kihez tartozik.
Ujjai, amelyek eddig bolyongtak, visszatérnek a nő csípőjére, mintha meg akarnák jelölni azt a pontot, ahol a vágy megszületett, vagy talán azt, ahol végre célba érhet. A mozdulatai nem sürgetnek, mégis minden ívükben ott van az elhatározás. Lassan simul hozzá, először csak a bőréhez, majd mélyebbre. Mint víz, amely utat talál a legszűkebb repedésen át is. A testek most újra egybeforrnak hátulról, csendesen, mégis könyörtelen gyengédséggel. A mozdulat egyszerre gyengéd és határozott, mintha nemcsak a testét, hanem mindazt is magához akarná vonni, amit az évek elvettek tőlük.
De nem mozdul. Nem azonnal. Ott van benne, mélyen és egészen, mégis úgy tartja, mintha csak egy fogadalmat próbálna kiállni. A vágy benne is perzsel, izmaiban feszülten dobol a késztetés, de most nem adja meg magát neki. Inkább a nő füléhez hajol, nyakát csókokkal hinti be újra, mint aki azt suttogja: „tudom, mit teszek veled, de nem most… még nem.” A lehelete forró, a szája puha, és minden mozdulatával azt ígéri: lesz folytatás, csak előbb hadd húzza még tovább ezt a gyönyörű feszültséget, amiben már nem tudni, ki kér többet.*
5993. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 19:05:16
Üzenet elküldve: 2025-06-23 19:05:16
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Az a sértett hangszín épp elég ahhoz, hogy elárulja őt. Nem így akarta, de azt, ami már megtörtént, még ő sem tudja olyanná varázsolni, mintha soha nem is lett volna úgy. Azonban ideje leszállni erről a szekérről. Nem akarja tovább folytatni a játszadozást, így az utolsó, egyértelműen gúnyos megjegyzésre már csak szemeit forgatja.
Elmondja, azt, amit tud a Népek Tanácsáról, és még Orthus nevét is a kalapba dobja. Kockázatos, de talán még jól is kijöhet belőle, és a drága prefektus amúgy sem szánt rá elég időt az utóbbi hatokban, éppen ezért feljogosítva érzi magát arra, hogy rá is meg legyen sértődve.
Lazziar véleményét elengedi a füle mellett, de az már igencsak felkelti az érdeklődését, amit az apja és Orthus Morthimer esetleges kapcsolatáról említ. Merlana mindig is kétkulacsos politikát játszott, így nem volna meglepő, ha a ma esti találka összefoglalóját pár óra elteltével már a nemessé vált kereskednőnek mesélné.*
- Valóban? Mondd csak, hogy is hívják az apádat? *Kérdez rá, mintha csak úgy mellékesen érdekelné, még a ruhája ráncainak simítgatását is abbahagyja csak azért, hogy kizökkentse magukat abból a monotonitásból, amit az állandó tollászkodásával szándékosan kavart bele a hangulatukba. Közben kap egy kérdést, amire azonban kénytelen kiábrándító választ adni, hisz sok olyan ajtó van még ebben a városban, ami mögé ő sem láthat be.*
- Erről sajnos fogalmam sincs. A szavazótermekbe egyelőre még nem vagyok járatos. Talán az okosabb kutya harap elvén működhet a Tanács, de ez csak az én feltételezésem, egyáltalán nem biztos, hogy így van. *Kicsit lebiggyeszti az ajkait, mintha sajnálná, hogy nem tud kielégítő választ adni, de persze nem az ő problémája, ha a kuncsaftja rossz kérdést tesz fel neki, így valójában emiatt kicsit sem érez bűntudatot. A következő kérdésre azonban felcsillannak a szemei, ám tekintetével próbálja palástolni, hogy lehetőséget lát az elf igényeiben, bár következő szavai ezt akár egyértelművé is tehetik.*
- Ha varázsitalokra vagy különböző főzetekre volna szükséged, azt egész nyugodtan intézheted rajtam keresztül. Jutányos áron tudok beszerezni neked bármit. Tényleg bármit *elmosolyodik. Egy Nestar Erefizzel a háta mögött bátran mer ilyen ajánlatot tenni Lazziarnak.*
- Ha pedig minőségi ruhákra volna szükséged, keresd fel Bonatard szabót Selyemrévben! Drága, de megéri. Ezt a ruhát is nála vásároltam. Gyönyörű, nem? *simít végig büszkén a saját, rövid szoknyás, vörös-fekete öltözetén.* Bár, neked lehet, hogy pont ez nem állna olyan jól… *jegyzi meg nevetve. Ha már csipkelődésről van szó, kapjon belőle egy kicsit a mókamester is.*
*Az a sértett hangszín épp elég ahhoz, hogy elárulja őt. Nem így akarta, de azt, ami már megtörtént, még ő sem tudja olyanná varázsolni, mintha soha nem is lett volna úgy. Azonban ideje leszállni erről a szekérről. Nem akarja tovább folytatni a játszadozást, így az utolsó, egyértelműen gúnyos megjegyzésre már csak szemeit forgatja.
Elmondja, azt, amit tud a Népek Tanácsáról, és még Orthus nevét is a kalapba dobja. Kockázatos, de talán még jól is kijöhet belőle, és a drága prefektus amúgy sem szánt rá elég időt az utóbbi hatokban, éppen ezért feljogosítva érzi magát arra, hogy rá is meg legyen sértődve.
Lazziar véleményét elengedi a füle mellett, de az már igencsak felkelti az érdeklődését, amit az apja és Orthus Morthimer esetleges kapcsolatáról említ. Merlana mindig is kétkulacsos politikát játszott, így nem volna meglepő, ha a ma esti találka összefoglalóját pár óra elteltével már a nemessé vált kereskednőnek mesélné.*
- Valóban? Mondd csak, hogy is hívják az apádat? *Kérdez rá, mintha csak úgy mellékesen érdekelné, még a ruhája ráncainak simítgatását is abbahagyja csak azért, hogy kizökkentse magukat abból a monotonitásból, amit az állandó tollászkodásával szándékosan kavart bele a hangulatukba. Közben kap egy kérdést, amire azonban kénytelen kiábrándító választ adni, hisz sok olyan ajtó van még ebben a városban, ami mögé ő sem láthat be.*
- Erről sajnos fogalmam sincs. A szavazótermekbe egyelőre még nem vagyok járatos. Talán az okosabb kutya harap elvén működhet a Tanács, de ez csak az én feltételezésem, egyáltalán nem biztos, hogy így van. *Kicsit lebiggyeszti az ajkait, mintha sajnálná, hogy nem tud kielégítő választ adni, de persze nem az ő problémája, ha a kuncsaftja rossz kérdést tesz fel neki, így valójában emiatt kicsit sem érez bűntudatot. A következő kérdésre azonban felcsillannak a szemei, ám tekintetével próbálja palástolni, hogy lehetőséget lát az elf igényeiben, bár következő szavai ezt akár egyértelművé is tehetik.*
- Ha varázsitalokra vagy különböző főzetekre volna szükséged, azt egész nyugodtan intézheted rajtam keresztül. Jutányos áron tudok beszerezni neked bármit. Tényleg bármit *elmosolyodik. Egy Nestar Erefizzel a háta mögött bátran mer ilyen ajánlatot tenni Lazziarnak.*
- Ha pedig minőségi ruhákra volna szükséged, keresd fel Bonatard szabót Selyemrévben! Drága, de megéri. Ezt a ruhát is nála vásároltam. Gyönyörű, nem? *simít végig büszkén a saját, rövid szoknyás, vörös-fekete öltözetén.* Bár, neked lehet, hogy pont ez nem állna olyan jól… *jegyzi meg nevetve. Ha már csipkelődésről van szó, kapjon belőle egy kicsit a mókamester is.*
5992. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 18:46:59
Üzenet elküldve: 2025-06-23 18:46:59
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A csend újra megül közöttük. Az este folyamán volt, hogy kellemesen bújt a némaság karjai közé, megnyugtatta. De most változott a helyzet. Megnyílt és a kezdeti piszkálódás ellenére igazat mondott. Most inkább úgy érzi, hogy a férfi szótlansága feszélyezi, az érzés pedig lassan feszíti szét belülről. Mintha megijedne attól, hogy végül csak rosszat mondott, valami olyat, amit inkább mélyre kellett volna ásnia a többi botorság mellé. Már nyílnak el az ajkai, hogy szabadkozni kezdjen, vagy átformálni a szavakat. Bármit, amivel nem töri meg véglegesen a békét, ami rájuk szállt. De a férfi megelőzi, a hallott szavak, a kérdés után érkező mosoly először meglepettséget varázsol az arcára, végül pedig egy nyugodtabb mosolyt. Ízlelgeti magában a megjegyzéseket, a kérdést. Egyik ismét visszacsempészi belé a játékosságot, míg a másiktól ismét összeszorul kissé a szíve. Végül halkan és hosszan felsóhajt, mielőtt véleményezné az elhangzottakat.*
- Először is, csak nem vagy olyan, mint ők.
*Ingatja meg kissé a fejét. Mélyen legbelül bosszantja, hogy ez a mondta úgy csúszott ki a férfiból, mintha az olyan rossz lenne. Persze a családnak bizonyára az, hogy a fiuk nem idomult be úgy közéjük, mint ahogy az elvárt lett volna. Hogy megvolt a különbség Norennar és a többiek közt. Hogy ez talán nekik baj, másnak, akkor és most is, éppen neki viszont valami olyan, amitől a férfi értékes.
De mielőtt a bosszankodás teljesen átvenné felette az irányítás inkább aprót ráz a fején és újra felölti magára azt a kellemes mosolyt, amit a mai estén olyan előszeretettel és gyakran visel.*
- Másodszor pedig elég jól elrejted, ha félsz, de a csend és a füst sokszor beszédesebbek nálad.
*Hunyja le egy pillanatra a szemeit, amíg az apró csók a homlokát érinti. Kiélvezi az újra ráköszönő nyugalmat. Csak akkor pillant fel újra, amikor a férfi elhúzódik, füleit pedig megüti az az egyetlen szó, ami egyszerre hozza izgalomba, közben pedig mégis némi békét szór el a levegőben. Ha meg akarná ezt törni most bizony felemlegetné, hogy neki mennyi mindenért lenne oka köszönetet mondani. Hogy ott lent a fogadótérben nem zavarta el, hogy akkor régen is mellette lehetett, hogy volt valaki az életében, akibe mindig is kapaszkodni tudott, akkor is, ha nem volt mellette. De nem töri meg a pillanatot. Ez most pont így tökéletes.
Helyette alkalma nyílik arra, hogy újra játsszon. Hogy ne hagyja veszni az éjszakát. Szavak nélkül, érintésekkel, piszkálódva, szeretve. Azután menekülőre fogva, ami csupán csak az ablakig szól. Dehogy menekül, csak hergel, újra szítja a tüzet, mert benne már újból nem csak a parázs pislákol. A viszontlátás ugyan úgy nem hagyja a testét sem megnyugodni, ahogy arra most a szíve sem képes. Pedig valahonnan távolról visszhangzik valami, amit a férfitől hallott a korán kelésről. De az sem izgatja most, ha úgy indulnak útnak, hogy egy hunyásnyit sem aludt. Mintha attól félne, hogy elalvás után, ha megébred, akkor kiderül, hogy ez az este is csak egy volt a megannyi álom közül, amik kínozták sok éven keresztül. Pedig az ablakban állva az esti levegő hűvöse valóságosnak tűnik, ahogyan az is, ahogy hallja a pipa halk koppanását. Mégis olyan nehéz elhinni. Pedig valós volt minden csók, valósak az érintések, ahogyan most az ágy nyikordulása is, amire nem mozdul, nem fordul meg, mégis az ajkain újból játszó mosoly és a tartása árulkodik arról, hogy számít valamire. Nem mondja ki, mennyire hiányzott ez. Mennyire hiányzott ő. Mennyire más ez most, mint amit az utóbbi évek alatt valaha is érzett. És ahogy Norennar keze újra mozdul, ismét feszültség szökik az izmaiba. Az nem tartózkodással van tele, hanem inkább valami várakozással tűzdelt, lassan felforrósodó nyugtalanságé. Kezei megindulnak, lassan simulnak a férfi karjaira. A férfi hangja a füleiben most nem szikra, hanem maga a tűz. A pimasz megjegyzésre pedig rekedtes kis nevetéssel reagál. Azután a fejét oldalra fordítja, épp csak annyira, hogy a válla fölött rápillanthasson.*
- Kár is lenne elpazarolni ezt a közös erényt...
*Hangja belekeveredik az est hűvösébe, szinte észrevétlenül vesz mélyebb levegőt, ahogy az ujjak ismét végigsiklanak bőrén, újra életre keltve benne azt a finom remegést. Már nem kell tettetnie az önuralmat, mert a teste azonnal reagál és válaszol. Az izmok apró feszülésével, egy halk, sóvárgással teli sóhajjal, ahogy azonnal a másik testének feszül. A csípője önkéntelenül mozdul, a férfi ujjainak játékát követve. Kezei finoman a karjaira szorítanak, de egy pillanatra sem visszavonuló miatt, hanem, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy ez valóban történik és nem csak egy újabb kegyetlen álom.*
- Akkor... nem a kancsó bor kell?
*Dönti hátra kissé a fejét, miközben halk nevetéssel akarja megerősíteni, hogy a pimaszságot továbbra sem volt képes levetkőzni. Ám a hangja újból megremeg, végül pedig egy halk, vágytól izzó sóhajban fúl el. Hiába, ha nem csak ő képes rövid időn belül újra gerjeszteni a tüzet.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A csend újra megül közöttük. Az este folyamán volt, hogy kellemesen bújt a némaság karjai közé, megnyugtatta. De most változott a helyzet. Megnyílt és a kezdeti piszkálódás ellenére igazat mondott. Most inkább úgy érzi, hogy a férfi szótlansága feszélyezi, az érzés pedig lassan feszíti szét belülről. Mintha megijedne attól, hogy végül csak rosszat mondott, valami olyat, amit inkább mélyre kellett volna ásnia a többi botorság mellé. Már nyílnak el az ajkai, hogy szabadkozni kezdjen, vagy átformálni a szavakat. Bármit, amivel nem töri meg véglegesen a békét, ami rájuk szállt. De a férfi megelőzi, a hallott szavak, a kérdés után érkező mosoly először meglepettséget varázsol az arcára, végül pedig egy nyugodtabb mosolyt. Ízlelgeti magában a megjegyzéseket, a kérdést. Egyik ismét visszacsempészi belé a játékosságot, míg a másiktól ismét összeszorul kissé a szíve. Végül halkan és hosszan felsóhajt, mielőtt véleményezné az elhangzottakat.*
- Először is, csak nem vagy olyan, mint ők.
