Külső területek - Erdőmélye
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!
Ingoványos vidék (új)
ErdőmélyeNincs "kisebb" helyszín
<< Előző oldal - Mostani oldal: 83 (1641. - 1660. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:

1660. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-03-01 09:07:22
 ÚJ
>Nievesha del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//

*Ha van is némi feszültség a felnőttek között, azt Niev nem érzékeli, jobban mondva érzékeli, csak nem igazán törődik vele, mivel a felnőttek között rendszerint van valami feszültség. Azt meg igazán nem tudja már követni, hogy kivel miért, szóval inkább nem foglalkozik a dologgal. Pycta feddésére persze durcásan összeszorítja ajkait, egy pillanatig úgy látszik, hogy nem replikázik semmit, de aztán persze nem bírja ki.*
- De hát tényleg olyan a haja!
*Általában nem szemtelen, de most mégis csendül a hangjában némi dac. Ami persze hamar elillan, mikor Pycta bemutatja, mosolyogva integet a két idegennek, akik így már rögtön nem is idegenek, vagy legalábbis csak félig.*
- Ő meg Xauzur.
*Mutat az irbiszre.*
- És szoktam a hátán ülni! És szokott dorombolni! Meg ajándékot hozni! Mert mi sokkal bénábbak vagyunk, mint ő és sajnál minket.
*Csacsog, mert hát ő egy olyan csacsogós fajta, és hát azt még ő is tudja, hogy az ilyesfajta csevegés általában oldja a feszült hangulatot.
Hamarosan megtudják a félidegenek neveit, és innentől már aztán végképp nem idegenek, egy cseppet sem.*
- Hah!
*Néz végül diadalittasan Pyctára, ha Tűzhajú, akkor nyilván azért, mert olyan a haja, mintha égne.*
- Mondtam, hogy ég!


1659. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-27 23:31:00
 ÚJ
>Deriri Hrjallthal avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Hűvös téli szellők//
//Egy apa álma//

*Párja felhívására értetlenül néz, majd látván agresszívabb viselkedését, próbál barátságos maradni. Hisz ha fenyegető szándékkal lennének feléjük, nem nyíltan hívták volna őket elő, hanem lesből támadtak volna, vagy éjjel, mikor alszanak.
~Vadászat alatt sem hívjuk elő a zsákmányt, hogy szemtől szemben támadjunk rá... Itt vannak már egy ideje amúgy is, bármikor lett volna esélyük arra, hogy megöljenek minket, ha akarnak. Az a nagy macska már egymagában elintézhetett volna minket.~
Bár tény, hogy Deriri naivabb a kelleténél, és sokszor inkább kíváncsisága hajtja, mintsem józan esze. Így volt anno párjának életben hagyásával kapcsolatban is. Megsajnálta, és a kezdetektől fogva érdekelte a férfi.
A szőke lány kérdésén elmosolyodik, még a "megkukult" kijelentésen is jót szórakozik magában. Hiába, tényleg odavan a gyermekekért. Ivelthar végül megszólal, a vörös pedig forgatja lelki szemeit, milyen rosszul hazudik párja. Hálát ad az isteneknek, hogy a csuhás nem kérdezősködik efelől. A borzoi szó hallatán furcsán néz a kopaszra, de végül örül, hogy kiderült milyen vadat is ejtett. A tény pedig, hogy veszélyesek tudnak lenni, fényezi kicsit a göndör vadász énjének egóját.
Hallva, hogy bemutatkozott a csuhás úgy érzi nekik is illene. Figyelme azonban az új információkra terelődik. Elgondolkozik azon, mennyire számít feleslegesnek egy borzoi áldozata, cserébe azért, hogy ők ne éhezzenek, de arra jut, hogy ez nem oktalan cselekedet volt. A törzsük pedig mély tisztelettel és hálával volt mindig is a természethez, nem olyan fajták, akik csak úgy ok nélkül pusztítanának egy erdőt.
Amikor a csuhás végigsimítja kezét az irbiszen akaratlanul is megborzong. Nem látott még ilyen állatot, csak hallott felőlük, de az is bőven elég volt arra, hogy féljen tőlük. Hálásan hallgatja a jó tanácsot, útbaigazítást, majd barátságos hangon megszólal a hosszúfülűre tekintve.*
-Köszönjük a tájékoztatásod. Igazából nagyon még mi magunk sem tudjuk, merre menjünk, de szavaid segítségünkre lesznek.*Mondja hálásan, majd erélyesen párjára tekint, hogy legyen már kissé ő is kedvesebb feléjük.*
-A párom neve Ivelthar Hrjall, én pedig Deriri Hrjallthal vagyok, avagy a Tűzhajú.*Kacsint a kislány felé*



1658. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-26 11:06:57
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1113
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//

*A torony kérdése a háttérbe szorul, amikor a két idegenre lelnek az egykori erőd közelében. Az erdőmélyi elf tökéletes nyugalommal és türelemmel áll a növényzet mögött rejtőzők felé, bár most éppen komoly dolguk volna a Lihanechi tónál. Ahol éppen az az ominózus torony is található.
Amikor a vörös hajú előlép elsőként és Nievesha felteszi a kérdést, haloványan elmosolyodik, amit a lány vehet akár barátságos gesztusnak is. A csuhátlan csuhás karizmája, még így ráncosan sem barátságtalan. Ahogy a nyeregben ülő kócos, szőke lány se vészjósló. Egyedül Xauzur tűnhet veszélyesnek.*
- Kincsem, nem illik ilyet mondani. *Néz fel az Éjvihar nyergében ülő kislányra, majd onnan vissza a vörösre.
Aztán amikor a lándzsás férfi is kilép a bokrok takarásából, a mosoly eltűnik a páncélos próféta arcáról. A szakállas férfi a helyzethez mérten talán agresszívabban hívná félre a vörös lányt, amire az erdőmélyi elf jól láthatóan széttárja köpenye szegélyét, ezzel is mutatva, hogy teljesen fegyvertelen.*
- Nyugalom. *Szólal meg barátságos hangon. Látja, hogy az irbisz látványa minkét ismeretlen aggodalommal tölti el, de egyelőre nem küldi el a ragadozót.
Hogy hiszi-e vagy sem, amit a férfi mond, nem tudni, de egy kurta biccentéssel jelzi, hogy értette, amit mond. Valójában őt a legkevésbé sem érdekli, hogy honnan és hova, csak az erdő a fontos számára ebben a helyzetben.*
- Borzoi. *Szólal meg a vadászat és a zsákmány említése után. Majd bizton tudva, hogy ez a név nem sokat mondott a két ismeretlennek, folytatja.*
- Borzoinak hívják az állatot. Legyetek óvatosak velük, tucatnál is többen lehetnek egy csapatban és elég veszélyesek. *Ad tanácsot, ami talán enyhít kicsit a férfi viselkedésén.
A belsőségek kérdésében Xauzurra néz, aki, mintha értené, visszanéz az erdőmélyi elfre. A két sárga, látszatra ugyanolyan pillantás találkozik.*
- Nem, köszönjük. *Mosolyodik el. Persze az irbisz másképp gondolja valószínűleg, de ettől még nem mozdul.*
- Pycta del Ventus vagyok, ő pedig a lányom, Nievesha. *Úgy gondolja, eljött a bemutatkozás ideje, amivel talán tovább csökkenhet a két idegen bizalmatlansága feléjük.*
- Ebben a vadonban, Erdőmélyén éltem egykor, most pedig a Lihanechi tó felé tartunk. *Nem kívánja prófétaként megnevezni magát vagy ecsetelni feladatát, csak felesleges erőfitogtatásnak tűnne.*
- Az erdőt az Erdő Szíve védi, egy olyan entitás, aki nem kedveli azokat, kik birodalma oktalan pusztítására törnek. A borzoioknál komolyabb katonái is vannak. *Baljával az irbisz izmos nyakán simít végig, jelezve, hogy miről is beszél.
Persze nem kíván fenyegetni, de jobb, ha tudják, hogy hogyan is mennek errefelé a dolgok.*
- Innen délre van egy barátságosabb erdő, de át kell jutni az ingoványon. Ha arra indulnátok, legyetek óvatosak. *Mutat dél felé, de hogy a fölöttük összehajló, szinte átláthatatlan lombkoronák között honnan tudja, merre van dél, az erdőmélyi elf titka marad.*
- Azon túl van egy barátságos taverna, amit a Három Baráthoz címeztek, délebbre pedig Arthenior, a Levegő Városa. Ha azt keresitek. *A hangja továbbra is barátságos és bár leengedte karjait, nem tesz hirtelen vagy agresszív mozdulatot.*


