Külső területek - Mil'Ochass
Karaktered neve: --- Rangod: Nem bejelentkezett felhasználó Pénzed: --- arany
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Varázsitalaid: Neked nincsenek varázsitalaid!
Üdvözlünk!
Ez itt a www.Lanawin.hu weboldal játéktere. Egy fórumos szerepjáték. Te nem vagy bejelentkezett állapotban, ezért nincs jogod ténykedni a fórumon. Csak olvasni tudod a hozzászólásokat, semmi mást. Ha szeretnéd kipróbálni milyen is a fórum valójában, átélni izgalmas kalandokat, varázslatokat tanulni, bájitalokat vásárolni, egyedi karaktert létrehozni, felszereléseket kovácsoltatni, vagy küldetéseket végrehajtani, akkor regisztrálj bátran, ne habozz. Miután regisztráltál, és beléptél minden funkciót elérhetsz. Lehetőséged lesz részt venni a mesékben, vagy csak spontán játszani a megalkotott, mesés világban. Felkutathatod a város rejtélyeit, és részese lehet egy olyan fórumos szerepjátéknak, ahol a játékosok kényelme, és a játék élvezete a legfontosabb.
Vissza a főoldalra!
<< Előző oldal - Mostani oldal: 41 (801. - 809. üzenet) - Első olvasatlan beíráshoz >>Oldal váltása:
809. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-12-04 20:21:25
Üzenet elküldve: 2020-12-04 20:21:25
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Legbelül persze aggódik, hogy veszélyes lehet Erdőmélyére menniük, főleg, hogy tudja, mi történt akkor, amikor a Szent Fát elhozták Mil'Ochassba. Persze attól nem tart, hogy a vadonban bármi is veszélyeztethetné őket. Nála jobban kevesen ismerik Erdőmélyét, arról nem is beszélve, hogy az Erdő Szíve prófétájává emelte, így nem lát rá nagy esélyt, hogy a vadonban bajuk eshetne. Még akkor is, ha Nievesha nem olyan ügyes, mint az erdőmélyi elf.*
- Ha a fákkal így van, akkor biztosan az én hajam is visszanő. *Válaszol mosolyogva. Bármennyire is komoly dolgok állnak előttük, mégis képes mosollyal fordulni a kislány és az általa előadottak felé.*
- Szóval nem vagyok szép? *Kérdőn tekint Niev felé és megpróbál komoly arcot vágni, de nem megy és felnevet.*
- Nem annyira. *Konstatálja és megöleli a kislányt.*
- De akkor valamennyire mégis. *Vonja meg a vállát elégedetten. Közben folytatódik a haj és a fák leveleivel összefüggő beszélgetés, amikor Niev új ötlettel áll elő.*
- Szerintem már nem tudok másik fa lenni. *Sóhajt elgondolkodva a felvetésre, hogy ha fenyő volna, akkor nem kellene elhullatnia a haját.*
- Jól van, ha tudunk, szerzünk fonalat és kötőtűt is. *Mondja nyugtató hangon. Kicsi az esélye, hogy tudnak majd ilyesmit szerezni, de ki tudja. Attól tart, az elemózsia összekészítésekor okafogyottá válik majd a dolog.
A N'orthrymben aztán gyorsan összekészít maguknak kevés élelmet. Kenyeret, füstölt húst, pár télre letett zöldséget, sajtot. A nagy részét az út elején el fogják használni, a többit pedig majd beszerzik az erdőben. Bár télen a vadon szűkmarkúan bánik kincseivel, aki tudja, hol keresse, nem fog éhezni. Ha tud, kölcsön kér egy kis fonalat és egy pár kötőtűt is, ha Nievesha nem feledi el, aztán pedig már csak az istállóba kell menni Éjviharért.
A fekete szőrű telivér örömmel üdvözli a kettőst, még Xauzurnak is örül, pedig az irbiszt kevésbé kedveli.
A kapuig kantáron vezeti a felnyergelt lovat, de csak annyit hagy hátra, hogy Erdőmélyére kell mennie, de amint lehet, vissza fog térni Mil'Ochassba.*
- Indulhatunk? *Kérdi a kislányt, majd ha igenlő a válasz, akkor a nyeregbe emeli és felszáll mögé és fejébe hajtja a csuklyát. Nieveshának igaza van, tényleg fázik így a kopasz feje. A kapuban elköszön az őröktől, majd ha kinyitják neki, akkor kilovagolnak és Éjvihart az ingovány felé irányítja, amely mögött Erdőmélye elterül. Jó lesz hazatérni végre.*
*Legbelül persze aggódik, hogy veszélyes lehet Erdőmélyére menniük, főleg, hogy tudja, mi történt akkor, amikor a Szent Fát elhozták Mil'Ochassba. Persze attól nem tart, hogy a vadonban bármi is veszélyeztethetné őket. Nála jobban kevesen ismerik Erdőmélyét, arról nem is beszélve, hogy az Erdő Szíve prófétájává emelte, így nem lát rá nagy esélyt, hogy a vadonban bajuk eshetne. Még akkor is, ha Nievesha nem olyan ügyes, mint az erdőmélyi elf.*
- Ha a fákkal így van, akkor biztosan az én hajam is visszanő. *Válaszol mosolyogva. Bármennyire is komoly dolgok állnak előttük, mégis képes mosollyal fordulni a kislány és az általa előadottak felé.*
- Szóval nem vagyok szép? *Kérdőn tekint Niev felé és megpróbál komoly arcot vágni, de nem megy és felnevet.*
- Nem annyira. *Konstatálja és megöleli a kislányt.*
- De akkor valamennyire mégis. *Vonja meg a vállát elégedetten. Közben folytatódik a haj és a fák leveleivel összefüggő beszélgetés, amikor Niev új ötlettel áll elő.*
- Szerintem már nem tudok másik fa lenni. *Sóhajt elgondolkodva a felvetésre, hogy ha fenyő volna, akkor nem kellene elhullatnia a haját.*
- Jól van, ha tudunk, szerzünk fonalat és kötőtűt is. *Mondja nyugtató hangon. Kicsi az esélye, hogy tudnak majd ilyesmit szerezni, de ki tudja. Attól tart, az elemózsia összekészítésekor okafogyottá válik majd a dolog.
A N'orthrymben aztán gyorsan összekészít maguknak kevés élelmet. Kenyeret, füstölt húst, pár télre letett zöldséget, sajtot. A nagy részét az út elején el fogják használni, a többit pedig majd beszerzik az erdőben. Bár télen a vadon szűkmarkúan bánik kincseivel, aki tudja, hol keresse, nem fog éhezni. Ha tud, kölcsön kér egy kis fonalat és egy pár kötőtűt is, ha Nievesha nem feledi el, aztán pedig már csak az istállóba kell menni Éjviharért.
A fekete szőrű telivér örömmel üdvözli a kettőst, még Xauzurnak is örül, pedig az irbiszt kevésbé kedveli.
A kapuig kantáron vezeti a felnyergelt lovat, de csak annyit hagy hátra, hogy Erdőmélyére kell mennie, de amint lehet, vissza fog térni Mil'Ochassba.*
- Indulhatunk? *Kérdi a kislányt, majd ha igenlő a válasz, akkor a nyeregbe emeli és felszáll mögé és fejébe hajtja a csuklyát. Nieveshának igaza van, tényleg fázik így a kopasz feje. A kapuban elköszön az őröktől, majd ha kinyitják neki, akkor kilovagolnak és Éjvihart az ingovány felé irányítja, amely mögött Erdőmélye elterül. Jó lesz hazatérni végre.*
808. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-12-01 13:52:25
Üzenet elküldve: 2020-12-01 13:52:25
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Új kezdet//
*Pyctának Niev bármit elhinne, még azt is, ha bármi olyan kijelentést tenne, ami szöges ellentétben áll azzal, amit amúgy a világról tud. Ezek fényében az igazán csekélység, hogy Pycta szerint az nem okozhat problémát, hogy ő nem olyan ügyes, mint apukája.*
- De apa, a fák levele visszanő. Mi van, ha a hajad nem? Fényes fejjel nem vagy ám annyira szép! Azért szép vagy.
*Egy kis hízelgést sosem szalasztana el, bár ez tőle nem hízelgés, mert minden szót teljesen komolyan gondol.*
- Csak most nem annyira.
*Teszi hozzá, mert hát ezt is teljesen komolyan gondolja és ritkán esik meg vele az, hogy ne mondja ki azt, amire gondol.*
- Apa, nem lehetnél inkább fenyőfa? Annak mindig van levele. Hm?
*Félrebiccentett fejjel méregeti megint az elfet. Végül is, simán el tudja képzelni olyan rövid, tüsi hajjal, mintha csak egy fenyőfa tüskéi lennének.*
- Menjünk már! Menjünk!
*Lelkendezik újra szökdécselve.*
- Az elemózsiához kéne olyan izééé is, amiből sapkát lehet kötni.
*Jegyzi meg nagyon komoly ábrázattal, elfelejtve azt a tényt, hogy az utóbbi pár percben sem tanult meg sapkát kötni. Szokták mondani, hogy a szándék a fontos, nos benne megvan a szándék, mondhatni, hogy tombol benne. Már különböző színű fonalakon - aminek nem jut eszébe a neve - és mindenféle geometrikus mintákon töri a kis buksiját, miközben beügyeskedi a hajába a masnit, amit a múltkor vett neki Pycta a városban. Aztán már azon gondolkodik, hogy Xauzuris milyen csinos lehetne egy masnival.*
*Pyctának Niev bármit elhinne, még azt is, ha bármi olyan kijelentést tenne, ami szöges ellentétben áll azzal, amit amúgy a világról tud. Ezek fényében az igazán csekélység, hogy Pycta szerint az nem okozhat problémát, hogy ő nem olyan ügyes, mint apukája.*
- De apa, a fák levele visszanő. Mi van, ha a hajad nem? Fényes fejjel nem vagy ám annyira szép! Azért szép vagy.
*Egy kis hízelgést sosem szalasztana el, bár ez tőle nem hízelgés, mert minden szót teljesen komolyan gondol.*
- Csak most nem annyira.
*Teszi hozzá, mert hát ezt is teljesen komolyan gondolja és ritkán esik meg vele az, hogy ne mondja ki azt, amire gondol.*
- Apa, nem lehetnél inkább fenyőfa? Annak mindig van levele. Hm?
*Félrebiccentett fejjel méregeti megint az elfet. Végül is, simán el tudja képzelni olyan rövid, tüsi hajjal, mintha csak egy fenyőfa tüskéi lennének.*
- Menjünk már! Menjünk!
*Lelkendezik újra szökdécselve.*
- Az elemózsiához kéne olyan izééé is, amiből sapkát lehet kötni.
*Jegyzi meg nagyon komoly ábrázattal, elfelejtve azt a tényt, hogy az utóbbi pár percben sem tanult meg sapkát kötni. Szokták mondani, hogy a szándék a fontos, nos benne megvan a szándék, mondhatni, hogy tombol benne. Már különböző színű fonalakon - aminek nem jut eszébe a neve - és mindenféle geometrikus mintákon töri a kis buksiját, miközben beügyeskedi a hajába a masnit, amit a múltkor vett neki Pycta a városban. Aztán már azon gondolkodik, hogy Xauzuris milyen csinos lehetne egy masnival.*
807. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-29 13:07:08
Üzenet elküldve: 2020-11-29 13:07:08
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Nehéz úgy mosolyogni, hogy közben tudja, ha sikerrel járnak, akkor egy nagy darabot elvesz majd a kislány életéből. Egy olyan darabot, amelyek a legboldogabb, leggondtalanabb lehetne számára, mielőtt szembe kell néznie az élet nehézségeivel. De vagy ez vagy magára hagyja, hogy ne tegye ki azoknak a veszélyeknek, amelyek küldetése alatt várnak rá. Nem tudja, hogyan oldhatná meg ezt a problémát másképp, jobban. Ez szomorúvá teszi, de igyekszik érzelmeit leplezni.
