Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 67 (1321. - 1324. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1324. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-08-03 22:30:36
Üzenet elküldve: 2026-08-03 22:30:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Utazás//
* Egyenletes tempóban halad tovább a kereskedelmi úton. A város már nincs messze. A környező földeken még folyik a munka, bár kevesebben dolgoznak, mint amennyit egy ilyen vidéken megszokott volna. Az út mentén gyümölcsösök és kisebb tanyák sorakoznak, de Brynar alig vet rájuk egy pillantást. Máskor talán megállna egy kupa borra vagy néhány szóváltásra a helyiekkel, most azonban nincs kedve időzni.
Egy őrjárat lovagol el mellette Arthenior irányából. Idegesebbnek tűnnek a megszokottnál. A város készül.
Brynar megigazítja vállán a felszerelését, majd változatlan tempóban folytatja útját. Már szinte látja Artheniort. Néhány mérföld választja el attól, hogy a kaszárnya kapuja előtt álljon. *
A hozzászólás írója (Brynar Skarde) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.08.03 22:33:17
* Egyenletes tempóban halad tovább a kereskedelmi úton. A város már nincs messze. A környező földeken még folyik a munka, bár kevesebben dolgoznak, mint amennyit egy ilyen vidéken megszokott volna. Az út mentén gyümölcsösök és kisebb tanyák sorakoznak, de Brynar alig vet rájuk egy pillantást. Máskor talán megállna egy kupa borra vagy néhány szóváltásra a helyiekkel, most azonban nincs kedve időzni.
Egy őrjárat lovagol el mellette Arthenior irányából. Idegesebbnek tűnnek a megszokottnál. A város készül.
Brynar megigazítja vállán a felszerelését, majd változatlan tempóban folytatja útját. Már szinte látja Artheniort. Néhány mérföld választja el attól, hogy a kaszárnya kapuja előtt álljon. *
A hozzászólás írója (Brynar Skarde) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.08.03 22:33:17
1323. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-07-18 17:34:57
Üzenet elküldve: 2026-07-18 17:34:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 21
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Nem tudja megmondani, hogy jobb-e attól, hogy a magány puha, csöndes csápjai ismerősként üdvözlik őt, ahogy körbefonják gondolatait. Már nem hallja a városiak zaját, az út pora finoman lebeg mögötte, ahogy komótos léptekkel halad. Kicsit azért jobb most, itt, kint. Nincsenek szemek, akik őt figyelnék. Nincsenek elmosódott, arctalan arcok. Nincs zaj. Nincs.. semmi. És a semmi most jó.
Megáll az út szélén; lüktető, feszülő sebhelyekkel tarkított arcát a délutáni napfénybe fordítja. Lecsukott szemhéjain át is látja a fényt: élénken és vörösen. Inkább elfordul. Hiába pislog nagyokat, szemei előtt fekete karikák ugrálnak a káprázattól. Rádörgöl kezével. Nem lesz jobb.
Elindul az úton. Merre vezet ez az út? Egyszer valamikor pedig tudta ezt. Egyszer valamikor lóháton is járt erre, büszke tartású, délceg ménen. Mikor volt ez? Két hata? Három hónapja? Nem tudná megmondani. Emlékei úgy játszanak vele, mint a víz színén cikázó napfény – megfoghatatlanul gyors villanások csupán.
Merre vezet ez az út? Valamiért mintha fontos lenne ez a kérdés, újra és újra nekidöccen gondolatai falának. Hirtelen jön rá, hogy miért fontos: mert rajta jár. Követi azt, vánszorgó lépésről vánszorgó lépésre, de fogalma sincs róla, hogy merre vezeti. Számít? Pontosan oda fogja vinni, ahol lennie kell. Összébbhúzza vállán porfogó köpenyét, úgy halad lassan. Homloka mögött mintha zsibbadást érezne ami szemére húzódik – álmosnak érzi magát, fáradtnak, jó lenne megállni kicsit. Merre lehet Grimbauld? Grimbauld dolga a táborverés. Mikor látta utoljára Grimbauldot? Összehúzza a szemét és úgy gondolkozik ezen. Nagy nehezen felidézi társa arcát, az mintha az út széli susnya leveleiből és fűszálaiból rajzolódna ki elé, kézzel fogható illúzióként. Tétován nyúl abba az irányba, de ujjai csak leveleket markolnak. Mikor látta utoljára Grimbauldot? És hol?
A víz színén cikázó napfény egy pászmája alakot ölt.
Már emlékszik, de csak egy pillanatra, és az emlék már szerte is foszlik. Csak az emlék emléke marad meg. Lecsukja a szemét, szorosan, amilyen szorosan csak tudja. Erre az emlékre nincs szüksége! Valami meleg, és enyhén maró folyik az arcán lüktető sebhelybe.
Megbotlik egy kőben, amit nem lát csukott szeme miatt. Az emlék emlékét látja maga előtt, olyan, mintha más meséjén át ismerné csak. Mintha másvalaki fogta volna a kardot. Valami megüti a térdét, keményen, csípője is belesajdul. Hol van Grimbauld? Hol van a táboruk? Négyszer is megmosta a kezét. Valami mellkason vágja, a szusz is kiszorul a tüdejéből. Miért figyelik őt a szemek? Mi történt az arcával, ki sebezte meg? Most nem alhat, el kell érnie a tábort! Valami a fejének ütődik hogy fogai is összekoccannak, és az égbolt összes csillaga egyszerre lángol fel szorosan lehunyt szemhéjai mögött, hogy aztán
*
Megáll az út szélén; lüktető, feszülő sebhelyekkel tarkított arcát a délutáni napfénybe fordítja. Lecsukott szemhéjain át is látja a fényt: élénken és vörösen. Inkább elfordul. Hiába pislog nagyokat, szemei előtt fekete karikák ugrálnak a káprázattól. Rádörgöl kezével. Nem lesz jobb.
Elindul az úton. Merre vezet ez az út? Egyszer valamikor pedig tudta ezt. Egyszer valamikor lóháton is járt erre, büszke tartású, délceg ménen. Mikor volt ez? Két hata? Három hónapja? Nem tudná megmondani. Emlékei úgy játszanak vele, mint a víz színén cikázó napfény – megfoghatatlanul gyors villanások csupán.
Merre vezet ez az út? Valamiért mintha fontos lenne ez a kérdés, újra és újra nekidöccen gondolatai falának. Hirtelen jön rá, hogy miért fontos: mert rajta jár. Követi azt, vánszorgó lépésről vánszorgó lépésre, de fogalma sincs róla, hogy merre vezeti. Számít? Pontosan oda fogja vinni, ahol lennie kell. Összébbhúzza vállán porfogó köpenyét, úgy halad lassan. Homloka mögött mintha zsibbadást érezne ami szemére húzódik – álmosnak érzi magát, fáradtnak, jó lenne megállni kicsit. Merre lehet Grimbauld? Grimbauld dolga a táborverés. Mikor látta utoljára Grimbauldot? Összehúzza a szemét és úgy gondolkozik ezen. Nagy nehezen felidézi társa arcát, az mintha az út széli susnya leveleiből és fűszálaiból rajzolódna ki elé, kézzel fogható illúzióként. Tétován nyúl abba az irányba, de ujjai csak leveleket markolnak. Mikor látta utoljára Grimbauldot? És hol?
A víz színén cikázó napfény egy pászmája alakot ölt.
Már emlékszik, de csak egy pillanatra, és az emlék már szerte is foszlik. Csak az emlék emléke marad meg. Lecsukja a szemét, szorosan, amilyen szorosan csak tudja. Erre az emlékre nincs szüksége! Valami meleg, és enyhén maró folyik az arcán lüktető sebhelybe.
Megbotlik egy kőben, amit nem lát csukott szeme miatt. Az emlék emlékét látja maga előtt, olyan, mintha más meséjén át ismerné csak. Mintha másvalaki fogta volna a kardot. Valami megüti a térdét, keményen, csípője is belesajdul. Hol van Grimbauld? Hol van a táboruk? Négyszer is megmosta a kezét. Valami mellkason vágja, a szusz is kiszorul a tüdejéből. Miért figyelik őt a szemek? Mi történt az arcával, ki sebezte meg? Most nem alhat, el kell érnie a tábort! Valami a fejének ütődik hogy fogai is összekoccannak, és az égbolt összes csillaga egyszerre lángol fel szorosan lehunyt szemhéjai mögött, hogy aztán
*
1322. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-07-16 02:48:24
Üzenet elküldve: 2026-07-16 02:48:24
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*A beszerző körút dugába dőlt, de nem búslakodik. Jóval lassabban, de egészen józanul lépdel, sőt ami azt illeti még sosem volt ennyire éber, józan. Mintha álmából kelt volna fel.
Tisztán lát, ért.
Haját ismét leengedi, a csonttűt gondosan bújtatja vissza belé, ékszerei visszakerülnek az ujjaira, fülébe. A válaszúthoz érve torpan csak meg. Ha jobbra tér a szántóföldekhez ér, ahonnét zsákmányolhat ám éppúgy veszélynek teheti ki magát. Ha balra fordul, visszatér a biztonságot jelentő lápba, ám üres kézzel megy haza.
Töprengve dörgölget az állára.*
Tisztán lát, ért.
Haját ismét leengedi, a csonttűt gondosan bújtatja vissza belé, ékszerei visszakerülnek az ujjaira, fülébe. A válaszúthoz érve torpan csak meg. Ha jobbra tér a szántóföldekhez ér, ahonnét zsákmányolhat ám éppúgy veszélynek teheti ki magát. Ha balra fordul, visszatér a biztonságot jelentő lápba, ám üres kézzel megy haza.
Töprengve dörgölget az állára.*
1321. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-07-15 09:17:59
Üzenet elküldve: 2026-07-15 09:17:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Aranyszarvas//
*Hol bokáig süpped a fekete iszapba, hol kidőlt fatörzseken egyensúlyozik, majd minden különösebb ok nélkül letért az ösvényről, hogy sűrű kökényesbe vesse magát. A tüskék végigmarták csupasz lábszárát, de ügyet sem vet rájuk. A vér csak még jobban élteti az erdőt, mocsarat.
Az aranyszarvas ott áll előtte.
Látja. Egészen biztosan látja! Aranyló agancsai időről időre felvillannak a fák között, aztán semmivé lesznek. Mire odaér, már csak a szél mozdítja az ágakat. Nem áll meg, nem gondolkodik,csak fut utána.
Patakokon gázol keresztül, nádast tör derékig érő vízben, majd lihegve kapaszkodik fel egy domboldalon, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel csússzon vissza a túloldalán. Ruhájára sár ragadt, hajába levelek és békalencse, a rúnákkal borított karjait apró karcolások szabdalják. Mintha maga az erdő próbálná visszatartani, hiába.
Az aranyszarvas újra felbukkan, most már egészen közel. Megáll egy napsütötte tisztáson, hátrafordítja nemes fejét, és egyetlen pillanatra ráemeli aranyló tekintetét. Nem fél, vár.
Thalyssa utána veti magát, a következő lépésnél azonban a puha avar helyét keményre taposott gyep váltja fel.
A szarvas eltűnik. Aztán felbukkan ismét, valahol a távolban. A lány utána iramodik.*
*Hol bokáig süpped a fekete iszapba, hol kidőlt fatörzseken egyensúlyozik, majd minden különösebb ok nélkül letért az ösvényről, hogy sűrű kökényesbe vesse magát. A tüskék végigmarták csupasz lábszárát, de ügyet sem vet rájuk. A vér csak még jobban élteti az erdőt, mocsarat.
Az aranyszarvas ott áll előtte.
Látja. Egészen biztosan látja! Aranyló agancsai időről időre felvillannak a fák között, aztán semmivé lesznek. Mire odaér, már csak a szél mozdítja az ágakat. Nem áll meg, nem gondolkodik,csak fut utána.
Patakokon gázol keresztül, nádast tör derékig érő vízben, majd lihegve kapaszkodik fel egy domboldalon, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel csússzon vissza a túloldalán. Ruhájára sár ragadt, hajába levelek és békalencse, a rúnákkal borított karjait apró karcolások szabdalják. Mintha maga az erdő próbálná visszatartani, hiába.
Az aranyszarvas újra felbukkan, most már egészen közel. Megáll egy napsütötte tisztáson, hátrafordítja nemes fejét, és egyetlen pillanatra ráemeli aranyló tekintetét. Nem fél, vár.
Thalyssa utána veti magát, a következő lépésnél azonban a puha avar helyét keményre taposott gyep váltja fel.
A szarvas eltűnik. Aztán felbukkan ismét, valahol a távolban. A lány utána iramodik.*
1320. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-07-11 14:53:32
Üzenet elküldve: 2026-07-11 14:53:32
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 429
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 429
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Megfontolt
//Az orkok nyomában - zárás//
*Portyázó társaival és néhány szántóföldi menekülttel tart vissza Artheniorba.
Gondolatai egyre csak visszatérnek arra a hatalmas ork seregre, amit a szántóföldek környékén láttak. És a csatára, amiben százával hullottak el a thargok és az orkok. Volt már alkalma látni, ahogy százak csapnak össze és maradnak vérbe fagyva a csatatéren, de ilyen grandiózus összecsapást még sose élt meg. És ez a gondolat teljesen felcsigázza. Hiszen olyan háború közeleg, ami az ő életében még sose fordult elő. Ő pedig itt van, ereje teljében, hogy ebben részt vehessen.
Na nem mintha hőssé akarna válni, vagy vágyna a halálra. És nem olyan naiv, hogy azt higgye, ő nem rokkanhat vagy halhat bele egy háborúba. Mindössze arról van szó, hogy ő katona. Meghalhat valami kis csetepatéban, aprópénzért, semmi elismerésért. Vagy ugyanilyen eséllyel kockáztathatja az életét egy olyan csatában, aminek a végén jutalmat, rangot osztanak, és életre szóló elismerést jelent. Most lehet, hogy lesz része ilyen csatában. Nem csoda, hogy várja.*
*Portyázó társaival és néhány szántóföldi menekülttel tart vissza Artheniorba.
