Külső területek - Szarvasliget
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 49 (961. - 964. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 945-964
964. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-23 19:51:53
Üzenet elküldve: 2021-09-23 19:51:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Miközben beszélgetnek, újabb fülhuzigálás után Intath magához húzza, ezeknek a mozdulatoknak köszönhetően pedig elkezdi elég különösen érzi magát, legalábbis nem az a reakciója, amire számítana saját magától; zavar, kissé talán hevesebben dobogó szív, ilyesmi.
Még csak nem is mérges, sőt, egyáltalán nem az, pedig a sokadik fülhúzás jó eséllyel idegesítené még Lautól, vagy akár saját édesanyjától is, köszönhetően annak, hogy különleges szögben hátrafelé hegyesedő fülei talán kissé érzékenyebbek a kelleténél. Ha valamit elfelejtett mondani a vizsgálat során, hát az pont ez, mivel azonban nem tudhatja, hogy más fülei mennyire kényesek a húzogatásra és egyéb igénybevételekre, így ebben végül is nem lehet teljesen biztos most sem, inkább csak erős sejtés a részéről.
De hát nem fáj, amit a másik csinál, és tőle valahogy helyénvalónak és természetesnek érzi. Kedves gesztusnak, aminek örül.
A másik furcsaság számára, hogy egyre természetesebbnek veszi, hogy és ahogyan Intath hozzáér, és amikor ez alkalommal magához húzza őt, halkan sóhajt egyet és ösztönösen a hozzáhajtja a fejének oldalát az elf felkarjához, miközben felé eső kezével átkarolja.
Sosem gondolta volna korábban, hogy valaha is hasonló pózban fog egy szép tó partján álldogálni egy tisztavérűvel. Édesanyja kivételével nem kifejezetten kedvelte az otthoniakat. De hát a külvilági elfek annyira normálisok! Még egyel sem találkozott azóta, hogy szülőfaluját elhagyta, aki úgy bánt volna vele, mint odahaza bárki, vagy akár csak a szándék meg lett volna benne.
Ettől még különös érzés számára így állni együtt valaki mással egy letisztult víztükör mellett. Talán ilyen lehet egy apa-lánya, vagy akár egy báty-húg közös pillanat? Valahogy különös és különlegesen kellemes nyugalom szállja meg, amin szintén meglepődik kicsit, de egyáltalán nincsen ellenére.
Nem az ő az egyetlen mindenesetre, aki meglepetésként ér ez a mostani hosszú perc, mert édesanyja is pont ekkor néz ki lánya tóra néző szobájának ablakából, így pedig éppen látja a számára elég bizarrnak tűnő jelenetet.
~ Mi az isteneket csinálnak ezek ketten? ~ kérdi magától. ~ Az a férfi az arcát simogatja, most komolyan? Luni meg csak úgy hagyja? Az ott tényleg Luni? Tényleg. Egek! ~
Egyszerre döbben meg mélységesen, miközben nevethetnéke is támad, de aztán elkezdi egyre kellemetlenebbül érezni magát minden egyes pillanattal, ahogyan nézi a két hátat, valamint a magas elf szőke és apró lánya éjfekete hajának kontrasztját. Mintha kémkedne saját lánya után. Vissza is sétál inkább a szoba közepére olvasni, igaz nem igazán tud szabadulni a korábban látottaktól.
Eközben Luninari azon gondolkodik, hogy amikor Thimmel történt hasonló miért volt zavarban, most pedig miért nincs? Meg azon, hogy miért hasonlítja a két elfet örökké egymáshoz, amikor az egyetlen hasonlóság mellett, hogy mindketten kedvesek vele, olyan sok különbség van közüttök.*
- Varázsnyuszi hercegnő. Ha akarod hívhatsz így. Aranyos és tetszik, csak azt ne mondd, hogy kint a tengeren nem ettetek finomakat soha! *neveti el magát.* Biztosan volt legalább egy valamirevaló szakács a hajón, aki tudott jó erős hallevest készíteni! De értem amit mondasz és nagyon kedves vagy, de ettől még attól, hogy én csinálok vacsorát, és mert mosolygok hozzá, még mondd meg nyugodtan, ha mégsem ízlik, mert akkor legközelebb majd megpróbálom máshogy megcsinálni ugyanazt, ami korábban nem ízlett. Ami meg a horgászatot illeti, persze, igazad van, de azért valahol nekem is! Ha már minden hal meg van pucolva közvetlenül az után, hogy ki lettek fogva, hamarabb lesz vacsora, mintha este állnék neki az egésznek miután végeztünk a halfogással.
*Reméli, hogy ebben egyet fognak érteni, mert szerinte a jó és valamennyire gyors vacsora érdekében egyszerűbb egyenként halat pucolni, mint az összeset egyszerre.
Ennél azonban komolyabb téma is szóba kerül. Talán az idilli környezet tehet róla, talán saját múltjuk és az abból fakadó személyiség, de úgy tűnik, hogy nem teljesen tudnak olyasmiről beszélni, aminek köszönhetően teljesen elengedhetik magukat. Vagy pusztán ő nem képes erre, bármennyire is kellemes az a nyugalom, amit Intathot átkarolva, valamint ő által átkarolva érez.*
- Dehogynem emlékszem! *mosolyodik el végül, miután megint csak megállapítja, hogy Int nagyon ért a szavakhoz, vagy legalábbis nagyon nagy tehetsége van ahhoz, hogy az ő lelkének húrjain játsszon. Talán ezért nyílik meg annyira előtte, mint férfi előtt még soha, mondhatni minden maradék védelmét teljesen leeresztve a másik előtt.*
- Nehéz is lenne elfelejteni. *bólogat komolyan.* És mindenben igazad van. Ami most itt van már most sokkal több, mint amire számítottam akkor, amikor el kellett hagynom az erdőt. Kész csoda, ez az egész hely! Örülök, hogy itt lehetek veletek, hogy te is itt vagy velünk, Lau meg Thim is itt van, sőt most már és még anya is, de mi van, ha újra történik valami? Kedves tőled, hogy vigyázni akarsz rám, örülök neki és el is fogadom, de ettől még te is megengedhetnéd, hogyha úgy alakul, akkor én is vigyázzak rád! Sose lehet tudni mit hoz a jövő, ha valamit, akkor ezt megtanultam eddig. Tudod, hogy még a száműzetésem előtti reggelen sem tudtam, hogy másnap reggelre már el kell hagynom a falut ahol felnőttem? Megreggeliztem, mint bármikor máskor, aztán pedig kimentem játszani a patak partjára, mert otthon nem volt éppen semmi dolgom. Vagy, hogy a nagy lázadás napján, amikor felkeltem reggel, még semmi jele nem volt annak, hogy este bárki is ránk fogja gyújtani a fél várost? Nem akarok örökké azon rágódni, ami történt, hidd el, csak kicsit nehéz, hogy ne jusson minden nap az eszembe, meg panaszkodni sem akarok róla, mert az meg biztosan unalmas, főleg annak, aki szintén élt át kemény dolgokat, de nem szeretnék még egyszer abba a helyzetbe sem kerülni, hogy azon múljon az életem, hogy a barátaim mennyire ügyesek, okosak és erősek. Szeretnék olyan erőket birtokolni, amivel nem csak magamat tudom megvédeni, hanem mindenkit itt, és akár ezt a helyet is. És már most is van szerintem egy-két tényleg jó és hasznos varázslatom, ha bárki is ránk akarna támadni, vagy valamilyen más módon ártani nekünk. Ezt gondolom nem bánod. Ha legközelebb valami baj lesz azt nem egy borospincében lapulva szeretném átvészelni tehetetlenül! És szerintem te is jobban szeretnél egy olyan Luninarit, aki, ha baj van akkor nem mögötted bujkál, mint egy félős kislány, hanem melletted áll, hogy támogasson. Bármi rossz jöjjön, több esély van szembenézni vele, ha együtt csináljuk. De a jóra ugyanez igaz.
*Reméli, hogy hangja most legalább annyira határozottan hangzik, mint amennyire annak szánja. Pár haton belül három otthont vesztett el, és többet nem szándékozik. Már régen eldöntötte, hogy megveti a lábát ezen a helyen és nem hagyja, hogy a történelem viharjai még egyszer úgy sodorják ide-oda, mintha pusztán otthonát vesztett, lehullott falevél lenne.*
*Miközben beszélgetnek, újabb fülhuzigálás után Intath magához húzza, ezeknek a mozdulatoknak köszönhetően pedig elkezdi elég különösen érzi magát, legalábbis nem az a reakciója, amire számítana saját magától; zavar, kissé talán hevesebben dobogó szív, ilyesmi.
Még csak nem is mérges, sőt, egyáltalán nem az, pedig a sokadik fülhúzás jó eséllyel idegesítené még Lautól, vagy akár saját édesanyjától is, köszönhetően annak, hogy különleges szögben hátrafelé hegyesedő fülei talán kissé érzékenyebbek a kelleténél. Ha valamit elfelejtett mondani a vizsgálat során, hát az pont ez, mivel azonban nem tudhatja, hogy más fülei mennyire kényesek a húzogatásra és egyéb igénybevételekre, így ebben végül is nem lehet teljesen biztos most sem, inkább csak erős sejtés a részéről.
De hát nem fáj, amit a másik csinál, és tőle valahogy helyénvalónak és természetesnek érzi. Kedves gesztusnak, aminek örül.
A másik furcsaság számára, hogy egyre természetesebbnek veszi, hogy és ahogyan Intath hozzáér, és amikor ez alkalommal magához húzza őt, halkan sóhajt egyet és ösztönösen a hozzáhajtja a fejének oldalát az elf felkarjához, miközben felé eső kezével átkarolja.
Sosem gondolta volna korábban, hogy valaha is hasonló pózban fog egy szép tó partján álldogálni egy tisztavérűvel. Édesanyja kivételével nem kifejezetten kedvelte az otthoniakat. De hát a külvilági elfek annyira normálisok! Még egyel sem találkozott azóta, hogy szülőfaluját elhagyta, aki úgy bánt volna vele, mint odahaza bárki, vagy akár csak a szándék meg lett volna benne.
Ettől még különös érzés számára így állni együtt valaki mással egy letisztult víztükör mellett. Talán ilyen lehet egy apa-lánya, vagy akár egy báty-húg közös pillanat? Valahogy különös és különlegesen kellemes nyugalom szállja meg, amin szintén meglepődik kicsit, de egyáltalán nincsen ellenére.
Nem az ő az egyetlen mindenesetre, aki meglepetésként ér ez a mostani hosszú perc, mert édesanyja is pont ekkor néz ki lánya tóra néző szobájának ablakából, így pedig éppen látja a számára elég bizarrnak tűnő jelenetet.
~ Mi az isteneket csinálnak ezek ketten? ~ kérdi magától. ~ Az a férfi az arcát simogatja, most komolyan? Luni meg csak úgy hagyja? Az ott tényleg Luni? Tényleg. Egek! ~
Egyszerre döbben meg mélységesen, miközben nevethetnéke is támad, de aztán elkezdi egyre kellemetlenebbül érezni magát minden egyes pillanattal, ahogyan nézi a két hátat, valamint a magas elf szőke és apró lánya éjfekete hajának kontrasztját. Mintha kémkedne saját lánya után. Vissza is sétál inkább a szoba közepére olvasni, igaz nem igazán tud szabadulni a korábban látottaktól.
Eközben Luninari azon gondolkodik, hogy amikor Thimmel történt hasonló miért volt zavarban, most pedig miért nincs? Meg azon, hogy miért hasonlítja a két elfet örökké egymáshoz, amikor az egyetlen hasonlóság mellett, hogy mindketten kedvesek vele, olyan sok különbség van közüttök.*
- Varázsnyuszi hercegnő. Ha akarod hívhatsz így. Aranyos és tetszik, csak azt ne mondd, hogy kint a tengeren nem ettetek finomakat soha! *neveti el magát.* Biztosan volt legalább egy valamirevaló szakács a hajón, aki tudott jó erős hallevest készíteni! De értem amit mondasz és nagyon kedves vagy, de ettől még attól, hogy én csinálok vacsorát, és mert mosolygok hozzá, még mondd meg nyugodtan, ha mégsem ízlik, mert akkor legközelebb majd megpróbálom máshogy megcsinálni ugyanazt, ami korábban nem ízlett. Ami meg a horgászatot illeti, persze, igazad van, de azért valahol nekem is! Ha már minden hal meg van pucolva közvetlenül az után, hogy ki lettek fogva, hamarabb lesz vacsora, mintha este állnék neki az egésznek miután végeztünk a halfogással.
*Reméli, hogy ebben egyet fognak érteni, mert szerinte a jó és valamennyire gyors vacsora érdekében egyszerűbb egyenként halat pucolni, mint az összeset egyszerre.
Ennél azonban komolyabb téma is szóba kerül. Talán az idilli környezet tehet róla, talán saját múltjuk és az abból fakadó személyiség, de úgy tűnik, hogy nem teljesen tudnak olyasmiről beszélni, aminek köszönhetően teljesen elengedhetik magukat. Vagy pusztán ő nem képes erre, bármennyire is kellemes az a nyugalom, amit Intathot átkarolva, valamint ő által átkarolva érez.*
- Dehogynem emlékszem! *mosolyodik el végül, miután megint csak megállapítja, hogy Int nagyon ért a szavakhoz, vagy legalábbis nagyon nagy tehetsége van ahhoz, hogy az ő lelkének húrjain játsszon. Talán ezért nyílik meg annyira előtte, mint férfi előtt még soha, mondhatni minden maradék védelmét teljesen leeresztve a másik előtt.*
- Nehéz is lenne elfelejteni. *bólogat komolyan.* És mindenben igazad van. Ami most itt van már most sokkal több, mint amire számítottam akkor, amikor el kellett hagynom az erdőt. Kész csoda, ez az egész hely! Örülök, hogy itt lehetek veletek, hogy te is itt vagy velünk, Lau meg Thim is itt van, sőt most már és még anya is, de mi van, ha újra történik valami? Kedves tőled, hogy vigyázni akarsz rám, örülök neki és el is fogadom, de ettől még te is megengedhetnéd, hogyha úgy alakul, akkor én is vigyázzak rád! Sose lehet tudni mit hoz a jövő, ha valamit, akkor ezt megtanultam eddig. Tudod, hogy még a száműzetésem előtti reggelen sem tudtam, hogy másnap reggelre már el kell hagynom a falut ahol felnőttem? Megreggeliztem, mint bármikor máskor, aztán pedig kimentem játszani a patak partjára, mert otthon nem volt éppen semmi dolgom. Vagy, hogy a nagy lázadás napján, amikor felkeltem reggel, még semmi jele nem volt annak, hogy este bárki is ránk fogja gyújtani a fél várost? Nem akarok örökké azon rágódni, ami történt, hidd el, csak kicsit nehéz, hogy ne jusson minden nap az eszembe, meg panaszkodni sem akarok róla, mert az meg biztosan unalmas, főleg annak, aki szintén élt át kemény dolgokat, de nem szeretnék még egyszer abba a helyzetbe sem kerülni, hogy azon múljon az életem, hogy a barátaim mennyire ügyesek, okosak és erősek. Szeretnék olyan erőket birtokolni, amivel nem csak magamat tudom megvédeni, hanem mindenkit itt, és akár ezt a helyet is. És már most is van szerintem egy-két tényleg jó és hasznos varázslatom, ha bárki is ránk akarna támadni, vagy valamilyen más módon ártani nekünk. Ezt gondolom nem bánod. Ha legközelebb valami baj lesz azt nem egy borospincében lapulva szeretném átvészelni tehetetlenül! És szerintem te is jobban szeretnél egy olyan Luninarit, aki, ha baj van akkor nem mögötted bujkál, mint egy félős kislány, hanem melletted áll, hogy támogasson. Bármi rossz jöjjön, több esély van szembenézni vele, ha együtt csináljuk. De a jóra ugyanez igaz.
*Reméli, hogy hangja most legalább annyira határozottan hangzik, mint amennyire annak szánja. Pár haton belül három otthont vesztett el, és többet nem szándékozik. Már régen eldöntötte, hogy megveti a lábát ezen a helyen és nem hagyja, hogy a történelem viharjai még egyszer úgy sodorják ide-oda, mintha pusztán otthonát vesztett, lehullott falevél lenne.*
963. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-20 12:25:44
Üzenet elküldve: 2021-09-20 12:25:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
-Igen az vagyok.
*Húzgálja meg játékosan a félelf fülecskét. Tisztában van saját vonzerejével és tudja jól, hogy imádja őt ez a naiv, vajszívű lány. Szóval nem is nagyon tart a haragjától. Némi ölelgetés, cirógatás, bókolás és már el is van felejtve. Újabb bókjaira viszont csak gondolkozóba esik a félvér. Majd nekiáll egy nagyon Luninaris monológnak. Az elf pedig figyelmesen hallgatja és mikor a másik befejezi, átkarolja a nem túl széles vállakat és magához húzza a másikat.*
-Ezt nem kell így túlgondolni kedveském. Biztos finom lesz. És nagyon bájos vagy mikor egy vacsorakészítéssel kapcsolatban is a civilizációrós szintekről beszélsz, de arra gondoltam, hogy egy magamfajta volt tengerész számára már önmagában az, hogy egy kedves lány főz bármit bőven jóval több, mint ami járna és már csak ezért is hálás vagyok. Szóval míg a te mosolyod fűszerezi meg addig mindegy mi az.
*Simizi meg barátságosan a másik karját. Határozottan jót tesz a kicsi lelkének a félvér társasága. Az elvont gondolkodásával, hosszas monológjaival, csupaszív természetével. Hogy foglalkozhat vele ne gondoljon túl dolgokat és megfeledkezhet a maga gondjairól. Meg neki nem voltak plüssnyulai de, a hús-vér ölelgetni való remek szolgálatot tud tenni helyettük. A tó csendes és békés mint eddig is. A fodrozódó vize szintén nyugtató hatással van a kalózszívre. Int le se tagadhatná, hogy hiányolja a régi időket. Ezért is mondta el, hogy mire vágyik, de félre lett értve.*
-Nem most gondoltam kedveském. Majd egyszer. És amúgy úgy szokás, hogy este vacsorának elkészíteni az egész nap fogott halakat nem kiszaladgálni velük egyesével. De nekünk elég lesz két bot, egy asztal, üst, meg amiket mondtál még. És biztos van csónakkészítő. Mégiscsak van egy folyó is nem is olyan messze.
*Hogy ő tud-e csinálni csónakot nem árulná el. A viszont büszkeségének jól esett, hogy mint tényt jelentette ki a másik, hogy magától értetődően ehhez is érthet. Bár nincs így, de a feltételezés jól esett. És, hogy ő miért szeret meseszerű dolgokkal előállni a félvér társaságában? Valószínűleg azért mert a lány ezt hozza ki belőle a sokszor számára gyerekesnek tűnő gondolkodásával. Amit Luninari-nak el tud nézni. Vicces, de sokkal jobban elnézi neki mintha egy valódi gyerekről volna szó. Abban az esetben minden bizonnyal csak zavarná az éretlenség. Így viszont vigyorogva néz a sértettnek látszani akaró pofira amiről a mosoly a próbálkozás ellenére nem akar eltűnni és kijavítja a pontatlanul átvett kifejezést.*
-Varázsnyuszi hercegnő. És bizony, hogy komolyan.
*Cirógatja meg az állat amitől reményei szerint ha maradt még valami megjátszott ellenállás az is egyből lefoszlik a lányról. Nagyon jót kuncog a másik reakcióján. Majd érkezik egy Luninari-féle hosszas csapkodó monológ. Aminél ahogy változik a téma úgy az is, hogy miképp hat az elfre. A nyuszikról beszélő Luninari aranyos. A lova viszont továbbra sincs kedvére. Végül pedig az jön szóba, hogy hogyan járna az a herceg, aki olyat akarna vele tenni amit nem akar.*
-Valóban?*Néz mosolyogva a másikra.*Ezt kicsit megnyugtató hallani, de emlékszel még mikor, azt mondtad jobb lenne talán nem annyira ismerni a világot mint én? Akkor a szép csillagos égen gyönyörködtünk és hálás voltam amiért mosolyt csaltam az arcodra egy olyan helyzetben mikor nem volt biztos a jelen vagy jövő. Most nézz csak szét! Innen a tó mellől a ligetre, a virágokra, a házra. Gondolj csak bele épp, azt tervezgetjük, hogy miképp ülünk majd le pecázgatni ahol a legnagyobb veszély az lesz, hogy nem fogunk semmit, esetleg beborul az idő és elázunk. De van hova bemennünk, van egy kandalló, ami elé akkor is beülhetünk felmelegedni forró teát kortyolgatni. A lányok kedvesek és szeretnek téged. Hát nem egy kincs ez? Arra szeretnék kilyukadni, hogy nagyon örülök neki, hogy meg tudod védeni magad, de ugyan így érzek én is ez iránt a hely iránt mint te. És az én szememben a te vidám mosolyod is hozzátartozik a liget varázsához úgyhogy engedd meg, hogy vigyázzak rád is. Jó?
*Simizi meg a félvér buksit.*
-Igen az vagyok.
*Húzgálja meg játékosan a félelf fülecskét. Tisztában van saját vonzerejével és tudja jól, hogy imádja őt ez a naiv, vajszívű lány. Szóval nem is nagyon tart a haragjától. Némi ölelgetés, cirógatás, bókolás és már el is van felejtve. Újabb bókjaira viszont csak gondolkozóba esik a félvér. Majd nekiáll egy nagyon Luninaris monológnak. Az elf pedig figyelmesen hallgatja és mikor a másik befejezi, átkarolja a nem túl széles vállakat és magához húzza a másikat.*
-Ezt nem kell így túlgondolni kedveském. Biztos finom lesz. És nagyon bájos vagy mikor egy vacsorakészítéssel kapcsolatban is a civilizációrós szintekről beszélsz, de arra gondoltam, hogy egy magamfajta volt tengerész számára már önmagában az, hogy egy kedves lány főz bármit bőven jóval több, mint ami járna és már csak ezért is hálás vagyok. Szóval míg a te mosolyod fűszerezi meg addig mindegy mi az.
*Simizi meg barátságosan a másik karját. Határozottan jót tesz a kicsi lelkének a félvér társasága. Az elvont gondolkodásával, hosszas monológjaival, csupaszív természetével. Hogy foglalkozhat vele ne gondoljon túl dolgokat és megfeledkezhet a maga gondjairól. Meg neki nem voltak plüssnyulai de, a hús-vér ölelgetni való remek szolgálatot tud tenni helyettük. A tó csendes és békés mint eddig is. A fodrozódó vize szintén nyugtató hatással van a kalózszívre. Int le se tagadhatná, hogy hiányolja a régi időket. Ezért is mondta el, hogy mire vágyik, de félre lett értve.*
-Nem most gondoltam kedveském. Majd egyszer. És amúgy úgy szokás, hogy este vacsorának elkészíteni az egész nap fogott halakat nem kiszaladgálni velük egyesével. De nekünk elég lesz két bot, egy asztal, üst, meg amiket mondtál még. És biztos van csónakkészítő. Mégiscsak van egy folyó is nem is olyan messze.
*Hogy ő tud-e csinálni csónakot nem árulná el. A viszont büszkeségének jól esett, hogy mint tényt jelentette ki a másik, hogy magától értetődően ehhez is érthet. Bár nincs így, de a feltételezés jól esett. És, hogy ő miért szeret meseszerű dolgokkal előállni a félvér társaságában? Valószínűleg azért mert a lány ezt hozza ki belőle a sokszor számára gyerekesnek tűnő gondolkodásával. Amit Luninari-nak el tud nézni. Vicces, de sokkal jobban elnézi neki mintha egy valódi gyerekről volna szó. Abban az esetben minden bizonnyal csak zavarná az éretlenség. Így viszont vigyorogva néz a sértettnek látszani akaró pofira amiről a mosoly a próbálkozás ellenére nem akar eltűnni és kijavítja a pontatlanul átvett kifejezést.*
-Varázsnyuszi hercegnő. És bizony, hogy komolyan.
*Cirógatja meg az állat amitől reményei szerint ha maradt még valami megjátszott ellenállás az is egyből lefoszlik a lányról. Nagyon jót kuncog a másik reakcióján. Majd érkezik egy Luninari-féle hosszas csapkodó monológ. Aminél ahogy változik a téma úgy az is, hogy miképp hat az elfre. A nyuszikról beszélő Luninari aranyos. A lova viszont továbbra sincs kedvére. Végül pedig az jön szóba, hogy hogyan járna az a herceg, aki olyat akarna vele tenni amit nem akar.*
-Valóban?*Néz mosolyogva a másikra.*Ezt kicsit megnyugtató hallani, de emlékszel még mikor, azt mondtad jobb lenne talán nem annyira ismerni a világot mint én? Akkor a szép csillagos égen gyönyörködtünk és hálás voltam amiért mosolyt csaltam az arcodra egy olyan helyzetben mikor nem volt biztos a jelen vagy jövő. Most nézz csak szét! Innen a tó mellől a ligetre, a virágokra, a házra. Gondolj csak bele épp, azt tervezgetjük, hogy miképp ülünk majd le pecázgatni ahol a legnagyobb veszély az lesz, hogy nem fogunk semmit, esetleg beborul az idő és elázunk. De van hova bemennünk, van egy kandalló, ami elé akkor is beülhetünk felmelegedni forró teát kortyolgatni. A lányok kedvesek és szeretnek téged. Hát nem egy kincs ez? Arra szeretnék kilyukadni, hogy nagyon örülök neki, hogy meg tudod védeni magad, de ugyan így érzek én is ez iránt a hely iránt mint te. És az én szememben a te vidám mosolyod is hozzátartozik a liget varázsához úgyhogy engedd meg, hogy vigyázzak rád is. Jó?
*Simizi meg a félvér buksit.*
962. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-16 19:35:12
Üzenet elküldve: 2021-09-16 19:35:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
- Mindig kedves. Igen, elhiszem. *mondja először olyan arccal és hangsúllyal, amin jó eséllyel látszik, hogy azért ebben nem teljesen biztos, de hát ezen is csak nevet. Szereti túlgondolni és elemezni a dolgokat, de a lelke mégis sokkal egyszerűbb, mint legtöbbször igazságot kereső, kételkedő, komor, mégis önmagába visszaforduló gondolatai; akit egyszer megszeret, arra nemigen tud haragudni. Nincs olyan nyers, hideg és üres logika, ami képes lenne mit kezdeni ezzel a gyengeségével.
Hiába volt például mindkettő, most már inkább aranyosnak, mint ijesztőnek tartja az elf kiakadását és az ebből fakadó dühöt, amit tulajdonképpen vétlen lovára zúdított.
Jó persze, ebben nyilván azért közrejátszik az is, amit korábban beszéltek. Nem igazán van oda a lovakért. Ha Int kedvenc plüssnyulaival, vagy Hópehellyel szemben engedett volna meg ilyen hangot magának, nem biztos, hogy képes lett volna ilyen könnyedén napirendre térni felette.*
- Hát jó... *mereng el ezek után ismét egy jó hosszú pillanatra, ezúttal nem a közeli múlton, hanem a lehető legközelebbi jövőn, ami ma este lesz. Örül Intath belé vetett bizalmának, viszont ez egyszerre vesz le nagy terheket a válláról, ugyanakkor valamennyit mégiscsak rá is rak.*
- Kedves vagy, hogy így bízol abban, hogy jól főzök, de azért még bőven van mit tanulnom ilyen téren is! Jó, szereted a fűszereset, én is, nincs ezzel gond, de akkor is, mi van ha pont olyat csinálok, amit mégsem fogsz szeretni? Tengerész voltál, rendben, de az is egy civilizációs szint, hogy nem csak azért eszünk, hogy jól jóllakjunk, ez által pedig eltudjuk végezni a következő napi munkát, hanem hogy finom is legyen, amit eszünk. *mondja.*
- De mindegy, azt hiszem van ötletem mit fogok csinálni. Ha pedig mégsem ízlene, akkor bármikor össze tudok hozni valamilyen finom hideg vacsorát is helyette.
*Utóbbi mondataival tulajdonképpen megnyugtatja magát, de ettől még van realitása is. Mindez viszont csak még egy indokkal több, hogy miért is kell lassan visszamennie Artheniorba pénzt szerezni és vásárolni kicsit.
~ Szarvasliget majdnem önellátó. De csak majdnem. Muszáj szerezni még kis pénzt, és vásárolni. Ha mást nem, hát vetőmagokat. Tyúkokat. Még egy-két állatot. Kecske, szamár, tehén. Esetleg utánanézni, hogy milyen mágia teremt ételt és italt. ~
Utóbbi amúgy is régi álma és vágya. Olyannyira, hogy most is majdnem belefeledkezik a gondolatba, miközben követi az elfet a tó mellett sétálva.
Intath szavai azonban azonnal ki is zökkentik. Ezúttal nem álmodozó, sokkal inkább gyakorlatias énje tör felszínre.*
- Hát nem is tudom, csónak? *mondja és kérdezi egyszerre, miközben minden bizonnyal látszik rajta az elbizonytalanodás.* Tudod, minél bonyolultabb egy terv, annál nehezebb kivitelezni. Szerintem egyszerűbb, ha csak két bot kell első körben, meg egy jó hely kint a parton. Így is ki kell hoznunk ide egy üstöt, egy asztalt, a hagymákat, fűszereket, fakanalat, kést. És ha még egy csónak is kell, azt már sokkal nehezebb összehozni. Gondolod, hogy árulnak Artheniorban, vagy valami kis faluban a környéken? Tutajt építeni sem lehet olyan egyszerű, bár te biztosan tudod hogy hogyan kell, és ketten biztosan meg tudnánk csinálni. De az is idő, több mint ami két bot megvételéhez, vagy egy háló fonásához kell. Meg hát, ha még egy csónakot is szerezni akarunk, nem hiszem, hogy olyan könnyű lenne benne hagymát vágni, halat pucolni, meg összekészíteni a hozzávalókat, mindezt pedig bent a tó közepén, mint amennyire egyszerűen megtehetnénk azt kint a parton.
*Eddig ezek voltak az ellenvetései, de egyáltalán nem az a célja, hogy mindenképpen ellentmondjon az elfnek, sokkal inkább az, hogy belátható időn belül tényleg megvalósuljon mindaz, amit nemrég elterveztek.*
- Szerintem kezdjük először a két bot beszerzésével, meg nézzünk ki egy olyan helyet, ahol szerinted sok halat tudnánk fogni innen a partól. *javasolja.* Ha mégis összejön a csónak, vagy a tutaj, akkor pedig ne a tó közepére menjünk be vele, csak a part közelébe, hogyha fogunk valamit, akkor hamar vissza tudjunk evezni, hogy aztán én előkészíthessem halakat.
*Eddig volt szó a valóságos dolgokról, de azon kapja magát, hogy van Intathnak, vagy saját magának köszönhetően valahogyan mindig sikerül visszatérniük egy olyan álomvilágba, ami nyilván nem létezik.
A szőke elf, de mégsem herceg hercegekről szóló válaszán megint csak olyan jót nevet, amilyet már régen utoljára, legjobban mégis egyetlen mondat fogja meg belőle;*
- Varázs nyuszilány! Most komolyan? *próbál sértődött arcot magára varázsolni, de nem sikerül, hiszen végül is főleg ez kifejezés vidámságának a forrása.* Ez nagyon tetszik. Sőt, még a nagyonnál is sokkal jobban. *vallja be, hogy kicsit terelje az elf gondolatait arról, amitől úgy tűnik neki, hogy valamiért rossz kedve lett.*
- A fehér és fekete tényleg gyönyörű. *próbál hazudni kicsit, de annyira nem esik nehezére, mert mindez csak félig hazugság.* Nyusziban nekem is a legegyszerűbb, legfehérebb fehér a kedvencem. Csak azt mondom, hogy a különlegesség legalább ekkora érték. Szeretném, ha örülnél ennek a kis csikónak, mert van miért. Én például sosem vágytam egy hercegre. *vallja be.* De ha mégis akkor előbb örülnék egy Kormoska hátán jövőnek, mint annak, aki holdfehér lovon jár. Lehet, hogy a lányok többsége máshogy gondolja, de biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek meg pont a Kormoskán jövő herceg tetszene jobban. De persze köszönöm, hogy megvédenél, ez tényleg nagyon kedves, de... ha lenne olyan herceg, aki olyasmit akarna tenni, amit én nem akarok, pár pillanaton belül biztosan megbánná.
*Nem hinné, hogy utóbbi kijelentését különösebben meg kellene magyaráznia. Mindig is mágiát akart tanulni, száműzetése, Alenia és a Gazdagnegyed sorsa pedig csak elmélyítette benne ezt a vágyat. Már most is ismer olyan varázslatot, amit csak akkor használna, ha nagyon-nagyon muszáj lenne. De őszintén reméli, hogy ez a pillanat sohasem jön el.
Sokkal jobb vacsorán és a tóból kifogott halakról gondolkodni, mint azon az erőn, amit immár akár rá is szabadíthatna bármelyik gyenge pillanatában a világra.*
- Mindig kedves. Igen, elhiszem. *mondja először olyan arccal és hangsúllyal, amin jó eséllyel látszik, hogy azért ebben nem teljesen biztos, de hát ezen is csak nevet. Szereti túlgondolni és elemezni a dolgokat, de a lelke mégis sokkal egyszerűbb, mint legtöbbször igazságot kereső, kételkedő, komor, mégis önmagába visszaforduló gondolatai; akit egyszer megszeret, arra nemigen tud haragudni. Nincs olyan nyers, hideg és üres logika, ami képes lenne mit kezdeni ezzel a gyengeségével.
Hiába volt például mindkettő, most már inkább aranyosnak, mint ijesztőnek tartja az elf kiakadását és az ebből fakadó dühöt, amit tulajdonképpen vétlen lovára zúdított.
Jó persze, ebben nyilván azért közrejátszik az is, amit korábban beszéltek. Nem igazán van oda a lovakért. Ha Int kedvenc plüssnyulaival, vagy Hópehellyel szemben engedett volna meg ilyen hangot magának, nem biztos, hogy képes lett volna ilyen könnyedén napirendre térni felette.*
- Hát jó... *mereng el ezek után ismét egy jó hosszú pillanatra, ezúttal nem a közeli múlton, hanem a lehető legközelebbi jövőn, ami ma este lesz. Örül Intath belé vetett bizalmának, viszont ez egyszerre vesz le nagy terheket a válláról, ugyanakkor valamennyit mégiscsak rá is rak.*
- Kedves vagy, hogy így bízol abban, hogy jól főzök, de azért még bőven van mit tanulnom ilyen téren is! Jó, szereted a fűszereset, én is, nincs ezzel gond, de akkor is, mi van ha pont olyat csinálok, amit mégsem fogsz szeretni? Tengerész voltál, rendben, de az is egy civilizációs szint, hogy nem csak azért eszünk, hogy jól jóllakjunk, ez által pedig eltudjuk végezni a következő napi munkát, hanem hogy finom is legyen, amit eszünk. *mondja.*
- De mindegy, azt hiszem van ötletem mit fogok csinálni. Ha pedig mégsem ízlene, akkor bármikor össze tudok hozni valamilyen finom hideg vacsorát is helyette.
