Kikötő - Lakónegyed
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Herbária: Neked nincsenek varázsnövényeid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
| Dokkok és kikötő (új) Csatornarendszer (új) Vérkert (új) | Lakónegyed | Rumos Rókalyuk (új) Sellőház (új) Vámház (új) Hét Varjú Taverna (új) |  |
1937. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-07-04 14:21:35
Üzenet elküldve: 2025-07-04 14:21:35
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 31
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötőben//
*Zzulyaras hagyja, hogy Merv diktálja a tempót. Ő maga nem bánja, ha a főúton haladnak, legalább jobban rálát a környezetre. Miközben léptei alatt ropog a kavicsos út, szemei újra és újra a sikátorok sötét nyílásai felé siklanak, mint aki megszokásból keres veszélyt. A szélesebb utcára hömpölygő tömegben pár régi ismerős arc is feltűnik neki, vagy legalábbis olyanok, akik hasonlítanak valakire egy régi rakodásról, egy kikötői verekedésből vagy egy átpiált éjszakáról. Nem köszön senkinek, de időnként bólint valakinek, mintha azt üzenné: Nem most, haver. Ahogy a házak egyre magasabbak lesznek, a macskaköves út szélén már árusok is feltűnnek. Egyikük valami gyanús gyökérből faragott védelmező talizmánokat kínál a járókelőknek. Egy sovány macska oson el előttük, szájában valami mozdulatlan préda, valószínűleg egy galamb, mögötte pár koldus nyújtja ki a kezét, de az ork pillantására inkább visszahúzódnak az árnyékba. Zzulyaras fél szemmel követi a matrózokat is, akik időnként melléjük sodródnak. Nem szól hozzájuk, csak Mervhez kerül közelebb, ha véletlenül kekeckedni akarnának vele. Már most keveredik a sós párához az emberi zsivaj és a mocskos város szaga.*
-Szerintem még két sarok, és meglátjuk a Rókalyuk épületét. Addig se hagyd, hogy beléd kössenek, különben valaki még azt hiszi, én vagyok a testőröd.
*Vigyorogva oldalra pillant, majd a tömeget kerülgetve egyre beljebb vezeti magukat a lakónegyed szívébe.*
*Zzulyaras hagyja, hogy Merv diktálja a tempót. Ő maga nem bánja, ha a főúton haladnak, legalább jobban rálát a környezetre. Miközben léptei alatt ropog a kavicsos út, szemei újra és újra a sikátorok sötét nyílásai felé siklanak, mint aki megszokásból keres veszélyt. A szélesebb utcára hömpölygő tömegben pár régi ismerős arc is feltűnik neki, vagy legalábbis olyanok, akik hasonlítanak valakire egy régi rakodásról, egy kikötői verekedésből vagy egy átpiált éjszakáról. Nem köszön senkinek, de időnként bólint valakinek, mintha azt üzenné: Nem most, haver. Ahogy a házak egyre magasabbak lesznek, a macskaköves út szélén már árusok is feltűnnek. Egyikük valami gyanús gyökérből faragott védelmező talizmánokat kínál a járókelőknek. Egy sovány macska oson el előttük, szájában valami mozdulatlan préda, valószínűleg egy galamb, mögötte pár koldus nyújtja ki a kezét, de az ork pillantására inkább visszahúzódnak az árnyékba. Zzulyaras fél szemmel követi a matrózokat is, akik időnként melléjük sodródnak. Nem szól hozzájuk, csak Mervhez kerül közelebb, ha véletlenül kekeckedni akarnának vele. Már most keveredik a sós párához az emberi zsivaj és a mocskos város szaga.*
-Szerintem még két sarok, és meglátjuk a Rókalyuk épületét. Addig se hagyd, hogy beléd kössenek, különben valaki még azt hiszi, én vagyok a testőröd.
*Vigyorogva oldalra pillant, majd a tömeget kerülgetve egyre beljebb vezeti magukat a lakónegyed szívébe.*
1936. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-07-04 12:40:25
Üzenet elküldve: 2025-07-04 12:40:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 32
OOC üzenetek: 0
Játékstílus: Megfontolt
//A Kikötőben//
*Az ork érti a tréfát, ez már amikor találkoztak is látszott. Hamar poénkodásba vezeti az irányt, matróznak tettetve magát. A nézése és tisztelgése alapján arra gondol, hogy akkor ő volt a kapitány. Ahogy az ork megigazítja övét, elindul vele a Lakónegyedbe. Ő maga inkább a főúton maradna, annak szélessége jó nagy teret hagy nekik a mozgásra. Na meg persze ki akarja kerülni a sikátorokat és az ott rejlő gazfickókat. Minden sikátorba benéz, hogy egy esetleges támadás ellen védekezni tudjon, ha éppen arra kerül a sor. Érdekes látványok tárulnak így itt elé, pedig még nappal van. Az épületek közelsége szűk utcákat eredményez, melyeket még a nap is nehezen tud bevilágítani. A késő délutáni napszak nem segít a biztonságérzetén. A matrózok, akik nem hajóztak ki, most kezdik meg a vándorútjukat a helyi szórakozó helyekre. Szerencsére nem mindegyik matróz rosszindulatú, vannak néhányan akik csatlakoznak kettejükhöz. Velük nem beszélgetnek, csak egymással, amit nem is bán. Úgy gondolhatják, hogy nagyobb tömegben biztonságosabb lehet a a gyaloglás. Vagy csak hallgatózni akarnak, valami szaftos pletyka iránt. Sosem szerette ezt a népséget, de mindig felnézett rájuk. Emlékszik régebben még ő is volt matróz. Pontosabban csak dolgozott a dokkokon, hajózni sohasem hajózott, de az majdnem ugyanaz. Vannak a gyaloglók között, aki már elkezdte a bemelegítést a részeg estére.*
*Az ork érti a tréfát, ez már amikor találkoztak is látszott. Hamar poénkodásba vezeti az irányt, matróznak tettetve magát. A nézése és tisztelgése alapján arra gondol, hogy akkor ő volt a kapitány. Ahogy az ork megigazítja övét, elindul vele a Lakónegyedbe. Ő maga inkább a főúton maradna, annak szélessége jó nagy teret hagy nekik a mozgásra. Na meg persze ki akarja kerülni a sikátorokat és az ott rejlő gazfickókat. Minden sikátorba benéz, hogy egy esetleges támadás ellen védekezni tudjon, ha éppen arra kerül a sor. Érdekes látványok tárulnak így itt elé, pedig még nappal van. Az épületek közelsége szűk utcákat eredményez, melyeket még a nap is nehezen tud bevilágítani. A késő délutáni napszak nem segít a biztonságérzetén. A matrózok, akik nem hajóztak ki, most kezdik meg a vándorútjukat a helyi szórakozó helyekre. Szerencsére nem mindegyik matróz rosszindulatú, vannak néhányan akik csatlakoznak kettejükhöz. Velük nem beszélgetnek, csak egymással, amit nem is bán. Úgy gondolhatják, hogy nagyobb tömegben biztonságosabb lehet a a gyaloglás. Vagy csak hallgatózni akarnak, valami szaftos pletyka iránt. Sosem szerette ezt a népséget, de mindig felnézett rájuk. Emlékszik régebben még ő is volt matróz. Pontosabban csak dolgozott a dokkokon, hajózni sohasem hajózott, de az majdnem ugyanaz. Vannak a gyaloglók között, aki már elkezdte a bemelegítést a részeg estére.*
1935. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-23 19:15:42
Üzenet elküldve: 2025-06-23 19:15:42
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Nem kap választ, ez alkalommal már másodjára, de nem is vár szavakat. A hosszúéletű ugyanúgy érti a csendet, mint ő. A bólintást látja csupán, s az épp elég, hogy a nő ígéret nélkül is megtartja az adott szavát nem vonja kétségbe, bármennyi józan oka volna is rá. Legalább egy hat. Aprót mozdul az álla, ahogy viszonozza a biccentést. Nem erőssége a búcsúzkodás, de ha valakivel, hát a másikkal szemben nem is érzi szükségét. Legalább egy hat. Még egy futó pillantás, amit az asztalon hagyott könyv felé vet, mielőtt elfordulva az ajtó felé indulna. Nincs bizonytalanság a csizmás léptek mögött, amikkel átvág a szobán, a kabátjával talán meglibbentve közben a gyertyák fényét, ahogy ellép mellettük. Fáradt a tekintet, ha nem is olyan nyugtalan mint korábban, mesterséges a háborgó gondolatok közti csend.
Az ajtón túlról beszökő levegő sem rezzenti a vonásokat az arcon, amikor a kilincsre fogva kinyitja azt. Hideg pára. Üres az utca, alig kopog eső a köveken. Átmeneti fegyverszünet. Odalentről, a tenger felől sodorja mennydörgés hangját a szél. Cserepek széléről csorog alá a tetőkön maradt víz.
Nem fordul már vissza a küszöbről. Elmondott mindent. Nincsenek kétségei, pedig kellenének, mégsem törődik velük. Egyetlen levegővétel, amíg a kinti világra mered. Tompák a kérdések, szürkék a szemközti falak, a földre ültek a felhők; lehajtva a fejét lép közéjük, gondolat nélkül húzva be maga után az ajtót, a háta mögött hagyva a bent lobogó tűz melegét.
Mintha alkonyodna, hűvös a kabát szélébe kapó szél, hamar kihűti rajta a félig száradt anyagot, alatta az inget. Kirázza a hideg. Csillognak a vizes kövek, visszaverik a kőházak sötét tömegét. A gallérja mögé rejtve az állát indul el köztük. A vállán kopogó, újra eleredő eső legalább emlékezteti. Hol a helye, és hol nincs..*
//Második szál//
*Nem kap választ, ez alkalommal már másodjára, de nem is vár szavakat. A hosszúéletű ugyanúgy érti a csendet, mint ő. A bólintást látja csupán, s az épp elég, hogy a nő ígéret nélkül is megtartja az adott szavát nem vonja kétségbe, bármennyi józan oka volna is rá. Legalább egy hat. Aprót mozdul az álla, ahogy viszonozza a biccentést. Nem erőssége a búcsúzkodás, de ha valakivel, hát a másikkal szemben nem is érzi szükségét. Legalább egy hat. Még egy futó pillantás, amit az asztalon hagyott könyv felé vet, mielőtt elfordulva az ajtó felé indulna. Nincs bizonytalanság a csizmás léptek mögött, amikkel átvág a szobán, a kabátjával talán meglibbentve közben a gyertyák fényét, ahogy ellép mellettük. Fáradt a tekintet, ha nem is olyan nyugtalan mint korábban, mesterséges a háborgó gondolatok közti csend.
Az ajtón túlról beszökő levegő sem rezzenti a vonásokat az arcon, amikor a kilincsre fogva kinyitja azt. Hideg pára. Üres az utca, alig kopog eső a köveken. Átmeneti fegyverszünet. Odalentről, a tenger felől sodorja mennydörgés hangját a szél. Cserepek széléről csorog alá a tetőkön maradt víz.
Nem fordul már vissza a küszöbről. Elmondott mindent. Nincsenek kétségei, pedig kellenének, mégsem törődik velük. Egyetlen levegővétel, amíg a kinti világra mered. Tompák a kérdések, szürkék a szemközti falak, a földre ültek a felhők; lehajtva a fejét lép közéjük, gondolat nélkül húzva be maga után az ajtót, a háta mögött hagyva a bent lobogó tűz melegét.
Mintha alkonyodna, hűvös a kabát szélébe kapó szél, hamar kihűti rajta a félig száradt anyagot, alatta az inget. Kirázza a hideg. Csillognak a vizes kövek, visszaverik a kőházak sötét tömegét. A gallérja mögé rejtve az állát indul el köztük. A vállán kopogó, újra eleredő eső legalább emlékezteti. Hol a helye, és hol nincs..*
1934. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-23 16:07:05
Üzenet elküldve: 2025-06-23 16:07:05
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Nem hiányzik a külvilág, a gondolatok sem, most mégsem keserű az öntudat. Hogy teendőt kapott, jobban kellett, mint hitte volna. Tudja, mert nem érzi azt, amit az elmúlt időszakban mindig. A virágok vízbe ázott hatása nem okoz hasonlót sem. Ha vége lesz, nem táncolhat vissza abba, amiből a félvér kérése kihúzta. Mélyebb, mint a kút és nincs belőle kilátás, a topáz szempár is csak lejjebb rúgta, hogy belevesszen egészen, most mégis van fény. Ha munkálkodna is tovább szíve szerint, másként éli meg, ahogy a hasábokért nyúl, ahogy újra mardosni kezdi azokat a tűz, s nézi. Nem úgy mered bele, mint máskor. Mintha mellkasán belül is pislákolna valami.
