Kikötő - Rumos Rókalyuk
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 172 (3421. - 3432. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
3432. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-28 00:37:53
Üzenet elküldve: 2021-01-28 00:37:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alymeidha, Nolenar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A gazember pimaszsága még csal az arcára egy színlelt felháborodást. Igazán megérdemelné, hogy az odalent elhangzott sértegetések közül a félvér legalább egyet a fejéhez vágjon, de ezen gondolata szinte egy pillanat alatt szertefoszlik. Az ajkak éhesen tapadnak az övére majd vándorolnak az imént még oly galádul figyelmen kívül hagyott nyakára. Az ő kezei sem tétlenkednek, elmerülnek a dús, szőkésbarna tincsekben, szorgalmasan fedezik fel a fedetlen felsőtestet, egészen addig, míg lassan az ágyra nem fekszenek. Kínzóan hosszúnak tűnik az a pár másodperc, míg a férfi végre megszabadul nadrágjától. Vágyakozó pillantásokkal figyeli a műveletet, hogy aztán türelmetlenül fonja lábait a csípő köré, s halk, elfojtott nyögéssel üdvözölje egymásra találásukat. Ujjai a hát finom bőrére simulnak majd erőtlenül karmolnak, amint a férfi mozogni kezd. Visszafogott sóhajok, a fülében dübörgő vér és hevesen dobogó szíve szolgáltatja az aláfestést szenvedélyes táncukhoz, melyet eredetileg nem is tervezett eljárni. Egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy a másik még a nevét sem tudja, arról is, hogy valószínűleg egyébként is elfelejtené pár nap múlva. Csuklói megfeszülnek a markoló kezek alatt, tehetetlenségében szürke tekintetét a Nolenaréba fúrja, s fülledten elsuttogja a nevét.
Ha a másik nem ellenkezik, a félvér hamarosan felé kerekedik, ráérősen ringva hajol a rumízű ajkakhoz, hogy újra beléjük kóstolhasson.*
//Alymeidha, Nolenar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*A gazember pimaszsága még csal az arcára egy színlelt felháborodást. Igazán megérdemelné, hogy az odalent elhangzott sértegetések közül a félvér legalább egyet a fejéhez vágjon, de ezen gondolata szinte egy pillanat alatt szertefoszlik. Az ajkak éhesen tapadnak az övére majd vándorolnak az imént még oly galádul figyelmen kívül hagyott nyakára. Az ő kezei sem tétlenkednek, elmerülnek a dús, szőkésbarna tincsekben, szorgalmasan fedezik fel a fedetlen felsőtestet, egészen addig, míg lassan az ágyra nem fekszenek. Kínzóan hosszúnak tűnik az a pár másodperc, míg a férfi végre megszabadul nadrágjától. Vágyakozó pillantásokkal figyeli a műveletet, hogy aztán türelmetlenül fonja lábait a csípő köré, s halk, elfojtott nyögéssel üdvözölje egymásra találásukat. Ujjai a hát finom bőrére simulnak majd erőtlenül karmolnak, amint a férfi mozogni kezd. Visszafogott sóhajok, a fülében dübörgő vér és hevesen dobogó szíve szolgáltatja az aláfestést szenvedélyes táncukhoz, melyet eredetileg nem is tervezett eljárni. Egy pillanatra megfeledkezik arról, hogy a másik még a nevét sem tudja, arról is, hogy valószínűleg egyébként is elfelejtené pár nap múlva. Csuklói megfeszülnek a markoló kezek alatt, tehetetlenségében szürke tekintetét a Nolenaréba fúrja, s fülledten elsuttogja a nevét.
Ha a másik nem ellenkezik, a félvér hamarosan felé kerekedik, ráérősen ringva hajol a rumízű ajkakhoz, hogy újra beléjük kóstolhasson.*
3431. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-27 20:09:43
Üzenet elküldve: 2021-01-27 20:09:43
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 189
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 189
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő sötétebb oldala//
*Talán minden sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne, ha nem szentelne több figyelmet az orknak, s csak nyugodtan tovább sétáljon, bort kortyolgatva találjon valami csendes, üres sarkot, ahol meghúzódhat. Igen, valószínűleg ez lenne a logikus és egyben elkerülő magatartás, Reyraa nem az a nyilvánosan hangos és balhékedvelő személyiség, s a sértődés is ismeretlen fogalom számára, hiszen a szavak nem valók egyébre, mint lényeges információk közlésére. Minden egyéb jelentésük mellékes, és totálisan érdektelen.
De mégsem megy tovább, s nem az motiválja a maradásban, hogy mindenképp konfrontálódjon a nyelvét bátran eleresztő orkkal. Felkelti az érdeklődését ez az alak, ki akarja deríteni, mégis kicsoda ez az idegen, s mire fel van akkora bátorsága, ami talán inkább meggondolatlanság. Talán valami friss bandatag lenne? Vannak vele mások is? De ehhez meg gyanúsan egyedül ül, akik valami nagyobb szervezethez tartoznak, ritkán mozognak egyedül, s főleg ritkán hívják fel magukra az olyan árnyék és sötétség szülte lények figyelmét, mint Reyraa.*
- Milyen előzékeny. Kár, hogy nem egészen a te súlycsoportod vagyok. De ne aggódj, csak akkor bántok másokat, ha busásan megfizetnek érte.
*A férfi mellett áll meg, s fejét enyhén oldalra fordítva ejti ki a fagyosan semleges, mindenféle érzelmektől mentes szavakat. Ez a természetellenes hidegség szinte mindenkinek megfoghatatlanul idegennek hat, általában zavarja jönnek tőle, vagy indokolatlanul idegesek lesznek, akiket az a szerencsétlenség ér, hogy szóba elegyednek a mélységivel.
Ő is pár rövid, tapasztalt és gyakorlatias pillantással felméri a másikat, s kétség sem fér hozzá, fajából adódóan nagydarab hústoronnyal van dolga. Bizonyára van benne erő, s fizikailag erősebb a nőnél, aki vékony, szálkásan izmos alkatával aligha szállhatna versenybe az orkkal, ha pusztán csak erőnlétről van szó. De nem inog meg saját képességeibe vetett bizalma, s bár fogalma sincs, milyenek az ork harctéri tapasztalatai, az már egy általános törvényszerűség, hogy pont kisebb termete, vékonyabb tagjai miatt valószínűleg gyorsabb, s ezt megfelelő tapasztalattal és tudással könnyen az előnyére tudja fordítani.*
- Jó, hogy eszembe juttattad. Hajlamos vagyok megfeledkezni ilyen apróságokról.
*Emeli maga elé kezeit, s kíváncsian mustrálja vértől koszos ujjait. Erről a nagy sietségben megfeledkezett, bár fegyvereit sikerült letisztítania, addig már nem jutott el, hogy lemossa magáról a kikötő mocskát.*
~Ne hagyd, hogy ennyire semmibe vegyenek, ennél te több vagy. Tipord el. Tüntesd el. Öld meg.~
*Hallja a fejében azt a jól ismert hangot, ami oly sokszor megszólal, s bár legtöbbször nem vesz róla tudomást, harchelyzetben sokszor átengedi az irányítást ennek a valaminek. Lehetne akár ösztönnek nevezni, de ahhoz túl hangos és intenzív. Ő csak egyszerűen Szörnynek hívja, s igyekszik együtt élni vele.*
~Nem, nem rendezek itt jelenetet. Nem biztos, hogy jó fényt vetne rám egy indokolatlan verekedés.~
//A kikötő sötétebb oldala//
*Talán minden sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne, ha nem szentelne több figyelmet az orknak, s csak nyugodtan tovább sétáljon, bort kortyolgatva találjon valami csendes, üres sarkot, ahol meghúzódhat. Igen, valószínűleg ez lenne a logikus és egyben elkerülő magatartás, Reyraa nem az a nyilvánosan hangos és balhékedvelő személyiség, s a sértődés is ismeretlen fogalom számára, hiszen a szavak nem valók egyébre, mint lényeges információk közlésére. Minden egyéb jelentésük mellékes, és totálisan érdektelen.
De mégsem megy tovább, s nem az motiválja a maradásban, hogy mindenképp konfrontálódjon a nyelvét bátran eleresztő orkkal. Felkelti az érdeklődését ez az alak, ki akarja deríteni, mégis kicsoda ez az idegen, s mire fel van akkora bátorsága, ami talán inkább meggondolatlanság. Talán valami friss bandatag lenne? Vannak vele mások is? De ehhez meg gyanúsan egyedül ül, akik valami nagyobb szervezethez tartoznak, ritkán mozognak egyedül, s főleg ritkán hívják fel magukra az olyan árnyék és sötétség szülte lények figyelmét, mint Reyraa.*
- Milyen előzékeny. Kár, hogy nem egészen a te súlycsoportod vagyok. De ne aggódj, csak akkor bántok másokat, ha busásan megfizetnek érte.
*A férfi mellett áll meg, s fejét enyhén oldalra fordítva ejti ki a fagyosan semleges, mindenféle érzelmektől mentes szavakat. Ez a természetellenes hidegség szinte mindenkinek megfoghatatlanul idegennek hat, általában zavarja jönnek tőle, vagy indokolatlanul idegesek lesznek, akiket az a szerencsétlenség ér, hogy szóba elegyednek a mélységivel.
Ő is pár rövid, tapasztalt és gyakorlatias pillantással felméri a másikat, s kétség sem fér hozzá, fajából adódóan nagydarab hústoronnyal van dolga. Bizonyára van benne erő, s fizikailag erősebb a nőnél, aki vékony, szálkásan izmos alkatával aligha szállhatna versenybe az orkkal, ha pusztán csak erőnlétről van szó. De nem inog meg saját képességeibe vetett bizalma, s bár fogalma sincs, milyenek az ork harctéri tapasztalatai, az már egy általános törvényszerűség, hogy pont kisebb termete, vékonyabb tagjai miatt valószínűleg gyorsabb, s ezt megfelelő tapasztalattal és tudással könnyen az előnyére tudja fordítani.*
- Jó, hogy eszembe juttattad. Hajlamos vagyok megfeledkezni ilyen apróságokról.
*Emeli maga elé kezeit, s kíváncsian mustrálja vértől koszos ujjait. Erről a nagy sietségben megfeledkezett, bár fegyvereit sikerült letisztítania, addig már nem jutott el, hogy lemossa magáról a kikötő mocskát.*
~Ne hagyd, hogy ennyire semmibe vegyenek, ennél te több vagy. Tipord el. Tüntesd el. Öld meg.~
*Hallja a fejében azt a jól ismert hangot, ami oly sokszor megszólal, s bár legtöbbször nem vesz róla tudomást, harchelyzetben sokszor átengedi az irányítást ennek a valaminek. Lehetne akár ösztönnek nevezni, de ahhoz túl hangos és intenzív. Ő csak egyszerűen Szörnynek hívja, s igyekszik együtt élni vele.*
~Nem, nem rendezek itt jelenetet. Nem biztos, hogy jó fényt vetne rám egy indokolatlan verekedés.~
3430. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-27 18:04:06
Üzenet elküldve: 2021-01-27 18:04:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Alymeidha, Nolenar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
- A nevét majd megsúgja nekem, ha szeretné *mondja szemtelen magabiztossággal.* - De addig is, hercegnő *nem derül ki, akart-e még valamit mondani vagy immár csak a tetteket szánja arra, hogy beszéljenek. A szőke tincsek közé túr és a lány ajkainak se kell tovább ácsingózni a csókra. Megkapják, de bizony, hogy meg. Nolen mohón falja a puha bőrt, az édes szájacskán és a hamvas nyakon is. Tenyerei birtokba veszik a pőre teremtés alakját, s máris hajol fölé. Hajol fölé, az ágyra döntve a félvért. Mire az ágynemű hűvöse éri a hátát, Nolenar már a csípője köré is igazította a fehér combokat. Ritmusra mozdul, pedig még csak kapkodva bontakozik a nadrágjából. Sosem gondolta volna, hogy egy ilyen lány így lázba tudja hozni. Őrülten kívánja, s ha nem állítja meg semmi, el is merül a tálcán kínált gyönyörökben. Az alkohol alattomosan kapaszkodó mámora szenvedélyesen ölelkezik össze a pajzán örömökkel, már ha a sors nem löki ki kegyéből.
Mintha meredek domboldalon száguldó szekéren ülne. Épp csak találkozott a pimasz teremtéssel, máris a bőrén érzi a meztelen bőrét és kéjt sóhajt az ajkára. És még a nevét se tudja. Az is lehet, hogy az a valahányadik kupica rum már rég fejbe verte és most ezt a valószínűtlen, buja álmot alussza az egyik asztalra, vagy asztal alá borulva. Ez mind felmerülhetne benne, ha nem épp az töltené el minden gondolatát, hogy egészen birtokba vegye a kívánatos testet. Marka a vékony csuklókra fog, élvezettel méri végig feslett-szende hercegnőjét, de az ütemet nem töri meg közben. A határozott taktus nem ereszt, bár van, hogy vált. Hol így, hol úgy.*
//Alymeidha, Nolenar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
- A nevét majd megsúgja nekem, ha szeretné *mondja szemtelen magabiztossággal.* - De addig is, hercegnő *nem derül ki, akart-e még valamit mondani vagy immár csak a tetteket szánja arra, hogy beszéljenek. A szőke tincsek közé túr és a lány ajkainak se kell tovább ácsingózni a csókra. Megkapják, de bizony, hogy meg. Nolen mohón falja a puha bőrt, az édes szájacskán és a hamvas nyakon is. Tenyerei birtokba veszik a pőre teremtés alakját, s máris hajol fölé. Hajol fölé, az ágyra döntve a félvért. Mire az ágynemű hűvöse éri a hátát, Nolenar már a csípője köré is igazította a fehér combokat. Ritmusra mozdul, pedig még csak kapkodva bontakozik a nadrágjából. Sosem gondolta volna, hogy egy ilyen lány így lázba tudja hozni. Őrülten kívánja, s ha nem állítja meg semmi, el is merül a tálcán kínált gyönyörökben. Az alkohol alattomosan kapaszkodó mámora szenvedélyesen ölelkezik össze a pajzán örömökkel, már ha a sors nem löki ki kegyéből.