*Utóbbi mondataival tulajdonképpen megnyugtatja magát, de ettől még van realitása is. Mindez viszont csak még egy indokkal több, hogy miért is kell lassan visszamennie Artheniorba pénzt szerezni és vásárolni kicsit.
~ Szarvasliget majdnem önellátó. De csak majdnem. Muszáj szerezni még kis pénzt, és vásárolni. Ha mást nem, hát vetőmagokat. Tyúkokat. Még egy-két állatot. Kecske, szamár, tehén. Esetleg utánanézni, hogy milyen mágia teremt ételt és italt. ~
Utóbbi amúgy is régi álma és vágya. Olyannyira, hogy most is majdnem belefeledkezik a gondolatba, miközben követi az elfet a tó mellett sétálva.
Intath szavai azonban azonnal ki is zökkentik. Ezúttal nem álmodozó, sokkal inkább gyakorlatias énje tör felszínre.*
- Hát nem is tudom, csónak? *mondja és kérdezi egyszerre, miközben minden bizonnyal látszik rajta az elbizonytalanodás.* Tudod, minél bonyolultabb egy terv, annál nehezebb kivitelezni. Szerintem egyszerűbb, ha csak két bot kell első körben, meg egy jó hely kint a parton. Így is ki kell hoznunk ide egy üstöt, egy asztalt, a hagymákat, fűszereket, fakanalat, kést. És ha még egy csónak is kell, azt már sokkal nehezebb összehozni. Gondolod, hogy árulnak Artheniorban, vagy valami kis faluban a környéken? Tutajt építeni sem lehet olyan egyszerű, bár te biztosan tudod hogy hogyan kell, és ketten biztosan meg tudnánk csinálni. De az is idő, több mint ami két bot megvételéhez, vagy egy háló fonásához kell. Meg hát, ha még egy csónakot is szerezni akarunk, nem hiszem, hogy olyan könnyű lenne benne hagymát vágni, halat pucolni, meg összekészíteni a hozzávalókat, mindezt pedig bent a tó közepén, mint amennyire egyszerűen megtehetnénk azt kint a parton.
*Eddig ezek voltak az ellenvetései, de egyáltalán nem az a célja, hogy mindenképpen ellentmondjon az elfnek, sokkal inkább az, hogy belátható időn belül tényleg megvalósuljon mindaz, amit nemrég elterveztek.*
- Szerintem kezdjük először a két bot beszerzésével, meg nézzünk ki egy olyan helyet, ahol szerinted sok halat tudnánk fogni innen a partól. *javasolja.* Ha mégis összejön a csónak, vagy a tutaj, akkor pedig ne a tó közepére menjünk be vele, csak a part közelébe, hogyha fogunk valamit, akkor hamar vissza tudjunk evezni, hogy aztán én előkészíthessem halakat.
*Eddig volt szó a valóságos dolgokról, de azon kapja magát, hogy van Intathnak, vagy saját magának köszönhetően valahogyan mindig sikerül visszatérniük egy olyan álomvilágba, ami nyilván nem létezik.
A szőke elf, de mégsem herceg hercegekről szóló válaszán megint csak olyan jót nevet, amilyet már régen utoljára, legjobban mégis egyetlen mondat fogja meg belőle;*
- Varázs nyuszilány! Most komolyan? *próbál sértődött arcot magára varázsolni, de nem sikerül, hiszen végül is főleg ez kifejezés vidámságának a forrása.* Ez nagyon tetszik. Sőt, még a nagyonnál is sokkal jobban. *vallja be, hogy kicsit terelje az elf gondolatait arról, amitől úgy tűnik neki, hogy valamiért rossz kedve lett.*
- A fehér és fekete tényleg gyönyörű. *próbál hazudni kicsit, de annyira nem esik nehezére, mert mindez csak félig hazugság.* Nyusziban nekem is a legegyszerűbb, legfehérebb fehér a kedvencem. Csak azt mondom, hogy a különlegesség legalább ekkora érték. Szeretném, ha örülnél ennek a kis csikónak, mert van miért. Én például sosem vágytam egy hercegre. *vallja be.* De ha mégis akkor előbb örülnék egy Kormoska hátán jövőnek, mint annak, aki holdfehér lovon jár. Lehet, hogy a lányok többsége máshogy gondolja, de biztos, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek meg pont a Kormoskán jövő herceg tetszene jobban. De persze köszönöm, hogy megvédenél, ez tényleg nagyon kedves, de... ha lenne olyan herceg, aki olyasmit akarna tenni, amit én nem akarok, pár pillanaton belül biztosan megbánná.
*Nem hinné, hogy utóbbi kijelentését különösebben meg kellene magyaráznia. Mindig is mágiát akart tanulni, száműzetése, Alenia és a Gazdagnegyed sorsa pedig csak elmélyítette benne ezt a vágyat. Már most is ismer olyan varázslatot, amit csak akkor használna, ha nagyon-nagyon muszáj lenne. De őszintén reméli, hogy ez a pillanat sohasem jön el.
Sokkal jobb vacsorán és a tóból kifogott halakról gondolkodni, mint azon az erőn, amit immár akár rá is szabadíthatna bármelyik gyenge pillanatában a világra.*
961. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-14 10:24:47
Üzenet elküldve: 2021-09-14 10:24:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Az elfet nem zavarja, hogy a félvér leginkább csak kapja a simogatásokat és az öleléseket. Míg tőle kapja és így örül nekik. Más esetben ha nem is féltékenykedne, de biztos vigyázna erre a törékeny lelkű lányra. A lovakkal ordibálós megjegyzésre egyből jön a válasz egy széles vigyor társaságában.*
-Én mindig kedves elf vagyok.
*És Luninari-nak nem is kell félnie attól, hogy vele bármikor kiabálna a férfi. Ahhoz valami nagyon rosszat kéne mondania. A vacsora kérdésén elgondolkozik.*
-Nem tudom milyen alapanyagok vannak. Mondtam, hogy szeretem a fűszereset nem? Amúgy nehéz lenne olyat találnod amit ne ennék meg. Mégiscsak tengerész voltam. A te ügyes kis kezecskéidből pedig csak mennyei lakomák származhatnak.
*Mosolyog a másikra. Nem is ő lenne ha a lovakkal való ordibálásból ne tudott volna egy pillanat alatt átváltani a szép lányoknak való bókolásra. A félvér következő ötlete is tetszik neki.*
-Jó terv. Nézzünk szét.
*Ő persze már körbejárta a tavat, de ilyen társaságban nem zavarja az ismétlés. Meg talán kell is neki, hogy teljesen lehiggadjon*
-Egy csónak lenne jó. Azzal beevezni a közepére és úgy pecázni.
*Osztja meg a tervét a másikkal, ami nem egy rövidtávú dolog mert egyrészt kell találni egy mestert, aki elkészíti vagy lopni egyet, majd egy kocsit amivel hazaviszik. És az is jó kérdés, hogy fél kézzel tudna-e evezni az elf. Viszont annyira jó lenne és békés ismét a vízen ringatózni. A lány szavaira érdeklődve felé néz. Azzal, hogy valamiben igaza volt már megfogta a férfit, de mikor a lovas téma lesz ismét felhozva a doki lelkesedése úgy száll el egy pillanat alatt.*
-Jah...
*Érkezik a válasz ami inkább hat, egy fáradt és csalódott sóhajnak mint az őszinte felismerésnek, hogy micsoda jó dolog történt. Nem úgy néz ki az elf, mint aki túl akarná tenni magát a dolgon. Elvették tőle a lovát egy időre, meg azt az örömöt amit az iránt érzett, hogy van egy fehér lova és imponálhat a szép lányoknak vele. A félvér további szavaira legyint.*
-Volt valami szalonnás része is annak.
*Ideges volt, de határozottan emlékszik, hogy szalonnához hasonlították a lovát. A szőke herceges megjegyzésen ő is elmosolyodik.*
-Ha az egyik az ölébe kap és nem lökik ki a nyeregből érte akkor az vagyok én. Ha kilökik akkor én az vagyok amelyik megvédi a liget varázsnyuszi hercegnőjét.
*Karolja át újra, azt a nem túl széles vállat és húzza magához Luninari-t egy kis ölelgetésre. Sokáig nem lehet haragot tartani egy ilyen bájos mosolygós lány mellett. Aki akaratán kívül, de igencsak csúnyán leszólja a doki egyik olyan döntését amire nagyon büszke volt.*
-Ne mondj már ilyet! Hogyhogy átlagos? A fehér meg a fekete a legjobbak nem?
*Hogy a lányt vagy magát akarja győzködni jó kérdés. Sértődés nem lesz ebből akkor se ha a doki ízlése le lesz szólva.*
*Az elfet nem zavarja, hogy a félvér leginkább csak kapja a simogatásokat és az öleléseket. Míg tőle kapja és így örül nekik. Más esetben ha nem is féltékenykedne, de biztos vigyázna erre a törékeny lelkű lányra. A lovakkal ordibálós megjegyzésre egyből jön a válasz egy széles vigyor társaságában.*
-Én mindig kedves elf vagyok.
*És Luninari-nak nem is kell félnie attól, hogy vele bármikor kiabálna a férfi. Ahhoz valami nagyon rosszat kéne mondania. A vacsora kérdésén elgondolkozik.*
-Nem tudom milyen alapanyagok vannak. Mondtam, hogy szeretem a fűszereset nem? Amúgy nehéz lenne olyat találnod amit ne ennék meg. Mégiscsak tengerész voltam. A te ügyes kis kezecskéidből pedig csak mennyei lakomák származhatnak.
*Mosolyog a másikra. Nem is ő lenne ha a lovakkal való ordibálásból ne tudott volna egy pillanat alatt átváltani a szép lányoknak való bókolásra. A félvér következő ötlete is tetszik neki.*
-Jó terv. Nézzünk szét.
*Ő persze már körbejárta a tavat, de ilyen társaságban nem zavarja az ismétlés. Meg talán kell is neki, hogy teljesen lehiggadjon*
-Egy csónak lenne jó. Azzal beevezni a közepére és úgy pecázni.
*Osztja meg a tervét a másikkal, ami nem egy rövidtávú dolog mert egyrészt kell találni egy mestert, aki elkészíti vagy lopni egyet, majd egy kocsit amivel hazaviszik. És az is jó kérdés, hogy fél kézzel tudna-e evezni az elf. Viszont annyira jó lenne és békés ismét a vízen ringatózni. A lány szavaira érdeklődve felé néz. Azzal, hogy valamiben igaza volt már megfogta a férfit, de mikor a lovas téma lesz ismét felhozva a doki lelkesedése úgy száll el egy pillanat alatt.*
-Jah...
*Érkezik a válasz ami inkább hat, egy fáradt és csalódott sóhajnak mint az őszinte felismerésnek, hogy micsoda jó dolog történt. Nem úgy néz ki az elf, mint aki túl akarná tenni magát a dolgon. Elvették tőle a lovát egy időre, meg azt az örömöt amit az iránt érzett, hogy van egy fehér lova és imponálhat a szép lányoknak vele. A félvér további szavaira legyint.*
-Volt valami szalonnás része is annak.
*Ideges volt, de határozottan emlékszik, hogy szalonnához hasonlították a lovát. A szőke herceges megjegyzésen ő is elmosolyodik.*
-Ha az egyik az ölébe kap és nem lökik ki a nyeregből érte akkor az vagyok én. Ha kilökik akkor én az vagyok amelyik megvédi a liget varázsnyuszi hercegnőjét.
*Karolja át újra, azt a nem túl széles vállat és húzza magához Luninari-t egy kis ölelgetésre. Sokáig nem lehet haragot tartani egy ilyen bájos mosolygós lány mellett. Aki akaratán kívül, de igencsak csúnyán leszólja a doki egyik olyan döntését amire nagyon büszke volt.*
-Ne mondj már ilyet! Hogyhogy átlagos? A fehér meg a fekete a legjobbak nem?
*Hogy a lányt vagy magát akarja győzködni jó kérdés. Sértődés nem lesz ebből akkor se ha a doki ízlése le lesz szólva.*
960. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-13 21:56:43
Üzenet elküldve: 2021-09-13 21:56:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
- Az már igaz. *mosolyodik el. Túl jól érzi magát ahhoz most, hogy hagyja tudat alatt örökké munkálkodó emlékeit és a nyomukban járó nyomott hangulatot felszínre törni, de abban teljesen biztos, hogy a maga részéről valóban érdemel kis kényeztetést. Sőt, a kicsinél nem kicsivel többet. Azt sem kérdőjelezi meg, hogy mindez Intathra is igaz, bár ő nem tudná olyan fesztelenül és természetesen bökdösni, simogatni és ölelgetni a másikat, ahogyan azt ő teszi vele, ezért próbál inkább szavakkal kedves lenni, illetve természetesen minden egyes alkalommal visszaölelni, ha hasonló kényeztetésben van Intath részéről része. A nevetések és a mosolyok már ösztönösen jönnek az érintések után.
Számára mégis leginkább csak a szavak maradnak, mint eszközök, de Intath válaszaiból kiindulva eddig csak megkérdőjelezhető eredménnyel volt képes alkalmazni őket, mégis vannak közöttük olyanok, amik láthatóan valóban betalálnak, mert nagy nevetés és újabb kedves bókok az eredményei.
Kicsit ő is együtt nevet Intel, bár nem azon, amit viccnek szánt, inkább csak, hogy a másik milyen jól szórakozik ezen.
Már csak azért is nagyon örül annak, hogy sikerült megnevettetnie őt, mert eddig finoman fogalmazva sem arról volt híres, hogy jó humorérzéke lenne.
A hajborzolás ezek után már csak hagyma a szalonnás nyársra a tűz fölé. Másra lehet haragudna, ha miatta újra kellene fésülködnie, de majdnem kedvenc elfjétől ez is csak jól esik.*
- Ez jó. Ilyeneket sem mondott még nekem senki, de nagyon tetszik. Kedves elf vagy te, ha éppen nem lovakkal ordibálsz. *jegyzi meg, de ez csak apró incselkedés a részéről. Ennél most amúgy is vannak sokkal fontosabb dolgok is, például a vacsora.*
- De nem mondtad, hogy mit ennél. Nehogy még a végén olyat csináljak, amit nem is szeretsz! *mondja, majd miután hagyta válaszolni Intet, azt javasolja, hogy;*
- Menjünk le a tóhoz gyere, keressünk egy ideális helyet a horgászáshoz!
*Igazából a tó nincs is már olyan messze, hamar ott állhatnak a partján, ő pedig még egyszer átgondolhatja Intath korábbi szavait. Tudja, hogy csak beképzeli, mégis olyan, mintha a víztükör barátságosan megtisztítaná a gondolatait, és így egyvalamivel kapcsolatban bizony meg kell hajolnia a doki érvei előtt.*
- Van, amivel nem tudok vitatkozni azok közül, amit az előbb mondtál. *állapítja meg kissé csalódottan.* Ettől még én a helyedben akkor is inkább úgy tekintetnék erre a csikóra, mint lehetőségre, nem pedig mint sorscsapásra. Amit mondtam nem hülyeség, nem csak kitaláltam, hogy megnyugtassalak. Ha Kormoska kicsit nagyobb lesz és már el lehet választani, a többszöröséért is eladhatod, mint amennyiért vetted az anyját. Ha pedig megtartod, biztos vagyok benne, hogy a csodájára fognak járni, így pedig akár átvertek, akár nem, mindenképpen te jársz jól végül, szóval a fickó aki eladta neked, tulajdonképpen saját magát jobban átverte, mint téged.
*Ugyan érzi, hogy utóbbi érvei kissé gyenge lábakon állnak, mert ezzel nem cáfolta magának az átverésnek a tényét, ami Intathot annyira dühíti és bántja, de hát ennyi kis logikai hiba talán belefér a cél érdekében, ami természetesen továbbra is az, hogy Intath túltegye magát ezen az egészen.
Ezek után viszont rögtön eszébe jut korábbi panasza, és nevethetnéke támad, ahogyan elképzeli magának szőke hercegként.
~ Szőke herceg, mi? Na még csak az kéne! ~
Valahogy nagyon nem megy neki, de lehet vele van a baj. Már azt sem igazán érti, hogy miért kell egy szőke hercegnek fehér ló.
~ A fekete hajú hercegek meg fekete lovon járnak, a barnák meg barnán, vagy mi? ~
Bárhogy is, nem is kifejezetten vonzó számára a kép, amit elképzel. Talán annak köszönhető mindez, hogy az ő meséikben még otthon nem éppen hercegek voltak a hősök és kislányként sem álmodozott arról soha, hogy egy napon majd eljön érte egy, aki kimenti az erdő mélyéről, és elviszi egy távoli kastélyba. Utóbbit el sem tudta volna képzelni magának, csak miután látta Artheniort és az egykori Gazdagnegyedet.
Meg aztán, szerinte nemhogy hercegek nincsenek a valóságban, nemesek sem nagyon maradtak, aki meg igen, nyilván az sem hirdeti már büszkén és fennhangon saját származását az Artheniorban történtek óta, akármelyik város lakója is legyen.
Nem mintha a nemesi cím ne lett volna eleve mindig is önkényes dolog, ráadásul mint az általa is átélt események megmutatták az egész csak megszokáson és társadalmi közmegegyezésen alapult, márpedig mindkettő sokkal törékenyebb volt, mint azt gondolták róla korábban. Főleg persze maguk a nemesek dőltek be saját öröklött nemességük eszméjének, már amennyiben egyáltalán lehet eszmének nevezni egy ennyire képlékeny és érdekvezérelt gondolatot. Mégis, sokan közülük biztosan elhitték, hogy hangzatos címük valóság, nem puszta illúzió, amit mindössze egy saját ellentmondásaiban fuldokló társadalom szentesít.
Persze, ha Intath ragaszkodik hozzá, felőle aztán nyugodtan képzelheti szőke hercegnek magát... *
- Nem beszéltem amúgy semmiféle szalonnazsírról. Azt mondtam, hogy Kormoska olyan, mint a korommal beszórt hó. *teszi hozzá szája sarkában bujkáló mosollyal.* Meg, hogy a lába közben olyan barnásnak tűnt. De nem értem. Ha minden szőke herceg fehér lovon jár, hogyan különböztetem meg őket messziről? Mi lesz, ha egyszer jön majd három, négy vagy öt szőke herceg a birtokra vezető úton együtt, miközben én éppen kint teszek-veszek a kertben, és mindegyik fehér lovon van? Honnan tudjam majd akkor, hogy ott vagy-e köztük? *kérdi megint halálosan komoly arccal, pedig megint csak viccnek szánja a szavait. Meglehet, hogy humorérzékén kicsit még csiszolnia kellene, de azért reméli, hogy átmegy az üzenet, amit azonban a biztonság kedvéért inkább megfogalmaz hangosan is, nem hagyja ott a kimondatlan szavak sorai között csak úgy lebegni a semmiben.*
- Szerintem minél különlegesebb, annál jobb. Ha már az a célod, hogy megnézzenek, előbb fognak Kormoskával, mint az anyjával. Én biztosan előbb vennélek észre rajta. Egy egyszerű fehér ló amúgy is olyan szokásos. Átlagos.
*~ Majdnem hogy teljesen közhelyes. ~ tartja meg utóbbi mondatot inkább már csak magának. Olyan apróságok felett mondjuk elég könnyedén átsiklik, hogy bár a fehér nyúl is olyan szokásos, átlagos és közhelyes, ő mégis talán pont a fehér nyulakat imádja a legjobban, valamint, hogy a "minél különlegesebb, annál jobb" elv nem feltétlenül érvényesül saját életében. Ruhái többsége például szép, de amennyiben nem tekinti a szépséget önmagában is különlegességnek, semmi különleges nincsen bennük, nem olyanok, aminek egy estélyen csodájára járnának a nemes kisasszonyok, merész és egyedi színe, szabása, vagy bármi hasonló miatt, már amennyiben vannak még egyáltalán estélyek meg nemes kisasszonyok. Valahol a világon még biztosan vannak. Talán még egy-két herceg is akadhat. Nagyon-nagyon talán. De ebbe csak éppen hogy gondol bele, és egyelőre nem vezeti el odáig a gondolatmenete, hogy be kellene szerezni valami olyan ruhát, amit egy kissé konzervatívabb lélekkel megáldott lány irtózna magára húzni.
Hercegnő sem akarna lenni, csak szép, meg nagy mágus és persze boldog, olyasvalaki, akit nem csak édesanyja, plüssnyulai és kedvenc kecskéi szeretnek, ezekhez azonban szerencsére nincsen szüksége semmiféle hangzatos, valóságban azonban a világon semmit nem érő titulusra, rangra, vagy címre.
Tulajdonképpen már most is... nem is olyan rossz egyszerűen csak Luninarinak lenni. Jelen pillanatban úgy érzi, hogy a legtöbb, amit remélhet, hogy mindez élete végéig így fog maradni. És akkor máris nem volt teljesen hiába ez az egész.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.13 22:13:02
- Az már igaz. *mosolyodik el. Túl jól érzi magát ahhoz most, hogy hagyja tudat alatt örökké munkálkodó emlékeit és a nyomukban járó nyomott hangulatot felszínre törni, de abban teljesen biztos, hogy a maga részéről valóban érdemel kis kényeztetést. Sőt, a kicsinél nem kicsivel többet. Azt sem kérdőjelezi meg, hogy mindez Intathra is igaz, bár ő nem tudná olyan fesztelenül és természetesen bökdösni, simogatni és ölelgetni a másikat, ahogyan azt ő teszi vele, ezért próbál inkább szavakkal kedves lenni, illetve természetesen minden egyes alkalommal visszaölelni, ha hasonló kényeztetésben van Intath részéről része. A nevetések és a mosolyok már ösztönösen jönnek az érintések után.
Számára mégis leginkább csak a szavak maradnak, mint eszközök, de Intath válaszaiból kiindulva eddig csak megkérdőjelezhető eredménnyel volt képes alkalmazni őket, mégis vannak közöttük olyanok, amik láthatóan valóban betalálnak, mert nagy nevetés és újabb kedves bókok az eredményei.
Kicsit ő is együtt nevet Intel, bár nem azon, amit viccnek szánt, inkább csak, hogy a másik milyen jól szórakozik ezen.
Már csak azért is nagyon örül annak, hogy sikerült megnevettetnie őt, mert eddig finoman fogalmazva sem arról volt híres, hogy jó humorérzéke lenne.
A hajborzolás ezek után már csak hagyma a szalonnás nyársra a tűz fölé. Másra lehet haragudna, ha miatta újra kellene fésülködnie, de majdnem kedvenc elfjétől ez is csak jól esik.*
- Ez jó. Ilyeneket sem mondott még nekem senki, de nagyon tetszik. Kedves elf vagy te, ha éppen nem lovakkal ordibálsz. *jegyzi meg, de ez csak apró incselkedés a részéről. Ennél most amúgy is vannak sokkal fontosabb dolgok is, például a vacsora.*
- De nem mondtad, hogy mit ennél. Nehogy még a végén olyat csináljak, amit nem is szeretsz! *mondja, majd miután hagyta válaszolni Intet, azt javasolja, hogy;*
- Menjünk le a tóhoz gyere, keressünk egy ideális helyet a horgászáshoz!
*Igazából a tó nincs is már olyan messze, hamar ott állhatnak a partján, ő pedig még egyszer átgondolhatja Intath korábbi szavait. Tudja, hogy csak beképzeli, mégis olyan, mintha a víztükör barátságosan megtisztítaná a gondolatait, és így egyvalamivel kapcsolatban bizony meg kell hajolnia a doki érvei előtt.*
- Van, amivel nem tudok vitatkozni azok közül, amit az előbb mondtál. *állapítja meg kissé csalódottan.* Ettől még én a helyedben akkor is inkább úgy tekintetnék erre a csikóra, mint lehetőségre, nem pedig mint sorscsapásra. Amit mondtam nem hülyeség, nem csak kitaláltam, hogy megnyugtassalak. Ha Kormoska kicsit nagyobb lesz és már el lehet választani, a többszöröséért is eladhatod, mint amennyiért vetted az anyját. Ha pedig megtartod, biztos vagyok benne, hogy a csodájára fognak járni, így pedig akár átvertek, akár nem, mindenképpen te jársz jól végül, szóval a fickó aki eladta neked, tulajdonképpen saját magát jobban átverte, mint téged.
*Ugyan érzi, hogy utóbbi érvei kissé gyenge lábakon állnak, mert ezzel nem cáfolta magának az átverésnek a tényét, ami Intathot annyira dühíti és bántja, de hát ennyi kis logikai hiba talán belefér a cél érdekében, ami természetesen továbbra is az, hogy Intath túltegye magát ezen az egészen.
Ezek után viszont rögtön eszébe jut korábbi panasza, és nevethetnéke támad, ahogyan elképzeli magának szőke hercegként.
~ Szőke herceg, mi? Na még csak az kéne! ~
Valahogy nagyon nem megy neki, de lehet vele van a baj. Már azt sem igazán érti, hogy miért kell egy szőke hercegnek fehér ló.
~ A fekete hajú hercegek meg fekete lovon járnak, a barnák meg barnán, vagy mi? ~
Bárhogy is, nem is kifejezetten vonzó számára a kép, amit elképzel. Talán annak köszönhető mindez, hogy az ő meséikben még otthon nem éppen hercegek voltak a hősök és kislányként sem álmodozott arról soha, hogy egy napon majd eljön érte egy, aki kimenti az erdő mélyéről, és elviszi egy távoli kastélyba. Utóbbit el sem tudta volna képzelni magának, csak miután látta Artheniort és az egykori Gazdagnegyedet.
Meg aztán, szerinte nemhogy hercegek nincsenek a valóságban, nemesek sem nagyon maradtak, aki meg igen, nyilván az sem hirdeti már büszkén és fennhangon saját származását az Artheniorban történtek óta, akármelyik város lakója is legyen.
Nem mintha a nemesi cím ne lett volna eleve mindig is önkényes dolog, ráadásul mint az általa is átélt események megmutatták az egész csak megszokáson és társadalmi közmegegyezésen alapult, márpedig mindkettő sokkal törékenyebb volt, mint azt gondolták róla korábban. Főleg persze maguk a nemesek dőltek be saját öröklött nemességük eszméjének, már amennyiben egyáltalán lehet eszmének nevezni egy ennyire képlékeny és érdekvezérelt gondolatot. Mégis, sokan közülük biztosan elhitték, hogy hangzatos címük valóság, nem puszta illúzió, amit mindössze egy saját ellentmondásaiban fuldokló társadalom szentesít.
Persze, ha Intath ragaszkodik hozzá, felőle aztán nyugodtan képzelheti szőke hercegnek magát... *
- Nem beszéltem amúgy semmiféle szalonnazsírról. Azt mondtam, hogy Kormoska olyan, mint a korommal beszórt hó. *teszi hozzá szája sarkában bujkáló mosollyal.* Meg, hogy a lába közben olyan barnásnak tűnt. De nem értem. Ha minden szőke herceg fehér lovon jár, hogyan különböztetem meg őket messziről? Mi lesz, ha egyszer jön majd három, négy vagy öt szőke herceg a birtokra vezető úton együtt, miközben én éppen kint teszek-veszek a kertben, és mindegyik fehér lovon van? Honnan tudjam majd akkor, hogy ott vagy-e köztük? *kérdi megint halálosan komoly arccal, pedig megint csak viccnek szánja a szavait. Meglehet, hogy humorérzékén kicsit még csiszolnia kellene, de azért reméli, hogy átmegy az üzenet, amit azonban a biztonság kedvéért inkább megfogalmaz hangosan is, nem hagyja ott a kimondatlan szavak sorai között csak úgy lebegni a semmiben.*
- Szerintem minél különlegesebb, annál jobb. Ha már az a célod, hogy megnézzenek, előbb fognak Kormoskával, mint az anyjával. Én biztosan előbb vennélek észre rajta. Egy egyszerű fehér ló amúgy is olyan szokásos. Átlagos.
*~ Majdnem hogy teljesen közhelyes. ~ tartja meg utóbbi mondatot inkább már csak magának. Olyan apróságok felett mondjuk elég könnyedén átsiklik, hogy bár a fehér nyúl is olyan szokásos, átlagos és közhelyes, ő mégis talán pont a fehér nyulakat imádja a legjobban, valamint, hogy a "minél különlegesebb, annál jobb" elv nem feltétlenül érvényesül saját életében. Ruhái többsége például szép, de amennyiben nem tekinti a szépséget önmagában is különlegességnek, semmi különleges nincsen bennük, nem olyanok, aminek egy estélyen csodájára járnának a nemes kisasszonyok, merész és egyedi színe, szabása, vagy bármi hasonló miatt, már amennyiben vannak még egyáltalán estélyek meg nemes kisasszonyok. Valahol a világon még biztosan vannak. Talán még egy-két herceg is akadhat. Nagyon-nagyon talán. De ebbe csak éppen hogy gondol bele, és egyelőre nem vezeti el odáig a gondolatmenete, hogy be kellene szerezni valami olyan ruhát, amit egy kissé konzervatívabb lélekkel megáldott lány irtózna magára húzni.
Hercegnő sem akarna lenni, csak szép, meg nagy mágus és persze boldog, olyasvalaki, akit nem csak édesanyja, plüssnyulai és kedvenc kecskéi szeretnek, ezekhez azonban szerencsére nincsen szüksége semmiféle hangzatos, valóságban azonban a világon semmit nem érő titulusra, rangra, vagy címre.
Tulajdonképpen már most is... nem is olyan rossz egyszerűen csak Luninarinak lenni. Jelen pillanatban úgy érzi, hogy a legtöbb, amit remélhet, hogy mindez élete végéig így fog maradni. És akkor máris nem volt teljesen hiába ez az egész.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.09.13 22:13:02
959. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-11 08:32:57
Üzenet elküldve: 2021-09-11 08:32:57
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Nem túl gyakori, de Luninari-nak, bár bájos fiatal lány, de nem kell tartania attól, hogy a doki ki akarná használni. Az ölelést is külső szemmel lehet úgy látná a félvér, mint ahogy ő szokta szorongatni a plüssnyulait egy rosszabb napján. Csak a doki nyuszikája egy húsvér lány.*
-Megérdemeljük.
*Érkezik a határozott válasz. A félelf azért, mert egy ilyen jószívű lánynak kijár a törődés, a doki meg mert... Ő talán nem érdemeli ki, de a legkevésbé se zavarja őt. Jó kalózhoz méltón, neki ez kell és kész. Nem tudja, hova kezdi vezetni a lány, de követi. Még nem lát annyira a másik fejébe, hogy értse mit akar. Az jut eszébe, hogy megirigyelte a tündértől, hogy a kislány pancsolt egyet a dokival és most ő is akar. Lehet jól is esne az elfnek. A kereskedő védésére ismét csak felhorgad a büszke férfiben a sértettség.*
-Ha lovakkal foglalkozik nehogy már ne vegye észre, hogy az egyiket megcsinálták?
*A további magyarázat se sikerül a legjobbra ebben a helyzetben hisz az alapgondolattal van gond.*
-De a kettő nem ugyan az. Hogy többért adja el mint ahogy megszerezte nem érdekel. Megegyeztünk az árban és elfogadtam. Ha lopta az se érdekelt volna már utána, de egy szóval se mondta, hogy megfog szülni. Ha meg selejtes árut sózol valaki nyakába akkor igen is átverted.
*És csak a másik kedvéért fogalmazott ilyen szépen. Gondolatban viszont kevésbé szép szavakkal küldi el az anyjába, azt a kereskedőt és Aleimord-ot is ha már felmerült a neve. A kedves történetre csak morogva megcirógatja Luninari állát. Ez a taktika úgy néz ki jobban működik. Elterelni a férfi gondolatait. És a lányoknak való imponálással is jót tippelt a félvér. Az is fontos indok volt ahhoz, hogy milyen lovat választott a doki.*
-De a fehér jobb. Tudod szőke herceg fehér lovon, nem szőke herceg szalonnazsíron vagy mit mondtál.
*Mondja a teljesen komolynak szánt panaszát. Talán kicsit gyerekesnek hangozhat ez az érv, de ő tényleg élvezte, hogy megmutathatja magát a lovának a hátán és az emberek fölé magasodhat. Ezért volt A szexi fehér csaj esetében olyan lelkes is, hogy az-az állat még nevet is kapott. Aminek az említésére, hogy a csikónak is kéne, csak egykedvűen vállat ránt.*
-Nekem mindegy.
*Ha nem Luninari lenne mellette akkor közölné, hogy felőle akár fattyúnak is hívhatnák, azt a dögöt. De a félvér társaságában inkább megtartja magának ezt a gondolatot. Mikor az megáll vele szemben és úgy néz fel rá azzal a nagyon komoly ábrázatával a férfi nem tudja megállni, hogy egy halvány mosoly azért ne csússzon az arcára. Meg is simogatja, azt a pofit.*
-Az jól esne.
*Majd érkezik a folytatás ami annyira a semmiből jön, hogy Int szemöldöke egyből felugrik értetlenségében.*
-Mi?
*Bár a gyors észjárás is az egyik jó tulajdonsága a sok közül, de ez most annyira hirtelen jött, hogy még csak nem is egy két pillanat kellett, hogy leessen hanem teljesen lefagyott. Az első gondolatai azok voltak, hogy mikor kapta meg a lányt és mi van. Majd mikor leesik mire gondol a másik a megmaradt kezébe temeti a férfi az arcát egy nagy sóhaj kíséretében. Ez egy nagyon fájó poén volt és tökéletesen betalált. Amit abból is láthat a lány, hogy az elf vállai fel le járnak és egy mosoly azért ott bujkál a képén. Majd hangosan el is kezd kacagni és ismét magához vonja a kisebbet, de most azért, hogy játékosan összeborzolja a haját.*
-Jaj, te lány! Ha nem lennél ki kéne találni. Nem hiszlek el.
*Nevet nagyon jóízűt. Most felcserélődött a szerepük mint az említett incidensnél. Ott a doki nevettette meg az ideges Luninari-t, itt meg fordítva.*
*Nem túl gyakori, de Luninari-nak, bár bájos fiatal lány, de nem kell tartania attól, hogy a doki ki akarná használni. Az ölelést is külső szemmel lehet úgy látná a félvér, mint ahogy ő szokta szorongatni a plüssnyulait egy rosszabb napján. Csak a doki nyuszikája egy húsvér lány.*
-Megérdemeljük.
