Arthenior - Pegazus fogadó
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 356 (7101. - 7120. üzenet)Oldal váltása: - Következő oldal >>
7120. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2026-01-01 22:30:04
Üzenet elküldve: 2026-01-01 22:30:04
Rang: Játékos
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 35
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Varjúlakoma//
*Kissé megdobja kezében a sétapálcát, hogy annak vége véletlenül se koppanjon a zajos fogadótér kövén, miközben kimért mozdulattal kel át rajta. Igyekszik senkihez sem hozzáérni, míg eljut a pultig. Természetesen nem zavarja a sokadalom, épp ellenkezőleg. Ugyanakkor a látszat mestere ő, s a részletekben rejlik Sa'Tereth, ahogy a mondás tartja Pirtianesben. Már ha tényleg létezik efféle szólás. Sosem járt a Föld Városában.*
-Egy Őzragu levest. De csak ha forró. *Egy udvarias mosollyal öblíti le szavait, miközben az ujjai közé csippentett, 10 arany értékű érmével kifizeti az étket.*
-Légy oly kedves, a gombát szedd ki belőle. * Azzal további 6 aranyat is a pultra csúsztat. Végigsimít kackiásra nyírt szakállán, s míg az ételre vár, hátát a pultnak vetve fordul meg, hogy fakókék tekintetét végighordozza az egybegyűlteken. A csekély számú, számára érdektelen utazón túl csupán néhány, kártyázgató polgárt szúr ki. Zsugáznak. Csekély öröm megkopasztani az efféléket a magafajtának, de a semminél még ez is több. El is indulna feléjük, de mielőtt az első lépést megtenné, az egyik, félreeső asztalnál sajátos jelenést vél felfedezni. Hogy hosszúéletű-e, netalán félvér, nehéz lenne megállapítani. Egy dologban azonban biztos. A lány vagyonos.
Különösen jó szeme van az effajta finomságokhoz. A finom megmunkálással bíró selymet például rögtön kiszúrja. Ahogy az igényes küllemet és a jó ízlést is. Azt már legutóbbi ittjártakor is megállapította, hogy ritka madár ez az újnemesség körében.
Sebtiben kapja elő fésűjét mellső zsebéből, hogy igazíthasson hajkoronáján. Ellenőrzi kesztyűjének feszességét, kabátja makulátlanságát.*
-Köszönöm, drágám. *Küld egy farkasmosolyt az őzragu levessel visszatérő szolgálóleány felé, ám mielőtt az továbblibbenne, botját gyengéden a vállára helyezve állítja meg.*
-Légy oly kedves hozz még kettőt abból a kiváló, mézes italból, amit oly jó szívvel kínálgatsz. *Azzal tenyerét kinyitva még 28 arannyal ajándékozza meg a pultosleányt a két Mézsörért cserébe. Egyik kezében az őzragu levessel, míg a másikban a két korsóval indul el az egyedül ücsörgő lány felé. Még arra is van lélekjelenléte, hogy sétapálcáját hóna alá csapja. Míg odaér az asztalhoz, igyekszik annyi részletet magába szívni remélt asztaltársaságától, amennyit csak lehet. A számára ismeretlen, kétfejű kígyóval mintázott pecsétgyűrűt, a finom arcélt, a karcsú, feszes, de kellően nőies alakot.*
~Fiatalka.~
-Megbocsásson, kisasszony. *Szól oly kenetteljesen, akár egy lakáj.*
-Megzavarhatom kegyed asztalát? Oly sokan vannak és oly kevés a szabad szék... *Természetesen akad még szabad ülőalkalmatosság. Nem kell túl nagy géniusz hozzá, hogy egyértelmű legyen a célja. Sőt, töretlen farkasmosollyal még a két korsót is jelzésértékűen megemeli Relael előtt.
Ennél bővebbre nem óhajtja engedni amúgy ügyesen pergő nyelvét. Már csak azért sem, mert átható tekintete minden rezdülését igyekszik ellesni az elfnek. A zöld lélektükrök rebbenését, az arcizmok játékát, de még azt is, hogyan formálják meg a szavakat a kellemesen telt ajkak.
Hogy mi a célja? Még maga sem döntötte el. Ez nagyban függ a hosszúfülű személyétől és habitusától. Egyelőre csak körbeszimatol, lehetőségek után kutat. Aztán eldől.*
//Varjúlakoma//
*Kissé megdobja kezében a sétapálcát, hogy annak vége véletlenül se koppanjon a zajos fogadótér kövén, miközben kimért mozdulattal kel át rajta. Igyekszik senkihez sem hozzáérni, míg eljut a pultig. Természetesen nem zavarja a sokadalom, épp ellenkezőleg. Ugyanakkor a látszat mestere ő, s a részletekben rejlik Sa'Tereth, ahogy a mondás tartja Pirtianesben. Már ha tényleg létezik efféle szólás. Sosem járt a Föld Városában.*
-Egy Őzragu levest. De csak ha forró. *Egy udvarias mosollyal öblíti le szavait, miközben az ujjai közé csippentett, 10 arany értékű érmével kifizeti az étket.*
-Légy oly kedves, a gombát szedd ki belőle. * Azzal további 6 aranyat is a pultra csúsztat.
Végigsimít kackiásra nyírt szakállán, s míg az ételre vár, hátát a pultnak vetve fordul meg, hogy fakókék tekintetét végighordozza az egybegyűlteken. A csekély számú, számára érdektelen utazón túl csupán néhány, kártyázgató polgárt szúr ki. Zsugáznak. Csekély öröm megkopasztani az efféléket a magafajtának, de a semminél még ez is több. El is indulna feléjük, de mielőtt az első lépést megtenné, az egyik, félreeső asztalnál sajátos jelenést vél felfedezni. Hogy hosszúéletű-e, netalán félvér, nehéz lenne megállapítani. Egy dologban azonban biztos. A lány vagyonos.Különösen jó szeme van az effajta finomságokhoz. A finom megmunkálással bíró selymet például rögtön kiszúrja. Ahogy az igényes küllemet és a jó ízlést is. Azt már legutóbbi ittjártakor is megállapította, hogy ritka madár ez az újnemesség körében.
Sebtiben kapja elő fésűjét mellső zsebéből, hogy igazíthasson hajkoronáján. Ellenőrzi kesztyűjének feszességét, kabátja makulátlanságát.*
-Köszönöm, drágám. *Küld egy farkasmosolyt az őzragu levessel visszatérő szolgálóleány felé, ám mielőtt az továbblibbenne, botját gyengéden a vállára helyezve állítja meg.*
-Légy oly kedves hozz még kettőt abból a kiváló, mézes italból, amit oly jó szívvel kínálgatsz. *Azzal tenyerét kinyitva még 28 arannyal ajándékozza meg a pultosleányt a két Mézsörért cserébe.
Egyik kezében az őzragu levessel, míg a másikban a két korsóval indul el az egyedül ücsörgő lány felé. Még arra is van lélekjelenléte, hogy sétapálcáját hóna alá csapja. Míg odaér az asztalhoz, igyekszik annyi részletet magába szívni remélt asztaltársaságától, amennyit csak lehet. A számára ismeretlen, kétfejű kígyóval mintázott pecsétgyűrűt, a finom arcélt, a karcsú, feszes, de kellően nőies alakot.*~Fiatalka.~
-Megbocsásson, kisasszony. *Szól oly kenetteljesen, akár egy lakáj.*
-Megzavarhatom kegyed asztalát? Oly sokan vannak és oly kevés a szabad szék... *Természetesen akad még szabad ülőalkalmatosság. Nem kell túl nagy géniusz hozzá, hogy egyértelmű legyen a célja. Sőt, töretlen farkasmosollyal még a két korsót is jelzésértékűen megemeli Relael előtt.
Ennél bővebbre nem óhajtja engedni amúgy ügyesen pergő nyelvét. Már csak azért sem, mert átható tekintete minden rezdülését igyekszik ellesni az elfnek. A zöld lélektükrök rebbenését, az arcizmok játékát, de még azt is, hogyan formálják meg a szavakat a kellemesen telt ajkak.
Hogy mi a célja? Még maga sem döntötte el. Ez nagyban függ a hosszúfülű személyétől és habitusától. Egyelőre csak körbeszimatol, lehetőségek után kutat. Aztán eldől.*
7119. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-31 00:17:39
Üzenet elküldve: 2025-12-31 00:17:39
Rang: Játékos
IC üzenetek: 377
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 377
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Sok a zöld, mégse tájkép//
*Meglepetten elkerekednek a szemei a lány szavaira. Jó is, hogy még nem kezdtek el rajzolni mert így nem szakad meg semmi attól, hogy feláll, odalép a lányhoz és nyom egy egy puszit az arcára.*
-Ari vagy!
*Most nem a nevére gondolt hanem, hogy aranyosnak gondolja. Egy tárgy értéke az felbecsülhető számára, de a szándékot nagyra értékeli. Önmagában ezzel sikerült a lánynak örömet okozni neki. Aztán persze visszaül és elkezdődik a rajzolás. Miközben neki a keze jár addig a múzsája beszél. Valóban most nehezebben érti meg, hogy mire akar kilyukadni a másik.*
-De nem járok a vadonban. Csak ritkán. Meg ha pénzért egy karaván visz el akkor annak ott is megvan az értéke.
*A következő kérdés meglepi. Nem azért mert, hogy egyáltalán ilyesmit feltételeznének róla csak nem érti, hogy ez, hogy jön ide.*
-Kisebb dolgokat inkább. Bár az jellemzőbb volt, hogy a testvéreim loptak és én is kaptam belőle.
*A lány már tudja, hogy a fiú, azt a társaságot hívja testvéreinek akik papot neveltek belőle és nem a vér szerinti rokonait. A következő kérdésen nem is kell gondolkoznia. Bólint, hogy fordult már elő. A sapkáját és a sálát is valaki ellopta tőle mielőtt otthonról útra indult volna. Majdnem le is fagyott a füle ott a hegyekben. Majd a magyarázat hallatán már kezdi sejteni, hogy mi köze is volt a lopásnak az ékszerek témájához. Még az előtt, hogy a lány részletesen kifejtené.*
-De nehezebb is pénzzé tenni egy házat, mint egy ékszert. Például ha éhes vagy de nincs aranyad akkor a házad árából annyi ételt vehetsz amennyi rád is romlik. Meg amíg átírják a papíron, hogy a tied az is időbe telik. Azon meg nem segít a dolgok mérete, hogy el ne lopják. Vannak akik állítólag lovakat meg egész állatcsordákat ellopnak. Pedig azok is drágák, de azért, azt még könnyebb feltenni kártyán, mint egy házat. Amúgy nálunk otthon mikor még az utcán éltem sokan loptak bakancsot vagy ruhát. A részegekről.
*Lehet a lány fejpántját is ellopnák ha ő is annyit inna ott. A tőrét biztos, mert az tényleg szép. Arra, hogy Ari szereti, ha akkor is van rajta valami mikor nincs azon meglepődik. Ebbe még nem gondolt így bele. Újult érdeklődéssel méri végig a múzsáját.*
-Tényleg jól áll.
*Állapítja meg. Érdekes. Mer-nek is és Ari-nak is van olyan titka arról hogyan kell tetszeni amit ő nem tudott. Következtetést nem szűr le belőle, csak egy érdekes tényként elteszi magában.*
*Meglepetten elkerekednek a szemei a lány szavaira. Jó is, hogy még nem kezdtek el rajzolni mert így nem szakad meg semmi attól, hogy feláll, odalép a lányhoz és nyom egy egy puszit az arcára.*
-Ari vagy!
*Most nem a nevére gondolt hanem, hogy aranyosnak gondolja. Egy tárgy értéke az felbecsülhető számára, de a szándékot nagyra értékeli. Önmagában ezzel sikerült a lánynak örömet okozni neki. Aztán persze visszaül és elkezdődik a rajzolás. Miközben neki a keze jár addig a múzsája beszél. Valóban most nehezebben érti meg, hogy mire akar kilyukadni a másik.*
-De nem járok a vadonban. Csak ritkán. Meg ha pénzért egy karaván visz el akkor annak ott is megvan az értéke.
*A következő kérdés meglepi. Nem azért mert, hogy egyáltalán ilyesmit feltételeznének róla csak nem érti, hogy ez, hogy jön ide.*
-Kisebb dolgokat inkább. Bár az jellemzőbb volt, hogy a testvéreim loptak és én is kaptam belőle.
*A lány már tudja, hogy a fiú, azt a társaságot hívja testvéreinek akik papot neveltek belőle és nem a vér szerinti rokonait. A következő kérdésen nem is kell gondolkoznia. Bólint, hogy fordult már elő. A sapkáját és a sálát is valaki ellopta tőle mielőtt otthonról útra indult volna. Majdnem le is fagyott a füle ott a hegyekben. Majd a magyarázat hallatán már kezdi sejteni, hogy mi köze is volt a lopásnak az ékszerek témájához. Még az előtt, hogy a lány részletesen kifejtené.*
-De nehezebb is pénzzé tenni egy házat, mint egy ékszert. Például ha éhes vagy de nincs aranyad akkor a házad árából annyi ételt vehetsz amennyi rád is romlik. Meg amíg átírják a papíron, hogy a tied az is időbe telik. Azon meg nem segít a dolgok mérete, hogy el ne lopják. Vannak akik állítólag lovakat meg egész állatcsordákat ellopnak. Pedig azok is drágák, de azért, azt még könnyebb feltenni kártyán, mint egy házat. Amúgy nálunk otthon mikor még az utcán éltem sokan loptak bakancsot vagy ruhát. A részegekről.
*Lehet a lány fejpántját is ellopnák ha ő is annyit inna ott. A tőrét biztos, mert az tényleg szép. Arra, hogy Ari szereti, ha akkor is van rajta valami mikor nincs azon meglepődik. Ebbe még nem gondolt így bele. Újult érdeklődéssel méri végig a múzsáját.*
-Tényleg jól áll.
*Állapítja meg. Érdekes. Mer-nek is és Ari-nak is van olyan titka arról hogyan kell tetszeni amit ő nem tudott. Következtetést nem szűr le belőle, csak egy érdekes tényként elteszi magában.*
7118. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-30 21:39:25
Üzenet elküldve: 2025-12-30 21:39:25
Rang: Játékos
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Sok a zöld, mégse tájkép//
*Az ő pénzhez való hozzáállása sem éppen a városban szokásos, minden bizonnyal ez az egyik oka annak, hogy képesek megérteni egymást a sok egyéb másik ok mellett, dacára annak, hogy mennyire más nevelést kaptak és mennyire másképpen tekintenek ennek köszönhetően magukra és a világra.*
- Gondoltam, hogy veszek neked valami szép ékszert, igen. Na jó, igazából csak most, hogy mondtad, hogy szereted őket, korábban eszembe sem jutott. De, ha örülnél neki, akkor miért ne?
*Megvonja a vállát, számára ez tényleg nem nagy dolog, ezek után pedig kicsit gondolkodik a fiú szavain, igazít saját magán, mármint a most már reményei szerint tényleg megfelelő pózba áll és hallgat egy darabig legalábbis, hiszen a saját érdeke is, hogy a kis pap jó alaposan koncentráljon a rajzra, amit csinál, nem csak az alkotóé.
Kis idő elteltével félig-meddig öntudatlanul rázza meg a fejét, de élvezi, hogy hasonlókról beszélnek és hasonlókon kell gondolkodnia.*
- Nem érted szerintem, hogy mire gondoltam. Épp ezt mondom, amit te is. Tudom, hogy itt a városban a pénz a minden és mindent lehet kapni érte. Tényleg mindent. És persze nem csak itt.
*Amit szeretne azt sokkal nehezebb elmagyaráznia, mint szeretné, hogy nehéz legyen elmagyarázni.*
- De, ha egyszer csak a vadon venne körbe? Ott már csak a víz számít és a kaja és semmi más.
*Nem gondolja, hogy ezúttal sikerült sokkal érthetőbben fogalmaznia, mint az előbb, de legalább megpróbálta.*
- Loptál már valaha? *kérdi ezek után hirtelen. Mástól akár kötekedésnek is hangozhatna ez a kérdés, de ő semmiképpen nem annak szánja. Alapból a lopást nem tartja bűnnek, addig persze semmiképpen nem, ameddig nem az ő tulajdonát lovasítja meg valaki. Amúgy meg úgy gondolja, hogy mindenkinek kötelessége megtanulni vigyáznia arra, ami az övé. Aki erre képtelen ilyen, vagy olyan okból, az vessen magára. Persze vannak fokozatai a lopásnak is, van a kis és a nagy lopás, illetve egyszerű fenyegetéssel való rablás, meg raglógyilkosság, de ilyen szinte már filozófiai mélységekbe semmi kedve belemenni most még felületes gondolkodás szintjén sem.*
- Vagy loptak már meg? *kérdez újra.* Utóbbit gondolom igen. Tudod, hogy én a csonttőrömet elloptam otthon a banyától. Igaz éjszaka, mielőtt megléptem volna, szóval nem volt nehéz dolgom, de azért csendben kellett lennem. De ez csak egy kicsi és könnyű tőr. A sátrát már nem tudtam volna leszedni és elhozni csak úgy. Vagy, ha lett volna egy nagy kőgyűjteménye, és valamiért az tetszett volna meg.
*Gondolja, hogy Zeekx érti, hogy mire céloz.*
- A legtöbb ékszer kicsi. Vagy vékony, mint mondjuk egy lánc, vagy karkötő. Az én hajpántom legalább szúr. *ad ismét valami rövid, nevetésre emlékeztető hangot. Aztán arra gondol, hogy sokszor annyira képesek elbeszélni egymás mellett, hogy nem árt, ha pontosan elmagyarázza azt, hogy pontosan mire is gondol.*
- De az ékszerek többsége nem szúr. Minél kisebb valami, annál könnyebb ellopni. Az ékszerek és az aranyak kicsik és könnyűk. Ha már csizmáról beszéltél, nincs az az ügyes tolvaj, aki azt képes lenne a lábadról lelopni. Csak akkor, ha nagyon kiütötted valamivel magad. Ezért nem biztos, hogy jó ötlet, ha ékszer és arany minden értéked. Ott van az én házam. Szép, nagy és kő. Eladhatom, ha akarom, könnyeb ellopható aranyakért, de az biztos, hogy most senki nem fogja felkapni a hátára és elszaladni vele ameddig nem vagyok otthon, hanem veled itt és most. *neveti el magát újra.*
- Lerombolhatják, de nem vihetik el.
*Biztosan hülye gondolat, de hát látott már lángoló várost, ha még csak messziről is tette mindezt és természetesen nem ő gyújtotta fel.*
- Minél nagyobb valami és nehezebb, annál több értelme van, hogy a tiéd. A hajpántom más. Könnyű, aranyban mérve értéktelen, de három házért sem adnám oda senkinek.
*Persze ez az általa ellopott csontőrre is igaz, nem is beszélve jóscsontjairól, amelyeken keresztül képes kapcsolatba lépni a szellemekkel.*
- Igen, biztos nélküle is tetszettem volna neked, persze. De vele jobban, ez is biztos. Meg... szeretem, ha akkor is van rajtam valami, ha nincs rajtam semmi.
*Az ő pénzhez való hozzáállása sem éppen a városban szokásos, minden bizonnyal ez az egyik oka annak, hogy képesek megérteni egymást a sok egyéb másik ok mellett, dacára annak, hogy mennyire más nevelést kaptak és mennyire másképpen tekintenek ennek köszönhetően magukra és a világra.*
- Gondoltam, hogy veszek neked valami szép ékszert, igen. Na jó, igazából csak most, hogy mondtad, hogy szereted őket, korábban eszembe sem jutott. De, ha örülnél neki, akkor miért ne?
