//Kitérő//
//Pycta//
*Elmondhatatlan könnyebbség lesz úrrá rajta, amikor Pycta, önmagához hű szerénységgel, mégis felszól maguk mellett. Lyz arcára lehetett írva, hogy mit gondol, ami talán nem is baj, mert így helyesbítésre kerülhet egy fontos momentum. Lyz ugyanis azt a tényt, hogy elintézték az orkot, úgy értelmezte, hogy az már csak a hantban foroghat, mikor felmenőit emlegetik.
Megkönnyebbült mosollyal fújja ki a levegőt, s még vállai is megereszkednek, tartása lazul, ahogy kiderül, hogy tévedett.*
- Óh! Hát ennek nagyon örülök. *Nem akarja hazudni, vagy úgy csinálni, mint ha nem értette volna félre. Pyctával mindig lehetett őszinte. Most is így tesz.
A városi pletykát ellenben sokkal inkább megrágja, s abban tökéletesen egyetért Pyctával, hogy ott a helyük, ha valóban a földekre jön az a valami.*
- Végül is, igaz, de nem akarok én hadsereget toborozni. Csak esetleg egy két tehetséget is magammal hozni. Inkább, mint hogy ne legyenek ott, ha netán... *Lyznek sem kell messzire mennie a paranoiáért. Vadvéd romjai közt történtek után meg pláne.*
- Hogy mi? Tintaszínű? *Nevet fel hitetlen, mikor Pycta vérére terelődik a szó, s fürkész szemei azonnal bizonyíték után kezdenek kutatni az elfen.* Mióta?
*Ezerszer látta edzeni Pyctát Umonnal, Aviolannal, vagy mással kint az erőd udvarán. Óhatatlan sérültek meg közben, hol egyik, hol másik, hol mindketten, de annak idején nem emlékszik, hogy kék lett volna a vére. Csakis az utóbbi időben történhetett valami.*
- Vagyis mikor derült ki? Ho-hogyan? *Sok különös dolog esik meg mostanában, s abban a világban, ahol jóslatok, aranyszín porrá hulló lények léteznek, már ezt is el bírja hinni. Még véletlenül sem merül fel, hogy esetleg Pycta viccel vele.*