Külső területek - Füves puszta
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 149 (2961. - 2973. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2954-2973
2973. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-15 18:16:40
Üzenet elküldve: 2025-03-15 18:16:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 926
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 926
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Újra fellélegezhet. A nap talán nem süt még olyan melegen, de a természet, mintha ébredni látszódna, ami Mai testét és elméjét is arra ösztökéli, hogy frissebb, éberebb legyen. Ahhoz hozzá van szokva, hogy keveset alszik, de most igencsak igénybe vette az elméjét, tényleg rengeteg tudást szívott magába. Persze emellett a folyton elnyomni kívánt félelem is a szívével együtt dobogott benne.
Talán a puszta kietlen, de legalább nem lápszagú, így az arcára némi béke költözik, ami köszönhető annak is, hogy egyre közelebb van a vágyott városhoz. Tudta, hogy jó döntés volt elhagyni a családját, de azt nem sejtette, hogy ennyire megszereti Arthenior-t. A csendes merengéséből csak az rántja ki, ahogy húga megszólal, s az arcát nézve, mintha valami nem lenne rendben. Nem forgatja a szemét, pedig szívesen megtenné. Tényleg sosem szabadul már meg a másik lelkében dúló viharoktól, pedig egy pár percre szívesen megtenné. Hiába gyorsít, Mai akkor is mellészegődik.*
- Mi a baj, szívem? Láttál… valamit? Álljunk meg kicsit pihenni a földeken. *Láthatáron belül van, így is igen nagy utat tettek meg egyhuzamban. Ennyi belefér. Bár túl nyűgös ehhez, de nem ő lenne, ha hagyná magában szenvedni a lányt.*
*Újra fellélegezhet. A nap talán nem süt még olyan melegen, de a természet, mintha ébredni látszódna, ami Mai testét és elméjét is arra ösztökéli, hogy frissebb, éberebb legyen. Ahhoz hozzá van szokva, hogy keveset alszik, de most igencsak igénybe vette az elméjét, tényleg rengeteg tudást szívott magába. Persze emellett a folyton elnyomni kívánt félelem is a szívével együtt dobogott benne.
Talán a puszta kietlen, de legalább nem lápszagú, így az arcára némi béke költözik, ami köszönhető annak is, hogy egyre közelebb van a vágyott városhoz. Tudta, hogy jó döntés volt elhagyni a családját, de azt nem sejtette, hogy ennyire megszereti Arthenior-t. A csendes merengéséből csak az rántja ki, ahogy húga megszólal, s az arcát nézve, mintha valami nem lenne rendben. Nem forgatja a szemét, pedig szívesen megtenné. Tényleg sosem szabadul már meg a másik lelkében dúló viharoktól, pedig egy pár percre szívesen megtenné. Hiába gyorsít, Mai akkor is mellészegődik.*
- Mi a baj, szívem? Láttál… valamit? Álljunk meg kicsit pihenni a földeken. *Láthatáron belül van, így is igen nagy utat tettek meg egyhuzamban. Ennyi belefér. Bár túl nyűgös ehhez, de nem ő lenne, ha hagyná magában szenvedni a lányt.*
2972. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-15 18:01:01
Üzenet elküldve: 2025-03-15 18:01:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Árnyék patáinak egyenletes, gyors tempójú kopogását hallgatja, miközben már nem is a sarat, hanem az időközben átalakuló környezetben tovább kúszó, földes út porát veri fel. A mocsarat ugyan maguk mögött hagyják, de a feszültsége egy kicsit sem múlik. Menekül, de nem tudja, mi elől, csak azt, hogy bármennyire is gyors, nem tudja lerázni. Persze, hogy nem, hisz szenvedésének forrása ott él benne, ha nem pont saját maga az.
Mai és Bors most is lemaradnak tőle valamelyest, de soha nem tűnik el előlük a láthatáron. A puszta egy nyugodtabbnak tűnő környékén megáll, hogy bevárja őket.*
~A rémálmok… finomak… ~ *Hallja ismét a suttogást, amikor a szélzaj elcsendesedésével újra elkezd mindenféle gondolat csapongani a fejében.*
~Maradj már kussban!~ *Üvölt a gondolataiban. A kietlen pusztaság hűen tükrözi azt, amit most érez. Soha véget nem érő, monoton szenvedést. Szabadulni akar önmagától. Most még a láncait is akarja. Azt akarja, hogy szorosan tartsák, és ne okozhasson bajt. De nincsenek rajta, és nincs, aki ráadja őket.*
- Remélem, hogy ébren nem szoktál rémálmokat látni. Borzalmas. *Mondja Mainak látszólag mindenféle előjel vagy magyarázat nélkül akkor, mikor újra közel érnek egymáshoz, és találkozik a tekintetük. Nincs jól. Az a kevés alvás semmire nem volt elég. Mennyit aludtak? Négy-öt órákat talán? Nem csoda, hogy kimerült. Félrehúzza a száját, és újra vágtázni kezd a lóval. Minél előbb haza kell érniük, és pihennie kell. Akkor majd jó lesz, akkor minden jó lesz.*
*Árnyék patáinak egyenletes, gyors tempójú kopogását hallgatja, miközben már nem is a sarat, hanem az időközben átalakuló környezetben tovább kúszó, földes út porát veri fel. A mocsarat ugyan maguk mögött hagyják, de a feszültsége egy kicsit sem múlik. Menekül, de nem tudja, mi elől, csak azt, hogy bármennyire is gyors, nem tudja lerázni. Persze, hogy nem, hisz szenvedésének forrása ott él benne, ha nem pont saját maga az.
Mai és Bors most is lemaradnak tőle valamelyest, de soha nem tűnik el előlük a láthatáron. A puszta egy nyugodtabbnak tűnő környékén megáll, hogy bevárja őket.*
~A rémálmok… finomak… ~ *Hallja ismét a suttogást, amikor a szélzaj elcsendesedésével újra elkezd mindenféle gondolat csapongani a fejében.*
~Maradj már kussban!~ *Üvölt a gondolataiban. A kietlen pusztaság hűen tükrözi azt, amit most érez. Soha véget nem érő, monoton szenvedést. Szabadulni akar önmagától. Most még a láncait is akarja. Azt akarja, hogy szorosan tartsák, és ne okozhasson bajt. De nincsenek rajta, és nincs, aki ráadja őket.*
- Remélem, hogy ébren nem szoktál rémálmokat látni. Borzalmas. *Mondja Mainak látszólag mindenféle előjel vagy magyarázat nélkül akkor, mikor újra közel érnek egymáshoz, és találkozik a tekintetük. Nincs jól. Az a kevés alvás semmire nem volt elég. Mennyit aludtak? Négy-öt órákat talán? Nem csoda, hogy kimerült. Félrehúzza a száját, és újra vágtázni kezd a lóval. Minél előbb haza kell érniük, és pihennie kell. Akkor majd jó lesz, akkor minden jó lesz.*
2971. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-05 18:42:16
Üzenet elküldve: 2025-03-05 18:42:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 455
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 455
OOC üzenetek: 42
Játékstílus: Vakmerő
*A szántóföldeket lassan felváltja a kopár puszta. Megint magára marad teljesen az öreg Citromhabbal. A szekér békésen zötyög a száraz talajon. Nem óhajt mélyen behatolni ebbe a pusztaságba, mert sok rosszat hallott már róla. Azért lenyűgöző a végtelen fűtenger látványa. Nem véletlen van a mondás, hogy fűtenger, nagyon hasonlít a valós tenger hullámzására az, ahogy a szél megborzolja a növények haját. Akármilyen szépséges, akkor sem áll meg itt. Elég feszes tempót diktál a lovának. Nem akar itt többet időzni, mint amennyit kéne. Kezd már azért fáradni és még át kell vergődnie a mocsáron. Az is kemény meló lesz.*
2970. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-05 15:29:14
Üzenet elküldve: 2025-03-05 15:29:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 926
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 926
OOC üzenetek: 4
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Szótlanul vágtázik az ő tempójukban, néha szinte elveszik a láthatárról a húga, de már tudja az utat, így cseppet sem tart attól, hogy nem találják meg egymást. Jobb most így, van min merengenie, a toronyban pedig még nem egészen tudja, hogy mi vár rá, de az biztos, hogy le lesz terhelve. Ott nem lesz ideje az ilyesfajta elmélyülésre. Nem kikapcsolódni megy, hanem olyan tudást magába szívni, ami a segítségére lehet.
Igazi bizalmat sosem érzett, még akkor sem, ha sokszor úgy tűnt; most sincs ez másként, meg akarja tudni magát védeni ha kell a feketeségtől, ha kell, akkor mástól… Magát és a gyerekeket, nem számít semmi, mégis félrever néhány ütemet a szíve, mikor arra gondol, hogy egy egyszerű szerződés betartására sem képes. Hiszen jócskán benne van, hogy majd a másik féltől is szükségszerű lesz óvnia magát, vagy mást. Bárcsak egyszer rácáfolna az élet és tényleg mehetne minden egyszerűen. Bár kevésbé lenne szükség a mágiájára, ha nem rohanna folyvást önként a saját vesztébe.
Mikor meglátja a lányt, az nem marad csendben. Nehéz számára megoldásokat találnia, de lehetséges, hogy nem is kell. Annyit adott már, annyit mutatott neki, hogy már jó volna, ha tényleg felfogná belőle, hogy lehet másként is élni azt az életet. Képtelen arra, hogy állandóan bizonygasson. Adni még tud, de a szavai kezdenek elfogyni hozzá, ahogy a reménye is sokszor, bár ilyen mondatok után mindig előjön a tettrekészsége és az a mély bűntudat, mintha az családja, mi több, az ő élete miatt lett olyan a másiké, amilyen.*
- A könnyebb utat választod. Csakhogy, nem mindig az a jó. *Ezt sem hiszik el neki. Bár térdig gázol mindig a mocsokban, amit magának teremtett, sokszor jobban jön ki belőle, mintha bele sem ment volna. Tapasztalattal és tudással. Igen, ott a kockázat, hogy így nem fog sokáig tartani az ő kalandja, de a semmiből nem lehet tanulni. Szélsőségesek az érzései saját magával kapcsolatban is most. *
- Beszélhetnél róluk többet, néha akkor ébredek rá én is, ha kimondom hangosan. *Mosolyodik el. Amíg csak magában játszik, sokszor kerül tévútra. De amióta megosztott részeket az életéből, a félelmeiből, azóta jobban összeáll a kép, jobban érti a miérteket.
A kérdésre zavartan nevet fel. Most erre mit mondjon?*
- Mindig tudom, de a végén nem feltétlenül azt találom meg, amit akartam. Ami nem azt jelenti, hogy rossz a vége. A förtelem is lehet végül jó. *Megrázza a fejét, nem biztos, hogy a lány úgy gondol a förtelemre, mint ő. Valószínűleg más dolgot jelentenek nekik.* - Ha kihozod belőle a legjobbat. De nekünk szerintem nem ugyanazt jelenti. Elmondod mire gondolsz ezzel?
*Szótlanul vágtázik az ő tempójukban, néha szinte elveszik a láthatárról a húga, de már tudja az utat, így cseppet sem tart attól, hogy nem találják meg egymást. Jobb most így, van min merengenie, a toronyban pedig még nem egészen tudja, hogy mi vár rá, de az biztos, hogy le lesz terhelve. Ott nem lesz ideje az ilyesfajta elmélyülésre. Nem kikapcsolódni megy, hanem olyan tudást magába szívni, ami a segítségére lehet.
Igazi bizalmat sosem érzett, még akkor sem, ha sokszor úgy tűnt; most sincs ez másként, meg akarja tudni magát védeni ha kell a feketeségtől, ha kell, akkor mástól… Magát és a gyerekeket, nem számít semmi, mégis félrever néhány ütemet a szíve, mikor arra gondol, hogy egy egyszerű szerződés betartására sem képes. Hiszen jócskán benne van, hogy majd a másik féltől is szükségszerű lesz óvnia magát, vagy mást. Bárcsak egyszer rácáfolna az élet és tényleg mehetne minden egyszerűen. Bár kevésbé lenne szükség a mágiájára, ha nem rohanna folyvást önként a saját vesztébe.
Mikor meglátja a lányt, az nem marad csendben. Nehéz számára megoldásokat találnia, de lehetséges, hogy nem is kell. Annyit adott már, annyit mutatott neki, hogy már jó volna, ha tényleg felfogná belőle, hogy lehet másként is élni azt az életet. Képtelen arra, hogy állandóan bizonygasson. Adni még tud, de a szavai kezdenek elfogyni hozzá, ahogy a reménye is sokszor, bár ilyen mondatok után mindig előjön a tettrekészsége és az a mély bűntudat, mintha az családja, mi több, az ő élete miatt lett olyan a másiké, amilyen.*
- A könnyebb utat választod. Csakhogy, nem mindig az a jó. *Ezt sem hiszik el neki. Bár térdig gázol mindig a mocsokban, amit magának teremtett, sokszor jobban jön ki belőle, mintha bele sem ment volna. Tapasztalattal és tudással. Igen, ott a kockázat, hogy így nem fog sokáig tartani az ő kalandja, de a semmiből nem lehet tanulni. Szélsőségesek az érzései saját magával kapcsolatban is most. *
- Beszélhetnél róluk többet, néha akkor ébredek rá én is, ha kimondom hangosan. *Mosolyodik el. Amíg csak magában játszik, sokszor kerül tévútra. De amióta megosztott részeket az életéből, a félelmeiből, azóta jobban összeáll a kép, jobban érti a miérteket.
A kérdésre zavartan nevet fel. Most erre mit mondjon?*
- Mindig tudom, de a végén nem feltétlenül azt találom meg, amit akartam. Ami nem azt jelenti, hogy rossz a vége. A förtelem is lehet végül jó. *Megrázza a fejét, nem biztos, hogy a lány úgy gondol a förtelemre, mint ő. Valószínűleg más dolgot jelentenek nekik.* - Ha kihozod belőle a legjobbat. De nekünk szerintem nem ugyanazt jelenti. Elmondod mire gondolsz ezzel?