*Ingatja meg kissé a fejét. Mélyen legbelül bosszantja, hogy ez a mondta úgy csúszott ki a férfiból, mintha az olyan rossz lenne. Persze a családnak bizonyára az, hogy a fiuk nem idomult be úgy közéjük, mint ahogy az elvárt lett volna. Hogy megvolt a különbség Norennar és a többiek közt. Hogy ez talán nekik baj, másnak, akkor és most is, éppen neki viszont valami olyan, amitől a férfi értékes.
De mielőtt a bosszankodás teljesen átvenné felette az irányítás inkább aprót ráz a fején és újra felölti magára azt a kellemes mosolyt, amit a mai estén olyan előszeretettel és gyakran visel.*
- Másodszor pedig elég jól elrejted, ha félsz, de a csend és a füst sokszor beszédesebbek nálad.
*Hunyja le egy pillanatra a szemeit, amíg az apró csók a homlokát érinti. Kiélvezi az újra ráköszönő nyugalmat. Csak akkor pillant fel újra, amikor a férfi elhúzódik, füleit pedig megüti az az egyetlen szó, ami egyszerre hozza izgalomba, közben pedig mégis némi békét szór el a levegőben. Ha meg akarná ezt törni most bizony felemlegetné, hogy neki mennyi mindenért lenne oka köszönetet mondani. Hogy ott lent a fogadótérben nem zavarta el, hogy akkor régen is mellette lehetett, hogy volt valaki az életében, akibe mindig is kapaszkodni tudott, akkor is, ha nem volt mellette. De nem töri meg a pillanatot. Ez most pont így tökéletes.
Helyette alkalma nyílik arra, hogy újra játsszon. Hogy ne hagyja veszni az éjszakát. Szavak nélkül, érintésekkel, piszkálódva, szeretve. Azután menekülőre fogva, ami csupán csak az ablakig szól. Dehogy menekül, csak hergel, újra szítja a tüzet, mert benne már újból nem csak a parázs pislákol. A viszontlátás ugyan úgy nem hagyja a testét sem megnyugodni, ahogy arra most a szíve sem képes. Pedig valahonnan távolról visszhangzik valami, amit a férfitől hallott a korán kelésről. De az sem izgatja most, ha úgy indulnak útnak, hogy egy hunyásnyit sem aludt. Mintha attól félne, hogy elalvás után, ha megébred, akkor kiderül, hogy ez az este is csak egy volt a megannyi álom közül, amik kínozták sok éven keresztül. Pedig az ablakban állva az esti levegő hűvöse valóságosnak tűnik, ahogyan az is, ahogy hallja a pipa halk koppanását. Mégis olyan nehéz elhinni. Pedig valós volt minden csók, valósak az érintések, ahogyan most az ágy nyikordulása is, amire nem mozdul, nem fordul meg, mégis az ajkain újból játszó mosoly és a tartása árulkodik arról, hogy számít valamire. Nem mondja ki, mennyire hiányzott ez. Mennyire hiányzott ő. Mennyire más ez most, mint amit az utóbbi évek alatt valaha is érzett. És ahogy Norennar keze újra mozdul, ismét feszültség szökik az izmaiba. Az nem tartózkodással van tele, hanem inkább valami várakozással tűzdelt, lassan felforrósodó nyugtalanságé. Kezei megindulnak, lassan simulnak a férfi karjaira. A férfi hangja a füleiben most nem szikra, hanem maga a tűz. A pimasz megjegyzésre pedig rekedtes kis nevetéssel reagál. Azután a fejét oldalra fordítja, épp csak annyira, hogy a válla fölött rápillanthasson.*
- Kár is lenne elpazarolni ezt a közös erényt...
*Hangja belekeveredik az est hűvösébe, szinte észrevétlenül vesz mélyebb levegőt, ahogy az ujjak ismét végigsiklanak bőrén, újra életre keltve benne azt a finom remegést. Már nem kell tettetnie az önuralmat, mert a teste azonnal reagál és válaszol. Az izmok apró feszülésével, egy halk, sóvárgással teli sóhajjal, ahogy azonnal a másik testének feszül. A csípője önkéntelenül mozdul, a férfi ujjainak játékát követve. Kezei finoman a karjaira szorítanak, de egy pillanatra sem visszavonuló miatt, hanem, mintha meg akarna bizonyosodni arról, hogy ez valóban történik és nem csak egy újabb kegyetlen álom.*
- Akkor... nem a kancsó bor kell?
*Dönti hátra kissé a fejét, miközben halk nevetéssel akarja megerősíteni, hogy a pimaszságot továbbra sem volt képes levetkőzni. Ám a hangja újból megremeg, végül pedig egy halk, vágytól izzó sóhajban fúl el. Hiába, ha nem csak ő képes rövid időn belül újra gerjeszteni a tüzet.*
5991. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 16:46:30
Üzenet elküldve: 2025-06-23 16:46:30
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy a nő elnyújtja a válaszát, Norennar egy ideig csak hallgat. Nem mozdul, nem reagál rögtön. A pipa lassan parázslik ujjai között, füstje lusta spirálban szökik fel az álló levegőbe, mint valami csendes figyelmeztetés arra, hogy a szoba e pillanatban nem kíván szavakat. És ő sem. Csak ül ott, háttal a ágytámlának, meztelenül a lepedő és a bor hűvös aromája közt, és figyeli a nő arcának apró változásait, ahogy azok lassan, mozdulatról mozdulatra formát öltenek.
A nő szavai nem meglepőek. A hangja sem az. Az, ahogy kimondja: természetes, puhán gördül, nem kér bocsánatot, de nem is kérkedik. Norennar pontosan ezt nem tudja hova tenni. Mert ha ki is mondaná magában, hogy nem várta tőle a hűséget, ha tényleg hiszi is, hogy mindenki úgy gyógyul, ahogy tud, valami mégis felmorog benne csendben. Egy apró, ösztönös hang. Egy régi dolog, ami nem tudja, mi az a józan ész, csak azt, hogy évekkel ezelőtt valami ott maradt egy meggyűrt lepedőn.
És ez a kis belső dolog, ez a nevét vesztett érzés most ott fekszik a bordái alatt, és nem ordít, csak csendben lüktet. Mint egy régi seb, ami néha emlékezteti az embert arra, hogy volt egyszer egy penge, ami belemart.
Nem dühös. Tényleg nem. Csak érez valamit, amit nehéz lenne megnevezni. A nő hangja, ahogy a szavak után megenyhül, elcsendesül, új irányba tereli benne a figyelmet. A „nem volt érdemes” sokkal erősebben hat rá, mint amire számítana. Mert ismeri a hangszínt, ismeri ezt a nyílt rezzenést a másikban. Azt, amikor valaki nem játszik, nem akar hatni, csak egyszerűen igazat mond. És valahol, egy pillanatra megint megérzi azt a fura, furcsa biztonságot, amit mindig is e nő jelenléte adott, hogy nem kell harcolnia a figyelemért, sem magyarázkodnia.
Norennar lesüti a szemét, ujjai reflex szerűen megforgatják a pipát, mintha még lenne mit tanulmányozni rajta, pedig a mozdulat pusztán csak ürügy, egy kis haladék. A csend nem feszül köztük, inkább úgy van ott, mint egy puha, gyűrt kendő, amit leterítettek a múlt és a jelen közé.
A férfi lassan emeli meg újra a tekintetét. Nem kutat, nem keres választ a nő arcán, csak nézi. Valahol mélyen még mindig furcsának találja, hogy most, ennyi év után, ez a látvány nem fáj. Nem égeti a tüdejét, mint régen, nem csípi a szemét, mint a könnyek, amiket sosem engedett ki. Csak csend van. És Thea ott van benne.
És akkor, csak akkor, mikor már nem marad több haladék, mikor az utolsó gondolat is lassan elül benne, végül megszólal. A hangja nem hangos, inkább reszelős, mintha maga a füst ülne még mindig a torkában.*
– Ügyes kitérő válasz. *Morogja végül, miután hosszúra nyúlt csenddel kíséri Thea vallomását.* - Ennyire érződött rajtam, hogy kicsit félek attól, amit mondani fogsz?
*Ahogy kimondja, el is mosolyodik magán, a kérdésen, a súlyon, amit túl sokáig cipelt. A fejét megrázza, mintha így akarná lerázni a gondolatot is.*
– Hiába... pocsék egy Dwirinthalen vagyok.
*A mosolya most már nem csak cinikus, van benne valami halk megadás, fáradt, de szelíd. Kuncog is egyet. Alig hallható hang, de ott van. És mielőtt még elillanna a pillanat, felpillant. A nőre. Meleg tekintetében ezúttal nincs semmi gúny, sem fal. Egy rövid mozdulattal előre hajol, s egy csókot hint Thea homlokára. Nem hosszút. Csak egy érintést. Egy olyat, ami nem kíván semmit cserébe.*
- Köszönöm.
*Hogy mit? Azt nem fűzi hozzá. Talán maga sem tudná pontosan. Helyette csak a kupájáért nyúl, kortyol egyet, majd visszateszi a kis asztalkára, és újra rágyújt. A füst úgy illik a jelenethez, mint egy ismert refrén. Talán már nem is az íze, hanem maga a mozdulat az, ami megnyugtatja.
A „vigaszdíj” szóra megemeli a szemöldökét. Pont annyira, hogy jelezze: elkapta az üzenetet. De nem szól. Még nem. Inkább csak figyel. Ahogy a nő keze előbb a mellkasát érinti, majd finoman, szinte szertartásosan siklik végig rajta. Körömhegyek és lassú ívek követik a tetoválások és hegek vonalait. A mozdulat könnyed, játékos, mégis súlya van. Norennar nem reagál túlzó gesztusokkal, nem ugrik, nem kap levegő után. De a szemhéjai alig észrevehetően lejjebb ereszkednek, és a légzése, amit az előbb még borral és füsttel egyensúlyozott, újra kisiklik a nyugalomból.
Mire a nő keze megállapodik a combján, ő már pontosan tudja. Ami az előbb még csak emlék volt, ami az előbb még megfékezett maradt, az most újra életre kel. A teste válaszol, ahogy mindig is tette halkan, ösztönből. A vér melege újra áramlik benne, és az a sóhaj, ami ezt követi, már nem csak fáradt, hanem vágyakozó is. Hangosabb, hosszabb, mint az előzőek. Kicsit talán bosszús, kicsit talán megadó.
A nő elhagyja az ágyat. Faképnél hagyja őt. Norennar csak nézi, ahogy eltávolodik. Még egyet beleszív a pipába, kifújja a füstöt, és aztán kioltja benne a parazsat. A pipa az asztalra kerül. Halkan koppan a fa felületén, ahogy leteszi. És ő mozdul. Nem tétován, nem habozva, hangtalanul, mint a kiéhezett éjjeli ragadozó.
Az ágy nyikkan mögötte, ahogy felpattan, de léptei puhák, kiszámítottak. Nem rohan. Mint egy vadász, aki pontosan tudja, hogy a prédája nem fut el, sőt talán már meg is adta magát, csak még nem vallotta be. Az ablaknál álló nőhöz érve nem szól. Nem kell. A karjai hátulról ölelik át, a mellkasához húzza őt úgy, hogy a testük újra egymásba simuljon. A meztelen bőrfelületek ismerősként üdvözlik egymást. Állát a nő vállára hajtja. Meleg lehelete súrolja Thea nyakát.
Pár pillanatig így is marad, majd arcára pimasz mosoly kerekedik s kezei újra mozdulnak. A bal kar tart, óvatosan, biztosan. A jobb ujjak viszont újra útra indulnak. Először csak a nő mellkasán időznek, csak simítva, puhán. Aztán lassan a hasán át siklanak, lefelé. Nem tolakodva, nem türelmetlenül, inkább játszva. Ujbeggyel. Finoman. Mintha csak azt figyelné, a bőr alatt mikor rezdül meg újra a vágy.
Nem siet. A légzése is egyenletes, de benne már ott kering az, amit nemrég még elnyomott. Az éhség. Nem csak a testre. A pillanatra. A kontroll elvesztésére, amit Thea újra és újra ki tud csalni belőle. Az egyik ujja végül megállapodik, ott, ahol a nő melege erősebben lüktet. Nem nyúl bele, csak köröz, épphogy érintve.*
- Még jó, hogy mindketten ilyen telhetetlenek vagyunk…
*Búgja a nő fülébe pimaszul, mintha csak azt ígérné vele, hogy az éjszaka még korántsem ért véget.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ahogy a nő elnyújtja a válaszát, Norennar egy ideig csak hallgat. Nem mozdul, nem reagál rögtön. A pipa lassan parázslik ujjai között, füstje lusta spirálban szökik fel az álló levegőbe, mint valami csendes figyelmeztetés arra, hogy a szoba e pillanatban nem kíván szavakat. És ő sem. Csak ül ott, háttal a ágytámlának, meztelenül a lepedő és a bor hűvös aromája közt, és figyeli a nő arcának apró változásait, ahogy azok lassan, mozdulatról mozdulatra formát öltenek.
A nő szavai nem meglepőek. A hangja sem az. Az, ahogy kimondja: természetes, puhán gördül, nem kér bocsánatot, de nem is kérkedik. Norennar pontosan ezt nem tudja hova tenni. Mert ha ki is mondaná magában, hogy nem várta tőle a hűséget, ha tényleg hiszi is, hogy mindenki úgy gyógyul, ahogy tud, valami mégis felmorog benne csendben. Egy apró, ösztönös hang. Egy régi dolog, ami nem tudja, mi az a józan ész, csak azt, hogy évekkel ezelőtt valami ott maradt egy meggyűrt lepedőn.
És ez a kis belső dolog, ez a nevét vesztett érzés most ott fekszik a bordái alatt, és nem ordít, csak csendben lüktet. Mint egy régi seb, ami néha emlékezteti az embert arra, hogy volt egyszer egy penge, ami belemart.
Nem dühös. Tényleg nem. Csak érez valamit, amit nehéz lenne megnevezni. A nő hangja, ahogy a szavak után megenyhül, elcsendesül, új irányba tereli benne a figyelmet. A „nem volt érdemes” sokkal erősebben hat rá, mint amire számítana. Mert ismeri a hangszínt, ismeri ezt a nyílt rezzenést a másikban. Azt, amikor valaki nem játszik, nem akar hatni, csak egyszerűen igazat mond. És valahol, egy pillanatra megint megérzi azt a fura, furcsa biztonságot, amit mindig is e nő jelenléte adott, hogy nem kell harcolnia a figyelemért, sem magyarázkodnia.
