Külső területek - Füves puszta
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 149 (2961. - 2968. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2949-2968
2968. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:58:45
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:58:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Az álmok világában tett látogatása ezúttal nem annyira rögös, mint az elmúlt napokban, hatokban volt. A szabad ég, a változó ingerek, a fizikai aktivitás, a kalandozás mind jót tettek neki, már ami az alvást illeti. Elfáradt, így mélyen tudott aludni a mostanában megszokotthoz képest kényelmetlenebb környezetben is. Csak párszor forgolódhatott ott a fűben, amíg aludt, de nem ébredt minden egyes órában fejfájásra. Tényleg nem jó neki, ha túl sok időt tölt a négy fal között vagy a másoktól nyüzsgő város utcáin, ahol egymás hangját erősítik idegörlő zsivajjá az emberek.
Mégsem a nap sugarai ébresztik ma reggel sem, hanem egy hang, ami ismerős, de a név, ahogy szólítja, az nem az. Félálomban egy pillanat alatt pörögnek végig a gondolatok a fejében, hogy az a név, amit hall, nem az övé, de mégis az. Egy része, egy apró pici darabja a nagy, teljes egésznek, ami ő. Halk, roppanó hangot hall, mint mikor valami eltörik, de ki tudja, honnan. Szemei erre kipattannak, és először rémülten pillantja meg az aranyakat maga fölött. Aztán tisztul a kép, felfogja, ki az, és azt is, hogy hol van. Ekkor macska módjára kezd ficánkolni, nyújtózkodni a földön, mintha csak egy újabb növény mellékhatásaként került volna meg a teste, majd végül felül, és egy pár pillanatig csak bámul maga elé, míg össze tudja szedni magát.*
- Neked is jó reggelt, Ril! *Mondja egy kis éllel a hangjában. Parancsnak hangzott az előbbi mondat. Már megint úgy érzi, hogy a másik lány irányít. Most sem bánja. Azt látja, hogy a tűz eloltásához ezúttal nincs szükség varázslatra, Ril intézi, úgyhogy ő addig elkezdi tényleg összekapni magát. Először beletúr dús, fekete hajába, majd az ujjait párszor végighúzza benne, ez volna a fésülködés. Utána a hátizsákját varázsolja útra kész állapotba, majd a magasságához képest méretes kardot csatolja vissza a hátára, miután megtalálta, hogy hová dobta le tegnap éjjel. Felkapja a hátizsákot, és a lovához lépked, aki reméli, hogy eleget falatozott a száraz fűzből a környéken, merthogy más eledel nem jut szerencsétlennek. Eloldozza őt, és a folyóhoz kíséri, hogy inni legalább tudjon, és kicsivel később már Árnyék társaságában, egyelőre mellette, és nem rajta tér vissza társához.*
- Kész vagyok, mehetünk! *Most mászik csak fel a nyeregbe, és tartja egy helyben a lovat, míg Ril is felül mögé. Megint túl közel lesznek egymáshoz. Ennyi idő alatt már megszokhatta volna, de továbbra is furcsa érzés. Nem jó, de nem is rossz, csak furcsa.*
~Leina… hüm…~ *Visszhangzik újra a frissen kapott becenév a gondolataiban, amíg vár, s ha már érzi magán a kapaszkodó kezeket, akkor egy határozott mozdulattal jelzi Árnyéknak, hogy indulhatnak, és újult erővel vágnak neki útjuk második felének.*
*Az álmok világában tett látogatása ezúttal nem annyira rögös, mint az elmúlt napokban, hatokban volt. A szabad ég, a változó ingerek, a fizikai aktivitás, a kalandozás mind jót tettek neki, már ami az alvást illeti. Elfáradt, így mélyen tudott aludni a mostanában megszokotthoz képest kényelmetlenebb környezetben is. Csak párszor forgolódhatott ott a fűben, amíg aludt, de nem ébredt minden egyes órában fejfájásra. Tényleg nem jó neki, ha túl sok időt tölt a négy fal között vagy a másoktól nyüzsgő város utcáin, ahol egymás hangját erősítik idegörlő zsivajjá az emberek.
Mégsem a nap sugarai ébresztik ma reggel sem, hanem egy hang, ami ismerős, de a név, ahogy szólítja, az nem az. Félálomban egy pillanat alatt pörögnek végig a gondolatok a fejében, hogy az a név, amit hall, nem az övé, de mégis az. Egy része, egy apró pici darabja a nagy, teljes egésznek, ami ő. Halk, roppanó hangot hall, mint mikor valami eltörik, de ki tudja, honnan. Szemei erre kipattannak, és először rémülten pillantja meg az aranyakat maga fölött. Aztán tisztul a kép, felfogja, ki az, és azt is, hogy hol van. Ekkor macska módjára kezd ficánkolni, nyújtózkodni a földön, mintha csak egy újabb növény mellékhatásaként került volna meg a teste, majd végül felül, és egy pár pillanatig csak bámul maga elé, míg össze tudja szedni magát.*
- Neked is jó reggelt, Ril! *Mondja egy kis éllel a hangjában. Parancsnak hangzott az előbbi mondat. Már megint úgy érzi, hogy a másik lány irányít. Most sem bánja. Azt látja, hogy a tűz eloltásához ezúttal nincs szükség varázslatra, Ril intézi, úgyhogy ő addig elkezdi tényleg összekapni magát. Először beletúr dús, fekete hajába, majd az ujjait párszor végighúzza benne, ez volna a fésülködés. Utána a hátizsákját varázsolja útra kész állapotba, majd a magasságához képest méretes kardot csatolja vissza a hátára, miután megtalálta, hogy hová dobta le tegnap éjjel. Felkapja a hátizsákot, és a lovához lépked, aki reméli, hogy eleget falatozott a száraz fűzből a környéken, merthogy más eledel nem jut szerencsétlennek. Eloldozza őt, és a folyóhoz kíséri, hogy inni legalább tudjon, és kicsivel később már Árnyék társaságában, egyelőre mellette, és nem rajta tér vissza társához.*
- Kész vagyok, mehetünk! *Most mászik csak fel a nyeregbe, és tartja egy helyben a lovat, míg Ril is felül mögé. Megint túl közel lesznek egymáshoz. Ennyi idő alatt már megszokhatta volna, de továbbra is furcsa érzés. Nem jó, de nem is rossz, csak furcsa.*
~Leina… hüm…~ *Visszhangzik újra a frissen kapott becenév a gondolataiban, amíg vár, s ha már érzi magán a kapaszkodó kezeket, akkor egy határozott mozdulattal jelzi Árnyéknak, hogy indulhatnak, és újult erővel vágnak neki útjuk második felének.*
2967. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:28:07
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:28:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*A lélek rejtelmei Ril számára egészen mások, mint másnak. Nem akar megfejteni semmit, vagy nem azért, mert megérteni akar. Annyit merít pusztán belőle, ami neki segítség, hogy elvégezze a munkáját. Sorakozó képek, amik felállíthatnak benne lehetőségeket a reakciókra. Ocsmány teremtménye valami magasabb erőnek, hogy a képeit, ha nem dolgozik, manapság megfűszerezi valami idegen. Valami, ami a csontjaiba is tud hatolni. Hogy min múlik nem tudja, de a lány iránt nem ébrednek a tényeit túlharsogó indulatok, képzetek. Így nyugodtabb is, olyan, mint bármikor. Munka, cserekereskedelem. Vége lesz másnap, de nem jár elhullott testekkel. Talán ezért kedvelt annyira mások bőrére pingálni. És most is ezt teheti.
Nem tud és nem is akar válaszolni a megnyílt katlanra, amiből kiömölhetne a sok további segítség a másik megismerésére. Ennyi most éppen elég. Önveszélyes. Az pedig, ha zordabb tájra tévednének, neki sem jó. Észrevétlenül távozik a hideg sóhaj tüdejéből, de felmelegíti a tűz és az, hogy alkothat.
A rajz tetszik a lánynak és megérti azt is, amit mondott. Vagyis inkább azt, amit csak alig ejtett ki a száján. *
- Nem. *Ismétli meg magát, bár ez sem szokása. Szinte kéri vele, hogy maradjon csendben, s így is lesz, az álom lassan, de biztosan ereszkedik a lányra, Ril pedig egész éjjel a tüzet táplálja a száraz gallyakkal. Nem engedi meg magának, hogy elmélyedjen, de pihen ő is. Éberen és készenlétben, ha bármi történne, de tagjai mégis megköszönik majd, hogy hagyta őket elernyedni.
Virrad a táj, s a ég legelső világosabbá váló árnyalatánál már szinte indulásra is kész. Hogy a lány meddig kívánna álomországban ténykedni, nem érdekli. Ő tetovál, amaz növényeket keres vele. Tiszta üzlet.*
- Leina, indulunk.
*Néz rá ellentmondást nem tűrő aranyakkal, mégsem túlzóan sürgető a kép, amit láthat a megnyíló szemeivel az ében lány. Amint érzékeli, hogy az megmoccan, ő a még parázsló fa eloltásában serénykedik. Annyi ideje van összeszednie magát.*
*A lélek rejtelmei Ril számára egészen mások, mint másnak. Nem akar megfejteni semmit, vagy nem azért, mert megérteni akar. Annyit merít pusztán belőle, ami neki segítség, hogy elvégezze a munkáját. Sorakozó képek, amik felállíthatnak benne lehetőségeket a reakciókra. Ocsmány teremtménye valami magasabb erőnek, hogy a képeit, ha nem dolgozik, manapság megfűszerezi valami idegen. Valami, ami a csontjaiba is tud hatolni. Hogy min múlik nem tudja, de a lány iránt nem ébrednek a tényeit túlharsogó indulatok, képzetek. Így nyugodtabb is, olyan, mint bármikor. Munka, cserekereskedelem. Vége lesz másnap, de nem jár elhullott testekkel. Talán ezért kedvelt annyira mások bőrére pingálni. És most is ezt teheti.
Nem tud és nem is akar válaszolni a megnyílt katlanra, amiből kiömölhetne a sok további segítség a másik megismerésére. Ennyi most éppen elég. Önveszélyes. Az pedig, ha zordabb tájra tévednének, neki sem jó. Észrevétlenül távozik a hideg sóhaj tüdejéből, de felmelegíti a tűz és az, hogy alkothat.
A rajz tetszik a lánynak és megérti azt is, amit mondott. Vagyis inkább azt, amit csak alig ejtett ki a száján. *
- Nem. *Ismétli meg magát, bár ez sem szokása. Szinte kéri vele, hogy maradjon csendben, s így is lesz, az álom lassan, de biztosan ereszkedik a lányra, Ril pedig egész éjjel a tüzet táplálja a száraz gallyakkal. Nem engedi meg magának, hogy elmélyedjen, de pihen ő is. Éberen és készenlétben, ha bármi történne, de tagjai mégis megköszönik majd, hogy hagyta őket elernyedni.
Virrad a táj, s a ég legelső világosabbá váló árnyalatánál már szinte indulásra is kész. Hogy a lány meddig kívánna álomországban ténykedni, nem érdekli. Ő tetovál, amaz növényeket keres vele. Tiszta üzlet.*
- Leina, indulunk.
*Néz rá ellentmondást nem tűrő aranyakkal, mégsem túlzóan sürgető a kép, amit láthat a megnyíló szemeivel az ében lány. Amint érzékeli, hogy az megmoccan, ő a még parázsló fa eloltásában serénykedik. Annyi ideje van összeszednie magát.*
2966. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-26 08:20:39
Üzenet elküldve: 2024-10-26 08:20:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszanak az erei. A világos bőrén különösen. Ez a tény valójában áldás a fekete kis boszorkány számára, mert így mindig pontosan tudja, hol kell megvágnia a kezét ahhoz, hogy a kellemesen meleg, sötétvörös vére megállás nélkül csordogáljon a sebből, de ne kövessen el végzetes hibát. Nem ért ő az emberi test működéséhez, de azt tapasztalatból tudja, hogy ha rossz helyen vágja meg magát, annak súlyos következményei lehetnek az ájulástól annál sokkal rosszabbig.*
- De igen, fájt. Akkor az volt a lényeg. Ha fáj máshol, akkor nem fáj itt bent. *Szabad kezével a mellkasára mutat, a lelki sebek kínzó fájdalmára utalva. Ha Ril célja a kérdésével az lett volna, hogy elhallgattassa a lányt, akkor nem sikerült, csak még többet beszél, egyre nyíltabban. Az a szigorú pajzs, melyet a lélek védelmezője eddig minden áron fenn próbált tartani, mostanra lejjebb engedett. Ennek oka részben az éjszaka lehet, de sokkal inkább az, hogy valahol elkezdett megbízni a másikban. Éppen ezért engedi egy kicsit lelkének elővigyázatlanabb szilánkjait is dolgozni, addig ő pihenhet, de természetesen így is résen van. Neki is voltak már hasonló gondolatai korábban, mint Ril-nek. Egy rossz mozdulat, és egy szempillantás alatt szabadítaná meg a nőt attól a kartól, ami most oly serényen dolgozik rajta.
A parancsra, ami inkább hangzik egy türelmes kérésnek, a lány csak bólint, igyekszik nem mocorogni tovább. Így a lélek megenyhül, a remekmű elkészül, a kérdések pedig tovább szaporodnak. A legutóbbi úgy tűnik, hogy igazán elgondolkodtatja a másikat, így a barnákkal kíváncsian pislogva, türelmetlenül várja a választ, ami végül csalódást keltő meglepetést nyújt.*
- Nem? *kérdez vissza szomorúan. Hát ezért bizony nem érte meg kivárni, míg Ril megszámolja az összes csillagot az égen. Kár, hogy arra nem jó a mágia, hogy a másik fejébe lásson, pedig biztosan élne a lehetőséggel, és ott talán érdekesebb választ is látna. Így viszont csak kidől a fűben, és már nem is tervez felkelni onnan reggelig.*
- Megoldom majd, hogy ne fájjon *mondja, a feltételekre pedig bólint egyet. Semmi sincs ingyen, ezt már tudja, legalábbis azt gondolja, hogy ezért csak a barlanghoz utazás után kapja majd meg, de az indok végül meglepi.*
- Ó! Lehet *pislog párat, majd néhány pillanatig csukva tartja a szemeit, aztán újra kinyitja őket.* Alszom *motyogja még. Ő nem zavartatja most már magát, hogy a szabad ég alatt vannak, az sem érdekli, hogy kinek a társaságában, sőt, már a farkasoktól sem fél. Ha aludni akar, akkor aludni is fog, így ha Ril hagyja, akkor a következő percekben fokozatosan elnyomja az álom.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszanak az erei. A világos bőrén különösen. Ez a tény valójában áldás a fekete kis boszorkány számára, mert így mindig pontosan tudja, hol kell megvágnia a kezét ahhoz, hogy a kellemesen meleg, sötétvörös vére megállás nélkül csordogáljon a sebből, de ne kövessen el végzetes hibát. Nem ért ő az emberi test működéséhez, de azt tapasztalatból tudja, hogy ha rossz helyen vágja meg magát, annak súlyos következményei lehetnek az ájulástól annál sokkal rosszabbig.*
- De igen, fájt. Akkor az volt a lényeg. Ha fáj máshol, akkor nem fáj itt bent. *Szabad kezével a mellkasára mutat, a lelki sebek kínzó fájdalmára utalva. Ha Ril célja a kérdésével az lett volna, hogy elhallgattassa a lányt, akkor nem sikerült, csak még többet beszél, egyre nyíltabban. Az a szigorú pajzs, melyet a lélek védelmezője eddig minden áron fenn próbált tartani, mostanra lejjebb engedett. Ennek oka részben az éjszaka lehet, de sokkal inkább az, hogy valahol elkezdett megbízni a másikban. Éppen ezért engedi egy kicsit lelkének elővigyázatlanabb szilánkjait is dolgozni, addig ő pihenhet, de természetesen így is résen van. Neki is voltak már hasonló gondolatai korábban, mint Ril-nek. Egy rossz mozdulat, és egy szempillantás alatt szabadítaná meg a nőt attól a kartól, ami most oly serényen dolgozik rajta.