2969. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2025-03-05 07:12:03
Üzenet elküldve: 2025-03-05 07:12:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Mai jól látja. A feketeség elméje azon kívül, hogy végtelen, semmibe vezető lépcsősorokból álló labirintus, mely százezernyi ajtót rejt, s ezek mindegyike mögül egy-egy halk hang suttog, hogy meggyőzze őt, miért pont azt az ajtót kell kinyitnia, egy feneketlen, sötét mélység, amelybe milliónyiszor zuhant már bele, mikor nem vette észre, hogy a sötét anyaggal bemocskolt, fehér ajtóhoz nem is vezet út. Az elméje zuhanás közben visít a félelemtől, a feje hasogatni kezd, körülötte minden elhomályosul, s megszűnik létezni. Pár pillanattal később a labirintus egy teljesen ismeretlen pontján ébred fel újra, elfelejtve, hogy merre is tartott azelőtt, az elveszített emlékek, gondolatok pedig mind ott sínylődnek valahol, a végtelen katlan mélyén.
Most nem így történt. A lépcső nem fogyott el a lábai alól, és az ajtót is sikerült kinyitnia, s mögötte nem is egy torz szörnyszülöttet talált, melytől rettegve magától vetette volna magát a mélybe, hanem Mai állt ott. Kedvesen mosolygott rá, a kezét nyújtotta felé, majd magához ölelte. Olyan ez, mint egy álom.*
- Minden félelmetes. A jó is, a rossz is. Csak van, ami kevésbé. Mindig azt választom, mert utálok félni. *Mindenféle felvezetés nélkül válaszolja mindezt Mai korábbi szavaira akkor, mikor a puszta határában utolérik őt Borssal. Barnáival lassan, nagyokat pislog, de most egyáltalán nem olyan üresen, mint ahogy általában szokott. Most látszik bennük az a félelem, amiről beszél, és amit azért érez, mert fél attól, hogy újra eltéved a labirintusban, és soha nem találja meg újra a jó ajtót.*
- Nehéz keresni, mert sosem tudom, hogy mit is keresek pontosan, csak akkor, amikor megtalálom. Mindig minden olyan… sötét, hideg és... és érthetetlen. Zagyva, hülyeség az egész… ahh! *A szavai is lassan az érthetetlenségbe fulladnak, Nori pedig a homlokát kezdi dörzsölni, hátha attól elmúlik a fájdalom. Most olyan jó. Ott a fehér ajtó mögött. Nem akar kimenni, hiába tekeredik a karjára a sötétség csápja, ami a mélybe rántaná.*
- Kicsit lassabban menjünk tovább! Kérlek. *S azzal el is indul, nem lehagyva most társát. Nem sokkal később újra felpillant az égre, majd Mai-ra.*
- Te mindig tudod, hogy mit kell keresned? És azt is, hogy ha azt megtalálod, akkor jó lesz neked? Nem történt még veled olyan, hogy egy ronda förtelmet találtál, amitől megijedtél, és menekülni akartál? *Nem összeszedett most sem, de erőlködik, hogy érthetően tudja megfogalmazni a gondolatait.*
*Mai jól látja. A feketeség elméje azon kívül, hogy végtelen, semmibe vezető lépcsősorokból álló labirintus, mely százezernyi ajtót rejt, s ezek mindegyike mögül egy-egy halk hang suttog, hogy meggyőzze őt, miért pont azt az ajtót kell kinyitnia, egy feneketlen, sötét mélység, amelybe milliónyiszor zuhant már bele, mikor nem vette észre, hogy a sötét anyaggal bemocskolt, fehér ajtóhoz nem is vezet út. Az elméje zuhanás közben visít a félelemtől, a feje hasogatni kezd, körülötte minden elhomályosul, s megszűnik létezni. Pár pillanattal később a labirintus egy teljesen ismeretlen pontján ébred fel újra, elfelejtve, hogy merre is tartott azelőtt, az elveszített emlékek, gondolatok pedig mind ott sínylődnek valahol, a végtelen katlan mélyén.
Most nem így történt. A lépcső nem fogyott el a lábai alól, és az ajtót is sikerült kinyitnia, s mögötte nem is egy torz szörnyszülöttet talált, melytől rettegve magától vetette volna magát a mélybe, hanem Mai állt ott. Kedvesen mosolygott rá, a kezét nyújtotta felé, majd magához ölelte. Olyan ez, mint egy álom.*
- Minden félelmetes. A jó is, a rossz is. Csak van, ami kevésbé. Mindig azt választom, mert utálok félni. *Mindenféle felvezetés nélkül válaszolja mindezt Mai korábbi szavaira akkor, mikor a puszta határában utolérik őt Borssal. Barnáival lassan, nagyokat pislog, de most egyáltalán nem olyan üresen, mint ahogy általában szokott. Most látszik bennük az a félelem, amiről beszél, és amit azért érez, mert fél attól, hogy újra eltéved a labirintusban, és soha nem találja meg újra a jó ajtót.*
- Nehéz keresni, mert sosem tudom, hogy mit is keresek pontosan, csak akkor, amikor megtalálom. Mindig minden olyan… sötét, hideg és... és érthetetlen. Zagyva, hülyeség az egész… ahh! *A szavai is lassan az érthetetlenségbe fulladnak, Nori pedig a homlokát kezdi dörzsölni, hátha attól elmúlik a fájdalom. Most olyan jó. Ott a fehér ajtó mögött. Nem akar kimenni, hiába tekeredik a karjára a sötétség csápja, ami a mélybe rántaná.*
- Kicsit lassabban menjünk tovább! Kérlek. *S azzal el is indul, nem lehagyva most társát. Nem sokkal később újra felpillant az égre, majd Mai-ra.*
- Te mindig tudod, hogy mit kell keresned? És azt is, hogy ha azt megtalálod, akkor jó lesz neked? Nem történt még veled olyan, hogy egy ronda förtelmet találtál, amitől megijedtél, és menekülni akartál? *Nem összeszedett most sem, de erőlködik, hogy érthetően tudja megfogalmazni a gondolatait.*
2968. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:58:45
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:58:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Az álmok világában tett látogatása ezúttal nem annyira rögös, mint az elmúlt napokban, hatokban volt. A szabad ég, a változó ingerek, a fizikai aktivitás, a kalandozás mind jót tettek neki, már ami az alvást illeti. Elfáradt, így mélyen tudott aludni a mostanában megszokotthoz képest kényelmetlenebb környezetben is. Csak párszor forgolódhatott ott a fűben, amíg aludt, de nem ébredt minden egyes órában fejfájásra. Tényleg nem jó neki, ha túl sok időt tölt a négy fal között vagy a másoktól nyüzsgő város utcáin, ahol egymás hangját erősítik idegörlő zsivajjá az emberek.
Mégsem a nap sugarai ébresztik ma reggel sem, hanem egy hang, ami ismerős, de a név, ahogy szólítja, az nem az. Félálomban egy pillanat alatt pörögnek végig a gondolatok a fejében, hogy az a név, amit hall, nem az övé, de mégis az. Egy része, egy apró pici darabja a nagy, teljes egésznek, ami ő. Halk, roppanó hangot hall, mint mikor valami eltörik, de ki tudja, honnan. Szemei erre kipattannak, és először rémülten pillantja meg az aranyakat maga fölött. Aztán tisztul a kép, felfogja, ki az, és azt is, hogy hol van. Ekkor macska módjára kezd ficánkolni, nyújtózkodni a földön, mintha csak egy újabb növény mellékhatásaként került volna meg a teste, majd végül felül, és egy pár pillanatig csak bámul maga elé, míg össze tudja szedni magát.*
- Neked is jó reggelt, Ril! *Mondja egy kis éllel a hangjában. Parancsnak hangzott az előbbi mondat. Már megint úgy érzi, hogy a másik lány irányít. Most sem bánja. Azt látja, hogy a tűz eloltásához ezúttal nincs szükség varázslatra, Ril intézi, úgyhogy ő addig elkezdi tényleg összekapni magát. Először beletúr dús, fekete hajába, majd az ujjait párszor végighúzza benne, ez volna a fésülködés. Utána a hátizsákját varázsolja útra kész állapotba, majd a magasságához képest méretes kardot csatolja vissza a hátára, miután megtalálta, hogy hová dobta le tegnap éjjel. Felkapja a hátizsákot, és a lovához lépked, aki reméli, hogy eleget falatozott a száraz fűzből a környéken, merthogy más eledel nem jut szerencsétlennek. Eloldozza őt, és a folyóhoz kíséri, hogy inni legalább tudjon, és kicsivel később már Árnyék társaságában, egyelőre mellette, és nem rajta tér vissza társához.*
- Kész vagyok, mehetünk! *Most mászik csak fel a nyeregbe, és tartja egy helyben a lovat, míg Ril is felül mögé. Megint túl közel lesznek egymáshoz. Ennyi idő alatt már megszokhatta volna, de továbbra is furcsa érzés. Nem jó, de nem is rossz, csak furcsa.*
~Leina… hüm…~ *Visszhangzik újra a frissen kapott becenév a gondolataiban, amíg vár, s ha már érzi magán a kapaszkodó kezeket, akkor egy határozott mozdulattal jelzi Árnyéknak, hogy indulhatnak, és újult erővel vágnak neki útjuk második felének.*
*Az álmok világában tett látogatása ezúttal nem annyira rögös, mint az elmúlt napokban, hatokban volt. A szabad ég, a változó ingerek, a fizikai aktivitás, a kalandozás mind jót tettek neki, már ami az alvást illeti. Elfáradt, így mélyen tudott aludni a mostanában megszokotthoz képest kényelmetlenebb környezetben is. Csak párszor forgolódhatott ott a fűben, amíg aludt, de nem ébredt minden egyes órában fejfájásra. Tényleg nem jó neki, ha túl sok időt tölt a négy fal között vagy a másoktól nyüzsgő város utcáin, ahol egymás hangját erősítik idegörlő zsivajjá az emberek.
Mégsem a nap sugarai ébresztik ma reggel sem, hanem egy hang, ami ismerős, de a név, ahogy szólítja, az nem az. Félálomban egy pillanat alatt pörögnek végig a gondolatok a fejében, hogy az a név, amit hall, nem az övé, de mégis az. Egy része, egy apró pici darabja a nagy, teljes egésznek, ami ő. Halk, roppanó hangot hall, mint mikor valami eltörik, de ki tudja, honnan. Szemei erre kipattannak, és először rémülten pillantja meg az aranyakat maga fölött. Aztán tisztul a kép, felfogja, ki az, és azt is, hogy hol van. Ekkor macska módjára kezd ficánkolni, nyújtózkodni a földön, mintha csak egy újabb növény mellékhatásaként került volna meg a teste, majd végül felül, és egy pár pillanatig csak bámul maga elé, míg össze tudja szedni magát.*
- Neked is jó reggelt, Ril! *Mondja egy kis éllel a hangjában. Parancsnak hangzott az előbbi mondat. Már megint úgy érzi, hogy a másik lány irányít. Most sem bánja. Azt látja, hogy a tűz eloltásához ezúttal nincs szükség varázslatra, Ril intézi, úgyhogy ő addig elkezdi tényleg összekapni magát. Először beletúr dús, fekete hajába, majd az ujjait párszor végighúzza benne, ez volna a fésülködés. Utána a hátizsákját varázsolja útra kész állapotba, majd a magasságához képest méretes kardot csatolja vissza a hátára, miután megtalálta, hogy hová dobta le tegnap éjjel. Felkapja a hátizsákot, és a lovához lépked, aki reméli, hogy eleget falatozott a száraz fűzből a környéken, merthogy más eledel nem jut szerencsétlennek. Eloldozza őt, és a folyóhoz kíséri, hogy inni legalább tudjon, és kicsivel később már Árnyék társaságában, egyelőre mellette, és nem rajta tér vissza társához.*
- Kész vagyok, mehetünk! *Most mászik csak fel a nyeregbe, és tartja egy helyben a lovat, míg Ril is felül mögé. Megint túl közel lesznek egymáshoz. Ennyi idő alatt már megszokhatta volna, de továbbra is furcsa érzés. Nem jó, de nem is rossz, csak furcsa.*
~Leina… hüm…~ *Visszhangzik újra a frissen kapott becenév a gondolataiban, amíg vár, s ha már érzi magán a kapaszkodó kezeket, akkor egy határozott mozdulattal jelzi Árnyéknak, hogy indulhatnak, és újult erővel vágnak neki útjuk második felének.*
2967. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:28:07
Üzenet elküldve: 2024-10-26 09:28:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*A lélek rejtelmei Ril számára egészen mások, mint másnak. Nem akar megfejteni semmit, vagy nem azért, mert megérteni akar. Annyit merít pusztán belőle, ami neki segítség, hogy elvégezze a munkáját. Sorakozó képek, amik felállíthatnak benne lehetőségeket a reakciókra. Ocsmány teremtménye valami magasabb erőnek, hogy a képeit, ha nem dolgozik, manapság megfűszerezi valami idegen. Valami, ami a csontjaiba is tud hatolni. Hogy min múlik nem tudja, de a lány iránt nem ébrednek a tényeit túlharsogó indulatok, képzetek. Így nyugodtabb is, olyan, mint bármikor. Munka, cserekereskedelem. Vége lesz másnap, de nem jár elhullott testekkel. Talán ezért kedvelt annyira mások bőrére pingálni. És most is ezt teheti.
Nem tud és nem is akar válaszolni a megnyílt katlanra, amiből kiömölhetne a sok további segítség a másik megismerésére. Ennyi most éppen elég. Önveszélyes. Az pedig, ha zordabb tájra tévednének, neki sem jó. Észrevétlenül távozik a hideg sóhaj tüdejéből, de felmelegíti a tűz és az, hogy alkothat.