Norennar lesüti a szemét, ujjai reflex szerűen megforgatják a pipát, mintha még lenne mit tanulmányozni rajta, pedig a mozdulat pusztán csak ürügy, egy kis haladék. A csend nem feszül köztük, inkább úgy van ott, mint egy puha, gyűrt kendő, amit leterítettek a múlt és a jelen közé.
A férfi lassan emeli meg újra a tekintetét. Nem kutat, nem keres választ a nő arcán, csak nézi. Valahol mélyen még mindig furcsának találja, hogy most, ennyi év után, ez a látvány nem fáj. Nem égeti a tüdejét, mint régen, nem csípi a szemét, mint a könnyek, amiket sosem engedett ki. Csak csend van. És Thea ott van benne.
És akkor, csak akkor, mikor már nem marad több haladék, mikor az utolsó gondolat is lassan elül benne, végül megszólal. A hangja nem hangos, inkább reszelős, mintha maga a füst ülne még mindig a torkában.*
– Ügyes kitérő válasz. *Morogja végül, miután hosszúra nyúlt csenddel kíséri Thea vallomását.* - Ennyire érződött rajtam, hogy kicsit félek attól, amit mondani fogsz?
*Ahogy kimondja, el is mosolyodik magán, a kérdésen, a súlyon, amit túl sokáig cipelt. A fejét megrázza, mintha így akarná lerázni a gondolatot is.*
– Hiába... pocsék egy Dwirinthalen vagyok.
*A mosolya most már nem csak cinikus, van benne valami halk megadás, fáradt, de szelíd. Kuncog is egyet. Alig hallható hang, de ott van. És mielőtt még elillanna a pillanat, felpillant. A nőre. Meleg tekintetében ezúttal nincs semmi gúny, sem fal. Egy rövid mozdulattal előre hajol, s egy csókot hint Thea homlokára. Nem hosszút. Csak egy érintést. Egy olyat, ami nem kíván semmit cserébe.*
- Köszönöm.
*Hogy mit? Azt nem fűzi hozzá. Talán maga sem tudná pontosan. Helyette csak a kupájáért nyúl, kortyol egyet, majd visszateszi a kis asztalkára, és újra rágyújt. A füst úgy illik a jelenethez, mint egy ismert refrén. Talán már nem is az íze, hanem maga a mozdulat az, ami megnyugtatja.
A „vigaszdíj” szóra megemeli a szemöldökét. Pont annyira, hogy jelezze: elkapta az üzenetet. De nem szól. Még nem. Inkább csak figyel. Ahogy a nő keze előbb a mellkasát érinti, majd finoman, szinte szertartásosan siklik végig rajta. Körömhegyek és lassú ívek követik a tetoválások és hegek vonalait. A mozdulat könnyed, játékos, mégis súlya van. Norennar nem reagál túlzó gesztusokkal, nem ugrik, nem kap levegő után. De a szemhéjai alig észrevehetően lejjebb ereszkednek, és a légzése, amit az előbb még borral és füsttel egyensúlyozott, újra kisiklik a nyugalomból.
Mire a nő keze megállapodik a combján, ő már pontosan tudja. Ami az előbb még csak emlék volt, ami az előbb még megfékezett maradt, az most újra életre kel. A teste válaszol, ahogy mindig is tette halkan, ösztönből. A vér melege újra áramlik benne, és az a sóhaj, ami ezt követi, már nem csak fáradt, hanem vágyakozó is. Hangosabb, hosszabb, mint az előzőek. Kicsit talán bosszús, kicsit talán megadó.
A nő elhagyja az ágyat. Faképnél hagyja őt. Norennar csak nézi, ahogy eltávolodik. Még egyet beleszív a pipába, kifújja a füstöt, és aztán kioltja benne a parazsat. A pipa az asztalra kerül. Halkan koppan a fa felületén, ahogy leteszi. És ő mozdul. Nem tétován, nem habozva, hangtalanul, mint a kiéhezett éjjeli ragadozó.
Az ágy nyikkan mögötte, ahogy felpattan, de léptei puhák, kiszámítottak. Nem rohan. Mint egy vadász, aki pontosan tudja, hogy a prédája nem fut el, sőt talán már meg is adta magát, csak még nem vallotta be. Az ablaknál álló nőhöz érve nem szól. Nem kell. A karjai hátulról ölelik át, a mellkasához húzza őt úgy, hogy a testük újra egymásba simuljon. A meztelen bőrfelületek ismerősként üdvözlik egymást. Állát a nő vállára hajtja. Meleg lehelete súrolja Thea nyakát.
Pár pillanatig így is marad, majd arcára pimasz mosoly kerekedik s kezei újra mozdulnak. A bal kar tart, óvatosan, biztosan. A jobb ujjak viszont újra útra indulnak. Először csak a nő mellkasán időznek, csak simítva, puhán. Aztán lassan a hasán át siklanak, lefelé. Nem tolakodva, nem türelmetlenül, inkább játszva. Ujbeggyel. Finoman. Mintha csak azt figyelné, a bőr alatt mikor rezdül meg újra a vágy.
Nem siet. A légzése is egyenletes, de benne már ott kering az, amit nemrég még elnyomott. Az éhség. Nem csak a testre. A pillanatra. A kontroll elvesztésére, amit Thea újra és újra ki tud csalni belőle. Az egyik ujja végül megállapodik, ott, ahol a nő melege erősebben lüktet. Nem nyúl bele, csak köröz, épphogy érintve.*
- Még jó, hogy mindketten ilyen telhetetlenek vagyunk…
*Búgja a nő fülébe pimaszul, mintha csak azt ígérné vele, hogy az éjszaka még korántsem ért véget.*
5990. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 13:17:36
Üzenet elküldve: 2025-06-23 13:17:36
Rang: Játékos
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 175
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A szépség és a tolvaj//
*Egy életrevalóbb nő már rég át látott volna a férfi nyilvánvaló játékán. Nimo ezzel szemben szinte természetesnek hiszi. Elvégre tündérfalván is több esetben kedvesek egymással az ott lakók. Itt sem lehet másképp. Gondolja ő naivan.
Ezért is kapja be a férfi csaliját és ücsörög vele egy asztalnál. Szerényen, irulva és pirulva.
A nyájas szóhasználatot fel sem véve hallgatja a másikat. Ő teljes mértékben elhiszi erre felé így szokás beszélni. Nem is szólja meg érte a másikat. Na nem mintha meg is merné. Attól függetlenül nem tetszik neki. Azonban a férfi hajthatatlan muszáj belemennie.*
- Rendben, ha ennyire ragaszkodik hozzá uram. Köszönöm.
*Válaszolja kissé lehunyva szemét, megszeppenten.*
- Ez esetben.
*Lopva a lapra néz amin a fogadó ajánlata látható.*
- Szabad kérnem, egy tál gyümölcsöt és egy pohár vizet.
*Szerény vacsora, de neki bőséges lesz így is. A többit elnézve túlságosan degeszre enné magát. Amit sosem szeretett igazán.*
- De igazán nem szükséges ezt tennie értem, képes vagyok ellátni magam.
*Szabadkozik ettől függetlenül, a férfi arányába. Mert nem várja el a másiktól, hogy a tenyerében hordozza.*
*Egy életrevalóbb nő már rég át látott volna a férfi nyilvánvaló játékán. Nimo ezzel szemben szinte természetesnek hiszi. Elvégre tündérfalván is több esetben kedvesek egymással az ott lakók. Itt sem lehet másképp. Gondolja ő naivan.
Ezért is kapja be a férfi csaliját és ücsörög vele egy asztalnál. Szerényen, irulva és pirulva.
A nyájas szóhasználatot fel sem véve hallgatja a másikat. Ő teljes mértékben elhiszi erre felé így szokás beszélni. Nem is szólja meg érte a másikat. Na nem mintha meg is merné. Attól függetlenül nem tetszik neki. Azonban a férfi hajthatatlan muszáj belemennie.*
- Rendben, ha ennyire ragaszkodik hozzá uram. Köszönöm.
*Válaszolja kissé lehunyva szemét, megszeppenten.*
- Ez esetben.
*Lopva a lapra néz amin a fogadó ajánlata látható.*
- Szabad kérnem, egy tál gyümölcsöt és egy pohár vizet.
*Szerény vacsora, de neki bőséges lesz így is. A többit elnézve túlságosan degeszre enné magát. Amit sosem szeretett igazán.*
- De igazán nem szükséges ezt tennie értem, képes vagyok ellátni magam.
*Szabadkozik ettől függetlenül, a férfi arányába. Mert nem várja el a másiktól, hogy a tenyerében hordozza.*
5989. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 10:24:34
Üzenet elküldve: 2025-06-23 10:24:34
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
//Főként Agin//
* Nem figyel az elf és az ork ténykedésére. Jobban lefoglalja az ember, ki verőlegényként hivatkozik magára. Ahhoz képest, hogy verőlegény, nem egy, hanem kettő karddal rendelkezik, ami arra következteti, hogy nem csak díszként villognak az oldalán. Ha mégis dísz lenne, akkor talán nem állt volna le beszélgetni a társasággal. *
- A Hét Varjú? Most, hogy említed, mintha hallottam volna valamit egy fogadóról, ami a mocsokból született és csak a baj vesz körül. Talán ugyanarra gondolnánk?
* Szerencséje még nem volt meglátogatni a helyet, azonban egy jó pontként szolgálhatna, ha esetleg fel szeretnének venni valakit köreikbe az akciójuk idejéig. Közben az újonnan érkező leányzót ketten mosollyal fogadnak, amire csak kérdően néz a párosra. Neki aztán mindegy, hogy ők kivel barátkoznak, csak hagyják ki őt ebből.
A meglepetések nem állnak meg, ugyanis újabb bátor leányzó közelíti meg a társaságot, ám őt csak az elf érdekli. Néhány pillantáson túl sokat nem tesz hozzá. Egy kérés is érkezik felé, de nem erősít rá, sőt, szokatlanul csöndesen engedi el a füle mellett a kérést, majd belekortyol az italába. *
- Mi vagyok én Bébiszitter?
* Hangzik el elég hamar, amint lehetősége adatik rá, de itt még nem némul el, elvégre mond még néhány dolgot, ami zavarja a fülét. *
- Hiányozni?
* Mondja meglepődve, de főként bosszúsan. *
- Na, takarodj!
* Csendül fel az udvarias kérés, majd vissza is fordul a színes társasághoz, de főként ehhez a verőlegényhez. *
- Mesélj még erről a Hét Varjúról. Vannak ott talpraesettek is, vagy ott is csak szája jár mindenkinek?
//Főként Agin//
* Nem figyel az elf és az ork ténykedésére. Jobban lefoglalja az ember, ki verőlegényként hivatkozik magára. Ahhoz képest, hogy verőlegény, nem egy, hanem kettő karddal rendelkezik, ami arra következteti, hogy nem csak díszként villognak az oldalán. Ha mégis dísz lenne, akkor talán nem állt volna le beszélgetni a társasággal. *
- A Hét Varjú? Most, hogy említed, mintha hallottam volna valamit egy fogadóról, ami a mocsokból született és csak a baj vesz körül. Talán ugyanarra gondolnánk?
* Szerencséje még nem volt meglátogatni a helyet, azonban egy jó pontként szolgálhatna, ha esetleg fel szeretnének venni valakit köreikbe az akciójuk idejéig. Közben az újonnan érkező leányzót ketten mosollyal fogadnak, amire csak kérdően néz a párosra. Neki aztán mindegy, hogy ők kivel barátkoznak, csak hagyják ki őt ebből.
A meglepetések nem állnak meg, ugyanis újabb bátor leányzó közelíti meg a társaságot, ám őt csak az elf érdekli. Néhány pillantáson túl sokat nem tesz hozzá. Egy kérés is érkezik felé, de nem erősít rá, sőt, szokatlanul csöndesen engedi el a füle mellett a kérést, majd belekortyol az italába. *
- Mi vagyok én Bébiszitter?
* Hangzik el elég hamar, amint lehetősége adatik rá, de itt még nem némul el, elvégre mond még néhány dolgot, ami zavarja a fülét. *
- Hiányozni?
* Mondja meglepődve, de főként bosszúsan. *
- Na, takarodj!
* Csendül fel az udvarias kérés, majd vissza is fordul a színes társasághoz, de főként ehhez a verőlegényhez. *
- Mesélj még erről a Hét Varjúról. Vannak ott talpraesettek is, vagy ott is csak szája jár mindenkinek?
5988. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 09:26:38
Üzenet elküldve: 2025-06-23 09:26:38
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Válasz helyett dohány és füst. Talán éppen ez segíti meg a férfit abban, hogy a tenyér alatt érzett szív dobbanása nyugodt maradjon. Bosszantó. Más esetben, mással még talán meg is sértődne. Hisz az igyekezete arra irányul, hogy lázba hozzon, talán arra, hogy újra felszítsa a tüzet, hogy választ kapjon egy kérdésre. Olyan választ, amit hallani is akar. Talán. De mással, máshol és másik időben. Nem most. Most nem akar kijátszani semmit sem a saját érdekei miatt, hisz Norennar nem egy azon férfiak közül, aki köré csak azért fonta a karjait, hogy valahol, valamiben előrébb jusson. Ez a férfi fontos neki, a szívének. Az elejétől az volt és éveken át az is maradt, hiába, hogy más karjai között is keresett örömöt, amitől talán megtanulna felejteni. Játszani megtanult, ez igaz, de a férfi emlékét semmi sem tudta fakítani, még ha idővel inkább mélyen elnyomta magában, mert nem bízott ebben a viszontlátásban. Így most nem bánja, hogy az a szív csendesen dobban. Sőt, ezt érzi igaznak, ez számára a győzelem, mert ez őszinte, mert a sajátja is ugyan ezzel a békével nyugszik a mellkasában.
Ujjai egy darabig még a bőrön időznek, de már nincs benne semmi hivalkodó vagy burkoltan buja. A jelennel valami újból elkezdett gyökeret verni, kapaszkodni. Ott van és eszében sincs, hogy kigazoljon utána. A nyugodt szív a biztosíték arra, hogy végre minden a helyére került, pontosan ott van, ahol lennie kell. Mert neki is most itt kell lennie a szobában. Itt a gomolygó, kesernyés illatú füst ölelésében, ahogy a férfinak is itt kell lennie mellette. Nem egy férfinak a valahány közül, hanem Norennarnak.