*Megvonja a vállát, számára ez tényleg nem nagy dolog, ezek után pedig kicsit gondolkodik a fiú szavain, igazít saját magán, mármint a most már reményei szerint tényleg megfelelő pózba áll és hallgat egy darabig legalábbis, hiszen a saját érdeke is, hogy a kis pap jó alaposan koncentráljon a rajzra, amit csinál, nem csak az alkotóé.
Kis idő elteltével félig-meddig öntudatlanul rázza meg a fejét, de élvezi, hogy hasonlókról beszélnek és hasonlókon kell gondolkodnia.*
- Nem érted szerintem, hogy mire gondoltam. Épp ezt mondom, amit te is. Tudom, hogy itt a városban a pénz a minden és mindent lehet kapni érte. Tényleg mindent. És persze nem csak itt.
*Amit szeretne azt sokkal nehezebb elmagyaráznia, mint szeretné, hogy nehéz legyen elmagyarázni.*
- De, ha egyszer csak a vadon venne körbe? Ott már csak a víz számít és a kaja és semmi más.
*Nem gondolja, hogy ezúttal sikerült sokkal érthetőbben fogalmaznia, mint az előbb, de legalább megpróbálta.*
- Loptál már valaha? *kérdi ezek után hirtelen. Mástól akár kötekedésnek is hangozhatna ez a kérdés, de ő semmiképpen nem annak szánja. Alapból a lopást nem tartja bűnnek, addig persze semmiképpen nem, ameddig nem az ő tulajdonát lovasítja meg valaki. Amúgy meg úgy gondolja, hogy mindenkinek kötelessége megtanulni vigyáznia arra, ami az övé. Aki erre képtelen ilyen, vagy olyan okból, az vessen magára. Persze vannak fokozatai a lopásnak is, van a kis és a nagy lopás, illetve egyszerű fenyegetéssel való rablás, meg raglógyilkosság, de ilyen szinte már filozófiai mélységekbe semmi kedve belemenni most még felületes gondolkodás szintjén sem.*
- Vagy loptak már meg? *kérdez újra.* Utóbbit gondolom igen. Tudod, hogy én a csonttőrömet elloptam otthon a banyától. Igaz éjszaka, mielőtt megléptem volna, szóval nem volt nehéz dolgom, de azért csendben kellett lennem. De ez csak egy kicsi és könnyű tőr. A sátrát már nem tudtam volna leszedni és elhozni csak úgy. Vagy, ha lett volna egy nagy kőgyűjteménye, és valamiért az tetszett volna meg.
*Gondolja, hogy Zeekx érti, hogy mire céloz.*
- A legtöbb ékszer kicsi. Vagy vékony, mint mondjuk egy lánc, vagy karkötő. Az én hajpántom legalább szúr. *ad ismét valami rövid, nevetésre emlékeztető hangot. Aztán arra gondol, hogy sokszor annyira képesek elbeszélni egymás mellett, hogy nem árt, ha pontosan elmagyarázza azt, hogy pontosan mire is gondol.*
- De az ékszerek többsége nem szúr. Minél kisebb valami, annál könnyebb ellopni. Az ékszerek és az aranyak kicsik és könnyűk. Ha már csizmáról beszéltél, nincs az az ügyes tolvaj, aki azt képes lenne a lábadról lelopni. Csak akkor, ha nagyon kiütötted valamivel magad. Ezért nem biztos, hogy jó ötlet, ha ékszer és arany minden értéked. Ott van az én házam. Szép, nagy és kő. Eladhatom, ha akarom, könnyeb ellopható aranyakért, de az biztos, hogy most senki nem fogja felkapni a hátára és elszaladni vele ameddig nem vagyok otthon, hanem veled itt és most. *neveti el magát újra.*
- Lerombolhatják, de nem vihetik el.
*Biztosan hülye gondolat, de hát látott már lángoló várost, ha még csak messziről is tette mindezt és természetesen nem ő gyújtotta fel.*
- Minél nagyobb valami és nehezebb, annál több értelme van, hogy a tiéd. A hajpántom más. Könnyű, aranyban mérve értéktelen, de három házért sem adnám oda senkinek.
*Persze ez az általa ellopott csontőrre is igaz, nem is beszélve jóscsontjairól, amelyeken keresztül képes kapcsolatba lépni a szellemekkel.*
- Igen, biztos nélküle is tetszettem volna neked, persze. De vele jobban, ez is biztos. Meg... szeretem, ha akkor is van rajtam valami, ha nincs rajtam semmi.
7117. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-29 19:43:30
Üzenet elküldve: 2025-12-29 19:43:30
Rang: Játékos
IC üzenetek: 377
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 377
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Sok a zöld, mégse tájkép//
*A lány megjegyzése meglepi.*
-Miért? Szerettél volna adni?
*Valóban érdekes hozzáállása van a pénzhez. Pont a lány tudhatja róla, hogy mennyire nem köti magát hozzá. Mikor van akkor nem sajnálja akár szórni is. Viszont mégse tud teljesen elszakadni tőle hisz abból tud szeszt, ételt vagy olyasmit venni amiben örömét leli. Ja és a szállás is pénzbe kerül. Mikor épp nem idegenek fogadják be egy éjszakára vagy hívják meg valamire. De nem ő az egyetlen érdekes személy itt a szobában. Ha valaki meglátná őket ahogy mindketten egy száll semmiben, ő az ágy előtt egy könyv mögött a földön ül, a lány pedig az ágyon térdelve nevet akkor lehet, hogy összetévesztenék ezt a fogadót egy tébolydával. Ő se érti mit talál olyan mulatságosnak Ari, de jót mosolyog annak vidámságán. A magyarázat hallatán nem gondolkozik sokat.*
-Ez igaz, de az ékszereket nem csak eladni könnyű, de sok elférhet belőle nálad. Például csizmát vagy tojást is lehet eladni, de az több helyet foglal, mint egy gyűrű vagy egy karperec.
*Ismert olyan világjárót, aki alapból ékszerekben tartotta a vagyonát. Nem bízott a bankokban és nem telepedett meg sehol, úgyhogy így oldotta meg. A fontossági sorrend is számára egy kicsit más, mint a lány számára. Amit ki is fejt neki.*
-Igen, de azok csak ott olyan fontosak ahol nincs pénz. Mert itt a városban többet ér a pénz, mint az étel hisz vehetek belőle ételt is vagy amit akarok. Az ételt meg csak megenni lehet. Esetleg eladni pénzért, de akkor is a pénz a lényeg.
*A fejpánt fontosságát valóban nem tudja értékelni. Ami, viszont egy olyan dolog, hogy a lánynak mennyi örömet okoz és neki mennyi örömet okoz. Szóval ha Ari annyira értékesnek gondolja akkor nem téved. Ahogy ő sem ha a saját értékeit eladná és venne belőle pálinkát vagy elmenne egy bordélyba ahol olyasmire használná amiből neki származik öröme. A kapott kérdésre pedig rá jellemző őszinteséggel válaszol.*
-Tényleg nem a fejpántod miatt tetszettél meg. Tényleg szép, de te szebb vagy. Amúgy tényleg az a lényeg, hogy neked mennyire fontos. Csak az számít, hogy örömet okoz-e.
*Hogy épp egy titkot árultak el neki, az fel se tűnt a kis papnak. A lány szereti az ékszereit. Nem is értené miért lehetne ebből titok. De ő már csak ilyen. Mindenesetre miután kibeszélték magukat utána még megkéri a másikat, hogy mit változtasson a testtartásán majd neki is állna kijavítani, azt a rajzot. Úgy néz ki most, hogy nem vonják el a vágyak a figyelmét már tényleg jobban megy neki. Egyre biztosabban rajzolódik ki a lány alakja. A végtagok hosszát kijavítja ahogy néhány furcsán húzott vonalat is. Bár ez még csak egy durva vázlat, de ez az alap aminek jónak kell lennie. Miután elégedett vele utána elkezdi finomítani a művét.*
*A lány megjegyzése meglepi.*
-Miért? Szerettél volna adni?
*Valóban érdekes hozzáállása van a pénzhez. Pont a lány tudhatja róla, hogy mennyire nem köti magát hozzá. Mikor van akkor nem sajnálja akár szórni is. Viszont mégse tud teljesen elszakadni tőle hisz abból tud szeszt, ételt vagy olyasmit venni amiben örömét leli. Ja és a szállás is pénzbe kerül. Mikor épp nem idegenek fogadják be egy éjszakára vagy hívják meg valamire. De nem ő az egyetlen érdekes személy itt a szobában. Ha valaki meglátná őket ahogy mindketten egy száll semmiben, ő az ágy előtt egy könyv mögött a földön ül, a lány pedig az ágyon térdelve nevet akkor lehet, hogy összetévesztenék ezt a fogadót egy tébolydával. Ő se érti mit talál olyan mulatságosnak Ari, de jót mosolyog annak vidámságán. A magyarázat hallatán nem gondolkozik sokat.*
-Ez igaz, de az ékszereket nem csak eladni könnyű, de sok elférhet belőle nálad. Például csizmát vagy tojást is lehet eladni, de az több helyet foglal, mint egy gyűrű vagy egy karperec.
*Ismert olyan világjárót, aki alapból ékszerekben tartotta a vagyonát. Nem bízott a bankokban és nem telepedett meg sehol, úgyhogy így oldotta meg. A fontossági sorrend is számára egy kicsit más, mint a lány számára. Amit ki is fejt neki.*
-Igen, de azok csak ott olyan fontosak ahol nincs pénz. Mert itt a városban többet ér a pénz, mint az étel hisz vehetek belőle ételt is vagy amit akarok. Az ételt meg csak megenni lehet. Esetleg eladni pénzért, de akkor is a pénz a lényeg.
*A fejpánt fontosságát valóban nem tudja értékelni. Ami, viszont egy olyan dolog, hogy a lánynak mennyi örömet okoz és neki mennyi örömet okoz. Szóval ha Ari annyira értékesnek gondolja akkor nem téved. Ahogy ő sem ha a saját értékeit eladná és venne belőle pálinkát vagy elmenne egy bordélyba ahol olyasmire használná amiből neki származik öröme. A kapott kérdésre pedig rá jellemző őszinteséggel válaszol.*
-Tényleg nem a fejpántod miatt tetszettél meg. Tényleg szép, de te szebb vagy. Amúgy tényleg az a lényeg, hogy neked mennyire fontos. Csak az számít, hogy örömet okoz-e.
*Hogy épp egy titkot árultak el neki, az fel se tűnt a kis papnak. A lány szereti az ékszereit. Nem is értené miért lehetne ebből titok. De ő már csak ilyen. Mindenesetre miután kibeszélték magukat utána még megkéri a másikat, hogy mit változtasson a testtartásán majd neki is állna kijavítani, azt a rajzot. Úgy néz ki most, hogy nem vonják el a vágyak a figyelmét már tényleg jobban megy neki. Egyre biztosabban rajzolódik ki a lány alakja. A végtagok hosszát kijavítja ahogy néhány furcsán húzott vonalat is. Bár ez még csak egy durva vázlat, de ez az alap aminek jónak kell lennie. Miután elégedett vele utána elkezdi finomítani a művét.*
7116. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-29 18:37:10
Üzenet elküldve: 2025-12-29 18:37:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 108
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Sok a zöld, mégse tájkép//
*Nem tehet róla de Zeekx szavain megint csak kuncognia kell.
~Az a jó az ékszerekben, hogyha nincs pénz, akkor pénzzé lehet őket tenni? Mi? ~*
- Na ezek után holtbiztos, hogy soha nem fogsz tőlem ékszert kapni ajándékba. *jegyzi meg, miközben maga is felkel, és próbál visszaemlékezni arra, hogy mi lehetett az a korábbi póz, amiben éppen elhatározták közösen, hogy megörökítik őt, pontosabban a ma reggeli önmagát az örökkévalóságnak.
Elsőre azért mégsem megy. Mert a kuncogásból lassan nevetés lesz. Nevethetne azon is, hogy ahhoz képest, hogy eléggé különböző okokból, de ez a rajz mindkettőjüknek fontos, valamiért mégsem nagyon sietnek vele, de inkább az mulattatja, hogy ezúttal okosabbnak érezheti magát, mint maga a kis pap, aki megtanította olvasni.
Azért közben emlékezetből igyekszik felvenni a korábbi pózt, majd nevetése után egyáltalán megmagyarázni azt, hogy tulajdonképpen mi a fenén is nevetett olyan jót megint amilyet.*
- Ezzel az erővel mindent el lehetne adni, ha nincsen pénzed. Bármidet. Persze, az ékszert lehet könnyebb. De ez meg attól függ, hogy hol.
*Biztos benne, hogy ezt nem pont Zeekxnek kell magyaráznia.*
- Igazából nincs jobb a kajánál és a víznél. Ha nincs a közeledben senki, akinek eladhatnál bármit, akkor csak ezek számítanak. Aranyat nem tudsz megenni. Illetve igen, csak sem finom nem lesz, meg jól nem laksz vele. Én nem adnék el ékszert, ha már egyszer az enyém lett. A hajpántom. Csak egy fogakkal átvert bőrdarab, mégis annyira megszoktam. *igazítja is meg a hajpántját amolyan ráutalásképpen, nem mintha nem lenne biztos benne, hogy ez Zeekx számára is elválaszthatatlan tőle.*
- Annyira megszoktam, úgy hozzám tartozik valahogy, mint a füleim, nem tudom magamat elképzelni nélkülük, és ha akár egy nagyobb házat meg hatvan tyúkot kapnék érte, akkor sem hiszem, hogy eladnám. Mert olyan lenne mintha levágnám a fejem felét. Senki lennék nélküle. Vagy nagyon más. Te el tudnál képzelni nélküle? De komolyan? Persze, fürdéshez, hajmosáshoz, alváshoz le lehet venni, de biztos kevésbé tetszettem volna neked, ha nélküle látsz először.
*Ezen megint nevet.*
- Na jó, lehet, neked nem számít. Pont olyan lenne, ha akkor nélküle lettem volna, de én nem érezném magamnak magam nélküle.
*Először szinte fel sem fogja, hogy mennyire komoly titkot árult el ezzel. Aztán igen, de nem nagyon érdekli. Odahaza és főleg persze az atyja óvatosságra nevelték. De Zeekx kinek árulná el, meg aztán miért is minek?*
- Akkor jó lesz így? *igazít kicsit saját magán mindezek után. Ha nem, akkor pedig mindenek ellenére szívesen igazodik.*
*Nem tehet róla de Zeekx szavain megint csak kuncognia kell.
~Az a jó az ékszerekben, hogyha nincs pénz, akkor pénzzé lehet őket tenni? Mi? ~*
- Na ezek után holtbiztos, hogy soha nem fogsz tőlem ékszert kapni ajándékba. *jegyzi meg, miközben maga is felkel, és próbál visszaemlékezni arra, hogy mi lehetett az a korábbi póz, amiben éppen elhatározták közösen, hogy megörökítik őt, pontosabban a ma reggeli önmagát az örökkévalóságnak.
Elsőre azért mégsem megy. Mert a kuncogásból lassan nevetés lesz. Nevethetne azon is, hogy ahhoz képest, hogy eléggé különböző okokból, de ez a rajz mindkettőjüknek fontos, valamiért mégsem nagyon sietnek vele, de inkább az mulattatja, hogy ezúttal okosabbnak érezheti magát, mint maga a kis pap, aki megtanította olvasni.
Azért közben emlékezetből igyekszik felvenni a korábbi pózt, majd nevetése után egyáltalán megmagyarázni azt, hogy tulajdonképpen mi a fenén is nevetett olyan jót megint amilyet.*
- Ezzel az erővel mindent el lehetne adni, ha nincsen pénzed. Bármidet. Persze, az ékszert lehet könnyebb. De ez meg attól függ, hogy hol.
*Biztos benne, hogy ezt nem pont Zeekxnek kell magyaráznia.*
- Igazából nincs jobb a kajánál és a víznél. Ha nincs a közeledben senki, akinek eladhatnál bármit, akkor csak ezek számítanak. Aranyat nem tudsz megenni. Illetve igen, csak sem finom nem lesz, meg jól nem laksz vele. Én nem adnék el ékszert, ha már egyszer az enyém lett. A hajpántom. Csak egy fogakkal átvert bőrdarab, mégis annyira megszoktam. *igazítja is meg a hajpántját amolyan ráutalásképpen, nem mintha nem lenne biztos benne, hogy ez Zeekx számára is elválaszthatatlan tőle.*
- Annyira megszoktam, úgy hozzám tartozik valahogy, mint a füleim, nem tudom magamat elképzelni nélkülük, és ha akár egy nagyobb házat meg hatvan tyúkot kapnék érte, akkor sem hiszem, hogy eladnám. Mert olyan lenne mintha levágnám a fejem felét. Senki lennék nélküle. Vagy nagyon más. Te el tudnál képzelni nélküle? De komolyan? Persze, fürdéshez, hajmosáshoz, alváshoz le lehet venni, de biztos kevésbé tetszettem volna neked, ha nélküle látsz először.
*Ezen megint nevet.*
- Na jó, lehet, neked nem számít. Pont olyan lenne, ha akkor nélküle lettem volna, de én nem érezném magamnak magam nélküle.
*Először szinte fel sem fogja, hogy mennyire komoly titkot árult el ezzel. Aztán igen, de nem nagyon érdekli. Odahaza és főleg persze az atyja óvatosságra nevelték. De Zeekx kinek árulná el, meg aztán miért is minek?*
- Akkor jó lesz így? *igazít kicsit saját magán mindezek után. Ha nem, akkor pedig mindenek ellenére szívesen igazodik.*
7115. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-28 14:07:11
Üzenet elküldve: 2025-12-28 14:07:11
Rang: Játékos
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 52
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Nyílt//
// Törpe piac //
* Látomása végeztével úgy látja, társai megértették a lényeget, és egyet is értenek vele: ha tényleg elindulnak megkeresni Avasrusnyahasnyálat, meg fogják találni, meggazdagodnak és egyikükből még király is lehet. Ehhez már csak meg kéne mozdítaniuk a seggüket, amihez persze egyiküknek sincs kedve. A Pegazus melege mégiscsak kényelmesebb, mint elindulni a kinti hidegben törpe várost keresni. Még úgy is, hogy Wertustól megtudja, hogy mindezt igazából a törpéknek köszönheti a város. Hát hogyne! *
– Az! Avalurydda! Nekem mindegy. * Feleli a vörösnek, amikor az kijavítja a keresett város nevét. Gubacs megvonja a vállát, neki ugyan mindegy, hogy mit keresnek, a lényeg, hogy megtalálják és gazdagok legyenek. Ezután szóba jön az öröktűz vagy szent láng is.