A rajz tetszik a lánynak és megérti azt is, amit mondott. Vagyis inkább azt, amit csak alig ejtett ki a száján. *
- Nem. *Ismétli meg magát, bár ez sem szokása. Szinte kéri vele, hogy maradjon csendben, s így is lesz, az álom lassan, de biztosan ereszkedik a lányra, Ril pedig egész éjjel a tüzet táplálja a száraz gallyakkal. Nem engedi meg magának, hogy elmélyedjen, de pihen ő is. Éberen és készenlétben, ha bármi történne, de tagjai mégis megköszönik majd, hogy hagyta őket elernyedni.
Virrad a táj, s a ég legelső világosabbá váló árnyalatánál már szinte indulásra is kész. Hogy a lány meddig kívánna álomországban ténykedni, nem érdekli. Ő tetovál, amaz növényeket keres vele. Tiszta üzlet.*
- Leina, indulunk.
*Néz rá ellentmondást nem tűrő aranyakkal, mégsem túlzóan sürgető a kép, amit láthat a megnyíló szemeivel az ében lány. Amint érzékeli, hogy az megmoccan, ő a még parázsló fa eloltásában serénykedik. Annyi ideje van összeszednie magát.*
*A lélek rejtelmei Ril számára egészen mások, mint másnak. Nem akar megfejteni semmit, vagy nem azért, mert megérteni akar. Annyit merít pusztán belőle, ami neki segítség, hogy elvégezze a munkáját. Sorakozó képek, amik felállíthatnak benne lehetőségeket a reakciókra. Ocsmány teremtménye valami magasabb erőnek, hogy a képeit, ha nem dolgozik, manapság megfűszerezi valami idegen. Valami, ami a csontjaiba is tud hatolni. Hogy min múlik nem tudja, de a lány iránt nem ébrednek a tényeit túlharsogó indulatok, képzetek. Így nyugodtabb is, olyan, mint bármikor. Munka, cserekereskedelem. Vége lesz másnap, de nem jár elhullott testekkel. Talán ezért kedvelt annyira mások bőrére pingálni. És most is ezt teheti.
Nem tud és nem is akar válaszolni a megnyílt katlanra, amiből kiömölhetne a sok további segítség a másik megismerésére. Ennyi most éppen elég. Önveszélyes. Az pedig, ha zordabb tájra tévednének, neki sem jó. Észrevétlenül távozik a hideg sóhaj tüdejéből, de felmelegíti a tűz és az, hogy alkothat.
A rajz tetszik a lánynak és megérti azt is, amit mondott. Vagyis inkább azt, amit csak alig ejtett ki a száján. *
- Nem. *Ismétli meg magát, bár ez sem szokása. Szinte kéri vele, hogy maradjon csendben, s így is lesz, az álom lassan, de biztosan ereszkedik a lányra, Ril pedig egész éjjel a tüzet táplálja a száraz gallyakkal. Nem engedi meg magának, hogy elmélyedjen, de pihen ő is. Éberen és készenlétben, ha bármi történne, de tagjai mégis megköszönik majd, hogy hagyta őket elernyedni.
Virrad a táj, s a ég legelső világosabbá váló árnyalatánál már szinte indulásra is kész. Hogy a lány meddig kívánna álomországban ténykedni, nem érdekli. Ő tetovál, amaz növényeket keres vele. Tiszta üzlet.*
- Leina, indulunk.
*Néz rá ellentmondást nem tűrő aranyakkal, mégsem túlzóan sürgető a kép, amit láthat a megnyíló szemeivel az ében lány. Amint érzékeli, hogy az megmoccan, ő a még parázsló fa eloltásában serénykedik. Annyi ideje van összeszednie magát.*
2966. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-26 08:20:39
Üzenet elküldve: 2024-10-26 08:20:39
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszanak az erei. A világos bőrén különösen. Ez a tény valójában áldás a fekete kis boszorkány számára, mert így mindig pontosan tudja, hol kell megvágnia a kezét ahhoz, hogy a kellemesen meleg, sötétvörös vére megállás nélkül csordogáljon a sebből, de ne kövessen el végzetes hibát. Nem ért ő az emberi test működéséhez, de azt tapasztalatból tudja, hogy ha rossz helyen vágja meg magát, annak súlyos következményei lehetnek az ájulástól annál sokkal rosszabbig.*
- De igen, fájt. Akkor az volt a lényeg. Ha fáj máshol, akkor nem fáj itt bent. *Szabad kezével a mellkasára mutat, a lelki sebek kínzó fájdalmára utalva. Ha Ril célja a kérdésével az lett volna, hogy elhallgattassa a lányt, akkor nem sikerült, csak még többet beszél, egyre nyíltabban. Az a szigorú pajzs, melyet a lélek védelmezője eddig minden áron fenn próbált tartani, mostanra lejjebb engedett. Ennek oka részben az éjszaka lehet, de sokkal inkább az, hogy valahol elkezdett megbízni a másikban. Éppen ezért engedi egy kicsit lelkének elővigyázatlanabb szilánkjait is dolgozni, addig ő pihenhet, de természetesen így is résen van. Neki is voltak már hasonló gondolatai korábban, mint Ril-nek. Egy rossz mozdulat, és egy szempillantás alatt szabadítaná meg a nőt attól a kartól, ami most oly serényen dolgozik rajta.
A parancsra, ami inkább hangzik egy türelmes kérésnek, a lány csak bólint, igyekszik nem mocorogni tovább. Így a lélek megenyhül, a remekmű elkészül, a kérdések pedig tovább szaporodnak. A legutóbbi úgy tűnik, hogy igazán elgondolkodtatja a másikat, így a barnákkal kíváncsian pislogva, türelmetlenül várja a választ, ami végül csalódást keltő meglepetést nyújt.*
- Nem? *kérdez vissza szomorúan. Hát ezért bizony nem érte meg kivárni, míg Ril megszámolja az összes csillagot az égen. Kár, hogy arra nem jó a mágia, hogy a másik fejébe lásson, pedig biztosan élne a lehetőséggel, és ott talán érdekesebb választ is látna. Így viszont csak kidől a fűben, és már nem is tervez felkelni onnan reggelig.*
- Megoldom majd, hogy ne fájjon *mondja, a feltételekre pedig bólint egyet. Semmi sincs ingyen, ezt már tudja, legalábbis azt gondolja, hogy ezért csak a barlanghoz utazás után kapja majd meg, de az indok végül meglepi.*
- Ó! Lehet *pislog párat, majd néhány pillanatig csukva tartja a szemeit, aztán újra kinyitja őket.* Alszom *motyogja még. Ő nem zavartatja most már magát, hogy a szabad ég alatt vannak, az sem érdekli, hogy kinek a társaságában, sőt, már a farkasoktól sem fél. Ha aludni akar, akkor aludni is fog, így ha Ril hagyja, akkor a következő percekben fokozatosan elnyomja az álom.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Látszanak az erei. A világos bőrén különösen. Ez a tény valójában áldás a fekete kis boszorkány számára, mert így mindig pontosan tudja, hol kell megvágnia a kezét ahhoz, hogy a kellemesen meleg, sötétvörös vére megállás nélkül csordogáljon a sebből, de ne kövessen el végzetes hibát. Nem ért ő az emberi test működéséhez, de azt tapasztalatból tudja, hogy ha rossz helyen vágja meg magát, annak súlyos következményei lehetnek az ájulástól annál sokkal rosszabbig.*
- De igen, fájt. Akkor az volt a lényeg. Ha fáj máshol, akkor nem fáj itt bent. *Szabad kezével a mellkasára mutat, a lelki sebek kínzó fájdalmára utalva. Ha Ril célja a kérdésével az lett volna, hogy elhallgattassa a lányt, akkor nem sikerült, csak még többet beszél, egyre nyíltabban. Az a szigorú pajzs, melyet a lélek védelmezője eddig minden áron fenn próbált tartani, mostanra lejjebb engedett. Ennek oka részben az éjszaka lehet, de sokkal inkább az, hogy valahol elkezdett megbízni a másikban. Éppen ezért engedi egy kicsit lelkének elővigyázatlanabb szilánkjait is dolgozni, addig ő pihenhet, de természetesen így is résen van. Neki is voltak már hasonló gondolatai korábban, mint Ril-nek. Egy rossz mozdulat, és egy szempillantás alatt szabadítaná meg a nőt attól a kartól, ami most oly serényen dolgozik rajta.
A parancsra, ami inkább hangzik egy türelmes kérésnek, a lány csak bólint, igyekszik nem mocorogni tovább. Így a lélek megenyhül, a remekmű elkészül, a kérdések pedig tovább szaporodnak. A legutóbbi úgy tűnik, hogy igazán elgondolkodtatja a másikat, így a barnákkal kíváncsian pislogva, türelmetlenül várja a választ, ami végül csalódást keltő meglepetést nyújt.*
- Nem? *kérdez vissza szomorúan. Hát ezért bizony nem érte meg kivárni, míg Ril megszámolja az összes csillagot az égen. Kár, hogy arra nem jó a mágia, hogy a másik fejébe lásson, pedig biztosan élne a lehetőséggel, és ott talán érdekesebb választ is látna. Így viszont csak kidől a fűben, és már nem is tervez felkelni onnan reggelig.*
- Megoldom majd, hogy ne fájjon *mondja, a feltételekre pedig bólint egyet. Semmi sincs ingyen, ezt már tudja, legalábbis azt gondolja, hogy ezért csak a barlanghoz utazás után kapja majd meg, de az indok végül meglepi.*
- Ó! Lehet *pislog párat, majd néhány pillanatig csukva tartja a szemeit, aztán újra kinyitja őket.* Alszom *motyogja még. Ő nem zavartatja most már magát, hogy a szabad ég alatt vannak, az sem érdekli, hogy kinek a társaságában, sőt, már a farkasoktól sem fél. Ha aludni akar, akkor aludni is fog, így ha Ril hagyja, akkor a következő percekben fokozatosan elnyomja az álom.*
2965. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:49:50
Üzenet elküldve: 2024-10-23 16:49:50
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*A fehér bőrt nézi. Látszanak a lány erei, ha éppen erősen éri a tűz fénye. Finom vékony bőr, tarkítva azokkal az ocsmány vágásokkal. Érti, de mégsem. Szükséges tudás ahhoz, hogy képet állíthasson fel valakiről, de benne nem okoz semmit. Nem azért érdekli a mögötte rejlő fájdalom, hogy együtt érezhessen. Az egy kezén lévő ujjak száma soknak tűnik azokhoz képest, akik érdeklik, s még egyet akár le is csukhat közülük, mert az már úgyis halott. Nem kellenek azok az érzelmek, de tudni arról, hogy kivel tölti az éjjelt, hasznos.*
- Az nem fájt, amikor megvágtad magad?
*Pillant kissé fókuszáltabban a hegekre. Hangsúlyából kivehető, hogy ez csak egy amolyan csendre intés a fájdalommal kapcsolatban. Mégis miért rinyál valaki arról, hogy fájt tetoválásának a készítése, miközben önnön bőrét nyirbálja? Érthetetlen. Ostobaság.
Nekikezd a művének, mondhatni teljes odaadással. Az arca kisimul, ahogy beleereszkedik a festésbe, pedig ez könnyen tűnik majd el, s még mindig dönthet úgy a lány, hogy nem kéri.*
- Ne rántsd el a kezed.
*Szólal meg. Bírja ki. Az is baj, ha csiklandós, az is, ha fájdalmas. De Ril türelmes, nem tűnik haragosnak a mondat. Felnéz közben a sötét íriszekbe, hogy folytathatja-e anélkül, hogy izegne-mozogna Norileina. Szerencséjére eztán igen jól veszi ezt a hatalmas akadályt. A bőrfestménye elkészül, a tintától fekete pettyes ujjait nézi meg, majd támaszkodik meg maga mellett, kissé hátradőlve a fűben, felemeli a fejét, hogy a csillagokat nézhesse. Érdekes kérdés. Hogy élt-e már át hasonlót? Nem ereszti az aranyakkal az eget. Hidegen szánt végig testén a szellő, de az este enyhébb, mint tegnap. A tűz is segít. Hogy élt-e már át hasonlót? A holdak éles kontúrú vonalát figyeli, ahogy egy darabon zavarossá válik a felszíne és lecsal belőle egy darabot a fekete ég. Behunyja a szemét. Hogy élt-e már át hasonlót?*
- Nem.
*Halvány mosoly látszódik a szája szegletében. Most nyugodt. Ordíthatna belül az űr, de nem teszi. Nem ragadta el semmi, nem nyúlt bele semmilyen vödör éjszín fájdalomba, s nem is szorította meg a csuklóját. Belőle darabokat tüntettek el, mint ahogyan az ég ott felette a holdakból. Életlen határvonalat hagyva egyik oldalán, mintha lehetne egész, de ő mégsem lesz az sosem.
Felül, majd a tűz mellé húzza magát, hogy fát tegyen rá. Lassan mozdul, megfontoltan építi bele a gallyakat, amit elemészthet az erejével.*
- Fájni fog. De az megéri majd.
*Néz vissza Norileiná-ra.*
- De csak a keresés után kapod meg. *Méri végig szemeivel.* - Nem tenne jót a friss sebnek, ha mérgező növény karcolná végig.
*A fehér bőrt nézi. Látszanak a lány erei, ha éppen erősen éri a tűz fénye. Finom vékony bőr, tarkítva azokkal az ocsmány vágásokkal. Érti, de mégsem. Szükséges tudás ahhoz, hogy képet állíthasson fel valakiről, de benne nem okoz semmit. Nem azért érdekli a mögötte rejlő fájdalom, hogy együtt érezhessen. Az egy kezén lévő ujjak száma soknak tűnik azokhoz képest, akik érdeklik, s még egyet akár le is csukhat közülük, mert az már úgyis halott. Nem kellenek azok az érzelmek, de tudni arról, hogy kivel tölti az éjjelt, hasznos.*
- Az nem fájt, amikor megvágtad magad?
