Külső területek - Mágustorony
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 68 (1341. - 1360. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1360. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-12-09 17:12:30
Üzenet elküldve: 2025-12-09 17:12:30
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1087
OOC üzenetek: 117
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 1087
OOC üzenetek: 117
Játékstílus: Megfontolt
*Nem is tudta, hogy eddig hiányzott neki a torony és első gondolatra, nem is rakja össze, hogy mi az, amit hiányolt a helyben, ahol nagy ritkán járt. Talán az elvonult nyugalom és a régi könyvtárnak a hangulata, ahova járt és varázslókkal találkozott, még mielőtt Eeyr kezére került volna az egész épület. Eddig nem is gondolt arra, hogy mekkora változást hozott az ő életébe, hiszen a könyvtárban azóta csak ritkásan járt, hogy már valamiféle elkötelezettséget pletykáltatna róla az új entitások irányába. Már lehet nem is tisztességes gondolat tőle újként gondolni az istenekre. Nem éppen elf, számára a megérkezésük már az életének egy jelentős szegmensével volt előbb és az entitások állítólag léteztek, sőt az egyik pont ebben a toronyban pihenve, csak nem adták jelüket. Érdekes, hogy a mágia megmaradt kis zugában jut eszébe az isteneken morfondírozni, de egyelőre hagyja a gondolatait szabadon szállingózni, amíg nem kényszerül gondolatait valami mederbe terelni. Anyagilag nem készült komoly varázstanulásra, nem is készült egyáltalán, csak a nála lévő vagyonból és a szellemi képességeiből gazdálkodhat. De vállalkozó szellemben felkeresi régi varázsos ismerőseit és utánakérdez a régi matrónának is, hogy miként viseli a közel és távolabb múlt eseményeit. Főleg, amióta találkozott egy új Dwirinthalennel és rajta keresztül hallott Cralanról is. Az is érdekelné, hogy a testőre miért nem tart már vele. Bár örömére rengeteg mágussal futott össze, Moonxylweryvel nem volt lehetősége a minap összefutni és már érzi a csontjaiban a fáradtságot, amivel az út és a kísérletező kedvű varázsolgatás járt. Ezért ezt lehet az indulás előttre hagyja. Taitosról és Worenthről se hallott sokat, az utóbbi meg sem lepi, hiszen ő tényleg szó nélkül tűnt el és nem lepné meg, ha az élete védelmében vissza se térne. De Taitosról nem tudja, hogy mi lelte és már haloványan emlékszik csak arra, amit Krestvirtől hallott. Aki hasonmód egy személy, akivel örömmel összefutna és társalogna, hogy miként telt ez a hosszas ideje a toronyban és gondolkodott-e azon, hogy ránéz a városra. Rengeteget tanult tőle és most sajnos nincs lehetősége rendezni, de ha egyszer meglátogatja, örömmel ellentételezné a szívességét.*
1359. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-12-08 15:21:48
Üzenet elküldve: 2025-12-08 15:21:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 672
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 672
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Hold és tűz//
*Egy darabig ismét csak gondolkodik az eddig elhangzottakon.
Beszélgetés közben érzékelte Adoaver szomorúságát, ugyanakkor bármennyire is együtt érez vele, ezen sajnos nem tud segíteni. Ha van valami, amire semmilyen isten és mágia nem lehet képes, akkor szerinte az éppen a múltnak a megváltoztatása, utóbbinak ráadásul értelme sem lenne sok. Ha most bármelyiküknek is lehetősége lenne visszamenni és eltörölni mindent régi életükből, ami fájt nekik, vagy ártott, akkor nyilván teljesen más irányt vesz a sorsuk, és ha valami szintén megint teljesen biztos, akkor az éppen az, hogy így nem létezhetne ez a mostani pillanat, amikor is együtt mennek a Mágustoronyba tanulni, őszintébben beszélve egymással, mint eddig bármikor tették.
Örül neki, hogy lezajlott közöttük ez az egész beszélgetés, mert bármennyire is úgy érzi, hogy túllépett saját múltjának az árnyékán, azért nem árt, ha a lehető legjobban letisztázza magában az egészet.
Lehet, hogy pocsék gyerekkora volt, amiért származása miatt plüssnyulain kívül nem voltak barátai, sőt, szinte mindig rossz értelemben véve kivételeztek vele, mégis az a feltétel nélküli és gyengéd szeretet, amit édesanyjától kapott és kap még most is, megfizethetetlen. Ezzel persze tisztában volt eddig is, mégis nagyon gyakran hajalmos volt nagyon sajnálni önmagát, holott most például Adoaver történetét végighallgatva egyáltalán nem biztos abban, hogy kettőjük közül neki volt a rosszabb, pontosabban inkább majdnem teljesen biztos abban, hogy nem.*
- Sajnálom, tényleg. Nálunk is sok szabálynak meg kellett felelni, de főleg a tágabb közösségnek. Szerencsére anya sohasem követelt tőlem hasonlókat, és így utólag és jobban belegondolva azt kell mondanom, hogy nem is tudtam akkor, hogy mennyire szerencsés vagyok ezzel. Milyen érdekes... illetve persze nem ez a jó szó, szomorú inkább, mint érdekes. Alenia vérszerinti gyermek, mégis hasonlókat mesélt arról, hogy ő hogyan nőtt fel, pedig őt is szerették a szülei. Változnia kellene a nemességnek szerintem.
*~ Ha már létezik egyáltalán… ~
Nem mondja ki a végkövetkeztetését, de ez a beszélgetés ismét csak megerősítette korábbi gondolatait, hogy talán jobb lenne, ha nemesség nem is létezne, vagy, ha már létezik legalább attól a merevségtől megszabadulna, ami egyben önmagát is gúzsba köti.*
- Különben köszönöm a kedves bókot, tényleg! De azt hiszem, hogy az intelligenciád miatt neked sem igen kell szégyenkezned. Meg egyébként sem semmiért. Őszintén örülök, hogy ismerhetlek. Jó, hogy annak idején pont Szarvasligetbe vetetett a sors.
*Természetesen nem udvariasságból mondja mindezt és mivel hasonló vallomások nem is szokásai, természetesen zavarba is jön. De hát Adoaver is megdicsérte őt, miért ne mondhatna ő is valami hasonlót, főleg, ha nem is hazudik?
Amúgy is örül, ha a múlt sebei felől elkanyarodhatnak kicsit más témák felé is újra.*
- Különben, őszintén szólva, nem vágyom a tanács elé, de megnyugtat, ha szerinted boldogulnék előttük, mert van egy olyan érzésem, hogy lesz még dolgom velük. Van egy-két tervem, amihez minden bizonnyal majd szükségem lesz a támogatásukra, vagy legalábbis a hallgatólagos jóváhagyásukra. *teszi hozzá, de témaként igazából saját konkrét tervei helyett éppen most sokkal jobban foglalkoztatják az istenekkel kapcsolatos elméletek és spekulációk, így jelenleg szívesebben beszél ezekről.*
- Ami az isteneket illeti, a három istenség közül legalább az egyik biztosan jóindulatú. *mosolyodik el, ösztönösen is megtapogatva a ruházata alatt hordott napmedált, amit Eeyr templomában kapott.* Nem ismerem az Eeyr által hirdetett tanokat betűről betűre, csak annyit tudok róluk, amennyit Alenia mesélt, nyilván nem elfogulatlanul, hiszen ő már akkor az istennő híve volt, amikor megismertem, ráadásul személyesen is sokat köszönhet a pártfogásának, mégis úgy gondolom, hogyha valaki őszintén követi őt, azzal ártani biztosan nem fog sem magának, sem pedig a világnak. De amit meséltél az istenhármasságról felvet egy egészen érdekes problémát szerintem. Ha két istent valakik és valahogyan máshonnan idéztek ide, egy pedig jött magától, akkor ahogyan jöttek, úgy egyszer csak el is mehetnek. Bár nem hiszem, hogy megtennék, de az elméleti lehetősége mindenképpen megvan, ha pedig ez megtörténik, akkor azok valamennyien, akik az ő mágiájukat használták, lényegében elveszítik majd a mágikus hatalmukat és varázslataikat. Morbid példa, de mintha amputálnának róluk egy tőlük ajándékba kapott testrészt.
*Kicsit még ki is rázza a hideg erre a gondolatra.*
- Mindenesetre szerintem ez is minket kettőnket igazol, amiért az elemi mágiát választottuk. Az sokkal tisztább és egyértelműbb, mert az új istenek akár el is mehetnek innen, ugyanakkor ameddig létezik ez a világ, az elemeknek is mindenképpen létezniük kell, amiből maga a világ felépül.
*A világ pedig, mintha mintha csak erre a végszóra válaszolna, vagy csak neki tűnik fel éppen most, de megváltozik. Mintha a régi Artheniorban befordult volna egy utcasarkon, ami a szegények negyedének viszonylag biztonságos részeit elválasztotta az igazán sötét sikátoroktól, most majdnem ugyanilyen hirtelen vált át egy általuk elhagyott bokorcsoport után a már majdnem szilárd talaj, teljesen szilárddá. A mocsár végre véget ért.*
- Hála az égnek, kint vagyunk végre! *jegyzi meg.* Hihetetlen, hogy mennyire gyönyörű ez a hely az ingovány után.
*Talán persze megvan a maga szépsége az ingoványnak is, de lehet, hogy mágus helyett inkább költőnek kellene lennie ahhoz, hogy ezt a rejtett szépséget felismerje benne.
Viszont ahogyan nézi legalább a tó és a torony közvetlen közelében bukkantak elő, így nincsen tovább szüksége egészen a visszaútig egyedi varázslatára.*
- Köszönöm az utat! *mondja, bár esélyes, hogy felesleges megköszönnie a holdnyúlnak, hogy elhozta idáig, de nem tud és nem is akar rá puszta eszközként tekinteni, tudományosság ide, vagy oda. Pontosan úgy száll le róla, ahogyan kell, jobb füle tövét kedvesen megvakarva tünteti el maga alól a varázslatot, hogy az eltűnését jelző ezüstös csillogás után immár gyalog tehesse meg a toronyig még hátralévő legfeljebb néhány száz métert Adoaver és Halacska mellett sétálva. Hihetetlenül furcsa érzés a holdnyúlon való eddigi leghosszabb utazása után végre újra szilárd talajon állni és saját lábaival lépkedni előre, de örül neki, hogy megteheti.*
- Mi lenne, ha megreggeliznénk mielőtt bemegyünk? *kérdi.* Vagy ez lehet inkább már ebéd. Ami engem illet, éhes vagyok. Meg aztán, ha esetleg Abogrba botlunk, biztosan nem dicsérne meg érte, ha összemorzsáznánk a könyveit.
*Neveti el magát.*
- Szerintem keressünk egy fát, amihez kikötjük Halacskát legelni, együnk kicsit, aztán rohanjunk is tanulni! De tényleg mielőtt még… Int azt mondta, hogy ettől egy ideig majd okosabb leszek és gyorsabban tanulok, hát kíváncsi vagyok. Bár igazából bízom a szakértelmében. *veszi elő hátizsákjából a dokitól kapott ciánkék varázsitalt, és a fény felé tartja.*
- Úgy néz ki, mint a tinta, remélem az íze jobb lesz.
*Újra elneveti magát. Le sem tagadhatná, hogy vidám, de hát miért ne lenne az? Hosszú idő után végre újra eljutott ide, mindenek tetejében pedig bármennyire körültekintően is haladtak idáig, és bármennyire nem érezte veszélyben önmagukat, azért annyira nyomasztó hely a mocsár és annyi legenda kering róla, hogy mindenképpen örül annak, hogy mind a ketten teljesen épségben jutottak rajta át.
Egy hajtásra issza ki a ránézésre nem túl bizalomgerjesztő löttyöt, de nem torzul el az arca, ami minden bizonnyal Adoaver számára is arra utal, amit igyekszik pár pillanattal az utolsó korty lenyelése után szavakba is önteni.*
- Hát, nem éppen egy óbor. Nem finom, de legalább nem is rossz. Mondjuk okosabbnak sem érzem magam hirtelen, de gondolom ehhez valami könyv is kéne tényleg, hogy feltűnjön, hogy valóban gyorsabban tudok-e tanulni, mint egyébként. Mindegy, túléltem, szóval nem hiszem, hogy bármit is veszthettem ezzel.
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán néggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
*Egy darabig ismét csak gondolkodik az eddig elhangzottakon.
Beszélgetés közben érzékelte Adoaver szomorúságát, ugyanakkor bármennyire is együtt érez vele, ezen sajnos nem tud segíteni. Ha van valami, amire semmilyen isten és mágia nem lehet képes, akkor szerinte az éppen a múltnak a megváltoztatása, utóbbinak ráadásul értelme sem lenne sok. Ha most bármelyiküknek is lehetősége lenne visszamenni és eltörölni mindent régi életükből, ami fájt nekik, vagy ártott, akkor nyilván teljesen más irányt vesz a sorsuk, és ha valami szintén megint teljesen biztos, akkor az éppen az, hogy így nem létezhetne ez a mostani pillanat, amikor is együtt mennek a Mágustoronyba tanulni, őszintébben beszélve egymással, mint eddig bármikor tették.