Felegyenesedik, de nem szól, ha menni akar, hadd menjen. Átfutott a marasztalás gondolata, de végül nem érzi szükségességét. Nem érzi szükségességét egyetlen szónak sem, annak sem, hogy kapjon cserébe valamit később azért, amit a félvér bőrébe készül vésni. Ugyanazt nem, ugyanannyit nem, de sokat ad neki is a lehetőség, hogyan is várna érte bármit, mit érdekli, ha végre van a levegőnek illata, a melegnek ereje, az ujjbegyei pedig tényleg érzik a tollat, nem csak tartja azok között.
Az asztal felé tesz egy lépést, a szürkéket nézi, a mozdulatot, ahogy óvón teszi el a rajzát, majd a szájat, ahogy mozog. Rávágná, hogy ott lesz, hogy amit ígért, azt betartja, de nem volna itt a másik, ha ez nem lenne számára is bizonyos. Amilyen hirtelen akarta kimondani, olyan gyorsan múlik el a kényszer, ahogy hallja a további szavakat. Természetesebb bárminél most, ahogy pontosan tudja, hogy nyitva áll az ajtó, még akkor is, ha az utolsó találkozásuknál azt gondolta, hogy többé nem is látja annak fáját, a mögötte élő félvért, a fekete macska emlékét, ami azelőtt pihent a nő ölében fekve. Nem mosolyog, de béke ül a vonásokon, úgy biccent. *
//Második szál//
*Nem hiányzik a külvilág, a gondolatok sem, most mégsem keserű az öntudat. Hogy teendőt kapott, jobban kellett, mint hitte volna. Tudja, mert nem érzi azt, amit az elmúlt időszakban mindig. A virágok vízbe ázott hatása nem okoz hasonlót sem. Ha vége lesz, nem táncolhat vissza abba, amiből a félvér kérése kihúzta. Mélyebb, mint a kút és nincs belőle kilátás, a topáz szempár is csak lejjebb rúgta, hogy belevesszen egészen, most mégis van fény. Ha munkálkodna is tovább szíve szerint, másként éli meg, ahogy a hasábokért nyúl, ahogy újra mardosni kezdi azokat a tűz, s nézi. Nem úgy mered bele, mint máskor. Mintha mellkasán belül is pislákolna valami.
Felegyenesedik, de nem szól, ha menni akar, hadd menjen. Átfutott a marasztalás gondolata, de végül nem érzi szükségességét. Nem érzi szükségességét egyetlen szónak sem, annak sem, hogy kapjon cserébe valamit később azért, amit a félvér bőrébe készül vésni. Ugyanazt nem, ugyanannyit nem, de sokat ad neki is a lehetőség, hogyan is várna érte bármit, mit érdekli, ha végre van a levegőnek illata, a melegnek ereje, az ujjbegyei pedig tényleg érzik a tollat, nem csak tartja azok között.
Az asztal felé tesz egy lépést, a szürkéket nézi, a mozdulatot, ahogy óvón teszi el a rajzát, majd a szájat, ahogy mozog. Rávágná, hogy ott lesz, hogy amit ígért, azt betartja, de nem volna itt a másik, ha ez nem lenne számára is bizonyos. Amilyen hirtelen akarta kimondani, olyan gyorsan múlik el a kényszer, ahogy hallja a további szavakat. Természetesebb bárminél most, ahogy pontosan tudja, hogy nyitva áll az ajtó, még akkor is, ha az utolsó találkozásuknál azt gondolta, hogy többé nem is látja annak fáját, a mögötte élő félvért, a fekete macska emlékét, ami azelőtt pihent a nő ölében fekve. Nem mosolyog, de béke ül a vonásokon, úgy biccent. *
1933. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-22 17:57:02
Üzenet elküldve: 2025-06-22 17:57:02
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Alaktalan, sötét árnyat vet a falon a nő mozdulata, amivel kinyújtózik. A kandallóban maradt parázs fényei között életlenek kontúrok, mégis hunyorog köztük, ahogyan az ablakon túli homályt figyeli a kabátját igazítva. Nem ügyel a mozdulatra, amivel a gallér után annak ujját húzza lejjebb, mintha volna alatta alkarvédő, s nem csak a csupasz bőr a karján feltűrt ing alatt, arra, ahogy az oldalán az öve mögé tűzött karomtőr elé húzza az anyagot, elrejtve azt a külvilág, a bámész pillantások elől. A kint halkulni látszó esőbe mered, de ha hallja is a párkányon kopogó cseppek csendesedő ütemét, a mennydörgések között beállt szünetet, nem törődik vele. Ha csak ugyanúgy zuhogna mint eddig, akkor is menne.
Nem lehet kérdés a másikban sem, ahogyan visszafordul az ablaktól, s az asztalhoz megy, hogy eltegye az elkészült, megszáradt rajzot. Az arcára eső lángok feléledő fényében kelletlenül húzza össze a szemét, miközben a lapot elemelve az asztalról félbehajtja, s a széken hagyott zsákjáért, az azon fekvő bundáért nyúl. Mint a könyvet csavarja bele vissza a pergament is, annyira ügyelve csak közben, hogy a papírt ne gyűrje a kelleténél jobban, nem néz azonban fel közben a tüzet gondozó nőre, ahogyan az végül megemelkedik sem.
Csendben, a fejét lehajtva tolja vissza a vászonzsákba az elkészült csomagot, a vállára kanyarítva a kopottas tarisznyát. Elázni nem fog benne a papír nyúlbőr védelmében, bár szívesebben tette volna a kabátja belső mellzsebébe a négyrét hajtott pergament, a rajta feketéllő motívumokkal. Az asztal mellett állva néz fel a hosszúéletűre.*
- Ha egy hatnál később jössz, napközben tedd.
*Nincsen helye kételyeknek a szürke szemek között. Maga mellett lógatva a karjait, kifejezéstelenül figyeli az előtte állót. Hiába ébredt fel, a gondolatai mintha még mindig máshol rónák az utcákat.* - Ha nem vagyok ott szürkületkor, akkor napkeltekor visszaérek.
*Hogy az erdőszéli kis kunyhó ajtaja nélküle is nyitva áll a nő előtt legalább annyira fölöslegesnek tartja kimondani, mint amennyire a másik annak tartja a marasztalását.*
//Második szál//
*Alaktalan, sötét árnyat vet a falon a nő mozdulata, amivel kinyújtózik. A kandallóban maradt parázs fényei között életlenek kontúrok, mégis hunyorog köztük, ahogyan az ablakon túli homályt figyeli a kabátját igazítva. Nem ügyel a mozdulatra, amivel a gallér után annak ujját húzza lejjebb, mintha volna alatta alkarvédő, s nem csak a csupasz bőr a karján feltűrt ing alatt, arra, ahogy az oldalán az öve mögé tűzött karomtőr elé húzza az anyagot, elrejtve azt a külvilág, a bámész pillantások elől. A kint halkulni látszó esőbe mered, de ha hallja is a párkányon kopogó cseppek csendesedő ütemét, a mennydörgések között beállt szünetet, nem törődik vele. Ha csak ugyanúgy zuhogna mint eddig, akkor is menne.
Nem lehet kérdés a másikban sem, ahogyan visszafordul az ablaktól, s az asztalhoz megy, hogy eltegye az elkészült, megszáradt rajzot. Az arcára eső lángok feléledő fényében kelletlenül húzza össze a szemét, miközben a lapot elemelve az asztalról félbehajtja, s a széken hagyott zsákjáért, az azon fekvő bundáért nyúl. Mint a könyvet csavarja bele vissza a pergament is, annyira ügyelve csak közben, hogy a papírt ne gyűrje a kelleténél jobban, nem néz azonban fel közben a tüzet gondozó nőre, ahogyan az végül megemelkedik sem.
Csendben, a fejét lehajtva tolja vissza a vászonzsákba az elkészült csomagot, a vállára kanyarítva a kopottas tarisznyát. Elázni nem fog benne a papír nyúlbőr védelmében, bár szívesebben tette volna a kabátja belső mellzsebébe a négyrét hajtott pergament, a rajta feketéllő motívumokkal. Az asztal mellett állva néz fel a hosszúéletűre.*
- Ha egy hatnál később jössz, napközben tedd.
*Nincsen helye kételyeknek a szürke szemek között. Maga mellett lógatva a karjait, kifejezéstelenül figyeli az előtte állót. Hiába ébredt fel, a gondolatai mintha még mindig máshol rónák az utcákat.* - Ha nem vagyok ott szürkületkor, akkor napkeltekor visszaérek.
*Hogy az erdőszéli kis kunyhó ajtaja nélküle is nyitva áll a nő előtt legalább annyira fölöslegesnek tartja kimondani, mint amennyire a másik annak tartja a marasztalását.*
1932. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-22 15:39:59
Üzenet elküldve: 2025-06-22 15:39:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Kissé elgémberedtek a tagjai az egy helyben üléstől. Olykor még a széken is meglehetőst furcsa pózokat vesz fel, mintha a kényelmetlenségben találná meg a legnagyobb kényelmet, de most nem volt szüksége még erre sem. Tán csak a gerince íve mozdult néha. Hol görnyedve, hol kiegyenesedve dolgozott a pergamenen, mit sem törődve azzal, hogy a többi része meg sem mozdult, talán órákon át. Csak ahogy feláll érzi, hogy újra folyik az ereiben vér, hogy van két karja, két lába… mindent érez, amit addig, abban a tökéletes csendben nem érzett. Megáll a kandalló előtt és összefűzi ujjait, majd a magasba emeli karjait, hogy kinyújtóztassa magát. Csendesen roppan meg néhány helyen, de jólesően sóhajt fel miatta, még ha hiányolja is a nemrégi állapotot.
Két kisebb hasábot vesz el, majd leguggol, hogy egy kicsit a fénylő parázsba meredhessen. Jobb szereti ezt a látványt, nem ad annyi meleget, de a színei sokkal inkább kedvére valóak, mint a nagy hévvel lobogó tűzé. Nem tudja meddig marad a fél-elf, nem is gondolkodik ilyesmin, ösztönös, hogy egy leheletnyivel kellemesebb légkört akar teremteni a meleggel, ha már bent van olyan, aki elázott. Neki éjjelre talán szüksége sem volna rá. Hidegben is épp oly jól el tud aludni, ha eléri az este. De hallja maga mögött a motozást, elkerül a kabát a támláról, ebből már jól tudja, hogy mi lesz a következő lépés. Nem tartja jó ötletnek, sőt, feleslegesnek érzi, hogy a másik útnak eredjen ilyen időben, s újra elázzon. Talán a vihar csak szünetet tart, talán a következő percekben újra robajlik az ég, s újra eszeveszetten veri a párkányt a nagy szemű eső. Kissé összeszűkül a szeme, ahogy a hasábokat elrendezi, majd feláll. Szívesen marasztalná, de ha idejött a férfi, akkor pontosan tudnia kellene azt is, hogy maradása is van. Tudnia kellene? Marad-e benne rossz szájíz, ha nem ajánlja fel azt, ami talán már egyértelmű? Mindig valami furcsa ellenkezést érez, ha megpróbál annak kényelméért tenni. Így hát most nem fog. Majd eldönti, hogy mit akar. Már rajta a kabát, el is döntötte…*
//Második szál//
*Kissé elgémberedtek a tagjai az egy helyben üléstől. Olykor még a széken is meglehetőst furcsa pózokat vesz fel, mintha a kényelmetlenségben találná meg a legnagyobb kényelmet, de most nem volt szüksége még erre sem. Tán csak a gerince íve mozdult néha. Hol görnyedve, hol kiegyenesedve dolgozott a pergamenen, mit sem törődve azzal, hogy a többi része meg sem mozdult, talán órákon át. Csak ahogy feláll érzi, hogy újra folyik az ereiben vér, hogy van két karja, két lába… mindent érez, amit addig, abban a tökéletes csendben nem érzett. Megáll a kandalló előtt és összefűzi ujjait, majd a magasba emeli karjait, hogy kinyújtóztassa magát. Csendesen roppan meg néhány helyen, de jólesően sóhajt fel miatta, még ha hiányolja is a nemrégi állapotot.
