Külső területek - Arthenior közelében
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 66 (1301. - 1311. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1311. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-04-25 15:42:02
Üzenet elküldve: 2026-04-25 15:42:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
*Megzavarodott a természet. Meg merne esküdni rá, hogy egyetlen nappal ezelőtt kókadozó bokrok és kopár föld volt a talpai alatt, most pedig kilépve a kertbe már burjánzik a gaz a zöldellő fűszálak között. A szomorkásan üres ágakon szinte világítanak a hajtások, mégis láthatóan könyörögnek az esőért. Nagyobb terület ez, mint amit jó szívvel képes most ellátni, ha valaha komolyan is gondolta, hogy egyszerű földmunkássá válik egy gyilkosból, most nagyobb kedve volna azért felásni a kertet, hogy testet tüntessen el, hátha annak bomlása táplálná a földet, ne pedig elsatnyult izomzatával kelljen idehordania és összekevernie a porzó talajjal a trágyát. Meg merne esküdni, hogy tegnap még nem volt itt élet…
Feketéllő karikák hirdetnék fáradtságát, de senki nincs, ki szóvá tehesse. Közel nincs szomszéd, távolra pedig nem ment azért, hogy akár eggyel is találkozzon. Hová tűnt el az idő, hová sodródott el ereje? Keze még most sem működik tökéletesen, de meglehetőst sokat gyógyult. Csakhogy már bőrrajzokat sem vésett fel semmire, meg sem tudná mondani mióta. Hogy mikor volt józan napja sem tudvalevő, tán ennek okán lett egyszeriben tavasz. Fájdalmas öntudatra ébredni, fájdalmasan égeti óarany íriszeit a napfény. Egyetlen napot ad mégis a gondolatainak, hogy szabadon garázdálkodhassanak, úgyis lefojtja valami teendővel a ház körül. Megtanulta már, hogy mikor elméje gyárt illúziókat, úgy képtelen dolgozni, hiszen folyvást figyelik kezei munkáját. Ki fogja bírni a szerek nélkül, rendbe kell hozni a portát, el kell vetni a magokat…
Hosszasan munkálkodik egy kis parcellán, mit a megvásárolt ördögvigyormagvakkal vet be. Hogy olyasmit is ültessen, ami táplálja, már nem olyan égető feladat. Ha Samyrn visszatalál, majd rábízza, ha nem, hát neki megfelel így is. Amúgy sem tudja mikor látta utoljára, vagy amikor látta, az tényleg ő volt-e, vagy csupán elméje gyártotta a sziluettjét. Ha szavak hangoztak is el, az is inkább álomszerű, mintsem valóságos.
Már lefelé tart a nap, már nem égeti homlokát, miről saras kezeivel törli le a gyöngyöző izzadtságot. Fájdalmasak a léptek, ahogy beindul a házba, majd lerogy a viseletes székre, s megtámaszkodik könyökkel az asztalon. Még így is érzi, hogy remeg a keze, s tudja jól, az csak akkor áll le, ha pipára gyújthat. Ha már nem receg, majd alkotni is tud. Nem is kívánja tovább gyötörni magát, máris megtömi a kecsesnek nem mondható vásárfiát, minek küllemén még nevetni sem tud, úgy szomjazza a szervezetébe kerülő mérget.
Mikor újra stabilnak érzi magát, akkor készül csak elő egy újabb alkotáshoz. A vízben áztatott disznóbőr látványa mindig előcsalja belőle a haragot; sápadt, élettelen és nyirkos, mégis jól tudja, hogy mások meleg, lüktető testét még nem illetheti képekkel. Oly sok idő telt el és oly keveset tett önnön fejlődéséért, hogy szinte marja a bűntudat, s előre korholja magát a merev rostok között elcsúszó, maradéktalannak cseppet sem nevezhető vonalakért. A tégelyben lustán terül el a fekete massza, az enyv és a korom sűrű keveréke, melybe gépies, tompa mozdulattal cseppent egy kevés szeszt, hogy kezelhetőbbé tegye. Ahogy a bronztű hegyét belemártja, a tinta sötét könnycseppként tapad a fémre.
Ahogy újabb mély lélegzettel veszi magához a bódulatot, a beszívott méreg lágyan zsibbasztja el az idegeit, s úgy múlik el a szorongás is, hogy nem elég jó még mindig. Az első szúrás a halott bőrbe szinte hangtalan. Nem ellenkezik, nem vérzik, csak tompán enged a bronz nyomásának. Egyszeriben csak monotonná válnak a mozdulatok: szúrás, mártás, törlés a nedves ronggyal, miközben a felesleges kulimász maszatot hagy a pórusokon. Mégis olyan alakzat rajzolódik ki a fakó felszínen, amit képtelen lett volna jelenleg tisztán előhozni magából, a kezéből, az ujjaiból…
Egy pipa körvonalai kezdenek feketélleni a bőrön, mintegy visszatükrözve a valóságot. A tű mélyre hatol, stabilan, ritmusosan varrja be a fába hasadt, hosszanti repedést, s a massza engedelmesen üli meg a szúrások nyomát. Így nem csupán annak fejéből gomolyog ki a füst, hanem a megrajzolt hasadékból is kitör, lassan ellepve az egészet, szürkés aurát képezve az alkalmatosság köré. Nem figyel külön a hígításra, nem számolgatja a vízcseppeket az árnyaláshoz, s még arra sem összpontosít tudatosan, hogy hogyan húzza a vonalakat, hogyan pettyezi a terjengő füstködöt. Csak engedi, hogy a tű a bőrbe marjon, hol sűrűbben, sötét, áthatolhatatlan foltokat hagyva, hol ritkábban, apró, fátyolos pontokkal érzékeltetve a levegőben kavargó anyagot. Jön, mintha mindig is vele lett volna a tudás, az izmai emlékeznek arra, amit az elméje oly görcsösen próbált gátolni. Persze alkotott már szebbet, élőbbet, de most semmi nem teszi szabadabbá a mozdulatait, mint ártó gondolatainak hiánya, melyeket messze űz az ördögvigyor sűrű, kesernyés füstje, mi tán ennek hatására örömében rögvest kihajt a frissen felkészített földből.
Sokáig tart az aprólékos munka, mire a fém végleg elválik a disznóbőrtől. Mikor letörli az utolsó kormos maszatot is a kész műről, a nap fénye már hirdeti, hogy lassacskán újfent az eget készül birtokolni felette.*
Feketéllő karikák hirdetnék fáradtságát, de senki nincs, ki szóvá tehesse. Közel nincs szomszéd, távolra pedig nem ment azért, hogy akár eggyel is találkozzon. Hová tűnt el az idő, hová sodródott el ereje? Keze még most sem működik tökéletesen, de meglehetőst sokat gyógyult. Csakhogy már bőrrajzokat sem vésett fel semmire, meg sem tudná mondani mióta. Hogy mikor volt józan napja sem tudvalevő, tán ennek okán lett egyszeriben tavasz. Fájdalmas öntudatra ébredni, fájdalmasan égeti óarany íriszeit a napfény. Egyetlen napot ad mégis a gondolatainak, hogy szabadon garázdálkodhassanak, úgyis lefojtja valami teendővel a ház körül. Megtanulta már, hogy mikor elméje gyárt illúziókat, úgy képtelen dolgozni, hiszen folyvást figyelik kezei munkáját. Ki fogja bírni a szerek nélkül, rendbe kell hozni a portát, el kell vetni a magokat…
Hosszasan munkálkodik egy kis parcellán, mit a megvásárolt ördögvigyormagvakkal vet be. Hogy olyasmit is ültessen, ami táplálja, már nem olyan égető feladat. Ha Samyrn visszatalál, majd rábízza, ha nem, hát neki megfelel így is. Amúgy sem tudja mikor látta utoljára, vagy amikor látta, az tényleg ő volt-e, vagy csupán elméje gyártotta a sziluettjét. Ha szavak hangoztak is el, az is inkább álomszerű, mintsem valóságos.
Már lefelé tart a nap, már nem égeti homlokát, miről saras kezeivel törli le a gyöngyöző izzadtságot. Fájdalmasak a léptek, ahogy beindul a házba, majd lerogy a viseletes székre, s megtámaszkodik könyökkel az asztalon. Még így is érzi, hogy remeg a keze, s tudja jól, az csak akkor áll le, ha pipára gyújthat. Ha már nem receg, majd alkotni is tud. Nem is kívánja tovább gyötörni magát, máris megtömi a kecsesnek nem mondható vásárfiát, minek küllemén még nevetni sem tud, úgy szomjazza a szervezetébe kerülő mérget.
Mikor újra stabilnak érzi magát, akkor készül csak elő egy újabb alkotáshoz. A vízben áztatott disznóbőr látványa mindig előcsalja belőle a haragot; sápadt, élettelen és nyirkos, mégis jól tudja, hogy mások meleg, lüktető testét még nem illetheti képekkel. Oly sok idő telt el és oly keveset tett önnön fejlődéséért, hogy szinte marja a bűntudat, s előre korholja magát a merev rostok között elcsúszó, maradéktalannak cseppet sem nevezhető vonalakért. A tégelyben lustán terül el a fekete massza, az enyv és a korom sűrű keveréke, melybe gépies, tompa mozdulattal cseppent egy kevés szeszt, hogy kezelhetőbbé tegye. Ahogy a bronztű hegyét belemártja, a tinta sötét könnycseppként tapad a fémre.
Ahogy újabb mély lélegzettel veszi magához a bódulatot, a beszívott méreg lágyan zsibbasztja el az idegeit, s úgy múlik el a szorongás is, hogy nem elég jó még mindig. Az első szúrás a halott bőrbe szinte hangtalan. Nem ellenkezik, nem vérzik, csak tompán enged a bronz nyomásának. Egyszeriben csak monotonná válnak a mozdulatok: szúrás, mártás, törlés a nedves ronggyal, miközben a felesleges kulimász maszatot hagy a pórusokon. Mégis olyan alakzat rajzolódik ki a fakó felszínen, amit képtelen lett volna jelenleg tisztán előhozni magából, a kezéből, az ujjaiból…
Egy pipa körvonalai kezdenek feketélleni a bőrön, mintegy visszatükrözve a valóságot. A tű mélyre hatol, stabilan, ritmusosan varrja be a fába hasadt, hosszanti repedést, s a massza engedelmesen üli meg a szúrások nyomát. Így nem csupán annak fejéből gomolyog ki a füst, hanem a megrajzolt hasadékból is kitör, lassan ellepve az egészet, szürkés aurát képezve az alkalmatosság köré. Nem figyel külön a hígításra, nem számolgatja a vízcseppeket az árnyaláshoz, s még arra sem összpontosít tudatosan, hogy hogyan húzza a vonalakat, hogyan pettyezi a terjengő füstködöt. Csak engedi, hogy a tű a bőrbe marjon, hol sűrűbben, sötét, áthatolhatatlan foltokat hagyva, hol ritkábban, apró, fátyolos pontokkal érzékeltetve a levegőben kavargó anyagot. Jön, mintha mindig is vele lett volna a tudás, az izmai emlékeznek arra, amit az elméje oly görcsösen próbált gátolni. Persze alkotott már szebbet, élőbbet, de most semmi nem teszi szabadabbá a mozdulatait, mint ártó gondolatainak hiánya, melyeket messze űz az ördögvigyor sűrű, kesernyés füstje, mi tán ennek hatására örömében rögvest kihajt a frissen felkészített földből.
Sokáig tart az aprólékos munka, mire a fém végleg elválik a disznóbőrtől. Mikor letörli az utolsó kormos maszatot is a kész műről, a nap fénye már hirdeti, hogy lassacskán újfent az eget készül birtokolni felette.*
1310. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-04-11 21:06:13
Üzenet elküldve: 2026-04-11 21:06:13
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
- Szerencsénk, hogy az orkok nem a varázstudásukról híresek.
