Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 71 (1401. - 1418. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1418. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-04-19 21:28:23
Üzenet elküldve: 2026-04-19 21:28:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Lelkiismeret-furdalást érez, mert természetesen egyáltalán nem állt szándékában Adoavert megijeszteni. Ha hagyja neki, akkor bűnbánó arccal siet a segítségére, hogy felsegíthesse őt, bár sokkal valószínűbb az, hogy Adoaver előbb pattan fel, minthogy ő oda tudna érni hozzá.*
- Bocsáss meg nem akartalak megijeszteni! Azt hittem már észrevettél. Tényleg sajnálom! *mondja ki a nyilvánvalót. Ugyanakkor el kell ismernie, hogy impozáns varázslatot látott az imént, és kissé persze ijesztőt is. Barátja vágyát ugyanúgy meg tudja érteni a tűz uralására, mint ahogyan azt, hogy hasonló erejű varázslatok érhető módon óvatosságra intik.*
- Viszont lenyűgöző varázslat volt. Kicsit ijesztő, de mindenképpen lenyűgöző és hatékony.
*Hirtelen nem is tud mást mondani rá, csak bólint Adoaver egy későbbi megjegyzésére.*
- Az idő tényleg furcsán működik itt. Nekem most utólag olyan, mint ami gyorsan elment, ugyanakkor mégis, mintha legalább két hatot töltöttünk volna itt és a napok is nagyon hosszúnak tűntek. Elfáradtam, az az igazág. *vallja be kertelés nélkül, és talán tényleg kicsit fáradtnak látszik, ugyanakkor valahol megkönnyebbültnek is, mert többé már nem kell ostoroznia magában magát azért, amiért nem képes kétszer olyan sebességgel tanulni, vagy néha egy-egy szót helyesen értelmezni.*
- Az elsődleges célomat és néhány aprómat elértem. Mindent egybevetve elégedett vagyok. *bólint megfontoltan még egy kérdést megválaszolva, aztán letelepszik és maga is enni kezd.
A kérdésen, hogy még mindig el akar-e Aleniához menni elgondolkodik, bár normál esetben természetesen nem tenné, csak rohanna, pontosabban vágtatna vissza a holdnyúlon Aleniához, amilyen gyorsan csak tud. Hogyha távol van tőle, kicsit olyan neki, mintha a lelkéből is hiányozna egy darab, még úgy is, ha közös pontjaik ellenére is eléggé eltérő jellemek. De végül is nincs-e ez így mindenkivel, akit szeret és a barátjának tart? Intathtól is, Adoavertől is, édesanyjától is sokkal több mindenben különbözik, mint amivel egyezik velük, és ez eddig sem volt akadálya annak, hogy kötődjön hozzájuk.
Csakhogy most Szarvasliget és édesanyja is hiányzik neki, jó lenne pár napot otthon tölteni ligetben, ugyanakkor artheniori otthonától, így pedig Aleniától is sokat volt távol. Addig ameddig idejét csak a nagyváros és Szarvasliget között kellett megosztania sosem érezte azt, hogy itt, vagy ott túlságosan sok időt töltött, most azonban a Mágustoronyban eltöltött idő is a Niától távol töltött időhöz adódik hozzá, így pedig már rengetegnek tűnik.*
- Mindenképpen. *válaszol végül kis tűnődés után.* Jó lenne legalább két-három napot ligetben tölteni és pihenni, de szerintem csak a ma éjszakát fogom. Este sütögethetnénk a tóparton kicsit, legfeljebb nem az előző varázslatoddal fogjuk begyújtani a rőzsét. Int szívrohamot is kapna, vagy dührohamot, ki tudja, de anyának sem biztos, hogy tetszene. *neveti el magát. Ebbe nagyon szívesen gondol bele, mármint nem abba, hogy tombol a doki, hanem, hogy eltölthet egy szép estét az otthoni tó partján. Önkéntelenül el is mosolyodik. Jó lesz egy kisebb és számára sokkal kedvesebb tó partján üldögélni a csillagok alatt az itteni helyett.*
- Tudom, hogy Alenia elboldogul nélkülem, de azt is, hogy nem bánja a segítségemet, én pedig szeretek neki abban segíteni, amiben csak tudok. Persze a tudtával voltam itt, és elfogadta, hogy nekem mennyire fontos, hogy folytassam a tanulmányaimat, meg persze a közös jövőnk szempontjából is az, mégis több időt töltöttem most távol tőle, mint az utóbbi időben bármikor. Tudom, hogy nem így van, de kicsit úgy érzem mégis, mintha ezzel elárultam volna őt. Szóval igen, megyek vissza Artheniorba, bármilyen jól is esne legalább egy fél hatot pihenni ligetben, minél hamarabb vissza szeretnék térni hozzá. *dönti el beszéd közben a lényeget.*
- Velem jössz? *kérdi reménykedve az igenlő válaszban. Bármilyen furcsa is, még úgy, hogy az utóbbi napok jelentős részét külön töltötték egymástól, már annyira megszokta Adoaver jelenlétét, hogy teljesen biztos abban, hogy magányosnak érezné magát nélküle.*
*Lelkiismeret-furdalást érez, mert természetesen egyáltalán nem állt szándékában Adoavert megijeszteni. Ha hagyja neki, akkor bűnbánó arccal siet a segítségére, hogy felsegíthesse őt, bár sokkal valószínűbb az, hogy Adoaver előbb pattan fel, minthogy ő oda tudna érni hozzá.*
- Bocsáss meg nem akartalak megijeszteni! Azt hittem már észrevettél. Tényleg sajnálom! *mondja ki a nyilvánvalót. Ugyanakkor el kell ismernie, hogy impozáns varázslatot látott az imént, és kissé persze ijesztőt is. Barátja vágyát ugyanúgy meg tudja érteni a tűz uralására, mint ahogyan azt, hogy hasonló erejű varázslatok érhető módon óvatosságra intik.*
- Viszont lenyűgöző varázslat volt. Kicsit ijesztő, de mindenképpen lenyűgöző és hatékony.
*Hirtelen nem is tud mást mondani rá, csak bólint Adoaver egy későbbi megjegyzésére.*
- Az idő tényleg furcsán működik itt. Nekem most utólag olyan, mint ami gyorsan elment, ugyanakkor mégis, mintha legalább két hatot töltöttünk volna itt és a napok is nagyon hosszúnak tűntek. Elfáradtam, az az igazág. *vallja be kertelés nélkül, és talán tényleg kicsit fáradtnak látszik, ugyanakkor valahol megkönnyebbültnek is, mert többé már nem kell ostoroznia magában magát azért, amiért nem képes kétszer olyan sebességgel tanulni, vagy néha egy-egy szót helyesen értelmezni.*
- Az elsődleges célomat és néhány aprómat elértem. Mindent egybevetve elégedett vagyok. *bólint megfontoltan még egy kérdést megválaszolva, aztán letelepszik és maga is enni kezd.
A kérdésen, hogy még mindig el akar-e Aleniához menni elgondolkodik, bár normál esetben természetesen nem tenné, csak rohanna, pontosabban vágtatna vissza a holdnyúlon Aleniához, amilyen gyorsan csak tud. Hogyha távol van tőle, kicsit olyan neki, mintha a lelkéből is hiányozna egy darab, még úgy is, ha közös pontjaik ellenére is eléggé eltérő jellemek. De végül is nincs-e ez így mindenkivel, akit szeret és a barátjának tart? Intathtól is, Adoavertől is, édesanyjától is sokkal több mindenben különbözik, mint amivel egyezik velük, és ez eddig sem volt akadálya annak, hogy kötődjön hozzájuk.
Csakhogy most Szarvasliget és édesanyja is hiányzik neki, jó lenne pár napot otthon tölteni ligetben, ugyanakkor artheniori otthonától, így pedig Aleniától is sokat volt távol. Addig ameddig idejét csak a nagyváros és Szarvasliget között kellett megosztania sosem érezte azt, hogy itt, vagy ott túlságosan sok időt töltött, most azonban a Mágustoronyban eltöltött idő is a Niától távol töltött időhöz adódik hozzá, így pedig már rengetegnek tűnik.*
- Mindenképpen. *válaszol végül kis tűnődés után.* Jó lenne legalább két-három napot ligetben tölteni és pihenni, de szerintem csak a ma éjszakát fogom. Este sütögethetnénk a tóparton kicsit, legfeljebb nem az előző varázslatoddal fogjuk begyújtani a rőzsét. Int szívrohamot is kapna, vagy dührohamot, ki tudja, de anyának sem biztos, hogy tetszene. *neveti el magát. Ebbe nagyon szívesen gondol bele, mármint nem abba, hogy tombol a doki, hanem, hogy eltölthet egy szép estét az otthoni tó partján. Önkéntelenül el is mosolyodik. Jó lesz egy kisebb és számára sokkal kedvesebb tó partján üldögélni a csillagok alatt az itteni helyett.*
- Tudom, hogy Alenia elboldogul nélkülem, de azt is, hogy nem bánja a segítségemet, én pedig szeretek neki abban segíteni, amiben csak tudok. Persze a tudtával voltam itt, és elfogadta, hogy nekem mennyire fontos, hogy folytassam a tanulmányaimat, meg persze a közös jövőnk szempontjából is az, mégis több időt töltöttem most távol tőle, mint az utóbbi időben bármikor. Tudom, hogy nem így van, de kicsit úgy érzem mégis, mintha ezzel elárultam volna őt. Szóval igen, megyek vissza Artheniorba, bármilyen jól is esne legalább egy fél hatot pihenni ligetben, minél hamarabb vissza szeretnék térni hozzá. *dönti el beszéd közben a lényeget.*
- Velem jössz? *kérdi reménykedve az igenlő válaszban. Bármilyen furcsa is, még úgy, hogy az utóbbi napok jelentős részét külön töltötték egymástól, már annyira megszokta Adoaver jelenlétét, hogy teljesen biztos abban, hogy magányosnak érezné magát nélküle.*
1417. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-04-14 12:24:22
Üzenet elküldve: 2026-04-14 12:24:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Feszült és spontán karmozdulataiból egyre inkább kilátszik az elmúlt napok felgyülemlett feszültsége, ahogy konokul figyelmén kívül hagyja az egész világot "varázslás" közben, tarkója már lassan fájni kezd az odahajolástól, mintha egy irgalmatlanul rosssz pozícióban aludna éppen el.* - Gyerünk már... Gyerünk...már... - *Amennyiben az utolsó, szinte önkívületi állapotban csinált mozdulatsor nem hozza meg a várt hatást, valószínűleg belerúg egy pár kavicsot a folyóba. De ha valamilyen csoda folytán mégis sikerül megtennie a majd' lehetetlent éteri energiájával, akkor azon a földszigeten, amire már ki tudja hogy mennyi ideje mered, tűz jön létre. Tűz, ami a szokásos horizontális irány helyett vertikálisan kezd terjedni, mintha a levegőben lévő kis részecskéket használná föl tüzelőként; de mituán eléri s meghaladja a magassága az egy métert, arasznyikat kifelé is kezd terjedni, egy tölcsér alakot felvéve, s a lángok exponenciális sebességel pörögni is kezdenek, a centrifugális erő további hőt termelve. Miután ez a narancs és vörös tornádó eléri egy kisebb fa magasságát, és olyan gyorsan forog egy helyben hogy már lehet érezni a forróságot ott is ahol áll, egy önelégedett mosolynak már rég fel kéne kúsznia az arcára; de valamiért szinte nem érez semmit puszta vizuális felismerésen kívül. Lassan kilélegzi a perceken keresztül visszafojtott levegőt orrán keresztül, és letargikusan hátrafordul.*
- Luninari! *Hátrabukdácsol saját lábában, arcán a kellemes meglepetés és az önkétlen ijedelem jelével; fenékkel landol a vízparton, a nedvességet köpenyén keresztül is hamar megérzi, így nem rest minél hamarabb felállni, kezével támasztva magát, ami úgyszintén kap földet és édesvizet. - Ne... ne csináld ezt, kérlek! *Köszöni ő is társát, miután valóban, megkapja a lány az ő figyelmét. Mennyi ideje állhatott ott?! Miért nem szólt? Minden bizonnyal nem direkt ijesztette meg, és bele van fektetve ebbe a saját szétszórt állapota is, de szerinte igazán szólhatott volna a távolból is; fene egye meg a füvet, ami eltompítja lépéseiket! Hamar kiugrik levert állapotából meglepettsége miatt, ahogy tenyereit törölgetve bepótolja az imént kibővült távolságot közöttük.* - Hát... persze, persze. Csak gyakoroltam. *Még nem éppen mosolyog mint általában, de megnyugtatja barátja jelenléte. Az fél-elf változatlan állapota irigylendő számára. Már ezen napok előtt sem beszélgettek egymással hűvös tartózkodással, de mostanában sikerült már megnyílnia barátja előtt annyira, hogy amaz többett haljon tőle mint elméleti ömlengések a nemrég tanultakról, hanem a megtanult igék mögötti frusztrált órákról is. Picit egyoldalú lehetett ez. Picit szégyelli is.* - Ó igen, el is teltek már a napok. Talán nem kéne meglepődnöm hogy ilyen gyorsan, de tudod, kicsit mintha eltűnt volna az idő. Talán csak a ligetben töltött eseménytelen napok miatt mondom, hatalmas a különbség. Tanítgatni, azt viszont vicces lesz, bár nem szoktam tanári szerepet játszani, szóval légy majd őszinte velem, ha valami amit mondanék az nem stimmel. *Tárja szét a kezét őszintén. Na igen, az más ha egyszerű, kezdő szintű varázslatokat kell megmagyaráznia, összevetve olyanokkal, mint amit például az előbb csinálhatott.
Követelőzően meg is korog a gyomra amint elhangzik a kérdés, szóval nem is kell nagyon választ adnia, csak egy egyetértő félmosolyt. A következő ajánlattól viszont kíváncsian felvonja vékony szemöldökét; ezért van az a két kő a kezében? Forognak a kerekek a fejében, hogy miért is, de amikor felgyullad gyertya a fejében, elszégyenli magát.*
- Nem-ne-ne-ne-ne-nem, egyél csak te is finomat. *Gesztikulál határozottan a kezével, bár egy vigyort az elképzelés felhúz rá, hogy a harmat-kinézetű leány ledarál egy sziklát. Emlékszik még rá hogy beszélt róla, igen, és meghatja a figyelmessége, de azt nem szeretné hogy direkt miatta mondjon le a rendes kajáról; inkább maradjon az vésztartaléknak, addig akár maga is megtanulja. A ligeti étek Callipeya gondos kezei által elkészítve túl nagy áldozat. Bár hogy nem roncsolja az a fogait, hogy nem karcolja a torkát... nem, nem. Majd ha annyira akarja tudni, akkor egyszer megtanulja maga. Kiterítenek, csak ő leveszi a köpenyét hogy ne vizezze be az anyagot.* - Elég hamar letelt ez az idő, nem gondolod? *Beszél, ételnek teremtett szedviccsel a szájában.* - Pont jókor nekem, már elég monotonná kezdenek válni ezek a polcok, és az artheniori buzgóságot is majdnem kezdem hiányolni. Hogy érzed, mennyire feleltél meg a saját elképzelésednek? Még mindig szeretnél elmenni Aleniához? A városban nem fog kelleni a készletünk miatt aggódni, a megannyi vendéglőben fel tudjuk tölteni magunkat, ha kell.*
A varázsló bonyolultabb kézmozdulatot tesz, melynek hatására a meglévő tűzforrásból egy néhány méter magas, néhány arasz átmérőjű tűztornádó keletkezik, melyet a varázsló irányíthat, bár a mozgása lassú (kb. mint egy sétáló ember). A tornádó az éghető anyagokat lángra lobbantja és komoly égési sebeket okoz (5). Három kör után semmivé foszlik.
*Feszült és spontán karmozdulataiból egyre inkább kilátszik az elmúlt napok felgyülemlett feszültsége, ahogy konokul figyelmén kívül hagyja az egész világot "varázslás" közben, tarkója már lassan fájni kezd az odahajolástól, mintha egy irgalmatlanul rosssz pozícióban aludna éppen el.* - Gyerünk már... Gyerünk...már... - *Amennyiben az utolsó, szinte önkívületi állapotban csinált mozdulatsor nem hozza meg a várt hatást, valószínűleg belerúg egy pár kavicsot a folyóba. De ha valamilyen csoda folytán mégis sikerül megtennie a majd' lehetetlent éteri energiájával, akkor azon a földszigeten, amire már ki tudja hogy mennyi ideje mered, tűz jön létre. Tűz, ami a szokásos horizontális irány helyett vertikálisan kezd terjedni, mintha a levegőben lévő kis részecskéket használná föl tüzelőként; de mituán eléri s meghaladja a magassága az egy métert, arasznyikat kifelé is kezd terjedni, egy tölcsér alakot felvéve, s a lángok exponenciális sebességel pörögni is kezdenek, a centrifugális erő további hőt termelve. Miután ez a narancs és vörös tornádó eléri egy kisebb fa magasságát, és olyan gyorsan forog egy helyben hogy már lehet érezni a forróságot ott is ahol áll, egy önelégedett mosolynak már rég fel kéne kúsznia az arcára; de valamiért szinte nem érez semmit puszta vizuális felismerésen kívül. Lassan kilélegzi a perceken keresztül visszafojtott levegőt orrán keresztül, és letargikusan hátrafordul.*
- Luninari! *Hátrabukdácsol saját lábában, arcán a kellemes meglepetés és az önkétlen ijedelem jelével; fenékkel landol a vízparton, a nedvességet köpenyén keresztül is hamar megérzi, így nem rest minél hamarabb felállni, kezével támasztva magát, ami úgyszintén kap földet és édesvizet. - Ne... ne csináld ezt, kérlek! *Köszöni ő is társát, miután valóban, megkapja a lány az ő figyelmét. Mennyi ideje állhatott ott?! Miért nem szólt? Minden bizonnyal nem direkt ijesztette meg, és bele van fektetve ebbe a saját szétszórt állapota is, de szerinte igazán szólhatott volna a távolból is; fene egye meg a füvet, ami eltompítja lépéseiket! Hamar kiugrik levert állapotából meglepettsége miatt, ahogy tenyereit törölgetve bepótolja az imént kibővült távolságot közöttük.* - Hát... persze, persze. Csak gyakoroltam. *Még nem éppen mosolyog mint általában, de megnyugtatja barátja jelenléte. Az fél-elf változatlan állapota irigylendő számára. Már ezen napok előtt sem beszélgettek egymással hűvös tartózkodással, de mostanában sikerült már megnyílnia barátja előtt annyira, hogy amaz többett haljon tőle mint elméleti ömlengések a nemrég tanultakról, hanem a megtanult igék mögötti frusztrált órákról is. Picit egyoldalú lehetett ez. Picit szégyelli is.* - Ó igen, el is teltek már a napok. Talán nem kéne meglepődnöm hogy ilyen gyorsan, de tudod, kicsit mintha eltűnt volna az idő. Talán csak a ligetben töltött eseménytelen napok miatt mondom, hatalmas a különbség. Tanítgatni, azt viszont vicces lesz, bár nem szoktam tanári szerepet játszani, szóval légy majd őszinte velem, ha valami amit mondanék az nem stimmel. *Tárja szét a kezét őszintén. Na igen, az más ha egyszerű, kezdő szintű varázslatokat kell megmagyaráznia, összevetve olyanokkal, mint amit például az előbb csinálhatott.
Követelőzően meg is korog a gyomra amint elhangzik a kérdés, szóval nem is kell nagyon választ adnia, csak egy egyetértő félmosolyt. A következő ajánlattól viszont kíváncsian felvonja vékony szemöldökét; ezért van az a két kő a kezében? Forognak a kerekek a fejében, hogy miért is, de amikor felgyullad gyertya a fejében, elszégyenli magát.*
- Nem-ne-ne-ne-ne-nem, egyél csak te is finomat. *Gesztikulál határozottan a kezével, bár egy vigyort az elképzelés felhúz rá, hogy a harmat-kinézetű leány ledarál egy sziklát. Emlékszik még rá hogy beszélt róla, igen, és meghatja a figyelmessége, de azt nem szeretné hogy direkt miatta mondjon le a rendes kajáról; inkább maradjon az vésztartaléknak, addig akár maga is megtanulja. A ligeti étek Callipeya gondos kezei által elkészítve túl nagy áldozat. Bár hogy nem roncsolja az a fogait, hogy nem karcolja a torkát... nem, nem. Majd ha annyira akarja tudni, akkor egyszer megtanulja maga. Kiterítenek, csak ő leveszi a köpenyét hogy ne vizezze be az anyagot.* - Elég hamar letelt ez az idő, nem gondolod? *Beszél, ételnek teremtett szedviccsel a szájában.* - Pont jókor nekem, már elég monotonná kezdenek válni ezek a polcok, és az artheniori buzgóságot is majdnem kezdem hiányolni. Hogy érzed, mennyire feleltél meg a saját elképzelésednek? Még mindig szeretnél elmenni Aleniához? A városban nem fog kelleni a készletünk miatt aggódni, a megannyi vendéglőben fel tudjuk tölteni magunkat, ha kell.*
A varázsló bonyolultabb kézmozdulatot tesz, melynek hatására a meglévő tűzforrásból egy néhány méter magas, néhány arasz átmérőjű tűztornádó keletkezik, melyet a varázsló irányíthat, bár a mozgása lassú (kb. mint egy sétáló ember). A tornádó az éghető anyagokat lángra lobbantja és komoly égési sebeket okoz (5). Három kör után semmivé foszlik.
1416. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-04-12 09:49:19
Üzenet elküldve: 2026-04-12 09:49:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
//Napokkal később//
*Ásít és nyújtózik, épp mint ébredés után általában, és ahogyan mindig, először fogalma sincsen arról, hogy mennyi lehet az idő. Saját szomjúságából és a kis ablakból kintről beszűrődő fényből állapítja csak meg, hogy reggel, de, hogy kora, vagy késő reggel arról fogalma sincsen, és igazából itt nem is számít annyira. Ha nem pont a hazaút kezdetére kitűzött reggel lenne talán nyugodtan aludna vissza még egy kicsit, de most képtelen rá.
Már éjjel is azt álmodta, hogy könyveket bújik, a sorok összefolynak szemei előtt és hiába lapoz és lapoz mindig csak újabb és újabb oldalak jönnek. Szellemileg elfáradt az elmúlt napokban, ezt kár lenne tagadni. Ami jelen fizikai állapotát illeti, azt leginkább talán a „határeset” szóval tudná leírni. Felkelni kicsit fáradt, de ahhoz már mindenképpen túl éber, hogy képes legyen visszaaludni, és, hogyha ágyban fekszik, éppen ez az az állapot, amit a legjobban utál, ez a majdnem kipihentség, ami mégsem teljes, így pedig elég gyorsan felkel és rendbeteszi maga után az ágyat.
Plüss nyulai, jegyzetei, egyéb holmijai összeszedése után megmosdik és felöltözik hát, majd gondolatban búcsút véve a kis szobájától, ami néhány napig, ha nem is otthonaként, de mindenképpen hálóhelyiségeként funkcionált és a hatalmas toronytól is, elindul lefelé a tó partjára, ahol Adoavert sejti.
Persze most is elvégzi ugyanazt az összegzést magában, amit már tegnap este is megtett, és természetesen most is éppen arra jut, mint amire tegnap este jutott; A maga részéről elégedett és kicsit csalódott is egyszerre. Elégedett, mert a fő célját, hogy a hold ágának legfelső szintjét elérje azt lényegében elérte, még úgy is, ha nem volt pénze arra, hogy a legmagasabb szintű varázslatok közül az összeset elsajátítsa. Ettől függetlenül legalább összeszedte azokat, amiket már előre kinézett magának és amelyekre már régóta vágyott.
Ezen kívül más ágakat fejlesztett fel kicsit, amelyekből alacsony szinten állt, és tanult egy-két jelentéktelennek tűnő, de szerinte hasznos varázslatot. Szóval mindent egybevetve jobb is, rosszabb is lehetett volna, de inkább jobb lett, mint rosszabb. A jövő útja lehet mégis más lesz. Ahogyan a füstköd lépcsőkön lefelé lépdel, azon kapja magát, hogy olyasmin gondolkodik, hogy lehet nincs értelme még egyszer visszajönni ide, bármilyen szépnek találja is ezt a tornyot körbe ölelő tavat és annak a partját.
