Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 28 (541. - 560. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
560. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-19 11:15:00
Üzenet elküldve: 2026-05-19 11:15:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Sikerül a csel, nem sikerül a csel. Csak épp annyira hitt benne, hogy a sikert követve mondta volna, hogy igen, ezt így tervezte. Végül mit sem számít, a sámán hite, elvégre pontosan az történik, amit akart, talán kicsivel hamarabb. Nincs szüksége rohamra, csak egy jó helyzetre. A helyzetet pedig maga a sámán adja a kezei közé. Bizonyára nem látott még törpét kámforrá válni, most bepótolhatja. Sok ideje nemigen lesz meglepődni, ugyanis ami egyszer magától, valahol eltűnik, annak valahol, valamikor meg is kell jelennie. Pechére a megjelenés pont a közelében történik, nem egy messzi faluban és nem is felkészületlenül. A két kezében szorított pengével élesen vág az ég felé, aminek köszönhetően szemkápráztató sebet ejt a másikon. Ördögi vigyora csupán akkor hagy alább, mikor egy rövid kézjellel később méterekkel repül arrébb. Nem talpra esik, oldalán gurul párat, majd olyan gyorsan, olyan meglepődött arccal áll fel, mintha maga sem hinné el, dagadt ork erejét. *
- Dögölj már meg! Hát nem látod, hogy én nyertem?
* Üvölti oda. szabad kezével még mellkason is csapja magát. Eddig tartott a két rohanó orktól, ám a sámán térdre rogyott testét látva, egyfajta felsőbbség érzete támad, ami nem engedi elmenekülni. Teste megfeszül, kardját megmarkolja, majd meglepetésként érinti a mellette elszáguldó nyilak és Faelny felbukkanása. Eddig is széles vigyor honolt az arcán, ám amikor a két ork holtan terül el, úgy még szélesebbre nyúlik, mintha minden problémája elillant volna. Legalábbis úgy gondolja egészen addig, míg a sámán ki nem nyitja a büdös pofáját. Ekkor olyat tesz, amit már azóta meg akar csinálni, hogy először meglátta a rusnya dagadt pofáját. Térdével állcsúcson kínálja az orkot, hogy az a hátán végezze, majd a kardját átszúrja az egyik kézfején, hogy még véletlenül se akarjon itt varázsolgatni. Próbálja minél jobban a földbe szúrni a kardját, ha kell rá is nehezedik, csak ki ne tudja húzni, majd otthagyja a kardot. Ekkor mellkasára ugrik, ahol egyik kezével próbálja lefogni az érintetlen kezét, majd a szabad kezével minden törpöt megszégyenítő erővel kezdi átrendezni annak ismertetőjegyeit. Túlzásokba azért nem esik, csupán addig püföli jóllakott képét, míg az fel nem hagy az ellenállással. Nem tervezi megölni, csak ha nem kívánja az elf bemocskolni a kezeit, amiben igazán kételkedik. Keze hirtelen hagy fel az ork püfölésével, majd ha Faelny is úgy dönt, hogy a közelébe lép, úgy hozzászól. Ha továbbra sem akar előjönni neki kell megölnie. *
- Faelny.
* Szól oda fáradtságtól lihegve. *
- Jössz nekem eggyel.
* Mondja, majd ha igényt tart rá, úgy le is száll az ork testéről, majd a törjenek markolatára csúszik a keze. Látta mire képes az ork és nem fogja a véletlenre bízni. Ha esetleg megint ellőne valamit, úgy egyből cselekszik. *
* Sikerül a csel, nem sikerül a csel. Csak épp annyira hitt benne, hogy a sikert követve mondta volna, hogy igen, ezt így tervezte. Végül mit sem számít, a sámán hite, elvégre pontosan az történik, amit akart, talán kicsivel hamarabb. Nincs szüksége rohamra, csak egy jó helyzetre. A helyzetet pedig maga a sámán adja a kezei közé. Bizonyára nem látott még törpét kámforrá válni, most bepótolhatja. Sok ideje nemigen lesz meglepődni, ugyanis ami egyszer magától, valahol eltűnik, annak valahol, valamikor meg is kell jelennie. Pechére a megjelenés pont a közelében történik, nem egy messzi faluban és nem is felkészületlenül. A két kezében szorított pengével élesen vág az ég felé, aminek köszönhetően szemkápráztató sebet ejt a másikon. Ördögi vigyora csupán akkor hagy alább, mikor egy rövid kézjellel később méterekkel repül arrébb. Nem talpra esik, oldalán gurul párat, majd olyan gyorsan, olyan meglepődött arccal áll fel, mintha maga sem hinné el, dagadt ork erejét. *
- Dögölj már meg! Hát nem látod, hogy én nyertem?
* Üvölti oda. szabad kezével még mellkason is csapja magát. Eddig tartott a két rohanó orktól, ám a sámán térdre rogyott testét látva, egyfajta felsőbbség érzete támad, ami nem engedi elmenekülni. Teste megfeszül, kardját megmarkolja, majd meglepetésként érinti a mellette elszáguldó nyilak és Faelny felbukkanása. Eddig is széles vigyor honolt az arcán, ám amikor a két ork holtan terül el, úgy még szélesebbre nyúlik, mintha minden problémája elillant volna. Legalábbis úgy gondolja egészen addig, míg a sámán ki nem nyitja a büdös pofáját. Ekkor olyat tesz, amit már azóta meg akar csinálni, hogy először meglátta a rusnya dagadt pofáját. Térdével állcsúcson kínálja az orkot, hogy az a hátán végezze, majd a kardját átszúrja az egyik kézfején, hogy még véletlenül se akarjon itt varázsolgatni. Próbálja minél jobban a földbe szúrni a kardját, ha kell rá is nehezedik, csak ki ne tudja húzni, majd otthagyja a kardot. Ekkor mellkasára ugrik, ahol egyik kezével próbálja lefogni az érintetlen kezét, majd a szabad kezével minden törpöt megszégyenítő erővel kezdi átrendezni annak ismertetőjegyeit. Túlzásokba azért nem esik, csupán addig püföli jóllakott képét, míg az fel nem hagy az ellenállással. Nem tervezi megölni, csak ha nem kívánja az elf bemocskolni a kezeit, amiben igazán kételkedik. Keze hirtelen hagy fel az ork püfölésével, majd ha Faelny is úgy dönt, hogy a közelébe lép, úgy hozzászól. Ha továbbra sem akar előjönni neki kell megölnie. *
- Faelny.
* Szól oda fáradtságtól lihegve. *
- Jössz nekem eggyel.
* Mondja, majd ha igényt tart rá, úgy le is száll az ork testéről, majd a törjenek markolatára csúszik a keze. Látta mire képes az ork és nem fogja a véletlenre bízni. Ha esetleg megint ellőne valamit, úgy egyből cselekszik. *
559. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-18 20:58:46
Üzenet elküldve: 2026-05-18 20:58:46
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Wertus úgy harcol, mintha maga a törpék ősi szellemei adtak volna erőt a karjaiba. Az ork támadását játszi könnyedséggel hárítja, hogy aztán a halálos csatabárd dalolva szelje át a levegőt, s az ellensége nyakát egyaránt. A fej, tompa puffanással ér földet, a nézősereg nagy döbbenetére. Hamar síri csönd uralkodik el az ork táboron, akik eddig bőszen biztatták bajnokaikat. Az a harcos, aki úgy döntött, hogy birokra kel Gubaffal, igencsak bánhatja a dolgot. A törpe ugyanis megfejeli őt, s mint mikor az ember egy kókuszdiót tör fel, vagy egy jól megérett dinnyét, úgy roppan meg az ork koponyája is. Ugyan Gubaf is beleszédül a támadásba, s homlokából vér sarjad, de ez aligha gátolhatja őt bármiben. Krazindur pedig csontrepesztő csatakiáltást hallat, olyat amitől még a leghatalmasabb, kolosszális orkban is megfagy a vér. A kiáltást pedig hamarosan a lesújtó pöröly követi, egyenesen az arca közepébe. Az ork eldől akár egy zsák krumpli, a törpe herceg pedig fújtatva törli meg az orrából fakadó vért. Rúnái halványulni kezdenek, s már nem izzanak oly erősen, mint korábban, de még mindig erőt sugároznak.*
-Van még valaki?!
*Kihívóan néz végig a tábor többi orkján, majd ismét elbődül.*
-VAN MÉG VALAKI?
*Wrojth eközben hátrapillant, de az elfet nem látja sehol, látszólag eltűnt a káoszban. Ám sok ideje nincs arra, hogy nézelődjön. A csele nem válik be, már ami a fáradtság tettetését illeti. Bár aligha számítana, a sámán gőgössége, és egyre csak gyógyuló sebesülése egyébként is szellemi erővel tölti el. Nyeregben érzi magát. Főleg, hogy ő maga is tisztában van vele, hogy érkezik az erősítés felé. Kardját mohón igyekszik a törpe húsába mártani, ám döbbent szemekkel eszmél rá, hogy ahol az imént még a célpontja volt, most csak a sár van, mit meg is talál a penge hegye.*
-Mi a..
*Nincs sok ideje, ugyanis Wrojth csatakiáltása elnyomja saját hangját, s tudja jól, hogy még egyszer nem lesz olyan szerencséje, mint legutóbb. Megpróbál félreugrani lomha, hájas testével, de a vörös kardja ezúttal nem téveszt. Szaggatva vág utat magának a penge ruhán és zsíron át, széles sebet hagyva a sámán másik oldalán is. A fájdalomtól üvöltve ugrik hátra, kezével pedig furcsa mozdulatokat tesz, markában összesűríti a körülötte lévő levegőt és robbanásszerűen ereszti ki azt, hátralökve Wrojthot, ezzel nyerve egy kis távolságot kettejük közt. Ez azonban igencsak kimeríti az egyébként is rossz bőrben lévő orkot, így féltérdre rogy. Szemei pedig furcsán csillognak. Fél. Érzi, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretné. Wrojth
ekkor szúrhatja ki ismét Faelnyt, aki úgy látszik egy kis távolságot lopott magának a fák között, és onnan veszi célba az éppen érkező két másik ork egyikét íjával. A húr pendül, egyszer, kétszer, s hiába a kidolgozatlan nyilak, hamarosan mindkettő holtan terül el. *
-Ide! Erősítést ide, átkozottak!
*Kiáltja bárkinek, akárkinek aki csak hallja. Akárkinek, csak jöjjön már valaki.*
*Wertus úgy harcol, mintha maga a törpék ősi szellemei adtak volna erőt a karjaiba. Az ork támadását játszi könnyedséggel hárítja, hogy aztán a halálos csatabárd dalolva szelje át a levegőt, s az ellensége nyakát egyaránt. A fej, tompa puffanással ér földet, a nézősereg nagy döbbenetére. Hamar síri csönd uralkodik el az ork táboron, akik eddig bőszen biztatták bajnokaikat. Az a harcos, aki úgy döntött, hogy birokra kel Gubaffal, igencsak bánhatja a dolgot. A törpe ugyanis megfejeli őt, s mint mikor az ember egy kókuszdiót tör fel, vagy egy jól megérett dinnyét, úgy roppan meg az ork koponyája is. Ugyan Gubaf is beleszédül a támadásba, s homlokából vér sarjad, de ez aligha gátolhatja őt bármiben. Krazindur pedig csontrepesztő csatakiáltást hallat, olyat amitől még a leghatalmasabb, kolosszális orkban is megfagy a vér. A kiáltást pedig hamarosan a lesújtó pöröly követi, egyenesen az arca közepébe. Az ork eldől akár egy zsák krumpli, a törpe herceg pedig fújtatva törli meg az orrából fakadó vért. Rúnái halványulni kezdenek, s már nem izzanak oly erősen, mint korábban, de még mindig erőt sugároznak.*
-Van még valaki?!
*Kihívóan néz végig a tábor többi orkján, majd ismét elbődül.*
-VAN MÉG VALAKI?
*Wrojth eközben hátrapillant, de az elfet nem látja sehol, látszólag eltűnt a káoszban. Ám sok ideje nincs arra, hogy nézelődjön. A csele nem válik be, már ami a fáradtság tettetését illeti. Bár aligha számítana, a sámán gőgössége, és egyre csak gyógyuló sebesülése egyébként is szellemi erővel tölti el. Nyeregben érzi magát. Főleg, hogy ő maga is tisztában van vele, hogy érkezik az erősítés felé. Kardját mohón igyekszik a törpe húsába mártani, ám döbbent szemekkel eszmél rá, hogy ahol az imént még a célpontja volt, most csak a sár van, mit meg is talál a penge hegye.*
-Mi a..
*Nincs sok ideje, ugyanis Wrojth csatakiáltása elnyomja saját hangját, s tudja jól, hogy még egyszer nem lesz olyan szerencséje, mint legutóbb. Megpróbál félreugrani lomha, hájas testével, de a vörös kardja ezúttal nem téveszt. Szaggatva vág utat magának a penge ruhán és zsíron át, széles sebet hagyva a sámán másik oldalán is. A fájdalomtól üvöltve ugrik hátra, kezével pedig furcsa mozdulatokat tesz, markában összesűríti a körülötte lévő levegőt és robbanásszerűen ereszti ki azt, hátralökve Wrojthot, ezzel nyerve egy kis távolságot kettejük közt. Ez azonban igencsak kimeríti az egyébként is rossz bőrben lévő orkot, így féltérdre rogy. Szemei pedig furcsán csillognak. Fél. Érzi, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt szeretné. Wrojth
ekkor szúrhatja ki ismét Faelnyt, aki úgy látszik egy kis távolságot lopott magának a fák között, és onnan veszi célba az éppen érkező két másik ork egyikét íjával. A húr pendül, egyszer, kétszer, s hiába a kidolgozatlan nyilak, hamarosan mindkettő holtan terül el. *
-Ide! Erősítést ide, átkozottak!