Két kisebb hasábot vesz el, majd leguggol, hogy egy kicsit a fénylő parázsba meredhessen. Jobb szereti ezt a látványt, nem ad annyi meleget, de a színei sokkal inkább kedvére valóak, mint a nagy hévvel lobogó tűzé. Nem tudja meddig marad a fél-elf, nem is gondolkodik ilyesmin, ösztönös, hogy egy leheletnyivel kellemesebb légkört akar teremteni a meleggel, ha már bent van olyan, aki elázott. Neki éjjelre talán szüksége sem volna rá. Hidegben is épp oly jól el tud aludni, ha eléri az este. De hallja maga mögött a motozást, elkerül a kabát a támláról, ebből már jól tudja, hogy mi lesz a következő lépés. Nem tartja jó ötletnek, sőt, feleslegesnek érzi, hogy a másik útnak eredjen ilyen időben, s újra elázzon. Talán a vihar csak szünetet tart, talán a következő percekben újra robajlik az ég, s újra eszeveszetten veri a párkányt a nagy szemű eső. Kissé összeszűkül a szeme, ahogy a hasábokat elrendezi, majd feláll. Szívesen marasztalná, de ha idejött a férfi, akkor pontosan tudnia kellene azt is, hogy maradása is van. Tudnia kellene? Marad-e benne rossz szájíz, ha nem ajánlja fel azt, ami talán már egyértelmű? Mindig valami furcsa ellenkezést érez, ha megpróbál annak kényelméért tenni. Így hát most nem fog. Majd eldönti, hogy mit akar. Már rajta a kabát, el is döntötte…*
1931. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-22 11:50:07
Üzenet elküldve: 2025-06-22 11:50:07
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Az asztalon felé csúsztatott papír mozdítja ki a merengéséből. Visszafordítva a fejét pillant a pergamenre, miközben a nő feláll mellőle. Egy darabon figyeli csak az elé tolt rajzokat, a kabát helyett azok sötét, szeme elé került vonalaiba veszve bele. Nem keres hibát bennük, de nem is találna. Ha volt is bármi kétsége a hosszúéletű képességei felől, mostanra egészen biztos vele kapcsolatban.
Könnyű lenne, mégsem engedi, hogy a gondolatai furcsa, lassú sodrású folyama újra magával rántsa. Súlyos a test, mint valami málhát kell magával vonszolnia, mégis mozdul, s az asztalon, a kiürült pohár mellett megtámasztva a tenyerét feláll végül maga is, hogy a kandallónál száradó kabátjáért nyúljon. Nem kívánja zavarni a másikat a tűz körüli munkájában, félkézzel markolja csak fel mellőle a szék támlájára akasztott nehéz kabátot, és lép vele tovább az ablakhoz.
Jólesik a fa résein át kintről beszüremlő hűvösebb levegő a lángok melege után. Szótlanul, az utcát bámulva emeli a vállára a kabátot. Ha át is melegedett az anyag, meg nem száradt ennyi idő alatt, mégsem akasztja meg a megszokott mozdulatot, amivel magára húzza azt. Az ing is hamar át fog nyirkosodni alatta újra, de éppen erre van szüksége. Csendben rázza ki a hideg. Mintha emlékeztetné, hogy hol a helye, s hol nincs.
Legalább egy hat. Felnyúlva igazítja meg a ruha gallérját, oda sem figyelve állítva fel a kinti szél ellen, mint aki álmában teszi. Máskor talán eszébe jutna, hogyha maguk a rajzok ennyi ideig készülnek, akkor a nő talán hosszabb időt fog eltölteni magával a munkával is, most azonban bár nyitva van a szeme, és kifele figyel, mégsem a szemközti házak szürke homlokfalát látja. Patakként fut az eső áztatta kövek között a víz. Egy hat. Nem kérdés, hogy azt az időt nem itt kell kibírnia, bármily könnyű lenne is maradni. Elfordulva az üres utca képétől indul vissza az asztal felé, hogy magához vegye a rajzokat. Most, hogy azok készen vannak, nincsen miért tovább maradnia.*
//Második szál//
*Az asztalon felé csúsztatott papír mozdítja ki a merengéséből. Visszafordítva a fejét pillant a pergamenre, miközben a nő feláll mellőle. Egy darabon figyeli csak az elé tolt rajzokat, a kabát helyett azok sötét, szeme elé került vonalaiba veszve bele. Nem keres hibát bennük, de nem is találna. Ha volt is bármi kétsége a hosszúéletű képességei felől, mostanra egészen biztos vele kapcsolatban.
Könnyű lenne, mégsem engedi, hogy a gondolatai furcsa, lassú sodrású folyama újra magával rántsa. Súlyos a test, mint valami málhát kell magával vonszolnia, mégis mozdul, s az asztalon, a kiürült pohár mellett megtámasztva a tenyerét feláll végül maga is, hogy a kandallónál száradó kabátjáért nyúljon. Nem kívánja zavarni a másikat a tűz körüli munkájában, félkézzel markolja csak fel mellőle a szék támlájára akasztott nehéz kabátot, és lép vele tovább az ablakhoz.
Jólesik a fa résein át kintről beszüremlő hűvösebb levegő a lángok melege után. Szótlanul, az utcát bámulva emeli a vállára a kabátot. Ha át is melegedett az anyag, meg nem száradt ennyi idő alatt, mégsem akasztja meg a megszokott mozdulatot, amivel magára húzza azt. Az ing is hamar át fog nyirkosodni alatta újra, de éppen erre van szüksége. Csendben rázza ki a hideg. Mintha emlékeztetné, hogy hol a helye, s hol nincs.
Legalább egy hat. Felnyúlva igazítja meg a ruha gallérját, oda sem figyelve állítva fel a kinti szél ellen, mint aki álmában teszi. Máskor talán eszébe jutna, hogyha maguk a rajzok ennyi ideig készülnek, akkor a nő talán hosszabb időt fog eltölteni magával a munkával is, most azonban bár nyitva van a szeme, és kifele figyel, mégsem a szemközti házak szürke homlokfalát látja. Patakként fut az eső áztatta kövek között a víz. Egy hat. Nem kérdés, hogy azt az időt nem itt kell kibírnia, bármily könnyű lenne is maradni. Elfordulva az üres utca képétől indul vissza az asztal felé, hogy magához vegye a rajzokat. Most, hogy azok készen vannak, nincsen miért tovább maradnia.*
1930. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-22 10:10:55
Üzenet elküldve: 2025-06-22 10:10:55
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Nehezen tér vissza abba a valóságba, amiben eddig is létezett, de annak minden része, ami a papíron, a kis könyvön túl volt elhalványult. Percekig bámulja a motívumokat és keresve sem találna már benne hibát vagy vonalat, ami még hiányzik, netán nem odavaló. Talán tovább is bámulja a kelleténél, hiszen ébred a tudat, hogy amint leveszi róla az arany szemeit, máris foglalkoznia kell a körötte honoló részletekkel. Ha nem is válik zaklatottá semmi, ha vele is marad a békéje, mégsem húz újabb vonásokat a toll, nem serceg alatta a pergamen, nem szűkül le egyetlen pontra a világa. Kitárul, ha kellemesebb is a megszokottnál, újra hallja az eső kopogását a párkányon, ami már ha nem is tűnik olyan erőteljesnek, hátra hagyta a maga utáni homályos szürkeséget, ami tán sötétségbe kezd el átfordulni. Észleli a meleget, ami bennragadt az ablak felől érződő enyhe húzás ellenére is. Szinte teljesen leégett a fa, már csak erőtlen parázslik a kandalló mélyén. Újra kell rá tennie, hogy ne hűljön ki a lakás. Nem akar megmoccanni. Folytatni akarja, tollat akar tintába mártani, vagy tűt szúrni és karcolni a bőrt, alkotni, nem törődni semmivel, csak a feladattal. Szerencséjére lesz még mit tennie, hogy meddig foglalja le őt mindez, nem tudhatja, de végre kilátást ad az elkövetkezendő időre, s nem kell újfent azon merengenie, amire gondolni sem akar.
Mély légvétel mutatja csak, hogy újra itt van, hogy kezdi felfogni, vége egy résznek. Mintha csak ő is az imént ébredt volna, nyaka mozdul, a még mindig mellette oly csendesen ücsörgő fél-elf felé pillant, annak vonásait felmérve. Hogy amaz aludt, nem tudja, nem kérdi, nem is érdekli. Megmaradtak abban a csendben, ami még mindig tisztázatlan számára, hogyan érheti el néha kettejüket, miközben már attól rázza a hideg, ha valaki közelebb van hozzá, mint kellene, ha valaki figyeli, ha rálátása van ki ő és mit csinál. Hogy valaki mellett el merte tüntetni a világot, ami körötte van, s észre sem vette, mert nem szólt bele, nem vibrált, nem beszélt, nem csinált semmit, csak van, és mintha mindig is lett volna.
A papirost egy üres, tintától mentes részen érinti két ujjbegyével és tolja Kyr elé, majd nem szólva semmit áll fel, hogy újból táplálja a tüzet.*
//Második szál//
*Nehezen tér vissza abba a valóságba, amiben eddig is létezett, de annak minden része, ami a papíron, a kis könyvön túl volt elhalványult. Percekig bámulja a motívumokat és keresve sem találna már benne hibát vagy vonalat, ami még hiányzik, netán nem odavaló. Talán tovább is bámulja a kelleténél, hiszen ébred a tudat, hogy amint leveszi róla az arany szemeit, máris foglalkoznia kell a körötte honoló részletekkel. Ha nem is válik zaklatottá semmi, ha vele is marad a békéje, mégsem húz újabb vonásokat a toll, nem serceg alatta a pergamen, nem szűkül le egyetlen pontra a világa. Kitárul, ha kellemesebb is a megszokottnál, újra hallja az eső kopogását a párkányon, ami már ha nem is tűnik olyan erőteljesnek, hátra hagyta a maga utáni homályos szürkeséget, ami tán sötétségbe kezd el átfordulni. Észleli a meleget, ami bennragadt az ablak felől érződő enyhe húzás ellenére is. Szinte teljesen leégett a fa, már csak erőtlen parázslik a kandalló mélyén. Újra kell rá tennie, hogy ne hűljön ki a lakás. Nem akar megmoccanni. Folytatni akarja, tollat akar tintába mártani, vagy tűt szúrni és karcolni a bőrt, alkotni, nem törődni semmivel, csak a feladattal. Szerencséjére lesz még mit tennie, hogy meddig foglalja le őt mindez, nem tudhatja, de végre kilátást ad az elkövetkezendő időre, s nem kell újfent azon merengenie, amire gondolni sem akar.
Mély légvétel mutatja csak, hogy újra itt van, hogy kezdi felfogni, vége egy résznek. Mintha csak ő is az imént ébredt volna, nyaka mozdul, a még mindig mellette oly csendesen ücsörgő fél-elf felé pillant, annak vonásait felmérve. Hogy amaz aludt, nem tudja, nem kérdi, nem is érdekli. Megmaradtak abban a csendben, ami még mindig tisztázatlan számára, hogyan érheti el néha kettejüket, miközben már attól rázza a hideg, ha valaki közelebb van hozzá, mint kellene, ha valaki figyeli, ha rálátása van ki ő és mit csinál. Hogy valaki mellett el merte tüntetni a világot, ami körötte van, s észre sem vette, mert nem szólt bele, nem vibrált, nem beszélt, nem csinált semmit, csak van, és mintha mindig is lett volna.
A papirost egy üres, tintától mentes részen érinti két ujjbegyével és tolja Kyr elé, majd nem szólva semmit áll fel, hogy újból táplálja a tüzet.*
1929. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-21 15:57:25
Üzenet elküldve: 2025-06-21 15:57:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Alszik. A külvilág változásai olykor be-bekúsznak a képek közé, a tűz melege, a mennydörgések távoli dübörgése, a feje felett, cserepek között patakokban lefutó víz idegen hangja; változtatják, terelik a világot, amibe süllyedt, de kiragadni nem tudják belőle. Talán egyedül a tea az oka, hogy a nyugtalanságát eltompítva régről elnyomott álmok között keres oltalmat a tudat, ha döntést, úgy lehet, nem is hagyott valójában a kérdésben.
