Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 191 (3801. - 3806. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
3806. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-15 16:25:21
Üzenet elküldve: 2025-03-15 16:25:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Egyetlen további percet, de még másodpercet sem akar gondolni arra, amit a másik próbált meg segítségként nyújtani neki. Mégis a szövetei mélyére eszi magát az érzés. Tudja jól, hogy a szándék maga "jó", csakhogy torz. Ez az a mocsok, amit ha akarna sem tudna róla lemosni. Akárhány éjjelt tölthetnek el beszélgetéssel, nem fogja tudni megváltoztatni. Sok mindent talán igen, talán tud csiszolni, de alapvető, zsigerből jövő dolgokat nem. Vagy csak túl nagy áron, magát pedig nem fogja beáldozni a gyerekek kárára. Nincs ennyi ideje. És borzong még mindig, így kedve végképp nincs. Ilyenkor olyan érzés, mintha az emésztőbe köpte volna minden eddigi szavát. Minden eddigi kedvességét, gondoskodását. Egy lépést hátrálva persze jól tudja, hogy ez nem így van, de eluralkodott rajta az érzés. Mert valójában fél. Még mindig. Örök lenyomat az, ami itt történt, nem is olyan túl régen.*
- Így is szép vagy. *Mosolyog a másikra fáradtan, már-már elgyötörten. Aztán kissé oldódik a szorítás a mellkasában, mikor a lány is hajlandóságot mutat arra, hogy ideje lassan távozni. Az az egy éjjel pedig még belefér. Végtére is az előző is gyorsan elillant. Most kéne ébredniük, de most hajtják majd álomra a fejüket.*
- Megbeszéltük.
*Lefekszik végül az ágyba, akol a gondolatok már nem tiszták, csak értelmetlen zagyvaságok. Nincs arc köztük vagy éles kép, kivehető szavak. Csak a katyvasz, amiből ki is ragadja a másik. Szívesen válaszolna, de ahogy látja értelmetlen. Egy pillanat alatt alszik el a feketeség, benne pedig ébred fel a bűntudat. Újra. Nővér…
Nem pihent túl sokat. Álmok nem tudták zavarni, mert jóformán alvásnak sem lehetett nevezni azt, amit művelt, de legalább egy kicsit pihent. Még egy éjjelt kell túlvészelni, talán akkor jobban fog menni, hacsak nem a könyveket bújva telik el az is. De így történik, hiszen ezért jöttek. Viszont volt egy idő, mikor búcsút vett a lánytól, mert a tűz helyett már inkább a holddal szeretett volna foglalkozni és meglepő módon igen nagy tudásra tett szert. Amire a legbüszkébb, az az, ami képes és megvédi az elméjét mástól. Az olyasmiktől, amiket egyszer már itt kapott. Mindössze az hibádzik, hogy olyan fáradt, hogy képtelen lenne koncentrálni az elmezár felépítésére maga köré. A szavak mennének, de a többi… Mindössze újabb néhány órácskát alszik az indulás előtt, ezért a szokásosnál nehezebben készülődik. Most ő van sürgetve.*
- Szívem, hagyjál már. Azt sem tudom, hol vagyok. *Ásít, majd hideg vízzel megmossa az arcát, hogy legalább az legyen a segítségére. Persze észhez tér ő hamar, de még húzná vissza az ágy. *
- Mehetünk. De még ma a lakásomban alszok. Muszáj egy estét végig aludjak, a gyerekek biztos nem hagynának. *Nevet fel. Egy éjszakán már nem múlik, csak hadd töltse el egyedül. *
*Egyetlen további percet, de még másodpercet sem akar gondolni arra, amit a másik próbált meg segítségként nyújtani neki. Mégis a szövetei mélyére eszi magát az érzés. Tudja jól, hogy a szándék maga "jó", csakhogy torz. Ez az a mocsok, amit ha akarna sem tudna róla lemosni. Akárhány éjjelt tölthetnek el beszélgetéssel, nem fogja tudni megváltoztatni. Sok mindent talán igen, talán tud csiszolni, de alapvető, zsigerből jövő dolgokat nem. Vagy csak túl nagy áron, magát pedig nem fogja beáldozni a gyerekek kárára. Nincs ennyi ideje. És borzong még mindig, így kedve végképp nincs. Ilyenkor olyan érzés, mintha az emésztőbe köpte volna minden eddigi szavát. Minden eddigi kedvességét, gondoskodását. Egy lépést hátrálva persze jól tudja, hogy ez nem így van, de eluralkodott rajta az érzés. Mert valójában fél. Még mindig. Örök lenyomat az, ami itt történt, nem is olyan túl régen.*
- Így is szép vagy. *Mosolyog a másikra fáradtan, már-már elgyötörten. Aztán kissé oldódik a szorítás a mellkasában, mikor a lány is hajlandóságot mutat arra, hogy ideje lassan távozni. Az az egy éjjel pedig még belefér. Végtére is az előző is gyorsan elillant. Most kéne ébredniük, de most hajtják majd álomra a fejüket.*
- Megbeszéltük.
*Lefekszik végül az ágyba, akol a gondolatok már nem tiszták, csak értelmetlen zagyvaságok. Nincs arc köztük vagy éles kép, kivehető szavak. Csak a katyvasz, amiből ki is ragadja a másik. Szívesen válaszolna, de ahogy látja értelmetlen. Egy pillanat alatt alszik el a feketeség, benne pedig ébred fel a bűntudat. Újra. Nővér…
Nem pihent túl sokat. Álmok nem tudták zavarni, mert jóformán alvásnak sem lehetett nevezni azt, amit művelt, de legalább egy kicsit pihent. Még egy éjjelt kell túlvészelni, talán akkor jobban fog menni, hacsak nem a könyveket bújva telik el az is. De így történik, hiszen ezért jöttek. Viszont volt egy idő, mikor búcsút vett a lánytól, mert a tűz helyett már inkább a holddal szeretett volna foglalkozni és meglepő módon igen nagy tudásra tett szert. Amire a legbüszkébb, az az, ami képes és megvédi az elméjét mástól. Az olyasmiktől, amiket egyszer már itt kapott. Mindössze az hibádzik, hogy olyan fáradt, hogy képtelen lenne koncentrálni az elmezár felépítésére maga köré. A szavak mennének, de a többi… Mindössze újabb néhány órácskát alszik az indulás előtt, ezért a szokásosnál nehezebben készülődik. Most ő van sürgetve.*
- Szívem, hagyjál már. Azt sem tudom, hol vagyok. *Ásít, majd hideg vízzel megmossa az arcát, hogy legalább az legyen a segítségére. Persze észhez tér ő hamar, de még húzná vissza az ágy. *
- Mehetünk. De még ma a lakásomban alszok. Muszáj egy estét végig aludjak, a gyerekek biztos nem hagynának. *Nevet fel. Egy éjszakán már nem múlik, csak hadd töltse el egyedül. *
3805. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-15 14:53:27
Üzenet elküldve: 2025-03-15 14:53:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Akkor is ő a főnök. A vipera talán nem egy a saját, sérült lelkéből letört szilánkok közül, de az ő testében lakik és az ő elméjén keresztül kapott ingerekből táplálkozik. Bármennyire is irritáló az a halk suttogás, amitől Mai is annyira viszolygott, csak ő most a fejében hallja őket, nem enged a sötét csábításnak. Nem fogja bántani a lányt csak azért, hogy az entitás egy jót lakmározzon. Van más, aki sokkalta jobb préda lenne. Például az az Eeyr boszorka, aki a tisztáson csinált belőle hülyét.*
- Ahogy gondolod. *Hatalmas szerencse, hogy Mai bár fáradt, az eszét még nem vesztette el, és visszautasítja az előnytelen ajánlatot. Nem biztos benne, hogy ha elfogadta volna, akkor is képes lenne megfékezni a viperában felerősödő, állatias ösztönöket.*
- Ugyan miért ne? Szép lennék az álmaimban is. *Természetesen csak viccelődik, nem akar ebben a ruhában aludni. El is kezd levetkőzni, és kényelmesbe bújni az alváshoz. Mindezt Mai előtt teszi, ő továbbra sem szégyenlős egy kicsit sem.*
- Hatokat is el tudnék még itt tölteni, de neked más teendőid vannak. *Ismétli a korábban hallottakat.* Most alszunk, aztán még tanulunk, pihenünk még egyet és a következő napkeltekor hazaindulunk. *Mondja el a tervét, amit Mai természetesen megvétózhat, ha meg akar. Azon kívül, hogy haza világosban fognak utazni, abból nem enged. Bár gyűlöli, mégis nappali fényben a legbiztonságosabb átkelni az ingoványon.
Mielőtt nyugovóra térnének, még feltesz egy kérdést, amiben valóban nincs semmilyen hátsó szándéka, egyszerűen ő is látja, hogy ha valaki mindig csak ad magából, de soha nem kap vissza, az előbb utóbb… elfogy… ahogy mondta. A választ is gyanakodva hallgatja, de nem fog vele vitatkozni.*
- Akkor jó. *Veszi tudomásul a hallottakat, majd eldől az ágy másik felén. Ő sem tervez már megszólalni, de még valami kikívánkozik belőle.*
- Clion a bátyám volt. Még jó, hogy megvédtem az elftől. Most sem döntenék másképp. Mai, azt hiszem, hogy miattad is képes lennék ölni, ha bajban lennél. Már nem csak egy bátyám, hanem egy nővérem is van. *Halványan elmosolyodik, aztán oldalra fordul az ágyban, és mire választ kaphatna, a teste úgy dönt, hogy mára elég volt. Mintha egyszerűen kikapcsolt volna, úgy nyomja el az álom.
Miután viszonylag sikerül kipihenniük magukat, a megbeszéltek szerint még egyszer, utoljára a könyvek fölé ülnek, a következő éjszakát viszont nem töltik ébren virrasztva, azt szintén átalusszák. Napkelte után Nori már a távozásra készül, szép ruha helyett nadrág, bakancs, kényelmes blúz és a vértje van rajta, épp az ágyon ülve szórja bele a hátizsákjába a cuccait, amik még elől vannak.*
- Kész vagy már? *Ezúttal ő sürgeti Mait úgy, ahogy ő tette vele, mikor a könyvtár és a tudás volt a cél. Most valahol kalandra készülnek, ami viszont az ő kedvenc időtöltése.*
*Akkor is ő a főnök. A vipera talán nem egy a saját, sérült lelkéből letört szilánkok közül, de az ő testében lakik és az ő elméjén keresztül kapott ingerekből táplálkozik. Bármennyire is irritáló az a halk suttogás, amitől Mai is annyira viszolygott, csak ő most a fejében hallja őket, nem enged a sötét csábításnak. Nem fogja bántani a lányt csak azért, hogy az entitás egy jót lakmározzon. Van más, aki sokkalta jobb préda lenne. Például az az Eeyr boszorka, aki a tisztáson csinált belőle hülyét.*
- Ahogy gondolod. *Hatalmas szerencse, hogy Mai bár fáradt, az eszét még nem vesztette el, és visszautasítja az előnytelen ajánlatot. Nem biztos benne, hogy ha elfogadta volna, akkor is képes lenne megfékezni a viperában felerősödő, állatias ösztönöket.*
- Ugyan miért ne? Szép lennék az álmaimban is. *Természetesen csak viccelődik, nem akar ebben a ruhában aludni. El is kezd levetkőzni, és kényelmesbe bújni az alváshoz. Mindezt Mai előtt teszi, ő továbbra sem szégyenlős egy kicsit sem.*
- Hatokat is el tudnék még itt tölteni, de neked más teendőid vannak. *Ismétli a korábban hallottakat.* Most alszunk, aztán még tanulunk, pihenünk még egyet és a következő napkeltekor hazaindulunk. *Mondja el a tervét, amit Mai természetesen megvétózhat, ha meg akar. Azon kívül, hogy haza világosban fognak utazni, abból nem enged. Bár gyűlöli, mégis nappali fényben a legbiztonságosabb átkelni az ingoványon.
Mielőtt nyugovóra térnének, még feltesz egy kérdést, amiben valóban nincs semmilyen hátsó szándéka, egyszerűen ő is látja, hogy ha valaki mindig csak ad magából, de soha nem kap vissza, az előbb utóbb… elfogy… ahogy mondta. A választ is gyanakodva hallgatja, de nem fog vele vitatkozni.*
- Akkor jó. *Veszi tudomásul a hallottakat, majd eldől az ágy másik felén. Ő sem tervez már megszólalni, de még valami kikívánkozik belőle.*
- Clion a bátyám volt. Még jó, hogy megvédtem az elftől. Most sem döntenék másképp. Mai, azt hiszem, hogy miattad is képes lennék ölni, ha bajban lennél. Már nem csak egy bátyám, hanem egy nővérem is van. *Halványan elmosolyodik, aztán oldalra fordul az ágyban, és mire választ kaphatna, a teste úgy dönt, hogy mára elég volt. Mintha egyszerűen kikapcsolt volna, úgy nyomja el az álom.
Miután viszonylag sikerül kipihenniük magukat, a megbeszéltek szerint még egyszer, utoljára a könyvek fölé ülnek, a következő éjszakát viszont nem töltik ébren virrasztva, azt szintén átalusszák. Napkelte után Nori már a távozásra készül, szép ruha helyett nadrág, bakancs, kényelmes blúz és a vértje van rajta, épp az ágyon ülve szórja bele a hátizsákjába a cuccait, amik még elől vannak.*
- Kész vagy már? *Ezúttal ő sürgeti Mait úgy, ahogy ő tette vele, mikor a könyvtár és a tudás volt a cél. Most valahol kalandra készülnek, ami viszont az ő kedvenc időtöltése.*
3804. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-14 10:29:53
Üzenet elküldve: 2025-03-14 10:29:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*A másik testében élő vipera egy olyasfajta dolog, amit hajlamos elfelejteni. Túlmutat mindenen, ami ő. Persze elkezdte használni a mágiát, foglalkozik a sötét istenséggel gondolati szinten, hogy a húgát mentse, vagy terelje tőle jobb irányba, de ez az entitás más. Elképzelhetetlen, s inkább tulajdonítja a lány elborult ötleteinek a hallott szavakat, mintsem annak, hogy valaki belül erre ösztökéli. Olyan, ami nem a sérült lelke egy része, hanem tőle teljesen kívülálló. Ritkán sejlik csak fel benne, akkor sem akar róla tudomást venni, pedig kellene. Ahogy azt a karkötőt is le kéne egy hanyag mozdulattal szakítani. Talán azt is valami erő tartja azon a csuklón?
Elfáradt már bármin is gondolkodni, de az biztos, hogy rosszul van az imént felhozott „segítségtől”. Van, hogy ő is üvölteni tudna. Van, hogy szívesen vágná falhoz azt, ami a keze ügyébe kerül, de a jótékony elfojtásban hisz, sokszor a saját, de leginkább mások szemei előtt. Így most sem rezdül az arca sem.*
- Én sem vagyok mindig erős, de az álmok mások. Lehet fejtegetni, lehet belőlük tanulni, rálátni általuk magunkra, de nekem most más teendőim vannak. Nem érek rá erre. *Talán az indulat szól belőle, még ha nem is hallani a hangjából. Tényleg nincs. Kezdi ismét égetni, hogy haza kellene jutniuk, főleg neki. Harmincegy. Ennyi gyerek vár rá és ő ehelyett olyannal van, akinek az első gondolata a segítségről az, hogy meg kellene átkozni, amit áldásként próbál előadni. A lényeg, hogy megint nem saját magát választja.*
- Jó, de azért ma ne ebben aludj. *Kitekint az ablakon újra. Reggel lesz, pillanatokon belül. Megrázza a fejét.* - Neked mennyi időre van még szükséged itt a toronyban? Már azt sem tudom, hány nap telt el, nem éjjel alszunk. *Mosolyog, majd mosakodásba kezd, és magára ölti a hálóruháját, bár cseppet sem biztos, hogy most el tudna aludni. Talán botorság volt ide bejönni, ülhetett volna még a könyvek fölött. Már majdnem képes és visszaöltözik, ekkor hall egy kérdést, ami mintha tényleg csak rá irányulna. Nem lát mögötte semmit. El is csodálkozik, emellett mélyen elszomorodik. Hát éppen ez az… nem vár cserébe semmit, de attól még lehetnének olyanok körülötte, akik nem is „cserébe” akarnak adni, hanem mert pusztán ez jön belőlük. Megfordul, majd bájosan kezd mosolyogni. Egy pillanatra sem hiheti senki, hogy nem érzi jól magát a szerepben, amit magára aggatott.*
- Dehogy. Nekem így a jó. Majd ad az, aki magától akar, nem pedig cserébe. Ha pedig nem, hát én akkor is ilyen maradok. Hidd el, jól vagyok.
*Ül le az ágy szélére, ha tehetné meg sem szólalna már.*
*A másik testében élő vipera egy olyasfajta dolog, amit hajlamos elfelejteni. Túlmutat mindenen, ami ő. Persze elkezdte használni a mágiát, foglalkozik a sötét istenséggel gondolati szinten, hogy a húgát mentse, vagy terelje tőle jobb irányba, de ez az entitás más. Elképzelhetetlen, s inkább tulajdonítja a lány elborult ötleteinek a hallott szavakat, mintsem annak, hogy valaki belül erre ösztökéli. Olyan, ami nem a sérült lelke egy része, hanem tőle teljesen kívülálló. Ritkán sejlik csak fel benne, akkor sem akar róla tudomást venni, pedig kellene. Ahogy azt a karkötőt is le kéne egy hanyag mozdulattal szakítani. Talán azt is valami erő tartja azon a csuklón?