Mintha meredek domboldalon száguldó szekéren ülne. Épp csak találkozott a pimasz teremtéssel, máris a bőrén érzi a meztelen bőrét és kéjt sóhajt az ajkára. És még a nevét se tudja. Az is lehet, hogy az a valahányadik kupica rum már rég fejbe verte és most ezt a valószínűtlen, buja álmot alussza az egyik asztalra, vagy asztal alá borulva. Ez mind felmerülhetne benne, ha nem épp az töltené el minden gondolatát, hogy egészen birtokba vegye a kívánatos testet. Marka a vékony csuklókra fog, élvezettel méri végig feslett-szende hercegnőjét, de az ütemet nem töri meg közben. A határozott taktus nem ereszt, bár van, hogy vált. Hol így, hol úgy.*
3429. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-27 05:00:42
Üzenet elküldve: 2021-01-27 05:00:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alymeidha, Nolenar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kellemes borzongás fut végig hátán, megérezvén a forró lehelet fuvallatát fedetlen bőrén. Arra vár, hogy a férfi ajkaival is illesse nyakát, ha már ilyen nagylelkűen felkínálta neki, de az kihagyva a remek lehetőséget a fűzővel kezd el foglalatoskodni. Mozdulatai rutinosak, ahogy azt egy efféle gazembertől elvárná az ember, a félvér biztosra veszi, hogy számtalan nőt szabadított már meg ruháitól. Valószínűleg több tíz hölgy -bele sem mer gondolni, hogy talán annál is több- várakozott ugyanígy, s talán ugyanitt a szakavatott kezekre. Jól tudja, hogy el kellene borzadnia, vagy legalább is haloványan zavarnia kellene, elvégre a nőket valami érthetetlen okból érdekli az ilyesmi. Talán szeretik azt képzelni, hogy mások, hogy talán egy fokkal különlegesebbek, mint az előzőek, Alyt viszont ezek a dolgok mélységesen hidegen hagyják. Ahogy ruhája lehull a padlóra, immáron meztelenül találja magát szembe a férfival. Nem pironkodik, nem jön zavarba egy hangyányit sem, a szende kislányos szégyenlősség valami olyan, amit sohasem tudhatott magáénak, legfeljebb a mímelés szintjén. Az éhes pillantásokat figyelve különös késztetést érez arra, hogy közölje, egyébként ő nem "olyan" lány, de leküzdi az ingert, bizonyára nevetségesen hangzana, hisz valószínűleg számtalan hölgyemény szájából hallhatta már ezeket a szavakat. És egyébként sem biztos már benne, hogy nem "olyan", elvégre itt ácsorog ruhátlanul a másikkal szemben.
Követve a lépteket lassan hátrál, mindvégig a mandulavágású szemeket figyelve, hogy aztán az ágy előtt követlenül még megálljon egy pillanatra.*
-Ugyan, mit érdekli az magát, Nolenar? Hisz még a nevem sem tudja.
*Duruzsolja halkan, hangjában nem csendül sértettség, csupán szája sarkában bujkáló halovány mosollyal közli a száraz tényeket. Kezei a csupasz mellkasra simulnak majd a nyak felé kószálnak, hogy végre közelebb vonhassa magához a férfit, s sóvárogva keresse puha ajkait.*
//Alymeidha, Nolenar//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz//
*Kellemes borzongás fut végig hátán, megérezvén a forró lehelet fuvallatát fedetlen bőrén. Arra vár, hogy a férfi ajkaival is illesse nyakát, ha már ilyen nagylelkűen felkínálta neki, de az kihagyva a remek lehetőséget a fűzővel kezd el foglalatoskodni. Mozdulatai rutinosak, ahogy azt egy efféle gazembertől elvárná az ember, a félvér biztosra veszi, hogy számtalan nőt szabadított már meg ruháitól. Valószínűleg több tíz hölgy -bele sem mer gondolni, hogy talán annál is több- várakozott ugyanígy, s talán ugyanitt a szakavatott kezekre. Jól tudja, hogy el kellene borzadnia, vagy legalább is haloványan zavarnia kellene, elvégre a nőket valami érthetetlen okból érdekli az ilyesmi. Talán szeretik azt képzelni, hogy mások, hogy talán egy fokkal különlegesebbek, mint az előzőek, Alyt viszont ezek a dolgok mélységesen hidegen hagyják. Ahogy ruhája lehull a padlóra, immáron meztelenül találja magát szembe a férfival. Nem pironkodik, nem jön zavarba egy hangyányit sem, a szende kislányos szégyenlősség valami olyan, amit sohasem tudhatott magáénak, legfeljebb a mímelés szintjén. Az éhes pillantásokat figyelve különös késztetést érez arra, hogy közölje, egyébként ő nem "olyan" lány, de leküzdi az ingert, bizonyára nevetségesen hangzana, hisz valószínűleg számtalan hölgyemény szájából hallhatta már ezeket a szavakat. És egyébként sem biztos már benne, hogy nem "olyan", elvégre itt ácsorog ruhátlanul a másikkal szemben.
Követve a lépteket lassan hátrál, mindvégig a mandulavágású szemeket figyelve, hogy aztán az ágy előtt követlenül még megálljon egy pillanatra.*
-Ugyan, mit érdekli az magát, Nolenar? Hisz még a nevem sem tudja.
*Duruzsolja halkan, hangjában nem csendül sértettség, csupán szája sarkában bujkáló halovány mosollyal közli a száraz tényeket. Kezei a csupasz mellkasra simulnak majd a nyak felé kószálnak, hogy végre közelebb vonhassa magához a férfit, s sóvárogva keresse puha ajkait.*
3428. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-26 22:44:06
Üzenet elküldve: 2021-01-26 22:44:06
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A kikötő sötétebb oldala//
//Reyraa//
*Gyűlöli ezt az érzést; mikor körülfonja, torkon ragadja, és nem ereszti...
~Éld meg. Értsd meg. Oldd fel.~ szól a szifu szava, zöngéiben a mindenség kristály-harmóniája zsong.
~Oldozd el!~ hörög a félszemű sámán, Warg nyálhabtól vert nyögése sóhaj csak a pusztai éjszaka végtelen csillagtengere alatt.
~OLDOZD EL!~ A hang méregtől csöpögő csáprágó, nyolc bíbor szem, nyolc ezüstpelyhes ízelt láb, teste maga a sötétség.
Karmos manccsal mar a szemek közé - és ezerszín álomkígyó tekeredik rá, pikkelye fényes szitakötő-szárny, ölelése vakít, körülfonja, torkon ragadja, és nem ereszti... míg ő akkorát nem vág a homloka közepébe, hogy az ökle is belereccsen.
Nem az ökle reccsen. Csak a kanál, épp, mikor az éles nyelvű idegen ujjai végigperegnek az asztal lapján.
Ő mindaddig mozdulatlanul, csupán izzó szemeivel követi a karcsú árnyat, könnyed mozgásának minden részletére ügyelve: a kekec riposzt nyomán (Sértés? Ugyan. Előbb háborog majd a tenger, mert valaki sósnak találja nevezni...) támadást nem vár, izmai mégis pattanásig feszülnek, már csak a hanglejtés hanyag tónusaitól is.*
- Hát megbámultál. Jó.
*Morgása egész halk, torokhangú, fojtott és távoli, mint a közelítő vihar moraja egy fülledt nyári délutánon.*
- Most mehetsz, és ígérem, nem esik bajod.
*Sárga szemei most először szakadnak el az ezüstös íriszektől, egy pillantással felmérve közelről is a karcsú, izmos alakot, miközben jobbja lassan megemelkedik, hogy a markában kettőbe roppant evőeszköz maradékát két ujja közé csippentve, olyas szellőlágy óvatossággal helyezze nyugalomra a kocsmaasztal ravatalán, mint papírból hajtott, halott lepkét.*
- Az étvágyam már sikerült elvenned, de hasonló jókat kívánok... Talán evés előtt a kezed azért megmoshatnád.
*Fogai közt szűrt mondandója végét hangos, tán eltúlzott horkantás jelzi, ahogy a finom, szürke ujjak rozsdafoltjairól pillantása visszatalál a mélységi higanyfényű szemeihez, miközben hüvelyknyi agyarai tövén szájsarkába álnok, gúnyos félmosoly görbül.*
//A kikötő sötétebb oldala//
//Reyraa//
*Gyűlöli ezt az érzést; mikor körülfonja, torkon ragadja, és nem ereszti...
~Éld meg. Értsd meg. Oldd fel.~ szól a szifu szava, zöngéiben a mindenség kristály-harmóniája zsong.
~Oldozd el!~ hörög a félszemű sámán, Warg nyálhabtól vert nyögése sóhaj csak a pusztai éjszaka végtelen csillagtengere alatt.
~OLDOZD EL!~ A hang méregtől csöpögő csáprágó, nyolc bíbor szem, nyolc ezüstpelyhes ízelt láb, teste maga a sötétség.
Karmos manccsal mar a szemek közé - és ezerszín álomkígyó tekeredik rá, pikkelye fényes szitakötő-szárny, ölelése vakít, körülfonja, torkon ragadja, és nem ereszti... míg ő akkorát nem vág a homloka közepébe, hogy az ökle is belereccsen.
Nem az ökle reccsen. Csak a kanál, épp, mikor az éles nyelvű idegen ujjai végigperegnek az asztal lapján.
Ő mindaddig mozdulatlanul, csupán izzó szemeivel követi a karcsú árnyat, könnyed mozgásának minden részletére ügyelve: a kekec riposzt nyomán (Sértés? Ugyan. Előbb háborog majd a tenger, mert valaki sósnak találja nevezni...) támadást nem vár, izmai mégis pattanásig feszülnek, már csak a hanglejtés hanyag tónusaitól is.*
- Hát megbámultál. Jó.
*Morgása egész halk, torokhangú, fojtott és távoli, mint a közelítő vihar moraja egy fülledt nyári délutánon.*
- Most mehetsz, és ígérem, nem esik bajod.
*Sárga szemei most először szakadnak el az ezüstös íriszektől, egy pillantással felmérve közelről is a karcsú, izmos alakot, miközben jobbja lassan megemelkedik, hogy a markában kettőbe roppant evőeszköz maradékát két ujja közé csippentve, olyas szellőlágy óvatossággal helyezze nyugalomra a kocsmaasztal ravatalán, mint papírból hajtott, halott lepkét.*
- Az étvágyam már sikerült elvenned, de hasonló jókat kívánok... Talán evés előtt a kezed azért megmoshatnád.