Közben úgy tűnik, sikerül megnyugtatnia Nieveshát Erdőmélyét illetően, így még egy puszit és ölelést is kap, amit igyekszik annyira kiélvezni, amennyire lehetséges.
Az ügyességük összehasonlításakor mosolyogva fordítja sárga ragadozószemeit a kislány felé.*
- Én úgy gondolom, hogy nem lesz probléma. *Mondja és megsimogatja a kicsi szőke haját.*
- Igen? *Kérdi, amikor Niev belekezd a mondatba és közben a felszerelésüket ellenőrzi, de amikor a kislány megtorpan, akkor felé fordítja fejét. Ritka pillanatok egyike, amikor Nievesha nem fejez be egy mondatot, pedig nagyon látja rajta, hogy valamit mondana. De végül mégsem teszi.
Zavart pislogásra futja csak, amikor aztán a sapka kerül szóba. Igaz, amióta beállt a tél, az erdőmélyi elf elhullatta haját, mint a fák a leveleit. Ez is része annak, hogy az Erdő Szíve a profétájává tette és őt magát egyáltalán nem zavarja. Azt leszámítva persze, hogy valóban fázik a feje.*
- Az nagyon jó volna. *Válaszol hálásan, aztán halkan felnevet a folytatáson.*
- Nekem is jobban tetszik. *Sóhajtja mosolyogva.*
- De látod, a fák is elveszítik télen a leveleiket, ahogy én is a hajam. *Húz párhuzamot újra az erdő és közte.*
- Igen, ha neked sapkát kell venned, akkor nekem is. *Mondja beletörődve és megerősítve a kislány szavait. Valamit, valamiért.
Amikor Niev odanyújtja lábait, megcsóválja kicsit a fejét, hisz tudja, hogy meg tudná kötni magának is, de leguggol és nekikezd bekötni a bakancsokat gondosan. Hogy tudna ellenállni kislánya szempillarebegtetésének? Sehogy.
Amikor készen vannak, megigazítja még a fűzőket és megsimítja Nievesha arcát.*
- Indulhatunk. *Mondja halkan, kedvesen.
Aztán feláll és felveszi a felszereléseiket rejtő nyeregtáskákat és a vállára akasztja őket. Ha pedig mindketten készenállnak, akkor elindulhatnak kifelé. Xauzur a lombház alatt várja őket, mintha már sejtené, hogy hamarosan útrakelnek.*
- Gyere, szerzünk elemóóózsiát és már indulhatunk is. *Mosolyog Nievre, majd a N'orthrym felé veszi az irányt.*
*Nehéz úgy mosolyogni, hogy közben tudja, ha sikerrel járnak, akkor egy nagy darabot elvesz majd a kislány életéből. Egy olyan darabot, amelyek a legboldogabb, leggondtalanabb lehetne számára, mielőtt szembe kell néznie az élet nehézségeivel. De vagy ez vagy magára hagyja, hogy ne tegye ki azoknak a veszélyeknek, amelyek küldetése alatt várnak rá. Nem tudja, hogyan oldhatná meg ezt a problémát másképp, jobban. Ez szomorúvá teszi, de igyekszik érzelmeit leplezni.
Közben úgy tűnik, sikerül megnyugtatnia Nieveshát Erdőmélyét illetően, így még egy puszit és ölelést is kap, amit igyekszik annyira kiélvezni, amennyire lehetséges.
Az ügyességük összehasonlításakor mosolyogva fordítja sárga ragadozószemeit a kislány felé.*
- Én úgy gondolom, hogy nem lesz probléma. *Mondja és megsimogatja a kicsi szőke haját.*
- Igen? *Kérdi, amikor Niev belekezd a mondatba és közben a felszerelésüket ellenőrzi, de amikor a kislány megtorpan, akkor felé fordítja fejét. Ritka pillanatok egyike, amikor Nievesha nem fejez be egy mondatot, pedig nagyon látja rajta, hogy valamit mondana. De végül mégsem teszi.
Zavart pislogásra futja csak, amikor aztán a sapka kerül szóba. Igaz, amióta beállt a tél, az erdőmélyi elf elhullatta haját, mint a fák a leveleit. Ez is része annak, hogy az Erdő Szíve a profétájává tette és őt magát egyáltalán nem zavarja. Azt leszámítva persze, hogy valóban fázik a feje.*
- Az nagyon jó volna. *Válaszol hálásan, aztán halkan felnevet a folytatáson.*
- Nekem is jobban tetszik. *Sóhajtja mosolyogva.*
- De látod, a fák is elveszítik télen a leveleiket, ahogy én is a hajam. *Húz párhuzamot újra az erdő és közte.*
- Igen, ha neked sapkát kell venned, akkor nekem is. *Mondja beletörődve és megerősítve a kislány szavait. Valamit, valamiért.
Amikor Niev odanyújtja lábait, megcsóválja kicsit a fejét, hisz tudja, hogy meg tudná kötni magának is, de leguggol és nekikezd bekötni a bakancsokat gondosan. Hogy tudna ellenállni kislánya szempillarebegtetésének? Sehogy.
Amikor készen vannak, megigazítja még a fűzőket és megsimítja Nievesha arcát.*
- Indulhatunk. *Mondja halkan, kedvesen.
Aztán feláll és felveszi a felszereléseiket rejtő nyeregtáskákat és a vállára akasztja őket. Ha pedig mindketten készenállnak, akkor elindulhatnak kifelé. Xauzur a lombház alatt várja őket, mintha már sejtené, hogy hamarosan útrakelnek.*
- Gyere, szerzünk elemóóózsiát és már indulhatunk is. *Mosolyog Nievre, majd a N'orthrym felé veszi az irányt.*
806. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-24 12:24:36
Üzenet elküldve: 2020-11-24 12:24:36
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Új kezdet//
*Nievnek szerencsére gőze sincsen arról, hogy Pycta mire készül, így aztán gondtalanul csivitelhet pakolás közben. Hangosan elgondolkodva a különböző fák különböző leveleiről, meg az aranyszőrű lovakról, vagy Xauzur fülének szőréről. Pycta ügyesen el is oszlatja az aggályait, cserébe egy nagy ölelést és egy nagy, cuppanós puszit ad.*
- Jóóóó vanapaaaa!
*Ezt akár egyfajta ígéretnek is fel lehet fogni, hogy majd mindig figyel Pyctára és azt teszi, amit ő is. Bár újfent kétségei támadnak, félrebiccentett fejjel néz a férfira.*
- De apa, te sokkal ügyesebb vagy nálam? Mi van, ha nekem nem sikerül ügyesnek lenni?
*Ez egy nagyon komoly kérdés, összehúzott szemöldökkel, szinte szigorú tekintettel teszi fel.*
- Őőő. Azt mondom...
*Fejét most elbiccenti a másik irányba. Eddig meggyőződése volt, hogy Pycta fiatal, de most mégis tűnik inkább ráncos öregembernek. Szóra nyitja a száját, majd aztán meglepő módon be is csukja anélkül, hogy bármit mondana. Aztán újra és újra. Látszik rajta, hogy mondana valamit, egy perc néma kínlódás után ki is nyög valamit, Pycta biztos lehet benne, hogy nem egészen erre gondolt eredetileg.*
- Apa! Meg fog fázni a fejed! Kössek neked sapkát? Kötök!
*Nem mintha tudna kötni, de ismer olyat, aki viszont igen, szóval pikk-pakk megtanulhatná.*
- Jobban tetszik a hajad, amikor van.
*Most újra a másik vállára biccenti a fejét.*
- De akkor te is veszel sapkát?
*Kérdezi a bakancsba lépve és bár tud cipőt kötni, de lábait mégis odatolja Pyctának, hogy kösse be ő fűzőt. Nem kéri meg erre szavakkal, csak céloz rá a lábának odanyújtásával és bájos szempilla rebegtetéssel. Ha megkötésre került a fűző, akkor már biztonsággal kijelentheti, hogy készen áll az útra.*
*Nievnek szerencsére gőze sincsen arról, hogy Pycta mire készül, így aztán gondtalanul csivitelhet pakolás közben. Hangosan elgondolkodva a különböző fák különböző leveleiről, meg az aranyszőrű lovakról, vagy Xauzur fülének szőréről. Pycta ügyesen el is oszlatja az aggályait, cserébe egy nagy ölelést és egy nagy, cuppanós puszit ad.*
- Jóóóó vanapaaaa!
*Ezt akár egyfajta ígéretnek is fel lehet fogni, hogy majd mindig figyel Pyctára és azt teszi, amit ő is. Bár újfent kétségei támadnak, félrebiccentett fejjel néz a férfira.*
- De apa, te sokkal ügyesebb vagy nálam? Mi van, ha nekem nem sikerül ügyesnek lenni?
*Ez egy nagyon komoly kérdés, összehúzott szemöldökkel, szinte szigorú tekintettel teszi fel.*
- Őőő. Azt mondom...
*Fejét most elbiccenti a másik irányba. Eddig meggyőződése volt, hogy Pycta fiatal, de most mégis tűnik inkább ráncos öregembernek. Szóra nyitja a száját, majd aztán meglepő módon be is csukja anélkül, hogy bármit mondana. Aztán újra és újra. Látszik rajta, hogy mondana valamit, egy perc néma kínlódás után ki is nyög valamit, Pycta biztos lehet benne, hogy nem egészen erre gondolt eredetileg.*
- Apa! Meg fog fázni a fejed! Kössek neked sapkát? Kötök!
*Nem mintha tudna kötni, de ismer olyat, aki viszont igen, szóval pikk-pakk megtanulhatná.*
- Jobban tetszik a hajad, amikor van.
*Most újra a másik vállára biccenti a fejét.*
- De akkor te is veszel sapkát?
*Kérdezi a bakancsba lépve és bár tud cipőt kötni, de lábait mégis odatolja Pyctának, hogy kösse be ő fűzőt. Nem kéri meg erre szavakkal, csak céloz rá a lábának odanyújtásával és bájos szempilla rebegtetéssel. Ha megkötésre került a fűző, akkor már biztonsággal kijelentheti, hogy készen áll az útra.*
805. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-23 21:31:31
Üzenet elküldve: 2020-11-23 21:31:31
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Ki tudja, látta-e már valaki olyan kedvesen mosolyogni az erdőmélyi elfet, mint ahogy most mosolyog kislányára. Bár nem vér szerinti apja Nieveshának, mégis olyan büszke, mint senki más.