Biztos benne, hogy nem ő az első és nem is az utolsó mágus, aki végül hasonlóra jut. Lényegében egyetlen egy elemi ág kivételével az összes másikhoz hozzá tud szagolni valamit legalább alapszinten, így pedig számára az lesz a leglogikusabb út, ha kedvenc és kedves holdjának legmélyebb, vagy veszélyes tüzének közepes ismeretét ajánlja fel mások tudásáért cserébe. Végtére is Adoaverrel is megbeszélték még érkezésük napján, hogy oda és vissza tanítanak egymásnak egy-két varázslatot csak úgy és ingyen, baráti alapon.
Ha valamit nyert ezzel a látogatással, akkor úgy érzi, hogy az, hogy bármennyire is belefásultak kicsit a mentális hajtásba, legalább addig eljutottak Adoaver és ő, hogy már nem csak óvatoskodva kóstolgatják a másik legintimebb szféráját, hanem majdnem minden kötöttségtől mentesen tudnak egymással beszélni.
Halkan lép a másik mágus mögé, mert nem szeretné megijeszteni, sőt igazából nem is közvetlenül mögé lép, hanem tőle tisztes távolságban áll meg, hogy ne érezze úgy, mintha a nyakában lihegve és személyes terébe lépve arról érdeklődne arról éppen tolakodóan kíváncsi tekintetével, hogy mit csinál.
Mert kíváncsi, nagyon az. Még két nagyobb majdnem kő kavicsot is felszed a földről, és vár. Biztos benne, hogy sosem válna jó vadásszá, de abban is, hogy addig ameddig a másik mágus nem figyel rá, semmi értelme nincsen megszólalnia, így pedig mint jó vadász igyekszik beleolvadni a közvetlen környezetébe.
Úgy sejti, hogy a másik egy varázslatot próbálégat éppen, ami akár sikerül, akár nem, csak utána kérdez. Már nem azzal a bocsánatkérő hangsúllyal, mintha eddig itt sem lett volna, de bízik abban hogy az elmúlt napok és főleg a legelső együtt eltöltött egymás bizalmasaivá avatták a másikat.*
- Minden rendben? *kérdi miután úgy ítéli meg, hogy Adoaver próbálkozásának sikerétől mentesen immár minden figyelem az övé, vagy legalább egy részleges figyelem, ami neki éppen elég.*
- Épp ideje hazamenni végre. *jelenti ki szelíd mosollyal, valószínűsítve, hogy Adoaver sem gondolkodik erről másképpen.*
- Szerintem a nehezén túl vagyunk. Van egy olyan érzésem, hogy egymást már könnyebb lesz tanítgatni, mint itt tanulni tovább.
*És persze itt van a szokásos kérdése is, amit a világért sem hagyna ki egyetlen reggelen sem.*
- Nem vagy éhes? Még maradt kis kajánk, de én ehetek követ is. *mosolyodik el, próbálva kicsit felvidítani a másikat, aki nem tűnik túlságosan vidámnak. Ugyan van még annyi étel, ami elég lesz nekik ameddig visszaérnek ligetbe, de Adoaver úgy is kíváncsi volt rá, hogy hogyan néz ki, amikor megeszik egy követ. Sok kedve nincs hozzá, mert inkább enné a ligeti maradékokat, ugyanakkor biztos benne, hogy vicces látvány lehetne. Nagyon mindenesetre a maga részéről nem fogja erőltetni a dolgot, az biztos.*
//Napokkal később//
*Ásít és nyújtózik, épp mint ébredés után általában, és ahogyan mindig, először fogalma sincsen arról, hogy mennyi lehet az idő. Saját szomjúságából és a kis ablakból kintről beszűrődő fényből állapítja csak meg, hogy reggel, de, hogy kora, vagy késő reggel arról fogalma sincsen, és igazából itt nem is számít annyira. Ha nem pont a hazaút kezdetére kitűzött reggel lenne talán nyugodtan aludna vissza még egy kicsit, de most képtelen rá.
Már éjjel is azt álmodta, hogy könyveket bújik, a sorok összefolynak szemei előtt és hiába lapoz és lapoz mindig csak újabb és újabb oldalak jönnek. Szellemileg elfáradt az elmúlt napokban, ezt kár lenne tagadni. Ami jelen fizikai állapotát illeti, azt leginkább talán a „határeset” szóval tudná leírni. Felkelni kicsit fáradt, de ahhoz már mindenképpen túl éber, hogy képes legyen visszaaludni, és, hogyha ágyban fekszik, éppen ez az az állapot, amit a legjobban utál, ez a majdnem kipihentség, ami mégsem teljes, így pedig elég gyorsan felkel és rendbeteszi maga után az ágyat.
Plüss nyulai, jegyzetei, egyéb holmijai összeszedése után megmosdik és felöltözik hát, majd gondolatban búcsút véve a kis szobájától, ami néhány napig, ha nem is otthonaként, de mindenképpen hálóhelyiségeként funkcionált és a hatalmas toronytól is, elindul lefelé a tó partjára, ahol Adoavert sejti.
Persze most is elvégzi ugyanazt az összegzést magában, amit már tegnap este is megtett, és természetesen most is éppen arra jut, mint amire tegnap este jutott; A maga részéről elégedett és kicsit csalódott is egyszerre. Elégedett, mert a fő célját, hogy a hold ágának legfelső szintjét elérje azt lényegében elérte, még úgy is, ha nem volt pénze arra, hogy a legmagasabb szintű varázslatok közül az összeset elsajátítsa. Ettől függetlenül legalább összeszedte azokat, amiket már előre kinézett magának és amelyekre már régóta vágyott.
Ezen kívül más ágakat fejlesztett fel kicsit, amelyekből alacsony szinten állt, és tanult egy-két jelentéktelennek tűnő, de szerinte hasznos varázslatot. Szóval mindent egybevetve jobb is, rosszabb is lehetett volna, de inkább jobb lett, mint rosszabb. A jövő útja lehet mégis más lesz. Ahogyan a füstköd lépcsőkön lefelé lépdel, azon kapja magát, hogy olyasmin gondolkodik, hogy lehet nincs értelme még egyszer visszajönni ide, bármilyen szépnek találja is ezt a tornyot körbe ölelő tavat és annak a partját.
Biztos benne, hogy nem ő az első és nem is az utolsó mágus, aki végül hasonlóra jut. Lényegében egyetlen egy elemi ág kivételével az összes másikhoz hozzá tud szagolni valamit legalább alapszinten, így pedig számára az lesz a leglogikusabb út, ha kedvenc és kedves holdjának legmélyebb, vagy veszélyes tüzének közepes ismeretét ajánlja fel mások tudásáért cserébe. Végtére is Adoaverrel is megbeszélték még érkezésük napján, hogy oda és vissza tanítanak egymásnak egy-két varázslatot csak úgy és ingyen, baráti alapon.
Ha valamit nyert ezzel a látogatással, akkor úgy érzi, hogy az, hogy bármennyire is belefásultak kicsit a mentális hajtásba, legalább addig eljutottak Adoaver és ő, hogy már nem csak óvatoskodva kóstolgatják a másik legintimebb szféráját, hanem majdnem minden kötöttségtől mentesen tudnak egymással beszélni.
Halkan lép a másik mágus mögé, mert nem szeretné megijeszteni, sőt igazából nem is közvetlenül mögé lép, hanem tőle tisztes távolságban áll meg, hogy ne érezze úgy, mintha a nyakában lihegve és személyes terébe lépve arról érdeklődne arról éppen tolakodóan kíváncsi tekintetével, hogy mit csinál.
Mert kíváncsi, nagyon az. Még két nagyobb majdnem kő kavicsot is felszed a földről, és vár. Biztos benne, hogy sosem válna jó vadásszá, de abban is, hogy addig ameddig a másik mágus nem figyel rá, semmi értelme nincsen megszólalnia, így pedig mint jó vadász igyekszik beleolvadni a közvetlen környezetébe.
Úgy sejti, hogy a másik egy varázslatot próbálégat éppen, ami akár sikerül, akár nem, csak utána kérdez. Már nem azzal a bocsánatkérő hangsúllyal, mintha eddig itt sem lett volna, de bízik abban hogy az elmúlt napok és főleg a legelső együtt eltöltött egymás bizalmasaivá avatták a másikat.*
- Minden rendben? *kérdi miután úgy ítéli meg, hogy Adoaver próbálkozásának sikerétől mentesen immár minden figyelem az övé, vagy legalább egy részleges figyelem, ami neki éppen elég.*
- Épp ideje hazamenni végre. *jelenti ki szelíd mosollyal, valószínűsítve, hogy Adoaver sem gondolkodik erről másképpen.*
- Szerintem a nehezén túl vagyunk. Van egy olyan érzésem, hogy egymást már könnyebb lesz tanítgatni, mint itt tanulni tovább.
*És persze itt van a szokásos kérdése is, amit a világért sem hagyna ki egyetlen reggelen sem.*
- Nem vagy éhes? Még maradt kis kajánk, de én ehetek követ is. *mosolyodik el, próbálva kicsit felvidítani a másikat, aki nem tűnik túlságosan vidámnak. Ugyan van még annyi étel, ami elég lesz nekik ameddig visszaérnek ligetbe, de Adoaver úgy is kíváncsi volt rá, hogy hogyan néz ki, amikor megeszik egy követ. Sok kedve nincs hozzá, mert inkább enné a ligeti maradékokat, ugyanakkor biztos benne, hogy vicces látvány lehetne. Nagyon mindenesetre a maga részéről nem fogja erőltetni a dolgot, az biztos.*
1415. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-04-08 10:39:05
Üzenet elküldve: 2026-04-08 10:39:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Egy direkt eltúzottan hosszú hajolás vigyorogva, és már úton is van az álomvilág felé. A nem egyszer komolyabb, érzelmi mélységekbe merülő témák és a durvább varázslatokkal való morális dilemmája ellenére úgy érzi, elégedett a mai nappal; Luninarival is elszórakoztak, legnagyobb hobbijukat és ezer-felé nyíló lehetőségekkel rendelkező, jövőbeli titulusukhoz is boldogan és magabiztosan tovább tudnak tanulgatni, és végre-valahára ki tudott mozdulni egy tisztességes ideig a ligetből is. Tényleg, semmi oka nincs panaszra. És ahogy belesüllyed a végre valahára maradandóan odaépített (ha a varázslattal való szerkezeti terjeszkedést lehet e annak nevezni), a tanulószobák mellé praktikusan elhelyezett alvóhelyiségek egyik szerény, de funkcionális ágyába, elégedett mosollyal képes álomra hajtani a fejét...*
//Napokkal később//
*...Bár ez a mosoly nem marad ott örökké. Ugyanis ahogy az eltervezettek szerint teltek tanulmányi napjaik, a könyveket bújták hogy utána büszkén és mentálisan punnyadtan találkozzanak étkezéskor, szerény paripájuk gondozása közben, vagy csak véletlenül, kellemesen összeütközött személyes lustálkodásaik közben a tó körül, vagy a mocsaras erdő szélén, észre veszi hogy barátja támogatása ellenére sem halad úgy, ahogy szeretné. A lángvarázslatok szikrái nem olyan állandó rendszerességgel jönnek, mikor már többet kell csinálnia, mint kigondolni a szavakat és finoman mozgatni az ujjait, és ahogy lassan de biztosan nekikezd végre valahára egy másik elementális ág fundementális részeinek, igéinek az elsajátítására, elkezdi nyomni a kétely, hogy talán nagyobb volt a szeme, mint a szája. A könyvek nem váltak könnyebben megemészthetőkké, és ahogy a rövid percekből hosszú órákba folyó foglalkozásai közben az egyetlen hangok az üres szobában az oldalak óvatos lapozása, esetenként saját jegyzetek felírása és nyelvének frusztrált csettintése, fokozatosan vesztenek ezek a borsósan fizetett kötetek titkainak elsajátítása élvezetükből. Az intellektuális sikerek megoszlása savanyúvá teszi a hangulatát, és a fél-elf lánnyal való összeülésekor sem ered már meg annyira a nyelve az utolsó napokban. A szánalomra méltó leépülés kiéleződik az indulás napjának kora reggelén; a nap még épphogy megkezdte jelenlétének kinyilvánítását, árnyékokat elűző sugarakkal ölelve a földet, mikor ő már kint áll a tó előtt, lába szinte érintve a hideg víz felszínét; két karja néha előtte az égbe a víztest felé nyújtva, hogy utána artikulálatlanul a szélrózsa össze irányába meginduljanak, és visszatérjenek eredti pozíciójukba: Varázsolni próbál. Tekintete a közelben lévő, a víztest felett kidudorodó, miniatűr, két-három emberszélességű földszigetre mered pislogás nélkül, időközönként halk de szenvedélyes átkokat suttogva el nemlétező bajsza alatt. Hosszú ideje igyekszik már elérni, hogy azon a több maroknyi barna dombon irányítható tűz jelenjen meg, de eddig se híre, se hamva. Még szegény Halacskát is teljesen figyelmen kívül veszi a távolban; lassan szinte lábujhegyre állva, gyilkos tekintettel gesztikulál olyan táskákkal a szeme alatt, ami elárulja koraki kudarcaiból eredendő álmatlanságát is. Még a hűvös szelet sem érzi benső feszültségétől.*
*Egy direkt eltúzottan hosszú hajolás vigyorogva, és már úton is van az álomvilág felé. A nem egyszer komolyabb, érzelmi mélységekbe merülő témák és a durvább varázslatokkal való morális dilemmája ellenére úgy érzi, elégedett a mai nappal; Luninarival is elszórakoztak, legnagyobb hobbijukat és ezer-felé nyíló lehetőségekkel rendelkező, jövőbeli titulusukhoz is boldogan és magabiztosan tovább tudnak tanulgatni, és végre-valahára ki tudott mozdulni egy tisztességes ideig a ligetből is. Tényleg, semmi oka nincs panaszra. És ahogy belesüllyed a végre valahára maradandóan odaépített (ha a varázslattal való szerkezeti terjeszkedést lehet e annak nevezni), a tanulószobák mellé praktikusan elhelyezett alvóhelyiségek egyik szerény, de funkcionális ágyába, elégedett mosollyal képes álomra hajtani a fejét...*
//Napokkal később//
*...Bár ez a mosoly nem marad ott örökké. Ugyanis ahogy az eltervezettek szerint teltek tanulmányi napjaik, a könyveket bújták hogy utána büszkén és mentálisan punnyadtan találkozzanak étkezéskor, szerény paripájuk gondozása közben, vagy csak véletlenül, kellemesen összeütközött személyes lustálkodásaik közben a tó körül, vagy a mocsaras erdő szélén, észre veszi hogy barátja támogatása ellenére sem halad úgy, ahogy szeretné. A lángvarázslatok szikrái nem olyan állandó rendszerességgel jönnek, mikor már többet kell csinálnia, mint kigondolni a szavakat és finoman mozgatni az ujjait, és ahogy lassan de biztosan nekikezd végre valahára egy másik elementális ág fundementális részeinek, igéinek az elsajátítására, elkezdi nyomni a kétely, hogy talán nagyobb volt a szeme, mint a szája. A könyvek nem váltak könnyebben megemészthetőkké, és ahogy a rövid percekből hosszú órákba folyó foglalkozásai közben az egyetlen hangok az üres szobában az oldalak óvatos lapozása, esetenként saját jegyzetek felírása és nyelvének frusztrált csettintése, fokozatosan vesztenek ezek a borsósan fizetett kötetek titkainak elsajátítása élvezetükből. Az intellektuális sikerek megoszlása savanyúvá teszi a hangulatát, és a fél-elf lánnyal való összeülésekor sem ered már meg annyira a nyelve az utolsó napokban. A szánalomra méltó leépülés kiéleződik az indulás napjának kora reggelén; a nap még épphogy megkezdte jelenlétének kinyilvánítását, árnyékokat elűző sugarakkal ölelve a földet, mikor ő már kint áll a tó előtt, lába szinte érintve a hideg víz felszínét; két karja néha előtte az égbe a víztest felé nyújtva, hogy utána artikulálatlanul a szélrózsa össze irányába meginduljanak, és visszatérjenek eredti pozíciójukba: Varázsolni próbál. Tekintete a közelben lévő, a víztest felett kidudorodó, miniatűr, két-három emberszélességű földszigetre mered pislogás nélkül, időközönként halk de szenvedélyes átkokat suttogva el nemlétező bajsza alatt. Hosszú ideje igyekszik már elérni, hogy azon a több maroknyi barna dombon irányítható tűz jelenjen meg, de eddig se híre, se hamva. Még szegény Halacskát is teljesen figyelmen kívül veszi a távolban; lassan szinte lábujhegyre állva, gyilkos tekintettel gesztikulál olyan táskákkal a szeme alatt, ami elárulja koraki kudarcaiból eredendő álmatlanságát is. Még a hűvös szelet sem érzi benső feszültségétől.*
1414. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-03-31 17:41:16
Üzenet elküldve: 2026-03-31 17:41:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Örül neki, hogy Adoaver nem rezzen össze az érintésétől, és annak is, hogy segít neki elpakolni, bár nem várta volna el igazság szerint. Ugyan ligetben is szívesen veszi a segítséget hasonlóban, kicsit mégis természetesnek veszi, hogy az asztal körül való sürgés-forgás az ő dolga, még akkor is, hogyha az asztal jelenleg csak teljesen képletes, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy kisebb és nagyobb morzsák képében a környék hangyáinak is bőséges vacsorát hagynak itt a tóparton maguk mögött.
Adoavernek ellenben mindenképpen igaza van abban, hogy a mai nappal „hivatalosan” is végeztek, aminek nem csak azért örül, mert ez túl hosszú volt, hanem azért is, mert a holnapit legalább annyira izgatottan várja, mint amennyire tegnap elalvás előtt ezt a mait várta. Viszont mivel már legalább itt van, pontosabban itt vannak és együtt, biztos, hogy mélyebben és nyugodtabban fog majd aludni, mint közös utazásuk megkezdése előtt.
Már és mára tényleg csak annyi van hátra, hogy keressenek egy-egy csendes szobát és egy-egy viszonylag kényelmes ágyat. Annyiban mondjuk egyik sem lesz nehéz, hogy a városok messze vannak tőlük, és, hogyha az ágy nem is lesz olyan kényelmes, mint Szarvasligetben, vagy Alenia otthonában lenne, attól még fáradtságának köszönhetően biztos, hogy úgy fog aludni plüss nyulaival együtt, mintha egy hercegnő, vagy legkevesebb egy nemes kisasszony ágyában alhatna. Igazából a két összetolt fotelt sem bánná, bár ő könnyen gondol erre, hiszen sokkal alacsonyabb, mint Adoaver, így pedig rövidebbek a lábai, neki nem kell akkora hely, hogy kényelmesen kinyújtózzon. A lázadás után arra is volt lehetősége, hogy kipróbálja milyen szabad ég alatt és a földön aludni egy almafa alatt, már amennyiben jól emlékszik és valóban almafa volt. Bárhogy is, a kényelme miatt egyáltalán nem aggódik.
Arrafelé, amerre az alvószobákat sejtik és keresik, csak követi Adoavert felfelé az újabb és újabb lépcsőfokokon, - nincs elpuhulva, de ettől még jó kis edzés ez, az biztos, főleg fáradtan és este! - közben néha bólint, és amikor felértek a megfelelő folyosóra akkor összegzi csak saját véleményét, ezúttal viszont nem beszéli túl a dolgokat, mert szerinte felesleges. Eleve azt beszélték korábban, hogy Adoaver tervezi majd meg a következő napokat, félig-meddig így is együtt tették, de nincs is semmi kifogása a világon a most hallottakkal szemben.*
- Rendben van, nekem tökéletesen megfelel így. Igazad van. Nem csak az ebéd miatt szükséges napközben is találkoznunk egyszer, hanem hogy szívjunk egy kis friss levegőt együtt, ha már nagyon összefolynak a szemeink előtt a betűk és a sorok.
*Reménykedik benne, hogy a fiúnak igaza van és valóban nem spórolták ki a Mágustoronyból az alvószobákat, de úgy tűnik, hogy nem. Amint találnak egyet-egyet, amit ez a szó nagyjából lefed, ráadásul nem is messze egymástól, ő maga is elköszön.*
- Nyúllovas, ez tetszik. *mosolyodott el és kicsit nevetett is nem sokkal korábban.* Nem, nem hiszem, hogy ennél jobban le lehetne zárni a napot.
*Tényleg nem hiszi, és bármennyire is szeretne hirtelen nem talál hasonlóan frappáns becenevet Adoavernek.*
- A szép álmokat szerintem tökéletes, szóval neked is szép álmokat! *mosolyog, és régi szokásához híven, szinte úgy fel sem tűnik neki, egy-egy plüss nyula egy-egy kis mancsával is integet a másik mágus felé.*
- Reggel találkozunk. Meg fogjuk egymást találni. Jó éjt tényleg!
*Nem sokkal később már mélyen alszik nyulaival együtt, bár elalvás előtt azért természetesen kicsit még a mai nap tanult varázslatokról olvasottak kavarognak a fejében. Azt is tudja, hogy nehéz holnap és következő hat vár rájuk. De mindez legalább önként vállalt nehézség lesz majd mindkettőjük részéről.*
*Örül neki, hogy Adoaver nem rezzen össze az érintésétől, és annak is, hogy segít neki elpakolni, bár nem várta volna el igazság szerint. Ugyan ligetben is szívesen veszi a segítséget hasonlóban, kicsit mégis természetesnek veszi, hogy az asztal körül való sürgés-forgás az ő dolga, még akkor is, hogyha az asztal jelenleg csak teljesen képletes, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy kisebb és nagyobb morzsák képében a környék hangyáinak is bőséges vacsorát hagynak itt a tóparton maguk mögött.
Adoavernek ellenben mindenképpen igaza van abban, hogy a mai nappal „hivatalosan” is végeztek, aminek nem csak azért örül, mert ez túl hosszú volt, hanem azért is, mert a holnapit legalább annyira izgatottan várja, mint amennyire tegnap elalvás előtt ezt a mait várta. Viszont mivel már legalább itt van, pontosabban itt vannak és együtt, biztos, hogy mélyebben és nyugodtabban fog majd aludni, mint közös utazásuk megkezdése előtt.
Már és mára tényleg csak annyi van hátra, hogy keressenek egy-egy csendes szobát és egy-egy viszonylag kényelmes ágyat. Annyiban mondjuk egyik sem lesz nehéz, hogy a városok messze vannak tőlük, és, hogyha az ágy nem is lesz olyan kényelmes, mint Szarvasligetben, vagy Alenia otthonában lenne, attól még fáradtságának köszönhetően biztos, hogy úgy fog aludni plüss nyulaival együtt, mintha egy hercegnő, vagy legkevesebb egy nemes kisasszony ágyában alhatna. Igazából a két összetolt fotelt sem bánná, bár ő könnyen gondol erre, hiszen sokkal alacsonyabb, mint Adoaver, így pedig rövidebbek a lábai, neki nem kell akkora hely, hogy kényelmesen kinyújtózzon. A lázadás után arra is volt lehetősége, hogy kipróbálja milyen szabad ég alatt és a földön aludni egy almafa alatt, már amennyiben jól emlékszik és valóban almafa volt. Bárhogy is, a kényelme miatt egyáltalán nem aggódik.
Arrafelé, amerre az alvószobákat sejtik és keresik, csak követi Adoavert felfelé az újabb és újabb lépcsőfokokon, - nincs elpuhulva, de ettől még jó kis edzés ez, az biztos, főleg fáradtan és este! - közben néha bólint, és amikor felértek a megfelelő folyosóra akkor összegzi csak saját véleményét, ezúttal viszont nem beszéli túl a dolgokat, mert szerinte felesleges. Eleve azt beszélték korábban, hogy Adoaver tervezi majd meg a következő napokat, félig-meddig így is együtt tették, de nincs is semmi kifogása a világon a most hallottakkal szemben.*
- Rendben van, nekem tökéletesen megfelel így. Igazad van. Nem csak az ebéd miatt szükséges napközben is találkoznunk egyszer, hanem hogy szívjunk egy kis friss levegőt együtt, ha már nagyon összefolynak a szemeink előtt a betűk és a sorok.
