// Ona Blatynne //
*Az óriás nő arca ennél nagyobb meglepődöttséget nem is mutathatna akkor, amikor meghallja, hogy Daleilor már három éve egymagában iszogat. Mondjuk ez így utólag tényleg elég hihetetlennek tűnik, de ami igaz az igaz. Sok mindenkinek segített, de csak egy megköszönéssel, pénzel és adott esetben egy kis elemózsiával köszönték meg neki. Viszont soha nem maradtak ott vele, hogy meghívják őt akár egy kis pohár italra is és közben elbeszélgessenek, de ez gyakran együtt jár a vándorolgatással. Maradhatott volna a falujához közeli városban lévő lovagrendben, de hát nem nagyon tetszett neki az a rend. Inkább otthagyta. Elvégre több kárt okoztak a benne lévő idióták, mint hasznot az állandó lábatlankodással. Gondolatait félresöpörve felsóhajt, majd kortyol a teából. Ismét körülnéz. Hát igen a kidobott vendég óta aztán tényleg mindenki szinte csendben van, és hébe-hóba kortyolgat az italából.*
"Ha egy vendég repül a fogadóban csend derül."
*Ezt még egyszer a nagyapja mondta neki, amikor még kicsi volt. Nagyon szerette az öreget. Ő tanította vívni, olvasni, írni és a legtöbbet, amit tud tőle tanulta. Minden szabad idejét nála töltötte. Azt kívánta bár csak örökké élne, és akkor soha nem veszítené el, de hát az idő mindenkit utolér, és ha nem is, akkor Maldor a háború és tűz istene akarata végzi ki őt. Ez az élet rendje. A halál. Még az elfek is meghalnak, pedig néhány tudatlan ember azt állítja örökké élnek, de ez badarság. Ők is meghalnak csak sokkal később, mint egy ember. Állítólag ezt az adottságot Alethie a víz és a béke istennője adta nekik. Nem, csak azért mert saját alakjára formálták őket, de azért is, mert őket tartotta a legintelligensebb fajnak. Ráadásul ők a legtisztábbak legkecsesebbek és egyesek szerint a leghatalmasabbak. Bár Artheniorban nem ők állnak a ranglétra tetején. Viszont hallott már olyan városról ahol az elfek a fellegvárban élnek, míg más fajokat a város alsó részére telepítették le és ott küzdenek a túlélésért. Hallott már viszont olyan városról is ahol egy árva gazdag ember sem volt. Még a város ura is szegény volt, mint a templom ereje. Ott állítólag elszabadultak a népek és azt csinálnak, amit csak akarnak. Ezekről a helyekről is mind a nagyapja mesélt. Ekkor aztán kicsit elkeseredett.*
"Már másodszorra sikerült magamnak eszembe juttatni szegény megboldogult nagyapámat. Úgy hiányzik az öreg, hogy az már szinte leírhatatlan. Nem is csoda hisz a hátamon lógó pengével is ő tanított meg bánni. Sőt ő maga forgatta a háború idején. Kész háborús hős volt. Annyi izgalomban és kalandban volt része, hogy ha öt évesen kezdtem volna el kalandozni, akkor sem élnék át annyit, mint ő. Ráadásul sokan mondták, hogy úgy nézek ki, mint ő fiatalkorában. Sőt sokan azt mondták, hogy személyiségileg is olyan vagyok, mint ő. Csak neki volt annyi esze, hogy nem lépett be abba az idiótákkal teli lovagrendbe. Mondjuk én fél év után ott is hagyta, de akkor is el szinte alig bírom elhinni, hogy fél évet voltam a rendben. Ott az ember két naptól is besokall. Á remélem, nagyapám békésen nyugszik. Elvégre nem csatában hunyt el így hát koponyája nem került Maldor hegyére."
*Gondolataiból az óriás nő kérdése zavarja fel. Örül, a kérdésnek mivel erről sokat tud mondani és mosolyt is tud csalni a hölgy arcára mivel az a rend tényleg inkább volt ökrök egyesülete, mint lovagrend.*
- Nos Ona ezt a fekete hacukát én szereztem be. Eredetileg a lovagi köntösömre az egykori lovagrendem galamb címere volt ráhímezve. De inkább otthagytam őket és vándor lovaggá váltam. Ennyi idióta között nehéz megmaradni. Soha nem csináltak semmi hasznosat mégis azt hitték magukról, hogy hősök. Soha nem tettek semmit csak a szájuk járt, és ha beszéltek is, akkor is csak azt lehetett kivenni a mondataikból, hogy határtalan az egoizmusuk. Valaki még merte azt állítani, hogy egymaga legyőzött egy sárkányt. Ezt egy sárkányfoggal bizonygatta, de nem elég, hogy a saját szememmel láttam azt, ahogy éppen megvásárolta, de tudtam azt is, hogy hamis az a sárkányfog. Volt mikor a fél rend lesebesült egy szerencsétlen lépcsőbaleset által. Volt mikor a rend nagymestere kijelentette, hogy hajnalban mindenki legyen a földeken mivel túrázni készültünk. Erre a bolond öreg két órával a megbeszélt időpont után érkezett meg arra hivatkozva, hogy a lovag egyik legnagyobb erénye a türelem így hát meg kell tanulnunk türelmesen várni. És a többiek ezt így még nyugodtan el is fogadták mikor az öreg csak szimplán elbóbiskolt. Komolyan már úgy hívtak minket, hogy "bohócrend". Mondjuk a legtöbb emberre remekül illett. A nagymester volt a legőrültebb, hogy rengeteg olyan embert ütött lovaggá, akik azt sem tudják, melyik végén kell megfogni a kardot. Vagy olyan embereket, akiknek a kardforgatás helyett az evésben rejlett a tehetségük. Úgyhogy szinte kizabálták a rendet a vagyonukból. Hát, de még mindig az volt a kedvencem mikor behúzott farokkal csatában indultak. Aztán csak az mentette meg őket, hogy valami őrült véletlenül felgyújtotta a fél erdőt ezzel felégetve nem csak az erdőben lévő fák felét, de az ellenséget is. És még azt állították, hogy a saját erejükből nyertek. Hmm, lehet, hogy a király csak ezért támogatta a rendet pénzel, hogy nevessen rajtunk egy jót. Viszont én ezt meguntam és otthagytam a rendet.
*Ezután elmosolyodik, felnevet, majd belekortyol teájába.*
A hozzászólás írója (Daleilor Narchenar) módosította ezt a hozzászólást, ekkor: 2013.12.17 21:26:30