Gondolatai egyre csak visszatérnek arra a hatalmas ork seregre, amit a szántóföldek környékén láttak. És a csatára, amiben százával hullottak el a thargok és az orkok. Volt már alkalma látni, ahogy százak csapnak össze és maradnak vérbe fagyva a csatatéren, de ilyen grandiózus összecsapást még sose élt meg. És ez a gondolat teljesen felcsigázza. Hiszen olyan háború közeleg, ami az ő életében még sose fordult elő. Ő pedig itt van, ereje teljében, hogy ebben részt vehessen.
Na nem mintha hőssé akarna válni, vagy vágyna a halálra. És nem olyan naiv, hogy azt higgye, ő nem rokkanhat vagy halhat bele egy háborúba. Mindössze arról van szó, hogy ő katona. Meghalhat valami kis csetepatéban, aprópénzért, semmi elismerésért. Vagy ugyanilyen eséllyel kockáztathatja az életét egy olyan csatában, aminek a végén jutalmat, rangot osztanak, és életre szóló elismerést jelent. Most lehet, hogy lesz része ilyen csatában. Nem csoda, hogy várja.*
1319. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-07-10 16:38:19
Üzenet elküldve: 2026-07-10 16:38:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 143
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Az utat jól ismeri, nem jelent számára újdonságot, hiszen egymaga jött ide is a kikötőből. Annak idején megfogadta, nem fog többet erre járni, ahogy arra sem, most mégis, oda szólítják álmai és kötelezettsége.
Felmerül benne a kérdés, ha a látomásai oda űzték, ha az alkimistát mutatták neki, most miért szólítják vissza, ám az istenek útjai kifürkészhetetlenek, ő pedig túlságosan is buta ahhoz, hogy megkérdőjelezze a felsőbb erők hatalmát. Már jócskán magasan jár a hold, bőrszalagokba tekert lábai sajognak, a háta is hasogat, de nem áll meg, nem is kíván pihenni. Szeretné elérni az ingoványost, elég időt töltött ott Apácskával míg keresgéltek ahhoz, hogy tudja, merre lehet megbújni biztonságban. A mocsár úgyis az, annak, aki ismeri.
Régi ismerősként köszönti a tanyákat és szántóföldeket, mely mellett elhalad, elgondolja az életeket odabent - már amik még megmaradtak, s nem vándoroltak a városba félelmükben-, azt, milyen lehet a mindennapjuk.
Nyugodt, kiszámítható.
Vajon boldoggá tenné-e egy ilyen élet? Ezen a helyen újat kezdhetne, elfeledhetné a rúnákat, megpróbálhatná elnyomni az éber álmokat, úgy csinálhatna, mint minden kisleány, akiből nagyleány lesz, majd asszony. Szülhetne... Valami szőrös embernek.
A gondolatra kirázza a hideg, undorodva horkant, majd jókorát félre is köp. Életében először jó irányba, le a földre, nem pedig magára. Talán ez is egy isteni jel!
Elégedetten szusszant a gondolatra boldogan nyugtázva a teljesítményt. A farkasbőrt lefejti magáról, csonttűinek egyikével tűzi a nyakába, így kezei szabadon maradnak, szellőzve az esti hűvös szellőben.
A levegőbe szagol, majd a csillagokkal pettezett ég felé fordítja az arcát. Életnek nyoma sincs, esőjük sem lesz.
A környezet tiszta, akárcsak a lány feje. A séta, a friss levegő, a tücskök és a kabócák ciripelése egészen elcsitította az elméjét. Orrában érzi a fű és a nyár illatát, talpa alatt ropogni hallja a kavicsokat. Halvány mosoly ül ki az arcára, mikor konstatálja, hosszú idő óta először úgy érzi, jó úton van hazafelé.*
Felmerül benne a kérdés, ha a látomásai oda űzték, ha az alkimistát mutatták neki, most miért szólítják vissza, ám az istenek útjai kifürkészhetetlenek, ő pedig túlságosan is buta ahhoz, hogy megkérdőjelezze a felsőbb erők hatalmát. Már jócskán magasan jár a hold, bőrszalagokba tekert lábai sajognak, a háta is hasogat, de nem áll meg, nem is kíván pihenni. Szeretné elérni az ingoványost, elég időt töltött ott Apácskával míg keresgéltek ahhoz, hogy tudja, merre lehet megbújni biztonságban. A mocsár úgyis az, annak, aki ismeri.
Régi ismerősként köszönti a tanyákat és szántóföldeket, mely mellett elhalad, elgondolja az életeket odabent - már amik még megmaradtak, s nem vándoroltak a városba félelmükben-, azt, milyen lehet a mindennapjuk.
Nyugodt, kiszámítható.
Vajon boldoggá tenné-e egy ilyen élet? Ezen a helyen újat kezdhetne, elfeledhetné a rúnákat, megpróbálhatná elnyomni az éber álmokat, úgy csinálhatna, mint minden kisleány, akiből nagyleány lesz, majd asszony. Szülhetne... Valami szőrös embernek.
A gondolatra kirázza a hideg, undorodva horkant, majd jókorát félre is köp. Életében először jó irányba, le a földre, nem pedig magára. Talán ez is egy isteni jel!
Elégedetten szusszant a gondolatra boldogan nyugtázva a teljesítményt. A farkasbőrt lefejti magáról, csonttűinek egyikével tűzi a nyakába, így kezei szabadon maradnak, szellőzve az esti hűvös szellőben.
A levegőbe szagol, majd a csillagokkal pettezett ég felé fordítja az arcát. Életnek nyoma sincs, esőjük sem lesz.
A környezet tiszta, akárcsak a lány feje. A séta, a friss levegő, a tücskök és a kabócák ciripelése egészen elcsitította az elméjét. Orrában érzi a fű és a nyár illatát, talpa alatt ropogni hallja a kavicsokat. Halvány mosoly ül ki az arcára, mikor konstatálja, hosszú idő óta először úgy érzi, jó úton van hazafelé.*
1318. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-07-09 22:12:03
Üzenet elküldve: 2026-07-09 22:12:03
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 701
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 701
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
- Azt hiszem most már teljesen értem. *bólogat arra, amit Adoaver a lihanechi előadásokról mond, bár igazából nem érti, hogy mi értelme van így előadni bármit is. A képmutatást ugyan ő is ismeri, az bőven előfordult saját falujában is, a pátosz és a költői túlzások pedig néha az otthon előadott történetekből sem hiányoztak, mégis inkább az volt a cél, hogy mindenki megértse amit lát, valamint, hogy minél hagyományokhoz hűbben adják elő azt a történetet, ami annak a közösségnek formálta az identitását, ahol felnőtt.
Bonyolult társadalmi formák és viselkedésminták ide, vagy oda, szerinte csak így van értelme elmesélni egy történetet, vagy akár leírni bármit, érthetően. Ami azt illeti, amikor beszél, akkor is lehet például, hogy sokszor kissé hosszabban teszi ezt az indokoltnál, vagy terjengősebben fogalmaz, az mégsem célja soha, hogy aki hallgatja őt, az nehezen értse meg.
A fiú kék szín iránti vonzódását már sokkal jobban meg tudja érteni, mivel neki is éppen ez az egyik kedvenc, ha nem a kedvenc színe.*
- Ó! *először és hirtelen csak ennyit tud mondani arra, hogy Adoaver nem csak emlékszik is a ruhájára, hanem tetszett is neki. Ez valamiért különös örömmel tölti el. Valahogyan érzi, hogy nem csak udvariasságból kapta a bókot, és úgy veszi, hogy nem is csak magának a ruhának, hanem egy kicsit neki is szól, amitől még jobb kedve lesz. Ráadásul nem is úgy fogalmazott Adoaver, hogy tetszett, hanem azt mondta, hogy nagyon szép volt, ami az egyszerű tetszettnél szerinte sokkal többet jelent.*
- Köszönöm, örülök, ha emlékszel rá, meg persze annak is, ha tetszett. *mondja ki hangosan, bár azt, hogy ~ főleg annak ~ már csak magában teszi hozzá.
Kicsit persze vicces lesz majd együtt vásárolni ruhákat, mert csak most tudatosodik csak benne, hogy eddig nem is vásárolt ruhát csak magában, vagy más lányokkal, nőkkel, férfiakkal még soha. Aleimord ugyan egyszer magával vitte őt a piacra, de az más volt, mert akkor egy kisebb kíséret is velük tartott, és leginkább nem azért mentek, hogy neki vásároljanak ruhát.*
- Igazad van, a kék szín kicsit tényleg mágusos. Én inkább azért szeretem, mert az égre emlékeztet. Amúgy meg igen, emlékszem, tényleg nem nézett ki rosszul az a kabát.
*A fiú utolsó felvetésén aztán először csak nevet.*
- Persze, a világért sem hagynám ki az Int előtt való büszkélkedést. *mondja, és bár kacsintani nem tud, ez valamiért sohasem ment neki, most mégis olyasmi arcot vág, vagy próbál úgy mosolyogni, mintha éppen ezt tenné.* Mindenképpen szeretnék előtte legalább teleportálni egyet, de ha nem lesz itthon, akkor is mindenképpen ki fogom próbálni. Viszont, ha nem haragszol, az üdvözlő beszédet kivételesen rád hagynám. Én most csak annyit szeretnék mondani elsőre, hogy szia anya, hazaértünk végre, de jó itt lenni újra. Azt már csak majd később mondom, hogy nem maradunk túl sokáig.
*Szerinte édesanyja meg fogja érteni, még ha nyilván bánni fogja, hogy nem marad sokáig. De hát már egész jól berendezkedett itt, és nem viheti őt ugyanúgy magával, mint ahogyan majd a macskáját fogja. Amúgy is először illene megkérnie Aleniát, hogy néha őt is lássa vendégül, nem csak úgy beállítani vele. Ameddig ezt végig gondolja az is tudatosul benne, hogy valóban gyorsan haladtak, mert tényleg nagyon közel van már liget.
Szíve szerint tényleg fogná magát, és amint rendes látótávolságba ér előreteleportálna, ugyanakkor ha már eddig együtt tették meg az utat, felesleges lenne, hogy annak pont utolsó néhány percét csalja el.*
- Szerintem Halacska is szeretne otthon lenni már. Majd segítek leszerszámozni. Aztán ránk is ránk fér a pihenés végre.
*Bár még nincsenek liget határain belül, ő már mégis azt érzi, amit leginkább úgy tud összefoglalni magának, hogy; „de jó újra itthon.”*
- Azt hiszem most már teljesen értem. *bólogat arra, amit Adoaver a lihanechi előadásokról mond, bár igazából nem érti, hogy mi értelme van így előadni bármit is. A képmutatást ugyan ő is ismeri, az bőven előfordult saját falujában is, a pátosz és a költői túlzások pedig néha az otthon előadott történetekből sem hiányoztak, mégis inkább az volt a cél, hogy mindenki megértse amit lát, valamint, hogy minél hagyományokhoz hűbben adják elő azt a történetet, ami annak a közösségnek formálta az identitását, ahol felnőtt.
Bonyolult társadalmi formák és viselkedésminták ide, vagy oda, szerinte csak így van értelme elmesélni egy történetet, vagy akár leírni bármit, érthetően. Ami azt illeti, amikor beszél, akkor is lehet például, hogy sokszor kissé hosszabban teszi ezt az indokoltnál, vagy terjengősebben fogalmaz, az mégsem célja soha, hogy aki hallgatja őt, az nehezen értse meg.
A fiú kék szín iránti vonzódását már sokkal jobban meg tudja érteni, mivel neki is éppen ez az egyik kedvenc, ha nem a kedvenc színe.*
- Ó! *először és hirtelen csak ennyit tud mondani arra, hogy Adoaver nem csak emlékszik is a ruhájára, hanem tetszett is neki. Ez valamiért különös örömmel tölti el. Valahogyan érzi, hogy nem csak udvariasságból kapta a bókot, és úgy veszi, hogy nem is csak magának a ruhának, hanem egy kicsit neki is szól, amitől még jobb kedve lesz. Ráadásul nem is úgy fogalmazott Adoaver, hogy tetszett, hanem azt mondta, hogy nagyon szép volt, ami az egyszerű tetszettnél szerinte sokkal többet jelent.*
- Köszönöm, örülök, ha emlékszel rá, meg persze annak is, ha tetszett. *mondja ki hangosan, bár azt, hogy ~ főleg annak ~ már csak magában teszi hozzá.
Kicsit persze vicces lesz majd együtt vásárolni ruhákat, mert csak most tudatosodik csak benne, hogy eddig nem is vásárolt ruhát csak magában, vagy más lányokkal, nőkkel, férfiakkal még soha. Aleimord ugyan egyszer magával vitte őt a piacra, de az más volt, mert akkor egy kisebb kíséret is velük tartott, és leginkább nem azért mentek, hogy neki vásároljanak ruhát.*
- Igazad van, a kék szín kicsit tényleg mágusos. Én inkább azért szeretem, mert az égre emlékeztet. Amúgy meg igen, emlékszem, tényleg nem nézett ki rosszul az a kabát.
*A fiú utolsó felvetésén aztán először csak nevet.*
- Persze, a világért sem hagynám ki az Int előtt való büszkélkedést. *mondja, és bár kacsintani nem tud, ez valamiért sohasem ment neki, most mégis olyasmi arcot vág, vagy próbál úgy mosolyogni, mintha éppen ezt tenné.* Mindenképpen szeretnék előtte legalább teleportálni egyet, de ha nem lesz itthon, akkor is mindenképpen ki fogom próbálni. Viszont, ha nem haragszol, az üdvözlő beszédet kivételesen rád hagynám. Én most csak annyit szeretnék mondani elsőre, hogy szia anya, hazaértünk végre, de jó itt lenni újra. Azt már csak majd később mondom, hogy nem maradunk túl sokáig.
*Szerinte édesanyja meg fogja érteni, még ha nyilván bánni fogja, hogy nem marad sokáig. De hát már egész jól berendezkedett itt, és nem viheti őt ugyanúgy magával, mint ahogyan majd a macskáját fogja. Amúgy is először illene megkérnie Aleniát, hogy néha őt is lássa vendégül, nem csak úgy beállítani vele. Ameddig ezt végig gondolja az is tudatosul benne, hogy valóban gyorsan haladtak, mert tényleg nagyon közel van már liget.