*Reménykedik benne, hogy a fiúnak igaza van és valóban nem spórolták ki a Mágustoronyból az alvószobákat, de úgy tűnik, hogy nem. Amint találnak egyet-egyet, amit ez a szó nagyjából lefed, ráadásul nem is messze egymástól, ő maga is elköszön.*
- Nyúllovas, ez tetszik. *mosolyodott el és kicsit nevetett is nem sokkal korábban.* Nem, nem hiszem, hogy ennél jobban le lehetne zárni a napot.
*Tényleg nem hiszi, és bármennyire is szeretne hirtelen nem talál hasonlóan frappáns becenevet Adoavernek.*
- A szép álmokat szerintem tökéletes, szóval neked is szép álmokat! *mosolyog, és régi szokásához híven, szinte úgy fel sem tűnik neki, egy-egy plüss nyula egy-egy kis mancsával is integet a másik mágus felé.*
- Reggel találkozunk. Meg fogjuk egymást találni. Jó éjt tényleg!
*Nem sokkal később már mélyen alszik nyulaival együtt, bár elalvás előtt azért természetesen kicsit még a mai nap tanult varázslatokról olvasottak kavarognak a fejében. Azt is tudja, hogy nehéz holnap és következő hat vár rájuk. De mindez legalább önként vállalt nehézség lesz majd mindkettőjük részéről.*
1413. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-03-30 12:19:10
Üzenet elküldve: 2026-03-30 12:19:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Adoaver lassan és gondolataiban elmerülve táplálkozik, tekintete már jóval nyugodtabb, de a kételyek morzsája, akár a morzsák az ölében, még mindig rosszindulatúan le vannak gyökerezve magában, és ennél a pontnál nehezen tudja eldönteni hogy ezek valódi aggályok, vagy csak valami önsajnálat maradékai. Viszont, mikor hirtelen vállán érzi a fél-elf tenyerét, meglepetten Luninarira mered, de elmosolyodik a bátorító gesztusra.* - Hmm. *Bólint hálásan, más hang hozzáadása nélkül. Úgy néz ki, komolyan gondolja, amit mond, nem csak fel akarja vidítani. Különös hála fogja el, amit nem nagyon tud szavakba önteni. Hogy legyen önmaga? Igen, azt tudja csinálni.
Látható megkönnyebbüléssel nyújtózkodik ki az ég felé, miután eltakarítja a maradék morzsákat is; rendben van, nem nagyon sikerült ez annyira kényelmesen mint reménykedett benne, de legalább ezen is túl van.*
~ Remélem is hogy csak túlgondolom... ~ *Vet egy tamáskodó pillantást az égre, mielőtt átnyúl Luninarihoz hogy ha elfogadja, akkor segítsen elpakolni.* - Akkor a mai nappal hivatalosan is végeztünk! *Jelenti be ünnepélyesen.* - Amikor utoljára itt jártam, voltak alvószobák mindegyik emeleteken, bár ki tudja, mostanában amennyit változtatnak rajta, lehet hogy elvették ezt a luxust is külön kihívásként, vagy hogy ne kocsmaként használják. Személyes tapasztalatból mondom hogy eléggé el tudod magad feküdni ha egy fotelban töltöd az éjjelt, még úgy is ha ketőt összetolsz, szóval az maradjon a vésztartalék; a padló meg meg még hallásra is egy megpróbáltatásnak hangzik, azt szerintem hanyagolom... *Hasonlóan punnyadt érzéssel, de határozottan megelégedetten indul is meg barátjával a toronyba és azon belül teszi meg a további, egyre nagyobbnak érzendő fokokat, út közben hangosan gondolkodva a következő napok időbeosztásáról.* - Okés, hogy megőrizzük az életkedvünket, a kelési időt lehet hogy nem létfontosságú dogmásan követni, de a benti-kinti találkákat azért tartsuk meg, maximum ránézünk a másik emeletére ha úgy érezzük hogy túlalszok vagy túlaludsz. Bár, ismerve kettőnket, nem hiszem hogy lesz rá példa. Még meglátom mennyire akarok megbírkózni ezekkel a kevésbé ízléses tűzvarázslatokkal, egy próbát mindenképpen megteszek. Halacska miatt mindenképpen legalább kétszer találkozunk, Plusz egy dél körüli étkezés, azalatt tudjuk egymást is frissíteni, vagy beszélni arról ami eszünkbe jut... Jujj, majdnem orra estem, mintha direkt keskenyebbek lennének a fokok a lépcsőnél. Azt hiszem semmi más nem jut eszembe. Búcsúszavak, szép álmokat, Nyúllovas?
*Adoaver lassan és gondolataiban elmerülve táplálkozik, tekintete már jóval nyugodtabb, de a kételyek morzsája, akár a morzsák az ölében, még mindig rosszindulatúan le vannak gyökerezve magában, és ennél a pontnál nehezen tudja eldönteni hogy ezek valódi aggályok, vagy csak valami önsajnálat maradékai. Viszont, mikor hirtelen vállán érzi a fél-elf tenyerét, meglepetten Luninarira mered, de elmosolyodik a bátorító gesztusra.* - Hmm. *Bólint hálásan, más hang hozzáadása nélkül. Úgy néz ki, komolyan gondolja, amit mond, nem csak fel akarja vidítani. Különös hála fogja el, amit nem nagyon tud szavakba önteni. Hogy legyen önmaga? Igen, azt tudja csinálni.
Látható megkönnyebbüléssel nyújtózkodik ki az ég felé, miután eltakarítja a maradék morzsákat is; rendben van, nem nagyon sikerült ez annyira kényelmesen mint reménykedett benne, de legalább ezen is túl van.*
~ Remélem is hogy csak túlgondolom... ~ *Vet egy tamáskodó pillantást az égre, mielőtt átnyúl Luninarihoz hogy ha elfogadja, akkor segítsen elpakolni.* - Akkor a mai nappal hivatalosan is végeztünk! *Jelenti be ünnepélyesen.* - Amikor utoljára itt jártam, voltak alvószobák mindegyik emeleteken, bár ki tudja, mostanában amennyit változtatnak rajta, lehet hogy elvették ezt a luxust is külön kihívásként, vagy hogy ne kocsmaként használják. Személyes tapasztalatból mondom hogy eléggé el tudod magad feküdni ha egy fotelban töltöd az éjjelt, még úgy is ha ketőt összetolsz, szóval az maradjon a vésztartalék; a padló meg meg még hallásra is egy megpróbáltatásnak hangzik, azt szerintem hanyagolom... *Hasonlóan punnyadt érzéssel, de határozottan megelégedetten indul is meg barátjával a toronyba és azon belül teszi meg a további, egyre nagyobbnak érzendő fokokat, út közben hangosan gondolkodva a következő napok időbeosztásáról.* - Okés, hogy megőrizzük az életkedvünket, a kelési időt lehet hogy nem létfontosságú dogmásan követni, de a benti-kinti találkákat azért tartsuk meg, maximum ránézünk a másik emeletére ha úgy érezzük hogy túlalszok vagy túlaludsz. Bár, ismerve kettőnket, nem hiszem hogy lesz rá példa. Még meglátom mennyire akarok megbírkózni ezekkel a kevésbé ízléses tűzvarázslatokkal, egy próbát mindenképpen megteszek. Halacska miatt mindenképpen legalább kétszer találkozunk, Plusz egy dél körüli étkezés, azalatt tudjuk egymást is frissíteni, vagy beszélni arról ami eszünkbe jut... Jujj, majdnem orra estem, mintha direkt keskenyebbek lennének a fokok a lépcsőnél. Azt hiszem semmi más nem jut eszembe. Búcsúszavak, szép álmokat, Nyúllovas?
1412. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-03-28 20:50:20
Üzenet elküldve: 2026-03-28 20:50:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Sokadszor érzi úgy a mai nap folyamán, hogy, amit mond, az talán kicsit felvágásnak hangzik, holott ő a legkevésbé sem szánja annak, mint ahogyan most a kőevést sem.
Az érem egyik oldala az, hogyha ennyiszer érezte már ezt csak ma, akkor bizony ideje szembesülne lelkének talán olyan árnyoldalával is, amit eddig vagy nem ismert fel, vagy pedig önmaga elől is titkolt egy kicsit.
A másik oldala az éremnek, amivel felmenteni szeretné önmagát, hogy tényleg szeret sokat beszélni, ahogyan az előbb mondta, - nem mintha mondjuk erre bárki ne jöhetne rá, - beszélni ellenben semmi, vagy nem sok értelme lenne, ha mondanivalóját puszta fantáziákra építené fel tények helyett, az pedig kőkemény tény, hogy követ is ehetne, ha akarna.
Ez a gondolat gondolatban megnevetteti saját magát is, de de nem nevet fel mégsem, mert magában a varázslatban igazából nincsen semmi humoros, hogyha belegondol abba, hogy a lány, aki neki megtanította valójában azért sajátította el ezt a képességet, hogy soha többé ne kelljen félnie az éhezéstől úgy, mint gyerekkorában.
Adoaver kérdéseire, mindenesetre most csak egy bólintással felel, mint igen, valóban képes rá, és nem, nem árt meg neki, éppen az kőevő varázslat egyik lényege, hogy rendes ennivalóként emészti meg azt, ami másnak talán szó szerint megfeküdné a gyomrát.
A mai nap ellenben már tényleg eléggé sokat beszéltek a mágiáról, - mondjuk pont errefelé és itt talán éppen az lett volna a furcsa, ha nem ezt teszik, - ezért ezt már nem fejti ki, csak elhatározza, hogyha Adoaver tényleg kíváncsi arra, ahogyan megeszik egy követ és még jól is lakik vele, rajta aztán ne múljon, miért ne tehetné meg.
Szerencsére viszont erre nem kell sort keríteniük egyelőre, mivel finom ételük van, és nem csak nekik, hanem úgy tűnt, hogy Halacska is elégedett volt azzal, amit magukkal hoztak neki. Mivel pedig a beszélgetés nem vett sem furcsa, sem kellemetlen irányt, mint Adoaver bejelentése után először számított rá, így már nyugodtan befejezheti saját vacsoráját is, és pont ugyanúgy beszélgethet evés közben tovább, ahogyan otthon Szarvasligetben, vagy Artheniorban is mindig szeret.*
- Sokszor szerintem egyszerűen csak túlgondolod a dolgokat *rázza meg a fejét, de minden bizonnyal látszik rajta, hogy nem elítélően, inkább megértően mondja ezt.*
- Tudom, mert én is pont ilyen vagyok, csak belőlem más látszik a felszínen ennek köszönhetően azt hiszem. *teszi hozzá. Mindössze ennyit szúr közbe, aztán csak figyel tovább. Furcsának tartja, hogy van valami, amiért valaki más éppen őt irigyli. Igazság szerint nem könnyű megfognia Adoaver leginkább saját magával való problémáit, még annak ellenére sem, hogy most már teljesen érteni véli az előbbi, akkor furcsának tartott kérdése mögötti motivációt. Tény ugyanakkor, hogy magáról sokkal könnyebb beszélnie, mint minden empátiája ellenére teljesen átérezni valaki más, teljesen más kiindulópontokból a mostani kérdésig és az utána következő vallomásig jutó mondatait.
És bár Adoaver éppen nem tűnik esendőnek, mint kicsit az előbb, most nem egy plüsst akar megsimogatni, hanem őt és tenyeréről leverve a morzsát, ha nem is simogat, de finom mozdulattal megszorítja egy kicsit a vállát, remélve, hogy nem rezzenti őt össze.*
- Amúgy nincs miért bocsánatot kérned! *jelenti ki ezek után.* Anya tényleg jobban értene ehhez az egészhez, mármint az érzelmekhez úgy általában és minden máshoz, ami belőlük fakad. Én sajnálom, hogy nem tudok semmi értelmeset mondani arra, amit mondtál, csak, hogy hiába az etikett, annyiféle szokás és annyiféle különféle mindenki él a világon… idegesnek lenni pedig elég természetes ismerkedés közben. És igen, tudom, hogy hülye és közhelyes tanács, de szerintem egyszerűen csak add mindig önmagadat, és kész! Okos és kedves fiú vagy, ráadásul nagyon jó társaság. Próbáld úgy felfogni, hogy aki ezt nem tudja értékelni ezt, az nem érdemli meg a társaságodat. *mosolyog szerinte bátorítóan.* Nem muszáj ám mindenkivel jóban lenni! Én is jobban szeretek persze barátokat szerezni, mint ellenségeket, és igen, nyilván sokkal jobb érzés szeretni, mint gyűlölni, de az utóbbi sem mindig kerülhető el.
*Ezen el is gondolkodik az utolsó falatok közben, utánuk pedig ásít és nyújtózik egy kicsit, majd aztán amennyiben Adoaver is teljesen befejezte a vacsoráját elpakol mindkettőjük után.*
- Viszont igazad van, ideje pihenni. Holnap is hosszú lesz a nap. Keressünk fent egy kényelmes ágyat, vagy fotelt, bár szerintem vagyok annyira fáradt, hogy akár a padlón is jót és mélyen tudnék aludni, már amennyiben legalább egy szőnyeg le van rá terítve alám.
*Sokadszor érzi úgy a mai nap folyamán, hogy, amit mond, az talán kicsit felvágásnak hangzik, holott ő a legkevésbé sem szánja annak, mint ahogyan most a kőevést sem.
Az érem egyik oldala az, hogyha ennyiszer érezte már ezt csak ma, akkor bizony ideje szembesülne lelkének talán olyan árnyoldalával is, amit eddig vagy nem ismert fel, vagy pedig önmaga elől is titkolt egy kicsit.
A másik oldala az éremnek, amivel felmenteni szeretné önmagát, hogy tényleg szeret sokat beszélni, ahogyan az előbb mondta, - nem mintha mondjuk erre bárki ne jöhetne rá, - beszélni ellenben semmi, vagy nem sok értelme lenne, ha mondanivalóját puszta fantáziákra építené fel tények helyett, az pedig kőkemény tény, hogy követ is ehetne, ha akarna.
Ez a gondolat gondolatban megnevetteti saját magát is, de de nem nevet fel mégsem, mert magában a varázslatban igazából nincsen semmi humoros, hogyha belegondol abba, hogy a lány, aki neki megtanította valójában azért sajátította el ezt a képességet, hogy soha többé ne kelljen félnie az éhezéstől úgy, mint gyerekkorában.
Adoaver kérdéseire, mindenesetre most csak egy bólintással felel, mint igen, valóban képes rá, és nem, nem árt meg neki, éppen az kőevő varázslat egyik lényege, hogy rendes ennivalóként emészti meg azt, ami másnak talán szó szerint megfeküdné a gyomrát.
A mai nap ellenben már tényleg eléggé sokat beszéltek a mágiáról, - mondjuk pont errefelé és itt talán éppen az lett volna a furcsa, ha nem ezt teszik, - ezért ezt már nem fejti ki, csak elhatározza, hogyha Adoaver tényleg kíváncsi arra, ahogyan megeszik egy követ és még jól is lakik vele, rajta aztán ne múljon, miért ne tehetné meg.
Szerencsére viszont erre nem kell sort keríteniük egyelőre, mivel finom ételük van, és nem csak nekik, hanem úgy tűnt, hogy Halacska is elégedett volt azzal, amit magukkal hoztak neki. Mivel pedig a beszélgetés nem vett sem furcsa, sem kellemetlen irányt, mint Adoaver bejelentése után először számított rá, így már nyugodtan befejezheti saját vacsoráját is, és pont ugyanúgy beszélgethet evés közben tovább, ahogyan otthon Szarvasligetben, vagy Artheniorban is mindig szeret.*
- Sokszor szerintem egyszerűen csak túlgondolod a dolgokat *rázza meg a fejét, de minden bizonnyal látszik rajta, hogy nem elítélően, inkább megértően mondja ezt.*
- Tudom, mert én is pont ilyen vagyok, csak belőlem más látszik a felszínen ennek köszönhetően azt hiszem. *teszi hozzá. Mindössze ennyit szúr közbe, aztán csak figyel tovább. Furcsának tartja, hogy van valami, amiért valaki más éppen őt irigyli. Igazság szerint nem könnyű megfognia Adoaver leginkább saját magával való problémáit, még annak ellenére sem, hogy most már teljesen érteni véli az előbbi, akkor furcsának tartott kérdése mögötti motivációt. Tény ugyanakkor, hogy magáról sokkal könnyebb beszélnie, mint minden empátiája ellenére teljesen átérezni valaki más, teljesen más kiindulópontokból a mostani kérdésig és az utána következő vallomásig jutó mondatait.
És bár Adoaver éppen nem tűnik esendőnek, mint kicsit az előbb, most nem egy plüsst akar megsimogatni, hanem őt és tenyeréről leverve a morzsát, ha nem is simogat, de finom mozdulattal megszorítja egy kicsit a vállát, remélve, hogy nem rezzenti őt össze.*
- Amúgy nincs miért bocsánatot kérned! *jelenti ki ezek után.* Anya tényleg jobban értene ehhez az egészhez, mármint az érzelmekhez úgy általában és minden máshoz, ami belőlük fakad. Én sajnálom, hogy nem tudok semmi értelmeset mondani arra, amit mondtál, csak, hogy hiába az etikett, annyiféle szokás és annyiféle különféle mindenki él a világon… idegesnek lenni pedig elég természetes ismerkedés közben. És igen, tudom, hogy hülye és közhelyes tanács, de szerintem egyszerűen csak add mindig önmagadat, és kész! Okos és kedves fiú vagy, ráadásul nagyon jó társaság. Próbáld úgy felfogni, hogy aki ezt nem tudja értékelni ezt, az nem érdemli meg a társaságodat. *mosolyog szerinte bátorítóan.* Nem muszáj ám mindenkivel jóban lenni! Én is jobban szeretek persze barátokat szerezni, mint ellenségeket, és igen, nyilván sokkal jobb érzés szeretni, mint gyűlölni, de az utóbbi sem mindig kerülhető el.
*Ezen el is gondolkodik az utolsó falatok közben, utánuk pedig ásít és nyújtózik egy kicsit, majd aztán amennyiben Adoaver is teljesen befejezte a vacsoráját elpakol mindkettőjük után.*
- Viszont igazad van, ideje pihenni. Holnap is hosszú lesz a nap. Keressünk fent egy kényelmes ágyat, vagy fotelt, bár szerintem vagyok annyira fáradt, hogy akár a padlón is jót és mélyen tudnék aludni, már amennyiben legalább egy szőnyeg le van rá terítve alám.
1411. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-03-22 20:50:09
Üzenet elküldve: 2026-03-22 20:50:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
- Kővel?? És nem árt meg? Atya egek, ezt majd látnom kell valamikor, még tőled is nehéz ezt elhinni... *Eléggé le van nyűgözve, és úgy néz Luninarira, mint akinek még vannak miniatűr kételyei, hogy amaz túloz vagy viccel e, vagy sem. De mindezek eddig is lehetetlen mágikus csodák után, mint komplett teleportáció, vagy szellemnyulak megidézése, nem lenne értelme azt feltételezni hogy ezzel a gasztronómiai különlegességgel kezdjen hazudni.
Enyhén szólva is rizikós témát választott, és van annyira öntudatos hogy tudja, hogy más esetben megválogatott szavakkal is át kell gondolnia az embernek, hogy a bekaszált tudás jutalma megéri e az akaraton kívüli mély sértelem és az azzal járó bizalmi megtörés kockázatát. De a válasz, amire jutott, hogy miután Luninari is, legalább úgy érzi, különösebb tartózkodás nélkül kommunikált vele, megérdemli azt, hogy szűretlen gondolatait is hallja egy időre, akármennyire nyersek és következetlenek azok.
És mégis mégis, szinte pillanatokkal a kérdések feltétele után azt kívánja magának, bárcsak elnyelné a föld. Most tényleg megkérte, hogy magyarázza meg egy személy a saját természetét? Hogy lehet ilyen ostoba?! Ennyi erővel azt is követelhette volna hogy válaszolja meg, miért kék az ég és zöld a fű! Arról nem is beszélve, hogy mennyire könnyen félreérthető a kérdés bármilyen irányból nézve, de ez már csak egy legyintésre méltó kellemetlenség ahhoz az arcátlansághoz mérve, ami maga a kérés.
Éppen ezért a lány első reakciója végítéletként hangzik számára, szintje látja maga fölött lebegni Sa'Tereth arcát. Lassan belemarkol a saját hajába, hogy ujjpercei elfehérednek. Válaszolni akar, de hogyan is magyarázná egyáltalán meg? "Nem, csak szerintem", vagy "így nézel ki nekem" Még az ő rózsaszín világában is csak olaj a tűzre, márpedig hazugságot kovácsolni az állításából, ahhoz nincs mersze. Továbbra is úgy mered a víztestre, mint aki komolyan elgondolkodik azon, milyen messze kell úsznia ahhoz hogy belefulladjon. Már amennyire tud úszni, szóval a belefulladás rész már könnyebben megoldódik.
De ahogy a meghosszabbított válaszát hallgatja, egyben udvariasságból és a katasztrófa beletörődéséből barátjához fordítja a fejét, pattanásig feszült idegei lassan elkezdenek oldódni a tartalmától. Nem sértődött meg, nem változott meg, még mindig szókimondó. A hegyomlás kezd legördülni szívéről, csak ezért nem sóhajt a megkönnyebbüléstől hogy ne legyen az eddiginél és kézenfekvőbb a stressz ami őt kezdte el zabálni.*
- Köszönöm, Luninari, szívből. *A fél-elf többrétegűségére is fültanú lett, és úgy néz ki hogy nem lépte át a határt.* - És bocsi magáért a kérdés miatt, csak ez már annyi ideje szúrta az agyamat, hogy azt hittem megőrülök. Kicsit talán, hogy is mondjam, irigyeltem? Egy párszor már sikerült eltaknyolnom a saját lábamban amikor új személyekkel próbáltam beszélni, hiába tanultam etikettet, néha csak úgy jönnek magától a szavak és cselekedetek. Sokszor vagyok ideges másokkal szemben, főleg ha nem jók az első benyomások, úgyhogy azt gondoltam hogy meg kell kérdeznem erről valakit, Intathot pedig nem éppen akartam ezzel zavarni. Utólag átgondolva, lehet Callipeyához kellett volna először fordulnom, de már mindegy. Nehéz téged gyűlölettel elképzelni, Luninari, még ha meg is értem, hol és miért - de ezt valószínűleg azért mondom, mert nekem nem kellett ilyenen átmennem. Nem voltam fenyegetve, nem voltam életveszélyben, sem semmilyen barátom vagy szerettem régen. Ebből a szempontból is, hozzátok hasonlítva kifejezetten szerencsésnek mondhatom magam. Nagyon remélem hogy ez a hiány megmarad nekem - és mostantól nektek is. *És itt megállnak a gondolatai egy pár percre. Enyhén szólva is kényelmetlenné változtatta a légteret.* - Amúgy én azért is szeretem hogy többet beszélsz, mert akkor én is elereszthetem magam. Tudod, mint például ilyen hülyeségekkel mint amit az előbb mondtam. Oké, ezt a szálkát is kihúztam magamból, megeszem ezt az utolsó egy-két falatot és felmehetünk. És bocsánat még egyszer, borzalmas a fogalmazásom amikor ideges vagyok.
- Kővel?? És nem árt meg? Atya egek, ezt majd látnom kell valamikor, még tőled is nehéz ezt elhinni... *Eléggé le van nyűgözve, és úgy néz Luninarira, mint akinek még vannak miniatűr kételyei, hogy amaz túloz vagy viccel e, vagy sem. De mindezek eddig is lehetetlen mágikus csodák után, mint komplett teleportáció, vagy szellemnyulak megidézése, nem lenne értelme azt feltételezni hogy ezzel a gasztronómiai különlegességgel kezdjen hazudni.
Enyhén szólva is rizikós témát választott, és van annyira öntudatos hogy tudja, hogy más esetben megválogatott szavakkal is át kell gondolnia az embernek, hogy a bekaszált tudás jutalma megéri e az akaraton kívüli mély sértelem és az azzal járó bizalmi megtörés kockázatát. De a válasz, amire jutott, hogy miután Luninari is, legalább úgy érzi, különösebb tartózkodás nélkül kommunikált vele, megérdemli azt, hogy szűretlen gondolatait is hallja egy időre, akármennyire nyersek és következetlenek azok.