Örül neki, hogy lezajlott közöttük ez az egész beszélgetés, mert bármennyire is úgy érzi, hogy túllépett saját múltjának az árnyékán, azért nem árt, ha a lehető legjobban letisztázza magában az egészet.
Lehet, hogy pocsék gyerekkora volt, amiért származása miatt plüssnyulain kívül nem voltak barátai, sőt, szinte mindig rossz értelemben véve kivételeztek vele, mégis az a feltétel nélküli és gyengéd szeretet, amit édesanyjától kapott és kap még most is, megfizethetetlen. Ezzel persze tisztában volt eddig is, mégis nagyon gyakran hajalmos volt nagyon sajnálni önmagát, holott most például Adoaver történetét végighallgatva egyáltalán nem biztos abban, hogy kettőjük közül neki volt a rosszabb, pontosabban inkább majdnem teljesen biztos abban, hogy nem.*
- Sajnálom, tényleg. Nálunk is sok szabálynak meg kellett felelni, de főleg a tágabb közösségnek. Szerencsére anya sohasem követelt tőlem hasonlókat, és így utólag és jobban belegondolva azt kell mondanom, hogy nem is tudtam akkor, hogy mennyire szerencsés vagyok ezzel. Milyen érdekes... illetve persze nem ez a jó szó, szomorú inkább, mint érdekes. Alenia vérszerinti gyermek, mégis hasonlókat mesélt arról, hogy ő hogyan nőtt fel, pedig őt is szerették a szülei. Változnia kellene a nemességnek szerintem.
*~ Ha már létezik egyáltalán… ~
Nem mondja ki a végkövetkeztetését, de ez a beszélgetés ismét csak megerősítette korábbi gondolatait, hogy talán jobb lenne, ha nemesség nem is létezne, vagy, ha már létezik legalább attól a merevségtől megszabadulna, ami egyben önmagát is gúzsba köti.*
- Különben köszönöm a kedves bókot, tényleg! De azt hiszem, hogy az intelligenciád miatt neked sem igen kell szégyenkezned. Meg egyébként sem semmiért. Őszintén örülök, hogy ismerhetlek. Jó, hogy annak idején pont Szarvasligetbe vetetett a sors.
*Természetesen nem udvariasságból mondja mindezt és mivel hasonló vallomások nem is szokásai, természetesen zavarba is jön. De hát Adoaver is megdicsérte őt, miért ne mondhatna ő is valami hasonlót, főleg, ha nem is hazudik?
Amúgy is örül, ha a múlt sebei felől elkanyarodhatnak kicsit más témák felé is újra.*
- Különben, őszintén szólva, nem vágyom a tanács elé, de megnyugtat, ha szerinted boldogulnék előttük, mert van egy olyan érzésem, hogy lesz még dolgom velük. Van egy-két tervem, amihez minden bizonnyal majd szükségem lesz a támogatásukra, vagy legalábbis a hallgatólagos jóváhagyásukra. *teszi hozzá, de témaként igazából saját konkrét tervei helyett éppen most sokkal jobban foglalkoztatják az istenekkel kapcsolatos elméletek és spekulációk, így jelenleg szívesebben beszél ezekről.*
- Ami az isteneket illeti, a három istenség közül legalább az egyik biztosan jóindulatú. *mosolyodik el, ösztönösen is megtapogatva a ruházata alatt hordott napmedált, amit Eeyr templomában kapott.* Nem ismerem az Eeyr által hirdetett tanokat betűről betűre, csak annyit tudok róluk, amennyit Alenia mesélt, nyilván nem elfogulatlanul, hiszen ő már akkor az istennő híve volt, amikor megismertem, ráadásul személyesen is sokat köszönhet a pártfogásának, mégis úgy gondolom, hogyha valaki őszintén követi őt, azzal ártani biztosan nem fog sem magának, sem pedig a világnak. De amit meséltél az istenhármasságról felvet egy egészen érdekes problémát szerintem. Ha két istent valakik és valahogyan máshonnan idéztek ide, egy pedig jött magától, akkor ahogyan jöttek, úgy egyszer csak el is mehetnek. Bár nem hiszem, hogy megtennék, de az elméleti lehetősége mindenképpen megvan, ha pedig ez megtörténik, akkor azok valamennyien, akik az ő mágiájukat használták, lényegében elveszítik majd a mágikus hatalmukat és varázslataikat. Morbid példa, de mintha amputálnának róluk egy tőlük ajándékba kapott testrészt.
*Kicsit még ki is rázza a hideg erre a gondolatra.*
- Mindenesetre szerintem ez is minket kettőnket igazol, amiért az elemi mágiát választottuk. Az sokkal tisztább és egyértelműbb, mert az új istenek akár el is mehetnek innen, ugyanakkor ameddig létezik ez a világ, az elemeknek is mindenképpen létezniük kell, amiből maga a világ felépül.
*A világ pedig, mintha mintha csak erre a végszóra válaszolna, vagy csak neki tűnik fel éppen most, de megváltozik. Mintha a régi Artheniorban befordult volna egy utcasarkon, ami a szegények negyedének viszonylag biztonságos részeit elválasztotta az igazán sötét sikátoroktól, most majdnem ugyanilyen hirtelen vált át egy általuk elhagyott bokorcsoport után a már majdnem szilárd talaj, teljesen szilárddá. A mocsár végre véget ért.*
- Hála az égnek, kint vagyunk végre! *jegyzi meg.* Hihetetlen, hogy mennyire gyönyörű ez a hely az ingovány után.
*Talán persze megvan a maga szépsége az ingoványnak is, de lehet, hogy mágus helyett inkább költőnek kellene lennie ahhoz, hogy ezt a rejtett szépséget felismerje benne.
Viszont ahogyan nézi legalább a tó és a torony közvetlen közelében bukkantak elő, így nincsen tovább szüksége egészen a visszaútig egyedi varázslatára.*
- Köszönöm az utat! *mondja, bár esélyes, hogy felesleges megköszönnie a holdnyúlnak, hogy elhozta idáig, de nem tud és nem is akar rá puszta eszközként tekinteni, tudományosság ide, vagy oda. Pontosan úgy száll le róla, ahogyan kell, jobb füle tövét kedvesen megvakarva tünteti el maga alól a varázslatot, hogy az eltűnését jelző ezüstös csillogás után immár gyalog tehesse meg a toronyig még hátralévő legfeljebb néhány száz métert Adoaver és Halacska mellett sétálva. Hihetetlenül furcsa érzés a holdnyúlon való eddigi leghosszabb utazása után végre újra szilárd talajon állni és saját lábaival lépkedni előre, de örül neki, hogy megteheti.*
- Mi lenne, ha megreggeliznénk mielőtt bemegyünk? *kérdi.* Vagy ez lehet inkább már ebéd. Ami engem illet, éhes vagyok. Meg aztán, ha esetleg Abogrba botlunk, biztosan nem dicsérne meg érte, ha összemorzsáznánk a könyveit.
*Neveti el magát.*
- Szerintem keressünk egy fát, amihez kikötjük Halacskát legelni, együnk kicsit, aztán rohanjunk is tanulni! De tényleg mielőtt még… Int azt mondta, hogy ettől egy ideig majd okosabb leszek és gyorsabban tanulok, hát kíváncsi vagyok. Bár igazából bízom a szakértelmében. *veszi elő hátizsákjából a dokitól kapott ciánkék varázsitalt, és a fény felé tartja.*
- Úgy néz ki, mint a tinta, remélem az íze jobb lesz.
*Újra elneveti magát. Le sem tagadhatná, hogy vidám, de hát miért ne lenne az? Hosszú idő után végre újra eljutott ide, mindenek tetejében pedig bármennyire körültekintően is haladtak idáig, és bármennyire nem érezte veszélyben önmagukat, azért annyira nyomasztó hely a mocsár és annyi legenda kering róla, hogy mindenképpen örül annak, hogy mind a ketten teljesen épségben jutottak rajta át.
Egy hajtásra issza ki a ránézésre nem túl bizalomgerjesztő löttyöt, de nem torzul el az arca, ami minden bizonnyal Adoaver számára is arra utal, amit igyekszik pár pillanattal az utolsó korty lenyelése után szavakba is önteni.*
- Hát, nem éppen egy óbor. Nem finom, de legalább nem is rossz. Mondjuk okosabbnak sem érzem magam hirtelen, de gondolom ehhez valami könyv is kéne tényleg, hogy feltűnjön, hogy valóban gyorsabban tudok-e tanulni, mint egyébként. Mindegy, túléltem, szóval nem hiszem, hogy bármit is veszthettem ezzel.
Megivott egy varázsitalt, ami a hétfokú skálán néggyel növeli az intelligenciát a következő két körre.
1358. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-02 18:03:55
Üzenet elküldve: 2025-11-02 18:03:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Norennar az ajtóból jobbra fordul, és elindul a folyosón. Nem néz vissza. Léptei visszhangot vernek a kanyarokban, míg a főcsarnok ívei meg nem nyílnak előtte. A magas tér üres, csak néhány szolgáló suhan át rajta sietve. A mélységi egy pillanatra megáll a kijáratnál, végigméri a kapuszárnyakat és a küszöböt, aztán a tekintete az átlátszó lépcsőre siklik. A mélység, ami alatta tátong, tisztán látszik. Elhúzza a száját, fintorog, és pár másodpercig mozdulatlan marad. Hiába tanult meg úgy ahogy varázsolni, valahogy ennek az átkozott lépcsőnek a gondolatával még mindig nem tudott megbarátkozni. A keze ösztönből a hevederre csúszik a mellkasán, mélyet sóhajt, majd rálép az első fokra. Egyenletes, biztos léptekkel halad lefelé, a végén már gyorsabban, mint az elején, bár valószínűleg így is lemarad a feketeség mögött.
Kint a szél már csak gyenge, a táj tisztább, mint éjjel. Látszólag a lovak is megúszták a vihart. Norennar amint leér közelebb lép Hamuhoz, a szája sarkában szelíd mosoly villan. Megsimítja a ló nyakát, ujjai végighúzódnak a sörény tövén. Hamu fúj egyet, fejével a férfi vállát érinti. A mélységi megvizsgálja a patkót, a kötőfék csatját meghúzza. A nyeregtakarót kirázza, a nyerget a helyére emeli, két mozdulattal kiegyenesíti, majd ráfekteti a hevedert. Nem kapkod, de azért igyekszik minél előbb végezni.
Ha Pashthra útba esik, Norennar félbeszakítja a teendőket. Leemeli a hátáról a zsákot, kihúzza belőle a kölcsönkapott ruhákat, és szó nélkül a hóhajúnak nyújtja. Nem fűz hozzá megjegyzést, a tekintete röviden találkozik a férfiéval, majd visszalép Hamuhoz, és folytatja, amit elkezdett.
Egy pillanatra megáll, kihúzza magát, és körbenéz az udvaron, mintha néma számvetést végezne. Semmi nem hiányzik. Feltámaszkodik a kengyelre, könnyed mozdulattal nyeregbe ül. Hamu megmozdul alatta, de a térd finom nyomása visszafogja. Norennar a pántokat még egyszer átfutja a tekintetével, a vállszíjat megigazítja, majd a kantárszárat lazán a bal kezébe fogja. A jobbja a nyeregre simul, a testtartása egyenes, készen az indulásra. A kapu felé fordul, szemével megkeresi a többieket, s amennyiben már útra készek, rövid bólintást kapnak, ha pedig még nem, a mélységi csendben vár.*
*Norennar az ajtóból jobbra fordul, és elindul a folyosón. Nem néz vissza. Léptei visszhangot vernek a kanyarokban, míg a főcsarnok ívei meg nem nyílnak előtte. A magas tér üres, csak néhány szolgáló suhan át rajta sietve. A mélységi egy pillanatra megáll a kijáratnál, végigméri a kapuszárnyakat és a küszöböt, aztán a tekintete az átlátszó lépcsőre siklik. A mélység, ami alatta tátong, tisztán látszik. Elhúzza a száját, fintorog, és pár másodpercig mozdulatlan marad. Hiába tanult meg úgy ahogy varázsolni, valahogy ennek az átkozott lépcsőnek a gondolatával még mindig nem tudott megbarátkozni. A keze ösztönből a hevederre csúszik a mellkasán, mélyet sóhajt, majd rálép az első fokra. Egyenletes, biztos léptekkel halad lefelé, a végén már gyorsabban, mint az elején, bár valószínűleg így is lemarad a feketeség mögött.
Kint a szél már csak gyenge, a táj tisztább, mint éjjel. Látszólag a lovak is megúszták a vihart. Norennar amint leér közelebb lép Hamuhoz, a szája sarkában szelíd mosoly villan. Megsimítja a ló nyakát, ujjai végighúzódnak a sörény tövén. Hamu fúj egyet, fejével a férfi vállát érinti. A mélységi megvizsgálja a patkót, a kötőfék csatját meghúzza. A nyeregtakarót kirázza, a nyerget a helyére emeli, két mozdulattal kiegyenesíti, majd ráfekteti a hevedert. Nem kapkod, de azért igyekszik minél előbb végezni.