A további magyarázatot is érdeklődő figyelemmel hallgatja, annak ellenére is, hogy nem hagy fel a csomagolással.*
- Ez egy nagyon jó meglátás. *Válaszol mélázva a kislány leveles kiegészítésére. Amikor az eltérő fülekről esik szó, nem csak a nyomatékosítás miatt pillant Niev felé. Úgy tűnik, már felismerte a különbségeket magukon és ha sikerrel járnak Erdőmélyén, akkor biztosan be kell majd teljesen avatnia később a múltjába. Kicsit összeszorul a torka, hisz nem tudja, hogy milyen hatással lesz majd a kislányra, ha sikerrel járnak. Nehéz út elé néznek, de ha biztonságban szeretné tudni, akkor ez meg kell próbálnia.*
- Csendben? *Kérdez vissza, ahogy újra pakolni kezd, de aztán leesik neki, hogy mire is irányul a kérdés. Látja a kislányon, hogy kicsit megijesztette az, hogy csendben kell lennie és még mielőtt ez elmélyülhetne, odalép hozzá és leguggol, hogy az arcuk egy magasságban legyen.*
- A madarak talán csendben vannak a fák ágain? A vaddisznók nem röfögnek, ha dagonyáznak a sárban? A farkasok talán nem vonítanak a holdra éjjel? *Sorolja egymás után a kérdéseket, amelyekre Nievesha minden bizonnyal tudja a válaszokat.*
- Nem kell félned, van, amikor csendben kell maradni, de az Erdő Szíve nem kéri, hogy némulj el. *Mosolyogva kisimít egy szőke tincset az arcából és csókot lehel a homlokára.*
- Nem lesz baj, majd figyelj rám és tedd, amit én. *Teszi még hozzá megnyugtató hangon. A Fákban Lakó prófétájává tette, nem tart attól, hogy bántalmukra volna az ő birodalmában, Erdőmélyén.
Amikor megkapja a kioktatást, hogy márpedig fiatal, akkor felnevet, őszintén, szabadon.*
- Azt mondod, fiatal vagyok? *Kérdi és ha a kicsi engedi, akkor felemeli, megpördül vele és magához öleli.*
- Ha te mondod, akkor elhiszem neked.
*Pár pillanatig még öleli a kislányt, majd leteszi, hogy átnézhesse, mindent összepakoltak-e.*
- Aranyszínű? Persze, miért ne. *Gondolkodik el. Ugyan nem hallott még aranyszín szőrű lóról, de akadnak olyanok, amelyek tényleg úgy néznek ki, mintha aranyból volna a szőrük. Amire készül, az a legkevesebb, hogy kerít egy ilyen lovat Nieveshának. Bár kétli, hogy ezzel kiengesztelheti majd.
Hála a kislány segítségének a páncél minden eleme a helyére kerül és amikor a kicsi nem látja, akkor ifjú lányokra méretezett ruhákat is pakol, hisz szükség lehet később rájuk.
Kiegészíti kicsit a Niev által bepakolt ruhákat, nadrág, mellény, kabát is kerül a csomagba, hisz azokra is szükség lesz majd.*
- Bakancsot kell venned. *Mondja oda sem nézve, mert sejti, hogy ez nem lesz a legfontosabbak között.*
- Erdőmélyén hideg lesz és arra biztosan szükség lesz, különben nem tudsz velem jönni. *Ez igaz is. Bakancs nélkül nem tudnának átkelni a mocsáron és Erdőmélyéne se nagyon tudnának haladni nélküle.*
- Készen vagy? *Fordul felkapva a málhákat a vállára Nievesha felé, arcán széles mosollyal.*
*Ki tudja, látta-e már valaki olyan kedvesen mosolyogni az erdőmélyi elfet, mint ahogy most mosolyog kislányára. Bár nem vér szerinti apja Nieveshának, mégis olyan büszke, mint senki más.
A további magyarázatot is érdeklődő figyelemmel hallgatja, annak ellenére is, hogy nem hagy fel a csomagolással.*
- Ez egy nagyon jó meglátás. *Válaszol mélázva a kislány leveles kiegészítésére. Amikor az eltérő fülekről esik szó, nem csak a nyomatékosítás miatt pillant Niev felé. Úgy tűnik, már felismerte a különbségeket magukon és ha sikerrel járnak Erdőmélyén, akkor biztosan be kell majd teljesen avatnia később a múltjába. Kicsit összeszorul a torka, hisz nem tudja, hogy milyen hatással lesz majd a kislányra, ha sikerrel járnak. Nehéz út elé néznek, de ha biztonságban szeretné tudni, akkor ez meg kell próbálnia.*
- Csendben? *Kérdez vissza, ahogy újra pakolni kezd, de aztán leesik neki, hogy mire is irányul a kérdés. Látja a kislányon, hogy kicsit megijesztette az, hogy csendben kell lennie és még mielőtt ez elmélyülhetne, odalép hozzá és leguggol, hogy az arcuk egy magasságban legyen.*
- A madarak talán csendben vannak a fák ágain? A vaddisznók nem röfögnek, ha dagonyáznak a sárban? A farkasok talán nem vonítanak a holdra éjjel? *Sorolja egymás után a kérdéseket, amelyekre Nievesha minden bizonnyal tudja a válaszokat.*
- Nem kell félned, van, amikor csendben kell maradni, de az Erdő Szíve nem kéri, hogy némulj el. *Mosolyogva kisimít egy szőke tincset az arcából és csókot lehel a homlokára.*
- Nem lesz baj, majd figyelj rám és tedd, amit én. *Teszi még hozzá megnyugtató hangon. A Fákban Lakó prófétájává tette, nem tart attól, hogy bántalmukra volna az ő birodalmában, Erdőmélyén.
Amikor megkapja a kioktatást, hogy márpedig fiatal, akkor felnevet, őszintén, szabadon.*
- Azt mondod, fiatal vagyok? *Kérdi és ha a kicsi engedi, akkor felemeli, megpördül vele és magához öleli.*
- Ha te mondod, akkor elhiszem neked.
*Pár pillanatig még öleli a kislányt, majd leteszi, hogy átnézhesse, mindent összepakoltak-e.*
- Aranyszínű? Persze, miért ne. *Gondolkodik el. Ugyan nem hallott még aranyszín szőrű lóról, de akadnak olyanok, amelyek tényleg úgy néznek ki, mintha aranyból volna a szőrük. Amire készül, az a legkevesebb, hogy kerít egy ilyen lovat Nieveshának. Bár kétli, hogy ezzel kiengesztelheti majd.
Hála a kislány segítségének a páncél minden eleme a helyére kerül és amikor a kicsi nem látja, akkor ifjú lányokra méretezett ruhákat is pakol, hisz szükség lehet később rájuk.
Kiegészíti kicsit a Niev által bepakolt ruhákat, nadrág, mellény, kabát is kerül a csomagba, hisz azokra is szükség lesz majd.*
- Bakancsot kell venned. *Mondja oda sem nézve, mert sejti, hogy ez nem lesz a legfontosabbak között.*
- Erdőmélyén hideg lesz és arra biztosan szükség lesz, különben nem tudsz velem jönni. *Ez igaz is. Bakancs nélkül nem tudnának átkelni a mocsáron és Erdőmélyéne se nagyon tudnának haladni nélküle.*
- Készen vagy? *Fordul felkapva a málhákat a vállára Nievesha felé, arcán széles mosollyal.*
804. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-19 20:59:51
Üzenet elküldve: 2020-11-19 20:59:51
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 106
OOC üzenetek: 46
Játékstílus: Megfontolt
//Az Áldozat - Zárás//
*Hát az ötlete nem vált be. Innentől hiába próbálkozna bármivel is, hogy megnyugtassa Nieveshát. Ezen már csak Pycta tud változtatni. Visszafordul a fa felé. Azt figyeli, történik e változás. Végül mégis eszébe jut valami, és ismét leveszi tekintetét a fáról. Megfordul, ekkor veszi észre a kislány felderült arcát, mire egyből hátrakapja a fejét. Megkerült az elf, pedig az előbb még hűlt helye volt. Tanácstalan fejvakarás közepette huppan le a földre. Nem érti ugyan a történteket, de örül, hogy Pycta visszatért közéjük. Végül a kérésre feláll és csatlakozik kettejükhöz, hogy befejezhessék az áldozatot. Ezúttal sem szól egy szót se. Mikor ezzel végeznek lassan hátralép, és egy utolsó pillantást vet a fára-legalábbis egyelőre. Most az elf felé fordul.*
- Köszönöm, hogy részt vehettem az imádságban Pycta.
*Sokkal jobban érzi magát, mintha hatalmas teher szakadt volna le róla. És talán így is van. Az aggodalmának immáron nyoma sincs.*
- Ha bármikor szükséged van rám, itt leszek a közelben.
*Ajánlja fel a szolgálatait.*
- Az Erdő kísérjen utadon!
*Elköszön, egy kurta meghajlás kíséretében, majd elindul a saját dolgára. Csermelynek is dolga akad, s már menne is. Nagy kár hogy midenki ilyen hamar távozik, de hát mit van mit tenni. Tőle is elköszön. Még hosszasan néz társa után, őszintén remélve, hogy hamarosan ismét összefutnak útjaik. Egészen eddig úgy hitte, tudja mit fog csinálni, most azonban mégsem tud mihez kezdeni. Talán rászánhatná ezt a nyugodt alkalmat, hogy lepihenjen és megcsodálja a természetet. Ezen a gondolaton felbuzdulva neki is támaszkodik egy közeli fának, s onnan nézelődik*.
*Hát az ötlete nem vált be. Innentől hiába próbálkozna bármivel is, hogy megnyugtassa Nieveshát. Ezen már csak Pycta tud változtatni. Visszafordul a fa felé. Azt figyeli, történik e változás. Végül mégis eszébe jut valami, és ismét leveszi tekintetét a fáról. Megfordul, ekkor veszi észre a kislány felderült arcát, mire egyből hátrakapja a fejét. Megkerült az elf, pedig az előbb még hűlt helye volt. Tanácstalan fejvakarás közepette huppan le a földre. Nem érti ugyan a történteket, de örül, hogy Pycta visszatért közéjük. Végül a kérésre feláll és csatlakozik kettejükhöz, hogy befejezhessék az áldozatot. Ezúttal sem szól egy szót se. Mikor ezzel végeznek lassan hátralép, és egy utolsó pillantást vet a fára-legalábbis egyelőre. Most az elf felé fordul.*
- Köszönöm, hogy részt vehettem az imádságban Pycta.
*Sokkal jobban érzi magát, mintha hatalmas teher szakadt volna le róla. És talán így is van. Az aggodalmának immáron nyoma sincs.*
- Ha bármikor szükséged van rám, itt leszek a közelben.
*Ajánlja fel a szolgálatait.*
- Az Erdő kísérjen utadon!
*Elköszön, egy kurta meghajlás kíséretében, majd elindul a saját dolgára. Csermelynek is dolga akad, s már menne is. Nagy kár hogy midenki ilyen hamar távozik, de hát mit van mit tenni. Tőle is elköszön. Még hosszasan néz társa után, őszintén remélve, hogy hamarosan ismét összefutnak útjaik. Egészen eddig úgy hitte, tudja mit fog csinálni, most azonban mégsem tud mihez kezdeni. Talán rászánhatná ezt a nyugodt alkalmat, hogy lepihenjen és megcsodálja a természetet. Ezen a gondolaton felbuzdulva neki is támaszkodik egy közeli fának, s onnan nézelődik*.
803. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-19 14:33:08
Üzenet elküldve: 2020-11-19 14:33:08
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Új kezdet//
- Neeem, apa. Tudom, hogy sok fa van.
*Arcán olyan grimasz van, amiben ott van az értetlenség is, hogy Pycta ezt elmondja neki, illetve valami végtelen bölcsesség, hiszen ő maga is pont úgy gondolta, hogy sok fa van.*
- Szerintem a fiúk meg a lányok is másik fán vannak. Meg Xauzur is másikon.