És mégis mégis, szinte pillanatokkal a kérdések feltétele után azt kívánja magának, bárcsak elnyelné a föld. Most tényleg megkérte, hogy magyarázza meg egy személy a saját természetét? Hogy lehet ilyen ostoba?! Ennyi erővel azt is követelhette volna hogy válaszolja meg, miért kék az ég és zöld a fű! Arról nem is beszélve, hogy mennyire könnyen félreérthető a kérdés bármilyen irányból nézve, de ez már csak egy legyintésre méltó kellemetlenség ahhoz az arcátlansághoz mérve, ami maga a kérés.
Éppen ezért a lány első reakciója végítéletként hangzik számára, szintje látja maga fölött lebegni Sa'Tereth arcát. Lassan belemarkol a saját hajába, hogy ujjpercei elfehérednek. Válaszolni akar, de hogyan is magyarázná egyáltalán meg? "Nem, csak szerintem", vagy "így nézel ki nekem" Még az ő rózsaszín világában is csak olaj a tűzre, márpedig hazugságot kovácsolni az állításából, ahhoz nincs mersze. Továbbra is úgy mered a víztestre, mint aki komolyan elgondolkodik azon, milyen messze kell úsznia ahhoz hogy belefulladjon. Már amennyire tud úszni, szóval a belefulladás rész már könnyebben megoldódik.
De ahogy a meghosszabbított válaszát hallgatja, egyben udvariasságból és a katasztrófa beletörődéséből barátjához fordítja a fejét, pattanásig feszült idegei lassan elkezdenek oldódni a tartalmától. Nem sértődött meg, nem változott meg, még mindig szókimondó. A hegyomlás kezd legördülni szívéről, csak ezért nem sóhajt a megkönnyebbüléstől hogy ne legyen az eddiginél és kézenfekvőbb a stressz ami őt kezdte el zabálni.*
- Köszönöm, Luninari, szívből. *A fél-elf többrétegűségére is fültanú lett, és úgy néz ki hogy nem lépte át a határt.* - És bocsi magáért a kérdés miatt, csak ez már annyi ideje szúrta az agyamat, hogy azt hittem megőrülök. Kicsit talán, hogy is mondjam, irigyeltem? Egy párszor már sikerült eltaknyolnom a saját lábamban amikor új személyekkel próbáltam beszélni, hiába tanultam etikettet, néha csak úgy jönnek magától a szavak és cselekedetek. Sokszor vagyok ideges másokkal szemben, főleg ha nem jók az első benyomások, úgyhogy azt gondoltam hogy meg kell kérdeznem erről valakit, Intathot pedig nem éppen akartam ezzel zavarni. Utólag átgondolva, lehet Callipeyához kellett volna először fordulnom, de már mindegy. Nehéz téged gyűlölettel elképzelni, Luninari, még ha meg is értem, hol és miért - de ezt valószínűleg azért mondom, mert nekem nem kellett ilyenen átmennem. Nem voltam fenyegetve, nem voltam életveszélyben, sem semmilyen barátom vagy szerettem régen. Ebből a szempontból is, hozzátok hasonlítva kifejezetten szerencsésnek mondhatom magam. Nagyon remélem hogy ez a hiány megmarad nekem - és mostantól nektek is. *És itt megállnak a gondolatai egy pár percre. Enyhén szólva is kényelmetlenné változtatta a légteret.* - Amúgy én azért is szeretem hogy többet beszélsz, mert akkor én is elereszthetem magam. Tudod, mint például ilyen hülyeségekkel mint amit az előbb mondtam. Oké, ezt a szálkát is kihúztam magamból, megeszem ezt az utolsó egy-két falatot és felmehetünk. És bocsánat még egyszer, borzalmas a fogalmazásom amikor ideges vagyok.
1410. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-03-19 17:00:09
Üzenet elküldve: 2026-03-19 17:00:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
- Pár aranyat mindenképpen megérne, hogy tájékozottabb legyek a történelemben, ha már a világ pénzét költjük el itt tanulásra *bólogat, miközben hálás Adoavernek, amiért a tópartot és a füvet választja vacsorájuk helyszínéül. Való igaz, amit mond, hogy éppen elég időt fognak még eltölteni a torony falai között, és legyen bármilyen misztikus maga a hely, a könyvek illata és az esti gyertyák fénye pedig kölcsönözzön valamennyire meghitt és otthonos érzést is a benti helyiségeknek, ettől még tudja, hogy napokkal később azért már eléggé nyomasztani fogja. Furcsa is belegondolni abba, hogy az erdő elhagyása után maguk a kőből épült házak is különös, kellemetlen érzéssel töltötték el, viszont azóta mennyire megszokta őket.*
- Remek! *szúr közbe mindenesetre először csak ennyit. Nem ragaszkodott volna a parthoz, hogyha Adoaver inkább bent szeretetett volna vacsorázni, de örül annak, hogy így alakul, amikor pedig enni kezdenek itt sokkal felszabadultabban folytatja a beszélgetést.*
- Hívővé? *neveti el magát először az alapjáraton bizarr felvetésre.* Nem, eszem ágában sincs.
*Persze hamar kiderül, hogy a fiú csak viccelt, így csak azok után szúr közbe pár mondatot, hogy végighallgatta Adoaver fejtegetését a holdról, illetve arról, hogy ő milyennek látja a holdat.*
- Bármilyen idegennek tűnik, az alapokat semmivel sem nehezebb elsajátítani, mint bármelyik másik ágat, ezt garantálom. Különben, ismerem kicsit a földmágiát, taníthatok azt is. *ajánlja fel ezek után azonnal.* Igazából ételt sem feltétlenül kellett volna hozni nekem, mert jól tudnék lakni bármilyen út szélén szedett kővel is, vagy egy faággal. Csak hát biztos vagyok benne, hogy az érett kecskesajt, meg a szalonna finomabb, mint bármelyik szép színű és nagydarab kő, vagy vastag ág.
*Ezen jót nevet, de aztán nem erőlteti tovább a mágia témáját, főleg, hogy a jelek szerint Adoaver feje is annyira tele van már vele, hogy legalább ma estére szabadulna tőle. A folytatásra, ami következik mégsem teljesen számít.*
- Személyesebb? *kérdez vissza, miközben szíve egyet hevesebben dobban, mintha egyszerre örülne ennek és ijedne meg tőle. Vagy inkább a gyomra kezd el kicsit szúrni, mint akkor, amikor ideges és izgatott? Sem azt nem tudja, hogy mit és miért érez pontosan, sem pedig azt, hogy egyáltalán miért ijedt most meg egy kicsit. Mert kissé, mintha megijedt volna, legalább ebben biztos, pedig ijedezni nyilván felesleges, elvégre ismerik már egymást olyan régóta és annyira, hogy ne csak a mágiáról és az élet egyéb más nagy kérdéseiről beszélgessenek. Ráadásul a mai nap folyamán már érintettek érzékenyebb és intimebb témákat is beszélgetésük során, valószínűleg éppen ez az, ami most egy kicsit ráhozta a frászt. Ugyan miféle kérdése lehet az korábbi beszélgetéseik után, amit külön be kell előre jelenteni, hogy ez aztán most nagyon személyes lesz, vagy inkább személyesebb?
Aztán, amikor meghallja a kérdést, először bár felfogja a szavak jelentését, nem is teljesen érti azt. Lehet, hogy csalódást okoz ezzel, de hirtelen ösztönösséggel csak ennyit tud kibökni és ezt is kicsit halkan;*
- Tényleg ilyen lennék, vagyis ilyen vagyok?
*Visszakérdezése után pedig egy darabig csak csendben ül, miközben kezében megáll a sajtos-szalonnás kenyér és mivel a tó tükrét bámulja, nem tűnik fel neki, hogy Adoaver is a tavat nézni mereven maga elé bámulva, csak ő nem épkézláb gondolatokat várva a víztükörtől, mint ő, hanem inkább szégyenkezve.
Reményei szerint a csend nem tart olyan sokáig, hogy kellemetlenné sűrűsödjön kettejük között, de a nem várt kérdésen most nagyon el kell gondolkodnia. Aztán amikor újra megszólal akkor is csak annyit tud mondani, hogy;*
- Nem tudom. *és bár ezzel nincsenek sokkal előrébb, valószínűleg legalább az hallatszik a hangján, hogy egyáltalán nem sértette meg a kérdés, vagy nem érzi úgy, hogy kellemetlen lenne erről beszélnie.*
- Komolyan nem tűnt fel nekem, hogy ilyen lennék, de örülök neki, ha ilyennek látszom. Ki ne szeretné, hogy kedvesnek és nyíltnak gondolják? Mivel gyerekként nem voltam barátaim, biztosan most pótolom be ezt, innen jöhet ez az elveszett barát, vagy családtag dolog, ahogy mondtad, de ezt én sem tudtam volna jobban megfogalmazni ennél. Szeretek beszélni és beszélgetni másokkal, az pedig, hogy mennyire nyíltan, szerintem csak rajtatok múlik. Szerencsém volt, azt hiszem, mert sokakat megismertem az erdő elhagyása óta, akiket nem zártam különösebben a szívembe, de a többség, akivel közelebbi kapcsolatba kerültem, ideértve téged is persze, mind olyanok voltak, akik szerintem méltóak voltak a bizalmamra. Akárkivel azért nyilván én sem lennék kedves és barátságos, meg nagy titkokat sem árulnék el bárkinek, de szerintem ezzel mindenki így van, te is. Szerintem te is tudsz beszélgetni bármiről, az pedig, hogy hezitálsz néha, elég természetes. Talán kicsit nehezen oldódsz fel egy idegen társaságban, vagy környezetben, de ezzel nincsen semmi gond szerintem, sokan vannak ezzel így. Annál jobb, amikor végre megtörténik.
*Nem biztos benne, hogy képes volt kielégítő választ adni, de nem is hiszi, hogy hasonló kérdésre lehet, már csak azért sem, mert pont az ösztönös pozitív, vagy negatív elfogultság miatt, szükségképpen tévednie kell annak, aki éppen önmagát szeretné megfejteni, hiába ismeri az adott bárki, mindenki másnál jobban éppen saját magát.*
- Ne gondolj azért túl kedvesnek engem sem! Mármint nyilván én sem mindig vagyok kedves és megértő, vagy nyitott. Előfordult már, hogy elvesztettem a fejemet, és éppen abba martam bele, aki segíteni akart rajtam, csak akkor ezt nem ismertem fel. *idéz fel egy régi kellemetlen emléket, de persze csak magában, mert előbb mesélné el bárkinek száműzetésének utólag inkább komikus, mint tragikus történetét, minthogy felidézze egész eddigi élete egyik legsötétebb napjának legsötétebb pillanatát, ami nem sokkal az után történt, hogy őt leütötték, Aleniát pedig elrabolták mellőle a tisztásról. Talán érthető, hogy ilyen körülmények között kicsit zavartabb és zaklatottabb volt, ettől még szégyelli most is a benne felidéződött emléket. Szerencsére ez már szinte történelem, és majdnem annyira távolinak érzi, mint az erdőben élt életet. Lehet, hogy ez csak önáltatás, ahogyan távolítja magától, mégis kicsit olyan, mintha ezek nem is vele, hanem valaki mással történtek volna.*
- Éreztem már igazi gyűlöletet is, többször is.
*És persze olyan elf is akadt, akinek képtelen volt megbocsátani, holott későbbi sorsa alapján inkább szánalmat érdemelt volna tőle, mint haragot és megvetést, de ezt már inkább nem is mondja, a lényeg viszont saját nézőpontja szerint, hogy legalább tisztában van vele, hogy távolról sem tökéletes, és biztosan mindenképpen rosszabb fél-elf annál, mint amilyennek Adoaver gondolja őt.*
- Különben tényleg szerencsém volt. *neveti el magát röviden. Most tűnik csak fel neki Adoaver furcsa testtartása, vagy talán nem is ez, csak valami számára meghatározhatatlan forrásból táplálkozó megérzés súgja azt neki, mintha bánná az előző kérdését, amivel ő a szokásos monológgal válaszolt. Inkább azt igyekszik érzékeltetni a nevetésével, hogy felesleges aggódnia, vagy rosszul érezni magát.*
- Biztos, hogy éppen az, amit te megdicsértél bennem az előbb, - mert ezt mindenképpen annak veszem, - sokaknak inkább az agyára menne. Szerintem mindig pont túl sokat beszélek, - azt hiszem most is! – és van, amikor nekem is nagyon nehéz kifejezni, vagy elmondani azt, amit igazából érzek, vagy szeretnék.
*~ Na ez most honnan jött hirtelen? ~ kérdi is magától gondolatban. Mindegy, már kimondta. Bármit gondoljon is róla Adoaver, az biztos, hogy igazi érzelmei felismerésével és azok kifejezésével eléggé sokszor elég komoly problémái vannak.*
- Pár aranyat mindenképpen megérne, hogy tájékozottabb legyek a történelemben, ha már a világ pénzét költjük el itt tanulásra *bólogat, miközben hálás Adoavernek, amiért a tópartot és a füvet választja vacsorájuk helyszínéül. Való igaz, amit mond, hogy éppen elég időt fognak még eltölteni a torony falai között, és legyen bármilyen misztikus maga a hely, a könyvek illata és az esti gyertyák fénye pedig kölcsönözzön valamennyire meghitt és otthonos érzést is a benti helyiségeknek, ettől még tudja, hogy napokkal később azért már eléggé nyomasztani fogja. Furcsa is belegondolni abba, hogy az erdő elhagyása után maguk a kőből épült házak is különös, kellemetlen érzéssel töltötték el, viszont azóta mennyire megszokta őket.*
- Remek! *szúr közbe mindenesetre először csak ennyit. Nem ragaszkodott volna a parthoz, hogyha Adoaver inkább bent szeretetett volna vacsorázni, de örül annak, hogy így alakul, amikor pedig enni kezdenek itt sokkal felszabadultabban folytatja a beszélgetést.*
- Hívővé? *neveti el magát először az alapjáraton bizarr felvetésre.* Nem, eszem ágában sincs.
*Persze hamar kiderül, hogy a fiú csak viccelt, így csak azok után szúr közbe pár mondatot, hogy végighallgatta Adoaver fejtegetését a holdról, illetve arról, hogy ő milyennek látja a holdat.*
- Bármilyen idegennek tűnik, az alapokat semmivel sem nehezebb elsajátítani, mint bármelyik másik ágat, ezt garantálom. Különben, ismerem kicsit a földmágiát, taníthatok azt is. *ajánlja fel ezek után azonnal.* Igazából ételt sem feltétlenül kellett volna hozni nekem, mert jól tudnék lakni bármilyen út szélén szedett kővel is, vagy egy faággal. Csak hát biztos vagyok benne, hogy az érett kecskesajt, meg a szalonna finomabb, mint bármelyik szép színű és nagydarab kő, vagy vastag ág.
*Ezen jót nevet, de aztán nem erőlteti tovább a mágia témáját, főleg, hogy a jelek szerint Adoaver feje is annyira tele van már vele, hogy legalább ma estére szabadulna tőle. A folytatásra, ami következik mégsem teljesen számít.*
- Személyesebb? *kérdez vissza, miközben szíve egyet hevesebben dobban, mintha egyszerre örülne ennek és ijedne meg tőle. Vagy inkább a gyomra kezd el kicsit szúrni, mint akkor, amikor ideges és izgatott? Sem azt nem tudja, hogy mit és miért érez pontosan, sem pedig azt, hogy egyáltalán miért ijedt most meg egy kicsit. Mert kissé, mintha megijedt volna, legalább ebben biztos, pedig ijedezni nyilván felesleges, elvégre ismerik már egymást olyan régóta és annyira, hogy ne csak a mágiáról és az élet egyéb más nagy kérdéseiről beszélgessenek. Ráadásul a mai nap folyamán már érintettek érzékenyebb és intimebb témákat is beszélgetésük során, valószínűleg éppen ez az, ami most egy kicsit ráhozta a frászt. Ugyan miféle kérdése lehet az korábbi beszélgetéseik után, amit külön be kell előre jelenteni, hogy ez aztán most nagyon személyes lesz, vagy inkább személyesebb?
Aztán, amikor meghallja a kérdést, először bár felfogja a szavak jelentését, nem is teljesen érti azt. Lehet, hogy csalódást okoz ezzel, de hirtelen ösztönösséggel csak ennyit tud kibökni és ezt is kicsit halkan;*
- Tényleg ilyen lennék, vagyis ilyen vagyok?
*Visszakérdezése után pedig egy darabig csak csendben ül, miközben kezében megáll a sajtos-szalonnás kenyér és mivel a tó tükrét bámulja, nem tűnik fel neki, hogy Adoaver is a tavat nézni mereven maga elé bámulva, csak ő nem épkézláb gondolatokat várva a víztükörtől, mint ő, hanem inkább szégyenkezve.
Reményei szerint a csend nem tart olyan sokáig, hogy kellemetlenné sűrűsödjön kettejük között, de a nem várt kérdésen most nagyon el kell gondolkodnia. Aztán amikor újra megszólal akkor is csak annyit tud mondani, hogy;*
- Nem tudom. *és bár ezzel nincsenek sokkal előrébb, valószínűleg legalább az hallatszik a hangján, hogy egyáltalán nem sértette meg a kérdés, vagy nem érzi úgy, hogy kellemetlen lenne erről beszélnie.*
- Komolyan nem tűnt fel nekem, hogy ilyen lennék, de örülök neki, ha ilyennek látszom. Ki ne szeretné, hogy kedvesnek és nyíltnak gondolják? Mivel gyerekként nem voltam barátaim, biztosan most pótolom be ezt, innen jöhet ez az elveszett barát, vagy családtag dolog, ahogy mondtad, de ezt én sem tudtam volna jobban megfogalmazni ennél. Szeretek beszélni és beszélgetni másokkal, az pedig, hogy mennyire nyíltan, szerintem csak rajtatok múlik. Szerencsém volt, azt hiszem, mert sokakat megismertem az erdő elhagyása óta, akiket nem zártam különösebben a szívembe, de a többség, akivel közelebbi kapcsolatba kerültem, ideértve téged is persze, mind olyanok voltak, akik szerintem méltóak voltak a bizalmamra. Akárkivel azért nyilván én sem lennék kedves és barátságos, meg nagy titkokat sem árulnék el bárkinek, de szerintem ezzel mindenki így van, te is. Szerintem te is tudsz beszélgetni bármiről, az pedig, hogy hezitálsz néha, elég természetes. Talán kicsit nehezen oldódsz fel egy idegen társaságban, vagy környezetben, de ezzel nincsen semmi gond szerintem, sokan vannak ezzel így. Annál jobb, amikor végre megtörténik.
*Nem biztos benne, hogy képes volt kielégítő választ adni, de nem is hiszi, hogy hasonló kérdésre lehet, már csak azért sem, mert pont az ösztönös pozitív, vagy negatív elfogultság miatt, szükségképpen tévednie kell annak, aki éppen önmagát szeretné megfejteni, hiába ismeri az adott bárki, mindenki másnál jobban éppen saját magát.*
- Ne gondolj azért túl kedvesnek engem sem! Mármint nyilván én sem mindig vagyok kedves és megértő, vagy nyitott. Előfordult már, hogy elvesztettem a fejemet, és éppen abba martam bele, aki segíteni akart rajtam, csak akkor ezt nem ismertem fel. *idéz fel egy régi kellemetlen emléket, de persze csak magában, mert előbb mesélné el bárkinek száműzetésének utólag inkább komikus, mint tragikus történetét, minthogy felidézze egész eddigi élete egyik legsötétebb napjának legsötétebb pillanatát, ami nem sokkal az után történt, hogy őt leütötték, Aleniát pedig elrabolták mellőle a tisztásról. Talán érthető, hogy ilyen körülmények között kicsit zavartabb és zaklatottabb volt, ettől még szégyelli most is a benne felidéződött emléket. Szerencsére ez már szinte történelem, és majdnem annyira távolinak érzi, mint az erdőben élt életet. Lehet, hogy ez csak önáltatás, ahogyan távolítja magától, mégis kicsit olyan, mintha ezek nem is vele, hanem valaki mással történtek volna.*
- Éreztem már igazi gyűlöletet is, többször is.
*És persze olyan elf is akadt, akinek képtelen volt megbocsátani, holott későbbi sorsa alapján inkább szánalmat érdemelt volna tőle, mint haragot és megvetést, de ezt már inkább nem is mondja, a lényeg viszont saját nézőpontja szerint, hogy legalább tisztában van vele, hogy távolról sem tökéletes, és biztosan mindenképpen rosszabb fél-elf annál, mint amilyennek Adoaver gondolja őt.*
- Különben tényleg szerencsém volt. *neveti el magát röviden. Most tűnik csak fel neki Adoaver furcsa testtartása, vagy talán nem is ez, csak valami számára meghatározhatatlan forrásból táplálkozó megérzés súgja azt neki, mintha bánná az előző kérdését, amivel ő a szokásos monológgal válaszolt. Inkább azt igyekszik érzékeltetni a nevetésével, hogy felesleges aggódnia, vagy rosszul érezni magát.*
- Biztos, hogy éppen az, amit te megdicsértél bennem az előbb, - mert ezt mindenképpen annak veszem, - sokaknak inkább az agyára menne. Szerintem mindig pont túl sokat beszélek, - azt hiszem most is! – és van, amikor nekem is nagyon nehéz kifejezni, vagy elmondani azt, amit igazából érzek, vagy szeretnék.
*~ Na ez most honnan jött hirtelen? ~ kérdi is magától gondolatban. Mindegy, már kimondta. Bármit gondoljon is róla Adoaver, az biztos, hogy igazi érzelmei felismerésével és azok kifejezésével eléggé sokszor elég komoly problémái vannak.*
1409. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-03-17 14:43:09
Üzenet elküldve: 2026-03-17 14:43:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Annak azért kifejezetten örül, hogy nem jön le túl furcsának vagy ijesztőnek a fél-elfnek amikor fék nélkül beszél, külső megnyilvánulásai ellenére tudja feszélyezve is érezni magát.* - Megpróbálok következetes maradni akkor, még ha a világ nem is fog. *Bökné meg a lány vállát egy bólintással és meleg szemekkel, ha amaz most nem Halacska körül manőverezne. Meg persze a saját ujjaira is figyelni szükséges, mert bár bízik patás barátukban, magában még annyira nem.* - Van elég könyv az artheniori templom alatt ami ki tud segíteni világtörténelem kapcsán, illetve biztos vannak a piacon is jobb "fajták", ha csak egy gyorstalpalóra van szükséged. *Néha szükséges emlékeztetnie magát, hogy Luninari, anyjával együtt egy, a széles világtól teljesen elszigetelt klánból jöttek, amit még mindig hihetetlennek tart, és sosem fogja nem firtatni Callipeyát a törzséről. Ezen nem kell csodálkozni, de ők ketten már nem is mutatnak különösebb eltérést viselkedésben és napi tevékenységekben... ezeket a kis bakikat mint például most leszámítva.
