Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 366 (7301. - 7320. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
7320. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-06 06:10:12
Üzenet elküldve: 2026-03-06 06:10:12
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Vannak a napnak ezek a nyugalmas, csendes órái, amik meggyűlnek egyes helyeken. Itt, talán a késő éji időszakot leszámítva, éppen ilyenkor. Akik reggel óhajtottak megmártózni, azok már túl vannak rajta. Ilyenkor már a legtöbben vagy ügyes-bajos dolgaikat intézik, vagy ebédhez készülődnek. Ez a nyugalom pedig kellemesen telepszik rá Nolenarra is. Nem zavarják beszélgetések vagy mások fürdőzésének zajai. Így lehet, hogy a pára melegében, a víz jóleső ölelésében néhány perc elég, hogy a fáradtság kilökje a tudata színpadáról az ébrenlétet.
Az a csobbanás viszont rút otrombasággal zavarja szét a pihentető ejtőzés langy bodrait. Prüszköl is egyet, ahogy ijedtségében orrig csúszik a dézsában. Épp csak a fakószőke tincsek lebbenését csípi el, de ha azt se látta volna, akkor se lenne túl nagy kihívás kitalálni, hogy ki volt a galád merénylő.
A kikötői letörli a képéről a vizet, aztán fogja magát, még lejjebb csúszik, hogy egészen belemerüljön a dézsába. Rendesen lecsutakolja magát, hogy megszabaduljon nem tervezett kalandja minden hozadékától. Bár még szívesen ázna, hamar végez vele. Rutinszerűen megy, elvégre hárman voltak testvérek, a víz pedig hamar kihűl, ha valaki túl soká piperészkedik benne. Ők nem impozáns kúriában nevelkedtek, ahol a cselédek mindenkinek külön dézsában készítenek fürdőt. Míg kölykök voltak, mindig kisorsolták egymás között a sorrendet. A mai napig nem tudja, Quillyn hogy csinálta, hogy szinte mindig ő tudta kezdeni a sort.
Gyorsan megtörölközik, és már öltözik is. Nem esik jól visszavenni azokat a ruhákat, de kárpótolja a gondolat, hogy csak arra a kis időre kell, míg fölér a szobájába. Ezen, s a kifejezetten nyugalmas órán felbuzdulva meg is ihletődik, de a gyerekes csínytől, hogy elcsenje a félvér ruháit, eltántorítja, hogy nem szívesen vendégeskedne újra a kaszárnya valamely kényelmetlen priccsén. Márpedig kinézi a lányból, hogy képes volna így megtorolni a pimaszságot. Szóval inkább csak fütyörészésre gyújt. Sejthetően valami pikáns tengerésznótára. Szedelőzködik, aztán indul is. Nem leskelődik, nem hagy maga után aljas kis revansot. Valószínűleg az, hogy az adok-kapok szabályait így felrúgja, jobban eszi majd a Hercegnő önérzetét, mint bármilyen fricska.
A pultnál még megáll, hogy rendeljen valamit enni. A kínálatot végignézve végül meg is találja, amivel szívesen kiegyezik a gyomra. Nem főtt étel, de azért csinos kis tál sajttal, dióval, kockázott füstölt hússal, almával és fügével. 5 arnyért kész lakoma.
Letakarják neki egy lenvászon kendővel a tálat, mikor jelzi, hogy a szobájában fogyasztaná el. Bort is kér hozzá, s némi érdeklődés után, végül 21 aranyába fáj az ital meg az információ arról, hogy a szőkeség melyik szobát is foglalta el.
Rámarkol az üveg nyakára, s a tálat, meg a ruhái egy részét baljában egyensúlyozva, az emelet felé veszi az irányt.
Átöltözik, megszárítkozik, kisuvickolja a csizmáját, rendet vág kicsit a holmijai között. Aztán, amikor már elég idő eltelt, hogy még egy hercegnő is rendbe szedje magát, takaros kis cikkekre szeli az almákat a tálon, aztán visszaborítja rá a kendőt, s átsétál a kisasszony szobájához.
Kopogtat.*
//A vadászat szabályai//
*Vannak a napnak ezek a nyugalmas, csendes órái, amik meggyűlnek egyes helyeken. Itt, talán a késő éji időszakot leszámítva, éppen ilyenkor. Akik reggel óhajtottak megmártózni, azok már túl vannak rajta. Ilyenkor már a legtöbben vagy ügyes-bajos dolgaikat intézik, vagy ebédhez készülődnek. Ez a nyugalom pedig kellemesen telepszik rá Nolenarra is. Nem zavarják beszélgetések vagy mások fürdőzésének zajai. Így lehet, hogy a pára melegében, a víz jóleső ölelésében néhány perc elég, hogy a fáradtság kilökje a tudata színpadáról az ébrenlétet.
Az a csobbanás viszont rút otrombasággal zavarja szét a pihentető ejtőzés langy bodrait. Prüszköl is egyet, ahogy ijedtségében orrig csúszik a dézsában. Épp csak a fakószőke tincsek lebbenését csípi el, de ha azt se látta volna, akkor se lenne túl nagy kihívás kitalálni, hogy ki volt a galád merénylő.
A kikötői letörli a képéről a vizet, aztán fogja magát, még lejjebb csúszik, hogy egészen belemerüljön a dézsába. Rendesen lecsutakolja magát, hogy megszabaduljon nem tervezett kalandja minden hozadékától. Bár még szívesen ázna, hamar végez vele. Rutinszerűen megy, elvégre hárman voltak testvérek, a víz pedig hamar kihűl, ha valaki túl soká piperészkedik benne. Ők nem impozáns kúriában nevelkedtek, ahol a cselédek mindenkinek külön dézsában készítenek fürdőt. Míg kölykök voltak, mindig kisorsolták egymás között a sorrendet. A mai napig nem tudja, Quillyn hogy csinálta, hogy szinte mindig ő tudta kezdeni a sort.
Gyorsan megtörölközik, és már öltözik is. Nem esik jól visszavenni azokat a ruhákat, de kárpótolja a gondolat, hogy csak arra a kis időre kell, míg fölér a szobájába. Ezen, s a kifejezetten nyugalmas órán felbuzdulva meg is ihletődik, de a gyerekes csínytől, hogy elcsenje a félvér ruháit, eltántorítja, hogy nem szívesen vendégeskedne újra a kaszárnya valamely kényelmetlen priccsén. Márpedig kinézi a lányból, hogy képes volna így megtorolni a pimaszságot. Szóval inkább csak fütyörészésre gyújt. Sejthetően valami pikáns tengerésznótára. Szedelőzködik, aztán indul is. Nem leskelődik, nem hagy maga után aljas kis revansot. Valószínűleg az, hogy az adok-kapok szabályait így felrúgja, jobban eszi majd a Hercegnő önérzetét, mint bármilyen fricska.
A pultnál még megáll, hogy rendeljen valamit enni. A kínálatot végignézve végül meg is találja, amivel szívesen kiegyezik a gyomra. Nem főtt étel, de azért csinos kis tál sajttal, dióval, kockázott füstölt hússal, almával és fügével. 5 arnyért kész lakoma.
Letakarják neki egy lenvászon kendővel a tálat, mikor jelzi, hogy a szobájában fogyasztaná el. Bort is kér hozzá, s némi érdeklődés után, végül 21 aranyába fáj az ital meg az információ arról, hogy a szőkeség melyik szobát is foglalta el. Rámarkol az üveg nyakára, s a tálat, meg a ruhái egy részét baljában egyensúlyozva, az emelet felé veszi az irányt.
Átöltözik, megszárítkozik, kisuvickolja a csizmáját, rendet vág kicsit a holmijai között. Aztán, amikor már elég idő eltelt, hogy még egy hercegnő is rendbe szedje magát, takaros kis cikkekre szeli az almákat a tálon, aztán visszaborítja rá a kendőt, s átsétál a kisasszony szobájához.
Kopogtat.*
7319. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-04 19:37:59
Üzenet elküldve: 2026-03-04 19:37:59
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A szabadság íze//
*Már réges-rég besötétedett, mire visszaindul a főtér felé. Nem láthatta még az új külsejét, de az elmúlt pár órában végre megízlelhette a szabadság ízét. Egy olyan szabadságét, amely tele van izgalommal, kincsekkel, és még csak rosszul sem érzi magát miatta, hisz Yvon is megengedte neki, hogy ellopja az immáron rajta lévő ruhákat.
Óvatos léptekkel, körültekintően haladva éri el a főteret, mert bár szinte teljesen biztos abban, hogy senki sem fog gyanakodni rá, sőt, még az árus is talán már csak holnap reggel veszi majd észre a ruhák hiányát, ha egyáltalán számontartotta, hogy mi is az, amit pontosan árult, de az ördög nem alszik. A legfontosabb most az, hogy természetes maradjon. Ő csak egy lány fekete-fehérben, aki épp hazafelé tart az éj leple alatt, semmi több. Hiába tudja, mégis nehéz meggyőznie magát arról, hogy nem fog semelyik sarokról sem előugrani egy azok közül, akik bilincseket adtak rá, és nem fogja senki visszarángatni őt nyirkos cellája mélyére. Fél, de amint újra Yvonnal lehet majd, megnyugszik… vagy nem. Reméli, de nem biztos benne, valahol attól is tart, hogy vajon a fiú mit fog szólni azért, amiért tényleg megette, engedély ide vagy oda…
A téren eltölt némi időt barátját keresve, de miután nem találja, belép a Pegazus Fogadó ajtaján. A benti fények hirtelen zavarják a sötéthez már egészen hozzászokott kékjeit, így hunyorogni kezd, miközben felettébb furcsán kezdi érezni magát, mikor néhány szempár rászegeződik. Azt hiszi, azért nézik, mert tudják, hogy lopott ruhák vannak rajta, pedig egyszerűen csak kíváncsiak az új érkezőre. Yvon egyébként idelent sincs sehol. Mitévő legyen most? A szoba! A… szoba…*
~Hogy a fene enné meg!~ *Szitkozódik magában, mert rájött, hogy a szobája kulcsát a régi gönceinek zsebében hagyta, amiket elszórt valahol a Polgárnegyed környékén. Ami nem csak azért baj, mert nem fog tudni bemenni a szobájába, ahol a többi kincsét is elrejtette, hanem, mert ha valaki megtalálja, visszahozza ide, a fogadós pedig megtudja, kinek a szobájához is tartozik…*
~Nem! Nem lesz baj.~ *Rázza meg a fejét, és próbálja magát megnyugtatni. Mindeközben lecövekelt oda a bejárat elé, de mikor észbe kap, elindul, és sietve lépked fel a lépcsőkön, aminek tetején megpillantja az éppen lefelé tartó Yvont, kinek furcsa kalandjáról a károgóval és az azt követő rémképekkel mit sem sejt.*
- Yvon… Szia! *Áll meg előtte, és pislog ártatlanul szép szemeivel. Vajon megismeri még őt így? Új ruhákban, tisztán? Mivel még mindig kócos, talán igen.*
- Téged kereslek… Visszajöttem… *Hátra kulcsolja a kezeit, és lesüti a tekintetét. Hogy a fene enné meg azt a fránya bűntudatot is, nem csak a szoba kulcsát! Meg kellene pördülnie, dicsekedni azzal, hogy milyen szép ruhákat és kabátot szerzett, még ha valójában olcsó, és nem túl jó minőségű darab is mindegyik, de képtelen rá. Nem fog tudni megkönnyebbülni addig, míg meg nem hallja társa első reakcióit.*
*Már réges-rég besötétedett, mire visszaindul a főtér felé. Nem láthatta még az új külsejét, de az elmúlt pár órában végre megízlelhette a szabadság ízét. Egy olyan szabadságét, amely tele van izgalommal, kincsekkel, és még csak rosszul sem érzi magát miatta, hisz Yvon is megengedte neki, hogy ellopja az immáron rajta lévő ruhákat.
Óvatos léptekkel, körültekintően haladva éri el a főteret, mert bár szinte teljesen biztos abban, hogy senki sem fog gyanakodni rá, sőt, még az árus is talán már csak holnap reggel veszi majd észre a ruhák hiányát, ha egyáltalán számontartotta, hogy mi is az, amit pontosan árult, de az ördög nem alszik. A legfontosabb most az, hogy természetes maradjon. Ő csak egy lány fekete-fehérben, aki épp hazafelé tart az éj leple alatt, semmi több. Hiába tudja, mégis nehéz meggyőznie magát arról, hogy nem fog semelyik sarokról sem előugrani egy azok közül, akik bilincseket adtak rá, és nem fogja senki visszarángatni őt nyirkos cellája mélyére. Fél, de amint újra Yvonnal lehet majd, megnyugszik… vagy nem. Reméli, de nem biztos benne, valahol attól is tart, hogy vajon a fiú mit fog szólni azért, amiért tényleg megette, engedély ide vagy oda…
A téren eltölt némi időt barátját keresve, de miután nem találja, belép a Pegazus Fogadó ajtaján. A benti fények hirtelen zavarják a sötéthez már egészen hozzászokott kékjeit, így hunyorogni kezd, miközben felettébb furcsán kezdi érezni magát, mikor néhány szempár rászegeződik. Azt hiszi, azért nézik, mert tudják, hogy lopott ruhák vannak rajta, pedig egyszerűen csak kíváncsiak az új érkezőre. Yvon egyébként idelent sincs sehol. Mitévő legyen most? A szoba! A… szoba…*
~Hogy a fene enné meg!~ *Szitkozódik magában, mert rájött, hogy a szobája kulcsát a régi gönceinek zsebében hagyta, amiket elszórt valahol a Polgárnegyed környékén. Ami nem csak azért baj, mert nem fog tudni bemenni a szobájába, ahol a többi kincsét is elrejtette, hanem, mert ha valaki megtalálja, visszahozza ide, a fogadós pedig megtudja, kinek a szobájához is tartozik…*
~Nem! Nem lesz baj.~ *Rázza meg a fejét, és próbálja magát megnyugtatni. Mindeközben lecövekelt oda a bejárat elé, de mikor észbe kap, elindul, és sietve lépked fel a lépcsőkön, aminek tetején megpillantja az éppen lefelé tartó Yvont, kinek furcsa kalandjáról a károgóval és az azt követő rémképekkel mit sem sejt.*
- Yvon… Szia! *Áll meg előtte, és pislog ártatlanul szép szemeivel. Vajon megismeri még őt így? Új ruhákban, tisztán? Mivel még mindig kócos, talán igen.*
- Téged kereslek… Visszajöttem… *Hátra kulcsolja a kezeit, és lesüti a tekintetét. Hogy a fene enné meg azt a fránya bűntudatot is, nem csak a szoba kulcsát! Meg kellene pördülnie, dicsekedni azzal, hogy milyen szép ruhákat és kabátot szerzett, még ha valójában olcsó, és nem túl jó minőségű darab is mindegyik, de képtelen rá. Nem fog tudni megkönnyebbülni addig, míg meg nem hallja társa első reakcióit.*
7318. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-04 17:36:32
Üzenet elküldve: 2026-03-04 17:36:32
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Egy kicsit talán túlkomplikálta a gyümölcs és a bor kérdését, de mentségére szóljon, nem tudta, hogy csak az emeletre mennek. Ha tudta volna, akkor egyszerűen csak arra kérte volna a fogadóst, hogy vitesse őket utánuk. Mindenesetre, Norennar tényleg szívességet tehet neki azzal, hogy mindezt megoldja maga, és nem kell a jól ismert bárd szeszélyeinek megfelelnie.
Merlana a lépcsőhöz érve csupán egy apró pillanatig tétovázik, majd megindul előre. Hosszú szoknyában van, így semmiféle szemérmetlenségre nem kell számítania a mögötte érkezőtől. Sokáig ez a fogadó volt az otthona, így az emeletet is jól ismeri, otthonosan mozogva lépked előre, s csupán akkor engedi előre mélységi társát, mikor a nem létező jóstehetségére volna már szükség ahhoz, hogy megtippelje, melyik szoba is lesz ma este az övék. Az ajtóhoz érve aztán újabb próbatételt állít eléjük az élet.*
- Ó, jajj! *Kuncog fel a lány játékosan, majd először csak egy lépést tesz közelebb.* Csapdába esett hős lettél, és a hercegnődnek kell kimentenie a szorult helyzetből, hm? *Mosolya lassan vigyorrá formálódik, miközben még egy lépést tesz előre, annyit, hogy teste szinte már hozzásimuljon a férfi hátához.*
- Ha nem tudnám, hogy milyen savanyú és unott tudsz lenni, még azt is feltételezném, hogy ezt direkt csinálod. *Mondja, miközben két keze lassan csúszik le Norennar derekán.*
- Hol is lehetnek azok a zsebek?! Várj, mindjárt meglesz! *Halad lefelé, míg el nem éri azokat a formás, sötételf farpofákat, melyeken két tenyere végigsiklik, egészen addig, míg meg nem találja az említett zsebeket.*
- Azt hiszem, megvan. Egérfogót nem rejtettél ide, ugye? Ha igen, visítani fogok. *Viccelődik, majd néhány pillanatig matatva a zsebekben, előhalássza a kulcsot. Ezután ellép a férfi mögül, hogy az ajtóhoz férjen, de mielőtt még kinyitná, visszanéz a másikra és tüzetesen végigméri.*
- Úgy állsz itt, mint egy pincér. Egészen tetszetős… mhm… *Újabb halk kuncogás, majd a kulcs fordul a zárban, az ajtó kitárul, Merlana pedig néhány koppanó lépéssel áll félre Norennar útjából.*
- Csak utánad, hisz mégis a te szobád… *Mondja, majd, ha a mélységi belép, akkor követi, s ha kell, be is csukja maguk mögött az ajtót.*
*Egy kicsit talán túlkomplikálta a gyümölcs és a bor kérdését, de mentségére szóljon, nem tudta, hogy csak az emeletre mennek. Ha tudta volna, akkor egyszerűen csak arra kérte volna a fogadóst, hogy vitesse őket utánuk. Mindenesetre, Norennar tényleg szívességet tehet neki azzal, hogy mindezt megoldja maga, és nem kell a jól ismert bárd szeszélyeinek megfelelnie.