*Pillant kissé fókuszáltabban a hegekre. Hangsúlyából kivehető, hogy ez csak egy amolyan csendre intés a fájdalommal kapcsolatban. Mégis miért rinyál valaki arról, hogy fájt tetoválásának a készítése, miközben önnön bőrét nyirbálja? Érthetetlen. Ostobaság.
Nekikezd a művének, mondhatni teljes odaadással. Az arca kisimul, ahogy beleereszkedik a festésbe, pedig ez könnyen tűnik majd el, s még mindig dönthet úgy a lány, hogy nem kéri.*
- Ne rántsd el a kezed.
*Szólal meg. Bírja ki. Az is baj, ha csiklandós, az is, ha fájdalmas. De Ril türelmes, nem tűnik haragosnak a mondat. Felnéz közben a sötét íriszekbe, hogy folytathatja-e anélkül, hogy izegne-mozogna Norileina. Szerencséjére eztán igen jól veszi ezt a hatalmas akadályt. A bőrfestménye elkészül, a tintától fekete pettyes ujjait nézi meg, majd támaszkodik meg maga mellett, kissé hátradőlve a fűben, felemeli a fejét, hogy a csillagokat nézhesse. Érdekes kérdés. Hogy élt-e már át hasonlót? Nem ereszti az aranyakkal az eget. Hidegen szánt végig testén a szellő, de az este enyhébb, mint tegnap. A tűz is segít. Hogy élt-e már át hasonlót? A holdak éles kontúrú vonalát figyeli, ahogy egy darabon zavarossá válik a felszíne és lecsal belőle egy darabot a fekete ég. Behunyja a szemét. Hogy élt-e már át hasonlót?*
- Nem.
*Halvány mosoly látszódik a szája szegletében. Most nyugodt. Ordíthatna belül az űr, de nem teszi. Nem ragadta el semmi, nem nyúlt bele semmilyen vödör éjszín fájdalomba, s nem is szorította meg a csuklóját. Belőle darabokat tüntettek el, mint ahogyan az ég ott felette a holdakból. Életlen határvonalat hagyva egyik oldalán, mintha lehetne egész, de ő mégsem lesz az sosem.
Felül, majd a tűz mellé húzza magát, hogy fát tegyen rá. Lassan mozdul, megfontoltan építi bele a gallyakat, amit elemészthet az erejével.*
- Fájni fog. De az megéri majd.
*Néz vissza Norileiná-ra.*
- De csak a keresés után kapod meg. *Méri végig szemeivel.* - Nem tenne jót a friss sebnek, ha mérgező növény karcolná végig.
2964. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 14:30:09
Üzenet elküldve: 2024-10-23 14:30:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Hagyja, hogy a lány úgy helyezze el a karját az ölében, ahogy neki kényelmes. Ő csak engedelmesen ott tartja, és figyel. Kíváncsi, hogy mi fog történni. Vajon fájni fog? Meddig tart majd? Sokat kérdezhetne, de nem teszi, főleg azok után, hogy kiderül, nem is most lesz kész végleges formájában a rajz.*
- Rendben. Emlékszem, mikor a hollót csinálták, az nagyon fájt. Nem is bírtam volna ki, ha nem fognak le teljesen. De az régen volt, azóta már sokkal erősebb vagyok. *Motyogva kezd el mesélni, miközben a másik munkához lát. Nem kérdezték, de ő szívesen mesél. Újabb emlékről, melynek csak egy apró szeletét említi. A teljeset nem is akarja, mert az arról szólna, hogy hogyan veszett el nem csak a karja, hanem az egész teste és lelke is a vaksötétben. Még szerencse, hogy idejében hátat fordított a fekete tündérnek.
Közben az ábra egyre látványosabb, Nori meglepett tekintete pedig úgy válik egyre kifejezőbbé. Eddig abban sem volt biztos, hogy ő maga jól értette a saját képzeletét, de Ril tökéletesen festi meg az elhangzott gondolatokat. Olyan, mintha ugyanúgy látta volna, amit ő látott maga előtt.*
- Hé, csikizel… *Szólal meg hirtelen, és a karja is megfeszül egy pillanatra. Még jó, hogy valamennyire tartják, így nem rántja el rögtön a furcsa, kellemetlen érzés hatására. Egyébként igyekszik nem mocorogni, hagyja, hogy a művész nyugodtan dolgozzon rajta még akkor is, csak néhány grimaszt vág, mikor újra és újra ki kell bírnia az ecset okozta csikiző érzést, de megéri. A végeredmény pontosan olyan lesz, amilyet megálmodott magának, sőt, talán még jobb is.
Mikor a munka végeztével a karja újra szabaddá válik, egy ideig ő is nézegeti az eredményt, felemeli a kezét, a tűz felé fordítja, majd végül megszólal.*
- Hű… Te is éltél már át ehhez hasonlót? *Nem a kérdésre adott válasz érkezik, hanem egy újabb kérdés, ami talán megint nem illik a képbe, pedig dehogynem. Még mindig nem tudja elhinni, hogy Ril csak úgy, mindenféle múltbeli tapasztalat nélkül így meg tudta festeni az árnyakat. Merthogy igazi árnyaknak tűnnek azok, amik most beborítják az alkarját.*
- Nagyon tetszik. Pont így képzeltem, igen. Akarom, hogy megcsináld reggel, de mondd, fájni fog? *Ha a válasz igen, arra is lesz majd megoldása, amivel megelőzheti azt, hogy szenvedjen, s azzal zavarja a lány munkáját. A hátizsákja felé néz egy pillanatra, abban akad olyan bájital is, ami segíthet benne, hogy jobban bírja a fájdalmat.*
*Hagyja, hogy a lány úgy helyezze el a karját az ölében, ahogy neki kényelmes. Ő csak engedelmesen ott tartja, és figyel. Kíváncsi, hogy mi fog történni. Vajon fájni fog? Meddig tart majd? Sokat kérdezhetne, de nem teszi, főleg azok után, hogy kiderül, nem is most lesz kész végleges formájában a rajz.*
- Rendben. Emlékszem, mikor a hollót csinálták, az nagyon fájt. Nem is bírtam volna ki, ha nem fognak le teljesen. De az régen volt, azóta már sokkal erősebb vagyok. *Motyogva kezd el mesélni, miközben a másik munkához lát. Nem kérdezték, de ő szívesen mesél. Újabb emlékről, melynek csak egy apró szeletét említi. A teljeset nem is akarja, mert az arról szólna, hogy hogyan veszett el nem csak a karja, hanem az egész teste és lelke is a vaksötétben. Még szerencse, hogy idejében hátat fordított a fekete tündérnek.
Közben az ábra egyre látványosabb, Nori meglepett tekintete pedig úgy válik egyre kifejezőbbé. Eddig abban sem volt biztos, hogy ő maga jól értette a saját képzeletét, de Ril tökéletesen festi meg az elhangzott gondolatokat. Olyan, mintha ugyanúgy látta volna, amit ő látott maga előtt.*
- Hé, csikizel… *Szólal meg hirtelen, és a karja is megfeszül egy pillanatra. Még jó, hogy valamennyire tartják, így nem rántja el rögtön a furcsa, kellemetlen érzés hatására. Egyébként igyekszik nem mocorogni, hagyja, hogy a művész nyugodtan dolgozzon rajta még akkor is, csak néhány grimaszt vág, mikor újra és újra ki kell bírnia az ecset okozta csikiző érzést, de megéri. A végeredmény pontosan olyan lesz, amilyet megálmodott magának, sőt, talán még jobb is.
Mikor a munka végeztével a karja újra szabaddá válik, egy ideig ő is nézegeti az eredményt, felemeli a kezét, a tűz felé fordítja, majd végül megszólal.*
- Hű… Te is éltél már át ehhez hasonlót? *Nem a kérdésre adott válasz érkezik, hanem egy újabb kérdés, ami talán megint nem illik a képbe, pedig dehogynem. Még mindig nem tudja elhinni, hogy Ril csak úgy, mindenféle múltbeli tapasztalat nélkül így meg tudta festeni az árnyakat. Merthogy igazi árnyaknak tűnnek azok, amik most beborítják az alkarját.*
- Nagyon tetszik. Pont így képzeltem, igen. Akarom, hogy megcsináld reggel, de mondd, fájni fog? *Ha a válasz igen, arra is lesz majd megoldása, amivel megelőzheti azt, hogy szenvedjen, s azzal zavarja a lány munkáját. A hátizsákja felé néz egy pillanatra, abban akad olyan bájital is, ami segíthet benne, hogy jobban bírja a fájdalmat.*
2963. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 11:59:58
Üzenet elküldve: 2024-10-23 11:59:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Távol akar maradni a mágiától, de olyan dologra készül, amit szeret. Ritka, hogy valamit szívből csinál, valamihez tényleg adja magát és kissé háttérbe szorít minden mást. Ők is csak vásznak, még ha élő szövetek közé is juttatja a szénből és növényeiből készült anyagot, s esetenként felszisszennek úgy, ahogy a festőállványnál nem szokás. Nem használta ellene a varázst a lány, de arra már igen, hogy nekik, neki segítsen vele. Ez az egyetlen feltörő gondolat az, ami segíti abban, hogy ne hagyja ott és tényleg megfesse őt. A mindkettejük által látott képeket, arra a fehér bőrre. Továbbra sem olvasható a tekintete azzal kapcsolatban, hogy tart-e a másiktól, vagy milyen érzésekkel viseltet az irányába. De az tisztán látszik, hogy különösen nagy gondot fordít a felületre, amit az aranyakkal mér fel. Látja a hegeket. Ilyet maguknak okoznak az emberek. Ostobák. Annyian képesek kárt okozni, annyiféleképpen, mégis úgy gondolják jónak, hogy hasznos saját maguk ellen is fordulniuk. Pedig ennek legalább látszata van. Még ha igen ocsmány is. A belső hegek máshogy rondítják az összképet. Az is épp elég. *
- Nem. *Kutat egy keveset a sötét szemekben, majd ha az öle biztos pontjára fekteti a végtagot, maga mellé húzza a tintásüveget. Illene magyarázatot adni.*
- Most csak megrajzolom. Ha akarod azután is, akkor majd fényben elkészítem.
*Nem kíván többet beszélni, ha nem muszáj, de ismeri ezt a helyzetet. Titkok, mesék. Megered a nyelv, mert mindenáron megakarják osztani a miérteket egyesek. Persze ezek olyan pontok, amik segítenek neki megérteni azokat, akiken dolgozik, s általuk másokat is talán. Ilyenkor nem teher, de nem vágyja különösebben a szavakat.
A vékony ecsetet belemártja a sötét anyagba, megtartva másik kezével a kart, amit szintén csak ilyenkor tud elképzelni úgy, hogy ne borsóddzon tőle a háta. A mutatóujjnál indul egy leheletvékony kissé szétfolyt vonal, ami a kézfej oldalának kétharmadánál kezd tovább ágazni, elkezdve körbeölelni az ében lány alkarját. A mozdulatai lágyak, de gondosak; minden pillanatban látványos, hogy tudja mit akar. Nem agyal, megszületett benne a kép, ha új ötlete támad is olyan, mintha rég ott lappangott volna benne.
Újabb vonalak, újabb erecskék bontakoznak ki, sötéten futnak végig a bőrön, mintha felfelé kúszna a vödörnek ében tartalma, örökkévalóságig tartó lenyomatot hagyva a felületen. A szerteágazó erecskékből hamar az egész csuklót erősen körbefutó rajzolat alakul ki, néhol vízbe is belemártott ecsettel segítve az árnyékolást. Mintha ott érintette volna legerősebben az, ami bele akarta rántani a saját fekete örvényébe. A pengevágta hegeket is körülvonja, kifejezetten nagy gondot fordít Ril arra, hogy látványra bekebelezze a sérült részeket, csak annyira takarva el őket, hogy Norileina pontosan tudja, hogy azokat is a massza uralja. Mert így képzeli. De felfelé az alkaron végül ritkulnak a vonások, elszálló füstként hal el a minta.
Ahogy elkészült, nézi egy ideig a tűz vörösen izzó fényében, illik hozzá, hogy az világítja meg. Nézi, de már nem nyúl hozzá és lassan engednek ujjai, amikre szintén jócskán került a tintából, de nem bánja.*
- Így gondoltad?
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.23 12:03:32
*Távol akar maradni a mágiától, de olyan dologra készül, amit szeret. Ritka, hogy valamit szívből csinál, valamihez tényleg adja magát és kissé háttérbe szorít minden mást. Ők is csak vásznak, még ha élő szövetek közé is juttatja a szénből és növényeiből készült anyagot, s esetenként felszisszennek úgy, ahogy a festőállványnál nem szokás. Nem használta ellene a varázst a lány, de arra már igen, hogy nekik, neki segítsen vele. Ez az egyetlen feltörő gondolat az, ami segíti abban, hogy ne hagyja ott és tényleg megfesse őt. A mindkettejük által látott képeket, arra a fehér bőrre. Továbbra sem olvasható a tekintete azzal kapcsolatban, hogy tart-e a másiktól, vagy milyen érzésekkel viseltet az irányába. De az tisztán látszik, hogy különösen nagy gondot fordít a felületre, amit az aranyakkal mér fel. Látja a hegeket. Ilyet maguknak okoznak az emberek. Ostobák. Annyian képesek kárt okozni, annyiféleképpen, mégis úgy gondolják jónak, hogy hasznos saját maguk ellen is fordulniuk. Pedig ennek legalább látszata van. Még ha igen ocsmány is. A belső hegek máshogy rondítják az összképet. Az is épp elég. *
- Nem. *Kutat egy keveset a sötét szemekben, majd ha az öle biztos pontjára fekteti a végtagot, maga mellé húzza a tintásüveget. Illene magyarázatot adni.*
- Most csak megrajzolom. Ha akarod azután is, akkor majd fényben elkészítem.