Kötelezettségüknek megfelelve most már csak a nap megmaradt, étkezési és lustálkodási idejük eltöltésének a helyszínét kell eldönteniük, és neki nem kell elgondolkodnia sokáig azon, hogy mire adja le a szavazatát:* - Maradjunk a tónál, még nincs annyira hideg nekem se, fogunk még elég időt tölteni a négy fal között így is, úgy is. Szerintem megpróbálkozok most a fűvel, amilyen keveset ültem abban Artheniorban vagy Lihanechben, kissé kezdtem hiányolni ebben a száraz időben. Természetesebb érzés is, ad egy kis hangulatot nekem. *Ahogy érzi maga alatt a növényzetet, és le kell pöckölnie magáról egy-két hangyát...*
- A hold? Én meg azt gondoltam volna hogy a vizet ajánlod nekem, tudod, az ellentét miatt. Csak nem próbálsz hívővé téríteni? *Mosolyog ravaszul, ahogy a kis "partot" ami ugyanúgy száraz és zöldes mintha mérföldek választanák el a víztől valahogy, elérik. Jóval melegebb időkben bele is tudnák lógatni a végtagjaikat, de nem hiszi, hogy a toronyban élő mágusmester nagyon értékelné, ha itt lubickolnának rendszeresen. Nem tart sokáig míg egy új szendvics a mancsaiba kerül, a fél-elf segítőkészsége miatt nem is kell matatnia.* - Csak csipkelődök persze. Igazából nem vagyok biztos a válaszban, eddig nem is nagyon gondolkodtam rajta... Szóval tudod, hogy szeretem a csillagokat, ugye? Maga a hold is egy égitest, és bár nem annyira ragyogó, vagy távoli, tényleg megvan a maga romantikus, és szó szerinti varázsa, ami valóban jobban lenyűgöz engem, mint a szokásos elementális mágiák. Olyan... egzotikus? Nem, ez nem a jó szó rá, úgy hangzik mintha a nemesekhez tartozna. Kápráztatóbb, igen, "misztikusabb", és gyönyörűbb. De egyben... távoli, idegenebb. Szeretem nézni, ahogy a te mágiádat is vele, de nehezebb ezt a fajtát bűbájt ugyanabba a csoportba raknom, mint a tüzet és a vizet. Persze előbb vagy utóbb ezzel is megpróbálkozom, de úgy érzem hogy az, úgymond, földhözragadtabb ágakat kéne először elsajátítanom... bár ezzel a logikával meg inkább a föld elemet kellett volna először elkezdenem, szóval ez sem a megfelelő fogalom. Lényeg a lényeg, jelen pillanatban inkább végignézem ahogy te használod, legalább tudni fogom mivel állok szemben amikor előbb vagy utóbb elkezdem tanulgatni. *Egy pár pillanatig csak szótlanul eszegeti a húsos kenyerét, a mai nap kalória-bevétele nem kifejezetten arányos az elhasznált mennyiséggel, ami talán meglátszik lankadt, gördült testtartásán. Reméli, másnapra valami töményebb étek is előkerül táskájukból.*
- Luni, kérdezhetek valamit? Ez most nem mágiáról szólna. Személyesebb. *Szólal fel végül újból. Hangjából lehet érezni, hogy óvatoskodni próbál.* - Olyan nyitott vagy, tudod, nem csak most hanem bármikor. Mindenről tudsz beszélni, olyan őszintén hogy néha elszégyellem magam hogy hezitálok. És ahogy láttam, nem csak velem vagy így. Mintha mindenkiben valami rég-elveszett barátot vagy családtagot látnál. Olyan, mintha nem lenne semmilyen félelmed ilyenkor. Nagyon értékelem ezt, de... miért? Miért vagy ilyen kedves? És hogyan? *A tavat nézi, mintha szégyelne a fél-elf irányába tekinteni. Sőt mi több, kissé undorodik magától hogy ezt megkérdezte.*
*Annak azért kifejezetten örül, hogy nem jön le túl furcsának vagy ijesztőnek a fél-elfnek amikor fék nélkül beszél, külső megnyilvánulásai ellenére tudja feszélyezve is érezni magát.* - Megpróbálok következetes maradni akkor, még ha a világ nem is fog. *Bökné meg a lány vállát egy bólintással és meleg szemekkel, ha amaz most nem Halacska körül manőverezne. Meg persze a saját ujjaira is figyelni szükséges, mert bár bízik patás barátukban, magában még annyira nem.* - Van elég könyv az artheniori templom alatt ami ki tud segíteni világtörténelem kapcsán, illetve biztos vannak a piacon is jobb "fajták", ha csak egy gyorstalpalóra van szükséged. *Néha szükséges emlékeztetnie magát, hogy Luninari, anyjával együtt egy, a széles világtól teljesen elszigetelt klánból jöttek, amit még mindig hihetetlennek tart, és sosem fogja nem firtatni Callipeyát a törzséről. Ezen nem kell csodálkozni, de ők ketten már nem is mutatnak különösebb eltérést viselkedésben és napi tevékenységekben... ezeket a kis bakikat mint például most leszámítva.
Kötelezettségüknek megfelelve most már csak a nap megmaradt, étkezési és lustálkodási idejük eltöltésének a helyszínét kell eldönteniük, és neki nem kell elgondolkodnia sokáig azon, hogy mire adja le a szavazatát:* - Maradjunk a tónál, még nincs annyira hideg nekem se, fogunk még elég időt tölteni a négy fal között így is, úgy is. Szerintem megpróbálkozok most a fűvel, amilyen keveset ültem abban Artheniorban vagy Lihanechben, kissé kezdtem hiányolni ebben a száraz időben. Természetesebb érzés is, ad egy kis hangulatot nekem. *Ahogy érzi maga alatt a növényzetet, és le kell pöckölnie magáról egy-két hangyát...*
- A hold? Én meg azt gondoltam volna hogy a vizet ajánlod nekem, tudod, az ellentét miatt. Csak nem próbálsz hívővé téríteni? *Mosolyog ravaszul, ahogy a kis "partot" ami ugyanúgy száraz és zöldes mintha mérföldek választanák el a víztől valahogy, elérik. Jóval melegebb időkben bele is tudnák lógatni a végtagjaikat, de nem hiszi, hogy a toronyban élő mágusmester nagyon értékelné, ha itt lubickolnának rendszeresen. Nem tart sokáig míg egy új szendvics a mancsaiba kerül, a fél-elf segítőkészsége miatt nem is kell matatnia.* - Csak csipkelődök persze. Igazából nem vagyok biztos a válaszban, eddig nem is nagyon gondolkodtam rajta... Szóval tudod, hogy szeretem a csillagokat, ugye? Maga a hold is egy égitest, és bár nem annyira ragyogó, vagy távoli, tényleg megvan a maga romantikus, és szó szerinti varázsa, ami valóban jobban lenyűgöz engem, mint a szokásos elementális mágiák. Olyan... egzotikus? Nem, ez nem a jó szó rá, úgy hangzik mintha a nemesekhez tartozna. Kápráztatóbb, igen, "misztikusabb", és gyönyörűbb. De egyben... távoli, idegenebb. Szeretem nézni, ahogy a te mágiádat is vele, de nehezebb ezt a fajtát bűbájt ugyanabba a csoportba raknom, mint a tüzet és a vizet. Persze előbb vagy utóbb ezzel is megpróbálkozom, de úgy érzem hogy az, úgymond, földhözragadtabb ágakat kéne először elsajátítanom... bár ezzel a logikával meg inkább a föld elemet kellett volna először elkezdenem, szóval ez sem a megfelelő fogalom. Lényeg a lényeg, jelen pillanatban inkább végignézem ahogy te használod, legalább tudni fogom mivel állok szemben amikor előbb vagy utóbb elkezdem tanulgatni. *Egy pár pillanatig csak szótlanul eszegeti a húsos kenyerét, a mai nap kalória-bevétele nem kifejezetten arányos az elhasznált mennyiséggel, ami talán meglátszik lankadt, gördült testtartásán. Reméli, másnapra valami töményebb étek is előkerül táskájukból.*
- Luni, kérdezhetek valamit? Ez most nem mágiáról szólna. Személyesebb. *Szólal fel végül újból. Hangjából lehet érezni, hogy óvatoskodni próbál.* - Olyan nyitott vagy, tudod, nem csak most hanem bármikor. Mindenről tudsz beszélni, olyan őszintén hogy néha elszégyellem magam hogy hezitálok. És ahogy láttam, nem csak velem vagy így. Mintha mindenkiben valami rég-elveszett barátot vagy családtagot látnál. Olyan, mintha nem lenne semmilyen félelmed ilyenkor. Nagyon értékelem ezt, de... miért? Miért vagy ilyen kedves? És hogyan? *A tavat nézi, mintha szégyelne a fél-elf irányába tekinteni. Sőt mi több, kissé undorodik magától hogy ezt megkérdezte.*
1408. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-03-12 19:20:10
Üzenet elküldve: 2026-03-12 19:20:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
- Teljesen biztos vagyok benne, hogy szándékosan írják ilyenre ezeket a könyveket. *mosolyog vissza Adoaver kacagására megerősítésképpen, kissé még minden bizonnyal komolynak látszó mosollyal, már amennyiben egy mosoly lehet igazából teljesen komoly, aztán pedig azon kapja magát, hogy minden fáradtsága ellenére is nagyon jól érzi magát ő is.
A puszta tény, hogy Adoaver azt mondja neki, hogy minden egyes beszélgetésük után más irányban kezdi látni a világot, annyira jól esik, hogy azt hirtelen nem is tudja kifejezni szavakkal, mosolya pedig nem a rá amúgy jellemző halványkás mosoly, hanem elég széles és észrevehető.
Nem mintha mással ne beszélgetett volna jókat, vagy cserélt volna eszmét, illetve az lenne a vágya, hogy mindenkire saját gondolatait, vagy akár még talán csak félig-meddig kiforrott világnézetét erőltesse rá, ennek ellenére ki ne örülne annak, ha szavakká formált gondolatai tényleges és kézzelfogható hatással vannak a közvetlen környezetére is egyben?*
- Köszönöm! Ez nagyon kedves tőled, tényleg. Örülök, hogy hatással van rád az, amit gondolok és mondok, de remélem ez nem fog megtörténni soha, mármint, hogy csak miattam teljesen más emberként térsz vissza ligetbe, mint ahogyan onnan elindultál. Tudod… azelőtt is kedveltelek. Sok mindenben igazat adunk egymásnak, de azért jó lenne, ha azért nem változnál túl sokat! *próbálja szavakba önteni kavargó gondolatait, Halacska szőrének kikefélése közben pedig azon gondolkodik, hogy úgy töltöttek együtt egy napot Adoaverrel, hogy legalább a felét egymástól külön töltötték, mégis sokkal közelebb érzi most magához őt, mint amikor elindultak.
Igaz, könnyű úgy, hogy közös az érdeklődési körük, így pedig céljaik között is van bőven átfedés, ráadásul még sokszor értettek egyet is egymással. Nyilván más lett volna akkor, hogyha átvitatkozzák a napot.
Persze a beszélgetéseknek és az magának az életnek a folyásának is mindig van egy kicsit árnyékosabb oldala is. Számára már eleve ilyen a Halacskáról való gondoskodás, de mivel ketten csinálják, és mivel neki nem is a munka szerinte nehezebbik vége jut, és liget szelíd lova eddig sem adta semmi tanújelét annak, hogy meg akarná enni, vagy legkevesebb ki akarna harapni belőle egy darabot, így már jobban tud figyelni a fiú további szavaira is közben.
A bizonyos létező varázslatokban rejtő pusztító potenciál kissé komorabb téma, mint amiről eddig beszéltek, de nem ő hozta szóba, és nem is hiszi, hogy pont ma este képes lenne elrontani a kedvüket. *
- Persze, biztosan a háborúk miatt találták ki ezeket a varázslatokat. Talán még a nagy ork invázió idején. Jobban el kellene mélyednem a történelmetekben, pontosabban A történelemben, ha hazaértünk innen. *hangsúlyozza ki erőteljesen az „a” hangot. Mivel világtól elzárt közösségben nőtt fel, még ennyi idő után is úgy tűnik, hogy hajlamos néha úgy fogalmazni, mintha még mindig ott élne; mi ott az erdő mélyén és ti itt kint, - ami mindenképpen is hülyeség, a lehető legfinomabban fogalmazva is az. Eleve már régen elhagyta az erdőt, és életének minden olyan eseménye, ahol valami tényleg és valóban történt vele és magát az életét vitte előre, az már az után esett meg, hogy száműzték volna egy neki szebb és vele megértőbb világba. Másodszor pedig, húzódjon egy közösség bármilyen mélyre is bármilyen sűrű ősvadonba, attól még ez a világ egy világ, így pedig annak a része marad, akkor is, ha elbújik, vagy megpróbál elbújni örökre.*
- Szerintem megtettük érte, amit tudtunk. *mondja és simogatja meg a lovat elbúcsúzva tőle éjszakára.*
- Jóéjt drága! *mondja neki. A neve alapján mindig is kancának képzelte, pedig akár fiú is lehetne. Igaz éppen az ő szájából a drága megszólítás valamennyire mind a két esetben is indokolt lehetne akár.*
- Hol szeretnél enni? *kérdi ezek után Aodavert.* A tó partján a köpenyemen, vagy bent? Nekem tényleg mindegy.
*Ugyan szívesen maradna a tó partján az égen lassan-lassan felpislákoló első csillagok alatt, az sem lenne ellenére, ha odabent ülnének le egy kandalló kellemes tüze mellé.
Bárhogy dönt is Adoaver és bármit mond, alkalmazkodik, az út közben pedig elmondja mindazt, amit még a mágiával kapcsolatban szeretett volna.*
- Ha ilyen aggályaid vannak a tűzzel, amit igazából meg is értek, hogy-hogy nem érdekelt soha a holdmágia? Elvontnak tűnik, vagy kicsit misztikusnak? Elismerem, hogy kissé kilóg az elemi mágiák sorából, akár a napmágia. Végtére is a legtöbb elem érzékelhető, még a levegőt is képes vagy érezni a bőrödön, sőt a napfényt is, de a holdfény a legmegfoghatatlanabb. Beszéltük is ezt már ma talán. Vagy csak mondani szerettem volna neked? Ne haragudj! Annyit beszéltünk és annyit olvastam ma itt, hogy bármilyen jó a memóriám éppen most kicsit nehezen megy az emlékezés. De az biztos, hogy nincs holdfény napfény nélkül, mégis a holdnál pont fordítva van, amit mondasz a tűzzel kapcsolatban. Az én kedvenc ágam eleve önvédelemre lett kitalálva, és csak néhány varázslatot lehet támadásra felhasználni, de ehhez is elég nagy kreativitás kell. Látok rá esélyt, hogy tetszene neked. Fizikai sérülést pedig egyik sem okoz, mármint a konkrét varázslat nem, furcsa mód éppen csak az egyik legegyszerűbb varázslatunk, de az is csak akkor, ha valaki ártó szándékkal közelít feléd.
*Ameddig Adover válaszol, és/vagy segít neki vacsorát készít, bár már nagyjából minden elő lett készítve reggel.*
- Teljesen biztos vagyok benne, hogy szándékosan írják ilyenre ezeket a könyveket. *mosolyog vissza Adoaver kacagására megerősítésképpen, kissé még minden bizonnyal komolynak látszó mosollyal, már amennyiben egy mosoly lehet igazából teljesen komoly, aztán pedig azon kapja magát, hogy minden fáradtsága ellenére is nagyon jól érzi magát ő is.
A puszta tény, hogy Adoaver azt mondja neki, hogy minden egyes beszélgetésük után más irányban kezdi látni a világot, annyira jól esik, hogy azt hirtelen nem is tudja kifejezni szavakkal, mosolya pedig nem a rá amúgy jellemző halványkás mosoly, hanem elég széles és észrevehető.
Nem mintha mással ne beszélgetett volna jókat, vagy cserélt volna eszmét, illetve az lenne a vágya, hogy mindenkire saját gondolatait, vagy akár még talán csak félig-meddig kiforrott világnézetét erőltesse rá, ennek ellenére ki ne örülne annak, ha szavakká formált gondolatai tényleges és kézzelfogható hatással vannak a közvetlen környezetére is egyben?*
- Köszönöm! Ez nagyon kedves tőled, tényleg. Örülök, hogy hatással van rád az, amit gondolok és mondok, de remélem ez nem fog megtörténni soha, mármint, hogy csak miattam teljesen más emberként térsz vissza ligetbe, mint ahogyan onnan elindultál. Tudod… azelőtt is kedveltelek. Sok mindenben igazat adunk egymásnak, de azért jó lenne, ha azért nem változnál túl sokat! *próbálja szavakba önteni kavargó gondolatait, Halacska szőrének kikefélése közben pedig azon gondolkodik, hogy úgy töltöttek együtt egy napot Adoaverrel, hogy legalább a felét egymástól külön töltötték, mégis sokkal közelebb érzi most magához őt, mint amikor elindultak.
Igaz, könnyű úgy, hogy közös az érdeklődési körük, így pedig céljaik között is van bőven átfedés, ráadásul még sokszor értettek egyet is egymással. Nyilván más lett volna akkor, hogyha átvitatkozzák a napot.
Persze a beszélgetéseknek és az magának az életnek a folyásának is mindig van egy kicsit árnyékosabb oldala is. Számára már eleve ilyen a Halacskáról való gondoskodás, de mivel ketten csinálják, és mivel neki nem is a munka szerinte nehezebbik vége jut, és liget szelíd lova eddig sem adta semmi tanújelét annak, hogy meg akarná enni, vagy legkevesebb ki akarna harapni belőle egy darabot, így már jobban tud figyelni a fiú további szavaira is közben.
A bizonyos létező varázslatokban rejtő pusztító potenciál kissé komorabb téma, mint amiről eddig beszéltek, de nem ő hozta szóba, és nem is hiszi, hogy pont ma este képes lenne elrontani a kedvüket. *
- Persze, biztosan a háborúk miatt találták ki ezeket a varázslatokat. Talán még a nagy ork invázió idején. Jobban el kellene mélyednem a történelmetekben, pontosabban A történelemben, ha hazaértünk innen. *hangsúlyozza ki erőteljesen az „a” hangot. Mivel világtól elzárt közösségben nőtt fel, még ennyi idő után is úgy tűnik, hogy hajlamos néha úgy fogalmazni, mintha még mindig ott élne; mi ott az erdő mélyén és ti itt kint, - ami mindenképpen is hülyeség, a lehető legfinomabban fogalmazva is az. Eleve már régen elhagyta az erdőt, és életének minden olyan eseménye, ahol valami tényleg és valóban történt vele és magát az életét vitte előre, az már az után esett meg, hogy száműzték volna egy neki szebb és vele megértőbb világba. Másodszor pedig, húzódjon egy közösség bármilyen mélyre is bármilyen sűrű ősvadonba, attól még ez a világ egy világ, így pedig annak a része marad, akkor is, ha elbújik, vagy megpróbál elbújni örökre.*
- Szerintem megtettük érte, amit tudtunk. *mondja és simogatja meg a lovat elbúcsúzva tőle éjszakára.*
- Jóéjt drága! *mondja neki. A neve alapján mindig is kancának képzelte, pedig akár fiú is lehetne. Igaz éppen az ő szájából a drága megszólítás valamennyire mind a két esetben is indokolt lehetne akár.*
- Hol szeretnél enni? *kérdi ezek után Aodavert.* A tó partján a köpenyemen, vagy bent? Nekem tényleg mindegy.
*Ugyan szívesen maradna a tó partján az égen lassan-lassan felpislákoló első csillagok alatt, az sem lenne ellenére, ha odabent ülnének le egy kandalló kellemes tüze mellé.
Bárhogy dönt is Adoaver és bármit mond, alkalmazkodik, az út közben pedig elmondja mindazt, amit még a mágiával kapcsolatban szeretett volna.*
- Ha ilyen aggályaid vannak a tűzzel, amit igazából meg is értek, hogy-hogy nem érdekelt soha a holdmágia? Elvontnak tűnik, vagy kicsit misztikusnak? Elismerem, hogy kissé kilóg az elemi mágiák sorából, akár a napmágia. Végtére is a legtöbb elem érzékelhető, még a levegőt is képes vagy érezni a bőrödön, sőt a napfényt is, de a holdfény a legmegfoghatatlanabb. Beszéltük is ezt már ma talán. Vagy csak mondani szerettem volna neked? Ne haragudj! Annyit beszéltünk és annyit olvastam ma itt, hogy bármilyen jó a memóriám éppen most kicsit nehezen megy az emlékezés. De az biztos, hogy nincs holdfény napfény nélkül, mégis a holdnál pont fordítva van, amit mondasz a tűzzel kapcsolatban. Az én kedvenc ágam eleve önvédelemre lett kitalálva, és csak néhány varázslatot lehet támadásra felhasználni, de ehhez is elég nagy kreativitás kell. Látok rá esélyt, hogy tetszene neked. Fizikai sérülést pedig egyik sem okoz, mármint a konkrét varázslat nem, furcsa mód éppen csak az egyik legegyszerűbb varázslatunk, de az is csak akkor, ha valaki ártó szándékkal közelít feléd.
*Ameddig Adover válaszol, és/vagy segít neki vacsorát készít, bár már nagyjából minden elő lett készítve reggel.*
1407. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-03-08 09:32:05
Üzenet elküldve: 2026-03-08 09:32:05
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
- Hogy szerinted direkt írnának így? *Hüledezik Adoaver a gondolaton, de ahogy tovább hallja és gondolja magának is a magyarázaton, kacagni kezd az ötleten.* - Na igen, ezt így el tudnám képzelni! Értésszűrés beképzeltséggel párosítva, ilyen lehetőségekre is csak te tudsz rávilágítani, Luni! Minden egyes beszélgetés veled azzal a kockázattal jár, hogy más irányban kezdem látni a világot miattad. Lehet hogy ezen napok végére egy teljesen más emberként fogok távozni innen! *Jajj, de visszahozta az életkedvét ez. Szinte vigyorogna jár egész végig az úton, ameddig nem esik vissza a tárgy az ő tanulmányára.*
- Hát nem tudom... *Halacska jelentléte ideiglenesen jó elterelés neki, hogy elrendezze gondolatait egy kimondható formába. Kajáját is és egy kefét is elővesz, utóbbit a fél-elf lánynak adva, hogy amíg ő az egyikkel a paripának biztosan felgyülemlett éhét csillapítja, addig Luninari esetleg a másik ugyanannyira kellő feladatot is el tudja látni. Ő magát még nem tartja elég ügyesnek, hogy hátasuk körül vakargasson anélkül, hogy egy rossz helyen és időben ne kapjon egy olyan rúgást, amitől nem fog felkelni.*
- Persze, számít az hogy milyen szándékkal használom. *Magyarázat közben az ifjú mágus a lónak a nyakát vakarja automatikusan, inkább magát próbálva megnyugtatni vele mint az öreg táltost.* - De... nem hiszem hogy ezeket bármenyire is "önvédelem" formájára tudom hajlítani, amikor sokkal arravalóbbak is vanna hozzá. Úgy értem, van az alap, amikor rácsapsz egy tűzgolyót valakire, azt nem kell sokat ecsetelnem, fáj és elrettentő erővel bír különösebb maradandó sérülések nélkül ha az ember eloltja magát. Meg van ennek egy bonyolultabb verziója, amikor ez a gomolyt a levegőben is tartod és küldöd ahova akarod, ott még elég ideje is van az ellenfelednek ahhoz, hogy elkezdje szedni a lábát, így még bántanod sem fog kelleni. De mindennek a másik végén sebeket is tudnék felperzselni; nem újakat okozni, nem, meglévőkkel annyira eltorzítani, hogy majdnem kidobtam a taccsot mikor láttam hozzá a rajzot. Közvetlenül utána meg egy ige, amivel egy lángoló hurrikánnal tudnék mindent és mindenkit hamuvá tenni, precizitásnak vagy diszkriminációnak nyoma sem volt a leírásban. Fogalmam sincs hogy milyen okból találhatták ezt ki, ha nem egyszerűen háborúra... *Adoaver úgy néz Halacska oldalról néző szemeibe, mintha tőle várná el a választ.*
- Menjünk enni, ha végeztünk itt. *Nem tart sokáig míg nem kezdi el érezni a esti hűvös szelet is, szóval különösen sokáig most nem maradna egy helyben.* - Megadtuk Halacskának, amit kellett, ugye?