A parancsra, ami inkább hangzik egy türelmes kérésnek, a lány csak bólint, igyekszik nem mocorogni tovább. Így a lélek megenyhül, a remekmű elkészül, a kérdések pedig tovább szaporodnak. A legutóbbi úgy tűnik, hogy igazán elgondolkodtatja a másikat, így a barnákkal kíváncsian pislogva, türelmetlenül várja a választ, ami végül csalódást keltő meglepetést nyújt.*
- Nem? *kérdez vissza szomorúan. Hát ezért bizony nem érte meg kivárni, míg Ril megszámolja az összes csillagot az égen. Kár, hogy arra nem jó a mágia, hogy a másik fejébe lásson, pedig biztosan élne a lehetőséggel, és ott talán érdekesebb választ is látna. Így viszont csak kidől a fűben, és már nem is tervez felkelni onnan reggelig.*
- Megoldom majd, hogy ne fájjon *mondja, a feltételekre pedig bólint egyet. Semmi sincs ingyen, ezt már tudja, legalábbis azt gondolja, hogy ezért csak a barlanghoz utazás után kapja majd meg, de az indok végül meglepi.*
- Ó! Lehet *pislog párat, majd néhány pillanatig csukva tartja a szemeit, aztán újra kinyitja őket.* Alszom *motyogja még. Ő nem zavartatja most már magát, hogy a szabad ég alatt vannak, az sem érdekli, hogy kinek a társaságában, sőt, már a farkasoktól sem fél. Ha aludni akar, akkor aludni is fog, így ha Ril hagyja, akkor a következő percekben fokozatosan elnyomja az álom.*
2965. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:49:50
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:49:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*A fehér bőrt nézi. Látszanak a lány erei, ha éppen erősen éri a tűz fénye. Finom vékony bőr, tarkítva azokkal az ocsmány vágásokkal. Érti, de mégsem. Szükséges tudás ahhoz, hogy képet állíthasson fel valakiről, de benne nem okoz semmit. Nem azért érdekli a mögötte rejlő fájdalom, hogy együtt érezhessen. Az egy kezén lévő ujjak száma soknak tűnik azokhoz képest, akik érdeklik, s még egyet akár le is csukhat közülük, mert az már úgyis halott. Nem kellenek azok az érzelmek, de tudni arról, hogy kivel tölti az éjjelt, hasznos.*
- Az nem fájt, amikor megvágtad magad?
*Pillant kissé fókuszáltabban a hegekre. Hangsúlyából kivehető, hogy ez csak egy amolyan csendre intés a fájdalommal kapcsolatban. Mégis miért rinyál valaki arról, hogy fájt tetoválásának a készítése, miközben önnön bőrét nyirbálja? Érthetetlen. Ostobaság.
Nekikezd a művének, mondhatni teljes odaadással. Az arca kisimul, ahogy beleereszkedik a festésbe, pedig ez könnyen tűnik majd el, s még mindig dönthet úgy a lány, hogy nem kéri.*
- Ne rántsd el a kezed.
*Szólal meg. Bírja ki. Az is baj, ha csiklandós, az is, ha fájdalmas. De Ril türelmes, nem tűnik haragosnak a mondat. Felnéz közben a sötét íriszekbe, hogy folytathatja-e anélkül, hogy izegne-mozogna Norileina. Szerencséjére eztán igen jól veszi ezt a hatalmas akadályt. A bőrfestménye elkészül, a tintától fekete pettyes ujjait nézi meg, majd támaszkodik meg maga mellett, kissé hátradőlve a fűben, felemeli a fejét, hogy a csillagokat nézhesse. Érdekes kérdés. Hogy élt-e már át hasonlót? Nem ereszti az aranyakkal az eget. Hidegen szánt végig testén a szellő, de az este enyhébb, mint tegnap. A tűz is segít. Hogy élt-e már át hasonlót? A holdak éles kontúrú vonalát figyeli, ahogy egy darabon zavarossá válik a felszíne és lecsal belőle egy darabot a fekete ég. Behunyja a szemét. Hogy élt-e már át hasonlót?*
- Nem.
*Halvány mosoly látszódik a szája szegletében. Most nyugodt. Ordíthatna belül az űr, de nem teszi. Nem ragadta el semmi, nem nyúlt bele semmilyen vödör éjszín fájdalomba, s nem is szorította meg a csuklóját. Belőle darabokat tüntettek el, mint ahogyan az ég ott felette a holdakból. Életlen határvonalat hagyva egyik oldalán, mintha lehetne egész, de ő mégsem lesz az sosem.
Felül, majd a tűz mellé húzza magát, hogy fát tegyen rá. Lassan mozdul, megfontoltan építi bele a gallyakat, amit elemészthet az erejével.*
- Fájni fog. De az megéri majd.
*Néz vissza Norileiná-ra.*
- De csak a keresés után kapod meg. *Méri végig szemeivel.* - Nem tenne jót a friss sebnek, ha mérgező növény karcolná végig.
*A fehér bőrt nézi. Látszanak a lány erei, ha éppen erősen éri a tűz fénye. Finom vékony bőr, tarkítva azokkal az ocsmány vágásokkal. Érti, de mégsem. Szükséges tudás ahhoz, hogy képet állíthasson fel valakiről, de benne nem okoz semmit. Nem azért érdekli a mögötte rejlő fájdalom, hogy együtt érezhessen. Az egy kezén lévő ujjak száma soknak tűnik azokhoz képest, akik érdeklik, s még egyet akár le is csukhat közülük, mert az már úgyis halott. Nem kellenek azok az érzelmek, de tudni arról, hogy kivel tölti az éjjelt, hasznos.*
- Az nem fájt, amikor megvágtad magad?
*Pillant kissé fókuszáltabban a hegekre. Hangsúlyából kivehető, hogy ez csak egy amolyan csendre intés a fájdalommal kapcsolatban. Mégis miért rinyál valaki arról, hogy fájt tetoválásának a készítése, miközben önnön bőrét nyirbálja? Érthetetlen. Ostobaság.
Nekikezd a művének, mondhatni teljes odaadással. Az arca kisimul, ahogy beleereszkedik a festésbe, pedig ez könnyen tűnik majd el, s még mindig dönthet úgy a lány, hogy nem kéri.*
- Ne rántsd el a kezed.
*Szólal meg. Bírja ki. Az is baj, ha csiklandós, az is, ha fájdalmas. De Ril türelmes, nem tűnik haragosnak a mondat. Felnéz közben a sötét íriszekbe, hogy folytathatja-e anélkül, hogy izegne-mozogna Norileina. Szerencséjére eztán igen jól veszi ezt a hatalmas akadályt. A bőrfestménye elkészül, a tintától fekete pettyes ujjait nézi meg, majd támaszkodik meg maga mellett, kissé hátradőlve a fűben, felemeli a fejét, hogy a csillagokat nézhesse. Érdekes kérdés. Hogy élt-e már át hasonlót? Nem ereszti az aranyakkal az eget. Hidegen szánt végig testén a szellő, de az este enyhébb, mint tegnap. A tűz is segít. Hogy élt-e már át hasonlót? A holdak éles kontúrú vonalát figyeli, ahogy egy darabon zavarossá válik a felszíne és lecsal belőle egy darabot a fekete ég. Behunyja a szemét. Hogy élt-e már át hasonlót?*
- Nem.
*Halvány mosoly látszódik a szája szegletében. Most nyugodt. Ordíthatna belül az űr, de nem teszi. Nem ragadta el semmi, nem nyúlt bele semmilyen vödör éjszín fájdalomba, s nem is szorította meg a csuklóját. Belőle darabokat tüntettek el, mint ahogyan az ég ott felette a holdakból. Életlen határvonalat hagyva egyik oldalán, mintha lehetne egész, de ő mégsem lesz az sosem.
Felül, majd a tűz mellé húzza magát, hogy fát tegyen rá. Lassan mozdul, megfontoltan építi bele a gallyakat, amit elemészthet az erejével.*
- Fájni fog. De az megéri majd.
*Néz vissza Norileiná-ra.*
- De csak a keresés után kapod meg. *Méri végig szemeivel.* - Nem tenne jót a friss sebnek, ha mérgező növény karcolná végig.
2964. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 14:30:09
Üzenet elküldve: 2024-10-23 14:30:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Hagyja, hogy a lány úgy helyezze el a karját az ölében, ahogy neki kényelmes. Ő csak engedelmesen ott tartja, és figyel. Kíváncsi, hogy mi fog történni. Vajon fájni fog? Meddig tart majd? Sokat kérdezhetne, de nem teszi, főleg azok után, hogy kiderül, nem is most lesz kész végleges formájában a rajz.*
- Rendben. Emlékszem, mikor a hollót csinálták, az nagyon fájt. Nem is bírtam volna ki, ha nem fognak le teljesen. De az régen volt, azóta már sokkal erősebb vagyok. *Motyogva kezd el mesélni, miközben a másik munkához lát. Nem kérdezték, de ő szívesen mesél. Újabb emlékről, melynek csak egy apró szeletét említi. A teljeset nem is akarja, mert az arról szólna, hogy hogyan veszett el nem csak a karja, hanem az egész teste és lelke is a vaksötétben. Még szerencse, hogy idejében hátat fordított a fekete tündérnek.
Közben az ábra egyre látványosabb, Nori meglepett tekintete pedig úgy válik egyre kifejezőbbé. Eddig abban sem volt biztos, hogy ő maga jól értette a saját képzeletét, de Ril tökéletesen festi meg az elhangzott gondolatokat. Olyan, mintha ugyanúgy látta volna, amit ő látott maga előtt.*
- Hé, csikizel… *Szólal meg hirtelen, és a karja is megfeszül egy pillanatra. Még jó, hogy valamennyire tartják, így nem rántja el rögtön a furcsa, kellemetlen érzés hatására. Egyébként igyekszik nem mocorogni, hagyja, hogy a művész nyugodtan dolgozzon rajta még akkor is, csak néhány grimaszt vág, mikor újra és újra ki kell bírnia az ecset okozta csikiző érzést, de megéri. A végeredmény pontosan olyan lesz, amilyet megálmodott magának, sőt, talán még jobb is.
Mikor a munka végeztével a karja újra szabaddá válik, egy ideig ő is nézegeti az eredményt, felemeli a kezét, a tűz felé fordítja, majd végül megszólal.*
- Hű… Te is éltél már át ehhez hasonlót? *Nem a kérdésre adott válasz érkezik, hanem egy újabb kérdés, ami talán megint nem illik a képbe, pedig dehogynem. Még mindig nem tudja elhinni, hogy Ril csak úgy, mindenféle múltbeli tapasztalat nélkül így meg tudta festeni az árnyakat. Merthogy igazi árnyaknak tűnnek azok, amik most beborítják az alkarját.*
- Nagyon tetszik. Pont így képzeltem, igen. Akarom, hogy megcsináld reggel, de mondd, fájni fog? *Ha a válasz igen, arra is lesz majd megoldása, amivel megelőzheti azt, hogy szenvedjen, s azzal zavarja a lány munkáját. A hátizsákja felé néz egy pillanatra, abban akad olyan bájital is, ami segíthet benne, hogy jobban bírja a fájdalmat.*
*Hagyja, hogy a lány úgy helyezze el a karját az ölében, ahogy neki kényelmes. Ő csak engedelmesen ott tartja, és figyel. Kíváncsi, hogy mi fog történni. Vajon fájni fog? Meddig tart majd? Sokat kérdezhetne, de nem teszi, főleg azok után, hogy kiderül, nem is most lesz kész végleges formájában a rajz.*
- Rendben. Emlékszem, mikor a hollót csinálták, az nagyon fájt. Nem is bírtam volna ki, ha nem fognak le teljesen. De az régen volt, azóta már sokkal erősebb vagyok. *Motyogva kezd el mesélni, miközben a másik munkához lát. Nem kérdezték, de ő szívesen mesél. Újabb emlékről, melynek csak egy apró szeletét említi. A teljeset nem is akarja, mert az arról szólna, hogy hogyan veszett el nem csak a karja, hanem az egész teste és lelke is a vaksötétben. Még szerencse, hogy idejében hátat fordított a fekete tündérnek.
Közben az ábra egyre látványosabb, Nori meglepett tekintete pedig úgy válik egyre kifejezőbbé. Eddig abban sem volt biztos, hogy ő maga jól értette a saját képzeletét, de Ril tökéletesen festi meg az elhangzott gondolatokat. Olyan, mintha ugyanúgy látta volna, amit ő látott maga előtt.*
- Hé, csikizel… *Szólal meg hirtelen, és a karja is megfeszül egy pillanatra. Még jó, hogy valamennyire tartják, így nem rántja el rögtön a furcsa, kellemetlen érzés hatására. Egyébként igyekszik nem mocorogni, hagyja, hogy a művész nyugodtan dolgozzon rajta még akkor is, csak néhány grimaszt vág, mikor újra és újra ki kell bírnia az ecset okozta csikiző érzést, de megéri. A végeredmény pontosan olyan lesz, amilyet megálmodott magának, sőt, talán még jobb is.
