*Ki gondolta volna, hogy napokig könyveket bújni fárasztóbb és idegörlőbb feladat, mint bármiféle út, fizikai aktivitás vagy akár egy vérre menő harc? Nori most ezt is megtanulta, legszívesebben már menekülne a könyvek elől, de elégedett lehet. A varázsfőzet ismét működött, ő pedig még mélyebbre áshatta magát a mágia rejtelmeiben. Lehet, hogy van, aki nem fog örülni annak, hogy ezt csinálja, de az Arthenior-ban történtek felnyitották a szemét. Mindent meg kell tennie azért, hogy erősebbé, hatalmasabbá válhasson. Egyszerűen szánalmasnak érzi magát, hogy csak úgy elmenekült Eeyr kutyája elől. Mondjuk, az is tény, hogy pont emiatt egyelőre vissza sem akar menni a városba, de akkor mégis hová menjen?*
~Ehh, kit érdekel…~ *Töltött már ő hosszabb időt is a szabadban, céltalanul bolyongva, úgyhogy végül nem is rágódik ezen.*
- Szia Árnyék! *Üdvözli a lovát, mikor végre elér hozzá, aztán egy picit dörgölőzik a ló fekete sörényéhez, mintha a szeretete elég lenne, hogy ellássa szerencsétlen állatot. Aztán felül a nyeregbe, és nekiindul az ingoványnak.*
- Hm… ez a hely… ez olyan… nekem való. *Mindig elmélázik, mikor a mocsár közelében jár. Ha valahol el tudná képzelni, hogy lépten-nyomon Sa'Tereth követőire bukkanjon, az pontosan ez a hely. Azonban nincs itt egy lélek se. Illetve, lélek lehet, hogy akad, de hogy nem élők már, az biztos. Vajon hányan fulladhattak bele a mocsárba? Ezen elmélkedik, majd a kantár csattan, Árnyék gyorsít, Nori pedig egyszerűen csak átvágtázik az ingoványon. Szerencse, hogy már tudja, melyik a biztonságos, járható út.*