*Tudja le a maga részéről ezt a témát; ha a háborút túlélik, utána majd lesz ideje bőven aggódnia amiatt, hogy a láthatatlan ellenfelek milyen veszélyt jelenthetnek. Meg persze idővel talán majd abba is belegondol, hogy valójában leélt egy aktív harcosi karriert anélkül, hogy ezzel a problémával szembejött volna, és most csak annyiban változott a helyzet, hogy már tud az eshetőségről.*
- Mindenesetre erre ügyelni kell.
*Válaszol. Tapasztalt, vagy szemfüles harcosok számára egy sziluett is több, mint a semmi, és ha a közeljövőben használni fogja ezt, akkor nem abba akar belehalni, hogy lusta volt leporolni magát.
Kicsivel később már láthatatlanul ügyetlenkedik, mikor észreveszi, hogy a mágus és manója hirtelen magához hasonlóan eltűnnek a szeme elől.*
- Ha Kilencedik elbújik a ruhádban, akkor őt is fedi a te láthatatlanságod?
*Kérdez rá. Persze Krestvirnek volt ideje bőven készer is elmondani a varázslatot, hiszen eközben utaznak, de érdekli, hogy lehet-e ezzel "spórolni" - akár időt, akár... energiát? Valójában nem tudja, a mágia milyen erőforrást használ fel, de valahogy biztosan kifárasztja a használóját, különben még annál is igazságtalanabb lenne, mint egyébként.*
- Attól függ. Nem akarnék pontos hárításokat és kardcseleket végezni, azt biztos. De ha annyit forgatod a fegyvert, mint én, akkor ugyanannyira a részeddé válik, mint a saját kezed. Újoncoknak nem ajánlanám. Persze mindenképp gyakorolni akarok majd... gyakorlóbábun, mert láthatatlanul könnyebben lesz baleset.
*Tudja le a maga részéről ezt a témát; ha a háborút túlélik, utána majd lesz ideje bőven aggódnia amiatt, hogy a láthatatlan ellenfelek milyen veszélyt jelenthetnek. Meg persze idővel talán majd abba is belegondol, hogy valójában leélt egy aktív harcosi karriert anélkül, hogy ezzel a problémával szembejött volna, és most csak annyiban változott a helyzet, hogy már tud az eshetőségről.*
- Mindenesetre erre ügyelni kell.
*Válaszol. Tapasztalt, vagy szemfüles harcosok számára egy sziluett is több, mint a semmi, és ha a közeljövőben használni fogja ezt, akkor nem abba akar belehalni, hogy lusta volt leporolni magát.
Kicsivel később már láthatatlanul ügyetlenkedik, mikor észreveszi, hogy a mágus és manója hirtelen magához hasonlóan eltűnnek a szeme elől.*
- Ha Kilencedik elbújik a ruhádban, akkor őt is fedi a te láthatatlanságod?
*Kérdez rá. Persze Krestvirnek volt ideje bőven készer is elmondani a varázslatot, hiszen eközben utaznak, de érdekli, hogy lehet-e ezzel "spórolni" - akár időt, akár... energiát? Valójában nem tudja, a mágia milyen erőforrást használ fel, de valahogy biztosan kifárasztja a használóját, különben még annál is igazságtalanabb lenne, mint egyébként.*
- Attól függ. Nem akarnék pontos hárításokat és kardcseleket végezni, azt biztos. De ha annyit forgatod a fegyvert, mint én, akkor ugyanannyira a részeddé válik, mint a saját kezed. Újoncoknak nem ajánlanám. Persze mindenképp gyakorolni akarok majd... gyakorlóbábun, mert láthatatlanul könnyebben lesz baleset.
1309. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-28 21:52:46
Üzenet elküldve: 2026-03-28 21:52:46
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1069
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Frandr magyarázatát értőn hallgatja, majd pedig biccent.*
- Igen, ez egy veszélyes varázslat. Hasznos, de nagyon kellemetlen belegondolni, hogy más is képes rá. - *Ismeri be, hogy a másik oldalról nem szívesen tapasztalná meg ezt a hatást. Mélyebben inkább nem is firtatja a lehetőséget, a paranoia nem hiányzik az egyéb gyengeségei mellé. Különösen nem így, feltehetően háború előtt állva.*
- Igen és igen. Bár egy törlés vagy leporolás segíthet rajta, hogy ne legyen látványos. De attól tartok, itt az ingoványban például nehezebb lesz láthatatlannak maradni, mert a sár sokkal ragaszkodóbb. - *Ezt mondjuk tapasztalatból is tudja állítani.
Miután engedélyt kapott, varázsol hát, és örömére sikerrel is jár.
Előbb jól mulatva, aztán pedig némi aggodalommal hallgatja, ahogy a férfi megosztja vele a láthatatlanság élményét. Bár végtére részben ezért is óhajtotta már most elvarázsolni Frandr-t, hogy legyen ideje megszokni ezt az állapotot. S ahogy hallgatja őt, úgy tűnik, rendben lesz.*
- Tetszik a gondolkodásod! - *Kuncogja a manó, mikor Frandr már a sisakról beszél.
Ha pedig a férfi visszanézne rájuk, azt tapasztalhatja, hogy sehol sincsenek. Legalábbis, ha Krestvir el nem rontotta a varázslatot...
Mert hogy Krestvir rövid igét mormol, kicsivel az után, hogy Frandr-t már láthatatlanná tette és meggyőződött róla, hogy boldogul.*
- Mit gondolsz, harcolni mennyire tudsz anélkül, hogy látnád a fegyvereidet? - *Szólal meg végül a lány is, remélhetőleg már testetlen hangként.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására úgy téríti el a fénysugarakat, hogy teste és összes felszerelése láthatatlan lesz minden külső szemlélő számára. A hatás megszűnik éjszaka, illetve mágikus sötétség hatására.
- Igen, ez egy veszélyes varázslat. Hasznos, de nagyon kellemetlen belegondolni, hogy más is képes rá. - *Ismeri be, hogy a másik oldalról nem szívesen tapasztalná meg ezt a hatást. Mélyebben inkább nem is firtatja a lehetőséget, a paranoia nem hiányzik az egyéb gyengeségei mellé. Különösen nem így, feltehetően háború előtt állva.*
- Igen és igen. Bár egy törlés vagy leporolás segíthet rajta, hogy ne legyen látványos. De attól tartok, itt az ingoványban például nehezebb lesz láthatatlannak maradni, mert a sár sokkal ragaszkodóbb. - *Ezt mondjuk tapasztalatból is tudja állítani.
Miután engedélyt kapott, varázsol hát, és örömére sikerrel is jár.
Előbb jól mulatva, aztán pedig némi aggodalommal hallgatja, ahogy a férfi megosztja vele a láthatatlanság élményét. Bár végtére részben ezért is óhajtotta már most elvarázsolni Frandr-t, hogy legyen ideje megszokni ezt az állapotot. S ahogy hallgatja őt, úgy tűnik, rendben lesz.*
- Tetszik a gondolkodásod! - *Kuncogja a manó, mikor Frandr már a sisakról beszél.
Ha pedig a férfi visszanézne rájuk, azt tapasztalhatja, hogy sehol sincsenek. Legalábbis, ha Krestvir el nem rontotta a varázslatot...
Mert hogy Krestvir rövid igét mormol, kicsivel az után, hogy Frandr-t már láthatatlanná tette és meggyőződött róla, hogy boldogul.*
- Mit gondolsz, harcolni mennyire tudsz anélkül, hogy látnád a fegyvereidet? - *Szólal meg végül a lány is, remélhetőleg már testetlen hangként.*
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására úgy téríti el a fénysugarakat, hogy teste és összes felszerelése láthatatlan lesz minden külső szemlélő számára. A hatás megszűnik éjszaka, illetve mágikus sötétség hatására.
1308. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-28 16:56:18
Üzenet elküldve: 2026-03-28 16:56:18
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
- A varázslat. Harcosként nem is tudom, mit kezdenék egy láthatatlan ellenféllel szemben. Túl sokat jelent az, hogy látom, hol a rés a védelmében, hogy tartja a fegyverét, honnan jön a támadás...
*Habár ijesztőnek írja le a dolgot, ezzel szemben hangja és arckifejezése inkább az izgalmat és az érdeklődést tükrözik. Persze majd később ténylegesen el fog gondolkozni azon is, hogy milyen módon tudna védekezni egy ilyen varázslat ellen, de most egyelőre inkább az dolgozik benne, hogy hogy tudná ő maga felhasználni ezt az előnyt.
A magyarázat árnyal valamelyest a dolgon. Vérfoltok és hasonlók meglehet, hogy rontanának a dolog hatékonyságán, ezt majd valahogy le akarja tesztelni. Ami pedig Krestvir kapacitását illeti, kicsit sincs lelombozva. Az öt fő több, mint amire számított, és attól függően, hogy Krestvir milyen gyorsan tudja kipihenni magát, még csak nem is jelent szigorúan véve felső határt.*
- Áh. Tehát ha harcban véres lesz a fegyverem, akkor onnantól kezdve bárki látja a vért, még ha az alatta levő pengét nem is? Ha egész nap láthatatlanul utazok, akkor egy idő után látni lehet rajtam az út porát?
*Végül elérkezik az idő a varázslat kipróbálására. Nem tudja, milyen élményben lesz része, ám kimondottan kíváncsi, így mikor Krestvir kérdez, azonnal rábólint.*
- Készen.
*Egy kevés idegességgel várja, hogy hasson rá a varázslat. Akkor is, ha bízik a mágusban, van valami védtelenség abban, mikor az embert elbűvölik. Krestvirék szemszögéből viszont látni, hogy a varázslat sikerrel jár.
...pontosabban nem látni semmit, dehát ilyen ez a láthatatlanság.*
- Ó. Ez... furcsa érzés.
*Jön a testetlen hang.*
- Sosem gondoltam bele, hogy alapból látom az orrom, most meg nem. Várj. Olyan, mintha a semmiben lebegnék. Kezdek szédülni.
*Pár botladozó lépés hangja, mintha Frandr majdnem orra bukott volna.*
- Oké. Nem szabad gondolni arra, hogy hol van a lábam. Inkább nem nézek le. Tudok járni anélkül is, hogy nézném a földet.
*Picit mintha csak magának beszélne. Hangjában nincs nagy ijedtség - sőt, ahogy telik az idő, mintha egyre jobban szórakozna. Félig-meddig módszeresen kísérletezget, hogy hogy kell járni, futni, mozogni. A trükk az, hogy ne kérdőjelezze meg magát, és a szeme helyett a testében bízzon. Közben már csak azért is, hogy Krestvirnek ne okozzon gondot a betájolása, megy a folyamatos félhangos kommentár.*
- ...tehát valójában viselhetnék olyan sisakot, amin egyáltalán nincs szemnyílás, mert attól még kilátok belőle. Bár lélegezni nem tudnék, annyira mégsem jó ötlet. Sokkal nagyobb a látóterem, ez egy harcban is hasznos...
*Habár ijesztőnek írja le a dolgot, ezzel szemben hangja és arckifejezése inkább az izgalmat és az érdeklődést tükrözik. Persze majd később ténylegesen el fog gondolkozni azon is, hogy milyen módon tudna védekezni egy ilyen varázslat ellen, de most egyelőre inkább az dolgozik benne, hogy hogy tudná ő maga felhasználni ezt az előnyt.
A magyarázat árnyal valamelyest a dolgon. Vérfoltok és hasonlók meglehet, hogy rontanának a dolog hatékonyságán, ezt majd valahogy le akarja tesztelni. Ami pedig Krestvir kapacitását illeti, kicsit sincs lelombozva. Az öt fő több, mint amire számított, és attól függően, hogy Krestvir milyen gyorsan tudja kipihenni magát, még csak nem is jelent szigorúan véve felső határt.*
- Áh. Tehát ha harcban véres lesz a fegyverem, akkor onnantól kezdve bárki látja a vért, még ha az alatta levő pengét nem is? Ha egész nap láthatatlanul utazok, akkor egy idő után látni lehet rajtam az út porát?
