Kikötő - Hét Varjú Taverna
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 92 (1821. - 1830. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1830. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-20 10:19:59
Üzenet elküldve: 2026-04-20 10:19:59
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*A konyhából visszatérve nem sok változást lát, legalábbis semmi olyat, ami a helyzet azonnali és tényleges megoldását jelentené. Bár valójában nem is igen tudná megmondani azt, hogy mi mást is várhatna. Tekintete gyors villanásokkal méri fel a helyzetet -az érintetlen üveget az alig valamivel korábban Nori Leina néven bemutatkozó feketehajú előtt, az érintett üveget a sebesült előtt, sőt, még egy futó pillanatig Dayaneer csípőjét is megnézni magának így hátulról-, mielőtt a megforduló wegtoreni kezébe adja a konyhában szerzett kendőket.*
- M-hm. *-veszi tudomásul halk, torokhangú mormogással a szépszemű szavait és pillarebesgetését. Hiába próbálja tudatosítani magában, hogy ez aligha lehet tényleg több valamiféle színjátéknál, azért nem tudja elhessegetni magától azt, hogy ez a színjáték igenis hatással van férfiúi lelkére. Inkább elszakítja tekintetét a máris sürgő-forgó nő arcélétől, és figyelmének fókuszába a pult túloldalán állókat vonja. Unottnak tűnő mozdulattal támaszkodik meg kissé a pult felé eső oldalán, ahogy újra felméri a sebesült végtagot.
Ha nem tűnik túl idegesnek, az valószínűleg azért van, mert nem is az. Abból ítélve, ahogy az alak bejött ide és segítséget kért, valószínűleg nem rejt túl ocsmány sebesülést a kézre csavart kendő. Korábban volt már alkalma -nem szerencséje, alkalma- ennél különb sebesüléseket is látni. Egyszer egy frissen fedélzetre került zöldfülű matróz tartotta a kezét túl sokáig az egyik vitorlafeszítő kötélen ahogy az a csigák közé futott leengedés közben, és a durva kötél olyan magától értetődő természetességgel rántotta magával azt a kezet, mintha ez lenne a világ rendje. Három leszakadt ujjat azonnal megtaláltak, a negyediket csupán egy hattal később, a fedélzet alá beesve.
Derűsnek nem mondható nosztalgiázásából Nori harsánysága rántja ki. Meglepve pislant a lányra, majd a korábban elé rakott rumos üvegre, végül ismét vissza a lányra. Mennyit ihatott belőle? Nem tűnődik ezen sokáig, hiszen a rendesen felfegyverzett, és így harcos-félének tippelt lány közli, hogy valójában boszorkány. És varázsló. Egy pillanatig nem tudja eldönteni, hogy bosszúsan szipogjon, vagy inkább felnevessen az abszurdnak hangzó kijelentésen. Míg agya a hallottakat próbálja feldolgozni, teljesen ösztönös módon mozdul meg; csak akkor veszi észre magát, amikor ujjai ráfonódnak a nyakában lógó apró érmére. Mint minden tengerész, maga is a velejéig babonás. Épp csak nem köp át a válla felett, annál hamarabb veszi észre magát – elengedi az érmét, és összefonja maga előtt a karjait, mintha mindig is ez lett volna a célja. Szeme sarkából sandít Dayaneer felé, épp elcsípi a zöld tekintetet. Nem sokat tud kiolvasni belőle.*
- És az is biztos, hogy szükség van.. erre? *-csupán összefont karjain nyugvó ujjait mozdítja meg, mintha a levegőbe legyintve próbálná meghatározni azt, hogy mire is van szükség. A varázslásra. A hirtelenkedésre.-* Hiszen még azt sem láttuk, miről van szó.
*Állának apró biccentése teszi egyértelművé, hogy a még mindig kendővel letakart, Nori felé nyújtott sebesült kézre gondol.*
*A konyhából visszatérve nem sok változást lát, legalábbis semmi olyat, ami a helyzet azonnali és tényleges megoldását jelentené. Bár valójában nem is igen tudná megmondani azt, hogy mi mást is várhatna. Tekintete gyors villanásokkal méri fel a helyzetet -az érintetlen üveget az alig valamivel korábban Nori Leina néven bemutatkozó feketehajú előtt, az érintett üveget a sebesült előtt, sőt, még egy futó pillanatig Dayaneer csípőjét is megnézni magának így hátulról-, mielőtt a megforduló wegtoreni kezébe adja a konyhában szerzett kendőket.*
- M-hm. *-veszi tudomásul halk, torokhangú mormogással a szépszemű szavait és pillarebesgetését. Hiába próbálja tudatosítani magában, hogy ez aligha lehet tényleg több valamiféle színjátéknál, azért nem tudja elhessegetni magától azt, hogy ez a színjáték igenis hatással van férfiúi lelkére. Inkább elszakítja tekintetét a máris sürgő-forgó nő arcélétől, és figyelmének fókuszába a pult túloldalán állókat vonja. Unottnak tűnő mozdulattal támaszkodik meg kissé a pult felé eső oldalán, ahogy újra felméri a sebesült végtagot.
Ha nem tűnik túl idegesnek, az valószínűleg azért van, mert nem is az. Abból ítélve, ahogy az alak bejött ide és segítséget kért, valószínűleg nem rejt túl ocsmány sebesülést a kézre csavart kendő. Korábban volt már alkalma -nem szerencséje, alkalma- ennél különb sebesüléseket is látni. Egyszer egy frissen fedélzetre került zöldfülű matróz tartotta a kezét túl sokáig az egyik vitorlafeszítő kötélen ahogy az a csigák közé futott leengedés közben, és a durva kötél olyan magától értetődő természetességgel rántotta magával azt a kezet, mintha ez lenne a világ rendje. Három leszakadt ujjat azonnal megtaláltak, a negyediket csupán egy hattal később, a fedélzet alá beesve.
Derűsnek nem mondható nosztalgiázásából Nori harsánysága rántja ki. Meglepve pislant a lányra, majd a korábban elé rakott rumos üvegre, végül ismét vissza a lányra. Mennyit ihatott belőle? Nem tűnődik ezen sokáig, hiszen a rendesen felfegyverzett, és így harcos-félének tippelt lány közli, hogy valójában boszorkány. És varázsló. Egy pillanatig nem tudja eldönteni, hogy bosszúsan szipogjon, vagy inkább felnevessen az abszurdnak hangzó kijelentésen. Míg agya a hallottakat próbálja feldolgozni, teljesen ösztönös módon mozdul meg; csak akkor veszi észre magát, amikor ujjai ráfonódnak a nyakában lógó apró érmére. Mint minden tengerész, maga is a velejéig babonás. Épp csak nem köp át a válla felett, annál hamarabb veszi észre magát – elengedi az érmét, és összefonja maga előtt a karjait, mintha mindig is ez lett volna a célja. Szeme sarkából sandít Dayaneer felé, épp elcsípi a zöld tekintetet. Nem sokat tud kiolvasni belőle.*
- És az is biztos, hogy szükség van.. erre? *-csupán összefont karjain nyugvó ujjait mozdítja meg, mintha a levegőbe legyintve próbálná meghatározni azt, hogy mire is van szükség. A varázslásra. A hirtelenkedésre.-* Hiszen még azt sem láttuk, miről van szó.
*Állának apró biccentése teszi egyértelművé, hogy a még mindig kendővel letakart, Nori felé nyújtott sebesült kézre gondol.*
1829. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-18 20:47:17
Üzenet elküldve: 2026-04-18 20:47:17
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Dayaneer, bármennyire is tűnjön most ebben a pillanatban másként, azért nem az együttérzés önjelölt, fényes páncélú bajnoka. Még ha néha-néha fel is pislákol benne a szánakozás, az ő világában az ilyesminek meghatározott helye és ideje van, a puszta jóindulat, az emberség még önmagában nem elegendő indok tehát arra, hogy bárkinek is segítsen. Az érdek mindig előbbre van, mint a szánalom.
Bárhogy térül-fordul a pult mögött és keresi a megoldást a seb ellátására, most sem cselekszik puszta felebaráti jó szándékból. Ez a vendéglátói szerepkör azonban megkíván egyfajta nyájas udvariasságot, melyet nem esik különösebben nehezére eljátszani - nem áll az olyan távol tőle, elvégre a kereskedéshez is gyakorta szükségeltetik.
Hallja a hangjából, hogy Niall nem különösebben hajlik a fiatal leány - vagy fiúcska? - szívélyes megsegítésére, de szerencsére hallgat a kreol szavára, s még csak ügyes fiú módjára nem is szájal. Hálából magában úgy dönt, később megint megkínálja majd a pipadohánya maradékából, első valódi munkával töltött napjára jutalmat érdemel.
Figyelmét sokkalta inkább leköti most a sérülten érkezett kölyök. Némi keresgélés után a pultra csap egy tisztának tűnő kupicát is, amit hamarosan színig tölt szúrós szagú pálinkával, s bár érez némi késztetést, hogy nyakaljon most ő is belőle, végül csak belenyomja a dugót palackba és félreteszi. Még az ő arcán is átfut egy leheletnyi fintor, ahogy végignézi a szesz felhajtását. Orra alatt sziszeg együttérzően még valamit ismét a nyugati város ősi nyelvén, aztán fordul is a fogadótérbe visszatérő tengerésze felé, hogy elvehesse tőle a megtalált kendőket. Ezmee minden bizonnyal nem ilyen sorsot szánt nekik, de hát most a szükség nagy úr.*
- Örök hálám, Szépfiú *rebegteti meg még pilláit a férfi felé, s már libbenne is vissza sérült vendégükhöz, amikor a fekete hölgyemény hangosan felszólal. Fejét rögvest az irányába kapja, a magára aggatott hangzatos címek hallatán most pillantásai sokkal gyanakvóbban futnak át rajta. Mégis ki a fene ez a lány? Valóban csupán egy jöttment vendég? A wegtoreninek nincs zsigeri ellenérzése ugyan a varázslással kapcsolatban, hasznos dolognak tartja, de jól ismeri a Kikötőt. Az itteni hókuszpókusz gyakorta társul az Arctalan imádatával, az ő híveitől pedig, legyenek bármennyire sokan is a környéken itt, és a Wegtorentől délre eső területeken, ha teheti tart egy lépés távolságot. A Holtak háborúja nagy érvágás volt neki és Cressysnek, s bizony sokakkal ellentétben a kreol nem felejti, kinek is volt mindaz köszönhető. Nem bízik hát túlságosan azokban, akik a Sötét Isten követésére áldozzák az életüket.*
- Biztos, hogy tudod mit csinálsz? *nem aggodalom van most a hangjában, amikor a kérdését a feketehajúnak szegezi. Ott dereng benne némi halovány fenyegetés, hogy bizonyára nem hagyja csak úgy szó nélkül, ha véletlenül balul sülne el a mágiásdi. Szeme sarkából Niallra pillant, kíváncsi ő mit szól mindehhez, de egyelőre még kivár a sebkötözéssel. Mindenesetre addig is feszült éberséggel dörzsöli ujjai között a kendőket.*
*Dayaneer, bármennyire is tűnjön most ebben a pillanatban másként, azért nem az együttérzés önjelölt, fényes páncélú bajnoka. Még ha néha-néha fel is pislákol benne a szánakozás, az ő világában az ilyesminek meghatározott helye és ideje van, a puszta jóindulat, az emberség még önmagában nem elegendő indok tehát arra, hogy bárkinek is segítsen. Az érdek mindig előbbre van, mint a szánalom.
Bárhogy térül-fordul a pult mögött és keresi a megoldást a seb ellátására, most sem cselekszik puszta felebaráti jó szándékból. Ez a vendéglátói szerepkör azonban megkíván egyfajta nyájas udvariasságot, melyet nem esik különösebben nehezére eljátszani - nem áll az olyan távol tőle, elvégre a kereskedéshez is gyakorta szükségeltetik.
Hallja a hangjából, hogy Niall nem különösebben hajlik a fiatal leány - vagy fiúcska? - szívélyes megsegítésére, de szerencsére hallgat a kreol szavára, s még csak ügyes fiú módjára nem is szájal. Hálából magában úgy dönt, később megint megkínálja majd a pipadohánya maradékából, első valódi munkával töltött napjára jutalmat érdemel.
Figyelmét sokkalta inkább leköti most a sérülten érkezett kölyök. Némi keresgélés után a pultra csap egy tisztának tűnő kupicát is, amit hamarosan színig tölt szúrós szagú pálinkával, s bár érez némi késztetést, hogy nyakaljon most ő is belőle, végül csak belenyomja a dugót palackba és félreteszi. Még az ő arcán is átfut egy leheletnyi fintor, ahogy végignézi a szesz felhajtását. Orra alatt sziszeg együttérzően még valamit ismét a nyugati város ősi nyelvén, aztán fordul is a fogadótérbe visszatérő tengerésze felé, hogy elvehesse tőle a megtalált kendőket. Ezmee minden bizonnyal nem ilyen sorsot szánt nekik, de hát most a szükség nagy úr.*
- Örök hálám, Szépfiú *rebegteti meg még pilláit a férfi felé, s már libbenne is vissza sérült vendégükhöz, amikor a fekete hölgyemény hangosan felszólal. Fejét rögvest az irányába kapja, a magára aggatott hangzatos címek hallatán most pillantásai sokkal gyanakvóbban futnak át rajta. Mégis ki a fene ez a lány? Valóban csupán egy jöttment vendég? A wegtoreninek nincs zsigeri ellenérzése ugyan a varázslással kapcsolatban, hasznos dolognak tartja, de jól ismeri a Kikötőt. Az itteni hókuszpókusz gyakorta társul az Arctalan imádatával, az ő híveitől pedig, legyenek bármennyire sokan is a környéken itt, és a Wegtorentől délre eső területeken, ha teheti tart egy lépés távolságot. A Holtak háborúja nagy érvágás volt neki és Cressysnek, s bizony sokakkal ellentétben a kreol nem felejti, kinek is volt mindaz köszönhető. Nem bízik hát túlságosan azokban, akik a Sötét Isten követésére áldozzák az életüket.*
- Biztos, hogy tudod mit csinálsz? *nem aggodalom van most a hangjában, amikor a kérdését a feketehajúnak szegezi. Ott dereng benne némi halovány fenyegetés, hogy bizonyára nem hagyja csak úgy szó nélkül, ha véletlenül balul sülne el a mágiásdi. Szeme sarkából Niallra pillant, kíváncsi ő mit szól mindehhez, de egyelőre még kivár a sebkötözéssel. Mindenesetre addig is feszült éberséggel dörzsöli ujjai között a kendőket.*
1828. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-13 22:40:28
Üzenet elküldve: 2026-04-13 22:40:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*A csapos válasza kedvező, eltekintve attól a bizonyos "de" szócskától a végén. Nem tudja azonban meg, hogy mi az akadálya annak, hogy a szeszt megkapja, mert valaki felszisszen mellette valami idegen nyelven. Ismerős hangzás, hallotta már a kikötőben, s még feltételezi is a wegtoreni származást, de érteni nem érti, mit mond a másik.
Úgyhogy hirtelen kapja oda a tekintetét, ám harag és bosszúság helyett aggodalmat, meg talán némi együttérző borzadást vél felfedezni a nő arcán, s azt is látja, hogy amaz az ő sérüléseit nézi.
Meglepi ez a részvét, nem számított rá. Ahogy arra sem, hogy a nő következő lépése az lesz, hogy a pult mögé megy.
Jobb híján azonban csak figyel, s hamar kielemzi a helyzetet. A pultos nem tiltakozik a "betolakodás" ellen, feltételezi hát, hogy a másik is itt dolgozik, vagy legalábbis jól ismerhetik egymást. A bizalmasabb érintés ugyancsak erről árulkodik, mikor a nő a férfi felkarját éri, halk szavak kíséretében.
Mindeközben pedig az a benyomása, hogy ez az egész közjáték az ő érdekében történik, úgyhogy nem kérdez, csak vár.
Egy palack kerül a pultra az - egyébként a szemében lenyűgözően szép és különleges küllemű - nő jóvoltából, majd pedig közelebb szólítják. És ő megy.
Testsúlyát az ép lábára helyezve áll meg a pult előtt, majd ügyel rá, hogy a kendőt rendesen a kezén tartsa, hogy ne vérezze össze a pult lapját, s úgy támaszkodik rá alkarjával.
Már köszönné meg a segítséget, s kérdezné, mivel tartozik, mikor a kapott javaslat belé fojtja a szót.
Nem azért, mert ne értené, hogy miért tanácsolja ezt a másik, hanem mert a tiszta kendőkkel visszatérő férfi mellett már kezdi összerakni a körülményekből, hogy mi is történik: hogy ez az idegen nő segíteni akar neki. Itt és most.
Nem csak azzal, hogy odaadja a kért italt és mehet a dolgára, hanem a seb ellátásában segédkezne.
Egy pillanatra talán fel is fedezhető a tekintetében a zavarral vegyes hála, ahogy a zöldekbe néz. Majd szófogadón biccent, s ha töltenek neki, akkor kupicából issza ki a szeszt, ha nem lát erre való szándékot, hát az üveg nyakát ragadja meg és iszik egy nagyobb kortyot.
Bárhogy is legyen, az arca eltorzul az íztől, kicsit még össze is húzza magát önkéntelenül. De legalább abban biztos lehet, hogy ez az ital tényleg elég erős, arra nem lehet panasza.
Még a nyelés utáni első levegőért küzd, s készülne fölfedni a kezén lévő sérülést, mikor a pultnál ülő másik nő hangosan fölszólal mellette, ezzel határozottan magára vonva a figyelmét, na meg megsürgetve azt a levegővételt.
Nyugton marad, ahogy kérik, s míg a nő szavait hallgatja, nem kelthet feltűnést, ahogy megnézi őt magának. Nagyon furcsának találja a megjelenését. Amellett, hogy a véleménye szerint ő is rendkívül szép, ez a fekete-hangsúlyos külső legalábbis szokatlan.*
- Boszorkány... - *Szólal meg, ismételve a szót - a torkát égető szesztől kissé még rekedtesen. Az érdekelné, mit takar ez a nő esetén, de nem fejti ki. Hallgatja őt tovább, s hagyja közelebb lépni is magához, de félig szembe fordul vele, elhúzódva valamennyire a pulttól.
