Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |  |
1902. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-27 09:16:15
Üzenet elküldve: 2025-04-27 09:16:15
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Nem érkezik azonnali válasz, de ahogy a bögre felé fordul, még épp elkapja a tűz fényében alakulni látszó vonások árnyát, ahogy megfeszül amaz állkapcsa. Hogy a nemtetszésének lenyomata, lehetséges, de nem korrigál. Nincs szüksége valójában semmire. Kérhetne aranyat, de éppen elég lapul nála, ugyan mire használná? Bármi, amit vásárol, csak itt ragasztja, egyre gyűlne a kacat, a kényelmesebb, netán szebb bútor, ami mintha beleszögelné a talpait a hajópadlóba. Belekortyol a teába, érzi az útját, végigcsorog forrón, egészen a gyomráig. Az ablak felé pillant, nem korrigál, de a gondolatok viszik tovább, hogy talán kellene. Folyton akad, ha megjavítaná valaki… de akkor is csak kényelmesebb lenne az ittlét, ami ha nem is tudatos, de az utolsó, amit szeretne. Az oldalra vetett pillantás közben éri a válasz. Van. Újra mozdul a nyak, a férfi alakját keresi, de csak bámulja a tüzet. Nem fejt ki semmit, meghagyja a megszokott űrt az egyetlen szó után. Meghagyja a megszokott bizsergést halántéktájon, ahogy újra az arcát fürkészi, az azon megült komorságot. Nem hagyja eluralkodni, jó választás volt az ital, ami a kezében van, noha nem tett bele túlzón a növényből. Aztán újabb szavak. Lassan, mélyen veszi a levegőt, a hangját eltünteti a beszűrődő vihar zaja. Ha tudná, hogy eddig miféle tanárai voltak, nem kérdezné… görcsösen feszülnek rá az ujjak a pohárra.*
- Nem. A te figyelmed nem terelődik el.
*Látszólag legalábbis biztos nem, neki pedig ennyi elég. Hogy ez a maga módján biztonságot ad, már nem tudná megfogalmazni, kár is lenne a mélyére menni, abba még inkább beleveszne ő maga is.
Egy darabon még csendben marad, ha Kyr nem emel szót újfent. Nem keresi az alakját sem, a könyv gerincén húzza végig az ujját.*
- Mondd, amit tudnom kell.
*Hideg a hang, mégis kérés lappang benne, nem utasítás. Kerülgethetik még órákig, de a keresztkérdés nem tett jót. Ahogy a vihar sem, ami ébreszti a letaszított emlékeket. Nem törhet fel, ha magyarázatba kezd a félvér.*
//Második szál//
*Nem érkezik azonnali válasz, de ahogy a bögre felé fordul, még épp elkapja a tűz fényében alakulni látszó vonások árnyát, ahogy megfeszül amaz állkapcsa. Hogy a nemtetszésének lenyomata, lehetséges, de nem korrigál. Nincs szüksége valójában semmire. Kérhetne aranyat, de éppen elég lapul nála, ugyan mire használná? Bármi, amit vásárol, csak itt ragasztja, egyre gyűlne a kacat, a kényelmesebb, netán szebb bútor, ami mintha beleszögelné a talpait a hajópadlóba. Belekortyol a teába, érzi az útját, végigcsorog forrón, egészen a gyomráig. Az ablak felé pillant, nem korrigál, de a gondolatok viszik tovább, hogy talán kellene. Folyton akad, ha megjavítaná valaki… de akkor is csak kényelmesebb lenne az ittlét, ami ha nem is tudatos, de az utolsó, amit szeretne. Az oldalra vetett pillantás közben éri a válasz. Van. Újra mozdul a nyak, a férfi alakját keresi, de csak bámulja a tüzet. Nem fejt ki semmit, meghagyja a megszokott űrt az egyetlen szó után. Meghagyja a megszokott bizsergést halántéktájon, ahogy újra az arcát fürkészi, az azon megült komorságot. Nem hagyja eluralkodni, jó választás volt az ital, ami a kezében van, noha nem tett bele túlzón a növényből. Aztán újabb szavak. Lassan, mélyen veszi a levegőt, a hangját eltünteti a beszűrődő vihar zaja. Ha tudná, hogy eddig miféle tanárai voltak, nem kérdezné… görcsösen feszülnek rá az ujjak a pohárra.*
- Nem. A te figyelmed nem terelődik el.
*Látszólag legalábbis biztos nem, neki pedig ennyi elég. Hogy ez a maga módján biztonságot ad, már nem tudná megfogalmazni, kár is lenne a mélyére menni, abba még inkább beleveszne ő maga is.
Egy darabon még csendben marad, ha Kyr nem emel szót újfent. Nem keresi az alakját sem, a könyv gerincén húzza végig az ujját.*
- Mondd, amit tudnom kell.
*Hideg a hang, mégis kérés lappang benne, nem utasítás. Kerülgethetik még órákig, de a keresztkérdés nem tett jót. Ahogy a vihar sem, ami ébreszti a letaszított emlékeket. Nem törhet fel, ha magyarázatba kezd a félvér.*
1901. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-26 13:45:44
Üzenet elküldve: 2025-04-26 13:45:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Mélyfeketére festi az árnyékokat a háta mögül bevágó villám fénye. Nyugodtan koppannak a léptek a csendjében. Nem rezzenti meg a dörrenés, a falakban, a talpa alatt, a mellkasában visszhangot vert ereje. Ha ért is valamit a villám a környéken, nem ez a ház volt az. Mintha nem is hallaná, nyúl a könyvért, hogy fellapozza, úgy lehet ha maga az ég szakadna a nyakába sem tenne másként. Nem figyeli, hogy a másik miként szorít rá eközben a poharára, talán ő hozott magával hideget az ablaktól. A szokott mozdulatlanságukkal takarják a vonások a gondolatokat, miközben a nő elé tolja a kinyitott könyvet az asztalon, s elfordul a tűz felé. Sötétvörösen izzik a szén, így közelebbről jobban érzi a melegét is. Vonzza a fény, de nem mozdul, amíg meg nem egyeztek az árban. A kérdés alapvető, a válasz azonban nem aranyban érkezik, hiába néz visszafordulva éppen azokba.
Összefeszül az állkapcsa a kérés hallatán. A gyertyák fényében éles árnyékként rajzolódnak ki az izmok a bőr alatt, szólni azonban nem szól rá. Elengedi a tekintete a mellette ülőét, s ellép inkább a kandalló felé, az abban parázsló hasábokra pillantva, érintetlenül hagyva az asztalra tett poharat.
Kihűlnek újra az ujjak a kabát nyirkos anyaga alatt, ahogy összefonva tartja a karjait a mellkasa előtt, nem engedve őket lejjebb. Rosszkedvű a lehajtott, tűzbe meredő arc, ha fáradtabb is, mint szokott.*
- Van.
*Feleli a kérdésre a képekkel kapcsolatban, anélkül, hogy folytatná vagy kifejtené, hogy mit kellene tudnia a másiknak. Összevont szemöldökkel mered maga elé, a tűzhely kövei közé. Halkan pattan köztük egy rönk maradéka, zsarátnok már csak jószerével. Egyetlen apró láng emészti még imbolyogva.*
- Még mindig nem találtál magadnak jobb tanárt..?
*Kérdezi komoran. Hogy a kérés ellenértéke jogos lenne, nem tagadja. Talán még a nő megrögzött makacssága sem zavarná igazából, ha nem társulna hozzá mindannyiszor egy keserű sejtelem. Ha valóban csak íjászatról volna szó.. Félig száradtan hullik vissza egy tincs a homlokába a többi közül.*
//Második szál//
*Mélyfeketére festi az árnyékokat a háta mögül bevágó villám fénye. Nyugodtan koppannak a léptek a csendjében. Nem rezzenti meg a dörrenés, a falakban, a talpa alatt, a mellkasában visszhangot vert ereje. Ha ért is valamit a villám a környéken, nem ez a ház volt az. Mintha nem is hallaná, nyúl a könyvért, hogy fellapozza, úgy lehet ha maga az ég szakadna a nyakába sem tenne másként. Nem figyeli, hogy a másik miként szorít rá eközben a poharára, talán ő hozott magával hideget az ablaktól. A szokott mozdulatlanságukkal takarják a vonások a gondolatokat, miközben a nő elé tolja a kinyitott könyvet az asztalon, s elfordul a tűz felé. Sötétvörösen izzik a szén, így közelebbről jobban érzi a melegét is. Vonzza a fény, de nem mozdul, amíg meg nem egyeztek az árban. A kérdés alapvető, a válasz azonban nem aranyban érkezik, hiába néz visszafordulva éppen azokba.
Összefeszül az állkapcsa a kérés hallatán. A gyertyák fényében éles árnyékként rajzolódnak ki az izmok a bőr alatt, szólni azonban nem szól rá. Elengedi a tekintete a mellette ülőét, s ellép inkább a kandalló felé, az abban parázsló hasábokra pillantva, érintetlenül hagyva az asztalra tett poharat.
Kihűlnek újra az ujjak a kabát nyirkos anyaga alatt, ahogy összefonva tartja a karjait a mellkasa előtt, nem engedve őket lejjebb. Rosszkedvű a lehajtott, tűzbe meredő arc, ha fáradtabb is, mint szokott.*
- Van.
*Feleli a kérdésre a képekkel kapcsolatban, anélkül, hogy folytatná vagy kifejtené, hogy mit kellene tudnia a másiknak. Összevont szemöldökkel mered maga elé, a tűzhely kövei közé. Halkan pattan köztük egy rönk maradéka, zsarátnok már csak jószerével. Egyetlen apró láng emészti még imbolyogva.*
- Még mindig nem találtál magadnak jobb tanárt..?
*Kérdezi komoran. Hogy a kérés ellenértéke jogos lenne, nem tagadja. Talán még a nő megrögzött makacssága sem zavarná igazából, ha nem társulna hozzá mindannyiszor egy keserű sejtelem. Ha valóban csak íjászatról volna szó.. Félig száradtan hullik vissza egy tincs a homlokába a többi közül.*
1900. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-26 08:09:25
Üzenet elküldve: 2025-04-26 08:09:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Kellemesen meleg a tenyere alatt a bögre, nem ő fázik, de jóleső a tapintása. Hogy a férfi nem nyúl a sajátjáért, az ő dolga, nem érzi pazarlásnak azt a néhány virágot, ami megtelve nedvességgel már végül leült a meleg víz aljára, egyre eresztve ki a színét és a benne megbújó hatóanyagot. Kíváncsi lenne, menne-e végbe látható változás, lenne-e tőle bármi is jobb, lekerülne-e végre a kabát, amire már csak rátekintve is érzi saját bőrén a nedves hidegséget. Figyeli a közeledő alakját, egy hosszabb pillanatra festi meg a teret, s őt magát is az ablak mögötti erőteljes villanás, ahogy kintről beszűrődik a rövid időre fellobbant egyetlen utcai fényforrás. Hogy mit ért el a villám, ha ért, nem tudja, de az azt követő robbanások, mintha darabokra törnék, zúznák felettük az eget, megrezzen tőle, kellemetlenül rázza ki a hideg. Nem ő fázik, de erősebben szorít rá a megmunkált agyagra, belefojtva a hirtelen rezzenést.
Követi a másik mozdulatait a szemével, végigpásztázza az arany a kéz útját, ahogy a könyvért nyúl; ha nem is tűnik tudatosnak, már hogyne volna az, ahogy kinyitja a megfelelő helyen… Az ilyeneket kell megjegyezni, s jobban foglalkozni a mintázattal, amit a lapokon lát. Finoman nyúl érte, mikor amaz elengedi, a szavak most segítség, de még nem tudja mennyire kénytelen faggatni, meséltetni.
Ideje sem volt a kérdést megfogalmazni magában, már a fizetség dolgánál tartanak. Az ujjbegyek a lap szélét simítják végig, miközben gondolkodik; aranyat sosem kérne, festék ez csupán… szén, szúrás, tehetség, idő, de nem olyasmi, amiből nem adna a másiknak ingyen, pusztán segítésül. Lassan tekint fel a jelekről a szürkékre. Azt is tudja, hogy vannak dolgok, amik nem érnek semmit, ha nem fizetnek érte. Szúrás, tehetség, idő; ha a szén hibádzik is, a többi jó cserealap. Rezzenéstelen marad, de a szavak nem nélkülözik, hogy komolyan gondolja.*
- Taníts meg az íjjal bánni.