*Végül elérkezik az idő a varázslat kipróbálására. Nem tudja, milyen élményben lesz része, ám kimondottan kíváncsi, így mikor Krestvir kérdez, azonnal rábólint.*
- Készen.
*Egy kevés idegességgel várja, hogy hasson rá a varázslat. Akkor is, ha bízik a mágusban, van valami védtelenség abban, mikor az embert elbűvölik. Krestvirék szemszögéből viszont látni, hogy a varázslat sikerrel jár.
...pontosabban nem látni semmit, dehát ilyen ez a láthatatlanság.*
- Ó. Ez... furcsa érzés.
*Jön a testetlen hang.*
- Sosem gondoltam bele, hogy alapból látom az orrom, most meg nem. Várj. Olyan, mintha a semmiben lebegnék. Kezdek szédülni.
*Pár botladozó lépés hangja, mintha Frandr majdnem orra bukott volna.*
- Oké. Nem szabad gondolni arra, hogy hol van a lábam. Inkább nem nézek le. Tudok járni anélkül is, hogy nézném a földet.
*Picit mintha csak magának beszélne. Hangjában nincs nagy ijedtség - sőt, ahogy telik az idő, mintha egyre jobban szórakozna. Félig-meddig módszeresen kísérletezget, hogy hogy kell járni, futni, mozogni. A trükk az, hogy ne kérdőjelezze meg magát, és a szeme helyett a testében bízzon. Közben már csak azért is, hogy Krestvirnek ne okozzon gondot a betájolása, megy a folyamatos félhangos kommentár.*
- ...tehát valójában viselhetnék olyan sisakot, amin egyáltalán nincs szemnyílás, mert attól még kilátok belőle. Bár lélegezni nem tudnék, annyira mégsem jó ötlet. Sokkal nagyobb a látóterem, ez egy harcban is hasznos...
1307. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-27 12:26:11
Üzenet elküldve: 2026-03-27 12:26:11
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 201
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
* Szarvasligetet már rég elhagyta. Bürkös hátán utazik az Artheniorba vezető széles kereskedelmi úton. Bár reggel nagyon izgatott volt, az óráknak tűnő hosszú út meghozza a hatását. Kezd eluralkodni rajta a fáradtság, pedig neki csak ülnie kell. Vagy lehet, hogy pont azért, mert csak ülnie kell. Az a szerencse, hogy legalább a táj változik, így kibírja. Viszont zavarja, hogy egyedül van, nincs kihez beszélnie, leszámítva persze az állatot, aminek a hátán ül. Nyilván néha mond neki ezt-azt, de Bürkös nem túl beszédes fajta kos. Ellenben a dolgát jól végzi: jó kos létére szó nélkül halad előre pontosan kos-tempóban. Egy-két szünetet tartanak, de azért Dänkijinkilinkilinkilinkij most szem előtt tartja a legfontosabb dolgot, mégpedig, hogy minél hamarabb elérjenek a városba. Így aztán nem áll meg növényeket gyűjteni sem, pedig lát az út mentén néhány szép virágot, olyat is, ami akár hasznos is lehetne a bájitalkészítéshez. Most azonban nem húzza ilyenekkel az időt. Amúgy is, hova rakná, amit leszedett? Azt se tudja, az Intath által kért dolgokat hogyan fogja felpakolni Bürkös hátára, és visszavinni Szarvasligetbe? Lehet, hogy visszafelé kénytelen lesz gyalogolni, hogy elférjenek a holmik. Erről eszébe is jut, hogy a papírdarabot, amit az elf adott, vajon elrakta-e? Gyorsan ellenőriznie kell, és csak azután nyugszik meg, amikor megleli a gyűrött papírdarabot a zsebében. Előveszi, és újra átolvassa magában.
~ Bab, liszt, krumpli, gyümölcs, zöldség, répa, cukor. ~ Lassan már kívülről fogja tudni. Most aztán azon kezd el gondolkodni, hogy a répa nem zöldség-e?
~ És, ha zöldség, vajon kétszerannyi répát kell vinnem vagy elég, ha répát viszek és mellé még egy kis salátát vagy hagymát is? Habár a hagyma nem zöld, így az talán nem is zöldség. Hacsak nem zöldhagyma. A levele mindenképp zöld, amíg meg nem sárgul. Tehát akkor Intath hagymát akar vagy répát? Vagy mindkettőt? Vissza kéne fordulnom, hogy megkérdezzem… ~ Ezt a lehetőséget azonban egyből el is veti. Már látja a templomtornyot a távolban, innen biztosan nem fordul vissza. Ezen a ponton logikusabb lenne, ha elmenne a városig, bevásárolna, aztán visszamenne akár hagymával, akár répával. Aztán legfeljebb újra eljön, ha valamit rosszul csinált. Valamit úgyis rosszul fog csinálni. Valamit mindig rosszul csinál. De most már nincs mit tenni. Megy a városba, aztán majd lesz, ami lesz. *
~ Bab, liszt, krumpli, gyümölcs, zöldség, répa, cukor. ~ Lassan már kívülről fogja tudni. Most aztán azon kezd el gondolkodni, hogy a répa nem zöldség-e?
~ És, ha zöldség, vajon kétszerannyi répát kell vinnem vagy elég, ha répát viszek és mellé még egy kis salátát vagy hagymát is? Habár a hagyma nem zöld, így az talán nem is zöldség. Hacsak nem zöldhagyma. A levele mindenképp zöld, amíg meg nem sárgul. Tehát akkor Intath hagymát akar vagy répát? Vagy mindkettőt? Vissza kéne fordulnom, hogy megkérdezzem… ~ Ezt a lehetőséget azonban egyből el is veti. Már látja a templomtornyot a távolban, innen biztosan nem fordul vissza. Ezen a ponton logikusabb lenne, ha elmenne a városig, bevásárolna, aztán visszamenne akár hagymával, akár répával. Aztán legfeljebb újra eljön, ha valamit rosszul csinált. Valamit úgyis rosszul fog csinálni. Valamit mindig rosszul csinál. De most már nincs mit tenni. Megy a városba, aztán majd lesz, ami lesz. *
1306. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-23 11:29:32
Üzenet elküldve: 2026-03-23 11:29:32
ÚJ
![>Pmirsh Pmirshorn [halott] avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.](http://www.lanawin.hu/forum_ic/avatarkepek/12740_1756324897_elf_ferfi.jpg)
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Caelril//
* Hála a fajtársának, gazdag elfként távozhat a helyszínről. Szomját és éhségét ugyan nem tudja oltani, de már nem nincstelen. *
– Micsoda vendégszeretet. * Dörmögi maga elé, de azért a pénzt elteszi. Elindul arra, amerre Caelril a fogadót mutatta, azonban nem jut el addig. Az éj leple alatt nehéz tájékozódni, és nem akar még távolabb kerülni Artheniortól. Úgy gondolja, hogy majd reggel újult erővel könnyebb lesz meglelni a helyes utat. Talán képletesen is.
Ahogy tervezte, le is pihen egy útszéli árokban. Mire a nap felkel, már nem él. Ez volt Pmirsh Pmirshorn történetének vége. *
* Hála a fajtársának, gazdag elfként távozhat a helyszínről. Szomját és éhségét ugyan nem tudja oltani, de már nem nincstelen. *
– Micsoda vendégszeretet. * Dörmögi maga elé, de azért a pénzt elteszi. Elindul arra, amerre Caelril a fogadót mutatta, azonban nem jut el addig. Az éj leple alatt nehéz tájékozódni, és nem akar még távolabb kerülni Artheniortól. Úgy gondolja, hogy majd reggel újult erővel könnyebb lesz meglelni a helyes utat. Talán képletesen is.
Ahogy tervezte, le is pihen egy útszéli árokban. Mire a nap felkel, már nem él. Ez volt Pmirsh Pmirshorn történetének vége. *
1305. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-22 13:01:29
Üzenet elküldve: 2026-03-22 13:01:29
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Pmirsh//
*Cseppet sem a vendégszeretetéről híres, főleg, ha azt, akit vendégül kellene látnia az ismeretlen és rossz érzéseket kelt benne. Nézve a barázdás ábrázatot, egyre csak borsódzni kezd a háta… a töméntelen mennyiségű beszívott füst jócskán teszi a hatását. Egy pillanatra teljesen mást lát az öreg helyett, mire megfeszül minden izma, a kardmarkolat újabb lendítésre készen szorul tenyerébe, de hamar ernyed, mikor ismét tiszta a kép.
Maga sem tudja mi vezérli, tán csak a vágy, hogy magára zárhassa az ajtót és újra elmerülhessen a magányában, de a combján lévő oldalzsebébe túr és 10 érmét potyogtat Pmirsh Pmirshorn kezébe
, de megremeg a mozdulatban, ahogy az ujjak helyén hirtelenjében elfeketedő, hosszú karmokat lát. A paranoia kezd elhatalmasodni, de még van egy röpke idő arra, hogy ne vegye át felette teljességgel a hatalmat és hagyja eliszkolni a hosszúéletűt. Ha mágiát vél felfedezni ott, ahol nincs is, bizton nem állja meg, hogy a helyén maradjon az aggastyán feje.*
- Jobb, ha most elmegy.
*A mélyen beszívott levegőt nem fújja ki, félő, hogy azzal együtt távozna a maradék józansága is. Az ajtót lendületből csapja be maga után, majd annak vetve hátát tekint körbe az épphogy csak berendezett, mészszagú téren. Ekkor már zihálva veszi tudomásul, hogy ha amaz el is oldalgott, cseppet sem érzi magát egyedül, mint ahogyan azt kívánta. A névtelen ebe boldogan vakkantva egyet fut lábához, mintha csak túl hosszú időre hagyta volna magára. Leereszkedik hozzá, s az ajtóban ülve várja meg, míg eltűnik a kialakult pánik, noha nem segít, hogy a pöfékelést még ennek ellenére sem hagyja abba.*
*Cseppet sem a vendégszeretetéről híres, főleg, ha azt, akit vendégül kellene látnia az ismeretlen és rossz érzéseket kelt benne. Nézve a barázdás ábrázatot, egyre csak borsódzni kezd a háta… a töméntelen mennyiségű beszívott füst jócskán teszi a hatását. Egy pillanatra teljesen mást lát az öreg helyett, mire megfeszül minden izma, a kardmarkolat újabb lendítésre készen szorul tenyerébe, de hamar ernyed, mikor ismét tiszta a kép.
Maga sem tudja mi vezérli, tán csak a vágy, hogy magára zárhassa az ajtót és újra elmerülhessen a magányában, de a combján lévő oldalzsebébe túr és 10 érmét potyogtat Pmirsh Pmirshorn kezébe
, de megremeg a mozdulatban, ahogy az ujjak helyén hirtelenjében elfeketedő, hosszú karmokat lát. A paranoia kezd elhatalmasodni, de még van egy röpke idő arra, hogy ne vegye át felette teljességgel a hatalmat és hagyja eliszkolni a hosszúéletűt. Ha mágiát vél felfedezni ott, ahol nincs is, bizton nem állja meg, hogy a helyén maradjon az aggastyán feje.*- Jobb, ha most elmegy.