Elfáradt már bármin is gondolkodni, de az biztos, hogy rosszul van az imént felhozott „segítségtől”. Van, hogy ő is üvölteni tudna. Van, hogy szívesen vágná falhoz azt, ami a keze ügyébe kerül, de a jótékony elfojtásban hisz, sokszor a saját, de leginkább mások szemei előtt. Így most sem rezdül az arca sem.*
- Én sem vagyok mindig erős, de az álmok mások. Lehet fejtegetni, lehet belőlük tanulni, rálátni általuk magunkra, de nekem most más teendőim vannak. Nem érek rá erre. *Talán az indulat szól belőle, még ha nem is hallani a hangjából. Tényleg nincs. Kezdi ismét égetni, hogy haza kellene jutniuk, főleg neki. Harmincegy. Ennyi gyerek vár rá és ő ehelyett olyannal van, akinek az első gondolata a segítségről az, hogy meg kellene átkozni, amit áldásként próbál előadni. A lényeg, hogy megint nem saját magát választja.*
- Jó, de azért ma ne ebben aludj. *Kitekint az ablakon újra. Reggel lesz, pillanatokon belül. Megrázza a fejét.* - Neked mennyi időre van még szükséged itt a toronyban? Már azt sem tudom, hány nap telt el, nem éjjel alszunk. *Mosolyog, majd mosakodásba kezd, és magára ölti a hálóruháját, bár cseppet sem biztos, hogy most el tudna aludni. Talán botorság volt ide bejönni, ülhetett volna még a könyvek fölött. Már majdnem képes és visszaöltözik, ekkor hall egy kérdést, ami mintha tényleg csak rá irányulna. Nem lát mögötte semmit. El is csodálkozik, emellett mélyen elszomorodik. Hát éppen ez az… nem vár cserébe semmit, de attól még lehetnének olyanok körülötte, akik nem is „cserébe” akarnak adni, hanem mert pusztán ez jön belőlük. Megfordul, majd bájosan kezd mosolyogni. Egy pillanatra sem hiheti senki, hogy nem érzi jól magát a szerepben, amit magára aggatott.*
- Dehogy. Nekem így a jó. Majd ad az, aki magától akar, nem pedig cserébe. Ha pedig nem, hát én akkor is ilyen maradok. Hidd el, jól vagyok.
*Ül le az ágy szélére, ha tehetné meg sem szólalna már.*
3803. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-13 19:33:25
Üzenet elküldve: 2025-03-13 19:33:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Jobban járt volna, ha egész egyszerűen csendben marad, és élvezi, hogy szeretik. Csakhogy nincs ahhoz hozzászokva, hogy anélkül kap valamit, hogy cserébe ne kéne neki is adnia. Gyerekként ölnie kellett az ételért, most pedig engedelmeskednie a hatalomért. A Drasszéra Gorra éhes. Rá is pillant a karkötőjére, mert talán már nem is ő, hanem a vipera mondatja ki vele a Mai számára meglehetősen előnytelen ajánlatot. Az entitás nem csak vérrel, rettegéssel is jól tud lakni. Félrehúzza a száját.*
- Valóban nem. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Nem is értem, hogy mit gondoltam. Persze, hogy nincs rá szükséged. Te elég erős vagy a segítségem nélkül is. Erősebb, mint bárki. *Cinikusnak hangozhatnak a szavai, de őszintén mondja. Le akarja venni a karkötőjét. Először érzi ezt, mióta rajta van. Mintha az is egyfajta bilincs volna.
Mai most is jól játssza a játékot, nem veszi észre rajta a feszültséget, már csak azért sem, mert mikor az ágyhoz sétál, már háttal áll neki, és a fűzőjével babrál, mielőtt úgy döntene, hogy mégsem oldja ki, közben az ágya mellett pihenő kardjára téved a tekintete. Van rá egy mód, hogy levehesse a karkötőt. Most pont annak köszönhetően halhatatlan, de ha azért oltaná ki a saját életét, hogy megszabaduljon tőle, vajon akkor is megmenti a vipera? Kirázza a hideg attól, ahogy erre gondol, fázósan meg is simogatja a karjait, majd inkább félrenéz a mesterkardról. Most már tudja, hogy kell használni, mégsem akarja látni.*
- Igen, mert úgy rám csomóztad, hogy nem tudtam levenni. De most már le tudom. Csak nem akarom. Tetszik. *Legutóbb is le tudta volna venni, ha ő irányított volna, de most már mindegy. Aludni talán nem akar benne, de még vár azzal, hogy kibújjon belőle. A szép ruha most az ő álcája. Ez is egy játék. Még saját magát is meg tudja vele téveszteni. Ha valamit szépen becsomagolsz, mindjárt jobbnak tűnik annál, mint ami valójában.*
- Mai, én nem értem. *Fárad ő is, így egyre jobban összekuszálódnak a gondolatok a fejében, de inkább kiengedi őket, nem hagyja, hogy túlfeszítsék az elméjét.* Hogy lehet állandóan csak adni, de nem várni érte cserébe semmit? Nem fogsz egy idő után… elfogyni miatta? *Eeyr szajkózik állandóan ilyeneket, hogy mindig önzetlenül kell másokon segíteni, és közben a városát porig rombolták a lázadók. Mindenesetre az istenekről most nem szól egy szót sem. Annyi esze van, hogy velük ne borítsa ki a félvér lányt.*
*Jobban járt volna, ha egész egyszerűen csendben marad, és élvezi, hogy szeretik. Csakhogy nincs ahhoz hozzászokva, hogy anélkül kap valamit, hogy cserébe ne kéne neki is adnia. Gyerekként ölnie kellett az ételért, most pedig engedelmeskednie a hatalomért. A Drasszéra Gorra éhes. Rá is pillant a karkötőjére, mert talán már nem is ő, hanem a vipera mondatja ki vele a Mai számára meglehetősen előnytelen ajánlatot. Az entitás nem csak vérrel, rettegéssel is jól tud lakni. Félrehúzza a száját.*
- Valóban nem. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit. Nem is értem, hogy mit gondoltam. Persze, hogy nincs rá szükséged. Te elég erős vagy a segítségem nélkül is. Erősebb, mint bárki. *Cinikusnak hangozhatnak a szavai, de őszintén mondja. Le akarja venni a karkötőjét. Először érzi ezt, mióta rajta van. Mintha az is egyfajta bilincs volna.
Mai most is jól játssza a játékot, nem veszi észre rajta a feszültséget, már csak azért sem, mert mikor az ágyhoz sétál, már háttal áll neki, és a fűzőjével babrál, mielőtt úgy döntene, hogy mégsem oldja ki, közben az ágya mellett pihenő kardjára téved a tekintete. Van rá egy mód, hogy levehesse a karkötőt. Most pont annak köszönhetően halhatatlan, de ha azért oltaná ki a saját életét, hogy megszabaduljon tőle, vajon akkor is megmenti a vipera? Kirázza a hideg attól, ahogy erre gondol, fázósan meg is simogatja a karjait, majd inkább félrenéz a mesterkardról. Most már tudja, hogy kell használni, mégsem akarja látni.*
- Igen, mert úgy rám csomóztad, hogy nem tudtam levenni. De most már le tudom. Csak nem akarom. Tetszik. *Legutóbb is le tudta volna venni, ha ő irányított volna, de most már mindegy. Aludni talán nem akar benne, de még vár azzal, hogy kibújjon belőle. A szép ruha most az ő álcája. Ez is egy játék. Még saját magát is meg tudja vele téveszteni. Ha valamit szépen becsomagolsz, mindjárt jobbnak tűnik annál, mint ami valójában.*
- Mai, én nem értem. *Fárad ő is, így egyre jobban összekuszálódnak a gondolatok a fejében, de inkább kiengedi őket, nem hagyja, hogy túlfeszítsék az elméjét.* Hogy lehet állandóan csak adni, de nem várni érte cserébe semmit? Nem fogsz egy idő után… elfogyni miatta? *Eeyr szajkózik állandóan ilyeneket, hogy mindig önzetlenül kell másokon segíteni, és közben a városát porig rombolták a lázadók. Mindenesetre az istenekről most nem szól egy szót sem. Annyi esze van, hogy velük ne borítsa ki a félvér lányt.*
3802. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-13 18:36:08
Üzenet elküldve: 2025-03-13 18:36:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Annyit beszélt, hogy kiszáradt a szája. A szer hatása talán elmúlt, de a felébresztett gondolatok már ott cikáznak a fejében és ideje sincs rá, hogy leülepedjen, mert a másik folyamatosan tornáztatja a tekervényeit mással. Elég mára a szavakból. Kitekintve az ablakon, már dereng az ég alja. Újabb áttanult és beszélgetett éjjel. Elfáradt és igazából szeretne egyedül lenni, mert ha valamit, azt nem tud soha. Az utolsó ilyen próbálkozását is keresztbe húzták és jelenleg fogalma sincs, hogy van-e tovább értelme annak az egyezségnek, amit azzal kötött meg, aki azt az egyetlen napját is felforgatta. Napját? Bár csak a napját. Eszébe sem tudott igazán jutni, amióta a lánnyal van. Nem hogy Grael, a gyerekek sem, saját maga pedig… sehol nincs. Volt pár igen jó ötlete, de elfelejtette hiányolni a kölyköket. Mindent a leghátrébb sorol, amikor mellette, vagy a közelében van a feketeség, mert kiköveteli. Ha nem a szomorúságával, hisztijével, akkor az átkával, vagy az elveszettségével. Szereti őt, tényleg. De ez a szeretet már igen régóta fáj.
Amikor megöleli, egy kis időre visszajön az az érzelem, ami akkor fogta el, amikor először voltak így. Amikor jó volt összegabalyodva aludni. Akkor talán nevetni is tudtak. Most csak egy elmét próbál kihúzni a szurokból, beletéve az összes maradék energiáját és még csak az sem biztos, hogy lesz eredménye. Eredménye? Az sem biztos, hogy túléli ezt a kapcsolatot a lánnyal. Ha össze köti őket a vér, ha nem. Úgy szeretne hinni benne. Nem tud eltávolodni az érzéstől, de mégis szorítja, mintha így eltűnhetne belőle az a sok szörnyűség. Mikor eltávolodnak, muszáj rezzenéstelennek maradnia. *
- Nem kértem tőled semmit. Nem kell cserébe semmi, ez nem valami… üzlet. *Semmi, amit kényszeresen adnak. Amit kérhetne, az nem megfogalmazható. Nem teljesíthető olyannak, akiben nincs benne. Az álmoknál muszáj nyelnie egyet, de még mindig nem moccannak az arcizmai egy halvány mosolyon kívül.*
- Megbékéltem már velük. Nincs erre szükség. *Mond csak ennyit. Rázza a hideg újra a másiktól. Nem, semmit nem ér itt semmi. Tudja jól, hogy ezzel mit akar mondani. És még azt hiszi, hogy segítség? Hiszen ő tanította meg neki, hogy vannak álmok, amikből nincs kiút. Nem. Nem így, nem ebben akar megedződni. Ökölbe szorul a keze, amit a háta mögé rejt. Feszült. Hamar rájött, hogy az az egyezségnek maradnia kell. Meg kell ettől őt védeni, de ha nem, akkor magát fogja. Az ágy felé indul, ő bizony egy mozdulattal veti le a ruháját és keresi meg a mosdótálat. Ha még nem is alszanak, szinte kényszeresen akar lemosni magáról valamit.*
- Aludtál már ilyenben. *Nevet fel, bár nem őszintén, de ismét játszania kell.*
*Annyit beszélt, hogy kiszáradt a szája. A szer hatása talán elmúlt, de a felébresztett gondolatok már ott cikáznak a fejében és ideje sincs rá, hogy leülepedjen, mert a másik folyamatosan tornáztatja a tekervényeit mással. Elég mára a szavakból. Kitekintve az ablakon, már dereng az ég alja. Újabb áttanult és beszélgetett éjjel. Elfáradt és igazából szeretne egyedül lenni, mert ha valamit, azt nem tud soha. Az utolsó ilyen próbálkozását is keresztbe húzták és jelenleg fogalma sincs, hogy van-e tovább értelme annak az egyezségnek, amit azzal kötött meg, aki azt az egyetlen napját is felforgatta. Napját? Bár csak a napját. Eszébe sem tudott igazán jutni, amióta a lánnyal van. Nem hogy Grael, a gyerekek sem, saját maga pedig… sehol nincs. Volt pár igen jó ötlete, de elfelejtette hiányolni a kölyköket. Mindent a leghátrébb sorol, amikor mellette, vagy a közelében van a feketeség, mert kiköveteli. Ha nem a szomorúságával, hisztijével, akkor az átkával, vagy az elveszettségével. Szereti őt, tényleg. De ez a szeretet már igen régóta fáj.
Amikor megöleli, egy kis időre visszajön az az érzelem, ami akkor fogta el, amikor először voltak így. Amikor jó volt összegabalyodva aludni. Akkor talán nevetni is tudtak. Most csak egy elmét próbál kihúzni a szurokból, beletéve az összes maradék energiáját és még csak az sem biztos, hogy lesz eredménye. Eredménye? Az sem biztos, hogy túléli ezt a kapcsolatot a lánnyal. Ha össze köti őket a vér, ha nem. Úgy szeretne hinni benne. Nem tud eltávolodni az érzéstől, de mégis szorítja, mintha így eltűnhetne belőle az a sok szörnyűség. Mikor eltávolodnak, muszáj rezzenéstelennek maradnia. *
- Nem kértem tőled semmit. Nem kell cserébe semmi, ez nem valami… üzlet. *Semmi, amit kényszeresen adnak. Amit kérhetne, az nem megfogalmazható. Nem teljesíthető olyannak, akiben nincs benne. Az álmoknál muszáj nyelnie egyet, de még mindig nem moccannak az arcizmai egy halvány mosolyon kívül.*
- Megbékéltem már velük. Nincs erre szükség. *Mond csak ennyit. Rázza a hideg újra a másiktól. Nem, semmit nem ér itt semmi. Tudja jól, hogy ezzel mit akar mondani. És még azt hiszi, hogy segítség? Hiszen ő tanította meg neki, hogy vannak álmok, amikből nincs kiút. Nem. Nem így, nem ebben akar megedződni. Ökölbe szorul a keze, amit a háta mögé rejt. Feszült. Hamar rájött, hogy az az egyezségnek maradnia kell. Meg kell ettől őt védeni, de ha nem, akkor magát fogja. Az ágy felé indul, ő bizony egy mozdulattal veti le a ruháját és keresi meg a mosdótálat. Ha még nem is alszanak, szinte kényszeresen akar lemosni magáról valamit.*
- Aludtál már ilyenben. *Nevet fel, bár nem őszintén, de ismét játszania kell.*
3801. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-13 17:45:04
Üzenet elküldve: 2025-03-13 17:45:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Számára egyértelmű, hogy Mait akarja, de mégis, akárhányszor elindul felé, valamilyen érthetetlen módon nem a karjai közt, hanem a fekete mocsokban köt ki. Ez is az ő hibája volna? Annak ellenére, hogy meg van győződve róla, hogy a helyes úton jár, állandóan a rosszat választja? Valaki szórakozik vele? Az elméje, vagy valami más? Mi az, ami minduntalan félrevezeti őt? És hogyan lehet legyőzni? Na, és a láncok? El kéne fogadnia őket? Önként kellene nyújtania a kezeit, és elviselni azt a hideg borzongást a csuklóin, míg észre nem veszik, hogy nincs rá szükség, hogy rajta legyenek? Tényleg nincs? Egy idő után elég lesz csak egy ketrec, amiből szintén kiengedik, ha jól viselkedik majd?
A hosszúra nyúló beszélgetés kevés választ adott neki, kérdésből viszont akadt bőven, de a célhoz az első lépést is meg kell tenni. Egy valami azonban egészen biztosan megragadt az elméjében. Mindig az aktuálisan legjobb döntés kell meghoznia, és ha később mégis rossznak bizonyul, együtt kell vele élnie. Ő egy szörnyeteg. Volt. De nem muszáj annak maradni.
A szobájukig vezető út talán nem is elég hosszú ahhoz, hogy elég ideje legyen elraktározni, és a polc megfelelő helyére pakolni mindent, amit kapott. Napokba, hatokba fog telni, míg az elültetett magvak elkezdenek kirügyezni, de ott vannak. Azt szokták mondani, hogy a fekete földből nő a legszebb virág.
