Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 97 (1921. - 1927. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927
1927. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-23 22:21:33
Üzenet elküldve: 2024-04-23 22:21:33
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
- Az igaz, de én kértem pár hegyet külön is.
*feleli Denjaarnak, mert valóban így volt. Úgy okoskodott, hogy a hegyeket könnyebb cipelni, mint az egész fegyvert, és egy erdőben akad megfelelő bot is bőven, csak faragni kell. Úgy számolt, hogy ezekből a fegyverekből párat elveszíthetnek menet közben, mondjuk ha beledöfik a vadba, az meg elinal vele. Ők meg mégse maradjanak már akkor se fegyver nélkül.
Szóval gyaloglás közben begyűjt pár alkalmasnak tűnő erősebb, egyenes botot, és azokat farigcsálja nagyjából megfelelőre. Majd befejezi rendesen a tábortűznél, úgy is ki kell égetni valamennyire a faragott részeket.
A menet közben látott vadakat ő is csak igyekszik kikerülni, kerülve a szemkontaktust is velük, mert azt némelyik állat fenyegetésnek érzékeli. De azért figyeli őket, főleg a Drahunokat, hiszen azok már a termetükkel is kárt tudnak tenni bennük. Örül neki, hogy Denjaar is inkább csak elkerüli a lényeket. Ő is így tesz, csak a szeme sarkából figyelve a nagy hímet, nehogy még utánuk lóduljon.*
- Az igaz, de én kértem pár hegyet külön is.
*feleli Denjaarnak, mert valóban így volt. Úgy okoskodott, hogy a hegyeket könnyebb cipelni, mint az egész fegyvert, és egy erdőben akad megfelelő bot is bőven, csak faragni kell. Úgy számolt, hogy ezekből a fegyverekből párat elveszíthetnek menet közben, mondjuk ha beledöfik a vadba, az meg elinal vele. Ők meg mégse maradjanak már akkor se fegyver nélkül.
Szóval gyaloglás közben begyűjt pár alkalmasnak tűnő erősebb, egyenes botot, és azokat farigcsálja nagyjából megfelelőre. Majd befejezi rendesen a tábortűznél, úgy is ki kell égetni valamennyire a faragott részeket.
A menet közben látott vadakat ő is csak igyekszik kikerülni, kerülve a szemkontaktust is velük, mert azt némelyik állat fenyegetésnek érzékeli. De azért figyeli őket, főleg a Drahunokat, hiszen azok már a termetükkel is kárt tudnak tenni bennük. Örül neki, hogy Denjaar is inkább csak elkerüli a lényeket. Ő is így tesz, csak a szeme sarkából figyelve a nagy hímet, nehogy még utánuk lóduljon.*
1926. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-23 19:36:59
Üzenet elküldve: 2024-04-23 19:36:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
-Lándzsahegyeknek. Minek az? A dárdákat hegyekkel adta a kovács. *Igyekszik megérteni az ifjú harcos észjárását. Igyekszik innentől kezdve viszont hangtalan lenni, nehogy megzavarja az erdő rendjét. Ennek ellenére kilép, amennyire lehet, hisz céllal érkeztek ide. Szerencséjére olybá tűnik, megfelelő útitársat választott és az ifjonc érti a dolgát. Nem is fecséreli a szót tanításra, a locsogás pedig amúgy sem vall rá. A visszaútra tartogatja, mikor már mindketten fellélegeztek. Persze ez eredményességüktől is függ, na meg hogy milyen állapotban lesznek, mikor visszaérnek.
Ahogy megpillantja a jókora növényevőket, megtorpan. Egy pillanatra a kölyökre sandít, de végül hangtalan rázza meg fejét. Még ha vaskos bundával is rendelkeznek ezek a növényevők, nem hinné, hogy túl értéket képviselnének. A népek inkább a mutatósságot kedvelik, na meg a veszélyt. Ragadozóállat szőrméje már más tészta lenne. Ezúttal továbbot int, nem kívánja fárasztani magukat az esetleges dragunszőrméért cserébe.
Igyekszik figyelni az útvonalra is, miközben szüntelen keresi a nyomokat. Mivel már kaptatnak egy ideje, nem átall immáron az eget is lesni, na meg a hegyet; hátha elcsípheti, hogy valamelyik szirt körül tretilek köröznek.*
-Lándzsahegyeknek. Minek az? A dárdákat hegyekkel adta a kovács. *Igyekszik megérteni az ifjú harcos észjárását. Igyekszik innentől kezdve viszont hangtalan lenni, nehogy megzavarja az erdő rendjét. Ennek ellenére kilép, amennyire lehet, hisz céllal érkeztek ide. Szerencséjére olybá tűnik, megfelelő útitársat választott és az ifjonc érti a dolgát. Nem is fecséreli a szót tanításra, a locsogás pedig amúgy sem vall rá. A visszaútra tartogatja, mikor már mindketten fellélegeztek. Persze ez eredményességüktől is függ, na meg hogy milyen állapotban lesznek, mikor visszaérnek.
Ahogy megpillantja a jókora növényevőket, megtorpan. Egy pillanatra a kölyökre sandít, de végül hangtalan rázza meg fejét. Még ha vaskos bundával is rendelkeznek ezek a növényevők, nem hinné, hogy túl értéket képviselnének. A népek inkább a mutatósságot kedvelik, na meg a veszélyt. Ragadozóállat szőrméje már más tészta lenne. Ezúttal továbbot int, nem kívánja fárasztani magukat az esetleges dragunszőrméért cserébe.
Igyekszik figyelni az útvonalra is, miközben szüntelen keresi a nyomokat. Mivel már kaptatnak egy ideje, nem átall immáron az eget is lesni, na meg a hegyet; hátha elcsípheti, hogy valamelyik szirt körül tretilek köröznek.*
1925. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-22 22:41:22
Üzenet elküldve: 2024-04-22 22:41:22
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*A két férfi egyelőre semmi érdekeset nem vesz észre, nyomokat nem látnak, csupán néhány Wyward szalad el lépteik hangját követően. Eddigi útjuk meglehetősen békés, s eseménytelen, látszólag nem is oly veszélyes Erdőmélye, mint ahogy a riasztó dajkamesékből ismerhetik.
Alig egy órányi könnyed séta után mély fújtatásokra figyelhetnek fel az utazók. Tőlük nem messze, a fák ritkás takarásában egy kisebb csapat Drahunra figyelhetnek fel, akik békésen legelészik a sűrű cserjék levélzetét. Látszólag ügyet sem vetnek rájuk, csupán a kis csapat vezérhíme szegi fel fejét, s mereven bámulja a két idegent. A látszólag szelíd állatok egyetlen riasztó tulajdonsága robusztus testük mérete, mely a legbátrabbak számára is tekintélyt parancsoló lehet.*
*A két férfi egyelőre semmi érdekeset nem vesz észre, nyomokat nem látnak, csupán néhány Wyward szalad el lépteik hangját követően. Eddigi útjuk meglehetősen békés, s eseménytelen, látszólag nem is oly veszélyes Erdőmélye, mint ahogy a riasztó dajkamesékből ismerhetik.
Alig egy órányi könnyed séta után mély fújtatásokra figyelhetnek fel az utazók. Tőlük nem messze, a fák ritkás takarásában egy kisebb csapat Drahunra figyelhetnek fel, akik békésen legelészik a sűrű cserjék levélzetét. Látszólag ügyet sem vetnek rájuk, csupán a kis csapat vezérhíme szegi fel fejét, s mereven bámulja a két idegent. A látszólag szelíd állatok egyetlen riasztó tulajdonsága robusztus testük mérete, mely a legbátrabbak számára is tekintélyt parancsoló lehet.*
1924. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-21 21:54:07
Üzenet elküldve: 2024-04-21 21:54:07
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Mykaelnek abban nincs nagy tapasztalata, hogy milyen a vadon, amikor ilyen "kis létszámban" hatolnak a mélyére. Ő általában zsoldos bajtársaival együtt érkezett, és létszámukkal, lármájukkal inkább ők voltak, akiktől az erdő más lakóinak óvakodni kellett. De még így is előfordult, hogy egyik-másik óvatlan (vagy részeg) bérfegyverest elragadták a farkasok, vagy medvebocsokra találva kivívta az anyamedve haragját, netán mérges kígyóra lépett és kimúlt a marástól.
Így a fiatal zsoldos kellően tiszteli az erdőt, amiben most ráadásul kevésbé érzi magát védve.
Segít rőzsét gyűjteni, aztán elfogyasztja egyszerű vacsoráját, majd felveri a sátrát, és egy kötelet lefektet körbe körülötte.*
- Kígyók ellen hatásos.
*mondja, talán feleslegesen, ha Denjaar is tudott már erről a trükkről. Egyáltalán nem tiltakozik, amikor a gladiátor magára vállalja az első őrködést. Mykaelre eléggé ráfér a pihenés, hiszen előző esti pihenőidejét elvették a váratlan látogatók. Remélhetőleg most nem jönnek.
Egy hümmögéssel hagyja jóvá útitársa parancsát, aztán bemászik a sátrába, leveszi a bőrvértjét, és a kardjával a keze ügyében nyugovóra tér. Bármennyire visítanak is az erdei vadak, amíg Denjaar nem ébreszti, addig ő töretlenül alussza fél-éber álmát.
Mikor aztán rajta az őrködés sora, felölti a páncélját rendesen, aztán kimászik a sátor elé, és éberen figyel. Denjaart reggelig nem riasztja fel, hacsak nem történik valami, ami miatt muszáj.
Mikor aztán már mindketten éberek, mindenek előtt ás egy kisebb gödröt. Ebbe végzi el a szükségét, aztán betemeti földdel. Reggel is elmajszol egykedvűen egy kétszersültet némi szárított hússal, közben Denjaar elmondja az aznapi teendőjüket.*
- Rendben. Menet közben keressünk megfelelő faágakat a lándzsahegyeinknek. Ahogy haladunk majd felfelé, egyre kevesebb lesz a fa.
*javasolja, egyebekben viszont úgy tesz, ahogy megbeszélték. Ha gyaloglás közben meglát egy-egy erősebb, nem kiszáradt ágat, rászán egy-két percet, hogy levágja, aztán menet közben elkezdi legallyazni a nála lévő kis bicskával, amit amúgy is farigcsálásra szokott használni.*
*Mykaelnek abban nincs nagy tapasztalata, hogy milyen a vadon, amikor ilyen "kis létszámban" hatolnak a mélyére. Ő általában zsoldos bajtársaival együtt érkezett, és létszámukkal, lármájukkal inkább ők voltak, akiktől az erdő más lakóinak óvakodni kellett. De még így is előfordult, hogy egyik-másik óvatlan (vagy részeg) bérfegyverest elragadták a farkasok, vagy medvebocsokra találva kivívta az anyamedve haragját, netán mérges kígyóra lépett és kimúlt a marástól.
Így a fiatal zsoldos kellően tiszteli az erdőt, amiben most ráadásul kevésbé érzi magát védve.
Segít rőzsét gyűjteni, aztán elfogyasztja egyszerű vacsoráját, majd felveri a sátrát, és egy kötelet lefektet körbe körülötte.*
- Kígyók ellen hatásos.
*mondja, talán feleslegesen, ha Denjaar is tudott már erről a trükkről. Egyáltalán nem tiltakozik, amikor a gladiátor magára vállalja az első őrködést. Mykaelre eléggé ráfér a pihenés, hiszen előző esti pihenőidejét elvették a váratlan látogatók. Remélhetőleg most nem jönnek.