*A mélyen beszívott levegőt nem fújja ki, félő, hogy azzal együtt távozna a maradék józansága is. Az ajtót lendületből csapja be maga után, majd annak vetve hátát tekint körbe az épphogy csak berendezett, mészszagú téren. Ekkor már zihálva veszi tudomásul, hogy ha amaz el is oldalgott, cseppet sem érzi magát egyedül, mint ahogyan azt kívánta. A névtelen ebe boldogan vakkantva egyet fut lábához, mintha csak túl hosszú időre hagyta volna magára. Leereszkedik hozzá, s az ajtóban ülve várja meg, míg eltűnik a kialakult pánik, noha nem segít, hogy a pöfékelést még ennek ellenére sem hagyja abba.*
1304. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-20 15:52:33
Üzenet elküldve: 2026-03-20 15:52:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Caelril//
– Fogadó? Miféle fogadó? * Elnéz abba az irányba, amerre a hölgy mutat kardjával, de valószínűleg nappal is hiába nézne afelé, nemhogy ilyen késő este. Elhúzza száját az ajánlásra. Meg talán arra is, hogy megtudja, nincs otthon bor. Mégis miféle otthon az, ahol nincs bor? *
– Nekem nincs borom… se pénzem. Csak ez a pár érme. Ennyiért talán egy ágyat se kapok, nemhogy ételt és italt! Fogadja el, hölgyem. Meghúzom magam az istállóban, ha van itt olyan. Sokat vándoroltam fiatalkoromban, jó lesz nekem az is! * Próbálja kötni az ebet a karóhoz, de ha továbbra is elutasítják, akkor nem fog tovább erősködni. A fogadóig már nem valószínű, hogy elmegy, de csak talál magának egy árkot, ahová nem fúj be úgy a szél, és végre lepihenhet. Egyelőre úgy tűnik, a fajtársa nem rajong az ötletért, hogy nála aludjon. Meg is érti, de azért próbál alkudozni, hátha mégis megússza a szabad ég alatt alvást. *
– Fogadó? Miféle fogadó? * Elnéz abba az irányba, amerre a hölgy mutat kardjával, de valószínűleg nappal is hiába nézne afelé, nemhogy ilyen késő este. Elhúzza száját az ajánlásra. Meg talán arra is, hogy megtudja, nincs otthon bor. Mégis miféle otthon az, ahol nincs bor? *
– Nekem nincs borom… se pénzem. Csak ez a pár érme. Ennyiért talán egy ágyat se kapok, nemhogy ételt és italt! Fogadja el, hölgyem. Meghúzom magam az istállóban, ha van itt olyan. Sokat vándoroltam fiatalkoromban, jó lesz nekem az is! * Próbálja kötni az ebet a karóhoz, de ha továbbra is elutasítják, akkor nem fog tovább erősködni. A fogadóig már nem valószínű, hogy elmegy, de csak talál magának egy árkot, ahová nem fúj be úgy a szél, és végre lepihenhet. Egyelőre úgy tűnik, a fajtársa nem rajong az ötletért, hogy nála aludjon. Meg is érti, de azért próbál alkudozni, hátha mégis megússza a szabad ég alatt alvást. *
1303. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-18 21:01:28
Üzenet elküldve: 2026-03-18 21:01:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Pmirsh//
*Csak nézi az aszott fajtársat, s egy kis időre akaratlan gondolkozik el. Akaratlan, de természetesen hozzásegít a mélyen belélegzett füst is, mi serkenti az elmét, a maga módján. Ahogy a térképként ható ráncokat nézi, nem tud másra gondolni, mint arra, hogy hány esztendőt tudhat maga mögött az idegen. Talán már a végét járja, s akárhogy számol az egy évszázadot biztos megélte, de inkább a kettőt. Persze a kézben lóbált üres borosüveg sokat ad hozzá azokhoz a barázdákhoz, de nem kérdés: megélt már egyet, s mást. Csakhogy elképzeli önmagát is aggként. Résnyire nyitja a száját, az ajtót pedig attól sokkalta jobban tárja ki. Nincsen egy isten sem ezen a világon, hogy ő ennyit meg akarjon élni. De nem ezt kérdezték tőle, sőt, maga sem tudja, hogy kérdeztek-e egyáltalán valamit, de annyi bizonyos, hogy a kezében tartott kard baljósan csillan meg a holdak fényében.*
- Nincs borom.
*Mondja egyszerűen, s csak egyetlen dolog kelti fel a figyelmét, mégpedig a másiknál leledző penge. Természetesen nem annyira, hogy emiatt beeresszen valakit, aki arra emlékezteti, hogy hány évet is kell elszenvedni fajtájának ahhoz, hogy végre eggyé válhasson a földdel. Persze olyasféle gondolatai nincsenek, hogy elvetné magától a lehetőséget, mit kapott az élettől, de nem is úgy létezik e világban, hogy sok adasson majd meg neki. Viszont nem kell sem ábránd, sem ijesztgetés, hogy az ő arca is hasonlóvá válhat majd egyszer.*
- Amott, fertályóra sétára van a fogadó.
*Int a karddal a megfelelő irányba, s ezzel rövidre is zárná e röpke ismeretséget. *
*Csak nézi az aszott fajtársat, s egy kis időre akaratlan gondolkozik el. Akaratlan, de természetesen hozzásegít a mélyen belélegzett füst is, mi serkenti az elmét, a maga módján. Ahogy a térképként ható ráncokat nézi, nem tud másra gondolni, mint arra, hogy hány esztendőt tudhat maga mögött az idegen. Talán már a végét járja, s akárhogy számol az egy évszázadot biztos megélte, de inkább a kettőt. Persze a kézben lóbált üres borosüveg sokat ad hozzá azokhoz a barázdákhoz, de nem kérdés: megélt már egyet, s mást. Csakhogy elképzeli önmagát is aggként. Résnyire nyitja a száját, az ajtót pedig attól sokkalta jobban tárja ki. Nincsen egy isten sem ezen a világon, hogy ő ennyit meg akarjon élni. De nem ezt kérdezték tőle, sőt, maga sem tudja, hogy kérdeztek-e egyáltalán valamit, de annyi bizonyos, hogy a kezében tartott kard baljósan csillan meg a holdak fényében.*
- Nincs borom.
*Mondja egyszerűen, s csak egyetlen dolog kelti fel a figyelmét, mégpedig a másiknál leledző penge. Természetesen nem annyira, hogy emiatt beeresszen valakit, aki arra emlékezteti, hogy hány évet is kell elszenvedni fajtájának ahhoz, hogy végre eggyé válhasson a földdel. Persze olyasféle gondolatai nincsenek, hogy elvetné magától a lehetőséget, mit kapott az élettől, de nem is úgy létezik e világban, hogy sok adasson majd meg neki. Viszont nem kell sem ábránd, sem ijesztgetés, hogy az ő arca is hasonlóvá válhat majd egyszer.*
- Amott, fertályóra sétára van a fogadó.
*Int a karddal a megfelelő irányba, s ezzel rövidre is zárná e röpke ismeretséget. *
1302. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-17 17:21:48
Üzenet elküldve: 2026-03-17 17:21:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 575
OOC üzenetek: 61
Játékstílus: Vakmerő
*Nem is olyan egyszerű ez mint, ahogy ő azt gondolta. Mire ideért már combjait is érzi. Pedig az úti cél közelébe sem ért.*
~ Ezt még megfogom bánni. ~
*Mondja szuszogva a ló hátán, amiben már szinte nyargalni is képes. Jobbnak is látja, hogy ha egy kicsit lelassít, és hagyja Diót is pihenni. Szegén mégsem haladhat így egészen az erdőségig. A végén még ledobná őt sértettségében. Így hát magát is és a lovat is hagyja kissé szusszanni azzal, hogy csak lépdel vele. Fel is tekint a magasba. A nap nemrég kelt még fel. Ha ilyen mértékkel halad, talán időben odaér az erdőségbe, hogy megkezdhesse a növénykeresését.*
~ Ezt még megfogom bánni. ~
*Mondja szuszogva a ló hátán, amiben már szinte nyargalni is képes. Jobbnak is látja, hogy ha egy kicsit lelassít, és hagyja Diót is pihenni. Szegén mégsem haladhat így egészen az erdőségig. A végén még ledobná őt sértettségében. Így hát magát is és a lovat is hagyja kissé szusszanni azzal, hogy csak lépdel vele. Fel is tekint a magasba. A nap nemrég kelt még fel. Ha ilyen mértékkel halad, talán időben odaér az erdőségbe, hogy megkezdhesse a növénykeresését.*
1301. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-14 18:27:48
Üzenet elküldve: 2026-03-14 18:27:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Caelril//
* Kiáltozása sikert ér. Az ajtó kinyílik, és nem is akárki lép ki az ajtón, hanem egy fiatal elfársnő. Kérdése nem túl udvarias, de valahol érthető is, ha ilyen kései órában zavarta meg a nyugalmát az ismeretlen férfi. Azonban sokat nem tud változtatni ezen az öreg, legfeljebb az ismeretlenségét tudja csillapítani. *
– A nevem Pmirsh Pmirshorn. Bocsásson meg, drága hölgyem, hogy ilyenkor zavarom, de… * Meglóbálja a kezében tartott üres borosüveget. *
– Elfogyott a bor, kérem! Meg aztán egész nap úton vagyok, jó volna valahol lepihennem. * Beletúr csaknem üres zsebébe, ahol a legutóbbi nagy eladásból szerzett több száz aranyból megmaradt néhány aranyon kívül nem talál mást, csak egy taknyos kendőt, egy kevés morzsát és egy fonnyadt, itt-ott penészes hagymát. Utóbbiról meg is feledkezett, pedig napközben jól jött volna. De most már mindegy. Inkább választaná a friss, meleg ételt, amit négy fal közt, egy fiatal elf nővel költhet el egy jó üveg bor és valami füstölgő szer társaságában, mintsem a penészes hagymát, egymagában, a csillagok alatt. Hiába vágyja a halált, azért a szenvedésből minél kevesebbet szeretne. *
– Mindezért tudok ajánlani… * Kezében megszámolja a zsebéből kihúzott érméket. * – Nyolc aranyat… * Ezután leakasztja a pusztában szerzett kardját az övéről. *
– Egy csatában szerzett ork pengét… * Visszaakasztja egyelőre a helyére. *
– És számos történetet. Az orkokról, a füstről, a világ végéről! * Úgy hiszi, eleget beszélt, de azért még megtoldja mindezt egy szerinte igen meggyőző sorral. *
– Mi elfek tartsunk össze, nemde? Halál az orkokra!
* Kiáltozása sikert ér. Az ajtó kinyílik, és nem is akárki lép ki az ajtón, hanem egy fiatal elfársnő. Kérdése nem túl udvarias, de valahol érthető is, ha ilyen kései órában zavarta meg a nyugalmát az ismeretlen férfi. Azonban sokat nem tud változtatni ezen az öreg, legfeljebb az ismeretlenségét tudja csillapítani. *
– A nevem Pmirsh Pmirshorn. Bocsásson meg, drága hölgyem, hogy ilyenkor zavarom, de… * Meglóbálja a kezében tartott üres borosüveget. *
– Elfogyott a bor, kérem! Meg aztán egész nap úton vagyok, jó volna valahol lepihennem. * Beletúr csaknem üres zsebébe, ahol a legutóbbi nagy eladásból szerzett több száz aranyból megmaradt néhány aranyon kívül nem talál mást, csak egy taknyos kendőt, egy kevés morzsát és egy fonnyadt, itt-ott penészes hagymát. Utóbbiról meg is feledkezett, pedig napközben jól jött volna. De most már mindegy. Inkább választaná a friss, meleg ételt, amit négy fal közt, egy fiatal elf nővel költhet el egy jó üveg bor és valami füstölgő szer társaságában, mintsem a penészes hagymát, egymagában, a csillagok alatt. Hiába vágyja a halált, azért a szenvedésből minél kevesebbet szeretne. *
– Mindezért tudok ajánlani… * Kezében megszámolja a zsebéből kihúzott érméket. * – Nyolc aranyat… * Ezután leakasztja a pusztában szerzett kardját az övéről. *
– Egy csatában szerzett ork pengét… * Visszaakasztja egyelőre a helyére. *
– És számos történetet. Az orkokról, a füstről, a világ végéről! * Úgy hiszi, eleget beszélt, de azért még megtoldja mindezt egy szerinte igen meggyőző sorral. *
– Mi elfek tartsunk össze, nemde? Halál az orkokra!