*Kiáltja bárkinek, akárkinek aki csak hallja. Akárkinek, csak jöjjön már valaki.*
558. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-07 19:00:49
Üzenet elküldve: 2026-05-07 19:00:49
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* A hárított támadással kapcsolatban, bizony nincs mit meglepődnie a csorba állúnak, ha már valaha látott az életében törpét. Amennyiben ez az első találkozás a törpe nép fiaival, akkor pedig egy életre meg fogja jegyezni a leckét. És ehhez nem fog kelleni hosszú távú memória, mert az öreg tenni fog róla, hogy ez a szerencsétlen élet hamar lezáruljon az ork számára.
Nem is teketóriázik sokat. Számított rá, hogy, ha balul sülne el a támadása a védelemre is gondoljon. Újra igyekszik kitérni az ork pengéje elől, miközben ránt egy nagyot a csatabárdon, hogy az minél előbb kiszabaduljon a disznó testéből és újra lesújthasson rá. Ezúttal remélhetőleg utoljára. *
* A hárított támadással kapcsolatban, bizony nincs mit meglepődnie a csorba állúnak, ha már valaha látott az életében törpét. Amennyiben ez az első találkozás a törpe nép fiaival, akkor pedig egy életre meg fogja jegyezni a leckét. És ehhez nem fog kelleni hosszú távú memória, mert az öreg tenni fog róla, hogy ez a szerencsétlen élet hamar lezáruljon az ork számára.
Nem is teketóriázik sokat. Számított rá, hogy, ha balul sülne el a támadása a védelemre is gondoljon. Újra igyekszik kitérni az ork pengéje elől, miközben ránt egy nagyot a csatabárdon, hogy az minél előbb kiszabaduljon a disznó testéből és újra lesújthasson rá. Ezúttal remélhetőleg utoljára. *
557. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-05 10:40:42
Üzenet elküldve: 2026-05-05 10:40:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A szent lány nyomában//
//Árnytánc//
* Szemei villámgyorsan szelik át a kettejük közötti teret bármi jellegű fedezéket keresve. Bármennyire erősen is nézelődik, a legközelebbi fáig eljutni nem éppen egy leányálom. Vagy hátba támadják, vagy azt hinnék inába szállt az iménti bátorsága. Egyiket sem engedheti meg magának, így is több sérülést szenvedett, mint amire számított. Saját erejéből kell kikerülnie felé irányuló támadásból, ami látszólag sikeresen megtörténik, ám a visszatámadással ismét kudarcot vall. Sebesülése talán súlyosabb, mint amennyire azt elsőnek megszakértette, ugyanis meg van arról győződve, hogy az orknak már rég halottnak kéne lennie. A rövid kardváltást követve jókorát ugrik vissza a biztonsága, hogy aztán ott térdre rogyva a földbe támasztott kardjára támaszkodjon. Ekkor félszemével hátrapillant. A harc hevében nem vett tudomást a társáról. Reméli nem kapták el. Megint. Tekintete visszafordul a sámánra, akinél csak ekkor veszi észre a tenyerén lévő fényességet, majd a mögötte gyorsan közeledő segítséget, ami pechére nem miatta érkezik. Egy jókora adagot köp félre, majd mintha már nehezére esne a mozgás, úgy egyenesedik fel. Kívülről talán úgy látszódhat, hogy a fáradtság határán táncol, holott csak színlel. Ha érez is valamit, nem eleget, hogy ne tudjon még egy trükköt alkalmazni a harc hevében. Amennyiben képtelen a következő támadásával pontot tennie a sámán élete végére, úgy meg sem próbálja három másik mellett. Kardját kihúzza a földből, majd az élét a sámán irányába mutatja, amit egy csatakiáltás követ, egy rohammal párosulva. Sokat megtanulhat egy törpe, ha egy másik egyeddel párbajozik, márpedig ha egy dolgot megtanult a sámánról, akkor az az, hogy rühelli a törpéket. Ha igaza lenne, úgy egy felé futva kiabáló törpe látványa biztos megteszi a hatását. Nem támadni készül, legalábbis nem elsőként. Kivárja az sámán támadását, amit saját vérszomjas találata követ minél közelebbről, hogy még véletlenül se tudjon kihajolni. *
//Árnytánc//
* Szemei villámgyorsan szelik át a kettejük közötti teret bármi jellegű fedezéket keresve. Bármennyire erősen is nézelődik, a legközelebbi fáig eljutni nem éppen egy leányálom. Vagy hátba támadják, vagy azt hinnék inába szállt az iménti bátorsága. Egyiket sem engedheti meg magának, így is több sérülést szenvedett, mint amire számított. Saját erejéből kell kikerülnie felé irányuló támadásból, ami látszólag sikeresen megtörténik, ám a visszatámadással ismét kudarcot vall. Sebesülése talán súlyosabb, mint amennyire azt elsőnek megszakértette, ugyanis meg van arról győződve, hogy az orknak már rég halottnak kéne lennie. A rövid kardváltást követve jókorát ugrik vissza a biztonsága, hogy aztán ott térdre rogyva a földbe támasztott kardjára támaszkodjon. Ekkor félszemével hátrapillant. A harc hevében nem vett tudomást a társáról. Reméli nem kapták el. Megint. Tekintete visszafordul a sámánra, akinél csak ekkor veszi észre a tenyerén lévő fényességet, majd a mögötte gyorsan közeledő segítséget, ami pechére nem miatta érkezik. Egy jókora adagot köp félre, majd mintha már nehezére esne a mozgás, úgy egyenesedik fel. Kívülről talán úgy látszódhat, hogy a fáradtság határán táncol, holott csak színlel. Ha érez is valamit, nem eleget, hogy ne tudjon még egy trükköt alkalmazni a harc hevében. Amennyiben képtelen a következő támadásával pontot tennie a sámán élete végére, úgy meg sem próbálja három másik mellett. Kardját kihúzza a földből, majd az élét a sámán irányába mutatja, amit egy csatakiáltás követ, egy rohammal párosulva. Sokat megtanulhat egy törpe, ha egy másik egyeddel párbajozik, márpedig ha egy dolgot megtanult a sámánról, akkor az az, hogy rühelli a törpéket. Ha igaza lenne, úgy egy felé futva kiabáló törpe látványa biztos megteszi a hatását. Nem támadni készül, legalábbis nem elsőként. Kivárja az sámán támadását, amit saját vérszomjas találata követ minél közelebbről, hogy még véletlenül se tudjon kihajolni. *
556. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-02 02:18:43
Üzenet elküldve: 2026-05-02 02:18:43
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*A csorbaállú ork támadása súlyos erejűnek hat, azonban Wertusnak sikerül félreütnie a pengét az útjából és kitérnie előle. Az ork bamba képpel fogadja a jelenetet, meglehet nincs hozzászokva, hogy olyasvalakivel harcoljon, aki nem adja könnyen magát. A törpe csatabárja élesen hasítja a levegőt és az orknak éppen csak sikerül annyit belemozdulnia, hogy ne szegje rögtön a fejét, de az acél így is mélyen a mellkasába fúródik a kulccsontja alatt. Fájdalmasan felüvölt, s akár a sebzett vad, utolsó erejéből is küzdeni próbál, szétszórt mozdulattal próbál visszaszúrni Wertus felé. Gubaf tömzsi ellenfele hajszálhíján véti el a támadását, így a törpének alkalma nyílik birokra kelni vele a fegyveréért. Az ork azonban keményen megveti lábát és feszülő inakkal ugyan, de sikerül visszaszereznie a bárdot. A tábor orkjai körülöttük kiáltva biztatják társaikat, ám nem szállnak be a harcba. Úgy látszik él még a hagyomány, hogy a kihívásra felelni kell, s abba tiszteletlenség beleavatkozni. Hangos, hörgő csatakiáltásokat hallatnak, az egyikük még egy harci dobot is talál, amit ütemesen verni kezd. Gubaf szavai a helyzetet tekintve az ork elevenjébe találnak. Gőgösen dobja el a fegyverét messzire kettejüktől, és önelégült vigyorral indul el immáronm pusztakézzel feléje.*
-Összecsomagollak mint egy zsák szart, te kutya!
*Azonban az első ütést Gubaf viheti be, ha jól időzít. Krazindur sem tétlenkedik, ő kalapácsával a legnagyobb ork kardját találja el, s olyan erővel suhintja megy a fegyverét, ahogyan csak a törpék képesek. Hiába hárít az ellenség, egyszerűen a nyers erő miatt saját kardja sebzi meg, ahogy visszapattan a kalapácsról és az arcába vág. Haragosan felbőg, egyértelműen tud még harcolni, de már nem olyan hatékonyan mint eddig. A tömeg pedig szinte őrjöng az izgalmas párbaj okán. Annyira oda koncentrálnak, hogy fel sem tűnik nekik, hogy a tábor orkjai egyesével, lassacskán mintha fogyatkozni kezdenének. Nem sokkal odébb Wrojth igyekszik kitérni a sámán támadása elől, ezúttal sikerrel. Ugyan fát nem talál amit kihasználhatna, a harci képességei és a reflexei is elégnek bizonyulnak hogy elkerülje a támadást. Esélye pedig akad is visszatámadni, ám a sámánnak sikerül hárítania. Bosszúsan vicsorog a törpére. Wrojth azt láthatja, hogy a sebe még mindig nem gyógyult be, azonban a varázslat továbbra is él a sámán egyik tenyerén, amit szorosan ott tart. Mögötte pedig arra lehet figyelmes, hogy három ork őr közelít feléjük. Ugyan egy darabig még nem fognak odaérni, de egyértelműen észrevették a párost. Nem húzhatja sokáig ezt a küzdelmet, ha nem akar többszörös túlerővel szembeszállni.*
*A csorbaállú ork támadása súlyos erejűnek hat, azonban Wertusnak sikerül félreütnie a pengét az útjából és kitérnie előle. Az ork bamba képpel fogadja a jelenetet, meglehet nincs hozzászokva, hogy olyasvalakivel harcoljon, aki nem adja könnyen magát. A törpe csatabárja élesen hasítja a levegőt és az orknak éppen csak sikerül annyit belemozdulnia, hogy ne szegje rögtön a fejét, de az acél így is mélyen a mellkasába fúródik a kulccsontja alatt. Fájdalmasan felüvölt, s akár a sebzett vad, utolsó erejéből is küzdeni próbál, szétszórt mozdulattal próbál visszaszúrni Wertus felé. Gubaf tömzsi ellenfele hajszálhíján véti el a támadását, így a törpének alkalma nyílik birokra kelni vele a fegyveréért. Az ork azonban keményen megveti lábát és feszülő inakkal ugyan, de sikerül visszaszereznie a bárdot. A tábor orkjai körülöttük kiáltva biztatják társaikat, ám nem szállnak be a harcba. Úgy látszik él még a hagyomány, hogy a kihívásra felelni kell, s abba tiszteletlenség beleavatkozni. Hangos, hörgő csatakiáltásokat hallatnak, az egyikük még egy harci dobot is talál, amit ütemesen verni kezd. Gubaf szavai a helyzetet tekintve az ork elevenjébe találnak. Gőgösen dobja el a fegyverét messzire kettejüktől, és önelégült vigyorral indul el immáronm pusztakézzel feléje.*
-Összecsomagollak mint egy zsák szart, te kutya!
*Azonban az első ütést Gubaf viheti be, ha jól időzít. Krazindur sem tétlenkedik, ő kalapácsával a legnagyobb ork kardját találja el, s olyan erővel suhintja megy a fegyverét, ahogyan csak a törpék képesek. Hiába hárít az ellenség, egyszerűen a nyers erő miatt saját kardja sebzi meg, ahogy visszapattan a kalapácsról és az arcába vág. Haragosan felbőg, egyértelműen tud még harcolni, de már nem olyan hatékonyan mint eddig. A tömeg pedig szinte őrjöng az izgalmas párbaj okán. Annyira oda koncentrálnak, hogy fel sem tűnik nekik, hogy a tábor orkjai egyesével, lassacskán mintha fogyatkozni kezdenének. Nem sokkal odébb Wrojth igyekszik kitérni a sámán támadása elől, ezúttal sikerrel. Ugyan fát nem talál amit kihasználhatna, a harci képességei és a reflexei is elégnek bizonyulnak hogy elkerülje a támadást. Esélye pedig akad is visszatámadni, ám a sámánnak sikerül hárítania. Bosszúsan vicsorog a törpére. Wrojth azt láthatja, hogy a sebe még mindig nem gyógyult be, azonban a varázslat továbbra is él a sámán egyik tenyerén, amit szorosan ott tart. Mögötte pedig arra lehet figyelmes, hogy három ork őr közelít feléjük. Ugyan egy darabig még nem fognak odaérni, de egyértelműen észrevették a párost. Nem húzhatja sokáig ezt a küzdelmet, ha nem akar többszörös túlerővel szembeszállni.*
555. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-05-01 22:59:12
Üzenet elküldve: 2026-05-01 22:59:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Néhány törpe a világ ellen. De legalábbis az erdőmélyi ork-tábor ellen. Se ő, se Wertus nem riad meg a küzdelemtől, Krazindurt meg még csak annyira se kell félteni. Ő maga kezdeményezi a harcot.