A nő arcát fürkészve a szándékait is szeretné kikutatni, de nehezére esik olvasni benne. A parancsoló, sürgető hangnem annyira nem bizalomgerjesztő, az egyszer biztos. Odaveti hát tekintetét a másik kettő felé, de leginkább Dayaneer pillantását igyekszik elkapni, mert az ő jó szándékát őszintének érezte. Hátha a pultos-páros ismeri ezt a nőt is, és jelzik számára, hogy ez jó döntés-e...
Sokáig nem időzik azonban ezzel, inkább egy lopott pillantás a páros felé, mielőtt válaszolna.*
- Köszönöm, de... Miféle varázslat volna az? - *Kérdi azért még, de - hacsak nem kapott az említett párostól egyértelmű jelzést, vagy közbelépést, hogy ezt nem kellene, úgy - sérült jobbját bizonytalanul odanyújtja Norileina felé.
Eeyr szakrális mágusai köztudottan értenek a gyógyításhoz, de ez a nő, ha pusztán külseje és megnyilvánulásai alapján kellene ítélnie, nagyon nem tűnik közülük valónak. Ezen kívül a víz ág jut még eszébe, ami alkalmas lehet a gyógyításra, de szeretne azért választ kapni, mielőtt a másik cselekszik. Nem mondhatni ugyanis, hogy megbízik benne, de a sürgetés miatt akadékoskodni sem mer komolyabban. Az a helyzet, hogy a sérülései jelentősen akadályoznák a kenyérkeresésben, így túl kecsegtető a mágia általi azonnali gyógyulás lehetősége. Nem szívesen mulasztaná el.
A lábán lévő sérüléshez valamivel nehezebb hozzáférnie, így ebben egyelőre nem engedelmeskedik az utasításnak. A kezéről azonban elveszi a kendőt, így rálátást engedve a sérülésére. A tenyere és a csuklója van megvágva, vagy talán inkább tépve, ugyanis egy kutya marta meg. A vérzés nem életveszélyes, de azért elég csúnya a seb.*
*A csapos válasza kedvező, eltekintve attól a bizonyos "de" szócskától a végén. Nem tudja azonban meg, hogy mi az akadálya annak, hogy a szeszt megkapja, mert valaki felszisszen mellette valami idegen nyelven. Ismerős hangzás, hallotta már a kikötőben, s még feltételezi is a wegtoreni származást, de érteni nem érti, mit mond a másik.
Úgyhogy hirtelen kapja oda a tekintetét, ám harag és bosszúság helyett aggodalmat, meg talán némi együttérző borzadást vél felfedezni a nő arcán, s azt is látja, hogy amaz az ő sérüléseit nézi.
Meglepi ez a részvét, nem számított rá. Ahogy arra sem, hogy a nő következő lépése az lesz, hogy a pult mögé megy.
Jobb híján azonban csak figyel, s hamar kielemzi a helyzetet. A pultos nem tiltakozik a "betolakodás" ellen, feltételezi hát, hogy a másik is itt dolgozik, vagy legalábbis jól ismerhetik egymást. A bizalmasabb érintés ugyancsak erről árulkodik, mikor a nő a férfi felkarját éri, halk szavak kíséretében.
Mindeközben pedig az a benyomása, hogy ez az egész közjáték az ő érdekében történik, úgyhogy nem kérdez, csak vár.
Egy palack kerül a pultra az - egyébként a szemében lenyűgözően szép és különleges küllemű - nő jóvoltából, majd pedig közelebb szólítják. És ő megy.
Testsúlyát az ép lábára helyezve áll meg a pult előtt, majd ügyel rá, hogy a kendőt rendesen a kezén tartsa, hogy ne vérezze össze a pult lapját, s úgy támaszkodik rá alkarjával.
Már köszönné meg a segítséget, s kérdezné, mivel tartozik, mikor a kapott javaslat belé fojtja a szót.
Nem azért, mert ne értené, hogy miért tanácsolja ezt a másik, hanem mert a tiszta kendőkkel visszatérő férfi mellett már kezdi összerakni a körülményekből, hogy mi is történik: hogy ez az idegen nő segíteni akar neki. Itt és most.
Nem csak azzal, hogy odaadja a kért italt és mehet a dolgára, hanem a seb ellátásában segédkezne.
Egy pillanatra talán fel is fedezhető a tekintetében a zavarral vegyes hála, ahogy a zöldekbe néz. Majd szófogadón biccent, s ha töltenek neki, akkor kupicából issza ki a szeszt, ha nem lát erre való szándékot, hát az üveg nyakát ragadja meg és iszik egy nagyobb kortyot.
Bárhogy is legyen, az arca eltorzul az íztől, kicsit még össze is húzza magát önkéntelenül. De legalább abban biztos lehet, hogy ez az ital tényleg elég erős, arra nem lehet panasza.
Még a nyelés utáni első levegőért küzd, s készülne fölfedni a kezén lévő sérülést, mikor a pultnál ülő másik nő hangosan fölszólal mellette, ezzel határozottan magára vonva a figyelmét, na meg megsürgetve azt a levegővételt.
Nyugton marad, ahogy kérik, s míg a nő szavait hallgatja, nem kelthet feltűnést, ahogy megnézi őt magának. Nagyon furcsának találja a megjelenését. Amellett, hogy a véleménye szerint ő is rendkívül szép, ez a fekete-hangsúlyos külső legalábbis szokatlan.*
- Boszorkány... - *Szólal meg, ismételve a szót - a torkát égető szesztől kissé még rekedtesen. Az érdekelné, mit takar ez a nő esetén, de nem fejti ki. Hallgatja őt tovább, s hagyja közelebb lépni is magához, de félig szembe fordul vele, elhúzódva valamennyire a pulttól.
A nő arcát fürkészve a szándékait is szeretné kikutatni, de nehezére esik olvasni benne. A parancsoló, sürgető hangnem annyira nem bizalomgerjesztő, az egyszer biztos. Odaveti hát tekintetét a másik kettő felé, de leginkább Dayaneer pillantását igyekszik elkapni, mert az ő jó szándékát őszintének érezte. Hátha a pultos-páros ismeri ezt a nőt is, és jelzik számára, hogy ez jó döntés-e...
Sokáig nem időzik azonban ezzel, inkább egy lopott pillantás a páros felé, mielőtt válaszolna.*
- Köszönöm, de... Miféle varázslat volna az? - *Kérdi azért még, de - hacsak nem kapott az említett párostól egyértelmű jelzést, vagy közbelépést, hogy ezt nem kellene, úgy - sérült jobbját bizonytalanul odanyújtja Norileina felé.
Eeyr szakrális mágusai köztudottan értenek a gyógyításhoz, de ez a nő, ha pusztán külseje és megnyilvánulásai alapján kellene ítélnie, nagyon nem tűnik közülük valónak. Ezen kívül a víz ág jut még eszébe, ami alkalmas lehet a gyógyításra, de szeretne azért választ kapni, mielőtt a másik cselekszik. Nem mondhatni ugyanis, hogy megbízik benne, de a sürgetés miatt akadékoskodni sem mer komolyabban. Az a helyzet, hogy a sérülései jelentősen akadályoznák a kenyérkeresésben, így túl kecsegtető a mágia általi azonnali gyógyulás lehetősége. Nem szívesen mulasztaná el.
A lábán lévő sérüléshez valamivel nehezebb hozzáférnie, így ebben egyelőre nem engedelmeskedik az utasításnak. A kezéről azonban elveszi a kendőt, így rálátást engedve a sérülésére. A tenyere és a csuklója van megvágva, vagy talán inkább tépve, ugyanis egy kutya marta meg. A vérzés nem életveszélyes, de azért elég csúnya a seb.*
1827. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-13 18:34:27
Üzenet elküldve: 2026-04-13 18:34:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Bizony neki sincs semmi más célja, csupán az, hogy jól érezze magát, miután Nelira és Dearthan kihagyva őt a buliból, hálátlanul faképnél hagyták őt. Nevetése azt bizonyítja, hogy hála a csapos történetének, ez egészen sikerül is neki, ám minden idill szertefoszlik, mikor a hozzájuk időközben csatlakozó nőszemély elcsábítja a mesemondó pajtását. Őszinte fintor ül ki az arcára egy pillanatra, de hamar át is vált valamiféle szórakozott játékosságba. Néhány pislantásnyi idő, annyi sem telik el, mire a kreolbőrű leányzó szorosan maga mellett találja a feketeséget, ahogy igyekszik az aurájába és mellette ismét a férfi látóterébe furakodni.*
- Te bizony! *mutat rá Niallra határozottan, mintha csak a császár lányaként jelölné ki a mai nap udvari bolondjává a tengerészt.*
- Azt nem is kértem, hogy énekelj. *Veti még oda édesen pislogva, majd feketére festett ajkait bájos mosolyra húzva fordul a szintén frissen kinevezett legjobb barátnője felé.*
- A nevem Nori… leina… *Akad meg a mondat közepén. Hát… úgy tűnik, ez a barátság sem fog egy percnél tovább tartani, ugyanis kedves barátnője, mire ő bemutatkozna, már valamilyen démonoktól való nyelven sziszeg valamit, majd el is iszkol mellőle a pult mögé. Ajkai lebiggyednek, majd nem tetszően húzza félre őket, miközben a sérült legény megjelenése mintha nem is érdekelné. Niallra pillant még, de olyan kifejezéstelenül, amiből a férfi tudhatja, hogy az ingyen pia most bizony nem fogja kiengesztelni.
A dolgok sorra történnek, a szesz előkerül, a csapos pedig eltűnik ott hátul, miközben ő türelmetlenül kopog egy ritmusban körmeivel a pult lapján. Végül a számára furcsa fejetlenséget látva sóhajt egy nagyot, ellöki magát a pulttól, és unott képpel, de jelentőségteljesen pillant a sérült -szerinte- fiúra, barátnőjére és az időközben talán visszatérő csaposukra is.*
- Maradjatok mindannyian nyugton! *Szólal fel hangosan, hátha annyira magasról letojják már, hogy ő is itt van, hogy meg sem hallanák, ha halkan beszélne.*
- Majd én megoldom. Boszorkány vagyok, és varázsló… *Hogy elhiszik-e neki az állítását, vagy ha el is hiszik, akarja-e a bajba jutott, hogy ő segítsen rajta, az most egyáltalán nem érdekli, ő már eldöntötte, hogy segíteni fog, de csak azért, hogy elnyomja a rossz érzéseket, amiért ma már harmadszor fordul elő, hogy senki sem vele akar foglalkozni, na meg azért, mert hátha talán mégis jut egy kis ideje rá is valakinek, ha majd épp nem akar elhalálozni a közelében senki. A baj mondjuk ennyire azért nem tűnik vészesnek, de ki tudja? Odalép hát a sebesülthöz, karjait összefonja maga előtt, és hűvösen, ellentmondást nem tűrően pillant rá.*
- Mutasd meg a sebeidet! Ne szarj be! Csak meggyógyítalak, de essünk rajta túl hamar! Na, gyerünk! *Kedvességből most talán nem vizsgázik jelesre a feketeség, ahogy emberségből sem, de segítő szándéka, bármi is vezérelje, mégiscsak valós. Pórul járt társukon múlik, hogy élni akar-e vele vagy sem.*
*Bizony neki sincs semmi más célja, csupán az, hogy jól érezze magát, miután Nelira és Dearthan kihagyva őt a buliból, hálátlanul faképnél hagyták őt. Nevetése azt bizonyítja, hogy hála a csapos történetének, ez egészen sikerül is neki, ám minden idill szertefoszlik, mikor a hozzájuk időközben csatlakozó nőszemély elcsábítja a mesemondó pajtását. Őszinte fintor ül ki az arcára egy pillanatra, de hamar át is vált valamiféle szórakozott játékosságba. Néhány pislantásnyi idő, annyi sem telik el, mire a kreolbőrű leányzó szorosan maga mellett találja a feketeséget, ahogy igyekszik az aurájába és mellette ismét a férfi látóterébe furakodni.*
- Te bizony! *mutat rá Niallra határozottan, mintha csak a császár lányaként jelölné ki a mai nap udvari bolondjává a tengerészt.*
- Azt nem is kértem, hogy énekelj. *Veti még oda édesen pislogva, majd feketére festett ajkait bájos mosolyra húzva fordul a szintén frissen kinevezett legjobb barátnője felé.*
- A nevem Nori… leina… *Akad meg a mondat közepén. Hát… úgy tűnik, ez a barátság sem fog egy percnél tovább tartani, ugyanis kedves barátnője, mire ő bemutatkozna, már valamilyen démonoktól való nyelven sziszeg valamit, majd el is iszkol mellőle a pult mögé. Ajkai lebiggyednek, majd nem tetszően húzza félre őket, miközben a sérült legény megjelenése mintha nem is érdekelné. Niallra pillant még, de olyan kifejezéstelenül, amiből a férfi tudhatja, hogy az ingyen pia most bizony nem fogja kiengesztelni.
A dolgok sorra történnek, a szesz előkerül, a csapos pedig eltűnik ott hátul, miközben ő türelmetlenül kopog egy ritmusban körmeivel a pult lapján. Végül a számára furcsa fejetlenséget látva sóhajt egy nagyot, ellöki magát a pulttól, és unott képpel, de jelentőségteljesen pillant a sérült -szerinte- fiúra, barátnőjére és az időközben talán visszatérő csaposukra is.*
- Maradjatok mindannyian nyugton! *Szólal fel hangosan, hátha annyira magasról letojják már, hogy ő is itt van, hogy meg sem hallanák, ha halkan beszélne.*
- Majd én megoldom. Boszorkány vagyok, és varázsló… *Hogy elhiszik-e neki az állítását, vagy ha el is hiszik, akarja-e a bajba jutott, hogy ő segítsen rajta, az most egyáltalán nem érdekli, ő már eldöntötte, hogy segíteni fog, de csak azért, hogy elnyomja a rossz érzéseket, amiért ma már harmadszor fordul elő, hogy senki sem vele akar foglalkozni, na meg azért, mert hátha talán mégis jut egy kis ideje rá is valakinek, ha majd épp nem akar elhalálozni a közelében senki. A baj mondjuk ennyire azért nem tűnik vészesnek, de ki tudja? Odalép hát a sebesülthöz, karjait összefonja maga előtt, és hűvösen, ellentmondást nem tűrően pillant rá.*
- Mutasd meg a sebeidet! Ne szarj be! Csak meggyógyítalak, de essünk rajta túl hamar! Na, gyerünk! *Kedvességből most talán nem vizsgázik jelesre a feketeség, ahogy emberségből sem, de segítő szándéka, bármi is vezérelje, mégiscsak valós. Pórul járt társukon múlik, hogy élni akar-e vele vagy sem.*
1826. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-13 14:07:57
Üzenet elküldve: 2026-04-13 14:07:57
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Hogy mennyire nem zavarja a feketehajú-ruhájú vendég pökhendisége, arra ékes példa az, hogy mennyire figyelmen kívül is hagyja azt, míg történetét meséli. Hallott már szájalást az életében, nem most fog megszeppenni tőle. Különben részéről felesleges is a dolog – Nelira nem az a fajta lány, akinek a szoknyája alá mancsolna, úgy nagy általánosságban.
Mesélés közben derűsen figyeli ahogy hallgatósága -legalábbis annak egy része- egészen átadja magát a történetnek; a közbevetések nem zavarják meg vagy zökkentik ki, sőt, hagyja hogy a lány hadd fűzze hozzá saját gondolatait itt-ott, ahol annak szükségét érzi. A Dayaneer-re oda-odavetett pillantásoknak köszönhetően úgy sejti, hogy a szépszemű kreol nem először hallhatja a sztorit. Ez a legkevésbé sem lepi meg. Mivel ők ketten viszonylag hasonló körökben mozognak, úgy tippelné, hogy igen kevés olyan anekdota van, aminek valamilyen változatát ne ismernék mind a ketten. A mesélés végül sikerrel zárul, a vendég nevet, és ez volt a cél. Teljesen nyugodtan hagyja hát őt ott csupán annyi időre, amíg a wegtoreni igényeivel foglalkozik.*
- Nem ma kezdtem. *-válaszolja álszerényen, egy mélyre szívott légvétel erejéig szinte elmerülve azokban a szép zöld szemekben, mintha az csak a tenger vize lenne. Pedig nem is volt olyan régen, hogy megállapította magában, hogy Dayaneer valószínűleg a csizmasarka alá sem kívánná őt, nem hogy máshová.. na de hát azok a mosolygós szemek..?!
A mélyre szívott levegő halk szusszanással szökik ki orrán ahogy a feketehajú lányra pislant. Nahát, gondolja, az tényleg komolyan vehette, hogy csupán egy pillanatnyi időt kér!*
- Én szórakoztatlak benneteket? *-kérdez vissza-* Na de hát én nem is vagyok bárd?!
*Méltatlankodása csak azért nem hihető, mert szeme sarkába halvány árkokat húz a derű. A Dayaneer által leadott rendelést egy apró biccentéssel nyugtázza, de keze megdöccen a mozdulat közben, ahogy még az az utolsó, apró szó is helyet kap a nő ajkain. Szinte meglepetten pislant társára, majd immár szájzugaiban is látható somolygással kerít a hölgyek elé két apró pohárkát, ami amolyan rumhoz illő méretű.
Minthogy maga szemben áll a taverna fogadóterével, így a vele szemben álló-ülő nőknél hamarabb veszi észre az új betérő vendéget.*
- Mi a..? *-dünnyög orra alatt, kezét a rumospalack nyakán tartva. Még csak a dugót sem húzta ki belőle. Tekintete felméri az alak szemmel egyértelműen látható sérüléseit, és fejében egyszeriben egész sok dolog fut át. Szóvá persze nincs ideje tenni közülük semmit, hiszen a nyurga alak megszólítja őt, és máris olyat kérdez, amire nincs -komolyan vehető- válasza.*
- Persze hogy van, de.. *-szólal meg, de a mondat végére már nincs ideje: „..nem vagyunk Ispotály”. Dayaneer első reakciója jóval őszintébb, második reakciója pedig kifejezetten gyakorlatias. Nem először jut eszébe a kreolra nézve, hogy vajon minden helyzetben szeret irányítani..? Ennek a kérdésnek a boncolgatása persze máskorra marad. Fejét a nő felé biccenti ahogy az mellette megállva feladatot ad neki, de egy apró szemöldökemelést leszámítva nem ellenkezik. Mormog valamit ami úgy hangzik, hogy „jó'van”, majd a kezében szorongatott rumos üveget az ismét csak parlagra kerülő feketehajú vendég elé rakja.*
- Egy pohárra a vendégem vagy, *-mondja, majd mutatóujját is felemeli egy pillanatra-* legfeljebb kettőre. De ne élj vissza vele!