~ Nahát, ők is látják, amit én látok? Tudják, amit én tudok? Szagolják, amit én szagolok? ~ A világ nagy rejtélyeit régóta kutatja, ám elmélkedését az szakítja meg, hogy egyszer csak elé kerül az ebédje. *
– Micsoda micsodaság! * Kiált fel lelkesen, és egy percet sem haboz, egyből nekilát a húsnak és a káposzta-salátának, amit társa rendelt neki. No, nem ám kézzel-lábbal, mint az elmaradott emberek, hanem késsel-villával küszködve. A küszködést azonban hamar megunja, és besegít a kezével is, hogy elvágja a húst. *
– A lényeg, hogy a káposzta is jól lakjon és én is. * Magyarázza társainak teli szájjal. Majd rág egy kicsit, aztán Wertusra néz. A káposzta még mindig kilóg a szájából, amikor megszólal. *
– Úgy-úgy! Induljunk! Csirkezabáló tetves emberváros is, irány a törpe-városba! Egy percet se maradok itt tovább! Gyerünk, gyerünk! * És eszik tovább. *
// Törpe piac //
* Látomása végeztével úgy látja, társai megértették a lényeget, és egyet is értenek vele: ha tényleg elindulnak megkeresni Avasrusnyahasnyálat, meg fogják találni, meggazdagodnak és egyikükből még király is lehet. Ehhez már csak meg kéne mozdítaniuk a seggüket, amihez persze egyiküknek sincs kedve. A Pegazus melege mégiscsak kényelmesebb, mint elindulni a kinti hidegben törpe várost keresni. Még úgy is, hogy Wertustól megtudja, hogy mindezt igazából a törpéknek köszönheti a város. Hát hogyne! *
– Az! Avalurydda! Nekem mindegy. * Feleli a vörösnek, amikor az kijavítja a keresett város nevét. Gubacs megvonja a vállát, neki ugyan mindegy, hogy mit keresnek, a lényeg, hogy megtalálják és gazdagok legyenek. Ezután szóba jön az öröktűz vagy szent láng is.
~ Nahát, ők is látják, amit én látok? Tudják, amit én tudok? Szagolják, amit én szagolok? ~ A világ nagy rejtélyeit régóta kutatja, ám elmélkedését az szakítja meg, hogy egyszer csak elé kerül az ebédje. *
– Micsoda micsodaság! * Kiált fel lelkesen, és egy percet sem haboz, egyből nekilát a húsnak és a káposzta-salátának, amit társa rendelt neki. No, nem ám kézzel-lábbal, mint az elmaradott emberek, hanem késsel-villával küszködve. A küszködést azonban hamar megunja, és besegít a kezével is, hogy elvágja a húst. *
– A lényeg, hogy a káposzta is jól lakjon és én is. * Magyarázza társainak teli szájjal. Majd rág egy kicsit, aztán Wertusra néz. A káposzta még mindig kilóg a szájából, amikor megszólal. *
– Úgy-úgy! Induljunk! Csirkezabáló tetves emberváros is, irány a törpe-városba! Egy percet se maradok itt tovább! Gyerünk, gyerünk! * És eszik tovább. *
7114. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-27 15:47:00
Üzenet elküldve: 2025-12-27 15:47:00
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egyenes út a pohár aljára//
*Amíg emésztgeti magában Salwar szavait, lassan megfogalmazódik benne egy kérdés, amire most igazán kíváncsi, hogy hogyan vélekedhet róla fajtársa. Egészen az asztalig formálódnak benne a szavak, még akkor is, amikor már ültében nyúl a pohárért, de egyelőre csak az ujjai között forgatja azt. Közben egy apró bólintással nyugtázza, hogy tökéletesen egyetért azzal, amit a férfi mond, de most sokkal kíváncsibb, hogy még fel nem tett kérdéséről hogyan vélekedik.*
- Mondd csak...
*Hümmög párat, mielőtt folytatná. Mintha még utoljára felmérné azt, hogy mennyire hathat ostobaságnak, amit éppen feltenni készül.*
- Szerinted van annyi arany, ami elég ahhoz, hogy a boldogság, amit veszel rajta őszinte legyen?
*Felpillant a borról, hogy a sárgákat ismét a szürke szempárba fúrja. A saját meglátása szerint a válasz egyszerű. Nem. És nem tudja eldönteni, hogy ez mennyire elkeserítő. Mindazonáltal, hogy, ha létezhet is ilyen, hogy őszintén boldog lehet, ha eleget fizet érte, az ő erszénye nincs ilyenre szabva és valószínűleg soha nem is lesz. Már rég nem mozog olyan körökben, ahol akár egy nyalásnyit is kaphat aranyból vagy hatalomból, még, ha csak azt a háttérből igazgatva élvezhette is.
De most még nem fejti ki a férfinak, hogy pontosan mire gondol, hogyan is érti. Azzal sem befolyásolja, hogy neki már megvan a pontos véleménye minderről. Hisz aranyért vehet szerelmet bárki, egy órára, akár egy életre is, de annak sosem lesz igazán alapja az őszinteség vagy a szeretet. Hiszen a szajhák is szeretnek, amíg fizetnek érte. Elhitetik, hogy fontos, hogy számít, hogy sosem volt még ilyen jó. De mikor már nem csilingel semmi az erszényben egyszerűen tovább lépnek. Lemossák a dézsa fölött a szeretetüket, ami a mocsokkal együtt az aljára süllyed és pár óra erejéig szeretnek helyette egy másik erszényt, akinek elhazudják ugyan azt. Vagy borongós gondolatokra összeülhet bárki a pajtásokkal. Fizeti a köröket, érkeznek a poharak. Mindenki a vállát veregeti, esküdöznek, hogy világ életükben csak ő volt az egy igaz barát. A borús gondolatokat az alkohol átfesti, elnyomja, a szavak megnyugvást hoznak, hogy fontos. De mikor az üveg kiürül és az erszényből sem futja többre, mindenki egyszerűen csak szétszéled, hogy odakint a fogadó falát támasztva egy hányással kísérve száműzze magából az este mámoros emlékeit. Másnap pedig rá se köszön senki, ha a főtéren szembe találkoznak. Elhúzza a száját és arra a véleményre jut, hogy fel sem kellett volna tennie a kérdést. A gondolatai megint csak megkeserítik az ízt a szájában, amit most egy óvatos korty borral igyekszik is lemosni. Talán ő maga sem akar őszintén boldog lenni, csupán csak nyugodt, aki újra képes úgy élvezni az életet, hogy másnap ne legyen miatta ennyire megkeseredve.
Szerencsére a felszolgáló érkezte kirángatja egy pillanatra. Figyelmesen hallgatja a rendelést, nem szól közbe, de egy hitetlenkedő mosoly az ajkaira kúszik. A poharat elengedve húzza közelebb a széket az asztalhoz. A láb halkan nyikkan a padlón. A felszolgáló távozása után karjait kényelmesen elhelyezi az asztal lapján, hüvelykujjával pedig a fa erezetét simítgatja végig, követve a mintázatot.*
- Nem hagytál ki semmit.
*Nevet fel halkan, miközben aprót csóvál a fején.*
- Sőt, valószínűleg többet rendeltél, mint amennyit egy átlagos estén bevállalnék.
*Halovány vidámság csillan meg a sárgákban, ahogy a felszolgáló után pillant, aki már a pult körül serénykedik. A Pegazus zaja lassan visszakúszik hozzá. A halk nevetések, a poharak csengése. Megfigyeli az idegen vagy alig ismerős arcokra ülő vidámságot és hosszú idő óta először kezdi úgy érezni, hogy talán annyira nem is baj, ha az a pár elherdálni való arany nem hoz őszinte boldogságot, csak egy ideiglenes enyhülést, amit másnap nem akar minden porcikájával bánni. Salwar is nagy igazságokat mond és megerősödik benne, hogy valóban fél. Éveken át sosem aggódott semmi miatt. Mindenhol olyat mutatott magából, ami nem volt ő, cserébe pedig olyat kapott, ami hasznos, amit élvezhet. Mert nem tartozott senkinek sem elszámolással vagy hűséggel. Most pedig nem biztos abban, hogy ez nem-e változott meg. Pedig nem tettek ígéreteket, sem fogadalmakat. Egyszerűen csak lett valaki, aki fontos és fogalma sincs, hogy hogyan idomuljon a helyzethez. Ezzel pedig valóban bezárta magát egy szobába, ahonnan képtelen magát kiereszteni. Pedig szeretné, ha könnyed lehetne az estére. Hogy ne legyen ennyire lehangoló társasága egy olyan férfinak, aki az előbb, még kipirult, vidám arccal kapkodta a levegőt a pultnak háttal. Aki vidámságot hozott egy borús napba. Akitől olyat kapott ez a seregnyi vendég, amit most borzalmasan elirigyel. Vidámságot, felszabadultságot és egy kis időt, ahol semmi sem számít, semmi sem feszít vagy nyom.
Hátradől a székében és hosszan kifújja a levegőt, mintha egész idő alatt észrevétlenül visszatartotta volna. Az egyik lábát kinyújtja, a másikat behajlítja és a cipője orrával halkan dobolni kezd a kemény fapadlón. Ritmustalanul, mintha így küzdene újból gomolygó gondolataival.*
- Nehéz kimondani, hogy igazad van. Vagy inkább azt nehéz elfogadni, hogy ez nem hangzik olyan helytelennek. Én egyszerűen csak...
*Harapja be alsó ajkát, majd enged kissé megfeszült vállain miközben újból csak felsóhajt.*
- Nem is tudom.
*Válaszolja végül. Talán egyszerűbb lenne, ha őszintén beszélne a férfinak arról, ami legbelül feszíti. De hogyan is lehetne képes megtenni ezt egy idegennel, ha azzal sem mer szembenézni, aki fontos a számára?*
*Amíg emésztgeti magában Salwar szavait, lassan megfogalmazódik benne egy kérdés, amire most igazán kíváncsi, hogy hogyan vélekedhet róla fajtársa. Egészen az asztalig formálódnak benne a szavak, még akkor is, amikor már ültében nyúl a pohárért, de egyelőre csak az ujjai között forgatja azt. Közben egy apró bólintással nyugtázza, hogy tökéletesen egyetért azzal, amit a férfi mond, de most sokkal kíváncsibb, hogy még fel nem tett kérdéséről hogyan vélekedik.*
- Mondd csak...
*Hümmög párat, mielőtt folytatná. Mintha még utoljára felmérné azt, hogy mennyire hathat ostobaságnak, amit éppen feltenni készül.*
- Szerinted van annyi arany, ami elég ahhoz, hogy a boldogság, amit veszel rajta őszinte legyen?
*Felpillant a borról, hogy a sárgákat ismét a szürke szempárba fúrja. A saját meglátása szerint a válasz egyszerű. Nem. És nem tudja eldönteni, hogy ez mennyire elkeserítő. Mindazonáltal, hogy, ha létezhet is ilyen, hogy őszintén boldog lehet, ha eleget fizet érte, az ő erszénye nincs ilyenre szabva és valószínűleg soha nem is lesz. Már rég nem mozog olyan körökben, ahol akár egy nyalásnyit is kaphat aranyból vagy hatalomból, még, ha csak azt a háttérből igazgatva élvezhette is.
De most még nem fejti ki a férfinak, hogy pontosan mire gondol, hogyan is érti. Azzal sem befolyásolja, hogy neki már megvan a pontos véleménye minderről. Hisz aranyért vehet szerelmet bárki, egy órára, akár egy életre is, de annak sosem lesz igazán alapja az őszinteség vagy a szeretet. Hiszen a szajhák is szeretnek, amíg fizetnek érte. Elhitetik, hogy fontos, hogy számít, hogy sosem volt még ilyen jó. De mikor már nem csilingel semmi az erszényben egyszerűen tovább lépnek. Lemossák a dézsa fölött a szeretetüket, ami a mocsokkal együtt az aljára süllyed és pár óra erejéig szeretnek helyette egy másik erszényt, akinek elhazudják ugyan azt. Vagy borongós gondolatokra összeülhet bárki a pajtásokkal. Fizeti a köröket, érkeznek a poharak. Mindenki a vállát veregeti, esküdöznek, hogy világ életükben csak ő volt az egy igaz barát. A borús gondolatokat az alkohol átfesti, elnyomja, a szavak megnyugvást hoznak, hogy fontos. De mikor az üveg kiürül és az erszényből sem futja többre, mindenki egyszerűen csak szétszéled, hogy odakint a fogadó falát támasztva egy hányással kísérve száműzze magából az este mámoros emlékeit. Másnap pedig rá se köszön senki, ha a főtéren szembe találkoznak. Elhúzza a száját és arra a véleményre jut, hogy fel sem kellett volna tennie a kérdést. A gondolatai megint csak megkeserítik az ízt a szájában, amit most egy óvatos korty borral igyekszik is lemosni. Talán ő maga sem akar őszintén boldog lenni, csupán csak nyugodt, aki újra képes úgy élvezni az életet, hogy másnap ne legyen miatta ennyire megkeseredve.
Szerencsére a felszolgáló érkezte kirángatja egy pillanatra. Figyelmesen hallgatja a rendelést, nem szól közbe, de egy hitetlenkedő mosoly az ajkaira kúszik. A poharat elengedve húzza közelebb a széket az asztalhoz. A láb halkan nyikkan a padlón. A felszolgáló távozása után karjait kényelmesen elhelyezi az asztal lapján, hüvelykujjával pedig a fa erezetét simítgatja végig, követve a mintázatot.*
- Nem hagytál ki semmit.
*Nevet fel halkan, miközben aprót csóvál a fején.*
- Sőt, valószínűleg többet rendeltél, mint amennyit egy átlagos estén bevállalnék.
*Halovány vidámság csillan meg a sárgákban, ahogy a felszolgáló után pillant, aki már a pult körül serénykedik. A Pegazus zaja lassan visszakúszik hozzá. A halk nevetések, a poharak csengése. Megfigyeli az idegen vagy alig ismerős arcokra ülő vidámságot és hosszú idő óta először kezdi úgy érezni, hogy talán annyira nem is baj, ha az a pár elherdálni való arany nem hoz őszinte boldogságot, csak egy ideiglenes enyhülést, amit másnap nem akar minden porcikájával bánni. Salwar is nagy igazságokat mond és megerősödik benne, hogy valóban fél. Éveken át sosem aggódott semmi miatt. Mindenhol olyat mutatott magából, ami nem volt ő, cserébe pedig olyat kapott, ami hasznos, amit élvezhet. Mert nem tartozott senkinek sem elszámolással vagy hűséggel. Most pedig nem biztos abban, hogy ez nem-e változott meg. Pedig nem tettek ígéreteket, sem fogadalmakat. Egyszerűen csak lett valaki, aki fontos és fogalma sincs, hogy hogyan idomuljon a helyzethez. Ezzel pedig valóban bezárta magát egy szobába, ahonnan képtelen magát kiereszteni. Pedig szeretné, ha könnyed lehetne az estére. Hogy ne legyen ennyire lehangoló társasága egy olyan férfinak, aki az előbb, még kipirult, vidám arccal kapkodta a levegőt a pultnak háttal. Aki vidámságot hozott egy borús napba. Akitől olyat kapott ez a seregnyi vendég, amit most borzalmasan elirigyel. Vidámságot, felszabadultságot és egy kis időt, ahol semmi sem számít, semmi sem feszít vagy nyom.
Hátradől a székében és hosszan kifújja a levegőt, mintha egész idő alatt észrevétlenül visszatartotta volna. Az egyik lábát kinyújtja, a másikat behajlítja és a cipője orrával halkan dobolni kezd a kemény fapadlón. Ritmustalanul, mintha így küzdene újból gomolygó gondolataival.*
- Nehéz kimondani, hogy igazad van. Vagy inkább azt nehéz elfogadni, hogy ez nem hangzik olyan helytelennek. Én egyszerűen csak...
*Harapja be alsó ajkát, majd enged kissé megfeszült vállain miközben újból csak felsóhajt.*
- Nem is tudom.
*Válaszolja végül. Talán egyszerűbb lenne, ha őszintén beszélne a férfinak arról, ami legbelül feszíti. De hogyan is lehetne képes megtenni ezt egy idegennel, ha azzal sem mer szembenézni, aki fontos a számára?*
7113. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-27 00:18:40
Üzenet elküldve: 2025-12-27 00:18:40
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Egyenes út a pohár aljára//
* Halkan kuncog az aranyhintós megjegyzésen, egész frappáns módon foglalja össze a nő, hogy mi az, amire gondol, és amit sugallni próbál. Valóban, a puha bőrfoteles hintók mélyén még a gyász is kevésbé nehezen ül a gazdagok szívén. Ha sok az arany, akkor könnyebb az élet, és vele együtt könnyebb boldognak lenni is. A következő szavakra viszont megcsóválja fejét, ellenérzéseit kifejezendő. *
- Az arany illékony, amilyen könnyen jön, olyan könnyen megy is, ha nincs mögötte kellő hatalom. Nem mindegy, hogy valaki egy gazdag nemest, vagy egy még gazdagabb kereskedőt haragít magára. * Gondolkodik hangosan, és ezzel talán meg is válaszolja önön maga korábbi felvetését, hogy miben kell keresni a különbséget a pénz, és a hatalom között. Talán ha kevésbé ködösítené elméjét a pálinka, akkor józanabbul gondolkodna, és nem került volna ilyen logikai bukfencbe. Szerencse, hogy az asztalhoz sétálás során van esélyük elfelejteni ezt a kis baklövést a részéről. És menet közben van esélye rendezni a maszkját, ami alighanem repedezni kezdene, ha tovább firtatnák származását. Hiába, a szerencse néha még az olyan szerencsétlen férfiakra is rámosolyog, amilyen Salwar. *
- Valóban. Fellépés előtt, és közben is ittam egy keveset, és az utána záporozó italok kezdenek ráülni az elmémre. * Ért egyet a nővel, és anélkül, hogy a söntésnél kiírt ételsor felé fordulna, kezd hangosan gondolkodni. Láthatóan fejből ismeri mindazt, amit a Pegazus kínál. Gondolkodás közben tekintete elréved asztaltársa arcán, saját pillantását az arany íriszekbe fúrja. Végigfuttatja sajátjait a szem vonalain, délebbre vándorolva elréved az apró, pisze orron, majd mosolyogva hozza meg a döntést, visszatérve az aranyakhoz egy pillanatra, mielőtt egy körülöttük legyeskedő felszolgálót intene közelebb az asztalhoz. Mivel Theazhra rá hagyta a rendelést, ezért a kikérdezése nélkül adja le a rendelést. *
- Kettő Őzragu levest szeretnénk kérni. * Ad át 20 aranyat a felszolgálónak. *
- Kérnék még egy Csirkesültet is, amit megfelezünk. * Toldja meg az előző összeget 19 arannyal. *
- A csirkéhez két Gyümölcstálat is szeretnénk. * Tesz le még 10 aranyat a feneketlennek tűnő szütyőből. *
- Kihagytam valamit? * Fordul oda fajtársához a rendelés után, felkínálva a lehetőséget számára, hogy megtoldja, vagy kijavítsa a rendelés, ha valamivel nem lenne elégedett. Amennyiben viszont mindent rendben talál, úgy a felszolgáló biztosítja őket arról, hogy hamarosan visszatér a levesekkel. *
- Tudom, hogy milyen félni attól, hogy mi vár ránk másnap, vagy akkor, ha elengedjük magunkat, akár csak egy pillanatra is. * Sóhajt mélyet, elismerve, hogy ő sem merte mindig lenyomni azt a bizonyos kilincset. Persze könnyebb lenne a beszélgetés, ha nem kötné őt a Hetedik átka, és kedvére hazudhatna, akkor egy csapásra képes lenne azzá válni, akit a másik látni szeretne. Tökéletesen simulna bele bármilyen szerepbe, hogy a legkellemesebb asztaltársaság legyen, olyan, amilyen társaságot a legtöbben sosem tapasztalnak meg. De sajnos köti őt a templomban szerzett örök áldás, ezért kénytelen magát adni, és csak finom, apró dolgokkal torzítani el a csúf valóságot. Ilyen most a kedves mosoly, amivel közelebb húzódik az asztal felett. *
- Viszont semmi sem rosszabb, mint bezárva lenni egy sötét szobába, ahol az egyetlen börtönőr mi magunk vagyunk, nem engedve ki magunkat onnan. A boldogság is ilyen, sokan úgy tartják, hogy csak mi magunk állunk igazán az útjába. Mert szinte minden itt dől el * kocogtatja meg a saját halántékát * és ez a legnagyobb teher, amit magunkkal hordozunk. Az állatok azért boldogat, mert nem terheli őket a gondolkodás átka. És néha elég csak ennyit tenni, nem gondolkodni, hanem hagyni, hogy sodorjon minket az éjszaka.