Mikor a munka végeztével a karja újra szabaddá válik, egy ideig ő is nézegeti az eredményt, felemeli a kezét, a tűz felé fordítja, majd végül megszólal.*
- Hű… Te is éltél már át ehhez hasonlót? *Nem a kérdésre adott válasz érkezik, hanem egy újabb kérdés, ami talán megint nem illik a képbe, pedig dehogynem. Még mindig nem tudja elhinni, hogy Ril csak úgy, mindenféle múltbeli tapasztalat nélkül így meg tudta festeni az árnyakat. Merthogy igazi árnyaknak tűnnek azok, amik most beborítják az alkarját.*
- Nagyon tetszik. Pont így képzeltem, igen. Akarom, hogy megcsináld reggel, de mondd, fájni fog? *Ha a válasz igen, arra is lesz majd megoldása, amivel megelőzheti azt, hogy szenvedjen, s azzal zavarja a lány munkáját. A hátizsákja felé néz egy pillanatra, abban akad olyan bájital is, ami segíthet benne, hogy jobban bírja a fájdalmat.*
2963. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 11:59:58
Üzenet elküldve: 2024-10-23 11:59:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Távol akar maradni a mágiától, de olyan dologra készül, amit szeret. Ritka, hogy valamit szívből csinál, valamihez tényleg adja magát és kissé háttérbe szorít minden mást. Ők is csak vásznak, még ha élő szövetek közé is juttatja a szénből és növényeiből készült anyagot, s esetenként felszisszennek úgy, ahogy a festőállványnál nem szokás. Nem használta ellene a varázst a lány, de arra már igen, hogy nekik, neki segítsen vele. Ez az egyetlen feltörő gondolat az, ami segíti abban, hogy ne hagyja ott és tényleg megfesse őt. A mindkettejük által látott képeket, arra a fehér bőrre. Továbbra sem olvasható a tekintete azzal kapcsolatban, hogy tart-e a másiktól, vagy milyen érzésekkel viseltet az irányába. De az tisztán látszik, hogy különösen nagy gondot fordít a felületre, amit az aranyakkal mér fel. Látja a hegeket. Ilyet maguknak okoznak az emberek. Ostobák. Annyian képesek kárt okozni, annyiféleképpen, mégis úgy gondolják jónak, hogy hasznos saját maguk ellen is fordulniuk. Pedig ennek legalább látszata van. Még ha igen ocsmány is. A belső hegek máshogy rondítják az összképet. Az is épp elég. *
- Nem. *Kutat egy keveset a sötét szemekben, majd ha az öle biztos pontjára fekteti a végtagot, maga mellé húzza a tintásüveget. Illene magyarázatot adni.*
- Most csak megrajzolom. Ha akarod azután is, akkor majd fényben elkészítem.
*Nem kíván többet beszélni, ha nem muszáj, de ismeri ezt a helyzetet. Titkok, mesék. Megered a nyelv, mert mindenáron megakarják osztani a miérteket egyesek. Persze ezek olyan pontok, amik segítenek neki megérteni azokat, akiken dolgozik, s általuk másokat is talán. Ilyenkor nem teher, de nem vágyja különösebben a szavakat.
A vékony ecsetet belemártja a sötét anyagba, megtartva másik kezével a kart, amit szintén csak ilyenkor tud elképzelni úgy, hogy ne borsóddzon tőle a háta. A mutatóujjnál indul egy leheletvékony kissé szétfolyt vonal, ami a kézfej oldalának kétharmadánál kezd tovább ágazni, elkezdve körbeölelni az ében lány alkarját. A mozdulatai lágyak, de gondosak; minden pillanatban látványos, hogy tudja mit akar. Nem agyal, megszületett benne a kép, ha új ötlete támad is olyan, mintha rég ott lappangott volna benne.
Újabb vonalak, újabb erecskék bontakoznak ki, sötéten futnak végig a bőrön, mintha felfelé kúszna a vödörnek ében tartalma, örökkévalóságig tartó lenyomatot hagyva a felületen. A szerteágazó erecskékből hamar az egész csuklót erősen körbefutó rajzolat alakul ki, néhol vízbe is belemártott ecsettel segítve az árnyékolást. Mintha ott érintette volna legerősebben az, ami bele akarta rántani a saját fekete örvényébe. A pengevágta hegeket is körülvonja, kifejezetten nagy gondot fordít Ril arra, hogy látványra bekebelezze a sérült részeket, csak annyira takarva el őket, hogy Norileina pontosan tudja, hogy azokat is a massza uralja. Mert így képzeli. De felfelé az alkaron végül ritkulnak a vonások, elszálló füstként hal el a minta.
Ahogy elkészült, nézi egy ideig a tűz vörösen izzó fényében, illik hozzá, hogy az világítja meg. Nézi, de már nem nyúl hozzá és lassan engednek ujjai, amikre szintén jócskán került a tintából, de nem bánja.*
- Így gondoltad?
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.23 12:03:32
*Távol akar maradni a mágiától, de olyan dologra készül, amit szeret. Ritka, hogy valamit szívből csinál, valamihez tényleg adja magát és kissé háttérbe szorít minden mást. Ők is csak vásznak, még ha élő szövetek közé is juttatja a szénből és növényeiből készült anyagot, s esetenként felszisszennek úgy, ahogy a festőállványnál nem szokás. Nem használta ellene a varázst a lány, de arra már igen, hogy nekik, neki segítsen vele. Ez az egyetlen feltörő gondolat az, ami segíti abban, hogy ne hagyja ott és tényleg megfesse őt. A mindkettejük által látott képeket, arra a fehér bőrre. Továbbra sem olvasható a tekintete azzal kapcsolatban, hogy tart-e a másiktól, vagy milyen érzésekkel viseltet az irányába. De az tisztán látszik, hogy különösen nagy gondot fordít a felületre, amit az aranyakkal mér fel. Látja a hegeket. Ilyet maguknak okoznak az emberek. Ostobák. Annyian képesek kárt okozni, annyiféleképpen, mégis úgy gondolják jónak, hogy hasznos saját maguk ellen is fordulniuk. Pedig ennek legalább látszata van. Még ha igen ocsmány is. A belső hegek máshogy rondítják az összképet. Az is épp elég. *
- Nem. *Kutat egy keveset a sötét szemekben, majd ha az öle biztos pontjára fekteti a végtagot, maga mellé húzza a tintásüveget. Illene magyarázatot adni.*
- Most csak megrajzolom. Ha akarod azután is, akkor majd fényben elkészítem.
*Nem kíván többet beszélni, ha nem muszáj, de ismeri ezt a helyzetet. Titkok, mesék. Megered a nyelv, mert mindenáron megakarják osztani a miérteket egyesek. Persze ezek olyan pontok, amik segítenek neki megérteni azokat, akiken dolgozik, s általuk másokat is talán. Ilyenkor nem teher, de nem vágyja különösebben a szavakat.
A vékony ecsetet belemártja a sötét anyagba, megtartva másik kezével a kart, amit szintén csak ilyenkor tud elképzelni úgy, hogy ne borsóddzon tőle a háta. A mutatóujjnál indul egy leheletvékony kissé szétfolyt vonal, ami a kézfej oldalának kétharmadánál kezd tovább ágazni, elkezdve körbeölelni az ében lány alkarját. A mozdulatai lágyak, de gondosak; minden pillanatban látványos, hogy tudja mit akar. Nem agyal, megszületett benne a kép, ha új ötlete támad is olyan, mintha rég ott lappangott volna benne.
Újabb vonalak, újabb erecskék bontakoznak ki, sötéten futnak végig a bőrön, mintha felfelé kúszna a vödörnek ében tartalma, örökkévalóságig tartó lenyomatot hagyva a felületen. A szerteágazó erecskékből hamar az egész csuklót erősen körbefutó rajzolat alakul ki, néhol vízbe is belemártott ecsettel segítve az árnyékolást. Mintha ott érintette volna legerősebben az, ami bele akarta rántani a saját fekete örvényébe. A pengevágta hegeket is körülvonja, kifejezetten nagy gondot fordít Ril arra, hogy látványra bekebelezze a sérült részeket, csak annyira takarva el őket, hogy Norileina pontosan tudja, hogy azokat is a massza uralja. Mert így képzeli. De felfelé az alkaron végül ritkulnak a vonások, elszálló füstként hal el a minta.
Ahogy elkészült, nézi egy ideig a tűz vörösen izzó fényében, illik hozzá, hogy az világítja meg. Nézi, de már nem nyúl hozzá és lassan engednek ujjai, amikre szintén jócskán került a tintából, de nem bánja.*
- Így gondoltad?
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.23 12:03:32
2962. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 10:55:35
Üzenet elküldve: 2024-10-23 10:55:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Hiába próbálja közelebb invitálni magához a másikat, még így is az ő elképzeléseihez képest túl távol ül tőle, és így a tűztől is. Számára mindegy, ő fog megfagyni, ha nem húzódik közelebb a kellemes forróságot árasztó lángokhoz.
Arra a kérdésre, hogy milyen rajzot szeretne magára, a válasz valahogy ösztönösen érkezik. Persze, hogy úgy, hisz amit mesél, az nem a képzeletében történik, legalábbis a feketeség nem úgy éli meg. Az elképzelt világ, a vödörnyi sötétség, ami lelki szemei előtt egy hatalmas, fekete árnyékvilágként manifesztálódik, igenis valóságos. Ő látja, érzi, átéli mindazt, amit tinta helyett szavakkal fest le a másiknak. Még a fájdalmat, a szenvedést és azt a félelmet is érzi, ami szépen lassan eluralkodik rajta, mikor azt hiszi, hogy nem tudja kiszabadítani a karját a sötétből.
Az esti mese végén a barnák újra találkoznak az aranyakkal, és talán ismét kissé illúziórombolóan rövid válasz érkezik csupán, de az megint csak megnyugtatóan hat arra a törékeny lélekre. A rövid kis szó miatt megszűnik az eddig érzett rettegés, most már biztonságban érzi magát. Egyetlen szó, de az feloszlatta a sűrű, fekete masszát, ami beborította az elméjét, csak a nyomai maradtak. Azokat a nyomokat szeretné a karján látni.
Amíg a lány a holmijai közt kezd kutatni, Nori úgy érzi, hogy még mindig fázik, s hát miért is ne játszhatna a cél érdekében egy kicsit a tűzzel? Hisz állandóan azzal játszik, most megteszi szó szerint is. Arcán az élvezet nyomai mutatkoznak, mikor a lángok sokkalta erőteljesebben kezdenek lobogni. Gyönyörű látvány. Vissza kell még mennie abba a toronyba, és még többet tanulnia. Ki gondolta volna, hogy a könyvek, a betűk, a szavak és a mondatok ilyen csodát rejtenek magukban? Mai-nak igaza volt. Az olvasni tudás egy kincs. Már épp eszébe jutna, hogy ki hiányzik neki már megint annyira, mikor Ril visszaér mellé, és megszólítja.*
- Hüm? *kapja fel a fejét, és ahogy elfordítja a kezeit a tűz irányából, az rögtön vissza is húzódik. Így már talán a másik emlékeit sem fenyegetik úgy a lángok.*
- Már most megcsinálod? *Nem gondolta volna, hogy ma este sor kerül a rajzolásra, de ő nem lesz semmi jónak az elrontója. Jobb kezét nyújtja Ril felé, és kíváncsian, hosszú ideig fürkészi az őt figyelő szempárt. Pislogása most is észrevehetően rendszertelen, bár sokkal kevésbé szélsőséges, mint általában.
Ha a másik feltűri a fekete blúz ujját, akkor, ha a tűz éppen olyan fényben világítja meg az alkarját, láthatóvá válnak a magának okozott keresztirányú vágások nyomai is. Fehér kis csíkok csak most már, hála a közelmúltban elfogyasztott bájitalnak, de ott vannak. Emlékek azok is, csak úgy, mint sok minden más.*
*Hiába próbálja közelebb invitálni magához a másikat, még így is az ő elképzeléseihez képest túl távol ül tőle, és így a tűztől is. Számára mindegy, ő fog megfagyni, ha nem húzódik közelebb a kellemes forróságot árasztó lángokhoz.
Arra a kérdésre, hogy milyen rajzot szeretne magára, a válasz valahogy ösztönösen érkezik. Persze, hogy úgy, hisz amit mesél, az nem a képzeletében történik, legalábbis a feketeség nem úgy éli meg. Az elképzelt világ, a vödörnyi sötétség, ami lelki szemei előtt egy hatalmas, fekete árnyékvilágként manifesztálódik, igenis valóságos. Ő látja, érzi, átéli mindazt, amit tinta helyett szavakkal fest le a másiknak. Még a fájdalmat, a szenvedést és azt a félelmet is érzi, ami szépen lassan eluralkodik rajta, mikor azt hiszi, hogy nem tudja kiszabadítani a karját a sötétből.
Az esti mese végén a barnák újra találkoznak az aranyakkal, és talán ismét kissé illúziórombolóan rövid válasz érkezik csupán, de az megint csak megnyugtatóan hat arra a törékeny lélekre. A rövid kis szó miatt megszűnik az eddig érzett rettegés, most már biztonságban érzi magát. Egyetlen szó, de az feloszlatta a sűrű, fekete masszát, ami beborította az elméjét, csak a nyomai maradtak. Azokat a nyomokat szeretné a karján látni.
Amíg a lány a holmijai közt kezd kutatni, Nori úgy érzi, hogy még mindig fázik, s hát miért is ne játszhatna a cél érdekében egy kicsit a tűzzel? Hisz állandóan azzal játszik, most megteszi szó szerint is. Arcán az élvezet nyomai mutatkoznak, mikor a lángok sokkalta erőteljesebben kezdenek lobogni. Gyönyörű látvány. Vissza kell még mennie abba a toronyba, és még többet tanulnia. Ki gondolta volna, hogy a könyvek, a betűk, a szavak és a mondatok ilyen csodát rejtenek magukban? Mai-nak igaza volt. Az olvasni tudás egy kincs. Már épp eszébe jutna, hogy ki hiányzik neki már megint annyira, mikor Ril visszaér mellé, és megszólítja.*
- Hüm? *kapja fel a fejét, és ahogy elfordítja a kezeit a tűz irányából, az rögtön vissza is húzódik. Így már talán a másik emlékeit sem fenyegetik úgy a lángok.*
- Már most megcsinálod? *Nem gondolta volna, hogy ma este sor kerül a rajzolásra, de ő nem lesz semmi jónak az elrontója. Jobb kezét nyújtja Ril felé, és kíváncsian, hosszú ideig fürkészi az őt figyelő szempárt. Pislogása most is észrevehetően rendszertelen, bár sokkal kevésbé szélsőséges, mint általában.
Ha a másik feltűri a fekete blúz ujját, akkor, ha a tűz éppen olyan fényben világítja meg az alkarját, láthatóvá válnak a magának okozott keresztirányú vágások nyomai is. Fehér kis csíkok csak most már, hála a közelmúltban elfogyasztott bájitalnak, de ott vannak. Emlékek azok is, csak úgy, mint sok minden más.*
2961. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-22 18:46:33
Üzenet elküldve: 2024-10-22 18:46:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Az már feltűnt neki, hogy a lány kissé furcsa, de amikor a tükörben bámulja magát és valami teljesen mást mond, mint ami jelen helyzetben elvárható lenne, akkor a szemöldöke kissé megemelkedik. Akaratlan néz el mögötte, mintha azt szeretné látni, hogy mit pillantott meg a tükörben. Semmit. Már a mágiája okán sem kellene benne bíznia, nem is teszi. Ébred benne a figyelem, körültekintőbbnek kell lennie azzal, aki mellett az éjjelt tervezi tölteni. Talán ostobaság volt az egész. De még figyel és kivár. Ha kell úgy tűnik el, mint ahogyan a semmiből jelent meg.