- Hogy szerinted direkt írnának így? *Hüledezik Adoaver a gondolaton, de ahogy tovább hallja és gondolja magának is a magyarázaton, kacagni kezd az ötleten.* - Na igen, ezt így el tudnám képzelni! Értésszűrés beképzeltséggel párosítva, ilyen lehetőségekre is csak te tudsz rávilágítani, Luni! Minden egyes beszélgetés veled azzal a kockázattal jár, hogy más irányban kezdem látni a világot miattad. Lehet hogy ezen napok végére egy teljesen más emberként fogok távozni innen! *Jajj, de visszahozta az életkedvét ez. Szinte vigyorogna jár egész végig az úton, ameddig nem esik vissza a tárgy az ő tanulmányára.*
- Hát nem tudom... *Halacska jelentléte ideiglenesen jó elterelés neki, hogy elrendezze gondolatait egy kimondható formába. Kajáját is és egy kefét is elővesz, utóbbit a fél-elf lánynak adva, hogy amíg ő az egyikkel a paripának biztosan felgyülemlett éhét csillapítja, addig Luninari esetleg a másik ugyanannyira kellő feladatot is el tudja látni. Ő magát még nem tartja elég ügyesnek, hogy hátasuk körül vakargasson anélkül, hogy egy rossz helyen és időben ne kapjon egy olyan rúgást, amitől nem fog felkelni.*
- Persze, számít az hogy milyen szándékkal használom. *Magyarázat közben az ifjú mágus a lónak a nyakát vakarja automatikusan, inkább magát próbálva megnyugtatni vele mint az öreg táltost.* - De... nem hiszem hogy ezeket bármenyire is "önvédelem" formájára tudom hajlítani, amikor sokkal arravalóbbak is vanna hozzá. Úgy értem, van az alap, amikor rácsapsz egy tűzgolyót valakire, azt nem kell sokat ecsetelnem, fáj és elrettentő erővel bír különösebb maradandó sérülések nélkül ha az ember eloltja magát. Meg van ennek egy bonyolultabb verziója, amikor ez a gomolyt a levegőben is tartod és küldöd ahova akarod, ott még elég ideje is van az ellenfelednek ahhoz, hogy elkezdje szedni a lábát, így még bántanod sem fog kelleni. De mindennek a másik végén sebeket is tudnék felperzselni; nem újakat okozni, nem, meglévőkkel annyira eltorzítani, hogy majdnem kidobtam a taccsot mikor láttam hozzá a rajzot. Közvetlenül utána meg egy ige, amivel egy lángoló hurrikánnal tudnék mindent és mindenkit hamuvá tenni, precizitásnak vagy diszkriminációnak nyoma sem volt a leírásban. Fogalmam sincs hogy milyen okból találhatták ezt ki, ha nem egyszerűen háborúra... *Adoaver úgy néz Halacska oldalról néző szemeibe, mintha tőle várná el a választ.*
- Menjünk enni, ha végeztünk itt. *Nem tart sokáig míg nem kezdi el érezni a esti hűvös szelet is, szóval különösen sokáig most nem maradna egy helyben.* - Megadtuk Halacskának, amit kellett, ugye?
1406. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-27 17:05:19
Üzenet elküldve: 2026-02-27 17:05:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Bólogatva ért egyet Adoaverrel. Nem merül benne fel, hogy amit mond az gyengeségnek tűnne, igaz nem is ő kettőjük közül a férfi, akinek keménynek kell mutatnia magát. Egy lánytól, ha nem is feltétlen elvárás, hogy gyenge legyen, de jobban elnézik neki, hogyha gyengeséget mutat, ezért ezúttal nem fogja vissza magát, ha kicsit panaszkodnia kell, bár az is igaz, hogy panasza nem igazi panasz, mivel nagyjából sejtette azt, hogy mi fog rá várni itt és önként is vállalta ezeket a megpróbáltatásokat.*
- Koncentrálni sem mindig egyszerű egy idő után, igen, meg a nekünk szükséges könyvünk többségét gyanítom, hogy jóval a mi születésünk előtt írták. *mondja.* Régies szavak, írásmód, nyelvezet, mára szinte elfelejtett nyelveken lévő szakszavak, meg fura mondatszerkesztés… nem sokat segít a közérthetőségen. A legtöbb tudós, aki valaha mágiával foglalkozott, szerintem mind abban a tévhitben élt, hogy sokkal okosabbnak fog látszani akkor, hogyha szándékosan olyan szakzsargonban ír, amit talán meg sem értene az, aki nem tanult korábban mágiát, és csak úgy beleolvasna ezekbe a könyvekbe. Persze, értem a logikájukat. Ha túl közérthetően írnának még a végén bárki megérthetné, és sokkal több mágus rohangálna a világban, ami tekintve azt, hogy a mágia mennyire veszélyes is lehet, ha valaki rosszra akarja használni, lehet, hogy nem tenne túl jót a világnak.
*Más talán a halántékát masszírozná meg, vagy a homlokát hasonló helyzetben, miközben egy fárasztó nap után próbálja kitisztítani a gondolatait, de ő valamiért plüss nyulait simogatja persze, és saját mindig gondosan kifésült haját kócolja össze elől egy kicsit, vagy nem is kicsit, hogy segítsen neki koncentrálni, legalább saját lépéseire és gondolataira.
Csak ezek után néz közre még egyszer mielőtt ideiglenesen elhagynák a tornyot.*
- Nem lepne meg, ha csak úgy magától változna az egész torony. *húzódnak ajkai halovány mosolyra, Adoaver egy korábbi felvetésére visszautalva.* De az sem, ha Abogr éppen aktuális szeszélyei irányítanának mindent. Ha egyszer lesz alkalmam a nagymesterrel személyesen beszélni, meg fogom kérdezni tőle, hogy hogyan működik, amit most éppen körülöttünk látunk. Ezért a válaszért csak nem számítana fel külön aranyakat.
*Lehet kicsit szarkasztikusan hangzott, amit mondott, bár nem felétlenül szánta annak. Inkább tényleg csak elfáradt, nem is feltétlen az olvasástól, de hát mégis hajnal óta fent van és egy hosszú utazás is mögöttük van. Bárhogy is követi Adoavert lefelé és egyre lejjebb majd kifelé is, miközben a fiú korábbi szavain gondolkodik.*
- Sejtem, hogy mire gondoltál korábban. *mondja aztán, amikor leérve a lépcsőn határozott irányt vesz Halacska felé. Bár, mint azt korábban kifejtette, a lovakkal kapcsolatban vannak némi ellenérzései, azt azért nem venné a szívére, ha Szarvasliget közös lova miattuk éhezne, úgy képzeli legalábbis, hogy nem feltétlenül lakott jól azzal a fűvel, amit nap közben lelegelhetett. Aztán ki tudja? Mindegy, ha az igazat be akarja vallani magának, akkor szeretné minél hamarabb letudni a Halacskáról való kötelező gondolkodást, hogy aztán minél hamarabb ők is ehessenek és lepihenhessenek. Mert nem csak éhes és szomjas kicsit, hanem ennél sokkal inkább fáradt, még akkor is, hogyha nem is fizikailag, inkább mintha az elméjére telepedett volna valamiféle tompa köd, ami mindenképpen követelné tőle, hogy pihenjen.*
- Egy-két tűzvarázslat elég kemény és bizonyos értelemben véve gonosz, már ha gonoszság alatt azt értjük, hogy valakinek szándékosan kárt akarunk okozni. De szerintem egyet se hezitálj megtanulni! Attól, hogy ismersz egy erőteljes varázslatot még nem muszáj használni is, meg aztán minél több erős varázslatot tudsz, annál könnyebb megtanulni más bonyolultabb varázslatokat. Meg a felhasználás módja is a lényeg. Egy tűzcsóvát sem muszáj rögtön valaki arcára irányítani, elég, hogyha elrettentésként használod. Ha pedig, - de persze ne legyen így! – olyan helyzetbe kerülünk, hogy az életünkért kell harcolni, akkor minél erősebb varázslatod van annál jobb. Ha már tűzmágia, egy kis szikrapattintással biztosan senkit nem fog elijeszteni attól, hogy a közeledbe jöjjön.
*Le sem tagadhatná, hogy ismét a lázadás előtti, valamint alatti élményei beszélnek belőle, de bármilyen groteszk, ennyiből hálás is a sorsnak, mert így ő legalább nem hezitál megtanulni semmit. Bár Intath igyekezett meggyőzni arról, hogy kedves lány, és biztos úgy sem tudna bántani senkit, meg, hogy nagyon nagy lekiismert-furdalása lenne, ha mégis megtenné egyszer, mégis úgy hiszi, hogyha olyan szituációba kerülne, hogy vagy ő, vagy az, aki az életére tört, akkor az egészséges életösztön felülkerekedne benne. Alenia elrablása előtt nem is gondolkodott hasonlókon, de azóta biztos abban, hogyha valami, akkor nem pacifista. Abban is biztos, hogy Adoaver is el fogja ismerni, hogy ebben a kérdésben most igaza van. Lehet az etikát bármennyire is csavargatni, de hogyha az életünkre törtnek, akkor jogunk van minden lehetséges eszközzel magunkat megvédeni, nagyjából így foglalhatná össze a gondolatait.
Amíg mindezt kifejti, kicsit gondolkodik, mennek, talán Adoaver is válaszol neki valamit, meg is érkeznek Halacskához.*
- Hát szia, jó estét! *próbál kedvesen szólni a lóhoz, és ahhoz is erőt vesz magán, hogy nyugtatólag és kedvesen kicsit meg is simogassa, bár lehet mozdulatai leginkább olyan benyomást keltenek, mintha óvatosan nyúlna egy olyan lábas olyan fedője fogójához, ami akár meg is égetheti az ujjait. Nyilván nem kell külön mondania, hiszen korábban is megbeszélték, hogy először közösen fogják a közös ló gondját viselni, utána pedig ők maguk is esznek, hogy lepihenhessenek.*
- Ideje vacsorázni és aludni. *mondja legalább annyira a lónak, mint saját maguknak.*
*Bólogatva ért egyet Adoaverrel. Nem merül benne fel, hogy amit mond az gyengeségnek tűnne, igaz nem is ő kettőjük közül a férfi, akinek keménynek kell mutatnia magát. Egy lánytól, ha nem is feltétlen elvárás, hogy gyenge legyen, de jobban elnézik neki, hogyha gyengeséget mutat, ezért ezúttal nem fogja vissza magát, ha kicsit panaszkodnia kell, bár az is igaz, hogy panasza nem igazi panasz, mivel nagyjából sejtette azt, hogy mi fog rá várni itt és önként is vállalta ezeket a megpróbáltatásokat.*
- Koncentrálni sem mindig egyszerű egy idő után, igen, meg a nekünk szükséges könyvünk többségét gyanítom, hogy jóval a mi születésünk előtt írták. *mondja.* Régies szavak, írásmód, nyelvezet, mára szinte elfelejtett nyelveken lévő szakszavak, meg fura mondatszerkesztés… nem sokat segít a közérthetőségen. A legtöbb tudós, aki valaha mágiával foglalkozott, szerintem mind abban a tévhitben élt, hogy sokkal okosabbnak fog látszani akkor, hogyha szándékosan olyan szakzsargonban ír, amit talán meg sem értene az, aki nem tanult korábban mágiát, és csak úgy beleolvasna ezekbe a könyvekbe. Persze, értem a logikájukat. Ha túl közérthetően írnának még a végén bárki megérthetné, és sokkal több mágus rohangálna a világban, ami tekintve azt, hogy a mágia mennyire veszélyes is lehet, ha valaki rosszra akarja használni, lehet, hogy nem tenne túl jót a világnak.
*Más talán a halántékát masszírozná meg, vagy a homlokát hasonló helyzetben, miközben egy fárasztó nap után próbálja kitisztítani a gondolatait, de ő valamiért plüss nyulait simogatja persze, és saját mindig gondosan kifésült haját kócolja össze elől egy kicsit, vagy nem is kicsit, hogy segítsen neki koncentrálni, legalább saját lépéseire és gondolataira.
Csak ezek után néz közre még egyszer mielőtt ideiglenesen elhagynák a tornyot.*
- Nem lepne meg, ha csak úgy magától változna az egész torony. *húzódnak ajkai halovány mosolyra, Adoaver egy korábbi felvetésére visszautalva.* De az sem, ha Abogr éppen aktuális szeszélyei irányítanának mindent. Ha egyszer lesz alkalmam a nagymesterrel személyesen beszélni, meg fogom kérdezni tőle, hogy hogyan működik, amit most éppen körülöttünk látunk. Ezért a válaszért csak nem számítana fel külön aranyakat.
*Lehet kicsit szarkasztikusan hangzott, amit mondott, bár nem felétlenül szánta annak. Inkább tényleg csak elfáradt, nem is feltétlen az olvasástól, de hát mégis hajnal óta fent van és egy hosszú utazás is mögöttük van. Bárhogy is követi Adoavert lefelé és egyre lejjebb majd kifelé is, miközben a fiú korábbi szavain gondolkodik.*
- Sejtem, hogy mire gondoltál korábban. *mondja aztán, amikor leérve a lépcsőn határozott irányt vesz Halacska felé. Bár, mint azt korábban kifejtette, a lovakkal kapcsolatban vannak némi ellenérzései, azt azért nem venné a szívére, ha Szarvasliget közös lova miattuk éhezne, úgy képzeli legalábbis, hogy nem feltétlenül lakott jól azzal a fűvel, amit nap közben lelegelhetett. Aztán ki tudja? Mindegy, ha az igazat be akarja vallani magának, akkor szeretné minél hamarabb letudni a Halacskáról való kötelező gondolkodást, hogy aztán minél hamarabb ők is ehessenek és lepihenhessenek. Mert nem csak éhes és szomjas kicsit, hanem ennél sokkal inkább fáradt, még akkor is, hogyha nem is fizikailag, inkább mintha az elméjére telepedett volna valamiféle tompa köd, ami mindenképpen követelné tőle, hogy pihenjen.*
- Egy-két tűzvarázslat elég kemény és bizonyos értelemben véve gonosz, már ha gonoszság alatt azt értjük, hogy valakinek szándékosan kárt akarunk okozni. De szerintem egyet se hezitálj megtanulni! Attól, hogy ismersz egy erőteljes varázslatot még nem muszáj használni is, meg aztán minél több erős varázslatot tudsz, annál könnyebb megtanulni más bonyolultabb varázslatokat. Meg a felhasználás módja is a lényeg. Egy tűzcsóvát sem muszáj rögtön valaki arcára irányítani, elég, hogyha elrettentésként használod. Ha pedig, - de persze ne legyen így! – olyan helyzetbe kerülünk, hogy az életünkért kell harcolni, akkor minél erősebb varázslatod van annál jobb. Ha már tűzmágia, egy kis szikrapattintással biztosan senkit nem fog elijeszteni attól, hogy a közeledbe jöjjön.
*Le sem tagadhatná, hogy ismét a lázadás előtti, valamint alatti élményei beszélnek belőle, de bármilyen groteszk, ennyiből hálás is a sorsnak, mert így ő legalább nem hezitál megtanulni semmit. Bár Intath igyekezett meggyőzni arról, hogy kedves lány, és biztos úgy sem tudna bántani senkit, meg, hogy nagyon nagy lekiismert-furdalása lenne, ha mégis megtenné egyszer, mégis úgy hiszi, hogyha olyan szituációba kerülne, hogy vagy ő, vagy az, aki az életére tört, akkor az egészséges életösztön felülkerekedne benne. Alenia elrablása előtt nem is gondolkodott hasonlókon, de azóta biztos abban, hogyha valami, akkor nem pacifista. Abban is biztos, hogy Adoaver is el fogja ismerni, hogy ebben a kérdésben most igaza van. Lehet az etikát bármennyire is csavargatni, de hogyha az életünkre törtnek, akkor jogunk van minden lehetséges eszközzel magunkat megvédeni, nagyjából így foglalhatná össze a gondolatait.
Amíg mindezt kifejti, kicsit gondolkodik, mennek, talán Adoaver is válaszol neki valamit, meg is érkeznek Halacskához.*
- Hát szia, jó estét! *próbál kedvesen szólni a lóhoz, és ahhoz is erőt vesz magán, hogy nyugtatólag és kedvesen kicsit meg is simogassa, bár lehet mozdulatai leginkább olyan benyomást keltenek, mintha óvatosan nyúlna egy olyan lábas olyan fedője fogójához, ami akár meg is égetheti az ujjait. Nyilván nem kell külön mondania, hiszen korábban is megbeszélték, hogy először közösen fogják a közös ló gondját viselni, utána pedig ők maguk is esznek, hogy lepihenhessenek.*
- Ideje vacsorázni és aludni. *mondja legalább annyira a lónak, mint saját maguknak.*
1405. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-23 09:49:23
Üzenet elküldve: 2026-02-23 09:49:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Tekintve hogy az embernyi szélességű lépcsőknél úgy hiszi, hogy kissé kényelmetlen lehet álldogálva beszélgetést folytatni, és mivel a fölszint amúgy is egy pár tucatnyi fokra van még tőlük, a fejével komótosan a csigalépcső felé legyint, támogatva Luninari ajnálatát, hogy tovább menjenek.*
- Nem olyan könnyű egy idő után koncentrálni, ugye? *Bőven tud azonosulni a fél-elf kimerültségével, még ha nem is akarja kimondani. Az első számú könyvmoly nem mutathat gyengeséget!* - A betűk összemosódnak, újra kell olvasnod mert kimegy a fejedből, és mire öntudatra ébredsz már tíz perce csak ugyanarra a sorra meredsz... hátra kell dőlni, hagyni hogy leülepedjenek a dolgok. Nem verseny ez, csak egy maraton. *Bár nem hiszi hogy erre emlékeztetnie kell őt, de jobban érzi tőle magát ha biztos benne hogy amaz nem próbál mindent egyszerre bepréselni az agyába.*
- Megint máshogy nézett ki az emelet mint mikor utoljára voltam itt, bár most nem kifejeztten panaszkodni akarok ezzel, csak gondolkodom azon, hogy mi alapján változtathatják a tornyot; személyes ízlések és pofonok szerint, vagy szerinted véletlenszerű időben körbemennek megkérdezni a tanulókat mikor jó sokan vannak? És szerinted meddig fog kiterjedni a kényelmességi határ? Maradnak csak az alvóhelyiségek, vagy lesz egyszer valami más is? Fürdőhelyiségek? Étkezdék? *Amennyi pénzt kizsigerelnek belőlük, úgy tudja hogy futja belőle...*
- Azért örülök hogy hasznosan el tudtad tölteni ezt a pár órát is; tapasztalatból tudom, hogy ha tudaton kívül kiválasztasz valami olyan olvasmányt, amit irgalmatlanul nehéz feldolgozni információs téren, nem mindig éri meg a tanult anyag a beléfektetett időt; nekem is volt szerencsém feszegetni a határaimat. *Ami meg is látszik lajhárosított mozgásán, és hogy nem mindig Luninarire néz leereszekedés közben, bár ez annak is le lehetne tudni, hogy szimplán nem akar megbotlani és egészen a földszintig gurulni, ami már nincs messze tőlük szerencsére.* - Én pedig nagyjából az elmondottakhoz viszonyítva az egészséges kimerültség szintjéhez mérném most magam; volt mit tanulnom, annyi biztos. *És valóban, a gyomra is már korog megint. Gyorsan eltelt az idő a tónál töltött ebédjük óta, de attól még az a pár óra ugyanolyan hosszú volt, mintha csak a falat nézték volna, és kis híján ugyanannyi energiát vesz igénybe fizikai téren.
Rettenetesen sokáig nem tart viszont elérniük a kijáratot, és egyhamar a csigalépcső helyett már a ködszerűnél ereszkednek tovább le, a friss levegő és az esti hőmérséklet miatt hideg szellő kellemes ellenálással ütve az arcukat.*
-...Bár azt nem mondhatom hogy mind jó volt. Érdekesnek biztos érdekes, csak nem úgy, mint ahogy eddig rászoktam. *Ajkai végül csak lefelé konyulnak, ahogy homlokát ráncolva néz előre.* - Nem hittem hogy valaha fogok találni varázslatokat, amiket hezitálni fogok megtanulni, de valamiért mégis itt vagyok. Új érzés ez.
*Tekintve hogy az embernyi szélességű lépcsőknél úgy hiszi, hogy kissé kényelmetlen lehet álldogálva beszélgetést folytatni, és mivel a fölszint amúgy is egy pár tucatnyi fokra van még tőlük, a fejével komótosan a csigalépcső felé legyint, támogatva Luninari ajnálatát, hogy tovább menjenek.*
- Nem olyan könnyű egy idő után koncentrálni, ugye? *Bőven tud azonosulni a fél-elf kimerültségével, még ha nem is akarja kimondani. Az első számú könyvmoly nem mutathat gyengeséget!* - A betűk összemosódnak, újra kell olvasnod mert kimegy a fejedből, és mire öntudatra ébredsz már tíz perce csak ugyanarra a sorra meredsz... hátra kell dőlni, hagyni hogy leülepedjenek a dolgok. Nem verseny ez, csak egy maraton. *Bár nem hiszi hogy erre emlékeztetnie kell őt, de jobban érzi tőle magát ha biztos benne hogy amaz nem próbál mindent egyszerre bepréselni az agyába.*
- Megint máshogy nézett ki az emelet mint mikor utoljára voltam itt, bár most nem kifejeztten panaszkodni akarok ezzel, csak gondolkodom azon, hogy mi alapján változtathatják a tornyot; személyes ízlések és pofonok szerint, vagy szerinted véletlenszerű időben körbemennek megkérdezni a tanulókat mikor jó sokan vannak? És szerinted meddig fog kiterjedni a kényelmességi határ? Maradnak csak az alvóhelyiségek, vagy lesz egyszer valami más is? Fürdőhelyiségek? Étkezdék? *Amennyi pénzt kizsigerelnek belőlük, úgy tudja hogy futja belőle...*
- Azért örülök hogy hasznosan el tudtad tölteni ezt a pár órát is; tapasztalatból tudom, hogy ha tudaton kívül kiválasztasz valami olyan olvasmányt, amit irgalmatlanul nehéz feldolgozni információs téren, nem mindig éri meg a tanult anyag a beléfektetett időt; nekem is volt szerencsém feszegetni a határaimat. *Ami meg is látszik lajhárosított mozgásán, és hogy nem mindig Luninarire néz leereszekedés közben, bár ez annak is le lehetne tudni, hogy szimplán nem akar megbotlani és egészen a földszintig gurulni, ami már nincs messze tőlük szerencsére.* - Én pedig nagyjából az elmondottakhoz viszonyítva az egészséges kimerültség szintjéhez mérném most magam; volt mit tanulnom, annyi biztos. *És valóban, a gyomra is már korog megint. Gyorsan eltelt az idő a tónál töltött ebédjük óta, de attól még az a pár óra ugyanolyan hosszú volt, mintha csak a falat nézték volna, és kis híján ugyanannyi energiát vesz igénybe fizikai téren.
Rettenetesen sokáig nem tart viszont elérniük a kijáratot, és egyhamar a csigalépcső helyett már a ködszerűnél ereszkednek tovább le, a friss levegő és az esti hőmérséklet miatt hideg szellő kellemes ellenálással ütve az arcukat.*
-...Bár azt nem mondhatom hogy mind jó volt. Érdekesnek biztos érdekes, csak nem úgy, mint ahogy eddig rászoktam. *Ajkai végül csak lefelé konyulnak, ahogy homlokát ráncolva néz előre.* - Nem hittem hogy valaha fogok találni varázslatokat, amiket hezitálni fogok megtanulni, de valamiért mégis itt vagyok. Új érzés ez.
1404. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-23 00:55:21
Üzenet elküldve: 2026-02-23 00:55:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Kili arcára van írva, hogy tudni akarja-e a választ a kérdésére.
Nem _olyan_ kolbászkákra számított, amik Frandr hátsó fertályából jöttek, mikor bátorkodott csippenteni magának a kínált ételből. De a gondolat később jött, mint az étvágy, így hát most a falatot a szájában forgatva kell mérlegelnie, hogy vajon ha a furcsa férfi egyik végterméke iható, vajon a másik is ilyen "varázslatos"-e.
Hogy a másik is csak pletyka, az fel sem merül az apró lényben, hisz elég ránézni a férfira, hogy a manó tudja, minden igaz lehet vele kapcsolatban.
Krestvir némán figyeli a jelenetet, mert valamiért megmaradt benne, hogy réges-régen Laor említette, hogy Frandr mintha nem szeretne beszélni a... különlegességeiről. Kutató tekintete azonban mosolyt fedez föl a férfi arcán, s talán szőke tincsei is vidámságot jeleznek? Így már ő is megkockáztat magának egy kis mosolyt, elnézve barátja szenvedését, de könnyen lehet, hogy csak azért szórakozik ilyen jól, mert maga nem vett a "kétes eredetű" étekből.
Végül aztán Frandr megkegyelmez, s megnyugtatja Kilencediket.*
- Hehe. Honnan máshonnan... - *Nevetgél kínosan a manó, majd nagy nehezen lenyeli a szájában lévő falatot, de aztán látványosan nem vesz többet a harcos reggelijéből.
Krestvir nevetősen szusszan egyet, majd megdörzsöli a homlokát és nekilát a pakolásnak.