*Érkezik a határozott válasz. A félelf azért, mert egy ilyen jószívű lánynak kijár a törődés, a doki meg mert... Ő talán nem érdemeli ki, de a legkevésbé se zavarja őt. Jó kalózhoz méltón, neki ez kell és kész. Nem tudja, hova kezdi vezetni a lány, de követi. Még nem lát annyira a másik fejébe, hogy értse mit akar. Az jut eszébe, hogy megirigyelte a tündértől, hogy a kislány pancsolt egyet a dokival és most ő is akar. Lehet jól is esne az elfnek. A kereskedő védésére ismét csak felhorgad a büszke férfiben a sértettség.*
-Ha lovakkal foglalkozik nehogy már ne vegye észre, hogy az egyiket megcsinálták?
*A további magyarázat se sikerül a legjobbra ebben a helyzetben hisz az alapgondolattal van gond.*
-De a kettő nem ugyan az. Hogy többért adja el mint ahogy megszerezte nem érdekel. Megegyeztünk az árban és elfogadtam. Ha lopta az se érdekelt volna már utána, de egy szóval se mondta, hogy megfog szülni. Ha meg selejtes árut sózol valaki nyakába akkor igen is átverted.
*És csak a másik kedvéért fogalmazott ilyen szépen. Gondolatban viszont kevésbé szép szavakkal küldi el az anyjába, azt a kereskedőt és Aleimord-ot is ha már felmerült a neve. A kedves történetre csak morogva megcirógatja Luninari állát. Ez a taktika úgy néz ki jobban működik. Elterelni a férfi gondolatait. És a lányoknak való imponálással is jót tippelt a félvér. Az is fontos indok volt ahhoz, hogy milyen lovat választott a doki.*
-De a fehér jobb. Tudod szőke herceg fehér lovon, nem szőke herceg szalonnazsíron vagy mit mondtál.
*Mondja a teljesen komolynak szánt panaszát. Talán kicsit gyerekesnek hangozhat ez az érv, de ő tényleg élvezte, hogy megmutathatja magát a lovának a hátán és az emberek fölé magasodhat. Ezért volt A szexi fehér csaj esetében olyan lelkes is, hogy az-az állat még nevet is kapott. Aminek az említésére, hogy a csikónak is kéne, csak egykedvűen vállat ránt.*
-Nekem mindegy.
*Ha nem Luninari lenne mellette akkor közölné, hogy felőle akár fattyúnak is hívhatnák, azt a dögöt. De a félvér társaságában inkább megtartja magának ezt a gondolatot. Mikor az megáll vele szemben és úgy néz fel rá azzal a nagyon komoly ábrázatával a férfi nem tudja megállni, hogy egy halvány mosoly azért ne csússzon az arcára. Meg is simogatja, azt a pofit.*
-Az jól esne.
*Majd érkezik a folytatás ami annyira a semmiből jön, hogy Int szemöldöke egyből felugrik értetlenségében.*
-Mi?
*Bár a gyors észjárás is az egyik jó tulajdonsága a sok közül, de ez most annyira hirtelen jött, hogy még csak nem is egy két pillanat kellett, hogy leessen hanem teljesen lefagyott. Az első gondolatai azok voltak, hogy mikor kapta meg a lányt és mi van. Majd mikor leesik mire gondol a másik a megmaradt kezébe temeti a férfi az arcát egy nagy sóhaj kíséretében. Ez egy nagyon fájó poén volt és tökéletesen betalált. Amit abból is láthat a lány, hogy az elf vállai fel le járnak és egy mosoly azért ott bujkál a képén. Majd hangosan el is kezd kacagni és ismét magához vonja a kisebbet, de most azért, hogy játékosan összeborzolja a haját.*
-Jaj, te lány! Ha nem lennél ki kéne találni. Nem hiszlek el.
*Nevet nagyon jóízűt. Most felcserélődött a szerepük mint az említett incidensnél. Ott a doki nevettette meg az ideges Luninari-t, itt meg fordítva.*
958. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-10 21:05:52
Üzenet elküldve: 2021-09-10 21:05:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Kissé hevesebben dobban meg a szíve, amikor Intath megöleli, de az egészet betudja annak, hogy nem is csoda, hiszen azért nem minden nap ölelgetik férfiak, főleg nem többször egymás után. A fejsimogatáshoz szinte már hozzászokott, ami persze nem jelenti azt, hogy ne esne neki jól minden egyes alkalommal, így most is. Visszaölelni sem felejt el, és valahogy újabb vidám, igaz most rövid nevetésre ingerli az egész.*
- Elkényeztetsz ezekkel. *jegyzi is meg, de olyan arccal, hogy látszik rajta, hogy a világért sem bánja.
Aztán nem a ház felé indul vissza, lábai valami ősi ösztönnel viszik a tó felé, miközben reméli, hogy az elf oda is követi őt.
Vágyik arra a szelíd nyugalomra és arra a leginkább csak valamiféle vallási áhítatra emlékeztető érzésre, amit egy nyugodt, vagy lágyan hullámzó víztükör képes kelteni benne. Talán a dokira is jó hatással lesz, aki sok évet töltött a tengeren, még úgy is, ha az ő kis tavuk nyilván nem mérhető hozzá ahhoz a végtelennek tűnő víztömeghez, amiről Zara is mesélt neki.
Közben emésztgeti magában Intath magyarázatát a benti kifakadására, de nem érti teljesen.
~ Akkor most végül is nem is az a baj, hogy ő sem szereti a lovakat, és nem kell egy helyett kettő, hanem, hogy átverték? Egyáltalán valóban átverték volna? ~
Erre nem nagyon tud mit mondani. Legszívesebben megvonná a vállát, vagy széttárná a kezeit, de mind a kettő eléggé olyan gesztusnak tűnne, mintha nem is érdekelné az egész, ezért inkább hanyagolja ezeket, főleg, hogy továbbra is azt szeretné, ha a másik vidám lenne, és rájönne arra, hogy igazából inkább szerencse érte, mint szerencsétlenség.*
- Átvert? Az is lehet nem tűnt fel neki sem. *mondja, bár ezt maga sem igazán hiszi.* Ha meg mégis, a helyedben ezen sem bosszankodnék nagyon. A kereskedők már csak ilyenek. Ha belegondolsz mindig át vagy verve, amikor veszel valamit, mert, aki eladja, annak csak akkor éri meg eladni azt, amit elad, hogyha többért adja el, mint amennyit valójában ér, meg amennyiért ő szerezte, esetleg amennyi munkát belefektetett, hogy legyen neki. Aleimord ugyan büszke volt arra, hogy ő tisztességes kereskedő, de hát nyilván ő is csak egy bizonyos határon belül volt képes tisztességesnek lenni, különben tönkrement volna. *mondja egyszerre tűnődő mégis szenvedélyes hangon, végtére is nagyon szeretné ismét meggyőzni a másikat.
Azt már hozzá sem teszi, hogy minden vagyona, Thim pénze, valamint az édesanyja által összegyűjtött pénz is ráment arra, hogy mágiát tanulhasson. Még aki nem használati tárgyakkal, étellel, állatokkal, hanem tudással, - az ő esetében varázslatokkal, - kereskedik, az is rendesen megvágja azokat, akik nála vásárolnak.
~ Vajon a torony mestere mit csinál azzal a rengeteg arannyal? Vagy csak azért ilyen drága, hogy akárki ne tanulhasson mágiát? Biztosan ijesztőbb lenne a világ, ha mindenki varázslatokkal rohangálna benne. ~ mélázik el saját szavai között, de csak egy darabig. Nem szeretné gondolatait hagyni, hogy beszélgetés közben ebbe az irányba kalandozzanak, főleg nem úgy, hogy amúgy sem most első alkalommal tűnődik el ezen.*
- Tudod, én is jártam anyával vásárokra és árultunk mindenfélét, ezt már meséltem is pont ma. Füstölők, apróságok, csecsebecsék. Volt, ami nekünk semmibe nem került, de egész szép pénzt kaptunk érte. Az emberek szívesen vásároltak tőlünk. Persze, ebben nyilván anya mosolya is közrejátszott. Bár ő azt mondja, hogy az enyém is, mert aranyos kislány voltam. *igyekszik Intath gondolatait olyan irányba terelni, hogy ne a csikója miatt bosszankodjon. Azt érzi és látja, hogy sikerült lenyugtatnia, annak viszont nem örül, hogy továbbra is rosszkedvűnek tűnik.*
- Különben pedig, ha belegondolsz, a lovad tényleg különleges. Ha nagyobb lesz és vele mész majd be a városba, biztosan megnéznek majd, akár rajta ülsz, akár mellette sétálsz. A lányok is. Közülük pedig sokan odavannak a szép lovakért. *mondja mosolyogva, csak félig szánva viccnek a szavait. Nem is folytatja tovább a gondolatmenetét. Biztos benne, hogy Intath érti, hogy pontosan hová akar kilyukadni. Abban viszont már nem biztos, hogy igazat is mondott. Otthon nem voltak lovaik, édesanyján és rajta kívül pedig kevesen hagyták el az erdő mélyét. Nem nagyon tudja, hogy a lányok többsége tényleg szereti-e a lovakat, ahogyan azt ő határozottan állított az előbb. Mégis emlékszik egyre, akivel együtt költöztek ide, és nagyon szerette a sajátját, igazi társnak tekintette, mint ő a plüssnyulait. Nyilván vele is aludt volna akkor, ha neki van gusztusa az istállóhoz, vagy pedig lova befér az ágyába.
Arról is vannak valamivel távolabbi emlékei, hogy a vásárokon, ahol még gyerekként megfordult úgy tűnt neki, hogy az emberek gyerekei nemre való tekintet nélkül tényleg szeretik a lovakat, legyenek azok kicsik, vagy nagyok. Igaz ők a kutyáikat és a macskáikat is szerették. Mindegy, úgy érzi, hogy jól hangzott, amit mondott, és most inkább ez a fontos, nem pedig a nyers valóság.*
- Csak akkor egy normális név sem ártana neki. Én Korminak, vagy Kormoskának nevezném el a helyedben, bár inkább talán az utóbbi, mert a Kormi kicsit úgy hangzik nekem, mintha egy neveletlen kandúr lenne. A Kormoska aranyosabb, és ez akár fiú, akár lánynév is lehet.*mondja, remélve, hogy Intath beleegyezik, bár ilyen téren úgy érzi, hogy ezt ő már eldöntötte, ha szép volt tőle, ha nem. Hívhatja az elf nyugodtan Ló Kettőnek a kis csikót, neki jó eséllyel most már Kormoska fog maradni, ameddig az ő istállójuk lakója.*
- Mivel deríthetnélek jó kedvre, ha ettől sem lett jobb? Valami finom vacsora? *áll meg aztán menet közben hirtelen, fordul szembe az Intel, és kérdi tőle komoly arccal ezt.*
- Esetleg még egy pohár belőlem?
*Utóbbi kérdésnél mondjuk azért kissé nehezen megy megőrizni a komolyságát, de azért igyekszik.*
*Kissé hevesebben dobban meg a szíve, amikor Intath megöleli, de az egészet betudja annak, hogy nem is csoda, hiszen azért nem minden nap ölelgetik férfiak, főleg nem többször egymás után. A fejsimogatáshoz szinte már hozzászokott, ami persze nem jelenti azt, hogy ne esne neki jól minden egyes alkalommal, így most is. Visszaölelni sem felejt el, és valahogy újabb vidám, igaz most rövid nevetésre ingerli az egész.*
- Elkényeztetsz ezekkel. *jegyzi is meg, de olyan arccal, hogy látszik rajta, hogy a világért sem bánja.
Aztán nem a ház felé indul vissza, lábai valami ősi ösztönnel viszik a tó felé, miközben reméli, hogy az elf oda is követi őt.
Vágyik arra a szelíd nyugalomra és arra a leginkább csak valamiféle vallási áhítatra emlékeztető érzésre, amit egy nyugodt, vagy lágyan hullámzó víztükör képes kelteni benne. Talán a dokira is jó hatással lesz, aki sok évet töltött a tengeren, még úgy is, ha az ő kis tavuk nyilván nem mérhető hozzá ahhoz a végtelennek tűnő víztömeghez, amiről Zara is mesélt neki.
Közben emésztgeti magában Intath magyarázatát a benti kifakadására, de nem érti teljesen.
~ Akkor most végül is nem is az a baj, hogy ő sem szereti a lovakat, és nem kell egy helyett kettő, hanem, hogy átverték? Egyáltalán valóban átverték volna? ~
Erre nem nagyon tud mit mondani. Legszívesebben megvonná a vállát, vagy széttárná a kezeit, de mind a kettő eléggé olyan gesztusnak tűnne, mintha nem is érdekelné az egész, ezért inkább hanyagolja ezeket, főleg, hogy továbbra is azt szeretné, ha a másik vidám lenne, és rájönne arra, hogy igazából inkább szerencse érte, mint szerencsétlenség.*
- Átvert? Az is lehet nem tűnt fel neki sem. *mondja, bár ezt maga sem igazán hiszi.* Ha meg mégis, a helyedben ezen sem bosszankodnék nagyon. A kereskedők már csak ilyenek. Ha belegondolsz mindig át vagy verve, amikor veszel valamit, mert, aki eladja, annak csak akkor éri meg eladni azt, amit elad, hogyha többért adja el, mint amennyit valójában ér, meg amennyiért ő szerezte, esetleg amennyi munkát belefektetett, hogy legyen neki. Aleimord ugyan büszke volt arra, hogy ő tisztességes kereskedő, de hát nyilván ő is csak egy bizonyos határon belül volt képes tisztességesnek lenni, különben tönkrement volna. *mondja egyszerre tűnődő mégis szenvedélyes hangon, végtére is nagyon szeretné ismét meggyőzni a másikat.
Azt már hozzá sem teszi, hogy minden vagyona, Thim pénze, valamint az édesanyja által összegyűjtött pénz is ráment arra, hogy mágiát tanulhasson. Még aki nem használati tárgyakkal, étellel, állatokkal, hanem tudással, - az ő esetében varázslatokkal, - kereskedik, az is rendesen megvágja azokat, akik nála vásárolnak.
~ Vajon a torony mestere mit csinál azzal a rengeteg arannyal? Vagy csak azért ilyen drága, hogy akárki ne tanulhasson mágiát? Biztosan ijesztőbb lenne a világ, ha mindenki varázslatokkal rohangálna benne. ~ mélázik el saját szavai között, de csak egy darabig. Nem szeretné gondolatait hagyni, hogy beszélgetés közben ebbe az irányba kalandozzanak, főleg nem úgy, hogy amúgy sem most első alkalommal tűnődik el ezen.*
- Tudod, én is jártam anyával vásárokra és árultunk mindenfélét, ezt már meséltem is pont ma. Füstölők, apróságok, csecsebecsék. Volt, ami nekünk semmibe nem került, de egész szép pénzt kaptunk érte. Az emberek szívesen vásároltak tőlünk. Persze, ebben nyilván anya mosolya is közrejátszott. Bár ő azt mondja, hogy az enyém is, mert aranyos kislány voltam. *igyekszik Intath gondolatait olyan irányba terelni, hogy ne a csikója miatt bosszankodjon. Azt érzi és látja, hogy sikerült lenyugtatnia, annak viszont nem örül, hogy továbbra is rosszkedvűnek tűnik.*
- Különben pedig, ha belegondolsz, a lovad tényleg különleges. Ha nagyobb lesz és vele mész majd be a városba, biztosan megnéznek majd, akár rajta ülsz, akár mellette sétálsz. A lányok is. Közülük pedig sokan odavannak a szép lovakért. *mondja mosolyogva, csak félig szánva viccnek a szavait. Nem is folytatja tovább a gondolatmenetét. Biztos benne, hogy Intath érti, hogy pontosan hová akar kilyukadni. Abban viszont már nem biztos, hogy igazat is mondott. Otthon nem voltak lovaik, édesanyján és rajta kívül pedig kevesen hagyták el az erdő mélyét. Nem nagyon tudja, hogy a lányok többsége tényleg szereti-e a lovakat, ahogyan azt ő határozottan állított az előbb. Mégis emlékszik egyre, akivel együtt költöztek ide, és nagyon szerette a sajátját, igazi társnak tekintette, mint ő a plüssnyulait. Nyilván vele is aludt volna akkor, ha neki van gusztusa az istállóhoz, vagy pedig lova befér az ágyába.
Arról is vannak valamivel távolabbi emlékei, hogy a vásárokon, ahol még gyerekként megfordult úgy tűnt neki, hogy az emberek gyerekei nemre való tekintet nélkül tényleg szeretik a lovakat, legyenek azok kicsik, vagy nagyok. Igaz ők a kutyáikat és a macskáikat is szerették. Mindegy, úgy érzi, hogy jól hangzott, amit mondott, és most inkább ez a fontos, nem pedig a nyers valóság.*
- Csak akkor egy normális név sem ártana neki. Én Korminak, vagy Kormoskának nevezném el a helyedben, bár inkább talán az utóbbi, mert a Kormi kicsit úgy hangzik nekem, mintha egy neveletlen kandúr lenne. A Kormoska aranyosabb, és ez akár fiú, akár lánynév is lehet.*mondja, remélve, hogy Intath beleegyezik, bár ilyen téren úgy érzi, hogy ezt ő már eldöntötte, ha szép volt tőle, ha nem. Hívhatja az elf nyugodtan Ló Kettőnek a kis csikót, neki jó eséllyel most már Kormoska fog maradni, ameddig az ő istállójuk lakója.*
- Mivel deríthetnélek jó kedvre, ha ettől sem lett jobb? Valami finom vacsora? *áll meg aztán menet közben hirtelen, fordul szembe az Intel, és kérdi tőle komoly arccal ezt.*
- Esetleg még egy pohár belőlem?
*Utóbbi kérdésnél mondjuk azért kissé nehezen megy megőrizni a komolyságát, de azért igyekszik.*
957. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-07 08:37:55
Üzenet elküldve: 2021-09-07 08:37:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az elf szívesen vitázik. Legyen az ész érvekkel folytatott vagy csak szimpla kötekedés is. Legyen az barátságos vagy szinte ölre menő. Most egyáltalán nem úgy néz ki mint aki megsértődne vagy haragudna a másikra amiért nem érti meg amiről beszél. Nagyrészt mert a témát nem tartja elég fontosnak, hogy annyira érdekelje, másrészt meg természetesen azért is mert Luninari-ról van szó, akire nem is lehet haragudni. Ezért is nem nagyon tud mit kezdeni a kecskés témával se főleg mikor látja, hogy a lánynak ez láthatóan fontosabb mint neki. Valami női dolog lehet ez is. Meg nem értheti, de megpróbálhat jól reagálni. Ami ebben a helyzetben, azt jelenti, hogy a félelv megjegyzésére megsimogatja annak buksiját, pont mint ahogy a tündérek vagy gnómokét szokta és bólint.*
-Jól van. Finom a sajtja igen.
*Most enged a doki. Hogy a másik logikusan érvelt az csak másodlagos és a férfi úgy érzi a lány számára ebben a témában nem az érvek számítanak. Legyen csak igaza. A szakmai véleményre is bólint.*
-Igen tényleg lehet az.
*Hogy a kecskesajt önmagában egészséges-e, azt a doki nem tudja, de a sajtok alapból egészséges ételek ha jól fogyasztják őket. Aminek a megállapítása már az övé mint orvosé lenne. De nem megy bele a témába. Csak igazat ad a lánynak. A lovát meglátva viszont tiszta ideg lesz. A félvér látta más a dokit milyen mikor nem fogja vissza magát, sőt az egész ház zengett akkor tőle. Most annyira nem ideges, de látszik rajta, hogy az. A nyugtatás pedig vagy annak a megjegyzése, hogy nem érti őt az állat kicsit se javít a dolgon. Csak dühösen megjegyzi rá.*
-Hát most már kettő!
*Nem a lányra haragszik. Az állatokra és a lókupecre aki eladta neki őket. Annak a fickónak szerencséje, hogy most nincs itt mert a doki biztos neki menne akkor se ha neki tényleg semmi köze az eladott ló állapotához. Arra ahogy a másik elneveti magát nem tud a férfi mit reagálni. Ha nem Luninari-ról lenne szó akkor most haragította volna magára, de így csak kikerül a képből és egy zavaró háttérzaj lesz míg a doki magában forrong.*
-Hogy rohadnál meg te tetű állat!
*Majd, hogy ösztönösen vagy jól kivitelezett stratégia-e, de végül sikerül egy olyan módszert találnia a lánynak amivel sikerül lefegyvereznie a férfit. Úgy nem lehet rendesen őrjöngeni, hogy közben az elf karjába kapaszkodik egy bájos félvér és bújik hozzá. Így a doki nem tud mást mint tehetetlenül szidni az állatot már megcsappant kiállással.*
-Ha aztán lesántulsz vagy mit tudom én agyon is ütlek!
*Ami fenyegetést a korábbi beszélgetésük alapján komolyan is lehet venni. Mikor az elkezdi kivezetni a továbbra is mérges dokit az hagyja magát, de azért még visszaszól a lónak.*
-Baszódj meg!
*Ez még egy utolsó dühös odaszúrás. Értelme sincs. Főleg mert már megtörtént és abból van a baj. A kérdésre, hogy mi is a gond ezzel egyből érkezik a válasz.*
-Mert átvertek vele!
*Bizony férfiúi büszkeségről van szó. Pont arról amiről korábban szó volt és amit pont az nevezett butaságnak egy vidám kacagás kíséretében, aki most szíve szerint egyből menne ahhoz a kufárhoz és jól megverné úgy is, hogy valahol úgy sejti talán neki köze sincs az ő szerencsétlen helyzetéhez. Az ajánlat hallatán se néz ki úgy a férfi mintha megenyhült volna. Viszont magához húzza a kis félvért, megöleli és egy puszit is nyom a hajas fejére.*
-Tényleg drága vagy, de ezt nem kell. Engem vertek át vele. Gondot meg nem adnék el főleg neked.
*Simogatja meg, a másik buksiját. Haragszik továbbra is, rossz a kedve, de a ki nem mondott igazsággal tisztában van. Így is a lány meg a többiek gondja lesz az állat. Amit meg ezzel a lóval akar csinálni a félvér, valószínűleg így is meg tudja tenni, hogy elméletben a dokié aki addig nem is tervez vele foglalkozni míg el nem adhatja az anyja mellől. Szóval kedvesnek találja a szándékot, hogy az elvesztett összeget megfizesse valami kitalált okból, de átlát rajta és nem használná így ki Luninari jószívűségét. A további nyugtatásra csak úgy megölelgeti a lányt, mint reggel is tette és sóhajt egy nagyot. A mérge lassan elszáll, de továbbra is rossz marad a kedve.*
-Mivel érdemeltem én ezt ki?
*Szólal meg már inkább panaszosan mint dühösen. Bár nincs sok tapasztalata a férfiakkal, de a félvér úgy néz ki jól ért az elf nyugtatásához.*
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Az elf szívesen vitázik. Legyen az ész érvekkel folytatott vagy csak szimpla kötekedés is. Legyen az barátságos vagy szinte ölre menő. Most egyáltalán nem úgy néz ki mint aki megsértődne vagy haragudna a másikra amiért nem érti meg amiről beszél. Nagyrészt mert a témát nem tartja elég fontosnak, hogy annyira érdekelje, másrészt meg természetesen azért is mert Luninari-ról van szó, akire nem is lehet haragudni. Ezért is nem nagyon tud mit kezdeni a kecskés témával se főleg mikor látja, hogy a lánynak ez láthatóan fontosabb mint neki. Valami női dolog lehet ez is. Meg nem értheti, de megpróbálhat jól reagálni. Ami ebben a helyzetben, azt jelenti, hogy a félelv megjegyzésére megsimogatja annak buksiját, pont mint ahogy a tündérek vagy gnómokét szokta és bólint.*
-Jól van. Finom a sajtja igen.
*Most enged a doki. Hogy a másik logikusan érvelt az csak másodlagos és a férfi úgy érzi a lány számára ebben a témában nem az érvek számítanak. Legyen csak igaza. A szakmai véleményre is bólint.*
-Igen tényleg lehet az.
*Hogy a kecskesajt önmagában egészséges-e, azt a doki nem tudja, de a sajtok alapból egészséges ételek ha jól fogyasztják őket. Aminek a megállapítása már az övé mint orvosé lenne. De nem megy bele a témába. Csak igazat ad a lánynak. A lovát meglátva viszont tiszta ideg lesz. A félvér látta más a dokit milyen mikor nem fogja vissza magát, sőt az egész ház zengett akkor tőle. Most annyira nem ideges, de látszik rajta, hogy az. A nyugtatás pedig vagy annak a megjegyzése, hogy nem érti őt az állat kicsit se javít a dolgon. Csak dühösen megjegyzi rá.*
-Hát most már kettő!
*Nem a lányra haragszik. Az állatokra és a lókupecre aki eladta neki őket. Annak a fickónak szerencséje, hogy most nincs itt mert a doki biztos neki menne akkor se ha neki tényleg semmi köze az eladott ló állapotához. Arra ahogy a másik elneveti magát nem tud a férfi mit reagálni. Ha nem Luninari-ról lenne szó akkor most haragította volna magára, de így csak kikerül a képből és egy zavaró háttérzaj lesz míg a doki magában forrong.*
-Hogy rohadnál meg te tetű állat!
*Majd, hogy ösztönösen vagy jól kivitelezett stratégia-e, de végül sikerül egy olyan módszert találnia a lánynak amivel sikerül lefegyvereznie a férfit. Úgy nem lehet rendesen őrjöngeni, hogy közben az elf karjába kapaszkodik egy bájos félvér és bújik hozzá. Így a doki nem tud mást mint tehetetlenül szidni az állatot már megcsappant kiállással.*
-Ha aztán lesántulsz vagy mit tudom én agyon is ütlek!
*Ami fenyegetést a korábbi beszélgetésük alapján komolyan is lehet venni. Mikor az elkezdi kivezetni a továbbra is mérges dokit az hagyja magát, de azért még visszaszól a lónak.*
-Baszódj meg!
*Ez még egy utolsó dühös odaszúrás. Értelme sincs. Főleg mert már megtörtént és abból van a baj. A kérdésre, hogy mi is a gond ezzel egyből érkezik a válasz.*
-Mert átvertek vele!
*Bizony férfiúi büszkeségről van szó. Pont arról amiről korábban szó volt és amit pont az nevezett butaságnak egy vidám kacagás kíséretében, aki most szíve szerint egyből menne ahhoz a kufárhoz és jól megverné úgy is, hogy valahol úgy sejti talán neki köze sincs az ő szerencsétlen helyzetéhez. Az ajánlat hallatán se néz ki úgy a férfi mintha megenyhült volna. Viszont magához húzza a kis félvért, megöleli és egy puszit is nyom a hajas fejére.*
-Tényleg drága vagy, de ezt nem kell. Engem vertek át vele. Gondot meg nem adnék el főleg neked.
*Simogatja meg, a másik buksiját. Haragszik továbbra is, rossz a kedve, de a ki nem mondott igazsággal tisztában van. Így is a lány meg a többiek gondja lesz az állat. Amit meg ezzel a lóval akar csinálni a félvér, valószínűleg így is meg tudja tenni, hogy elméletben a dokié aki addig nem is tervez vele foglalkozni míg el nem adhatja az anyja mellől. Szóval kedvesnek találja a szándékot, hogy az elvesztett összeget megfizesse valami kitalált okból, de átlát rajta és nem használná így ki Luninari jószívűségét. A további nyugtatásra csak úgy megölelgeti a lányt, mint reggel is tette és sóhajt egy nagyot. A mérge lassan elszáll, de továbbra is rossz marad a kedve.*
-Mivel érdemeltem én ezt ki?
*Szólal meg már inkább panaszosan mint dühösen. Bár nincs sok tapasztalata a férfiakkal, de a félvér úgy néz ki jól ért az elf nyugtatásához.*
956. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-06 23:14:39
Üzenet elküldve: 2021-09-06 23:14:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Intath ellenérvnek szánt szavai meglepik. Mintha megint egyáltalán nem értené, vagy nem is akarná megérteni azt, amiről ő beszél, esetleg férfiúi büszkeségből nem akarná belátni, hogy egy nála fiatalabb lánynak igaza lehet abban, amiről már-már majdnem vitatkoznak.
Bárhogy is, maga sem tudja, hogy az elf ösztönös vonzereje az oka, vagy az ő talán még ösztönösebb vágya arra, hogy kedveljék és szeressék, de nem hiszi, hogy van értelme folytatni ezt a beszélgetést. Intath makacs, mint egy öszvér, ő pedig sosem volt híve a hosszas vitáknak, akár észérvekkel vívják azokat, akár csak hangerővel és agresszióval, így hát most is inkább beletörődik egyszerűen abba, hogy az állatokkal kapcsolatban jó eséllyel sohasem fognak közös nevezőre vergődni egymással, de még csak nagyon közeledni sem fognak egymáshoz jelenleg eléggé távoli álláspontjaik.
Ehhez Intathnak nem ártana a minimálisnál kicsit jobban ismerni a piócáknál kissé bonyolultabb állatokat.
Hópehely esete kétszeresen is bizonyítja ezt.
Talán meg is látszik rajta, hogy nem kicsit csalódott, amiért kedvenc kecskéje láthatóan nem nyerte el az elf tetszését, és nem sikerült neki kicsit sem elvarázsolnia, sőt, Int olyasmire asszociál szegény kis kedvencéről, amit ő biztosan nem engedne meg.*
- Na azt nem hagynám soha! *jegyzi is meg. Nem ellenségesen, vagy dühösen, mégis ellentmondást nem tűrően.* Finomabb sajtot tudok készíteni a tejéből, mint amilyen szép mellény lenne belőle. Ha ettél már itt sajtot, akkor jó eséllyel már te is ettél belőle. Remélem ízlett. *próbál az elf racionális énjére hatni, mivel nagyon úgy tűnik, hogy az érzelmeire egyáltalán nem sikerül akkor, hogyha állatokról van szó.* A kecskesajt pedig nagyon egészséges. *teszi hozzá nem véletlenül, végül is erről szólt eddig ez a délután, ezért vizsgálgatta őt Intath, nyalta meg a neki vitt mintát, amitől ő kis híján rosszul lett, és ezért adott neki tanácsokat, hogy hogyan vigyázzon magára.
Mindezek ellenére viszont legalább annak is újabb bizonyítékát adta, hogy rokonlelkek tényleg. Valamiért fontosnak érzi a rántotta kérdését, márpedig ő is lágyan szereti.
Van persze más kapcsolódási pont is közöttük, így az elmúlt egy-két perc benyomásai elég vegyesek, de még mindig inkább a jó irányba billenek el.
Ölelés, vállsimogatás, puszi, igazán kijut neki a jóból, ami különös, mert megint csak eszébe jut, hogy ennyit még egyetlen férfi sem ért hozzá soha, mint Intath ma délután. Mármint összesen sem az összes, mind a körülbelül kettő, vagy három, Aleimordot is beleértve. Amit szintén kissé különösnek talál, hogy mindez nem csak nem zavarja, hanem valahogy helyénvalónak is érzi, vagy sokkal inkább természetesnek. Egyszerűen csak jól esik neki, ez pedig állatok ide, vagy oda, mindenképpen nagyon jó kedvre deríti. Úgy tűnik, hogy Intath egyszerűen szeret kedvesen hozzáérni, ő pedig szereti, ha Intath kedvesen ér hozzá, ez így kerek és tökéletes. Az egész olyan ártatlan és valahol vicces is, nem gondol mögé hátsó szándékot, de abban sem biztos, hogy bánná-e egyáltalán, ha lenne. Ezen mindenesetre nem gondolkodik el nagyon. Minden másban lehet, de érzelmek terén a túl sok gondolkodás nem segít, inkább csak összezavar, talán még annál is jobban, mint amennyire megdöbben Intath kifakadásán.
Igaz, ami igaz, szerette volna látni a doktor úr meglepett és megrökönyödött arcát és hallani tőle valami olyan káromkodást, amit még a Kikötőből hozhatott magával, azért a kapott reakció mégis meglepi.
Nem is tudja hová tenni hirtelen, de arra azért hamar rájön, hogy nem viccel, hanem ez most teljesen komoly. Ha most látná először lehet még meg is ijedne tőle kicsit, így azonban nem történik hasonló, bár jó eséllyel így is kissé megrökönyödött arccal néz rá éppen, valahogy úgy, mint ő az ifjú anyára és gyermekére.*
- Szerintem nem érti, amit mondasz neki. *mondja aztán komoly arccal és még komolyabb hangon, miközben Intath megáll levegőt venni.* Csak azt, hogy haragszol, de biztos eszébe sem jut, hogy a csikó miatt. Tudod... csak egy ló.
*Ezek után minden komolysága úgy foszlik le róla, mintha eddig csak valamiféle mágiával lett volna képes önmagán tartani azt, akár valami álarcot, ám a varázslat megszűnésével azonnal darabokra törik maga a maszk is.
Nevetni kezd, de hullámokban szakad fel belőle. Először persze próbálja visszafogni. Végül egyszerűen nem bírja megállni, és képtelen magában tartani, pedig látja, hogy Intath körül szinte vibrál a levegő a visszafojtott dühtől, és sejti, hogy idegállapotának nem fog jót tenni az, hogy ő még jóízűen ki is neveti. De hát mit tud tenni, ha annyira komikus a helyzet?
Az arc, amit vág, a szavak, amiket használ, a hanghordozás, ahogyan úgy beszél a lóhoz, mintha egy civilizált lényhez szólna, aki minden egyes szavát képes megérteni, mindez valahogy egyszerre bizarr és ijesztő, ugyanakkor valahol aranyos és mindent egybevetve, valamint mindenek előtt sokkal inkább vicces, mint bármi más.
Végül már úgy nevet, hogy könnyes szemét Intath felkarjába fúrja, hogy ott haljon el, közben pedig ugyanebbe a karba kapaszkodik.*
- Ne haragudj rám, kérlek! Gyere, menjünk ki inkább! *szorítja meg a karját óvatosan miután nagy nehezen lenyugszik és majdnem visszanyeri korábbi komolyságát, közben pedig próbálja gyengéden maga után húzni az istállóból kifelé, remélve, hogy ő a lóval való további egyoldalú párbeszéd helyett inkább engedelmeskedik a finom unszolásnak. Mindenki jobban járna, Intath is, ő is, és nem utolsó sorban az állatok is. Még csak az kéne, hogy megijedjenek, esetleg a fiatal kanca úgy gondolja, hogy meg kell védenie a kicsinyét.
