//Zarándokok//
//A zavargások alatt a Pegazusban//
*Dorawyna gyerekkora óta a legjobban otthon szeretett ülni a könyvei között, és megoldani a problémáit, _egyedül_, ezért a puszta gondolata, hogy mire vállalkozott ezzel a kalanddal meg útitárskereséssel meg lóval, egy pillanatra megrettenti. Valahogy ez ijesztőbb, mint annak a kilátása, hogy valami haramiák lerántsák a lóról az erdő közepén. Ugyanakkor kis jegyzetei, amelyeket most is a kezében szorongat, megnyugtatják egy kissé, mert rájön, hogy a kutatás érdekében teszi mindezt, azért, hogy megtudja, amit már olyan régen meg akart tudni. A sok unalmas, rongyosra olvasott könyv nem adta meg azt az új perspektívát, amit Dorawyna keresett, hát miért ne adná meg az, ha kilép egy kicsit a komfortzónájából, és végre világot lát?*
~ Nem, ez nem győzött meg. ~ *Vallja be magának némi töprengés után.* ~ De szép gondolat volt, beismerem. ~
*Egyszóval a helyzet, hogy valakire rászorul, új neki, és ennek az éléből csak az vesz el valamicskét, hogy Pycta nagyon kellemes személyiségnek tűnik. Dorawyna tanult a klánok történetéről, és természetesen tudott róla, hogy Pycta a venárok vezére, sőt még a falujában sem volt ismeretlen az elf férfi neve, elvégre az elfek legyenek rendesek az elfekkel, nem igaz? Hálás, már-már megkönnyebbült mosollyal nyugtázza, hogy most is ez történik. Eltelik néhány másodpercbe, mire rájön, hogy a nagy izgalomban egészen udvariatlan volt, amiért nem válaszolt és nem mutatkozott be.*
- Elnézést, hogy csak úgy rátok törtem! A tanulmányaim során, sőt még az utcán is hallottam már rólad. Dorawyna vagyok, Dorawyna Olaphine. *zsebre vágja a papírokat, és kezet nyújt a vezérnek, csak amolyan arthenioros, és egyáltalán nem elfes szokásnak megfelelően. Elszokott már az ilyesmitől a sok tanulással töltött városi év alatt.*
- Igen, én is Amonba szeretnék eljutni. *Meggondolva a tanulmányai alapján furcsa is egy kissé, hogy Pycta mi a túrót akar csinálni Amonban, de úgy gondolja, ennek a kérdezgetésnek itt és most igazán nem lenne értelme. Majd esetleg később, egy oldottabb, kevésbé forradalmi hangulatú környéken felveti a dolgot.* Egy kutatást végzek, és reménykedem benne, hogy ott segítséget kapok majd hozzá.
*Dorawyna tudva, hogy a stigmával borított arcú férfi Pycta társa, nem tart tőle, de rettenetesen nagy feladat számára, hogy csak ritkán bámulja a férfit azzal a fürkésző, már-már kiéhezett pillantással, amivel egy tudós a felboncolt nyúl belsőségeit nézi. A puszta tény, hogy azok a jelek elmozognak, felkelti a kíváncsiságát.*
~ Még soha az életemben nem láttam ilyet… Vajon ez a bőre maga? Vagy valami bűbáj? Lehet, hogy ez az ürge valami varázslóféle, aki azzal szórakozik, hogy módosítgatja a külsejét? ~ *Miután a szerzetes ténykedését látva megbizonyosodik róla, hogy Umon belül egy tőle nem sokban különböző, átlagos, kissé visszahúzódó lélek, átgondolja ezt a dolgot.* ~ Nem hinném, hogy sok köze lenne a mágiához, legalább is nem direkt. ~
*Az invitálásra pont olyan kedvesen mosolyog, mint bármelyik fiatal leány tenné.*
- Nagyon köszönöm! *Helyet is foglal a bővített asztalnál, és mikor megérkezik a fogadós az itallal, hálásan tölt magának a kancsó borból. Az előbb rendelt csirkesültje is megérkezik.* Remélem, nem bántalak meg titeket, de egész nap egy falatot se ettem. *Mondja, és nekilát a finom vacsorájának, közben pedig érdeklődve figyeli ezt a nála jóval elegánsabb társaságot. Amikor belépnek, kíváncsi, de egyáltalán nem sértő pillantást vet az érkező óriásokra, mivel rég nem látott hozzájuk hasonlókat errefelé. Pycta távozásától egy kissé elszontyolodik, mert abban reménykedik, hogy ha valaki megvédi a társaságból, ő lesz az. Inkább megpróbál Umonnal megbarátkozni. Persze, ha már barátkozás, logikus lenne azt kérdezni, hogy hova tartanak, esetleg azt, hogy szeret-e olvasni, de Dorawyna kíváncsisága nem fogékony ezekre a szociális dolgokra, ezért mint egy rossz gyerekből, szinte kirobban belőle a tolakodó kérdésözön:*
- Mondd csak, ezt te csinálod? *Mutat a saját arcára, hogy társa értse.* Vagy magától történik? Hihetetlenül érdekes!