Szíve szerint tényleg fogná magát, és amint rendes látótávolságba ér előreteleportálna, ugyanakkor ha már eddig együtt tették meg az utat, felesleges lenne, hogy annak pont utolsó néhány percét csalja el.*
- Szerintem Halacska is szeretne otthon lenni már. Majd segítek leszerszámozni. Aztán ránk is ránk fér a pihenés végre.
*Bár még nincsenek liget határain belül, ő már mégis azt érzi, amit leginkább úgy tud összefoglalni magának, hogy; „de jó újra itthon.”*
1317. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-07-05 21:22:52
Üzenet elküldve: 2026-07-05 21:22:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 394
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 394
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Kellemes érzés ez, vágtázni a szabad úton és nem egy láposban lépegetni órákon keresztül; Athenior és a mellette elnyúló erdő ami kitárt karokkal várt otthonukba viszi őket már egész közel látszódik, egyes részleteket a sólyomszeműek már ki is tudnak venni. Nem sok van már hátra.*
- Nem a legrosszabb példa. *Helyesli a megközelítést.* - Itt mondjuk az előadó a túlfizetett, szószátyár tanár aki nem nagyon foglalkozik azzal, hogy az emberek személyesen megértik e a példát. Bár ha őszinte szeretnék lenni, nem hiszem hogy az emberek teljes része megértette, vagy meg akarta érteni a elhangzottakat a színpadról. Mint ahogy mondtam, nem az volt a fő cél.
*És Luninari érdeklődéséra pedig egy hümmögéssel válaszol, se nem rosszallja, se nem helyesli. Végül is, mind a ketten elég érettek már, hogy ne legyen kótyagos az első óra után. Ha majd egyszer visszatérnek Lihanechbe, egy szép napon...* - El sem hinnéd. *Hiányérzet és különös melegség van az ifjú mágus hangjában, amikor régi otthonára visszaemlékszik. Bizony, egy rossz szó nem hangzana el egy potenciális túrán.*
- Hát... igen. Nem mindegy mit veszünk fel a melegebb időkben. *Még szerencse hogy most nem kell szemkontaktust felvennie Lunival. Ez a lány tényleg minden témáról tud beszélni. Ugyanúgy tiszteli ahogy majdnem fél tőle.* - Igen, láttam rajtad az a ruhát, Nagyon szép volt! És... aha. *Magában elátkozza az elméjét hogy nem tud elég szavakat most kikaparni belsőjéből. Bizony, ő nem rendelkezik Intath szűretlen véleményeivel. Reméli, hogy Luninari nem tőle tanul. Vagy akár Adoavertől is.* - Persze, szebb ruhákat is tudok hordani ha akarok, biztos emlékszel még arra a karmazsin kabátra amit hordtam mikor... nos, az mindegy is, lényeg hogy fogékony vagyok a ruhavásárlásra, és nem csak azért mert felajánlottad; kicsit túl régóta vagyok ugyanazokban a göncökben. És valóban, mind a kék szint és a köpenyt szeretem, nagyon adja nekem azt a "mágus" kinézetet... bár még alatta is kicsit régi... Ó nézd, már ott az erdő felé vezető kanyar, perceken belül ott vagyunk! Készüljünk fel valami köszöntőbeszéddel Callipeyának, és ha mázlink van, akkor tegyük a kedves doktort féltékennyé a mágiánkkal is!
*Kellemes érzés ez, vágtázni a szabad úton és nem egy láposban lépegetni órákon keresztül; Athenior és a mellette elnyúló erdő ami kitárt karokkal várt otthonukba viszi őket már egész közel látszódik, egyes részleteket a sólyomszeműek már ki is tudnak venni. Nem sok van már hátra.*
- Nem a legrosszabb példa. *Helyesli a megközelítést.* - Itt mondjuk az előadó a túlfizetett, szószátyár tanár aki nem nagyon foglalkozik azzal, hogy az emberek személyesen megértik e a példát. Bár ha őszinte szeretnék lenni, nem hiszem hogy az emberek teljes része megértette, vagy meg akarta érteni a elhangzottakat a színpadról. Mint ahogy mondtam, nem az volt a fő cél.
*És Luninari érdeklődéséra pedig egy hümmögéssel válaszol, se nem rosszallja, se nem helyesli. Végül is, mind a ketten elég érettek már, hogy ne legyen kótyagos az első óra után. Ha majd egyszer visszatérnek Lihanechbe, egy szép napon...* - El sem hinnéd. *Hiányérzet és különös melegség van az ifjú mágus hangjában, amikor régi otthonára visszaemlékszik. Bizony, egy rossz szó nem hangzana el egy potenciális túrán.*
- Hát... igen. Nem mindegy mit veszünk fel a melegebb időkben. *Még szerencse hogy most nem kell szemkontaktust felvennie Lunival. Ez a lány tényleg minden témáról tud beszélni. Ugyanúgy tiszteli ahogy majdnem fél tőle.* - Igen, láttam rajtad az a ruhát, Nagyon szép volt! És... aha. *Magában elátkozza az elméjét hogy nem tud elég szavakat most kikaparni belsőjéből. Bizony, ő nem rendelkezik Intath szűretlen véleményeivel. Reméli, hogy Luninari nem tőle tanul. Vagy akár Adoavertől is.* - Persze, szebb ruhákat is tudok hordani ha akarok, biztos emlékszel még arra a karmazsin kabátra amit hordtam mikor... nos, az mindegy is, lényeg hogy fogékony vagyok a ruhavásárlásra, és nem csak azért mert felajánlottad; kicsit túl régóta vagyok ugyanazokban a göncökben. És valóban, mind a kék szint és a köpenyt szeretem, nagyon adja nekem azt a "mágus" kinézetet... bár még alatta is kicsit régi... Ó nézd, már ott az erdő felé vezető kanyar, perceken belül ott vagyunk! Készüljünk fel valami köszöntőbeszéddel Callipeyának, és ha mázlink van, akkor tegyük a kedves doktort féltékennyé a mágiánkkal is!
1316. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-06-30 14:59:04
Üzenet elküldve: 2026-06-30 14:59:04
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 178
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 178
OOC üzenetek: 19
Játékstílus: Vakmerő
//Wrojth//
* Mikor elérik a présházat, azt már bizony Wertus is messziről felismeri, de mivel ő maga nem rajong a részegeskedésért, ezért gyorsan próbálja lebeszélni róla a társát, hogy ott időzzenek. *
- De, ez bizony az a présház! De nekem semmi kedvem iszogatni, meg különben is, nincs már itt Gubacs a fő iszákos, tehát fölösleges is lenne itt megállnunk.
* Azzal a lendülettel ahogy ezt kimondta igyekszik tovább az úton. Most bizony nincs az a pénz, hogy ő oda bemenjen, Wroith erőlködhet bárhogy. Kap valami nem túl beszédes válasz félét azzal kapcsolatban, hogy mivel foglalkozik a vörös, de ebből bizony nehéz bármit is megtudni és bizony a szót is ügyesen terelte másfelé, hisz Avaluryddáról mindig szívesen beszél az öreg. *
- Már hol vittek volna magukkal mindent, hiszen sietve távoztak. Aki az életét félti az nem az aranyat és kincseit cipeli, olyankor annak nincs értéke. Persze biztosan magukkal vitték az ereklyék krémjét, de mindent lehetetlen lett volna! És hidd el nekem, ami az ő szemükben kacat volt és ott hagyták, az nekünk felbecsülhetetlen kincs lenne! Nézd csak ezt a két követ, csupán a szent láng parazsából és hamujából készültek és mégis milyen erővel bírnak. Akkor képzelj el egy olyan fegyvert, amit magában a szent lángban készítettek a legjobb törpe kovácsok a legerősebb ötvözetből, mit készíteni tudtak.
De ha már a témánál vagyunk, mit szólsz egy következő úthoz? Persze, csak miután kipihentük ezt. Valóban velem tartanál, még akkor is, ha ez az út csak részsiker volt?
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.06.30 15:14:20
* Mikor elérik a présházat, azt már bizony Wertus is messziről felismeri, de mivel ő maga nem rajong a részegeskedésért, ezért gyorsan próbálja lebeszélni róla a társát, hogy ott időzzenek. *
- De, ez bizony az a présház! De nekem semmi kedvem iszogatni, meg különben is, nincs már itt Gubacs a fő iszákos, tehát fölösleges is lenne itt megállnunk.
* Azzal a lendülettel ahogy ezt kimondta igyekszik tovább az úton. Most bizony nincs az a pénz, hogy ő oda bemenjen, Wroith erőlködhet bárhogy. Kap valami nem túl beszédes válasz félét azzal kapcsolatban, hogy mivel foglalkozik a vörös, de ebből bizony nehéz bármit is megtudni és bizony a szót is ügyesen terelte másfelé, hisz Avaluryddáról mindig szívesen beszél az öreg. *
- Már hol vittek volna magukkal mindent, hiszen sietve távoztak. Aki az életét félti az nem az aranyat és kincseit cipeli, olyankor annak nincs értéke. Persze biztosan magukkal vitték az ereklyék krémjét, de mindent lehetetlen lett volna! És hidd el nekem, ami az ő szemükben kacat volt és ott hagyták, az nekünk felbecsülhetetlen kincs lenne! Nézd csak ezt a két követ, csupán a szent láng parazsából és hamujából készültek és mégis milyen erővel bírnak. Akkor képzelj el egy olyan fegyvert, amit magában a szent lángban készítettek a legjobb törpe kovácsok a legerősebb ötvözetből, mit készíteni tudtak.
De ha már a témánál vagyunk, mit szólsz egy következő úthoz? Persze, csak miután kipihentük ezt. Valóban velem tartanál, még akkor is, ha ez az út csak részsiker volt?
A hozzászólás írója (Wertus Askander) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.06.30 15:14:20
1315. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-06-30 09:14:53
Üzenet elküldve: 2026-06-30 09:14:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 301
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Wertus//
- Valóban? Akkor büszke lehet ránk, ugyanis nem kis tettet hajtottunk végre.
* Feleli hasonlóan jókedvűen. *
- Milyen jelet?
* Kérdez vissza, mert az már nem egyértelmű, hogy milyen isteni jelről beszél a másik. Reméli nem valami közönséges mágiával keveri. Nehéz lenne összekeverni. *
- Hadd jöjjenek csak.
* Feleli könnyelműen a vörös. Megnézné kiben van annyi bátorság, hogy egy gyűrűért eldobja az életét. *
- Én ugyan nem félek a pornéptől. Ha az orkok nem tudtak felülkerekedni, akkor a zsebeseknek is nehéz dolguk lesz. De azért észben tartom.
* Teszi hozzá, és bár ezt mondja hangosan, azért mégiscsak mélyre hatolnak a másik szavai. Talán igaza van, de az is lehet, hogy mire végeznek ezzel az egésszel, nem lesz kedve ezen agyalni. Kiválassza a legkönnyebbet és lesz, ami lesz.
Hasonlóan gusztusos módon válaszol Wertusnak. Talán annyi különbséggel, hogy az ő szájából kirepül néhány morzsa. *
- A városban lesz arra lehetőség testvér. Legalábbis ha elérik.
* Megtörli zsírban úszó kezét a nadrágjában, majd elsőként tér nyugovóra. Nem fél attól, hogy bármi megtámadná őket, így hamar el is alszik.
Másnap korán reggel kelnek útnak. Jó sokáig gyalogoltak, hogy az erdő legmélyebb pontjáig is eljussanak, de hála a jó emlékezetüknek, nem tévednek el olyan könnyen, mint az elsőre gyanította. Néhány napba beletelik, hogy átverekedjék az összes nehézségen, de törpékhez méltóan állják a sarat. Minél többet gyalogolnak előre, annál jobban válik ismerőssé a táj. *
- Te! Az nem az a hely, ahol a bort vettük indulás előtt?
* Kérdezi Wertust, miközben mutat az egyik épület kertjébe. Akárhogy is, de hazaértek. *
- Néhány telet biztos lehúztam már, de nem tudom pontosan. Annyira el voltam foglalva, hogy nem figyeltem az időre. Aztán egyszer csak megjelentetek ti is ezzel a szent küldetéssel. Sok dologról maradhattam le.
* Jelenti ki, majd a következő kérdésre eleinte nem válaszol, csak gondolkodó grimaszokkal tekint előre. *
- Talán említenem kéne őt minden órában? Őseink is ezt tették, látod mi lett a vége.
* A lehető legjobb időt találta meg arra, hogy kibeszéljék a vörös hitét, amibe ő nem kíván belemenni. Inkább gyorsan el is tereli a témát. *
- Tudod min gondolkozok? Amit a herceg mondott a többi ereklyéről. Kíváncsi vagyok, mi minden lehet eltemetve az elveszett városban. Elvégre nem úgy volt, hogy mindent elvittek?
- Valóban? Akkor büszke lehet ránk, ugyanis nem kis tettet hajtottunk végre.
* Feleli hasonlóan jókedvűen. *
- Milyen jelet?
* Kérdez vissza, mert az már nem egyértelmű, hogy milyen isteni jelről beszél a másik. Reméli nem valami közönséges mágiával keveri. Nehéz lenne összekeverni. *
- Hadd jöjjenek csak.
* Feleli könnyelműen a vörös. Megnézné kiben van annyi bátorság, hogy egy gyűrűért eldobja az életét. *
- Én ugyan nem félek a pornéptől. Ha az orkok nem tudtak felülkerekedni, akkor a zsebeseknek is nehéz dolguk lesz. De azért észben tartom.
* Teszi hozzá, és bár ezt mondja hangosan, azért mégiscsak mélyre hatolnak a másik szavai. Talán igaza van, de az is lehet, hogy mire végeznek ezzel az egésszel, nem lesz kedve ezen agyalni. Kiválassza a legkönnyebbet és lesz, ami lesz.
Hasonlóan gusztusos módon válaszol Wertusnak. Talán annyi különbséggel, hogy az ő szájából kirepül néhány morzsa. *
- A városban lesz arra lehetőség testvér. Legalábbis ha elérik.