Merlana a lépcsőhöz érve csupán egy apró pillanatig tétovázik, majd megindul előre. Hosszú szoknyában van, így semmiféle szemérmetlenségre nem kell számítania a mögötte érkezőtől. Sokáig ez a fogadó volt az otthona, így az emeletet is jól ismeri, otthonosan mozogva lépked előre, s csupán akkor engedi előre mélységi társát, mikor a nem létező jóstehetségére volna már szükség ahhoz, hogy megtippelje, melyik szoba is lesz ma este az övék. Az ajtóhoz érve aztán újabb próbatételt állít eléjük az élet.*
- Ó, jajj! *Kuncog fel a lány játékosan, majd először csak egy lépést tesz közelebb.* Csapdába esett hős lettél, és a hercegnődnek kell kimentenie a szorult helyzetből, hm? *Mosolya lassan vigyorrá formálódik, miközben még egy lépést tesz előre, annyit, hogy teste szinte már hozzásimuljon a férfi hátához.*
- Ha nem tudnám, hogy milyen savanyú és unott tudsz lenni, még azt is feltételezném, hogy ezt direkt csinálod. *Mondja, miközben két keze lassan csúszik le Norennar derekán.*
- Hol is lehetnek azok a zsebek?! Várj, mindjárt meglesz! *Halad lefelé, míg el nem éri azokat a formás, sötételf farpofákat, melyeken két tenyere végigsiklik, egészen addig, míg meg nem találja az említett zsebeket.*
- Azt hiszem, megvan. Egérfogót nem rejtettél ide, ugye? Ha igen, visítani fogok. *Viccelődik, majd néhány pillanatig matatva a zsebekben, előhalássza a kulcsot. Ezután ellép a férfi mögül, hogy az ajtóhoz férjen, de mielőtt még kinyitná, visszanéz a másikra és tüzetesen végigméri.*
- Úgy állsz itt, mint egy pincér. Egészen tetszetős… mhm… *Újabb halk kuncogás, majd a kulcs fordul a zárban, az ajtó kitárul, Merlana pedig néhány koppanó lépéssel áll félre Norennar útjából.*
- Csak utánad, hisz mégis a te szobád… *Mondja, majd, ha a mélységi belép, akkor követi, s ha kell, be is csukja maguk mögött az ajtót.*
7317. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-04 16:12:23
Üzenet elküldve: 2026-03-04 16:12:23
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A szabadság íze//
* Úgy látszik, ha tolvajlásról van szó, akkor tud egészen akaratos is lenne a lány. Sőt, Yvonnak ezek szerint beleszólása sincs a lopás menetéről, egyszerűen bíznia kell benne, hogy Maavie nem hibázik, és este visszatér hozzá. Normál esetben ebbe természetesen nem menne bele, hiszen még fél napja sincs, hogy lekerültek Maavieről a bilincsek. Ezúttal azonban nem vitázik. *
– Te tudod. Aztán nehogy elkapjanak! * Eddig a pontig csak ürességet érzett, de most legalább aggódni kezd. Nem tudja, mi másban segíthetne Maavienek, minthogy nem lesz láb alatt, úgyhogy végül sóhajt egyet és elindul a főtér felé, majd onnan a Pegazusba megy. Mivel nemrég ettek, ezért most nem kér semmit, csak a kulcsát, és magányosan fel is ballag az emeletre és bezárja maga mögött az ajtót. Leül az ágy szélére, és jó tíz percig fejét fogva ül ott, mint akire most szakadt rá az élet minden gondja.
Órák telnek el. Van bőven ideje reflektálni magában az eseményekre. Az ülésből egy idő után átvált fekvésbe. Leveszi cipőjét, mellényét és elkényelmesedve nézi a plafont. Ahányszor valaki elsétál a folyosón, fülel, hátha megáll a szemben lévő szoba ajtaja előtt, de egyelőre semmi ilyen nem történik. Akármi is történt a piacon, most már nem tud változtatni rajta. Maavie vagy előkerül vagy majd csak a hírét hallja, hogy a városőrök elkaptak egy piti kis tolvajt a piacon.
~ Mi a francot képzeltem? Miért csináltam ezt? Láthatóan nem bír magával. Ha hagyom, hogy lopjon, előbb-utóbb lebukik és akár engem is belekeverhet. De, ha nem… akkor úgy fog lopni, hogy nem is tudok róla. Hogy az istenekbe tudott bármit is elcsenni a kovácstól? Mikor? Hiszen végig bilincsben volt… Talán jobb volt, amíg láncra volt verve. Igazi kis démon… Nem-nem, egy démonnak nem lehetnek ilyen ártatlan, szép szemei. Szerintem nem is tudja, mit csinál. Nem azért lop, hogy megéljen belőle, hanem… csak úgy? Viccből? De az nem lehetett túlságosan tréfás, amikor legutóbb elkapták és rárakták a bilincseket! Ha mellettem marad, csak nem lehet nagy baj belőle… Ha meg lebukna, én kibeszélem. Ha egyáltalán ott vagyok, hogy segítsek. A francba már! Miért jöttem vissza? Már biztosan itt kéne lennie. Ha miattam levágják a karját, azt sosem bocsájtom meg magamnak! ~
Felül az ágyában, tesz pár kört a kis szobában, aztán újra visszafekszik.
~ De most már hiába, nem tudok semmit se tenni érte. Ha visszajön, én… Nem tudom. Idegesnek kéne lennem rá? Széttépjem a lopott ruhákat és kidobjam az ablakon? Akkor talán megtanulná, hogy ilyet nem szabad csinálni… Dehogy. Ilyet sosem tennék. Akkor váljak olyanná, mint ő? Végül is, kinek ártunk azzal, ha ellopunk pár szép selyemsálat, meg ezt-azt? A szerzett pénzből egy hatig jóllakathatnánk fél romvárost, amúgy meg legfeljebb néhány gazdag kereskedő aranyhintójára gyűjtenénk. Nem… Ha így vesszük, a lopás morálisan helyénvaló dolog. Már, ha egyáltalán visszajön a kis tolvajom. Visszajön még? ~
Megint feláll, és ezúttal a kulcslyukon is kikukucskál, hogy nincs-e valaki az ajtaja előtt. Kezdi azt érezni, hogy talán saját magát is bajba sodorta ezzel az egész akcióval. Mi van, ha Maavie beköpi? Ha ő lenne hasonló helyzetben és lebukna, biztos eszébe jutna a társát besározni, azt mondani, hogy kényszerítették a lopásra. Persze fordított esetben nehéz lenne elhitetni bárkivel is, hogy a vézna, negyven kilós lány kényszerítette őt bármire is, de így még egész hihető is lenne. Yvonnak pedig nincs kedve börtönbe menni, még harminc napig sem.
~ A fene essen már beléd! Hol vagy?! Meghaltál? Mikor érsz vissza? ~
Öklét az ajtóra csapja, majd az ablakhoz sétál, mintha csak azt remélné, hogy onnan meglátja Maaviet, de erre vajmi kevés az esély, ugyanis az ablak nem a piactér és nem is a főtér felé néz. Mindössze néhány száraz faágat lát az esti szürkületben, s az egyiken egy kék hollót, ami mintha a kérdésére válaszolna, elszólja magát: „Sohasem.” *
– Hess innen, démonmadár! Máshol károgj! * Hosszú órák óta most először szólal meg a fiatal férfi. Hangja olyan távolinak, ismeretlennek érződik, mintha valaki más szólna, nem is ő. Hangjával nem is, de egy kis kopogással az ablakon sikerül is elkergetnie a szárnyast, és visszaül az ágyára. Már egész későre járhat, alig szűrődik be fény az ablakon, így szinte tapogatóznia kell, hogy odataláljon. Szerencsére nem olyan nagy ez a szoba, hogy elvesszen benne. Nem telik bele fél perc, és a holló visszaül az ágra, és újra megszólal. Yvon fáradt tekintettel néz fel a madárra. Újra feláll, és újra kopogtat az ablakon, ezúttal erélyesebben. A madár megint elszáll, Yvon ismét leül az ágyra, ezúttal hátát a falnak támasztva néz ki az ablakon. Eltelik pár perc, valaki végigsétál a folyosón, de aztán egy másik szobába megy be. Lentről kiáltozásokat hallani, még muzsikaszót is hoz a levegő, de a fiúnak semmi kedve nincs most vigadni. Épp csak, hogy lehunyja a szemét, újból károgásra lesz figyelmes. Ezúttal nem a fa ágáról, hanem valahonnan a tetőről, a feje fölöttről. *
– Miért épp itt kell óbégatnod, te szárnyas patkány? A hollók nem is városban élnek. * Morogja, és mivel a hang alapján nagyjából be tudja határolni, hogy hol lehet az állat, egy széket tol oda, és feláll rá. Újdonsült kardját óvatosan kezébe veszi, és tompábbik felével felkopog a „felső szomszédnak”, hogy maradjon már csöndben. Egy darabig hallgatózik, és mivel nem hall semmit, a problémát megoldottnak titulálja, és leszáll a rozoga székről, amit talán csak a kereskedők istene nem hagyott összetörni alatta, úgy nyikorog már. A kardot elteszi, és ismét a gondolataiba merül.
~ Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, a lopásban nincs is semmi kivetnivaló. Mindenki lop néha. A nemesek sokkal többet, mint mi szegények. A kereskedők pedig általában gazdagok… Mármint honnan lennének drága ruháik, ha nem abból, hogy olcsón megveszik vagy ellopják a holmikat, aztán szerencsétlen városlakókkal megvetetik mithril árán? Elmehet a büdös bánatba az összes kereskedő! De remélem, Maavienek tényleg nem esett bántódása. Biztosan csak okosan meghúzza magát, amíg leszáll az éj, aztán majd megérkezik ide, és talán már az új ruhái lesznek rajta! Igazából nem is baj, hogy ő ilyen. A francnak sincs kedve több száz aranyért ruhákat vásárolni, amikor ingyen is meg lehet szerezni mindezt! A megspórolt pénzből pedig majd hajót veszünk, ahogy beszéltük. És legénységet is toborozni kell valahonnan. Vajon a hírhedt kalózok is így kezdték? Ételt, italt, ruhát loptak a piacon, aztán egyszer csak… Kalózokká váltak? Tulajdonképpen mi a különbség a kalóz és a kereskedő között? Az egyik… ~
Megint a károgást hallja. Már rutinos mozdulattal áll fel, és miután rövid ideig azt próbálja bemérni, hogy pontosan merről is hallotta a hangot, feláll az ágy tetejére és előhúzza kardját. *
– Ha egész éjszaka ezt csinálod, akkor is el foglak kergetni újra és újra! * Már vissza sem fogja magát, úgy beszél a vélt vagy valós hollóhoz, ami a nyugalmát zavarja már egy ideje. A szomszédok, ha vannak, biztosan örülnek Yvon magánakciójának. Újra felkopog kardjával a tetőre. Ezúttal hallja a tollak zörgését, ahogy újra elrepül az állat. Ennek megörülve le is száll az ágyról, azonban abban a pillanatban hallja, hogy már megint landol valami a tetőn. *
– Megöllek! * Szinte ugrik fel az ágyra, viszont azt érzi, mintha a plafon időközben magasabbra került volna. Már nem éri el a kardjával, ezért gondol egyet, és a rozoga széket teszi az ingatag ágyra, és cirkuszi mutatványosokat megszégyenítő ügyességgel felmászik rá. Úgy érzi magát, mintha a hullámzó tengeren lenne, de a hullámok valahogy nem elnyelik, hanem hagyják, hogy a víz tetején álljon – csak épp a hullámzás miatt egy rendkívül nehezen kivitelezhető. Azonban Yvon számára nincs lehetetlen. Sikerül egyensúlyozni a széken, és ismét megütögeti a mennyezetet kardjával. Ez a vártnál még erősebbre is sikerül, mert egy kis darab le is hullik belőle, bele a szemébe, hiszen persze felfelé néz eközben. Viszont az akció sikeres, újra hallja a madarat elrepülni, és sikerül óvatosan lekászálódnia a székről. Most viszont el sem teszi már a kardját, mert számít rá, hogy újra fel fog bukkanni a vészmadár. A kérdés csak az, hogy hol? Vár. Eltelik fél perc, aztán egy perc, majd öt percnek tűnő idő, és csak akkor hallja ismét a károgást. Viszont most olyan közelről hallja, mintha legalábbis a szobából szólna. Ekkor tűnik csak fel Yvonnak az ablak melletti kis repedés a falon. *
~ Ez hogy nem tűnt fel eddig? ~
– Mindegy is, most elkaplak, te mocsok. * Suttogja maga elé, és óvatosan az ablakhoz lépked, kinyitja azt, és pontosan azt látja, amire számított. A holló ül ott, tudálékos szemét a fiú felé fordítja, és újra elharsogja mondanivalóját. Egyértelműen hozzá beszél, és Yvonnak nem tetszik, amit mond. Felemeli kardját, és egy hirtelen mozdulattal a madár felé csap. Amaz mindössze egy tollat veszít el, ahogy felröppen egy magasabb, távolabbi ágra, ami már túl messze van az ablaktól, hogy el lehessen érni. *
– A francba! Pedig éreztem, hogy meglesz. * Felszisszen, és mivel nem olyan fából faragták, hogy veszítsen, ezért ezt sem hagyja annyiban. Feláll az ablakpárkányra, kihajol, és megint suhant egyet a holló felé, ami azonban megint csak eggyel feljebb repül és gúnyosan elszólja magát megint. *
– Jól szórakozol, mi? Meglásd, sült madarat csinálok belőled, és a saját temetéseden szolállak fel ebédnek! Most már nem babra megy a játék! * Több se kell Yvonnak, az ablakból kilép a közeli fa ágára, ami olyan vékony, hogy Yvon súlya alatt nyomban elgörnyed, de el nem törik. A fiatal férfi ügyesen egyensúlyozva közelebb mászik a fa törzséhez, közben persze végig a kezében tartva a kardját. Megragad egy nagyobb faágat, felhúzza magát, és kis idő múlva újra egy magasságban van a madárral. Az mintha nem is tartana tőle, tovább ül a faágon, és újra károg. Yvon pedig lassan, de biztosan tovább kúszik, mígnem már a fa szélére nem ér, ahol érzi, hogy ha még egy lépést tenne, lezuhanna a mélybe. Időközben teljesen beesteledett, a nap lement és csak a kerekded holdak világítják meg a Holdudvart. Viszont most az is bőven elég, hogy a hollót megtalálja. Kardjával megint suhint, és kis híján le is esik az ágról, de persze a madár megint elrepül, a fogadó tetejére. *
~ Ha most nem, sohasem. Meg kell akadályoznom, hogy ez a rohadt madár itt károgjon az idők végezetéig! ~
– Áááh! * Elüvölti magát, és emberfeletti erővel elrugaszkodik a fától a tetőre. Érzi, hogy ekkorát normál körülmények között nem tudna ugrani, de bizonyára az istenek is szemmel tartják, mivel az ugrás sikeres, és sikerül belekapaszkodni a tetőbe. Néhány cserép megindul, és a feneketlen mélységbe hull, de Yvonnak sikerül megkapaszkodnia, és még kardja is nála marad. Sietve odarohan a hollóhoz, és lesújt rá… Illetve lesújtana, ha az nem lenne felkészülve az ilyenre. Mire a fiú kettőt pislantana, már megint öt méterrel odébb, a tető csúcsán tetszeleg, és fülsiketítő hangját hallatja. *
– Most meghalsz! * Ordítja, és úgy érzi, kiáltását városszerte mindenki meghallotta, de már ez sem érdekli. Ahogy az sem, hogy egy hollót kerget a Pegazus fogadó tetején az éjszaka közepén, egy karddal. Megrohamozza az állatot, és talán ő lepődik meg a legjobban, hogy a következő pillanatban kardja végén egy átszúrt madarat lát. *
– Ennyi volt? Meghalt? Vége? * Valahogy nem érzi a megkönnyebbülést, amit a madár ledöfésétől várt volna. Az állat kimúlt, ő viszont ugyanolyan üresnek érzi magát, mint azelőtt a fürdőben. A világ olyan… színtelen. Kihalt. Csendes. Túl nagy a csend. Yvon körül a világ elkezd sötétedni. A távolból újra meghallja a hangot, de most mintha nem kintről, hanem bentről szólna. Nem is az épületen belülről, hanem… belőle. *
– Mi tört– * Kérdezné összezavartan, de ahogy kinyitja száját, újra hallja a hangot. *
– Én… Károgok? * Teszi fel a kérdést magának a költői kérdést. Választ nem vár, nem csak, mert amúgy sincs itt senki, aki válaszolhatna, hanem, mert már ő is tudja. Nem tudja, mi ez a szörnyű álomvilág, amibe került, de ezen a ponton már hátradől, és hagyja, hogy az események alakítsák önmagukat. Mintha nem is ő emelné a kardját, mintha nem is az ő teste, nem is az ő vére lenne. Ahogy a penge egyre mélyebbre fúródik a húsába, úgy azt érzi, végre véget ér a szenvedés. A vér fröcsög, sötétkék tollak repkednek a holdfényben, aztán egyszer csak véget ér az egész, és felébred.