A Gubacs felé támadó ork bárdja elől megpróbál kitérni, mivel ez rendkívül fontos lépés az egészsége érdekében, és hogy folytathassa a harcot. Hát, ha az ork bárdja nem találja el őt, akkor talán van pár másodpercnyi ideje, hogy visszatámadjon. De először is szeretné, ha kiegyenlítettek lennének az erőviszonyok, így aztán a zöldbőrű fegyverét próbálja megfogni és puszta erővel kicsavarni a bizonyára meglepett használója kezéből. *
– Bunyózz úgy, mint egy férfi! A karod tán nem elég erős?! * Üvölt rá ellenfelére, és amennyiben sikerül elszednie tőle a fegyvert, el is hajítja maga mögé a földre. Ha nem sikerül, akkor kénytelen lesz abban bízni, hogy szavai célt értek. *
* Néhány törpe a világ ellen. De legalábbis az erdőmélyi ork-tábor ellen. Se ő, se Wertus nem riad meg a küzdelemtől, Krazindurt meg még csak annyira se kell félteni. Ő maga kezdeményezi a harcot.
A Gubacs felé támadó ork bárdja elől megpróbál kitérni, mivel ez rendkívül fontos lépés az egészsége érdekében, és hogy folytathassa a harcot. Hát, ha az ork bárdja nem találja el őt, akkor talán van pár másodpercnyi ideje, hogy visszatámadjon. De először is szeretné, ha kiegyenlítettek lennének az erőviszonyok, így aztán a zöldbőrű fegyverét próbálja megfogni és puszta erővel kicsavarni a bizonyára meglepett használója kezéből. *
– Bunyózz úgy, mint egy férfi! A karod tán nem elég erős?! * Üvölt rá ellenfelére, és amennyiben sikerül elszednie tőle a fegyvert, el is hajítja maga mögé a földre. Ha nem sikerül, akkor kénytelen lesz abban bízni, hogy szavai célt értek. *
554. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-27 10:52:12
Üzenet elküldve: 2026-04-27 10:52:12
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Önzőn üldözi továbbra is a hatalmas orkot, ám az az utolsó pillanatban minden negatívuma mellett sikeresen kijátssza. Az elkerülés már önmagában megér néhány bónusz pontot a szemében, de a visszavágást muszáj elismernie. Meglepte. Bár páncélja valamelyest felfogja a hájas csapását, teljesen nem teszi semmissé. Vicsorogva ugrik vissza egy lépést, majd odakap a találat helyére. Nem érez akkora fájdalmat, hogy meggátolja a továbbiakban, de ha kiderülne, hogy a fegyvere mérgezett, azt nem nézné jó szemmel. *
- Hogy mit mondtál dagadék?
* Pillant fel az istene említésére. Elengedi sérült kezét, majd újra harcra kész állás vesz fel az orkkal szemben. Talán az iránta táplált düh, talán az adrenalin mossa tisztára az emlékeit, de nem emlékszik arra, hogy megosztotta volna vele az istene kilétét. Ez külön zavarja. Majd a támadást látva rámarkol a fegyverére és egy jól ismert manővert készül újrahasználni. Ha van fa a közelben, úgy annak a közelébe húzódik és a támadás pillanatában mögé ugrik és onnan készül meglepetésszerűen támadni. Ha erre nincs lehetősége, úgy nincs más hátra, mintsem szembe menni az árral és nyílt terepen kitérni. Ezúttal próbálja úgy támadni, hogy ne tudjon idő előtt elmenekülni. *
* Önzőn üldözi továbbra is a hatalmas orkot, ám az az utolsó pillanatban minden negatívuma mellett sikeresen kijátssza. Az elkerülés már önmagában megér néhány bónusz pontot a szemében, de a visszavágást muszáj elismernie. Meglepte. Bár páncélja valamelyest felfogja a hájas csapását, teljesen nem teszi semmissé. Vicsorogva ugrik vissza egy lépést, majd odakap a találat helyére. Nem érez akkora fájdalmat, hogy meggátolja a továbbiakban, de ha kiderülne, hogy a fegyvere mérgezett, azt nem nézné jó szemmel. *
- Hogy mit mondtál dagadék?
* Pillant fel az istene említésére. Elengedi sérült kezét, majd újra harcra kész állás vesz fel az orkkal szemben. Talán az iránta táplált düh, talán az adrenalin mossa tisztára az emlékeit, de nem emlékszik arra, hogy megosztotta volna vele az istene kilétét. Ez külön zavarja. Majd a támadást látva rámarkol a fegyverére és egy jól ismert manővert készül újrahasználni. Ha van fa a közelben, úgy annak a közelébe húzódik és a támadás pillanatában mögé ugrik és onnan készül meglepetésszerűen támadni. Ha erre nincs lehetősége, úgy nincs más hátra, mintsem szembe menni az árral és nyílt terepen kitérni. Ezúttal próbálja úgy támadni, hogy ne tudjon idő előtt elmenekülni. *
553. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-26 14:23:47
Üzenet elküldve: 2026-04-26 14:23:47
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Törpe herceghez illő módon Krazindur előre lép, hogy méltó fogadtatásban részesítse a reá támadó orkot. Wertus veszteg marad és megvárja, hogy a bőrpáncélos ork csapjon elsőként kardjával. Az öreg harchelyzetekben gyorsan elveszti a fejét, főként, ha ork az ellenfél, de nem úgy ahogyan azt az ork reméli.
Csatabárdját nem használja arra, hogy az ork kardját félreüsse, hanem kitér a csapás elől és amennyiben ez sikerült, és az ork a célt tévesztett suhintástól egyensúlyát veszti, úgy rajta a sor. Ezúttal az öreg fegyvere lendül az ork nyaka felé, hogy a nyak gazdáját gyorsan megszabadítsa a világi gondoktól és az ork élet nehézségeitől...*
* Törpe herceghez illő módon Krazindur előre lép, hogy méltó fogadtatásban részesítse a reá támadó orkot. Wertus veszteg marad és megvárja, hogy a bőrpáncélos ork csapjon elsőként kardjával. Az öreg harchelyzetekben gyorsan elveszti a fejét, főként, ha ork az ellenfél, de nem úgy ahogyan azt az ork reméli.
Csatabárdját nem használja arra, hogy az ork kardját félreüsse, hanem kitér a csapás elől és amennyiben ez sikerült, és az ork a célt tévesztett suhintástól egyensúlyát veszti, úgy rajta a sor. Ezúttal az öreg fegyvere lendül az ork nyaka felé, hogy a nyak gazdáját gyorsan megszabadítsa a világi gondoktól és az ork élet nehézségeitől...*
552. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-25 00:17:45
Üzenet elküldve: 2026-04-25 00:17:45
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Wrojth egy pillanatig sem késlekedik, hogy a sámán nyomába eredjen. Annyira elszántan fűti őt a bosszú, vagy a vadászat - ezt talán csak ő maga tudhatja - hogy még elf társát is hátrahagyja. Az eredmény viszont nem marad el, hamar be is éri a menekülő orkot, s így, a tábor szélén rá is veti magát. A sarkát célozza pengéjével, ám elszámolja a mozdulatot. Úgy látszik a sámán nem óhajtj egykönnyen adni a bőrét, vaskos lábával furcsa könnyedséggel táncol el a csapás elől. Kezében pedig a hosszú csonttőrével kíméletlenül visszavág az őt üldöző törpének. A penge élesen szúr Wrojth jobb karjába, szerencséjére a lácning megvédi a komolyabb sérüléstől, így fegyverét továbbra is tudja használni. De a fájdalmat bizony érzi, és néhány csepp vér is fel-fel sejlik az öltözéke alól. Önelégült vigyorral figyeli őt az ork, az üldözött most szemben áll vele. Wrojth azt veheti észre, hogy a sámán szabad keze a saját sebhelyén tartja, és furcsa, mágikus fény lengi körül tenyerét. A vérzése pedig egyre inkább elállni látszik. Egyelőre még csak ketten vannak, a sámánhoz siető orkoknak kell némi idő, hogy beérjék őket, meg aztán közel sem biztos, hogy csak úgy bele mernének szólni a nagyságos szellemi vezető dolgába kéretlenül.*
-A sötét isten itt nem védhet meg te csótány. Tőlem nem!
*A sámán ismét támadásra emeli csonttőrét. A tábor zajosabb oldalán a legnagyobb ork egyre közelít a trióhoz. Krazindur széles vigyorral fogadja fajtársait.*
-Wylnurana ránk mosolygott, fivéreim!
*Büszke rá, hogy két ilyen bátor törpe szegült mellé, s hogy együtt harcolhatnak az orkok ellen. Többet aligha kívánhatna bárki. Erősen megszorítja pörölyét és tesz néhány lépést előre, hogy meleg fogadtatásban részesítse a hatalmas ellenséget. Egyenesen a fegyvere irányába csap. A mögötte érkező ork, egy nyúrga, bőrpáncélt viselő, csorbaállú harcos. Kezében kurta kardot szorongat, és fröcsögve igyekszik Wertus fejét elválasztani a testétől. Rögtön mellette pedig Gubaf találhat orkjára, ugyanis a másik, alacsony törött pajzscímeres őt célozza meg harci bárdjával. Körülöttük pedig egészen érdekes helyzet alakul ki. A tábor többi orkja kíváncsian figyeli a viadalt. Wertus és Gubaf úgy érezhetik, mintha csak valami rögtönzött arénába kerültek volna. Wrojth mögött Faelny csak most érkezhet meg, tekintete rögtön Krazinduron állapodik meg. Szemeibe örömkönnyek szöknek, és elcsukló hangon, szinte csak magának suttogja.*
-Hát élsz!
*Hála és harag keveredik benne, de a meglepettség csak akkor ül ki az arcára, mikor meglátja, hogy miféle mágiát használ a törpe herceg.*
-Oly sok év után, éppen most..? Tegyél róla, hogy számítson.
*A hallhatatlan üzenetet úgy rebegi ajkai között, mintha csak a másik lelkébe küldhetné azt. Ha az istenek úgy akarják, talán meg is hallja.*
*Wrojth egy pillanatig sem késlekedik, hogy a sámán nyomába eredjen. Annyira elszántan fűti őt a bosszú, vagy a vadászat - ezt talán csak ő maga tudhatja - hogy még elf társát is hátrahagyja. Az eredmény viszont nem marad el, hamar be is éri a menekülő orkot, s így, a tábor szélén rá is veti magát. A sarkát célozza pengéjével, ám elszámolja a mozdulatot. Úgy látszik a sámán nem óhajtj egykönnyen adni a bőrét, vaskos lábával furcsa könnyedséggel táncol el a csapás elől. Kezében pedig a hosszú csonttőrével kíméletlenül visszavág az őt üldöző törpének. A penge élesen szúr Wrojth jobb karjába, szerencséjére a lácning megvédi a komolyabb sérüléstől, így fegyverét továbbra is tudja használni. De a fájdalmat bizony érzi, és néhány csepp vér is fel-fel sejlik az öltözéke alól. Önelégült vigyorral figyeli őt az ork, az üldözött most szemben áll vele. Wrojth azt veheti észre, hogy a sámán szabad keze a saját sebhelyén tartja, és furcsa, mágikus fény lengi körül tenyerét. A vérzése pedig egyre inkább elállni látszik. Egyelőre még csak ketten vannak, a sámánhoz siető orkoknak kell némi idő, hogy beérjék őket, meg aztán közel sem biztos, hogy csak úgy bele mernének szólni a nagyságos szellemi vezető dolgába kéretlenül.*
-A sötét isten itt nem védhet meg te csótány. Tőlem nem!
*A sámán ismét támadásra emeli csonttőrét. A tábor zajosabb oldalán a legnagyobb ork egyre közelít a trióhoz. Krazindur széles vigyorral fogadja fajtársait.*
-Wylnurana ránk mosolygott, fivéreim!
*Büszke rá, hogy két ilyen bátor törpe szegült mellé, s hogy együtt harcolhatnak az orkok ellen. Többet aligha kívánhatna bárki. Erősen megszorítja pörölyét és tesz néhány lépést előre, hogy meleg fogadtatásban részesítse a hatalmas ellenséget. Egyenesen a fegyvere irányába csap. A mögötte érkező ork, egy nyúrga, bőrpáncélt viselő, csorbaállú harcos. Kezében kurta kardot szorongat, és fröcsögve igyekszik Wertus fejét elválasztani a testétől. Rögtön mellette pedig Gubaf találhat orkjára, ugyanis a másik, alacsony törött pajzscímeres őt célozza meg harci bárdjával. Körülöttük pedig egészen érdekes helyzet alakul ki. A tábor többi orkja kíváncsian figyeli a viadalt. Wertus és Gubaf úgy érezhetik, mintha csak valami rögtönzött arénába kerültek volna. Wrojth mögött Faelny csak most érkezhet meg, tekintete rögtön Krazinduron állapodik meg. Szemeibe örömkönnyek szöknek, és elcsukló hangon, szinte csak magának suttogja.*
-Hát élsz!