*Mondja, majd újra a könyv felé fordul, miközben egy kortyot iszik végre a már kellemesen meleg, nem pedig forró teából.*
- Van több, amit tudnom kell róluk? *Buta kérdés is lehetne, de azt is jól ismeri, ha valamiről egyáltalán nem kell tudnia. Volt már ilyen. Rúnák jelentése, jelképek, más nyelven elbujtatott gondolatok… nem kérdez, ha nem kell, de most még segítség, ha van válasz, ahogy az is, ha nincs.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.04.26 08:12:19
//Második szál//
*Kellemesen meleg a tenyere alatt a bögre, nem ő fázik, de jóleső a tapintása. Hogy a férfi nem nyúl a sajátjáért, az ő dolga, nem érzi pazarlásnak azt a néhány virágot, ami megtelve nedvességgel már végül leült a meleg víz aljára, egyre eresztve ki a színét és a benne megbújó hatóanyagot. Kíváncsi lenne, menne-e végbe látható változás, lenne-e tőle bármi is jobb, lekerülne-e végre a kabát, amire már csak rátekintve is érzi saját bőrén a nedves hidegséget. Figyeli a közeledő alakját, egy hosszabb pillanatra festi meg a teret, s őt magát is az ablak mögötti erőteljes villanás, ahogy kintről beszűrődik a rövid időre fellobbant egyetlen utcai fényforrás. Hogy mit ért el a villám, ha ért, nem tudja, de az azt követő robbanások, mintha darabokra törnék, zúznák felettük az eget, megrezzen tőle, kellemetlenül rázza ki a hideg. Nem ő fázik, de erősebben szorít rá a megmunkált agyagra, belefojtva a hirtelen rezzenést.
Követi a másik mozdulatait a szemével, végigpásztázza az arany a kéz útját, ahogy a könyvért nyúl; ha nem is tűnik tudatosnak, már hogyne volna az, ahogy kinyitja a megfelelő helyen… Az ilyeneket kell megjegyezni, s jobban foglalkozni a mintázattal, amit a lapokon lát. Finoman nyúl érte, mikor amaz elengedi, a szavak most segítség, de még nem tudja mennyire kénytelen faggatni, meséltetni.
Ideje sem volt a kérdést megfogalmazni magában, már a fizetség dolgánál tartanak. Az ujjbegyek a lap szélét simítják végig, miközben gondolkodik; aranyat sosem kérne, festék ez csupán… szén, szúrás, tehetség, idő, de nem olyasmi, amiből nem adna a másiknak ingyen, pusztán segítésül. Lassan tekint fel a jelekről a szürkékre. Azt is tudja, hogy vannak dolgok, amik nem érnek semmit, ha nem fizetnek érte. Szúrás, tehetség, idő; ha a szén hibádzik is, a többi jó cserealap. Rezzenéstelen marad, de a szavak nem nélkülözik, hogy komolyan gondolja.*
- Taníts meg az íjjal bánni.
*Mondja, majd újra a könyv felé fordul, miközben egy kortyot iszik végre a már kellemesen meleg, nem pedig forró teából.*
- Van több, amit tudnom kell róluk? *Buta kérdés is lehetne, de azt is jól ismeri, ha valamiről egyáltalán nem kell tudnia. Volt már ilyen. Rúnák jelentése, jelképek, más nyelven elbujtatott gondolatok… nem kérdez, ha nem kell, de most még segítség, ha van válasz, ahogy az is, ha nincs.*
A hozzászólás írója (Caelril Vaellisalia) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.04.26 08:12:19
1899. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-24 10:33:08
Üzenet elküldve: 2025-04-24 10:33:08
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az árnyak nem mutatnak irányt//
*Szerencsére Lysse nem tesz különbséget. Ő mindenkivel egyformán bizalmatlan. Hiszen miért is ne lehetne, hogy egy édesen bájos tündér ránt tőrt ellene egy óvatlan pillanatban? A bizalmatlanság viszont apránként fordul hasonszőrű meglepettségbe, mint ami a férfi arcán is látszódik a fürdést emlegetve. Hallott már olyat, hogy az ágyban akadnak olyanok, akiknek, nos hát igen változatos igényük van, amihez más-más gusztus társul. De személy szerint ő annyira nem repesne az örömtől, ha valakihez úgy kéne hozzányúlnia, hogy egy merő mocskos. Éppen ezért gondolja úgy, hogy remek ötlet kihasználni a helyzetet és alaposan megmosakodni az idegen kontójára. Mert a terv még mindig úgy áll, hogy eszik, fürdik azután illedelmesen lelép. A baj csak az, hogy a helyzetben valahogy úgy érzi, hogy valami nem stimmel.
De végül a férfi beleegyezik a dologba, így vidámabb mosollyal fogadja, mikor a mélységi mellé lép. Kósza pillantása nem is rest végig mérni a viharvert öltözetet, a sarat és piszkot. Hát nem sokban különbözik tőle most a fehér hajú.*
- Remek.
*Válaszolja is elégedetten, ahogy megiramodik a férfi nyomában. Közben már azon kattognak fejében a fogaskerekek, hogy hogyan is kéne megeszközölni azt a nem túl udvarias lelépést. Talán evés után elküldi a mélységit, hogy amíg ő rendbe szedi magát a fürdőben, addig ő nyugodtan megvárhatja valamelyik szobában. Onnan már nem lesz problémás a nyúlcipő felhúzása. Hacsak nem akar a férfi maga is fürdőt venni előtte, mert úgy már nehézkesebb, de az sem kivitelezhetetlen feladat. A gondolataiból viszont hamar kizökkenti az a megjegyzés, amire a helyzetében most egyáltalán nem számít.*
~ Feláras? Mi a pi... ~
- He?
*Torpan meg a lépésben, miközben a fénytelen zöldek értetlen pislogással méregetik a férfit. Most akkor ki fizet kinek? Mert az valahogy nem stimmel, hogy a mélységi fizetne többet azért, hogy húzza az időt a mosakodással. Az meg mióta módi, hogy a szajha fizet az együttlétért? Az olyan lenne, mintha a tehén csapna a villámba, nem pedig fordítva.*
- Most arra gondolsz, hogy én *Ezzel mutatóujjával egyenesen saját mellkasára bök.* fizessek neked *Azzal az ujj fordul is a mélységi irányába.* azért, hogy megfürdöm előtte?
*Pillog szaporán és igencsak értetlenül. De miután rövid időn belül átrágja magában a dolgot egyszerűen csak vállat von. Nem ítélkezik. Megérti, hogy a csinos pofijára nehéz sokáig várni. Ha ételt kap már az is járja, a fürdést megoldja, ha lelépett. Hisz ezek szerint akad még itt valami csehó, ahol csak akad egy dézsa meg legalább valami langyos víz, hogy ne fagyjon az aljához a feneke.*
- Jól van. Akkor a fürdést elengedem. Elég, ha előtte eszünk valamit.
*Feleli engedékenyen, ahogy a betájolt irányba végül tovább indul. Szerencse, hogy nem ment tényleg szajhának. Fura egy alakok lehetnek még, igencsak furább kívánságokkal.*
*Szerencsére Lysse nem tesz különbséget. Ő mindenkivel egyformán bizalmatlan. Hiszen miért is ne lehetne, hogy egy édesen bájos tündér ránt tőrt ellene egy óvatlan pillanatban? A bizalmatlanság viszont apránként fordul hasonszőrű meglepettségbe, mint ami a férfi arcán is látszódik a fürdést emlegetve. Hallott már olyat, hogy az ágyban akadnak olyanok, akiknek, nos hát igen változatos igényük van, amihez más-más gusztus társul. De személy szerint ő annyira nem repesne az örömtől, ha valakihez úgy kéne hozzányúlnia, hogy egy merő mocskos. Éppen ezért gondolja úgy, hogy remek ötlet kihasználni a helyzetet és alaposan megmosakodni az idegen kontójára. Mert a terv még mindig úgy áll, hogy eszik, fürdik azután illedelmesen lelép. A baj csak az, hogy a helyzetben valahogy úgy érzi, hogy valami nem stimmel.
De végül a férfi beleegyezik a dologba, így vidámabb mosollyal fogadja, mikor a mélységi mellé lép. Kósza pillantása nem is rest végig mérni a viharvert öltözetet, a sarat és piszkot. Hát nem sokban különbözik tőle most a fehér hajú.*
- Remek.
*Válaszolja is elégedetten, ahogy megiramodik a férfi nyomában. Közben már azon kattognak fejében a fogaskerekek, hogy hogyan is kéne megeszközölni azt a nem túl udvarias lelépést. Talán evés után elküldi a mélységit, hogy amíg ő rendbe szedi magát a fürdőben, addig ő nyugodtan megvárhatja valamelyik szobában. Onnan már nem lesz problémás a nyúlcipő felhúzása. Hacsak nem akar a férfi maga is fürdőt venni előtte, mert úgy már nehézkesebb, de az sem kivitelezhetetlen feladat. A gondolataiból viszont hamar kizökkenti az a megjegyzés, amire a helyzetében most egyáltalán nem számít.*
~ Feláras? Mi a pi... ~
- He?
*Torpan meg a lépésben, miközben a fénytelen zöldek értetlen pislogással méregetik a férfit. Most akkor ki fizet kinek? Mert az valahogy nem stimmel, hogy a mélységi fizetne többet azért, hogy húzza az időt a mosakodással. Az meg mióta módi, hogy a szajha fizet az együttlétért? Az olyan lenne, mintha a tehén csapna a villámba, nem pedig fordítva.*
- Most arra gondolsz, hogy én *Ezzel mutatóujjával egyenesen saját mellkasára bök.* fizessek neked *Azzal az ujj fordul is a mélységi irányába.* azért, hogy megfürdöm előtte?
*Pillog szaporán és igencsak értetlenül. De miután rövid időn belül átrágja magában a dolgot egyszerűen csak vállat von. Nem ítélkezik. Megérti, hogy a csinos pofijára nehéz sokáig várni. Ha ételt kap már az is járja, a fürdést megoldja, ha lelépett. Hisz ezek szerint akad még itt valami csehó, ahol csak akad egy dézsa meg legalább valami langyos víz, hogy ne fagyjon az aljához a feneke.*
- Jól van. Akkor a fürdést elengedem. Elég, ha előtte eszünk valamit.