Egy hümmögéssel hagyja jóvá útitársa parancsát, aztán bemászik a sátrába, leveszi a bőrvértjét, és a kardjával a keze ügyében nyugovóra tér. Bármennyire visítanak is az erdei vadak, amíg Denjaar nem ébreszti, addig ő töretlenül alussza fél-éber álmát.
Mikor aztán rajta az őrködés sora, felölti a páncélját rendesen, aztán kimászik a sátor elé, és éberen figyel. Denjaart reggelig nem riasztja fel, hacsak nem történik valami, ami miatt muszáj.
Mikor aztán már mindketten éberek, mindenek előtt ás egy kisebb gödröt. Ebbe végzi el a szükségét, aztán betemeti földdel. Reggel is elmajszol egykedvűen egy kétszersültet némi szárított hússal, közben Denjaar elmondja az aznapi teendőjüket.*
- Rendben. Menet közben keressünk megfelelő faágakat a lándzsahegyeinknek. Ahogy haladunk majd felfelé, egyre kevesebb lesz a fa.
*javasolja, egyebekben viszont úgy tesz, ahogy megbeszélték. Ha gyaloglás közben meglát egy-egy erősebb, nem kiszáradt ágat, rászán egy-két percet, hogy levágja, aztán menet közben elkezdi legallyazni a nála lévő kis bicskával, amit amúgy is farigcsálásra szokott használni.*
1923. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-21 20:42:16
Üzenet elküldve: 2024-04-21 20:42:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Nagyjából szótlanul telik az útjuk. Csupán a két férfi ütemes szuszogása és léptei kíséri őket az erdő hangjain kívül. Ahol a domb kaptatóvá válik, az nem lehet más, mint a hegység lába. Jó ideje mennek már, rájuk is esteledett; noha nem tapasztalt vándor ezen a vidéken, ez arra engedi következtetni, hogy jó helyen járnak.*
-Itt tábort verünk. *Dobja le a holmijait egy meredélyszerűségen, ahonnét belátható körülöttük - nagyjából - a tér. Rőzsét gyűjt, tüzet rak, elfogyasztja a hideg élelem egy részét. Közel a tűzhöz felveri a sátrat, a takarót pedig beleteríti. Csak nagy sokára szólal meg újra.*
-Ma megpihenünk. Én fogom kezdeni az őrséget, majd felébresztelek néhány óra múlva. Ajánlom, pihend ki magad, holnap vadászni fogunk. *Szavai szárazak, ám a végén akad benne épp elég hév. Érezhetően várja a reggelt. Őrt áll - jobban mondva ül, s táplálja a tüzet. Most van ideje gondolkodni. Első útja természetesen a Wegtoreni Kalmárba vezet majd, de onnan nyílegyenest a Kikötőbe óhajt majd menni. Méghozzá trófeával. Idővel felébreszti az ifjoncot és a sátrába mászik. Elgondolkodik azon, hogy ekképp épp elég lett volna egy sátor számukra, de ezen már kár agyalni. Nem kell sok idő, hogy elaludjon. Legyen bármennyire is harcedzett, a hosszú menetelés bizony kivett belőle. Mégis felkel a nap első sugaraival, s az ég alja ugyan még szürke, ő már teljes menetfelszerelésben áll.*
-Ha készen vagy, indulhatunk. És most jól figyelj. Felmászunk a bércen, amennyire lehet. Tretilt keresünk, talán nem lesz nehéz rátalálni, hisz repülő fenevadak. Ugyanakkor vadászunk mindenre, minek nyomát leljük. *Nagyot ránt a hátán ülő cókmókon, majd elindul. Innentől figyelme csak a csapásokat, nyomokat kutatja. Reméli, hogy hamar megpillantják a kiszemelt fenevadat, de nem ámítja magát könnyű munkával.*
*Nagyjából szótlanul telik az útjuk. Csupán a két férfi ütemes szuszogása és léptei kíséri őket az erdő hangjain kívül. Ahol a domb kaptatóvá válik, az nem lehet más, mint a hegység lába. Jó ideje mennek már, rájuk is esteledett; noha nem tapasztalt vándor ezen a vidéken, ez arra engedi következtetni, hogy jó helyen járnak.*
-Itt tábort verünk. *Dobja le a holmijait egy meredélyszerűségen, ahonnét belátható körülöttük - nagyjából - a tér. Rőzsét gyűjt, tüzet rak, elfogyasztja a hideg élelem egy részét. Közel a tűzhöz felveri a sátrat, a takarót pedig beleteríti. Csak nagy sokára szólal meg újra.*
-Ma megpihenünk. Én fogom kezdeni az őrséget, majd felébresztelek néhány óra múlva. Ajánlom, pihend ki magad, holnap vadászni fogunk. *Szavai szárazak, ám a végén akad benne épp elég hév. Érezhetően várja a reggelt. Őrt áll - jobban mondva ül, s táplálja a tüzet. Most van ideje gondolkodni. Első útja természetesen a Wegtoreni Kalmárba vezet majd, de onnan nyílegyenest a Kikötőbe óhajt majd menni. Méghozzá trófeával. Idővel felébreszti az ifjoncot és a sátrába mászik. Elgondolkodik azon, hogy ekképp épp elég lett volna egy sátor számukra, de ezen már kár agyalni. Nem kell sok idő, hogy elaludjon. Legyen bármennyire is harcedzett, a hosszú menetelés bizony kivett belőle. Mégis felkel a nap első sugaraival, s az ég alja ugyan még szürke, ő már teljes menetfelszerelésben áll.*
-Ha készen vagy, indulhatunk. És most jól figyelj. Felmászunk a bércen, amennyire lehet. Tretilt keresünk, talán nem lesz nehéz rátalálni, hisz repülő fenevadak. Ugyanakkor vadászunk mindenre, minek nyomát leljük. *Nagyot ránt a hátán ülő cókmókon, majd elindul. Innentől figyelme csak a csapásokat, nyomokat kutatja. Reméli, hogy hamar megpillantják a kiszemelt fenevadat, de nem ámítja magát könnyű munkával.*
1922. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-20 19:09:46
Üzenet elküldve: 2024-04-20 19:09:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Egyelőre semmi különöset nem tapasztal a két kalandor, csupán a menetelés nehézségével szembesülnek. Lassan haladnak ezen az egyébként nem is oly hosszú úton, s bizony hamar ki is fáradnak. A céljuk közeledtével érzékelhetik, hogy az eddig többnyire sík terület dimbes-dombossá válik, mely időnként kisebb kerülőre is kényszeríti őket, vagy már kidőlt fák csonkjaiba szükséges kapaszkodniuk, hogy feljebb húzzák magukat.
A két utazó megpihenhet, amennyiben erre alkalmasnak ítélik meg a talált terepet, de az éjszaka közeledtével a ragadozók is éberebbé válnak, melyet főleg farkasvonítás formájában tapasztalhatnak meg. Hogy a vadállatok most különösen vokálisak, vagy minden éjszaka ilyen Erdőmélyében, ezt még aligha tudhatják megállapítani, mindenesetre egész este élvezhetik a különféle nagyvadak hátborzongató, mégis gyönyörű énekét.*
*Egyelőre semmi különöset nem tapasztal a két kalandor, csupán a menetelés nehézségével szembesülnek. Lassan haladnak ezen az egyébként nem is oly hosszú úton, s bizony hamar ki is fáradnak. A céljuk közeledtével érzékelhetik, hogy az eddig többnyire sík terület dimbes-dombossá válik, mely időnként kisebb kerülőre is kényszeríti őket, vagy már kidőlt fák csonkjaiba szükséges kapaszkodniuk, hogy feljebb húzzák magukat.
A két utazó megpihenhet, amennyiben erre alkalmasnak ítélik meg a talált terepet, de az éjszaka közeledtével a ragadozók is éberebbé válnak, melyet főleg farkasvonítás formájában tapasztalhatnak meg. Hogy a vadállatok most különösen vokálisak, vagy minden éjszaka ilyen Erdőmélyében, ezt még aligha tudhatják megállapítani, mindenesetre egész este élvezhetik a különféle nagyvadak hátborzongató, mégis gyönyörű énekét.*
1921. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-16 18:53:15
Üzenet elküldve: 2024-04-16 18:53:15
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
- Csak úgy-ahogy. Néha volt, hogy megtaláltam valamelyik híresebb csillagképet, de még a nevüket se nagyon tudom megjegyezni. De azért, amikor egy ideig egy környéken marad az ember, meg lehet jegyezni párat. Aztán azokból úgy-ahogy tájékozódni. Főleg olyan vidékeken jó, mint Wegtoren. Sok sivatag, lapos vidék, ahol sokszor nincs egy hegy a távolban vagy folyó.
*magyarázza, bár a végére lihegni kezd, ami meg is lepi kissé, hiszen nem fáradt. Aztán rájön, hogy a levegő miatt van, és onnantól kezdve már közel sem ennyire beszédes. Nem szereti a párát. Nagyon hamar érezni kezdi, hogy gyöngyözik a homloka, és ázik az üstöke, holott nincs túlzottan meleg. De ezt teszi a pára. Meg azt, hogy a lélegzetvétel is valahogy nehezebb. Az erdő szokásos szagai is sokkal fülledtebbek tőle.
Egyáltalán nem könnyű a menetelésnek ez a szakasza, főleg, mert tényleg át kell törniük párszor a bozóton. Ehhez pedig muszáj eszközt is használni.*
- Csak kellett volna az a machete.
*mormogja az orra alatt, miközben úgy-ahogy átvágja magát egy bokron. Tényleg jó ideje nem járt erre senki, rájuk hárul, hogy az ösvényt valamennyire megtisztítsák. És ez még jól fog jönni nekik, mert ha másból nem, legalább a saját nyomaikból tudni fogják egy ideig, hogy merre van a vissza.
Csak egyszer javasol pihenőt menet közben, bár nem tudja pontosan, hogy milyen napszakban vannak, az időérzéke most cserben hagyja. De amikor úgy érzi, nem ártana egy kis szünet, akkor javasolja. Pár szelet kétszersült és egy korty víz jót tesz. Eléggé ki is van tikkadva, a fránya pára miatt úgy érzi, kiizzadt egy csomó vizet.
Miután végeztek az uzsonnával, folytatják az útjukat, és Mykael addig nem is javasol megállást, amíg érezni nem kezdi, hogy szürkül az ég. Ugyanis még addig kellene tábort verniük, amíg magukról is jól látnak.*
- Csak úgy-ahogy. Néha volt, hogy megtaláltam valamelyik híresebb csillagképet, de még a nevüket se nagyon tudom megjegyezni. De azért, amikor egy ideig egy környéken marad az ember, meg lehet jegyezni párat. Aztán azokból úgy-ahogy tájékozódni. Főleg olyan vidékeken jó, mint Wegtoren. Sok sivatag, lapos vidék, ahol sokszor nincs egy hegy a távolban vagy folyó.
*magyarázza, bár a végére lihegni kezd, ami meg is lepi kissé, hiszen nem fáradt. Aztán rájön, hogy a levegő miatt van, és onnantól kezdve már közel sem ennyire beszédes. Nem szereti a párát. Nagyon hamar érezni kezdi, hogy gyöngyözik a homloka, és ázik az üstöke, holott nincs túlzottan meleg. De ezt teszi a pára. Meg azt, hogy a lélegzetvétel is valahogy nehezebb. Az erdő szokásos szagai is sokkal fülledtebbek tőle.