*Mélázik ezen hangosan már menet közben.*
- És a tefüleid, meg az énfüleim is. Ezek biztosan külön fa.
*A "biztosan" szót nagyon megnyomja, hogy éreztesse a nyomatékot.*
- De apa, akkor ott csendben kell lenni?
*Mert ő ugye folyamatosan csicsereg, valószínűleg fizikai fájdalmat okozna neki az, ha csendben kéne maradnia, vagy ha nyugton. Ha Erdőmélye és a gonosz szellemei nem szeretik a folyton zsizsegő és csacsogó kislányokat, akkor komoly bajban lesz. Ettől kicsit megszeppen és ez világosan látszik is rajta. Bár ha Pycta vele van, akkor nyilván nem kell félnie, de azért elhatározza, hogy megtanul kicsit csöndben és nyugton lenni, még azon az időn túl is, mikor alszik. Ezen elhatározáshoz még egy percig sem tudja tartani magát.*
- De apaaaa, hát most is tökre fiatal vagy.
*Hogy az elfek másként öregszenek, az nem tiszta számára, talán nem is tudja, hogy így van, vagy ha tudná, talán akkor sem venne erről tudomást, hiszen az ő apukája a legszebb, a legerősebb és nyilván fiatal is.*
- Tényleg lehet saját pacim! Aranyszínű is? Az arany a legszebb szín. Ugye lehet arany?!
*Ezeket a nagyon fontos kérdéseket már pakolás közben teszi fel. Ő ruhát pakol, szoknyát és zoknit, noha az évszak egészen másféléket indokolna, de ő csak egy gyerek, akinek eszébe sem jut az, hogy lábbelit csomagoljon. A pakolásnál amúgy is sokkal jobb dolog az, hogy segíthet apának felvenni a páncélját, ezt nagy örömmel, összevont szemöldökkel, nyelve hegyét kidugva végzi.*
- Neeem, apa. Tudom, hogy sok fa van.
*Arcán olyan grimasz van, amiben ott van az értetlenség is, hogy Pycta ezt elmondja neki, illetve valami végtelen bölcsesség, hiszen ő maga is pont úgy gondolta, hogy sok fa van.*
- Szerintem a fiúk meg a lányok is másik fán vannak. Meg Xauzur is másikon.
*Mélázik ezen hangosan már menet közben.*
- És a tefüleid, meg az énfüleim is. Ezek biztosan külön fa.
*A "biztosan" szót nagyon megnyomja, hogy éreztesse a nyomatékot.*
- De apa, akkor ott csendben kell lenni?
*Mert ő ugye folyamatosan csicsereg, valószínűleg fizikai fájdalmat okozna neki az, ha csendben kéne maradnia, vagy ha nyugton. Ha Erdőmélye és a gonosz szellemei nem szeretik a folyton zsizsegő és csacsogó kislányokat, akkor komoly bajban lesz. Ettől kicsit megszeppen és ez világosan látszik is rajta. Bár ha Pycta vele van, akkor nyilván nem kell félnie, de azért elhatározza, hogy megtanul kicsit csöndben és nyugton lenni, még azon az időn túl is, mikor alszik. Ezen elhatározáshoz még egy percig sem tudja tartani magát.*
- De apaaaa, hát most is tökre fiatal vagy.
*Hogy az elfek másként öregszenek, az nem tiszta számára, talán nem is tudja, hogy így van, vagy ha tudná, talán akkor sem venne erről tudomást, hiszen az ő apukája a legszebb, a legerősebb és nyilván fiatal is.*
- Tényleg lehet saját pacim! Aranyszínű is? Az arany a legszebb szín. Ugye lehet arany?!
*Ezeket a nagyon fontos kérdéseket már pakolás közben teszi fel. Ő ruhát pakol, szoknyát és zoknit, noha az évszak egészen másféléket indokolna, de ő csak egy gyerek, akinek eszébe sem jut az, hogy lábbelit csomagoljon. A pakolásnál amúgy is sokkal jobb dolog az, hogy segíthet apának felvenni a páncélját, ezt nagy örömmel, összevont szemöldökkel, nyelve hegyét kidugva végzi.*
802. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-19 13:27:04
Üzenet elküldve: 2020-11-19 13:27:04
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Nievesha egyértelműsíti, hogy melyik "furcsa" néniről is van szó, de ezt az erdőmélyi elf már nagyon jól tudja. Persze ettől még ő nem tartja furcsának Csermelyt, elég "furcsa" dolgot látott már hosszú életében, hogy az ilyesmi már ne érintse meg.
A fákra és levelekre vonatkozó kérdést is mosolyogva hallgatja. Amúgy a kislány kérdése nagyon jó. Megáll és leguggol Niev mellé, hogy beláthassa Mil'Ochass területének fáit.*
- Ugye nem csak egy fát látsz? *Kérdi, de nem vár válaszra, hanem folytatja.*
- És ahogy látod, sok fának sok-sok levele van és mind más és más, ahogy mi magunk is vagyunk. *Magyarázza a közösség sok fáival magyarázva a példát. Ha nincs szükség további magyarázatra, akkor feláll és elindulhatnak tovább.*
- Gonosz szellemek? *Kérdez vissza hitetlenkedő mosollyal.*
- Valóban veszélyes hely, de csak azoknak, akik nem tisztelik az erdőt és a benne élő állatokat, növényeket. *Tudja, hogy miféle szóbeszédek terjednek Erdőmélyéről, de ezeket többnyire azok terjesztik, akik sosem jártak a vadonban. Az erdő valóban veszélyes, de tényleg csak azoknak, akik nem tisztelik az erdő törvényeit.*
- Az Erdőszellem lakik abban a hatalmas erdőben, aki egyáltalán nem gonosz, csak azokkal barátságtalan, akik a békéjére törnek. Az Erdőszellem az Erdő Szíve, ő az én patrónusom, akiről azt tartják, hogy maga Eeyr istennő. *Folytatja, amikor Nievesha megtorpan és átöleli a combját.*
- Köszönöm. *Öleli és simogatja meg a kislány hátát.*
- Amikor fiatal voltam, egy évig éltem Erdőmélyén egyedül és látod, semmi bajom nem lett. *Teszi még hozzá, hogy végképp bebizonyítsa, Erdőmélye egyáltalán nem veszélyes hely.
Az elemózsia kérdésére való visszatéréskor és a szökdécselő kislányt látva már szélesen mosolyog.*
- Alma és tojás. Rendben. *Hagyja annyiban az útra kívánt elemózsiát.
A saját lónál halkan sóhajt és a kislányra néz.*
- Most még velem lovagolsz majd Éjvihar hátán, de Xauzur is velünk jön. Ha pedig visszatértünk Erdőmélyéről, akkor veszünk neked is egy lovat, amilyet szeretnél. *A mosoly lehervad arcáról, amikor belegondol, hogy mire is készül. Ha sikerül a terve és az Erdő Szíve meghallgatja fohászát, akkor Nievesha már egészen másként tér vissza a vadonból.
Hogy terelje sötét gondolatait, a pakolással kezd foglalkozni és lassan elkészül a felszerelés, amellyel már elindulhatnak. Végül felölti vértjét és megkéri a kislányt, hogy segítsen neki meghúzni a páncél szíjait, csatjait. Aztán már csak az elemózsia kell és indulhatnak is. Talán szólnia kellene még Ganeréknak, hogy elmennek egy időre, de erre még sort keríthet, mielőtt elindulnak.*
*Nievesha egyértelműsíti, hogy melyik "furcsa" néniről is van szó, de ezt az erdőmélyi elf már nagyon jól tudja. Persze ettől még ő nem tartja furcsának Csermelyt, elég "furcsa" dolgot látott már hosszú életében, hogy az ilyesmi már ne érintse meg.
A fákra és levelekre vonatkozó kérdést is mosolyogva hallgatja. Amúgy a kislány kérdése nagyon jó. Megáll és leguggol Niev mellé, hogy beláthassa Mil'Ochass területének fáit.*
- Ugye nem csak egy fát látsz? *Kérdi, de nem vár válaszra, hanem folytatja.*
- És ahogy látod, sok fának sok-sok levele van és mind más és más, ahogy mi magunk is vagyunk. *Magyarázza a közösség sok fáival magyarázva a példát. Ha nincs szükség további magyarázatra, akkor feláll és elindulhatnak tovább.*
- Gonosz szellemek? *Kérdez vissza hitetlenkedő mosollyal.*
- Valóban veszélyes hely, de csak azoknak, akik nem tisztelik az erdőt és a benne élő állatokat, növényeket. *Tudja, hogy miféle szóbeszédek terjednek Erdőmélyéről, de ezeket többnyire azok terjesztik, akik sosem jártak a vadonban. Az erdő valóban veszélyes, de tényleg csak azoknak, akik nem tisztelik az erdő törvényeit.*
- Az Erdőszellem lakik abban a hatalmas erdőben, aki egyáltalán nem gonosz, csak azokkal barátságtalan, akik a békéjére törnek. Az Erdőszellem az Erdő Szíve, ő az én patrónusom, akiről azt tartják, hogy maga Eeyr istennő. *Folytatja, amikor Nievesha megtorpan és átöleli a combját.*
- Köszönöm. *Öleli és simogatja meg a kislány hátát.*
- Amikor fiatal voltam, egy évig éltem Erdőmélyén egyedül és látod, semmi bajom nem lett. *Teszi még hozzá, hogy végképp bebizonyítsa, Erdőmélye egyáltalán nem veszélyes hely.
Az elemózsia kérdésére való visszatéréskor és a szökdécselő kislányt látva már szélesen mosolyog.*
- Alma és tojás. Rendben. *Hagyja annyiban az útra kívánt elemózsiát.
A saját lónál halkan sóhajt és a kislányra néz.*
- Most még velem lovagolsz majd Éjvihar hátán, de Xauzur is velünk jön. Ha pedig visszatértünk Erdőmélyéről, akkor veszünk neked is egy lovat, amilyet szeretnél. *A mosoly lehervad arcáról, amikor belegondol, hogy mire is készül. Ha sikerül a terve és az Erdő Szíve meghallgatja fohászát, akkor Nievesha már egészen másként tér vissza a vadonból.
Hogy terelje sötét gondolatait, a pakolással kezd foglalkozni és lassan elkészül a felszerelés, amellyel már elindulhatnak. Végül felölti vértjét és megkéri a kislányt, hogy segítsen neki meghúzni a páncél szíjait, csatjait. Aztán már csak az elemózsia kell és indulhatnak is. Talán szólnia kellene még Ganeréknak, hogy elmennek egy időre, de erre még sort keríthet, mielőtt elindulnak.*
801. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-17 14:30:55
Üzenet elküldve: 2020-11-17 14:30:55
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Útban a három barát felé//
*Visszaemlékezik a szertartás utáni történtekre. Jól esett neki, ahogy Pycta elkapta mikor megszédült. A vezető mondataira, amik melegséggel töltötték el a szívét és bizonyságot adtak, hogy jól választott mikor idejött. Erejéből már csak egy bólintásra futotta, majd a segítségére érkező kezet sem fogadta el, ami az egyik őrszem képében érkezett, leginkább gőgös büszkesége miatt.