Éppen ezért engedi el az összes gondolatot a Dwirinthalen családról és fordul inkább valami könnyed játék felé, amitől nem nehezedik rájuk az éjszaka, hanem inkább megkönnyíti körülöttük a levegőt. Annak ellenére, hogy sikerül ismét egy olyan témába kapaszkodni, ami talán egy szemernyit felborzoló, nehéz. De, ha meg akarják vallani az őszintét, ha kamaszként tettek is esetleg meggondolatlan ígéreteket, ugyan ki az, aki csak a reménytelenséget látva azt képes lett volna betartani? A hűség szép szó, nyomatéka van és ígérete. De, aki józan fejjel gondolkodik, ismeri a saját testét, szükségleteit, az tisztában van azzal, hogy egy évekkel ezelőtt tett botor ígéretet szinte lehetetlen megtartani. Nem is várta el a férfitól, idővel pedig maga sem akarta betartani. Szükségessé vált, hogy igénybe vegyen más csókokat, más karok ölelését. Viszont egy dologra sosem volt képes. Azt sosem szegte meg, hogy csak is a férfié lesz. Ha a testét használta is más, a szívéhez senki sem volt képes közel férkőzni. Férfiak kaptak Theát, de csak egyet, egy eljátszott szerepet, nem pedig őt magát. Mert a nő mindig is Norennarhoz tartozott, éppen ezért zárta el a szívét.
Miközben beszél a figyelme élesen követi a férfi reakcióit. Megint a csend, megint a pipa. De látja az arcára költöző komorságot, azt, ahogy a füst most kissé nyugtalanabbul szökik ki ajkai közül. És most elégedett, mert most újból látja azt, hogy akkor régen jelentett valamit a férfinak és ez szemmel láthatólag nem változott, még ha a férfi is, hozzá hasonlóan, inkább igyekezett mélyre temetni azt magában.
A kérdésre adott válasz viszont meglepi. A szemei kissé tágabbra nyílnak, apró ráncok jelennek meg homlokán, ahogy a szemöldökeit összébb vonja. Gyanakvó tekintettel méri végig az arcot, miközben próbálja kideríteni, hogy ebben a válaszban vajon megbújik-e valahol egy komolyan gondolt érdeklődés vagy pedig a férfi tanul és egyszerűen csak tovább akarja forgatni a piszkálódás gombolyaggá alakuló cérnaszálait. Játékból, az előbb kissé feszesebbé váló légkör lazításából. De ezt csak egy módon derítheti ki, mégpedig azzal, ha tovább folytatja, ha tovább játszik, mert valahol még mindig tovább akarja szítani a tüzet a férfiban. Nem telhetetlenségből, pusztán csak azért, mert most így a könnyebb, mert most ebbe tud menekülni olyan gondolatok elől, amik inkább megmérgeznék ezt az éjszakát. Ha játszanak, akkor minden gondtalan marad, minden kicsivel könnyebbnek tűnik, ha csak erre az estére is.
Így végül elhúzódik, teret enged, hogy befészkelje magát közéjük az a színdarab, ahol őszintén és közvetlenül tudnak egymással incselkedni, anélkül, hogy a múlt súlya alatt megroppannának a szavak.*
- Igazán nem számoltam.
*Válaszolja végül könnyedén, ahogy kissé hátrébb dőlve támaszkodik meg a karjain. Az ablak felé pillant, pár szívdobbanásnyi ideig csak csendben figyeli, ahogy a résen át kiszökik a pipa füstje, hogy azzal is tisztuljon a szoba levegője. Most egy kicsit bánja. A füst illata sokaknak bántó, de számára ez egy láthatatlan kapaszkodó, amivel érzi a biztonságot. A megkomolyodott tekintet hamarosan oldódik arcán, hogy újból átvegye a helyét egy rakoncátlan mosoly. Tekintetét nem fordítja a férfi felé, de szemei sarkából rátekintve ismét csakis az övé a figyelme.*
- Persze nem mintha nem lett volna kit.
*Ajkai újból vigyorra fordulnak, újból vár, újból a hatást figyeli. Persze valószínűleg ezzel a férfi sincs másként. Nem is bánja, nem is várta el. Ha a párbeszéd fordított lenne és ő maga ülne ott a férfi helyén, most biztosan bosszúságot érezne. Nem csalódottságból fakadva, hanem azért, hogy a múlt fekélye miatt ennek így kellett megtörténnie.
Végül feladja a szünetet és folytatja. De a vigyor lassan mosollyá szelídül, ahogyan az incselkedés is kiveszik a hangjából, hogy helyette az sokkal inkább meglágyuljon.*
- Hanem, mert egyik sem volt fontos ahhoz, hogy érdemes legyen.
*Vallja meg őszintén, de mielőtt a nyíltszívűsége most erősítené a szobába költöző nyugalmat, a férfi kérdése felborzol benne valamit. A bőrén érzi, ahogy a levegőbe újból feszültség költözik, de nem az, amitől az ember ideges lesz, mérges vagy csalódott. Ez az a feszültség, ami akkor árasztotta el őket, amikor egymásba gabalyodtak a lepedőn. A szája széle ismét megremeg, hogy vigyorba forduljon, de azt most gyorsan elfojtja úgy, hogy alsó ajkát gyorsan beharapja. A kérdést szinte kihívásnak veszi, még ha nem is szánták annak. De akkor jó a játék, ha az tartogat meglepetést, a kocka pedig úgy fordult, hogy a nő számára legyen kedvező. Játékos éllel kiejtett szavak. Nem hamisak, hanem finoman célra törők, mint a csuklóra frissen felkent illat, ami lassan, de a maga határozottságával kúszik az orrba.*
- Tudod... vígaszdíjban azt hiszem jó vagyok.
*Fordul a most már a férfi felé, miközben ujjai megmozdulnak. A hangjában megjátszott bizonytalanság van. Mintha azt suttogná a levegőbe, hogy "igazából nem is tudom, derítsd ki". Először csak egy futó érintés újból a mellkason, ahol előbb még a szíve dobbanását figyelte. De most a kéz tovább siklik, céltudatosan. Újra bejárva szinte csak a körme hegyével érintve a fekete motívumokat, hegeket, a bőrt, amit érintett, amit csókolt. Gyengéden le a combjára, majd... majd egyszerűen csak ott pihen meg a keze. A sárga szempár diadalmasan villan a férfi arcára. Mintha úgy gondolná, hogy a játék a befejezéshez érkezne és igencsak ő állna nyerésre. Az újabb szavakat pedig már úgy ejti ki, mintha egy könnyed, tét nélküli teadélutánon ülnének az asztal két végében, ahol a legkedveltebb téma csupán arról szól, hogy a holnapi nap vajon mennyire lesz napos az idő.*
- Mit szeretnél? Legközelebbre én vegyem a kancsó bort?
*Itt pedig már annyi marad a számára, hogy kuncogva nyomjon egy apró csókot a férfi arcára és egyelőre újra maga mögött hagyja az ágyat. Lassan ismét az ablakhoz sétál, halkan, óvatosan, akár a préda, aki menekülőre fogta. De a mozdulatok, az időnként hátravetett, incselkedő pillantások inkább arról beszélnek, hogy ez a zsákmány sokkal jobban szeretne akár önként a vad karmai közé rohanni. Éppen ezért szélesebbre tárja az ablakot. Hagyja, hogy a lehűlt levegő beáradjon a szobába, helyet cserélve a pipa füstjével. Hagyva, hogy a bőrén is jótékonyan simítson végig, ezzel nyugtatva a vérét, ami újból kezd forrni az erekben.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Válasz helyett dohány és füst. Talán éppen ez segíti meg a férfit abban, hogy a tenyér alatt érzett szív dobbanása nyugodt maradjon. Bosszantó. Más esetben, mással még talán meg is sértődne. Hisz az igyekezete arra irányul, hogy lázba hozzon, talán arra, hogy újra felszítsa a tüzet, hogy választ kapjon egy kérdésre. Olyan választ, amit hallani is akar. Talán. De mással, máshol és másik időben. Nem most. Most nem akar kijátszani semmit sem a saját érdekei miatt, hisz Norennar nem egy azon férfiak közül, aki köré csak azért fonta a karjait, hogy valahol, valamiben előrébb jusson. Ez a férfi fontos neki, a szívének. Az elejétől az volt és éveken át az is maradt, hiába, hogy más karjai között is keresett örömöt, amitől talán megtanulna felejteni. Játszani megtanult, ez igaz, de a férfi emlékét semmi sem tudta fakítani, még ha idővel inkább mélyen elnyomta magában, mert nem bízott ebben a viszontlátásban. Így most nem bánja, hogy az a szív csendesen dobban. Sőt, ezt érzi igaznak, ez számára a győzelem, mert ez őszinte, mert a sajátja is ugyan ezzel a békével nyugszik a mellkasában.
Ujjai egy darabig még a bőrön időznek, de már nincs benne semmi hivalkodó vagy burkoltan buja. A jelennel valami újból elkezdett gyökeret verni, kapaszkodni. Ott van és eszében sincs, hogy kigazoljon utána. A nyugodt szív a biztosíték arra, hogy végre minden a helyére került, pontosan ott van, ahol lennie kell. Mert neki is most itt kell lennie a szobában. Itt a gomolygó, kesernyés illatú füst ölelésében, ahogy a férfinak is itt kell lennie mellette. Nem egy férfinak a valahány közül, hanem Norennarnak.
Éppen ezért engedi el az összes gondolatot a Dwirinthalen családról és fordul inkább valami könnyed játék felé, amitől nem nehezedik rájuk az éjszaka, hanem inkább megkönnyíti körülöttük a levegőt. Annak ellenére, hogy sikerül ismét egy olyan témába kapaszkodni, ami talán egy szemernyit felborzoló, nehéz. De, ha meg akarják vallani az őszintét, ha kamaszként tettek is esetleg meggondolatlan ígéreteket, ugyan ki az, aki csak a reménytelenséget látva azt képes lett volna betartani? A hűség szép szó, nyomatéka van és ígérete. De, aki józan fejjel gondolkodik, ismeri a saját testét, szükségleteit, az tisztában van azzal, hogy egy évekkel ezelőtt tett botor ígéretet szinte lehetetlen megtartani. Nem is várta el a férfitól, idővel pedig maga sem akarta betartani. Szükségessé vált, hogy igénybe vegyen más csókokat, más karok ölelését. Viszont egy dologra sosem volt képes. Azt sosem szegte meg, hogy csak is a férfié lesz. Ha a testét használta is más, a szívéhez senki sem volt képes közel férkőzni. Férfiak kaptak Theát, de csak egyet, egy eljátszott szerepet, nem pedig őt magát. Mert a nő mindig is Norennarhoz tartozott, éppen ezért zárta el a szívét.
Miközben beszél a figyelme élesen követi a férfi reakcióit. Megint a csend, megint a pipa. De látja az arcára költöző komorságot, azt, ahogy a füst most kissé nyugtalanabbul szökik ki ajkai közül. És most elégedett, mert most újból látja azt, hogy akkor régen jelentett valamit a férfinak és ez szemmel láthatólag nem változott, még ha a férfi is, hozzá hasonlóan, inkább igyekezett mélyre temetni azt magában.
A kérdésre adott válasz viszont meglepi. A szemei kissé tágabbra nyílnak, apró ráncok jelennek meg homlokán, ahogy a szemöldökeit összébb vonja. Gyanakvó tekintettel méri végig az arcot, miközben próbálja kideríteni, hogy ebben a válaszban vajon megbújik-e valahol egy komolyan gondolt érdeklődés vagy pedig a férfi tanul és egyszerűen csak tovább akarja forgatni a piszkálódás gombolyaggá alakuló cérnaszálait. Játékból, az előbb kissé feszesebbé váló légkör lazításából. De ezt csak egy módon derítheti ki, mégpedig azzal, ha tovább folytatja, ha tovább játszik, mert valahol még mindig tovább akarja szítani a tüzet a férfiban. Nem telhetetlenségből, pusztán csak azért, mert most így a könnyebb, mert most ebbe tud menekülni olyan gondolatok elől, amik inkább megmérgeznék ezt az éjszakát. Ha játszanak, akkor minden gondtalan marad, minden kicsivel könnyebbnek tűnik, ha csak erre az estére is.
Így végül elhúzódik, teret enged, hogy befészkelje magát közéjük az a színdarab, ahol őszintén és közvetlenül tudnak egymással incselkedni, anélkül, hogy a múlt súlya alatt megroppannának a szavak.*
- Igazán nem számoltam.
*Válaszolja végül könnyedén, ahogy kissé hátrébb dőlve támaszkodik meg a karjain. Az ablak felé pillant, pár szívdobbanásnyi ideig csak csendben figyeli, ahogy a résen át kiszökik a pipa füstje, hogy azzal is tisztuljon a szoba levegője. Most egy kicsit bánja. A füst illata sokaknak bántó, de számára ez egy láthatatlan kapaszkodó, amivel érzi a biztonságot. A megkomolyodott tekintet hamarosan oldódik arcán, hogy újból átvegye a helyét egy rakoncátlan mosoly. Tekintetét nem fordítja a férfi felé, de szemei sarkából rátekintve ismét csakis az övé a figyelme.*
- Persze nem mintha nem lett volna kit.
*Ajkai újból vigyorra fordulnak, újból vár, újból a hatást figyeli. Persze valószínűleg ezzel a férfi sincs másként. Nem is bánja, nem is várta el. Ha a párbeszéd fordított lenne és ő maga ülne ott a férfi helyén, most biztosan bosszúságot érezne. Nem csalódottságból fakadva, hanem azért, hogy a múlt fekélye miatt ennek így kellett megtörténnie.
Végül feladja a szünetet és folytatja. De a vigyor lassan mosollyá szelídül, ahogyan az incselkedés is kiveszik a hangjából, hogy helyette az sokkal inkább meglágyuljon.*
- Hanem, mert egyik sem volt fontos ahhoz, hogy érdemes legyen.
*Vallja meg őszintén, de mielőtt a nyíltszívűsége most erősítené a szobába költöző nyugalmat, a férfi kérdése felborzol benne valamit. A bőrén érzi, ahogy a levegőbe újból feszültség költözik, de nem az, amitől az ember ideges lesz, mérges vagy csalódott. Ez az a feszültség, ami akkor árasztotta el őket, amikor egymásba gabalyodtak a lepedőn. A szája széle ismét megremeg, hogy vigyorba forduljon, de azt most gyorsan elfojtja úgy, hogy alsó ajkát gyorsan beharapja. A kérdést szinte kihívásnak veszi, még ha nem is szánták annak. De akkor jó a játék, ha az tartogat meglepetést, a kocka pedig úgy fordult, hogy a nő számára legyen kedvező. Játékos éllel kiejtett szavak. Nem hamisak, hanem finoman célra törők, mint a csuklóra frissen felkent illat, ami lassan, de a maga határozottságával kúszik az orrba.*
- Tudod... vígaszdíjban azt hiszem jó vagyok.