* Megtörli zsírban úszó kezét a nadrágjában, majd elsőként tér nyugovóra. Nem fél attól, hogy bármi megtámadná őket, így hamar el is alszik.
Másnap korán reggel kelnek útnak. Jó sokáig gyalogoltak, hogy az erdő legmélyebb pontjáig is eljussanak, de hála a jó emlékezetüknek, nem tévednek el olyan könnyen, mint az elsőre gyanította. Néhány napba beletelik, hogy átverekedjék az összes nehézségen, de törpékhez méltóan állják a sarat. Minél többet gyalogolnak előre, annál jobban válik ismerőssé a táj. *
- Te! Az nem az a hely, ahol a bort vettük indulás előtt?
* Kérdezi Wertust, miközben mutat az egyik épület kertjébe. Akárhogy is, de hazaértek. *
- Néhány telet biztos lehúztam már, de nem tudom pontosan. Annyira el voltam foglalva, hogy nem figyeltem az időre. Aztán egyszer csak megjelentetek ti is ezzel a szent küldetéssel. Sok dologról maradhattam le.
* Jelenti ki, majd a következő kérdésre eleinte nem válaszol, csak gondolkodó grimaszokkal tekint előre. *
- Talán említenem kéne őt minden órában? Őseink is ezt tették, látod mi lett a vége.
* A lehető legjobb időt találta meg arra, hogy kibeszéljék a vörös hitét, amibe ő nem kíván belemenni. Inkább gyorsan el is tereli a témát. *
- Tudod min gondolkozok? Amit a herceg mondott a többi ereklyéről. Kíváncsi vagyok, mi minden lehet eltemetve az elveszett városban. Elvégre nem úgy volt, hogy mindent elvittek?
1314. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-06-28 20:25:36
Üzenet elküldve: 2026-06-28 20:25:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 701
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 701
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Szerencsére liget tényleg nincsen túlságosan messze. Bár nem kellene rácsodálkoznia arra, amire már első alkalommal is sikerült, hogy holdnyúl hátán ülve mennyire más utazni, mint amikor először tette meg az utat Szarvasliget és Mágustorony között oda és vissza, gyalog. Persze rengeteg a különbség, most mégis, a gyorsaság az, ami a leginkább szembetűnő.
Még mindig furcsa érzés, hogy most majd egy óra gyaloglásnyi utat képesek megtenni talán tíz-tizenkét perc alatt, ha hátasaikat rendes vágtára fogják, ahogy most.*
- Akkor ez kicsit olyan, mint a szakkönyvek a toronyban. *jegyzi meg arra, amit Adoaver a lihanechi előadásokra mond.* Emlékszem, hogy amikor földmágiát tanultam, rendben, hogy csak a legegyszerűbb varázslatokról volt szó, mégis milyen könnyen ment és hamar megértettem, akkor, amikor Nimeril magyarázta el nekem, hogy mit és hogyan csináljak. Ez biztosan sokkal nehezebben ment volna, ha könyvekből próbálom megtanulni az ág alapjait.
*Így utólag visszagondolva annyira nem csodálkozik ezen. Lehet mindenesetre, hogy nem is csak Nimen múlott, hanem a föld, mint elem egyszerűen megfoghatóbb és érthetőbb, mint a messzi hold, így elemként könnyebb volt tanulni. De az is lehet, hogy annak is szerepe lehetett ebben, hogy nem az első ág volt, amivel elkezdett ismerkedni.*
- Egyszer azért szívesen kipróbálnám. *jegyzi meg viszont inkább ahelyett, hogy a mágia témájába belemenne, mert, ami azt illeti, annyit beszéltek és olvastak róla mostanában, hogy egy darabig csak gyakorlatban szeretné használni, inkább egy újabb utazást tervez meg lélekben egy kicsit magában.*
- Biztosan érdekes lehet hasonló előadás. Már csak azért is elmennék egyre, mert Lihanechet is szívesen megnézném magamnak. Az alapján, amit meséltél róla, biztosan sokkal szebb lehet, mint Arthenior.
*Kíváncsi Adoaver véleményére, bár mivel ott nőtt fel, lehet, hogy teljesen objektív válaszra ilyen téren nem számíthat tőle. Ugyanakkor végül is miért ne? Nem mindenki elfogult azzal a hellyel szemben, ahol felnőtt.*
- Hőség terén pedig mi lányok azt hiszem szerencsésebbek vagyunk, van sok ruha, ami azért elég szellős, és nyugodtan fel lehet venni anélkül, hogy bárki megbotránkozna rajta. Nekem például van egy nagyon szép, sárga ruhám, talán az egyik kedvencem. *mosolyodik el, nem csak azért, mert egyik kedvenc ruhája az eszébe jut, hanem azért is, mert tudja, hogy bármilyen jól is el tud beszélgetni Adoaverrel, azért ő mégsem az édesanyja, vagy Alenia. Furcsa egy fiúval ruhákról beszélni. Persze, ő sem az a fajta lány akinek folyton körömlakkokon járna az esze, meg azon, hogy vajon mi lehet az, ami jól áll neki, és mi az, ami Artheniorban éppen divatos, mégis úgy gondolja, hogy egy átlagos fiúnál azért biztosan többet foglalkozik az öltözködéssel, Adoavernél pedig jó eséllyel még sokkal többet. Ha belegondol abba, hogy szinte mindig csak egy sötétkék köpenyben látta őt, azt kell gondolja, hogy nem igazán foglalkoztatja az, hogy mit vesz fel reggel, a városi divat pedig egyáltalán nem. De hát lényegében ez csak mellékszála a témának, végül is a legmelegebb napokra kért tőle túlélési tanácsot.*
- Szerintem már láttad is rajtam, a fényforduló napján vettem fel például. *mondja, bár erre nem merne mérget venni, ugyanakkor, mivel különlegesebb alkalmakra ezt a ruháját szereti magára ölteni, elég jó esélyt lát arra, hogy aznap este sem tett másképpen.*
- Majdnem az egész hátamat és a derekamat fedetlenül hagyja. Meleg napokon nagyon jól jön, főleg, ha a hajamat is két copfba fogom, mert akkor legalább a hátamra nem izzad rá a ruha. Inkább a hosszú hajam a gond, mert reggelre sokszor teljesen összeizzadom a párnát, és ébredés után hajat kell mosnom. Persze, hátul kivágott férfi ing amennyire tudom, nincs, meg elég furán is nézne ki szerintem, de legalább a hajatokkal nem kell sokat szenvednetek. Ugyanakkor… ha már úgy is a városba megyünk, és gondolom, ha ott vagyunk egy kis pénzt is összeszedünk, kinézhetünk a piacra. Biztos kapnánk neked egy vékony, rövid ujjú, fehér inget ott, amit elől kicsit jobban ki tudsz gombolni, ez már sokat segítene szerintem a hőség ellen. Persze sokan mondják, hogy nem illik rövid ujjú inget hordani, de szerintem nincsen ebben semmi rossz, főleg akkor nem, ha tényleg nagyon meleg van. Bár, hogyha jól sejtem, akkor a kedvenc színed a kék. Az se rossz, csak a lényeg, hogy ne fekete inget vegyünk. Biztos te is tudod, hogy az szinte vonzza a nap sugarait.
*A végén már inkább fecseg, mint beszélget, bár valamiért szeretne még pár személyes információt kihúzni az ifjú mágusból, például, hogy azért-e a kék köpeny, amit gyakran látott rajta, mert tényleg az a kedvenc színe, vagy éppen csak ez akadt a keze ügyébe akkor, amikor legutóbb ruhát vásárolt?*
*Szerencsére liget tényleg nincsen túlságosan messze. Bár nem kellene rácsodálkoznia arra, amire már első alkalommal is sikerült, hogy holdnyúl hátán ülve mennyire más utazni, mint amikor először tette meg az utat Szarvasliget és Mágustorony között oda és vissza, gyalog. Persze rengeteg a különbség, most mégis, a gyorsaság az, ami a leginkább szembetűnő.
Még mindig furcsa érzés, hogy most majd egy óra gyaloglásnyi utat képesek megtenni talán tíz-tizenkét perc alatt, ha hátasaikat rendes vágtára fogják, ahogy most.*
- Akkor ez kicsit olyan, mint a szakkönyvek a toronyban. *jegyzi meg arra, amit Adoaver a lihanechi előadásokra mond.* Emlékszem, hogy amikor földmágiát tanultam, rendben, hogy csak a legegyszerűbb varázslatokról volt szó, mégis milyen könnyen ment és hamar megértettem, akkor, amikor Nimeril magyarázta el nekem, hogy mit és hogyan csináljak. Ez biztosan sokkal nehezebben ment volna, ha könyvekből próbálom megtanulni az ág alapjait.
*Így utólag visszagondolva annyira nem csodálkozik ezen. Lehet mindenesetre, hogy nem is csak Nimen múlott, hanem a föld, mint elem egyszerűen megfoghatóbb és érthetőbb, mint a messzi hold, így elemként könnyebb volt tanulni. De az is lehet, hogy annak is szerepe lehetett ebben, hogy nem az első ág volt, amivel elkezdett ismerkedni.*
- Egyszer azért szívesen kipróbálnám. *jegyzi meg viszont inkább ahelyett, hogy a mágia témájába belemenne, mert, ami azt illeti, annyit beszéltek és olvastak róla mostanában, hogy egy darabig csak gyakorlatban szeretné használni, inkább egy újabb utazást tervez meg lélekben egy kicsit magában.*
- Biztosan érdekes lehet hasonló előadás. Már csak azért is elmennék egyre, mert Lihanechet is szívesen megnézném magamnak. Az alapján, amit meséltél róla, biztosan sokkal szebb lehet, mint Arthenior.
*Kíváncsi Adoaver véleményére, bár mivel ott nőtt fel, lehet, hogy teljesen objektív válaszra ilyen téren nem számíthat tőle. Ugyanakkor végül is miért ne? Nem mindenki elfogult azzal a hellyel szemben, ahol felnőtt.*
- Hőség terén pedig mi lányok azt hiszem szerencsésebbek vagyunk, van sok ruha, ami azért elég szellős, és nyugodtan fel lehet venni anélkül, hogy bárki megbotránkozna rajta. Nekem például van egy nagyon szép, sárga ruhám, talán az egyik kedvencem. *mosolyodik el, nem csak azért, mert egyik kedvenc ruhája az eszébe jut, hanem azért is, mert tudja, hogy bármilyen jól is el tud beszélgetni Adoaverrel, azért ő mégsem az édesanyja, vagy Alenia. Furcsa egy fiúval ruhákról beszélni. Persze, ő sem az a fajta lány akinek folyton körömlakkokon járna az esze, meg azon, hogy vajon mi lehet az, ami jól áll neki, és mi az, ami Artheniorban éppen divatos, mégis úgy gondolja, hogy egy átlagos fiúnál azért biztosan többet foglalkozik az öltözködéssel, Adoavernél pedig jó eséllyel még sokkal többet. Ha belegondol abba, hogy szinte mindig csak egy sötétkék köpenyben látta őt, azt kell gondolja, hogy nem igazán foglalkoztatja az, hogy mit vesz fel reggel, a városi divat pedig egyáltalán nem. De hát lényegében ez csak mellékszála a témának, végül is a legmelegebb napokra kért tőle túlélési tanácsot.*
- Szerintem már láttad is rajtam, a fényforduló napján vettem fel például. *mondja, bár erre nem merne mérget venni, ugyanakkor, mivel különlegesebb alkalmakra ezt a ruháját szereti magára ölteni, elég jó esélyt lát arra, hogy aznap este sem tett másképpen.*
- Majdnem az egész hátamat és a derekamat fedetlenül hagyja. Meleg napokon nagyon jól jön, főleg, ha a hajamat is két copfba fogom, mert akkor legalább a hátamra nem izzad rá a ruha. Inkább a hosszú hajam a gond, mert reggelre sokszor teljesen összeizzadom a párnát, és ébredés után hajat kell mosnom. Persze, hátul kivágott férfi ing amennyire tudom, nincs, meg elég furán is nézne ki szerintem, de legalább a hajatokkal nem kell sokat szenvednetek. Ugyanakkor… ha már úgy is a városba megyünk, és gondolom, ha ott vagyunk egy kis pénzt is összeszedünk, kinézhetünk a piacra. Biztos kapnánk neked egy vékony, rövid ujjú, fehér inget ott, amit elől kicsit jobban ki tudsz gombolni, ez már sokat segítene szerintem a hőség ellen. Persze sokan mondják, hogy nem illik rövid ujjú inget hordani, de szerintem nincsen ebben semmi rossz, főleg akkor nem, ha tényleg nagyon meleg van. Bár, hogyha jól sejtem, akkor a kedvenc színed a kék. Az se rossz, csak a lényeg, hogy ne fekete inget vegyünk. Biztos te is tudod, hogy az szinte vonzza a nap sugarait.
*A végén már inkább fecseg, mint beszélget, bár valamiért szeretne még pár személyes információt kihúzni az ifjú mágusból, például, hogy azért-e a kék köpeny, amit gyakran látott rajta, mert tényleg az a kedvenc színe, vagy éppen csak ez akadt a keze ügyébe akkor, amikor legutóbb ruhát vásárolt?*
1313. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-06-19 12:01:14
Üzenet elküldve: 2026-06-19 12:01:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 394
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 394
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Végre valahára nem egy depresszióban lévő ember hangulatához hasonlítható a táj szépen-lassan; Adoavernek most már van oka jobbra-balra lóbálnia a fejét, és bár ez sem az első vagy második alkalom hogy legelteti szemét a távoli kunyhókon és gabona-és gyümölcsmezőkön, nem lesz tőle kevésbé szebb. Valamikor kell vennie egy festményt erről amit szobája falára ragaszthat.