*Hála és harag keveredik benne, de a meglepettség csak akkor ül ki az arcára, mikor meglátja, hogy miféle mágiát használ a törpe herceg.*
-Oly sok év után, éppen most..? Tegyél róla, hogy számítson.
*A hallhatatlan üzenetet úgy rebegi ajkai között, mintha csak a másik lelkébe küldhetné azt. Ha az istenek úgy akarják, talán meg is hallja.*
551. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-24 16:42:43
Üzenet elküldve: 2026-04-24 16:42:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Az öreg csele ugyan nem vált be, de az égő sátrak és jajveszékelő orkok látványával így is roppant elégedett. Lassan Gubacs is kikászálódik a ketrecből és eddig nem tapasztalt harciasság csillan fel szemeiben a lángok fényénél. Nem is szórakozik sokat, hanem rögtön a herceg mellé áll és pusztakézzel igyekszik felvenni a harcot az orkokkal. ~Nagy harcos lehet ez a Gubacs, ha még fegyver sem kell neki!~ gondolja az öreg magában, miközben a páros felé igyekezve észreveszi a sámánt. Egy pillanatra el is gondolkodik rajta, hogy végezzen vele, de ekkor észreveszi Wrojthot! Nagyon megörül láttán, de nem kiált felé, nehogy ráterelje a figyelmet, hanem inkább a Gubacs – herceg pároshoz rohan. *
- Na végre Gubacs koma! Már azt hittem elnyomott az álom és a ketrecben alszol! Igaz ezek a disznók nincsenek sokan, magam is elbántam volna velük. Alhattál volna nyugodtan. De, ha már jöttél, majd igyekszek hagyni belőlük nektek is. Ne mondjátok, hogy telhetetlen az öreg!
* Ekkor komor arccal a közeledő orkok felé fordul és elkiáltja magát.*
- Gyertek csak disznók! Aki elém áll holnap már nem fogja meglátni a kelő napot! Wylnurana, tekints le méltatlan szolgáidra!
* Öblös hangját visszhangozza a környező erdő. Szemeiben nincs félelem. Nyugodtan, csatabárdját szorítva várja, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.*
* Az öreg csele ugyan nem vált be, de az égő sátrak és jajveszékelő orkok látványával így is roppant elégedett. Lassan Gubacs is kikászálódik a ketrecből és eddig nem tapasztalt harciasság csillan fel szemeiben a lángok fényénél. Nem is szórakozik sokat, hanem rögtön a herceg mellé áll és pusztakézzel igyekszik felvenni a harcot az orkokkal. ~Nagy harcos lehet ez a Gubacs, ha még fegyver sem kell neki!~ gondolja az öreg magában, miközben a páros felé igyekezve észreveszi a sámánt. Egy pillanatra el is gondolkodik rajta, hogy végezzen vele, de ekkor észreveszi Wrojthot! Nagyon megörül láttán, de nem kiált felé, nehogy ráterelje a figyelmet, hanem inkább a Gubacs – herceg pároshoz rohan. *
- Na végre Gubacs koma! Már azt hittem elnyomott az álom és a ketrecben alszol! Igaz ezek a disznók nincsenek sokan, magam is elbántam volna velük. Alhattál volna nyugodtan. De, ha már jöttél, majd igyekszek hagyni belőlük nektek is. Ne mondjátok, hogy telhetetlen az öreg!
* Ekkor komor arccal a közeledő orkok felé fordul és elkiáltja magát.*
- Gyertek csak disznók! Aki elém áll holnap már nem fogja meglátni a kelő napot! Wylnurana, tekints le méltatlan szolgáidra!
* Öblös hangját visszhangozza a környező erdő. Szemeiben nincs félelem. Nyugodtan, csatabárdját szorítva várja, hogy jöjjön, aminek jönnie kell.*
550. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-24 10:59:01
Üzenet elküldve: 2026-04-24 10:59:01
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Pár pillanatra elbambul, és mire felocsúdik, már a történések kellős közepén találja magát. Lángoló sátrak, jajveszékelő, fel-alá rohangáló orkok, a herceg pedig… Nos, ő egyedül áll ki az ork tábor ellen. *
– A bötyörtös butykó batyuját neki! Ezt nem hagyhatjuk! * Gubacsnak eleve nem volt fegyvere, így most sem iparkodik magához venni bármit. Puszta öklében bízik a legjobban, méghozzá olyannyira, hogy a felfordulás közepette maga is Krazindur mellé szegődik. *
– Ha meg kell halni, legalább hősiesen haljunk meg, nem pedig menekülve! * Kiált hátra Wertus felé, és ellentámadásba lendül. *
– Ide jöjjön a második legerősebb ork! Hahaha-ha… * Ő azért a ruháit nem veti le, mert annyira nincs melege, és ő nem is tud szupertörpévé alakulni. Viszont nevetése és őrült vigyora mindent elárul. Nem fog kegyelmezni annak, aki rátámad. *
~ Jöjjön, aminek jönnie kell. ~
* Pár pillanatra elbambul, és mire felocsúdik, már a történések kellős közepén találja magát. Lángoló sátrak, jajveszékelő, fel-alá rohangáló orkok, a herceg pedig… Nos, ő egyedül áll ki az ork tábor ellen. *
– A bötyörtös butykó batyuját neki! Ezt nem hagyhatjuk! * Gubacsnak eleve nem volt fegyvere, így most sem iparkodik magához venni bármit. Puszta öklében bízik a legjobban, méghozzá olyannyira, hogy a felfordulás közepette maga is Krazindur mellé szegődik. *
– Ha meg kell halni, legalább hősiesen haljunk meg, nem pedig menekülve! * Kiált hátra Wertus felé, és ellentámadásba lendül. *
– Ide jöjjön a második legerősebb ork! Hahaha-ha… * Ő azért a ruháit nem veti le, mert annyira nincs melege, és ő nem is tud szupertörpévé alakulni. Viszont nevetése és őrült vigyora mindent elárul. Nem fog kegyelmezni annak, aki rátámad. *
~ Jöjjön, aminek jönnie kell. ~
549. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-21 12:38:26
Üzenet elküldve: 2026-04-21 12:38:26
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Találat. Csak egy vad mosoly feszül a törpe arcán, miközben pengéje kihúzódik a dagadék testéből. Egyfajta dicsőséget érez most magában, főleg miután felkapja a nyúlcipőt. A táborban történő zajok egyre hangosabbak, és a kürtszó után már biztosan felverték a holtakat is. Szájával aprót szisszent. A helyzetük nem jó, de nem is tragikus. Amikor a varázsló eldobja a kürtöt, hirtelen eszmél, hogy itt megint lefogás lesz, és a gondolat megijeszti. Megijesztené, ha nem látná, hogy kinevezett vezetőjük oldalát fogva menekül a terepről. Pedig ha sikerülne a varázslat, úgy ki is végezhetné a törpét hamar. Sebaj, nem fogja kioktatni utolsó pillanataiban az orkot, nem mintha menne vele valamire a túlvilágon. Mint hamar kiderül, a varázsló nem farkasbiztos. Gigáját olyan gyorsan és vadul távolítják el tőle, mintha sosem lett volna az övé. Mindenesetre a farkas megjelenése nem változtat a bosszúvágyán. Ugyan az előbbi pofonért már megfizetett a sámán, a megaláztatásért még nem. A varázslat nem köti őt, így nincs is semmi, ami meggátolná abba, hogy kövesse. Faelnyvel maximum Wrojth hűlt helyébe kapaszkodik, mert a törpe nem fogja hagyni, hogy a sámán elérje az alárendeltjeit. Biztos benne, hogy sétálva is hamarabb utolérné a túlsúlyos és sérült orkot, de nem bízik semmit a véletlenre. Amint felzárkózott, kész kegyetlenül véget vetni büdös életének. Ha már csak a szagtól megválnának, hálás lehetne neki a fél kontinens. Ám ez Wrojthnak közel sem elég. Kardjával a sámán bokáját célozza meg. Pontosabban az achillesét készül elvágni, hogy a futás, csak egy távoli gondolatként merüljön fel a továbbiakban. Ha sikerrel jár az orkot térdre küldve hajon ragadja. Ha az nincs, úgy nyakát öleli körbe az egyik kezével. Hacsak nem mond valami értékeset egyből, ami megmentené az életét, úgy a törpe egyetlen mozdulattal végez vele. Ha megoszt vele valamit, akkor is végez vele. *
- Éljen a király.
* Suttogja, majd a tőrt megforgatja a nyakában. Addig tervezi tartani az orkot, míg az fel nem hagy az éléssel. Utána sem pihen. Rövid pillanatokon belül feldíszíti az övét a sámán fejével. Ha élve csak az útjában állt, úgy a halálában a segítségére lesz. Az értékei, immáron a törpét illetik. *
* Találat. Csak egy vad mosoly feszül a törpe arcán, miközben pengéje kihúzódik a dagadék testéből. Egyfajta dicsőséget érez most magában, főleg miután felkapja a nyúlcipőt. A táborban történő zajok egyre hangosabbak, és a kürtszó után már biztosan felverték a holtakat is. Szájával aprót szisszent. A helyzetük nem jó, de nem is tragikus. Amikor a varázsló eldobja a kürtöt, hirtelen eszmél, hogy itt megint lefogás lesz, és a gondolat megijeszti. Megijesztené, ha nem látná, hogy kinevezett vezetőjük oldalát fogva menekül a terepről. Pedig ha sikerülne a varázslat, úgy ki is végezhetné a törpét hamar. Sebaj, nem fogja kioktatni utolsó pillanataiban az orkot, nem mintha menne vele valamire a túlvilágon. Mint hamar kiderül, a varázsló nem farkasbiztos. Gigáját olyan gyorsan és vadul távolítják el tőle, mintha sosem lett volna az övé. Mindenesetre a farkas megjelenése nem változtat a bosszúvágyán. Ugyan az előbbi pofonért már megfizetett a sámán, a megaláztatásért még nem. A varázslat nem köti őt, így nincs is semmi, ami meggátolná abba, hogy kövesse. Faelnyvel maximum Wrojth hűlt helyébe kapaszkodik, mert a törpe nem fogja hagyni, hogy a sámán elérje az alárendeltjeit. Biztos benne, hogy sétálva is hamarabb utolérné a túlsúlyos és sérült orkot, de nem bízik semmit a véletlenre. Amint felzárkózott, kész kegyetlenül véget vetni büdös életének. Ha már csak a szagtól megválnának, hálás lehetne neki a fél kontinens. Ám ez Wrojthnak közel sem elég. Kardjával a sámán bokáját célozza meg. Pontosabban az achillesét készül elvágni, hogy a futás, csak egy távoli gondolatként merüljön fel a továbbiakban. Ha sikerrel jár az orkot térdre küldve hajon ragadja. Ha az nincs, úgy nyakát öleli körbe az egyik kezével. Hacsak nem mond valami értékeset egyből, ami megmentené az életét, úgy a törpe egyetlen mozdulattal végez vele. Ha megoszt vele valamit, akkor is végez vele. *
- Éljen a király.
* Suttogja, majd a tőrt megforgatja a nyakában. Addig tervezi tartani az orkot, míg az fel nem hagy az éléssel. Utána sem pihen. Rövid pillanatokon belül feldíszíti az övét a sámán fejével. Ha élve csak az útjában állt, úgy a halálában a segítségére lesz. Az értékei, immáron a törpét illetik. *
548. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-21 09:17:06
Üzenet elküldve: 2026-04-21 09:17:06
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*A kürt megszólal a varázsló kezében, Wrojth pedig egy pillanatig sem habozik. Lábai akár a gnómok legcsodálatosabb rugói, úgy pattannak el a földtől, szinte suhan a levegőben a sámán felé. Mire az észlelni tudná, hogy mekkora hibát is vétettek, már túl késő. A törpe pengéje egyenesen a hájas húsba mar, valahol az ork oldalát találja el. A sámán fájdalmasasan felhörög, s talán ha kevésbé lenne kövér ez végzetes sebesülés is lehetne, azonban a zsír megvédi a szerveit az acéltól. A baj viszont megtörtént. Ez, és a táborból szűrődő furcsa zajok nem jelentenek jót.*
-Te ostoba arrgh..! Fogd le őket! Grukh'tarr!
*Kiáltja a varázslónak, és a környezetnek úgy általában. A másik ork pedig, szinte elhajítva kürtjét ismét elmormolja korábbi varázslatát, tenyereit pedig a földre igyekszik helyezni. Valamivel viszont nem számolt. Faelnyvel. Ő ugyan a helyén maradt, ám elővette az agancsból készült tőrét, és az orra alatt mormolni kezdett. Mielőtt a mágia létrejöhetne, a fák közül egy hatalmas, éjfekete farkas veti rá magát a varázslóra, és egy pillanat alatt szétroppantja a gigáját. A sámán, kihasználva a zűrzavart vaskos ujjait a sebhelyén tartva, döngő léptekkel menekülni kezd. Egy pillanatig sem habozik sorsára hagyni fajtársát a fenevad karmai között, hogy nyerhessen némi elönyt. A farkas nagyobb lehet, mint Wrojth maga. Agyarairól friss, forró vér csöpög, sötét szemeivel a párost vizsgálja, míg végül az elfen állapodik meg.*
-Hát mégis él! Krazindur él!