Miután megkapja fegyvereit és maradék felszerelését is magához veszi, jobb kezének ujjait a béke szimbólumára formázza. Szabad baljának tenyerét szorosan a szívére fekteti, majd az alábbi szavakkal búcsúzik az egybegyültektől.*
-Köszönöm nektek, hogy újra értelmet adtatok a szürke hétköznapok komorságának. Egynek érzem magam közületek, hálás vagyok a szíves fogadtatásért, de most búcsúzom tőletek. Megadtátok nekem hőn áhított, legfőbb vágyamat, végre tartozom valahová. Innnentől fogva szent küldetésemnek tekintem az Erdő Szíve védelmét és legjobb tudásom szerint igyekszem a közösség hasznos tagja lenni. me'ochass testvéreim, a fákban lakó vigyázza lépteiteket. Utam a tavernához vezet és ki tudja még hová, de biztosan visszatérek, egyelőre a sors kegyeibe helyezem magam.
*Mélyen fejet hajt előttük, majd egy lépést hátra lépve gyors hátra arcot vesz és megindul úti célja felé. Menet közben Fürge jobb vállára telepszik, majd nyakát kinyújtva fürkészi környezetét. Pisze kis orrocskája nagyot szippant a természet illatából, a leány sietős léptei nyomán csak úgy szeli a levegőt.*
*Visszaemlékezik a szertartás utáni történtekre. Jól esett neki, ahogy Pycta elkapta mikor megszédült. A vezető mondataira, amik melegséggel töltötték el a szívét és bizonyságot adtak, hogy jól választott mikor idejött. Erejéből már csak egy bólintásra futotta, majd a segítségére érkező kezet sem fogadta el, ami az egyik őrszem képében érkezett, leginkább gőgös büszkesége miatt.
Miután megkapja fegyvereit és maradék felszerelését is magához veszi, jobb kezének ujjait a béke szimbólumára formázza. Szabad baljának tenyerét szorosan a szívére fekteti, majd az alábbi szavakkal búcsúzik az egybegyültektől.*
-Köszönöm nektek, hogy újra értelmet adtatok a szürke hétköznapok komorságának. Egynek érzem magam közületek, hálás vagyok a szíves fogadtatásért, de most búcsúzom tőletek. Megadtátok nekem hőn áhított, legfőbb vágyamat, végre tartozom valahová. Innnentől fogva szent küldetésemnek tekintem az Erdő Szíve védelmét és legjobb tudásom szerint igyekszem a közösség hasznos tagja lenni. me'ochass testvéreim, a fákban lakó vigyázza lépteiteket. Utam a tavernához vezet és ki tudja még hová, de biztosan visszatérek, egyelőre a sors kegyeibe helyezem magam.
*Mélyen fejet hajt előttük, majd egy lépést hátra lépve gyors hátra arcot vesz és megindul úti célja felé. Menet közben Fürge jobb vállára telepszik, majd nyakát kinyújtva fürkészi környezetét. Pisze kis orrocskája nagyot szippant a természet illatából, a leány sietős léptei nyomán csak úgy szeli a levegőt.*
800. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-17 13:47:57
Üzenet elküldve: 2020-11-17 13:47:57
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Új kezdet//
- Hát az a furcsa néni.
*Válaszolja meg a kérdést, hogy melyik furcsa néniről is van szó. Hát nyilván arról a furcsáról. Amelyik olyan furcsa.*
- Akkor én meg ő, egy fán vagyunk? Meg te is? Meg mindenki is?
*Teszi fel félrebiccentett fejjel az újabb kérdéseket. Nem gondolja, hogy Pyctának igaza van, sőt tutira nincsen. Már csak azért sem, mert ő egészen bizonyosan másik fáról van. Mert ugye nem egyformák a füleik, ha az övé is olyan lenne, akkor lehetnének ugyanarról a fáról valók.*
- Erdőmélyére? De hát az egy nagyon veszélyes hely! Nagyon-nagyon veszélyes! Gonosz szellemek lakják.
*Legalábbis a mesék egy része erről szól, a másik részük meg éppen az ellenkezőjéről. Mondjuk ezek a mesék mindenképpen ijesztőek, de ha apukája azt mondja, hogy az egy szép hely, akkor az egy szép hely. Hirtelen megtorpan és átöleli Pycta lábát, állá a combcsontjába vájja.*
- De te olyan erőőőős vagy!
*Mondja nagy mosollyal az arcán, szemeiben tükröződő rajongással. Teljes bizalommal van iránta és ezáltal Erdőmélye iránt is, dacára minden rémmesének, amit hallott. Aztán a rövid rajongással teli szeretetömlés után már szökdécsel is tovább.*
- Igeeeen! Elemózsiáááának! Meg almát is! És tudod mit még? A tojás tökre jó elemózsia! Ami ilyen fehér meg sárga és nem lutyog a sárga része! És mivel megyünk? Mikor lesz saját lovacskám? és ülhetetek Xauzur hátán?
- Hát az a furcsa néni.
*Válaszolja meg a kérdést, hogy melyik furcsa néniről is van szó. Hát nyilván arról a furcsáról. Amelyik olyan furcsa.*
- Akkor én meg ő, egy fán vagyunk? Meg te is? Meg mindenki is?
*Teszi fel félrebiccentett fejjel az újabb kérdéseket. Nem gondolja, hogy Pyctának igaza van, sőt tutira nincsen. Már csak azért sem, mert ő egészen bizonyosan másik fáról van. Mert ugye nem egyformák a füleik, ha az övé is olyan lenne, akkor lehetnének ugyanarról a fáról valók.*
- Erdőmélyére? De hát az egy nagyon veszélyes hely! Nagyon-nagyon veszélyes! Gonosz szellemek lakják.
*Legalábbis a mesék egy része erről szól, a másik részük meg éppen az ellenkezőjéről. Mondjuk ezek a mesék mindenképpen ijesztőek, de ha apukája azt mondja, hogy az egy szép hely, akkor az egy szép hely. Hirtelen megtorpan és átöleli Pycta lábát, állá a combcsontjába vájja.*
- De te olyan erőőőős vagy!
*Mondja nagy mosollyal az arcán, szemeiben tükröződő rajongással. Teljes bizalommal van iránta és ezáltal Erdőmélye iránt is, dacára minden rémmesének, amit hallott. Aztán a rövid rajongással teli szeretetömlés után már szökdécsel is tovább.*
- Igeeeen! Elemózsiáááának! Meg almát is! És tudod mit még? A tojás tökre jó elemózsia! Ami ilyen fehér meg sárga és nem lutyog a sárga része! És mivel megyünk? Mikor lesz saját lovacskám? és ülhetetek Xauzur hátán?
799. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-17 09:44:45
Üzenet elküldve: 2020-11-17 09:44:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
*Niev elégedettnek tűnik a válasszal vagy csak elgondolkodott a dolgon, de egyelőre csendben marad, ami ritka kincs. Az erdőmélyi elf mindig vár ilyenkor egy újabb "miért?"-et, de most csak széles mosollyal figyeli a mellette sétáló kislány mélázó arcát. A vállrándítás a kelleténél jobban megüti a szívét, olyan emlékeket ébreszt benne, amelyekről azt hitte, már rég elvesztek. Aenaere gondol, az utolsó találkozásukra és arra, hogy most vajon merre lehet és jól van-e. Nievesha annyira emlékezteti rá, hogy belesajdul a szíve, de hajlamos elfelejteni mindenzt, az ilyen kis mozdulatok viszont újra leporolják elfeledettnek hitt emlékeit.*
- Melyik néni? *Zökkenti ki emlékeiből Niev, majd amikor tudatosul benne, hogy melyik néniről is lehet szó, visszafordul arra egy pillanatra, ahonnan jöttek.*
- Mind mások vagyunk és meglehet, mások szemében furcsák. De épp ez a szép ebben. Ahogy vannak furcsa alakú levelek is a fán, mégis mind levelek és a fához tartoznak. *Válaszol kicsit ködösen, de biztos benne, hogy a kislány érteni fogja. Vagy ha mégsem, biztosan rá fog kérdezni egy megszokott miérttel.
Az evéssel kapcsolatos kérdésre olyan választ kap, hogy attól nevetnie kell.*
- Bocsánat, máskor oda fogok figyelni jobban, kincsem. *Mondja bűnbánó hangon, de széles mosollyal.*
- Egy nagyon szép helyre. Úgy hívják, Erdőmélye. *Mondja a kirándulás célját firtató kérdésre. Aztán csak fejcsóválva mosolyog a következőkön. Fogalma sincs, kitől hallhatta Niev az elemózsia szót, de nagyon megfoghatta, mert rövid időn belül indokolatlanul sokszor elhangzik.*
- Vihetünk pogácsát. Minek is? Elemózsiának? *Kérdez rá direkt.
Ha pedig elértek a saját házukhoz, akkor nekikezd összekészíteni a felszerelését az útra.*
- Te is készülődj, pakold egy zsákba a holmijaid, amit szeretnél hozni. *Szól Nieveshának is és ezzel valószínűleg egy időre lefoglalja a kislányt. Ő maga az ágy alól előhúz egy ládát és felnyitva a fedelét végigsimít a páncél acélján. Itt az ideje, hogy újra felöltse Ochass Arch'ya, azaz a Lombok Őre névre keresztelt páncélját.*
*Niev elégedettnek tűnik a válasszal vagy csak elgondolkodott a dolgon, de egyelőre csendben marad, ami ritka kincs. Az erdőmélyi elf mindig vár ilyenkor egy újabb "miért?"-et, de most csak széles mosollyal figyeli a mellette sétáló kislány mélázó arcát. A vállrándítás a kelleténél jobban megüti a szívét, olyan emlékeket ébreszt benne, amelyekről azt hitte, már rég elvesztek. Aenaere gondol, az utolsó találkozásukra és arra, hogy most vajon merre lehet és jól van-e. Nievesha annyira emlékezteti rá, hogy belesajdul a szíve, de hajlamos elfelejteni mindenzt, az ilyen kis mozdulatok viszont újra leporolják elfeledettnek hitt emlékeit.*
- Melyik néni? *Zökkenti ki emlékeiből Niev, majd amikor tudatosul benne, hogy melyik néniről is lehet szó, visszafordul arra egy pillanatra, ahonnan jöttek.*
- Mind mások vagyunk és meglehet, mások szemében furcsák. De épp ez a szép ebben. Ahogy vannak furcsa alakú levelek is a fán, mégis mind levelek és a fához tartoznak. *Válaszol kicsit ködösen, de biztos benne, hogy a kislány érteni fogja. Vagy ha mégsem, biztosan rá fog kérdezni egy megszokott miérttel.
Az evéssel kapcsolatos kérdésre olyan választ kap, hogy attól nevetnie kell.*
- Bocsánat, máskor oda fogok figyelni jobban, kincsem. *Mondja bűnbánó hangon, de széles mosollyal.*
- Egy nagyon szép helyre. Úgy hívják, Erdőmélye. *Mondja a kirándulás célját firtató kérdésre. Aztán csak fejcsóválva mosolyog a következőkön. Fogalma sincs, kitől hallhatta Niev az elemózsia szót, de nagyon megfoghatta, mert rövid időn belül indokolatlanul sokszor elhangzik.*
- Vihetünk pogácsát. Minek is? Elemózsiának? *Kérdez rá direkt.