*Fogai közt szűrt mondandója végét hangos, tán eltúlzott horkantás jelzi, ahogy a finom, szürke ujjak rozsdafoltjairól pillantása visszatalál a mélységi higanyfényű szemeihez, miközben hüvelyknyi agyarai tövén szájsarkába álnok, gúnyos félmosoly görbül.*
3427. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-26 20:37:10
Üzenet elküldve: 2021-01-26 20:37:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gazemberségből kitűnő//
- Mindennek megvan az oka, jó uram, mindennek megvan. Tökéletesen látja ezt. * Biztosítja Vasborda a férfit, mert olyannak, aki csak úgy meghívja, nem szokott ellent mondani. Úgy tapasztalta, hogy a helyeselések számával egyenesen arányos az ingyen korsók száma. *
- Nem csodálom, hogy szereti, drága úr, nagyon szép, páratlan kabát. Bizonyosan drága volt, he? * Csillannak éhesen a mohó szemek, de hamar eltűnik a tekintet az ábrázatáról, hiszen Xid közelebb húzza magához az említett szövetet. *
- Ugyan kérem, a szag nem probléma! * Biztosítja az öreg gnóm, és gyorsan elő kap egy másik fiolát, amiben rózsaszínes ital folydogál. Ennek már nem húzza ki a kupakját. *
- Nagyon finom rózsavirág kivonatom van, eredeti, ha gondolja olcsón az öné lehet. A hölgyek imádják, én mondom, még a vérüket is felpezsdíti. Pár csepp ebből a fürdővízbe, és egész este hálálkodni fog magának. Becsület szavamat adom rá. * Bólogat a férfi, tukmálva a másikra az állítólagos rózsavilág kivonatot. Persze vigyáz rá, hogy nehogy elvegyék tőle, amíg nem lát pénzt, és a dugaszt sem hagyja, hogy bárki megpróbálja kihúzni. De miért kételkedne akárki is a híres Rhalkumn állításaiban. *
- Szoktam hát, mindenfélét keverek én. Nem látszik rajtam, de nagy feltaláló vagyok. * Bólogat mohón a férfi, aki nem tudja levenni a tekintetét a két pohárról. Ők is ketten vannak, a poharak is, ez pedig számára csak egyet jelenthet. De nem mozdul még, mert tudja, hogy sokan nem szeretik, ha elhamarkodott döntéseket hoz. *
- Hogyne kérném! * Csodálkozik a másikra, mint a kisgyerekre, aki butaságot kérdez. Hirtelen dönti hátra a fejét, és gigája csak úgy mozog, ahogy ízlelés nélkül leküldi az italt. *
- Na és a másikat, azt ki issza meg, ha az uraságnak nem ízlik? * Teszi fel a kérdést, ahogy megtörli a száját. Bár nem kínálták hellyel, de azért kihúzza az egyik széket, egyértelműen arra készül, hogy leüljön. Ráadásul az említett pohár mellé. *
//Gazemberségből kitűnő//
- Mindennek megvan az oka, jó uram, mindennek megvan. Tökéletesen látja ezt. * Biztosítja Vasborda a férfit, mert olyannak, aki csak úgy meghívja, nem szokott ellent mondani. Úgy tapasztalta, hogy a helyeselések számával egyenesen arányos az ingyen korsók száma. *
- Nem csodálom, hogy szereti, drága úr, nagyon szép, páratlan kabát. Bizonyosan drága volt, he? * Csillannak éhesen a mohó szemek, de hamar eltűnik a tekintet az ábrázatáról, hiszen Xid közelebb húzza magához az említett szövetet. *
- Ugyan kérem, a szag nem probléma! * Biztosítja az öreg gnóm, és gyorsan elő kap egy másik fiolát, amiben rózsaszínes ital folydogál. Ennek már nem húzza ki a kupakját. *
- Nagyon finom rózsavirág kivonatom van, eredeti, ha gondolja olcsón az öné lehet. A hölgyek imádják, én mondom, még a vérüket is felpezsdíti. Pár csepp ebből a fürdővízbe, és egész este hálálkodni fog magának. Becsület szavamat adom rá. * Bólogat a férfi, tukmálva a másikra az állítólagos rózsavilág kivonatot. Persze vigyáz rá, hogy nehogy elvegyék tőle, amíg nem lát pénzt, és a dugaszt sem hagyja, hogy bárki megpróbálja kihúzni. De miért kételkedne akárki is a híres Rhalkumn állításaiban. *
- Szoktam hát, mindenfélét keverek én. Nem látszik rajtam, de nagy feltaláló vagyok. * Bólogat mohón a férfi, aki nem tudja levenni a tekintetét a két pohárról. Ők is ketten vannak, a poharak is, ez pedig számára csak egyet jelenthet. De nem mozdul még, mert tudja, hogy sokan nem szeretik, ha elhamarkodott döntéseket hoz. *
- Hogyne kérném! * Csodálkozik a másikra, mint a kisgyerekre, aki butaságot kérdez. Hirtelen dönti hátra a fejét, és gigája csak úgy mozog, ahogy ízlelés nélkül leküldi az italt. *
- Na és a másikat, azt ki issza meg, ha az uraságnak nem ízlik? * Teszi fel a kérdést, ahogy megtörli a száját. Bár nem kínálták hellyel, de azért kihúzza az egyik széket, egyértelműen arra készül, hogy leüljön. Ráadásul az említett pohár mellé. *
3426. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-26 18:19:20
Üzenet elküldve: 2021-01-26 18:19:20
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Alymeidha, Nolenar//
*Megmosolyogja magában a megszólítást. Aki egy olyan apa árnyékában nő fel, mint az övé, az valahol mindig csak "kölyök" meg "fiú" marad. Talán majd mikorra ősz szálaktól lesz deres a halántéka és a vonásait is megkeményítik a kor barázdái, majd akkorra lekopik róla ez az érzés. A fene tudja. Ez most nem alkalmas hely sem idő arra, hogy ezen elmélkedjen. Az alkohol pökhendi úrhatnámságot csal a legszerényebb férfiba is olykor. Szó se róla, Nolenart még életében nem vádolták meg szerénységgel. Igen, most felettébb kéjes belesüppedni a Nagy Velasco'rra titulusba. Még az állát is megemeli kissé, míg a karcsú ujjak az ingét gombolják. Méltán érzi magát a fosztogatásra meghívott martalóc furcsa, de nagyon is kényelmes szerepében. Ingerő, izgalmasan védtelen ez az őt vetkőztető titokzatos hercegnő. Ha tudna másra figyelni, megfordulna a fejében, hogy ezt az egészet a cimborái szervezték meg neki. Holnap ünnepelné születése napját, ha a sok nyakába szakadt teendő közt egyáltalán eszébe jutna e jeles esemény. A naptárnál viszont most érzékibb dolgokon jár az esze. A köpenyétől idő közben megszabadult lány alakjából így már jóval többet látni, főleg, miután a hamvas vállacskáról előre söpri a szőke fürtöket.
Nolen nem szól semmit, csak mögé lép. Mélyen a tüdejébe szívja a lány nyakának bódító illatát. Minden ösztöne arra húzza, hogy ölelje magához, hogy falva csókolja a szabadon hagyott porcikákat, de a Velasco'rra hátrál egy lépést. Épp csak annyit, hogy nekilásson megoldani a fűzőt. Határozott rántásokkal lazítja meg a szalagokat, de szakszerűen. Felmerülhet a vád, hogy átkozottul sok ilyet kibonthatott már. Engedi a földre hullani a ruhát, s egyszersmind maga felé fordítja a lecsupaszított hercegnőt, de nem méri végig kéjenc vigyorral. A pillantásába fúrja a sajátját. Lassan közelítve kényszeríti az ágy felé hátrálni a félvért.*
- Cudar hideg van odakint. Még meghűlne, ha csak úgy magácskára tárnám az ablakot. Nem venném a lelkemre. Megérti, ugye?
*A kísértés, ami ellenállhatatlan farkasvigyorával az erény fölé hajolva elvárja a megbocsátást, mielőtt felemészti.*
//Alymeidha, Nolenar//
*Megmosolyogja magában a megszólítást. Aki egy olyan apa árnyékában nő fel, mint az övé, az valahol mindig csak "kölyök" meg "fiú" marad. Talán majd mikorra ősz szálaktól lesz deres a halántéka és a vonásait is megkeményítik a kor barázdái, majd akkorra lekopik róla ez az érzés. A fene tudja. Ez most nem alkalmas hely sem idő arra, hogy ezen elmélkedjen. Az alkohol pökhendi úrhatnámságot csal a legszerényebb férfiba is olykor. Szó se róla, Nolenart még életében nem vádolták meg szerénységgel. Igen, most felettébb kéjes belesüppedni a Nagy Velasco'rra titulusba. Még az állát is megemeli kissé, míg a karcsú ujjak az ingét gombolják. Méltán érzi magát a fosztogatásra meghívott martalóc furcsa, de nagyon is kényelmes szerepében. Ingerő, izgalmasan védtelen ez az őt vetkőztető titokzatos hercegnő. Ha tudna másra figyelni, megfordulna a fejében, hogy ezt az egészet a cimborái szervezték meg neki. Holnap ünnepelné születése napját, ha a sok nyakába szakadt teendő közt egyáltalán eszébe jutna e jeles esemény. A naptárnál viszont most érzékibb dolgokon jár az esze. A köpenyétől idő közben megszabadult lány alakjából így már jóval többet látni, főleg, miután a hamvas vállacskáról előre söpri a szőke fürtöket.
Nolen nem szól semmit, csak mögé lép. Mélyen a tüdejébe szívja a lány nyakának bódító illatát. Minden ösztöne arra húzza, hogy ölelje magához, hogy falva csókolja a szabadon hagyott porcikákat, de a Velasco'rra hátrál egy lépést. Épp csak annyit, hogy nekilásson megoldani a fűzőt. Határozott rántásokkal lazítja meg a szalagokat, de szakszerűen. Felmerülhet a vád, hogy átkozottul sok ilyet kibonthatott már. Engedi a földre hullani a ruhát, s egyszersmind maga felé fordítja a lecsupaszított hercegnőt, de nem méri végig kéjenc vigyorral. A pillantásába fúrja a sajátját. Lassan közelítve kényszeríti az ágy felé hátrálni a félvért.*
- Cudar hideg van odakint. Még meghűlne, ha csak úgy magácskára tárnám az ablakot. Nem venném a lelkemre. Megérti, ugye?
*A kísértés, ami ellenállhatatlan farkasvigyorával az erény fölé hajolva elvárja a megbocsátást, mielőtt felemészti.*
3425. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-26 14:45:58
Üzenet elküldve: 2021-01-26 14:45:58
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Alymeidha, Nolenar//
*A férfi, bár szavak szintjén ügyesen, könnyedén kikerüli a válaszadást, szemei őszintén felelnek. Ahogy pillantásaik összeölelkeznek, a félvér valódi sóvárgást lát az íriszekben, felfedezése nyomán pedig hirtelen forróság önti el arcát, s mellkasát. Az ing dolgára felelni sem tud már, a közeledő ajkak érintésére lehunyja szemét, folytatásra vágyva, de már megint gyalázatos módon rászedik. Ez a hosszú türelemjáték lassan már kezdi megőrjíteni, de minden áron nyerni akar, ha pedig ehhez neki is aljas eszközökhöz kell folyamodnia, hát legyen. Bosszúsan simít végig a harapás nyomán hüvelykjével majd míg a férfi a kandallóval babrál, egy rozoga szekrényen támaszkodva várakozik. Végigpillant Nolenaron, s próbál valami taszító dolgot találni rajta, valami apró kis fogódzót, hátha még képes lesz kipenderíteni őt, de egyszerűen nem lel semmit. Szeretne hátrálni, mikor a másik végül felegyenesedik és felé lép, de már nincs hová, a férfi felé magasodva érinti meg őt gyengéden, Aly pedig alig láthatóan nyel egyet. A vágyakozó tekintetbe fúrja sajátját, kezei a sokat emlegetett ingre vándorol.*
-A nagy Velasco'rra gondolom be akarná hajtani rajtam az adósságom.
*Súgja, közben ártatlan pillantással lassan, s türelmesen gombolni kezdi a ruhadarabot.*
-Nem finomkodna, csak mohón elvenné, ami szerinte jár.
*Ujjai gyengéden cirógatva az immár fedetlen bőrt a vállak felé vándorolnak, hogy kibújtathassa a másikat a kényes anyagból, amit végül gondosan összehajtva rak le a szekrény tetejére.*
-Hogy is szólt az egyezség?
*Elmélkedik hangosan, szende pillantásokkal majd hátat fordít kísérőjének. Hosszú szőke haját előre simítja, s tálcán kínálja ruhája fűzőjét Nolenarnak.*
-Bár, ha gondolja, még mindig kimászhat az ablakon.
//Alymeidha, Nolenar//
*A férfi, bár szavak szintjén ügyesen, könnyedén kikerüli a válaszadást, szemei őszintén felelnek. Ahogy pillantásaik összeölelkeznek, a félvér valódi sóvárgást lát az íriszekben, felfedezése nyomán pedig hirtelen forróság önti el arcát, s mellkasát. Az ing dolgára felelni sem tud már, a közeledő ajkak érintésére lehunyja szemét, folytatásra vágyva, de már megint gyalázatos módon rászedik. Ez a hosszú türelemjáték lassan már kezdi megőrjíteni, de minden áron nyerni akar, ha pedig ehhez neki is aljas eszközökhöz kell folyamodnia, hát legyen. Bosszúsan simít végig a harapás nyomán hüvelykjével majd míg a férfi a kandallóval babrál, egy rozoga szekrényen támaszkodva várakozik. Végigpillant Nolenaron, s próbál valami taszító dolgot találni rajta, valami apró kis fogódzót, hátha még képes lesz kipenderíteni őt, de egyszerűen nem lel semmit. Szeretne hátrálni, mikor a másik végül felegyenesedik és felé lép, de már nincs hová, a férfi felé magasodva érinti meg őt gyengéden, Aly pedig alig láthatóan nyel egyet. A vágyakozó tekintetbe fúrja sajátját, kezei a sokat emlegetett ingre vándorol.*
-A nagy Velasco'rra gondolom be akarná hajtani rajtam az adósságom.
*Súgja, közben ártatlan pillantással lassan, s türelmesen gombolni kezdi a ruhadarabot.*
-Nem finomkodna, csak mohón elvenné, ami szerinte jár.
*Ujjai gyengéden cirógatva az immár fedetlen bőrt a vállak felé vándorolnak, hogy kibújtathassa a másikat a kényes anyagból, amit végül gondosan összehajtva rak le a szekrény tetejére.*
-Hogy is szólt az egyezség?
*Elmélkedik hangosan, szende pillantásokkal majd hátat fordít kísérőjének. Hosszú szőke haját előre simítja, s tálcán kínálja ruhája fűzőjét Nolenarnak.*
-Bár, ha gondolja, még mindig kimászhat az ablakon.
3424. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-26 09:19:23
Üzenet elküldve: 2021-01-26 09:19:23
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Gazemberségből kitűnő//
*Kicsit enyhül haragja az "áldott legyen a neve" kijelentés hallatán, mert ez bizony kedvesen cirógatja Xidros önbecsülését, és azt mindenki szereti, de a férfi különösen. El tudná viselni, hogy napjában többször hallja ezt, és nem azért, mert valakinek fizetett egy pohár bort, hanem azért mert felismerik mennyire páratlan jelenség.
Közelebb hajol, hogy kétkedve szemügyre vegye azt az állítólagosan tiszta kezet, és megdöbbenve tapasztalja, hogy bár a gnóm egész lénye taszító, de a kezei valóban makulátlanok. Talán még tisztábbak is mint az övéi, de azokat a kesztyű óvta, így talán egálban vannak.*
- Valóban.
*Látszik, hogy töpreng miként adjon hangot ennek a furcsa észrevételnek.*
- Meglehetősen szokatlan, de feltételezem megvan az oka.
*Szemöldökei kérdőn feljebb vándorolnak, hogy kifejezze érdeklődését azzal a bizonyos okkal szemben.*
- Nem...
~ szükséges. ~
*Mondaná éppen, de Vasborda már serénykedik is, ez pedig egy újabb pont a szokatlanság listáján. Magában megállapítja, hogy valóban mindig tud meglepetést okozni az élet, és ott lelhet kincset ahol más szemetet sejtett.*
- Szeretem azt a kabátot.
*Húzza közelebb magához az említett ruhát.*
- A keveréknek pedig a szaga is árulkodó, nagyra értékelném, ha nem öntené rá.
*Közben asztalán hangosan csattan a két pohár bor, és ahogy megfordul, úgy látja a felszolgáló sem kifejezetten értékeli a szagot.*
- Mást is szokott kevergetni?
*Kérdezi, miközben a Sellővér névre hallgató italért nyúl.
~ Ez paradicsomlé? ~
Merül fel benne a kérdés a sűrűbb folyadék láttán. Belekortyol, de mint a rumosban minden, ez is pusztulat rossz.*
- Ez fantasztikusan borzalmas.
*Meg is kell köszörülje torkát, hogy valamelyest rendezze vonásait.*
- Kéri?