Végül leül, de tisztes távolságra. Éppen annyira közel, hogy minden rezzenését figyelni tudja, de annyira távol, hogy a kezei el ne érhessék. Bár a varázslatoknak nem kell különösebb közelség, egyetlen halvány fokkal biztosabbnak érzi így a helyét. Eddig sem bántotta vele, de nem tudja levetkőzni azt a tartást, ami most megjelent.
Figyeli a szavakat és mintha látná fejében annak mondatait. Minden egyes szavát. Ilyenkor nem elég pusztán arra hallgatni, hogy ő mit képzel bele, a másik a fontos, hiszen az ő akarata az elsődleges. Eltüntetni viszont nem tudja saját képzetét, egyveleget alkot a lányéval, s úgy rajzolódik ki a karra a kép, amit éppen végignéz, mintha csak teremteni lehetne a pillantással.*
- Jó.
*Mond csak ennyit. A motívum nem áll távol tőle, minden festményén a fekete dominál, sokszor megmagyarázhatatlannak tűnő árnyakkal szövi körbe a legegyszerűbb képeit is. Talán ezért sem adja fejét arra, hogy árulja őket, hiszen nem szívesen díszítenek tereket olyasvalamivel, amit áthat a sötétség. Nem félelmetesek, sokkal inkább kivetülései a legmélyebbre nyomott tudatnak. Ebben tud alkotni, s hátra tudja sorolni egy leheletnyivel az érzését, ami megébredt benne Norileina kapcsán.
A táskájába nyúl, s veszi belőle elő a frissen vásárolt tintát, s az egyik ecsetet. Nem erre kívánta használni, de majd kitisztítja. Meg kell mutatnia, hogy ő mire gondolt, eztán nyúlhat csak a tűért. Azért sem ma fog nyúlni, talán a tűz fénye nem ad elég tiszta képet, még ha igencsak illene is a lassan esteledő világhoz az, amit karcolna rá. Felfigyel, hogy a másik megint varázsol. Dehogy megy közelebb. Vissza akarja tenni, amit már majdnem kiemelt a zugából, megfeszül az állkapcsa és észrevétlen rándul egyet az izom annak éle felett. Egyre jobban irritálja. De majd ő lefoglalja azt a kezet, hogy ne jusson eszébe sem csettinteni, sem pedig a tüzet szítani. Mintha csak kicsaphatnának a lángok, s felemészthetné a maradék emlékképeit.
A földre pakolja végül az üvegcsét és az ecsetet, majd a víz felé sétál. Tűnődik, hogy mibe merhetne néhány cseppet, s mivel egy árva alkalmatosságot sem talál, egy kagylóforma levélre esik a választása, amit megszabadít a szárától és abba tölt egy egészen keveset. Az is a tinta mellé kerül, majd leül, már valóban egy kicsit közelebb... muszáj, mert máskülönben nem éri el a kart. Nem adott igazi okot a lány arra, hogy elmenjen, de nem sok kell.*
- Add a kezed.
*Nyújtja felé az övét, s fektetné bele az ölébe. A másik szemeibe néz, ha kérdése volna.*
*Az már feltűnt neki, hogy a lány kissé furcsa, de amikor a tükörben bámulja magát és valami teljesen mást mond, mint ami jelen helyzetben elvárható lenne, akkor a szemöldöke kissé megemelkedik. Akaratlan néz el mögötte, mintha azt szeretné látni, hogy mit pillantott meg a tükörben. Semmit. Már a mágiája okán sem kellene benne bíznia, nem is teszi. Ébred benne a figyelem, körültekintőbbnek kell lennie azzal, aki mellett az éjjelt tervezi tölteni. Talán ostobaság volt az egész. De még figyel és kivár. Ha kell úgy tűnik el, mint ahogyan a semmiből jelent meg.
Végül leül, de tisztes távolságra. Éppen annyira közel, hogy minden rezzenését figyelni tudja, de annyira távol, hogy a kezei el ne érhessék. Bár a varázslatoknak nem kell különösebb közelség, egyetlen halvány fokkal biztosabbnak érzi így a helyét. Eddig sem bántotta vele, de nem tudja levetkőzni azt a tartást, ami most megjelent.
Figyeli a szavakat és mintha látná fejében annak mondatait. Minden egyes szavát. Ilyenkor nem elég pusztán arra hallgatni, hogy ő mit képzel bele, a másik a fontos, hiszen az ő akarata az elsődleges. Eltüntetni viszont nem tudja saját képzetét, egyveleget alkot a lányéval, s úgy rajzolódik ki a karra a kép, amit éppen végignéz, mintha csak teremteni lehetne a pillantással.*
- Jó.
*Mond csak ennyit. A motívum nem áll távol tőle, minden festményén a fekete dominál, sokszor megmagyarázhatatlannak tűnő árnyakkal szövi körbe a legegyszerűbb képeit is. Talán ezért sem adja fejét arra, hogy árulja őket, hiszen nem szívesen díszítenek tereket olyasvalamivel, amit áthat a sötétség. Nem félelmetesek, sokkal inkább kivetülései a legmélyebbre nyomott tudatnak. Ebben tud alkotni, s hátra tudja sorolni egy leheletnyivel az érzését, ami megébredt benne Norileina kapcsán.
A táskájába nyúl, s veszi belőle elő a frissen vásárolt tintát, s az egyik ecsetet. Nem erre kívánta használni, de majd kitisztítja. Meg kell mutatnia, hogy ő mire gondolt, eztán nyúlhat csak a tűért. Azért sem ma fog nyúlni, talán a tűz fénye nem ad elég tiszta képet, még ha igencsak illene is a lassan esteledő világhoz az, amit karcolna rá. Felfigyel, hogy a másik megint varázsol. Dehogy megy közelebb. Vissza akarja tenni, amit már majdnem kiemelt a zugából, megfeszül az állkapcsa és észrevétlen rándul egyet az izom annak éle felett. Egyre jobban irritálja. De majd ő lefoglalja azt a kezet, hogy ne jusson eszébe sem csettinteni, sem pedig a tüzet szítani. Mintha csak kicsaphatnának a lángok, s felemészthetné a maradék emlékképeit.
A földre pakolja végül az üvegcsét és az ecsetet, majd a víz felé sétál. Tűnődik, hogy mibe merhetne néhány cseppet, s mivel egy árva alkalmatosságot sem talál, egy kagylóforma levélre esik a választása, amit megszabadít a szárától és abba tölt egy egészen keveset. Az is a tinta mellé kerül, majd leül, már valóban egy kicsit közelebb... muszáj, mert máskülönben nem éri el a kart. Nem adott igazi okot a lány arra, hogy elmenjen, de nem sok kell.*
- Add a kezed.
*Nyújtja felé az övét, s fektetné bele az ölébe. A másik szemeibe néz, ha kérdése volna.*
2960. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-21 18:57:46
Üzenet elküldve: 2024-10-21 18:57:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Szétnézett. Milyen jó ötlet. Így legalább abban biztosak lehetnek, hogy a közelben nincs semmi fenyegetés, legalábbis egyelőre. Ő a táskájában kutat, de semmi hasznos, csak az az ezüst kézitükör akad a kezébe, amire nem is olyan régen vert el egy csomó aranyat a piactéren. Mások azért vásárolnak ilyet, hogy saját magukat lássák benne. Nos, ő is ezért vette, hogy magát lássa, csak másképp. Felemeli a tükröt, és most is belenéz. Ugyanaz az arc mosolyog vissza rá, de lehet, hogy ő mégis mást lát benne.*
- Nem lesz baj. *Nem az a válasz hangzik el, amit Ril várhatott tőle, sőt, Nori kissé furcsán néz most a háta mögé, mintha a tükörben látott volna valamit, amit meg kell néznie, de nincs ott semmi. Csak a folyó, és a sötétedő ég alatt lassan eltűnő néhány fa. Visszarakja a tükröt a táskába, becsukja a hátizsákot, majd a kardját is lecsatolja a hátáról. Itt fognak maradni éjszakára, ideje, hogy kissé kényelembe helyezze magát.*
- Hogy mit szeretnék? Hümm… *Most ér el a tudatáig a kérdés, és a lobogó lángokba mélyülő tekintettel gondolkodik el rajta, majd felemeli a fejét, de nem az aranyakba néz, hanem el mellettük.*
- El tudod képzelni, milyen lehet az, amikor belenyúlsz egy vödörnyi, sűrű, színtiszta sötétségbe? Jó mélyen, könyékig eltűnsz benne. Érzed, hogy fáj, hogy éget, mintha le akarná tépni az egész karodat. Erőlködsz, szenvedsz, hogy szabadulj a fogságból, míg végül, nagy erőfeszítések árán sikerül. Sikerül, de nagy árat fizetsz érte, mert az árnyak örökre a bőröd alá égtek. El tudod képzelni? *kérdezi újra.* Ezt szeretném. *Adja elő a különös, elsőre talán megfoghatatlan ötletét, de ha Ril bele tudja képzelni magát a rögtönzött történetbe, akkor máris több értelmet nyerhet a furcsa gondolat.
Nori közben visszafordul a tűzhöz, letérdel mellé, és ráül a sarkaira.*
- Még mindig fázom. Nem elég erős a tűz. *Mindkét tenyerét a tűz felé tartja, egy pillanatra lehunyja a szemeit és koncentrálni kezd. Ha most sem hibázik, lassan éreznie kell, ahogy a lángok megerősödnek és sokkal több meleget árasztanak, mint előtte. Bárhogy is történik, a kezeit egyelőre ugyanott tartja, hogy legalább azok átmelegedjenek, és úgy néz fel újra a másikra.*
- Gyere közelebb! Akkor átmelegszel. *Egész kedvesen invitálja magához a lányt, ő már megszokta a jelenlétét, sőt, valahol örül is neki, hogy itt van vele. Úgy van itt vele, hogy mellette nem érzi azt a megfelelési kényszert, amit a városban érzett az utóbbi időkben. Jó így. Megbékél tőle a kis lelke.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.21 19:05:26
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
*Szétnézett. Milyen jó ötlet. Így legalább abban biztosak lehetnek, hogy a közelben nincs semmi fenyegetés, legalábbis egyelőre. Ő a táskájában kutat, de semmi hasznos, csak az az ezüst kézitükör akad a kezébe, amire nem is olyan régen vert el egy csomó aranyat a piactéren. Mások azért vásárolnak ilyet, hogy saját magukat lássák benne. Nos, ő is ezért vette, hogy magát lássa, csak másképp. Felemeli a tükröt, és most is belenéz. Ugyanaz az arc mosolyog vissza rá, de lehet, hogy ő mégis mást lát benne.*
- Nem lesz baj. *Nem az a válasz hangzik el, amit Ril várhatott tőle, sőt, Nori kissé furcsán néz most a háta mögé, mintha a tükörben látott volna valamit, amit meg kell néznie, de nincs ott semmi. Csak a folyó, és a sötétedő ég alatt lassan eltűnő néhány fa. Visszarakja a tükröt a táskába, becsukja a hátizsákot, majd a kardját is lecsatolja a hátáról. Itt fognak maradni éjszakára, ideje, hogy kissé kényelembe helyezze magát.*
- Hogy mit szeretnék? Hümm… *Most ér el a tudatáig a kérdés, és a lobogó lángokba mélyülő tekintettel gondolkodik el rajta, majd felemeli a fejét, de nem az aranyakba néz, hanem el mellettük.*
- El tudod képzelni, milyen lehet az, amikor belenyúlsz egy vödörnyi, sűrű, színtiszta sötétségbe? Jó mélyen, könyékig eltűnsz benne. Érzed, hogy fáj, hogy éget, mintha le akarná tépni az egész karodat. Erőlködsz, szenvedsz, hogy szabadulj a fogságból, míg végül, nagy erőfeszítések árán sikerül. Sikerül, de nagy árat fizetsz érte, mert az árnyak örökre a bőröd alá égtek. El tudod képzelni? *kérdezi újra.* Ezt szeretném. *Adja elő a különös, elsőre talán megfoghatatlan ötletét, de ha Ril bele tudja képzelni magát a rögtönzött történetbe, akkor máris több értelmet nyerhet a furcsa gondolat.
Nori közben visszafordul a tűzhöz, letérdel mellé, és ráül a sarkaira.*
- Még mindig fázom. Nem elég erős a tűz. *Mindkét tenyerét a tűz felé tartja, egy pillanatra lehunyja a szemeit és koncentrálni kezd. Ha most sem hibázik, lassan éreznie kell, ahogy a lángok megerősödnek és sokkal több meleget árasztanak, mint előtte. Bárhogy is történik, a kezeit egyelőre ugyanott tartja, hogy legalább azok átmelegedjenek, és úgy néz fel újra a másikra.*
- Gyere közelebb! Akkor átmelegszel. *Egész kedvesen invitálja magához a lányt, ő már megszokta a jelenlétét, sőt, valahol örül is neki, hogy itt van vele. Úgy van itt vele, hogy mellette nem érzi azt a megfelelési kényszert, amit a városban érzett az utóbbi időkben. Jó így. Megbékél tőle a kis lelke.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.21 19:05:26
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
2959. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-21 17:46:13
Üzenet elküldve: 2024-10-21 17:46:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Jó, ha van mit csinálnia. Persze a növénykeresés is elfoglaltság, de már nem fog sokkal tovább vesződni vele, amennyire lehetett felmérte a környezetét és nincs mire bukkannia. A vízben talán, ahol kisebb a sodrás, még akad abból, amit szeretne, de az ott van mellettük, ráér. Fontosabb kialakítani a megfelelő helyet éjszakára. A tűzgyújtás előkészületei foglalják le, s az, hogy amint megvan vele, szerezzen magának valami élelmet. Lehetőleg addig tartson az a folyamat is, hogy ne kelljen látnia, ahogy Norileina meggyújtja a tüzet.
Sok értékes dologra bukkant, de bármi fogyaszthatóra nem. Nem mintha nem bírná ki, de ha tovább keresgélt volna, akkor megúszta volna, hogy visszatértekor lássa annak kézfejét, ami lángba borul. Lehunyja a szemét, és vesz egy nagyobb levegőt, hogy elűzze azt, amire most semmi szükség nincsen. Mintha ezer hangya kúszna a bőre alá. Visszasétál a kis építményéhez, megáll előtte és csak nézi azt a tüzet, ami olyan igazinak hat. Merthogy az, mégsem természetes benne semmi. Nem emeli a lányra a tekintetét, elmerül benne, és igyekszik megszokni a gondolatot, hogy hogyan is jött létre. Valaki kezeiből lángcsóvák szöknek ki, valakiből pedig egy ilyen kéz elvesz egy darabot, amit soha többé nem kaphat vissza. Elmereng, de nem okoz benne nagy felfordulást, azt nem engedi.*
- Szétnéztem.
*Mondja csak, mikor már hihetné az ében lány, hogy nem fog válaszolni. Ekkor fordítja csak felé az aranyakat. Kérdezne, de mégsem teszi, nincs értelme. Nem érzi magát rosszul, de jól sem. Nem frusztráló Norileina jelenléte, de nem is ad békét. A hatásokat is ismernie kell, amit más okoz neki. Eddig nem számított. Most már kell, hogy dolga legyen vele.*
- Tényleg.
