//Ősök útját taposva//
*Tudja jól, hogy sose fogja igazán megérteni, mi szépség van abban, ha valaki a szabadban könnyít magán. Elvégre nem született férfinak, nőként pedig nem olyan egyszerű megoldani az ilyesmit. És nem is túl illendő. Nem tartja magát az artheniori selyemnép részének, de ha jobban belegondol, kifejezetten sok időt töltött azok között, hogy ez a hozzáállás egészen ráragadjon.
Ettől függetlenül nem ütközik meg a látványon, és nem is bámulja meg Sifraldot, míg e magányos tevékenységet végzi, legfeljebb egy ösztönös pillantást enged meg magának a férfi tomporát illetően, ha már amaz a fal felé álldogál. Ám mivel Sifrald viszonylag hamar végez a dolgával, és meg is fordul, szembe az érkező lánnyal, a mohazöld tekintet inkább az erőd ajtajára szegeződik, míg a férfi mellé nem ér.*
~Ne válaszolj, ne válaszolj, ne vál...~
*Mantrázása nem jön be, a szakállas választ mormog neki, így ujjai megakadnak az ajtón, és nem mozdulnak tovább. Egy pillanatra behunyja szemeit, míg lenyeli a nem túlzottan kívánt beszélgetés okozta kellemetlen érzést, de aztán a mozduló férfi felé fordítja fejét.*
- Nem vagyok sem rokon, sem ágyas.
*A feltételezésre enyhén sértetten emeli meg állát. Mivel továbbra is szolgálói ruháját viseli, nem lepi meg az elképzelés, ugyanakkor mindenképp le akarja szögezni, hogy őt nem fogja hanyatt dönteni senki csak úgy.*
- Harcosnak viszont legfeljebb akkor nem számítok, ha csak a karddal vagy bárddal szaladgálókat illeti e megnevezés.
*Talán nincs a nehézfegyverek forgatásához kellő tipikus amazon testalkata, de nem is volt soha különösebben szüksége rá. Persze a legtöbben csak azokat tartják igazi fegyvereknek, és csak a velük küzdőket igazi harcosnak.
Legszívesebben megforgatná a szemét, de nem akarja rögtön azt elérni, hogy a másik egy pökhendi libának tartsa, így ezt a gesztust megtartja magának.*
- Te viszont kifejezetten harcosnak tűnsz. És tharg vagy. *jelenti ki az egyértelműt* - A néped... a népünk, bizonyára jobban elfogad, mint engem.
*Most, hogy így jobban megnézi az aranysárga szemeket, egyre biztosabbá válik számára, hogy az a hatujjú, sárgaszemű nő valóban a Szellemjáró lehetett. Nem mintha azóta mutatkozott volna.*
- Épp ezért... *kis szünet, míg kifürkészi, Sifrald kíváncsi-e a folytatásra* - értékelem, hogy elhallgattattad a háborgókat, míg esküt tettem.
*Mondandója végeztével biccent egyet, ám közben még mindig az ajtót támasztó kezével nekifeszül a nyílászárónak, hogy kinyitva azt csatlakozhasson a mulatozó tömeghez, mielőtt az egésznek vége szakad. Ha Sifrald követni akarja, teret enged neki, ha a férfi azonban még kint maradna inkább, akkor be is csukja maga mögött a kaput. Szemeivel végig pásztázza a tömeget, újfent Myriit keresve, ám az egyetlen ismerős arc Yagnaré, aki most úgy tűnik, csendes magányban élvezi népének ünnepét.*