1657. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-25 21:04:45
 ÚJ
>Ivelthar Hrjall avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//
//A hozzászólás 16+-os elemeket tartalmaz//

*Ahogy meghallja férfihangot, a csókos ölelést hirtelen elengedi, és a lándzsájáért nyúl. Mire visszafordul, arca görcsbe rándul, halkan szitkozódik magában.
~ Ó, a picsába... ~
Deriri ott áll teljesen nyitott célpontként a jövevények előtt. Soha nem értette, hiszen háborúban született, háborúban nevelkedett, háború elől menekült... Mégis hogyan lehet ilyen naiv? Már azt nem tudta a lándzsás épp ésszel felfogni, hogy miért mentette meg az ő, az ellensége életét.*
- Deriri! Menj. El. Onnan! *Sziszegi a fogai között, majd előre lép, lándzsájával a kezében, hegyét az égnek tartva, egyelőre nem fenyegetőn.
Ahogy szeme elé tárul a látvány, végleg elveszti harci kedvét, azonban óvatossága fennmarad. Mi van, ha a kislány csak egy csali, hamis bizalomért? Elfet se látott még soha, csak hallott a hosszúfülüekről, mi van, ha az apja, esetleg Deriri apja bérelt fel egy ilyen fajzatot? Ki tudja, milyen hókuszpókuszra képesek!
Ami pedig végképp nem hagyja nyugodni... Az az óriási macska... Ott bámul azokkal a szemekkel, aki egy ilyen bestiát megszelidít, teljesen más szinten van. Fél szemét folyvást az állaton tartja, majd felsóhajt, úgy szól.*
- Nem harcolni vagyunk itt. Átutazók vagyunk...
*~ Én kibaszott idióta, és honnét-hová? ~*
- ...a tó melletti városból. *Hazudja.* - A másik városba tartunk.
*Reméli, amazok nem kérdezősködnek, bár elég szerencsétlen próbálkozás volt. Süt mindkettejükről, hogy nem városi nép, de próba, szerencse.
Szemét megint az irbiszre veti. A hideg futkos a hátán a lénytől...*
- Vadásztunk... *Néz félig felvont szemöldökkel a hosszúfülűre. Talán az erdő őre lenne? Valami szellem? Ez vajon törvénybe ütközne?* - Valami szarvas nyúl... Vagy mi a fene...
*Még egy bizalmatlan sandítás a macska felé.*
- Kéri esetleg az állat... A zsigereket? *Bök feléje a fejével.*


1656. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-25 08:50:36
 ÚJ
>Nievesha del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//

- De hát miért nem tudtad? De hát te mindent tudsz.
*Niev ezt teljes komolysággal állítja, hiszen neki meggyőződése az, hogy az ő apukája a legerősebb és a legokosabb.*
- Szerintem ilyen torony nincs is.
*Hiába a szárnyaló gyermeki képzelőerő, de egy lebegő torony csak nem fér a fejébe. De hát azt sem hiszi el, hogy a farkas megeszi egyben a nagymamát, meg a kislányt és a vadász ki tudja őket venni a farkas pocakjából. Egyáltalán hogy lehet a farkas olyan mohó, hogy egészben nyeljen le valakit, hogy nem akad a torkán? Hát neki is mindig mondják, hogy alaposan rágjon meg mindent. Amúgy meg Xauzur sem tudna egészben lenyelni egy nagymamát meg egy kislányt egyszerre.
Királylányoknak viszont kell lenniük, mert hát szinte az összes mesében vannak királylányok.*
- Apa, te valójában ennek az erdőnek a királya vagy?
*Kérdezi félrebiccentett fejjel.*
- Persze csak hajjal, a királyok egész biztosssan nem kopaszok.
*Mereng még ezen a témán, de aztán hallgat, mert topázsárga tekintete a bokrok közül kibukkanó vörös hajú nőre vetül. Mikor megszólal, akkor hangja cseppet sem halk, nélkülöz minden illendő diszkréciót.*
- Úúúú, apa milyen haja van a néninek, ég?!
*Összevont szemöldökkel hol a nőt, hol Pyctát nézi, de aztán elég hamar érdeklődését is veszíti, főleg azért mert a nő nem szólal meg.*
- Apa, menjünk már, ez megkukult!
*Mondja kicsit duzzogó, türelmetlen hangon. Egy állítólagosan lebegő torony mégis érdekesebb, mint egy néma nő az erdő közepén, még akkor is, ha a nőnek egyébként lenyűgöző haja van.*


1655. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-21 08:27:43
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1113
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//

*Van valami kedves és megnyugtató abban, hogy egy páréves kislány aggódik az ereje teljében lévő apáért. A páncélos próféta olvadó szívvel mosolyog Nieveshán. Ő még látja maga előtt az élettel teli erődöt, emlékszik mindenre és bár ez az emlék valahol fáj neki, mégis nosztalgiával gondol vissza az itt eltöltött évekre.*
- Ha tudtam volna akkor, hogy most felfedezőútra indulsz, biztosan rejtek el neked kincseket.
*A felszerelések elpakolása után még mindig az előttük álló útról beszélgetnek, a kislány pedig kijelenti, hogy nem szereti a meglepetéseket és tart tőle, hogy majd nem fog meglepődni. Az erdőmélyi elf mástól tart és aggódik, de ahogy eddig, most sem avatja be több részletbe Nievet. Szerencsére a lebegő torony gondolata eltereli a kislány figyelmét.*
- Lebeg. Mindig. Van egy lépcső, amin fel lehet jutni. *Meséli el Abogr tornyának részleteit.
A királyok és királylányok felé kalandozik el később Nievesha, a csuhátlan csuhás pedig igyekszik ezekre a kérdésekre is a legjobb tudása szerint válaszolni.*
- Majdcsak találunk egyet és ha találok, akkor megismerheted. *Válaszolja mosolyogva, amikor már a kislány Éjvihar nyergében ül.*
- Nagyon szép lennél, kincsem. *Egyáltalán nem zavarja, hogy éppen Niev koszos, neki tisztán vagy koszosan, esetleg királylányos ruhában, ugyanolyan szépnek találná és ugyanannyira szeretné.
Amikor aztán kiérnek a kapun és megközelítik a feltételezett táborhelyet, ahol megszólítja a bokrok takarásában lévőket. Ettől pedig Nievesha, csodával határos módon, elhallgat.
Ha a vörös hajú lány közelebb lép, hogy jobban lássa őket, akkor ők is jobban látják ettől a bokor mögött állót is. A páncélos próféta balját a lába mellett álló termetes irbisz nyakára teszi, az erdei párduc sárga tekintete a lányt vizslatja, de nem tűnik agresszívnek.*
- Gyertek elő bátran, nincs mitől tartanotok, ha tisztelitek az erdőt és törvényeit. *Szólal meg újra az erdőmélyi elf, mert választ nem kap kérdésére. A vörös hajú lánnyal mintha lenne még valaki, de ő egyelőre nem mutatja magát. A hangja különben nyugodt és barátságos, nincs benne negatív felhang. Hogy jobban láthassák arcát és őt magát, lehajtja fejéről a csuklyát, így láthatóvá válik, hogy az elf kopasz, az arca kissé ráncos, mintha már élete delén túl járna jócskán.
Szeretné ezt a beszélgetést gyorsan letudni. Dolguk van és mivel már tudja, mit kell tennie, így szeretne minél gyorsabban a végére járni, hogy elvégezhesse a szertartást. Minden perccel, amit tétlenséggel tölt, növeli annak az esélyét, hogy előbb-utóbb el kell mondania Nieveshának, hogy mire készül.
Nem zavarja őt, ha bárki belép Erdőmélye vadonjába, csak, ahogy mondta, tisztelje az erdőt és törvényeit. Ha ezt másképp találja, tesz róla, hogy a két idegen gyorsan elhagyja a vadont, de mindenkinek kijár az ártatlanság vélelme, míg annak ellentétje bizonyítást nem nyer.*