A toll percegése a papíron a közelében beleveszik a többi nesz közé, nem éri el a máshova költözött eszméletet. Alszik. Az idő ilyenkor jelentőségét veszti, percek, órák, talán csak egyetlen hosszú pislogás volt az egész - a közeli házak felett ostorként elcsattanó villámfény tépi szét az álom emlékekből szőtt finom szövetét. Hiába a hirtelen zajra megugró szívverés, mozdulatlan ébred a helyén, talán csak egy élesebben beszívott levegővétel, ami elárulhatná. A szemközti falra pislog, miközben a kiélesedő érzékek újra az elhagyott lakás valóságát kezdik befogadni maga körül. A lángok játékát a bútorokon, az asztal fáját a karja alatt, a felbőszült tenger partot elöntő hullámait, a nyirkos sötétet, ami az ablakon túl gomolyog. Maga elé meredve figyeli a feketén imbolygó árnyakat a szobában. A fülében érzi még a vér lüktetését. Mintha mérföldeket zuhant volna..
Visszacsukja a szemét egy pillanatra, mielőtt aprót mozdítana végül az állán, hogy oldalra nézzen a nő felé, a hosszúéletű helyett azonban az előtte fekvő üres lapra, az azon feketéllő rajzokra esik a tekintete. Percek vagy órák.. Egyetlen pillantás, amivel tudomásul veszi, amit lát, mielőtt a másik irányba fordulna, a kandalló előtti széken száradni hagyott kabátja felé. A lakás kellemes melegében lassan átszáradt az ing a hátán, mégis újra csak a hideg az, ami kirázza benne. Mintha a tűz is leégett volna. Idegen a valóság, komor a felismerés, még ha valamiért tompább is a bordák közé szorult szúrása. Beleveszve bámul a szék támlájára akasztott kabátra.*
//Második szál//
*Alszik. A külvilág változásai olykor be-bekúsznak a képek közé, a tűz melege, a mennydörgések távoli dübörgése, a feje felett, cserepek között patakokban lefutó víz idegen hangja; változtatják, terelik a világot, amibe süllyedt, de kiragadni nem tudják belőle. Talán egyedül a tea az oka, hogy a nyugtalanságát eltompítva régről elnyomott álmok között keres oltalmat a tudat, ha döntést, úgy lehet, nem is hagyott valójában a kérdésben.
A toll percegése a papíron a közelében beleveszik a többi nesz közé, nem éri el a máshova költözött eszméletet. Alszik. Az idő ilyenkor jelentőségét veszti, percek, órák, talán csak egyetlen hosszú pislogás volt az egész - a közeli házak felett ostorként elcsattanó villámfény tépi szét az álom emlékekből szőtt finom szövetét. Hiába a hirtelen zajra megugró szívverés, mozdulatlan ébred a helyén, talán csak egy élesebben beszívott levegővétel, ami elárulhatná. A szemközti falra pislog, miközben a kiélesedő érzékek újra az elhagyott lakás valóságát kezdik befogadni maga körül. A lángok játékát a bútorokon, az asztal fáját a karja alatt, a felbőszült tenger partot elöntő hullámait, a nyirkos sötétet, ami az ablakon túl gomolyog. Maga elé meredve figyeli a feketén imbolygó árnyakat a szobában. A fülében érzi még a vér lüktetését. Mintha mérföldeket zuhant volna..
Visszacsukja a szemét egy pillanatra, mielőtt aprót mozdítana végül az állán, hogy oldalra nézzen a nő felé, a hosszúéletű helyett azonban az előtte fekvő üres lapra, az azon feketéllő rajzokra esik a tekintete. Percek vagy órák.. Egyetlen pillantás, amivel tudomásul veszi, amit lát, mielőtt a másik irányba fordulna, a kandalló előtti széken száradni hagyott kabátja felé. A lakás kellemes melegében lassan átszáradt az ing a hátán, mégis újra csak a hideg az, ami kirázza benne. Mintha a tűz is leégett volna. Idegen a valóság, komor a felismerés, még ha valamiért tompább is a bordák közé szorult szúrása. Beleveszve bámul a szék támlájára akasztott kabátra.*
1928. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-19 19:02:25
Üzenet elküldve: 2025-06-19 19:02:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Elillan minden, ami a fejében tétován mozgolódott. Mintha soha nem is lett volna benne semmi, amint fogja a tollát és belemártja a tintába, majd meghúzza az első vonalakat. Elcsendesül a külvilág, nincsen baljós égzengés, nincsen a papírost fénnyel megfestő villám, vagy tűz vöröse. Minden annyira békés, ahogy annak lennie kell. Tekintete a saját és más papírra vetett műve között vándorol, tüzetesen vizsgálva. Nem tűnik görcsösnek a koncentrálás, egyetlen hunyorgás sem torzítja bőrének simaságát. A mellette eddig is csendes, mégis feszültségtől vibráló aurája sem tör be a terébe, ha okozott ismeretlen aggódást, idegen gondolatokat, illékony idillt valaha. Eltűnt, minden vonással kirajzolódott az elméjéből. Csak az elefántcsontszín pergamen, a rajta gyorsan száradó tinta létezik. Az ismeretlen világ számára még keveset mondó, de Kyr számára meglehetőst nagy jelentéssel bíró motívumai, annak megváltoztathatatlan sorrendjével kerülnek rá a lapra.
Feladat. Ha valami csendre bírja a benne motozó, folyton csak fel-felsejlő, de mégsem egészen kibontakozó gondolatsorokat, érzéseket, kérdéseket, akkor az a feladat. Egykor mindegy volt, mi festi meg a saját bőrét is; tinta, festék vagy vér. Mindegy, hogy ártott, vagy használt, amit tett, el kellett végezni a rászabottat, s újat találni, hogy hamisan tölthesse ki az űrt. Túlcsordult a kívánságokkal, megrendelésekkel, megbízásokkal, hogy ne hatalmasodhasson el az, ami már jó esztendeje fortyog fel a vulkán mélyéből, de egészen el nem önt semmit. Sosem tudni, történik-e valami, vagy csak zúglódik. Hogy a láva robbanásszerűen kitör-e és átégeti őt, és mindazt, ami még maradt körülötte. Csend. Fekete vonások. Idegen motívumok. Nem olyan mű ez, amit örökkön lehetne rajzolni, egyszer a végére ér, de egy darabon talán vele marad az érzet. Egy hatig, majd még néhányig, amíg a bőrbe nem lesz karcolva.
Nehezen teszi le az asztallapra a tollat, az utolsó csepp színt is beitta a papír. Percekig nézi, ha körötte változott is valami, az arany szemek csak aztán képesek meglátni.*
//Második szál//
*Elillan minden, ami a fejében tétován mozgolódott. Mintha soha nem is lett volna benne semmi, amint fogja a tollát és belemártja a tintába, majd meghúzza az első vonalakat. Elcsendesül a külvilág, nincsen baljós égzengés, nincsen a papírost fénnyel megfestő villám, vagy tűz vöröse. Minden annyira békés, ahogy annak lennie kell. Tekintete a saját és más papírra vetett műve között vándorol, tüzetesen vizsgálva. Nem tűnik görcsösnek a koncentrálás, egyetlen hunyorgás sem torzítja bőrének simaságát. A mellette eddig is csendes, mégis feszültségtől vibráló aurája sem tör be a terébe, ha okozott ismeretlen aggódást, idegen gondolatokat, illékony idillt valaha. Eltűnt, minden vonással kirajzolódott az elméjéből. Csak az elefántcsontszín pergamen, a rajta gyorsan száradó tinta létezik. Az ismeretlen világ számára még keveset mondó, de Kyr számára meglehetőst nagy jelentéssel bíró motívumai, annak megváltoztathatatlan sorrendjével kerülnek rá a lapra.
Feladat. Ha valami csendre bírja a benne motozó, folyton csak fel-felsejlő, de mégsem egészen kibontakozó gondolatsorokat, érzéseket, kérdéseket, akkor az a feladat. Egykor mindegy volt, mi festi meg a saját bőrét is; tinta, festék vagy vér. Mindegy, hogy ártott, vagy használt, amit tett, el kellett végezni a rászabottat, s újat találni, hogy hamisan tölthesse ki az űrt. Túlcsordult a kívánságokkal, megrendelésekkel, megbízásokkal, hogy ne hatalmasodhasson el az, ami már jó esztendeje fortyog fel a vulkán mélyéből, de egészen el nem önt semmit. Sosem tudni, történik-e valami, vagy csak zúglódik. Hogy a láva robbanásszerűen kitör-e és átégeti őt, és mindazt, ami még maradt körülötte. Csend. Fekete vonások. Idegen motívumok. Nem olyan mű ez, amit örökkön lehetne rajzolni, egyszer a végére ér, de egy darabon talán vele marad az érzet. Egy hatig, majd még néhányig, amíg a bőrbe nem lesz karcolva.
Nehezen teszi le az asztallapra a tollat, az utolsó csepp színt is beitta a papír. Percekig nézi, ha körötte változott is valami, az arany szemek csak aztán képesek meglátni.*
1927. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-18 21:06:44
Üzenet elküldve: 2025-06-18 21:06:44
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Maga mellett érzi az asztalnál a nő alakját, hallja a csendet, s ahogy végül a toll hegye papírt ér. Nem kap választ, de nem néz fel a penna keltette apró zajokra, nem nézi, hogy milyen vonalakat húz vele végül a másik, sem a sorrendet, sem a felrajzolt minta pontosságát. Hiszen ismeri. És bízik.. Legyen bármilyen ostoba dolog is.
Mozdulatlan marad a székén ülve, hátra, a falnak döntve a fejét. Idebent távolinak tűnik a kint tomboló vihar sötét káosza, még ha a feje felett érzi is eldübörögni egy-egy villám villanását követő mennydörgés robaját. A tűz fénye a bőrét éri, az ölében pihenő karján csendben fut fel a lúdbőr. Vörösen izzik a csukott szemhéj mögött, napsütötte tájakra viszi a gondolatot, idegen az itteni esős, párás, ködös, nyirkos, ragacsos hideg, a hátán az átázott ing hűvöse. Szárazon száll a meleg a kandalló felől, mintha csak puha szellő volna valahol máshol..
Akármi volt is a teában, nem tudhatja, a lassan be-bebukó öntudat ismerős, csak a figyelmeztetés nélküli szabadesés, amibe fordul, az nem. A valóságba kapaszkodnak az érzékek, a gyertyák sercegésébe a lakás terében, a bevágó villámok fényébe, a tetők feletti konok dübörgésbe, ablaküvegen lefutó vízbe, a tinta, a toll, a papír zajára a közelben, a tűz ropogó melege - meleg szél, vakító napsütésben szikrázó világ, szűk utcákon, házak közé ült forróság. Elveszik az asztal fája a karja alól, a szék, a fal, a kinti esőt visszatartó kőház józan biztonsága. Mozdulatlan marad az asztalon pihenő ujjai között álló pohár, mozdulatlan a test. Hogy elhagyta a gazdája kívülről ki mondhatná meg? Nehéz fűszerektől terhes a levegő, illatos a bőrét érő, lengedező szellő, forró a homok, zajos az emlék. Színezett üvegen csillanó napfény, vászon alá szorult hőség, zajos forgatag. Mint a mennydörgés kap egy kifeszített ponyva alá a szél, árnyékos kertek felé tereli az emlékeket, fáklyák fényére a fullasztó éjszakában; mozdulatlan, szélcsendben álló időre a csillaggal teleszórt mélykék ég alatt..
Mozdulatlan marad a helyén, imbolyogva játszik az arcán a lángok fénye. Ha alszik is, ki mondhatná meg..*
//Második szál//
*Maga mellett érzi az asztalnál a nő alakját, hallja a csendet, s ahogy végül a toll hegye papírt ér. Nem kap választ, de nem néz fel a penna keltette apró zajokra, nem nézi, hogy milyen vonalakat húz vele végül a másik, sem a sorrendet, sem a felrajzolt minta pontosságát. Hiszen ismeri. És bízik.. Legyen bármilyen ostoba dolog is.
Mozdulatlan marad a székén ülve, hátra, a falnak döntve a fejét. Idebent távolinak tűnik a kint tomboló vihar sötét káosza, még ha a feje felett érzi is eldübörögni egy-egy villám villanását követő mennydörgés robaját. A tűz fénye a bőrét éri, az ölében pihenő karján csendben fut fel a lúdbőr. Vörösen izzik a csukott szemhéj mögött, napsütötte tájakra viszi a gondolatot, idegen az itteni esős, párás, ködös, nyirkos, ragacsos hideg, a hátán az átázott ing hűvöse. Szárazon száll a meleg a kandalló felől, mintha csak puha szellő volna valahol máshol..