Egyáltalán nem könnyű a menetelésnek ez a szakasza, főleg, mert tényleg át kell törniük párszor a bozóton. Ehhez pedig muszáj eszközt is használni.*
- Csak kellett volna az a machete.
*mormogja az orra alatt, miközben úgy-ahogy átvágja magát egy bokron. Tényleg jó ideje nem járt erre senki, rájuk hárul, hogy az ösvényt valamennyire megtisztítsák. És ez még jól fog jönni nekik, mert ha másból nem, legalább a saját nyomaikból tudni fogják egy ideig, hogy merre van a vissza.
Csak egyszer javasol pihenőt menet közben, bár nem tudja pontosan, hogy milyen napszakban vannak, az időérzéke most cserben hagyja. De amikor úgy érzi, nem ártana egy kis szünet, akkor javasolja. Pár szelet kétszersült és egy korty víz jót tesz. Eléggé ki is van tikkadva, a fránya pára miatt úgy érzi, kiizzadt egy csomó vizet.
Miután végeztek az uzsonnával, folytatják az útjukat, és Mykael addig nem is javasol megállást, amíg érezni nem kezdi, hogy szürkül az ég. Ugyanis még addig kellene tábort verniük, amíg magukról is jól látnak.*
1920. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-14 16:24:27
Üzenet elküldve: 2024-04-14 16:24:27
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Érzi magán a figyelő tekinteteket a hirtelen beálló csendben. Talán egy nagyvad van a közelben, talán ők maguk zavarták meg a rengeteget. Ugyanakkor egy olyan sűrű erdőben jár, amilyenben talán még soha azelőtt, így pedig nem csodálkozik a furcsa érzéseken. A wegtoreni pusztaságok után igen csak új e környezet, ő még sem retten tőle különösebben.*
-Ismered a csillagokat, s hogy hogyan imbolyognak az égen? *Pillant kissé csodálkozva szeme sarkából az ifjúra. Olyan tudás ez, ami tudomása szerint csak a tengerészek birtokolnak, s közöttük sem mindegyik.*
-Sötétedés előtt tábort fogunk verni. Nem óhajtom a nyakam szegni valami gyökérben. Talán lesz akkora szerencsénk, hogy elérjük előtte a hegyek lábát. Kár lenne nyomot keresni addig is.
*Nem is tesz erre erőfeszítést. Nem óhajt letérni a csapásról, míg nincs egy biztos pontjuk a hátuk mögött. Így pedig, ha csak semmi sem állja útjukat, addig menetelnek nyugat felé, míg kellően emelkedni nem kezd lábuk alatt a talaj vagy nem pillantják meg jókora hegyvonulatokat közvetlen maguk előtt. Érzi a menetelés nehézségeit a fülledt környezetben, s noha az állóképessége kifejezetten jó, azért nem szívesen tenne vargabetűket feleslegesen.*
*Érzi magán a figyelő tekinteteket a hirtelen beálló csendben. Talán egy nagyvad van a közelben, talán ők maguk zavarták meg a rengeteget. Ugyanakkor egy olyan sűrű erdőben jár, amilyenben talán még soha azelőtt, így pedig nem csodálkozik a furcsa érzéseken. A wegtoreni pusztaságok után igen csak új e környezet, ő még sem retten tőle különösebben.*
-Ismered a csillagokat, s hogy hogyan imbolyognak az égen? *Pillant kissé csodálkozva szeme sarkából az ifjúra. Olyan tudás ez, ami tudomása szerint csak a tengerészek birtokolnak, s közöttük sem mindegyik.*
-Sötétedés előtt tábort fogunk verni. Nem óhajtom a nyakam szegni valami gyökérben. Talán lesz akkora szerencsénk, hogy elérjük előtte a hegyek lábát. Kár lenne nyomot keresni addig is.
*Nem is tesz erre erőfeszítést. Nem óhajt letérni a csapásról, míg nincs egy biztos pontjuk a hátuk mögött. Így pedig, ha csak semmi sem állja útjukat, addig menetelnek nyugat felé, míg kellően emelkedni nem kezd lábuk alatt a talaj vagy nem pillantják meg jókora hegyvonulatokat közvetlen maguk előtt. Érzi a menetelés nehézségeit a fülledt környezetben, s noha az állóképessége kifejezetten jó, azért nem szívesen tenne vargabetűket feleslegesen.*
1919. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-14 00:34:18
Üzenet elküldve: 2024-04-14 00:34:18
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 160
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Szelíd
//Ahol az erdő a csillagokig ér//
*Erdőmélye felé közeledve a két utazó észlelheti, hogy az aljnövényzet sűrűbbé válik, nem ritka a térdig érő, szélesen elterpeszkedő póklábpáfrányokat üde látványa sem. A vaskos fák magasra nyúló sűrű lombkoronája ugyan alig enged be fényt eme rejtett világba, mégis burjánzó élővilágot csodálhatnak meg. Nem csak a haladás nehéz errefelé, de a takarásban az éppen aktuális napszakot is alig, vagy egyáltalán nem lehet megállapítani.
Dél körül járhat nagyjából az idő, de ebből a két férfi semmit sem észlel, ahogy a tavaszi meleg sem jut be idáig. A hűvös, párától nehéz levegőnek következményekét hamar kifulladnak, állóképességüket valamivel jobban igénybe veszi az utazás. Már évek óta alig jártak erre kívülállók, ezért a korábban ismert ösvényeket is visszakövetelte magának az erdő, s csak alapos keresés után fedezhetik fel ismét.
Mindezek összessége, illetve eme elzárt, szilaj vidék furcsa érzéseket keltenek a két férfiban. Talán képesek ezen felülemelkedni, lerázni magukról az aggodalmat, de az Erdő érezteti a két idegennel, hogy nem látja őket szívesen. Egy röpke pillanatra az apró neszezések, a fák recsegése is alább hagy, s ebben a levegővételnyi feszült csendben mintha minden szem rájuk szegeződne, mielőtt az élet halad tovább a megszokott medrében.*
*Erdőmélye felé közeledve a két utazó észlelheti, hogy az aljnövényzet sűrűbbé válik, nem ritka a térdig érő, szélesen elterpeszkedő póklábpáfrányokat üde látványa sem. A vaskos fák magasra nyúló sűrű lombkoronája ugyan alig enged be fényt eme rejtett világba, mégis burjánzó élővilágot csodálhatnak meg. Nem csak a haladás nehéz errefelé, de a takarásban az éppen aktuális napszakot is alig, vagy egyáltalán nem lehet megállapítani.
Dél körül járhat nagyjából az idő, de ebből a két férfi semmit sem észlel, ahogy a tavaszi meleg sem jut be idáig. A hűvös, párától nehéz levegőnek következményekét hamar kifulladnak, állóképességüket valamivel jobban igénybe veszi az utazás. Már évek óta alig jártak erre kívülállók, ezért a korábban ismert ösvényeket is visszakövetelte magának az erdő, s csak alapos keresés után fedezhetik fel ismét.
Mindezek összessége, illetve eme elzárt, szilaj vidék furcsa érzéseket keltenek a két férfiban. Talán képesek ezen felülemelkedni, lerázni magukról az aggodalmat, de az Erdő érezteti a két idegennel, hogy nem látja őket szívesen. Egy röpke pillanatra az apró neszezések, a fák recsegése is alább hagy, s ebben a levegővételnyi feszült csendben mintha minden szem rájuk szegeződne, mielőtt az élet halad tovább a megszokott medrében.*
1918. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-02 21:49:58
Üzenet elküldve: 2024-04-02 21:49:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 243
OOC üzenetek: 11
Játékstílus: Megfontolt
//Az út//
- Helyes. Kerüljük el az őrült mágusokat minél messzebb...
*mormogja félig-meddig csak magának, miközben tovább haladnak az erdő sűrűjébe. Hamarosan tényleg szorongó érzés lesz úrrá attól, hogy az ösvényük mennyire elhanyagolt, bozóttal benőtt és rendezetlen. Néhol már alig lehet megmondani, merre tart, mintha egyszer csak véget akarna érni. Picivel arrébb aztán megtalálják a folytatását, de néha azért elbizonytalanodik, hogy valóban az úton haladnak tovább, vagy csak egy kisebb tisztást hisznek ösvénynek. A hegyek nélkül valóban hamar elvesznének.*
- Ilyen környezetben... nem is a nagyvadaktól kell félni... hanem inkább a bogaraktól... meg a... ragadozó növékenytől...
*feleli lihegve. Nem a fáradtság, hanem a pára miatt kénytelen sűrűbben szedni a levegőt. Arra meg így szinte nincs is szükség, hogy a hangját letompítsa, de azért valamennyire megteszi. Benne is munkál a paranoia. És ő se járt még ennyire elvadult erdőben. Amikor a kompániával járta az erdőket, mindig sokan voltak, ami eleve tompítja az elveszettség érzését. Másrészről a sok ember sokkal hatékonyabban írtotta a bozótot és hagyott maga után olyasfajta írtásnyomot az erdőben, mint amilyen a csiga nyálas nyoma a kövön vagy egy levélen.*
- Ha leszáll az éj... olyan helyen táborozzunk... ahol látni a csillagokat... És jegyezzük is meg őket!
*javasolja. Nem fog ártani az extra tájékozódási pont.*
- Helyes. Kerüljük el az őrült mágusokat minél messzebb...
*mormogja félig-meddig csak magának, miközben tovább haladnak az erdő sűrűjébe. Hamarosan tényleg szorongó érzés lesz úrrá attól, hogy az ösvényük mennyire elhanyagolt, bozóttal benőtt és rendezetlen. Néhol már alig lehet megmondani, merre tart, mintha egyszer csak véget akarna érni. Picivel arrébb aztán megtalálják a folytatását, de néha azért elbizonytalanodik, hogy valóban az úton haladnak tovább, vagy csak egy kisebb tisztást hisznek ösvénynek. A hegyek nélkül valóban hamar elvesznének.*
- Ilyen környezetben... nem is a nagyvadaktól kell félni... hanem inkább a bogaraktól... meg a... ragadozó növékenytől...
*feleli lihegve. Nem a fáradtság, hanem a pára miatt kénytelen sűrűbben szedni a levegőt. Arra meg így szinte nincs is szükség, hogy a hangját letompítsa, de azért valamennyire megteszi. Benne is munkál a paranoia. És ő se járt még ennyire elvadult erdőben. Amikor a kompániával járta az erdőket, mindig sokan voltak, ami eleve tompítja az elveszettség érzését. Másrészről a sok ember sokkal hatékonyabban írtotta a bozótot és hagyott maga után olyasfajta írtásnyomot az erdőben, mint amilyen a csiga nyálas nyoma a kövön vagy egy levélen.*
- Ha leszáll az éj... olyan helyen táborozzunk... ahol látni a csillagokat... És jegyezzük is meg őket!