1654. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-16 23:55:15
 ÚJ
>Deriri Hrjallthal avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Hűvös téli szellők//
//Egy apa álma//

*Megnyugtató hatással vannak rá párja szavai. Egyetért Iveltharral. Ahogy elmondta, már biztosan észrevették őket, és ha rossz szándékkal lennének feléjük, már biztosan tettek volna valamit. Így hát többé-kevésbé lenyugtatja magát a nyilas. De figyelmét nem kerüli el, hogy a férfi fél szemmel szintén oda-oda pillant a hang forrásához. Így ő sem feledkezik meg erről, szemét a váron tartja. Elkeseredése ellenére az utolsó falatot is elkezdi megenni a vadhúsból, majd párja újra könnyít saját magának okozott lelki tüskéjén.
~Már megint megpöckölte a homlokom, nem hiszem el!~
Bosszankodik a bongyor, de megmelengeti szívét ismét Ivelthar már-már túl kedves beszéde. Sajnálja, hogy ilyen érzékeny a világra, és kedvét a legapróbb dolgok tudják befolyásolni, de nem tud tenni ellene. Már születése előtt megjósolta apai nagyanyja, hogy egy melankolikus természet lesz, hiába tartják majd mások lobbanékonynak, belül egy törékeny lélek lesz mindig. De minél érzékenyebb, annál boldogabban érik az ilyen apróságok is. Bele is pirul kicsit szerelme szavaiba, így kénytelen egy csípős válasszal terelni zavarát.*
-Hát igen, te lehet bealudtál volna a bokorban lesve őket, de még szerencse, hogy én mentem.
*Mondja vigyorogva. Ezután kellemes csend telepedik köréjük s elfogyasztják a maradék ételt. Deriri meg is feledkezett a vadászat után illő köszönetről. Tény, hogy mostanában nem igazán vadásztak, de fontosnak tartja a szokásaikat. Véghez viszik tehát a köszönetnyilvánítást. A vöröskét tényleg mély hála járja át, élete fontos része a vadászat, nem csak az ételszerzés miatt. Élvezte, ha vadászhat, sajnálta magát az elejtett vadat, de a folyamatot sosem bánta. Ahogy kifürkészi a prédát, kellő távból elrejtőzik, majd céloz. Vérpezsdítő érzésnek tartotta ezt mindig is. Köszönete tehát szívből fakadt az anyatermészet felé.
Mikor végeztek, élete szerelme hirtelen felpattan, és felkapva őt pördül párat. A világ legszerencsésebb emberének érzi magát Deriri, nem tud betelni a dicsérő szavakkal, melyekkel a férfi illette. Zavarba jön megint, a pír, mint vörös rózsabokrok borítják be arcát. Még egy incselkedő szólást sem tud intézni párja felé, egyszerűen csak hálásan átölelve nézi a gesztenyebarna íriszeket. Az idillből egy hang szakítja ki őket. Már tisztán érthető, tehát a közelben vannak. A Tűzhajú azonnal odakapja szemét, és fel is tűnik neki a bokrokon keresztül a tőlük nem messze álló férfi és egy kislány. Deriri közelebb lép, így jobban látja őket. Érdekes párosnak tűnnek. A férfi valószínűleg egy elf, magassága a vörösével vetekszik, csuklyát hord, ami kissé titokzatossá teszi, és szembetűnő páncélja van. A kislány egy éjfekete lovon csücsül. Ijedt, kissé maszatos pofija egészen aranyosan kandikál feléjük. Deriri szimpátiát mutat felé, mindig is szerette a gyermekeket. Akkoriban is szívesen töltött időt törzsében is a gyerekekkel, szerette a bennük rejtőző tisztaságot és a fékezhetetlen kíváncsiságot az élet nagy dolgai felé. Egy dolog aggasztja csak a nyilast, az elf férfi mellett lévő termetes irbisz. Szemét alig tudta levenni róla, de végül sikerült párjára tekintenie.*




1653. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-13 17:28:16
 ÚJ
>Nievesha del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//

- Akkor jó, aggódtam.
*Csípőre tett kézzel, anyáskodó hangon mondja ezt, bár Pycta is sejtheti, hogy a kislány szavaiban erős túlzás van, hacsak nem abban nyilvánult meg az aggodalma, hogy felfedezőútra indult egy ismeretlen helyen. Ami egyébként körbe pillant, mikor a férfi azt mondja, hogy egykor teli volt élettel és hát nagyon nem tudja elképzelni, de azért próbálkozik, félrebiccentett fejjel, grimaszolva.*
- És miért nem hagytál ott valami kincset nekem?!
*Kicsit talán szemrehányó a hangja, de semmi komoly. Bár tényleg jó lett volna találni valami kincset, amit Pycta veszített vagy hagyott el régen. A kedvenc kincse lett volna, kedvencebb, mint a hajszalagja.*
- Apa, én nem szeretem a meglepetéseket. Mi van ha nem lepődöm meg?
*Mert mondjuk idő előtt, véleltenül rájön, hogy mi is az? Vagy ami még rosszabb, mi van akkor, ha nem is tetszik neki a meglepetés?! De a gondolatfolyam hamarosan maga alá temeti a meglepetés miatti aggodalmát.*
- De tényleg lebeg? De komolyan? Mindig? És akkor hogy mész bele? Van lépcső? Biztosan lebeg? Lehet, hogy csak nem látszik valamitől az alja, nem?
*Mondjuk bokrok vannak a tövében, vagy sűrű köd és emiatt mindenki azt hiszi, hogy lebeg. De Nievesha del Ventust, a méltán híres rejtélyügyi nyomozót nem lehet holmi bokrokkal meg köddel megtéveszteni!*
- És ismersz királyt, hogy megkérdezzük tőle? Vagy királylányt? Annyira jó lenne, ha ismernél egy királylányt, akkor én is megismerném! Szeretnék királylányos ruhát! Szép lennék benne, ugye?
*Niev ebben a pillanatban elfelejti azt az apró tényt, hogy fülig koszos és, hogy minden nap fülig koszos gyakorlatilag fél órával azután, hogy felébredt.
A nyeregben ülve még tovább csacsog a királylányos ruhákról, meg cipellőkről, meg hajszalagokról, de olyan elánnal, hogy észre sem veszi, mikor csendre intik, szóval csak csivitel tovább. Csak az fojtja bele a szót, hogy Pycta megszólít valakiket. Ha azok előjönnek, akkor a kócos hajú, maszatos kislányon a megszeppenést is láthatják.*


1652. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-09 13:01:20
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1113
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//