Van ugyan varázslata állatok lenyugtatására, de eléggé ideiglenes a hatása, és álmában sem gondolta volna, hogy lehet egyszer majd a saját istállójukban kell bevetnie. Nem mintha túl sok kárt tudna bennük tenni a karámból egy ló, de ettől még nem hiányzik neki egy megbokrosodott kanca, valamint néhány ijedt kecske, meg egy még inkább megrémült kiscsikó. Az biztos, hogy Intathot mihamarabb el kell vinni az igazi állatok közeléből, vissza a piócáihoz.*
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ennyire fel fog idegesíteni. *mondja teljesen őszintén, és immár ismét komolyan.*
- De még mindig nem értem miért olyan nagy baj ez. Tényleg aranyos! Különleges. De tudod mit? *jön a hirtelen ötlet, aminek köszönhetően felragyog az arca.* Úgy is előbb-utóbb be kell mennem a városba. Pénzt kell szereznem egy-két dologra. Megveszem tőled, és akkor onnantól kezdve már teljesen az én gondom lesz, nem a tiéd.
*A békesség kedvéért csak magában teszi hozzá, hogy a kis jövevény így is az ő gondja lesz, mivel ő fog gondoskodni róla is, mint a többi állatról.*
- Tőle még én sem félek, olyan kis gyámoltalan. Ha pedig nagy és félelmetes lóvá cseperedik, majd elajándékozom egy kislánynak, aki belé szeret, amikor meglátja. *próbálja a maga reményei szerint gyengéd hangjával és szorításával tovább nyugtatni az Intet.
Biztos benne, hogy el fog érkezni a pillanat, amikor ez a kiscsikó majd egy kislány egyik legnagyobb álma lesz, ahogyan azt is teljesen komolyan gondolja, hogy annak ellenére is megveszi őt magának, hogy sohasem vágyott lóra.
~ Így legalább tisztességes neve is lesz szegénynek! Még hogy Ló Kettő! Még azt sem tudjuk szegényről, hogy fiú-e, vagy lány...~*
- Tényleg sajnálom, hogy nevettem, de most már minden rendben lesz, nyugodj meg. *veszi elő lehető legmegnyugtatóbb és legkedvesebb hangját. Reméli, hogy működni is fog, főleg mivel most már lelkiismeret-furdalása van, amiért olyan jót nevetett az előbb.
Mégis annyira jól esett, és annyira adta maga a helyzet, hogy egyszerűen nem tehetett másképp.*
*Intath ellenérvnek szánt szavai meglepik. Mintha megint egyáltalán nem értené, vagy nem is akarná megérteni azt, amiről ő beszél, esetleg férfiúi büszkeségből nem akarná belátni, hogy egy nála fiatalabb lánynak igaza lehet abban, amiről már-már majdnem vitatkoznak.
Bárhogy is, maga sem tudja, hogy az elf ösztönös vonzereje az oka, vagy az ő talán még ösztönösebb vágya arra, hogy kedveljék és szeressék, de nem hiszi, hogy van értelme folytatni ezt a beszélgetést. Intath makacs, mint egy öszvér, ő pedig sosem volt híve a hosszas vitáknak, akár észérvekkel vívják azokat, akár csak hangerővel és agresszióval, így hát most is inkább beletörődik egyszerűen abba, hogy az állatokkal kapcsolatban jó eséllyel sohasem fognak közös nevezőre vergődni egymással, de még csak nagyon közeledni sem fognak egymáshoz jelenleg eléggé távoli álláspontjaik.
Ehhez Intathnak nem ártana a minimálisnál kicsit jobban ismerni a piócáknál kissé bonyolultabb állatokat.
Hópehely esete kétszeresen is bizonyítja ezt.
Talán meg is látszik rajta, hogy nem kicsit csalódott, amiért kedvenc kecskéje láthatóan nem nyerte el az elf tetszését, és nem sikerült neki kicsit sem elvarázsolnia, sőt, Int olyasmire asszociál szegény kis kedvencéről, amit ő biztosan nem engedne meg.*
- Na azt nem hagynám soha! *jegyzi is meg. Nem ellenségesen, vagy dühösen, mégis ellentmondást nem tűrően.* Finomabb sajtot tudok készíteni a tejéből, mint amilyen szép mellény lenne belőle. Ha ettél már itt sajtot, akkor jó eséllyel már te is ettél belőle. Remélem ízlett. *próbál az elf racionális énjére hatni, mivel nagyon úgy tűnik, hogy az érzelmeire egyáltalán nem sikerül akkor, hogyha állatokról van szó.* A kecskesajt pedig nagyon egészséges. *teszi hozzá nem véletlenül, végül is erről szólt eddig ez a délután, ezért vizsgálgatta őt Intath, nyalta meg a neki vitt mintát, amitől ő kis híján rosszul lett, és ezért adott neki tanácsokat, hogy hogyan vigyázzon magára.
Mindezek ellenére viszont legalább annak is újabb bizonyítékát adta, hogy rokonlelkek tényleg. Valamiért fontosnak érzi a rántotta kérdését, márpedig ő is lágyan szereti.
Van persze más kapcsolódási pont is közöttük, így az elmúlt egy-két perc benyomásai elég vegyesek, de még mindig inkább a jó irányba billenek el.
Ölelés, vállsimogatás, puszi, igazán kijut neki a jóból, ami különös, mert megint csak eszébe jut, hogy ennyit még egyetlen férfi sem ért hozzá soha, mint Intath ma délután. Mármint összesen sem az összes, mind a körülbelül kettő, vagy három, Aleimordot is beleértve. Amit szintén kissé különösnek talál, hogy mindez nem csak nem zavarja, hanem valahogy helyénvalónak is érzi, vagy sokkal inkább természetesnek. Egyszerűen csak jól esik neki, ez pedig állatok ide, vagy oda, mindenképpen nagyon jó kedvre deríti. Úgy tűnik, hogy Intath egyszerűen szeret kedvesen hozzáérni, ő pedig szereti, ha Intath kedvesen ér hozzá, ez így kerek és tökéletes. Az egész olyan ártatlan és valahol vicces is, nem gondol mögé hátsó szándékot, de abban sem biztos, hogy bánná-e egyáltalán, ha lenne. Ezen mindenesetre nem gondolkodik el nagyon. Minden másban lehet, de érzelmek terén a túl sok gondolkodás nem segít, inkább csak összezavar, talán még annál is jobban, mint amennyire megdöbben Intath kifakadásán.
Igaz, ami igaz, szerette volna látni a doktor úr meglepett és megrökönyödött arcát és hallani tőle valami olyan káromkodást, amit még a Kikötőből hozhatott magával, azért a kapott reakció mégis meglepi.
Nem is tudja hová tenni hirtelen, de arra azért hamar rájön, hogy nem viccel, hanem ez most teljesen komoly. Ha most látná először lehet még meg is ijedne tőle kicsit, így azonban nem történik hasonló, bár jó eséllyel így is kissé megrökönyödött arccal néz rá éppen, valahogy úgy, mint ő az ifjú anyára és gyermekére.*
- Szerintem nem érti, amit mondasz neki. *mondja aztán komoly arccal és még komolyabb hangon, miközben Intath megáll levegőt venni.* Csak azt, hogy haragszol, de biztos eszébe sem jut, hogy a csikó miatt. Tudod... csak egy ló.
*Ezek után minden komolysága úgy foszlik le róla, mintha eddig csak valamiféle mágiával lett volna képes önmagán tartani azt, akár valami álarcot, ám a varázslat megszűnésével azonnal darabokra törik maga a maszk is.
Nevetni kezd, de hullámokban szakad fel belőle. Először persze próbálja visszafogni. Végül egyszerűen nem bírja megállni, és képtelen magában tartani, pedig látja, hogy Intath körül szinte vibrál a levegő a visszafojtott dühtől, és sejti, hogy idegállapotának nem fog jót tenni az, hogy ő még jóízűen ki is neveti. De hát mit tud tenni, ha annyira komikus a helyzet?
Az arc, amit vág, a szavak, amiket használ, a hanghordozás, ahogyan úgy beszél a lóhoz, mintha egy civilizált lényhez szólna, aki minden egyes szavát képes megérteni, mindez valahogy egyszerre bizarr és ijesztő, ugyanakkor valahol aranyos és mindent egybevetve, valamint mindenek előtt sokkal inkább vicces, mint bármi más.
Végül már úgy nevet, hogy könnyes szemét Intath felkarjába fúrja, hogy ott haljon el, közben pedig ugyanebbe a karba kapaszkodik.*
- Ne haragudj rám, kérlek! Gyere, menjünk ki inkább! *szorítja meg a karját óvatosan miután nagy nehezen lenyugszik és majdnem visszanyeri korábbi komolyságát, közben pedig próbálja gyengéden maga után húzni az istállóból kifelé, remélve, hogy ő a lóval való további egyoldalú párbeszéd helyett inkább engedelmeskedik a finom unszolásnak. Mindenki jobban járna, Intath is, ő is, és nem utolsó sorban az állatok is. Még csak az kéne, hogy megijedjenek, esetleg a fiatal kanca úgy gondolja, hogy meg kell védenie a kicsinyét.
Van ugyan varázslata állatok lenyugtatására, de eléggé ideiglenes a hatása, és álmában sem gondolta volna, hogy lehet egyszer majd a saját istállójukban kell bevetnie. Nem mintha túl sok kárt tudna bennük tenni a karámból egy ló, de ettől még nem hiányzik neki egy megbokrosodott kanca, valamint néhány ijedt kecske, meg egy még inkább megrémült kiscsikó. Az biztos, hogy Intathot mihamarabb el kell vinni az igazi állatok közeléből, vissza a piócáihoz.*
- Sajnálom, nem gondoltam, hogy ennyire fel fog idegesíteni. *mondja teljesen őszintén, és immár ismét komolyan.*
- De még mindig nem értem miért olyan nagy baj ez. Tényleg aranyos! Különleges. De tudod mit? *jön a hirtelen ötlet, aminek köszönhetően felragyog az arca.* Úgy is előbb-utóbb be kell mennem a városba. Pénzt kell szereznem egy-két dologra. Megveszem tőled, és akkor onnantól kezdve már teljesen az én gondom lesz, nem a tiéd.
*A békesség kedvéért csak magában teszi hozzá, hogy a kis jövevény így is az ő gondja lesz, mivel ő fog gondoskodni róla is, mint a többi állatról.*
- Tőle még én sem félek, olyan kis gyámoltalan. Ha pedig nagy és félelmetes lóvá cseperedik, majd elajándékozom egy kislánynak, aki belé szeret, amikor meglátja. *próbálja a maga reményei szerint gyengéd hangjával és szorításával tovább nyugtatni az Intet.
Biztos benne, hogy el fog érkezni a pillanat, amikor ez a kiscsikó majd egy kislány egyik legnagyobb álma lesz, ahogyan azt is teljesen komolyan gondolja, hogy annak ellenére is megveszi őt magának, hogy sohasem vágyott lóra.
~ Így legalább tisztességes neve is lesz szegénynek! Még hogy Ló Kettő! Még azt sem tudjuk szegényről, hogy fiú-e, vagy lány...~*
- Tényleg sajnálom, hogy nevettem, de most már minden rendben lesz, nyugodj meg. *veszi elő lehető legmegnyugtatóbb és legkedvesebb hangját. Reméli, hogy működni is fog, főleg mivel most már lelkiismeret-furdalása van, amiért olyan jót nevetett az előbb.
Mégis annyira jól esett, és annyira adta maga a helyzet, hogy egyszerűen nem tehetett másképp.*
955. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-09-01 07:42:23
Üzenet elküldve: 2021-09-01 07:42:23
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*El se tudná képzelni a másik, hogy az elf mennyire érzéketlen és értetlen is az állatokkal szemben. A megállapításra is az eddigi magabiztosságával válaszol.*
-Ha nem gondolja át akkor ki kell zárni. Pár nap után a hideg köveken majd átgondolja.
*Nem olyan bonyolult az állatidomítás. Mármint a doki szerint. Azok túl akarnak élni, az ember mellett van rá lehetőségük csak hasznosnak kell lenniük. Ennyi. Az összehasonlítási alap hallatán ismét érkezik az újabb okosság.*
-Ha meg ez neki a valóság akkor tűrje és örüljön neki.
*Jól érződik a férfi hangjából, hogy egyáltalán nem tartja egyenrangúnak vagy érző lénynek az állatokat. Méghozzá természetes számára, hogy azok azért vannak, hogy kiszolgálják őt. Az ételekkel kapcsolatban viszont már egyet értenek. A lelki társas megjegyzésre közelebb vonja magához a félvért és jól megsimogatja annak a vállát.*
-Hát hogyne lennénk azok! És igen lágyan szeretem. Már alig várom, hogy megkóstoljam a Luninari-féle rántottát.
*Bár az elf nem egy szakácsmester, de azzal azért tisztában van ő is, hogy nem a legbonyolultabb ételt kérte. Viszont mivel főznek rá ezért mindenképp olyan hálásan fogadja majd mintha egy ötfogásos reggelit kapna maga elé. Amúgy is szokása túlzásba esni hálálkodással kapcsolatban. Bár még senki nem emelt panaszt ezért a tulajdonságáért. A nők örülni szoktak az elismerésnek még ha szinte egyszerű dologért is jár. A halászat ötlete pedig teljesen feldobja az elfet. Annyira, hogy még egy puszival is megtoldja az ölelést amiből már nem az elsőt kapja tőle ma a lány. De nem lehet tenni ez ellen. Luninari olyan kis aranyos! Szinte követeli. Ilyen alak a doki. A lány is láthatja rajta, hogy ezek az ölelések és a puszi is mint egy barátnak járnak és nincs mögöttük semmi hátsó szándék a férfi részéről. Bár ha lenne, azt se venné észre csak egyszer megtörténne a saját akaratából. Viszont nem vetette ki a ravasz elf a hálóját a másik irányába. A sült hal megjegyzésére bólint.*
-Ha nem ízlik az se baj. A többieknek is juthat ha eleget fogunk.
~Laurentitia-t legalább így tömjem meg.~
*Hagyja magát vezetni az istállóba ami szöges ellentétben áll azzal amiről beszélgetnek. Se nem finom, se nem illatos és még mocskos is. A mocsok meg pont az egyik legutálatosabb dolog az elf számára. Még a munkájában se szereti nemhogy így. A félvér bájos csacsogása legalább egy kicsit eltereli a figyelmét.*
-Tényleg nagyon jól hangzik. Már alig várom.
*Bent az istállóban pedig sokkal töményebben jelen lesznek a szagok meg a mocskos állatok. Az elf talán most először jár itt, de egyből meg is utálta helyet. A másik próbálkozása se javít a dolgon. A bemutatkozásra csak ránéz az állatra és egykedvűen megállapítja.*
-Aha. Értem.
*A kecske külsejének esztétikuma kicsit se ragadja meg. Az ezen irányú kérdésre így a legnagyobb természetességgel válaszol.*
-Szép mellény lenne belőle.
*Hogy mennyire szereti a lány arra is csak egy zavart "Aha." a válasz. Mit lehetne erre mondani? Az egy állat. A lány ad neki enni miért ne szeretné? Zavarja is az elfet egy kicsit az a kecske. Hogy mi zavarja benne nem tudná megmondani, de kimondottan unszimpatikus számára ez a kimondott mekegő jószág. Ami valamiért csak nő a puszi láttán. Majd végre mehetnek a lovak felé. A doki feszült a sajátja miatt, de hagyja, hogy a félvér játéknak élje meg a helyzetet és előre menjen. Majd olyan reakciót hall tőle a férfi amit nem szívesen akarnának tőle se hallani a betegei.*
-Mi az? Megdöglött?
*Drága pénz volt. Nehogy már az legyen a vége. Majd érkezik a hideg zuhany. Állítólag a lánynak igaza lett és már meg is született a kicsi. Az elf pedig tényleg nem repes a hír hallatán.*
-Ó, hogy a jó ku...
*Csak Luninari jelenléte miatt tartja magában a szitkozódást, de mikor meglátja a szerencsétlenül kinéző kisállatot az se javít rajta.*
-Hogy az a...a rohadt anyádat azt! Ne már!
*Fogja a fejét és inkább úgy néz ki mint akinek megdöglött a lova nem mint akinek odafialt. Egyáltalán nem hatotta meg a pillanat, de a másik érzékletes leírása se kimondottan.*
-Szalonna sütés...*Majd az anyához fordul és kezdi szidni.*Hogy rohadnál meg! Miért nem tudsz megülni a picsádon? Cseszd meg!
*Visszafogja magát, nem üvölt, nem kap fel valamit, hogy megverje az állatot és jól láthatóan ez csak azért van mert a félvér is ott tartózkodik. De tiszta ideg. Arra, hogy nem látott még a másik ilyen lovat csak egy fásult"Nagyszerű." hagyja el a férfi száját. Arra, hogy nevezze el is csak végignéz a csikón és egykedvűen vállat ránt.*
-Nevet? Nem tom'. Ló... Kettő. Ez lesz a neved.
*Nem erőltette meg magát. Ló kettő pedig láthatóan különösen nem szívleli az ideges férfit és marad a Szexi Fehér Csaj közelében. Int nem is menne oda hozzá. Főleg azok után, hogy a félvér közölte, hogy a lova nekitámadhat. Csak az istálló falának dől és továbbra is a fejét fogva sóhajt. Az első lovával így átcseszték. Mivel érdemelte ezt ki? Miért pont ő?*
*El se tudná képzelni a másik, hogy az elf mennyire érzéketlen és értetlen is az állatokkal szemben. A megállapításra is az eddigi magabiztosságával válaszol.*
-Ha nem gondolja át akkor ki kell zárni. Pár nap után a hideg köveken majd átgondolja.
*Nem olyan bonyolult az állatidomítás. Mármint a doki szerint. Azok túl akarnak élni, az ember mellett van rá lehetőségük csak hasznosnak kell lenniük. Ennyi. Az összehasonlítási alap hallatán ismét érkezik az újabb okosság.*
-Ha meg ez neki a valóság akkor tűrje és örüljön neki.
*Jól érződik a férfi hangjából, hogy egyáltalán nem tartja egyenrangúnak vagy érző lénynek az állatokat. Méghozzá természetes számára, hogy azok azért vannak, hogy kiszolgálják őt. Az ételekkel kapcsolatban viszont már egyet értenek. A lelki társas megjegyzésre közelebb vonja magához a félvért és jól megsimogatja annak a vállát.*
-Hát hogyne lennénk azok! És igen lágyan szeretem. Már alig várom, hogy megkóstoljam a Luninari-féle rántottát.
*Bár az elf nem egy szakácsmester, de azzal azért tisztában van ő is, hogy nem a legbonyolultabb ételt kérte. Viszont mivel főznek rá ezért mindenképp olyan hálásan fogadja majd mintha egy ötfogásos reggelit kapna maga elé. Amúgy is szokása túlzásba esni hálálkodással kapcsolatban. Bár még senki nem emelt panaszt ezért a tulajdonságáért. A nők örülni szoktak az elismerésnek még ha szinte egyszerű dologért is jár. A halászat ötlete pedig teljesen feldobja az elfet. Annyira, hogy még egy puszival is megtoldja az ölelést amiből már nem az elsőt kapja tőle ma a lány. De nem lehet tenni ez ellen. Luninari olyan kis aranyos! Szinte követeli. Ilyen alak a doki. A lány is láthatja rajta, hogy ezek az ölelések és a puszi is mint egy barátnak járnak és nincs mögöttük semmi hátsó szándék a férfi részéről. Bár ha lenne, azt se venné észre csak egyszer megtörténne a saját akaratából. Viszont nem vetette ki a ravasz elf a hálóját a másik irányába. A sült hal megjegyzésére bólint.*
-Ha nem ízlik az se baj. A többieknek is juthat ha eleget fogunk.
~Laurentitia-t legalább így tömjem meg.~
*Hagyja magát vezetni az istállóba ami szöges ellentétben áll azzal amiről beszélgetnek. Se nem finom, se nem illatos és még mocskos is. A mocsok meg pont az egyik legutálatosabb dolog az elf számára. Még a munkájában se szereti nemhogy így. A félvér bájos csacsogása legalább egy kicsit eltereli a figyelmét.*
-Tényleg nagyon jól hangzik. Már alig várom.
*Bent az istállóban pedig sokkal töményebben jelen lesznek a szagok meg a mocskos állatok. Az elf talán most először jár itt, de egyből meg is utálta helyet. A másik próbálkozása se javít a dolgon. A bemutatkozásra csak ránéz az állatra és egykedvűen megállapítja.*
-Aha. Értem.
*A kecske külsejének esztétikuma kicsit se ragadja meg. Az ezen irányú kérdésre így a legnagyobb természetességgel válaszol.*
-Szép mellény lenne belőle.
*Hogy mennyire szereti a lány arra is csak egy zavart "Aha." a válasz. Mit lehetne erre mondani? Az egy állat. A lány ad neki enni miért ne szeretné? Zavarja is az elfet egy kicsit az a kecske. Hogy mi zavarja benne nem tudná megmondani, de kimondottan unszimpatikus számára ez a kimondott mekegő jószág. Ami valamiért csak nő a puszi láttán. Majd végre mehetnek a lovak felé. A doki feszült a sajátja miatt, de hagyja, hogy a félvér játéknak élje meg a helyzetet és előre menjen. Majd olyan reakciót hall tőle a férfi amit nem szívesen akarnának tőle se hallani a betegei.*
-Mi az? Megdöglött?
*Drága pénz volt. Nehogy már az legyen a vége. Majd érkezik a hideg zuhany. Állítólag a lánynak igaza lett és már meg is született a kicsi. Az elf pedig tényleg nem repes a hír hallatán.*
-Ó, hogy a jó ku...
*Csak Luninari jelenléte miatt tartja magában a szitkozódást, de mikor meglátja a szerencsétlenül kinéző kisállatot az se javít rajta.*
-Hogy az a...a rohadt anyádat azt! Ne már!
*Fogja a fejét és inkább úgy néz ki mint akinek megdöglött a lova nem mint akinek odafialt. Egyáltalán nem hatotta meg a pillanat, de a másik érzékletes leírása se kimondottan.*
-Szalonna sütés...*Majd az anyához fordul és kezdi szidni.*Hogy rohadnál meg! Miért nem tudsz megülni a picsádon? Cseszd meg!
*Visszafogja magát, nem üvölt, nem kap fel valamit, hogy megverje az állatot és jól láthatóan ez csak azért van mert a félvér is ott tartózkodik. De tiszta ideg. Arra, hogy nem látott még a másik ilyen lovat csak egy fásult"Nagyszerű." hagyja el a férfi száját. Arra, hogy nevezze el is csak végignéz a csikón és egykedvűen vállat ránt.*
-Nevet? Nem tom'. Ló... Kettő. Ez lesz a neved.
*Nem erőltette meg magát. Ló kettő pedig láthatóan különösen nem szívleli az ideges férfit és marad a Szexi Fehér Csaj közelében. Int nem is menne oda hozzá. Főleg azok után, hogy a félvér közölte, hogy a lova nekitámadhat. Csak az istálló falának dől és továbbra is a fejét fogva sóhajt. Az első lovával így átcseszték. Mivel érdemelte ezt ki? Miért pont ő?*
954. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-30 17:54:57
Üzenet elküldve: 2021-08-30 17:54:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Korom és hó, meg valami barnaság//
*Nem szeretett vitatkozni sohasem, igaz ritkán is volt alkalma igazi vitára, ahol egyenrangú félnek van tekintve, mégis, ha úgy véli, hogy igaza van, akkor mindenképpen kiáll valós, vagy vélt igaza mellett. Ez a mostani pedig éppen ilyen alkalom, Intath szavait hallgatva.
~ Furcsa, hogy egy elf ennyire érzéketlen és értetlen legyen az állatokkal szemben. Látszik, hogy nem ott nőtt fel, ahol én. Másrészt viszont ez sok szempontból határozott előny. Nekem mindenképpen. ~*
- Persze, mert ezt szerinted egy kutya ilyen logikusan átgondolja és mindezt a mi nyelvünkön, mi? *vonja fel kissé gúnyosan a szemöldökét, ami egészen nemes kisasszonyos gesztus és teljesen bizonyosan sehogy sem illik az istálló által biztosított háttér elé, az enyhe, kissé tán kellemes trágya szagba, amely orrukba tolakszik kérlelhetetlenül. Utóbbi csak ízlés kérdése minden bizonnyal.* Nem hiszem, hogy sok összehasonlítási alapja lenne egy kutyának, vagy sokat beszélgetne az életük közötti különbségről a rókákkal meg a farkasokkal. Neki a gazdája a valóság, és a saját szűk élettere, amit ő ad neki, és ennyi. *teszi hozzá, aztán csak vállat von. Végtére is a doki még nem túl öreg. Változhat. Nem nagyon hiszi, de reméli. Talán egyszer megérti, hogy miről beszélt neki korábban. Lehet, hogy pont egy aranyos kis csikó fogja meglágyítani azt a kemény szívét.
Pillanatnyilag azonban van ennél fontosabb megbeszélnivalójuk is.*
- Jé, ez érdekes! Csak rokonlelkek vagyunk! Én is imádom az erőset, és szerencsédre elég jó, sőt nagyon finom rántottát tudok csinálni, már csak az a kérdés, hogy lágyan szereted, vagy sem. *veti közbe, megint csak lelkesen, mert valahogy jó kedvre deríti az, hogy legalább ételek terén hasonló az ízlésük. Persze kicsit lódított, de talán ennyi belefér. Rántottát ugyanis nem lehet elrontani, csak akkor, ha valaki még sohasem próbálkozott vele. A tojás íze magának a minőségnek a garanciája, aki pedig tudja az alapokat, mint ő, vagyis nem rak túl sok zsírhoz, vagy növényi nedvhez túl kevés tojást, nem égeti oda, nem sózza, vagy fűszerezi túl, az egyszerűen képtelen rossz rántottát lerakni az asztalra. Ettől még persze nem bánja, ha Intath azt hiszi róla, hogy csodálatos szakácsnő csak azért, mert képes arra, amire bármelyik másik lány, akit nem szolgálók szolgáltak ki egész életében; el tudja készíteni finomra azt az ételt, ami az egyik legközönségesebb és legegyszerűbb a világon...
Attól még jobb kedve lesz, hogy Intath látszólag legalább annyira lelkes lesz a horgászatra és halsütésre vonatkozó ötletétől, mint amennyire ő maga az lett.
Az ölelés pedig hát ölelés. Ez volt a gyengéje mindig is, akár túlzott kissé az elf lelkesedése, akár teljesen őszinte. Szinte elérzékenyül tőle, meg persze a cuppanós puszi is határozottan jól esik. Otthon vajon édesanyján kívül miért nem tudott ilyen kedves lenni vele soha senki? Akkor talán sohasem kerül arra sor, hogy száműzzék. Igaz így sokkal jobb, mert amióta száműzték már sokan megölelték. Sőt, egyszer, ha igazán akarta volna, egyetlen ölelésnél és puszinál sokkal több mindenben is lehetett volna része akár.*
- Hát, mint mondtam, a sült hal nem a kedvencem, de a te kedvedért megkóstolom majd mindenképpen a tiédet. *ígéri meg, miközben gyengéden az elf ruhaujjába kapaszkodik, és elkezdi maga után befelé húzni az istállóba, mintha attól félne, hogyha nem tenne így, akkor Intath meggondolná magát és mégsem tartana vele, pedig biztos abban, hogy ha már megbeszélték, nem fog meghátrálni.
Közben beszél tovább. Állítólag, - mondjuk ebben sohasem hitt, - a férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni. Ezzel szemben ő bár nem nagyevő, és soha nem is éhezett igazán, legalább olyan lelkesen tud beszélni az ételekről, vagy akár álmodozni róluk, mintha az életben a fő szenvedélye maga az evés lenne, ami persze távolról sincsen így.*
- Nagyon jó! *mondja ismét lelkes örömmel.* Ha tényleg szereted a csípőset, meg az erőset, akkor az én hagymás, erős paprikás hallevesemet biztosan imádni fogod. Már szinte a számban érzem az ízét. *túloz kicsit végül, mert éppen az a baj, hogy még nem érzi az ízét a szájában és csak vágyik rá, hogy minél hamarabb elkészíthesse.
Ezek után több minden történik, miután már bent vannak az állatok között, a számára kissé orrfacsaró, igazából valahogy mégis kellemes illatorgia kellős közepén, amely a trágya, a takarmány, valamint az állatok természetes szagából tevődik össze, majdnem, vagy teljesen egységes egésszé, akár egy háromnegyed részben elkészült költemény, amely már mégis önmagában hordozza a lényeget.*
- Ő Hópehely. *vezeti Intet egy kecskéhez, aki mintha tényleg felismerné a nevét, azonnal felkapja a fejét. Bár az elfre, mint számára idegenre kissé valóban ösztönös bizalmatlansággal tekint, Luninarit, aki etetni szokta mégis játékosan kezdi el bökdösni a fejével, aki ezt azonnal lelkes és kedves simogatással hálálja meg.*
- Hát nem gyönyörű? Látod, hogy szeret engem? *teszi fel költői kérdéseit, és hangján talán hallatszik, hogy bármennyire is kedveli a másikat, minden bizonnyal megsértődne bármilyen neki nem tetsző válaszon, még úgy is, ha most már pontosan ismeri Intath állatokhoz való hozzáállását.
Hópehely még egy gyengéd, őszinte szeretettel adott puszit is kap fehér kis fejének búbjára, egy "kis drágám" becézéssel megfűszerezve.*
- Jól van, nem húzom tovább az időd, biztos izgulsz, hogy bejön-e a legrosszabb sejtésed, vagy megúszod. *mondja aztán.* Kicsit előremegyek.
*Így is tesz, remélve, hogy Intath követi a lovak szállása felé.*
- Édes istenek, hogy nem vettem észre legutóbb! *szakad aztán fel odaérve belőle a meglepetés.*
- Gratulálok doktor úr, most már tényleg két lovad van! Gyere nézd meg! Olyan cuki és édes. *használja azokat a szavakat, amiket ritkán szokott, de most teljesen indokoltnak érzi őket, még hangja is ellágyul kicsit, valahogy úgy, ahogyan ellágyulni csak lányok hangja képes.
Bármennyire is nem lehet benne sohasem része, mégiscsak talán a születés és a gyermek az élet legnagyobb csodája, nem a mágia, ilyen téren pedig az a nem túl szép és nem is túl szimpatikus ló, aki világra hozta ezt a különös kis csikót talán boldogabb nála, és nagyobb misztikumot ismer a maga övéhez képest buta és egyszerű állati agyával, mint ő majd valaha fog, bármennyi tudást is halmoz fel elméjébe addig a pillanatig, amikor is majd az istenek visszaveszik tőle a neki adott életet. Mégsem hagyja, hogy épp most mindez a kedvét szegje, már csak azért sem, mert kíváncsi volt Intath egyszerre döbbent és méltatlankodó arcára, mármint, hogy olyan-e, mint amilyennek eddig elképzelte magában.*
- Tőle még én sem félek, olyan kicsinek és gyámoltalannak tűnik. Azért óvatosan közelíts, nehogy az anyja támadásnak vegye, vagy ilyesmi! Bár van varázslatom, amivel le tudnám nyugtatni, azért ne most próbáljuk ki szerintem, hogy mennyire működik a valóságban! Nézd meg a szőrét, már most látszik szerintem, hogy milyen színű lesz. Olyan, mintha beszórtuk volna a tiszta fehér havat a szalonnasütésből visszamaradt hamuval, vagy egy kis barnás porral, de foltokban mégis megmaradt volna a szűz, tiszta, fehér hó. Nem is! Talán inkább, mintha sötétbarna pettyezné a fehéret, néhol mégis olyan szürke inkább barna helyett. De a lába szerintem barna lesz. Félénknek tűnik, ahogyan néz rám az anyja mögül.
*Az elf arcára néz, kicsit még mindig átszellemült arccal, azon kapva magát, hogy már nem is örülne annyira neki, ha Intath vágna valami olyan arcot, amit nevethetne egy jóízűt.*
- Gyere, nézd meg! Szerintem tetszeni fog. *biztatja a másikat.* Nem nagyon láttam még ilyen különleges, össze-vissza színű lovat. Mivel pedig a tiéd, úgy illene, hogy te nevezzed el.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.30 18:26:55
*Nem szeretett vitatkozni sohasem, igaz ritkán is volt alkalma igazi vitára, ahol egyenrangú félnek van tekintve, mégis, ha úgy véli, hogy igaza van, akkor mindenképpen kiáll valós, vagy vélt igaza mellett. Ez a mostani pedig éppen ilyen alkalom, Intath szavait hallgatva.
~ Furcsa, hogy egy elf ennyire érzéketlen és értetlen legyen az állatokkal szemben. Látszik, hogy nem ott nőtt fel, ahol én. Másrészt viszont ez sok szempontból határozott előny. Nekem mindenképpen. ~*
- Persze, mert ezt szerinted egy kutya ilyen logikusan átgondolja és mindezt a mi nyelvünkön, mi? *vonja fel kissé gúnyosan a szemöldökét, ami egészen nemes kisasszonyos gesztus és teljesen bizonyosan sehogy sem illik az istálló által biztosított háttér elé, az enyhe, kissé tán kellemes trágya szagba, amely orrukba tolakszik kérlelhetetlenül. Utóbbi csak ízlés kérdése minden bizonnyal.* Nem hiszem, hogy sok összehasonlítási alapja lenne egy kutyának, vagy sokat beszélgetne az életük közötti különbségről a rókákkal meg a farkasokkal. Neki a gazdája a valóság, és a saját szűk élettere, amit ő ad neki, és ennyi. *teszi hozzá, aztán csak vállat von. Végtére is a doki még nem túl öreg. Változhat. Nem nagyon hiszi, de reméli. Talán egyszer megérti, hogy miről beszélt neki korábban. Lehet, hogy pont egy aranyos kis csikó fogja meglágyítani azt a kemény szívét.
Pillanatnyilag azonban van ennél fontosabb megbeszélnivalójuk is.*
- Jé, ez érdekes! Csak rokonlelkek vagyunk! Én is imádom az erőset, és szerencsédre elég jó, sőt nagyon finom rántottát tudok csinálni, már csak az a kérdés, hogy lágyan szereted, vagy sem. *veti közbe, megint csak lelkesen, mert valahogy jó kedvre deríti az, hogy legalább ételek terén hasonló az ízlésük. Persze kicsit lódított, de talán ennyi belefér. Rántottát ugyanis nem lehet elrontani, csak akkor, ha valaki még sohasem próbálkozott vele. A tojás íze magának a minőségnek a garanciája, aki pedig tudja az alapokat, mint ő, vagyis nem rak túl sok zsírhoz, vagy növényi nedvhez túl kevés tojást, nem égeti oda, nem sózza, vagy fűszerezi túl, az egyszerűen képtelen rossz rántottát lerakni az asztalra. Ettől még persze nem bánja, ha Intath azt hiszi róla, hogy csodálatos szakácsnő csak azért, mert képes arra, amire bármelyik másik lány, akit nem szolgálók szolgáltak ki egész életében; el tudja készíteni finomra azt az ételt, ami az egyik legközönségesebb és legegyszerűbb a világon...
Attól még jobb kedve lesz, hogy Intath látszólag legalább annyira lelkes lesz a horgászatra és halsütésre vonatkozó ötletétől, mint amennyire ő maga az lett.