*Mert hát azért valamicske kompenzáció csak jár annak a vendégnek, aki nem kapja meg napi betevő szórakoztatását. Ezt elintézve a pult mögötti ajtó felé lép. Hiszen ott még csak soha nem is járt! Fogalma sincs, hogy hol és milyen tiszta rongyot tud majd keríteni.
Az ajtón átlépve -szerencsére?- nem ütközik azonnal abba a nagydarab asszonyba, akinek most ugyan nem jut eszébe a neve, csak az ugrik be róla, hogy nagydarab asszony, aki innen hátulról jön-megy kedve szerint. Különben konyhaféle helyiségbe lép, és bár nem különösebben járatos ilyen helyen, azért viszonylag hamar megtalálja a tiszta kendőket egy polcra hajtogatva. Különösebb lamentálás nélkül levesz belőlük vagy hármat -az esetleg összevérzendő darabokért nem fog felelősséget vállalni, gondolja szenvtelenül, vállaljon felelősséget érte az, aki kiadta az utasítást!-, majd ezekkel a kezében lép vissza a fogadótérbe.*
*Hogy mennyire nem zavarja a feketehajú-ruhájú vendég pökhendisége, arra ékes példa az, hogy mennyire figyelmen kívül is hagyja azt, míg történetét meséli. Hallott már szájalást az életében, nem most fog megszeppenni tőle. Különben részéről felesleges is a dolog – Nelira nem az a fajta lány, akinek a szoknyája alá mancsolna, úgy nagy általánosságban.
Mesélés közben derűsen figyeli ahogy hallgatósága -legalábbis annak egy része- egészen átadja magát a történetnek; a közbevetések nem zavarják meg vagy zökkentik ki, sőt, hagyja hogy a lány hadd fűzze hozzá saját gondolatait itt-ott, ahol annak szükségét érzi. A Dayaneer-re oda-odavetett pillantásoknak köszönhetően úgy sejti, hogy a szépszemű kreol nem először hallhatja a sztorit. Ez a legkevésbé sem lepi meg. Mivel ők ketten viszonylag hasonló körökben mozognak, úgy tippelné, hogy igen kevés olyan anekdota van, aminek valamilyen változatát ne ismernék mind a ketten. A mesélés végül sikerrel zárul, a vendég nevet, és ez volt a cél. Teljesen nyugodtan hagyja hát őt ott csupán annyi időre, amíg a wegtoreni igényeivel foglalkozik.*
- Nem ma kezdtem. *-válaszolja álszerényen, egy mélyre szívott légvétel erejéig szinte elmerülve azokban a szép zöld szemekben, mintha az csak a tenger vize lenne. Pedig nem is volt olyan régen, hogy megállapította magában, hogy Dayaneer valószínűleg a csizmasarka alá sem kívánná őt, nem hogy máshová.. na de hát azok a mosolygós szemek..?!
A mélyre szívott levegő halk szusszanással szökik ki orrán ahogy a feketehajú lányra pislant. Nahát, gondolja, az tényleg komolyan vehette, hogy csupán egy pillanatnyi időt kér!*
- Én szórakoztatlak benneteket? *-kérdez vissza-* Na de hát én nem is vagyok bárd?!
*Méltatlankodása csak azért nem hihető, mert szeme sarkába halvány árkokat húz a derű. A Dayaneer által leadott rendelést egy apró biccentéssel nyugtázza, de keze megdöccen a mozdulat közben, ahogy még az az utolsó, apró szó is helyet kap a nő ajkain. Szinte meglepetten pislant társára, majd immár szájzugaiban is látható somolygással kerít a hölgyek elé két apró pohárkát, ami amolyan rumhoz illő méretű.
Minthogy maga szemben áll a taverna fogadóterével, így a vele szemben álló-ülő nőknél hamarabb veszi észre az új betérő vendéget.*
- Mi a..? *-dünnyög orra alatt, kezét a rumospalack nyakán tartva. Még csak a dugót sem húzta ki belőle. Tekintete felméri az alak szemmel egyértelműen látható sérüléseit, és fejében egyszeriben egész sok dolog fut át. Szóvá persze nincs ideje tenni közülük semmit, hiszen a nyurga alak megszólítja őt, és máris olyat kérdez, amire nincs -komolyan vehető- válasza.*
- Persze hogy van, de.. *-szólal meg, de a mondat végére már nincs ideje: „..nem vagyunk Ispotály”. Dayaneer első reakciója jóval őszintébb, második reakciója pedig kifejezetten gyakorlatias. Nem először jut eszébe a kreolra nézve, hogy vajon minden helyzetben szeret irányítani..? Ennek a kérdésnek a boncolgatása persze máskorra marad. Fejét a nő felé biccenti ahogy az mellette megállva feladatot ad neki, de egy apró szemöldökemelést leszámítva nem ellenkezik. Mormog valamit ami úgy hangzik, hogy „jó'van”, majd a kezében szorongatott rumos üveget az ismét csak parlagra kerülő feketehajú vendég elé rakja.*
- Egy pohárra a vendégem vagy, *-mondja, majd mutatóujját is felemeli egy pillanatra-* legfeljebb kettőre. De ne élj vissza vele!
*Mert hát azért valamicske kompenzáció csak jár annak a vendégnek, aki nem kapja meg napi betevő szórakoztatását. Ezt elintézve a pult mögötti ajtó felé lép. Hiszen ott még csak soha nem is járt! Fogalma sincs, hogy hol és milyen tiszta rongyot tud majd keríteni.
Az ajtón átlépve -szerencsére?- nem ütközik azonnal abba a nagydarab asszonyba, akinek most ugyan nem jut eszébe a neve, csak az ugrik be róla, hogy nagydarab asszony, aki innen hátulról jön-megy kedve szerint. Különben konyhaféle helyiségbe lép, és bár nem különösebben járatos ilyen helyen, azért viszonylag hamar megtalálja a tiszta kendőket egy polcra hajtogatva. Különösebb lamentálás nélkül levesz belőlük vagy hármat -az esetleg összevérzendő darabokért nem fog felelősséget vállalni, gondolja szenvtelenül, vállaljon felelősséget érte az, aki kiadta az utasítást!-, majd ezekkel a kezében lép vissza a fogadótérbe.*
1825. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-11 22:13:28
Üzenet elküldve: 2026-04-11 22:13:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Nem túl nagy figyelemmel, épp csak fél füllel hallgatja Niall mesélését, de elég csupán a háromfős legénység hajójának nevét felismernie, s máris tudja melyik helyi anekdotával szédíti vendégüket. Régi történet, csak itt a Kikötőben már háromféle verziót hallott rá, de akad egy Wegtorenben is egy nagyon hasonló, ami egy karavánnal esett meg a Nyugati Sivatagban. Orra alatt halványan elmosolyodik a csattanó hallatán, de sokkalta szélesebbre nyúlik, amikor kedves tengerésze végre szolgálatára áll. Duarrte kétségtelenül szorongató társasága után kész felüdülés Niallt látni, a kissé ügyetlenül előadott pincérszerep el is hessegeti egy kis időre a nyomasztó gondolatokat.*
- Nahát maga igazán ügyes ebben! *csempészik némi illetődöttséget hangjába, de a zöldjei kedélyesen mosolyognak* - Bizonyára nem ma kezdte.
*A hirtelen érkező társaság váratlanul éri. Az erősen felfegyverzett ébenhajú teremtés szorosan mellételepedik, sőt, még újonnan szerzett barátnőjének is kikiáltja a kreolt, aki mindezt rezzenéstelenül tűri. Más körülmények között, valami kikötői késdobálóban bizonyosan átszaladna a képén egy fintor, józanul nem mindig fűlik a foga az idegenekhez. Most azonban a Varjúban vannak, ahol minden elköltött pénz az ő zsebét is szegről végről gyarapítja, az a fontos tehát, hogy a lányka jól érezze magát. Virgoncan csillanó zöldjei látványosan felmérik hát a különös feketehajút, majd a szokásos kacér duruzsolásával szól a férfihoz a pultra könyökölve.*
- Egy rumot tölts hát, Tengerészem, nekem és a kedves vendégünknek *megfogalmazásával már el is árulta, hogy ő valójában nem valami jöttment vendég, s bizony a korábbi kis párbeszéd ellenére nagyon is úgy tűnik, hogy ismeri a csapost* - Kérlek! *toldja meg egy kis túlzó pillarebegtetéssel, aztán kitámasztott orcáját már fordítja is az ismeretlen felé*
- És kit tisztelhetünk a bájos hölgy személyében?
*Olyannyira leköti ez a kis jelenet, hogy az újonnan érkező alakot már csak akkor veszi észre, mikor a pulthoz érve megszólal. Felé kapja tekintetét, s pillantásai rögvest megakadnak a vérfolton és a véres kendőn.*
- Yahm jahdeer, Matrūk! *csúszik ki szisszenve a wegtoreni indulatszó, arcán aggodalommal vegyes fintor árnya suhan át. Egy elnézést kérő pillantást vet még az ébenhajú hölgyeményre, mielőtt lepattantva a székről most maga is a pult mögé sorolna. Zöldjei sietve cikáznak az üvegek között közben Niall mellett megállva megfogja a felkarját egy pillanatra.*
- Keress hátul valami tiszta szövetet *kicsit lehalkítja hangját aztán már lép is előre, ahogy megpillantja a keresett szeszt. Rögvest csapja is a pultra a vészjóslóan átlátszó pálinka palackját*
- Gyere közelebb Kölyök! *vagy hat hüvelykkel bizonyosan magasabb nála vendégük, de látszik rajta, hogy még piszkosul fiatal. Vajon mi a fene történhetett vele? Egyelőre azonban nem áll neki kérdezősködni, inkább kiügyeskedik a dugót a palack szájából, ami hangos pukkanással enged.*
- Lehet, hogy jobban jársz, ha előtte le is gurítasz egy kupicával.
*Nem túl nagy figyelemmel, épp csak fél füllel hallgatja Niall mesélését, de elég csupán a háromfős legénység hajójának nevét felismernie, s máris tudja melyik helyi anekdotával szédíti vendégüket. Régi történet, csak itt a Kikötőben már háromféle verziót hallott rá, de akad egy Wegtorenben is egy nagyon hasonló, ami egy karavánnal esett meg a Nyugati Sivatagban. Orra alatt halványan elmosolyodik a csattanó hallatán, de sokkalta szélesebbre nyúlik, amikor kedves tengerésze végre szolgálatára áll. Duarrte kétségtelenül szorongató társasága után kész felüdülés Niallt látni, a kissé ügyetlenül előadott pincérszerep el is hessegeti egy kis időre a nyomasztó gondolatokat.*
- Nahát maga igazán ügyes ebben! *csempészik némi illetődöttséget hangjába, de a zöldjei kedélyesen mosolyognak* - Bizonyára nem ma kezdte.
*A hirtelen érkező társaság váratlanul éri. Az erősen felfegyverzett ébenhajú teremtés szorosan mellételepedik, sőt, még újonnan szerzett barátnőjének is kikiáltja a kreolt, aki mindezt rezzenéstelenül tűri. Más körülmények között, valami kikötői késdobálóban bizonyosan átszaladna a képén egy fintor, józanul nem mindig fűlik a foga az idegenekhez. Most azonban a Varjúban vannak, ahol minden elköltött pénz az ő zsebét is szegről végről gyarapítja, az a fontos tehát, hogy a lányka jól érezze magát. Virgoncan csillanó zöldjei látványosan felmérik hát a különös feketehajút, majd a szokásos kacér duruzsolásával szól a férfihoz a pultra könyökölve.*
- Egy rumot tölts hát, Tengerészem, nekem és a kedves vendégünknek *megfogalmazásával már el is árulta, hogy ő valójában nem valami jöttment vendég, s bizony a korábbi kis párbeszéd ellenére nagyon is úgy tűnik, hogy ismeri a csapost* - Kérlek! *toldja meg egy kis túlzó pillarebegtetéssel, aztán kitámasztott orcáját már fordítja is az ismeretlen felé*
- És kit tisztelhetünk a bájos hölgy személyében?
*Olyannyira leköti ez a kis jelenet, hogy az újonnan érkező alakot már csak akkor veszi észre, mikor a pulthoz érve megszólal. Felé kapja tekintetét, s pillantásai rögvest megakadnak a vérfolton és a véres kendőn.*
- Yahm jahdeer, Matrūk! *csúszik ki szisszenve a wegtoreni indulatszó, arcán aggodalommal vegyes fintor árnya suhan át. Egy elnézést kérő pillantást vet még az ébenhajú hölgyeményre, mielőtt lepattantva a székről most maga is a pult mögé sorolna. Zöldjei sietve cikáznak az üvegek között közben Niall mellett megállva megfogja a felkarját egy pillanatra.*
- Keress hátul valami tiszta szövetet *kicsit lehalkítja hangját aztán már lép is előre, ahogy megpillantja a keresett szeszt. Rögvest csapja is a pultra a vészjóslóan átlátszó pálinka palackját*
- Gyere közelebb Kölyök! *vagy hat hüvelykkel bizonyosan magasabb nála vendégük, de látszik rajta, hogy még piszkosul fiatal. Vajon mi a fene történhetett vele? Egyelőre azonban nem áll neki kérdezősködni, inkább kiügyeskedik a dugót a palack szájából, ami hangos pukkanással enged.*
- Lehet, hogy jobban jársz, ha előtte le is gurítasz egy kupicával.
1824. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-11 12:56:11
Üzenet elküldve: 2026-04-11 12:56:11
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 547
OOC üzenetek: 6
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Ránézésre egy nyurga kölyök tér be a fogadóba. Foltozott szürke kabátja alól kilátszik valamennyire a sodronying, derekán fegyverövet visel hosszúkarddal, tőrrel és még néhány aprósággal. Hátán kopott, vörös hátizsák, lábán csizma, fején színtelen kámzsa, miből csak az arca látszik ki.
Ahogy belép, mintha mormolna valami köszöntést, de egyébként tekintetét hordozza körül, mint aki épp felméri a terepet és a benti eseményeket. Merthogy ezt is teszi.
Ám miután megállapította, hogy éppen nincs verekedés odabent, magát kihúzva, céltudatosan indul el a pult felé.
Teszi mindezt annak ellenére, hogy nyilvánvalóan sérült. Jobb kezén egy kendőt tart, amit vér üt át, ahogy az élesebb megfigyelő a nadrágján terjeszkedő vérfoltot is észreveheti a jobb térde-vádlija táján.*
- Üdv! Tartanak valami erősebb szeszt, ami sebre is jó lehet? - *Kérdi a - feltételezett - csapostól. Nem udvariaskodik a sorára várva, ha sikerült magára vonni a figyelmet, rögtön beszél. Talán a körülményeket tekintve elnézik neki. Talán nem...
Bízik benne, hogy szerencsével jár. Ebben a napszakban egy ivó tűnik a legkézenfekvőbbnek, hogy alkalmas szeszhez jusson.
Igyekszik amúgy rejteni a fájdalmát, a kikötőben nem túl szerencsés gyengeséget mutatni, úgyhogy lépteit és tartását magabiztosan tartja.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.11 12:56:46
*Ránézésre egy nyurga kölyök tér be a fogadóba. Foltozott szürke kabátja alól kilátszik valamennyire a sodronying, derekán fegyverövet visel hosszúkarddal, tőrrel és még néhány aprósággal. Hátán kopott, vörös hátizsák, lábán csizma, fején színtelen kámzsa, miből csak az arca látszik ki.
Ahogy belép, mintha mormolna valami köszöntést, de egyébként tekintetét hordozza körül, mint aki épp felméri a terepet és a benti eseményeket. Merthogy ezt is teszi.
Ám miután megállapította, hogy éppen nincs verekedés odabent, magát kihúzva, céltudatosan indul el a pult felé.
Teszi mindezt annak ellenére, hogy nyilvánvalóan sérült. Jobb kezén egy kendőt tart, amit vér üt át, ahogy az élesebb megfigyelő a nadrágján terjeszkedő vérfoltot is észreveheti a jobb térde-vádlija táján.*
- Üdv! Tartanak valami erősebb szeszt, ami sebre is jó lehet? - *Kérdi a - feltételezett - csapostól. Nem udvariaskodik a sorára várva, ha sikerült magára vonni a figyelmet, rögtön beszél. Talán a körülményeket tekintve elnézik neki. Talán nem...
Bízik benne, hogy szerencsével jár. Ebben a napszakban egy ivó tűnik a legkézenfekvőbbnek, hogy alkalmas szeszhez jusson.
Igyekszik amúgy rejteni a fájdalmát, a kikötőben nem túl szerencsés gyengeséget mutatni, úgyhogy lépteit és tartását magabiztosan tartja.*
A hozzászólás írója (Garsin Elthur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.11 12:56:46
1823. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-10 19:28:35
Üzenet elküldve: 2026-04-10 19:28:35
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Nemcsak a tekintete időzik el egyébként elsőre minden különösebb ok nélkül a pult mögött álló férfin, hanem hamar beszédbe is elegyedik Niallal, aki úgy kérdez vissza az általa felállított játékszabályok mikéntjeire, mintha teljesen hibbant volna, legalábbis szerinte.*
- Bízom benne, hogy magadtól is kitalálod, hogyan kell nem nézni valakit. *Mondja barátságtalan éllel a hangjában, de nem a „csapos” az, ki feldühítette, vagyis de, ám csak azzal, amit mondott, Dearthan létezésének tényével. Merthogy amaz tagadhatatlanul elvitte Nelirát, ő pedig faképnél lett hagyva. Hát ez a hála, amiért elvitte őket a szent helyre?*
- Ő is az enyém. *Zárja végül rövidre a szőkeség társaságában távozó férfi körüli történetet, habár, nem pont ugyanarra gondol, amire tízből kilencen gondolnának abból, amit mondott.