*A veszély akkor is veszély, ha nem mérjük fel mértékét. Hála a Fákban Lakónak, Nieveshának nem esett baja, bár talán patrónusuk is odafigyelt az elkóborolt lánykára, míg az felfedezőútját járta. Ám végül előkerül Niev épen és egészségesen.
A kislány a karjai közé ugrik és a csuhátlan csuhás gond nélkül kapja el és zárja a karjai közé. A vállvonás még mindig ugyanarra a személyre emlékezteti, pedig biztos benne, hogy Niev sosem látta az anyját, ahogy könnyed profizmussal vonja meg a vállait.*
- Egy tóhoz megyünk. A Lihanechi tóhoz. *Válaszol, ahogy gyakorlott mozdulatokkal összerakja a felszerelésüket, hogy elindulhassanak.*
- Nem, nem vagyok beteg. *Mosolyog a kislányra apai szeretettel.*
- Régen élettel volt tele ez az erőd. Sokan laktunk itt. *Néz fel sóhajtva az egykor oly pompás, kétszintes épületre. Ő még látja maga előtt teljes pompájában az erődöt, a gyönyörű udvart, a magas falakat és a Szent Fát. Ebből persze már semmi sem maradt, de az emlékeket senki sem veheti el tőle már.*
- Én ott laktam, abban a szobában. *Mutat fel a felső szint jobb szárnyának egy sötéten ásító ablaka felé.
Amikor aztán végeznek és a páncélos próféta eltesz egy keveset Erdőmélye földjéből, érkezik is a menetrendszerinti kérdés.*
- Ez itt a vadon földje, később szükségünk lesz rá. *Válaszol, ahogy az oldalára köti a kis zsákot a páncél oldalához a derekánál, majd megigazítja csuhás kabátját.*
- Hogy miért lesz rá szükség, az meglepetés. *Teszi hozzá mosolyogva egy kacsintás kíséretében. Egyelőre még úgy döntött, nem avatja be a kislányt a részletekbe. Így is nehéz lesz elmagyarázni, mire is készül.
Felülteti aztán Nieveshát a nyeregbe és elindulnak arra, amerre Xauzur jelzett. Az ibriszt még mindig a falon találják, csak akkor ugrik le melléjük, amikor már kilépnek az egykori erőd beszakadt, mohával lepett kapuján.*
- Pedig a torony ott van, majd meglátod magad is. *Erősíti meg, hogy Abogr tornya nem csak mese. A királylányos, fele királyságos dolgot széles mosollyal hallgatja. Nincs is szebb, tisztább és érdeklődőbb a gyermeki kíváncsiságnál.*
-Majd megkérdezzük egyszer egy királytól. Rendben? *Nem igazán tudja, mit is feleljen és ráadásul lassan elérnek a füst és ezzel a hang forrásához is. A csuhátlan csuhás talán már a beszédet hallja és már a füst szagát is érezheti.
Jobbjának egyetlen mozdulatával inti nyugalomra Xauzurt, aki a lába mellé húzódik, onnan szimatol és figyel sárga ragadozószemeivel. Hogy Nievesha figyelmét is felhívja a környezet zajaira, mutatóujját a szájához érinti függőlegesen, majd abba az irányba mutat, ahonnan a hangokat hallja.*
- Ti, kik a Fákban Lakó birodalmában jártok! Mutassátok magatokat! *Szólal meg fennhangon, hogy a közelben tartózkodók számára is jól hallható legyen a hangja.
Ha a két hang tulajdonosa kissé kilép a fák és bokrok takarásából, tőlük tizenöt-húsz méterre pillanathatják meg szólítójukat. Egy magas, kopasz elf férfi, különös páncélban, csuklyás köpenyben. A hosszúéletű szeme sárga, pupillája olyan, mint a lába mellett álló termetes irbisznek. Fegyvert nem látni nála, de baljában kantáron vezet egy éjfekete telivért, amelynek a nyergében egy kócos hajú, maszatos arcú gyermeklány ül.
Ha pedig a kettős nem tűnik fel hamarosan, akkor az erdőmélyi elf maga indul felkutatásukra.*


1651. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-07 20:50:57
 ÚJ
>Ivelthar Hrjall avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//

*A rágós, farkasízű hús csócsálása közben felpillant, és látja, társa is reagált az előbbi kiáltásra. Nem akarta feleslegesen tetézni a lány aggodalmait, amilyen túlgondoló típus, ez csak olaj lett volna az amúgy lobogó lángra. Azonban mivel nem kerülte el a figyelmét, muszáj enyhíteni szorongását, máskülönben sokkalta bonyolultabbá fűződne mindent gondolat a lány fejében.*
- Átutazók. *Biccent a hang irányába foghíjból.* - Éjszaka is itt lehettek, hacsak nem korán érkeztek. Onnan jobb rálátás van erre az aprócska tisztásra mint innen a romra... *Majszol egyet a húsból.* - Szóval ők valószínűleg már jó ideje észrevehettek minket, ha mégsem, hát vakok. Ha ártani akarnának, ártottak már volna.
*Ezen sorok mindegyike nyugodt hangszínnel lejtett, mintha valami mellékes dologról beszélne csak a lándzsás. Az igazság az, hogy fél szeme folyton a váron, veszélyt lesvén, viszont nem akarja, hogy Deriri aggódjon. Akárki is legyen, majd ő elintézi, ha baj lesz.
Helyeslősen biccent Deriri szavaira; igaz, hogy ez az egyik legjobb ételük a közelmúltból, a gyökerektől már a hányinger kerülgeti. Hálásan nézne fel, mikor szembeötlik neki arckifejezése.*
- Ugyan, ugratlak. *Pöcköl egyet a levegőbe a lány felé, enyhe félmosollyal.* - Én még ennyit se tudtam volna elejteni, és egyébként is... Ezek a kis dögök rohadt fürgének tűntek, szóval a Tűzhajú, a híres vadász újra megmutatta, miért is ismeri a Hat Törzs a nevét.
*Mosolyodik rá, reménykedve abban, hogy borús arca újra felderül, és mosolyának sugarában sütkérezhet a kis szomorkodás után.
Lassacskán befejezi az étkezést, megvárja, míg Deriri is végez, aztán tenyereit dörzsölgeti.*
- Köszönjük meg. Már úgyis rég volt.
*Talán olyan rég, hogy Deriri el is felejthette.
A törzs vadászat után megköszönte a földnek, a természetnek az ételt, ami nekik adatott, és hogy volt olyan kegyes, hogy párat feláldozott gyermekeiből a törzs tagjai kedvéért. Ilyenkor leguggolnak, bal tenyerüket teljesen a földnek támasztják, majd csukott szemmel rebegnek el még számukra is ismeretlen szavakat, amik valamikor az ősi időkben fogantak meg, mikor az ember még nem volt wegtoreni, lihanechi, pusztai nomád, vagy hegyi barbár, mikor az ember még egyetlen, egyesült törzs volt, közös nyelvvel, és közös tisztelettel a természet iránt.
Az köszönetnyilvánítás végeztével Ivelthar felpattan, két szökkenésből Deriri előtt terem, és ha az engedi, felkapja őt derekánál fogva a levegőbe.*
- És persze neked is jár a köszönet, kerek e világ legjobb vadászának.
*Vigyorodik el a lány szemébe nézve, és párszor megpördül vele, karjaiban tartva.*


1650. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-03 13:58:12
 ÚJ
>Nievesha del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//

