//Vadászok gyülekezője//
*Jól esik neki a pálinka, igazán melegíti a testet és a lelket is egyaránt. Megörül a kijelentésnek, hogy mondja csak nyugodtan, hátha valami hasznos információval tud szolgálni. Kissé elszomorodik, amikor arra gondol, amikor még kisfiú volt, és az apjával vadásztak a farmjukhoz közeli erdőben.*
-Az igazat megvallva fiatal koromtól a társulattal voltam, és nekem nem sokszor kellett ételt szereznem, legalábbis nem ilyen módon. *Pöccinti meg a hátán lévő kobozt.* De még apám tanított egyet s mást, míg élt. Mi tündérek nem épp a testi erőnkről vagyunk híresek. Így hát kénytelenek vagyunk kétszer annyi ésszel dolgozni. Na már most egy jól megtermett vaddisznó majdnem akkora, mint én. Ha szemtől szemben nekimennék, akár a fogam is otthagyhatnám. Ezért az apám, aki nagyon bölcs ember volt, trükköket tanított. Például olyan drótcsapdák készítését, amik egy nagy kő, vagy kihegyezett faág segítségével megölik az állatot, hogyha aktiválja. Vagy például megijeszteni az állatot, és belehajtani egy gödörbe, lápba, vagy szakadékba, hogy ne tudjon úgy mozogni. Vagy beszorítani és elzárni egy területen, hogy biztonságos távolságból lehessen lenyilazni. Utána már könnyű végezni vele egy magamfajtának is. Aztán mindenféle összeeszkábált szánszerűségekkel vittük haza az állatot, mert nem igazán bírtuk el.
*Nevet a saját nyomorúságán, de hát nem igazán lehet mit tenni ellene. Nem választhatja meg az ember, hogy minek születik.*
-Amik kellhetnek egy ilyen útra, ha töröm a fejem ezek jutnak eszembe: só a tartósításhoz, kötelek, egy pár kampó, szárított hús, víz, szerszámok a feldolgozáshoz ha esetleg neked nincsenek máris. Ezekhez talán egy málhás állat, ami elbírja, amit vissza akarunk hozni.
*Hirtelen más nem jut eszébe.* Látod elméletben jó vagyok, de félek a vadászat oroszlánabbik része rád marad.