//Második szál//
//Fürdőházi mulatozás - zárás//
*Az ölelkezés ritmusára libbenő rőt és szőke fürtök lebegnek körülöttük. Az álom elmaszatolja a részleteket, de annál inkább felerősíti a magával ragadó érzéseket. A víz és a karok, síkos sellőpikkelyek érintése mellett egy simítás teljesen elkülönül a többitől. Ahogy Yeza arra fordítja a fejét, ajkai csókba futnak, s a tengermély díszlete a wegtoreni gyepűvidék füves végtelenjévé olvad anélkül, hogy ez az álmodóban bármi furcsállást fodrozna. Yeza mellkasában, mintha egy pillanat alatt nyílnának ki az érzések. A remények bizonyosságba sóhajtják magukat, amint az oldalt felborotvált hajba túr a keze.* - Wäor *súgja reszketeg hangon, de ahogy nyílik a szeme, a puszta képét levedli a homályosan kibontakozó rendetlenség a szobában. A távozó alak sziluettjét még felismeri, de aztán már hallja is az ajtó csukódását.
Gyűrötten néz körül, aztán magához húz egy nagy párnát az üres ágy közepén és hozzákucorodik. Próbálja összeszedegetni, emlékei biztos zugába gyűjteni az álom tünékeny részleteit. A Vadász ajkának ízét, szürke szeme fényeit, napbarnított arcának kemény, nomád vonásait. Egyre nehezebben idézi fel, és ez kétségbe ejti, ahogy az a tény is, hogy talán akaratlanul kimondott egy nevet Farsys előtt, amit sosem akart volna. Nagy könnyelműség volt így elaludni mellette. Elszokott a Tűz Várrosának mértéket nem ismerő léhaságától. Töprengve morzsolgatja a keblei közé nyúló nyakláncot. A harmadikat, aminek hiánya felett a wegtoreni házigazda átsiklott távozáskor.
Lutah Farsys rossz társaság! Ha lenne egy bölcs és megfontolt atya, aki intelmeivel igazgatja Yezát, az asztallapon már biztos mélyedés őrizné a mutatóujjal sokszor és határozottan lekocogtatott mondat fontosságát.
Ha rossznak nem is rossz, de mindenképp kockázatos! A gondolatra felsejlik benne a heges arcú intézővel folytatott legutóbbi beszélgetésük. Abban a keretben ő volt az a vörös, akit nyomatékosan ezzel a jelzővel illettek, és hirtelen kellemetlen részletességgel érzi át Aztyan szorongatottságát. Egyúttal eszébe is juttatja, hogy ideje visszamenni a Kalmárba. Az ígérte, besegít a pultban, mert hát mostanság nem sok más dolga van.
Szívesen maradna még, felidézné az elmúlt órák kéjeit egy combjai közé szorított kispárnával, hogy távolabb űzze az aggodalmait, de jobbnak látja, ha ő is összeszedi magát, lemosakszik, aztán elindul vissza a dolgos hétköznapok szürke világába, ahol remélhetőleg nem számoltatják el a kimaradásért. Talán nem. Talán megadatik, hogy feszengésként hordozza magával minden alkalommal, amikor Caldorcor rá pillant, és nem említi. Igen. Remek remények, Yeza! Belegondolva, ennél lehet, hogy még az is jobb lenne, ha magától kitálalna, mindjárt, amikor hazaér. Jobb lenne. De nem fog. Még nem tudná elengedni a lehetőségeket, melyeket Farsys ajánlott neki. Egyelőre elég józan hozzá, hogy ne vetemedjen ilyen balga egyezségre, de elengedni egészen... az más lapra tartozik.
"Wegtoren vagy, lánc, kötél, ami most köztünk és a Tűz Városa között feszül." visszhangoznak a fejében Aztyan különös zöngéjű szavai elüldözhetetlenül, mikor végül ő is elhagyja a sokat látott szobát, hogy a Kalmár felé vegye az irányt.*