Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: ---       Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó       Pénzed: --- arany     
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!


Üdvözlünk!

Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.

Vissza a főoldalra!

Ez a helyszín a vakmerő (PvP) zónába tartozik (ld. szabályzat / Játékstílusok / 6.)!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 85 (1681. - 1692. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:

1692. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-09 22:25:02
 ÚJ
>Xiltyn Ni'aras avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

// Talányok varázsa - Öt nap múlva//

*Egy örökkévalóság telik el ott az ágyon s már kezdi azt hinni, hogy legrosszabb rémálma válik valóra. Hosszú évek után először szállt szembe sikeresen az átokkal ami atyja hagyatéka, de lehet, hogy utoljára is. Nincsenek barátai, látogatókat nem fogad, s ha Ril még a kulcsot is elvitte akkor valóban a lassú éhhalál fogja felemészteni. ~ De legalább legyőztelek... Atyám.~ kezd belenyugodni az elkerülhetetlenbe amikor halk lépteket hall s az ajtónyílásban megjelenik az arany szempár. Az arc, aminek látványára annyira vágyott.
A mélységi nem emlékszik az elmúlt percekre, így arról sincs fogalma miket hallhatott és láthatott Cael. Ahogy belenéz az őt vizslató szemekbe, végtelen hálát és büntudatot érez. ~ Bármit is műveltem; Ilyet senki sem érdemel. Ő végképp nem. ~ bámulja szótlanul a másikat, miközben igyekszik visszanyelni az elharapott nyelvéből szivárgó sós, fekete vért.
Hosszúra nyúlik eme pillanat, Xiltyn szívverése pedig újra felgyorsul, ahogy a felszíni nőstény közeledik felé. Ahogy Cael az ágyra térdel, már az illatát is érzi, mi elkeveredik izzadt testének kipárolgásával. A győzelem szaga ez. Itt vannak mindketten és ha tehetné felülne, hogy magához ölelhesse a nőt aki megmentette önmagától. Meglepődik a gondolattól. Saját gondolatától. Sosem érzett még késztetést rá, hogy bárkit is megöleljen.
Felszólítás nélküli is folyamatosan őt nézi. Az arcát vonásait, hajának tincseit s a szóra nyíló ajkakat. Mikor Caelril kibújtatja az egyik karját ingének ujjából, a hím felemeli fejét. Közelebb akar kerülni a másikhoz. Még így, kiszolgáltatottan is, szeretne valahogy hozzáérni. Köszönetet mondani, kifejezni háláját, de a hideg szavak egy pillanat alatt megfagyasszák a vért az ereiben. Mégis, a felszólításnak eleget téve elkezdi számolni a töviseket közbe feje visszahanyatlik a matracra. Az immár nyíltan fenyegető szavak és az előkerülő tőr azonban megakasszák a számolásban. ~ Mit tettem? ~ Szemei üvegesek lesznek mintha a penge nem kötélzetet hanem a mellkasát vágná épp át, kisvártatva azonban kiszabadul egyik keze mivel már nyúlna is a nő után, sajnos későn.
Az ajtónyílásból visszatekintő arc talán nagyobb fájdalmat okoz neki mint eltelt életének bármelyik kínja de szavak nem jönnek ki száján. Mit mondhatana amikor ilyen egyértelműen kimondatott, hogy egy újabb tövissé változott Cael szemében?! Ez a tövis azonban nem karját díszíti az elfnek, hanem a szívét szúrja.

Miután egyedül maradt némaságtól kongó termeiben hosszan elgondolkozik rajta mit nyert és mit veszített eme holdfényes éjszakán és arra jut, hogy a mérleg nyelve a veszteség felé billen.
Sok idő múlva erőt vesz magán s megoldja a végtagjait béklyózó csomókat. Feltápászkodik az ágyból s visszatér asztalához ahol ott áll még a vizeskancsó és a borospalack miben még maradt némi a karmazsin nektárból. Lassan felemeli az ezüstkupát miből Cael ivott s megtölti a maradék borral. Próbál ugyanonnan inni ahonnan a nő ivott, hogy érezhesse ajkainak ízét, de a kupa hideg. Nem emlékszik már Caleril nyálának ízére.*
- Légy átkozott atyám! Légy átkozott Ni'aras! - * köpi szavait az ürességnek miközben dühödten a falhoz vágja a kupát, minek tartalma rőt foltot hagy a nyirkos falon. Csak áll ott és nézi tettének eredményét. Hol a falat, hol a földön heverő, horpadt kupát. ~ Én nem vagyok ilyen! ~ üvölt magában, kezei ökölbe szorítva.
Miután megnyugodott, elfújja a lámpást, megoldja széles övét és hagyja, hogy nadrágja a földre essen. Egy szál ágyékkötőben letelepszik az öreg kerevetre és mély, meditatív állapotba kényszeríti magát. ~Meg fogom találni. Ha addig élek is. ~ gondolja még mielőtt testben és lélekben is eggyé vállna az őt szorosan körbeölelő sötétséggel.
A kosárba zárt Névtelen pedig újra türelmetlen sziszegésbe kezd.*



A hozzászólás írója (Xiltyn Ni'aras) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.09 22:36:04


1691. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-09 18:10:13
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa - Öt nap múlva//

*Újra térdére könyököl, s még mindig csak a homlokához tudja préselni szabad tenyerét. Mintha azzal, hogy erőt fejt ki, ki tudná kapcsolni a hangokat, amiknek a forrását sem tudja pontosan. Nem tud mást tenni, vissza kell térnie önmagához és kikapcsolni belül mindent, mert különben nem tud "dolgozni". Sosem tudott anélkül, hogy ne mélyedjen bele az ürességbe, hiszen pont úgy gátolta volna minden tényező, mint most. Egy kis idő múltán sikerül neki. Meggyőzi magát arról, hogy nem ő az őrült, hanem a másik helységben folyik valami, ami egyáltalán nem az ő dolga azontúl, hogy felügyelnie kell. Így is tesz, figyel minden hangra, de már nem úgy, mintha őt akarnák bántani.
A zaklatottan sziszegő is táncot jár ott elzárva, Xil-hez hasonlóan, de egyik sem tud érdemben mozogni. Erre a gondolatra sötét mosoly húzódik ajkaira, majd újra feláll és ismét teletölti a poharát. Most fel alá jár a kis teremben és próbálja minden korttyal lemosni a belsejét támadó szenvedés hangjait, amik a túloldalról szólnak. Egészen addig meg sem áll, amíg be nem áll a csend.
Ez a csend olyan végtelenül mély, hogy felfedezi saját szívének ritmikus dobbanását. A fülében zubogó vér zsibbadt hangját. Minden lélegzetvételt. Mintha az is hangos lenne, hogy felemeli érdeklődve a fejét, hogy rájöhessen, vége van-e már. Az eddigi mindent betöltő hang hiánya éles sípolással jelzi annak eltűntét. Megáll a levegő és az idő is. Ril pedig megtorpan, s a kupában fodrozódó borban kémleli saját arcának homályos tükörképét.
Nem tudja mennyi idő telt el, mikor újra meghallja a nevét, de ez most más. Mintha eltörölték volna az elmúlt idő minden sötét káoszát. Mintha ugyan az szólna hozzá, mint a kikötőben. Hihet magának? A másiknak nem tud.
Időt hagy és kivár. Nem szavak fogják meggyőzni, hanem érezni akarja, ahogy elvonulnak a felhők. Sokáig nem néz a másik felé, csak mereng és próbál tiszta maradni, miközben egyre inkább tompítja a bor. Nem fordulhat ismét saját maga ellen. Mindvégig ezzel a fejjel kellett volna gondolkodnia, de elrontotta, hatalmasat hibázott.
Végül elindul, s lábai lassan mozogva, szinte hangtalanul követik egymást, mígnem meglátja a gondosan kikötözött sötételfet kínkeserves percei után pihenni. Félrebiccentett fejjel nézi, mint akkor, amikor annyira érdekelte, hogy mit is fog neki mondani. Amikor minden vágya volt megfejteni a talányt. Szinte nem is pislog, csak bámulja, hogy ki az, aki belekeverte ebbe az egészbe. Aki kiforgatta önmagából. Akinek nem tudja, hogy egy határozott mozdulattal elvegye-e emiatt az életét, vagy könnyebbüljön meg, hogy végre befejezte a műsort. Kinek fájt vajon jobban ez az egész?
Mikor megunja a másik bámulását elindul felé. Nem érdekli hány mondat hangzott el a Xiltyn szájából ezidáig, ha egyáltalán hozzászólt azóta, hogy belépett a hálókamrába. Feltérdel az ágyra, közvetlenül a férfi mellé és kihúzza ingujjából a saját karját, hogy az láthassa a számtalan tüskét, a kígyóként körbetekeredő rózsaszáron.*
- Nézz rá és próbáld meg megszámolni, hány tövis van rajta. *Nem forgatja a kezét, így is látványos, hogy sok. Az képet csak egy tüske töri meg, ami piros színű. Az jelenleg az utolsó, amibe egy alig észrevehető "Z" betű is bele van vésve.*
- Ha még egyszer ilyen helyzetbe hozol, a te emléked is rajtam lesz.
*Visszaöltözik, majd felpattan és hirtelen mozdulattal kapja elő apró, de éles dobópengéjét, majd nyisszantja el a még erősebb kötél hozzá közel eső csomóját a férfi karjánál. Így már van egy szabad keze.*
- Innentől megoldod.
*Fordít hátat, majd lassú léptekkel indul el kifelé, de egyszer még azért vissza néz rá. Mintha csak utoljára akarná beinni szemeivel, hogy ki is tudta először meggyötörni a szívét. Megingatja a fejét, majd elindul kifelé a rémálomból, hogy újra a rothadó utcák szagát szívhassa le mélyen tüdejébe.*