Ha pedig elértek a saját házukhoz, akkor nekikezd összekészíteni a felszerelését az útra.*
- Te is készülődj, pakold egy zsákba a holmijaid, amit szeretnél hozni. *Szól Nieveshának is és ezzel valószínűleg egy időre lefoglalja a kislányt. Ő maga az ágy alól előhúz egy ládát és felnyitva a fedelét végigsimít a páncél acélján. Itt az ideje, hogy újra felöltse Ochass Arch'ya, azaz a Lombok Őre névre keresztelt páncélját.*
798. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-16 13:19:29
Üzenet elküldve: 2020-11-16 13:19:29
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Új kezdet//
*Niev nem látja be ugyan, hogy mire lehet jó az, ha valaki belemegy a fába, de hát Pycta a felnőtt, a felnőtteknek pedig mindig igazuk van. Vagy legalábbis rendszerint. Általában. Mindenesetre nem firtatja tovább a dolgot, mert végül is Pycta előkerült. Az egész fába bemenetel kérdéskörét egy flegma vállrándítással zárja le. A mozdulat ismerős lehet az elfnek, ékes példával szolgál arra, hogy nem csupán a külső jegyek öröklődhetnek, de egyes tulajdonságok is.*
- Ez a néni nagyon furcsa, nem?
*Kérdezi a kislány félrebiccentett fejjel, mikor már maguk maradnak, bár Csermely azért még látótávolságban van, mikor ezt a kérdést felteszi.*
- De apa, hát most etteeeeeem!
*Mondja olyan hangon, olyan arckifejezéssel, hogy látszik rajta, nem érti, hogyan is felejtette el.*
- Ne menj be a fába, mert elfelejtesz mindent.
*Mondja a kislány csípőre tett kézzel, komoly arccal.*
- És hova megyünk kirándulni? Najóóó, akkor együnk valamit indulás előtt és vigyünk elemóóózsiát! Finom elemózsiáááát! Jóóó elemózsiát!
*Láthatóan és hallhatóan nagyon tetszik neki az elemózsia szó.*
- Vihetnénk pogácsát elemózsiának, naaa? Naaaa?
*Csicsergi tovább, ekkor már egyértelmű, hogy ő valójában egy túlfeszített rugó, kezeit maga előtt tartva tapsikol és hozzá még ugrál is. Ha tehetné, akkor azonnal indulna. Akárhova is.*
*Niev nem látja be ugyan, hogy mire lehet jó az, ha valaki belemegy a fába, de hát Pycta a felnőtt, a felnőtteknek pedig mindig igazuk van. Vagy legalábbis rendszerint. Általában. Mindenesetre nem firtatja tovább a dolgot, mert végül is Pycta előkerült. Az egész fába bemenetel kérdéskörét egy flegma vállrándítással zárja le. A mozdulat ismerős lehet az elfnek, ékes példával szolgál arra, hogy nem csupán a külső jegyek öröklődhetnek, de egyes tulajdonságok is.*
- Ez a néni nagyon furcsa, nem?
*Kérdezi a kislány félrebiccentett fejjel, mikor már maguk maradnak, bár Csermely azért még látótávolságban van, mikor ezt a kérdést felteszi.*
- De apa, hát most etteeeeeem!
*Mondja olyan hangon, olyan arckifejezéssel, hogy látszik rajta, nem érti, hogyan is felejtette el.*
- Ne menj be a fába, mert elfelejtesz mindent.
*Mondja a kislány csípőre tett kézzel, komoly arccal.*
- És hova megyünk kirándulni? Najóóó, akkor együnk valamit indulás előtt és vigyünk elemóóózsiát! Finom elemózsiáááát! Jóóó elemózsiát!
*Láthatóan és hallhatóan nagyon tetszik neki az elemózsia szó.*
- Vihetnénk pogácsát elemózsiának, naaa? Naaaa?
*Csicsergi tovább, ekkor már egyértelmű, hogy ő valójában egy túlfeszített rugó, kezeit maga előtt tartva tapsikol és hozzá még ugrál is. Ha tehetné, akkor azonnal indulna. Akárhova is.*
797. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-16 12:31:45
Üzenet elküldve: 2020-11-16 12:31:45
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Új kezdet//
- Bármikor jól jöhet. *Válaszolja egyszerűen Nievesha kérdésére mosolyogva. Rengeteg lehetőséget el tud képzelni, miért is jó "belépni" egy fába, de most sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy mindezt kifejtse a kislánynak.
Kézenfogva sétálnak ki a Hajnal-ligetből a szertartáson résztvevők felé, hogy köszönetet mondjon nekik azért, hogy ott voltak. Látja, hogy a kicsi érdeklődve néz végig rajta, szinte hallja, hogy a kis fogaskerekek forognak a fejében ahogy gondolkodik. Biztos benne, hogy lesznek még kérdések, de azokra is türelmesen és figyelmesen fog választ adni majd, ahogy eddig is.*
- Örülök, hogy itt voltál. *Biccent kurtán Csermely szavaira. Bár nem érti, mit jelenthet a "sok mindenről lemaradtam", de egyelőre nem kérdez rá. Ha a lány el akarja mondani, biztosan el fogja.*
- A N'orthrym ajtaja előtted is nyitva áll, ott kaphatsz ételt és italt is. *Int szabad baljával a központi lombház felé. Mil'Ochass vendégei sem szenvednek hiányt semmiben a közösségben. A megszédülő lány felé nyúl, hogy segítsen neki, majd egy elf felé biccent, hogy ha szükséges, segítsen Csermelynek eljutni a faházhoz.
A közben ismeretlen, de a szertartáson résztvevő férfi eltűnik, de nem zavartatja miatta magát. Ha a kapun beengedték, akkor nem lehet teljesen idegen.
Ha mások nem tartóztatják fel, akkor elindul a saját lakhelyük felé.*
- Te nem vagy éhes, kincsem? *Kérdi a kislányt, miközben Xauzur engedelmesen követi őket.*
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk kirándulni? *Teszi hozzá a kérdést. Valószínűleg a kislánynak nem lesz ellenére az, hogy elinduljanak, de nehéz szívvel gondol arra, hogy amire készül, az biztosan okoz majd pár ellentétet közöttük. De nem tudja, hogyan óvhatná meg és vihetné magával egyszerre a küldetésére, amelyet az Erdő Szíve bízott rá.*
- Bármikor jól jöhet. *Válaszolja egyszerűen Nievesha kérdésére mosolyogva. Rengeteg lehetőséget el tud képzelni, miért is jó "belépni" egy fába, de most sem az idő, sem a hely nem alkalmas arra, hogy mindezt kifejtse a kislánynak.
Kézenfogva sétálnak ki a Hajnal-ligetből a szertartáson résztvevők felé, hogy köszönetet mondjon nekik azért, hogy ott voltak. Látja, hogy a kicsi érdeklődve néz végig rajta, szinte hallja, hogy a kis fogaskerekek forognak a fejében ahogy gondolkodik. Biztos benne, hogy lesznek még kérdések, de azokra is türelmesen és figyelmesen fog választ adni majd, ahogy eddig is.*
- Örülök, hogy itt voltál. *Biccent kurtán Csermely szavaira. Bár nem érti, mit jelenthet a "sok mindenről lemaradtam", de egyelőre nem kérdez rá. Ha a lány el akarja mondani, biztosan el fogja.*
- A N'orthrym ajtaja előtted is nyitva áll, ott kaphatsz ételt és italt is. *Int szabad baljával a központi lombház felé. Mil'Ochass vendégei sem szenvednek hiányt semmiben a közösségben. A megszédülő lány felé nyúl, hogy segítsen neki, majd egy elf felé biccent, hogy ha szükséges, segítsen Csermelynek eljutni a faházhoz.
A közben ismeretlen, de a szertartáson résztvevő férfi eltűnik, de nem zavartatja miatta magát. Ha a kapun beengedték, akkor nem lehet teljesen idegen.
Ha mások nem tartóztatják fel, akkor elindul a saját lakhelyük felé.*
- Te nem vagy éhes, kincsem? *Kérdi a kislányt, miközben Xauzur engedelmesen követi őket.*
- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk kirándulni? *Teszi hozzá a kérdést. Valószínűleg a kislánynak nem lesz ellenére az, hogy elinduljanak, de nehéz szívvel gondol arra, hogy amire készül, az biztosan okoz majd pár ellentétet közöttük. De nem tudja, hogyan óvhatná meg és vihetné magával egyszerre a küldetésére, amelyet az Erdő Szíve bízott rá.*
796. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-16 10:43:53
Üzenet elküldve: 2020-11-16 10:43:53
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Útban a három barát felé//
*Egy lassan csordogáló erecske esik útjába. Térdre ereszkedik hát előtte, majd szomját oltja a hűs nedűből. Tompa érzékei szinte táncot járnak, felfrissíti a patakocska jéghideg vize. Hálát rebeg neki gondolatban, majd megmeríti kulacsát.
Szédelgése egy szempillantás alatt szertefoszlik, tagjait átjárja az erő újra. Kicserepesedett ajkain végigcsurognak a vízcseppek, majd álláról hullnak alá az éltető elembe vissza. Az erecske ezüst tükrén fodrozódva eltűnnek a mélyben.
A vízfolyás túlján egy rekettyésen akad meg a szeme. Lassan felegyenesedik, majd megindul a bokor felé. Az érett gyümölcsök számosan sorakoznak a növényen. Mohón esik neki az éltet adó terméseknek csillapítva éhségét, a habzsoláshoz Fürge is csatlakozik előbújva végre rejtekéből. Egy fertály órán át tart a szüret, majd megindul a kapu irányába.
Eszébe ötlik Arra papa szívélyes vendégszeretete. Hangjának melengető szeretete, no meg a konyhából kiáradó ízkavalkád mennyei illata.
Amint a kapuhoz ér elkéri fegyvereit a posztoló őrtől, magához veszi maradék felszerelését és útját a taverna felé veszi.*
*Egy lassan csordogáló erecske esik útjába. Térdre ereszkedik hát előtte, majd szomját oltja a hűs nedűből. Tompa érzékei szinte táncot járnak, felfrissíti a patakocska jéghideg vize. Hálát rebeg neki gondolatban, majd megmeríti kulacsát.
Szédelgése egy szempillantás alatt szertefoszlik, tagjait átjárja az erő újra. Kicserepesedett ajkain végigcsurognak a vízcseppek, majd álláról hullnak alá az éltető elembe vissza. Az erecske ezüst tükrén fodrozódva eltűnnek a mélyben.
A vízfolyás túlján egy rekettyésen akad meg a szeme. Lassan felegyenesedik, majd megindul a bokor felé. Az érett gyümölcsök számosan sorakoznak a növényen. Mohón esik neki az éltet adó terméseknek csillapítva éhségét, a habzsoláshoz Fürge is csatlakozik előbújva végre rejtekéből. Egy fertály órán át tart a szüret, majd megindul a kapu irányába.
Eszébe ötlik Arra papa szívélyes vendégszeretete. Hangjának melengető szeretete, no meg a konyhából kiáradó ízkavalkád mennyei illata.
Amint a kapuhoz ér elkéri fegyvereit a posztoló őrtől, magához veszi maradék felszerelését és útját a taverna felé veszi.*
795. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-10 13:13:42
Üzenet elküldve: 2020-11-10 13:13:42
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Próféták//
//Az áldozat 7. - zárás//
*Niev összehúzott szemöldökkel hallgatja a magyarázatot.*
- De miért?!