Akármi volt is a teában, nem tudhatja, a lassan be-bebukó öntudat ismerős, csak a figyelmeztetés nélküli szabadesés, amibe fordul, az nem. A valóságba kapaszkodnak az érzékek, a gyertyák sercegésébe a lakás terében, a bevágó villámok fényébe, a tetők feletti konok dübörgésbe, ablaküvegen lefutó vízbe, a tinta, a toll, a papír zajára a közelben, a tűz ropogó melege - meleg szél, vakító napsütésben szikrázó világ, szűk utcákon, házak közé ült forróság. Elveszik az asztal fája a karja alól, a szék, a fal, a kinti esőt visszatartó kőház józan biztonsága. Mozdulatlan marad az asztalon pihenő ujjai között álló pohár, mozdulatlan a test. Hogy elhagyta a gazdája kívülről ki mondhatná meg? Nehéz fűszerektől terhes a levegő, illatos a bőrét érő, lengedező szellő, forró a homok, zajos az emlék. Színezett üvegen csillanó napfény, vászon alá szorult hőség, zajos forgatag. Mint a mennydörgés kap egy kifeszített ponyva alá a szél, árnyékos kertek felé tereli az emlékeket, fáklyák fényére a fullasztó éjszakában; mozdulatlan, szélcsendben álló időre a csillaggal teleszórt mélykék ég alatt..
Mozdulatlan marad a helyén, imbolyogva játszik az arcán a lángok fénye. Ha alszik is, ki mondhatná meg..*
1926. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-11 15:07:34
Üzenet elküldve: 2025-06-11 15:07:34
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Ritka, hogy valamihez úgy ér hozzá, hogy sérülést okozhasson, főleg, ha nem az övé. Mintha a tárgyakba több lélek szorult volna, mint bárki élőbe, akit ez idáig megismert. Azokért nem kár, ellenben a könyvért úgy nyúl, s húzza maga elé, mintha volna benne élet és árthatna neki, ha meggyűrné véletlenül a lapokat. Éppen ilyen körültekintéssel és óvással fogja az ecsetet, mikor használja, s nem fogja másként érni ujjainak bőre a tollat sem, amit előtte a tintába márt. Egyetlen pillanatra akad meg a keze, még az első vonás előtt, ahogy válaszul csak egy morgásnak ható intelmet kap. Előre mered, mintha csak vizsgálná újfent a rajzolatot, amit lemásolni óhajt. Egyetlen pillanat, mégis mélyebb lélegzetet kíván kicsikarni a tüdejéből, mint ennyi idő alatt az lehetséges. Láthatatlan talán, ahogy összébb szorítja fogait, hogy ne bukhasson ki ajkai közül egy keresetlen mondat. Az ezüstcsörgő, ha nyugtat is, el még nem fedi a valóságot. Könnyebben mállik szét a feszültség, de néhány gondolatnyi időre újra felhívja a figyelmét rá, hogy van, hogy tényleg kár megszólalni, még akkor is, ha ő sem pazarolja a szavakat. Hálát ugyan sosem várt semmiért, többet vett már el annál, hogy megérdemeljen hasonlót, de most az ő fülét is kár volt érintenie a másik hangjának. Ha nagyobb volna a ház, megfontolná, hogy arrébb megy és a maga békéjében folytatná azt, amit kértek tőle, s szívesen tesz, amennyiben nem kap mellé morgolódást.
Végül megindul a keze, miközben lenyeli azt, ami fel sem éledt igazán, s munkába kezd. Lassan, de biztosan halványodik el a külvilág. A kinti eső, ha az utcák köveit mossa is, ha hangosan veri az ablakot és párkányt, rá nincs tovább hatással. A kandalló melege csak segítség, nem hűlnek ki tagjai, így biztosan fogja a tollat, nincs benne görcsösség. Pont úgy fest, mintha nem ült volna még rajta sosem a világ bajaiból egy sem. Mintha nem is bánthatná semmi. Beleveszik a sötét motívumok világába, sorrendben rajzolva fel mindet, úgy, ahogy az kérve van, ahogy arra emlékeztetni sem kellett volna, hiszen kétség sem férhet hozzá, hogy tudja mi a dolga, s ha ez csak egy hosszabb pergamenen is terül szét, nem pedig két külön oldalon, nem másít rajta egyetlen vonalat sem. Ha nem is a bőrborítástól védve, de pontosan azt viheti magával haza a félvér, ami a könyv lapjain van.*
//Második szál//
*Ritka, hogy valamihez úgy ér hozzá, hogy sérülést okozhasson, főleg, ha nem az övé. Mintha a tárgyakba több lélek szorult volna, mint bárki élőbe, akit ez idáig megismert. Azokért nem kár, ellenben a könyvért úgy nyúl, s húzza maga elé, mintha volna benne élet és árthatna neki, ha meggyűrné véletlenül a lapokat. Éppen ilyen körültekintéssel és óvással fogja az ecsetet, mikor használja, s nem fogja másként érni ujjainak bőre a tollat sem, amit előtte a tintába márt. Egyetlen pillanatra akad meg a keze, még az első vonás előtt, ahogy válaszul csak egy morgásnak ható intelmet kap. Előre mered, mintha csak vizsgálná újfent a rajzolatot, amit lemásolni óhajt. Egyetlen pillanat, mégis mélyebb lélegzetet kíván kicsikarni a tüdejéből, mint ennyi idő alatt az lehetséges. Láthatatlan talán, ahogy összébb szorítja fogait, hogy ne bukhasson ki ajkai közül egy keresetlen mondat. Az ezüstcsörgő, ha nyugtat is, el még nem fedi a valóságot. Könnyebben mállik szét a feszültség, de néhány gondolatnyi időre újra felhívja a figyelmét rá, hogy van, hogy tényleg kár megszólalni, még akkor is, ha ő sem pazarolja a szavakat. Hálát ugyan sosem várt semmiért, többet vett már el annál, hogy megérdemeljen hasonlót, de most az ő fülét is kár volt érintenie a másik hangjának. Ha nagyobb volna a ház, megfontolná, hogy arrébb megy és a maga békéjében folytatná azt, amit kértek tőle, s szívesen tesz, amennyiben nem kap mellé morgolódást.
Végül megindul a keze, miközben lenyeli azt, ami fel sem éledt igazán, s munkába kezd. Lassan, de biztosan halványodik el a külvilág. A kinti eső, ha az utcák köveit mossa is, ha hangosan veri az ablakot és párkányt, rá nincs tovább hatással. A kandalló melege csak segítség, nem hűlnek ki tagjai, így biztosan fogja a tollat, nincs benne görcsösség. Pont úgy fest, mintha nem ült volna még rajta sosem a világ bajaiból egy sem. Mintha nem is bánthatná semmi. Beleveszik a sötét motívumok világába, sorrendben rajzolva fel mindet, úgy, ahogy az kérve van, ahogy arra emlékeztetni sem kellett volna, hiszen kétség sem férhet hozzá, hogy tudja mi a dolga, s ha ez csak egy hosszabb pergamenen is terül szét, nem pedig két külön oldalon, nem másít rajta egyetlen vonalat sem. Ha nem is a bőrborítástól védve, de pontosan azt viheti magával haza a félvér, ami a könyv lapjain van.*
1925. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-06 08:20:40
Üzenet elküldve: 2025-06-06 08:20:40
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Üres. Bármi is volt az a pohár alján, ami megszínezte a teát, úgy itta meg, mintha csak magának öntött volna fel valami száraz növényt egy kis vízzel az erdőszéli kunyhóban. Mint akinek semmi baja nem származhat belőle, mint aki bízik és hisz.. - hiszen ismeri.. Az ujjai közt tartott, kiürült pohárba mered, miközben a nő az asztalra pakolja a pergament, a tollat. Átbámul az edény alján. Ismeri..? Elsötétült homlokkal engedi lejjebb az állát, hogy nyugtot találjon a szemének a szobában vibráló fények elől.
Nem ereszti a poharat, az asztalon pihen a keze, benne a kihűlt, üres bögre, nem tartja már melegen, legfeljebb a saját tenyere, a ráfonódó ujjai. A mellételepedő alak mozdulataira sem néz fel, a szemöldökcsontja vet árnyékot a lehajtott arcára, élesnek tűnik mellette a gyertyák, a tűz fénye. Az elhangzó szavakra aprót mozdul ültében, mint aki akarata ellenére hallotta, és értette meg őket.*
- Ügyelj a sorrendre..
*Morogja csak válaszul, a kavargó gondolatok közül a legegyszerűbbet választva, hogy elhárítsa a felajánlást, mielőtt még eszébe jutna folytatni azt a nőnek. Az asztalon hagyott könyvet valóban ugyanazoknál az oldalaknál nyitotta ki, ahol először s másodszor is tette. Az önmagukban értelmes sötét rajzolatok egyenként képeinél. Hogy az első háromról beszél evidenciának tartja, túl egyértelműnek ahhoz, hogy szót ejtsen róla, hogy újra tisztázza. Megemelve a fejét dönti a tarkóját hátra a falnak, behunyva a szemét. A falakon táncoló fényekben mintha szédülne, pedig csak ugyanúgy ropog a tűz, ahogyan eddig.
Nem fogja szemmel tartani a nő minden mozdulatát. Mintha csak direkt nem figyelné, vagy egyáltalában nem is érdekelné, vagy csak megbízna benne, hogy le tud másolni néhány képet egy adott sorrendben. A gyertyák sercegését elnyomja a kinti vihar tompa zaja, mégis inkább arra figyel, azt keresi a fülébe jutó hangok közül. Lassan szárad rajta az ing, bár a szoba melegét már átvette a félig nyirkos anyag, hogy fázzon benne, mégsem ereszti a kezéből a poharat, még ha az nem is ad már semmit. Üres. Megvárja a rajzot, és elindul vissza..*
//Második szál//
*Üres. Bármi is volt az a pohár alján, ami megszínezte a teát, úgy itta meg, mintha csak magának öntött volna fel valami száraz növényt egy kis vízzel az erdőszéli kunyhóban. Mint akinek semmi baja nem származhat belőle, mint aki bízik és hisz.. - hiszen ismeri.. Az ujjai közt tartott, kiürült pohárba mered, miközben a nő az asztalra pakolja a pergament, a tollat. Átbámul az edény alján. Ismeri..? Elsötétült homlokkal engedi lejjebb az állát, hogy nyugtot találjon a szemének a szobában vibráló fények elől.
Nem ereszti a poharat, az asztalon pihen a keze, benne a kihűlt, üres bögre, nem tartja már melegen, legfeljebb a saját tenyere, a ráfonódó ujjai. A mellételepedő alak mozdulataira sem néz fel, a szemöldökcsontja vet árnyékot a lehajtott arcára, élesnek tűnik mellette a gyertyák, a tűz fénye. Az elhangzó szavakra aprót mozdul ültében, mint aki akarata ellenére hallotta, és értette meg őket.*
- Ügyelj a sorrendre..
*Morogja csak válaszul, a kavargó gondolatok közül a legegyszerűbbet választva, hogy elhárítsa a felajánlást, mielőtt még eszébe jutna folytatni azt a nőnek. Az asztalon hagyott könyvet valóban ugyanazoknál az oldalaknál nyitotta ki, ahol először s másodszor is tette. Az önmagukban értelmes sötét rajzolatok egyenként képeinél. Hogy az első háromról beszél evidenciának tartja, túl egyértelműnek ahhoz, hogy szót ejtsen róla, hogy újra tisztázza. Megemelve a fejét dönti a tarkóját hátra a falnak, behunyva a szemét. A falakon táncoló fényekben mintha szédülne, pedig csak ugyanúgy ropog a tűz, ahogyan eddig.