* Halkan kuncog az aranyhintós megjegyzésen, egész frappáns módon foglalja össze a nő, hogy mi az, amire gondol, és amit sugallni próbál. Valóban, a puha bőrfoteles hintók mélyén még a gyász is kevésbé nehezen ül a gazdagok szívén. Ha sok az arany, akkor könnyebb az élet, és vele együtt könnyebb boldognak lenni is. A következő szavakra viszont megcsóválja fejét, ellenérzéseit kifejezendő. *
- Az arany illékony, amilyen könnyen jön, olyan könnyen megy is, ha nincs mögötte kellő hatalom. Nem mindegy, hogy valaki egy gazdag nemest, vagy egy még gazdagabb kereskedőt haragít magára. * Gondolkodik hangosan, és ezzel talán meg is válaszolja önön maga korábbi felvetését, hogy miben kell keresni a különbséget a pénz, és a hatalom között. Talán ha kevésbé ködösítené elméjét a pálinka, akkor józanabbul gondolkodna, és nem került volna ilyen logikai bukfencbe. Szerencse, hogy az asztalhoz sétálás során van esélyük elfelejteni ezt a kis baklövést a részéről. És menet közben van esélye rendezni a maszkját, ami alighanem repedezni kezdene, ha tovább firtatnák származását. Hiába, a szerencse néha még az olyan szerencsétlen férfiakra is rámosolyog, amilyen Salwar. *
- Valóban. Fellépés előtt, és közben is ittam egy keveset, és az utána záporozó italok kezdenek ráülni az elmémre. * Ért egyet a nővel, és anélkül, hogy a söntésnél kiírt ételsor felé fordulna, kezd hangosan gondolkodni. Láthatóan fejből ismeri mindazt, amit a Pegazus kínál. Gondolkodás közben tekintete elréved asztaltársa arcán, saját pillantását az arany íriszekbe fúrja. Végigfuttatja sajátjait a szem vonalain, délebbre vándorolva elréved az apró, pisze orron, majd mosolyogva hozza meg a döntést, visszatérve az aranyakhoz egy pillanatra, mielőtt egy körülöttük legyeskedő felszolgálót intene közelebb az asztalhoz. Mivel Theazhra rá hagyta a rendelést, ezért a kikérdezése nélkül adja le a rendelést. *
- Kettő Őzragu levest szeretnénk kérni. * Ad át 20 aranyat a felszolgálónak. *
- Kérnék még egy Csirkesültet is, amit megfelezünk. * Toldja meg az előző összeget 19 arannyal. *
- A csirkéhez két Gyümölcstálat is szeretnénk. * Tesz le még 10 aranyat a feneketlennek tűnő szütyőből. *
- Kihagytam valamit? * Fordul oda fajtársához a rendelés után, felkínálva a lehetőséget számára, hogy megtoldja, vagy kijavítsa a rendelés, ha valamivel nem lenne elégedett. Amennyiben viszont mindent rendben talál, úgy a felszolgáló biztosítja őket arról, hogy hamarosan visszatér a levesekkel. *
- Tudom, hogy milyen félni attól, hogy mi vár ránk másnap, vagy akkor, ha elengedjük magunkat, akár csak egy pillanatra is. * Sóhajt mélyet, elismerve, hogy ő sem merte mindig lenyomni azt a bizonyos kilincset. Persze könnyebb lenne a beszélgetés, ha nem kötné őt a Hetedik átka, és kedvére hazudhatna, akkor egy csapásra képes lenne azzá válni, akit a másik látni szeretne. Tökéletesen simulna bele bármilyen szerepbe, hogy a legkellemesebb asztaltársaság legyen, olyan, amilyen társaságot a legtöbben sosem tapasztalnak meg. De sajnos köti őt a templomban szerzett örök áldás, ezért kénytelen magát adni, és csak finom, apró dolgokkal torzítani el a csúf valóságot. Ilyen most a kedves mosoly, amivel közelebb húzódik az asztal felett. *
- Viszont semmi sem rosszabb, mint bezárva lenni egy sötét szobába, ahol az egyetlen börtönőr mi magunk vagyunk, nem engedve ki magunkat onnan. A boldogság is ilyen, sokan úgy tartják, hogy csak mi magunk állunk igazán az útjába. Mert szinte minden itt dől el * kocogtatja meg a saját halántékát * és ez a legnagyobb teher, amit magunkkal hordozunk. Az állatok azért boldogat, mert nem terheli őket a gondolkodás átka. És néha elég csak ennyit tenni, nem gondolkodni, hanem hagyni, hogy sodorjon minket az éjszaka.
7112. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-26 23:56:07
Üzenet elküldve: 2025-12-26 23:56:07
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egyenes út a pohár aljára//
*A férfi szavait figyelmesen hallgatja. Nem rejti véka alá, hogy el is gondolkodtatja minden egyes szó. Bár az sem kizárt, hogy a homlokát most azért ráncolja, mert a pálinkát próbálja elnyomni magában, hogy a mondatok jobban értelmet nyerjenek. De végül válaszra nyílnak az ajkai.*
- Igazad lehet. Nem sokszor láttam még aranyhintóban ülve nagyurakat sírni.
*Válaszolja fáradt mosollyal.*
- De az arany és a hatalom legalább kiszámítható. Nagyjából biztosra veheted, hogy mire számíthatsz tőlük. Az emberektől, nos... tőlük már kevésbé.
*Sóhajtja a gondolat végére. Magáról sem tudja mire számíthat, pedig aztán ő egész életét saját maga társaságában élte eddig. Ez valószínűleg nem is igazán fog változni. Ahogyan azt sem tudja, hogy ettől a férfitól mire számíthat. Hiszen a számára nem tűnik úgy, mint aki aranyhintót birtokolna, ha pedig hatalma lenne a név nem lenne ismeretlen a számára. Mégis boldognak tűnik. Hacsak nem ugyan úgy igyekszik mások előtt maszk mögé bújni, mint ahogy ő maga is élte így az életét.*
- A te neved is kellemesen cseng. Talán azt is megénekelték, mikor kaptad.
*Kuncogja el magát nehézkesen, de őszintén, ami után eleget tesz az ötletnek és elindul az asztal felé, majd helyet foglal. Elkényelmesedik a széken. Talán jobban, mint azt józanabb elmével tenné. A tömött fogadó kezd levegőtlen lenni, az alkohol hatására érzi, hogy kimelegszik. Nem tud olyan zárkózottan megülni a széken, abban a finom tartásban, amihez általában ragaszkodik. Most nincs kedve egy magára erőltetett pózhoz, ahol egyenes háttal, kimérten ül, mintha egész nap a fenekében karóval tetszelegne. Most nincs kinek, nincs miért. Most kicsit lejjebb csúszik, lábait keresztbe teszi az asztal alatt, s miután az ing legfelső gombját kioldja, hogy az anyag ne fojtogassa a torkát, a kezeit összekulcsolja a hasa fölött. Így már vissza is kanyarodik a pultnál hagyott beszélgetéshez.*
- Talán tényleg jól esne a vacsora. Ami neked sem árthat, ha mindenki ilyen lelkesen hálálja meg a dalodat. *Biccent mosolyogva a korsóban habzó sör felé.* De lepj meg, mert nem tudom mit lenne most képes bevenni a gyomrom.
*A hangsúly egyre könnyedebb, majdnem már játékos. Mert ez most nem valami kötött szerződés, csak egyszerű sodródás. A pénzérme mozgását figyeli egy ideig, ahogy az ujjak között vándorol. Hipnotikus, ismétlődő. Talán pont ezért időzik rajta a tekintete tovább a kelleténél. Ennek ellenére a fülei ugyan úgy kihegyeződnek Salwar szavaira. A végét akaratlanul is magára veszi, így az érmétől elszakadva ismét a szürke szemeket keresi fel. Hosszan sóhajtja ki a levegőt, miközben rendezkedni kezdi magát a széken. Mintha már az ülés is kezdene kényelmetlenné válni, pedig ez csak az idő húzása, míg kitalál valami okosat válaszul. Végül eligazítja magát, feljebb ül a széken, s már az ő karjai is az asztalon pihennek. Viszont a sárga szemek most egyenesen a poharában vöröslő italba fúródnak.*
- Bizonyára mindenki leakarja. Csak van aki inkább a falnak támaszkodik mellette, mert nem biztos, hogy mi van mögötte.
*Végül újra Salwarra néz, aztán elmosolyodik. Ez a mosoly már sokkal őszintébb, kevésbé fáradt, mint korábban. Hagyja, hogy a csend egy pillanatra megüljön közöttük. Beengedi azt a fajta csendet, amit nem kell rögtön megtörni, ami egy kicsit tompítja körülöttük a vigadozók hangját. Ami mostanában egy út a meneküléshez. Ez is egy ajtó a másik mellett, de ezt mostanában sűrűbben nyomja le, de legalább jól ismeri, hogy mi lapul mögötte. Minden, ami nyomja. Minden, amivel magát bünteti. Minden, ami miatt képtelen a férfi által mutatott ajtó kilincsére simítani.*
*A férfi szavait figyelmesen hallgatja. Nem rejti véka alá, hogy el is gondolkodtatja minden egyes szó. Bár az sem kizárt, hogy a homlokát most azért ráncolja, mert a pálinkát próbálja elnyomni magában, hogy a mondatok jobban értelmet nyerjenek. De végül válaszra nyílnak az ajkai.*
- Igazad lehet. Nem sokszor láttam még aranyhintóban ülve nagyurakat sírni.
*Válaszolja fáradt mosollyal.*
- De az arany és a hatalom legalább kiszámítható. Nagyjából biztosra veheted, hogy mire számíthatsz tőlük. Az emberektől, nos... tőlük már kevésbé.
*Sóhajtja a gondolat végére. Magáról sem tudja mire számíthat, pedig aztán ő egész életét saját maga társaságában élte eddig. Ez valószínűleg nem is igazán fog változni. Ahogyan azt sem tudja, hogy ettől a férfitól mire számíthat. Hiszen a számára nem tűnik úgy, mint aki aranyhintót birtokolna, ha pedig hatalma lenne a név nem lenne ismeretlen a számára. Mégis boldognak tűnik. Hacsak nem ugyan úgy igyekszik mások előtt maszk mögé bújni, mint ahogy ő maga is élte így az életét.*
- A te neved is kellemesen cseng. Talán azt is megénekelték, mikor kaptad.
*Kuncogja el magát nehézkesen, de őszintén, ami után eleget tesz az ötletnek és elindul az asztal felé, majd helyet foglal. Elkényelmesedik a széken. Talán jobban, mint azt józanabb elmével tenné. A tömött fogadó kezd levegőtlen lenni, az alkohol hatására érzi, hogy kimelegszik. Nem tud olyan zárkózottan megülni a széken, abban a finom tartásban, amihez általában ragaszkodik. Most nincs kedve egy magára erőltetett pózhoz, ahol egyenes háttal, kimérten ül, mintha egész nap a fenekében karóval tetszelegne. Most nincs kinek, nincs miért. Most kicsit lejjebb csúszik, lábait keresztbe teszi az asztal alatt, s miután az ing legfelső gombját kioldja, hogy az anyag ne fojtogassa a torkát, a kezeit összekulcsolja a hasa fölött. Így már vissza is kanyarodik a pultnál hagyott beszélgetéshez.*
- Talán tényleg jól esne a vacsora. Ami neked sem árthat, ha mindenki ilyen lelkesen hálálja meg a dalodat. *Biccent mosolyogva a korsóban habzó sör felé.* De lepj meg, mert nem tudom mit lenne most képes bevenni a gyomrom.
*A hangsúly egyre könnyedebb, majdnem már játékos. Mert ez most nem valami kötött szerződés, csak egyszerű sodródás. A pénzérme mozgását figyeli egy ideig, ahogy az ujjak között vándorol. Hipnotikus, ismétlődő. Talán pont ezért időzik rajta a tekintete tovább a kelleténél. Ennek ellenére a fülei ugyan úgy kihegyeződnek Salwar szavaira. A végét akaratlanul is magára veszi, így az érmétől elszakadva ismét a szürke szemeket keresi fel. Hosszan sóhajtja ki a levegőt, miközben rendezkedni kezdi magát a széken. Mintha már az ülés is kezdene kényelmetlenné válni, pedig ez csak az idő húzása, míg kitalál valami okosat válaszul. Végül eligazítja magát, feljebb ül a széken, s már az ő karjai is az asztalon pihennek. Viszont a sárga szemek most egyenesen a poharában vöröslő italba fúródnak.*
- Bizonyára mindenki leakarja. Csak van aki inkább a falnak támaszkodik mellette, mert nem biztos, hogy mi van mögötte.
*Végül újra Salwarra néz, aztán elmosolyodik. Ez a mosoly már sokkal őszintébb, kevésbé fáradt, mint korábban. Hagyja, hogy a csend egy pillanatra megüljön közöttük. Beengedi azt a fajta csendet, amit nem kell rögtön megtörni, ami egy kicsit tompítja körülöttük a vigadozók hangját. Ami mostanában egy út a meneküléshez. Ez is egy ajtó a másik mellett, de ezt mostanában sűrűbben nyomja le, de legalább jól ismeri, hogy mi lapul mögötte. Minden, ami nyomja. Minden, amivel magát bünteti. Minden, ami miatt képtelen a férfi által mutatott ajtó kilincsére simítani.*
7111. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-26 22:52:09
Üzenet elküldve: 2025-12-26 22:52:09
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Egyenes út a pohár aljára//
- Nincs nála őszintébb. Minden társadalomban két igazán őszinte mérce van, a hatalom, és a pénz. Bár egyesek szerinte a kettő ugyan az, de az vitathatatlan, hogy ha az egyikből, vagy mindkettőből sok van, akkor könnyebben jön a boldogság. * Bölcselkedik a férfi, arcán szerény mosollyal, mintha csak azt üzenné csillogó szemeivel, hogy maga sem hiszi el amit mond. Hiszen se nem hatalmas, se nem gazdag, látszólag mégis boldog. Erről árulkodik legalábbis minden könnyed mozdulat, és a dallamosan csengő szavak, amik úgy gördülnek le a nyelvéről, mintha most is énekelne. Pedig az őszinteség olyan dolog, ami igazán fájó kérdés számára. De a maszk stabil marad, és nem enged belátást mögé továbbra sem. *
- Örvendek, Theazhra. Igazán szép neved van. * Parolázik végül a nővel, és úgy látszik ebben sem lát semmi kivetnivalót. Életvidám férfinak tűnhet, akinek a pohár mindig félig tele van, és sosem üres félig. Ahogy elindulnának az asztal irányába, valaki hirtelen egy korsó Ullamar sört nyom a férfi kezébe, amiért már kifizették a 12 aranyat korábban. Hálás pillantással fogadja az italt, de elutasítja, hogy csatlakozzon a társaságukhoz, és fajtársa után ered, egyik kezében a serital, másikban pedig a hangszer. Megvárja, hogy helyet foglaljanak, és kényelmesen nyújtózkodik ültében a székben kicsit. A feje fölé nyújtja karjait, és csípőjével kicsit fordul jobbra, balra, hogy átmozgassa a sok álldogálástól és tánctól megfeszült csigolyáit. Az ing eltakarja az alatta feszülő izmait, mit sem sejtetnek abból, hogy a bárd aligha az énekléssel, és a lant pengetésével szedte magára őket. Persze ha valakinek jó szeme van hozzá, akkor kiszúrhatja akár, de pont az ilyesmit elkerülendő választotta a most is viselt ruhadarabot. A kicsit bő anyag ápol, és eltakar, és nem enged az előítéleteknek. Ugyan annyira lehet alatta kicsit pohos, enyhén elhízott, mint szikár, kidolgozott a felsőtest. *
- Kérlek, ragaszkodom hozzá, hogy meghívjalak valamire, ha már ilyen gálánsan fizetted a fogyasztásom a pultnál. * Próbálkozik ismét a vacsora lehetőségével, továbbra is barátságos tekintettel, ahogy ő is végig néz a tivornyázó tömegen. Látható büszkeséggel tölti el, hogy dicsérő szavakat hall, és képességeinek tudják be a hangulatot. Szeretne álszerényen nyilatkozni, kicsit megjátszani, hogy nem gondolja úgy, mindez az ő érdeme, de erre Eeyr átkának hála képtelen. Így maradnak a féligazságok, és a kényelmetlen valóság. *
- Sokat segít, hogy ott van bennük a vágy, hogy mulassanak. * Vallja be végül, miután végzett az elmacskásodott test kinyújtásával. Karjai az asztallapon pihennek meg, azon egy pénzérmével kezd játszadozni, amolyan melléktevékenységként. Egy pénzérmét pörget az ujjai között, hagyja, hogy végigsétáljon az arany az ujjak közti mélyedéseken, mintha minden fordulás egy lépés lenne. Amikor végig ér, akkor visszafelé járja végig ugyan ezt a folyamatot, és így, talán az idők végezetéig, vagy amíg meg nem unja. *
- Én csak megmutatom nekik az ajtót, hogy önfeledten szórakozzanak kicsit, de a kilincset ők nyomják le. Már aki leakarja, persze. * Teszi hozzá, szerény mosollyal. Nem mondja ki, de arcára van írva, hogy pont asztaltársasága az, aki előtt hiába van ott a kilincs, mégse tapogatózik felé képzeletbeli kezeivel. *
- Nincs nála őszintébb. Minden társadalomban két igazán őszinte mérce van, a hatalom, és a pénz. Bár egyesek szerinte a kettő ugyan az, de az vitathatatlan, hogy ha az egyikből, vagy mindkettőből sok van, akkor könnyebben jön a boldogság. * Bölcselkedik a férfi, arcán szerény mosollyal, mintha csak azt üzenné csillogó szemeivel, hogy maga sem hiszi el amit mond. Hiszen se nem hatalmas, se nem gazdag, látszólag mégis boldog. Erről árulkodik legalábbis minden könnyed mozdulat, és a dallamosan csengő szavak, amik úgy gördülnek le a nyelvéről, mintha most is énekelne. Pedig az őszinteség olyan dolog, ami igazán fájó kérdés számára. De a maszk stabil marad, és nem enged belátást mögé továbbra sem. *
- Örvendek, Theazhra. Igazán szép neved van. * Parolázik végül a nővel, és úgy látszik ebben sem lát semmi kivetnivalót. Életvidám férfinak tűnhet, akinek a pohár mindig félig tele van, és sosem üres félig. Ahogy elindulnának az asztal irányába, valaki hirtelen egy korsó Ullamar sört nyom a férfi kezébe, amiért már kifizették a 12 aranyat korábban.
