// Rynizz – Esyae //
* A férfi vinnyogására, csak kimeresztett szemekkel tud reagálni. Bár gyorsan meg is próbál úrrá lenni rajta, s elbújik inkább a korsó mögé, s nem bámulni a másikat. Komolyan elkezd azon gondolkodni, hogy félnie kellene ettől az alaktól. De száz meg egy okot felsorol magának, amiért nem hagyja most itt faképnél. Az adott szava, s a kíváncsisága, hogy megtudja, mi is az a fura dolog, mellyel olyan sejtelmesen burkolja be magát Ryn, hogy az már bosszantó. Csak abban bízhat most már, hogy ő a legrosszabb az összes közül. Hazudna, ha azt mondaná, hogy mindezen megnyilvánulásai ellenére, nem tartja szórakoztatónak a társaságát. Ha még udvarlásnak is szánta volna a dicséretet, akkor sem tudta volna annak értelmezni. Az ő szájából nem. Főleg azzal a ártatlan, gyermeki bájjal, mely nem is küllemében nyilvánul meg, inkább olykor- olykor viselkedésében, tekintetében, hangjában. Talán, ha fél napja ismeri, de kezdi magát úgy érezni, mint aki álmodik. Nem lehet valaki kívül- belül ennyire különböző. Férfi testben ennyi ártatlanság. Az égiek mulathattak azon az éjszakán, mikor efféle lelket küldtek az ég alá. Viszont jóleső érzéssel tölti el, hogy a másik ilyen érzéssel viseltetik iránta.
Az az idő míg oda volt, épp elég volt a sötételfnek, hogy még jobban a pohár fenekére nézzen. Kicsit megdorgálja magát, hogy így egyedül hagyta, ennyi ideig. De legalább nem csinált galibát, s nem tűnt fel senkinek a magányos nemes úr. Az újabb bókra, csak lehajtja fejét. *
- Köszönöm. * mormogja maga elé afféle szégyenlősen. Ez valahogy más volt, mint az előző. Az indulást jelentő szóra, Es is mozdul. Amint érzékeli, hogy a Ékkő szemű túl ingatag, már nyúl is utána. Nem lenne épp hozzá való, ha a földről kellene összekaparni. Akkor már inkább a szamár, a sötétség alatt azt kevesebben látnák. Hogy emiatt, a bizonytalanságnak köszönhetően, vagy bármi más miatt, de úgy karol, bele a másik mintha ezer éves jó barátnőjét látná viszont újra. A nem várt érintéstől kissé zavarba érzi magát. Nem is lenne ezzel probléma, de általában ez fordítva szokott működni, bár megfordul az is a fejében, hogy talán erre mások a szokások. Nem húzódik el, de hogy így most látni őket valóban fura. Hisz Esyae jó pár centivel magasodik a másik felé, s bár emberek közt nem vastag teremtés, de a madárcsontú elfel csoda egy párt alkothatnak most. *
~ Férfivá váljak. Férfivá váljak. ~ * hangzanak fel újra és újra a mondatok gondolataiban, a ma már oly sokszor elhangzott kijelentés. És most már egyre biztosabb benne, hogy ez Ryn számára és így neki is más értelmet jelent. Hiába is kérdezne újra rá, akár milyen formában, a választ már ismeri. *
~ Majd holnap megtudod. ~
* Viszont ezek után, még inkább nem lepődik meg azon, hogy Ryn még fel sem ajánlja, hogy a felszerelését magához vegye. Elvégre még a mai nap folyamán nem sok férfiúi cselekedete volt. Így minthogy befele úgy kifele is előre engedi az urat. Ketten úgyis nehézkesen férnének ki rajta. Nem töltöttek el annyi időt a kocsmában, mint a Barakkban, de ennek csak örülni tud. Így is jócskán este van már, s tagjaiban érzi, hogy kezd úrrá lenni a fáradtság. Mindenképpen úgy helyezkedik, hogy a másik, ha esetleg akarna, újra belekarolhasson, bár ezt nem ajánlja fel neki. Úgy hiszi, ha a másiknak ahhoz van kedve, anélkül is megteszi. Kicsit azért elmereng a szökőkút látványán, ahogy a lágy szellő megfodroztatja annak felszínét, mely ezüstös csillogással veri vissza a hold fényét. Lassan indul meg újra a Szegénynegyed felé, itt még andaloghatnak, ha úgy tartja kedvük. Majd gyorsabbra veszik lépteiket, ott ahol nagyon muszáj. *
- S most mit festenél le? * fordítja fejét a másik felé őszinte kíváncsisággal tekintetében. Maga is rajzolgatott, bár már idejét sem tudja, mikor fogott a kezébe szenet és papírt, hogy azt gyakorolja. Meg lehetősen kíváncsi arra, hogy mit takarhat a férfi számára a festészet.*
A hozzászólás írója (Esyae Rugarth) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2015.04.29 12:13:21