*Ajánlja fel a másiknak az italt azzal, hogy elétolja. Vasborda pont olyannak tűnik, aki nem válogat, és a ház falát is szívesen megrágcsálja időnként.*
//Gazemberségből kitűnő//
*Kicsit enyhül haragja az "áldott legyen a neve" kijelentés hallatán, mert ez bizony kedvesen cirógatja Xidros önbecsülését, és azt mindenki szereti, de a férfi különösen. El tudná viselni, hogy napjában többször hallja ezt, és nem azért, mert valakinek fizetett egy pohár bort, hanem azért mert felismerik mennyire páratlan jelenség.
Közelebb hajol, hogy kétkedve szemügyre vegye azt az állítólagosan tiszta kezet, és megdöbbenve tapasztalja, hogy bár a gnóm egész lénye taszító, de a kezei valóban makulátlanok. Talán még tisztábbak is mint az övéi, de azokat a kesztyű óvta, így talán egálban vannak.*
- Valóban.
*Látszik, hogy töpreng miként adjon hangot ennek a furcsa észrevételnek.*
- Meglehetősen szokatlan, de feltételezem megvan az oka.
*Szemöldökei kérdőn feljebb vándorolnak, hogy kifejezze érdeklődését azzal a bizonyos okkal szemben.*
- Nem...
~ szükséges. ~
*Mondaná éppen, de Vasborda már serénykedik is, ez pedig egy újabb pont a szokatlanság listáján. Magában megállapítja, hogy valóban mindig tud meglepetést okozni az élet, és ott lelhet kincset ahol más szemetet sejtett.*
- Szeretem azt a kabátot.
*Húzza közelebb magához az említett ruhát.*
- A keveréknek pedig a szaga is árulkodó, nagyra értékelném, ha nem öntené rá.
*Közben asztalán hangosan csattan a két pohár bor, és ahogy megfordul, úgy látja a felszolgáló sem kifejezetten értékeli a szagot.*
- Mást is szokott kevergetni?
*Kérdezi, miközben a Sellővér névre hallgató italért nyúl.
~ Ez paradicsomlé? ~
Merül fel benne a kérdés a sűrűbb folyadék láttán. Belekortyol, de mint a rumosban minden, ez is pusztulat rossz.*
- Ez fantasztikusan borzalmas.
*Meg is kell köszörülje torkát, hogy valamelyest rendezze vonásait.*
- Kéri?
*Ajánlja fel a másiknak az italt azzal, hogy elétolja. Vasborda pont olyannak tűnik, aki nem válogat, és a ház falát is szívesen megrágcsálja időnként.*
3423. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-26 08:46:42
Üzenet elküldve: 2021-01-26 08:46:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gazemberségből kitűnő//
* Az öreg lélekben már felkészül arra, hogy mocskos módon el lesz verve, de nem hiába hívják Vasbordának a gnómot. Amennyit rugdosták már a földön fekve, még a csontjain is bőrkeményedés van. Ezt látja az indulatos tekinteten is, épp ezért tárja kerekre szemeit, a nem várt folytatást hallva. *
- Hát miért nem ezzel kezdted, jó uram. Áldott legyen a neved. * Hálálkodik egyből, mosollyal az arcán. Tudja nagyon jól, hogy a kikötői bornak nincsen párja. Olyan savas, és olyan kénes, hogy erősíti a szervezetet, kiírt minden nyavalyát a gyomorból. *
- Hát az én kezem is tiszta, nézd csak meg, fiam. * Teszi még hozzá, és ha Xid rápillant, akkor láthatja, hogy bár tetőtől talpig tiszta kosz a gnóm, a kezei olyan tiszták, mint az egy hatos csecsemő lelkiismerete. *
- De ha úgy gondolod összekoszoltam, lemosom én neked. * Teszi hozzá, és már veszi is elő a táskájából a hozzávalókat. Fura kis üvegcsék csörömpölnek benne, vannak ott bájitalok minden színben, de a gnóm nem ezeket keresi, inkább egy koszos fiolát vesz elő, amiben valami kétes állagú folyadék van. Már ha folyadéknak lehet nevezni azt az üvegcsén keresztül is láthatóan sűrű valamit, ami még folyni sem hajlandó. *
- Én kevertem ezt ki. Úgy oldja a koszt, mint semmi más. Na meg persze a téglát is, de ha vízzel van összekeverve, akkor nem olyan erős. Keeheeheee. * Nevet vidáman, és kihúzza a dugaszt, aminek hatására a három legközelebbi asztalnál fintorogni kezd a Rumosban italozók közössége. Van egy érdekes orrfacsaró bukéja annak, ami benne van, mintha az ork puki találkozna az óriás salakanyaggal, valahol félúton, amikor még egy mélységi is rávizelt egy erősen átvedelt éjszaka után. *
//Gazemberségből kitűnő//
* Az öreg lélekben már felkészül arra, hogy mocskos módon el lesz verve, de nem hiába hívják Vasbordának a gnómot. Amennyit rugdosták már a földön fekve, még a csontjain is bőrkeményedés van. Ezt látja az indulatos tekinteten is, épp ezért tárja kerekre szemeit, a nem várt folytatást hallva. *
- Hát miért nem ezzel kezdted, jó uram. Áldott legyen a neved. * Hálálkodik egyből, mosollyal az arcán. Tudja nagyon jól, hogy a kikötői bornak nincsen párja. Olyan savas, és olyan kénes, hogy erősíti a szervezetet, kiírt minden nyavalyát a gyomorból. *
- Hát az én kezem is tiszta, nézd csak meg, fiam. * Teszi még hozzá, és ha Xid rápillant, akkor láthatja, hogy bár tetőtől talpig tiszta kosz a gnóm, a kezei olyan tiszták, mint az egy hatos csecsemő lelkiismerete. *
- De ha úgy gondolod összekoszoltam, lemosom én neked. * Teszi hozzá, és már veszi is elő a táskájából a hozzávalókat. Fura kis üvegcsék csörömpölnek benne, vannak ott bájitalok minden színben, de a gnóm nem ezeket keresi, inkább egy koszos fiolát vesz elő, amiben valami kétes állagú folyadék van. Már ha folyadéknak lehet nevezni azt az üvegcsén keresztül is láthatóan sűrű valamit, ami még folyni sem hajlandó. *
- Én kevertem ezt ki. Úgy oldja a koszt, mint semmi más. Na meg persze a téglát is, de ha vízzel van összekeverve, akkor nem olyan erős. Keeheeheee. * Nevet vidáman, és kihúzza a dugaszt, aminek hatására a három legközelebbi asztalnál fintorogni kezd a Rumosban italozók közössége. Van egy érdekes orrfacsaró bukéja annak, ami benne van, mintha az ork puki találkozna az óriás salakanyaggal, valahol félúton, amikor még egy mélységi is rávizelt egy erősen átvedelt éjszaka után. *
3422. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-26 08:36:21
Üzenet elküldve: 2021-01-26 08:36:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Gazemberségből kitűnő//
*Xidrost annyira leköti a szomszéd asztalok mustrálása, hogy észre sem veszi amikor a háta mögé kerülnek, főleg egy mozgalmas fogadóban. Ellenben azt igen, hogy kabátja szokatlan erőre tett szert, és makacsul kikíván csúszni háta alól. A férfi megsejti, hogy ez semmi jót nem ígérhet, ezért rögvest székében oldalra fordul testével, és ahogy fejét is abba az irányba kapja megpillantja Vasbordát.
Mi tagadás Xidros cseppet sem boldog, amit megfeszülő állkapcsa is a másik tudtára ad. Némileg igyekszik moderálni magán egy nemesektől ellesett álszent mosollyal, de ellenérzései még így is jól kiolvashatóak pillantásaiból.*
- Nahát, milyen fukarnak hisznek.
*Kezd bele egy panaszos sóhajjal és lemondó fejrázással.*
- pedig a szívem aranyból van, és bizony ha kérnek, akkor én örömmel adok.
*Mutatóujját tanítójellegű óvaintéssel tartja Vasborda arca előtt, mintha csak egy gyermeket igyekezne a modortalanságról leszoktatni.
Idő közben meg is érkezik itala, ami éppen olyan taszítónak tűnik, mint képzelte. Ennek ellenére szívélyesen biccent háláját kifejezően, ugyanakkor szólásra nyitja ajkait.*
- Szeretnék még Bort is rendelni. Kettőt. *Sietve elő is veszi zsebéből a szükséges 12 aranyat.*
- Tessék, ez a magáé. Látja, igazán nincs szükség ezekre a módszerekre. A kabátomhoz pedig ne nyúljon többet, most még tiszta.
*Ez persze túlzás. Ha nem itt lennének, és nem most, akkor valószínűleg megpróbálta volna jól megleckéztetni az öreget, de a kikötő veszélyes vidék, nem akar ellenségeket szerezni akiknek ki tudja hány barátjuk van a közelben.*
- Pont ilyen? Jó rég lehetett.
*Életi még kicsit a nyelvét a másikon, ha már megütni úgysem meri.*
//Gazemberségből kitűnő//
*Xidrost annyira leköti a szomszéd asztalok mustrálása, hogy észre sem veszi amikor a háta mögé kerülnek, főleg egy mozgalmas fogadóban. Ellenben azt igen, hogy kabátja szokatlan erőre tett szert, és makacsul kikíván csúszni háta alól. A férfi megsejti, hogy ez semmi jót nem ígérhet, ezért rögvest székében oldalra fordul testével, és ahogy fejét is abba az irányba kapja megpillantja Vasbordát.
Mi tagadás Xidros cseppet sem boldog, amit megfeszülő állkapcsa is a másik tudtára ad. Némileg igyekszik moderálni magán egy nemesektől ellesett álszent mosollyal, de ellenérzései még így is jól kiolvashatóak pillantásaiból.*
- Nahát, milyen fukarnak hisznek.
*Kezd bele egy panaszos sóhajjal és lemondó fejrázással.*
- pedig a szívem aranyból van, és bizony ha kérnek, akkor én örömmel adok.
*Mutatóujját tanítójellegű óvaintéssel tartja Vasborda arca előtt, mintha csak egy gyermeket igyekezne a modortalanságról leszoktatni.
Idő közben meg is érkezik itala, ami éppen olyan taszítónak tűnik, mint képzelte. Ennek ellenére szívélyesen biccent háláját kifejezően, ugyanakkor szólásra nyitja ajkait.*
- Szeretnék még Bort is rendelni. Kettőt. *Sietve elő is veszi zsebéből a szükséges 12 aranyat.*
- Tessék, ez a magáé. Látja, igazán nincs szükség ezekre a módszerekre. A kabátomhoz pedig ne nyúljon többet, most még tiszta.
*Ez persze túlzás. Ha nem itt lennének, és nem most, akkor valószínűleg megpróbálta volna jól megleckéztetni az öreget, de a kikötő veszélyes vidék, nem akar ellenségeket szerezni akiknek ki tudja hány barátjuk van a közelben.*
- Pont ilyen? Jó rég lehetett.
*Életi még kicsit a nyelvét a másikon, ha már megütni úgysem meri.*
3421. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-26 06:01:48
Üzenet elküldve: 2021-01-26 06:01:48
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Alymeidha, Nolenar//
*Nolen, mielőtt bemenne, a folyosón leveszi az ajtó melletti olajlámpást a falról. Eléggé kiismeri már magát itt, hogy ezzel elkerülje a sötétben tapogatózást, míg a szobában világot gyújt. De nem sieti el. Főleg, hogy a félvér finom alakját csak még éteribbé teszi ez a talányos félhomály. Felmerül benne, hogy talán mégsem volt minden ügyes színjáték. Biztos, hogy nem volt, ez nyilvánvaló, de az más kérdés, hogy a kisasszony meddig menne el. A félrészeg tengerész dilemmája a spicces hercegnővel. Erkölcsi aggályokról beszélni a Kikötőben általában csupán humor forrása az itteniek között. Nolenar is csak pofátlan csúsztatásokkal kerülhetne be a fényes páncélú lovagok közé, ezt bárki megmondhatja, de azért megvan a maga kódexe.*
- Pontosan tudja, mihez lenne kedvem *válaszolja, és felel a pillantása is. Mohón ölelkező vágy parázslik benne. Jobbja az állacska alá simít és megemeli. Tekintete az érzéki ajkak vonalára vándorol. A lélegzete, a vére zubogása, a bőre illata, mind, mind válaszolnak a nyilvánvalóra, de azt a parazsat mégis mintha tökéletes felügyelet alatt tartaná.* - De mi lesz az ingemmel? *A csók helyét üresen hagyja. Szinte üresen. Csupán megcirógatja ajkaival a lányét. Finoman a félvér szájába harap, aztán hátrébb is vonul. Fordul és nekilát, hogy felélessze a kandallóban a tüzet. Megpiszkálja a parazsat és tesz rá az odakészített hasábokból.*
- De ha már kitalálós *mondja ügyködés közben.* - Segíthetne nekem. Én nem vagyok túl jó a lódításban *hazudja szemrebbenés nélkül* -, de ha holnap a komák az ivóból megkérdik, hogy mi történt idefent, nem ártana hitelesen előadnom. *Megvonja a vállát és hátratekint.* - Ha a kisasszony ilyen jó a kitalálósdiban, igazán megtehetne ennyit.