*javasolja. Nem fog ártani az extra tájékozódási pont.*
1917. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2024-04-02 12:22:21
Üzenet elküldve: 2024-04-02 12:22:21
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 423
OOC üzenetek: 12
Játékstílus: Vakmerő
//Az út//
-Szerencsére nem arra vezet az utunk. Egy ideig követjük a Nyugati Utat és csak eztán térünk le róla. *Az út, mi messzire kanyarog még innét, ugyan keresztülszeli Erdőmélyét, de erre utazó alig, szekér pedig még annyira se jár. Épp ezért az út szűk, néhol benőtt, sok helyen pedig kidőlt fák keresztezik.*
-Nehezebb dolgunk lesz, ha letértünk az ösvényről. *Szól hátra a válla felett, miközben az útjukat szegélyező erdő már teljesen körbeöleli őket. Se visszhang, se horizont, fény is alig. A levegő szép lassan fojtogatóan párássá válik.*
-Ütközetre nem számítok. De én is megakarom előzni az éjszakát a tábor dolgával, de oda még hosszú út vezet. Szeretném megejteni azt a hegy lábánál. *Szól hátra, ösztönösen tompított hangon. Valamiért úgy érzi, jobb, ha az erdő nem figyel fel a két vendégére. Nem, mintha tartana az oly sokat emlegetett, rejtett erőktől. Őt sokkal jobban érdeklik az esetlegesen rejtőző ragadozók.*
-Sosem láttam még ilyet. Ennyire sűrű erdőt. *Hümment kettőt, miközben kiszabadítja csizmáját valamiféle indás aljnövényzet fogságából. Most sajnálhatják igazán, hogy nem tartott velük az elf. Ám míg az ösvényen tartanak keletre, el aligha vesznek. A hegyek pedig kellő tájékozódási pontot kell majd, hogy nyújtsanak.*
-Szerencsére nem arra vezet az utunk. Egy ideig követjük a Nyugati Utat és csak eztán térünk le róla. *Az út, mi messzire kanyarog még innét, ugyan keresztülszeli Erdőmélyét, de erre utazó alig, szekér pedig még annyira se jár. Épp ezért az út szűk, néhol benőtt, sok helyen pedig kidőlt fák keresztezik.*
-Nehezebb dolgunk lesz, ha letértünk az ösvényről. *Szól hátra a válla felett, miközben az útjukat szegélyező erdő már teljesen körbeöleli őket. Se visszhang, se horizont, fény is alig. A levegő szép lassan fojtogatóan párássá válik.*
-Ütközetre nem számítok. De én is megakarom előzni az éjszakát a tábor dolgával, de oda még hosszú út vezet. Szeretném megejteni azt a hegy lábánál. *Szól hátra, ösztönösen tompított hangon. Valamiért úgy érzi, jobb, ha az erdő nem figyel fel a két vendégére. Nem, mintha tartana az oly sokat emlegetett, rejtett erőktől. Őt sokkal jobban érdeklik az esetlegesen rejtőző ragadozók.*
-Sosem láttam még ilyet. Ennyire sűrű erdőt. *Hümment kettőt, miközben kiszabadítja csizmáját valamiféle indás aljnövényzet fogságából. Most sajnálhatják igazán, hogy nem tartott velük az elf. Ám míg az ösvényen tartanak keletre, el aligha vesznek. A hegyek pedig kellő tájékozódási pontot kell majd, hogy nyújtsanak.*
1916. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-11-02 22:03:22
Üzenet elküldve: 2023-11-02 22:03:22
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Lovas vágtat az ősi erdő sűrűjében, ahol a világ zajai elhalványulnak, és csak a természet ősi ritmusa hallatszik. A hatalmas cser- és kocsánytalan tölgyek lombkoronái úgy fonódnak össze felette, hogy azok szinte teljes sötétségbe burkolják az alattuk lévő világot. A napfény csak ritkán lopózik át a sűrű zöld ernyőn, tündöklő fénysugarakat rajzolva a sötét, mélyzöld aljnövényzetbe.
A lovag állatának nyugodt dobogása ritmusosan hangzik a mohos talajon, jelezve, hogy Donwoel és hű paripája egyaránt otthonosan mozognak ebben a rejtélyes birodalomban. A ló, melynek sötét szőre még az árnyékban is mélyfeketének tűnik, biztos léptekkel halad az ösvényen, nem zavartatva magát az erdő vadabb lakóitól. Az állatnak megtanították, hogy az erdőmélyi sűrűben az óvatosság a túlélés kulcsa.
A harcos hosszúkardja csendesen csillog a sisakja mellett, míg a tollas buzogány és a kerek acélpajzs biztosítja, hogy minden eshetőségre felkészült legyen, ám ma nem várja csata. A holdfényes gyűrű fénye, bár halvány, mégis ott pislákol a kezén, mint a belső erő és a természettel való összhang szimbóluma.
Ahogy a lovával együtt halad az erdő szívében, egy pillanatra megáll, és mély lélegzetet vesz, hagyva, hogy a friss, erdő illatú levegő betöltse tüdejét. Az erdő, bár rejtekhelyül szolgál a vadon élő fenevadaknak, ma békés, és a lovag jelenléte nem zavarja meg a természet rendjét.
Így halad át az erdőmélyi csendben, egyensúlyban a világgal, miközben a fák közötti játékos fénysugarak útmutatást adnak neki ezen a titokzatos, de mégis megnyugtató helyen, ahol az élet minden formája a tökéletes harmónia része.
Közben egyre mélyebbre hatol az erdő szívébe, lóháton, ahol a csend és a zöld lomb fölötti sötétség uralkodik. A széles lombkoronák szinte teljes árnyékot vetnek alájuk, csak néha szűrődik le egy-egy bátortalan napsugár. A ló, melynek sötét patái alig hagyják maguk után nyomukat az ősi mohán, olykor fülel, mintha csak a természet apró rejtjelezéseit hallgatná.
Donwoel halkan beszélget paripájával, mintha csak egy régi barátjával osztaná meg titkait, és az állat mintha értené minden szavát. Az ösvényeket jól ismerik, azonban az erdőmélye mindig tartogat újabb titkokat és rejtelmeket. A lovag a körülötte lévő világ apró változásaira figyel, a madárdalra, a távoli állatok mozgására, a fák közötti szellő susogására.
Ahogy haladnak, a tölgyek lassan ritkulnak, a talaj nedvesebbé, lágyabbá válik. A levegőt egyre inkább átjárja a mocsár jellegzetes illata, a patak csobogása halkul, és a táj színei sápadtabbak lesznek. A természet hangjai is megváltoznak, a madarak csicsergése helyett vízben élő állatok brummogása tölti be a levegőt, a talajon csúszó kis állatok neszezése hallatszik.
A harcos a lóval együtt lassít, miközben a sűrű erdő fokozatosan ritkulni kezd, és az árnyékok egyre halványabbá válnak. A Nap már magasabban jár az égen, a fák közötti réseken keresztül egyre több fény szűrődik be. Végül, az erdő szélén megpillantják az ingoványos területek előszeleit, ahol a fák már nem uralkodnak, helyettük a víz és a nádasok veszik át a főszerepet.
A ló óvatosan lépked a lágy talajon, mely néha halk csobbanással engedi be az állat patáit. Donwoel figyelmesen irányítja lovát, tudva, hogy itt minden lépésnek meg kell fontoltnak lennie. A víz csillogó tükre, a köd által időnként elmosódó táj, és a távolban látható ingoványok zöldje jelzi, hogy elhagyták az erdőt, és egy új területre, a láp birodalmába érkeztek. A lovag és lova együtt, összhangban az új környezettel, folytatják az utat a lágyan hullámzó nádasok és a végtelen vízfelületek között.*
A lovag állatának nyugodt dobogása ritmusosan hangzik a mohos talajon, jelezve, hogy Donwoel és hű paripája egyaránt otthonosan mozognak ebben a rejtélyes birodalomban. A ló, melynek sötét szőre még az árnyékban is mélyfeketének tűnik, biztos léptekkel halad az ösvényen, nem zavartatva magát az erdő vadabb lakóitól. Az állatnak megtanították, hogy az erdőmélyi sűrűben az óvatosság a túlélés kulcsa.
A harcos hosszúkardja csendesen csillog a sisakja mellett, míg a tollas buzogány és a kerek acélpajzs biztosítja, hogy minden eshetőségre felkészült legyen, ám ma nem várja csata. A holdfényes gyűrű fénye, bár halvány, mégis ott pislákol a kezén, mint a belső erő és a természettel való összhang szimbóluma.
Ahogy a lovával együtt halad az erdő szívében, egy pillanatra megáll, és mély lélegzetet vesz, hagyva, hogy a friss, erdő illatú levegő betöltse tüdejét. Az erdő, bár rejtekhelyül szolgál a vadon élő fenevadaknak, ma békés, és a lovag jelenléte nem zavarja meg a természet rendjét.
Így halad át az erdőmélyi csendben, egyensúlyban a világgal, miközben a fák közötti játékos fénysugarak útmutatást adnak neki ezen a titokzatos, de mégis megnyugtató helyen, ahol az élet minden formája a tökéletes harmónia része.
Közben egyre mélyebbre hatol az erdő szívébe, lóháton, ahol a csend és a zöld lomb fölötti sötétség uralkodik. A széles lombkoronák szinte teljes árnyékot vetnek alájuk, csak néha szűrődik le egy-egy bátortalan napsugár. A ló, melynek sötét patái alig hagyják maguk után nyomukat az ősi mohán, olykor fülel, mintha csak a természet apró rejtjelezéseit hallgatná.
Donwoel halkan beszélget paripájával, mintha csak egy régi barátjával osztaná meg titkait, és az állat mintha értené minden szavát. Az ösvényeket jól ismerik, azonban az erdőmélye mindig tartogat újabb titkokat és rejtelmeket. A lovag a körülötte lévő világ apró változásaira figyel, a madárdalra, a távoli állatok mozgására, a fák közötti szellő susogására.
Ahogy haladnak, a tölgyek lassan ritkulnak, a talaj nedvesebbé, lágyabbá válik. A levegőt egyre inkább átjárja a mocsár jellegzetes illata, a patak csobogása halkul, és a táj színei sápadtabbak lesznek. A természet hangjai is megváltoznak, a madarak csicsergése helyett vízben élő állatok brummogása tölti be a levegőt, a talajon csúszó kis állatok neszezése hallatszik.
A harcos a lóval együtt lassít, miközben a sűrű erdő fokozatosan ritkulni kezd, és az árnyékok egyre halványabbá válnak. A Nap már magasabban jár az égen, a fák közötti réseken keresztül egyre több fény szűrődik be. Végül, az erdő szélén megpillantják az ingoványos területek előszeleit, ahol a fák már nem uralkodnak, helyettük a víz és a nádasok veszik át a főszerepet.
A ló óvatosan lépked a lágy talajon, mely néha halk csobbanással engedi be az állat patáit. Donwoel figyelmesen irányítja lovát, tudva, hogy itt minden lépésnek meg kell fontoltnak lennie. A víz csillogó tükre, a köd által időnként elmosódó táj, és a távolban látható ingoványok zöldje jelzi, hogy elhagyták az erdőt, és egy új területre, a láp birodalmába érkeztek. A lovag és lova együtt, összhangban az új környezettel, folytatják az utat a lágyan hullámzó nádasok és a végtelen vízfelületek között.*
1915. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-10-27 19:06:02
Üzenet elküldve: 2023-10-27 19:06:02
ÚJ
Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 10
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Az erdő titkos mélységei köd és enyhe zöld félhomályban borultak, melyek egyes helyeken áttetsző fényfátyollá váltak, ahol a napfény keresztülhatolt a hatalmas fák lombkoronáján. Wymvendor az utazó fél-elf, lépteit óvatosan, mégis határozottan tette meg a mélyen hullámzó fűben, és olyan csendben járt, mint a levegőbe emelkedő köd.
Körülötte a csendet csak az őszi levél hullásának suhogása törte meg, s a távoli madárdal édes dallamai. Elhagyva a civilizált világ megszokott zaját, Wym a végtelen erdő szívének mélye felé vette az irányt, ahol a fák ősi, titkos tudását remélte megtalálni. Szíve mélyén érezte, hogy az erdőben rejlő titkok talán segítségére lesznek megtalálni az élete célját, és megbékélni az elveszett múlttal.