*Lángoló tekintetével szorítja meg a törpe karját az elf, és rögtön feltápászkodik a földről.*
-Nincs mire várnunk, Wrojth! Itt az idő! Égessük porig ezt a fertőt! Az Erdőszellem is velünk van, látod?
*Mutat az agancsos tőrével a farkasra, aki kíváncsian oldalra biccenti a fejét. A fák között pedig egyre több mozgolódást hallani, horkanásokat, zörgő fatörzseket és reccsenő ágakat.*
-A sámánt... Őt kell kiiktatnunk. Most hogy megsebesült teljesen kiszámíthatatlan lesz, mint a sarokba szorított vad. Le kell vadásznunk!
*S a maga részéről az elf öles léptekkel el is indul a tábor felé. Aligha tartóztathaná fel bármi. Wrojthon áll, hogy követi-e őt és befejezi-e amit elkezdett, vagy valami más tervet eszel ki. Ha rögtön a sámán után iramodnak, igenhamar a szemük elé tárulhat a tábor, és a lángoló sátrak látványa, és persze a három törpe is, akik szembenállnak jó néhány orkkal.*
*Wertus igencsak furfangos egy törpe, hisz rögtön a legnagyobb károkozást igyekszik végrehajtani. Több-kevesebb sikerrel sikerül felgyújtania jó néhány sátrat, mielőtt a benne fekvő félrészegek észbe kaphattak volna. A levegőt jajveszékelés, halálhörgés és égett hús szaga tölti meg. Innen már nincs visszaút. Beletelik egy kis időbe ugyan, de rendeződnek a bestiák a táborban, s hamar mindenki kívül találja magát a nyílt terepen. A megtévesztés viszont nem válik be, hisz a feldühödt orkok csak három törpét látnak maguk előtt, és a társaik halála kellően feltüzeli őket ahhoz, hogy több ne is kelljen. Közel egy jó század lehet ez, valamivel kevesebb. Krazindur szemeiben viszont a félelem szikrája sem látszik, ellenkezőleg! Az égő sátrak fénye tükröződik bennük, és a harci vágy.*
-Szép csel volt fivérem!
*Dicséri meg fogolytársát.*
-Most már csak egy pár tucat maradt.
*Széles vigyora ijesztően hat az orkok hadára. A törpe herceg azonban egyértelműen nem rettent meg tőlük. Hatalmas levegőket kezd el venni, mintha sóhajtozna. Nemesi ingét és felső ruházatát levetei magáról, ahogy szembenéznek a mérhetetlen túlerővel. Mellkasán, hasán és hátán vastag, kékkel vésett rúnatetoválások díszelegnek, olyasmi, amit csak a törpe legendákban hallani.*
-Jöjjön a legerősebb ork! Állj ki ha mersz te féreg! GYERE!
*Lábaival dobbant egyet akár egy kos, majd még egyet és még egyet. Wertus és Gubaf szinte érezhetik a mellkasukban a föld rezgéseit. Aztán, ha csak a szemük nem káprázik, azt vehetik észre, hogy Krazindur tetoválásai izzani kezdenek, és mintha a törpe herceg nagyobbá vált volna. Vaskosabb karok, szélesebb vállak, magasabb fej. Legendákba illő ősi varázslat ez, nem vitás, ám láthatóan sokat kivesz a törpéből. A verejték patakokban folyik a homlokáról, és az orrából is mintha elcsöppenne néhány csepp vér. A lángoló sátrak közül egy toronymagas, páncélos ork lép elő a tétova tömegből. Nem is szól az semmit, csak üvölt egy nagyot és csatabárdját magasra emelve indul rohamra egyenesen Krazindurt célozva. Őt másik három, kisebb fajtársa követi, jóllehet egy klánból valóak lehetnek, hisz ugyanaz a törött pajzs címer van mindhármójuk ruházatán. A többi ork egyelőre kivárja, hogy mi lesz a viadal kimenetele, egyszerre dolgozik bennük a kíváncsiság és a félelem. Míg Krazindur az első összecsapásra készül fel, Wertus és Gubaf láthatják, hogy a sámán érkezik a fák egyik irányából, tenyerét a vérző oldalához szorítva, erősen izzadva és lihegve igyekszik elérni a sátrát. Néhány ork őr is észreveszi őt, és ketten rögtön mellészegődnek, hogy kíséretet adjanak neki. Ha most nekiindulnak, talán még be is érhetik, így viszont magára kell hagyniuk Krazindurt az összes orkkal szemben.*
*A kürt megszólal a varázsló kezében, Wrojth pedig egy pillanatig sem habozik. Lábai akár a gnómok legcsodálatosabb rugói, úgy pattannak el a földtől, szinte suhan a levegőben a sámán felé. Mire az észlelni tudná, hogy mekkora hibát is vétettek, már túl késő. A törpe pengéje egyenesen a hájas húsba mar, valahol az ork oldalát találja el. A sámán fájdalmasasan felhörög, s talán ha kevésbé lenne kövér ez végzetes sebesülés is lehetne, azonban a zsír megvédi a szerveit az acéltól. A baj viszont megtörtént. Ez, és a táborból szűrődő furcsa zajok nem jelentenek jót.*
-Te ostoba arrgh..! Fogd le őket! Grukh'tarr!
*Kiáltja a varázslónak, és a környezetnek úgy általában. A másik ork pedig, szinte elhajítva kürtjét ismét elmormolja korábbi varázslatát, tenyereit pedig a földre igyekszik helyezni. Valamivel viszont nem számolt. Faelnyvel. Ő ugyan a helyén maradt, ám elővette az agancsból készült tőrét, és az orra alatt mormolni kezdett. Mielőtt a mágia létrejöhetne, a fák közül egy hatalmas, éjfekete farkas veti rá magát a varázslóra, és egy pillanat alatt szétroppantja a gigáját. A sámán, kihasználva a zűrzavart vaskos ujjait a sebhelyén tartva, döngő léptekkel menekülni kezd. Egy pillanatig sem habozik sorsára hagyni fajtársát a fenevad karmai között, hogy nyerhessen némi elönyt. A farkas nagyobb lehet, mint Wrojth maga. Agyarairól friss, forró vér csöpög, sötét szemeivel a párost vizsgálja, míg végül az elfen állapodik meg.*
-Hát mégis él! Krazindur él!
*Lángoló tekintetével szorítja meg a törpe karját az elf, és rögtön feltápászkodik a földről.*
-Nincs mire várnunk, Wrojth! Itt az idő! Égessük porig ezt a fertőt! Az Erdőszellem is velünk van, látod?
*Mutat az agancsos tőrével a farkasra, aki kíváncsian oldalra biccenti a fejét. A fák között pedig egyre több mozgolódást hallani, horkanásokat, zörgő fatörzseket és reccsenő ágakat.*
-A sámánt... Őt kell kiiktatnunk. Most hogy megsebesült teljesen kiszámíthatatlan lesz, mint a sarokba szorított vad. Le kell vadásznunk!
*S a maga részéről az elf öles léptekkel el is indul a tábor felé. Aligha tartóztathaná fel bármi. Wrojthon áll, hogy követi-e őt és befejezi-e amit elkezdett, vagy valami más tervet eszel ki. Ha rögtön a sámán után iramodnak, igenhamar a szemük elé tárulhat a tábor, és a lángoló sátrak látványa, és persze a három törpe is, akik szembenállnak jó néhány orkkal.*
*Wertus igencsak furfangos egy törpe, hisz rögtön a legnagyobb károkozást igyekszik végrehajtani. Több-kevesebb sikerrel sikerül felgyújtania jó néhány sátrat, mielőtt a benne fekvő félrészegek észbe kaphattak volna. A levegőt jajveszékelés, halálhörgés és égett hús szaga tölti meg. Innen már nincs visszaút. Beletelik egy kis időbe ugyan, de rendeződnek a bestiák a táborban, s hamar mindenki kívül találja magát a nyílt terepen. A megtévesztés viszont nem válik be, hisz a feldühödt orkok csak három törpét látnak maguk előtt, és a társaik halála kellően feltüzeli őket ahhoz, hogy több ne is kelljen. Közel egy jó század lehet ez, valamivel kevesebb. Krazindur szemeiben viszont a félelem szikrája sem látszik, ellenkezőleg! Az égő sátrak fénye tükröződik bennük, és a harci vágy.*
-Szép csel volt fivérem!
*Dicséri meg fogolytársát.*
-Most már csak egy pár tucat maradt.
*Széles vigyora ijesztően hat az orkok hadára. A törpe herceg azonban egyértelműen nem rettent meg tőlük. Hatalmas levegőket kezd el venni, mintha sóhajtozna. Nemesi ingét és felső ruházatát levetei magáról, ahogy szembenéznek a mérhetetlen túlerővel. Mellkasán, hasán és hátán vastag, kékkel vésett rúnatetoválások díszelegnek, olyasmi, amit csak a törpe legendákban hallani.*
-Jöjjön a legerősebb ork! Állj ki ha mersz te féreg! GYERE!
*Lábaival dobbant egyet akár egy kos, majd még egyet és még egyet. Wertus és Gubaf szinte érezhetik a mellkasukban a föld rezgéseit. Aztán, ha csak a szemük nem káprázik, azt vehetik észre, hogy Krazindur tetoválásai izzani kezdenek, és mintha a törpe herceg nagyobbá vált volna. Vaskosabb karok, szélesebb vállak, magasabb fej. Legendákba illő ősi varázslat ez, nem vitás, ám láthatóan sokat kivesz a törpéből. A verejték patakokban folyik a homlokáról, és az orrából is mintha elcsöppenne néhány csepp vér. A lángoló sátrak közül egy toronymagas, páncélos ork lép elő a tétova tömegből. Nem is szól az semmit, csak üvölt egy nagyot és csatabárdját magasra emelve indul rohamra egyenesen Krazindurt célozva. Őt másik három, kisebb fajtársa követi, jóllehet egy klánból valóak lehetnek, hisz ugyanaz a törött pajzs címer van mindhármójuk ruházatán. A többi ork egyelőre kivárja, hogy mi lesz a viadal kimenetele, egyszerre dolgozik bennük a kíváncsiság és a félelem. Míg Krazindur az első összecsapásra készül fel, Wertus és Gubaf láthatják, hogy a sámán érkezik a fák egyik irányából, tenyerét a vérző oldalához szorítva, erősen izzadva és lihegve igyekszik elérni a sátrát. Néhány ork őr is észreveszi őt, és ketten rögtön mellészegődnek, hogy kíséretet adjanak neki. Ha most nekiindulnak, talán még be is érhetik, így viszont magára kell hagyniuk Krazindurt az összes orkkal szemben.*
547. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-14 10:07:08
Üzenet elküldve: 2026-04-14 10:07:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Sokan mondhatnák, hogy a hirtelen jött erejét magától Wylnuranától, vagy akár saját istenétől kapta, hogy újonnan kapott erejével bizonyítsa rátermettségét az istenek szolgálatához. Ám a vörös törpe nem így gondolja, gondolná, ha gondolkodna egyáltalán ilyen apróságokra. Ugyanis minden erejét, minden koncentrációját lefoglalja, hogy ne szarja össze magát a rá aggatott súlyok alatt. Az első lépés könnyebben teszi meg, mint a másodikat, a harmadik pedig már kínzással ér fel, ahogy próbálja még egyszer parancsra utasítani lábait. Sajnos sosem fogják megtudni, hogy valójában meddig lenne képes elsétálni. A sámán úgy pofozza fel a törpét, mint valami engedelmetlen kurvát romváros mélyében. Eddigi sziklaszilárd akarata most megbillen, és nyomban földre rogy. Nem is akárhogy. Eleinte olyan meghajlásba kényszerül, mintha tiszteletét mutatná az orkok irányába. Egy darabig így várja a következő ütést, de az elf közbeszólása hamar elveszi a sámán figyelmét a törpéről. Ekkor kicsit tudatosul benne, hogy sosem volt itt főszereplő, ami más körülmények között nagy követ venne le a szívéről, de pofozás után csak mérgét szítja. Nem kísérli meg a felállást, még nem, de nem is marad meghajolva olyanok előtt, akik szarral kenik magukat, így félig térdre próbál kiegyenesedni, hogy láthassák, hogy ez édes kevés. Kár, hogy nem vele foglalkoznak, de egyelőre nem tud mit csinálni. Néhány pillanattal később, talán az egyetlen pillanatban, mikor Faelny nem kiált fel fájdalmában, vagy épp aközben hall valami ismerőset. Egy pillanatra még az ő tekintete is a hang irányába fordul, s bár nem tudja ki lehet ez, elsőnek társaira gondol, esetleg erre a bizonyos Krazindurra. Feltéve, ha még élnek. Bármi, avagy bárki is legyen, az elterelés megtörtént, csupán egy apró lehetőségre vár, amit hamarosan maguk az orkok adnak a kezébe. Amint a varázsló keze elhagyja a talajt, az őt megkötő béklyók is olyan könnyedséggel kerülnek a feledés homályába. Óriási hibát követtek el, és erről hamar biztosítja a sámánt. A varázsló pedig hamar rá fog jönni, hogy aki csak parancsokat követ, az parancsra is fog meghalni. Wrojth nem tétovázik. Keze a lehető leggyorsabban lendül a kardjához. Talán itt és most épp kapóra jön, hogy nem hüvelyben tárolja a kicsikét. A mágnesérceknek hála, az az egy másodperc, amit azzal nyer, hogy csak szimplán lerántja a hátáról, most kapóra jöhet. Lábait sem kell félteni ez idő alatt, ugyanis már a varázslat szertefoszlásánál elrajtolt, mintha nem lenne holnap. Két rühes ork aligha okoz neki fejfájást, főleg nem ilyen előnnyel. Ha a sámán a táborban kiáltó törpével van van elfoglalva, akkor az lesz az utolsó dolog, ami miatt aggódni is fog. Amint a vörös a közelébe ér, megpróbál minél mélyebb vágást ejteni rajta. A kárörvendést azutánra hagyja, hogy legalább az egyiküket a halál küszöbére fekteti. *