*Nem kíván többet beszélni, ha nem muszáj, de ismeri ezt a helyzetet. Titkok, mesék. Megered a nyelv, mert mindenáron megakarják osztani a miérteket egyesek. Persze ezek olyan pontok, amik segítenek neki megérteni azokat, akiken dolgozik, s általuk másokat is talán. Ilyenkor nem teher, de nem vágyja különösebben a szavakat.
A vékony ecsetet belemártja a sötét anyagba, megtartva másik kezével a kart, amit szintén csak ilyenkor tud elképzelni úgy, hogy ne borsóddzon tőle a háta. A mutatóujjnál indul egy leheletvékony kissé szétfolyt vonal, ami a kézfej oldalának kétharmadánál kezd tovább ágazni, elkezdve körbeölelni az ében lány alkarját. A mozdulatai lágyak, de gondosak; minden pillanatban látványos, hogy tudja mit akar. Nem agyal, megszületett benne a kép, ha új ötlete támad is olyan, mintha rég ott lappangott volna benne.
Újabb vonalak, újabb erecskék bontakoznak ki, sötéten futnak végig a bőrön, mintha felfelé kúszna a vödörnek ében tartalma, örökkévalóságig tartó lenyomatot hagyva a felületen. A szerteágazó erecskékből hamar az egész csuklót erősen körbefutó rajzolat alakul ki, néhol vízbe is belemártott ecsettel segítve az árnyékolást. Mintha ott érintette volna legerősebben az, ami bele akarta rántani a saját fekete örvényébe. A pengevágta hegeket is körülvonja, kifejezetten nagy gondot fordít Ril arra, hogy látványra bekebelezze a sérült részeket, csak annyira takarva el őket, hogy Norileina pontosan tudja, hogy azokat is a massza uralja. Mert így képzeli. De felfelé az alkaron végül ritkulnak a vonások, elszálló füstként hal el a minta.
Ahogy elkészült, nézi egy ideig a tűz vörösen izzó fényében, illik hozzá, hogy az világítja meg. Nézi, de már nem nyúl hozzá és lassan engednek ujjai, amikre szintén jócskán került a tintából, de nem bánja.*
- Így gondoltad?
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.23 12:03:32
2962. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-23 10:55:35
Üzenet elküldve: 2024-10-23 10:55:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Hiába próbálja közelebb invitálni magához a másikat, még így is az ő elképzeléseihez képest túl távol ül tőle, és így a tűztől is. Számára mindegy, ő fog megfagyni, ha nem húzódik közelebb a kellemes forróságot árasztó lángokhoz.
Arra a kérdésre, hogy milyen rajzot szeretne magára, a válasz valahogy ösztönösen érkezik. Persze, hogy úgy, hisz amit mesél, az nem a képzeletében történik, legalábbis a feketeség nem úgy éli meg. Az elképzelt világ, a vödörnyi sötétség, ami lelki szemei előtt egy hatalmas, fekete árnyékvilágként manifesztálódik, igenis valóságos. Ő látja, érzi, átéli mindazt, amit tinta helyett szavakkal fest le a másiknak. Még a fájdalmat, a szenvedést és azt a félelmet is érzi, ami szépen lassan eluralkodik rajta, mikor azt hiszi, hogy nem tudja kiszabadítani a karját a sötétből.
Az esti mese végén a barnák újra találkoznak az aranyakkal, és talán ismét kissé illúziórombolóan rövid válasz érkezik csupán, de az megint csak megnyugtatóan hat arra a törékeny lélekre. A rövid kis szó miatt megszűnik az eddig érzett rettegés, most már biztonságban érzi magát. Egyetlen szó, de az feloszlatta a sűrű, fekete masszát, ami beborította az elméjét, csak a nyomai maradtak. Azokat a nyomokat szeretné a karján látni.
Amíg a lány a holmijai közt kezd kutatni, Nori úgy érzi, hogy még mindig fázik, s hát miért is ne játszhatna a cél érdekében egy kicsit a tűzzel? Hisz állandóan azzal játszik, most megteszi szó szerint is. Arcán az élvezet nyomai mutatkoznak, mikor a lángok sokkalta erőteljesebben kezdenek lobogni. Gyönyörű látvány. Vissza kell még mennie abba a toronyba, és még többet tanulnia. Ki gondolta volna, hogy a könyvek, a betűk, a szavak és a mondatok ilyen csodát rejtenek magukban? Mai-nak igaza volt. Az olvasni tudás egy kincs. Már épp eszébe jutna, hogy ki hiányzik neki már megint annyira, mikor Ril visszaér mellé, és megszólítja.*
- Hüm? *kapja fel a fejét, és ahogy elfordítja a kezeit a tűz irányából, az rögtön vissza is húzódik. Így már talán a másik emlékeit sem fenyegetik úgy a lángok.*
- Már most megcsinálod? *Nem gondolta volna, hogy ma este sor kerül a rajzolásra, de ő nem lesz semmi jónak az elrontója. Jobb kezét nyújtja Ril felé, és kíváncsian, hosszú ideig fürkészi az őt figyelő szempárt. Pislogása most is észrevehetően rendszertelen, bár sokkal kevésbé szélsőséges, mint általában.
Ha a másik feltűri a fekete blúz ujját, akkor, ha a tűz éppen olyan fényben világítja meg az alkarját, láthatóvá válnak a magának okozott keresztirányú vágások nyomai is. Fehér kis csíkok csak most már, hála a közelmúltban elfogyasztott bájitalnak, de ott vannak. Emlékek azok is, csak úgy, mint sok minden más.*
*Hiába próbálja közelebb invitálni magához a másikat, még így is az ő elképzeléseihez képest túl távol ül tőle, és így a tűztől is. Számára mindegy, ő fog megfagyni, ha nem húzódik közelebb a kellemes forróságot árasztó lángokhoz.
Arra a kérdésre, hogy milyen rajzot szeretne magára, a válasz valahogy ösztönösen érkezik. Persze, hogy úgy, hisz amit mesél, az nem a képzeletében történik, legalábbis a feketeség nem úgy éli meg. Az elképzelt világ, a vödörnyi sötétség, ami lelki szemei előtt egy hatalmas, fekete árnyékvilágként manifesztálódik, igenis valóságos. Ő látja, érzi, átéli mindazt, amit tinta helyett szavakkal fest le a másiknak. Még a fájdalmat, a szenvedést és azt a félelmet is érzi, ami szépen lassan eluralkodik rajta, mikor azt hiszi, hogy nem tudja kiszabadítani a karját a sötétből.
Az esti mese végén a barnák újra találkoznak az aranyakkal, és talán ismét kissé illúziórombolóan rövid válasz érkezik csupán, de az megint csak megnyugtatóan hat arra a törékeny lélekre. A rövid kis szó miatt megszűnik az eddig érzett rettegés, most már biztonságban érzi magát. Egyetlen szó, de az feloszlatta a sűrű, fekete masszát, ami beborította az elméjét, csak a nyomai maradtak. Azokat a nyomokat szeretné a karján látni.
Amíg a lány a holmijai közt kezd kutatni, Nori úgy érzi, hogy még mindig fázik, s hát miért is ne játszhatna a cél érdekében egy kicsit a tűzzel? Hisz állandóan azzal játszik, most megteszi szó szerint is. Arcán az élvezet nyomai mutatkoznak, mikor a lángok sokkalta erőteljesebben kezdenek lobogni. Gyönyörű látvány. Vissza kell még mennie abba a toronyba, és még többet tanulnia. Ki gondolta volna, hogy a könyvek, a betűk, a szavak és a mondatok ilyen csodát rejtenek magukban? Mai-nak igaza volt. Az olvasni tudás egy kincs. Már épp eszébe jutna, hogy ki hiányzik neki már megint annyira, mikor Ril visszaér mellé, és megszólítja.*
- Hüm? *kapja fel a fejét, és ahogy elfordítja a kezeit a tűz irányából, az rögtön vissza is húzódik. Így már talán a másik emlékeit sem fenyegetik úgy a lángok.*
- Már most megcsinálod? *Nem gondolta volna, hogy ma este sor kerül a rajzolásra, de ő nem lesz semmi jónak az elrontója. Jobb kezét nyújtja Ril felé, és kíváncsian, hosszú ideig fürkészi az őt figyelő szempárt. Pislogása most is észrevehetően rendszertelen, bár sokkal kevésbé szélsőséges, mint általában.
Ha a másik feltűri a fekete blúz ujját, akkor, ha a tűz éppen olyan fényben világítja meg az alkarját, láthatóvá válnak a magának okozott keresztirányú vágások nyomai is. Fehér kis csíkok csak most már, hála a közelmúltban elfogyasztott bájitalnak, de ott vannak. Emlékek azok is, csak úgy, mint sok minden más.*
2961. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-22 18:46:33
Üzenet elküldve: 2024-10-22 18:46:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Az már feltűnt neki, hogy a lány kissé furcsa, de amikor a tükörben bámulja magát és valami teljesen mást mond, mint ami jelen helyzetben elvárható lenne, akkor a szemöldöke kissé megemelkedik. Akaratlan néz el mögötte, mintha azt szeretné látni, hogy mit pillantott meg a tükörben. Semmit. Már a mágiája okán sem kellene benne bíznia, nem is teszi. Ébred benne a figyelem, körültekintőbbnek kell lennie azzal, aki mellett az éjjelt tervezi tölteni. Talán ostobaság volt az egész. De még figyel és kivár. Ha kell úgy tűnik el, mint ahogyan a semmiből jelent meg.
Végül leül, de tisztes távolságra. Éppen annyira közel, hogy minden rezzenését figyelni tudja, de annyira távol, hogy a kezei el ne érhessék. Bár a varázslatoknak nem kell különösebb közelség, egyetlen halvány fokkal biztosabbnak érzi így a helyét. Eddig sem bántotta vele, de nem tudja levetkőzni azt a tartást, ami most megjelent.
Figyeli a szavakat és mintha látná fejében annak mondatait. Minden egyes szavát. Ilyenkor nem elég pusztán arra hallgatni, hogy ő mit képzel bele, a másik a fontos, hiszen az ő akarata az elsődleges. Eltüntetni viszont nem tudja saját képzetét, egyveleget alkot a lányéval, s úgy rajzolódik ki a karra a kép, amit éppen végignéz, mintha csak teremteni lehetne a pillantással.*
- Jó.
*Mond csak ennyit. A motívum nem áll távol tőle, minden festményén a fekete dominál, sokszor megmagyarázhatatlannak tűnő árnyakkal szövi körbe a legegyszerűbb képeit is. Talán ezért sem adja fejét arra, hogy árulja őket, hiszen nem szívesen díszítenek tereket olyasvalamivel, amit áthat a sötétség. Nem félelmetesek, sokkal inkább kivetülései a legmélyebbre nyomott tudatnak. Ebben tud alkotni, s hátra tudja sorolni egy leheletnyivel az érzését, ami megébredt benne Norileina kapcsán.
A táskájába nyúl, s veszi belőle elő a frissen vásárolt tintát, s az egyik ecsetet. Nem erre kívánta használni, de majd kitisztítja. Meg kell mutatnia, hogy ő mire gondolt, eztán nyúlhat csak a tűért. Azért sem ma fog nyúlni, talán a tűz fénye nem ad elég tiszta képet, még ha igencsak illene is a lassan esteledő világhoz az, amit karcolna rá. Felfigyel, hogy a másik megint varázsol. Dehogy megy közelebb. Vissza akarja tenni, amit már majdnem kiemelt a zugából, megfeszül az állkapcsa és észrevétlen rándul egyet az izom annak éle felett. Egyre jobban irritálja. De majd ő lefoglalja azt a kezet, hogy ne jusson eszébe sem csettinteni, sem pedig a tüzet szítani. Mintha csak kicsaphatnának a lángok, s felemészthetné a maradék emlékképeit.
A földre pakolja végül az üvegcsét és az ecsetet, majd a víz felé sétál. Tűnődik, hogy mibe merhetne néhány cseppet, s mivel egy árva alkalmatosságot sem talál, egy kagylóforma levélre esik a választása, amit megszabadít a szárától és abba tölt egy egészen keveset. Az is a tinta mellé kerül, majd leül, már valóban egy kicsit közelebb... muszáj, mert máskülönben nem éri el a kart. Nem adott igazi okot a lány arra, hogy elmenjen, de nem sok kell.*
- Add a kezed.
*Nyújtja felé az övét, s fektetné bele az ölébe. A másik szemeibe néz, ha kérdése volna.*
*Az már feltűnt neki, hogy a lány kissé furcsa, de amikor a tükörben bámulja magát és valami teljesen mást mond, mint ami jelen helyzetben elvárható lenne, akkor a szemöldöke kissé megemelkedik. Akaratlan néz el mögötte, mintha azt szeretné látni, hogy mit pillantott meg a tükörben. Semmit. Már a mágiája okán sem kellene benne bíznia, nem is teszi. Ébred benne a figyelem, körültekintőbbnek kell lennie azzal, aki mellett az éjjelt tervezi tölteni. Talán ostobaság volt az egész. De még figyel és kivár. Ha kell úgy tűnik el, mint ahogyan a semmiből jelent meg.
Végül leül, de tisztes távolságra. Éppen annyira közel, hogy minden rezzenését figyelni tudja, de annyira távol, hogy a kezei el ne érhessék. Bár a varázslatoknak nem kell különösebb közelség, egyetlen halvány fokkal biztosabbnak érzi így a helyét. Eddig sem bántotta vele, de nem tudja levetkőzni azt a tartást, ami most megjelent.
Figyeli a szavakat és mintha látná fejében annak mondatait. Minden egyes szavát. Ilyenkor nem elég pusztán arra hallgatni, hogy ő mit képzel bele, a másik a fontos, hiszen az ő akarata az elsődleges. Eltüntetni viszont nem tudja saját képzetét, egyveleget alkot a lányéval, s úgy rajzolódik ki a karra a kép, amit éppen végignéz, mintha csak teremteni lehetne a pillantással.*
- Jó.