Az erdő mélységében a csend és a nyugalom mágikus fátyla borult rá, és ahogy tovább haladt, érezte, hogy a világ egy másik, titokzatos arcát kezdi felfedezni. Az idős elf vándor tanításait követve, a természet egyszerű szépségét kereste minden lépésében, és a csendes, mélyen gyökerező tudatosságot, amit az erdő rejtett mélységeiben remélt megtalálni.
Az erdőt körülölelő barlangrendszerek, hegyek és tavak titokzatosan vonzották, bár tudta, hogy veszélyek is leselkednek rá minden sarkon. Mindemellett az erdő szívében érezte, hogy a természet egységével lesz képes meghaladni a múlt sötét árnyait, és talán új utat találni az életben.
Miközben tovább haladt az erdő mélye felé, a Nap lassan az ég alacsonyabb ívére süllyedt, és a fények megváltoztak, a fák között elterülő árnyékok hosszabbak és sűrűbbek lettek. Egy pillanatra megállt, és az ég felé tekintett, ahol az első csillagok kezdtek megjelenni a tiszta alkonyi égen.
Az útja egy ingoványos terület felé vezetett, ahol a talaj lágy volt, és a víz rejtett csatornái mélyen a föld alatt futottak. Ezen a helyen az erdő lombjai ritkábbak voltak, és a fények drámaiabban játszottak a tócsák és vízfolyások tükrén. Ahogy a tükröződő víz mellett haladt, egy pillanatra megállt és belehallgatott a csendbe, amit csak a távoli vízcseppek lassú cseppenése tört meg. Ezen a helyen az idő mintha lassabban folyna, és az erdő mélységes csendje, ahol még a levegő is alig rezdült, egy-egy lélegzetvételnyi időre megállította a világot.
Wym gondolatai ismét a múltra terelődtek, és a vándor elf bölcs szavai hallatszottak a szívében: “A természet adta, a természet vette el.” Ezen a helyen, ahol a természet és az idő örök ciklusa folyt, érezte, hogy talán itt, az erdő mélyén talál válaszokat a kérdéseire, és új utat az életében.
Lassan, mégis határozott léptekkel folytatta útját az ingovány felé, ahol a természet titkos körforgása várta, és talán a válaszok is, amelyekről oly régóta álmodott.*
Körülötte a csendet csak az őszi levél hullásának suhogása törte meg, s a távoli madárdal édes dallamai. Elhagyva a civilizált világ megszokott zaját, Wym a végtelen erdő szívének mélye felé vette az irányt, ahol a fák ősi, titkos tudását remélte megtalálni. Szíve mélyén érezte, hogy az erdőben rejlő titkok talán segítségére lesznek megtalálni az élete célját, és megbékélni az elveszett múlttal.
Az erdő mélységében a csend és a nyugalom mágikus fátyla borult rá, és ahogy tovább haladt, érezte, hogy a világ egy másik, titokzatos arcát kezdi felfedezni. Az idős elf vándor tanításait követve, a természet egyszerű szépségét kereste minden lépésében, és a csendes, mélyen gyökerező tudatosságot, amit az erdő rejtett mélységeiben remélt megtalálni.
Az erdőt körülölelő barlangrendszerek, hegyek és tavak titokzatosan vonzották, bár tudta, hogy veszélyek is leselkednek rá minden sarkon. Mindemellett az erdő szívében érezte, hogy a természet egységével lesz képes meghaladni a múlt sötét árnyait, és talán új utat találni az életben.
Miközben tovább haladt az erdő mélye felé, a Nap lassan az ég alacsonyabb ívére süllyedt, és a fények megváltoztak, a fák között elterülő árnyékok hosszabbak és sűrűbbek lettek. Egy pillanatra megállt, és az ég felé tekintett, ahol az első csillagok kezdtek megjelenni a tiszta alkonyi égen.
Az útja egy ingoványos terület felé vezetett, ahol a talaj lágy volt, és a víz rejtett csatornái mélyen a föld alatt futottak. Ezen a helyen az erdő lombjai ritkábbak voltak, és a fények drámaiabban játszottak a tócsák és vízfolyások tükrén. Ahogy a tükröződő víz mellett haladt, egy pillanatra megállt és belehallgatott a csendbe, amit csak a távoli vízcseppek lassú cseppenése tört meg. Ezen a helyen az idő mintha lassabban folyna, és az erdő mélységes csendje, ahol még a levegő is alig rezdült, egy-egy lélegzetvételnyi időre megállította a világot.
Wym gondolatai ismét a múltra terelődtek, és a vándor elf bölcs szavai hallatszottak a szívében: “A természet adta, a természet vette el.” Ezen a helyen, ahol a természet és az idő örök ciklusa folyt, érezte, hogy talán itt, az erdő mélyén talál válaszokat a kérdéseire, és új utat az életében.
Lassan, mégis határozott léptekkel folytatta útját az ingovány felé, ahol a természet titkos körforgása várta, és talán a válaszok is, amelyekről oly régóta álmodott.*
1914. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-08-26 23:04:39
Üzenet elküldve: 2023-08-26 23:04:39
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
*Egy jókora alvást követően ismét a Nap sugarai kacsintgatnak a csöppnyi pusztára, amelyen Y'uuta az éjszakát töltötte. Ennek azonban nem örül. Sosem szerette a napfényt. Hatalmas sóhajtások közepette el kezdi össze pakolni az esti menedékét. Nem akar sokat itt időzni, minél előbb szeretne civilizációt találni. Miközben épp készen áll, hogy neki induljon a nagyvilágnak, egy igencsak furcsa alak megböki a hátát.*
- Szevasz, öcsém! Hát te mit keresel itt? Netán nincs hol aludnod?
*Y'uuta idegesen fordul hátra a fura kinézetű öregemberhez.*
- Átutazóban vagyok. *Informálta az öregembert, akinek ennek hallatára úgy csillant fel a szeme, mintha legalábbis aranyrögöt talált volna. Habár lehet, hogy valóban pont azt talált Y'uuta személyében.*
- Igazán? Akkor biztosra veszem, hogy szükséged lenne egy kis pénzre, nemde? Hát mondok én neked valamit. Van nekem egy kissebb nyájam. Tizenkét egészséges juh alkotja. Hogyha ezekre napnyugtáig vigyázol, fizetek neked tíz aranyat!
- Tíz aranyat? Tíz aranyért fel sem kelek reggel. Legfeljebb azért, hogy a magadfajta rosszarcúak torkát vágjam el. *Mondja ingerülten, miközben megvillantja a külső ruházata alatt bújó éles tőrt.*
- N-nem úgy értettem ám! Előre adok neked tíz aranyat és napnyugtakor kétszeresét kapod kézhez! *Mentegetőzik az öreg.*
~Tulajdonképpen ez még meg is érheti számomra. Abból a pénzből elvitethetem magam valami kereskedővel egészen Artheniorig.~
- Legyen. Figyelek a dögökre estig. De ha nem kapom meg a pénzemet...
- Ne is folytassa! *Szakítja félbe Y'uutát az öreg.* - Az utolsó aranyszemcséig meg fogja kapni!
*Y'uuta át veszi a juhokat, terelgeti, nézi őket, majd pár óra semmittevés után vissza talál az öreg. Kezet fognak, Y'uuta meg kapja a pénzét, majd útnak is ered.*
~Mit meg nem adnék egy fogadóért a közelben...~
- Szevasz, öcsém! Hát te mit keresel itt? Netán nincs hol aludnod?
*Y'uuta idegesen fordul hátra a fura kinézetű öregemberhez.*
- Átutazóban vagyok. *Informálta az öregembert, akinek ennek hallatára úgy csillant fel a szeme, mintha legalábbis aranyrögöt talált volna. Habár lehet, hogy valóban pont azt talált Y'uuta személyében.*
- Igazán? Akkor biztosra veszem, hogy szükséged lenne egy kis pénzre, nemde? Hát mondok én neked valamit. Van nekem egy kissebb nyájam. Tizenkét egészséges juh alkotja. Hogyha ezekre napnyugtáig vigyázol, fizetek neked tíz aranyat!
- Tíz aranyat? Tíz aranyért fel sem kelek reggel. Legfeljebb azért, hogy a magadfajta rosszarcúak torkát vágjam el. *Mondja ingerülten, miközben megvillantja a külső ruházata alatt bújó éles tőrt.*
- N-nem úgy értettem ám! Előre adok neked tíz aranyat és napnyugtakor kétszeresét kapod kézhez! *Mentegetőzik az öreg.*
~Tulajdonképpen ez még meg is érheti számomra. Abból a pénzből elvitethetem magam valami kereskedővel egészen Artheniorig.~
- Legyen. Figyelek a dögökre estig. De ha nem kapom meg a pénzemet...
- Ne is folytassa! *Szakítja félbe Y'uutát az öreg.* - Az utolsó aranyszemcséig meg fogja kapni!