Az ágyán fekszik, a szobában, ami időközben egészen besötétedett. Kell egy kis idő, hogy felfogja, hogy az imént álmodott, és most, hogy megpróbál visszaemlékezni, nem is érti, hogy hihette azt, hogy az a valóság, amíg álmodott. Hiszen – és ezt most ellenőrzi is – az ablakban valóban állnak fák, de egyik se elég közel ahhoz, hogy akár csak eszébe jusson kimászni rá. Sőt, jobban megnézve repedés sincs a falon, és még szék sincs a szobában. Yvon felül az ágyában, megropogtatja nyakát és kis idő múltán feláll. Az ajtóhoz sétál, kinyitja és kisétál rajta. Bekopog a szemben lévő ajtón, habár sejti, hogy Maavie még nem ért vissza. Arra biztosan felébredt volna. Ha rövidesen nincs válasz, akkor becsukja maga mögött a saját ajtaját, be is zárja, és leindul a fogadótérbe. Ha már ennyi hülyeséget összehordott álmában, jobb lesz, ha iszik egy pohár vizet. Attól biztosan jobban fogja magát érezni. *
~ Furcsa egy álom volt ez. ~
* Úgy látszik, ha tolvajlásról van szó, akkor tud egészen akaratos is lenne a lány. Sőt, Yvonnak ezek szerint beleszólása sincs a lopás menetéről, egyszerűen bíznia kell benne, hogy Maavie nem hibázik, és este visszatér hozzá. Normál esetben ebbe természetesen nem menne bele, hiszen még fél napja sincs, hogy lekerültek Maavieről a bilincsek. Ezúttal azonban nem vitázik. *
– Te tudod. Aztán nehogy elkapjanak! * Eddig a pontig csak ürességet érzett, de most legalább aggódni kezd. Nem tudja, mi másban segíthetne Maavienek, minthogy nem lesz láb alatt, úgyhogy végül sóhajt egyet és elindul a főtér felé, majd onnan a Pegazusba megy. Mivel nemrég ettek, ezért most nem kér semmit, csak a kulcsát, és magányosan fel is ballag az emeletre és bezárja maga mögött az ajtót. Leül az ágy szélére, és jó tíz percig fejét fogva ül ott, mint akire most szakadt rá az élet minden gondja.
Órák telnek el. Van bőven ideje reflektálni magában az eseményekre. Az ülésből egy idő után átvált fekvésbe. Leveszi cipőjét, mellényét és elkényelmesedve nézi a plafont. Ahányszor valaki elsétál a folyosón, fülel, hátha megáll a szemben lévő szoba ajtaja előtt, de egyelőre semmi ilyen nem történik. Akármi is történt a piacon, most már nem tud változtatni rajta. Maavie vagy előkerül vagy majd csak a hírét hallja, hogy a városőrök elkaptak egy piti kis tolvajt a piacon.
~ Mi a francot képzeltem? Miért csináltam ezt? Láthatóan nem bír magával. Ha hagyom, hogy lopjon, előbb-utóbb lebukik és akár engem is belekeverhet. De, ha nem… akkor úgy fog lopni, hogy nem is tudok róla. Hogy az istenekbe tudott bármit is elcsenni a kovácstól? Mikor? Hiszen végig bilincsben volt… Talán jobb volt, amíg láncra volt verve. Igazi kis démon… Nem-nem, egy démonnak nem lehetnek ilyen ártatlan, szép szemei. Szerintem nem is tudja, mit csinál. Nem azért lop, hogy megéljen belőle, hanem… csak úgy? Viccből? De az nem lehetett túlságosan tréfás, amikor legutóbb elkapták és rárakták a bilincseket! Ha mellettem marad, csak nem lehet nagy baj belőle… Ha meg lebukna, én kibeszélem. Ha egyáltalán ott vagyok, hogy segítsek. A francba már! Miért jöttem vissza? Már biztosan itt kéne lennie. Ha miattam levágják a karját, azt sosem bocsájtom meg magamnak! ~
Felül az ágyában, tesz pár kört a kis szobában, aztán újra visszafekszik.
~ De most már hiába, nem tudok semmit se tenni érte. Ha visszajön, én… Nem tudom. Idegesnek kéne lennem rá? Széttépjem a lopott ruhákat és kidobjam az ablakon? Akkor talán megtanulná, hogy ilyet nem szabad csinálni… Dehogy. Ilyet sosem tennék. Akkor váljak olyanná, mint ő? Végül is, kinek ártunk azzal, ha ellopunk pár szép selyemsálat, meg ezt-azt? A szerzett pénzből egy hatig jóllakathatnánk fél romvárost, amúgy meg legfeljebb néhány gazdag kereskedő aranyhintójára gyűjtenénk. Nem… Ha így vesszük, a lopás morálisan helyénvaló dolog. Már, ha egyáltalán visszajön a kis tolvajom. Visszajön még? ~
Megint feláll, és ezúttal a kulcslyukon is kikukucskál, hogy nincs-e valaki az ajtaja előtt. Kezdi azt érezni, hogy talán saját magát is bajba sodorta ezzel az egész akcióval. Mi van, ha Maavie beköpi? Ha ő lenne hasonló helyzetben és lebukna, biztos eszébe jutna a társát besározni, azt mondani, hogy kényszerítették a lopásra. Persze fordított esetben nehéz lenne elhitetni bárkivel is, hogy a vézna, negyven kilós lány kényszerítette őt bármire is, de így még egész hihető is lenne. Yvonnak pedig nincs kedve börtönbe menni, még harminc napig sem.
~ A fene essen már beléd! Hol vagy?! Meghaltál? Mikor érsz vissza? ~
Öklét az ajtóra csapja, majd az ablakhoz sétál, mintha csak azt remélné, hogy onnan meglátja Maaviet, de erre vajmi kevés az esély, ugyanis az ablak nem a piactér és nem is a főtér felé néz. Mindössze néhány száraz faágat lát az esti szürkületben, s az egyiken egy kék hollót, ami mintha a kérdésére válaszolna, elszólja magát: „Sohasem.” *
– Hess innen, démonmadár! Máshol károgj! * Hosszú órák óta most először szólal meg a fiatal férfi. Hangja olyan távolinak, ismeretlennek érződik, mintha valaki más szólna, nem is ő. Hangjával nem is, de egy kis kopogással az ablakon sikerül is elkergetnie a szárnyast, és visszaül az ágyára. Már egész későre járhat, alig szűrődik be fény az ablakon, így szinte tapogatóznia kell, hogy odataláljon. Szerencsére nem olyan nagy ez a szoba, hogy elvesszen benne. Nem telik bele fél perc, és a holló visszaül az ágra, és újra megszólal. Yvon fáradt tekintettel néz fel a madárra. Újra feláll, és újra kopogtat az ablakon, ezúttal erélyesebben. A madár megint elszáll, Yvon ismét leül az ágyra, ezúttal hátát a falnak támasztva néz ki az ablakon. Eltelik pár perc, valaki végigsétál a folyosón, de aztán egy másik szobába megy be. Lentről kiáltozásokat hallani, még muzsikaszót is hoz a levegő, de a fiúnak semmi kedve nincs most vigadni. Épp csak, hogy lehunyja a szemét, újból károgásra lesz figyelmes. Ezúttal nem a fa ágáról, hanem valahonnan a tetőről, a feje fölöttről. *
– Miért épp itt kell óbégatnod, te szárnyas patkány? A hollók nem is városban élnek. * Morogja, és mivel a hang alapján nagyjából be tudja határolni, hogy hol lehet az állat, egy széket tol oda, és feláll rá. Újdonsült kardját óvatosan kezébe veszi, és tompábbik felével felkopog a „felső szomszédnak”, hogy maradjon már csöndben. Egy darabig hallgatózik, és mivel nem hall semmit, a problémát megoldottnak titulálja, és leszáll a rozoga székről, amit talán csak a kereskedők istene nem hagyott összetörni alatta, úgy nyikorog már. A kardot elteszi, és ismét a gondolataiba merül.
~ Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, a lopásban nincs is semmi kivetnivaló. Mindenki lop néha. A nemesek sokkal többet, mint mi szegények. A kereskedők pedig általában gazdagok… Mármint honnan lennének drága ruháik, ha nem abból, hogy olcsón megveszik vagy ellopják a holmikat, aztán szerencsétlen városlakókkal megvetetik mithril árán? Elmehet a büdös bánatba az összes kereskedő! De remélem, Maavienek tényleg nem esett bántódása. Biztosan csak okosan meghúzza magát, amíg leszáll az éj, aztán majd megérkezik ide, és talán már az új ruhái lesznek rajta! Igazából nem is baj, hogy ő ilyen. A francnak sincs kedve több száz aranyért ruhákat vásárolni, amikor ingyen is meg lehet szerezni mindezt! A megspórolt pénzből pedig majd hajót veszünk, ahogy beszéltük. És legénységet is toborozni kell valahonnan. Vajon a hírhedt kalózok is így kezdték? Ételt, italt, ruhát loptak a piacon, aztán egyszer csak… Kalózokká váltak? Tulajdonképpen mi a különbség a kalóz és a kereskedő között? Az egyik… ~
Megint a károgást hallja. Már rutinos mozdulattal áll fel, és miután rövid ideig azt próbálja bemérni, hogy pontosan merről is hallotta a hangot, feláll az ágy tetejére és előhúzza kardját. *
– Ha egész éjszaka ezt csinálod, akkor is el foglak kergetni újra és újra! * Már vissza sem fogja magát, úgy beszél a vélt vagy valós hollóhoz, ami a nyugalmát zavarja már egy ideje. A szomszédok, ha vannak, biztosan örülnek Yvon magánakciójának. Újra felkopog kardjával a tetőre. Ezúttal hallja a tollak zörgését, ahogy újra elrepül az állat. Ennek megörülve le is száll az ágyról, azonban abban a pillanatban hallja, hogy már megint landol valami a tetőn. *
– Megöllek! * Szinte ugrik fel az ágyra, viszont azt érzi, mintha a plafon időközben magasabbra került volna. Már nem éri el a kardjával, ezért gondol egyet, és a rozoga széket teszi az ingatag ágyra, és cirkuszi mutatványosokat megszégyenítő ügyességgel felmászik rá. Úgy érzi magát, mintha a hullámzó tengeren lenne, de a hullámok valahogy nem elnyelik, hanem hagyják, hogy a víz tetején álljon – csak épp a hullámzás miatt egy rendkívül nehezen kivitelezhető. Azonban Yvon számára nincs lehetetlen. Sikerül egyensúlyozni a széken, és ismét megütögeti a mennyezetet kardjával. Ez a vártnál még erősebbre is sikerül, mert egy kis darab le is hullik belőle, bele a szemébe, hiszen persze felfelé néz eközben. Viszont az akció sikeres, újra hallja a madarat elrepülni, és sikerül óvatosan lekászálódnia a székről. Most viszont el sem teszi már a kardját, mert számít rá, hogy újra fel fog bukkanni a vészmadár. A kérdés csak az, hogy hol? Vár. Eltelik fél perc, aztán egy perc, majd öt percnek tűnő idő, és csak akkor hallja ismét a károgást. Viszont most olyan közelről hallja, mintha legalábbis a szobából szólna. Ekkor tűnik csak fel Yvonnak az ablak melletti kis repedés a falon. *
~ Ez hogy nem tűnt fel eddig? ~
– Mindegy is, most elkaplak, te mocsok. * Suttogja maga elé, és óvatosan az ablakhoz lépked, kinyitja azt, és pontosan azt látja, amire számított. A holló ül ott, tudálékos szemét a fiú felé fordítja, és újra elharsogja mondanivalóját. Egyértelműen hozzá beszél, és Yvonnak nem tetszik, amit mond. Felemeli kardját, és egy hirtelen mozdulattal a madár felé csap. Amaz mindössze egy tollat veszít el, ahogy felröppen egy magasabb, távolabbi ágra, ami már túl messze van az ablaktól, hogy el lehessen érni. *
– A francba! Pedig éreztem, hogy meglesz. * Felszisszen, és mivel nem olyan fából faragták, hogy veszítsen, ezért ezt sem hagyja annyiban. Feláll az ablakpárkányra, kihajol, és megint suhant egyet a holló felé, ami azonban megint csak eggyel feljebb repül és gúnyosan elszólja magát megint. *
– Jól szórakozol, mi? Meglásd, sült madarat csinálok belőled, és a saját temetéseden szolállak fel ebédnek! Most már nem babra megy a játék! * Több se kell Yvonnak, az ablakból kilép a közeli fa ágára, ami olyan vékony, hogy Yvon súlya alatt nyomban elgörnyed, de el nem törik. A fiatal férfi ügyesen egyensúlyozva közelebb mászik a fa törzséhez, közben persze végig a kezében tartva a kardját. Megragad egy nagyobb faágat, felhúzza magát, és kis idő múlva újra egy magasságban van a madárral. Az mintha nem is tartana tőle, tovább ül a faágon, és újra károg. Yvon pedig lassan, de biztosan tovább kúszik, mígnem már a fa szélére nem ér, ahol érzi, hogy ha még egy lépést tenne, lezuhanna a mélybe. Időközben teljesen beesteledett, a nap lement és csak a kerekded holdak világítják meg a Holdudvart. Viszont most az is bőven elég, hogy a hollót megtalálja. Kardjával megint suhint, és kis híján le is esik az ágról, de persze a madár megint elrepül, a fogadó tetejére. *
~ Ha most nem, sohasem. Meg kell akadályoznom, hogy ez a rohadt madár itt károgjon az idők végezetéig! ~
– Áááh! * Elüvölti magát, és emberfeletti erővel elrugaszkodik a fától a tetőre. Érzi, hogy ekkorát normál körülmények között nem tudna ugrani, de bizonyára az istenek is szemmel tartják, mivel az ugrás sikeres, és sikerül belekapaszkodni a tetőbe. Néhány cserép megindul, és a feneketlen mélységbe hull, de Yvonnak sikerül megkapaszkodnia, és még kardja is nála marad. Sietve odarohan a hollóhoz, és lesújt rá… Illetve lesújtana, ha az nem lenne felkészülve az ilyenre. Mire a fiú kettőt pislantana, már megint öt méterrel odébb, a tető csúcsán tetszeleg, és fülsiketítő hangját hallatja. *
– Most meghalsz! * Ordítja, és úgy érzi, kiáltását városszerte mindenki meghallotta, de már ez sem érdekli. Ahogy az sem, hogy egy hollót kerget a Pegazus fogadó tetején az éjszaka közepén, egy karddal. Megrohamozza az állatot, és talán ő lepődik meg a legjobban, hogy a következő pillanatban kardja végén egy átszúrt madarat lát. *
– Ennyi volt? Meghalt? Vége? * Valahogy nem érzi a megkönnyebbülést, amit a madár ledöfésétől várt volna. Az állat kimúlt, ő viszont ugyanolyan üresnek érzi magát, mint azelőtt a fürdőben. A világ olyan… színtelen. Kihalt. Csendes. Túl nagy a csend. Yvon körül a világ elkezd sötétedni. A távolból újra meghallja a hangot, de most mintha nem kintről, hanem bentről szólna. Nem is az épületen belülről, hanem… belőle. *
– Mi tört– * Kérdezné összezavartan, de ahogy kinyitja száját, újra hallja a hangot. *
– Én… Károgok? * Teszi fel a kérdést magának a költői kérdést. Választ nem vár, nem csak, mert amúgy sincs itt senki, aki válaszolhatna, hanem, mert már ő is tudja. Nem tudja, mi ez a szörnyű álomvilág, amibe került, de ezen a ponton már hátradől, és hagyja, hogy az események alakítsák önmagukat. Mintha nem is ő emelné a kardját, mintha nem is az ő teste, nem is az ő vére lenne. Ahogy a penge egyre mélyebbre fúródik a húsába, úgy azt érzi, végre véget ér a szenvedés. A vér fröcsög, sötétkék tollak repkednek a holdfényben, aztán egyszer csak véget ér az egész, és felébred.