*Mond csak ennyit. A motívum nem áll távol tőle, minden festményén a fekete dominál, sokszor megmagyarázhatatlannak tűnő árnyakkal szövi körbe a legegyszerűbb képeit is. Talán ezért sem adja fejét arra, hogy árulja őket, hiszen nem szívesen díszítenek tereket olyasvalamivel, amit áthat a sötétség. Nem félelmetesek, sokkal inkább kivetülései a legmélyebbre nyomott tudatnak. Ebben tud alkotni, s hátra tudja sorolni egy leheletnyivel az érzését, ami megébredt benne Norileina kapcsán.
A táskájába nyúl, s veszi belőle elő a frissen vásárolt tintát, s az egyik ecsetet. Nem erre kívánta használni, de majd kitisztítja. Meg kell mutatnia, hogy ő mire gondolt, eztán nyúlhat csak a tűért. Azért sem ma fog nyúlni, talán a tűz fénye nem ad elég tiszta képet, még ha igencsak illene is a lassan esteledő világhoz az, amit karcolna rá. Felfigyel, hogy a másik megint varázsol. Dehogy megy közelebb. Vissza akarja tenni, amit már majdnem kiemelt a zugából, megfeszül az állkapcsa és észrevétlen rándul egyet az izom annak éle felett. Egyre jobban irritálja. De majd ő lefoglalja azt a kezet, hogy ne jusson eszébe sem csettinteni, sem pedig a tüzet szítani. Mintha csak kicsaphatnának a lángok, s felemészthetné a maradék emlékképeit.
A földre pakolja végül az üvegcsét és az ecsetet, majd a víz felé sétál. Tűnődik, hogy mibe merhetne néhány cseppet, s mivel egy árva alkalmatosságot sem talál, egy kagylóforma levélre esik a választása, amit megszabadít a szárától és abba tölt egy egészen keveset. Az is a tinta mellé kerül, majd leül, már valóban egy kicsit közelebb... muszáj, mert máskülönben nem éri el a kart. Nem adott igazi okot a lány arra, hogy elmenjen, de nem sok kell.*
- Add a kezed.
*Nyújtja felé az övét, s fektetné bele az ölébe. A másik szemeibe néz, ha kérdése volna.*
2960. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-21 18:57:46
Üzenet elküldve: 2024-10-21 18:57:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Szétnézett. Milyen jó ötlet. Így legalább abban biztosak lehetnek, hogy a közelben nincs semmi fenyegetés, legalábbis egyelőre. Ő a táskájában kutat, de semmi hasznos, csak az az ezüst kézitükör akad a kezébe, amire nem is olyan régen vert el egy csomó aranyat a piactéren. Mások azért vásárolnak ilyet, hogy saját magukat lássák benne. Nos, ő is ezért vette, hogy magát lássa, csak másképp. Felemeli a tükröt, és most is belenéz. Ugyanaz az arc mosolyog vissza rá, de lehet, hogy ő mégis mást lát benne.*
- Nem lesz baj. *Nem az a válasz hangzik el, amit Ril várhatott tőle, sőt, Nori kissé furcsán néz most a háta mögé, mintha a tükörben látott volna valamit, amit meg kell néznie, de nincs ott semmi. Csak a folyó, és a sötétedő ég alatt lassan eltűnő néhány fa. Visszarakja a tükröt a táskába, becsukja a hátizsákot, majd a kardját is lecsatolja a hátáról. Itt fognak maradni éjszakára, ideje, hogy kissé kényelembe helyezze magát.*
- Hogy mit szeretnék? Hümm… *Most ér el a tudatáig a kérdés, és a lobogó lángokba mélyülő tekintettel gondolkodik el rajta, majd felemeli a fejét, de nem az aranyakba néz, hanem el mellettük.*
- El tudod képzelni, milyen lehet az, amikor belenyúlsz egy vödörnyi, sűrű, színtiszta sötétségbe? Jó mélyen, könyékig eltűnsz benne. Érzed, hogy fáj, hogy éget, mintha le akarná tépni az egész karodat. Erőlködsz, szenvedsz, hogy szabadulj a fogságból, míg végül, nagy erőfeszítések árán sikerül. Sikerül, de nagy árat fizetsz érte, mert az árnyak örökre a bőröd alá égtek. El tudod képzelni? *kérdezi újra.* Ezt szeretném. *Adja elő a különös, elsőre talán megfoghatatlan ötletét, de ha Ril bele tudja képzelni magát a rögtönzött történetbe, akkor máris több értelmet nyerhet a furcsa gondolat.
Nori közben visszafordul a tűzhöz, letérdel mellé, és ráül a sarkaira.*
- Még mindig fázom. Nem elég erős a tűz. *Mindkét tenyerét a tűz felé tartja, egy pillanatra lehunyja a szemeit és koncentrálni kezd. Ha most sem hibázik, lassan éreznie kell, ahogy a lángok megerősödnek és sokkal több meleget árasztanak, mint előtte. Bárhogy is történik, a kezeit egyelőre ugyanott tartja, hogy legalább azok átmelegedjenek, és úgy néz fel újra a másikra.*
- Gyere közelebb! Akkor átmelegszel. *Egész kedvesen invitálja magához a lányt, ő már megszokta a jelenlétét, sőt, valahol örül is neki, hogy itt van vele. Úgy van itt vele, hogy mellette nem érzi azt a megfelelési kényszert, amit a városban érzett az utóbbi időkben. Jó így. Megbékél tőle a kis lelke.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.21 19:05:26
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
*Szétnézett. Milyen jó ötlet. Így legalább abban biztosak lehetnek, hogy a közelben nincs semmi fenyegetés, legalábbis egyelőre. Ő a táskájában kutat, de semmi hasznos, csak az az ezüst kézitükör akad a kezébe, amire nem is olyan régen vert el egy csomó aranyat a piactéren. Mások azért vásárolnak ilyet, hogy saját magukat lássák benne. Nos, ő is ezért vette, hogy magát lássa, csak másképp. Felemeli a tükröt, és most is belenéz. Ugyanaz az arc mosolyog vissza rá, de lehet, hogy ő mégis mást lát benne.*
- Nem lesz baj. *Nem az a válasz hangzik el, amit Ril várhatott tőle, sőt, Nori kissé furcsán néz most a háta mögé, mintha a tükörben látott volna valamit, amit meg kell néznie, de nincs ott semmi. Csak a folyó, és a sötétedő ég alatt lassan eltűnő néhány fa. Visszarakja a tükröt a táskába, becsukja a hátizsákot, majd a kardját is lecsatolja a hátáról. Itt fognak maradni éjszakára, ideje, hogy kissé kényelembe helyezze magát.*
- Hogy mit szeretnék? Hümm… *Most ér el a tudatáig a kérdés, és a lobogó lángokba mélyülő tekintettel gondolkodik el rajta, majd felemeli a fejét, de nem az aranyakba néz, hanem el mellettük.*
- El tudod képzelni, milyen lehet az, amikor belenyúlsz egy vödörnyi, sűrű, színtiszta sötétségbe? Jó mélyen, könyékig eltűnsz benne. Érzed, hogy fáj, hogy éget, mintha le akarná tépni az egész karodat. Erőlködsz, szenvedsz, hogy szabadulj a fogságból, míg végül, nagy erőfeszítések árán sikerül. Sikerül, de nagy árat fizetsz érte, mert az árnyak örökre a bőröd alá égtek. El tudod képzelni? *kérdezi újra.* Ezt szeretném. *Adja elő a különös, elsőre talán megfoghatatlan ötletét, de ha Ril bele tudja képzelni magát a rögtönzött történetbe, akkor máris több értelmet nyerhet a furcsa gondolat.
Nori közben visszafordul a tűzhöz, letérdel mellé, és ráül a sarkaira.*
- Még mindig fázom. Nem elég erős a tűz. *Mindkét tenyerét a tűz felé tartja, egy pillanatra lehunyja a szemeit és koncentrálni kezd. Ha most sem hibázik, lassan éreznie kell, ahogy a lángok megerősödnek és sokkal több meleget árasztanak, mint előtte. Bárhogy is történik, a kezeit egyelőre ugyanott tartja, hogy legalább azok átmelegedjenek, és úgy néz fel újra a másikra.*
- Gyere közelebb! Akkor átmelegszel. *Egész kedvesen invitálja magához a lányt, ő már megszokta a jelenlétét, sőt, valahol örül is neki, hogy itt van vele. Úgy van itt vele, hogy mellette nem érzi azt a megfelelési kényszert, amit a városban érzett az utóbbi időkben. Jó így. Megbékél tőle a kis lelke.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.10.21 19:05:26
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
2959. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-21 17:46:13
Üzenet elküldve: 2024-10-21 17:46:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
*Jó, ha van mit csinálnia. Persze a növénykeresés is elfoglaltság, de már nem fog sokkal tovább vesződni vele, amennyire lehetett felmérte a környezetét és nincs mire bukkannia. A vízben talán, ahol kisebb a sodrás, még akad abból, amit szeretne, de az ott van mellettük, ráér. Fontosabb kialakítani a megfelelő helyet éjszakára. A tűzgyújtás előkészületei foglalják le, s az, hogy amint megvan vele, szerezzen magának valami élelmet. Lehetőleg addig tartson az a folyamat is, hogy ne kelljen látnia, ahogy Norileina meggyújtja a tüzet.
Sok értékes dologra bukkant, de bármi fogyaszthatóra nem. Nem mintha nem bírná ki, de ha tovább keresgélt volna, akkor megúszta volna, hogy visszatértekor lássa annak kézfejét, ami lángba borul. Lehunyja a szemét, és vesz egy nagyobb levegőt, hogy elűzze azt, amire most semmi szükség nincsen. Mintha ezer hangya kúszna a bőre alá. Visszasétál a kis építményéhez, megáll előtte és csak nézi azt a tüzet, ami olyan igazinak hat. Merthogy az, mégsem természetes benne semmi. Nem emeli a lányra a tekintetét, elmerül benne, és igyekszik megszokni a gondolatot, hogy hogyan is jött létre. Valaki kezeiből lángcsóvák szöknek ki, valakiből pedig egy ilyen kéz elvesz egy darabot, amit soha többé nem kaphat vissza. Elmereng, de nem okoz benne nagy felfordulást, azt nem engedi.*
- Szétnéztem.
*Mondja csak, mikor már hihetné az ében lány, hogy nem fog válaszolni. Ekkor fordítja csak felé az aranyakat. Kérdezne, de mégsem teszi, nincs értelme. Nem érzi magát rosszul, de jól sem. Nem frusztráló Norileina jelenléte, de nem is ad békét. A hatásokat is ismernie kell, amit más okoz neki. Eddig nem számított. Most már kell, hogy dolga legyen vele.*
- Tényleg.
*Megy hozzá egy lépéssel közelebb és leül a földre. *
- Mit szeretnél?
*Jó, ha van mit csinálnia. Persze a növénykeresés is elfoglaltság, de már nem fog sokkal tovább vesződni vele, amennyire lehetett felmérte a környezetét és nincs mire bukkannia. A vízben talán, ahol kisebb a sodrás, még akad abból, amit szeretne, de az ott van mellettük, ráér. Fontosabb kialakítani a megfelelő helyet éjszakára. A tűzgyújtás előkészületei foglalják le, s az, hogy amint megvan vele, szerezzen magának valami élelmet. Lehetőleg addig tartson az a folyamat is, hogy ne kelljen látnia, ahogy Norileina meggyújtja a tüzet.
Sok értékes dologra bukkant, de bármi fogyaszthatóra nem. Nem mintha nem bírná ki, de ha tovább keresgélt volna, akkor megúszta volna, hogy visszatértekor lássa annak kézfejét, ami lángba borul. Lehunyja a szemét, és vesz egy nagyobb levegőt, hogy elűzze azt, amire most semmi szükség nincsen. Mintha ezer hangya kúszna a bőre alá. Visszasétál a kis építményéhez, megáll előtte és csak nézi azt a tüzet, ami olyan igazinak hat. Merthogy az, mégsem természetes benne semmi. Nem emeli a lányra a tekintetét, elmerül benne, és igyekszik megszokni a gondolatot, hogy hogyan is jött létre. Valaki kezeiből lángcsóvák szöknek ki, valakiből pedig egy ilyen kéz elvesz egy darabot, amit soha többé nem kaphat vissza. Elmereng, de nem okoz benne nagy felfordulást, azt nem engedi.*
- Szétnéztem.
*Mondja csak, mikor már hihetné az ében lány, hogy nem fog válaszolni. Ekkor fordítja csak felé az aranyakat. Kérdezne, de mégsem teszi, nincs értelme. Nem érzi magát rosszul, de jól sem. Nem frusztráló Norileina jelenléte, de nem is ad békét. A hatásokat is ismernie kell, amit más okoz neki. Eddig nem számított. Most már kell, hogy dolga legyen vele.*
- Tényleg.
*Megy hozzá egy lépéssel közelebb és leül a földre. *
- Mit szeretnél?
2958. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-21 13:34:32
Üzenet elküldve: 2024-10-21 13:34:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*Azt nem gondolná, hogy a „majd jobban figyelünk” a megfelelő megoldás a vadállatok és egyéb veszélyforrások kezelésére, és talán látja, hogy a másik is bizonytalan a kimondott szavak helyességében, de ő csak vállat ránt. Nem ez lesz az első éjszaka, hogy terv nélkül vág bele valamibe. Volt már rá példa arra, hogy ennél veszélyesebb szituációkban rohant fejjel a falnak, és még mindig itt van. Most sem lehet vészesebb.
Ő is nekiáll ágakat keresni, és közben különösen figyel, hátha megpillant még néhányat azokból a galád sárgákból vagy valami más, értékes növényből, de nem. Mondjuk a szürkület sem segít neki abban, hogy jól lásson, így nem is megelpő, hogy pár fadarabon kívül mást már nem talál. Visszaviszi őket a rögtönzött táborukhoz, ahol már egy szinte teljesen felépített tűzrakóhely fogadja. Ril aztán nem lustálkodott. Körbenéz, hogy ő hol van, de egyelőre nem látja az alakját sehol. Majd visszajön, gondolja.