*Y'uuta át veszi a juhokat, terelgeti, nézi őket, majd pár óra semmittevés után vissza talál az öreg. Kezet fognak, Y'uuta meg kapja a pénzét, majd útnak is ered.*
~Mit meg nem adnék egy fogadóért a közelben...~
1913. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-08-20 22:09:17
Üzenet elküldve: 2023-08-20 22:09:17
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 2
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A hozzászólás 16+ momentumokat tartalmazhat!//
*Vysh'yva Y'uuta mogorva tekintettel pásztázza végig a csöppnyi pusztát, amit a hatalmas erdőben talált sok napos kószálása alatt. reménykedik benne, hogy talál egy forrást, ahonnan végre tud vizet szerezni és egy kisebb dombféleséget, amire tudna építeni egy kezdetleges menedéket.*
- A picsába! ~Kurva éhes vagyok. Mikor is ettem utoljára? Három, négy napja? Ki számolja már ezt? Csak találjak valami négylábú rohadékot. Le vadászom és megeszem végre.~
*Nem is telik sok időbe, a nagy nézelődés közepette egy hangos nyüszítést hallani. Y'uuta közelebb megy, hátha valami ehető az. Nagy szerencséjére egy közepes termetű szarvas éppen bele szorult egy csapdába, amit vélhetőleg vadászok állítottak fel. Nem is kell rajta sokat gondolkodni, Y'uuta elő kapja a tőrjét, majd egy jól irányzott döféssel át szúrja az állat szívét. Sosem örült még ennyire annak, ha tiszta vér a tőrje (No nem, mintha annyira zavarta volna valaha). Ki húzza a tőrt az állatból, mire el kezd enyhén bugyogni a sebből a vér. Egy óvatos, de határozott mozdulattal felvágja az állat hasát, majd a végtagjairól is el kezdi le fejteni a bőrt. Miután teljesen meg lett nyúzva, a belsőszerveket és egyéb hulladékokat egy jól irányzott mozdulattal be hajítja a bozótosba.*
~Nincs táskám, az a probléma. Majd ha ide jönnek a vadászok, megpróbálok egyet lenyúlni, úgyis van nekik egy csomó.~
*Vissza meg a tisztásra, ahonnan indult, majd keres egy árnyékos helyet, ahol békésen lehet tüzet rakni.*
- El sem hiszem, hogy végre fogok enni. *Mondja, miközben nyársa végén sül békésen a szarvashús, amit frissen sikerült szereznie.*
*Vysh'yva Y'uuta mogorva tekintettel pásztázza végig a csöppnyi pusztát, amit a hatalmas erdőben talált sok napos kószálása alatt. reménykedik benne, hogy talál egy forrást, ahonnan végre tud vizet szerezni és egy kisebb dombféleséget, amire tudna építeni egy kezdetleges menedéket.*
- A picsába! ~Kurva éhes vagyok. Mikor is ettem utoljára? Három, négy napja? Ki számolja már ezt? Csak találjak valami négylábú rohadékot. Le vadászom és megeszem végre.~
*Nem is telik sok időbe, a nagy nézelődés közepette egy hangos nyüszítést hallani. Y'uuta közelebb megy, hátha valami ehető az. Nagy szerencséjére egy közepes termetű szarvas éppen bele szorult egy csapdába, amit vélhetőleg vadászok állítottak fel. Nem is kell rajta sokat gondolkodni, Y'uuta elő kapja a tőrjét, majd egy jól irányzott döféssel át szúrja az állat szívét. Sosem örült még ennyire annak, ha tiszta vér a tőrje (No nem, mintha annyira zavarta volna valaha). Ki húzza a tőrt az állatból, mire el kezd enyhén bugyogni a sebből a vér. Egy óvatos, de határozott mozdulattal felvágja az állat hasát, majd a végtagjairól is el kezdi le fejteni a bőrt. Miután teljesen meg lett nyúzva, a belsőszerveket és egyéb hulladékokat egy jól irányzott mozdulattal be hajítja a bozótosba.*
~Nincs táskám, az a probléma. Majd ha ide jönnek a vadászok, megpróbálok egyet lenyúlni, úgyis van nekik egy csomó.~
*Vissza meg a tisztásra, ahonnan indult, majd keres egy árnyékos helyet, ahol békésen lehet tüzet rakni.*
- El sem hiszem, hogy végre fogok enni. *Mondja, miközben nyársa végén sül békésen a szarvashús, amit frissen sikerült szereznie.*
1912. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-24 01:47:29
Üzenet elküldve: 2023-07-24 01:47:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vasfejű Grorin//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Némán hallgatja a törpét. Egyre álmosabbá válik, de a törpe még fenntartja érdeklődését. Ugyan nem a családi történeteivel bilincseli le, hanem a – fogjuk rá – tájékozottságával azzal kapcsolatban, hogy hol a büdös francban is vannak. A törpe kérdésére egyetértően bólint. Aztán amikor belegondol, rájön, hogy mióta fél kézzel él, egyetlen alkalmat sem tud felidézni, amikor valamit jogtalanul eltulajdonított volna. Egy kar elvesztése megfelelő lecke volt. Azóta meg sem fordul fejében a lopás. *
– Erős túlzás lenne azt állítanom, hogy Arthenior bírái törvénytisztelő emberré tettek volna. Viszont nem is ez a céljuk – a hatalmon lévők nem tiszteletre vágynak, hanem rettegésre. Márpedig azt elmondhatom, hogy mióta fél kézzel élek, eszembe sem jutott olyat tenni, amiért elveszthetném a másik karomat is. Vagy, ha eszembe is jutott, rögvest bevillantak emlékképek az előző rajtakapásról és máris elment a kedvem tőle. * Megköszörüli torkát. Mivel nem ismeri még elég jól a másikat, nem akarja, hogy félreértse szava járását. Úgy tudja, a törpék büszke népség, akiket könnyű felbosszantani még ha nem is áll szándékában. *
– Ennek ellenére apádnak igaza van, biztosan bölcs törpe volt.
* Amikor többet tud meg a halról, nem veszít lelkesedéséből, hiszen attól még, hogy a törpe nem állt meg horgászni útközben, szavaiból úgy hangzott, tudja hol vannak, így nincs ok az aggodalomra. A nővérére vonatkozó kérdésre viszont értetlenül pislog párat. Első gondolata, hogy valami törpe szóvicc következik, de már túl fáradt az ilyenekhez, ezért pár pillanattal később egyszerűen válaszol. *
– Nem tudok róla, nincs nővérem. ~ Legalábbis olyan nincs, aki méltó lenne arra, hogy szavakat pazaroljak rá. ~
* Grorin helyeslését megmosolyogja. Úgy tűnik, a törpe úr is kezd fáradni – vagy csak neki sincsenek jó tapasztalatai a legősibb mesterséget űző fél-elf nőkkel. Mindenesetre abban egyetérthetnek, hogy a városi lét megannyi kényelme és szolgáltatásai közül épp az hiányzik nekik a legkevésbé jelen pillanatban. Atkirának pedig egy térkép vagy inkább egy iránytű hiányzik leginkább. A törpe szavai ugyanis nem épp megnyugtatóak, a férfiben kezd feléledni annak a gyanúja, hogy a helyzet képtelensége ellenére kettejük közül mégis Grorin az, aki segítségre szorul. Egyelőre bízik abban, hogy a fáradtság miatt nem fog kellőképpen az agya és félreértette a törpét. *
– Azt mondod, a puszta felől jöttél, és ismeretlenül átvágtál az ingoványon? Biztos ez? Azt mondják, még a tapasztalt utazókat is gyakran elnyeli a láp. Na, persze azt is mondják, hogy a mocsáron túl, a hegyekben ötven méter magas óriások és tűzokádó sárkányok élnek, de én azért nem tenném fel rá az életem. Szóval, ha így van, és tényleg átjutottál az ingoványon, az azt jelenti, hogy… * Már tudja, mivel folytatódik a mondandója, de egyelőre nem akarja elhinni ezt a lehetetlen elméletet. Márpedig jelenleg a lehetetlen az egyetlen lehetőség, amire gondolni tud. Körbenéz, abban bízva, hátha valami olyat lát, ami a Kikötői erdőségre utaló jel. Persze maga sem tudja, mi olyat láthatna, ami meggyőzné erről; mindenesetre a sötét éjszakán és néhány közeli fatörzsön kívül nem sokat lát. Ami belegondolva valahol megnyugtató is: már csak az kéne, hogy egy sárga szempár vagy egy bolyongó kísértet is figyelje őket a sötétből. De a férfi koránt sem mondható nyugodtnak. *
– A büdös kurva életbe! Ez nem lehet a kikötői erdőség, hacsak nem tettél meg több napi járóföldet azóta, hogy kikászálódtál a mocsárból. * Idegesen feláll és újra a sötét vidéket kezdi kémlelni. *
– Nekünk végünk. Erdőmélyére csak az jön, akinek elment az esze vagy aki valami Erdőszellemet keres itt. De a kettő valószínűleg együtt jár. Ha van istened, imádkozz hozzá, de ne számíts hosszú életre! * Még mindig a környezetet figyeli. Hirtelen emúlt minden álmossága, másra sem tud gondolni, mint a szörnyű fenevadakra, amik éjszaka jönnek elő, és az ő húsával akarnak jóllakni. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Némán hallgatja a törpét. Egyre álmosabbá válik, de a törpe még fenntartja érdeklődését. Ugyan nem a családi történeteivel bilincseli le, hanem a – fogjuk rá – tájékozottságával azzal kapcsolatban, hogy hol a büdös francban is vannak. A törpe kérdésére egyetértően bólint. Aztán amikor belegondol, rájön, hogy mióta fél kézzel él, egyetlen alkalmat sem tud felidézni, amikor valamit jogtalanul eltulajdonított volna. Egy kar elvesztése megfelelő lecke volt. Azóta meg sem fordul fejében a lopás. *
– Erős túlzás lenne azt állítanom, hogy Arthenior bírái törvénytisztelő emberré tettek volna. Viszont nem is ez a céljuk – a hatalmon lévők nem tiszteletre vágynak, hanem rettegésre. Márpedig azt elmondhatom, hogy mióta fél kézzel élek, eszembe sem jutott olyat tenni, amiért elveszthetném a másik karomat is. Vagy, ha eszembe is jutott, rögvest bevillantak emlékképek az előző rajtakapásról és máris elment a kedvem tőle. * Megköszörüli torkát. Mivel nem ismeri még elég jól a másikat, nem akarja, hogy félreértse szava járását. Úgy tudja, a törpék büszke népség, akiket könnyű felbosszantani még ha nem is áll szándékában. *
– Ennek ellenére apádnak igaza van, biztosan bölcs törpe volt.
* Amikor többet tud meg a halról, nem veszít lelkesedéséből, hiszen attól még, hogy a törpe nem állt meg horgászni útközben, szavaiból úgy hangzott, tudja hol vannak, így nincs ok az aggodalomra. A nővérére vonatkozó kérdésre viszont értetlenül pislog párat. Első gondolata, hogy valami törpe szóvicc következik, de már túl fáradt az ilyenekhez, ezért pár pillanattal később egyszerűen válaszol. *
– Nem tudok róla, nincs nővérem. ~ Legalábbis olyan nincs, aki méltó lenne arra, hogy szavakat pazaroljak rá. ~
* Grorin helyeslését megmosolyogja. Úgy tűnik, a törpe úr is kezd fáradni – vagy csak neki sincsenek jó tapasztalatai a legősibb mesterséget űző fél-elf nőkkel. Mindenesetre abban egyetérthetnek, hogy a városi lét megannyi kényelme és szolgáltatásai közül épp az hiányzik nekik a legkevésbé jelen pillanatban. Atkirának pedig egy térkép vagy inkább egy iránytű hiányzik leginkább. A törpe szavai ugyanis nem épp megnyugtatóak, a férfiben kezd feléledni annak a gyanúja, hogy a helyzet képtelensége ellenére kettejük közül mégis Grorin az, aki segítségre szorul. Egyelőre bízik abban, hogy a fáradtság miatt nem fog kellőképpen az agya és félreértette a törpét. *
– Azt mondod, a puszta felől jöttél, és ismeretlenül átvágtál az ingoványon? Biztos ez? Azt mondják, még a tapasztalt utazókat is gyakran elnyeli a láp. Na, persze azt is mondják, hogy a mocsáron túl, a hegyekben ötven méter magas óriások és tűzokádó sárkányok élnek, de én azért nem tenném fel rá az életem. Szóval, ha így van, és tényleg átjutottál az ingoványon, az azt jelenti, hogy… * Már tudja, mivel folytatódik a mondandója, de egyelőre nem akarja elhinni ezt a lehetetlen elméletet. Márpedig jelenleg a lehetetlen az egyetlen lehetőség, amire gondolni tud. Körbenéz, abban bízva, hátha valami olyat lát, ami a Kikötői erdőségre utaló jel. Persze maga sem tudja, mi olyat láthatna, ami meggyőzné erről; mindenesetre a sötét éjszakán és néhány közeli fatörzsön kívül nem sokat lát. Ami belegondolva valahol megnyugtató is: már csak az kéne, hogy egy sárga szempár vagy egy bolyongó kísértet is figyelje őket a sötétből. De a férfi koránt sem mondható nyugodtnak. *
– A büdös kurva életbe! Ez nem lehet a kikötői erdőség, hacsak nem tettél meg több napi járóföldet azóta, hogy kikászálódtál a mocsárból. * Idegesen feláll és újra a sötét vidéket kezdi kémlelni. *
– Nekünk végünk. Erdőmélyére csak az jön, akinek elment az esze vagy aki valami Erdőszellemet keres itt. De a kettő valószínűleg együtt jár. Ha van istened, imádkozz hozzá, de ne számíts hosszú életre! * Még mindig a környezetet figyeli. Hirtelen emúlt minden álmossága, másra sem tud gondolni, mint a szörnyű fenevadakra, amik éjszaka jönnek elő, és az ő húsával akarnak jóllakni. *
1911. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-23 00:51:57
Üzenet elküldve: 2023-07-23 00:51:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Atkira//
*Szerencsére a hangulat valamicskét oldódni látszik, aminek Grorin kifejezetten örül, mert egyáltalán nem az a harcos fajta. Utálja az erőszakot, és igyekszik mindig elkerülni amikor csak lehetősége van rá.*
-Ijj komám! Sajnálom.