1300. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-14 17:40:17
Üzenet elküldve: 2026-03-14 17:40:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Pmirsh//
//Építkezés +1//
*A monoton, fát a fához verő tompa puffanásokat lassan felváltja a magasabb tónusú, éles kopácsolás odafent. Az ácsok, akik eddig a vastag tartógerendákkal birkóztak, most fürgébben, már-már ijesztő magabiztossággal mozognak a magasban a keskeny pallókon. A lecsupaszított bordázat szép lassan eltűnik a szem elől, ahogy a tetőlécek szorosan egymás mellé kerülnek. Ahogy a fák a helyükre simulnak, úgy szorul ki a belső terekből a szürke, koratavaszi égbolt. A réseken át még hullik a fűrészpor, további koszos réteget képezve a már amúgy is mocskos padlón, de a huzat ereje érezhetően szűnik.
Aztán következik a neheze. A lentiek még mindig nyögve veszik a hátukra a puttonyokat, ám ezúttal nem a bűzös habarcsot, hanem a súlyos, égetett agyagcserepeket hordják fel a magasba. Odabentről már nem is látni őket, csak a folyamatos, ritmusos koccanásokat hallani a fejfa felől, ahogy a darabokat szorosan egymásba illesztik. Sorról sorra haladnak felfelé, pikkelyekként fedve el a fát. Ahogy az utolsó rések is eltűnnek, kiszorul a fény és helyette marad a félhomály.
A szél, ami eddig akadálytalanul vágtatott át a falak között, most már kint reked, a hangja pedig tompa, erőtlen zúgássá szelídül a vastag cserepek felett. Odabent hirtelen megáll a levegő. Egyszerre szorul be a nyers fa, a már száradt, mégis friss vakolat és mész fojtogató keveréke. A fal mentén állva felnéz oda, ahol eddig a felhők úsztak. Nincs több tátongó lyuk, nincs több fenyegető esőfelhő. A ház bezárult, s ezzel valami súlyos, mégis megnyugtató véglegesség telepedik a térre, noha lelkére ez cseppet sem igaz, mindennek dacára. Mély slukkot szív a pipából, miközben figyeli, ahogy a kifújt, sűrű füst lassan gomolyogva indul meg felfelé, de már nem veszik el a semmiben, hanem lustán elterül az új tető alatt.
Kisvártatva jelenik meg csípős izzadtságszag kíséretében a dolgozók vezetője, ki ugyan rengeteg feladatot osztott ki az elmúlt napokban, ő maga sem volt rest kivenni a részét a munkából. Már éppen jól tudja, hogy a hosszúéletűvel könnyebben jut dűlőre, ha csupán a lényegre szorítkozik és nem veszik el a részletekben, így hát röpke társalgás után megüti a markát a beígért 1150 arany, habár még jó két hatnyi munka vár rájuk. Igaz, negyedennyire sem lesz megerőltető a maradék feladat.
Ahogy a szürkület jósolja az éjjelt, már hűlt helye a brigádnak, kik mérhetetlenül jól teljesítették a rájuk kiszabott feladatukat. Végre kiélvezheti a csendet, s meg sem töri egyetlen hanggal sem, mi bizonyosan visszahangozna a bútorok hiányában. Megannyit hordatott át a kikötői otthonából, de a ház maga sokkalta nagyobb, mint ama egyszobás lyuk. Újra Artheniorba kell mennie vásárolni, de egy időre megelégszik azzal is, ami épp most megadatott. A tér ürességét minden bizonnyal betöltik majd hallucinációi, mikor végre egymagában adózhat újdonsült legkedvesebb elfoglaltságának…
Egymagában… miféle naivság volt azt feltételezni, hogy mindentől távol, majd elkerülik a népek. Éppen csak ér pipája végére. Még dolgozni sem kezdett benne a szer igazán, máris kiszakítják a csendből, amire annyira vágyott. Ültében egyenesedik ki, s hosszú füleivel hallgatózik az ajtó irányába, bosszúsan összevonva szemöldökét. Talán csak megérkezett hozzá a hatás. Rendkívül mérges lesz, hogyha ilyesféle víziók gyötrik a kellemes helyett. Eljátszhatná, hogy nincs itthon senki, de nem erről árulkodnak a kiszűrődő fények, így hát elrugaszkodik, majd meg is torpan, s szokatlanul bárgyú mosollyal ajkán konstatálja, hogy ingatag körötte minden. Egy pillanatra el is réved a falakon táncoló lángok táncán, de újra szól a hang. Kardját kezébe véve indul meg, de talpa alatt, mintha repedések volnának, szinte küzd, hogy ne lépjen rá egyre sem, mert akkor elnyeli a föld. Nem nyikordul már az ajtó, ahogy nyílik, de tekervényei minden bizonnyal megteszik azt a zsanér helyett, ahogy igyekszik feldolgozni, hogy mégis miért éppen őt kívánja meglátogatni egy szomszéd. Miért éppen éjnek idején?*
- Mit akarsz?
*Kérdi, nélkülözve minden kellemet, s bájt. A szobában megrekedt füst kiáramlani látszik a résen, ahonnan kitekint, nem teljes valójában mutatva meg a hosszúéletűt.*
//Építkezés +1//
*A monoton, fát a fához verő tompa puffanásokat lassan felváltja a magasabb tónusú, éles kopácsolás odafent. Az ácsok, akik eddig a vastag tartógerendákkal birkóztak, most fürgébben, már-már ijesztő magabiztossággal mozognak a magasban a keskeny pallókon. A lecsupaszított bordázat szép lassan eltűnik a szem elől, ahogy a tetőlécek szorosan egymás mellé kerülnek. Ahogy a fák a helyükre simulnak, úgy szorul ki a belső terekből a szürke, koratavaszi égbolt. A réseken át még hullik a fűrészpor, további koszos réteget képezve a már amúgy is mocskos padlón, de a huzat ereje érezhetően szűnik.
Aztán következik a neheze. A lentiek még mindig nyögve veszik a hátukra a puttonyokat, ám ezúttal nem a bűzös habarcsot, hanem a súlyos, égetett agyagcserepeket hordják fel a magasba. Odabentről már nem is látni őket, csak a folyamatos, ritmusos koccanásokat hallani a fejfa felől, ahogy a darabokat szorosan egymásba illesztik. Sorról sorra haladnak felfelé, pikkelyekként fedve el a fát. Ahogy az utolsó rések is eltűnnek, kiszorul a fény és helyette marad a félhomály.
A szél, ami eddig akadálytalanul vágtatott át a falak között, most már kint reked, a hangja pedig tompa, erőtlen zúgássá szelídül a vastag cserepek felett. Odabent hirtelen megáll a levegő. Egyszerre szorul be a nyers fa, a már száradt, mégis friss vakolat és mész fojtogató keveréke. A fal mentén állva felnéz oda, ahol eddig a felhők úsztak. Nincs több tátongó lyuk, nincs több fenyegető esőfelhő. A ház bezárult, s ezzel valami súlyos, mégis megnyugtató véglegesség telepedik a térre, noha lelkére ez cseppet sem igaz, mindennek dacára. Mély slukkot szív a pipából, miközben figyeli, ahogy a kifújt, sűrű füst lassan gomolyogva indul meg felfelé, de már nem veszik el a semmiben, hanem lustán elterül az új tető alatt.
Kisvártatva jelenik meg csípős izzadtságszag kíséretében a dolgozók vezetője, ki ugyan rengeteg feladatot osztott ki az elmúlt napokban, ő maga sem volt rest kivenni a részét a munkából. Már éppen jól tudja, hogy a hosszúéletűvel könnyebben jut dűlőre, ha csupán a lényegre szorítkozik és nem veszik el a részletekben, így hát röpke társalgás után megüti a markát a beígért 1150 arany,
habár még jó két hatnyi munka vár rájuk. Igaz, negyedennyire sem lesz megerőltető a maradék feladat.Ahogy a szürkület jósolja az éjjelt, már hűlt helye a brigádnak, kik mérhetetlenül jól teljesítették a rájuk kiszabott feladatukat. Végre kiélvezheti a csendet, s meg sem töri egyetlen hanggal sem, mi bizonyosan visszahangozna a bútorok hiányában. Megannyit hordatott át a kikötői otthonából, de a ház maga sokkalta nagyobb, mint ama egyszobás lyuk. Újra Artheniorba kell mennie vásárolni, de egy időre megelégszik azzal is, ami épp most megadatott. A tér ürességét minden bizonnyal betöltik majd hallucinációi, mikor végre egymagában adózhat újdonsült legkedvesebb elfoglaltságának…
Egymagában… miféle naivság volt azt feltételezni, hogy mindentől távol, majd elkerülik a népek. Éppen csak ér pipája végére. Még dolgozni sem kezdett benne a szer igazán, máris kiszakítják a csendből, amire annyira vágyott. Ültében egyenesedik ki, s hosszú füleivel hallgatózik az ajtó irányába, bosszúsan összevonva szemöldökét. Talán csak megérkezett hozzá a hatás. Rendkívül mérges lesz, hogyha ilyesféle víziók gyötrik a kellemes helyett. Eljátszhatná, hogy nincs itthon senki, de nem erről árulkodnak a kiszűrődő fények, így hát elrugaszkodik, majd meg is torpan, s szokatlanul bárgyú mosollyal ajkán konstatálja, hogy ingatag körötte minden. Egy pillanatra el is réved a falakon táncoló lángok táncán, de újra szól a hang. Kardját kezébe véve indul meg, de talpa alatt, mintha repedések volnának, szinte küzd, hogy ne lépjen rá egyre sem, mert akkor elnyeli a föld. Nem nyikordul már az ajtó, ahogy nyílik, de tekervényei minden bizonnyal megteszik azt a zsanér helyett, ahogy igyekszik feldolgozni, hogy mégis miért éppen őt kívánja meglátogatni egy szomszéd. Miért éppen éjnek idején?*
- Mit akarsz?
*Kérdi, nélkülözve minden kellemet, s bájt. A szobában megrekedt füst kiáramlani látszik a résen, ahonnan kitekint, nem teljes valójában mutatva meg a hosszúéletűt.*
1299. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-03-14 17:27:39
Üzenet elküldve: 2026-03-14 17:27:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 57
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
* A szántóföldeket hamarosan maga mögött hagyva sétál tovább Arthenior felé. Billegve-ballagva ballag az úton-útfélen, mint valami részeg matróz. Pedig nem is részeg. Már rég elmúltak azok a régi szép idők, amikor egy üveg portól be tudott csiccsenteni. Az üres üveget szorongatva halad úttalan utakon és fejvesztve kutatja azt a helyet, ahol lepihenhetne. Ha lehetne, akár örökre is. Már esteledik, amikor elér egy régi borászathoz. *
– No lám! Megmenekültem! Az ég áldja az összes istent! * Fáradtsága ellenére az utolsó pár száz métert szapora léptekkel teszi meg. Nem ismeri ezt a helyet, de nem zavartatja magát. Rekedt hangján elkiáltja magát, amilyen hangosan csak erejében telik. Ami nem túl hangos, de ha valaki van a közelben, bizonyára meghallja. *
– Hahó! Van itthon valaki?
– No lám! Megmenekültem! Az ég áldja az összes istent! * Fáradtsága ellenére az utolsó pár száz métert szapora léptekkel teszi meg. Nem ismeri ezt a helyet, de nem zavartatja magát. Rekedt hangján elkiáltja magát, amilyen hangosan csak erejében telik. Ami nem túl hangos, de ha valaki van a közelben, bizonyára meghallja. *
– Hahó! Van itthon valaki?
1298. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-02-23 15:44:17
Üzenet elküldve: 2026-02-23 15:44:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 505
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Építkezés +1//
*Csendben méri fel a terepet a még bevetetlen kertből, hogy az eltelt időszakban, na meg a távollétében mire sikerült jutniuk a munkásoknak. Nem teljesen hagyta felügyelet nélkül őket, Samyrn minden bizonnyal besegített, ha másban nem, hát abban, hogy figyelemmel kísérte a folyamatokat. A hosszúéletű nem tart tőle, hogy bárminek is lába kél, jelen állapotban inkább hozni lehet ide valamit, semmint eltulajdonítani.