Ha Pashthra útba esik, Norennar félbeszakítja a teendőket. Leemeli a hátáról a zsákot, kihúzza belőle a kölcsönkapott ruhákat, és szó nélkül a hóhajúnak nyújtja. Nem fűz hozzá megjegyzést, a tekintete röviden találkozik a férfiéval, majd visszalép Hamuhoz, és folytatja, amit elkezdett.
Egy pillanatra megáll, kihúzza magát, és körbenéz az udvaron, mintha néma számvetést végezne. Semmi nem hiányzik. Feltámaszkodik a kengyelre, könnyed mozdulattal nyeregbe ül. Hamu megmozdul alatta, de a térd finom nyomása visszafogja. Norennar a pántokat még egyszer átfutja a tekintetével, a vállszíjat megigazítja, majd a kantárszárat lazán a bal kezébe fogja. A jobbja a nyeregre simul, a testtartása egyenes, készen az indulásra. A kapu felé fordul, szemével megkeresi a többieket, s amennyiben már útra készek, rövid bólintást kapnak, ha pedig még nem, a mélységi csendben vár.*
1357. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-02 17:05:36
Üzenet elküldve: 2025-11-02 17:05:36
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Ahogy tudomásul veszi Norennar válaszát, amit az első kérdésére adott, végre ő is nekilát, hogy a pár maradék, apró-cseprő teendőjét elvégezve útra készen álljon. A második kérdése pár perccel később hangzik el, akkor, amikor már a hátizsákja csatjait zárja be. Az erre kapott válasz és mosoly kifejezetten jól esik neki.*
- Te legalább megértesz. *Kedve támadna megölelni a férfit, de nem teszi meg, mert a tegnap este groteszk képe még mindig ott lebeg lelki szemei előtt, ahogy ő a földön fekszik, a sötételf pedig gyilkos tekintettel néz le rá a villámlás pillanatnyi fényében. Fél tőle.
Végigköveti, ahogy Norennar az ajtóhoz lép, majd, mikor elhangzik az az egyetlen, rövid szó, hogy induljanak, vesz egy nagy, mély levegőt, aztán a hátára kapja a zsákot, és követi a mélységit a folyosóra. Ott lépked mellette egészen addig, míg össze nem találkoznak csapatuk másik két tagjával. Végül csak odakint, a lovak mellett látják meg őket, de szólni ekkor sincs kedve egy szót sem, ugyanis nincs mit. Nem beszélni akar, hanem átkokat szórni, de arra továbbra is képtelen, ami ezúttal kényszerű csend formájában csapódik le rajta.
Utál most mindenkit. Utálja Norennart azért, mert egy buta kis vicc miatt úgy nézett rá, mintha ősellenségek volnának, utálja Pashthrát, amiért nem szólt neki arról, hogy nála van a szív és utálja Mait is, amiért megbízhatatlannak nevezte őt, és esze ágában sem volt olyan döntést hozni, ami mellette áll. Mondjuk, olyan gyorsan elviharzott a szobából, hogy erre esélyük sem lett volna nagyon, de erre most egyáltalán nem gondol.
Az egyetlen társaság, akinek most őszintén örül, az Árnyék. Egy nagy adag szeretettel lép oda a lóhoz és ölelgeti meg a füstöt fújó kis pofáját. Reményei szerint a mágusok jól bántak vele, amíg itt voltak, így anélkül indulhat vele útnak, hogy felgyújtaná maga mögött a mocsarat. A hátizsákját rögzíti is az állaton, majd, ha közben senki nem szól hozzá, akkor fel is ül a hátára. Irány Arthenior.*
*Ahogy tudomásul veszi Norennar válaszát, amit az első kérdésére adott, végre ő is nekilát, hogy a pár maradék, apró-cseprő teendőjét elvégezve útra készen álljon. A második kérdése pár perccel később hangzik el, akkor, amikor már a hátizsákja csatjait zárja be. Az erre kapott válasz és mosoly kifejezetten jól esik neki.*
- Te legalább megértesz. *Kedve támadna megölelni a férfit, de nem teszi meg, mert a tegnap este groteszk képe még mindig ott lebeg lelki szemei előtt, ahogy ő a földön fekszik, a sötételf pedig gyilkos tekintettel néz le rá a villámlás pillanatnyi fényében. Fél tőle.
Végigköveti, ahogy Norennar az ajtóhoz lép, majd, mikor elhangzik az az egyetlen, rövid szó, hogy induljanak, vesz egy nagy, mély levegőt, aztán a hátára kapja a zsákot, és követi a mélységit a folyosóra. Ott lépked mellette egészen addig, míg össze nem találkoznak csapatuk másik két tagjával. Végül csak odakint, a lovak mellett látják meg őket, de szólni ekkor sincs kedve egy szót sem, ugyanis nincs mit. Nem beszélni akar, hanem átkokat szórni, de arra továbbra is képtelen, ami ezúttal kényszerű csend formájában csapódik le rajta.
Utál most mindenkit. Utálja Norennart azért, mert egy buta kis vicc miatt úgy nézett rá, mintha ősellenségek volnának, utálja Pashthrát, amiért nem szólt neki arról, hogy nála van a szív és utálja Mait is, amiért megbízhatatlannak nevezte őt, és esze ágában sem volt olyan döntést hozni, ami mellette áll. Mondjuk, olyan gyorsan elviharzott a szobából, hogy erre esélyük sem lett volna nagyon, de erre most egyáltalán nem gondol.
Az egyetlen társaság, akinek most őszintén örül, az Árnyék. Egy nagy adag szeretettel lép oda a lóhoz és ölelgeti meg a füstöt fújó kis pofáját. Reményei szerint a mágusok jól bántak vele, amíg itt voltak, így anélkül indulhat vele útnak, hogy felgyújtaná maga mögött a mocsarat. A hátizsákját rögzíti is az állaton, majd, ha közben senki nem szól hozzá, akkor fel is ül a hátára. Irány Arthenior.*
1356. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-02 14:02:15
Üzenet elküldve: 2025-11-02 14:02:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Felettébb zaklatott, de minden egyes apróság elpakolása közben igyekszik megnyugodni. Nem szólal meg, persze volna mit mondania, de akkor csak még tovább hergelné magát, ami sem neki, sem másnak nem válna előnyére. A hideg feje miatt lehet rá számítani, s ha elködösül egy ilyen reggeli ostobaság miatt, akkor még a lépésekre sem tud majd koncentrálni megfelelően az ingoványban, ami feltehetően most sarasabb, mint a megszokott. A szobában mindent rendben hagynak, csak azt sajnálja, hogy annak az az idillnek, ami ott bent volt kettejük között, olyan hirtelen lett vége. Ha látja is, hogy felé lépne Pashthra, hogy óvó karjaiba bújtassa a mágust, Mai, mint aki észre sem vette, kiiramodik a szobából. Persze a lépcsőket szelve már mellkasában szorít az érzés, mert ráeszmél, hogy ez cseppet sem volt szép tőle, de mentségére szóljon, egyáltalán nincs hozzászokva, hogy bárki kezei között lehet egy percre gyenge. Még mielőtt összefutnak Norékkal fordul hát vissza felé, s ha nincs ellenkezés, ő maga ölelné magához a férfit.*
- Nálad van a legjobb helyen, de biztos lehetsz benne, hogy nem fog ezzel olyan könnyen kiegyezni. A házamba vihetjük, ha nincs jobb ötleted. Mellette lakik Norileina, így az ő közelében is lenne és talán Norennar még képes belátásra bírni, ha el szeretné csenni. Talán meg tudom nyugtatni, hogy a közelében lesz a tömb. Nem jut más az eszembe, de majd… kitisztul a fejem az úton.
*Még végigsimítana az arcon, s ha egy csókot is lophat, az boldoggá tenné, de nem merülhet el sokáig az érzésben. A lovakhoz sietne, reméli, hogy ott találja már a többieket is, bár most kedve volna nélkülük, vagy inkább Norileina nélkül megtenni a hazautat, de nincs itt az ideje a széthúzásnak.*
*Felettébb zaklatott, de minden egyes apróság elpakolása közben igyekszik megnyugodni. Nem szólal meg, persze volna mit mondania, de akkor csak még tovább hergelné magát, ami sem neki, sem másnak nem válna előnyére. A hideg feje miatt lehet rá számítani, s ha elködösül egy ilyen reggeli ostobaság miatt, akkor még a lépésekre sem tud majd koncentrálni megfelelően az ingoványban, ami feltehetően most sarasabb, mint a megszokott. A szobában mindent rendben hagynak, csak azt sajnálja, hogy annak az az idillnek, ami ott bent volt kettejük között, olyan hirtelen lett vége. Ha látja is, hogy felé lépne Pashthra, hogy óvó karjaiba bújtassa a mágust, Mai, mint aki észre sem vette, kiiramodik a szobából. Persze a lépcsőket szelve már mellkasában szorít az érzés, mert ráeszmél, hogy ez cseppet sem volt szép tőle, de mentségére szóljon, egyáltalán nincs hozzászokva, hogy bárki kezei között lehet egy percre gyenge. Még mielőtt összefutnak Norékkal fordul hát vissza felé, s ha nincs ellenkezés, ő maga ölelné magához a férfit.*
- Nálad van a legjobb helyen, de biztos lehetsz benne, hogy nem fog ezzel olyan könnyen kiegyezni. A házamba vihetjük, ha nincs jobb ötleted. Mellette lakik Norileina, így az ő közelében is lenne és talán Norennar még képes belátásra bírni, ha el szeretné csenni. Talán meg tudom nyugtatni, hogy a közelében lesz a tömb. Nem jut más az eszembe, de majd… kitisztul a fejem az úton.
*Még végigsimítana az arcon, s ha egy csókot is lophat, az boldoggá tenné, de nem merülhet el sokáig az érzésben. A lovakhoz sietne, reméli, hogy ott találja már a többieket is, bár most kedve volna nélkülük, vagy inkább Norileina nélkül megtenni a hazautat, de nincs itt az ideje a széthúzásnak.*
1355. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-02 13:35:47
Üzenet elküldve: 2025-11-02 13:35:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 633
OOC üzenetek: 112
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 633
OOC üzenetek: 112
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
* Úgy tűnik, hogy a reggeli ébredés mindenki hangulatára rányomja a kellő bélyeget. Miután a hóhajú harcos összepakol, és magára ölti a páncélját, türelmesen vár, amíg kedvese is végez a pakolással. Az ágyhoz lép, és lehúzza az ágyneműt, szépen összehajtogatva, rutinos mozdulatokkal. Elég sok olyan dolgot csináltak benne, ami után, talán jelzés értékkel célszerű emlékeztetni a házigazdákat, hogy nem lenne jó, ha más is csak belefekne utánuk. Az ablakot résnyire nyitva hagyja, hogy szellőzhessen a szoba. A mágus számára nem ajánlja fel a segítségét, hiszen csak hátráltatná vele a készülődésben, de ha végeznek, akkor indulás előtt még megpróbálná egy kedves öleléssel lenyugtatni a kedélyeket. Kár, hogy a próbálkozása kudarcba fullad, mert a mágus már iramodik is kifelé a szobából. Halk, lemondó sóhajjal követi, még egyszer utoljára végig nézve a kedves kis szobán, amit egészen magukénak tettek. Ha senki nem szól hozzá, akkor némán követi szerelmét lefelé, vissza a lovakhoz, nem tudva, hogy ott futnak össze a többiekkel, vagy már a folyosón. Jelenleg nem is igazán érdekli, hiszen nincs miről beszéljen a csapat másik felével, hollóját pedig egyértelműen felzaklatta a kis jelenet, úgyhogy őt meg azért nem szeretné feleslegesen idegesíteni. Hagyja, hogy mindenki el legyen a saját gondolataival. Felőle akár némán is mehetnek vissza a városba, az se érdekli különösebben. Az se érdekli különösen, hogy mi lett a kölcsönbe adott ruhák sorsa, persze ha Norennar átadja neki, akkor elteszi a táskájába, de ha a mágustoronyban maradt, akkor se fog érte könnyeket hullatni. *
* Úgy tűnik, hogy a reggeli ébredés mindenki hangulatára rányomja a kellő bélyeget. Miután a hóhajú harcos összepakol, és magára ölti a páncélját, türelmesen vár, amíg kedvese is végez a pakolással. Az ágyhoz lép, és lehúzza az ágyneműt, szépen összehajtogatva, rutinos mozdulatokkal. Elég sok olyan dolgot csináltak benne, ami után, talán jelzés értékkel célszerű emlékeztetni a házigazdákat, hogy nem lenne jó, ha más is csak belefekne utánuk. Az ablakot résnyire nyitva hagyja, hogy szellőzhessen a szoba. A mágus számára nem ajánlja fel a segítségét, hiszen csak hátráltatná vele a készülődésben, de ha végeznek, akkor indulás előtt még megpróbálná egy kedves öleléssel lenyugtatni a kedélyeket. Kár, hogy a próbálkozása kudarcba fullad, mert a mágus már iramodik is kifelé a szobából. Halk, lemondó sóhajjal követi, még egyszer utoljára végig nézve a kedves kis szobán, amit egészen magukénak tettek. Ha senki nem szól hozzá, akkor némán követi szerelmét lefelé, vissza a lovakhoz, nem tudva, hogy ott futnak össze a többiekkel, vagy már a folyosón. Jelenleg nem is igazán érdekli, hiszen nincs miről beszéljen a csapat másik felével, hollóját pedig egyértelműen felzaklatta a kis jelenet, úgyhogy őt meg azért nem szeretné feleslegesen idegesíteni. Hagyja, hogy mindenki el legyen a saját gondolataival. Felőle akár némán is mehetnek vissza a városba, az se érdekli különösebben. Az se érdekli különösen, hogy mi lett a kölcsönbe adott ruhák sorsa, persze ha Norennar átadja neki, akkor elteszi a táskájába, de ha a mágustoronyban maradt, akkor se fog érte könnyeket hullatni. *
1354. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-01 22:42:58
Üzenet elküldve: 2025-11-01 22:42:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Norennar lassan halad végig a folyosón. Léptei halkak, kimértek, nem siet, nincs hová. A fejében még ott visszhangzik a feketeség dühös hangja, a szavak, amelyeket bár nem egészen neki szántak, mégis magára vette. Mikor eléri a szobájuk ajtaját, egy pillanatra megáll, mély levegőt vesz, majd lassan kifújja. Aztán lenyomja a kilincset és belép.