*Rázza meg a fejét együttérzően.*
-Tudom milyen mikor az embernek mindig a következő evésen jár az esze, 9-en vagyunk testvérek, gondolhatod.
*Aztán azért elgondolkozik hogy valami varázstárgyat ellopni ő sosem mert volna, biztosan kellett hozzá egyfajta elkeseredettség és bátorság is egyben.*
-Apám mindig azt mondta, hogy nem a lopással van a baj hanem a lebukással.
*Harsányan felröhög.*
-De gondolom ezzel te is egyet értesz mi?
*Majd tovább hallgatja a másikat ahogy mesél egy kicsit a dolgairól.*
-Na akkor legalább ennyi emberség szorult beléjük, hogy nem rögtön a krumplis gödörbe dobtak. Persze azért még szarul esik az ilyesmi. Nem ismerlek koma de mindig jó mikor nem hal meg valaki, úgyhogy örülök neked. A halat hoztam magammal, be volt sózva úgyhogy nem volt romlott meg túl büdös se.
*Mint ahogy ki is derül a következő pillanatban, Atkirának hívják a félkarú idegent.*
-Atkira! Nincs neked egy nővéred akinek hasonló neve van?
*A tűzbe révedve gondolkodik erősen, de hamar elengedi ezt a dolgot, elvégre lehet hogy semmi közük egymáshoz. Meg aztán ha tényleg van ilyen rokona az úgyis ki fog derülni.*
-A félvér ringyókkal mindig csak a baj van...
*Jelenti ki és egyben bólogat is egyetértését kifejezve. Aztán nagyot sóhajt.*
-Nézd megmondom őszintén fogalmam sincs az ilyen irányokról, azt tudom hogy azt mondták nekem, hogy menjek a pusztából át az ingoványon aztán ha beérek egy erdőbe az lesz az amelyikhez má' közel lesz a kikötő meg a Krenkataur barlang is. Meg gondolom Arthenior is arrafele van valahogy. Úgyhogy jöttem otthonról, át az ingoványon aztán ide lyukadtam ki.
*Megvonja egykedvűen a vállait.*
-Gondolom nincs errefelé sok erdő igaz?
*Szerencsére a hangulat valamicskét oldódni látszik, aminek Grorin kifejezetten örül, mert egyáltalán nem az a harcos fajta. Utálja az erőszakot, és igyekszik mindig elkerülni amikor csak lehetősége van rá.*
-Ijj komám! Sajnálom.
*Rázza meg a fejét együttérzően.*
-Tudom milyen mikor az embernek mindig a következő evésen jár az esze, 9-en vagyunk testvérek, gondolhatod.
*Aztán azért elgondolkozik hogy valami varázstárgyat ellopni ő sosem mert volna, biztosan kellett hozzá egyfajta elkeseredettség és bátorság is egyben.*
-Apám mindig azt mondta, hogy nem a lopással van a baj hanem a lebukással.
*Harsányan felröhög.*
-De gondolom ezzel te is egyet értesz mi?
*Majd tovább hallgatja a másikat ahogy mesél egy kicsit a dolgairól.*
-Na akkor legalább ennyi emberség szorult beléjük, hogy nem rögtön a krumplis gödörbe dobtak. Persze azért még szarul esik az ilyesmi. Nem ismerlek koma de mindig jó mikor nem hal meg valaki, úgyhogy örülök neked. A halat hoztam magammal, be volt sózva úgyhogy nem volt romlott meg túl büdös se.
*Mint ahogy ki is derül a következő pillanatban, Atkirának hívják a félkarú idegent.*
-Atkira! Nincs neked egy nővéred akinek hasonló neve van?
*A tűzbe révedve gondolkodik erősen, de hamar elengedi ezt a dolgot, elvégre lehet hogy semmi közük egymáshoz. Meg aztán ha tényleg van ilyen rokona az úgyis ki fog derülni.*
-A félvér ringyókkal mindig csak a baj van...
*Jelenti ki és egyben bólogat is egyetértését kifejezve. Aztán nagyot sóhajt.*
-Nézd megmondom őszintén fogalmam sincs az ilyen irányokról, azt tudom hogy azt mondták nekem, hogy menjek a pusztából át az ingoványon aztán ha beérek egy erdőbe az lesz az amelyikhez má' közel lesz a kikötő meg a Krenkataur barlang is. Meg gondolom Arthenior is arrafele van valahogy. Úgyhogy jöttem otthonról, át az ingoványon aztán ide lyukadtam ki.
*Megvonja egykedvűen a vállait.*
-Gondolom nincs errefelé sok erdő igaz?
1910. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-16 01:29:17
Üzenet elküldve: 2023-07-16 01:29:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vasfejű Grorin//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Egy pillanatra megfeszülnek az izmai, amikor a másik elindul a tűz felé, ám próbál nem csak látszólag, de belül is megnyugodni. Látja, hogy a törpe nem akar az életére törni. Akárhogy is, most ő a vendéglátó, nem fog egy kis közeledés miatt elrohanni. Amúgy is, hova rohanna? Vissza, amerről jött? Vagy előre tovább? A sötétben az orráig is alig lát el, ilyen látási viszonyok között azt sem látná meg, ha véletlenül elérne egy falut.
Habár a karddal hadonászással nem sikerült elsőre csodás hangulatot teremtenie, a törpe nem zárkózik el az ismerkedéstől. Ezt tulajdonképpen Atkira sem bánja, mert bár általában nem járatja feleslegesen a száját, ma még egy lélekkel sem találkozott és már-már kezdte elveszíteni a reményt, hogy ez a jövőben változni fog. És lám, mégis rátalált Grorinra.
A törpe kérdésére kissé unottan felel, mintha már vagy százszor mesélte volna a történetet. Bár lehet, hogy csak a fáradtsága érezhető. *
– Úgy valahogy. Gyakran rá voltunk kényszerülve, hogy ne haljunk éhen. Habár ez egy kicsit nagyobb buli volt, valami varázstárgyat akartam ellopni, azt mondták, akár több ezer aranyat is ér az a szar. – * Cinikusan felnevet saját nyomorán. * – Hát, most már óvatosabb lennék.
* Mint említette, régen történt, így amennyire lehetséges, túltette már magát rajta. Sok mindent lehet félkézzel is végezni, de azért senki nem cserélne helyet vele. Talán csak egy féllábú, de az is csupán ideig-óráig.
Maga is megmosolyogja mostani történetét, mert külső szemlélőként valóban vicces helyzetbe csöppent. De néhány pillanat múlva vissza is zökken a valóságba, ahol már nem szomjazik és nem éhezik, de azért jól sem lakott azzal a kis hallal. Viszont most, hogy mindenki lenyugodott, eszébe jut, hogy ha a másik halat vacsorázott, biztosan van egy folyó vagy tó a közelben. Viszont mielőtt ezt szóba hozná, válaszol a láthatóan jól mulató törpének. *
– Tényleg szerencse. Még a fegyveremet is megtaláltam a földön. – * Bök állával a mellette heverő rozsdás szablyára. * – Gondolom akarták, hogy legyen egy kis esélyem a túlélésre. Apropó túlélés. Hol fogtad a halat?
* Ezután hallgatja Grorin beszámolóját, ami először őt is megmosolyogtatja, aztán hirtelen megnyugvást hoz számára. ~ Ezek szerint nem lehetünk messze a Kikötőtől! Valahol Arthenior és a Kikötő között lehetünk félúton. Talán ez a tömszli azt is tudja, melyikhez vagyunk közelebb. ~ A jó hírt hallva el is felejti megérdeklődni, hogy mi dolga lehet bárkinek is a nem épp vendégszeretetéről híres Krenkataur-barlangrendszerben. *
– Atkira. * Viszonozza a biccentést, majd egyből válaszol is a feltett kérdésre. Így, hogy tudni véli, hogy hol van, nincs kétsége afelől, hogy hova akar először eljutni. *
– Visszamegyek Artheniorba. De őszintén fogalmam sincs, kit kéne megkeresnem, úgyhogy azt a részét elnapolom. Tényleg nem sokra emlékszek, felőlem akár egy félvér ringyó is lovagolhatott a farkamon, arra sem emlékeznék. Előbb kéne egy kis kölcsön néhány régi barátomtól, mert eléggé le vagyok égve. * Ez persze eddig is egyértelmű lehetett a törpe számára a korábbiakból ítélve.
Atkira érzi, ahogy az erő kezd visszatérni belé, ami részben az ételnek, részben az ülésnek köszönhető. Ugyanakkor azt is érzi, hogy szemeit nehezen tudja csak nyitvatartani. Megissza a maradék vizet, és röviden elgondolkodik. Próbálja elképzelni magát Lanawin térképén, így kiderítve, hogy merre kell továbbindulnia. A Kikötői erdőség sem egy kis terület, de a tény, hogy összetalálkozott a törpével, akinek már az úti célját is ismeri, ad némi támpontot. *
– Ha jól gondolom, észak-északkelet felé eljutunk Artheniorba. Már, ha a folyó jó oldalán vagyunk. * Ezt még le akarja tudni, mielőtt aludni térne, hiszen nem biztos, hogy Grorin reggel megvárja. Kimerült a mai nap során, és most, hogy tudja, milyen közel vannak a városhoz, nem kergetik a Thargok, ráér addig aludni, amíg jólesik. *
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
* Egy pillanatra megfeszülnek az izmai, amikor a másik elindul a tűz felé, ám próbál nem csak látszólag, de belül is megnyugodni. Látja, hogy a törpe nem akar az életére törni. Akárhogy is, most ő a vendéglátó, nem fog egy kis közeledés miatt elrohanni. Amúgy is, hova rohanna? Vissza, amerről jött? Vagy előre tovább? A sötétben az orráig is alig lát el, ilyen látási viszonyok között azt sem látná meg, ha véletlenül elérne egy falut.
Habár a karddal hadonászással nem sikerült elsőre csodás hangulatot teremtenie, a törpe nem zárkózik el az ismerkedéstől. Ezt tulajdonképpen Atkira sem bánja, mert bár általában nem járatja feleslegesen a száját, ma még egy lélekkel sem találkozott és már-már kezdte elveszíteni a reményt, hogy ez a jövőben változni fog. És lám, mégis rátalált Grorinra.
A törpe kérdésére kissé unottan felel, mintha már vagy százszor mesélte volna a történetet. Bár lehet, hogy csak a fáradtsága érezhető. *
– Úgy valahogy. Gyakran rá voltunk kényszerülve, hogy ne haljunk éhen. Habár ez egy kicsit nagyobb buli volt, valami varázstárgyat akartam ellopni, azt mondták, akár több ezer aranyat is ér az a szar. – * Cinikusan felnevet saját nyomorán. * – Hát, most már óvatosabb lennék.
* Mint említette, régen történt, így amennyire lehetséges, túltette már magát rajta. Sok mindent lehet félkézzel is végezni, de azért senki nem cserélne helyet vele. Talán csak egy féllábú, de az is csupán ideig-óráig.
