Kikötő - Rumos Rókalyuk
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 48 (4158. - 4162. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
4162. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-10-07 00:59:50
Üzenet elküldve: 2026-10-07 00:59:50
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Róka-móka//
*Hogy az olcsó szesz, vagy a keserűség teszi egészen bátorrá nehéz lenne megmondani, ám Thalyssa Lwyd sosem volt gyáva, mindössze roppant mód megfontolt. Második korsó húgyszínű-szagú és állagú- komlót sose látott itala és borzalmas felismerése után azonban megfontoltsága mindenféle racionális gondolatával együtt…nos, egyszerűen elpárolgott.
Nyers, vad, erdei éne tör utat, ugyanaz, amelyik sokszor adott és még többször kapott. Pillanatokon belül szépen munkált penge feszül a vékony, csontos torokhoz. A szép arc gőgös grimaszt vesz fel, ahogy hátrébb hajtja a fejét, igyekszik valamivel a törpe felé magasodni több-kevesebb sikerrel, ám még ennek ellenére is sikeresen abszolválja a lenéző tekintetet, melyet a másik iránt érez, kizárólag azért, mert amaz férfi. A maró gúny, a fenyegetés, mind-mind újabb és újabb sebet tép fel a gyermekboszorka erdei büszke hiúságán.
…„Csak azért, mert fiatal”…
…”csak azért, mert leány”…
A felemás tekintet parázslik, ahogy a törpe szemeibe mélyed, gémberedett jobbjával hirtelen markolna rá erősen a pengére, hagyva, hogy amaz mélyen a bőrbe kapjon. Szerencsére elég dühös és elég részeg is ahhoz, hogy az éles, hűvös, majd égő csípésen kívül mást ne érezzen. Wrojth fenyegetésnek érezheti, talán az is. Thalyssa egy pillanatra sem veszi le róla tekintetét, vértől vöröslő tenyerét saját ajkai elé emeli, belesuttog valamit.
Ismeretlen nyelven beszél, hangja szesztől és indulattól karcos. A következő pillanatban a tenyerébe gyűjt, ráolvasott vöröslő nedved gyors, indulatos mozdulattal igyekszik a férfi felé fröccsenteni, egyenesen az arcát megcélozva vele. Mutatóujjával indulatosan bök a pultot támasztó vörös irányába, tartása még a szeszmámor delíriumában is egyenes, büszke, még akkor is, ha kettőt tipegnie kell jobbra-balra, hogy biztos fogást találjanak csupasz talpai a mocskos hajópadlón.*
-Hogy mersz engem fenyegetni ostoba gyermek?! -*förmed a férfire a lány*- Engem, aki ha úgy kívánja szerencsét palackozik, ha meg gondol egyet, szerelmet… ENGEM?! Tőrt rántani énrám, REÁM?! Meg kéne átkozzalak ezért törpe, vággyal kéne sújtsalak, ellenálhatatlannak, csillapíthatatlannal a latrina ajtók iránt! Ha szálka menne a pöcsödbe megtudnád kivel húztál újat! Ezt kéne csinálnom… igen… megátkozni, azt a szarházit…
*Bizonytalan léptekkel lép maga is a pult mellé, felkászálódik az ingatag székek egyikére, két kézzel kapaszkodik meg a pultba Wrojth mellette.*
-Nem téged…ne nézz így rám. Törpöket nem átkozok, szeretem a fajtád. Tetszik, hogy büszkék vagytok és nem hátráltok meg soha, semmitől.
*A részeg hang valamivel szelídebbé vált, de nem néz a férfire. Talán ilyesmi az ő bocsánatkérése. Véres tenyerére a zsebéből előkerülő kendőjét tekeri rá, így szorítja ökölbe. A fehér bőrbe vésett rúnák vöröslően izzanak a Rumos olajlámpásainak tompa fényében.
Lomhán pillant a céldobálók irányába.*
-Én mondtam nekik, hogy rakják fel oda… így izgalmasabb a játék. Nem kár érte…az is csak férfi. Egyik férfiért sem kár.
//Róka-móka//
*Hogy az olcsó szesz, vagy a keserűség teszi egészen bátorrá nehéz lenne megmondani, ám Thalyssa Lwyd sosem volt gyáva, mindössze roppant mód megfontolt. Második korsó húgyszínű-szagú és állagú- komlót sose látott itala és borzalmas felismerése után azonban megfontoltsága mindenféle racionális gondolatával együtt…nos, egyszerűen elpárolgott.
Nyers, vad, erdei éne tör utat, ugyanaz, amelyik sokszor adott és még többször kapott. Pillanatokon belül szépen munkált penge feszül a vékony, csontos torokhoz. A szép arc gőgös grimaszt vesz fel, ahogy hátrébb hajtja a fejét, igyekszik valamivel a törpe felé magasodni több-kevesebb sikerrel, ám még ennek ellenére is sikeresen abszolválja a lenéző tekintetet, melyet a másik iránt érez, kizárólag azért, mert amaz férfi. A maró gúny, a fenyegetés, mind-mind újabb és újabb sebet tép fel a gyermekboszorka erdei büszke hiúságán.
…„Csak azért, mert fiatal”…
…”csak azért, mert leány”…
A felemás tekintet parázslik, ahogy a törpe szemeibe mélyed, gémberedett jobbjával hirtelen markolna rá erősen a pengére, hagyva, hogy amaz mélyen a bőrbe kapjon. Szerencsére elég dühös és elég részeg is ahhoz, hogy az éles, hűvös, majd égő csípésen kívül mást ne érezzen. Wrojth fenyegetésnek érezheti, talán az is. Thalyssa egy pillanatra sem veszi le róla tekintetét, vértől vöröslő tenyerét saját ajkai elé emeli, belesuttog valamit.
Ismeretlen nyelven beszél, hangja szesztől és indulattól karcos. A következő pillanatban a tenyerébe gyűjt, ráolvasott vöröslő nedved gyors, indulatos mozdulattal igyekszik a férfi felé fröccsenteni, egyenesen az arcát megcélozva vele. Mutatóujjával indulatosan bök a pultot támasztó vörös irányába, tartása még a szeszmámor delíriumában is egyenes, büszke, még akkor is, ha kettőt tipegnie kell jobbra-balra, hogy biztos fogást találjanak csupasz talpai a mocskos hajópadlón.*
-Hogy mersz engem fenyegetni ostoba gyermek?! -*förmed a férfire a lány*- Engem, aki ha úgy kívánja szerencsét palackozik, ha meg gondol egyet, szerelmet… ENGEM?! Tőrt rántani énrám, REÁM?! Meg kéne átkozzalak ezért törpe, vággyal kéne sújtsalak, ellenálhatatlannak, csillapíthatatlannal a latrina ajtók iránt! Ha szálka menne a pöcsödbe megtudnád kivel húztál újat! Ezt kéne csinálnom… igen… megátkozni, azt a szarházit…
*Bizonytalan léptekkel lép maga is a pult mellé, felkászálódik az ingatag székek egyikére, két kézzel kapaszkodik meg a pultba Wrojth mellette.*
-Nem téged…ne nézz így rám. Törpöket nem átkozok, szeretem a fajtád. Tetszik, hogy büszkék vagytok és nem hátráltok meg soha, semmitől.
*A részeg hang valamivel szelídebbé vált, de nem néz a férfire. Talán ilyesmi az ő bocsánatkérése. Véres tenyerére a zsebéből előkerülő kendőjét tekeri rá, így szorítja ökölbe. A fehér bőrbe vésett rúnák vöröslően izzanak a Rumos olajlámpásainak tompa fényében.
Lomhán pillant a céldobálók irányába.*
-Én mondtam nekik, hogy rakják fel oda… így izgalmasabb a játék. Nem kár érte…az is csak férfi. Egyik férfiért sem kár.
4161. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-10-05 07:16:56
Üzenet elküldve: 2026-10-05 07:16:56
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 337
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 337
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
//Róka-móka//
* A mélyen sikeres tárgyalásokat követve a törpe nem érzi szükségét a további maradásnak. Reméli nem veszi zokon a ház úrnője, de a törpe jobbszereti a hozzá hasonlókkal tölteni a szabadidejét, mint az ostoba vakon őt követő követőivel. Meg persze sör se volt annyi, amennyit szeretett volna. Ezt persze nem mondja el, sőt, távozása pillanatában sokkal inkább magára hivatkozik, mintsem az imént felsorolt őt szurkáló dolgokra. Fejét még szeretné a nyakán hordva visszaérni a városba. De előbb még meglátogat egy számára kedves helyet.
Nagyot rúg az ajtón, ezzel is a jelenlétére kívánja felhívni a figyelmet. Bár biztos benne régről ismert cimborái aligha fogják felismerni. Sok víz folyt le azóta a folyón, s arca bár sokra nem változott, ruhája és testtartása annál inkább. Őt lepné meg a legjobban, ha valaki az ő nevét kiabálná.
Érkezését nem követi semmilyen drámai csend, néhány alig hallható sugdolózás, de még csak egy egyszerű meglepett arcnak is örülne. Hát ilyen az ha valaki egész életében Szhyllára akar vadászni. Meg van az előnye, például, hogy kevesebbet kell foglalkozni idiótákkal. Néha még hiányozna is neki, ha nem lenne a környezete tele velük.
Az asztalok között bóklászva néhány őrizetlenül otthagyott szotyis tálba belemarkol, majd a zsákmánnyal úgy sétál tovább, mintha egész életében tette volna. Ha nem kéne megszabadítani a héjától, úgy tűnne el az egész a kezéből, mintha csak egy korsó sör lenne.
Tovább sétál, valami érdekeset keres, mígnem értetlenségtől szűkül össze mindkét szeme. Hasonlóan tüzes üstökű leányzó, bár korra meg nem mondaná, hogy megérett az ilyen közösséghez. Amint a nyakába landol az italának a fele, a törpe jóízű nevetése hallható az egész fogadóban. Szájába gyűjtött héjak egytől egyik kiesnek ez idő alatt, majd könnyes szemét dörzsölve fordul a pult irányába. *
~ Ha mást nem, ennyiért megérte idejönni. ~
* Gondolja magában és már támaszkodna is a pultra, mikor a híres dobóbajnok leszólítja őt. Legalábbis ő ekkor még nem tudja, hogy őt, sem azt, hogy ki. Fejét egy pillanatra oldalra billenti. Rég másztak már be ennyire az arcába. Fejével először jobbra, majd balra tekint. Azt nézi van e rajta kívül vörös az épületben, mikor kiderül, hogy nincs, nagyot sóhajtva fordul meg, hogy szembe találja magát a kislánnyal. Nincs szerencséje az ismeretlen nőszemélynek, ugyanis még mielőtt a törpe közelébe érhetne, az egyetlen dolog, amit megérinthet, az a törpe pengéje. Az aranyozott tőr előkerül és a kettejük között kinyújtja a lány torka irányába. Egyértelműen jelezve, hogy a szakálla nem eladó és szeretné, ha legalább ekkora hely maradna köztük. *
- Bátor. Ostoba.
* Ezzel a két szóval jellemzi a felé közeledő apróságot, majd mintha kisebb gondja is nagyobb lenne nála, fejét átbillenti a pult irányába, hogy 1791176427rr473 *
- Nyugodtan megfoghatod, de akkor búcsúzz el attól a kezedtől.
* Mondja nyugodtan, majd egy újabb hájat köp a földre. A tőrt leengedi, de még mindig a kezében pihen. Intő jelként utalva az elkerülhetetlen sorsára, ha mégis a szakálla után kapna. *
- Szerencse…
* Mondja gúnyosan, majd egy nagyot kortyol a söréből. *
- A szerencse az ostobák mentsvára. Lefogadom, hogy a sorsban is hiszel, mi?
* Mondja egy gúnyos mosollyal az arcán, miközben háttal rátámaszkodik a pultra. Aranyozott pengéjének élével halkan kopog a pulton a válaszra várva, közben tekintete a szerencsétlen félnótásra is visszasiklik. Nem tudja mit követett el, hogy ő legyen a nap céltáblája, de kezdi unni a hangját. *
//Róka-móka//
* A mélyen sikeres tárgyalásokat követve a törpe nem érzi szükségét a további maradásnak. Reméli nem veszi zokon a ház úrnője, de a törpe jobbszereti a hozzá hasonlókkal tölteni a szabadidejét, mint az ostoba vakon őt követő követőivel. Meg persze sör se volt annyi, amennyit szeretett volna. Ezt persze nem mondja el, sőt, távozása pillanatában sokkal inkább magára hivatkozik, mintsem az imént felsorolt őt szurkáló dolgokra. Fejét még szeretné a nyakán hordva visszaérni a városba. De előbb még meglátogat egy számára kedves helyet.
Nagyot rúg az ajtón, ezzel is a jelenlétére kívánja felhívni a figyelmet. Bár biztos benne régről ismert cimborái aligha fogják felismerni. Sok víz folyt le azóta a folyón, s arca bár sokra nem változott, ruhája és testtartása annál inkább. Őt lepné meg a legjobban, ha valaki az ő nevét kiabálná.
Érkezését nem követi semmilyen drámai csend, néhány alig hallható sugdolózás, de még csak egy egyszerű meglepett arcnak is örülne. Hát ilyen az ha valaki egész életében Szhyllára akar vadászni. Meg van az előnye, például, hogy kevesebbet kell foglalkozni idiótákkal. Néha még hiányozna is neki, ha nem lenne a környezete tele velük.
Az asztalok között bóklászva néhány őrizetlenül otthagyott szotyis tálba belemarkol, majd a zsákmánnyal úgy sétál tovább, mintha egész életében tette volna. Ha nem kéne megszabadítani a héjától, úgy tűnne el az egész a kezéből, mintha csak egy korsó sör lenne.
Tovább sétál, valami érdekeset keres, mígnem értetlenségtől szűkül össze mindkét szeme. Hasonlóan tüzes üstökű leányzó, bár korra meg nem mondaná, hogy megérett az ilyen közösséghez. Amint a nyakába landol az italának a fele, a törpe jóízű nevetése hallható az egész fogadóban. Szájába gyűjtött héjak egytől egyik kiesnek ez idő alatt, majd könnyes szemét dörzsölve fordul a pult irányába. *
~ Ha mást nem, ennyiért megérte idejönni. ~
* Gondolja magában és már támaszkodna is a pultra, mikor a híres dobóbajnok leszólítja őt. Legalábbis ő ekkor még nem tudja, hogy őt, sem azt, hogy ki. Fejét egy pillanatra oldalra billenti. Rég másztak már be ennyire az arcába. Fejével először jobbra, majd balra tekint. Azt nézi van e rajta kívül vörös az épületben, mikor kiderül, hogy nincs, nagyot sóhajtva fordul meg, hogy szembe találja magát a kislánnyal. Nincs szerencséje az ismeretlen nőszemélynek, ugyanis még mielőtt a törpe közelébe érhetne, az egyetlen dolog, amit megérinthet, az a törpe pengéje. Az aranyozott tőr előkerül és a kettejük között kinyújtja a lány torka irányába. Egyértelműen jelezve, hogy a szakálla nem eladó és szeretné, ha legalább ekkora hely maradna köztük. *
- Bátor. Ostoba.
* Ezzel a két szóval jellemzi a felé közeledő apróságot, majd mintha kisebb gondja is nagyobb lenne nála, fejét átbillenti a pult irányába, hogy 1791176427rr473 *
- Nyugodtan megfoghatod, de akkor búcsúzz el attól a kezedtől.
* Mondja nyugodtan, majd egy újabb hájat köp a földre. A tőrt leengedi, de még mindig a kezében pihen. Intő jelként utalva az elkerülhetetlen sorsára, ha mégis a szakálla után kapna. *
- Szerencse…
* Mondja gúnyosan, majd egy nagyot kortyol a söréből. *
- A szerencse az ostobák mentsvára. Lefogadom, hogy a sorsban is hiszel, mi?
* Mondja egy gúnyos mosollyal az arcán, miközben háttal rátámaszkodik a pultra. Aranyozott pengéjének élével halkan kopog a pulton a válaszra várva, közben tekintete a szerencsétlen félnótásra is visszasiklik. Nem tudja mit követett el, hogy ő legyen a nap céltáblája, de kezdi unni a hangját. *
4160. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-09-30 22:50:18
Üzenet elküldve: 2026-09-30 22:50:18
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 174
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
/Második szál//
//Róka-móka//
*Elátkozták. Thalyssa Lwydet…a boszorkányfiókát megátkozták. Megmételyezték az elméjét, megbolondították őt. Kihasználták!
És most itt van…! Hol máshol lenne.
Vörös a haja, vörös a szeme, hát még a körülötte állók képe, akik egyre csak ordítanak magukat túlharsogva, ahogy a lezser, férfi ruhába öltözött, erősen tetovált leányka dülöngélve hunyorog, kezében a dobótőrrel. Meztelen talpa nem érinti a mocskos padlóra húzott egyenes krétavonalat, így kellő távolságból igyekszik bemérni a falra szögezett, cseppet sem szomjas önkéntest, aki artikulálatlanul kiabálva próbálja biztatni a körötte állókat, dobják őt körbe tőrrel. Vagy épp az élettéért könyörög? A fene se tudja, ki ért wegtoreniül?!*
-Ne löködössél má' te halszájú, hát kilötyög az itókám! -*méltatlankodik az egyik őt lelkesítő kézre, mely könyökére lök, így szalajtva meg a kezében szorongatott korsót is. Az olcsó sör nagy része a kézfejére löttyen.*
*Hirtelen mozdulattal húzza meg erőst a korsót, annak tartalmának fele szinte a nyakába zuttyan. Ugyanabban a percben erősen, indulatosan dobja a tőrt is, mely fél arasznyira a fatáblába áll célpontjuk fülétől.*
-Nem játszok tovább, elfogyott az italom!
*Szinte csuklik egyet, negyedig ivott sörével a pultig imbolyog, ám céljáig nem jut el. Rőt szakállat lát, apró, zömök termetet.*
-A piros…szerencsét hoz. Az kell nekem! Ez majd leveszi rólam a rontást! Te,TE OTT! MEGÁLLJÁL CSAK!
*Mintha viharban ringó hajón közlekedne lép jobbra-balra koordinálatlanul, míg oda nem ér az ismeretlenhez. Korsót tartó kezével igyekszik amannak vállára is rámarkolni, hogy biztos támaszt találjon, míg másik kezével próbálná megérinteni a férfi szakállát.*
-Had fogjam csak meg a pirosadat! Nagyobb szükségem van most rá, mint neked, elkél ide minden szerencse!
*Hogy pontosan mihez is kell neki az a bizonyos szerencse arra nem tér ki, ám annyi biztos, már ahhoz sem lesz hátrány, ha akad kevés, hogy lent tartsa azt az italmennyiséget, amit eddig már benyakalt. Hiába…elsőbálozó.*
//Róka-móka//
*Elátkozták. Thalyssa Lwydet…a boszorkányfiókát megátkozták. Megmételyezték az elméjét, megbolondították őt. Kihasználták!