Az ölelés pedig hát ölelés. Ez volt a gyengéje mindig is, akár túlzott kissé az elf lelkesedése, akár teljesen őszinte. Szinte elérzékenyül tőle, meg persze a cuppanós puszi is határozottan jól esik. Otthon vajon édesanyján kívül miért nem tudott ilyen kedves lenni vele soha senki? Akkor talán sohasem kerül arra sor, hogy száműzzék. Igaz így sokkal jobb, mert amióta száműzték már sokan megölelték. Sőt, egyszer, ha igazán akarta volna, egyetlen ölelésnél és puszinál sokkal több mindenben is lehetett volna része akár.*
- Hát, mint mondtam, a sült hal nem a kedvencem, de a te kedvedért megkóstolom majd mindenképpen a tiédet. *ígéri meg, miközben gyengéden az elf ruhaujjába kapaszkodik, és elkezdi maga után befelé húzni az istállóba, mintha attól félne, hogyha nem tenne így, akkor Intath meggondolná magát és mégsem tartana vele, pedig biztos abban, hogy ha már megbeszélték, nem fog meghátrálni.
Közben beszél tovább. Állítólag, - mondjuk ebben sohasem hitt, - a férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni. Ezzel szemben ő bár nem nagyevő, és soha nem is éhezett igazán, legalább olyan lelkesen tud beszélni az ételekről, vagy akár álmodozni róluk, mintha az életben a fő szenvedélye maga az evés lenne, ami persze távolról sincsen így.*
- Nagyon jó! *mondja ismét lelkes örömmel.* Ha tényleg szereted a csípőset, meg az erőset, akkor az én hagymás, erős paprikás hallevesemet biztosan imádni fogod. Már szinte a számban érzem az ízét. *túloz kicsit végül, mert éppen az a baj, hogy még nem érzi az ízét a szájában és csak vágyik rá, hogy minél hamarabb elkészíthesse.
Ezek után több minden történik, miután már bent vannak az állatok között, a számára kissé orrfacsaró, igazából valahogy mégis kellemes illatorgia kellős közepén, amely a trágya, a takarmány, valamint az állatok természetes szagából tevődik össze, majdnem, vagy teljesen egységes egésszé, akár egy háromnegyed részben elkészült költemény, amely már mégis önmagában hordozza a lényeget.*
- Ő Hópehely. *vezeti Intet egy kecskéhez, aki mintha tényleg felismerné a nevét, azonnal felkapja a fejét. Bár az elfre, mint számára idegenre kissé valóban ösztönös bizalmatlansággal tekint, Luninarit, aki etetni szokta mégis játékosan kezdi el bökdösni a fejével, aki ezt azonnal lelkes és kedves simogatással hálálja meg.*
- Hát nem gyönyörű? Látod, hogy szeret engem? *teszi fel költői kérdéseit, és hangján talán hallatszik, hogy bármennyire is kedveli a másikat, minden bizonnyal megsértődne bármilyen neki nem tetsző válaszon, még úgy is, ha most már pontosan ismeri Intath állatokhoz való hozzáállását.
Hópehely még egy gyengéd, őszinte szeretettel adott puszit is kap fehér kis fejének búbjára, egy "kis drágám" becézéssel megfűszerezve.*
- Jól van, nem húzom tovább az időd, biztos izgulsz, hogy bejön-e a legrosszabb sejtésed, vagy megúszod. *mondja aztán.* Kicsit előremegyek.
*Így is tesz, remélve, hogy Intath követi a lovak szállása felé.*
- Édes istenek, hogy nem vettem észre legutóbb! *szakad aztán fel odaérve belőle a meglepetés.*
- Gratulálok doktor úr, most már tényleg két lovad van! Gyere nézd meg! Olyan cuki és édes. *használja azokat a szavakat, amiket ritkán szokott, de most teljesen indokoltnak érzi őket, még hangja is ellágyul kicsit, valahogy úgy, ahogyan ellágyulni csak lányok hangja képes.
Bármennyire is nem lehet benne sohasem része, mégiscsak talán a születés és a gyermek az élet legnagyobb csodája, nem a mágia, ilyen téren pedig az a nem túl szép és nem is túl szimpatikus ló, aki világra hozta ezt a különös kis csikót talán boldogabb nála, és nagyobb misztikumot ismer a maga övéhez képest buta és egyszerű állati agyával, mint ő majd valaha fog, bármennyi tudást is halmoz fel elméjébe addig a pillanatig, amikor is majd az istenek visszaveszik tőle a neki adott életet. Mégsem hagyja, hogy épp most mindez a kedvét szegje, már csak azért sem, mert kíváncsi volt Intath egyszerre döbbent és méltatlankodó arcára, mármint, hogy olyan-e, mint amilyennek eddig elképzelte magában.*
- Tőle még én sem félek, olyan kicsinek és gyámoltalannak tűnik. Azért óvatosan közelíts, nehogy az anyja támadásnak vegye, vagy ilyesmi! Bár van varázslatom, amivel le tudnám nyugtatni, azért ne most próbáljuk ki szerintem, hogy mennyire működik a valóságban! Nézd meg a szőrét, már most látszik szerintem, hogy milyen színű lesz. Olyan, mintha beszórtuk volna a tiszta fehér havat a szalonnasütésből visszamaradt hamuval, vagy egy kis barnás porral, de foltokban mégis megmaradt volna a szűz, tiszta, fehér hó. Nem is! Talán inkább, mintha sötétbarna pettyezné a fehéret, néhol mégis olyan szürke inkább barna helyett. De a lába szerintem barna lesz. Félénknek tűnik, ahogyan néz rám az anyja mögül.
*Az elf arcára néz, kicsit még mindig átszellemült arccal, azon kapva magát, hogy már nem is örülne annyira neki, ha Intath vágna valami olyan arcot, amit nevethetne egy jóízűt.*
- Gyere, nézd meg! Szerintem tetszeni fog. *biztatja a másikat.* Nem nagyon láttam még ilyen különleges, össze-vissza színű lovat. Mivel pedig a tiéd, úgy illene, hogy te nevezzed el.
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.30 18:26:55
953. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-28 21:55:33
Üzenet elküldve: 2021-08-28 21:55:33
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
//Intath birodalmában//
*Van pár dolog amit a doki tud olyan komolyan venni, hogy hajlandó makacsul kiállni az igaza mellett és vitatkozni, de van amivel kapcsolatban belátja, hogy nem éri meg fáradozni. A plüssnyulak esete pont ide tartozik. Nem árt senkinek, nem is úgy néz ki egészségtelennek. Szóval mindegy. Az állatokkal kapcsolatban nem nagyon értenek egyet. A férfi nem ért azokhoz. Nem is akar. A gondolkodása alapból hibás amin nem akar változtatni mert fárasztó lenne hallgatni a félvérre. A haszonállat legyen olyan mint egy eszköz. Ha kell felveszi, használja ha nem akkor meg legyen meg magában. A költői kérdésre ezért is tud válaszolni.*
-Mert vetek neki pár falatot és kap valami ólat ahol meghúzhatja magát. A kóbor társai lennének a helyében.
*Bár a lány talán nem is sejti a kedves doktorbácsiról, de ő bizony a számára unszimpatikus emberekkel is így bánik akiknek szüksége van rá. A beteg aki nem akar hallgatni rá pusztuljon meg az utcán, aki nem tudja biztos, drágább kezelést megfizetni az meg érje be a fájdalmasabb és bizonytalanabbal, a segéd pedig aki nála akar tanulni hallgasson rá mindenben, dolgozza ki a belét is, tűrje el a lecseszést és örüljön a helyzetének. A doki fejében ez a dolgok természetes rendje. A nyulakkal kapcsolatban is tartja az álláspontját.*
-Én csak enni szeretem őket.*A felajánlás kicsit meglepi. Nem számított rá, de örül neki. Hálás mosollyal fogadja.*
-Nagyon drága vagy, de nem azért csináltam. Amúgy én a fűszeres ételeket szeretem főként. Meg a rántottát! Nem is tudom akkor volt-e mikor első nap megérkeztem a házba vagy csak másnap, hogy Laurentitia rántottát sütött nekem és ahhh, de jó volt.
~Meg is nyert engem magának azzal az a lány. Jók ezek a hagyományos legényfogó praktikák csak nehogy pocakot növesszek végül.~
*Saját belátása szerint nem állna neki jól. Bár szerinte senkinek nem áll jól. Ahogy a kor se. Vagy a napbarnított bőr és a kockahas. Néhány nőnek szörnyű ízlése van. A következő határozott kijelentésen ismét csak felkuncog a doki.*
-A férfiak meg pont fordítva szokták gondolni.
*Majd mikor ki lesz fejtve miért is gondolja úgy a lány, az elfnek el kell ismernie, hogy mond valamit a másik. Bár az is igaz, hogy a félvér nem érti igazán milyen fontos is lehet a büszkeség. Ami nem egy hátrányos dolog az életben maradás szempontjából, de mint büszke férfinek Int-nek igen is számít ez a tény ebben a témában. Viszont ezt a véleményét most megtartja magának. A piócák kérdésével kapcsolatban egy darabig sikerül is megvezetnie a őt a másiknak, de aztán leesik neki is a dolog úgyhogy csak vidám mosollyal hallgatja tovább. Ami mosoly egy pillanatra lefagy mikor az igazi ötlet felvezetésre kerül, majd még szélesebben visszatér mikor a félvér kijelenti, hogy jönne ő is. Az ötletek pedig egyre jobbak. Úgy néz ki nem kell félteni Luninari-t se ha ki kell találni valami elfoglaltságot itt a semmi közepén. Az elfet pedig a legkevésbé se zavarná a másik társasága hiába egy csendes, békés dolog a pecázás egy bájos, csacsogós lányka nem tudja elrontani. Fel is lelkesül a doki is amihez amúgy észrevehette már a félvér, hogy nem kell sok. Jól meg is ölelgeti az ötletgazdát és még egy cuppanós puszit is nyom arra az okos buksira.*
-Ez zseniális ötlet Luninari drágám! És bizony szeretem csípősen, de neked is meg kell ám kóstolnod az én híres sült halamat. Tengeren innen és tengeren túl is csodájára jártak már!*Túloz kicsit. Van gyakorlata a halsütésben, finomat süt, de semmi különlegeset.*Viszont inkább majd csontit vagy kukoricát vigyünk csalinak ne a kollégáimat. Keresnem kéne egy pákászt, hogy szerezzen újakat ami meg munka. A csalinak szánt meg elvan a rendelőmben is míg megbüdösödik, hogy jó legyen. És a te bájos hangod mellett még a pecázás is sokkal jobb pedig, azt amúgy is szeretem. Ezt tényleg jól kitaláltad.
*Ő már alig várja. Szíve szerint már most menne is és intézne mindent. De más dolguk van meg rá is érnek amúgy. Nem kell sietni. De nagyon lelkes lett. Majd kiugrik a bőréből. Mint egy gyerek. A félvér most jót mondott. A jószággal kapcsolatban se mond rosszat csak mint a büszkeség esetén most is elbeszélnek egymás mellett. Ha őt átverték az elfnek muszáj lesz ezen sérelmét megtorolnia. Méghozzá azzal, hogy beveri a csaló lókupec fejét. Ezt követeli meg a tisztesség. Viszont a kecske emlegetésével tényleg sikerült ezt a sértettséget elterelnie.*
-Nyeh!
*Húzza a száját a doki kicsit rájátszva a valós ellenszenvére az állatokkal. Hogy nem ő fogja a lovát etetni, azt gondolta. Ha rajta múlna már éhen is döglött volna. Nem is tudja mit eszik. Szénát, szalmát vagy füvet? Füvet látta már, hogy evett. Szóval gondolja azzal kell etetni. Az istállóhoz érve előre engedi a másikat hisz ő tudja mi merre kell menni. Int talán mikor kikötötte a lovát akkor járt bent. Vagy akkor se? Már nem biztos benne.*
*Van pár dolog amit a doki tud olyan komolyan venni, hogy hajlandó makacsul kiállni az igaza mellett és vitatkozni, de van amivel kapcsolatban belátja, hogy nem éri meg fáradozni. A plüssnyulak esete pont ide tartozik. Nem árt senkinek, nem is úgy néz ki egészségtelennek. Szóval mindegy. Az állatokkal kapcsolatban nem nagyon értenek egyet. A férfi nem ért azokhoz. Nem is akar. A gondolkodása alapból hibás amin nem akar változtatni mert fárasztó lenne hallgatni a félvérre. A haszonállat legyen olyan mint egy eszköz. Ha kell felveszi, használja ha nem akkor meg legyen meg magában. A költői kérdésre ezért is tud válaszolni.*
-Mert vetek neki pár falatot és kap valami ólat ahol meghúzhatja magát. A kóbor társai lennének a helyében.
*Bár a lány talán nem is sejti a kedves doktorbácsiról, de ő bizony a számára unszimpatikus emberekkel is így bánik akiknek szüksége van rá. A beteg aki nem akar hallgatni rá pusztuljon meg az utcán, aki nem tudja biztos, drágább kezelést megfizetni az meg érje be a fájdalmasabb és bizonytalanabbal, a segéd pedig aki nála akar tanulni hallgasson rá mindenben, dolgozza ki a belét is, tűrje el a lecseszést és örüljön a helyzetének. A doki fejében ez a dolgok természetes rendje. A nyulakkal kapcsolatban is tartja az álláspontját.*
-Én csak enni szeretem őket.*A felajánlás kicsit meglepi. Nem számított rá, de örül neki. Hálás mosollyal fogadja.*
-Nagyon drága vagy, de nem azért csináltam. Amúgy én a fűszeres ételeket szeretem főként. Meg a rántottát! Nem is tudom akkor volt-e mikor első nap megérkeztem a házba vagy csak másnap, hogy Laurentitia rántottát sütött nekem és ahhh, de jó volt.
~Meg is nyert engem magának azzal az a lány. Jók ezek a hagyományos legényfogó praktikák csak nehogy pocakot növesszek végül.~
*Saját belátása szerint nem állna neki jól. Bár szerinte senkinek nem áll jól. Ahogy a kor se. Vagy a napbarnított bőr és a kockahas. Néhány nőnek szörnyű ízlése van. A következő határozott kijelentésen ismét csak felkuncog a doki.*
-A férfiak meg pont fordítva szokták gondolni.
*Majd mikor ki lesz fejtve miért is gondolja úgy a lány, az elfnek el kell ismernie, hogy mond valamit a másik. Bár az is igaz, hogy a félvér nem érti igazán milyen fontos is lehet a büszkeség. Ami nem egy hátrányos dolog az életben maradás szempontjából, de mint büszke férfinek Int-nek igen is számít ez a tény ebben a témában. Viszont ezt a véleményét most megtartja magának. A piócák kérdésével kapcsolatban egy darabig sikerül is megvezetnie a őt a másiknak, de aztán leesik neki is a dolog úgyhogy csak vidám mosollyal hallgatja tovább. Ami mosoly egy pillanatra lefagy mikor az igazi ötlet felvezetésre kerül, majd még szélesebben visszatér mikor a félvér kijelenti, hogy jönne ő is. Az ötletek pedig egyre jobbak. Úgy néz ki nem kell félteni Luninari-t se ha ki kell találni valami elfoglaltságot itt a semmi közepén. Az elfet pedig a legkevésbé se zavarná a másik társasága hiába egy csendes, békés dolog a pecázás egy bájos, csacsogós lányka nem tudja elrontani. Fel is lelkesül a doki is amihez amúgy észrevehette már a félvér, hogy nem kell sok. Jól meg is ölelgeti az ötletgazdát és még egy cuppanós puszit is nyom arra az okos buksira.*
-Ez zseniális ötlet Luninari drágám! És bizony szeretem csípősen, de neked is meg kell ám kóstolnod az én híres sült halamat. Tengeren innen és tengeren túl is csodájára jártak már!*Túloz kicsit. Van gyakorlata a halsütésben, finomat süt, de semmi különlegeset.*Viszont inkább majd csontit vagy kukoricát vigyünk csalinak ne a kollégáimat. Keresnem kéne egy pákászt, hogy szerezzen újakat ami meg munka. A csalinak szánt meg elvan a rendelőmben is míg megbüdösödik, hogy jó legyen. És a te bájos hangod mellett még a pecázás is sokkal jobb pedig, azt amúgy is szeretem. Ezt tényleg jól kitaláltad.
*Ő már alig várja. Szíve szerint már most menne is és intézne mindent. De más dolguk van meg rá is érnek amúgy. Nem kell sietni. De nagyon lelkes lett. Majd kiugrik a bőréből. Mint egy gyerek. A félvér most jót mondott. A jószággal kapcsolatban se mond rosszat csak mint a büszkeség esetén most is elbeszélnek egymás mellett. Ha őt átverték az elfnek muszáj lesz ezen sérelmét megtorolnia. Méghozzá azzal, hogy beveri a csaló lókupec fejét. Ezt követeli meg a tisztesség. Viszont a kecske emlegetésével tényleg sikerült ezt a sértettséget elterelnie.*
-Nyeh!
*Húzza a száját a doki kicsit rájátszva a valós ellenszenvére az állatokkal. Hogy nem ő fogja a lovát etetni, azt gondolta. Ha rajta múlna már éhen is döglött volna. Nem is tudja mit eszik. Szénát, szalmát vagy füvet? Füvet látta már, hogy evett. Szóval gondolja azzal kell etetni. Az istállóhoz érve előre engedi a másikat hisz ő tudja mi merre kell menni. Int talán mikor kikötötte a lovát akkor járt bent. Vagy akkor se? Már nem biztos benne.*
952. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-28 19:58:42
Üzenet elküldve: 2021-08-28 19:58:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Intath birodalmában//
*Örül neki, hogy Intath éppen plüssnyulaival kapcsolatban hisz neki, mi több, úgy tűnik, hogy megértéssel fogadja szavait, és azt is megérti, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat erről beszélgetni.
Nem mintha nem magyarázná el szívesen, hogy pontosan hogyan értette, amit mondott, azt is kockáztatva ezzel, hogy a másik talán őrültnek fogja tartani, vagy legalábbis legkevesebb nem érti majd meg őt, ennek ellenére árulásnak érezné kis kedvenceivel szemben, ha nem tenné meg.*
- Örülök. *mond mindenesetre halvány, de kedves mosollyal csak ennyit, így, hogy lehetősége van kihagyni ezt a magyarázatot, aztán mosolya egyre inkább szélesedni kezd, ahogyan az istálló felé menet mindinkább elcsodálkozik azon, hogy valahogyan úgy mint reggel már megint sikerül elbeszélniük egymás mellett. Vagy ez egy ilyen nap, vagy egyszerűen tényleg olyan széles a kettejük gondolkodása közötti árok, hogy betemetni, vagy akár hidat verni fölé finoman fogalmazva sem egyszerű feladat. Azért ő mégis megpróbálja.*
- Ez mind igaz, de akkor is, kell a türelem. *bizonygatja.* Érted, hogy értem. Ha mindenki úgy gondolkodott volna, mint te, hogy az engedetlen állat rögtön végezze csak a tűzön, vagy a fazékban, akkor jó eséllyel se a lovakat, sem a kutyákat nem sikerült volna megszelídíteni, és akkor most sem házőrzőink, sem teherhordóink nem lennének, meg gyalog kéne mennünk mindenhová. Abban persze igazad van, hogy nem nagy segítség egy kutya, ami csak eszik és nem véd meg, de épp arról beszélek, hogyha jól bánsz az állatokkal a legtöbbször meghálják a szeretetedet. Ez egy nagyon kétélű dolog. Az a kutya, akihez kedves vagy és jól tartod, bármikor az életét is adná érted. De miért tenné ezt, ha alig vetsz neki pár falatot, és közben naponta arrébb rúgod vagy ötször? *próbál érvelni, bár már maga előtt is kezd úgy feltűnni saját szavai alapján, mintha valami hatalmas állatbarát, és bolond lenne, ami nem feltétlenül igaz, és éppen ezért főleg nem is szeretné ennek láttatni magát.
Persze, szereti őket, de azért akkor is mindig jobban vágyott az olyan barátokra, akik mondatokká összeálló szavakkal kommunikálnak vele, nem horkantással, ugatással, bökdöséssel, dorombolással, esetleg nyalogatással, vagy akármi mással, amire képes egy állat, akár szeretetét, akár bármi mást igyekszik kifejezni éppen.
Ilyen téren pedig Intath különösen érdekes, inkább édesanyjára, mint mondjuk Laura, vagy Thimre emlékezteti. Utóbbiakkal bár szintén nagyon szeret beszélgetni, és nyilván sok mindenben azért nem értenének egyet, úgy nagyjából és a lényeges dolgokban szerinte ugyanúgy, vagy legalábbis nagyon hasonlóan látják a világot. Ez persze édesanyjára is igaz, mégis vele már elég sok különbség is akad lélekben és gondolkodásban egyaránt, de ezeket a különbségeket legalább annyira szeretik egymásban, mint amennyire néha zavaróak tudnak lenni.
Igazából csodálja anyját azért, mert őszintén és álszenteskedés nélkül éli meg a hitét, mindez pedig még örömet is szerez számára, amellett, hogy olyan biztos kapaszkodót ad neki minden élethelyzethez, amilyen neki nincsen.
Ő maga képtelen az igaz, tiszta szívből jövő, kérdések és feltételek nélküli hitre, mivel túlságosan is elemző alkat, aki hajlamos arra, hogy megkérdőjelezzen dolgokat, vagy túl sokat gondolkodjon olyasmikről, ami mások számára evidencia.
Intath és közötte pedig úgy tűnik, hogy elég nagy különbségek is vannak. Érzi, hogy mások, de még nem sikerült teljesen megfejtenie, hogy pontosan miben, mindenesetre azért élvezi nagyon a vele való beszélgetést, mert amellett, hogy az elf kedves vele, minden egyes újabb mondatában számíthat valamiféle csapdára, viccre, vagy meglepetésre, ez pedig tulajdonképpen szórakoztató. Ahogyan az is, hogy minél többet beszél vele, egyre inkább olyan érzése van, hogy annál nagyobb rejtély a számára, minél többet tud meg róla, márpedig ő szereti a rejtélyeket.*
- A nyúl simogatásra való állat, ha valaha kapnál tőlem, akkor azért, hogy szeretgesd és megnyugtasson az érintése, meg felvidítson egy szomorú napon. *jelenti ki határozottan az újabb ugratásra, bár az eddigiek után eléggé biztos benne, hogy hasonlóra aligha számíthat Intathtól.* De jól van, nem erőltetem, ha nem szeretnél. *adja is meg magát.* Én is ettem már többször különben, szeretem is, mert finom a húsa, de nem jó érzés ettől mégsem. Szóval, ha ilyesmire vágysz, be kell menned a városba, én biztos, hogy nem fogok pörköltet csinálni egyetlen nyúlból sem. Viszont... amennyiben szeretnél enni valami finomat, vagy van valami kedvenc ételed, bármit szívesen elkészítek neked, amihez van itthon hozzávaló. Tudom, hogy nem ezért csináltad, de ezt amúgy is fel akartam ajánlani, mert valahogyan mindenképpen szeretném megköszönni, hogy megvizsgáltál. *mondja.* Hirtelen pedig más nem jut eszembe ezen kívül.
*Legalábbis olyan nem, ami reális lehetőség a jelenben.*
- Szerintem különben, ha már szó volt róla, a lányoknak sokkal jobban áll a hiúság, mint a férfiaknak a büszkeség. *jelenti ki, visszatérve a korábbi csapongásához, bár számít némi ellenvetésre, azért igyekszik mindezt ellentmondást nem tűrő hangon kijelenteni, mintha mindez ettől válna igazzá.*
- Utóbbi legalábbis ritkábban öl meg feltételezem. Ha ismersz erre ellenpéldát, kérlek ne meséld el! Ami pedig a piócákat illeti... *tart kis hatásszünetet, ameddig összeszedi a gondolatait. Úgy dönt, hogy ezúttal nem a viszolygást és a fintort választja, vagy a látványos undorral kevert ijedtséget, ami amúgy ösztönös és természetes reakció lenne részéről és amelyen Intath minden bizonnyal remekül elszórakozna.*
- Nem semmi, gondolatolvasó vagy! *mondja ehelyett halálosan komoly arccal, majd aztán elmosolyodik és próbál lelkesedést és ámulatot színlelni, bár sejti, hogy nem fog menni neki, mivel annyira nincs nagy tapasztalata mások ugratásában. Int valószínűleg át fog látni rajta.*
- Igazából minden vágyam amióta megláttam őket, hogy a bőrömhöz érjenek. Biztosan nagyon kellemes érzés, ahogy szívják majd a véremet, kicsit sem undorító vagy ilyesmi, és persze a bőrömön sem hagynának semmi nyomot, amire annyira vigyázni szeretnék. Ha szebb leszek tőle, már megérte.
*Miután ezt így elmondta, végül csak elneveti magát.*
- Na jó, nem, igazából persze nem erre gondoltam. *vallja be.* Csak a piócák a gilisztákra emlékeztetnek kicsit, és ki tudja, talán ők is jók lennének csalinak. Említetted, hogy szerezni akarsz egy olyan botot, amivel lehet pecázni, meg amúgy is jó levegőt javasoltál. Nem tudnál esetleg két botot hozni egy helyett? Kipróbálnám én is szívesen! Még nem horgásztam sosem. Tudom, hogy közben csendben kell maradni, de majd igyekszem. És, ami a legjobb, kivihetnénk a partra egy üstöt, meg egy kis asztalt, kést, fűszereket, mindent, ami kell, így azonnal meg is pucolhatnám a halakat, amiket fogunk, csak majd te csapd agyon őket kérlek! A sült halért nem vagyok oda, de két jó receptet is ismerek, nagyon finom hallevest tudnék csinálni, feltéve persze, ha szereted csípősen és sok paprikával.
*Reméli, hogy az elfet legalább annyira lelkesíti az ötlet, mint amennyire őt magát.*
- Éjszaka is horgászhatnánk akár, mert az nagyon hangulatos lenne, bár lehet jobb lenne délelőtt, mert reggelire nem hiszem, hogy jól esne a halleves, ha viszont reggel kezdenénk, akkor, hogyha ebédre nem is sikerülne, vacsorára csak tudnánk fogni annyi halat, amennyi kell egy jó üstnyi leveshez. Közben hátha kacsák is leszállnak majd a tóra, őket is etethetnénk. Na, jó ötlet ugye? *torpan meg, egyrészt, hogy adjon időt válaszolni az elfnek, másrészt mert valamiért tényleg egészen fellelkesedett az ötleten, és hát mint azt érezni a szagon, beszéd közben meg is érkeztek az istálló elé. Idekint szeretné még megvárni a választ.
Meglehet persze, hogy halakat fogdosni kifelé a tóból cseppet sem olyan szórakoztató, mint azt így elképzeli, de egy próbát azért mindenképpen megér.
A választ persze megvárja, csak utána próbálja még egyszer megnyugtatni Intet, bár sejti, hogy feleslegesen.*
- A ló miatt meg mondtam, hogy ne aggódj! Ha tényleg szült, takarmányunk van, amúgy pedig én fogok gondoskodni róla később úgy is, ha félek a lovaktól, ha nem, vagy pedig Lau. Nála biztos jó kezekben lesz. Ha pedig esetleg Hópehely odajönne hozzánk barátkozni miközben bent leszünk, próbálj kérlek kedves lenni vele a kedvemért! *kéri az elfet, de ezúttal ismét ő az, aki legalább félig ugratja a másikat. Kedvenc kecskéjével bár elég jóban van, mégis csak lány ő is, és kicsit azért félénk állat. Nem hinné, hogy csak úgy odamenne ismerkedni egy vadidegenhez, akkor sem, ha vele van. Persze, ha Intath meg akarná simogatni esetleg, azt biztosan hagyná neki, de a korábbi beszélgetés alapján, körülbelül az utolsó, amit hisz, hogy pont ő bármi hasonlóra vágyna. Jó eséllyel előbb rakna magára tényleg egy nagy csapat piócát.
~ Fura. Sőt talán nem is ez a legjobb szó. ~ összegzi is ezt magában hirtelen. ~ Mégis olyan kedves, nem tudom nem kedvelni. Nem is lehet nem kedvelni, azt hiszem. ~
Reméli mindenesetre, hogy az istállóban bent, majd Intath lesz olyan zavarban, mint amennyire ő volt még a vizsgálat legelején, de maga sem érti, hogy miért pontosan miért szeretné ezt, főleg, hogy tényleg hálás neki.
Ettől még vicces lenne látni.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.28 20:23:05
*Örül neki, hogy Intath éppen plüssnyulaival kapcsolatban hisz neki, mi több, úgy tűnik, hogy megértéssel fogadja szavait, és azt is megérti, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat erről beszélgetni.
Nem mintha nem magyarázná el szívesen, hogy pontosan hogyan értette, amit mondott, azt is kockáztatva ezzel, hogy a másik talán őrültnek fogja tartani, vagy legalábbis legkevesebb nem érti majd meg őt, ennek ellenére árulásnak érezné kis kedvenceivel szemben, ha nem tenné meg.*
- Örülök. *mond mindenesetre halvány, de kedves mosollyal csak ennyit, így, hogy lehetősége van kihagyni ezt a magyarázatot, aztán mosolya egyre inkább szélesedni kezd, ahogyan az istálló felé menet mindinkább elcsodálkozik azon, hogy valahogyan úgy mint reggel már megint sikerül elbeszélniük egymás mellett. Vagy ez egy ilyen nap, vagy egyszerűen tényleg olyan széles a kettejük gondolkodása közötti árok, hogy betemetni, vagy akár hidat verni fölé finoman fogalmazva sem egyszerű feladat. Azért ő mégis megpróbálja.*
- Ez mind igaz, de akkor is, kell a türelem. *bizonygatja.* Érted, hogy értem. Ha mindenki úgy gondolkodott volna, mint te, hogy az engedetlen állat rögtön végezze csak a tűzön, vagy a fazékban, akkor jó eséllyel se a lovakat, sem a kutyákat nem sikerült volna megszelídíteni, és akkor most sem házőrzőink, sem teherhordóink nem lennének, meg gyalog kéne mennünk mindenhová. Abban persze igazad van, hogy nem nagy segítség egy kutya, ami csak eszik és nem véd meg, de épp arról beszélek, hogyha jól bánsz az állatokkal a legtöbbször meghálják a szeretetedet. Ez egy nagyon kétélű dolog. Az a kutya, akihez kedves vagy és jól tartod, bármikor az életét is adná érted. De miért tenné ezt, ha alig vetsz neki pár falatot, és közben naponta arrébb rúgod vagy ötször? *próbál érvelni, bár már maga előtt is kezd úgy feltűnni saját szavai alapján, mintha valami hatalmas állatbarát, és bolond lenne, ami nem feltétlenül igaz, és éppen ezért főleg nem is szeretné ennek láttatni magát.
Persze, szereti őket, de azért akkor is mindig jobban vágyott az olyan barátokra, akik mondatokká összeálló szavakkal kommunikálnak vele, nem horkantással, ugatással, bökdöséssel, dorombolással, esetleg nyalogatással, vagy akármi mással, amire képes egy állat, akár szeretetét, akár bármi mást igyekszik kifejezni éppen.
Ilyen téren pedig Intath különösen érdekes, inkább édesanyjára, mint mondjuk Laura, vagy Thimre emlékezteti. Utóbbiakkal bár szintén nagyon szeret beszélgetni, és nyilván sok mindenben azért nem értenének egyet, úgy nagyjából és a lényeges dolgokban szerinte ugyanúgy, vagy legalábbis nagyon hasonlóan látják a világot. Ez persze édesanyjára is igaz, mégis vele már elég sok különbség is akad lélekben és gondolkodásban egyaránt, de ezeket a különbségeket legalább annyira szeretik egymásban, mint amennyire néha zavaróak tudnak lenni.
Igazából csodálja anyját azért, mert őszintén és álszenteskedés nélkül éli meg a hitét, mindez pedig még örömet is szerez számára, amellett, hogy olyan biztos kapaszkodót ad neki minden élethelyzethez, amilyen neki nincsen.
Ő maga képtelen az igaz, tiszta szívből jövő, kérdések és feltételek nélküli hitre, mivel túlságosan is elemző alkat, aki hajlamos arra, hogy megkérdőjelezzen dolgokat, vagy túl sokat gondolkodjon olyasmikről, ami mások számára evidencia.
Intath és közötte pedig úgy tűnik, hogy elég nagy különbségek is vannak. Érzi, hogy mások, de még nem sikerült teljesen megfejtenie, hogy pontosan miben, mindenesetre azért élvezi nagyon a vele való beszélgetést, mert amellett, hogy az elf kedves vele, minden egyes újabb mondatában számíthat valamiféle csapdára, viccre, vagy meglepetésre, ez pedig tulajdonképpen szórakoztató. Ahogyan az is, hogy minél többet beszél vele, egyre inkább olyan érzése van, hogy annál nagyobb rejtély a számára, minél többet tud meg róla, márpedig ő szereti a rejtélyeket.*
- A nyúl simogatásra való állat, ha valaha kapnál tőlem, akkor azért, hogy szeretgesd és megnyugtasson az érintése, meg felvidítson egy szomorú napon. *jelenti ki határozottan az újabb ugratásra, bár az eddigiek után eléggé biztos benne, hogy hasonlóra aligha számíthat Intathtól.* De jól van, nem erőltetem, ha nem szeretnél. *adja is meg magát.* Én is ettem már többször különben, szeretem is, mert finom a húsa, de nem jó érzés ettől mégsem. Szóval, ha ilyesmire vágysz, be kell menned a városba, én biztos, hogy nem fogok pörköltet csinálni egyetlen nyúlból sem. Viszont... amennyiben szeretnél enni valami finomat, vagy van valami kedvenc ételed, bármit szívesen elkészítek neked, amihez van itthon hozzávaló. Tudom, hogy nem ezért csináltad, de ezt amúgy is fel akartam ajánlani, mert valahogyan mindenképpen szeretném megköszönni, hogy megvizsgáltál. *mondja.* Hirtelen pedig más nem jut eszembe ezen kívül.