*Megy hozzá egy lépéssel közelebb és leül a földre. *
- Mit szeretnél?
*Jó, ha van mit csinálnia. Persze a növénykeresés is elfoglaltság, de már nem fog sokkal tovább vesződni vele, amennyire lehetett felmérte a környezetét és nincs mire bukkannia. A vízben talán, ahol kisebb a sodrás, még akad abból, amit szeretne, de az ott van mellettük, ráér. Fontosabb kialakítani a megfelelő helyet éjszakára. A tűzgyújtás előkészületei foglalják le, s az, hogy amint megvan vele, szerezzen magának valami élelmet. Lehetőleg addig tartson az a folyamat is, hogy ne kelljen látnia, ahogy Norileina meggyújtja a tüzet.
Sok értékes dologra bukkant, de bármi fogyaszthatóra nem. Nem mintha nem bírná ki, de ha tovább keresgélt volna, akkor megúszta volna, hogy visszatértekor lássa annak kézfejét, ami lángba borul. Lehunyja a szemét, és vesz egy nagyobb levegőt, hogy elűzze azt, amire most semmi szükség nincsen. Mintha ezer hangya kúszna a bőre alá. Visszasétál a kis építményéhez, megáll előtte és csak nézi azt a tüzet, ami olyan igazinak hat. Merthogy az, mégsem természetes benne semmi. Nem emeli a lányra a tekintetét, elmerül benne, és igyekszik megszokni a gondolatot, hogy hogyan is jött létre. Valaki kezeiből lángcsóvák szöknek ki, valakiből pedig egy ilyen kéz elvesz egy darabot, amit soha többé nem kaphat vissza. Elmereng, de nem okoz benne nagy felfordulást, azt nem engedi.*
- Szétnéztem.
*Mondja csak, mikor már hihetné az ében lány, hogy nem fog válaszolni. Ekkor fordítja csak felé az aranyakat. Kérdezne, de mégsem teszi, nincs értelme. Nem érzi magát rosszul, de jól sem. Nem frusztráló Norileina jelenléte, de nem is ad békét. A hatásokat is ismernie kell, amit más okoz neki. Eddig nem számított. Most már kell, hogy dolga legyen vele.*
- Tényleg.
*Megy hozzá egy lépéssel közelebb és leül a földre. *
- Mit szeretnél?
2958. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-21 13:34:32
Üzenet elküldve: 2024-10-21 13:34:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Azt nem gondolná, hogy a „majd jobban figyelünk” a megfelelő megoldás a vadállatok és egyéb veszélyforrások kezelésére, és talán látja, hogy a másik is bizonytalan a kimondott szavak helyességében, de ő csak vállat ránt. Nem ez lesz az első éjszaka, hogy terv nélkül vág bele valamibe. Volt már rá példa arra, hogy ennél veszélyesebb szituációkban rohant fejjel a falnak, és még mindig itt van. Most sem lehet vészesebb.
Ő is nekiáll ágakat keresni, és közben különösen figyel, hátha megpillant még néhányat azokból a galád sárgákból vagy valami más, értékes növényből, de nem. Mondjuk a szürkület sem segít neki abban, hogy jól lásson, így nem is megelpő, hogy pár fadarabon kívül mást már nem talál. Visszaviszi őket a rögtönzött táborukhoz, ahol már egy szinte teljesen felépített tűzrakóhely fogadja. Ril aztán nem lustálkodott. Körbenéz, hogy ő hol van, de egyelőre nem látja az alakját sehol. Majd visszajön, gondolja.
Ő inkább leül, és nekilát a tűz életre keltésének. Itt a víz közelében nyirkosabb a levegő, így a fa is. Biztos benne, hogy az a pár csettintéssel előidézett szikra ezúttal nem lesz elegendő ahhoz, hogy meggyulladjanak az ágak. Maga elé emeli jobb kezét, és egy ideig a tenyerében futó vonalakat bámulja, mintha csak ki akarna belőlük olvasni valamit, de igazából semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak ok nélkül néz ki a fejéből. Aztán hirtelen ökölbe szorítja a kezét, és ha minden úgy történik, ahogy arra számít, akkor a kézfeje körül hamar lángcsóvák kezdenek táncolni, melyek már elegendőek lesznek ahhoz, hogy meggyújtsa velük a tüzet. Ha nem sikerül, akkor újra kell majd próbálkoznia, de közben újra megpillantja Ril-t. Int neki, hogy jöjjön, és ha az elf valóban odajön hozzá, akkor felnéz rá, és megszólal.*
- Már mindjárt kész. Nem kell már sokáig fáznunk. Hol voltál? *Kérdezi, de csak kíváncsiságból. Ha nem kap választ, igazából az sem számít, mondjuk tény, hogy az ő kíváncsiságát néha nehéz kielégíteni.*
- Tényleg csinálnál nekem még rajzot? *Újabb kérdés, miközben már a hátizsákjában kotorászik, bár, azt még ő sem tudja, hogy mit keres benne. Bármit, ami hasznos lehet az éjszaka folyamán.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
//Keresés: sikertelen//
*Azt nem gondolná, hogy a „majd jobban figyelünk” a megfelelő megoldás a vadállatok és egyéb veszélyforrások kezelésére, és talán látja, hogy a másik is bizonytalan a kimondott szavak helyességében, de ő csak vállat ránt. Nem ez lesz az első éjszaka, hogy terv nélkül vág bele valamibe. Volt már rá példa arra, hogy ennél veszélyesebb szituációkban rohant fejjel a falnak, és még mindig itt van. Most sem lehet vészesebb.
Ő is nekiáll ágakat keresni, és közben különösen figyel, hátha megpillant még néhányat azokból a galád sárgákból vagy valami más, értékes növényből, de nem. Mondjuk a szürkület sem segít neki abban, hogy jól lásson, így nem is megelpő, hogy pár fadarabon kívül mást már nem talál. Visszaviszi őket a rögtönzött táborukhoz, ahol már egy szinte teljesen felépített tűzrakóhely fogadja. Ril aztán nem lustálkodott. Körbenéz, hogy ő hol van, de egyelőre nem látja az alakját sehol. Majd visszajön, gondolja.
Ő inkább leül, és nekilát a tűz életre keltésének. Itt a víz közelében nyirkosabb a levegő, így a fa is. Biztos benne, hogy az a pár csettintéssel előidézett szikra ezúttal nem lesz elegendő ahhoz, hogy meggyulladjanak az ágak. Maga elé emeli jobb kezét, és egy ideig a tenyerében futó vonalakat bámulja, mintha csak ki akarna belőlük olvasni valamit, de igazából semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak ok nélkül néz ki a fejéből. Aztán hirtelen ökölbe szorítja a kezét, és ha minden úgy történik, ahogy arra számít, akkor a kézfeje körül hamar lángcsóvák kezdenek táncolni, melyek már elegendőek lesznek ahhoz, hogy meggyújtsa velük a tüzet. Ha nem sikerül, akkor újra kell majd próbálkoznia, de közben újra megpillantja Ril-t. Int neki, hogy jöjjön, és ha az elf valóban odajön hozzá, akkor felnéz rá, és megszólal.*
- Már mindjárt kész. Nem kell már sokáig fáznunk. Hol voltál? *Kérdezi, de csak kíváncsiságból. Ha nem kap választ, igazából az sem számít, mondjuk tény, hogy az ő kíváncsiságát néha nehéz kielégíteni.*
- Tényleg csinálnál nekem még rajzot? *Újabb kérdés, miközben már a hátizsákjában kotorászik, bár, azt még ő sem tudja, hogy mit keres benne. Bármit, ami hasznos lehet az éjszaka folyamán.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
2957. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-20 16:33:06
Üzenet elküldve: 2024-10-20 16:33:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Ritkán kérdez, arra sem kap válasz. Meglehetősen ismerős a helyzet, épphogy emelkedik csak meg a szemöldöke, ahogy végigfut elméjén a gondolat, de többet ezzel sem vesződik. Hosszú ideig csak a békés szótlanság uralkodik, egészen belefeledkezik a tájba, az időbe. A nap pedig megállíthatatlanul megindult lefelé, még ha van is idejük valamiféle rögtönzött tábort verni. Mert bármit mond a lány, ő nem fogja magát olyan helyzetbe hozni, hogy a szántókon kéredzkedjen be valakihez. Tőle aztán elmehet Norileina egyedül is, bár az éjjel valóban nem olyan biztonságos itt, főleg nem akkor, ha egymagában marad. Bár akkor nem volna szükség arra sem, hogy aludjon, kibírná. Bár teste lepte már meg egy egészen ismeretlen típusú fáradtsággal, kétli, hogy újra megtörténhet.*
- Majd jobban figyelünk.
*Mond csak ennyit, még egy pillanatra ajkait is biggyeszti, ahogy elgondolkodik a szavakon. Talán az első látható mozzanat ez az arcán, amit láthat a lány. Nem a legjobb ötlete talán, s akár bajba is sodorhatja ezzel magát, na meg a másikat is, de nem érdekli. Jött, s ment a gondolkodás lenyomata, majd elindul köveket keresni. A víz mentén nincs nehéz dolga, van elég, s hamar összegyűlik annyi, amennyi éppen elég lehet. Többször fordul, nem figyelve a fekete hajúra, csak dolgozik csendben. Nem is sieti el, túl sok idejük van még, de valahogyan csak elütik. Keresnie kell valami élelmet is, régen volt, hogy a macskával osztozkodott a reggelijén, a nyúlból pedig nem kért.
Nem merészkedik túl messzire az ében lánytól, de alakja el-el tud tűnni, ahogy keresi a szárazabb gallyakat, gyújtósnak valót. Eleget kell gyűjteni abból is, addig is lefoglalja magát.
Már igen szép kupac gyűlt össze, ekkor dönt amellett, hogy elkezdi elhelyezni a köveket, s felépíti az első kis fasátrat, amit meggyújthat a másik. Nem akarja látni, ezért, amikor szép lassan elkészül vele, újra útnak indul, hogy kissé felfedezze a környéket. Bár negyedannyira sem ért az állatok nyomainak észrevételében, mint amit mástól látott, igyekszik szemrevételezni, hogy mi van a talpa alatt. A vízhez közel már nem az a sivár táj van, akadnak fák, bokrok is, bár igen szellősen. Nem lesz egyszerű dolga, de talán egy szerencsétlen vadalmafát találni fog. Lemondó a sóhaj, amikor ráeszmél, hogy ez nem az a nap. Majd az erdőben holnap...
Visszasétál hát, s ha ételre nem is, de újra kincsre lel, a keresztes ulsga is az a fajta növény, amiből soha nem elég, főleg, ha megbetegedne az újabb ráváró éjjeli hidegtől. Talán a tűz azért segít abban, hogy ezt elkerülje, csak ne mágia szítaná...*
//Keresés: sikeres//
*Ritkán kérdez, arra sem kap válasz. Meglehetősen ismerős a helyzet, épphogy emelkedik csak meg a szemöldöke, ahogy végigfut elméjén a gondolat, de többet ezzel sem vesződik. Hosszú ideig csak a békés szótlanság uralkodik, egészen belefeledkezik a tájba, az időbe. A nap pedig megállíthatatlanul megindult lefelé, még ha van is idejük valamiféle rögtönzött tábort verni. Mert bármit mond a lány, ő nem fogja magát olyan helyzetbe hozni, hogy a szántókon kéredzkedjen be valakihez. Tőle aztán elmehet Norileina egyedül is, bár az éjjel valóban nem olyan biztonságos itt, főleg nem akkor, ha egymagában marad. Bár akkor nem volna szükség arra sem, hogy aludjon, kibírná. Bár teste lepte már meg egy egészen ismeretlen típusú fáradtsággal, kétli, hogy újra megtörténhet.*
- Majd jobban figyelünk.
*Mond csak ennyit, még egy pillanatra ajkait is biggyeszti, ahogy elgondolkodik a szavakon. Talán az első látható mozzanat ez az arcán, amit láthat a lány. Nem a legjobb ötlete talán, s akár bajba is sodorhatja ezzel magát, na meg a másikat is, de nem érdekli. Jött, s ment a gondolkodás lenyomata, majd elindul köveket keresni. A víz mentén nincs nehéz dolga, van elég, s hamar összegyűlik annyi, amennyi éppen elég lehet. Többször fordul, nem figyelve a fekete hajúra, csak dolgozik csendben. Nem is sieti el, túl sok idejük van még, de valahogyan csak elütik. Keresnie kell valami élelmet is, régen volt, hogy a macskával osztozkodott a reggelijén, a nyúlból pedig nem kért.
Nem merészkedik túl messzire az ében lánytól, de alakja el-el tud tűnni, ahogy keresi a szárazabb gallyakat, gyújtósnak valót. Eleget kell gyűjteni abból is, addig is lefoglalja magát.
Már igen szép kupac gyűlt össze, ekkor dönt amellett, hogy elkezdi elhelyezni a köveket, s felépíti az első kis fasátrat, amit meggyújthat a másik. Nem akarja látni, ezért, amikor szép lassan elkészül vele, újra útnak indul, hogy kissé felfedezze a környéket. Bár negyedannyira sem ért az állatok nyomainak észrevételében, mint amit mástól látott, igyekszik szemrevételezni, hogy mi van a talpa alatt. A vízhez közel már nem az a sivár táj van, akadnak fák, bokrok is, bár igen szellősen. Nem lesz egyszerű dolga, de talán egy szerencsétlen vadalmafát találni fog. Lemondó a sóhaj, amikor ráeszmél, hogy ez nem az a nap. Majd az erdőben holnap...
Visszasétál hát, s ha ételre nem is, de újra kincsre lel, a keresztes ulsga is az a fajta növény, amiből soha nem elég, főleg, ha megbetegedne az újabb ráváró éjjeli hidegtől. Talán a tűz azért segít abban, hogy ezt elkerülje, csak ne mágia szítaná...*
2956. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-20 09:30:36
Üzenet elküldve: 2024-10-20 09:30:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*A másik neve valóban újabb, érdekes emlékeket idéz fel a saját múltjából, melyekben el is veszik lovaglás közben, s emiatt talán nem is hallja meg a mögötte ülő kérdését, így egyelőre nem derül ki, mi is olyan érdekes egy egyszerű névben. A csend mindkettőjükön eluralkodik. Nori nem figyel másra, csak az útra, és néha a mellettük lévő folyóra, hogy ne térjenek le az útról. Azzal nem is igazán törődik, hogy mit csinál mögötte a másik. Míg érzi magán a kapaszkodó kezeket, addig nem veszett el, a többi nem érdekes.