És most itt van…! Hol máshol lenne.
Vörös a haja, vörös a szeme, hát még a körülötte állók képe, akik egyre csak ordítanak magukat túlharsogva, ahogy a lezser, férfi ruhába öltözött, erősen tetovált leányka dülöngélve hunyorog, kezében a dobótőrrel. Meztelen talpa nem érinti a mocskos padlóra húzott egyenes krétavonalat, így kellő távolságból igyekszik bemérni a falra szögezett, cseppet sem szomjas önkéntest, aki artikulálatlanul kiabálva próbálja biztatni a körötte állókat, dobják őt körbe tőrrel. Vagy épp az élettéért könyörög? A fene se tudja, ki ért wegtoreniül?!*
-Ne löködössél má' te halszájú, hát kilötyög az itókám! -*méltatlankodik az egyik őt lelkesítő kézre, mely könyökére lök, így szalajtva meg a kezében szorongatott korsót is. Az olcsó sör nagy része a kézfejére löttyen.*
*Hirtelen mozdulattal húzza meg erőst a korsót, annak tartalmának fele szinte a nyakába zuttyan. Ugyanabban a percben erősen, indulatosan dobja a tőrt is, mely fél arasznyira a fatáblába áll célpontjuk fülétől.*
-Nem játszok tovább, elfogyott az italom!
*Szinte csuklik egyet, negyedig ivott sörével a pultig imbolyog, ám céljáig nem jut el. Rőt szakállat lát, apró, zömök termetet.*
-A piros…szerencsét hoz. Az kell nekem! Ez majd leveszi rólam a rontást! Te,TE OTT! MEGÁLLJÁL CSAK!
*Mintha viharban ringó hajón közlekedne lép jobbra-balra koordinálatlanul, míg oda nem ér az ismeretlenhez. Korsót tartó kezével igyekszik amannak vállára is rámarkolni, hogy biztos támaszt találjon, míg másik kezével próbálná megérinteni a férfi szakállát.*
-Had fogjam csak meg a pirosadat! Nagyobb szükségem van most rá, mint neked, elkél ide minden szerencse!
*Hogy pontosan mihez is kell neki az a bizonyos szerencse arra nem tér ki, ám annyi biztos, már ahhoz sem lesz hátrány, ha akad kevés, hogy lent tartsa azt az italmennyiséget, amit eddig már benyakalt. Hiába…elsőbálozó.*
4159. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-09-30 06:29:50
Üzenet elküldve: 2026-09-30 06:29:50
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só, füst, rozsda//
*Ez van, ha valaki túlságosan hozzászokik, hogy ha alkalomadtán nem egyedül kell intéznie valamit, a többiek egyetlen okból vannak ott: hogy a keze alá dolgozzanak. Wegtorenben eléggé összeszokott társasággal szokta intézni a kifejezetten kényes ügyeket. Ez most más helyzet, más társaság, más város. Így aztán a máskor olyan olajozott gépezet fogaskerekei is megszorulnak egy elbicsakló nyekkenéssel. A dolgot pedig Shanneira diszkréten elsuttogott mondata koronázza meg.
Ha egy jobban ismerné Merrint, talán sejtené, hogy a félvér a nyúzott, moccanatlan baltaarc mögött elmosolyodik egy pillanatra. Merrin csendje marad, teret ad a zsoldosnak, hogy tegye, amiért magával hozta. S bár Shanneira ügyes, a vörös megmakacsolja magát. Ő viszont nem szándékozik erre több időt fecsérelni, úgyhogy csak legyint a besült informátor felé, aztán biccent a zsoldosnak, de az előbbiből okulva, azért vakkant mellé egy szót is.*
- Gyere.
*Egy kicsit odébb kerülve, most ő hajol Shan füléhez, hogy bizalmasan megosszon valamit.*
- Nem csak a kupecek érdekelnek, hanem minden wegtoreni mozgás. Kereskedők, szerencsevadászok, zsoldosok, hittérítők, csepűrágók, szajhák... Mindenki. Kérdezz körbe amarra. Én meg erre.
*De mielőtt indulna, még megtorpan egy pillanatra.*
- Kik ezek a Velasco'rrák, akik a vöröst érdekelték?
*Ez van, ha valaki túlságosan hozzászokik, hogy ha alkalomadtán nem egyedül kell intéznie valamit, a többiek egyetlen okból vannak ott: hogy a keze alá dolgozzanak. Wegtorenben eléggé összeszokott társasággal szokta intézni a kifejezetten kényes ügyeket. Ez most más helyzet, más társaság, más város. Így aztán a máskor olyan olajozott gépezet fogaskerekei is megszorulnak egy elbicsakló nyekkenéssel. A dolgot pedig Shanneira diszkréten elsuttogott mondata koronázza meg.
Ha egy jobban ismerné Merrint, talán sejtené, hogy a félvér a nyúzott, moccanatlan baltaarc mögött elmosolyodik egy pillanatra. Merrin csendje marad, teret ad a zsoldosnak, hogy tegye, amiért magával hozta. S bár Shanneira ügyes, a vörös megmakacsolja magát. Ő viszont nem szándékozik erre több időt fecsérelni, úgyhogy csak legyint a besült informátor felé, aztán biccent a zsoldosnak, de az előbbiből okulva, azért vakkant mellé egy szót is.*
- Gyere.
*Egy kicsit odébb kerülve, most ő hajol Shan füléhez, hogy bizalmasan megosszon valamit.*
- Nem csak a kupecek érdekelnek, hanem minden wegtoreni mozgás. Kereskedők, szerencsevadászok, zsoldosok, hittérítők, csepűrágók, szajhák... Mindenki. Kérdezz körbe amarra. Én meg erre.
*De mielőtt indulna, még megtorpan egy pillanatra.*
- Kik ezek a Velasco'rrák, akik a vöröst érdekelték?
4158. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-09-27 00:49:52
Üzenet elküldve: 2026-09-27 00:49:52
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Só, füst, rozsda//
*Sosem tette még a lábát Wegtorenbe. Járt már a lagúnáknál, hogyne járt volna. De dolga nem vitte beljebb a kikötőnél, így sosem láthatta a sivatagi várost.
Az ottaniakról viszont sikerült rövid élete során markáns véleményt alkotnia. Tudálékos, ám rövid kanócon égő haraggal bíró fafejnek gondolja őket. E kép most sem javul, miközben meglepődve veszi tudomásul, hogy kihúzták lába alól a talajt. Jobban mondva széke alól. Hamar a döngölt padlón találja magát, és vele együtt az ülőalkalmatosságot, aminek karfáján addig átvetette jobbját.*
-Nincs humoruk, de a mellényük alatt beroskad a padló... *Négykézláb igyekszik mielőtt begyűjteni az ajkai közül kipottyant dohányt. Amint megtalálta, felpillant, nem követi-e újabb meggondolatlan cselekedet az előzőt, majd feltápászkodik és leporolja magát. Ő sem gondolja, hogy a Rumos jó népe különösebben megütközne a látottakon, sőt.
Ütne ő, de a páros kellően vállas, húga pedig ismételten meglógott, így jobb híján csak elhúzza száját és keresztbe fonja karjait mellkasán. Legyen bármily forrófejű, fortyogjon benne bármekkora indulat, összeszorítja fogait. Nem ostoba, hogy zsoldosokkal kötekedjen, ráadásul itt, ahol barátból kevesebb van, mint a söntés mögött ácsorgó asszonyság fogaiból.
Hogy látott-e wegtoreni kupecet? Hogyne látott volna. Ami azt illeti, nem is egyet.*
-Nincs mondanivalóm. *Feleli szárazon Shanneirának, szavait pedig némi vicsorral is megspékeli. A párosnak korábban kell felkelnie, ha a jó városőr - rossz városőr módszert óhajtja alkalmazni rajta. Feltornázza a felborult széket és ismét visszahuppan rá. Látszik, hogy a cseverészést részéről lezártnak tekinti, ahogy az invitációt is. Vörös üstökével int csak továbbot a kettősnek, hogy aztán tüntetőleg az asztallap fixírozásába kezdjen.*
*Sosem tette még a lábát Wegtorenbe. Járt már a lagúnáknál, hogyne járt volna. De dolga nem vitte beljebb a kikötőnél, így sosem láthatta a sivatagi várost.
Az ottaniakról viszont sikerült rövid élete során markáns véleményt alkotnia. Tudálékos, ám rövid kanócon égő haraggal bíró fafejnek gondolja őket. E kép most sem javul, miközben meglepődve veszi tudomásul, hogy kihúzták lába alól a talajt. Jobban mondva széke alól. Hamar a döngölt padlón találja magát, és vele együtt az ülőalkalmatosságot, aminek karfáján addig átvetette jobbját.*
-Nincs humoruk, de a mellényük alatt beroskad a padló... *Négykézláb igyekszik mielőtt begyűjteni az ajkai közül kipottyant dohányt. Amint megtalálta, felpillant, nem követi-e újabb meggondolatlan cselekedet az előzőt, majd feltápászkodik és leporolja magát. Ő sem gondolja, hogy a Rumos jó népe különösebben megütközne a látottakon, sőt.
Ütne ő, de a páros kellően vállas, húga pedig ismételten meglógott, így jobb híján csak elhúzza száját és keresztbe fonja karjait mellkasán. Legyen bármily forrófejű, fortyogjon benne bármekkora indulat, összeszorítja fogait. Nem ostoba, hogy zsoldosokkal kötekedjen, ráadásul itt, ahol barátból kevesebb van, mint a söntés mögött ácsorgó asszonyság fogaiból.
Hogy látott-e wegtoreni kupecet? Hogyne látott volna. Ami azt illeti, nem is egyet.*
-Nincs mondanivalóm. *Feleli szárazon Shanneirának, szavait pedig némi vicsorral is megspékeli. A párosnak korábban kell felkelnie, ha a jó városőr - rossz városőr módszert óhajtja alkalmazni rajta. Feltornázza a felborult széket és ismét visszahuppan rá. Látszik, hogy a cseverészést részéről lezártnak tekinti, ahogy az invitációt is. Vörös üstökével int csak továbbot a kettősnek, hogy aztán tüntetőleg az asztallap fixírozásába kezdjen.*
4157. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-09-22 20:28:11
Üzenet elküldve: 2026-09-22 20:28:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Só, füst, rozsda//
*Delosa utolsó mondata azért egy pillanatra ott marad benne. A többi mellett? Mi a fasz köze volna Uzarelnek a dokksoron cölöpökre húzott halottakhoz? Persze, az Őrség eltűnése óta aligha emlegetik szeretettel a hadnagyot errefelé, de azért elég nagy ugrás a "rohadj meg"-től odáig, hogy valaki ténylegesen ott száradjon a többiek között. Caerlys ráadásul rögtön úgy fest, mint aki szívesen visszanyelné az egészet. Shan végül nem kérdez rá. Legalább is egyelőre éppen akad más dolga. Figyelme sokkal inkább a vörösre terelődik, s elég gyorsan világossá válik számára, hogy a kicsike aligha fog túl sok használható információval szolgálni. Nem mintha zavarná a mellébeszélés. Sőt, Thiraya könnyed csicsergése lényegesen kellemesebb a fülének, mint Merrin egész napos síri dörmögése, így különösebb sietséget sem érez, hogy visszaterelje a beszélgetést a tárgyra.
Az italra vonatkozó kérdésnél már szélesebbre is húzódik a szája.*
- Rum *feleli kurtán, gondolkodás nélkül. Mézbarna pillantása közben ismét találkozik a vörösével, kifejezetten tetszik neki, hogy a leány hasonló kendőzetlenséggel méri végig. Már éppen hozzátenne valami kevésbé üzleti természetű megjegyzést is, amikor Merrin mellettük megmozdul. Shan tekintete előbb a megbillenő székre rebben, aztán a fattyúra. A következő biccentést is elkapja, de hiába követi pillantásával az irányát valahová hátra, egyáltalán nem világos számára, hogy Merrin mégis mi a bús fenét akar közölni vele. Menjen vele? Vigye a vöröst? Csak álljon készen valamire? Abban azért meglehetősen biztos, hogy nem egy újabb kör italért küldené. A férfi valamiért továbbra is meg van győződve róla, hogy néhány fejrándításból komplett társalgást képesek folytatni, pedig azért illene belátni, nem különösebben vannak egy hullámhosszon. Kérdőn vonja fel tehát szemöldökét. Ha a fattyú valamiféle fenyegető fellépést vár tőle, azzal egyébként is rossz embernél kopogtat. Nem mintha különösebb erkölcsi aggályai lennének az ilyesmivel kapcsolatban. Zsoldosként fenyegetett már meg embert, tört csontot, ha úgy hozta a munka, és valószínűleg fog is még. Csak éppen nőket nem szokása falhoz állítani néhány elejtett szóért. Főleg nem olyanokat, akikkel lényegesen szívesebben inna meg egy rumot.
Aztán Merrin végre megszólal, s egyetlen szóval sikerül elérnie, hogy Shan lassan oldalra fordítsa felé a fejét. Közelebb hajol hozzá annyira, hogy a megjegyzés lehetőleg csak hozzá jusson el.*
- Az embered a faszom... *morogja olyan halkan, hogy a nőcske aligha hallhatja, aztán már fordul is vissza a vörös felé, mintha mi sem történt volna. Nem különösebben sértette meg a megnevezés, de azért jobb idejekorán tisztázni, hogy itt szó sincs holmi alá-fölérendeltségi viszonyról.
Sóhajt egy nagyot ahogy a vörösre néz, majd a bánatkenet útitársára, aztán újból vissza is talál a hölgyikére. Tesz inkább egy próbálkozás a helyzet gyors rendezésére.*
- Figyelj, Szépségem *kezdi már-már békéltető hangon. Bizalmas halkságát azért a férfi is hallhatja valamelyest* - Csak mondd el neki, amit akar. Annyival kevesebb ideig kell nézned azt a bús képét. *Merrin felé bök az állával, majd együttérzően elhúzza a száját, s ha bele akarna ugatni a férfi, egyből csöndre inti*
- Szóval... nem láttál errefelé wegtoreni kupeceket? Olyanokat mondjuk, akiket korábban nem láttál még a környéken. *egyébként fingja sincs a fattyú mit akar ezzel az egésszel, mert terveibe nem avatta be a zsoldost, de arra már az előző csevegésből is rájött, hogy valamiért a nyugatiak érdeklik*
*Delosa utolsó mondata azért egy pillanatra ott marad benne. A többi mellett? Mi a fasz köze volna Uzarelnek a dokksoron cölöpökre húzott halottakhoz? Persze, az Őrség eltűnése óta aligha emlegetik szeretettel a hadnagyot errefelé, de azért elég nagy ugrás a "rohadj meg"-től odáig, hogy valaki ténylegesen ott száradjon a többiek között. Caerlys ráadásul rögtön úgy fest, mint aki szívesen visszanyelné az egészet. Shan végül nem kérdez rá. Legalább is egyelőre éppen akad más dolga. Figyelme sokkal inkább a vörösre terelődik, s elég gyorsan világossá válik számára, hogy a kicsike aligha fog túl sok használható információval szolgálni. Nem mintha zavarná a mellébeszélés. Sőt, Thiraya könnyed csicsergése lényegesen kellemesebb a fülének, mint Merrin egész napos síri dörmögése, így különösebb sietséget sem érez, hogy visszaterelje a beszélgetést a tárgyra.
Az italra vonatkozó kérdésnél már szélesebbre is húzódik a szája.*
- Rum *feleli kurtán, gondolkodás nélkül. Mézbarna pillantása közben ismét találkozik a vörösével, kifejezetten tetszik neki, hogy a leány hasonló kendőzetlenséggel méri végig. Már éppen hozzátenne valami kevésbé üzleti természetű megjegyzést is, amikor Merrin mellettük megmozdul. Shan tekintete előbb a megbillenő székre rebben, aztán a fattyúra. A következő biccentést is elkapja, de hiába követi pillantásával az irányát valahová hátra, egyáltalán nem világos számára, hogy Merrin mégis mi a bús fenét akar közölni vele. Menjen vele? Vigye a vöröst? Csak álljon készen valamire? Abban azért meglehetősen biztos, hogy nem egy újabb kör italért küldené. A férfi valamiért továbbra is meg van győződve róla, hogy néhány fejrándításból komplett társalgást képesek folytatni, pedig azért illene belátni, nem különösebben vannak egy hullámhosszon. Kérdőn vonja fel tehát szemöldökét. Ha a fattyú valamiféle fenyegető fellépést vár tőle, azzal egyébként is rossz embernél kopogtat. Nem mintha különösebb erkölcsi aggályai lennének az ilyesmivel kapcsolatban. Zsoldosként fenyegetett már meg embert, tört csontot, ha úgy hozta a munka, és valószínűleg fog is még. Csak éppen nőket nem szokása falhoz állítani néhány elejtett szóért. Főleg nem olyanokat, akikkel lényegesen szívesebben inna meg egy rumot.
Aztán Merrin végre megszólal, s egyetlen szóval sikerül elérnie, hogy Shan lassan oldalra fordítsa felé a fejét. Közelebb hajol hozzá annyira, hogy a megjegyzés lehetőleg csak hozzá jusson el.*
- Az embered a faszom... *morogja olyan halkan, hogy a nőcske aligha hallhatja, aztán már fordul is vissza a vörös felé, mintha mi sem történt volna. Nem különösebben sértette meg a megnevezés, de azért jobb idejekorán tisztázni, hogy itt szó sincs holmi alá-fölérendeltségi viszonyról.
Sóhajt egy nagyot ahogy a vörösre néz, majd a bánatkenet útitársára, aztán újból vissza is talál a hölgyikére. Tesz inkább egy próbálkozás a helyzet gyors rendezésére.*
- Figyelj, Szépségem *kezdi már-már békéltető hangon. Bizalmas halkságát azért a férfi is hallhatja valamelyest* - Csak mondd el neki, amit akar. Annyival kevesebb ideig kell nézned azt a bús képét. *Merrin felé bök az állával, majd együttérzően elhúzza a száját, s ha bele akarna ugatni a férfi, egyből csöndre inti*
- Szóval... nem láttál errefelé wegtoreni kupeceket? Olyanokat mondjuk, akiket korábban nem láttál még a környéken. *egyébként fingja sincs a fattyú mit akar ezzel az egésszel, mert terveibe nem avatta be a zsoldost, de arra már az előző csevegésből is rájött, hogy valamiért a nyugatiak érdeklik*
4156. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-09-20 06:46:10
Üzenet elküldve: 2026-09-20 06:46:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só, füst, rozsda//
*Shanneira, ahogy a kikötőiek többsége, nem kegyes fajta, úgyhogy teli rüszttel dörgöli Caerlys amúgy is tépázott méltóságának orra alá a tényeket.*
- Gerdehal Uzarel, a Kikötői Őrség hadnagya... *nyenyergi a zsoldos szavainak visszhangjaként Delosa, természetesen pofákat vágva és a szemét forgatva.* - Ha nem szívódott volna fel a francos hajójával együtt, már ő is ott száradna egy cölöpön a többi mellett!