*A gyerekek ritkán képesek arra, hogy felmérjék valójában mekkora veszélyben is vannak és ezzel Niev sincsen másként. Ő teljesen, kétségek nélkül elfogadta azt is, mikor Pycta azt mondta, hogy biztonságos. És lám igaza volt, hiszen semmi baja nem esett, egy kis kosztól meg még soha senkinek nem lett semmi baja. Mosolya a fülétől a füléig ér, mikor meglátja Pyctát odalent, arra pedig, hogy ugorjon le, láthatóan belelkesedik, még kicsit neki is fut. Szép ívben repül, karjait kitárva zuhan, szemernyi kétség sincsen benne, hogy Pycta el fogja kapni, hiszen az ő apukája a legügyesebb, legerősebb, a legek legje. És hát hatalmas élmény az, hogy ilyen nagyot ugorhat, ugrálni jó. Meg Pycta ölelő karjai közé bújni is nagyon jó, ebben a pillanatban nehéz lenne eldönteni, hogy melyik is a jobb, az ugrás, vagy az ölelés?
Arra, hogy koszos, csak flegmán megvonja a vállát és a lehető legédesebben mosolyog. Végül is ő is tudja, hogy nincsen ebben semmi meglepő, mert általában koszos, vagyis csak rövid ideig tiszta, nagyjából addig, míg alszik.*
- És most hova fogunk menni? Lassan ébredtél fel, ugye nem vagy beteg?
*Kérdi és félrebiccentett fejjel nézi Pyctát, mielőtt elindulhatnának összepakolni.*
- Háááát saaaajnos semmit sem találtam. Pedig aszittem, hogy lesz almacsutka, vagy egy bögre, de semmi. Csak kosz. Régen is koszos volt és üres? Te hol laktál?
*Csacsog pakolás közben, mert ugye nem csupán a tisztaság, de a csendesség is csak alvó állapotában jellemző rá. Néha a felnőttek kicsit úgy érezhetik, hogy többet kéne aludnia. Csacsogás közben nem veszi észre, hogy Xauzur kiszúr valamit, de hogy is tűnhetne fel, Xauzur állandóan észrevesz ezt-azt. De az irbiszeknek nagyon jó a látásuk és a hallásuk, még jó, hogy folyton szemet szúr nekik valami.*
- Miért raksz el koszt?
*Föld, vagy kosz, neki mindegy, nem tudja igazán elválasztani egymástól, mert ugye a földtől koszos lesz.
Egyből nyeregbe ül, ahogy belerakják, két kézzel kapaszkodik a nyeregkápába. És csicsereg tovább.*
- Lebegő torony? Áh, olyan egészen biztosan csak a mesében van. Egyébként hol a királylány, akit megmentünk? Lesz fele királyság is? Milyen a fele királyság? Kié a másik fele? Miért jó, hogy csak fele királyságot adnak vele?


1649. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-03 00:48:30
 ÚJ
>Deriri Hrjallthal avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Hűvös téli szellők//

*A csípős válasz ellenére büszkén tartja zsákmányát incselkedő párja felé. A megfelelő visszavágáson gondolkodik, mely szúrósan, mégis viccesen hangzana. Összerakja a cifra mondatokat, majd gúnyosan elmosolyodik.*
-Hát igen, ha medve lennél, te még nyáron sem kelnél fel a téliálmodból. Abban nem sokat tévedtél, hogy az életed menne a tűz hiányára. Tudod nem ettem még agresszív vadnyúl szerű valami-ember ragut, de kedvem lett volna elkészíteni, ha a feltételezésem beigazolódott volna.
*Párja először ijedt, majd elégedett arcát látván felkacag, érezte, hogy sziporkázik. Tetőzte volna még a hangulatot, de a büszkesége az ejtett vad miatt győzedelmeskedik a "bosszúvágya" felett.
~Biztos finom lesz, hiányzik már a hús íze.~
Ivelthar jobban szemügyre veszi a vadat, megjegyzésére csak kuncogva csóválja fejét. Bár elgondolkodik rajta, hogy lehet más állatott kellett volna ejteni. Átengedi a furcsa zsákmányt, majd lekuporodik egy kényelmesnek tűnő, puhább fűcsomóra. Innen nézi, ahogy Ivelthar gondosan előkészíti az állatot. Sok vadat nyúzott már, még amikor törzse tagja volt, de jó látni a férfit, ahogy munkálkodik.
~Hadd érvényesüljön egy kicsit, úgysincs érzékenyebb a férfi büszkeségnél.~
Deriri minden figyelmét az előtte ügyködő párjának szenteli. Szereti nézni, ahogy tevékenykedik. Türelem hiányában mégis mindig tökéletesen, kellő odafigyeléssel oldja meg a feladatokat. Szerencsésnek érzi magát, hogy rátalált, hiába hagytak ott mindent a hátuk mögött. Tudta, hogy Ivelthar mellett élhet, a szó minden értelmében. Mindig többre vágyott a megszokott törzsi életénél. Úgy érezte, társa osztozkodik vele ezen a véleményen, mint majdnem minden más témában is. Az idő során, olyan lelki kötelék alakult ki közöttük, melyet nem lehet elvágni. Tudták, hogy egymásra számíthatnak csak, és nem a kialakult kényszerű helyzet miatt. Nem. Valahol mélyen belül érezték.
A hús már kezdte felvenni aranybarna színét a tűz felett nyársalva, mikor egy hangra lesz figyelmes a bongyor. Nem tudta pontosan kivenni a szavakat, messzebbről jött annál, de biztos volt benne, hogy egy kiáltás volt. Figyelmét kénytelen volt másfelé terelni a készülő étel finom illatáról és szerelméről.*
~Nem is mondta, hogy van valaki a közelben.~
*Arra jut végül, hogy ha Ivelthar nem említette, csak nem jelenthet nagy veszélyt. De figyelme nem lankad, fél szemmel oda-oda pillant a hang forrása felé ezután. A hús végül elkészül, nagy örömmel kezd bele Deriri az evészetbe, azonban társa elfintorodik.*
-Micsoda ínyenc egy barbár vagy te! Lehet, hogy vadhús, de ennél jobbat nem ettünk a napokban...
*Mondja, majd a pillanatnyi dühe enyhe elkeseredésbe csap át. Szomorúan tekint maga elé, és azon gondolkodik, hogy mégiscsak egy másik állatot kellett volna kiszemelnie. Pedig szeretett volna szerelme kedvére tenni, mostanság ez az egyik fő dolog, ami lelkesíti. Neki egészen ízlett a hús eddig, megszokta, hogy azt kell enni, ami épp akad. De kedve elillant még az ételtől is.*




1648. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-02-02 11:04:57
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1113
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//Egy apa álma//
//Hűvös téli szellők//

*Erdőmélye nem egy átlagos erdő. Egy valódi vadon, ahogy olykor a fák lombkoronájától még az eget sem látni. A fák és a növények olykor egybefüggő, áthatolhatatlan falat alkotnak, háborítatlan terület, ahol a természet, az erdő, a Fákban Lakó az úr. Nem hasonló az Artheniort körülvevő békés erődhöz, ahol Mil'Ochass is felépült, itt mindent áthat az Erdő Szívének hatalma, vadonját pedig az Ő katonái, irbiszek és lupus fulgurok őrzik.
Ezért sem helyénvaló, hogy Nievesha csak úgy elkóborolt. Egykor az erőd falai biztonságot nyújtottak, de mostanra, amikor az erdő visszakövetelte egykor kölcsönbe adott területét, már ugyanolyan veszélyes, mint Erdőmélye bármelyik szeglete. És a páncélos próféta bármennyire is kiválasztott, az ő lányából is lehet préda, ha nem tartja be a vadon törvényeit.
A csuhátlan csuhás arca felderül, amikor meghallja a kislány hangját és azonnal elindul az irányába. Amikor pedig meglátja, kedvesen elmosolyodik, de legbelül hálát ad az Erdő Szívének, hogy nem érte baj. Felnéz a teraszon felbukkanó, tetőtől-talpig koszos lányra, kezeit a derekára teszi.*
- Felfedezőút? *Kérdi mosolyogva.*
- Gyere, elkaplak. *Nyújtja fel karjait, hogy Niev leugorhasson. Nem félti a kislányt, kellően agilis, hogy ezt nyugodt szívvel megtehesse, ő pedig minden bizonnyal el fogja kapni.
Ha megtörtént a leugrás vagy lemászás, akkor megöleli, kisimítja arcából a haját.*
- Koszos vagy. *Mondja a legnagyobb természetességgel.*
- Gyere, indulnunk kell. *Őt nem zavarja, hogy a kislány koszos. Itt kevés lehetőség van tisztálkodásra. Majd egy pataknál egy ronggyal lemossa az arcát. Fürdésről legfeljebb majd akkor lehet szó, ha visszatértek Mil'Ochassba.
Ahogy elindul táborhelyük felé, Xauzurra lesz figyelmes, aki az egykori őrtorony romjai mellett áll fent a falon és nagyon figyel egy irányba. A lombok felett, arrafelé pedig talán megpillanthatja a tűz ég felé szálló füstjének bodrait.
Nem szól semmit, hanem folytatja útját az egykori tárgyalóban felállított táborhely felé. A tűz már csak parázslik, amire földet szór és gyakorlottan összepakolja a felszereléseiket, majd a nyeregtáskákat felteszi Éjviharra. Hogy lefoglalja, megkéri Nieveshát, hogy segítsen neki és mesélje el, mit talált a felfedezőút alatt. Mint ahogy máskor sem, most sem zavarják a kérdések, hisz biztos benne, hogy lesz belőle bőven.
Ha pedig végeztek, még mielőtt a Lihanechi tó felé indulhatnának, az udvaron egy bőrzsákba szed pár marék földet. Erdőmélye földjét. Az első dolog, amire később még szükség lesz.*
- Kincsem, *Szól Nievesha felé.* gyere, ülj fel a nyeregbe. Most elmegyünk a Lihanechi tóhoz, nagyon fog tetszeni, képzeld, van felette egy lebegő torony. *Meséli mosolyogva és ha Niev felült a telivér hátára, akkor kantáron kivezeti az erőd udvaráról.
Xauzur még mindig a falon áll és fülel a korábban látott irányba, a csuhátlan csuhás egy szóval lehívja maga mellé és elindul a füst forrásának irányába. Mint az Erdő Szívének prófétája, látnia kell, ki táborozik az egykori erődtől nem messze. Teljes nyugalommal halad, mégcsak csendre sem inti kislányát. Neki itt nincs mitől tartania.*