1690. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-08 20:40:35
 ÚJ
>Xiltyn Ni'aras avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa - Öt nap múlva//

*Mivel semmilyen válasz nem érkezik csalogató szavaira dühösen fújtat min az öklelni készülő bika.*
- Átkozott, aljas kis ganajtúró! Ezért neveletelek oly nagy szeretettel? - * sziszegi ahogy minden erejét latba vetve feszül neki a köteleknek. * - Átkozott! Átkozott! Átkozott! Ganaj... - * mantrázza morogva újra és újra, ahogy erőlködve próbálkozik. Mindhiába.
Cael eközben a sarokban álló kosárból egyre dühödtebb szisszenéseket hallhat s a kígyó türelmetlen tekergését jelzi a surrogó hang is ahogy a pikkelyes test a kosár falának dörgölőzik.
A percek ólomlábakon járnak. A hálókamrából veszett kűzdelem zajai hallatszódnak ki, ahogy a mélységi birokra kel béklyóival. Szitkozódás, fa recsegés, majd újabb szitkozódások. Egy pillanatnyi csend, majd atavisztikus üvöltés rázza meg az egész pincét amitől még a polcokon álló üvegcsék is megremegnek. Olyan fájdalom és harag van ebbe az üvöltésbe amibe egy gyengébb idegzetű hallgató bele is őrülhet.
Az ezt követően beálló síri cseng erős kontrasztot ad az elmúlt percek kaotikus zajainak. A Névtelen is elhallgat kosarában; Cael így egyedül maradhat saját gondolataival.
Kisvártatva hurutos, mélyről feltörő köhögés hallatszik, mintha valaki szurkot próbálna meg felöklendezni; Aztán tompa nyörszögés és kapkodó lélegzetvételek.
Xiltyn teste elernyed, erőlködéstől véreres szemei újra fókuszra lelnek. Újra saját hálóját látja maga körül, orrában saját verejtékének csípős illatát érzi. Fájdalom rohanja meg teste több pontjáról, szájában vér ízét érzi. ~ Elharaphattam a nyelvem. ~ ez az első tiszta gondolata mióta a kikötő sötétségbe borult.
Kutatnia kell emlékezetének ódon csarnokaiban, hogy rájöjjön miért van az ágyhoz kötözve s ki tette ezt vele?! Ahogy lassan felderengenek az elmúlt órák eseményei rádöbben, hogy saját akaratából van itt, sőt valószínűleg saját kívánságára. ~ Cael! ~ ver visszhangot elméjében az elf neve. *
- Cael. - * suttog bele a homályba. Hangja olyan mint aki mély álomból ébred. ~ Csak nem hagyott itt. ~ reménykedik, de legszívesebben kinevetné saját naivitását. Mi van ha a nő már minden ingóságával együtt messze jár és ő addig itt fog feküdni míg porrá nem vállik körülötte a világ? * - Kérlek. Vége. Én vagyok az! Xiltyn. - * kérleli a néma homályt esdeklő hangon.*


A hozzászólás írója (Xiltyn Ni'aras) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.08 20:56:10


1689. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-08 18:56:11
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa - Öt nap múlva//
//A hozzászólás 16+ jelenetet tartalmaz!//

*Úgy cikáznak a fejében a gondolatok, hogy az ő feje is hasogatni kezd. Hideg fejet akart és most nem talál kiutat saját magából. Annyi története van, amit el tudna mesélni, hogy még egy élet kijönne belőle. Volt ő már munkái során minden, oldott már meg megoldhatatlan feladatot, ugrott át mágián és lesújtó kardon, de most a tehetetlen düh szorongatja őt annyira, hogy alig kap levegőt.
A kupa borral a kezében áll és mered maga elé. ~Miből tartana itt hagyni? Ott mállana szét a saját ágyán. Én pedig szépen elfelejtem, hogy valaha itt jártam. És Őt is.~ Latolgatja, hogy mi is lenne a jó cselekedet, de még mindig ideszögezi valami, amit nem tud megfejteni. Mintha élne a fejében, hogy ez egy megbízás.
Magát tartja most mindenki közül a legostobábbnak. Már a másik arcát is elfelejtette itt, egy falnyi távra tőle, mert összetört a kép benne, amitől olyan szép volt. Nem tudja mit és kit látott. A vörösbor gyorsan tűnik el enyhén megszínezve ajkait, majd jön az újabb, amivel a kerevethez sétál és leül rá. A hangok, amik szűrőnek abszurdak. Mintha csak a fejében történne mindez, s nem a valóság. Biztosan megőrült ő maga és tévképzetei vannak. A másik szobában nem lehet senki, főleg nem az, akivel idejött. Térdére könyököl és szorítja össze szemeit, ajkát, annyira fáj. Ki akarja tisztázni a képet. Szorongásából kitépi a saját neve oly szépen kiejtett éle. Hirtelen ellágyul a tekintet és felegyenesedik, majd újra hallja. ~Az kurva élet, hogy megőrültem.~ Pislog, s a bezárt kígyó cellájára néz. Kedve lenne belenézni, hogy legalább az valódi volt-e. Eztán segítségkérés lágy baritonja szűrődik át a másik szobából. Majd meghallja a szót, ami olyat dobbant a szívén, hogy menten kiszakad a mellkasa. Oda is kap szabad kezével, majd konstatálja, hogy a helyén maradt.*
- Kussolj már!
*Így hallgatni azt, amire már akkor vágyott legbelül, mikor még nem is ismerte azt, aki kiejtette a szót, rettenetesen fájdalmas. Szinte gyűlöli magát, hogy még így is itt ül és várja, hogy legyen vége a rémálomnak. De ő valahol feladatot teljesít és az az volt, hogy ne menjen be oda. Hogy védje meg. Na de honnan tudja, hogy mikor mehet vissza hozzá mégis? Kikötözte és ott oszlik majd szét a hullája, ha fogalma sincs arról, hogy mi a teendő. Vajon van vége az elmebajnak? Vagy a játéknak? Hogyan lehet úrrá saját gondolatain? Mély és fájdalmas merengésében ötletel, hogy mi ez az egész. Talán tényleg segítségre volt szüksége, mert Xil tudta, hogy majd elméje meghasad és ön, vagy közveszélyessé válik? Vagy ez tényleg az a csúf játszma, amit hitt is az elmúlt percekben? Csak ül és vár, nem moccan. Szétfeszítik a kérdések és a hangok, melyekről nem tudja eldönteni, hogy csak belül szólnak, vagy éppen tényleg megtörténik. *