Ahogy a férfi átlépi a küszöböt, Nori azonnal elfordítja a fejét. Norennar egy pillanatra megáll az ajtóban, szeme sarkában apró rándulás látszik, a szája sarkában pedig ott bujkál egy leheletnyi fáradt mozdulat, valami, ami egyszerre sóhaj és elfojtott ingerültség. Nem szól. Csak elhúzza a száját, majd lassan a hátizsákjához sétál.
Letérdel mellé, és módszeresen végigellenőrzi a tartalmát. Az élelem, a kötél, a szárított hús, a dohány. Mindent a helyén talál, bár a készletek apadnak. Elpakolja a Pashthra-féle ruhákat is, amiket végül nem használt, majd gondosan visszazárja a táskát.
A feketeség kérdése ekkor töri meg a levegőt. Norennar mozdulata egy pillanatra megáll, de nem fordul hátra. *
- Remélem.
*Feleli végül, majd hátizsákot a vállára emeli, megigazítja a hevedert, majd a számszeríjat is a hátára veszi. A mozdulat közben újabb csend következik, de most nem nyugtalan, inkább üres. Aztán meghallja a lány bizonytalan, szomorú hangját. A férfi megáll, felvonja a szemöldökét, és mély, nehéz sóhaj hagyja el az ajkait.*
- Határozottan nem direkt.
*A mondat után egy pillanatra elmosolyodik. A mosoly fáradt, de őszinte. Tekintete végigsiklik a szobán. Ellenőrzi, nem maradt-e itt semmi, esetleg egy kulacs, kés, vagy a legfontosabb: a dohányos zsák. Minden a helyén van. Így a felvértezve annak tudatával, hogy semmit sem hagy hátra, a bejárathoz lép.
Az ajtóban megáll, keze már a kilincsen. Visszapillant a feketeségre, most először közvetlenül, hosszabban. A tekintete nyugodt, de fáradt. Nincs benne szemrehányás, csak a csendes tudomásulvétel, hogy menniük kell, és együtt kell menniük, akár akarják, akár nem.*
- Menjünk.
* kinyitja az ajtót, kilép, és megvárja, míg a lány követi. A folyosón már fényesebb a reggel, a vihar emléke csak halk csöpögésként maradt a kövek között. Azt nem tudja, mi vár rájuk odakint, de egy dolgot szinte a zsigereiben érez: ez a nap is hosszú lesz, és valószínűleg egyikük sem felejti majd el egykönnyen.*
*Norennar lassan halad végig a folyosón. Léptei halkak, kimértek, nem siet, nincs hová. A fejében még ott visszhangzik a feketeség dühös hangja, a szavak, amelyeket bár nem egészen neki szántak, mégis magára vette. Mikor eléri a szobájuk ajtaját, egy pillanatra megáll, mély levegőt vesz, majd lassan kifújja. Aztán lenyomja a kilincset és belép.
Ahogy a férfi átlépi a küszöböt, Nori azonnal elfordítja a fejét. Norennar egy pillanatra megáll az ajtóban, szeme sarkában apró rándulás látszik, a szája sarkában pedig ott bujkál egy leheletnyi fáradt mozdulat, valami, ami egyszerre sóhaj és elfojtott ingerültség. Nem szól. Csak elhúzza a száját, majd lassan a hátizsákjához sétál.
Letérdel mellé, és módszeresen végigellenőrzi a tartalmát. Az élelem, a kötél, a szárított hús, a dohány. Mindent a helyén talál, bár a készletek apadnak. Elpakolja a Pashthra-féle ruhákat is, amiket végül nem használt, majd gondosan visszazárja a táskát.
A feketeség kérdése ekkor töri meg a levegőt. Norennar mozdulata egy pillanatra megáll, de nem fordul hátra. *
- Remélem.
*Feleli végül, majd hátizsákot a vállára emeli, megigazítja a hevedert, majd a számszeríjat is a hátára veszi. A mozdulat közben újabb csend következik, de most nem nyugtalan, inkább üres. Aztán meghallja a lány bizonytalan, szomorú hangját. A férfi megáll, felvonja a szemöldökét, és mély, nehéz sóhaj hagyja el az ajkait.*
- Határozottan nem direkt.
*A mondat után egy pillanatra elmosolyodik. A mosoly fáradt, de őszinte. Tekintete végigsiklik a szobán. Ellenőrzi, nem maradt-e itt semmi, esetleg egy kulacs, kés, vagy a legfontosabb: a dohányos zsák. Minden a helyén van. Így a felvértezve annak tudatával, hogy semmit sem hagy hátra, a bejárathoz lép.
Az ajtóban megáll, keze már a kilincsen. Visszapillant a feketeségre, most először közvetlenül, hosszabban. A tekintete nyugodt, de fáradt. Nincs benne szemrehányás, csak a csendes tudomásulvétel, hogy menniük kell, és együtt kell menniük, akár akarják, akár nem.*
- Menjünk.
* kinyitja az ajtót, kilép, és megvárja, míg a lány követi. A folyosón már fényesebb a reggel, a vihar emléke csak halk csöpögésként maradt a kövek között. Azt nem tudja, mi vár rájuk odakint, de egy dolgot szinte a zsigereiben érez: ez a nap is hosszú lesz, és valószínűleg egyikük sem felejti majd el egykönnyen.*
1353. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-01 21:40:08
Üzenet elküldve: 2025-11-01 21:40:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Meg sem áll a szobáig, habár nincs is miért, mert nem marasztalja őt senki. Sem Mai, sem Norennar és Pashthra sem gondolja meg magát időközben, nem adja vissza neki a szívet, ami őt illetné, de jelen pillanatban már nem is érdekli. Rettenetesen zavarja az, hogy azért, mert hibázott, azonnal ellene fordult mindenki. Hát más talán nem szokott elfelejteni dolgokat?
Csalódottan nyitja ki az ajtót, és lép be a szobába, de egyelőre nem kezd el semmit sem pakolni, ahogy ígérte, csak ledobja magát az ágyra, arra, amelyiken előző éjszaka aludt, előre görnyed, és a padlót bámulva gondolkodik a történteken. Annyira abszurd módon furcsa az egész, kezdve azzal, ahogy ajtót nyitott Pashthra, de leginkább mégis az rémíti meg, hogy most tudatosul benne igazán, a vérkötelék közben kimondott eskü, ahogy Velar is mondta, tényleg megszeghetetlen. Bántani akarta Pashthrát, de nem tudta, egyetlen szó sem jutott az eszébe a varázsigéből, ami valahol rémisztő.*
~Mai szereti…~ *Jut végül logikus következtetésre, hisz emlékszik rá, hogy mi szerepelt az esküben. Nem tud ártani azoknak, akiket Mai a szívébe zárt… vagy valami ilyesmi volt. Felsóhajt, majd felpillant a csukott ajtóra, és csak bámulja.
Ha Norennar közben megérkezik, akkor elfordítja a fejét, s nem szól hozzá érdemben, csupán a lényeget kérdezi meg tőle.*
- Jönnek? *Természetesen arra kíváncsi, hogy Mai és Pashthra összeszedik-e magukat az induláshoz. Reméli, hogy igen. Aztán elhallgat, majd a csendet pár perccel később töri meg újra a hangja.*
- Nem vagyok megbízhatatlan. Ugye? Vagyis, nem direkt… *Szomorúan pislog, majd végül befejezi a maradék teendőjét indulás előtt, és ha a többiek úgy döntenek, hogy ideje maguk mögött hagyni a Mágustornyot, ő már útra készen várja.*
*Meg sem áll a szobáig, habár nincs is miért, mert nem marasztalja őt senki. Sem Mai, sem Norennar és Pashthra sem gondolja meg magát időközben, nem adja vissza neki a szívet, ami őt illetné, de jelen pillanatban már nem is érdekli. Rettenetesen zavarja az, hogy azért, mert hibázott, azonnal ellene fordult mindenki. Hát más talán nem szokott elfelejteni dolgokat?
Csalódottan nyitja ki az ajtót, és lép be a szobába, de egyelőre nem kezd el semmit sem pakolni, ahogy ígérte, csak ledobja magát az ágyra, arra, amelyiken előző éjszaka aludt, előre görnyed, és a padlót bámulva gondolkodik a történteken. Annyira abszurd módon furcsa az egész, kezdve azzal, ahogy ajtót nyitott Pashthra, de leginkább mégis az rémíti meg, hogy most tudatosul benne igazán, a vérkötelék közben kimondott eskü, ahogy Velar is mondta, tényleg megszeghetetlen. Bántani akarta Pashthrát, de nem tudta, egyetlen szó sem jutott az eszébe a varázsigéből, ami valahol rémisztő.*
~Mai szereti…~ *Jut végül logikus következtetésre, hisz emlékszik rá, hogy mi szerepelt az esküben. Nem tud ártani azoknak, akiket Mai a szívébe zárt… vagy valami ilyesmi volt. Felsóhajt, majd felpillant a csukott ajtóra, és csak bámulja.
Ha Norennar közben megérkezik, akkor elfordítja a fejét, s nem szól hozzá érdemben, csupán a lényeget kérdezi meg tőle.*
- Jönnek? *Természetesen arra kíváncsi, hogy Mai és Pashthra összeszedik-e magukat az induláshoz. Reméli, hogy igen. Aztán elhallgat, majd a csendet pár perccel később töri meg újra a hangja.*
- Nem vagyok megbízhatatlan. Ugye? Vagyis, nem direkt… *Szomorúan pislog, majd végül befejezi a maradék teendőjét indulás előtt, és ha a többiek úgy döntenek, hogy ideje maguk mögött hagyni a Mágustornyot, ő már útra készen várja.*
1352. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-01 18:30:03
Üzenet elküldve: 2025-11-01 18:30:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Szúrós tekintetét Norira kapja, mikor dühödésnek indul. Mozog a száj, de ki nem jön rajta semmi, s pontosan tudja, hogy ez miért van. Egyrészt ez a történés, ha másnak nem, neki teljességgel megmutatja, hogy Pashthra tényleg fontos a számára. Másrészt újra fellángol benne a húga iránt a harag... Sa'Tereth mágiáját kellett a lány ellen fordítania, hogy megvédje azokat, akiket szeret. És ha ez nem történt volna meg, hát ki tudja, most mibe kellett volna beleavatkoznia. Szájára harap, hogy valamibe belevezesse a mérgét, fáj a mozdulat, de ha nekiáll tombolni, akkor újból csak egy ördögi körben találják magukat, újból csak vita szül majd vitát és már szeretné hátra hagyni ezt az egészet, pedig jól tudja, hogy nincs még itt a vége akkor sem, ha elindulnak haza.
Hirtelen azt gondolja, hogy neki szólnak a kemény szavak, de nem. Ez sem újdonság, ahogy az utána következő vádaskodás sem.*
- Cseszhettük volna az egészet, ugye? *Szinte sziszeg, ami tőle cseppet sem megszokott. Összeszorítja újra állkapcsát, majd mély levegőt vesz és csak hagyja, hogy eltakarodjon végre Norileina. Bármennyire is dolgozik benne a bűntudat, azt már nehezen tudja lenyelni, hogy ennyire átgondolatlan és ostoba, még ha mindig talál is neki mentséget. Most nem tud. "Cseszhették volna" az egészet. Ha nem indulnak meg a tömbbel, esélyük sem lenne megtudni, hogy mire hivatott. Esélyük sem lenne, hogy elkerüljék a vészt, amit az intelmei ellenére a feketeség okozott. Az asztallapba kapaszkodik, nem néz sem a mélységire, sem a húgára. Csak tűnjenek el. Még Pashthrától is eltávolodik. Kimérten pakolászik inkább, nem szeret dühösnek látszani, attól jobb a jegesség. Az kevésbé kelt gyenge hatást, mintha táskájába hajigálná a dolgait. Mikor átöltözik utazóruhájába, csak akkor tekint kedvesére.*
- Menjünk. *Olyan szívesen lágyulna, de a másik sincs épp jókedvében, ami nem is csoda. Csak elfordítja arcát, s kiiramodik.*
*Szúrós tekintetét Norira kapja, mikor dühödésnek indul. Mozog a száj, de ki nem jön rajta semmi, s pontosan tudja, hogy ez miért van. Egyrészt ez a történés, ha másnak nem, neki teljességgel megmutatja, hogy Pashthra tényleg fontos a számára. Másrészt újra fellángol benne a húga iránt a harag... Sa'Tereth mágiáját kellett a lány ellen fordítania, hogy megvédje azokat, akiket szeret. És ha ez nem történt volna meg, hát ki tudja, most mibe kellett volna beleavatkoznia. Szájára harap, hogy valamibe belevezesse a mérgét, fáj a mozdulat, de ha nekiáll tombolni, akkor újból csak egy ördögi körben találják magukat, újból csak vita szül majd vitát és már szeretné hátra hagyni ezt az egészet, pedig jól tudja, hogy nincs még itt a vége akkor sem, ha elindulnak haza.