1647. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-31 23:59:26
 ÚJ
>Ivelthar Hrjall avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Hűvös téli szellők//
//Egy apa álma//

*A tűz mellett kuporogva melegíti kezeit, azt felügyelvén, óvva, mintha a sziluettező lángnyelvek saját gyermekei volnának. Ilyen hűs napokon muszáj is ily' nagy becsben tartani a meleget, ámbátor hegyi ember lévén teste hozzászokott már a jég világához, nem is említve a wargbőr kiváló hőszigetelőképességét.
Néha-néha odasandít az erőd felé, teljes figyelmét azonban mégsem ez köti le, sokkalta inkább a tűzbe bambulva guggol az előtt; nem gondol semmire, mégis úgy tetszik, mintha éppen elméjébe lenne révedve, olyan mélységes berkekben, ahol önnön maga is ritka látogató.
Ebből a révületből rázza fel egy hang, melynek hirtelensége okán összerezzen, ám hamar felismeri annak forrását. Önelégült mosollyal áll fel, és fogadja az imént felkínált két puszit.*
- Hmm... Gondolkodtam rajta, hogy alszom még. *Tesz rá még egy lapáttal a tűzre.* - Azonban az életemmel játszottam volna, téged ismerve.
*Csapja oda még, bár úgy érzi, az erre következő kontra még fájdalmasabb lesz, mint saját ostorozása humorával.
Szeme a Tűzhajú kacérkodó arcáról kezeire vándorol, pontosabban az abban tartott állatokra. Kérdően vonja fel szemöldökeit, állát dörzsölgetvén guggol le hozzájuk, hogy közelebbről szemügyre vegye őket.*
- Lássuk csak. Egy szarvas meghágott egy patkányt, ezeknek a fia pedig meghágott egy nyulat. *Néz maga elé teljesen fapofával, mintha az erdei állatok tanulmányozására született volna* - Egész gusztusos.
*Ha Deriri engedi, átveszi a két fajzatot, majd egy fertályóra leforgása alatt megnyúzza őket. Ha minden jól megy, már hát -és farrészük a nyársra tűzve, a lángok által nyaldosva, mikor egy ismeretlen hang hallatszik az erőd felől; Ivelthar nem is hallja, a tűz hangosan ropog, és talán épp elnyomja a hangot élete szerelmével való folytonos csipkelődésük egyik ízes odaszólása.
Felőle akár egy erdei irbisz is közel lopakodhatna, nem venné észre, először is jó lopakodókészsége miatt, macska lévén, másodszor is, a fene se gondolná, hogy errefelé egy irbisz is járkál. Azok inkább kerülik az embereket.
Ha a hús megsült, jóízűt harap bele, majd képe teljesen elfanyalodik. A férfi nem ismerte ezt az állatot, életében nem találkozott vele, így hát nem csoda, hogy nem tudott annak ragadozó életmódjáról, ebből adódóan pedig húsa ízéről. Csalódottan sóhajt.*
- Olyan az íze, mint egy öreg farkasnak... *Lebiggyesztett szájjal néz asszonya felé.* Deriri, többet ne hozz szarvas-patkány-nyulakat, ha megkérhetlek...


1646. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-31 10:16:43
 ÚJ
>Nievesha del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Egy apa álma//
//Hűvös téi szellők//

*Niev teljesen átlagos gyermek, igaz ez a szeleburdiságára, vagy a számára elegendő alvás mennyiség. A körülményei persze nem átlagosak, de hát erről neki fogalma sincsen. Kíváncsiságát tekintve is éppen olyan, mint bármelyik másik gyerek, ráadásul most egy rendkívül izgalmas helyen lehet, az ilyen helyeket márpedig fel kell fedezni! Veszélyérzete egészen minimális, szinte nincs is, de miért is lenne? Apa azt mondta, hogy a hely biztonságos, ha pedig azt mondta, akkor úgy is van, ő gond nélkül felfedezheti a pirkadat gyenge fényeiben.
Mivel vézna kis jószág, így bemászik olyan helyekre is, ahová a felnőtteknek esélye sem lenne. Meg sem fordul a fejében, talán nem kéne átmásznia a ledőlt, korhadt tetőgerenda alatt. Viszont kicsit csalódott, hogy nem talál a túloldalt kincseket. Ha pedig ez nem lenne elég, hát még Pycta hangját is meghallja, amint a nevét kiáltja. Elhúzza a száját, mert tudja, hogy ezzel minden bizonnyal véget is ért a kis kincskeresése. Talál egy másik utat kifelé, így nem kell még jobban összekoszolja magát, hogy újra átpréseli magát az előző lyukon.*
- Itt vagyok, apa!
*Egy emeleti teraszon, vagy ilyesmin bukkan ki. Mögötte a kincsektől mentes törmelékhegy, ő pedig a feje búbjáig koszos. Mondhatni, hogy csak a szokásos.*


1645. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-29 13:12:09
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1113
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//Egy apa álma//
//Hűvös téi szellők//

*A gyerekeknek sokkal kevesebb alvás is elég, mint a felnőtteknek. Nievesha általában már hajnalban kukorékol. Talán az új hely, Erődmélye vagy éppen az álom miatt, az erdőmélyi elf később ébred, a kislány után és így hűlt helyét találja Nievnek. Xauzur is éjjeli vadászaton lehetett, de csak azután tér vissza, hogy a kislány már elindult felfedezőútjára a romos erődben.*
- Nem láttad Nievet? *Kérdi halkan az irbiszt, de a sárga ragadozószemekből csak értetlenséget olvas ki. Halkan sóhajt és kilép az előtér mohaterasza alól. A nap már felkelt, de még nem mutatkozott meg az égen, a fák között köd ülheti meg a vadont, így azért látni, de a páncélos csuhás más eszközöket is ismer, hogy megtalálja a közelben lévőket. Kisétál az erőd közepére és megpróbálkozik egy varázslattal, amellyel a közelben lévő élőlényeket térképezheti fel. Halkan mormolni kezd, lehunyja sárga szemeit és koncentrál. Ha sikerül a varázslat, akkor a kör középpontjában álló prófétából kiinduló koncentrikus körök zöld hullámai lüktetve indulnak el és ha élőlénybe ütköznek, onnan visszaverődve pedig visszajutnak az erdőmélyi elfhez. Bár a mágia nem tudja megmutatni pontosan, hogy merre is vannak, de hogy ott vannak, az biztos.
Ha sikerül, akkor azonnal elindul Nievesha keresésére és Xauzurt is elküldi egy másik irányba, a falakon túlra. Bár reméli, hogy arra nem császkált el a lány, mert az mégis veszélyesebb volna. Ha kész a varázslattal, akkor kinyitja a szemét.*
- Niev! *Kiáltja el magát az épületen belülre érve és elindul felfelé a romos lépcsőn, miközben Xauzur felmászik a romos erődfalra és a levelekkel és mohával borított gyilokjárón végigsétálva szimatol a levegőbe és kémleli a falon kívüli erdőt.
Talán nem kerüli el az irbisz figyelmét az erődön kívül történtek. Ha valahol elejtettek egy vadat, akkor Erdőmélye csúcsragadozójának figyelmét nehezen kerülheti el.
Ha pedig nem kerülte el, akkor biztosan jelezni fogja a csuhátlan prófétának is és később még utánanézhetnek.*

A varázsló becsukja szemét és elmormol egy rövid igét, melynek hatására bármely harminc lépésnél közelebb található érző élőlény (humanoid, állat stb.) jelenlétét érzékeli, annak pontos helye és faja nélkül. Az érzékelés megszűnik, amint a mágus kinyitja szemét.