*Feleli engedékenyen, ahogy a betájolt irányba végül tovább indul. Szerencse, hogy nem ment tényleg szajhának. Fura egy alakok lehetnek még, igencsak furább kívánságokkal.*
1898. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-23 17:34:51
Üzenet elküldve: 2025-04-23 17:34:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az árnyak nem mutatnak irányt//
*Megszokta már, hogy közeledése akaratlanul is bizalmatlanságot kelt. A magas mélységi határozott léptei általában ilyen hatást keltenek, melyet teljes mértékben elfogadott már. A vörös kissé bizonytalannak tűnik, de hamar felismerheti, hogy kivel van dolga, legalább is Télvas így gondolja. Jólesően bólint a Hét Varjú elfogadásához, de hamar felkúszik egyik szemöldöke, arra, hogy a másik csak egy jó evés és fürdés után lesz hajlandó... ~Minek akar ez enni és fürödni tárgyalás előtt?~ Az evést még meg tudja magyarázni magának, de a fürdést nem. Igaz magához képest hanyagul érkezett, legalább is kissé sárosan, piszkosan. Megbeszélésre nem így szokott érkezni, de ez kivételes helyzet volt. Elhúzódott az esti munka és ráadásul nehezebbre is sikerült, mint gondolta. Egy darabig azért látszik rajta némi meglepődés, de vállat ránt.*
- Legyen így. *Ennél voltak már szokatlanabb ügyfelei is, úgyhogy elhessegeti furcsa megérzését. Oldalra lép a vörös mellé majd köpenyét háta mögé csapja. Fekete bőr vértezete tűnik ki, illetve fegyverei. A vértezet általában mindig ápolt, de most sáros, piszkos, akárcsak a csizmája. Könnyen észlelhető így rajta, hogy viharvert éjszakája volt. Egy kicsit azért megigazítja magán a bőrvértet és elindul határozott léptekkel a Hét Varjú taverna felé. Úgy dönt átveszi a kezdeményezést mert jelenlegi ügyfeléről úgy véli visszafogottabb alkat, amivel nincs baja, mert ha megfizetik akkor neki teljesen mindegy. Egy újabb pillantást téve a rőt felé azért látja, hogy a másik se nagyon csípte ki magát a találkozóra. Séta közben két kezét az övén tartva sétál, ezzel is kicsit a hátra gyűrt köpenyt tartja a helyén. Arcán kevés érzelem látható, csupán néha egy pillanatnyi kivetülés kapható el rajta. Azért egy rövid dolgot hozzáfűz még a nő kikötéséhez.*
- Megvárom a fürdésed, de feláras lesz. Az idő pénz. *Nem fejti ki, de természetesen arra gondol, hogy míg a másik nyugodtan eszik és fürdik, addig lenne jobb dolga is. Viszont mivel egyre inkább erősödik a napfény nem bánja, hogy tető alá érnek.*
*Megszokta már, hogy közeledése akaratlanul is bizalmatlanságot kelt. A magas mélységi határozott léptei általában ilyen hatást keltenek, melyet teljes mértékben elfogadott már. A vörös kissé bizonytalannak tűnik, de hamar felismerheti, hogy kivel van dolga, legalább is Télvas így gondolja. Jólesően bólint a Hét Varjú elfogadásához, de hamar felkúszik egyik szemöldöke, arra, hogy a másik csak egy jó evés és fürdés után lesz hajlandó... ~Minek akar ez enni és fürödni tárgyalás előtt?~ Az evést még meg tudja magyarázni magának, de a fürdést nem. Igaz magához képest hanyagul érkezett, legalább is kissé sárosan, piszkosan. Megbeszélésre nem így szokott érkezni, de ez kivételes helyzet volt. Elhúzódott az esti munka és ráadásul nehezebbre is sikerült, mint gondolta. Egy darabig azért látszik rajta némi meglepődés, de vállat ránt.*
- Legyen így. *Ennél voltak már szokatlanabb ügyfelei is, úgyhogy elhessegeti furcsa megérzését. Oldalra lép a vörös mellé majd köpenyét háta mögé csapja. Fekete bőr vértezete tűnik ki, illetve fegyverei. A vértezet általában mindig ápolt, de most sáros, piszkos, akárcsak a csizmája. Könnyen észlelhető így rajta, hogy viharvert éjszakája volt. Egy kicsit azért megigazítja magán a bőrvértet és elindul határozott léptekkel a Hét Varjú taverna felé. Úgy dönt átveszi a kezdeményezést mert jelenlegi ügyfeléről úgy véli visszafogottabb alkat, amivel nincs baja, mert ha megfizetik akkor neki teljesen mindegy. Egy újabb pillantást téve a rőt felé azért látja, hogy a másik se nagyon csípte ki magát a találkozóra. Séta közben két kezét az övén tartva sétál, ezzel is kicsit a hátra gyűrt köpenyt tartja a helyén. Arcán kevés érzelem látható, csupán néha egy pillanatnyi kivetülés kapható el rajta. Azért egy rövid dolgot hozzáfűz még a nő kikötéséhez.*
- Megvárom a fürdésed, de feláras lesz. Az idő pénz. *Nem fejti ki, de természetesen arra gondol, hogy míg a másik nyugodtan eszik és fürdik, addig lenne jobb dolga is. Viszont mivel egyre inkább erősödik a napfény nem bánja, hogy tető alá érnek.*
1897. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-23 16:04:00
Üzenet elküldve: 2025-04-23 16:04:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Komoran ül a kinti felhők súlya a vállán, ahogyan az ablak mellett állva bámulja a világot. Sötét lepel fedi a házakat, a tetőkön ömlik alá, feketén csorog a falakon. Lámpást kellene gyújtani az utcákon, hogy pontnyi tájékozódást adjanak, ha el nem lobbanna azonnal a lángjuk a sűrű, ködszerű párában, ami megült az épületek között. A hátán érzi a ruhán átszivárgó meleget, a kandallóban vörösen izzó parázsét, de mintha a csontokig ette volna be magát a kintről hozott nyirkos hideg, úgy járkál nyugtalan a felszín alatt. Hogyan bízhatna rá valakire valamit, aki még sosem csinált, sosem látott ilyet?
Hosszan figyeli a nőt, ahogyan az visszaül az asztalhoz, s a teájáért nyúl. Hogy a magáé is ott gőzölög mellette, továbbra sem tűnik úgy, mintha érdekelné. Talán fel sem fogta, hogy neki szánták, hiába látta, hogy felé int vele a másik. A karbafont kezek alatt idegenül hűvös a kihűlt bőr, a vizes ruhák belülről szívják el a testmeleget, bármennyi adatott is neki belőle. Mintha szoknia kéne, hogy fázzon, ázott vadászkutyák rezzenéstelenségével figyeli az asztal mellé ült ismerőst. Hogyan bízza rá..?
Szótlanul mozdul, hogy közelebb menjen. Néhány lépésnyi nyugodt dobbanás a csizmatalpak zaja a lakás csendjében; leengedve maga elől a karját nyúl a könyvért a nő mellett.*
- Van, aminek csak önmagában van értelme..
*A mintakönyv elég támaszt adhat, de ha rá akarja bízni, ahhoz mégis kevés talán. Akárha találomra csinálná húzza magához valamivel közelebb a kötetet fél kézzel, s nyitja fel a vége felé, bár pontosan tudja, melyik oldalakat keresi. Az ujjaival támasztja meg a lapokat, hogy nyitva tartsa az oldalpárt. Bár a másik mellett áll, s neki mondja, egy darabon csak ő maga, csendben figyeli az ismerős fekete jeleket, mielőtt elfordítva a nő elé tolná vissza a nyitott könyvet. Nem néz azonban fel rá, félrefordulva mered a tűzrakóban vöröslő parázsba, visszafonva maga elé a karjait, s ha a másik nem fogta meg eddigre, akkor hagyja becsukódni a könyvet. Hogy rábízza-e, nem kérdés, különben itt sem volna..*
- Nevezd meg az árát.
*Nyugodtak a szavak, csendesek; visszafordítja a fejét a mellette ülő felé.*
//Második szál//
*Komoran ül a kinti felhők súlya a vállán, ahogyan az ablak mellett állva bámulja a világot. Sötét lepel fedi a házakat, a tetőkön ömlik alá, feketén csorog a falakon. Lámpást kellene gyújtani az utcákon, hogy pontnyi tájékozódást adjanak, ha el nem lobbanna azonnal a lángjuk a sűrű, ködszerű párában, ami megült az épületek között. A hátán érzi a ruhán átszivárgó meleget, a kandallóban vörösen izzó parázsét, de mintha a csontokig ette volna be magát a kintről hozott nyirkos hideg, úgy járkál nyugtalan a felszín alatt. Hogyan bízhatna rá valakire valamit, aki még sosem csinált, sosem látott ilyet?
Hosszan figyeli a nőt, ahogyan az visszaül az asztalhoz, s a teájáért nyúl. Hogy a magáé is ott gőzölög mellette, továbbra sem tűnik úgy, mintha érdekelné. Talán fel sem fogta, hogy neki szánták, hiába látta, hogy felé int vele a másik. A karbafont kezek alatt idegenül hűvös a kihűlt bőr, a vizes ruhák belülről szívják el a testmeleget, bármennyi adatott is neki belőle. Mintha szoknia kéne, hogy fázzon, ázott vadászkutyák rezzenéstelenségével figyeli az asztal mellé ült ismerőst. Hogyan bízza rá..?
Szótlanul mozdul, hogy közelebb menjen. Néhány lépésnyi nyugodt dobbanás a csizmatalpak zaja a lakás csendjében; leengedve maga elől a karját nyúl a könyvért a nő mellett.*
- Van, aminek csak önmagában van értelme..
*A mintakönyv elég támaszt adhat, de ha rá akarja bízni, ahhoz mégis kevés talán. Akárha találomra csinálná húzza magához valamivel közelebb a kötetet fél kézzel, s nyitja fel a vége felé, bár pontosan tudja, melyik oldalakat keresi. Az ujjaival támasztja meg a lapokat, hogy nyitva tartsa az oldalpárt. Bár a másik mellett áll, s neki mondja, egy darabon csak ő maga, csendben figyeli az ismerős fekete jeleket, mielőtt elfordítva a nő elé tolná vissza a nyitott könyvet. Nem néz azonban fel rá, félrefordulva mered a tűzrakóban vöröslő parázsba, visszafonva maga elé a karjait, s ha a másik nem fogta meg eddigre, akkor hagyja becsukódni a könyvet. Hogy rábízza-e, nem kérdés, különben itt sem volna..*
- Nevezd meg az árát.
*Nyugodtak a szavak, csendesek; visszafordítja a fejét a mellette ülő felé.*
1896. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-22 18:18:08
Üzenet elküldve: 2025-04-22 18:18:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Lassan töltődik meg az elméje megfoghatóbbnak tűnő gondolatokkal. A könyvben látottak bár nem ismeretesek a számára, mégis ezerfélét lát mögöttük. Nem elég hozzá a motívum, kell a másik, ahogy sóbálvánnyá dermedve mered ki az ablakon, mintha bármit is láthatna a vízfüggönyön át. Hogy mit lát valójában a szürke, ugyanannyira ismeretlen számára, mint a lapokra rajzoltak jelentése, mégis egyre állnak össze a lehetséges mintázatok, egymásba fonódva, vagy épp egymás mellett, a test különböző pontjain, lepelként ráhullva óvón a most minden bizonnyal nedves bőrre a kabát helyett. Hogy mi van mögötte nem tudja, ahogy sokszor saját festményeit sem tudná megfejteni, de az érzés mindig ugyanaz. Valakiből, vagy belőle egy darab. Egy túl éles, vagy épp homályos emlék. Az ő esetében annak hiánya.
A lassacskán színét kieresztő növény a forróvíz tetején duzzad. Egy pillanatra elréved benne. Nem tudja kíván-e a félvér megbeszélni bármit, hogy formálna-e szavakat, vagy csupán megoldást vár. Adhatna segítséget szavak nélkül is talán, de vár egyetlen kis rezdülést, ami őt is segíti a leendő dolgában. A férfi szótlanságát már megszokásként kezeli, nem nehezedik rá teherként, de végül a kérdés mellett dönt. A csend mögött bármi lehet, ha olykor jól beszélik is egymás között. *
- Ilyet nem. *Ingatja meg a fejét, de a bizonytalanság lenyomata aligha látszódhat rajta. Vonalakat bármilyet megalkothat, de a magját Kyr-nek kell beletennie, még ha olykor az is elég hozzá, hogy nem tud mit mondani. Akkor maradnak az ő megérzései. *
- Nem láttam még hasonlót. *Emlékszik még a másik kérdésére, de elhalt a válasza, ahogy belevetette magát a lapokba. Az aranyakat érdeklődőn emeli a férfire, miközben újra leül az egyik székre és két keze közé fogja a saját bögréjét.*
//Második szál//
*Lassan töltődik meg az elméje megfoghatóbbnak tűnő gondolatokkal. A könyvben látottak bár nem ismeretesek a számára, mégis ezerfélét lát mögöttük. Nem elég hozzá a motívum, kell a másik, ahogy sóbálvánnyá dermedve mered ki az ablakon, mintha bármit is láthatna a vízfüggönyön át. Hogy mit lát valójában a szürke, ugyanannyira ismeretlen számára, mint a lapokra rajzoltak jelentése, mégis egyre állnak össze a lehetséges mintázatok, egymásba fonódva, vagy épp egymás mellett, a test különböző pontjain, lepelként ráhullva óvón a most minden bizonnyal nedves bőrre a kabát helyett. Hogy mi van mögötte nem tudja, ahogy sokszor saját festményeit sem tudná megfejteni, de az érzés mindig ugyanaz. Valakiből, vagy belőle egy darab. Egy túl éles, vagy épp homályos emlék. Az ő esetében annak hiánya.
A lassacskán színét kieresztő növény a forróvíz tetején duzzad. Egy pillanatra elréved benne. Nem tudja kíván-e a félvér megbeszélni bármit, hogy formálna-e szavakat, vagy csupán megoldást vár. Adhatna segítséget szavak nélkül is talán, de vár egyetlen kis rezdülést, ami őt is segíti a leendő dolgában. A férfi szótlanságát már megszokásként kezeli, nem nehezedik rá teherként, de végül a kérdés mellett dönt. A csend mögött bármi lehet, ha olykor jól beszélik is egymás között. *
- Ilyet nem. *Ingatja meg a fejét, de a bizonytalanság lenyomata aligha látszódhat rajta. Vonalakat bármilyet megalkothat, de a magját Kyr-nek kell beletennie, még ha olykor az is elég hozzá, hogy nem tud mit mondani. Akkor maradnak az ő megérzései. *
- Nem láttam még hasonlót. *Emlékszik még a másik kérdésére, de elhalt a válasza, ahogy belevetette magát a lapokba. Az aranyakat érdeklődőn emeli a férfire, miközben újra leül az egyik székre és két keze közé fogja a saját bögréjét.*
1895. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-22 12:26:56
Üzenet elküldve: 2025-04-22 12:26:56
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az árnyak nem mutatnak irányt//
*Homlokának támasztja kézfejét ahogy az égre pillant óvatosan, hogy a lassan előbújó fénysugaraktól óvja a szemeit. A komor felhők eső nélkül kezdenek szerte foszlani. Szereti a borús időt, leginkább illő az átlagos hangulatához, de most nem sírja magához az esőt, hogy bőrig is ázzon mielőtt talál valami helyet, ahová beülhet enni és megmosakodhat. Halk, kellettlen sóhaj hagyja el ajkait, ahogy végül leereszti a kezét és körbe pillant, hogy merre is induljon tovább. Innen már nem kell sok idő, hogy pillantása belegabalyodjon az idegen kék szemekbe. A vékony ívű, szintén láng színű szemöldökök feljebb szaladnak rögvest, mert meg merne esküdni, hogy a sötét ruhába burkolódzott alak bizony egyenesen felé tart. Na az kéne még, hogy rögtön az első pár napján metsszék át hideg pengével a torkát. Úgy tudta, hogy nem a kikötőt kéne megcélozni. Ott lehetett volna Arthenior. Ott állítólag nem kell attól tartania, hogy a kora reggel óráiban késsel fogják megdöfködni. Teljes testével a férfi irányába fordul, de közben tesz egy lépést hátra, majd azután még egyet, de végül menekülés helyett lefékezi távolodó lépteit, mert nem úgy látja, hogy az idegen fegyver után nyúlna. Bár hallott már arról is, hogy az orvgyilkosok igen körmönfont praktikákkal tudják kibelezni az áldozatukat. A szemeit csak akkor veszi le egy pillanatra a közeledőről, mikor az valamiért a zsebe felé nyúl, de éppen úgy fest, mintha eltenne valamit, nem pedig kést rántana elő. Noha a bizalma nem nő, sőt egyre inkább terjeng szét ereiben az óvatosság, mégis megvárja, míg a férfi közelebb ér. Ahogy megszólal a szavakat pedig megrágja gyorsan magában azok a szemöldökök ismét kényszerűen a magasba szöknek. Ezzel együtt pedig a meglepettség is kiül az arcára.*
~ Ez kurvának néz? ~
*Pillázik párat szaporábban, majd egy futó pillantással tekint le saját öltözékére. Azután újból a kék szemek felé sandít.*
- Azt hiszem...