Akkor szólal meg újra, mikor látja, hogy a folyómeder nagyobb ívben kezd kanyarodni. Ekkor ismerteti a tervét, és Árnyéknak is megálljt parancsol. Leszáll a lóról, leszakítja azt a gonosz kis sárga virágot, majd társára nézve igyekszik először elméletben megoldani az éjszakai szállásuk kérdését, de úgy tűnik, hogy amazt nem igazán nyűgözi le az ötlet, hogy a falvakban könyörögjenek, hogy valaki befogadja őket ma estére.*
- Igen, tudok. Miért? *Először valamiért nem az jut eszébe, hogy egy újabb tábortűz készítésére gondol az elf. Amíg ő leszedi az újabb növényt, van ideje azon gondolkozni, hogy vajon fenyegetni akarja-e a falusiakat a tűzzel, vagy tényleg fel fognak-e gyújtani egy istállót. A válasz persze ennél jóval prózaibb.*
- Ó! Értem… *Pislog nagyokat, hát mindenre gondolt, de erre nem. Amíg ő csodálkozik az élet nagy kérdéseinek pofonegyszerű megoldásain, és a Réti Ármányt szorongatja, mielőtt eltenné a hátizsákjába, újabb utasítás hangzik el. Eddig ő irányított, de most kissé olyan érzése támad, mintha a másik átvenné tőle ezt a szerepet. Nem haragszik érte, egyáltalán nem bánja. Bár azért az ötletért meg ő nem rajong, hogy a szabad ég alatt töltsék az éjszakát, de csinált már ilyet, szóval ellenkezni sem fog.*
- Mi lesz a vadállatokkal? Nem vagyok benne biztos, hogy nincsenek a környéken. Gondolod, hogy a tűz elég lesz, hogy elijessze őket? *Nézi egy ideig az arany szempárt, majd újra mozdul.* Akkor keressünk köveket és fát! *A válasz ráér. Az is egy megoldás, ha felváltva alszanak, de ha csak itt állnak, akkor nem lesz tűz. Neki is lát a gallyak és kövek keresésének. Ezt ma egyszer már végigjátszotta, csak most más célból lesz szüksége a tűzre. Nappal enni akart, most melegedni.*
//Keresés: sikertelen//
*A másik neve valóban újabb, érdekes emlékeket idéz fel a saját múltjából, melyekben el is veszik lovaglás közben, s emiatt talán nem is hallja meg a mögötte ülő kérdését, így egyelőre nem derül ki, mi is olyan érdekes egy egyszerű névben. A csend mindkettőjükön eluralkodik. Nori nem figyel másra, csak az útra, és néha a mellettük lévő folyóra, hogy ne térjenek le az útról. Azzal nem is igazán törődik, hogy mit csinál mögötte a másik. Míg érzi magán a kapaszkodó kezeket, addig nem veszett el, a többi nem érdekes.
Akkor szólal meg újra, mikor látja, hogy a folyómeder nagyobb ívben kezd kanyarodni. Ekkor ismerteti a tervét, és Árnyéknak is megálljt parancsol. Leszáll a lóról, leszakítja azt a gonosz kis sárga virágot, majd társára nézve igyekszik először elméletben megoldani az éjszakai szállásuk kérdését, de úgy tűnik, hogy amazt nem igazán nyűgözi le az ötlet, hogy a falvakban könyörögjenek, hogy valaki befogadja őket ma estére.*
- Igen, tudok. Miért? *Először valamiért nem az jut eszébe, hogy egy újabb tábortűz készítésére gondol az elf. Amíg ő leszedi az újabb növényt, van ideje azon gondolkozni, hogy vajon fenyegetni akarja-e a falusiakat a tűzzel, vagy tényleg fel fognak-e gyújtani egy istállót. A válasz persze ennél jóval prózaibb.*
- Ó! Értem… *Pislog nagyokat, hát mindenre gondolt, de erre nem. Amíg ő csodálkozik az élet nagy kérdéseinek pofonegyszerű megoldásain, és a Réti Ármányt szorongatja, mielőtt eltenné a hátizsákjába, újabb utasítás hangzik el. Eddig ő irányított, de most kissé olyan érzése támad, mintha a másik átvenné tőle ezt a szerepet. Nem haragszik érte, egyáltalán nem bánja. Bár azért az ötletért meg ő nem rajong, hogy a szabad ég alatt töltsék az éjszakát, de csinált már ilyet, szóval ellenkezni sem fog.*
- Mi lesz a vadállatokkal? Nem vagyok benne biztos, hogy nincsenek a környéken. Gondolod, hogy a tűz elég lesz, hogy elijessze őket? *Nézi egy ideig az arany szempárt, majd újra mozdul.* Akkor keressünk köveket és fát! *A válasz ráér. Az is egy megoldás, ha felváltva alszanak, de ha csak itt állnak, akkor nem lesz tűz. Neki is lát a gallyak és kövek keresésének. Ezt ma egyszer már végigjátszotta, csak most más célból lesz szüksége a tűzre. Nappal enni akart, most melegedni.*
2955. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-19 11:23:22
Üzenet elküldve: 2024-10-19 11:23:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Tompulnak a gondolatok, ébersége viszont mindig vele van, most sincs másként, de nem érzi, hogy jobban készenlétben kell lennie annál, mint ami alapból vele jár. Persze, ha valaki nem tud a lóval bánni, az esésre fel kell készülni, de az út további része nem jelent gondot, így ez is csendesedik.
Kimondta a nevét, vagyis annak egy részét, csak két gyors pislogás a lány háta mögött, ami jelzi, hogy nem érti mi ezen olyan érdekes. Egy név.*
- Érdekes?
*Kérdez vissza, bár a válasz csak épphogy érdekli. Neki más az érdekes, azt sem kérdi meg feleslegesen. Jót is tesz végre a csend, amibe beleereszkedhet, megpihen az úton, nem ő irányít, s bár kapaszkodnia kell, mégis jótékony a hatása, hogy a langyos idő és a menetszél simogatja az arcát. Jó így, jó szavak nélkül, abba már beletörődött, hogy nincs egyedül. Majd talán a következő nap, majd ha visszatér a Kikötőbe egyszer, a még unalmasabb szürkeségbe.
Ami kirántja a csendjéből az a másik kérdése. Egy pillanatra sem sejlik fel az egyetlen hely, amit itt ismer, de az igen, hogy nemrég egy félholt gyermeket adtak oda más kezébe és bár reggel már átvágott a szántók egy részén, nem szívesen futna bele azokba. Tudja, hogy nagy a terület, közelében sincsenek tán annak a helynek, valamiért mégsem érzi jónak a segítségkérést, hiszen ő sem segített. Ha csak nem elég az, hogy nem hagyták meghalni a kislányt. Nem szeret kérni. Szállást sem, még akkor sem, ha az egy istálló.*
- Tudsz tüzet gyújtani.
*Állapítja meg, s száll le ő is addig, amíg Norileina tagjaiba visszaköltözik az élet. Pásztázza a környéket, majd újabb adag nagy levelű fyruis-ra bukkan, ami nagy segítség volna... szárazon. De később még jól jöhet, így eltesz belőle, amennyit tud.*
- Amellett alhatunk néhány órát.
*Az éjjel hűvös, s a mágiától előre rosszul van, de így tűnik a helyesnek. Nem akar senkit, nem akar még egyetlen lelket, akivel szóba kell állni, hát még kérni valamire. Aludni sem akar igazából, a kereséshez lehet fáradt. De ezt nem várhatja el mástól. Nyűgösödne a tekintet, hogy miért is hívta magával, de nem engedi eluralkodni. Inkább a sárga kis virágra tekint, majd a lányra.*
- Itt van víz is. Hajnalban tovább megyünk.
*Néz fel az égre, úgysem maradt sok idejük a sötétedésig. Nem kívánja az előző éjjeli hideget, de nincs is olyan állapotban. A tűz mellett pedig akár megfestheti annak bőrét is.*
//Keresés: sikeres//
*Tompulnak a gondolatok, ébersége viszont mindig vele van, most sincs másként, de nem érzi, hogy jobban készenlétben kell lennie annál, mint ami alapból vele jár. Persze, ha valaki nem tud a lóval bánni, az esésre fel kell készülni, de az út további része nem jelent gondot, így ez is csendesedik.
Kimondta a nevét, vagyis annak egy részét, csak két gyors pislogás a lány háta mögött, ami jelzi, hogy nem érti mi ezen olyan érdekes. Egy név.*
- Érdekes?
*Kérdez vissza, bár a válasz csak épphogy érdekli. Neki más az érdekes, azt sem kérdi meg feleslegesen. Jót is tesz végre a csend, amibe beleereszkedhet, megpihen az úton, nem ő irányít, s bár kapaszkodnia kell, mégis jótékony a hatása, hogy a langyos idő és a menetszél simogatja az arcát. Jó így, jó szavak nélkül, abba már beletörődött, hogy nincs egyedül. Majd talán a következő nap, majd ha visszatér a Kikötőbe egyszer, a még unalmasabb szürkeségbe.
Ami kirántja a csendjéből az a másik kérdése. Egy pillanatra sem sejlik fel az egyetlen hely, amit itt ismer, de az igen, hogy nemrég egy félholt gyermeket adtak oda más kezébe és bár reggel már átvágott a szántók egy részén, nem szívesen futna bele azokba. Tudja, hogy nagy a terület, közelében sincsenek tán annak a helynek, valamiért mégsem érzi jónak a segítségkérést, hiszen ő sem segített. Ha csak nem elég az, hogy nem hagyták meghalni a kislányt. Nem szeret kérni. Szállást sem, még akkor sem, ha az egy istálló.*
- Tudsz tüzet gyújtani.
*Állapítja meg, s száll le ő is addig, amíg Norileina tagjaiba visszaköltözik az élet. Pásztázza a környéket, majd újabb adag nagy levelű fyruis-ra bukkan, ami nagy segítség volna... szárazon. De később még jól jöhet, így eltesz belőle, amennyit tud.*
- Amellett alhatunk néhány órát.
*Az éjjel hűvös, s a mágiától előre rosszul van, de így tűnik a helyesnek. Nem akar senkit, nem akar még egyetlen lelket, akivel szóba kell állni, hát még kérni valamire. Aludni sem akar igazából, a kereséshez lehet fáradt. De ezt nem várhatja el mástól. Nyűgösödne a tekintet, hogy miért is hívta magával, de nem engedi eluralkodni. Inkább a sárga kis virágra tekint, majd a lányra.*
- Itt van víz is. Hajnalban tovább megyünk.
*Néz fel az égre, úgysem maradt sok idejük a sötétedésig. Nem kívánja az előző éjjeli hideget, de nincs is olyan állapotban. A tűz mellett pedig akár megfestheti annak bőrét is.*
2954. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-19 09:50:45
Üzenet elküldve: 2024-10-19 09:50:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Türelmesen várja meg a ló hátán, míg útitársa megkaparintja a kissé távolabb figyelő Vérfüvet is, majd visszaérve a lóhoz újra felpattan a háta mögé. Ekkor tovább indul, de ezúttal sokkal óvatosabban irányítja az állatot. Nem engedheti meg maguknak, hogy az odafigyelés hiánya, a lépéseinek meggondolatlansága miatt feleslegesen sodorja veszélybe akár a saját, akár mások épségét.
Az út alatt egészen közel húzódnak a pusztát keresztülszelő folyó medréhez is. Nori azt használja támpontnak, mert a puszta egyhangú látképe miatt másképp könnyedén eltévedhetnének. A táj így sem túl változatos, sőt, unalmas, s talán pont az új ingerek hiánya miatt jut eszébe az is, hogy ő még nem tudja a másik nevét.*
- Ril. Érdekes. *Magában elmosolyodik, mert eszébe jut a nap, amikor egy titokzatos meghívó alapján egy titokzatos helyen egy még titokzatosabb társaságba keveredett. Ő ott mutatkozott be először a lány nevéhez hasonló, hárombetűs becenéven, melyet azóta úgymond ki is sajátított magának olyan esetekre, mikor nem akarja elárulni a valódi nevét. Ott ismerte meg a fekete tündért is, és most egy újabb feketeség társaságában sejlenek fel ismét ezek a már majdnem elfeledett emlékek.
Ezt követően hosszú ideig nem szól egy szót sem, csak a ló patáinak dobogását hallani, ahogy keresztülvágnak a vidéken, és érnek lassan oda, ahol a folyó egy nagyobb kanyarulattal fordul az erdőség irányába.*
- Nem követjük tovább a vizet, úgy elkerüljük a várost. *Szólal meg, majd megállítja a lovat, ezúttal jóval finomabb módon, mint korábban, majd le is száll róla. Pihenni akar egy kicsit, mert a nyereg bizony kényelmetlen ilyen hosszútávon, és biztos benne, hogy Árnyék sem kifejezetten örül a dupla tehernek.*
- Már nincsenek messze a falvak. Mit gondolsz, keressünk ott szállást? Kéredzkedjünk be valakihez, hátha az egyik istállóban megtűrnek minket egy éjszakára. *Ötletel most már hangosan, mert ideje, ha nem akarják a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Közben, ahogy kinyújtóztatja a végtagjait, és jár egyet, egy újabb Réti Ármányt pillant meg az út szélén.*
- Még itt is van ezekből. *Letépi, már csak azért is, hogy más ne járhasson úgy, mint ő, de ezt már nem adja oda Ril-nek, hisz korábban sem fogadta el, így visszasétálva Árnyékhoz a saját hátizsákjába dobja a sárga növényt. Ott nem árthat senkinek.*
//Keresés: sikeres//
*Türelmesen várja meg a ló hátán, míg útitársa megkaparintja a kissé távolabb figyelő Vérfüvet is, majd visszaérve a lóhoz újra felpattan a háta mögé. Ekkor tovább indul, de ezúttal sokkal óvatosabban irányítja az állatot. Nem engedheti meg maguknak, hogy az odafigyelés hiánya, a lépéseinek meggondolatlansága miatt feleslegesen sodorja veszélybe akár a saját, akár mások épségét.
Az út alatt egészen közel húzódnak a pusztát keresztülszelő folyó medréhez is. Nori azt használja támpontnak, mert a puszta egyhangú látképe miatt másképp könnyedén eltévedhetnének. A táj így sem túl változatos, sőt, unalmas, s talán pont az új ingerek hiánya miatt jut eszébe az is, hogy ő még nem tudja a másik nevét.*
- Ril. Érdekes. *Magában elmosolyodik, mert eszébe jut a nap, amikor egy titokzatos meghívó alapján egy titokzatos helyen egy még titokzatosabb társaságba keveredett. Ő ott mutatkozott be először a lány nevéhez hasonló, hárombetűs becenéven, melyet azóta úgymond ki is sajátított magának olyan esetekre, mikor nem akarja elárulni a valódi nevét. Ott ismerte meg a fekete tündért is, és most egy újabb feketeség társaságában sejlenek fel ismét ezek a már majdnem elfeledett emlékek.