*Leporolja a kezét és felegyenesedve a lány felé fordul.* - Szóval? Mit gondol? Mi történne itt ma este, ha nem lennék úriember? ~És mindketten tudjuk, hogy nem vagyok~ *súgja a tűz fényét tükröző pillantás.* - Meséljen. *Közelebb lép és végigsimít a halovány bőrű nyakon, aztán a dekoltázs finom vonalán halad tovább.*
//Alymeidha, Nolenar//
*Nolen, mielőtt bemenne, a folyosón leveszi az ajtó melletti olajlámpást a falról. Eléggé kiismeri már magát itt, hogy ezzel elkerülje a sötétben tapogatózást, míg a szobában világot gyújt. De nem sieti el. Főleg, hogy a félvér finom alakját csak még éteribbé teszi ez a talányos félhomály. Felmerül benne, hogy talán mégsem volt minden ügyes színjáték. Biztos, hogy nem volt, ez nyilvánvaló, de az más kérdés, hogy a kisasszony meddig menne el. A félrészeg tengerész dilemmája a spicces hercegnővel. Erkölcsi aggályokról beszélni a Kikötőben általában csupán humor forrása az itteniek között. Nolenar is csak pofátlan csúsztatásokkal kerülhetne be a fényes páncélú lovagok közé, ezt bárki megmondhatja, de azért megvan a maga kódexe.*
- Pontosan tudja, mihez lenne kedvem *válaszolja, és felel a pillantása is. Mohón ölelkező vágy parázslik benne. Jobbja az állacska alá simít és megemeli. Tekintete az érzéki ajkak vonalára vándorol. A lélegzete, a vére zubogása, a bőre illata, mind, mind válaszolnak a nyilvánvalóra, de azt a parazsat mégis mintha tökéletes felügyelet alatt tartaná.* - De mi lesz az ingemmel? *A csók helyét üresen hagyja. Szinte üresen. Csupán megcirógatja ajkaival a lányét. Finoman a félvér szájába harap, aztán hátrébb is vonul. Fordul és nekilát, hogy felélessze a kandallóban a tüzet. Megpiszkálja a parazsat és tesz rá az odakészített hasábokból.*
- De ha már kitalálós *mondja ügyködés közben.* - Segíthetne nekem. Én nem vagyok túl jó a lódításban *hazudja szemrebbenés nélkül* -, de ha holnap a komák az ivóból megkérdik, hogy mi történt idefent, nem ártana hitelesen előadnom. *Megvonja a vállát és hátratekint.* - Ha a kisasszony ilyen jó a kitalálósdiban, igazán megtehetne ennyit.
*Leporolja a kezét és felegyenesedve a lány felé fordul.* - Szóval? Mit gondol? Mi történne itt ma este, ha nem lennék úriember? ~És mindketten tudjuk, hogy nem vagyok~ *súgja a tűz fényét tükröző pillantás.* - Meséljen. *Közelebb lép és végigsimít a halovány bőrű nyakon, aztán a dekoltázs finom vonalán halad tovább.*
3420. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-25 22:06:35
Üzenet elküldve: 2021-01-25 22:06:35
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 189
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 189
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő sötétebb oldala//
*Észreveszi az ökölbe szoruló kezeket, s egyértelműen látja a szemekben gyúló őszinte és lángoló ellenszenvet. Nem lepődik meg, nem csodálkozik, nem értetlenkedik. Tisztában van vele, hogy mennyien kezelik színtiszta utálattal fajtáját, nem újdonság neki a jelenség. Találkozott már nem egyszer előítéletekkel csordultig feltöltött, indulatos és önuralomnak jócskán híján lévő lelkekkel, s tudta kezelni a helyzetet. Néha elég volt csak egy kellőképpen határozott, szilárd pillantás, máskor talán kicsit eljárt az ökle, de valamilyen úton-módon mindig lerendezte az ilyen nagyobb pofájú, de kisebb bátorságú alakokat.*
- Nekem ugyan nem kell semmi. Csak megbámultalak, mert még nem láttalak errefelé. És az új arcok, legyenek akármilyen ocsmányak, mindig felkeltik érdeklődésemet.
*Szokatlanul, már-már természetellenesen nyugodtnak cseng hangja, s hideg, mintha a fagyos tél süvítene szavaiban. Sérteget, de nem indulatosan, vagy haraggal eltelve. Semlegesen és érzéketlenül, de talán így még élesebb a penge, amit képletesen elhajított az ork felé. De nem ő kezdte, legalábbis kicsit sem érzi magát bűnösnek, csupán az ork saját stílust használta fegyveréül.
Nem ő kezdett indokolatlan sértéseket dobálni, de ha már így alakult, különösebb gyomorgörcs nélkül visszahajít pár kevésbé kedves megjegyzést.
Lassan, ráérősen lépked közelebb, meg nem szakítva a kihívó szemkontaktust, s mikor a másik asztala mellé ér, hosszú ujjaival halk, ráérős dobolásba kezd.*
- Jó étvágyat.
*Formálja meg gondosan a kimért szavakat, mintha csak azt kívánná, akadna meg a torkán az étel, s fulladna meg itt helyben, keserves kínok közt. Még egy gúnyos mosolyt is odabiggyeszt szavai mögé, ezüst szemeiben fenyegető fénnyel.
Vele itt aztán ne merjenek szórakozni, ez az ő felségterülete, jobban ismeri ezt a mocskos és bűzös környéket, mint a saját tenyerét. Legyen bármilyen hatalmas vagy félelmetes ez a jöttment ork, ő bizony nem adja meg azt az örömet neki, hogy megijed. Ölt már nem egy példányt a fajtájából, nem érzi, hogy bármi oka lenne tartani ettől a lénytől. Valószínű megvan az oka utálni a mélységieket, biztosan sokat bántották, vagy nincs túl sok jó tapasztalata velük. De ez az ok nélküli gyűlölködés és feszültség keltés érzékenységre, gyerekességre vall, ami még kevesebb okot ad a félelemre és óvatosságra. Talán Reynek is lenne oka rá, hogy gyűlölje ezt a kevésbé attraktív fajt, okoztak neki néhány maradandó sebhelyet. Ahogy mindenki, még tulajdon népe is kegyetlen és kíméletlen volt, pedig azt hinné az ember, hogy fajtársaikkal elnézőbbek. De a bennfentes, kiképzési kegyben részesült mélységieken kívül mások aligha tudhatják, miből is áll pontosan a több évnyi kemény gyakorlatozás. Nem csak a rabszolgák részesülnek a korbács magasztos jutalmából.*
~Még egy szerencsétlen, aki azt hiszi, többet szenvedett bárkinél...~
//A kikötő sötétebb oldala//
*Észreveszi az ökölbe szoruló kezeket, s egyértelműen látja a szemekben gyúló őszinte és lángoló ellenszenvet. Nem lepődik meg, nem csodálkozik, nem értetlenkedik. Tisztában van vele, hogy mennyien kezelik színtiszta utálattal fajtáját, nem újdonság neki a jelenség. Találkozott már nem egyszer előítéletekkel csordultig feltöltött, indulatos és önuralomnak jócskán híján lévő lelkekkel, s tudta kezelni a helyzetet. Néha elég volt csak egy kellőképpen határozott, szilárd pillantás, máskor talán kicsit eljárt az ökle, de valamilyen úton-módon mindig lerendezte az ilyen nagyobb pofájú, de kisebb bátorságú alakokat.*
- Nekem ugyan nem kell semmi. Csak megbámultalak, mert még nem láttalak errefelé. És az új arcok, legyenek akármilyen ocsmányak, mindig felkeltik érdeklődésemet.
*Szokatlanul, már-már természetellenesen nyugodtnak cseng hangja, s hideg, mintha a fagyos tél süvítene szavaiban. Sérteget, de nem indulatosan, vagy haraggal eltelve. Semlegesen és érzéketlenül, de talán így még élesebb a penge, amit képletesen elhajított az ork felé. De nem ő kezdte, legalábbis kicsit sem érzi magát bűnösnek, csupán az ork saját stílust használta fegyveréül.
Nem ő kezdett indokolatlan sértéseket dobálni, de ha már így alakult, különösebb gyomorgörcs nélkül visszahajít pár kevésbé kedves megjegyzést.
Lassan, ráérősen lépked közelebb, meg nem szakítva a kihívó szemkontaktust, s mikor a másik asztala mellé ér, hosszú ujjaival halk, ráérős dobolásba kezd.*
- Jó étvágyat.
*Formálja meg gondosan a kimért szavakat, mintha csak azt kívánná, akadna meg a torkán az étel, s fulladna meg itt helyben, keserves kínok közt. Még egy gúnyos mosolyt is odabiggyeszt szavai mögé, ezüst szemeiben fenyegető fénnyel.
Vele itt aztán ne merjenek szórakozni, ez az ő felségterülete, jobban ismeri ezt a mocskos és bűzös környéket, mint a saját tenyerét. Legyen bármilyen hatalmas vagy félelmetes ez a jöttment ork, ő bizony nem adja meg azt az örömet neki, hogy megijed. Ölt már nem egy példányt a fajtájából, nem érzi, hogy bármi oka lenne tartani ettől a lénytől. Valószínű megvan az oka utálni a mélységieket, biztosan sokat bántották, vagy nincs túl sok jó tapasztalata velük. De ez az ok nélküli gyűlölködés és feszültség keltés érzékenységre, gyerekességre vall, ami még kevesebb okot ad a félelemre és óvatosságra. Talán Reynek is lenne oka rá, hogy gyűlölje ezt a kevésbé attraktív fajt, okoztak neki néhány maradandó sebhelyet. Ahogy mindenki, még tulajdon népe is kegyetlen és kíméletlen volt, pedig azt hinné az ember, hogy fajtársaikkal elnézőbbek. De a bennfentes, kiképzési kegyben részesült mélységieken kívül mások aligha tudhatják, miből is áll pontosan a több évnyi kemény gyakorlatozás. Nem csak a rabszolgák részesülnek a korbács magasztos jutalmából.*
~Még egy szerencsétlen, aki azt hiszi, többet szenvedett bárkinél...~
3419. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-25 21:15:15
Üzenet elküldve: 2021-01-25 21:15:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A kikötő sötétebb oldala//
//Reyraa//
*A korcsmáros igen jó ember, vagy csak megfontolt és előrelátó: tudja jól, hogy korgó gyomorral a legszolidabb ork sem ideális vendég, ám egy mégoly apró engedménnyel lekenyerezett hústoronyból szükség szerint akár alkalmi házőrző is válhat... Nem sajnálja hát Wargtól a pörkölt sűrűjét, aki őszintén hálás főhajtással fogadja, mikor a kopasz harmadszor is megmeríti kanalát a forró üstben, szinte színültig töltve a számára kiutalt, kisebb bográcsnyi fémtálat.
Zsákmányával aztán meg is indul az asztalhoz, melytől épp az imént rebbent tova a gerlepár az emelet irányába, hogy ott majd nyúlbőrre cseréljék tollaikat (~legalább valakinek jól alakul az este~), kis szerencsével talán még egy-két kortyocskát is hátrahagyva poharaikban, ami jól csúszik majd a fűszeres malacra. A kondérkát itt aztán kényelmesen ölébe veszi, és a mancsában egész aprónak tetsző fakanalat mélyen megmerítve benne, nekilát betömni a gyomrát negyednapja kínzó farkaséhség torkát, mit sem törődve holmi surranó árnyakkal.
A pörkölt felét tisztességgel be is termeli, mire először felpillant, olyasformán mozdítva busa fejét, mint akit bögöly csípett épp nyakon - azon nyomban rátalálva a kámzsa árnya alól őt stírölő hideg, ezüstszín szempárra, mely jó hogy lyukat nem égetett eddig a halántékába. Elsőre el is engedi a dolgot, hisz rég nem lepi meg, ha megbámulják, mikor nagyritkán a városban jár; magát kicsit sem zavartatva lapátol tovább, majd egyszerre megdermed, és lassan, immár egész fejét a sötét, szikár alak felé fordítva méri végig az ismeretlent, miközben önkéntelenül is ökölbe szoruló jobbjában halkan feljajdul a puha fenyőkanál.
Mélységi.
Abban bízott, eleget jött Délnek. Eleget, hogy oly messze kerüljön Pirtianes hírétől is, a bányák és láncok és szöges korbácsok és kegyetlen-szép, rideg, hamuszín mosolyok gondolatától is, hogy itt, a tenger mellett már semmi nem tiporhat igazán a lelkébe... A Licanechi tó hűs vizére gondol, miközben érzi, ahogy mellkasából eleven lángfolyam terjed szét tagjaiban, a Szántóföldek búzatábláit simító könnyű szélre, ahogy felső ajka feszülten megremeg, agyarait kihívóan a lány felé villantva; a Sárkánygerinc roppant, háborítatlan, jeges csúcsaira gondol, ahogy orrlikai kitágulnak, hosszú, mély lélegzettel telítve tüdejét, kitisztítva vérködbe boruló elméjét, hogy ne hagyja, ne érezze, ne szenvedje...
A végtelen fenyvesek havára gondol, és anyjára, akinek soha nem láthatta az arcát.*
- Kell valami, üregi?!
*Hangja érdesen, mélyen reccsen, egy fikarcnyit sem rejtve a benne fortyogó ellenszenvből, mely amúgy az ezüstfényeket kíméletlenül ostromló kénsárga ragadozó-szempár villanásából is egészen nyilvánvaló lesz.*
A hozzászólás írója (Ördögvigyor War'gaur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.25 21:19:30
//A kikötő sötétebb oldala//
//Reyraa//
*A korcsmáros igen jó ember, vagy csak megfontolt és előrelátó: tudja jól, hogy korgó gyomorral a legszolidabb ork sem ideális vendég, ám egy mégoly apró engedménnyel lekenyerezett hústoronyból szükség szerint akár alkalmi házőrző is válhat... Nem sajnálja hát Wargtól a pörkölt sűrűjét, aki őszintén hálás főhajtással fogadja, mikor a kopasz harmadszor is megmeríti kanalát a forró üstben, szinte színültig töltve a számára kiutalt, kisebb bográcsnyi fémtálat.
Zsákmányával aztán meg is indul az asztalhoz, melytől épp az imént rebbent tova a gerlepár az emelet irányába, hogy ott majd nyúlbőrre cseréljék tollaikat (~legalább valakinek jól alakul az este~), kis szerencsével talán még egy-két kortyocskát is hátrahagyva poharaikban, ami jól csúszik majd a fűszeres malacra. A kondérkát itt aztán kényelmesen ölébe veszi, és a mancsában egész aprónak tetsző fakanalat mélyen megmerítve benne, nekilát betömni a gyomrát negyednapja kínzó farkaséhség torkát, mit sem törődve holmi surranó árnyakkal.