Pár pillanattal később már történetet követel magának, amit meg is kap, mondjuk, hogy hogyan jön ide egy partra vetett kacsa, meg a legényesége, vagy mi, azt, ahogy arra Niall számított is, cseppet sem érti, és ennek hangot is ad.*
- Mi van…? *Billenti oldalra a fejét és pislog bambán, miközben hallgatja tovább a rögtönzött mesét. ~A kacsa legénysége?~ töri a fejét immáron csendben azon, hogy mi a fene az, míg végül lassan ugyan, de leesik neki a tantusz, hogy bizonyára egy hajónak adtak ilyen borzasztó nevet. Ekkor tisztul az elméjében a kép is, ahogy elképzeli a történetet, bele is mélyed a hallgatásába, így nem veszi észre az időközben érkező új vendéget, csak akkor, mikor már helyet foglal a közelükben. Őt azonban nem a lány érdekli, hanem a kacsa… Kacsa. Meg a sárkány… a szűzlánnyal fehér ruhában…*
- Na, az a lány sem Nelira volt, az is biztos… *Állapítja meg, miután az ő barátnőjéről sok mindent elhinne, de azt, hogy szűz, soha.*
- Oh… Ez nagyon muris! *Pislog nagyokat a csattanóra végül, majd indokolatlanul jóízű nevetésben tör ki, ami tragikus hirtelenséggel fordul át halálosan síri csenddé, amikor a csapos barátja a másik nő kedvéért faképnél hagyja őt. Hát már neki sem kell a társasága?*
- Csak addig voltam jó, amíg nem jött egy másik cafka...? *Mormogja halkan maga elé, suttogva, szinte biztosra véve, hogy sem Niall, sem pedig Dayaneer nem hallhatják. Néhány pillanatig ácsorog csupán ott magában, a pultra támaszkodva, időközben kiürült poharát stírölve, míg végül fogja magát, és közelebb lép, egészen szorosan a kreol bőrű nőszemély mellé, hogy a csapos észrevegye, ő is itt van ám még.*
- Nekem is adj egy olyat! Rumot. Tudod, ő az új barátnőm, együtt fogunk ma inni, amíg te szórakoztatsz minket. *Nevezi ki Dayaneert az új legjobb barátnőjévé anélkül, hogy az ő véleményét kikérné minderről, reménykedve abban, hogy ő talán végre rá lesz kíváncsi, és nem marad magányos azért, mert mindenki talált magának nála érdekesebb pajtást. A fekete ruháján kívül egyébként a számos ráaggatott fegyver, hátán a kard, övén a tőrök és az ostor, illetve a fűzőszerű zsinórokkal rögzített brigantin vértje tűnhet fel a nőnek. Pontosan úgy néz ki, mint egy orgyilkos, aki ahelyett, hogy titkolná, inkább dicsekedve mindenki tudtára akarja adni, hogy ő az.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.10 19:30:26
*Nemcsak a tekintete időzik el egyébként elsőre minden különösebb ok nélkül a pult mögött álló férfin, hanem hamar beszédbe is elegyedik Niallal, aki úgy kérdez vissza az általa felállított játékszabályok mikéntjeire, mintha teljesen hibbant volna, legalábbis szerinte.*
- Bízom benne, hogy magadtól is kitalálod, hogyan kell nem nézni valakit. *Mondja barátságtalan éllel a hangjában, de nem a „csapos” az, ki feldühítette, vagyis de, ám csak azzal, amit mondott, Dearthan létezésének tényével. Merthogy amaz tagadhatatlanul elvitte Nelirát, ő pedig faképnél lett hagyva. Hát ez a hála, amiért elvitte őket a szent helyre?*
- Ő is az enyém. *Zárja végül rövidre a szőkeség társaságában távozó férfi körüli történetet, habár, nem pont ugyanarra gondol, amire tízből kilencen gondolnának abból, amit mondott.
Pár pillanattal később már történetet követel magának, amit meg is kap, mondjuk, hogy hogyan jön ide egy partra vetett kacsa, meg a legényesége, vagy mi, azt, ahogy arra Niall számított is, cseppet sem érti, és ennek hangot is ad.*
- Mi van…? *Billenti oldalra a fejét és pislog bambán, miközben hallgatja tovább a rögtönzött mesét. ~A kacsa legénysége?~ töri a fejét immáron csendben azon, hogy mi a fene az, míg végül lassan ugyan, de leesik neki a tantusz, hogy bizonyára egy hajónak adtak ilyen borzasztó nevet. Ekkor tisztul az elméjében a kép is, ahogy elképzeli a történetet, bele is mélyed a hallgatásába, így nem veszi észre az időközben érkező új vendéget, csak akkor, mikor már helyet foglal a közelükben. Őt azonban nem a lány érdekli, hanem a kacsa… Kacsa. Meg a sárkány… a szűzlánnyal fehér ruhában…*
- Na, az a lány sem Nelira volt, az is biztos… *Állapítja meg, miután az ő barátnőjéről sok mindent elhinne, de azt, hogy szűz, soha.*
- Oh… Ez nagyon muris! *Pislog nagyokat a csattanóra végül, majd indokolatlanul jóízű nevetésben tör ki, ami tragikus hirtelenséggel fordul át halálosan síri csenddé, amikor a csapos barátja a másik nő kedvéért faképnél hagyja őt. Hát már neki sem kell a társasága?*
- Csak addig voltam jó, amíg nem jött egy másik cafka...? *Mormogja halkan maga elé, suttogva, szinte biztosra véve, hogy sem Niall, sem pedig Dayaneer nem hallhatják. Néhány pillanatig ácsorog csupán ott magában, a pultra támaszkodva, időközben kiürült poharát stírölve, míg végül fogja magát, és közelebb lép, egészen szorosan a kreol bőrű nőszemély mellé, hogy a csapos észrevegye, ő is itt van ám még.*
- Nekem is adj egy olyat! Rumot. Tudod, ő az új barátnőm, együtt fogunk ma inni, amíg te szórakoztatsz minket. *Nevezi ki Dayaneert az új legjobb barátnőjévé anélkül, hogy az ő véleményét kikérné minderről, reménykedve abban, hogy ő talán végre rá lesz kíváncsi, és nem marad magányos azért, mert mindenki talált magának nála érdekesebb pajtást. A fekete ruháján kívül egyébként a számos ráaggatott fegyver, hátán a kard, övén a tőrök és az ostor, illetve a fűzőszerű zsinórokkal rögzített brigantin vértje tűnhet fel a nőnek. Pontosan úgy néz ki, mint egy orgyilkos, aki ahelyett, hogy titkolná, inkább dicsekedve mindenki tudtára akarja adni, hogy ő az.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.04.10 19:30:26
1822. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-10 11:12:37
Üzenet elküldve: 2026-04-10 11:12:37
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Ha valaki elég ideig mozog a Kikötőben, kialakul nála egy ösztön: megérzi, ha bámulják. Igazán hasznos ösztön ez, kérem alássan – sokat segít abban, hogy az ember ne veszítse el a pénzét holmi zsebmetszők markában, vagy az életét, torokmetszők előtt térdelve. Mikor amolyan hűvös borzongás-féle fut végig a tarkóján, mintha csak valaki a téli hidegben áthűlt mutatóujját nyomná a bőrére, szemöldökei alól lustának tűnő pillantással néz fel a dörgölt pohárból. Nem kell sokáig keresnie, hogy ki mustrálja éppen; tekintete egy pillanatra szinte összeakad a lányéval, aki oly rútul ráijesztett szegény Árbocpolír haverjára, hogy a legény farkafelvágva el is menekült. Nem zavarja, ha nézik -sosem zavarta, tudja hogy női szemnek amúgy viszonylag tetsző fizimiskája van-, de azt az ürességet, amit amazon lát, nem tudja hová tenni.
Halkan hümmög, fordít a kezében tartott poháron, tovább dörgölgeti.*
- Hogy? *-néz fel végül ismét, amikor a lány megszólítja. Hirtelen nem érti, hogy az mire gondol; de szerencsére hamar választ is kap erre, és aprón jóváhagyót biccent.-* Jó. Nem nézek rá.
*Szemöldökei egy kissé összébb húzódnak, leengedi a poharat és a rongyot.*
- De hogy ne nézzek rá? Úgy, mint az új barátja, *-állával arrafelé int, amerre Nelira és Dearthan eltűntek, a mozdulat egyértelművé teszi, hogy kire gondol-* vagy amúgy sehogy se? Csak mert egy fedél alatt élünk és dolgozunk, szóval az úgy nem lesz egyszerű.
*Szinte bocsánatkérő mozdulattal rázza meg a fejét. Csak a szeme sarkában látszik valami apró rándulás, ami elárulja, hogy belül nevet kissé.*
- Áhm, a csaposok, *-lassú mozdulattal bólint párat, majd felemeli a poharat. Kicsit szívenütöttnek érzi magát, hogy valaki csaposnak nevezte.-* azok aztán tényleg mindenfélét tudnak. Remek történeteket is, igen.
*Csakhogy ő nem csapos, és nincsenek olyan történetek az öve alatt, amiket egy csapos tudhat. Csak olyanok, amiket egy tengerész tudhat, mert hát…*
- Partra Vetett Kacsa. *-mondja végül, és a poharat a pultra rakja, vállára veti a rongyot, s jobbról-balról a pohár mellé tenyerelve támaszkodik meg. Ha kívülről látná magát, valószínűleg jót röhögne azon, hogy /tényleg/ úgy néz ki, mint egy csapos.-* Háromfős legénység, plusz a kapitányuk. A Kikötő és a város között ingáznak, egyszerű folyami teher.
*Bele sem gondol, hogy a harcosformának tűnő lány valószínűleg fityfenét sem ért ebből. Kiveszi a pipát a szájából, annak szárával finom íveket rajzolva a levegőben folytatja.*
- Állításuk szerint egyszer, mikor nagyjából félúton voltak, a folyó jobb partja felől nagy visítozást meg sikoltozást hallottak. Na most, gondolhatod, a Kacsa legénysége nem kardforgatókból áll, *-aprót biccent a lány felé, aki viszont talán használni is tudja a rajta lógó vasakat-* szóval a zabszem is bennszorult a seggkkkhmm.. szóval, valószínűleg megszeppentek kissé, de ők persze ezt tagadták. Elővették az íjaikat, mert egy folyami hajót különben egész jól meg lehet védeni velük, ha valaki okoskodni akarna. Ha valaki nem tud jól célozni, akkor az meg égő nyilakat lő. Nem is gondolnád, hogy mennyire tud égni egy hajó, hiába úszik a vízen. Na, szóval,
*Újabb képzeletbeli vonalak rajzolódnak a levegőbe a pipaszár jóvoltából.*
- ott állnak a fedélzeten, jobbról meg hallik a hirig. De hát az még hagyján, közeledik feléjük! Hát mi a picsa, gondolták, valaki egy lányt kerget a folyónak? Haramiák ütöttek rajta valami szekéren? Hm? *-tekintete a bejárat felé villan egy pillanatra, ahogy Dayaneer belép. Kíváncsi rá, hogy a nő ismeri-e ezt a sztorit. Fogadni merne rá hogy amúgy igen, a Kacsa legénysége az összes létező krimót végighaknizta ezzel a történettel, potya italok reményében. Visszafordul a lány felé.-* Szóval, ott állnak, nyíl az idegen, bocs a nadrágszárban, és egyszer-csak meglátták..!
*Előrébb hajol, hangja halkabb lesz kissé. Odapislant a kicsit arrébb leülő wegtorenire, majd vissza a feketehajúra.*
- És mit láttak, hm? Hát egy sárkányt! *-szemei szinte kitágulnak ahogy a szó elhagyja a száját-* Egy sárkányt!! Ahogy a karmai között *-felemeli üres balját, ujjai úgy görbülnek össze a levegőben, mintha csak markolna valamit-* egy szűzlány vergődik, fehér ruhában! És a Kacsa legénysége, az égiek áldják meg őket, meg felemelték az íjakat, és rálőttek a sárkányra! Na most az nem tiszta, hogy pontosan hány találatot kapott a sárkány, de az tény, hogy megijedt, és ijedtében eldobta szerencsétlen lányt, sarkon fordult.. szárnysarkon pördült..? Eh, mindegy, szóval fogta magát, és elrepült a bús fenébe. A Kacsa legénysége meg annyira megörült ennek, hogy egészen elfeledkeztek a folyóba esett leányról, s mire eszükbe jutott hogy kihúzzák, hát azt már sehol nem is látták. Ha engem kérdezel, lehúzta egy örvény szegénykét. Vagy kisodorta a folyó, egészen a tengerig. Szóval, a Partra Vetett Kacsa legénysége így kergetett el egy sárkányt, és mentett is meg, meg nem is mentett meg egy szűzlányt.
*Újra a kezébe veszi a poharat és a rongyot, ráérős mozdulattal törölgetni kezdi.*
- Vagy.. talán mégsem? Az eset után egy nappal, mikorra már híre ment ennek, beért egy kis szekérkaraván a Kikötőbe. Van amit nem úsztatnak le, például az érzékeny gyomrúakat, azok az utakat választják. Na mindegy, szóval, rá egy napra befut a karaván, és mit ád az ég? A karaván pont a folyó bal oldalán volt, amikor a Kacsa megküzdött a sárkánnyal. Micsoda véletlen, hm? Ők is hallották a sírást-rívást, látták a nyilakat, meg a vízbe esett fehérséget. *-kissé oldalra biccenti a fejét, tekintete derűsen Dayaneer felé villan. Ha hallotta már ezt a történetet, akkor azt is tudni fogja, mi jön most.-* Csak hát ők nem épp így mesélték, amit láttak. A sírás meg a zokogás az igaz volt, volt marokban vergődés is, csakhogy ám..!
*Elvigyorodik.*
- Sárkány, az nem volt! Réti sas, az viszont volt sárkány helyett, és süldő nyúl is volt, szűzlány helyett. Jó, abban legalább igazat mondtak, hogy fehér nyúl volt. Így hát igen hamar ki is derült, hogy nem kergettek ők el semmilyen sárkányt, meg hagytak vízbe fúlni egy leányt is akár. *-megingatja a fejét-* A Kikötőben ezután egy darabig csak erről beszéltek, meg ezen röhögtek az emberek. Volt is egy mondás, amit akkor használtak, ha valaki lódított. Azt mondták az ilyen kitalált mesékre, hogy az csak egy kacsa. Mint a hajójuk neve. Jó, mi? *-vállat von. Nem tudja, hogy mennyire untatta vagy sem a fekete hajút, ő maga mindenesetre egészen felderült ahogy előadta a történetet.-* Ha megbocsájtasz egy pillanatra, akkor…
*Fejével a kreol felé int, majd engedélyre igazából nem várva lép arrébb a pult mögött. Az eddig dörzsölgetett-tisztogatott poharat Dayaneer elé állítja.*
- Valami jó italt, kisasszonyom, hm? *-kérdez vissza tűnődőn-* Nos, van sör, természetesen, és vörösbor is. Úgy sejtem, hogy fehér is..?
*Megvakarja a homlokát. Halvány gőze sincs arról, hogy miről beszél, de a játék az játék, nem akar kiesni a szerepből.*
- És.. pálinka. Meg rum. Kegyedet olyan rumozós fajtának nézem. Eltaláltam esetleg?
*Ha valaki elég ideig mozog a Kikötőben, kialakul nála egy ösztön: megérzi, ha bámulják. Igazán hasznos ösztön ez, kérem alássan – sokat segít abban, hogy az ember ne veszítse el a pénzét holmi zsebmetszők markában, vagy az életét, torokmetszők előtt térdelve. Mikor amolyan hűvös borzongás-féle fut végig a tarkóján, mintha csak valaki a téli hidegben áthűlt mutatóujját nyomná a bőrére, szemöldökei alól lustának tűnő pillantással néz fel a dörgölt pohárból. Nem kell sokáig keresnie, hogy ki mustrálja éppen; tekintete egy pillanatra szinte összeakad a lányéval, aki oly rútul ráijesztett szegény Árbocpolír haverjára, hogy a legény farkafelvágva el is menekült. Nem zavarja, ha nézik -sosem zavarta, tudja hogy női szemnek amúgy viszonylag tetsző fizimiskája van-, de azt az ürességet, amit amazon lát, nem tudja hová tenni.
Halkan hümmög, fordít a kezében tartott poháron, tovább dörgölgeti.*
- Hogy? *-néz fel végül ismét, amikor a lány megszólítja. Hirtelen nem érti, hogy az mire gondol; de szerencsére hamar választ is kap erre, és aprón jóváhagyót biccent.-* Jó. Nem nézek rá.
*Szemöldökei egy kissé összébb húzódnak, leengedi a poharat és a rongyot.*
- De hogy ne nézzek rá? Úgy, mint az új barátja, *-állával arrafelé int, amerre Nelira és Dearthan eltűntek, a mozdulat egyértelművé teszi, hogy kire gondol-* vagy amúgy sehogy se? Csak mert egy fedél alatt élünk és dolgozunk, szóval az úgy nem lesz egyszerű.
*Szinte bocsánatkérő mozdulattal rázza meg a fejét. Csak a szeme sarkában látszik valami apró rándulás, ami elárulja, hogy belül nevet kissé.*
- Áhm, a csaposok, *-lassú mozdulattal bólint párat, majd felemeli a poharat. Kicsit szívenütöttnek érzi magát, hogy valaki csaposnak nevezte.-* azok aztán tényleg mindenfélét tudnak. Remek történeteket is, igen.
*Csakhogy ő nem csapos, és nincsenek olyan történetek az öve alatt, amiket egy csapos tudhat. Csak olyanok, amiket egy tengerész tudhat, mert hát…*
- Partra Vetett Kacsa. *-mondja végül, és a poharat a pultra rakja, vállára veti a rongyot, s jobbról-balról a pohár mellé tenyerelve támaszkodik meg. Ha kívülről látná magát, valószínűleg jót röhögne azon, hogy /tényleg/ úgy néz ki, mint egy csapos.-* Háromfős legénység, plusz a kapitányuk. A Kikötő és a város között ingáznak, egyszerű folyami teher.
