Kikötő - Vérkert
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 15 (281. - 297. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
297. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-09-21 12:13:14
Üzenet elküldve: 2025-09-21 12:13:14
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 62
OOC üzenetek: 31
Játékstílus: Vakmerő
//Haza(?)térés//
*Hirtelen a Vérkert szemet legkevésbé sem gyönyörködtető látványa tárul elé. Végre fölébredt abból az ájult, szétzilált állapotból, amiben Sa'tereth szavai kényszerítették. Szédül, gyomra kavarog, teste furcsán fáj. Körbe néz. Valahogy minden ugyanolyan, de mégsem. Azok, akikkel volt, sehol, s talán a Vérkert teljes összképe másabb.
Ekkor jut eszébe, hogy a Szolga elvitte magával. Volt valahol, de nem tudja meddig, miért, és hol pontosan. Feje úgy zúg, mintha valaki egy bunkósbottal verte volna tarkón.
Előredől, és kiadja gyomrának tartalmát. Nem tudja, hogy öt éve nem evett semmit, így pánikolva zihálni kezd, mikor azt látja, hogy előtte egy fekete miazma terül el, ami ezelőtt benne volt.
~ Mégis mi a... ~
Nagy nehezen feltápászkodik, miközben szájáról törli le az odaragadt szurokszerű anyagot. Mintha évek óta csak rohant volna, teste kész bármelyik pillanatban felmondani a szolgálatot. Úgy sétál, mint Sa'argatoth élőhalottjai, összefüggéstelenül teszi egyik lábát a másik után, karjai szabadon lengedeznek oldalt, csípőjét mintha egy cérna tartaná csak teste alsó feléhez. Pár lépés, és ennyi. Visszazuhan térdeplésbe, szemei idegesen, majd szomorúan fürkészik a talajt. Hol van az az elemi düh, ami eddig éltette? Hol van az a sötét megvetés, amit eddig minden iránt érzett? És miért nem lát rendesen?
Hirtelen egy csepp esik le a halott földre. Majd egy másik. Mintha csak eső esne. Leilith furcsa, szoruló érzést érez a gyomrában, és teljesen biztos benne, hogy ez a sötét anyag életre kelt benne. De nem történik semmi, helyette ahhoz hasonlatos érzés fogja el, mikor mások negatív érzelmein kezd el lakmározni.
~ Én... Sírok?! ~
Hitetlenkedő, meglepett tekintettel kap oda arcához, s letörli a könnyeket.
~ Én... Sírok. ~
Soha nem gondolta volna, hogy egyszer a saját kétségbeesésén, félelmén és szomorúságán fog lakmározni. Ez vajon kannibalizmusnak számít? Vagy olyan, mintha egy ember megenné a saját karját? Mindenesetre, abban biztos, hogy ez természetellenes.
Szipogva megtörli arcát, és újra erőt gyűjt. Feláll, és lassan, botorkálva igyekszik kijutni a Vérkertből. Nincs terv, csak legyen minél messzebb ettől az istenátkozta helytől.*
*Hirtelen a Vérkert szemet legkevésbé sem gyönyörködtető látványa tárul elé. Végre fölébredt abból az ájult, szétzilált állapotból, amiben Sa'tereth szavai kényszerítették. Szédül, gyomra kavarog, teste furcsán fáj. Körbe néz. Valahogy minden ugyanolyan, de mégsem. Azok, akikkel volt, sehol, s talán a Vérkert teljes összképe másabb.
Ekkor jut eszébe, hogy a Szolga elvitte magával. Volt valahol, de nem tudja meddig, miért, és hol pontosan. Feje úgy zúg, mintha valaki egy bunkósbottal verte volna tarkón.
Előredől, és kiadja gyomrának tartalmát. Nem tudja, hogy öt éve nem evett semmit, így pánikolva zihálni kezd, mikor azt látja, hogy előtte egy fekete miazma terül el, ami ezelőtt benne volt.
~ Mégis mi a... ~
Nagy nehezen feltápászkodik, miközben szájáról törli le az odaragadt szurokszerű anyagot. Mintha évek óta csak rohant volna, teste kész bármelyik pillanatban felmondani a szolgálatot. Úgy sétál, mint Sa'argatoth élőhalottjai, összefüggéstelenül teszi egyik lábát a másik után, karjai szabadon lengedeznek oldalt, csípőjét mintha egy cérna tartaná csak teste alsó feléhez. Pár lépés, és ennyi. Visszazuhan térdeplésbe, szemei idegesen, majd szomorúan fürkészik a talajt. Hol van az az elemi düh, ami eddig éltette? Hol van az a sötét megvetés, amit eddig minden iránt érzett? És miért nem lát rendesen?
Hirtelen egy csepp esik le a halott földre. Majd egy másik. Mintha csak eső esne. Leilith furcsa, szoruló érzést érez a gyomrában, és teljesen biztos benne, hogy ez a sötét anyag életre kelt benne. De nem történik semmi, helyette ahhoz hasonlatos érzés fogja el, mikor mások negatív érzelmein kezd el lakmározni.
~ Én... Sírok?! ~
Hitetlenkedő, meglepett tekintettel kap oda arcához, s letörli a könnyeket.
~ Én... Sírok. ~
Soha nem gondolta volna, hogy egyszer a saját kétségbeesésén, félelmén és szomorúságán fog lakmározni. Ez vajon kannibalizmusnak számít? Vagy olyan, mintha egy ember megenné a saját karját? Mindenesetre, abban biztos, hogy ez természetellenes.
Szipogva megtörli arcát, és újra erőt gyűjt. Feláll, és lassan, botorkálva igyekszik kijutni a Vérkertből. Nincs terv, csak legyen minél messzebb ettől az istenátkozta helytől.*
296. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-09-21 10:03:21
Üzenet elküldve: 2025-09-21 10:03:21
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 61
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Szelíd
//Leilith Eredonys//
*Amikor kinyitja a szemét, térdelve találja magát. A Vérkert talaja hidegen és nyirkosan nyomja térdeit, de a szeme előtt nem a megszokott szürke köd és torz színek kavargása jelenik meg. A látvány most más: felette végtelen, tiszta kék ég terül el. Egy pillanatig el sem hiszi, amit lát. Hiszen az elmúlt időkben, bármit is jelentsen ez, csak Sa'Tereth birodalmának formátlan, szüntelen változó valóságát érzékelte. Olyan képeket, színeket, torzulásokat, illetve szinte már-már alaktalan entitásokat, amelyek látványát egy átlagos halandó elme sosem élhetne túl ép ésszel. Azonban az ő elméje nem egészen egy halandóé, így csak rajta áll, hogy mennyire őrizte meg épségét.
Az emlékek homályosak. Nem tudja felidézni, mi történt pontosan odabent, és azt sem, mennyi idő telhetett el, mióta oda került. Lehetnek évek, évtizedek vagy csupán egyetlen nap itt, a Vérkert földjén mindez értelmét veszti. Egyetlen dolog bizonyos: azóta először látja újra az eget, és ez egyszerre hat rá idegenként és felszabadítóként.
Teste gyenge, karjai erőtlenül lógnak, s mikor megpróbál mozdulni, szinte nem engedelmeskednek neki. De ha összeszedi minden erejét, lassan felegyenesedhet. Lábai bizonytalanul tartják, mégis talpra áll. A láncok, melyek Sa'Tereth világához kötötték, immár nincsenek körülötte, vagy talán csak mélyen a lelkébe ivódtak. A kék ég alatt először érezheti újra, hogy valóban visszatért.*
*Amikor kinyitja a szemét, térdelve találja magát. A Vérkert talaja hidegen és nyirkosan nyomja térdeit, de a szeme előtt nem a megszokott szürke köd és torz színek kavargása jelenik meg. A látvány most más: felette végtelen, tiszta kék ég terül el. Egy pillanatig el sem hiszi, amit lát. Hiszen az elmúlt időkben, bármit is jelentsen ez, csak Sa'Tereth birodalmának formátlan, szüntelen változó valóságát érzékelte. Olyan képeket, színeket, torzulásokat, illetve szinte már-már alaktalan entitásokat, amelyek látványát egy átlagos halandó elme sosem élhetne túl ép ésszel. Azonban az ő elméje nem egészen egy halandóé, így csak rajta áll, hogy mennyire őrizte meg épségét.
Az emlékek homályosak. Nem tudja felidézni, mi történt pontosan odabent, és azt sem, mennyi idő telhetett el, mióta oda került. Lehetnek évek, évtizedek vagy csupán egyetlen nap itt, a Vérkert földjén mindez értelmét veszti. Egyetlen dolog bizonyos: azóta először látja újra az eget, és ez egyszerre hat rá idegenként és felszabadítóként.
Teste gyenge, karjai erőtlenül lógnak, s mikor megpróbál mozdulni, szinte nem engedelmeskednek neki. De ha összeszedi minden erejét, lassan felegyenesedhet. Lábai bizonytalanul tartják, mégis talpra áll. A láncok, melyek Sa'Tereth világához kötötték, immár nincsenek körülötte, vagy talán csak mélyen a lelkébe ivódtak. A kék ég alatt először érezheti újra, hogy valóban visszatért.*
295. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-08-10 06:41:50
Üzenet elküldve: 2025-08-10 06:41:50
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
//Dögvész//
-Hatalmat. *Visszhangozza Khunezk.*
-Hatalmat a gyengébbek felett. Persze... Érdemes definiálni a gyengébbet. *Halkan felkuncog, miközben Valuryen felé indul.*
-Mielőtt azonban urunk befogadna, vezekelned kell tetteidért. *Mutatóujját Valuryenre szegezi. Az elf érezheti, hogy felemelkedik a földtől, karjait és lábait groteszk mód széttárva. Khunezk motyog valamit, de a hosszúéletű fülei számára e szavak értelmetlennek hatnak, még ha roppant sötéten csengenek is.