A kibővített kisszoba falai már stabilan állnak, ami egy apró, elégedett sóhajt présel ki belőle, még ha az arca rezzenéstelen is marad. Kész káosz az egész hátsó rész, de már van formája. A kőművesek most a vakolattal küzdenek, ami talán a legzajosabb és legmaszatosabb folyamat. A szürke, sűrű massza cuppanva csapódik a nyers kövekhez, majd a mesterek határozott, gyakorlott mozdulatokkal kenik el a deszkáikkal. Ahogy a felesleg a földre hullik, vékony, csúszós réteggel vonva be a talajt, a levegőt azonnal megüli a nedves mész és a felkavart por jellegzetes, karcos szaga.
A segédek megállás nélkül róják a köröket. Fel-felharsogva cipelik a vizet és a nehéz homokot, olykor nyögve a súly alatt. Látni a feszülő inakat a nyakukon, ahogy a vödrök füle a tenyerükbe vág, de teszik a dolgukat, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne napestig a mocsokban egyensúlyozni. Egyikük meg is botlik, harsányan káromkodik egyet, majd igazít a teheren és felkapaszkodik az állványra. Nézve a fáradhatatlan mozgásukat, a saját egy helyben állását és lüktető, pillanatnyilag hasznavehetetlen kezét szinte ironikusnak érzi. Ezek az emberek a két kezükkel építenek fel valamit a semmiből, ami masszívan megáll a földön, ő meg... Rögvest pipájára is gyújt, elűzve a majd' rátelepedő nyomorérzetet.
És aztán ott a tető, vagyis inkább az, ami maradt belőle. A régi, megfáradt cserepeket már napokkal ezelőtt felszedték, szabad utat engedve a még néha csípős, késő-téli szélnek. Odafent most olyan az egész, mint egy hatalmas, lecsupaszított bordázat. Szinte csak a vastag gerendák merednek az ég felé, amiket az ácsok épp most próbálnak a helyükre rögzíteni. A fűrészek ritmusos hangja és a fakalapácsok tompa puffanása fokozza a zajt, ahogy az új fákat beillesztik. Az ég világoosszürke foltokban tör át a tetőfák résein, arra emlékeztetve bárkit, ki belép, hogy a ház még messze nem teljes.
Néhány mélyre szívott füstadag után indul beljebb, hogy körbejárja a belső tereket. A konyhában pakolászásba kezd, épp nem átjáróházként szolgál, így egybe tudja rendezni mindazt, amit Samyrnnek vásárolt. Jókora ládát tölt meg. Nem különösebben rendszerezi a dolgokat, majd a kölyök elrendezi magának úgy, ahogy neki kézre esik, csupán egyben akarja tartani a dolgokat. Csak beleteszi az edényeket: az üstöt, a vasháromlábat, egy fazekat meg az agyagedényt. Utána jönnek az élelmiszerek. A nehezebb darabok – az öt kilós kolompéros zsák, a liszt, meg a vaskos sótömb – az alján landolnak. Rápakolja a zsírt, az ecetet, a húsokat, a halat és a sajtot, majd beszórja melléjük az acélt és kovát, na meg a kenyér mellé a fűszereket és a cukrot. Nem épp egybeillő csomag, de nem különösebben érdekli. Mikor az utolsó dolog is a helyére kerül, keze ügyébe akad a gondosan összehajtogatott váltás utazóruha, amit még a Tharg piacon vett annak idején. Finom mozdulattal ezt teszi a legtetejére. Így biztosan szem elé kerül, s el nem feledheti újra átadni.*
*Csendben méri fel a terepet a még bevetetlen kertből, hogy az eltelt időszakban, na meg a távollétében mire sikerült jutniuk a munkásoknak. Nem teljesen hagyta felügyelet nélkül őket, Samyrn minden bizonnyal besegített, ha másban nem, hát abban, hogy figyelemmel kísérte a folyamatokat. A hosszúéletű nem tart tőle, hogy bárminek is lába kél, jelen állapotban inkább hozni lehet ide valamit, semmint eltulajdonítani.
A kibővített kisszoba falai már stabilan állnak, ami egy apró, elégedett sóhajt présel ki belőle, még ha az arca rezzenéstelen is marad. Kész káosz az egész hátsó rész, de már van formája. A kőművesek most a vakolattal küzdenek, ami talán a legzajosabb és legmaszatosabb folyamat. A szürke, sűrű massza cuppanva csapódik a nyers kövekhez, majd a mesterek határozott, gyakorlott mozdulatokkal kenik el a deszkáikkal. Ahogy a felesleg a földre hullik, vékony, csúszós réteggel vonva be a talajt, a levegőt azonnal megüli a nedves mész és a felkavart por jellegzetes, karcos szaga.
A segédek megállás nélkül róják a köröket. Fel-felharsogva cipelik a vizet és a nehéz homokot, olykor nyögve a súly alatt. Látni a feszülő inakat a nyakukon, ahogy a vödrök füle a tenyerükbe vág, de teszik a dolgukat, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne napestig a mocsokban egyensúlyozni. Egyikük meg is botlik, harsányan káromkodik egyet, majd igazít a teheren és felkapaszkodik az állványra. Nézve a fáradhatatlan mozgásukat, a saját egy helyben állását és lüktető, pillanatnyilag hasznavehetetlen kezét szinte ironikusnak érzi. Ezek az emberek a két kezükkel építenek fel valamit a semmiből, ami masszívan megáll a földön, ő meg... Rögvest pipájára is gyújt, elűzve a majd' rátelepedő nyomorérzetet.
És aztán ott a tető, vagyis inkább az, ami maradt belőle. A régi, megfáradt cserepeket már napokkal ezelőtt felszedték, szabad utat engedve a még néha csípős, késő-téli szélnek. Odafent most olyan az egész, mint egy hatalmas, lecsupaszított bordázat. Szinte csak a vastag gerendák merednek az ég felé, amiket az ácsok épp most próbálnak a helyükre rögzíteni. A fűrészek ritmusos hangja és a fakalapácsok tompa puffanása fokozza a zajt, ahogy az új fákat beillesztik. Az ég világoosszürke foltokban tör át a tetőfák résein, arra emlékeztetve bárkit, ki belép, hogy a ház még messze nem teljes.
Néhány mélyre szívott füstadag után indul beljebb, hogy körbejárja a belső tereket. A konyhában pakolászásba kezd, épp nem átjáróházként szolgál, így egybe tudja rendezni mindazt, amit Samyrnnek vásárolt. Jókora ládát tölt meg. Nem különösebben rendszerezi a dolgokat, majd a kölyök elrendezi magának úgy, ahogy neki kézre esik, csupán egyben akarja tartani a dolgokat. Csak beleteszi az edényeket: az üstöt, a vasháromlábat, egy fazekat meg az agyagedényt. Utána jönnek az élelmiszerek. A nehezebb darabok – az öt kilós kolompéros zsák, a liszt, meg a vaskos sótömb – az alján landolnak. Rápakolja a zsírt, az ecetet, a húsokat, a halat és a sajtot, majd beszórja melléjük az acélt és kovát, na meg a kenyér mellé a fűszereket és a cukrot. Nem épp egybeillő csomag, de nem különösebben érdekli. Mikor az utolsó dolog is a helyére kerül, keze ügyébe akad a gondosan összehajtogatott váltás utazóruha, amit még a Tharg piacon vett annak idején. Finom mozdulattal ezt teszi a legtetejére. Így biztosan szem elé kerül, s el nem feledheti újra átadni.*
1297. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-01-31 21:55:21
Üzenet elküldve: 2026-01-31 21:55:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
*Maga mögött hagyja hát az ingoványt, súlyos terhet cipelve magával. Az útra szinte nem is emlékszik, az események hatása alatt állva egyszerűen csak egyik lábát teszi a másik után, hogy aztán végül már az Artheniort körülvevő területeken kapjon észbe, hogy milyen sokat is jött. Megszippantja orrát, meghúzza hátizsákját, iszik egy kortyot és tovább indul a főtér felé. Szeretné mihamarabb ájulásig leinni magát, hogy aztán így dolgozza fel a borzalmakat. Persze előbb ebből a warg bundából próbál majd meg valami vértszerűséget készíttetni.*
1296. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-01-30 13:54:01
Üzenet elküldve: 2026-01-30 13:54:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 93
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Végre elhagyta azt az átkozott ingoványt. Sokan nem szeretik és érti is miért. Ő sem a nagy rajongója az ingoványnak. De végre megszabadult tőle. Még a bűz egy ideig az orrában fog maradni, de ezzel nem törődik. Azzal sem, hogy a ruházatán is ugyanúgy ott van a megszáradt, ork vérrel kevert sár. Amennyiben lehet, megpróbálja lekaparni magáról.*
-A tanácsháza után kimoslak titeket.
*Ígéri meg ruháinak.
A kis tanya felé veszi az irányt, ahol lova várakozik. Gond nélkül megtalálja az épületet és a lakóit. A szolgálatukért ad nekik 50 aranyat. Elköszön tőlük és újra az úton ballag, most már Szürke társaságában. Óvatosan simogatja meg lovát. Szürke mintha érezni az ingovány szagát rajta, elhúzza fejét Tharától.*
-Tudom. Rémes szagom lehet.
*Thara orra hozzászokott már a szaghoz.
Viszont nem húzza tovább az időt. Ad egy kevés ennivalót Szürkének és ő maga is ebédel egy kevés falatot, aztán gyors vágtában veszi az irányt Arthenior felé.*
-A tanácsháza után kimoslak titeket.
*Ígéri meg ruháinak.
A kis tanya felé veszi az irányt, ahol lova várakozik. Gond nélkül megtalálja az épületet és a lakóit. A szolgálatukért ad nekik 50 aranyat.
Elköszön tőlük és újra az úton ballag, most már Szürke társaságában. Óvatosan simogatja meg lovát. Szürke mintha érezni az ingovány szagát rajta, elhúzza fejét Tharától.*-Tudom. Rémes szagom lehet.
*Thara orra hozzászokott már a szaghoz.
Viszont nem húzza tovább az időt. Ad egy kevés ennivalót Szürkének és ő maga is ebédel egy kevés falatot, aztán gyors vágtában veszi az irányt Arthenior felé.*
1295. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-01-27 09:21:21
Üzenet elküldve: 2026-01-27 09:21:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng keresése//
* Wrojthnak szeme se rebben Gubaf hirtelen jött felkiáltására. Pedig legbelül tudja ám, hogy ez az első jele annak, hogy a férfi valóban nem tudja, hogy merre tartanak. Szemeit aprón elfordítja felé, hogy lássa annak arckifejezését, mert lehet, hogy csak viccel. Sajnos még nem tudja, hogy a jobbik esethez tartozna, ha csak játszaná a hülyét. Ezt elengedi, de legközelebb már biztos megszólal, ha úgy érzi, hogy az, akinek tudnia kéne az irányt, azt se tudja merre kel a nap. *
- Biztos vagy te abban, hogy neki akarod adni a részed?
* Teszi fel a kérdést az öregnek. Nem támogatja Gubaf teljes lerészegedését, főleg nem az út elején. Meg még nem látta inni se az öreget. Milyen törp az, aki nem iszik? Erőlködni nem fog, ám piszkálja a bajszát, hogy vén társuk hadilábon áll az alkohollal. Nem véletlen vett három üveggel. Nem Gubaf fogja meginni az egészet. Persze csak akkor, ha nem veszi el tőle, miközben ő alszik. Végül miután elindultak Gubaf megszólalása valahogy nem tetszik neki. Hát most kapott egy kupicával, de még inni akar tovább? Szerencséjére nem Wrojth szólal fel a megjegyzés ellen, hanem az öreg maga. Aprón figyeli az eseményeket, ám egy sóhajt követve hagyja kicsit hátra a társaságot. Nem sokkal, talán csak néhány lépéssel tarthat előttük. Csak félig hallgatja azok beszédét, de mikor a másik visszakérdez, hogy milyen Avamicsodáról beszél, ekkor megáll és megfordul. Az öreg túl szerényen fogalmaz, amit a vörös hamarost ki is javít. *
- Avarudydda! Nem tudom milyen csonttemetőről beszéltek, de mi a szent törpe várost keressük. Most mondjátok el, ha mégis temetőbe terveztek menni, mert az van Artheniorban is, és ahhoz nem kell messzire menni!
