//Második szál//
//Naty - Soreyl//
*Natalayda valóban különös. Cserfes jelleme bár zsigeri, az elmúlt időszak alaposan megfakította. Megmutatkozik abban, hogy szavaival egy úttal revansot is vegyen, és egyben olyat említsen fel, melyet csak ketten tudhatnak. Maga sem tudja, visszanyeri-e még korábbi felhőtlenségét, de kétségtelen, hogy Quantall barátságán túl, jó hatással van rá a váratlan ismerős megjelenése.*
~Túl szép, hogy igaz legyen.~
*Belesajdul abba a dörmögő kuncibálásba.*
- És tuskók *suttogja szendén lesütve szemeit végleg pontot téve a mondatra. Immár kétség sem férhet egyikük személyéhez sem.*
- Nem sűrűn ájulnak a karjaimba *válaszol kissé felemelve fejét, hisz hogyan is felejthetné el azt a napot. Belepirul, ha csak rá gondol még most is.*
- Emlékszem *vallja meg csendesen, hangját is alig lehet hallani a köpönyeg alól.
Jobban örül a szoba gondolatának, mint illő volna, de akaratlan eszébe jut, hogy legutóbb úgy viselkedett mint egy fruska. Azóta más szelek fújnak a városban is. Abban is biztos, hogy Darenn különösnek találhatja őt, de hamar választ kaphat a miértekre. Néhányra legalábbis biztosan. Azt ugyan nem tudja, hogy most jár a városban először a páncéltalan lovag a felkelés óta, de már nem kezd akadékoskodásba az invitálást illetően. Őszintébb, egyenesebb lett talán, s nem hátrál ki csak azért mert nem illik, vagy csak ráébredt valami másra. Az illem már vajmi keveset számít ebben a városban. Az marad, aki túl tud élni, akit nem visz el a fekete halál, és akire nem támadnak ótvaros dögök. Naty már csak tudja ezt.*
- Annak örülnék *bólogat a csuklya alatt, s bár tekintetét a lovagra szegezi, arcának egy része látszik csupán. A viszontagságok látható jelei egyelőre jól el vannak rejtve, vagy ha nem is, árnyéknak is gondolható az a folt, ami másik halántéka körül hajának vonalában keletkezett. *
- Eddig a templomban voltam, de... *sóhajt reszketeg* ezt inkább majd fent. *Köpönyegét összébb fogja, szegélyét egy kicsit megemeli, ami régi-régi berögződés. Persze ez sem volt elegendő, hogy Perchire ne akadjon. Úgy áll, hogy Darenn elindulhasson, ő pedig gond nélkül kövesse őt a szobáig.
Odafent egészen az ablakig lépked, ahol fejéről nem veszi le a csuklyát, csak kissé hátrébb húzza, miközben az ablakon át a Holdudvar sarkában árválkodó padot figyeli. Szégyelli magát az igazat megvallva. Fésűje odaveszett, haja bár saját hullámaiban omlik, nem oly rendezett mint ezelőtt, és nem is olyan fényes. És ez csak egy része annak, melyet szégyellni mer. Vállával a falnak támaszkodik mikor megszólal.*
- Örülök, hogy épségben látlak *sandít Darennre.* Azt hittem... *nem fejezi be, de ha tippelnie kellett volna, úgy tippelte volna, hogy a nemesnek is beillő lovag a lázadás áldozatává vált.*