1688. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-08 08:18:33
 ÚJ
>Xiltyn Ni'aras avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa - Öt nap múlva//

* Ha belelátna a Ril fejében kavargó gondolatokba bizonyosan elszörnyedne attól amit ott talál. Az egyetlen lénnyek aki iránt bizalmat és vonzalmat érez talán épp most töri össze a szívét. Talán azzal, hogy a nőstény itt van vele mindkettejük életét kockáztatja, bár inkább tűnik úgy, hogy magát keverte pácban.
A mellkasára tapadó kezek erőset löknek rajta mitől nyekkenve az ágyra zuhan. Az elméjét ostromló különböző hangok immár a pokol kakofóniájává állnak össze és erősödő késztetést érez, hogy családi gyűrűjének smaragdjára összpontosítson miközben a Névtelen alkarja köré tekeredik. De eme cselekedetekre most semmi esélye, pontosan úgy, ahogy azt kívánta, hisz Cael már ott is ül a mellkasán és gyakorlott mozdulatokkal kötözi kezeit az ágy oszlopaihoz.
A mélységi szemekben kín, örület és a hála zöldes lángjai lobognak. Felhasználja akaraterejének utolsó morzsáit, és nem tekereg, nem erőlködik; Nem próbál ellenállni.
Az elf dühödt, sziszegő szavai mintha a tenger hideg mélyéről törnének fel oly tompán jutnak el tudatáig.
Érzi, hogy már ott kúszik agytekervényei között, pikkelyei szürkeállományát karistolják, pézsmaszaga betölti az egész szájüregét míg végül szemei megérkeznek a saját szemei mögé, hátulról hozzájuk tapadnak, s elkezdenek felnyílni. *
- Tudtam, hogy. Csak te. Tudod megtenni. - * esnek ki a szavak a száján sután mégis súlyosan.
Mire Caelril leszáll róla már az egész teste verejtékben úszik mi átáztatja az ágytakarót s testéhez tapassza a posztónadrágot. Széles övének erszényei hasára és ágyékára fordulva fetrengenek a rövid "kűzdelem" után minek hatására már két bokájára is szoros csomók kerülnek. ~ Köszönöm.~ suttogná, de ekkor már nem látja maga fölött a nőstény sziluettjét.
~ A gyűrűt! Ni'arast! ~ üvölt fel belsejében az akaratos hang, s a nagy X ként fekvő, kikötözött hím megvonaglik az ágyon.
Próbál ellenállni mint mindig, minden holdtölténél, de a smaragd köd ami sövényként határolja el elméjét a külvilágtól, úgy rátelepszik, hogy már a feje fölött lógó szőttest sem látja.
Füleit megtölti a bokrok surrogó hangja, ahogy a sűrű levelek a szélben zizegnek.
Fekete ujjbegyek siklanak elő lassan a sövényfalból, először csak hat, aztán nyolc s végül 10 míg elő nem bújnak a kézfejek is és arca két oldalához közelítenek. Lassan egy orr hegye is előbukkan, ajkak, egy hegyes áll, s mikor a széttárt ujjak arca oldalaihoz tapadnak szembe néz saját méregzöld íriszeivel mik mélyről jövő szeretettel és gyűlölettel szemlélik őt. ~ Hol van a gyűrűm? Hol van Ni'aras? ~ hajol közelebb önmagához annyira mint aki tükörhöz nyomja a homlokát. Ám a kérdezőnek nincs szüksége válaszokra. Pontosan tudja mi történt és, hogy a test miképp került ilyen kiszolgáltatott helyzetbe. Elégedetlen mégis elismerő kacagás rázza meg a mélységit ami immár ajkait is elhagyja s hátborzongató visszhangot vet a szűk hálókamra falai között. ~ Nagyon ügyes kicsi Xiltyn. Nagyon ügyes! ~ szól a dicséret de az ismétlés már gyűlölettől csepeg.
Érzi, hogy körmök vájnak arcbőrébe s az ujjak mikhez tartoznak elkezdik szétfeszíteni állkapcsát. Ugyanakkor "képzeletbeli" tükörképének villás nyelv csusszan elő ajkai közül és egyenesen az ő szájába tolakodik, hogy ott körbetekerje saját nyelvét.
Minden összpontosítás és hidegvér ellenére fájdalmasan felüvölt és tudata a sötétség legmélyebb üregébe zuhan. *

- Cael! - * hallatszik kisvártatva a függöny mögül a mélységi hangja mibe mintha újra a múltkori kedves nyugodtság költözött volna vissza. * - Ceal! - * ismétli újra a felszíni nőstény nevét. ~ Jer be leányom! ~ mondaná de ennél ravaszabb. Tudja, hogy az idő rövid; Ha az égen elhagyja a hold pályájának felfelé ívelő szakaszát akkor elhalasztja a lehetőséget arra, hogy ebben a hónapban is itt tölthessen pár napot.*
- Segíts rajtam kérlek! * - kezdi elhaló hangon. * - Gyere! Beszéljük ezt meg. - * váltja fel valami ravaszkás jókedv az előző tónust.
Eközben a hím felemeli fejét amennyire bírja, hogy megvizsgálja köteleit mik az ágyra feszítik. A látvány nem közömbös számára s régi emlékeket ébreszt fel benne. Axen cra Shryak egyszer ugyanígy kikötözte a kastély pincéjében. ~Csak a célja volt egészen más.~ nyomja el kikívánkozó kuncogást. *
- Gyere be szerelmem! Minden porcikám érted pezseg! - * folytatja a csalogatást. *
- Gyere és nézd meg mit tettél velem! Milyen izgatottan várlak! - * nevet fel immár teljes jókedvvel, s a Kígyó szempár az ajtónyílást eltakaró függönyön állapodik meg. ~ Tudom, hogy odakint vagy.~*


A hozzászólás írója (Xiltyn Ni'aras) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.08 08:31:11


1687. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-07 20:44:50
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa - Öt nap múlva//

*A teljes őrület. De hisz mire is gondolt? Elhangzott a tenger füle hallatára is a vallomás, ő mégis önként gyalogolt be a másik barlangjába, téveszméi hitették el csak vele, hogy neki is lehet jó. Hogy léteznek szelíd érzelmek, ami őt is hatalmába kerítheti.
A harag gerjed. A parázs benne épphogy pislákol, de fát dob rá a másik minden egyes szavával, testének minden egyes üzenetével.*
- Ó, nem fogok teketóriázni.
*Az óarany szemek szinte villognak a dühtől, ami a hatalmába kerítette. Nem tudja miért kell ezt átélnie és miért tűnt el az, akire annyira vágyott. Volt egyáltalán valaha? Hazugság csupán és játék. Manipuláció. Nincsenek épeszű gondolatok, megszűnt a másik utolsó mondatával. Végignézi a képet, ahogy a kígyó a börtönében végzi, ő pedig csak áll és várja, mikor kell lesújtson. Nem ezt akarta. Annyira kívánta azt az érzést, de a másik ehelyett beletette őt az őskáoszba, amit nincs lény, aki átláthatna. Ostoba játéknak véli csupán, de ő fog nyerni. Arra nem gondol már, hogy Xil igazi fájdalmakat él át, amíg nem száll el róla a fekete köd. Bolondnak hiszi csupán, aki eljátszotta a gerjedő érzelmeit, amit másnak még soha nem engedett. Vajon fog-e tisztán látni Ril?
A védelmet megígérte, s legyen bármilyen abszurd is a helyzet ő bizony megteszi. A maga módján. Igazából magát védi. Ki tudja milyen istenség, vagy elmebaj űz csúfot belőle, s használja fel kegyetlen szórakozásául, felhasználva a testet, amit ő akart. Magáénak akarta, de most olyan távoli, hogy nem lát benne senkit abból, akit még pár perce érinteni kívánt.*
- Vagy tőlem...
*Mosoly költözik arcára, kegyetlen és haragos. Követi a másikat, aki már kérleli, hogy kötözze az ágy masszív oszlopához. Mit hisz vajon? Hogy majd könyörögni fog, hogy ne játszadozzon vele? Hogy majd megretten egy ilyen helyzettől és megadja magát rimánkodva az aggódástól, mindössze néhány fellobbanó érzelem miatt? Vagy, hogy majd hagyja, kihasználni a pillanatot, amikor hezitál és megengedi, hogy a túlvilágra küldje? Ril elméje elborul. Vele nem szórakozhat senki. Ó, ha átlátná, mi is történik igazából.
A kötél a kezében, a számára ismeretlen pedig önként adja meg magát neki. Sújthat az mágiával is, az a test innen nem menekül el, amíg ő azt nem mondja. Rég nem hisz már a látottaknak, csak saját ösztöneinek. Az oszlop nem érdekli, ahogy a ráemelkedő kar sem. Erős lökéssel taszítja a másikat az ágyra, s magasodik fölé minden egyes rezdülését emlékeibe vésve. Úgy nehezedik rá, hogy moccanni is nehéz legyen, s elindul kezében a kötél, majd szorosan fogja össze a kezeket a baldachin édes leple alatt, a két felső oszlophoz. Gyors és szakszerű. A harag mélyén pedig kétségbeesés kezd tombolni, de nem hagyja, hogy érvényesüljön. Kapálózhatna, ha akarna, de a lábak következnek. Ebből a béklyóból senki nem törhet ki.*
- Azt hitted nem tudom megtenni? *Sziszegi most ő.* - Akkor most meglátjuk meddig bírod, Xiltyn. Ilyen az, amikor ellened fordul a játékod.
*Hajol rá végül, belesuttogva egészen az arcába, nézve a kígyó szemeket, tekergőzhet alatta amennyire akar. Tényleg átverésnek hiszi, csakhogy ő az erősebb és legbelül azt feltételezi, hogy a másik nem hitte, hogy ez megtörténhet. Hogy egy kis érzelmi sokktól majd szomorkásan könyörög.
Lekecmereg róla, majd a másik szoba felé veszi az irányt, ahogyan azt kérte.
A megtöltött kehellyel a kezében húzódik félre, hogy saját zihálását a kortyokkal elnyomva jöhessen végre rá, hogy valójában mi is történik itt és ő miért vetette alá magát a másik kisded játékainak.*


