//Viharban//
//Második szál//
*Nehezen tér vissza abba a valóságba, amiben eddig is létezett, de annak minden része, ami a papíron, a kis könyvön túl volt elhalványult. Percekig bámulja a motívumokat és keresve sem találna már benne hibát vagy vonalat, ami még hiányzik, netán nem odavaló. Talán tovább is bámulja a kelleténél, hiszen ébred a tudat, hogy amint leveszi róla az arany szemeit, máris foglalkoznia kell a körötte honoló részletekkel. Ha nem is válik zaklatottá semmi, ha vele is marad a békéje, mégsem húz újabb vonásokat a toll, nem serceg alatta a pergamen, nem szűkül le egyetlen pontra a világa. Kitárul, ha kellemesebb is a megszokottnál, újra hallja az eső kopogását a párkányon, ami már ha nem is tűnik olyan erőteljesnek, hátra hagyta a maga utáni homályos szürkeséget, ami tán sötétségbe kezd el átfordulni. Észleli a meleget, ami bennragadt az ablak felől érződő enyhe húzás ellenére is. Szinte teljesen leégett a fa, már csak erőtlen parázslik a kandalló mélyén. Újra kell rá tennie, hogy ne hűljön ki a lakás. Nem akar megmoccanni. Folytatni akarja, tollat akar tintába mártani, vagy tűt szúrni és karcolni a bőrt, alkotni, nem törődni semmivel, csak a feladattal. Szerencséjére lesz még mit tennie, hogy meddig foglalja le őt mindez, nem tudhatja, de végre kilátást ad az elkövetkezendő időre, s nem kell újfent azon merengenie, amire gondolni sem akar.
Mély légvétel mutatja csak, hogy újra itt van, hogy kezdi felfogni, vége egy résznek. Mintha csak ő is az imént ébredt volna, nyaka mozdul, a még mindig mellette oly csendesen ücsörgő fél-elf felé pillant, annak vonásait felmérve. Hogy amaz aludt, nem tudja, nem kérdi, nem is érdekli. Megmaradtak abban a csendben, ami még mindig tisztázatlan számára, hogyan érheti el néha kettejüket, miközben már attól rázza a hideg, ha valaki közelebb van hozzá, mint kellene, ha valaki figyeli, ha rálátása van ki ő és mit csinál. Hogy valaki mellett el merte tüntetni a világot, ami körötte van, s észre sem vette, mert nem szólt bele, nem vibrált, nem beszélt, nem csinált semmit, csak van, és mintha mindig is lett volna.
A papirost egy üres, tintától mentes részen érinti két ujjbegyével és tolja Kyr elé, majd nem szólva semmit áll fel, hogy újból táplálja a tüzet.*