Az ágyán fekszik, a szobában, ami időközben egészen besötétedett. Kell egy kis idő, hogy felfogja, hogy az imént álmodott, és most, hogy megpróbál visszaemlékezni, nem is érti, hogy hihette azt, hogy az a valóság, amíg álmodott. Hiszen – és ezt most ellenőrzi is – az ablakban valóban állnak fák, de egyik se elég közel ahhoz, hogy akár csak eszébe jusson kimászni rá. Sőt, jobban megnézve repedés sincs a falon, és még szék sincs a szobában. Yvon felül az ágyában, megropogtatja nyakát és kis idő múltán feláll. Az ajtóhoz sétál, kinyitja és kisétál rajta. Bekopog a szemben lévő ajtón, habár sejti, hogy Maavie még nem ért vissza. Arra biztosan felébredt volna. Ha rövidesen nincs válasz, akkor becsukja maga mögött a saját ajtaját, be is zárja, és leindul a fogadótérbe. Ha már ennyi hülyeséget összehordott álmában, jobb lesz, ha iszik egy pohár vizet. Attól biztosan jobban fogja magát érezni. *
~ Furcsa egy álom volt ez. ~
7316. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-03 16:30:26
Üzenet elküldve: 2026-03-03 16:30:26
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Csak csekély idő adatik meg az édes diadal kiélvezésére. Két mélyebb levegőnyi, ha egészen pontosak akarunk lenni - ennyi idő telik el, míg maga mögé nem pillant és a férfi hűlt helyét sem látja. Nem is csoda talán, hogy a fogadó ajtaja talán egy leheletnyit erélyesebben csapódik be mögötte, mint illene, de mit sem törődik azzal a pár illetődött pillantással.
A pultnál rendelt pohár vizet ingerülten hajtja fel egy szuszra, kipirult arcára azonban nem ül ki a harag, édesen mosolyogva búcsúzik a csapostól, hogy holmijával a fürdőház felé vegye az irányt.
Hamarosan kitárva az ajtót, meleg, párás levegő csapja meg az arcát, enyhe gyógynövényes illattal keveredve. A kis bosszankodása pedig a forró fürdő hívogató ígéretére tovaszáll, legalább is egy időre mindenképp.
Odabent csend honol. A nagy medencék felszíne alig fodrozódik, csak egy távoli csobbanás jelzi, hogy nincs teljesen egyedül a félhomályban.
Az öltözőrésznél egy üres padon helyet foglalva mély sóhajjal néz végig magán. A ruhái gond nélkül kibírták tisztán az egész napot az erdőben, de mostanra már közel sem makulátlanok. A nadrág szárán sárfoltok száradnak, az ing ujján nedves, barnás pacák ülnek, csak reménykedni tud abban, hogy valahogy ki tudja majd tisztítani őket. Ráérősen szabadul meg latyaktól csöpögő csizmájától majd minden mástól, és miután piszkos ruhadarabjait gondosan a padra hajtogatja, magára kanyarít egy kellemes szövésű fürdőlepedőt.
Meztelen léptei alig hallhatóak, ahogy a nedves kövön óvatosan jár, még csak az hiányozna így a nap végére, hogy hanyatt vágja magát a fürdőházban. Egy félreeső dézsánál mozdulatlan alak pihen, viszont még a gőzön át is felismeri a szőke tincseket, a gondtalannak látszó ejtőzés pedig ismét csak előcsalogatja azt a bizonyos bosszankodást. Alymeidha nem torpan meg, lassulnak némileg léptei, de épp csak addig, hogy a dézsa peremén heverő szappandarabot felkapja, és minden különösebb előjel nélkül a vízbe hajítsa. A csobbanás élesebben szól a csendben, a víz alaposan felfröccsen a fickó képére, a félvér azonban egy szót sem szól. Némán halad tovább az elkülönített szobák felé, s amint sikerül találnia egy üreset, fürdőlepedőtől megszabadulva lassan ereszkedik bele a gőzölgő, illatos vízbe. A forróság kellemes ölelése előcsal belőle egy jóleső, mély sóhajt, pár pillanatra le is hunyja a szemét, amíg felengednek fázós tagjai. Arra gondol, milyen jó lett volna magával hozni egy palack bort - de szesztűrő képességét tekintve talán egy nagyobb pohárkával is elég lett volna. Mindenesetre így is igyekszik kiélvezni a kellemes fürdőt, ameddig csak tudja.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.03 16:31:53
//A vadászat szabályai//
*Csak csekély idő adatik meg az édes diadal kiélvezésére. Két mélyebb levegőnyi, ha egészen pontosak akarunk lenni - ennyi idő telik el, míg maga mögé nem pillant és a férfi hűlt helyét sem látja. Nem is csoda talán, hogy a fogadó ajtaja talán egy leheletnyit erélyesebben csapódik be mögötte, mint illene, de mit sem törődik azzal a pár illetődött pillantással.
A pultnál rendelt pohár vizet ingerülten hajtja fel egy szuszra, kipirult arcára azonban nem ül ki a harag, édesen mosolyogva búcsúzik a csapostól, hogy holmijával a fürdőház felé vegye az irányt.
Hamarosan kitárva az ajtót, meleg, párás levegő csapja meg az arcát, enyhe gyógynövényes illattal keveredve. A kis bosszankodása pedig a forró fürdő hívogató ígéretére tovaszáll, legalább is egy időre mindenképp.
Odabent csend honol. A nagy medencék felszíne alig fodrozódik, csak egy távoli csobbanás jelzi, hogy nincs teljesen egyedül a félhomályban.
Az öltözőrésznél egy üres padon helyet foglalva mély sóhajjal néz végig magán. A ruhái gond nélkül kibírták tisztán az egész napot az erdőben, de mostanra már közel sem makulátlanok. A nadrág szárán sárfoltok száradnak, az ing ujján nedves, barnás pacák ülnek, csak reménykedni tud abban, hogy valahogy ki tudja majd tisztítani őket. Ráérősen szabadul meg latyaktól csöpögő csizmájától majd minden mástól, és miután piszkos ruhadarabjait gondosan a padra hajtogatja, magára kanyarít egy kellemes szövésű fürdőlepedőt.
Meztelen léptei alig hallhatóak, ahogy a nedves kövön óvatosan jár, még csak az hiányozna így a nap végére, hogy hanyatt vágja magát a fürdőházban. Egy félreeső dézsánál mozdulatlan alak pihen, viszont még a gőzön át is felismeri a szőke tincseket, a gondtalannak látszó ejtőzés pedig ismét csak előcsalogatja azt a bizonyos bosszankodást. Alymeidha nem torpan meg, lassulnak némileg léptei, de épp csak addig, hogy a dézsa peremén heverő szappandarabot felkapja, és minden különösebb előjel nélkül a vízbe hajítsa. A csobbanás élesebben szól a csendben, a víz alaposan felfröccsen a fickó képére, a félvér azonban egy szót sem szól. Némán halad tovább az elkülönített szobák felé, s amint sikerül találnia egy üreset, fürdőlepedőtől megszabadulva lassan ereszkedik bele a gőzölgő, illatos vízbe. A forróság kellemes ölelése előcsal belőle egy jóleső, mély sóhajt, pár pillanatra le is hunyja a szemét, amíg felengednek fázós tagjai. Arra gondol, milyen jó lett volna magával hozni egy palack bort - de szesztűrő képességét tekintve talán egy nagyobb pohárkával is elég lett volna. Mindenesetre így is igyekszik kiélvezni a kellemes fürdőt, ameddig csak tudja.*
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.03 16:31:53
7315. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-03 06:02:02
Üzenet elküldve: 2026-03-03 06:02:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 185
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*Nolen ugyan megiramodik, de a vadászgúnyába öltözött kisasszonyka játszi könnyedséggel éri be. A hosszú combok, a ruganyos léptek a kikötői elé viszik a szőkeséget, mielőtt a Velasco'rra egyáltalán lendületet venne. Úgy érzi magát mellett, mint egy hajóvontató, aki dupla műszak után próbál hazaigyekezni. Minden tagja nehéz és gémberedett. Ha ork horda üldözné, most akkor se bírná lefutni a félvért. Ezt belátva pedig azt teszi, amit egy ilyen helyzetben egy hozzá hasonló úriember csak tehet: csal.
Beveti magát a következő kis utcácskán, s lecsípi a táv javát, a fürdőház felőli bejárat irányába. Még ez is épp elég neki most. Meg kell támaszkodnia az egyik dézsa szélén pár szusszanásra, s ha lenne hozzá ereje, bizony kinevetné magát. ~Rohangálsz itt, mint az eszetlen kamaszok.~ A józan ész igazán fültövön vághatná már. De azt mondják, a férfiember feje lágya sosem nő be igazán, se ezt a mondást valószínűleg a tapasztalat mondta tollba, nem holmi filozofikus locsogás.
Sietve hámozza ki magát a gönceiből, melyeket nemes egyszerűséggel berugdos a sarokba. Azzal már nem bajlódik, hogy túlzottan elszeparálja magát a paravánnal a kíváncsi szemek elől. Az utolsó dobásának hála, a Hercegnő remélhetőleg ugyanitt köt ki. Persze, ha a szobájába kéreti a fürdőt, ahogy a puccosabb körökben szokás, akiknek túl taszító egy közfürdő, nos, akkor kénytelen lesz később megkeresni.
Kíváncsi lenne, mikor vette észre, hogy nincs a nyomában. Szinte látja azt a diadlittas, rátarti kis mosolyt az édes kis ajkakon, ahogy a lány őelőtte érte el a Pegazus kilincsét. A főtér felőlit persze.
Ha nem lenne a dézsában kellemesen meleg víz, Nolenar jó eséllyel fürdőzhetne saját aljasságában is, ami szintúgy bőven kitöltené. És ez határtalan elégedettséggel tölti el. Kiteszi karjait a dézsa peremére, és lejjebb csúszik kicsit, hogy a tarkóját is nekidönthesse. Mennyei érzés így elnyúlni, és elcsigázott tagjai határtalanul hálásak is érte.
Lehunyja a szemét és nagyot sóhajt. Mire a levegőt egészen kifújja, félig-meddig már szendereg a forró fürdő kényeztetésében. Az előző estéje így is hosszú volt, a fogda pedig nem pihentető vendégszeretetéről híres.*
//A vadászat szabályai//
*Nolen ugyan megiramodik, de a vadászgúnyába öltözött kisasszonyka játszi könnyedséggel éri be. A hosszú combok, a ruganyos léptek a kikötői elé viszik a szőkeséget, mielőtt a Velasco'rra egyáltalán lendületet venne. Úgy érzi magát mellett, mint egy hajóvontató, aki dupla műszak után próbál hazaigyekezni. Minden tagja nehéz és gémberedett. Ha ork horda üldözné, most akkor se bírná lefutni a félvért. Ezt belátva pedig azt teszi, amit egy ilyen helyzetben egy hozzá hasonló úriember csak tehet: csal.
Beveti magát a következő kis utcácskán, s lecsípi a táv javát, a fürdőház felőli bejárat irányába. Még ez is épp elég neki most. Meg kell támaszkodnia az egyik dézsa szélén pár szusszanásra, s ha lenne hozzá ereje, bizony kinevetné magát. ~Rohangálsz itt, mint az eszetlen kamaszok.~ A józan ész igazán fültövön vághatná már. De azt mondják, a férfiember feje lágya sosem nő be igazán, se ezt a mondást valószínűleg a tapasztalat mondta tollba, nem holmi filozofikus locsogás.
Sietve hámozza ki magát a gönceiből, melyeket nemes egyszerűséggel berugdos a sarokba. Azzal már nem bajlódik, hogy túlzottan elszeparálja magát a paravánnal a kíváncsi szemek elől. Az utolsó dobásának hála, a Hercegnő remélhetőleg ugyanitt köt ki. Persze, ha a szobájába kéreti a fürdőt, ahogy a puccosabb körökben szokás, akiknek túl taszító egy közfürdő, nos, akkor kénytelen lesz később megkeresni.
Kíváncsi lenne, mikor vette észre, hogy nincs a nyomában. Szinte látja azt a diadlittas, rátarti kis mosolyt az édes kis ajkakon, ahogy a lány őelőtte érte el a Pegazus kilincsét. A főtér felőlit persze.
Ha nem lenne a dézsában kellemesen meleg víz, Nolenar jó eséllyel fürdőzhetne saját aljasságában is, ami szintúgy bőven kitöltené. És ez határtalan elégedettséggel tölti el. Kiteszi karjait a dézsa peremére, és lejjebb csúszik kicsit, hogy a tarkóját is nekidönthesse. Mennyei érzés így elnyúlni, és elcsigázott tagjai határtalanul hálásak is érte.
Lehunyja a szemét és nagyot sóhajt. Mire a levegőt egészen kifújja, félig-meddig már szendereg a forró fürdő kényeztetésében. Az előző estéje így is hosszú volt, a fogda pedig nem pihentető vendégszeretetéről híres.*
7314. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-02 10:43:03
Üzenet elküldve: 2026-03-02 10:43:03
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A szabadság íze//
* Újfent csak megvonja vállát és röviden válaszol. *
– Nem számít. * Bármi is van Yvon fejében most, a valódi gondolatai nem látnak napvilágot. Lehet, hogy maga se tudja eldönteni, hogy dühös legyen vagy szomorú vagy valami egészen mást érezzen. Ez utóbbi tűnik most a legigazabbnak. Miután felöltöznek, a fürdő szélén Maavie egy próbatétel elé állítja. Yvon pislog egy párat, ez a dolog láthatóan váratlanul érte. Nem tárja ki egyből a karjait, sok minden átfut a fején, mire elhatározásig jut. *
– Jó. * Mondja hidegen, és megteszi, amire kérték. A mozdulatsor, ahogy kitárja karjait és odahajol a lányhoz, kicsit gépiesre sikeredik, de tagadhatatlan, hogy egy ölelés mindig jól esik. Még ebben a furcsa állapotban is, ami az utóbbi pár percben hatalmába kerítette a fiatalembert. *
– Így jó? * Kérdez rá néhány másodpercnyi üres ölelést követően. Úgy tűnik, a szerepek felcserélődtek, most ő az, aki nem biztos a dolgában. Mindenesetre, ha Maavie megelégszik ennyivel, akkor Yvon elengedi magától, és a kijárat felé fordul. *
– Arra van a piac. * Mutat a távolabbi kijárat felé, ahol korábban egyszer már bejöttek. Ha a lány nem állítja további próbatételek elé, és még mindig szeretne Yvonnal a piacra menni és ruhát vásárolni, abban az esetben ennek nincsen semmiféle akadálya a fiú részéről. Követi Maaviet. *
* Újfent csak megvonja vállát és röviden válaszol. *
– Nem számít. * Bármi is van Yvon fejében most, a valódi gondolatai nem látnak napvilágot. Lehet, hogy maga se tudja eldönteni, hogy dühös legyen vagy szomorú vagy valami egészen mást érezzen. Ez utóbbi tűnik most a legigazabbnak. Miután felöltöznek, a fürdő szélén Maavie egy próbatétel elé állítja. Yvon pislog egy párat, ez a dolog láthatóan váratlanul érte. Nem tárja ki egyből a karjait, sok minden átfut a fején, mire elhatározásig jut. *
– Jó. * Mondja hidegen, és megteszi, amire kérték. A mozdulatsor, ahogy kitárja karjait és odahajol a lányhoz, kicsit gépiesre sikeredik, de tagadhatatlan, hogy egy ölelés mindig jól esik. Még ebben a furcsa állapotban is, ami az utóbbi pár percben hatalmába kerítette a fiatalembert. *
– Így jó? * Kérdez rá néhány másodpercnyi üres ölelést követően. Úgy tűnik, a szerepek felcserélődtek, most ő az, aki nem biztos a dolgában. Mindenesetre, ha Maavie megelégszik ennyivel, akkor Yvon elengedi magától, és a kijárat felé fordul. *
– Arra van a piac. * Mutat a távolabbi kijárat felé, ahol korábban egyszer már bejöttek. Ha a lány nem állítja további próbatételek elé, és még mindig szeretne Yvonnal a piacra menni és ruhát vásárolni, abban az esetben ennek nincsen semmiféle akadálya a fiú részéről. Követi Maaviet. *
7313. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-01 20:15:42
Üzenet elküldve: 2026-03-01 20:15:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Merlana félmondatára Norennar arcáról lassan kisimul a halovány mosoly. Szemöldöke feljebb szalad egy negyed ujjnyira, majd a férfi finoman, már-már unott türelemmel rázza meg a fejét. Nem önti szavakba gondolatait, ez a gesztus bőven elég. A nő további ajánlatára viszont bólint. Megvárja, míg az feláll és a pulthoz indul. Addig a mélységi egy húzásra kiüríti a poharát, a bort nem ízlelgetve tovább, majd ő is feláll az asztaltól.