*Teszi fel a kérdést üveghangon, hiszen nem érti, hogy miért is akarna bárki is belépni egy fába? Az miért jó? Kivéve persze ha az a valaki mókus és ott van a raktára, ahová télire begyűjtötte a makkokat meg diókat. Vagy bagoly, akinek kell egy hely, hogy eltöltse a nappalát és erre kiválóan alkalmas egy fa odva. Apa azonban se nem mókus, se nem bagoly. Niev félrebiccentett fejjel várja a magyarázatot és az áhítat végét. Ha nem tette volna fel az imént a maga kis kérdését, akkor valószínűleg nem várná ki a dolog végét, de érdekli a válasz. Félrebiccentett fejjel nézi az elfet. Lehet, hogy az elfek és a mókusok meg a baglyok rokonságban vannak? Végignéz magán, gondosan ellenőrzi a karjait, amik nem tollasak és maga mögé nézve látja, hogy nagy, bolyhos mókusfarka sincsen. És Pyctának sincs. Bár közelebbről szemügyre véve Pycta valahogy más, a haja színe. Ezúttal a másik irányba biccenti félre a fejét, összehúzott szemöldökkel. Ez egyszer nem szól semmit, de még akkor is Pyctát nézi, mikor már kézen fogva elhagyják a ligetet. Továbbra sem szól, de esetében a csend mindig igen gyanús.*
//Az áldozat 7. - zárás//
*Niev összehúzott szemöldökkel hallgatja a magyarázatot.*
- De miért?!
*Teszi fel a kérdést üveghangon, hiszen nem érti, hogy miért is akarna bárki is belépni egy fába? Az miért jó? Kivéve persze ha az a valaki mókus és ott van a raktára, ahová télire begyűjtötte a makkokat meg diókat. Vagy bagoly, akinek kell egy hely, hogy eltöltse a nappalát és erre kiválóan alkalmas egy fa odva. Apa azonban se nem mókus, se nem bagoly. Niev félrebiccentett fejjel várja a magyarázatot és az áhítat végét. Ha nem tette volna fel az imént a maga kis kérdését, akkor valószínűleg nem várná ki a dolog végét, de érdekli a válasz. Félrebiccentett fejjel nézi az elfet. Lehet, hogy az elfek és a mókusok meg a baglyok rokonságban vannak? Végignéz magán, gondosan ellenőrzi a karjait, amik nem tollasak és maga mögé nézve látja, hogy nagy, bolyhos mókusfarka sincsen. És Pyctának sincs. Bár közelebbről szemügyre véve Pycta valahogy más, a haja színe. Ezúttal a másik irányba biccenti félre a fejét, összehúzott szemöldökkel. Ez egyszer nem szól semmit, de még akkor is Pyctát nézi, mikor már kézen fogva elhagyják a ligetet. Továbbra sem szól, de esetében a csend mindig igen gyanús.*
794. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-11-09 14:02:43
Üzenet elküldve: 2020-11-09 14:02:43
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az Áldozat-zárás//
*Csermely engedelmeskedve a hívó szónak, maradék erejét összeszedve, megrázza magát, megostorozza ösztöneit és továbbindul. Visszafelé veszi útját, vigyázva, hogy ne zavarja meg a családi idillt. Apának és leányának megszűnik a külvilág, fel sem figyelnek a szavakra, melyek elhagyják az elf leány ajkait. Az első helybélinek akivel találkozik, elmondja, hogy éhes és bízik annak jóindulatában.
Bízva bízik benne, hogy kérésének eleget téve, homlokegyenest a túlélést jelentő éléskamra felé veszik az irányt, majd annak javaival csillapíthatja berzenkedve lázongó érzékeit.
Úgy érzi magát, akár egy partra vetett pisztráng. Tehetetlenül kiszolgáltatva a sors kegyetlen vasmarkában, annak kíméletlen, halálos szorításában.
Érzékei a bolondjukat járatják vele, akár a perszelő nap sugarai, a sivatag homokdűnéi között. Ahogyan annak csalfa, halálos deleje rémlik fel a távolban, majd válik hamis illúzióvá, a tevekaraván vezetőjének megcsömörlött elméjében. A csalafinta vak reménynek eme kegyetlen játéka, számos bátor kalandor életét követelte már, midőn a távolban felderengett előttük délibábként, egy buja oázis képében.
Erőtlen, megfáradt tagjait szinte már csak vonszolja maga után. Utolsó erőrattalékait mozgósítja magában, lépésről-lépésre halad.
Sosem érzett kimerültség lesz úrrá rajta. Emlékszik még, mikor a büszke szarvasbikát cserkelte, majd űzte átkon-bokron át Völgymélye vad rengetegeiben. A hajsza két hold és és három pirkadatig tartott, de mégsem merült ki ennyire. Akkor legalább volt nála némi szárított hús, a patak hűs vizéből olthatta szomját. Már-már érzi is, ahogyan az éltető nedű végigcsorog kiszáradt gigáján. Ízlelőbimbói kinyílnak a házi túrós batyu émelyítően negédes melegségének ámítására. A selymesen lágy mazsola szemek sercegnek fogai közt, majd üres gyomrába huppannak. Éhségtől sajgó bendője üresen kondul. Akár a részeg matróz kiürült rumos palackja, a dohányfüstben úszó kikötői csehó koszosan rozoga deszkapallóin dolga végeztével.*
*Csermely engedelmeskedve a hívó szónak, maradék erejét összeszedve, megrázza magát, megostorozza ösztöneit és továbbindul. Visszafelé veszi útját, vigyázva, hogy ne zavarja meg a családi idillt. Apának és leányának megszűnik a külvilág, fel sem figyelnek a szavakra, melyek elhagyják az elf leány ajkait. Az első helybélinek akivel találkozik, elmondja, hogy éhes és bízik annak jóindulatában.
Bízva bízik benne, hogy kérésének eleget téve, homlokegyenest a túlélést jelentő éléskamra felé veszik az irányt, majd annak javaival csillapíthatja berzenkedve lázongó érzékeit.
Úgy érzi magát, akár egy partra vetett pisztráng. Tehetetlenül kiszolgáltatva a sors kegyetlen vasmarkában, annak kíméletlen, halálos szorításában.
Érzékei a bolondjukat járatják vele, akár a perszelő nap sugarai, a sivatag homokdűnéi között. Ahogyan annak csalfa, halálos deleje rémlik fel a távolban, majd válik hamis illúzióvá, a tevekaraván vezetőjének megcsömörlött elméjében. A csalafinta vak reménynek eme kegyetlen játéka, számos bátor kalandor életét követelte már, midőn a távolban felderengett előttük délibábként, egy buja oázis képében.
Erőtlen, megfáradt tagjait szinte már csak vonszolja maga után. Utolsó erőrattalékait mozgósítja magában, lépésről-lépésre halad.
Sosem érzett kimerültség lesz úrrá rajta. Emlékszik még, mikor a büszke szarvasbikát cserkelte, majd űzte átkon-bokron át Völgymélye vad rengetegeiben. A hajsza két hold és és három pirkadatig tartott, de mégsem merült ki ennyire. Akkor legalább volt nála némi szárított hús, a patak hűs vizéből olthatta szomját. Már-már érzi is, ahogyan az éltető nedű végigcsorog kiszáradt gigáján. Ízlelőbimbói kinyílnak a házi túrós batyu émelyítően negédes melegségének ámítására. A selymesen lágy mazsola szemek sercegnek fogai közt, majd üres gyomrába huppannak. Éhségtől sajgó bendője üresen kondul. Akár a részeg matróz kiürült rumos palackja, a dohányfüstben úszó kikötői csehó koszosan rozoga deszkapallóin dolga végeztével.*
793. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-10-30 16:59:45
Üzenet elküldve: 2020-10-30 16:59:45
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 217
OOC üzenetek: 1
Játékstílus: Vakmerő
//Próféták//
//Az áldozat 7. - zárás//
*A férfi számára ez volt az eddigi első csoda, amit látott. Számára hihetetlen az, hogy valaki "belemegy" egy fába, és onnan látja a világot. Viszont megértett egy fontos dolgot. A démonai, amikkel küzd, csak rajta múlik, hogy mennyire enged nekik teret. Ha féken tartja a dühét, akkor nem kerül olyan helyzetbe, mint a Kalmárban. Nem tanítóra, prófétákra van szüksége, hanem önuralomra. Ezt értette meg itt ezen a helyen. Eddig úgy volt, hogy beszél az elffel, de most már nincs rá oka, hogy bármit is mondjon. Elindul a település kapujához, visszaveszi a fegyverét, és elhagyja Mil'Ochasst, új emberként térhet haza, aki megértette, hogy miként kell küzdenie. Nem tudja, hogy mi formálta ki ezt benne, de nem is fontos. A lényeg az, hogy tudja, hogy mit kell tennie, hogy miént győzhet a belső démonok fölött. Most már boldognak mondhatja el magát.*
//Az áldozat 7. - zárás//
*A férfi számára ez volt az eddigi első csoda, amit látott. Számára hihetetlen az, hogy valaki "belemegy" egy fába, és onnan látja a világot. Viszont megértett egy fontos dolgot. A démonai, amikkel küzd, csak rajta múlik, hogy mennyire enged nekik teret. Ha féken tartja a dühét, akkor nem kerül olyan helyzetbe, mint a Kalmárban. Nem tanítóra, prófétákra van szüksége, hanem önuralomra. Ezt értette meg itt ezen a helyen. Eddig úgy volt, hogy beszél az elffel, de most már nincs rá oka, hogy bármit is mondjon. Elindul a település kapujához, visszaveszi a fegyverét, és elhagyja Mil'Ochasst, új emberként térhet haza, aki megértette, hogy miként kell küzdenie. Nem tudja, hogy mi formálta ki ezt benne, de nem is fontos. A lényeg az, hogy tudja, hogy mit kell tennie, hogy miént győzhet a belső démonok fölött. Most már boldognak mondhatja el magát.*
792. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-10-30 07:37:10
Üzenet elküldve: 2020-10-30 07:37:10
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 36
OOC üzenetek: 5
Játékstílus: Megfontolt
//Az Áldozat//
*Lassan vége a szertartásnak. Miután Pycta szétlocsolja az italáldozat maradékát is, lehajol a kislány mellé, majd szoros ölelésébe zárja.
Az izgatott kis lurkó meg sem próbál ellenkezni, ő maga is szorítja erősen szerettét. Lassan meg is nyugszik a férfi oltalmazó ölelésében. A meghitt pillanat melegsége lassan felszárítja az avarra hullajtott könnyeit, amely áradó patakként mosta végig piros pozsgás arcocskáját. Koszos kis pofiján nyomot hagytak a legördülő cseppek, napsugarat mintáznak ábrázatán. Pycta szavai nem hagyják nyugodni.
~Az elf tényleg eggyé vált a fával szertartása során?~
Sajnos ezt a pillanatot elszalasztotta. Hosszú ideig tartott saját transz állapota, ami sosem tapasztalt mélységekig nyúlt alá. Hallott már olyan legendákról, hogy nagy erejű, remeteként élő druidák fel tudták venni bizonyos állatok alakját, de hogy eggyé váljanak a természet csodás teremtményével, olyat még soha.
Fürkésző szemeivel végigpásztázza a fát, de sehol nem lát rajta üreget, vagy olyan nyílást, ami belsejében elférne egy ember.
~Akkor igaz lehet a feltevésem. Majd egy alkalmas pillanatban meg is kérdem tőle~
Lassan az apró család oda is ér hozzájuk és köszönetet mond nekik a megjelenésért. Pycta alakja olybá tűnik neki, mintha az ősz aranyát öltötte volna magára. Csermely mély tisztelettel csodálja, miközben résnyire nyitva maradnak cserepes ajkai.*
-Megtiszteltetés volt részt venni a szertartáson, bár bevallom sok mindenről lemaradtam és lesznek még ezzel kapcsolatban feléd kérdéseim.