* Feleli kissé ingerülten a párosnak. Nem ez volt a terv és teljesen biztos abban, hogy nem ebbe egyezett bele. Ha valamit nem tűr, akkor az a felesleges időpazarlás, kivételek természetesen vannak, de nem szeretne tovább maradni, mint kéne. Meg is ismétli jól szótagolva a bűvös nevet, hátha megragad kettejüknek. *
- A-va-ru-dy-dda!
~ Basszátok meg! Egyelőre azt sem tudjuk, hogy létezik e egyáltalán ez a város, de már most máshova mennétek? ~
* Egyelőre még kontrolálja a mérgét, de minden egyes perccel, minden egyes szóval abba az irányba terelik, ahol előbb vagy utóbb, de megüt valakit. Dominánsabb keze már ökölben van, csak rajtuk áll mi fog történni. Wertus kérdésére csak lassan fordítja oda a fejét. Az ártalmatlannak tűnő kérdésre összeszorított fogakkal válaszol. *
- Nem.
* Hangzik el a felettébb kielégítő válasz. Talán még az elfojtott mérgét is érezhetik benne. *
- De nem is érdekel. Nem ezért jöttünk, szóval induljunk. Már látom a lápot. Onnan csak egy köpésre van az erdő, onnan pedig a te feladatod lesz átvinni minket a hegyekig.
* Mutat Gubafra, majd sétálni kezd a láp felé. *
* Wrojthnak szeme se rebben Gubaf hirtelen jött felkiáltására. Pedig legbelül tudja ám, hogy ez az első jele annak, hogy a férfi valóban nem tudja, hogy merre tartanak. Szemeit aprón elfordítja felé, hogy lássa annak arckifejezését, mert lehet, hogy csak viccel. Sajnos még nem tudja, hogy a jobbik esethez tartozna, ha csak játszaná a hülyét. Ezt elengedi, de legközelebb már biztos megszólal, ha úgy érzi, hogy az, akinek tudnia kéne az irányt, azt se tudja merre kel a nap. *
- Biztos vagy te abban, hogy neki akarod adni a részed?
* Teszi fel a kérdést az öregnek. Nem támogatja Gubaf teljes lerészegedését, főleg nem az út elején. Meg még nem látta inni se az öreget. Milyen törp az, aki nem iszik? Erőlködni nem fog, ám piszkálja a bajszát, hogy vén társuk hadilábon áll az alkohollal. Nem véletlen vett három üveggel. Nem Gubaf fogja meginni az egészet. Persze csak akkor, ha nem veszi el tőle, miközben ő alszik. Végül miután elindultak Gubaf megszólalása valahogy nem tetszik neki. Hát most kapott egy kupicával, de még inni akar tovább? Szerencséjére nem Wrojth szólal fel a megjegyzés ellen, hanem az öreg maga. Aprón figyeli az eseményeket, ám egy sóhajt követve hagyja kicsit hátra a társaságot. Nem sokkal, talán csak néhány lépéssel tarthat előttük. Csak félig hallgatja azok beszédét, de mikor a másik visszakérdez, hogy milyen Avamicsodáról beszél, ekkor megáll és megfordul. Az öreg túl szerényen fogalmaz, amit a vörös hamarost ki is javít. *
- Avarudydda! Nem tudom milyen csonttemetőről beszéltek, de mi a szent törpe várost keressük. Most mondjátok el, ha mégis temetőbe terveztek menni, mert az van Artheniorban is, és ahhoz nem kell messzire menni!
* Feleli kissé ingerülten a párosnak. Nem ez volt a terv és teljesen biztos abban, hogy nem ebbe egyezett bele. Ha valamit nem tűr, akkor az a felesleges időpazarlás, kivételek természetesen vannak, de nem szeretne tovább maradni, mint kéne. Meg is ismétli jól szótagolva a bűvös nevet, hátha megragad kettejüknek. *
- A-va-ru-dy-dda!
~ Basszátok meg! Egyelőre azt sem tudjuk, hogy létezik e egyáltalán ez a város, de már most máshova mennétek? ~
* Egyelőre még kontrolálja a mérgét, de minden egyes perccel, minden egyes szóval abba az irányba terelik, ahol előbb vagy utóbb, de megüt valakit. Dominánsabb keze már ökölben van, csak rajtuk áll mi fog történni. Wertus kérdésére csak lassan fordítja oda a fejét. Az ártalmatlannak tűnő kérdésre összeszorított fogakkal válaszol. *
- Nem.
* Hangzik el a felettébb kielégítő válasz. Talán még az elfojtott mérgét is érezhetik benne. *
- De nem is érdekel. Nem ezért jöttünk, szóval induljunk. Már látom a lápot. Onnan csak egy köpésre van az erdő, onnan pedig a te feladatod lesz átvinni minket a hegyekig.
* Mutat Gubafra, majd sétálni kezd a láp felé. *
1294. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-01-26 21:43:54
Üzenet elküldve: 2026-01-26 21:43:54
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 147
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A Szent Láng Keresése//
* A csárdához vezető úton az öreg megfogadja magában, hogy, ha ezek ketten most berúgnak, akkor faképnél hagyja őket. Nincs sok idejük, hiszen a csillagok állása most a legkedvezőbb az évben, na meg, ha nem érik el a hegyeket a következő teliholdig, akkor fújhatják az egészet. Türelmes egy törpe Wertus, de annyira azért mégsem, hogy egy pár részeg miatt várjon egy újabb évig. Ezért, mikor meghallja Wrojth szavait, hogy majd este megisszák, rögtön jobb kedvre derül.*
- Ez a beszéd Wrojth testvér, látom azért csak helyén van az eszed!
* Gubacsnak nem is lett volna muszáj ajánlkoznia az ő pohár borocskájáért, mert mielőtt kérte, az öreg már azelőtt eldöntötte, hogy neki adja. Az a két pohár csak nem árt meg neki, de úgy látszik nem nagyon oltotta a szomját, hisz alig hagyták maguk mögött a csárdát az már egy üveg megnyitásáról álmodozik.*
- Adok én neked szárnyakat gubacs testvér! Kapsz egy akkora taslit, ha még egyszer felhozod az ivást, hogy meg sem állsz Avaluryddáig.
* Mikor a Bűbelaki azt kérdezi, hogy az micsoda Wertus nagyot sóhajt, majd így szól:*
- Hát oda tartunk. Felkutatjuk az ősi törpe várost a hegyek közt, hogy megleljük benne a Szent Lángot. Elfelejtetted?
Igen, már elmondhatnád, hogy mi az a csonttemető. Eddig én azt hittem, hogy a lápot nevezted így.
* Közben a vöröshöz fordul.*
- Wrojth, te tudod hol van az a csonttemető?
* A csárdához vezető úton az öreg megfogadja magában, hogy, ha ezek ketten most berúgnak, akkor faképnél hagyja őket. Nincs sok idejük, hiszen a csillagok állása most a legkedvezőbb az évben, na meg, ha nem érik el a hegyeket a következő teliholdig, akkor fújhatják az egészet. Türelmes egy törpe Wertus, de annyira azért mégsem, hogy egy pár részeg miatt várjon egy újabb évig. Ezért, mikor meghallja Wrojth szavait, hogy majd este megisszák, rögtön jobb kedvre derül.*
- Ez a beszéd Wrojth testvér, látom azért csak helyén van az eszed!
* Gubacsnak nem is lett volna muszáj ajánlkoznia az ő pohár borocskájáért, mert mielőtt kérte, az öreg már azelőtt eldöntötte, hogy neki adja. Az a két pohár csak nem árt meg neki, de úgy látszik nem nagyon oltotta a szomját, hisz alig hagyták maguk mögött a csárdát az már egy üveg megnyitásáról álmodozik.*
- Adok én neked szárnyakat gubacs testvér! Kapsz egy akkora taslit, ha még egyszer felhozod az ivást, hogy meg sem állsz Avaluryddáig.
* Mikor a Bűbelaki azt kérdezi, hogy az micsoda Wertus nagyot sóhajt, majd így szól:*
- Hát oda tartunk. Felkutatjuk az ősi törpe várost a hegyek közt, hogy megleljük benne a Szent Lángot. Elfelejtetted?
Igen, már elmondhatnád, hogy mi az a csonttemető. Eddig én azt hittem, hogy a lápot nevezted így.
* Közben a vöröshöz fordul.*
- Wrojth, te tudod hol van az a csonttemető?
1293. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-01-26 18:52:10
Üzenet elküldve: 2026-01-26 18:52:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng keresése//
– Két nap?! * Háborodik fel a nagy távolságon, és az is eszébe jut, hogy most rögtön visszafordul, de aztán eszébe jut, hogy ő a csapat vezére, és a többiek számítanak rá. Mégsem hagyhatja őket faképnél, főleg, hogy épp most adott át egy tetemesebb összeget a vörösnek. *
– Mármint igen, két nap. Persze-persze. Habár én tudok egy rövidebb utat, az erdőn át. Úgy hamarabb elérjük a mocsarat. * Mondja, de aztán még mielőtt komolyan vennék, hozzáteszi. *
– Igaz, onnan nincs tovább út, csak az év egyik felében. Mármint a másik felében. * Egy bölcs törpe mondás szerint nem az számít, hogy mikor érnek a mocsárba, hanem, hogy mikor érnek ki onnan! Így remélhetőleg fel sem merül a másik kettőben, hogy Gubacs „rövidebb útját” válasszák a jól kijárt országúttal szemben.
Egyelőre azonban más utakon járnak. Egy kis földúton, amely elvezeti őket a régi csárdához, ahol aztán Wrojth kiváló üzleti érzékének köszönhetően nemcsak három üveg borral lesznek gazdagabbak, hanem még kóstolót is kapnak. *
– Fenékig! * Visszhangozza ő is, és neki se kell kétszer mondani, hogy megigya a magáét. Sőt, egyből utána Wertushoz fordul. *
– Nem muszáj ám inni. Nekem is adhatod! * Ajánlja fel szolgálatait, mintha az egy kedves, baráti gesztus lenne. Talán Gubacs annak is látja. Nem szégyen az, ha valaki nem szereti az alkoholt! Gyerekkorában ő is csak a bort itta meg, mert a bűbelakiaknál csak az volt a kamrában. Azóta már megszerette a sört, a pálinkát, meg úgy mindent is. *
– Na, ez szép volt! * Veregeti meg Wrojth vállát, amikor már ismét kint vannak, és újra útra kelnek. *
– Biztos nem iszunk még egy kortyot? A smaragdlángról azt beszélik, hogy szárnyakat ad! * Próbálja meggyőzni új legjobb barátját. Persze nem fogja sokáig erőltetni a dolgot. Ha tényleg olyan messze van a mocsár, ahogy Wertus mondja, akkor jó lesz az estére, meg másnapra is. A lényeg az, hogy mielőtt meghalnak, elfogyjon az összes, különben felesleges pénzkidobás volt megvenni a jó borokat. *
– Avamicsodát? * Ráncolja homlokát, mintha még sosem hallott volna róla. Az előbb még úgy volt, a Csonttemetőbe igyekeznek, nem érti ezt a hirtelen jött váltást. Ám nem zavartatja magát különösebben amiatt, hogy fogalma sincs, merre van az a hely, amit Wrojth említett. Elvezet ő bárkit bárhová, csak aztán tényleg jusson neki a borból. *
– Egyszer-kétszer jártam már a Csonttemetőben, nem szép látvány. Jobb is, hogy nem oda megyünk! Tudjátok, miért hívják Csonttemetőnek? * Kérdezi, miközben tovább vezeti a csapatot egy kis földúton, amiről ismét a főútra térhetnek, s ahonnan már csak az orrukat kell követniük, hogy elérjék az ingoványt. Ám dalra továbbra sem fakad. *
– Két nap?! * Háborodik fel a nagy távolságon, és az is eszébe jut, hogy most rögtön visszafordul, de aztán eszébe jut, hogy ő a csapat vezére, és a többiek számítanak rá. Mégsem hagyhatja őket faképnél, főleg, hogy épp most adott át egy tetemesebb összeget a vörösnek. *
– Mármint igen, két nap. Persze-persze. Habár én tudok egy rövidebb utat, az erdőn át. Úgy hamarabb elérjük a mocsarat. * Mondja, de aztán még mielőtt komolyan vennék, hozzáteszi. *
– Igaz, onnan nincs tovább út, csak az év egyik felében. Mármint a másik felében. * Egy bölcs törpe mondás szerint nem az számít, hogy mikor érnek a mocsárba, hanem, hogy mikor érnek ki onnan! Így remélhetőleg fel sem merül a másik kettőben, hogy Gubacs „rövidebb útját” válasszák a jól kijárt országúttal szemben.
