*Az ajtó egyszer csak kinyílik és egy kisebb termet jelenik meg a bejáratban. Mikor meglátja a benti népséget, egy pillanatra megdöbben. Lábai legyökereznek, szíve vadul kezd kalapálni, légzése pedig egyre szaporábbá válik minden egyes pillanattal. Szemei elkerekedve merednek a belső térre. Eddigi elhatározása egyszerre semmivé foszlik és nem marad helyette más, csak a tiszta bizonytalanság. Nem is csoda, hiszen ez az első eset, hogy egyedül van. Eddig mindig vele volt tanítója, most azonban nem más, mint egy újabb magányos lény. Egy olyasvalaki személy, ki magányra van ítélve. Ezzel nincs is gondja. Valami oknál fogva néhány perc alatt mindig magára hagyta mindenki, így már egészen hozzászokott ehhez. Tanára sem sokat beszélt vele a kötelező instrukciókat leszámítva, így ő sem segített sokat a lány lelki világán. Hamarosan összeszorítja zöld szemeit és ökleit egyaránt. Vesz egy nagy levegőt, bent tartja azt néhány másodpercig, majd hangos sóhajt hallatva kiereszti tüdejéből a légtömeget. Szemeit ezek után kinyitja. Most már sokkal határozottabb képet vág. "Jó, meg fogom csinálni! Képes vagyok rá egyedül is!" Mondogatja magában.
A nagyszerű ösztönző után belép. Bizonytalan haladását bárki figyelemmel kísérheti, ami kissé feszélyezi, de ez ellen semmit nem tehet. Jobbára inkább az idegességen próbál túljutni. Egyenesen a pulthoz siet, már amennyire képes egyenesen haladni az asztalok között. Most valamiért sokkal bonyolultabbnak tűnik a séta is, mint egyébként egy fárasztó edzés után. Minden esetre csak eljut céljáig, percek múltával. Ott leül egy előtte magasodó székre, megigazítja köpenyét, kivesz alóla egy papirost, majd ismét megigazítja öltözetét és a fogadósra emeli szemeit.*
- Elnézést... *kezd bele halkan. Erre nemigen figyel fel a szorgoskodó férfi. A lányka megköszörüli torkát, hátha akkor nagyobb hang kiadására lesz képes.*
- Elnézést! *mondja most sokkal hangosabban. A célszemély felé is sandít. Ő ennek örülvén elmosolyodik, tudatva, hogy tényleg ő szólt és várja, hogy a fickó elé ballagjon komótos lépteivel.*
- K-köszönöm, hogy szakít rám időt. Bár azt hittem hamarabb ér majd ide, de ne aggódjon, örülök, hogy ideért *kezd bele mondandójába. A fogadós erre hátat fordít és megindul egy másik, minden bizonnyal fizető vendég felé.*
- Kérem várjon! Keresek valakit! Tudna nekem segíteni? Őt... Őt keresem! *szól utána, kiterítve az előbb elővett papirost a pulton, majd felemelve azt az alak szemei elé.*
- Tudja fontos lenne megtalálnom. Azt... Nem mondhatom el, hogy miért, mert a lelkemre kötötték, hogy csak vele közölhetem az indokot. De ugye segít nekem? Tudja még sosem kellett senkit megkeresnem egyedül. A leveleket is mindig valaki társaságában vittem, de most nem így van. Ez... Kicsit nehéz nekem, de majd belejövök! *mosolyodik el.*
- Szóval tud nekem segíteni? *kérdezi ismét, miközben felpattan és a papírt, melyen egy Nabii nevű nő képe látható, egyre közelebb tolja a fogadós orrához, mit sem törődve annak morcos ábrázatával, ami cseppet sem bizalomgerjesztő látvány.*
A hozzászólást Vérnyúl (Moderátor) módosította, ekkor: 2013.08.13 21:09:51, a következő indokkal:
jelpótlás