*Elhallgat, ahogy hamari beszéd után szoktak. A visszavonhatatlanság súlya néhány pillanatra nagyon nehézzé teszi a levegőt (pedig azt a Rumosban uralkodó állapotok fényében szinte képtelenségnek tűnhet fokozni). Az indulat és a sértett büszkeség szólt belőle, és kár lenne tagadni, senki se volt oda errefelé a Kikötői Őrségért, főleg, miután a szükség óráján szarban hagyták az ittenieket. Szinte mind. De itt soha semmi nem volt fekete és fehér. Ő pedig azok közé tartozik, akik nincsenek túlságosan oda a mostani helyzetért, de van elég eszük, hogy kussoljanak. Így csak köp egyet maga mellé, hogy a véleménye keserű epéjét beigya a Rumos mindent elnyelő padlója. Shanneria megy, ő pedig inkább a korsó fenekére néz.
Válaszok helyett kérdések és ügyeskedés. Pökhendi beszólogatás, hogy, ...a fene tudja... Hogy kiugrassza a borzoit a bokorból? Vagy csak szimpla kötekedés? Egyvalami viszont biztos: ez a nőcske semmit nem tud wegtorenről. Egyébként tudná, hogy az ottaniak nem szorítkoznak kecskékre. Gyakorlatilag bármi szóba jöhet, amit nem képtelenség meghágni, de olykor ez a határ sincs feltétlenül kőbe vésve. Mindenesetre van abban valami fanyar irónia, hogy egy halbelsőség és húgyszagú kis pöcegödörből ekkora mellénnyel degradálják a Tűz Városát, ami az utóbbi években nagyon is meglovagolta a lehetőségek és a változás szelét is. A Kikötőt ellenben régen is csak Arthenior szagló hónaljaként emlegették, és most sem tűnik többnek.
De Merrin vonásai csak annyira árulkodók, mint a vésővel széthebrákolt sziklafal. A szemében pedig csak a taszító közöny dereng, mint ami az alkimisták üvegeinek folyadékaiban, melyekben felnyitott állatok lebegnek, az elmúlás meztelen részvétlenségében.
Szokásához híven csak minimálisat mozdul. Épp csak annyit, amivel szerencsés esetben kibillentheti a széken hintázó vöröst az egyensúlyából, hogy az ülőalkalmatotsság rövid úton vesse le magáról. Ha sikerül, ha nem, Merrin tekintete a zsoldosra villan. Halványan biccent arra amerre a "hátul" terét sejti, amely az ehhez hasonló kricsmikben az ügyek diszkrétebb, de sok esetben határozottabb rendezésének helyszínét szokta szolgáltatni. Nem aggódik rajta, hogy bárki felhorkan egy kis csetepatén. Itt az ilyen valószínűleg csak annyira megy ritkaságszámba, mint a kilottyanó sör.
Teret enged Shanneriának. Ő helyiként élhet a privilégiumokkal, nem Merrin lesz aki itt most gangoskodik, de ha a nőcske információt akar, jobb, ha tudja, kivel kell egyezkednie érte.*
- Wegtoreniek *morajlik a fanyar füstszagba burkolózó szó. Merrin hangja csendességében is fülbántóan karcos. Kellő határozottsággal rántja vissza a témát a kijelölt mederbe.* - Előbb az üzlet, aztán udvarolhatsz kedvedre az emberemnek, ha vevő rá. *Nem nehéz kitalálni, hogy a savanyú alak nem az a típus, aki túl jól tolerálná a fölösleges köröket vagy a mellébeszélést.*
*Shanneira, ahogy a kikötőiek többsége, nem kegyes fajta, úgyhogy teli rüszttel dörgöli Caerlys amúgy is tépázott méltóságának orra alá a tényeket.*
- Gerdehal Uzarel, a Kikötői Őrség hadnagya... *nyenyergi a zsoldos szavainak visszhangjaként Delosa, természetesen pofákat vágva és a szemét forgatva.* - Ha nem szívódott volna fel a francos hajójával együtt, már ő is ott száradna egy cölöpön a többi mellett!
*Elhallgat, ahogy hamari beszéd után szoktak. A visszavonhatatlanság súlya néhány pillanatra nagyon nehézzé teszi a levegőt (pedig azt a Rumosban uralkodó állapotok fényében szinte képtelenségnek tűnhet fokozni). Az indulat és a sértett büszkeség szólt belőle, és kár lenne tagadni, senki se volt oda errefelé a Kikötői Őrségért, főleg, miután a szükség óráján szarban hagyták az ittenieket. Szinte mind. De itt soha semmi nem volt fekete és fehér. Ő pedig azok közé tartozik, akik nincsenek túlságosan oda a mostani helyzetért, de van elég eszük, hogy kussoljanak. Így csak köp egyet maga mellé, hogy a véleménye keserű epéjét beigya a Rumos mindent elnyelő padlója. Shanneria megy, ő pedig inkább a korsó fenekére néz.
Válaszok helyett kérdések és ügyeskedés. Pökhendi beszólogatás, hogy, ...a fene tudja... Hogy kiugrassza a borzoit a bokorból? Vagy csak szimpla kötekedés? Egyvalami viszont biztos: ez a nőcske semmit nem tud wegtorenről. Egyébként tudná, hogy az ottaniak nem szorítkoznak kecskékre. Gyakorlatilag bármi szóba jöhet, amit nem képtelenség meghágni, de olykor ez a határ sincs feltétlenül kőbe vésve. Mindenesetre van abban valami fanyar irónia, hogy egy halbelsőség és húgyszagú kis pöcegödörből ekkora mellénnyel degradálják a Tűz Városát, ami az utóbbi években nagyon is meglovagolta a lehetőségek és a változás szelét is. A Kikötőt ellenben régen is csak Arthenior szagló hónaljaként emlegették, és most sem tűnik többnek.
De Merrin vonásai csak annyira árulkodók, mint a vésővel széthebrákolt sziklafal. A szemében pedig csak a taszító közöny dereng, mint ami az alkimisták üvegeinek folyadékaiban, melyekben felnyitott állatok lebegnek, az elmúlás meztelen részvétlenségében.
Szokásához híven csak minimálisat mozdul. Épp csak annyit, amivel szerencsés esetben kibillentheti a széken hintázó vöröst az egyensúlyából, hogy az ülőalkalmatotsság rövid úton vesse le magáról. Ha sikerül, ha nem, Merrin tekintete a zsoldosra villan. Halványan biccent arra amerre a "hátul" terét sejti, amely az ehhez hasonló kricsmikben az ügyek diszkrétebb, de sok esetben határozottabb rendezésének helyszínét szokta szolgáltatni. Nem aggódik rajta, hogy bárki felhorkan egy kis csetepatén. Itt az ilyen valószínűleg csak annyira megy ritkaságszámba, mint a kilottyanó sör.
Teret enged Shanneriának. Ő helyiként élhet a privilégiumokkal, nem Merrin lesz aki itt most gangoskodik, de ha a nőcske információt akar, jobb, ha tudja, kivel kell egyezkednie érte.*
- Wegtoreniek *morajlik a fanyar füstszagba burkolózó szó. Merrin hangja csendességében is fülbántóan karcos. Kellő határozottsággal rántja vissza a témát a kijelölt mederbe.* - Előbb az üzlet, aztán udvarolhatsz kedvedre az emberemnek, ha vevő rá. *Nem nehéz kitalálni, hogy a savanyú alak nem az a típus, aki túl jól tolerálná a fölösleges köröket vagy a mellébeszélést.*
4155. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-09-18 00:04:19
Üzenet elküldve: 2026-09-18 00:04:19
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Só, füst, rozsda//
*Daesys távozására vállat von. Használja az árnyékszéket, ha úgy tetszik neki, mit bánja ő. Egyébként is úgy fest, a munka nagyobbik része rá hárul. Nem bánja különösebben, szereti, ha kezében a gyeplő. A kis rókának is meglesz a szerepe, és már körvonalazódik a fejében egy ötlet is, mire tudja használni.
A két zsoldos - merthogy első ránézésre annak tűnnek - az asztalához lép, ő pedig minden félsz nélkül pillant fel rájuk. Szeme rebben a széles vállakkal megáldott Shanneirára, és csak azután vissza a félvérre. Elmorzsol egy mosolyfélét, hisz a csitítás pont annyit késett, hogy tudja, megtalálta az embereit.*
-Minek? Hajót keresel magadnak? *Úgy csicsereg, mintha ezer éves cimborákkal lenne dolga. Némi tapogatózás után előkotorja valahonnan az alaposan megrágott, de még meg nem gyújtott dohánytekervényt, hogy ajkai közé lökje. A művelet közben összetéveszthetetlen illat csapja meg orrát. Saját magát érzi, illetve mégsem. Az édeskés barackillat, mit a Sellőház fürdője kölcsönzött számára, levakarhatatlan tapad bőrére. Nem az amúgy kellemes aroma zavarja, sokkal inkább az, hogy mások is bizonyára megérzik az ilyen körökben oly idegen illatfelhőt.*
-Minek mennél vissza a porfészekbe? *A valóság az, hogy egyetlen wegtoreni hajót sem látott. Persze nem is kutatott vörös vitorlák után oly nagyon. Ez a válasz viszont aligha lenne kielégítő a párosnak, jobban mondva a csavargó küllemű kabátosnak. Jobb lábával szórakozottan löki el magát az asztallábtól, hogy székében hintázva pislogjon fel a komolykodó alakra.*
-Fűszerszagú kecskehágók alkudoznak fűszereken és kecskéken. Jobb dolgod van itt. *Felhorkan.*
-Neked viszont ital kell. Mit innál? Rum? Bor? Valami... Töményebb? *Szavait immáron Shanneirának szenteli, ki első megnyilvánulása alapján jóval könnyebben nyíló könyv, mint a másik. Mindamellett nem kerülte el figyelmét a kendőzetlen pillantás, mit most nem átall viszonozni. Barnái csak egy pillanat erejéig vetődnek abba az irányba a zsoldos leány válla felett, amerre látta eltűnni húgát. Az a kellemetlen érzés kezdi kerülgetni, hogy Daesys netán meglógott.*
*Daesys távozására vállat von. Használja az árnyékszéket, ha úgy tetszik neki, mit bánja ő. Egyébként is úgy fest, a munka nagyobbik része rá hárul. Nem bánja különösebben, szereti, ha kezében a gyeplő. A kis rókának is meglesz a szerepe, és már körvonalazódik a fejében egy ötlet is, mire tudja használni.
A két zsoldos - merthogy első ránézésre annak tűnnek - az asztalához lép, ő pedig minden félsz nélkül pillant fel rájuk. Szeme rebben a széles vállakkal megáldott Shanneirára, és csak azután vissza a félvérre. Elmorzsol egy mosolyfélét, hisz a csitítás pont annyit késett, hogy tudja, megtalálta az embereit.*
-Minek? Hajót keresel magadnak? *Úgy csicsereg, mintha ezer éves cimborákkal lenne dolga. Némi tapogatózás után előkotorja valahonnan az alaposan megrágott, de még meg nem gyújtott dohánytekervényt, hogy ajkai közé lökje. A művelet közben összetéveszthetetlen illat csapja meg orrát. Saját magát érzi, illetve mégsem. Az édeskés barackillat, mit a Sellőház fürdője kölcsönzött számára, levakarhatatlan tapad bőrére. Nem az amúgy kellemes aroma zavarja, sokkal inkább az, hogy mások is bizonyára megérzik az ilyen körökben oly idegen illatfelhőt.*
-Minek mennél vissza a porfészekbe? *A valóság az, hogy egyetlen wegtoreni hajót sem látott. Persze nem is kutatott vörös vitorlák után oly nagyon. Ez a válasz viszont aligha lenne kielégítő a párosnak, jobban mondva a csavargó küllemű kabátosnak. Jobb lábával szórakozottan löki el magát az asztallábtól, hogy székében hintázva pislogjon fel a komolykodó alakra.*
-Fűszerszagú kecskehágók alkudoznak fűszereken és kecskéken. Jobb dolgod van itt. *Felhorkan.*
-Neked viszont ital kell. Mit innál? Rum? Bor? Valami... Töményebb? *Szavait immáron Shanneirának szenteli, ki első megnyilvánulása alapján jóval könnyebben nyíló könyv, mint a másik. Mindamellett nem kerülte el figyelmét a kendőzetlen pillantás, mit most nem átall viszonozni. Barnái csak egy pillanat erejéig vetődnek abba az irányba a zsoldos leány válla felett, amerre látta eltűnni húgát. Az a kellemetlen érzés kezdi kerülgetni, hogy Daesys netán meglógott.*
4154. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-09-13 22:27:55
Üzenet elküldve: 2026-09-13 22:27:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Só, füst, rozsda//
- Hogy ki ad ilyen nevet? *úgy ismétli Delosa szavait, mintha már a kérdés is ostobaság lenne* - Mondjuk Gerdehal Uzarel? A Kikötői Őrség hadnagya, akiről még a lakónegyedi félvak kéregetők is tudják, hogy az Acél Delfin kapitánya? *felesleges ugyan tovább nyúznia, Caerlys is pontosan tudja, hogy a kis kalandjuk bizony könnyedén elkerülhető lett volna, ha épp nem egy marék molylepkével egyezik akkor az értelmi képességük. Napestig tudna itt ülni és beszélgetni ezekkel a lókötőkkel, de sajnos nem ezért van itt, s erre hamar emlékezteti savanyú útitársa. Felkapja a fejét a füttyre, aztán a kézmozdulatra kelletlenül feltápászkodik az asztaltól. Egy kicsit azért reménykedett benne, hogy Merrin áthugyozza magát a túlvilágra és már nem is jön vissza, de sajnos nincsen ekkora szerencséje. Nagyot sóhajt, aztán egy elegáns mozdulattal felhajtja söre maradékát, felügyelet nélkül úgysem merné itt hagyni. Valamelyik cimborája azon nyomban lecsapna rá, ő pedig most nincs osztozkodós hangulatában. Megenged magának egy utolsó, sajnálkozó pillantást a korsó fenekére, aztán leteszi az asztalra, kurta búcsút vesz a többiektől, és odalép Merrinhez. Ahogy közelebb ér már nyúlik is el egy mosoly az arcán, miközben végignéz a vöröskén. Szégyenérzet nélkül időzik rajta pillantása, s csak akkor fordul a fattyú felé, mikor kiböki a nevet. El is illan az a vigyor a képéről, no persze nem azért, mert felkavarna benne bármit is. Egyszerűen csak meglepi a helyzet.*
- Mi van velük...? *bár nem felel egyértelműen, hangsúlyából könnyű kihallani, hogy bizony ismeri a családnevet. Merrin olyan gyorsan inti le, hogy kérdezősködni sincs alkalma, csak leheletnyit durcás képpel veszi tudomásul, hogy most be kell fognia a száját. Ő maga nem ilyen óvatos, mint a férfi, gond nélkül elcsicsergett volna bármit akár egy korsó sörért is, elvégre nincs tisztában azzal, hogy hasznos információ birtokában van. Na meg itt aztán bárkit leszólítana a vöröske, nagyjából mindenki ismeri Antoracot és fiait. Szerencsétlennek éppen sikerült betalálnia épp az egyetlen embert, aki nem kínálja ingyen azt a bizonyos fülest.*
- Hogy ki ad ilyen nevet? *úgy ismétli Delosa szavait, mintha már a kérdés is ostobaság lenne* - Mondjuk Gerdehal Uzarel? A Kikötői Őrség hadnagya, akiről még a lakónegyedi félvak kéregetők is tudják, hogy az Acél Delfin kapitánya? *felesleges ugyan tovább nyúznia, Caerlys is pontosan tudja, hogy a kis kalandjuk bizony könnyedén elkerülhető lett volna, ha épp nem egy marék molylepkével egyezik akkor az értelmi képességük. Napestig tudna itt ülni és beszélgetni ezekkel a lókötőkkel, de sajnos nem ezért van itt, s erre hamar emlékezteti savanyú útitársa. Felkapja a fejét a füttyre, aztán a kézmozdulatra kelletlenül feltápászkodik az asztaltól. Egy kicsit azért reménykedett benne, hogy Merrin áthugyozza magát a túlvilágra és már nem is jön vissza, de sajnos nincsen ekkora szerencséje. Nagyot sóhajt, aztán egy elegáns mozdulattal felhajtja söre maradékát, felügyelet nélkül úgysem merné itt hagyni. Valamelyik cimborája azon nyomban lecsapna rá, ő pedig most nincs osztozkodós hangulatában. Megenged magának egy utolsó, sajnálkozó pillantást a korsó fenekére, aztán leteszi az asztalra, kurta búcsút vesz a többiektől, és odalép Merrinhez. Ahogy közelebb ér már nyúlik is el egy mosoly az arcán, miközben végignéz a vöröskén. Szégyenérzet nélkül időzik rajta pillantása, s csak akkor fordul a fattyú felé, mikor kiböki a nevet. El is illan az a vigyor a képéről, no persze nem azért, mert felkavarna benne bármit is. Egyszerűen csak meglepi a helyzet.*
- Mi van velük...? *bár nem felel egyértelműen, hangsúlyából könnyű kihallani, hogy bizony ismeri a családnevet. Merrin olyan gyorsan inti le, hogy kérdezősködni sincs alkalma, csak leheletnyit durcás képpel veszi tudomásul, hogy most be kell fognia a száját. Ő maga nem ilyen óvatos, mint a férfi, gond nélkül elcsicsergett volna bármit akár egy korsó sörért is, elvégre nincs tisztában azzal, hogy hasznos információ birtokában van. Na meg itt aztán bárkit leszólítana a vöröske, nagyjából mindenki ismeri Antoracot és fiait. Szerencsétlennek éppen sikerült betalálnia épp az egyetlen embert, aki nem kínálja ingyen azt a bizonyos fülest.*
4153. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-09-08 07:08:31
Üzenet elküldve: 2026-09-08 07:08:31
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só, füst, rozsda//
*Rohadtul nincs ínyére ez a tömeg. Minden porcikája üvöltve tiltakozik ellene, hogy ennyire szem előtt legyen. Attól, hogy ilyen figyelem irányul rá, úgy érzi magát, mint egy árnyék, ami elé lámpást emeltek, hogy vizsgálgassák, és nem moccanhat. Természetellenes.
Egy helyi nőcske szólítja meg. Elsőre nem is szándékozik lassítani a léptein, mert csak egy nevet hajít felé a vörös. Az egyetlen, ami megtorpantja, az a fekete tekintet, ami néhány asztallal arrébbról viszont nagyon is felfigyel a kiejtett névre. Sötét bőrű, magas, jól öltözött sivatagi fickó, aki azonnal kereket is old, amint összeakad a pillantása Merrinével. A félvér csak bosszúsan szisszen egyet. Nem lenne értelme utánaeredni. Khaan valószínűleg már fel is szívódott. Wegtorenben még lenne esélye a nyomára akadni, de itt idegenben van.*
- Cseréljünk *pillant hátra a válla felett a vörösre, s lassan meg is fordul, hogy odalépjen elé. Alaposan végigméri a nőt, de mielőtt kifejtené az ajánlatot, kurtát, harsányat füttyent, s int Shanneirának, hogy csatlakozzon.