*Legalábbis olyan nem, ami reális lehetőség a jelenben.*
- Szerintem különben, ha már szó volt róla, a lányoknak sokkal jobban áll a hiúság, mint a férfiaknak a büszkeség. *jelenti ki, visszatérve a korábbi csapongásához, bár számít némi ellenvetésre, azért igyekszik mindezt ellentmondást nem tűrő hangon kijelenteni, mintha mindez ettől válna igazzá.*
- Utóbbi legalábbis ritkábban öl meg feltételezem. Ha ismersz erre ellenpéldát, kérlek ne meséld el! Ami pedig a piócákat illeti... *tart kis hatásszünetet, ameddig összeszedi a gondolatait. Úgy dönt, hogy ezúttal nem a viszolygást és a fintort választja, vagy a látványos undorral kevert ijedtséget, ami amúgy ösztönös és természetes reakció lenne részéről és amelyen Intath minden bizonnyal remekül elszórakozna.*
- Nem semmi, gondolatolvasó vagy! *mondja ehelyett halálosan komoly arccal, majd aztán elmosolyodik és próbál lelkesedést és ámulatot színlelni, bár sejti, hogy nem fog menni neki, mivel annyira nincs nagy tapasztalata mások ugratásában. Int valószínűleg át fog látni rajta.*
- Igazából minden vágyam amióta megláttam őket, hogy a bőrömhöz érjenek. Biztosan nagyon kellemes érzés, ahogy szívják majd a véremet, kicsit sem undorító vagy ilyesmi, és persze a bőrömön sem hagynának semmi nyomot, amire annyira vigyázni szeretnék. Ha szebb leszek tőle, már megérte.
*Miután ezt így elmondta, végül csak elneveti magát.*
- Na jó, nem, igazából persze nem erre gondoltam. *vallja be.* Csak a piócák a gilisztákra emlékeztetnek kicsit, és ki tudja, talán ők is jók lennének csalinak. Említetted, hogy szerezni akarsz egy olyan botot, amivel lehet pecázni, meg amúgy is jó levegőt javasoltál. Nem tudnál esetleg két botot hozni egy helyett? Kipróbálnám én is szívesen! Még nem horgásztam sosem. Tudom, hogy közben csendben kell maradni, de majd igyekszem. És, ami a legjobb, kivihetnénk a partra egy üstöt, meg egy kis asztalt, kést, fűszereket, mindent, ami kell, így azonnal meg is pucolhatnám a halakat, amiket fogunk, csak majd te csapd agyon őket kérlek! A sült halért nem vagyok oda, de két jó receptet is ismerek, nagyon finom hallevest tudnék csinálni, feltéve persze, ha szereted csípősen és sok paprikával.
*Reméli, hogy az elfet legalább annyira lelkesíti az ötlet, mint amennyire őt magát.*
- Éjszaka is horgászhatnánk akár, mert az nagyon hangulatos lenne, bár lehet jobb lenne délelőtt, mert reggelire nem hiszem, hogy jól esne a halleves, ha viszont reggel kezdenénk, akkor, hogyha ebédre nem is sikerülne, vacsorára csak tudnánk fogni annyi halat, amennyi kell egy jó üstnyi leveshez. Közben hátha kacsák is leszállnak majd a tóra, őket is etethetnénk. Na, jó ötlet ugye? *torpan meg, egyrészt, hogy adjon időt válaszolni az elfnek, másrészt mert valamiért tényleg egészen fellelkesedett az ötleten, és hát mint azt érezni a szagon, beszéd közben meg is érkeztek az istálló elé. Idekint szeretné még megvárni a választ.
Meglehet persze, hogy halakat fogdosni kifelé a tóból cseppet sem olyan szórakoztató, mint azt így elképzeli, de egy próbát azért mindenképpen megér.
A választ persze megvárja, csak utána próbálja még egyszer megnyugtatni Intet, bár sejti, hogy feleslegesen.*
- A ló miatt meg mondtam, hogy ne aggódj! Ha tényleg szült, takarmányunk van, amúgy pedig én fogok gondoskodni róla később úgy is, ha félek a lovaktól, ha nem, vagy pedig Lau. Nála biztos jó kezekben lesz. Ha pedig esetleg Hópehely odajönne hozzánk barátkozni miközben bent leszünk, próbálj kérlek kedves lenni vele a kedvemért! *kéri az elfet, de ezúttal ismét ő az, aki legalább félig ugratja a másikat. Kedvenc kecskéjével bár elég jóban van, mégis csak lány ő is, és kicsit azért félénk állat. Nem hinné, hogy csak úgy odamenne ismerkedni egy vadidegenhez, akkor sem, ha vele van. Persze, ha Intath meg akarná simogatni esetleg, azt biztosan hagyná neki, de a korábbi beszélgetés alapján, körülbelül az utolsó, amit hisz, hogy pont ő bármi hasonlóra vágyna. Jó eséllyel előbb rakna magára tényleg egy nagy csapat piócát.
~ Fura. Sőt talán nem is ez a legjobb szó. ~ összegzi is ezt magában hirtelen. ~ Mégis olyan kedves, nem tudom nem kedvelni. Nem is lehet nem kedvelni, azt hiszem. ~
Reméli mindenesetre, hogy az istállóban bent, majd Intath lesz olyan zavarban, mint amennyire ő volt még a vizsgálat legelején, de maga sem érti, hogy miért pontosan miért szeretné ezt, főleg, hogy tényleg hálás neki.
Ettől még vicces lenne látni.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.28 20:23:05
951. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-22 01:02:20
Üzenet elküldve: 2021-08-22 01:02:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
//Intath birodalmában//
*Az elf is érzi, hogy miket kell és hogyan mondania ahhoz, hogy szép lassan behálózza a naiv félvért akit az egyre közvetlenebb stílus se zavar. A nyuszis megjegyzésre viszont érdekes reakciót kap a férfi. Kíváncsian néz a másik szemeibe hátha kiolvassa belőlük mire is gondol a másik. Nem nagyon jár sikerrel. Erre még ő se képes viszont a legbékésebb válasszal reagál.*
-Neked elhiszem.
*Mosolyog a lányra, de nem zavartan vagy lekezelően. Elfogadta a másik véleményét és nem fog vele vitába szállni. Még ha teljesen komolyan is gondolta a félvér a szavait az se változtatja meg a doki véleményét róla. Meg amúgy is. Neki rosszabb bolondságai vannak. Mi jogon ítélné el. Az állatokkal kapcsolatban se értenek egyet, de ott már egy barátságos eszmecsere alakul ki a dologról. Figyelmesen hallgatja a lány szavait és a vége felé helyenként bólogatva jelzi, hogy egyet ért. Miután az befejezte csak utána szólal meg.*
-A tyúk ami nem tojik tojást vagy a tehén, kecske aki nem ad tejet amúgy is a fazékban végzi. Csak addig hasznosak míg hasznot hajtanak. Igazad van, hogy a civilizáció, de szép szavakat ismersz te, szóval, hogy a civilizációk fejlődését az állatok jelentősen fellendítették, de csak azok akik hasznot hajtottak. A kutya aki nem védi meg a gazdáját csak eszik nem segít semmit, ahogy a szamár se aki helyett a gazdának kell húznia az ekét mert annak nincs kedve, hisz nem kapta meg a napi pár óra babusgatást ugyanis be kellett szedni a tojást, meg kellett fejni a többi jószágot, össze kellett készülni az aratásra vagy mire kell az eke. Nem városi lány vagy tudod jól, hogy vidéken nincs az embereknek főleg tavasszal vagy nyáron mikor munka van két szabad órájuk se. Arra meg készleteik nincsenek, hogy puszta szívjóságból még egy gyomrot etessenek aki hozzá se járul a háztartáshoz.
*A haszontalanságot az elf nem tűri még állatoktól se. Vagy azoktól lehet még kevésbé. A vadászok történetét is meghallgatja. Mondjuk nem tud ő se azonosulni azokkal. Még ha kivételesen nem napbarnított emberek hanem fajtája beliek is, de az izomagyúakat mindig utálta. A végső tanulságon viszont, főleg mert a félelf szájából viccesebben hangzott jót kuncog.*
-Valóban az. Viszont a fiúk már csak ilyenek. Olyan ez mint lányoknál a hiúság.
*Ereszt meg egy pimasz vigyort. Ő maga a folytonos lázadás és bajkeverés. Még most is, hogy visszafogja magát nem bírja megállni, hogy ne froclizza félvér barátnőjét miközben tanítja a világ dolgairól. Amik most az ostoba büszke férfiak mint ő maga. A kutyás megjegyzése úgy néz ki sikert aratott. Hogy a büdössel túlzott volna arra csak ingatja a fejét egy játékos mosollyal. Neki a büdös az büdös. A kutya meg kutyaszagú, ami büdös. Következtetésképp a kutya büdös. Meg volt már része benne, hogy személyesen is megtapasztalja milyen Árnyék ázottkutya szagúan ha megrázza magát. Még a szájába is belement. Szörnyű volt! A piócák kérdésére teljesen komoly hangon szól vissza.*
-Pedig szoktam. Tudod hajlamosak túlenni magukat. Letépni meg nem szabad a betegről. Meg kell őket csikizni és mikor felkacagnak akkor vesszük le.
*Néz a másik szemébe a legkomolyabb ábrázatával. Kitartja pár másodpercig majd felkuncog.*
-Csak vicceltem. Mármint a csikivel. A többi igaz.
*Annyi hülyeséget ki tud találni mintha folyton ilyesmiken járna az esze. Mondjuk riogatni tényleg nem tervezi a lányt velük. Bár egyre szimpatikusabb ötlet. A nyulas megjegyzésre érkezik a természetes válasz.*
-Egy nyúlpörkölt tényleg.
*Össze is fut a szájában a nyál a gondolatra. Ezek szerint kezd a gyomra rendbe jönni. Nem is várt mást magától. Hogy kár lenne a félvérért azzal szerencsére mindketten egyet értenek. A lányok aranyosságával is. A doki csak bólogatni tud erre a sok igazságra.*
-Pontosan. Pontosan.
*Jó tényleg nem kell féltenie barátnőjét attól, hogy valami egészségtelen önkép alakulna ki benne mint ahogy az jellemző szokott amúgy lenni a nőkre. A fattyú nőkre talán jobban is. Meg azért is van ő itt a házban, hogy bókoljon a szép lányoknak és begyűjtse az ezért járó szeretgetést és hogy még véletlenül se történhessen ilyesmi senkivel. Főként a szeretgetésért. Mikor a másik elkomolyodik ő is komolyabban hallgatja. Az elfes dolog új neki még nem hallotta, de hamar leszűri, hogy nagyjából mi történhetett. Lassan bólint a másik megállapítására.*
-Igen ez tényleg hasonló.
*Kicsit specifikusabb mint egyszerűen a neveltetés, de ige rá lehet húzni, azt is. Mikor viszont hosszabban belemenne a dologba a lány akkor már olyan csapongó lesz ez az egész, hogy a végére már a doki se érti, hogy mit is akart a másik. Pedig ahogy kivette belőle valami fontos dolog lehetett. Csak mivel fogalma sincs arról se az elfnek, hogy milyen mítoszokról és szellemekről beszél a félvér, így elképzelni se tudja miért lehetnek azok fontosak. Ami mítoszok számára fontosak azok a félelemhez köthetőek így meg se tudja érteni miről beszél a lány. Viszont valahogy neki van igaza és a másik hálás a gondolkodásáért ami az elhangzottak után érthető. A lovas megjegyzésre azért sóhajt egyet a doki.*
-Egyszer vettem lovat magamnak. Annak is ez a vége.
*Ő úgy gondolja továbbra is, hogy szerencsétlenség történt vele ha teherbe esett az-az állat. Mert így a hasznát amiért vette nem tudja kihasználni. Meg el se mondta neki a kereskedő. Figyelmét viszont sikeresen eltereli a másik valami ötlettel amit nem fejt ki.*
-Oh, ez izgalmasnak hangzik.
*Annyira azért még ő se jó, hogy kitalálja mi juthatott a másik eszébe. Főleg a korábbi követhetetlen monológ után. Továbbra is átkarolva a hozzá képest igencsak kicsi lányt nekiáll kivezetni az ajtó felé, engedi előre, lép ki mögötte, zárja be maguk után és karolja át ismét. Kimondottan jó hangulata van. A másik játékossága pedig a legkevésbé se zavarja. Luninari is észrevehette már, hogy mikor a férfi nem épp szigorú orvos akkor olyan tud lenni mint egy gyerek. Úgyhogy pont előtte egy kicsit se kell szégyenkeznie. A segítség hallatán fel is csillan a szeme.*
-Piócáztatnál? Nagyszerű ötlet! Egészséges és izgalmasan bizarr. Nem is értem miért nem népszerű. Csináltál már ilyet? Ne aggódj nem fáj talán csak egy kicsit. A srácoknak ma szerencsenapja van.
*Az elf is érzi, hogy miket kell és hogyan mondania ahhoz, hogy szép lassan behálózza a naiv félvért akit az egyre közvetlenebb stílus se zavar. A nyuszis megjegyzésre viszont érdekes reakciót kap a férfi. Kíváncsian néz a másik szemeibe hátha kiolvassa belőlük mire is gondol a másik. Nem nagyon jár sikerrel. Erre még ő se képes viszont a legbékésebb válasszal reagál.*
-Neked elhiszem.
*Mosolyog a lányra, de nem zavartan vagy lekezelően. Elfogadta a másik véleményét és nem fog vele vitába szállni. Még ha teljesen komolyan is gondolta a félvér a szavait az se változtatja meg a doki véleményét róla. Meg amúgy is. Neki rosszabb bolondságai vannak. Mi jogon ítélné el. Az állatokkal kapcsolatban se értenek egyet, de ott már egy barátságos eszmecsere alakul ki a dologról. Figyelmesen hallgatja a lány szavait és a vége felé helyenként bólogatva jelzi, hogy egyet ért. Miután az befejezte csak utána szólal meg.*
-A tyúk ami nem tojik tojást vagy a tehén, kecske aki nem ad tejet amúgy is a fazékban végzi. Csak addig hasznosak míg hasznot hajtanak. Igazad van, hogy a civilizáció, de szép szavakat ismersz te, szóval, hogy a civilizációk fejlődését az állatok jelentősen fellendítették, de csak azok akik hasznot hajtottak. A kutya aki nem védi meg a gazdáját csak eszik nem segít semmit, ahogy a szamár se aki helyett a gazdának kell húznia az ekét mert annak nincs kedve, hisz nem kapta meg a napi pár óra babusgatást ugyanis be kellett szedni a tojást, meg kellett fejni a többi jószágot, össze kellett készülni az aratásra vagy mire kell az eke. Nem városi lány vagy tudod jól, hogy vidéken nincs az embereknek főleg tavasszal vagy nyáron mikor munka van két szabad órájuk se. Arra meg készleteik nincsenek, hogy puszta szívjóságból még egy gyomrot etessenek aki hozzá se járul a háztartáshoz.
*A haszontalanságot az elf nem tűri még állatoktól se. Vagy azoktól lehet még kevésbé. A vadászok történetét is meghallgatja. Mondjuk nem tud ő se azonosulni azokkal. Még ha kivételesen nem napbarnított emberek hanem fajtája beliek is, de az izomagyúakat mindig utálta. A végső tanulságon viszont, főleg mert a félelf szájából viccesebben hangzott jót kuncog.*
-Valóban az. Viszont a fiúk már csak ilyenek. Olyan ez mint lányoknál a hiúság.
*Ereszt meg egy pimasz vigyort. Ő maga a folytonos lázadás és bajkeverés. Még most is, hogy visszafogja magát nem bírja megállni, hogy ne froclizza félvér barátnőjét miközben tanítja a világ dolgairól. Amik most az ostoba büszke férfiak mint ő maga. A kutyás megjegyzése úgy néz ki sikert aratott. Hogy a büdössel túlzott volna arra csak ingatja a fejét egy játékos mosollyal. Neki a büdös az büdös. A kutya meg kutyaszagú, ami büdös. Következtetésképp a kutya büdös. Meg volt már része benne, hogy személyesen is megtapasztalja milyen Árnyék ázottkutya szagúan ha megrázza magát. Még a szájába is belement. Szörnyű volt! A piócák kérdésére teljesen komoly hangon szól vissza.*
-Pedig szoktam. Tudod hajlamosak túlenni magukat. Letépni meg nem szabad a betegről. Meg kell őket csikizni és mikor felkacagnak akkor vesszük le.
*Néz a másik szemébe a legkomolyabb ábrázatával. Kitartja pár másodpercig majd felkuncog.*
-Csak vicceltem. Mármint a csikivel. A többi igaz.
*Annyi hülyeséget ki tud találni mintha folyton ilyesmiken járna az esze. Mondjuk riogatni tényleg nem tervezi a lányt velük. Bár egyre szimpatikusabb ötlet. A nyulas megjegyzésre érkezik a természetes válasz.*
-Egy nyúlpörkölt tényleg.
*Össze is fut a szájában a nyál a gondolatra. Ezek szerint kezd a gyomra rendbe jönni. Nem is várt mást magától. Hogy kár lenne a félvérért azzal szerencsére mindketten egyet értenek. A lányok aranyosságával is. A doki csak bólogatni tud erre a sok igazságra.*
-Pontosan. Pontosan.
*Jó tényleg nem kell féltenie barátnőjét attól, hogy valami egészségtelen önkép alakulna ki benne mint ahogy az jellemző szokott amúgy lenni a nőkre. A fattyú nőkre talán jobban is. Meg azért is van ő itt a házban, hogy bókoljon a szép lányoknak és begyűjtse az ezért járó szeretgetést és hogy még véletlenül se történhessen ilyesmi senkivel. Főként a szeretgetésért. Mikor a másik elkomolyodik ő is komolyabban hallgatja. Az elfes dolog új neki még nem hallotta, de hamar leszűri, hogy nagyjából mi történhetett. Lassan bólint a másik megállapítására.*
-Igen ez tényleg hasonló.
*Kicsit specifikusabb mint egyszerűen a neveltetés, de ige rá lehet húzni, azt is. Mikor viszont hosszabban belemenne a dologba a lány akkor már olyan csapongó lesz ez az egész, hogy a végére már a doki se érti, hogy mit is akart a másik. Pedig ahogy kivette belőle valami fontos dolog lehetett. Csak mivel fogalma sincs arról se az elfnek, hogy milyen mítoszokról és szellemekről beszél a félvér, így elképzelni se tudja miért lehetnek azok fontosak. Ami mítoszok számára fontosak azok a félelemhez köthetőek így meg se tudja érteni miről beszél a lány. Viszont valahogy neki van igaza és a másik hálás a gondolkodásáért ami az elhangzottak után érthető. A lovas megjegyzésre azért sóhajt egyet a doki.*
-Egyszer vettem lovat magamnak. Annak is ez a vége.
*Ő úgy gondolja továbbra is, hogy szerencsétlenség történt vele ha teherbe esett az-az állat. Mert így a hasznát amiért vette nem tudja kihasználni. Meg el se mondta neki a kereskedő. Figyelmét viszont sikeresen eltereli a másik valami ötlettel amit nem fejt ki.*
-Oh, ez izgalmasnak hangzik.
*Annyira azért még ő se jó, hogy kitalálja mi juthatott a másik eszébe. Főleg a korábbi követhetetlen monológ után. Továbbra is átkarolva a hozzá képest igencsak kicsi lányt nekiáll kivezetni az ajtó felé, engedi előre, lép ki mögötte, zárja be maguk után és karolja át ismét. Kimondottan jó hangulata van. A másik játékossága pedig a legkevésbé se zavarja. Luninari is észrevehette már, hogy mikor a férfi nem épp szigorú orvos akkor olyan tud lenni mint egy gyerek. Úgyhogy pont előtte egy kicsit se kell szégyenkeznie. A segítség hallatán fel is csillan a szeme.*
-Piócáztatnál? Nagyszerű ötlet! Egészséges és izgalmasan bizarr. Nem is értem miért nem népszerű. Csináltál már ilyet? Ne aggódj nem fáj talán csak egy kicsit. A srácoknak ma szerencsenapja van.
950. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-21 23:23:30
Üzenet elküldve: 2021-08-21 23:23:30
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Intath birodalmában//
*Még mindig jól érzi magát, bármennyire is viszolygott legalább attól, hogy mintát hozzon Intathnak magából. Szíve szerint egy darabig még el is lenne itt, de hát ő maga invitálta magával az istállóba az elfet. Ennek ellenére még nem indulnak el azonnal, ami őt illeti kicsit még húzza az időt, de úgy veszi észre, hogy Intathnak sincsen nagyon ellenére a dolog, hiszen egész jól elbeszélgetnek még mindig egymással, ő legalábbis továbbra is élvezi.
Igaz van olyan határ, amit nem léptek át, bármilyen sok dologról is cseréltek eszmét, vagy akár vitatkoztak is a mai napon. Például, - szerinte érthető módon, - egyikük sem erőltetett olyan témát, ami a másik számára túlságosan érzékeny lehet, ez pedig annak ellenére, vagy inkább éppen azért, hogy még mindig nem ismerik egymást eléggé, nem mindig volt könnyű.
Van persze olyan eddig nem érintett, tilalomfákon túli világ, ahová most mindketten, ha óvatosan is, de csak belépnek, legalábbis ő maga körülbelül így él meg már néhány apróságot is, amit rajta kívül jó eséllyel szinte senki nem venne komolyan.
Ugyan még soha nem érzett emésztő vágyat arra, hogy egy férfi hozzáérjen, sőt, volt, aki érintésétől bár tulajdonképpen az is jól esett, határozottan zavarba jött, Intathtól az egész valahogyan teljesen más. Rajta kívül biztosan nem tűrné el akárkinek, hogy a fülét húzogassa, arcát csipkedje, vagy úgy vakargassa, mintha egy macska lenne.
Mindennek ellenére azért csak sikerül Intathnak is rátalálni az ő legsebezhetőbb pontjára, még ha nyilván nem is szándékosan.*
- Élnek ők is, csak máshogy mint azok a nyulak, akik enni meg szaladni is tudnak, meg minden egyebet, amit egy élőlény csinál. *jelenti ki határozottan, kockáztatva ezzel minden bizonnyal azt, hogy az elf nem fogja teljesen épelméjűnek tartani. Otthon sem igazán tekintették annak azért, mert két plüssnyúl volt a legjobb barátja, de hát végül is ők közösítették ki, ő pedig csak feltalálta magát. Lehet, hogy sok boldogabb percet, órát, napot és hatot töltött el két plüssnyúl társaságában, mint sokan mások hagyományos értelemben vett élő barátokkal. Bár ez talán nem teljesen pontos, mert a lelke mélyén mindig szomorú volt. Mégis, plüssnyulai a mai napig nagyon fontosak neki, és még mindig úgy tekint rájuk, mint egyetlen barátaira, akik mindig is mellette voltak, még életének legsötétebb pillanataiban is, például akkor, amikor először találkozott Intel, rémült menekültként, akit rövid időn belül éppen másodszorra űztek el otthonából, utóbbi alkalommal pedig majdnem meg is ölték.
Arra ugyan kicsit csalódottan rázza meg a fejét, hogy nem sikerült az állatokkal kapcsolatban meggyőznie a másikat, de azért egy halvány mosoly csak az ajkaira kúszik végül. Bár nem tudja hova tenni Intath hozzáállását, érzi, hogy úgy sem változtathat ezen, ezért igyekszik elfogadni és megbékélni vele. Ez persze még nem akadályozza meg abban, hogy elmondja saját érveit az ő álláspontja mellett.*
- Nem szabad így gondolkodni mindenesetre az állatokról szerintem. Biztos, hogy vannak nevelhetetlen és makacs állatok, akik talán tényleg jobbak kolbásznak, vagy levesbe, mint mondjuk teherhordónak, de a többségük akkor is olyan, mint a civilizált fajok. Nevelhetőek és meghálálják a szeretetet, meg a gondoskodást. Hidd el, megéri egy kis türelem! Tudod... ha minden állatot azonnal levágtak volna, aki nem úgy viselkedett, ahogy a gazdáik elvárták, akkor talán nem tartana ilyen magas fokon a civilizáció, mint ahol most. Mert az állattartás és tenyésztés nagyon fontos civilizációs lépcsőfok volt az összes értelmes faj történelmében. Nem mindegy, hogy a hús, tojás és a tej a kert végében van, vagy el kell menni vadászni, hogy legyen mit enni. Főleg, hogy a vadászat amúgy is olyan... hát legkevesebb kétesélyes. Nem elég, hogy könnyen lehet, hogy üres kézzel térsz haza, de elég hamar válhatsz vadászból prédává. *mondja el, amit még kislányként tanult az édesanyjától, amikor először kérdezett rá arra, hogy biztosan muszáj-e annak a szerencsétlen tyúknak kitekerni a nyakát, akiből az aznapi leves lett.* Nálunk voltak férfiak, akik inkább napokig nem tértek haza, csak azért, hogy senki ne nevesse ki őket, amiért nem sikerült elejteniük semmilyen vadat. És persze minél tovább vagy a vadonban, nyilván annál inkább legyengülsz, és így annál több veszélynek vagy kitéve. A túl nagy büszkeség hülyeség szerintem.
*Minden komolysága ellenére persze nem tudja megállni, hogy ne nevessen egy jóízűt azon, amit Int Árnyékról mond.*
- Jó ez igaz. Bár azért a büdös kicsit túlzás.
*Még a piócákra is csak enyhén fintorodik el.*
- Hát... nem hiszem, hogy igénylik a simogatásomat. Gondolom sokat azért te se szoktad őket. *jegyzi meg, és reméli ennyiben is marad a téma mielőtt még Intathnak ötletei támadnának. Ha például csak hozzá érintené a bőréhez egyiküket minden bizonnyal visítozva rohanna el, az pedig elég hülyén venné ki magát. Bár annyira már talán Intath is ismerheti, hogy erre számít tőle, és nem tenne vele hasonlót.*
- Mondom én, hogy nyúl kell neked. *mondja inkább csak magának, nem létező bajsza alatt.*
- Igen, értem tényleg kár lenne értem. *fogadja ezek után kuncogva az újabb simogatásra emlékeztető mozdulatot. Valahogy tényleg nem bánja azt sem, hogy Int úgy vakargatja, mintha macska lenne, bár az előbbiek alapján pont Intath macskája nem lenne mégsem. Mégis fura emlék jut eszébe az egészről. Kislányként álmodta azt, hogy fehér macska, vagy éppen nyúl. Igaz álmában járt már a holdon is többször.* Meg persze nyilván mi lányok vagyunk a legaranyosabbak, ez egyértelmű. *neveti el magát megint, úgy tűnik viszont, hogy ma nem nagyon tudnak könnyedén beszélgetni komolyabb témák érintése nélkül. Legalábbis ő komolyan veszi őket, de a megfogalmazásból sejti, hogy Intath is.*
- De amúgy igazad van. *komolyodik meg arca is, hangja is hirtelen.* Persze, hogy a neveltetés meg a személyiség számít! Otthon például az elfek nem nagyon kedveltek engem, meg én sem őket, kivéve persze anyát. Ehhez képest amióta eljöttem, itt van Lau és itt vagy te is. Teljesen más világ. *Aleniáról inkább nem beszél. Róla elég volt reggel, bármennyire is megérdemelné, hogy legalább megemlítse, egyszerűen nem viszi rá a lélek.* Ettől még... az ártatlan és jóhiszemű mítoszok is lehetnek zavaróak, elismerem ezt is. Én is azt kérdeztem szerintem Vieltől szinte rögtön, hogy először beszélgettünk el komolyan egymással, hogy nem zavarja-e, hogy sokan valamiféle csodát várnak tőle már csak azért, mert tündér. Mert ez pont az ellentéte annak, ahogyan anyán kívül velem viselkedtek otthon. Ettől még ugyanúgy lehet rossz, zavaró, kellemetlen. Mégis, kicsit azért csak más valami jót várni valakitől, mint rosszat, csak azért, ami. És kellenek mítoszok is. Én sosem voltam különösebben vallásos. Mégis anya hite tette számomra elviselhetővé és néha vidámmá az egész életemet ott az erdőben. *vallja be magát is meglepve, mert ezt a vallomás egyben nem csak Intathnak, hanem saját magának is szól.* Volt valami méltósága, szépsége és hangulata a szertartásoknak. Néha már-már magam is éreztem az istenségeknek és a szellemeknek a jelenlétét. Álmodtam is velük. Mindegy, hagyjuk ez olyan... bármennyit is beszélek erről, mégiscsak neked van igazad. Bár mindenki úgy gondolkodna erről, mint te, mennyivel egyszerűbb lenne minden! Menjünk inkább tényleg, nézzük meg a lovadat, vagy a lovaidat! *kuncog, egyrészt, hogy megszabaduljon a múlt árnyaitól újra, másrészt bár talán ezúttal nem túl kedves és empatikus vágy a részéről, de tényleg nagyon szeretné Intath arcát látni a korábbi beszélgetésük után, ha immár nem csak egy kancája, hanem egy formás csikója is lenne.*
- Nem is tűnt fel eddig, hogy itt is van ajtó kifelé, de mutasd az utat akkor! Van még, amit szeretnék, de azt nem itt. Elgondolkodtam azon amit mondtál, és van valami, amihez nagyon meghoztad a kedvem. *hagyja szándékosan lebegtetve maguk között a dolgot. Nem hiszi, hogy Intath kitalálja mire gondol, de ha mégis, akkor maga sem tudja majd minden bizonnyal, hogy megijedjen tőle, vagy még jobban csodálja, vagy egyszerre a tegye meg mind a a kettőt.
Ugyan kissé kislányosnak érzi ezt az egész ki nem mondott vágyat, amit aztán a másik vagy kitalál, vagy nem, ettől függetlenül nagyon kíváncsi rá, hogy ezúttal is kitalálja-e gondolatait az elf.
Aztán még egyszer utoljára átgondolva rájön, hogy ez tényleg hülyeség. Még édesanyja sem feltétlenül tudná kitalálni, hogy most éppen mire gondol.*
- Annyit segítek, hogy a piócák kellhetnek hozzá. *mondja, bár ezzel meg lehet túl sok segítséget adott. De hát ez legyen a legnagyobb baj.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.21 23:27:48
*Még mindig jól érzi magát, bármennyire is viszolygott legalább attól, hogy mintát hozzon Intathnak magából. Szíve szerint egy darabig még el is lenne itt, de hát ő maga invitálta magával az istállóba az elfet. Ennek ellenére még nem indulnak el azonnal, ami őt illeti kicsit még húzza az időt, de úgy veszi észre, hogy Intathnak sincsen nagyon ellenére a dolog, hiszen egész jól elbeszélgetnek még mindig egymással, ő legalábbis továbbra is élvezi.
Igaz van olyan határ, amit nem léptek át, bármilyen sok dologról is cseréltek eszmét, vagy akár vitatkoztak is a mai napon. Például, - szerinte érthető módon, - egyikük sem erőltetett olyan témát, ami a másik számára túlságosan érzékeny lehet, ez pedig annak ellenére, vagy inkább éppen azért, hogy még mindig nem ismerik egymást eléggé, nem mindig volt könnyű.
Van persze olyan eddig nem érintett, tilalomfákon túli világ, ahová most mindketten, ha óvatosan is, de csak belépnek, legalábbis ő maga körülbelül így él meg már néhány apróságot is, amit rajta kívül jó eséllyel szinte senki nem venne komolyan.
Ugyan még soha nem érzett emésztő vágyat arra, hogy egy férfi hozzáérjen, sőt, volt, aki érintésétől bár tulajdonképpen az is jól esett, határozottan zavarba jött, Intathtól az egész valahogyan teljesen más. Rajta kívül biztosan nem tűrné el akárkinek, hogy a fülét húzogassa, arcát csipkedje, vagy úgy vakargassa, mintha egy macska lenne.
Mindennek ellenére azért csak sikerül Intathnak is rátalálni az ő legsebezhetőbb pontjára, még ha nyilván nem is szándékosan.*
- Élnek ők is, csak máshogy mint azok a nyulak, akik enni meg szaladni is tudnak, meg minden egyebet, amit egy élőlény csinál. *jelenti ki határozottan, kockáztatva ezzel minden bizonnyal azt, hogy az elf nem fogja teljesen épelméjűnek tartani. Otthon sem igazán tekintették annak azért, mert két plüssnyúl volt a legjobb barátja, de hát végül is ők közösítették ki, ő pedig csak feltalálta magát. Lehet, hogy sok boldogabb percet, órát, napot és hatot töltött el két plüssnyúl társaságában, mint sokan mások hagyományos értelemben vett élő barátokkal. Bár ez talán nem teljesen pontos, mert a lelke mélyén mindig szomorú volt. Mégis, plüssnyulai a mai napig nagyon fontosak neki, és még mindig úgy tekint rájuk, mint egyetlen barátaira, akik mindig is mellette voltak, még életének legsötétebb pillanataiban is, például akkor, amikor először találkozott Intel, rémült menekültként, akit rövid időn belül éppen másodszorra űztek el otthonából, utóbbi alkalommal pedig majdnem meg is ölték.
Arra ugyan kicsit csalódottan rázza meg a fejét, hogy nem sikerült az állatokkal kapcsolatban meggyőznie a másikat, de azért egy halvány mosoly csak az ajkaira kúszik végül. Bár nem tudja hova tenni Intath hozzáállását, érzi, hogy úgy sem változtathat ezen, ezért igyekszik elfogadni és megbékélni vele. Ez persze még nem akadályozza meg abban, hogy elmondja saját érveit az ő álláspontja mellett.*
- Nem szabad így gondolkodni mindenesetre az állatokról szerintem. Biztos, hogy vannak nevelhetetlen és makacs állatok, akik talán tényleg jobbak kolbásznak, vagy levesbe, mint mondjuk teherhordónak, de a többségük akkor is olyan, mint a civilizált fajok. Nevelhetőek és meghálálják a szeretetet, meg a gondoskodást. Hidd el, megéri egy kis türelem! Tudod... ha minden állatot azonnal levágtak volna, aki nem úgy viselkedett, ahogy a gazdáik elvárták, akkor talán nem tartana ilyen magas fokon a civilizáció, mint ahol most. Mert az állattartás és tenyésztés nagyon fontos civilizációs lépcsőfok volt az összes értelmes faj történelmében. Nem mindegy, hogy a hús, tojás és a tej a kert végében van, vagy el kell menni vadászni, hogy legyen mit enni. Főleg, hogy a vadászat amúgy is olyan... hát legkevesebb kétesélyes. Nem elég, hogy könnyen lehet, hogy üres kézzel térsz haza, de elég hamar válhatsz vadászból prédává. *mondja el, amit még kislányként tanult az édesanyjától, amikor először kérdezett rá arra, hogy biztosan muszáj-e annak a szerencsétlen tyúknak kitekerni a nyakát, akiből az aznapi leves lett.* Nálunk voltak férfiak, akik inkább napokig nem tértek haza, csak azért, hogy senki ne nevesse ki őket, amiért nem sikerült elejteniük semmilyen vadat. És persze minél tovább vagy a vadonban, nyilván annál inkább legyengülsz, és így annál több veszélynek vagy kitéve. A túl nagy büszkeség hülyeség szerintem.
*Minden komolysága ellenére persze nem tudja megállni, hogy ne nevessen egy jóízűt azon, amit Int Árnyékról mond.*
- Jó ez igaz. Bár azért a büdös kicsit túlzás.