1644. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-29 00:22:38
 ÚJ
>Deriri Hrjallthal avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Hűvös téi szellők//

*Deriri, ahogy este megbeszélték Iveltharral, elindul kora reggel vadászni. Ironikus, hogy nő létére ő tölti be a "vadász" szerepet, de Ivelthar túl türelmetlen a vadászathoz. Nem beszélve arról, mikor megismerték egymást, Deriri pont vadászott, és a sors egy elég nagy "zsákmányt" sodort elé.
~Régi szép idők, bár azóta is bánom, hogy meglőttem szegényt, olyan gyámolatlan volt.~
Egy utolsó édes pillantást vet az alvó férfira, majd határozott lépésekkel megkezdte útját. A nap sem kelt még fel, éppen csak ébredezik, első sugarai járják át a fák lombjait. Már jó ideje alig ettek többet gyökereknél és bogyóknál, így korgó, üres gyomra és a vágy, hogy lenyűgözze társát hajtotta a vöröskét. Nem érné be egy vadnyúllal, kiadósabb zsákmányt akar szerezni.
~Talán egy őz megtenné...~
Kedvét felfokozza a gondolat, milyen boldog lenne párja, ha egy akkora vaddal térne vissza táborhelyükre. Azonban hiába járja az erdőt fürkészve, már jó ideje, a fákon futkározó mókusokon és fütyörésző madarakon kívül semmilyen állatot sem talál. Kezd elkeseredni, mikor közelében apró ugrásokhoz hasonló hangokra lesz figyelmes. Elindul halkan a hang irányában, majd biztos távolságban megáll, hogy felmérje, honnan jöhetnek a hangok. A bokortól, ahol rejtőzködik, nagyjából tíz lábnyira egy borzoi csapatra lesz figyelmes.
Végtére is nem egyszerű vadnyulak, beérjük majd ezzel is.
Nagyjából tíz darabot számol. Tudja, hogy csak egy zsákmányt vihet haza nagy eséllyel, mert míg eltalálna egyet, a többi elszökkenne. Letesz a tervről, hogy valami nagy vadat visz haza, hisz a nap már megindult az égen, és biztos hiányolja Ivelthar is.
Céloz, majd mikor legjobb tudása szerint bemérte az áldozatot, lő. A vadak megijednek, elkezdenek szanaszét ugrálni, ám az egyik a földön vergődik. Elmosolyodik, örül sikerének, hisz ha elhalasztotta volna a lehetőséget, talán délutánra se érne haza. Miután átsegítette a halálon a kis borzoit, hogy ne szenvedjen szegény, felkapja s elindul a visszafelé. A visszaúton elmélyed gondolataiban, eszébe jut előző barbár élete, kemény apja ki törzse vezetője volt. Csak egy dolog maradt neki ebből az időszakból, a beceneve "Tűzhajú". Nem hiányzik neki az az élet, talán csak apja, kivel annyit vitázott, mégis szerették egymást.
Gondolatai már rég messze járnak a múlttól, mikor visszaér szerény táborukhoz. Látja, hogy Ivelthar sikeresen megbirkózott a tűzgyújtás nehézségeivel. Elmosolyodik, majd átölelve őt, két puszival üdvözli.*
-Hát nem aludtál el, már azt hittem nekem kell majd tüzet rakni.
*Szavai talán gúnyosan hangzanak, de egy kedves mosoly kíséri. Megszokták, hogy incselkednek egymással a hecc kedvéért. Sejti, hogy átlát majd mondandóján a férfi, és tudni fogja, hogy örömét fejezte ki a tűz miatt.*

A hozzászólás írója (Deriri Hrjallthal) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.29 00:29:02


1643. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-28 21:11:11
 ÚJ
>Ivelthar Hrjall avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 4
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Hűvös téli szellők//
//Érintőlegesen Pycta, Nievesha//

*Az avar fáradtan ropog a férfi csizmája alatt, ahogy korábbi görnyedt pozíciójából felegyenesedvén lép ki szedett-vetett kalyibájából a szabadba. Az alvásra is épphogy elegendő, épületnek csúfolt tákolmány gerince a két fa törzséhez erősített bot, melyek mentén egymásba font gallyak tekergőznek megannyi kígyóként egész' a földig, rajta sár, azon egy adag sárgult, barnult falevél, mely ezt a nyújtott háromszöget természetellenes természetességében illeszti be az erdő sűrűjébe. Ha csak szemével körbesiklik a tájon az emberfia, talán fel sem tűnik neki eme több, mint három éjjele használt fekhely, bár a vadakat elűzendő és fagyos végtagokat megmelegítendő tábortűz nyomait annál könnyebb lehet észrevenni.
Az előbbi testhelyzetből adódóan ropogó háttal áll hát neki a lándzsás a szenes, kövekkel körbehatárolt kis tűzhely felélesztésének. Hanyagul huppan a földre, majd hunyorogva az ég felé sandít.
~ Lassan itt kell lennie... ~
Tűzszerszáma meglehetősen kezdetleges; ugyan pár száz lépésnyire egy romos erőd fekszik innét, óvatossága jóvoltából nem vitte még rá a lélek, hogy szemügyre vegye a benti dolgokat, még akkor sem, ha az ottani dolgok tán' megkönnyítenék a vándorló pár életét ideig-óráig. Mintha előző nap egy férfi hangját hallotta volna az erődítmény falai mögül, talán az elhagyatott épület annyira nem is elhagyatott, mint ahogy azt gondolni vélték.
Mindazonáltal, ezen okokból fakadóan tűzgyújtásra csak száraz moha, egy egyenes bot, és egy pudvás fadarab áll rendelkezésére. Ősi trükk, de annál idegőrlőbb.
Talán három-négy fertályóra próbálkozás után gomolyog ki az első füstfelhő a mohából, a férfi szeme felcsillan, és enyhén felfelé kunkorodó szájszéllel fújogatja a halott növényt, mely ha lángra nem is kap, parázslani parázslik, innen pedig már pofonegyszerű a pont erre a célra megszárított avart begyújtani.
Talán még egy fertályóra, ha eltelik, de a tűz fellobban, kellemes meleget árasztva magából. Ivelthar önelégülten pattan fel, a sok üléstől gémberedett lábait megnyújtóztatva, a folyamatos erőltetéstől görcsös kezeit pedig megrázva. Ahogy a boldog tűzgyújtó sziluettjét látja, a hajnali tompa fényben másfelől is lát felszálló füstfelhőt az erdő felett.
~ Hát tényleg nem képzelődtem... Nem vagyunk egyedül. ~
Nem egy született felderítő, de valószínűsíti, hogy a másik füstfelhő birtokosa, avagy birtokosai nem egy népes csapat lehet, azok nem tudnak soká csendben maradni, hangjuk pedig ideáig eljönne. Nem gondolja szükségszerűnek a tűz azonnali eloltását a rejtőzködve maradást szolgálván, egyrészt, mivel megérzési alapon nem sejtet fenyegetést, másrészt, mivel lusta lenne újra ezzel bíbelődni, arról nem is beszélve, hogy Deriri élve felszeletelné, ha úgy térne vissza a zsákmányával, hogy a tűznek a szó szoros értelmében hűlt helyét találja.
Mindenesetre lándzsáját befekteti a kis saras-gallyas otthonába, hogy kéznél legyen. Az erdő elég hangos, hála az avarnak, gallyaknak, így időben meghallja a lehetséges támadást, ámbátor nyugtatja a tudat, hogy az éjjel szintén égett a tűz itt, így ha azok bántani akarnák őket, talán már rég megtették volna azt...*


