*Szépen lassan rá kellett jöjjön, hogy ez az ismeretlen város nem más, mint Arthenior, ahova éppen igyekezett. Arról még fogalma sincs, hogy hogyan sikerült álmában néhány mérföldet repülni, és a folyó partján földet érnie, de úgy döntött, nem is törődik vele. Inkább örül, hogy itt van, és végre tanulhat mágiát. Persze ettől még a mindenféle válogatott fájdalmak és sebek nem múlnak el, főleg az sajog nagyon, ami a feje hátsó felén van, ő maga nem tudja pontosan megállapítani, de úgy érzi, ott van egy szép nagy seb is, amiatt lett véres a haja. Többször is odanyúl út közben, de nem érzi úgy, hogy még mindig vérezne, ez pedig megnyugtatja. Némi kérdezősködés után meg is találja a város egyetlen fogadóját (de mégis, milyen város ahol csak egy fogadó van?). Az ajtó nyikorogva nyílik, lassanként feltárul előtte a Pegazus belseje, és olyan érzése van, mintha már látta volna ezelőtt. Szépen lassan besétál, és közben igyekszik felmérni a bent lévő tömeget. Alkohol és pipafüst szaga veszi körül, a levegőnek gyakorlatilag súlya van idebent, ami határozottan nyomja a vállát. Még meg is szédül egy kicsit a furcsa aromáktól, persze ez nem kis részben köszönhető a sérüléseinek is, amiktől alapesetben is alig áll a lábán. Hát még ha egy hosszú séta után betéved egy ilyen helyre... Úgy érzi, hogy nem bírja tovább, lassan muszáj lesz leülnie, vagy különben összeesik. Az utolsó métereken már így is jelentőségteljesen remegtek alatta a lábai, azon is csodálkozik, hogy egyáltalán eddig eljutott. Apróbb nehézségek árán felkapaszkodik egy székre, és kényelembe helyezi magát. Legszívesebben rádőlne az asztalra, és elaludna rajta, ahogyan sok részeg is teszi (valószínűleg szemet sem szúrna senkinek), azonban ekkor veszi észre, hogy asztalnál nem egyedül tartózkodik. Őszintén nem állt szándékában társaságot keresni, csak elfoglalta a hozzá legközelebb eső széket, mielőtt tájékozódott volna. Most nem is érzi úgy, hogy túlzottan képes lenne beszélgetésre, legalábbis olyan derűsre biztos nem, mint általában. Mindenesetre ha már így alakult, igyekszik kivenni, hogy ki ülhet vele szemben. Eléggé homályos a látása, de azt képes leszűrni, hogy egy fekete hajú nővel van dolga, így gyorsan ki is böki:*
- Üdvözlöm, hölgyem! Elnézést, hogy csak így önre rontok, de muszáj volt leülnöm.