* Sokan mondhatnák, hogy a hirtelen jött erejét magától Wylnuranától, vagy akár saját istenétől kapta, hogy újonnan kapott erejével bizonyítsa rátermettségét az istenek szolgálatához. Ám a vörös törpe nem így gondolja, gondolná, ha gondolkodna egyáltalán ilyen apróságokra. Ugyanis minden erejét, minden koncentrációját lefoglalja, hogy ne szarja össze magát a rá aggatott súlyok alatt. Az első lépés könnyebben teszi meg, mint a másodikat, a harmadik pedig már kínzással ér fel, ahogy próbálja még egyszer parancsra utasítani lábait. Sajnos sosem fogják megtudni, hogy valójában meddig lenne képes elsétálni. A sámán úgy pofozza fel a törpét, mint valami engedelmetlen kurvát romváros mélyében. Eddigi sziklaszilárd akarata most megbillen, és nyomban földre rogy. Nem is akárhogy. Eleinte olyan meghajlásba kényszerül, mintha tiszteletét mutatná az orkok irányába. Egy darabig így várja a következő ütést, de az elf közbeszólása hamar elveszi a sámán figyelmét a törpéről. Ekkor kicsit tudatosul benne, hogy sosem volt itt főszereplő, ami más körülmények között nagy követ venne le a szívéről, de pofozás után csak mérgét szítja. Nem kísérli meg a felállást, még nem, de nem is marad meghajolva olyanok előtt, akik szarral kenik magukat, így félig térdre próbál kiegyenesedni, hogy láthassák, hogy ez édes kevés. Kár, hogy nem vele foglalkoznak, de egyelőre nem tud mit csinálni. Néhány pillanattal később, talán az egyetlen pillanatban, mikor Faelny nem kiált fel fájdalmában, vagy épp aközben hall valami ismerőset. Egy pillanatra még az ő tekintete is a hang irányába fordul, s bár nem tudja ki lehet ez, elsőnek társaira gondol, esetleg erre a bizonyos Krazindurra. Feltéve, ha még élnek. Bármi, avagy bárki is legyen, az elterelés megtörtént, csupán egy apró lehetőségre vár, amit hamarosan maguk az orkok adnak a kezébe. Amint a varázsló keze elhagyja a talajt, az őt megkötő béklyók is olyan könnyedséggel kerülnek a feledés homályába. Óriási hibát követtek el, és erről hamar biztosítja a sámánt. A varázsló pedig hamar rá fog jönni, hogy aki csak parancsokat követ, az parancsra is fog meghalni. Wrojth nem tétovázik. Keze a lehető leggyorsabban lendül a kardjához. Talán itt és most épp kapóra jön, hogy nem hüvelyben tárolja a kicsikét. A mágnesérceknek hála, az az egy másodperc, amit azzal nyer, hogy csak szimplán lerántja a hátáról, most kapóra jöhet. Lábait sem kell félteni ez idő alatt, ugyanis már a varázslat szertefoszlásánál elrajtolt, mintha nem lenne holnap. Két rühes ork aligha okoz neki fejfájást, főleg nem ilyen előnnyel. Ha a sámán a táborban kiáltó törpével van van elfoglalva, akkor az lesz az utolsó dolog, ami miatt aggódni is fog. Amint a vörös a közelébe ér, megpróbál minél mélyebb vágást ejteni rajta. A kárörvendést azutánra hagyja, hogy legalább az egyiküket a halál küszöbére fekteti. *
546. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-14 07:51:39
Üzenet elküldve: 2026-04-14 07:51:39
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Az öreg is a menekülő ork után rohan, de mire odaér addigra a herceg ökle lesújt utoljára is és az orknak vége. Wertus szintén a ládához rohan, de nem kotor benne túl sokáig, nincs most idő az ilyesmire, csak felkapja csatabárdját és körülnéz, felméri gyorsan a helyzetüket. Az ork őrség morálja az elvárt szintet hozta. Olyan részeg az összes, hogy nem harcolni, de egyenesen járni is alig tudnak. Az éppen felriadt orkok helyzete sem rózsás. A sátrak közt a keresztül kasul kifeszített tartóköteleken nem olyan egyszerű az átkelés a sötétben. Ráadásul, akit riasztottak már fel mély álmából az tudja, hogy bizony nem olyan egyszerű a helyzet felmérése az első néhány percben. Ez a zűrzavar talán hasznukra lehet. Szemei egy közelben lévő fáklyát keresnek. A maga részéről kibékült volna a csendes távozással is, de ha már így alakult, akkor jöjjön aminek jönnie kell. A csendes éjszakai tábor nyugalmát az orkok kiáltozása és a törpe csatakiáltása veri fel. Wertus, amennyiben sikerült tüzet szereznie körbefut és igyekszik annyi sátrat lángra lobbantani a környéken, amennyit csak bír. Ebben segítségére lehet, hogy az ork sátrak szedett-vedett rongyokból állnak, melyek vízállóságát állati zsiradékokkal biztosítják. Ez vízálló ugyan, de tűzálló aligha! Ekkor az erdő szélén megszólal a kürt. Erre törpénk sem rest! Krazindur felé veszi az irányt és torka szakadtából üvölti:*
- Törpék! Wylnurana istennőnk ma éjjel reánk mosolygott! Hallottátok a kürtöt! Jobbszárny előre! Balszárny, kerítsétek körbe a tábort! Ne várjuk meg, míg az emberek és elfek serege ideér! Végezzünk még előttük a disznókkal!
* Remélhetőleg, terve sikerül és az istennő valóban rájuk mosolyog ma éjjel. Ha valóban sikerült néhány sátrat lángra lobbantani és szerencséje van, akkor voltak azokban a sátrakban még orkok is, akik visítva és megperzselődve hagyják el sátraikat, ezzel is növelve a káoszt. Talán az az egyetlen esélyük, ha az orkok beveszik a cselt és menekülőre fogják, mert akármilyen remek harcosok is a törpék, azért egy tábornyi orkkal nem bírnak hárman. *
* Az öreg is a menekülő ork után rohan, de mire odaér addigra a herceg ökle lesújt utoljára is és az orknak vége. Wertus szintén a ládához rohan, de nem kotor benne túl sokáig, nincs most idő az ilyesmire, csak felkapja csatabárdját és körülnéz, felméri gyorsan a helyzetüket. Az ork őrség morálja az elvárt szintet hozta. Olyan részeg az összes, hogy nem harcolni, de egyenesen járni is alig tudnak. Az éppen felriadt orkok helyzete sem rózsás. A sátrak közt a keresztül kasul kifeszített tartóköteleken nem olyan egyszerű az átkelés a sötétben. Ráadásul, akit riasztottak már fel mély álmából az tudja, hogy bizony nem olyan egyszerű a helyzet felmérése az első néhány percben. Ez a zűrzavar talán hasznukra lehet. Szemei egy közelben lévő fáklyát keresnek. A maga részéről kibékült volna a csendes távozással is, de ha már így alakult, akkor jöjjön aminek jönnie kell. A csendes éjszakai tábor nyugalmát az orkok kiáltozása és a törpe csatakiáltása veri fel. Wertus, amennyiben sikerült tüzet szereznie körbefut és igyekszik annyi sátrat lángra lobbantani a környéken, amennyit csak bír. Ebben segítségére lehet, hogy az ork sátrak szedett-vedett rongyokból állnak, melyek vízállóságát állati zsiradékokkal biztosítják. Ez vízálló ugyan, de tűzálló aligha! Ekkor az erdő szélén megszólal a kürt. Erre törpénk sem rest! Krazindur felé veszi az irányt és torka szakadtából üvölti:*
- Törpék! Wylnurana istennőnk ma éjjel reánk mosolygott! Hallottátok a kürtöt! Jobbszárny előre! Balszárny, kerítsétek körbe a tábort! Ne várjuk meg, míg az emberek és elfek serege ideér! Végezzünk még előttük a disznókkal!
* Remélhetőleg, terve sikerül és az istennő valóban rájuk mosolyog ma éjjel. Ha valóban sikerült néhány sátrat lángra lobbantani és szerencséje van, akkor voltak azokban a sátrakban még orkok is, akik visítva és megperzselődve hagyják el sátraikat, ezzel is növelve a káoszt. Talán az az egyetlen esélyük, ha az orkok beveszik a cselt és menekülőre fogják, mert akármilyen remek harcosok is a törpék, azért egy tábornyi orkkal nem bírnak hárman. *
545. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-13 20:59:34
Üzenet elküldve: 2026-04-13 20:59:34
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*A bűz ami betölti a levegőt könnyen kelthet olyan gyanút Wrojtban, hogy tényleg szarral kenegetik magukat jódolgukban az orkok. Ez sajnos azonban mit sem segít a helyzetűkön. A varázslat bizony nehéz sziklaként köti gúsba végtagjaikat. Az elf rögtön térdrerogy, a vörös törpe azonban izzó szemekkel állja a sarat. Fogait csikorgatja, nyakaiban kidülled az ér, izmai megfeszülnek, és talán valami ősi törpe erő szállja meg, de képes néhány lépést képes tenni a sámán felé. Ez őszinte meglepettséggel tölti el az ork varázslót és a sámánt is, mindketten tátott szájjal figyelik Wrojth emberfeletti erejét, így a kihívásának is nagyobb hangsúlyt harcol ki vele. Azonban a sámán nem az a becsületes fajta, és a dicsőség sem izgatja, nem itt, nem most. Hurkás ujjaival pofozza meg a törpét, amitől aztán a korábbi ellennállásra tett koncentrációja is megtörik, és ő is a földre hull.*
-Elég te féreg! Nem mondok neked semmit! Inkább ölj meg és ne tököljünk egész éjszaka.
*Köpi Faelny összeszorított fogai közt, szemeiben pedig gyűlölet és harag keveredik. Ez az nézés, amit a sámán igazán szeret. Szája széles vigyorra nyúlik, és közelebb lép a hosszúéletűhöz.*
-Helyes. Dühöngj csak, annál hamarabb megtörlek!
*Azzal pedig hosszú tőrét végighúzza az elf arcán, mély sebet ejtve rajta. A penge a húsba mar, és bármennyire is küzd ellene, fájdalmában élesen felkiált.*
*Az ork csak egy pillanatra nem figyel oda, míg saját társai elvonják a figyelmét, s ez pont elég ahhoz, hogy a foglyok akcióba lendüljenek. Wertus vaskos ujjaival ragadja meg az őr torkát, és nem is szándékozik azt elereszteni. Azonban az ijedtében csapkodó és vergődő ork levegőért kapkodva ugyan, de kiverekszi magát a marok közül. Arra viszont éppen elég ideig tartotta őt Wertus, hogy Gubaf el tudja halászni a kulcsokat tőle, így ugyan az ork fulldokolva és köhögve tántorog, a zár már nem tarthatja tovább őket fogva. Ekkor hallhatják az éjszakát átszelő éles női sikolyt a fák közül, tőlük nem is túl messzire. A törpe herceg homályos szemekkel sóhajt fel. Megismeri a hangot.*
-Faelny...
*A ketrec ajtaja nyitva, az ork őr pedig a sátrak felé próbál eljutni, de mindhiába. Krazindur dühödt bikaként suhan el kettejük között, tekintete szinte lángol, és bármelyik törpét megszégyenítő sebességet vesz fel. Pillanatok alatt beéri Hosszúlábat, és ráveti magát. Öklei akár a súlyos kalapács, és a szerencsétlen ork arca az üllő. Addig üti, míg már csak lágy, loccsanó hangot hallani ahogy utoljára lecsap. Véres öklével, vicsorogva feláll és visszakocog a fogolytársaihoz. Ha körbenéznek láthatnak egy nagy faládát, amibe mindenféle fegyverek és egyéb holmik vannak bedobálva, jóllehet a saját felszerelésük az. A törpe herceg nem vár sokat, fejszét és kalapácsot ragad, majd széles, már-már őrült vigyorral kiált fel.*
– Dubek'harr, Wylnurana gyermekei, az örök tűz égesse porrá ellenségeink! FEGYVERBE! GYERTEK CSAK, ORKOK! Álljatok sorba a halálért!