Ő inkább leül, és nekilát a tűz életre keltésének. Itt a víz közelében nyirkosabb a levegő, így a fa is. Biztos benne, hogy az a pár csettintéssel előidézett szikra ezúttal nem lesz elegendő ahhoz, hogy meggyulladjanak az ágak. Maga elé emeli jobb kezét, és egy ideig a tenyerében futó vonalakat bámulja, mintha csak ki akarna belőlük olvasni valamit, de igazából semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak ok nélkül néz ki a fejéből. Aztán hirtelen ökölbe szorítja a kezét, és ha minden úgy történik, ahogy arra számít, akkor a kézfeje körül hamar lángcsóvák kezdenek táncolni, melyek már elegendőek lesznek ahhoz, hogy meggyújtsa velük a tüzet. Ha nem sikerül, akkor újra kell majd próbálkoznia, de közben újra megpillantja Ril-t. Int neki, hogy jöjjön, és ha az elf valóban odajön hozzá, akkor felnéz rá, és megszólal.*
- Már mindjárt kész. Nem kell már sokáig fáznunk. Hol voltál? *Kérdezi, de csak kíváncsiságból. Ha nem kap választ, igazából az sem számít, mondjuk tény, hogy az ő kíváncsiságát néha nehéz kielégíteni.*
- Tényleg csinálnál nekem még rajzot? *Újabb kérdés, miközben már a hátizsákjában kotorászik, bár, azt még ő sem tudja, hogy mit keres benne. Bármit, ami hasznos lehet az éjszaka folyamán.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
//Keresés: sikertelen//
*Azt nem gondolná, hogy a „majd jobban figyelünk” a megfelelő megoldás a vadállatok és egyéb veszélyforrások kezelésére, és talán látja, hogy a másik is bizonytalan a kimondott szavak helyességében, de ő csak vállat ránt. Nem ez lesz az első éjszaka, hogy terv nélkül vág bele valamibe. Volt már rá példa arra, hogy ennél veszélyesebb szituációkban rohant fejjel a falnak, és még mindig itt van. Most sem lehet vészesebb.
Ő is nekiáll ágakat keresni, és közben különösen figyel, hátha megpillant még néhányat azokból a galád sárgákból vagy valami más, értékes növényből, de nem. Mondjuk a szürkület sem segít neki abban, hogy jól lásson, így nem is megelpő, hogy pár fadarabon kívül mást már nem talál. Visszaviszi őket a rögtönzött táborukhoz, ahol már egy szinte teljesen felépített tűzrakóhely fogadja. Ril aztán nem lustálkodott. Körbenéz, hogy ő hol van, de egyelőre nem látja az alakját sehol. Majd visszajön, gondolja.
Ő inkább leül, és nekilát a tűz életre keltésének. Itt a víz közelében nyirkosabb a levegő, így a fa is. Biztos benne, hogy az a pár csettintéssel előidézett szikra ezúttal nem lesz elegendő ahhoz, hogy meggyulladjanak az ágak. Maga elé emeli jobb kezét, és egy ideig a tenyerében futó vonalakat bámulja, mintha csak ki akarna belőlük olvasni valamit, de igazából semmi ilyesmiről nincs szó, egyszerűen csak ok nélkül néz ki a fejéből. Aztán hirtelen ökölbe szorítja a kezét, és ha minden úgy történik, ahogy arra számít, akkor a kézfeje körül hamar lángcsóvák kezdenek táncolni, melyek már elegendőek lesznek ahhoz, hogy meggyújtsa velük a tüzet. Ha nem sikerül, akkor újra kell majd próbálkoznia, de közben újra megpillantja Ril-t. Int neki, hogy jöjjön, és ha az elf valóban odajön hozzá, akkor felnéz rá, és megszólal.*
- Már mindjárt kész. Nem kell már sokáig fáznunk. Hol voltál? *Kérdezi, de csak kíváncsiságból. Ha nem kap választ, igazából az sem számít, mondjuk tény, hogy az ő kíváncsiságát néha nehéz kielégíteni.*
- Tényleg csinálnál nekem még rajzot? *Újabb kérdés, miközben már a hátizsákjában kotorászik, bár, azt még ő sem tudja, hogy mit keres benne. Bármit, ami hasznos lehet az éjszaka folyamán.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
2957. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-20 16:33:06
Üzenet elküldve: 2024-10-20 16:33:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Ritkán kérdez, arra sem kap válasz. Meglehetősen ismerős a helyzet, épphogy emelkedik csak meg a szemöldöke, ahogy végigfut elméjén a gondolat, de többet ezzel sem vesződik. Hosszú ideig csak a békés szótlanság uralkodik, egészen belefeledkezik a tájba, az időbe. A nap pedig megállíthatatlanul megindult lefelé, még ha van is idejük valamiféle rögtönzött tábort verni. Mert bármit mond a lány, ő nem fogja magát olyan helyzetbe hozni, hogy a szántókon kéredzkedjen be valakihez. Tőle aztán elmehet Norileina egyedül is, bár az éjjel valóban nem olyan biztonságos itt, főleg nem akkor, ha egymagában marad. Bár akkor nem volna szükség arra sem, hogy aludjon, kibírná. Bár teste lepte már meg egy egészen ismeretlen típusú fáradtsággal, kétli, hogy újra megtörténhet.*
- Majd jobban figyelünk.
*Mond csak ennyit, még egy pillanatra ajkait is biggyeszti, ahogy elgondolkodik a szavakon. Talán az első látható mozzanat ez az arcán, amit láthat a lány. Nem a legjobb ötlete talán, s akár bajba is sodorhatja ezzel magát, na meg a másikat is, de nem érdekli. Jött, s ment a gondolkodás lenyomata, majd elindul köveket keresni. A víz mentén nincs nehéz dolga, van elég, s hamar összegyűlik annyi, amennyi éppen elég lehet. Többször fordul, nem figyelve a fekete hajúra, csak dolgozik csendben. Nem is sieti el, túl sok idejük van még, de valahogyan csak elütik. Keresnie kell valami élelmet is, régen volt, hogy a macskával osztozkodott a reggelijén, a nyúlból pedig nem kért.
Nem merészkedik túl messzire az ében lánytól, de alakja el-el tud tűnni, ahogy keresi a szárazabb gallyakat, gyújtósnak valót. Eleget kell gyűjteni abból is, addig is lefoglalja magát.
Már igen szép kupac gyűlt össze, ekkor dönt amellett, hogy elkezdi elhelyezni a köveket, s felépíti az első kis fasátrat, amit meggyújthat a másik. Nem akarja látni, ezért, amikor szép lassan elkészül vele, újra útnak indul, hogy kissé felfedezze a környéket. Bár negyedannyira sem ért az állatok nyomainak észrevételében, mint amit mástól látott, igyekszik szemrevételezni, hogy mi van a talpa alatt. A vízhez közel már nem az a sivár táj van, akadnak fák, bokrok is, bár igen szellősen. Nem lesz egyszerű dolga, de talán egy szerencsétlen vadalmafát találni fog. Lemondó a sóhaj, amikor ráeszmél, hogy ez nem az a nap. Majd az erdőben holnap...
Visszasétál hát, s ha ételre nem is, de újra kincsre lel, a keresztes ulsga is az a fajta növény, amiből soha nem elég, főleg, ha megbetegedne az újabb ráváró éjjeli hidegtől. Talán a tűz azért segít abban, hogy ezt elkerülje, csak ne mágia szítaná...*
//Keresés: sikeres//
*Ritkán kérdez, arra sem kap válasz. Meglehetősen ismerős a helyzet, épphogy emelkedik csak meg a szemöldöke, ahogy végigfut elméjén a gondolat, de többet ezzel sem vesződik. Hosszú ideig csak a békés szótlanság uralkodik, egészen belefeledkezik a tájba, az időbe. A nap pedig megállíthatatlanul megindult lefelé, még ha van is idejük valamiféle rögtönzött tábort verni. Mert bármit mond a lány, ő nem fogja magát olyan helyzetbe hozni, hogy a szántókon kéredzkedjen be valakihez. Tőle aztán elmehet Norileina egyedül is, bár az éjjel valóban nem olyan biztonságos itt, főleg nem akkor, ha egymagában marad. Bár akkor nem volna szükség arra sem, hogy aludjon, kibírná. Bár teste lepte már meg egy egészen ismeretlen típusú fáradtsággal, kétli, hogy újra megtörténhet.*
- Majd jobban figyelünk.
*Mond csak ennyit, még egy pillanatra ajkait is biggyeszti, ahogy elgondolkodik a szavakon. Talán az első látható mozzanat ez az arcán, amit láthat a lány. Nem a legjobb ötlete talán, s akár bajba is sodorhatja ezzel magát, na meg a másikat is, de nem érdekli. Jött, s ment a gondolkodás lenyomata, majd elindul köveket keresni. A víz mentén nincs nehéz dolga, van elég, s hamar összegyűlik annyi, amennyi éppen elég lehet. Többször fordul, nem figyelve a fekete hajúra, csak dolgozik csendben. Nem is sieti el, túl sok idejük van még, de valahogyan csak elütik. Keresnie kell valami élelmet is, régen volt, hogy a macskával osztozkodott a reggelijén, a nyúlból pedig nem kért.
Nem merészkedik túl messzire az ében lánytól, de alakja el-el tud tűnni, ahogy keresi a szárazabb gallyakat, gyújtósnak valót. Eleget kell gyűjteni abból is, addig is lefoglalja magát.
Már igen szép kupac gyűlt össze, ekkor dönt amellett, hogy elkezdi elhelyezni a köveket, s felépíti az első kis fasátrat, amit meggyújthat a másik. Nem akarja látni, ezért, amikor szép lassan elkészül vele, újra útnak indul, hogy kissé felfedezze a környéket. Bár negyedannyira sem ért az állatok nyomainak észrevételében, mint amit mástól látott, igyekszik szemrevételezni, hogy mi van a talpa alatt. A vízhez közel már nem az a sivár táj van, akadnak fák, bokrok is, bár igen szellősen. Nem lesz egyszerű dolga, de talán egy szerencsétlen vadalmafát találni fog. Lemondó a sóhaj, amikor ráeszmél, hogy ez nem az a nap. Majd az erdőben holnap...
Visszasétál hát, s ha ételre nem is, de újra kincsre lel, a keresztes ulsga is az a fajta növény, amiből soha nem elég, főleg, ha megbetegedne az újabb ráváró éjjeli hidegtől. Talán a tűz azért segít abban, hogy ezt elkerülje, csak ne mágia szítaná...*
2956. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-20 09:30:36
Üzenet elküldve: 2024-10-20 09:30:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikertelen//
*A másik neve valóban újabb, érdekes emlékeket idéz fel a saját múltjából, melyekben el is veszik lovaglás közben, s emiatt talán nem is hallja meg a mögötte ülő kérdését, így egyelőre nem derül ki, mi is olyan érdekes egy egyszerű névben. A csend mindkettőjükön eluralkodik. Nori nem figyel másra, csak az útra, és néha a mellettük lévő folyóra, hogy ne térjenek le az útról. Azzal nem is igazán törődik, hogy mit csinál mögötte a másik. Míg érzi magán a kapaszkodó kezeket, addig nem veszett el, a többi nem érdekes.
Akkor szólal meg újra, mikor látja, hogy a folyómeder nagyobb ívben kezd kanyarodni. Ekkor ismerteti a tervét, és Árnyéknak is megálljt parancsol. Leszáll a lóról, leszakítja azt a gonosz kis sárga virágot, majd társára nézve igyekszik először elméletben megoldani az éjszakai szállásuk kérdését, de úgy tűnik, hogy amazt nem igazán nyűgözi le az ötlet, hogy a falvakban könyörögjenek, hogy valaki befogadja őket ma estére.*
- Igen, tudok. Miért? *Először valamiért nem az jut eszébe, hogy egy újabb tábortűz készítésére gondol az elf. Amíg ő leszedi az újabb növényt, van ideje azon gondolkozni, hogy vajon fenyegetni akarja-e a falusiakat a tűzzel, vagy tényleg fel fognak-e gyújtani egy istállót. A válasz persze ennél jóval prózaibb.*
- Ó! Értem… *Pislog nagyokat, hát mindenre gondolt, de erre nem. Amíg ő csodálkozik az élet nagy kérdéseinek pofonegyszerű megoldásain, és a Réti Ármányt szorongatja, mielőtt eltenné a hátizsákjába, újabb utasítás hangzik el. Eddig ő irányított, de most kissé olyan érzése támad, mintha a másik átvenné tőle ezt a szerepet. Nem haragszik érte, egyáltalán nem bánja. Bár azért az ötletért meg ő nem rajong, hogy a szabad ég alatt töltsék az éjszakát, de csinált már ilyet, szóval ellenkezni sem fog.*
- Mi lesz a vadállatokkal? Nem vagyok benne biztos, hogy nincsenek a környéken. Gondolod, hogy a tűz elég lesz, hogy elijessze őket? *Nézi egy ideig az arany szempárt, majd újra mozdul.* Akkor keressünk köveket és fát! *A válasz ráér. Az is egy megoldás, ha felváltva alszanak, de ha csak itt állnak, akkor nem lesz tűz. Neki is lát a gallyak és kövek keresésének. Ezt ma egyszer már végigjátszotta, csak most más célból lesz szüksége a tűzre. Nappal enni akart, most melegedni.*
//Keresés: sikertelen//
*A másik neve valóban újabb, érdekes emlékeket idéz fel a saját múltjából, melyekben el is veszik lovaglás közben, s emiatt talán nem is hallja meg a mögötte ülő kérdését, így egyelőre nem derül ki, mi is olyan érdekes egy egyszerű névben. A csend mindkettőjükön eluralkodik. Nori nem figyel másra, csak az útra, és néha a mellettük lévő folyóra, hogy ne térjenek le az útról. Azzal nem is igazán törődik, hogy mit csinál mögötte a másik. Míg érzi magán a kapaszkodó kezeket, addig nem veszett el, a többi nem érdekes.