*Lassan felocsúdik ámulatából, erőt vesz magán és kérkedve bár de felteszi a kérdést. Tudja, hogy ez most nem illendő, de ösztönei ezt diktálják, amelyek most felülkerekednek rajta.*
-Jó uram, ne haragudj a kérdésért, de már lassan egy teljes napja nem ettem, nem ittam.
Kaphatnék e némi ételt és italt, mert erőtartalékaim végére értem?
*Szégyenli magát cseppet, de lassan szédelegni kezd, meginog, majd megkapaszkodik egy fában, hogy ne essen össze.*
*Lassan vége a szertartásnak. Miután Pycta szétlocsolja az italáldozat maradékát is, lehajol a kislány mellé, majd szoros ölelésébe zárja.
Az izgatott kis lurkó meg sem próbál ellenkezni, ő maga is szorítja erősen szerettét. Lassan meg is nyugszik a férfi oltalmazó ölelésében. A meghitt pillanat melegsége lassan felszárítja az avarra hullajtott könnyeit, amely áradó patakként mosta végig piros pozsgás arcocskáját. Koszos kis pofiján nyomot hagytak a legördülő cseppek, napsugarat mintáznak ábrázatán. Pycta szavai nem hagyják nyugodni.
~Az elf tényleg eggyé vált a fával szertartása során?~
Sajnos ezt a pillanatot elszalasztotta. Hosszú ideig tartott saját transz állapota, ami sosem tapasztalt mélységekig nyúlt alá. Hallott már olyan legendákról, hogy nagy erejű, remeteként élő druidák fel tudták venni bizonyos állatok alakját, de hogy eggyé váljanak a természet csodás teremtményével, olyat még soha.
Fürkésző szemeivel végigpásztázza a fát, de sehol nem lát rajta üreget, vagy olyan nyílást, ami belsejében elférne egy ember.
~Akkor igaz lehet a feltevésem. Majd egy alkalmas pillanatban meg is kérdem tőle~
Lassan az apró család oda is ér hozzájuk és köszönetet mond nekik a megjelenésért. Pycta alakja olybá tűnik neki, mintha az ősz aranyát öltötte volna magára. Csermely mély tisztelettel csodálja, miközben résnyire nyitva maradnak cserepes ajkai.*
-Megtiszteltetés volt részt venni a szertartáson, bár bevallom sok mindenről lemaradtam és lesznek még ezzel kapcsolatban feléd kérdéseim.
*Lassan felocsúdik ámulatából, erőt vesz magán és kérkedve bár de felteszi a kérdést. Tudja, hogy ez most nem illendő, de ösztönei ezt diktálják, amelyek most felülkerekednek rajta.*
-Jó uram, ne haragudj a kérdésért, de már lassan egy teljes napja nem ettem, nem ittam.
Kaphatnék e némi ételt és italt, mert erőtartalékaim végére értem?
*Szégyenli magát cseppet, de lassan szédelegni kezd, meginog, majd megkapaszkodik egy fában, hogy ne essen össze.*
791. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-10-29 13:28:59
Üzenet elküldve: 2020-10-29 13:28:59
ÚJ
Rang: Tapasztalt játékos
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
IC üzenetek: 1099
OOC üzenetek: 23
Játékstílus: Vakmerő
//Próféták//
//Az áldozat 7. - zárás//
*Ki tudja, mennyi ideig maradhatott volna a Szent Fában, ha Nievesha sírósra görbülő szája ki nem csalogatja onnan. Vajon mennyi időt tölthetne eggyé válva egy fával? Szüksége volna táplálékra vagy a fával együtt éltetnék a nap sugarai? Szomjazna odabent?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futnak át rajta a pillanat tört része alatt, ám most nincs ideje elmélkedni, hisz a fohász és áldozat még tart. Türelmes elf lévén lesz még alkalma filozofálni ezen kérdések felett, de most még dolga van.
Ölelésbe zárja kislányát, remélve, hogy megnyugtatja és elűzi a könnyeket. Halovány mosollyal fogadja Niev apró bosszúságát és toppantását. A gyermeki lélek oly tiszta, olyan szép és makulátlan.*
- Én szerettem volna belépni a fába, nem a fa hibája, hogy megengedte. *Védi és tereli a kislány bosszúságát maga felé halkan.
Számára "Umi bácsi szaga" nem kellemetlen. Kellemes emlékeket hoz felszínre benne az elfeledettnek hitt érzékelés. Hiányzik neki az átkozott szerzetes.
Ám végül az áldozat folytatódik, lassan a végéhez ér, reményei szerint még azelőtt, hogy Nievesha szélvésszé válna mellette.
Az ima utolsó néma szavai megérlelik benne az elhatározást, döntéssé szilárdul a gondolat benne, amellyel megvédeni próbálja magát és a kislányt küldetésétől és az azzal járó veszélyektől.
Elvenni készül tőle valamit, amit nem szeretne, de a két rossz közül a kisebbiket választja és reméli, hogy Niev nem fogja gyűlölni érte.
Amikor végzett az imával, feláll és kézen fogja a kislányt.*
- Adj erőt, Fákban Lakó. *Sóhajtja, majd ellép a fától, ki a ligetből és azok felé fordul, akik részt vettek a fohászban. Xauzur mellé sétál, unottan ásít egyet ahogy leül a csuhátlan csuhás mellé, Nievesha átellenes oldalán.*
- Köszönöm, hogy részt vettetek az áldozaton. Hitetek erős vára az Erdő Szívének. Óvjátok és tiszteljétek az erdőt és a Fákban Lakót. *Néz végig halovány mosollyal az egybegyűlteken.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.29 13:29:13
//Az áldozat 7. - zárás//
*Ki tudja, mennyi ideig maradhatott volna a Szent Fában, ha Nievesha sírósra görbülő szája ki nem csalogatja onnan. Vajon mennyi időt tölthetne eggyé válva egy fával? Szüksége volna táplálékra vagy a fával együtt éltetnék a nap sugarai? Szomjazna odabent?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok futnak át rajta a pillanat tört része alatt, ám most nincs ideje elmélkedni, hisz a fohász és áldozat még tart. Türelmes elf lévén lesz még alkalma filozofálni ezen kérdések felett, de most még dolga van.
Ölelésbe zárja kislányát, remélve, hogy megnyugtatja és elűzi a könnyeket. Halovány mosollyal fogadja Niev apró bosszúságát és toppantását. A gyermeki lélek oly tiszta, olyan szép és makulátlan.*
- Én szerettem volna belépni a fába, nem a fa hibája, hogy megengedte. *Védi és tereli a kislány bosszúságát maga felé halkan.
Számára "Umi bácsi szaga" nem kellemetlen. Kellemes emlékeket hoz felszínre benne az elfeledettnek hitt érzékelés. Hiányzik neki az átkozott szerzetes.
Ám végül az áldozat folytatódik, lassan a végéhez ér, reményei szerint még azelőtt, hogy Nievesha szélvésszé válna mellette.
Az ima utolsó néma szavai megérlelik benne az elhatározást, döntéssé szilárdul a gondolat benne, amellyel megvédeni próbálja magát és a kislányt küldetésétől és az azzal járó veszélyektől.
Elvenni készül tőle valamit, amit nem szeretne, de a két rossz közül a kisebbiket választja és reméli, hogy Niev nem fogja gyűlölni érte.
Amikor végzett az imával, feláll és kézen fogja a kislányt.*
- Adj erőt, Fákban Lakó. *Sóhajtja, majd ellép a fától, ki a ligetből és azok felé fordul, akik részt vettek a fohászban. Xauzur mellé sétál, unottan ásít egyet ahogy leül a csuhátlan csuhás mellé, Nievesha átellenes oldalán.*
- Köszönöm, hogy részt vettetek az áldozaton. Hitetek erős vára az Erdő Szívének. Óvjátok és tiszteljétek az erdőt és a Fákban Lakót. *Néz végig halovány mosollyal az egybegyűlteken.*
A hozzászólás írója (Pycta del Ventus) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2020.10.29 13:29:13
790. hozzászólás ezen a helyszínen: Mil'Ochass
Üzenet elküldve: 2020-10-26 14:16:21
Üzenet elküldve: 2020-10-26 14:16:21
ÚJ
Rang: Játékos
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
IC üzenetek: 84
OOC üzenetek: 2
Játékstílus: Megfontolt
//Próféták//
//Az áldozat 6.//
*Az egész tulajdonképpen egészen gyorsan történik, mert könnyeinek arra sincsen idejük, hogy végiggördüljenek az arcán, mert Pycta már újra itt van, ölelésben forr össze apa és lánya, a bömbölés pedig teljesen elmarad.*
- De előlem ne rejtsen el!
*Még toppant is ehhez a kijelentéséhez, ajkait durcásan összepréseli. Talán kicsi ahhoz, hogy megértse azt a fajta vallásos meggyőződést, ami Pyctában van, talán alaptermészete berzenkedik ettől, viszont ebben a pillanatban nagyon mérges az Erdő Szívére. A gyerekekben furcsa racionalitások dolgoznak időnként.*
- Az jó. Umon bácsinak fura szaga van.
*Ha tudná, hogy mi az a cefre, akkor egyértelműen meg tudná mondani, hogy Umon bácsinak cefreszaga van.
Amikor Pycta az imába kezd, akkor Niev áll csak mellette, ujjait összekulcsolja maga előtt, viszonylag nyugton van, de látszik rajta, hogy olyan, mint egy íj túlfeszített húrja, ami bármikor elpattanhat. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor valószínűleg elszalad, de egyelőre tartja magát, ráadásul nagyon csúnyán néz a Szent Fára.*
//Az áldozat 6.//
*Az egész tulajdonképpen egészen gyorsan történik, mert könnyeinek arra sincsen idejük, hogy végiggördüljenek az arcán, mert Pycta már újra itt van, ölelésben forr össze apa és lánya, a bömbölés pedig teljesen elmarad.*
- De előlem ne rejtsen el!
*Még toppant is ehhez a kijelentéséhez, ajkait durcásan összepréseli. Talán kicsi ahhoz, hogy megértse azt a fajta vallásos meggyőződést, ami Pyctában van, talán alaptermészete berzenkedik ettől, viszont ebben a pillanatban nagyon mérges az Erdő Szívére. A gyerekekben furcsa racionalitások dolgoznak időnként.*
- Az jó. Umon bácsinak fura szaga van.
*Ha tudná, hogy mi az a cefre, akkor egyértelműen meg tudná mondani, hogy Umon bácsinak cefreszaga van.
Amikor Pycta az imába kezd, akkor Niev áll csak mellette, ujjait összekulcsolja maga előtt, viszonylag nyugton van, de látszik rajta, hogy olyan, mint egy íj túlfeszített húrja, ami bármikor elpattanhat. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor valószínűleg elszalad, de egyelőre tartja magát, ráadásul nagyon csúnyán néz a Szent Fára.*
1-20 , 21-40 , 41-60 , 61-80 , 81-100 , 101-120 , 121-140 , 141-160 , 161-180 , 181-200 , 201-220 , 221-240 , 241-260 , 261-280 , 281-300 , 301-320 , 321-340 , 341-360 , 361-380 , 381-400 , 401-420 , 421-440 , 441-460 , 461-480 , 481-500 , 501-520 , 521-540 , 541-560 , 561-580 , 581-600 , 601-620 , 621-640 , 641-660 , 661-680 , 681-700 , 701-720 , 721-740 , 741-760 , 761-780 , 781-800 , 790-809