//Nyári forgatag//
//Kaiyko Di'Arie//
- Tehát valamikor akkor volt az utolsó hadjáratán?
*Mordokhai hunyorog, pörgeti a fejében az eseményeket, arcokat társít nevekhez, időpontokhoz és eseményekhez, végül szélesen elmosolyodik.*
- Nos, akkor alighanem jómagam is harcoltam a te Kallanod mellett, mi több még tanultam is tőle egy s mást.
*Még egyszer alaposan átgondolja az akkor történteket, majd úgy határoz, hogy alighanem úgy van, ahogy mondja.*
- Ennek a furcsasága az, hogy én akkor vívtam meg az első csatámat és utána még néhányat. Kegyetlen harcok voltak azok.
*Egy pillanatra ismét úgy érzi, hogy ott van. Tizenhat, lassan tizenhét esztendősen, remegő kézzel, hevesen dobogó szívvel, bátortalanul áll címeres bőrvértben - a páncél túl nehéz volt - és várja az összecsapást.*
- A bácsikád jól mondta. Bizonyára jóval idősebb volt nálam s lám, már én is épp elég életet küldtem át oda.
*Mordokhai mégsem érez bűntudatot. Harcolni, párbajozni szeret, ha a párbaj halállal végződik, akkor halállal végződik. Előbb-utóbb mindenkinek eljön az ideje. Mindazonáltal a Hóhajú is jobb szereti elkerülni ezt a végkimenetelt.
Megrázza a fejét, majd legyint.*
- Bocsánat, elkalandoztam. Azt mondod ügyesen nyúzol nyulat?*Jókedve csak növekedik, elvégre a lány elsajátított egy alapvető szükségletet a vándorléthez, s bár aligha akar ilyen életmódra váltani, azért mégis hasznos tudomány.*Szerencsés, akinek soha nem kell szembesülnie a véres, kegyetlen, fém általi Halállal. Hidd el nekem, sötét élvezet ez és légy büszke rá, hogy a békésebb célokra használod ügyesen a kést.
*Mordokhai a kést még kevésbé kedveli, mert nem lehet vele olyan gyorsan végezni szemtől szembe párbajban. Most, mikor e szavak elhagyják a száját, nehéz belegondolnia, ő maga személyes bérgyilkosa volt a mélységben egy sötételf matrónának. Változnak az idők...*
- Nos, őszintén sajnálom a pengéidet és... Kallant is.*Hangjában valóban tiszta sajnálat érződik, Kaiyko szomorkás, keserédes hangulatából ráragad valamennyi és egy pillanatra teljesen együttérez a lánnyal. Végül észbe kap s megcsóválja a fejét.*
- Furcsa egy lány vagy te. Remélem, hogy találsz még egy olyan embert, akit legalább annyira kedvelhetsz, mint Kallant vagy én Mordachot.
*Teljesen komolyan gondolja, amit mond. Barátságuk a Vörössel egy életre s még tovább szól, ő ragasztotta rá a Hóhajú nevet is és ő segített neki kiigazodni a környéken.*
- Nade, ne is beszéljünk ilyen szomorú dolgokról, elvégre az idő kellemes, a Vajsör finom a jövő pedig a miénk, bár sokkal inkább a tiéd.
*Nem mintha olyan nagy korkülönbség lenne kettejük között, Mordokhai még szinte át sem lépte a huszonnyolcat, azonban jelen pillanatban valamiért sokkal öregebbnek érzi magát.*
A hozzászólás írója (Mordokhai Elladur) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.07.15 00:51:58