*Szerencsére az ötlet hamarabb beér, minthogy a mondat befejezetté válna. Hisz, ha egyszerű rüfkének nézik mi baj lehet? A fickó valami Varjút emlegetett, ami akár egy fogadó is lehet. Ha pedig fogadó, akkor ott van étel is. Ha igazán nagy szerencséje van, akkor még egy dézsa jó meleg víz is. Csekély ár érte, hogy széttegye a lábát egy mélységinek. De még akár le is koptathatja arra hivatkozva, hogy fáj a feje vagy a gyomra rakoncátlankodik. Majd kitalál valamit, ha szükség lesz rá. Így végül megköszörüli a torkát és kihúzza magát, mint akinek bármi fogalma is lenne, hogy éppen mibe készül belekeveredni.*
- Azt hiszem a Hét Varjú jó lesz, ha nincs jobb ötlet.
*Bólint beleegyezőn a férfi szavaira, miközben mellkasa előtt összefonja karjait.*
- De mindenre csakis egy jó evés és fürdés után leszek hajlandó, ha így megfelel.
*Homlokának támasztja kézfejét ahogy az égre pillant óvatosan, hogy a lassan előbújó fénysugaraktól óvja a szemeit. A komor felhők eső nélkül kezdenek szerte foszlani. Szereti a borús időt, leginkább illő az átlagos hangulatához, de most nem sírja magához az esőt, hogy bőrig is ázzon mielőtt talál valami helyet, ahová beülhet enni és megmosakodhat. Halk, kellettlen sóhaj hagyja el ajkait, ahogy végül leereszti a kezét és körbe pillant, hogy merre is induljon tovább. Innen már nem kell sok idő, hogy pillantása belegabalyodjon az idegen kék szemekbe. A vékony ívű, szintén láng színű szemöldökök feljebb szaladnak rögvest, mert meg merne esküdni, hogy a sötét ruhába burkolódzott alak bizony egyenesen felé tart. Na az kéne még, hogy rögtön az első pár napján metsszék át hideg pengével a torkát. Úgy tudta, hogy nem a kikötőt kéne megcélozni. Ott lehetett volna Arthenior. Ott állítólag nem kell attól tartania, hogy a kora reggel óráiban késsel fogják megdöfködni. Teljes testével a férfi irányába fordul, de közben tesz egy lépést hátra, majd azután még egyet, de végül menekülés helyett lefékezi távolodó lépteit, mert nem úgy látja, hogy az idegen fegyver után nyúlna. Bár hallott már arról is, hogy az orvgyilkosok igen körmönfont praktikákkal tudják kibelezni az áldozatukat. A szemeit csak akkor veszi le egy pillanatra a közeledőről, mikor az valamiért a zsebe felé nyúl, de éppen úgy fest, mintha eltenne valamit, nem pedig kést rántana elő. Noha a bizalma nem nő, sőt egyre inkább terjeng szét ereiben az óvatosság, mégis megvárja, míg a férfi közelebb ér. Ahogy megszólal a szavakat pedig megrágja gyorsan magában azok a szemöldökök ismét kényszerűen a magasba szöknek. Ezzel együtt pedig a meglepettség is kiül az arcára.*
~ Ez kurvának néz? ~
*Pillázik párat szaporábban, majd egy futó pillantással tekint le saját öltözékére. Azután újból a kék szemek felé sandít.*
- Azt hiszem...
*Szerencsére az ötlet hamarabb beér, minthogy a mondat befejezetté válna. Hisz, ha egyszerű rüfkének nézik mi baj lehet? A fickó valami Varjút emlegetett, ami akár egy fogadó is lehet. Ha pedig fogadó, akkor ott van étel is. Ha igazán nagy szerencséje van, akkor még egy dézsa jó meleg víz is. Csekély ár érte, hogy széttegye a lábát egy mélységinek. De még akár le is koptathatja arra hivatkozva, hogy fáj a feje vagy a gyomra rakoncátlankodik. Majd kitalál valamit, ha szükség lesz rá. Így végül megköszörüli a torkát és kihúzza magát, mint akinek bármi fogalma is lenne, hogy éppen mibe készül belekeveredni.*
- Azt hiszem a Hét Varjú jó lesz, ha nincs jobb ötlet.
*Bólint beleegyezőn a férfi szavaira, miközben mellkasa előtt összefonja karjait.*
- De mindenre csakis egy jó evés és fürdés után leszek hajlandó, ha így megfelel.
1894. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-21 20:56:04
Üzenet elküldve: 2025-04-21 20:56:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Odakint hallja a szelet, a kémények felett olykor beszökő süvítést, a mellkasa előtt összefont kezén érzi az ablak felől húzó finom légáram hűvösét. Az eső csak ugyanúgy mossa a házak falait, ahogyan eddig is. Hogy ebből jött távolinak tűnik, egyedül a bőrére simuló ruhák nyirkos hidege emlékezteti rá. A felhők között tompán gördülnek végig a nehéz morajlások odafent, zsalugáter csapódik valahol lejjebb a szélben, de nem mozdul más, csak az eső ömlik tovább, sötét függönyt vonva a világra.
Úgy mered a kint látott képre, mintha attól várna megfejtést egy kérdésre, amit valójában fel sem tett. Az ablak jelenti az egyetlen helyet, ahol úgy érzi, meg tud pihenni egy pillanatra. Sokadjára lépett a lakásba, hogy az ismerős legyen, pedig talán egyszer sem kellett volna, s most mégis az egyetlen megoldásként tűnik föl előtte. Kifutnak a gondolatok az uralma alól, ahogyan eddig is, amióta csak kifordult a világ a sarkából. A hosszú hatok álmatlansága hosszú éjszakák bolyongásába torkollott, de nem hoztak megnyugvást már sem a földek, sem a rét, a ház, a csend, nem kellett az étel, a fel sem bontott láda, ami ott hever azóta is, ahova rakta.
Magába merülve áll a helyén, mozdulatlanul, egyedül a hajából, a kabátja széléről cseppen még elvétve egy-egy csepp víz a csizmája mellé. Visszakövül a megszokott, de mégsem tud egészen olyan lenni, mint szokott. A nő csendet megtörő újabb kérdése ismét csak a gondolataiba veszve éri, ha nem is tudja megfogni őket. Mintha sűrű, iszapos vízben gázolna, s az ujjai közül ezüst villanásokként cikáznának szét az apró halak. Egy-két pillanat, amíg még a kinti esőt figyeli.*
- Csináltál már ilyet? *Nem kapott választ arra hogy a másik látott-e már ilyesmit egyáltalán. Újra csak vonakodik elengedni a tekintete az utca képét, ahogy visszafordul közben hosszúéletű felé. Látja a poharat, a biccentést, de egyelőre nem mozdul, hogy közelebb menjen. Kívülről lehet, visszakövült a megszokott, de a kabát alatt libabőrt vetve jár a hideg, miközben az ismerős arcra néz.*
//Második szál//
*Odakint hallja a szelet, a kémények felett olykor beszökő süvítést, a mellkasa előtt összefont kezén érzi az ablak felől húzó finom légáram hűvösét. Az eső csak ugyanúgy mossa a házak falait, ahogyan eddig is. Hogy ebből jött távolinak tűnik, egyedül a bőrére simuló ruhák nyirkos hidege emlékezteti rá. A felhők között tompán gördülnek végig a nehéz morajlások odafent, zsalugáter csapódik valahol lejjebb a szélben, de nem mozdul más, csak az eső ömlik tovább, sötét függönyt vonva a világra.
Úgy mered a kint látott képre, mintha attól várna megfejtést egy kérdésre, amit valójában fel sem tett. Az ablak jelenti az egyetlen helyet, ahol úgy érzi, meg tud pihenni egy pillanatra. Sokadjára lépett a lakásba, hogy az ismerős legyen, pedig talán egyszer sem kellett volna, s most mégis az egyetlen megoldásként tűnik föl előtte. Kifutnak a gondolatok az uralma alól, ahogyan eddig is, amióta csak kifordult a világ a sarkából. A hosszú hatok álmatlansága hosszú éjszakák bolyongásába torkollott, de nem hoztak megnyugvást már sem a földek, sem a rét, a ház, a csend, nem kellett az étel, a fel sem bontott láda, ami ott hever azóta is, ahova rakta.