*Fordul a most már a férfi felé, miközben ujjai megmozdulnak. A hangjában megjátszott bizonytalanság van. Mintha azt suttogná a levegőbe, hogy "igazából nem is tudom, derítsd ki". Először csak egy futó érintés újból a mellkason, ahol előbb még a szíve dobbanását figyelte. De most a kéz tovább siklik, céltudatosan. Újra bejárva szinte csak a körme hegyével érintve a fekete motívumokat, hegeket, a bőrt, amit érintett, amit csókolt. Gyengéden le a combjára, majd... majd egyszerűen csak ott pihen meg a keze. A sárga szempár diadalmasan villan a férfi arcára. Mintha úgy gondolná, hogy a játék a befejezéshez érkezne és igencsak ő állna nyerésre. Az újabb szavakat pedig már úgy ejti ki, mintha egy könnyed, tét nélküli teadélutánon ülnének az asztal két végében, ahol a legkedveltebb téma csupán arról szól, hogy a holnapi nap vajon mennyire lesz napos az idő.*
- Mit szeretnél? Legközelebbre én vegyem a kancsó bort?
*Itt pedig már annyi marad a számára, hogy kuncogva nyomjon egy apró csókot a férfi arcára és egyelőre újra maga mögött hagyja az ágyat. Lassan ismét az ablakhoz sétál, halkan, óvatosan, akár a préda, aki menekülőre fogta. De a mozdulatok, az időnként hátravetett, incselkedő pillantások inkább arról beszélnek, hogy ez a zsákmány sokkal jobban szeretne akár önként a vad karmai közé rohanni. Éppen ezért szélesebbre tárja az ablakot. Hagyja, hogy a lehűlt levegő beáradjon a szobába, helyet cserélve a pipa füstjével. Hagyva, hogy a bőrén is jótékonyan simítson végig, ezzel nyugtatva a vérét, ami újból kezd forrni az erekben.*
5987. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-23 07:20:58
Üzenet elküldve: 2025-06-23 07:20:58
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A szépség és a tolvaj//
*Egy jó horgász még mielőtt kihúzná a halat le kell, hogy fárassza azt. Főleg ha egy nagyobb példányról beszélünk. Mherydycnek mondjuk nem kenyere a horgászás, valahogy soha sem tudta megfogni őt az egy helyben üldögélés. Az első este még nem szándékozik semmit sem tenni. Fent kell tartania a kedves segítő álarcát. Vagy talán már nem is álarc az? Jobb ha azonnal elhessegeti a fejéből a gondolatokat. Férfiúi hiúsága vezette ide a lánnyal és nem fogja elsietni a dolgokat, de nem is szabad belehabarodnia.
~Most kezdesz szívet növeszteni Mherydyc?~
Kérdezi magától. Hamar visszatér a jelenbe, ahol a lány ellenkezésébe ütközik. Lágy mosollyal, nyájas úri modorral kell, hogy elutasítsa.*
-Na de Annimon kisasszony! Milyen úriember lennék, ha hagynám, hogy egy ilyen szép leányzó fizessen. Nem hogy még saját magának, de hogy még nekem is.
*Hangja lágy, már-már komikus nemesi hatást kelt. Nem tudhatja, hogy a lány mennyire ismeretes az etikettben, talán ha könyvekben olvashatta, de Mher jót szórakozik magában magán.*
-Én állom a vacsoráját és a szobáját is.
*Mondja ellenmondást nem tűrően, de tartva a lágy hangnemet.*
-Egy ilyen szépség mint maga, csak a legjobbat érdemli.
*Mosolyog felé.
~És még csak nem is végeztem a kényeztetéssel.~
A holnapi tervei biztos meglepik majd Annimont.*
-Én megelégszem egy tál meleg étellel és egy pohár mézsörrel. Ön kisasszony. Mit szeretne vacsorázni?
*Egy jó horgász még mielőtt kihúzná a halat le kell, hogy fárassza azt. Főleg ha egy nagyobb példányról beszélünk. Mherydycnek mondjuk nem kenyere a horgászás, valahogy soha sem tudta megfogni őt az egy helyben üldögélés. Az első este még nem szándékozik semmit sem tenni. Fent kell tartania a kedves segítő álarcát. Vagy talán már nem is álarc az? Jobb ha azonnal elhessegeti a fejéből a gondolatokat. Férfiúi hiúsága vezette ide a lánnyal és nem fogja elsietni a dolgokat, de nem is szabad belehabarodnia.
~Most kezdesz szívet növeszteni Mherydyc?~
Kérdezi magától. Hamar visszatér a jelenbe, ahol a lány ellenkezésébe ütközik. Lágy mosollyal, nyájas úri modorral kell, hogy elutasítsa.*
-Na de Annimon kisasszony! Milyen úriember lennék, ha hagynám, hogy egy ilyen szép leányzó fizessen. Nem hogy még saját magának, de hogy még nekem is.
*Hangja lágy, már-már komikus nemesi hatást kelt. Nem tudhatja, hogy a lány mennyire ismeretes az etikettben, talán ha könyvekben olvashatta, de Mher jót szórakozik magában magán.*
-Én állom a vacsoráját és a szobáját is.
*Mondja ellenmondást nem tűrően, de tartva a lágy hangnemet.*
-Egy ilyen szépség mint maga, csak a legjobbat érdemli.
*Mosolyog felé.
~És még csak nem is végeztem a kényeztetéssel.~
A holnapi tervei biztos meglepik majd Annimont.*
-Én megelégszem egy tál meleg étellel és egy pohár mézsörrel. Ön kisasszony. Mit szeretne vacsorázni?
5986. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-22 22:23:23
Üzenet elküldve: 2025-06-22 22:23:23
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 468
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A pipa finoman simul vissza Norennar ujjai közé. Szinte már ösztönből veszi fel a mozdulatsort: bal kéz a szárra, hüvelykujj a peremhez, az ezüst gyújtóeszköz lángja alig egy pillanatra sercen fel, hogy aztán a dohány lassan izzani kezdjen. Megfigyelte már, mennyire más íze van a füstnek egy ilyen este után. Mélyebb, teltebb. Talán mert nem csak a dohány ég benne, hanem az a csönd is, amit nem lehet szavakba önteni. Az, ami most közöttük van.
A szeme sarkából észreveszi, hogy a nő magához veszi a pipát, és egy pillanatra megáll az idő. A mozdulat, ahogy ujjai a fára simulnak, ahogy a pipa a szájához emelkedik… meglepően jól áll neki. Túl jól. Norennar arcvonása meg sem rezzen, de tekintete egy árnyalattal mélyebbre vált. Elraktározza magában ezt a képet. Ahogy a nő szív, majd füstöt fúj. Ez most valahogy még intimebb, mint maga az együttlét.
A finom csípésnél halkan felszisszen. Nem fáj, nem is éri igazán váratlanul. A mozdulat sokkal inkább játékos, mint sem éles, mégis reflexből szökik fel a hang a torkából, mintha a bőre emlékezne a korábbi feszültségekre. Talán csak az utóbbi órák lappangó emléke dolgozik benne, ahol minden érintés mögött szenvedély lapult, és minden érintésből izzás fakadt. Az idegei még nem tértek teljesen vissza a békébe, és a testének idő kell, hogy újra különválassza az ösztönt a játéktól. Vagy talán egyszerűen csak ember és az emberi test válaszol az érintésre, mielőtt még az elme eldöntené, mit is érez. A nő játékossága azonban gyorsan átragad rá is. A szisszenést követi egy oldalra villanó pillantás, benne a kelletlen elismerés és valami halk, mocorgó derű. A vigyor, mely ezek után visszakúszik az arcára, nem önkéntes. Inkább afféle válaszreakció egy régi, jól ismert dinamikára, amiben már ott van a múlt minden árnyalata, de az újratalálás friss fénye is.
Aztán a kéz elindul, előbb csak ujjhegyek, majd a tenyér súlya. A bőrét követi, csípőtől hasig, onnan pedig tovább, a mellkasán keresztül egyenesen a szíve fölé. A mozdulat finom, mégis súlyos, mintha az ujjai nem csak a bőrét simítanák, hanem valami mélyebb réteget is keresnének, valamit, amit ő maga is csak ritkán enged látni. A szíve alig hallhatóan dobban alatta. Nem hevesen, nem úgy, mint a vágy peremén, hanem lassan, nyugodtan, mély ritmusban, ahogy azoké, akik végre biztonságban vannak. És ez a felismerés, ez a csendes lüktetés, mintha megkérdőjelezne benne valamit. Mert nem szokott így verni a szíve mások közelében. Nem szokta ilyen tisztán hallani, ilyen erőteljesen és mégis nyugodtan érezni. A nő hangja ekkor tör be hozzá, egyetlen szófordulat, egy alig suttogásnyi bujaság, és Norennar agyának mélyére fúródik. A testében ekkor valami lassan megmozdul újra, valami, amit még csak az imént engedett el. A vágy újra nyújtózik benne, mint egy lusta ragadozó, amelyik csak színlelte az alvást.
És még mielőtt túlságosan is elragadná ez az érzés, a nő hirtelen nevetése horgonyként rántja vissza a partokhoz. Norennar mélyet sóhajt, azt a fajtát, ami félig engedmény, félig lemondás, félig pedig egy önkéntelen mosoly kezdete. Az imént szívott füstöt nem tartja magában, könnyedén, szinte lustán fújja ki, egyenesen a nő arca felé. Nem durván, nem bosszúból, inkább pimaszul, ahogy csak azok teszik, akik már túljutottak az első egymásra találáson, és most a játék puhább mezején lépkednek. A füst szétterül, kavargó, szürkés foszlányként, mely egy pillanatra elhomályosítja a másik arcvonásait. Ha eléri a kívánt hatást, ha a nő arca rándul, ha a szeme hunyorog, ha a szája fintorra húzódik, Norennar csak elvigyorodik. Nem gúnyosan, inkább afféle ördögi elégedettséggel, mintha épp visszaadott volna egy aprócska kölcsönt, amit sosem ismertek el, de mindig számon tartottak. És ezzel a mozdulattal, ezzel a kis füstös tréfa-morzsával, a légkör újra könnyedebbé válik körülöttük egy lélegzetvételnyi időre legalábbis.*
A nő következő kérdésére Norennar oldalra pillant, és a füstöt figyeli, ahogy a gyertya fényében táncolva száll felfelé.
- Nem tudom. *Morogja maga elé*. - Ezért is pipázgatok helyette.
*Válasz helyett füst. Válasz helyett gyertyaláng. De tudja, hogy ez csak pillanatnyi menekülés. A következő szavak már egészen másról szólnak, és a játékos könnyedség lassan sűrűbbé válik, mint a pipából felszálló dohány.
Ahogy a nő beszél, ahogy áthajol, ahogy komolyodik az arca… valami megrándul benne. Nem mélyen, nem fájón, de épp annyira, hogy felfigyeljen rá. A szeretők említésére Norennar arca egy árnyalattal sötétebbé válik. Grimasz? Talán. De nem tartós. Végül is... neki sem volt kevesebb. Neki sem volt könnyebb. A hűség gondolata már régen más színezetet öltött, és ezt ők ketten tudják a legjobban.
Mégis... az a kis színjáték, a számlálás imitálása, az a pimasz hangsúly, az a célozgatás... belül egy hang nagyon halkan, de annál határozottabban morogni kezd. A józan esze persze szót sem kér, csak hátra dől, és hallgat. Már meg sem próbál beleavatkozni. Norennar tekintete egy pillanatra egészen elkomorodik, de nem reagál rögtön. Csendben szív egyet a pipából, kifújja a füstöt, és csak akkor szólal meg, mikor már úgy érzi, nincs más választása.*
- Magam sem hiszem el, hogy ezt mondom… *Kezdi, fásult sóhajjal.* - De tényleg szeretném tudni.
*A hangja száraz, kissé csipkelődő, mintha csak egy újabb játékos pengeváltásra hívná a nőt. A kíváncsiság ott lapul a szavak mögött, de nem nyíltan, inkább úgy, mint aki csak félvállról veti oda a kérdést, puszta szórakozásból. De van benne valami más is: egy alig észlelhető keménység, egy feszültség, ami se nem zavar, se nem sértő, csak épp túl feszes a lazaság, mintha valamit épphogy nem mond ki. A tekintete közben a poháron pihen, de nem azért, hogy elrejtőzzön, egyszerűen csak időt nyer vele. A szeme sarkából mégis követi a nő mozdulatait, mintha csupán megszokásból tenné, nem mert bármilyen súlyt is tulajdonítana a válasznak. Pedig mélyen belül mégiscsak ott van az a halk, gyerekes kicsinyesség, amit próbál nem komolyan venni és amit sosem vallana be.
Rövid szünet után Norennar féloldalas vigyort ereszt meg, egyik szemöldöke kissé megemelkedik, ahogy végig méri a nőt.*
- Ha érmet nem is, akkor legalább kapok egy részvételért járó vigaszdíjat?
*A hangja könnyed, gúnyos élei szinte játékosan siklanak végig a szavakon, mint kés a viaszgyertyán. Mintha semmi tétje nem lenne a kérdésnek, de a szeme, az valami mást mond. Ott lapul benne valami kiszámíthatatlan vibrálás, amit még ő maga sem tud egészen elhessegetni. Nem könyörög, nem hízeleg, csak odavet egy zárójelbe rejtett vágyat, és hagyja, hogy a nő döntsön: beleképzel-e valamit vagy sem. Addig is, a pipa újra a szájába vándorol, mintha az füstjén keresztül könnyebb lenne kivárni a választ.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.22 22:24:01
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*A pipa finoman simul vissza Norennar ujjai közé. Szinte már ösztönből veszi fel a mozdulatsort: bal kéz a szárra, hüvelykujj a peremhez, az ezüst gyújtóeszköz lángja alig egy pillanatra sercen fel, hogy aztán a dohány lassan izzani kezdjen. Megfigyelte már, mennyire más íze van a füstnek egy ilyen este után. Mélyebb, teltebb. Talán mert nem csak a dohány ég benne, hanem az a csönd is, amit nem lehet szavakba önteni. Az, ami most közöttük van.
A szeme sarkából észreveszi, hogy a nő magához veszi a pipát, és egy pillanatra megáll az idő. A mozdulat, ahogy ujjai a fára simulnak, ahogy a pipa a szájához emelkedik… meglepően jól áll neki. Túl jól. Norennar arcvonása meg sem rezzen, de tekintete egy árnyalattal mélyebbre vált. Elraktározza magában ezt a képet. Ahogy a nő szív, majd füstöt fúj. Ez most valahogy még intimebb, mint maga az együttlét.