A pörkölt felét tisztességgel be is termeli, mire először felpillant, olyasformán mozdítva busa fejét, mint akit bögöly csípett épp nyakon - azon nyomban rátalálva a kámzsa árnya alól őt stírölő hideg, ezüstszín szempárra, mely jó hogy lyukat nem égetett eddig a halántékába. Elsőre el is engedi a dolgot, hisz rég nem lepi meg, ha megbámulják, mikor nagyritkán a városban jár; magát kicsit sem zavartatva lapátol tovább, majd egyszerre megdermed, és lassan, immár egész fejét a sötét, szikár alak felé fordítva méri végig az ismeretlent, miközben önkéntelenül is ökölbe szoruló jobbjában halkan feljajdul a puha fenyőkanál.
Mélységi.
Abban bízott, eleget jött Délnek. Eleget, hogy oly messze kerüljön Pirtianes hírétől is, a bányák és láncok és szöges korbácsok és kegyetlen-szép, rideg, hamuszín mosolyok gondolatától is, hogy itt, a tenger mellett már semmi nem tiporhat igazán a lelkébe... A Licanechi tó hűs vizére gondol, miközben érzi, ahogy mellkasából eleven lángfolyam terjed szét tagjaiban, a Szántóföldek búzatábláit simító könnyű szélre, ahogy felső ajka feszülten megremeg, agyarait kihívóan a lány felé villantva; a Sárkánygerinc roppant, háborítatlan, jeges csúcsaira gondol, ahogy orrlikai kitágulnak, hosszú, mély lélegzettel telítve tüdejét, kitisztítva vérködbe boruló elméjét, hogy ne hagyja, ne érezze, ne szenvedje...
A végtelen fenyvesek havára gondol, és anyjára, akinek soha nem láthatta az arcát.*
- Kell valami, üregi?!
*Hangja érdesen, mélyen reccsen, egy fikarcnyit sem rejtve a benne fortyogó ellenszenvből, mely amúgy az ezüstfényeket kíméletlenül ostromló kénsárga ragadozó-szempár villanásából is egészen nyilvánvaló lesz.*
A hozzászólás írója (Ördögvigyor War'gaur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.25 21:19:30
3418. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-25 16:54:44
Üzenet elküldve: 2021-01-25 16:54:44
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 50
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Nolenar//
*Valamiféle megfejthető kifejezésre várva mustrálja a szakállas arcot. Egy pillantásra, egy mosolyra, egy grimaszra, bármire, amibe kapaszkodhat ebben a pillanatban, mert a másik először nem szól semmit, csak a korsójáért nyúl. Arra gondol ez bizonyosan nem jó jel, hisz nem egyezett bele egyből, jól láthatóan mérlegel. Aly pillantásai szomorkássá, csalódottá válnak hallva a sóhajt, lélekben fel is készíti magát az elutasításra. Ám úgy tűnik, pimasz játszadozása mégiscsak sikeresen zárulhat, mert bár nem csempészik fel, a férfi úgy dönt, felkíséri. Elrebeg egy halk köszönömöt még, maga is megissza maradék borát majd felegyenesedik az asztaltól. Bizony úgy lett, ahogy gondolta. Amint feláll és pár lépést tesz máris érzi, hogy járása bizonytalan, haloványan hullámzik a padló, s ez az egyszerre kellemetlen és szórakoztató érzés mosolyt csal az arcára. Tekintete egészen elkalandozik a bent lévőkön, miközben volt asztaltársa a szoba dolgát intézi, a félvér a részeg arcokat figyelve azon elmélkedik, vajon, ha egyedül maradt volna, melyik kötött volna belé először. Persze így ittasan mind ártalmatlan gazfickónak tűnik, olyan állapotban vannak már, egy jól irányzott lökéssel bizonyára felborulnának, mint egy üres hordó. Kapatos magabiztossággal állapítja meg, hogy itt a férfi nélkül sem lett volna semmi gond, egészen addig, míg szemeivel nem lel egy sebhelyes arcú, félszemű alakra, mert akkor bizony rögvest ijedten elkapja el fejét. Nem ágál a hirtelen derekára simuló kéz ellen, sőt, örül, hogy legalább így talán majd nem fog spiccesen dülöngélni. A lépcsőhöz érve óvatosan szedi a fokokat, közben persze rendületlenül kapaszkodik jótevőjébe, de épp a második emeletre lépve még így is sikerül megbotlania. Ügyetlensége borgőzös kuncogást csal elő belőle, a feltörni készülő felhőtlen kacagást azonban hamar kíméletlenül belefojtja kísérője. Váratlanul a falnak nyomják, s megérezvén a markoló kezet megilletődve nyög halkan a csókba. Tenne valami epés megjegyzést, de képtelen rá, csak lehunyt szemmel várja a folytatást, ami viszont nem érkezik. Halovány, sértett hümmentéssel veszi tudomásul a dolgot, s inkább indul is tovább a szobához, addig sem kell a másikra pillantania. Ahogy csörren a kulcs és kattan a zár, magában már készül is a kellemetlen búcsúra, pedig valójában egyáltalán nem szeretné elküldeni a férfit. Arra akarja kérni, hogy maradjon, legalább még egy kicsit, de tudja jól, hogy úgy helyes, ha most itt véget is vetnek az estének. Már nyitja is a száját, hogy unalmas udvariaskodásokkal fárassza a másikat, de az nála hamarabb szól.*
-Hát akkor nincs mit tenni...
*Sóhajt szendén a szavakra, de szemei pajkosan csillannak a félhomályban. Beereszti a szobába a fickót, az ajtó nyikorogva zárul be utána, Aly pedig egyszer ráfordítja a kulcsot, -nehogy valaki hívatlanul berongyoljon- ám a biztonság kedvéért a zárban hagyja.*
-A pár óra viszont nem kevés.
*Állapítja meg hangosan elmélkedve*
-Mivel üssük hát el ezt a rengeteg időt, Nolenar?
*Óvatosan tesz egy lépést előre, füle mögé simítva egy kósza szőke tincset*
-Talán cseverésszünk? Vagy játsszunk kitalálósdit? Figyelmeztetem, hogy az utóbbiban nem könnyű legyőzni engem.
*Lopja el a maradék távolságot, s áll meg közvetlenül a férfi előtt, tekintetét kacéran fúrja a másikéba, hogy aztán duruzsolva folytassa.*
-Mihez lenne kedve?
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.25 17:07:03
//Nolenar//
*Valamiféle megfejthető kifejezésre várva mustrálja a szakállas arcot. Egy pillantásra, egy mosolyra, egy grimaszra, bármire, amibe kapaszkodhat ebben a pillanatban, mert a másik először nem szól semmit, csak a korsójáért nyúl. Arra gondol ez bizonyosan nem jó jel, hisz nem egyezett bele egyből, jól láthatóan mérlegel. Aly pillantásai szomorkássá, csalódottá válnak hallva a sóhajt, lélekben fel is készíti magát az elutasításra. Ám úgy tűnik, pimasz játszadozása mégiscsak sikeresen zárulhat, mert bár nem csempészik fel, a férfi úgy dönt, felkíséri. Elrebeg egy halk köszönömöt még, maga is megissza maradék borát majd felegyenesedik az asztaltól. Bizony úgy lett, ahogy gondolta. Amint feláll és pár lépést tesz máris érzi, hogy járása bizonytalan, haloványan hullámzik a padló, s ez az egyszerre kellemetlen és szórakoztató érzés mosolyt csal az arcára. Tekintete egészen elkalandozik a bent lévőkön, miközben volt asztaltársa a szoba dolgát intézi, a félvér a részeg arcokat figyelve azon elmélkedik, vajon, ha egyedül maradt volna, melyik kötött volna belé először. Persze így ittasan mind ártalmatlan gazfickónak tűnik, olyan állapotban vannak már, egy jól irányzott lökéssel bizonyára felborulnának, mint egy üres hordó. Kapatos magabiztossággal állapítja meg, hogy itt a férfi nélkül sem lett volna semmi gond, egészen addig, míg szemeivel nem lel egy sebhelyes arcú, félszemű alakra, mert akkor bizony rögvest ijedten elkapja el fejét. Nem ágál a hirtelen derekára simuló kéz ellen, sőt, örül, hogy legalább így talán majd nem fog spiccesen dülöngélni. A lépcsőhöz érve óvatosan szedi a fokokat, közben persze rendületlenül kapaszkodik jótevőjébe, de épp a második emeletre lépve még így is sikerül megbotlania. Ügyetlensége borgőzös kuncogást csal elő belőle, a feltörni készülő felhőtlen kacagást azonban hamar kíméletlenül belefojtja kísérője. Váratlanul a falnak nyomják, s megérezvén a markoló kezet megilletődve nyög halkan a csókba. Tenne valami epés megjegyzést, de képtelen rá, csak lehunyt szemmel várja a folytatást, ami viszont nem érkezik. Halovány, sértett hümmentéssel veszi tudomásul a dolgot, s inkább indul is tovább a szobához, addig sem kell a másikra pillantania. Ahogy csörren a kulcs és kattan a zár, magában már készül is a kellemetlen búcsúra, pedig valójában egyáltalán nem szeretné elküldeni a férfit. Arra akarja kérni, hogy maradjon, legalább még egy kicsit, de tudja jól, hogy úgy helyes, ha most itt véget is vetnek az estének. Már nyitja is a száját, hogy unalmas udvariaskodásokkal fárassza a másikat, de az nála hamarabb szól.*
-Hát akkor nincs mit tenni...
*Sóhajt szendén a szavakra, de szemei pajkosan csillannak a félhomályban. Beereszti a szobába a fickót, az ajtó nyikorogva zárul be utána, Aly pedig egyszer ráfordítja a kulcsot, -nehogy valaki hívatlanul berongyoljon- ám a biztonság kedvéért a zárban hagyja.*
-A pár óra viszont nem kevés.
*Állapítja meg hangosan elmélkedve*
-Mivel üssük hát el ezt a rengeteg időt, Nolenar?
*Óvatosan tesz egy lépést előre, füle mögé simítva egy kósza szőke tincset*
-Talán cseverésszünk? Vagy játsszunk kitalálósdit? Figyelmeztetem, hogy az utóbbiban nem könnyű legyőzni engem.
*Lopja el a maradék távolságot, s áll meg közvetlenül a férfi előtt, tekintetét kacéran fúrja a másikéba, hogy aztán duruzsolva folytassa.*
-Mihez lenne kedve?
A hozzászólás írója (Alymeidha Rosaeryth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2021.01.25 17:07:03
3417. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-25 16:03:15
Üzenet elküldve: 2021-01-25 16:03:15
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 118
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Gazemberségből kitűnő//
* Vasborda derékfájástól görnyedten sétál a székek között, éhes tekintettel fürkészve a betérőket. Szeme hamar megakad valakin, akit még nem látott erre felé, tehát nem is ismerheti az öreget. Tökéletes célpontnak gondolja, izgatottan nyel is egyet, és lassan félkörrel megközelíti a másikat, a háta mögé kerülve így. Feltűnés mentesen ér oda, de sajnos, mint mindig, most is elügyetlenkedi a dolgot izgalmában. Ebből Xid annyit vehet észre, hogy a kabátja nagyon szabadulni akar a székről, mivel egy öreg, aszottas gnóm könyékig a zsebében turkál, de sajnos nem talál benne aranyat. Ha a férfi hátra fordul, és össze akad a tekintetük, akkor az öreg nagyra tátja szemeit, szájával egy o betűt formál, és meglepve kapja a szívére a kezét. *
- Az istenekre, barátom, hát ez nem az én kabátom? Biztos összekevertem. * Hadarja gyorsan, nem törődve a ténnyel, hogy bizony kabátban van, már ha annak lehet nevezni a szakadt, rongyos valamit, amit a többi ruhán visel. *
- Ne haragudjál, ecsém. * Teszi még hozzá, na persze ujjai azért tesznek még egy félkört a zsebben, hátha megtalál valamit, ami eddig nem volt ott. Csalódottan húzza ki végül a karját. *
- Bizony mondom, pont ilyen kabátom volt nekem is. * Bólogat serényen. *
//Gazemberségből kitűnő//
* Vasborda derékfájástól görnyedten sétál a székek között, éhes tekintettel fürkészve a betérőket. Szeme hamar megakad valakin, akit még nem látott erre felé, tehát nem is ismerheti az öreget. Tökéletes célpontnak gondolja, izgatottan nyel is egyet, és lassan félkörrel megközelíti a másikat, a háta mögé kerülve így. Feltűnés mentesen ér oda, de sajnos, mint mindig, most is elügyetlenkedi a dolgot izgalmában. Ebből Xid annyit vehet észre, hogy a kabátja nagyon szabadulni akar a székről, mivel egy öreg, aszottas gnóm könyékig a zsebében turkál, de sajnos nem talál benne aranyat. Ha a férfi hátra fordul, és össze akad a tekintetük, akkor az öreg nagyra tátja szemeit, szájával egy o betűt formál, és meglepve kapja a szívére a kezét. *
- Az istenekre, barátom, hát ez nem az én kabátom? Biztos összekevertem. * Hadarja gyorsan, nem törődve a ténnyel, hogy bizony kabátban van, már ha annak lehet nevezni a szakadt, rongyos valamit, amit a többi ruhán visel. *
- Ne haragudjál, ecsém. * Teszi még hozzá, na persze ujjai azért tesznek még egy félkört a zsebben, hátha megtalál valamit, ami eddig nem volt ott. Csalódottan húzza ki végül a karját. *
- Bizony mondom, pont ilyen kabátom volt nekem is. * Bólogat serényen. *
3416. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-25 15:53:16
Üzenet elküldve: 2021-01-25 15:53:16
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 30
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//Gazemberségből kitűnő//
*Xidros egészen el van ragadtatva a Kikötő mocskától, akkor is, ha még nem tudta megszokni ezt a közeget és a benne teljes magabiztossággal való mozgást. Nem is szeretne túlzottan kilógni a tömegből, ezért ékszereit ezúttal teljesen mellőzve érkezik meg, csak az egyszerű, de finom anyagú inge, bársonykabátja, és kesztyűje jelzi, hogy feltehetően tehetősebb, mint a fogadóban bárki.