Egy mozdulattal kisimítja az ingje elejét, mintha csak zavarná a gyűrődés, aztán pedig – félig a fogadós felé tett szívességből, félig puszta gyakorlatiasságból – felkapja az asztalról a gyümölcstálat. A másik kezébe a boroskancsó kerül. A terhelést megszokott természetességgel osztja el, majd indul el a nő után. Így, teli kezekkel ér a pulthoz. Amikor Merlana jelzi, hogy indulhatnak, Norennar újból bólint, majd a lépcső elé lép. Fejével előbb jelzésértékűen felfelé int, majd ezt követően a nőre a pillant.*
- Csak utánad.
*Ha a nő elfogadja a gesztust, a mélységi egy lépéssel mögötte indul el a lépcsőn. Ha viszont nem, lelki szemei előtt megvonja saját vállát – elvégre most teli kézzel inkább nem kockáztatná meg a valóságban is ezt a gesztust – és ő lép elsőnek. A sorrendnek odafent már nincs jelentősége. Amint felérnek, Norennar magától értetődően átveszi a vezetést, és a folyosón végighaladva az általa kibérelt szoba ajtaja előtt állapodik meg.
Egy halk sóhaj hagyja el ajkait, majd oldalról, a szeme sarkából Merlanára pillant.*
- A zsebemben van a kulcs…
*Jegyzi meg szárazon, majd jelzésértékűen megemeli mindkét, épp foglalt kezét. A helyzetet nem kommentálja tovább. Vár, hogy a nő megértse a célzást, és döntsön, hogyan segíti ki a mélységit.*
*Merlana félmondatára Norennar arcáról lassan kisimul a halovány mosoly. Szemöldöke feljebb szalad egy negyed ujjnyira, majd a férfi finoman, már-már unott türelemmel rázza meg a fejét. Nem önti szavakba gondolatait, ez a gesztus bőven elég. A nő további ajánlatára viszont bólint. Megvárja, míg az feláll és a pulthoz indul. Addig a mélységi egy húzásra kiüríti a poharát, a bort nem ízlelgetve tovább, majd ő is feláll az asztaltól.
Egy mozdulattal kisimítja az ingje elejét, mintha csak zavarná a gyűrődés, aztán pedig – félig a fogadós felé tett szívességből, félig puszta gyakorlatiasságból – felkapja az asztalról a gyümölcstálat. A másik kezébe a boroskancsó kerül. A terhelést megszokott természetességgel osztja el, majd indul el a nő után. Így, teli kezekkel ér a pulthoz. Amikor Merlana jelzi, hogy indulhatnak, Norennar újból bólint, majd a lépcső elé lép. Fejével előbb jelzésértékűen felfelé int, majd ezt követően a nőre a pillant.*
- Csak utánad.
*Ha a nő elfogadja a gesztust, a mélységi egy lépéssel mögötte indul el a lépcsőn. Ha viszont nem, lelki szemei előtt megvonja saját vállát – elvégre most teli kézzel inkább nem kockáztatná meg a valóságban is ezt a gesztust – és ő lép elsőnek. A sorrendnek odafent már nincs jelentősége. Amint felérnek, Norennar magától értetődően átveszi a vezetést, és a folyosón végighaladva az általa kibérelt szoba ajtaja előtt állapodik meg.
Egy halk sóhaj hagyja el ajkait, majd oldalról, a szeme sarkából Merlanára pillant.*
- A zsebemben van a kulcs…
*Jegyzi meg szárazon, majd jelzésértékűen megemeli mindkét, épp foglalt kezét. A helyzetet nem kommentálja tovább. Vár, hogy a nő megértse a célzást, és döntsön, hogyan segíti ki a mélységit.*
7312. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-01 19:50:29
Üzenet elküldve: 2026-03-01 19:50:29
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A vadászat szabályai//
*A hógolyó kíméletlenül csattan a piszkos pocsolyába, a korábbi aljas támadás után már egyébként sem makulátlan ruhájára újabb sáros foltokat csap, most inkább a nadrágja jár pórul. A félvér mérges szürkéi gyilkos kis villámokat szórva pillantanak a férfira, miközben tesz néhány mozdulatnyi próbálkozást, hogy megszabaduljon a latyak egy részétől. Sokat nem segít a helyzeten, cserébe sikerül alaposan összepiszkolnia a kezét.*
- Azt aztán lesheti *morogja halkan, de azért tökéletesen érthetően az orra alatt a tisztességtelen ajánlatra* - Talán ilyen igényekkel érdemesebb volna felkeresnie Radomir kisasszonyt. *fricskának szánja, de nem fordul meg most felfortyant kis fejében, hogy könnyen bele lehet hallani egy kis féltékenységet.
Nem igazán teszik neki, hogy ennyi alávalóság után még a kikötőinek van mersze faképnél hagyni, ahelyett, hogy épp hevesen bocsánatért esedezne, ahogy az a félvér szerint illő volna. Mivel előbb szúrná ki tűvel a szemét, minthogy úgy tűnjön épp a férfi nyomába ered, hamar kapkodva lépteit előzi meg őt, mely látszólag nem is esik nehezére.
Mielőtt az ajtón belépne válla felett hátrapillant.*
- Magánál jobban céloz, ne aggódjon *de hogy ezzel a piszkos hercegnő pontosan mire utalgat, azt nehéz volna egyértelműen kihámozni az elhangzottakból. Mindössze annyi bizonyos, hogy gúnyolódik.
A küszöböt átlépve rögvest a pult felé veszi az irányt és hamar egy nap pohár Vizet kér a csapostól 4 aranyért, míg várakozik a meglepően visszafogott rendelésére, a kikötői felé fordul.*
- Veszek egy fürdőt és átöltözöm *babrálja ki a hajából a szalagocskát, amivel copfba fogta, ujjaival pedig hanyagul átfésüli szőke tincseit. Finoman ítélkező pillantásokkal méri végig tetőtől talpig a Nolenart, hogy aztán ismét halkan előálljon baráti jó tanácsával* - Ezt továbbra is szívből javaslom magának is.
*A fogadós gyorsan visszatér, a pultról magához véve a vizet kedve volna egy szuszra felhajtani. Már akkor kínozta a szomjúság, mikor visszaért a piacra, de sajnos a kulacsa addigra teljesen kifogyott. Diszkréten kortyol néhányat majd egy jóleső sóhaj után szürkéi a kikötői tekintetét keresik.*
- Ha azután még itt találom, akkor meghívhat valamire *adja elő gőgösen, mintha valódi megtiszteltetés érné ezzel a másikat* - A fogdáig vagy a Radomirek házáig azért nem szívesen mennék el ilyesmiért, ugye megérti?
//A vadászat szabályai//
*A hógolyó kíméletlenül csattan a piszkos pocsolyába, a korábbi aljas támadás után már egyébként sem makulátlan ruhájára újabb sáros foltokat csap, most inkább a nadrágja jár pórul. A félvér mérges szürkéi gyilkos kis villámokat szórva pillantanak a férfira, miközben tesz néhány mozdulatnyi próbálkozást, hogy megszabaduljon a latyak egy részétől. Sokat nem segít a helyzeten, cserébe sikerül alaposan összepiszkolnia a kezét.*
- Azt aztán lesheti *morogja halkan, de azért tökéletesen érthetően az orra alatt a tisztességtelen ajánlatra* - Talán ilyen igényekkel érdemesebb volna felkeresnie Radomir kisasszonyt. *fricskának szánja, de nem fordul meg most felfortyant kis fejében, hogy könnyen bele lehet hallani egy kis féltékenységet.
Nem igazán teszik neki, hogy ennyi alávalóság után még a kikötőinek van mersze faképnél hagyni, ahelyett, hogy épp hevesen bocsánatért esedezne, ahogy az a félvér szerint illő volna. Mivel előbb szúrná ki tűvel a szemét, minthogy úgy tűnjön épp a férfi nyomába ered, hamar kapkodva lépteit előzi meg őt, mely látszólag nem is esik nehezére.
Mielőtt az ajtón belépne válla felett hátrapillant.*
- Magánál jobban céloz, ne aggódjon *de hogy ezzel a piszkos hercegnő pontosan mire utalgat, azt nehéz volna egyértelműen kihámozni az elhangzottakból. Mindössze annyi bizonyos, hogy gúnyolódik.
A küszöböt átlépve rögvest a pult felé veszi az irányt és hamar egy nap pohár Vizet kér a csapostól 4 aranyért,
míg várakozik a meglepően visszafogott rendelésére, a kikötői felé fordul.*- Veszek egy fürdőt és átöltözöm *babrálja ki a hajából a szalagocskát, amivel copfba fogta, ujjaival pedig hanyagul átfésüli szőke tincseit. Finoman ítélkező pillantásokkal méri végig tetőtől talpig a Nolenart, hogy aztán ismét halkan előálljon baráti jó tanácsával* - Ezt továbbra is szívből javaslom magának is.
*A fogadós gyorsan visszatér, a pultról magához véve a vizet kedve volna egy szuszra felhajtani. Már akkor kínozta a szomjúság, mikor visszaért a piacra, de sajnos a kulacsa addigra teljesen kifogyott. Diszkréten kortyol néhányat majd egy jóleső sóhaj után szürkéi a kikötői tekintetét keresik.*
- Ha azután még itt találom, akkor meghívhat valamire *adja elő gőgösen, mintha valódi megtiszteltetés érné ezzel a másikat* - A fogdáig vagy a Radomirek házáig azért nem szívesen mennék el ilyesmiért, ugye megérti?
7311. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-01 11:21:18
Üzenet elküldve: 2026-03-01 11:21:18
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az otthon melege//
*Nos, fivére szintúgy nincs híján pimaszságnak, mint bárki, aki belekóstolt valaha a szabadság igazi ízébe. Kharasshi, második fivérként elég nagy szabadságban cseperedett, de az is tény, hogy ennek más hozadéka is volt. Chaszmyr már kölyökként is alattomos féreg volt, így aztán a torkán taposó csizma súlyáról is van fogalma a hímnek. Arról a súlyról, melynek kötelessége megadni magát, akkor is, ha forr a vérében a másra hajtó indulat.
De a megpendített húrok ennél messzebb visznek, ami nincs igazán a Dwyerra ínyére. Ha ez a szuka megcsonkítaná tulajdon vérét, azt nem valószínű, hogy elnézné. Nyilvánvaló sértés az ilyesmi, elvégre a kínzás művészetének nincsenek avatottabb művelői Lanawinon, mint a mélységi nőstények. Bőven van hát mit előhúzni abból a fegyvertárból. Ám, a dolog merő provokációnak bizonyul, melyre sajnálatos módon Agare-Siche egy arcizmának rándulása önkéntelenül válaszolt. ~Túl messzire mész, Vhorossi.~
A matróna viszont jól érzi eme tánc ritmusát, s még időben tovább fordítja a túlfeszülő helyzetet. Tudja a határokat, de nem lesz rest egészen azokig elmenni, ezt világossá is teszi.*
- Megértem *biccent.* - Főleg, mivel fivéremmel vélhetőleg így sem lesz könnyű dolgod.
*A másik immár lezártnak tekinti az egyezséget, s végszóként még sajnos egy nem túl üdvös feladatot is Agaree Siche nyakába varr.*
- Odakísértetem majd *mondja végül.* - De ne érjen csalódás. Kellhet némi idő, hogy régi fénye előtűnjön a patina alól. Kharassit immár évek óta sorvasztja e taszító emésztőgödör *forgatja meg a szemét. Egyértelműen Artheniorra gondol.*
- Ha szólnál velem, hagyj üzenetet a vak herbalista üzletében a piactér sarkán.
*Egy utolsó tiszteletteljes biccentés, s immár az alkut megegyezés pecsételi. Agare Siche pedig reméli, hogy fivére nem kárhozik el a szégyenletes oltáron, melyet saját magának emelt.*
*Nos, fivére szintúgy nincs híján pimaszságnak, mint bárki, aki belekóstolt valaha a szabadság igazi ízébe. Kharasshi, második fivérként elég nagy szabadságban cseperedett, de az is tény, hogy ennek más hozadéka is volt. Chaszmyr már kölyökként is alattomos féreg volt, így aztán a torkán taposó csizma súlyáról is van fogalma a hímnek. Arról a súlyról, melynek kötelessége megadni magát, akkor is, ha forr a vérében a másra hajtó indulat.
De a megpendített húrok ennél messzebb visznek, ami nincs igazán a Dwyerra ínyére. Ha ez a szuka megcsonkítaná tulajdon vérét, azt nem valószínű, hogy elnézné. Nyilvánvaló sértés az ilyesmi, elvégre a kínzás művészetének nincsenek avatottabb művelői Lanawinon, mint a mélységi nőstények. Bőven van hát mit előhúzni abból a fegyvertárból. Ám, a dolog merő provokációnak bizonyul, melyre sajnálatos módon Agare-Siche egy arcizmának rándulása önkéntelenül válaszolt. ~Túl messzire mész, Vhorossi.~
A matróna viszont jól érzi eme tánc ritmusát, s még időben tovább fordítja a túlfeszülő helyzetet. Tudja a határokat, de nem lesz rest egészen azokig elmenni, ezt világossá is teszi.*
- Megértem *biccent.* - Főleg, mivel fivéremmel vélhetőleg így sem lesz könnyű dolgod.
*A másik immár lezártnak tekinti az egyezséget, s végszóként még sajnos egy nem túl üdvös feladatot is Agaree Siche nyakába varr.*
- Odakísértetem majd *mondja végül.* - De ne érjen csalódás. Kellhet némi idő, hogy régi fénye előtűnjön a patina alól. Kharassit immár évek óta sorvasztja e taszító emésztőgödör *forgatja meg a szemét. Egyértelműen Artheniorra gondol.*
- Ha szólnál velem, hagyj üzenetet a vak herbalista üzletében a piactér sarkán.
*Egy utolsó tiszteletteljes biccentés, s immár az alkut megegyezés pecsételi. Agare Siche pedig reméli, hogy fivére nem kárhozik el a szégyenletes oltáron, melyet saját magának emelt.*
7310. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-03-01 08:43:29
Üzenet elküldve: 2026-03-01 08:43:29
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Türelem. Egyetlen szó, ez a kulcs. Nem csak Norennarhoz, hanem mindenhez. Az elmúlt egy-két évben rengeteget hibázott pusztán abból adódóan, hogy gyorsan és egyszerre akart elérni mindent. Még most is nehéz ellenállni a kísértésnek, de tanulva a múlt bukásaiból, ideje, hogy másképp legyen.
Míg a csend az úr kettejük közt, az étellel foglalja le magát. Azt már tudja, hogy a bőséges lakoma után a szoros fűzőt egész este viselni igazi kihívás lesz, de sajnos nem reménykedik abban, hogy a mélységi társaságában majd lekerül róla. A borból is talán több fogy a kelleténél, de vízzel öblítve sikerül elérnie, hogy a gondolatai még józanok maradjanak, csupán a feszültsége illan el, melyet a férfi elhúzódó játéka nyomán kezdett érezni.
Nem szól egy szót sem, míg társa nem teszi. Mikor végre meghallja a mély orgánumot, épp egy szőlőt szemezgetve pillant fel, és bólint egyet. Kockáztat, igen. Közben egy újabb szem szőlőt szakít le a fürtről, majd helyezi finom, huncut mozdulattal kirúzsozott ajkai közé, hogy aztán lassan harapjon rá, kiélvezve az édes gyümölcs ízét.*
- Eddig is te húztad az időt, nem én. *Ránt vállat, és úgy tesz, mintha a lila gyümölcs társasága érdekfeszítőbb volna a férfiénél, pedig épp ellenkezőleg. Erre várt, hogy Norennar végre rájöjjön, nem egymás előtt kell a legjobbat alakítani, és nem ők jelentik a legnagyobb veszélyt egymásra nézve. Sőt, ha képesek együttműködni, ahogy már említette is, még valami jó is kisülhet a kapcsolatukból.