*Bele sem gondol, hogy a harcosformának tűnő lány valószínűleg fityfenét sem ért ebből. Kiveszi a pipát a szájából, annak szárával finom íveket rajzolva a levegőben folytatja.*
- Állításuk szerint egyszer, mikor nagyjából félúton voltak, a folyó jobb partja felől nagy visítozást meg sikoltozást hallottak. Na most, gondolhatod, a Kacsa legénysége nem kardforgatókból áll, *-aprót biccent a lány felé, aki viszont talán használni is tudja a rajta lógó vasakat-* szóval a zabszem is bennszorult a seggkkkhmm.. szóval, valószínűleg megszeppentek kissé, de ők persze ezt tagadták. Elővették az íjaikat, mert egy folyami hajót különben egész jól meg lehet védeni velük, ha valaki okoskodni akarna. Ha valaki nem tud jól célozni, akkor az meg égő nyilakat lő. Nem is gondolnád, hogy mennyire tud égni egy hajó, hiába úszik a vízen. Na, szóval,
*Újabb képzeletbeli vonalak rajzolódnak a levegőbe a pipaszár jóvoltából.*
- ott állnak a fedélzeten, jobbról meg hallik a hirig. De hát az még hagyján, közeledik feléjük! Hát mi a picsa, gondolták, valaki egy lányt kerget a folyónak? Haramiák ütöttek rajta valami szekéren? Hm? *-tekintete a bejárat felé villan egy pillanatra, ahogy Dayaneer belép. Kíváncsi rá, hogy a nő ismeri-e ezt a sztorit. Fogadni merne rá hogy amúgy igen, a Kacsa legénysége az összes létező krimót végighaknizta ezzel a történettel, potya italok reményében. Visszafordul a lány felé.-* Szóval, ott állnak, nyíl az idegen, bocs a nadrágszárban, és egyszer-csak meglátták..!
*Előrébb hajol, hangja halkabb lesz kissé. Odapislant a kicsit arrébb leülő wegtorenire, majd vissza a feketehajúra.*
- És mit láttak, hm? Hát egy sárkányt! *-szemei szinte kitágulnak ahogy a szó elhagyja a száját-* Egy sárkányt!! Ahogy a karmai között *-felemeli üres balját, ujjai úgy görbülnek össze a levegőben, mintha csak markolna valamit-* egy szűzlány vergődik, fehér ruhában! És a Kacsa legénysége, az égiek áldják meg őket, meg felemelték az íjakat, és rálőttek a sárkányra! Na most az nem tiszta, hogy pontosan hány találatot kapott a sárkány, de az tény, hogy megijedt, és ijedtében eldobta szerencsétlen lányt, sarkon fordult.. szárnysarkon pördült..? Eh, mindegy, szóval fogta magát, és elrepült a bús fenébe. A Kacsa legénysége meg annyira megörült ennek, hogy egészen elfeledkeztek a folyóba esett leányról, s mire eszükbe jutott hogy kihúzzák, hát azt már sehol nem is látták. Ha engem kérdezel, lehúzta egy örvény szegénykét. Vagy kisodorta a folyó, egészen a tengerig. Szóval, a Partra Vetett Kacsa legénysége így kergetett el egy sárkányt, és mentett is meg, meg nem is mentett meg egy szűzlányt.
*Újra a kezébe veszi a poharat és a rongyot, ráérős mozdulattal törölgetni kezdi.*
- Vagy.. talán mégsem? Az eset után egy nappal, mikorra már híre ment ennek, beért egy kis szekérkaraván a Kikötőbe. Van amit nem úsztatnak le, például az érzékeny gyomrúakat, azok az utakat választják. Na mindegy, szóval, rá egy napra befut a karaván, és mit ád az ég? A karaván pont a folyó bal oldalán volt, amikor a Kacsa megküzdött a sárkánnyal. Micsoda véletlen, hm? Ők is hallották a sírást-rívást, látták a nyilakat, meg a vízbe esett fehérséget. *-kissé oldalra biccenti a fejét, tekintete derűsen Dayaneer felé villan. Ha hallotta már ezt a történetet, akkor azt is tudni fogja, mi jön most.-* Csak hát ők nem épp így mesélték, amit láttak. A sírás meg a zokogás az igaz volt, volt marokban vergődés is, csakhogy ám..!
*Elvigyorodik.*
- Sárkány, az nem volt! Réti sas, az viszont volt sárkány helyett, és süldő nyúl is volt, szűzlány helyett. Jó, abban legalább igazat mondtak, hogy fehér nyúl volt. Így hát igen hamar ki is derült, hogy nem kergettek ők el semmilyen sárkányt, meg hagytak vízbe fúlni egy leányt is akár. *-megingatja a fejét-* A Kikötőben ezután egy darabig csak erről beszéltek, meg ezen röhögtek az emberek. Volt is egy mondás, amit akkor használtak, ha valaki lódított. Azt mondták az ilyen kitalált mesékre, hogy az csak egy kacsa. Mint a hajójuk neve. Jó, mi? *-vállat von. Nem tudja, hogy mennyire untatta vagy sem a fekete hajút, ő maga mindenesetre egészen felderült ahogy előadta a történetet.-* Ha megbocsájtasz egy pillanatra, akkor…
*Fejével a kreol felé int, majd engedélyre igazából nem várva lép arrébb a pult mögött. Az eddig dörzsölgetett-tisztogatott poharat Dayaneer elé állítja.*
- Valami jó italt, kisasszonyom, hm? *-kérdez vissza tűnődőn-* Nos, van sör, természetesen, és vörösbor is. Úgy sejtem, hogy fehér is..?
*Megvakarja a homlokát. Halvány gőze sincs arról, hogy miről beszél, de a játék az játék, nem akar kiesni a szerepből.*
- És.. pálinka. Meg rum. Kegyedet olyan rumozós fajtának nézem. Eltaláltam esetleg?
1821. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-04-09 16:50:07
Üzenet elküldve: 2026-04-09 16:50:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 290
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Kénytelen tenni még egy hosszabb sétát a Kikötő hűvös-nyirkos utcáin, mielőtt hazakeveredne. Nem sejtette, hogy ennyire fel fogja kavarni, amit hall Nolenről, pedig egyik szóbeszéd sem hangzott igazán hihetőnek. Mégis, pusztán a lehetősége, hogy bármelyikben is akad némi igazság, most rettentően kínozza. Egy ilyen nap után kedve volna alaposan bekarmolni a Rumosban, kicsit talán abban bízva, hogy összefutva Antorac valamelyik régi hívével bosszúsan kioszthat egy spicces öklöst - szerencsére a céltalan mászkálás kijózanítja annyira, hogy arrébb hessegesse ezt a lehetőséget. A Varjúban is szégyentelenül le tud aljasodni, ha még mindig olyannyira vágyik rá, és nagy ostobaságot nem tud művelni. Legalább is akkorát semmiképpen, amin nem tenné túl magát könnyedén a következő napon.
Nem túl kedélyes képpel libben be a bejárati ajtón, szigorú pillantásokkal néz körbe és keres a vendégek között ismerős arcokat, úgy tűnik azonban kollégái máshol ütik az időt. Ahogy a tengerészét felfedezni véli azonban a pult mögött, az a barátságtalan fagyosság olvadni kezd a tekintetből. Nocsak, a többiek máris munkára fogták volna szerencsétlent? Pedig tudja, hogy Niall egyáltalán nem volt oda a csaposkodás gondolatáért.
A kis talpig fekete leányzót csupán futva méri fel majd rögvest nyájas mosolyt ölt, hogy aztán biccentve köszöntse vendégüket. Valamivel távolabb tőle csüccsen a pulthoz, nem áll szándékában a kiszolgálást megzavarni, de ahogy a tengerésznek akad egy kis ideje figyelmet fordítani rá, már szemtelen mosollyal arcán várja, hogy odalépjen hozzá.*
- Tud valami jó italt ajánlani, kocsmáros uram?
*Kénytelen tenni még egy hosszabb sétát a Kikötő hűvös-nyirkos utcáin, mielőtt hazakeveredne. Nem sejtette, hogy ennyire fel fogja kavarni, amit hall Nolenről, pedig egyik szóbeszéd sem hangzott igazán hihetőnek. Mégis, pusztán a lehetősége, hogy bármelyikben is akad némi igazság, most rettentően kínozza. Egy ilyen nap után kedve volna alaposan bekarmolni a Rumosban, kicsit talán abban bízva, hogy összefutva Antorac valamelyik régi hívével bosszúsan kioszthat egy spicces öklöst - szerencsére a céltalan mászkálás kijózanítja annyira, hogy arrébb hessegesse ezt a lehetőséget. A Varjúban is szégyentelenül le tud aljasodni, ha még mindig olyannyira vágyik rá, és nagy ostobaságot nem tud művelni. Legalább is akkorát semmiképpen, amin nem tenné túl magát könnyedén a következő napon.
Nem túl kedélyes képpel libben be a bejárati ajtón, szigorú pillantásokkal néz körbe és keres a vendégek között ismerős arcokat, úgy tűnik azonban kollégái máshol ütik az időt. Ahogy a tengerészét felfedezni véli azonban a pult mögött, az a barátságtalan fagyosság olvadni kezd a tekintetből. Nocsak, a többiek máris munkára fogták volna szerencsétlent? Pedig tudja, hogy Niall egyáltalán nem volt oda a csaposkodás gondolatáért.
A kis talpig fekete leányzót csupán futva méri fel majd rögvest nyájas mosolyt ölt, hogy aztán biccentve köszöntse vendégüket. Valamivel távolabb tőle csüccsen a pulthoz, nem áll szándékában a kiszolgálást megzavarni, de ahogy a tengerésznek akad egy kis ideje figyelmet fordítani rá, már szemtelen mosollyal arcán várja, hogy odalépjen hozzá.*
- Tud valami jó italt ajánlani, kocsmáros uram?
1820. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-30 19:49:26
Üzenet elküldve: 2026-03-30 19:49:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Bájcsevej//
*Imádja az ő drága, egyetlen szőkeségét. Ez jut eszébe, mikor kuncogását visszafojtva nézi végig, ahogy az ő példáját követve, de a saját eszköztárát felhasználva szintúgy elbánik Haldriannal. Sajnos azonban a móka hamar véget ér, úgy tűnik nem pont azt a hatást sikerült elérniük a félvérrel, amelyet szerettek volna, mert az úgy iszkol el, mint valami kisegér a falba rágott lyukba. Mindeközben pedig még úgy látszik, hogy a társai is távozni készülnek. Sebaj, legalább a bort megkapta, amit most egész szórakozottan lögyböl a pohárban, mintha csak a világ legjobb játéka volna. Hirtelen aztán, látszólag minden ok nélkül megdermed, majd barnáit olyan hidegen emeli Niallra, mintha csak egy élőhalott nézne rá vissza, ám mindez nem tart tovább néhány pislantásnyi időnél, a feketeség utána már újra vigyorog, mint a tejbetök.
Kortyol egyet az italból, majd ha ez idáig mindenki lelépett, akkor odalépked a pulthoz, és rákönyökölve támasztja meg magát, miután letette a poharát.*
- Ne nézz rá, csak ha megengedem! Már Nelirára, ő az enyém, és ezt véresen komolyan is gondolom. Meg persze ő is. *Kuncog fel, barnái látszólag rendszertelenül, ide-oda tekintgetnek, mintha épp azt fürkésznék, mitől kellene félnie, ám arcán ennek a félelemnek éppen apró nyoma sem látszik.*
- Mesélj nekem valamit! Azt hallottam, hogy a csaposok, akik a poharakat pont úgy törölgetik, mint ahogy te, remek történeteket tudnak, mert onnan a pult mögül mindent látnak és hallanak. De nem ajánlom, hogy untass! *Tekintete újra dermesztővé válik, de megint csak egy pillanatra, utána már édesen mosolyog megint, mintha mi sem történt volna.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.30 19:50:48
*Imádja az ő drága, egyetlen szőkeségét. Ez jut eszébe, mikor kuncogását visszafojtva nézi végig, ahogy az ő példáját követve, de a saját eszköztárát felhasználva szintúgy elbánik Haldriannal. Sajnos azonban a móka hamar véget ér, úgy tűnik nem pont azt a hatást sikerült elérniük a félvérrel, amelyet szerettek volna, mert az úgy iszkol el, mint valami kisegér a falba rágott lyukba. Mindeközben pedig még úgy látszik, hogy a társai is távozni készülnek. Sebaj, legalább a bort megkapta, amit most egész szórakozottan lögyböl a pohárban, mintha csak a világ legjobb játéka volna. Hirtelen aztán, látszólag minden ok nélkül megdermed, majd barnáit olyan hidegen emeli Niallra, mintha csak egy élőhalott nézne rá vissza, ám mindez nem tart tovább néhány pislantásnyi időnél, a feketeség utána már újra vigyorog, mint a tejbetök.
Kortyol egyet az italból, majd ha ez idáig mindenki lelépett, akkor odalépked a pulthoz, és rákönyökölve támasztja meg magát, miután letette a poharát.*
- Ne nézz rá, csak ha megengedem! Már Nelirára, ő az enyém, és ezt véresen komolyan is gondolom. Meg persze ő is. *Kuncog fel, barnái látszólag rendszertelenül, ide-oda tekintgetnek, mintha épp azt fürkésznék, mitől kellene félnie, ám arcán ennek a félelemnek éppen apró nyoma sem látszik.*
- Mesélj nekem valamit! Azt hallottam, hogy a csaposok, akik a poharakat pont úgy törölgetik, mint ahogy te, remek történeteket tudnak, mert onnan a pult mögül mindent látnak és hallanak. De nem ajánlom, hogy untass! *Tekintete újra dermesztővé válik, de megint csak egy pillanatra, utána már édesen mosolyog megint, mintha mi sem történt volna.*
A hozzászólás írója (Norileina Vylrien) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.30 19:50:48
1819. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-30 12:32:58
Üzenet elküldve: 2026-03-30 12:32:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Kár lenne tagadni: kíváncsian figyeli a társaságot. Ez persze nem látszik kifelé, legfeljebb csupán egy-egy pillantás árulja el a dolgot. Továbbra is a kupa tisztogatásával köti le a kezeit, csupán olykor téved tekintete villanásnyi időre a többiekre. Nem nehéz felfedeznie, hogy Nelira és Dearthan mennyire közel állnak egymáshoz, és bizony lenne elképzelése, hogy mi állhat emögött. Pláne Nelira szavait hallva. (A lány látványos kupa-vizsgálatára oda sem bagózik különben. Pontosan jól tudja, hogy jó munkát végez!)
A számára ismeretlen fekete hajú lány és Árbocpolír közötti aprócska közjáték kissé érdekesebbnek tűnik. Persze itt is lennének elképzelései arról, hogy mik állhatnak az elhangzó szavak mögött; és ezeknek az elképzeléseknek termékeny talajt is ad az, ahogy a legény úgy kotródik el a feketehajú kiszolgálása után, mintha legalábbis bolhák csipkednék. Derűsen cuppant egy halkat a fogai között tartott, tömetlen-hideg pipa szárán ahogy a távozó után néz.*
- Ez érdekes. *-halk szavait szinte csak úgy magának dörmögi. A trió szemlátomást egymással van elfoglalva -Nelira talán inkább Dearthan-ra fókuszál jobban, ami azt illeti-, így talán majd inkább később kérdez rá arra, hogy mi is történt „a múltkor”. Ha valaki valaha azt állította, hogy a férfiak nem kíváncsiskodnak és nem pletykálnak olykor, hát, az bizony hatalmasat tévedett.
Lerakja az eddig dörgölt kupát és egy másikra cseréli; a rongy egy eddig még nem használt csücskével kezdi dörgölni. Arra gondol, hogy talán tényleg nem is mindig annyira unalmas a pult mögött állni.*
*Kár lenne tagadni: kíváncsian figyeli a társaságot. Ez persze nem látszik kifelé, legfeljebb csupán egy-egy pillantás árulja el a dolgot. Továbbra is a kupa tisztogatásával köti le a kezeit, csupán olykor téved tekintete villanásnyi időre a többiekre. Nem nehéz felfedeznie, hogy Nelira és Dearthan mennyire közel állnak egymáshoz, és bizony lenne elképzelése, hogy mi állhat emögött. Pláne Nelira szavait hallva. (A lány látványos kupa-vizsgálatára oda sem bagózik különben. Pontosan jól tudja, hogy jó munkát végez!)
A számára ismeretlen fekete hajú lány és Árbocpolír közötti aprócska közjáték kissé érdekesebbnek tűnik. Persze itt is lennének elképzelései arról, hogy mik állhatnak az elhangzó szavak mögött; és ezeknek az elképzeléseknek termékeny talajt is ad az, ahogy a legény úgy kotródik el a feketehajú kiszolgálása után, mintha legalábbis bolhák csipkednék. Derűsen cuppant egy halkat a fogai között tartott, tömetlen-hideg pipa szárán ahogy a távozó után néz.*
- Ez érdekes. *-halk szavait szinte csak úgy magának dörmögi. A trió szemlátomást egymással van elfoglalva -Nelira talán inkább Dearthan-ra fókuszál jobban, ami azt illeti-, így talán majd inkább később kérdez rá arra, hogy mi is történt „a múltkor”. Ha valaki valaha azt állította, hogy a férfiak nem kíváncsiskodnak és nem pletykálnak olykor, hát, az bizony hatalmasat tévedett.
Lerakja az eddig dörgölt kupát és egy másikra cseréli; a rongy egy eddig még nem használt csücskével kezdi dörgölni. Arra gondol, hogy talán tényleg nem is mindig annyira unalmas a pult mögött állni.*
1818. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-29 00:45:12
Üzenet elküldve: 2026-03-29 00:45:12
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*A Dearthan névre hallgató férfinak úgy tűnik, helyén van esze. Nem sétál bele a csapdába, és nem is tűnik úgy, hogy a fogadtatás bármiben is megingatta volna.
A következőkben sem forog felé a szerencse. Az ébenhajú leánytól nem várt mást, ugyanakkor Nelira habitusa meglepi. Nagyot nyel, ahogy a smaragd szempárba pillant. Nem úgy tűnik, hogy a szőkeség tisztelettel óhajt adózni a mondvacsinált pozíciójának.*
-Egy pohárt bort... *Visszhangozza Norileinát, mihelyst kiszabadult. Sietve térül-fordul, hogy kiszolgálja a feketeséget, majd valami mondvacsinált okkal hamar távozóra fogja. A szobája felé veszi az irányt, mielőtt az előre nem látható események magukkal sodorják.*
*A Dearthan névre hallgató férfinak úgy tűnik, helyén van esze. Nem sétál bele a csapdába, és nem is tűnik úgy, hogy a fogadtatás bármiben is megingatta volna.
