//Igyunk hát pajtások, jo-hó//
//Szálláshely//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Annyira belenevelték, hogy mindig igyekezzen felnőttként viselkedni. Azért, hogy bizonyítson, sose tudják lenézni, ne kezelje senki gyerekként, senkinek se mutassa az esetlenségét. Erre amit most művel, arra biztos nem lesz büszke másnap. Nem feltétlenül azzal van a baj, amire Edennel készül. Inkább az, ahogy az egész estéje iránt viseltetik. Mert most igenis gyerekes és esetlen. Mintha mindent kitöröltek volna belőle, amit eddigi élete során a fejébe vertek. Ez a felismerés pedig táplálja benne a félelmet, hogy egy olyan kihívás előtt áll, amire nincs eléggé felkészülve. Lehet egyáltalán? Már azzal is megelégedne, ha nyugodtan és természetesen tudna viselkedni, nem pedig úgy, mint egy riadt kisegér, akit kergetnek a seprűvel.
Az az egy szerencséje van, hogy Eden pimasz komolytalansága, nyugalma és kedvessége apránként csitítgatja a benne tomboló vihart.*
- Majd figyeld meg milyen leszek, mikor legközelebb részegen táncikálsz körbe.
*Mosolyodik el halványan, ahogy tovább cirógatja az arcát. Ujjai időnként a világos tincsekbe siklanak, hogy közben újból felkeresse a fiú ajkait.*
- Talán már attól nem kell tartanod, hogy elküldelek.
*Mosolyodik el újból, amit igyekszik őszintére venni. Mert, hát komolyan mondja, de még mindig kétséges a maga számára is, hogy komolyan is gondolja e. Vágyik a fiúra, borzalmasan tetszik neki, de az a fránya félsz. Valahogy ki kéne kapcsolnia az agyát. Legalább az este hátralevő részére. Mert igyekszik ő, hisz már a pokróc alól is felfedte magát. Ami után... nem történik semmi a fejében. A borostyánszín szemek először a lehulló inget követik, majd visszatérnek Eden arcára, lassan le a mellkasára, s hirtelenjében kiürül belőle minden gondolat. A bók sem zökkenti ki a hirtelen rátámadó nyugalomból. Csak egy halovány pír jelzi, hogy eljutott az a hegyes fülekig. De az újabb csókot már forrón fogadja, s vágytól eltelve viszonozza. Lassan nyúlik el a lepedőn, szemeivel pedig Eden mozdulatait követi. Egészen az első gyengéd csókig, amikor csak felbukkan egy apró félsz, s szemeit szégyenlősen lehunyva harapja be az ajkát. Mint aki tüntetőleges hallgatásra kárhoztatta magát csak némán fekszik a lepedőn, de teste csakhamar fellázad gazdája ellen, hogy végre helyet adjon annak, hogy vágyát kifejezze. Ajkai elnyílnak, a szobát pedig lassan betöltik a vágyakozó sóhajok, s halkabb nyögések. Teste az érintések után aprókat rezdül, s lassan sárgái is visszatérnek, hogy újból a fiúban gyönyörködhessenek. Akkor találkozik össze a kék szemekkel, mire először csak kérdőn vonja fel szemöldökeit, de végül egy gyengéd mosollyal tárja szét jobban lábait. Készséges és végre egy kicsit bátor. A megbánásokkal ráér foglalkozni holnap reggel is.*