Az utolsó kérdésekre huncut módon mosolyodik el.*
- Kár, hogy nem te akarsz megenni engem egy diszkrétebb helyen *kuncog.* A gyümölcsök és a bor jöhetne velünk, de mehetünk. Szeretném, ha biztonságban éreznéd magad, úgyhogy oda megyünk, ahova te akarsz. Én követlek, legyen ez a bizalmam első jele. *Azzal fel is áll az asztaltól, kissé megigazítja öltözékét, majd az asztalon maradt ételekre pillant. Gondol egyet, és kopogó léptekkel a pulthoz sétál.*
- Amit az asztalon hagytunk, adjátok oda a betérő szegényeknek! A gyümölcsöt és a bort viszont elvinnénk. *A pultos bólint, s kisvártatva oda is adja a kért gyümölcsöket és italt a lánynak szállítható formában. Merlanának fogalma sincs, hová mennek, így ez tűnik a legjobb megoldásnak.*
- Most már tényleg indulhatunk! *Pillant végül Norennarra ismét.*
*Türelem. Egyetlen szó, ez a kulcs. Nem csak Norennarhoz, hanem mindenhez. Az elmúlt egy-két évben rengeteget hibázott pusztán abból adódóan, hogy gyorsan és egyszerre akart elérni mindent. Még most is nehéz ellenállni a kísértésnek, de tanulva a múlt bukásaiból, ideje, hogy másképp legyen.
Míg a csend az úr kettejük közt, az étellel foglalja le magát. Azt már tudja, hogy a bőséges lakoma után a szoros fűzőt egész este viselni igazi kihívás lesz, de sajnos nem reménykedik abban, hogy a mélységi társaságában majd lekerül róla. A borból is talán több fogy a kelleténél, de vízzel öblítve sikerül elérnie, hogy a gondolatai még józanok maradjanak, csupán a feszültsége illan el, melyet a férfi elhúzódó játéka nyomán kezdett érezni.
Nem szól egy szót sem, míg társa nem teszi. Mikor végre meghallja a mély orgánumot, épp egy szőlőt szemezgetve pillant fel, és bólint egyet. Kockáztat, igen. Közben egy újabb szem szőlőt szakít le a fürtről, majd helyezi finom, huncut mozdulattal kirúzsozott ajkai közé, hogy aztán lassan harapjon rá, kiélvezve az édes gyümölcs ízét.*
- Eddig is te húztad az időt, nem én. *Ránt vállat, és úgy tesz, mintha a lila gyümölcs társasága érdekfeszítőbb volna a férfiénél, pedig épp ellenkezőleg. Erre várt, hogy Norennar végre rájöjjön, nem egymás előtt kell a legjobbat alakítani, és nem ők jelentik a legnagyobb veszélyt egymásra nézve. Sőt, ha képesek együttműködni, ahogy már említette is, még valami jó is kisülhet a kapcsolatukból.
Az utolsó kérdésekre huncut módon mosolyodik el.*
- Kár, hogy nem te akarsz megenni engem egy diszkrétebb helyen *kuncog.* A gyümölcsök és a bor jöhetne velünk, de mehetünk. Szeretném, ha biztonságban éreznéd magad, úgyhogy oda megyünk, ahova te akarsz. Én követlek, legyen ez a bizalmam első jele. *Azzal fel is áll az asztaltól, kissé megigazítja öltözékét, majd az asztalon maradt ételekre pillant. Gondol egyet, és kopogó léptekkel a pulthoz sétál.*
- Amit az asztalon hagytunk, adjátok oda a betérő szegényeknek! A gyümölcsöt és a bort viszont elvinnénk. *A pultos bólint, s kisvártatva oda is adja a kért gyümölcsöket és italt a lánynak szállítható formában. Merlanának fogalma sincs, hová mennek, így ez tűnik a legjobb megoldásnak.*
- Most már tényleg indulhatunk! *Pillant végül Norennarra ismét.*
7309. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-02-28 23:52:37
Üzenet elküldve: 2026-02-28 23:52:37
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az otthon melege//
*Érdeklődve hallgatja a történetet. Szemöldöke aprót rándul ugyan, ahogy Agaree Siche a hierarchia felborulásáról beszél a felszínen, de egyéb jelét nem mutatja meglepetésének. El sem tudja képzelni, hogyan lehet képes egy hím uralkodni. Az egyedüli terület, ahol néhány egyed képességes, az a hadsereg. A stratégiai érzékük vitathatatlan. De még ők sem lennének képesek soha arra, amire egy nőstény, efelől megingathatatlan.
Hogy a hím valóban figyelemreméltó-e, azt majd megállapítja ő maga. Természetesen megfelelő vére hozzá, hogy valóban az legyen, az pedig, hogy Dwyerra tulajdon fivére őt szolgálja, csak emeli értékét.*
-Elválik. *Feleli kimérten.*
-Kaptam én már ajánlólevelet szekeret megemelni képes rabszolgáról, és tíz nyelvet beszélő mélységiről is, ki egykor diplomata volt a Fekete Erőd szolgálatában. *Lassú pillantással kíséri a mellettük elhaladó, zöld utazóköpenyt viselő alakot, és csak akkor folytatja újra, mikor az már hallótávolságon kívülre ért.*
-Előbbi egy mocskos tolvajnak bizonyult, így erejét a Hegymély bányáiban kamatoztathatja immáron élete végéig. Utóbbi a tíz nyelv mellé eltanult valahol még egyet. A pimaszságét. Neki a nyelve nélkül kell boldogulnia az elkövetkezőkben. *Színpadiasan felsóhajt, tekintete visszarebben a matrónára.*
-Természetesen fivéred nem rabszolga, aligha érhetik hasonlók. *Halovány, határokat feszegető, pimasz mosoly húzódik arcára. Mintha nehezen szálazná szét a fogalmakat.*
-Szolgálni érkezik. És én szívesen fogadom. De nem bánhatok vele... Hogyan mondják a felszínen? "Kesztyűs kézzel?" Nem vetne jó fényt rám a túlzott kivételezés.
*A következőkre felcsillan a szeme. Félelemkeltés, zsarolás... Mind olyan eszközök, melyekkel egy valamirevaló matrónának élnie kell. Talán mégsem gurult olyan messze az a bizonyos alma Pirtianestől.*
-Hisz ez csodás! *Elismerően bólint a szörnyű körülményre, melybe a szóban forgó hím került.*
-Meg kell mondjam matróna, mindenre gondoltál. *Duruzsolja. Valóban elismeréssel adózik a szikár nőstény felé. Valahol bízik is benne. Az a megérzése, Agaree Siche vele ellentétben már rég nem kerget hatalmat, erőt, vagy aranyat. Vélhetően megvan neki mind. Családját óhajtja erős kezekkel visszavezérelni az általa kikövezett ösvényre, ehhez pedig benne látja a lehetőséget. Mindketten nyernek.
Lassan bújik vissza a széktámlára helyezett, fekete bundába. A maga részéről az egyesség megszületett.*
-Javallom, küld el a kúriába a hímet a következő napnyugtakor. Várni fogom. *Természetesen nem áll fel ültéből. Megvárja, hogy a másik nőstény tegye, már ha nem maradt benne több mondandó.*
*Érdeklődve hallgatja a történetet. Szemöldöke aprót rándul ugyan, ahogy Agaree Siche a hierarchia felborulásáról beszél a felszínen, de egyéb jelét nem mutatja meglepetésének. El sem tudja képzelni, hogyan lehet képes egy hím uralkodni. Az egyedüli terület, ahol néhány egyed képességes, az a hadsereg. A stratégiai érzékük vitathatatlan. De még ők sem lennének képesek soha arra, amire egy nőstény, efelől megingathatatlan.
Hogy a hím valóban figyelemreméltó-e, azt majd megállapítja ő maga. Természetesen megfelelő vére hozzá, hogy valóban az legyen, az pedig, hogy Dwyerra tulajdon fivére őt szolgálja, csak emeli értékét.*
-Elválik. *Feleli kimérten.*
-Kaptam én már ajánlólevelet szekeret megemelni képes rabszolgáról, és tíz nyelvet beszélő mélységiről is, ki egykor diplomata volt a Fekete Erőd szolgálatában. *Lassú pillantással kíséri a mellettük elhaladó, zöld utazóköpenyt viselő alakot, és csak akkor folytatja újra, mikor az már hallótávolságon kívülre ért.*
-Előbbi egy mocskos tolvajnak bizonyult, így erejét a Hegymély bányáiban kamatoztathatja immáron élete végéig. Utóbbi a tíz nyelv mellé eltanult valahol még egyet. A pimaszságét. Neki a nyelve nélkül kell boldogulnia az elkövetkezőkben. *Színpadiasan felsóhajt, tekintete visszarebben a matrónára.*
-Természetesen fivéred nem rabszolga, aligha érhetik hasonlók. *Halovány, határokat feszegető, pimasz mosoly húzódik arcára. Mintha nehezen szálazná szét a fogalmakat.*
-Szolgálni érkezik. És én szívesen fogadom. De nem bánhatok vele... Hogyan mondják a felszínen? "Kesztyűs kézzel?" Nem vetne jó fényt rám a túlzott kivételezés.
*A következőkre felcsillan a szeme. Félelemkeltés, zsarolás... Mind olyan eszközök, melyekkel egy valamirevaló matrónának élnie kell. Talán mégsem gurult olyan messze az a bizonyos alma Pirtianestől.*
-Hisz ez csodás! *Elismerően bólint a szörnyű körülményre, melybe a szóban forgó hím került.*
-Meg kell mondjam matróna, mindenre gondoltál. *Duruzsolja. Valóban elismeréssel adózik a szikár nőstény felé. Valahol bízik is benne. Az a megérzése, Agaree Siche vele ellentétben már rég nem kerget hatalmat, erőt, vagy aranyat. Vélhetően megvan neki mind. Családját óhajtja erős kezekkel visszavezérelni az általa kikövezett ösvényre, ehhez pedig benne látja a lehetőséget. Mindketten nyernek.
Lassan bújik vissza a széktámlára helyezett, fekete bundába. A maga részéről az egyesség megszületett.*
-Javallom, küld el a kúriába a hímet a következő napnyugtakor. Várni fogom. *Természetesen nem áll fel ültéből. Megvárja, hogy a másik nőstény tegye, már ha nem maradt benne több mondandó.*
7308. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-02-28 21:10:38
Üzenet elküldve: 2026-02-28 21:10:38
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A szabadság íze//
- Hát, nem tudom. Nemrég még azért is mérges voltál, amiért azt mondtam, hogy szoktam lopni. Most meg nem vagy, amikor meg is tettem? *Észre sem veszi, hogy a „lehet”-ből időközben már biztos lett. Nem tagadja többé, hogy lopott a kovácstól, de nem azért, mert átgondolta a lehetőségeit, és meghozta ezáltal a legjobbnak vélt döntést, hanem egyszerűen csak így diktálja az ösztöne. Ha pedig Yvon még nem is haragszik rá emiatt, akkor végképp nincs miért hazudnia. Emiatt is nyugszik meg hamar a fiú mellett, és mire mindketten felöltöztek, már újra tud mosolyogni is. Ezt a bizonyos mosolyt láthatja rajta Yvon is, miközben megörül annak, hogy társa visszamosolyog rá.*
- Csak akkor, ha előtte megölelsz, de csak akkor tedd, ha tényleg nem haragszol rám! *Pillant fel határozottan Yvonra. Nem tehet róla, de továbbra sem tud teljes mértékben megbízni abban, hogy Yvonnak mindig az jön ki a száján, amit a szívében érez.*
- Na? *Egy ölelés mindent elmond, és úgy érzi, szeretne is kapni egy őszintét, vagy nem kapni, ha a fiú végül a feltételek miatt úgy dönt, hogy nem ajándékozza meg őt a szeretetével. Mindenesetre ő tartja a karjait, nem is törődve azzal, hogy épp vannak-e körülöttük vén szottyosok, vagy mások, akiknek esetleg szemet szúrhat a furcsa kapcsolatuk. Miért is szúrna? Talán nincs olyan szabály, hogy a fürdőházban nem szabad megölelni senkit… Miért lenne? Ami azt illeti, nagyon sok mindent kell még tanulnia a világról, ami mindig is itt volt körülötte, mégsem volt lehetősége kiismerni magát benne.*
- Hát, nem tudom. Nemrég még azért is mérges voltál, amiért azt mondtam, hogy szoktam lopni. Most meg nem vagy, amikor meg is tettem? *Észre sem veszi, hogy a „lehet”-ből időközben már biztos lett. Nem tagadja többé, hogy lopott a kovácstól, de nem azért, mert átgondolta a lehetőségeit, és meghozta ezáltal a legjobbnak vélt döntést, hanem egyszerűen csak így diktálja az ösztöne. Ha pedig Yvon még nem is haragszik rá emiatt, akkor végképp nincs miért hazudnia. Emiatt is nyugszik meg hamar a fiú mellett, és mire mindketten felöltöztek, már újra tud mosolyogni is. Ezt a bizonyos mosolyt láthatja rajta Yvon is, miközben megörül annak, hogy társa visszamosolyog rá.*
- Csak akkor, ha előtte megölelsz, de csak akkor tedd, ha tényleg nem haragszol rám! *Pillant fel határozottan Yvonra. Nem tehet róla, de továbbra sem tud teljes mértékben megbízni abban, hogy Yvonnak mindig az jön ki a száján, amit a szívében érez.*
- Na? *Egy ölelés mindent elmond, és úgy érzi, szeretne is kapni egy őszintét, vagy nem kapni, ha a fiú végül a feltételek miatt úgy dönt, hogy nem ajándékozza meg őt a szeretetével. Mindenesetre ő tartja a karjait, nem is törődve azzal, hogy épp vannak-e körülöttük vén szottyosok, vagy mások, akiknek esetleg szemet szúrhat a furcsa kapcsolatuk. Miért is szúrna? Talán nincs olyan szabály, hogy a fürdőházban nem szabad megölelni senkit… Miért lenne? Ami azt illeti, nagyon sok mindent kell még tanulnia a világról, ami mindig is itt volt körülötte, mégsem volt lehetősége kiismerni magát benne.*
7307. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-02-28 16:35:01
Üzenet elküldve: 2026-02-28 16:35:01
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 439
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Keserédes//
*Merlana szavait követően Norennar továbbra is hagyja a nőt várakozni az áhított válaszra. Ismételten nem sieti el a dolgokat. Sajnos hirtelen rengeteg ideje lett, és a dolog hirtelenségében a legszomorúbb tényező, hogy nem tud mit kezdeni a kapott idővel. Azonban az örökkévalóságig nem várathatja a másikat, így előbb egy halk hümmentés szakad fel belőle, miközben ösztönösen meglötyböli a poharában maradt bort. Figyeli egy darabig, ahogy az ital fodrozódik, majd belekortyol. Amikor leteszi a poharat, kezeit összefonja maga előtt.*
- Kockáztatsz, mi?
*Kérdezi halkan, olyannyira, hogy kissé tán azt a benyomást is kelti, hogy a kérdést sokkal inkább szánja magának, mint a nőnek. A két szó elidőzik a szájában, ahogy ízlelgeti, forgatja őket. Végül egy fáradt, de ezúttal beletörődő sóhajjal elengedi a gondolatot.*
- Hát legyen. *Valamelyest kiegyenesedik a széken, rideg tekintete pedig határozottabbá válik.* - Akkor játsszunk így. *Teszi hozzá.* - Több értelme van, mint egymásnak dobálni a kérdéseket, amikre egyikünk sem akar válaszolni.
*A mondatban ott bujkál némi önirónia és játékosság, amit egy halovány mosoly kísér. Mintegy jelezve a nőnek, hogy a mélységi igenis tisztában van azzal, hogy legalább annyira az általa is említett probléma része, mint a nő, hacsak nem még jobban.
A tekintete elszakad Merlanáról, végigfut az asztalon maradt ételeken. A lakoma már megcsappant, de még mindig felettébb bőségesnek mondható. A látvány visszahúzza a pillanatba.*
- Óhajtod még befejezni? *Szólal meg újra, miközben fejével a még előttük lévő megrakott tányérok felé bök, majd visszapillant a nőre.* - Mielőtt bármit is mondanék? Vagy már inkább a kíváncsiság esz meg téged, és keressünk most rögtön egy diszkrétebb helyet? Mert itt nem fogok beszélni.
*Merlana szavait követően Norennar továbbra is hagyja a nőt várakozni az áhított válaszra. Ismételten nem sieti el a dolgokat. Sajnos hirtelen rengeteg ideje lett, és a dolog hirtelenségében a legszomorúbb tényező, hogy nem tud mit kezdeni a kapott idővel. Azonban az örökkévalóságig nem várathatja a másikat, így előbb egy halk hümmentés szakad fel belőle, miközben ösztönösen meglötyböli a poharában maradt bort. Figyeli egy darabig, ahogy az ital fodrozódik, majd belekortyol. Amikor leteszi a poharat, kezeit összefonja maga előtt.*
- Kockáztatsz, mi?