Egyelőre azonban más utakon járnak. Egy kis földúton, amely elvezeti őket a régi csárdához, ahol aztán Wrojth kiváló üzleti érzékének köszönhetően nemcsak három üveg borral lesznek gazdagabbak, hanem még kóstolót is kapnak. *
– Fenékig! * Visszhangozza ő is, és neki se kell kétszer mondani, hogy megigya a magáét. Sőt, egyből utána Wertushoz fordul. *
– Nem muszáj ám inni. Nekem is adhatod! * Ajánlja fel szolgálatait, mintha az egy kedves, baráti gesztus lenne. Talán Gubacs annak is látja. Nem szégyen az, ha valaki nem szereti az alkoholt! Gyerekkorában ő is csak a bort itta meg, mert a bűbelakiaknál csak az volt a kamrában. Azóta már megszerette a sört, a pálinkát, meg úgy mindent is. *
– Na, ez szép volt! * Veregeti meg Wrojth vállát, amikor már ismét kint vannak, és újra útra kelnek. *
– Biztos nem iszunk még egy kortyot? A smaragdlángról azt beszélik, hogy szárnyakat ad! * Próbálja meggyőzni új legjobb barátját. Persze nem fogja sokáig erőltetni a dolgot. Ha tényleg olyan messze van a mocsár, ahogy Wertus mondja, akkor jó lesz az estére, meg másnapra is. A lényeg az, hogy mielőtt meghalnak, elfogyjon az összes, különben felesleges pénzkidobás volt megvenni a jó borokat. *
– Avamicsodát? * Ráncolja homlokát, mintha még sosem hallott volna róla. Az előbb még úgy volt, a Csonttemetőbe igyekeznek, nem érti ezt a hirtelen jött váltást. Ám nem zavartatja magát különösebben amiatt, hogy fogalma sincs, merre van az a hely, amit Wrojth említett. Elvezet ő bárkit bárhová, csak aztán tényleg jusson neki a borból. *
– Egyszer-kétszer jártam már a Csonttemetőben, nem szép látvány. Jobb is, hogy nem oda megyünk! Tudjátok, miért hívják Csonttemetőnek? * Kérdezi, miközben tovább vezeti a csapatot egy kis földúton, amiről ismét a főútra térhetnek, s ahonnan már csak az orrukat kell követniük, hogy elérjék az ingoványt. Ám dalra továbbra sem fakad. *
1292. hozzászólás ezen a helyszínen: Arthenior közelében
Üzenet elküldve: 2026-01-26 14:43:42
Üzenet elküldve: 2026-01-26 14:43:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 269
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng keresése//
* Bizony. Olyan barátokká nőtték magukat ezalatt a rövid séta alatt, hogy már szinte testvérek is lehetnének. Meg a fenét. Gubaf jobb nyomon jár, ha a alibit keres a vörös pártfoglalásának. Alighanem csak találgatni tud, csak Wrojth tudja igazán, hogy mit tervez, s néha még ő sem. Ha te se tudod mit csinálsz, akkor az ellenfeled honnét tudná meg? Olybá tűnik Wertus nem fog hosszú szónoklásokba kezdeni, hogy lebeszélje őket a csárdás felkutatásáról. Ők bizony mennek, s kevés dolog tudná megállítani őket. Wertus megjegyzésére csak jóízűen nevetni kezd. Tökéletes hozzáállás. *
- Pedig ez a terv.
* Felei a számára felettébb humoros választ. Később mikor megpillantják a kőépületet, a vörös egyből felé mutat, hogy még véletlenül se tévesszék el ezek ketten. Nem szeretne Wegtorenig sétálni, hogy az egyikük azt mondja végre, hogy megérkeztünk. *
- Ott, ni. Talán ott árulnak valami finomabbat.
* Feleli, majd az ajtóhoz is lép. Nem is volt másképp tervezve, maga akart elsőnek betérni a helyre, de mikor Gubaf aranyat tesz a kezébe, végleg megpecsételi sorsát. Eleinte nem is tudja hova tenni, még úgy sem, mikor kijelenti, hogy ő fog beszélni. Ha tudná milyen tangót nyomtak a piacon, most biztos nevetne egy jót, de az idő pénz. Azt is mondják, hogy a pénz beszél, és azt mondja, ideje inni! Súlyra olyan háromszáz körüli lehet az összeg, amit kapott. Nem éppen egy családi vagyon, de egy jobb borra tökéletesen megfelel. Ha jól csinálja, akkor három közepesre, vagy tíz szarra. Ha ez a választási lehetősége, akkor megcélozza az arany középutat. Ha a kopogás elhangzott, úgy megvárja, míg legalább valaki kiszól nekik. Amint ez megtörtént, megragadja a kilincset és belép. *
- Adjon isten. Utazók volnánk és szükségünk lenne valamire, ami melegen tartja a vérünket.
* Mondja, miközben megközelíti a pultot. Ő maga üzletelésbe kezd a pultnál, így nem figyel arra, hogy a másik kettő mit csinál. Csak nem hagyják itt, a pénz sem az övé. Végül kisvártatva két dologban egyezik meg a vörös, a szakavatott kereskedővel. Az egyik, hogy háromszáz aranyért ad nekik három üveg bort, és mellé kapnak egy kupica kóstolót az idei termésből a jó egészségük nevében. Csak rá kell hagyni a vásárlást. Amint kitölti a három kis üveget, int a társainak, bárhol is legyenek, hacsak nem épp mögötte figyelik az ezüstnyelvűt. *
- Na, fenékig.
* Mondja oda a társaságnak, majd ha neki kell lennie a sereghajtónak, akkor elsőnek hörpinti fel az idei évi termelésnek a végeredményét. Kiélvezi, majd lenyeli. Ezt követően pontosan 300 arany landol az eladó irányába, aztán amint megerősítésre kerül az összeg, elő is kerül a három áhított ital. Keresik itt a szent várost, közben mindvégig egyértelmű volt, hogy a szent likőrt kéne keresniük. Az első üveg, valami névtelen alak csinálhatta. A rajta lévő cédulán is csak néhány dolog van; mikor csinálták, ki és miből. A második már szebb, olyan értelemben, hogy erre már valami mintát is felfestettek. A benne lévő anyag is bizonyára finomabban hathat. Végezetül, amit Gubaf nevezet nevén, a smaragdláng. Táskáját előrehelyezi, majd el is teszi mindet a táskájába. Gondosan ügyel arra, hogy ezek ne ütközzenek. Nem szeretné, ha a földön végezné a lé, pedig nem is saját vagyonával fizetett. *
- Ahogy mondja. Ráérünk mi este megbontani ezeket. Na, mutasd az utat. Keressük meg ezt az Avarudyddát.
* Bizony. Olyan barátokká nőtték magukat ezalatt a rövid séta alatt, hogy már szinte testvérek is lehetnének. Meg a fenét. Gubaf jobb nyomon jár, ha a alibit keres a vörös pártfoglalásának. Alighanem csak találgatni tud, csak Wrojth tudja igazán, hogy mit tervez, s néha még ő sem. Ha te se tudod mit csinálsz, akkor az ellenfeled honnét tudná meg? Olybá tűnik Wertus nem fog hosszú szónoklásokba kezdeni, hogy lebeszélje őket a csárdás felkutatásáról. Ők bizony mennek, s kevés dolog tudná megállítani őket. Wertus megjegyzésére csak jóízűen nevetni kezd. Tökéletes hozzáállás. *
- Pedig ez a terv.
* Felei a számára felettébb humoros választ. Később mikor megpillantják a kőépületet, a vörös egyből felé mutat, hogy még véletlenül se tévesszék el ezek ketten. Nem szeretne Wegtorenig sétálni, hogy az egyikük azt mondja végre, hogy megérkeztünk. *
- Ott, ni. Talán ott árulnak valami finomabbat.
* Feleli, majd az ajtóhoz is lép. Nem is volt másképp tervezve, maga akart elsőnek betérni a helyre, de mikor Gubaf aranyat tesz a kezébe, végleg megpecsételi sorsát. Eleinte nem is tudja hova tenni, még úgy sem, mikor kijelenti, hogy ő fog beszélni. Ha tudná milyen tangót nyomtak a piacon, most biztos nevetne egy jót, de az idő pénz. Azt is mondják, hogy a pénz beszél, és azt mondja, ideje inni! Súlyra olyan háromszáz körüli lehet az összeg, amit kapott. Nem éppen egy családi vagyon, de egy jobb borra tökéletesen megfelel. Ha jól csinálja, akkor három közepesre, vagy tíz szarra. Ha ez a választási lehetősége, akkor megcélozza az arany középutat. Ha a kopogás elhangzott, úgy megvárja, míg legalább valaki kiszól nekik. Amint ez megtörtént, megragadja a kilincset és belép. *
- Adjon isten. Utazók volnánk és szükségünk lenne valamire, ami melegen tartja a vérünket.
* Mondja, miközben megközelíti a pultot. Ő maga üzletelésbe kezd a pultnál, így nem figyel arra, hogy a másik kettő mit csinál. Csak nem hagyják itt, a pénz sem az övé. Végül kisvártatva két dologban egyezik meg a vörös, a szakavatott kereskedővel. Az egyik, hogy háromszáz aranyért ad nekik három üveg bort, és mellé kapnak egy kupica kóstolót az idei termésből a jó egészségük nevében. Csak rá kell hagyni a vásárlást. Amint kitölti a három kis üveget, int a társainak, bárhol is legyenek, hacsak nem épp mögötte figyelik az ezüstnyelvűt. *
- Na, fenékig.
* Mondja oda a társaságnak, majd ha neki kell lennie a sereghajtónak, akkor elsőnek hörpinti fel az idei évi termelésnek a végeredményét. Kiélvezi, majd lenyeli. Ezt követően pontosan 300 arany
landol az eladó irányába, aztán amint megerősítésre kerül az összeg, elő is kerül a három áhított ital. Keresik itt a szent várost, közben mindvégig egyértelmű volt, hogy a szent likőrt kéne keresniük. Az első üveg, valami névtelen alak csinálhatta. A rajta lévő cédulán is csak néhány dolog van; mikor csinálták, ki és miből. A második már szebb, olyan értelemben, hogy erre már valami mintát is felfestettek. A benne lévő anyag is bizonyára finomabban hathat. Végezetül, amit Gubaf nevezet nevén, a smaragdláng. Táskáját előrehelyezi, majd el is teszi mindet a táskájába. Gondosan ügyel arra, hogy ezek ne ütközzenek. Nem szeretné, ha a földön végezné a lé, pedig nem is saját vagyonával fizetett. *- Ahogy mondja. Ráérünk mi este megbontani ezeket. Na, mutasd az utat. Keressük meg ezt az Avarudyddát.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1292-1311