Most azonban nem vágyik másra, csak egy újabb, finom ölelésre. Ugyanolyanra, mint amit korábban kapott, de most szeretné élvezni is.*
- Köszönöm! *Ahogy érzi magán a gyengéd fél-elf karokat, ő is átöleli Mait, de most nem szorítja magához, nem suttog semmit ijesztően a fülébe, csak odabújik hozzá, és ellazul az ölelésben úgy, ahogy tőle követelte tegnap ugyanezt. Csakhogy tőle nem várják el. Egyszerűen biztonságban érzi magát vele, így most jó. Mai háta mögött az ablakot bámulja, és könnyei síri csendben kezdenek folyni közben. Kiélvezi a végtelennek tűnő, néhány pár percet a szeretetben, majd mikor elszakadnak egymástól, úgy próbálja letörölni a könnycseppeket, hogy Mainak ne tűnjön fel, hogy sírt, és a fekete festék is szép maradjon a szemei körül. Természetesen mindkettő lehetetlen.*
- Én nem tudok neked ennyit adni. Nem vagyok hozzá elég jó. *Vallja be szégyenkezve, hogy gyakorlatilag semmit nem tud adni a jóságáért cserébe, pedig egy üzlet mindig arról szól, hogy mindkét fél jól jár.*
- Talán a rémálmaiddal kapcsolatban. Azokhoz értek, és segíthetek legyőzni őket. Az kell hozzá, hogy őszintén nézz velük szembe. Oda kell állnod, és befogadni őket, majd rájuk nézni és azt üvölteni, hogy feletted nincs hatalmuk. Ha akarod, és vállalod. Nem most, mert veszélyes és fárasztó lehet. Hazáig gondold át… *Az ágyához lép ezután, és a fűzője zsinórjához nyúl, hogy elkezdjen levetkőzni, de végül nem oldja ki.*
- Hmm. Nem akarom levenni ezt a ruhát. *Élvezi, hogy szép lehet. A szörnyetegek rondák szoktak lenni, de ő most szép.*
*Számára egyértelmű, hogy Mait akarja, de mégis, akárhányszor elindul felé, valamilyen érthetetlen módon nem a karjai közt, hanem a fekete mocsokban köt ki. Ez is az ő hibája volna? Annak ellenére, hogy meg van győződve róla, hogy a helyes úton jár, állandóan a rosszat választja? Valaki szórakozik vele? Az elméje, vagy valami más? Mi az, ami minduntalan félrevezeti őt? És hogyan lehet legyőzni? Na, és a láncok? El kéne fogadnia őket? Önként kellene nyújtania a kezeit, és elviselni azt a hideg borzongást a csuklóin, míg észre nem veszik, hogy nincs rá szükség, hogy rajta legyenek? Tényleg nincs? Egy idő után elég lesz csak egy ketrec, amiből szintén kiengedik, ha jól viselkedik majd?
A hosszúra nyúló beszélgetés kevés választ adott neki, kérdésből viszont akadt bőven, de a célhoz az első lépést is meg kell tenni. Egy valami azonban egészen biztosan megragadt az elméjében. Mindig az aktuálisan legjobb döntés kell meghoznia, és ha később mégis rossznak bizonyul, együtt kell vele élnie. Ő egy szörnyeteg. Volt. De nem muszáj annak maradni.
A szobájukig vezető út talán nem is elég hosszú ahhoz, hogy elég ideje legyen elraktározni, és a polc megfelelő helyére pakolni mindent, amit kapott. Napokba, hatokba fog telni, míg az elültetett magvak elkezdenek kirügyezni, de ott vannak. Azt szokták mondani, hogy a fekete földből nő a legszebb virág.
Most azonban nem vágyik másra, csak egy újabb, finom ölelésre. Ugyanolyanra, mint amit korábban kapott, de most szeretné élvezni is.*
- Köszönöm! *Ahogy érzi magán a gyengéd fél-elf karokat, ő is átöleli Mait, de most nem szorítja magához, nem suttog semmit ijesztően a fülébe, csak odabújik hozzá, és ellazul az ölelésben úgy, ahogy tőle követelte tegnap ugyanezt. Csakhogy tőle nem várják el. Egyszerűen biztonságban érzi magát vele, így most jó. Mai háta mögött az ablakot bámulja, és könnyei síri csendben kezdenek folyni közben. Kiélvezi a végtelennek tűnő, néhány pár percet a szeretetben, majd mikor elszakadnak egymástól, úgy próbálja letörölni a könnycseppeket, hogy Mainak ne tűnjön fel, hogy sírt, és a fekete festék is szép maradjon a szemei körül. Természetesen mindkettő lehetetlen.*
- Én nem tudok neked ennyit adni. Nem vagyok hozzá elég jó. *Vallja be szégyenkezve, hogy gyakorlatilag semmit nem tud adni a jóságáért cserébe, pedig egy üzlet mindig arról szól, hogy mindkét fél jól jár.*
- Talán a rémálmaiddal kapcsolatban. Azokhoz értek, és segíthetek legyőzni őket. Az kell hozzá, hogy őszintén nézz velük szembe. Oda kell állnod, és befogadni őket, majd rájuk nézni és azt üvölteni, hogy feletted nincs hatalmuk. Ha akarod, és vállalod. Nem most, mert veszélyes és fárasztó lehet. Hazáig gondold át… *Az ágyához lép ezután, és a fűzője zsinórjához nyúl, hogy elkezdjen levetkőzni, de végül nem oldja ki.*
- Hmm. Nem akarom levenni ezt a ruhát. *Élvezi, hogy szép lehet. A szörnyetegek rondák szoktak lenni, de ő most szép.*
3800. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-13 09:45:58
Üzenet elküldve: 2025-03-13 09:45:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Ha ragaszkodik, hát ragaszkodjon. Legalább van, amit sziklaszilárdan tud a másik. Bármiben is akar maradni, abban fog, csak néha kibogozhatatlan, hogy a saját fekete mocskában akar maradni, vagy Mai mellett.
Elmosolyodik. Bárminek lehet nevezni, mégsem mindegy, hogy mi hangzik el. A láncok túl ridegek, hűvösek a csuklón. De ha csak korlátoknak hívjuk őket, a saját korlátaiknak, nem máséinak, egyből más az egész. Szükségesnek véli, csak át kell formálni élhetővé.*
- Nézd, kellenek a határok. Ha mindenki mindenen áthatolhatna, oda lenne a világ. De majd egyszer érteni fogod, amit mondok.
*Nézi a lányt. Tényleg fogja érteni. De jól fogja érteni? A másik kifakadását jól tűri. Belül persze hevesen kalapál a szíve a hallottak miatt, de ez már nem újdonság a számára. Így egy csokorba gyűjtve azért üt. De nem tud ítélkezve a feketeségre tekinteni. Nem lehet változtatni azon, amit már elkövetett. Meg kell látnia benne, hogy azt is hátra lehet hagyni. A felelősségvállalást már nem nézi ki belőle, de azt még igen, hogy ezen gondolatok után képes és másként cselekszik. De az már rajta fog múlni.*
- Igen, ez a te felelősséged, mert te tetted meg. De már megtetted, és minden tudásom szerint az időt nem lehet visszaforgatni. De egy valamit tudsz: többet nem elkövetni hasonlót, főleg, ha visszagondolsz ezekre és bánt téged. Látod? Érted az egészet. Most már csak azt értsd meg, hogy a döntéseid innentől a te döntéseid és nem máséi. *Noha ott van az istene, akinek a kiszabott feladataira már nem lehet pusztán így tekinteni, de valójában állhat ellen. Akkor újabb döntési helyzetben lesz. Mert mondhat nemet, vállalva azt, ami érte jár. De nem fog neki nemet mondani. Ezt valahol tudja. Távolról nézve ezzel sincs baj, ha megbékél azzal, hogy mit tett. Hogy kit veszít vele. De nem Sa'Tereth-re fogja vetíteni ezt a gondolatát, hanem arra a kannibál tuskóra.*
- Clion-t megvédted. Melyik fájt volna jobban abban a helyzetben? Nem most, amikor már eltűnt az életedből, hanem akkor és ott. Hogy megvédd, akit szeretsz. Ha ott hagyod, azzal kevésbé birkóztál volna meg. Én is megteszek mindent azokért, akit szeretek. Ez néha minket bánt. Ezeket hívjuk döntésnek. Ha azzal békéltél volna meg jobban, hogy hagyod veszni és nem szennyezed be a kezed akkor az lett volna a helyes. Néha csak két rossz közül lehet választani. De ha nem sötétséggel veszed körbe magad, akkor nem sötét helyzetek közül kell majd választanod.
*Zárja most már rövidre. És most magának is ezt az okítást mondja. Erre nem akar választ sem. Kicsit még mindig fáj neki, hogy újra csak és kizárólag a másik helyzetével foglalkoznak. De ez jutott. Több magot már nem ültethet ma el, azt nem tudná befogadni, talán egyikőjük sem. És elfáradt.
Visszatérve a szobához megtorpan, amikor a lány az ölelését kéri. Szelíden elmosolyodik, közel lép hozzá és a karjaiba zárja. Most azért neki sem olyan rossz ez, tudja, hogy szüksége van rá a lánynak. El sem engedi egy ideig, miközben a saját gondolatai forognak a fejében. Neki is tisztáznia kellene őket végre. Papírra van szüksége, a naplójára, az mindig segít. Megint csak ad és ad. Talán kicsit nyer is most ezzel, de ha nem? Akkor rá is vár végre az a döntés. Tényleg nehéz.*
*Ha ragaszkodik, hát ragaszkodjon. Legalább van, amit sziklaszilárdan tud a másik. Bármiben is akar maradni, abban fog, csak néha kibogozhatatlan, hogy a saját fekete mocskában akar maradni, vagy Mai mellett.
Elmosolyodik. Bárminek lehet nevezni, mégsem mindegy, hogy mi hangzik el. A láncok túl ridegek, hűvösek a csuklón. De ha csak korlátoknak hívjuk őket, a saját korlátaiknak, nem máséinak, egyből más az egész. Szükségesnek véli, csak át kell formálni élhetővé.*
- Nézd, kellenek a határok. Ha mindenki mindenen áthatolhatna, oda lenne a világ. De majd egyszer érteni fogod, amit mondok.
*Nézi a lányt. Tényleg fogja érteni. De jól fogja érteni? A másik kifakadását jól tűri. Belül persze hevesen kalapál a szíve a hallottak miatt, de ez már nem újdonság a számára. Így egy csokorba gyűjtve azért üt. De nem tud ítélkezve a feketeségre tekinteni. Nem lehet változtatni azon, amit már elkövetett. Meg kell látnia benne, hogy azt is hátra lehet hagyni. A felelősségvállalást már nem nézi ki belőle, de azt még igen, hogy ezen gondolatok után képes és másként cselekszik. De az már rajta fog múlni.*
- Igen, ez a te felelősséged, mert te tetted meg. De már megtetted, és minden tudásom szerint az időt nem lehet visszaforgatni. De egy valamit tudsz: többet nem elkövetni hasonlót, főleg, ha visszagondolsz ezekre és bánt téged. Látod? Érted az egészet. Most már csak azt értsd meg, hogy a döntéseid innentől a te döntéseid és nem máséi. *Noha ott van az istene, akinek a kiszabott feladataira már nem lehet pusztán így tekinteni, de valójában állhat ellen. Akkor újabb döntési helyzetben lesz. Mert mondhat nemet, vállalva azt, ami érte jár. De nem fog neki nemet mondani. Ezt valahol tudja. Távolról nézve ezzel sincs baj, ha megbékél azzal, hogy mit tett. Hogy kit veszít vele. De nem Sa'Tereth-re fogja vetíteni ezt a gondolatát, hanem arra a kannibál tuskóra.*
- Clion-t megvédted. Melyik fájt volna jobban abban a helyzetben? Nem most, amikor már eltűnt az életedből, hanem akkor és ott. Hogy megvédd, akit szeretsz. Ha ott hagyod, azzal kevésbé birkóztál volna meg. Én is megteszek mindent azokért, akit szeretek. Ez néha minket bánt. Ezeket hívjuk döntésnek. Ha azzal békéltél volna meg jobban, hogy hagyod veszni és nem szennyezed be a kezed akkor az lett volna a helyes. Néha csak két rossz közül lehet választani. De ha nem sötétséggel veszed körbe magad, akkor nem sötét helyzetek közül kell majd választanod.
*Zárja most már rövidre. És most magának is ezt az okítást mondja. Erre nem akar választ sem. Kicsit még mindig fáj neki, hogy újra csak és kizárólag a másik helyzetével foglalkoznak. De ez jutott. Több magot már nem ültethet ma el, azt nem tudná befogadni, talán egyikőjük sem. És elfáradt.
Visszatérve a szobához megtorpan, amikor a lány az ölelését kéri. Szelíden elmosolyodik, közel lép hozzá és a karjaiba zárja. Most azért neki sem olyan rossz ez, tudja, hogy szüksége van rá a lánynak. El sem engedi egy ideig, miközben a saját gondolatai forognak a fejében. Neki is tisztáznia kellene őket végre. Papírra van szüksége, a naplójára, az mindig segít. Megint csak ad és ad. Talán kicsit nyer is most ezzel, de ha nem? Akkor rá is vár végre az a döntés. Tényleg nehéz.*
3799. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-13 06:51:54
Üzenet elküldve: 2025-03-13 06:51:54
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
- De nem akarok. *Ragaszkodik a kijelentéséhez. Maradni akar és harcolni, legyen bárki vagy bármi az ellenség. Az egész élet egy küzdelem, feladni pedig egyenlő a halállal. Akaraterőnek nincs híján, de azt már sokszor képtelen felismerni, hogy igenis léteznek azok a helyzetek, amikor nem kell harcolni, mert vér és verejték nélkül is lehet jó.
A fáradtság kezdi megtörni a tartását. Már egész kényelmesen elnyúlt a székében, csoda, hogy nem csúszott még be az asztal alá, de Mai magyarázatának vezényszavait hallva, mint egy jó katona, úgy húzza magát vissza egyre inkább egyenesbe. Úgy tűnik, ha Mai elemébe kerül, a kimerültség őt nem tudja legyőzni.*
- Remélem, ezzel nem valami olyasmit akarsz mondani, hogy igazából jó, ha láncaink vannak. *Talán nem egészen ez a lényeg, de az újabb magot így is sikerül elültetni Nori-ban. Elkezd magában azon töprengeni, hogy miképp fordítsa az előnyére a béklyóit és azt, hogy az elme furcsa játéka miatt gyakorlatilag önmagát bélyegzi meg szörnyetegként. Bűntudat.
A második részt hallva aztán élesen villannak fel a szemei. Kissé még előre is dől, hogy válaszoljon rá.*
- Rendben, hiszek neked. Az én felelősségem, hogy élve téptem le egy tündér szárnyait. Erre nincs mentségem. Az is, hogy a maradványait utána megzabáltattam Clion-nal. Meg az is, hogy megmentettem a kibaszottul értéktelen kis életét, hogy utána hálátlan dögként elforduljon tőlem, csak azért, mert bízom Sa'Tereth-ben. Miatta váltam másodszor gyilkossá, de igazad van. Én tehetek róla. A kard az én kezemben volt, én döftem az elf szívébe, de ha hagytam volna megdögleni Clion-t, most az én lelkem volna kevésbé fekete. *Bűntudat. Az hát. Az ok, amiért saját magát láncolta a sötét gödör mélyére, hogy többé ne okozhasson bajt a szörnyeteg, vagyis ő. De most itt van, és nem akar elmenni. Azt akarja, hogy megbocsássanak neki, hogy megbocsásson magának a múltban elkövetett hibákért. Hogy elfogadja önmagát…
Ezt követően nem csoda, hogy arra a következtetésre jut, hogy ő Mai rosszabbik fele. A láncaikat bár máshogy, más miatt kapták, de mindkettejüknek volt. Igenis hasonlítanak egymásra. Amiben különböznek, az az elfogadás mértéke. Mai el tudja fogadni önmagát, a múltját és a jelenét is. Együtt tud élni jóval és rosszal, és előnyt tud belőle kovácsolni. Ő erre még képtelen.
A kedves szavakat hallva végül egész őszintén elmosolyodik.*
- Menjünk! Ott legalább egész biztosan kettesben lehetünk. *Felpattan a székről, megigazgatja a ruháját, aztán a szobába indul Mai-val az oldalán. Ő lép be először az ajtón, de hamarosan visszafordul, és vágyakozóan pillant a lány kékjeibe.*
- Lehetséges volna, hogy… kaphassak még egy ölelést? Kérhetsz cserébe bármit. *Elhamarkodott ajánlat ez, de akarja, vágyik arra az érzésre újra. Csak egy ölelés, melynek más oka nem volt, mint a szeretet. Jó érzés.*
- De nem akarok. *Ragaszkodik a kijelentéséhez. Maradni akar és harcolni, legyen bárki vagy bármi az ellenség. Az egész élet egy küzdelem, feladni pedig egyenlő a halállal. Akaraterőnek nincs híján, de azt már sokszor képtelen felismerni, hogy igenis léteznek azok a helyzetek, amikor nem kell harcolni, mert vér és verejték nélkül is lehet jó.
A fáradtság kezdi megtörni a tartását. Már egész kényelmesen elnyúlt a székében, csoda, hogy nem csúszott még be az asztal alá, de Mai magyarázatának vezényszavait hallva, mint egy jó katona, úgy húzza magát vissza egyre inkább egyenesbe. Úgy tűnik, ha Mai elemébe kerül, a kimerültség őt nem tudja legyőzni.*
- Remélem, ezzel nem valami olyasmit akarsz mondani, hogy igazából jó, ha láncaink vannak. *Talán nem egészen ez a lényeg, de az újabb magot így is sikerül elültetni Nori-ban. Elkezd magában azon töprengeni, hogy miképp fordítsa az előnyére a béklyóit és azt, hogy az elme furcsa játéka miatt gyakorlatilag önmagát bélyegzi meg szörnyetegként. Bűntudat.
A második részt hallva aztán élesen villannak fel a szemei. Kissé még előre is dől, hogy válaszoljon rá.*
- Rendben, hiszek neked. Az én felelősségem, hogy élve téptem le egy tündér szárnyait. Erre nincs mentségem. Az is, hogy a maradványait utána megzabáltattam Clion-nal. Meg az is, hogy megmentettem a kibaszottul értéktelen kis életét, hogy utána hálátlan dögként elforduljon tőlem, csak azért, mert bízom Sa'Tereth-ben. Miatta váltam másodszor gyilkossá, de igazad van. Én tehetek róla. A kard az én kezemben volt, én döftem az elf szívébe, de ha hagytam volna megdögleni Clion-t, most az én lelkem volna kevésbé fekete. *Bűntudat. Az hát. Az ok, amiért saját magát láncolta a sötét gödör mélyére, hogy többé ne okozhasson bajt a szörnyeteg, vagyis ő. De most itt van, és nem akar elmenni. Azt akarja, hogy megbocsássanak neki, hogy megbocsásson magának a múltban elkövetett hibákért. Hogy elfogadja önmagát…
Ezt követően nem csoda, hogy arra a következtetésre jut, hogy ő Mai rosszabbik fele. A láncaikat bár máshogy, más miatt kapták, de mindkettejüknek volt. Igenis hasonlítanak egymásra. Amiben különböznek, az az elfogadás mértéke. Mai el tudja fogadni önmagát, a múltját és a jelenét is. Együtt tud élni jóval és rosszal, és előnyt tud belőle kovácsolni. Ő erre még képtelen.