A finom csípésnél halkan felszisszen. Nem fáj, nem is éri igazán váratlanul. A mozdulat sokkal inkább játékos, mint sem éles, mégis reflexből szökik fel a hang a torkából, mintha a bőre emlékezne a korábbi feszültségekre. Talán csak az utóbbi órák lappangó emléke dolgozik benne, ahol minden érintés mögött szenvedély lapult, és minden érintésből izzás fakadt. Az idegei még nem tértek teljesen vissza a békébe, és a testének idő kell, hogy újra különválassza az ösztönt a játéktól. Vagy talán egyszerűen csak ember és az emberi test válaszol az érintésre, mielőtt még az elme eldöntené, mit is érez. A nő játékossága azonban gyorsan átragad rá is. A szisszenést követi egy oldalra villanó pillantás, benne a kelletlen elismerés és valami halk, mocorgó derű. A vigyor, mely ezek után visszakúszik az arcára, nem önkéntes. Inkább afféle válaszreakció egy régi, jól ismert dinamikára, amiben már ott van a múlt minden árnyalata, de az újratalálás friss fénye is.
Aztán a kéz elindul, előbb csak ujjhegyek, majd a tenyér súlya. A bőrét követi, csípőtől hasig, onnan pedig tovább, a mellkasán keresztül egyenesen a szíve fölé. A mozdulat finom, mégis súlyos, mintha az ujjai nem csak a bőrét simítanák, hanem valami mélyebb réteget is keresnének, valamit, amit ő maga is csak ritkán enged látni. A szíve alig hallhatóan dobban alatta. Nem hevesen, nem úgy, mint a vágy peremén, hanem lassan, nyugodtan, mély ritmusban, ahogy azoké, akik végre biztonságban vannak. És ez a felismerés, ez a csendes lüktetés, mintha megkérdőjelezne benne valamit. Mert nem szokott így verni a szíve mások közelében. Nem szokta ilyen tisztán hallani, ilyen erőteljesen és mégis nyugodtan érezni. A nő hangja ekkor tör be hozzá, egyetlen szófordulat, egy alig suttogásnyi bujaság, és Norennar agyának mélyére fúródik. A testében ekkor valami lassan megmozdul újra, valami, amit még csak az imént engedett el. A vágy újra nyújtózik benne, mint egy lusta ragadozó, amelyik csak színlelte az alvást.
És még mielőtt túlságosan is elragadná ez az érzés, a nő hirtelen nevetése horgonyként rántja vissza a partokhoz. Norennar mélyet sóhajt, azt a fajtát, ami félig engedmény, félig lemondás, félig pedig egy önkéntelen mosoly kezdete. Az imént szívott füstöt nem tartja magában, könnyedén, szinte lustán fújja ki, egyenesen a nő arca felé. Nem durván, nem bosszúból, inkább pimaszul, ahogy csak azok teszik, akik már túljutottak az első egymásra találáson, és most a játék puhább mezején lépkednek. A füst szétterül, kavargó, szürkés foszlányként, mely egy pillanatra elhomályosítja a másik arcvonásait. Ha eléri a kívánt hatást, ha a nő arca rándul, ha a szeme hunyorog, ha a szája fintorra húzódik, Norennar csak elvigyorodik. Nem gúnyosan, inkább afféle ördögi elégedettséggel, mintha épp visszaadott volna egy aprócska kölcsönt, amit sosem ismertek el, de mindig számon tartottak. És ezzel a mozdulattal, ezzel a kis füstös tréfa-morzsával, a légkör újra könnyedebbé válik körülöttük egy lélegzetvételnyi időre legalábbis.*
A nő következő kérdésére Norennar oldalra pillant, és a füstöt figyeli, ahogy a gyertya fényében táncolva száll felfelé.
- Nem tudom. *Morogja maga elé*. - Ezért is pipázgatok helyette.
*Válasz helyett füst. Válasz helyett gyertyaláng. De tudja, hogy ez csak pillanatnyi menekülés. A következő szavak már egészen másról szólnak, és a játékos könnyedség lassan sűrűbbé válik, mint a pipából felszálló dohány.
Ahogy a nő beszél, ahogy áthajol, ahogy komolyodik az arca… valami megrándul benne. Nem mélyen, nem fájón, de épp annyira, hogy felfigyeljen rá. A szeretők említésére Norennar arca egy árnyalattal sötétebbé válik. Grimasz? Talán. De nem tartós. Végül is... neki sem volt kevesebb. Neki sem volt könnyebb. A hűség gondolata már régen más színezetet öltött, és ezt ők ketten tudják a legjobban.
Mégis... az a kis színjáték, a számlálás imitálása, az a pimasz hangsúly, az a célozgatás... belül egy hang nagyon halkan, de annál határozottabban morogni kezd. A józan esze persze szót sem kér, csak hátra dől, és hallgat. Már meg sem próbál beleavatkozni. Norennar tekintete egy pillanatra egészen elkomorodik, de nem reagál rögtön. Csendben szív egyet a pipából, kifújja a füstöt, és csak akkor szólal meg, mikor már úgy érzi, nincs más választása.*
- Magam sem hiszem el, hogy ezt mondom… *Kezdi, fásult sóhajjal.* - De tényleg szeretném tudni.
*A hangja száraz, kissé csipkelődő, mintha csak egy újabb játékos pengeváltásra hívná a nőt. A kíváncsiság ott lapul a szavak mögött, de nem nyíltan, inkább úgy, mint aki csak félvállról veti oda a kérdést, puszta szórakozásból. De van benne valami más is: egy alig észlelhető keménység, egy feszültség, ami se nem zavar, se nem sértő, csak épp túl feszes a lazaság, mintha valamit épphogy nem mond ki. A tekintete közben a poháron pihen, de nem azért, hogy elrejtőzzön, egyszerűen csak időt nyer vele. A szeme sarkából mégis követi a nő mozdulatait, mintha csupán megszokásból tenné, nem mert bármilyen súlyt is tulajdonítana a válasznak. Pedig mélyen belül mégiscsak ott van az a halk, gyerekes kicsinyesség, amit próbál nem komolyan venni és amit sosem vallana be.
Rövid szünet után Norennar féloldalas vigyort ereszt meg, egyik szemöldöke kissé megemelkedik, ahogy végig méri a nőt.*
- Ha érmet nem is, akkor legalább kapok egy részvételért járó vigaszdíjat?
*A hangja könnyed, gúnyos élei szinte játékosan siklanak végig a szavakon, mint kés a viaszgyertyán. Mintha semmi tétje nem lenne a kérdésnek, de a szeme, az valami mást mond. Ott lapul benne valami kiszámíthatatlan vibrálás, amit még ő maga sem tud egészen elhessegetni. Nem könyörög, nem hízeleg, csak odavet egy zárójelbe rejtett vágyat, és hagyja, hogy a nő döntsön: beleképzel-e valamit vagy sem. Addig is, a pipa újra a szájába vándorol, mintha az füstjén keresztül könnyebb lenne kivárni a választ.*
A hozzászólás írója (Norennar Dwirinthalen) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.06.22 22:24:01
5985. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-22 21:28:42
Üzenet elküldve: 2025-06-22 21:28:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Szereti, ha a csipkelődésben övé az utolsó szó. Így kiélvezheti ellenfele vöröslő, durcás, vagy haragos tekintetét. Micsoda gyönyörű érzelmek is ezek. Igazán szórakoztató. Merlana viszont mestere az érzelmek takarásának, így csak a sértett hangszín marad csupán. Sebaj ez is fél siker.*
- Ne félj, neked mindig lesz egy különleges helyed itt.
*Mutat rá mellkasára, hogy fokozza a drámai hatást gúnyolódására. Számára megfér a csipkelődés és az üzletelés. Így csak szórakoztatóbb a száraz beszélgetés. Bár emlékszik még arra a ficsúrra aki hülyének akarta nézni, az viszont más tészta. Néha belegondol, vajon most hol lehet? Tán elnyelte őt a ribanca? Vagy a kikötő söpredéke tette el láb alól?
Addig is, pénz beszél a kutya ugat. Amint az erszény halk koppanással éri el az asztalt, úgy fejezi be Merlana is a panaszkodását, és végre belekezd abba amiért jött és fizetett neki. Nem mintha a türelmével játszadozna a nő, mert szépen dalolja az információk sokaságát. Elégedett a férfi. Csak fejezné már be a tollászkodását, mert a sok mozgástól úgy reng a másik keble, hogy külön kell figyelnie arra ne ragadjon rajta a szeme.*
- Hm, jó sok nyavalyást pénzel a nép mondhatom.
*Jegyzi csak meg mellék gondolatként, amint a nevek végére ér Merlana.*
- Orthus? Hm. Mintha ezt a nevet már hallottam volna valahol. Mintha apám emlegette volna őt néhány szitok szóval.
*Gondolkodik el hangosan, ami tán hiba lehet származását illetően. De ezt a gondolat menetet inkább magának szánta mint a nőnek. Sebaj, majd kivágja magát belőle ha rákérdez.*
- Mikor szoktak egybegyűlni? Illetve, hogy történik a szavazás? Kinek a szava ér többet? Tán mind egyenlő?
*Ezek későbbiek folyamán talán fontos érdekességek lesznek, de nem akar előre a medve bőrére inni.*
- Rendben, a piactérre visszatérve, kelmék, fűszerek bármi ami értékes, varázsitalok. Ki az akit keresnem kéne, vagy éppen tartanom tőle?
*Ha már ennyit fizetett, tényleg mindent akar tudni, majd ha még valami más érdekli rákérdez később, de egyelőre szeretné, ha egy jól belátható teljes képet festene számára a kisasszony.*
*Szereti, ha a csipkelődésben övé az utolsó szó. Így kiélvezheti ellenfele vöröslő, durcás, vagy haragos tekintetét. Micsoda gyönyörű érzelmek is ezek. Igazán szórakoztató. Merlana viszont mestere az érzelmek takarásának, így csak a sértett hangszín marad csupán. Sebaj ez is fél siker.*
- Ne félj, neked mindig lesz egy különleges helyed itt.
*Mutat rá mellkasára, hogy fokozza a drámai hatást gúnyolódására. Számára megfér a csipkelődés és az üzletelés. Így csak szórakoztatóbb a száraz beszélgetés. Bár emlékszik még arra a ficsúrra aki hülyének akarta nézni, az viszont más tészta. Néha belegondol, vajon most hol lehet? Tán elnyelte őt a ribanca? Vagy a kikötő söpredéke tette el láb alól?
Addig is, pénz beszél a kutya ugat. Amint az erszény halk koppanással éri el az asztalt, úgy fejezi be Merlana is a panaszkodását, és végre belekezd abba amiért jött és fizetett neki. Nem mintha a türelmével játszadozna a nő, mert szépen dalolja az információk sokaságát. Elégedett a férfi. Csak fejezné már be a tollászkodását, mert a sok mozgástól úgy reng a másik keble, hogy külön kell figyelnie arra ne ragadjon rajta a szeme.*
- Hm, jó sok nyavalyást pénzel a nép mondhatom.
*Jegyzi csak meg mellék gondolatként, amint a nevek végére ér Merlana.*
- Orthus? Hm. Mintha ezt a nevet már hallottam volna valahol. Mintha apám emlegette volna őt néhány szitok szóval.
*Gondolkodik el hangosan, ami tán hiba lehet származását illetően. De ezt a gondolat menetet inkább magának szánta mint a nőnek. Sebaj, majd kivágja magát belőle ha rákérdez.*
- Mikor szoktak egybegyűlni? Illetve, hogy történik a szavazás? Kinek a szava ér többet? Tán mind egyenlő?
*Ezek későbbiek folyamán talán fontos érdekességek lesznek, de nem akar előre a medve bőrére inni.*
- Rendben, a piactérre visszatérve, kelmék, fűszerek bármi ami értékes, varázsitalok. Ki az akit keresnem kéne, vagy éppen tartanom tőle?
*Ha már ennyit fizetett, tényleg mindent akar tudni, majd ha még valami más érdekli rákérdez később, de egyelőre szeretné, ha egy jól belátható teljes képet festene számára a kisasszony.*
5984. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-22 21:22:58
Üzenet elküldve: 2025-06-22 21:22:58
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Füst és liliom//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ismét nem mozdul rögtön. Csak hallgatja a hangját és a szavakon tűnődik a szoba egyik sötétebb sarkába merengve. Valahol szerencsésnek érzi azt, hogy elég nagy az egyetértés kettejük között arról, hogy a család egyiküket sem izgatja igazából. A szomorú inkább az a dologban, hogy ez nem teljesen igaz. Hisz, ha az lenne, ha a nőt tényleg hidegen hagyná a család, akkor nem kérdezett volna bele ilyen nyíltan. De talán valóban kár foglalkoznia vele, hisz már nem sok köze van hozzájuk. Ez alól pedig egyedül Norennar képez kivételt.
Szeretné megbeszélni, bár maga sem tudja igazán, hogy pontosan mit is. De a férfi hangjának súlya intés a számára, hogy valóban nem most kéne ezt a témát feszegetni. Így meghajol az akarat előtt és egy halk sóhajjal hunyja le egy pillanatra a szemeit. Most beleesett abba a hibába, hogy a múlt azon részénél időzik, amin kár keseregni, hisz a jelen megajándékozta azzal, hogy a dolgok végre a helyükre kerüljenek. Hát miért is akarná ezt elrontani?
Így csendben marad, még akkor is, ha ez most igen nehezére esik. Inkább újból a szoba sarkát fürkészi, majd átpillant a gyertya lángjára, hogy végül inkább annak az arcára tekintsen, aki a megnyugvását hozta. És nem csak azt, hogy a teste érzi magát könnyedebbnek. Felszabadult a lelke, sok év után visszanyerte önmagának egy igen nagy részét.
Ahogy a pipa elé kerül pár pillanatot tétovázik csak, végül pedig érte nyúl. Ujjai puhán érintik a férfiét, majd a pipa szárát ajkaihoz emeli, hogy a fanyar füst már ne csak illatként kerülgesse, hanem a fanyar ízt ajkai között is érezze. Beleszív. A füst kicsit mar, de nem zavarja. Lassan engedi ki ajkai közül a fehér füstöt, amit azután csak elmélázva figyel, ahogy a mennyezet felé tekereg.
Végül vissza is nyújtja, majd újból felszabadult karját szorosabban fonja a férfi csípőjére.
A megjegyzésre kissé oldalra fordítja a fejét, hogy jobb rálátása legyen Norennar arcára, végül egy halvány mosollyal megforgatja a szemeit.*
- Tisztában vagyok vele.