Magába merülve áll a helyén, mozdulatlanul, egyedül a hajából, a kabátja széléről cseppen még elvétve egy-egy csepp víz a csizmája mellé. Visszakövül a megszokott, de mégsem tud egészen olyan lenni, mint szokott. A nő csendet megtörő újabb kérdése ismét csak a gondolataiba veszve éri, ha nem is tudja megfogni őket. Mintha sűrű, iszapos vízben gázolna, s az ujjai közül ezüst villanásokként cikáznának szét az apró halak. Egy-két pillanat, amíg még a kinti esőt figyeli.*
- Csináltál már ilyet? *Nem kapott választ arra hogy a másik látott-e már ilyesmit egyáltalán. Újra csak vonakodik elengedni a tekintete az utca képét, ahogy visszafordul közben hosszúéletű felé. Látja a poharat, a biccentést, de egyelőre nem mozdul, hogy közelebb menjen. Kívülről lehet, visszakövült a megszokott, de a kabát alatt libabőrt vetve jár a hideg, miközben az ismerős arcra néz.*
1893. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-21 18:37:36
Üzenet elküldve: 2025-04-21 18:37:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 11
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Vakmerő
//Az árnyak nem mutatnak irányt//
*A nap első sugarai lassan utat törnek magukba a borúsan felhős égbolton át. A legtöbben épp napi teendőiket kezdik, vagy éppen ébredeznek. Télvas azonban már túl van a munkán, amit éjszaka végzett most, így leginkább egy bőséges reggeli, fürdő és alvás hiányzik neki. Sötét, Pirtianest idéző köpenye lobog léptei mögött. Nomád bőrvértjét csuklyás köpeny takarja. Barna bőrcsizmája sáros, s a köpeny alatt is akadna árulkodó jel, hogy igen aktívan telt az éjjele. De egyetlen dolgot még el kell intézzen kora reggel. A köpeny alól kesztyűs kezével egy apró papírost vesz elő, melyen írás van, ami valami módon elmosódott. Nem is telik sok időbe míg ráeszmél, hogy pár órával korábban egy pocsolyában sikerült eláztatnia. Bosszankodva próbálja megfejteni az írást miközben a lakónegyedben halad. Léptei céltudatosak, határozottak. Az irományból felnézve azúrkék szemei a környező személyeket mustrálja. Egy vörös hajú embernőn akad meg tekintete, aki mintha várna valakire. Szemei újra a papírdarabra vetülnek, majd ismét a nőre. Jobb kezével megdörgöli az állát majd rövid töprengés után elindul felé. Kék szemeit nem ereszti a nőszemélyről, aki, ha ezt észleli valószínű meglepődhet a töretlen szemkontaktuson. Közeledése határozott ugyanakkor nem támadó. Alaposan végig méri a nőt, majd a papírost zsebre teszi. Pár pillanat és már meg is áll tőle pár lépésre. Határozott mégis barátságos hangnemet igyekszik megütni.*
- Azt hiszem valami kényelmesebb helyen kellene, hogy elintézzük. Mit szólnál a Hét Varjúhoz? *Teljes természetességgel szólítja le az ismeretlen nőt, mintha minden nap ezt csinálná. Bár az írás szemernyi kételyt hagyott benne, de a hely stimmelt, a kinézet szintén, s a várakozó álláspont is. Kizárásos alapon Ő lesz az. A magas, hófehér hajú, jól felfegyverzett sötételf nem tűnhet túl biztató látványnak, azonban, ha a másik jó megfigyelő nyomban láthatja, hogy nincs ártó szándéka, mert akkor már lépett volna ez ügyben. Bízik benne, hogy leendő ügyfele nem a Rókalyukat fogja előnyben részesíteni, mert azt a helyet kevésbé szereti. Meg sem fordul a fejében, hogy a másik nem az, akinek gondolja, így az ajánlat még kifejezetten kecsegtetően hangozhat. Ezt egy barátságos félmosoly toldja meg, melybe némi hunyorgás vegyül mely a nap egy sugarának köszönhető mely épp rá vetül az arcára. Mélységiként az éj a barátja, de a többség sajnos nappal ténykedik errefelé, így alkalmazkodnia kell még ha valamelyest kényelmetlen is számára. *
A hozzászólás írója (Vheirr'maal Thyllvash) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.04.21 18:37:52
*A nap első sugarai lassan utat törnek magukba a borúsan felhős égbolton át. A legtöbben épp napi teendőiket kezdik, vagy éppen ébredeznek. Télvas azonban már túl van a munkán, amit éjszaka végzett most, így leginkább egy bőséges reggeli, fürdő és alvás hiányzik neki. Sötét, Pirtianest idéző köpenye lobog léptei mögött. Nomád bőrvértjét csuklyás köpeny takarja. Barna bőrcsizmája sáros, s a köpeny alatt is akadna árulkodó jel, hogy igen aktívan telt az éjjele. De egyetlen dolgot még el kell intézzen kora reggel. A köpeny alól kesztyűs kezével egy apró papírost vesz elő, melyen írás van, ami valami módon elmosódott. Nem is telik sok időbe míg ráeszmél, hogy pár órával korábban egy pocsolyában sikerült eláztatnia. Bosszankodva próbálja megfejteni az írást miközben a lakónegyedben halad. Léptei céltudatosak, határozottak. Az irományból felnézve azúrkék szemei a környező személyeket mustrálja. Egy vörös hajú embernőn akad meg tekintete, aki mintha várna valakire. Szemei újra a papírdarabra vetülnek, majd ismét a nőre. Jobb kezével megdörgöli az állát majd rövid töprengés után elindul felé. Kék szemeit nem ereszti a nőszemélyről, aki, ha ezt észleli valószínű meglepődhet a töretlen szemkontaktuson. Közeledése határozott ugyanakkor nem támadó. Alaposan végig méri a nőt, majd a papírost zsebre teszi. Pár pillanat és már meg is áll tőle pár lépésre. Határozott mégis barátságos hangnemet igyekszik megütni.*
- Azt hiszem valami kényelmesebb helyen kellene, hogy elintézzük. Mit szólnál a Hét Varjúhoz? *Teljes természetességgel szólítja le az ismeretlen nőt, mintha minden nap ezt csinálná. Bár az írás szemernyi kételyt hagyott benne, de a hely stimmelt, a kinézet szintén, s a várakozó álláspont is. Kizárásos alapon Ő lesz az. A magas, hófehér hajú, jól felfegyverzett sötételf nem tűnhet túl biztató látványnak, azonban, ha a másik jó megfigyelő nyomban láthatja, hogy nincs ártó szándéka, mert akkor már lépett volna ez ügyben. Bízik benne, hogy leendő ügyfele nem a Rókalyukat fogja előnyben részesíteni, mert azt a helyet kevésbé szereti. Meg sem fordul a fejében, hogy a másik nem az, akinek gondolja, így az ajánlat még kifejezetten kecsegtetően hangozhat. Ezt egy barátságos félmosoly toldja meg, melybe némi hunyorgás vegyül mely a nap egy sugarának köszönhető mely épp rá vetül az arcára. Mélységiként az éj a barátja, de a többség sajnos nappal ténykedik errefelé, így alkalmazkodnia kell még ha valamelyest kényelmetlen is számára. *
A hozzászólás írója (Vheirr'maal Thyllvash) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.04.21 18:37:52
1892. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-21 13:02:34
Üzenet elküldve: 2025-04-21 13:02:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Számára nem ismert világ motívumait fürkészi, s ahogy egyre inkább elmélyed a sajátos vonalak íveiben, úgy költözik be a tudatába némileg a miért, amit eddig cseppet sem értett. Nincs kifejezett gondolat róla, mégis minden óvatosan áthajtott lap után szilárdul benne, hogy miben kell a segítsége. Csak egyetlen pillanatra forr egybe az arany és a szürke szempár, már nem megérteni akar belőle, hanem bizonyosságot nyerni, amit megkap, még ha nem is lát bennük mást, mint valamiféle meggyötört-bizonytalan árnyat. Ezért kell ő. Ezt ismeri annyira, mint elrendezni egy porhüvely dolgát. Ebben tud segíteni, a képzelete már fűzi össze a látott képeket, több darabot egésszé, még ha a világ számára nem is ismeretes, eleget lát ahhoz, hogy megformálja úgy, hogy azt talán még az sem tudja, aki pontosan ismer mindent, ami elé van rajzolva. Kedve lenne saját pergament ragadni, vagy vásznat, hogy lemásolja rá a fejében lévő képeket, de ha a saját része lassan tisztázódik is, kívánság még lehet mellé, amit bele kell építenie. A bizonytalanságot látván, ugyan nem sejt pontos tervet, de ő minden reménye szerint, a ködös gondolatokról mintha csak lefújná a homályt, teszi majd a félvér elé annak elképzelését. Egyetlen villanásnyi időt áldoz csupán a melegségre, ami akkor éri, amikor felismeri, hogy ezzel hozzá fordult.
Bezárja végül a könyvet és a kandallóhoz lép, hogy aztán teát készítsen. Hogy mi van a kérés mögött nem tudja, de azt igen, hogy nem lehet könnyű. Még csak a kabátját sem vette le, nem ült le, hogy ezen kényelmesen rágják át magukat, mert semmi kényelmesség nem lesz benne addig, amíg rá nem kerül a minta, ami majd talán elűzi. Pár órára viszont segíthet eltüntetni ő is. Hogy marad-e a másik nem tudja, hogy eztán a földekre igyekszik-e azt sem, de egy kevés időt, amit nem ziláltan tölthet, azt adhat. Az ezüstcsörgő szárított fehérkés, hajdanán gyöngyforma virágaiból szór a bögrék aljára, de a sajátjába csak épphogy. Rájuk önti a forróvizet, majd nézi néhány pillanatig, ahogy duzzadásnak indul az őrlemény. Mereng, de hamar visszafordul és az asztalra helyezi az italokat.*
- Rám bízod?
*Kérdi végül, s ha ki nem is mondja, tán érti Kyr, hogy nem a tűszúrásokra gondol, hanem a minta megalkotására, összeállítására. Vár egy kicsit, majd a férfi irányába tolja a bögrét, csak egy alig feltűnő biccentéssel jelzi, hogy az övé. Volna még mit kérdeznie, de nem érzi rá megfelelőnek az időt.*
//Második szál//
*Számára nem ismert világ motívumait fürkészi, s ahogy egyre inkább elmélyed a sajátos vonalak íveiben, úgy költözik be a tudatába némileg a miért, amit eddig cseppet sem értett. Nincs kifejezett gondolat róla, mégis minden óvatosan áthajtott lap után szilárdul benne, hogy miben kell a segítsége. Csak egyetlen pillanatra forr egybe az arany és a szürke szempár, már nem megérteni akar belőle, hanem bizonyosságot nyerni, amit megkap, még ha nem is lát bennük mást, mint valamiféle meggyötört-bizonytalan árnyat. Ezért kell ő. Ezt ismeri annyira, mint elrendezni egy porhüvely dolgát. Ebben tud segíteni, a képzelete már fűzi össze a látott képeket, több darabot egésszé, még ha a világ számára nem is ismeretes, eleget lát ahhoz, hogy megformálja úgy, hogy azt talán még az sem tudja, aki pontosan ismer mindent, ami elé van rajzolva. Kedve lenne saját pergament ragadni, vagy vásznat, hogy lemásolja rá a fejében lévő képeket, de ha a saját része lassan tisztázódik is, kívánság még lehet mellé, amit bele kell építenie. A bizonytalanságot látván, ugyan nem sejt pontos tervet, de ő minden reménye szerint, a ködös gondolatokról mintha csak lefújná a homályt, teszi majd a félvér elé annak elképzelését. Egyetlen villanásnyi időt áldoz csupán a melegségre, ami akkor éri, amikor felismeri, hogy ezzel hozzá fordult.
Bezárja végül a könyvet és a kandallóhoz lép, hogy aztán teát készítsen. Hogy mi van a kérés mögött nem tudja, de azt igen, hogy nem lehet könnyű. Még csak a kabátját sem vette le, nem ült le, hogy ezen kényelmesen rágják át magukat, mert semmi kényelmesség nem lesz benne addig, amíg rá nem kerül a minta, ami majd talán elűzi. Pár órára viszont segíthet eltüntetni ő is. Hogy marad-e a másik nem tudja, hogy eztán a földekre igyekszik-e azt sem, de egy kevés időt, amit nem ziláltan tölthet, azt adhat. Az ezüstcsörgő szárított fehérkés, hajdanán gyöngyforma virágaiból szór a bögrék aljára, de a sajátjába csak épphogy. Rájuk önti a forróvizet, majd nézi néhány pillanatig, ahogy duzzadásnak indul az őrlemény. Mereng, de hamar visszafordul és az asztalra helyezi az italokat.*
- Rám bízod?
*Kérdi végül, s ha ki nem is mondja, tán érti Kyr, hogy nem a tűszúrásokra gondol, hanem a minta megalkotására, összeállítására. Vár egy kicsit, majd a férfi irányába tolja a bögrét, csak egy alig feltűnő biccentéssel jelzi, hogy az övé. Volna még mit kérdeznie, de nem érzi rá megfelelőnek az időt.*
1891. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-20 20:41:44
Üzenet elküldve: 2025-04-20 20:41:44
ÚJ
Rang: Kezdő játékos
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 5
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//Az árnyak nem mutatnak irányt//
*Alig pirkad még, mikor a rőt üstökű már a negyed mocskos utcáit rója. Az orrát facsarja a bűz, de nem olyan zavaró már az sem, tekintve azt, hogy az ő szaga sem éppen úri kisasszonyhoz méltó. Még szerencse, hogy nem is egy ő közülük, így nem is kell azért küzdenie, hogy annak mutatkozzon. Hosszú út van mögötte, amit minden előtt kipihenni szeretett volna. A halszag és a mocskos utcák bukéjába kényelmesen beleveszik a saját állott aromája, így elsőnek nem kellett olyan úri dolgokkal foglalkoznia, mint a fürdés. Na, de most már azért el tudna magának képzelni valami finomabb harapnivalót és egy dézsa forró fürdővizet. A kérdés már csak az, hogy azt már nem ártana tudnia, hogy mindezt merre keresse. Innen-onnan hallott hírt tavernákról, fogadókról. Aranyat is spórolt annyit, hogy egy-két éjszakát jól megérdemelten töltsön kicsit nagyobb kényelemben. De olyan tudatlanul toporog a zsúfolt utcákon, mint szűzlány az első éjszakáján.*
*Alig pirkad még, mikor a rőt üstökű már a negyed mocskos utcáit rója. Az orrát facsarja a bűz, de nem olyan zavaró már az sem, tekintve azt, hogy az ő szaga sem éppen úri kisasszonyhoz méltó. Még szerencse, hogy nem is egy ő közülük, így nem is kell azért küzdenie, hogy annak mutatkozzon. Hosszú út van mögötte, amit minden előtt kipihenni szeretett volna. A halszag és a mocskos utcák bukéjába kényelmesen beleveszik a saját állott aromája, így elsőnek nem kellett olyan úri dolgokkal foglalkoznia, mint a fürdés. Na, de most már azért el tudna magának képzelni valami finomabb harapnivalót és egy dézsa forró fürdővizet. A kérdés már csak az, hogy azt már nem ártana tudnia, hogy mindezt merre keresse. Innen-onnan hallott hírt tavernákról, fogadókról. Aranyat is spórolt annyit, hogy egy-két éjszakát jól megérdemelten töltsön kicsit nagyobb kényelemben. De olyan tudatlanul toporog a zsúfolt utcákon, mint szűzlány az első éjszakáján.*
1890. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-20 19:54:48
Üzenet elküldve: 2025-04-20 19:54:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Sötéten folyik a kinti fény az ablakon át, tócsába gyűlik a lábai alatt. Az eső a párkányt veri mellette, mégis a lakásban égő gyertyák halk sercegését hallja, miközben az asztal felé forduló nőt nézi a fényükben. Kellemetlen a nyirkos ruhák érzete a bőrén, mégsem biztos benne, hogy csak attól rázza a hideg, ahogy a hosszúéletű a borítóhoz ér. A kérdésére nem kap választ, bár eléri, amit akart, hogy a könyvre figyeljen végre a másik, s ne szavakkal próbálja megfejteni, amit nem lehet. Ne szavakkal kényszerítse ki, ami a gondolatok között sem kevésbé érthetetlen.