A kedves szavakat hallva végül egész őszintén elmosolyodik.*
- Menjünk! Ott legalább egész biztosan kettesben lehetünk. *Felpattan a székről, megigazgatja a ruháját, aztán a szobába indul Mai-val az oldalán. Ő lép be először az ajtón, de hamarosan visszafordul, és vágyakozóan pillant a lány kékjeibe.*
- Lehetséges volna, hogy… kaphassak még egy ölelést? Kérhetsz cserébe bármit. *Elhamarkodott ajánlat ez, de akarja, vágyik arra az érzésre újra. Csak egy ölelés, melynek más oka nem volt, mint a szeretet. Jó érzés.*
3798. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-12 20:27:45
Üzenet elküldve: 2025-03-12 20:27:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Nem kell tovább fűzni, tudja, amit tud, de a szavakra még bólint egyet határozottan. Egy valamire már rég rájött: az a kurva Sa'Tereth semmit nem ad ingyen. Ha vannak is tanok, amiket meg tud érteni, nem hajtaná igába magát egyetlen istenségnek sem. Adnak erőt, de el is várnak. Mai inkább játszik a tűzzel és a holddal, az is kellőképp megvédi. Szereti a korlátokat. Nem kell mindenható színben tetszelegni, elbukhat vagy éppen lehet nagyon jó, de azt magának köszönheti, a saját tudásának és erejének, a saját határainak, nem holmi felsőbb hatalomnak, ami után térdelni szükséges. Gondolatot sem szeretne rá áldozni, de sajnos muszáj lesz. Később.
Megrázza a fejét, mielőtt megszólalna.*
- Nem, de már eltudnál. *Javítja ki, még mielőtt félreértésre kerülne a sor. Ha most jó, ha most van értelme küzdeni, ha van miért csinálni bármit, akkor természetesen nem eliszkolni kell, hanem megoldani. De megoldhatatlan helyzetekre kár időt pazarolni. Minden hasonló gondolat egy tőr a szívébe. Maga ellen beszél és gondolkodik, de némi kitartása még maradt; még utolsó erejét felhasználva próbálja menthetővé formálni a feketeséget. Az biztos, hogy hamar eljöhet a pont, amikor már nem lesz visszaút. *
- Egyrészt! *Kezd újabb okítása, mert azt ugyebár szereti.* - Nem érdemeltem, de kaptam. Ha nem kaptam volna lehet, hogy a csinos kis kúria legszebb szobájában élném a rám kiszabott életet, mert akkor nem akartam volna küzdeni és más lenni. Ha nem erőltették volna rám, hogy mi legyek, talán csak simán az lettem volna. Nem az, ami most. Tanulni kell, mint ahogy most tettük. Abból is, ami rossz volt. *Megköszörüli a torkát.* - Másrészt! Nem tehetünk róla? Talán egy darabig el lehet bújni a felelősség elől, azzal, hogy „jaj engem mennyit bántottak”. De egy idő után ez nem mentség. Csak hátráltatás.
*Utálja az ilyen szavakat, azt is tudja, hogy olyan sem lehet mindenki, mint ő. Nem is fogja a lányra erőltetni, de adhat neki gondolatokat. Mai is ostoba sokszor és rengetegszer tenyerel bele olyanba, amibe nem kellene, de tanul belőle. Ha pedig belehal? Akkor hagyják őt békén pihenni, és tanuljon más is abból.*
- Nem nevetlek ki, meglehet. *Elmosolyodik ugyan, de fájdalmasan. Ez talán egy nagy igazság volt a feketeségtől. Ha nem is feltétlenül csak azért, mert testvérek.*
- Igen, jó. Örülök, hogy nyitott vagy és lehet veled beszélni. Sokkal okosabb és jobb vagy, mint azt te gondolod magadról. *Hazudik, mint a vízfolyás, legalábbis a mondata elejével. De most erre van szükség. Nem mindig jó, sokszor el akar menni, de még dolga van és ez maradásra ad okot. De ha befejezettnek, vagy reménytelennek véli, akkor el fog.* - Mit gondolsz, eleget tanultunk mára? Lassan virrad. Újra. A szobában is folytathatjuk a beszélgetést.
*Nem kell tovább fűzni, tudja, amit tud, de a szavakra még bólint egyet határozottan. Egy valamire már rég rájött: az a kurva Sa'Tereth semmit nem ad ingyen. Ha vannak is tanok, amiket meg tud érteni, nem hajtaná igába magát egyetlen istenségnek sem. Adnak erőt, de el is várnak. Mai inkább játszik a tűzzel és a holddal, az is kellőképp megvédi. Szereti a korlátokat. Nem kell mindenható színben tetszelegni, elbukhat vagy éppen lehet nagyon jó, de azt magának köszönheti, a saját tudásának és erejének, a saját határainak, nem holmi felsőbb hatalomnak, ami után térdelni szükséges. Gondolatot sem szeretne rá áldozni, de sajnos muszáj lesz. Később.
Megrázza a fejét, mielőtt megszólalna.*
- Nem, de már eltudnál. *Javítja ki, még mielőtt félreértésre kerülne a sor. Ha most jó, ha most van értelme küzdeni, ha van miért csinálni bármit, akkor természetesen nem eliszkolni kell, hanem megoldani. De megoldhatatlan helyzetekre kár időt pazarolni. Minden hasonló gondolat egy tőr a szívébe. Maga ellen beszél és gondolkodik, de némi kitartása még maradt; még utolsó erejét felhasználva próbálja menthetővé formálni a feketeséget. Az biztos, hogy hamar eljöhet a pont, amikor már nem lesz visszaút. *
- Egyrészt! *Kezd újabb okítása, mert azt ugyebár szereti.* - Nem érdemeltem, de kaptam. Ha nem kaptam volna lehet, hogy a csinos kis kúria legszebb szobájában élném a rám kiszabott életet, mert akkor nem akartam volna küzdeni és más lenni. Ha nem erőltették volna rám, hogy mi legyek, talán csak simán az lettem volna. Nem az, ami most. Tanulni kell, mint ahogy most tettük. Abból is, ami rossz volt. *Megköszörüli a torkát.* - Másrészt! Nem tehetünk róla? Talán egy darabig el lehet bújni a felelősség elől, azzal, hogy „jaj engem mennyit bántottak”. De egy idő után ez nem mentség. Csak hátráltatás.
*Utálja az ilyen szavakat, azt is tudja, hogy olyan sem lehet mindenki, mint ő. Nem is fogja a lányra erőltetni, de adhat neki gondolatokat. Mai is ostoba sokszor és rengetegszer tenyerel bele olyanba, amibe nem kellene, de tanul belőle. Ha pedig belehal? Akkor hagyják őt békén pihenni, és tanuljon más is abból.*
- Nem nevetlek ki, meglehet. *Elmosolyodik ugyan, de fájdalmasan. Ez talán egy nagy igazság volt a feketeségtől. Ha nem is feltétlenül csak azért, mert testvérek.*
- Igen, jó. Örülök, hogy nyitott vagy és lehet veled beszélni. Sokkal okosabb és jobb vagy, mint azt te gondolod magadról. *Hazudik, mint a vízfolyás, legalábbis a mondata elejével. De most erre van szükség. Nem mindig jó, sokszor el akar menni, de még dolga van és ez maradásra ad okot. De ha befejezettnek, vagy reménytelennek véli, akkor el fog.* - Mit gondolsz, eleget tanultunk mára? Lassan virrad. Újra. A szobában is folytathatjuk a beszélgetést.
3797. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-12 19:11:41
Üzenet elküldve: 2025-03-12 19:11:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*A holtak nyugalmának bolygatása az előnyei mellett számos veszélyt is rejteget magában. Ő ezt tudja, s ez is egy ok, amiért puszta viccből nem próbálkozna vele. Sa'Tereth hatalma nem holmi játék. Ha valaki meggondolatlanul használja, annak a pusztítás mellett egész biztosan önpusztítás is lesz a következménye.*
- Nem akarják. Nem véletlenül. A holtakkal való kapcsolat is egy üzlet. Életet kell adni életért cserébe. *Ennyivel rendezi le a témát, és nem szándékosan, de biztosítja a másikat arról, hogy míg a test az övé, a föld alá ásott szerencsétlenek biztonságban vannak a kíváncsiságától.
Azt, aki meg tudja zabolázni a tüzet olyan természetességgel, ahogy Mai parancsolta maga köré a lángokat az előbb anélkül, hogy az egy apró kárt is tett volna magában, őszintén elismeri. Járnak az elismerő szavak a mágusnak. A hatalom, mint olyan, bárhol, bármikor tekintélyt parancsol.
Arról pedig nem tehet, hogy a lányról szóló kérdéseivel is valójában önmagát keresi. Neki nem jutott anya, akiben felfedezheti saját magát, nem jutott apa, aki megtanította volna, hogyan kell túlélni eme zord világban. Még a fogadott bátyja is, aki hosszú évekig az egyetlen volt, akihez kötődni tudott, nemes egyszerűséggel elment, itt hagyta.*
- Én nem akarok elmenni. *Szólhatna mindez ismét arról, hogy a testet kívánja birtokolni, részben igaz is volna, de ez a mondat most annak szól, hogy még több időt akar a félvérrel tölteni. Az ölelése is annyira megnyugtató volt, még ha nagy, hideg semmivel is reagált rá. Most nem kényszerítette ki, hanem magától adta Mai, és ettől annyira lefagyott, hogy képtelen volt bármit mondani, de jó volt, és ott ahol jó, onnan nem kell elmenni.*
- Te mindenkivel jól bánsz. Te sem érdemeltél volna láncokat. A sors mindig azokkal a legigazságtalanabb, akik nem érdemlik meg. Nem tehetsz arról, ami vagy, és sokszor még arról sem, aki vagy. *Mondja a magyarázat első felére. A szavai természetesen továbbra sem mutatnak éles határt a között, hogy Mai-nak szólnak-e vagy önmagának. Az igazság az, hogy mindkettőjüknek.*
- Nem uralkodik senki. Szabadok vagyunk. *Csak ismétli a hallottakat, miközben Mai rá sem néz, de ezek most erősen hatnak a fekete mocsokkal szennyezett lelkére. Tisztul tőlük.*
- Te tényleg nem vagy gonosz. Egy csepp gonoszság sincs benned, és tudod mi a furcsa? Szánalmas baromság lesz, kiröhöghetsz, de most valamiért azt érzem, mintha mi ketten valójában egyek volnánk. Én vagyok a rosszabbik feled. *Neveti el magát. Őszinte érzésekből formál mondatokat, de mégis csak egy rossz viccnek szánja az egészet.*
- Mondd, neked itt most… jó? Velem? *Ahol nem jó, onnan el kell menni. Ő nem akar elmenni. Nem akarja, hogy Mai elmenjen.*
*A holtak nyugalmának bolygatása az előnyei mellett számos veszélyt is rejteget magában. Ő ezt tudja, s ez is egy ok, amiért puszta viccből nem próbálkozna vele. Sa'Tereth hatalma nem holmi játék. Ha valaki meggondolatlanul használja, annak a pusztítás mellett egész biztosan önpusztítás is lesz a következménye.*
- Nem akarják. Nem véletlenül. A holtakkal való kapcsolat is egy üzlet. Életet kell adni életért cserébe. *Ennyivel rendezi le a témát, és nem szándékosan, de biztosítja a másikat arról, hogy míg a test az övé, a föld alá ásott szerencsétlenek biztonságban vannak a kíváncsiságától.
Azt, aki meg tudja zabolázni a tüzet olyan természetességgel, ahogy Mai parancsolta maga köré a lángokat az előbb anélkül, hogy az egy apró kárt is tett volna magában, őszintén elismeri. Járnak az elismerő szavak a mágusnak. A hatalom, mint olyan, bárhol, bármikor tekintélyt parancsol.
Arról pedig nem tehet, hogy a lányról szóló kérdéseivel is valójában önmagát keresi. Neki nem jutott anya, akiben felfedezheti saját magát, nem jutott apa, aki megtanította volna, hogyan kell túlélni eme zord világban. Még a fogadott bátyja is, aki hosszú évekig az egyetlen volt, akihez kötődni tudott, nemes egyszerűséggel elment, itt hagyta.*
- Én nem akarok elmenni. *Szólhatna mindez ismét arról, hogy a testet kívánja birtokolni, részben igaz is volna, de ez a mondat most annak szól, hogy még több időt akar a félvérrel tölteni. Az ölelése is annyira megnyugtató volt, még ha nagy, hideg semmivel is reagált rá. Most nem kényszerítette ki, hanem magától adta Mai, és ettől annyira lefagyott, hogy képtelen volt bármit mondani, de jó volt, és ott ahol jó, onnan nem kell elmenni.*
- Te mindenkivel jól bánsz. Te sem érdemeltél volna láncokat. A sors mindig azokkal a legigazságtalanabb, akik nem érdemlik meg. Nem tehetsz arról, ami vagy, és sokszor még arról sem, aki vagy. *Mondja a magyarázat első felére. A szavai természetesen továbbra sem mutatnak éles határt a között, hogy Mai-nak szólnak-e vagy önmagának. Az igazság az, hogy mindkettőjüknek.*
- Nem uralkodik senki. Szabadok vagyunk. *Csak ismétli a hallottakat, miközben Mai rá sem néz, de ezek most erősen hatnak a fekete mocsokkal szennyezett lelkére. Tisztul tőlük.*
- Te tényleg nem vagy gonosz. Egy csepp gonoszság sincs benned, és tudod mi a furcsa? Szánalmas baromság lesz, kiröhöghetsz, de most valamiért azt érzem, mintha mi ketten valójában egyek volnánk. Én vagyok a rosszabbik feled. *Neveti el magát. Őszinte érzésekből formál mondatokat, de mégis csak egy rossz viccnek szánja az egészet.*
- Mondd, neked itt most… jó? Velem? *Ahol nem jó, onnan el kell menni. Ő nem akar elmenni. Nem akarja, hogy Mai elmenjen.*
3796. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-12 16:31:27
Üzenet elküldve: 2025-03-12 16:31:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Némileg megnyugszik, mikor a másik a mondandója végére ér. A baj csupán az, hogy olyan helyzetbe került, aminek nincs jó megoldása. Ha azon okoskodik, hogy Lil maradjon előtérben, akkor a titok talán titok marad, viszont egy rossz szó, vagy mozdulat után neki még nagyobb baja eshet. Igen elmés a többiekhez képest ez a szilánk és így, ha bajt okozna, az átgondoltan, de elemésztő lenne. Ha viszont nem segítene neki abban, hogy az előtérben maradhasson, akkor olyasvalaki veszi át a helyét, aki bolygatná a múltat és az átgondolatlan hisztije okozná a tűzvészt. Fáj bevallani, de néha azt érzi, hogy minden sokkal könnyebb lenne, ha egyáltalán nem ismerte volna meg a húgát. Azonnali megoldása nincs, hosszútávú van csupán, de van elég ideje? Akar egyáltalán ezzel foglalkozni? Talán már ereje is lenne megvédeni magát, csupán fél használni, fél bántani.*
- Biztos. Ha el akarnák árulni, akkor megtalálnák a módját. *Maga sem hiszi el, hogy azt mondja amit, de ki kell tartania amellett, hogy maradjanak a föld alatt és kész.
Nem akar erről tovább tárgyalni, amit és amennyit tudnia kell, azt most tudja. Lil nem veszélyes ezen a téren, Nori igen, a kislány pedig… fel sem villan jelen helyzetben a fejében.
Inkább a maradék erejét a mágiára fordítja, aztán igen büszke is magára. Nem tudja nem kimondani:*
- Hát, igen.
*Kacag. Legalább saját magát el kell tudnia ismerni, ritka hogy más teszi meg. Üdítő, hogy most a fekete ajkak közül is ezt hallja.
De a kérdései nem szokatlanok. Nem őt akarja megismerni jobban, ez tisztán látszik. Bár a szer kiürült belőle, a magához való esze megmaradt. Olyanokat tesz fel, ami neki fog segíteni, ami neki ad vagy tükröt, vagy pedig megmutatja a köztük lévő különbségeket. De ő már megint sehol nincs ebben, csak egy eszköz. Megszokta már. *
- Ahol nem jó, onnan el kell menni. Törekedni kell rá, hogy el tudj menni. Ez nem hasonlóság, ez ösztön. *Kissé talán meg is sértődött, de már nem rója fel a feketeségnek. Ilyen. Minden egyes szelete csak abból a nemlétező élettapasztalatból akar erőt meríteni, amit a félvér megélt. Ki-ki a maga módján persze. Az ő kérdése magához csupán annyi, hogy ha el kell menni, ha el is tud menni, akkor miért van itt?*
- Nézd… úgy, ahogy én is bánok a gyerekekkel. Bizonyos ésszerű keretek között hagytam volna magam szabadon szárnyalni. Nem kötöttem volna ki, hogy mit tanulhatok, nem próbáltam volna elrendelni, hogy kivel esküdjek. Nem bélyegeztem volna meg magam úgy, hogy egy szót sem szólok a félvérségről. De ez lehetetlen. Ilyenekkel játszadozni felesleges. Máshogy kell csinálni és kész. Már nem más uralkodik. Sem felettem, sem feletted. Persze vannak korlátok; van törvény, egyeseknek istenek és azok tanai, de a lényeg akkor is ugyan az, hogy már nem azok elvárását kell teljesíteni, akik akkor bántottak. És nem mindenki azért bánt, mert velejéig gonosz, egyszerűen csak ezt hagyták rá a szülei és nem mindenkinek adatott meg, hogy merjen máshogy gondolkodni és amellett ki is álljon.