Leül egy asztalhoz, és azon töpreng, hogy a hely láttán mi az az ital, amitől gyomra nem kezd el elégedetlenkedni, mert igazán nem szeretné a mosogatórongyból kifacsart levet inni. Tekintetét végig futtatja a fogadó népén, akik nagyon emlékeztetik fiatalkori kompániájára, na meg persze önmagára is. Kabátját a melegben leveszi magáról, és a székére hajtja, hátával pedig nekidőlve igyekszik biztosítani, hogy ne lopják el tőle. Kesztyűjét leveszi, ekkor láthatóvá válik, hogy kézfeje még mindig kérges az egykori kemény munka után, ingének ujját felhajtva pedig bronzos alkarján felsejlik pár világos seb, melyek feltehetően kardok okozta vágások voltak egykoron.
Figyelme megakad a szomszédos asztal csevegésén, amelyben egy Sellővér névre hallgató kínálatról esik szó, ezért rögvest magához is int valakit, hogy 12 arany ellenében megrendelje magának. Amíg türelmesen vár, addig a többi asztalnál látható ételeket szemléli meg, de nem viszi rá a lélek, hogy bármelyiket is kipróbálja. Már nem annyira vakmerő, és nem annyira szívós sem, mint húszas éveiben, így nem mer megkockáztatni egy hetes gyomorrontást. Egyébként is sajnálná összepiszkítani a nadrágját.*
//Gazemberségből kitűnő//
*Xidros egészen el van ragadtatva a Kikötő mocskától, akkor is, ha még nem tudta megszokni ezt a közeget és a benne teljes magabiztossággal való mozgást. Nem is szeretne túlzottan kilógni a tömegből, ezért ékszereit ezúttal teljesen mellőzve érkezik meg, csak az egyszerű, de finom anyagú inge, bársonykabátja, és kesztyűje jelzi, hogy feltehetően tehetősebb, mint a fogadóban bárki.
Leül egy asztalhoz, és azon töpreng, hogy a hely láttán mi az az ital, amitől gyomra nem kezd el elégedetlenkedni, mert igazán nem szeretné a mosogatórongyból kifacsart levet inni. Tekintetét végig futtatja a fogadó népén, akik nagyon emlékeztetik fiatalkori kompániájára, na meg persze önmagára is. Kabátját a melegben leveszi magáról, és a székére hajtja, hátával pedig nekidőlve igyekszik biztosítani, hogy ne lopják el tőle. Kesztyűjét leveszi, ekkor láthatóvá válik, hogy kézfeje még mindig kérges az egykori kemény munka után, ingének ujját felhajtva pedig bronzos alkarján felsejlik pár világos seb, melyek feltehetően kardok okozta vágások voltak egykoron.
Figyelme megakad a szomszédos asztal csevegésén, amelyben egy Sellővér névre hallgató kínálatról esik szó, ezért rögvest magához is int valakit, hogy 12 arany ellenében megrendelje magának.
Amíg türelmesen vár, addig a többi asztalnál látható ételeket szemléli meg, de nem viszi rá a lélek, hogy bármelyiket is kipróbálja. Már nem annyira vakmerő, és nem annyira szívós sem, mint húszas éveiben, így nem mer megkockáztatni egy hetes gyomorrontást. Egyébként is sajnálná összepiszkítani a nadrágját.*
3415. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-25 10:01:28
Üzenet elküldve: 2021-01-25 10:01:28
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 189
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 189
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//A kikötő sötétebb oldala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A nap utolsó sugarai már egy ideje eltűntek a nyugati horizonton, amikor nyílik a rumos ajtaja, s a gyér utcai fényben kirajzolódik valami fekete alak. Köszönés, vagy egyéb szavak nélkül, néma léptekkel sétál végig a rozoga padlón, s van valami különösen fenyegető és sötét az aurájában, aminek hatására a legtöbb részeges, nagyszájú és hangos alak pár pillanatra elcsendesül, s elkapják tekintetüket. Bár alakjából tisztán leszűrhető, hogy az illető nő, mégsem kap rámenős, perverz megjegyzéseket, ami azért egy ilyen helyen általános jelenség lenne.
Arcát sötét csuklya takarja, s hideg tekintete csak néha villan egyet hamuszürke bárének árnyékában. Ábrázatából így nem sok látszik, a faján és nemén kívül nem igazán lehet eldönteni, miféle szerzet. Az, hogy szép, vagy attraktív-e, már teljes mértékben a fantáziára van bízva.
A pulthoz sétál, s ráérősen nekitámaszkodik a fának. Egyik kezét a söntésen pihenteti, s a szemfülesebbek észrevehetik, hogy csupasz ujjai végén mintha valami alvadt vérszerű, rozsdabarna mocsok éktelenkedne. Ki tudja, talán csak megsérült, s még nem jutott vízhez, hogy ledörgölje. De valahogy a kisugárzása azt sugallja, hogy nem idegen tőle más vérének a viselése.
Mielőtt helyet foglalna, s azon kezdene gondolkodni, mit egyen, kikér magának egy pohár Bort, s lecsörgeti az érte járó 6 aranyat. Kézhez kapva az italt, elegánsan három ujja közé fogja, s kellő odafigyeléssel belekortyol a vörös nedűbe.
Nem rossz, de azért nem éri el a nívósabb, artheniori fogadók kínálatának minőségét. De be kell ezzel érnie, itt úgysem kap jobbat.
Az első korty után elégedetten lenyalva sötét ajkait, körbehordozza ezüst szemeit a helyiségen. Akár tűnhet úgy, mintha csak asztalt keresne, de valójában felméri a terepet. Fel is kelti a figyelmét egy idegen, aki valahogy nem illik a rumos megszokott, lecsúszott képébe. Nem látta még a környéken, pedig sűrűn megfordul errefelé. A szokásosnál talán több ideig elidőzik tekintete az orkon, aki egyelőre meglehetősen békésnek mutatkozik, meghazudtolva az oly nagyon elterjedt sztereotípiákat. Ha az ork netán észreveszi, hogy figyelik, nem kapja el szemeit, pár hosszú másodpercig állja a másik pillantását, kifejezve, hogy egyáltalán nem fél tőle, vagy tartja fenyegetőnek.*
//A kikötő sötétebb oldala//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*A nap utolsó sugarai már egy ideje eltűntek a nyugati horizonton, amikor nyílik a rumos ajtaja, s a gyér utcai fényben kirajzolódik valami fekete alak. Köszönés, vagy egyéb szavak nélkül, néma léptekkel sétál végig a rozoga padlón, s van valami különösen fenyegető és sötét az aurájában, aminek hatására a legtöbb részeges, nagyszájú és hangos alak pár pillanatra elcsendesül, s elkapják tekintetüket. Bár alakjából tisztán leszűrhető, hogy az illető nő, mégsem kap rámenős, perverz megjegyzéseket, ami azért egy ilyen helyen általános jelenség lenne.
Arcát sötét csuklya takarja, s hideg tekintete csak néha villan egyet hamuszürke bárének árnyékában. Ábrázatából így nem sok látszik, a faján és nemén kívül nem igazán lehet eldönteni, miféle szerzet. Az, hogy szép, vagy attraktív-e, már teljes mértékben a fantáziára van bízva.
A pulthoz sétál, s ráérősen nekitámaszkodik a fának. Egyik kezét a söntésen pihenteti, s a szemfülesebbek észrevehetik, hogy csupasz ujjai végén mintha valami alvadt vérszerű, rozsdabarna mocsok éktelenkedne. Ki tudja, talán csak megsérült, s még nem jutott vízhez, hogy ledörgölje. De valahogy a kisugárzása azt sugallja, hogy nem idegen tőle más vérének a viselése.
Mielőtt helyet foglalna, s azon kezdene gondolkodni, mit egyen, kikér magának egy pohár Bort, s lecsörgeti az érte járó 6 aranyat.
Kézhez kapva az italt, elegánsan három ujja közé fogja, s kellő odafigyeléssel belekortyol a vörös nedűbe.Nem rossz, de azért nem éri el a nívósabb, artheniori fogadók kínálatának minőségét. De be kell ezzel érnie, itt úgysem kap jobbat.
Az első korty után elégedetten lenyalva sötét ajkait, körbehordozza ezüst szemeit a helyiségen. Akár tűnhet úgy, mintha csak asztalt keresne, de valójában felméri a terepet. Fel is kelti a figyelmét egy idegen, aki valahogy nem illik a rumos megszokott, lecsúszott képébe. Nem látta még a környéken, pedig sűrűn megfordul errefelé. A szokásosnál talán több ideig elidőzik tekintete az orkon, aki egyelőre meglehetősen békésnek mutatkozik, meghazudtolva az oly nagyon elterjedt sztereotípiákat. Ha az ork netán észreveszi, hogy figyelik, nem kapja el szemeit, pár hosszú másodpercig állja a másik pillantását, kifejezve, hogy egyáltalán nem fél tőle, vagy tartja fenyegetőnek.*
3414. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-25 08:22:34
Üzenet elküldve: 2021-01-25 08:22:34
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 42
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
- Az élet olykor kockázatos *válaszolja szemtelenül a kihívások arcába mosolyogva. Nem úgy, mint aki ész nélkül hazardírozik, hanem mint aki pont elég kiskaput ismer hozzá, hogy ellavírozzon a bajok között.
Az a szégyellős szemlesütés, mielőtt a szőkeség előhozakodna a kéréssel, már önmagában elég hozzá, hogy Nolen tudja, ebből aligha jöhet ki nyertesen. Végül elhangzik a kérés, amire a Velasco'rra csak hallgat egy darabon. Nem kopik le a képéről a mosolygás, csak a csibészség vált benne méltósággal viselt vereség önironikus derűjévé. Pár csókon megvette a kis boszorkány. Próbálja tisztes távolban tartani a felpiszkált vágyakat, de a lány közelsége továbbra is ébren tartja benne ezt a bizsergést.
A korsóért nyúl és felhajtja a maradék sört. Kiissza az egészet, ahogy egy született kikötői legénytől el is várható.*
- Ha más lenne a pultban, fel tudnám csempészni, de rossz napot választott, hercegnő *sóhajt.* - Az a fickó rosszabb, mint a halas kofák piacnapon *biccent a kocsmáros felé.* - Márpedig kulcsot tőle kell kérni. Viszont *lötyköli meg a maradék sörhabból megereszkedett tizedkortynyi italt, hogy egy hajtással azt is eltüntesse* - ha azt látják, hogy velem jön fel, nem fogják zargatni. *Szinte már látja is maga előtt, ahogy a kisasszony a lovagias tett után egy édes csókkal megköszöni a szolgálatot, aztán az orrára csukja az ajtót. De ez van. Nolen szépen lépre ment. Az ilyesmit méltósággal illik megemészteni, ami persze nem azt jelenti, hogy ne adná vissza a kölcsönt, ha valamikor majd módja nyílik rá. Most viszont ideje intézkedni. Felkel a székről és máris megindul a pult felé. Egy pillanatra meg is torpan, mert kissé bokán harapja az egyensúlyát az este folyamán elfogyasztott szesz komisz természete, de megrázza a fejét és rutinos versenyzőként szedi össze magát alig egy lépésnyi szünetet tartva csupán a söntés felé menet.
Kér egy kulcsot a felső sorból és mindjárt ki is fizeti a Szobát (2. emelet). 12arany végeredményben nem is olyan vészes tanulópénznek. Nem mulasztja el, hogy hozzáfűzzön néhány pikáns megjegyzést a kocsmárosnak a dologról. Nyilvánvalóan árnyaltan és egy kacsintással kísérve, ahogy tőle megszokhatták. Int a lánynak, felölti a helyzet által megkívánt széles vigyort, aztán ha a szőkeség se ellenkezik, átfogja a karcsú derekat és nyakába csókolva indul meg vele felfelé.*
- Higgye el, kisasszony, reggelre eszébe se fog jutni már az a Micah. Van egy jól bevált medicina az ilyen semmirekellő lovászfiúk ellen. Jöjjön csak, drága, megmutatom.
*Ölelve andalog a lánnyal a Rumos második emeletéig, ami már jóval csendesebb, mint az alsóbb szintek, amikor kis meglepetésére a korábban emlegetett Dulodorte kapitány támolyog ki az egyik szobából. Nolen megtorpan.*
- Hogyaza! *A falnak dönti a félvért és a biztonság kedvéért szenvedélyes csókkal erősít rá látszatra. Ezúttal már a formás kis hátsóra is rámarkol, hogy elég hitelesnek tűnjön a légyottra szállingózó párosuk. Mikor a megtermett, rőt szakállú alak eltűnik a lépcsőfordulóban, Nolen elválasztja ajkait a lányétól, bár a tekintetében ott dereng, hogy szíve szerint kicsalna még némi ráadást is.*
- Ez lesz az, a folyosó végén *biccent oldalra, aztán teret enged a kisasszonynak, hogy tovább indulhassanak. Előzékenyen nyitja az ajtót. A kulcsot mindjárt utána a lány kezébe adja, aztán beletörődve várja, hogy hoppon hagyják. De mielőtt ez megtörténne, azért csak megállítja az elkerülhetetlent.*
- Belegondolva... *mondja.* - Mindenképp kénytelen leszek bemenni magácskával. Ha távozni látnak, nem lesz sok haszna az egésznek. Ahhoz pedig már túl sokat ittam, hogy az ablakon kimászva oldjak kereket. Vagy túl keveset *igazítja ki a megállapítást. Nem ez lenne az első alkalom, de tény, hogy a korábbiak, már amennyire emlékszik, vállalhatatlanul görbe esték voltak.* - Még pár óra és elég részegek lesznek, hogy észrevétlenül kisurranjak.
- Az élet olykor kockázatos *válaszolja szemtelenül a kihívások arcába mosolyogva. Nem úgy, mint aki ész nélkül hazardírozik, hanem mint aki pont elég kiskaput ismer hozzá, hogy ellavírozzon a bajok között.