Odaát az asztalnál közben folyik tovább a régi történetek baráti felhánytorgatása.*
- Delfin... cöhh... Ki ad ilyen nevet egy hadihajónak? *morgolódik gyér kis bajsza alatt Delosa.* - Lihanechi örömfiúk *horkantja. Azt a tényt persze nem firtatja, hogy azért észrevehették volna a nyilvánvalót. Mentségükre szóljon, annyira be voltak karmolva, hogy talán még világosban se tűnt volna fel nekik a dolog. Még pár löket rum, és a parti sziklába is belekötnek a torkolatnál.
Ha a zsoldos méltóztatik odafáradni, a félvér odaböki neki a nevet.*
- Velasco'rra? *Ha Shan válaszolna is valamit, egy apró mozdulattal leinti. Csak arra volt kíváncsi, hogy mondd-e neki valamit.
Merrin a vörösre szegezi nyugtalanító, fakó pillantását.*
- Ha tudsz valami használhatót mondani a környéken horgonyzó wegtoreni hajókról, esetleg a környéken ténykedő wegtoreni kereskedőkről, te is kaphatsz érte cserébe információt a Velasco'rrádról. Mit szólsz?
*Cressys hajója a közelben horgonyoz, de azért rejtve a szemek elől. Wegtorenben nagyjából visszaállt ennek a széles körben ismert névnek a jócskán megrepedezett renoméja. Az utóbbi évben kifejezetten magasra tört. A csavart a történet mögött viszont kevesen tudják. A részleteit pedig még kevesebben. Khaan, az a csendes, fekete sakál viszont határozottan köztük van. A Szindikátus embereként pedig Merrinnek is van valamennyi rálátása. De jó lenne tudni, mi ez a mozgolódás errefelé. A félvérnek idegen terep a Kikötő. Ő inkább Wegtorenben intézte az ügyeket. Kivételes alkalmakkor pedig Artheniorban. De azok az ügyletek általában hamar véget értek.*
*Rohadtul nincs ínyére ez a tömeg. Minden porcikája üvöltve tiltakozik ellene, hogy ennyire szem előtt legyen. Attól, hogy ilyen figyelem irányul rá, úgy érzi magát, mint egy árnyék, ami elé lámpást emeltek, hogy vizsgálgassák, és nem moccanhat. Természetellenes.
Egy helyi nőcske szólítja meg. Elsőre nem is szándékozik lassítani a léptein, mert csak egy nevet hajít felé a vörös. Az egyetlen, ami megtorpantja, az a fekete tekintet, ami néhány asztallal arrébbról viszont nagyon is felfigyel a kiejtett névre. Sötét bőrű, magas, jól öltözött sivatagi fickó, aki azonnal kereket is old, amint összeakad a pillantása Merrinével. A félvér csak bosszúsan szisszen egyet. Nem lenne értelme utánaeredni. Khaan valószínűleg már fel is szívódott. Wegtorenben még lenne esélye a nyomára akadni, de itt idegenben van.*
- Cseréljünk *pillant hátra a válla felett a vörösre, s lassan meg is fordul, hogy odalépjen elé. Alaposan végigméri a nőt, de mielőtt kifejtené az ajánlatot, kurtát, harsányat füttyent, s int Shanneirának, hogy csatlakozzon.
Odaát az asztalnál közben folyik tovább a régi történetek baráti felhánytorgatása.*
- Delfin... cöhh... Ki ad ilyen nevet egy hadihajónak? *morgolódik gyér kis bajsza alatt Delosa.* - Lihanechi örömfiúk *horkantja. Azt a tényt persze nem firtatja, hogy azért észrevehették volna a nyilvánvalót. Mentségükre szóljon, annyira be voltak karmolva, hogy talán még világosban se tűnt volna fel nekik a dolog. Még pár löket rum, és a parti sziklába is belekötnek a torkolatnál.
Ha a zsoldos méltóztatik odafáradni, a félvér odaböki neki a nevet.*
- Velasco'rra? *Ha Shan válaszolna is valamit, egy apró mozdulattal leinti. Csak arra volt kíváncsi, hogy mondd-e neki valamit.
Merrin a vörösre szegezi nyugtalanító, fakó pillantását.*
- Ha tudsz valami használhatót mondani a környéken horgonyzó wegtoreni hajókról, esetleg a környéken ténykedő wegtoreni kereskedőkről, te is kaphatsz érte cserébe információt a Velasco'rrádról. Mit szólsz?
*Cressys hajója a közelben horgonyoz, de azért rejtve a szemek elől. Wegtorenben nagyjából visszaállt ennek a széles körben ismert névnek a jócskán megrepedezett renoméja. Az utóbbi évben kifejezetten magasra tört. A csavart a történet mögött viszont kevesen tudják. A részleteit pedig még kevesebben. Khaan, az a csendes, fekete sakál viszont határozottan köztük van. A Szindikátus embereként pedig Merrinnek is van valamennyi rálátása. De jó lenne tudni, mi ez a mozgolódás errefelé. A félvérnek idegen terep a Kikötő. Ő inkább Wegtorenben intézte az ügyeket. Kivételes alkalmakkor pedig Artheniorban. De azok az ügyletek általában hamar véget értek.*
4152. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-09-05 22:26:23
Üzenet elküldve: 2026-09-05 22:26:23
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//Só, füst, rozsda//
- Nem véletlenül.
*Kijelentése természetesen álszent, s ezt ő is érzi, ezért nem firtatja tovább a témát. Még csak Thiraya orrára sem vetheti annak nagy száját, mert éppenséggel Daesyst is rettenetesen nagy pofával átkozták meg az istenek. Annyi a különbség, hogy a fattyú inkább hajlandó meghátrálni egy kétes helyzetben, nem úgy mint testvére.*
- Nem öltelek még meg, úgy gondolom ez elég komoly erőfeszítés volt.
*Morgolódik orrhangon, majd kicsit szipog is. Részéről erősen vitatható Thiraya erőfeszítése, mely szerinte inkább csak látszat cselekvés volt, erről viszont hallgat.*
- Szerintem meg kurvára rossz helyen kopogtatsz.
*Fáradtan felsóhajt. Nem tudja, hogy wegtoreniek avagy sem az idegenek, de egyáltalán nem úgy tűnnik mint akik hasznosak lehetnének számára. No meg sokan vannak, Daesys pedig nem akar egy ekkora társaságba csöppenni. Most nem.*
- Na jó, mindjárt jövök és segítek, csak rettenetesen pisilnem kell. Biztos sikerült felfáznom is.
*Ez éppenséggel nem akkora hazugság, Daesys viszont már tudja, hogy nem fog visszatérni, ha kilép azon az ajtón.*
- Addig ne csinálj semmi hülyeséget!
*Parancsol nővérére, s rövidesen sarkon fordul, hogy elhagyja a fogadót és felkutassa azt a hírhedt rumosi árnyékszéket. Természetesen ha dolga volna inkább végezné el egy bokorban, mint abban a pókokkal teli, omladozó fertőben, de a vöröske egyedüli dolga, hogy sikeresen meglógjon.
Remélhetőleg mire Thiraya észbe kap már messze jár.
Kicsit rosszul érzi magát emiatt, hiszen most magukhoz mérten mindketten igyekeztek, ugyanakkor az ő megérzései mást súgnak, ezért a Lakónegyed egy másik szeglete felé veszi az irányt.*
- Nem véletlenül.
*Kijelentése természetesen álszent, s ezt ő is érzi, ezért nem firtatja tovább a témát. Még csak Thiraya orrára sem vetheti annak nagy száját, mert éppenséggel Daesyst is rettenetesen nagy pofával átkozták meg az istenek. Annyi a különbség, hogy a fattyú inkább hajlandó meghátrálni egy kétes helyzetben, nem úgy mint testvére.*
- Nem öltelek még meg, úgy gondolom ez elég komoly erőfeszítés volt.
*Morgolódik orrhangon, majd kicsit szipog is. Részéről erősen vitatható Thiraya erőfeszítése, mely szerinte inkább csak látszat cselekvés volt, erről viszont hallgat.*
- Szerintem meg kurvára rossz helyen kopogtatsz.
*Fáradtan felsóhajt. Nem tudja, hogy wegtoreniek avagy sem az idegenek, de egyáltalán nem úgy tűnnik mint akik hasznosak lehetnének számára. No meg sokan vannak, Daesys pedig nem akar egy ekkora társaságba csöppenni. Most nem.*
- Na jó, mindjárt jövök és segítek, csak rettenetesen pisilnem kell. Biztos sikerült felfáznom is.
*Ez éppenséggel nem akkora hazugság, Daesys viszont már tudja, hogy nem fog visszatérni, ha kilép azon az ajtón.*
- Addig ne csinálj semmi hülyeséget!
*Parancsol nővérére, s rövidesen sarkon fordul, hogy elhagyja a fogadót és felkutassa azt a hírhedt rumosi árnyékszéket. Természetesen ha dolga volna inkább végezné el egy bokorban, mint abban a pókokkal teli, omladozó fertőben, de a vöröske egyedüli dolga, hogy sikeresen meglógjon.
Remélhetőleg mire Thiraya észbe kap már messze jár.
Kicsit rosszul érzi magát emiatt, hiszen most magukhoz mérten mindketten igyekeztek, ugyanakkor az ő megérzései mást súgnak, ezért a Lakónegyed egy másik szeglete felé veszi az irányt.*
4151. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-08-31 22:31:00
Üzenet elküldve: 2026-08-31 22:31:00
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Só, füst, rozsda//
-Ki balhézik? Ugyan már. *Kedve lenne rágyújtani, de a dekoltázsában őrzött, gondosan megtekert dohányt nehezebb időkre tartogatja. Helyette az asztalra könyököl, és nyugodt mosollyal hallgatja a kis róka aggályoskodását.*
-Te mindig azt gondolod, hogy itt ér a vég, ha velem vagy. Eddig is jól elboldogultam, nem? *Tekintetét hosszan húgán tartja, mintha csak ellenvetést keresne lélektükreiben.*
-Azért te menj, mert én már próbálkoztam. Te mit tettél bele? *Sziszegi vissza fojtott hangon. Szívesen megragadná a hosszú, vörös tincseket, hogy a segítségükkel rángasson némi vérkeringést gazdájukba, de bölcsen eltekint e tervtől.
A zsoldosforma, többedmagával mulató emberleány az irányukba biccent, ám ő csak a pillantást állja laposan, a gesztust nem viszonozza.*
-Wegtoreniek... *Továbbra sem lehet biztos benne, hogy a páros tagjai onnan származnak, de kellő aranyat tenne le megérzése mellett. Nem tudná megmagyarázni ellenérzéseit, de valahogy bizalmatlan velük szemben. Talán a Fekete Nyárs névre hallgató, vadbarom fedélzetmester az oka, ki nem volt rest minden adandó alkalommal megkeseríteni az életét a Bolyongó Szukán.
Szerencséjükre egyiküknek sem kell felkelni az asztal mellől. Az utca koszát büszkén viselő, széles vállú férfi ugyanis nekiindul. A szolgálóleány, kit épp az imént szólított meg, s ki épp fél tucat, koszos korsót egyensúlyoz egy szebb napokat megélt tálcán, úgy perdül az útjából, mintha az élete múlna rajta.*
-Én mondom neked, ezek tudnak valamit. *Szavait nem támasztja alá bizonyítékkal, de Daesys ismerheti már annyira, hogy tudja, ebből nem csinál problémát. Helyette barnáival követi a súlyos léptek gazdáját, és ahogy az elhaladna asztaluk mellett, felpillantva megszólítja.*
-Velasco'rra. Mondd valamit? *Úgy szólítja meg, mintha csak egy félbehagyott csevegést óhajtana újra felmelegíteni. Az első ötlete az volt, hogy megragadja a férfi karját, de a látottak hamar eltérítették az ilyen jellegű törekvéseit. Helyette mérhetetlen magabiztosságát veti latba, és az indiszkrét kérdést egyéb is követi.*
-Húsz aranyat kapsz, ha valami használhatót is kiböksz. *Csak sebtiben méri végig a férfit, de van egy olyan sejtése, hogy a néhány korsónyira való arany biztos megoldja a nyelvét.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.08.31 22:34:56
-Ki balhézik? Ugyan már. *Kedve lenne rágyújtani, de a dekoltázsában őrzött, gondosan megtekert dohányt nehezebb időkre tartogatja. Helyette az asztalra könyököl, és nyugodt mosollyal hallgatja a kis róka aggályoskodását.*
-Te mindig azt gondolod, hogy itt ér a vég, ha velem vagy. Eddig is jól elboldogultam, nem? *Tekintetét hosszan húgán tartja, mintha csak ellenvetést keresne lélektükreiben.*
-Azért te menj, mert én már próbálkoztam. Te mit tettél bele? *Sziszegi vissza fojtott hangon. Szívesen megragadná a hosszú, vörös tincseket, hogy a segítségükkel rángasson némi vérkeringést gazdájukba, de bölcsen eltekint e tervtől.
A zsoldosforma, többedmagával mulató emberleány az irányukba biccent, ám ő csak a pillantást állja laposan, a gesztust nem viszonozza.*
-Wegtoreniek... *Továbbra sem lehet biztos benne, hogy a páros tagjai onnan származnak, de kellő aranyat tenne le megérzése mellett. Nem tudná megmagyarázni ellenérzéseit, de valahogy bizalmatlan velük szemben. Talán a Fekete Nyárs névre hallgató, vadbarom fedélzetmester az oka, ki nem volt rest minden adandó alkalommal megkeseríteni az életét a Bolyongó Szukán.
Szerencséjükre egyiküknek sem kell felkelni az asztal mellől. Az utca koszát büszkén viselő, széles vállú férfi ugyanis nekiindul. A szolgálóleány, kit épp az imént szólított meg, s ki épp fél tucat, koszos korsót egyensúlyoz egy szebb napokat megélt tálcán, úgy perdül az útjából, mintha az élete múlna rajta.*
-Én mondom neked, ezek tudnak valamit. *Szavait nem támasztja alá bizonyítékkal, de Daesys ismerheti már annyira, hogy tudja, ebből nem csinál problémát. Helyette barnáival követi a súlyos léptek gazdáját, és ahogy az elhaladna asztaluk mellett, felpillantva megszólítja.*
-Velasco'rra. Mondd valamit? *Úgy szólítja meg, mintha csak egy félbehagyott csevegést óhajtana újra felmelegíteni. Az első ötlete az volt, hogy megragadja a férfi karját, de a látottak hamar eltérítették az ilyen jellegű törekvéseit. Helyette mérhetetlen magabiztosságát veti latba, és az indiszkrét kérdést egyéb is követi.*
-Húsz aranyat kapsz, ha valami használhatót is kiböksz. *Csak sebtiben méri végig a férfit, de van egy olyan sejtése, hogy a néhány korsónyira való arany biztos megoldja a nyelvét.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.08.31 22:34:56
4150. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-08-30 08:24:11
Üzenet elküldve: 2026-08-30 08:24:11
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Só és füst//
//kicsit A Vörös Ciklon//
*Egy elnyúló pillanatig összeszűkült szemekkel méregeti Merrint. Próbálja megfejteni, hogy a bánatképű félvér vajon miért rejtegette a tényt, hogy ismeri. Mit nyert vele egyáltalán? A férfi eddigi viselkedését elnézve valószínűleg minden egyes elhallgatásának megvan a maga oka. Csak éppen rohadtul nem látja, mi lehetett ezúttal.
Delosa sértődött pökhendiségére szélesen elvigyorodik. Már ebből is látszik, hogy esze ágában sincs annyiban hagyni a dolgot.*
- Hát persze. Azok a titokzatos források... *bólint rá olyan komolysággal, mintha így már valóban el is hinné a dolgot. De aztán félig korhollva, de félig szándékosan piszkálva bukik ki belőle* - Hányszor mondjam még neked, Caerlys, hogy ne nyalj be mindent, amit Maressa mond?
*Delosa arcán a név hallatán egyértelműen átfut valami, Shan képén ettől pedig még szélesebbre terpeszkedik a mosoly. Annak a meglehetősen korosodó rimának a neve egyébként egy helyi előtt sem ismeretlen, de egyáltalán nem arról híres, hogy a legfrissebb vagy legszaftosabb információkat szolgálatatná a környéken. Többeknek azért csenghet ismerősen, mert nála jutányosabb áron kézimunkát aligha kínál valaki. Egyszer állítólag valakit egy korsó sörért vállalt.*
- Emlékszel, amikor azt a fantasztikus fülest adta neked, hogy a régi csajod új fickója valami Delfinen szolgál? *kérdezi, de visszafogja magát, hogy ne nevessen egyből az emlék felidézésén* - Te meg benyomtál Mornnal, aztán elindultatok, hogy majd jól megveritek. *elmélyítve a hangon túlozza el, mekkora férfiaknak képzelték magukat saturészegen*
- Csak hát amikor éjszaka kiértetek a dokkokhoz, és artikulálatlanul üvöltöztétek, hogy jöjjön ki a fószer, ha mer, különben a beleit a nyaka köré tekeritek... *kénytelen megállni egy pillanatra, mert akaratlanul is elkezdett beleröhögni* - Akkor derült ki, hogy az a bizonyos Delfin rohadtul a kikötői őrség hajója. *nevetve az asztalra csap és összeröhög Tavrennel, aki előtt bizony egyáltalán nem ismeretlen a történet. Ez nem tartja vissza őket attól, hogy minden alkalommal rohadtul kikacagják szerencsétlen Delosát, amikor említésre kerül* - Az őrök bucira verték a fejeteket és még ültetek két napot a fogdán.
*A mulatságot az akasztja meg, mikor Merrin Caerlys kezére fog. A mosoly itt már lefagy az arcáról, sőt, össze is vonja a szemöldökét.*
- Ember, csihadj már! *nem tudja mi a franc lelte a fattyút, bár valójában az eddigi szereplése fényében annyira nem is meglepő az a mozdulat. Mély, s kissé megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle, amikor otthagyja őket egy időre. Tavren nevetgélésére megjátszott bosszankodással húzza össze a szemét, de aztán máris aggodalmas ábrázatot ölt.*
- Fogalmam sincs. *csóválja a fejét tanácstalanul* - Lehet a nyilvánvaló tény zavarja, hogy népszerűbb vagyok a leányok körében nála *úgy sóhajt fel, mintha ez volna a világ legnagyobb terhe, de aztán persze elvigyorodik. Ez akkor sem olvad arcáról, amikor Delosa megjegyzésére a két vöröskére sandít, s bizony látványosan meg is méri őket magának. Kétségtelenül csinos darabok, a szilaj kikötői fajtából - csak az olyan leányok fordulnak meg itt a részeg matrózok között, akik nem félnek kiosztani egy-két pofont, ha a helyzet úgy kívánja.