*Dünnyögi tettetett sértettséggel, ami után finoman a férfi bőrébe csíp egy aprót.*
- De, ha nem most, akkor mikor?
*Szusszan fel halkan, majd először halkan felnevet az újabb megjegyzésre, végül pedig lassan ismét felül mellette.*
- Egyébként is... Ha nem tudnád egy férfi ilyenkor a legkiszolgáltatottabb.
*Most már maga is játékosabban vigyorodik el, ahogy szeme sarkából a férfi arcát fürkészi. Azután felé fordul és feltérdel mellette. Figyeli, ahogy a pipa visszasimul az ujjai közé, ahogy a füst gomolyog belőle, majd a sárgák átsiklanak a világos szemekre. Keze szinte észrevétlenül indul meg, először ujjhegyeivel csak az egyik combját érintve, majd gyengéden tovább siklik fel a hasára, hogy végül a mellkason keresztül a tenyere megállapodjon éppen a szíve fölött. Mintha csak arra lenne kíváncsi, hogy a szavai milyen hatást váltanak ki a férfiból. Kissé közelebb hajol, ajkai gyengéden érintik a fülét, ahogy szinte suttogva búgja bele.*
- Meztelenül, egy jó szeretkezés után.
*Noha igyekszik szinte buja hangszínt megütni, most titkolni sem tudná, hogy az a pimasz vigyor továbbra is az arcán pihen. Nem is bírja sokáig a megjátszást, így mikor elhajol újra felnevetve nyúl ki a poharáért, hogy az utolsó kortyokat is eltüntesse belőle. Ajkairól lenyalja a maradék cseppeket, majd a poharat maga elé emelve forgatja azt ujjai között. Mintha teljes mértékben a tárgynak szentelné a figyelmét, de szemei bizony ismét a férfin időznek.*
- Amúgy kezd érdekelni, hogy akkor mi számít posztkoitális témának szerinted?
*Hümmög pár pillanatig, majd kíváncsiságot színlelve a férfi felé fordítja tekintetét.*
- Ha gondolod megbeszélhetjük azt is, hogy a külön töltött években melyik nőnek mekkora domborulatai voltak, akikkel esetleg hasonló kalandod volt.
*Áthajol a férfin, hogy a poharat visszategye az asztalkára. Az arca megkomolyodik, s mintha a levegő is sűrűbbé, feszültebbé válna lassan. Akár az apránként leereszkedő köd, amiből az ember alig talál ki.*
- Vagy talán mesélhetnék én, hogy az én szeretőim közül kinek volt a legnagyobb... önbizalma.
*A hangsúlyon egyértelmű, hogy nem az önbizalomra gondol. A mondat végén még meg is köszörüli a torkát szándékosan teátrálisan, mintha fontolóra venné a részletezést is, csak hogy lássa Norennar arcán azt az ismerős, kissé megfeszülő arckifejezést. Egy pillanatig még úgy is tesz, mintha számolna az ujjain, aztán elvigyorodik.*
- Mert megértem, ha szeretnéd hallani. Tudom, ez ilyen tudományos kíváncsiság.
*Mosolyodik el pajkosan, miközben ismét közelebb hajol.*
- Szeretnéd talán tudni, hogy egy sorrendet alkotva te hol helyezkedsz el?
*Suttogja már szinte a szája sarkára, ahogy a sárgák mélyen a világos szemekbe fúródnak.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Ismét nem mozdul rögtön. Csak hallgatja a hangját és a szavakon tűnődik a szoba egyik sötétebb sarkába merengve. Valahol szerencsésnek érzi azt, hogy elég nagy az egyetértés kettejük között arról, hogy a család egyiküket sem izgatja igazából. A szomorú inkább az a dologban, hogy ez nem teljesen igaz. Hisz, ha az lenne, ha a nőt tényleg hidegen hagyná a család, akkor nem kérdezett volna bele ilyen nyíltan. De talán valóban kár foglalkoznia vele, hisz már nem sok köze van hozzájuk. Ez alól pedig egyedül Norennar képez kivételt.
Szeretné megbeszélni, bár maga sem tudja igazán, hogy pontosan mit is. De a férfi hangjának súlya intés a számára, hogy valóban nem most kéne ezt a témát feszegetni. Így meghajol az akarat előtt és egy halk sóhajjal hunyja le egy pillanatra a szemeit. Most beleesett abba a hibába, hogy a múlt azon részénél időzik, amin kár keseregni, hisz a jelen megajándékozta azzal, hogy a dolgok végre a helyükre kerüljenek. Hát miért is akarná ezt elrontani?
Így csendben marad, még akkor is, ha ez most igen nehezére esik. Inkább újból a szoba sarkát fürkészi, majd átpillant a gyertya lángjára, hogy végül inkább annak az arcára tekintsen, aki a megnyugvását hozta. És nem csak azt, hogy a teste érzi magát könnyedebbnek. Felszabadult a lelke, sok év után visszanyerte önmagának egy igen nagy részét.
Ahogy a pipa elé kerül pár pillanatot tétovázik csak, végül pedig érte nyúl. Ujjai puhán érintik a férfiét, majd a pipa szárát ajkaihoz emeli, hogy a fanyar füst már ne csak illatként kerülgesse, hanem a fanyar ízt ajkai között is érezze. Beleszív. A füst kicsit mar, de nem zavarja. Lassan engedi ki ajkai közül a fehér füstöt, amit azután csak elmélázva figyel, ahogy a mennyezet felé tekereg.
Végül vissza is nyújtja, majd újból felszabadult karját szorosabban fonja a férfi csípőjére.
A megjegyzésre kissé oldalra fordítja a fejét, hogy jobb rálátása legyen Norennar arcára, végül egy halvány mosollyal megforgatja a szemeit.*
- Tisztában vagyok vele.
*Dünnyögi tettetett sértettséggel, ami után finoman a férfi bőrébe csíp egy aprót.*
- De, ha nem most, akkor mikor?
*Szusszan fel halkan, majd először halkan felnevet az újabb megjegyzésre, végül pedig lassan ismét felül mellette.*
- Egyébként is... Ha nem tudnád egy férfi ilyenkor a legkiszolgáltatottabb.
*Most már maga is játékosabban vigyorodik el, ahogy szeme sarkából a férfi arcát fürkészi. Azután felé fordul és feltérdel mellette. Figyeli, ahogy a pipa visszasimul az ujjai közé, ahogy a füst gomolyog belőle, majd a sárgák átsiklanak a világos szemekre. Keze szinte észrevétlenül indul meg, először ujjhegyeivel csak az egyik combját érintve, majd gyengéden tovább siklik fel a hasára, hogy végül a mellkason keresztül a tenyere megállapodjon éppen a szíve fölött. Mintha csak arra lenne kíváncsi, hogy a szavai milyen hatást váltanak ki a férfiból. Kissé közelebb hajol, ajkai gyengéden érintik a fülét, ahogy szinte suttogva búgja bele.*
- Meztelenül, egy jó szeretkezés után.
*Noha igyekszik szinte buja hangszínt megütni, most titkolni sem tudná, hogy az a pimasz vigyor továbbra is az arcán pihen. Nem is bírja sokáig a megjátszást, így mikor elhajol újra felnevetve nyúl ki a poharáért, hogy az utolsó kortyokat is eltüntesse belőle. Ajkairól lenyalja a maradék cseppeket, majd a poharat maga elé emelve forgatja azt ujjai között. Mintha teljes mértékben a tárgynak szentelné a figyelmét, de szemei bizony ismét a férfin időznek.*
- Amúgy kezd érdekelni, hogy akkor mi számít posztkoitális témának szerinted?
*Hümmög pár pillanatig, majd kíváncsiságot színlelve a férfi felé fordítja tekintetét.*
- Ha gondolod megbeszélhetjük azt is, hogy a külön töltött években melyik nőnek mekkora domborulatai voltak, akikkel esetleg hasonló kalandod volt.
*Áthajol a férfin, hogy a poharat visszategye az asztalkára. Az arca megkomolyodik, s mintha a levegő is sűrűbbé, feszültebbé válna lassan. Akár az apránként leereszkedő köd, amiből az ember alig talál ki.*
- Vagy talán mesélhetnék én, hogy az én szeretőim közül kinek volt a legnagyobb... önbizalma.
*A hangsúlyon egyértelmű, hogy nem az önbizalomra gondol. A mondat végén még meg is köszörüli a torkát szándékosan teátrálisan, mintha fontolóra venné a részletezést is, csak hogy lássa Norennar arcán azt az ismerős, kissé megfeszülő arckifejezést. Egy pillanatig még úgy is tesz, mintha számolna az ujjain, aztán elvigyorodik.*
- Mert megértem, ha szeretnéd hallani. Tudom, ez ilyen tudományos kíváncsiság.
*Mosolyodik el pajkosan, miközben ismét közelebb hajol.*
- Szeretnéd talán tudni, hogy egy sorrendet alkotva te hol helyezkedsz el?
*Suttogja már szinte a szája sarkára, ahogy a sárgák mélyen a világos szemekbe fúródnak.*
5983. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-22 18:16:04
Üzenet elküldve: 2025-06-22 18:16:04
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 717
OOC üzenetek: 15
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Válaszra sem méltatja, ahogy a férfi kóstolgatni próbálja. Most ő az, aki túl feszült ahhoz, hogy érezze benne az iróniát, és ilyenkor jobb, ha inkább nem is mélyül el az ilyesfajta játékokban, mert még a végén saját magát ejtené csapdába. A következő kijelentést azonban már nem tudja szó nélkül hagyni.*
- Egy percig sem gondoltam, hogy az én hibám volna. Csak azt akarom mondani, hogy az elutasítás fáj, és emlékezni fogok rá. *Egy újabb hiba csúszik a gépezetbe. Ha követné a tárgyilagos, hideg precizitást, amire szüksége lenne egy üzletben, akkor ezt ki sem lett volna szabad mondania, de sajnos Lazziar jól érzi, a visszautasítással a lány büszkesége sérült, amit jelen helyzetben nem képes jól kezelni. Mindezek ellenére az összeg, ami az asztalára kerül könnyedén oldja meg kettejük konfliktusát, és oldja fel a lakatot Merlana száján is.
Miután az illemtan kérdését egy-egy rövid mondatban elintézték, a színésznő mesélni kezd, először a Pegazus Fogadó tulajdonosáról, Lazziar pedig hallgathatja, s közben figyelheti a lány véget nem érőnek tűnő tollászkodását, amivel ezúttal nem kíván újabb csapdát állítani az elfnek, sokkal inkább a saját feszültségét igyekszik elvezetni, de a pozitív mellékhatások mindig üdvözítőek tudnak lenni.*
- Igen, a Népek Tanácsánál futnak össze a szálak. Bogozus egy közülük. Az elnököt Sfarim Brocknak hívják, ember. Azt mondják, szerepe volt a lázadás során is. Nem tudom, hol lakik, de tudomásom szerint a piacon gyakran megfordul. Isra Berem, elegáns, karcsú, világos hajú szépség. Rideg, kemény és végtelenül agyafúrt nő, ha pénzügyekről van szó. Sajnos semmi mást nem tudok róla, túl jól végzi a dolgát. *Legvadabb álmaiban még pályázik is a helyére a Tanácsban, de ezt a célt sokszor még saját maga sem veszi komolyan, nemhogy másoknak merje megemlíteni.*
- Elven Alrishul egy érdekes színfoltja a Tanácsnak *folytatja.* Ő a fajtársad, de nem ezért különleges. Ő az egyetlen a lázadás előtti időkből, aki megtarthatta a rangját és a helyét a városvezetésben. Gondolom eleget tudott fizetni érte *teszi hozzá gúnyos mosollyal a saját véleményét.* Most az igazságszolgáltatás a fő asztala, Romváros környékén meg lehet találni, de ha jól tudom, vidéken lakik. Letur Manio, egy gnóm felel a mágiával és vallással kapcsolatos ügyekért. Vannak még többen is, de ők már kevésbé fontosak. Azonban van még egy név… *Itt rövid ideig elhallgat, és visszafordul a tükör felé, hogy saját magával nézzen farkasszemet, mielőtt meghozná a végső döntését azt illetően, hogy valóban hozzátegye-e azt az utolsó nevet.*
- Orthus Morthimer. Selyemrév prefektusa. Neki köszönhető, hogy a romokból egy új virágzó negyed épült. Vásárolta a nemesi rangját, de ez ne tévesszen meg! Rendkívül dörzsölt kereskedő, és mára a város egyik legbefolyásosabb embere. Nem húznék vele ujjat. *Próbálja kissé megijeszteni Lazziart, hisz Orthusra neki is szüksége van még a céljai eléréséhez, nem szeretne saját magának keresztbe tenni azzal, hogy az ő nevét is a kalapba dobta.
Az üzlet rá eső részét ezzel teljesítette, így el is hallgat, és talán meg is nyugszik valamelyest.*
*Válaszra sem méltatja, ahogy a férfi kóstolgatni próbálja. Most ő az, aki túl feszült ahhoz, hogy érezze benne az iróniát, és ilyenkor jobb, ha inkább nem is mélyül el az ilyesfajta játékokban, mert még a végén saját magát ejtené csapdába. A következő kijelentést azonban már nem tudja szó nélkül hagyni.*
- Egy percig sem gondoltam, hogy az én hibám volna. Csak azt akarom mondani, hogy az elutasítás fáj, és emlékezni fogok rá. *Egy újabb hiba csúszik a gépezetbe. Ha követné a tárgyilagos, hideg precizitást, amire szüksége lenne egy üzletben, akkor ezt ki sem lett volna szabad mondania, de sajnos Lazziar jól érzi, a visszautasítással a lány büszkesége sérült, amit jelen helyzetben nem képes jól kezelni. Mindezek ellenére az összeg, ami az asztalára kerül könnyedén oldja meg kettejük konfliktusát, és oldja fel a lakatot Merlana száján is.