Hirtelen azt gondolja, hogy neki szólnak a kemény szavak, de nem. Ez sem újdonság, ahogy az utána következő vádaskodás sem.*
- Cseszhettük volna az egészet, ugye? *Szinte sziszeg, ami tőle cseppet sem megszokott. Összeszorítja újra állkapcsát, majd mély levegőt vesz és csak hagyja, hogy eltakarodjon végre Norileina. Bármennyire is dolgozik benne a bűntudat, azt már nehezen tudja lenyelni, hogy ennyire átgondolatlan és ostoba, még ha mindig talál is neki mentséget. Most nem tud. "Cseszhették volna" az egészet. Ha nem indulnak meg a tömbbel, esélyük sem lenne megtudni, hogy mire hivatott. Esélyük sem lenne, hogy elkerüljék a vészt, amit az intelmei ellenére a feketeség okozott. Az asztallapba kapaszkodik, nem néz sem a mélységire, sem a húgára. Csak tűnjenek el. Még Pashthrától is eltávolodik. Kimérten pakolászik inkább, nem szeret dühösnek látszani, attól jobb a jegesség. Az kevésbé kelt gyenge hatást, mintha táskájába hajigálná a dolgait. Mikor átöltözik utazóruhájába, csak akkor tekint kedvesére.*
- Menjünk. *Olyan szívesen lágyulna, de a másik sincs épp jókedvében, ami nem is csoda. Csak elfordítja arcát, s kiiramodik.*
1351. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-01 17:34:44
Üzenet elküldve: 2025-11-01 17:34:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 633
OOC üzenetek: 112
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 633
OOC üzenetek: 112
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Miután úgy érzi kellő magyarázatot ad arra, hogy hova került a szív, pont egy olyan reakciót kap, amire valahol számított is. A kontrollálatlan düh, hogy valami nem úgy történik, ahogy a gyermeteg elme elképzelte, nem lepi meg. Nagyot sóhajt, és éppen készülne higgadt hangon magyarázatba kezdeni, de úgy tűnik erre nincs szükség. Nézi, ahogy a feketeség hisztizve kirongyol a szobából, ő pedig leteszi a kardot, ami valamikor a kezébe került. Félig meglepve néz a fegyverre, ösztönös mozdulat lehetett, amikor a nő szája kinyílt, hogy varázslásba kezdjen. Örül neki, hogy nem került sor harcra, mert nem tudja, hogyan reagált volna, ha megpróbálják felgyújtani, vagy egyéb módon megátkozni. Úgy teszi vissza a fegyvert, mintha égetné a kezét, és bűnbánó tekintettel néz a szobában maradt mágusra. A sötételf szavaira nem szól semmit, csak bólint, mert egyet ért velük, bár nem biztos benne, hogy a jelenlegi felfokozott állapotban az indulás a legjobb módszer. Viszont sérelmeket megbeszélni lehet a lovak mellett is, úgyhogy inkább pakolni kezd, bár nincs sok dolog, ami leköthetné a figyelmét. Igazából a rend amit maga körül van, most átok is egyben, mert azon kívül, hogy felveszi a páncélját és a csizmáját, így, hogy a nadrág már rajta van, nagyjából minden amit tenni tud. Nem szól semmit, de ha kedvese szeretne beszélni, akkor nem zárkózik a hallgatás kényelmes köpenyébe. Az viszont egyértelmű lehet, hogy nem tervez visszabújni az ágyba mellé, az előző eléggé elvette a kedvét a folytatástól. Persze kétség ne essék, később vissza fog jönni a vágyakozás. *
*Miután úgy érzi kellő magyarázatot ad arra, hogy hova került a szív, pont egy olyan reakciót kap, amire valahol számított is. A kontrollálatlan düh, hogy valami nem úgy történik, ahogy a gyermeteg elme elképzelte, nem lepi meg. Nagyot sóhajt, és éppen készülne higgadt hangon magyarázatba kezdeni, de úgy tűnik erre nincs szükség. Nézi, ahogy a feketeség hisztizve kirongyol a szobából, ő pedig leteszi a kardot, ami valamikor a kezébe került. Félig meglepve néz a fegyverre, ösztönös mozdulat lehetett, amikor a nő szája kinyílt, hogy varázslásba kezdjen. Örül neki, hogy nem került sor harcra, mert nem tudja, hogyan reagált volna, ha megpróbálják felgyújtani, vagy egyéb módon megátkozni. Úgy teszi vissza a fegyvert, mintha égetné a kezét, és bűnbánó tekintettel néz a szobában maradt mágusra. A sötételf szavaira nem szól semmit, csak bólint, mert egyet ért velük, bár nem biztos benne, hogy a jelenlegi felfokozott állapotban az indulás a legjobb módszer. Viszont sérelmeket megbeszélni lehet a lovak mellett is, úgyhogy inkább pakolni kezd, bár nincs sok dolog, ami leköthetné a figyelmét. Igazából a rend amit maga körül van, most átok is egyben, mert azon kívül, hogy felveszi a páncélját és a csizmáját, így, hogy a nadrág már rajta van, nagyjából minden amit tenni tud. Nem szól semmit, de ha kedvese szeretne beszélni, akkor nem zárkózik a hallgatás kényelmes köpenyébe. Az viszont egyértelmű lehet, hogy nem tervez visszabújni az ágyba mellé, az előző eléggé elvette a kedvét a folytatástól. Persze kétség ne essék, később vissza fog jönni a vágyakozás. *
1350. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-01 10:27:00
Üzenet elküldve: 2025-11-01 10:27:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Norennar már épp szóra nyitná a száját, mikor a feketeség hirtelen megszólal, és ezúttal a lényegre tér. A mélységi így továbbra is megőrizheti a hallgatás luxusát, s némán figyeli tovább az eseményeket. Ahogy a feketeség szavai elhangzanak, úgy enged lassan hősünk feszültsége is, elvégre legalább nem neki kellett közölnie a csodás „örömhírt” a másik párossal. A lány hangja ugyan még mindig remeg, de legalább, a következő pillanatban a szerencse az oldalukra áll. A hóhajú harcos válaszából kiderül, hogy a szív bizony megvan. Ennél több tán nem is kell most. Norennar izmai ellazulnak, a vállai engednek, és egy mély, alig hallható lélegzetvétellel kiadja magából mindazt, amit a hirtelen riadalom felkavart benne.
Amikor Mai beljebb invitálja őket, Norennar először a nőre pillant, látványosan felvont szemöldökkel. Aztán a tekintete mintegy jelzés szerűén tovább vándorol Pashthrára, ezzel finom magyarázatot adva arra, hogy hősünk miért is nem szándékozik beljebb kerülni szobájuk fülledt melegébe. Az ajtóban marad, karba tett kézzel, halkan fújtat egyet, és tovább figyel. Ha rajta múlna, az ügyet lezártnak tekintené, a szív előkerült, a probléma megszűnt. Elég ok arra, hogy visszatérjenek a saját szobájukba, és végre elinduljanak.
Éppen mozdulna is, mikor hirtelen éles kiáltás hasít bele a levegőbe. A hang forrása a feketeség. Norennar teste ismét megfeszül, ahogy hátrafordul, a tekintete szinte szúrós, figyelmeztető. Hősünk nem érti mi történik. Mindenesetre a szúrós pillantás lassan értetlenné szelídül, és bár minden ösztöne azt diktálná, hogy közbelépjen, akárcsak egy megnyugtató érintéssel, mégsem mozdul. Nem tudná, mivel áll szemben, így inkább hallgat, és figyeli, hogyan csitul el a feketeség újra.
Amikor a lány végül megszólal, Norennar újból csak csendes megfigyelőként áll az ajtóban. A szavai élesek, dühösek, de a mélységi nem reagál rájuk. Nincs értelme, meg hát elsőrendűen amúgy sem neki szólnak. A férfi karjait lazán összefonja maga előtt, és csak áll, némán, miközben a lány lassan levezeti a dühét. Mikor a feketeség távozik, a tekintetük egy pillanatra találkozik. Norennar nem állítja meg. Csak néz utána, pár másodpercig mozdulatlanul. Vár, amíg eltávolodik, majd finoman, szinte észrevétlenül megrázza a fejét, mielőtt újra Pashthrára pillant.*
- Abban igaza volt, hogy indulnunk kellene. *Mondja végül csendesen, ahogy tekintete visszatér a hóhajúra. A hangjában nincs él, csak nyugodt ténymegállapítás. Viszont a következő megjegyzés előtt kifejezéstelen arcán megjelenik a tőle megszokott halovány félmosoly.* - Vagy talán arra vársz, hogy visszaadjam a kölcsönbe kapott ruhákat?
*A kérdés inkább szarkazmus, mint valódi érdeklődés, de a hangja könnyed, mintha csak a feszültséget próbálná oldani. Végül Pashthra válaszától függetlenül felsóhajt, majd szinte félvárról odaveti még.*
- Fejezzétek be, ha szeretnétek, de ha lehet akkor gyorsan.
*Azzal megfordul, és elindul vissza a szobájuk felé. A folyosó már üresebb, a reggel fénye egyre erősebben szűrődik be a magas ablakokon. A mélységi nem siet. Azzal számol, hogy a páros komolyan veszi ajánlatát, ez pedig bőven elég időt biztosít majd neki ahhoz, hogy összeszedje maradék holmiját. A szája sarkában még ott a mosoly maradéka, de a tekintetében már újra ott a csendes komolyság.*
*Norennar már épp szóra nyitná a száját, mikor a feketeség hirtelen megszólal, és ezúttal a lényegre tér. A mélységi így továbbra is megőrizheti a hallgatás luxusát, s némán figyeli tovább az eseményeket. Ahogy a feketeség szavai elhangzanak, úgy enged lassan hősünk feszültsége is, elvégre legalább nem neki kellett közölnie a csodás „örömhírt” a másik párossal. A lány hangja ugyan még mindig remeg, de legalább, a következő pillanatban a szerencse az oldalukra áll. A hóhajú harcos válaszából kiderül, hogy a szív bizony megvan. Ennél több tán nem is kell most. Norennar izmai ellazulnak, a vállai engednek, és egy mély, alig hallható lélegzetvétellel kiadja magából mindazt, amit a hirtelen riadalom felkavart benne.
Amikor Mai beljebb invitálja őket, Norennar először a nőre pillant, látványosan felvont szemöldökkel. Aztán a tekintete mintegy jelzés szerűén tovább vándorol Pashthrára, ezzel finom magyarázatot adva arra, hogy hősünk miért is nem szándékozik beljebb kerülni szobájuk fülledt melegébe. Az ajtóban marad, karba tett kézzel, halkan fújtat egyet, és tovább figyel. Ha rajta múlna, az ügyet lezártnak tekintené, a szív előkerült, a probléma megszűnt. Elég ok arra, hogy visszatérjenek a saját szobájukba, és végre elinduljanak.
Éppen mozdulna is, mikor hirtelen éles kiáltás hasít bele a levegőbe. A hang forrása a feketeség. Norennar teste ismét megfeszül, ahogy hátrafordul, a tekintete szinte szúrós, figyelmeztető. Hősünk nem érti mi történik. Mindenesetre a szúrós pillantás lassan értetlenné szelídül, és bár minden ösztöne azt diktálná, hogy közbelépjen, akárcsak egy megnyugtató érintéssel, mégsem mozdul. Nem tudná, mivel áll szemben, így inkább hallgat, és figyeli, hogyan csitul el a feketeség újra.
Amikor a lány végül megszólal, Norennar újból csak csendes megfigyelőként áll az ajtóban. A szavai élesek, dühösek, de a mélységi nem reagál rájuk. Nincs értelme, meg hát elsőrendűen amúgy sem neki szólnak. A férfi karjait lazán összefonja maga előtt, és csak áll, némán, miközben a lány lassan levezeti a dühét. Mikor a feketeség távozik, a tekintetük egy pillanatra találkozik. Norennar nem állítja meg. Csak néz utána, pár másodpercig mozdulatlanul. Vár, amíg eltávolodik, majd finoman, szinte észrevétlenül megrázza a fejét, mielőtt újra Pashthrára pillant.*
- Abban igaza volt, hogy indulnunk kellene. *Mondja végül csendesen, ahogy tekintete visszatér a hóhajúra. A hangjában nincs él, csak nyugodt ténymegállapítás. Viszont a következő megjegyzés előtt kifejezéstelen arcán megjelenik a tőle megszokott halovány félmosoly.* - Vagy talán arra vársz, hogy visszaadjam a kölcsönbe kapott ruhákat?