A következőkben sem forog felé a szerencse. Az ébenhajú leánytól nem várt mást, ugyanakkor Nelira habitusa meglepi. Nagyot nyel, ahogy a smaragd szempárba pillant. Nem úgy tűnik, hogy a szőkeség tisztelettel óhajt adózni a mondvacsinált pozíciójának.*
-Egy pohárt bort... *Visszhangozza Norileinát, mihelyst kiszabadult. Sietve térül-fordul, hogy kiszolgálja a feketeséget, majd valami mondvacsinált okkal hamar távozóra fogja. A szobája felé veszi az irányt, mielőtt az előre nem látható események magukkal sodorják.*
1817. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-24 11:48:24
Üzenet elküldve: 2026-03-24 11:48:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Bármily kedélyes is, s látszólag bármily boldogan szorongatja Dearthan kezét, ahogy átlépik a küszöböt kezd rátelepedni a kapott feladat súlya. Jól tudja, hogy olykor szeszélyes gondolatai közül igen kiváló ötletek is előbukkanhatnak, de különös figyelmet kell szenteljen annak, hogy ne csapongjon, ne hirtelenkedje el döntéseit. Épp ezért nem tárja a társaság elé rögvest, hogy mit is szeretne, s épp ezért latolgatja hosszasan magában, hogy kivel.
A férfi hamar csatlakozik rá, s ha nem is tudhatja, hogy mit fontolgat, annak ötlete nem is rossz… időt nyerhet, s a tényhez, hogy türelmesnek kell lennie ugyan nem fűlik a foga, mégis hasznos lehet nem beleugrani valamibe azelőtt, hogy kissé kitapossák előtte az utat. Fesztelen, sűrűn bólogatva néz fel rá beleegyezésül, majd a pulthoz érve, kis késedelemmel eszmél rá, hogy Niall már elbitorolta tőle a munkaállomását – Sa'Terethnek hála. Persze csupán akkor tudatosul annak jelenléte igazán, mikor nekiütközik, ahogy a borért nyúl, s ha már oly bőszen törölgeti a kupákat, nem is rest elhappolni előle egyet. Elnézést azt nem kér, helyette tüzetesen vizsgálja meg a kezébe kapott alkalmatosságot, majd elismerően biggyesztve ajkát bólint, hogy szép munka. Persze szíves örömest kötött volna bele, s annak ellenére, hogy mit súg ábrázata, már szólna is valami kellemetlent, csak a miheztartás végett, de ekkor Haldrian bukkan fel. Vagy már rég ott volt, őszintén nem tudná megmondani, túl sok volt mára az inger.
Annak szavaira néhányat pislog a szürkéket nézve, de hogy szégyellje magát a kihágása miatt, azt senki nem várhatja tőle. Hogy replikája lenne sem kérdés, de ketten is segítségére sietnek, így hát egy fél lépést hátrálva tolja fel magát a pult tetejére, s lábait keresztezve, azon ücsörögve néz végig a sokaságon. Talán már dolgozik az erő, mit még meg sem kapott. Büszke vigyorát leöblíti egy jókora korty itallal, majd maga mellé téve szabad kezét, még meg is támaszkodik, finoman domborítva testét, hogy kellően kihívó képet mutasson. Bármit is hisz Norileina, itt egyedül ő az, aki úgy vezet és vezet meg mindenkit, ahogy akar. *
- Ő volt olyan édes, hogy betöltse az űrt, amit a hiányom okozott a Varjúnak. *Céloz ezzel Niallra, akinek egyszer biztosan megjegyzi a nevét, de az nem ma lesz. Felkacag, majd Dearthanra pillant.* - Dearthan pedig leveszi a vállamról azt a terhet, hogy már aludni sem tudok, mert szinte mindig én állok a söntés mögött.
*Mondja sértetten, s e tény még igaz is. Amióta csak itt lakik, alig szakadt el a munkától.
Félreértés ne essék, pontosan tudja, miért hívta magával a félvér, de Norileina szavai azok, akiét szívesen tovább is fűzi. Persze nehezen mond ellent Haldriannak, hiszen tudomása szerint mégiscsak ő Realel jobbkeze.*
- Látod, most is milyen heves? Szerintem csodás társaságba keveredtem. *Nem rest megkísérelni előre hajolni, majd megragadni Haldrian felsőjét, hogy maga felé húzza gyengéd-erőszakkal. Annak fülébe kíván súgni, persze igen nehéz ez úgy, hogy ennyien vannak köröttük, de a lehető leghalkabban igyekszik kivitelezni. *
- Előmelegítettem neked. *Távolodik, majd kacsint, s leugrik a pultról, hogy Dearthan kezeibe csúsztassa sajátját, ezzel a fél-elf tudtára adva azt is, hogy ma éjjel másnál kell a csekélyke állóképességét fitogatatni. Habár van, miben igen tehetséges, szíves örömest átadja a lehetőséget a feketeségnek.* - Szívesen.
*Látszólagos jókedve nem illan el, de látványos, hogy nem kívánja már sokáig élvezni a társaságot. Bár szívesen megnézné, ahogy egy pimasz megjegyzés miatt megküzdenek érte, valahogy túlságosan zsong a feje és másnak nem, csak a legújabb klántársuknak szeretne ebből elárulni bármit is, lehetőleg egyikük szobájában.*
- Később ígérem átveszem és el sem mozdulok innen. *Hogy a később az néhány órácskát, netán egy egész napot jelent, már nem olyasvalami, amit kifejt. A keze erősebben szorít, jelezve Dearthannak, hogy indulni szeretne, s smaragdszín pillantásával annak barnái felé sem hagy kétséget efelől.*
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.24 11:52:25
*Bármily kedélyes is, s látszólag bármily boldogan szorongatja Dearthan kezét, ahogy átlépik a küszöböt kezd rátelepedni a kapott feladat súlya. Jól tudja, hogy olykor szeszélyes gondolatai közül igen kiváló ötletek is előbukkanhatnak, de különös figyelmet kell szenteljen annak, hogy ne csapongjon, ne hirtelenkedje el döntéseit. Épp ezért nem tárja a társaság elé rögvest, hogy mit is szeretne, s épp ezért latolgatja hosszasan magában, hogy kivel.
A férfi hamar csatlakozik rá, s ha nem is tudhatja, hogy mit fontolgat, annak ötlete nem is rossz… időt nyerhet, s a tényhez, hogy türelmesnek kell lennie ugyan nem fűlik a foga, mégis hasznos lehet nem beleugrani valamibe azelőtt, hogy kissé kitapossák előtte az utat. Fesztelen, sűrűn bólogatva néz fel rá beleegyezésül, majd a pulthoz érve, kis késedelemmel eszmél rá, hogy Niall már elbitorolta tőle a munkaállomását – Sa'Terethnek hála. Persze csupán akkor tudatosul annak jelenléte igazán, mikor nekiütközik, ahogy a borért nyúl, s ha már oly bőszen törölgeti a kupákat, nem is rest elhappolni előle egyet. Elnézést azt nem kér, helyette tüzetesen vizsgálja meg a kezébe kapott alkalmatosságot, majd elismerően biggyesztve ajkát bólint, hogy szép munka. Persze szíves örömest kötött volna bele, s annak ellenére, hogy mit súg ábrázata, már szólna is valami kellemetlent, csak a miheztartás végett, de ekkor Haldrian bukkan fel. Vagy már rég ott volt, őszintén nem tudná megmondani, túl sok volt mára az inger.
Annak szavaira néhányat pislog a szürkéket nézve, de hogy szégyellje magát a kihágása miatt, azt senki nem várhatja tőle. Hogy replikája lenne sem kérdés, de ketten is segítségére sietnek, így hát egy fél lépést hátrálva tolja fel magát a pult tetejére, s lábait keresztezve, azon ücsörögve néz végig a sokaságon. Talán már dolgozik az erő, mit még meg sem kapott. Büszke vigyorát leöblíti egy jókora korty itallal, majd maga mellé téve szabad kezét, még meg is támaszkodik, finoman domborítva testét, hogy kellően kihívó képet mutasson. Bármit is hisz Norileina, itt egyedül ő az, aki úgy vezet és vezet meg mindenkit, ahogy akar. *
- Ő volt olyan édes, hogy betöltse az űrt, amit a hiányom okozott a Varjúnak. *Céloz ezzel Niallra, akinek egyszer biztosan megjegyzi a nevét, de az nem ma lesz. Felkacag, majd Dearthanra pillant.* - Dearthan pedig leveszi a vállamról azt a terhet, hogy már aludni sem tudok, mert szinte mindig én állok a söntés mögött.
*Mondja sértetten, s e tény még igaz is. Amióta csak itt lakik, alig szakadt el a munkától.
Félreértés ne essék, pontosan tudja, miért hívta magával a félvér, de Norileina szavai azok, akiét szívesen tovább is fűzi. Persze nehezen mond ellent Haldriannak, hiszen tudomása szerint mégiscsak ő Realel jobbkeze.*
- Látod, most is milyen heves? Szerintem csodás társaságba keveredtem. *Nem rest megkísérelni előre hajolni, majd megragadni Haldrian felsőjét, hogy maga felé húzza gyengéd-erőszakkal. Annak fülébe kíván súgni, persze igen nehéz ez úgy, hogy ennyien vannak köröttük, de a lehető leghalkabban igyekszik kivitelezni. *
- Előmelegítettem neked. *Távolodik, majd kacsint, s leugrik a pultról, hogy Dearthan kezeibe csúsztassa sajátját, ezzel a fél-elf tudtára adva azt is, hogy ma éjjel másnál kell a csekélyke állóképességét fitogatatni. Habár van, miben igen tehetséges, szíves örömest átadja a lehetőséget a feketeségnek.* - Szívesen.
*Látszólagos jókedve nem illan el, de látványos, hogy nem kívánja már sokáig élvezni a társaságot. Bár szívesen megnézné, ahogy egy pimasz megjegyzés miatt megküzdenek érte, valahogy túlságosan zsong a feje és másnak nem, csak a legújabb klántársuknak szeretne ebből elárulni bármit is, lehetőleg egyikük szobájában.*
- Később ígérem átveszem és el sem mozdulok innen. *Hogy a később az néhány órácskát, netán egy egész napot jelent, már nem olyasvalami, amit kifejt. A keze erősebben szorít, jelezve Dearthannak, hogy indulni szeretne, s smaragdszín pillantásával annak barnái felé sem hagy kétséget efelől.*
A hozzászólás írója (Nelira Dykai) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.03.24 11:52:25
1816. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-23 18:31:20
Üzenet elküldve: 2026-03-23 18:31:20
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1159
OOC üzenetek: 60
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
- Ahj… *Ad ki rövid, hisztis hangokat, mert utálja, amikor nem kapja meg azonnal, amit akar. Nem toporzékol, de legszívesebben megtenné, mert nem akar megvitatni és átbeszélni semmit, csak rohanni a világítótoronyhoz a fekete kis kővel, hogy máris eleget tegyen istene, a démonok keresztül tolmácsolt kérésének.*
- Megérte. Szerinted nem? *Vágja rá a választ Dearthan kérdésére, de legbelül kissé elbizonytalanodik, hisz a lelkébe egyensúlyt hozó entitás továbbra is rémisztően csendes. Igazából a csendet is utálja. Meg a zajt.*
- Vagy úgy. Miért, mi van akkor, ha felbukkan? *Pislog barnáival, miközben erősen dolgoztatja a képzeletét, hogy mi történhet, ha Relael tiszteletét teszi. Lakoma lesz? Kiabálás? Vérfürdő? ~Hümm…~*
- Mit tudom én. Csak hangosan gondolkodtam, és erre jutottam. A világítótoronynál sok minden történt már velem. *Visszaemlékezve eszébe jutnak a képek arról, amikor a szirt szélén egyensúlyozva volt kénytelen a fekete tündér kezébe adni életét, vagy amikor fogadott bátyját próbálta megölni, mert úgy érezte, hogy elárulta őt. Szörnyű, mégis szép emlékek… Az a hely különleges, nem lehet véletlen, hogy Yillith pont azt választotta egyiknek a három közül.*
- Mindent megoldunk… *Bólogat.
A fogadóba lépve nem különösebben törődik a vendégekkel, így azzal a fickóval sem, akitől ellépve Haldrian hirtelen előttük terem. Már épp elkezdte rázni a fejét Nelira kérdésére, pedig nem is ezt akarta válaszolni, mert ami azt illeti, egészen szomjasnak érzi magát, de a félvér felbukkanása még jobban összekuszálja a gondolatait. Nem érti, miért támadt rá ilyen hirtelen a barátnőjére, de nem nézi jó szemmel. Habár Dearthan az, ki először a maga módján védelmére kel a szőkeségnek, melyet követően ő annyiban is hagyhatná a dolgot, de mégsem teszi. Hát tudott ő valamikor is csendben maradni?
Előre lép egyet, hogy csak néhány centiméter válassza el egymástól őt és a nagyszájú ficsúrt, és határozott tekintettel néz fel annak arcára.*
- Hagyd békén! Nelira az én barátnőm, és pontosan ott volt, ahol a legjobb neki. Nem volt üres semmi, hisz itt vagy te, nem? *Sandán Nelira felé pillant, gonoszkásan elvigyorodik, majd visszanéz Haldrianra.*
- Elmesélted már neki, hogy jártál a múltkor? Ha szórakozol vele, akkor ezúttal nem csak a szád fog vérezni. Ne kockáztass! Most pedig hozz nekem egy pohár bort! Meg… nekik is, amit kérnek! *Tekint újra kis csapata irányába. A félisten szavaitól vérszemet kapott. Az a dolga, hogy uralkodjon, vezesse a társait, s ha kell, elintézze azokat, kik nem adják meg a kellő tiszteletet nekik.*
- Ahj… *Ad ki rövid, hisztis hangokat, mert utálja, amikor nem kapja meg azonnal, amit akar. Nem toporzékol, de legszívesebben megtenné, mert nem akar megvitatni és átbeszélni semmit, csak rohanni a világítótoronyhoz a fekete kis kővel, hogy máris eleget tegyen istene, a démonok keresztül tolmácsolt kérésének.*
- Megérte. Szerinted nem? *Vágja rá a választ Dearthan kérdésére, de legbelül kissé elbizonytalanodik, hisz a lelkébe egyensúlyt hozó entitás továbbra is rémisztően csendes. Igazából a csendet is utálja. Meg a zajt.*
- Vagy úgy. Miért, mi van akkor, ha felbukkan? *Pislog barnáival, miközben erősen dolgoztatja a képzeletét, hogy mi történhet, ha Relael tiszteletét teszi. Lakoma lesz? Kiabálás? Vérfürdő? ~Hümm…~*
- Mit tudom én. Csak hangosan gondolkodtam, és erre jutottam. A világítótoronynál sok minden történt már velem. *Visszaemlékezve eszébe jutnak a képek arról, amikor a szirt szélén egyensúlyozva volt kénytelen a fekete tündér kezébe adni életét, vagy amikor fogadott bátyját próbálta megölni, mert úgy érezte, hogy elárulta őt. Szörnyű, mégis szép emlékek… Az a hely különleges, nem lehet véletlen, hogy Yillith pont azt választotta egyiknek a három közül.*
- Mindent megoldunk… *Bólogat.
A fogadóba lépve nem különösebben törődik a vendégekkel, így azzal a fickóval sem, akitől ellépve Haldrian hirtelen előttük terem. Már épp elkezdte rázni a fejét Nelira kérdésére, pedig nem is ezt akarta válaszolni, mert ami azt illeti, egészen szomjasnak érzi magát, de a félvér felbukkanása még jobban összekuszálja a gondolatait. Nem érti, miért támadt rá ilyen hirtelen a barátnőjére, de nem nézi jó szemmel. Habár Dearthan az, ki először a maga módján védelmére kel a szőkeségnek, melyet követően ő annyiban is hagyhatná a dolgot, de mégsem teszi. Hát tudott ő valamikor is csendben maradni?
Előre lép egyet, hogy csak néhány centiméter válassza el egymástól őt és a nagyszájú ficsúrt, és határozott tekintettel néz fel annak arcára.*
- Hagyd békén! Nelira az én barátnőm, és pontosan ott volt, ahol a legjobb neki. Nem volt üres semmi, hisz itt vagy te, nem? *Sandán Nelira felé pillant, gonoszkásan elvigyorodik, majd visszanéz Haldrianra.*
- Elmesélted már neki, hogy jártál a múltkor? Ha szórakozol vele, akkor ezúttal nem csak a szád fog vérezni. Ne kockáztass! Most pedig hozz nekem egy pohár bort! Meg… nekik is, amit kérnek! *Tekint újra kis csapata irányába. A félisten szavaitól vérszemet kapott. Az a dolga, hogy uralkodjon, vezesse a társait, s ha kell, elintézze azokat, kik nem adják meg a kellő tiszteletet nekik.*
1815. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-23 17:48:38
Üzenet elküldve: 2026-03-23 17:48:38
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 58
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk, Haldrian, Niall//
*Némán bólint Nelira szavai hallatán. A szőkeség elégedettségéért cserébe jottányi kellemetlenséggel fizettek, ez pedig elfogadható felár a férfi számára. Minden egyéb aggályát egy nehézkes sóhajba préseli, ami felszakad belőle, mikor a gyógyítója az ölelésébe bújik.