1642. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-28 13:30:47
 ÚJ
>Nievesha del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 99
OOC üzenetek: 2

Játékstílus: Megfontolt

//Egy apa álma//
//Új kezdet//

*Pycta nagyon-nagyon sok információval szolgál és Niev esetében is eljön az a pillanat, mikor túlcsordul ezektől és már nem tesz fel újabb kérdéseket, mert az agya egyszerűen nem tudná befogadni az újabb válaszokat. Kicsit pihennie kell és máris minden kezdődhet elölről. Persze fizikailag is fáradt, hiszen jó darab utat megtettek, ezek fényében nem is csoda, ha hamar elnyomja az álom.
Cserébe hamar meg is ébred, talán kicsit túl hamar is, de nem a saját ágyában alszik, hanem egy új helyen, ráadásul még csak nem is ágyban, de a kisgyerekek lehetetlen helyeken és lehetetlen pózokban is nagyon jót tudnak aludni. Mind a hely, mind a póz lehetetlen, de valószínűleg a hely "szelleme" az, ami felébreszti.
A kandallóban lobog a tűz, így nincs hideg és sötét sem, kikászálódik Pycta ölelő karja alól, de az elf olyan mélyen alszik, hogy meg sem rezdül.*
- Biztos jót álmodsz, apuci!
*Ad egy puszit az elf homlokára, na nem olyan nagy cuppanósat, hogy ne ébressze fel, de közben már a tenyerét dörzsöli, hogy mekkora nagy felderítést fog most csinálni! Bizony! Ráadásul kicsit olyan érzése van, mintha egy láthatatlan erő vezetné a lépteit, mintha egy, a derekára kötött madzagnál fogva húznák lépcsőfokról lépcsőfokra, helyiségről helyiségre. Mindenhová bemegy, ahová be tud menni, benéz minden leszakadt ajtajú szekrénybe, felmászik minden polcra, hátha talál valamit, akár csak egy ruhacafatot, vagy egy törött képkeretet. Persze ez nem egyszerű feladat, mert csak a holdfény világít neki, ami beszökik a tető résein vagy az ablakokon át. De nemsokára pirkad, akkor majd könnyebben találhat kincseket.*


1641. hozzászólás ezen a helyszínen: Erdőmélye
Üzenet elküldve: 2021-01-28 11:55:20
 ÚJ
>Pycta del Ventus avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1113
OOC üzenetek: 23

Játékstílus: Vakmerő

//Egy apa álma//
//Új kezdet//

- Keresni kell őket. *Válaszol nyugodt mosollyal. Sejthette volna, hogy a kifejtés hiánya újabb kérdéseket fog szülni. Ahogy a válasz is hasonló módon folytatódik majd. Kérdésekkel.*
- Jó táborhelyet találni nem könnyű. *Kezd bele.*
- Olyan hely kell, ami védett a széltől, de az a legjobb, ha az esőtől is. Ne legyen közel a vadak ösvényéhez, de legyen a közelben patak vagy forrás. Ne legyen vizes vagy mocsaras területen, de hangyaboly vagy más rovarok fészkének közelében sem érdemes éjszakázni. *Magyarázza mosolyogva a táborozás alapszabályait.
A gombapörkölt nem finomságára csak mosolyog, kevés gyermek szereti, de az erdőmélyi elf szívesen fogyasztja. Főleg friss erdei gombákból főzve.
Az erődöt ugyan mindenütt visszakövetelte a természet, szép is a maga nemében, de Nieveshát más aggasztja.*
- Nem fog. Ha úgy gondolnám, hogy le fog omlani, akkor nem éjszakáznánk alatta. *Válaszol kacsintva a kislánynak.
A Szent Fát érintő kérdéseket is a megszokott türelemmel hallgatja végig és csak utána válaszol.*
- Igen, egyetlen magból. *Mutatja mutatóujját maga elé tartva.*
- Minden elültetett mag, legyen az fa, bokor vagy virág, az Erdő Szívét erősíti, a legszebb ajándék, amit a vadonnak adhatsz.
*Az Erdő Szívének kezét érintő kérdésen csak mosolyog. Szerencsére Niev sokkal gyorsabban gondolkodik, mint beszél, így sokszor már el is felejti a kérdést, mert újabbakat tesz fel helyette.
Az egykori tárgyalóteremben, ahol az itt élők gyűltek össze, megtalálják a kilencfejű hydra szobrát, amire a kislány rácsodálkozik.*
- Bizony. Az a nyaklánc innen származik. *Bólint felnézve a levelekkel körbefont szoborra. Az emlékek szép lassan szivárognak vissza belé, átitatják és a csuhátlan csuhás hagyja, hogy átjárják a lelkét. Minden itt kezdődött.*
- Igen, később körbenézhetsz. *Mondja halkan a békésen pattogó parázs mellett, már lefekvés közben. Másnap, tiszta fejjel majd átgondolja, hogyan is tovább, hogyan kezdjen neki a terv megvalósításának. De most pihenni kell.

Olyan természetes, hogy most méhecske, mintha egész életében nem is lett volna más. Vidáman repül a virágok felett a mellette szálló dongóval. A virágra szállva a virágpor íze olyan, mint a mézé, édes és selymes.
Amikor a dongó megszólal, megrázza a szárnyát, minden figyelmével felé fordul, hisz nagyon jól tudja, ki ő. Az engedély örömmel tölti el a lelkét, nyugalommal, hisz ez volt a legnagyobb félelme, hogy végül kudarcot vall mindkét feladatában.
Egy másik virágra szállva folytatódik a beszélgetés a méhecske és a dongó között. Az méh testébe bújt erdőmélyi elf pedig csak figyel, hallgatja patrónusát.
Hallgatja a rituálé menetét, minden szót, minden részletet igyekszik jól a fejébe vésni.
~ Két folyó és két állóvíz. Erdőmélye földje. Két virág. Három nap. ~
Lehajtja méh-fejét. Tudja, hogy az, amit tesz, nem a legjobb döntés, de olykor nehéz döntéseket kell hozni. Biztos benne, hogy az áldás nem lesz következmények nélkül való, de az Erdő Szíve biztosítja, ha úgy határozna, távol tudja tőle tartani a Természet Érintését.
Kurtán, biztosan bólint. Ennek a virágnak más íze van. Bódító, amitől hullámzani kezd előtte a virágmező.*
- Nem pazarolhatunk életet. *Formálják ajkai a szavakat, amelyek az ébredéssel együtt visszhangzanak a fülében. Megtudta hát, mit kell tennie és mit kell beszereznie, hogy sikerrel járjon.
Pár pillanatig még fekve marad, ha Niev nem kóborolt el a hajnallal, akkor megnézi, hogy a kislány alszik-e még. Xauzur sárga szemei villannak rá, mindketten tudják, hogy ki ajándékozta meg álommal a páncélos prófétát.
Ha Nievesha már nincs mellette, felkel és a keresésére indul. Az erőd ugyan védett, de Erdőmélye vadonjának közepén vigyázni kell. Ha a kislány mellette van és még alszik, akkor óvatosan, ahogyan csak egy elf tud, felkel mellőle, gondosan betakarja és csókot lehel a homlokára. Tesz a tűzre pár hasábot és elindul az udvarra, amely még sötétbe borul, de a távolban, az erdők felett keleten már látszik a pír, a hajnal hírnöke.*


1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660