*Kérdezi halkan, olyannyira, hogy kissé tán azt a benyomást is kelti, hogy a kérdést sokkal inkább szánja magának, mint a nőnek. A két szó elidőzik a szájában, ahogy ízlelgeti, forgatja őket. Végül egy fáradt, de ezúttal beletörődő sóhajjal elengedi a gondolatot.*
- Hát legyen. *Valamelyest kiegyenesedik a széken, rideg tekintete pedig határozottabbá válik.* - Akkor játsszunk így. *Teszi hozzá.* - Több értelme van, mint egymásnak dobálni a kérdéseket, amikre egyikünk sem akar válaszolni.
*A mondatban ott bujkál némi önirónia és játékosság, amit egy halovány mosoly kísér. Mintegy jelezve a nőnek, hogy a mélységi igenis tisztában van azzal, hogy legalább annyira az általa is említett probléma része, mint a nő, hacsak nem még jobban.
A tekintete elszakad Merlanáról, végigfut az asztalon maradt ételeken. A lakoma már megcsappant, de még mindig felettébb bőségesnek mondható. A látvány visszahúzza a pillanatba.*
- Óhajtod még befejezni? *Szólal meg újra, miközben fejével a még előttük lévő megrakott tányérok felé bök, majd visszapillant a nőre.* - Mielőtt bármit is mondanék? Vagy már inkább a kíváncsiság esz meg téged, és keressünk most rögtön egy diszkrétebb helyet? Mert itt nem fogok beszélni.
7306. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-02-28 10:51:14
Üzenet elküldve: 2026-02-28 10:51:14
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A szabadság íze//
* Nem lopott. Vagyis, talán. Lehet. *
– Ühüm. * Bólint, és olyan hangsúllyal hümmög, mintha tényleg elhinné Maavienek, hogy csak nem emlékszik tisztán arra, hogy ellopott-e valamit nagyjából fél órával ezelőtt a kovácstól. De hiába vágyik rá a lány, Yvon nem teremti le.
A kérdésre felvonja szemöldökét, megvonja vállát és ennyit felel. *
– Miért haragudnék? * Valami egyértelműen megváltozott a férfiban, mióta Maavie kinyögte vallomását, de egyelőre úgy tűnik, ugyanúgy megy tovább a napjuk, mint eddig. A fiatal férfi megtörölközik, felöltözik, és amíg arra vár, hogy Maavie is elkészüljön, csendes magányban figyeli a fürdőzőket és a vizet. A fürdőházban persze nem csak vén szottyosok vannak, de most valahogy ugyanolyan semleges érzéseket (nem) keltenek benne a fiatal nők fedetlen keblei, mint bármi más.
Egy idő után azon kapja magát, hogy csak az oszlopokat, a falat, a plafont bámulja. Előbb-utóbb bizonyára előkerül Maavie is, ekkor kapja csak fel a fejét, és egy apró mosollyal néz rá. *
– Na, irány a piac!
* Nem lopott. Vagyis, talán. Lehet. *
– Ühüm. * Bólint, és olyan hangsúllyal hümmög, mintha tényleg elhinné Maavienek, hogy csak nem emlékszik tisztán arra, hogy ellopott-e valamit nagyjából fél órával ezelőtt a kovácstól. De hiába vágyik rá a lány, Yvon nem teremti le.
A kérdésre felvonja szemöldökét, megvonja vállát és ennyit felel. *
– Miért haragudnék? * Valami egyértelműen megváltozott a férfiban, mióta Maavie kinyögte vallomását, de egyelőre úgy tűnik, ugyanúgy megy tovább a napjuk, mint eddig. A fiatal férfi megtörölközik, felöltözik, és amíg arra vár, hogy Maavie is elkészüljön, csendes magányban figyeli a fürdőzőket és a vizet. A fürdőházban persze nem csak vén szottyosok vannak, de most valahogy ugyanolyan semleges érzéseket (nem) keltenek benne a fiatal nők fedetlen keblei, mint bármi más.
Egy idő után azon kapja magát, hogy csak az oszlopokat, a falat, a plafont bámulja. Előbb-utóbb bizonyára előkerül Maavie is, ekkor kapja csak fel a fejét, és egy apró mosollyal néz rá. *
– Na, irány a piac!
7305. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-02-28 09:08:23
Üzenet elküldve: 2026-02-28 09:08:23
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A szabadság íze//
*Nem igazán ismeri az érintésekkel kifejezett szeretetnyelvet sem, így arra sem eszmél rá, mit jelent, hogy vallomását követően a fiú már nem öleli őt olyan szorosan, mint eddig. Véletlen elszólásáról azonban rögtön tudja, hogy azzal mennyire elronthatott mindent. Titokban akarta tartani a kovácstól elcsent kincseit, de úgy tűnik, hogy ezt már fújhatja.*
- Nem! *Vágja rá azért a számonkérő kérdéseket hallva, de, persze rögtön zavarba jön attól, ahogy Yvon szemébe hazudik. Azok a barnák egészen biztosan nem csak szemek. Azok valamilyen mágikus izék, amikkel társa el tudja érni, hogy rosszul érezze magát, amikor nem mond igazat.*
- Talán. Lehet… *Lesüti a tekintetét, és nem mond többet, csak csendben kuporog a vízben, míg Yvon kineveti magát… vagy őt... Várja a szidást, a kiabálást, még azt is, hogy el lesz zavarva, de nem történik semmi ilyesmi. Csak annyit hall: „menjünk.” Értetlenül pislog fel a másikra, majd megszeppenten bólint, aztán kimászik a medencéből. Yvont utánozva ő is magára tekeri a törölközőjét.*
- De hát… akkor nem haragszol rám? *Kérdezi a következő, lelkesítő szavak hallatán. Közben mezítláb tapicskol végig a kövön, egészen az öltözőkig, ahol ügyesen elintézte a rá bízott feladatait, merthogy a ruháik biztonságos helyen várják őket. Illetve Yvon ruhái, mert az övéit továbbra se nagyon lehetne ruháknak nevezni. Magára húzza a kopott nadrágot és a szakadt rongyokat, majd a lábait is betekeri a Borda bácsitól kapott fáslikkal. Az utóbbi művelet miatt valószínűleg rá kell várni, így indulásra készen pattan fel, és követi is a fiút, ha amaz közben már indulna.*
*Nem igazán ismeri az érintésekkel kifejezett szeretetnyelvet sem, így arra sem eszmél rá, mit jelent, hogy vallomását követően a fiú már nem öleli őt olyan szorosan, mint eddig. Véletlen elszólásáról azonban rögtön tudja, hogy azzal mennyire elronthatott mindent. Titokban akarta tartani a kovácstól elcsent kincseit, de úgy tűnik, hogy ezt már fújhatja.*
- Nem! *Vágja rá azért a számonkérő kérdéseket hallva, de, persze rögtön zavarba jön attól, ahogy Yvon szemébe hazudik. Azok a barnák egészen biztosan nem csak szemek. Azok valamilyen mágikus izék, amikkel társa el tudja érni, hogy rosszul érezze magát, amikor nem mond igazat.*
- Talán. Lehet… *Lesüti a tekintetét, és nem mond többet, csak csendben kuporog a vízben, míg Yvon kineveti magát… vagy őt... Várja a szidást, a kiabálást, még azt is, hogy el lesz zavarva, de nem történik semmi ilyesmi. Csak annyit hall: „menjünk.” Értetlenül pislog fel a másikra, majd megszeppenten bólint, aztán kimászik a medencéből. Yvont utánozva ő is magára tekeri a törölközőjét.*
- De hát… akkor nem haragszol rám? *Kérdezi a következő, lelkesítő szavak hallatán. Közben mezítláb tapicskol végig a kövön, egészen az öltözőkig, ahol ügyesen elintézte a rá bízott feladatait, merthogy a ruháik biztonságos helyen várják őket. Illetve Yvon ruhái, mert az övéit továbbra se nagyon lehetne ruháknak nevezni. Magára húzza a kopott nadrágot és a szakadt rongyokat, majd a lábait is betekeri a Borda bácsitól kapott fáslikkal. Az utóbbi művelet miatt valószínűleg rá kell várni, így indulásra készen pattan fel, és követi is a fiút, ha amaz közben már indulna.*
7304. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-02-27 14:24:03
Üzenet elküldve: 2026-02-27 14:24:03
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 130
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//A szabadság íze//
* A magyarázatot megérti, és elfogadja. Ő is valami ilyesmire gondolt. Legalábbis azt illetően, hogy miért nem hordja vagy adja el, ha már ellopta. Akarna valami megnyugtatót mondani, de az valahogy mégsem hangzik olyan jól, hogy „add nekem, én majd eladom”. Ellenben azzal, hogy „most már melletted vagyok, megóvlak a bajtól, nyugodtan hordhatod” – ezt viszont nem tudja őszintén mondani, mivel az igazság az, hogy egy ezüstlánc tényleg nem illene igazán a csaknem nincstelen lányhoz. Azért is kéne neki rendes ruha.
Viszont amikor már úgy tűnik, tisztázódnak a dolgok, Maavie valami egészen meglepőt mond. Legalábbis Yvon meglepődik rajta. *
– Ó. * Elképed a hirtelen jött vallomáson. Mindeddig rosszul értette volna az egészet? A lány, saját vallomása alapján szeret lopni. Élvezi. Boldog lesz tőle. Nem csak attól, hogy nem hal éhen, hanem szimplán attól, hogy… lop? Maavie érezheti, hogy Yvon már nem olyan erősen karolja át. Minden egyes szót rosszul esik hallgatnia, de persze a kovács említésére ér el csalódottsága a csúcspontra. Látja a lányon, hogy ő is megijed az elszólása miatt, ebből Yvon elég könnyen összerakja, hogy mi történhetett. Dühödt kirohanás helyett a fiú reakciója rendkívül nyugodt. Már-már túl nyugodt is. *
– Mikor a kovácsnál…? * Próbálja a mondat befejezésére sarkallni a lányt. Egyáltalán nem tűnik dühösnek, de még gyanakvónak sem igazán. Aztán így folytatja. *
– Elloptál valamit a kovácstól? Vagy a piacról? * Felnevet, mintha nem is akarná elhinni. Úgy tűnik, az eddig teljes mértékben lopás-ellenes Yvonban valami megváltozott. Mintha már nem zavarná, hogy mi mindent lopkod össze a kis barátnője. Vagy csak még nem fogta fel? *
– Jó, menjünk. * Ezen a ponton teljesen elengedi Maavie vállát, és eltolja magát a medence szélétől, hogy aztán a kicsivel odébb lévő törölközőért nyúljon. Nem különösebben zavartatja magát, ha már Maavie is mezítelenül sétált végig az öltözőtől a medencéig. Kiszáll, körbetekeri magát a törölközővel, aztán Maaviere néz. *
– Na, gyerünk akkor, ne várakoztassuk meg a piaci kofákat!
* A magyarázatot megérti, és elfogadja. Ő is valami ilyesmire gondolt. Legalábbis azt illetően, hogy miért nem hordja vagy adja el, ha már ellopta. Akarna valami megnyugtatót mondani, de az valahogy mégsem hangzik olyan jól, hogy „add nekem, én majd eladom”. Ellenben azzal, hogy „most már melletted vagyok, megóvlak a bajtól, nyugodtan hordhatod” – ezt viszont nem tudja őszintén mondani, mivel az igazság az, hogy egy ezüstlánc tényleg nem illene igazán a csaknem nincstelen lányhoz. Azért is kéne neki rendes ruha.
Viszont amikor már úgy tűnik, tisztázódnak a dolgok, Maavie valami egészen meglepőt mond. Legalábbis Yvon meglepődik rajta. *
– Ó. * Elképed a hirtelen jött vallomáson. Mindeddig rosszul értette volna az egészet? A lány, saját vallomása alapján szeret lopni. Élvezi. Boldog lesz tőle. Nem csak attól, hogy nem hal éhen, hanem szimplán attól, hogy… lop? Maavie érezheti, hogy Yvon már nem olyan erősen karolja át. Minden egyes szót rosszul esik hallgatnia, de persze a kovács említésére ér el csalódottsága a csúcspontra. Látja a lányon, hogy ő is megijed az elszólása miatt, ebből Yvon elég könnyen összerakja, hogy mi történhetett. Dühödt kirohanás helyett a fiú reakciója rendkívül nyugodt. Már-már túl nyugodt is. *
– Mikor a kovácsnál…? * Próbálja a mondat befejezésére sarkallni a lányt. Egyáltalán nem tűnik dühösnek, de még gyanakvónak sem igazán. Aztán így folytatja. *
– Elloptál valamit a kovácstól? Vagy a piacról? * Felnevet, mintha nem is akarná elhinni. Úgy tűnik, az eddig teljes mértékben lopás-ellenes Yvonban valami megváltozott. Mintha már nem zavarná, hogy mi mindent lopkod össze a kis barátnője. Vagy csak még nem fogta fel? *
– Jó, menjünk. * Ezen a ponton teljesen elengedi Maavie vállát, és eltolja magát a medence szélétől, hogy aztán a kicsivel odébb lévő törölközőért nyúljon. Nem különösebben zavartatja magát, ha már Maavie is mezítelenül sétált végig az öltözőtől a medencéig. Kiszáll, körbetekeri magát a törölközővel, aztán Maaviere néz. *
– Na, gyerünk akkor, ne várakoztassuk meg a piaci kofákat!
7303. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-02-26 19:34:01
Üzenet elküldve: 2026-02-26 19:34:01
Rang: Játékos
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 44
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az otthon melege//
*Asszisztál a játékhoz, melyben a fiatalabb nőstény töprengést mímel. Ezen most túl kell esni. Bár Kharasshi bűne az égbe kiált, de a vér köteléke mégis összefűzi őket. Más lenne a helyzet, ha méltatlan volna. De Kharasshiban erő lakozik. Másfajta, mint az idősebb fivérben. Agaree Siche Chaszmyrért sosem tenne semmit.
Furcsa így hallani az öccse nevét. Ízlelgeti a pirtianesi zöngéket. Csak az önuralmának köszönheti, hogy el nem neveti magát. Nem, az ő fivérében nem a hűvös intrika bársonyossága honol, ahogy ez a kiejtés sugallná.
A kockázat említésére a Dwyerra tiszteletteljesen bólint, hisz ebben egészen egyetértenek. Ami viszont kissé meglepi, hogy eztán máris igen kedvező fordulat áll elő. Hirtelen nem is érti, de a hamarosan következő fejtegetés nem hagyja sokáig sötétben tapogatózni.
Semmi kétsége afelől, hogy a pirtianesi matróna kiérdemelte a címét, hogy pont olyan veszett szuka, ahogy azt a mélységi hagyományok megkövetelik egy ilyen poszton. De ez a nőstény nem tud semmit e távolra szakadt fajtársakról. Az Agaree Siche ajkán derengő szolid mosoly azonban a megállíthatatlan erő és a mozdíthatatlan akadály tanmeséjét látja kibontakozni eme érdekesnek ígérkező dologból, melyet ő szerencsére, e kivételes helyzetben, a megfelelő távol páholyából követhet figyelemmel.*
- Tudnod kell, matróna, hogy törzsemnél hímek vonalán szabták meg a vezérséget. Atyám volt a vezető, s bár az anyám szorosan mellette állt mindig a hierarchiában, de a felszíniekéhez hasonlóra formálódott ez ügyben az öröklés. Míg vissza nem hajlítottam rendjét a saját erőmből úgy, ahogy rendeltetett. *mondja.* - Kharasshi más anyától született, de apánk vére tagadhatatlanul figyelemre méltó hímmé érlelte. Második fiú, így hajlik a térde, de a vezér fia, szóval nem lesz vele könnyű dolgod.
*Átfordítja egymáson a kezeit, mintha csak olajjal kenné meg őket e hideg, szeles napon.*
- Kharasshi olyan, mint a nemes vadak. Elsorvadna, ha csak úgy engedelmességre akarnád törni. Vagy a véretekkel festené ki új kúriátokat *ingatja a fejét a vagy-vagy eme igen nyers vázolásában.* - De óhajtom, hogy ez a szolgálat hidat kovácsoljon családjaink közé, s fivérem épülésére legyen. A te kezed alatt sikerülhet, Vhorossi Dwirinthalen. Én pedig pontosan ezért, olyan ostort adok neked hozzá, ami engedelmességre bírja azt a megátalkodott hímet is.