A székre ereszkedő alakját figyeli, mintha őre lenne, türelmesen, a rajzok helyett az azokba mélyedt arc változásait kutatva. A beharapott ajkat ismeri, látta már, amikor a nő az íjával dolgozott ugyanitt. Kényelmetlenül rándul az emlék, mégsem fordítja el a szemét róla. Ha a másik tudja is, mi az, amit a kezében tart, nem derül ki, s maga nem szól, hogy felvilágosítást adjon róla, ha nem kérik tőle.
Hunyorognia kell a tűz vöröslő fényében. Lassan nehezedik a tagjaira a szoba melege a lapok zizzenése melletti csendben. A földekről hideg szemű, hangos esőben űzte idáig a nyugtalanság, az azonban odakint rekedt az ajtón túl, a feje felett kopog csak tovább a cserepeken, a széllel csapódik a falak külsején. Mozdulatlan marad az ablak mellett, a felé forduló arany szemek elcsigázott szürkékkel találkozhatnak, a korábbi bizonytalanság árnyával mögöttük.
A nőt nézi, amíg az a könyvet lapozza, amíg be nem csukja, s fel nem áll mellőle valamiért. Hogy víz forr, s abból valószínűleg tea lesz nem illeszti össze a tudat, csak az üres szék van, a másik hűlt helye a térben, a válla íve, amit úgy figyel tovább egy futó pillanatig, mintha még mindig ott volna. A becsukott, otthagyott könyvre rebben a pillantása.
A kérdés újra csak kibillenti valamiből, kell néhány másodperc, amíg elengedi a tekintete az asztalon hagyott kötetet. Lassan mozdul, vissza az ablak felé, mintha odakint, az esőben lelne választ.*
- Bőrbe..
*Feleli végül egy rövid szünet után csendesen, újra csak a kikötői utca képébe bámulva, de a szemközti falakon túl mérföldeket jár be a tudat.*
//Második szál//
*Sötéten folyik a kinti fény az ablakon át, tócsába gyűlik a lábai alatt. Az eső a párkányt veri mellette, mégis a lakásban égő gyertyák halk sercegését hallja, miközben az asztal felé forduló nőt nézi a fényükben. Kellemetlen a nyirkos ruhák érzete a bőrén, mégsem biztos benne, hogy csak attól rázza a hideg, ahogy a hosszúéletű a borítóhoz ér. A kérdésére nem kap választ, bár eléri, amit akart, hogy a könyvre figyeljen végre a másik, s ne szavakkal próbálja megfejteni, amit nem lehet. Ne szavakkal kényszerítse ki, ami a gondolatok között sem kevésbé érthetetlen.
A székre ereszkedő alakját figyeli, mintha őre lenne, türelmesen, a rajzok helyett az azokba mélyedt arc változásait kutatva. A beharapott ajkat ismeri, látta már, amikor a nő az íjával dolgozott ugyanitt. Kényelmetlenül rándul az emlék, mégsem fordítja el a szemét róla. Ha a másik tudja is, mi az, amit a kezében tart, nem derül ki, s maga nem szól, hogy felvilágosítást adjon róla, ha nem kérik tőle.
Hunyorognia kell a tűz vöröslő fényében. Lassan nehezedik a tagjaira a szoba melege a lapok zizzenése melletti csendben. A földekről hideg szemű, hangos esőben űzte idáig a nyugtalanság, az azonban odakint rekedt az ajtón túl, a feje felett kopog csak tovább a cserepeken, a széllel csapódik a falak külsején. Mozdulatlan marad az ablak mellett, a felé forduló arany szemek elcsigázott szürkékkel találkozhatnak, a korábbi bizonytalanság árnyával mögöttük.
A nőt nézi, amíg az a könyvet lapozza, amíg be nem csukja, s fel nem áll mellőle valamiért. Hogy víz forr, s abból valószínűleg tea lesz nem illeszti össze a tudat, csak az üres szék van, a másik hűlt helye a térben, a válla íve, amit úgy figyel tovább egy futó pillanatig, mintha még mindig ott volna. A becsukott, otthagyott könyvre rebben a pillantása.
A kérdés újra csak kibillenti valamiből, kell néhány másodperc, amíg elengedi a tekintete az asztalon hagyott kötetet. Lassan mozdul, vissza az ablak felé, mintha odakint, az esőben lelne választ.*
- Bőrbe..
*Feleli végül egy rövid szünet után csendesen, újra csak a kikötői utca képébe bámulva, de a szemközti falakon túl mérföldeket jár be a tudat.*
1889. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-20 14:55:00
Üzenet elküldve: 2025-04-20 14:55:00
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Ha egyértelmű is, hogy valamiért hozta a könyvet, az igazi miérteket nem hiszi, hogy kiolvashatja belőle. Már maga is kissé ráncolja a homlokát, ahogy a felé forduló arcra tekint, ha érzékenyebb volna az ilyesmire, még zokon is vehetné az érzetet, hogy meg merte zavarni kérdésével a félvér vendégét a saját lakásában. De nem szól, csupán várja, hogy végre megtudja, hogy mit akar tőle a másik, amibe már ismeretek hiányában is beleegyezett. Az alig látható barázdák tovább mélyülnek a homlokának bőrén, ahogy még inkább szűkül a szeme a nem ismert mozdulat hatására. Olyan lágynak tűnik, hogy a levegőt sem kavarja fel, mégis valami zavart okoz. A bőrborításra néz, majd alig érintve annak felületét az ujjbegyével simít rajta végig. Még felé sem fordul igazán, mintha nem akaródzna kinyitni. Az aranyak a hezitálás közben vetülnek újra Kyr felé, ahogy amaz felteszi a kérdését. Ha tréfásabb kedvében volna, egyértelmű lenne a válasza, de befogja a száját a helyzet vélt súlya. Egy mélyebb levegővétel után fordul teljes testtel az irányába, majdhogynem elvesztve a férfi alakját is a látóteréből. Nem válaszol, óvón nyitja szét, majd ahogy kettőt lapoz, szinte észrevétlenül ereszkedik le a székre, hogy elmerülhessen egy számára ismeretlen világ motívumaiban. Kezdetben talán nem érti, hogy mi dolga lehet ezzel, de szemlátomást magával ragadja minden, amit benne lát. Maga elé húzná, de meglát egy kisebb víztócsát az asztallapon és nem is gondolkodva nyúl el a nemrég a másik keze által letett törölközőrongyért, hogy eltüntesse a nedvességet, annyival is közelebb tudja magához vonni a bőrkötésbe zárt rajzokat. Ébredésnek indulnak a gondolatok, ami közben ráharap ajkára, s hosszú füle mögé tol egy elkóborolt tincset. Kyr felé néz, majd vissza. Gyűlöli, ha olyasmiről kérnek tőle bárminemű művet, aminek nincs igazi jelentése, csupán szép. A mélységet nehezen éli meg, de könnyen festi vászonra, vagy vési más, esetleg saját bőrébe. Hogy mi az alapja az egésznek, még mindig megfejtetlenül lebeg körülötte, de hogy amaz is valamin látni akarja azt, ahogy most érzi magát, vagy ami miatt, az szinte biztos. Ha valamit, ezt megérti a csendből és az elé pakolt mintákból. Szeretne mögé látni, de még nem kérdez erre irányultan.
A vihar zaját alig töri meg a fazékból kibugyborékolni vágyó víz. Óvatosan zárja össze a könyvet, majd áll fel, aztán mozdul, hogy a konyhapultra tegye a forró edényt.*
- Vászonra, vagy a bőrödbe?
*Kérdi, miközben előkerít két bögrét. Csak azt nem tudja még, hogy milyen levelet tegyen az aljára.*
//Második szál//
*Ha egyértelmű is, hogy valamiért hozta a könyvet, az igazi miérteket nem hiszi, hogy kiolvashatja belőle. Már maga is kissé ráncolja a homlokát, ahogy a felé forduló arcra tekint, ha érzékenyebb volna az ilyesmire, még zokon is vehetné az érzetet, hogy meg merte zavarni kérdésével a félvér vendégét a saját lakásában. De nem szól, csupán várja, hogy végre megtudja, hogy mit akar tőle a másik, amibe már ismeretek hiányában is beleegyezett. Az alig látható barázdák tovább mélyülnek a homlokának bőrén, ahogy még inkább szűkül a szeme a nem ismert mozdulat hatására. Olyan lágynak tűnik, hogy a levegőt sem kavarja fel, mégis valami zavart okoz. A bőrborításra néz, majd alig érintve annak felületét az ujjbegyével simít rajta végig. Még felé sem fordul igazán, mintha nem akaródzna kinyitni. Az aranyak a hezitálás közben vetülnek újra Kyr felé, ahogy amaz felteszi a kérdését. Ha tréfásabb kedvében volna, egyértelmű lenne a válasza, de befogja a száját a helyzet vélt súlya. Egy mélyebb levegővétel után fordul teljes testtel az irányába, majdhogynem elvesztve a férfi alakját is a látóteréből. Nem válaszol, óvón nyitja szét, majd ahogy kettőt lapoz, szinte észrevétlenül ereszkedik le a székre, hogy elmerülhessen egy számára ismeretlen világ motívumaiban. Kezdetben talán nem érti, hogy mi dolga lehet ezzel, de szemlátomást magával ragadja minden, amit benne lát. Maga elé húzná, de meglát egy kisebb víztócsát az asztallapon és nem is gondolkodva nyúl el a nemrég a másik keze által letett törölközőrongyért, hogy eltüntesse a nedvességet, annyival is közelebb tudja magához vonni a bőrkötésbe zárt rajzokat. Ébredésnek indulnak a gondolatok, ami közben ráharap ajkára, s hosszú füle mögé tol egy elkóborolt tincset. Kyr felé néz, majd vissza. Gyűlöli, ha olyasmiről kérnek tőle bárminemű művet, aminek nincs igazi jelentése, csupán szép. A mélységet nehezen éli meg, de könnyen festi vászonra, vagy vési más, esetleg saját bőrébe. Hogy mi az alapja az egésznek, még mindig megfejtetlenül lebeg körülötte, de hogy amaz is valamin látni akarja azt, ahogy most érzi magát, vagy ami miatt, az szinte biztos. Ha valamit, ezt megérti a csendből és az elé pakolt mintákból. Szeretne mögé látni, de még nem kérdez erre irányultan.
A vihar zaját alig töri meg a fazékból kibugyborékolni vágyó víz. Óvatosan zárja össze a könyvet, majd áll fel, aztán mozdul, hogy a konyhapultra tegye a forró edényt.*
- Vászonra, vagy a bőrödbe?
*Kérdi, miközben előkerít két bögrét. Csak azt nem tudja még, hogy milyen levelet tegyen az aljára.*
1888. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-20 12:11:42
Üzenet elküldve: 2025-04-20 12:11:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*A kérdésre vonakodva engedi el a tekintete a kinti világ képét. Mint akit váratlanul megzavartak a merengésében a dolgozószobája nyugalmában, úgy fordítja oldalt a fejét, hogy a nőre nézzen a lakás meleg derengésében. Nem érti, mit nem ért, máskor annyira egyszerű a csend, pontosan tudja, hogy a hosszúéletű is ugyanúgy olvassa benne a szótlan jeleket, ahogyan ő. Most mégis kérdez, pedig ott áll a könyv mellett. Ha nem is mondta, egyértelműnek gondolta, hogy azért csomagolta ki, azért vette elő, azért hagyta ott, azért lépett el tőle, hogy a másik nyugodtan megnézhesse. S mégis kérdez.
Néhány lélegzetvételnyi a szünet, amíg az elf asztal mellett álló alakját figyeli, hogy miért, mit nem ért vajon, miért szükségesek a szavak neki is mint mindenkinek, mintha direkt próbálná épp csak egy fogó híján kierőszakolni őket. Ha nincs is így, ezt érzi. Sötét a homlokára telepedő gond. Ő tudja, miért van itt, miért nem tudja ezt a másik is..? Ha frusztráltja is azonban a kérdés, mégis előzékeny a mozdulat, amivel az asztal felé, az azon hagyott könyv felé int végül a kezével válaszul, mintha tényleg csak egy nemesi kúria szobájában, s nem a Kikötőben állna. Nem figyel a régről marad gesztusra, a finomságaira, a lényegre akarja terelni végre a nő figyelmét, ha az teljesen egyértelműnek tűnik is fel előtte. Teljes testtel felé fordul onnan az ablak mellől, bár közelebb ezúttal sem megy, se hozzá, se az otthagyott könyvhöz. Onnan követi csak a tekintetével, hogyha Ril végre megnézi azt.*
- Tudod mi ez?