Amíg a két nő szóval tartja egymást, Dearthannak alkalma nyílik, hogy elszámoljon magában a Yillith-el szemben tanúsított cselekedeteivel, pontosabban cselekedeteinek hiányával kapcsolatban. Egy keze elég lenne, hogy megszámolja azokat az alkalmakat, amikor habozott vagy visszakozott a veszéllyel szemben. És már a legutolsó alkalom óta is eltelt jó sok tél. Akkor mégis mi történhetett most? Valóban csak arról van szó, hogy egy felsőbb hatalom felülkerekedett rajta és gúzsba kötötte? Vagy önnön gyávasága is elégséges volt ahhoz, hogy veszteg maradjon? Lelkében feltörő, kendőzetlen szégyenérzetének hatására úgy érzi, legbelül felvonyít a kutya. Bár Nelirával külön-külön célból jöttek a Vérkertbe, mégis mindketten új tapasztalatokkal gazdagodtak az átélt eseményeknek köszönhetően. Bár kérdéses, hogy a férfi esetében is Yillith szándékában állt-e mindez, mégis sikeresen katalizált bizonyos erőket benne. Noha azt még talán a démon sem tudná megmondani, hogy destruktív vagy konstruktív energiákat.*
- Megérte eljönnünk? *Hajol el a mellette könnyed léptekkel haladó Nelira feje mellett, hogy ezúttal Norileinához szóljon. Voltaképp önmagának is intézhetné a kérdést, de jelen körülmények között egyaránt kíváncsi arra is, hogy mi körvonalazódott a különös találkozót követően a feketeség fejében. Mert abban nem kételkedik, hogy a klántársa már kitervelt valamit, efelől kétsége sincs, hallva a gondtalan csacsogását. Eddigi kapcsolatuk alapján inkább akkor aggódna, ha a szőkeség hirtelen megnémulna. Hálás a Relael kilétével kapcsolatos kérdésnek, hisz előbb-utóbb ez a találkozó is elérkezik, márpedig Dearthan örülne, ha minél hamarabb sor kerülne rá. Bár nem kételkedik a gyógyítója szavaiban a maradását illetően, mindaddig mégis bizonytalannak érzi helyzetét, amíg a Varjak vezetője nem adja áldását a személyére.*
- Valóban, a Világítótornyot említette… *Biccent pillanatnyi hezitálást követően Norileina korrekciójára. Szabad kezét felemeli és dörgölőző mozdulattal masszírozni kezdi arcát, halántékát. Láthatólag nem foglalkoztatja tovább saját kérdése, noha a valóságban a mozdulat maga csak fátyolként funkcionál. Rengeteg hibája van, de figyelme és emlékezete mindig is kiemelkedő volt, így ez a mostani tévedés – legyen bármilyen hétköznapi – kellemetlen szálkaként fúródik a férfi önbecsülésébe.*
- Talán az volna a legbölcsebb, ha egy-két napot rászánnánk, hogy mindhárom helyszínt felmérjük, mielőtt a köveket elrejtjük. Az elővigyázatosság nem árt. *Csatlakozik azonnal, ahogy Nelira elharapja a mondatot. Noha a férfit is kerülgetik a kételyek. Túl egyszerűnek tűnik ez a megbízatás, és ha valamit megtanult, akkor az az, hogy ami egyszerűnek tűnik, arról végül mindig az ellenkezője derül ki. De ezeket a gondolatokat inkább megtartja magának.
A Varjúban a szokásos szürke arcokon kívül két ismerős alakot vél felfedezni. Noha mindkettejük nevét sikeresen elfeledte, de azt nem, hogy egyiküknek még köszönettel tartozik, hiszen nem csekély része van abban, hogy a hullája nem a Kikötő vizében úszik. Követi Nelirát a fogadó belseje felé, habár jelenleg nem fűlik a foga a társasághoz, amit csak tovább tetéz a tény, hogy a pult mellől máris melléjük szegődik Haldrian. Lazán Nelirához igazodik, jelenlétével nem kiélezve a két klántárs között kialakuló diskurzust. A dorgálásra azonban még a szőkeség előtt felel, anélkül, hogy kilépne mellőle.*
- Átvállaltam a műszakot és egyéb teendőket hálám jeléül azért, amit a Varjak értem tanúsítottak. *Tekintete Niallra vándorol, aki felé biccent.* - Beszéljük meg a részleteket, ha gondolod.
*Némán bólint Nelira szavai hallatán. A szőkeség elégedettségéért cserébe jottányi kellemetlenséggel fizettek, ez pedig elfogadható felár a férfi számára. Minden egyéb aggályát egy nehézkes sóhajba préseli, ami felszakad belőle, mikor a gyógyítója az ölelésébe bújik.
Amíg a két nő szóval tartja egymást, Dearthannak alkalma nyílik, hogy elszámoljon magában a Yillith-el szemben tanúsított cselekedeteivel, pontosabban cselekedeteinek hiányával kapcsolatban. Egy keze elég lenne, hogy megszámolja azokat az alkalmakat, amikor habozott vagy visszakozott a veszéllyel szemben. És már a legutolsó alkalom óta is eltelt jó sok tél. Akkor mégis mi történhetett most? Valóban csak arról van szó, hogy egy felsőbb hatalom felülkerekedett rajta és gúzsba kötötte? Vagy önnön gyávasága is elégséges volt ahhoz, hogy veszteg maradjon? Lelkében feltörő, kendőzetlen szégyenérzetének hatására úgy érzi, legbelül felvonyít a kutya. Bár Nelirával külön-külön célból jöttek a Vérkertbe, mégis mindketten új tapasztalatokkal gazdagodtak az átélt eseményeknek köszönhetően. Bár kérdéses, hogy a férfi esetében is Yillith szándékában állt-e mindez, mégis sikeresen katalizált bizonyos erőket benne. Noha azt még talán a démon sem tudná megmondani, hogy destruktív vagy konstruktív energiákat.*
- Megérte eljönnünk? *Hajol el a mellette könnyed léptekkel haladó Nelira feje mellett, hogy ezúttal Norileinához szóljon. Voltaképp önmagának is intézhetné a kérdést, de jelen körülmények között egyaránt kíváncsi arra is, hogy mi körvonalazódott a különös találkozót követően a feketeség fejében. Mert abban nem kételkedik, hogy a klántársa már kitervelt valamit, efelől kétsége sincs, hallva a gondtalan csacsogását. Eddigi kapcsolatuk alapján inkább akkor aggódna, ha a szőkeség hirtelen megnémulna. Hálás a Relael kilétével kapcsolatos kérdésnek, hisz előbb-utóbb ez a találkozó is elérkezik, márpedig Dearthan örülne, ha minél hamarabb sor kerülne rá. Bár nem kételkedik a gyógyítója szavaiban a maradását illetően, mindaddig mégis bizonytalannak érzi helyzetét, amíg a Varjak vezetője nem adja áldását a személyére.*
- Valóban, a Világítótornyot említette… *Biccent pillanatnyi hezitálást követően Norileina korrekciójára. Szabad kezét felemeli és dörgölőző mozdulattal masszírozni kezdi arcát, halántékát. Láthatólag nem foglalkoztatja tovább saját kérdése, noha a valóságban a mozdulat maga csak fátyolként funkcionál. Rengeteg hibája van, de figyelme és emlékezete mindig is kiemelkedő volt, így ez a mostani tévedés – legyen bármilyen hétköznapi – kellemetlen szálkaként fúródik a férfi önbecsülésébe.*
- Talán az volna a legbölcsebb, ha egy-két napot rászánnánk, hogy mindhárom helyszínt felmérjük, mielőtt a köveket elrejtjük. Az elővigyázatosság nem árt. *Csatlakozik azonnal, ahogy Nelira elharapja a mondatot. Noha a férfit is kerülgetik a kételyek. Túl egyszerűnek tűnik ez a megbízatás, és ha valamit megtanult, akkor az az, hogy ami egyszerűnek tűnik, arról végül mindig az ellenkezője derül ki. De ezeket a gondolatokat inkább megtartja magának.
A Varjúban a szokásos szürke arcokon kívül két ismerős alakot vél felfedezni. Noha mindkettejük nevét sikeresen elfeledte, de azt nem, hogy egyiküknek még köszönettel tartozik, hiszen nem csekély része van abban, hogy a hullája nem a Kikötő vizében úszik. Követi Nelirát a fogadó belseje felé, habár jelenleg nem fűlik a foga a társasághoz, amit csak tovább tetéz a tény, hogy a pult mellől máris melléjük szegődik Haldrian. Lazán Nelirához igazodik, jelenlétével nem kiélezve a két klántárs között kialakuló diskurzust. A dorgálásra azonban még a szőkeség előtt felel, anélkül, hogy kilépne mellőle.*
- Átvállaltam a műszakot és egyéb teendőket hálám jeléül azért, amit a Varjak értem tanúsítottak. *Tekintete Niallra vándorol, aki felé biccent.* - Beszéljük meg a részleteket, ha gondolod.
1814. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-12 11:43:54
Üzenet elküldve: 2026-03-12 11:43:54
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Haldrian, majd Ma démonokkal teázunk//
*Tömetlen-gyújtatlan, hideg pipájának csutorára harap, amellől dudorászik valamit halkan. Meglepő módon egészen el tud merülni abban az egyszerű munkában, amit a poharak tisztára törölgetése jelent. Nem is igen emlékszik, hogy mikor csinált utoljára valamit, ami ennyire.. jelentéktelen volt. Felelősségtől mentes. Végül is mi lehet a legnagyobb gond, ami történik? Ott hagy valahol egy maszatnyi foltot?
Nem különösebben van szükség arra, hogy csaposként is prezentálja magát. Ezt persze annyira nem bánja. Persze, ha kéne, akkor töltene bárkinek bármit; de az Istenek nem véletlenül nem teremtették őt bögyös-faros pulttündérnek.*
- Hej! *-válaszol vissza amolyan üdvözlésül az amolyan üdvözlésnek is felfogható szóra, melyet a korábban már felületesen megismert legénytől kap. Lustán Árbocpolír felé fordul, közben továbbra is egy ónkupát dörzsölget a ronggyal. Tényleg, meddig lehet törölgetni egy ronggyal? Mikortól számítva taknyolja az ember csak jobban szét vele a foltokat, ahelyett, hogy eltűntetné őket vele?*
- Eh, dehogy is. *-szűri a pipa csutora mellől, kissé megrázva a fejét-* Szerintem neki csak nagyobb a füstje mint a lángja.
*Maga sem fűz hozzá többet Árbocpolír halványan sejtető kérdésére. Bár igen szívesen fejezné be izgalmasabban azt, amit Dayaneer-el elkezdtek, magában kénytelen-kelletlen el kell ismernie, hogy a wegtoreni valószínűleg csak rövidke szórakoztatás idejére tüzelte őt fel. Sajnos rövidebbre, mint az jól esett volna.
Fél füllel hallgatja a legényt, bár fogalma sincs róla, hogy az kiről beszél. A Kikötőben a gúny- és becenevek úgy jönnek-mennek mint a dagály hullámai. Egy időben őt magát is többen Sirálynak nevezték. Talán azért, mert éles szemmel figyelte a lehetőségeket, és úgy csapott le azokra, mint a szóban forgó madár az eldobott halakra. Vagy talán azért, mert épp olyan lelkiismeretesen piszkított bele néhány ember terveibe, mint ahogy a szóban forgó madár a kevésbé elővigyázatos matróz tányérjába.
Talán épp válaszolna is valamit, mikor a Taverna ajtaja nyílik. Oda fordítja szemeit, a látványtól aprót és elégedettet szippant orrán. Nelirát látja elsőre-már sokkal könnyebben jut eszébe a lány neve!-, meg azt a fickót, akit Dayaneer-el szedtek össze. Arra gondol, hogy ezek szerint a lány valóban dolgozni kezdett a figurán, ha az még itt van, és nem lépett le. Abban még nem biztos, hogy ez mit is jelent a valóságban. Mindenesetre apró biccentéssel üdvözli őket. Magától értetődő mozdulattal lép arrébb fél lépésnyit hogy Nelira kiszolgálja magát-magukat, közben az eddig dörzsölgetett ónkupát másikra cseréli. Kicsit erősebben harap a pipa szárára, hogy elnyomja a feltörő vigyort Árbocpolír lánynak címzett szavait hallva.*
- Azosztigen! *-dünnyögi derűsen. Kíváncsi, hogy a lány, vagy annak újdonat pártfogoltja csapja-e le a legényt először, mint egy piaci legyet.*
*Tömetlen-gyújtatlan, hideg pipájának csutorára harap, amellől dudorászik valamit halkan. Meglepő módon egészen el tud merülni abban az egyszerű munkában, amit a poharak tisztára törölgetése jelent. Nem is igen emlékszik, hogy mikor csinált utoljára valamit, ami ennyire.. jelentéktelen volt. Felelősségtől mentes. Végül is mi lehet a legnagyobb gond, ami történik? Ott hagy valahol egy maszatnyi foltot?
Nem különösebben van szükség arra, hogy csaposként is prezentálja magát. Ezt persze annyira nem bánja. Persze, ha kéne, akkor töltene bárkinek bármit; de az Istenek nem véletlenül nem teremtették őt bögyös-faros pulttündérnek.*
- Hej! *-válaszol vissza amolyan üdvözlésül az amolyan üdvözlésnek is felfogható szóra, melyet a korábban már felületesen megismert legénytől kap. Lustán Árbocpolír felé fordul, közben továbbra is egy ónkupát dörzsölget a ronggyal. Tényleg, meddig lehet törölgetni egy ronggyal? Mikortól számítva taknyolja az ember csak jobban szét vele a foltokat, ahelyett, hogy eltűntetné őket vele?*
- Eh, dehogy is. *-szűri a pipa csutora mellől, kissé megrázva a fejét-* Szerintem neki csak nagyobb a füstje mint a lángja.
*Maga sem fűz hozzá többet Árbocpolír halványan sejtető kérdésére. Bár igen szívesen fejezné be izgalmasabban azt, amit Dayaneer-el elkezdtek, magában kénytelen-kelletlen el kell ismernie, hogy a wegtoreni valószínűleg csak rövidke szórakoztatás idejére tüzelte őt fel. Sajnos rövidebbre, mint az jól esett volna.
Fél füllel hallgatja a legényt, bár fogalma sincs róla, hogy az kiről beszél. A Kikötőben a gúny- és becenevek úgy jönnek-mennek mint a dagály hullámai. Egy időben őt magát is többen Sirálynak nevezték. Talán azért, mert éles szemmel figyelte a lehetőségeket, és úgy csapott le azokra, mint a szóban forgó madár az eldobott halakra. Vagy talán azért, mert épp olyan lelkiismeretesen piszkított bele néhány ember terveibe, mint ahogy a szóban forgó madár a kevésbé elővigyázatos matróz tányérjába.
Talán épp válaszolna is valamit, mikor a Taverna ajtaja nyílik. Oda fordítja szemeit, a látványtól aprót és elégedettet szippant orrán. Nelirát látja elsőre-már sokkal könnyebben jut eszébe a lány neve!-, meg azt a fickót, akit Dayaneer-el szedtek össze. Arra gondol, hogy ezek szerint a lány valóban dolgozni kezdett a figurán, ha az még itt van, és nem lépett le. Abban még nem biztos, hogy ez mit is jelent a valóságban. Mindenesetre apró biccentéssel üdvözli őket. Magától értetődő mozdulattal lép arrébb fél lépésnyit hogy Nelira kiszolgálja magát-magukat, közben az eddig dörzsölgetett ónkupát másikra cseréli. Kicsit erősebben harap a pipa szárára, hogy elnyomja a feltörő vigyort Árbocpolír lánynak címzett szavait hallva.*
- Azosztigen! *-dünnyögi derűsen. Kíváncsi, hogy a lány, vagy annak újdonat pártfogoltja csapja-e le a legényt először, mint egy piaci legyet.*
1813. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-11 21:50:18
Üzenet elküldve: 2026-03-11 21:50:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 472
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Niall, majd Ma démonokkal teázunk//
*Miközben felfelé halad a lépcsősoron, szórakozottan lapozgatja az aprócska kis könyvet, mintha bármit ki tudja olvasni a felvésett betűkből. Csak akkor rejti valahová mellkasa alá, ruhájának takarásába, mikor felérve megpillantja Niallt a pult mellett.*
-Ember! *Köszönti a tengerészt. Nem tudná felidézni a nevét elsőre, abban sem biztos, hogy bemutatkoztak egymásnak. Szórakozottan támaszkodik meg a pulton maga előtt.*
-Dayaneert merre felejtetted? Csak nem... Tudod... *Megenged egy vigyorral egybekötött kacsintást, de egyebet egyébként nem gondol mögé. Neki úgy tűnt, a fickó egy ideje a wegtoreni körül legyeskedik.*
-Barátom, Te aztán tudsz élni. *Fecseg tovább.*
-A tegnap meséltem Rőzsének róla. Mármint a kupecről. És a velejáróiról. *Felkuncog, miközben mellkasához emelve tenyereit jelzi, mire is gondol pontosan. Nem tesz erőfeszítést az irányba, hogy beavassa Niallt, ki tulajdonképpen a Rőzse. Tekintettel rá, hogy hozzá hasonló zsebmetsző, bolondság is lenne.
Végül derekát a pult szélének vetve fordul meg, épp jókor. A fehérség toppan be ugyanis, méghozzá harmadmagával. Dearthanon nem csodálkozik különösképp, hisz tanúja volt, ahogy sérülten behozták ide. Talán egy Niallhoz hasonló tengerről jött, aki a szerencséjét kutatja a Hét Varjúban. Biztosan elkedélyeskedne vele, de a figyelme a két leányé. Merthogy akad ott még egy, külcsínre majdnem tökéletes ellenmértéke Nelirának.
Norileinát nem kell bemutatni számára. Beharapja ajkait, miközben egyik gondolat a másikat kergeti fejében. Vajon mi dolga van itt? Ha repetáért érkezett, akkor azt biztosan máshogy ejtik majd meg, mint első alkalommal, efelől nem árt előre szólnia.*
-Nelira! *Üdvözli végül a leányt, úgy hagyva faképnél Naillt, mintha el is feledte volna, pedig épp nekikezdett volna regéjének a minapi halászbunyóról, amit látott. Elrugaszkodik a pulttól, hogy hamar a társaság előtt teremjen. Melléjük szegődik, amennyiben a söntés felé veszik az irányt. Ugyan Nelirát szólította meg, mégis Norileinán időzik tekintete.*
-Miféle társaságba keveredtél? *Tompít ugyan hangján, ahogy a szőkeséghez beszél, de ettől még mindenki fültanúja lehet szavainak. Egyelőre nem szólítja meg az ébenhajút. Valójában kissé tart is tőle.*
-Üres volt a söntés! *Szigorúan csóválja meg fejét. Derekát ismét a pultnak veti, mellkasa előtt pedig rosszallóan összefonja karjait.*
-De ha... Lejössz a szobába, négyszemközt megbeszélhetjük ezt a... Kihágást. Hmm? *Ha szavai nem lennének elég egyértelműen célzottak, hangja mindenképp az. Csak ekkor vándorolnak szürkéi a kézfejre, amit Nelira szorongat. Szürke tekintete hamar végigszalad
Dearthanon. Nem, nem különösebben vakmerő fajta. Épp ellenkezőleg. Ugyanakkor a viharvert férfitől első pillantásra nem tart, nem is korrigál hát szavain.*
*Miközben felfelé halad a lépcsősoron, szórakozottan lapozgatja az aprócska kis könyvet, mintha bármit ki tudja olvasni a felvésett betűkből. Csak akkor rejti valahová mellkasa alá, ruhájának takarásába, mikor felérve megpillantja Niallt a pult mellett.*
-Ember! *Köszönti a tengerészt. Nem tudná felidézni a nevét elsőre, abban sem biztos, hogy bemutatkoztak egymásnak. Szórakozottan támaszkodik meg a pulton maga előtt.*
-Dayaneert merre felejtetted? Csak nem... Tudod... *Megenged egy vigyorral egybekötött kacsintást, de egyebet egyébként nem gondol mögé. Neki úgy tűnt, a fickó egy ideje a wegtoreni körül legyeskedik.*
-Barátom, Te aztán tudsz élni. *Fecseg tovább.*
-A tegnap meséltem Rőzsének róla. Mármint a kupecről. És a velejáróiról. *Felkuncog, miközben mellkasához emelve tenyereit jelzi, mire is gondol pontosan. Nem tesz erőfeszítést az irányba, hogy beavassa Niallt, ki tulajdonképpen a Rőzse. Tekintettel rá, hogy hozzá hasonló zsebmetsző, bolondság is lenne.