Később jól megnézi magának Frandr páncélját, miközben a másik válaszát hallgatja, aztán mikor érdeklődését viszonozzák, biccent.*
- Az előbb raktam el. Bocsánat, talán lesz még alkalmunk, hogy megmutassam. Vagy hogy ki is próbáld... Felmerült bennem, hogy veled hagyjam az éjszakára, de jó hasznát látom a tanulásnál. Ha magamnál tartom, kiélesíti az elmémet, mint némely varázsital képes. Egyébként meg egy szép szőnyeg. Ha leterítem, csapóajtóvá változik, alatta egy kis szobával. Nagyon megnyugtató odabent lenni, mindig jól alszunk, s kipihenten ébredünk, úgy gondolom, ez is mágikus hatás. És úgy véltem, a tegnapi nap után jót tett volna, hogy mágiával támogassuk meg nyugodt álmodat, az idő sürgetése miatt mégis inkább tartottam magamnál, hogy biztosan eredményes legyen a csekély idő, amit itt töltök. Bocsánatodat kérem. - *Hajtja meg kicsit magát a magyarázat után, beismerve önzőségét.
Aztán rátérnek a fegyverekre, s a beléjük ültethető varázslatokra.*
- Igen. Az istenek jelentősen befolyásolták a mágia, vagy inkább a világunk működését. Vannak varázslatok, amiket mi, elementális mágusok már nem tudunk véghez vinni. Talán lehetséges, de nem olyan módon, ahogy korábban megtanultuk. Felteszem, Abogr mester mondjuk képes lehet rájuk... Mindenki másnak ez egy új kutatási terület. De egyébként az istenek csak a híveiknek árulják el az általuk létrehozott, vagy megváltoztatott varázslatok mikéntjét. Ezek a szakrális varázslatok. - *Tart kéretlenül is egy rövid kis előadást, ami valahol panaszkodás. Sok kedvenc varázslatától fosztották meg az istenek a közbeavatkozásukkal. És kétségtelenül aggodalmat hagyott benne mindez: hogy vannak hatalmak vagy események, amik a világot képesek úgy formálni, hogy a mana, ami eddig engedelmeskedett az akaratának, egyik napról a másikra "megvadul" és kicsúszik az irányítása alól. Vajon bízhat-e benne, hogy nem ismétlődik meg ilyesmi, s vész el - ha nem is a tudása, de minden varázslata... S mihez kezd ő, ha ez megtörténik?
Frandr sem kíván több időt itt tölteni, így marad annál, amit már most tud. S miután leértek, a kardot követően a fokost is kezébe veszi, s rövid igét mormol fölötte. Ha pedig sikerrel járt, vissza is adja.
Amennyiben pedig a harcos nyújtaná a következő fegyverét, egy intéssel megállítja.*
- Mielőtt folytatnám, szeretnék kipróbálni valamit, ha nem bánod. Egy varázslat, amit javában tegnap este sajátítottam el, s képes vagyok vele másokat láthatatlanná tenni. Kilencediken sikerült véghez vinnem reggel, de kipróbálnám valaki nagyobbon is.
- Csak azt nem értem, miért nem hagytál meg úgy. - *Szól közbe a manó sértetten.*
- Szerintem mind tudjuk, hogy ez nem lett volna jó ötlet. - *Feleli Krestvir szárazon, de mintha... Csak nem Frandr felé hunyorog egy kis mosollyal, az egyetértést várva?*
- Mindenesetre, úgy hiszem, hasznunkra válhat ez a varázslat. Az úton is, s ha később együtt mennénk a Pusztára. Az út jól jöhet gyakorlásra. Igényel egyfajta megszokást, hogy láthatatlanul is gond nélkül mozogjon az ember. - *Mondja, s mintha tapasztalatból beszélne.*
A varázsló kezébe vesz egy fegyvert, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására a felszerelésbe izzó energiát bujtat el. A fegyver első sebejtésénél a varázs felszabadul, és megperzseli az áldozatot. Közepes sérüléseket okozhat (3).
Nem _olyan_ kolbászkákra számított, amik Frandr hátsó fertályából jöttek, mikor bátorkodott csippenteni magának a kínált ételből. De a gondolat később jött, mint az étvágy, így hát most a falatot a szájában forgatva kell mérlegelnie, hogy vajon ha a furcsa férfi egyik végterméke iható, vajon a másik is ilyen "varázslatos"-e.
Hogy a másik is csak pletyka, az fel sem merül az apró lényben, hisz elég ránézni a férfira, hogy a manó tudja, minden igaz lehet vele kapcsolatban.
Krestvir némán figyeli a jelenetet, mert valamiért megmaradt benne, hogy réges-régen Laor említette, hogy Frandr mintha nem szeretne beszélni a... különlegességeiről. Kutató tekintete azonban mosolyt fedez föl a férfi arcán, s talán szőke tincsei is vidámságot jeleznek? Így már ő is megkockáztat magának egy kis mosolyt, elnézve barátja szenvedését, de könnyen lehet, hogy csak azért szórakozik ilyen jól, mert maga nem vett a "kétes eredetű" étekből.
Végül aztán Frandr megkegyelmez, s megnyugtatja Kilencediket.*
- Hehe. Honnan máshonnan... - *Nevetgél kínosan a manó, majd nagy nehezen lenyeli a szájában lévő falatot, de aztán látványosan nem vesz többet a harcos reggelijéből.
Krestvir nevetősen szusszan egyet, majd megdörzsöli a homlokát és nekilát a pakolásnak.
Később jól megnézi magának Frandr páncélját, miközben a másik válaszát hallgatja, aztán mikor érdeklődését viszonozzák, biccent.*
- Az előbb raktam el. Bocsánat, talán lesz még alkalmunk, hogy megmutassam. Vagy hogy ki is próbáld... Felmerült bennem, hogy veled hagyjam az éjszakára, de jó hasznát látom a tanulásnál. Ha magamnál tartom, kiélesíti az elmémet, mint némely varázsital képes. Egyébként meg egy szép szőnyeg. Ha leterítem, csapóajtóvá változik, alatta egy kis szobával. Nagyon megnyugtató odabent lenni, mindig jól alszunk, s kipihenten ébredünk, úgy gondolom, ez is mágikus hatás. És úgy véltem, a tegnapi nap után jót tett volna, hogy mágiával támogassuk meg nyugodt álmodat, az idő sürgetése miatt mégis inkább tartottam magamnál, hogy biztosan eredményes legyen a csekély idő, amit itt töltök. Bocsánatodat kérem. - *Hajtja meg kicsit magát a magyarázat után, beismerve önzőségét.
Aztán rátérnek a fegyverekre, s a beléjük ültethető varázslatokra.*
- Igen. Az istenek jelentősen befolyásolták a mágia, vagy inkább a világunk működését. Vannak varázslatok, amiket mi, elementális mágusok már nem tudunk véghez vinni. Talán lehetséges, de nem olyan módon, ahogy korábban megtanultuk. Felteszem, Abogr mester mondjuk képes lehet rájuk... Mindenki másnak ez egy új kutatási terület. De egyébként az istenek csak a híveiknek árulják el az általuk létrehozott, vagy megváltoztatott varázslatok mikéntjét. Ezek a szakrális varázslatok. - *Tart kéretlenül is egy rövid kis előadást, ami valahol panaszkodás. Sok kedvenc varázslatától fosztották meg az istenek a közbeavatkozásukkal. És kétségtelenül aggodalmat hagyott benne mindez: hogy vannak hatalmak vagy események, amik a világot képesek úgy formálni, hogy a mana, ami eddig engedelmeskedett az akaratának, egyik napról a másikra "megvadul" és kicsúszik az irányítása alól. Vajon bízhat-e benne, hogy nem ismétlődik meg ilyesmi, s vész el - ha nem is a tudása, de minden varázslata... S mihez kezd ő, ha ez megtörténik?
Frandr sem kíván több időt itt tölteni, így marad annál, amit már most tud. S miután leértek, a kardot követően a fokost is kezébe veszi, s rövid igét mormol fölötte. Ha pedig sikerrel járt, vissza is adja.
Amennyiben pedig a harcos nyújtaná a következő fegyverét, egy intéssel megállítja.*
- Mielőtt folytatnám, szeretnék kipróbálni valamit, ha nem bánod. Egy varázslat, amit javában tegnap este sajátítottam el, s képes vagyok vele másokat láthatatlanná tenni. Kilencediken sikerült véghez vinnem reggel, de kipróbálnám valaki nagyobbon is.
- Csak azt nem értem, miért nem hagytál meg úgy. - *Szól közbe a manó sértetten.*
- Szerintem mind tudjuk, hogy ez nem lett volna jó ötlet. - *Feleli Krestvir szárazon, de mintha... Csak nem Frandr felé hunyorog egy kis mosollyal, az egyetértést várva?*
- Mindenesetre, úgy hiszem, hasznunkra válhat ez a varázslat. Az úton is, s ha később együtt mennénk a Pusztára. Az út jól jöhet gyakorlásra. Igényel egyfajta megszokást, hogy láthatatlanul is gond nélkül mozogjon az ember. - *Mondja, s mintha tapasztalatból beszélne.*
A varázsló kezébe vesz egy fegyvert, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására a felszerelésbe izzó energiát bujtat el. A fegyver első sebejtésénél a varázs felszabadul, és megperzseli az áldozatot. Közepes sérüléseket okozhat (3).
1403. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-22 22:34:34
Üzenet elküldve: 2026-02-22 22:34:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*A manó kérdésére egy pillanatra lefagy. A reggelijére néz, majd vissza Kilencedikre; próbálja eldönteni, hogy pontosan melyik részét kellett volna tojnia, elvégre a főtt tojások Krestvirtől jöttek. Végül halálosan komoly arccal visszanéz a kérdezőre.*
- Biztosan tudni akarod a választ?
*Pár másodpercig marad is a komoly ábrázat, ám rövidesen a hajában eddig csak bujkáló szőke szálak hirtelen teret nyernek, és az arcára is széles vigyor ül ki. A reakcióktól függően el is kuncogja magát.*
- Nem, minden onnan jön, ahonnan kell neki. Nyugodt lehetsz.
*A páncéllal kapcsolatos kérdésre Krestvir bólintást kap.*
- Tőlük, igen. Megjelent a szobámban. Mágikus darab, erősebb és szívósabb vagyok miatta... habár az ízületek védelméről nekem kellett gondoskodnom. Mégis, már nem egyszer megmentette az életem. Te is kaptál valamit?
*Kérdez vissza, majd ahogy végeznek a témával, rátérnek a fegyverekre és az elbűvölésükre. A magyarázat pont, hogy egybeesik a lépcsőzéssel, és jó figyelemelterelésnek bizonyul, még ha csalódást okoz is.*
- Szakrális?
*Kérdez vissza, de még mielőtt amaz válaszolhatna, eszébe ötlik egy lehetséges válasz.*
- Ja, mármint... isteni? Valaki már egyszer megpróbálta elmagyarázni a különbséget.
*Vállat von. Az ilyenekhez sosem volt esze - inkább kevésbé elvont dolgokban szokott jeleskedni.*
- Pénzzel talán tudnék segíteni, de időből kevesebb van. Ne forduljunk vissza csak emiatt.
*Hálás biccentéssel fogadja el a kardot, melyet a mágusnő halálos mágiával látott el. Rögtön adja is a fokost, hogy Krestvir azzal folytathassa a munkát, miközben lassacskán maguk mögött hagyják a Mágustornyot.*
- Biztosan tudni akarod a választ?
*Pár másodpercig marad is a komoly ábrázat, ám rövidesen a hajában eddig csak bujkáló szőke szálak hirtelen teret nyernek, és az arcára is széles vigyor ül ki. A reakcióktól függően el is kuncogja magát.*
- Nem, minden onnan jön, ahonnan kell neki. Nyugodt lehetsz.
*A páncéllal kapcsolatos kérdésre Krestvir bólintást kap.*
- Tőlük, igen. Megjelent a szobámban. Mágikus darab, erősebb és szívósabb vagyok miatta... habár az ízületek védelméről nekem kellett gondoskodnom. Mégis, már nem egyszer megmentette az életem. Te is kaptál valamit?
*Kérdez vissza, majd ahogy végeznek a témával, rátérnek a fegyverekre és az elbűvölésükre. A magyarázat pont, hogy egybeesik a lépcsőzéssel, és jó figyelemelterelésnek bizonyul, még ha csalódást okoz is.*
- Szakrális?
*Kérdez vissza, de még mielőtt amaz válaszolhatna, eszébe ötlik egy lehetséges válasz.*
- Ja, mármint... isteni? Valaki már egyszer megpróbálta elmagyarázni a különbséget.
*Vállat von. Az ilyenekhez sosem volt esze - inkább kevésbé elvont dolgokban szokott jeleskedni.*
- Pénzzel talán tudnék segíteni, de időből kevesebb van. Ne forduljunk vissza csak emiatt.
*Hálás biccentéssel fogadja el a kardot, melyet a mágusnő halálos mágiával látott el. Rögtön adja is a fokost, hogy Krestvir azzal folytathassa a munkát, miközben lassacskán maguk mögött hagyják a Mágustornyot.*
1402. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-20 21:25:42
Üzenet elküldve: 2026-02-20 21:25:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1032
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Miután semmi izgalmas nem történik a harcos fejszőrzete táján, a kis manó lelkesedése is alábbhagy, s visszatér az evéshez. Különösen, mikor a két ember úgy dönt, hogy megosztják egymással az élelmüket. Akkor ő az első, aki kíváncsiskodva megy közelebb és szemezget magának Frandr reggelijéből, mert hát fő a változatosság, ugyebár...*
- Mmm, ez finom. Ezeket is te tojtad? Ugye, nem? - *Kérdi a manó szórakozottan, de aztán meg mégis komolyan, s közben megáll szájában a falat.
Krestvir éppen hasonló, ülésben tett meghajlással fogadja a feléjük kínált ételt, mint amivel a magukét is fölajánlotta, de aztán Kili kérdésére előbb értetlenül pillant föl, aztán meg sóhajtva egyenesedik ki, s próbál úgy tenni, mintha itt sem volna. De épp attól lesz feltűnő, hogy mozdulatlanná válik egy időre.
Aztán, ha a kis közjáték véget ért, és a reggelin is túl vannak, mindenki készülődésbe kezd. Illetve Kilencedik leginkább csak megfigyel, s főképp Frandr-ra összpontosít, mert arrafelé lát több újdonságot. Könnyen lehet, ha a harcos rá bízná a feladatot, ő is szívesen segít neki a szíjakkal.
A férfi értetlen, csodálkozó pillantását aztán úgy alakul, hogy nem érti egyikük sem, minek szól, talán mert mindkettőjük számára szokványos már a hajlék, s ami vele jár. Ellenben a harcos kap egy hasonló, hosszasabban végigmérő pillantást Krestvirtől, pontosabban a különös páncélja.*
- Az Őrzőktől? - *Kérdi aztán, mert a páncélzat elég sok utalással bír közös kalandjukra, s mágikus holminak tűnik, így pedig kételkedne benne, hogy Frandr maga készíttette emlékül az ott történtekre. Ráadásul tudja, hogy legalábbis Laor hozzá hasonlóan kapott ajándékot a két öregtől, így feltételezné, hogy valamennyien részesültek benne. Alyo kivételével...
Az indulás ötletére aztán biccent, és követi a harcost. Így már menet közben veszi át tőle a kardot. Tisztában van vele, hogy ez egy mestermunka, de nem mondhatni, hogy kimondottan értékelni tudná. Egyetlen gondolatot szentel a másik - feltehetően elátkozott - mesterkardnak, ami Synmirán várakozik - hacsak valaki ki nem fosztotta azóta az egykori máguslakot -, majd bólogatva fogadja Frandr felvetését.*
- Tartósan leginkább csak szakrális mágiával megkötve, de igen, lehetséges erős varázslatokat ültetni a mesterkardokba. Azonban sajnálom, ezekben a varázsigékben én még nem merültem el, s a tűz ágban sem vagyok még eléggé jártas. Amennyiben nem találod ezt olyan fontosnak, hogy miatta tovább maradjunk, nem segíthetek. Illetve az aranytartalékaim sem biztos, hogy elegendőek volnának, hogy a megfelelő tekercsekhez hozzájussak. - *Mondja szárazon, de valahogy mégis kiérezhető, legalább szavai tartalmából, hogy sajnálja, hogy nem szolgálhatja Frandr kívánságát.*
- Ám amennyiben lesz még rá alkalmunk, úgy ha elsajátítok egy ilyen varázslatot a jövőben, szívesen elbájolom a kardodat. Most be kell érnünk ezzel. - *Mondja, s épp csak lelassít, miközben rövid igét mormol. Majd, ha a varázslat sikerült, szokásos kis meghajlásával kísérve nyújtja vissza a kardot. Aztán Frandr fokosa felé pillant, amivel korábban a legtöbbet látta őt harcolni, s nyújtja a kezét, feltételezve, hogy esetleg azt is kívánja elbájoltatni a férfi.*
- Adhatod sorra, amit szeretnél. -
*Közben gyorsan elérik a kijáratot, s a toronyból lefelé vezető úton azért bizonyosan szünetet tart majd.*
A varázsló kezébe vesz egy fegyvert, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására a felszerelésbe izzó energiát bujtat el. A fegyver első sebejtésénél a varázs felszabadul, és megperzseli az áldozatot. Közepes sérüléseket okozhat (3).
- Mmm, ez finom. Ezeket is te tojtad? Ugye, nem? - *Kérdi a manó szórakozottan, de aztán meg mégis komolyan, s közben megáll szájában a falat.
Krestvir éppen hasonló, ülésben tett meghajlással fogadja a feléjük kínált ételt, mint amivel a magukét is fölajánlotta, de aztán Kili kérdésére előbb értetlenül pillant föl, aztán meg sóhajtva egyenesedik ki, s próbál úgy tenni, mintha itt sem volna. De épp attól lesz feltűnő, hogy mozdulatlanná válik egy időre.
Aztán, ha a kis közjáték véget ért, és a reggelin is túl vannak, mindenki készülődésbe kezd. Illetve Kilencedik leginkább csak megfigyel, s főképp Frandr-ra összpontosít, mert arrafelé lát több újdonságot. Könnyen lehet, ha a harcos rá bízná a feladatot, ő is szívesen segít neki a szíjakkal.
A férfi értetlen, csodálkozó pillantását aztán úgy alakul, hogy nem érti egyikük sem, minek szól, talán mert mindkettőjük számára szokványos már a hajlék, s ami vele jár. Ellenben a harcos kap egy hasonló, hosszasabban végigmérő pillantást Krestvirtől, pontosabban a különös páncélja.*
- Az Őrzőktől? - *Kérdi aztán, mert a páncélzat elég sok utalással bír közös kalandjukra, s mágikus holminak tűnik, így pedig kételkedne benne, hogy Frandr maga készíttette emlékül az ott történtekre. Ráadásul tudja, hogy legalábbis Laor hozzá hasonlóan kapott ajándékot a két öregtől, így feltételezné, hogy valamennyien részesültek benne. Alyo kivételével...
Az indulás ötletére aztán biccent, és követi a harcost. Így már menet közben veszi át tőle a kardot. Tisztában van vele, hogy ez egy mestermunka, de nem mondhatni, hogy kimondottan értékelni tudná. Egyetlen gondolatot szentel a másik - feltehetően elátkozott - mesterkardnak, ami Synmirán várakozik - hacsak valaki ki nem fosztotta azóta az egykori máguslakot -, majd bólogatva fogadja Frandr felvetését.*
- Tartósan leginkább csak szakrális mágiával megkötve, de igen, lehetséges erős varázslatokat ültetni a mesterkardokba. Azonban sajnálom, ezekben a varázsigékben én még nem merültem el, s a tűz ágban sem vagyok még eléggé jártas. Amennyiben nem találod ezt olyan fontosnak, hogy miatta tovább maradjunk, nem segíthetek. Illetve az aranytartalékaim sem biztos, hogy elegendőek volnának, hogy a megfelelő tekercsekhez hozzájussak. - *Mondja szárazon, de valahogy mégis kiérezhető, legalább szavai tartalmából, hogy sajnálja, hogy nem szolgálhatja Frandr kívánságát.*
- Ám amennyiben lesz még rá alkalmunk, úgy ha elsajátítok egy ilyen varázslatot a jövőben, szívesen elbájolom a kardodat. Most be kell érnünk ezzel. - *Mondja, s épp csak lelassít, miközben rövid igét mormol. Majd, ha a varázslat sikerült, szokásos kis meghajlásával kísérve nyújtja vissza a kardot. Aztán Frandr fokosa felé pillant, amivel korábban a legtöbbet látta őt harcolni, s nyújtja a kezét, feltételezve, hogy esetleg azt is kívánja elbájoltatni a férfi.*
- Adhatod sorra, amit szeretnél. -
*Közben gyorsan elérik a kijáratot, s a toronyból lefelé vezető úton azért bizonyosan szünetet tart majd.*
A varázsló kezébe vesz egy fegyvert, és elmormol egy rövid igét, melynek hatására a felszerelésbe izzó energiát bujtat el. A fegyver első sebejtésénél a varázs felszabadul, és megperzseli az áldozatot. Közepes sérüléseket okozhat (3).
1401. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-20 18:28:09
Üzenet elküldve: 2026-02-20 18:28:09
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 422
OOC üzenetek: 49
Játékstílus: Vakmerő
*Ami Frandr reggeli fejszőrzetét illeti, nincs rajta sok bámulnivaló. Barna, melyen csak pár ősz hajszál tarkít; az idő nyomai ezek, nem bárminemű fáradtságé. Más szóval a haja pontosan olyan, amilyen mágia nélkül lenne - nincs különösebb érzelem, ami más színekbe festené.
Ami a reggelit illeti, nem épp a kunyerálás volt a célja, de ha már Krestvir megosztja a saját reggelijét, úgy Frandr is így tesz; a manó és a mágus egyaránt nyugodtan ehet a kolbászból, paprikából. Aztán elérkezik az idő, hogy döntsenek a továbbiakról; abban maradnak, hogy együtt mennek a Városba.
Arra egy pillanatig sem gondol, hogy kimondottan az ő biztonságát szolgálja Krestvir jelenléte. Magától eszébe sem jutna, hogy amaz könnyedén egy pillanat alatt megtehetné az utat; feltételezi, hogy maguktól mindketten gyalog mennének.
Reggeli után gyakorlott mozdulatokkal felveszi a páncélját; pár nehezebben szíj meghúzásához szíve szerint Krestvirtől kérne segítséget, de az úgy tűnik, elfoglalt, így inkább megbirkózik a dologgal magától. Így pedig, mivel időközben nem a mágus felé néz, tökéletesen sikerül eltévesztenie azt a részt, ahol amaz a szőnyegből csapóajtót csinál.
Talán emiatt lehet az, hogy visszafordulva egy darabig összeráncolt szemöldökkel próbál rájönni, hogy utazótársának hirtelen miért van jóval kevesebb holmija, mint pár perccel ezelőtt. Ha olyan kedvükben vannak, jót szórakozhatnak a reakcióján - vagy legalábbis Kilencedik mindenképp.
Hacsak nem világosítja föl senki magától, akkor rövidesen úgy dönt, megspórol magának egy reggeli migrént és nem kér magyarázatot. Ehelyett inkább a mágus ajánlatával foglalkozik.*
- Persze, hogy szeretném! Egyébként kész vagyok - ha te is, indulhatunk. Nem hiszem, hogy a könyvespolcok között értékelnék a tűzveszélyt.
*Ez utóbbit csak mellékesen említi meg; a többiről haladás közben is beszélhetnek.*
- Ami azt illeti, nemrég kaptam egy kardot - wegtoreni kovácsok munkája. Azt hallottam, hogy az ilyeneket tartósan el lehet bűvölni, ha az ember ismeri a megfelelő varázslatot.
*Ahogy beszél, haja szőkés árnyalatot vesz fel; az elbűvölt fegyver gondolata láthatóan felcsigázza. Övéről tegezestől leoldja a mesterkardot, majd átadja azt Krestvirnek.*
- Vigyázz vele. Olyan éles, hogy mire eljut az eszedig a fájdalom, már rég lenyeste az ujjad.
*Ha Krestvir végzett a mesterkard megvizsgálásával, vagy eleve nem akarja elvenni azt, akkor megkapja helyette Frandr fokosát. És ha végigfut a szeme utazótársán, még több másik dolgot is észrevehet. Rövidkard, vadásztőr, dobókés, hajítódárdák tegezben. Lesz itt dolga, az biztos.*
Ami a reggelit illeti, nem épp a kunyerálás volt a célja, de ha már Krestvir megosztja a saját reggelijét, úgy Frandr is így tesz; a manó és a mágus egyaránt nyugodtan ehet a kolbászból, paprikából. Aztán elérkezik az idő, hogy döntsenek a továbbiakról; abban maradnak, hogy együtt mennek a Városba.