Nem fogja szemmel tartani a nő minden mozdulatát. Mintha csak direkt nem figyelné, vagy egyáltalában nem is érdekelné, vagy csak megbízna benne, hogy le tud másolni néhány képet egy adott sorrendben. A gyertyák sercegését elnyomja a kinti vihar tompa zaja, mégis inkább arra figyel, azt keresi a fülébe jutó hangok közül. Lassan szárad rajta az ing, bár a szoba melegét már átvette a félig nyirkos anyag, hogy fázzon benne, mégsem ereszti a kezéből a poharat, még ha az nem is ad már semmit. Üres. Megvárja a rajzot, és elindul vissza..*
1924. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-06-02 12:48:37
Üzenet elküldve: 2025-06-02 12:48:37
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Ha törődik is azzal, hogy melyik képet választja ki a félvér, csak annyiból érdekes, hogy vajon az lesz-e, amit már egyszer fellapozott neki. Hogy milyen a kidolgozása a motívumoknak, nehézkesnek tűnik-e átmásolni egy lapra, lényegtelen, megoldja. Néhány perccel ezelőtt már érezte a késztetést, hogy akár a másik bőrére kerülő rajzolatokba is belekezdene, hiszen kedve volna újra elmerülni abban, ami ténylegesen kikapcsolja, de elvetette, hiszen benne van, hogy frusztrálná a tudat, hogy nézik. Mintha ellenőrzés alatt lenne, mintha nem ronthatna, mert ha kijavítja is, látják a balesetet. Régről égett belé a kényszer, hogy nem hibázhat, mert annak következtében a csontja törik, vére hull, holott azt sem tudja egészen, hogy ki nevelte belé mindezt, nincs arca, még homályos alakja sem. A bögrényi italtól, ha nem is tűnt el teljességében a reflexgondolat, nem akasztja meg a kezét. Más, a mellette lévő alak nem homályos, ha kőbe metszett is az arca, legalább van és még a jelenléte sem zavarja ott, ahol még magát sem mindig tudja elviselni.
Egy tekercs papírral lép a férfi mögé, válla fölött pislant a nyitott könyvre, majd lép egyet oldalvást, hogy az asztalra tehesse a pergament és az írótollát a tintával. Nem adna még egy szénrajzot, ha az ítéletidő marad, ha óvná is a másik, mint a könyvet, akkor sem akarja, hogy bármi oknál fogva ne lehessen vele arra az egy hatra. Maradandóbb kell. Maradandót kap, még ha nem is azonnal a bőrébe.
A kredenchez halad tovább, hogy annak pultjáról elvegye a vizeskancsót és azt is magukhoz közel tegye. Ha belekezd, nem kíván megállni. Ha megszomjazna, legyen a keze ügyében pohár és víz, bár esélyt nem sokat lát rá, hogy bármi is elterelje a figyelmét, hacsak meg nem elevenedik a szobor mellette, bár letompított érzékei és a rajzolás közbeni fókuszának elegye talán képes és kizárja. Észrevétlen kopott ki teljességgel a gondolat, hogy talán zavaró is lehet a jelenlét… Leül végül, majd közelebb húzza a könyvet.*
- Ha szeretnél valamit, csak nyugodtan…
*Mondja halkan, nem egy jó vendéglátó, ellenben cseppet sem zavarná, ha Kyr feltalálná magát, nem mintha illúziói lennének arról, hogy valóban elfoglaltságot keres magának. Az nehezen hangzana el a szájából, hogy érezze otthon magát a fél-elf, hiszen még ő maga sem képes rá.*
//Második szál//
*Ha törődik is azzal, hogy melyik képet választja ki a félvér, csak annyiból érdekes, hogy vajon az lesz-e, amit már egyszer fellapozott neki. Hogy milyen a kidolgozása a motívumoknak, nehézkesnek tűnik-e átmásolni egy lapra, lényegtelen, megoldja. Néhány perccel ezelőtt már érezte a késztetést, hogy akár a másik bőrére kerülő rajzolatokba is belekezdene, hiszen kedve volna újra elmerülni abban, ami ténylegesen kikapcsolja, de elvetette, hiszen benne van, hogy frusztrálná a tudat, hogy nézik. Mintha ellenőrzés alatt lenne, mintha nem ronthatna, mert ha kijavítja is, látják a balesetet. Régről égett belé a kényszer, hogy nem hibázhat, mert annak következtében a csontja törik, vére hull, holott azt sem tudja egészen, hogy ki nevelte belé mindezt, nincs arca, még homályos alakja sem. A bögrényi italtól, ha nem is tűnt el teljességében a reflexgondolat, nem akasztja meg a kezét. Más, a mellette lévő alak nem homályos, ha kőbe metszett is az arca, legalább van és még a jelenléte sem zavarja ott, ahol még magát sem mindig tudja elviselni.
Egy tekercs papírral lép a férfi mögé, válla fölött pislant a nyitott könyvre, majd lép egyet oldalvást, hogy az asztalra tehesse a pergament és az írótollát a tintával. Nem adna még egy szénrajzot, ha az ítéletidő marad, ha óvná is a másik, mint a könyvet, akkor sem akarja, hogy bármi oknál fogva ne lehessen vele arra az egy hatra. Maradandóbb kell. Maradandót kap, még ha nem is azonnal a bőrébe.
A kredenchez halad tovább, hogy annak pultjáról elvegye a vizeskancsót és azt is magukhoz közel tegye. Ha belekezd, nem kíván megállni. Ha megszomjazna, legyen a keze ügyében pohár és víz, bár esélyt nem sokat lát rá, hogy bármi is elterelje a figyelmét, hacsak meg nem elevenedik a szobor mellette, bár letompított érzékei és a rajzolás közbeni fókuszának elegye talán képes és kizárja. Észrevétlen kopott ki teljességgel a gondolat, hogy talán zavaró is lehet a jelenlét… Leül végül, majd közelebb húzza a könyvet.*
- Ha szeretnél valamit, csak nyugodtan…
*Mondja halkan, nem egy jó vendéglátó, ellenben cseppet sem zavarná, ha Kyr feltalálná magát, nem mintha illúziói lennének arról, hogy valóban elfoglaltságot keres magának. Az nehezen hangzana el a szájából, hogy érezze otthon magát a fél-elf, hiszen még ő maga sem képes rá.*
1923. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-31 08:59:32
Üzenet elküldve: 2025-05-31 08:59:32
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Nem érzi már a tagjaiban azt az ideges, mindenek felett álló nyugtalanságot, aminek nincs szüksége fekhelyre aludni, ételre enni, vízre inni. Halovány árnyéka maradt csak, mintha valami letompította volna, az idegenül ismerős hely, a meleg, a fény, egy ismerős idegen társasága. Ha nem is hangzik el több szó a negyedbeli lakásban, mint amennyi feltétlenül indokolt, nincs is szükség rá. Mégis a csendben fokozatosan, súlyként telepszik a vállára az eddig nem érzett fáradtság, egyben az összes álmatlanul töltött éjszaka, nappal, mintha a kapott ital is csak a szomját hozta volna meg, ahelyett, hogy enyhítette volna azt. A kinti vihar zaját lefogják a kőfalak, nem éri sem eső, sem szél, csupán amennyi a csukott ablaktáblák mellett beszökik, finom légáram, éppen csak megérzi olykor a bőrén a hűvösét, ahogy időről-időre keresztül vág a szobán.
A gondolataiba feledkezve bámul a tűzbe, mikor megérzi maga mellett a mellé lépő elf alakját. Futólag ha odapillantana rá a lángok közül, azonban az felé nyújtja a könyvet. Fekete árnyékot rajzol a földre a mozdulat, imbolyog a tűz fényében. Vonakodva engedi le maga elől a karjait, hogy érte nyúljon, kínosan feszítve meg közben az állkapcsán az izmot. Alighogy elveszi, fordul is a nő után, hogy az asztalhoz lépve visszategye rá a könyvet, csak ott lapozva fel azt a korábbi oldalaknál, amíg a másik a ládájában kutat. Ha talál valamit a keze ügyében, az asztalon hagyva, azt tolja finoman a lapok szélére támasztéknak, oldaljelzőnek, mielőtt tisztes távolságba húzná a kezeit a könyvtől.
Hátradőlve ereszkedik vissza a székére, lassan engedve csak el a tekintetével a borítót, az ujjaival az otthagyott poharára fogva inkább. Gondolat nélkül húzza közelebb magához a kiürült bögrét, belepillantva az aljára. Hogy mikor evett utoljára nem tudja, ahogyan azt sem, hogy milyen növény kerülhetett bele. Nem ismeri fel az elázott virágokat, egyedül a szemöldökét vonja össze sötéten a hirtelen felismerés, hogy akármi is lehetett az, nem gondolt vele.*
//Második szál//
*Nem érzi már a tagjaiban azt az ideges, mindenek felett álló nyugtalanságot, aminek nincs szüksége fekhelyre aludni, ételre enni, vízre inni. Halovány árnyéka maradt csak, mintha valami letompította volna, az idegenül ismerős hely, a meleg, a fény, egy ismerős idegen társasága. Ha nem is hangzik el több szó a negyedbeli lakásban, mint amennyi feltétlenül indokolt, nincs is szükség rá. Mégis a csendben fokozatosan, súlyként telepszik a vállára az eddig nem érzett fáradtság, egyben az összes álmatlanul töltött éjszaka, nappal, mintha a kapott ital is csak a szomját hozta volna meg, ahelyett, hogy enyhítette volna azt. A kinti vihar zaját lefogják a kőfalak, nem éri sem eső, sem szél, csupán amennyi a csukott ablaktáblák mellett beszökik, finom légáram, éppen csak megérzi olykor a bőrén a hűvösét, ahogy időről-időre keresztül vág a szobán.
A gondolataiba feledkezve bámul a tűzbe, mikor megérzi maga mellett a mellé lépő elf alakját. Futólag ha odapillantana rá a lángok közül, azonban az felé nyújtja a könyvet. Fekete árnyékot rajzol a földre a mozdulat, imbolyog a tűz fényében. Vonakodva engedi le maga elől a karjait, hogy érte nyúljon, kínosan feszítve meg közben az állkapcsán az izmot. Alighogy elveszi, fordul is a nő után, hogy az asztalhoz lépve visszategye rá a könyvet, csak ott lapozva fel azt a korábbi oldalaknál, amíg a másik a ládájában kutat. Ha talál valamit a keze ügyében, az asztalon hagyva, azt tolja finoman a lapok szélére támasztéknak, oldaljelzőnek, mielőtt tisztes távolságba húzná a kezeit a könyvtől.
Hátradőlve ereszkedik vissza a székére, lassan engedve csak el a tekintetével a borítót, az ujjaival az otthagyott poharára fogva inkább. Gondolat nélkül húzza közelebb magához a kiürült bögrét, belepillantva az aljára. Hogy mikor evett utoljára nem tudja, ahogyan azt sem, hogy milyen növény kerülhetett bele. Nem ismeri fel az elázott virágokat, egyedül a szemöldökét vonja össze sötéten a hirtelen felismerés, hogy akármi is lehetett az, nem gondolt vele.*
1922. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-25 08:47:58
Üzenet elküldve: 2025-05-25 08:47:58
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Leveszi a szemeit a fél-elf alakjáról, s a földön, falon játszadozó árnyakat és fényeket fürkészi. Enyhén fátyolos a tudat ugyan, de keveset szűr meg. Jönnek-mennek a lusta gondolatok, de rövid ideig tud belemélyedni egy-egy foszlányba. Hogy festett, megadta neki a csendet, hogy belépett a férfi sem vette el tőle igazán. Sosem moccan át a kis ház falain belül más, mint ő maga, vagy a meggyújtott lángok vöröse. Most mégis mozgásban van minden, de nem zaklatja. Ha a másik nyugtalan is, benne nem okoz a szokottnál sokkalta nagyobb vibrálást annak jelenléte, de hamarabb terelődnek a képsorok, amik kezdenének összeállni benne. A férfi nem áll meg hosszasan, nem időzik egyetlen ponton sem többet annál, minthogy valamit végig tudjon vinni a fejében. Érdekes, hogy nem bosszantja, de nem a tea hatásának betudható. Néha felpillant rá, de többnyire csak érzékeli a hajópadlón, vagy a szürke falon végigvonuló árnyékát. Ha más volna, ha más kavarná meg a levegőt, már görcsösen feszülnének a tagjai. Nehezen visel el bárkit a környezetében, a nemrég meglátott övéhez hasonló szempár óta pedig mégannyira sem keresi a közelséget.
Újabb szavak miatt emeli meg állát. Alig látható talán az ív, ami feljebb görbül az ajkán. Ha a könyvre szüksége is van az alkotáshoz, érti, miért akar belőle egy darabot. Ha nem is igazi miértet ért, azt igen, hogy nehezen válik meg tőle, még akkor is, ha nemsokára a bőrébe vésve hordhatja majd a lapokon szereplő motívumokat.