Hálás pillantással fogadja az italt, de elutasítja, hogy csatlakozzon a társaságukhoz, és fajtársa után ered, egyik kezében a serital, másikban pedig a hangszer. Megvárja, hogy helyet foglaljanak, és kényelmesen nyújtózkodik ültében a székben kicsit. A feje fölé nyújtja karjait, és csípőjével kicsit fordul jobbra, balra, hogy átmozgassa a sok álldogálástól és tánctól megfeszült csigolyáit. Az ing eltakarja az alatta feszülő izmait, mit sem sejtetnek abból, hogy a bárd aligha az énekléssel, és a lant pengetésével szedte magára őket. Persze ha valakinek jó szeme van hozzá, akkor kiszúrhatja akár, de pont az ilyesmit elkerülendő választotta a most is viselt ruhadarabot. A kicsit bő anyag ápol, és eltakar, és nem enged az előítéleteknek. Ugyan annyira lehet alatta kicsit pohos, enyhén elhízott, mint szikár, kidolgozott a felsőtest. *- Kérlek, ragaszkodom hozzá, hogy meghívjalak valamire, ha már ilyen gálánsan fizetted a fogyasztásom a pultnál. * Próbálkozik ismét a vacsora lehetőségével, továbbra is barátságos tekintettel, ahogy ő is végig néz a tivornyázó tömegen. Látható büszkeséggel tölti el, hogy dicsérő szavakat hall, és képességeinek tudják be a hangulatot. Szeretne álszerényen nyilatkozni, kicsit megjátszani, hogy nem gondolja úgy, mindez az ő érdeme, de erre Eeyr átkának hála képtelen. Így maradnak a féligazságok, és a kényelmetlen valóság. *
- Sokat segít, hogy ott van bennük a vágy, hogy mulassanak. * Vallja be végül, miután végzett az elmacskásodott test kinyújtásával. Karjai az asztallapon pihennek meg, azon egy pénzérmével kezd játszadozni, amolyan melléktevékenységként. Egy pénzérmét pörget az ujjai között, hagyja, hogy végigsétáljon az arany az ujjak közti mélyedéseken, mintha minden fordulás egy lépés lenne. Amikor végig ér, akkor visszafelé járja végig ugyan ezt a folyamatot, és így, talán az idők végezetéig, vagy amíg meg nem unja. *
- Én csak megmutatom nekik az ajtót, hogy önfeledten szórakozzanak kicsit, de a kilincset ők nyomják le. Már aki leakarja, persze. * Teszi hozzá, szerény mosollyal. Nem mondja ki, de arcára van írva, hogy pont asztaltársasága az, aki előtt hiába van ott a kilincs, mégse tapogatózik felé képzeletbeli kezeivel. *
7110. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-26 22:33:23
Üzenet elküldve: 2025-12-26 22:33:23
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egyenes út a pohár aljára//
*Csendben figyeli, ahogy a férfi legurítja az italt. Csendben és szemernyi irigységgel, némi elismeréssel fűszerezve. Ha jobb lenne a kedve, vagy több lenne benne az alkohol talán még el is füttyentené magát, mert látszik, hogy a dalnoknak nem ellenség az ital. Inkább egy jó ismerős, akit már épp eléggé kiismert ahhoz, hogy tudja meddig mehet el vele és mikor kell már búcsút inteni. Ő ebben sosem volt ilyen jó. Igazán még szükségesnek sem látta, hogy valaha berúgjon. Ha muszáj volt, ha a helyzet úgy hozta egy-egy pohár bort elszopogatott, hogy valamivel megfűszerezzen egy estét, egy beszélgetést. De eddig még ilyet sosem érzett, mint amit most. Hogy az utolsó csepp pálinkával, borral vagy sörrel is, ha kell, legalább egy kis időre kisatírozza a fejéből az elmúlt napokat.*
- Az erszény. Legalább tényleg egy őszinte mérce.
*Sóhajtva bólint a férfi szavaira, amit szinte nyomban követ egy halk horkantás. Hogy az a "túlzott boldogság" említésének szól vagy a pálinka ízének, azt teljes bizonyossággal most maga sem tudná megmondani. De végül egy apró vigyorral az ajkain böki meg a legutoljára kiürített poharat.*
- Ne aggódj, ez a veszély nem fenyeget.
*Amikor Salwar bemutatkozik, tekintete az arcáról a felé nyújtott kézre siklik. Pár lélegzetvételnyi ideig mozdulatlanul marad. Mintha ő maga is azt mérné fel éppen, hogy mit várnak el tőle. Hiszen eddigi élete során ő mozdult úgy, ahogy a másik megkívánta. De leggyakrabban elég volt a főhajtás vagy pukedli, mint a jól idomított szolgálóknak. Az ő felszíni élete erről szólt mindig is. Végül egy könnyed, határozott mozdulattal megfogja a felé nyújtott kezet egyszerű parolázásra. Se alá, se fölérendeltség. Csak egyenrangú érintés.*
- Theazhra Naer'Shavae.
*Amikor az asztal felé int nem gondolkodik sokáig. A pultnál valóban sokasodnak a vendégek, a kemény fa pedig kezd egyre kényelmetlenebb lenni a bordái számára, ahogy nekifeszül. A hirtelen ledöntött pálinkák után az állás is fárasztóbbá válik. És igazából mindegy. Egy este, egy vacsora vagy csak a bor kortyolgatásának befejezése. Már így is éppen eléggé mély gödörből pislog felfelé, ahogy próbálja kitalálni hogyan másszon ki a veremből.*
- Üljünk le. *Bólint aprót, ahogy ujjai a borospohárra fognak és mozdultában emeli is magával.* De nem tartozol semmivel.
*Mosolyodik el talán először igazán a mai nap folyamán. Nem is tart sokáig, mintha még ez a szájhúzás is terhes lenne a számára. Szép kis társaság lehet most, de nincsenek egymáshoz láncolva. Nem állja útját, ha a férfi inkább távozóra fogná. Elindul hát az asztal irányába. Léptei lassúak, kissé bizonytalanok. Az a túlzott boldogság még nem köszöntött rá, ellenben a tompasággal, ami már kezd zsibbadni itt-ott a tagjaiban. De sikeresen átjut a vendégeken, a pohár talpa is épségben koppan az asztal egyik felén, ahol átmeneti gazdája végül helyet foglal. Először a pohárra pillant, de még nem ért meg, hogy a pálinkák után rákívánjon. Helyette a tekintetét fajtársára emeli, ha megérkezik a másik székhez.*
- Irigylésre méltó, ahogy szinte uralkodsz a fogadón. A dalod után az egész olyan más lett, mint például legutóbb, amikor itt jártam.
*Vallja be őszintén, egy újabb nehézkesen megszülető mosoly kíséretével.*
*Csendben figyeli, ahogy a férfi legurítja az italt. Csendben és szemernyi irigységgel, némi elismeréssel fűszerezve. Ha jobb lenne a kedve, vagy több lenne benne az alkohol talán még el is füttyentené magát, mert látszik, hogy a dalnoknak nem ellenség az ital. Inkább egy jó ismerős, akit már épp eléggé kiismert ahhoz, hogy tudja meddig mehet el vele és mikor kell már búcsút inteni. Ő ebben sosem volt ilyen jó. Igazán még szükségesnek sem látta, hogy valaha berúgjon. Ha muszáj volt, ha a helyzet úgy hozta egy-egy pohár bort elszopogatott, hogy valamivel megfűszerezzen egy estét, egy beszélgetést. De eddig még ilyet sosem érzett, mint amit most. Hogy az utolsó csepp pálinkával, borral vagy sörrel is, ha kell, legalább egy kis időre kisatírozza a fejéből az elmúlt napokat.*
- Az erszény. Legalább tényleg egy őszinte mérce.
*Sóhajtva bólint a férfi szavaira, amit szinte nyomban követ egy halk horkantás. Hogy az a "túlzott boldogság" említésének szól vagy a pálinka ízének, azt teljes bizonyossággal most maga sem tudná megmondani. De végül egy apró vigyorral az ajkain böki meg a legutoljára kiürített poharat.*
- Ne aggódj, ez a veszély nem fenyeget.
*Amikor Salwar bemutatkozik, tekintete az arcáról a felé nyújtott kézre siklik. Pár lélegzetvételnyi ideig mozdulatlanul marad. Mintha ő maga is azt mérné fel éppen, hogy mit várnak el tőle. Hiszen eddigi élete során ő mozdult úgy, ahogy a másik megkívánta. De leggyakrabban elég volt a főhajtás vagy pukedli, mint a jól idomított szolgálóknak. Az ő felszíni élete erről szólt mindig is. Végül egy könnyed, határozott mozdulattal megfogja a felé nyújtott kezet egyszerű parolázásra. Se alá, se fölérendeltség. Csak egyenrangú érintés.*
- Theazhra Naer'Shavae.
*Amikor az asztal felé int nem gondolkodik sokáig. A pultnál valóban sokasodnak a vendégek, a kemény fa pedig kezd egyre kényelmetlenebb lenni a bordái számára, ahogy nekifeszül. A hirtelen ledöntött pálinkák után az állás is fárasztóbbá válik. És igazából mindegy. Egy este, egy vacsora vagy csak a bor kortyolgatásának befejezése. Már így is éppen eléggé mély gödörből pislog felfelé, ahogy próbálja kitalálni hogyan másszon ki a veremből.*
- Üljünk le. *Bólint aprót, ahogy ujjai a borospohárra fognak és mozdultában emeli is magával.* De nem tartozol semmivel.
*Mosolyodik el talán először igazán a mai nap folyamán. Nem is tart sokáig, mintha még ez a szájhúzás is terhes lenne a számára. Szép kis társaság lehet most, de nincsenek egymáshoz láncolva. Nem állja útját, ha a férfi inkább távozóra fogná. Elindul hát az asztal irányába. Léptei lassúak, kissé bizonytalanok. Az a túlzott boldogság még nem köszöntött rá, ellenben a tompasággal, ami már kezd zsibbadni itt-ott a tagjaiban. De sikeresen átjut a vendégeken, a pohár talpa is épségben koppan az asztal egyik felén, ahol átmeneti gazdája végül helyet foglal. Először a pohárra pillant, de még nem ért meg, hogy a pálinkák után rákívánjon. Helyette a tekintetét fajtársára emeli, ha megérkezik a másik székhez.*
- Irigylésre méltó, ahogy szinte uralkodsz a fogadón. A dalod után az egész olyan más lett, mint például legutóbb, amikor itt jártam.
*Vallja be őszintén, egy újabb nehézkesen megszülető mosoly kíséretével.*
7109. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-26 19:23:42
Üzenet elküldve: 2025-12-26 19:23:42
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Egyenes út a pohár aljára//
* A koccintás után elégedetten sóhajt egyet, és hagyja, hogy az alkohol melege boldogsággal töltse el. Látja, hogy a másik mustrálja őt, azonban láthatóan nem zavarja ez a dolog. Hozzá van szokva már, hogy másokból érdeklődést vált ki a jelenléte. Úgy issza az alkoholos italokat, mint aki mögött hosszú évek, de talán évtizedek rutinja van már. Arckifejezése meg sem rezdül az égetésre, hacsak a kellemesen csillogó szemeket nem vesszük ide. A válaszra halkan felkuncog, na nem úgy, mintha társán nevetne, sokkal inkább azért, mert szórakoztatja az elhangzó riposzt. *
- Addig tart, amíg az erszény ki nem ürül. Így van ez mindennel az életben. * Jegyzi meg, és ahogy az újabb kört kéri ki a nő, óvatosan feljebb kúszik homlokán a szemöldöke. A kérdő pillantás szólhat az erszény tartalmának, de annak is, hogy ilyen vadul és gyorsan dönti magába az italt valaki. *
- Óvatosan vele azért. A túlzott boldogság se tesz jót. * Inti óva kedvesen, de nem rest követni szépséges patrónusának utasítását, és a saját italát is ugyan azzal a rutinnal tünteti el, mint az előző kettőt. Ezúttal már látszik az arcán valamiféle érzelem, hiszen a gyors egymás után leküldött három feles már benne is kezd kiváltani valamiféle hatást. Ettől függetlenül, ha jönne egy negyedik, azt is ugyan ilyen gyorsan tűntetné el. Elkötelezetten pusztítja az alkoholt, mintha csak a legfőbb ellensége lenne. Ettől függetlenül egy újabb elégedett cuppantással zárja ezt az apró győzelmet is. *
- Salwar Caleihaisan. * Mutatkozik be, mert úgy gondolja, hogy két meghívás után már illendő megtegye. Könnyedén kinyújtja kezét is, de van valami furcsa a kéz tartásában. Nem lehet megmondani róla, hogy kézcsókra készül, vagy parolázásra. Alighanem arra vár, hogy lássa, fajtársa melyik várja el tőle. Hiszen az ivóban sokféle nép megfordul, férfias harcos amazonok, és kedves kis úrinők egyaránt. Ő pedig még nem ismeri eléggé a másikat ahhoz, hogy ezt eldönthesse, még ha meg is van az előítélete. Úgyhogy gondolatban a kézcsókra készül. Egyébként sem tudja, hogy fajtársa mennyire hisz a rájuk oly jellemző matriarchális társadalomban. Hiába vannak mindketten a felszínen, tudja, hogy vannak még mindig, itt is nőstények, akik magukat feljebbvalónak tartják a férfiaknál. *
- Viszonozhatom valamivel az italokat? Meghívhatlak egy vacsorára esetleg? * Tesz ajánlatot, kezével az egyik szabad asztal felé intve, hogy ne a söntés mellett álldogáljanak. Egyébként is kezdenek útban lenni, és ha lelassul a fogyasztásuk sebessége, akkor alighanem a csapos is jobban örülne neki, ha máshol társalognának. Mindezt arcán kedves mosollyal teszi, minden mozdulata könnyed, mintha semmi nem nyomná a vállát, és a világ csak egy puha, kedves párnákból álló hely lenne. *
* A koccintás után elégedetten sóhajt egyet, és hagyja, hogy az alkohol melege boldogsággal töltse el. Látja, hogy a másik mustrálja őt, azonban láthatóan nem zavarja ez a dolog. Hozzá van szokva már, hogy másokból érdeklődést vált ki a jelenléte. Úgy issza az alkoholos italokat, mint aki mögött hosszú évek, de talán évtizedek rutinja van már. Arckifejezése meg sem rezdül az égetésre, hacsak a kellemesen csillogó szemeket nem vesszük ide. A válaszra halkan felkuncog, na nem úgy, mintha társán nevetne, sokkal inkább azért, mert szórakoztatja az elhangzó riposzt. *
- Addig tart, amíg az erszény ki nem ürül. Így van ez mindennel az életben. * Jegyzi meg, és ahogy az újabb kört kéri ki a nő, óvatosan feljebb kúszik homlokán a szemöldöke. A kérdő pillantás szólhat az erszény tartalmának, de annak is, hogy ilyen vadul és gyorsan dönti magába az italt valaki. *
- Óvatosan vele azért. A túlzott boldogság se tesz jót. * Inti óva kedvesen, de nem rest követni szépséges patrónusának utasítását, és a saját italát is ugyan azzal a rutinnal tünteti el, mint az előző kettőt. Ezúttal már látszik az arcán valamiféle érzelem, hiszen a gyors egymás után leküldött három feles már benne is kezd kiváltani valamiféle hatást. Ettől függetlenül, ha jönne egy negyedik, azt is ugyan ilyen gyorsan tűntetné el. Elkötelezetten pusztítja az alkoholt, mintha csak a legfőbb ellensége lenne. Ettől függetlenül egy újabb elégedett cuppantással zárja ezt az apró győzelmet is. *
- Salwar Caleihaisan. * Mutatkozik be, mert úgy gondolja, hogy két meghívás után már illendő megtegye. Könnyedén kinyújtja kezét is, de van valami furcsa a kéz tartásában. Nem lehet megmondani róla, hogy kézcsókra készül, vagy parolázásra. Alighanem arra vár, hogy lássa, fajtársa melyik várja el tőle. Hiszen az ivóban sokféle nép megfordul, férfias harcos amazonok, és kedves kis úrinők egyaránt. Ő pedig még nem ismeri eléggé a másikat ahhoz, hogy ezt eldönthesse, még ha meg is van az előítélete. Úgyhogy gondolatban a kézcsókra készül. Egyébként sem tudja, hogy fajtársa mennyire hisz a rájuk oly jellemző matriarchális társadalomban. Hiába vannak mindketten a felszínen, tudja, hogy vannak még mindig, itt is nőstények, akik magukat feljebbvalónak tartják a férfiaknál. *
- Viszonozhatom valamivel az italokat? Meghívhatlak egy vacsorára esetleg? * Tesz ajánlatot, kezével az egyik szabad asztal felé intve, hogy ne a söntés mellett álldogáljanak. Egyébként is kezdenek útban lenni, és ha lelassul a fogyasztásuk sebessége, akkor alighanem a csapos is jobban örülne neki, ha máshol társalognának. Mindezt arcán kedves mosollyal teszi, minden mozdulata könnyed, mintha semmi nem nyomná a vállát, és a világ csak egy puha, kedves párnákból álló hely lenne. *
7108. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-26 15:25:36
Üzenet elküldve: 2025-12-26 15:25:36
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egyenes út a pohár aljára//
*Nem kapja el rögtön a poharat, hogy annak tartalmát kiürítse. Egy pillanatig ott lóg a levegőben, ujjai finoman ölelik körbe és pár másodpercig csak figyeli a benne csillogó, színtelen italt. Mintha magában mérlegelné, hogy megéri-e a fáradtságot a koccintás. Szeme sarkából egy újabb, futó pillantást vet a dalnokra. A mosolya túl könnyű, túl magabiztos, túl otthonos ebben az egészben. És valahol ez túl bosszantó a számára, mert egyszer ő maga is volt ilyen. Vagy legalábbis hasonló. Aztán mégis megemeli a poharat, ami halk koccanással ütődik a dalnokéhoz.*
- Egészségedre!
*Válaszolja halkan és csak utána iszik. A pálinka úgy éget, ahogy kell. Jobban, mint a bor. El is húzza a száját, a torkát megköszörüli és még a szemeit is összeszorítja. A hosszú, sűrű fekete szempillák alatt pedig azonnal meg is csillan a pocsék pálinka által életre hívott pár apró sós csepp. Hosszan kifújja a levegőt, miközben igyekszik mindezt kipislogni a szemeiből, a karjain azonnal végigfut a libabőr. A férfi igazán helyes megfigyelése mindeközben érkezik el hozzá.*
- Nem tűnök boldognak?
*Ismétli meg halkan, kissé rekedtesen, ahogy a pálinka még kínozza kissé a torkát. A pohárka halkan koppan, a tekintete pedig inkább a megüresedett pohárra siklik.*
- Talán, mert nem is vagyok.
*A hangjában nincs panasz, csak a száraz tény. Ahogy a férfi a több alkohol vagy a piac erősebb kínálatát említi, halkan horkant egyet.*
- Tudod ez a szép ebben a városban. Mindenki jól tudja, hogy hol árulnak boldogságot, csak arról felejtenek el szólni, hogy az meddig tart.
*Kissé oldalra billenti a fejét, ahogy végül visszapillant rá. Ezúttal nyíltabban, mint azt az előbb tette. A tekintete nem kerüli el közben, hogy a férfi is őt méregeti. Nem zavarja, de nem marad válasz nélkül. A sárga pillantások lassú higgadtsággal, kimérten siklanak végig a hegen, a piszkosszürke ingen, a fekete bőrnadrágon, a fegyveren, a lanton, végül a tisztára pucolt csizmákon, hogy a mustra végével visszatérjenek a fakószürke íriszekhez. Halkan hümment egy utolsót, mielőtt visszafordulna a fogadós felé. Ez a hang olyannyira semmitmondóra sikerül, hogy most kérdéses, hogy a látvány inkább taszítja vagy hívogatja, talán egyik sem. Int a fogadósnak még egyszer.*
- Még egy kört.