1686. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-07 19:25:08
 ÚJ
>Xiltyn Ni'aras avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa - Öt nap múlva//

* Miközben felsőruházatától szabadul meg Cael már ott is áll mellette és megnyitja a borospalackot.
Ha csak egy pillanatra is belegondolna milyen meggondolatlanságra készül talán felhagyna a tervével, de azzal az egy pillanattal mindent elrontana. Üres fej, gondolatok nélküli boltíves csarnokok ásító homállyal. Ez az egyetlen módja, hogy ne árulja el magát. Rálépett az útra és most már nem hátrálhat meg. Tulajdonképpen egy olyan elfre készül rábízni az életét akivel éppen egyszer találkozott, de az a nap a tavernába és a parton emlékezetes maradt számára. Talált valakit akiben mert bízni. Ha gondolna erre fogalma sem lenne, miért pont ez a nő az.
De a gondolatok csak tintapacák miket most tudatosan kimosott elméjéből. Ha valamiben is jó volt valaha az az összpontosítás. Most pedig minden erejét latba kell vesse, hogy ne törjön meg összpontosítása. Mikor a messzeségből meghallja a nevét nagyokat pislog mint aki most tér magához. *
- Nagyon gyorsan kell cselekedjünk... Miután elmondtam amit elmondhatok, ne tektóriázz csak tedd amit mondtam! - * szinte már lihegi a szavakat. Úgy veri az izzadás mintha egy vulkáni kráterbe zuhanna alá. Nyakából szinte letépi a gyűrűt tartó láncot, mit az asztal fiókjába süllyeszt. Elméjében ingerült sziszegés támad mitől a homlokához kapja a kezét. *
- Emlékszel amikor azt mondtam, hogy védelemre van szükségem? Itt az idő... - * pár imbolygó lépéssel a kerevetnél terem s lehajolva megragadja a Névtelen a feje alatt. A kígyó mérgesen tekereg a korántsem finom bánásmódtól, ahogy a sötételf lehámozza a falábról majd egy határozott mozdulattal a sarokban álló kosárba veti mire tetőt is rak. ~ Így ni! ~ nyugtázza sikerét mire még inkább felerősödik az elméjét szétzilálni készülő forgatag. ~ Mit művelsz te idióta? ~ ordít magában saját hangja. ~ Mindjárt itt az idő! ~ szól a figyelmeztetés. ~ De nem ma!~ áll ellen.* - hogy megvédj önmagamtól. - * fejezi be a belső tusakodás miatt félbemaradt mondatot.
Olyan gyorsan indul meg a lefüggönyzött ajtónyílás felé, ahogy csak tud. A nehéz drapériát majdnem letépi menet közben, ahogy félrecsapja azt.
A lámpás fénye beszűrődik de így is alkonyi sötétség uralkodik az oldalsó terembe. *
- Kötözz az ágyhoz! Aztán térj vissza a borhoz! Bármi is hallatszik ki innen, bármit is mondjak neked ne válaszolj! Bejönni pedig eszedbe se jusson. - * hagyják el cserepes ajkait az oly régóta féltve őrzött gondolatok.
Ha Caelril követte hálókamrájába ott se láthat semmi igazán különöset. A padlót itt szőnyeg borítja de a falak ugyanolyan nyirkosan fénylenek az épp beeső fénytócsába. A valamivel szűkösebb termet egy nagy, masszív baldachinos ágy tölti meg, mellette kisebb szekrény rajta gyertyatartó árválkodik csonkig égett tartalmával. Az ágy előtt visszafordul Cael felé és hátát az egyik oszlopnak vetve felemeli összezárt karjait. * - Csináld! - * parancsolja ellentmondást nem tűrő hangon, de még a sötétben is látszik szemében az a szörnyű kétségbeesés amire csak Cael lehet a gyógyír. * - Kérlek! - * teszi hozzá immár esdekelve.
Szemei sarkából könnypatakok húznak csíkot arcára az elviselhetetlen fájdalomtól, de annyira még itt van, hogy elhaló hangon még kimondja: *
- Nem. Sok. Idő. - * dadog.*

A hozzászólás írója (Xiltyn Ni'aras) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.07 19:27:41


1685. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-07 18:27:22
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa - Öt nap múlva//

*Hirtelen sötétség borul köré, itt nincsenek holdak, s mintha kiút sem lenne, ha csak nem fordulna vissza. Eleinte még szűrődik némi élet zaj, majd csak a lépcsők sokasága az, amit szelnek, s a legnagyobb feketeség előtt a másik ében keze nyúl felé, amit mankóként fogad el. Mellkasában a szorítás erősödik, s nem félelmet érez ugyan, de az ismeretlen most nem kecsegtet jóval. Még mindig akarja a titkot, de nem azzal a vágyódó robajjal testében, ahogy eddig. Kapcsol a vészjelző. Ha korhadt fából faragták volna, akkor most megtörne a súly alatt, ami nyomást helyez vállaira, de ő erős és kitart. A legnagyobb orkánt is átvészelné egyenes törzzsel.
Az éles hang, ahogy a padlón szétterül a kulcs zaja olyan, mintha megkongatták volna végre benne a harangot, hogy valami tényleg készül, s a talány nem biztos, hogy édesen fogja nyaldosni testüket. Valami mélyet sejtet, s már nem bízik a beteljesülés örömében, mégis húzza magával az ismeretlen. Korholná magát, hogy miért lép egyáltalán bele, de nem tudja megzabolázott testét megállítani. Végül elé tárul a szoba. Lassan fény is gyullad, kezében pedig kulcsot talál. Minden lépés fontos, most mégis elveszett belőle minden racionalitás és csak kapkodja a fejét, amit kívülről cseppet sem látni, ott ugyan az a hideg magabiztosság van, mint mindig.
Körbetekint és amint újra fényben találja magát beiszik szemével minden pókhálós szegletet, amíg meg nem töri bámészkodását a szisszenés. Tekintete úgy remeg, mint Xil egész testében. A nyugtató szavak nem kellenek, nem tart a hátborzongató kis lénytől, sőt, még barátságot is mutatna felé, ha nem lenne az egész termet betöltő aura olyan torz.*
- Kedves háziállatnak tűnik...
*Kiszáradnak ajkai és bár azonnal megnedvesíthetné azzal a borral, ő még csak nézi, ahogy a másik a vizet olyan mohón issza, ahogy most ő szeretne levegőért kapkodni a fojtogató ismeretlenben, de még mindig nem engedi meg magának, hogy bármi is láthatóvá váljon ebből az nyomasztó frusztráltságból.
Míg a daróc a kígyóra repül palástként, ő inkább mozdul, s cseppet sem jó vendéghez híven kibontja a bort, hogy tölthessen. Az ő keze nem remeg meg, de a másikról nem veszi le a szemét. Így sem folyik mellé a karmazsin nedű. Most ő nyel nagyot, még a korty előtt, s próbálja elméje szétesett darabkáit egybe terelni. Hideg fej kell és gondolkodni tudás, nem eshet szét egyetlen lény jelenléte miatt. Nagy levegőt vesz, majd próbálja kifújni magából az érzéseket.
Hirtelen mégis szomorúvá válik, még mielőtt a kötél egyáltalán szóba jöhetne. Nem tűnik úgy, mintha Xil jól lenne, nem tűnik veszélyesnek sem ránézve, mégis úgy kavarja fel az állóvizét, hogy majdnem belefullad. A legszörnyűbb gondolat ébred fel benne. ~Az nem lehet, hogy aki feltámaszt bennem valamit, azt kell megöljem.~ Nem szeretné tovább latolgatni, hogy mire lehet szükség, de a talpán át felkúszó, egész testén áthaladó impulzus azt sejteti, hogy valami rossz készül és vele a bolondját járatják. Hol van az a titkon álmodott idilli kép, ami miatt ide jött?*
- Xiltyn. Beszélj. Mi történik?
*Hangja megkeményedik, nyoma sincs a lágyságnak, tudni akarja mibe rángatta bele. A kötél előkerül a táskából, olyan gyorsasággal, ahogy a türelme fogy. *