*Összefonja a mellkasa előtt a karjait, a gerince mentén kúszó hideg vagy valami egészen más ellen képezve így blokádot maga előtt. Hogy a látszólag jobb időket élt régi kötet barbár bánásmódra találna a nő kezei között nem feltételezi róla, bármilyen finomak is a sűrű, fekete rajzos lapok. Nem szól többet, ha érdekli is a válasz, nem mutatja, meghagyja a másikat a maga idejében.*
//Második szál//
*A kérdésre vonakodva engedi el a tekintete a kinti világ képét. Mint akit váratlanul megzavartak a merengésében a dolgozószobája nyugalmában, úgy fordítja oldalt a fejét, hogy a nőre nézzen a lakás meleg derengésében. Nem érti, mit nem ért, máskor annyira egyszerű a csend, pontosan tudja, hogy a hosszúéletű is ugyanúgy olvassa benne a szótlan jeleket, ahogyan ő. Most mégis kérdez, pedig ott áll a könyv mellett. Ha nem is mondta, egyértelműnek gondolta, hogy azért csomagolta ki, azért vette elő, azért hagyta ott, azért lépett el tőle, hogy a másik nyugodtan megnézhesse. S mégis kérdez.
Néhány lélegzetvételnyi a szünet, amíg az elf asztal mellett álló alakját figyeli, hogy miért, mit nem ért vajon, miért szükségesek a szavak neki is mint mindenkinek, mintha direkt próbálná épp csak egy fogó híján kierőszakolni őket. Ha nincs is így, ezt érzi. Sötét a homlokára telepedő gond. Ő tudja, miért van itt, miért nem tudja ezt a másik is..? Ha frusztráltja is azonban a kérdés, mégis előzékeny a mozdulat, amivel az asztal felé, az azon hagyott könyv felé int végül a kezével válaszul, mintha tényleg csak egy nemesi kúria szobájában, s nem a Kikötőben állna. Nem figyel a régről marad gesztusra, a finomságaira, a lényegre akarja terelni végre a nő figyelmét, ha az teljesen egyértelműnek tűnik is fel előtte. Teljes testtel felé fordul onnan az ablak mellől, bár közelebb ezúttal sem megy, se hozzá, se az otthagyott könyvhöz. Onnan követi csak a tekintetével, hogyha Ril végre megnézi azt.*
- Tudod mi ez?
*Összefonja a mellkasa előtt a karjait, a gerince mentén kúszó hideg vagy valami egészen más ellen képezve így blokádot maga előtt. Hogy a látszólag jobb időket élt régi kötet barbár bánásmódra találna a nő kezei között nem feltételezi róla, bármilyen finomak is a sűrű, fekete rajzos lapok. Nem szól többet, ha érdekli is a válasz, nem mutatja, meghagyja a másikat a maga idejében.*
1887. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-20 08:45:06
Üzenet elküldve: 2025-04-20 08:45:06
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Szereti az esőt. Sosem zavarta igazán, ha kint kell lennie benne sem okoz gondot. A félvérre tapad a pillantása egy időre, mintha többször látta volna ázottan, mint szárazon. Az alig látható, most igen békés mosolya megragadt a vonásain, de az ő nyugalmát is kissé bolygató baljós érzetet nem a kinti világ, vagy a párkányon eszeveszetten koppanó cseppek zaja hozza. Az esőt szereti, de a vihar olykor zord emlékeket ébreszt, most az sem jön el. Lustán kutatja a teret, mintha valaha kiolvasható lenne belőle, hogy mit hozott magával a másik. Nem az egyértelműt keresi először, amit az asztalra pakolt bebugyolálva Kyr, hanem az indokot.
Segítséget kér, majd nem szól többet, csak a keze mozdul, hogy feltárhassa előtte a tenyér alatti kis könyvet. Az arany végigsiklik a dombornyomáson, hogy a zilált lapok mit rejtenek, nem tudja. Ő maga nem nyúl érte, visszatekint az ujjakra, ahogy ráfog a másik a vászonra és a székre ejti a bundával együtt. Hogy kell-e a csend már kérdéses, ha megtartja, sosem derül ki számára, hogy mihez kell ő. Újra a könyvet fürkészi, azon nyoma sincs a víznek. Megóvta a férfi. Hátrál, majd egy kis csorba fazékért nyúl, hogy vizet töltsön bele. A tűz lobog, átmelegíti a szobát, de ha nem veti le a nedves ruházatot, valaminek melegítenie kell a félelfet belülről, s neki sem ártana egy korty ital. Csupán azt nem döntötte el, hogy a megannyi szárított növénye közül, mit tesz majd bele, mit old ki majd belőle, van-e szükség egy bögrényi nyugalomra, vagy csupán ízre a szájban és melegre. Van ideje, míg felforr.*
- Miben segítsek?
*Fordul vissza, még akkor is, ha amaz a kinti szürkeséget bámulja a saját szürkéivel Az alakot fixírozza. Újra közelebb lép, az asztalnál állapodik meg, a könyv mellé támasztja a kezét. Valamiért hozta, még ha látszólag sem eső, sem vér nem tapad hozzá.*
//Második szál//
*Szereti az esőt. Sosem zavarta igazán, ha kint kell lennie benne sem okoz gondot. A félvérre tapad a pillantása egy időre, mintha többször látta volna ázottan, mint szárazon. Az alig látható, most igen békés mosolya megragadt a vonásain, de az ő nyugalmát is kissé bolygató baljós érzetet nem a kinti világ, vagy a párkányon eszeveszetten koppanó cseppek zaja hozza. Az esőt szereti, de a vihar olykor zord emlékeket ébreszt, most az sem jön el. Lustán kutatja a teret, mintha valaha kiolvasható lenne belőle, hogy mit hozott magával a másik. Nem az egyértelműt keresi először, amit az asztalra pakolt bebugyolálva Kyr, hanem az indokot.
Segítséget kér, majd nem szól többet, csak a keze mozdul, hogy feltárhassa előtte a tenyér alatti kis könyvet. Az arany végigsiklik a dombornyomáson, hogy a zilált lapok mit rejtenek, nem tudja. Ő maga nem nyúl érte, visszatekint az ujjakra, ahogy ráfog a másik a vászonra és a székre ejti a bundával együtt. Hogy kell-e a csend már kérdéses, ha megtartja, sosem derül ki számára, hogy mihez kell ő. Újra a könyvet fürkészi, azon nyoma sincs a víznek. Megóvta a férfi. Hátrál, majd egy kis csorba fazékért nyúl, hogy vizet töltsön bele. A tűz lobog, átmelegíti a szobát, de ha nem veti le a nedves ruházatot, valaminek melegítenie kell a félelfet belülről, s neki sem ártana egy korty ital. Csupán azt nem döntötte el, hogy a megannyi szárított növénye közül, mit tesz majd bele, mit old ki majd belőle, van-e szükség egy bögrényi nyugalomra, vagy csupán ízre a szájban és melegre. Van ideje, míg felforr.*
- Miben segítsek?
*Fordul vissza, még akkor is, ha amaz a kinti szürkeséget bámulja a saját szürkéivel Az alakot fixírozza. Újra közelebb lép, az asztalnál állapodik meg, a könyv mellé támasztja a kezét. Valamiért hozta, még ha látszólag sem eső, sem vér nem tapad hozzá.*
1886. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-18 20:40:31
Üzenet elküldve: 2025-04-18 20:40:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Nehezen, átázva simul a hátára a kabát sötét anyaga. Lassan szivárog csak át rajta a tűz melege, ami takaróként veszi körbe a kis lakásban. A felállított gallér alatt éri a tarkóját, a fedetlenül hagyott kézfejét, a kinti hidegben kihűlt ujjakat. Idegenül lassúnak tűnnek velük a máskor olyan egyszerű mozdulatok, de a gondolatok is haboznak. Puha, hideg a tenyere alatt az asztalra tolt vizes csomag. A szavait alig követi valami, nem tudja mit várt, ha várt bármit egyáltalán, a nőtől sem lenne meglepő, ha csendben maradna. Hosszan imbolyognak a szobában a be-beszökő huzatban a gyertyák árnyai. Sosem voltak barátai a szavak..
Egyetlen pillanattal tölt csak többet a zsákra meredve, mielőtt újra mozdulna a keze, hogy kibontsa a maradékát. A vászon alatt nedves a kibukó prém felszíne is, de a belegöngyölt könyv mégis szárazon kerül elő belőle. Hogy az esőtől megóvja csak egyetlen futó gondolat volt, az első szőrmébe csavarta, ami a keze ügyébe került a házban. A kabátot is csak a megszokás kanyaríthatta a hátára, a tegezhez és az íjhoz, kulacshoz, vérthez vagy bármi egyébhez azonban már az sem volt elég. Hogyha odakint erősebb is egy széllökés, sercegve fröccsen szét az üvegre vert eső, fenyegetően morajlik odafent az ég, nem rezzen rá. A bunda alól kihúzott könyvre irányul a figyelme, hiába alig egy arasznyi a mérete, s a lapjai közül is van, amelyik már elengedett, mégis óvatosan tolja odébb az asztalon, hogy ne érje víz a dombornyomott, sok helyütt már kopott bőrborítást. Bizonytalan a pillantás, amivel felméri még egyszer, félrehúzva mellőle fél kézzel a zsákot a székre. Hogy miért jött, pontosan tudja, hogy a zsákkal együtt leejtett bunda nyúlé lenne nem tudná megmondani.
Egyetlen pillanattal tölt csak többet a könyvre meredve, mielőtt hátat fordítana neki, hogy visszamenjen az ablakhoz. Csendben rázza a hideg a meleg lakásban, az üvegen túli kinti világba, az esőmosta, nyugtalan szürke homlokfalakba bámulva.*
//Második szál//
*Nehezen, átázva simul a hátára a kabát sötét anyaga. Lassan szivárog csak át rajta a tűz melege, ami takaróként veszi körbe a kis lakásban. A felállított gallér alatt éri a tarkóját, a fedetlenül hagyott kézfejét, a kinti hidegben kihűlt ujjakat. Idegenül lassúnak tűnnek velük a máskor olyan egyszerű mozdulatok, de a gondolatok is haboznak. Puha, hideg a tenyere alatt az asztalra tolt vizes csomag. A szavait alig követi valami, nem tudja mit várt, ha várt bármit egyáltalán, a nőtől sem lenne meglepő, ha csendben maradna. Hosszan imbolyognak a szobában a be-beszökő huzatban a gyertyák árnyai. Sosem voltak barátai a szavak..
Egyetlen pillanattal tölt csak többet a zsákra meredve, mielőtt újra mozdulna a keze, hogy kibontsa a maradékát. A vászon alatt nedves a kibukó prém felszíne is, de a belegöngyölt könyv mégis szárazon kerül elő belőle. Hogy az esőtől megóvja csak egyetlen futó gondolat volt, az első szőrmébe csavarta, ami a keze ügyébe került a házban. A kabátot is csak a megszokás kanyaríthatta a hátára, a tegezhez és az íjhoz, kulacshoz, vérthez vagy bármi egyébhez azonban már az sem volt elég. Hogyha odakint erősebb is egy széllökés, sercegve fröccsen szét az üvegre vert eső, fenyegetően morajlik odafent az ég, nem rezzen rá. A bunda alól kihúzott könyvre irányul a figyelme, hiába alig egy arasznyi a mérete, s a lapjai közül is van, amelyik már elengedett, mégis óvatosan tolja odébb az asztalon, hogy ne érje víz a dombornyomott, sok helyütt már kopott bőrborítást. Bizonytalan a pillantás, amivel felméri még egyszer, félrehúzva mellőle fél kézzel a zsákot a székre. Hogy miért jött, pontosan tudja, hogy a zsákkal együtt leejtett bunda nyúlé lenne nem tudná megmondani.
Egyetlen pillanattal tölt csak többet a könyvre meredve, mielőtt hátat fordítana neki, hogy visszamenjen az ablakhoz. Csendben rázza a hideg a meleg lakásban, az üvegen túli kinti világba, az esőmosta, nyugtalan szürke homlokfalakba bámulva.*
1885. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-13 18:48:55
Üzenet elküldve: 2025-04-13 18:48:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 390
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Nagyobb a csend, miután hallja a félvér szavait. Mindig várja a hangot, aztán mikor néhanap megkapja, csak zsongást talál a fejében, de most üres minden. Elcsendesedett az ezernyi kérdés; nem tartozik rá. Senkije, vagy ha valakije is, sosem várt óvást, aggodalmat. Az ismeretlenben fedez fel újra valami ismerőst, de nem kell ezt hová tenni. Mint aki elengedte a folytonos kutakodást, nem kell helyet adnia az amúgy is zilált világába több meg nem értendőnek.