Maga is megmosolyogja mostani történetét, mert külső szemlélőként valóban vicces helyzetbe csöppent. De néhány pillanat múlva vissza is zökken a valóságba, ahol már nem szomjazik és nem éhezik, de azért jól sem lakott azzal a kis hallal. Viszont most, hogy mindenki lenyugodott, eszébe jut, hogy ha a másik halat vacsorázott, biztosan van egy folyó vagy tó a közelben. Viszont mielőtt ezt szóba hozná, válaszol a láthatóan jól mulató törpének. *
– Tényleg szerencse. Még a fegyveremet is megtaláltam a földön. – * Bök állával a mellette heverő rozsdás szablyára. * – Gondolom akarták, hogy legyen egy kis esélyem a túlélésre. Apropó túlélés. Hol fogtad a halat?
* Ezután hallgatja Grorin beszámolóját, ami először őt is megmosolyogtatja, aztán hirtelen megnyugvást hoz számára. ~ Ezek szerint nem lehetünk messze a Kikötőtől! Valahol Arthenior és a Kikötő között lehetünk félúton. Talán ez a tömszli azt is tudja, melyikhez vagyunk közelebb. ~ A jó hírt hallva el is felejti megérdeklődni, hogy mi dolga lehet bárkinek is a nem épp vendégszeretetéről híres Krenkataur-barlangrendszerben. *
– Atkira. * Viszonozza a biccentést, majd egyből válaszol is a feltett kérdésre. Így, hogy tudni véli, hogy hol van, nincs kétsége afelől, hogy hova akar először eljutni. *
– Visszamegyek Artheniorba. De őszintén fogalmam sincs, kit kéne megkeresnem, úgyhogy azt a részét elnapolom. Tényleg nem sokra emlékszek, felőlem akár egy félvér ringyó is lovagolhatott a farkamon, arra sem emlékeznék. Előbb kéne egy kis kölcsön néhány régi barátomtól, mert eléggé le vagyok égve. * Ez persze eddig is egyértelmű lehetett a törpe számára a korábbiakból ítélve.
Atkira érzi, ahogy az erő kezd visszatérni belé, ami részben az ételnek, részben az ülésnek köszönhető. Ugyanakkor azt is érzi, hogy szemeit nehezen tudja csak nyitvatartani. Megissza a maradék vizet, és röviden elgondolkodik. Próbálja elképzelni magát Lanawin térképén, így kiderítve, hogy merre kell továbbindulnia. A Kikötői erdőség sem egy kis terület, de a tény, hogy összetalálkozott a törpével, akinek már az úti célját is ismeri, ad némi támpontot. *
– Ha jól gondolom, észak-északkelet felé eljutunk Artheniorba. Már, ha a folyó jó oldalán vagyunk. * Ezt még le akarja tudni, mielőtt aludni térne, hiszen nem biztos, hogy Grorin reggel megvárja. Kimerült a mai nap során, és most, hogy tudja, milyen közel vannak a városhoz, nem kergetik a Thargok, ráér addig aludni, amíg jólesik. *
1909. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-12 23:46:27
Üzenet elküldve: 2023-07-12 23:46:27
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 6
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//Atkira//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Grorin ugyan nem az a csupaszív fajta utazó akibe belebotolhat az ember, no meg törpe legyen a talpán akit ha fegyverrel ébresztenek nyugodt tud maradni. De alapvetően nincs baja senkivel amíg nem baszogatják túlságosan. Úgyhogy amint a férfi távolabb kerül tőle és leteszi a fegyverét ő is lazít némileg a testtartásán.*
-Loptál valami nagyúrtól?
*Kérdezi érdeklődve és nem törődve azzal hogy a férfi mit szól hozzá elindul a tűz felé és ő maga is leül az egyik kőre, amit kényelmesnek gondol ülepének. A történetre, hogy hogy kerül ide a férfi röfögve horkan fel.*
-Örül hogy nem pucéron tettek ki.
*Láthatóan jól szórakozik a dolgon, pont úgy mint aki már járt hasonlóképpen, vagy legalábbis látott már ilyesmit.*
-Én?
*Megvakargatja szakállát ahogy a tűzbe mered tekintetével.*
-A krenkataurba indultam, meg Artheniorba is meg akarnék nézni, csak ugye oda itt ezen a kikötői erdőségen át vezet az út.
*Mutat maga köré, mit sem sejtve róla hogy ez egyébként egyáltalán nem az a terület ahol lennie kellene. Sosem járt ezeken az utakon korábban. Legalábbis nem egyedül. A sötétben.*
-Grorin vagyok.
*Vaskosat biccent fejével az idegen felé.*
-És merre tartasz? Visszamész a pénzedért a kártyásokhoz? Netán levágni pár fejet amiért ide tettek?
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//
*Grorin ugyan nem az a csupaszív fajta utazó akibe belebotolhat az ember, no meg törpe legyen a talpán akit ha fegyverrel ébresztenek nyugodt tud maradni. De alapvetően nincs baja senkivel amíg nem baszogatják túlságosan. Úgyhogy amint a férfi távolabb kerül tőle és leteszi a fegyverét ő is lazít némileg a testtartásán.*
-Loptál valami nagyúrtól?
*Kérdezi érdeklődve és nem törődve azzal hogy a férfi mit szól hozzá elindul a tűz felé és ő maga is leül az egyik kőre, amit kényelmesnek gondol ülepének. A történetre, hogy hogy kerül ide a férfi röfögve horkan fel.*
-Örül hogy nem pucéron tettek ki.
*Láthatóan jól szórakozik a dolgon, pont úgy mint aki már járt hasonlóképpen, vagy legalábbis látott már ilyesmit.*
-Én?
*Megvakargatja szakállát ahogy a tűzbe mered tekintetével.*
-A krenkataurba indultam, meg Artheniorba is meg akarnék nézni, csak ugye oda itt ezen a kikötői erdőségen át vezet az út.
*Mutat maga köré, mit sem sejtve róla hogy ez egyébként egyáltalán nem az a terület ahol lennie kellene. Sosem járt ezeken az utakon korábban. Legalábbis nem egyedül. A sötétben.*
-Grorin vagyok.
*Vaskosat biccent fejével az idegen felé.*
-És merre tartasz? Visszamész a pénzedért a kártyásokhoz? Netán levágni pár fejet amiért ide tettek?
1908. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2023-07-06 19:55:20
Üzenet elküldve: 2023-07-06 19:55:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Vasfejű Grorin//
* Álmából felriasztott törpéhez képest rendkívül visszafogott a mélynövésű reakciója.
~ Érdemes volt elővenni a kardot. ~ Konstatálja magában, nem különösebben törődve a törpe káromkodásával és fenyegetőzésével. Egy kicsit talán lejjebb engedi a pengét, hiszen úgy tűnik, a másik sem annyira elvetemült, hogy harcot kezdeményezzen. Viszont ez minden, el nem teszi a szablyát, mert nem kizárt, hogy épp amiatt viselkedik a másik kezesbárányként. Persze valahol érthető, ha amaz inkább akarna egy hatalmas pattanást a segge közepére, mint Atkira társaságát, azonban nincs ekkora szerencséje.
Nem kell kétszer mondani neki, egyből odasétál az ételhez és italhoz. Mivel fél kézzel nem egyszerű enni-inni és még a kardot is markolni, így utóbbit leteszi, és gyorsan elveszi először a fakupát, hogy a felét rögtön felhörpintse. Ezután óvatosan magához veszi a halat is és állva kezdi el enni. Az idejére sem emlékszik, hogy mikor evett utoljára ilyen finomat, pedig nem túl valószínű, hogy egy törpe szakáccsal hozta össze a sors. Közben nem veszi le a szemét a másikról, de ha amaz tényleg nem akar az életére törni, egy kicsit lazít a feszült helyzeten és hátát egy fa törzsének támasztva leül a tűzzel szemben és válaszol a törpe kérdésére. *
– Erre gondolsz? * Bök a jobb keze helyén lógó csonkra. * – Ez már régi történet. Még gyerek voltam, amikor levágták. * Reméli, hogy nem kell tovább magyaráznia a részleteket, elvégre szerinte elég egyértelmű, hogy mi történhetett. Tény, hogy a fiatal férfi sok más szempontból sem kelti egy egészséges ember képét, de mégiscsak jobb karjának hiánya a legszembetűnőbb. *
– Előző este nyertem egy kis pénzt kártyán, szóval rendesen becsókoltam. Itt ébredtem, az erdő közepén. * Foglalja össze a történetét is sebtében, majd megissza a maradék vizet. *
– Te mit keresel itt? * Jut eszébe egy roppant fontos kérdés. Ha a seprűfejű szintúgy csak eltévedt, akkor aligha lesz a hasznára, de minden más esetben kérhet tőle útbaigazítást. Igény szerint még együtt is utazhatnak. Bár ismertségük kezdete nem hatköznapi, épp az ilyenekből kezdődnek a nem hatköznapi barátságok is. De annyira még ne rohanjunk előre… *
* Álmából felriasztott törpéhez képest rendkívül visszafogott a mélynövésű reakciója.
~ Érdemes volt elővenni a kardot. ~ Konstatálja magában, nem különösebben törődve a törpe káromkodásával és fenyegetőzésével. Egy kicsit talán lejjebb engedi a pengét, hiszen úgy tűnik, a másik sem annyira elvetemült, hogy harcot kezdeményezzen. Viszont ez minden, el nem teszi a szablyát, mert nem kizárt, hogy épp amiatt viselkedik a másik kezesbárányként. Persze valahol érthető, ha amaz inkább akarna egy hatalmas pattanást a segge közepére, mint Atkira társaságát, azonban nincs ekkora szerencséje.
Nem kell kétszer mondani neki, egyből odasétál az ételhez és italhoz. Mivel fél kézzel nem egyszerű enni-inni és még a kardot is markolni, így utóbbit leteszi, és gyorsan elveszi először a fakupát, hogy a felét rögtön felhörpintse. Ezután óvatosan magához veszi a halat is és állva kezdi el enni. Az idejére sem emlékszik, hogy mikor evett utoljára ilyen finomat, pedig nem túl valószínű, hogy egy törpe szakáccsal hozta össze a sors. Közben nem veszi le a szemét a másikról, de ha amaz tényleg nem akar az életére törni, egy kicsit lazít a feszült helyzeten és hátát egy fa törzsének támasztva leül a tűzzel szemben és válaszol a törpe kérdésére. *
– Erre gondolsz? * Bök a jobb keze helyén lógó csonkra. * – Ez már régi történet. Még gyerek voltam, amikor levágták. * Reméli, hogy nem kell tovább magyaráznia a részleteket, elvégre szerinte elég egyértelmű, hogy mi történhetett. Tény, hogy a fiatal férfi sok más szempontból sem kelti egy egészséges ember képét, de mégiscsak jobb karjának hiánya a legszembetűnőbb. *
– Előző este nyertem egy kis pénzt kártyán, szóval rendesen becsókoltam. Itt ébredtem, az erdő közepén. * Foglalja össze a történetét is sebtében, majd megissza a maradék vizet. *
– Te mit keresel itt? * Jut eszébe egy roppant fontos kérdés. Ha a seprűfejű szintúgy csak eltévedt, akkor aligha lesz a hasznára, de minden más esetben kérhet tőle útbaigazítást. Igény szerint még együtt is utazhatnak. Bár ismertségük kezdete nem hatköznapi, épp az ilyenekből kezdődnek a nem hatköznapi barátságok is. De annyira még ne rohanjunk előre… *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1908-1927