*Még a piócákra is csak enyhén fintorodik el.*
- Hát... nem hiszem, hogy igénylik a simogatásomat. Gondolom sokat azért te se szoktad őket. *jegyzi meg, és reméli ennyiben is marad a téma mielőtt még Intathnak ötletei támadnának. Ha például csak hozzá érintené a bőréhez egyiküket minden bizonnyal visítozva rohanna el, az pedig elég hülyén venné ki magát. Bár annyira már talán Intath is ismerheti, hogy erre számít tőle, és nem tenne vele hasonlót.*
- Mondom én, hogy nyúl kell neked. *mondja inkább csak magának, nem létező bajsza alatt.*
- Igen, értem tényleg kár lenne értem. *fogadja ezek után kuncogva az újabb simogatásra emlékeztető mozdulatot. Valahogy tényleg nem bánja azt sem, hogy Int úgy vakargatja, mintha macska lenne, bár az előbbiek alapján pont Intath macskája nem lenne mégsem. Mégis fura emlék jut eszébe az egészről. Kislányként álmodta azt, hogy fehér macska, vagy éppen nyúl. Igaz álmában járt már a holdon is többször.* Meg persze nyilván mi lányok vagyunk a legaranyosabbak, ez egyértelmű. *neveti el magát megint, úgy tűnik viszont, hogy ma nem nagyon tudnak könnyedén beszélgetni komolyabb témák érintése nélkül. Legalábbis ő komolyan veszi őket, de a megfogalmazásból sejti, hogy Intath is.*
- De amúgy igazad van. *komolyodik meg arca is, hangja is hirtelen.* Persze, hogy a neveltetés meg a személyiség számít! Otthon például az elfek nem nagyon kedveltek engem, meg én sem őket, kivéve persze anyát. Ehhez képest amióta eljöttem, itt van Lau és itt vagy te is. Teljesen más világ. *Aleniáról inkább nem beszél. Róla elég volt reggel, bármennyire is megérdemelné, hogy legalább megemlítse, egyszerűen nem viszi rá a lélek.* Ettől még... az ártatlan és jóhiszemű mítoszok is lehetnek zavaróak, elismerem ezt is. Én is azt kérdeztem szerintem Vieltől szinte rögtön, hogy először beszélgettünk el komolyan egymással, hogy nem zavarja-e, hogy sokan valamiféle csodát várnak tőle már csak azért, mert tündér. Mert ez pont az ellentéte annak, ahogyan anyán kívül velem viselkedtek otthon. Ettől még ugyanúgy lehet rossz, zavaró, kellemetlen. Mégis, kicsit azért csak más valami jót várni valakitől, mint rosszat, csak azért, ami. És kellenek mítoszok is. Én sosem voltam különösebben vallásos. Mégis anya hite tette számomra elviselhetővé és néha vidámmá az egész életemet ott az erdőben. *vallja be magát is meglepve, mert ezt a vallomás egyben nem csak Intathnak, hanem saját magának is szól.* Volt valami méltósága, szépsége és hangulata a szertartásoknak. Néha már-már magam is éreztem az istenségeknek és a szellemeknek a jelenlétét. Álmodtam is velük. Mindegy, hagyjuk ez olyan... bármennyit is beszélek erről, mégiscsak neked van igazad. Bár mindenki úgy gondolkodna erről, mint te, mennyivel egyszerűbb lenne minden! Menjünk inkább tényleg, nézzük meg a lovadat, vagy a lovaidat! *kuncog, egyrészt, hogy megszabaduljon a múlt árnyaitól újra, másrészt bár talán ezúttal nem túl kedves és empatikus vágy a részéről, de tényleg nagyon szeretné Intath arcát látni a korábbi beszélgetésük után, ha immár nem csak egy kancája, hanem egy formás csikója is lenne.*
- Nem is tűnt fel eddig, hogy itt is van ajtó kifelé, de mutasd az utat akkor! Van még, amit szeretnék, de azt nem itt. Elgondolkodtam azon amit mondtál, és van valami, amihez nagyon meghoztad a kedvem. *hagyja szándékosan lebegtetve maguk között a dolgot. Nem hiszi, hogy Intath kitalálja mire gondol, de ha mégis, akkor maga sem tudja majd minden bizonnyal, hogy megijedjen tőle, vagy még jobban csodálja, vagy egyszerre a tegye meg mind a a kettőt.
Ugyan kissé kislányosnak érzi ezt az egész ki nem mondott vágyat, amit aztán a másik vagy kitalál, vagy nem, ettől függetlenül nagyon kíváncsi rá, hogy ezúttal is kitalálja-e gondolatait az elf.
Aztán még egyszer utoljára átgondolva rájön, hogy ez tényleg hülyeség. Még édesanyja sem feltétlenül tudná kitalálni, hogy most éppen mire gondol.*
- Annyit segítek, hogy a piócák kellhetnek hozzá. *mondja, bár ezzel meg lehet túl sok segítséget adott. De hát ez legyen a legnagyobb baj.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.21 23:27:48
949. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-19 13:54:53
Üzenet elküldve: 2021-08-19 13:54:53
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 299
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 403
OOC üzenetek: 299
Játékstílus: Megfontolt
// Vissza a városba //
// Egy kis kitérő //
* Egyre csak közeledik az épület, amíg végül elérik teljes pompájában.*
- Nem sok minden változott itt azóta, hogy elmentem.* Ezt leginkább magának mondja mintsem az apónak.*
- Akkor jövök egy pillanat múlva.* Azzal az ajtóhoz lép és bekopog rajta. Mivel válasz nem nagyon érkezik, ezért belép az épületbe.*
- Hahó!* Nem sok válasz érkezik, de nem baj.*
~ Biztos nincsenek itt vagy valahol el vannak mélyen. Na mindegy. ~* Elvileg Laurentitita már tudja, hogy jön és viszi a cuccát. Azt is megírta, hogy hol találja azt. Célirányosan halad hát oda és veszi szemügyre növényeit.*
- Szépek vagytok! Látom jól viselték gondotokat. Na ideje menni viszont most már.* Azzal szépen sorban kicipeli őket a szekérre. Nem sok dologról van szó, így aztán hamar végez vele. Ezt követően papírt és tintát ragad, hogy egy levelet írjon Launak.
Szia Lau!
Jöttem, ahogy megbeszéltük, de sajnos nem találkoztam senkivel. Szerencsére azzal a szörnyű alakkal sem. Elvittem azokat a dolgokat amiket itt hagytam megőrzésre. Köszönöm, hogy vigyáztál és gondoskodtál róluk. Ahogy beszéltük, akkor én elmegyek a rezidenciára, hogy még véletlenül se legyek itt útban. Főleg amiatt az alak miatt jobb ez így. Hálás vagyok, amiért ezt megengedted nekem. Remélem mihamarabb találkozunk. Ott valószínűleg megtalálsz majd.
Üdvözlettel
Nimeril
Ezt a levelet a nő szobájának ajtó résén becsúsztatja. Legalábbis abba a szobába, amelyikről tudja, hogy az övé volt. Ezután távozik az épületből, hogy indulhassanak tovább.*
// Egy kis kitérő //
* Egyre csak közeledik az épület, amíg végül elérik teljes pompájában.*
- Nem sok minden változott itt azóta, hogy elmentem.* Ezt leginkább magának mondja mintsem az apónak.*
- Akkor jövök egy pillanat múlva.* Azzal az ajtóhoz lép és bekopog rajta. Mivel válasz nem nagyon érkezik, ezért belép az épületbe.*
- Hahó!* Nem sok válasz érkezik, de nem baj.*
~ Biztos nincsenek itt vagy valahol el vannak mélyen. Na mindegy. ~* Elvileg Laurentitita már tudja, hogy jön és viszi a cuccát. Azt is megírta, hogy hol találja azt. Célirányosan halad hát oda és veszi szemügyre növényeit.*
- Szépek vagytok! Látom jól viselték gondotokat. Na ideje menni viszont most már.* Azzal szépen sorban kicipeli őket a szekérre. Nem sok dologról van szó, így aztán hamar végez vele. Ezt követően papírt és tintát ragad, hogy egy levelet írjon Launak.
Szia Lau!
Jöttem, ahogy megbeszéltük, de sajnos nem találkoztam senkivel. Szerencsére azzal a szörnyű alakkal sem. Elvittem azokat a dolgokat amiket itt hagytam megőrzésre. Köszönöm, hogy vigyáztál és gondoskodtál róluk. Ahogy beszéltük, akkor én elmegyek a rezidenciára, hogy még véletlenül se legyek itt útban. Főleg amiatt az alak miatt jobb ez így. Hálás vagyok, amiért ezt megengedted nekem. Remélem mihamarabb találkozunk. Ott valószínűleg megtalálsz majd.
Üdvözlettel
Nimeril
Ezt a levelet a nő szobájának ajtó résén becsúsztatja. Legalábbis abba a szobába, amelyikről tudja, hogy az övé volt. Ezután távozik az épületből, hogy indulhassanak tovább.*
948. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-18 16:48:24
Üzenet elküldve: 2021-08-18 16:48:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
//Intath birodalmában//
*Az elfnek nem kell most se csalódnia a lányban. Az megérti a nem annyira finom célzását és hagyja, hogy elkerüljék a témát.*
-Emlékszem rájuk. Mármint amelyikek nem éltek.
*Utal a plüssnyulakra. Részben azok is hozzájárultak, hogy első találkozásukkor úgy megragadt a férfi fejében a másik. Bármikor fel tudná pontosan idézni a fejében a képet ahogy azzal az elveszett, ábrázatával ölelte magához a borosüvegeket meg a nyulait. Elképesztő cuki volt. A gyógymód kérdésén jót kuncog az elf.*
-Még szerencse. Csak az kéne!
*Ő se élvezetből szokott időnként megtámasztani egy-egy házfalat. Csak a hobbijával járó hozadék. A hobbi alatt most az ivásra kell gondolni, nem az alkímiára vagy a nőkre. A szamárhús kérdésére vállat ránt.*
-Ha szamárnak nem jó, vacsorának jobb lehet.
*Számára nem többek az állatok eszközöknél. Ha az egyik nem funkcionál rendesen el kell adni, elcserélni vagy ebben az esetben megenni. A félvér is észreveszi az elf hozzáállását a jószágokhoz amit szóvá is tesz. Vannak olyan viszonyban, meg amúgy se olyan hangsúllyal mondta a másik, hogy sértődés legyen ebből.*
-Viel aranyos. Árnyék szőrös, büdös, nyálas és a tökét nyalja. Én a nyulakat is jobb szeretem sütve. Nem vagyok oda az állatokért. Persze attól még van nekem is. Ha gondolod megsimogathatod őket.
*Vigyorog pimaszul a lányra és mutat a szekrénypolcon lévő nagy befőttesüvegre amiben a piócái ott úszkálnak teljes közönnyel a külvilág felé. Lehet őt ugratni, de kölcsön kenyér visszajár. És nem kell a férfinek se a szomszédba menni hülyeségért. A következő megjegyzésre is tud mit mondani.*
-Csak a fiatal lányok aranyosabbak. Ugye, hogy azok?
*Cirógatja meg játékosan a félvért annak álla alatt mint ahogy a macskákat szokás. Amúgy nem hazudott. Tényleg hamarabb simogat és cirógat, meg ölelget lányokat, mint állatokat. Az utóbbiak büdösek, nyálasak és koszosak. A tehenes megjegyzésből tudja meg az elf, hogy vannak ezek szerint teheneik. Egyáltalán nem tartja számon a jószágokat itt a birtokon. A saját lováról tud arról se sokat csak, hogy dagadt.*
-Nem is járok az istállóba. Ha dalolok akkor magamban miközben dolgozok. Srácok jó a hangom?*Szól a piócákhoz akiket teljesen hidegen hagy miről beszél hozzájuk az elf.*Látod nekik is ennyire éri meg, hogy beszélnem. Ők is csak a vérem szívják.
*Tetteti a nagy világfájdalmat. Amúgy semmi baja nincs a saját kiskedvenceivel. Meg kell őket etetni, vigyázni, hogy ne kerüljön frissen evett, a még nem evettek közé vagy hogy ne éhezzenek, különben felfalják egymást és legyen vizük a tóból. Egyéb törődést nem igényelnek, elvannak magukban, nem koszolnak és nem is büdösek. Bár ha orvosi hasznuk nem volna ők se kellenének az elfnek. A lovával kapcsolatban igyekszik nyugtatni a lány, de a doki nem tudja elengedni a gondolatot, hogy őt átverte az a kereskedő.*
-Jó lenne ha megnéznéd. Én nem értek az állatokhoz, de elhiszem neked, hogy az jó kecske. És nem olyan, aki rúg vagy harap. Szóval nem pörköltnek való.
*A szépséget nem tudja látni egy állatban szóval, azt mutathatják neki. Sose szerette őket. Még a víziállatok se ragadták meg a lelkét pedig előfordult, hogy delfinek úszták körbe a hajót és játszottak egymással. De azok is csak nagy orrú fura halak voltak a doki szemében. Nála a semleges viszony már jónak számít ha állatokról van szó. Az emberi kapcsolatokkal már másképp áll. Azok lehetnek szórakoztatóak vagy viccesek önmagukban vagy általa megkavarva. A lány hirtelen csapongásával sikeresen összezavarja a férfit, de mikor végül megérti mire utalt vissza akkor értőn bólint. A félvér azzal a megjegyzésével pedig, hogy ő se lenne ha anyja ne szeretné az embereket, sikeresen meglepi az elfet, aki nagyon jót nevet a megállapításon.*
-Érted pedig igazán kár lenne Luninari kedves.
*Tényleg meg lett lepve ezzel a kis váratlan huncutsággal. Ez betalált a férfinél. A tündéres megjegyzésen megint csak fennakad.*
-A tündérek? Hát...Mágikus faj, tudnak repülni, de amúgy ők se különlegesebbek mint az elfek. Engem ezért szokott zavarni a mítosz*Közben már megfordul.*mert tapasztaltam már, hogy nem tudtam rendesen beszélni egy fiatal falusival, mert az valami mitikus félistennek nézett engem csak, mert elfnek születtem. Viel se egy nem is tudom, virágból született, megközelíthetetlen jelenés hanem egy játékos kislány akivel hatalmasakat lehet mókázni és imádta mikor a nyakamba kaptam. Ilyennek kell szerintem lennie. A faj nem fontos csak a neveltetés és a személy aki vagy.
*Talán a végére kicsit túl csöpögős lett a megfogalmazás, de az elf tényleg így gondolja. És a gonosznak titulált fajokról is így gondolkozik. Ha egy mélységi nem egy zsarnoki társadalomban nőne fel ahol mindenki, azt mondja neki, hogy ő az isten míg a világ többi részén a levegőt is sajnálják tőle és túl kell élnie egy ellenséges környezetben valószínűleg kevésbé lennének hülyék ők is. A dokit se a faja határozza meg, hogy ki hanem az ahogy magát viseli. A mágia nem fogja meg a férfi szépérzékét. Idegenkedik az ilyen hókuszpókuszoktól. Letörni viszont nem szeretné a lányt aki mikor elmondja, hogy mire jó az akkor bólint a férfi.*
-Ha hasznos az a fő. Ha meg tud védeni téged, attól már egy szép varázslat. Persze nem annyira mint aki használja.
*Próbálja egy kis arccsipkedéssel elűzni a másik csalódottságát majd mintha természetes lenne át is karolja a törékeny félvért és magához húzza.*
-Akkor megnézzük azokat a jószágokat vagy szeretnél még valamit? A vizsgálatokból én már kifogytam mára. Erről mentél már ki a kertbe?
*Mert bizony neki saját ajtaja van. Bár talán egy kicsit kerülnek ha innen mennek ki, de a változatosság miatt lehet megéri a lánynak. A dokinak meg mindegy.*
*Az elfnek nem kell most se csalódnia a lányban. Az megérti a nem annyira finom célzását és hagyja, hogy elkerüljék a témát.*
-Emlékszem rájuk. Mármint amelyikek nem éltek.
*Utal a plüssnyulakra. Részben azok is hozzájárultak, hogy első találkozásukkor úgy megragadt a férfi fejében a másik. Bármikor fel tudná pontosan idézni a fejében a képet ahogy azzal az elveszett, ábrázatával ölelte magához a borosüvegeket meg a nyulait. Elképesztő cuki volt. A gyógymód kérdésén jót kuncog az elf.*
-Még szerencse. Csak az kéne!
*Ő se élvezetből szokott időnként megtámasztani egy-egy házfalat. Csak a hobbijával járó hozadék. A hobbi alatt most az ivásra kell gondolni, nem az alkímiára vagy a nőkre. A szamárhús kérdésére vállat ránt.*
-Ha szamárnak nem jó, vacsorának jobb lehet.
*Számára nem többek az állatok eszközöknél. Ha az egyik nem funkcionál rendesen el kell adni, elcserélni vagy ebben az esetben megenni. A félvér is észreveszi az elf hozzáállását a jószágokhoz amit szóvá is tesz. Vannak olyan viszonyban, meg amúgy se olyan hangsúllyal mondta a másik, hogy sértődés legyen ebből.*
-Viel aranyos. Árnyék szőrös, büdös, nyálas és a tökét nyalja. Én a nyulakat is jobb szeretem sütve. Nem vagyok oda az állatokért. Persze attól még van nekem is. Ha gondolod megsimogathatod őket.
*Vigyorog pimaszul a lányra és mutat a szekrénypolcon lévő nagy befőttesüvegre amiben a piócái ott úszkálnak teljes közönnyel a külvilág felé. Lehet őt ugratni, de kölcsön kenyér visszajár. És nem kell a férfinek se a szomszédba menni hülyeségért. A következő megjegyzésre is tud mit mondani.*
-Csak a fiatal lányok aranyosabbak. Ugye, hogy azok?
*Cirógatja meg játékosan a félvért annak álla alatt mint ahogy a macskákat szokás. Amúgy nem hazudott. Tényleg hamarabb simogat és cirógat, meg ölelget lányokat, mint állatokat. Az utóbbiak büdösek, nyálasak és koszosak. A tehenes megjegyzésből tudja meg az elf, hogy vannak ezek szerint teheneik. Egyáltalán nem tartja számon a jószágokat itt a birtokon. A saját lováról tud arról se sokat csak, hogy dagadt.*
-Nem is járok az istállóba. Ha dalolok akkor magamban miközben dolgozok. Srácok jó a hangom?*Szól a piócákhoz akiket teljesen hidegen hagy miről beszél hozzájuk az elf.*Látod nekik is ennyire éri meg, hogy beszélnem. Ők is csak a vérem szívják.
*Tetteti a nagy világfájdalmat. Amúgy semmi baja nincs a saját kiskedvenceivel. Meg kell őket etetni, vigyázni, hogy ne kerüljön frissen evett, a még nem evettek közé vagy hogy ne éhezzenek, különben felfalják egymást és legyen vizük a tóból. Egyéb törődést nem igényelnek, elvannak magukban, nem koszolnak és nem is büdösek. Bár ha orvosi hasznuk nem volna ők se kellenének az elfnek. A lovával kapcsolatban igyekszik nyugtatni a lány, de a doki nem tudja elengedni a gondolatot, hogy őt átverte az a kereskedő.*
-Jó lenne ha megnéznéd. Én nem értek az állatokhoz, de elhiszem neked, hogy az jó kecske. És nem olyan, aki rúg vagy harap. Szóval nem pörköltnek való.
*A szépséget nem tudja látni egy állatban szóval, azt mutathatják neki. Sose szerette őket. Még a víziállatok se ragadták meg a lelkét pedig előfordult, hogy delfinek úszták körbe a hajót és játszottak egymással. De azok is csak nagy orrú fura halak voltak a doki szemében. Nála a semleges viszony már jónak számít ha állatokról van szó. Az emberi kapcsolatokkal már másképp áll. Azok lehetnek szórakoztatóak vagy viccesek önmagukban vagy általa megkavarva. A lány hirtelen csapongásával sikeresen összezavarja a férfit, de mikor végül megérti mire utalt vissza akkor értőn bólint. A félvér azzal a megjegyzésével pedig, hogy ő se lenne ha anyja ne szeretné az embereket, sikeresen meglepi az elfet, aki nagyon jót nevet a megállapításon.*
-Érted pedig igazán kár lenne Luninari kedves.
*Tényleg meg lett lepve ezzel a kis váratlan huncutsággal. Ez betalált a férfinél. A tündéres megjegyzésen megint csak fennakad.*
-A tündérek? Hát...Mágikus faj, tudnak repülni, de amúgy ők se különlegesebbek mint az elfek. Engem ezért szokott zavarni a mítosz*Közben már megfordul.*mert tapasztaltam már, hogy nem tudtam rendesen beszélni egy fiatal falusival, mert az valami mitikus félistennek nézett engem csak, mert elfnek születtem. Viel se egy nem is tudom, virágból született, megközelíthetetlen jelenés hanem egy játékos kislány akivel hatalmasakat lehet mókázni és imádta mikor a nyakamba kaptam. Ilyennek kell szerintem lennie. A faj nem fontos csak a neveltetés és a személy aki vagy.
*Talán a végére kicsit túl csöpögős lett a megfogalmazás, de az elf tényleg így gondolja. És a gonosznak titulált fajokról is így gondolkozik. Ha egy mélységi nem egy zsarnoki társadalomban nőne fel ahol mindenki, azt mondja neki, hogy ő az isten míg a világ többi részén a levegőt is sajnálják tőle és túl kell élnie egy ellenséges környezetben valószínűleg kevésbé lennének hülyék ők is. A dokit se a faja határozza meg, hogy ki hanem az ahogy magát viseli. A mágia nem fogja meg a férfi szépérzékét. Idegenkedik az ilyen hókuszpókuszoktól. Letörni viszont nem szeretné a lányt aki mikor elmondja, hogy mire jó az akkor bólint a férfi.*
-Ha hasznos az a fő. Ha meg tud védeni téged, attól már egy szép varázslat. Persze nem annyira mint aki használja.
*Próbálja egy kis arccsipkedéssel elűzni a másik csalódottságát majd mintha természetes lenne át is karolja a törékeny félvért és magához húzza.*
-Akkor megnézzük azokat a jószágokat vagy szeretnél még valamit? A vizsgálatokból én már kifogytam mára. Erről mentél már ki a kertbe?
*Mert bizony neki saját ajtaja van. Bár talán egy kicsit kerülnek ha innen mennek ki, de a változatosság miatt lehet megéri a lánynak. A dokinak meg mindegy.*
947. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-18 14:45:53
Üzenet elküldve: 2021-08-18 14:45:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Intath birodalmában//
*Sok mindenről beszélgettek eddig, és úgy tűnik, hogy ennek köszönhetően most kicsit ismét jobban ismerik egymást. De azért persze van egy határ, amit úgy látszik, hogy nem lépnek át, szándékosan nem érintve igazán érzékeny témákat.
Érzi, hogy Intath nem szívesen beszél a gyerekkoráról, pedig ő még úgy igazán bele sem kérdezett, hogy milyen volt, mindenesetre ennek hatására a rá jellemző empátiával azonnal el is dönti, hogy éppen ezért nem fogja ezt éppen most erőltetni.
Meg aztán, ha valaki, akkor éppen ő megérti ezt. Maga sem szívesen mesélne a sajátjáról, mert leginkább arról szólna a története, hogy mindig is mennyire magányos volt, holott vágyott egy igazi barátra, aki nem édesanyja, mégis hosszan eljátszhat és beszélgethet vele.
A tekinteteket is gyűlölte, ahogyan sokan akkor néztek rá, amikor azt hitték, hogy éppen nem látja őket, néhányan meg még akkor is, és pont azért mert pontosan tudták, hogy éppen rájuk figyel.
Viszont, amiről gond nélkül beszélhet, arról természetesen nagyon is szívesen beszél, főleg, hogy a vizsgálat közben legalább megismerhette egy újabb, számára eddig ismeretlen rétegét Intathnak, amin láthatóan őszintén el is csodálkozik. Hogy lehet egy ennyire kedves elf, aki ráadásul orvos is, ilyen érzéketlen, szinte ellenséges, ha állatokról van szó? Hiszen ők is mégiscsak érző lények! Jó persze... nem akar az álszentség bűnébe esni, magában elismeri, hogy ott vannak az eleve levágásra nevelt állatok, szülőfalvában a fiúk és férfiak egyik kedvenc időtöltése volt a vadászat, ő pedig kifejezetten szereti a húst, ettől még nem igazán érti, hogyan lehet nem szeretettel viszonyulni olyan élőlényekhez, akik hasznosak, képesek viszontszeretni, és nem is azért vannak tartva, hogy szalonna, kolbász, leves, vagy sült hús legyen belőlük. Ezeken tűnődik miközben visszaöltözik.*
- Persze, nekem nyuszik *hagyja is ennyiben a gyerekkor és a házi kedvencek témáját, bár legalább utóbbiról nagyon szívesen mesélne.*
- Talán különben jobb is, ha nem tudom, hogyan gyógyítottad meg. Gondolom nem lep meg, ha azt mondom, hogy nem kifejezetten szeretek hányni. *visszakozik ettől a témától is, de ezúttal legalább nevetve.*
- Biztos finom a szamárhús, de azért a sajátomat nem enném meg. *rázza meg viszont utána a fejét, továbbra is kötve az ebet a karóhoz.*
- Fura, hogy te aki annyira kedves vagy, így állsz az állatokhoz. Pedig én mondom neked, hogy egy állathoz kedvesnek kell lenni! Biztos vagyok benne, hogy Hópehely is több tejet ad, ha sokat szeretgeted és játszol vele. Ha nem is érzel magadban kedvet hozzá, akkor is az állatok meghálálják a szeretetet, szóval már csak hasznossági szempont alapján is megéri jól bánni velük. De különben is, nézd csak meg Vielt és Árnyékot! Hát nem aranyosak együtt? Amúgy is jót tesz egy állat. Ha ideges vagy, vagy szomorú, csak kezdj el simogatni egy nyuszit, vagy egy macskát. Biztosan meg fogsz nyugodni és sokkal jobban fogod érezni magadat utána. Még a végén egyszer kapsz tőlem ajándékba egy nyulat!
*Utóbbit csak félig szánja viccnek.*
- Aki jól tud bánni a fiatal lányokkal, biztosan kevésbé bonyolult lényekkel is képes lenne elboldogulni. *élcelődik kicsit.*
- Azt hallottam, hogy a tehenek azt is szeretik, ha énekelnek, vagy harmonikáznak nekik. Na azt szívesen megnézném, amikor az istállóban dalra fakadsz. *neveti el magát, és ebből talán Intath is kitalálhatja, hogy most már csak ugratja őt. Igaz nem nevet túl hosszan, de ez legalább tényleg vidám, ahogyan lelki szemeivel elképzeli maga előtt az általa leírt jelenetet.*
- Különben nem kell azért ennyire túldramatizálni a dolgot! *mondja pont ő, aki tudja is magáról, hogy néha pont ugyanerre hajlamos, körülbelül hasonló jelentőségű problémák esetén, mint mondjuk Intath lova.* Ha kicsit többet is eszik egy anyaállat, azért biztosan nem kétszer annyit, mint egyébként. Különben is, van bőven takarmányunk szerintem, nem hiszem, hogy aggódnod kellene azért, hogy kieszik a vagyonodból. Meg aztán még az is lehet, hogy tényleg csak kövér, nem szült, vagy nem is fog. Ha itt végzünk kimegyek és megnézem, mert most már nagyon kíváncsi vagyok. Persze majd jó óvatosan. Akár velem is jöhetsz, bemutatlak Hópehelynek szívesen... vagy legalábbis megmutatom neked. Nagyon szép kecske szerintem és szelíd is. Szerintem jó érzékkel választottam ki annak idején a piacon.
*Erről aztán, hogy az istállóba készül, megint eszébe jutnak az emberek, akikről korábban beszéltek, (hiszen főleg nekik vannak lovaik, ők odahaza nem tartanak) így bár Intath biztos azt fogja gondolni, hogy csapong, kicsit visszatereli a témát rájuk.*
- Értem különben, hogy mire célzol, meg, hogy túlzol kicsit. *mosolyodik el.* De ennyire azért nem vészesek az emberek, sőt! Akikkel kislányként találkoztam kifejezetten kedvesek voltak, kedveltem is őket. Még szerencse, hogy anya is, ha nem így lett volna, akkor meg sem születek. *jegyzi meg, és valamiért ezt is nagyon viccesnek érzi. * Meg azt hiszem, amik nekik az erdei elfek, azok nekünk, vagyis úgy értem, hogy az erdei elfeknek a tündérek. Rossz lenne, ha mindenkiről lefoszlana minden mítosz... *ejti ki tűnődő hangsúllyal, mire észbe kap, hogy Intath bizony már elég régóta áll neki háttal.* Felöltöztem közben különben.
*Igaz a holdfényből varázsolt burkot magán hagyja, bár nem tudta nem észrevenni, hogy egyáltalán nem sikerült elérnie a vele kívánt hatást.*
- Ezt pedig hát persze, hogy a hold csinálja!*mutat magára.* Illetve nem a hold, hanem én a hold segítségével. Attól, mert nem látjuk a holdat, attól az még itt van velünk mindig. Szép is lenne, ha csak szép holdas éjszakákon tudnék varázsolni. Nem tetszik? *kérdi enyhe csalódottsággal a hangjában.* Azt hittem tetszeni fog. Szerintem a legtöbb hold varázslat nagyon szép, nem csak hasznos. Ez pedig nagyon ártalmatlan kis varázslat. Arra való, hogy megvédjen a tűztől, vagy a forróságtól, vagy persze a kettőtől egyszerre. Ha megfognád a kezemet, vagy akár csak a ruhám ujját rád is rád tudnám idézni, és akkor téged is védene.
*Kissé bizonytalanul hallgat el, és várakozóan néz. Nem csak arra kíváncsi, hogy sikerült-e legalább kicsit elbizonytalanítania az elfet az állatokat illetően, hanem arra is, hogy elfogadja-e az ajánlatát, vagy pedig mehet nélküle az istállóba egyedül megnézni a lovakat. Jobban örülne, ha Intath is vele tartana. Nagyon szeretné megnézni az arcát, ha tényleg kiderülne, hogy két lovat vett egy áráért.*
*Sok mindenről beszélgettek eddig, és úgy tűnik, hogy ennek köszönhetően most kicsit ismét jobban ismerik egymást. De azért persze van egy határ, amit úgy látszik, hogy nem lépnek át, szándékosan nem érintve igazán érzékeny témákat.
Érzi, hogy Intath nem szívesen beszél a gyerekkoráról, pedig ő még úgy igazán bele sem kérdezett, hogy milyen volt, mindenesetre ennek hatására a rá jellemző empátiával azonnal el is dönti, hogy éppen ezért nem fogja ezt éppen most erőltetni.
Meg aztán, ha valaki, akkor éppen ő megérti ezt. Maga sem szívesen mesélne a sajátjáról, mert leginkább arról szólna a története, hogy mindig is mennyire magányos volt, holott vágyott egy igazi barátra, aki nem édesanyja, mégis hosszan eljátszhat és beszélgethet vele.
A tekinteteket is gyűlölte, ahogyan sokan akkor néztek rá, amikor azt hitték, hogy éppen nem látja őket, néhányan meg még akkor is, és pont azért mert pontosan tudták, hogy éppen rájuk figyel.
Viszont, amiről gond nélkül beszélhet, arról természetesen nagyon is szívesen beszél, főleg, hogy a vizsgálat közben legalább megismerhette egy újabb, számára eddig ismeretlen rétegét Intathnak, amin láthatóan őszintén el is csodálkozik. Hogy lehet egy ennyire kedves elf, aki ráadásul orvos is, ilyen érzéketlen, szinte ellenséges, ha állatokról van szó? Hiszen ők is mégiscsak érző lények! Jó persze... nem akar az álszentség bűnébe esni, magában elismeri, hogy ott vannak az eleve levágásra nevelt állatok, szülőfalvában a fiúk és férfiak egyik kedvenc időtöltése volt a vadászat, ő pedig kifejezetten szereti a húst, ettől még nem igazán érti, hogyan lehet nem szeretettel viszonyulni olyan élőlényekhez, akik hasznosak, képesek viszontszeretni, és nem is azért vannak tartva, hogy szalonna, kolbász, leves, vagy sült hús legyen belőlük. Ezeken tűnődik miközben visszaöltözik.*
- Persze, nekem nyuszik *hagyja is ennyiben a gyerekkor és a házi kedvencek témáját, bár legalább utóbbiról nagyon szívesen mesélne.*
- Talán különben jobb is, ha nem tudom, hogyan gyógyítottad meg. Gondolom nem lep meg, ha azt mondom, hogy nem kifejezetten szeretek hányni. *visszakozik ettől a témától is, de ezúttal legalább nevetve.*
- Biztos finom a szamárhús, de azért a sajátomat nem enném meg. *rázza meg viszont utána a fejét, továbbra is kötve az ebet a karóhoz.*
- Fura, hogy te aki annyira kedves vagy, így állsz az állatokhoz. Pedig én mondom neked, hogy egy állathoz kedvesnek kell lenni! Biztos vagyok benne, hogy Hópehely is több tejet ad, ha sokat szeretgeted és játszol vele. Ha nem is érzel magadban kedvet hozzá, akkor is az állatok meghálálják a szeretetet, szóval már csak hasznossági szempont alapján is megéri jól bánni velük. De különben is, nézd csak meg Vielt és Árnyékot! Hát nem aranyosak együtt? Amúgy is jót tesz egy állat. Ha ideges vagy, vagy szomorú, csak kezdj el simogatni egy nyuszit, vagy egy macskát. Biztosan meg fogsz nyugodni és sokkal jobban fogod érezni magadat utána. Még a végén egyszer kapsz tőlem ajándékba egy nyulat!
*Utóbbit csak félig szánja viccnek.*
- Aki jól tud bánni a fiatal lányokkal, biztosan kevésbé bonyolult lényekkel is képes lenne elboldogulni. *élcelődik kicsit.*
- Azt hallottam, hogy a tehenek azt is szeretik, ha énekelnek, vagy harmonikáznak nekik. Na azt szívesen megnézném, amikor az istállóban dalra fakadsz. *neveti el magát, és ebből talán Intath is kitalálhatja, hogy most már csak ugratja őt. Igaz nem nevet túl hosszan, de ez legalább tényleg vidám, ahogyan lelki szemeivel elképzeli maga előtt az általa leírt jelenetet.*
- Különben nem kell azért ennyire túldramatizálni a dolgot! *mondja pont ő, aki tudja is magáról, hogy néha pont ugyanerre hajlamos, körülbelül hasonló jelentőségű problémák esetén, mint mondjuk Intath lova.* Ha kicsit többet is eszik egy anyaállat, azért biztosan nem kétszer annyit, mint egyébként. Különben is, van bőven takarmányunk szerintem, nem hiszem, hogy aggódnod kellene azért, hogy kieszik a vagyonodból. Meg aztán még az is lehet, hogy tényleg csak kövér, nem szült, vagy nem is fog. Ha itt végzünk kimegyek és megnézem, mert most már nagyon kíváncsi vagyok. Persze majd jó óvatosan. Akár velem is jöhetsz, bemutatlak Hópehelynek szívesen... vagy legalábbis megmutatom neked. Nagyon szép kecske szerintem és szelíd is. Szerintem jó érzékkel választottam ki annak idején a piacon.