Az egyiket egyébként ismeri látásból, megfordult annak idején a Sellőházban.*
- Megennének reggelire, Delosa *jegyzi meg, de a pillantásait nem szakítja le az érkezőkről. Ha netán valamelyikkel összeakadna a tekintete, barátságosan köszöntésképp biccentve emeli a korsóját.*
//kicsit A Vörös Ciklon//
*Egy elnyúló pillanatig összeszűkült szemekkel méregeti Merrint. Próbálja megfejteni, hogy a bánatképű félvér vajon miért rejtegette a tényt, hogy ismeri. Mit nyert vele egyáltalán? A férfi eddigi viselkedését elnézve valószínűleg minden egyes elhallgatásának megvan a maga oka. Csak éppen rohadtul nem látja, mi lehetett ezúttal.
Delosa sértődött pökhendiségére szélesen elvigyorodik. Már ebből is látszik, hogy esze ágában sincs annyiban hagyni a dolgot.*
- Hát persze. Azok a titokzatos források... *bólint rá olyan komolysággal, mintha így már valóban el is hinné a dolgot. De aztán félig korhollva, de félig szándékosan piszkálva bukik ki belőle* - Hányszor mondjam még neked, Caerlys, hogy ne nyalj be mindent, amit Maressa mond?
*Delosa arcán a név hallatán egyértelműen átfut valami, Shan képén ettől pedig még szélesebbre terpeszkedik a mosoly. Annak a meglehetősen korosodó rimának a neve egyébként egy helyi előtt sem ismeretlen, de egyáltalán nem arról híres, hogy a legfrissebb vagy legszaftosabb információkat szolgálatatná a környéken. Többeknek azért csenghet ismerősen, mert nála jutányosabb áron kézimunkát aligha kínál valaki. Egyszer állítólag valakit egy korsó sörért vállalt.*
- Emlékszel, amikor azt a fantasztikus fülest adta neked, hogy a régi csajod új fickója valami Delfinen szolgál? *kérdezi, de visszafogja magát, hogy ne nevessen egyből az emlék felidézésén* - Te meg benyomtál Mornnal, aztán elindultatok, hogy majd jól megveritek. *elmélyítve a hangon túlozza el, mekkora férfiaknak képzelték magukat saturészegen*
- Csak hát amikor éjszaka kiértetek a dokkokhoz, és artikulálatlanul üvöltöztétek, hogy jöjjön ki a fószer, ha mer, különben a beleit a nyaka köré tekeritek... *kénytelen megállni egy pillanatra, mert akaratlanul is elkezdett beleröhögni* - Akkor derült ki, hogy az a bizonyos Delfin rohadtul a kikötői őrség hajója. *nevetve az asztalra csap és összeröhög Tavrennel, aki előtt bizony egyáltalán nem ismeretlen a történet. Ez nem tartja vissza őket attól, hogy minden alkalommal rohadtul kikacagják szerencsétlen Delosát, amikor említésre kerül* - Az őrök bucira verték a fejeteket és még ültetek két napot a fogdán.
*A mulatságot az akasztja meg, mikor Merrin Caerlys kezére fog. A mosoly itt már lefagy az arcáról, sőt, össze is vonja a szemöldökét.*
- Ember, csihadj már! *nem tudja mi a franc lelte a fattyút, bár valójában az eddigi szereplése fényében annyira nem is meglepő az a mozdulat. Mély, s kissé megkönnyebbült sóhaj szakad fel belőle, amikor otthagyja őket egy időre. Tavren nevetgélésére megjátszott bosszankodással húzza össze a szemét, de aztán máris aggodalmas ábrázatot ölt.*
- Fogalmam sincs. *csóválja a fejét tanácstalanul* - Lehet a nyilvánvaló tény zavarja, hogy népszerűbb vagyok a leányok körében nála *úgy sóhajt fel, mintha ez volna a világ legnagyobb terhe, de aztán persze elvigyorodik. Ez akkor sem olvad arcáról, amikor Delosa megjegyzésére a két vöröskére sandít, s bizony látványosan meg is méri őket magának. Kétségtelenül csinos darabok, a szilaj kikötői fajtából - csak az olyan leányok fordulnak meg itt a részeg matrózok között, akik nem félnek kiosztani egy-két pofont, ha a helyzet úgy kívánja.
Az egyiket egyébként ismeri látásból, megfordult annak idején a Sellőházban.*
- Megennének reggelire, Delosa *jegyzi meg, de a pillantásait nem szakítja le az érkezőkről. Ha netán valamelyikkel összeakadna a tekintete, barátságosan köszöntésképp biccentve emeli a korsóját.*
4149. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-08-28 06:57:09
Üzenet elküldve: 2026-08-28 06:57:09
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só és füst//
//kicsit A Vörös Ciklon//
- Lebuktam *dörmögi az orra alatt, mikor a zsoldos az ismeretség letagadását hányja a szemére. Se a hangsúly, se a félvér képét uraló nyúzott, moccanatlan vonások nem árulkodnak róla, hogy bármiféle megbánás vagy úgy akármi más lenne a kijelentésében.
Ha Shan a felületesnél kicsit tovább figyel, az első feltételezése némileg árnyalódhat. Alaposabb megfigyelésre inkább tűnhet már úgy, hogy inkább a hely ismeri Merrint, mint fordítva. A félvér távolságtartó és bizalmatlan, bár igyekszik a maga szegényes eszközeivel belesimulni a helyzetbe. Ha nem lennének az egyéb tényezők, akár azt is lehetne feltételezni, hogy most jár itt először.
Caerlys Delosa azért nem a legélesebb kés a fiókban. Nem igazán gondolkodik nagy összefüggésekben. Talán, ha Tretil néven emlegetnék az illető wegtorenit, össze is állna a fejében a nagy megfejtés, de őszintén szólva rég volt már, hogy az illető erre üzletelt. A szereplők cserélődnek, a pletykák, események és a görbe esték pedig sokasodnak. Bőven ráhalmozódtak már erre a régi esetre. Morn pedig valóban nem a nyaklótlan locsogásról volt híres soha, habár a történtekről körvonalakban elég sokan hallottak annak idején.*
- Megvannak a forrásaim, kislány *dől hátra Delosa pökhendien. Látszik rajta, hogy megsértődött rajta, hogy kétségbe vonják a szavát. Lekezelő kifejezést igyekszik a képére húzni, ahogy gyászkeretes körmeit piszkálja, de inkább tűnik egy öntelt pocoknak, aki véletlenül citromba rágott.*
- Már nem bujkál. *Tavren széles mozdulattal törli le a szájáról a fáradt sörhabot, aztán közelebb hajol a zsoldoshoz.* - Megegyeztek. Vagy a tököm tudja, de ha még kint lenne a valaga a fickónak a Szindikátus köreiből, aligha merészkedne ide. Nem veri nagy dobra, az igaz, de nagy merülése van annak a hajónak. Szóval vagy áruval megrakva jött, vagy léket kapott. *Utóbbit inkább gunyorosan fűzi hozzá, mint valódi opcióként.
Közben Delosa feltápászkodik a helyéről és a pult felé indul.*
- Hozok még egy kört. Te hogy állsz, cimbora? *Csak vállon legyintené Merrint, mert van ez az idegesítő szokása, de a félvér kifordul előle, és jobbjával úgy satuba fogja azt az ártalmatlannak szánt legyintést, hogy rossz nézni az egészségtelen szögbe feszülő kezet. Csak egy pillanatig tart. Merrin hamar elereszti Caerlyst, mintha mi sem történt volna. Az asztalra löki a szinte érintetlen korsót és jelzésértékkel kiköp maga mellé.*
- Ez a sör poshadtabb, mint a pocsolya az ajtó előtt *morogja. Láthatóan nem viseli jól a rá szegeződő tekinteteket.*
- Brunyálnom kell *mondja, s a szikár, széles vállú félvér már vágja is magának az utat a Rumos vendégei között.*
- De... a hugyozda arra van *bök a háta mögé Delosa, aztán értetlenül fordul az asztaltársaság másik két tagja felé.* - Ennek meg mi a véreres baja van?
- Mit csináltál vele, Shan? *biccenti oldalra a fejét Tavren.* - Csak nem bepróbálkozott? Nem tudja feldolgozni, hogy nem az eseted a bré? *Majdnem az orrán jön vissza a sör, úgy kerülgeti a röhögés, de ahogy a tivornyázók között eltűnő félvér után néz, az ő képére is fintor rándul.* - Sebhelyes pofával nem volt ilyen savanyú. Nem tudom, mit csináltak vele, de nem sikerült valami jól. Szebb nem lett, csak egy igazi faszfej.
- Talán csak hátramegy megjáratni magát a Négyaranyas Breldában *vonja meg a vállát Delosa.* - Bár ezeket én szívesebben elkapnám *bazsalyog bele Merrin asztalon hagyott sörébe, amit aki kapja, marja alapon magához is vesz. Csak a szeme tapad a két egymás közt susmorgó vörökére, akikkel fejben máris sikamlós gondolatokban ismerkedik.*
//kicsit A Vörös Ciklon//
- Lebuktam *dörmögi az orra alatt, mikor a zsoldos az ismeretség letagadását hányja a szemére. Se a hangsúly, se a félvér képét uraló nyúzott, moccanatlan vonások nem árulkodnak róla, hogy bármiféle megbánás vagy úgy akármi más lenne a kijelentésében.
Ha Shan a felületesnél kicsit tovább figyel, az első feltételezése némileg árnyalódhat. Alaposabb megfigyelésre inkább tűnhet már úgy, hogy inkább a hely ismeri Merrint, mint fordítva. A félvér távolságtartó és bizalmatlan, bár igyekszik a maga szegényes eszközeivel belesimulni a helyzetbe. Ha nem lennének az egyéb tényezők, akár azt is lehetne feltételezni, hogy most jár itt először.
Caerlys Delosa azért nem a legélesebb kés a fiókban. Nem igazán gondolkodik nagy összefüggésekben. Talán, ha Tretil néven emlegetnék az illető wegtorenit, össze is állna a fejében a nagy megfejtés, de őszintén szólva rég volt már, hogy az illető erre üzletelt. A szereplők cserélődnek, a pletykák, események és a görbe esték pedig sokasodnak. Bőven ráhalmozódtak már erre a régi esetre. Morn pedig valóban nem a nyaklótlan locsogásról volt híres soha, habár a történtekről körvonalakban elég sokan hallottak annak idején.*
- Megvannak a forrásaim, kislány *dől hátra Delosa pökhendien. Látszik rajta, hogy megsértődött rajta, hogy kétségbe vonják a szavát. Lekezelő kifejezést igyekszik a képére húzni, ahogy gyászkeretes körmeit piszkálja, de inkább tűnik egy öntelt pocoknak, aki véletlenül citromba rágott.*
- Már nem bujkál. *Tavren széles mozdulattal törli le a szájáról a fáradt sörhabot, aztán közelebb hajol a zsoldoshoz.* - Megegyeztek. Vagy a tököm tudja, de ha még kint lenne a valaga a fickónak a Szindikátus köreiből, aligha merészkedne ide. Nem veri nagy dobra, az igaz, de nagy merülése van annak a hajónak. Szóval vagy áruval megrakva jött, vagy léket kapott. *Utóbbit inkább gunyorosan fűzi hozzá, mint valódi opcióként.
Közben Delosa feltápászkodik a helyéről és a pult felé indul.*
- Hozok még egy kört. Te hogy állsz, cimbora? *Csak vállon legyintené Merrint, mert van ez az idegesítő szokása, de a félvér kifordul előle, és jobbjával úgy satuba fogja azt az ártalmatlannak szánt legyintést, hogy rossz nézni az egészségtelen szögbe feszülő kezet. Csak egy pillanatig tart. Merrin hamar elereszti Caerlyst, mintha mi sem történt volna. Az asztalra löki a szinte érintetlen korsót és jelzésértékkel kiköp maga mellé.*
- Ez a sör poshadtabb, mint a pocsolya az ajtó előtt *morogja. Láthatóan nem viseli jól a rá szegeződő tekinteteket.*
- Brunyálnom kell *mondja, s a szikár, széles vállú félvér már vágja is magának az utat a Rumos vendégei között.*
- De... a hugyozda arra van *bök a háta mögé Delosa, aztán értetlenül fordul az asztaltársaság másik két tagja felé.* - Ennek meg mi a véreres baja van?
- Mit csináltál vele, Shan? *biccenti oldalra a fejét Tavren.* - Csak nem bepróbálkozott? Nem tudja feldolgozni, hogy nem az eseted a bré? *Majdnem az orrán jön vissza a sör, úgy kerülgeti a röhögés, de ahogy a tivornyázók között eltűnő félvér után néz, az ő képére is fintor rándul.* - Sebhelyes pofával nem volt ilyen savanyú. Nem tudom, mit csináltak vele, de nem sikerült valami jól. Szebb nem lett, csak egy igazi faszfej.
- Talán csak hátramegy megjáratni magát a Négyaranyas Breldában *vonja meg a vállát Delosa.* - Bár ezeket én szívesebben elkapnám *bazsalyog bele Merrin asztalon hagyott sörébe, amit aki kapja, marja alapon magához is vesz. Csak a szeme tapad a két egymás közt susmorgó vörökére, akikkel fejben máris sikamlós gondolatokban ismerkedik.*
4148. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-08-27 21:20:58
Üzenet elküldve: 2026-08-27 21:20:58
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 204
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Vakmerő
//A Vörös Ciklon//
//kicsit Só és füst//
*Kíváncsivá teszi valójában mennyire is ismeri Thiraya. Lehet meglepné őt. Tud róla például olyan dolgokat, melyekről Daesys jótékonyan nem vesz tudomást, s mivel ez kellemetlen téma, ezért nem is feszegeti mindezt a fattyú.
A kérdésre megrántja vállait. Nem tudja, de azt nem érti a lehetséges nyom helyett miért itt kutatják az egzotikus névvel rendelkező idegent.*
- A Rumosban nem találsz semmit, csak büdös, megkeseredett halászokat és fogatlan kurvákat. Meg balszerencsét, abból viszont rengeteget.
*Elhúzza a száját. A Rókalyukkal olyan se veled, se nélküled a kapcsolata. Nyilvánvalóan a Sellőházat preferálná, ha Ambroggio adományain kívül megengedhetné magának az impozáns intézmény minőségét. Meg hát munkál benne a nosztalgia, hiszen mindig itt ette őket a fene, ha sikerült összeherdálni egy-két üres garast.*
- Ez mondjuk igaz.
*Nem állhatja meg, hogy megmosolyogja féltestvére frappáns megjegyzését. Persze nem óhajtja megadni Thirának az örömöt, ezért elfordítja fejét, s helyette behatóan tanulmányozza az egyik épület nyikorgó zsalugáterét.
Követi nagyszájú testvérét be az ivóba. Belépve végig szalad testén egy furcsa érzés, melyet egy sóhaj követ. A sóhaj egyszersmind elgyötört, s megkönnyebbült, mintha most tudatosulna benne, hogy hazaérkezett. Egy olyan otthonba, ahol mindig verik, meg a kaja is moslék, de az övé.
Thiraya nem teketóriázik, rögvest neki is lát a megfáradt népek vegzálásához. Mindjárt egy olyannal is kezdi, akiből egy jó adag hányáson kívül aligha szednének ki bármit is. Daesys ezen ráncolja homlokát.*
- Ne balhézz már, basszameg!
*Inti óva sajátos stílusában Thirayát, akinek következő áldozata egy ifjabb szolgálólány. Daesys nem ismeri fel, vélhetően új, hiszen tekintete nem emlékezteti egy döglött haléhoz.
Thiraya hurrikánként söpri el őt, majd egy asztalnál kötnek ki. Daesys keze ökölbe szorul, s minden erejét beveti, hogy ne képelje fel nővérét.*
- Biztos hogy nem.
*Jelenti ki határozottan. Csupán szeme sarkából pillant a társaságra, s remélhetőleg mindezt elég gyorsan teszi ahhoz, hogy ne legyen túl feltűnő számukra. Hangját is igyekszik valamelyest visszafogni.*
- Ezek pont úgy néznek ki, akikre ha rásiklik a tekinteted, néhány mivanmivan után kiverik a fogadat. Egyébként is miért én menjek? Már meguntad a félholt részegek és együgyű leánykák baszogatását?
*Egyre kevésbé tartja hó ötletnek, hogy ketten láttak neki ennek a feladatnak. Daesys elismeri, hogy módszerei néha igen nyersek, tervei meg általában sikertelenek és rengeteg változót tartalmaznak, de legalább próbál nem ennyire hangos lenni. Thirayán még az igyekezetet sem véli felfedezni.*
- Menj csak nyugodtan egyedül, én meg majd innen nézem ahogy elferdítik a szép kis orrocskádat.
//kicsit Só és füst//
*Kíváncsivá teszi valójában mennyire is ismeri Thiraya. Lehet meglepné őt. Tud róla például olyan dolgokat, melyekről Daesys jótékonyan nem vesz tudomást, s mivel ez kellemetlen téma, ezért nem is feszegeti mindezt a fattyú.
A kérdésre megrántja vállait. Nem tudja, de azt nem érti a lehetséges nyom helyett miért itt kutatják az egzotikus névvel rendelkező idegent.*
- A Rumosban nem találsz semmit, csak büdös, megkeseredett halászokat és fogatlan kurvákat. Meg balszerencsét, abból viszont rengeteget.
*Elhúzza a száját. A Rókalyukkal olyan se veled, se nélküled a kapcsolata. Nyilvánvalóan a Sellőházat preferálná, ha Ambroggio adományain kívül megengedhetné magának az impozáns intézmény minőségét. Meg hát munkál benne a nosztalgia, hiszen mindig itt ette őket a fene, ha sikerült összeherdálni egy-két üres garast.*
- Ez mondjuk igaz.
*Nem állhatja meg, hogy megmosolyogja féltestvére frappáns megjegyzését. Persze nem óhajtja megadni Thirának az örömöt, ezért elfordítja fejét, s helyette behatóan tanulmányozza az egyik épület nyikorgó zsalugáterét.
Követi nagyszájú testvérét be az ivóba. Belépve végig szalad testén egy furcsa érzés, melyet egy sóhaj követ. A sóhaj egyszersmind elgyötört, s megkönnyebbült, mintha most tudatosulna benne, hogy hazaérkezett. Egy olyan otthonba, ahol mindig verik, meg a kaja is moslék, de az övé.
Thiraya nem teketóriázik, rögvest neki is lát a megfáradt népek vegzálásához. Mindjárt egy olyannal is kezdi, akiből egy jó adag hányáson kívül aligha szednének ki bármit is. Daesys ezen ráncolja homlokát.*
- Ne balhézz már, basszameg!