*A kérdés inkább szarkazmus, mint valódi érdeklődés, de a hangja könnyed, mintha csak a feszültséget próbálná oldani. Végül Pashthra válaszától függetlenül felsóhajt, majd szinte félvárról odaveti még.*
- Fejezzétek be, ha szeretnétek, de ha lehet akkor gyorsan.
*Azzal megfordul, és elindul vissza a szobájuk felé. A folyosó már üresebb, a reggel fénye egyre erősebben szűrődik be a magas ablakokon. A mélységi nem siet. Azzal számol, hogy a páros komolyan veszi ajánlatát, ez pedig bőven elég időt biztosít majd neki ahhoz, hogy összeszedje maradék holmiját. A szája sarkában még ott a mosoly maradéka, de a tekintetében már újra ott a csendes komolyság.*
1349. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-11-01 09:03:03
Üzenet elküldve: 2025-11-01 09:03:03
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Hamar fény derül rá, hogy a szívnek nem veszett nyoma. Pashthra elmondja, hogy magához vette, miután ő felelőtlenül az ebédlő asztalán hagyta, Mai pedig rá is erősít a történtekre. A feketeség azonban nemhogy nem nyugszik meg ettől, sőt, tekintetében zsigeri gyűlölettel bámulja a hóhajú harcost. Kedve támadna felgyújtani a férfit, de nem véletlenül, mint Norennar köpenyét, hanem úgy rendesen. Már nyitja is a száját, hogy varázslatával megkínozza Pashthrát, de egy hang sem jön fel a torkából, csak tátva marad a szája, ugyanis egy büdös szó sem jut eszébe az igéből, egyikből sem. Ekkor, hirtelen egy hangos kacajt hall a fejében, melyre felsikkant, majd fájdalmasan a fejéhez kapva az ajtófélfának dől.*
~Á, igen… A megszeghetetlen eskü… Az üzlet az üzlet, a vér kötelez, ugyebár…~
- Fogd már be! *Kiált fel hangosan, szerencsétlenül pont akkor, amikor Mai neki szegezi a kellemetlen kérdését. Persze, a leteremtés nem neki szól, hanem Velarnak, aki ezúttal kárörvendően élvezi, hogy Sa'Tereth mágiája a lányra is ugyanúgy kifejti a hatását, mint bárki másra, aki részt vett a rituáléban.
Lassan ugyan, de megnyugszik, kiegyenesedik, ám a szobába nem lép be, továbbra is a küszöbön állva szegezi tekintetét a félvér lánynak.*
- Nem nekem kell feltennetek a bizalomról szóló kérdést. Igen, nem tudtam, hogy nincs meg, azt hittem, hogy a táskámban van, nem emlékszem, hogy mi történt, miután eljöttem az ebédlőből, de ha megtaláltátok, miért nem hoztátok nekem vissza azonnal? Az az enyém, rám bízta Yillith, nem rátok, és ha nem mondok igent arra, hogy eljövök vele ide, akkor cseszhettétek volna az egészet. Lehetett volna róla tudomásom, hogy elvesztettem, ha szóltok róla nekem, hogy nálatok van. Ne mindig csak arról beszéljünk, hogy én mit rontottam el! *A tegnap este miatt nincs jó kedve. Norennarral kezdődött az egész, és most megint úgy érzi, hogy az egész világ ellene van, hiába tehet valójában ő mindenről.*
- Inkább készüljetek! Elállt az eső, indulnunk kellene, erre Pashthra inkább a faszát mutogatja nekem. Ez rendben van? *Sértetten visszalép a folyosóra, de egyelőre legalább letett arról, hogy mindenáron vissza akarja kapni a szívet. Vet egy futó pillantást Norennarra is, de hozzá nem szól. Visszamegy még a saját szobájukba, hogy befejezze a pakolást, összeszedje a cuccait és távozásra készen várja a többieket.*
*Hamar fény derül rá, hogy a szívnek nem veszett nyoma. Pashthra elmondja, hogy magához vette, miután ő felelőtlenül az ebédlő asztalán hagyta, Mai pedig rá is erősít a történtekre. A feketeség azonban nemhogy nem nyugszik meg ettől, sőt, tekintetében zsigeri gyűlölettel bámulja a hóhajú harcost. Kedve támadna felgyújtani a férfit, de nem véletlenül, mint Norennar köpenyét, hanem úgy rendesen. Már nyitja is a száját, hogy varázslatával megkínozza Pashthrát, de egy hang sem jön fel a torkából, csak tátva marad a szája, ugyanis egy büdös szó sem jut eszébe az igéből, egyikből sem. Ekkor, hirtelen egy hangos kacajt hall a fejében, melyre felsikkant, majd fájdalmasan a fejéhez kapva az ajtófélfának dől.*
~Á, igen… A megszeghetetlen eskü… Az üzlet az üzlet, a vér kötelez, ugyebár…~
- Fogd már be! *Kiált fel hangosan, szerencsétlenül pont akkor, amikor Mai neki szegezi a kellemetlen kérdését. Persze, a leteremtés nem neki szól, hanem Velarnak, aki ezúttal kárörvendően élvezi, hogy Sa'Tereth mágiája a lányra is ugyanúgy kifejti a hatását, mint bárki másra, aki részt vett a rituáléban.
Lassan ugyan, de megnyugszik, kiegyenesedik, ám a szobába nem lép be, továbbra is a küszöbön állva szegezi tekintetét a félvér lánynak.*
- Nem nekem kell feltennetek a bizalomról szóló kérdést. Igen, nem tudtam, hogy nincs meg, azt hittem, hogy a táskámban van, nem emlékszem, hogy mi történt, miután eljöttem az ebédlőből, de ha megtaláltátok, miért nem hoztátok nekem vissza azonnal? Az az enyém, rám bízta Yillith, nem rátok, és ha nem mondok igent arra, hogy eljövök vele ide, akkor cseszhettétek volna az egészet. Lehetett volna róla tudomásom, hogy elvesztettem, ha szóltok róla nekem, hogy nálatok van. Ne mindig csak arról beszéljünk, hogy én mit rontottam el! *A tegnap este miatt nincs jó kedve. Norennarral kezdődött az egész, és most megint úgy érzi, hogy az egész világ ellene van, hiába tehet valójában ő mindenről.*
- Inkább készüljetek! Elállt az eső, indulnunk kellene, erre Pashthra inkább a faszát mutogatja nekem. Ez rendben van? *Sértetten visszalép a folyosóra, de egyelőre legalább letett arról, hogy mindenáron vissza akarja kapni a szívet. Vet egy futó pillantást Norennarra is, de hozzá nem szól. Visszamegy még a saját szobájukba, hogy befejezze a pakolást, összeszedje a cuccait és távozásra készen várja a többieket.*
1348. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-31 18:56:17
Üzenet elküldve: 2025-10-31 18:56:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Összepréseli ajkát, ahogy meghallja Nori zsigerből jövő kérdését. Igen, pont az. Sajnos nem élvezhette elég ideig, de már oldódik a feszültsége és majdnem felvihog, persze ez a fajta viselkedés távol áll tőle, így visszafogja magát, még ha egy kis erejébe is kerül. Magára ölti a lenge hálóruhát, nem figyeli, hogy szegeződik-e rá szem, s ez sokkal jobb így. Hamar Norira vetül a pillantása, majd fel is sóhajt. Nem kell azonban hamar szóra nyitnia a száját, a kedvese megteszi, s tudja is, hogy amaz mire gondol. Egyfelől ugyanarra, mint ő, másfelől egyáltalán nem szeretné, hogy az ő vállukat nyomja annak a terhe, hogy a szív náluk van. Az árvaházba pedig nem viszi, bármekkora is a bizodalma a mesterben. Viszont ott van Norennar, aki felé hirtelen kapja a lélektükröket, majd elgondolkodik. De még nem mond semmit arról, ami megfogant benne.*
- Gyertek beljebb nyugodtan… *Orrán fut ki a levegő, majd a hóhajúhoz lép közel, s finoman simít végig annak fedetlen hátán, majd ha nem lép el, rá is lehel egy apró csókot. Szeretne hozzábújni, de úgy fest, hogy a reggeli idillnek vége. *
- Most tűnt fel, Szívem, hogy nincs meg? *Nincs vádló él a hangjában, de be kell vallja, hogy meglepi. Talán azt gondolta, hogy egyértelmű Nori számára, hogy ők tették el, ha már mellettük hagyta az étkezőasztalon. Furcsállja, hogy ennyire nem számít mégsem az, amiért kardoskodott, amit nem akart kiadni sem a kezei közül. Persze ismeri már a lányt, de vannak dolgok, amik még az ő fejéből sem tűnnek el csak úgy.*
- Ne aggódj, megőriztük. Viszont elég ijesztő, hogy tudomásod sem volt majd egy napig arról, hogy nincs meg. Mondd, hogyan bízzuk ezt akkor rád? *Ismét a mélységin köt ki a jégkék szem. Benne van a bizodalma, talán az még Pashthrának is megfelelne, de még akkor sem mondja ki.*
*Összepréseli ajkát, ahogy meghallja Nori zsigerből jövő kérdését. Igen, pont az. Sajnos nem élvezhette elég ideig, de már oldódik a feszültsége és majdnem felvihog, persze ez a fajta viselkedés távol áll tőle, így visszafogja magát, még ha egy kis erejébe is kerül. Magára ölti a lenge hálóruhát, nem figyeli, hogy szegeződik-e rá szem, s ez sokkal jobb így. Hamar Norira vetül a pillantása, majd fel is sóhajt. Nem kell azonban hamar szóra nyitnia a száját, a kedvese megteszi, s tudja is, hogy amaz mire gondol. Egyfelől ugyanarra, mint ő, másfelől egyáltalán nem szeretné, hogy az ő vállukat nyomja annak a terhe, hogy a szív náluk van. Az árvaházba pedig nem viszi, bármekkora is a bizodalma a mesterben. Viszont ott van Norennar, aki felé hirtelen kapja a lélektükröket, majd elgondolkodik. De még nem mond semmit arról, ami megfogant benne.*
- Gyertek beljebb nyugodtan… *Orrán fut ki a levegő, majd a hóhajúhoz lép közel, s finoman simít végig annak fedetlen hátán, majd ha nem lép el, rá is lehel egy apró csókot. Szeretne hozzábújni, de úgy fest, hogy a reggeli idillnek vége. *
- Most tűnt fel, Szívem, hogy nincs meg? *Nincs vádló él a hangjában, de be kell vallja, hogy meglepi. Talán azt gondolta, hogy egyértelmű Nori számára, hogy ők tették el, ha már mellettük hagyta az étkezőasztalon. Furcsállja, hogy ennyire nem számít mégsem az, amiért kardoskodott, amit nem akart kiadni sem a kezei közül. Persze ismeri már a lányt, de vannak dolgok, amik még az ő fejéből sem tűnnek el csak úgy.*
- Ne aggódj, megőriztük. Viszont elég ijesztő, hogy tudomásod sem volt majd egy napig arról, hogy nincs meg. Mondd, hogyan bízzuk ezt akkor rád? *Ismét a mélységin köt ki a jégkék szem. Benne van a bizodalma, talán az még Pashthrának is megfelelne, de még akkor sem mondja ki.*
1347. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-31 18:13:55
Üzenet elküldve: 2025-10-31 18:13:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 633
OOC üzenetek: 112
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 633
OOC üzenetek: 112
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
* Úgy tűnik, hogy nincsen komoly probléma, amire a harcos is megnyugszik kissé. Leengedi a kardját, és ösztönös mozdulattal veszi el a felé nyújtott nadrágot, és két lépéssel bele is lép. Nem törődik a helyzettel, és azzal, hogy anyaszült meztelenül mutogatja magát, számára teljesen természetes. Megköti magán a nadrágot, és így már Norennarnak sem kell küzdenie a késztetéssel többé, hogy lepillant, vagy sem. Pashthra visszasétál az asztalhoz, ahol a táskája van, és szótlanul visszacsúsztatja az acélt a hüvelybe, mielőtt megfordulna, és Norileina szemébe nézve. *
- A szívet az étkezőben hagytad, az asztalon. Még tegnap reggel. * Feleli egyszerűen, majd Maira pillant. Pont az ilyen felelőtlenség miatt nem szeretné visszaadni. *
- Nálam van. * Néz vissza a nőre, de nem mozdul, hogy kézbe vegye, vagy testbeszédjével elárulja, hogy hol tartja, bár nem kell komoly zseninek lenni ahhoz, hogy valaki a táskájában kezdje keresni. Arca kifejezéstelen, és testtartása sem fenyegető, de nem is hanyag. Biztos lábakon áll az asztal mellett, a kard ugyan a hüvelyben, de még így is keze ügyében. Lélekben felkészül egy az előző reggelihez hasonlító vitára, ahol megint egyedül kell majd védje az álláspontját, és azt, hogy miért van jobb helyen a szív másnál, mint a feketeségnél. Ezúttal viszont nem tervezi engedni, hogy meggyőzzék őt. *
* Úgy tűnik, hogy nincsen komoly probléma, amire a harcos is megnyugszik kissé. Leengedi a kardját, és ösztönös mozdulattal veszi el a felé nyújtott nadrágot, és két lépéssel bele is lép. Nem törődik a helyzettel, és azzal, hogy anyaszült meztelenül mutogatja magát, számára teljesen természetes. Megköti magán a nadrágot, és így már Norennarnak sem kell küzdenie a késztetéssel többé, hogy lepillant, vagy sem. Pashthra visszasétál az asztalhoz, ahol a táskája van, és szótlanul visszacsúsztatja az acélt a hüvelybe, mielőtt megfordulna, és Norileina szemébe nézve. *
- A szívet az étkezőben hagytad, az asztalon. Még tegnap reggel. * Feleli egyszerűen, majd Maira pillant. Pont az ilyen felelőtlenség miatt nem szeretné visszaadni. *
- Nálam van. * Néz vissza a nőre, de nem mozdul, hogy kézbe vegye, vagy testbeszédjével elárulja, hogy hol tartja, bár nem kell komoly zseninek lenni ahhoz, hogy valaki a táskájában kezdje keresni. Arca kifejezéstelen, és testtartása sem fenyegető, de nem is hanyag. Biztos lábakon áll az asztal mellett, a kard ugyan a hüvelyben, de még így is keze ügyében. Lélekben felkészül egy az előző reggelihez hasonlító vitára, ahol megint egyedül kell majd védje az álláspontját, és azt, hogy miért van jobb helyen a szív másnál, mint a feketeségnél. Ezúttal viszont nem tervezi engedni, hogy meggyőzzék őt. *
1346. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-31 10:32:19
Üzenet elküldve: 2025-10-31 10:32:19
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 242
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
* A toronyhoz érve megpihen egy kicsit, elvégre fárasztó negyed órán van túl. Csak a pihenés után vág neki a magas lépcsőnek. Rendesen rosszul esik neki ilyen magasra mászni. Legutóbb legalább itt volt neki Hena, de most nincs és máris hiányzik neki. Pedig lenne kedve az imént elcsent csók után még valami huncutkodásra. Erről sajnos le kell mondania, de reméli, hogy nem végleg. Valahogy felküzdi magát az ajtóig, amit betol. Aztán megint megpihen itt fent is. Csak ezt követően keresi meg az őt érdeklő kötetteket. Annak a karót nyelt Nestarnak köszönhetően fel tud rendesen készülni, ha bírja persze fizetni. Az átkozott Arborg egy pénzéhes vénember. Ezeket hangosan nem is meri kimondani, mert ő pont az a fajta vénember, akit tiszteletben kell tartani. Senki nem kívánja haragosának, aki védi Teysus, akár nem.*
1345. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-30 07:08:24
Üzenet elküldve: 2025-10-30 07:08:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*A Mágustorony folyosója egy pillanatra elcsendesedik. Ledöbben, ahogy az ajtó mögött nem Mai, hanem egy kígyó fogadja őt támadó állásban.*
- Mi a fasz… *Sziszegi vissza, miközben értetlenül járnak barnái ide-oda Mai és Pashthra között. Még ha nem is a lány nyitott neki ajtót, arra egyáltalán nem számított, hogy a harcos így, természetes valójában lép majd elé. Az időközben már mögötte álló Norennarra is hátrapillant kérdően, hátha ő tud valami magyarázatot adni arra, hogy mi történik most épp körülöttük, de aztán vissza is fordul a másik kettő felé. Olyan, mintha még mindig álmodna, és az agya elfelejtette volna elképzelni a ruhát a férfin. Talán túl sokat látott volna mostanában meztelen férfit?