*Észre sem vette, de a tekintete elréved egy másik irányba, miközben beszél. A vége felé téved vissza csak a barna szemekhez. Nem akar kapaszkodó lenni. Harcol magával, el nem fog menni, de már megint csak ugyan az a téma… hogyan maradhassunk sötétek, vagy törhessünk ki belőle, hogy azért egy kicsit mégis maradhassunk az árnyékban. *
*Némileg megnyugszik, mikor a másik a mondandója végére ér. A baj csupán az, hogy olyan helyzetbe került, aminek nincs jó megoldása. Ha azon okoskodik, hogy Lil maradjon előtérben, akkor a titok talán titok marad, viszont egy rossz szó, vagy mozdulat után neki még nagyobb baja eshet. Igen elmés a többiekhez képest ez a szilánk és így, ha bajt okozna, az átgondoltan, de elemésztő lenne. Ha viszont nem segítene neki abban, hogy az előtérben maradhasson, akkor olyasvalaki veszi át a helyét, aki bolygatná a múltat és az átgondolatlan hisztije okozná a tűzvészt. Fáj bevallani, de néha azt érzi, hogy minden sokkal könnyebb lenne, ha egyáltalán nem ismerte volna meg a húgát. Azonnali megoldása nincs, hosszútávú van csupán, de van elég ideje? Akar egyáltalán ezzel foglalkozni? Talán már ereje is lenne megvédeni magát, csupán fél használni, fél bántani.*
- Biztos. Ha el akarnák árulni, akkor megtalálnák a módját. *Maga sem hiszi el, hogy azt mondja amit, de ki kell tartania amellett, hogy maradjanak a föld alatt és kész.
Nem akar erről tovább tárgyalni, amit és amennyit tudnia kell, azt most tudja. Lil nem veszélyes ezen a téren, Nori igen, a kislány pedig… fel sem villan jelen helyzetben a fejében.
Inkább a maradék erejét a mágiára fordítja, aztán igen büszke is magára. Nem tudja nem kimondani:*
- Hát, igen.
*Kacag. Legalább saját magát el kell tudnia ismerni, ritka hogy más teszi meg. Üdítő, hogy most a fekete ajkak közül is ezt hallja.
De a kérdései nem szokatlanok. Nem őt akarja megismerni jobban, ez tisztán látszik. Bár a szer kiürült belőle, a magához való esze megmaradt. Olyanokat tesz fel, ami neki fog segíteni, ami neki ad vagy tükröt, vagy pedig megmutatja a köztük lévő különbségeket. De ő már megint sehol nincs ebben, csak egy eszköz. Megszokta már. *
- Ahol nem jó, onnan el kell menni. Törekedni kell rá, hogy el tudj menni. Ez nem hasonlóság, ez ösztön. *Kissé talán meg is sértődött, de már nem rója fel a feketeségnek. Ilyen. Minden egyes szelete csak abból a nemlétező élettapasztalatból akar erőt meríteni, amit a félvér megélt. Ki-ki a maga módján persze. Az ő kérdése magához csupán annyi, hogy ha el kell menni, ha el is tud menni, akkor miért van itt?*
- Nézd… úgy, ahogy én is bánok a gyerekekkel. Bizonyos ésszerű keretek között hagytam volna magam szabadon szárnyalni. Nem kötöttem volna ki, hogy mit tanulhatok, nem próbáltam volna elrendelni, hogy kivel esküdjek. Nem bélyegeztem volna meg magam úgy, hogy egy szót sem szólok a félvérségről. De ez lehetetlen. Ilyenekkel játszadozni felesleges. Máshogy kell csinálni és kész. Már nem más uralkodik. Sem felettem, sem feletted. Persze vannak korlátok; van törvény, egyeseknek istenek és azok tanai, de a lényeg akkor is ugyan az, hogy már nem azok elvárását kell teljesíteni, akik akkor bántottak. És nem mindenki azért bánt, mert velejéig gonosz, egyszerűen csak ezt hagyták rá a szülei és nem mindenkinek adatott meg, hogy merjen máshogy gondolkodni és amellett ki is álljon.
*Észre sem vette, de a tekintete elréved egy másik irányba, miközben beszél. A vége felé téved vissza csak a barna szemekhez. Nem akar kapaszkodó lenni. Harcol magával, el nem fog menni, de már megint csak ugyan az a téma… hogyan maradhassunk sötétek, vagy törhessünk ki belőle, hogy azért egy kicsit mégis maradhassunk az árnyékban. *
3795. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-12 15:00:24
Üzenet elküldve: 2025-03-12 15:00:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Ahogy hallgatja Mai-t, az agya úgy kezd el viselkedni, mint egy nagy lufi, amibe a fél-elf szavai nyomán elkezd töltődni a víz. A baj csak az, hogy a hatalmas mennyiségű információ hatására háromszor is túltöltődik, de valamiféle csoda folytán mégsem durran ki.*
- Biztos vagy benne, hogy pihennek? Egyébként is, ők már csak árnyékuk egykori önmaguknak, de attól még a velük együtt elfeledett tudás, a titkaik olyan ajtókat nyithatnak meg előttünk, melyekről álmodni sem mernénk. *Válaszolja sejtelmesen, majd kicsit félrehúzza ajkait.* Abban viszont igazad van, hogy ami egyszer feledésbe merült a múltban, az jobb, ha ott is marad. *Lil Mai szerencséjére nem akarja a saját múltját bolygatni. Örül annak, hogy a gyermekkorban átélt szenvedésének vége. Eszébe sem jutna feszegetni a rég elfelejtett emlékeket. Bármennyire is veszélyes a most uralkodó szilánk, mégis, talán mellette van most Mai a legnagyobb biztonságban.
A túltöltött lufi végül akkor robban fel ijedtség és szitkozódás formájában manifesztálódva, mikor társa az újdonsült tudásával kezd el kísérletezni. Nem tudja miért, de míg lángok ölelték körbe a lány testét, veszélyben érezte magát.*
- Bámulatos, hogy milyen gyorsan tanulsz. *Ezt az érdemet nem lehet, és nem is akarja elvenni Mai-tól. Korábbi szavai ellenére a múltjáról kezdi el kérdezni őt. Ha a sajátja nem is érdekli, az övé igen. Kapaszkodókat keres az emlékei közt, melyeken keresztül esetleg kapcsolódni tudnak egymáshoz. Mindketten menekültek valami elől, és ha ez így történt, akkor szinte egész biztos, hogy mindketten jártak már nagyon mélyen is, ahol a düh és gyűlölet erősebb, mint más érzések. Ezeket kezdi el feszegetni.*
- Gyűlölted. Éreztél gyűlöletet. *Halkan szól csak bele a válaszba, hogy emiatt ne kelljen a lánynak félbeszakítania a mondandóját. Nem is várja el, csupán kimondva jegyzi meg a számára fontos részleteket.*
- Nem bírtad tovább, és el akartál tűnni. Egészen ismerős. Nem különbözünk sokban mi ketten. *Pörögnek is előtte a képek, ahogy elképzeli Mai-t abban a hatalmas kastélyban egyedül, kárhozottan és számkivetetten, mosolyát pedig csak a gyűlölet élteti. Hamis tényeknek gondolja azon szavakat, melyek szerint soha nem gondolta komolyan, hogy bántani tudná őket, de nem mondja ki hangosan, mert a többiekkel ellentétben ő tudja, hogy ha ilyesmit erőltetnek rá, akkor Mai támad, és haragudni fog rá.*
- Értem. Nem bántottak téged, de mégis érezted, hogy valami nincs rendben. Nem volt miért haragudnod rájuk, de gyűlöltél úgy élni. Kiráz tőle a hideg. Az egész nemesi színjátéktól. Megérdemelnék a büntetést. *Már csak magában tűnődik, kicsit el is téved a gondolatai között.*
- Ha te lettél volna ők, hogy bántál volna magaddal? Jobban? Ugyanígy? *Őt ölni kényszerítették, és gyűlölte magát miatta. Ekkor szakadhatott le az első szilánk, mely a mai napig szörnyetegként tekint rá. Ez a kérdés sem véletlen. A varázsital hatása már elmúlt, de elindított a fejében egy gondolatot. Ahhoz, hogy vezetni tudja a többit, meg kell értenie, hogyan működnek, de nem a saját példáján. Mai-n.*
*Ahogy hallgatja Mai-t, az agya úgy kezd el viselkedni, mint egy nagy lufi, amibe a fél-elf szavai nyomán elkezd töltődni a víz. A baj csak az, hogy a hatalmas mennyiségű információ hatására háromszor is túltöltődik, de valamiféle csoda folytán mégsem durran ki.*
- Biztos vagy benne, hogy pihennek? Egyébként is, ők már csak árnyékuk egykori önmaguknak, de attól még a velük együtt elfeledett tudás, a titkaik olyan ajtókat nyithatnak meg előttünk, melyekről álmodni sem mernénk. *Válaszolja sejtelmesen, majd kicsit félrehúzza ajkait.* Abban viszont igazad van, hogy ami egyszer feledésbe merült a múltban, az jobb, ha ott is marad. *Lil Mai szerencséjére nem akarja a saját múltját bolygatni. Örül annak, hogy a gyermekkorban átélt szenvedésének vége. Eszébe sem jutna feszegetni a rég elfelejtett emlékeket. Bármennyire is veszélyes a most uralkodó szilánk, mégis, talán mellette van most Mai a legnagyobb biztonságban.
A túltöltött lufi végül akkor robban fel ijedtség és szitkozódás formájában manifesztálódva, mikor társa az újdonsült tudásával kezd el kísérletezni. Nem tudja miért, de míg lángok ölelték körbe a lány testét, veszélyben érezte magát.*
- Bámulatos, hogy milyen gyorsan tanulsz. *Ezt az érdemet nem lehet, és nem is akarja elvenni Mai-tól. Korábbi szavai ellenére a múltjáról kezdi el kérdezni őt. Ha a sajátja nem is érdekli, az övé igen. Kapaszkodókat keres az emlékei közt, melyeken keresztül esetleg kapcsolódni tudnak egymáshoz. Mindketten menekültek valami elől, és ha ez így történt, akkor szinte egész biztos, hogy mindketten jártak már nagyon mélyen is, ahol a düh és gyűlölet erősebb, mint más érzések. Ezeket kezdi el feszegetni.*
- Gyűlölted. Éreztél gyűlöletet. *Halkan szól csak bele a válaszba, hogy emiatt ne kelljen a lánynak félbeszakítania a mondandóját. Nem is várja el, csupán kimondva jegyzi meg a számára fontos részleteket.*
- Nem bírtad tovább, és el akartál tűnni. Egészen ismerős. Nem különbözünk sokban mi ketten. *Pörögnek is előtte a képek, ahogy elképzeli Mai-t abban a hatalmas kastélyban egyedül, kárhozottan és számkivetetten, mosolyát pedig csak a gyűlölet élteti. Hamis tényeknek gondolja azon szavakat, melyek szerint soha nem gondolta komolyan, hogy bántani tudná őket, de nem mondja ki hangosan, mert a többiekkel ellentétben ő tudja, hogy ha ilyesmit erőltetnek rá, akkor Mai támad, és haragudni fog rá.*
- Értem. Nem bántottak téged, de mégis érezted, hogy valami nincs rendben. Nem volt miért haragudnod rájuk, de gyűlöltél úgy élni. Kiráz tőle a hideg. Az egész nemesi színjátéktól. Megérdemelnék a büntetést. *Már csak magában tűnődik, kicsit el is téved a gondolatai között.*
- Ha te lettél volna ők, hogy bántál volna magaddal? Jobban? Ugyanígy? *Őt ölni kényszerítették, és gyűlölte magát miatta. Ekkor szakadhatott le az első szilánk, mely a mai napig szörnyetegként tekint rá. Ez a kérdés sem véletlen. A varázsital hatása már elmúlt, de elindított a fejében egy gondolatot. Ahhoz, hogy vezetni tudja a többit, meg kell értenie, hogyan működnek, de nem a saját példáján. Mai-n.*
3794. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-12 10:30:40
Üzenet elküldve: 2025-03-12 10:30:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
//Aktív képesség használat: Oszlatás//
*Nem is vár igazából választ, mert bőven elég, hogy most pontosan tudja, hogy minden gondolata hasznos és építő. És nem mellesleg zseniális. Ugyan, az árvaházat érintő gondolatokat nem jegyezte fel, de már belevésődött annyira az emlékezetébe, hogy bármikor fel tudja idézni, s ha végre visszakerül a rezidenciára, kidolgozza ezen terveit is. Mindennek legyen nyoma, mert abból később más is hasznot tud majd húzni. Most már van elég tér az elméjében, hogy a másik szavait is befogadja. Kissé összeszűkült szemekkel nézi, aztán elernyeszti arcizmait, nem kellene emiatt idejekorán ráncosodnia. Mik nem jutnak eszébe egyetlen perc leforgása alatt?*
- Holtidézés? Nem szeretnéd békén hagyni a holtakat? Pihennek. Ha annyira vissza akarnának jönni, megtalálnák rá a módot.
*Bár badarságnak hangzik, most számára nem az. Honnan is tudhatná bárki, hogy aki meghalt, az valóban halott-e, nem csak valamilyen másik országban, másik helyen, síkon, - ahonnan az istenek, démonok is előlépnek - tengetik életüket test nélkül. Ha olyan szörnyű lenne ott, már kitaláltak volna valamit. Vagy meggyőztek volna egy Sa'Tereth szerű szörnyistent, hogy ugyan hadd jöjjenek már vissza egy kis borsot törni a gyilkosuk orra alá. Mindenesetre megrázza a fejét, közben pedig szorít a mellkasa. Mégis mi lesz azzal a legfontosabb halottal? Talán az előbbi kérdéséből kiindulva erre az útra is rákanyarodhat. Bármit megtenne, bármit hinne jelenleg, hogy ne jöhessen el az a perc, amikor a lány néhány csontból kiolvassa, hogy mi is az igazság.
Később viszont az újonnan szerzett bűbájával henceg, s sikerül is neki, kacagása tölti be az egész teret, mikor is eloltja magát egyetlen gondolattal. *
- Jó volt a tanárom. *Dobja hátra a haját, s mint aki jól végezte a dolgát, leül végre újabb témákat feszegetni. Azaz őt. Nincs ínyére, de valahol mégis furcsán jó.*
- Szívem, minden percét gyűlöltem. És rengetegszer akadtak gondolataim, hogy meg akarok szökni, hogy nem bírom tovább és ki kell találjak valamit hogy eltűnhessek. Szándékosan tettem meg mindent azért, hogy ne tudjanak valakinek odaadni, de ezt már meséltem. Voltam dühös és tettem meggondolatlan kijelentéseket is. Viszont valójában sosem akartam őket bántani. Úgy neveltek, ahogy azt hitték, hogy jó. Ahogy a nemeseknek egyébként jó. És végtére is… nem dobtak ki, mert fattyú vagyok, sőt meg sem említették soha. Persze nem az én védelmem miatt. De ők ilyenek. És eljöttem, hogy én ne így végezzem. *Mosolyog, majd félretolja az előtte lévő könyvet.*
- Szeretnél még tudni valamit?
//Aktív képesség használat: Oszlatás//
*Nem is vár igazából választ, mert bőven elég, hogy most pontosan tudja, hogy minden gondolata hasznos és építő. És nem mellesleg zseniális. Ugyan, az árvaházat érintő gondolatokat nem jegyezte fel, de már belevésődött annyira az emlékezetébe, hogy bármikor fel tudja idézni, s ha végre visszakerül a rezidenciára, kidolgozza ezen terveit is. Mindennek legyen nyoma, mert abból később más is hasznot tud majd húzni. Most már van elég tér az elméjében, hogy a másik szavait is befogadja. Kissé összeszűkült szemekkel nézi, aztán elernyeszti arcizmait, nem kellene emiatt idejekorán ráncosodnia. Mik nem jutnak eszébe egyetlen perc leforgása alatt?*
- Holtidézés? Nem szeretnéd békén hagyni a holtakat? Pihennek. Ha annyira vissza akarnának jönni, megtalálnák rá a módot.
*Bár badarságnak hangzik, most számára nem az. Honnan is tudhatná bárki, hogy aki meghalt, az valóban halott-e, nem csak valamilyen másik országban, másik helyen, síkon, - ahonnan az istenek, démonok is előlépnek - tengetik életüket test nélkül. Ha olyan szörnyű lenne ott, már kitaláltak volna valamit. Vagy meggyőztek volna egy Sa'Tereth szerű szörnyistent, hogy ugyan hadd jöjjenek már vissza egy kis borsot törni a gyilkosuk orra alá. Mindenesetre megrázza a fejét, közben pedig szorít a mellkasa. Mégis mi lesz azzal a legfontosabb halottal? Talán az előbbi kérdéséből kiindulva erre az útra is rákanyarodhat. Bármit megtenne, bármit hinne jelenleg, hogy ne jöhessen el az a perc, amikor a lány néhány csontból kiolvassa, hogy mi is az igazság.
