-Meg fogom?
*Kétkedve pillant a habzó, arany színű italba. Látványra kívánatos, ahogy gyöngyözik a korsóban, de már a szaga elég ahhoz, hogy úgy érezze, egyetlen további kortyot sem bírna magába diktálni. Talán elücsöröghet fölötte az este hátralevő részében, néha-néha megemelve, mintha inna, de valójában épp csak a habot érintve ajkaihoz. Tervnek jól hangzik, már csak az a kérdés, hogy a kivitelezés miként fog sikerülni.*
-De, pontosan vadász vagyok. Amolyan családi hagyomány, bár anyuka inkább feleséget szeretett volna belőlem nevelni, aki kézimunkázik, főz és gyereket nevel, de engem jobba vonz az erdő, az szabadság.
*Egészen belelkesül, ahogy beszél, az izgatottságtól kipirosodott arcról szinte süt, hogy mennyire szereti ezt a témát, saját foglalkozását. Nyelve is megered, immár többet is képes kinyögni pár, összefüggéstelen szónál.*
-Igen? Azt megköszönöm, bár nem ihatatlan, de nekem mégsem ízlik annyira. Talán majd legközelebb, már ha lehet hinni a Dörzsölt szavának, hogy látjuk még.
*Hálás pillantást vet Denevér felé, aki ismét a megmentésére siet. Egy este alatt már másodszor! a naiv elme meglódul, fejében egészen kusza szálak szövődnek, amik a nemeslelkűséget magyarázzák, boncolgatják. Vajon tényleg személyének szól a gesztus vagy csak a férfi ilyen természettel rendelkezik? Puszta udvariasság, formalitás vagy gesztus, amelyikkel imponálni akar, felhívni magára a szőkeség figyelmét? Nehéz lenne most még megmondani.*