Az a szégyellős szemlesütés, mielőtt a szőkeség előhozakodna a kéréssel, már önmagában elég hozzá, hogy Nolen tudja, ebből aligha jöhet ki nyertesen. Végül elhangzik a kérés, amire a Velasco'rra csak hallgat egy darabon. Nem kopik le a képéről a mosolygás, csak a csibészség vált benne méltósággal viselt vereség önironikus derűjévé. Pár csókon megvette a kis boszorkány. Próbálja tisztes távolban tartani a felpiszkált vágyakat, de a lány közelsége továbbra is ébren tartja benne ezt a bizsergést.
A korsóért nyúl és felhajtja a maradék sört. Kiissza az egészet, ahogy egy született kikötői legénytől el is várható.*
- Ha más lenne a pultban, fel tudnám csempészni, de rossz napot választott, hercegnő *sóhajt.* - Az a fickó rosszabb, mint a halas kofák piacnapon *biccent a kocsmáros felé.* - Márpedig kulcsot tőle kell kérni. Viszont *lötyköli meg a maradék sörhabból megereszkedett tizedkortynyi italt, hogy egy hajtással azt is eltüntesse* - ha azt látják, hogy velem jön fel, nem fogják zargatni. *Szinte már látja is maga előtt, ahogy a kisasszony a lovagias tett után egy édes csókkal megköszöni a szolgálatot, aztán az orrára csukja az ajtót. De ez van. Nolen szépen lépre ment. Az ilyesmit méltósággal illik megemészteni, ami persze nem azt jelenti, hogy ne adná vissza a kölcsönt, ha valamikor majd módja nyílik rá. Most viszont ideje intézkedni. Felkel a székről és máris megindul a pult felé. Egy pillanatra meg is torpan, mert kissé bokán harapja az egyensúlyát az este folyamán elfogyasztott szesz komisz természete, de megrázza a fejét és rutinos versenyzőként szedi össze magát alig egy lépésnyi szünetet tartva csupán a söntés felé menet.
Kér egy kulcsot a felső sorból és mindjárt ki is fizeti a Szobát (2. emelet). 12arany
végeredményben nem is olyan vészes tanulópénznek. Nem mulasztja el, hogy hozzáfűzzön néhány pikáns megjegyzést a kocsmárosnak a dologról. Nyilvánvalóan árnyaltan és egy kacsintással kísérve, ahogy tőle megszokhatták. Int a lánynak, felölti a helyzet által megkívánt széles vigyort, aztán ha a szőkeség se ellenkezik, átfogja a karcsú derekat és nyakába csókolva indul meg vele felfelé.*- Higgye el, kisasszony, reggelre eszébe se fog jutni már az a Micah. Van egy jól bevált medicina az ilyen semmirekellő lovászfiúk ellen. Jöjjön csak, drága, megmutatom.
*Ölelve andalog a lánnyal a Rumos második emeletéig, ami már jóval csendesebb, mint az alsóbb szintek, amikor kis meglepetésére a korábban emlegetett Dulodorte kapitány támolyog ki az egyik szobából. Nolen megtorpan.*
- Hogyaza! *A falnak dönti a félvért és a biztonság kedvéért szenvedélyes csókkal erősít rá látszatra. Ezúttal már a formás kis hátsóra is rámarkol, hogy elég hitelesnek tűnjön a légyottra szállingózó párosuk. Mikor a megtermett, rőt szakállú alak eltűnik a lépcsőfordulóban, Nolen elválasztja ajkait a lányétól, bár a tekintetében ott dereng, hogy szíve szerint kicsalna még némi ráadást is.*
- Ez lesz az, a folyosó végén *biccent oldalra, aztán teret enged a kisasszonynak, hogy tovább indulhassanak. Előzékenyen nyitja az ajtót. A kulcsot mindjárt utána a lány kezébe adja, aztán beletörődve várja, hogy hoppon hagyják. De mielőtt ez megtörténne, azért csak megállítja az elkerülhetetlent.*
- Belegondolva... *mondja.* - Mindenképp kénytelen leszek bemenni magácskával. Ha távozni látnak, nem lesz sok haszna az egésznek. Ahhoz pedig már túl sokat ittam, hogy az ablakon kimászva oldjak kereket. Vagy túl keveset *igazítja ki a megállapítást. Nem ez lenne az első alkalom, de tény, hogy a korábbiak, már amennyire emlékszik, vállalhatatlanul görbe esték voltak.* - Még pár óra és elég részegek lesznek, hogy észrevétlenül kisurranjak.
3413. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2021-01-24 23:27:18
Üzenet elküldve: 2021-01-24 23:27:18
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 13
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Második szál//
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Gyűlöli ezt a helyet.
Na persze nem konkrétan EZT a helyet, hisz még sosem járt itt, csak a környékét. A kikötői dokksorok örökké nyüzsgő, rohanó, kaotikus forgatagát, a részegen gajdoló matrózokat és karótnyelt vámtiszteket, a raktárak sarkán leső sunyikat és portékájukkal nyüstölő ócskásokat, a sikátorok és italmérések harsogó, fojtogató szagát, amit csak a sós tengeri szél egy-egy jótékony fuvallata enyhít néha... Nem is konkrétan EZT a kikötőt, csak úgy általában, a tömeget. A zajt. A várost.
Mióta napszámba állt a szederjes orrú, vágott mosolyú férfi raktárában, napjában vagy hússzor idézi fel magában a Licanechi tópart háborítatlan, fenséges csöndjét, festői látképét, mikor a nyári alkonyatban a nap vörös korongja lassan eltűnt a nyugati bércek mögött, aranyló szikrákkal borítva a rózsásan fodrozó víztükröt... Na persze ott a tóparton a kutya nem fizetett volna neki napi öt aranypénzt, hogy éjjel-nappal megpakolt kordékat rángasson föl és alá a macskaköves parton, emelők kötelét derekára és vaskos karjaira csavarva izzassza magát a déli napon, vagy széles vállára súlyos ládák hegyeit halmozva egyensúlyozzon a kereskedőbárkák végtelen jövő-menő sorának ingatag pallóin. Az ajánlat nem is tűnt rossznak, hisz koszt és kvártély is járt vele: ám a bűzös szalmazsákokkal tömött, nyolcadmagával megosztandó hordárszállás, meg a vizes krumplileves, amivel a fityingbaszó kurafi a többi szolgáját táplálta, negyednapra kis híján már őt is kihozta a sodrából. Elvégre vagy kétszer annyit bír, és kétszer annyit is gürizik, mint az innen-onnan összecsődített, hozzá képest igencsak vékonydongájú emberei, amit ha a fizetésben nem is, legalább az ellátmányban méltányolhatna... Az a sunyi rohadék persze hallani nem akart ilyesmiről, és nyerítve vágta hozzá, hogy ha nem fér a többiektől, kerítsen magának másik szállást.
Hát itt van.
Az ajtón belépve már csak megszokásból is félrehajtja fejét, hisz az ilyen magasztos műintézményekben ritkán építik két méternél magasabbra a szemöldökfát, amivel így épp beverhetné már amúgy is épp elégszer bevert orrnyergét, majd még mielőtt beljebb lépne, nehéz batyuját válláról a padlóra ejti, és úgy fordítja körbe pillantását a helyen, mélyen a levegőbe szimatolva párszor. Az arrább cicázó párocska évődése pont hidegen hagyja, a sarokasztalnál hortyogó részeg savanyú lőre- és diszkrét húgyszaga szintén. A söntésen túli, hátsó traktusokból kiszűrődő, fűszeres húsétel izgató zamata a majd' egy heti nélkülözés után viszont azon nyomban beindítja nyálelválasztását.*
- Vacsoráznék.
*Böki ki kertelés nélkül, komótos léptekkel közelítve meg a pultot, na meg a mögötte időző harcsabajszú kopaszt. A bocskora alatt nyöszörgő deszkák fájdalmas dalára ügyet sem vet, lapátmancsait azonban ügyel rá, hogy szép lassan, a lehető legbékésebben emelje föl, és fektesse jól láthatóan a söntésre, jobbjában a szoknyája derekából előkotort, fémesen csördülő bőrerszénnyel. Megszokta már azt is, hogy reagál egyik-másik ijedősebb kocsmáros a jöttére, és pillanatnyilag a háta közepére nem kíván bárminemű bonyodalmat. A Vaddisznópörkölt ajánlatának nem tud ellenállni, le is szurkolja érte nyomban a 15 aranypénzt.*
- És ha van szabad szobája, majd meg is aludnék az éjszakára.
//A hozzászólás 16+ jeleneteket tartalmaz!//
*Gyűlöli ezt a helyet.
Na persze nem konkrétan EZT a helyet, hisz még sosem járt itt, csak a környékét. A kikötői dokksorok örökké nyüzsgő, rohanó, kaotikus forgatagát, a részegen gajdoló matrózokat és karótnyelt vámtiszteket, a raktárak sarkán leső sunyikat és portékájukkal nyüstölő ócskásokat, a sikátorok és italmérések harsogó, fojtogató szagát, amit csak a sós tengeri szél egy-egy jótékony fuvallata enyhít néha... Nem is konkrétan EZT a kikötőt, csak úgy általában, a tömeget. A zajt. A várost.
Mióta napszámba állt a szederjes orrú, vágott mosolyú férfi raktárában, napjában vagy hússzor idézi fel magában a Licanechi tópart háborítatlan, fenséges csöndjét, festői látképét, mikor a nyári alkonyatban a nap vörös korongja lassan eltűnt a nyugati bércek mögött, aranyló szikrákkal borítva a rózsásan fodrozó víztükröt... Na persze ott a tóparton a kutya nem fizetett volna neki napi öt aranypénzt, hogy éjjel-nappal megpakolt kordékat rángasson föl és alá a macskaköves parton, emelők kötelét derekára és vaskos karjaira csavarva izzassza magát a déli napon, vagy széles vállára súlyos ládák hegyeit halmozva egyensúlyozzon a kereskedőbárkák végtelen jövő-menő sorának ingatag pallóin. Az ajánlat nem is tűnt rossznak, hisz koszt és kvártély is járt vele: ám a bűzös szalmazsákokkal tömött, nyolcadmagával megosztandó hordárszállás, meg a vizes krumplileves, amivel a fityingbaszó kurafi a többi szolgáját táplálta, negyednapra kis híján már őt is kihozta a sodrából. Elvégre vagy kétszer annyit bír, és kétszer annyit is gürizik, mint az innen-onnan összecsődített, hozzá képest igencsak vékonydongájú emberei, amit ha a fizetésben nem is, legalább az ellátmányban méltányolhatna... Az a sunyi rohadék persze hallani nem akart ilyesmiről, és nyerítve vágta hozzá, hogy ha nem fér a többiektől, kerítsen magának másik szállást.
Hát itt van.
Az ajtón belépve már csak megszokásból is félrehajtja fejét, hisz az ilyen magasztos műintézményekben ritkán építik két méternél magasabbra a szemöldökfát, amivel így épp beverhetné már amúgy is épp elégszer bevert orrnyergét, majd még mielőtt beljebb lépne, nehéz batyuját válláról a padlóra ejti, és úgy fordítja körbe pillantását a helyen, mélyen a levegőbe szimatolva párszor. Az arrább cicázó párocska évődése pont hidegen hagyja, a sarokasztalnál hortyogó részeg savanyú lőre- és diszkrét húgyszaga szintén. A söntésen túli, hátsó traktusokból kiszűrődő, fűszeres húsétel izgató zamata a majd' egy heti nélkülözés után viszont azon nyomban beindítja nyálelválasztását.*
- Vacsoráznék.
*Böki ki kertelés nélkül, komótos léptekkel közelítve meg a pultot, na meg a mögötte időző harcsabajszú kopaszt. A bocskora alatt nyöszörgő deszkák fájdalmas dalára ügyet sem vet, lapátmancsait azonban ügyel rá, hogy szép lassan, a lehető legbékésebben emelje föl, és fektesse jól láthatóan a söntésre, jobbjában a szoknyája derekából előkotort, fémesen csördülő bőrerszénnyel. Megszokta már azt is, hogy reagál egyik-másik ijedősebb kocsmáros a jöttére, és pillanatnyilag a háta közepére nem kíván bárminemű bonyodalmat. A Vaddisznópörkölt ajánlatának nem tud ellenállni, le is szurkolja érte nyomban a 15 aranypénzt.
*- És ha van szabad szobája, majd meg is aludnék az éjszakára.
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1921-1940 , 1941-1960 , 1961-1980 , 1981-2000 , 2001-2020 , 2021-2040 , 2041-2060 , 2061-2080 , 2081-2100 , 2101-2120 , 2121-2140 , 2141-2160 , 2161-2180 , 2181-2200 , 2201-2220 , 2221-2240 , 2241-2260 , 2261-2280 , 2281-2300 , 2301-2320 , 2321-2340 , 2341-2360 , 2361-2380 , 2381-2400 , 2401-2420 , 2421-2440 , 2441-2460 , 2461-2480 , 2481-2500 , 2501-2520 , 2521-2540 , 2541-2560 , 2561-2580 , 2581-2600 , 2601-2620 , 2621-2640 , 2641-2660 , 2661-2680 , 2681-2700 , 2701-2720 , 2721-2740 , 2741-2760 , 2761-2780 , 2781-2800 , 2801-2820 , 2821-2840 , 2841-2860 , 2861-2880 , 2881-2900 , 2901-2920 , 2921-2940 , 2941-2960 , 2961-2980 , 2981-3000 , 3001-3020 , 3021-3040 , 3041-3060 , 3061-3080 , 3081-3100 , 3101-3120 , 3121-3140 , 3141-3160 , 3161-3180 , 3181-3200 , 3201-3220 , 3221-3240 , 3241-3260 , 3261-3280 , 3281-3300 , 3301-3320 , 3321-3340 , 3341-3360 , 3361-3380 , 3381-3400 , 3401-3420 , 3413-3432