Biccent egyet beleegyezőn, majd felszárad a tócsa, talán széthordják a bakancstalpak, vagy tovább gyűlik. Nem érdekli, de nem a dac tünteti el belőle, hanem a megértés. Ha mégis újra elkérné tőle később a kabátját, ha forró itallal kínálná sem keresne a nem mögött semmit. Ha felajánlana bármit, az csak úgy belülről jön, nélkülözve vágyat a szavakra, amiket hallani akar. Az ecsetvonások után mindig könnyebb a valóság, jobban lát, mert kitette a vászonra azt, ami zavaró.
Csendesen figyeli a mozdulatot, ahogy az asztalára helyezi az ázott anyagot a másik. Hogy mi lapul a tenyér takarása alatt, sejtelem csupán, de érdeklődve emeli az aranyakat a félelf szürke szemeire a vászonról. Segítséget kér. A kabát csurom vizesen lapul rá, még a hideg is kirázza a tőle a hosszúéletűt, amaz pedig le nem vetné, nem száríttatná meg, abból nem kér. Az nem segítség. *
- Rendben. *Mondja, de mintha az egyetlen szóban ott volna az ígéret is. Nem gondol bele mélyen, ösztönből jön, hogy jószerivel bármit kér is bólintani fog. Ha eltüntetni kell valakit sem kérdezne okokat, csak beleegyezne; maga sem tudja miért és már felfejteni sem akarja. Jó volna, ha kísérni tudná ez az érzet, ha nem bolydulna meg újra valami legbelül.*
//Második szál//
*Nagyobb a csend, miután hallja a félvér szavait. Mindig várja a hangot, aztán mikor néhanap megkapja, csak zsongást talál a fejében, de most üres minden. Elcsendesedett az ezernyi kérdés; nem tartozik rá. Senkije, vagy ha valakije is, sosem várt óvást, aggodalmat. Az ismeretlenben fedez fel újra valami ismerőst, de nem kell ezt hová tenni. Mint aki elengedte a folytonos kutakodást, nem kell helyet adnia az amúgy is zilált világába több meg nem értendőnek.
Biccent egyet beleegyezőn, majd felszárad a tócsa, talán széthordják a bakancstalpak, vagy tovább gyűlik. Nem érdekli, de nem a dac tünteti el belőle, hanem a megértés. Ha mégis újra elkérné tőle később a kabátját, ha forró itallal kínálná sem keresne a nem mögött semmit. Ha felajánlana bármit, az csak úgy belülről jön, nélkülözve vágyat a szavakra, amiket hallani akar. Az ecsetvonások után mindig könnyebb a valóság, jobban lát, mert kitette a vászonra azt, ami zavaró.
Csendesen figyeli a mozdulatot, ahogy az asztalára helyezi az ázott anyagot a másik. Hogy mi lapul a tenyér takarása alatt, sejtelem csupán, de érdeklődve emeli az aranyakat a félelf szürke szemeire a vászonról. Segítséget kér. A kabát csurom vizesen lapul rá, még a hideg is kirázza a tőle a hosszúéletűt, amaz pedig le nem vetné, nem száríttatná meg, abból nem kér. Az nem segítség. *
- Rendben. *Mondja, de mintha az egyetlen szóban ott volna az ígéret is. Nem gondol bele mélyen, ösztönből jön, hogy jószerivel bármit kér is bólintani fog. Ha eltüntetni kell valakit sem kérdezne okokat, csak beleegyezne; maga sem tudja miért és már felfejteni sem akarja. Jó volna, ha kísérni tudná ez az érzet, ha nem bolydulna meg újra valami legbelül.*
1884. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-13 14:31:49
Üzenet elküldve: 2025-04-13 14:31:49
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 325
OOC üzenetek: 8
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Idegenek a lakás terében a csendet megtörő emberi hangok. A kinti eső tompa morajába keveredve jól rejtik a szavak a mögöttük húzódó utasítás tényét. A fej az egyetlen, ami mozdul rájuk, lassan fordítva vissza az utca felől a szemeket a benti meleg félhomályba, az abban álló nő alakjára. Az ablak felől beszűrődő fényben sápadtnak hathat az arc, a korábbi tétovázás árnyaival még a vonások között. Egy-két pillanat, amíg újra csak a közelében állót fürkészi, mielőtt futólag az asztal felé rebbenne mellette a tekintete.*
- Nem ezért jöttem.
*Találnak vissza a szürkék az ismerős aranyak közé. Nem kirívó, hogy szótlanul hagyja a dolgokat, most mégis válaszra talál a másik kérése, ha nem is éppen oly módon, ahogyan amaz talán szeretné. Hogy mit utasít el, levetni a kabátját vagy átadni azt, egyáltalán a gesztus szükségét, nem derül ki. Tényszerűek a szavak, ha elsőre rekedtebben is törik meg a hosszan tartó némaságot.
Odébb mozdulva lép félre újra a másik közeléből, az asztal felé indulva. A kezében a kapott rongy, a hóna alatt a zsákja: az elsőt a legközelebbi szék támlájára hajtja csupán, míg a másikat a karja alól az asztal szélére engedi. Hogy miért jött ő maga tudja ugyan, mégsem töri meg más a lakás nyugalmát mint a figyelmes mozdulatok, amikkel az asztal lapjára került, zsákba tekert csomagot igazítja beljebb. Hogy miért jött, ő maga pontosan tudja ugyan, de miért olyan nehéz mégis megtalálni hozzá a megfelelő szavakat..? Odébb húzza a vászon sötét, eső áztatta felső rétegét, bár a mozdulat mögött tétova a valódi elhatározás. A formátlannak tűnő kötegre fekteti a tenyerét. Sosem voltak a barátai a szavak. Lehajtva a fejét hunyja be a szemét egy pillanatra.*
- A segítségedet kérem.
//Második szál//
*Idegenek a lakás terében a csendet megtörő emberi hangok. A kinti eső tompa morajába keveredve jól rejtik a szavak a mögöttük húzódó utasítás tényét. A fej az egyetlen, ami mozdul rájuk, lassan fordítva vissza az utca felől a szemeket a benti meleg félhomályba, az abban álló nő alakjára. Az ablak felől beszűrődő fényben sápadtnak hathat az arc, a korábbi tétovázás árnyaival még a vonások között. Egy-két pillanat, amíg újra csak a közelében állót fürkészi, mielőtt futólag az asztal felé rebbenne mellette a tekintete.*
- Nem ezért jöttem.
*Találnak vissza a szürkék az ismerős aranyak közé. Nem kirívó, hogy szótlanul hagyja a dolgokat, most mégis válaszra talál a másik kérése, ha nem is éppen oly módon, ahogyan amaz talán szeretné. Hogy mit utasít el, levetni a kabátját vagy átadni azt, egyáltalán a gesztus szükségét, nem derül ki. Tényszerűek a szavak, ha elsőre rekedtebben is törik meg a hosszan tartó némaságot.
Odébb mozdulva lép félre újra a másik közeléből, az asztal felé indulva. A kezében a kapott rongy, a hóna alatt a zsákja: az elsőt a legközelebbi szék támlájára hajtja csupán, míg a másikat a karja alól az asztal szélére engedi. Hogy miért jött ő maga tudja ugyan, mégsem töri meg más a lakás nyugalmát mint a figyelmes mozdulatok, amikkel az asztal lapjára került, zsákba tekert csomagot igazítja beljebb. Hogy miért jött, ő maga pontosan tudja ugyan, de miért olyan nehéz mégis megtalálni hozzá a megfelelő szavakat..? Odébb húzza a vászon sötét, eső áztatta felső rétegét, bár a mozdulat mögött tétova a valódi elhatározás. A formátlannak tűnő kötegre fekteti a tenyerét. Sosem voltak a barátai a szavak. Lehajtva a fejét hunyja be a szemét egy pillanatra.*
- A segítségedet kérem.
1883. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-04-10 19:36:10
Üzenet elküldve: 2025-04-10 19:36:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 142
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Baljós kezdetek//
*Hogy efféle repertoárja van a törpének, nem is csodálkozna, már az elején kinézte belőle a legrosszabbat, pont emiatt volt hajlandó vele szóba elegyedni. Afféle megérzés volt talán ez tőle, egy hasonszőrű lélekre talált, ami mondhatni nagy kincs, még az olyanok számára is mint nő. Furcsa is belegondolni ebbe, de az élet néha ilyen csavarokat is képes rejtegetni az élők számára.
Ha társakra lenne szükségük akkor nem is kellene messzire menniük, itt kéne keresgélniük, a patkányfészek kellős közepén. A végén még azt fogják hinni ezek a dögök, hogy a riválisukká nőnének ki, ha több alakot találnának maguk köré. Amivel nemrégiben próbálkozott is. Nem lett jó vége. Azóta is szeretné tudni mi lett annak a pökhendi alaknak a sorsa. Ki tudja, lehet farkát behúzva ment vissza Wegtorenbe ahova való.
Közömbös hát, hogy ennyire ellene szállva magától? Lehet, de nem a tehetsége vagy az ereje végett. Hanem mert csak. Ő ilyen. Tudja, ha rajta ütnének képtelen lenne bármit csinálni, szóval így is úgy is mindegy. Tudja mi várna rá. Ő meg annyira nem forró fejű, hogy egyedül menne neki egy egész bandának. Egy szó mint száz, a törpe jól gondolja, inkább ostobaság ez, mintsem olyasmi ami mögött lenne bármi más, csak az egoizmus.*
-Az hiányozna, a hátam közepére nem kívánnám még egyszer, amúgy is. A társakkal csak a baj van nekem elhiheted. Egy bőven elég.
*Rázza meg rosszallóan a fejét. Úgy lépdel a törpe mellett enyhe görbe háttal, kezeit a zsebére téve mint valami rossz karvaly lesné áldozatát. Csak mered előre a semmibe.*
-Azt mondod smink? A végén még azt is elfogják hinni, hogy egy jól nevelt kocsisom lennél.
*Kuncog fel a másik szavára, amit mond nem is lenne nagy hülyeség, sokat segítene sápadtságán, egy előnyös smink, főleg, hogyha olyasmiről lenne szó, hogy valakit le kell kenyerezniük szép szavakkal.*
-Erősen kétlem, úgy menekülnek ezek az esőtől, mintha attól félnének tiszták lesznek tőle.
*Néz végig az elhaladó ember tömegen akik nyakukat behúzva keresnek menedéket az azóta is csepegő eső elől.*
*Hogy efféle repertoárja van a törpének, nem is csodálkozna, már az elején kinézte belőle a legrosszabbat, pont emiatt volt hajlandó vele szóba elegyedni. Afféle megérzés volt talán ez tőle, egy hasonszőrű lélekre talált, ami mondhatni nagy kincs, még az olyanok számára is mint nő. Furcsa is belegondolni ebbe, de az élet néha ilyen csavarokat is képes rejtegetni az élők számára.
Ha társakra lenne szükségük akkor nem is kellene messzire menniük, itt kéne keresgélniük, a patkányfészek kellős közepén. A végén még azt fogják hinni ezek a dögök, hogy a riválisukká nőnének ki, ha több alakot találnának maguk köré. Amivel nemrégiben próbálkozott is. Nem lett jó vége. Azóta is szeretné tudni mi lett annak a pökhendi alaknak a sorsa. Ki tudja, lehet farkát behúzva ment vissza Wegtorenbe ahova való.
Közömbös hát, hogy ennyire ellene szállva magától? Lehet, de nem a tehetsége vagy az ereje végett. Hanem mert csak. Ő ilyen. Tudja, ha rajta ütnének képtelen lenne bármit csinálni, szóval így is úgy is mindegy. Tudja mi várna rá. Ő meg annyira nem forró fejű, hogy egyedül menne neki egy egész bandának. Egy szó mint száz, a törpe jól gondolja, inkább ostobaság ez, mintsem olyasmi ami mögött lenne bármi más, csak az egoizmus.*
-Az hiányozna, a hátam közepére nem kívánnám még egyszer, amúgy is. A társakkal csak a baj van nekem elhiheted. Egy bőven elég.
*Rázza meg rosszallóan a fejét. Úgy lépdel a törpe mellett enyhe görbe háttal, kezeit a zsebére téve mint valami rossz karvaly lesné áldozatát. Csak mered előre a semmibe.*
-Azt mondod smink? A végén még azt is elfogják hinni, hogy egy jól nevelt kocsisom lennél.
*Kuncog fel a másik szavára, amit mond nem is lenne nagy hülyeség, sokat segítene sápadtságán, egy előnyös smink, főleg, hogyha olyasmiről lenne szó, hogy valakit le kell kenyerezniük szép szavakkal.*
-Erősen kétlem, úgy menekülnek ezek az esőtől, mintha attól félnének tiszták lesznek tőle.
*Néz végig az elhaladó ember tömegen akik nyakukat behúzva keresnek menedéket az azóta is csepegő eső elől.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1883-1902