Kiegyenesedik, majd lassan a könyvért nyúl, még választalanul. Miközben feláll nyitja csak ki. Néhány lépés csupán, míg a kandalló elé ér vele, megállva a félvér mellett egy karnyújtásnyira.*
- Melyiket? *Kyr kezébe adja, ha amaz elveszi tőle, hogy fellapozhassa, de otthagyja vele, bár sejtelmei szerint azonnali választ tudna rá adni. A ládájához lép, ami a frissen készült festménye mellett áll. Leguggol, hogy felnyitva azt, sötét tintásüveget vegyen ki a rejtekéből, de egy ponton hezitál, hogy ne cserélje-e festékre. Lassabb lenne egy kis darab vászonra festeni, s nehezebb is volna a zsebébe hajtani, ha tényleg közel akarja magához tartani. A tinta marad a kezében, majd egy összetekert papirost vesz ki mellé, egy másik, kisebb dobozból.*
//Második szál//
*Leveszi a szemeit a fél-elf alakjáról, s a földön, falon játszadozó árnyakat és fényeket fürkészi. Enyhén fátyolos a tudat ugyan, de keveset szűr meg. Jönnek-mennek a lusta gondolatok, de rövid ideig tud belemélyedni egy-egy foszlányba. Hogy festett, megadta neki a csendet, hogy belépett a férfi sem vette el tőle igazán. Sosem moccan át a kis ház falain belül más, mint ő maga, vagy a meggyújtott lángok vöröse. Most mégis mozgásban van minden, de nem zaklatja. Ha a másik nyugtalan is, benne nem okoz a szokottnál sokkalta nagyobb vibrálást annak jelenléte, de hamarabb terelődnek a képsorok, amik kezdenének összeállni benne. A férfi nem áll meg hosszasan, nem időzik egyetlen ponton sem többet annál, minthogy valamit végig tudjon vinni a fejében. Érdekes, hogy nem bosszantja, de nem a tea hatásának betudható. Néha felpillant rá, de többnyire csak érzékeli a hajópadlón, vagy a szürke falon végigvonuló árnyékát. Ha más volna, ha más kavarná meg a levegőt, már görcsösen feszülnének a tagjai. Nehezen visel el bárkit a környezetében, a nemrég meglátott övéhez hasonló szempár óta pedig mégannyira sem keresi a közelséget.
Újabb szavak miatt emeli meg állát. Alig látható talán az ív, ami feljebb görbül az ajkán. Ha a könyvre szüksége is van az alkotáshoz, érti, miért akar belőle egy darabot. Ha nem is igazi miértet ért, azt igen, hogy nehezen válik meg tőle, még akkor is, ha nemsokára a bőrébe vésve hordhatja majd a lapokon szereplő motívumokat.
Kiegyenesedik, majd lassan a könyvért nyúl, még választalanul. Miközben feláll nyitja csak ki. Néhány lépés csupán, míg a kandalló elé ér vele, megállva a félvér mellett egy karnyújtásnyira.*
- Melyiket? *Kyr kezébe adja, ha amaz elveszi tőle, hogy fellapozhassa, de otthagyja vele, bár sejtelmei szerint azonnali választ tudna rá adni. A ládájához lép, ami a frissen készült festménye mellett áll. Leguggol, hogy felnyitva azt, sötét tintásüveget vegyen ki a rejtekéből, de egy ponton hezitál, hogy ne cserélje-e festékre. Lassabb lenne egy kis darab vászonra festeni, s nehezebb is volna a zsebébe hajtani, ha tényleg közel akarja magához tartani. A tinta marad a kezében, majd egy összetekert papirost vesz ki mellé, egy másik, kisebb dobozból.*
1921. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-24 17:48:48
Üzenet elküldve: 2025-05-24 17:48:48
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Az ablaktól a kandallóhoz, a kandallótól a székre, majd vissza a kandalló elé, alighogy elfogy a félig kihűlt tea, a szavak. Alig beszél, mégis bosszantja, ami elhagyja a száját. Butaságnak tűnik, gyermeteg babonaság, mégsem hat a józan ész intelme. Mint valami rossz álom. Melegben van, idegen tompaság üli meg az érzéseket, de el nem nyomja őket egészen. Melegben van, majdnem biztos, hogy biztonságban is, mégsem képes megtelepedni a nyugalom a gondolatai között. Hirtelen nem érződnek elég hevesnek a lángok, nem csapnak sem elég magasra, sem elég élesen, hogy bármit meglásson köztük, még ha eddig talán le is kötötték a figyelmét. Az ablak felé fordul újra, a kinti szilaj égzengés morajában lépve vissza a párkány mellé. A mellkasa előtt húzva össze a karjait mered a sötét esőbe, ismét csak a szemközti házak homlokfalait látva felderengeni a sűrű vízfüggöny mögött. Türelmetlenül vonja össze a szemöldökét. Mint egy rossz álom, mintha maguk a falak szorítanák, bezárva egy ketrecbe.. Ingerülten pillant félre maga mellé a padló egy pontjára, mielőtt sarkon fordulna, hogy visszamenjen a tűz közelébe. Mint egy sötét terhet hurcolja magával a gyertyák fényében hosszúra nyúló árnyékát a szobában.
Újra csak a lángokat nézi a kandalló előtt állva. A saját karján szorulnak össze az ujjai, meggyűrve az ing nedves anyagát. Mintha álomban járna, kimosva a színeket az érzések, a világ mögül. De ha fakóbb is a zaklatottság, akkor is a bőrén vibrál.*
- Ki tudsz belőle másolni valamit? Mielőtt visszamegyek. *Vörösen játszik az arcán a tűz fénye, nem néz fel ezúttal sem az asztal felé. Mozdulatlanul mered a kandallóban pattogó rönkök közé.* - Arra az egy hatra.
*Feketén sötétlik mellette a szék támlájára száradni hajtott kabát, alatta a zsákja, az üres nyúlszőr. Képtelen meglenni egy helyben, de a hideg rázza a gondolatra, hogy magába maradva lépje át a küszöböt.*
//Második szál//
*Az ablaktól a kandallóhoz, a kandallótól a székre, majd vissza a kandalló elé, alighogy elfogy a félig kihűlt tea, a szavak. Alig beszél, mégis bosszantja, ami elhagyja a száját. Butaságnak tűnik, gyermeteg babonaság, mégsem hat a józan ész intelme. Mint valami rossz álom. Melegben van, idegen tompaság üli meg az érzéseket, de el nem nyomja őket egészen. Melegben van, majdnem biztos, hogy biztonságban is, mégsem képes megtelepedni a nyugalom a gondolatai között. Hirtelen nem érződnek elég hevesnek a lángok, nem csapnak sem elég magasra, sem elég élesen, hogy bármit meglásson köztük, még ha eddig talán le is kötötték a figyelmét. Az ablak felé fordul újra, a kinti szilaj égzengés morajában lépve vissza a párkány mellé. A mellkasa előtt húzva össze a karjait mered a sötét esőbe, ismét csak a szemközti házak homlokfalait látva felderengeni a sűrű vízfüggöny mögött. Türelmetlenül vonja össze a szemöldökét. Mint egy rossz álom, mintha maguk a falak szorítanák, bezárva egy ketrecbe.. Ingerülten pillant félre maga mellé a padló egy pontjára, mielőtt sarkon fordulna, hogy visszamenjen a tűz közelébe. Mint egy sötét terhet hurcolja magával a gyertyák fényében hosszúra nyúló árnyékát a szobában.
Újra csak a lángokat nézi a kandalló előtt állva. A saját karján szorulnak össze az ujjai, meggyűrve az ing nedves anyagát. Mintha álomban járna, kimosva a színeket az érzések, a világ mögül. De ha fakóbb is a zaklatottság, akkor is a bőrén vibrál.*
- Ki tudsz belőle másolni valamit? Mielőtt visszamegyek. *Vörösen játszik az arcán a tűz fénye, nem néz fel ezúttal sem az asztal felé. Mozdulatlanul mered a kandallóban pattogó rönkök közé.* - Arra az egy hatra.
*Feketén sötétlik mellette a szék támlájára száradni hajtott kabát, alatta a zsákja, az üres nyúlszőr. Képtelen meglenni egy helyben, de a hideg rázza a gondolatra, hogy magába maradva lépje át a küszöböt.*
1920. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-24 08:02:38
Üzenet elküldve: 2025-05-24 08:02:38
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Minden újabb szó, egyre több kérdést vet fel, de már nem teszi fel őket. Nem feltétlen van szüksége több tudásra… a mintával kapcsolatosan legalábbis nincsen. Ha volna fontos információ, mint az, hogy mi következzen egymás után, már tudná. Hogy mit hagyjon ki, már tudja. Elcsúsznak a gondolatok, nem a rajzok a fókusz, hanem az, hogy mi lengi körül a félvért. Újra csak a másik bögrét fogó kezére figyel. Feszült köröket simít végig peremen, árulkodó, ezért sem folytatja a faggatózást. A kézfejről az arcra mozdulnak az aranyak. Amaz elréved, majd újra mozdul, lehajtja a fejét. Hogy a szavai bejutottak a kissé hegyes fülbe, számára nem kérdés, de választ nem várt rá. Éppen elég, ha tisztában van vele Kyr, hogy vannak még lehetőségei a könyvön túl.
Lustán tekint vissza az ablak felé a nő, hogy újra bizonyosságot kapjon róla, hogy a kinti szürkeség nem oszlik, egyre csak mélyül a kinti sötétség. Nem látni át az esőfalon, néha egy-egy villám távoli fénye világosít csak a külvilágon. Szereti az esőt, de az ilyen ítéletidőtől, ha tehetné elbújna. Most a lakás védelméből látja csupán, nem érzi az arcába csorgó élesnek ható vízcseppeket. Mégis elviszi a merengés őt is messzire, ahogy kibámul az olykor megrezzenő üvegen, még ha nem is okoz benne erős érzelmeket, csak lusta hajdani képsorokat.
A férfi mozgása hozza vissza tudatát a falak közé, a jelenbe. Összeszűkül a szeme, ahogy látja, amaz megáll a kandalló előtt. Mint aki nem bír egy helyben lenni sem. A kiürült bögre biztosítja róla a hosszúéletűt, hogy olyan sokáig már nem fog magában tépelődni a fél-elf. Ha nem is látszik arcára íródva minden, ami belül motoz, éppen elegek a mozdulatok, hogy sejtessék. Meredjen a tűzbe, lassan kikopik a feszültség is, észrevétlen, mint ahogy a székre hajtott vizes kabát is szárad. Egyszer csak eltűnik belőle a nedvesség, ahogy az elméből is a kavar. Ideiglenes viszont… ha kimegy az esőbe, újra elázik.*
//Második szál//
*Minden újabb szó, egyre több kérdést vet fel, de már nem teszi fel őket. Nem feltétlen van szüksége több tudásra… a mintával kapcsolatosan legalábbis nincsen. Ha volna fontos információ, mint az, hogy mi következzen egymás után, már tudná. Hogy mit hagyjon ki, már tudja. Elcsúsznak a gondolatok, nem a rajzok a fókusz, hanem az, hogy mi lengi körül a félvért. Újra csak a másik bögrét fogó kezére figyel. Feszült köröket simít végig peremen, árulkodó, ezért sem folytatja a faggatózást. A kézfejről az arcra mozdulnak az aranyak. Amaz elréved, majd újra mozdul, lehajtja a fejét. Hogy a szavai bejutottak a kissé hegyes fülbe, számára nem kérdés, de választ nem várt rá. Éppen elég, ha tisztában van vele Kyr, hogy vannak még lehetőségei a könyvön túl.
Lustán tekint vissza az ablak felé a nő, hogy újra bizonyosságot kapjon róla, hogy a kinti szürkeség nem oszlik, egyre csak mélyül a kinti sötétség. Nem látni át az esőfalon, néha egy-egy villám távoli fénye világosít csak a külvilágon. Szereti az esőt, de az ilyen ítéletidőtől, ha tehetné elbújna. Most a lakás védelméből látja csupán, nem érzi az arcába csorgó élesnek ható vízcseppeket. Mégis elviszi a merengés őt is messzire, ahogy kibámul az olykor megrezzenő üvegen, még ha nem is okoz benne erős érzelmeket, csak lusta hajdani képsorokat.