1684. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-06 20:53:36
 ÚJ
>Xiltyn Ni'aras avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa - Öt nap múlva//

* Ha feltűnne neki a nő rejtett fegyverei után tapogatózó mozdulata akkor sem szólna semmit, talán nem is értené ama mozdulat célját. De nem vesz észre semmit belőle. A fájdalom immár olyan hasogató, hogy szemei előtt szinte már csak tekergő mitázatokat lát.
Cael szavai távolról érkeznek de eljutnak tudatáig.*
- Soha jobban! - * próbálja terelni a témát. A kérdés persze tudtára adja, hogy az elf észrevette rajta, hogy valami nincs rendben, de ezzel már nem tud foglalkozni. Igyekszik sietősen sétálni a homályos folyosón de azért nem akarja elhagyni angyalszerű kísérőjét.
Elhaladnak pár ajtó előtt mik mögül a hétköznapi élet zajai szűrődnek ki; Egy felfelé vezető lépcsősor, újabb ajtók majd a folyosó végén ismét lépcsők de ezek már lefelé tartanak. Egy ideig még leszűrődik a tompa fény, aztán már teljes a sötétség.
Hátrapillantva látja, hogy követi a nő. Szorult helyzete ellenére átható hálát érez; Hálát azért mert nincsen egyedül.
A lépcső tetején megvárja Caelrilt, majd mint a parton pár napja ismét felé nyújtja a kezét.
Ha a másik elfogadja, lassú, ingatag léptekkel vezeti le őt a szurokkal festett sötétségbe. Mélységi szemei azonnal hozzászoknak a feneketlen mélységet idéző fényviszonyokhoz s pár lépés és már ott is állnak tanyájának ajtaja előtt.
Az övén lógó erszények egyikéből előhalássza a kulcsot ám amikor a zárba próbálja betuszkolni, kiesik a kezéből. A csilingelő hang teljesen idegen ebben a környezetben s csak remélni tudja, hogy nem rémítette meg vele annyira kísérőjét, hogy az valami meggondolatlanságot tegyen.
A kulcs újra ott van ujjai között és immár sikerül is kinyissa vele az ajtót ami nyikorogva tárul fel előttük.*
- Tessék! - * helyezi eztán a puha ujjak közé a kulcsát. Talán ezzel bizalmat ébreszthet az elfben. * - Várj itt egy kicsit. - * hallatszik immár reszelős hangja a pince hűvös éjszakájában és előre megy, hogy lámpást gyújthasson.
Remegő kezei közül majdnem kifordul az acél és a kova, de csakhamar szikraeső támad a sötétben s eme szikrák az előkészített szalmacsomóra hullanak. Xiltyn fúj s a feltámadó lángocska lobot vet a mélységi arcára. A szálat beledugja a lámpás olajtartályába így kisvártatva barátságos fény tölti be a szobát.
Caelril előtt egy 4x4 méteres terem bontakozik ki, mit hideg, ablaktalan kőfalak fognak körbe. A bal oldali falszakaszt egy megerősített ajtó töri meg a jobboldalit egy boltíves ajtónyílás mi előtt sötét drapéria lóg függöny gyanánt.
A szoba berendezése már-már puritánnak mondható. A szemközti fal előtt vén kerevet nyújtózik vöröses posztóval. Mellette L alakú sarokasztal min a lámpás fénye egy vizeskancsót világít meg ami mellett egy bontatlan borospalack áll benne a kedvenc vörösborával. Az asztal felett polcok sorakoznak egészen a pókhálós plafonig. A polcok kopottasgerincű könyvektől és elsárgult fóliánsoktól roskadoznak, de akadnak még ott különböző üvegcsék és dobozkák is.
A másik sarokban egy fedeles kosár áll, a függönyözött ajtónyílás mellett pedig egy robusztus tölgyfa szekrény.
A hirtelen támadt fényre a kerevet alól meglepett sziszegés hallatszik ki, s szép lassan előkúszik a Névtelen ki fejét felemelve érdeklődve fürkészi a látogatókat.
Az asztala mellett álló mélységi ingerülten pillant a csúszómászóra onnan pedig megenyhültebben Caelre.*
- Ne félj tőle... Nem veszélyes. - * mondja mintha csak egy kismacskáról lenne szó. Való igaz a kígyó alig fél méter hosszúságú, de a halvány fényben irizáló pikkelyei semmi jót sem ígérnek.
Xiltyn úgy kapja szájához a vizeskancsót mint aki a sivatagból tért haza s iszik nagy, mohó kortyokkal. *
- Ezt neked hoztam. - * paskolja meg a borosüveg oldalát, s az asztal egyik fiókjából ezüstserleget kap elő amit lerak az üveg mellé.
Eddigre már szinte az egész testét rázza a remegés, így az asztalra támaszkodva próbálja visszaszerezni egyensúlyát.
Miután letörölte áláról a melléfolyt vízcseppeket szó nélkül a földre hajítja darócát mi véletlenül pont a kígyón landol.
Reszkető ujjakkal fog hozzá zubbonya szíjjainak megoldásához míg a nehéz bőr is a földön landol s láthatóvá vállik a sok-sok apró "pikkely", mik bal kezének körmeitől egészen kulcscsontjáig terjednek hátul pedig lapockáján végződik a mintázat. *
- Vedd elő amit kértem! - * fordul szembe a nővel ki így már azt is láthatja, hogy felsőtestének számos pontján egykori vágások hegei húzódnak. Illemre már nem telik erejéből így felszólítása különösen nyersnek hangzik. Caelril a lámpás fényében megláthatja, hogy a nyakában függő ezüstláncon egy gyűrű függ szintén világosszínű fémből.Két egymásbafonódó vipera kik egy szépséges smaragdba mélyesztik méregfogaikat.
A hűvös ellenére egész felsőtestén verejték gyöngyözik, méregzöld szemei pedig várakozóan csüngenek a másikon.
A Névtelen közben kimászik daróca alól és a kerevet egyik lábaköré tekeredve figyeli őket.*


1683. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-06 18:58:21
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa - Öt nap múlva//