*Erről aztán, hogy az istállóba készül, megint eszébe jutnak az emberek, akikről korábban beszéltek, (hiszen főleg nekik vannak lovaik, ők odahaza nem tartanak) így bár Intath biztos azt fogja gondolni, hogy csapong, kicsit visszatereli a témát rájuk.*
- Értem különben, hogy mire célzol, meg, hogy túlzol kicsit. *mosolyodik el.* De ennyire azért nem vészesek az emberek, sőt! Akikkel kislányként találkoztam kifejezetten kedvesek voltak, kedveltem is őket. Még szerencse, hogy anya is, ha nem így lett volna, akkor meg sem születek. *jegyzi meg, és valamiért ezt is nagyon viccesnek érzi. * Meg azt hiszem, amik nekik az erdei elfek, azok nekünk, vagyis úgy értem, hogy az erdei elfeknek a tündérek. Rossz lenne, ha mindenkiről lefoszlana minden mítosz... *ejti ki tűnődő hangsúllyal, mire észbe kap, hogy Intath bizony már elég régóta áll neki háttal.* Felöltöztem közben különben.
*Igaz a holdfényből varázsolt burkot magán hagyja, bár nem tudta nem észrevenni, hogy egyáltalán nem sikerült elérnie a vele kívánt hatást.*
- Ezt pedig hát persze, hogy a hold csinálja!*mutat magára.* Illetve nem a hold, hanem én a hold segítségével. Attól, mert nem látjuk a holdat, attól az még itt van velünk mindig. Szép is lenne, ha csak szép holdas éjszakákon tudnék varázsolni. Nem tetszik? *kérdi enyhe csalódottsággal a hangjában.* Azt hittem tetszeni fog. Szerintem a legtöbb hold varázslat nagyon szép, nem csak hasznos. Ez pedig nagyon ártalmatlan kis varázslat. Arra való, hogy megvédjen a tűztől, vagy a forróságtól, vagy persze a kettőtől egyszerre. Ha megfognád a kezemet, vagy akár csak a ruhám ujját rád is rád tudnám idézni, és akkor téged is védene.
*Kissé bizonytalanul hallgat el, és várakozóan néz. Nem csak arra kíváncsi, hogy sikerült-e legalább kicsit elbizonytalanítania az elfet az állatokat illetően, hanem arra is, hogy elfogadja-e az ajánlatát, vagy pedig mehet nélküle az istállóba egyedül megnézni a lovakat. Jobban örülne, ha Intath is vele tartana. Nagyon szeretné megnézni az arcát, ha tényleg kiderülne, hogy két lovat vett egy áráért.*
946. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-17 01:04:10
Üzenet elküldve: 2021-08-17 01:04:10
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 902
OOC üzenetek: 170
Játékstílus: Megfontolt
//Intath birodalmában//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik azon szokását már volt szerencséje alaposan megfigyelni az elfnek, hogy a félvér szereti túlgondolni a dolgokat. Annak a fajtának tűnik aki a már meghozott döntéseit utána vagy háromszor még megbánja. De legalább nem visszakozik. Annál nincs rosszabb. Főleg ha valahova elvisz egy nőt az meg minden ételt úgy néz meg mintha soha életében nem hallott volna róla és fél órát ott vacillál. Ruhák vagy a hajuk kapcsán ez rosszabb tud lenni. Vannak rossz tapasztalatai is minden leány szőke rémének. A viszont félvért nem találja idegesítőnek. Hogy azért mert ehhez jószívűség is jár, a naivitása miatt, a bájos pofi a titka vagy ezek összessége jó kérdés. Lehet a saját tűrhető, néha jó hangulata is közre játszik. Mindenesetre a szükséges nyugtató szavakat elmondja a doki majd ő lesz akit nyugtatni kell a lova miatt. Másképp gondolkodnak az állatokról a félvérrel, ami most ki is fog derülni.*
-Két órát? Hát meg a... Örüljön, hogy etetem. És ne már, hogy neki kelljen elunnia. Nem azért tartom mint állatot, hogy hisztizzen nekem. Nem tudom árulnak-e szamárhúst, de örüljön, hogy nem vágóhídra megy és van fedél a feje fölött.
~Két órát minden nap. Persze! Egy szamarat. Én megérdemelném, hogy minden reggel két órát kényeztessenek. De én se kapom meg. Nehogy már egy állat meg majd igen.~
*A felvilágosítás hallatán azért maradnak benne kétségek hisz orvosként valahogy gyanúsnak találja továbbra is a dolgot tudományos szempontok alapján.*
-De az anyát nem kell akkor többet etetni? Csak kicseszés ez nem?
*Mármint neki továbbra is annak tűnik. Nem tudja mit esznek a lovak, de ha összekuporgatott pénzecskéjéből vesz egy bála szalmát aztán kiderül, hogy kéne még egy, de azt már nem tudja megfizetni az kicseszés. Na, várjon csak az a kereskedő. Megkapja majd a magáét. Ő is meg a lámás. A piacolós történet hallatán felkuncog a doki.*
-Nem biztos az! Lehet, hogy valóban értékes kincsekként kezelték őket. Nem hallottál még az erdei elfek csodálatosan, misztikusan, varázslatos bigyóiról? Ha egy erdei elf ránéz a tehenedre annak egyből megindul a teje. Ha pedig egy erdei elf hajtincsét a karod köré kötöd akkor az megvéd a betegségektől. Az erdei elfek virágos mezőkön szaladgálva és kacarászva kikacagják magukból a szükségleteiket, nem bokrok alá kell guggolniuk és gyereket úgy csinálnak, hogy összedörzsölik a fülüket, hisz ilyen misztikus és gyönyörű lényeknek nincs se bibéjük se a másik amit az ilyenféle testrészek körülírására használnak. Mindegyiknek virágillata van(Az elfnek és a rendelőjének mondjuk tényleg lehet egy kis halvány gyógynövény illata,)és a szél kizárólag csak szemből fúj nekik, hogy lebegtethesse a hosszú derékig érő hajukat.(Jó tényleg mindkettejüknek hosszú haja van. De a szél viszont nem csak szembe szokott fújni. Vagy a dokit átbaszták.)Ejnye hát leéltél sok évet már és nekem kell ilyen alapvető dolgokról felvilágosítsalak? Lehet azóta is ha valakinek a faluban bélférgessége van, egy hagymás féreghajtó kúra helyett azokat a mütyüröket simogatják az emberek.
*Csak mókázik, de természetesen a komolytalan szavai közt azért ott a keserű igazság is ami más esetben és pár feles után sértettségben ömlene ki belőle. Most viszont csak mókázik a lánnyal és próbálja egy új szemszögből megvilágítani neki az embereket. Azért elteszi magában, hogy elég rasszista ez a félvér. Egyszer már tett hasonló megjegyzést csak akkor talán a tipikus elfekre? Már nem emlékszik a doki. A váratlan kérdés azért kicsit letöri a jókedvét és a hangján is érződhet, hogy nem szívesen beszél erről.*
-Nekem nem volt. Felénk nem volt szokás, neked milyen kiskedvenced volt? Csak nem nyuszik?
*Tereli is a témát gyorsan. Ismeri magát annyira, hogy azoknak az időknek a felemlegetése nem a jót hozza ki belőle és a lányt tartja elég empatikusnak ahhoz, hogy ezt megértse. Kis célzása a rendszeres ürítéssel kapcsolatban eléri a célját. Mosolyogva bólint a másik kérdésére.*
-Meg, de nem mondom el, hogy mert tényleg kelleni fog az a vödör.
*Kuncog fel. Orvos poén. Nem túl jó, de ő viccesnek találja. A kérdésére ismét kérdést kap válaszul. Határozottan felszabadult ez a lány.*
-Nem betegség csak megelőzés.
*Javítja ki a másikat. Aki ismét megnyugodhatna ha tudná, hogy jó válaszokat mondott. Megúszta a gyümölcsben és halban gazdag étrendet. Amit, hogy valójában miért jó a szemproblémákra, azt nem tudja a doki se. Azt, a magyarázatot, hogy mert a halnak van szeme és a gyümölcsből is egy szem almát, egy szem barackot eszik a páciens nem fogadja el, de tényként tudja, hogy az jó a szemnek. Csak nincs baj a másik szemével. Csak sokat olvasott. A hatásszünetre azért felvonja a szemöldökét a doki. Nem hangzik jól, de abból sincs semmi gond. Csak a lány szereti riogatni a doktor bácsit.*
-Akkor jó. Ha vigyázol, hogy meleg legyen a szobában és ne fázz meg este akkor nincs ezzel semmi baj. Főleg ha így kényelmes.
~Jobb ha odafigyelek arra a vöröskére nehogy meg akarja lesni.~
*A fülhúzgálásra a másik úgy reagál ahogy, azt az elf várta volna vagyis eleinte. Varázslatot nem várt. Nem is szereti azokat. Óvatosan el is húzódik a félvértől.*
-Ezt a hold csinálná?
*Néz ki látványosan az ablakon ahol nem a hold fénye süt be. Aztán nézi még egy darabig, azt az ablakot míg betege újra fel nem öltözik. Utána fordul csak meg. A kérdésre pedig bólint.*
-Semmi gond és nem is olyasmi maradt hátra amire figyelni kéne csak pár hasznos tanács. Tudod a nagy okosok akik a mindenféle humanoidokat vizsgálgatták nem csak az egészségükkel kapcsolatban vettek észre dolgokat. Ha reggel nagyon nehezen ébredsz próbáld ki, hogy megmosod az arcod vagy akár gyorsan le is fürdesz. Az segít felébredni.~Csak rád ne nyisson valaki, aki épp a reggeli dolgára megy oda. Hasznos volna egy kerti budi. Mi lesz velem is ha Laurentitia észreveszi, hogy a rózsáját én is öntözgetem. Mondjuk rám biztos nem haragudna. Imád. Rajtakapna és mondaná a szokásos szövegét. "Oh, micsoda remek orvos. Milyen nagyszerű férfi! Milyen hatalmas..."~Olvasás esetén arra vigyázz, hogy sötétben már ne csináld mert az árt a szemednek. Amúgy meg amit elmondtam. Tessék mozogni és kimenni a friss levegőre. Mindegy mit mondanak a nemesek a fehér bőrről azok akiknél a vérfertőzés is divat azoknak nincs joga véleményt alkotni.
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A másik azon szokását már volt szerencséje alaposan megfigyelni az elfnek, hogy a félvér szereti túlgondolni a dolgokat. Annak a fajtának tűnik aki a már meghozott döntéseit utána vagy háromszor még megbánja. De legalább nem visszakozik. Annál nincs rosszabb. Főleg ha valahova elvisz egy nőt az meg minden ételt úgy néz meg mintha soha életében nem hallott volna róla és fél órát ott vacillál. Ruhák vagy a hajuk kapcsán ez rosszabb tud lenni. Vannak rossz tapasztalatai is minden leány szőke rémének. A viszont félvért nem találja idegesítőnek. Hogy azért mert ehhez jószívűség is jár, a naivitása miatt, a bájos pofi a titka vagy ezek összessége jó kérdés. Lehet a saját tűrhető, néha jó hangulata is közre játszik. Mindenesetre a szükséges nyugtató szavakat elmondja a doki majd ő lesz akit nyugtatni kell a lova miatt. Másképp gondolkodnak az állatokról a félvérrel, ami most ki is fog derülni.*
-Két órát? Hát meg a... Örüljön, hogy etetem. És ne már, hogy neki kelljen elunnia. Nem azért tartom mint állatot, hogy hisztizzen nekem. Nem tudom árulnak-e szamárhúst, de örüljön, hogy nem vágóhídra megy és van fedél a feje fölött.
~Két órát minden nap. Persze! Egy szamarat. Én megérdemelném, hogy minden reggel két órát kényeztessenek. De én se kapom meg. Nehogy már egy állat meg majd igen.~
*A felvilágosítás hallatán azért maradnak benne kétségek hisz orvosként valahogy gyanúsnak találja továbbra is a dolgot tudományos szempontok alapján.*
-De az anyát nem kell akkor többet etetni? Csak kicseszés ez nem?
*Mármint neki továbbra is annak tűnik. Nem tudja mit esznek a lovak, de ha összekuporgatott pénzecskéjéből vesz egy bála szalmát aztán kiderül, hogy kéne még egy, de azt már nem tudja megfizetni az kicseszés. Na, várjon csak az a kereskedő. Megkapja majd a magáét. Ő is meg a lámás. A piacolós történet hallatán felkuncog a doki.*
-Nem biztos az! Lehet, hogy valóban értékes kincsekként kezelték őket. Nem hallottál még az erdei elfek csodálatosan, misztikusan, varázslatos bigyóiról? Ha egy erdei elf ránéz a tehenedre annak egyből megindul a teje. Ha pedig egy erdei elf hajtincsét a karod köré kötöd akkor az megvéd a betegségektől. Az erdei elfek virágos mezőkön szaladgálva és kacarászva kikacagják magukból a szükségleteiket, nem bokrok alá kell guggolniuk és gyereket úgy csinálnak, hogy összedörzsölik a fülüket, hisz ilyen misztikus és gyönyörű lényeknek nincs se bibéjük se a másik amit az ilyenféle testrészek körülírására használnak. Mindegyiknek virágillata van(Az elfnek és a rendelőjének mondjuk tényleg lehet egy kis halvány gyógynövény illata,)és a szél kizárólag csak szemből fúj nekik, hogy lebegtethesse a hosszú derékig érő hajukat.(Jó tényleg mindkettejüknek hosszú haja van. De a szél viszont nem csak szembe szokott fújni. Vagy a dokit átbaszták.)Ejnye hát leéltél sok évet már és nekem kell ilyen alapvető dolgokról felvilágosítsalak? Lehet azóta is ha valakinek a faluban bélférgessége van, egy hagymás féreghajtó kúra helyett azokat a mütyüröket simogatják az emberek.
*Csak mókázik, de természetesen a komolytalan szavai közt azért ott a keserű igazság is ami más esetben és pár feles után sértettségben ömlene ki belőle. Most viszont csak mókázik a lánnyal és próbálja egy új szemszögből megvilágítani neki az embereket. Azért elteszi magában, hogy elég rasszista ez a félvér. Egyszer már tett hasonló megjegyzést csak akkor talán a tipikus elfekre? Már nem emlékszik a doki. A váratlan kérdés azért kicsit letöri a jókedvét és a hangján is érződhet, hogy nem szívesen beszél erről.*
-Nekem nem volt. Felénk nem volt szokás, neked milyen kiskedvenced volt? Csak nem nyuszik?
*Tereli is a témát gyorsan. Ismeri magát annyira, hogy azoknak az időknek a felemlegetése nem a jót hozza ki belőle és a lányt tartja elég empatikusnak ahhoz, hogy ezt megértse. Kis célzása a rendszeres ürítéssel kapcsolatban eléri a célját. Mosolyogva bólint a másik kérdésére.*
-Meg, de nem mondom el, hogy mert tényleg kelleni fog az a vödör.
*Kuncog fel. Orvos poén. Nem túl jó, de ő viccesnek találja. A kérdésére ismét kérdést kap válaszul. Határozottan felszabadult ez a lány.*
-Nem betegség csak megelőzés.
*Javítja ki a másikat. Aki ismét megnyugodhatna ha tudná, hogy jó válaszokat mondott. Megúszta a gyümölcsben és halban gazdag étrendet. Amit, hogy valójában miért jó a szemproblémákra, azt nem tudja a doki se. Azt, a magyarázatot, hogy mert a halnak van szeme és a gyümölcsből is egy szem almát, egy szem barackot eszik a páciens nem fogadja el, de tényként tudja, hogy az jó a szemnek. Csak nincs baj a másik szemével. Csak sokat olvasott. A hatásszünetre azért felvonja a szemöldökét a doki. Nem hangzik jól, de abból sincs semmi gond. Csak a lány szereti riogatni a doktor bácsit.*
-Akkor jó. Ha vigyázol, hogy meleg legyen a szobában és ne fázz meg este akkor nincs ezzel semmi baj. Főleg ha így kényelmes.
~Jobb ha odafigyelek arra a vöröskére nehogy meg akarja lesni.~
*A fülhúzgálásra a másik úgy reagál ahogy, azt az elf várta volna vagyis eleinte. Varázslatot nem várt. Nem is szereti azokat. Óvatosan el is húzódik a félvértől.*
-Ezt a hold csinálná?
*Néz ki látványosan az ablakon ahol nem a hold fénye süt be. Aztán nézi még egy darabig, azt az ablakot míg betege újra fel nem öltözik. Utána fordul csak meg. A kérdésre pedig bólint.*
-Semmi gond és nem is olyasmi maradt hátra amire figyelni kéne csak pár hasznos tanács. Tudod a nagy okosok akik a mindenféle humanoidokat vizsgálgatták nem csak az egészségükkel kapcsolatban vettek észre dolgokat. Ha reggel nagyon nehezen ébredsz próbáld ki, hogy megmosod az arcod vagy akár gyorsan le is fürdesz. Az segít felébredni.~Csak rád ne nyisson valaki, aki épp a reggeli dolgára megy oda. Hasznos volna egy kerti budi. Mi lesz velem is ha Laurentitia észreveszi, hogy a rózsáját én is öntözgetem. Mondjuk rám biztos nem haragudna. Imád. Rajtakapna és mondaná a szokásos szövegét. "Oh, micsoda remek orvos. Milyen nagyszerű férfi! Milyen hatalmas..."~Olvasás esetén arra vigyázz, hogy sötétben már ne csináld mert az árt a szemednek. Amúgy meg amit elmondtam. Tessék mozogni és kimenni a friss levegőre. Mindegy mit mondanak a nemesek a fehér bőrről azok akiknél a vérfertőzés is divat azoknak nincs joga véleményt alkotni.
945. hozzászólás ezen a helyszínen: Szarvasliget
Üzenet elküldve: 2021-08-16 18:54:07
Üzenet elküldve: 2021-08-16 18:54:07
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 359
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Szelíd
//Intath birodalmában//
*A végére csak sikerül a lehetőségekhez képest legjobban felszabadulnia, már-már teljesen el is felejtette, hogy mennyire rosszul lett akkor, amikor Intath megízlelte az általa hozott mintát.
Vidáman elnevetgél az elf szavain, közben pedig mérhetetlenül jól esik az a sok figyelem, amit tőle kap. Nem utolsó sorban pedig mint általában mindig, most is élvezi az Intathal való beszélgetést. Vele valahogy nincsenek kínos csendek, férfi létére olyan mint Lau, legalábbis olyan téren, hogy neki mindig van kedve mit mondani, és mindig kíváncsi rá, hogy mit fog majd válaszolni rá. Még akkor is érdekesek és izgalmasak számára a vele való beszélgetések, ha annyira nem értenek egyet, és nem értik egymást, mint amennyire reggel.
Jókedvét fokozza, hogy sem Intath testbeszéde, sem pedig szavai nem utalnak arra, hogy bármi komoly bajt felfedezett volna benne a vizsgálat alatt, az pedig még inkább megnyugtatja, hiszen így akkor ezek szerint éppen annyira egészséges, mint amennyire annak érzi magát. És hát nem utolsó sorban a múltban általa elkövetett hibákra Int pont azokat a szavakat mondja neki, amit hallani szeretne. Csupa megértés és empátia, talán csak tulajdon édesanyja lenne vele ennyire nagyon elnéző és megértő.
Amiben pedig hiányosságai vannak Intnek, ott éppen ő siethet a segítségére legjobb tudása szerint. Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy tökéletesen kiegészítik egymást. Éppen csak azt nem érti, hogy miért bukkan fel vele kapcsolatban olyan gyakran Thim a gondolataiban, mint afféle viszonyítási pont. A másik elf rengeteget segített neki, és legalább ennyire kedves és megértő volt vele, talán még sokkal jobban is, mivel nem csak szavakkal és tettekkel, hanem még sok-sok arannyal is támogatta. Ő valahogy mégis jobban élvezi a szőke, mint a vörös "tiszta vérű" társaságát. Fél tőle, hogy ez igazságtalanság a részéről, és lelkifurdalása is támad miatta.
Attól is fél, hogy egyszer majd meg fogja pillantani Intath csonka kezét a ruha ujjának takarása nélkül, de ettől még ugyanúgy vonzódik hozzá valamiért. Akkor is, ha fáradtnak és megviseltnek látszik éppen. De mindez olyan probléma, már amennyiben tényleg probléma, amit nyilván nem most fog tudni megfejteni. Nem is lenne ideje gondolkodni, annyi minden szóba kerül megint.*
- Szerintem, ha türelmes vagy egy állattal, és szeretettel bánsz vele, azt mindig meghálálja. Még egy szamár sem lenne makacs, ha előtte rászántál napi egy-két órát a simogatására. *osztja meg a véleményét.* Ha pedig mégis, rá kell hagyni, majdcsak elunja előbb-utóbb. Tudod, az állatok többsége is csak olyan, mint mi. Szeretik, ha foglalkoznak velük, és érzik, ha szeretik őket. A legtöbb háziállatnál egy kis simogatás, ölelgetés, szeretgetés csodákra képes. A lovakat sajnos nem tudom szeretni, de örülök, hogy megérted. *mondja, miközben nem kerüli el a figyelmét a félbehagyott mondat, de ezért mérhetetlenül hálás. Az öszvérekről neki is mindig saját maga jut eszébe, hiszen sorsuk hasonló, azt viszont az Intath figyelmességének és szeretetének újabb bizonyítékának érzi, hogy mindezt nem emlegeti fel neki.*
- Egy csikót meg még nem kell etetni, hiszen még szopik. Amikor meg már nem, akkor el lehet adni, emiatt nem kell aggódnod, csak be kell menni vele a városba, bár, ha szerencséd van egy közeli faluban is megvehetik, így csak jól járhatsz, ha tényleg éppen terhes lovat sikerült venned. Egy ló mindig kelendő áru, bár igazából amennyire én láttam az emberek mindent megvesznek, ha kell nekik, ha nem. Amikor kislány voltam és anyával néha a főleg emberek lakta falvakba jártunk vásárokra, akkor füstölőket árultunk, meg apróságokat otthonról. Valahogyan mintha a vérükben lenne a dolgok birtoklásának a vágya. Bár a füstölőinknek tényleg jó illata volt, az amulettjeink pedig tényleg védenek, de rengeteg dolgot szerintem csak azért vettek meg, mert igazi erdei elfek hozták a vásárba, aztán meg gondolom jól mutatott otthon a polcon. Bár persze voltak az általunk árult apróságok között tényleg hasznos dolgok is, például ruhák. Mégis, szerintem a tőlünk megvett tárgyak többsége egy polcon végezhette, mint elfelejtett szobadísz, amire alig pillantasz rá. *csacsog kicsit ismét, bár azt eléggé furcsának találja, hogy Intath, aki annyira avatott szakértője az értelmes lények testének, hogy egy-egy rezdülésből képes következtetni valamilyen rejtett betegségre, ennyire keveset tud az állatokról. Kicsit ugyan fél tőle, hogy érzékeny terepre téved, de nem tudja megállni, hogy ne kérdezzen rá;*
- Gyerekkorodban sem volt semmilyen állatotok, hogy ilyen keveset tudsz róluk? Nálunk majdnem minden gyereknek volt kis házi kedvence otthon. Főleg pont a fiúknak.
*Hagyja persze válaszolni Intet, csak utána tér rá fontosabb témákra, hiszen a vizsgálat még csak majdnem ért véget.*
- Heti egyszer? *neveti el magát, de aztán gyorsan le is hervad ajkairól a mosoly, amint felfogja a szavak súlyosságát.* Istenekre... szegény! Ez biztos valami komoly betegség tünete lehetett. Meg tudtad gyógyítani? *kérdi valóban őszinte aggodalommal a hangjában, és csak az újabb válasz után tér rá saját magára.*
- Nem adod fel ugye, hátha felfedezel mégis valami betegséget bennem? *neveti el magát.* Ülve is, fekve is szoktam olvasni, és igen, ezeket a pózokat váltogatom. De hála az isteneknek olyat még sohasem éreztem, mintha az agyam a koponyámnak ütközne közben. Ha ilyesmi valaha is történt volna velem, akkor jó eséllyel nagyon megijedek és magamtól szaladok el a legközelebbi orvoshoz. A legtöbbet a Mágustoronyban olvastam, asztalnál ülve, könyv fölé hajolva, főleg akkor jelentkezett az, amit a korábban említettem. Különben... *tart nem szándékos hatásszünetet, inkább csak azon tűnődik, hogy mondja-e, vagy nem, hiszen hasonlót legalább annyira intimnek érez, mint a mintát, amit hoznia kellett.*
- Igazából, hacsak nincs nagyon hideg, akkor mindig meztelenül alszom. *böki ki végül, bár kicsit azért vonakodva* a takarómat meg még sosem izzadtam át. Amikor meg nagyon meleg van be sem takarózom. De nem, ilyesmi sincsen szerencsére. Csak akkor izzadom nagyon, hogyha tényleg nagyon meleg van. Csak úgy, hála az égnek nem.
*Intath tanácsaira már csak bólint, bár azon elneveti magát, amikor meghúzza a fülét.*
- Naaa, te csak ne becsüld le a holdat. Nem ám csak ilyen cuki varázslatai vannak *mondja, majd reméli, hogy ezúttal sem vall kudarcot, amikor Intath számára néhány értelmetlen szót kimondva maga köré próbál idézni egy burkot magából a hold fényéből szőve.
Aztán öltözni kezd, és miután végzett reményei szerint még mindig a holdfényből varázsolt fénnyel önmaga körül kel fel.*
- Felöltöztem, megfordulhatsz! *mondja.* Ugye akkor jól értem és tényleg rendben velem minden és csak pár apróság van, amire figyelnem kell?
*Lenne még ezen kívül kérdése és mondanivalója bőven, de egyelőre megtartja magának. Ugyan most még nem is beszélt annyit, mint egyébként szokott, mégis kicsit tart attól, hogy így is kicsit leterhelte szavai tömegével az elfet.
De hát, aki olyan megértő és kedves, mint ő, nyilván semmiképpen sem fog neheztelni ezért.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.16 19:12:08
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
*A végére csak sikerül a lehetőségekhez képest legjobban felszabadulnia, már-már teljesen el is felejtette, hogy mennyire rosszul lett akkor, amikor Intath megízlelte az általa hozott mintát.
Vidáman elnevetgél az elf szavain, közben pedig mérhetetlenül jól esik az a sok figyelem, amit tőle kap. Nem utolsó sorban pedig mint általában mindig, most is élvezi az Intathal való beszélgetést. Vele valahogy nincsenek kínos csendek, férfi létére olyan mint Lau, legalábbis olyan téren, hogy neki mindig van kedve mit mondani, és mindig kíváncsi rá, hogy mit fog majd válaszolni rá. Még akkor is érdekesek és izgalmasak számára a vele való beszélgetések, ha annyira nem értenek egyet, és nem értik egymást, mint amennyire reggel.
Jókedvét fokozza, hogy sem Intath testbeszéde, sem pedig szavai nem utalnak arra, hogy bármi komoly bajt felfedezett volna benne a vizsgálat alatt, az pedig még inkább megnyugtatja, hiszen így akkor ezek szerint éppen annyira egészséges, mint amennyire annak érzi magát. És hát nem utolsó sorban a múltban általa elkövetett hibákra Int pont azokat a szavakat mondja neki, amit hallani szeretne. Csupa megértés és empátia, talán csak tulajdon édesanyja lenne vele ennyire nagyon elnéző és megértő.
Amiben pedig hiányosságai vannak Intnek, ott éppen ő siethet a segítségére legjobb tudása szerint. Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy tökéletesen kiegészítik egymást. Éppen csak azt nem érti, hogy miért bukkan fel vele kapcsolatban olyan gyakran Thim a gondolataiban, mint afféle viszonyítási pont. A másik elf rengeteget segített neki, és legalább ennyire kedves és megértő volt vele, talán még sokkal jobban is, mivel nem csak szavakkal és tettekkel, hanem még sok-sok arannyal is támogatta. Ő valahogy mégis jobban élvezi a szőke, mint a vörös "tiszta vérű" társaságát. Fél tőle, hogy ez igazságtalanság a részéről, és lelkifurdalása is támad miatta.
Attól is fél, hogy egyszer majd meg fogja pillantani Intath csonka kezét a ruha ujjának takarása nélkül, de ettől még ugyanúgy vonzódik hozzá valamiért. Akkor is, ha fáradtnak és megviseltnek látszik éppen. De mindez olyan probléma, már amennyiben tényleg probléma, amit nyilván nem most fog tudni megfejteni. Nem is lenne ideje gondolkodni, annyi minden szóba kerül megint.*
- Szerintem, ha türelmes vagy egy állattal, és szeretettel bánsz vele, azt mindig meghálálja. Még egy szamár sem lenne makacs, ha előtte rászántál napi egy-két órát a simogatására. *osztja meg a véleményét.* Ha pedig mégis, rá kell hagyni, majdcsak elunja előbb-utóbb. Tudod, az állatok többsége is csak olyan, mint mi. Szeretik, ha foglalkoznak velük, és érzik, ha szeretik őket. A legtöbb háziállatnál egy kis simogatás, ölelgetés, szeretgetés csodákra képes. A lovakat sajnos nem tudom szeretni, de örülök, hogy megérted. *mondja, miközben nem kerüli el a figyelmét a félbehagyott mondat, de ezért mérhetetlenül hálás. Az öszvérekről neki is mindig saját maga jut eszébe, hiszen sorsuk hasonló, azt viszont az Intath figyelmességének és szeretetének újabb bizonyítékának érzi, hogy mindezt nem emlegeti fel neki.*
- Egy csikót meg még nem kell etetni, hiszen még szopik. Amikor meg már nem, akkor el lehet adni, emiatt nem kell aggódnod, csak be kell menni vele a városba, bár, ha szerencséd van egy közeli faluban is megvehetik, így csak jól járhatsz, ha tényleg éppen terhes lovat sikerült venned. Egy ló mindig kelendő áru, bár igazából amennyire én láttam az emberek mindent megvesznek, ha kell nekik, ha nem. Amikor kislány voltam és anyával néha a főleg emberek lakta falvakba jártunk vásárokra, akkor füstölőket árultunk, meg apróságokat otthonról. Valahogyan mintha a vérükben lenne a dolgok birtoklásának a vágya. Bár a füstölőinknek tényleg jó illata volt, az amulettjeink pedig tényleg védenek, de rengeteg dolgot szerintem csak azért vettek meg, mert igazi erdei elfek hozták a vásárba, aztán meg gondolom jól mutatott otthon a polcon. Bár persze voltak az általunk árult apróságok között tényleg hasznos dolgok is, például ruhák. Mégis, szerintem a tőlünk megvett tárgyak többsége egy polcon végezhette, mint elfelejtett szobadísz, amire alig pillantasz rá. *csacsog kicsit ismét, bár azt eléggé furcsának találja, hogy Intath, aki annyira avatott szakértője az értelmes lények testének, hogy egy-egy rezdülésből képes következtetni valamilyen rejtett betegségre, ennyire keveset tud az állatokról. Kicsit ugyan fél tőle, hogy érzékeny terepre téved, de nem tudja megállni, hogy ne kérdezzen rá;*
- Gyerekkorodban sem volt semmilyen állatotok, hogy ilyen keveset tudsz róluk? Nálunk majdnem minden gyereknek volt kis házi kedvence otthon. Főleg pont a fiúknak.
*Hagyja persze válaszolni Intet, csak utána tér rá fontosabb témákra, hiszen a vizsgálat még csak majdnem ért véget.*
- Heti egyszer? *neveti el magát, de aztán gyorsan le is hervad ajkairól a mosoly, amint felfogja a szavak súlyosságát.* Istenekre... szegény! Ez biztos valami komoly betegség tünete lehetett. Meg tudtad gyógyítani? *kérdi valóban őszinte aggodalommal a hangjában, és csak az újabb válasz után tér rá saját magára.*
- Nem adod fel ugye, hátha felfedezel mégis valami betegséget bennem? *neveti el magát.* Ülve is, fekve is szoktam olvasni, és igen, ezeket a pózokat váltogatom. De hála az isteneknek olyat még sohasem éreztem, mintha az agyam a koponyámnak ütközne közben. Ha ilyesmi valaha is történt volna velem, akkor jó eséllyel nagyon megijedek és magamtól szaladok el a legközelebbi orvoshoz. A legtöbbet a Mágustoronyban olvastam, asztalnál ülve, könyv fölé hajolva, főleg akkor jelentkezett az, amit a korábban említettem. Különben... *tart nem szándékos hatásszünetet, inkább csak azon tűnődik, hogy mondja-e, vagy nem, hiszen hasonlót legalább annyira intimnek érez, mint a mintát, amit hoznia kellett.*
- Igazából, hacsak nincs nagyon hideg, akkor mindig meztelenül alszom. *böki ki végül, bár kicsit azért vonakodva* a takarómat meg még sosem izzadtam át. Amikor meg nagyon meleg van be sem takarózom. De nem, ilyesmi sincsen szerencsére. Csak akkor izzadom nagyon, hogyha tényleg nagyon meleg van. Csak úgy, hála az égnek nem.
*Intath tanácsaira már csak bólint, bár azon elneveti magát, amikor meghúzza a fülét.*
- Naaa, te csak ne becsüld le a holdat. Nem ám csak ilyen cuki varázslatai vannak *mondja, majd reméli, hogy ezúttal sem vall kudarcot, amikor Intath számára néhány értelmetlen szót kimondva maga köré próbál idézni egy burkot magából a hold fényéből szőve.
Aztán öltözni kezd, és miután végzett reményei szerint még mindig a holdfényből varázsolt fénnyel önmaga körül kel fel.*
- Felöltöztem, megfordulhatsz! *mondja.* Ugye akkor jól értem és tényleg rendben velem minden és csak pár apróság van, amire figyelnem kell?
*Lenne még ezen kívül kérdése és mondanivalója bőven, de egyelőre megtartja magának. Ugyan most még nem is beszélt annyit, mint egyébként szokott, mégis kicsit tart attól, hogy így is kicsit leterhelte szavai tömegével az elfet.
De hát, aki olyan megértő és kedves, mint ő, nyilván semmiképpen sem fog neheztelni ezért.*
A hozzászólás írója (Luninari Heiphine) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.08.16 19:12:08
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására a varázslót és a vele közvetlen érintkezésben lévő társait ezüstös derengő ragyogás fonja körbe, megvédve őket tűztől vagy forróságtól. Hatása maximum három körig tart, vagy az érintkezés megszakadásáig.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 945-964