Ezt követően hosszú ideig nem szól egy szót sem, csak a ló patáinak dobogását hallani, ahogy keresztülvágnak a vidéken, és érnek lassan oda, ahol a folyó egy nagyobb kanyarulattal fordul az erdőség irányába.*
- Nem követjük tovább a vizet, úgy elkerüljük a várost. *Szólal meg, majd megállítja a lovat, ezúttal jóval finomabb módon, mint korábban, majd le is száll róla. Pihenni akar egy kicsit, mert a nyereg bizony kényelmetlen ilyen hosszútávon, és biztos benne, hogy Árnyék sem kifejezetten örül a dupla tehernek.*
- Már nincsenek messze a falvak. Mit gondolsz, keressünk ott szállást? Kéredzkedjünk be valakihez, hátha az egyik istállóban megtűrnek minket egy éjszakára. *Ötletel most már hangosan, mert ideje, ha nem akarják a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Közben, ahogy kinyújtóztatja a végtagjait, és jár egyet, egy újabb Réti Ármányt pillant meg az út szélén.*
- Még itt is van ezekből. *Letépi, már csak azért is, hogy más ne járhasson úgy, mint ő, de ezt már nem adja oda Ril-nek, hisz korábban sem fogadta el, így visszasétálva Árnyékhoz a saját hátizsákjába dobja a sárga növényt. Ott nem árthat senkinek.*
2953. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-18 19:14:27
Üzenet elküldve: 2024-10-18 19:14:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Fogalma sincs arról, hogy mi mozgolódik a másik fejében és valójában nem is érdekli. Ha látna bármit, ami miatt jobban kellene figyelnie a megszokottnál, akkor valószínűleg itt sem lenne. Nem mögötte, nem egy lovon osztozkodva és nem érezve a testének melegét, amire igyekszik szemernyit sem odafigyelni, mert elöntené a rossz érzés. Nem az ében lány miatt, hanem mert egyszerűen sosem szerette. El is kerülhette volna, de akkor lassabb lenne az út, ami visszavezeti őket lassan arra a vidékre, ahonnan indult, csak egy egészen más pontja felé tartva.
Kapaszkodik, amennyire szükséges, figyeli a növényzetet, leköti a figyelmét a haladási irány, vagy épp a nap útja. Kért, hozzá mérten kifejezetten kedvesen, de annak teljesítése hagy némi kivetnivalót maga után. Reflex, ahogy belekapaszkodik az előtte ülő nőbe, s reflex, ahogy a ló megemelkedésekor mozdul a karja, hogy Norileiná-t védje, magával együtt, ha földet kellene érniük. Esni tud. Túl sokszor zuhant már mélybe, túl sokszor kellett magát védenie, de mást igen ritkán kellett óvnia. Hogy megtenné, már nem újszerű, de még nem békélt meg a tudattal, hogy nem csak és kizárólag magára figyel oda. Sötét árny húzódik az aranyakra, megfeszül az állkapcsa, ahogy tudatosul, hogy nem lett bajuk. Nem mérges, ha rossz érzése is van, az nem annak szól, hogy ügyetlenül bánik a másik a lóval, sokkal inkább annak, hogy nem akar másokért semmilyen formában felelősséget érezni, főleg nem egy idegen felé, akit egyszer már amúgy is megmentett a mai nap folyamán. Talán ilyen, ha nem mindent egyedül csinál. Jó, hogy kap egy kis időt, míg elsétálhat levágni dobókésével a leveleket és nem is sok kedve maradt újra utazni. De nem változtat, ott még nem tart. Ahogy visszaér az állathoz, már nincs nyoma arcán a gondolatok lenyomatának, amaz úgysem láthatta, hiszen háttal volt neki. Ekkor szúrja ki az egyik kedvenc növényét, ami akár most is jól jöhetett volna, ha a hátas melletti, a fű takarásában alig észrevehető kövekre estek volna. Hallja a szavakat, de nem kíván rájuk válaszolni, csak nézi a sötét szemeket és egy újabb biccentéssel nyugtázza.*
- Azt még leszedem.
*Mutat a vérfű irányába, oda is igyekszik, hogy a még mindig kezében helyet kapó pengéjével lenyesse a virágzatát. Eztán ül csak fel újra mögé.
Újra a név kérdése. Egyetlen kezén meg tudná számolni, hogy hány lélekkel osztotta meg, nehéz levetkőzni az ingert, ami hazudna valamit, de ő akarta megpróbálni milyen nem árnyak között, ismeretlenként, vagy valaki teljesen másként létezni.*
- Ril.
*Mutatkozik be végül, majd ha készen áll a másik, indulhatnak tovább. Hogy az este hol éri őket, nem érdekli, nem fáradt, pedig volna miért. Az a néhány óra alvás mit sem kellene, hogy érjen, de amíg lehetősége van gyűjteni, s szerencsével is jár, addig nincs mibe beleálmosodnia.*
//Keresés: sikeres//
*Fogalma sincs arról, hogy mi mozgolódik a másik fejében és valójában nem is érdekli. Ha látna bármit, ami miatt jobban kellene figyelnie a megszokottnál, akkor valószínűleg itt sem lenne. Nem mögötte, nem egy lovon osztozkodva és nem érezve a testének melegét, amire igyekszik szemernyit sem odafigyelni, mert elöntené a rossz érzés. Nem az ében lány miatt, hanem mert egyszerűen sosem szerette. El is kerülhette volna, de akkor lassabb lenne az út, ami visszavezeti őket lassan arra a vidékre, ahonnan indult, csak egy egészen más pontja felé tartva.
Kapaszkodik, amennyire szükséges, figyeli a növényzetet, leköti a figyelmét a haladási irány, vagy épp a nap útja. Kért, hozzá mérten kifejezetten kedvesen, de annak teljesítése hagy némi kivetnivalót maga után. Reflex, ahogy belekapaszkodik az előtte ülő nőbe, s reflex, ahogy a ló megemelkedésekor mozdul a karja, hogy Norileiná-t védje, magával együtt, ha földet kellene érniük. Esni tud. Túl sokszor zuhant már mélybe, túl sokszor kellett magát védenie, de mást igen ritkán kellett óvnia. Hogy megtenné, már nem újszerű, de még nem békélt meg a tudattal, hogy nem csak és kizárólag magára figyel oda. Sötét árny húzódik az aranyakra, megfeszül az állkapcsa, ahogy tudatosul, hogy nem lett bajuk. Nem mérges, ha rossz érzése is van, az nem annak szól, hogy ügyetlenül bánik a másik a lóval, sokkal inkább annak, hogy nem akar másokért semmilyen formában felelősséget érezni, főleg nem egy idegen felé, akit egyszer már amúgy is megmentett a mai nap folyamán. Talán ilyen, ha nem mindent egyedül csinál. Jó, hogy kap egy kis időt, míg elsétálhat levágni dobókésével a leveleket és nem is sok kedve maradt újra utazni. De nem változtat, ott még nem tart. Ahogy visszaér az állathoz, már nincs nyoma arcán a gondolatok lenyomatának, amaz úgysem láthatta, hiszen háttal volt neki. Ekkor szúrja ki az egyik kedvenc növényét, ami akár most is jól jöhetett volna, ha a hátas melletti, a fű takarásában alig észrevehető kövekre estek volna. Hallja a szavakat, de nem kíván rájuk válaszolni, csak nézi a sötét szemeket és egy újabb biccentéssel nyugtázza.*
- Azt még leszedem.
*Mutat a vérfű irányába, oda is igyekszik, hogy a még mindig kezében helyet kapó pengéjével lenyesse a virágzatát. Eztán ül csak fel újra mögé.
Újra a név kérdése. Egyetlen kezén meg tudná számolni, hogy hány lélekkel osztotta meg, nehéz levetkőzni az ingert, ami hazudna valamit, de ő akarta megpróbálni milyen nem árnyak között, ismeretlenként, vagy valaki teljesen másként létezni.*
- Ril.
*Mutatkozik be végül, majd ha készen áll a másik, indulhatnak tovább. Hogy az este hol éri őket, nem érdekli, nem fáradt, pedig volna miért. Az a néhány óra alvás mit sem kellene, hogy érjen, de amíg lehetősége van gyűjteni, s szerencsével is jár, addig nincs mibe beleálmosodnia.*
2952. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-18 18:33:55
Üzenet elküldve: 2024-10-18 18:33:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Még soha nem ült mögötte senki a lovon. Ő már ült néhányszor mások mögött, de az más. Ez most furcsa érzés, főleg az, ahogy megérzi a másik érintését a derekán. Kissé félelmetes. Mivel nem látja a háta mögött ülőt, olyan, mintha a semmiből nyúlna felé egy kéz, ami el akarja őt ragadni.*
~Nem, Nori, nem!~
*Hangzik ismét a megálljt parancsoló, határozott hang a fejében, mikor újra olyan vizekre próbál evezni a gondolataiban, ami sokat ronthat az elméje épségén és vele együtt a túlélési esélyein is.
Szerencsére nem kell az utasának a szájába rágnia, hogy kapaszkodjon, megteszi magától, így bátran gyorsabb tempóra ösztönözheti a lovát, az pedig meg is indul, hogy a párost a tőle telhető leggyorsabban keresztüljuttassa a füves pusztaság unalmas tájain. Legalábbis Nori szerint unalmasak, így nem is nagyon nézelődik semerre, csak az előttük álló utat figyeli, és ha rajta múlna már meg sem állnának az Arthenior közelében fekvő szántóföldekig. A városba nem akar bemenni, így a legjobb az lenne, ha ott keresnének szálást az éjszakára. Ezt egyelőre nem fejti ki, ráér majd, ha már ott lesznek. Egyelőre az a lényeg, hogy haladjanak.
Haladnak is, míg nem érkezik egy kérés a háta mögül. Nem parancs, hanem kérés, ráadásul szép köntösbe csomagolva, Nori mégis akkorát ránt a ló kantárján, mintha azért állították volna meg, mert különben egy hegyes tüskékkel kirakott gödörben végezték volna. A ló egy pillanatra még két lábra is emelkedik. Nem magasra, csak egy egészen kicsit, de így is csoda, hogy a páros egyik tagja sem végzi a földön.*
- Umm, jó, megálltunk. *Nem csak a ló ijedt meg a hirtelen mozdulattól, hanem ő is az állat reakciójától, így amíg a másik lány leszáll, és itt is gyűjtöget egy keveset, ő csak bámul a messzeségbe bambán, hogy összekaparja magát. Ezt sem csinálhatja többet. Nem sodorhatja saját magukat feleslegesen veszélybe. Lil eddig csak fogta a kezét, és amolyan védőbástyaként támogatta a testet irányító egységet, de még pár ilyen ballépés, és kénytelen lesz átvenni a vezetést.*
- Bocs, többet nem fog előfordulni *mondja is, mikor az elf visszaér hozzá. Ő nem akar leszállni, nincs miért, még pisilnie sem kell, úgyhogy részéről indulhatnak tovább. Ha a lány felül mögé, akkor újra útnak is indítja a lovat.*
- Neked mi a neved? *szegezi neki a kérdést út közben, mert egy kicsit nagyobb késéssel ugyan, de elért a tudatáig, hogy ő nem kapott nevet a sajátjáért cserébe.*
//Keresés: sikertelen//
*Még soha nem ült mögötte senki a lovon. Ő már ült néhányszor mások mögött, de az más. Ez most furcsa érzés, főleg az, ahogy megérzi a másik érintését a derekán. Kissé félelmetes. Mivel nem látja a háta mögött ülőt, olyan, mintha a semmiből nyúlna felé egy kéz, ami el akarja őt ragadni.*
~Nem, Nori, nem!~
*Hangzik ismét a megálljt parancsoló, határozott hang a fejében, mikor újra olyan vizekre próbál evezni a gondolataiban, ami sokat ronthat az elméje épségén és vele együtt a túlélési esélyein is.
Szerencsére nem kell az utasának a szájába rágnia, hogy kapaszkodjon, megteszi magától, így bátran gyorsabb tempóra ösztönözheti a lovát, az pedig meg is indul, hogy a párost a tőle telhető leggyorsabban keresztüljuttassa a füves pusztaság unalmas tájain. Legalábbis Nori szerint unalmasak, így nem is nagyon nézelődik semerre, csak az előttük álló utat figyeli, és ha rajta múlna már meg sem állnának az Arthenior közelében fekvő szántóföldekig. A városba nem akar bemenni, így a legjobb az lenne, ha ott keresnének szálást az éjszakára. Ezt egyelőre nem fejti ki, ráér majd, ha már ott lesznek. Egyelőre az a lényeg, hogy haladjanak.
Haladnak is, míg nem érkezik egy kérés a háta mögül. Nem parancs, hanem kérés, ráadásul szép köntösbe csomagolva, Nori mégis akkorát ránt a ló kantárján, mintha azért állították volna meg, mert különben egy hegyes tüskékkel kirakott gödörben végezték volna. A ló egy pillanatra még két lábra is emelkedik. Nem magasra, csak egy egészen kicsit, de így is csoda, hogy a páros egyik tagja sem végzi a földön.*
- Umm, jó, megálltunk. *Nem csak a ló ijedt meg a hirtelen mozdulattól, hanem ő is az állat reakciójától, így amíg a másik lány leszáll, és itt is gyűjtöget egy keveset, ő csak bámul a messzeségbe bambán, hogy összekaparja magát. Ezt sem csinálhatja többet. Nem sodorhatja saját magukat feleslegesen veszélybe. Lil eddig csak fogta a kezét, és amolyan védőbástyaként támogatta a testet irányító egységet, de még pár ilyen ballépés, és kénytelen lesz átvenni a vezetést.*
- Bocs, többet nem fog előfordulni *mondja is, mikor az elf visszaér hozzá. Ő nem akar leszállni, nincs miért, még pisilnie sem kell, úgyhogy részéről indulhatnak tovább. Ha a lány felül mögé, akkor újra útnak is indítja a lovat.*
- Neked mi a neved? *szegezi neki a kérdést út közben, mert egy kicsit nagyobb késéssel ugyan, de elért a tudatáig, hogy ő nem kapott nevet a sajátjáért cserébe.*
2951. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-17 19:30:30
Üzenet elküldve: 2024-10-17 19:30:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Ha olyan kedve lenne még el is mosolyodna a válaszon. Nem szórakozni jött ide és nem is olyannal van, akivel szeretne, de főleg nem egyedül van. Viszont be kell látnia, ha valaki úgy viselkedik, ahogy Norileina, akkor abból éppen ki is veheti azt, amit tud, márpedig helyismeretére nagy szüksége van. Tudja jól, hogy egy "rohadt nagy pusztán" van, de a kérdése nem ez volt. Nem tud. Csak sejt, olyat, amit ő is sejtett. Egyszerűbb utakat viszont ismerhet. Nem bízik benne, de nem is keres szándékot. Végtére is ő közelítette meg és mentette meg az örök álomtól. Ennyit engedhet érte.*
- Ha nincs barlang, az erdő növényei is jók. A hasznosak.
*Biccent csak ismét, most is sokat beszél, de legalább irányokat is mond. Még ha egy hegyet ő is felismer és a Kikötőig is visszatalálna, hogy a sziklák mentén indulhasson el. Már nem visszakozik, ő kérte, ha sok lenne a másikból, majd elmegy. Igen könnyen el tud tűnni sokak szeme elől, akár örökre is.
Figyeli a környezetet, mint mindig, de már semmi új nincs rajta. Amaz eloltja a tüzet, majd lóra pattan. Miért is csodálkozik, azért van a hátas. Észrevehetetlen hezitálás után igyekszik felhúzni magát a másik mögé. Nem tudná megmondani, mikor ült utoljára lovon, de azt tudja, hogy nem osztozott még senkivel egyen sem. Túl nagy a közelség, de ő akarta. Bár nem így, mégis tényleg gyorsabb.