Megrázza a fejét, és ahogy a hülyeséget száműzi az elméjéből, úgy tér vissza a pánik is az arcára, nem törődve tovább a szürreális helyzettel. Ahogy Pashthra elnéz a válla felett nem létező ork hordák után kutatva, ő is ugyanezt teszi, csak nem zöldbőrűeket, hanem az egyetlen, valóságos mentsvárát, Mait keresi. Egy egészen kicsit jobban is érzi magát, mikor megpillantja őt, de csak addig, míg neki nem szegezik mindketten az ominózus kérdést. Egyik kezét ökölbe szorítva, a másikkal ujjperceit ropogtatva, zavartan toporog az ajtó előtt, mintha képtelen volna megszólalni, de még mielőtt Norennar átvehetné a szót, mégis kinyögi, hogy mire fel szolgált az előbbi, hatalmas nagy lárma.*
- Nincs meg a szív. Nincs a táskámban, nincs a szobánkban, nincs sehol! Eltűnt, elveszett! Nem tudom, hol van. *Kezei újra remegni kezdenek, szemében továbbra is ott csillog az őszinte rémület. Fél, hogy mit fognak mondani a többiek, és fél attól is, hogy mi fog így történni. Tegnap óta már tudatosult benne, hogy bajt hozott az egész világra, s most, az egyetlen megoldás lehetséges kulcsát is elhagyta. A világnak most először van oka jogosan gyűlölni őt.*
*A Mágustorony folyosója egy pillanatra elcsendesedik. Ledöbben, ahogy az ajtó mögött nem Mai, hanem egy kígyó fogadja őt támadó állásban.*
- Mi a fasz… *Sziszegi vissza, miközben értetlenül járnak barnái ide-oda Mai és Pashthra között. Még ha nem is a lány nyitott neki ajtót, arra egyáltalán nem számított, hogy a harcos így, természetes valójában lép majd elé. Az időközben már mögötte álló Norennarra is hátrapillant kérdően, hátha ő tud valami magyarázatot adni arra, hogy mi történik most épp körülöttük, de aztán vissza is fordul a másik kettő felé. Olyan, mintha még mindig álmodna, és az agya elfelejtette volna elképzelni a ruhát a férfin. Talán túl sokat látott volna mostanában meztelen férfit?
Megrázza a fejét, és ahogy a hülyeséget száműzi az elméjéből, úgy tér vissza a pánik is az arcára, nem törődve tovább a szürreális helyzettel. Ahogy Pashthra elnéz a válla felett nem létező ork hordák után kutatva, ő is ugyanezt teszi, csak nem zöldbőrűeket, hanem az egyetlen, valóságos mentsvárát, Mait keresi. Egy egészen kicsit jobban is érzi magát, mikor megpillantja őt, de csak addig, míg neki nem szegezik mindketten az ominózus kérdést. Egyik kezét ökölbe szorítva, a másikkal ujjperceit ropogtatva, zavartan toporog az ajtó előtt, mintha képtelen volna megszólalni, de még mielőtt Norennar átvehetné a szót, mégis kinyögi, hogy mire fel szolgált az előbbi, hatalmas nagy lárma.*
- Nincs meg a szív. Nincs a táskámban, nincs a szobánkban, nincs sehol! Eltűnt, elveszett! Nem tudom, hol van. *Kezei újra remegni kezdenek, szemében továbbra is ott csillog az őszinte rémület. Fél, hogy mit fognak mondani a többiek, és fél attól is, hogy mi fog így történni. Tegnap óta már tudatosult benne, hogy bajt hozott az egész világra, s most, az egyetlen megoldás lehetséges kulcsát is elhagyta. A világnak most először van oka jogosan gyűlölni őt.*
1344. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-29 21:28:24
Üzenet elküldve: 2025-10-29 21:28:24
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 348
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Norennar nem tétovázik sokáig, mikor a feketeség kiront a szobából. Szinte azonnal indul utána. Nem szalad, de a léptei sietősek és határozottak, hogy valamelyest azért lépést tudjon tartani a feketeséggel. Menet közben átfut az agyán a gondolat miszerint, hogy ha szerencséjük lesz, amiben erősen kételkedik, de hát ugye a remény hal meg utoljára, akkor a harcos vagy a félvér egyike, már rég megtalálta a szívet, csupán jobbnak látta egyelőre nem visszaszolgáltatni szeleburdi társuknak. S ha már szeleburdi társ… A folyosón még visszhangzik Nori hangja, mire utoléri. A lány már Pashthra és Mai ajtaját veri ököllel, kétségbeesetten, szinte minden erejét beleadva az ütéseibe, miközben kiabál, hogy kinyíljon végre az ajtó. Norennar mögötte áll meg, és épp szóra nyitná a száját, amikor az ajtó feltépődik.
A hóhajú harcos áll a küszöbön. Anyaszült meztelen. Norennar, tekintete találkozik a harcoséval, ezúttal ellenállva a késztetésnek, hogy lepillantson, majd alig észrevehetően feljebb kúszik a szemöldöke. Egy pillanatra még az is átfut rajta, hogy talán ez valami sajátos szokásuk, mert ez már a második alkalom, hogy ez a fiú meztelenül nyit neki ajtót. A helyzet súlyossága ellenére halvány, szinte észrevehetetlen félmosoly jelenik meg az arcán, amit nem is próbál elrejteni. Aztán a mosoly lassan elhal, és a tekintete a hóhajú válla fölött továbbsiklik a szobába.
Bent megpillantja Mait, aki épp magára kapja a lenge hálóruhát. Norennar tekintete egy pillanattal tovább időzik a nőn, mint illene, majd finoman elfordítja a fejét. Hiába, ő is csak férfiból lett gyúrva. Nem szól semmit, nem kérdez, csak egy rövid, alig észrevehető bólintással üdvözli a párost. Ezt követően a mélységi félreáll, hagyja, hogy a feketeség ossza meg a másik kettővel az „örömhírt”. Kizárólag akkor veszi át a stafétát, ha a másik túlságosan is zavart ahhoz, hogy értelmesen átadja mi is történt, ami bár benne van a pakliban, Norennar bízik benne, hogy nem lesz szükség erre. Figyelme megoszlik a feketeség és a másik kettő közt.
Karjait keresztbe fonja mellkasa előtt, és némán várja, hogy a feketeség elmondja, mi történt, mi tűnt el, és miért verte fel az egész emeletet. Az arcán újra ott a hűvös, megfontolt kifejezés, mintha a rövid mosoly meg sem történt volna. Csak a szemében marad valami halvány, fáradt él, a felismerés, hogy a reggel nyugalma épp olyan törékeny volt, mint az éjszaka békéje.*
*Norennar nem tétovázik sokáig, mikor a feketeség kiront a szobából. Szinte azonnal indul utána. Nem szalad, de a léptei sietősek és határozottak, hogy valamelyest azért lépést tudjon tartani a feketeséggel. Menet közben átfut az agyán a gondolat miszerint, hogy ha szerencséjük lesz, amiben erősen kételkedik, de hát ugye a remény hal meg utoljára, akkor a harcos vagy a félvér egyike, már rég megtalálta a szívet, csupán jobbnak látta egyelőre nem visszaszolgáltatni szeleburdi társuknak. S ha már szeleburdi társ… A folyosón még visszhangzik Nori hangja, mire utoléri. A lány már Pashthra és Mai ajtaját veri ököllel, kétségbeesetten, szinte minden erejét beleadva az ütéseibe, miközben kiabál, hogy kinyíljon végre az ajtó. Norennar mögötte áll meg, és épp szóra nyitná a száját, amikor az ajtó feltépődik.
A hóhajú harcos áll a küszöbön. Anyaszült meztelen. Norennar, tekintete találkozik a harcoséval, ezúttal ellenállva a késztetésnek, hogy lepillantson, majd alig észrevehetően feljebb kúszik a szemöldöke. Egy pillanatra még az is átfut rajta, hogy talán ez valami sajátos szokásuk, mert ez már a második alkalom, hogy ez a fiú meztelenül nyit neki ajtót. A helyzet súlyossága ellenére halvány, szinte észrevehetetlen félmosoly jelenik meg az arcán, amit nem is próbál elrejteni. Aztán a mosoly lassan elhal, és a tekintete a hóhajú válla fölött továbbsiklik a szobába.
Bent megpillantja Mait, aki épp magára kapja a lenge hálóruhát. Norennar tekintete egy pillanattal tovább időzik a nőn, mint illene, majd finoman elfordítja a fejét. Hiába, ő is csak férfiból lett gyúrva. Nem szól semmit, nem kérdez, csak egy rövid, alig észrevehető bólintással üdvözli a párost. Ezt követően a mélységi félreáll, hagyja, hogy a feketeség ossza meg a másik kettővel az „örömhírt”. Kizárólag akkor veszi át a stafétát, ha a másik túlságosan is zavart ahhoz, hogy értelmesen átadja mi is történt, ami bár benne van a pakliban, Norennar bízik benne, hogy nem lesz szükség erre. Figyelme megoszlik a feketeség és a másik kettő közt.