Kell néhány szívdobbanásnyi idő, hogy Valuryen érezze; valami nincs rendben. A fájdalom jobb bokájából indul ki. Reccs, reccs, reccs. Érzi, komótos lassúsággal törnek szilánkosra csontjai lábában. Őrjítő a fájdalom. Ahogy letekint végtagjára, az kicsavarodva, s összezúzva lóg élettelen. Krekk, krekk, krekk. a fájdalom feljebb kúszik csigolyáira, s most azokat roppantja össze. Nehéz lenne megállapítani, meddig kínozza a jelenés. Percekig? Órákig? Egy dolog biztos, elméjét kikezdi a roppant fájdalom. Khunezk pedig közelít, s kesztyűs kezét nyújtja érte.
Ekkor, mintha meggyűrnék mögötte a világ szövetét, egy hófehér kéz nyúlik ki a semmiből, s orcáján megragadva az elfet húzza hátra óriási erővel. Valuryen teste fehér ködben úszik, s az orráig sem lát.*
-Mi sem bánunk kezesebben az ellenünk vétkezőknek. *Egy lágy, női hang beszél hozzá, ám bárhogy mereszti szemeit, nem látja forrását.*
-Egyedül a Vérkertbe menni... Még többedmagaddal is óriási kockázat. Minden ravaszságomra szükség volt, hogy elérjelek téged ott. De több ilyen nem lesz. Tekintsd ezt "Nylisani ajándékának". Ne tévedj el!
*Zuhan. Hassal érkezik, s lágyan táncoló búzakalászok között találja magát. A Szántóföldeken van. Külsérelmi nyomnak nincs jele rajta, bizonyára látomásokkal kínozta a vérkerti borzalom. Egy dolog biztos, kell idő, mire felépül elméje e kalandból.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.10 06:50:03
-Hatalmat. *Visszhangozza Khunezk.*
-Hatalmat a gyengébbek felett. Persze... Érdemes definiálni a gyengébbet. *Halkan felkuncog, miközben Valuryen felé indul.*
-Mielőtt azonban urunk befogadna, vezekelned kell tetteidért. *Mutatóujját Valuryenre szegezi. Az elf érezheti, hogy felemelkedik a földtől, karjait és lábait groteszk mód széttárva. Khunezk motyog valamit, de a hosszúéletű fülei számára e szavak értelmetlennek hatnak, még ha roppant sötéten csengenek is.
Kell néhány szívdobbanásnyi idő, hogy Valuryen érezze; valami nincs rendben. A fájdalom jobb bokájából indul ki. Reccs, reccs, reccs. Érzi, komótos lassúsággal törnek szilánkosra csontjai lábában. Őrjítő a fájdalom. Ahogy letekint végtagjára, az kicsavarodva, s összezúzva lóg élettelen. Krekk, krekk, krekk. a fájdalom feljebb kúszik csigolyáira, s most azokat roppantja össze. Nehéz lenne megállapítani, meddig kínozza a jelenés. Percekig? Órákig? Egy dolog biztos, elméjét kikezdi a roppant fájdalom. Khunezk pedig közelít, s kesztyűs kezét nyújtja érte.
Ekkor, mintha meggyűrnék mögötte a világ szövetét, egy hófehér kéz nyúlik ki a semmiből, s orcáján megragadva az elfet húzza hátra óriási erővel. Valuryen teste fehér ködben úszik, s az orráig sem lát.*
-Mi sem bánunk kezesebben az ellenünk vétkezőknek. *Egy lágy, női hang beszél hozzá, ám bárhogy mereszti szemeit, nem látja forrását.*
-Egyedül a Vérkertbe menni... Még többedmagaddal is óriási kockázat. Minden ravaszságomra szükség volt, hogy elérjelek téged ott. De több ilyen nem lesz. Tekintsd ezt "Nylisani ajándékának". Ne tévedj el!
*Zuhan. Hassal érkezik, s lágyan táncoló búzakalászok között találja magát. A Szántóföldeken van. Külsérelmi nyomnak nincs jele rajta, bizonyára látomásokkal kínozta a vérkerti borzalom. Egy dolog biztos, kell idő, mire felépül elméje e kalandból.*
A hozzászólás írója (Mesélő) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.10 06:50:03
294. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-08-10 01:40:24
Üzenet elküldve: 2025-08-10 01:40:24
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
//Dögvész//
*Valuryen terve úgy halad, ahogy azt a fejében elképzelte. A föld is megremeg, érzi magában Eeyr duzzadó erejét, de mielőtt elég közel érhetne az oltárhoz, valami olyasmi történik, amire legrosszabb rémálmaiban sem számított. Fejében egy roppant hang zúg, ami elnyomni tűnik minden mást. Rögtön grimaszolni kezd, és teste is megfagy. ~Még hogy itt nincs Eeyr?! Eeyr mindenhol ott van!~ Gondolja magában. Ebben hisz. Ebben akar hinni. Borzalmas gondolatok suhannak át elméjén, az előtte tornyosuló alak pedig valóban rettentő, nem sok esélyt lát rá, hogy akár csak birokra tudna kelni vele, nem hogy legyőzni ezt a teremtményt. Az elf nem mozdul, talán tudna, de a teste nem akar engedelmeskedni, fogalma sincs hogy mitévő legyen, a szavak pedig egyre csak jönnek és jönnek, és mind csak jobban elbizonytalanítja őt saját magában, a hitében. Ha Eeyr tényleg mindenhol ott van, miért nincs most itt? Az ő szolgálója miért nem kel a védelmére? Nem tett semmi rosszat, hűen szolgálta az istennőt, s lám még egy amulettvarázslathoz sem óhajtotta áldását adni, csak miután már harmadjára is hagyta őt kudarcot vallani. Ekkor jön a végső, kétségbeesését leginkább tápláló hang a fejében Khunezktől. Hatalom. ~Vajon tényleg csak erre vágynék? Vajon csak azért akartam erre a helyre jönni, hogy Eeyr-nek bizonyítsak, de miért? Hogy még erősebb mágiához adja erejét, hogy még több, még erősebb varázstárgyakat áldhassak meg a nevében, de a saját hasznomra.~ Nem tudja mennyi esélye lenne egyszerűen elmenekülni, szemével ezt is felméri, közben pedig majdcsak térdre rogy Khunezk előtt.*
-H.. Hatalmat?
*Kérdi suttogva. Érezhető hogy vívódik, és nem éppen azon, hogy hogyan pusztítsa el az oltárt.*
*Valuryen terve úgy halad, ahogy azt a fejében elképzelte. A föld is megremeg, érzi magában Eeyr duzzadó erejét, de mielőtt elég közel érhetne az oltárhoz, valami olyasmi történik, amire legrosszabb rémálmaiban sem számított. Fejében egy roppant hang zúg, ami elnyomni tűnik minden mást. Rögtön grimaszolni kezd, és teste is megfagy. ~Még hogy itt nincs Eeyr?! Eeyr mindenhol ott van!~ Gondolja magában. Ebben hisz. Ebben akar hinni. Borzalmas gondolatok suhannak át elméjén, az előtte tornyosuló alak pedig valóban rettentő, nem sok esélyt lát rá, hogy akár csak birokra tudna kelni vele, nem hogy legyőzni ezt a teremtményt. Az elf nem mozdul, talán tudna, de a teste nem akar engedelmeskedni, fogalma sincs hogy mitévő legyen, a szavak pedig egyre csak jönnek és jönnek, és mind csak jobban elbizonytalanítja őt saját magában, a hitében. Ha Eeyr tényleg mindenhol ott van, miért nincs most itt? Az ő szolgálója miért nem kel a védelmére? Nem tett semmi rosszat, hűen szolgálta az istennőt, s lám még egy amulettvarázslathoz sem óhajtotta áldását adni, csak miután már harmadjára is hagyta őt kudarcot vallani. Ekkor jön a végső, kétségbeesését leginkább tápláló hang a fejében Khunezktől. Hatalom. ~Vajon tényleg csak erre vágynék? Vajon csak azért akartam erre a helyre jönni, hogy Eeyr-nek bizonyítsak, de miért? Hogy még erősebb mágiához adja erejét, hogy még több, még erősebb varázstárgyakat áldhassak meg a nevében, de a saját hasznomra.~ Nem tudja mennyi esélye lenne egyszerűen elmenekülni, szemével ezt is felméri, közben pedig majdcsak térdre rogy Khunezk előtt.*
-H.. Hatalmat?
*Kérdi suttogva. Érezhető hogy vívódik, és nem éppen azon, hogy hogyan pusztítsa el az oltárt.*
293. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-08-10 00:07:11
Üzenet elküldve: 2025-08-10 00:07:11
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
//Dögvész//
*Undok miazma és elmúlás szaga lengi körbe Valuryent. A Vérkert. Az egykori Tündérkert, mit gátlástalan mágiával torzítottak el és tették azzá, ami. Az elfen kívül nincs itt senki, legalábbis látszólag. Valuryennek mégis az lehet az érzése, hogy ezer szempár figyeli minden léptét. Jó eséllyel így van; ahogy az árgus szemekkel Fehér Oltárt a templomban, úgy a vérkerti ellentettjét sem hagyják őrizetlen.