A férfi mozgása hozza vissza tudatát a falak közé, a jelenbe. Összeszűkül a szeme, ahogy látja, amaz megáll a kandalló előtt. Mint aki nem bír egy helyben lenni sem. A kiürült bögre biztosítja róla a hosszúéletűt, hogy olyan sokáig már nem fog magában tépelődni a fél-elf. Ha nem is látszik arcára íródva minden, ami belül motoz, éppen elegek a mozdulatok, hogy sejtessék. Meredjen a tűzbe, lassan kikopik a feszültség is, észrevétlen, mint ahogy a székre hajtott vizes kabát is szárad. Egyszer csak eltűnik belőle a nedvesség, ahogy az elméből is a kavar. Ideiglenes viszont… ha kimegy az esőbe, újra elázik.*
1919. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-19 20:36:47
Üzenet elküldve: 2025-05-19 20:36:47
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 346
OOC üzenetek: 9
Játékstílus: Megfontolt
//Viharban//
//Második szál//
*Mit jelentenek. Maga elé mered a feléledő tűztől vöröslő térben. Ha melegebb is van, a gyertyák elnyújtott árnyai közt sötétek maradnak a sarkokban megült árnyékok. Mit jelentenek. Lassan fut fel a gerince mentén egy hidegrázás kellemetlen borzongása. Oda sem figyelve simít a hüvelykujjával a bögre peremére, mintha nem találná rajta a helyes fogást, a nyugtot. Mit jelentenek. A fal egy pontját figyeli szemközt, amíg a nő kiegészíti a kérdését. Az egész könyv. Mozdulatlan marad a széken ülve, egyedül a kezei közt tartott pohár tetején rajzol egyenletes, csendes köröket az ujja. Mit jelentenek..*
- Oltalmat. *Megfontolt a beállt csendet megtörő halk szó. Maga elé meredve köröz tovább az ujjával a bögre szélén, a negyedbeli ház falán, a szürke felhőkön, a Kikötőn, a tengeren, a hegyeken túl fókuszálva valamire.* Elhárítják a bajt..
*Mert milyen ostoba, oktalan elképzelés volt, hogy elszökhet előle.. Élessé válik egy pillanatra a tekintete; komoran engedi el a pontot, amire eddig meredt, előre dőlve hajol a térdeire támasztott könyökére, lehajtva a fejét. Milyen idétlen, dőre elképzelés.. Behunyja a szemét. Hogy gondolkozik-e egyáltalán a nő további szavain, vagy meg sem hallja őket, nem adja jelét, hiába dörren odakint ostorcsapásként az ég, nem rezdül a hangra, ahogyan magyarázatot sem ad többet. Hogy mi maga a könyv, úgylehet a másikra marad talányként.
Mintha még mindig a vállán volna a kabát, súlyként húz a teste a kinti vihar káosza után a nyugodt lakásban. Ég a szeme, lehetetlennek tűnik kinyitni, hiba volt becsukni egyáltalán. Felegyenesedve emeli újra a szájához a poharat, meginni belőle azt a maradék néhány kortynyi kihűlt, langyos teát. Nyugtalan az újra felzavart tudat a mozdulat mögött, amivel visszatolja az üres edényt az asztalra, s megemelkedik újra, hogy a tűz elé lépjen, visszafonva maga elé a karjait. A hideg, a kérdések, vagy valami egészen más, a tüdejében felizzó, belülről fojtogató honvágy ellen, kívülről talán nem sejthető; borúsan feszülnek meg újra a vonások az arcon a lángok fényében.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.19 21:41:39
//Második szál//
*Mit jelentenek. Maga elé mered a feléledő tűztől vöröslő térben. Ha melegebb is van, a gyertyák elnyújtott árnyai közt sötétek maradnak a sarkokban megült árnyékok. Mit jelentenek. Lassan fut fel a gerince mentén egy hidegrázás kellemetlen borzongása. Oda sem figyelve simít a hüvelykujjával a bögre peremére, mintha nem találná rajta a helyes fogást, a nyugtot. Mit jelentenek. A fal egy pontját figyeli szemközt, amíg a nő kiegészíti a kérdését. Az egész könyv. Mozdulatlan marad a széken ülve, egyedül a kezei közt tartott pohár tetején rajzol egyenletes, csendes köröket az ujja. Mit jelentenek..*
- Oltalmat. *Megfontolt a beállt csendet megtörő halk szó. Maga elé meredve köröz tovább az ujjával a bögre szélén, a negyedbeli ház falán, a szürke felhőkön, a Kikötőn, a tengeren, a hegyeken túl fókuszálva valamire.* Elhárítják a bajt..
*Mert milyen ostoba, oktalan elképzelés volt, hogy elszökhet előle.. Élessé válik egy pillanatra a tekintete; komoran engedi el a pontot, amire eddig meredt, előre dőlve hajol a térdeire támasztott könyökére, lehajtva a fejét. Milyen idétlen, dőre elképzelés.. Behunyja a szemét. Hogy gondolkozik-e egyáltalán a nő további szavain, vagy meg sem hallja őket, nem adja jelét, hiába dörren odakint ostorcsapásként az ég, nem rezdül a hangra, ahogyan magyarázatot sem ad többet. Hogy mi maga a könyv, úgylehet a másikra marad talányként.
Mintha még mindig a vállán volna a kabát, súlyként húz a teste a kinti vihar káosza után a nyugodt lakásban. Ég a szeme, lehetetlennek tűnik kinyitni, hiba volt becsukni egyáltalán. Felegyenesedve emeli újra a szájához a poharat, meginni belőle azt a maradék néhány kortynyi kihűlt, langyos teát. Nyugtalan az újra felzavart tudat a mozdulat mögött, amivel visszatolja az üres edényt az asztalra, s megemelkedik újra, hogy a tűz elé lépjen, visszafonva maga elé a karjait. A hideg, a kérdések, vagy valami egészen más, a tüdejében felizzó, belülről fojtogató honvágy ellen, kívülről talán nem sejthető; borúsan feszülnek meg újra a vonások az arcon a lángok fényében.*
A hozzászólás írója (Kyr q'Naviel) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2025.05.19 21:41:39
1918. hozzászólás ezen a helyszínen: Lakónegyed
Üzenet elküldve: 2025-05-18 09:05:16
Üzenet elküldve: 2025-05-18 09:05:16
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 410
OOC üzenetek: 3
Játékstílus: Vakmerő
//Viharban//
//Második szál//
*Nem emeli a szemeit a férfi alakjára, ahogy amaz válaszol. Maga sem tudja hirtelenjében, hogy erre mit kellene mondania. Lassan buknak át egymáson a felsejlő kérdések. Bőven elégnek kellene lennie annak is, amit lát, amit eddig hallott, de a minta, amit a fél-elfbe fog vésni, érdekelni kezdte. Pakolhat egymás közvetlen környezetébe a sokaságból, amit a lapokon lát, de nem tud hozzá társítani igazi jelentést, csak érzeteket, amiket keltenek benne, vagy amit a másikon lát. Fontos. Ő pedig az alig szavakkal megrendelt kérést éppen olyan gondossággal akarja elkészíteni, amennyire a félvérnek fontos. De nem a saját kíváncsiságának a kielégítése a cél. Éppen ezért nem zavarná, ha további tudás nélkül kell majd megalkotnia.*
- Hogy mit jelentenek.
*Testben nem fordul, az aranyakkal követi Kyr lépteit, majd a kézre siklik, ahogy megfogja a bögréjét, s helyet foglal. A mozdulatok merevek, de fáradtságot sugallnak. Ha megissza a maradékot talán el is nyomja az álom ott a széken. Halvány mosolyra húzódik az ajka, ahogy a kérdéseket kissé elűzve bevillan a kép, hogy mit voltak képesek egyetlen ágy miatt leművelni. Olyan messzinek tűnik az emlék, de beburkolja az a különösen ismerős érzés, ami legtöbbször jelen van a másik mellett, még ha a feszültség sokszor le is fedi. Felajánlhatná, hogy feküdjön le, de sejti, hogy mi annak a vége, most mégis jóérzéssel tölti el, hogy egyáltalán sejti. Talán még néhány korty elmossa majd a konokságot, de még nem szól. A minta most fontosabb, ha közlékenyebbnek bizonyul a férfi.*
- Hogy mi ez az egész könyv… *Teszi hozzá halkan, hiszen kétli, hogy minden ábra után magyarázatot fog kapni, de jó volna tudni, hogy mi az, amivel dolgozik. Talán egyetlen szó okozna benne némi ellenérzést, de azt valahogy nem tudja a félvérhez társítani. Okoztak már meglepetést viszont sokan.
A további képekre nem érkezik válasz, de még emésztheti, kutathat, bevillanhat később. Nem tudhatja, hogy egyáltalán számításba veszi-e, amit mond, annyit még hozzátesz:*
- Szavak, más képek… szólj, ha van ilyen, nem késő akkor sem, ha már elkezdtem.
*Hangja nyugodt, érezhetően nem vár választ, éppen ezért nem is kutatja közben a szürkéket. Az ablak felé figyel, mintha az üvege megremegne egy-egy hangos dörrenéstől. *
//Második szál//
*Nem emeli a szemeit a férfi alakjára, ahogy amaz válaszol. Maga sem tudja hirtelenjében, hogy erre mit kellene mondania. Lassan buknak át egymáson a felsejlő kérdések. Bőven elégnek kellene lennie annak is, amit lát, amit eddig hallott, de a minta, amit a fél-elfbe fog vésni, érdekelni kezdte. Pakolhat egymás közvetlen környezetébe a sokaságból, amit a lapokon lát, de nem tud hozzá társítani igazi jelentést, csak érzeteket, amiket keltenek benne, vagy amit a másikon lát. Fontos. Ő pedig az alig szavakkal megrendelt kérést éppen olyan gondossággal akarja elkészíteni, amennyire a félvérnek fontos. De nem a saját kíváncsiságának a kielégítése a cél. Éppen ezért nem zavarná, ha további tudás nélkül kell majd megalkotnia.*
- Hogy mit jelentenek.
*Testben nem fordul, az aranyakkal követi Kyr lépteit, majd a kézre siklik, ahogy megfogja a bögréjét, s helyet foglal. A mozdulatok merevek, de fáradtságot sugallnak. Ha megissza a maradékot talán el is nyomja az álom ott a széken. Halvány mosolyra húzódik az ajka, ahogy a kérdéseket kissé elűzve bevillan a kép, hogy mit voltak képesek egyetlen ágy miatt leművelni. Olyan messzinek tűnik az emlék, de beburkolja az a különösen ismerős érzés, ami legtöbbször jelen van a másik mellett, még ha a feszültség sokszor le is fedi. Felajánlhatná, hogy feküdjön le, de sejti, hogy mi annak a vége, most mégis jóérzéssel tölti el, hogy egyáltalán sejti. Talán még néhány korty elmossa majd a konokságot, de még nem szól. A minta most fontosabb, ha közlékenyebbnek bizonyul a férfi.*
- Hogy mi ez az egész könyv… *Teszi hozzá halkan, hiszen kétli, hogy minden ábra után magyarázatot fog kapni, de jó volna tudni, hogy mi az, amivel dolgozik. Talán egyetlen szó okozna benne némi ellenérzést, de azt valahogy nem tudja a félvérhez társítani. Okoztak már meglepetést viszont sokan.
A további képekre nem érkezik válasz, de még emésztheti, kutathat, bevillanhat később. Nem tudhatja, hogy egyáltalán számításba veszi-e, amit mond, annyit még hozzátesz:*
- Szavak, más képek… szólj, ha van ilyen, nem késő akkor sem, ha már elkezdtem.
*Hangja nyugodt, érezhetően nem vár választ, éppen ezért nem is kutatja közben a szürkéket. Az ablak felé figyel, mintha az üvege megremegne egy-egy hangos dörrenéstől. *
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 801-820 , 821-840 , 841-860 , 861-880 , 881-900 , 901-920 , 921-940 , 941-960 , 961-980 , 981-1000 , 1001-1020 , 1021-1040 , 1041-1060 , 1061-1080 , 1081-1100 , 1101-1120 , 1121-1140 , 1141-1160 , 1161-1180 , 1181-1200 , 1201-1220 , 1221-1240 , 1241-1260 , 1261-1280 , 1281-1300 , 1301-1320 , 1321-1340 , 1341-1360 , 1361-1380 , 1381-1400 , 1401-1420 , 1421-1440 , 1441-1460 , 1461-1480 , 1481-1500 , 1501-1520 , 1521-1540 , 1541-1560 , 1561-1580 , 1581-1600 , 1601-1620 , 1621-1640 , 1641-1660 , 1661-1680 , 1681-1700 , 1701-1720 , 1721-1740 , 1741-1760 , 1761-1780 , 1781-1800 , 1801-1820 , 1821-1840 , 1841-1860 , 1861-1880 , 1881-1900 , 1901-1920 , 1918-1937