*A lakónegyedi mocskot már megszokta. Ő is itt él, nem tartogat számára semmi újat az ablakokon át pislákoló, törött üvegdarabokkal szétválasztott gyertyafény. Az ő lakása feljebb van, takarosabb ugyan, mint ezek, de nem hasonlítható össze egy igazi városi lakkal. Ő választotta, önként szenvedésre ítélve magát. Csendben sétál és már nézelődni is elfelejt, ugyan mi újat láthatna néhány most alakuló szemétdombnál? Talán azt a kinyuvadt patkányt, amit valaki nemrég az út közepéről a ház tövébe rúgott.
Figyelme inkább a másik megváltozott mozdulatait követi. Mintha nem lenne az teljesen, mint öt nappal ezelőtt, mégis ugyan az a test. Mégis azok a szemek néznek rá. Itt lenne az ideje, hogy a vörös fény meggyulladjon belül, hogy valami tiltást érezzen, hogy megmakacsolja saját testét és annak vágyait. De ez nem történik meg, csak ott szövődik tudata peremén, hogy legalább gondolnia kéne rá. Talán nem ártott volna megtanulnia félni.
Kérdése után választ kap, ami kissé korbácsolja ugyan érzékeit, de csak annyira, hogy lassan megtapogatja legalább az egyik helyet, ahol kicsiny dobótőrei lakoznak, amik nagyobb sebet tudnak okozni, mint azt előre sejteni lehet. Ha tudná, hogy kifoghat rajta bárki, akkor most nem vonulna ilyen serényen a mélységi után. De a vakmerősége nagyobb a józan eszénél.*
- Te... jól vagy?
*Hangjában keveredik az aggódás a másikért a gyanakvással. Nem ezt akarta kérdezni. Szerette volna hozzávágni, hogy ostobának nézi-e, vagy hogy mégis ki az akinek ezt be tudja adagolni, valahogy mégsem az gördült végig a nyelven. ~Mi a...?~ Lépnek hát a megrongálódott bejárathoz, amit a másik otthonának kapujaként mutat. Halkan felnevet az elejtett viccen, de most nem tud ettől többet előcsalni magából.
Bevillan, hogy nemrég még azt találta mondani neki Xil, hogy örökölt. Ezek szerint nem sokat. Őt ez cseppet sem érdekli, szállt már meg rosszabb helyeken is az élete során, de valami nem stimmel. Válaszolnia kéne, vagy kérdeznie, de nem jönnek a szavak. Most már teljesen vaknak érzi magát a férfival kapcsolatban, de ha addig él is, kideríti, hogy mi ez az egész. Bár ne vonzaná még így is, mint a mágnes... hiszen lép utána bele a sötétségbe, rejtsen az bármit.*


1682. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-06 18:04:49
 ÚJ
>Xiltyn Ni'aras avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

// Talányok varázsa - Öt nap múlva //

* Ahogy ott állnak egymással szemben óvatosan felpillant az elfre, hogy kettejük tekintete tökéletesen összeforrhasson. Ha távolról figyeli őket valaki akár szerelmeseknek is nézheti a párost, csak épp az üdvözlő csók marad el.
Caelril ajkai ma nem feketék ettől orcája még ártatlanabbnak tűnik, az ő szemei számára szinte angyalinak. ~ Nincsenek angyalok. ~ hallja a suttogást és a fájdalom a fejében hirtelen olyan erőssé vállik mintha baltával választották volna ketté frizuráját.
Fogait olyan erősen préseli egymáshoz, hogy azok meg is csikordulnak, homlokán verejtékcseppek ütköznek ki. A tengeri szél Cael arcába fújja fehér hajszálait és az illatát is amiben enyhe dohszag keveredik az almáéval.~ Ha démonok léteznek akkor angyaloknak is létezniük kell. ~ száll szembe a végtelenül cinikus kijelentéssel. ~ Várd csak ki a végét kicsi Xil. Majd én megmutatom neked. ~ felesel vissza a másik hang amit ezen a napon már erőnek erejével sem tud elnémítani.

Egymás mellett sétálnak végig a kikövezett úton ami visszavezett a lakónegyedbe s ezúttal kifejezetten örül neki, hogy a nő nem kezd faggatózásba. Minden összpontosítására szüksége van ahhoz, hogy ne vétse el lépteit és senkinek se menjen neki. Mozgása darabos, közel sem olyan mint amilyennek múltkor látthatta Cael.
Befordulnak egy sarkon és pár tömbnyire már látszik az épület aminek a pincéjében él. Emeletes mállott falú kóceráj mi egykor szebb napokat is láthatott de mára már mintha elhagyta volna fiatalság ereje. Ablakai között vannak amiket bedeszkáztak, van ami törötten ásítozik de van néhány amiben épp most gyújtják meg az est közeledtét jelentő mécseseket.
A frontja a fő útvonalra néz, egyik oldalán sikátor fut végig a másik viszont szemérmetlenül egy raktárházhoz dörgölőzik.
Pár háznyira vannak amikor Cael megtöri a csendet. Egyszerűen nem teheti meg, hogy nem válaszol. Nem akarja, hogy a felszíni nőstény magárahagyja most, ilyen közel. *
- Természetesen, hogy jól érezzük magunkat. Mint legutóbb. - * szűri összepréselt fogai között a nyilvánvaló hazugságot, szemében kínnal vegyült mohóság lángol. Nincs más esélye mert Ő ezt akarja hallani.
Közben odaérnek a házhoz minek kapuszárnyai közül az egyiket már rég letépte valaki, a másik viszont gondosan be van zárva. *
- Itt lakom. - * int a sötéten tátongó bejárat felé. * - Ha legközelebb berúgnák most már haza tudsz majd kísérni. -* igyekszik némi humorral oldani a nem túl bizalomgerjesztő látványt. Az egykori Dwirinthalen kúriához képest valóban egy lepratelep. De neki már csak ez maradt. *
- Légy vendégem a mai éjre! - * használja a mélységieknél szokásos formulát ami vendégjogot s egyben biztonságot ígér annak akinek szól. Előre indul a pókhálós boltív alatt s pár lépés múlva Cael már csak a szellemként lebegő hajkoronát láthatja a mélyülő homályba.*


1681. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-04 20:05:54
 ÚJ
>Xiltyn Ni'aras avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Kitiltott felhasználó
IC üzenetek: 24
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa//

*Talán kissé nyers volt az asztalbontásnál tett kijelentése de valljuk be csak tréfálni próbált a maga módján. Persze ezt akár fenyegetésnek is vehette a nő. Szerencsére ennek ellenére együtt lépnek ki a nyikorogó, kétszárnyú ajtón. A nap sugarai melegen nyaldossák arcát ami nem is csoda. A nap hava nem véletlenül kapta a nevét.
A terve meghiúsult. Talán jobb is ha nem keveri bele Caelt. A csuklya takarásában - ami nem csak a naptól, hanem a fürkésző tekintetektől is megóvja - próbál fókuszálni. Elfelejteni mindent ami átfutott az agyán és új célt találni ennek a szerencsés találkozásnak.
Már akkor is ez járt a fejében amikor felhozata a kikötői séta ötletét. ~ Még úgyis van öt nap kilencedikéig. Ebben a hónapba csak egyszer van és a következő Orenre esik. ~ kattognak azok a bizonyos fogaskerekek miközben egyik lábát a másik után teszi. Remélhetőleg a fő úton fognak haladni. Nem akarja bemocskolni saruját s szinte meztelen lábát a mellékutcák bélsártól sikamlós szemétdagasztó forgatagában. Ril oldalán sétál s közben igyekszik senkinek sem nekimenni. Xiltyn meglehetősen alacsonynak mondható ( alig 163 cm ) így a léptei is rövidebbek mint az elfé.
Csendben haladnak a dokkok felé mikor Caelril megtöri a kettejükközti csendet.*
- Talány? - * lassít léptein és felfelé pillantva az óarany szemeket keresi. * - Azt hiszed azért fogalmaztam így, hogy talányosnak tűnjek? - * ingatja lemondóan a fejét. * - Félreértesz. - * igyekszik kedves hangnemet megütni. ~ Hogyan mondhatnám el ha gondolni sem merek rá? ~ teszi fel magának önkéntelenül a kérdést. ~ Mire? Pssst! Hallgass! ~ botlik meg egy lazább kockakőbe de szerencsére nem esik hasra.*
- Mondd el inkább miért engem válaszottál? - * tér vissza a tavernába felsejlő gondolatokhoz. * - Alig ismersz és máris hálni kívánsz velem? - * teszi fel szórakozottan a kérdést.
A lakónegyedbe elhaladnak egy ház mellett amin a kelleténél tovább időzik tekintete. A tanyájának helyet adó épület az, de erről még nem kell tudnia Caelnek.
Sós szellő csap arcukba s a horizont is kitárul. A távolban vitorlák tűnnek fel mik felett víjjogó sirályok köröznek.
Közelednek a nagy csodához. *