Később viszont az újonnan szerzett bűbájával henceg, s sikerül is neki, kacagása tölti be az egész teret, mikor is eloltja magát egyetlen gondolattal. *
- Jó volt a tanárom. *Dobja hátra a haját, s mint aki jól végezte a dolgát, leül végre újabb témákat feszegetni. Azaz őt. Nincs ínyére, de valahol mégis furcsán jó.*
- Szívem, minden percét gyűlöltem. És rengetegszer akadtak gondolataim, hogy meg akarok szökni, hogy nem bírom tovább és ki kell találjak valamit hogy eltűnhessek. Szándékosan tettem meg mindent azért, hogy ne tudjanak valakinek odaadni, de ezt már meséltem. Voltam dühös és tettem meggondolatlan kijelentéseket is. Viszont valójában sosem akartam őket bántani. Úgy neveltek, ahogy azt hitték, hogy jó. Ahogy a nemeseknek egyébként jó. És végtére is… nem dobtak ki, mert fattyú vagyok, sőt meg sem említették soha. Persze nem az én védelmem miatt. De ők ilyenek. És eljöttem, hogy én ne így végezzem. *Mosolyog, majd félretolja az előtte lévő könyvet.*
- Szeretnél még tudni valamit?
3793. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-11 20:16:41
Üzenet elküldve: 2025-03-11 20:16:41
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*A főzetei hatékonyak. Nem kell magyaráznia. Ugyan, aki az Yrtasyn-ból vagy Iptun-ból készített főzeteit fogyasztotta el annakidején, már nem tud nyilatkozni róla, hogy mennyire, de a ciánkék színű ital mindenféle mellékhatás nélkül képes rövid időre a maximum fölé pörgetni a fogyasztója elméjét. A hatás igencsak látványos, még nála is, de abba még nem gondolt bele soha, hogy mi történhet akkor, ha olyasvalaki kap a szerből, aki nélküle is okosabb a legtöbbeknél. Hát, most testközelből tapasztalhatja meg.*
- Hüm? *Pislog értetlenül, mikor Mai méregetni kezdi. Értetlenül végignéz magán ő is, hátha a ruhájával van valami probléma. Azzal nincs, és reméli, hogy a sminkjével se, mert a tükre nincs nála, így azt most meg sem tudja nézni. Idegesítő, mert tökéletesen kell kinéznie. Egy büdös szó, annyi sem hangzik el magyarázatképp, helyette a lány feláll, és faképnél hagyja őt. Furcsa az egész annyira, hogy kíváncsi legyen, de ne akarjon utána menni, így inkább bújja tovább a könyveket, míg Mai vissza nem tér, amikor is hiába próbálkozna, már képtelenség volna tovább tanulni, mert társából lavinaként kezdenek ömleni a szavak és mondatok. Nem hibáztathatja érte, ő adta neki az italt, de annyira meglepődik rajta, hogy mekkora tempót képes diktálni mennyire kevés levegővel, hogy csak pislogni képes. Egyre gyorsabban.*
~Ezt azért az új pasidnak ne mondd, baszki…~ *Szemei is kikerekednek, mikor egy félvér nő, egy fééélvér közli vele, hogy neki harmincegy gyereke van. Nem tud mit kezdeni a helyzettel, néha bólogat, néha lefagy, máskor csak bambán bámul, és most nem azért, mert nem fogja fel, hogy mit mondanak neki, csak ez egyszerűen túl sok.*
- Te értesz ehhez. Értesz. Meg fogod találni a jövőjüket és a mestereket is. *Ennyit képes csak reagálni a végén megszeppenve, aztán Mai helyett is ő vesz egy nagy levegőt, mikor véget ér a monológ. Nem volt semmi. Visszafordul ő is a könyv felé, s kisvártatva végre megvilágosodik. Belőle nem tör ki olyan elemi erővel, mint a pusztító tűz, de örül a saját sikerének.*
- A mágikus erőmet a kardba. *Bólint.* Nem átok, hanem áldás, de, ahogy mondtam, ennek semmi köze az istenekhez. A fegyver gyakorlatilag arra szolgál majd, hogy tűz formájában kivetítse a belétöltött manát. Azt hiszem igen, lángok veszik majd körbe, de van itt érdekesebb is. A Főnix Dühe. Hümm, hasonlít a holtidézésre, csak nem üt vissza, cserébe nem maradandó. Igazán érdekes… *Miután a „tanóra” anyagáról beszámolt, magára Mai-ra lesz kíváncsi, de mielőtt feltehetné az első kérdését, megint beléfojtják a szót. Amikor Mai teste körül lángnyelvek csapnak fel, kikerekednek a szemei. Hiába van távol, felpattan a székről, és hátrálni kezd. Csoda, hogy az éppen rágott falat nem akad a torkán.*
- Mi a picsát művelsz?! *Ösztönösen reagál, kezét ökölbe szorítja, mely lángba borul, ha ijedtségében képes koncentrálni. Tüzet tűzzel elv alapján védekezik, de Mai varázslata ellen természetesen esélye sem lenne. Akkor nyugszik meg, és lazítja el újra az ujjait, mikor a máguslány tüze is kialszik.*
- Sa'Tereth-re esküszöm, ettől most frászt kaptam. *Látszanak is szemeiben a rémület jelei, de miután visszaül a helyére, már felkészül arra, hogy kérdezhessen.*
- Amíg a kastélyban vagy miben laktál, érezted magad valaha olyan dühösnek, hogy rosszat kívántál a körülötted lévőknek? És olyat, hogy legszívesebben bántanád őket? Éreztél irántuk gyűlöletet? *A kérdéssel valahol magát akarja megismerni, de az önismeret is könnyebb, ha mást kell pellengérre állítani közben. Ha a kérdésre igen választ kap, az már szerinte az átkok előszobája.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
*A főzetei hatékonyak. Nem kell magyaráznia. Ugyan, aki az Yrtasyn-ból vagy Iptun-ból készített főzeteit fogyasztotta el annakidején, már nem tud nyilatkozni róla, hogy mennyire, de a ciánkék színű ital mindenféle mellékhatás nélkül képes rövid időre a maximum fölé pörgetni a fogyasztója elméjét. A hatás igencsak látványos, még nála is, de abba még nem gondolt bele soha, hogy mi történhet akkor, ha olyasvalaki kap a szerből, aki nélküle is okosabb a legtöbbeknél. Hát, most testközelből tapasztalhatja meg.*
- Hüm? *Pislog értetlenül, mikor Mai méregetni kezdi. Értetlenül végignéz magán ő is, hátha a ruhájával van valami probléma. Azzal nincs, és reméli, hogy a sminkjével se, mert a tükre nincs nála, így azt most meg sem tudja nézni. Idegesítő, mert tökéletesen kell kinéznie. Egy büdös szó, annyi sem hangzik el magyarázatképp, helyette a lány feláll, és faképnél hagyja őt. Furcsa az egész annyira, hogy kíváncsi legyen, de ne akarjon utána menni, így inkább bújja tovább a könyveket, míg Mai vissza nem tér, amikor is hiába próbálkozna, már képtelenség volna tovább tanulni, mert társából lavinaként kezdenek ömleni a szavak és mondatok. Nem hibáztathatja érte, ő adta neki az italt, de annyira meglepődik rajta, hogy mekkora tempót képes diktálni mennyire kevés levegővel, hogy csak pislogni képes. Egyre gyorsabban.*
~Ezt azért az új pasidnak ne mondd, baszki…~ *Szemei is kikerekednek, mikor egy félvér nő, egy fééélvér közli vele, hogy neki harmincegy gyereke van. Nem tud mit kezdeni a helyzettel, néha bólogat, néha lefagy, máskor csak bambán bámul, és most nem azért, mert nem fogja fel, hogy mit mondanak neki, csak ez egyszerűen túl sok.*
- Te értesz ehhez. Értesz. Meg fogod találni a jövőjüket és a mestereket is. *Ennyit képes csak reagálni a végén megszeppenve, aztán Mai helyett is ő vesz egy nagy levegőt, mikor véget ér a monológ. Nem volt semmi. Visszafordul ő is a könyv felé, s kisvártatva végre megvilágosodik. Belőle nem tör ki olyan elemi erővel, mint a pusztító tűz, de örül a saját sikerének.*
- A mágikus erőmet a kardba. *Bólint.* Nem átok, hanem áldás, de, ahogy mondtam, ennek semmi köze az istenekhez. A fegyver gyakorlatilag arra szolgál majd, hogy tűz formájában kivetítse a belétöltött manát. Azt hiszem igen, lángok veszik majd körbe, de van itt érdekesebb is. A Főnix Dühe. Hümm, hasonlít a holtidézésre, csak nem üt vissza, cserébe nem maradandó. Igazán érdekes… *Miután a „tanóra” anyagáról beszámolt, magára Mai-ra lesz kíváncsi, de mielőtt feltehetné az első kérdését, megint beléfojtják a szót. Amikor Mai teste körül lángnyelvek csapnak fel, kikerekednek a szemei. Hiába van távol, felpattan a székről, és hátrálni kezd. Csoda, hogy az éppen rágott falat nem akad a torkán.*
- Mi a picsát művelsz?! *Ösztönösen reagál, kezét ökölbe szorítja, mely lángba borul, ha ijedtségében képes koncentrálni. Tüzet tűzzel elv alapján védekezik, de Mai varázslata ellen természetesen esélye sem lenne. Akkor nyugszik meg, és lazítja el újra az ujjait, mikor a máguslány tüze is kialszik.*
- Sa'Tereth-re esküszöm, ettől most frászt kaptam. *Látszanak is szemeiben a rémület jelei, de miután visszaül a helyére, már felkészül arra, hogy kérdezhessen.*
- Amíg a kastélyban vagy miben laktál, érezted magad valaha olyan dühösnek, hogy rosszat kívántál a körülötted lévőknek? És olyat, hogy legszívesebben bántanád őket? Éreztél irántuk gyűlöletet? *A kérdéssel valahol magát akarja megismerni, de az önismeret is könnyebb, ha mást kell pellengérre állítani közben. Ha a kérdésre igen választ kap, az már szerinte az átkok előszobája.*
A varázsló ökölbe szorítja kezét, melynek hatására kézfején lángnyelvek kúsznak végig. Ez könnyebb égési sérüléseket okozhat az ököl sebzőképességén felül (1), valamint tűzgyújtó hatású. A hatás megszűnik, ha a varázsló már nem tartja ökölben a kezét.
3792. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-11 18:33:21
Üzenet elküldve: 2025-03-11 18:33:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Hogy mi fortyog a másik gondolatai között, jelenleg nem számít, egy lényeg van, hogy haladjanak és a saját elméjét töltse meg új információkkal, ne pedig a másikéból csalogasson elő gondolatokat. Érdekli, de nem most. Túlbuzog és mindezt órákon át tartó tanulással fojtja le. Nincsenek kilengések, nincs semmi, csak az, amiért érkezett. Nem fertőzi meg tudatát a vágyott férfi, nincs bűntudata, hogy a gyerekeket magára hagyta és végképp nincs félelem, hogy kivel osztja meg az óráit-napjait, de még a szobát is.
A hisztiroham is olyasmi, amit egy képzeletbeli legyintéssel letud, vagy csinálja máshol, vagy maradjon csöndben. Szerencséjére megoldja a helyzetet a lány a ciánkék kis itallal, aminek igen jótékony hatása van Mai-ra is.
Mintha kitágult volna a pupillája, kiszellőzött volna az elméje. Élesebb minden, könnyebben ért és sokkal több tudást tud magába szívni, mint bármikor. Hasznos, erre rá kell jönnie. Máskor talán ellenére lenne egy ilyesfajta serkentő, de lévén alig jut ideje a tudásszomját kielégíteni, most egyszerre pótolja be a hatok veszteségét.
Egy ponton megáll, felnéz, majd végig méri a feketeséget. Nem szól semmit, csak elindul egy pergament elővenni, na meg pennát és egy üvegcse tintát. Hosszas körmölésbe kezd, kitekintve a varázsvilágból, maga sem tudja, hogy hogyan szakadt ki belőle egy pillanat alatt, de megtörtént és máris összefüggéseket keres a lány szilánkjai között. Mi hiányzott ma? A feleltetés. Akkor mit kénytelen bepótolni? Azt, hogy mást feleltessen valamilyen formában, ha nem is magát. Ha nem is azonnal, de a világ legtökéletesebb házi feladatát állítja össze. Kérdéseket ír fel, amiből fel fogja térképezni azt, amit talán már így is tud, na de papírra vetve mégis máshogy hat az egész. Majd ha lesz egy szusszanásnyi idejük odaadja a lánynak, az kitölti, és ő pedig megoldja a világ összes problémáját. Vagy Noriét. Kapcsolatokat fog keresni minden személyiség között, ha addig él is. Hol vannak a pontok, ahol megbékélhetnek egymással? Hogyan tudnak olyan jól kapcsolódni egymáshoz, mint Mai mindegyikhez? Ez csupán tudomány semmi más. Bár még nemlétező, de erre tette fel az életét, még akkor is, ha elkopott a teendői listájáról. Na de most!
Miután végzett, újra visszaül a lány közelébe és eldugja egy időre a lapokat a könyve alá. Eztán mered maga elé, majd jön az újabb ötlet, de ezt már ki kell mondania.*
- Tudod, nagyon nehéz megfelelő tanítókat találni. Ki kellene őket nevelni. Nekem van harmincegy gyerekem. Ebből sokan már igen nagyok, van, aki tud írni és olvasni. Talán felnéznének rájuk a kicsik és jó példával járnának előttük, ha ők tanítanák meg azt, amit már tudnak. Nekem meg kell tanítanom, hogy hogyan tanítsanak. Ah! És akkor, ha valaki ebben tehetséges, akkor később vállalhat ilyen munkát, akár nálunk is. Mármint akkor, ha felnőttek. Máris megvan az alapja a jövőjüknek. Ha nem is mindnek. Mert hogy én ehhez értek, meg fogom látni, ki a jó ebben. A többieknek pedig keresek mást, ami testhezálló. Mindenkiben meg fogom találni és akkor nem kallódnak el. Kellenek mesterek is. Sok mester. *Rázza meg a fejét, majd mintha nem is beszélt volna egy levegővel öt percet, visszamélyed a könyvekbe. Később már vevő arra is, amit a másik mond neki.*
- A saját erődet fekteted magadba. A saját eszközödbe? A kardod lobogni fog a tűztől, vagy az átkoktól? Magyarázd el.
*S hagyja, hogy kibontakozzon a lány is, de az biztos, hogy miután végighallgatta, ő is ihletet kap arra hogy kipróbáljon egy varázslatot. De még kérdéseket kap, így addig nem áll fel, de a lábát keresztezi egymáson és szinte leszorítja a remegését, hogy ne pattanjon fel.*
- Kérdezz kérlek, nem szeretnék olyanról fecsegni, ami cseppet sem érdekel. Az előbb így is megkaptad. Pedig tudom, hogy nem érdekelnek a gyerekek. De várj, előbb hadd próbáljak ki valamit.
*Még mindig túlcsordulva energiával áll fel végre és elsétál a szoba közepéig, ahol talán a tűz nem tud bántani senkit és megpróbál egy igen nehézkes varázslatot. Pár elmormolt szó és lángba borul az egész teste. Vagy nem. Bárhogy történik, kacagva lép vissza a lányhoz.*
- Jó most már kérdezhetsz.
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására nyaldosó lángok ölelik körül, melyek nincsenek rá hatással. Érintése könnyebb égési sérülést okozhat (2) és fokozottan tűzgyújtó erejű. Hatóideje két kör.
*Hogy mi fortyog a másik gondolatai között, jelenleg nem számít, egy lényeg van, hogy haladjanak és a saját elméjét töltse meg új információkkal, ne pedig a másikéból csalogasson elő gondolatokat. Érdekli, de nem most. Túlbuzog és mindezt órákon át tartó tanulással fojtja le. Nincsenek kilengések, nincs semmi, csak az, amiért érkezett. Nem fertőzi meg tudatát a vágyott férfi, nincs bűntudata, hogy a gyerekeket magára hagyta és végképp nincs félelem, hogy kivel osztja meg az óráit-napjait, de még a szobát is.
A hisztiroham is olyasmi, amit egy képzeletbeli legyintéssel letud, vagy csinálja máshol, vagy maradjon csöndben. Szerencséjére megoldja a helyzetet a lány a ciánkék kis itallal, aminek igen jótékony hatása van Mai-ra is.
Mintha kitágult volna a pupillája, kiszellőzött volna az elméje. Élesebb minden, könnyebben ért és sokkal több tudást tud magába szívni, mint bármikor. Hasznos, erre rá kell jönnie. Máskor talán ellenére lenne egy ilyesfajta serkentő, de lévén alig jut ideje a tudásszomját kielégíteni, most egyszerre pótolja be a hatok veszteségét.
Egy ponton megáll, felnéz, majd végig méri a feketeséget. Nem szól semmit, csak elindul egy pergament elővenni, na meg pennát és egy üvegcse tintát. Hosszas körmölésbe kezd, kitekintve a varázsvilágból, maga sem tudja, hogy hogyan szakadt ki belőle egy pillanat alatt, de megtörtént és máris összefüggéseket keres a lány szilánkjai között. Mi hiányzott ma? A feleltetés. Akkor mit kénytelen bepótolni? Azt, hogy mást feleltessen valamilyen formában, ha nem is magát. Ha nem is azonnal, de a világ legtökéletesebb házi feladatát állítja össze. Kérdéseket ír fel, amiből fel fogja térképezni azt, amit talán már így is tud, na de papírra vetve mégis máshogy hat az egész. Majd ha lesz egy szusszanásnyi idejük odaadja a lánynak, az kitölti, és ő pedig megoldja a világ összes problémáját. Vagy Noriét. Kapcsolatokat fog keresni minden személyiség között, ha addig él is. Hol vannak a pontok, ahol megbékélhetnek egymással? Hogyan tudnak olyan jól kapcsolódni egymáshoz, mint Mai mindegyikhez? Ez csupán tudomány semmi más. Bár még nemlétező, de erre tette fel az életét, még akkor is, ha elkopott a teendői listájáról. Na de most!