*Újabb 38 arany, újabb két pohár Pálinka. Az italok megérkeznek, de most nem kapkod annak eltűntetésével. Az egyiket maga elé húzza, a másiknak pedig újból a férfi lesz a gazdája. Mielőtt bármit is kezdene, egy árnyalatnyit közelebb hajol hozzá, hogy a hangja ne vesszen bele a vendégek vidámságába.*
- Ha már ilyen könnyű megtalálni a boldogságot, akkor igyunk rá még egyet.
*Dünnyögi, miközben a szája sarkában ott bujkál valami, ami mosoly is lehetne, ha nem lenne ilyen keserű, mint a pálinka íze a nyelve hegyén.*
- De kétlem, hogy attól igazabb lesz.
*Dől vissza, hogy azzal felmarkolja a poharat, amit épp csak megemel a férfi felé. Az ital utána újból eltűnik az ajkak között, a hatás pedig hasonló, mint az előbb. Összeszorított szemek, megfeszülő állkapocs, párás szempillák és libabőr. De ebből már hamarabb szabadul, mint az előbb. Az ing ujjának végével a szemeire dörgöl, mielőtt a pálinka erőssége okozta könny kicsordul a szemeiből, közben a megüresedett pohár koppan a másik mellett.*
- Szörnyű.
*Nyökögi halk, reszelős hangon, amire a fogadós csak egy halk horkantással forgatja meg a szemeit. Bizonyosan kifejtené, hogy nem kényeskedő, bort szopogató nőstényeknek készült, akik azt sem tudják mi fán terem az igazi alkohol. De valószínűleg nem akar belerondítani a fogadó felpezsdült jókedvébe, mert annyira már ismeri a nőt, hogy a kioktatás csak sértettséget szül, a nő pedig így is éppen eléggé fekete foltja most a színes jókedvnek.*
*Nem kapja el rögtön a poharat, hogy annak tartalmát kiürítse. Egy pillanatig ott lóg a levegőben, ujjai finoman ölelik körbe és pár másodpercig csak figyeli a benne csillogó, színtelen italt. Mintha magában mérlegelné, hogy megéri-e a fáradtságot a koccintás. Szeme sarkából egy újabb, futó pillantást vet a dalnokra. A mosolya túl könnyű, túl magabiztos, túl otthonos ebben az egészben. És valahol ez túl bosszantó a számára, mert egyszer ő maga is volt ilyen. Vagy legalábbis hasonló. Aztán mégis megemeli a poharat, ami halk koccanással ütődik a dalnokéhoz.*
- Egészségedre!
*Válaszolja halkan és csak utána iszik. A pálinka úgy éget, ahogy kell. Jobban, mint a bor. El is húzza a száját, a torkát megköszörüli és még a szemeit is összeszorítja. A hosszú, sűrű fekete szempillák alatt pedig azonnal meg is csillan a pocsék pálinka által életre hívott pár apró sós csepp. Hosszan kifújja a levegőt, miközben igyekszik mindezt kipislogni a szemeiből, a karjain azonnal végigfut a libabőr. A férfi igazán helyes megfigyelése mindeközben érkezik el hozzá.*
- Nem tűnök boldognak?
*Ismétli meg halkan, kissé rekedtesen, ahogy a pálinka még kínozza kissé a torkát. A pohárka halkan koppan, a tekintete pedig inkább a megüresedett pohárra siklik.*
- Talán, mert nem is vagyok.
*A hangjában nincs panasz, csak a száraz tény. Ahogy a férfi a több alkohol vagy a piac erősebb kínálatát említi, halkan horkant egyet.*
- Tudod ez a szép ebben a városban. Mindenki jól tudja, hogy hol árulnak boldogságot, csak arról felejtenek el szólni, hogy az meddig tart.
*Kissé oldalra billenti a fejét, ahogy végül visszapillant rá. Ezúttal nyíltabban, mint azt az előbb tette. A tekintete nem kerüli el közben, hogy a férfi is őt méregeti. Nem zavarja, de nem marad válasz nélkül. A sárga pillantások lassú higgadtsággal, kimérten siklanak végig a hegen, a piszkosszürke ingen, a fekete bőrnadrágon, a fegyveren, a lanton, végül a tisztára pucolt csizmákon, hogy a mustra végével visszatérjenek a fakószürke íriszekhez. Halkan hümment egy utolsót, mielőtt visszafordulna a fogadós felé. Ez a hang olyannyira semmitmondóra sikerül, hogy most kérdéses, hogy a látvány inkább taszítja vagy hívogatja, talán egyik sem. Int a fogadósnak még egyszer.*
- Még egy kört.
*Újabb 38 arany, újabb két pohár Pálinka.
Az italok megérkeznek, de most nem kapkod annak eltűntetésével. Az egyiket maga elé húzza, a másiknak pedig újból a férfi lesz a gazdája. Mielőtt bármit is kezdene, egy árnyalatnyit közelebb hajol hozzá, hogy a hangja ne vesszen bele a vendégek vidámságába.*- Ha már ilyen könnyű megtalálni a boldogságot, akkor igyunk rá még egyet.
*Dünnyögi, miközben a szája sarkában ott bujkál valami, ami mosoly is lehetne, ha nem lenne ilyen keserű, mint a pálinka íze a nyelve hegyén.*
- De kétlem, hogy attól igazabb lesz.
*Dől vissza, hogy azzal felmarkolja a poharat, amit épp csak megemel a férfi felé. Az ital utána újból eltűnik az ajkak között, a hatás pedig hasonló, mint az előbb. Összeszorított szemek, megfeszülő állkapocs, párás szempillák és libabőr. De ebből már hamarabb szabadul, mint az előbb. Az ing ujjának végével a szemeire dörgöl, mielőtt a pálinka erőssége okozta könny kicsordul a szemeiből, közben a megüresedett pohár koppan a másik mellett.*
- Szörnyű.
*Nyökögi halk, reszelős hangon, amire a fogadós csak egy halk horkantással forgatja meg a szemeit. Bizonyosan kifejtené, hogy nem kényeskedő, bort szopogató nőstényeknek készült, akik azt sem tudják mi fán terem az igazi alkohol. De valószínűleg nem akar belerondítani a fogadó felpezsdült jókedvébe, mert annyira már ismeri a nőt, hogy a kioktatás csak sértettséget szül, a nő pedig így is éppen eléggé fekete foltja most a színes jókedvnek.*
7107. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-26 13:44:24
Üzenet elküldve: 2025-12-26 13:44:24
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Egyenes út a pohár aljára//
* Az ivó népének hangulatát felfokozni, és pozitív irányba terelni egy olyan dolog, ami mindig elégedettséggel tölti el a férfit. Na nem azért, mert annyira számít neki, hogy mások hogyan éreznek, vagy mert jótékony lélek lenne. De a hatás, amivel bír mások felett, a képesség, hogy ennyi férfi és nő figyelmét megragadja, és a gondolataikat gyakorlatilag kényére kedvére formálja olyan halatom, ami szinte már mámorító. Ezért is lett bárd, és ezért nem tudná elképzelni, hogy bármi mással foglalkozzon az életben. Fajtársa pásztázó pillantását állja, hiszen hozzászokott már, hogy megbámulják. Nem csak a bőrszíne miatt, de az arcán végigfutó heg, ami annyira része már, mint hegyes fülei, is gyakran vonzzák a kéretlen tekinteteket. A nő láthatja, hogy kellemesen bő, nem teljesen testre simuló, piszkosszürke inget visel, egyszerű fekete bőrnadrágot, csizmája pedig csillog, mintha reggel takarították volna. Oldalán egy ébenfekete tőr lóg, amivel igyekszik elrettenteni azokat, akik a wegtoreni motívumokkal díszített, míves lantjától próbálnák megszabadítani. A fegyver olyan helyen van, hogy könnyedén hozzáférhető legyen, és ha ki kell rántani, akkor a penge ívével együtt már támadásra, vagy védekezésre is fordíthatja egyből. Persze jelenleg ez a veszély nem fenyeget senkit, hiszen a lábának támasztott hangszerhez senki nem készül hozzányúlni váratlanul. *
- Köszönöm, kedves. Az egészségedre. * Fogadja el a váratlan italt, és azzal a lendülettel emeli is a poharat, hogy koccintásra tartsa. Persze ha ez nem történik meg, akkor sem fogja kevésbé élvezni az alkoholt, ahogy a torkán végigcsúszva kellemes meleget hagy maga után. Újra végignéz a társalkodó tömegen, és belátja, hogy jobb, ha nem zendít rá újabb dalra. *
- Nem tűnsz túl boldognak. Többet kellene innod. * Jegyzi meg szintén halkan, de az ő szája tényleg boldogan görbül, miért is ne tenné, hiszen alkohol van előtte, és benne. Ennél több pedig évek óta nem kell neki, hogy jól érezze magát, legalábbis szereti ezt hazudni önmagának. *
- Vagy ha az ital nem segít, a piacon árulnak erősebbet. Ez a szép ebben a városban, könnyű megtalálni a boldogságot, csak keresni kell. És fizetni érte, persze. * Teszi még hozzá, nagyvonalúan eltekintve a ténytől, hogy ő nem fizetett se a mostani, se az előző pálinkáért. Persze ha valaki nagyon kötekedni szeretne, mondhatná, hogy a dal, az előadás volt a fizetség. Vagy két szép fakószürke írisze, ami most megragadja az alkalmat, hogy úgy, ahogy előbb a nőé, az ő tekintete is végigpásztázza fajtársa testét. Na nem valami undok, perverz módjára, sokkal inkább csak felméri, hogy kivel áll szemben. Egy kicsit elidőzve azokon a tájakon, ahol a férfiak szeme szeret elidőzni. *
* Az ivó népének hangulatát felfokozni, és pozitív irányba terelni egy olyan dolog, ami mindig elégedettséggel tölti el a férfit. Na nem azért, mert annyira számít neki, hogy mások hogyan éreznek, vagy mert jótékony lélek lenne. De a hatás, amivel bír mások felett, a képesség, hogy ennyi férfi és nő figyelmét megragadja, és a gondolataikat gyakorlatilag kényére kedvére formálja olyan halatom, ami szinte már mámorító. Ezért is lett bárd, és ezért nem tudná elképzelni, hogy bármi mással foglalkozzon az életben. Fajtársa pásztázó pillantását állja, hiszen hozzászokott már, hogy megbámulják. Nem csak a bőrszíne miatt, de az arcán végigfutó heg, ami annyira része már, mint hegyes fülei, is gyakran vonzzák a kéretlen tekinteteket. A nő láthatja, hogy kellemesen bő, nem teljesen testre simuló, piszkosszürke inget visel, egyszerű fekete bőrnadrágot, csizmája pedig csillog, mintha reggel takarították volna. Oldalán egy ébenfekete tőr lóg, amivel igyekszik elrettenteni azokat, akik a wegtoreni motívumokkal díszített, míves lantjától próbálnák megszabadítani. A fegyver olyan helyen van, hogy könnyedén hozzáférhető legyen, és ha ki kell rántani, akkor a penge ívével együtt már támadásra, vagy védekezésre is fordíthatja egyből. Persze jelenleg ez a veszély nem fenyeget senkit, hiszen a lábának támasztott hangszerhez senki nem készül hozzányúlni váratlanul. *
- Köszönöm, kedves. Az egészségedre. * Fogadja el a váratlan italt, és azzal a lendülettel emeli is a poharat, hogy koccintásra tartsa. Persze ha ez nem történik meg, akkor sem fogja kevésbé élvezni az alkoholt, ahogy a torkán végigcsúszva kellemes meleget hagy maga után. Újra végignéz a társalkodó tömegen, és belátja, hogy jobb, ha nem zendít rá újabb dalra. *
- Nem tűnsz túl boldognak. Többet kellene innod. * Jegyzi meg szintén halkan, de az ő szája tényleg boldogan görbül, miért is ne tenné, hiszen alkohol van előtte, és benne. Ennél több pedig évek óta nem kell neki, hogy jól érezze magát, legalábbis szereti ezt hazudni önmagának. *
- Vagy ha az ital nem segít, a piacon árulnak erősebbet. Ez a szép ebben a városban, könnyű megtalálni a boldogságot, csak keresni kell. És fizetni érte, persze. * Teszi még hozzá, nagyvonalúan eltekintve a ténytől, hogy ő nem fizetett se a mostani, se az előző pálinkáért. Persze ha valaki nagyon kötekedni szeretne, mondhatná, hogy a dal, az előadás volt a fizetség. Vagy két szép fakószürke írisze, ami most megragadja az alkalmat, hogy úgy, ahogy előbb a nőé, az ő tekintete is végigpásztázza fajtársa testét. Na nem valami undok, perverz módjára, sokkal inkább csak felméri, hogy kivel áll szemben. Egy kicsit elidőzve azokon a tájakon, ahol a férfiak szeme szeret elidőzni. *
7106. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-26 13:06:26
Üzenet elküldve: 2025-12-26 13:06:26
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egyenes út a pohár aljára//
*A dal igazán csak akkor jut el hozzá, mikor ujjai már a hűvös poharat tartják, amiben a bor vöröslik. Addig csak együtt zúgott a fogadó állandó zajaival, de mostanra már minden sor átverekedte magát a füstön, a beszélgetések moraján, az összekoccanó korsókon. Ami eddig csak hang volt, most értelem lett.
~Az üveg az orvosság...~
Fáradt, keserédes mosoly kúszik az ajkaira a felismeréstől, hogy ez a rész most akár róla is szólhatna. Kellemetlenül ismerőssé válik, ahogy felismeri benne magát annak a nyomorultnak a képében, akivé ezalatt a röpke pár nap alatt vált, azon érzés közepén, mintha már hosszú hatok teltek volna el a nagy büdös semmi kellős közepén. A különbség közte és a dal között csupán csak annyi, hogy nem igazán érzi most képesnek magát arra, hogy ezt az iszogatást olyan boldogan hajtsa végre. Mégis, mikor a dal erre szólít fel, maga is megemeli a poharát. Mintha tudat alatt mégis a részévé akarna válni valami olyannak, amit most úgy érez, hogy a háta közepére sem kíván. Úgy jött ide, hogy nem vár társaságot, csak meg akar bújni egy sarokban, amíg megvárja, hogy az alkohol üssön, a gondolatok pedig legalább egy estére homályossá satírozódjanak a fejében. Mégis még mindig a söntés előtt áll, ujjai a hűs pohárra fonódnak, s mikor a dal szól, hát kortyol. A savas, nehéz íz végigcsúszik a nyelvén. Ivott már jobbat is, szerencsére pocsékabbat is, így mostanra egészen hozzászokott ehhez az ízhez.
A dal véget ér, a nevetés felerősödik körülötte, az italok is újból mozgásba lendülnek. Ő pedig ekkor pillant fel igazán. A dalnok ott áll tőle nem messze. Fajtárs. Egy ismerős arc, akiről nem konkrét emlék ugrik be, inkább csak egy érzés, egy foszlányos, röpke emlék, hogy már látta, hallotta. Mintha a férfi a Pegazus egy kelléke lenne, aki túl jól érzi magát ebben a félhomályos, önáltató világban, aki ezt az egészet igyekszik vidámsággal megtölteni. A tekintetük egy pillanatra találkozik. A dalnok biccent, amit ő ösztönből azonnal viszonoz. Végül válla fölött maga is hátrasandít a vendégek felé. Látja az arcokon húzódó széles mosolyokat és egyszerűen nem érti, hisz biztos abban, hogy nem ő itt az egyetlen, aki menekül. Ki a hideg elől, ki az üres lakásokból, ki saját magától, ahogy ő is teszi. És mégis valahogy mind úgy tűnik, hogy... boldogok. Az eddigi gyomrát szorongató érzések közé pedig beköltözik valami új. Az irigység. Azért, hogy másnak úgy néz ki ez olyan könnyen megy. Felejteni, akár egy órácskára. Könnyednek lenni. Élni és élvezni. Hogy nem érzik magukat úgy, mint egy levetett, fehér selyem ruha a sarokba dobva.
Újra a dalnokra pillant, miközben ujjai között a poharat kezdi forgatni. Az arcán látszólag nem fut át semmi, ami árulkodna arról, hogy most mi jár a fejében, pedig most a dal sorai zengnek fel benne újra és újra. Az elhatározás pedig hirtelen hasít belé, a pohár alja halkan koppan a pult lapján, a pohár oldalán kicsapódó párától nedves ujjai pedig szinte azonnal a levegőbe emelkednek, hogy ezzel hívja fel magára a fogadós figyelmét.
~Az üveg az orvosság.~
A tekintete még egyszer végigfut a férfin, nyíltan, minden kertelés nélkül. A dal, a hangja ott vibrál a fülében, a szavai pedig a mellkasára nehezednek. Hát persze. Könnyű ezt énekelnie annak, aki talán ebből él. Végül elfordul, mikor a fogadós rá is szentel figyelmet a megsokasodó rendelések közepén.*
- Két pálinkát!
*Mondja röviden, majd nyomban 38 arany kerül a fogadós markába, amiért cserébe hamarosan meg is érkezik a két Pálinka. Az egyiket maga elé húzza, a borospohár mellé, a másikat pedig egyetlen határozott mozdulattal tolja a férfi felé. Nem néz rá azonnal. Csak miután a pohárkára fog, kissé megemeli a dalnok felé és szóra nyitja az ajkait.*
- Akkor hát igyunk boldogan egyet.
*A hangja halk, szinte csak odadünnyögi a szavakat. Az ajkain játszik valami mosolynak éppen nevezhető, de a szavak inkább szarkasztikus éllel csendülnek fel. Ami persze nem a férfinak szól, sokkal inkább saját magának, mert valahogy még most is nehezen hiszi, hogy ez mostanában valóban lehetséges lenne. Mégis bekortyolja a pohárka tartalmát, a bornál töményebb ital pedig azonnal végigég a nyelvén, a torkán, szinte lángra lobbantja a gyomrát. A megállapítás pedig azonnal érkezik. A pillanatnyi boldogságnak elég pocsék, de legalább gyümölcsös íze van.*
*A dal igazán csak akkor jut el hozzá, mikor ujjai már a hűvös poharat tartják, amiben a bor vöröslik. Addig csak együtt zúgott a fogadó állandó zajaival, de mostanra már minden sor átverekedte magát a füstön, a beszélgetések moraján, az összekoccanó korsókon. Ami eddig csak hang volt, most értelem lett.
~Az üveg az orvosság...~
Fáradt, keserédes mosoly kúszik az ajkaira a felismeréstől, hogy ez a rész most akár róla is szólhatna. Kellemetlenül ismerőssé válik, ahogy felismeri benne magát annak a nyomorultnak a képében, akivé ezalatt a röpke pár nap alatt vált, azon érzés közepén, mintha már hosszú hatok teltek volna el a nagy büdös semmi kellős közepén. A különbség közte és a dal között csupán csak annyi, hogy nem igazán érzi most képesnek magát arra, hogy ezt az iszogatást olyan boldogan hajtsa végre. Mégis, mikor a dal erre szólít fel, maga is megemeli a poharát. Mintha tudat alatt mégis a részévé akarna válni valami olyannak, amit most úgy érez, hogy a háta közepére sem kíván. Úgy jött ide, hogy nem vár társaságot, csak meg akar bújni egy sarokban, amíg megvárja, hogy az alkohol üssön, a gondolatok pedig legalább egy estére homályossá satírozódjanak a fejében. Mégis még mindig a söntés előtt áll, ujjai a hűs pohárra fonódnak, s mikor a dal szól, hát kortyol. A savas, nehéz íz végigcsúszik a nyelvén. Ivott már jobbat is, szerencsére pocsékabbat is, így mostanra egészen hozzászokott ehhez az ízhez.
