//Második szál//
- Nem járt itt véletlenül egy fél-elf kobzos? Hosszú, fekete, egyenes szálú haj *magyarázza* - átható kék pillantás. Magas. Úgy ekkora *mutatja.* - Jó kiállású. Harminc körüli.
*Egyszer már érdeklődött korábban, de akkor épp más volt a pultban, úgyhogy kénytelen előadni az egész leírást, nem szorítkozhat a rövidebb verzióra.*
- Úgy volt, hogy hagy itt nekem egy levelet.
*Ahogy korábban, most is ugyanazt a lehangoló választ kapja.*
- Sejtettem *húzza el a száját.* - Bárdok. *Viszont ha már itt van, úgy dönt, megpróbálja hasznosan tölteni az időt. Van még pár aranya, de nem túl sok és máskor még nagyobb szükség lehet rájuk, így inkább abbahagyja a lapos erszény morzsolgatását és csak a pultra támaszkodik.*
- Nem hallott valamit Krultos kapitányról? *Kérdi csevegve, közben maga elé forgat egy ott hagyott üres kupát, mert csak úgy ücsörögni egy fogadóban, az elég furcsán veszi ki magát.* - Azt rebesgetik, meghalt *dobja be a csalit, hátha ráharap az öreg, de a csapláros csak sztoikus nyugalommal törölget tovább. Még az is lehet, hogy süket, mint a Csonkatorony harangozója. Lehet, de nem valószínű.* - Furcsállanám az ő múltjával, de egyszer mindenki felett megkongatják a harangot, nem igaz? A harangot! Tudja! *mondja egy kicsit hangosabban, hátha sikerül kizökkenteni az öreget a szelektív süketségből.*
- Azért kár volna érte *hümment.* - A gladiátorok feneke olyan kemény, hogy fát lehetne hasogatni rajta. *Ezt már inkább csak magának jegyzi meg és ehhez mérten jóízűen el is düdörög rajta. Az viszont elég nyilvánvaló, hogy a kocsmárosból nem mostanság fog megindulni a szóáradat. A vörös általában könnyen csalja ki a megfelelő emberekből a fecsegést, de ez azért korántsem működik mindig és mindenkinél. A rossz lábbal kelt, pofaszakállas fogadósnál ezúttal biztos nem, ebbe már beletörődött, de nem akaródzik kimenni. Visszataszítóan hideg és nyirkos az időjárás, amivel Yeza nagyjából annyira van kibékülve, mint egyszerű házi cirmos az úszással. Az ő egyetlen vastagabbnak mondható holmija egy passzentos, rövid kabátka. Igaz, hogy a gallérján és a mandzsettáján rókaprémmel szegett, de inkább őszi, mint téli viselet. Ellenben azzal a dús szőrmével borított köpennyel, ami a mellette álló szék támláján hever, látszólag teljesen gazdátlanul. Korai még az óra, gyakorlatilag ő az egyetlen betérő. Ha egy tegnap esti részeg hagyta itt, aligha hiányzik neki annyira, mint amekkora hasznát Yeza venné. Pár aranyból rá is igazíthatnák.
A konyhából némi csörömpölés és kisebb ribillió neszei hallatszanak, amire a kocsmáros borongós homlokára még sötétebb fellegek úsznak. Yeza persze nagylelkűen int neki.*
- Menjen csak, én megleszek *mondja, és valóban. A vörös elücsörög csendesen a kellemes melegben. Csak a kinti hidegtől még mindig gémberedett ujjacskáit túrja bele a gazdátlan köpeny prémjébe. Aztán oda is sandít a szeme sarkából. ~Most vagy soha, Yeza!~ súgja a hideg elleni végtelen ellenszenve, aztán szépen lecsusszan a székéről. Szinte kelleti magát az a meleg holmi, míg végül Yeza megadja magát. Egy jól irányzott mozdulattal már nyalábolja is fel a köpenyt és megindul vele a kijárat felé. Az utolsó pillanatban torpan meg vele és inkább felakasztja a bejáratnál lévő fogasok egyikére. Mert hát, az igaz, hogy szörnyen csendes még a fogadó, de ami azt illeti, körül se nézett rendesen.*