Luninari megrémült reakciója a lihanechi előadások hossza miatt megkucongtatja; egy váratlan, de szórakoztató visszajelzés.*
- Nem is volt a szívem csücske, amikor még térdig is alig értem! A titok mindössze az, hogy alapból hosszadalmas témákat, mint az említett történelmi elbeszélések, képesek kivételes emberek olvadt sajtként elnyújtani, hasonlóan mint mi ketten; csak miközben mint néha ugrunk egyik dologról a másikra, ők maradnak ugyanazon az egy tárgy körül, csak egy másik irányból közelítik meg. Tehetség kell hozzá, amit dicsérnék is, ha nem nekem kellett volna bő munkájuk gyümölcsét ízlelgetni. *Még ha nem is lát maga mögé Luni, attól még szemeit megforgatja.* - Néha azt kezdtem nézni, mely emberek bóbiskolnak el először mellettünk, később már meg is tudtam jósolni. Szép emlékek... bár én sem voltam túl hiperaktív, inkább már akkor is csak könyveket olvastam, azért ezek az estek nem voltak piskóták. *Fejezi be, a témának több időt szánva mint személy szerint ért volna; ellentétben Aleniával, rá már csak az vár, hogy személy szerint találkozzon, megismerkedjen vele. Hogy milyen lesz vele a kapcsolata, bár Luninari leírása és fél-elf barátja optimizmusa egészséges reménnyel tölti el, azt csak az istenségek tudják még.
Akárhogy is, se Arthenior, se Szarvasliget sincs már messze tőlük, és bár Adoaver legbelül inkább szeretné megtenni az egyenes irányt a szél városába, azt is tudja hogy Callipeyának is helyzetjelentést kell tenniük, hogy igen, életben vannak, és se kedvük, se tömérdek aranyuk sincs egy kocsmában tölteniük az estét, ha véletlenül nem találják meg Aleniát. Egyikük ízlésére sincs az az érzékostrom ami őket bent fogadná.*
- Egyetértek! *Jön felőle a határozott bólintás.* - Callipeya örülni fog hogy egy darabban maradtunk, mi meg végre enni fogunk valami frisset is. Nyomás! *Mondjuk a nagyobb sebességre még nem szokott rá, így mikor Halacska már paripához illő sebességgel kezd szárnyalni, ösztönösen összeszorul. Bár most hogy nagyjából párhuzamosan haladnak, legalábbis amíg az út engedi, addig van ideje elgyönyörkednie abban, hogy tud egy szellemnyúl ilyen gyönyörűen tud szárnyalni.*
- A túlélési tanácsaidat ne felejtsd megosztani később is! *Reagál Luninari védekezésére a tűz havainak förtelmesebb napjairól.* - Kevés lelket ismerek aki nemhogy eltűri a folyamatos meleget, de még élvezi is, de ezt nem sértésből mondom, ne aggódj! Bár lehet hogy a nappalok nagy részében én is jobban eléldegéltem volna, ha nem kellett folyton azokban a fránya vastag öltönyökben tennem-vennem; és az, hogy lucskos hajjal mászkáljak végig a kúriában, az egyenlő lett volna egy önmerénylettel, bár a puszta reakciók miatt megérte volna legalább egyszer... *A gondolat ismét kihúz belőle egy önfeledt mosolyt.* - Tudom, rengeteget kérek az égtől, hogy ne hozzon reánk ítéletidőt egy-két egész hónapon keresztül, sajnos ilyen ember vagyok. De ha szerencsénk lesz, és a mostani tűz napjai kíméletesek lesznek, akkor igen, húzódjon el. De személy szerint nekem a felhős, enyhén szellős délelőttök, délutánok a kedvencek, ahogy kitaláltad; az középen keringő limbó, amikor még a vékony ruházatod épphogy elég melegen tart ahhoz hogy egy kellemes sétával ki tudd élvezni a friss levegőt, mielőtt az első lehullandó cseppek előtt visszamenekülsz a tető alá, a könyveid közé... brrr, hogy csapongat a szél még ezzel a sebességgel is, nem tud ez a nap gyorsabban melegíteni. Szerencsére Szarvasliget nincs már messze tőlünk!
*Végre valahára nem egy depresszióban lévő ember hangulatához hasonlítható a táj szépen-lassan; Adoavernek most már van oka jobbra-balra lóbálnia a fejét, és bár ez sem az első vagy második alkalom hogy legelteti szemét a távoli kunyhókon és gabona-és gyümölcsmezőkön, nem lesz tőle kevésbé szebb. Valamikor kell vennie egy festményt erről amit szobája falára ragaszthat.
Luninari megrémült reakciója a lihanechi előadások hossza miatt megkucongtatja; egy váratlan, de szórakoztató visszajelzés.*
- Nem is volt a szívem csücske, amikor még térdig is alig értem! A titok mindössze az, hogy alapból hosszadalmas témákat, mint az említett történelmi elbeszélések, képesek kivételes emberek olvadt sajtként elnyújtani, hasonlóan mint mi ketten; csak miközben mint néha ugrunk egyik dologról a másikra, ők maradnak ugyanazon az egy tárgy körül, csak egy másik irányból közelítik meg. Tehetség kell hozzá, amit dicsérnék is, ha nem nekem kellett volna bő munkájuk gyümölcsét ízlelgetni. *Még ha nem is lát maga mögé Luni, attól még szemeit megforgatja.* - Néha azt kezdtem nézni, mely emberek bóbiskolnak el először mellettünk, később már meg is tudtam jósolni. Szép emlékek... bár én sem voltam túl hiperaktív, inkább már akkor is csak könyveket olvastam, azért ezek az estek nem voltak piskóták. *Fejezi be, a témának több időt szánva mint személy szerint ért volna; ellentétben Aleniával, rá már csak az vár, hogy személy szerint találkozzon, megismerkedjen vele. Hogy milyen lesz vele a kapcsolata, bár Luninari leírása és fél-elf barátja optimizmusa egészséges reménnyel tölti el, azt csak az istenségek tudják még.
Akárhogy is, se Arthenior, se Szarvasliget sincs már messze tőlük, és bár Adoaver legbelül inkább szeretné megtenni az egyenes irányt a szél városába, azt is tudja hogy Callipeyának is helyzetjelentést kell tenniük, hogy igen, életben vannak, és se kedvük, se tömérdek aranyuk sincs egy kocsmában tölteniük az estét, ha véletlenül nem találják meg Aleniát. Egyikük ízlésére sincs az az érzékostrom ami őket bent fogadná.*
- Egyetértek! *Jön felőle a határozott bólintás.* - Callipeya örülni fog hogy egy darabban maradtunk, mi meg végre enni fogunk valami frisset is. Nyomás! *Mondjuk a nagyobb sebességre még nem szokott rá, így mikor Halacska már paripához illő sebességgel kezd szárnyalni, ösztönösen összeszorul. Bár most hogy nagyjából párhuzamosan haladnak, legalábbis amíg az út engedi, addig van ideje elgyönyörkednie abban, hogy tud egy szellemnyúl ilyen gyönyörűen tud szárnyalni.*
- A túlélési tanácsaidat ne felejtsd megosztani később is! *Reagál Luninari védekezésére a tűz havainak förtelmesebb napjairól.* - Kevés lelket ismerek aki nemhogy eltűri a folyamatos meleget, de még élvezi is, de ezt nem sértésből mondom, ne aggódj! Bár lehet hogy a nappalok nagy részében én is jobban eléldegéltem volna, ha nem kellett folyton azokban a fránya vastag öltönyökben tennem-vennem; és az, hogy lucskos hajjal mászkáljak végig a kúriában, az egyenlő lett volna egy önmerénylettel, bár a puszta reakciók miatt megérte volna legalább egyszer... *A gondolat ismét kihúz belőle egy önfeledt mosolyt.* - Tudom, rengeteget kérek az égtől, hogy ne hozzon reánk ítéletidőt egy-két egész hónapon keresztül, sajnos ilyen ember vagyok. De ha szerencsénk lesz, és a mostani tűz napjai kíméletesek lesznek, akkor igen, húzódjon el. De személy szerint nekem a felhős, enyhén szellős délelőttök, délutánok a kedvencek, ahogy kitaláltad; az középen keringő limbó, amikor még a vékony ruházatod épphogy elég melegen tart ahhoz hogy egy kellemes sétával ki tudd élvezni a friss levegőt, mielőtt az első lehullandó cseppek előtt visszamenekülsz a tető alá, a könyveid közé... brrr, hogy csapongat a szél még ezzel a sebességgel is, nem tud ez a nap gyorsabban melegíteni. Szerencsére Szarvasliget nincs már messze tőlünk!
1312. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-06-16 03:07:51
Üzenet elküldve: 2026-06-16 03:07:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 701
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 701
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Miközben tovább beszélgetnek, egyre kijjebb kerülnek az ingoványból. Van, amire csak bólint, például, amit Adoaver a tűzről mond, ahhoz nem igazán tud mit hozzátenni, így ezúttal csak ezzel az apró mozdulattal jelzi az egyetértését.
Egyvalamire viszont igazán felkapja a fejét, amire nem számított volna.*
- Több… óra?
*Ez láthatóan tényleg nagyon meglepi. Reméli, hogy nem hallatszott sem túl megrökönyödöttnek, sem pedig túlságosan is hitetlenkedőnek a hangja, de ezt így elsőre nagyon nehéz elképzelnie. Persze sokat ült tűzrakók mellett, de több óra alatt egész sor mesét végig lehetett hallgatni.*
- Kicsit ijesztőnek hangzik. A mi előadásaink azért ennél rövidebbek voltak. *emlékszik vissza.* Meg még a legbonyolultabb szertartások, vagy a leghosszabb mesék sem tartottak ilyen sokáig. Nem tudom… mai fejemmel szívesen kipróbálnám, de gyerekként nem hiszem, hogy ilyesmit végig tudtam volna ülni, vagy állni egy helyben, még úgy sem, hogy azért gondolhatod, hogy nem voltam túl izgága gyerek.
*Ezen valamiért mosolyognia kell, mert nem hazudik, illetve cseppet sem túloz. Tényleg akár órákig is képes volt elüldögélni az ablak előtt, vagy akár kint a kertben, korábban plüssnyulai nélkül, aztán pedig velük, nézve a tájat, hallgatva a madarak énekét, vagy az erdő egyéb neszeit, miközben tekintetével mókusokat keresett a fákon. Ha valami hiányzik a régi életéből, akkor az biztosan ez.
Ezek után hallgat kicsit, mert megfontolandó és el is gondolkodtató, amit Adoaver mond, csak a legvégén neveti el magát, amikor arról beszél, hogy ketten együtt talán ki tudnák fárasztani Aleniát. Tulajdonképpen van benne ráció, mert, ha beszéd területén egyszerre lendülnek formába, akkor lehet, hogy a végén tényleg sok lenne belőlük, még Aleniának is.*
- Na abban nem kételkedem, hogy együtt sikerülne *jegyzi meg, aztán hallgat még egy darabig, már csak azért is, hogy az útra koncentráljon. Hiába kelt már át itt többször, és tudja, hogy merre kell menni, azért itt a mocsárban mindig hajlamos kissé elveszíteni az időérzékét. Most sem tudná megmondani, hogy mióta vannak már úton, csak abban lehet biztos, ha a mocsárból kiérve belehúznak, akkor estére, sőt talán korábban is biztosan Szarvasligetben lesznek.
Szerencséjére nagyjából az ingovány szélén járnak, amikor végiggondolja mindezt. Megint nincs teljesen látványos határ, mondjuk egy „Mocsár vége” feliratú tábla, ami egyértelműen jelezné az ingovány legszélét. Szépen, fokozatosan alakul át a táj, aztán hamarosan újra fűvel benőtt mezőn járhatnak, teljesen szilárd talajon. Igaz neki a hátasa szempontjából mindegy, de azért annak örül, hogy mostantól nem kell lépésben és egymás mögött haladniuk. Elkezdhetnek sietni haza, ha szeretnének.*
- Na végre! *sóhajt egy aprót.* Ha van kedved felgyorsíthatunk. Szeretnék minél hamarabb ligetbe érni. Nem volt rossz, amit otthonról magunkkal hoztunk, de azért jó lenne most már főtt ételt is enni, legalább egy tányér levest, mielőtt este nekiállunk sütögetni. Gondolom te se bánnád.
*Ugyan Halacska nem éppen egy versenyló, de azok után, hogy eddig szinte lépésben kellett jönniük, nyilván ő is élvezni fogja, hogy vágtázhat kicsit, főleg, hogy az elmúlt hat alatt úgy tűnik neki, hogy Adoaverrel is elég szépen összeszoktak.
Mindenesetre kicsit gyorsít, hagyja, hogy Adoaver felvegye az ő tempóját, aztán pedig egészen addig fokozza a saját sebességét, ameddig Halacska képes az ő holdnyulával lépést tartani. Persze legyen bármilyen varázslatos hátasa is, ahogyan tapasztalta az ő sebességének is megvannak a maga határai, de ott egyelőre nem tart még.*
- A hideggel kapcsolatban igazad van, de a meleggel kicsit máshogy vagyunk. *mondja ezek után.* Én kifejezetten szeretem a tűz hónapjait, és magát meleget is elég jól bírom, várom is a napokat, amikor végre igazán az van. Anya szerint azért, mert a tűz hónapjainak a végén születtem. Lehet ebben valami. Ez az első, amit megtapasztaltam az életem folyamán, még ha mindezt öntudatlanul is tettem. Igaz, hogy csak egy bizonyos határig lehet vetkőzni, ha nem vagy egyedül, vagy hogy egy tóban, vagy folyóban sem töltheted el az egész napot, de, ha nagyon meleg van, egy hidegvizes rongyot még mindig a nyakad köré tekerhetsz, vagy bevizezheted a hajad. Az sokat segít szerintem, rajtam legalábbis szokott. Éjjel pedig, ha nyitva hagyod az ablakot, kintről csak hűvösebb jön be, főleg hajnalban, napkelte előtt. Persze velem is előfordult már, hogy annyira meleg volt az éjjel is, hogy nehezen tudtam aludni, vagy többször felébredtem. De akkor is inkább ez, mint hogy nyakig takaródzva is fázzak.
*Kicsit hallgat, próbálva levonni a logikus következtetést Adoaver eddigi szavaiból.*
- Akkor viszont, ha jól értem, te végül is azt szereted igazán, ha sem túl hideg, sem túl meleg nincsen. Végül is, ez egyensúly, ha úgy vesszük. Tulajdonképpen teljesen érthető álláspont. *mondja. Hiába preferálja a maga részéről a meleget, ezt azért teljesen meg tudja érteni.*
- Még jó, hogy az év legtöbb napja igazából ilyen. Bár én jobban szeretném, ha a tűz hónapjai kétszer annyi ideig tartanának.