Karjait keresztbe fonja mellkasa előtt, és némán várja, hogy a feketeség elmondja, mi történt, mi tűnt el, és miért verte fel az egész emeletet. Az arcán újra ott a hűvös, megfontolt kifejezés, mintha a rövid mosoly meg sem történt volna. Csak a szemében marad valami halvány, fáradt él, a felismerés, hogy a reggel nyugalma épp olyan törékeny volt, mint az éjszaka békéje.*
1343. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-29 20:31:58
Üzenet elküldve: 2025-10-29 20:31:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1180
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Teljesen beleveszik a kedvesébe, teljesen elfeledkezik a külvilágról, mint mindig, ha egymást érintik. A sóhajai, na meg a férfi nyakában lévő lábának remegése éppen arról árulkodik, hogy közelít az újabb beteljesülés felé, mikor a kedvelt bariton valahogy nőiessé válik. A nevét biztosan nem Pashthra préseli ki a fogai között, így hát kissé összevonja a szemöldökét, mert valamit hirtelenjében nem ért, s a tengerkékekbe néz. Ekkor tudatosul, hogy belekontárkodtak abba, amit eddig megállíthatatlannak tartott. Öle fájdalmas hiányként éli meg, ahogy kicsusszan belőle a hóhajú éke, majd már-már kétségbeesett arccal tekint utána, ahogy amaz már neki is iramodik, hogy kinyissa az ajtót. Feltolja magát ülő helyzetbe, majd orrnyergét csippenti össze hüvelyk és mutatóujjával, aztán felsóhajt. Kivételesen kell idő, hogy azonnal reagálni tudjon és félretegye az indulatot, amivel felharsanna. Ha baj, van, hát baj van. Akkor menni kell, akkor talpon kell legyen, akkor készenlétben kell állnia. Na de nem annyira készenlétben, mint Pash. Kedve lenne felkuncogni, ahogy látja, hogy pőrén prezentálja saját magát a jövevényeknek. Megingatja a fejét, titkolózni úgy sem szükséges, feltápászkodik és magára veszi a keveset takaró áttetsző hálóruháját. Több, mint a semmi, nem mintha nem lenne mindegy. Ha addig nem ront be a feketeség, felkapja a harcos nadrágját is, majd jelzésértékűen a kezébe nyomja, s félrebiccentett fejjel nézi Norit.*
- Szívem, mi a baj, mi történt?
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.29 20:33:58
*Teljesen beleveszik a kedvesébe, teljesen elfeledkezik a külvilágról, mint mindig, ha egymást érintik. A sóhajai, na meg a férfi nyakában lévő lábának remegése éppen arról árulkodik, hogy közelít az újabb beteljesülés felé, mikor a kedvelt bariton valahogy nőiessé válik. A nevét biztosan nem Pashthra préseli ki a fogai között, így hát kissé összevonja a szemöldökét, mert valamit hirtelenjében nem ért, s a tengerkékekbe néz. Ekkor tudatosul, hogy belekontárkodtak abba, amit eddig megállíthatatlannak tartott. Öle fájdalmas hiányként éli meg, ahogy kicsusszan belőle a hóhajú éke, majd már-már kétségbeesett arccal tekint utána, ahogy amaz már neki is iramodik, hogy kinyissa az ajtót. Feltolja magát ülő helyzetbe, majd orrnyergét csippenti össze hüvelyk és mutatóujjával, aztán felsóhajt. Kivételesen kell idő, hogy azonnal reagálni tudjon és félretegye az indulatot, amivel felharsanna. Ha baj, van, hát baj van. Akkor menni kell, akkor talpon kell legyen, akkor készenlétben kell állnia. Na de nem annyira készenlétben, mint Pash. Kedve lenne felkuncogni, ahogy látja, hogy pőrén prezentálja saját magát a jövevényeknek. Megingatja a fejét, titkolózni úgy sem szükséges, feltápászkodik és magára veszi a keveset takaró áttetsző hálóruháját. Több, mint a semmi, nem mintha nem lenne mindegy. Ha addig nem ront be a feketeség, felkapja a harcos nadrágját is, majd jelzésértékűen a kezébe nyomja, s félrebiccentett fejjel nézi Norit.*
- Szívem, mi a baj, mi történt?
A hozzászólás írója (Mai Faensa) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.10.29 20:33:58
1342. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-29 19:48:17
Üzenet elküldve: 2025-10-29 19:48:17
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 633
OOC üzenetek: 112
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 633
OOC üzenetek: 112
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
* A reggel jól kezdődik, és Pashthra éppen azzal van elfoglalva, hogy még eltegyen indulás előtt egy kis útravalót, és egyébként is már kezdi megszokni, hogy reggel amikor felkelnek, akkor első dolguk egymásnak esni szerelmével. A szoba előző nap óta nem volt szellőztetve, de az állott levegő semmire sem nyomja rá a bélyegét, nem úgy, mint a hóhajú harcos, aki éppen nyomja amit nyomni kell, halkan pihegve, miközben valamilyen oknál fogva kedvesének lábai már megint a nyakában vannak. A mámoros együttlétet kiélvezve készülne éppen befejezni amit elkezdett, amikor hirtelen dörömbölés szakítja félbe a pillanat hevét. Összeszorított fogakkal koncentrál, hogy még néhány lökést megengedjen magának, de amikor az ismerős hangot hallja, akkor teljesen megfagy egy pillanatra. Nem azért, mert elérte volna a beteljesülés, hanem azért, mert egyből a legrosszabbra gondol. Azonnal hátrébb tolja magát az ágyban, és kardjáért nyúl, de nem azért, amit éppen csak most húzott ki a hüvelyből, és nem is az a célja, hogy néhány mozdulattal megpolírozza, mielőtt visszatenné a tokba. A pirtianesi mesterpenge hideg markolata simul a tenyérbe valami más helyett, miközben a lendületet tovább víve robog az ajtó felé, az agya ugyan már felfogta, hogy mi a helyzet, a teste viszont még mindig egy dologra koncentrál. Ezért a vágytól dobogó ékkel tépi fel az ajtót, és néz szembe a feketeséggel. *
- Baj van? * Teszi fel rögtön a kérdést, nem törődve a helyzet abszurditásával, és azzal, hogy alig néhány mozdulatra van attól, hogy valami olyannal locsolja meg az előtte állót, ami talán még kettejük viszonyába nem férne bele. Ehelyett elnéz Norileina válla fölött, gyilkos ork hordákra, démonokra, vagy még rosszabbra, Abogr egy újabb tréfájára számítva. *
* A reggel jól kezdődik, és Pashthra éppen azzal van elfoglalva, hogy még eltegyen indulás előtt egy kis útravalót, és egyébként is már kezdi megszokni, hogy reggel amikor felkelnek, akkor első dolguk egymásnak esni szerelmével. A szoba előző nap óta nem volt szellőztetve, de az állott levegő semmire sem nyomja rá a bélyegét, nem úgy, mint a hóhajú harcos, aki éppen nyomja amit nyomni kell, halkan pihegve, miközben valamilyen oknál fogva kedvesének lábai már megint a nyakában vannak. A mámoros együttlétet kiélvezve készülne éppen befejezni amit elkezdett, amikor hirtelen dörömbölés szakítja félbe a pillanat hevét. Összeszorított fogakkal koncentrál, hogy még néhány lökést megengedjen magának, de amikor az ismerős hangot hallja, akkor teljesen megfagy egy pillanatra. Nem azért, mert elérte volna a beteljesülés, hanem azért, mert egyből a legrosszabbra gondol. Azonnal hátrébb tolja magát az ágyban, és kardjáért nyúl, de nem azért, amit éppen csak most húzott ki a hüvelyből, és nem is az a célja, hogy néhány mozdulattal megpolírozza, mielőtt visszatenné a tokba. A pirtianesi mesterpenge hideg markolata simul a tenyérbe valami más helyett, miközben a lendületet tovább víve robog az ajtó felé, az agya ugyan már felfogta, hogy mi a helyzet, a teste viszont még mindig egy dologra koncentrál. Ezért a vágytól dobogó ékkel tépi fel az ajtót, és néz szembe a feketeséggel. *
- Baj van? * Teszi fel rögtön a kérdést, nem törődve a helyzet abszurditásával, és azzal, hogy alig néhány mozdulatra van attól, hogy valami olyannal locsolja meg az előtte állót, ami talán még kettejük viszonyába nem férne bele. Ehelyett elnéz Norileina válla fölött, gyilkos ork hordákra, démonokra, vagy még rosszabbra, Abogr egy újabb tréfájára számítva. *
1341. hozzászólás ezen a helyszínen: Mágustorony
Üzenet elküldve: 2025-10-29 18:29:26
Üzenet elküldve: 2025-10-29 18:29:26
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Vihar után sem süt ki a nap//
*Az a probléma, hogy mi történt az este, és mennyire gyűlölheti őt Norennar egycsapásra eltörpül, amint észreveszi, hogy az elátkozott szív nincs a táskájában, sem a szobában, sem pedig sehol máshol. Arca elsápad, a rémülettől szinte falfehérré válik, ahogy hidegzuhanyként tudatosul benne a szörnyű tény. Fejét azonnal Norennar felé kapja, hogy elmondja neki, nem találja a gyémántot. Egész testében remeg, amit a férfi érezhet is, ahogy kezeit a vállára teszi. A barnákban félelem, idegesség és tehetetlenség csillog. Azért retteg, mert Sa'Tereth egyszer már meg akarta büntetni őt, de azt végül megúszta, viszont ha kiderül, hogy elszúrta a rábízott küldetést, akkor szörnyű kínok várhatnak rá.*
- Nem tudom! *Csattan fel hisztérikusan a hangja Norennar kérdésére, de aztán nyugtató szavak csak-csak célt érnek, mert megpróbál nem csupán levegőért kapkodni és cikázni a gondolatai között, hanem ténylegesen gondolkodni is.*
- Amikor Abogr kidobott minket, kiejtettem a kezemből, de utána még megvolt. Ott volt mellettem. A lépcsőkön is lehoztam és még az ebédlőben is nálam volt. Aztán… Aztán nem tudom. *Hiába is erőlteti meg magát, arra már egyáltalán nem emlékszik, hogy az ebédlőből hová vitte a szívet vagy, hogy egyáltalán elhozta-e onnan, sőt, már azt sem tudja, hol volt a tárgy, miközben ők ebédeltek.*
- Mai! *Jut eszébe szinte rögtön a lány, hisz Mai mindig, mindenre tudja a megoldást. Nem is várja meg, hogy Norennar akar-e valamit mondani, szinte kitépi az ajtót a helyéről, olyan elánnal nyitja ki, majd rohan a folyosóra, egyenesen Mai és Pashthra szobája elé, és hangosan dörömbölni kezd az ajtaján.*
- Mai! Mai nyisd ki! Baj van! Maaii! *Szinte teljes erejéből veri a fát folyamatosan, lassan már sírva és a nagy hév közepette arra nem is gondol, hogy akár be is nyithatna, hátha nincs is zárva. Kétségbeesetten várja csupán, mint egy csodát, hogy bebocsájtást nyerjen a szobába.*
*Az a probléma, hogy mi történt az este, és mennyire gyűlölheti őt Norennar egycsapásra eltörpül, amint észreveszi, hogy az elátkozott szív nincs a táskájában, sem a szobában, sem pedig sehol máshol. Arca elsápad, a rémülettől szinte falfehérré válik, ahogy hidegzuhanyként tudatosul benne a szörnyű tény. Fejét azonnal Norennar felé kapja, hogy elmondja neki, nem találja a gyémántot. Egész testében remeg, amit a férfi érezhet is, ahogy kezeit a vállára teszi. A barnákban félelem, idegesség és tehetetlenség csillog. Azért retteg, mert Sa'Tereth egyszer már meg akarta büntetni őt, de azt végül megúszta, viszont ha kiderül, hogy elszúrta a rábízott küldetést, akkor szörnyű kínok várhatnak rá.*
- Nem tudom! *Csattan fel hisztérikusan a hangja Norennar kérdésére, de aztán nyugtató szavak csak-csak célt érnek, mert megpróbál nem csupán levegőért kapkodni és cikázni a gondolatai között, hanem ténylegesen gondolkodni is.*
- Amikor Abogr kidobott minket, kiejtettem a kezemből, de utána még megvolt. Ott volt mellettem. A lépcsőkön is lehoztam és még az ebédlőben is nálam volt. Aztán… Aztán nem tudom. *Hiába is erőlteti meg magát, arra már egyáltalán nem emlékszik, hogy az ebédlőből hová vitte a szívet vagy, hogy egyáltalán elhozta-e onnan, sőt, már azt sem tudja, hol volt a tárgy, miközben ők ebédeltek.*
- Mai! *Jut eszébe szinte rögtön a lány, hisz Mai mindig, mindenre tudja a megoldást. Nem is várja meg, hogy Norennar akar-e valamit mondani, szinte kitépi az ajtót a helyéről, olyan elánnal nyitja ki, majd rohan a folyosóra, egyenesen Mai és Pashthra szobája elé, és hangosan dörömbölni kezd az ajtaján.*
- Mai! Mai nyisd ki! Baj van! Maaii! *Szinte teljes erejéből veri a fát folyamatosan, lassan már sírva és a nagy hév közepette arra nem is gondol, hogy akár be is nyithatna, hátha nincs is zárva. Kétségbeesetten várja csupán, mint egy csodát, hogy bebocsájtást nyerjen a szobába.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360