*Láthatóan cseppet sem törődik a meneküléssel. Az orkok hamar riadót fújnak, hamarosan elözönlik a helyet a kiabálásra, elég csak egy őrszem aki észreveszi őket. Wertus és Gubaf dönthetnek, hogy mit lépnek most. A menekülés előttük áll, közel az erdő, a fák között bizonyára nehezebben akadnának a nyomukra, de akár Krazindurral is maradhatnak. Vagy talán meglátnak egy harmadik utat is?*
*Faelny arca és teste bővül még néhány vágással, és egyre nehezebben tartja magát, ám ekkor meghallanak valamit. Félreérthetetlen hang ez, csatakiáltás, nem is akármilyen. Egy törpe csatakiáltás. A sámán, de még az ork varázsló is zavarodottan néznek össze.*
-Fújd meg a kürtöt, nézzék meg mi történt a foglyokkal.
*Adja ki a parancsot a sámán, gondterhelt arckifejezzésel néz a hang irányába. A varázsló pedig engedelmeskedik, és megfogja övén pihenő kürtjét, majd megfújja azt. Csakhogy így, hogy kezeit nem tartja a földön, a varázslat megszűnik. Wrojth végtagjai pehelykönnyűnek érződnek, most van esélye cselekedni.*
*A bűz ami betölti a levegőt könnyen kelthet olyan gyanút Wrojtban, hogy tényleg szarral kenegetik magukat jódolgukban az orkok. Ez sajnos azonban mit sem segít a helyzetűkön. A varázslat bizony nehéz sziklaként köti gúsba végtagjaikat. Az elf rögtön térdrerogy, a vörös törpe azonban izzó szemekkel állja a sarat. Fogait csikorgatja, nyakaiban kidülled az ér, izmai megfeszülnek, és talán valami ősi törpe erő szállja meg, de képes néhány lépést képes tenni a sámán felé. Ez őszinte meglepettséggel tölti el az ork varázslót és a sámánt is, mindketten tátott szájjal figyelik Wrojth emberfeletti erejét, így a kihívásának is nagyobb hangsúlyt harcol ki vele. Azonban a sámán nem az a becsületes fajta, és a dicsőség sem izgatja, nem itt, nem most. Hurkás ujjaival pofozza meg a törpét, amitől aztán a korábbi ellennállásra tett koncentrációja is megtörik, és ő is a földre hull.*
-Elég te féreg! Nem mondok neked semmit! Inkább ölj meg és ne tököljünk egész éjszaka.
*Köpi Faelny összeszorított fogai közt, szemeiben pedig gyűlölet és harag keveredik. Ez az nézés, amit a sámán igazán szeret. Szája széles vigyorra nyúlik, és közelebb lép a hosszúéletűhöz.*
-Helyes. Dühöngj csak, annál hamarabb megtörlek!
*Azzal pedig hosszú tőrét végighúzza az elf arcán, mély sebet ejtve rajta. A penge a húsba mar, és bármennyire is küzd ellene, fájdalmában élesen felkiált.*
*Az ork csak egy pillanatra nem figyel oda, míg saját társai elvonják a figyelmét, s ez pont elég ahhoz, hogy a foglyok akcióba lendüljenek. Wertus vaskos ujjaival ragadja meg az őr torkát, és nem is szándékozik azt elereszteni. Azonban az ijedtében csapkodó és vergődő ork levegőért kapkodva ugyan, de kiverekszi magát a marok közül. Arra viszont éppen elég ideig tartotta őt Wertus, hogy Gubaf el tudja halászni a kulcsokat tőle, így ugyan az ork fulldokolva és köhögve tántorog, a zár már nem tarthatja tovább őket fogva. Ekkor hallhatják az éjszakát átszelő éles női sikolyt a fák közül, tőlük nem is túl messzire. A törpe herceg homályos szemekkel sóhajt fel. Megismeri a hangot.*
-Faelny...
*A ketrec ajtaja nyitva, az ork őr pedig a sátrak felé próbál eljutni, de mindhiába. Krazindur dühödt bikaként suhan el kettejük között, tekintete szinte lángol, és bármelyik törpét megszégyenítő sebességet vesz fel. Pillanatok alatt beéri Hosszúlábat, és ráveti magát. Öklei akár a súlyos kalapács, és a szerencsétlen ork arca az üllő. Addig üti, míg már csak lágy, loccsanó hangot hallani ahogy utoljára lecsap. Véres öklével, vicsorogva feláll és visszakocog a fogolytársaihoz. Ha körbenéznek láthatnak egy nagy faládát, amibe mindenféle fegyverek és egyéb holmik vannak bedobálva, jóllehet a saját felszerelésük az. A törpe herceg nem vár sokat, fejszét és kalapácsot ragad, majd széles, már-már őrült vigyorral kiált fel.*
– Dubek'harr, Wylnurana gyermekei, az örök tűz égesse porrá ellenségeink! FEGYVERBE! GYERTEK CSAK, ORKOK! Álljatok sorba a halálért!
*Láthatóan cseppet sem törődik a meneküléssel. Az orkok hamar riadót fújnak, hamarosan elözönlik a helyet a kiabálásra, elég csak egy őrszem aki észreveszi őket. Wertus és Gubaf dönthetnek, hogy mit lépnek most. A menekülés előttük áll, közel az erdő, a fák között bizonyára nehezebben akadnának a nyomukra, de akár Krazindurral is maradhatnak. Vagy talán meglátnak egy harmadik utat is?*
*Faelny arca és teste bővül még néhány vágással, és egyre nehezebben tartja magát, ám ekkor meghallanak valamit. Félreérthetetlen hang ez, csatakiáltás, nem is akármilyen. Egy törpe csatakiáltás. A sámán, de még az ork varázsló is zavarodottan néznek össze.*
-Fújd meg a kürtöt, nézzék meg mi történt a foglyokkal.
*Adja ki a parancsot a sámán, gondterhelt arckifejezzésel néz a hang irányába. A varázsló pedig engedelmeskedik, és megfogja övén pihenő kürtjét, majd megfújja azt. Csakhogy így, hogy kezeit nem tartja a földön, a varázslat megszűnik. Wrojth végtagjai pehelykönnyűnek érződnek, most van esélye cselekedni.*
544. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-13 12:26:22
Üzenet elküldve: 2026-04-13 12:26:22
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 54
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Tervük beválni látszik, viszont aztán a távolból szólítják az orkot társai, ezzel pedig reményük elveszni látszana, ha Wertus nem lépni közbe. Azt Gubacs nem tudhatja, hogy társának sikerül-e tényleg hatástalanítani a zöldbőrűt, viszont a felszólításra rögtön felpattan és megpróbálja elszedni tőle a kulcscsomót a rácson keresztül. *
– A búvalbaszott bokros búbos banka szarna a fejedre, te büdös barom ork! Vagy te a kutya! * Káromkodik sértetten. Ha nem mondott volna ilyen rondát rájuk a vadállat, most bizonyára azt gondolná, hogy ez azért mégiscsak túlzás Wertus részéről. Talán így is ezt gondolja, viszont ha már így alakult, nem várhatja ölbe tett kézzel, hogy ideérjenek az ork társai is.
Egyetlen célja, hogy megkaparintsa a kulcsot, akár annak árán is, hogy közben valamelyik társa ellopja a kedvenc kavicsát. Azért, ha sikerül az akció, amazt is felkapja a földről, ha más még nem tette meg, és csak utána kezd a szabadulásukkal foglalkozni. Már, ha egyáltalán hozzájutott a kulcshoz. Anélkül nehéz lesz. *
* Tervük beválni látszik, viszont aztán a távolból szólítják az orkot társai, ezzel pedig reményük elveszni látszana, ha Wertus nem lépni közbe. Azt Gubacs nem tudhatja, hogy társának sikerül-e tényleg hatástalanítani a zöldbőrűt, viszont a felszólításra rögtön felpattan és megpróbálja elszedni tőle a kulcscsomót a rácson keresztül. *
– A búvalbaszott bokros búbos banka szarna a fejedre, te büdös barom ork! Vagy te a kutya! * Káromkodik sértetten. Ha nem mondott volna ilyen rondát rájuk a vadállat, most bizonyára azt gondolná, hogy ez azért mégiscsak túlzás Wertus részéről. Talán így is ezt gondolja, viszont ha már így alakult, nem várhatja ölbe tett kézzel, hogy ideérjenek az ork társai is.
Egyetlen célja, hogy megkaparintsa a kulcsot, akár annak árán is, hogy közben valamelyik társa ellopja a kedvenc kavicsát. Azért, ha sikerül az akció, amazt is felkapja a földről, ha más még nem tette meg, és csak utána kezd a szabadulásukkal foglalkozni. Már, ha egyáltalán hozzájutott a kulcshoz. Anélkül nehéz lesz. *
543. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-12 14:55:44
Üzenet elküldve: 2026-04-12 14:55:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 144
OOC üzenetek: 17
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
* Miközben szóba elegyedett az orkal természetesen igyekszik minél közelebb kerülni hozzá. A három törpe közül talán ő az, aki a legközelebb jut ahhoz, hogy egy hirtelen mozdulattal elkapja a rácsokon keresztül a figyelmetlen orkot, aki a hallottak alapján már nem is lehet teljesen józan. Erre jobb alkalom nem is kínálkozik a mostaninál. Egyrészt a kulcsaira figyel, másrészt társa hívása is kellőképpen eltereli a figyelmét.
Mindezek ellenére Wertusnak a torkában dobog a szíve. Vajon mit tegyen most? Próbálja még szavakkal rávenni az orkot, hogy maga nyissa ki az ajtót, vagy ugorjon oda és a rácsokon keresztül próbálja elkapni?
Talán az első megoldás lenne a simábbik út, de látszólag a zöldséget jobban érdekli az ital, mint az arany és hatalom. Márpedig, ha ez most elmegy, talán már nem lesz még egy ilyen alkalmuk a szabadulásra.
Viszont a második megoldás túl kockázatos. Nem szabad, hogy az ork kiáltson. Ráadásul egy elég komoly fizikai korlát is van kettejük között, a rácsok.
Az a pillanat, míg az öreg ezen gondolkodik egy örökkévalóságnak tűnik, végül mégis csak a második megoldást választja.
Mikor az ork épp italozásra hívó társa felé figyel, az öreg a rácshoz ugrik és azzal a lendülettel mindkét kezét kidugja a rácson, hogy elkapja és közelebb rántsa a felkészületlen és figyelmetlen orkot. Egyik kezével igyekszik elkapni a torkát, hogy erős markával egy mozdulattal összeroppantsa és kitépje az ork gégéjét. Ez az egyetlen esélye, hogy amaz ne kiálthasson. Másik kezével igyekszik mellkasánál fogva a rácsokhoz préselni, hogy kiszorítsa a tüdejéből a levegőt. Közben oda szól Krazindurnak és Gubacsnak is.*
- A kulcs! Vegyétek el a kulcsot tőle és nyissátok ki az ajtót!
* Miközben szóba elegyedett az orkal természetesen igyekszik minél közelebb kerülni hozzá. A három törpe közül talán ő az, aki a legközelebb jut ahhoz, hogy egy hirtelen mozdulattal elkapja a rácsokon keresztül a figyelmetlen orkot, aki a hallottak alapján már nem is lehet teljesen józan. Erre jobb alkalom nem is kínálkozik a mostaninál. Egyrészt a kulcsaira figyel, másrészt társa hívása is kellőképpen eltereli a figyelmét.
Mindezek ellenére Wertusnak a torkában dobog a szíve. Vajon mit tegyen most? Próbálja még szavakkal rávenni az orkot, hogy maga nyissa ki az ajtót, vagy ugorjon oda és a rácsokon keresztül próbálja elkapni?
Talán az első megoldás lenne a simábbik út, de látszólag a zöldséget jobban érdekli az ital, mint az arany és hatalom. Márpedig, ha ez most elmegy, talán már nem lesz még egy ilyen alkalmuk a szabadulásra.
Viszont a második megoldás túl kockázatos. Nem szabad, hogy az ork kiáltson. Ráadásul egy elég komoly fizikai korlát is van kettejük között, a rácsok.
Az a pillanat, míg az öreg ezen gondolkodik egy örökkévalóságnak tűnik, végül mégis csak a második megoldást választja.
Mikor az ork épp italozásra hívó társa felé figyel, az öreg a rácshoz ugrik és azzal a lendülettel mindkét kezét kidugja a rácson, hogy elkapja és közelebb rántsa a felkészületlen és figyelmetlen orkot. Egyik kezével igyekszik elkapni a torkát, hogy erős markával egy mozdulattal összeroppantsa és kitépje az ork gégéjét. Ez az egyetlen esélye, hogy amaz ne kiálthasson. Másik kezével igyekszik mellkasánál fogva a rácsokhoz préselni, hogy kiszorítsa a tüdejéből a levegőt. Közben oda szól Krazindurnak és Gubacsnak is.*
- A kulcs! Vegyétek el a kulcsot tőle és nyissátok ki az ajtót!
542. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-10 08:54:33
Üzenet elküldve: 2026-04-10 08:54:33
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 262
OOC üzenetek: 7
Játékstílus: Vakmerő
//A szent láng nyomában//
- Még nem találkoztam ezzel a törpével, de már most tetszik az alak.
* Jegyzi meg gyorsan egy halk kacagással kísérve. Azért még nem felejtette el, hogy hol is van, így azért nem is akarja felfedni minden világtalannak a pontos helyzetüket. Ha tudná, hogy éppen csapdába sétálnak, úgy talán valamivel felkészítené magukat. Annak hiányában a boldog tudatlanság vezeti. A bűz valóban orrcsikorgató és eleinte ő is elkezdi legyezni a levegőt, mintha az segítene. *
- Egekre mondom. Ezek vagy nem takarítanak maguk után, vagy szarral kenik magukat.