Az elf az obszidiánoltárhoz közelít, s közben kántálni kezd. A föld megremegni látszik lábai alatt, mintha meg akarna nyílni, Valuryen azonban elszántan tör előre. Egyértelmű, hogy a hosszúéletű szavainak van köze a jelenséghez. Az obszidiántömb körül több helyen megnyílni látszik a föld, s iszapos, nyálkás lények másznak elő a repedésekből. Holttestek. Üres szemgödreiket Valuryenre emelik, de azon nyomban futásnak erednek az ellenkező irányba, hogy aztán két tucat lépésnyire az oltártól elporladjanak. A rémület, amit Valuryen áraszt, mindenre hatással van, minek lelke oltárhoz van kötve. Az elf mágiája működni látszik. Egészen addig, míg jó egy tucat lépésnyire nem kerül az obszidiántömbtől. Érzi, hiába formálnak ajkai szavakat, azok nem hagyják el száját. Cserébe fejében oly erővel csendül fel egy mélységes mély hang, hogy Valuryen beleremeg.*
-Itt nincs Eeyr. Csak halál.
*Az elf lába mintha földbe gyökerezne. Az oltár mögött gomolygó füstből valami kirajzolódik; Egy óriás méretű, páncélba zárt, hófehér csuklyát és köpenyt viselő alak lép elő. Az arca fekete árnyékba vész, szinte ásít belőle a vérfagyasztó sötétség. Hátán nagyobb pallos pihen, mint Valuryen maga.*
-Senki sem lát téged. *A napkorong vörösre gyúl a horizonton a jelenés mögött. A hatalmas alak hirtelen hófehér szárnyakat enged, s rettenetes, fémes súrlódás mellett lassan, de biztosan húzza elő óriási pallosát.*
-Térdre Khunezk előtt, s rebegj imát a sötétség urához. Urunk bőkezű, s én megadhatom neked, amit valójában kívánsz. Hatalmat. *Az utolsó szó még sokáig visszhangzik Valuryen fejében. Az elf dacolhat a Vérkert védelmezőjével, vagy akár engedhet is a csábításnak. Rajta áll, mihez kezd.*
*Undok miazma és elmúlás szaga lengi körbe Valuryent. A Vérkert. Az egykori Tündérkert, mit gátlástalan mágiával torzítottak el és tették azzá, ami. Az elfen kívül nincs itt senki, legalábbis látszólag. Valuryennek mégis az lehet az érzése, hogy ezer szempár figyeli minden léptét. Jó eséllyel így van; ahogy az árgus szemekkel Fehér Oltárt a templomban, úgy a vérkerti ellentettjét sem hagyják őrizetlen.
Az elf az obszidiánoltárhoz közelít, s közben kántálni kezd. A föld megremegni látszik lábai alatt, mintha meg akarna nyílni, Valuryen azonban elszántan tör előre. Egyértelmű, hogy a hosszúéletű szavainak van köze a jelenséghez. Az obszidiántömb körül több helyen megnyílni látszik a föld, s iszapos, nyálkás lények másznak elő a repedésekből. Holttestek. Üres szemgödreiket Valuryenre emelik, de azon nyomban futásnak erednek az ellenkező irányba, hogy aztán két tucat lépésnyire az oltártól elporladjanak. A rémület, amit Valuryen áraszt, mindenre hatással van, minek lelke oltárhoz van kötve. Az elf mágiája működni látszik. Egészen addig, míg jó egy tucat lépésnyire nem kerül az obszidiántömbtől. Érzi, hiába formálnak ajkai szavakat, azok nem hagyják el száját. Cserébe fejében oly erővel csendül fel egy mélységes mély hang, hogy Valuryen beleremeg.*
-Itt nincs Eeyr. Csak halál.
*Az elf lába mintha földbe gyökerezne. Az oltár mögött gomolygó füstből valami kirajzolódik; Egy óriás méretű, páncélba zárt, hófehér csuklyát és köpenyt viselő alak lép elő. Az arca fekete árnyékba vész, szinte ásít belőle a vérfagyasztó sötétség. Hátán nagyobb pallos pihen, mint Valuryen maga.*
-Senki sem lát téged. *A napkorong vörösre gyúl a horizonton a jelenés mögött. A hatalmas alak hirtelen hófehér szárnyakat enged, s rettenetes, fémes súrlódás mellett lassan, de biztosan húzza elő óriási pallosát.*
-Térdre Khunezk előtt, s rebegj imát a sötétség urához. Urunk bőkezű, s én megadhatom neked, amit valójában kívánsz. Hatalmat. *Az utolsó szó még sokáig visszhangzik Valuryen fejében. Az elf dacolhat a Vérkert védelmezőjével, vagy akár engedhet is a csábításnak. Rajta áll, mihez kezd.*
292. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-08-09 22:05:31
Üzenet elküldve: 2025-08-09 22:05:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 378
OOC üzenetek: 26
Játékstílus: Vakmerő
*Dögvész ez a föld felszínén, legalábbis Valuryen így látja ezt a helyet. Mocskos fertő, bűn az is, hogy létezik, hát még hogy emberek ide járnak és áldoznak.*
-Áldoznak! Vért, életet áldoznak!
*A legnagyobb bűn. Nemrég a templomban sokszorosan kudarcot vallott, s csak akkor járt sikerrel, mikor igazán átérezte az istennő tanításait. Mikor csak nem olvasta, nem csak szónokolta, hanem hitte is. Hitte és maga is alkalmazta, cselekedte azokat. Akkor adta meg Eeyr a kegyet, s ez ad neki most erőt. Szeretne bizonyítani, ő akar lenni Eeyr egyik bajnoka, akire büszke lehet az istennő, amivel megerősítheti hitét mind benne, mind pedig saját magában. Kell valami, amivel ismét azt érezheti, hogy hasznos ebben a világban, valami amitől úgy érezheti hogy megtette amit meg kell tenni. A hatalma megvan hozzá, a bátorsága és az elszántsága is. Az egyetlen, amire még szükség lehet, az maga Eeyr támogatása és szeretete, erre pedig habár közvetlen ráhatása nincs is, igyekszik méltóvá válni reá. Ahogy közeledik a kőoltárhoz, arca grimaszba torzul, s ahogy korábban is mikor elpusztított egy sötétség oltárt, az ég felé tartja kezét, imádkozni kezd és a megfelelő igéket kántálva igyekszik pontot tenni eme szentségtelen hely sorsára.*
-Kérlek, Eeyr! Láss engem!
*Nem tudja, hogy egyáltalán el tud-e jutni az oltárig. Nem tudja azt sem, hogy vajon észreveszi-e bárki, de érzi, tudja, hogy meg kell próbálnia, még ha az életével játszik is. Van, ami sokkal fontosabb annál.*
A hozzászólás írója (Valuryen Meloar'c) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.09 22:37:29
A varázsló az ég felé nyúl, miközben hangosan kántál, melynek hatására minden olyan élőlényben félelmet kelt, melynek lelke egy sötétség oltárhoz van kötve, emellett pedig vagy a varázsló öt lépéses körzetében áll, vagy hallja, vagy látja a varázslót. A félelem hatására a célpont semmi másra nem tud gondolni, mint hogy minél messzebb kerüljön a varázslótól, pánikolva menekül előle, egészen addig, míg látó- és hallótávolságon kívül nem kerül. Ha a varázslat egy sötétség oltár öt lépés környezetében lett elmondva, a sötétség oltár elpusztul, az oltár összes lélekkötése felszakad, és a varázsló az oltár szintjének megfelelő fény pontot kap.
-Áldoznak! Vért, életet áldoznak!
*A legnagyobb bűn. Nemrég a templomban sokszorosan kudarcot vallott, s csak akkor járt sikerrel, mikor igazán átérezte az istennő tanításait. Mikor csak nem olvasta, nem csak szónokolta, hanem hitte is. Hitte és maga is alkalmazta, cselekedte azokat. Akkor adta meg Eeyr a kegyet, s ez ad neki most erőt. Szeretne bizonyítani, ő akar lenni Eeyr egyik bajnoka, akire büszke lehet az istennő, amivel megerősítheti hitét mind benne, mind pedig saját magában. Kell valami, amivel ismét azt érezheti, hogy hasznos ebben a világban, valami amitől úgy érezheti hogy megtette amit meg kell tenni. A hatalma megvan hozzá, a bátorsága és az elszántsága is. Az egyetlen, amire még szükség lehet, az maga Eeyr támogatása és szeretete, erre pedig habár közvetlen ráhatása nincs is, igyekszik méltóvá válni reá. Ahogy közeledik a kőoltárhoz, arca grimaszba torzul, s ahogy korábban is mikor elpusztított egy sötétség oltárt, az ég felé tartja kezét, imádkozni kezd és a megfelelő igéket kántálva igyekszik pontot tenni eme szentségtelen hely sorsára.*
-Kérlek, Eeyr! Láss engem!
*Nem tudja, hogy egyáltalán el tud-e jutni az oltárig. Nem tudja azt sem, hogy vajon észreveszi-e bárki, de érzi, tudja, hogy meg kell próbálnia, még ha az életével játszik is. Van, ami sokkal fontosabb annál.*
A hozzászólás írója (Valuryen Meloar'c) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.08.09 22:37:29
A varázsló az ég felé nyúl, miközben hangosan kántál, melynek hatására minden olyan élőlényben félelmet kelt, melynek lelke egy sötétség oltárhoz van kötve, emellett pedig vagy a varázsló öt lépéses körzetében áll, vagy hallja, vagy látja a varázslót. A félelem hatására a célpont semmi másra nem tud gondolni, mint hogy minél messzebb kerüljön a varázslótól, pánikolva menekül előle, egészen addig, míg látó- és hallótávolságon kívül nem kerül. Ha a varázslat egy sötétség oltár öt lépés környezetében lett elmondva, a sötétség oltár elpusztul, az oltár összes lélekkötése felszakad, és a varázsló az oltár szintjének megfelelő fény pontot kap.
291. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-07-29 16:25:19
Üzenet elküldve: 2025-07-29 16:25:19
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
*Az egykori Tündérkert sem változott sokat, mióta utoljára itt járt. Milyen muris, hogy emberek képesek voltak Tündérkertnek nevezni ezt a helyet, mi manapság már minden, csak nem tündéri, de annál jobb. Igen, egy bűzös mocsár az, mi elterül a környéken, de ez mégsem olyan, mint az erdő közelében lévő ingovány. Ez Sa'Tereth otthona, itt minden olyan… más. Megnyugtatóan sötét és kaotikus. Még mindig a furcsán megcsavart sziklák a kedvencei, azok jelzik csak igazán, hogy valami nem e világi munkálkodik errefelé. Ő pedig, nem egyszer, nem is kétszer tapasztalta már meg, hogy mindez nem csak szóbeszéd, hanem valóság.
Lovát kantárszáron vezetve lépked előre, és közelíti meg a kert közepén található oltárt, miközben lábai alatt recsegnek-ropognak a csontok, amikre rá sikerül lépnie. Megvan még, egyben, és az ereje mit sem gyengült. Ez jó hír.
Ezúttal nem tervez véráldozatot, nem is nyúl hozzá tőrért, csupán végigsimít az obszidiántömbön, lehunyja szemeit, és megpróbálja érezni és megérteni azt a hatalmat, mit a sötétség istene adhat neki. Immáron tiszta fejjel, immáron Velar társaságában, aki képes lefordítani neki minden egyes apró jelet, melyet az istenség küldeni próbál neki. Sa'Tereth hatalma továbbra sem egy átok, hanem egy áldás, csak tudni kell használni. Ennyi a lényeg, ez az, ami fontos.
Végül kinyitja a szemeit, felnéz az égre, halványan elvigyorodik, aztán meg is fordul, hogy maga mögött is hagyja a Vérkertet. Amiért jött, azt megtudta. Az oltár épségben van.*
Lovát kantárszáron vezetve lépked előre, és közelíti meg a kert közepén található oltárt, miközben lábai alatt recsegnek-ropognak a csontok, amikre rá sikerül lépnie. Megvan még, egyben, és az ereje mit sem gyengült. Ez jó hír.
Ezúttal nem tervez véráldozatot, nem is nyúl hozzá tőrért, csupán végigsimít az obszidiántömbön, lehunyja szemeit, és megpróbálja érezni és megérteni azt a hatalmat, mit a sötétség istene adhat neki. Immáron tiszta fejjel, immáron Velar társaságában, aki képes lefordítani neki minden egyes apró jelet, melyet az istenség küldeni próbál neki. Sa'Tereth hatalma továbbra sem egy átok, hanem egy áldás, csak tudni kell használni. Ennyi a lényeg, ez az, ami fontos.
Végül kinyitja a szemeit, felnéz az égre, halványan elvigyorodik, aztán meg is fordul, hogy maga mögött is hagyja a Vérkertet. Amiért jött, azt megtudta. Az oltár épségben van.*
290. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-07-17 09:06:54
Üzenet elküldve: 2025-07-17 09:06:54
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Vérkertben//
//Zárás//
*Zzul furcsán néz Mervre. Annak hirtelen személyiség változása aggályokat kellene, hogy keltsen az orkban, de valahogy jobban tetszik neki ez a férfi. Céltudatossága szöges ellentétben azzal akivel még tegnap találkozott. Karjait összefonja mellkasa előtt és valami büszkeséggel néz a férfira. Jó lenne tudni, hogy mit akarhat, de biztos benne, hogy az idővel kiderül.
~Tehát hosszabb ideig maradunk a Kikötőben.~
Nincs ellenére az ötlet. Akkor itt kezdenek bele új kalandjukba, bármi is legyen az amit az élet még tartogat nekik.*
-Akkor a dokkokhoz, pajtás.
*Lába alatt hangosan károg a föld, mely ontja magából azt a vérszerű folyadékot. Reméli csizmájából kitudja, majd szedi ezt a furcsa anyagot. Mervvel együtt hagyják el a kertet, megkezdve első lépésüket az új jövőjük felé.*
//Zárás//
*Zzul furcsán néz Mervre. Annak hirtelen személyiség változása aggályokat kellene, hogy keltsen az orkban, de valahogy jobban tetszik neki ez a férfi. Céltudatossága szöges ellentétben azzal akivel még tegnap találkozott. Karjait összefonja mellkasa előtt és valami büszkeséggel néz a férfira. Jó lenne tudni, hogy mit akarhat, de biztos benne, hogy az idővel kiderül.
~Tehát hosszabb ideig maradunk a Kikötőben.~
Nincs ellenére az ötlet. Akkor itt kezdenek bele új kalandjukba, bármi is legyen az amit az élet még tartogat nekik.*
-Akkor a dokkokhoz, pajtás.
*Lába alatt hangosan károg a föld, mely ontja magából azt a vérszerű folyadékot. Reméli csizmájából kitudja, majd szedi ezt a furcsa anyagot. Mervvel együtt hagyják el a kertet, megkezdve első lépésüket az új jövőjük felé.*
289. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-07-16 18:18:44
Üzenet elküldve: 2025-07-16 18:18:44
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Vérkertben//
//Zárás//
*Az ork feltett egy remek kérdést, amire a válasz nem fog tetszeni neki.*
-Innen barátom munkába megyünk. Tudod amilyen tervem van, ahhoz nagyon sok pénzre lesz szükségünk és még egy rendes ház sincs amiben megmaradhatnánk.
*Az a Merv akit eddig ismert Zzul most teljesen átalakult. Az akiben volt valami emberi, valami érzelem, most eltűnt. A céltudatosság az mely most a szeméből tükröződik. A cél, hogy irányítson és káoszt hozzon. Eddig tele volt bizonytalansággal és kétségekkel. Most céltudatosságra tör. Nem tudja, hogy ezt a véráldozata tette, vagy hogy volt elég bátor megtenni, de örül. Érzi legbelül magában, hogy megváltozott.*
-Menjünk a dokkokhoz barátom. Ott mindig szükség van egy szorgos kézre.
*Azzal elindul. Hogy egyedül-e vagy az ork társaságában, az már Zzulon múlik.*
//Zárás//
*Az ork feltett egy remek kérdést, amire a válasz nem fog tetszeni neki.*
-Innen barátom munkába megyünk. Tudod amilyen tervem van, ahhoz nagyon sok pénzre lesz szükségünk és még egy rendes ház sincs amiben megmaradhatnánk.
*Az a Merv akit eddig ismert Zzul most teljesen átalakult. Az akiben volt valami emberi, valami érzelem, most eltűnt. A céltudatosság az mely most a szeméből tükröződik. A cél, hogy irányítson és káoszt hozzon. Eddig tele volt bizonytalansággal és kétségekkel. Most céltudatosságra tör. Nem tudja, hogy ezt a véráldozata tette, vagy hogy volt elég bátor megtenni, de örül. Érzi legbelül magában, hogy megváltozott.*
-Menjünk a dokkokhoz barátom. Ott mindig szükség van egy szorgos kézre.
*Azzal elindul. Hogy egyedül-e vagy az ork társaságában, az már Zzulon múlik.*
288. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-07-16 11:27:49
Üzenet elküldve: 2025-07-16 11:27:49
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Vérkertben//
*Óvatosan de biztosan kötözi be a sebet. A rongyon erős csomót köt, ami szoros lehet Mervnek. A Vérkert nem vesztett bájából. A ködös miazma ami a lábuknál terjeng valahogy még a nap fényét is képes haloványabbnak mutatni. Most néz csak jobban szét. Halványan rothadó bűzt is érez. Néhány fának is csak a kihalt teste maradt meg, melyek kopaszon és vékonyan tűrik a folyamatos szipolyozást. Ha már nem pusztultak el.*
-Talán mert féltettelek, hogy bajba kerülsz. A Kikötőben nem jó ötlet egyedül barangolni.
*Válaszolja morgó hangján, de egy félmosollyal az arcán.*
-Innen hogyan tovább?
*Óvatosan de biztosan kötözi be a sebet. A rongyon erős csomót köt, ami szoros lehet Mervnek. A Vérkert nem vesztett bájából. A ködös miazma ami a lábuknál terjeng valahogy még a nap fényét is képes haloványabbnak mutatni. Most néz csak jobban szét. Halványan rothadó bűzt is érez. Néhány fának is csak a kihalt teste maradt meg, melyek kopaszon és vékonyan tűrik a folyamatos szipolyozást. Ha már nem pusztultak el.*
-Talán mert féltettelek, hogy bajba kerülsz. A Kikötőben nem jó ötlet egyedül barangolni.
*Válaszolja morgó hangján, de egy félmosollyal az arcán.*
-Innen hogyan tovább?
287. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-07-16 10:16:14
Üzenet elküldve: 2025-07-16 10:16:14
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Vérkertben//
*Nem tudja, hogy mit várt, de nem ezt. A keretben marad a nyomasztó hangulat és a csend, amelyet csak ők ketten szakítanak meg. Zavarodottan lép el az oltártól. Az oltár falta vérét, amely már jó jel. Nem tudja, hogy pontosan mit várhatott volna. Biztos nem fog neki megjelenni maga Sa'Theret, de valami látványos változásra számított. Ennek híján ő elintézte amit akart szóval mehetnek is. Mondjuk, hogy mi lesz a következő lépésük az már más kérdés.
Átnyújtja az orknak a kezét, hogy az beköthesse sebét.*
-Köszönöm.
*Mondja röviden. Céljai ezzel jó irányba haladnak. Most már csak rengeteg pénz fog kelleni. Ellép az oltártól, kezét dörzsölve.*
-Miért követtél?