Amint elindulnak sem lankad a figyelme, s nagy segítség is, hogy ne azzal kelljen törődnie, hogy valaki bőrét érzi magán. Jó időbe beletelik viszont, míg értékelhetőt is talál a szeme a támpontokon kívül. Nehéz észrevenni menet közben a különlegességeket, de mivel ezen a fókusz, így sikerül neki és meg is szólal.*
- Állj meg kérlek.
*Megvárja, míg eleget tesz a kérésének, ami a szájából még neki is idegen, aztán lepattan a lóról, hogy a nyomvonalon visszasétáljon és lehajoljon az égő fyruis-ért. Hidegben jól jöhet, na meg a tűzhöz is, amivel mindig bajlódik. De felsorolhatna még egyéb jó tulajdonságokat is magában, ha kellene. Elsüllyeszti a táskájába, ha a lány nem szeretne maga is leugrani egy kicsit, akkor mehetnek is tovább.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.17 19:33:17
//Keresés: sikeres//
*Ha olyan kedve lenne még el is mosolyodna a válaszon. Nem szórakozni jött ide és nem is olyannal van, akivel szeretne, de főleg nem egyedül van. Viszont be kell látnia, ha valaki úgy viselkedik, ahogy Norileina, akkor abból éppen ki is veheti azt, amit tud, márpedig helyismeretére nagy szüksége van. Tudja jól, hogy egy "rohadt nagy pusztán" van, de a kérdése nem ez volt. Nem tud. Csak sejt, olyat, amit ő is sejtett. Egyszerűbb utakat viszont ismerhet. Nem bízik benne, de nem is keres szándékot. Végtére is ő közelítette meg és mentette meg az örök álomtól. Ennyit engedhet érte.*
- Ha nincs barlang, az erdő növényei is jók. A hasznosak.
*Biccent csak ismét, most is sokat beszél, de legalább irányokat is mond. Még ha egy hegyet ő is felismer és a Kikötőig is visszatalálna, hogy a sziklák mentén indulhasson el. Már nem visszakozik, ő kérte, ha sok lenne a másikból, majd elmegy. Igen könnyen el tud tűnni sokak szeme elől, akár örökre is.
Figyeli a környezetet, mint mindig, de már semmi új nincs rajta. Amaz eloltja a tüzet, majd lóra pattan. Miért is csodálkozik, azért van a hátas. Észrevehetetlen hezitálás után igyekszik felhúzni magát a másik mögé. Nem tudná megmondani, mikor ült utoljára lovon, de azt tudja, hogy nem osztozott még senkivel egyen sem. Túl nagy a közelség, de ő akarta. Bár nem így, mégis tényleg gyorsabb.
Amint elindulnak sem lankad a figyelme, s nagy segítség is, hogy ne azzal kelljen törődnie, hogy valaki bőrét érzi magán. Jó időbe beletelik viszont, míg értékelhetőt is talál a szeme a támpontokon kívül. Nehéz észrevenni menet közben a különlegességeket, de mivel ezen a fókusz, így sikerül neki és meg is szólal.*
- Állj meg kérlek.
*Megvárja, míg eleget tesz a kérésének, ami a szájából még neki is idegen, aztán lepattan a lóról, hogy a nyomvonalon visszasétáljon és lehajoljon az égő fyruis-ért. Hidegben jól jöhet, na meg a tűzhöz is, amivel mindig bajlódik. De felsorolhatna még egyéb jó tulajdonságokat is magában, ha kellene. Elsüllyeszti a táskájába, ha a lány nem szeretne maga is leugrani egy kicsit, akkor mehetnek is tovább.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.17 19:33:17
2950. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-17 16:08:13
Üzenet elküldve: 2024-10-17 16:08:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 750
OOC üzenetek: 24
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Egészen jól elvan a rövid, lényegre törő válaszokkal, amiket kap. A kérdésekre is szívesen felel, igazából miért ne tenné? Annyira furcsán semmilyen ez a helyzet, amibe a másik feketeség társaságában csöppent, hogy már-már tényleg jó érzés.*
- Itt nincsenek. Ez egy rohadt nagy puszta. Ha barlangokat akarsz, azt a tenger felé, a városon és az erdőn túl, a hegyek lábánál kell keresned.
*A nyulat valóban nem sikerült szakszerűen megsütnie. Egy része égett, a másik fele meg sem sült rendesen, de éhes, szóval egyszer elmegy. Ha meg a lány nem kér belőle, annál jobb, több marad neki. Evés közben kíváncsian figyeli, ahogy a másik megközelíti a lovát, és egy újabb sárga virágot talál mellette. Rengeteg van belőle. Ha nem figyelmeztetik a veszélyre, lehet, hogy már tényleg kiütve feküdne a földön. Elővigyázatosságból ő is körbenéz még egyszer, de nem lát belőlük többet, így egy kicsit megnyugszik. Talán elfogytak végre.
Az elf visszafordul felé, és egy meglepő ajánlattal szólítja meg újra. Nem szoktak tőle segítséget kérni, de ő nem az a fajta, hogy ha mégis, akkor elutasítsa azt.*
- Miben segítsek? Keressek veled barlangot? Ma már biztosan nem érnénk a hegyekhez, még lóval sem. *Mondja, majd a nyúl ehetetlen részét a fűbe dobja, aztán leguggol, hogy a kezeivel földet ásson, és eloltsa vele a tüzet. Miután végzett, felegyenesedik, és a lovához sétál, hogy eloldozza őt és felkészítse az indulásra.*
- Jó, segítek neked *árulja el a döntését.* Csak a folyót kell követnünk, és akkor Arthenior-ban kötünk ki. Ha onnan délre indulunk, és keresztül megyünk a szántóföldeken, akkor az erdőnél leszünk. Ha ott nyugatra fordulva átvágunk rajta, akkor, ha minden igaz, elérhetjük a hegy lábát.
*Hogy mennyi idő múlva, azt nem teszi hozzá, mert ő sem tudja pontosan, csak azt, hogy ma már bárhogy is sietnek, nem érhetnek oda. A táskáját ráköti a lóra, majd ő is felül rá, és már a patással együtt lépked újra a nő mellé.*
- Ülj fel mögém! Gyalog soha nem érnénk oda. *Néz le rá teljesen komolyan gondolva, hogy utazzanak egy lovon ketten. Nem biztos, hogy Árnyék örülni fog a dupla tehernek, de jelenleg nincs más választásuk.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.17 16:11:40
//Keresés: sikertelen//
*Egészen jól elvan a rövid, lényegre törő válaszokkal, amiket kap. A kérdésekre is szívesen felel, igazából miért ne tenné? Annyira furcsán semmilyen ez a helyzet, amibe a másik feketeség társaságában csöppent, hogy már-már tényleg jó érzés.*
- Itt nincsenek. Ez egy rohadt nagy puszta. Ha barlangokat akarsz, azt a tenger felé, a városon és az erdőn túl, a hegyek lábánál kell keresned.
*A nyulat valóban nem sikerült szakszerűen megsütnie. Egy része égett, a másik fele meg sem sült rendesen, de éhes, szóval egyszer elmegy. Ha meg a lány nem kér belőle, annál jobb, több marad neki. Evés közben kíváncsian figyeli, ahogy a másik megközelíti a lovát, és egy újabb sárga virágot talál mellette. Rengeteg van belőle. Ha nem figyelmeztetik a veszélyre, lehet, hogy már tényleg kiütve feküdne a földön. Elővigyázatosságból ő is körbenéz még egyszer, de nem lát belőlük többet, így egy kicsit megnyugszik. Talán elfogytak végre.
Az elf visszafordul felé, és egy meglepő ajánlattal szólítja meg újra. Nem szoktak tőle segítséget kérni, de ő nem az a fajta, hogy ha mégis, akkor elutasítsa azt.*
- Miben segítsek? Keressek veled barlangot? Ma már biztosan nem érnénk a hegyekhez, még lóval sem. *Mondja, majd a nyúl ehetetlen részét a fűbe dobja, aztán leguggol, hogy a kezeivel földet ásson, és eloltsa vele a tüzet. Miután végzett, felegyenesedik, és a lovához sétál, hogy eloldozza őt és felkészítse az indulásra.*
- Jó, segítek neked *árulja el a döntését.* Csak a folyót kell követnünk, és akkor Arthenior-ban kötünk ki. Ha onnan délre indulunk, és keresztül megyünk a szántóföldeken, akkor az erdőnél leszünk. Ha ott nyugatra fordulva átvágunk rajta, akkor, ha minden igaz, elérhetjük a hegy lábát.
*Hogy mennyi idő múlva, azt nem teszi hozzá, mert ő sem tudja pontosan, csak azt, hogy ma már bárhogy is sietnek, nem érhetnek oda. A táskáját ráköti a lóra, majd ő is felül rá, és már a patással együtt lépked újra a nő mellé.*
- Ülj fel mögém! Gyalog soha nem érnénk oda. *Néz le rá teljesen komolyan gondolva, hogy utazzanak egy lovon ketten. Nem biztos, hogy Árnyék örülni fog a dupla tehernek, de jelenleg nincs más választásuk.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.17 16:11:40
2949. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-16 18:35:39
Üzenet elküldve: 2024-10-16 18:35:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 349
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*A mágia tényét nehezen tünteti el, talán nem is akarja igazán, szereti tudni, hogy mivel van dolga. Nem fél, legtöbbször mellőzi az érzelmeket, sokáig rá sem talált közülük egy sem. De egymás mellé rakja a szerzett tudást arról, aki a közelében van és összekötözgeti egyiket a másikkal, hogy megfelelően tudjon reagálni, ha kell.
Túl sok információ, egyre sincs szüksége, de mégis más füllel hallgatja. Nem borsódzik a háta attól, hogy megint csak ömlenek a szavak, mert amiről beszél, az hozzáköthető valamihez, ami érdekli.
~Emlékek?~ Nem emlékekből él. Emlékeztetők vannak, mintha feljegyzéseket készítene a bőrére arról, hogy mi az ami tetszik a szemének, mi az, amit kerüljön el, de leginkább mi, vagy ki az, aki már többé nem jöhet vele szembe. Máshogy cseng le, nem tudná emléknek hívni. A szó hatására mégis összébb húzza szemeit, mert amikor a karjára nézett és eldöntötte, hogy mi hiányzik róla, akkor az előbb azonosítható emlékként, mint emlékeztetőként. Nehéz ráébrednie, hogy amióta kiszállt abból az átkozott hajóból, mintha a lábain keresztül, amivel a kikötő földjére lépett, felkúszott volna belé valami ismeretlen, mint a réti ármányba, ami máshogy viselkedik itt, mint ahonnan jött. Hamar engedi el a gondolatokat.*
- Azok. *Ezt könnyebb mondani. *
- És barlangok vannak valahol?
*Kérdi inkább azt, ami érdekli is. Ott találhat gombákat, bár biztosan messze jár már bármelyiktől is, viszont ideje az van.
A nyúlra néz, ami úgy tűnik elkészült. Igen gyorsra sikeredett a művelet, bár nem is olyan módon tette ehetővé, ahogyan ő készítette volna el. Nem az ő dolga. Megingatja a fejét.*
- Nem.
*Túl soknak érzi az időt, amíg egy helyben áll. Nem álmos, de érzi, hogy valami nem jó. Lép néhányat, mintha a tagjait akarná mozgatni, majd meglátja, hogy még mindig nem fogyott el teljesen az a rohadt sárga virág. A ló csoda, hogy nem rogyott még meg, annak a közelében szúrja ki, s indul meg, hogy letéphesse. Ezt legalább nem más adja neki. Így még elfér.
Nem tetszik, ami már ott dübörög a periférián. Egyedül akar lenni, de azt ő is tudja, hogy ameddig a szem ellát, itt nincs semmi. Ha beljebb merészkedik, semmi garancia nincs rá, hogy egyhamar kijut. Az összes idő az övé, de elvesztegetni nem akar belőle még így sem. Már indulna, de visszafordul Norileina felé. *
- Ha segítesz keresni, készítek neked még emléket.
//Keresés: sikeres//
*A mágia tényét nehezen tünteti el, talán nem is akarja igazán, szereti tudni, hogy mivel van dolga. Nem fél, legtöbbször mellőzi az érzelmeket, sokáig rá sem talált közülük egy sem. De egymás mellé rakja a szerzett tudást arról, aki a közelében van és összekötözgeti egyiket a másikkal, hogy megfelelően tudjon reagálni, ha kell.
Túl sok információ, egyre sincs szüksége, de mégis más füllel hallgatja. Nem borsódzik a háta attól, hogy megint csak ömlenek a szavak, mert amiről beszél, az hozzáköthető valamihez, ami érdekli.
~Emlékek?~ Nem emlékekből él. Emlékeztetők vannak, mintha feljegyzéseket készítene a bőrére arról, hogy mi az ami tetszik a szemének, mi az, amit kerüljön el, de leginkább mi, vagy ki az, aki már többé nem jöhet vele szembe. Máshogy cseng le, nem tudná emléknek hívni. A szó hatására mégis összébb húzza szemeit, mert amikor a karjára nézett és eldöntötte, hogy mi hiányzik róla, akkor az előbb azonosítható emlékként, mint emlékeztetőként. Nehéz ráébrednie, hogy amióta kiszállt abból az átkozott hajóból, mintha a lábain keresztül, amivel a kikötő földjére lépett, felkúszott volna belé valami ismeretlen, mint a réti ármányba, ami máshogy viselkedik itt, mint ahonnan jött. Hamar engedi el a gondolatokat.*
- Azok. *Ezt könnyebb mondani. *
- És barlangok vannak valahol?
*Kérdi inkább azt, ami érdekli is. Ott találhat gombákat, bár biztosan messze jár már bármelyiktől is, viszont ideje az van.
A nyúlra néz, ami úgy tűnik elkészült. Igen gyorsra sikeredett a művelet, bár nem is olyan módon tette ehetővé, ahogyan ő készítette volna el. Nem az ő dolga. Megingatja a fejét.*
- Nem.
*Túl soknak érzi az időt, amíg egy helyben áll. Nem álmos, de érzi, hogy valami nem jó. Lép néhányat, mintha a tagjait akarná mozgatni, majd meglátja, hogy még mindig nem fogyott el teljesen az a rohadt sárga virág. A ló csoda, hogy nem rogyott még meg, annak a közelében szúrja ki, s indul meg, hogy letéphesse. Ezt legalább nem más adja neki. Így még elfér.
Nem tetszik, ami már ott dübörög a periférián. Egyedül akar lenni, de azt ő is tudja, hogy ameddig a szem ellát, itt nincs semmi. Ha beljebb merészkedik, semmi garancia nincs rá, hogy egyhamar kijut. Az összes idő az övé, de elvesztegetni nem akar belőle még így sem. Már indulna, de visszafordul Norileina felé. *
- Ha segítesz keresni, készítek neked még emléket.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2949-2968