A hozzászólás írója (Xiltyn Ni'aras) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2024.05.04 20:26:51


1680. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-05-04 18:43:49
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Talányok varázsa//

-Amatőrnek nézel?
*A megjegyzésre felnevet halkan, ahhoz több kell, hogy Ril felessen egy gödörben. Mindig úgy érzi, hogy van egy harmadik szeme is, ami látja a körülötte lévő teret, nem csak a célpontot, de minden bizonnyal ez csak a szerencse, ami mindig kitart mellette. Vagy tényleg van olyan jó, mint amit gondolni szokott magáról.
Kiszúrta a fájdalmas arckifejezését a másiknak, de már fogalma sincs minek kell jelentőséget tulajdonítani és minek nem. Talán először érez ilyet, de nem is munkaként fogja fel a sötételffel való társalgást. Az üzlet pedig még várat magára, így nem kellett átkapcsolnia a tökéletesen érzelemmentes Ril-re. Talán nem is akar és ez benne az ijesztő.
Miután felkapja köpenyét, kilépnek a fogadó rabságából és üdítő a csend. Kint valahogy nem olyan harsány és koncentrált a zaj, még ha hallani is az utcagyerekek kacaját, vagy épp a dolgukat végzők óbégatását.
Tökéletes idő lesz eljutni a vízig és szó se róla, ő is mintha vágyódna vizslatni annak fodrozódó tükrét, beszívni a sós kipárolgását. Ebben a fényben minden egész más. Még a mellette sétáló Xiltyn is, akit kivételesen nem vizslat minden pillanatban. Inkább az utat figyeli, na meg fél szemmel a lakása ablakait a távolból, ahogy haladnak. *
- A nyitott fülek miatt nem mondtad el, mi az amitől védelemre szorulsz, vagy egy újabb talány, ami nekem szól?
*Hosszas séta után szólal csak meg, hagyta beérni magában is, na meg a mélységiben is az elmúlt fertályóra eseményeit. Vagy úgy lehet több is volt az, az időérzéke cserbenhagyja amióta a semmirekellők életét éli. Utálja is minden percét. Most jól elgondolkodtatta a másik. Lecsapni egy kínálkozó lehetőségre, vagy folytatni a semmit, amiben nem leli örömét. Ha munkára gondol, még mindig nem tud kiszakadni abból a fojtogató érzésből, hogy az valakinek a végét jelenti. Nem akar az lenni, aki volt. De olyan nehezen hiszi el, hogy a puszta védelem nem jár ilyen kimenetellel. Már láthatóvá válik a tenger, de mintha lassítana. Nem kíván szótlan lenni, mindössze egyszerre törtek rá a gondolatok.*


1679. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-04-20 13:01:07
 ÚJ
>Ettvallder Skyy avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Az ismeretlen//

* Bólint mikor a férfi burkolt megjegyzéssel közli, hogy nem ismeri az alakot akit épp hűvösre tett. Ezek szerint nem kell aggódnia esetleges hátbaszúrásoktól. *
- Mondhatni.
* Válaszolja a kérdésre, viszont egyik szemöldöke megindul, mikor a jó kiállásúnak nevezi. Hogy azért fogalmazott így, mert hízelegni akar, vagy mert utalni szeretne valamire, azt nem tudja. Mindenesetre az idegen bemutatkozik Merchen néven. Neki sem kell több. Oda sétál hozzá és a kezét nyújtja, ha Merchen kap az ajánlaton, akkor egy jó férfias kézfogást kap. *
- Ettvallder.
~ Lehet jobban járunk, ha nem kérdezem meg mit markolnál jobban. ~
* Mondani sem kell, a félelf jócskán félreértette a mondatot. De erre most nem térne ki. *
- Ennyi erőszak elég egy napra, nem gondolod? Mutasd az utat.
* Ha elindul vele tart közben nem rest kérdezni pár dolgot, hogy addig se némán utazzanak. *
- Feltételezem, ismered a helyet. Mindig ilyen volt?



1678. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-04-20 12:40:44
 ÚJ
>Merchen Feiy avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 58

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Az ismeretlen//

*Úgy tűnik a férfi észreveszi Merchent és az első dolga hogy a kardjára teszi a kezét. Nem meglepő, valószínűleg a tündér sem cselekedne másként hasonló helyzetben. Szerencsére nem fokozódik a helyzet tovább, így egy apró sohajjal nyugtázza a helyzetet.*
-Az már igaz.
*Örül neki, hogy nem valami bérgyilkossal van dolga.*
-Nem igazán vannak errefelé barátaim.
*Feleli végül egy mosollyal az arcán.*
-Mondd csak új vagy errefelé? Jó kiállású fiatalembernek tűnsz, nem keresel munkát véletlenül?
*Gyorsan gondolkozik a lehetőségein, úgy tűnik nem riad vissza az erőszaktól a másik, és hasznos volna Merchen terveihez egy ilyen alak.*
-Merchen vagyok, nem kell aggódnod én.. Nos hogy is mondjam másfajta dolgokból szeretek sokat markolni.
*A mosolya szélesebbre nyílik és a sellőházi éjszakára gondol.*
-Itt van a Rumos nem messze, megihatnánk egy sört. Ha csak nem akarsz engem is betemetni valami árokba.
*Azért ez igazán szerencsétlen fordulat lenne.*


1677. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-04-20 11:55:40
 ÚJ
>Ettvallder Skyy avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Az ismeretlen//

* Még azon is elgondolkodik, inkább temesse e el teljesen, vagy jó e ez amit csinál. Sok ideje nem lesz gondolkodni ezen, ugyanis mögüle egy ismeretlen hang ijeszti meg. Talán a cinkostárs, aki elmenekült? Erősítés? Mindenesetre felkészül. Határozott mozdulattal fordul a hang irányába. Kezét a kardjára helyezi, majd felméri az idegent. Első ránézésre nem úgy tűnik mintha a támadójával lenne. Akkor már támadott volna, vagy csak nem láthatta jól lent épp szunyókáló testet. *
- Csak egy szerencsétlen, aki gyorsan akart pénzhez jutni. De aki sokat markol keveset fog.
* Mondata után leveszi kezét a kardjáról, majd úgy dönt tényleg nem ér annyit a bajlódás és nem temeti el a szemétben az alakot. *
- Ez a hely tele van velük. Remélem nem a barátod.
* Mire is számíthatott mikor belépet azt nem tudni, de egyelőre szemmel tartja az érkezőt arra az esetre, ha kiderülne, hogy velük lenne.*



1676. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-04-20 11:34:55
 ÚJ
>Merchen Feiy avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 302
OOC üzenetek: 58

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Az ismeretlen//

*Talán a Sellőházból bújik elő a nap sugaraira, talán egy másik ocsmány hely fogadta ölelésébe őt ez igazából nem is számít. A tündér ismét úton van. Kalapját arcába húzva, méretéhez képest hosszú léptekkel halad. Szájából pedig éppen csak elkezd parázslani a sellőalakú pipa dohánya, ez ma az első. Mióta volt egy kisebb munkája errefelé, óvatosabban jár-kel a kikötőben, hisz nem szeretné ha felismernék, aztán meg jól áthúzzák valamelyik hajó alatt a testét. Nem hiányszik az senkinek. ~Jó, valakinek biztos hiányzik.~ Szerencsére ezidáig erre ne mkerült sor. Hanem az egyik sikátorhoz érve ösztönösen bekukkant rajta, és egy fickót lát aki épp valami tetemnek tűnő valamit próbál elrejteni két szemétkupac között. Az első gondolata az hogy már tovább is indul, de a kíváncsisága egyszerűen nem hagyja nyugodni. Meg aztán az sem volna szerencsés, ha pont a Patkányoknak dolgozna és elkezdené őt is elásni a következő sikátorban.*
-Én nem bajlódnék vele koma.
*Szól oda nem túl hangosan, miközben egy jókorát pöffent a pipából.*
-Csak egy szerencsétlen flótás, vagy célpont volt?