A dal véget ér, a nevetés felerősödik körülötte, az italok is újból mozgásba lendülnek. Ő pedig ekkor pillant fel igazán. A dalnok ott áll tőle nem messze. Fajtárs. Egy ismerős arc, akiről nem konkrét emlék ugrik be, inkább csak egy érzés, egy foszlányos, röpke emlék, hogy már látta, hallotta. Mintha a férfi a Pegazus egy kelléke lenne, aki túl jól érzi magát ebben a félhomályos, önáltató világban, aki ezt az egészet igyekszik vidámsággal megtölteni. A tekintetük egy pillanatra találkozik. A dalnok biccent, amit ő ösztönből azonnal viszonoz. Végül válla fölött maga is hátrasandít a vendégek felé. Látja az arcokon húzódó széles mosolyokat és egyszerűen nem érti, hisz biztos abban, hogy nem ő itt az egyetlen, aki menekül. Ki a hideg elől, ki az üres lakásokból, ki saját magától, ahogy ő is teszi. És mégis valahogy mind úgy tűnik, hogy... boldogok. Az eddigi gyomrát szorongató érzések közé pedig beköltözik valami új. Az irigység. Azért, hogy másnak úgy néz ki ez olyan könnyen megy. Felejteni, akár egy órácskára. Könnyednek lenni. Élni és élvezni. Hogy nem érzik magukat úgy, mint egy levetett, fehér selyem ruha a sarokba dobva.
Újra a dalnokra pillant, miközben ujjai között a poharat kezdi forgatni. Az arcán látszólag nem fut át semmi, ami árulkodna arról, hogy most mi jár a fejében, pedig most a dal sorai zengnek fel benne újra és újra. Az elhatározás pedig hirtelen hasít belé, a pohár alja halkan koppan a pult lapján, a pohár oldalán kicsapódó párától nedves ujjai pedig szinte azonnal a levegőbe emelkednek, hogy ezzel hívja fel magára a fogadós figyelmét.
~Az üveg az orvosság.~
A tekintete még egyszer végigfut a férfin, nyíltan, minden kertelés nélkül. A dal, a hangja ott vibrál a fülében, a szavai pedig a mellkasára nehezednek. Hát persze. Könnyű ezt énekelnie annak, aki talán ebből él. Végül elfordul, mikor a fogadós rá is szentel figyelmet a megsokasodó rendelések közepén.*
- Két pálinkát!
*Mondja röviden, majd nyomban 38 arany kerül a fogadós markába, amiért cserébe hamarosan meg is érkezik a két Pálinka.
Az egyiket maga elé húzza, a borospohár mellé, a másikat pedig egyetlen határozott mozdulattal tolja a férfi felé. Nem néz rá azonnal. Csak miután a pohárkára fog, kissé megemeli a dalnok felé és szóra nyitja az ajkait.*- Akkor hát igyunk boldogan egyet.
*A hangja halk, szinte csak odadünnyögi a szavakat. Az ajkain játszik valami mosolynak éppen nevezhető, de a szavak inkább szarkasztikus éllel csendülnek fel. Ami persze nem a férfinak szól, sokkal inkább saját magának, mert valahogy még most is nehezen hiszi, hogy ez mostanában valóban lehetséges lenne. Mégis bekortyolja a pohárka tartalmát, a bornál töményebb ital pedig azonnal végigég a nyelvén, a torkán, szinte lángra lobbantja a gyomrát. A megállapítás pedig azonnal érkezik. A pillanatnyi boldogságnak elég pocsék, de legalább gyümölcsös íze van.*
7105. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-25 21:50:03
Üzenet elküldve: 2025-12-25 21:50:03
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 561
OOC üzenetek: 161
Játékstílus: Vakmerő
//Egyenes út a pohár aljára//
* Az ivó füstös, hiszen a fél város ide menekül az odakint tomboló hideg tél csípős lehelete elől. Azok, akik nem tudják megengedni maguknak a fát, hogy kellő melegre fűtsék az otthonukat, itt végre kinyújtóztatják az otthon hűvösében elgémberedett, merev végtagjaikat. Itt nem kell a leves, és a tea melege, hogy legalább egy kicsit érezzenek valamit a zsibbadó ujjak. A hangulat ennek megfelelően, a pegazus legtöbb patrónusa körében emelkedett, hiszen azért is jönnek ide a legtöbben, hogy a realitás undorító pösvényét maguk mögött hagyhassák. Nem csoda, hogy Salwar hatok óta bérel szobát az emeleten, hiszen ez egy olyan világ, amit legszívesebben sosem hagyna maga mögött. És amíg a söntés mögül kellő mennyiségű alkohol kerül elő, és az ivó vendégei hajlandóak fizetni neki egy-két kupával, ha zenél nekik, addig nincs is értelme annak, hogy máshol keressen menedéket. Itt mindent megkap, amit szeretne, társaságot, figyelmet, és természetesen rumot. És mivel gyakorlatilag itt lakik, már rutinosan mozog az asztalok között, lantját halkan pengetve. Természetesen nem csak zenél, hanem ezt az alkalmat önös érdekeire is kihasználja. Nem csak ezzel éri el, hogy a jókedvért cserébe, amit a vendégeknek okoz, egy-két ingyen korsó is elé vándoroljon, de azt is felméri, hogy ki milyen gazdag lehet. Mert ha az este végén nem dagad eléggé az erszénye, akkor kénytelen lehet valaki máséból pótolni azt a vagyont, amit saját véleménye szerint ő bizony megérdemel, és amire méltó. Így térül-fordul hát az ivóban, miközben lantjátéka lassan bejárja a teret, és énekhangja túlharsogja a társalkodást, és hangos nevetést. *
- Jöjj hát, halld énekem,
Midőn lantom pengetem
A jókedvet hirdetem,
És közben elvetem
A boldogság magjait,
Az örömnek hangjait
Tölts hát egy fél decit
És boldogan igyál! * Kezd bele egy jól ismert kocsmadalba, amit alig néhány éve, hogy megírt, de azóta is kedvelve ad elő. Az utolsó sort nevetés, és helyeslés követi, ahogy a rendelések sorakozni kezdenek, hiszen ilyen felszólításnak ki tudna ellenállni. A kocsmáros pedig boldogan tölti ki az italokat, hiszen ha van valami, amit szeret, az az, ha fogyasztanak a vendégek. *
- Igyál hát jó barát,
S szívleld e balladát,
Ha bírod az iramát,
Kövesd a ritmusát.
Igyál hát még egyet,
Ne énekeljen tégedet,
Hogy költöd a pénzedet
És boldogan igyál! * Kiált fel ismét, és ezúttal megint hagy egy kis időt a dalban, amíg azok, akik szeretnének részese lenni az énekének, kikérhetnek egy újabb kupicával. Persze ez a dal nem azoknak való, akik kezdők az alkoholizmus rögös útján, viszont vannak itt bőven olyanok, akik mögött rutin, és hosszú évek állnak, és nem restek minden versszak végével a garat mögé küldeni egy kis rumot. Az igazán tapasztaltak a pálinkát. *
- Nem kell a józanság,
Az üveg az orvosság,
Az alján a boldogság
És vele a kábultság
Vár. Nincs más megoldás,
Hiszen már megszokás,
Hogy hangzik a rikoltás
Boldogan igyál! * Fejezi be a dalt vidáman, és a sok pengetés, tánc, és énekléstől kipirosodott arccal áll meg pihenni, amíg mindenki követheti tanácsait, és alaposan az üveg, vagy korsó fenekére nézhet. Így kerül a fogadós elő a söntéshez, és intésével rendel magának egy kupicaPálinkát, amiért valaki készségesen kifizeti a18aranyat, hogy ne neki kelljen. A mélységi hálásan pillant a nagylelkű meghívásra, mielőtt lihegését csillapítandó eltünteti a torkában az italt, majd oldalra fordul, és tekintete összeakad a mélységi fajtársával. Biccent neki, és hátát a pultnak vetve figyeli az ivó népét, akik láthatóan nem szorulnak újabb dalra, mert éppen egymást túllicitálva rendelik az italokat, és kezdenek jókedvűen vicceket mesélni, vagy hazugságnál nagyobb hazugságokat tódítani egymásnak. A bárd pedig ismeri a közönséget, és tudja, hogy egy újabb dallal csak elrontaná a pillanatot, le is támasztja maga mellé a lantot. *
* Az ivó füstös, hiszen a fél város ide menekül az odakint tomboló hideg tél csípős lehelete elől. Azok, akik nem tudják megengedni maguknak a fát, hogy kellő melegre fűtsék az otthonukat, itt végre kinyújtóztatják az otthon hűvösében elgémberedett, merev végtagjaikat. Itt nem kell a leves, és a tea melege, hogy legalább egy kicsit érezzenek valamit a zsibbadó ujjak. A hangulat ennek megfelelően, a pegazus legtöbb patrónusa körében emelkedett, hiszen azért is jönnek ide a legtöbben, hogy a realitás undorító pösvényét maguk mögött hagyhassák. Nem csoda, hogy Salwar hatok óta bérel szobát az emeleten, hiszen ez egy olyan világ, amit legszívesebben sosem hagyna maga mögött. És amíg a söntés mögül kellő mennyiségű alkohol kerül elő, és az ivó vendégei hajlandóak fizetni neki egy-két kupával, ha zenél nekik, addig nincs is értelme annak, hogy máshol keressen menedéket. Itt mindent megkap, amit szeretne, társaságot, figyelmet, és természetesen rumot. És mivel gyakorlatilag itt lakik, már rutinosan mozog az asztalok között, lantját halkan pengetve. Természetesen nem csak zenél, hanem ezt az alkalmat önös érdekeire is kihasználja. Nem csak ezzel éri el, hogy a jókedvért cserébe, amit a vendégeknek okoz, egy-két ingyen korsó is elé vándoroljon, de azt is felméri, hogy ki milyen gazdag lehet. Mert ha az este végén nem dagad eléggé az erszénye, akkor kénytelen lehet valaki máséból pótolni azt a vagyont, amit saját véleménye szerint ő bizony megérdemel, és amire méltó. Így térül-fordul hát az ivóban, miközben lantjátéka lassan bejárja a teret, és énekhangja túlharsogja a társalkodást, és hangos nevetést. *
- Jöjj hát, halld énekem,
Midőn lantom pengetem
A jókedvet hirdetem,
És közben elvetem
A boldogság magjait,
Az örömnek hangjait
Tölts hát egy fél decit
És boldogan igyál! * Kezd bele egy jól ismert kocsmadalba, amit alig néhány éve, hogy megírt, de azóta is kedvelve ad elő. Az utolsó sort nevetés, és helyeslés követi, ahogy a rendelések sorakozni kezdenek, hiszen ilyen felszólításnak ki tudna ellenállni. A kocsmáros pedig boldogan tölti ki az italokat, hiszen ha van valami, amit szeret, az az, ha fogyasztanak a vendégek. *
- Igyál hát jó barát,
S szívleld e balladát,
Ha bírod az iramát,
Kövesd a ritmusát.
Igyál hát még egyet,
Ne énekeljen tégedet,
Hogy költöd a pénzedet
És boldogan igyál! * Kiált fel ismét, és ezúttal megint hagy egy kis időt a dalban, amíg azok, akik szeretnének részese lenni az énekének, kikérhetnek egy újabb kupicával. Persze ez a dal nem azoknak való, akik kezdők az alkoholizmus rögös útján, viszont vannak itt bőven olyanok, akik mögött rutin, és hosszú évek állnak, és nem restek minden versszak végével a garat mögé küldeni egy kis rumot. Az igazán tapasztaltak a pálinkát. *
- Nem kell a józanság,
Az üveg az orvosság,
Az alján a boldogság
És vele a kábultság
Vár. Nincs más megoldás,
Hiszen már megszokás,
Hogy hangzik a rikoltás
Boldogan igyál! * Fejezi be a dalt vidáman, és a sok pengetés, tánc, és énekléstől kipirosodott arccal áll meg pihenni, amíg mindenki követheti tanácsait, és alaposan az üveg, vagy korsó fenekére nézhet. Így kerül a fogadós elő a söntéshez, és intésével rendel magának egy kupicaPálinkát, amiért valaki készségesen kifizeti a18aranyat, hogy ne neki kelljen.
A mélységi hálásan pillant a nagylelkű meghívásra, mielőtt lihegését csillapítandó eltünteti a torkában az italt, majd oldalra fordul, és tekintete összeakad a mélységi fajtársával. Biccent neki, és hátát a pultnak vetve figyeli az ivó népét, akik láthatóan nem szorulnak újabb dalra, mert éppen egymást túllicitálva rendelik az italokat, és kezdenek jókedvűen vicceket mesélni, vagy hazugságnál nagyobb hazugságokat tódítani egymásnak. A bárd pedig ismeri a közönséget, és tudja, hogy egy újabb dallal csak elrontaná a pillanatot, le is támasztja maga mellé a lantot. *
7104. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-25 18:01:02
Üzenet elküldve: 2025-12-25 18:01:02
Rang: Játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Kötődni nehéz, fáj, de mégis jó//
//Fürdőház//
*Halkan felkuncog a tündérmese kijelentésen, és akár még fel is háborodhatna rajta, hogy ugyan mit viccelődik a fajával, de úgy dönt hogy nem csapja le ezt a bizonyos magas labdát.*
-Egyet se féljen. Tündér vagyok ugyan, de nem meséket árulok.
*Biztosítja azért a tényről Merlanát is. Alaposan szemügyre veszi a másik bájait, mielőtt maga is feltápászkodna a vízből.*
-Meg, de nem itt. Egy fertályóra múlva a piactéren? Van ott egy standom, ott megmutatom és megnézheti ön is. Az üzlet további részét is egyeztethetjük ott.
*Az is egy biztató jel lehet, hogy nem a Romvárosba akarja őt elcibálni mindenféle kitalált indokokkal, ahol egyszerűen csak megpróbálná kirabolni őt, hanem a Piactérre invitálja. Ez Merchennek is otthonos terep egyébként, és ott tudja jól, hogy a kíváncsi szemektől is biztonságban vannak mindketten. Megrázza párszor a szárnyait, hogy lepergesse róluk a vizet.*
-Akkor várni fogom.
*Jelenti még ki, és ha sikerül megbeszélniük a dolgot, úgy el is indulna hogy visszavegye a szép ruháit, visszaszíjazza szárnyait és elindulhasson a piactérre, hogy megfelelően várhassa Merlanát.*
-Addig is kérem gondolja meg, hogy másra nincs-e szüksége, elvégre ha már a piactérre megyünk, bármi egyebet is kedvező áron be tudok szerezni.
*Igyekszik addig ütni a vasat amíg meleg, és ha még más is terítékre kerülhet, akkor arra is szándékozik lecsapni.*
//Fürdőház//
*Halkan felkuncog a tündérmese kijelentésen, és akár még fel is háborodhatna rajta, hogy ugyan mit viccelődik a fajával, de úgy dönt hogy nem csapja le ezt a bizonyos magas labdát.*
-Egyet se féljen. Tündér vagyok ugyan, de nem meséket árulok.
*Biztosítja azért a tényről Merlanát is. Alaposan szemügyre veszi a másik bájait, mielőtt maga is feltápászkodna a vízből.*
-Meg, de nem itt. Egy fertályóra múlva a piactéren? Van ott egy standom, ott megmutatom és megnézheti ön is. Az üzlet további részét is egyeztethetjük ott.
*Az is egy biztató jel lehet, hogy nem a Romvárosba akarja őt elcibálni mindenféle kitalált indokokkal, ahol egyszerűen csak megpróbálná kirabolni őt, hanem a Piactérre invitálja. Ez Merchennek is otthonos terep egyébként, és ott tudja jól, hogy a kíváncsi szemektől is biztonságban vannak mindketten. Megrázza párszor a szárnyait, hogy lepergesse róluk a vizet.*
-Akkor várni fogom.
*Jelenti még ki, és ha sikerül megbeszélniük a dolgot, úgy el is indulna hogy visszavegye a szép ruháit, visszaszíjazza szárnyait és elindulhasson a piactérre, hogy megfelelően várhassa Merlanát.*
-Addig is kérem gondolja meg, hogy másra nincs-e szüksége, elvégre ha már a piactérre megyünk, bármi egyebet is kedvező áron be tudok szerezni.
*Igyekszik addig ütni a vasat amíg meleg, és ha még más is terítékre kerülhet, akkor arra is szándékozik lecsapni.*
7103. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-25 17:56:32
Üzenet elküldve: 2025-12-25 17:56:32
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 97
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Szelíd
//Egyenes út a pohár aljára//
*Megint napok telnek el, mire hajlandó kinyitni maga előtt a roskatag ház ajtaját. Azt hitte a tisztáson kicsit rendeződnek a gondolatai, de minél jobban beleásta magát a saját fejébe, az a nyomorúságos érzés csak egyre bosszantóbbá vált. Otthon sem volt jobb, de legalább megvolt egymaga, egészen addig a pontig, amíg nem vált az is terhessé. A csend, a mozdulatlanság, az egymásba csúszó órák. Már a napokat sem számolja, már nem is akarja tudni pontosan, hogy mióta nem történt semmi, de a teste még most is emlékszik rá. A vállai merevebbek, mint kellene, a gyomra üres, mégis émelyeg, mintha túl sokat nyelt volna le valamiből, amit nem tud megemészteni.
Kilép az utcára és az első érzés, ami a hatalmába keríti nem a megkönnyebbülés, hanem az ingerültség. A városiak túl közel vannak, túl hangosak, túl jelen van minden. Mintha a világ nem tudna arról, hogy ő közben megállt. Hogy beragadt egy várakozásba, amit maga választott és mostanra már mégsem tud elviselni. Szerencsére a lábai tudják az utat és ez zavarja most a leginkább. Nem gondolkodik, hogy merre induljon el, a lábai viszik az utcákon át, keresztül kanyarokon, ismerős köveken a Pegazus felé. Mintha nem is lenne más hely, ahová menni lehetne. Mintha az egész város leszűkült volna arra az egyetlen ajtóra, arra az egyetlen füstös, alkoholszagú ivóra. Ahol legalább nem kell gondolkodni, csak inni, csak zajban lenni, csak eltűnni egy kicsit. És ez fáj. Mert nem akarja, hogy csak ez maradjon.
A legutolsó alkalommal valahol még más volt. Akkor is égett benne a hiány, a várakozás, az aggodalom, de még ott lobogott benne az a könnyedség, az a dacos életkedv, amivel bizonygatta, hogy egy estét megérdemel, amin kicsit önző lehet, hogy joga van elengedni az estét. Egy másik sötételf férfi volt az. Egy másik ölelés, egy másik csók, egy újabb probléma. Egy éjszaka, ami nem ígért semmit és nem is követelt, ami könnyű választásnak tűnt, mert akkor nem marta szét belülről a gondolat, hogy ott van Norennar. Aki miatt képtelen az estére úgy gondolni, mint egy lezárt pillanatra, egy titokra, amit jobb megannyi lakat alatt őrizni, még úgy is, hogy nem fogadott hűséget, nem mondott ki semmit, amit megszeghetett volna. Mégis úgy érzi magát, mint egy áruló szajha, aki talán nem is a testével árulta el, hanem azzal, hogy egy estére képes volt elfelejteni valaki fontosat. És a gondolat úgy ül rajta, mint egy rosszul gyógyuló seb, ami már nem vérzik, de állandóan fáj.