*Kérdezi az orktól.*
*Nem tudja, hogy mit várt, de nem ezt. A keretben marad a nyomasztó hangulat és a csend, amelyet csak ők ketten szakítanak meg. Zavarodottan lép el az oltártól. Az oltár falta vérét, amely már jó jel. Nem tudja, hogy pontosan mit várhatott volna. Biztos nem fog neki megjelenni maga Sa'Theret, de valami látványos változásra számított. Ennek híján ő elintézte amit akart szóval mehetnek is. Mondjuk, hogy mi lesz a következő lépésük az már más kérdés.
Átnyújtja az orknak a kezét, hogy az beköthesse sebét.*
-Köszönöm.
*Mondja röviden. Céljai ezzel jó irányba haladnak. Most már csak rengeteg pénz fog kelleni. Ellép az oltártól, kezét dörzsölve.*
-Miért követtél?
*Kérdezi az orktól.*
286. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-07-15 14:27:42
Üzenet elküldve: 2025-07-15 14:27:42
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Vérkertben//
*Zzul örül, hogy sikert utolérnie a férfit. Valamiért rosszul érezte volna magát ha egyedül hagyta volna Mervet. Valahogy úgy érzi, hogy különleges kapcsolat alakult ki köztük és nem akarja ezt csak úgy elengedni.
Kíváncsian figyeli a másik mozgását és cselekedeteit. Hogy mit akar csinálni az hamar leesik Zzulnak, de nem is kell sokat várnia, hogy bekövetkezzen. Merv végig húzza kezét a kard pengéjén és a vérét az oltárba hagyja csepegni. Lassú léptekkel és kíváncsian közelíti meg Mervet és az oltárt. Készülve bármire ami érkezhet, habár egy isteni hatalom ellen ő kevés lenne.*
-Na? Végeztél?
*Érkezik a kérdés a férfi mellől. Letép egy nagy részt az ingéből és a férfinak nyújtja, hogy bekötözhesse vele a kézfejét. Ha az odanyújtja a kezét, akkor körbe tekeri néhányszor a rongyot, majd egy erős csomót köt rá. Merv érezheti a feszülő vásznat, de Zzul is vigyáz, nehogy túl szorosra kösse.
Ha a férfi csak elveszi és maga akarja bekötni, akkor hagyja.*
-Ha kell segíthetek?
*Ajánlja fel, ha Merv úgy döntene, hogy maga akarná bekötözni a sebet.*
*Zzul örül, hogy sikert utolérnie a férfit. Valamiért rosszul érezte volna magát ha egyedül hagyta volna Mervet. Valahogy úgy érzi, hogy különleges kapcsolat alakult ki köztük és nem akarja ezt csak úgy elengedni.
Kíváncsian figyeli a másik mozgását és cselekedeteit. Hogy mit akar csinálni az hamar leesik Zzulnak, de nem is kell sokat várnia, hogy bekövetkezzen. Merv végig húzza kezét a kard pengéjén és a vérét az oltárba hagyja csepegni. Lassú léptekkel és kíváncsian közelíti meg Mervet és az oltárt. Készülve bármire ami érkezhet, habár egy isteni hatalom ellen ő kevés lenne.*
-Na? Végeztél?
*Érkezik a kérdés a férfi mellől. Letép egy nagy részt az ingéből és a férfinak nyújtja, hogy bekötözhesse vele a kézfejét. Ha az odanyújtja a kezét, akkor körbe tekeri néhányszor a rongyot, majd egy erős csomót köt rá. Merv érezheti a feszülő vásznat, de Zzul is vigyáz, nehogy túl szorosra kösse.
Ha a férfi csak elveszi és maga akarja bekötni, akkor hagyja.*
-Ha kell segíthetek?
*Ajánlja fel, ha Merv úgy döntene, hogy maga akarná bekötözni a sebet.*
285. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-07-15 09:46:37
Üzenet elküldve: 2025-07-15 09:46:37
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Vérkertben//
*Elmélyülten bámulja a sziklákat, a nem e világi csontokat. El sem tudja képzelni, hogy mik történtek ezen a szent helyen. Csakhamar megpillantja az oltárt is. Örömteli mosolyra húzódik szája. Lassú léptekkel indul el az oltár irányába. Már hallva azt a hangot amit mindig is hallani akart, míg nem valami más zökkenti ki. Zzul az. Felhúzott szemöldökkel néz a férfira. Nem érti, hogy a másik mit kereshet itt.*
-Csak nem követtél?
*Az az eszébe sem jut, hogy az ork is ide tarthatott. Valahogy azért mégis örül a másiknak. Fejében egy áldozat is megfordult, de nem lenne rá képes, hogy megölje az orkot. Nem azért mert kötődik hozzá, inkább mert fizikailag képtelen lenne rá. A másik puszta kézzel képes lenne megfojtani, míg ő még karddal is csak nehezen bírna el az orkkal. Így meg kell elégednie azzal az örömmel, hogy ezek szerint az estét az ork is inkább elfelejti. Így nem kell majd magányosan megvalósítani a terveit. Meg az ork ereje is jól jön a jövőben.*
-Vajon mit kereshetek itt?
*Teszi fel ő is az orknak a kérdést, választ nem várva. Visszatér eredeti tervéhez és megközelíti az oltárt. Belenéz az oltár repedésébe. Az hívogatóan hat rá. Kezével megmarkolja a kardja pengéjét és végighúzza rajta kezét. A fájdalmat elfojtott nyögése jelzi, de hajlandó megadni ezt is. Vére lassan végigfolyik tenyerén. Az oltár fölé emeli kezét és hagyja, hogy a vér a mélyedésbe csepegjen.*
-Neked ajánlom szolgálataimat. Vedd vérem hűségem bizonyítékául.
*A fájdalom lassan megszokottá válik és a fájó bizsergéshez hozzászokik. Reméli, hogy Sa'Theret elfogadja ajánlását.*
A varázsló egy oltáron véráldozatot mutat be, melynek hatására, ha elég erős lélek vérét áldozta fel, az oltár 1. szintű sötétség oltárnak számít, vagy ha már az volt, eggyel növekszik a szintje. A vérnek értelmes élőlényből kell származzon (JK, vagy azt kiváltó, mesélő által mozgatott NJK), frissen, helyben kinyerve, továbbá szintenként egyre erősebb élőlény vérének a feláldozása szükséges (8 + 2*[az oltár jelenlegi szintje] értéknyi tulajdonsággal kell minimum rendelkezzen, ahol a nagyon rossz 0, a legendás pedig 6). Ha a lény, akiből a vér származik, a folyamatban meghal, a varázsló annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű lett az oltár. Ha túléli, akkor a lény kapja ezeket a sötétség pontokat, és a lelke hozzákötődik az oltárhoz. A varázsló a saját vérét is feláldozhatja. Csak olyan lény vére áldozható, aminek a lelke nincs oltárhoz kötve.
*Elmélyülten bámulja a sziklákat, a nem e világi csontokat. El sem tudja képzelni, hogy mik történtek ezen a szent helyen. Csakhamar megpillantja az oltárt is. Örömteli mosolyra húzódik szája. Lassú léptekkel indul el az oltár irányába. Már hallva azt a hangot amit mindig is hallani akart, míg nem valami más zökkenti ki. Zzul az. Felhúzott szemöldökkel néz a férfira. Nem érti, hogy a másik mit kereshet itt.*
-Csak nem követtél?
*Az az eszébe sem jut, hogy az ork is ide tarthatott. Valahogy azért mégis örül a másiknak. Fejében egy áldozat is megfordult, de nem lenne rá képes, hogy megölje az orkot. Nem azért mert kötődik hozzá, inkább mert fizikailag képtelen lenne rá. A másik puszta kézzel képes lenne megfojtani, míg ő még karddal is csak nehezen bírna el az orkkal. Így meg kell elégednie azzal az örömmel, hogy ezek szerint az estét az ork is inkább elfelejti. Így nem kell majd magányosan megvalósítani a terveit. Meg az ork ereje is jól jön a jövőben.*
-Vajon mit kereshetek itt?
*Teszi fel ő is az orknak a kérdést, választ nem várva. Visszatér eredeti tervéhez és megközelíti az oltárt. Belenéz az oltár repedésébe. Az hívogatóan hat rá. Kezével megmarkolja a kardja pengéjét és végighúzza rajta kezét. A fájdalmat elfojtott nyögése jelzi, de hajlandó megadni ezt is. Vére lassan végigfolyik tenyerén. Az oltár fölé emeli kezét és hagyja, hogy a vér a mélyedésbe csepegjen.*
-Neked ajánlom szolgálataimat. Vedd vérem hűségem bizonyítékául.
*A fájdalom lassan megszokottá válik és a fájó bizsergéshez hozzászokik. Reméli, hogy Sa'Theret elfogadja ajánlását.*
A varázsló egy oltáron véráldozatot mutat be, melynek hatására, ha elég erős lélek vérét áldozta fel, az oltár 1. szintű sötétség oltárnak számít, vagy ha már az volt, eggyel növekszik a szintje. A vérnek értelmes élőlényből kell származzon (JK, vagy azt kiváltó, mesélő által mozgatott NJK), frissen, helyben kinyerve, továbbá szintenként egyre erősebb élőlény vérének a feláldozása szükséges (8 + 2*[az oltár jelenlegi szintje] értéknyi tulajdonsággal kell minimum rendelkezzen, ahol a nagyon rossz 0, a legendás pedig 6). Ha a lény, akiből a vér származik, a folyamatban meghal, a varázsló annyi sötétség pontot kap, ahányadik szintű lett az oltár. Ha túléli, akkor a lény kapja ezeket a sötétség pontokat, és a lelke hozzákötődik az oltárhoz. A varázsló a saját vérét is feláldozhatja. Csak olyan lény vére áldozható, aminek a lelke nincs oltárhoz kötve.
284. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-07-15 05:13:12
Üzenet elküldve: 2025-07-15 05:13:12
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 104
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//A Vérkertben//
*Az este élményei még mindig mélyen élnek benne, de neki is el kell temetnie őket egy időre. Amennyire tudott lassan öltözködött és hagyta el a Sellőházat, de semmiféleképpen nem akarta szem elől veszíteni Mervet. Amit most sikerült. Nagyokat mordul magában, dühösen. Saját magát okolja. A Kikötőben már gyorsabban szedi a lábát, melynek hála megpillantja a távolban a férfit.
~Ez az idióta sötét ruházata. Bárhol felismerném.~
Mosolyog elégedetten, majd amennyire csak tudja távol marad és követi a férfit. Furcsa, hogy nem veszi észre, de betudja ezt Merv zaklatottságának. Furcsa irányokat vesz, majd kisvártatva megérkezik a céljához.
~A Vérkert.~
Tehát ide tartott. Érdeklődve figyeli, hogy mit csinál Merv. A hely még így is misztikus erő hatását adja, hogy még nem is lépett a talajára. Ezt hamar orvosolja. Nem fogja, hagyni hogy egy ilyen helyen egyedül mászkáljon a másik.*
-Szevasz partner.
*Köszön hangosan, ahogy belép ő is a kertbe. Nagy súlya alatt csak úgy zeng az ingovány. Léptei hangosan a talaj nedvessége folytán. Hangja csak úgy visszhangzik a Vérkert csendjében. Még őt is zavarja, pedig éppen ő ejtette ki ezeket a szavakat.
~A hely mágiája csábító.~
Mosolyog magában.*
-Mi járatban erre felé?
*Kérdezi kíváncsian.*
*Az este élményei még mindig mélyen élnek benne, de neki is el kell temetnie őket egy időre. Amennyire tudott lassan öltözködött és hagyta el a Sellőházat, de semmiféleképpen nem akarta szem elől veszíteni Mervet. Amit most sikerült. Nagyokat mordul magában, dühösen. Saját magát okolja. A Kikötőben már gyorsabban szedi a lábát, melynek hála megpillantja a távolban a férfit.
~Ez az idióta sötét ruházata. Bárhol felismerném.~
Mosolyog elégedetten, majd amennyire csak tudja távol marad és követi a férfit. Furcsa, hogy nem veszi észre, de betudja ezt Merv zaklatottságának. Furcsa irányokat vesz, majd kisvártatva megérkezik a céljához.
~A Vérkert.~
Tehát ide tartott. Érdeklődve figyeli, hogy mit csinál Merv. A hely még így is misztikus erő hatását adja, hogy még nem is lépett a talajára. Ezt hamar orvosolja. Nem fogja, hagyni hogy egy ilyen helyen egyedül mászkáljon a másik.*
-Szevasz partner.
*Köszön hangosan, ahogy belép ő is a kertbe. Nagy súlya alatt csak úgy zeng az ingovány. Léptei hangosan a talaj nedvessége folytán. Hangja csak úgy visszhangzik a Vérkert csendjében. Még őt is zavarja, pedig éppen ő ejtette ki ezeket a szavakat.
~A hely mágiája csábító.~
Mosolyog magában.*
-Mi járatban erre felé?
*Kérdezi kíváncsian.*
283. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-07-14 19:55:13
Üzenet elküldve: 2025-07-14 19:55:13
ÚJ
Rang: Törölt felhasználó
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 53
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
*Zaklatottan hagyja ott a Sellőházat. A Kikötő már munkától hangos. Dokkmunkások dolgoznak serényen és készülnek megpakolni a hajókat. Járókelőt alig lát, tíz emberrel ha összefutott reggel. Lassan közelít céljához a Vérkerthez. Már távolról érzi, hogy jó felé megy.
Óvatosan lépve lép a kert talajára. Az ingovány a talpa alatt, hangos szörcsögéssel bocsát ki magából valami nedvességet. Azt nem látja mi lehet, mert a köd eltakarja. A hely csak úgy ontja magából a vészjósló aurát. Izgatottsága elfelejteti vele az előző éjszakát. Érdeklődve nézi a furcsa sziklákat, még óvatosan végig is húzza kezét az egyiken. Kicsit nedves tapintásra, de az amire számított, egy egyszerű szikla. Csak furcsa alakzatban.*
Óvatosan lépve lép a kert talajára. Az ingovány a talpa alatt, hangos szörcsögéssel bocsát ki magából valami nedvességet. Azt nem látja mi lehet, mert a köd eltakarja. A hely csak úgy ontja magából a vészjósló aurát. Izgatottsága elfelejteti vele az előző éjszakát. Érdeklődve nézi a furcsa sziklákat, még óvatosan végig is húzza kezét az egyiken. Kicsit nedves tapintásra, de az amire számított, egy egyszerű szikla. Csak furcsa alakzatban.*
282. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2025-02-22 13:52:17
Üzenet elküldve: 2025-02-22 13:52:17
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 404
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
*Ledobja fejéről a csuklyát, majd körbepillant a jól ismert kerten. Pontosan úgy fest, ahogy emlékezett rá. Rendezett, mégis mocskos; túlvilági, s mégis oly közeli... A köd, mi megüli e helyet, furcsa lehet az idegen szemnek, de nem az övének. Minden esztendőben eljön ide, hogy lerója tiszteletét a sötétség istenének. Úgy hagyja háta mögött az erdei kunyhót, akár egy erdei lidérc. Feketén, némán lopódzva a fák között.
Fakó tekintete megkeresi a kőoltárt, majd közelebb lép. Ajkai finoman nyílnak, mintha néma imát rebegne hozzá. Vékony ujjai oly finoman és érzékien érintik a rideg kőoltár burkát, mintha csak szeretője bőrén simítana végig velük. A lelkében most is ott örvénylik az ellentmondás; gyűlöli és imádja e sötétséget, mi rátelepedett lelkére a Templom felszabadítása során. Féli és tiszteli ezt az erőt, mi megfojtotta a szíve alatt őrizett fényt. Leborul az oltár előtt, homlokát pedig óvatosan érinti annak sarkához.
Ahogy ismét végighúzza rajta tenyerét, felkapja fejét. Szemei kerekre tágulnak a felismeréstől. Az oltár immáron erősebb, mint ő.*
-Nem...*Rebegi, miközben felegyenesedik.*
-Az nem lehet... *Lelke mélyén tudja, hogy igaz. Mások is jártak itt. A vér, amit hoztak pedig felerősítette az oltárt, őt pedig meggyengítette.
Megfeszülnek arcizmai, néhány szívdobbanásnyi időre pedig összegörnyed.* ~Lám, a Fekete Nővér önmagának ásta meg sírját.~
*Merengve végigsimít fakószőke hajkoronáján, majd sarkon fordulva ismét fejébe húzza a csuklyát. Ábrázatán már egyáltalán nem látszik iménti ráeszmélésének nyoma. Tekintete ugyanolyan kifejezéstelen. Sőt, ajkai szélén halovány mosoly is játszik. Dolga akadt.*
Fakó tekintete megkeresi a kőoltárt, majd közelebb lép. Ajkai finoman nyílnak, mintha néma imát rebegne hozzá. Vékony ujjai oly finoman és érzékien érintik a rideg kőoltár burkát, mintha csak szeretője bőrén simítana végig velük. A lelkében most is ott örvénylik az ellentmondás; gyűlöli és imádja e sötétséget, mi rátelepedett lelkére a Templom felszabadítása során. Féli és tiszteli ezt az erőt, mi megfojtotta a szíve alatt őrizett fényt. Leborul az oltár előtt, homlokát pedig óvatosan érinti annak sarkához.
Ahogy ismét végighúzza rajta tenyerét, felkapja fejét. Szemei kerekre tágulnak a felismeréstől. Az oltár immáron erősebb, mint ő.*
-Nem...*Rebegi, miközben felegyenesedik.*
-Az nem lehet... *Lelke mélyén tudja, hogy igaz. Mások is jártak itt. A vér, amit hoztak pedig felerősítette az oltárt, őt pedig meggyengítette.
Megfeszülnek arcizmai, néhány szívdobbanásnyi időre pedig összegörnyed.* ~Lám, a Fekete Nővér önmagának ásta meg sírját.~
*Merengve végigsimít fakószőke hajkoronáján, majd sarkon fordulva ismét fejébe húzza a csuklyát. Ábrázatán már egyáltalán nem látszik iménti ráeszmélésének nyoma. Tekintete ugyanolyan kifejezéstelen. Sőt, ajkai szélén halovány mosoly is játszik. Dolga akadt.*
281. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-28 13:02:53
Üzenet elküldve: 2024-11-28 13:02:53
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Vér és magány//
*Lábai nem mozdulnak, mintha a földbe gyökereztek volna, így csak tekintetével követi a földöntúli lény lépteit, de azt egy pillanatra sem veszi le róla, ahogy a füle is nyitva. Nem gondolkozott előre, nem próbálta megfejteni az entitás gondolatait, így sejtése sem volt, hogy mire számíthatott volna a feladatot illetően, de hogy nem erre, az biztos. Mi szüksége van Sa'Tereth-nek egy ügyetlen, buta, vén banyára, ha még csak nem is titkolják róla, hogy ez mind igaz rá? Mindegy is, nem az ő tisztsége ítéletet mondani arról, hogy a sötétség ura kit kíván magához szólítani, ám a saját hűségét minden áron be akarja bizonyítani.*
- Az én hűségem töretlen. Az életem rá a bizonyíték *mutatja fel a bal csuklóján viselt, kígyómintás karkötőt, amely garantálja, hogy ha életben akar maradni, akkor az Arctalant kell szolgálnia. Mások által talán vitatható az állítás, hogy a kényszer egyenlő-e a hűséggel, de ő maga úgy érzi, hogy igen, és esze ágában sincs hátat fordítani az istennek.