*Inti óva sajátos stílusában Thirayát, akinek következő áldozata egy ifjabb szolgálólány. Daesys nem ismeri fel, vélhetően új, hiszen tekintete nem emlékezteti egy döglött haléhoz.
Thiraya hurrikánként söpri el őt, majd egy asztalnál kötnek ki. Daesys keze ökölbe szorul, s minden erejét beveti, hogy ne képelje fel nővérét.*
- Biztos hogy nem.
*Jelenti ki határozottan. Csupán szeme sarkából pillant a társaságra, s remélhetőleg mindezt elég gyorsan teszi ahhoz, hogy ne legyen túl feltűnő számukra. Hangját is igyekszik valamelyest visszafogni.*
- Ezek pont úgy néznek ki, akikre ha rásiklik a tekinteted, néhány mivanmivan után kiverik a fogadat. Egyébként is miért én menjek? Már meguntad a félholt részegek és együgyű leánykák baszogatását?
*Egyre kevésbé tartja hó ötletnek, hogy ketten láttak neki ennek a feladatnak. Daesys elismeri, hogy módszerei néha igen nyersek, tervei meg általában sikertelenek és rengeteg változót tartalmaznak, de legalább próbál nem ennyire hangos lenni. Thirayán még az igyekezetet sem véli felfedezni.*
- Menj csak nyugodtan egyedül, én meg majd innen nézem ahogy elferdítik a szép kis orrocskádat.
4147. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-08-26 16:23:43
Üzenet elküldve: 2026-08-26 16:23:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 49
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//A Vörös Ciklon//
//kicsit Só és füst//
-Ismerlek eléggé. *Alaposan megnyomja az utolsó szót. Időközben hátuk mögött hagyták a Sellőház felé vezető vezető emelkedőt, és immáron a Kikötő szívében járnak. Közel a dokkok, ám ők ezúttal nem azt célozzák.*
-Mert Te tudod, hol van, akit keresünk? *Pillant a lányra laposan. Ambroggio adott ugyan támpontot, de jobban bízik saját magában, mint egy nemesember nyomaiban. Hiába rejlik ott lelke mélyén a tisztelet a vagyonos wegtoreni felé, a Kikötő világa aligha az ő terepe.*
-Csak néhány kérdés. Hidd el, itt több nyitott szem van, mint a Sellőházban lyuk. *Csak száját jártatja, elvégre előtte is világos, hogy húga éppúgy járatos itt, mint ő maga. Talán még jobban is.
Bárhogy is, ujjaival sebtiben kifésüli vörös loboncát, majd először lép be a Rumos Rókalyuk színes, és mégis színtelen forgatagába. Egy rövid pillantás elég, hogy felmérje az egybegyűlteket és megválogassa a célpontjait.*
-Velasco'rra. Hallottál róla? *Az alkoholgőzt böfögő, sűrű szőrzet tulajdonosának üstökébe markol, hogy felemelje fejét az asztalról. Amaz csak bambán pislog, láthatóan a kérdés sem jut el tudatáig.*
-Neeem. *Válaszolja meg helyette a kérdést, majd eleresztve a haját hagyja, hogy annak homloka nagyot koppanjon az asztallapon.*
-Velasco'rra. Az ifjabb. Hmm? *Erőteljesen bök meg öklével egy szolgálóleányt, ki csak fejét rázza, és ijedten tovább áll az üres korsókkal. Nem riasztja a kudarc. Éppen csak azt felejtette el, hogy Ambroggio "csendes utánajárást" kért. Ez nem az ő módszere. Ha teheti, gúzsba kötve dobja a wegtoreni elé az ipsét. Elvégre ha annyira akar valamit tőle, bizonyára díjazná, ha személyesen kérdezhetné meg.
Végül Daesys karját megragadva egy asztalhoz húzza a lányt, és maga is helyet foglal. Barna tekintete egy kisebb csoportosuláson nyugszik.*
-Wegtoreniek. *Kiköp. Természetesen nem lehet biztos a dologban, csak a félfüllel elcsípett szavakból következtet. Szeret hamar következtetni, természetesen a tévedés jogát fenntartva.*
-Talán tudnak valamit. Mit is mondott az Intéző? Fekete Schylla? *Meg sem fordul a fejében, hogy azok ketten valójában a szárazföldről jöttek. Természetesen nem oly ostoba, hogy kérdéseivel megzavarja az összejövetelt. Helyette inkább csak figyel.*
-Menj és szólítsd meg őket. *Noszogatja húgát.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.08.26 16:23:53
//kicsit Só és füst//
-Ismerlek eléggé. *Alaposan megnyomja az utolsó szót. Időközben hátuk mögött hagyták a Sellőház felé vezető vezető emelkedőt, és immáron a Kikötő szívében járnak. Közel a dokkok, ám ők ezúttal nem azt célozzák.*
-Mert Te tudod, hol van, akit keresünk? *Pillant a lányra laposan. Ambroggio adott ugyan támpontot, de jobban bízik saját magában, mint egy nemesember nyomaiban. Hiába rejlik ott lelke mélyén a tisztelet a vagyonos wegtoreni felé, a Kikötő világa aligha az ő terepe.*
-Csak néhány kérdés. Hidd el, itt több nyitott szem van, mint a Sellőházban lyuk. *Csak száját jártatja, elvégre előtte is világos, hogy húga éppúgy járatos itt, mint ő maga. Talán még jobban is.
Bárhogy is, ujjaival sebtiben kifésüli vörös loboncát, majd először lép be a Rumos Rókalyuk színes, és mégis színtelen forgatagába. Egy rövid pillantás elég, hogy felmérje az egybegyűlteket és megválogassa a célpontjait.*
-Velasco'rra. Hallottál róla? *Az alkoholgőzt böfögő, sűrű szőrzet tulajdonosának üstökébe markol, hogy felemelje fejét az asztalról. Amaz csak bambán pislog, láthatóan a kérdés sem jut el tudatáig.*
-Neeem. *Válaszolja meg helyette a kérdést, majd eleresztve a haját hagyja, hogy annak homloka nagyot koppanjon az asztallapon.*
-Velasco'rra. Az ifjabb. Hmm? *Erőteljesen bök meg öklével egy szolgálóleányt, ki csak fejét rázza, és ijedten tovább áll az üres korsókkal. Nem riasztja a kudarc. Éppen csak azt felejtette el, hogy Ambroggio "csendes utánajárást" kért. Ez nem az ő módszere. Ha teheti, gúzsba kötve dobja a wegtoreni elé az ipsét. Elvégre ha annyira akar valamit tőle, bizonyára díjazná, ha személyesen kérdezhetné meg.
Végül Daesys karját megragadva egy asztalhoz húzza a lányt, és maga is helyet foglal. Barna tekintete egy kisebb csoportosuláson nyugszik.*
-Wegtoreniek. *Kiköp. Természetesen nem lehet biztos a dologban, csak a félfüllel elcsípett szavakból következtet. Szeret hamar következtetni, természetesen a tévedés jogát fenntartva.*
-Talán tudnak valamit. Mit is mondott az Intéző? Fekete Schylla? *Meg sem fordul a fejében, hogy azok ketten valójában a szárazföldről jöttek. Természetesen nem oly ostoba, hogy kérdéseivel megzavarja az összejövetelt. Helyette inkább csak figyel.*
-Menj és szólítsd meg őket. *Noszogatja húgát.*
A hozzászólás írója (Skarlát Thiraya) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2026.08.26 16:23:53
4146. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-08-23 20:56:43
Üzenet elküldve: 2026-08-23 20:56:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Só és füst//
*Shanneira egy pillanatig még várja, hogy a férfi valamiféle kiegészítést is odabökjön magáról, de Merrin szemmel láthatólag nem érzi szükségét, hogy segítsen neki a bemutatkozásban. Egyszerűen csak hátat fordít, és elindul a pult felé.*
- Áh, hagyd csak rá! Mindig ilyen savanyú pöcs *legyint utána Shan, aztán már el is engedi a dolgot.
Innentől pedig mintha egyszerűen elnyelné a Rókalyuk. Egyik ismerős arc bukkan fel a másik után. Erős kézfogások, vállveregetések, félrészeg ölelések és harsány röhögések szakítják meg egymást. Valaki a nevét kiabálja a terem túlsó végéből, egy másik már a korsóját emeli felé, mielőtt még odaérne. Shan pedig látszólag gond nélkül veszi fel újra azt a könnyed, otthonos ritmust. Kívülről alighanem egészen úgy fest, mintha soha el sem hagyta volna ezt a helyet. Mintha Wegtoren, a karavánok, a sivatag és az elmúlt évek nem tartottak volna tovább egy hosszabbra nyúlt árnyékszéki kitérőnél.
Amikor az idősebbik Delosa fiú bukkan fel, a vigyor már szinte állandó páholyt kap az arcán. Shan végigméri a nála alacsonyabb fickót, aztán elismerően felhúzza a szemöldökét.*
- Jól meghíztál öcsém! *baráti üdvözlésnek szánja, amit a másik nyilvánvalóan nem vesz különösebben a szívére. Caerlys pedig szinte semmit sem változott, most is rengeteget beszél. Mire Shan egyáltalán képes lenne közbeszúrni valamit, már előkerül egy újabb történet, aztán még egy, és valahogy szóba kerül Merrin is. Fél füllel hallgatja, közben tekintete a közeledő útitársát figyeli. Amikor a férfi egyszer csak odalép a félvérhez, és minden különösebb előjel nélkül a keblére öleli, akaratlanul is kiszakad belőle egy jókedvű horkantás. Meg se próbálja leplezni mennyire élvezi a helyzetet. A férfi kapcsán elhangzó dolgok éles ellentétben állnak az eddigi tapasztalataival. Most már tényleg kíváncsi rá, hogy Merrin csak neki adja elő ezt a rejtélyes, sötét és mindenkitől távolságot tartó szerepet vagy csupán a szesz csalogatja elő belőle a hamisítatlan kikötői kocsmatölteléket.
Delosa egyre csak beszél, s kénytelen megállapítani, hogy néhány perc alatt több mondatot sikerült kicsikarnia a félvérből, mint neki egy egész út alatt. Mindig is a vég nélküli pofázásában rejlett az ereje, na meg ez okozta sokszor a vesztét is.
Amikor azonban a kártyázás kerül szóba, Shan hirtelen összecsapja a tenyerét.*
- Na! Tudtam én, hogy jól emlékeztem, te faszkalap! *bök Merrin felé, immár egészen leplezetlen diadallal* - Már találkoztunk!
*Aztán Caerlys felé fordul megjátszott sérelemmel*
- Ez a rohadék képes volt letagadni! *határozottan persze nem tagadta, de egyértelműen próbált úgy tenni, mintha nem fűzné össze őket egy meglehetősen görbe este emléke.
A nagy cseverészések miatt csak most tűnik fel a neki szánt korsó sör az asztalon. Hálásan biccent a félvér felé köszönetképp, aztán rögvest kortyol is egy nagyot. A következő pillanatban a félvér minden különösebb felvezetés nélkül közli, hogy Wegtorenbe menne, Shan arca pedig azonnal fintorba rándul a korty fölött. Kívülről akár úgy is tűnhet, mintha a sör íze volna különösen pocsék, valójában csak váratlanul érte a mondat. Egyelőre fogalma sincs, hogy Merrin ezt valóban komolyan gondolja-e, vagy csak bedobta csalinak, hátha valamelyik lepcsesszájú matróz ráharap. A férfi eddig sem játszott nyílt lapokkal, így akármi lehet mögötte. Oldalról lassan végig is méri, mintha bármi esély is lenne arra, hogy valami árulkodó jelre lel. Most tűnik csak fel neki, útitársa bizony a legkevésbé sem elveszett itt. Ismeri a helyet, ismer embereket, akaratlanul meg is fogalmazódik hát benne a kérdés, hogy mi a büdös francnak hozta magával?
Nem rágódik ezen sokáig, nincs most hozzá kedve. Előveszi inkább a dohányosdobozát, felnyitja, és ráérősen nekiáll megtömni a pipáját. A beszélgetés közben ösztönösen járnak az ujjai, egészen addig, amíg el nem hangzik az a bizonyos név. A mozdulat egyetlen kurta pillanatra megakad. A dohányt éppen az ujjaival kaparja ki a dobozból, amikor megtorpan a keze.
Shanneira bizony hallott már a Tretilről, s valószínűleg mindenki, aki gyakran forog a Tűz Városában. A holtak háborúja óta megkopott már a hatalma, de azért néhány itteni számára sem ismeretlen név. Őszintén meglepi, hogy Caerlysnak nem ugrik be azonnal, elvégre jó néhány évvel ezelőtt azért baromi sokat zsugáztak Rymornnal. Tény, hogy nem az a fajta, aki néhány korsó után kiteregetné a családi szennyest - sokkal jobban szerette inkább leverni valakin a feszültségét -, de azért akkortájt elég nagy port vert, amikor az apját hátbaszúrta az egyik régi üzlettársa. Ez pedig nem volt más, mint ez a szóbanforgó Cressys, noha valószínűleg a megjelenő élveholtak jócskán segítettek, hogy feledésbe merüljön ez a történet. Az árulás azért majd mindennapos, de nem mindig kell harcba szállnia az embernek a tíz éve halott nagynénjével.
Megemeli ugyan a szemöldökét a Delosa fivérre pillantva, de nem szól. Valahogy nem tűnik helyesnek felemlegetni ezt a rég elfeledett történetet. Nehezen hiszi el egyébként, hogy mindenezek után az a nyugati kalmár ide merte volna dugni az orrát személyesen. Persze azt még el tudja hinni, hogy akad itt esetleg hajója, érdekeltsége netán emberei...
Váratlanul érkezik a rúgás. Shan állkapcsa egy pillanatra megfeszül, de nem sandít a félvérre. Értette ő a célzást, ettől függetlenül magában persze még elküldi az anyjába.
Végül csak sikerül megtömnie azért a pipáját, előhúzza hát a tűzszerszámát és rágyújt. A füst első kesernyés bodra után megköszörüli a torkát, majd egészen természetes érdeklődéssel fordul Delosa felé.*
- Ezt a faszságot ugyan kitől hallottad, Delosa?
*Nem támadó a hangja. Inkább olyan, mint amikor az ember már pontosan tudja, hogy a másik hajlamos nagyokat mondani, és szeretné megtudni, ezúttal mekkorát sikerült ferdítenie a szóbeszéden. Pillanatnyi szünet után azonban Shan tekintete Tavrenre siklik, aki szótlan bólintással erősíti meg a hallottakat.*
- És a Csecsnél bujkálna a Szindikátus elől? *hitetlenkedés csendül a hangjában* - Vagy mit beszélnek, mi a francért jött keletre?
*Shanneira egy pillanatig még várja, hogy a férfi valamiféle kiegészítést is odabökjön magáról, de Merrin szemmel láthatólag nem érzi szükségét, hogy segítsen neki a bemutatkozásban. Egyszerűen csak hátat fordít, és elindul a pult felé.*
- Áh, hagyd csak rá! Mindig ilyen savanyú pöcs *legyint utána Shan, aztán már el is engedi a dolgot.
Innentől pedig mintha egyszerűen elnyelné a Rókalyuk. Egyik ismerős arc bukkan fel a másik után. Erős kézfogások, vállveregetések, félrészeg ölelések és harsány röhögések szakítják meg egymást. Valaki a nevét kiabálja a terem túlsó végéből, egy másik már a korsóját emeli felé, mielőtt még odaérne. Shan pedig látszólag gond nélkül veszi fel újra azt a könnyed, otthonos ritmust. Kívülről alighanem egészen úgy fest, mintha soha el sem hagyta volna ezt a helyet. Mintha Wegtoren, a karavánok, a sivatag és az elmúlt évek nem tartottak volna tovább egy hosszabbra nyúlt árnyékszéki kitérőnél.
Amikor az idősebbik Delosa fiú bukkan fel, a vigyor már szinte állandó páholyt kap az arcán. Shan végigméri a nála alacsonyabb fickót, aztán elismerően felhúzza a szemöldökét.*
- Jól meghíztál öcsém! *baráti üdvözlésnek szánja, amit a másik nyilvánvalóan nem vesz különösebben a szívére. Caerlys pedig szinte semmit sem változott, most is rengeteget beszél. Mire Shan egyáltalán képes lenne közbeszúrni valamit, már előkerül egy újabb történet, aztán még egy, és valahogy szóba kerül Merrin is. Fél füllel hallgatja, közben tekintete a közeledő útitársát figyeli. Amikor a férfi egyszer csak odalép a félvérhez, és minden különösebb előjel nélkül a keblére öleli, akaratlanul is kiszakad belőle egy jókedvű horkantás. Meg se próbálja leplezni mennyire élvezi a helyzetet. A férfi kapcsán elhangzó dolgok éles ellentétben állnak az eddigi tapasztalataival. Most már tényleg kíváncsi rá, hogy Merrin csak neki adja elő ezt a rejtélyes, sötét és mindenkitől távolságot tartó szerepet vagy csupán a szesz csalogatja elő belőle a hamisítatlan kikötői kocsmatölteléket.
Delosa egyre csak beszél, s kénytelen megállapítani, hogy néhány perc alatt több mondatot sikerült kicsikarnia a félvérből, mint neki egy egész út alatt. Mindig is a vég nélküli pofázásában rejlett az ereje, na meg ez okozta sokszor a vesztét is.
Amikor azonban a kártyázás kerül szóba, Shan hirtelen összecsapja a tenyerét.*
- Na! Tudtam én, hogy jól emlékeztem, te faszkalap! *bök Merrin felé, immár egészen leplezetlen diadallal* - Már találkoztunk!
*Aztán Caerlys felé fordul megjátszott sérelemmel*
- Ez a rohadék képes volt letagadni! *határozottan persze nem tagadta, de egyértelműen próbált úgy tenni, mintha nem fűzné össze őket egy meglehetősen görbe este emléke.
A nagy cseverészések miatt csak most tűnik fel a neki szánt korsó sör az asztalon. Hálásan biccent a félvér felé köszönetképp, aztán rögvest kortyol is egy nagyot. A következő pillanatban a félvér minden különösebb felvezetés nélkül közli, hogy Wegtorenbe menne, Shan arca pedig azonnal fintorba rándul a korty fölött. Kívülről akár úgy is tűnhet, mintha a sör íze volna különösen pocsék, valójában csak váratlanul érte a mondat. Egyelőre fogalma sincs, hogy Merrin ezt valóban komolyan gondolja-e, vagy csak bedobta csalinak, hátha valamelyik lepcsesszájú matróz ráharap. A férfi eddig sem játszott nyílt lapokkal, így akármi lehet mögötte. Oldalról lassan végig is méri, mintha bármi esély is lenne arra, hogy valami árulkodó jelre lel. Most tűnik csak fel neki, útitársa bizony a legkevésbé sem elveszett itt. Ismeri a helyet, ismer embereket, akaratlanul meg is fogalmazódik hát benne a kérdés, hogy mi a büdös francnak hozta magával?
