//Második szál//
*Az élet kegyetlen iróniája, hogy itt ragad a városban, de legalábbis újra és újra visszatérő vendég. Egy dolog, hogy a falusiak kíséretébe beszállt időnként a hasznos holmikért cserébe, de ha mágikus tudását is fejleszteni akarja, azt itt teheti meg. Mert képes hinni megint valamiben. Ami furcsa. Főleg, mert nem törzse hitében mélyült el ennyire, hanem a kegyetlen világ újdonsült halhatatlanjainak tanai érintették meg.
Így hát újra és újra ellátogat Artheniorba, ez is egy olyan nap. Annak már kevésbé örül, hogy a farkaskutyáján kívül is akad egy plusz árnyéka. Nem tudja, hogy a fickó lelkes rajongó-e (ezt erősen kétli), valami gyengeelméjű (ez megeshet), esetleg ki akarják rabolni (ez is valószínű), vagy egyenesen meg akarják támadni (igazából ezt sem tudja kizárni). Ugyan bízik benne, hogy a blökivel együtt csak le tudnák rendezni az alakot, de hogy végül ki ütné meg a bokáját a város közepén, már egyáltalán nem biztos benne. No meg, lehetnek még cimborái is valahol. Kénytelen hát más tervet kiötölni.
Betér hát a fogadóba, a csuklyát csak odabent vetve hátra. Kíváncsi pillantással néz szét odabent, miközben átgondolja a helyzetet és eshetőségeket. Követőjét még határozottan kiszúrta, mielőtt betért volna, de nem jött közvetlen utána. Aztán ki tudja, lehet, sas szemével már így is figyel. Nem toporoghat sokáig egy helyben, hamar döntenie kell egy szimpatikus, és remélhetőleg segítőkész társaság reményében. Apró sóhajjal indul meg a nyertes kettős felé, egy elf férfi (Aleimord) és egy ember férfi (Worenth) felé. Arcára hamar lelkes kifejezést ültet, már egész gyakorlott a hamis érzelmek maszkként való viselésében.*
- Üdv! *Köszön a két férfinek lelkesen, majd ugyanezen kifejezéssel az arcán el is hadarja, miért pofátlankodott oda hozzájuk.*
- Tudom, óriási szívesség de nem tudnák egy kis időre eljátszani, hogy ismernek? Felőlem lehetek cseléd, bérmunkás, éppen munkát kereső, elveszett rokon, vagy bármi, de órák óta kutyagol utánam valaki, és szeretném végre lerázni. *Ezúttal kínos mosoly telepszik az arcára. Ez elég lehetetlen helyzet, de muszáj volt rögtönöznie. Ahel, pedig nagyjából a kutyagolás szónál dönt úgy, hogy neki kényelmes ott, ahol van, és heveredik le gazdája lába mellé.*