Aztán további részletekre is fény derül. Az asszony neve Mardrei, a feladat pedig önmagában még egész egyszerűnek is néz ki. Hozza ide a banyát. Magától értetődőnek tűnne, ha nem keverednének bele a történetbe a városőrök, na meg az idő kegyetlen szorítása. Azt sem tudja, hol keresse az öreget, de ha eljut a Krenkataur-ba, elbukja a küldetést és vele együtt Sa'Tereth bocsánatát is.
Szinte a hideg rázza, ahogy Khunezk kuncogását hallgatja, emiatt hirtelen el is felejt kérdezni, s mire megtenné, már nincs rá lehetősége. A semmiből megjelent társaságát most ugyanúgy nyeli el a fojtogató köd, mint ahogy előbukkant belőle.*
- Francba… *morog most már csak magában, amiért nem sikerült hozzájutnia a szükséges információkhoz. Egyelőre nem tehet mást, minthogy az eredeti tervét követi. Visszamegy Arthenior-ba. Először a vérző csuklójára néz, majd a jobb kezén húzódó, tetovált árnyakra. Vér és árnyék. Erre a kettőre van csupán szüksége, hogy sikerrel járhasson.
Átvág hát az ingoványos talajon, míg el nem éri lovát. Felül rá, s immáron maga mögött hagyja a Vérkertet.*
*Lábai nem mozdulnak, mintha a földbe gyökereztek volna, így csak tekintetével követi a földöntúli lény lépteit, de azt egy pillanatra sem veszi le róla, ahogy a füle is nyitva. Nem gondolkozott előre, nem próbálta megfejteni az entitás gondolatait, így sejtése sem volt, hogy mire számíthatott volna a feladatot illetően, de hogy nem erre, az biztos. Mi szüksége van Sa'Tereth-nek egy ügyetlen, buta, vén banyára, ha még csak nem is titkolják róla, hogy ez mind igaz rá? Mindegy is, nem az ő tisztsége ítéletet mondani arról, hogy a sötétség ura kit kíván magához szólítani, ám a saját hűségét minden áron be akarja bizonyítani.*
- Az én hűségem töretlen. Az életem rá a bizonyíték *mutatja fel a bal csuklóján viselt, kígyómintás karkötőt, amely garantálja, hogy ha életben akar maradni, akkor az Arctalant kell szolgálnia. Mások által talán vitatható az állítás, hogy a kényszer egyenlő-e a hűséggel, de ő maga úgy érzi, hogy igen, és esze ágában sincs hátat fordítani az istennek.
Aztán további részletekre is fény derül. Az asszony neve Mardrei, a feladat pedig önmagában még egész egyszerűnek is néz ki. Hozza ide a banyát. Magától értetődőnek tűnne, ha nem keverednének bele a történetbe a városőrök, na meg az idő kegyetlen szorítása. Azt sem tudja, hol keresse az öreget, de ha eljut a Krenkataur-ba, elbukja a küldetést és vele együtt Sa'Tereth bocsánatát is.
Szinte a hideg rázza, ahogy Khunezk kuncogását hallgatja, emiatt hirtelen el is felejt kérdezni, s mire megtenné, már nincs rá lehetősége. A semmiből megjelent társaságát most ugyanúgy nyeli el a fojtogató köd, mint ahogy előbukkant belőle.*
- Francba… *morog most már csak magában, amiért nem sikerült hozzájutnia a szükséges információkhoz. Egyelőre nem tehet mást, minthogy az eredeti tervét követi. Visszamegy Arthenior-ba. Először a vérző csuklójára néz, majd a jobb kezén húzódó, tetovált árnyakra. Vér és árnyék. Erre a kettőre van csupán szüksége, hogy sikerrel járhasson.
Átvág hát az ingoványos talajon, míg el nem éri lovát. Felül rá, s immáron maga mögött hagyja a Vérkertet.*
280. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-26 11:16:26
Üzenet elküldve: 2024-11-26 11:16:26
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
//Vér és magány//
*Az Idyát érintő szavakra végül csak legyint. Jókora tenyere körül kavarog a vöröslő miazma. A köd egyre kevésbé szórja szét a fényt, ahogy a napkorong szép lassan eltűnik a horizonton.*
-Urunk földi helytartói nincsenek túl sokan e Kikötőn túl. *Lassú léptekkel jár körbe, tekintete látszólag az obszidiántömböt szemléli. Lassan, már-már szórakozottan húzza végig tenyerét a hűvös kőfelületen.*
-Akad egy asszony azonban a Szántóföldeken. Öreg és savanyú. Nem túl ügyes, még csak nem is különösebben eszes. De egész életében urunkat imádta, s hajlandó lett volna mindent feláldozni érte. Hűség...
*Megtorpanva Norileinára pillant a csuklya árnyékából.*
-Oly alábecsült jellemvonás. Fegyvert, pajzsot, hatalmat, mágiát... Ez mint megadható. De a hűség... A hűség az más tészta.
*Egy ideig némán fürkészi az emberleányt, mielőtt folytatná.*
-Ennek az asszonynak a neve Mardrei. És bajban van. Logikátlan tett volna veszni hagyni. Azt akarom, hogy hozd őt ide. Nem lesz könnyű. A városőrök hamarost a Krenkataurba viszik a Szántóföldeken keresztül egy balul elsült ostobaság miatt. Nem juthat el oda. Keress valakit, aki segít. Vagy valakiket. Ha megteszed... Bocsánatot lelhetsz. *Halkan felkuncog. E kuncogás azonban sötétnek és kegyetlennek hat, a vidámság is inkább csak gunyorosságában fellelhető.*
-Csak rajtad áll a hogyan tovább. *Nem vár választ. Még egyszer a lányra pillant, majd ahogy a nap teljesen alábukik a horizonton, elnyeli a köd. Mintha sosem járt volna ott.*
*Az Idyát érintő szavakra végül csak legyint. Jókora tenyere körül kavarog a vöröslő miazma. A köd egyre kevésbé szórja szét a fényt, ahogy a napkorong szép lassan eltűnik a horizonton.*
-Urunk földi helytartói nincsenek túl sokan e Kikötőn túl. *Lassú léptekkel jár körbe, tekintete látszólag az obszidiántömböt szemléli. Lassan, már-már szórakozottan húzza végig tenyerét a hűvös kőfelületen.*
-Akad egy asszony azonban a Szántóföldeken. Öreg és savanyú. Nem túl ügyes, még csak nem is különösebben eszes. De egész életében urunkat imádta, s hajlandó lett volna mindent feláldozni érte. Hűség...
*Megtorpanva Norileinára pillant a csuklya árnyékából.*
-Oly alábecsült jellemvonás. Fegyvert, pajzsot, hatalmat, mágiát... Ez mint megadható. De a hűség... A hűség az más tészta.
*Egy ideig némán fürkészi az emberleányt, mielőtt folytatná.*
-Ennek az asszonynak a neve Mardrei. És bajban van. Logikátlan tett volna veszni hagyni. Azt akarom, hogy hozd őt ide. Nem lesz könnyű. A városőrök hamarost a Krenkataurba viszik a Szántóföldeken keresztül egy balul elsült ostobaság miatt. Nem juthat el oda. Keress valakit, aki segít. Vagy valakiket. Ha megteszed... Bocsánatot lelhetsz. *Halkan felkuncog. E kuncogás azonban sötétnek és kegyetlennek hat, a vidámság is inkább csak gunyorosságában fellelhető.*
-Csak rajtad áll a hogyan tovább. *Nem vár választ. Még egyszer a lányra pillant, majd ahogy a nap teljesen alábukik a horizonton, elnyeli a köd. Mintha sosem járt volna ott.*
279. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-23 19:37:01
Üzenet elküldve: 2024-11-23 19:37:01
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1091
OOC üzenetek: 43
Játékstílus: Vakmerő
//Vér és magány//
*Hiába próbál megálljt parancsolni neki, a szíve úgy zakatol odabent, mintha majd ki akarna ugrani a helyéről. Nem tudja eldönteni, hogy pánikot vagy izgalmat érez, ahogy a vérével önmagát ajánlja fel újra a sötétség urának. A vér a kapocs, amely megszilárdítja istene jelenlétét ebben a világban, és hatalmat ad híveinek kezébe, de arra talán nem elég, hogy mindenre választ adjon.
Először azt hiszi, hogy megint az elméje játszik vele, mikor szinte a saját gondolatait hallja vissza a köd mélyéből, de a hang túlságosan igazinak tűnik. Hirtelen összerezzen, ahogy megpillantja az oltár mögött manifesztálódó árnyakat. Tényleg igazi. Az, de nem szabad félnie, sem saját magától, sem mástól. Igyekszik hát uralkodni magán, és félelmét nem mutatva nézi végig, ahogy az árnyakból egy igencsak termetes alak lép elő. A lény pontosan beleillik azok közé a démonok közé, melyek csupán a képzeletének szüleményei voltak, az egyetlen furcsa dolog rajta az a hófehér köpenye.*
~Fehér és fekete árnyak…~ *Nemrégiben ő is kísérletezett már a fehér színnel, de csak most érti meg igazán a jelentőségét. A sötétség nem egyenlő a feketével.
Mikor Idya nevét hallja, újabb gombóc szalad a torkába. Ez az a név, amit talán soha többet nem akart volna más szájából hallani, de Sa'Tereth küldöttje emlékszik a párosukra, hát hogyne emlékezne. Válaszolna, de nem hagyják. Az a könyv megannyi titkot rejthet. Kedve támadna belepillantani. Az óriás közben bemutatkozik, és megnyugtatja, hogy az áldozata jól sikerült. Ami azt illeti, jobban, mint amire számított. Nem gondolta, hogy sikerül magához szólítani Khunezk-et, aki hasonlóan Yillith-hez, egyértelműen urának segítője lehet.