A Pegazus felé vezető út ezért most talán keserűbb, mint kellene. Hosszabbnak is tűnik, de a gondolataiból már arra ocsúdik fel, hogy ujjai a vaskos ajtó kilincsét markolják görcsösen. Nem vigaszt keresni jött ide, hanem felejtést. Abban reménykedik, hogy az alkohol tompítja majd a bűntudatot, elkeni a gondolatokat és homályosabbra satírozza Norennar arcát a fejében. Tudja jól, hogy ez gyáva remény. Tudja, hogy nem így működik, mégis lenyomja a kilincset, a zár pedig halkan kattan, hogy beengedje a tömör, fojtó levegővel telt ivóba. Legalább nem otthon ül a falat bámulva, a földre levetett, fehér selyemruha mellett, amihez azóta az este óta képtelen volt újból hozzányúlni. A lábai egyszerű, fekete vászon nadrágba vannak csomagolva, felülre is csak egy jelentéktelen inget gombolt. A lábai sem kopogják végig az utat, amíg elér a fogadósig, hanem nesztelenül lépdel át a vendégek között a vászoncipőben.
Talán a pultnál már nem fogja megőrjíteni az egyedüllét. Az, hogy nem tud magával mit kezdeni, hogy nem mozdul semerre sem, mert még mindig az tart benne valamit, hogy mi van, ha Norennar idő közben visszatér, ő pedig nem lesz itt. De ez a várakozás béklyó. Ő rakta fel magára és most fogalma sincs, hogyan vegye le. De megígérte, hogy nem mozdul, hogy vigyázni fog magára és ezt nem szegi meg, annak ellenére sem, hogy idejét sem tudja mikor hallott felőle bármit is. Ez is marja, ez is idegessé teszi. A bizonytalanság, a hiány, a csend. A gyomra megint összerándul és ismét minden baja lesz. Az emberek, a város, a saját gondolatai, a teste, ami még mindig emlékszik érintésekre, amiket nem kellett volna megjegyeznie. Hányingere van a világtól. Saját magától. Attól a tehetetlenségtől, amibe önként száműzte magát.
A fogadós elé áll. Először leinteni készül, hogy ráér még, hiszen maga sem tudja mit akar, de végül csak előkerül 11 arany egy pohár Borért cserébe.
Megiszik egy italt. Talán többet. Most inkább nem keres megoldást, csupán csak egy estét, amikor nem kell erősnek lennie. Amikor nem kell dönteni. Amikor nem kell eldöntenie, hogy vár-e még... vagy végre elindul valamerre.*
*Megint napok telnek el, mire hajlandó kinyitni maga előtt a roskatag ház ajtaját. Azt hitte a tisztáson kicsit rendeződnek a gondolatai, de minél jobban beleásta magát a saját fejébe, az a nyomorúságos érzés csak egyre bosszantóbbá vált. Otthon sem volt jobb, de legalább megvolt egymaga, egészen addig a pontig, amíg nem vált az is terhessé. A csend, a mozdulatlanság, az egymásba csúszó órák. Már a napokat sem számolja, már nem is akarja tudni pontosan, hogy mióta nem történt semmi, de a teste még most is emlékszik rá. A vállai merevebbek, mint kellene, a gyomra üres, mégis émelyeg, mintha túl sokat nyelt volna le valamiből, amit nem tud megemészteni.
Kilép az utcára és az első érzés, ami a hatalmába keríti nem a megkönnyebbülés, hanem az ingerültség. A városiak túl közel vannak, túl hangosak, túl jelen van minden. Mintha a világ nem tudna arról, hogy ő közben megállt. Hogy beragadt egy várakozásba, amit maga választott és mostanra már mégsem tud elviselni. Szerencsére a lábai tudják az utat és ez zavarja most a leginkább. Nem gondolkodik, hogy merre induljon el, a lábai viszik az utcákon át, keresztül kanyarokon, ismerős köveken a Pegazus felé. Mintha nem is lenne más hely, ahová menni lehetne. Mintha az egész város leszűkült volna arra az egyetlen ajtóra, arra az egyetlen füstös, alkoholszagú ivóra. Ahol legalább nem kell gondolkodni, csak inni, csak zajban lenni, csak eltűnni egy kicsit. És ez fáj. Mert nem akarja, hogy csak ez maradjon.
A legutolsó alkalommal valahol még más volt. Akkor is égett benne a hiány, a várakozás, az aggodalom, de még ott lobogott benne az a könnyedség, az a dacos életkedv, amivel bizonygatta, hogy egy estét megérdemel, amin kicsit önző lehet, hogy joga van elengedni az estét. Egy másik sötételf férfi volt az. Egy másik ölelés, egy másik csók, egy újabb probléma. Egy éjszaka, ami nem ígért semmit és nem is követelt, ami könnyű választásnak tűnt, mert akkor nem marta szét belülről a gondolat, hogy ott van Norennar. Aki miatt képtelen az estére úgy gondolni, mint egy lezárt pillanatra, egy titokra, amit jobb megannyi lakat alatt őrizni, még úgy is, hogy nem fogadott hűséget, nem mondott ki semmit, amit megszeghetett volna. Mégis úgy érzi magát, mint egy áruló szajha, aki talán nem is a testével árulta el, hanem azzal, hogy egy estére képes volt elfelejteni valaki fontosat. És a gondolat úgy ül rajta, mint egy rosszul gyógyuló seb, ami már nem vérzik, de állandóan fáj.
A Pegazus felé vezető út ezért most talán keserűbb, mint kellene. Hosszabbnak is tűnik, de a gondolataiból már arra ocsúdik fel, hogy ujjai a vaskos ajtó kilincsét markolják görcsösen. Nem vigaszt keresni jött ide, hanem felejtést. Abban reménykedik, hogy az alkohol tompítja majd a bűntudatot, elkeni a gondolatokat és homályosabbra satírozza Norennar arcát a fejében. Tudja jól, hogy ez gyáva remény. Tudja, hogy nem így működik, mégis lenyomja a kilincset, a zár pedig halkan kattan, hogy beengedje a tömör, fojtó levegővel telt ivóba. Legalább nem otthon ül a falat bámulva, a földre levetett, fehér selyemruha mellett, amihez azóta az este óta képtelen volt újból hozzányúlni. A lábai egyszerű, fekete vászon nadrágba vannak csomagolva, felülre is csak egy jelentéktelen inget gombolt. A lábai sem kopogják végig az utat, amíg elér a fogadósig, hanem nesztelenül lépdel át a vendégek között a vászoncipőben.
Talán a pultnál már nem fogja megőrjíteni az egyedüllét. Az, hogy nem tud magával mit kezdeni, hogy nem mozdul semerre sem, mert még mindig az tart benne valamit, hogy mi van, ha Norennar idő közben visszatér, ő pedig nem lesz itt. De ez a várakozás béklyó. Ő rakta fel magára és most fogalma sincs, hogyan vegye le. De megígérte, hogy nem mozdul, hogy vigyázni fog magára és ezt nem szegi meg, annak ellenére sem, hogy idejét sem tudja mikor hallott felőle bármit is. Ez is marja, ez is idegessé teszi. A bizonytalanság, a hiány, a csend. A gyomra megint összerándul és ismét minden baja lesz. Az emberek, a város, a saját gondolatai, a teste, ami még mindig emlékszik érintésekre, amiket nem kellett volna megjegyeznie. Hányingere van a világtól. Saját magától. Attól a tehetetlenségtől, amibe önként száműzte magát.
A fogadós elé áll. Először leinteni készül, hogy ráér még, hiszen maga sem tudja mit akar, de végül csak előkerül 11 arany egy pohár Borért cserébe.
Megiszik egy italt. Talán többet. Most inkább nem keres megoldást, csupán csak egy estét, amikor nem kell erősnek lennie. Amikor nem kell dönteni. Amikor nem kell eldöntenie, hogy vár-e még... vagy végre elindul valamerre.*
7102. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-25 16:50:51
Üzenet elküldve: 2025-12-25 16:50:51
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 697
OOC üzenetek: 14
Játékstílus: Vakmerő
//Kötődni nehéz, fáj, de mégis jó//
//Fürdőház//
*Merlana sejtelmesen mosolyodik el a kijelentésre, és a hozzá társított arckifejezésre, ami ezúttal sem kerüli el a figyelmét. Szerencsére Merchen még nem is sejti, hogy ő maga sem sokban különbözik a többi számító ribanctól, akinek minden szavával a haszonszerzés a célja, csak ő megtanulta, hogyan kell ezt okosabban és jobban csinálni. Éppen ezért is keltette fel az érdeklődését egy legendás ékszer, ami, ahogy a kedves kereskedő is mondta, emberfeletti intelligenciával áldhatja meg a viselőjét. El sem tudja képzelni, miféle kapukat nyithat meg előtte egy ilyesfajta varázstárgy, talán még Orthus Morthimer eszén is túljárhat majd. Merthogy még nem az övé a Sub Rosa Panzió, de, hogy foggal-körömmel fog harcolni azért a házért egy szép napon, arra bárki mérget vehet.*
- Ami azt illeti, annyira nem kedvelem a zsákbamacskát, Merchen úr. *Mondja széles műmosollyal az arcán, mely talán úgy hangzik, mintha a nem konkretizált szívesség, vagy maga a tartozás tudatának ténye szúrná a nő csőrét, pedig valójában az zavarja jobban, hogy látatlanban mondana valamire igent.*
- Ha ez az egész tündérmese valóságnak bizonyul, és az enyém lehet egy ilyen kincs, akkor bármit megteszek Önnek, de nem addig, míg nem láthattam a saját szememmel az ékszert. Meg tudja mutatni? *Elmosolyodik újra, és mielőtt még választ kaphatna, ki is emeli magát a kádból, felfedve ezzel a férfi előtt nőies bájait és a múltban szerzett szépséghibáit is, néhány apró heg formájában a testén. Egy színpadias mozdulattal túr bele barna tincseibe, és sepri félre az arcába lógó, vizes hajszálakat. Ő már egyértelműen távozni készül, hisz egyáltalán nem számít rá, hogy már itt, a fürdőben megcsodálhatja a különlegességet.*
//Fürdőház//
*Merlana sejtelmesen mosolyodik el a kijelentésre, és a hozzá társított arckifejezésre, ami ezúttal sem kerüli el a figyelmét. Szerencsére Merchen még nem is sejti, hogy ő maga sem sokban különbözik a többi számító ribanctól, akinek minden szavával a haszonszerzés a célja, csak ő megtanulta, hogyan kell ezt okosabban és jobban csinálni. Éppen ezért is keltette fel az érdeklődését egy legendás ékszer, ami, ahogy a kedves kereskedő is mondta, emberfeletti intelligenciával áldhatja meg a viselőjét. El sem tudja képzelni, miféle kapukat nyithat meg előtte egy ilyesfajta varázstárgy, talán még Orthus Morthimer eszén is túljárhat majd. Merthogy még nem az övé a Sub Rosa Panzió, de, hogy foggal-körömmel fog harcolni azért a házért egy szép napon, arra bárki mérget vehet.*
- Ami azt illeti, annyira nem kedvelem a zsákbamacskát, Merchen úr. *Mondja széles műmosollyal az arcán, mely talán úgy hangzik, mintha a nem konkretizált szívesség, vagy maga a tartozás tudatának ténye szúrná a nő csőrét, pedig valójában az zavarja jobban, hogy látatlanban mondana valamire igent.*
- Ha ez az egész tündérmese valóságnak bizonyul, és az enyém lehet egy ilyen kincs, akkor bármit megteszek Önnek, de nem addig, míg nem láthattam a saját szememmel az ékszert. Meg tudja mutatni? *Elmosolyodik újra, és mielőtt még választ kaphatna, ki is emeli magát a kádból, felfedve ezzel a férfi előtt nőies bájait és a múltban szerzett szépséghibáit is, néhány apró heg formájában a testén. Egy színpadias mozdulattal túr bele barna tincseibe, és sepri félre az arcába lógó, vizes hajszálakat. Ő már egyértelműen távozni készül, hisz egyáltalán nem számít rá, hogy már itt, a fürdőben megcsodálhatja a különlegességet.*
7101. hozzászólás ezen a helyszínen: Pegazus fogadó
Üzenet elküldve: 2025-12-25 16:19:10
Üzenet elküldve: 2025-12-25 16:19:10
Rang: Játékos
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 478
OOC üzenetek: 62
Játékstílus: Vakmerő
//Kötődni nehéz, fáj, de mégis jó//
//Fürdőház//
-Ó mindenképp, számíthat rám.
*Feleli azzal a tipikus, kereskedőkre jellemző mosollyal a képén, ami egy avatatlan szemnek akár őszintének is tűnhetne, ám egy gyakorlott szem bizonyosan sejtheti, hogy csak úgy biztosan nem adná a támogatását egy idegennek. Hacsak nem jár vele jól. Nem kerüli el figyelmét, hogy Merlana rögtön lecsapni látszik az alacsonyabb árra, amit a tündér említett, és ezen igazából nem is lepődik meg. Sőt egyenesen nem is vár kevesebbet a nőtől.*
-Mondhatjuk, igen.
*Végül is valóban nála van az amulett. Attól nem fél, hogy a fürdőből kifelé menet megszurkálná őt a másik érte, elvégre annyit nem ér, hogy egy nemes életére törjön miatta egy ilyen jól ismert helyen. Hagyja, hogy egész közel kerüljenek egymáshoz, de igyekszik legyőzni férfiúi vágyait, mielőtt elcsavarnák a fejét. Még a végén hajlamos lenne még többet engedni az árból.*
-Teljesen jól értem.
*Sokáig gondolkozik a dolgon, még a fejét is elfordítja, bár már pontosan tudja, hogy mit akar. Visszafordul felé, és úgy suttogja.*
-Egy napon, ami el sem jön talán soha majd én is kérek valami szivességet. De, amíg nem jelentkezem, ez az ár az ajándékom.
*Azt akarja, hogy Merlana tartozzon neki, hogy a zsebében legyen. Elvégre jelenleg nincs igazán szüksége semmire, amit mástól ne kaphatna meg. Tudja nagyon jól viszont, hogy ez fordítva nincs így. És bizony a jövőben bármikor előfordulhat az, hogy Merlana szolgálata kulcsfontosságúvá válhat Merchen számára.*
//Fürdőház//
-Ó mindenképp, számíthat rám.
*Feleli azzal a tipikus, kereskedőkre jellemző mosollyal a képén, ami egy avatatlan szemnek akár őszintének is tűnhetne, ám egy gyakorlott szem bizonyosan sejtheti, hogy csak úgy biztosan nem adná a támogatását egy idegennek. Hacsak nem jár vele jól. Nem kerüli el figyelmét, hogy Merlana rögtön lecsapni látszik az alacsonyabb árra, amit a tündér említett, és ezen igazából nem is lepődik meg. Sőt egyenesen nem is vár kevesebbet a nőtől.*
-Mondhatjuk, igen.
*Végül is valóban nála van az amulett. Attól nem fél, hogy a fürdőből kifelé menet megszurkálná őt a másik érte, elvégre annyit nem ér, hogy egy nemes életére törjön miatta egy ilyen jól ismert helyen. Hagyja, hogy egész közel kerüljenek egymáshoz, de igyekszik legyőzni férfiúi vágyait, mielőtt elcsavarnák a fejét. Még a végén hajlamos lenne még többet engedni az árból.*
-Teljesen jól értem.
*Sokáig gondolkozik a dolgon, még a fejét is elfordítja, bár már pontosan tudja, hogy mit akar. Visszafordul felé, és úgy suttogja.*
-Egy napon, ami el sem jön talán soha majd én is kérek valami szivességet. De, amíg nem jelentkezem, ez az ár az ajándékom.
*Azt akarja, hogy Merlana tartozzon neki, hogy a zsebében legyen. Elvégre jelenleg nincs igazán szüksége semmire, amit mástól ne kaphatna meg. Tudja nagyon jól viszont, hogy ez fordítva nincs így. És bizony a jövőben bármikor előfordulhat az, hogy Merlana szolgálata kulcsfontosságúvá válhat Merchen számára.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3801-3820 , 3821-3840 , 3841-3860 , 3861-3880 , 3881-3900 , 3901-3920 , 3921-3940 , 3941-3960 , 3961-3980 , 3981-4000 , 4001-4020 , 4021-4040 , 4041-4060 , 4061-4080 , 4081-4100 , 4101-4120 , 4121-4140 , 4141-4160 , 4161-4180 , 4181-4200 , 4201-4220 , 4221-4240 , 4241-4260 , 4261-4280 , 4281-4300 , 4301-4320 , 4321-4340 , 4341-4360 , 4361-4380 , 4381-4400 , 4401-4420 , 4421-4440 , 4441-4460 , 4461-4480 , 4481-4500 , 4501-4520 , 4521-4540 , 4541-4560 , 4561-4580 , 4581-4600 , 4601-4620 , 4621-4640 , 4641-4660 , 4661-4680 , 4681-4700 , 4701-4720 , 4721-4740 , 4741-4760 , 4761-4780 , 4781-4800 , 4801-4820 , 4821-4840 , 4841-4860 , 4861-4880 , 4881-4900 , 4901-4920 , 4921-4940 , 4941-4960 , 4961-4980 , 4981-5000 , 5001-5020 , 5021-5040 , 5041-5060 , 5061-5080 , 5081-5100 , 5101-5120 , 5121-5140 , 5141-5160 , 5161-5180 , 5181-5200 , 5201-5220 , 5221-5240 , 5241-5260 , 5261-5280 , 5281-5300 , 5301-5320 , 5321-5340 , 5341-5360 , 5361-5380 , 5381-5400 , 5401-5420 , 5421-5440 , 5441-5460 , 5461-5480 , 5481-5500 , 5501-5520 , 5521-5540 , 5541-5560 , 5561-5580 , 5581-5600 , 5601-5620 , 5621-5640 , 5641-5660 , 5661-5680 , 5681-5700 , 5701-5720 , 5721-5740 , 5741-5760 , 5761-5780 , 5781-5800 , 5801-5820 , 5821-5840 , 5841-5860 , 5861-5880 , 5881-5900 , 5901-5920 , 5921-5940 , 5941-5960 , 5961-5980 , 5981-6000 , 6001-6020 , 6021-6040 , 6041-6060 , 6061-6080 , 6081-6100 , 6101-6120 , 6121-6140 , 6141-6160 , 6161-6180 , 6181-6200 , 6201-6220 , 6221-6240 , 6241-6260 , 6261-6280 , 6281-6300 , 6301-6320 , 6321-6340 , 6341-6360 , 6361-6380 , 6381-6400 , 6401-6420 , 6421-6440 , 6441-6460 , 6461-6480 , 6481-6500 , 6501-6520 , 6521-6540 , 6541-6560 , 6561-6580 , 6581-6600 , 6601-6620 , 6621-6640 , 6641-6660 , 6661-6680 , 6681-6700 , 6701-6720 , 6721-6740 , 6741-6760 , 6761-6780 , 6781-6800 , 6801-6820 , 6821-6840 , 6841-6860 , 6861-6880 , 6881-6900 , 6901-6920 , 6921-6940 , 6941-6960 , 6961-6980 , 6981-7000 , 7001-7020 , 7021-7040 , 7041-7060 , 7061-7080 , 7081-7100 , 7101-7120 , 7121-7140 , 7141-7160 , 7161-7180 , 7181-7200 , 7201-7220 , 7221-7240 , 7241-7260 , 7261-7280 , 7281-7300 , 7301-7320 , 7321-7340 , 7341-7360 , 7361-7380 , 7375-7394