Miután végzett, újra visszaül a lány közelébe és eldugja egy időre a lapokat a könyve alá. Eztán mered maga elé, majd jön az újabb ötlet, de ezt már ki kell mondania.*
- Tudod, nagyon nehéz megfelelő tanítókat találni. Ki kellene őket nevelni. Nekem van harmincegy gyerekem. Ebből sokan már igen nagyok, van, aki tud írni és olvasni. Talán felnéznének rájuk a kicsik és jó példával járnának előttük, ha ők tanítanák meg azt, amit már tudnak. Nekem meg kell tanítanom, hogy hogyan tanítsanak. Ah! És akkor, ha valaki ebben tehetséges, akkor később vállalhat ilyen munkát, akár nálunk is. Mármint akkor, ha felnőttek. Máris megvan az alapja a jövőjüknek. Ha nem is mindnek. Mert hogy én ehhez értek, meg fogom látni, ki a jó ebben. A többieknek pedig keresek mást, ami testhezálló. Mindenkiben meg fogom találni és akkor nem kallódnak el. Kellenek mesterek is. Sok mester. *Rázza meg a fejét, majd mintha nem is beszélt volna egy levegővel öt percet, visszamélyed a könyvekbe. Később már vevő arra is, amit a másik mond neki.*
- A saját erődet fekteted magadba. A saját eszközödbe? A kardod lobogni fog a tűztől, vagy az átkoktól? Magyarázd el.
*S hagyja, hogy kibontakozzon a lány is, de az biztos, hogy miután végighallgatta, ő is ihletet kap arra hogy kipróbáljon egy varázslatot. De még kérdéseket kap, így addig nem áll fel, de a lábát keresztezi egymáson és szinte leszorítja a remegését, hogy ne pattanjon fel.*
- Kérdezz kérlek, nem szeretnék olyanról fecsegni, ami cseppet sem érdekel. Az előbb így is megkaptad. Pedig tudom, hogy nem érdekelnek a gyerekek. De várj, előbb hadd próbáljak ki valamit.
*Még mindig túlcsordulva energiával áll fel végre és elsétál a szoba közepéig, ahol talán a tűz nem tud bántani senkit és megpróbál egy igen nehézkes varázslatot. Pár elmormolt szó és lángba borul az egész teste. Vagy nem. Bárhogy történik, kacagva lép vissza a lányhoz.*
- Jó most már kérdezhetsz.
A varázsló elmormol egy rövid igét, melynek hatására nyaldosó lángok ölelik körül, melyek nincsenek rá hatással. Érintése könnyebb égési sérülést okozhat (2) és fokozottan tűzgyújtó erejű. Hatóideje két kör.
3791. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-11 17:27:51
Üzenet elküldve: 2025-03-11 17:27:51
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Mielőtt végleg maguk mögött hagynák a szoba kényelmét, egyetlen mondat ragadja meg igazán a figyelmét. „A rémálmok is tudnak ilyet, csak addig rossz, amíg benne vagy.” Sejtelmesen a kezeit kezdi bámulni, és az orra alatt láthatatlanul vigyorodik el.*
~Akkor igazából csak segítenék neked…~ *Mikor újra felnéz, már semmi sem látszik a gonosz mosolyból. Arca ismét hideg, semmitmondó.
A későbbi gyakorlatuk sikerrel zárul. A feketeség még szívesen bámulná a forró, vöröslő lángokat, de tudja, hogy gyakorolni csak azt lehet, amit elméletben már megtanult, úgyhogy kénytelenek mindketten visszaülni az asztalhoz, és tovább bújni a könyveket, de hosszú órák elteltével már nem bírja tovább. Hisztériás roham szélére kerül a fáradtságtól, a feje lüktet, a lapok elhomályosodnak előtte. Kezdi elérni tűrőképessége határát.*
- Dehogynem bírom! Olyan közel vagyok, hogy megértsem. Nem megyek sehová. *A mostani Norileina egy valamiben kiváló. Az akaratereje végtelen, főleg, ha olyasmiről van szó, amivel tovább növelheti a hatalmát. Márpedig, ha elő tudja csalogatni a kardja pokoli lángokat megmozgató mágikus energiáit, akkor legyőzhetetlenné válhat. Legalábbis ezt gondolja magáról, és pont ezért nem akar most felállni az asztaltól. Megissza a kék varázsitalt, az üres üveg az asztal szélén csattan, a dugó legurul a földre, de ő mit sem törődve merül bele újra a tanulásba. Ahogy a főzet hatni kezd, úgy fogynak keze alól a lapok is egyre gyorsabban. A csendet megint ő töri meg, mikor egyszer csak hangosan felszólal.*
- Hát persze! Olyan ez, mint az istenek áldása, csak mégis más. Egy elementáris áldás, melyben a saját mágikus erőmet kell felhasználnom, és olyanná formálnom, melyet a kard be tud fogadni. Ez lesz a megoldás. Mai, megvan! *Nem ujjong, de lelkesedése érezhető, ám azon kívül, hogy többet beszél, mint az elmúlt két napban talán összesen, a maga visszafogott módján mutatja ki.*
- Aaahh, én vagyok a legjobb. *Elégedetten áll fel a székből, és diadalittasan nyújtózkodik egyet, majd tesz egy kört a teremben, lépései visszhangozva kopognak.*
- Te hogy állsz? Találtál valami érdekeset? *Különösen fogékony és érdeklődő most az érdekes összefüggések iránt, ami szintén az italnak lehet köszönhető.
Ekkor pillantja meg a reggel elkészített elemózsiát is, amit mindeddig nem fogyasztott el, szóval most azzal a kezében dobja le magát újra a székére.*
- Mesélj nekem! Bármit. Valami olyat, ami rólad szól, és el akarod nekem mondani. Addig én eszem. *Igen, most még Mai-ra is kíváncsi, pedig nem igazán szokta érdekelni, hogy mi van vele. Féloldalasan ül a széken, az asztal felé fordulva, és már neki is áll befalatozni az ételt, de közben felpillant a fél-elf lányra.*
- Vagy kérdezzek?
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
*Mielőtt végleg maguk mögött hagynák a szoba kényelmét, egyetlen mondat ragadja meg igazán a figyelmét. „A rémálmok is tudnak ilyet, csak addig rossz, amíg benne vagy.” Sejtelmesen a kezeit kezdi bámulni, és az orra alatt láthatatlanul vigyorodik el.*
~Akkor igazából csak segítenék neked…~ *Mikor újra felnéz, már semmi sem látszik a gonosz mosolyból. Arca ismét hideg, semmitmondó.
A későbbi gyakorlatuk sikerrel zárul. A feketeség még szívesen bámulná a forró, vöröslő lángokat, de tudja, hogy gyakorolni csak azt lehet, amit elméletben már megtanult, úgyhogy kénytelenek mindketten visszaülni az asztalhoz, és tovább bújni a könyveket, de hosszú órák elteltével már nem bírja tovább. Hisztériás roham szélére kerül a fáradtságtól, a feje lüktet, a lapok elhomályosodnak előtte. Kezdi elérni tűrőképessége határát.*
- Dehogynem bírom! Olyan közel vagyok, hogy megértsem. Nem megyek sehová. *A mostani Norileina egy valamiben kiváló. Az akaratereje végtelen, főleg, ha olyasmiről van szó, amivel tovább növelheti a hatalmát. Márpedig, ha elő tudja csalogatni a kardja pokoli lángokat megmozgató mágikus energiáit, akkor legyőzhetetlenné válhat. Legalábbis ezt gondolja magáról, és pont ezért nem akar most felállni az asztaltól. Megissza a kék varázsitalt, az üres üveg az asztal szélén csattan, a dugó legurul a földre, de ő mit sem törődve merül bele újra a tanulásba. Ahogy a főzet hatni kezd, úgy fogynak keze alól a lapok is egyre gyorsabban. A csendet megint ő töri meg, mikor egyszer csak hangosan felszólal.*
- Hát persze! Olyan ez, mint az istenek áldása, csak mégis más. Egy elementáris áldás, melyben a saját mágikus erőmet kell felhasználnom, és olyanná formálnom, melyet a kard be tud fogadni. Ez lesz a megoldás. Mai, megvan! *Nem ujjong, de lelkesedése érezhető, ám azon kívül, hogy többet beszél, mint az elmúlt két napban talán összesen, a maga visszafogott módján mutatja ki.*
- Aaahh, én vagyok a legjobb. *Elégedetten áll fel a székből, és diadalittasan nyújtózkodik egyet, majd tesz egy kört a teremben, lépései visszhangozva kopognak.*
- Te hogy állsz? Találtál valami érdekeset? *Különösen fogékony és érdeklődő most az érdekes összefüggések iránt, ami szintén az italnak lehet köszönhető.
Ekkor pillantja meg a reggel elkészített elemózsiát is, amit mindeddig nem fogyasztott el, szóval most azzal a kezében dobja le magát újra a székére.*
- Mesélj nekem! Bármit. Valami olyat, ami rólad szól, és el akarod nekem mondani. Addig én eszem. *Igen, most még Mai-ra is kíváncsi, pedig nem igazán szokta érdekelni, hogy mi van vele. Féloldalasan ül a széken, az asztal felé fordulva, és már neki is áll befalatozni az ételt, de közben felpillant a fél-elf lányra.*
- Vagy kérdezzek?
Elfogyasztott egy nagy adag Vándorebédet, éhségét és szomját oltva, valamint begyógyítva elfogyasztójának első és második kategóriájú sérüléseit.
3790. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-09 21:15:48
Üzenet elküldve: 2025-03-09 21:15:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Megvonja a vállát. Akkor nem sürget. Szavakkal. Persze a testbeszéde mást mond, de azt már nem akarja visszafogni, vannak helyzetek, hogy ő sem tudja igazán tartani magát. Ha tanulásról van szó, nem ismer tréfát. Menni kell és csinálni és addig fel nem állni, amíg azt nem érzi, hogy nem jut be már semmi a fejébe. Bár ritka, általában elvették előle a könyvet, vagy valami külső behatás miatt kellett felfüggesztenie. Hiányzik neki, erre már nem szokott idő jutni.*
- Sokat beszélgettünk tegnap, néha az álmok helyre teszik azt is, amit esetleg nem értesz. A rémálmok is tudnak ilyet, csak addig rossz, amíg benne vagy.
*Mosolyog, de már nem akar erről tovább diskurálni. Viszont nem tudja megállni, hogy a nem kért bölcseleteit előadja.
A teremben végre megkapja azt amit akart, még ha nem is maradéktalanul. Ahogy a piacon, úgy itt sem képes arra, hogy ne legyen kissé őrült. Amit más annyira gyűlöl, abban ő megtalálta a mentsvárát. El tud bújni, kiüríteni a nem oda való gondolatokat és csak azt befogadni, amire szüksége van. Ritka bent a csend, de most kap belőle, egészen addig, amíg bele nem kezdenek a gyakorlásba. Itt sem jönnek ártó gondolatok, csak az van, ami fontos.*
- Majd kapsz újat. *Mondja csak úgy mellékesen. Hogyan is ígérhetne előre valamit, amit még maga sem tud, hogy hogyan fog kezelni? Viszont ebben jó. Ha rontana rettenetesen bosszús lenne. Végül sikerül neki és elégedettség ül ki az arcára. Nem szokta nem betartani a saját ígéreteit, de odalép a lányhoz, mielőtt leülhetnének és magához öleli jó szorosan. Nem akar hálálkodni túlzottan, így ezzel fejezi ki, hogy köszöni a segítséget. Kezdi elfelejteni, pedig nem szabadna, hogy kivel van dolga.
Újabb órák telnek el szótlanul, újabb könyvek kerülnek elő és már ő is kezdi érezni a fáradtságot ugyan, de jobban bírná, mint a másik.*
- Járhatsz is egyet, ha nem bírod, az segít. Én még maradnék. *Hiába mondja, megissza a kék löttyöt, ezért hát ő is hasonlóan tesz. Igen furcsa érzés, sosem alkalmazta ezt a fajta varázsitalt, de a következő időszak már megmutatja neki is, hogy igen hasznos. *
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán néggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
*Megvonja a vállát. Akkor nem sürget. Szavakkal. Persze a testbeszéde mást mond, de azt már nem akarja visszafogni, vannak helyzetek, hogy ő sem tudja igazán tartani magát. Ha tanulásról van szó, nem ismer tréfát. Menni kell és csinálni és addig fel nem állni, amíg azt nem érzi, hogy nem jut be már semmi a fejébe. Bár ritka, általában elvették előle a könyvet, vagy valami külső behatás miatt kellett felfüggesztenie. Hiányzik neki, erre már nem szokott idő jutni.*
- Sokat beszélgettünk tegnap, néha az álmok helyre teszik azt is, amit esetleg nem értesz. A rémálmok is tudnak ilyet, csak addig rossz, amíg benne vagy.
*Mosolyog, de már nem akar erről tovább diskurálni. Viszont nem tudja megállni, hogy a nem kért bölcseleteit előadja.
A teremben végre megkapja azt amit akart, még ha nem is maradéktalanul. Ahogy a piacon, úgy itt sem képes arra, hogy ne legyen kissé őrült. Amit más annyira gyűlöl, abban ő megtalálta a mentsvárát. El tud bújni, kiüríteni a nem oda való gondolatokat és csak azt befogadni, amire szüksége van. Ritka bent a csend, de most kap belőle, egészen addig, amíg bele nem kezdenek a gyakorlásba. Itt sem jönnek ártó gondolatok, csak az van, ami fontos.*
- Majd kapsz újat. *Mondja csak úgy mellékesen. Hogyan is ígérhetne előre valamit, amit még maga sem tud, hogy hogyan fog kezelni? Viszont ebben jó. Ha rontana rettenetesen bosszús lenne. Végül sikerül neki és elégedettség ül ki az arcára. Nem szokta nem betartani a saját ígéreteit, de odalép a lányhoz, mielőtt leülhetnének és magához öleli jó szorosan. Nem akar hálálkodni túlzottan, így ezzel fejezi ki, hogy köszöni a segítséget. Kezdi elfelejteni, pedig nem szabadna, hogy kivel van dolga.
Újabb órák telnek el szótlanul, újabb könyvek kerülnek elő és már ő is kezdi érezni a fáradtságot ugyan, de jobban bírná, mint a másik.*
- Járhatsz is egyet, ha nem bírod, az segít. Én még maradnék. *Hiába mondja, megissza a kék löttyöt, ezért hát ő is hasonlóan tesz. Igen furcsa érzés, sosem alkalmazta ezt a fajta varázsitalt, de a következő időszak már megmutatja neki is, hogy igen hasznos. *
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán néggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
3789. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-09 20:48:14
Üzenet elküldve: 2025-03-09 20:48:14
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*Pedig lehet, hogy a helyes döntés az lett volna, ha nem feszegetik tovább az álmokat. Ő sem akarja, de annyira jó élmény volt, hogy kicsúszik a száján néhány szó, ami arra engedi következtetni a másikat, hogy élvezte.*
- Ne sürgess! Máskor mindig rád kell várni. Most kibírod. *Ekkor még kínos lassúsággal simítgatja ki a felsője fűző alatt meggyűrődött részeit. Ezen művelet közben pillant fel, hogy válaszoljon.*
- Egy tisztáson voltunk, körülöttünk egy sötét erdő, tele… förtelmekkel, de nem bántottak. Azért nem, mert te ott voltál. Olyan voltál, mintha belőled áradna a holdak fénye, ami visszatartja őket. Nevettünk és mosolyogtunk. A társadalom meg… befogadott mindkettőnket. *Amiatt továbbra is gyanakszik, hogy a lány most úgy ajánlgatja az ölelését, mintha aranyat kapna érte cserébe, de talán csak a bűntudata okozza. Egyáltalán nem volt szép tőle, hogy úgy elutasította tegnap este.
A tanulásba elszántan vetik bele magukat, de a rögtönzött elméleti vizsga elmarad. Idegesíteni akarta vele a félvért. Ha megkínozzák sem gondolt volna arra, hogy ehelyett felvillanyozza vele.
A kandalló előtt állva őszinte szenvedéllyel mesél a tűzről, mely után az első feltett kérdést valóban ostobaságnak tartja.*
- Ez tűz. Persze, hogy megéget, ha kiengeded a kezedből az irányítást. *Ő nem teszi. Megingathatatlan határozottsággal parancsolja vissza a veszedelmes lángokat a kandalló kőfalai közé. A dicséret ismét simogatja a büszkeségét, de most Mai-n a sor, hogy megmutassa, mire képes. Ahogy látja az első lépéseiben a bizonytalanságot, kételkedve kúsznak fel a szemöldökei.*
- Ha felgyújtod vele a szoknyám, mérges leszek. Ne legyél gyáva nyúl! *Biztatja a maga módján a lányt, és a következő két lépés után már elégedetten fűzi össze karjait a mellkasa előtt. Menni fog neki.*
- Szép munka. Ne felejtsd el! Nem kéred a tüzet, hanem utasítod! Ennek tudatában folytasd! *A könyv tanulmányozására gondol, mert egyelőre nem mutat több trükköt, hanem visszaül az asztalhoz, ahol újra elmélyül az oldalak között. Ezúttal már órák telnek el úgy, hogy szinte nem is törődnek egymással, ám most a feketeség az, aki megtöri a csendet.*
- Aaaargh! *Morran fel hisztisen.* Meg fogok őrülniiii. Hogy lehet valami ennyire kibaszottul kimerítő? *Hátát a szék támlájának veti, fejét hátra billenti, és a plafont kezdi bámulni, csak valójában nem is látja. Nem néz, hanem bambul, muszáj pihentetnie egy kicsit a szemeit, de legfőképp az agyát.*
- Azt hiszem, itt az ideje annak varázsitalnak. *Az első napot még túlélte nélküle, de ezt már nem fogja. A betűk már szinte táncolnak előtte, és kiröhögik őt, amiért nem tudja elolvasni őket. Az olvasás… Ezért a tudásért is Mai-nak lehet hálás.