*A korábbiakból kiindulva sejti, hogy Adoaver már koránt sem lenne elragadtatva ettől ennyire, de hát nem muszáj mindenben egyetérteniük.
Ha pedig már említette, hogy mennyire szereti a meleget, úgy tűnik neki, hogy most, hogy végre kiértek a mocsárból még a nap is szebben és melegebben süt idekint.*
*Miközben tovább beszélgetnek, egyre kijjebb kerülnek az ingoványból. Van, amire csak bólint, például, amit Adoaver a tűzről mond, ahhoz nem igazán tud mit hozzátenni, így ezúttal csak ezzel az apró mozdulattal jelzi az egyetértését.
Egyvalamire viszont igazán felkapja a fejét, amire nem számított volna.*
- Több… óra?
*Ez láthatóan tényleg nagyon meglepi. Reméli, hogy nem hallatszott sem túl megrökönyödöttnek, sem pedig túlságosan is hitetlenkedőnek a hangja, de ezt így elsőre nagyon nehéz elképzelnie. Persze sokat ült tűzrakók mellett, de több óra alatt egész sor mesét végig lehetett hallgatni.*
- Kicsit ijesztőnek hangzik. A mi előadásaink azért ennél rövidebbek voltak. *emlékszik vissza.* Meg még a legbonyolultabb szertartások, vagy a leghosszabb mesék sem tartottak ilyen sokáig. Nem tudom… mai fejemmel szívesen kipróbálnám, de gyerekként nem hiszem, hogy ilyesmit végig tudtam volna ülni, vagy állni egy helyben, még úgy sem, hogy azért gondolhatod, hogy nem voltam túl izgága gyerek.
*Ezen valamiért mosolyognia kell, mert nem hazudik, illetve cseppet sem túloz. Tényleg akár órákig is képes volt elüldögélni az ablak előtt, vagy akár kint a kertben, korábban plüssnyulai nélkül, aztán pedig velük, nézve a tájat, hallgatva a madarak énekét, vagy az erdő egyéb neszeit, miközben tekintetével mókusokat keresett a fákon. Ha valami hiányzik a régi életéből, akkor az biztosan ez.
Ezek után hallgat kicsit, mert megfontolandó és el is gondolkodtató, amit Adoaver mond, csak a legvégén neveti el magát, amikor arról beszél, hogy ketten együtt talán ki tudnák fárasztani Aleniát. Tulajdonképpen van benne ráció, mert, ha beszéd területén egyszerre lendülnek formába, akkor lehet, hogy a végén tényleg sok lenne belőlük, még Aleniának is.*
- Na abban nem kételkedem, hogy együtt sikerülne *jegyzi meg, aztán hallgat még egy darabig, már csak azért is, hogy az útra koncentráljon. Hiába kelt már át itt többször, és tudja, hogy merre kell menni, azért itt a mocsárban mindig hajlamos kissé elveszíteni az időérzékét. Most sem tudná megmondani, hogy mióta vannak már úton, csak abban lehet biztos, ha a mocsárból kiérve belehúznak, akkor estére, sőt talán korábban is biztosan Szarvasligetben lesznek.
Szerencséjére nagyjából az ingovány szélén járnak, amikor végiggondolja mindezt. Megint nincs teljesen látványos határ, mondjuk egy „Mocsár vége” feliratú tábla, ami egyértelműen jelezné az ingovány legszélét. Szépen, fokozatosan alakul át a táj, aztán hamarosan újra fűvel benőtt mezőn járhatnak, teljesen szilárd talajon. Igaz neki a hátasa szempontjából mindegy, de azért annak örül, hogy mostantól nem kell lépésben és egymás mögött haladniuk. Elkezdhetnek sietni haza, ha szeretnének.*
- Na végre! *sóhajt egy aprót.* Ha van kedved felgyorsíthatunk. Szeretnék minél hamarabb ligetbe érni. Nem volt rossz, amit otthonról magunkkal hoztunk, de azért jó lenne most már főtt ételt is enni, legalább egy tányér levest, mielőtt este nekiállunk sütögetni. Gondolom te se bánnád.
*Ugyan Halacska nem éppen egy versenyló, de azok után, hogy eddig szinte lépésben kellett jönniük, nyilván ő is élvezni fogja, hogy vágtázhat kicsit, főleg, hogy az elmúlt hat alatt úgy tűnik neki, hogy Adoaverrel is elég szépen összeszoktak.
Mindenesetre kicsit gyorsít, hagyja, hogy Adoaver felvegye az ő tempóját, aztán pedig egészen addig fokozza a saját sebességét, ameddig Halacska képes az ő holdnyulával lépést tartani. Persze legyen bármilyen varázslatos hátasa is, ahogyan tapasztalta az ő sebességének is megvannak a maga határai, de ott egyelőre nem tart még.*
- A hideggel kapcsolatban igazad van, de a meleggel kicsit máshogy vagyunk. *mondja ezek után.* Én kifejezetten szeretem a tűz hónapjait, és magát meleget is elég jól bírom, várom is a napokat, amikor végre igazán az van. Anya szerint azért, mert a tűz hónapjainak a végén születtem. Lehet ebben valami. Ez az első, amit megtapasztaltam az életem folyamán, még ha mindezt öntudatlanul is tettem. Igaz, hogy csak egy bizonyos határig lehet vetkőzni, ha nem vagy egyedül, vagy hogy egy tóban, vagy folyóban sem töltheted el az egész napot, de, ha nagyon meleg van, egy hidegvizes rongyot még mindig a nyakad köré tekerhetsz, vagy bevizezheted a hajad. Az sokat segít szerintem, rajtam legalábbis szokott. Éjjel pedig, ha nyitva hagyod az ablakot, kintről csak hűvösebb jön be, főleg hajnalban, napkelte előtt. Persze velem is előfordult már, hogy annyira meleg volt az éjjel is, hogy nehezen tudtam aludni, vagy többször felébredtem. De akkor is inkább ez, mint hogy nyakig takaródzva is fázzak.
*Kicsit hallgat, próbálva levonni a logikus következtetést Adoaver eddigi szavaiból.*
- Akkor viszont, ha jól értem, te végül is azt szereted igazán, ha sem túl hideg, sem túl meleg nincsen. Végül is, ez egyensúly, ha úgy vesszük. Tulajdonképpen teljesen érthető álláspont. *mondja. Hiába preferálja a maga részéről a meleget, ezt azért teljesen meg tudja érteni.*
- Még jó, hogy az év legtöbb napja igazából ilyen. Bár én jobban szeretném, ha a tűz hónapjai kétszer annyi ideig tartanának.
*A korábbiakból kiindulva sejti, hogy Adoaver már koránt sem lenne elragadtatva ettől ennyire, de hát nem muszáj mindenben egyetérteniük.
Ha pedig már említette, hogy mennyire szereti a meleget, úgy tűnik neki, hogy most, hogy végre kiértek a mocsárból még a nap is szebben és melegebben süt idekint.*
1311. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-04-25 15:42:02
Üzenet elküldve: 2026-04-25 15:42:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 516
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 516
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Megzavarodott a természet. Meg merne esküdni rá, hogy egyetlen nappal ezelőtt kókadozó bokrok és kopár föld volt a talpai alatt, most pedig kilépve a kertbe már burjánzik a gaz a zöldellő fűszálak között. A szomorkásan üres ágakon szinte világítanak a hajtások, mégis láthatóan könyörögnek az esőért. Nagyobb terület ez, mint amit jó szívvel képes most ellátni, ha valaha komolyan is gondolta, hogy egyszerű földmunkássá válik egy gyilkosból, most nagyobb kedve volna azért felásni a kertet, hogy testet tüntessen el, hátha annak bomlása táplálná a földet, ne pedig elsatnyult izomzatával kelljen idehordania és összekevernie a porzó talajjal a trágyát. Meg merne esküdni, hogy tegnap még nem volt itt élet…
Feketéllő karikák hirdetnék fáradtságát, de senki nincs, ki szóvá tehesse. Közel nincs szomszéd, távolra pedig nem ment azért, hogy akár eggyel is találkozzon. Hová tűnt el az idő, hová sodródott el ereje? Keze még most sem működik tökéletesen, de meglehetőst sokat gyógyult. Csakhogy már bőrrajzokat sem vésett fel semmire, meg sem tudná mondani mióta. Hogy mikor volt józan napja sem tudvalevő, tán ennek okán lett egyszeriben tavasz. Fájdalmas öntudatra ébredni, fájdalmasan égeti óarany íriszeit a napfény. Egyetlen napot ad mégis a gondolatainak, hogy szabadon garázdálkodhassanak, úgyis lefojtja valami teendővel a ház körül. Megtanulta már, hogy mikor elméje gyárt illúziókat, úgy képtelen dolgozni, hiszen folyvást figyelik kezei munkáját. Ki fogja bírni a szerek nélkül, rendbe kell hozni a portát, el kell vetni a magokat…
Hosszasan munkálkodik egy kis parcellán, mit a megvásárolt ördögvigyormagvakkal vet be. Hogy olyasmit is ültessen, ami táplálja, már nem olyan égető feladat. Ha Samyrn visszatalál, majd rábízza, ha nem, hát neki megfelel így is. Amúgy sem tudja mikor látta utoljára, vagy amikor látta, az tényleg ő volt-e, vagy csupán elméje gyártotta a sziluettjét. Ha szavak hangoztak is el, az is inkább álomszerű, mintsem valóságos.
Már lefelé tart a nap, már nem égeti homlokát, miről saras kezeivel törli le a gyöngyöző izzadtságot. Fájdalmasak a léptek, ahogy beindul a házba, majd lerogy a viseletes székre, s megtámaszkodik könyökkel az asztalon. Még így is érzi, hogy remeg a keze, s tudja jól, az csak akkor áll le, ha pipára gyújthat. Ha már nem receg, majd alkotni is tud. Nem is kívánja tovább gyötörni magát, máris megtömi a kecsesnek nem mondható vásárfiát, minek küllemén még nevetni sem tud, úgy szomjazza a szervezetébe kerülő mérget.
Mikor újra stabilnak érzi magát, akkor készül csak elő egy újabb alkotáshoz. A vízben áztatott disznóbőr látványa mindig előcsalja belőle a haragot; sápadt, élettelen és nyirkos, mégis jól tudja, hogy mások meleg, lüktető testét még nem illetheti képekkel. Oly sok idő telt el és oly keveset tett önnön fejlődéséért, hogy szinte marja a bűntudat, s előre korholja magát a merev rostok között elcsúszó, maradéktalannak cseppet sem nevezhető vonalakért. A tégelyben lustán terül el a fekete massza, az enyv és a korom sűrű keveréke, melybe gépies, tompa mozdulattal cseppent egy kevés szeszt, hogy kezelhetőbbé tegye. Ahogy a bronztű hegyét belemártja, a tinta sötét könnycseppként tapad a fémre.
Ahogy újabb mély lélegzettel veszi magához a bódulatot, a beszívott méreg lágyan zsibbasztja el az idegeit, s úgy múlik el a szorongás is, hogy nem elég jó még mindig. Az első szúrás a halott bőrbe szinte hangtalan. Nem ellenkezik, nem vérzik, csak tompán enged a bronz nyomásának. Egyszeriben csak monotonná válnak a mozdulatok: szúrás, mártás, törlés a nedves ronggyal, miközben a felesleges kulimász maszatot hagy a pórusokon. Mégis olyan alakzat rajzolódik ki a fakó felszínen, amit képtelen lett volna jelenleg tisztán előhozni magából, a kezéből, az ujjaiból…
Egy pipa körvonalai kezdenek feketélleni a bőrön, mintegy visszatükrözve a valóságot. A tű mélyre hatol, stabilan, ritmusosan varrja be a fába hasadt, hosszanti repedést, s a massza engedelmesen üli meg a szúrások nyomát. Így nem csupán annak fejéből gomolyog ki a füst, hanem a megrajzolt hasadékból is kitör, lassan ellepve az egészet, szürkés aurát képezve az alkalmatosság köré. Nem figyel külön a hígításra, nem számolgatja a vízcseppeket az árnyaláshoz, s még arra sem összpontosít tudatosan, hogy hogyan húzza a vonalakat, hogyan pettyezi a terjengő füstködöt. Csak engedi, hogy a tű a bőrbe marjon, hol sűrűbben, sötét, áthatolhatatlan foltokat hagyva, hol ritkábban, apró, fátyolos pontokkal érzékeltetve a levegőben kavargó anyagot. Jön, mintha mindig is vele lett volna a tudás, az izmai emlékeznek arra, amit az elméje oly görcsösen próbált gátolni. Persze alkotott már szebbet, élőbbet, de most semmi nem teszi szabadabbá a mozdulatait, mint ártó gondolatainak hiánya, melyeket messze űz az ördögvigyor sűrű, kesernyés füstje, mi tán ennek hatására örömében rögvest kihajt a frissen felkészített földből.
Sokáig tart az aprólékos munka, mire a fém végleg elválik a disznóbőrtől. Mikor letörli az utolsó kormos maszatot is a kész műről, a nap fénye már hirdeti, hogy lassacskán újfent az eget készül birtokolni felette.*
Feketéllő karikák hirdetnék fáradtságát, de senki nincs, ki szóvá tehesse. Közel nincs szomszéd, távolra pedig nem ment azért, hogy akár eggyel is találkozzon. Hová tűnt el az idő, hová sodródott el ereje? Keze még most sem működik tökéletesen, de meglehetőst sokat gyógyult. Csakhogy már bőrrajzokat sem vésett fel semmire, meg sem tudná mondani mióta. Hogy mikor volt józan napja sem tudvalevő, tán ennek okán lett egyszeriben tavasz. Fájdalmas öntudatra ébredni, fájdalmasan égeti óarany íriszeit a napfény. Egyetlen napot ad mégis a gondolatainak, hogy szabadon garázdálkodhassanak, úgyis lefojtja valami teendővel a ház körül. Megtanulta már, hogy mikor elméje gyárt illúziókat, úgy képtelen dolgozni, hiszen folyvást figyelik kezei munkáját. Ki fogja bírni a szerek nélkül, rendbe kell hozni a portát, el kell vetni a magokat…
Hosszasan munkálkodik egy kis parcellán, mit a megvásárolt ördögvigyormagvakkal vet be. Hogy olyasmit is ültessen, ami táplálja, már nem olyan égető feladat. Ha Samyrn visszatalál, majd rábízza, ha nem, hát neki megfelel így is. Amúgy sem tudja mikor látta utoljára, vagy amikor látta, az tényleg ő volt-e, vagy csupán elméje gyártotta a sziluettjét. Ha szavak hangoztak is el, az is inkább álomszerű, mintsem valóságos.