Nem rágódik ezen sokáig, nincs most hozzá kedve. Előveszi inkább a dohányosdobozát, felnyitja, és ráérősen nekiáll megtömni a pipáját. A beszélgetés közben ösztönösen járnak az ujjai, egészen addig, amíg el nem hangzik az a bizonyos név. A mozdulat egyetlen kurta pillanatra megakad. A dohányt éppen az ujjaival kaparja ki a dobozból, amikor megtorpan a keze.
Shanneira bizony hallott már a Tretilről, s valószínűleg mindenki, aki gyakran forog a Tűz Városában. A holtak háborúja óta megkopott már a hatalma, de azért néhány itteni számára sem ismeretlen név. Őszintén meglepi, hogy Caerlysnak nem ugrik be azonnal, elvégre jó néhány évvel ezelőtt azért baromi sokat zsugáztak Rymornnal. Tény, hogy nem az a fajta, aki néhány korsó után kiteregetné a családi szennyest - sokkal jobban szerette inkább leverni valakin a feszültségét -, de azért akkortájt elég nagy port vert, amikor az apját hátbaszúrta az egyik régi üzlettársa. Ez pedig nem volt más, mint ez a szóbanforgó Cressys, noha valószínűleg a megjelenő élveholtak jócskán segítettek, hogy feledésbe merüljön ez a történet. Az árulás azért majd mindennapos, de nem mindig kell harcba szállnia az embernek a tíz éve halott nagynénjével.
Megemeli ugyan a szemöldökét a Delosa fivérre pillantva, de nem szól. Valahogy nem tűnik helyesnek felemlegetni ezt a rég elfeledett történetet. Nehezen hiszi el egyébként, hogy mindenezek után az a nyugati kalmár ide merte volna dugni az orrát személyesen. Persze azt még el tudja hinni, hogy akad itt esetleg hajója, érdekeltsége netán emberei...
Váratlanul érkezik a rúgás. Shan állkapcsa egy pillanatra megfeszül, de nem sandít a félvérre. Értette ő a célzást, ettől függetlenül magában persze még elküldi az anyjába.
Végül csak sikerül megtömnie azért a pipáját, előhúzza hát a tűzszerszámát és rágyújt. A füst első kesernyés bodra után megköszörüli a torkát, majd egészen természetes érdeklődéssel fordul Delosa felé.*
- Ezt a faszságot ugyan kitől hallottad, Delosa?
*Nem támadó a hangja. Inkább olyan, mint amikor az ember már pontosan tudja, hogy a másik hajlamos nagyokat mondani, és szeretné megtudni, ezúttal mekkorát sikerült ferdítenie a szóbeszéden. Pillanatnyi szünet után azonban Shan tekintete Tavrenre siklik, aki szótlan bólintással erősíti meg a hallottakat.*
- És a Csecsnél bujkálna a Szindikátus elől? *hitetlenkedés csendül a hangjában* - Vagy mit beszélnek, mi a francért jött keletre?
4145. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-08-16 15:32:10
Üzenet elküldve: 2026-08-16 15:32:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 43
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Só és füst//
*A hátrapillantás máris szembetalálja magát a rosszallással, ami a félvér arcára van írva. Mondjuk az a baltával faragott arc csupa ilyen érzetet kelt amúgy is, és egyetlen rezdülés nélkül képes váltani a rosszallás, a hátborzongató közöny, a fenyegető „ideje kussolni”, a hidegrázós tudjafene és ezek végtelen számú permutációja között.
Nem túl boldog tőle, hogy a kikötői szétkürtöli a nevét. És erre meg is van az oka.
Mondhatna valami epéset a levegőben hagyott mondatra. Például, hogy „az új stricije”, „az anyja kedvenc bikája” vagy „a személyi masszőre”. Egyik se volna különösebben rosszabb annál, amit egy magára valamit adó kikötői kricsmiben öt perc alatt úgyis hozzáköltenének. De Merrin úgy hagyja ott a zsoldost a feldobott labdájával, mint az a bizonyos eb azt a bizonyost.
Csak fordul, és egyetlen szó nélkül átsétál a pulthoz. Egye meg ő, amit főzött.
Két Szobát (2. emelet) kér. Mint kiderült, egy kicsit borsosabb áron (40 aranyért)
akad olyan is, amiben akár mér pihenni is lehet esélye. Gondolt rá, hogy Shanneirának első emeletit kér, de ő nem híve a kicsinyes bosszúnak.
Kér egy kancsó Sört is. (25 arany) Keserűt. Ha van. Felnyalábol két korsót hozzá. Feltűnést keltene, ha ital nélkül lézengene itt. A szeszhez viszont nagyjából annyi vonzalom fűzi, mint az öngyulladáshoz. Egy korsó keserű malátafőzet. Ennél távolabb nem megy a barátsága az alkohollal.
Merrin megtámasztja a pultot, míg kicsapolják a kancsónyi nedűt. Shanneira hazatérése úgy veri fel a Rumos állott hangulatát, mint egy beledobott macskakő a pocsolyavizet. Egymás után kerülnek elő a régi arcok, nevek, történetek. Ki döglött meg. Ki szedte meg magát. Ki feküdt össze kinek a nőjével. Kit késeltek meg. Ki tért vissza. Ki nem. A félvér csak hallgat. Az egyik korsóba tölt magának, a másikat pedig a kancsóhoz fogva indul vissza a kísérőjéhez, aki talán ki tudja aknázni a helyzet adta lehetőségeket. A fecsegés nem az ő műfaja. A fecsegő részegek viszont néha egészen hasznosak.
Egészen addig, míg a saját neve vissza nem gyűrűzik hozzá.*
- Merrin? Merrint mondtál? *csattan fel valaki izgatott örömködésben, és már verekszi is át magát Shan és Tavren felé. Caerlys Delosa már megnézte pár rumospohár fenekét ma, de az itteni mércével mérve azért még szinte józan.* - Már jó pár éve színét se láttam annak a veszett kutyafattyának! *mondja az asztalhoz érve, és a nyakát nyújtogatva keresi a szemével az ismerőst a vendégek sűrűjében. Közben persze pofázik, elvégre Delosáról van szó.* - Amikor elkezdődött az a szarság a Karavánpihenővel, egy társasággal indultunk délnek. Rohadt idők voltak. Ő Artheniorban maradt, én meg hazajöttem. Néha eszi csak ide a fene, pedig tud mulatni a szarházi, az egyszer biztos!
*Merrin visszafelé tart a pulttól, de Delosa már előre kalimpál neki, hogy felhívja magára a figyelmét. A korsó megáll félúton Merrin szája felé. Csak egy pillanatra. Aztán iszik. Nem sokat. Annyit éppen, hogy legyen ideje végigmérni a felé hadonászó fickót.
A magas, mogorva félvér nem tűnik tipikusan annak a fajtának, aki egy-egy tivornya alkalmával úgy berúg, hogy ilyesmin edződött kikötői alakok évekkel később még anekdotákat meséljenek róla.*
- Te vén szarházi *öleli keblére az izgatottságtól túlcsordult alak, míg ő arra koncentrál, hogy ne lötyköljön kis semmit.* - Úgy nézel ki, mint aki egy álló hata rókázik a tengeren.
- Beteg voltam *morogja Merrin, de nem fejti ki jobban, csak lezökken egy székre és lepakol a kezéből. A zsoldos elé tolja a neki szánt korsót.*
- Ó, pedig nem ilyen savanyú ám, ha van benne egy kis szesz. De hát emlékszel, Shan, egyszer kártyáztunk is együtt *ráncolja a homlokát Delosa.* - Te, Rymorn, meg a Hangyás *bök fejével a néhány asztallal arrébb, szolid nyáltócsában durmoló Hyren felé.* - Emlékszel, Merrin? Mocskosul bekarmoltál. *Meglapogatja a fekete kabát vállát, de kicsit kezd kellemetlen lenni a lelkesedése egyoldalúsága. Talán épp ezért fordul Shanneira felé, hogy legalább ő erősítse meg.*
- Ő lehányta a tétet, te meg leléptél valami nőcskével *vigyorog a zsoldosra, ahogy az ilyen dolgok kapcsán a férfiak szoktak.
Merrin valamiféle szolid mosolygást szorít a vonásaira. Idegenül fészkelődik rajta, mint a macska, amikor nincs kedve ölben maradni. Nem örül ennek a figyelemnek. A legkevésbé sem.*
- De mi lett azzal a rút sebhellyel? *legyez Delosa a félvér bal arca felé.* - Hogy a szarba tüntetted el? Valami vajákos hókuszpókusz? Bibircsókot nem vállalnak? De tényleg, hogyan?
*Merrin megnedvesíti vértelen ajkait, és lassan Caerlys Delosa felé fordul.*
- Ha elmondanám, meg kéne hogy öljelek *feleli. Fanyar mosolygás ül a mondat mellé. Valahogy hiányzik belőle minden, ami egy tréfálkozás humorát adja. Delosa vigyora is megakad. Egy pillanatra olyan lesz a levegő az asztal körül, mintha valaki kinyitott volna egy ajtót egy nagyon hideg helyre. A csönd kátránnyá sűrűsödik. Aztán Merrin valami mély, hümmögő nevetésfélét kanyarít a mondat után. Ennyi pont elég. Delosa rögtön felröhög. Aztán valaki más is csatlakozik, és a tüdőkből kifut az a bennszakadt lélegzet. A pillanat elhal. Merrin pedig egy korty sörrel lemossa a szájáról azt a furcsa kifejezést.*
- Hogyhogy itt? *Delosa egy kicsit még mindig feszeng, de próbálja felvenni a fonalat, hogy végleg túlléphessenek az iménti pillanaton.*
- Elhúznék Wegtorenbe. Itt kezd elcsesződni minden *recsegi a félvér karcos hangja.* - Volna hajó arrafelé?
*A megbízója kikötői érdekeltségei körül pangó szar miatt küldték ide. Ideje volna egy kicsit megkotorni ezt a csatornát, hogy kiderüljön, mi állt keresztbe.*
- Egy volna...
- Kussolj, Delosa *szisszen rá Tavren. Neki, szemmel láthatólag nincs valami nagy bizalma a félvér felé.
Merrin ránéz. Semmi sértettség. Ha valami, inkább némi néma elismerés ül a fakó szemekben. Végre valaki, akinek működik az életösztöne.*
- Merrin régi cimbora *inti le a másikat Delosa egy hányaveti grimasszal.
A félvér nem erősíti meg. Nem is cáfolja. Csak figyel.*
- Valami Cressys. Az ő hajója horgonyoz kicsit odébb, a Csecsnél, a sziklák árnyékában. Azt beszélik, nagykutyaféleség ott nyugaton, de egy ideig rájárt a rúd, mert összerúgta a port a Szindikátussal. Az... valami wegtoreni tökömség *rántja meg a vállát.*
- Ha nyugatra megy, nekem jó. *Merrin olyan unott, semmitmondó képpel dől hátra, hogy félő, Delosa lelkesedése elsírja magát. De az asztal alatt a félvér azért belerúg Shan csizmájába. Jobb, ha a kikötői kérdezősködik. Amennyit szájal, adja magát, hogy helyiként ráharapjon a dologra. Ő csak gyanút keltene.*
*A hátrapillantás máris szembetalálja magát a rosszallással, ami a félvér arcára van írva. Mondjuk az a baltával faragott arc csupa ilyen érzetet kelt amúgy is, és egyetlen rezdülés nélkül képes váltani a rosszallás, a hátborzongató közöny, a fenyegető „ideje kussolni”, a hidegrázós tudjafene és ezek végtelen számú permutációja között.
Nem túl boldog tőle, hogy a kikötői szétkürtöli a nevét. És erre meg is van az oka.
Mondhatna valami epéset a levegőben hagyott mondatra. Például, hogy „az új stricije”, „az anyja kedvenc bikája” vagy „a személyi masszőre”. Egyik se volna különösebben rosszabb annál, amit egy magára valamit adó kikötői kricsmiben öt perc alatt úgyis hozzáköltenének. De Merrin úgy hagyja ott a zsoldost a feldobott labdájával, mint az a bizonyos eb azt a bizonyost.
Csak fordul, és egyetlen szó nélkül átsétál a pulthoz. Egye meg ő, amit főzött.
Két Szobát (2. emelet) kér. Mint kiderült, egy kicsit borsosabb áron (40 aranyért)
akad olyan is, amiben akár mér pihenni is lehet esélye. Gondolt rá, hogy Shanneirának első emeletit kér, de ő nem híve a kicsinyes bosszúnak. Kér egy kancsó Sört is. (25 arany)
Keserűt. Ha van. Felnyalábol két korsót hozzá. Feltűnést keltene, ha ital nélkül lézengene itt. A szeszhez viszont nagyjából annyi vonzalom fűzi, mint az öngyulladáshoz. Egy korsó keserű malátafőzet. Ennél távolabb nem megy a barátsága az alkohollal.Merrin megtámasztja a pultot, míg kicsapolják a kancsónyi nedűt. Shanneira hazatérése úgy veri fel a Rumos állott hangulatát, mint egy beledobott macskakő a pocsolyavizet. Egymás után kerülnek elő a régi arcok, nevek, történetek. Ki döglött meg. Ki szedte meg magát. Ki feküdt össze kinek a nőjével. Kit késeltek meg. Ki tért vissza. Ki nem. A félvér csak hallgat. Az egyik korsóba tölt magának, a másikat pedig a kancsóhoz fogva indul vissza a kísérőjéhez, aki talán ki tudja aknázni a helyzet adta lehetőségeket. A fecsegés nem az ő műfaja. A fecsegő részegek viszont néha egészen hasznosak.
Egészen addig, míg a saját neve vissza nem gyűrűzik hozzá.*
- Merrin? Merrint mondtál? *csattan fel valaki izgatott örömködésben, és már verekszi is át magát Shan és Tavren felé. Caerlys Delosa már megnézte pár rumospohár fenekét ma, de az itteni mércével mérve azért még szinte józan.* - Már jó pár éve színét se láttam annak a veszett kutyafattyának! *mondja az asztalhoz érve, és a nyakát nyújtogatva keresi a szemével az ismerőst a vendégek sűrűjében. Közben persze pofázik, elvégre Delosáról van szó.* - Amikor elkezdődött az a szarság a Karavánpihenővel, egy társasággal indultunk délnek. Rohadt idők voltak. Ő Artheniorban maradt, én meg hazajöttem. Néha eszi csak ide a fene, pedig tud mulatni a szarházi, az egyszer biztos!
*Merrin visszafelé tart a pulttól, de Delosa már előre kalimpál neki, hogy felhívja magára a figyelmét. A korsó megáll félúton Merrin szája felé. Csak egy pillanatra. Aztán iszik. Nem sokat. Annyit éppen, hogy legyen ideje végigmérni a felé hadonászó fickót.
A magas, mogorva félvér nem tűnik tipikusan annak a fajtának, aki egy-egy tivornya alkalmával úgy berúg, hogy ilyesmin edződött kikötői alakok évekkel később még anekdotákat meséljenek róla.*
- Te vén szarházi *öleli keblére az izgatottságtól túlcsordult alak, míg ő arra koncentrál, hogy ne lötyköljön kis semmit.* - Úgy nézel ki, mint aki egy álló hata rókázik a tengeren.
- Beteg voltam *morogja Merrin, de nem fejti ki jobban, csak lezökken egy székre és lepakol a kezéből. A zsoldos elé tolja a neki szánt korsót.*
- Ó, pedig nem ilyen savanyú ám, ha van benne egy kis szesz. De hát emlékszel, Shan, egyszer kártyáztunk is együtt *ráncolja a homlokát Delosa.* - Te, Rymorn, meg a Hangyás *bök fejével a néhány asztallal arrébb, szolid nyáltócsában durmoló Hyren felé.* - Emlékszel, Merrin? Mocskosul bekarmoltál. *Meglapogatja a fekete kabát vállát, de kicsit kezd kellemetlen lenni a lelkesedése egyoldalúsága. Talán épp ezért fordul Shanneira felé, hogy legalább ő erősítse meg.*
- Ő lehányta a tétet, te meg leléptél valami nőcskével *vigyorog a zsoldosra, ahogy az ilyen dolgok kapcsán a férfiak szoktak.
Merrin valamiféle szolid mosolygást szorít a vonásaira. Idegenül fészkelődik rajta, mint a macska, amikor nincs kedve ölben maradni. Nem örül ennek a figyelemnek. A legkevésbé sem.*
- De mi lett azzal a rút sebhellyel? *legyez Delosa a félvér bal arca felé.* - Hogy a szarba tüntetted el? Valami vajákos hókuszpókusz? Bibircsókot nem vállalnak? De tényleg, hogyan?
*Merrin megnedvesíti vértelen ajkait, és lassan Caerlys Delosa felé fordul.*
- Ha elmondanám, meg kéne hogy öljelek *feleli. Fanyar mosolygás ül a mondat mellé. Valahogy hiányzik belőle minden, ami egy tréfálkozás humorát adja. Delosa vigyora is megakad. Egy pillanatra olyan lesz a levegő az asztal körül, mintha valaki kinyitott volna egy ajtót egy nagyon hideg helyre. A csönd kátránnyá sűrűsödik. Aztán Merrin valami mély, hümmögő nevetésfélét kanyarít a mondat után. Ennyi pont elég. Delosa rögtön felröhög. Aztán valaki más is csatlakozik, és a tüdőkből kifut az a bennszakadt lélegzet. A pillanat elhal. Merrin pedig egy korty sörrel lemossa a szájáról azt a furcsa kifejezést.*
- Hogyhogy itt? *Delosa egy kicsit még mindig feszeng, de próbálja felvenni a fonalat, hogy végleg túlléphessenek az iménti pillanaton.*
- Elhúznék Wegtorenbe. Itt kezd elcsesződni minden *recsegi a félvér karcos hangja.* - Volna hajó arrafelé?
*A megbízója kikötői érdekeltségei körül pangó szar miatt küldték ide. Ideje volna egy kicsit megkotorni ezt a csatornát, hogy kiderüljön, mi állt keresztbe.*
- Egy volna...
- Kussolj, Delosa *szisszen rá Tavren. Neki, szemmel láthatólag nincs valami nagy bizalma a félvér felé.
Merrin ránéz. Semmi sértettség. Ha valami, inkább némi néma elismerés ül a fakó szemekben. Végre valaki, akinek működik az életösztöne.*
- Merrin régi cimbora *inti le a másikat Delosa egy hányaveti grimasszal.