* Szólal fel ismét, ám ezúttal hangjában egyre jobban érződik haragos személyisége. Az egy dolog, ha valaki ritkán fürdik, de ettől a szagtól hosszútávon károsodik az ember tüdeje. Még inkább megerősödik benne a gondolat, hogy amint végeztek, azonnal távolodjanak el ettől a pöcegödörtől. Egy fa takarásából nézegeti az említett tábort. *
- Jó ötlet, akkor dologra.
* Mondja, majd mozdulna is, hogy valami közelebbi helyről jobb belátást szerezzen a tábort illetően. Legalábbis tenné, ha tudna mozogni. A vörös törpére eddig ismeretlen erő hat, aminek köszönhetően lábai küzdenek, már csak azért is, hogy állva tudjon maradni. Eddig viszonylag egyenes testtartása kissé meggörnyed a láthatatlan súlyok alatt és kezeit is kissé széttárja, mintha egy asztalba kapaszkodva próbálná ellensúlyozni a hirtelen nyomást. *
- Mi a fa…
* A váratlan meglepetések itt nem érnek véget. Egy mély hang üti meg a fülét, ami felé a lehető leglassabban fordítja a fejét. Kár, hogy ezúttal nem a drámai hatás végett. Az, hogy gyomorforgató szaggal kínozzák, az egy dolog, de az már csak hab a tortán, hogy az undorító mágiáját is használta rajta. Elméje egyre jobban ködösödik, hacsak arra gondol, hogy ez a rondaság ilyen alantas módon fogja kicsinálni. Pedig ő egy párbajban reménykedett, ahol felkenheti mindegyikkel a padlót. Valahogy nem nyugtatja le a sámán beszéde, a tőr láttán pedig arca csak jobban méregbe borul. *
- Dalolok én neked olyat mindjárt.
* Mondja fogcsikorgatva, majd minden erejét beleadva próbál megtenni egy lépést az ork irányába. Támadási szándéka van bőven, ám ilyen béklyóval az oldalán erre lehetőséget nem lát, csupán erőfitogtatásnak szánja. *
- Válassz fegyvert! Ha legyőzöl, megmondom hol a drágalátos ereklyéd. És most hívd ide a bajnokod, hogy megmutathassam ki az erdő bajnoka!
* Az utolsó mondatát szinte már torkaszakadtából üvölti a sámán felé. Szemeiben harci láng ég és még izmait is előre befeszíti. Meglehet, hogy csak a béklyók elleni ellenállás következménye, de azok hiányában sem lenne másképp a helyzet. Kezeit lassan egybecsapja, majd megropogtatja őket, amit egy önelégült mosoly követ. *
- Persze csak ha nem félsz, hogy egy szaros törpe felülkerekedik a híres orkok erején.
* Ezután a beszólás után felkészül, hogy nem marad megtorlatlanul. Ha nem fogadja el a kihívást, úgy egy-két ütésre mindenképp felkészül. *
- Még nem találkoztam ezzel a törpével, de már most tetszik az alak.
* Jegyzi meg gyorsan egy halk kacagással kísérve. Azért még nem felejtette el, hogy hol is van, így azért nem is akarja felfedni minden világtalannak a pontos helyzetüket. Ha tudná, hogy éppen csapdába sétálnak, úgy talán valamivel felkészítené magukat. Annak hiányában a boldog tudatlanság vezeti. A bűz valóban orrcsikorgató és eleinte ő is elkezdi legyezni a levegőt, mintha az segítene. *
- Egekre mondom. Ezek vagy nem takarítanak maguk után, vagy szarral kenik magukat.
* Szólal fel ismét, ám ezúttal hangjában egyre jobban érződik haragos személyisége. Az egy dolog, ha valaki ritkán fürdik, de ettől a szagtól hosszútávon károsodik az ember tüdeje. Még inkább megerősödik benne a gondolat, hogy amint végeztek, azonnal távolodjanak el ettől a pöcegödörtől. Egy fa takarásából nézegeti az említett tábort. *
- Jó ötlet, akkor dologra.
* Mondja, majd mozdulna is, hogy valami közelebbi helyről jobb belátást szerezzen a tábort illetően. Legalábbis tenné, ha tudna mozogni. A vörös törpére eddig ismeretlen erő hat, aminek köszönhetően lábai küzdenek, már csak azért is, hogy állva tudjon maradni. Eddig viszonylag egyenes testtartása kissé meggörnyed a láthatatlan súlyok alatt és kezeit is kissé széttárja, mintha egy asztalba kapaszkodva próbálná ellensúlyozni a hirtelen nyomást. *
- Mi a fa…
* A váratlan meglepetések itt nem érnek véget. Egy mély hang üti meg a fülét, ami felé a lehető leglassabban fordítja a fejét. Kár, hogy ezúttal nem a drámai hatás végett. Az, hogy gyomorforgató szaggal kínozzák, az egy dolog, de az már csak hab a tortán, hogy az undorító mágiáját is használta rajta. Elméje egyre jobban ködösödik, hacsak arra gondol, hogy ez a rondaság ilyen alantas módon fogja kicsinálni. Pedig ő egy párbajban reménykedett, ahol felkenheti mindegyikkel a padlót. Valahogy nem nyugtatja le a sámán beszéde, a tőr láttán pedig arca csak jobban méregbe borul. *
- Dalolok én neked olyat mindjárt.
* Mondja fogcsikorgatva, majd minden erejét beleadva próbál megtenni egy lépést az ork irányába. Támadási szándéka van bőven, ám ilyen béklyóval az oldalán erre lehetőséget nem lát, csupán erőfitogtatásnak szánja. *
- Válassz fegyvert! Ha legyőzöl, megmondom hol a drágalátos ereklyéd. És most hívd ide a bajnokod, hogy megmutathassam ki az erdő bajnoka!
* Az utolsó mondatát szinte már torkaszakadtából üvölti a sámán felé. Szemeiben harci láng ég és még izmait is előre befeszíti. Meglehet, hogy csak a béklyók elleni ellenállás következménye, de azok hiányában sem lenne másképp a helyzet. Kezeit lassan egybecsapja, majd megropogtatja őket, amit egy önelégült mosoly követ. *
- Persze csak ha nem félsz, hogy egy szaros törpe felülkerekedik a híres orkok erején.
* Ezután a beszólás után felkészül, hogy nem marad megtorlatlanul. Ha nem fogadja el a kihívást, úgy egy-két ütésre mindenképp felkészül. *
541. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2026-04-09 21:20:13
Üzenet elküldve: 2026-04-09 21:20:13
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 67
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//A szent láng nyomában//
*Az elf csak mosolyog Wrojth szavain.*
-Törpék. Mindig csak azok a fránya fegyverek. Krazindur is éppen ilyen.
*Szép emlékek sejlenek fel benne, amit akaraterővel kell visszaszorítania. Tudja, hogy ennek nem most van itt az ideje. Közben szelik az éjszakát, mint két prédára éhes sakál, minden reccsenésre, minden neszre meg-meg rándulva. Az erdő illata körbelengi őket, frissan rügyező fák, aprócska fehér virágok tarkítják az éjjeli látképet. A talaj nedves, lépéseik súlyát maguk is érezhetik miközben tovább haladnak. Ám hamar felváltja a kellemes idillt az eltéveszthetetlen szag. Orkbűz. Az elf fintorogva fordul a törpe felé.*
-Az a táboruk széle. Ó igen. Ki kell vágni a fertőzött húst a sebből, amit ejtettek ebben a szent erdőben. Úgy tudom egy mágusféle, sámán vagy mifene vezeti őket. Őt mindenképp meg kell ölni. De ne aggódj, van egy tervem!
*Feleli, és éppen hogy felállna, hogy másik pozíciót keressen magának, a lába nem engedelmeskedik neki. Wrojth is azt veheti észre, hogy mozdulni is alig bír, mintha ólomsúlyok húznák őt lefelé.*
-Mi a ..
-Lám lám lám.
*Szólal meg egy érces hang a sötétből, és a korábban érzett bűz egyre erősödik. Lassú, rengő léptekkel lép elő az árnyakból a sámán, és karbatett kézzel röhögni kezd.*
-Csak nem az elf szukafattya?!
*Mosolya természetesen szélesre nyúlik. Fejével pedig az mögötte, kezeit a földön tartó ifjú tanoncára biccent.*
-Ügyes kölyök, még sokra viheti. Megvan benne a kellő erő. Nos..
*Egy karcsú, görbe hosszútőrt hűz elő az övéből.*
-Daloljatok, madárkáim. Hol van az ereklye?!
*A ketrecben a színjátk működni látszik. Legyen akármilyen zavaros és érthetetlen, talán éppen ebben van az ereje. Az orkok egymás közt úgy beszélik, hogy a törpék hírtesen kapzsi népség, és bármikor egymás ellen fordulnak, így az őrt egyáltalán nem lepi meg ez a fajta viaskodás közöttük. Önelégült vigyorral lép közelebb, mert úgy érzi nyert ügye van. Úgy gondolja, a sámán rettentő bölcs lehet, hisz sikerült néhány mondattal éket vernie a foglyok közé.*
-Vissza, kutyák!
*Morogja, és az övén lévő kulcscsomót babrálja, míg végül meg nem találja azt, ami ezt a bizonyos zárat oldja. Már éppen dugná is a lyukba, mikor egy másik őr szólítja meg a sátrak irányából.*
-Gyere Hosszúláb, elfogy az összes pálinka míg a törpékkel szöszmötölsz!
*Azt láthatóan eléggé zavarja ez a rettenetes hír, így végül egy darabig elgondolkozik azon, hogy valóban foglalkozzon-e a törpékkel, vagy csak igya meg ami jár neki, és reggelre úgyis kideül minden. Néhány pillanat csupán, amíg a figyelme nincs teljesen ott ahol lennie kellene, a karjai viszont már elég közel vannak hozzá, hogy a ketrecen belülről is el lehessen érni.*
*Az elf csak mosolyog Wrojth szavain.*
-Törpék. Mindig csak azok a fránya fegyverek. Krazindur is éppen ilyen.
*Szép emlékek sejlenek fel benne, amit akaraterővel kell visszaszorítania. Tudja, hogy ennek nem most van itt az ideje. Közben szelik az éjszakát, mint két prédára éhes sakál, minden reccsenésre, minden neszre meg-meg rándulva. Az erdő illata körbelengi őket, frissan rügyező fák, aprócska fehér virágok tarkítják az éjjeli látképet. A talaj nedves, lépéseik súlyát maguk is érezhetik miközben tovább haladnak. Ám hamar felváltja a kellemes idillt az eltéveszthetetlen szag. Orkbűz. Az elf fintorogva fordul a törpe felé.*
-Az a táboruk széle. Ó igen. Ki kell vágni a fertőzött húst a sebből, amit ejtettek ebben a szent erdőben. Úgy tudom egy mágusféle, sámán vagy mifene vezeti őket. Őt mindenképp meg kell ölni. De ne aggódj, van egy tervem!
*Feleli, és éppen hogy felállna, hogy másik pozíciót keressen magának, a lába nem engedelmeskedik neki. Wrojth is azt veheti észre, hogy mozdulni is alig bír, mintha ólomsúlyok húznák őt lefelé.*
-Mi a ..
-Lám lám lám.
*Szólal meg egy érces hang a sötétből, és a korábban érzett bűz egyre erősödik. Lassú, rengő léptekkel lép elő az árnyakból a sámán, és karbatett kézzel röhögni kezd.*
-Csak nem az elf szukafattya?!
*Mosolya természetesen szélesre nyúlik. Fejével pedig az mögötte, kezeit a földön tartó ifjú tanoncára biccent.*
-Ügyes kölyök, még sokra viheti. Megvan benne a kellő erő. Nos..
*Egy karcsú, görbe hosszútőrt hűz elő az övéből.*
-Daloljatok, madárkáim. Hol van az ereklye?!
*A ketrecben a színjátk működni látszik. Legyen akármilyen zavaros és érthetetlen, talán éppen ebben van az ereje. Az orkok egymás közt úgy beszélik, hogy a törpék hírtesen kapzsi népség, és bármikor egymás ellen fordulnak, így az őrt egyáltalán nem lepi meg ez a fajta viaskodás közöttük. Önelégült vigyorral lép közelebb, mert úgy érzi nyert ügye van. Úgy gondolja, a sámán rettentő bölcs lehet, hisz sikerült néhány mondattal éket vernie a foglyok közé.*
-Vissza, kutyák!
*Morogja, és az övén lévő kulcscsomót babrálja, míg végül meg nem találja azt, ami ezt a bizonyos zárat oldja. Már éppen dugná is a lyukba, mikor egy másik őr szólítja meg a sátrak irányából.*
-Gyere Hosszúláb, elfogy az összes pálinka míg a törpékkel szöszmötölsz!
*Azt láthatóan eléggé zavarja ez a rettenetes hír, így végül egy darabig elgondolkozik azon, hogy valóban foglalkozzon-e a törpékkel, vagy csak igya meg ami jár neki, és reggelre úgyis kideül minden. Néhány pillanat csupán, amíg a figyelme nincs teljesen ott ahol lennie kellene, a karjai viszont már elég közel vannak hozzá, hogy a ketrecen belülről is el lehessen érni.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560