A jó hír mellé rögtön érkezik a rossz is. Most már biztos, hogy haragszanak rá, amiért olyan gyáván viselkedett, és elszalasztotta a lehetőségét, hogy sajátja helyett más vérével örvendeztethesse meg az istent. Jóvá akarja tenni, de egyelőre még nem tudja, hogyan, és Khunezk szavai sem segítenek neki túl sokat.*
- Sajnálom! *kezdi ezzel, mást nem mondhat.* Ami Idyá-t illeti, nem tudom, hogy hol van, és őszintén szólva, nem is akarom tudni. Évekkel ezelőtt elszakadtam tőle, még mielőtt tharg földekre értünk volna. Ő soha nem tartott engem többnek, csak egy feláldozható szolgának. Soha nem ismerte el a képességeimet. *Düh és csalódottság hallatszik a hangjából. Megbízott Idyá-ban, azt hitte, hogy mellette sokra viheti, de a tündér más sorsot szánt volna neki. Azt a sorsot pedig ő egyáltalán nem akarta.*
- Miféle feladatról van szó? *Kérdezi végül, mert a legfontosabb az, hogy miképp nyerheti vissza Sa'Tereth bizalmát.*
*Hiába próbál megálljt parancsolni neki, a szíve úgy zakatol odabent, mintha majd ki akarna ugrani a helyéről. Nem tudja eldönteni, hogy pánikot vagy izgalmat érez, ahogy a vérével önmagát ajánlja fel újra a sötétség urának. A vér a kapocs, amely megszilárdítja istene jelenlétét ebben a világban, és hatalmat ad híveinek kezébe, de arra talán nem elég, hogy mindenre választ adjon.
Először azt hiszi, hogy megint az elméje játszik vele, mikor szinte a saját gondolatait hallja vissza a köd mélyéből, de a hang túlságosan igazinak tűnik. Hirtelen összerezzen, ahogy megpillantja az oltár mögött manifesztálódó árnyakat. Tényleg igazi. Az, de nem szabad félnie, sem saját magától, sem mástól. Igyekszik hát uralkodni magán, és félelmét nem mutatva nézi végig, ahogy az árnyakból egy igencsak termetes alak lép elő. A lény pontosan beleillik azok közé a démonok közé, melyek csupán a képzeletének szüleményei voltak, az egyetlen furcsa dolog rajta az a hófehér köpenye.*
~Fehér és fekete árnyak…~ *Nemrégiben ő is kísérletezett már a fehér színnel, de csak most érti meg igazán a jelentőségét. A sötétség nem egyenlő a feketével.
Mikor Idya nevét hallja, újabb gombóc szalad a torkába. Ez az a név, amit talán soha többet nem akart volna más szájából hallani, de Sa'Tereth küldöttje emlékszik a párosukra, hát hogyne emlékezne. Válaszolna, de nem hagyják. Az a könyv megannyi titkot rejthet. Kedve támadna belepillantani. Az óriás közben bemutatkozik, és megnyugtatja, hogy az áldozata jól sikerült. Ami azt illeti, jobban, mint amire számított. Nem gondolta, hogy sikerül magához szólítani Khunezk-et, aki hasonlóan Yillith-hez, egyértelműen urának segítője lehet.
A jó hír mellé rögtön érkezik a rossz is. Most már biztos, hogy haragszanak rá, amiért olyan gyáván viselkedett, és elszalasztotta a lehetőségét, hogy sajátja helyett más vérével örvendeztethesse meg az istent. Jóvá akarja tenni, de egyelőre még nem tudja, hogyan, és Khunezk szavai sem segítenek neki túl sokat.*
- Sajnálom! *kezdi ezzel, mást nem mondhat.* Ami Idyá-t illeti, nem tudom, hogy hol van, és őszintén szólva, nem is akarom tudni. Évekkel ezelőtt elszakadtam tőle, még mielőtt tharg földekre értünk volna. Ő soha nem tartott engem többnek, csak egy feláldozható szolgának. Soha nem ismerte el a képességeimet. *Düh és csalódottság hallatszik a hangjából. Megbízott Idyá-ban, azt hitte, hogy mellette sokra viheti, de a tündér más sorsot szánt volna neki. Azt a sorsot pedig ő egyáltalán nem akarta.*
- Miféle feladatról van szó? *Kérdezi végül, mert a legfontosabb az, hogy miképp nyerheti vissza Sa'Tereth bizalmát.*
278. hozzászólás ezen a helyszínen: Vérkert
Üzenet elküldve: 2024-11-23 18:38:05
Üzenet elküldve: 2024-11-23 18:38:05
ÚJ
Rang: Mesélő
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
IC üzenetek: 550
OOC üzenetek: 80
Játékstílus: Szelíd
//Vér és magány//
*Sajátosan csomós, sűrű köd üli meg a Vérkertet. Körülöleli Norileinát, ahogy az oly ritkán használatos rituáléba kezd. Nincs ott senki, csak ő és az néma obszidiántömb. Még a Kikötő is távoli szigetnek tűnik most, melynek fényei elvesznek a lemenő nap utolsó sugaraiban vöröslő miazmában. A közeli tenger moraja is elülni érződik. Norileina csak a saját lélegzetét, na meg szapora szívdobogását hallja, miközben a legördülő vércseppeket figyeli.*
-A válasz mindenre. Hmm. Ez igazán mutatós feladvány. *Nehezen lehetne megállapítani, honnan szól a mélyen szántó, hátborzongató férfihang. A ködből, az oltárból, netalán lelkéből... Mindenesetre hatalmas árnyék vetül reá az oltár túloldaláról. Aligha Yillith-el, az alakváltó démonnal van dolga.
A gomoly némileg eloszlik, a mögül pedig egy óriás méretű, páncélba zárt, hófehér csuklyát és köpenyt viselő alak bontakozik ki. Az arca fekete árnyékba vész, szinte ásít belőle a vérfagyasztó sötétség. Hátán nagyobb pallos pihen, mint Norileina maga. Jobbjában vaskos könyvet szorongat, melyet most tenyerében tartva felcsap.*
-Egyedül? Hol van... *A könyvbe pillant.*
-Idya? Jó ideje eltűnt a szemünk elől. *Nem várja meg a választ, becsapja a kötetet, majd merően az emberleányra pillant.*
-Az én nevem Khunezk. És biztosíthatlak róla, hogy a véred a legjobb kezekben van. *Hangja duruzsoló, de nem kevésbé irtózatos.*
-Szerencsénkre Urunk megbocsájtó. Egy ideig. *Hagy némi hatásszünetet, mielőtt folytatná. Megkerülvén az obszidiántömböt Norileina felé indul. A lánynak feltűnhet, hogy a hatalmas alak lépteinek nincs hangja.*
-Lelket szalasztottál. Mit lelket, lelkeket! De jóvá teheted a hibád. *Khunezk megállapodik előtte. Norileinának feltűnhet a makulátlan ruha és a hibátlan páncél. Az arca még mindig a feketeségbe veszik a csuklya alatt.*
-Mert feladat az akad bőven. *Kivár, s lepillant a fiatal lányra. Láthatóan megvárja, akad-e Norileinának mondandója.*
*Sajátosan csomós, sűrű köd üli meg a Vérkertet. Körülöleli Norileinát, ahogy az oly ritkán használatos rituáléba kezd. Nincs ott senki, csak ő és az néma obszidiántömb. Még a Kikötő is távoli szigetnek tűnik most, melynek fényei elvesznek a lemenő nap utolsó sugaraiban vöröslő miazmában. A közeli tenger moraja is elülni érződik. Norileina csak a saját lélegzetét, na meg szapora szívdobogását hallja, miközben a legördülő vércseppeket figyeli.*
-A válasz mindenre. Hmm. Ez igazán mutatós feladvány. *Nehezen lehetne megállapítani, honnan szól a mélyen szántó, hátborzongató férfihang. A ködből, az oltárból, netalán lelkéből... Mindenesetre hatalmas árnyék vetül reá az oltár túloldaláról. Aligha Yillith-el, az alakváltó démonnal van dolga.
A gomoly némileg eloszlik, a mögül pedig egy óriás méretű, páncélba zárt, hófehér csuklyát és köpenyt viselő alak bontakozik ki. Az arca fekete árnyékba vész, szinte ásít belőle a vérfagyasztó sötétség. Hátán nagyobb pallos pihen, mint Norileina maga. Jobbjában vaskos könyvet szorongat, melyet most tenyerében tartva felcsap.*
-Egyedül? Hol van... *A könyvbe pillant.*
-Idya? Jó ideje eltűnt a szemünk elől. *Nem várja meg a választ, becsapja a kötetet, majd merően az emberleányra pillant.*
-Az én nevem Khunezk. És biztosíthatlak róla, hogy a véred a legjobb kezekben van. *Hangja duruzsoló, de nem kevésbé irtózatos.*
-Szerencsénkre Urunk megbocsájtó. Egy ideig. *Hagy némi hatásszünetet, mielőtt folytatná. Megkerülvén az obszidiántömböt Norileina felé indul. A lánynak feltűnhet, hogy a hatalmas alak lépteinek nincs hangja.*
-Lelket szalasztottál. Mit lelket, lelkeket! De jóvá teheted a hibád. *Khunezk megállapodik előtte. Norileinának feltűnhet a makulátlan ruha és a hibátlan páncél. Az arca még mindig a feketeségbe veszik a csuklya alatt.*
-Mert feladat az akad bőven. *Kivár, s lepillant a fiatal lányra. Láthatóan megvárja, akad-e Norileinának mondandója.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 278-297