A félvér nem erősíti meg. Nem is cáfolja. Csak figyel.*
- Valami Cressys. Az ő hajója horgonyoz kicsit odébb, a Csecsnél, a sziklák árnyékában. Azt beszélik, nagykutyaféleség ott nyugaton, de egy ideig rájárt a rúd, mert összerúgta a port a Szindikátussal. Az... valami wegtoreni tökömség *rántja meg a vállát.*
- Ha nyugatra megy, nekem jó. *Merrin olyan unott, semmitmondó képpel dől hátra, hogy félő, Delosa lelkesedése elsírja magát. De az asztal alatt a félvér azért belerúg Shan csizmájába. Jobb, ha a kikötői kérdezősködik. Amennyit szájal, adja magát, hogy helyiként ráharapjon a dologra. Ő csak gyanút keltene.*
4144. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-08-14 22:29:57
Üzenet elküldve: 2026-08-14 22:29:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 145
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Só és füst//
*Shanneira egy hosszú pillanatig csak nézi a férfi hátát. A válasz hiánya önmagában talán nem volna meglepő tőle, de ez a rezzenéstelen közöny most valamiért mégis felbosszantja. Nem mintha magyarázatot várt volna. Nem is biztos benne, hogy egyáltalán akarja tudni, mi történt pontosan. De legalább egy kurva "igen” vagy "nem” igazán beleférhetett volna.*
- Ezt a faszt... *dörmögi végül az orra alatt, inkább csak magának, aztán a pipaszárat visszacsúsztatja a szája sarkába. Merrin végre megkapja, amire láthatólag mindig is vágyott tőle: a csendet. Shan ugyanis a továbbiakban egyetlen szót sem szól hozzá. Nem azért, mert hirtelen megsértődött volna, az egyáltalán nem az ő stílusa. Hadd meneteljen csak a fattyú a maga komor, fekete árnyékával együtt a Rumos felé, addig a zsoldos inkább kényszeríti magát, hogy elterelje a gondolatait. A pipa füstje lassan kúszik előtte a hűvös levegőben, a megszokott utcák pedig egyre inkább maguk mögött hagyják az iménti kellemetlen közjátékot.
Amikor végre feltűnik előttük a Rókalyuk ismerős, düledező homlokzata, a zsoldos tekintete önkéntelenül végigszalad rajta. A cégér még mindig úgy néz ki, mintha egy különösen részeg ács faragta volna össze egy rosszabbik napján. A falakon ugyanazok a régi karcok, az ablakokban ugyanaz a sárgás fény, a bejárat körül pedig már messziről érződik az olcsó ital, a füst és az a nehezen meghatározható, állandó szag, ami valahogy minden rosszhírű kricsmi sajátja.
Valószínűleg kevés ember tudna ilyen meleg mosollyal pillantani egy ilyen mocskos kis pöcegödörre, mint Shan.
Voltak hatok, amikor többször aludt az egyik rozoga karosszékben félrészegen, mint a pihe-puha sellőházi szobájában. Minden szabadnapján itt múlatta az időt, akkoriban járatta csúcsra bunyókarrierjét Brenn, a Pofonálló, a zsoldos volt az egyik leghűségesebb befektetője. Nem volt különösebben gyors, nem volt különösebben okos, és a védekezés fogalmát is inkább afféle úri huncutságnak tartotta, de olyan állhatatossággal állt bele minden pofonba, mintha az istenek eredetileg szalmabábnak szánták volna egyenesen a városi őrség barakkjába. Néhány napig gennyesre kereste magát rajta, nagy kár, hogy azon a szomorú napot ott elcsúszott a kilögybölt rumon...
Odabent szinte semmi sem változott. Ugyanazok a ferdén álló asztalok, ugyanazok a karcos fabútorok, ugyanaz a pult, amin egyszer áthányt - meglepő módon ez volt az egyetlen alkalom, mikor innen kitessékelték, úgy tűnik Nagy Jerriknek ez a gyengepontja.
A kandalló környékén néhány alak iszogat, valahonnan hátulról tompa káromkodás és pohárcsörgés hallatszik. Shan már majdnem automatikusan a pult felé indul, amikor egy rekedtes hang megszólal valahonnan oldalról.*
- A kurva életbe... Shan?
*A zsoldos megtorpan, aztán a hang irányába fordítja a fejét. A kandalló mellett, egy borostás, vaskos férfi ücsörög szélesre terpesztett lábbal. Egyik kezében korsó, a másikban egy félig elhamvadt pipát tart. Látszólag erősen hunyorog, mintha nem volna meggyőződve róla teljesen, hogy nem valami spicces délibábot lát.*
- Tavren, te vén rohadék! *Shanból azonnal kitör egy vigyor. Közelebb lép, mire Tavren feláll, és egyetlen nagy mozdulattal hátba csapja. Lefutják a szokásos udvariassági köröket, persze éppoly stílusban, ahogy azt egy ilyen késdobáló megkívánná: félrészegen elharapott szavakkal és válogatott trágár kifejezésekkel.*
- És ki az a madárijesztő? *bök a nagydarab fickó pipája szárával a fattyú felé, a nő pedig most először pillant maga mögé hosszú idő után.*
- Ő? Merrin a... *nagylelkűen megadja a lehetőséget útitársának, hogy címkét aggasson magára*
*Shanneira egy hosszú pillanatig csak nézi a férfi hátát. A válasz hiánya önmagában talán nem volna meglepő tőle, de ez a rezzenéstelen közöny most valamiért mégis felbosszantja. Nem mintha magyarázatot várt volna. Nem is biztos benne, hogy egyáltalán akarja tudni, mi történt pontosan. De legalább egy kurva "igen” vagy "nem” igazán beleférhetett volna.*
- Ezt a faszt... *dörmögi végül az orra alatt, inkább csak magának, aztán a pipaszárat visszacsúsztatja a szája sarkába. Merrin végre megkapja, amire láthatólag mindig is vágyott tőle: a csendet. Shan ugyanis a továbbiakban egyetlen szót sem szól hozzá. Nem azért, mert hirtelen megsértődött volna, az egyáltalán nem az ő stílusa. Hadd meneteljen csak a fattyú a maga komor, fekete árnyékával együtt a Rumos felé, addig a zsoldos inkább kényszeríti magát, hogy elterelje a gondolatait. A pipa füstje lassan kúszik előtte a hűvös levegőben, a megszokott utcák pedig egyre inkább maguk mögött hagyják az iménti kellemetlen közjátékot.
Amikor végre feltűnik előttük a Rókalyuk ismerős, düledező homlokzata, a zsoldos tekintete önkéntelenül végigszalad rajta. A cégér még mindig úgy néz ki, mintha egy különösen részeg ács faragta volna össze egy rosszabbik napján. A falakon ugyanazok a régi karcok, az ablakokban ugyanaz a sárgás fény, a bejárat körül pedig már messziről érződik az olcsó ital, a füst és az a nehezen meghatározható, állandó szag, ami valahogy minden rosszhírű kricsmi sajátja.
Valószínűleg kevés ember tudna ilyen meleg mosollyal pillantani egy ilyen mocskos kis pöcegödörre, mint Shan.
Voltak hatok, amikor többször aludt az egyik rozoga karosszékben félrészegen, mint a pihe-puha sellőházi szobájában. Minden szabadnapján itt múlatta az időt, akkoriban járatta csúcsra bunyókarrierjét Brenn, a Pofonálló, a zsoldos volt az egyik leghűségesebb befektetője. Nem volt különösebben gyors, nem volt különösebben okos, és a védekezés fogalmát is inkább afféle úri huncutságnak tartotta, de olyan állhatatossággal állt bele minden pofonba, mintha az istenek eredetileg szalmabábnak szánták volna egyenesen a városi őrség barakkjába. Néhány napig gennyesre kereste magát rajta, nagy kár, hogy azon a szomorú napot ott elcsúszott a kilögybölt rumon...
Odabent szinte semmi sem változott. Ugyanazok a ferdén álló asztalok, ugyanazok a karcos fabútorok, ugyanaz a pult, amin egyszer áthányt - meglepő módon ez volt az egyetlen alkalom, mikor innen kitessékelték, úgy tűnik Nagy Jerriknek ez a gyengepontja.
A kandalló környékén néhány alak iszogat, valahonnan hátulról tompa káromkodás és pohárcsörgés hallatszik. Shan már majdnem automatikusan a pult felé indul, amikor egy rekedtes hang megszólal valahonnan oldalról.*
- A kurva életbe... Shan?
*A zsoldos megtorpan, aztán a hang irányába fordítja a fejét. A kandalló mellett, egy borostás, vaskos férfi ücsörög szélesre terpesztett lábbal. Egyik kezében korsó, a másikban egy félig elhamvadt pipát tart. Látszólag erősen hunyorog, mintha nem volna meggyőződve róla teljesen, hogy nem valami spicces délibábot lát.*
- Tavren, te vén rohadék! *Shanból azonnal kitör egy vigyor. Közelebb lép, mire Tavren feláll, és egyetlen nagy mozdulattal hátba csapja. Lefutják a szokásos udvariassági köröket, persze éppoly stílusban, ahogy azt egy ilyen késdobáló megkívánná: félrészegen elharapott szavakkal és válogatott trágár kifejezésekkel.*
- És ki az a madárijesztő? *bök a nagydarab fickó pipája szárával a fattyú felé, a nő pedig most először pillant maga mögé hosszú idő után.*
- Ő? Merrin a... *nagylelkűen megadja a lehetőséget útitársának, hogy címkét aggasson magára*
4143. hozzászólás ezen a helyszínen: Rumos Rókalyuk
Üzenet elküldve: 2026-07-06 06:16:02
Üzenet elküldve: 2026-07-06 06:16:02
ÚJ
Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 180
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Második szál//
*Lassan ereszkedik le, amolyan félig ülő, félig guggoló helyzetbe; a berzenkedő, ugrásra kész macska tartása ez. Alkarjait megtámasztja térdén, homlokát felkarjának dönti. Jó most így. Még úgy is jó, hogy feje szétszakadni kíván érzése szerint, az elszenvedett ütéseknek köszönhetően. Bár tudja, hogy ordenáré ostobaság, de hagyja, hogy a véréből kiürülő harci láz helyét kitöltő űr magával húzza tudatát kissé.
Válla megfeszül a lábát érő rúgásra, hunyorogva pislog fel egy ép szemével a mellette álló alakra, aki nem rest másodjára is megkínálni őt egy láblendítéssel. Felnyög a kedvesség hatására.*
- Aha. *-üres bal kezének ujjaival hessegető mozdulatot tesz a kölyök felé. Újra ráhunyorint, próbálja kivenni az arcot a vörös üstök alatt. Beletelik pár másodpercbe, mire rájön, hogy nem a Rumos körüli félhomály az oka, amiért ez nehezen megy. Ahhoz is kell pár másodperc, hogy eljusson az agyáig a csipogás, ami Thalyssa száját hagyja el. Összeráncolja a szemöldökét, orrát szinte felhúzza egy pillanatra.*
- Hülyegyerek..! *-hangja szinte gyengédnek hat. Magában megállapítja, hogy a leány nem maradt ki a dolgokból maga sem; az oldalára tapadó kéz arról árulkodik, hogy nem csak a fejét verték be. Bár a félhomályban, fél szemmel elég vacakul tudja csak kisilabizálni, de tán' nem lát vért az ujjak körül, ami azért legalább jó jel.
Baljával elveszi a felé nyújtott pipát, arcához közel emelve vizsgálja meg azt. Elismerően biggyed ajka a faragást-festést látva, szép munkának tartja; neki magának túl csicsás lenne, de megérti, hogy a kölyöknek miért tetszik. Ha már közel tartja a pipát, hát bele is szippant az abból felszálló füst aromájába. Szemöldöke megrándul egy pillanatra, a pipa fölött a leányra sandít, halkan ciccent. Szólni nem szól semmit, hát talán sok köze nincs a dolgokhoz, nem igaz? Fogai közé veszi a pipa csutorát, aprót szippant rajta, a földes-zöldes aromájú füst elönti a nyelvét. Mély sóhajjal szívja azt mélyre, ahogy feláll – elfogadja a felé nyújtott kezet közben, de magában nevetve: hát hányszor lehet nehezebb a lánynál? Négyszer? Háromszor biztosan.
Kissé megbillen ahogy talpra áll az amúgy kényelmetlen pózból, de csakhamar visszanyeri egyensúlyát. Még egyet szippant a pipából, majd visszaadja azt jogos tulajdonosának.*
- Össze kell férceljelek? *-kérdése egyszerű hangon érkezik, állával Thalyssa oldala felé bök közben. Csak a szemöldökei között húzódó kettős árok árulkodik arról, hogy a rezignáltnak tűnő kérdés mögött azért valódi aggodalom-figyelem húzódik.
Végül amikor elindulnak, igazából fogalma sincs, merre mennek. Nem is igen számít most. A lényeg az, hogy minél több lépésnyi táv legyen a Rumos és maguk között. Hogy a Lakónegyed után a dokksor vagy akár a Varjú felé mennek, egyáltalán nem érdekli. Végül csak a tenger felé fordulnak, és magában úgy van vele: jó'vanezígy.*
- Hm? *-lesandít a karjára maró ujjakra, majd az arcába meredő, több értelemben is felemás szemekbe.-* Nem kell idegeskedni ám..!
*Baljával a zsebébe nyúl. Ott még ott vannak az aranyak -legalábbis egy részük- amiket még a Rumosban nyert, és az érmék alá csúszva a kagylóhéjak is. Azokat ki sem vette. Nem úgy most; némi kotorászás után tenyerét a lány elé tartja, és azon ott ül mind a kagylóhéj, hiánytalan számban. Csak az egyiknek csorbult meg a széle kissé, talán pont akkor, amikor ledöntötte Keszeget a lábáról. A bal tenyere mellé tartja a jobbat is, amiben eddig szinte öntudatlanul szorongatva tartotta a csigaházat.*
- Látod, itt vannak. Visszaadom őket! *-és ha a lány feltartja a tenyerét, hát bele is csúsztatja az apró szerencsehozó kabalákat.-* Asszem a Rumosban most egy darabig amúgy sem lesz szükségem ilyesmire.
*Lassan ereszkedik le, amolyan félig ülő, félig guggoló helyzetbe; a berzenkedő, ugrásra kész macska tartása ez. Alkarjait megtámasztja térdén, homlokát felkarjának dönti. Jó most így. Még úgy is jó, hogy feje szétszakadni kíván érzése szerint, az elszenvedett ütéseknek köszönhetően. Bár tudja, hogy ordenáré ostobaság, de hagyja, hogy a véréből kiürülő harci láz helyét kitöltő űr magával húzza tudatát kissé.
Válla megfeszül a lábát érő rúgásra, hunyorogva pislog fel egy ép szemével a mellette álló alakra, aki nem rest másodjára is megkínálni őt egy láblendítéssel. Felnyög a kedvesség hatására.*
- Aha. *-üres bal kezének ujjaival hessegető mozdulatot tesz a kölyök felé. Újra ráhunyorint, próbálja kivenni az arcot a vörös üstök alatt. Beletelik pár másodpercbe, mire rájön, hogy nem a Rumos körüli félhomály az oka, amiért ez nehezen megy. Ahhoz is kell pár másodperc, hogy eljusson az agyáig a csipogás, ami Thalyssa száját hagyja el. Összeráncolja a szemöldökét, orrát szinte felhúzza egy pillanatra.*
- Hülyegyerek..! *-hangja szinte gyengédnek hat. Magában megállapítja, hogy a leány nem maradt ki a dolgokból maga sem; az oldalára tapadó kéz arról árulkodik, hogy nem csak a fejét verték be. Bár a félhomályban, fél szemmel elég vacakul tudja csak kisilabizálni, de tán' nem lát vért az ujjak körül, ami azért legalább jó jel.
Baljával elveszi a felé nyújtott pipát, arcához közel emelve vizsgálja meg azt. Elismerően biggyed ajka a faragást-festést látva, szép munkának tartja; neki magának túl csicsás lenne, de megérti, hogy a kölyöknek miért tetszik. Ha már közel tartja a pipát, hát bele is szippant az abból felszálló füst aromájába. Szemöldöke megrándul egy pillanatra, a pipa fölött a leányra sandít, halkan ciccent. Szólni nem szól semmit, hát talán sok köze nincs a dolgokhoz, nem igaz? Fogai közé veszi a pipa csutorát, aprót szippant rajta, a földes-zöldes aromájú füst elönti a nyelvét. Mély sóhajjal szívja azt mélyre, ahogy feláll – elfogadja a felé nyújtott kezet közben, de magában nevetve: hát hányszor lehet nehezebb a lánynál? Négyszer? Háromszor biztosan.
Kissé megbillen ahogy talpra áll az amúgy kényelmetlen pózból, de csakhamar visszanyeri egyensúlyát. Még egyet szippant a pipából, majd visszaadja azt jogos tulajdonosának.*
- Össze kell férceljelek? *-kérdése egyszerű hangon érkezik, állával Thalyssa oldala felé bök közben. Csak a szemöldökei között húzódó kettős árok árulkodik arról, hogy a rezignáltnak tűnő kérdés mögött azért valódi aggodalom-figyelem húzódik.
Végül amikor elindulnak, igazából fogalma sincs, merre mennek. Nem is igen számít most. A lényeg az, hogy minél több lépésnyi táv legyen a Rumos és maguk között. Hogy a Lakónegyed után a dokksor vagy akár a Varjú felé mennek, egyáltalán nem érdekli. Végül csak a tenger felé fordulnak, és magában úgy van vele: jó'vanezígy.*
- Hm? *-lesandít a karjára maró ujjakra, majd az arcába meredő, több értelemben is felemás szemekbe.-* Nem kell idegeskedni ám..!
*Baljával a zsebébe nyúl. Ott még ott vannak az aranyak -legalábbis egy részük- amiket még a Rumosban nyert, és az érmék alá csúszva a kagylóhéjak is. Azokat ki sem vette. Nem úgy most; némi kotorászás után tenyerét a lány elé tartja, és azon ott ül mind a kagylóhéj, hiánytalan számban. Csak az egyiknek csorbult meg a széle kissé, talán pont akkor, amikor ledöntötte Keszeget a lábáról. A bal tenyere mellé tartja a jobbat is, amiben eddig szinte öntudatlanul szorongatva tartotta a csigaházat.*
- Látod, itt vannak. Visszaadom őket! *-és ha a lány feltartja a tenyerét, hát bele is csúsztatja az apró szerencsehozó kabalákat.-* Asszem a Rumosban most egy darabig amúgy sem lesz szükségem ilyesmire.
3218-3237 , 3238-3257 , 3258-3277 , 3278-3297 , 3298-3317 , 3318-3337 , 3338-3357 , 3358-3377 , 3378-3397 , 3398-3417 , 3418-3437 , 3438-3457 , 3458-3477 , 3478-3497 , 3498-3517 , 3518-3537 , 3538-3557 , 3558-3577 , 3578-3597 , 3598-3617 , 3618-3637 , 3638-3657 , 3658-3677 , 3678-3697 , 3698-3717 , 3718-3737 , 3738-3757 , 3758-3777 , 3778-3797 , 3798-3817 , 3818-3837 , 3838-3857 , 3858-3877 , 3878-3897 , 3898-3917 , 3918-3937 , 3938-3957 , 3958-3977 , 3978-3997 , 3998-4017 , 4018-4037 , 4038-4057 , 4058-4077 , 4078-4097 , 4098-4117 , 4118-4137 , 4138-4157 , 4143-4162