Már lefelé tart a nap, már nem égeti homlokát, miről saras kezeivel törli le a gyöngyöző izzadtságot. Fájdalmasak a léptek, ahogy beindul a házba, majd lerogy a viseletes székre, s megtámaszkodik könyökkel az asztalon. Még így is érzi, hogy remeg a keze, s tudja jól, az csak akkor áll le, ha pipára gyújthat. Ha már nem receg, majd alkotni is tud. Nem is kívánja tovább gyötörni magát, máris megtömi a kecsesnek nem mondható vásárfiát, minek küllemén még nevetni sem tud, úgy szomjazza a szervezetébe kerülő mérget.
Mikor újra stabilnak érzi magát, akkor készül csak elő egy újabb alkotáshoz. A vízben áztatott disznóbőr látványa mindig előcsalja belőle a haragot; sápadt, élettelen és nyirkos, mégis jól tudja, hogy mások meleg, lüktető testét még nem illetheti képekkel. Oly sok idő telt el és oly keveset tett önnön fejlődéséért, hogy szinte marja a bűntudat, s előre korholja magát a merev rostok között elcsúszó, maradéktalannak cseppet sem nevezhető vonalakért. A tégelyben lustán terül el a fekete massza, az enyv és a korom sűrű keveréke, melybe gépies, tompa mozdulattal cseppent egy kevés szeszt, hogy kezelhetőbbé tegye. Ahogy a bronztű hegyét belemártja, a tinta sötét könnycseppként tapad a fémre.
Ahogy újabb mély lélegzettel veszi magához a bódulatot, a beszívott méreg lágyan zsibbasztja el az idegeit, s úgy múlik el a szorongás is, hogy nem elég jó még mindig. Az első szúrás a halott bőrbe szinte hangtalan. Nem ellenkezik, nem vérzik, csak tompán enged a bronz nyomásának. Egyszeriben csak monotonná válnak a mozdulatok: szúrás, mártás, törlés a nedves ronggyal, miközben a felesleges kulimász maszatot hagy a pórusokon. Mégis olyan alakzat rajzolódik ki a fakó felszínen, amit képtelen lett volna jelenleg tisztán előhozni magából, a kezéből, az ujjaiból…
Egy pipa körvonalai kezdenek feketélleni a bőrön, mintegy visszatükrözve a valóságot. A tű mélyre hatol, stabilan, ritmusosan varrja be a fába hasadt, hosszanti repedést, s a massza engedelmesen üli meg a szúrások nyomát. Így nem csupán annak fejéből gomolyog ki a füst, hanem a megrajzolt hasadékból is kitör, lassan ellepve az egészet, szürkés aurát képezve az alkalmatosság köré. Nem figyel külön a hígításra, nem számolgatja a vízcseppeket az árnyaláshoz, s még arra sem összpontosít tudatosan, hogy hogyan húzza a vonalakat, hogyan pettyezi a terjengő füstködöt. Csak engedi, hogy a tű a bőrbe marjon, hol sűrűbben, sötét, áthatolhatatlan foltokat hagyva, hol ritkábban, apró, fátyolos pontokkal érzékeltetve a levegőben kavargó anyagot. Jön, mintha mindig is vele lett volna a tudás, az izmai emlékeznek arra, amit az elméje oly görcsösen próbált gátolni. Persze alkotott már szebbet, élőbbet, de most semmi nem teszi szabadabbá a mozdulatait, mint ártó gondolatainak hiánya, melyeket messze űz az ördögvigyor sűrű, kesernyés füstje, mi tán ennek hatására örömében rögvest kihajt a frissen felkészített földből.
Sokáig tart az aprólékos munka, mire a fém végleg elválik a disznóbőrtől. Mikor letörli az utolsó kormos maszatot is a kész műről, a nap fénye már hirdeti, hogy lassacskán újfent az eget készül birtokolni felette.*
1310. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-04-11 21:06:13
Üzenet elküldve: 2026-04-11 21:06:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
- Szerencsénk, hogy az orkok nem a varázstudásukról híresek.
*Tudja le a maga részéről ezt a témát; ha a háborút túlélik, utána majd lesz ideje bőven aggódnia amiatt, hogy a láthatatlan ellenfelek milyen veszélyt jelenthetnek. Meg persze idővel talán majd abba is belegondol, hogy valójában leélt egy aktív harcosi karriert anélkül, hogy ezzel a problémával szembejött volna, és most csak annyiban változott a helyzet, hogy már tud az eshetőségről.*
- Mindenesetre erre ügyelni kell.
*Válaszol. Tapasztalt, vagy szemfüles harcosok számára egy sziluett is több, mint a semmi, és ha a közeljövőben használni fogja ezt, akkor nem abba akar belehalni, hogy lusta volt leporolni magát.
Kicsivel később már láthatatlanul ügyetlenkedik, mikor észreveszi, hogy a mágus és manója hirtelen magához hasonlóan eltűnnek a szeme elől.*
- Ha Kilencedik elbújik a ruhádban, akkor őt is fedi a te láthatatlanságod?
*Kérdez rá. Persze Krestvirnek volt ideje bőven készer is elmondani a varázslatot, hiszen eközben utaznak, de érdekli, hogy lehet-e ezzel "spórolni" - akár időt, akár... energiát? Valójában nem tudja, a mágia milyen erőforrást használ fel, de valahogy biztosan kifárasztja a használóját, különben még annál is igazságtalanabb lenne, mint egyébként.*
- Attól függ. Nem akarnék pontos hárításokat és kardcseleket végezni, azt biztos. De ha annyit forgatod a fegyvert, mint én, akkor ugyanannyira a részeddé válik, mint a saját kezed. Újoncoknak nem ajánlanám. Persze mindenképp gyakorolni akarok majd... gyakorlóbábun, mert láthatatlanul könnyebben lesz baleset.
*Tudja le a maga részéről ezt a témát; ha a háborút túlélik, utána majd lesz ideje bőven aggódnia amiatt, hogy a láthatatlan ellenfelek milyen veszélyt jelenthetnek. Meg persze idővel talán majd abba is belegondol, hogy valójában leélt egy aktív harcosi karriert anélkül, hogy ezzel a problémával szembejött volna, és most csak annyiban változott a helyzet, hogy már tud az eshetőségről.*
- Mindenesetre erre ügyelni kell.
*Válaszol. Tapasztalt, vagy szemfüles harcosok számára egy sziluett is több, mint a semmi, és ha a közeljövőben használni fogja ezt, akkor nem abba akar belehalni, hogy lusta volt leporolni magát.
Kicsivel később már láthatatlanul ügyetlenkedik, mikor észreveszi, hogy a mágus és manója hirtelen magához hasonlóan eltűnnek a szeme elől.*
- Ha Kilencedik elbújik a ruhádban, akkor őt is fedi a te láthatatlanságod?
*Kérdez rá. Persze Krestvirnek volt ideje bőven készer is elmondani a varázslatot, hiszen eközben utaznak, de érdekli, hogy lehet-e ezzel "spórolni" - akár időt, akár... energiát? Valójában nem tudja, a mágia milyen erőforrást használ fel, de valahogy biztosan kifárasztja a használóját, különben még annál is igazságtalanabb lenne, mint egyébként.*
- Attól függ. Nem akarnék pontos hárításokat és kardcseleket végezni, azt biztos. De ha annyit forgatod a fegyvert, mint én, akkor ugyanannyira a részeddé válik, mint a saját kezed. Újoncoknak nem ajánlanám. Persze mindenképp gyakorolni akarok majd... gyakorlóbábun, mert láthatatlanul könnyebben lesz baleset.
1309. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-28 21:52:46
Üzenet elküldve: 2026-03-28 21:52:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Frandr magyarázatát értőn hallgatja, majd pedig biccent.*
- Igen, ez egy veszélyes varázslat. Hasznos, de nagyon kellemetlen belegondolni, hogy más is képes rá. - *Ismeri be, hogy a másik oldalról nem szívesen tapasztalná meg ezt a hatást. Mélyebben inkább nem is firtatja a lehetőséget, a paranoia nem hiányzik az egyéb gyengeségei mellé. Különösen nem így, feltehetően háború előtt állva.*
- Igen és igen. Bár egy törlés vagy leporolás segíthet rajta, hogy ne legyen látványos. De attól tartok, itt az ingoványban például nehezebb lesz láthatatlannak maradni, mert a sár sokkal ragaszkodóbb. - *Ezt mondjuk tapasztalatból is tudja állítani.
Miután engedélyt kapott, varázsol hát, és örömére sikerrel is jár.
Előbb jól mulatva, aztán pedig némi aggodalommal hallgatja, ahogy a férfi megosztja vele a láthatatlanság élményét. Bár végtére részben ezért is óhajtotta már most elvarázsolni Frandr-t, hogy legyen ideje megszokni ezt az állapotot. S ahogy hallgatja őt, úgy tűnik, rendben lesz.*
- Tetszik a gondolkodásod! - *Kuncogja a manó, mikor Frandr már a sisakról beszél.
Ha pedig a férfi visszanézne rájuk, azt tapasztalhatja, hogy sehol sincsenek. Legalábbis, ha Krestvir el nem rontotta a varázslatot...
Mert hogy Krestvir rövid igét mormol, kicsivel az után, hogy Frandr-t már láthatatlanná tette és meggyőződött róla, hogy boldogul.*
- Mit gondolsz, harcolni mennyire tudsz anélkül, hogy látnád a fegyvereidet? - *Szólal meg végül a lány is, remélhetőleg már testetlen hangként.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására úgy téríti el a fénysugarakat, hogy teste és összes felszerelése láthatatlan lesz minden külső szemlélő számára. A hatás megszűnik éjszaka, illetve mágikus sötétség hatására.
- Igen, ez egy veszélyes varázslat. Hasznos, de nagyon kellemetlen belegondolni, hogy más is képes rá. - *Ismeri be, hogy a másik oldalról nem szívesen tapasztalná meg ezt a hatást. Mélyebben inkább nem is firtatja a lehetőséget, a paranoia nem hiányzik az egyéb gyengeségei mellé. Különösen nem így, feltehetően háború előtt állva.*
- Igen és igen. Bár egy törlés vagy leporolás segíthet rajta, hogy ne legyen látványos. De attól tartok, itt az ingoványban például nehezebb lesz láthatatlannak maradni, mert a sár sokkal ragaszkodóbb. - *Ezt mondjuk tapasztalatból is tudja állítani.
Miután engedélyt kapott, varázsol hát, és örömére sikerrel is jár.
Előbb jól mulatva, aztán pedig némi aggodalommal hallgatja, ahogy a férfi megosztja vele a láthatatlanság élményét. Bár végtére részben ezért is óhajtotta már most elvarázsolni Frandr-t, hogy legyen ideje megszokni ezt az állapotot. S ahogy hallgatja őt, úgy tűnik, rendben lesz.*
- Tetszik a gondolkodásod! - *Kuncogja a manó, mikor Frandr már a sisakról beszél.
Ha pedig a férfi visszanézne rájuk, azt tapasztalhatja, hogy sehol sincsenek. Legalábbis, ha Krestvir el nem rontotta a varázslatot...
Mert hogy Krestvir rövid igét mormol, kicsivel az után, hogy Frandr-t már láthatatlanná tette és meggyőződött róla, hogy boldogul.*
- Mit gondolsz, harcolni mennyire tudsz anélkül, hogy látnád a fegyvereidet? - *Szólal meg végül a lány is, remélhetőleg már testetlen hangként.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására úgy téríti el a fénysugarakat, hogy teste és összes felszerelése láthatatlan lesz minden külső szemlélő számára. A hatás megszűnik éjszaka, illetve mágikus sötétség hatására.
1308. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-28 16:56:18
Üzenet elküldve: 2026-03-28 16:56:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
- A varázslat. Harcosként nem is tudom, mit kezdenék egy láthatatlan ellenféllel szemben. Túl sokat jelent az, hogy látom, hol a rés a védelmében, hogy tartja a fegyverét, honnan jön a támadás...
*Habár ijesztőnek írja le a dolgot, ezzel szemben hangja és arckifejezése inkább az izgalmat és az érdeklődést tükrözik. Persze majd később ténylegesen el fog gondolkozni azon is, hogy milyen módon tudna védekezni egy ilyen varázslat ellen, de most egyelőre inkább az dolgozik benne, hogy hogy tudná ő maga felhasználni ezt az előnyt.
A magyarázat árnyal valamelyest a dolgon. Vérfoltok és hasonlók meglehet, hogy rontanának a dolog hatékonyságán, ezt majd valahogy le akarja tesztelni. Ami pedig Krestvir kapacitását illeti, kicsit sincs lelombozva. Az öt fő több, mint amire számított, és attól függően, hogy Krestvir milyen gyorsan tudja kipihenni magát, még csak nem is jelent szigorúan véve felső határt.*
- Áh. Tehát ha harcban véres lesz a fegyverem, akkor onnantól kezdve bárki látja a vért, még ha az alatta levő pengét nem is? Ha egész nap láthatatlanul utazok, akkor egy idő után látni lehet rajtam az út porát?
*Végül elérkezik az idő a varázslat kipróbálására. Nem tudja, milyen élményben lesz része, ám kimondottan kíváncsi, így mikor Krestvir kérdez, azonnal rábólint.*
- Készen.
*Egy kevés idegességgel várja, hogy hasson rá a varázslat. Akkor is, ha bízik a mágusban, van valami védtelenség abban, mikor az embert elbűvölik. Krestvirék szemszögéből viszont látni, hogy a varázslat sikerrel jár.