Arra egy pillanatig sem gondol, hogy kimondottan az ő biztonságát szolgálja Krestvir jelenléte. Magától eszébe sem jutna, hogy amaz könnyedén egy pillanat alatt megtehetné az utat; feltételezi, hogy maguktól mindketten gyalog mennének.
Reggeli után gyakorlott mozdulatokkal felveszi a páncélját; pár nehezebben szíj meghúzásához szíve szerint Krestvirtől kérne segítséget, de az úgy tűnik, elfoglalt, így inkább megbirkózik a dologgal magától. Így pedig, mivel időközben nem a mágus felé néz, tökéletesen sikerül eltévesztenie azt a részt, ahol amaz a szőnyegből csapóajtót csinál.
Talán emiatt lehet az, hogy visszafordulva egy darabig összeráncolt szemöldökkel próbál rájönni, hogy utazótársának hirtelen miért van jóval kevesebb holmija, mint pár perccel ezelőtt. Ha olyan kedvükben vannak, jót szórakozhatnak a reakcióján - vagy legalábbis Kilencedik mindenképp.
Hacsak nem világosítja föl senki magától, akkor rövidesen úgy dönt, megspórol magának egy reggeli migrént és nem kér magyarázatot. Ehelyett inkább a mágus ajánlatával foglalkozik.*
- Persze, hogy szeretném! Egyébként kész vagyok - ha te is, indulhatunk. Nem hiszem, hogy a könyvespolcok között értékelnék a tűzveszélyt.
*Ez utóbbit csak mellékesen említi meg; a többiről haladás közben is beszélhetnek.*
- Ami azt illeti, nemrég kaptam egy kardot - wegtoreni kovácsok munkája. Azt hallottam, hogy az ilyeneket tartósan el lehet bűvölni, ha az ember ismeri a megfelelő varázslatot.
*Ahogy beszél, haja szőkés árnyalatot vesz fel; az elbűvölt fegyver gondolata láthatóan felcsigázza. Övéről tegezestől leoldja a mesterkardot, majd átadja azt Krestvirnek.*
- Vigyázz vele. Olyan éles, hogy mire eljut az eszedig a fájdalom, már rég lenyeste az ujjad.
*Ha Krestvir végzett a mesterkard megvizsgálásával, vagy eleve nem akarja elvenni azt, akkor megkapja helyette Frandr fokosát. És ha végigfut a szeme utazótársán, még több másik dolgot is észrevehet. Rövidkard, vadásztőr, dobókés, hajítódárdák tegezben. Lesz itt dolga, az biztos.*
1400. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-19 22:49:23
Üzenet elküldve: 2026-02-19 22:49:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 690
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Ahogyan megy lefelé plüss nyulai társaságában a másik mágust keresve, valahogyan eszébe jut, amit Adoaver Intathról mondott, és bizonyos értelemben nagyon örül neki, hogy újra van ideje hasonló „apróságokon” gondolkodni.
Bármennyire is élvezte a tanulást, az igazság az, hogy elfáradt, és nem csak azért mert sok óra elrepült úgy, hogy ő különböző könyvek fölé görnyedt. Bármilyen jó érzés is volt eltöltekezi a holddal, valahogy úgy érzi most, hogy zsong a feje, kicsit ahhoz hasonló érzés, mintha olyan szobába keveredett volna, ahol rengeteg mindenki beszélget kiabálva egymással és csak úgy össze-vissza. Biztos benne, hogy egy mondat nem sok, de ma már annyit sem lenne képes értelmezni, hogyha azt egy könyv lapjairól olvasná, nem pedig valaki mondaná neki. Próbál hát nem gondolni mindarra, amit ma tanult, bár igazából ég a vágytól, hogy legalább egy varázslatot kipróbáljon miközben kimennek majd megetetni Halacskát.
~ Türelem. Türelem. ~ igyekszik figyelmeztetni magát ehelyett inkább. Felesleges sietni, hiszen, ha valamire a mágia tanulása biztosan megtanítja a fél-elfet az talán éppen az, hogy nem lehet mindent egyszerre akarni, illetve akarni lehet, csak éppen felesleges, mert az akarat nem fog végül megvalósulásban testet ölteni, már ha élhet ezzel a kis képzavarral egy ilyen hosszú és fárasztó nap után. Mivel viszont még csak magában gondolkodik, miért ne élhetne?
Sok órányi, szó szerint nagyon tömény tanulás után jól esik most újra olyan dolgokon gondolkodni, amikről korábban beszéltek.
Nem igazán ért egyet a fiúval abban, hogy Int ne lenne tökéletesen alkalmas nevelőnek, bár tény, hogy egy Krizához hasonló csendes, félős, aranyos kis kislányt első körben nem feltétlenül az ő gondjaira bízna, ugyanakkor azt nagyon is el tudja képzelni, hogy egy eleven és rosszcsont kisfiúnak tökéletes apja, vagy pótapja lenne. Jobban belegondolva viszont talán már első Intathal kapcsolatos gondolatában sincsen igaza. Ha ő maga nem is volt gyerek, amikor Int először vigasztalta meg, mint egy megértő szülő, vagy testvér, ettől még Krizában egy kicsikét magára ismert, szóval nem tartja azt sem kizártnak, hogy Intath egy kislánynak is jó apja, vagy nevelője tudna lenni.
Persze Adoaver és a doki között nem igazán volt sohasem felhőtlen a viszony, és szerinte nem Adoaver hibájából, szóval teljesen megérti a fiú Inttel kapcsolatos ellenérzéseit, és esetleges rossz véleményét.
A másik, ami szintén bevillan neki, hogy Adoaver úgy köszönt el tőle, hogy „Akkor majd tali!” Ezen önkéntelenül is elmosolyodik, majdnem fel is nevet, főleg, ha eszébe jut, hogy a fiú nem egyszer vele és édesanyjával is úgy beszélt, vagy olyan szavakat használt, mintha valami városi hivatal elé járulna valamiféle hivatalos ügyben. Ez a kötetlenség üdítő változatosság neki, és csak remélni tudja, hogy neki is szerepe volt abban, hogy eljutottak idáig.
Nagyjából eddig jut gondolatban, amikor ahogyan még sok órával ezelőtt megbeszélték, újra találkoznak egymással, valahol egymás fel félúton.*
- Persze rendben minden, csak fáradt vagyok. *kúszik az ajkaira egy halovány mosoly, miközben Adoaver kérdésére válaszol. Jó eséllyel látszik is rajta, hogy nem csak mondja, hogy fáradt.*
- El sem tévedtem, visszataláltam a régi helyemre, éppen csak tovább mentem egy kicsit. Úgy értem, hogy szerencsére már a polcokon távolabbi könyvekre volt szükségem, hiszen az alapok szerencsére már megvannak régen. *válaszol erre is, bár Adoaver kérdése nyilván nem volt teljesen komoly, azért ő úgy válaszol rá, mintha az lett volna.*
- A sok olvasástól mindig elálmosodom, de most ugye erőltettem is, hogy figyeljek, meg hát nem is otthon vagyok, ahol bármikor félre, vagy lerakhatok egy könyvet, hogy aztán kézbe vegyem újra. Mert, ha már itt vagyok akkor elhatároztam, hogy minden egyes percet ki fogok használni a tanulásra, de hát gondolom ezt nem kell bemutatnom neked sem. Te, hogy vagy? Én azt hiszem éhesebb vagyok, mint amennyire fáradt. Menjünk, etessük meg Halacskát, biztosan ő is az már. Aztán együnk és aludjunk! Mindegy nekem, hogy fotel, vagy egy ágy, gond nélkül elaludnék a padlón is akár egy ilyen nap után.
*Egy pillanatra felmerül benne, hogy talán túl gyengének mutatja magát, ami nem jó, de hát miért is ne tehetné meg mindezt egy fárasztó nap után? Addig azért nem megy el, hogy kicsit a fiúra támaszkodjon, de hazudna magának, ha azt gondolná, hogy ebben a pillanatban legalább pár hosszú pillanatig nem tenné meg szívesen.
Mégis inkább elindul lefelé megetetni a lovat és előkészíteni a vacsorájukat.*
- Sikerült valami érdekeset olvasni? *kérdi inkább közben.* Biztosan igen.
*Ebben tényleg teljesen biztos, ennek ellenére nagyon kíváncsi. Ő tudna mesélni, és bár jó újra hosszabban beszélni valakihez, talán a legfelsőbb szintű holdmágia felé vezető tudás lényegét ráér összefoglalni majd máskor. Jobb, ha egyelőre benne is leülepszik legalább egy kicsit.*
*Ahogyan megy lefelé plüss nyulai társaságában a másik mágust keresve, valahogyan eszébe jut, amit Adoaver Intathról mondott, és bizonyos értelemben nagyon örül neki, hogy újra van ideje hasonló „apróságokon” gondolkodni.
Bármennyire is élvezte a tanulást, az igazság az, hogy elfáradt, és nem csak azért mert sok óra elrepült úgy, hogy ő különböző könyvek fölé görnyedt. Bármilyen jó érzés is volt eltöltekezi a holddal, valahogy úgy érzi most, hogy zsong a feje, kicsit ahhoz hasonló érzés, mintha olyan szobába keveredett volna, ahol rengeteg mindenki beszélget kiabálva egymással és csak úgy össze-vissza. Biztos benne, hogy egy mondat nem sok, de ma már annyit sem lenne képes értelmezni, hogyha azt egy könyv lapjairól olvasná, nem pedig valaki mondaná neki. Próbál hát nem gondolni mindarra, amit ma tanult, bár igazából ég a vágytól, hogy legalább egy varázslatot kipróbáljon miközben kimennek majd megetetni Halacskát.
~ Türelem. Türelem. ~ igyekszik figyelmeztetni magát ehelyett inkább. Felesleges sietni, hiszen, ha valamire a mágia tanulása biztosan megtanítja a fél-elfet az talán éppen az, hogy nem lehet mindent egyszerre akarni, illetve akarni lehet, csak éppen felesleges, mert az akarat nem fog végül megvalósulásban testet ölteni, már ha élhet ezzel a kis képzavarral egy ilyen hosszú és fárasztó nap után. Mivel viszont még csak magában gondolkodik, miért ne élhetne?
Sok órányi, szó szerint nagyon tömény tanulás után jól esik most újra olyan dolgokon gondolkodni, amikről korábban beszéltek.
Nem igazán ért egyet a fiúval abban, hogy Int ne lenne tökéletesen alkalmas nevelőnek, bár tény, hogy egy Krizához hasonló csendes, félős, aranyos kis kislányt első körben nem feltétlenül az ő gondjaira bízna, ugyanakkor azt nagyon is el tudja képzelni, hogy egy eleven és rosszcsont kisfiúnak tökéletes apja, vagy pótapja lenne. Jobban belegondolva viszont talán már első Intathal kapcsolatos gondolatában sincsen igaza. Ha ő maga nem is volt gyerek, amikor Int először vigasztalta meg, mint egy megértő szülő, vagy testvér, ettől még Krizában egy kicsikét magára ismert, szóval nem tartja azt sem kizártnak, hogy Intath egy kislánynak is jó apja, vagy nevelője tudna lenni.
Persze Adoaver és a doki között nem igazán volt sohasem felhőtlen a viszony, és szerinte nem Adoaver hibájából, szóval teljesen megérti a fiú Inttel kapcsolatos ellenérzéseit, és esetleges rossz véleményét.
A másik, ami szintén bevillan neki, hogy Adoaver úgy köszönt el tőle, hogy „Akkor majd tali!” Ezen önkéntelenül is elmosolyodik, majdnem fel is nevet, főleg, ha eszébe jut, hogy a fiú nem egyszer vele és édesanyjával is úgy beszélt, vagy olyan szavakat használt, mintha valami városi hivatal elé járulna valamiféle hivatalos ügyben. Ez a kötetlenség üdítő változatosság neki, és csak remélni tudja, hogy neki is szerepe volt abban, hogy eljutottak idáig.
Nagyjából eddig jut gondolatban, amikor ahogyan még sok órával ezelőtt megbeszélték, újra találkoznak egymással, valahol egymás fel félúton.*
- Persze rendben minden, csak fáradt vagyok. *kúszik az ajkaira egy halovány mosoly, miközben Adoaver kérdésére válaszol. Jó eséllyel látszik is rajta, hogy nem csak mondja, hogy fáradt.*
- El sem tévedtem, visszataláltam a régi helyemre, éppen csak tovább mentem egy kicsit. Úgy értem, hogy szerencsére már a polcokon távolabbi könyvekre volt szükségem, hiszen az alapok szerencsére már megvannak régen. *válaszol erre is, bár Adoaver kérdése nyilván nem volt teljesen komoly, azért ő úgy válaszol rá, mintha az lett volna.*
- A sok olvasástól mindig elálmosodom, de most ugye erőltettem is, hogy figyeljek, meg hát nem is otthon vagyok, ahol bármikor félre, vagy lerakhatok egy könyvet, hogy aztán kézbe vegyem újra. Mert, ha már itt vagyok akkor elhatároztam, hogy minden egyes percet ki fogok használni a tanulásra, de hát gondolom ezt nem kell bemutatnom neked sem. Te, hogy vagy? Én azt hiszem éhesebb vagyok, mint amennyire fáradt. Menjünk, etessük meg Halacskát, biztosan ő is az már. Aztán együnk és aludjunk! Mindegy nekem, hogy fotel, vagy egy ágy, gond nélkül elaludnék a padlón is akár egy ilyen nap után.
*Egy pillanatra felmerül benne, hogy talán túl gyengének mutatja magát, ami nem jó, de hát miért is ne tehetné meg mindezt egy fárasztó nap után? Addig azért nem megy el, hogy kicsit a fiúra támaszkodjon, de hazudna magának, ha azt gondolná, hogy ebben a pillanatban legalább pár hosszú pillanatig nem tenné meg szívesen.
Mégis inkább elindul lefelé megetetni a lovat és előkészíteni a vacsorájukat.*
- Sikerült valami érdekeset olvasni? *kérdi inkább közben.* Biztosan igen.
*Ebben tényleg teljesen biztos, ennek ellenére nagyon kíváncsi. Ő tudna mesélni, és bár jó újra hosszabban beszélni valakihez, talán a legfelsőbb szintű holdmágia felé vezető tudás lényegét ráér összefoglalni majd máskor. Jobb, ha egyelőre benne is leülepszik legalább egy kicsit.*
1399. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2026-02-18 13:40:32
Üzenet elküldve: 2026-02-18 13:40:32
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 383
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Megfontolt
//Hold és tűz//
*Hát azt remélte is hogy nem fog sietni a gyermekvállalással; szinte biztos bene hogy ha megkérdez egy-kettő ismeretlent a városban, azok zöme is azt mondaná első látásra hogy Luni maga sem érhette még el a felnőttkort.*
- Ne is mondd, nem tudom elképzelni bármilyen fajta nevelői figuraként... *Visszhangzik a hangja a méretes építményben, ahogy koptatja a lépcsőfokokat felfelé menet.* - És azokat a titulusokat szerintem ne említsd meg neki; nem hiszem hogy tetszenének neki, ismerve a büszkeségét. De ha mástól nem is, Callipeyától biztos fogsz tudni kezet és tanácsot kérni, azt ne felejtsd el.*
A távoli jövőt most egy hosszú időre elfelejtve elérik a saját águk tanulmányai által elfoglalt szintjüket is, ahol gyorsan meg is történik a könnyek nélküli elválás.* - Akkor majd tali! *Int egyet, és egy gyümölcsöző viszontlátás nyugadalmával végignézi, ahogy továbbhalad. Szentimentális latolgatások helyett befordul a saját emelete felé, és el is kezdi szemezgetni a további útvonalakat; több ajtó van most mint amire emlékszik, de ez nem zavarja különösen, hiszen ez azt is jelentheti, hogy az egyik helyiség valóban szolgálhat egy hálószobai funkcióval: végre nem kell összetolt székeken és foteleken aludnia! De most még a közelében sincsenek az éjszakának, úgyhogy megy is tovább a felfedezőútján; benyit egy tanulóhelyiségnek mondható terembe, aminek a felépítése olyan, mintha a földszintet Arthenior templomának szerény pincéjére zsugorították volna, és a csigalépcsőt is elvették. De a földszint szinte randomra helyezett polcai és asztalai helyett itt külön-külön oldalakra vannak helyezve szinte ijesztő szimmetrikussággal; szinte látja is azt az útvonalat amit rengeteg tanuló megtett az ülőhelyisége és a kötetek közt. Tiszteletre méltó mennyiségű figyelmeztetés van a falakra ragasztva szinte méterenként arról, hogy bárminemű mágia használata szigorúan tilos ebben a szobában, és egy rövid instrukció arról, hogy mi a teendő ha mégis felgyullad valami. Több helyenként megfeketedett padokat látva kitalálja, hogy nem véletlenül kellett ezeket kirakni.
Nem siet a neki most kellő kötet kikeresésével a polcok sorai között; elég biztos már magában ahhoz, hogy valami merészebb igének az elsajátításával is megpróbálkozzon, de nincsen konkrét célpontja, szóval egy ideig lézeng csak. Latolgatva elhúzza ujját a gerincek között, amíg egyszer valami szokatlanul simába nem akad a bőre; meglepedve rámered egy olyan könyvre, aminek a gerincének az állapotából szinte újnak néz ki; a többi kötet a közelében gyűröttek és elszíneződtek, mintha háborúkat éltek volna át, néhányuknak még füstszaga is van, szóval ez a különbség többszörösen érzékelhető. Adoaver leveszi ezt a könyvet a polcról; Sem elől vagy hátul nincs cím, és első látásra a lapok is olyan fehérnek tűnnek, mintha tegnap készültek volna. Viszont kinyitva, a tetejétől az aljáig ki van töltve testtartási illusztrációkkal és azok leírásaival, a szavakat roppant nehéz kiolvasnia a betűk kicsinysége miatt, de azt ki tudja tippelni hogy nem éppen kezdő szintű varázslatokról lehet szó. Minimális gondolkodási idő után vállat von, és az új könyvvel helyet is foglal a rajta kívül furcsán üres szobában. A pillanatok percekbe folynak, és a percek órákba; mindegyik lap az utolsó centiig teli van információval, aminek a tartalma először izgatottsággal töltik el Adoavert, hogy aztán az arckifejezés nélküli koncentrációba váltson át, ami komorságba tekereg, minél többször lapoz. Pontosan valami olyasmit talált, amit remélt, de mégsem érzi magát kifejezetten elégedettnek emiatt. Valami nyomasztja, és nem tudja megmondani, mi. Talán csak elfáradt, vagy elkapott valamit. Talán csak a rajzokban égő hús látványa nem nyerte el a tetszését. Ránéz a gyertyára, amit még ülésszakja előtt gyújtott meg, hogy mérni tudja az időt ablak hiányában; kialudt. Kicsit késő van.*
~ Ideje megkeresni a nyuszihercegnőt. ~ *Miután kinyújtózkodik és hátát fájlalja, a letargikus olvasmányt az asztalon hagyva elhagyja a kisebb termet hogy a nagy csarnok felett újra meginduljon a felfedezőútjára. Szerencsére nem kell sokáig mennie; a kongó üresség után hirtelen az ismerőes, szinte súlytalanul könnyű léptek ütik meg a fülét. El is indul az irányába, s miután meglátja, ugyanúgy üdvözli, mint ahogy elköszönt: egy intéssel.* - Minden rendben? Nem tévedtél el?
*Hát azt remélte is hogy nem fog sietni a gyermekvállalással; szinte biztos bene hogy ha megkérdez egy-kettő ismeretlent a városban, azok zöme is azt mondaná első látásra hogy Luni maga sem érhette még el a felnőttkort.*
- Ne is mondd, nem tudom elképzelni bármilyen fajta nevelői figuraként... *Visszhangzik a hangja a méretes építményben, ahogy koptatja a lépcsőfokokat felfelé menet.* - És azokat a titulusokat szerintem ne említsd meg neki; nem hiszem hogy tetszenének neki, ismerve a büszkeségét. De ha mástól nem is, Callipeyától biztos fogsz tudni kezet és tanácsot kérni, azt ne felejtsd el.*
A távoli jövőt most egy hosszú időre elfelejtve elérik a saját águk tanulmányai által elfoglalt szintjüket is, ahol gyorsan meg is történik a könnyek nélküli elválás.* - Akkor majd tali! *Int egyet, és egy gyümölcsöző viszontlátás nyugadalmával végignézi, ahogy továbbhalad. Szentimentális latolgatások helyett befordul a saját emelete felé, és el is kezdi szemezgetni a további útvonalakat; több ajtó van most mint amire emlékszik, de ez nem zavarja különösen, hiszen ez azt is jelentheti, hogy az egyik helyiség valóban szolgálhat egy hálószobai funkcióval: végre nem kell összetolt székeken és foteleken aludnia! De most még a közelében sincsenek az éjszakának, úgyhogy megy is tovább a felfedezőútján; benyit egy tanulóhelyiségnek mondható terembe, aminek a felépítése olyan, mintha a földszintet Arthenior templomának szerény pincéjére zsugorították volna, és a csigalépcsőt is elvették. De a földszint szinte randomra helyezett polcai és asztalai helyett itt külön-külön oldalakra vannak helyezve szinte ijesztő szimmetrikussággal; szinte látja is azt az útvonalat amit rengeteg tanuló megtett az ülőhelyisége és a kötetek közt. Tiszteletre méltó mennyiségű figyelmeztetés van a falakra ragasztva szinte méterenként arról, hogy bárminemű mágia használata szigorúan tilos ebben a szobában, és egy rövid instrukció arról, hogy mi a teendő ha mégis felgyullad valami. Több helyenként megfeketedett padokat látva kitalálja, hogy nem véletlenül kellett ezeket kirakni.
Nem siet a neki most kellő kötet kikeresésével a polcok sorai között; elég biztos már magában ahhoz, hogy valami merészebb igének az elsajátításával is megpróbálkozzon, de nincsen konkrét célpontja, szóval egy ideig lézeng csak. Latolgatva elhúzza ujját a gerincek között, amíg egyszer valami szokatlanul simába nem akad a bőre; meglepedve rámered egy olyan könyvre, aminek a gerincének az állapotából szinte újnak néz ki; a többi kötet a közelében gyűröttek és elszíneződtek, mintha háborúkat éltek volna át, néhányuknak még füstszaga is van, szóval ez a különbség többszörösen érzékelhető. Adoaver leveszi ezt a könyvet a polcról; Sem elől vagy hátul nincs cím, és első látásra a lapok is olyan fehérnek tűnnek, mintha tegnap készültek volna. Viszont kinyitva, a tetejétől az aljáig ki van töltve testtartási illusztrációkkal és azok leírásaival, a szavakat roppant nehéz kiolvasnia a betűk kicsinysége miatt, de azt ki tudja tippelni hogy nem éppen kezdő szintű varázslatokról lehet szó. Minimális gondolkodási idő után vállat von, és az új könyvvel helyet is foglal a rajta kívül furcsán üres szobában. A pillanatok percekbe folynak, és a percek órákba; mindegyik lap az utolsó centiig teli van információval, aminek a tartalma először izgatottsággal töltik el Adoavert, hogy aztán az arckifejezés nélküli koncentrációba váltson át, ami komorságba tekereg, minél többször lapoz. Pontosan valami olyasmit talált, amit remélt, de mégsem érzi magát kifejezetten elégedettnek emiatt. Valami nyomasztja, és nem tudja megmondani, mi. Talán csak elfáradt, vagy elkapott valamit. Talán csak a rajzokban égő hús látványa nem nyerte el a tetszését. Ránéz a gyertyára, amit még ülésszakja előtt gyújtott meg, hogy mérni tudja az időt ablak hiányában; kialudt. Kicsit késő van.*
~ Ideje megkeresni a nyuszihercegnőt. ~ *Miután kinyújtózkodik és hátát fájlalja, a letargikus olvasmányt az asztalon hagyva elhagyja a kisebb termet hogy a nagy csarnok felett újra meginduljon a felfedezőútjára. Szerencsére nem kell sokáig mennie; a kongó üresség után hirtelen az ismerőes, szinte súlytalanul könnyű léptek ütik meg a fülét. El is indul az irányába, s miután meglátja, ugyanúgy üdvözli, mint ahogy elköszönt: egy intéssel.* - Minden rendben? Nem tévedtél el?
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1399-1418