*Letámasztja alkarjait az asztalra, s előrébb dől kissé.*
- Nálam van a lánya. Sosem látta még, és talán nem is fogja soha. Nemsokára lesz épp tíz esztendős. Egy Yawanarylth nősténytől fogant utód. Kharasshi szolgálata fejében a leánya tisztes helyet foglalhat a családunk körében. Ez az alku. Az alku, ami mindenkor meghajtja majd a térdét, ha büszkesége túlságosan felhorgadna. Így egyszerre kettőt menthetek meg véreimből. Fivérem nem kallódik el Arthenior mocskában, s unokahúgom is kivívhatja helyét az övéi közt. Biztonságban a nagybátyjától. Ha pedig fivéremet új matrónája elzavarja, én ugyanígy teszek majd leányával.
*Nem fejti ki a bonyolult családi hurkokat a történetben. A lényeget elmondta.
Nem félti Kharasshit ettől a nősténytől. Vhorossi aligha találkozott ilyen hímmel a mélységi városban. Nincs kétsége afelől, hogy ádáz viharokat szül majd ez az egyezség, de bízik benne, hogy valami kivételes csiszolódik ki a dologból.*
*Asszisztál a játékhoz, melyben a fiatalabb nőstény töprengést mímel. Ezen most túl kell esni. Bár Kharasshi bűne az égbe kiált, de a vér köteléke mégis összefűzi őket. Más lenne a helyzet, ha méltatlan volna. De Kharasshiban erő lakozik. Másfajta, mint az idősebb fivérben. Agaree Siche Chaszmyrért sosem tenne semmit.
Furcsa így hallani az öccse nevét. Ízlelgeti a pirtianesi zöngéket. Csak az önuralmának köszönheti, hogy el nem neveti magát. Nem, az ő fivérében nem a hűvös intrika bársonyossága honol, ahogy ez a kiejtés sugallná.
A kockázat említésére a Dwyerra tiszteletteljesen bólint, hisz ebben egészen egyetértenek. Ami viszont kissé meglepi, hogy eztán máris igen kedvező fordulat áll elő. Hirtelen nem is érti, de a hamarosan következő fejtegetés nem hagyja sokáig sötétben tapogatózni.
Semmi kétsége afelől, hogy a pirtianesi matróna kiérdemelte a címét, hogy pont olyan veszett szuka, ahogy azt a mélységi hagyományok megkövetelik egy ilyen poszton. De ez a nőstény nem tud semmit e távolra szakadt fajtársakról. Az Agaree Siche ajkán derengő szolid mosoly azonban a megállíthatatlan erő és a mozdíthatatlan akadály tanmeséjét látja kibontakozni eme érdekesnek ígérkező dologból, melyet ő szerencsére, e kivételes helyzetben, a megfelelő távol páholyából követhet figyelemmel.*
- Tudnod kell, matróna, hogy törzsemnél hímek vonalán szabták meg a vezérséget. Atyám volt a vezető, s bár az anyám szorosan mellette állt mindig a hierarchiában, de a felszíniekéhez hasonlóra formálódott ez ügyben az öröklés. Míg vissza nem hajlítottam rendjét a saját erőmből úgy, ahogy rendeltetett. *mondja.* - Kharasshi más anyától született, de apánk vére tagadhatatlanul figyelemre méltó hímmé érlelte. Második fiú, így hajlik a térde, de a vezér fia, szóval nem lesz vele könnyű dolgod.
*Átfordítja egymáson a kezeit, mintha csak olajjal kenné meg őket e hideg, szeles napon.*
- Kharasshi olyan, mint a nemes vadak. Elsorvadna, ha csak úgy engedelmességre akarnád törni. Vagy a véretekkel festené ki új kúriátokat *ingatja a fejét a vagy-vagy eme igen nyers vázolásában.* - De óhajtom, hogy ez a szolgálat hidat kovácsoljon családjaink közé, s fivérem épülésére legyen. A te kezed alatt sikerülhet, Vhorossi Dwirinthalen. Én pedig pontosan ezért, olyan ostort adok neked hozzá, ami engedelmességre bírja azt a megátalkodott hímet is.
*Letámasztja alkarjait az asztalra, s előrébb dől kissé.*
- Nálam van a lánya. Sosem látta még, és talán nem is fogja soha. Nemsokára lesz épp tíz esztendős. Egy Yawanarylth nősténytől fogant utód. Kharasshi szolgálata fejében a leánya tisztes helyet foglalhat a családunk körében. Ez az alku. Az alku, ami mindenkor meghajtja majd a térdét, ha büszkesége túlságosan felhorgadna. Így egyszerre kettőt menthetek meg véreimből. Fivérem nem kallódik el Arthenior mocskában, s unokahúgom is kivívhatja helyét az övéi közt. Biztonságban a nagybátyjától. Ha pedig fivéremet új matrónája elzavarja, én ugyanígy teszek majd leányával.
*Nem fejti ki a bonyolult családi hurkokat a történetben. A lényeget elmondta.
Nem félti Kharasshit ettől a nősténytől. Vhorossi aligha találkozott ilyen hímmel a mélységi városban. Nincs kétsége afelől, hogy ádáz viharokat szül majd ez az egyezség, de bízik benne, hogy valami kivételes csiszolódik ki a dologból.*
7302. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-02-26 06:57:08
Üzenet elküldve: 2026-02-26 06:57:08
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az otthon melege//
*Kíváncsisága egy pillanat erejéig felülemelkedett önmérsékletén, bár nem éli meg kudarcként, hogy Agaree Siche nem osztja meg vele szándékait Artheniort illetően. Óvatos próbálkozás volt, és utólag belátja, talán ostoba is. Hisz miért is fecsegne róla, éppen Vhorossi Dwirinthalennek? Az ő köreikben a legváratlanabb pillanatban keresztezhetik egymás útját, igazán botorság lenne beavatni bármiféle tervbe is a másikat, ha csak nincs erős indok mögötte.
Halovány mosoly, udvarias biccentés. A matróna hamar kútba veti prefektusi kapcsolatának értékét, ő pedig úgy tesz, mint aki roppant mód egyetért. Valójában nem is tehet mást. Ő maga egyébként sokat remél a férfitől, még ha sokra nem is tartja. Utóbbi azonban nem Orthus hibája, sokkal inkább az embereké általánosságban.*
-A vért teljesen sosem lehet lemosni. A Sötét Anya kegyéből családunk pedig igen csak népes. *Feleli vontatottan, miközben szürkéslila íriszei a matróna vonásait kutatják.*
-Szerencsére maradt méltó utód, ki behajtsa az adósságot. *Lassú mozdulattal emeli ajkához a korsót, hogy felhörpinthesse az utolsó kortyot is az almaborból. Mielőtt azonban a végére érne, váratlan szavak hagyják el a matróna száját. Visszahelyezi az ivóalkalmatosságot korábbi helyére, tekintetét pedig halovány mosoly kíséretében nyugtatja Agaree Sichén. Arcáról nehéz lenne leolvasni bármit, de a szemei feszült figyelmet tükröznek.
Szívesség. Szívesen hallják köreikben. Pontosan ezért meg is lepi a szóhasználat. Az elmondott, s el nem mondott információk azonban túl érdekesek hozzá, hogy a kifejezés szándékosságával foglalatoskodjon.
Nem szól azonnal, hátradől ültében. Pecsétgyűrűs mutatóujját ajkaihoz emelve mímel tűnődést, pedig már akkor tudta válaszát, mielőtt Agaree Siche kimondta volna az utolsó szót.
Egy fegyverhez értő hím szolga, aki ráadásul a Folyóvidék matrónájának tulajdon vére. Bolond lenne visszautasítani a "szívességet", de nem is tűnhet úgy, hogy könnyen beadja derekát.*
-Kharasshi. *Visszhangozza a nevet ízes, pirtianesi dialektusban.*
-Egy vétkes hím befogadása mindig kockázattal jár. *Most ő hagy némi hatásszünetet, ha már a másik nőstény ily nagylelkűen átengedte neki a gyeplőt e váratlan fordulattal.*
-De rendben van, matróna, megteszem érted. *Duruzsolja.*
-Vhorossi Dwirinthalent szolgálni azonban megterhelő lehet valakinek, ki nem szokott... Engedelmességhez. *Ugyan nem ismeri a szóban forgó Kharasshit, de Agaree Siche ki nem mondott szavai beszédesek számára.*
-Lehet, hogy nem ugyanazt a hímet kapod vissza, akit megismertél. *Fejezi be negédesen, az őszinte mosolyhoz pedig most először szemei is csatlakoznak. Szavaiból könnyen kihámozható, mily habitust tart méltónak egy hímtől.*
*Kíváncsisága egy pillanat erejéig felülemelkedett önmérsékletén, bár nem éli meg kudarcként, hogy Agaree Siche nem osztja meg vele szándékait Artheniort illetően. Óvatos próbálkozás volt, és utólag belátja, talán ostoba is. Hisz miért is fecsegne róla, éppen Vhorossi Dwirinthalennek? Az ő köreikben a legváratlanabb pillanatban keresztezhetik egymás útját, igazán botorság lenne beavatni bármiféle tervbe is a másikat, ha csak nincs erős indok mögötte.
Halovány mosoly, udvarias biccentés. A matróna hamar kútba veti prefektusi kapcsolatának értékét, ő pedig úgy tesz, mint aki roppant mód egyetért. Valójában nem is tehet mást. Ő maga egyébként sokat remél a férfitől, még ha sokra nem is tartja. Utóbbi azonban nem Orthus hibája, sokkal inkább az embereké általánosságban.*
-A vért teljesen sosem lehet lemosni. A Sötét Anya kegyéből családunk pedig igen csak népes. *Feleli vontatottan, miközben szürkéslila íriszei a matróna vonásait kutatják.*
-Szerencsére maradt méltó utód, ki behajtsa az adósságot. *Lassú mozdulattal emeli ajkához a korsót, hogy felhörpinthesse az utolsó kortyot is az almaborból. Mielőtt azonban a végére érne, váratlan szavak hagyják el a matróna száját. Visszahelyezi az ivóalkalmatosságot korábbi helyére, tekintetét pedig halovány mosoly kíséretében nyugtatja Agaree Sichén. Arcáról nehéz lenne leolvasni bármit, de a szemei feszült figyelmet tükröznek.
Szívesség. Szívesen hallják köreikben. Pontosan ezért meg is lepi a szóhasználat. Az elmondott, s el nem mondott információk azonban túl érdekesek hozzá, hogy a kifejezés szándékosságával foglalatoskodjon.
Nem szól azonnal, hátradől ültében. Pecsétgyűrűs mutatóujját ajkaihoz emelve mímel tűnődést, pedig már akkor tudta válaszát, mielőtt Agaree Siche kimondta volna az utolsó szót.
Egy fegyverhez értő hím szolga, aki ráadásul a Folyóvidék matrónájának tulajdon vére. Bolond lenne visszautasítani a "szívességet", de nem is tűnhet úgy, hogy könnyen beadja derekát.*
-Kharasshi. *Visszhangozza a nevet ízes, pirtianesi dialektusban.*
-Egy vétkes hím befogadása mindig kockázattal jár. *Most ő hagy némi hatásszünetet, ha már a másik nőstény ily nagylelkűen átengedte neki a gyeplőt e váratlan fordulattal.*
-De rendben van, matróna, megteszem érted. *Duruzsolja.*
-Vhorossi Dwirinthalent szolgálni azonban megterhelő lehet valakinek, ki nem szokott... Engedelmességhez. *Ugyan nem ismeri a szóban forgó Kharasshit, de Agaree Siche ki nem mondott szavai beszédesek számára.*
-Lehet, hogy nem ugyanazt a hímet kapod vissza, akit megismertél. *Fejezi be negédesen, az őszinte mosolyhoz pedig most először szemei is csatlakoznak. Szavaiból könnyen kihámozható, mily habitust tart méltónak egy hímtől.*
7301. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-02-25 18:49:51
Üzenet elküldve: 2026-02-25 18:49:51
Rang: Játékos
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 122
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A szabadság íze//
*Kissé gyanúsan méri végig Yvont, mert valamiért nehezen tudja elhinni, hogy nem lesz rá mérges, ha újra a lopás témája kerül a középpontba. Ennek ellenére őszintén válaszol, elárulva ezzel egyik, máig egyetlen, féltve őrzött kincsének létezését.
A fiú első reakcióját hallva szüntelenül pislog rá kékjeivel, várva, a soha véget nem érő mondat befejezését. Közben valamilyen úton-módon eljut egy furcsa következtetésig is, miszerint Yvon szándékosan csalta őt csapdába, hogy elárulja neki a kis titkát, beszéljen a nála lévő, értékes holmiról, majd ellene fordítsa mindezt. Nem tudná megmagyarázni, hogy miért nem bízik hirtelen abban, aki oly sokat segített neki ez idáig, de az agyacskája most valamiért riadóztatni akarta.*
- Azért, mert tetszik, de ha meglátták volna, hogy nálam van, akkor már rég elvették volna tőlem azok, akik erősebbek, mint én. Mindenki erősebb, mint én. *Ad egyszerű, de logikus magyarázatot arra, hogy miért nem adta el a kincset, de nem is viseli azt. Igazából szeretné nyakékként hordani, de nem teheti meg. Tudja, hogy milyenek az emberek, át is élte már azt a szörnyűséget, amikor egy szelet száraz zsemléért is képesek voltak megverni őt. Mi lett volna, ha ezüstláncot találnak nála? Lehet, hogy már nem is élne, ha azt mondta volna néhány haramiának, hogy nem adja nekik, amit ő becsülettel lopott.
Társa következő szavaira csak pislog, nem tud rá mit reagálni. Őszintén szólva, fogalma sincs, hogy mi a lényege a lopásnak, de talán pont Yvon az, aki rá tudja vezetni őt, hogy valahogy mégis meg tudja fogalmazni.*
- Nem! Vagyis nem csak azért. *Vágja rá, mikor végül ő is ki tudja nyögni a kérdését.* Azért is, mert olyan… jó érzés. Izgatott vagyok közben, és boldog, mikor sikerül szereznem valamilyen kincset. Most is, mikor a kovácsnál… *Megakad hirtelen, tekintete riadtá válik, arca elsápad. Megpróbálja nagyon gyorsan visszaszívni még a kimondott szavakat is, fejét hirtelen fordítja el.*
- Megyünk lassan? Már nem akarok fürödni tovább. *Akarni már nagyon is jól tud, úgy tűnik, Yvon erre is megtanította. Habár most jó oka is van rá, hogy bármi mást akarjon, mintsem folytatni ezt a beszélgetést.*
*Kissé gyanúsan méri végig Yvont, mert valamiért nehezen tudja elhinni, hogy nem lesz rá mérges, ha újra a lopás témája kerül a középpontba. Ennek ellenére őszintén válaszol, elárulva ezzel egyik, máig egyetlen, féltve őrzött kincsének létezését.
A fiú első reakcióját hallva szüntelenül pislog rá kékjeivel, várva, a soha véget nem érő mondat befejezését. Közben valamilyen úton-módon eljut egy furcsa következtetésig is, miszerint Yvon szándékosan csalta őt csapdába, hogy elárulja neki a kis titkát, beszéljen a nála lévő, értékes holmiról, majd ellene fordítsa mindezt. Nem tudná megmagyarázni, hogy miért nem bízik hirtelen abban, aki oly sokat segített neki ez idáig, de az agyacskája most valamiért riadóztatni akarta.*
- Azért, mert tetszik, de ha meglátták volna, hogy nálam van, akkor már rég elvették volna tőlem azok, akik erősebbek, mint én. Mindenki erősebb, mint én. *Ad egyszerű, de logikus magyarázatot arra, hogy miért nem adta el a kincset, de nem is viseli azt. Igazából szeretné nyakékként hordani, de nem teheti meg. Tudja, hogy milyenek az emberek, át is élte már azt a szörnyűséget, amikor egy szelet száraz zsemléért is képesek voltak megverni őt. Mi lett volna, ha ezüstláncot találnak nála? Lehet, hogy már nem is élne, ha azt mondta volna néhány haramiának, hogy nem adja nekik, amit ő becsülettel lopott.
Társa következő szavaira csak pislog, nem tud rá mit reagálni. Őszintén szólva, fogalma sincs, hogy mi a lényege a lopásnak, de talán pont Yvon az, aki rá tudja vezetni őt, hogy valahogy mégis meg tudja fogalmazni.*
- Nem! Vagyis nem csak azért. *Vágja rá, mikor végül ő is ki tudja nyögni a kérdését.* Azért is, mert olyan… jó érzés. Izgatott vagyok közben, és boldog, mikor sikerül szereznem valamilyen kincset. Most is, mikor a kovácsnál… *Megakad hirtelen, tekintete riadtá válik, arca elsápad. Megpróbálja nagyon gyorsan visszaszívni még a kimondott szavakat is, fejét hirtelen fordítja el.*
- Megyünk lassan? Már nem akarok fürödni tovább. *Akarni már nagyon is jól tud, úgy tűnik, Yvon erre is megtanította. Habár most jó oka is van rá, hogy bármi mást akarjon, mintsem folytatni ezt a beszélgetést.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7375-7394