...pontosabban nem látni semmit, dehát ilyen ez a láthatatlanság.*
- Ó. Ez... furcsa érzés.
*Jön a testetlen hang.*
- Sosem gondoltam bele, hogy alapból látom az orrom, most meg nem. Várj. Olyan, mintha a semmiben lebegnék. Kezdek szédülni.
*Pár botladozó lépés hangja, mintha Frandr majdnem orra bukott volna.*
- Oké. Nem szabad gondolni arra, hogy hol van a lábam. Inkább nem nézek le. Tudok járni anélkül is, hogy nézném a földet.
*Picit mintha csak magának beszélne. Hangjában nincs nagy ijedtség - sőt, ahogy telik az idő, mintha egyre jobban szórakozna. Félig-meddig módszeresen kísérletezget, hogy hogy kell járni, futni, mozogni. A trükk az, hogy ne kérdőjelezze meg magát, és a szeme helyett a testében bízzon. Közben már csak azért is, hogy Krestvirnek ne okozzon gondot a betájolása, megy a folyamatos félhangos kommentár.*
- ...tehát valójában viselhetnék olyan sisakot, amin egyáltalán nincs szemnyílás, mert attól még kilátok belőle. Bár lélegezni nem tudnék, annyira mégsem jó ötlet. Sokkal nagyobb a látóterem, ez egy harcban is hasznos...
*Habár ijesztőnek írja le a dolgot, ezzel szemben hangja és arckifejezése inkább az izgalmat és az érdeklődést tükrözik. Persze majd később ténylegesen el fog gondolkozni azon is, hogy milyen módon tudna védekezni egy ilyen varázslat ellen, de most egyelőre inkább az dolgozik benne, hogy hogy tudná ő maga felhasználni ezt az előnyt.
A magyarázat árnyal valamelyest a dolgon. Vérfoltok és hasonlók meglehet, hogy rontanának a dolog hatékonyságán, ezt majd valahogy le akarja tesztelni. Ami pedig Krestvir kapacitását illeti, kicsit sincs lelombozva. Az öt fő több, mint amire számított, és attól függően, hogy Krestvir milyen gyorsan tudja kipihenni magát, még csak nem is jelent szigorúan véve felső határt.*
- Áh. Tehát ha harcban véres lesz a fegyverem, akkor onnantól kezdve bárki látja a vért, még ha az alatta levő pengét nem is? Ha egész nap láthatatlanul utazok, akkor egy idő után látni lehet rajtam az út porát?
*Végül elérkezik az idő a varázslat kipróbálására. Nem tudja, milyen élményben lesz része, ám kimondottan kíváncsi, így mikor Krestvir kérdez, azonnal rábólint.*
- Készen.
*Egy kevés idegességgel várja, hogy hasson rá a varázslat. Akkor is, ha bízik a mágusban, van valami védtelenség abban, mikor az embert elbűvölik. Krestvirék szemszögéből viszont látni, hogy a varázslat sikerrel jár.
...pontosabban nem látni semmit, dehát ilyen ez a láthatatlanság.*
- Ó. Ez... furcsa érzés.
*Jön a testetlen hang.*
- Sosem gondoltam bele, hogy alapból látom az orrom, most meg nem. Várj. Olyan, mintha a semmiben lebegnék. Kezdek szédülni.
*Pár botladozó lépés hangja, mintha Frandr majdnem orra bukott volna.*
- Oké. Nem szabad gondolni arra, hogy hol van a lábam. Inkább nem nézek le. Tudok járni anélkül is, hogy nézném a földet.
*Picit mintha csak magának beszélne. Hangjában nincs nagy ijedtség - sőt, ahogy telik az idő, mintha egyre jobban szórakozna. Félig-meddig módszeresen kísérletezget, hogy hogy kell járni, futni, mozogni. A trükk az, hogy ne kérdőjelezze meg magát, és a szeme helyett a testében bízzon. Közben már csak azért is, hogy Krestvirnek ne okozzon gondot a betájolása, megy a folyamatos félhangos kommentár.*
- ...tehát valójában viselhetnék olyan sisakot, amin egyáltalán nincs szemnyílás, mert attól még kilátok belőle. Bár lélegezni nem tudnék, annyira mégsem jó ötlet. Sokkal nagyobb a látóterem, ez egy harcban is hasznos...
1307. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-27 12:26:11
Üzenet elküldve: 2026-03-27 12:26:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
* Szarvasligetet már rég elhagyta. Bürkös hátán utazik az Artheniorba vezető széles kereskedelmi úton. Bár reggel nagyon izgatott volt, az óráknak tűnő hosszú út meghozza a hatását. Kezd eluralkodni rajta a fáradtság, pedig neki csak ülnie kell. Vagy lehet, hogy pont azért, mert csak ülnie kell. Az a szerencse, hogy legalább a táj változik, így kibírja. Viszont zavarja, hogy egyedül van, nincs kihez beszélnie, leszámítva persze az állatot, aminek a hátán ül. Nyilván néha mond neki ezt-azt, de Bürkös nem túl beszédes fajta kos. Ellenben a dolgát jól végzi: jó kos létére szó nélkül halad előre pontosan kos-tempóban. Egy-két szünetet tartanak, de azért Dänkijinkilinkilinkilinkij most szem előtt tartja a legfontosabb dolgot, mégpedig, hogy minél hamarabb elérjenek a városba. Így aztán nem áll meg növényeket gyűjteni sem, pedig lát az út mentén néhány szép virágot, olyat is, ami akár hasznos is lehetne a bájitalkészítéshez. Most azonban nem húzza ilyenekkel az időt. Amúgy is, hova rakná, amit leszedett? Azt se tudja, az Intath által kért dolgokat hogyan fogja felpakolni Bürkös hátára, és visszavinni Szarvasligetbe? Lehet, hogy visszafelé kénytelen lesz gyalogolni, hogy elférjenek a holmik. Erről eszébe is jut, hogy a papírdarabot, amit az elf adott, vajon elrakta-e? Gyorsan ellenőriznie kell, és csak azután nyugszik meg, amikor megleli a gyűrött papírdarabot a zsebében. Előveszi, és újra átolvassa magában.
~ Bab, liszt, krumpli, gyümölcs, zöldség, répa, cukor. ~ Lassan már kívülről fogja tudni. Most aztán azon kezd el gondolkodni, hogy a répa nem zöldség-e?
~ És, ha zöldség, vajon kétszerannyi répát kell vinnem vagy elég, ha répát viszek és mellé még egy kis salátát vagy hagymát is? Habár a hagyma nem zöld, így az talán nem is zöldség. Hacsak nem zöldhagyma. A levele mindenképp zöld, amíg meg nem sárgul. Tehát akkor Intath hagymát akar vagy répát? Vagy mindkettőt? Vissza kéne fordulnom, hogy megkérdezzem… ~ Ezt a lehetőséget azonban egyből el is veti. Már látja a templomtornyot a távolban, innen biztosan nem fordul vissza. Ezen a ponton logikusabb lenne, ha elmenne a városig, bevásárolna, aztán visszamenne akár hagymával, akár répával. Aztán legfeljebb újra eljön, ha valamit rosszul csinált. Valamit úgyis rosszul fog csinálni. Valamit mindig rosszul csinál. De most már nincs mit tenni. Megy a városba, aztán majd lesz, ami lesz. *
~ Bab, liszt, krumpli, gyümölcs, zöldség, répa, cukor. ~ Lassan már kívülről fogja tudni. Most aztán azon kezd el gondolkodni, hogy a répa nem zöldség-e?
~ És, ha zöldség, vajon kétszerannyi répát kell vinnem vagy elég, ha répát viszek és mellé még egy kis salátát vagy hagymát is? Habár a hagyma nem zöld, így az talán nem is zöldség. Hacsak nem zöldhagyma. A levele mindenképp zöld, amíg meg nem sárgul. Tehát akkor Intath hagymát akar vagy répát? Vagy mindkettőt? Vissza kéne fordulnom, hogy megkérdezzem… ~ Ezt a lehetőséget azonban egyből el is veti. Már látja a templomtornyot a távolban, innen biztosan nem fordul vissza. Ezen a ponton logikusabb lenne, ha elmenne a városig, bevásárolna, aztán visszamenne akár hagymával, akár répával. Aztán legfeljebb újra eljön, ha valamit rosszul csinált. Valamit úgyis rosszul fog csinálni. Valamit mindig rosszul csinál. De most már nincs mit tenni. Megy a városba, aztán majd lesz, ami lesz. *
1306. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-23 11:29:32
Üzenet elküldve: 2026-03-23 11:29:32
ÚJ
![>Pmirsh Pmirshorn [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/12740_1756324897_elf_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Caelril//
* Hála a fajtársának, gazdag elfként távozhat a helyszínről. Szomját és éhségét ugyan nem tudja oltani, de már nem nincstelen. *
– Micsoda vendégszeretet. * Dörmögi maga elé, de azért a pénzt elteszi. Elindul arra, amerre Caelril a fogadót mutatta, azonban nem jut el addig. Az éj leple alatt nehéz tájékozódni, és nem akar még távolabb kerülni Artheniortól. Úgy gondolja, hogy majd reggel újult erővel könnyebb lesz meglelni a helyes utat. Talán képletesen is.
Ahogy tervezte, le is pihen egy útszéli árokban. Mire a nap felkel, már nem él. Ez volt Pmirsh Pmirshorn történetének vége. *
* Hála a fajtársának, gazdag elfként távozhat a helyszínről. Szomját és éhségét ugyan nem tudja oltani, de már nem nincstelen. *
– Micsoda vendégszeretet. * Dörmögi maga elé, de azért a pénzt elteszi. Elindul arra, amerre Caelril a fogadót mutatta, azonban nem jut el addig. Az éj leple alatt nehéz tájékozódni, és nem akar még távolabb kerülni Artheniortól. Úgy gondolja, hogy majd reggel újult erővel könnyebb lesz meglelni a helyes utat. Talán képletesen is.
Ahogy tervezte, le is pihen egy útszéli árokban. Mire a nap felkel, már nem él. Ez volt Pmirsh Pmirshorn történetének vége. *
1305. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-22 13:01:29
Üzenet elküldve: 2026-03-22 13:01:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 516
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 516
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Pmirsh//
*Cseppet sem a vendégszeretetéről híres, főleg, ha azt, akit vendégül kellene látnia az ismeretlen és rossz érzéseket kelt benne. Nézve a barázdás ábrázatot, egyre csak borsódzni kezd a háta… a töméntelen mennyiségű beszívott füst jócskán teszi a hatását. Egy pillanatra teljesen mást lát az öreg helyett, mire megfeszül minden izma, a kardmarkolat újabb lendítésre készen szorul tenyerébe, de hamar ernyed, mikor ismét tiszta a kép.
Maga sem tudja mi vezérli, tán csak a vágy, hogy magára zárhassa az ajtót és újra elmerülhessen a magányában, de a combján lévő oldalzsebébe túr és 10 érmét potyogtat Pmirsh Pmirshorn kezébe
, de megremeg a mozdulatban, ahogy az ujjak helyén hirtelenjében elfeketedő, hosszú karmokat lát. A paranoia kezd elhatalmasodni, de még van egy röpke idő arra, hogy ne vegye át felette teljességgel a hatalmat és hagyja eliszkolni a hosszúéletűt. Ha mágiát vél felfedezni ott, ahol nincs is, bizton nem állja meg, hogy a helyén maradjon az aggastyán feje.*
- Jobb, ha most elmegy.
*A mélyen beszívott levegőt nem fújja ki, félő, hogy azzal együtt távozna a maradék józansága is. Az ajtót lendületből csapja be maga után, majd annak vetve hátát tekint körbe az épphogy csak berendezett, mészszagú téren. Ekkor már zihálva veszi tudomásul, hogy ha amaz el is oldalgott, cseppet sem érzi magát egyedül, mint ahogyan azt kívánta. A névtelen ebe boldogan vakkantva egyet fut lábához, mintha csak túl hosszú időre hagyta volna magára. Leereszkedik hozzá, s az ajtóban ülve várja meg, míg eltűnik a kialakult pánik, noha nem segít, hogy a pöfékelést még ennek ellenére sem hagyja abba.*
*Cseppet sem a vendégszeretetéről híres, főleg, ha azt, akit vendégül kellene látnia az ismeretlen és rossz érzéseket kelt benne. Nézve a barázdás ábrázatot, egyre csak borsódzni kezd a háta… a töméntelen mennyiségű beszívott füst jócskán teszi a hatását. Egy pillanatra teljesen mást lát az öreg helyett, mire megfeszül minden izma, a kardmarkolat újabb lendítésre készen szorul tenyerébe, de hamar ernyed, mikor ismét tiszta a kép.
Maga sem tudja mi vezérli, tán csak a vágy, hogy magára zárhassa az ajtót és újra elmerülhessen a magányában, de a combján lévő oldalzsebébe túr és 10 érmét potyogtat Pmirsh Pmirshorn kezébe
, de megremeg a mozdulatban, ahogy az ujjak helyén hirtelenjében elfeketedő, hosszú karmokat lát. A paranoia kezd elhatalmasodni, de még van egy röpke idő arra, hogy ne vegye át felette teljességgel a hatalmat és hagyja eliszkolni a hosszúéletűt. Ha mágiát vél felfedezni ott, ahol nincs is, bizton nem állja meg, hogy a helyén maradjon az aggastyán feje.*- Jobb, ha most elmegy.
*A mélyen beszívott levegőt nem fújja ki, félő, hogy azzal együtt távozna a maradék józansága is. Az ajtót lendületből csapja be maga után, majd annak vetve hátát tekint körbe az épphogy csak berendezett, mészszagú téren. Ekkor már zihálva veszi tudomásul, hogy ha amaz el is oldalgott, cseppet sem érzi magát egyedül, mint ahogyan azt kívánta. A névtelen ebe boldogan vakkantva egyet fut lábához, mintha csak túl hosszú időre hagyta volna magára. Leereszkedik hozzá, s az ajtóban ülve várja meg, míg eltűnik a kialakult pánik, noha nem segít, hogy a pöfékelést még ennek ellenére sem hagyja abba.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1305-1324