Végül derekát a pult szélének vetve fordul meg, épp jókor. A fehérség toppan be ugyanis, méghozzá harmadmagával. Dearthanon nem csodálkozik különösképp, hisz tanúja volt, ahogy sérülten behozták ide. Talán egy Niallhoz hasonló tengerről jött, aki a szerencséjét kutatja a Hét Varjúban. Biztosan elkedélyeskedne vele, de a figyelme a két leányé. Merthogy akad ott még egy, külcsínre majdnem tökéletes ellenmértéke Nelirának.
Norileinát nem kell bemutatni számára. Beharapja ajkait, miközben egyik gondolat a másikat kergeti fejében. Vajon mi dolga van itt? Ha repetáért érkezett, akkor azt biztosan máshogy ejtik majd meg, mint első alkalommal, efelől nem árt előre szólnia.*
-Nelira! *Üdvözli végül a leányt, úgy hagyva faképnél Naillt, mintha el is feledte volna, pedig épp nekikezdett volna regéjének a minapi halászbunyóról, amit látott. Elrugaszkodik a pulttól, hogy hamar a társaság előtt teremjen. Melléjük szegődik, amennyiben a söntés felé veszik az irányt. Ugyan Nelirát szólította meg, mégis Norileinán időzik tekintete.*
-Miféle társaságba keveredtél? *Tompít ugyan hangján, ahogy a szőkeséghez beszél, de ettől még mindenki fültanúja lehet szavainak. Egyelőre nem szólítja meg az ébenhajút. Valójában kissé tart is tőle.*
-Üres volt a söntés! *Szigorúan csóválja meg fejét. Derekát ismét a pultnak veti, mellkasa előtt pedig rosszallóan összefonja karjait.*
-De ha... Lejössz a szobába, négyszemközt megbeszélhetjük ezt a... Kihágást. Hmm? *Ha szavai nem lennének elég egyértelműen célzottak, hangja mindenképp az. Csak ekkor vándorolnak szürkéi a kézfejre, amit Nelira szorongat. Szürke tekintete hamar végigszalad
Dearthanon. Nem, nem különösebben vakmerő fajta. Épp ellenkezőleg. Ugyanakkor a viharvert férfitől első pillantásra nem tart, nem is korrigál hát szavain.*
1812. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-11 21:03:22
Üzenet elküldve: 2026-03-11 21:03:22
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 331
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Ma démonokkal teázunk//
*Yillith távozása után aligha mondható el róla, hogy nincs felfokozott állapotban. Képes volna lebegni a talaj felett, s könnyedén átsiklani az ocsmányság egészén, de Dearthan ölelése, s a fülébe suttogott hang lenn tartja a földön. Úgy tartja lent, hogy a fülét ért szavak forró levegője nyomán egész testben lúdbőrözni kezd, s ez az édes érzet keveredik a nemrégiben átélt győzelem mámorával. Nem akarja megszakítani a pillanatot, ritkaságszám, hogy egyetlen lélegzetvételnyi ideig nem tör rá a félsz, ha valami egészen jó történik. Nem köti gúzsba a lidércnyomás, hogy moccanni se tudjon a ténytől, hogy valami szörnyűség következik, amint megadatott egy cseppnyi boldogság. Kiélvezve az újszerű érzetet mar bele annak hátába, s körmeivel simít végig a ruha anyagán. Persze hagyja, hogy tüzetesen vizsgálja meg friss sebét a másik, de jól tudja, hogy amint megérkeztek mindkettejük újdonsült otthonába, azonnal megiszik egy varázsitalt, hogy tökéletességén ne eshessen csorba.*
- Annál többet. *Rebegi, egy sóhajba metszve, majd eltávolodik, hogy kisded játékba kezdjen, legfőképpen Norileinával, kinek akaratossága ha nem is ér célt, megannyi gondolatot szabadít fel Nelirában.*
- Jaj, Édesem, majd megkapod, ha megvitattunk mindent. *Vajmi kevés észérvet tálalt, hiszen maga sem tudja, hogyan terelje el a feketeséget, de egy időre nyert helyzetbe kerül, így hát neki is vághatnak az útnak, mit a férfihez a lehető legközelebb kíván megtenni, el nem engedve annak övébe kulcsolt ujjait. Persze nevetve csacsog, s adja elő, miféle tudásra is tett szert, de nem kívánja a nő tudtára hozni azt, hogy miért is olyan végtelenül fontos, hogy a tárgyakat ne bízza olyasvalakire, aki képes volt elhagyni olyasmit, amit épp a félisten bízott rá. *
- Ha tudom, előbb jövök. De talán most volt itt az ideje. Vannak dolgok, amik csak akkor érkeznek, ha szükség van rá.
*Elmélkedik, bár hangja épp színtelen, cseppet sem utal arra, hogy valóban ma vált mesterévé az élet tudományának. Ettől még elkalandozik fejben, hogy mégis mi adatott meg neki a napokban, de a vonásokra erőltetett mosoly mögött már megbúvik az ijedtség. Túl sokat veszíthet. Észnél kell lennie, épp ezért terelve a felbukkanó démont, máris a földet pásztázza, hogy a „fülekhez” hasonló fekete követ leljen. Rendívül jó húzás volt csak épphogy láttatni az eszközöket, így hazudni is fog tudni arról, hogy mit ad át, hogy békén hagyja majd Norileina. *
- Relael vezeti a Varjút. Ő… elképesztő. De sosem tudni, hogy mikor bukkan fel. Félő, hogy épp ma.
*Erősebben szorít a kéz, hogy azzal köszönje meg Dearthan közreműködését e kis füllentéséhez. A jelzett hely ajtaja nyílik, így el is csendesedik kissé, nem kívánja mindenki tudtára hozni, hogy merre is jártak. Megtorpan, hogy utolsó szavait a helyzetről még elmondhassa.*
- Miért lenne bármi összefüggés köztünk és a helyek között? Mindegyiknél hallani olyasmit, amire szüksége lehet. Főleg a templomban. Az lesz a legnehezebb, de… megoldjuk, nem? Bár… *Elharapja a mondatot. Nem hiszi, hogy egy félisten ne tudna egyéb módon is beférkőzni bizonyos lények tudatába, hiszen az övékbe is megtette. Ez nem más, mint egy próbatétel. Az ő próbatétele és ha az ő tenyerét érték a kavicsok, hát neki kell bizonyítania elsősorban. A rivalizálást módfelett szereti az entitás, mint kiderült, így hát jobbnak kell lennie, mint a leghűbb szolgája. Természetesen a legutolsó suta kérdést elengedi a füle mellett, Lil fecsegése is csak annyit mutat meg neki, hogy ő a legkevésbé alkalmas arra, hogy megfelelő helyre rejtse el a kapott tárgyakat. Kétli ugyanis, hogy elég ledobni a kapualjba, aztán tovaillanni.
Nem kíván a söntés felé menni, de megszomjazott. Ha volna a szobájában csak egy kancsó víz, amiben nem épp valamelyik keveréke ázik, hát rögvest le is futna a férfivel együtt, hogy végre előadhassa a nagyfontosságú terveit, de így még tölt magának némi bort. Miközben ajkához érinti a kupát, nem rest megkeresni Dearthan barna szemeit, egy pillantással megköszönve neki mindent. Biztos lehet benne viszont a másik, hogy kellemesebb módon is meghálálja majd a helytállást.*
- Kértek valamit? *Teszi fel kérdését, csak amolyan illemből, aminek egyébként olykor híján van a nő. Bármi is legyen a válasz, türelmetlen dobol a pult tetején.*
*Yillith távozása után aligha mondható el róla, hogy nincs felfokozott állapotban. Képes volna lebegni a talaj felett, s könnyedén átsiklani az ocsmányság egészén, de Dearthan ölelése, s a fülébe suttogott hang lenn tartja a földön. Úgy tartja lent, hogy a fülét ért szavak forró levegője nyomán egész testben lúdbőrözni kezd, s ez az édes érzet keveredik a nemrégiben átélt győzelem mámorával. Nem akarja megszakítani a pillanatot, ritkaságszám, hogy egyetlen lélegzetvételnyi ideig nem tör rá a félsz, ha valami egészen jó történik. Nem köti gúzsba a lidércnyomás, hogy moccanni se tudjon a ténytől, hogy valami szörnyűség következik, amint megadatott egy cseppnyi boldogság. Kiélvezve az újszerű érzetet mar bele annak hátába, s körmeivel simít végig a ruha anyagán. Persze hagyja, hogy tüzetesen vizsgálja meg friss sebét a másik, de jól tudja, hogy amint megérkeztek mindkettejük újdonsült otthonába, azonnal megiszik egy varázsitalt, hogy tökéletességén ne eshessen csorba.*
- Annál többet. *Rebegi, egy sóhajba metszve, majd eltávolodik, hogy kisded játékba kezdjen, legfőképpen Norileinával, kinek akaratossága ha nem is ér célt, megannyi gondolatot szabadít fel Nelirában.*
- Jaj, Édesem, majd megkapod, ha megvitattunk mindent. *Vajmi kevés észérvet tálalt, hiszen maga sem tudja, hogyan terelje el a feketeséget, de egy időre nyert helyzetbe kerül, így hát neki is vághatnak az útnak, mit a férfihez a lehető legközelebb kíván megtenni, el nem engedve annak övébe kulcsolt ujjait. Persze nevetve csacsog, s adja elő, miféle tudásra is tett szert, de nem kívánja a nő tudtára hozni azt, hogy miért is olyan végtelenül fontos, hogy a tárgyakat ne bízza olyasvalakire, aki képes volt elhagyni olyasmit, amit épp a félisten bízott rá. *
- Ha tudom, előbb jövök. De talán most volt itt az ideje. Vannak dolgok, amik csak akkor érkeznek, ha szükség van rá.
*Elmélkedik, bár hangja épp színtelen, cseppet sem utal arra, hogy valóban ma vált mesterévé az élet tudományának. Ettől még elkalandozik fejben, hogy mégis mi adatott meg neki a napokban, de a vonásokra erőltetett mosoly mögött már megbúvik az ijedtség. Túl sokat veszíthet. Észnél kell lennie, épp ezért terelve a felbukkanó démont, máris a földet pásztázza, hogy a „fülekhez” hasonló fekete követ leljen. Rendívül jó húzás volt csak épphogy láttatni az eszközöket, így hazudni is fog tudni arról, hogy mit ad át, hogy békén hagyja majd Norileina. *
- Relael vezeti a Varjút. Ő… elképesztő. De sosem tudni, hogy mikor bukkan fel. Félő, hogy épp ma.
*Erősebben szorít a kéz, hogy azzal köszönje meg Dearthan közreműködését e kis füllentéséhez. A jelzett hely ajtaja nyílik, így el is csendesedik kissé, nem kívánja mindenki tudtára hozni, hogy merre is jártak. Megtorpan, hogy utolsó szavait a helyzetről még elmondhassa.*
- Miért lenne bármi összefüggés köztünk és a helyek között? Mindegyiknél hallani olyasmit, amire szüksége lehet. Főleg a templomban. Az lesz a legnehezebb, de… megoldjuk, nem? Bár… *Elharapja a mondatot. Nem hiszi, hogy egy félisten ne tudna egyéb módon is beférkőzni bizonyos lények tudatába, hiszen az övékbe is megtette. Ez nem más, mint egy próbatétel. Az ő próbatétele és ha az ő tenyerét érték a kavicsok, hát neki kell bizonyítania elsősorban. A rivalizálást módfelett szereti az entitás, mint kiderült, így hát jobbnak kell lennie, mint a leghűbb szolgája. Természetesen a legutolsó suta kérdést elengedi a füle mellett, Lil fecsegése is csak annyit mutat meg neki, hogy ő a legkevésbé alkalmas arra, hogy megfelelő helyre rejtse el a kapott tárgyakat. Kétli ugyanis, hogy elég ledobni a kapualjba, aztán tovaillanni.
Nem kíván a söntés felé menni, de megszomjazott. Ha volna a szobájában csak egy kancsó víz, amiben nem épp valamelyik keveréke ázik, hát rögvest le is futna a férfivel együtt, hogy végre előadhassa a nagyfontosságú terveit, de így még tölt magának némi bort. Miközben ajkához érinti a kupát, nem rest megkeresni Dearthan barna szemeit, egy pillantással megköszönve neki mindent. Biztos lehet benne viszont a másik, hogy kellemesebb módon is meghálálja majd a helytállást.*
- Kértek valamit? *Teszi fel kérdését, csak amolyan illemből, aminek egyébként olykor híján van a nő. Bármi is legyen a válasz, türelmetlen dobol a pult tetején.*
1811. hozzászólás ezen a helyszínen: Hét Varjú Taverna
Üzenet elküldve: 2026-03-03 11:33:42
Üzenet elküldve: 2026-03-03 11:33:42
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Hosszúra nyúlt a napja, nagyon is hosszúra, szükségtelenül hosszúra. Mintha nem is reggel -jó: kora délelőtt- indultak volna el Dayaneer-el ketten, hogy nyakukba vegyék a várost. Nyugodt, matrózosan ingó léptekkel halad át a Kikötő utcáin, orrába tolakszik a halszagú koraeste. A dokkok felől már csak néha hall kiáltást vagy füttyszót, a legtöbben már tető alá húzódtak, vagy a kikötött hajók fedélzetén töltik idejüket. Ettől a gondolattól eszébe jut, hogy mennyire hiányzik is neki most az, hogy egy felfüggesztett ágyba dőljön le. Na nem mintha az olyan veszettül kényelmes lenne, de legalább azt jelenti, hogy egy hajón van. Nem pedig.. fura tócsákat kerülget. Kissé bosszúsan szipog egy sort.
A Hét Varjú épülete már nem ismeretlen számára, ahogy megközelíti. A hely messze nem ér fel egy hajóval, de legalább kap kosztot és kvártélyt. Már az is több, mint a semmi, nem igaz? Ahogy belép az ajtón, felméri a fogadóteret. Fura dolog: nem vendégként teszi ezt. Hanem úgy, mintha övé lenne a placc. Persze ez messze nincs így, de hát a koszt és a kvártély sincs ingyen, nem igaz? Ezekért cserébe a kezeit és idejét adja. Így hát.. bizonyos értelemben, ha nagyon csűrjük és csavarjuk, akkor majdnem.. majdnem olyan, mintha a taverna egy egészen icipicikét az övé is lenne. (Természetesen ez csak önáltatás, amivel azt a szinte vesztes szituációt kezeli, hogy nem egy hajó megbecsült tisztje, hanem csak amolyan fogdmeghozdideteddoda-jellegű munkás.)
Nem érzi magát különösen fáradtnak, így nem indul meg szobája felé. Halkan, szinte mormogva sóhajt egyet, és a pult felé indul. Inni? Nem, nem. Ezúttal nem. Bár a tarkója szinte viszket a dologtól, de a pult mögé lép. Valakinek itt is kell állnia, nem? Azt a fehér hajú némbert -~Nelira~, jut eszébe hirtelen a neve-, vagy bárki mást akit eddig megismert, pedig nem látja hirtelenjében. Jobbjának ujjai közé vesz egy rongyot, baljába fog egy poharat, és úgy kezdi el törölgetni, mintha azt vette volna a fejébe, hogy az lesz a legtisztább pohár az egész rohadt Kikötőben.*
A Hét Varjú épülete már nem ismeretlen számára, ahogy megközelíti. A hely messze nem ér fel egy hajóval, de legalább kap kosztot és kvártélyt. Már az is több, mint a semmi, nem igaz? Ahogy belép az ajtón, felméri a fogadóteret. Fura dolog: nem vendégként teszi ezt. Hanem úgy, mintha övé lenne a placc. Persze ez messze nincs így, de hát a koszt és a kvártély sincs ingyen, nem igaz? Ezekért cserébe a kezeit és idejét adja. Így hát.. bizonyos értelemben, ha nagyon csűrjük és csavarjuk, akkor majdnem.. majdnem olyan, mintha a taverna egy egészen icipicikét az övé is lenne. (Természetesen ez csak önáltatás, amivel azt a szinte vesztes szituációt kezeli, hogy nem egy hajó megbecsült tisztje, hanem csak amolyan fogdmeghozdideteddoda-jellegű munkás.)
Nem érzi magát különösen fáradtnak, így nem indul meg szobája felé. Halkan, szinte mormogva sóhajt egyet, és a pult felé indul. Inni? Nem, nem. Ezúttal nem. Bár a tarkója szinte viszket a dologtól, de a pult mögé lép. Valakinek itt is kell állnia, nem? Azt a fehér hajú némbert -~Nelira~, jut eszébe hirtelen a neve-, vagy bárki mást akit eddig megismert, pedig nem látja hirtelenjében. Jobbjának ujjai közé vesz egy rongyot, baljába fog egy poharat, és úgy kezdi el törölgetni, mintha azt vette volna a fejébe, hogy az lesz a legtisztább pohár az egész rohadt Kikötőben.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1811-1830