1675. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-04-20 09:36:02
 ÚJ
>Ettvallder Skyy avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Haladó játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 5

Játékstílus: Vakmerő

//Második szál//
//Az ismeretlen//

* Ahogy a félelf a betekintést nyer, a lakónegyed mocskaiba nyilvánvalóvá válik, hogy Arthenior népe miért is nem szeretne itt tartózkodni. A hajnali órákban a napnak hiánya jó, hanem tökéletes lehetőséget ad a zsebeseknek és egyéb kétes alakoknak. Közben Ettvallder egy sikátorba tévedt, ahova követik is ketten feltehetően helyi lakosok. Természetesen tudja, hogy követik. A több évnyi testőrködés alatt megtanulta, hogy mindig legyen figyelmes a körülményeire. Be is vezeti őket egy sötétebb sikátorba. Mondjuk arra, hogy ez a sikátor zsákutca lesz arra nem számított. Úgyse tervez menekülni, szóval mindegy. Megfordul, majd kezével invitálja őket egy kisebb táncra. Az egyik rajongója az első ökölváltásra kifekszik, amire a másik meg válaszul elmenekül. *
- Briliáns. Ha ennyiből áll a kikötő, akkor mégis miért szenved annyit a városőrség az elfoglalásával?
* Hangosan sóhajt a mondat végén. Eddig kész csalódás ez a hely. Hogy elrejtse tettét, a testet berakja alvópózban két szemétkupac mellé. Lesz min meglepődnie, ha felkel. *



1674. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-04-07 20:05:15
 ÚJ
>Caelril Vaellisalia avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Játékos
IC üzenetek: 86
OOC üzenetek: 1

Játékstílus: Vakmerő

//Mi sem természetesebb//

*Esteledik. Még a negyed legmocskosabb részéről is tökéletesen látszik, ahogy hanyatlásnak indul a nappal, teret engedve valami még nagyobb mocsoknak, az éjszakát kihasználó alja népnek. Szemhunyásnyi idő alatt kimetszett zsebek elfoszlott cérnái repülnek tova a szélben, beleragadva egy koszos utcagyerek hajába, akit senki nem szid le otthon azért, mert nem ment haza időben. Mosolya sötéten terpeszkedik el, s lesz úrrá arcán valami megmagyarázhatatlan jókedv. Nem sajnál itt senkit, hiszen kell-e annál erősebb lélek, mint ami egy ilyen helyen tud megedződni?
Apró dobókeresztet pörget ujjai között, kínosan ügyelve arra, hogy ne vágja meg bőrének lágy vonalát, azt az egészen kicsit, ami kilátszik fekete köpenye takarásából. Olyan természetesen lépked ezeken a köveken, mintha élete nagyját itt töltötte volna, pedig néhány hat telhetett el azóta, hogy itt kötött ki, a új célokat keresve a már meglévő helyett. Hátrahagyni valamit, ami az életét jelentette különös erőre vall. Vajon meg tudja-e fékezni magát és egy kevésbé szennyezett útra lépni, mint amit elhagyott? Meg tudja-e bárki hazudtolni önmagát és az egész hajdanvolt lényét? Le tudja-e vetkőzni az ösztönöket, amiket senki nem tud, hiszen benne él? Lesz esélye megtudni.
A lépcsőfokokat nem ildomos kettesével szelni, megfontoltan kell haladni rajta előre, de egyenesen felfelé. Ő önként ugrott vissza az aljára, hogy egy új, meredekebbet, ismeretlen terepre vivőt válasszon, s most újrakezdheti. Más út, más élet, más prioritás.
Ide nem szűrődik be úgy a fény. Itt is óvja az árnyék, mint eddig mindig, viszont most ki fog törni belőle és végre bemutatkozhat akár a saját nevén is. Már nem számít. Halványan dobogtatja szívét a lehetőség, hogy új lényekkel gazdagodjon ismeretségi köre. A séta közben valami vágyakozás lesz úrrá rajta, mikor belegondol, hogy felszabadult. Még a kis cérnát is kikapja a gyermek hajából, aki mellette haladt el, mintha csak óvón simogatná, pont azzal a kézzel, amivel eddig nem tett mást, csak ártott.*


1673. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2024-03-06 17:47:29
 ÚJ
>Mai Faensa avatarja! Úgy tűnik a kép nem megjeleníthető.

Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 350
OOC üzenetek: 0

Játékstílus: Megfontolt

//Feléd tartunk Ismeretlen//

*Mindig újabb információkat kap Nori gyermekkoráról, amit már nem szeretne jellemezni hangosan, mert mindig ugyan az a válasz. De attól az ő fejében az, hogy valakit olyan fiatalon tanítottak sötét dolgokra, az akkor sem mókás. Arra képezni valakit, hogy öljön és ezt szavai alapján többnyire bűntudat nélkül teszi, az minden, csak nem boldog gyermekkor. Igen, vezetett valahová és ezáltal erős lett a feketeség, de mi lenne, ha nem kéne olyan erősnek lennie, csak simán egy lánynak, aki másban különleges? Talán akkor is a legjobb alkimista lehetne, csak nem mérgekkel tenne kárt másokban. Észrevétlenül rázza meg a fejét, de ezzel kapcsolatban tényleg inkább nem mond semmit.*
- Rien. Hmm, hangzatos kis név. Tényleg tehetséges vagy, ez nem is kérdés.
*Ismeri el azt, ami nyilvánvaló. Legalább az örömmel tölti el, hogy szívesen tanítja majd őt Nori és nem fukarkodik a tudása megosztásával, mint oly sokan. Tanítani ritka nagy kincs és hatalom, Mai nagyon szívesen gondol annyira előre, hogyha majd a leghíresebb tudós lesz, akkor kiképzi az utána következőket, akik még tőle is sokkal jobbak lesznek. Ez elűzi a sötét gondolatokat és mosoly költözik az arcára.*
- Alig várom! Ha tanulhatok valami újat mindig értelmet nyer, hogy egyáltalán élek! *Kedve lenne táncra perdülni, de ezt nem teszi meg, hiszen még annyi bolyongás vár rájuk. Egy kicsit azért feltüzeli az is, hogy mint kiderült egy orvost keresnek, akitől szintén lehet tanulni, ha elég nyitott szemmel jár a közelében. És kitudja, ha olyan kedves, mint amilyen csinos, még ő is fejleszthet rajta, hiszen Mai csak elméletből jó, gyakorlatból kevésbé.
Elismerően néz a lányra, aki éppen egy sikeres varázslatot hajtott végre, de erről eszébe jut az is, ami nemrégiben nem jött össze. De együtt örül vele, hiszen mindig jó, amikor ilyennek látja.*
- Biztosan szeret, de ha nyugodt vagy minden sokkal jobban megy. Büszke vagyok rád, de tényleg. *Nem akarta emlékeztetni a tegnapra, de mégis sikerült. Magára vessen, ha emiatt ismét morcos barátnő fog mellette sétálni. De a lila kis üvegcsét elveszi és mivel rettentően hajtja a kíváncsiság, így megissza. Amolyan teszt jelleggel. Kikerekedik a szeme, bízott ugyan benne, de ilyen hatásra nem számított egyáltalán. Mintha egy rövid idő alatt kicserélték volna, így olyan hálás a másiknak, mint talán még soha. Most ő szeretné megölelni, de egyenes útjuk van a Sellőházba.*
- Ez hihetetlen! Én mindent tudni akarok, ez.. a lehetőségek tárháza! *Örül, mint kisgyermek a cukorkának, de sétálni kell tovább. Igaz, így ezerszer kellemesebb.*
- Nos, mi mind a ketten elég szépek vagyunk, te pedig elég félelmetes is, ha akarsz. *Nevet fel újult erejével és meg sem állnak végre a híres helyig.*

Megivott egy varázsitalt, ami azonnal semlegesít minden nem mágikus mérget és káros anyagot.

1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1673-1692