Miután az illemtan kérdését egy-egy rövid mondatban elintézték, a színésznő mesélni kezd, először a Pegazus Fogadó tulajdonosáról, Lazziar pedig hallgathatja, s közben figyelheti a lány véget nem érőnek tűnő tollászkodását, amivel ezúttal nem kíván újabb csapdát állítani az elfnek, sokkal inkább a saját feszültségét igyekszik elvezetni, de a pozitív mellékhatások mindig üdvözítőek tudnak lenni.*
- Igen, a Népek Tanácsánál futnak össze a szálak. Bogozus egy közülük. Az elnököt Sfarim Brocknak hívják, ember. Azt mondják, szerepe volt a lázadás során is. Nem tudom, hol lakik, de tudomásom szerint a piacon gyakran megfordul. Isra Berem, elegáns, karcsú, világos hajú szépség. Rideg, kemény és végtelenül agyafúrt nő, ha pénzügyekről van szó. Sajnos semmi mást nem tudok róla, túl jól végzi a dolgát. *Legvadabb álmaiban még pályázik is a helyére a Tanácsban, de ezt a célt sokszor még saját maga sem veszi komolyan, nemhogy másoknak merje megemlíteni.*
- Elven Alrishul egy érdekes színfoltja a Tanácsnak *folytatja.* Ő a fajtársad, de nem ezért különleges. Ő az egyetlen a lázadás előtti időkből, aki megtarthatta a rangját és a helyét a városvezetésben. Gondolom eleget tudott fizetni érte *teszi hozzá gúnyos mosollyal a saját véleményét.* Most az igazságszolgáltatás a fő asztala, Romváros környékén meg lehet találni, de ha jól tudom, vidéken lakik. Letur Manio, egy gnóm felel a mágiával és vallással kapcsolatos ügyekért. Vannak még többen is, de ők már kevésbé fontosak. Azonban van még egy név… *Itt rövid ideig elhallgat, és visszafordul a tükör felé, hogy saját magával nézzen farkasszemet, mielőtt meghozná a végső döntését azt illetően, hogy valóban hozzátegye-e azt az utolsó nevet.*
- Orthus Morthimer. Selyemrév prefektusa. Neki köszönhető, hogy a romokból egy új virágzó negyed épült. Vásárolta a nemesi rangját, de ez ne tévesszen meg! Rendkívül dörzsölt kereskedő, és mára a város egyik legbefolyásosabb embere. Nem húznék vele ujjat. *Próbálja kissé megijeszteni Lazziart, hisz Orthusra neki is szüksége van még a céljai eléréséhez, nem szeretne saját magának keresztbe tenni azzal, hogy az ő nevét is a kalapba dobta.
Az üzlet rá eső részét ezzel teljesítette, így el is hallgat, és talán meg is nyugszik valamelyest.*
5982. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-22 17:57:44
Üzenet elküldve: 2025-06-22 17:57:44
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 617
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 617
OOC üzenetek: 156
Játékstílus: Vakmerő
//Új utakon//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
-Nem hiszem, hogy ismered. Kalirisnek hívják, egy egyszerű városi leányka. *Csak egy pár pillanatra mered a tekintete el a semmibe, ahogy a szép emlékek átfutnak gondolatain. A páncél dolgára csak jelentőségteljesen bólogat, roppant hasznos lehet ha az ember kényelmesen és jól tud mozogni egy zűrös helyzetben, és persze nem éppen hátrány ha nem kap egy kést a májába a kényelmi szempontok miatt.*
-Legyen úgy. Kíváncsi vagyok milyen pofát fognak vágni.
*Vagy hogy egyáltalán beengedik-e őket. A pálinkát viszont sosem utasítaná vissza, úgyhogy ceremóniálisan a levegőbe emeli, majd ledönti a szeszt, aztán elégedetten szisszent egyet.*
-Csak nem az a Yeza? Hah! Párszor találkoztam vele, de valahogy sosem értettünk szót. Azt hiszem nekem túlságosan.. kellemetlen a stílusa. Lehet hogy az arénák bajnoka szívesebben veszi az ilyen vadmacskákat, mi?
*Halkan felnevet, közben pedig nem akar adós maradni, úgyhogy maga is rendel két Pálinkát 36 aranyért.
Egészen jókedvre derül ettől a bajtársias kis iszogatástól. Régi emlékeket idéz, és kár lenne tagadnia hogy hiányzott neki ez a fajta társaság. Akik olyanok mint ő. Mert hát akárhogy is szeretne beilleszkedni a földtúrók közé, kutyából nem lesz szalonna.*
-Látom jól az ujjad köré csavart ez a hegyesfülű, de nem hibáztatlak érte. Úgy emlékszem egyszer találkoztam vele, bár elég szerencsétlen egy dolog volt.
*Lehajtja a korábban kért pálinkáját és a pipájára is rágyújt miközben mesél.*
-Éppen akkor jött jelentést tenni valami lopásról mikor még nem álltam szolgálatba, és majdcsak meztelenül kellett fogadnom, biztos megvolt a véleménye a városi őrségről.
*Egész hangosan felnevet, mert így visszagondolva évek múltán mulatságosnak tartja. Aztán lassan a pipa füstje elkezd keringeni az arca előtt.*
-Kaliris más volt. Tudod ő az a fajta nő, akiről a magunkfajta úgy gondolja hogy nem érdemli meg. Egyszerű, átlagos, a szó legnemesebb értelmében. Rendes dolgos szülők gyermeke.
*Egy kicsit elgondolkozik, Denjaar szemeit keresi, s ha sikerül elkapnia a tekintetét egy kis hatásszünet után folytatja.*
-És úgy szop, mint egy kismalac.
*Vigyorogva megrázza a fejét, talán sokkal többet már nem kellene innia, még a végén másnapos lesz holnap.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
-Nem hiszem, hogy ismered. Kalirisnek hívják, egy egyszerű városi leányka. *Csak egy pár pillanatra mered a tekintete el a semmibe, ahogy a szép emlékek átfutnak gondolatain. A páncél dolgára csak jelentőségteljesen bólogat, roppant hasznos lehet ha az ember kényelmesen és jól tud mozogni egy zűrös helyzetben, és persze nem éppen hátrány ha nem kap egy kést a májába a kényelmi szempontok miatt.*
-Legyen úgy. Kíváncsi vagyok milyen pofát fognak vágni.
*Vagy hogy egyáltalán beengedik-e őket. A pálinkát viszont sosem utasítaná vissza, úgyhogy ceremóniálisan a levegőbe emeli, majd ledönti a szeszt, aztán elégedetten szisszent egyet.*
-Csak nem az a Yeza? Hah! Párszor találkoztam vele, de valahogy sosem értettünk szót. Azt hiszem nekem túlságosan.. kellemetlen a stílusa. Lehet hogy az arénák bajnoka szívesebben veszi az ilyen vadmacskákat, mi?
*Halkan felnevet, közben pedig nem akar adós maradni, úgyhogy maga is rendel két Pálinkát 36 aranyért.
Egészen jókedvre derül ettől a bajtársias kis iszogatástól. Régi emlékeket idéz, és kár lenne tagadnia hogy hiányzott neki ez a fajta társaság. Akik olyanok mint ő. Mert hát akárhogy is szeretne beilleszkedni a földtúrók közé, kutyából nem lesz szalonna.*-Látom jól az ujjad köré csavart ez a hegyesfülű, de nem hibáztatlak érte. Úgy emlékszem egyszer találkoztam vele, bár elég szerencsétlen egy dolog volt.
*Lehajtja a korábban kért pálinkáját és a pipájára is rágyújt miközben mesél.*
-Éppen akkor jött jelentést tenni valami lopásról mikor még nem álltam szolgálatba, és majdcsak meztelenül kellett fogadnom, biztos megvolt a véleménye a városi őrségről.
*Egész hangosan felnevet, mert így visszagondolva évek múltán mulatságosnak tartja. Aztán lassan a pipa füstje elkezd keringeni az arca előtt.*
-Kaliris más volt. Tudod ő az a fajta nő, akiről a magunkfajta úgy gondolja hogy nem érdemli meg. Egyszerű, átlagos, a szó legnemesebb értelmében. Rendes dolgos szülők gyermeke.
*Egy kicsit elgondolkozik, Denjaar szemeit keresi, s ha sikerül elkapnia a tekintetét egy kis hatásszünet után folytatja.*
-És úgy szop, mint egy kismalac.
*Vigyorogva megrázza a fejét, talán sokkal többet már nem kellene innia, még a végén másnapos lesz holnap.*
5981. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-06-22 11:37:42
Üzenet elküldve: 2025-06-22 11:37:42
Rang: Játékos
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 300
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Hamiskás dallamok//
*Sa'tereth, Teysus, Eeyr. Mit foglalkozik az istenek tanaival. Apja miatt, tanult egyet s mást mind a három tanból. De őszintén szólva, egyik sem fogta meg igazán, tán Sa'tereth, mivel annak tanítása mások kihasználásáról kifejezetten tetszett neki.*
- Nagy szavak annak a szájából aki a lábát tárja szét.
*Nem megszólni akarja a lányt, pusztán csipkelődik, mert élvezi.*
- Majd figyelek.
*Teszi végül hozzá, hogy az intelmet attól függetlenül komolyan vette. Nem teljesen félőrült Ő azért. Tudja, hogy ha a nagy kutyák közt kell játszani, muszáj lesz bizonyos szabályokat megtartani, hogy a játékban maradhasson. Igazán kár lenne, ha ideje korán kiesne ebből.
Merlana érintése, kifejezetten jól esett neki azon napjain, amikor gyenge volt, önsajnáltató és önpusztító. Most viszont fordult a kocka, van egy terve, van aki magának tudhatja kő szívét. Lehet, hogy aljas gazembernek tartják őt. De van némi gerince, bizonyos értékekben. A hűség az egyik amit tisztelni tud. Ezért is bújik ki Merlana ölelő karjaiból, mert véletlenül sem akarja, hogy a csábító nőszemély elcsavarja most a fejét. Akármennyire is szeretné letépni a szép új ruháját a nőnek. Tartóztatja magát, meglehetősen jól.*
- Ne vedd magadra, nem a te hibád, az enyém.
*Adja elő a klisés választ drámain a nő sértődöttségére. Milyen szép muzsika is számára, ki hitte volna, hogy erre is képes lesz. Megsérteni a nagy Merlana büszkeségét. Már boldogan halhat meg.*
- Még jó, hogy nem alkudozni jöttem, hanem egy szolgáltatásért.
*Az sem érdekelte volna, ha ötszáz aranyat mond. Más nem hozzá vágta volna az erszényt, hogy az arany a földre hullva szóródjon szét. Aztán majd szedegetheti fel egyenként. De nem. Muszáj türtőztetni magát a heves kicsapongásból. A hidegvér, amire apja oly erővel tanította. Most szüksége lesz rá. Hiába kerülgeti a gyomrát a hányinger, akárhányszor az öreg intelme jut eszébe.*
- Ez csak természetes, álmomban se mertem hinni, hogy szívességet tennél nekem.
*Teszi karjait egymásba, összefonva maga előtt. Hátsóját pedig neki dönti a asztal szélének. Figyeli Merlana tollászkodását, és egy pillanatra rosszallóan megrázza a fejét. Ahogy szemei előtt látja a szokásos hajzuhatagot, az ágyon szétterülve loboncosan, kócosan. Muszáj kiráznia a gondolatot a fejéből, most nincs itt a helye az ilyesminek.
Még szerencse a lány hamar bele is kezd abba amiért jött. Hála a magasságosnak. Figyelmesen, merev és rideg tekintettel nézi őt. Issza minden egyes szavát. Szemöldöke mozog csupán, érdeklődését kimutatva, hol felszökve, vagy összehúzódva.*
- Erre majd később térj ki, a népek tanácsa ők a várossal kapcsolatos döntésekért felelnek gondolom?
Folytasd kérlek, ki van még akiről tudnom kellene?
*Fönti fejét enyhén oldalra, és nem húzva tovább az időt csendben marad, és hallgatja azt amit a lány megoszt vele.*
*Sa'tereth, Teysus, Eeyr. Mit foglalkozik az istenek tanaival. Apja miatt, tanult egyet s mást mind a három tanból. De őszintén szólva, egyik sem fogta meg igazán, tán Sa'tereth, mivel annak tanítása mások kihasználásáról kifejezetten tetszett neki.*
- Nagy szavak annak a szájából aki a lábát tárja szét.
*Nem megszólni akarja a lányt, pusztán csipkelődik, mert élvezi.*
- Majd figyelek.
*Teszi végül hozzá, hogy az intelmet attól függetlenül komolyan vette. Nem teljesen félőrült Ő azért. Tudja, hogy ha a nagy kutyák közt kell játszani, muszáj lesz bizonyos szabályokat megtartani, hogy a játékban maradhasson. Igazán kár lenne, ha ideje korán kiesne ebből.
Merlana érintése, kifejezetten jól esett neki azon napjain, amikor gyenge volt, önsajnáltató és önpusztító. Most viszont fordult a kocka, van egy terve, van aki magának tudhatja kő szívét. Lehet, hogy aljas gazembernek tartják őt. De van némi gerince, bizonyos értékekben. A hűség az egyik amit tisztelni tud. Ezért is bújik ki Merlana ölelő karjaiból, mert véletlenül sem akarja, hogy a csábító nőszemély elcsavarja most a fejét. Akármennyire is szeretné letépni a szép új ruháját a nőnek. Tartóztatja magát, meglehetősen jól.*
- Ne vedd magadra, nem a te hibád, az enyém.
*Adja elő a klisés választ drámain a nő sértődöttségére. Milyen szép muzsika is számára, ki hitte volna, hogy erre is képes lesz. Megsérteni a nagy Merlana büszkeségét. Már boldogan halhat meg.*
- Még jó, hogy nem alkudozni jöttem, hanem egy szolgáltatásért.
*Az sem érdekelte volna, ha ötszáz aranyat mond. Más nem hozzá vágta volna az erszényt, hogy az arany a földre hullva szóródjon szét. Aztán majd szedegetheti fel egyenként. De nem. Muszáj türtőztetni magát a heves kicsapongásból. A hidegvér, amire apja oly erővel tanította. Most szüksége lesz rá. Hiába kerülgeti a gyomrát a hányinger, akárhányszor az öreg intelme jut eszébe.*
- Ez csak természetes, álmomban se mertem hinni, hogy szívességet tennél nekem.
*Teszi karjait egymásba, összefonva maga előtt. Hátsóját pedig neki dönti a asztal szélének. Figyeli Merlana tollászkodását, és egy pillanatra rosszallóan megrázza a fejét. Ahogy szemei előtt látja a szokásos hajzuhatagot, az ágyon szétterülve loboncosan, kócosan. Muszáj kiráznia a gondolatot a fejéből, most nincs itt a helye az ilyesminek.
Még szerencse a lány hamar bele is kezd abba amiért jött. Hála a magasságosnak. Figyelmesen, merev és rideg tekintettel nézi őt. Issza minden egyes szavát. Szemöldöke mozog csupán, érdeklődését kimutatva, hol felszökve, vagy összehúzódva.*
- Erre majd később térj ki, a népek tanácsa ők a várossal kapcsolatos döntésekért felelnek gondolom?
Folytasd kérlek, ki van még akiről tudnom kellene?
*Fönti fejét enyhén oldalra, és nem húzva tovább az időt csendben marad, és hallgatja azt amit a lány megoszt vele.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7381-7400 , 7401-7420 , 7417-7436