Kiegyenesedik végül, fogja a kék löttyöt, és egy az egyben lehúzza az egészet. Nagyon reméli, hogy az majd segít.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán néggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
*Pedig lehet, hogy a helyes döntés az lett volna, ha nem feszegetik tovább az álmokat. Ő sem akarja, de annyira jó élmény volt, hogy kicsúszik a száján néhány szó, ami arra engedi következtetni a másikat, hogy élvezte.*
- Ne sürgess! Máskor mindig rád kell várni. Most kibírod. *Ekkor még kínos lassúsággal simítgatja ki a felsője fűző alatt meggyűrődött részeit. Ezen művelet közben pillant fel, hogy válaszoljon.*
- Egy tisztáson voltunk, körülöttünk egy sötét erdő, tele… förtelmekkel, de nem bántottak. Azért nem, mert te ott voltál. Olyan voltál, mintha belőled áradna a holdak fénye, ami visszatartja őket. Nevettünk és mosolyogtunk. A társadalom meg… befogadott mindkettőnket. *Amiatt továbbra is gyanakszik, hogy a lány most úgy ajánlgatja az ölelését, mintha aranyat kapna érte cserébe, de talán csak a bűntudata okozza. Egyáltalán nem volt szép tőle, hogy úgy elutasította tegnap este.
A tanulásba elszántan vetik bele magukat, de a rögtönzött elméleti vizsga elmarad. Idegesíteni akarta vele a félvért. Ha megkínozzák sem gondolt volna arra, hogy ehelyett felvillanyozza vele.
A kandalló előtt állva őszinte szenvedéllyel mesél a tűzről, mely után az első feltett kérdést valóban ostobaságnak tartja.*
- Ez tűz. Persze, hogy megéget, ha kiengeded a kezedből az irányítást. *Ő nem teszi. Megingathatatlan határozottsággal parancsolja vissza a veszedelmes lángokat a kandalló kőfalai közé. A dicséret ismét simogatja a büszkeségét, de most Mai-n a sor, hogy megmutassa, mire képes. Ahogy látja az első lépéseiben a bizonytalanságot, kételkedve kúsznak fel a szemöldökei.*
- Ha felgyújtod vele a szoknyám, mérges leszek. Ne legyél gyáva nyúl! *Biztatja a maga módján a lányt, és a következő két lépés után már elégedetten fűzi össze karjait a mellkasa előtt. Menni fog neki.*
- Szép munka. Ne felejtsd el! Nem kéred a tüzet, hanem utasítod! Ennek tudatában folytasd! *A könyv tanulmányozására gondol, mert egyelőre nem mutat több trükköt, hanem visszaül az asztalhoz, ahol újra elmélyül az oldalak között. Ezúttal már órák telnek el úgy, hogy szinte nem is törődnek egymással, ám most a feketeség az, aki megtöri a csendet.*
- Aaaargh! *Morran fel hisztisen.* Meg fogok őrülniiii. Hogy lehet valami ennyire kibaszottul kimerítő? *Hátát a szék támlájának veti, fejét hátra billenti, és a plafont kezdi bámulni, csak valójában nem is látja. Nem néz, hanem bambul, muszáj pihentetnie egy kicsit a szemeit, de legfőképp az agyát.*
- Azt hiszem, itt az ideje annak varázsitalnak. *Az első napot még túlélte nélküle, de ezt már nem fogja. A betűk már szinte táncolnak előtte, és kiröhögik őt, amiért nem tudja elolvasni őket. Az olvasás… Ezért a tudásért is Mai-nak lehet hálás.
Kiegyenesedik végül, fogja a kék löttyöt, és egy az egyben lehúzza az egészet. Nagyon reméli, hogy az majd segít.*
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán néggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
3788. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-09 20:07:28
Üzenet elküldve: 2025-03-09 20:07:28
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 949
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Játék a tűzzel//
*Végignéz a lányon. Nem akart belemenni az álom kérdésébe, mert minden mondatba bele lehet bukni. Bár nem ő lenne az, aki megbicsaklik ilyen téren, az meg végképp nem ő lenne, ha nem tenne fel ezernyi kérdést a nap folyamán.*
- Mit álmodtál? Tudod, hogy érdekel, csak már mennék. De még látom lesz időm meghallgatni.
*Nevet, próbálja oldani a másik feszültségét, de csak nem sikerül, mikor azt a furcsa reggelit becsmérli. De ha egy fiolányi trágyára hasonlít, akkor ugyan mit mondjon? Amúgy sem sokat eszik, de ha belekezd, akkor annak megadja a módját. Előbb döfne tőrt a szívébe, minthogy ezt legurítsa a torkán, bár kimerülni sem szeretne az éhségtől annyira, hogy ne tudjon koncentrálni. De újra megnézve a tartalmát sem jut másra; nem kéri. De hagyja, hogy ez a téma is a ködbe vesszen.*
- Amint megittam és talpon maradok, máris a tied vagyok. El sem engedlek egy ideig. *Mosolyog felé, de már ha a teremben lenne is késő lenne. Szerencséjére elérkezik az az idő is, majd belemélyed a tanulmányokba, pont olyan mozdulatlanul ül, egyenes háttal, mint az előző napon. Csakhogy most nem szeretne csupán olvasni. Tüzet akar. Nagyot.
Már majdnem komolyan veszi a lányt, fel is könyököl az asztalra, csillogó kékekkel várja a kérdéssorokat, amiket úgy fog megválaszolni, mint a legjobb diák. Alig várja, hogy hegyes fülébe jusson az első kérdés, de amaz felnevet ő pedig csalódottan áll fel, ami hamar el is illan, mert végül is az történik, amit akart. Mégsem lehet azért szomorú, mert nem kérdezték ki.*
- Ugye nem éget meg? *Teszi fel ő az ostoba kérdését, majd végignéz magán. Kár lenne a ruhájáért. Persze feszülten figyel és résnyire nyitott ajkakkal bámulja a másik tehetségét. Máskor az jutna eszébe, hogy ezzel egyetlen pillanat alatt tudná őt elhamvasztani, de most inkább csak csodálja, hogy mire képes a lány és ezen tudását át is adja.*
- Húha. Tényleg jó vagy.
*Megköszörüli a torkát és tesz egy bizonytalan lépést előre, majd még kettőt, ami már tükrözi, hogy ő bizony van olyan ügyes, hogy ezt nem ronthatja el. Koncentrál, elismétli a másik szavait, miközben a tenyerét a kandalló felé tartja, majd ha sikerül a bűbáj, egy újabb mozdulattal ő is véget vet varázslatnak. *
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
*Végignéz a lányon. Nem akart belemenni az álom kérdésébe, mert minden mondatba bele lehet bukni. Bár nem ő lenne az, aki megbicsaklik ilyen téren, az meg végképp nem ő lenne, ha nem tenne fel ezernyi kérdést a nap folyamán.*
- Mit álmodtál? Tudod, hogy érdekel, csak már mennék. De még látom lesz időm meghallgatni.
*Nevet, próbálja oldani a másik feszültségét, de csak nem sikerül, mikor azt a furcsa reggelit becsmérli. De ha egy fiolányi trágyára hasonlít, akkor ugyan mit mondjon? Amúgy sem sokat eszik, de ha belekezd, akkor annak megadja a módját. Előbb döfne tőrt a szívébe, minthogy ezt legurítsa a torkán, bár kimerülni sem szeretne az éhségtől annyira, hogy ne tudjon koncentrálni. De újra megnézve a tartalmát sem jut másra; nem kéri. De hagyja, hogy ez a téma is a ködbe vesszen.*
- Amint megittam és talpon maradok, máris a tied vagyok. El sem engedlek egy ideig. *Mosolyog felé, de már ha a teremben lenne is késő lenne. Szerencséjére elérkezik az az idő is, majd belemélyed a tanulmányokba, pont olyan mozdulatlanul ül, egyenes háttal, mint az előző napon. Csakhogy most nem szeretne csupán olvasni. Tüzet akar. Nagyot.
Már majdnem komolyan veszi a lányt, fel is könyököl az asztalra, csillogó kékekkel várja a kérdéssorokat, amiket úgy fog megválaszolni, mint a legjobb diák. Alig várja, hogy hegyes fülébe jusson az első kérdés, de amaz felnevet ő pedig csalódottan áll fel, ami hamar el is illan, mert végül is az történik, amit akart. Mégsem lehet azért szomorú, mert nem kérdezték ki.*
- Ugye nem éget meg? *Teszi fel ő az ostoba kérdését, majd végignéz magán. Kár lenne a ruhájáért. Persze feszülten figyel és résnyire nyitott ajkakkal bámulja a másik tehetségét. Máskor az jutna eszébe, hogy ezzel egyetlen pillanat alatt tudná őt elhamvasztani, de most inkább csak csodálja, hogy mire képes a lány és ezen tudását át is adja.*
- Húha. Tényleg jó vagy.
*Megköszörüli a torkát és tesz egy bizonytalan lépést előre, majd még kettőt, ami már tükrözi, hogy ő bizony van olyan ügyes, hogy ezt nem ronthatja el. Koncentrál, elismétli a másik szavait, miközben a tenyerét a kandalló felé tartja, majd ha sikerül a bűbáj, egy újabb mozdulattal ő is véget vet varázslatnak. *
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
3787. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-03-09 19:37:56
Üzenet elküldve: 2025-03-09 19:37:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 858
OOC üzenetek: 29
Játékstílus: Vakmerő
//Játék a tűzzel//
*A szája kissé tátva marad, ahogy oldalra billentett fejjel mustrálja Mai-t, miközben a csodás napról hadovál. Egy pillanatra még abban sem biztos, hogy tényleg ébren van már, és nem az álom szórakozik vele.*
- Ha tudnád, hogy milyen álmok voltak, téged is érdekelnének. *Nagy részben ennek köszönhető, hogy sikerült kipihennie magát, de ami furcsa, hogy az elméjében is csend van. Nem veri senki az ajtót, hogy engedje már ki őket. Alszanak, a többiek alszanak. Vajon ez azt jelenti, hogy teljesen rá bízták magukat? Furcsállja, de elhessegeti a gyanút.
Hosszú ideig készülődik, mert mióta Mai megmutatta neki a szépség gyönyörét, Lil az, aki a legkényesebb lett a kinézetére. Élvezi, hogy szép. Nem véletlen, hogy ő egyáltalán nem feszeng a szoknyában, fűzőben.*
- Menj a francba! Legközelebb hagyom, hogy éhezz. *Duzzogva húzza fel az orrát, mert az előlegként hozzáfűzött kommentár után mindennek tűnik az a dicséret, csak nem őszintének. Mondjuk tény, hogy nem túl bizalomgerjesztő a Gubis kaja, de csak meg lehet enni… talán…*
- Biztos lehetsz benne, hogy be fogom hajtani rajtad. Még csak az őrületbe kergetni sem foglak közben. *A tegnap történtek már leülepedtek benne, és most már tudja, hogy hol szúrta el, és mivel rémítette halálra szerencsétlen lányt. Legközelebb majd jobb lesz.
A tűzmágiához tartozó részlegre érve elfoglalják az egyik asztalt, és kezdődhet minden elölről. Ugyanúgy, ahogy tegnap, most sem szólnak egymáshoz sokáig, csak a saját dolgukra koncentrálnak, de ezúttal nem telik el így az egész nap. Felkapja a fejét, mikor Mai megszólal, és nem bírja ki, hogy ne nevessen fel a tanárnő megszólításon.*
- Hahh! Hát ez jó. Előbb kikérdezem az elméletet. Amíg az nem megy, nem adok a kezedbe olyasmit, amivel ölni tudsz. *Először nagyokat pislog, s komoly képet vág közben, de aztán megint elkezd kuncogni.*
- Csak vicceltem. Na gyere! *Feláll az asztaltól, és az egyik kandallóhoz lépked. A tűz emelethez méltóan az egész terem tele van velük, és bennük égnek is a veszedelmesen táncoló, vöröslő lángok.*
- A tűz makacs, és szeszélyesebb, mint ez a torony. Nem hallgat akárkire. A tüzet nem kérni kell, hogy segítsen, hanem parancsolni neki. Irányítanod kell, különben ahelyett, hogy engedelmeskedne neked, fel fog emészteni. *A kandalló tüze felé fordítja a tenyerét, elmormol néhány varázsszót, és közben koncentrál. Ha jól csinálja, a lángok hamarosan elkezdenek kicsapni a kandallóból, és vészesen közeledni a páros felé, de mielőtt elérné őket, a feketeség elfordítja a tenyerét, és a lángok is visszahúzódnak. Ha hibázik, akkor legalább azt sikerült bebizonyítania, hogy ez az elem tényleg képes megmakacsolni magát, és nem hallgatni a mesterére.*
- Próbáld meg! *Most a fél-elfen a világ szeme.*
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
*A szája kissé tátva marad, ahogy oldalra billentett fejjel mustrálja Mai-t, miközben a csodás napról hadovál. Egy pillanatra még abban sem biztos, hogy tényleg ébren van már, és nem az álom szórakozik vele.*
- Ha tudnád, hogy milyen álmok voltak, téged is érdekelnének. *Nagy részben ennek köszönhető, hogy sikerült kipihennie magát, de ami furcsa, hogy az elméjében is csend van. Nem veri senki az ajtót, hogy engedje már ki őket. Alszanak, a többiek alszanak. Vajon ez azt jelenti, hogy teljesen rá bízták magukat? Furcsállja, de elhessegeti a gyanút.
Hosszú ideig készülődik, mert mióta Mai megmutatta neki a szépség gyönyörét, Lil az, aki a legkényesebb lett a kinézetére. Élvezi, hogy szép. Nem véletlen, hogy ő egyáltalán nem feszeng a szoknyában, fűzőben.*
- Menj a francba! Legközelebb hagyom, hogy éhezz. *Duzzogva húzza fel az orrát, mert az előlegként hozzáfűzött kommentár után mindennek tűnik az a dicséret, csak nem őszintének. Mondjuk tény, hogy nem túl bizalomgerjesztő a Gubis kaja, de csak meg lehet enni… talán…*
- Biztos lehetsz benne, hogy be fogom hajtani rajtad. Még csak az őrületbe kergetni sem foglak közben. *A tegnap történtek már leülepedtek benne, és most már tudja, hogy hol szúrta el, és mivel rémítette halálra szerencsétlen lányt. Legközelebb majd jobb lesz.
A tűzmágiához tartozó részlegre érve elfoglalják az egyik asztalt, és kezdődhet minden elölről. Ugyanúgy, ahogy tegnap, most sem szólnak egymáshoz sokáig, csak a saját dolgukra koncentrálnak, de ezúttal nem telik el így az egész nap. Felkapja a fejét, mikor Mai megszólal, és nem bírja ki, hogy ne nevessen fel a tanárnő megszólításon.*
- Hahh! Hát ez jó. Előbb kikérdezem az elméletet. Amíg az nem megy, nem adok a kezedbe olyasmit, amivel ölni tudsz. *Először nagyokat pislog, s komoly képet vág közben, de aztán megint elkezd kuncogni.*
- Csak vicceltem. Na gyere! *Feláll az asztaltól, és az egyik kandallóhoz lépked. A tűz emelethez méltóan az egész terem tele van velük, és bennük égnek is a veszedelmesen táncoló, vöröslő lángok.*
- A tűz makacs, és szeszélyesebb, mint ez a torony. Nem hallgat akárkire. A tüzet nem kérni kell, hogy segítsen, hanem parancsolni neki. Irányítanod kell, különben ahelyett, hogy engedelmeskedne neked, fel fog emészteni. *A kandalló tüze felé fordítja a tenyerét, elmormol néhány varázsszót, és közben koncentrál. Ha jól csinálja, a lángok hamarosan elkezdenek kicsapni a kandallóból, és vészesen közeledni a páros felé, de mielőtt elérné őket, a feketeség elfordítja a tenyerét, és a lángok is visszahúzódnak. Ha hibázik, akkor legalább azt sikerült bebizonyítania, hogy ez az elem tényleg képes megmakacsolni magát, és nem hallgatni a mesterére.*
- Próbáld meg! *Most a fél-elfen a világ szeme.*
A varázsló tenyerét egy tűzforrás felé fordítja, melynek hatására a kiválasztott, közelében égő tűz ereje duplájára nő. Amint a varázsló elfordítja tenyerét, a hatás megszűnik.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3421-3440 , 3441-3460 , 3461-3480 , 3481-3500 , 3501-3520 , 3521-3540 , 3541-3560 , 3561-3580 , 3581-3600 , 3601-3620 , 3621-3640 , 3641-3660 , 3661-3680 , 3681-3700 , 3701-3720 , 3721-3740 , 3741-3760 , 3761-3780 , 3781-3800 , 3787-3806