Akkor szólal meg újra, mikor látja, hogy a folyómeder nagyobb ívben kezd kanyarodni. Ekkor ismerteti a tervét, és Árnyéknak is megálljt parancsol. Leszáll a lóról, leszakítja azt a gonosz kis sárga virágot, majd társára nézve igyekszik először elméletben megoldani az éjszakai szállásuk kérdését, de úgy tűnik, hogy amazt nem igazán nyűgözi le az ötlet, hogy a falvakban könyörögjenek, hogy valaki befogadja őket ma estére.*
- Igen, tudok. Miért? *Először valamiért nem az jut eszébe, hogy egy újabb tábortűz készítésére gondol az elf. Amíg ő leszedi az újabb növényt, van ideje azon gondolkozni, hogy vajon fenyegetni akarja-e a falusiakat a tűzzel, vagy tényleg fel fognak-e gyújtani egy istállót. A válasz persze ennél jóval prózaibb.*
- Ó! Értem… *Pislog nagyokat, hát mindenre gondolt, de erre nem. Amíg ő csodálkozik az élet nagy kérdéseinek pofonegyszerű megoldásain, és a Réti Ármányt szorongatja, mielőtt eltenné a hátizsákjába, újabb utasítás hangzik el. Eddig ő irányított, de most kissé olyan érzése támad, mintha a másik átvenné tőle ezt a szerepet. Nem haragszik érte, egyáltalán nem bánja. Bár azért az ötletért meg ő nem rajong, hogy a szabad ég alatt töltsék az éjszakát, de csinált már ilyet, szóval ellenkezni sem fog.*
- Mi lesz a vadállatokkal? Nem vagyok benne biztos, hogy nincsenek a környéken. Gondolod, hogy a tűz elég lesz, hogy elijessze őket? *Nézi egy ideig az arany szempárt, majd újra mozdul.* Akkor keressünk köveket és fát! *A válasz ráér. Az is egy megoldás, ha felváltva alszanak, de ha csak itt állnak, akkor nem lesz tűz. Neki is lát a gallyak és kövek keresésének. Ezt ma egyszer már végigjátszotta, csak most más célból lesz szüksége a tűzre. Nappal enni akart, most melegedni.*
2955. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-19 11:23:22
Üzenet elküldve: 2024-10-19 11:23:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 384
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Tompulnak a gondolatok, ébersége viszont mindig vele van, most sincs másként, de nem érzi, hogy jobban készenlétben kell lennie annál, mint ami alapból vele jár. Persze, ha valaki nem tud a lóval bánni, az esésre fel kell készülni, de az út további része nem jelent gondot, így ez is csendesedik.
Kimondta a nevét, vagyis annak egy részét, csak két gyors pislogás a lány háta mögött, ami jelzi, hogy nem érti mi ezen olyan érdekes. Egy név.*
- Érdekes?
*Kérdez vissza, bár a válasz csak épphogy érdekli. Neki más az érdekes, azt sem kérdi meg feleslegesen. Jót is tesz végre a csend, amibe beleereszkedhet, megpihen az úton, nem ő irányít, s bár kapaszkodnia kell, mégis jótékony a hatása, hogy a langyos idő és a menetszél simogatja az arcát. Jó így, jó szavak nélkül, abba már beletörődött, hogy nincs egyedül. Majd talán a következő nap, majd ha visszatér a Kikötőbe egyszer, a még unalmasabb szürkeségbe.
Ami kirántja a csendjéből az a másik kérdése. Egy pillanatra sem sejlik fel az egyetlen hely, amit itt ismer, de az igen, hogy nemrég egy félholt gyermeket adtak oda más kezébe és bár reggel már átvágott a szántók egy részén, nem szívesen futna bele azokba. Tudja, hogy nagy a terület, közelében sincsenek tán annak a helynek, valamiért mégsem érzi jónak a segítségkérést, hiszen ő sem segített. Ha csak nem elég az, hogy nem hagyták meghalni a kislányt. Nem szeret kérni. Szállást sem, még akkor sem, ha az egy istálló.*
- Tudsz tüzet gyújtani.
*Állapítja meg, s száll le ő is addig, amíg Norileina tagjaiba visszaköltözik az élet. Pásztázza a környéket, majd újabb adag nagy levelű fyruis-ra bukkan, ami nagy segítség volna... szárazon. De később még jól jöhet, így eltesz belőle, amennyit tud.*
- Amellett alhatunk néhány órát.
*Az éjjel hűvös, s a mágiától előre rosszul van, de így tűnik a helyesnek. Nem akar senkit, nem akar még egyetlen lelket, akivel szóba kell állni, hát még kérni valamire. Aludni sem akar igazából, a kereséshez lehet fáradt. De ezt nem várhatja el mástól. Nyűgösödne a tekintet, hogy miért is hívta magával, de nem engedi eluralkodni. Inkább a sárga kis virágra tekint, majd a lányra.*
- Itt van víz is. Hajnalban tovább megyünk.
*Néz fel az égre, úgysem maradt sok idejük a sötétedésig. Nem kívánja az előző éjjeli hideget, de nincs is olyan állapotban. A tűz mellett pedig akár megfestheti annak bőrét is.*
//Keresés: sikeres//
*Tompulnak a gondolatok, ébersége viszont mindig vele van, most sincs másként, de nem érzi, hogy jobban készenlétben kell lennie annál, mint ami alapból vele jár. Persze, ha valaki nem tud a lóval bánni, az esésre fel kell készülni, de az út további része nem jelent gondot, így ez is csendesedik.
Kimondta a nevét, vagyis annak egy részét, csak két gyors pislogás a lány háta mögött, ami jelzi, hogy nem érti mi ezen olyan érdekes. Egy név.*
- Érdekes?
*Kérdez vissza, bár a válasz csak épphogy érdekli. Neki más az érdekes, azt sem kérdi meg feleslegesen. Jót is tesz végre a csend, amibe beleereszkedhet, megpihen az úton, nem ő irányít, s bár kapaszkodnia kell, mégis jótékony a hatása, hogy a langyos idő és a menetszél simogatja az arcát. Jó így, jó szavak nélkül, abba már beletörődött, hogy nincs egyedül. Majd talán a következő nap, majd ha visszatér a Kikötőbe egyszer, a még unalmasabb szürkeségbe.
Ami kirántja a csendjéből az a másik kérdése. Egy pillanatra sem sejlik fel az egyetlen hely, amit itt ismer, de az igen, hogy nemrég egy félholt gyermeket adtak oda más kezébe és bár reggel már átvágott a szántók egy részén, nem szívesen futna bele azokba. Tudja, hogy nagy a terület, közelében sincsenek tán annak a helynek, valamiért mégsem érzi jónak a segítségkérést, hiszen ő sem segített. Ha csak nem elég az, hogy nem hagyták meghalni a kislányt. Nem szeret kérni. Szállást sem, még akkor sem, ha az egy istálló.*
- Tudsz tüzet gyújtani.
*Állapítja meg, s száll le ő is addig, amíg Norileina tagjaiba visszaköltözik az élet. Pásztázza a környéket, majd újabb adag nagy levelű fyruis-ra bukkan, ami nagy segítség volna... szárazon. De később még jól jöhet, így eltesz belőle, amennyit tud.*
- Amellett alhatunk néhány órát.
*Az éjjel hűvös, s a mágiától előre rosszul van, de így tűnik a helyesnek. Nem akar senkit, nem akar még egyetlen lelket, akivel szóba kell állni, hát még kérni valamire. Aludni sem akar igazából, a kereséshez lehet fáradt. De ezt nem várhatja el mástól. Nyűgösödne a tekintet, hogy miért is hívta magával, de nem engedi eluralkodni. Inkább a sárga kis virágra tekint, majd a lányra.*
- Itt van víz is. Hajnalban tovább megyünk.
*Néz fel az égre, úgysem maradt sok idejük a sötétedésig. Nem kívánja az előző éjjeli hideget, de nincs is olyan állapotban. A tűz mellett pedig akár megfestheti annak bőrét is.*
2954. hozzászólás ezen a helyszínen: Füves puszta
Üzenet elküldve: 2024-10-19 09:50:45
Üzenet elküldve: 2024-10-19 09:50:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 851
OOC üzenetek: 27
Játékstílus: Vakmerő
//Színek nélkül festett valóság//
//Keresés: sikeres//
*Türelmesen várja meg a ló hátán, míg útitársa megkaparintja a kissé távolabb figyelő Vérfüvet is, majd visszaérve a lóhoz újra felpattan a háta mögé. Ekkor tovább indul, de ezúttal sokkal óvatosabban irányítja az állatot. Nem engedheti meg maguknak, hogy az odafigyelés hiánya, a lépéseinek meggondolatlansága miatt feleslegesen sodorja veszélybe akár a saját, akár mások épségét.
Az út alatt egészen közel húzódnak a pusztát keresztülszelő folyó medréhez is. Nori azt használja támpontnak, mert a puszta egyhangú látképe miatt másképp könnyedén eltévedhetnének. A táj így sem túl változatos, sőt, unalmas, s talán pont az új ingerek hiánya miatt jut eszébe az is, hogy ő még nem tudja a másik nevét.*
- Ril. Érdekes. *Magában elmosolyodik, mert eszébe jut a nap, amikor egy titokzatos meghívó alapján egy titokzatos helyen egy még titokzatosabb társaságba keveredett. Ő ott mutatkozott be először a lány nevéhez hasonló, hárombetűs becenéven, melyet azóta úgymond ki is sajátított magának olyan esetekre, mikor nem akarja elárulni a valódi nevét. Ott ismerte meg a fekete tündért is, és most egy újabb feketeség társaságában sejlenek fel ismét ezek a már majdnem elfeledett emlékek.
Ezt követően hosszú ideig nem szól egy szót sem, csak a ló patáinak dobogását hallani, ahogy keresztülvágnak a vidéken, és érnek lassan oda, ahol a folyó egy nagyobb kanyarulattal fordul az erdőség irányába.*
- Nem követjük tovább a vizet, úgy elkerüljük a várost. *Szólal meg, majd megállítja a lovat, ezúttal jóval finomabb módon, mint korábban, majd le is száll róla. Pihenni akar egy kicsit, mert a nyereg bizony kényelmetlen ilyen hosszútávon, és biztos benne, hogy Árnyék sem kifejezetten örül a dupla tehernek.*
- Már nincsenek messze a falvak. Mit gondolsz, keressünk ott szállást? Kéredzkedjünk be valakihez, hátha az egyik istállóban megtűrnek minket egy éjszakára. *Ötletel most már hangosan, mert ideje, ha nem akarják a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Közben, ahogy kinyújtóztatja a végtagjait, és jár egyet, egy újabb Réti Ármányt pillant meg az út szélén.*
- Még itt is van ezekből. *Letépi, már csak azért is, hogy más ne járhasson úgy, mint ő, de ezt már nem adja oda Ril-nek, hisz korábban sem fogadta el, így visszasétálva Árnyékhoz a saját hátizsákjába dobja a sárga növényt. Ott nem árthat senkinek.*
//Keresés: sikeres//
*Türelmesen várja meg a ló hátán, míg útitársa megkaparintja a kissé távolabb figyelő Vérfüvet is, majd visszaérve a lóhoz újra felpattan a háta mögé. Ekkor tovább indul, de ezúttal sokkal óvatosabban irányítja az állatot. Nem engedheti meg maguknak, hogy az odafigyelés hiánya, a lépéseinek meggondolatlansága miatt feleslegesen sodorja veszélybe akár a saját, akár mások épségét.
Az út alatt egészen közel húzódnak a pusztát keresztülszelő folyó medréhez is. Nori azt használja támpontnak, mert a puszta egyhangú látképe miatt másképp könnyedén eltévedhetnének. A táj így sem túl változatos, sőt, unalmas, s talán pont az új ingerek hiánya miatt jut eszébe az is, hogy ő még nem tudja a másik nevét.*
- Ril. Érdekes. *Magában elmosolyodik, mert eszébe jut a nap, amikor egy titokzatos meghívó alapján egy titokzatos helyen egy még titokzatosabb társaságba keveredett. Ő ott mutatkozott be először a lány nevéhez hasonló, hárombetűs becenéven, melyet azóta úgymond ki is sajátított magának olyan esetekre, mikor nem akarja elárulni a valódi nevét. Ott ismerte meg a fekete tündért is, és most egy újabb feketeség társaságában sejlenek fel ismét ezek a már majdnem elfeledett emlékek.
Ezt követően hosszú ideig nem szól egy szót sem, csak a ló patáinak dobogását hallani, ahogy keresztülvágnak a vidéken, és érnek lassan oda, ahol a folyó egy nagyobb kanyarulattal fordul az erdőség irányába.*
- Nem követjük tovább a vizet, úgy elkerüljük a várost. *Szólal meg, majd megállítja a lovat, ezúttal jóval finomabb módon, mint korábban, majd le is száll róla. Pihenni akar egy kicsit, mert a nyereg bizony kényelmetlen ilyen hosszútávon, és biztos benne, hogy Árnyék sem kifejezetten örül a dupla tehernek.*
- Már nincsenek messze a falvak. Mit gondolsz, keressünk ott szállást? Kéredzkedjünk be valakihez, hátha az egyik istállóban megtűrnek minket egy éjszakára. *Ötletel most már hangosan, mert ideje, ha nem akarják a szabad ég alatt tölteni az éjszakát. Közben, ahogy kinyújtóztatja a végtagjait, és jár egyet, egy újabb Réti Ármányt pillant meg az út szélén.*
- Még itt is van ezekből. *Letépi, már csak azért is, hogy más ne járhasson úgy, mint ő, de ezt már nem adja oda Ril-nek, hisz korábban sem fogadta el, így visszasétálva Árnyékhoz a saját hátizsákjába dobja a sárga növényt. Ott nem árthat senkinek.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2954-2973