//Lamia Sron//
* Nem egy szende szűz az éjszín üstökű nőstény, inkább egy rafinált dög képét festi, ki kacéran, ám sohasem nyíltan játszik az erősebbik nemmel, vagy bárkivel, kit útjába sodor az élet- legalábbis a harcos ezt látja most benne, s kedvére való a mélyzöld szemek előtt felsejlő kép. Lehetne modoros, kényes nyafka, vagy magakellető olcsó szajha, de helyette pont az a veszélyes, fondorlatos cafka, kivel jobb, ha óvatos az ember. Talán valaki nem volt kellően figyelmes, ezért a véres megbízás? Mellékes, épp úgy, mint a tény, hogy a nőcske ínyére való, de legalább így nem kell azt a halovány, elégedett mosolyt magára erőltetni, mit a visszaérkező kérdés lehel fakó képére. Gyorsan megfogan a válasz, de megadni még korai lenne, hadd lógjon, lebegjen csak köztük, míg a nőstény mondandója végéhez nem ér.*
- Elbűvölő előadás, már-már el is hittem. * Szélesebbre hág az a csöppnyi mosoly, ahogy fejével elismerően biccent. Az ő tekintetét is magukkal ragadják a táncoló lángok, de csak egy röpke lélegzetvételnyi időre temetkezik beléjük szótlan, ajkai újra szólásra nyílnak, mielőtt rájuk telepedne a sűrű csend. *
- Ám nem nézném ki magából a félrehajított háziasszony szerepét, az magától túl középszerű volna. * Csupán egy kurta pillantást vet a nőre, nem is kell több, hangja úgyis jelzi, hogy iménti kijelentését akár bóknak is lehet venni. Nem olyannak tűnik a nőstény, sőt, biztos, hogy nem olyan, ki a félredobást, közönyt engedné. A remekbe szabott kis színjátékot látva egyértelmű, hogy tudatában van éles eszének, megnyerő küllemének, mégis melyik ilyen nő tűrné az állandó nélkülözöttséget? Az efféléknek igényeik vannak, nem is kicsik.*
- Unalmasan hangzik, ez esetben valóban kár volna sietni, mindkettőnknek. Egy cipőben járunk, se asszony, se gyerek, még állandó hajlék sem vár.
* A tényeket tekintve már csodálatra méltó a közömbösség, mi a férfi arcát, mély hangját átjárja, szeme sem rebben a tűz lobogó fényében. Ő is magához húzza a borral teli kupát, meglötyköli cseppet, majd benedvesíti vele kiszáradt torkát, ajkán nyelvének hegyével csettintve az utolsó korty után. A székben fészkelődik egyet, de végre a nőstényre tekintve elfordítja fejét a tűztől, testtartása jelzi, hogy elérkeztek az érdekesebb részhez.*
- Tán egy hős benyomását keltem Önben? Várjon, kitalálom: a megannyi véres, ádáz csatát látott marcona lovag, kinek élete a folytonos küzdelem, magasztos, elvont ideák nevében? Vagy netán valami mást lát bennem? * Ő nem nyújtja át oly könnyedén a megoldást, inkább puhatolódzik cseppet, lássuk hogyan látja őt a másik. Nem lenne szerencsés, ha az álca mögé látna, de mégis hogyan, miért tenné? A férfi nem csepegtetett valójából sokat, mindössze némi gúnyt, meg ravasz mosolyt sejtelmes pillantásokkal övezve.*
- De hogy valamire választ is adjak, visszakanyarodva a várt magyarázatra...* Emeli fel a hangját kissé, hogy rögvest lejjebb is vigye* - Van az a bölcs mondás, hogy csak az ökör iszik magában. A borral sincs ez szerintem másképp, azonban arra különösen igaz, hogy mámorító ital, felszítja a vágyat, meg a tüzet, cseppjétől nem lesz többé szemérmes, félszeg az ember. * Hetykén szájához emeli az itallal teli faragványt, ám mielőtt tartalmát kiinná, mondandóját egy kurta megjegyzéssel, vállrándítással toldja meg.* - Már akinek szüksége van borra ehhez... * Az égbe emeli a pohár kopottas talpát, hogy a keserédes nedű utolsó cseppje is száját lelje, majd tompán koppan az asztallapon a kiürült pohár. *
- De ha még mindig nem találja kellően kézzel foghatónak, vegyünk egy üveggel és béreljünk egy szobát,... * Ujjának mozgása a nő korábbi gesztusára hajaz, ahogy az éjszín mintát festő vérvörös pecsét elkenődik hüvely-, s többi ujja között. * -... ott ellenőrizhetjük e feltevést.
* Felesleges lenne a témát kétszer-háromszor körbejárni, hacsak nem kell a nősténynek szerelemről áradozva, virággal a kézben térdre borulni. Nem fiatal suhancok, sem szerelmetes párok, s nem mellékesen a férfi a megbízást végzi, mi nem tűr sokáig haladékot- meg kell bizonyosodni róla, hogy a vele szemben ülő hölgy a préda.*